Ugrás a tartalomhoz

História 1985-04

Kertész István , Benkõ Mihály , Szakály Ferenc , Kronstein Gábor , Rázsó Gyula , Sipos Péter , Krausz Tamás , Vida István , Kronstein Gábor , Nagy Zsuzsa, L. , Váczy Péter , Diószegi István , Spira György , Szántó Konrád , Scheiber Sándor , Schöner Alfréd , Makkai László , Komjathy Miklos

História

18. fejezet -

Református egyháztörténetírás

MAKKAI László

Református egyháztörténet-írás

A magyarországi egyházak közül a protestáns egyházak, ezek közül is a református egyház őrizte meg legjobban 1949 után tudományos apparátusát. Az egyházon belül folyó munkáról kértünk egy rövid áttekintést Makkai Lászlótól, az MTA levelező tagjától, teológiai professzortól. (A szerk.)

A magyar református egyháztörténet-írás a 17. század végén alakult ki. Kezdeteitől a Habsburgok által pártfogolt ellenreformációval szemben lépett fel, apologetikus hangvételű volt, Habsburg-ellenessége többé-kevésbé az ún. kuruc-protestáns vagy – ahogyan Szekfű Gyula nevezte – „kismagyar” vonalra szorította. Egészen addig, amíg a két világháború közt Révész Imre valóban tudományos igényű, kritikai szemléletű új koncepcióval nem jelentkezett. Az elmúlt negyven esztendő nemzedékváltozásai során a világi magyar történetírás fejlődése nem maradt hatástalan, s a szűkebb értelemben vett egyháztörténeti disciplina olyan közel került az általános művelődéstörténethez, hogy ma már nehéz megmondani, ki és melyik művében egyháztörténész vagy művelődéstörténész. Annál nehezebb, mivel irodalom-, iskola-, tudomány- és művészettörténészek is szükségszerűen foglalkoztak egyháztörténettel.

Az egyháztörténeti kutatómunka műhelyei hagyományosan a teológiai akadémiák, ill. (fennállásukig) a debreceni egyetem egyháztörténeti tanszékei voltak. 1951 után a budapesti és a debreceni akadémiák töltötték be ezt a hivatást. Forrásfeltáró munka folyik a jól szervezett öt – a zsinati és a négy egyházkerületi: budapesti, debreceni, pápai és sárospataki levéltárban is. Újabban négy iskolatörténeti és egyházművészeti múzeum részben már kiadványokban közzétett anyagát is forrásként használhatják a történészek. A fenti intézmények az Országos Református Gyűjteményi Tanács szakmai felügyelete alatt állnak.

Az 1972-ben alapított, Bartha Tibor püspök elnöklete alatt álló Teológiai Doktorok Kollégiumának egyháztörténeti szakosztálya és annak Közép-Kelet-Európai Reformáció Történetének Kutató Intézete az egyháztörténeti tevékenység központi irányító és tanácsadó szerve.. Ez gondozza az 1967-ben Bartha Tibor főszerkesztésében indult Studia et Acta Ecclesiastica című egyháztörténeti kiadványsorozatot. Az V. kötettel zárult első sorozatot egy Nova Siet követi, újabb négy és további tervezett kötetekkel. Emellett a Theológiai Szemle, a Református Egyház és a Confessio című egyházi folyóiratok is folyamatosan közölnek egyháztörténeti tanulmányokat. Újabban csatlakozott ezekhez a Ráday Kollégium Évkönyve (szerk. Benda Kálmán) és a Doktorok Kollégiumának Évkönyve (szerk. Aranyos Zoltán és Barcza József). Ezeken kívül a zsinat sajtóosztálya Tarr Kálmán gondozásában külön is kiad egyháztörténeti tanulmánysorozatot, valamint forrásközléseket (így pl. Zoványi Jenő egyháztörténeti lexikonának Ladányi Sándor által átdolgozott új kiadását, egy Kálvin-antológiát és Misztótfalusi Kis Miklós Apológiáját reprinttel és fordítással).

Az egyházi szervezésű egyháztörténeti munkásság szoros kapcsolatban van a Magyarországi Református Egyház belső megújulási törekvéseivel. A liberális teológiával való szakítás előtérbe állította a reformáció hitvallásainak és teológiájának tanulmányozását, valamint a bibliafordítás ügyét. A Magyarországi Református Egyház megalakulásának négyszázadik évfordulója (1967) alkalmából megjelent, már említett Studia et Acta sorozat első három kötete a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté hazai befogadásával és történetével, valamint Szegedi Kis István és Melius Juhász Péter teológiai munkásságával foglalkozik (többek közt Kathona Géza, Nagy Barna, Bucsay Mihály és Czeglédy Sándor tollából). A III. kötet 16. századi teológiai, liturgiai, pedagógiai műveket, prédikációkat, kátékat, bibliafordítási részleteket, levelezéseket közöl bőséges történeti bevezetésekkel. Különös figyelem fordul Bethlen Gábor egyházpolitikájára (Barcza József, Makkai László könyvei), valamint a hazai puritanizmus teológiai, tudományos és szociális tanításaira (Esze Tamás, Czyle Imre, Hörcsik Richárd, Kocsis Elemér, Makkai László, Márkus Mihály, Tóth Béla stb. tanulmányai). Nem lehet e tekintetben az irodalomtörténészek jelentős hozzájárulását említetlenül hagyni.

A 18. század, mint általában a magyar történetírásban, úgy a református egyháztörténetben sem kielégítően kutatott és feldolgozott. Úttörő munkát végzett e tekintetben is Révész Imre. A legutóbbi időben a prédikációk teológiai, szociális és politikai tartalmának vizsgálata került előtérbe (Barcza József, Fekete Károly, Makkai László, Pótor Imre, Szigeti Jenő stb. tanulmányai). Az iskolatörténettel kapcsolatban jelentősen előrehaladt a teológiai-filozófiai fejlődés tanulmányozása (főleg Juhász István, Tóth Béla munkássága): új színt hozott a 18. század egyháztörténet-írásába a népi hitvilág egyes elemeinek feltárása (Újszászy Kálmán vezette Archívum, Molnár Ambrus sajtó alatti könyve).

A reformkor tekintetében – kivéve az öngyilkosságok egyházi vonatkozásainak feltárását (Böszörményi Ede munkái) – többnyire a korábbi szakirodalomra kell hagyatkoznunk, viszont az önkényuralom és a „kultúrharc” egyházpolitikai problémái új megvilágításba kerültek (Csohány János tanulmányai).

A kutatás mai állásának megfelelően, terjedelmes egyháztörténeti összefoglalás készült több szerző tollából a magyar református egyház 1867–1967 közti történetéről (Studia et Acta V.). Itt kell megemlíteni Bucsay Mihály: Der Protestantismus in Ungarn című, a kezdetektől napjainkig terjedő, főleg a külföld tájékoztatására írt szintézisét:

A magyar református egyháztörténészek természetesen részt vesznek a reformáció egyetemes történetének kutatásában is. Első helyen áll a Kálvin-kutatás (Békési Andor, Benda Kálmán, Bolyki János, Bucsay Mihály, Jánossy Imre, Makkai László, Nagy Barna, Nagy Sándor Béla stb. tanulmányai), de kiterjed munkásságuk Zwingli (Kocsis Elemér, Makkai László, Zsindely Endre), valamint más reformátorok, köztük Luther tanulmányozására is. Számos nemzetközi egyháztörténeti kongresszus került Magyarországon megrendezésre, így a gályarab prédikátorok emlékezetére, a Zwingli-jubileum alkalmából, Misztótfalusi Kis Miklós „aranyos-bibliájának” megjelenési évfordulóján, s az ott elhangzott előadások külföldön is kiadóra találtak.

A magyar református egyháztörténet-írás tehát anyagi és szellemi adottságai mértékében igyekszik gazdag múltbeli örökségét folytatva, saját belső szükségletein túlmenően a magyar művelődéstörténet-íráshoz is hozzájárulni s lépést tartani a nemzetközi egyháztörténet-írás fejlődésével.