Ugrás a tartalomhoz

História 1979-04

Kertész István , Sarlós Béla , Vörös Antal , Kende János , Pintér István , Szokolay Katalin , Komjáthy Miklós , Rozsnyói Ágnes , Sipos Péter , Rázsó Gyula , Vörös Vince , Rényi Zsuzsa , Molnár György , Szász Zoltán , Györffy György , Ritoók Zsigmond , Zombori István

História

15. fejezet -

Mit ettek egykor a tengerészek?

ŐSEINK ASZTALÁNÁL

MOLNÁR György

Mit ettek egykor a tengerészek?

A 16. századtól a nyílttengeri hajózás rohamos fejlődésnek indult. A nagy földrajzi felfedezések és az őket követő gyarmatosítás nyomán a fő kereskedelmi útvonalak mindinkább a nyílt óceánra és Nyugat-Európa partjaira kerültek. A hajóépítés új, egyre jobb és nagyobb hajótípusokkal (pl. 16. sz.: galleon, 17. sz. fregatt, holland fleute 18. sz.: schooner, brigg, korvett, 19. sz.: clipper) szolgálta a növekvő kereskedelmi és hadiflották igényeit. A természettudományok a csillagászati navigáció eszköztárát gyarapították új műszerekkel, térképpel és hajózási táblázatok készítésével. A fejlődő polgári gazdaság a tőkét és az állandóan növekvő piacot biztosította.

Egy-egy nagyobb vállalkozás résztvevői ekkor még évekig úton voltak. A hajózás technikájának leggyengébb pontját pedig a legénység életfeltételeinek és munkaerejének biztosítása jelentette. Magellán expedíciójának (1519–1522) öt hajójából és 265 emberéből mindössze egy hajó és 19 ember tért vissza. Pusztulásukat a tenger és a harcias bennszülöttek mellett legalább is egyenlő arányban a poshadt víz, az éhség, a skorbut (C-vitamin hiány) és járványok okozták. Az 1588-ban Anglia ellen felvonuló spanyol Armada sorsát is az pecsételte meg, hogy közel egy hónapi hajózás után kellett felvennie a harcot és készleteit nem tudta kiegészíteni. A győztes Lord Howard of Effingham flottája is több ezer beteggel és üres élelemraktárakkal tért haza. A helyzet a későbbi századokban is csak lassan javult. A hajózás egészének gyors fejlődése és a legénység ellátása között óriási feszültség támadt. Mit fogyasztottak a több ezer mérföldes tengeri utakon a tengerészek?

A hajókonyha és a menü

A nyílttengeri hajózás teljes „étlapját” a parti hajózástól örökölte, de már a kezdeteknél világossá vált, hogy az eltérő viszonyok egészen mást kívánnak. A friss hús és zöldség legfeljebb néhány hétig maradt fogyasztható, a sajt igen érzékeny volt a nedvességre, az ivóvíz pedig megposhadt. A húst gyakran élő állat formájában szállították, de a fedélzeten tárolt ketrecek sérülékenyek voltak és nehezen lehetett tisztán tartani őket. A hajók gyakran még ellenséges parton is kikötöttek, hogy vizes hordóikat megtöltsék. A vízbe faszenet tettek, hogy tovább iható maradjon. Italként még sört vagy bort, később rumot vittek magukkal.

Amit már a 16. században is ismertek a tartósítási eljárásokból, az főként a sózás és a füstölés volt. Ezek mellett zöldséget is tudtak szárítani, de ennek a hajósok étrendjében kevés szerepe volt. A menü tehát hordókban tárolt füstölt vagy sózott disznó- és marhahúsból, füstölt halból és kétszersültből állt.

Az élelmet a hajó mélyén, gyakran a ballaszton tárolták, nedves, rosszul szellőző kamrákban. A konyha általában a hátsó felépítményben kapott helyet. Szűk munkahelyén a szakács csak a legnagyobb hajókon főzött külön tiszti menüt, a hevesebb hullámzás pedig gyakran napokig lehetetlenné tette munkáját. A teljes személyzet együtt nélkülözött, ha bajok voltak az élelmezéssel. Nem csoda, hogy elszegődéskor a tengerészek – a fizetség mellett – a jó élelmezést tartották a legfontosabbnak.

Az élelmezés körül persze gyakoriak voltak a visszaélések. Az Erzsébet-kor angol tengerészeti kincstárnokainak állandó gondot okoztak a „holt lelkek”, vagyis olyan személyek, akiket a hajó legénységi listáján feltüntettek és ellátmányukat is fölvették, de a valóságban nem léteztek. Az élelmezési tisztek és a szakácsok a lopás és a nyerészkedés minden lehető fajtájával (hamis elszámolás, felárak, adagok csökkentése, romlott élelmiszer felhasználása, stb.) igyekeztek hasznukat növelni. A zendülésekben a rossz élelmezés gyakran szerepelt fő okként: a nehéz munkát és a vasfegyelmet nem lehetett elviselni korgó gyomorral. Mindez a brit és más haditengerészeket reformokra sarkallták, ezek pedig az emberségesebb bánásmód mellett a jobb élelmezést is elhozták a 19. század tengerészeinek. A konzervipar kezdetei éppen a hadsereg és a tengerészet igényére jöttek létre.

Vitaminok és konzervek

A 18. század közepétől az angol Admiralitás – hajóorvosai javaslatára – előírta, hogy savanyúkáposztát, 1795-től pedig citromlét is kötelező fogyasztani a hajókon a skorbut ellen. A napi rumadagot is fertőtlenítő hatása miatt tartották fontosnak.

Cook kapitány, aki fölfedezései mellett éppen újításairól nevezetes, 1772–75-ös földkörüli útjára már „hordozható levest” vitt magával. Ez egy húsból főzött, enyvszerűen sűrű készítmény volt, amit lemezekbe sajtolva forgalmaztak. Felmelegítve és borsóliszttel keverve a beteg tengerészek kapták. Egy 1789-es tengerészzsebkönyv 100 emberre évi 50 font ilyen sűrítményt ír elő. A whitehall-i katonai múzeum ma is őriz egy darab „hordozható levest.”

A francia kormány 1795-ben pályázatot írt ki a hadsereg ellátásában használható, évekig eltartható élelmiszerek gyártására. Appert tíz év múlva fel is ajánlotta ilyen gyártmányait a francia haditengerészetnek. Donkin és Hall dartfordi gyára 1813-ban kezdte ajánlani készítményeit az angol hadseregnek és tengerészetnek.

A whitehall-i múzeum őrzi azt a két konzerves dobozt is, amely Parry harmadik északi kutatóútjáról, a „Hecla” gőzös élelmiszerkészletéből származik. Mindkettő 1824-ben került ki Gamble és társa konzervgyárából. Az egyik borjúsültet, a másik sárgarépát és húslét tartalmazott. Amikor a harmincas években steril körülmények között felbontották őket, még egyik sem volt romlott! 1826-ban a „Blonde” nevű hajó a Sandwich-szigeteknél járt felfedező úton. Ennek készletéből szintén fennmaradt két húskonzerv.

A hűtőberendezések és géphajók kora előtt tehát a bádog konzervdoboz és a fejlődő tartósító ipar (a kémia akkor vadonatúj ismereteire támaszkodva) már képes volt egészséges és még viszonylag ízletes ételekkel is ellátni a hajókat. A 20. század tengerésze pedig újra ugyanazt eheti, amit bármelyik szárazföldi munkás. A hűtőkamrák akár hónapokig frissen tartják a legkényesebb húst vagy gyümölcsöt is.

Irodalom

Marjai Imre–Pataky Dénes: A hajó története. Corvina, 1973

Dr. Kendi Finályi István: Száztíz éves borjúsült és százhatvan esztendős húsleves. Búvár, 1939. augusztus 572–576. old.

Frank Knight: The Clipper Ship. London, 1973