Ugrás a tartalomhoz

História 1987-056

Engel Pál , Mályusz Elemér , Kosáry Domokos , Sipos Péter , Horváth Zsolt , Szabó Róbert , Pótó János , Polikarpov, V. , Szamszonov, Alexander Mihajlovics , Béres Katalin , Sipos András , Örvös Lajos , Polónyi Péter , Szabó Miklós , Glatz Ferenc , Kovács Éva , Stefány Judit , Takács Péter , Petõ Iván , Burucs Kornélia , Menyhárt Lajos , Vida István , Benda Kálmán , Sas Péter , Siklós András , Hidas Péter , Bölöny József

História

20. fejezet -

“A Szovjetunióban ezt mindig így csinálják.” Iparpolitika 1950–51

PETŐ Iván

„A Szovjetunióban ezt mindig így csinálják”

Iparpolitika 1950–1951

Az alább következő két dokumentum a hazai sztálinizmust, közelebbről annak gazdasági rendszerét építő elemekbe enged bepillantást.

Az első, Rákosi Mátyás Gerő Ernőnek, a Népgazdasági Tanács elnökének, Vas Zoltánnak, az Országos Tervhivatal elnökének, Zsofinyecz Mihály nehézipari miniszternek és Czottner Sándor nehézipari államtitkárnak címzett utasítása az 1950. novemberi szénbányászati kampány idején keletkezett.

Rákosi 1950 november eleji, a két bányánál tett látogatását az tette fontossá, hogy már 1950 kora őszén tervteljesítési lemaradások mutatkoztak a szénbányászatnál, márpedig a széntermelés kulcsfontosságú szerepet kapott az 1950-nel kezdődött első ötéves terv iparosítási elképzeléseinek megalapozásában.

A nagyszabású iparfejlesztési terv már 1951 előtti, még nem felemelt változatában is irreális feladatot rótt a háború alatti és utáni rohammunkák nyomait viselő szénbányászatra. A hagyományos módszerek e feladatok ellátására nem mutatkoztak elegendőnek, így 1950 őszén újabb nagyszabású kampány vette kezdetét. A jeladást az MDP főtitkárának 1950. október 27-i, a Központi Vezetőség ülésén elmondott beszéde (Szabad Nép, 1950. október 29.) adta meg, ahol – egyebek közt – arról is szó esett, hogy a szénbányászat kezd elmaradni a tervtől.

Az 1950. november 7-i munkaversenyben a legtöbb nyilvánosságot már a bányászok kapták, de a lapok ezután is naponta tudósítottak az iparág dolgozóinak hősies erőfeszítéseiről, munkájáról. Ugyanakkor a termelési problémákra nem csak kampánnyal kívánt reagálni a vezetés, hanem átfogónak szánt intézkedésekkel is. Rákosi november eleji, az alábbi dokumentumból megismerhető benyomásainak következtetései is helyet kaptak az MDP Központi Vezetőség és a minisztertanács 1950. november 22-én született szénbányászatról szóló közös határozatában (Szabad Nép, 1950. november 23., ill. a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és Szervező Bizottságának határozatai: Szikra, 1951.)

1950. november 26-án országos bányászértekezletet tartottak, ahol az iparági és szakszervezeti vezetők mellett Rákosi Mátyás is beszédet mondott (Szabad Nép, 1950. nov. 28.). Az említett határozat, illetve a beszéd témái nagyjából megegyeztek az alábbi dokumentumban említett problémákkal, csak az előbbiek hangvétele jóval visszafogottabb volt, valamelyest legalább tudomást vett az úgynevezett objektív nehézségekről, s – szemben az alábbiakkal – nemcsak emberi gyengeségnek, hibának, bűnnek tulajdonította a gondokat.

A második dokumentum, amit facsimilében közlünk, keletkezése idején az MDP II. kongresszusa (1951. február 25–március 2.) már elfogadta az ötéves terv irányszámainak felemelését, de a részletek formális jóváhagyása még az országgyűlésre várt – amire 1951. május 20-án került sor. (1951. évi 11. törvény.)

A szövegben említett Erdei Ferenc ekkor a Földművelésügyi Minisztérium élén állt.

DOKUMENTUM

Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége

Budapest, V., Akadémia u. 17.

Budapest, 1950. nov. 13.

Czottner Sándor elvtársnak. Nehézipari Minisztérium

Mellékelten küldjük Rákosi elvtárs feljegyzését a várpalotai és perecesi bányák látogatásánál szerzett tapasztalatairól.

Elvtársi üdvözlettel:

Rákosi titkárság.

Gerő, Vas, Zsofinyecz és Czottner elvtársaknak.

Közölni akarom, hogy e hó elején voltam Várpalotán és a diósgyőri szénbányákban, Perecesen. Várpalota nekem azt mondotta, hogy 100 főnyi új munkással tudnák teljesíteni a tervet, Diósgyőr 200-ról beszélt. Feltehető, hogy a többi számok hasonlóképpen fel vannak nagyítva.

A két bányában azt tapasztaltam, hogy az értelmiség nem nevezhető lojálisnak. Mindkét bányában az értelmiség kizárólag volt horthysta. Várpalotán van egy fiatal mérnök, aki az idén került ki az egyetemről, s aki néhány hete került oda. Az értelmiség beállítottságára jellemző, hogy mindkét bányában a tervmegemelést csak úgy tartották végrehajthatónak, ha a tervszázaléknak pontosan megfelelő százalékkal emeljük a munkáslétszámot.

A viszony az értelmiség és a munkások között nem jó. Ez Perecesen szóba került és az értelmiség részben vasvilla-szemekkel nézte a felszólalót, részben az egyik mérnök szót kért és meglepő élesen támadt a kérdést szóvá tevő üzemi párttitkárra. Várpalotán a viszony az igazgató véleménye szerint jó. Kétségkívül ezzel függ össze, hogy Várpalota hátulról a második.

A várpalotai igazgató, Hajnal elvtárs, régi bányász, aki már Horthy idejében valami technikumot végzett. Nem aktív, nem lelkes. A termelési számok és egyéb adatok zömét csak a mérnökök tudták Várpalotán. Még rosszabb a helyzet Perecesen, amely – úgy tudom – legjobban le van maradva az összes bányák közül. Az igazgató, Mihály elvtárs, régi vágású rendes bányász, aki teljesen képtelen a vezetésre, a termelési számokat és egyebeket nem ismeri, az ellenséges értelmiség befolyása alatt áll, tehetetlen, panaszkodó.

Mind a két helyen rabokat kértek a bányába, hivatkozva arra, hogy ezt Goda elvtárs a központban is ajánlotta.

A munkáshiány egyik oka a fegyelem hiánya. Mindkét bányában 10-12% a beteg, a jogosultan és jogosulatlanul távollevők száma. A „betegek” száma a bérfizetés utáni napokon ugrásszerűen megnő, hasonlóképpen a búcsúk után. A jogosultan elmaradók zöme is jogosulatlannak tekinthető, mert a legkülönbözőbb ürügyekkel kapják az elmaradási engedélyt (nagynéni beteg stb.). Amikor ezt szóvá tettem, elmondották, hogy nagyobb fegyelem azonnal 3-4%-kal megemelné a létszámot. – A fluktuáció legnagyobb Perecesen: az idén 2000 főnyi létszám mellett 800. Ez a szám annyiban megtévesztő, hogy a munkások zöme (70-80%) állandó és a fluktuáció az újonnan felvettekre vonatkozik elsősorban.

Úgy Perecesen, mint Várpalotán azt állítják, hogy a vájárokat, akik más munkára mennek, nem nehéz visszahozni. Perecesen közölték, hogy a sajóbábonyi építkezésen dolgozó 60 vájár, amikor felszólították őket, azonnal hajlandók voltak visszatérni, amennyiben megjavítják a közlekedést.

A közlekedéssel az a helyzet, hogy költségcsökkentés címén a bánya igyekszik azt elhárítani magáról, a MÁVAUT pedig nem tekinti szívügyének. Emiatt rengeteg a panasz a közlekedésre. Sok a panasz a közellátásra. A bányászok részére szükséges gumicsizmát és bakancsot az utolsó két hónapban egyre nehezebben kapják, mert speciális kiutalás nincs. Perecesen szóvá tették, hogy nincs Közért-fiók, vagy Népbolt, ki vannak zárva a gyári ellátás újabban bevezetett rendszeréből és emiatt például a Diósgyőri Papírgyár munkásai sokkal jobban vannak ellátva, mint a bányászok. Kérik, hogy a disznót nem tartó bányászok valamilyen szalonna- vagy zsírellátást kapjanak.

A lakás Perecesen nagyon rosszul van megoldva. Az egész telepen csak 8 vájár lakik. A telep egész lakossága a diósgyőri gyárakban dolgozik, ami a közlekedést nagyon megterheli, terhes a munkásoknak is. A diósgyőri gyárak- a munkáslakásokat részben arra kapták, hogy Perecesről elvigyék a munkásokat és az így felszabadult lakások a bányászoknak jussanak. Ez az intézkedés azonban papíron maradt és a lakáshiány egyik oka annak, hogy nem tudnak munkásokat kapni.

Várpalotán 120 háromszobás lakás van, de senki sem akar albérlőt befogadni, mert félnek, hogy az asszonyt a bérlő elcsábítja.

A meglátogatott két bányán a párt- és szakszervezeti titkárok gyengék. Lényegében a panaszok felsorolására szorítkoztak és hozzászólásuk nem sokban különbözött az értelmiségiekétől. Annak, hogy tudatában volnának a bányászat speciális jelentőségével, vagy hogy a megyei titkár megfelelően támogatná őket, nem találtam a nyomát.

A munkások követelik a gépesítést, a mérnökök nem nagyon lelkesednek érte. Perecesen panasz tárgyává tették, hogy a számukra kijelölt réselő gépeket a Petőfi-bánya kapta, holott a tervfelemelésnek egyik feltétele a megfelelő számú réselőgép kiutalása lett volna. Ugyanitt felhívták a figyelmemet, hogy a szovjet szénkombájnt, villanyos kalapácsokat és réselő gépeket valószínűleg a központból elszabotálják, mert folyton azt hallják róluk, hogy vagy nem megfelelő helyen dolgoznak velük, vagy legtöbbször állnak.

Mindkét helyen felhívták a figyelmemet arra, hogy a célbányákat valamilyen módon újra hozzá kellene kötni azokkal az üzemekkel, melyeket ellátnak. Perecesen például közölték, hogy amikor a diósgyőri gyárral közös üzemben voltak, a gyár törte magát, hogy a széntermelés jól menjen, most pedig, mióta szét vannak választva, semmi néven nevezendő támogatást nem kapnak.

Felhívták a figyelmemet, hogy a központból azt a nézetet terjesztik, hogy az egyenruha fasiszta maradvány és emiatt, bár a bányászoknak tetszik, nem merik viselni. Például az országos békekongresszusra menő bányászok nem merték felvenni.

Várpalotán egyetlen bányásznak sincs kormánykitüntetése. Perecesen egyetlen egynek van.

Felhívták a figyelmemet, hogy a komlói bányán valami Bukovszki a főmérnök, akit mint szabotálót az egész bányászság ismer, és nem győznek csodálkozni rajta, hogy ilyen fontos helyen otthagyják. Azt állítják, hogy az ottani igazgató (Deák nevű?) teljesen az ő befolyása alatt álló gyenge munkáskáder.

Várpalotán felhívták a figyelmemet arra, hogy a most készülő új aknánál szabotázs-jelenségek tapasztalhatók a műszaki tervezés részéről. Az aknát nem oda süllyesztik, ahová kellene és bár 8 méteres fúrás után vizes rétegre akadtak, a munkát tovább folytatták. Eddig 60 m vizes talajt fúrtak meg óriási költségekkel és legalább 18 m további vizes süllyesztésre számítanak, holott megfelelő helykiválasztás mellett ez elkerülhető lett volna.

Javaslom, hogy a fentiek figyelembevételével erre a két fontos vállalatra külön figyelmet szenteljünk. Küldjünk oda fokozatosan új igazgatókat, új párttitkárt, új szakszervezeti titkárt és külön utasítsák a borsodi és veszprémi megyei titkárokat, hogy foglalkozzanak e bányákkal.

Budapest, 1950. nov. 13.

Rákosi s. k.