Ugrás a tartalomhoz

História 1986-056

Menyhárt Lajos , Pók Attila , Sipos Péter , Dérer Miklós , Urbán Aladár , Demeter Zsuzsanna , Berend T. Iván , Schindele Miklós , Pótó János , Burucs Kornélia , Stefány Judit , Glatz Ferenc , Bíró Friderika , Eperjesi László , Zinner Tibor , Petõ Iván , Sipos Péter , Zseliczky Béla , Szûts Ildikó , Béres Katalin , Tóth Pál Péter , Kapronczay Károly , Komjáthy Miklós , Hajdu Tibor , Balogh Sándor , Spira György

História

11. fejezet -

A háztáji gazdaságok

SCHINDELE Miklós

A háztáji gazdaságok

A földreform után a magyar mezőgazdaságot a kézi munkára alapozott termelés jellemezte. A kisgazdaságok egyre inkább a munkaigényes, intenzívebb növényekkel kezdtek foglalkozni. 1948-ban már 50%-kal nagyobb területen termeltek zöldséget és háromszor akkora területen ipari növényeket, mint a háború előtt.

A mezőgazdaság kollektivizálása után is megmaradt a paraszti kistermelés, zömében a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok háztáji gazdaságaira alapozva. Ezek méreteit kezdettől fogva jogszabályok rögzítették. Az 1951. évi mintaalapszabály szerint a „termelőszövetkezetbe lépő minden család, amelynek önálló háztartása van, jogosult 1/2–3/4 kat. hold földet háztáji gazdálkodás céljára megtartani. Akinek belépéskor földje nincs, annak a közös területből kell földet kijelölni.” 1953-ban az állattartás mértékét is szabályozták: egy tehén, egy-két növendékmarha, egy-két anyakoca a malacaival, három-négy hízósertés, öt juh vagy kecske, korlátlan számú baromfi, házinyúl vagy méhcsalád tartozhatott egy háztáji gazdasághoz.

A háztáji gazdaságok jelentősége a tömeges kollektivizálás (1959) után nőtt meg. Gazdasági szerepük mellett jelentős politikai szerepet is betöltöttek, mivel megkönnyítették a parasztság számára a közös gazdálkodásra való áttérést. A fokozatosságot képviselték a közös gazdaságon belül, összekovácsolták a közös és az egyéni érdekeket. Nagyrészt tehermentesítették a közös gazdaságot attól, hogy a szövetkezeti tagok szükségleteinek fedezésére is termeljenek, s lehetővé tették az állam számára a falusi élelmiszerkereskedelem fokozatos kiépítését.

Állattenyésztésük, elsősorban baromfi- és sertéstenyésztésük, valamint szőlő-, zöldség- és gyümölcstermelésük már kezdettől fogva jelentős áruba bocsátható többletmennyiséget is biztosított. A háztáji termelés súlyát már a szervezés éveiben, 1959–60-ban is az állattartás adta. Az újonnan létrehozott nagyüzemek nem rendelkeztek kellő mennyiségű állatférőhellyel, de mivel szinte valamennyi szövetkezet igaerő problémával küzdött, természetes volt, hogy sürgették az igásállatok közösbe kerülését. A haszonállatok jelentős hányada azonban a háztáji gazdaságok gondozásában maradt.

A termelőszövetkezetek szervezésekor a közös és háztáji területéből a szántóterületnek csak mintegy 14%-a maradt (vagy került) háztáji kezelésbe. Ugyanakkor a kertterületnek 98, a gyümölcsösnek 22, a szőlőnek pedig mintegy 50%-a a háztájiban maradt. Közszájon forgó, valós tény volt: a háztáji termelés esetenként a közösből származó jövedelmet is meghaladta. Vagyis: a legkritikusabb időben is létbiztonságot adott. Egyúttal lekötötte a termelőszövetkezeti családok fölös munkaerejét, ezzel fékezve a mezőgazdaságból történő elvándorlást.

A szövetkezetekbe lépett szegényparasztok és agrárproletárok lényegesen kisebb arányban rendelkeztek állatállománnyal, illetve jobb minőségű, intenzív termelés alá vont területtel. Emiatt már a tsz-szervezés kezdetén erősen különbözött a háztáji gazdaságok termelési ereje. Nagy részük csak saját szükségletre termelt, de voltak jelentős mennyiségű árut adó kisgazdaságok is.

A háztáji termeléshez kapcsolható a nagyüzemi területek részes művelése is. A részes művelés azt jelentette, hogy a közös terület egy részét – elsősorban, a különböző zöldségfélékkel bevetett földeket – a tagok vállalás alapján egyénileg, a termés egy része fejében művelték meg. Mivel e művelési formának a magyar mezőgazdaságban erős történelmi hagyományai voltak, a gazdálkodás e formája nagy jelentőséget kapott a termelőszövetkezetek szervezésének idején. Az újonnan belépők kedvelték ezt a formát, függetlenségük bizonyos mértékű megtartását látták benne. A részes művelés biztosította a nagy kézi munka igényű növények termelését.

Noha az MSZMP KB 1958.decemberi határozata szerint a mezőgazdaság kollektivizálását a termelés különösebb visszaesése nélkül kellett végrehajtani, várható volt, hogy a parasztság életmódját, életkörülményeit alapvetően megváltoztató fordulat törést okoz a mezőgazdasági termelésben. Hosszabb idejű megtorpanásra, különösképpen visszafejlődésre mégsem került sor. Nézzük az adatsorokat.

A mezőgazdasági termékek bruttó termelése 1960–1965

A bruttó termelés az 1960. év százalékában

A háztáji gazdaság részesedése % b)

 

Mezőgazdaság összesen a)

Háztáji gazdaság

1960

100,0

100,0

20,4

1961

98,7

131,7

28,0

1962

102,1

127,3

26,6

1963

107,2

128,2

25,3

1964

112,1

135,4

25,2

1965

106,1

124,4

24,9

1961–1965

átlaga

105,2

129,4

25,9

a) Változatlan áron.

b) Folyó áron.

A mezőgazdaság kollektivizálása idején és az azt követő években néhány, a népélelmezésben meghatározó terménynél a magyar mezőgazdaság átmenetileg nem tudta biztosítani a lakosság ellátását. A kenyérgabona és a burgonya termelése jelentősen visszaesett. Ezt a kenyérgabonánál a vetésterület mintegy 22%-os csökkenése okozta. Különösen azok a gazdaságok igyekeztek – a központi elvárások ellenére is – csökkenteni a gabonafélék vetésterületét, melyek még nem rendelkeztek megfelelő betakarító gépekkel. A burgonya termésátlaga az 1951–1960-as évekhez viszonyítva több mint 20%-kal, az 1931–1940-es évek átlagához viszonyítva pedig mintegy 10%-kal csökkent. Az új külföldi fajták honosítására csak az 1960-as évek közepe táján kerül sor.

Az ország szarvasmarha-állománya 1955-höz viszonyítva 10 év alatt 8%-kal, lóállománya 55%-kal csökkent. Emelkedett viszont zömmel a háztájiban tartott állatok száma, mintegy 20%-kal nőtt a sertés- és 35%-kal a baromfiállomány, a juhok száma közel megkétszereződött. (1965-ben a kistermelők tulajdonában volt a juhállomány 13%-a, a lovak 25%-a, a baromfiállomány több mint 90%-a, a sertésállomány közel 56, és a szarvasmarha-állomány 42%-a.)

Sokan a belépők közül a termelőszövetkezetek szervezésekor nem bíztak a közös gazdaságban és megélhetésüket kizárólag a háztáji termelésre alapozták. Különösen az első periódusban, 1950–1956-ban, de a másodikban, 1959–1960-ban is így volt ez. A közösmunkákból pedig csak akkor vették ki részüket, ha a háztáji gazdaságokban nem volt munkájuk. A termelőszövetkezeti vezetők és azok a korábban nincstelen vagy szegény parasztok, akik nem rendelkeztek állattal, szőlővel vagy gyümölcsössel – s így háztáji termelésük is jelentéktelen volt –, a háztáji termelés visszaszorítását szorgalmazták, számos esetben a háztáji termelés törvényes kereteit sem ismerték el. A párt, bár a közös gazdaság fejlesztését privilegizálta, óva intette a helyi vezetést a háztáji termelés visszaszorításától. Ennek ellenére a helyi irányítás – és nemcsak a tsz-vezetés – sok helyütt nem értette meg a háztáji gazdálkodás népgazdasági jelentőségét. Féltették a nagyüzemet, a háztájiban ellenlábast láttak, és ezért nem támogatták, sőt megkísérelték visszafejleszteni. A szövetkezetek nagyobb részénél azonban a háztáji gazdaságot már akkor a szövetkezet szerves részének tekintették, és – néha még a helyi állami és társadalmi vezetők nyomásának is ellenállva – támogatták a háztáji termelést. Ezekben a gazdaságokban ekkor kezdett kibontakozni a munkamegosztás, mely az 1970-es években tovább erősödve, a magyar mezőgazdaság jellemzőjévé vált.

A mezőgazdasági kistermelés (ide értve a tsz-tagok háztájija mellett a szakszövetkezeti tagok háztáji gazdaságait, az állami gazdasági alkalmazottak és a kétlakiak kisegítő gazdaságait is) 1965–1970 között tovább fejlődött, bár fejlődésének mértéke nem érte el a nagyüzemekét. Részaránya a mezőgazdasági termékek bruttó termelési értékéből a nagyüzem javulása következtében 1966–1970 évek átlagában 41-ről 37%-ra csökkent.

A mezőgazdasági termékek bruttó termelése 1965–1970

A bruttó termelés az 1965. év százalékában

Háztáji

gazdaság

részesedése (%)

 

Mezőgazdaság összesen

a)

Háztáji gazdaság

b)

1965

100,0

100,0

24,6

1966

109,4

110,1

24,1

1967

113,3

108,9

23,2

1968

113,8

105,2

22,1

1969

122,0

108,3

21,2

1970

115,1

109,3

23,3

1966–1970

114,7

108,3

22,8

a) Változatlan áron.

b) Folyó áron.

A mezőgazdasági kistermelés ezekben az években már nem tudott lépést tártani a nagyüzemekkel, hozamai alatta maradtak a nagyüzemek eredményeinek. A szántóföldi növényeknél a nagyüzemek termésátlagai mintegy 36-40%-kal magasabbak voltak, mint 5 évvel korábban. A kertészeti termékek nagyobb súlya a kistermelőknél azonban még ellensúlyozni tudta a nagyüzemi szántóföldi növénytermelés egyre növekvő termésátlagait.

Az ország kenyérgabonája ekkorra már szinte teljes egészében a nagyüzemekből került ki. A burgonya, a zöldség termelésében és a sertéstenyésztésben azonban nőtt a kistermelők részaránya 1965–1970 között. Továbbra is meghatározó szerepük maradt a kistermelőknek a tojás- és a bortermelésben. Néhány termékből pedig – pl. a nyúlhús, galambhús, méz, egyes bogyós gyümölcsök – az ország igényeit szinte kizárólag a kistermelők elégítették ki.

A háztáji gazdaságok termelésének részaránya a mezőgazdasági termelésből (%)

1965

1976

Kukorica

68,5

66,3

Burgonya

58,6

54,3

Zöldségfélék

49,2

50,8

Gyümölcsök

50,1

49,8

Bor

50,7

43,2

Sertés (élő testtömeg)

60,3

62,6

Tehéntej

77,8

72,7

Tyúktojás

57,6

52,6

A kistermelésen belül 1965–1970 között a háztáji gazdaságok aránya csökkent ugyan, de a legtöbb termékből a háztáji gazdaságok 1970-ben többet termeltek, mint 1965-ben.