Ugrás a tartalomhoz

História 1981-02

Tomka Péter , Sándor Pál , Kõvágó László , Lengyel István , Gyáni Gábor , Balázs Ilona , Varga László , Szakály Ferenc , Gergely Jenõ , Matthaeidesz Konrád , Ürögdi György , Erényi Tibor , Zika Klára , Borus József , Hársfalvi Péter , Temesváry Ferenc , Glatz Ferenc

História

2. fejezet -

A titkosrendõrség Magyarországon a reformkor kezdetén

SÁNDOR Pál

A titkosrendőrség Magyarországon a reformkor kezdetén

Egy alkalommal II. József császár így jellemezte az ifjú Ferenc főherceget, unokaöccseinek egyikét: „a test és a lélek minden kellemének híján van, akiben az érzéketlenség és a közöny jellegzetesen keveredik az ügyeket meglehetősen jól szervező fő kérlelhetetlen makacsságával”. Ez a jellemzés Ferencről, aki 1792 tavaszán, huszonnégy éves korában lép a trónra, lényegében helytállónak bizonyult több mint négy évtizedes uralkodása végéig. A lelki ridegség, párosulva a szellem fényeinek hiányával, nála is, mint a legtöbb kisszerű egyéniségnél, ki hatalomra jut, erős hajlamot fejleszt ki az emberek és a dolgok kicsinyes megítélésére.

Az önbizalom hiánya egyéni félelmeit, a tehetséges fők iránti féltékenysége pedig a nagykorú bizalmatlanság érzéseit táplálják benne. Ezeket a negatív emberi tulajdonságait az érzéketlenség és a közöny leple mögé rejti és a kérlelhetetlen hivatali kormányzás módszereivel kívánja ellensúlyozni. Abszolutizmusának politikai irányát fiatalkori élményei szabják meg: a francia forradalom fenyegető tapasztalatai, nagynénje, Mária Antoinette-nek és királyi családjának halála (1793-ban), majd két évvel később a magyarországi jakobinus mozgalom és a vele párhuzamos ausztriai összeesküvés. Kérlelhetetlen ellensége minden liberális és nemzeti fejlődésnek. A társadalmi fejlődést mozdulatlanságra akarja ítélni s ehhez az irányhoz igazítja kormányzásának – egyéni félelmeitől motivált – gyakorlatát. Maga köré gyűjti az olcsó érvényesülés vágyától fűtött, közepes képességű hivatalnokokat s ezekből alakítja ki titkos tanácsadóinak körét, az ún. titkos kabinetet. A központi hivatalnokszervezetet azért is alakítgatja át minduntalan – 1801-ben, majd 1814-ben újra –, hogy bizalmatlanságát érvényesítse és biztosítsa szürke eminenciásainak befolyását.

A hatalmi gépezet ilyen működtetése eredményezi a liberális szellemtől és mozgalmaktól való félelem ellenszereként a titkos kabinetet szolgáló rendőruralom megszigorítását, annak összes – a felvilágosodás szellemét megcsúfoló – adminisztratív rendszabályával. A levélátvizsgáló helyek létesítését a titkos kémhálózat irodáinak kiépítését a könnyen megvásárolt állami hivatalnokokból, városi tisztviselőkből toborzott titkos levelező gárdával, a cenzúra megszigorítását, az egyetemek szorosabb felügyelet alá vonását (1819), a személyes megfélemlítés különféle módszereit a Bécsbe idézgetésektől az állásvesztés formájáig.

A rendőruralom

A titkos kabinet javaslatai és döntései számára a bécsi udvari rendőrhatóság (a rendőrminisztérium) és az 1802-től alája rendelt udvari cenzúra-hatóság szolgáltat anyagot. Vezetője, 1817 óta, az Osztrák-Sziléziában született, a hivatali ranglétrán több mint másfél évtized során felkapaszkodott, félművelt és kivételesen rossz szellemű Sedlnitzky József.

A titkosrendőrség kiépített hálózata egyrészt a határállomásokon, másrészt az egyes nagyobb magyar városokban (Budán, Pesten, Pozsonyban, Nagyszombatban, Debrecenben, Temesvárott és Zágrábban) úgyszólván az egész magyar politikai és közéletet megfigyelés alatt tartja. Feladata közé tartozik az újító mozgalmak propagandájának távoltartása. A külföldről beszivárgott liberális szellemű könyvek lefoglalása a határátkelőhelyeken, az itthon megjelentek cenzúra alá vonása, illetve betiltása. A magyar városokban létesült és a politikai-szellemi életet mozgásban tartó olvasókörök, a kölcsönkönyvtárak működésének betiltása. A politikai klubok életének megfigyelése, a magánlevelezők leveleinek postai ellenőrzése. A fontosabbnak ítélt személyek levélvivőinek kikutatása, a Pozsonyból Bécsbe gyakrabban utazók megfigyelése, megmotozása, leveleik elkobzása s nemegyszer eljárás indítása ellenük. A titkosrendőrség emellett különös gondot fordít a magyar rendi ellenzék, illetve az 1825-től ismét engedélyezett magyar országgyűlések megyei előkészületeinek, eseményeinek megfigyelésére és fontosabb szereplőinek módszeres szemmel tartására. Sedlnitzky ezzel a feladattal az egykori katonatisztet, Ferstl Lipót udvari tanácsost bízta meg. Ő a pozsonyi országgyűlési rendőrség főnöke, aki külön megfigyelő apparátust működtet az országgyűlések idején, Pozsonyban. Embereinek legtöbbjét a főpostán, meg az ellenzéki követek lakhelyének közelébe helyezi el. Sedlnitzky „hidrái” – akkor így gúnyolta az ellenzék a rendőrség besúgóit, a kilencfejű mondai víziszörny csúf alakjának nevével illetve őket – felbontják és elolvassák a követek postán küldött leveleit. Azok tartalmáról, csakúgy, mint íróik politikai nézeteiről futárszolgálat útján tudósítják Sedlnitzkyt s az ő személyén keresztül Metternichet, sőt közvetlenül magát az uralkodót is.

A beszervezés módszerei – a kémhálózat működése

A nagyobb és kisebb stílusú besúgók beszervezése a történelem ősi szabályai szerint történik. Pénz, hivatali vagy más jövedelmező állás, állandó megfigyeltetések esetében még többletfizetés is, és egyéb jutalmak osztogatása, megvesztegetés, rafinált lélekvásárlás: ezek az egyszerű, a jól bevált módszerek, amelyeket a hatalmi gépezet kijelölt vezetői mindenkor sikerrel tudnak alkalmazni. Lévén mindig kikereshető a társadalom tagjai közül az anyagilag leromlott s ezért az olcsó karrier után vágyakozó, a pénzzel-hivatallal, egyéb jövedelmező állásokkal megvesztegethető, a hatalom kegyeit elnyerni, haragját pedig elkerülni igyekvők hada.

Az udvarnak sok fejtörést okozó és az osztrák abszolutizmus ellen a politikai „faltörő kos” szerepét játszó Wesselényi Miklós bárót például már az 1825–27. évi országgyűlés kezdete óta rendszeresen figyelik a titkosrendőrség emberei. Egyik besúgója éppen rokona, anyai nagybátyja, Cserey őrnagy. A másik az erdélyi ügyekben jártas egyén, aki Istvánffy Antal álnéven ügyködik. Ez a besúgó napi 5 forintért írja róla jelentéseit a rendőrségnek. Wesselényi írnokát, Andrássy Józsefet is megvásárolják kémnek. Ferstl így Wesselényi minden jelentősebb lépéséről tud. Talán ennek is köszönhető, hogy 1834. szeptember 19-i keltezésű, Metternich kancellárhoz írott levelében javasolja, hogy Wesselényit az őrültek házába, vagy más külön őrzőhelyre kellene elzárni, hogy a kitűnő szervezőkészségről tanúskodó, a politikai klubokban igen népszerű, vezető ellenzéki férfiút „kivonja” a magyar politikai életből. Emellett a bécsi udvari rendőrhatóság teljes politikai jellemzést is készíttet az embereivel az országgyűlési követekről és a felsőtábla tagjairól. Ezek közt hosszan és kritikai éllel jellemzik Széchenyi István politikai és magán tevékenységét is. Az 1825/27. évi országgyűlés idején kelt, egyik titkos jellemzésben hangsúlyozzák róla: „Heves és nyakas ellenzéki a mágnások táblájában, aki szorgalmasan és fáradhatatlanul dolgozott, hogy a magyar szónokok, jogászok és publicisták közé küzdje fel magát, de még a katonai pályát is otthagyta, hogy zavartalanul szentelje magát messzire tekintő, új alkotmányos terveinek, amelyeket a fejében tartogatott.” 1830-ból kelt az a másik jellemzés, amely azt emeli ki róla, hogy „minden angol szokás utánzója”. E jellemzések készítésére Metternich kancellár ad titkos utasítást a rendőrminiszternek. Az akták pedig hamar eljutnak az uralkodó kezeihez is, s onnan az ő titkos irattárába. Az uralkodó más úton is értesül – sokszor eltúlzott formában – a reformszellem ébredéséről tanúskodó jelenségekről. A kormány szolgálatában álló, mozgékony Wirkner Lajos kancellista „Élményeim” című önéletrajzában öndicsérően a következőket írja. A városi postán alkalmazott „egyének” tudva a királlyal való bizalmas kapcsolatáról, előre közöltek vele jelentéseik tartalmát. Ezeket azután saját észrevételeivel megtoldva, futárral küldte Bécsbe, Reviczky Ádám kancellárnak. Ezért sokszor megtörtént, hogy amit a kényelmes Sedlnitzky fontoskodva közölni akart az uralkodóval, azt már tőle előbb is meg tudta.

A kémhálózat szálai a legfelsőbb vezetéstől a fizetett besúgók, és az elveiket könnyen felcserélő s ezért megvesztegethető politikai karrieristák során keresztül elvezettek a konzervatív szellemű követek személyéig. Ezek politikai érdekből szolgálnak információkkal az ellenzékiek titkos összejövetelein és az országos üléseket megelőző, csak a megyei követek által látogatott, politikailag kötetlenebb ún. kerületi üléseken kialakított elvi és taktikai megfontolásokról. Az ellenzékiek azonban hamar rájönnek, hogy a bécsi kormány pontos értesüléseket szerez bizalmas tanácskozásaikról. Ezért mondta Klauzál Gábor, Csongrád megye reformpárti követe: kémek mindig akadnak köztünk. „Inkább sétáljunk a ligetben vagy a hegyek között és szájról-szájra adjuk a közlendőket.” De a kémek séta közben is kihallgatják őket és a hallottakról jelentéseket küldenek Bécsbe.

A titkos levelezők

A titkos levelező gárda tagjai – köztük a német eredetű polgárok – sokszor álnevek, olykor csak szignók, illetve nevük két kezdőbetűjének feltüntetésével – a kompromittálást kerülendő – gyakran névtelenül írják jelentéseiket. Feltételezhető, hegy ilyen nevek, mint „Vogel”, „Wachtl”, „Reich” – álnevek. Ismerünk továbbá „H. H.”, „C. W.”, „I. H.”, „G. H.” kezdőbetűkkel aláírt kémjelentéseket is az 1830-as évekből. Akadnak azonban bizonyosan azonosítható levelezők is, akik valódi nevüket használják. Ezek közül a legismertebbek egyike a pozsonyi országgyűléseken résztvevő, konzervatív szellemű író és publicista Majláth János gróf, aki leromlott vagyoni viszonyai miatt könnyen az udvar szolgálatába szegődik, és aki szinte hivatásszerű pontossággal tudósítja Sedlnitzkyéket az ellenzéki összejöveteleken hallottakról. A megyei ellenzék tagjai sok mindent megpróbálnak, hogy politikai tanácskozásaik helyét és tárgyát titokban tarthassák. Ezért mindig más ellenzéki követ szálláshelyén tartják összejöveteleiket, megbízható cselédségtől körülvéve. Erről panaszkodik Ferstl egy 1833. január 2-i keltezésű Sedlnitzkyhez írott jelentésében. De a kormány emberei a konzervatív követek és a szolgáló személyzet lefizetése útján előbb-utóbb kifürkészik a titkos összejövetelek helyét és tárgyát. Az ott elhangzottakról pedig rövid úton tudósítják feletteseiket. Titkos jelentések készülnek az alsótábla különböző színárnyalatú és nagyságrendű követeiről. Kívülük a fiatal Kossuthról is egy halom rendőrségi jelentés gyűlik össze, már 1833-ig is. Kossuth 1832-től Pozsonyban időzik. Rövid életű szövetségre lép a pozsonyi újságíróval, Orosz Józseffel az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése és kiadása céljából. Kossuth tevékenységét Sedlnitzky emberei éber szemmel figyelik. Sok jel szól amellett, hogy a gyenge jellemű s a hatalom kegyeit kereső Orosz már ekkor is a kormány szolgálatában áll, havi 150 forint honorárium fejében. 1837 nyarától pedig éppen ő a kormány politikai szócsövének, a pozsonyi Hírnöknek a szerkesztője.

Első jelentések Deákról

Az országgyűlésre 1833. május 1-jén újonnan érkező fiatal zalai követről, Deák Ferencről, Sedlnitzkyék ekkor még semmit sem tudnak. Új ember ő, akit még követtársai sem ismernek. Személye azonban nem sokáig marad ismeretlen a legfelsőbb körök előtt sem. Metternich először 1834 áprilisa táján figyel fel rá. Az uralkodó jóváhagyásával parancsot ad a rendőrminiszternek, hogy embereivel őt is figyeltesse. „Ellenőrző jelentések” készültek róla is, „Deák jellemző magatartásáról” címmel. Ezeknek a rendőrségi jelentéseknek – azon kívül, hogy sok érdekes politikai és magántermészetű adatot tartalmaznak Deákról – van egy általános és egyúttal jellegzetes vonása. Deákot éppen körültekintő magatartása, a minden politikai előrelépést követő ellenlépés taktikus mérlegelése és az ezzel párosult elvi állhatatossága miatt tartják „veszedelmes” ellenzékinek a rendőrség emberei. Már a legelső jelentések is ki emelik „csendes” és „megfontolt” politikai modorát. A harmincas évek második feléből keltezettek pedig már „bámulatos ismeretei”-ről szólnak, mert Deák „mindent tud, ami a megyékben történik és minden szereplő egyéni jellemével tisztában van ... minden megyét úgy ismer, mint a sajátjáét.”

A Deák politikai harcmodorát és személyes tulajdonságait is jellemzők nem voltak rossz megfigyelők. Kezdettől fogva felismerték a törvényekkel politizáló Deáknak azt a sajátos hadművészetét, amelyre nem a dörgő hangú s hirtelen léptű ellenzéki követek rohamozó harci stílusa, hanem a lépésről lépésre haladó, állhatatos politikai vonalvezetés s ennek törvényes eszközökkel való védelmi harca volt a jellemző.

Jól szervezett kémhálózat működött és telepedett rá a mozgásba lendülő magyar politikai életre, amely a harmincas évek fordulójától, a reformkor kibontakozásától okozott egyre növekvő gondokat a megcsontosodott ferenci abszolutizmus ötödik hadoszlopának.