Ugrás a tartalomhoz

História 1987-056

Engel Pál , Mályusz Elemér , Kosáry Domokos , Sipos Péter , Horváth Zsolt , Szabó Róbert , Pótó János , Polikarpov, V. , Szamszonov, Alexander Mihajlovics , Béres Katalin , Sipos András , Örvös Lajos , Polónyi Péter , Szabó Miklós , Glatz Ferenc , Kovács Éva , Stefány Judit , Takács Péter , Petõ Iván , Burucs Kornélia , Menyhárt Lajos , Vida István , Benda Kálmán , Sas Péter , Siklós András , Hidas Péter , Bölöny József

História

27. fejezet -

Az Áchim-ügy

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

SIKLÓS András

Az Áchim-ügy

Politikai publicisztikánk immáron fél évszázada, történeti irodalmunk majd három évtizede feszegeti, vajon igaz-e, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre és testvére gyilkolta meg az alföldi parasztvezért, Áchim Andrást. (Ahogy azt a korábbi vizsgálat megállapította.) Noha a gyilkosság pontos rekonstruálása – nem először a történettudományban – lehetetlen, mivel közvetlen szemtanúk nem voltak, a történettudomány egyértelműen a gyilkosság mellett voksol. Mivel a napi sajtóban újra és újra felbukkan Bajcsy „tisztázásá”-nak igénye, helyt adtunk a történeti kutatás és szakirodalom érveit összefoglaló Siklós András egyetemi tanár cikkének. (A szerk.)

A fent közölt címmel Antalffy Gyula tollából hosszabb közlemény jelent meg a Magyar Nemzet 1986. december 31-i számában. Csodálkozással olvastam a benne foglaltakat, a közlemény fejtegetéseit.

Mint együttérző, teljességgel megértem, hogy a mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endréről a tisztelet hangján emlékezzünk meg, hogy elismeréssel és megbecsüléssel szóljunk a német fasizmus elleni kiállásáról, harcos bátorságáról.De a tisztelet és megbecsülés, úgy vélem, nem szolgálhat indokul és ürügyül történelmi tények megváltoztatásához, régmúlt események szélsőségesen egyoldalú beállításához.

Az Áchim Andrással és a gyilkosság körülményeivel foglalkozó sokrétű irodalomból első helyen a kortársak feljegyzéseire helyes utalni. Azok közül, akik a történtek idején Békéscsabán voltak, és az eseményeket, a per tárgyalását testközelből követték nyomon, Fényes Samu, a kitűnő, haladó szellemű újságíró és tanító nevét kell megemlíteni. Fényes az özvegy jogi képviselőjeként jelent meg a tárgyaláson. A kortársak körébe tartozik Bölöni György, a Kossuth-díjas író, az Élet és Irodalom egykori szerkesztője, aki a tárgyalás idején, 1911 májusában a Világ munkatársa volt és a helyszínről küldte tudósításait. Kortárs volt Domokos József, aki élete végén a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztét töltötte be. Domokos 1911 tavaszán ügyvédbojtárként tevékenykedett Békéscsabán; a gyilkosságot megelőző napon az utcán találkozott a Zsilinszky fiúkkal, akik Fehér Károly szerkesztő társaságában éppen terepszemlére indultak. A felszabadulást követően alapos kutatások eredményeként és történetírói igénnyel Mengyán György, Tibori János, Király István írtak az ügyről.

A felsorolt kortársak és történész kutatók műveiben egyetlen sort sem találni, amely az Antalffy Gyula által felmelegített verziót magáévá tenné, vagy azt akárcsak részleteiben is elfogadná.

Fényes Samu, aki elejétől végig részt vett a tárgyaláson, a dokumentumokat és a tanúvallomásokat ügyvédként igen jól ismerte, az eseményekkel szinte egy időben kiadott könyvében (Az Áchim-per. Fellebbezés a közönséghez. Békéscsaba, 1911.) beszámolóját a következőkben összegzi: „Bejönnek [a Zsilinszky fiúk Áchim szobájába] kopogtatás nélkül. Nemcsak Áchim Ilona bizonyítja ezt, hanem az a tény, hogy kalapjukat kint hagyták, de a botot és korbácsot bevitték, és Peszkár Jenő szerint meg is mondták, hogy inzultálni mennek. Aki inzultálni megy, nem kopogtat. A sértett kiutasítja őket, kölykökkel nem beszél. Erre Endre rátör a bottal, míg a félénkebb Gábor, mint ő mondja, 6 lépéssel hátrább marad. A fegyvertelen sértett menekül előle. Endre utána és paskolja a bottal, hisz a sértetten több botütés nyoma. Gábor pedig a lábába lő. Ha a két lábszár sebe egy lövés eredménye, úgy azt csakis futás vagy szökés közben kaphatta, mert akkor van a két láb egymás előtt. A két lába megsebesülve meghorkan, akár a szőnyegben megbotolva, akár a két lába megsebesülése mián. Átfúrt lábszárakkal lehet még futni, de ne feledjük, hogy a jobb lábában a térdkalácsnál állott meg a golyó. A térdkalács sérelme folytán meg kellett horkannia, mégha nem botlott is a szőnyegbe, és a meghorkanás következtében került görnyedt helyzetbe, ahol hátulról kapta az utolsó lövést. Igazán mellékes, melyik szobában. Csak ez a tényállás lehet helyes, mert ez mindent a legtermészetesebben megmagyaráz. De így vagy úgy, a jogos védelem fennforgatását mindenképp kizártnak kell tartanunk.

A kórházban közvetlenül a halála előtt – Áchim a kihallgatására megjelenő járásbírónak az alábbiakat mondta a történtekről, mely jegyzőkönyvbe került: „Öltözködtem, amikor kopogtatás nélkül rámrontottak a Zsilinszky fiúk. Már a küszöbről kiáltották: »Most meghalsz, kutya!«. Az egyik többször rám lőtt, a másik bottal támadott rám. Orozva öltek meg. Érzem, hogy meghalok. Ne hagyják megbosszulatlanul.” Az előbbiekben felsorolt szerzők írásaikban a gyilkosság lefolyását – egyesek bővebben és pontosabban, de – a lényeget illetően – egytől egyig azonos módon ismertetik.

Antalffy Gyula szerint idősebb Zsilinszky Endre jászol elé kötése lett volna a gyilkosság közvetlen kiváltó oka. Király István erről az esetről, melyet a szerző Vér Andor közlését idézve ismertet igen részletesen, gondos kutatások eredményeként a következőket állapítja meg e témakörrel foglalkozó tanulmányában: „… a történet teljesen légből kapott, nélkülöz minden történeti hitelességet.” (Agrártörténeti Szemle, 1969. 3–4. 541. o.) Tibori János disszertációja szerint: „Vér Andor leírásának minden mozzanatát a tények cáfolják.” (Agrárszocializmus és demokratikus parasztmozgalom Békéscsabán. Debrecen 1976. 449. o.)

Megjegyzendő, hogy a jászolról szóló utólagosan kitalált és terjesztett történet a tárgyaláson említésre sem került, és arra a vádlottak sem hivatkoztak, bár tettüknek állítólag ez lett volna a „kiváltó oka”.

Viszont 1911. május elején Áchim ellen szervezett sajtótámadás indult. A budapesti Friss Újságban május 3-tól 12-ig A paraszt király birodalmában címmel megjelent cikksorozat Áchim L. András személyes és politikai ellenfeleinek kifakadásai alapján Áchim egyéniségének becsmérlő vázolása volt. Az Áchim-ellenes kampány szervezői és résztvevői (köztük idősb Zsilinszky Endre) Szabadság címen új lapot indítottak, amelynek május 13-án megjelent első száma kizárólag Áchim becsmérlésével foglalkozott. A cikkek közül id. Zsilinszky Endre jóváhagyásával jelent meg a Padukok című, amely Áchimot egy lebukott panamista osztrák képviselővel állította egy sorba. Áchim okkal vagy kellő ok nélkül Zsilinszky Endrében látta az ellene indult hajsza értelmi szerzőjét, ezért a Békésvármegyei Friss Újságban, május 11-én és 13-án 12-i és 14-i keltezéssel folytatólagosan megjelent cikkében, Békéscsabai fotográfiák főcím alatt, Zsilinszky tevékenységét, politikai fellépését leleplező, bíráló adatokat közölt, amire Zsilinszky 13-án válaszolt.

Áchim két részben megjelent cikkét a Zsilinszky fiúk olvasták, és aligha fér kétség hozzá – hisz kihallgatásuk során erre hivatkoztak –, hogy e sajtópolémia szolgált közvetlen indokul az Áchim elleni fellépéshez.

Antalffy Gyula cikke minderről említést se tesz, de említi másodlagos okként „a család nőtagjait ért sérelmet”, hozzáfűzve, hogy „nemcsak emiatt következett be a tragédia”. Az igazság az, hogy e körülmény – Áchim a Zsilinszky lányokat illető tiszteletlen megjegyzése – sem játszott szerepet a gyilkosság végrehajtásában. Amikor a tárgyalás során a 13 éves tanuló ilyen tartalmú vallomást tett, Zsilinszky indulatosan kijelentette: „nem tudtam Áchimnak erről a megjegyzéséről”. (Friss Újság, 1911. június 23. Id. Király 542. o.)

Antalffy Gyula cikke – összhangban más hasonló beállítottságú megnyilatkozásokkal – Áchim meggyilkolását, a május 14-én történteket családi perpatvarnak, kizárólag személyes indokokból végrehajtott emberölésnek minősíti. A társadalmi háttérről, a Viharsarkot feszítő osztályellentétekről e fejtegetésekben semmi sem olvasható.

Az egykori cikkíró (Gonda József: A nagy per… A Jövendő, 1912. február) úgy vélem, helyesen tapintott rá az ügy lényegére: „itt nem a magánbecsület, nem a női tisztesség, nem szubjektív sérelem volt a támadás alapoka. A közélet harca ez, évszázados nagy viadal, parasztok és urak elszánt gyűlölettel vívott régi-régi harca.”

A lázongó magyar, szlovák, román parasztok Áchim András zászlója alatt gyülekeztek, közös frontot alkotva az elnyomók ellen, sorsuk, helyzetük jobbra fordulását várva, remélve és követelve.

Úgy tűnik, hogy tanult emberek, jó képességű tollforgatók ma sem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy mi is történt valójában Békéscsabán 1911. május 14-én. A tanulatlan, jórészt írástudatlan parasztok, azok, akik a gyilkosságot követően ezrével, tízezrével jelentek meg Áchim temetésén, hogy a magyar és szlovák nyelven elhangzó búcsúbeszédeket, meghallgassák, már akkor is tájékozottabbak voltak. Számukra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy mi történt.

Áchim meggyilkolása politikai gyilkosság volt, „ehhez hasonlót nem találunk az egész dualizmus időszakában”. (Agrártörténeti Szemle, 1969. 3–4. sz. 551. o.)