Ugrás a tartalomhoz

História 1987-056

Engel Pál , Mályusz Elemér , Kosáry Domokos , Sipos Péter , Horváth Zsolt , Szabó Róbert , Pótó János , Polikarpov, V. , Szamszonov, Alexander Mihajlovics , Béres Katalin , Sipos András , Örvös Lajos , Polónyi Péter , Szabó Miklós , Glatz Ferenc , Kovács Éva , Stefány Judit , Takács Péter , Petõ Iván , Burucs Kornélia , Menyhárt Lajos , Vida István , Benda Kálmán , Sas Péter , Siklós András , Hidas Péter , Bölöny József

História

24. fejezet -

Meg nem történt találkozó. A Rajk-perrõl

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!

VIDA István

Meg nem történt találkozó

Gellért Kis Gábor a História 1987/3. számában a Rajk-per egyik, eddig homályban maradt mozzanatáról, Miloš Mojić meggyilkolásáról mutatta ki, hogy az másként történt, mint azt a korabeli sajtó tálalta, s mint a Rajk-perben hallani lehetett: a jugoszláv diák nem politikai gyilkosság, hanem szerelmi vetélkedés áldozata lett. Az alábbiakban a Rajk László és társai ellen indított koncepciós per egy másik, az előzőnél lényegesebb mozzanatára, az ún. Rajk–Ranković találkozóra szeretnék rávilágítani. A hivatalos verzió szerint a Tájékoztató Iroda 1948. júniusi határozata után jugoszláv részről kezdeményezték, hogy Rajk személyesen folytasson megbeszélést A. Ranković belügyminiszterrel. „Ez a titkos találkozás 1948. október elején Klein Antal horthysta földbirtokos Paks melletti vadászterületén létre is jött – közli a budapesti államügyészség vádirata. – A magyar határőrség parancsnokának, Pálffynak segítségével Rankovics két kísérőjével együtt illegálisan átjött a határon és találkozott Rajkkal, akit Mrazovics budapesti jugoszláv követ és szeretője, Tarisznyás Györgyi kalauzoltak a találkozás színhelyére. A megbeszélés, mely egy csőszházban folyt le, két és fél óráig tartott.”1

Eddig sem volt kétséges, hogy Rajk 1948 őszén nem találkozott Tito közeli munkatársával, a szomszédos ország vezető politikusával. Pfeiffer Zoltán, volt kisgazdapárti politikus New Yorkban lévő hagyatékában azonban fennmaradt egy dokumentum, amely cáfolhatatlan bizonyítékát adja annak, hogy az egész történet kitalált. Az alábbiakban közlendő feljegyzést Klein Antal fia, dr. Klein Imre küldte Pfeiffer Zoltánnak 1949. november 12-én, alig néhány héttel a kirakatper után. Az eltelt rövid idő miatt egy sor dolgot nem értett és nem tudhatott, de éppen mert a történtek frissen éltek benne, s alig egy fél éve hagyta el Magyarországot, véleménye, tapasztalatai hitelt érdemlőek. Érvelése meggyőző: Rajk és Ranković sohasem találkoztak édesapja birtokán. Két mozzanatot azonban megerősít: Biritó-pusztán valóban tartottak vadászatot, de nem 1948. október elején, hanem 1948 januárjában, s a helyi közjegyző leánya, Tarisznyás Györgyi valóban ismerte Karlo Mrazović követet. A vadászat, s ezt mások is megerősítik, hivatalos állami vadászat volt, amelyen a diplomáciai testület más, Klein Imre által nem említett tagjai is részt vettek. Valóban Dinnyés Lajos kérte Klein Antalt a vadászat megrendezésére, aki távolról sem örült a megtiszteltetésnek. Tarisznyás Györgyi csinos, 27-28 éves, nyelveket beszélő ifjú hölgy volt, érthető, ha felkeltette a jugoszláv diplomata érdeklődését. Mrazovićot azonban, a „Kék könyv” szerint is, figyelhették a magyar biztonsági szervek, s már korábban tudhattak a paksi leánnyal való ismeretségéről. (Klein Antal mint helyi notabilitás jóban volt Tarisznyás Gerő főjegyzővel és családjával.) A vadászat és Mrazović–Tarisznyás Györgyiféle kapcsolat volt az a két valós elem, amire az egész Rajk–Ranković találkozó meséje felépült.

Klein Antal a Rajk-perben mint „horthysta földbirtokos” szerepelt, s életének, közéleti pályájának néhány fontos mozzanatát teljesen elhallgatták. 1885-ben született Gádoron (ma Jugoszlávia). Budapesten jogi és államtudományi doktorátust szerzett, Innsbruckban két évig teológiát és társadalomtudományokat tanult. Jogász pályáját egészségügyi okok miatt (tüdőbaja volt) ott kellett hagynia. Megnősült, 1915-től felesége Paks melletti, biritó-pusztai, 600 holdas birtokán gazdálkodott. 1920 májusától Tolna megye kormánybiztosa, augusztustól főispánja. 1926-tól egységespárti képviselő, az Egységespárt agrárius csoportjához tartozott. 1931-ben átlépett az ellenzéki kisgazdapártba, 1941-ig e párt programjával parlamenti képviselő. Kisgazdapárti múltjáról a Rajk-per során teljesen elfelejtkeztek, amint arról sem volt szó, hogy 1938–39-ben nemzeti hazafias alapon élesen támadta a Volksbundot, s 1939. június 22-i parlamenti felszólalásában leleplezte, hogy dr. Heinrich Mühl kormánypárti képviselő, a Volksbundot irányító Basch csoport embere „külföldi német pénzt kap”.2 A sváb származású Klein valójában nem volt németellenes: támogatta Teleki alapvetően németbarát külpolitikáját; helyeselte az antikomintern paktumhoz való csatlakozást; nyilvánosan örömét fejezte ki a „területi szerzemények”, elsősorban szülőföldje, a Bánát Magyarországhoz kerülése miatt. Bajcsy-Zsilinszkyvel való ellentétei miatt 1941. február elején kilépett a kisgazdapártból,3 s a háború alatt érdemi politikai tevékenységet már nem fejtett ki. A felszabadulás után teljesen visszavonultan élt, a politikai életben nem vett részt. A régi kisgazdapárti vezetőkkel azonban fenntartotta a kapcsolatot, időnként feljött Budapestre a kisgazdapárti pártközpontba, vagy a régi ismerősök indultak le hozzá vadászni. (A Volksbund elleni kiállása miatt birtokából 300 kat. holdat megtarthatott.)

Klein Antal teljesen ártatlanul keveredett a Rajk-perbe. Rajkot letartóztatása előtt nem is ismerte, személyesen nem találkozott vele. Miért vállalt mégis mindent? Mert azt remélte, hogy így könnyebben megúszhatja. Három évig ült magánzárkában. 1952–53-ban a család kérésére Dinnyés Lajos közbenjárt Rákosinál, s valamelyest enyhítettek helyzetén. 1956 nyarán szabadult. Több mint egy évig Cseh Zoltánnénál, a kisgazdapárt egykori titkárnőjénél lakott, ő gondozta. 1956 után politikailag rehabilitálták, lakást és nyugdíjat kapott. A hatvanas évek elején Dobi István segítségével fiához az NSZK-ba utazott, és nem tért vissza Magyarországra. 1979. november 4-én, 94 éves korában halt meg Ausztriában, Burgenlandban .4

Dr. Klein Imre ma nyugdíjas, és az NSZK-ban é1.

Dr. Klein Imre levele és feljegyzése megtalálható: Zoltán Pfeiffer’s Collection. Box 1. Correspondence. 1949. Rare Book and Manuscript Library (Buttler Library). Columbia University. New York. USA. Mindkét dokumentum eredeti Klein Imre aláírásával. A jeljegyzést teljes terjedelmében közöljük, a kísérő levél nélkül. Saját beszúrásainkat szögletes zárójel jelzi.

DOKUMENTUM

Klein Imre feljegyzése Pfeiffer Zoltánhoz

Látva helyzetem tarthatatlanságát, ez év [1949] márciusában menekültem el Magyarországról. Édesapám eleinte ingadozott, később minden rábeszélésem dacára sem volt hajlandó velem jönni. Mindig azt hangoztatta, hogy Ő a háború után nem politizált, semmiben részt nem vett, így nincs mitől tartania.

Egy alkalommal, még 1947 szeptemberében Aranyos Béláné (Anci),5 Dobi6 titkárnője és Czecey Károlyné (Boriska)7, akik apámat még a régi kisgazdapártból ismerték és szerették, Dobival autóval Paks felé járván behozták Dobit hozzánk. Dobival itt, ekkor ismerkedett meg először apám. A mi jó erős paksi kadarkánkból nem kellett sok, és Dobi bizony hamar jó hangulatba került és másnap délig mulatott. Ilyen állapotban csak irredenta nótákat énekelt és szidta a kommunistákat. Ettől kezdve Dobi, ha útba esett, mindig bejött hozzánk és természetesen mindig hangulatosan távozott.

Ilyen előzmények után jött létre 1948. január 11-én nálunk, ill. mivel a mai Magyarországon magán vadászterület nem létezik, a Dunaszentgyörgyi vadásztársaság területén, melynek én is tagja voltam, egy vadászat.

Úgy volt először, hogy csak Dobi, Mátéffy Géza,8 Szabó Árpád9 és Szentiványi Lajos10 jönnek le. Egy részük vadászni is, másik csak apámat meglátogatni. Tudni kell, hogy apám soha életében nem vadászott és vadásztársaságnak sem volt tagja. Később Szabó Árpád szólt Dinnyésnek,11 hogy Ő is jöjjön le. Dinnyés erre felhívatta apámat a miniszterelnökségre és közölte vele, hogy Ő is lejön, de ezeket és ezeket még meghívja. Ő bocsátott ki miniszterelnökségi meghívókat és így lett ebből állami vadászat. Így lett, meghíva többek között Puskin [szovjet követ12 (aki nem jött azonban el), Fiederkievicz13 lengyel, Aga Axe114 török, Vince15 román, Mrazovics16 jugoszláv követ és még sokan mások.

A vadászat után vacsora volt nálunk. Itt ismerkedett meg Mrazovics Tarisznyás Györgyivel,17 a paksi főjegyző lányával.

Pár héttel később, 1948 februárjában a lengyel követ meghívót küldött meglepetésszerűen apámnak és Tarisznyás Györgyinek, melyben meghívja Őket a lengyel kultúrküldöttség tiszteletére a Park klubban rendezett estélyre.

Apám elmesélése szerint itt Mrazovics azonnal Tarisznyás Györgyi mellé szegődött és hevesen udvarolt neki. Éjfél után pedig T. Györgyit és apámat, aki a lányt gardírozta, továbbá Bán Antal18 akkori iparügyi minisztert meghívta a követségi palotában levő lakására. Itt apám, miután Mrazovics mindig a lánnyal foglalkozott, Bán Antallal politizált, akivel ekkor ismerkedett meg. Még emlékszem arra, mikor apám nekem ezeket elmesélte, mondotta, hogy nagy vitába volt Bánnal, nem is hitte volna, hogy ilyen vad kommunista legyen.

Ettől az időtől fogva Mrazovics gyakran járt le Paksra a lányhoz, nálunk azonban a jan. 11-i vadászaton kívül egyszer sem volt. Két alkalommal, mikor Mrazovics Pakson volt, Tarisznyásék apámat és engem is meghívtak vacsorára. Mrazovics olyan vad kommunista volt, hogy lehetetlen volt vele politizálni, így ezt mindenki kerülte is. Egyik ilyen alkalommal Mrazovics engem magával vitt fel Pestre autójával. Ez áprilisban lehetett. Ezután biztos tudomásom szerint Mrazovics még egyszer volt Pakson. Májustól kezdve, ezt határozottan merem állítani (a kommunista tájékoztató iroda határozatának közzététele Tito kizárásáról tudomásom szerint júniusban volt19) Mrazovics egyszer sem volt Pakson.

Ezek voltak az előzmények. Mrazovicsról többet nem hallottunk, csak újságból olvastuk, hogy moszkvai nagykövetté nevezték ki.

Ezekre több mint egy évre rá, ez év [1949.] július 15-én éjjel tartóztatta le az AVO apámat és Tarisznyás Györgyit Pakson. Mindkét családnak fogalma sem volt az okról, minden próbálkozásuk eredménytelen maradt, még a helyet sem tudták megállapítani, hogy hol vannak.

Mindkét család csak a szept. 11-én kiadott vádiratból szerzett tudomást, hogy mibe is keverték bele Őket.

A Rajk-per vádiratában szereplő titkos vadászat, ill. paksi találkozó, mely a mi biritói csőszházunkban történt volna meg, úgy a vádirat, mint Rajk, apám és Tarisznyás Györgyi vallomása szerint is 1948. október első napjaiban volt megrendezve. A pontos dátumot azonban sem Rajk, sem apám nem említi.

Én ez időben otthon tartózkodtam, így felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy amit itt leírok, mindenben megfelel a valóságnak és ezt bármikor esküvel is hajlandó vagyok megerősíteni.

Mivel apámmal mindent közösen csináltunk, így apámnak minden dolgáról tudomással bírtam. Apám ezekben az időkben (a tájékoztató iroda határozata után) soha nem tett említést, hogy Mrazovics Pakson járt volna, de ezt egyébként sem lehetett eltitkolni nagy autója miatt. Még kevésbé igaz az, hogy Mrazovics megkérte volna apámat, hogy lejöhessen hozzánk egy-két barátjával inkognitóba vadászni. Apám erről sem tett nekem említést. Fontos itt tudni, hogy apám nem vadászott, és miután a földbirtokreform a magánvadász területeket megszüntette, így vadászterülettel sem rendelkezett. Ezen terület a dunaszentgyörgyi vadásztársaság területéhez tartozott, mely társaságnak én, aki vadásztam korábban, tagja voltam. Azonban még 1948 nyarán, éppen Rajknak, az akkori belügyminiszternek a határozatával, mint reakciósnak, megvonták a fegyvertartási engedélyemet és puskámat be kellett szolgáltatnom. Apám ennek tudatában volt, tehát tudta, hogy a nagyrészt kommunistákból álló vadásztársaság területére sem Mrazovicsot, sem pedig mást még az én nevemben sem hívhat meg vadászni. És amíg tagja voltam a vadásztársaságnak, és apámnak egy barátja le akart jönni vadászni, mivel Ő nem vadászott, mindig nekem szólt. Ekkor nekem engedélyt kellett kérnem a vadásztársaság t. kommunista vezetőségétől, hogy vendéget fogadhassak. Csodálatos, hogy apám, aki ezeket mind tudta, nekem se szólt volna, és kitette volna vendégeit annak, hogy a kommunista vadőr, aki egyébként is pikkelt ránk, megfogja előkelő vendégeit. Nem beszélve arról, hogy ez a területrész abban a szezonban védettnek volt nyilvánítva, tehát még a tagok sem léphettek rá puskával. Figyelemreméltó még az is, hogy a t. vádiratkészítő és vallomáskészítő nem gondolt arra, hogy a vadászszezon csak okt. 15-én kezdődik, és Mrazovics, aki nagy vadász volt, és nyilván ismerte a törvényt, ilyen időpontban valószínűleg más ürügyet talált volna.

Tovább megyek. Rajk és a tanúk azt állítják, hogy ez a találkozó a csőszkunyhónkban (erről a csőszházról és egész birtokunkról a Magyar Nap c. kommunista lap szept. 16-i száma képes riportot is hoz. Természetesen ennek minden sorát külön is meg tudom cáfolni a képeken kívül semmi sem igaz benne.) október első napjaiban zajlott le.

Én pedig ezzel szemben állítom és naptáram jeljegyzései szerint bizonyítom is, hogy 1948-ban a szüret nálunk szept. 20-án kezdődött és egyfolytában október. 23-ig tartott. Én ez alatt az idő alatt reggeltől késő estig a szőlőben tartózkodtam, melynek közepében feküdt [az] a bizonyos csőszház. Állandóan 22 munkás dolgozott a szőlőben, akiknek nagy része este a nyolc kilométeres távolság miatt nem is ment haza Paksra, hanem a csősszel együtt a csőszházban aludtak. Itt tehát ebben az időben semmiféle titkos találkozó nem lehetett. A Magyar Nap azt állítja, hogy korán volt a szüret Klein Antal birtokán és a csőszöket korán elküldték! Hát csak kérdezzék meg az öreg Kiss József20 csőszt, hogy mikor hagyta ott a szőlőt.

Még pár érdekességre szeretném felhívni a figyelmet. Tarisznyás Györgyi vallomásában azt állítja, hogy apám a 116-os kilométerkőnél egy homokfutóval, melybe két ló volt befogva, várta Mrazovicsékat. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy nincs is olyan homokfutó kocsink, amibe két lovat lehetne befogni. Csak egy kis kétüléses fiakerünk volt (az oroszok jóvoltából, mert a többitől megszabadítottak), melynek két rúdja közé csak egy lovat lehetett befogni. Kölcsönözni sem tudott volna apám, mert a környéken nincs senkinek. Csodálatos különben is, hogy én, aki az egész gazdaságot vezettem, mind[erről] semmit sem tudok. Pedig apám nélkülem nem tett és nem is tehetett semmit.

Visszatérve az előzőekre, miért volt szükséges Mrazovicsnak, hogy a 6-os úton jöjjön hozzánk? Apám azt vallja, hogy azért kellett kocsival kimenni neki a 6-os úthoz Mrazovicsékért, mert onnan nem lehetett a dűlőúton bejönni autóval hozzánk.

Apám 32 éve él Biritón, csodálatos, hogy ne tudná, hogy hozzánk a kölesdi út vezet és közvetlenül e mellett van a kastélyunk. Ez elsőrendű kövesút, ezt Mrazovics is tudta, mert jan. 11-én arra a vadászatra azon az úton jött egészen a házunkig. És az Ő inkognitójuk ezen az úton sem lett volna veszélyeztetve. Sőt!

A tárgyalás folyamán tehát magyarázatot igyekeznek adni arra nézve, hogyan került Rajk és Mrazovics (Apám és Tarisznyás Györgyi vezetésével) a találkozás színhelyére a csőszkunyhóhoz.

Azonban sem Rajknak, sem a tanúknak a vallomása nem világítja meg, hogy a másik fél, Rankovics21 hogyan került a találka helyére, a csőszházhoz. Vagy Rankovics annyira ismerős volt a tereppel, hogy autójával átjőve a jugoszláv határon egyenesen a mi szőlőnkbe talál? Lehetséges? Ha Rajkot kalauzolni kellett, jugoszláv kollégája hogy ismerhette a dűlőutakat? Vagy talán az a valószínű, hogy a tárgyalás előkészítői erre a szerepre nem találtak megfelelő médiumot?

Rajkot a májusi választás után tartóztatták le, apámat július közepén. Feltételezhető-e, ha megtörtént volna a találkozó, hogy apám otthon marad Rajk lefogása után?

Családom mindent elkövetett, hogy apámmal kapcsolatot teremtsen, annál is inkább, mert elhurcolásakor egy szál nyári ruhában vitték el. Azóta elmúlt a tárgyalás, és a szájába adott vallomása sem látszott terhelőnek reá nézve, így bíztunk, hogy kiengedik. Ennek ellenére továbbra is a legsötétebb homály fedi hollétét és hogylétét. Minden próbálkozás teljesen eredménytelen maradt.

Hazulról kapott értesülésem szerint nemcsak róla, de a többi, e per kapcsán elhurcolt és ártatlanul bebörtönzött emberről is semmi hír, nyomtalanul eltüntetik őket, nehogy valamiben, valaha is cáfolatot tudjanak adni.

Graz, 1949. nov. 10.

Dr. Klein Imre

Jegyzetek

1 Rajk László és társai a népbíróság előtt. Bp. Szikra, 1949. 12.l.

2 Az 1939. évi június hó 10-ére összehívott Országgyűlés Képviselőházának naplója. Bp., 1939. I. k. 136 és köv. oldalak.

3 Kis újság, 1941. február 8. Klein Antal levele Tildy Zoltánhoz.

4 Cseh Zoltáné és Pártay Tivadar közlései alapján.

5 Helyesen: Aranyosi Béláné: gépírónő, 1942-ig a Független Kisgazda szerkesztőségében dolgozott, majd átkerült a kisgazdapárt központjába. 1947-től Dobi István titkárnője.

6 Dobi István (1898–1968): földmunkás, kisgazdapárti politikus, miniszterelnök. 1936-tól tagja a kisgazdapártnak, 1945-től a Magyar Parasztszövetség Országos titkára. 1945. augusztus 20-tól az FKgP alelnöke, 1947. július 1-jétő1 elnöke. 1947. november 4-től nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. Különböző miniszteri tisztségeket töltött be a Tildy-, Nagy Ferenc- és a Dinnyés-kormányban. 1948. december 10-től 1952. augusztus 14-ig, miniszterelnök.

7 Ma: Cseh Zoltánné: titkárnő, 1938-tól 1956-ig a kisgazdapárt központjának alkalmazottja.

8 Mátély Géza (1899–?): kisgazdapárti politikus, 1930-tól tagja „a Független Kisgazdapártnak, 1932-től Eckhardt Tibor személyi titkára. A felszabadulás után 1945 novemberétől nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. 1947. szeptember 12-től 1948. április 7-ig a párt PB tagja. 1945–1947-ben közellátásügyi, 1948-ban földművelésügyi államtitkár.

9 Szabó Árpád (1887–1948): pedagógus, kisgazdapárti politikus, miniszter. A Független Kisgazdapárt alapító tagja (1930). 1945. augusztus 20-tól a párt PB tagja, 1948. szeptember 12-től ügyvezető alelnöke, 1948. április 7-től társelnöke. 1945. november 4-től képviselő. 1947. szeptember 24-tő1 1948. április 16-ig földművelésügyi miniszter a második Dinnyés-kormányban.

10 Szentiványi Lajos (1883–1956) ügyvéd, kisgazdapárti politikus. A harmincas évek elejétől tagja a Független Kisgazdapártnak, majd titkára és pártigazgatója. 1939-től parlamenti képviselő. 1945. augusztus 20-tól a párt alelnöke, 1946. szeptember 7-től a PB tagja, 1948. április 17-től társelnöke. 1945. november 4-től ismét képviselő. 1945-től a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

11 Dinnyés Lajos (1901–1961): középbirtokos kisgazdapárti politikus. 1930-tól a kisgazdapárt tagja, 1931–1939 között a párt programjával képviselő. A felszabadulás után az FKgP Országos Intéző Bizottságának, majd a PB-nek tagja. 1947. március 14-től 1947. szeptember 24-ig honvédelmi miniszter, 1947. május 31-től 1948. december 10-ig miniszterelnök.

12 Puskin, G. M. (1909–1963): szovjet diplomata, 1945. november 2-tő1 a Szovjetunió budapesti követe.

13 Fiederkieviez Alfred: lengyel diplomata, 1947 októberétől Lengyelország budapesti követe.

14 Aga Axel, helyesen: Aagah Aksel: török diplomata, rendkívüli miniszter és meghatalmazott követ, 1947. január 23-tól Törökország budapesti követe.

15 Vincze János (1911–?): magyar származású romániai politikus, 1947. novembertől 1948. május 21-ig Románia budapesti követe.

16 Mrazović, Karlo (1902–?): jugoszláv kommunista politikus, diplomata. 1927-től tagja a Jugoszláv Kommunista Pártnak, 1940-től a Horvát Kommunista Párt KB-nak és PB-nek tagja. Politikai komisszárként részt vett a felszabadító harcokban. A felszabadulás után miniszter Horvátországban, 1947. március 27-től budapesti követ, 1948-tól 1949-ig moszkvai nagykövet.

17 Tarisznyás Györgyi (1920–1978?): Tarisznyás Gerő főjegyző leánya, kereskedelmi iskolai tanárnő.

18 Bán Antal (1903–1951): szociáldemokrata politikus, miniszter. 1945. augusztus 20-tól az SZDP pártvezetőségének és a PB-nek tagja. 1945. június 1-jétől 1948. február 28-ig iparügyi miniszter.

19 A Tájékoztató Iroda határozata 1947. június 29-én jelent meg a magyar sajtóban.

20 Kiss József: személyéről nem sikerült többet megtudnunk. A Magyar Nap 1949. szeptember 16-i száma tesz róla említést.

21 Ranković. Aleksandr (1909–1983): jugoszláv kommunista politikus. 1946-tól a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB-nak tagja, illetve titkára, 1946-tól külügyminiszter.