Ugrás a tartalomhoz

História 1985-04

Kertész István , Benkõ Mihály , Szakály Ferenc , Kronstein Gábor , Rázsó Gyula , Sipos Péter , Krausz Tamás , Vida István , Kronstein Gábor , Nagy Zsuzsa, L. , Váczy Péter , Diószegi István , Spira György , Szántó Konrád , Scheiber Sándor , Schöner Alfréd , Makkai László , Komjathy Miklos

História

8. fejezet -

Szabotázsok, diverzánsok, kémek ellen. A “cseka” története

KRAUSZ Tamás

Szabotázsok, diverzánsok, kémek ellen

Mítoszok és ellenmítoszok lengik körül a cseka történetét, valóság és legenda keveredik egymással. Csaknem mindenki hallott róla valamit, de a fiatalabb generációk talán már a „cseka” szó jelentését sem ismerik. Mindenesetre illik tudni: a cseka története elválaszthatatlan az októberi forradalom történetétől, bármilyen szempontból vizsgáljuk is e szervezetet.

A cseka születése

1917 októberében a politikai hatalom átvételét közvetlenül a Petrográdi Szovjet Katonai Forradalmi Bizottság (KFB) szervezte és irányította. A KFB két héttel a hatalom megragadása előtt jött létre. De legfőbb feladata már egy-két nappal a hatalomátvétel után a belső ellenforradalmi szervezkedések, szabotázsakciók, az üzleteket fosztogató, tivornyázó, randalírozó, lerészegedett huligán elemek – köztük sok katona – megfékezése volt. A Téli Palota elfoglalását vezető híres bolsevik forradalmár, V. A. Antonov-Ovszejenko visszaemlékezésében írja, hogy gyakran micsoda előre nem kalkulált nehézségeket okoztak a katonák jelentős részét is magával ragadó részeges mulatozások, fosztogatások, a banditizmus. Még a Téli Palota pincéiből is elhurcolták a felhalmozott borkészletet. Mindezek következtében Boncs-Brujevics kezdeményezésére – Lenin támogatásával – létre kellett hozni a Pogrom Elleni Harc Bizottságát.

Ezzel egyidejűleg került szembe a KFB a régi államhivatalnokok sztrájkjával és szabotázsával. Néhány nappal a forradalom győzelme után a „politikai elhárítás” is feladatává vált.

Az események hatására 1917. november 21-én Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij javasolta, hogy hozzon létre a KFB egy bizottmányt az ellenforradalom elleni harc céljára. Már október 29-én (a régi naptár szerint) létrehozták a legkiválóbb vörösgárdistákból a Különleges Felderítő Csoportot (Oszobaja razvédka). A KFB, amely a lakhatási engedélyek kiadásától kezdve a vidékkel és a külfölddel is tartotta a kapcsolatokat, sokirányú tevékenységének megfelelően szervesen beépült a Népbiztosok Tanácsába. A KFB egyes részlegei a különböző népbiztosságok apparátusaiba emelkedtek. A KFB e transzformálódás ellenére egy más, viszonylag önálló formában élt tovább. A Népbiztosok Tanácsa december 5-én deklarálta a KFB feloszlatását, majd Lenin aláírásával december 7-én megjelent rendelettel megbízta Dzerzsinszkijt, hogy elnöksége alatt hozza létre az Összoroszországi Rendkívüli Bizottságot (VCSK, népszerű rövidítéssel cseka) az ellenforradalom és szabotázs elleni harcra. A VCSK első állományában olyan ismert bolsevik forradalmárok kaptak helyet, mint G. K. Ordzsonikidze, Ja. H. Petersz, K. A. Peterson, I. K. Kszenofontov.

Mit kell tudni a csekáról?

A neves csekista vezető, M. Ja. Lacisz, visszatekintő munkájában (1926) úgy emlékszik, hogy a moszkvai VCSK apparátusában az első hónapokban – sofőrökkel és küldöncökkel együtt – mindössze 40 ember dolgozott.

Az ellenforradalmi kísérletek elhárítása és a forradalmi törvényesség fenntartása igen bonyolult feladatot jelentett. 1918 elejétől az egyre szaporodó belső ellenforradalmi szervezkedések és a külső intervenció szükségképpen előtérbe állította a politikai felderítést és elhárítást.

A Népbiztosok Tanácsa 1918. február 21-én, a „Veszélyben a szocialista haza!” kezdetű dekrétumában a csekát felhatalmazta „rendkívüli intézkedések” foganatosítására is, amit kivételes rendszabályként írtak elő. Ez a rögtönítélő, a legsúlyosabb büntetés kiszabását is lehetővé tevő intézkedés 1918 nyaráig gyakorlatilag csak a súlyos köztörvényes bűnökre terjedt ki.

1918 nyarán a baloldali eszer lázadás, illetve az ezt elindító gyilkosság (a baloldali eszer Rljumkin megölte Mirbach német követet) azonban elkerülhetetlenné tette a rendkívüli intézkedések alkalmazását politikai ügyekben is. A lázadás idején még a cseka néhány baloldali eszer tagja is a lázadók oldalára állt. Dzerzsinszkij a szovjetkongresszusról egyenesen a felkelők parancsnokságára ment. Itt a lázadók 26 bolsevikkal együtt őt is letartóztatták. Dzerzsinszkijt ugyan kiszabadították, de a kongresszusra visszatérvén erkölcsileg felelősnek nevezte magát, amiért a csekába árulók fészkelhették be magukat. Bár a legfelső párt- és szovjetvezetés teljes bizalommal volt iránta, mégis lemondott funkciójáról. Egy időre a VCSK elnöke Ja. H. Petersz lett.

A moszkvai baloldali eszer lázadás azonban csak a kezdet volt. G. Volodarszkijt, a Központi Végrehajtó Bizottság sajtó- és propagandaügyi népbiztosát júniusban meggyilkolták. Augusztus 30-án megölték a petrográdi cseka elnökét, a párt Központi Bizottságának póttagját, Mojszej Szolomonovics Urickijt. Ugyanezen a napon Dóra Kaplan súlyosan megsebesítette Lenint. A bolsevik vezetők elleni egyre szaporodó merényletek már a kibontakozó polgárháború sajátos megnyilvánulásai voltak.

A külföldi katonai intervenció kiszélesedése, a belső fehérgárdista erők szervezkedése és terrorja elkerülhetetlen válaszlépésre kényszerítette a szovjethatalmat: bevezették a vörösterrort. S ennek legfőbb eszköze a cseka volt. 1918 végére 40 kormányzósági és 356 járási cseka alakult. 1919 januárjában a járási cseka helyett létrehozták a járási politikai irodákat, amelyek élére a járási milícia (rendőrség) parancsnoka került. 1918. szeptember 5-én rendelet erősítette meg, hogy a cseka éljen a rendkívüli felhatalmazással minden olyan személlyel szemben, aki összeesküvésben, lázadásban vesz részt, vagy fehérgárdista szervezet tagja. A Központi Bizottság Irodája 1919. december 19-i határozata alapján a VCSK Különleges Osztálya mellett létrehozták a Vörös Hadseregen belüli különleges osztályokat is, amelyek feladata az ellenforradalmi ügynökök leleplezése, a rémhírterjesztés, a soviniszta propaganda stb. megakadályozása volt. Mihelyt a fronton enyhült a helyzet – 1919 második felében döntő sikereket ért el a Vörös Hadsereg –, a halálbüntetés azonnali végrehajtását felfüggesztették.

A cseka történelmi megítélésére két egyoldalú és szélsőséges álláspont nyomja rá a bélyegét. Az egyik szélsőséget a romantikus tradícióteremtés képviseli. Ez a csekát egyfajta „tiszta erkölcsiség” fényében láttatja, csaknem „fehérkesztyűs lovagoknak” állítva be az életüket valóban feláldozni kész forradalmárokat. Olyan „hibátlan” hősöknek mutatja őket, amilyenek a polgárháborús Oroszországban nem is létezhettek, vagy ha igen, minden bizonnyal elsöpörte volna őket a történelem. Kezdetben természetesen voltak naiv csekisták, akik még a szervezkedő cári főtiszteket is szabadon engedték, amennyiben azok tiszti becsületszavukat adták, hogy felhagynak az ellenforradalmi tevékenységgel. De ezeken az eljárásokat már akkor is inkább hibának, semmint bölcs és humánus eljárásnak tekintették. A másik szélsőséges megítélés – amelyet főleg a polgári történetírás és gondolkodás szélsőséges képviselői fogalmaznak meg – a csekát egy diszfunkcionális és antihumanistaterrorszervezetnek ábrázolja, visszavetítveaz 1930-as évek törvénysértéseit egy korábbi időszakra. Ez olyan Mítoszokatgyárt, mintha a cseka egy „ördögi gépezet” lett volna, és a „másként gondolkodók” üldözésére hozták volna létre.

Dzerzsinszkij a Népbiztosok Tanácsa számára készített jelentésében így foglalta össze a cseka alapvető feladatait. „1. Meggátolni és megsemmisíteni minden ellenforradalmi és szabotázskísérletet és akciót egész Oroszországban, bárki részéről induljanak is ki. 2. Az összes szabotáló és ellenforradalmár átadása a Forradalmi Tribunal bíróságának, és a velük való harc módszereinek kidolgozása. 3. A bizottság megelőző felderítést végez.”

A cseka, mint összoroszországi szervezet, csak fokozatosan terjedt ki mind földrajzi tekintetben, mind tevékenységi területei tekintetében. A VCSK olyan apparátust hozott létre, amelynek fennmaradását csak a lakosság széles körű, önkéntes támogatása biztosíthatta. Ez megnyilvánult egy olyan ügy felderítésében is, amelynek felgöngyölítése alighanem az összes közül a legtovább tartott.

Egy nevezetes ügy

1918 májusában a Kreml őrzését ellátó lett ezred parancsnokának a kremli kórház egyik nővére jelentette: az egyik moszkvai kórházban álnéven rejtőzködő bizonyos Ivanov, egy volt junker elmesélte, hogy Moszkvában létezik egy titkos szervezet, amely felkelést készít elő. Az ezred parancsnoka jelentést tett a csekának. Petersz, a VCSK elnökhelyettese és Lacisz, az operatív osztály vezetője, személyesen vették kézbe az ügy felderítését. Az Ivanov lakásában végrehajtott meglepetésszerű házkutatás során megtalálták a „Haza és Szabadság Védelmi Szövetségének” programját, amely nem kevesebbet tűzött ki célul, mint „a szovjet kormány megdöntését”. A rendkívül szövevényes ügyben, ahogyan az gyakran előfordul, a szervezet egyik letartóztatott tagja a szabadulás reményében fontos információkhoz juttatta a nyomozó szerveket. Kiderült, hogy a hozzávetőleg ötezer embert tömörítő, katonai minta szerint felépülő szervezetnek Moszkván kívül számos városban (Rjazany, Jaroszlavl, Kazany, Cseljabinszk stb.) vannak kisebb egységei, melyek fegyverekkel is rendelkeznek. Kiderült az is, hogy a felkelés szervezésének központja Kazanyban van. A nyomozók számára azonban alighanem az volt a legnagyobb meglepetés, hogy a szervezet élén Borisz Szavinkov áll, aki 1903 és 1906 között az eszer párt terrorszervezetének egyik kiemelkedő alakja volt, s részt vett a cári belügyminiszter, Pleve elleni sikeres merényletben. 1907-ben azonban megszakította kapcsolatait a párttal, majd 1911-ben külföldre távozott. A háború idején a francia hadsereg önkénteséként tűnt fel, majd a Kerenszkij-kormány komisszárja lett: A bolsevik fordulat után Krasznov monarchista tábornok környezetében működött. Szavinkov azonban hamarosan önálló útra lépett: a szovjethatalom elleni terrorszervezet vezetőjévé vált, s kiterjedt nemzetközi kapcsolatokra tett szert.

A moszkvai baloldali eszer lázadással csaknem egy időben, július 6-án Jaroszlavlban is fegyveres felkelés robbant ki. A Volga vidékén kibontakozó felkelési kísérleteket hamarosan szétverték és a cseka különleges nyomozó bizottsága felszámolta a szavinkovi Szövetség vezérkarát. A tapasztalt, kitűnően konspiráló vezér azonban idejében kereket oldott. Úgy tűnt, nyoma veszett. Csak később derült ki, hogy részt vett az ellenforradalmi zendülésekben, sőt 1918 végén Kolcsak külföldi képviselőjeként lépett fel. Egyszerre dolgozott a lengyel és francia felderítésnek. 1921 elején testvérével újra megpróbálta régi szervezetének mintája szerint – kis névmódosítással – életre kelteni a „Haza és Szabadság Védelmének Népi Szövetségét”. Kapcsolatba lépett Petljura ukrán nacionalistáival éppúgy, mint a belorusz ellenforradalmi fegyveres csoportokkal. 1921 júniusában „nemzetközi konferenciát” hívott össze Varsóban, amelyen olasz, amerikai, angol, francia katonatisztek is részt vettek. Szavinkov szervezete hamarosan kiterjedt hálózatot épített ki Szovjet-Oroszországban. Vezérkarának jó része a lengyel felderítésnek dolgozott. A „Szövetség” különösen 1921 nyarán, a fellobbanó parasztzendülések idején aktivizálódott. Ezek vereségét követően Szavinkov szervezete feladta egy általános ellenforradalmi felkelés közvetlen kirobbantásának célját, és rátért a terrorista akciók és pogromok megszervezésére, „büntető akciók” végrehajtására. Különösen Pavlovszkij különítményesei követtek el sok tömeggyilkos akciót. Holm városkában például 250 embert mészároltak le, majd rövid időre elfoglalták Demjanszkot, ahol csaknem kétszáz szovjet alkalmazottat gyilkoltak meg. 1921 októberében a szovjet kormány hosszú tárgyalások után megállapodott a lengyel kormánnyal, hogy Szavinkovnak és társainak el kell hagyniuk Lengyelország területét. 1922-ben már csak néhány kisebb csoport garázdálkodott belorusz területeken. A cseka nem tétlenkedett. Felderítő egységei követték Szavinkov és szervezete nyomait. 1922 nyarán a lengyel határon, illegális átkelés közben elfogták Szavinkov egyik adjutánsát, az egykori cári tisztet, L. D. Sepenyját, aki felajánlotta segítségét a szovjet felderítésnek.

Dzerzsinszkij és Menzsinszkij vezetése alatt kidolgoztak egy – később meg is valósított – kalandfilmbe illő tervet Szavinkov és vezérkarának végleges felszámolására. A. P. Fjodorov szovjet felderítő egy – a valóságban nem létező – moszkvai szovjetellenes szervezet képviselőjeként beépült a „Népi Szövetség” varsói és vilniusi csoportjaiba. Rajtuk keresztül magához Szavinkovhoz is eljutott. Párizsban találkoztak 1923 júliusában. Szavinkovot sikerült rávennie, hogy a különböző szervezetek „egységének megteremtése” érdekében a kizárólagos tekintélyű Szavinkov illegálisan utazzon szovjet területre. Az életben maradás reményében Szavinkov időközben elfogott „alvezérei” is megerősítették a „moszkvai szervezet” létét.

1924 augusztusában jelent meg az Európa-szerte figyelmet keltő hír: Borisz Szavinkovot a szovjet hatóságok letartóztatták. A bírósági tárgyaláson Szavinkov részletesen beszámolt egész terrorista tevékenységéről, nemzetközi kapcsolatairól, indítékairól. Végül teljes megbánást tanúsított. Ezért a bíróság a halálos ítéletet 10 évi börtönre módosította. Miután 1926-ban Moszkvában közreadta utolsó cikkeit és leveleit, majd hűségnyilatkozatot tett a szovjethatalom mellett, Dzerzsinszkijhez kegyelmi kérvényt nyújtott be. A 10 évi börtönbüntetést azonban már nem engedték el. Szavinkov a börtönben öngyilkos lett. A Szavinkov-ügy aktáját már a cseka utóda, a GPU zárta le.

A cseka története – ellentétben tradíciójával – mindössze öt esztendőt ölel fel. 1922. február 6-i határozatában a Központi Végrehajtó Bizottság felszámolta a VCSK-t és létrehozta az OSZFSZK belügyi népbiztossága mellett működő Állami Politikai Hatóságot (orosz neve rövidítve GPU). Bár néhány körzetben, mint például a Kaukázuson túli területeken a cseka 1926-ig létezett, az 1922-ben életre hívott GPU-val már új történet, pontosabban a történet új szakasza kezdődik.