Ugrás a tartalomhoz

História 1979-04

Kertész István , Sarlós Béla , Vörös Antal , Kende János , Pintér István , Szokolay Katalin , Komjáthy Miklós , Rozsnyói Ágnes , Sipos Péter , Rázsó Gyula , Vörös Vince , Rényi Zsuzsa , Molnár György , Szász Zoltán , Györffy György , Ritoók Zsigmond , Zombori István

História

5. fejezet -

A KMP újjászervezése és a népfrontpolitika, 1938–1941

PINTÉR István

A KMP újjászervezése és a népfrontpolitika

1938–1941

1936-ban két ellentétes következményű döntés született a Kommunisták Magyarországi Pártja munkájára vonatkozóan. Egyértelműen előnyösen befolyásolták nemcsak a KMP, hanem az egész magyar progresszió helyzetét, tevékenységét a népfrontpolitika irányelvei. „Ma az a feladat vár ránk – szögezte le az erről szóló határozat –‚ hogy a fasizmus támadásának visszaverésére, erejének megtörésére egyesítsük az egész munkásosztályt, hogy széles demokratikus frontba egyesítsük a magyar nép minden rétegét…” A Dolgozók Lapja, a párt új központi kiadványa a gyakorlat nyelvén így fogalmazott: „A Kommunista Párt nem azt keresi, ami elválasztja a munkásosztályt a többi dolgozó rétegtől, hanem azt teszi a népfront programjává, ami összeköti a munkásságot az ország dolgozó népével.”

A másik döntés a KMP szervezeteinek, a KIMSZ-nek és a Vörös Segélynek a feloszlatásáról szólt. Ennek következtében több éven át szervezeti keretek között egyedül csak az újonnan létrehozott, Prágában működő Központi Bizottság működött mint állandó pártszerv. E határozat az itthon dolgozó kommunisták körében megrökönyödést és elkeseredést váltott ki. „Nehéz érzékeltetni megdöbbenésemet... nem akartam hinni a szememnek” – olvashatjuk Kiss Károlynak, a KMP Budapesti Pártbizottság tagjának memoárjában, aki a határozat gyakorlati végrehajtását kapta feladatul. A kapott „levélben az állt, hogy a Kommunista Internacionálé az illegális pártmunkában elkövetett hibákért, a konspirációs válság felidézéséért leváltotta a KMP Központi Bizottságának tagjait. A Kommunista Internacionálé a párt élére új vezetőséget állított. Egyúttal határozatot hozott, hogy a KMP meglevő szervezeteinek működését – a konspirációs válság (egymást követő letartóztatások – P. I.) felszámolása érdekében – átmenetileg meg kell szüntetni. A párttagoknak be kell lépniük valamely legális tömegszervezetbe és ott kell dolgozniuk. Az országon belül egyelőre nem lesz központi irányító szervezet…” Még számos hasonló emlékezést lehetne idézni. Az új Központi Bizottság a hozzá érkezett jelentések alapján is úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a pártszervezetek feloszlatása után „pánik lehet úrrá a párttagokon, akik a történteket nem értették meg”.

A feloszlatás következménye

A döntés alapvetően hibás volt. Mégis bizonyos kedvező változásokat is eredményezett. A befelé forduló, felülről jövő utasításokra, kezdeményezésekre váró, a gyorsan változó napi politikához, a különböző társadalmi csoportosulások sajátos intézményeihez és igényeihez kevéssé alkalmazkodó korábbi szervezeti forma megszűnt. Ez a kommunistákat arra ösztönözte, hogy önállóan törekedjenek kapcsolat kiépítésére a tömegekkel, a legkedvezőbb, sokrétű illegális vagy legális formák felhasználásával. Jobban együtt éljenek, gondolkodjanak és cselekedjenek azokkal, akiket megnyerni kívántak a népfrontpolitikának, a fasizmus elleni harcnak.

A helyes politikai célkitűzéseknek az egyes területeken az újonnan alkotott szervezési módok adtak keretet, pl. a Márciusi Front 1937-ben.

A Szociáldemokrata Párt mellett működő Országos Ifjúsági Bizottság, az OIB 1937-től a kommunista és szociáldemokrata fiatalokat egyesítő szervezetté vált.

A 30-as évek végén az egyre bonyolultabbá váló politikai helyzet és a megoldást váró ideológiai kérdések, az antifasiszta harc kezdeti eredményei mindinkább sürgették a párt szervezeti újjáépítését. 1938-ban az itthon dolgozó kommunisták és a Prágában működő Központi Bizottság között ismételten sor került személyes megbeszélésekre, levélváltásokra az ügyben. Már kezdeti lépések is történtek, amikor a Központi Bizottság tagjai a hitleri agresszió miatt, kényszerből elhagyták Prágát. Többen Párizsba, mások Stockholmon át Moszkvába utaztak. Mindez késleltette, de nem szüneteltette a szervezést.

Kulich Gyula Svájcban, Rózsa Ferenc Párizsban, Turai József pedig még Prágában számolt be az első eredményekről, ill. kapott tájékoztatást a további teendőkről. Kulich szabómunkás, mint az OIB titkára, legális munkaterületen dolgozott. Rózsa Ferenc építészmérnök és Turai József vasmunkás pedig az illegális pártéletben szereztek nagy tapasztalatokat.

Az újjászervezés

A tanácskozásokat követően 1939 tavaszán három egymástól elkülönített vonalon kezdődött meg az újjászervezés. Kulich teendője az volt, hogy irányítsa az OIB és a szociáldemokrata ifjúsági csoportok kommunista szellemű nevelését és felkészítését az akciókra. E feladat végrehajtása során a csoportokon belül kisebb kommunista körök alakultak. Később, 1939 őszén, 1940 tavaszán már egyes nagyüzemekben is létrejöttek kommunista ifjúsági sejtek. Ilyenek működtek többek között az Egyesült Izzóban, a csepeli Weiss Manfréd gyáróriásban, a Ganz Hajógyárban, Debrecenben, a Viharsarokban és az Alföld néhány más városában.

Turai a vasasszakszervezetben, a vas- és fémiparban, s főleg a fontos hadiüzemekben és a bányatelepeken épített ki illegális KMP-szervezeteket. 1939 őszén már a vasasszakszervezet több szakosztályában, a Weiss Manfréd Repülőgépgyárban, a Láng Gépgyárban, a Magyar Acélban, a Hofherr Traktorgyárban, a Ganz Vagonban, az Egyesült Izzóban élt már az illegális KMP. Sikeresen haladt előre – elsősorban Tatabányán és Salgótarjánban – a bányászkapcsolatok felújítása.

Rózsa Ferenc vezette a legerőteljesebben kibontakozó munkát a szociáldemokrata pártszervezetekben, a szakszervezetekben, a kultúr- és sportegyesületekben. Rózsa létrehozta az ún. politikai irányítószervet, amelynek tagja volt Gács László és Kenéz István. Goldmann György kommunista szobrásszal az élén „Szociáldemokrata Bizottság” létesült a szociáldemokrata pártban és a különböző kultúrszervezetekben folyó tevékenység összehangolására. Munkájuk nyomán a szociáldemokrata kerületi pártszervezetekben, a Népszavánál, a Munkás Testedző Egyesületben, a Természetbarátok Turista Egyesületében, a Vasas Sport Clubban és a munkáskórusokban épültek ki a pártszervezetek. Pártcsoportokat hoztak létre a textilesek, az építők, fások, bőrösök, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők szakszervezeteiben és a Kisiparosok Országos Szövetségében.

1939-ben a KMP rendkívül megerősödött az átkerült mintegy ezer dél-szlovákiai kommunista csatlakozásával. Kassán, Érsekújvárott és Ungváron pártbizottság alakult. Az irányítással és az összeköttetés megteremtésével a magyarországi mozgalommal Schönherz Zoltánt, a kassai pártbizottság titkárát bízták meg.

1939 őszére, 1940 tavaszára – tehát viszonylag rövid idő alatt – széles körű organizáció épült ki. A különböző területeken folyó szervezés azonban nem volt centralizált, a kommunisták elkülönülve nem egyszer egymás munkáját is keresztezve dolgoztak. A kedvezőtlen helyzet megszüntetése nem volt egyszerű feladat.

Említettük már, hogy az egyes kerületek felelős szervezői külön-külön kaptak megbízást, és a Központi Bizottság különböző külföldi városokban dolgozó tagjainak irányító munkája is akadozott; a nem kellő helyzetismeret és összeköttetés hiánya miatt nemegyszer ellentétes direktívákat adtak. Tömören fogalmazva – 1939 végén lényegében – Központi Bizottságról nem is beszélhetünk; tehát most már működtek szervezetek, de nem volt egységes: irányító központ. Ezért a hazaiak, első sorban Rózsáék sürgették a „külön területek” megszüntetését, és az egyközpontú hazai pártvezetés megteremtését. Erre utalnak a Kominternhez Moszkvába küldött levelek is. Egy ilyen tájékoztatót és kérést Rózsa Ferenc bátyja, Richárd vitt magával, de hasonlóak voltak az ugyancsak Moszkvában járt Schönherz Zoltán észrevételei is.

A Komintern 1940 januárjában határozatot hozott „a belföldi pártvezetés megteremtésére”. A feladat végrehajtására Kulich Gyula, Rózsa Ferenc és Schönherz Zoltán kaptak megbízást.

1940 márciusában azonban a pártot súlyos csapás érte. A rendőrség és csendőrség nyomára bukkant a Turai féle organizációnak, majd felfedte az ifjúsági mozgalomban és a Felvidéken folyó szervezkedést is. 1940. március vége és május közepe között mintegy 600, többségében az átcsatolt területeken dolgozó kommunista került börtönbe, internálótáborba. Köztük volt Kulich Gyula, Turai József. Schönherz Zoltánt is csak a Szovjetunióba menekülése mentette meg a letartóztatástól. Szerencsére Rózsa Ferenc vonala elkerülte a lebukást.

A háború kitörésekor

1940 őszén indult meg a munka újból, amikor Rózsáék ifjúsági területre és a nagyüzemekre is kiterjesztették a szervezést. Ehhez a munkához támogatást nyújtott a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának 1940 szeptemberében hozott határozata. Ez legfontosabb feladatként továbbra is a centralizált párt megteremtését jelölte meg. A dokumentum leszögezte: az eredmények ellenére „a centralizált budapesti pártszervezet hiánya következtében még nem létezik akcióképes párt Magyarországon, annál kevésbé, mert a legutóbbi letartóztatások erősen visszavetették a pártépítő munkát és újra megsemmisítették az országon belüli pártvezetés megteremtésének kezdeti eredményeit.” A határozat ismételten aláhúzta az egy központból irányított kommunista organizáció szükségességét. Egyben állást foglalt abban is, hogy a második bécsi döntést (1940. augusztus) követően Magyarországhoz került Észak-Erdély kommunistái (mintegy 800 fő) kapcsolódjanak be a KMP munkájába.

A Komintern V. B. személyi segítséget is nyújtott a teendőkhöz, és Schönherz Zoltánt, továbbá a szintén szlovákiai Skolnyik Józsefet és Szekeres Sándort Magyarországra küldte. Ők 1940 őszén érkeztek meg, s első lépésként még decemberben létrehozták a KMP Titkárságát. 1941 januárjában Rózsa Ferenc és Gács László, majd később Tóth Mihály bevonásával megalakult a KMP Központi Bizottsága. 1919 óta első ízben került sor arra, hogy Magyarországon alakult meg, Budapesten dolgozott és nem külföldről irányított a párt Központi Bizottsága. Néhány hónapig még kapcsolat állott fenn a Kominternnel és a párt képviselőjeként – a Horthy-rendszer börtönéből 1940-ben szabaduló és a Szovjetunióba távozó – Rákosi Mátyással. 1941 nyarán azonban minden összeköttetés megszakadt, s csak 1944. októberben teremtődött meg újra, amikor a felszabadított területre érkeztek a Szovjetunióban dolgozó magyar kommunisták.

A pártmunka folyamatossága

A Központi Bizottság azonban ennek ellenére folyamatosan biztosítani tudta a pártmunka vezetését. A területi szervek közül a legjelentősebb a Budapesti Területi Bizottság, amelynek politikai titkára Schönherz Zoltán, szervező titkára pedig Gács László volt, tagjai között volt Kádár János, Erdős László és Orbán László. A szociáldemokrata szervezetekben dolgozó ifjúmunkásokat Ságvári Endre, az OIB új titkára irányította. 1941 tavaszán befejeződött az észak-erdélyi kommunisták csatlakozása is, munkájukat az észak-erdélyi Tartományi Bizottság, illetve titkárság irányította, élén Kohn Hilléllel. 1941. májusában a Központi Bizottság létrehozta a féllegális Függetlenségi Bizottságot Rózsa Ferenc, Kállai Gyula, Mód Aladár és Földes Ferenc részvételével. Ennek a teendője az volt, hogy népszerűsítse a párt 1941 áprilisában kidolgozott függetlenségi programját, a Hitler-ellenes nemzeti összefogás gondolatát a különböző legális fórumok, fasiszta- és németellenes polgári és baloldali lapok révén.

A Központi Bizottság, a területi szervek és a helyi pártcsoportok kiépülésével 1941 nyarára-őszére lényegében befejeződött a Kommunisták Magyarországi Pártjának újjászervezése, ami kiküszöbölte az 1936-ban hozott negatív döntés káros következményeit. A Párt túljutott a szervezési tennivalók legnehezebb szakaszán. A kialakult keretek lehetővé tették, hogy a kommunisták 1941 őszén, 1942 tavaszán a függetlenségi politika gyakorlati megvalósítását, a tömegek mozgósítását kezdeményezzék.