Ugrás a tartalomhoz

História 1985-04

Kertész István , Benkõ Mihály , Szakály Ferenc , Kronstein Gábor , Rázsó Gyula , Sipos Péter , Krausz Tamás , Vida István , Kronstein Gábor , Nagy Zsuzsa, L. , Váczy Péter , Diószegi István , Spira György , Szántó Konrád , Scheiber Sándor , Schöner Alfréd , Makkai László , Komjathy Miklos

História

1. fejezet -

Ephialtész titka

KERTÉSZ István

Ephialtész titka

„Aki saját országa titkát anyagi előnyért kiszolgáltatja az ellenségnek, az szolgálatot teljesítő kém a haszonélvező, míg áruló a szenvedő fél szemében.”

Az antik hagyomány leghírhedtebb kémfigurája, a maliszi születésű Ephialtész volt. Ez a közép-görögországi férfi volt az, aki – P. Green angol történész datálása szerint – Kr. e. 480. augusztus 19-én a délutáni vagy kora esti órák egyikén a Hellászra törő perzsa nagykirály, Xerxész elé járult és – a Thermopülai-szorosnál állomásozó görög sereg pozícióját az előzőek során alaposan kikémlelve – a király kezébe adta a győzelem kulcsát.

Mint köztudomású, a ma mintegy 250 ezer főre becsült, az ókori hagyomány szerint közel két és fél millió reguláris harcost számláló perzsa had, valamint egy erős flottakötelék Kr. e. 480-ban kelt át a Hellészpontoszon (ma: Dardanellák), hogy leigázza a Balkán-félsziget büszke görögjeit. A görög városok szövetsége úgy határozott, hogy a perzsa szárazföldi és tengeri erőt Közép-Görögországnál állítják meg. Ezért a hellén hajóhad Euboia szigetének északi nyúlványánál, az Arteniszion-foknál vetett horgonyt, míg a szárazföldi sereg egy előretolt töredéke – a teljes haderőt csak az olümpiai versenyek befejezése után és a fegyverfogási tilalmat elrendelő spártai Karneia ünnep leteltével kívánták ideküldeni – az e hegyfokkal nagyjából azonos földrajzi szélességen fekvő Thermopülai-szorosban foglalt állást. Ez utóbbi szoros Thesszáliát kötötte össze Közép-Görögországgal. Egyik oldalán a Maliai-öböl hullámai verték az ókorban itt vezető hadiutat – azóta a tengeröblöt feltöltötte a hordalék, s így az út távolabbra került a tengertől –, másik oldalán a Kallidromosz-hegy (ma: Zasztani) sziklás meredélyei emelkedtek. A szoros hossza mindössze 5 kilométernyi volt. Északi és déli bejárata egy szekér áthaladásához elegendő nyílást hagyott csak, de a szoros középen kiöblösödött, és meleg források fakadtak öléből. Ezért is kapta a Thermopülai, vagyis „Meleg kapuk” elnevezést. Mivel egyedül ezen a szoroson át érhette el az ellenség Thesszáliából Boiótiát és Attikát, teljesen logikus volt a görögök döntése: a szoros kínálta kedvező természeti adottságokat kihasználva itt szállnak szembe a perzsákkal. A természet alkotta védővonalat egyébként is már régóta erődítmények egészítették ki, és mindez lehetővé tette, hogy egy lényegesen kisebb haderő hosszú ideig kitartson a túlerővel szemben.

A maroknyi görög hadat 300 spártai harcosa élén Leónidasz, Spárta királya vezette. Hozzájuk a Peloponnészoszról, Boiótiából, Lokriszból és Phókiszból néhány ezer katona csatlakozott, így körülbelül 3 és fél ezer fegyveres szállta meg a szorost és környékét. A vidéket legjobban ismerő phókisziak vállalták magukra azt a feladatot, hogy a szoros fölött emelkedő Kallidromosz felső ősvényeit vigyázzák, nehogy az ellenség ezeken át kerülhesse meg Thermopülait, és hátba támadhassa Leónidaszt. A többiek a szoros északi bejáratát őrizték.

Kr. e. 480. augusztus 14-én telepedtek le a perzsák a Thermopülaitól északra fekvő Maliszi-síkságon, majd miután meglepődve értesültek kiküldött felderítőiktől a görögök csekély számáról, néhány napot tétlen várakozással töltöttek. Arra számítottak, hogy ellenfeleik önként feladják harcállásukat. Ámde reményeik nem váltak valóra, ezért augusztus 18-án nagy erejű támadást intéztek Leónidasz serege ellen. A támadás összeomlotta a közelharcban gyakorlottabb görögök ellenállásán, akik ügyesen használták ki a szűk terep nyújtotta előnyöket. Ugyanez történt a következő napon is, noha Xerxész legkiválóbb harcosait vetette a küzdelembe.

Ekkor következett be a fordulat. Megjelent Xerxész előtt Ephialtész, és nagy jutalom reményében közölte a királlyal, hogy felfedezte azt a rejtett hegyi ösvényt, amelyen áthaladva egy nagyobb seregrész a görögök hátába kerülhet. Ephialtész nemcsak azt tudta, merre húzódik ez a Kallidromosz-hegy szurdokait követő útvonal, hanem azt is, hogy felső vonulatát nem a félelmetes spártaiak, csupán a gyengébb harci erejű phókisziak őrzik.

Xerxész azonnal határozott. Mint a görög–perzsa háborúk históriáját közreadó, a Kr. e. 5. században élt Hérodotosz írja, „lámpagyújtás idején” (kb. este 9 órakor) a Hüdarnész vezette „halhatatlanok” Ephialtész kalauzolásával elindultak a titkos úton, hogy másnap hátba támadják a görögöket. A „halhatatlanok” elit gárdája onnan nyerte nevét, hogy az elesettek helyébe azonnal megfelelő számú embert soroztak közéjük, így létszámuk változatlan maradt. Mivel valószínűtlen, hogy az éjszakai vállalkozásra mind a 10 ezer „halhatatlant” bevetették – ekkora sereg átvonulása a kanyargós, tölgyerdőkkel szegélyezett, szűk ösvényen, ráadásul éjszaka, hosszabb időt igényelt volna –, a történészek úgy vélik, hogy körülbelül 2-3 ezren indultak útnak. Egész éjszaka vonultak, mígnem virradatkor (kb. reggel 5 óra 30 perckor) elérték a Kallidromosz csúcsát. Itt ezer phókiszi állt őrt, akiket azonban Hüdarnész nem támadott meg, hanem időnyerés végett tovább vezette seregét. Így értek a perzsák a Thermopülainál harcoló görögök hátába akkor, amikor ott már javában tombolt a csata a szemből támadó perzsák és Leónidasz hada között. Ez utóbbi had egyébként ekkorra már erősen megfogyatkozott, egyrészt az elesettek nagy száma miatt, másrészt azért, mert a perzsák bekerítő manőveréről hírt adó phókisziak megérkezése után Leónidasz elbocsátotta a szövetségesek többségét. Ő bátran fogadta a sors ' kihívását, de szövetségeseit nem akarta a teljesen kilátástalan végküzdelembe belekényszeríteni.

Mivel Hérodotosz szerint a perzsák frontális támadása akkor kezdődött, amikor „a piactér megtelik” (vagyis reggel 8-9 óra körül); a csata pedig már jó ideje tartott Xerxész és Léónidasz katonái között, igen valószínű, hogy Hüdarnész „halhatatlanjai” délelőtt 10 óra tájt érték el a Thermopülai-szoros déli bejáratát. Nagyjából 11 órakor azután véget is ért az egyenlőtlen küzdelem. Leónidasz és spártai harcosai hősi halállal vívták ki halhatatlanságukat, míg a perzsa „halhatatlanok”, bajtársaikkal együtt, drágán fizettek meg a kivívott győzelemért.

Napjaink kutatói gyakran foglalkoznak azzal a kérdéssel, vajon hol is húzódott pontosan az a titkos ösvény, amelyet az ókorban Anopaia-ösvénynek neveztek, s amelynek útvonalát Ephialtész kikémlelte. Magyarán: mit is tartalmazott konkrétan Ephialtész eladásra kínált titka? A perzsa tábornak egykor helyet adó Maliszi-síkságról ugyanis négy úton lehet a Kallidromosz-hegyen át a Thermopülai-szoros déli bejáratáig eljutni. A sok rekonstrukciós kísérlet közül egy amerikai topográfus, Paul W. Wallace megoldása tűnik a legvalószínűbbnek. Ő 1975, 1976 és 1977 nyarát szánta arra, hogy alaposan bejárja a Thermopülai-szoros ritkán lakott és az ókor óta sok tekintetben alig változott környékét.

Bejárásai során arra a meggyőződésre jutott, hogy a Vardatesz falutól kiinduló útvonal rendelkezik egyedül akkora áteresztőképességgel, hogy azon körülbelül 14 óra leforgása alatt egy több ezer emberből álló osztag átvonulhasson. Igen ám, de az elmélet próbája a gyakorlat! Ezért Wallace elhatározta, hogy a Hérodotosz által közölt időpontok alapján maga is végigjárja azt az utat, amelyet egykor Ephialtész útmutatása nyomán a perzsák megtettek. A továbbiakban Wallace-t idézzük: „Mivel célom az volt, hogy ezt a kirándulást, amennyire csak lehetséges, olyan körülmények között bonyolítsam le, ahogy azt a perzsák egykor tették, csak egy étkezéshez szükséges élelmiszert és egy kulacs vizet vittem magammal. Három vardateszi barátom kifejezte óhaját, hogy csatlakozzék hozzám egészen az Amphissza–Lamia útig; de mert ők még soha nem jártak a falu fölötti hegyen, az egész csapat az én vezetésemmel indult el. 1977. július 1-jén este 9 óra 5 perckor, amikor a kávéházakban meggyújtják a lámpát, elhagytuk Vardateszt. Hajnali 2 óra 30 perckor értük el az Amphissza–Lamia utat, és ekkor barátaim búcsút vettek tőlem. A hegy tetején folytattam utamat Eleftherochorin át Nevropolisz felé. Igen megnyugtató volt észlelni, hogy a normál lépéstávolságot végig tartva ugyanarra a pontra jutottam, amelyre szerintem a perzsák is annak idején, mivel éppen hajnalhasadáskor, 5 óra 30 perckor találtam magam a hegy csúcsán. Nevropoliszból Drakoszpilia felé vettem utam a Szasztano és Elafovouni ormok között, le a modern Thermopülai melletti síkságra, és délelőtt 11 órára a spártai hősök tiszteletére a szoros közepén álló emlékműnél voltam. A túra hossza, amennyire azt a rendelkezésemre álló térképekről legjobb tudomásom szerint megbecsültem, körülbelül 25 km volt, és mindezt 14 óra alatt tettem meg.”

Lehetséges, hogy Wallace közlése végképp fellebbentette a fátylat arról a titokról, amelyet Ephialtész a perzsáknak átadott. Hosszú volt az út, melyet a görög áruló kikémlelt, és hosszú az azóta eltelt idő is, amelyre a tudomány újra és újra visszapillantva igyekezett megfejteni a leghírhedtebb ókori kém információjának valódi tartalmát. Ephialtész élete azonban nem nyúlt hosszúra. Honfitársai bosszúja hamarosan utolérte.