Ugrás a tartalomhoz

História 1985-04

Kertész István , Benkõ Mihály , Szakály Ferenc , Kronstein Gábor , Rázsó Gyula , Sipos Péter , Krausz Tamás , Vida István , Kronstein Gábor , Nagy Zsuzsa, L. , Váczy Péter , Diószegi István , Spira György , Szántó Konrád , Scheiber Sándor , Schöner Alfréd , Makkai László , Komjathy Miklos

História

7. fejezet -

Fedõneve: Intrepid. A brit titkossszolgálat a II. világháborúban

SIPOS Péter

Fedőneve: Intrepid

Intrepid angol szó, annyit jelent: rettenthetetlen. William Stephenson kapta ezt a fedőnevet Winston Churchilltől, aki előszeretettel és leleményesen „keresztelt el” haditerveket, hadműveleteket és fontos személyeket. Stephenson építette ki és vezette 1940 júniusától az angol titkosszolgálat New York-i főhadiszállással működő és fénykorában több ezer embert foglalkoztató észak-amerikai központját, a BSC (British Security Coordination = Brit Biztonsági Együttműködés) nevű szervezetet. Különös dolog ez – hiszen 1940-ben az Egyesült Államok még semleges ország volt, oly távol a háborútól, mintha egy másik bolygón élne. Mi keresnivalója lehetett legnagyobb városában, a hadviselő Anglia felderítő és kémelhárító ügynökségének, élén a miniszterelnök egyik legbizalmasabb emberével?

1940 tavaszától, a furcsa háború végétől, miután megkezdődött a hitleri Wehrmacht sikeres támadása Észak-, majd Nyugat-Európa ellen, a szigetország történelmének talán legvészterhesebb hónapjait élte át. Jelentős részben saját „müncheni” politikusainak bűne miatt – akik hozzájárultak a hitleri Németország terjeszkedéséhez, lebecsülve annak törekvéseit – Anglia most egyedül állott szemben a félelmetes német hadigépezettel. Az emberek minden órában rettegtek az inváziótól és szenvedtek a légitámadásoktól. Ebben a helyzetben Churchill elsősorban az Egyesült Államoktól várt támogatást. Reményei nem voltak alaptalanok, hiszen Roosevelt több ízben is kifejezte antifasiszta, németellenes meggyőződését, és nem volt kétséges számára az sem, hogy az amerikaiak sem kerülhetik majd el az összecsapást a világuralomra törekvő Németországgal. Az elnök kezét azonban megkötötte a rendkívül erős és népszerű izolacionizmus, az az áramlat, amely a világügyektől és különösen a fegyveres konfliktustól való távolmaradást hirdette, és amelynek sikerült álláspontját törvényekben – elsősorban a semlegességi törvényben – is kifejezésre juttatnia. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy az Egyesült Államokat Londonban Joseph P. Kennedy bostoni milliomos képviselte nagykövetként, aki osztotta a megbékéltetési politikát támogató – főleg arisztokrata – angol körök véleményét. Kennedy a legkonokabb izolacionistákhoz tartozott, és meg volt győződve arról, hogy az angolok, előbb-utóbb feladják a reménytelennek ítélt küzdelmet Hitler ellen, tehát nem érdemes számukra semmiféle támogatást nyújtani. A washingtoni brit diplomáciai misszió élén pedig a müncheni politikát támogató Lord Lothian állott. Mindezek miatt Roosevelt és Churchill – az egész háború kimenetele szempontjából igen fontos – együttműködésének első szálai a hagyományos és szokványos csatornákat megkerülve titkos szolgálati vonalon épültek ki, és ebben Stephenson kulcsszerepet töltött be.

Churchill magánakciója

A BSC kanadai születésű – 1940-ben 44 éves – vezetője előzőleg többféle foglalkozást űzött; volt berepülő pilóta és matematikatanár, de mindig kapcsolatot tartott fenn a hírszerzéssel. Stephensonnak különösen jó érzéke volt a kémkedésben felhasználható tudományos felfedezések, technikai újdonságok iránt, amelyek jelentőségét a katonai felderítés számára többnyire már akkor felismerte, amikor még senki nem gondolt erre. Az 1920-as években aggodalommal figyelte a német katonai rendeltetésű technológia fejlődését és összeköttetésben állott Churchill-lel, akinek rendszeresen beszámolt a titkos német fegyverkezésről. Stephensont főként a „rádióháború” foglalkoztatta, ezen belül pedig a rejtjeles adások lehallgatásának és megfejtésének tudománya.

Az Ultra fedőnevű megfejtő részleg csupán néhány emberhez eljuttatott jelentései a legtitkosabb német katonai tervekről és intézkedésekről számoltak be. Stephenson rögzítette azt a – Churchill által is elfogadott – elvet, hogy „inkább elveszíteni egy ütközetet, mint kockáztatni a titkos felderítés akár egyetlen forrását is”.

Anglián kívül az Ultráról csak az amerikai elnök, Franklin Delano Roosevelt tudott. Őt Stephenson 1940 márciusában kereste fel első ízben Churchill – akkor még haditengerészeti miniszter – megbízásából. Roosevelt ez alkalommal még egy másik információt is kapott: Stephenson beszámolt neki az atombomba előállítása érdekében folyó angol és német kutatások újabb eredményeiről.

1940 júniusában Churchill – most már kormányfői hatalmával élve – nevezte ki Stephensont a BSC vezetőjévé, egyúttal személyes megbízottjává a Fehér Házban. A BSC tevékenysége kiterjedt a nácibarát amerikaiak elleni fellépésre, a latin-amerikai német ügynökségek leleplezésére, az angolok számára termelő üzemek és a nekik szállító hajók szabotázs és kémkedés elleni védelmére, fegyvervásárlásra és rejtett propagandára.

A BSC 1940 októberében saját sikerének könyvelhette el a kapituláns hangulatot terjesztő amerikai nagykövet eltávolítását Londonból. Stephenson ugyanis részletes jelentéseket adott át Rooseveltnek, Kennedynek az elnököt rágalmazó megnyilatkozásairól. Ezek birtokában Roosevelt azonnal visszahívta Kennedyt, sőt még arra is kényszerítette, hogy az éppen folyamatban levő elnökválasztási kampányban őt támogassa, ami nem volt jelentéktelen dolog, tekintettel a Kennedyek befolyására az USA keleti partján élő katolikusok és írek között.

A Bermuda-szigeteket a mai ember mint divatos üdülőközpontot ismeri. 1940–1941-ben a BSC valóságos titkos háborút vívott itt az egyesült államokbeli náci „ötödik hadoszlop”-pal és a német kémszervezetek berlini főhadiszállásaival. Bermudán ugyanis üzemanyag-felvétel végett mindig leszálltak a Pan American légitársaság Boeing 314 típusú gépei, amelyek az Atlanti-óceánt átrepülve akkoriban az egyetlen gyors összeköttetést biztosították Európa és Észak-Amerika között. A néhány órai pihenő alatt szorgos kezek vizsgálták át a gép rakományát, elsősorban a leveleket, amelyek felnyitásában, majd nyom nélküli visszaragasztásában különösen a BSC női alkalmazottai jeleskedtek. Különösen nagy ügyességet kívánt a mikropontokfelfedezése. A németeknek ugyanis sikerült egy olyan fényképészeti eljárást kifejleszteniük, amely lehetővé tette egy gépelt oldal kicsinyítését egyetlen írásjel nagyságú pontba. Az üzenet egy kétszázszoros nagyítású mikroszkóppal volt olvasható. Persze nem kutathattak át minden levelet mikropontok után, csupán a gyanús személyekét fürkészték gondosan. Az adatokat Londonba és az FBI számára is továbbították.

„Kis kövér ember”

A BSC szorgos munkáját kudarcok is beárnyékolták. Az Egyesült Államok ugyanis nem rendelkezett még központi hírszerző ügynökséggel, és a BSC egyetlen partnere Edgar Hoover, az FBI főnöke volt, aki féltékenyen őrizte a hatalmát, és elfogultsága több ízben lehetetlenné tette fontos értesülések kiaknázását. Az angolok egyik ügynöke, a dubrovniki származású Dusan Popov (Tricycle), tudomást szerzett arról, hogy a japánok – német közvetítéssel – szorgosan tanulmányozzák a Taranto kikötőjében horgonyzó olasz hadihajók ellen végrehajtott sikeres angol légi torpedótámadást. Sőt Tricycle („háromkerekű bicikli”, e fedőnév eredete állítólag az, hogy Popov előszeretettel bújt ágyba egyszerre két nővel) egy német kérdőívet is szerzett, amely kifejezetten Pearl Harbor amerikai flottatámaszpont fontos részleteit firtató pontokat tartalmazott. A BSC mindezt az anyagot eljuttatta Hoovernek, aki azonban nem hitt az információ hitelességében és elfektette az értesülést, amelynek igazát a Pearl Harbor elleni japán orvtámadás igazolta néhány hónappal később.

A BSC viszont eredményesen teljesítette azt a londoni követelést, hogy bármilyen eszközzel szakítsák meg a Linnee Aeree Transcontinentali Italiane (LATI) légitársaság által lebonyolított repülőforgalmat Európa és Dél-Amerika között. Stephenson egy levelet hamisíttatott, amelyet a LATI elnöke „írt” brazíliai területi igazgatójának. A levélben Vargas brazíliai diktátort „kis kövér ember”-nek, a brazilokat „kötélen táncoltatott majmok”-nak nevezték, és utalás történt egy Vargas ellen olasz–német támogatással tervezett államcsínyre. A dokumentumot a tengellyel mind ez ideig rokonszenvező és cinkosságot vállaló diktátor kezébe juttatták. Vargas ezután betiltotta a LATI járatait és politikailag a hatalma megdöntését „tervező” tengellyel szemben az angolszász hatalmak felé hajlott.

A nagy német monopolszervezetek, így az I. G. Farben, jelentékeny kapcsolatokkal rendelkeztek az amerikai üzleti világban; az Egyesült Államokban sok leányvállalatuk is működött, amelyek a német kémkedés és propaganda valóságos infrastruktúráját képezték. A BSC számára ennek a hálózatnak a leleplezése különösen nehéz feladatot jelentett. A titkos felderítő részlegnek először teljesen szilárd bizonyítékokat kellett szereznie arról, hogy Németország és az Egyesült Államokban álcázva működő német cégek között közvetlen kapcsolatok állnak fenn. Ezután a különleges hadműveletek osztálya nagyszabású propagandakampányban leplezte le ezeket a kapcsolatokat, hogy meggyőzze a közvéleményt: az amerikai–német cégek veszélyeztetik az Egyesült Államok biztonságát. Ez nyomást gyakorolt az amerikai kormányra és előmozdította az elnök személyes kívánságainak megvalósítását. Majd az FBI a pénzügyminisztérium és az igazságügy-minisztérium trösztellenes osztálya számára anyagot nyújtott a fellépésre. „Mindezek az amerikai szervek, noha hajlandók voltak az együttműködésre, sohasem szereztek elég támogatást a közvéleményben, hogy korlátozzák a Nagy Üzletet” – olvasható a BSC irataiban. Részleges eredményeket azonban mégis sikerült elérni e tekintetben is. Ilyennek tudható be, hogy a Standard Oil-t visszariasztották attól, hogy eladja a németeknek magyarországi olajipari érdekeltségét.

A kollaboráns Pétain–Laval-féle vichyi francia kormányzat a nyugati féltekén is saját titkosrendőrséget, kémszolgálatot tartott fenn a francia gyarmatbirodalomhoz tartozó szigeteken, amelyeket washingtoni követségéről irányított. Nem volt jelentéktelen Vichy befolyása a kanadai francia lakosság körében sem. Stephenson egyik legnagyobb sikere az volt, hogy Cynthiafedőnevű kémnője (valódi kiléte mindmáig ismeretlen) bizalmas kapcsolatba került a washingtoni francia követség fontos beosztású tisztviselőivel. A vonzó külsejű, intelligens ügynök – többek között – megszerezte a Vichy – franciák washingtoni követségének rejtjelkönyveit, amelyek ismerete igen fontos volt az észak-afrikai, Vichy fennhatósága alatt álló területen tervezett szövetséges partraszállás előkészítése szempontjából.

A BSC jelentős szerepet játszott a német atombomba-kutatási tervek meghiúsításában, így a norvégiai nehézvízkészlet megsemmisítésében, illetve Niels Bohr – világhírű dán atomfizikus – kicsempészésében a németek megszállta országból.

A háború után

A BSC tevékenysége az Egyesült Államokban 1945 áprilisáig, Roosevelt elhunytáig tartott. Kétségtelen az is, hogy a szervezet munkásságának jelentősége csökkent, ahogyan a hadműveletek Európában és Ázsiában befejezésükhöz, az antifasiszta koalíció győzelméhez közeledtek. Ezután Stephenson és a BSC tevékenységét, sőt létezését is a legszigorúbb titoktartás fedte el. Csupán 1962-ben került egyáltalán megemlítésrea nyilvánosság előtt a BSC szerepe, amelyet behatóbban csak újabb tíz év múltán ismertettek a közvéleménnyel. Sok részlet azonban feltáratlan, valószínűleg az is marad: Az olvasó pedig joggal kérdezheti: vajon” mit rejtenek még a nagy világégés idején lezajlott titkos háborúról London, Moszkva, Washington levéltárai, gyűjteményei?'