Ugrás a tartalomhoz

História 1985-03

Glatz Ferenc , Kállay István , Sarlós Béla , Deák István , Demeter Zsuzsanna , Juhari Zsuzsa , Bölöny József , Szentirmay László, ifj. , Pölöskei Ferenc , Németh G. Béla , Vörös Boldizsár , Reiser Gabriella , Szakály Ferenc , Diószegi István , Palovics Lajos , Ádám Magda , Tomsics Emõke, P. , Pótó János

História

18. fejezet -

“Igazságot Magyarországnak.” A nagyhatalmak játéka, 1927

KÖZÖS DOLGAINK

ÁDÁM Magda

„Igazságot Magyarországnak”

A nagyhatalmak játéka, 1927

1927. június 21-én Harold Rothermere, a Daily Mail tulajdonosa „Hungary’s Place in the Sun” (Magyarország helye a nap alatt) címmel cikket közölt lapjában. A cikk elhibázottnak tartotta az Osztrák–Magyar Monarchia felosztását, Magyarország megcsonkítását. Hangsúlyozta: az új határok veszélyeztetik az európai békét, ezért mindenkinek – így a kisantantnak is – érdeke a békeszerződés revíziója.Magyarországnak vissza kell adni az elcsatolt területeknek egy részét,ami kétmillió magyar visszatérését jelentené.

A trianoni béke revízióját követelő Rothermere-akció megszüntette azt a viszonylagos egyetértést, amely a kisantant tagjai és Magyarország között a magyar kölcsönkérelem megszavazása után fennállt, s közel fél évig izgalomban tartotta mind a dunai államokat, mind Franciaországot. És egyben újra kiélezte a francia–brit viszonyt. Az eseménynek azért is volt oly nagy hatása, mert a Rothermere-akció mögött a brit kormányt sejtették.

A Foreign Office (az angol külügyminisztérium) ugyanis kezdetben hallgatott: egyszerűen nem vett tudomást az eseményről. Fokozta viszont a gyanút az a tény, hogy az ezzel majdnem egy időben zajló frankhamisítási* és a román birtokper ügyben a brit kormány mérséklő – Magyarországra nézve kedvező – álláspontra helyezkedett.

A kisantant támadva védekezik

A kisantant államok és Franciaország azonnal reagáltak az eseményekre. Elítélték a revízióra irányuló törekvéseket. Nyilvánvaló volt, hogy Rothermere cikke a magyarok közreműködésével készült – hiszen nem sokkal megjelentetése előtt Rothermere Budapesten járt (június 5–10.), ahol találkozott Horthyval és Bethlennel. Az a tény azonban, hogy a Rothermere-akció eme kezdeti szakaszában a Bethlen-kormány még nem csatlakozott hozzá – sőt bizonyos óvatosságot mutatott –, mérséklőleg hatott a kisantant tagjaira.

A Rothermere-cikk által felkevert hullámok már kezdtek lecsendesedni, amikor Beneš,csehszlovák külügyminiszter a szenátus külügyi bizottsága előtt újra kitért az eseményre. Azzal vádolta Rothermere-t, hogy célja kiélezni Magyarország viszonyát a kisantanttal, ami ellentétes az európai békével. Tevékenységével háborút szít. Ez újabb lendületet adott a Rothermere-akciónak, olyan eseménysorozatot indított el, amely a végsőkig kiélezte a szemben álló felek kapcsolatát. Rothermere ugyanis ezt követően nyíltan provokatív és gúnyos hangú levelezésbe kezdett Benešsel. A két budapesti lap, Az Est és a Pester Lloyd útján közölte a csehszlovák külügyminiszterhez intézett nyílt leveleit, melyekben bírálta a közép-európai igazságtalan állapotokat. Felsorolta azokat az adminisztratív és jogi intézkedéseket, amelyek az utódállamokban élő magyar kisebbséget sújtják. „Excellenciád éppen úgy tudja mint én, hogy a trianoni béke mai formájában egyedül azért jöhetett létre, mert a nagyhatalmak képviselői teljesen tájékozatlanok voltak a területek komplikált nemzetiségi és politikai viszonyai felől... Nem azért halt meg egymillió brit katona, hogy haláluk árán a jogtalanságot tegyük úrrá Európa ezen részében” – hangzott Rothermere egyik levele.

Rothermere leveleinek fenyegető hangvétele, magabiztossága azt a hiedelmet erősítette mind Magyarországon, mind pedig a kisantant-államokban, hogy nem izolált, hanem jól előkészített és az angol kormány által támogatott akcióról van szó. (A Foreign Office még mindig hallgatott.) Az egész akciót paradox módon a szemben álló felek ugyanúgy interpretálták, a valóságosnál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítvaneki. Következménye pedig az lett, hogy Magyarországon, ahol mint már utaltunk rá – a hivatalos körök kezdetben bizonyos tartózkodást mutattak, Rothermere eredményei által felbátorodtak. Bethlen az Estnek adott interjújában a Rothermere-akció és a trianoni béke revíziója melleit nyilatkozott: „A magyar kormány soha nem titkolta, hogy a trianoni békét előbb vagy utóbb revideálni kell.” Elismerését fejezte ki Rothermere-nek. A magyar miniszterelnök – aki a korábbi években reálpolitikai meggondolásból elvetette a területek fegyveres akcióval való visszaszerzését, amit sokan javasoltak, és határozottan szembeszállt azokkal a körökkel, akik különböző határincidensekkel ezt ki akarták provokálni – most szabadjára engedte a Rothermere-cikk által felkorbácsolt kedélyeket.

A kisantant tagjai, élükön Csehszlovákiával, támadásba mentek át.Sajtókirohanásokat intéztek Magyarország ellen, melyekben elítélték a „magyar kormány által irányított” Rothermere-akciót s a brit hivatalos szervek cinkosságát. A Foreign Officenál is tiltakoztak ellene, követelve, hogy határolja el magát az akciótól, sőt nyíltan ítélje el.

A helyzet a Duna-medencében közben egyre jobban elmérgesedett, a háborús hangulat fokozódott. A brit kormány tehát kénytelen volt változtatni eddigi magatartásán, s teljes súlyukban felmérni az eseményeket. Annál is inkább, mert a kisantant tagjai a Nagy-Britanniával való kereskedelmi kapcsolatok bojkottálását tervezték, s Párizs is rendkívül rossz néven vette a britek hallgatását. A brit kormányvégül kénytelen volt a trianoni béke sérthetetlensége mellett nyilatkozni,megnyugtatva a kisantant tagjait, hogy az akció semmilyen kapcsolatban sincs Őfelsége kormányával, s mindent megtesznek, hogy a szerződések integritását megvédjék. Barlay, budapesti brit követ, több alkalommal tudatta a magyar külügyminiszterrel, hogy kormánya nem ért egyet a Rothermere-féle kampánnyal,sa magyarok nem számíthatnak a britek támogatására. A londoni magyar követtel pedig – aki szintén részt vett az akcióban – Chamberlain személyes utasítására közölték, hogy amennyiben „halászni kíván a zavarosban”, nem számíthat a londoni kormány szolidaritására.

A trianoni és az etnikai határ

A Rothermere-akcióval majdnem egy időben – annak második hulláma alatt – robbant ki a Paléologue-féle jegyzék körüli botrány, mellyel azt akarták bizonyítani, hogy 1920-ban maguk a franciák is tervezték a békeszerződés revízióját. A Daily Mail 1927. július 20-án tette közzé Gordon Ross, a Magyar–Csehszlovák Határmegállapító Bizottság volt tagjának levelét: ez utalt Millerand-nak a magyar békedelegációhoz küldött jegyzékére, amely a tervezett békeszerződést igazságtalannak tekintette. Magát a jegyzéket a Daily Mail szeptemberben tette közzé. Hitelességének alátámasztására a Magyarság szeptember 28-án nyilvánosságra hozta az 1920. április 15-i keltezésű francia nyelvű jegyzéket egy térkép kíséretében, amelyet Paléologue és Baker, a Határmegállapító Bizottság brit tagja írt alá, s amely a trianoni határok módosítását és az etnográfiai határok visszaállítását tanácsolta.Vagyis azt, amit most, 1927-ben Rothermere. A jegyzéket, állítólag, 1920-ban juttatták el Simonyi-Semadam magyar miniszterelnökhöz. Paléologue, a volt külügyminisztériumi főtitkár, a dokumentumot hamisítványnak bélyegezte. Ugyanezt tette Simonyi-Semadam, Apponyi és Halmos is, az egykori francia–magyar tárgyalások volt résztvevői. S valóban hamisítvány is volt.Most, 1927-ben kettős céllal hozták nyilvánosságra: egyrészt, hogy Bethlent határozottabb vonalvitelre kényszerítsék a revízió kérdésében (a Foreign Office közbelépése után ugyanis elhatárolta magát a Rothermere-akciótól), másrészt fokozni akarták a feszültséget Nagy-Britannia és Franciaország között.

Az érintett felek azonnal reagáltak az eseményre. Elsőnek Bethlen, a Magyar Távirati Iroda révén. A magyar miniszterelnök felelevenítette a hét évvel azelőtt történteket, elismervén, hogy a magyar békedelegáció valóban kapott egy jegyzéket Millerand-tól, amelyben az megígérte, hogy orvosolják a békeszerződés megalkotói által elkövetett etnikai és gazdasági hibákat. A magyar kormány jóhiszeműsége jeléül bizonyos gazdasági koncessziókat ígért a francia kormánynak, ám a franciák sem a béke gyökeres megváltoztatását, sem pedig katonai szerződés kötését nem helyezték kilátásba. Mivel a franciák a revíziót illetően semmilyen garanciát sem akartak adni, a tárgyalások eredménytelenek maradtak.

Néhány nappal később Paléologue nyílt levélben cáfolta, hogy Magyarország és Franciaország között tárgyalások folytak volna a revízióról. Az állítólag általa aláírt jegyzék pedig – amely körül a magyar sajtó oly nagy lármát csap – első mondatától az utolsóig hamisítvány. Ezt követően Bethlen a Magyar Távirati Iroda által közzétette a valódi francia nyilatkozatot, az 1920. június 24-i jegyzéket, amelynek hitelességét már nem lehetett kétségbe vonni. A jegyzék bizonyította, hogy 1920-ban folytak magyar–francia titkos tárgyalások, és hogy a Quai d’Orsay (a francia külügyminisztérium) kilátásba helyezte a határok bizonyos módosítását.

A magyar kormánynak 1920. június 24-én átnyújtott írásos francia jegyzék erre vonatkozó része a következőképpen hangzott: „E kísérletek célja vagy néhány gazdasági, etnikai igazságtalanság korrigálása a – kísérőlevélben megjelölt feltételek mellett, vagy a már létező kisebbségvédelmi kikötések kiegészítése.” 1920-ban, a magyar–francia tárgyalások idején Nagy-Britannia a leghatározottabban szembeszállt a franciák által tervezett határmódosítással, noha a párizsi béketárgyalásokon elsősorban Anglia lépett fel Magyarország túlzott megcsonkítása ellen. A Párizs segítségével végrehajtandó revíziót ellenezte, mert ez Franciaország magyarországi gazdasági és politikai pozícióit erősítette volna. Különösen az előbbi ellenkezett a brit érdekekkel. Így a francia–magyar tárgyalások elsősorban London közbelépésére szakadtak meg.

Lloyd George csatlakozik

A magyar–francia titkos tárgyalások felelevenítése a Rothermere-akció malmára hajtotta a vizet. A kampány a korábbinál is komolyabb formát kezdett ölteni. 1927. szeptember 8-án a Daily Mail hírül adta, hogy Lloyd George csatlakozik a mozgalomhoz, majd közzétette az exminiszterelnök nyílt levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy, az 1919–1920. évi békeszerződéseketmegalkotóik nem tekintették megváltoztathatatlannak. Módosításukra az alkotmány 19. §-a értelmébena Népszövetségen belül lehetőség van.Lloyd George fellépése bátorítást jelentett a magyar revíziós mozgalom számára, nyugtalanságot keltett viszont a kisantant-államok között. (Az exminiszterelnök ugyanis nemzetközi tekintélyű politikus volt, akire komoly múltja után – a jelek szerint – ígéretes jövő vár, s nagy szerepe lesz még a brit politikában.) Fellépése után az akció még szélesebb méreteket öltött. A parlament mindkét házában létrejött egy bizottság a Duna-medencei helyzet tanulmányozására. Tagjai: lord Charnwood, lord Philimore, lord Newton, lord Thomson. A magyarbarát „lobby” támogatást nyújtott Rothermere-nek. Több angol politikus is csatlakozott az akcióhoz. Aktív tevékenységbe kezdett Gower parlamenti képviselő és Borah felsőházi tag. Cikkekben és nyilatkozatokban támadták a kisantantállamokat, követelték a határok revízióját Magyarország javára. A pénzügyi hitelek beszüntetésével fenyegetőztek. A Daily Mail újabb cikksorozatot indított. A támadások középpontjába Csehszlovákia került. Ezek az írások már megkérdőjelezték a Csehszlovák Köztársaság létét is.

Az az elképzelésük, hogy Csehszlovákia különböző nemzetei szembefordulnak Prágával, nem vált valóra. Még a szlovák autonomisták – Hlinkával az élen – is hevesen támadták a Daily Mail cikkét. Hlinka hitvallást tett a csehszlovák állam mellett. Csehszlovákia német kisebbsége közömbös volt a Rothermere-akcióval szemben, s a csehszlovákiai magyarság széles köreiben sem talált különösebb visszhangra.

A kisantant tagjai ellentámadásba mentek át, mely méreteiben nem maradt el az ellenfél mozgalmától. A Magyarországon publikált dokumentumokat hamisnak nyilvánították, a magyar–francia megállapodást pedig, amelyet 1920-ban Beneš leplezett le, koholmánynak. A Foreign Office politikáját, amely finom módszerekkel próbálta ellensúlyozni az akciót, nem tartották elégségesnek, s radikálisabb lépéseket követeltek.

Nagy megnyugvást jelentett számukra MacDonald interjúja a Práva Lidu című csehszlovák lapban. A brit miniszterelnök ebben hangsúlyozta, hogy a brit közvéleményt nem érdekli Rothermere akciója, amely elszigetelt és korántsem a brit közvéleménynek ad hangot. A kisantant fővárosaiban akkreditált brit diplomaták utasítást kaptak:győzzék meg az ottani kormányokat arról, hogy Rothermere-t nem kell komolyan venni,következésképpen akciója sem okozhat semmilyen kárt. A budapesti követet pedig azzal bízták meg, hogy ellensúlyozza az akciót, és semmilyen támogatást ne nyújtson a Budapestre érkező Rothermere híveinek. E lépésekre a brit kormány részben azért szánta el magát, mert a kampány ellenséges légkört teremtett a Duna-medencében, növelte az optáns-ügy által kiváltott feszültséget, s nehezítette Chamberlain munkáját, hogy az ügyet elsimítsa. Másrészt pedig károsan hatott a francia–brit kapcsolatokra is, amelyek Locarno után szívélyes formát öltöttek. Mindez persze nem jelentette azt, hogy a Foreign Officeteljesen kizártnak tartott volna egy esetleges részleges revíziót, amely bizonyos igazságtalanságokat korrigál.Világosan látta azonban, hogy 1927-ben, a kialakult nemzetközi konstellációban ez megvalósíthatatlan.Ezért helyezkedett szembe Rothermere törekvéseivel.

Az akció, amely majdnem félévig tartotta izgalomban a magyar és a kisantant, valamint a francia kormányköröket, egyik napról a másikra lecsendesedett. Rothermere ugyan továbbra is támogatta a magyar revíziós törekvéseket, de sem Magyarországon, sem pedig a kisantant-államokban nem vették komolyan.

Tíz év múlva

A tárgyalt időben a Foreign Office-ban felülkerekedett az az álláspont, amely a békeszerződések megőrzésében s nem azok revíziójában látta a béke megőrzésének az alapját. Ez a nézet egészen a harmincas évek második feléig meghatározta a brit külpolitika állásfoglalásait. Változás ebben csak 1937-ben következett be, amikortól a Foreign Office egyre erőteljesebben hirdette, hogy a béke érdekében a legyőzött államoknak engedményeket kell tenni: meg kell őket békíteni.Az appeasement (megbékítés) néven ismertté vált politika fő képviselője Neville Chamberlain miniszterelnök – Austen Chamberlain öccse – volt. Noha a brit miniszterelnök elsősorban Németország megbékítésére törekedett, az igazságtalannak tartott trianoni döntések orvoslására is gondolt. Amíg 1937-ben még csak a béke katonai klauzuláinak a revideálását támogatta – vagyis Magyarország katonai egyenjogúságának hivatalos elismertetését sürgette –, addig 1938. szeptember második félétől mind ő, mind pedig külügyminisztere, Halifax, már a békeszerződés területi döntéseinek felülvizsgálatát is fontolgatták. Ezekben a napokban – amikor az Imrédy-kormány követelte a németekkel való azonos elbánást,s közölte a Foreign Office-szal, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog a diszkrimináció, a magyar kisebbség kisemmizése ellen – Londonból a területi revízió jogosságát elismerő üzenetek érkeztek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy ezekben a napokban Chamberlain és Hitler elvben már megállapodott Csehszlovákia német többségű területeinek átadásában.)

Így szeptember 19-én Neville Chamberlain személyesen levelet írt a magyar kormánynak, amelyben hangsúlyozta: „Teljes mértékben rokonszenvezek Magyarországgal, amelynek nincs oka az aggodalomra. Magyarország helyzetét gondosan emlékezetben tartom. Nagymértékben helyeslem és továbbra is sürgősen ajánlom ama békés és nyugodt magatartást, amelyet Magyarország mindig tanúsított” – hangzott levelének befejező része. (A tárgyalt időben a nyugati orientációt is képviselő Imrédy-kormány ugyanis bizonyos óvatosságot mutatott a Csehszlovákiával kapcsolatos német elképzelésekkel szemben.) Egy nappal később Halifax jegyzéket adott át Barcza londoni magyar követnek, amelyben türelemre intette a magyar kormányt. „Az angol kormány teljesen megérti – szól a jegyzék – a magyar kormány érdeklődését a csehszlovákiai magyar kisebbség jövője iránt, de biztosan reméli, hogy a magyar kormány jelenlegi kényes helyzetében óvatos lesz és semmit sem fog tenni a mostani válság mérvének növekedése érdekében, hanem megelégszik azzal, hogy a magyar álláspont tudomásul vétetett” („has been placed on record”). Szeptember 23-án a brit külügyminiszter a magyar kormánynak szóló levelében hangsúlyozta: „Az a tény, hogy az angol kormány pillanatnyilag figyelmét a német problémára összpontosította, nem jelenti azt, hogy a magyar kormány igényeit el fogja hanyagolni.”

Tehát amíg korábban – mint láttuk – a brit kormány a békeszerződések betartásában látta a béke biztosításának zálogát, és ezért végül is elhatárolta magát a Rothermere-akciótól, addig tíz esztendő múlva a csehszlovák válság idején éppen fordítva, a béke megvédése érdekében fontosnak tartotta a békeszerződések revideálását. A valóságban, mint tudjuk az események későbbi lefolyásából, a tárgyalt időben a revízió és a háború már sokkal inkább egybeeső fogalmak voltak, mint egy évtizeddel korábban, a húszas években.

* Vö. Romsics Ignác: A frankhamisítás és a magyar emigráció. História, 1983/4. szám