Ugrás a tartalomhoz

História 1987-056

Engel Pál , Mályusz Elemér , Kosáry Domokos , Sipos Péter , Horváth Zsolt , Szabó Róbert , Pótó János , Polikarpov, V. , Szamszonov, Alexander Mihajlovics , Béres Katalin , Sipos András , Örvös Lajos , Polónyi Péter , Szabó Miklós , Glatz Ferenc , Kovács Éva , Stefány Judit , Takács Péter , Petõ Iván , Burucs Kornélia , Menyhárt Lajos , Vida István , Benda Kálmán , Sas Péter , Siklós András , Hidas Péter , Bölöny József

História

19. fejezet -

Kulák-legendák

TAKÁCS Péter

Kuláklegendák

Társadalmilag röstellt, történelmileg máig is csak körvonalaiban felvillantott jelenség az 1948–1953 közé ékelődő kulákhisztéria. Akik megszenvedték, igyekeztek nem mindig sikertelenül – társadalmi sajnálatot koszorúzni mártíromságuk köré; akik elszabadították a magyarországi gazdasági, társadalmi fejlődés e sajátosan kelet-európai lidércszellemét, foszladozásával, enyésztével szerették volna bagatellizálni, rosszabb esetben meg nem történtté némítani, s vélték: a hallgatás megtermi az egyetemes felejtést. A makacs hallgatás és erőltetett felejteni akarás burnusza alól azonban mítoszok, vagy ami még ennél is rosszabb, cinizmusok, közönyök törnek a felszínre.

Történelmi távlatból az egészben a legsajnálatosabb mégis az, hogy utólag derült ki: a manipulációval és erőszakkal felidézett jelenség nem is szolgálta a haladást, ártott egy nemzedékek által rajongva tisztelt, társadalmi megváltást ígérő eszmének, ártott az országnak.

Ez az írás csupán jellemző adalékokat szándékozik felvillantani abból a publicisztikaáradatból, ami elöntötte a Szabolcs-Szatmári Néplap hasábjait, és „az éleződő osztályharc” idején izgalomban-suttogásban tartotta a megye népét.

Történelmi gyökerek

A manipuláltság mellett természetesen voltak a „kulákjelenségnek” történelmi gyökerei is. A magyarországi gazdasági, társadalmi fejlődés egyébként is sajátos vonulatát megtörte Trianon: az amúgy is egészségtelen birtokstruktúra mellé „ajándékozva” a visszamaradt országnak egy hosszan elnyúló mezőgazdasági válságot, majdnem 800 ezer és 1 millió között mozgó agrárproletársággal. 1945-ig a birtokszerzés társadalmilag inkább vágyott-irigyelt, mint elítélt jelenség volt. Ehhez társult az agrárproletárok mindig fölös, ezért roppantul alacsonyan bérezett munkaerő-kínálata. Történelmileg, társadalmilag érthető tehát, hogy a gazdagodásra, földszerzésre törekvő paraszti réteg nem joviáliskodott, nem joviáliskodhatott bérmunkásaival. Érdekei diktálták, hogy a latifundiumok, uradalmak gazdatisztjeinél, urainál is jobban kizsákmányolja a falvak legelesettebb, legszegényebb lakóit. Ezen az állapoton minőségileg változtatott az 1945. évi földosztás, de átmenetileg újabb kényszerét és lehetőségét teremtette meg a gazdagparasztság kizsákmányoló tevékenységének is: az iga-uzsorát. A földhözjuttatott agrárproletárok seregének hiányzott a földműveléshez szükséges igaereje. A háború után, tartalék hiányában ezt beszerezni, a kis- és középparaszti új gazdaság munkálatait önerőből folytatható szinten megszervezni majdnem lehetetlennek tűnt. Szántani, vetni, a terményt behordani mégis szükséges volt, és mert a magyar parasztság sohasem volt bővében a pénznek, szükségszerűen a gazdagparaszt földjén végzett gyalogmunkával váltotta meg a szántás, vetés, terménybetakarítás igaerőt igénylő munkálatait. Még sejteni is lehetetlen az ebből a kényszerűségből felhalmozódó igazságtalanságot.

A központi akaratnak csak a szelepeket kellett kinyitnia, a gátakat kellett eltávolítania, hogy elszabaduljanak a vádaskodások, és a falusi életet szemléző megyei újságokban valós tények és legendák tartsák izgalomban, tettleges „osztályharcban” a parasztságot,

„Új” politika

A kulákokkal szembeni – részben jogos – bizalmatlanság az MKP Központi Vezetőségében dokumentálhatóan először 1945. március 22-én fogalmazódott meg, amikor úgy vélték, hogy a földreform ellen a nagybirtokosok mozgósíthatják majd a papok, jegyzők és tanítók mellett „a kulákok egy részét” is. Ez a gyanú azonban nem ösztönzött sem konkrét lépéseket; sem aktív propagandát. A koalíciós korszak a kisgazdapárti többségű Szabolcs-Ung és Szatmár-Bereg vármegyékben – amelyeket csak 1950-ben rendeztek egységes közigazgatásúvá, és Szabolcs-Szatmár elnevezésűvé – viszonylag békés és bizakodó hangulatú volt.

A gazdagparasztok bírálatánál sokkal élesebb és hangsúlyozottabb 1945 és 1948 júliusa között a helyi sajtó értelmiségellenességet.

1948 nyarától, a két párt egyesülése után azonban hirtelen és minden átmenet nélkül megszaporodnak a kulákokról szóló írások. Először a fogalomcsere ötlik szembe. A ,,nagygazda”, „gazdagparaszt”, „60–100 holdasok”, zsírosparasztok” rétegmegjelölő, indulat és ítélet nélküli kifejezéseket minden átmenet nélkül szorítja ki a gyűlöletet sugárzó kulák A „kulák”: szót az oroszból kölcsönözte a politikai zsargon, a Szovjetunióban az 1930-as években végbement gazdagparaszti tisztogatás (több millió áldozat) során a gazdag parasztra használt használt kifejezés. minősítés, amely most már nemcsak megbélyegez, de főcímekbe, vezércikkekbe tolakszik.A kulák a nép ellensége, csattan az ítélet, az egyik 1948. július 16-i cikk címében, hogy mindenkinek tudtára adja: a beszolgáltatást szabotáló, a mezőgazdasági fejlesztési hozzájárulást nem fizető, az adójával is hátralékban lévő zsírosparaszt a dolgozó magyar nép ellensége, a szocializmus építésének akadályozója.

A hirtelen hangnem- és stílusváltás oka – ma már tudjuk – a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának 1948: június 28-i határozatával függ össze, amikor is kiátkozták Titót a szocialista táborból, mondván: „Jugoszláviában nem a kommunista pártot tekintik az ország döntő vezető erejének, hanem a Népfrontot, amely soraiba tömöríti a munkásokat, parasztokat, kulákokat, kereskedőket, kisebb gyárosokat, a polgári értelmiségieket, de ,még bizonyos burzsoá pártokat is.

Az ideológiai és politikai arcvonalak gyorsan „rendeződtek” idehaza is. Július 2-án Rákosi Mátyás a nagy-budapesti pártfunkcionáriusok előtt zárta ki a parasztság egyénileg gazdálkodó rétegét – „melyben tudvalévőleg benne vannak a kulákok, a zsíros parasztok is” – a szocializmus építői köréből.

Nyelvújítási mozgalom

Hamarosan követte ezt a Politikai Bizottság július 13-i ülése; amelynek határozata szerint még „a termelés megszervezésének szempontját is alá kell rendelni” a „kulák elszigetelésének, gazdasági és politikai befolyása szűkítésének” a falun. Egységes elvek szerinti kaptafára születtek a cikkek, központi akarat szerint mozdultak a népnevelők, „elszámoltató brigádok”, hogy „leleplezzék” a kulákokat. Megkezdte 1948. július közepén sajtó- és közéleti karrierjét a „kulák” és az „éber” szó. Hamarosan megszületett a határozat is: minden 25 hold földet vagy 350 aranykorona jövedelmű birtokot magáénak tudó paraszt kulák, s mint ilyen, ellensége a népnek: szabotál, nyúzza a dolgozókat, rejtegeti a termékeit, felvásárolja a létszükségleti cikkeket, hogy zavart keltsen.

A paraszti léttel, a faluval kapcsolatban soha a magyar történelem során nem bontakozott ki olyan nyelvújítási mozgalom és buzgalom, mint a kulák szóval kapcsolatban. Mint a mágnes, magához vonzott ez a szó minden emberi és társadalmi negatívumot: piszkot, huncutságot, erkölcstelenséget, feketézést, árurejtegetést, zugpálinkafőzést, fegyverrejtegetést, bűnösökkel való cimborálást, magát a bűnt… Érzékletes kifejezések, gyűlöletet sugárzó szóösszetételek, megbélyegző metaforák hemzsegtek naponként a Szabolcs-Szatmári Néplapban, de más megyei újságokban is a basaparasztról, a kulákról, annak fattyú fiáról, a népámító kuláksógorról, rémhíreket terjesztő kulákasszonyokról, az erkölcseiben tisztátalan, szerelmét a vagyonnal házasító kuláklányokról, a csendőr-, jegyző-, iparos-, tanító- és pap-kulákról, akik valamennyien kövérek, mint a hízott disznók, hájaikat alig bírják cipelni, s csak a „szántóföld szélén pipázgatva, gúnyos mosollyal a bajuszuk alatt” szemlélgetik béreseik nyomorúságát. Betanítják kutyájukat, hogy a „tszcs jószágállományát” a saját portájukra cipelje, ellopják a szegények libáit, mert „pecsenyére áhítoznak… Trumanék hűséges cinkosai”. Mesébe illő történetek kerekednek ki a jegyzővel és pappal összejátszó kupec-kulákról, a korcsmáros-, boltos-, malmos-, igauzsorás-, gabonát, szénát, burgonyát, kukoricát rejtegető kulákról, a harácsoló, cselédjeit nyúzó, a nép államával szembeszegülő basaparasztról, aki a múltban a csendőrrel cimborált, ma is az a cinkosa, ha éppen maga vagy fia is nem az volt. Valóságelemekkel keveredő rémtörténetek kerekedtek – többnyire névtelen, szignóval is csak a legritkább esetben ellátott – újságcikkek nyomán arról, hogy rothadt meg 25–30 mázsa burgonya; hogyan rágtak meg az egerek 100–200 mázsa törek alá rejtett kukoricát; hogyan játszotta ki az éberséget elmulasztó párttitkárt és tanácselnököt a 9-10 disznaját feketén levágó, de húsbeadási kötelezettségét nem teljesítő kulák; hogyan cimborált a fekete reakció falusi képviselőjével, a pappal, tiltott terményüzletei lebonyolítására a kupec-kulák; hogyan vásárolta fel szegényparasztok cukorjárandóságát, és adta azt tovább kétszeres áron városi munkásoknak a csendőr-kulák; hogyan vásárolta fel – a népbolt vezetőjét megvesztegetve – a szappant 20–30 kilójával, a petróleumot hordójával, a szövetet vég-számra, hogy zavart keltsen a falusi áruellátásban a huncut, az uzsorás, a feketéző kulák.

Név szerint a gonoszt feljelentők

És sorjáztak a beszámolók az „elszámoltató brigádok” leleplezéseiről, a népnevelők ébersége nyomán kiderített visszaélésekről. Az egyik 30 holdas „ravasz” kulák tavaszi vetéskor üresen vontatgatta vetőgépét a szántáson, hogy „megtévessze” a vetéstervet rajta számon kérő párttitkárt. A másik községben egy még gonoszabb kulák 26 mázsa krumpliját 20–30 kilós tételekben elásta a szántóföldjén, és rávetette az őszi gabonát. Az éber mezőőr leplezte le a „kulák-disznóságot”. Mások – agyafúrt kulákok – volt cselédjeiknél rejtegették terményeiket, „öngyilkos” disznaikra óhajtottak vágási engedélyt szerezni, feketén főzték a pálinkát tanyáikon. Az „egész népet lopta meg” egy tolvaj kulák, akinél az elszámoltató brigád”, a „népnevelő brigád” jelenlétében egész napos kutatás után talált csak meg 100 kiló rejtegetett lisztet, ötven kiló cukrot, 18 kiló diót, 80 kiló dohányt és 150 liter bort.

Mindezeken túl a kulákok suttogtak, angol rádiót hallgattak, rémhíreket terjesztgettek, a jóérzésű szegény- és középparasztokat erőszakkal is megakadályozták, ha rémisztgetéssel nem sikerült, hogy termelőszövetkezetet alakítsanak… Mindezeket a bűnöket a falvak és a vétkes kulákok név szerinti megemlítésével „leplezték le” a névtelen újságírók. Hat évfolyam helyi sajtójának ezernél több kulákról szóló cikkét mindössze tucatnyiszor szignálta S. I. monogrammal egy újságíró, hármat-négyet írt alá saját névvel ugyanez a riporter és másik kettő. A névtelen cikkáradat mellett azonban 1950-től rendszeressé váltak a falusi feljelentők névvel közölt levelei.

Éberség

1951 áprilisától új motívummal gyarapodott a kulák-bűnök lajstroma: megkezdték a kulákok „a háborús gyújtogatókkal” való cimborálást Szabolcs-Szatmárban. „Mézzel kenegetett nyelvüket” élezgették, hogy „félrevezessék a dolgozó parasztokat”, bekönyörögjék magukat a termelőszövetkezetekbe. Éberségre figyelmeztet a cikkíró, mert „reakciós… gonosztevők … valóságos titkos rablóbandák törnek a nép boldogulása ellen”. Nem késett azonban az éberség válasza sem. A nyíregyházi Állami Áruház „bűnügyi kirakatában” tették szemlére a kulák-bűnöket nap mint nap, s a sajtó ezekről rendszeresen beszámolt.

Újabb lendületet a kulákok elleni harcnak az MDP II. kongresszusa adott. Határozatban szögezte le: –„A termelőszövetkezetek fejlesztésére elengedhetetlenül szükséges a kulákok további elszigetelése, a falusi kizsákmányolók elleni harc következetes folytatása nemcsak az állam eszközeivel, hanem maguknak a dolgozó parasztoknak cselekvő részvételével.” Rákosi a kulákok tevékenységét „tudatos kártevő munkának” vélelmezte, őket okolta a boltok előtt kígyózó sorok kialakulásáért, a közellátási zavarokért.

A dolgozó nép sokat tett már megfékezésükre, de még mindig 63 ezer a számuk. „Ez a szám – mondotta – csak azokat foglalja magában, akiknek több mint 25 hold földjük van, vagy több mint 350 kataszteri aranykorona után fizetnek adót.” Igaz, ezek közül 1949, július 1. óta 22 ezren felajánlották földjüket az államnak, s 17 ezertől már el is fogadták a felajánlást, de „a kulákok ereje jelentékenyen nagyobb annál, mint amit a puszta számok mutatnak. A mi kulákstatisztikánkban pl. nem szerepelnek azok a kulákok, akiknek 15–25 hold földjük és ugyanakkor korcsmájuk, kereskedésük, cséplőgépük, traktoruk, vagy egyéb vállalatuk van, kupeckednek, spekulálnak stb. Ezeknek a száma tízezrekre rúg és a kimutatott kulákokkal együtt biztosan több, mint százezer család.” Továbbra is feladat hát, hogy „harcoljunk kíméletlenül a kulákok ellen”.

A Szabolcs-Szatmári Néplap komolyan vette a harcot. Sorra jelentette meg újabb cikkeit a szárazság, rossz időjárási viszonyok okozta nehézségekről, ahol mindenben benne volt „az ellenség keze”, akik most már „a nyugati imperialisták utasítására és sugallatára működnek”, s nagy örömmel számolt be arról, hogy az egyik kuláknál „200 darab” cigarettapapírt találtak, amiért megkapta „méltó büntetését”, a bűnjeleket pedig kirakták a falusi üzlet kirakatába közszemlére.

Noteszszagú újságírók, „értelmiségiek”

Az egész hisztériás hangulatot a Miről álmodik a kulák című tárca jellemzi leginkább.

Az S. I. monogrammal jegyzett cikk hétköznapi jelenettel indít. A „rózsaszínű álarcot öltő” kulákról „sugárzik a jószívűség”. Szegény Jánosnak bizonygatja, hogy ő milyen jó ember. Jánosunk azonban a szavak hallatán „köp a porba”, mert visszaemlékezik arra, amikor kicsike előleget kért munkájára a kuláktól, hogy hat gyerekét táplálni tudja, de előleg helyett csendőrverés volt a jutalma.

A kulák is emlékezik, „arcát elönti a káröröm”, s „gyönyörködve” idézi vissza a múltat. Fehér asztal mellett borozgat a csendőrrel, s csak úgy hányavetin előhozza Szegény János előlegkérését. A csendőr nyomban maga elé idézi Szegény Jánost, és szó nélkül agyba-főbe veri puskatusával, megrugdossa csizmájával, miközben ordít: „Nesze az előleg! Büdös kommunista, te bitang veres!”

A kép azonban hirtelen kimerevedik, mint filmkocka a mozivásznon, és a cselekmény más szálon fut tovább. A csendőr amerikai zsoldossá változik, sisakján az US felirat, és éppen Koreában gyújtogat, öreg néniket gyilkol, „őrülten tombol”. Követi a kulák szemmel és lábbal az amerikai katonát, és a harctér helyett egy Hitler-képpel díszített trónteremben találja magát. A trónszéken Truman ül, mint egy császár, aranydollárokkal telt üvegkorona a feje fölött, trónszékének négy lába egy-egy atombomba, s a trónszék körül szerte kémcsövek, bennük a baktériumháború kórokozói: kolera-, tífusz-, leprabaktériumok.

Truman császár elé hódoló lakájok rakják országaik kincseit. Bevin kihűlt kéményű angol gyárakat, munkanélküliek százezreit, a franciák meggyilkolt munkások ezreinek csontvázát, Adenauer barna ingbe öltözött, horogkereszttel díszített tábornokokat, Tito Jugoszlávia börtöneit kínálja, de rájuk ügyet sem vet Truman. Csak a mi kulákunkat figyeli, s mikor meglátja, hogy annak is tálca van a kezében, s a tálcán „sonka, szalonna, liszt, szövet, selyem, cipő”, s rajtuk a cédula: „A nép vagyona”, az amerikai elnök dollárral teli zsákokba markol, kínálva cserébe a kuláknak a csillogó dollárokat.

Mielőtt azonban az üzlet megköttetnék, a kulákot álmából milliók – Békét! – kiáltó hangja veri fel, Truman helyett foglalókat lát a házában, „tanácstagokat, rendőröket”, akik széjjelnéznek „egy kicsit”, s éberségük nyomán előkerülnek a rejtett holmik: „Megromlott élelmiszerek, kukacos liszt, elásott termény, textiláruk, szövetek, selymek, cipők: a nép elharácsolt vagyona.” És előkerül a tanulság is, amit természetes egyszerűséggel von le az újságíró: „Lám a kulák valójában is a Trumanok, a háborús gyújtogatók lakája, ügynöke”.

Magyarország: ugyanazok, csak mást írnak

Ezzel a cikkel tetőzik a Szabolcs-Szatmári Néplapban a kulákborzalom, a falusi osztályharc. Pár hónapig még, az MDP II. kongresszusa után is „fújják a dudát” a publicisták, hasonló hangnemben, de 1952-ben hirtelen megcsendesül a borzalomáradat. Itt-ott feltűnik még egy-egy gonosz, reakciós, béreseit ütlegelő kulák, de gonosztetteiket háttérbe szorítja a Rákosi Mátyás születésnapjára készülődő megye örömmámora, a gumipitypang és gyapot vetéstervének teljesítésére való készülődés, illetve az ezekről áradó híradások, majd a sorra alakuló tszcs és szocialista falvak ünnepléséről szóló beszámolók. A kulákkérdést elintézte az államhatalom. Részben a Hortobágyon töltik ilyen-olyan vétkeikért büntetéseiket, részben felszívta őket a gyors ütemben épülő nehézipar, magába fogadta őket a bányászok növekvő serege Komlón, Tatabányán, a borsodi szénmedencében, s elfogadta őket Sztálinváros segédmunkásnak, Leninváros kubikusnak. Az éberség megtette hatását a kulákfronton, új területeket kellett találjon, hogy aztán 1953 nyarán új stílus, új hangnem szólaljon meg, többnyire ugyanazon újságírók tolla nyomán, dicsérvén most már a szorgalmas, törekvő parasztot, lett légyen az kulák, kis- vagy középparaszt, ha jól szervezett gazdaságában ügyesen dolgozik, és szorgalmával gyarapítja az országot és önmagát.

***

Képmagyarázat

Alighogy az országos nagypolitikában eldőlt a hatalmi harc, az „osztályharc éleződése” jegyében megkezdődött a belső „ellenségek” keresése. A munkásságon belül a „jobboldali szocdem” neveztetett ki „árulónak”, a parasztságból pedig a gazdagparaszt, a „kulák”. A „kulák” 1949 tavaszán még csak „elbújik” (1), „kivonja magát,” a termelésből (2), nyáron pedig már „szabotálja” a beszolgáltatást (3):,1933 tavaszán már csak búslakodni tud a tsz-ek ,,eredményei” láttán (4), ősszel pedig, immár a Nagy Imre-féle kormányprogram után, megkezdi a bomlasztást (5).