Ugrás a tartalomhoz

História 1987-056

Engel Pál , Mályusz Elemér , Kosáry Domokos , Sipos Péter , Horváth Zsolt , Szabó Róbert , Pótó János , Polikarpov, V. , Szamszonov, Alexander Mihajlovics , Béres Katalin , Sipos András , Örvös Lajos , Polónyi Péter , Szabó Miklós , Glatz Ferenc , Kovács Éva , Stefány Judit , Takács Péter , Petõ Iván , Burucs Kornélia , Menyhárt Lajos , Vida István , Benda Kálmán , Sas Péter , Siklós András , Hidas Péter , Bölöny József

História

5. fejezet -

Tá-tá tá-ti-tá, tá-ti-ti-tá. A taps anatómiája

HORVÁTH Zsolt

Tá-tá tá-ti-tá, tá-ti-ti-tá

A taps anatómiája

Táblázatunk célja, hogy a személyi kultusz éveiben bemutassa a tetszésnyilvánítás egyik formájának, a taps történetének alakulását. Hogyan változik át a tömegek előadóval folytatott kommunikációja elvonttá, irányítottá, kiszámítottá és mesterségessé, s hogyan változik éppen az eredeti funkció ellentétére: elválasztja a hallgatókat a szónoktól. A közönség már nem a mondanivalóra figyel, hanem arra, mikor kell ünnepelni a „hős, a szeretett vezért”.

Elhangzott és kinyomtatott beszédek

Kimutatásunk Rákosi Mátyás1, Gerő Ernő2, Farkas Mihály3 és Révai József4 kötetben megjelent beszédei alapján készült. A vezető politikusok beszédeinek közlésekor szinte kötelező gyakorlat volt a beszéd közben elhangzott közönség-reagálások – bekiabálások, helyeslések, tapsok – feltüntetése. A kinyomtatott szövegekben persze a tetszés feltüntetése nem mindig valósághű. Példa erre Rákosinak az SZDP XXXVI. kongresszusán, 1948. március 6-án elmondott beszédének5 a publikálása: itt nem közlik a tetszésnyilvánításokat. Feltehetően a szociáldemokraták hátrányos megítélése erre a magyarázat, mivel pár hónappal az egyesülés előtt biztos; hogy ünnepelték az MKP főtitkárát. Az elhangzott és a közreadott beszédszöveg viszonyához tartozik: a legtöbb taps Rákosi Mátyás szövegeit illeti. Feltehetően az elhangzottak esetében is így volt. Ugyanígy Farkas és Gerő felszólalásai között is szép számmal olvashatjuk a tetszésnyilvánításokat. Révai József esetében ez már ritka, de ő főleg cikkeket publikál. Egyáltalán nem hoz tetszésnyilvánítással kiegészített szöveget Nagy Imre 1954-ben kiadott Egy évtized című kétkötetes válogatása – ebben minden bizonnyal az 1953. évi júniusi fordulat hatása érződik. Ekkortól Rákosi beszédeiben is megfogyatkoznak a tapsok, és a frazeológia is változik. Például: 1953-ban a főtitkár helyett a pártot élteti a hallgatóság, 1955-ben pedig a párt és Rákosi éljenzése együtt szerepel. Vagyis: ha az elhangzás és a kinyomtatás ideje között változtak a megfontolások, a közölt szövegben változhatott a tetszésnyilvánítás feltüntetése. S noha így a tapsok feltüntetését a kiadások időpontja is meghatározza, a beszédek tartalma azt indokolta, hogy a feldolgozáshoz az elhangzásuk időpontját vegyük figyelembe.

A táblázat rovatai természetesen csak tendencia jellegűek, mivel a tapsok erősségének skálája a variánsokkal – időtartam, hangerő, a tetszésnyilvánítás más eszközei (éljenzés, nevek, jelszavak skandálása) – szinte végtelen lehetőséget adott a szerkesztőknek. A tíz fokozatot az előfordulás gyakorisága alapján különítettük el. De a táblázatban felsorolt fordulatokon kívül is még jó néhány, gyakran használatossal találkozunk a beszédekben, pl. helyeslő nagy taps; hosszantartó ütemes éljenzés; óriási ováció; dübörgő tapsvihar és éljenzés stb.

A tetszésnyilvánítások szövegkörnyezete, a táblázat vízszintes koordinátája szintén a legjellemzőbbnek talált fordulatokat, gondolatokat tünteti fel. Ezek váltották, illetve váltatták ki a hallgatóság reakcióját.

Hallgatóságból ünneplő tömeg

A táblázatból leolvasható kézenfekvő megállapítás: 1945–1947 és 1948–1953 két eléggé elkülönülő szakasz – a fordulat éve fordulatot hoz a beszédek és tapsok gyakorlatában is. Az első szakaszban szembetűnő, hogy a közönség reakciói mérsékeltek, természetesebbek; ritkábbak a különösen lelkes, hangos tetszésnyilvánítások. A taps és nagy taps az aktuális politikai ügyek, sikerek megemlítésénél rendszeresek. Általában egyszerű tapsot kapnak az elért gazdasági eredmények is. (Két kivétel: az első szakaszban a földosztás viharos tapsa és 1951. november 30-án a KV-nek a jegyrendszer eltörlését ünneplő percekig tartó tapsa. A viharos taps ekkor még egyedül az MKP-vel kapcsolatos fordulatokra hangzik fel. Vagyis: a pártsikereit éltetik.) A reagálások élők, őszinték. A kor valóban „lelkes” hangulata is megfogható a bekiabálások, tetszésnyilvánítások nagy számában. Ekkor még a felszabadító szovjet hadseregnek kifejezett hála mellett ugyanolyan lelkes, hosszantartó taps jár a többi szövetségesnek. Érthető, hogy a szociáldemokrata pártot, annak vezetőit is gyakran ünneplik a kommunista párt hívei.

A váltás 1948-ban több szempontból is szembetűnő. A tetszésnyilvánítások tárgya mind gyakrabban lesz egy személy, bár továbbra is jelentős az aktuálpolitika (pl. szövetkezetek szervezése, tervteljesítés, görögországi, kínai, koreai harcok stb.) és szintén ünnepelt a párt programja, a szocializmus építése is. De a beszédek olvasása közben érezzük: egy óriási változás történik: a tömeg nem partnere többé a szónoknak. Eltűnnek a kötetekből a különösen 1945–46-ban gyakori bekiabálások, válaszok, véleménynyilvánítások, helyettük a vezető politikusok mindinkább szertartásossá váló, ütemes éltetése dominál. Hatalmas tapsvihar. Ütemes „Éljen Sztálin”, „Éljen Rákosi” kiáltások. Hosszantartó lelkes éljenzés és taps. Ütemes felkiáltások: Éljen Rá-ko-si! A beszédek mentesek a politikai frissességtől, a sémák gyakran ismétlődnek. Ez valójában tartalmi változás is. Egy mondat illusztrációul: „Hároméves tervünknek és az egész magyar gazdasági fejlődésnek hatalmas lökést ad az a nagyszerű gesztus, amellyel a Szovjetunió és bölcs vezére, Sztálin (Tomboló taps.) generalisszimusz elengedte a jóvátétel hátralevő összegének a felét. (Nagy taps.)”6 Látható, hogy itt már nem a szöveg információja a fontos, hanem a mindenkori hála, a feltétlen tisztelet kifejezése a dicsőített vezetővel szemben. Így vált a hallgatóság passzív, a végszóra automatikusan reagáló, jelszavakat skandáló, vezetőket ünneplő tömeggé.

A táblázatból kitűnik, hogy bizonyos többé-kevésbé szabályos kategóriák is felállíthatók: pl. a Szovjetunió szót általában hosszantartó, hatalmas taps követi; Sztálin nevére tomboló, hatalmas, viharos a taps, Rákosi nevére hatalmas, ütemes. Jellemző az is, hogy Sztálin „egyszerű” tapsot nem is kaphatott. Különösen élesen állnak előttünk a megfelelő fokozatok az olyan beszédekben, ahol többféle tetszésnyilvánítás található, ahol a szabályos megfelelések mutatják a propagandagépezet (sokszor mechanikus) működését. Erre is példa a fenti idézet, amikor a szónoki gyakorlat logikájának és a szöveg értelmének is ellentmond, hogy a mondat közepén nagyobb a hallgatóság érzelmi reakciója; mint a gondolat lezárásakor.

Eltolódás figyelhető meg 1948 után a konkrét gazdasági, politikai sikerek értelmezésében. A politikai rendszer működésének megfelelően egyre inkább a „karizmatikus vezető” válik a sikerek biztosítékává, tulajdonosává. A párt azonossá válik vezetőjével a sikerek is neki köszönhetők: „… a mi országunknak, a mi népünknek egy vezetője van, a mi szeretett Rákosi elvtársunk” – mondja Gerő Ernő. A konferencia résztvevői felállnak és hosszasan ünneplik Rákosi elvtársat. „…Minden helyzetben meg tudunk felelni azoknak a feladatoknak, melyek jó megoldását joggal elvárja tőlünk a magyar nép, a magyar demokrácia és nemzetünk jövője” – mondja Rákosi Mátyás. Kirobbanó tapsorkán. A lelkesedés egyre fokozódik. Az elnökség és a hallgatóság éltetik Rákosi elvtársat. Természetesen az ilyen vezető ünneplésére a skála „magasabb értékű” tapsai alkalmasak. 1948, a pártegyesülés után egy ideig még a volt szociáldemokraták is részesülnek a dicsőségből, de azután kizárólag Rákosi Mátyás kapja az éltetést, a hurrát, a tapsot. Jóval kevesebb alkalommal szerepel Gerő Ernő (elsősorban mint közlekedési miniszter), Farkas Mihály és 1949-ig Rajk László (a belügyminisztérium sikeres akcióinak említésekor). További jellemzői a változásnak, hogy a vezetők az 1948 utáni években határozottan nagyobb ünneplést kapnak. Nem mellékes, hogy a népi demokráciák, illetve azok vezetői tekintetében nincs változás – ez a skála kiindulópontja; a végpont pedig Sztálin. Ezzel párhuzamosan kap nagyobb tetszésnyilvánítást a Szovjetunió, különösen segítőkészsége, példamutatása, (Itt is érvényes az, hogy a Szovjetunió sikerei, politikai tettei Sztálinnal azonosulnak.)

1948 után általában kevesebb a taps a konkrétumok esetében, a távlat azonban egyre fontosabbá válik, egyre nagyobb ünneplést kap.

Nem értékeltük táblázatunkban, de igen fontosak voltak a beszédek befejezései. Ezek természetükből fakadóan többnyire buzdításba fulladtak. Sokszor percekig tartó vastaps, éljenzés hangzott fel, ütemes jelszó- és névskandálásokkal. A leggyakrabban ekkor is Sztálin, a Szovjetunió, az MDP voltak azok a végszavak, amelyek kiváltották a szinte tömeghisztéria-számba menő, de egyre mechanikusabbá váló ünnepléseket. „Az út, amely előttünk áll, még göröngyös. Gondban, nehézségben a jövőben sem lesz hiány, de akik, mint mi, harminc esztendővel ezelőtt ott voltunk az ifjú kommunista párt bölcsőjénél, és akik átvészeltük a három évtized rengeteg viharát, tudjuk, hogy a nehezén már túl vagyunk. (Nagy taps. Éljen Rákosi!) …A harmincéves kommunista múlt, a magyar dolgozók hatalmas pártja kezesség arra, hogy szilárdan és keményen haladunk tovább a megkezdett úton a magyar dolgozó nép, a nemzetközi proletár felszabadítás szolgálatában, az emberiség jobb jövője, a szocializmus, a kommunizmus felé. (Óriási taps.) Pártunk minden tagja legyen büszke arra, hogy öntudatos, harcos katonája lehet a világot felszabadító kommunista mozgalomnak, legyen büszke arra, hogy harcos katonája annak a nagy ügynek, amely az egész földgömböt átfogja, s annak a hadseregnek, amelynek élén az emberiség üdvére és megváltására ott halad a hatalmas Szovjetunió és mindannyiunk bölcs, szeretett vezére: a nagy Sztálin ! (A hallgatóság feláll, és hatalmas lelkesedéssel élteti Sztálint és Rákosi elvtársat.)”7

Végül, ami talán a legszembetűnőbb változás a két szakasz között: a nagy taps szövegeink szerint – abszolút értékben is jóval többször csattan fel 1948 után. Ez önmagában is bizonyítja az ünneplések harsányabbá, ugyanakkor mechanikussá válását, a taps fokozódó illusztrációs szerepét.

Jegyzetek

1 A magyar jövőért. Bp., 1945.

A magyar demokráciáért. Bp., 1948. A fordulat éve. Bp., 1948. Építjük a nép országát. Bp., 1949. – A szocialista Magyarországért. Bp.. 1953. – A békéért, a szocializmus építéséért. 2. kiad., Bp., 1945. Válogatott beszédek és cikkek. Bp., 4. bőv. kiad., 1955. (A későbbi kötetekből mindig csak az új beszédek tetszésnyilvánításait vettük számba.)

2 Harcban a szocialista népgazdaságért. Bp., 1950.

A vas, az acél, a gépek országáért. Bp., 1952.

3 A béke arcvonalán. Bp., 1949. 4 Élni tudtunk a szabadsággal. Bp., 1949.

5 Rákosi Mátyás: A fordulat éve. Bp., 1948.

6 Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Bp., 1948. 228. (A beszéd maga 1946-ból való, az idézettel jellemzett folyamat a második szakaszban teljesedik ki.)

7 Rákosi Mátyás: Építjük a nép országát. Bp., 1949. 87–88.