Ugrás a tartalomhoz

História 1979-03

Hegyi Klára , Poór István , Sárhidai Gyula , Péter János , Borsányi György , Vida István , Heckenast Gusztáv , Bona Gábor , Kardos József , Mucsi Ferenc , Dombrády Loránd , Szakály Ferenc , László Gyula , Sarkady János , Trogmayer Ottó , Bertényi Iván , Temesváry Ferenc

História

4. fejezet -

A Magyarországi Vörös Segélyrõl

BORSÁNYI György

A Magyarországi Vörös Segélyről

„Még 1919-ben, amikor Szeged városa francia megszállás alatt volt, egész sor magyar elvtársat letartóztattak, elítéltek és elszállítottak Franciaországba és a francia gyarmatokra. Egyik elvtársunk, Kovács Péter, néhány hónappal ezelőtt Cayenne-ben meghalt. A MOPR francia szekciója és különösen Marty elvtárs kampányt akar kezdeni, valamennyi, még francia börtönökben vagy gyarmati száműzetésben levő magyar elvtárs kiszabadításáért és a Szovjetunióba való kijuttatásáért. Ehhez azonban tudnunk kell a magyar elvtársak nevét és tartózkodási helyét. Kérjük, intézzétek el a legsürgősebben ezt az ügyet, mivel ezek az elvtársak a száműzetésben szörnyű sorsban vannak…”

Az idézet egy 1925. november 13-án kelt levélből való, amelyet a Nemzetközi Vörös Segély Végrehajtó Bizottsága intézett a Magyarországi Vörös Segélyhez. A levél nyomán több tucat ember kezdett aprólékos munkába. Követték a szálakat, amelyek Szegedről először Szófiába, utána Szalonikibe, majd Marseille-be vezettek. Néhány hónap múlva már tudták, hogy a francia-guayanai fegyenctelepen két magyar – Bodor és Fátyol nevezetűek – raboskodik, egy Szibort nevű pedig a Korall-tenger szigetén, Új-Kaledóniában. Ezután akcióba lépett a franciaországi Vörös Segély. Cikkek jelentek meg a sajtóban, ügyvédi beadványok érkeztek az igazságügy-minisztériumba, interpelláció hangzott el a parlamentben. Végül sikerült elérni, hogy rövidesen mindhárman kiszabaduljanak reménytelen helyzetükből.

A fenti esetben nincs semmi rendkívüli: a Vörös Segély „hétköznapjait” érzékelteti csupán. A fehérterror áldozatainak segítése a két világháború között humánumot, áldozatkészséget, találékonyságot és nemzetközi összefogást követelt. Az egyes ember segítőkészsége nem volt elegendő: a szervezett üldözéssel szervezett védelmet kellett szembeállítani. Ennek a felismerésnek jegyében jött létre 1922-ben a Nemzetközi Vörös Segély.

A fehérterror áldozataiért

A Tanácsköztársaság leverését követő fehérterror Magyarországon már 1919 őszén szükségessé tette olyan szervezet létrehozását, amely az áldozatok védelmével foglalkozik. Ennek a munkának szervezeti kerete 1919 őszétől a Szociáldemokrata Párt Jogvédő Irodája volt.

A börtönök és internáló táborok foglyai között nagy számban voltak szociáldemokraták is; pártjuk nem zárkózhatott el tagjai segítésétől, és erre – legalitás folytán – volt is némi lehetőség. A húszas évek elején a politikai foglyok segítésében egység jött létre a kommunisták és a szociáldemokraták között. 1922-ben Bécsben megalakult a Magyar Bebörtönzöttek és Internáltak Segítő Bizottsága, amelyben a kommunista Gábor Andor, Landler Jenő, Seiden Ármin és Székely Béla mellett aktív tevékenységet fejtett ki a szociáldemokrata Böhm Vilmos, Buchinger Manó és Garbai Sándor. A bizottság munkája eredményeként Magyarországon is alakult egy hasonló nevű szervezet, amely az akkor már erős parlamenti képviselettel rendelkező – SZDP égisze alatt működött. A politikai foglyok segélyezésében nagy szerepet játszott a baloldali szociáldemokrata ügyvéd, dr. Hébelt Ede egyetemi magántanár, aki 1922–26 között nemzetgyűlési képviselő is volt.

Az első nagy jelentőségű akció a szovjet–magyar fogolycsere-egyezmény megvalósításában való közreműködés volt. A szovjet és a magyar kormány három alkalommal kötött ilyen jellegű szerződést: 1920. május 29-én Koppenhágában, 1921. július 28-án Rigában és 1924. szeptember 23-án Berlinben. Míg a koppenhágai elsősorban a két ország területén rekedt hadifoglyokra vonatkozott, a rigai a Tanácsköztársaság alatti cselekményekért elítélteket, a berlini pedig a KMP újjászervezési kísérletei miatt bebörtönzötteket szabadította ki.

A horthysta hatóságok nem voltak hajlandók pontos adatokat szolgáltatni a politikai elítéltekről, nem mondták meg, ki, melyik börtönben vagy internálótáborban van. A névsorok összeállítása és a foglyok felkutatása a magyarországi segítőkre várt. A szovjet kormány és a magyar kommunisták összehangolt erőfeszítései eredményeként összesen 402 politikai fogoly került – családostól – a Szovjetunióba. Köztük a magyar munkás mozgalom olyan ismert alakjai, mint Ágoston Péter, Biermann István, Bogár Ignác, Bokányi Dezső, Boross F. László, Czóbel Ernő, Jancsik Ferenc, Kelen József, Magyar Lajos, Matejka János, Rabinovics József, Szabados Sándor, Vántus Károly.

Legalitás, illegalitás

Az idő múlásával változtak a feladatok s ez megkövetelte a szervezeti keretek változását is. Az 1919 őszétől folyó tevékenység 1923 novemberében öltött hivatalos formát: ekkor alakult meg Bécsben a Magyarországi Vörös Segély, mint a Nemzetközi Vörös Segély szekciója. Első elnöke Seiden Ármin volt. Seiden Kassán született; 1904 óta vett részt a kassai munkásmozgalomban. 1909-től Budapesten folytatta munkásmozgalmi tevékenységét. A Tanácsköztársaság alatt a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt. A bukás után Kassára ment és részt vett a Csehszlovák Kommunista Párt megalakításában. A csehszlovák hatóságok üldözése elől menekült Bécsbe, ahol bekapcsolódott a magyar pártmunkába.

A VS-tevékenység félig-meddig karitatív, jótékony jellege lehetővé tette, hogy a szervezet a párt előiskolájává váljék. Ha valakire rábizonyították ezt a tevékenységet, elég nehéz volt miatta jogerős ítéletet hozni. Ez természetesen nem zárta ki a meghurcoltatást, esetenként a rendőrségen elszenvedett súlyos bántalmazásokat. 1925-ben Hámán Katót, 1930-ben Martos Flórát, 1934-ben Erdős Lászlót tartóztatták le a vezetők közül.

A „vées” csakhamar fogalommá vált a magyar munkásmozgalomban. A József Attilától megfogalmazott jelszó: „Testvér, segítsd a lebukottakat!” a morális parancs rangjára emelkedett. Az öntudatos munkás – néha olyan is, aki nem értett egyet a kommunista párt politikájával – kötelességének érezte, hogy valamivel enyhítse azok szenvedését, akiket „megőrjít a patkánypuha éj”. A legális munkásmozgalom különböző fórumain – kultúrrendezvényeken, szakszervezeti összejöveteleken – nem lepődtek meg, ha valaki körbejárta az egybegyűlteket és gyűjtést rendezett a börtönben lévők javára.

Pénzsegély, védőügyvéd, élelmiszercsomagok

A foglyok segélyezéséhez ugyanis elsősorban pénzre volt szükség. A Magyarországi Vörös Segély pénzalapja három forrásból táplálkozott: a hazai gyűjtésből, a világ különböző országaiban élő magyar emigráció segítségéből és a Nemzetközi Vörös Segélytől érkező rendszeres támogatásból. Nehéz megmondani pontosan, melyik pénzforrás volt a jelentősebb, mivel a befolyt összegek nagysága havonként változott. Inkább csak a szervezet hatékonyságának érzékeltetése végett idézzük fel egy 1924 végén kelt jelentés adatait. Eszerint akkor 290 fogoly, 198 házastárs, 220 gyermek, 18 özvegy és 34 árva részesült összesen 2612 dollár értékű segélyben. Ebből 1000 dollár származott a Nemzetközi Vörös Segélytől, a többi a hazai és külföldi gyűjtésből.

Az emigrációs források között az első három helyen (váltakozva) a Szovjetunióban, Franciaországban és az USA-ban élő magyarok szerepelnek. Érkeztek adományok a világ egyéb tájain letelepedett magyaroktól is. (Részlet egy 1934-ben íródott levélből: „Tudatom, hogy vagyunk itt páran, kik részt kívánunk venni a magyar bebörtönzöttek támogatásában. Bár nagyon kevéssel lehetünk segítségükre, mert magunk is nélkülözések közt élünk. Ha lehet, szíveskedjenek küldeni VS-bélyegeket és azokról időnként elszámolnánk Önöknek. E levélben küldünk 1 dollárt. Munkatársi üdvözlettel: Jose Szarka, Isla de Pinos, Cuba.”) A magyarországi adakozók között – a munkások mellett – akadtak jól kereső értelmiségiek is. A segítés egyik sajátos formája volt a mozgalommal együttérző orvosok akciója, akik ingyen gyógyították a rendszerint megrendült egészséggel szabaduló foglyokat, illetve a börtönben levők hozzátartozóit.

Az MVS-ben végzett munka nagy felelősséget, körültekintést, élettapasztalatot követelt. Élelmet, pénzt, meleg ruhát, könyvet, gyógyszert kellett bejuttatni a börtönökbe. Segíteni kellett a kereső nélkül maradt családot (természetesen differenciáltan, a fogoly és családja anyagi helyzetétől függően.) Nagy jelentősége volt a védőügyvédek kiválasztásának. (Idézet egy jelentésből: „Egy befolyásos ügyvéd segítségével sikerült szabadlábra helyeztetnünk Pécsett azokat az elvtársakat, akik a katonai bíróságon ültek. Az ügyvéd 700 dollárt kért a közbenjárásért. A bányászok gyűjtést indítottak, ami 400 dollárt eredményezett…”)

Aki VS-munkán dolgozott, annak figyelemmel kellett lennie minden apróságra. Pl. ügyelni kellett arra, hogy a börtönbe érkező csomagokat ne csomagolják egyformán, a címzés és a feladó kezeírása minden csomagon különböző legyen, tartalmuk pedig kalóriagazdag élelmiszerekből álljon.

A segélyezésnél nem lehetett különbséget tenni a fogoly pártállása szerint. Bár a Horthy-rendszer börtöneiben a rendszer egész ideje alatt a „politikai fogoly” kategóriája összecsengett a „kommunista” fogalmával, a valóságban a foglyoknak csak egy része volt kommunista érzelmű és ezeknek sem mindegyike volt tagja az illegális kommunista pártnak. Eleinte nagy, később csökkenő számban szociáldemokraták is ültek börtönben; akadtak anarchisták is, és jelentős volt az egyéb politikai ügyek miatt (pl. kormányzósértés) elítéltek száma. A segélyezés rájuk is kiterjedt.

A kommunista mozgalomban a húszas évek második felétől felerősödő szektás tendenciák ellenére ezen a területen soha nem szakadtak meg a kapcsolatok a kommunisták és a szociáldemokraták között. Nem véletlen, hogy itt jelentkeztek legkorábban a népfrontjellegű kezdeményezések.

A Magyarországi Vörös Segély tevékenységét – miként az egész nemzetközi kommunista mozgalomét – a nemzetközi szolidaritás jellemezte. Ha a világ bármely pontján életveszély fenyegetett olyan embereket, akik a haladás oldalán állottak, mozgásba lendült az NVS egész gépezete és a magyarok – bármilyen szerények is voltak lehetőségeik – csatlakoztak a nemzetközi akciókhoz. Többek között hallatták szavukat a Dimitrov-per idején, támogatták a Hitler hatalomra jutása után Németországból Magyarországra jött menekülteket.

A magyar forradalmi munkásmozgalom vezetőiért számos esetben kezdeményezett nemzetközi mozgalmat az NVS. 1925-ben Rákosi Mátyás és társai álltak a statáriális bíróság előtt; a nemzetközi tiltakozásnak sikerült elérni, hogy ügyük rendes bíróság elé kerüljön. Ugyanez ismétlődött meg 1927-ben a Szántó Zoltán és társai ügyében folytatott per idején. 1928 áprilisában a Bécsben elfogott Kun Béla kiszabadulásáért bontakozott ki nemzetközi kampány.

1932 júliusában Károlyi Gyula kormánya kész tények elé akarta állítani a világot: Sallai Imre, Fürst Sándor, Karikás Frigyes és Kilián György elfogását titokban tartották és csak közvetlenül a statáriális tárgyalás előestéjén akarták azt bejelenteni. A Nemzetközi Vörös Segély azonban tudomást szerezve a tervről, mozgósított. A készülő budapesti per híre a világsajtó hasábjaira került. Felemelték szavukat olyan, különböző pártállású és világnézetű emberek, mint Leon Blum, Karl Kautsky, Thomas Mann, Julius Fucík, Romain Rolland, André Gide, Edouard Herriot. Mint ismeretes, a tiltakozás nem tudta megakadályozni Sallai Imre és Fürst Sándor kivégzését, de nagy része volt abban, hogy Karikás Frigyes és Kilián György megmenekült a halálbüntetéstől.

A harmincas évek beköszöntével a Magyarországi Vörös Segély munkája nehezebbé vált. A válság alatti tömegmozgalmak megnövelték a segélyezendők számát: míg a húszas években általában 2–300 fogolyról kellett gondoskodni, a harmincas években ez a szám 4–600 között ingadozott. Ugyanakkor az elfogottakra hosszabb időtartamú büntetéseket szabtak ki és a börtönviszonyok is rosszabbodtak.

A mozgalom a legnehezebb években sem hagyta cserben börtönbe került harcosait. A rendelkezésre álló dokumentumok 1934–1935-ből havi 500–1100 pengő gyűjtési eredményről tanúskodnak. Amellett elterjedt az a gyakorlat, hogy a börtönbe jutott munkásról saját kollektívája (elsősorban az adott szakszervezet) gondoskodik.

A KMP hazai szervezetének 1936 nyarán történt feloszlatása súlyos helyzetbe hozta a VS-t. Vezetői 1937 áprilisáig – amíg maguk is börtönbe nem kerültek – pártirányítás nélkül folytatták munkájukat. Letartóztatásuk után a Magyarországi Vörös Segély, mint önálló szervezet, megszűnt.

A foglyok segélyezése ezután áttevődött a legális munkásszervezetekbe. A bebörtönzöttek támogatása – változó szervezeti formák között – egészen a felszabadulásig folytatódott.