Ugrás a tartalomhoz

História 1980-03

Makkai László , Ádám Magda , Kende János , Makk Ferenc , Páskándi Géza , Szõcs Gábor , Szegfü László , Vas Zoltán , Simon Mária , Miskolczy Ambrus , Szasz Zoltan , Vékony Gábor , Lengyel István , Balogh Sándor , Nagy László G.

História

14. fejezet -

A Lenin-mauzóleum

ÍGY ÉPÜLT

LENGYEL István

A Lenin-mauzóleum

Szerte a világon százmilliók ismerik Moszkva főterén az egyszerű vonalú, méreteiben nem nagy, de nemes aranyai miatt monumentálisnak ható építményt, amely Vlagyimir Iljics koporsóját őrzi. Az épület jelenlegi formájában csak évekkel Lenin halála után jött létre.

Búcsú Lenintől

Lenin 1924. január 21-én este 6.50-kor hunyt el. Még az éjszaka folyamán ülésezett a bolsevik párt központi bizottsága, majd az Össz-szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság (kollektív államfői testület, a mai Legfelső Tanács elődje – a szerk.). Megválasztják a temetés megszervezésének bizottságát, amely Dzserzsinszkij elnökletével tevékenykedett. A bizottság megbízta Boncs-Brujevicsot és Szafronovot, hogy a Vörös téren válasszanak ki megfelelő helyet Lenin sírjának.

Boncs-Brojevics visszaemlékezéseiben leírja: kimentek a térre és úgy találták megfelelőnek, hogy ahol Szverdlov sírja van, akit Lenin annyira szeretett, s ahonnan jobbra és balra az Októberi Forradalom mártírjainak tömegsírjai húzódnak ott, valamivel előttük – de köztük – legyen Lenin végső nyughelye. Itt, a szenátusi bástyatorony előtt áll az a tribün, ahonnan életében beszédeit mondta ünnepi alkalmakkor.

Lenin koporsója január 23-án érkezett Gorkiból Moszkvába; ahol a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában ravatalozták fel. Megindult a búcsúzók áradata, a koporsó előtt három nap és három éjjel kb. egymillió ember vonult el. A díszőrségek megszervezését, a búcsúzó menet folyamatosságát egy külön bizottság irányította, amelynek tagja volt Kun Béla is.

Közben, január 23. és 25. között több ezer távirat és levél érkezett a Szovjetunió minden részéből a párt és állami szervekhez. Ezek egy részében távolról jövő küldöttségek kérték, várjanak a temetéssel, amíg megérkeznek és leróhatják kegyeletüket, a nagyobb részük viszont már egy új gondolatot vetett fel. A Putyilov-gyáriak pl. ezt írták:„ Iljics fizikailag velünk kell, hogy maradjon, hogy láthassák őt a munkások hatalmas tömegei.” Egy másik levél szerint a munkásság vezetőjét nem szabad átadni a földnek. Azt javasolták, hogy helyezzék el egy hermetikusan lezárt üvegkoporsóba, amely megőrzi évszázadokon keresztül.

Az első sírbolt

Január 24-én az Össz-szövetségi Központi Végrehajtó Bizottság határozatot hozott, amely kimondta: tekintettel arra, hogy sok küldöttség nem tud megérkezni Moszkvába a temetésig, és így nem búcsúzhatna el a szeretett vezetőtől, Lenin koporsóját meg kell őrizni egy sírboltban, amelyet látogathatóvá kell építeni. A sírbolt a Kreml fala mellett építendő fel, a Vörös téren, az Októberi Forradalom harcosainak tömegsírjai között. Ezt a határozatot jóváhagyta a II. Össz-szövetségi Szovjetkongresszus is.

A végrehajtásra bizottságot jelöltek ki Boncs-Brujevics vezetésével. A sírbolt tervének elkészítésével az egyik legkiválóbb építészt, a régi orosz építőművészet kitűnő ismerőjét, Scsuszev akadémikust bízták meg, aki 1922-ben a Moszkvai Építészeti Társulat elnöke volt. (Jelenleg az ő nevét viseli a Moszkvai Építészettörténeti Múzeum.) A munkára nem sok idő maradt. A megbízatást már január 23-án éjjel, a hivatalos határozat meghozatala előtt megkapta, 24-én reggel el kellett kezdeni a földmunkákat, mert a temetés 26-án délutánra volt kitűzve. Lassan haladtak. A 30 fokos hidegben megfagyott talajt tüzekkel melegítették, robbantásokkal szaggatták fel. Néhol magas feszültségű villamosvezetékbe ütköztek, régi fal- és épületmaradványok kerültek elő. A földmunkákkal csak 26-án reggelre lettek kész, ezután kezdődött a sírboltrész és a felépítmény összeállítása. A temetést el kellett halasztani egy nappal, január 27-re.

Az al- és felépítmény fagerendákból készült, amelyeket deszkával fedtek be. A gerendák és a deszkaborítás közötti részeket szigetelőanyaggal töltötték ki. Az építésben oroszok mellett különböző nemzetiségű munkások vettek részt, először magyarok, Kun Béla vezetésével, majd osztrákok, lengyelek, finnek, mongolok.

Az ideiglenes mauzóleum nem volt nagy építmény. A föld feletti épület kb. 7x5,5 méteres, 3–3,5 méter magas volt, ez alatt volt a kb. 3 méter mély kripta. Az épülethez jobb és bal oldalt le- és feljárati rész csatlakozott, amelyeket folyosó kötött össze a központi résszel. A mauzóleum tetejét hármas, lépcsőzetes, piramis-szerű elem zárta le, amelyen az eredeti tervek szerint egy oszlop állt volna, de ez nem készült el. A sírboltot árammal fűtötték. Jó időben az ablakokat ki lehetett nyitni, és ez feleslegessé tette a világítást. Belül a terem közepén egy másfél méter magas emelvény állt, erre helyezték a koporsót. Az épületet kívül sötétszürkére festették, a homlokzati részre fekete betűkkel volt felírva: LENIN.

A koporsót január 27-én 9 óra 20 perckor vitték ki a Vörös térre, a mauzóleum előtti emelvényre, és 3 óra 55 percig vonult a búcsúzók menete. 4 órakor 5 percre leálltak a vonatok, a gépek, a munkagépek az egész országban. A koporsót Lenin harcostársai a gyárak szirénáinak zúgása közepette bevitték a mauzóleumba.

1924. január 27-én délután 4 óra előtt néhány perccel Mészáros János felvezető felállította Lenin koporsójának lábánál az őrséget, Akszentyij Kaskin és Grigorij Koblov tisztiiskolásokat (mindhárman az össz-szövetségi Végrehajtó Bizottságról elnevezett Egyesített Parancsnoki Iskola hallgatói voltak). A koporsó fejénél két csekista állt. Mikor a koporsót szirénák zúgása és ágyúdörgés közepette bevitték a mauzóleumba, a két tisztiiskolás megállt a bejáratnál és szembefordult egymással. Azóta létezik a Szovjetunió 1. sz őrhelye. 1924-től 1935-ig az őrséget az Egyesített Parancsnoki Iskola hallgatói adták, 1935-től ezt a megtisztelő feladatot a Kreml őrségének katonái látják el.

Mivel az idő rövidsége miatt a szükséges munkálatokat nem tudták befejezni, a temetési bizottság megbízta Kraszint az építészeti megmunkálás befejezésének, a szarkofág elkészítésének és a végleges balzsamozásnak az irányításával. 1924. február 26-án megbíztak egy orvoscsoportot a balzsamozás elvégzésével. Magában a mauzóleumban, hosszú, gondos munkával sikerült előállítani a megfelelő összetételű balzsamot, amely megakadályozta a szövetek kiszáradását és a bőr színének elváltozását. A módszer akkor még egyedülálló volt, és a munka négy hónapig tartott. Közben elkészült a szarkofág, amely biztosította a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat.

Az átépítés

Hamarosan országos vita bontakozott ki a végleges mauzóleum felépítéséről. A vitát Kraszinnak az Izvesztyijában megjelent cikke indította el, amely részletesen tárgyalta a Leninhez méltó emlékmű megalkotásának problémáit. Rövid idő múlva már folyt a vita a művészeti és építészszervezetekben, a szakszervezetekben, vállalatoknál, intézményekben, a sajtóban. Ehhez hozzá kell számítani azt, hogy ezekben az években az egész művészeti élet az új művészet kialakítása körüli viták lázában égett. E viták eredményeként néha hallatlanul újszerű, időnként mai szemmel nézve is modern megoldások születtek, de mint minden hasonló forrongó korszaknak, ennek is megvoltak a vadhajtásai, túlzásai is. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy a vita folyamán Lenin emlékének megörökítésével kapcsolatban is százával születtek a néha fantasztikus javaslatok. Csupán kettőt említünk meg példaként az előbbi kategóriából.

Az egyik népbiztosság munkatársa, abból kiindulva, hogy az emlékmű nem az embert, hanem az eszmét kell, hogy megtestesítse, azt javasolta, hogy Lenin sírja fölé építsenek egy, az Eiffel-toronynál is hatalmasabb tornyot. A torony tetején egy földgömb forogna, az aljában pedig hatalmas lendítőkerekek imitálnák a gyárak és üzemek zaját. A toronyba egy rádióadó-berendezést építenének be, amely az egész világgal kapcsolatot tudna tartani. Volt olyan javaslat is, hogy Moszkvától nem messze 80–100 emeletes felhőkarcolókból építsenek egy teljesen új várost.

Addig is, amíg a mauzóleum végleges formája kialakul, a temetés megszervezésére alakult bizottság 1924 februárjában megbízta Scsuszevet a mauzóleum megnagyobbításával, a fa változat végleges formájának kialakításával. Ez a munka részint a méretei miatt, részint pedig, mert már hosszabb időre készült, komoly problémákat okozott a kiváló építésznek.

A térnek ez a része a 15. század végén emelt fallal és bástyákkal, a Vaszilij Blazsennij-templommal az orosz építészet csodálatosan szép történeti együttesét alkotja. Avatott mester ezt semmiképpen sem bonthatta meg, annál is kevésbé, mert a tér egészének képét már úgyis elrontotta a jelenlegi GUM áruháznak az 1890-es években épült, a történeti együttesbe nem illő épülete. Scsuszev többek közt a következőket írja gondjairól: „A piramis formát nem találtam megfelelőnek a Vörös térre. Lenin meghalt, de eszméje számomra úgy tűnt, ez az a gondolat, amit a mauzóleum architektúrájában ki kellett fejezni. Ebből kiindulva, egy lépcsőzetes emlékmű kompozíciót dolgoztam ki.”

Az átépítés folyamán új földmunkák váltak szükségessé. A Szenátusi bástyában helyezték el a klímaberendezést, amelyet vezetékekkel kapcsoltak a szarkofághoz. Átalakították magát a gyásztermet, s így küldöttségek számára is lehetővé tették a látogatást.

Az átépítés folyamán a mauzóleum egy külső, deszkával borított gerendavázat kapott. A felső lépcsős rész öt, egyre kisebbedő téglalapból állt. A borítás függőleges díszítésű elrendezése bizonyos fokig oldotta az épület súlyos jellegét. Az egész építmény tetején 12 oszlopocska tartott egy háromlapos elemet. Mivel az új változat egyesítette a sírboltot, a le- és feljárót, a bejárat középre került. Ekkor jelentek meg a bejárat fölött kétoldalt a tribünök, ahonnan a forradalmi ünnepek, felvonulások alkalmából a párt vezetői szóltak a néphez. Az átépítés folyamán az épület több mint kétszeresére nőtt (homlokzatának szélessége 18 m, magassága 9 m volt), kompozíciója szigorúbbá, lakonikusabbá vált.

A mauzóleumot 1924. augusztus 1-jén nyitották meg. Ekkor helyezték el a teremben egy speciális üvegtokban a párizsi kommünárok zászlaját, amelyet a francia kommunisták adtak át a moszkvai pártbizottságnak.

A mai mauzóleum

1924 decemberében Lunacsarszkij elnökletével létrejött egy bizottság a végleges mauzóleum tervének kidolgozására, egy kiírandó pályázat feltételeinek kidolgozására.

1927-ben 117 pályázati tervet vizsgáltak meg és bíráltak el. Az első értékelés után 25 pályázatot bocsátottak további zsűrizésre, de ezek között sem akadt egy sem, amelyet maradéktalanul el lehetett volna fogadni.

Közben múlt az idő. Öt év telt el 1929 májusáig, a fából készült mauzóleum formája bevésődött az emberek tudatába, képe fényképek, illusztrációk stb. közvetítésével sokmilliós példányban terjedt el az egész világon. Nehéz volt a Kreml falánál más építményt elképzelni, mint ami 1924 gyászos napjaiban összekötődött Lenin nevével. Ezért a párt és a kormány határozatot hozott: ne változtassák meg a fa mauzóleum építészeti kompozícióját, hanem ezt vegyék alapul a végleges építményhez. A tervezést és az építést irányító állami bizottságot Vorosilov vezette, a tervezéssel Scsuszevet bízták meg.

A munka nem volt egyszerű, hiszen egy bizonyos anyagra kidolgozott formát nem lehet egyszerűen átvinni más anyagba. A határozat szerint a mauzóleumot hazai anyagokból kellett felépíteni. Az időjárási viszonyok miatt a márvány nem látszott megfelelő építőanyagnak, ezért a gránitot választották. A terv több változatban készült el, egyeseknek felépítették a makettjét a helyszínen, és így választották ki a helyhez leginkább megfelelő méretet és színeket. Ennek alapján az építéshez vörös, szürke és fekete gránitot használtak fel. Ezek közül a vörös porfir a világon egyedül Karéliában található.

Az átépítés folyamán, bár a kompozíció nem változott meg lényegesen, a mauzóleum mintegy 3 méterrel lett magasabb, kb. ennyivel nőtt a szélessége és hossza is. Ennek következtében jelentősen nőtt a tömege, 1300 m3-ről 5800 m3-re, a belső tér 200 m3-ről 2400 m3-re nőtt. A gránittömböket 1–10 tonnás monolitokban szállították a helyszínre, de a koporsót tartó fekete labradorkő 25, a feliratot magába foglaló porfir pedig 60 tonna súlyú volt. Ezek odavitele az akkori körülmények között komoly problémát jelentett. Az utóbbit például csak azzal a speciális vasúti kocsival tudták Moszkvába szállítani, amelyen a háború idején tengeralattjárókat juttattak át a Balti-tengerről a Fekete-tengerre. Az új, megnagyobbított, de a két korábbihoz hasonló 10x10x10 méteres belső terem közepén állt az 1923–30 folyamán készült új szarkofág.

A mauzóleum építésével egy időben sor került a tér végleges rendezésére is. Kiépítették a forradalom mártírjainak sírkeretét, a mauzóleum két oldalán betontribünök épültek 10 ezer ember számára. A téren megszüntették a villamosforgalmat, a Vaszilij Blazsennij-templom közelébe helyezték át Pozsarszkij és Minyin szobrát. A mauzóleum 1930 októberében készült el és november 10-én nyitották meg a látogatók számára.

A mauzóleumom 1945-ben részleges rekonstrukciót hajtottak végre, akkor alakult ki véglegesen a mai formája. Ekkor alakították ki az elején végighúzódó összefüggő tribünt és az oldalról felvezető lépcsőket. Ugyancsak 1945-ben készült kristályüvegből a jelenlegi szarkofág, amely kiküszöböl minden tükröződést. A mauzóleumot éjjel a GUM tetejéről reflektorok világítják meg.

1979-ig a mauzóleumot kb. 90 millió ember látogatta meg.