Ugrás a tartalomhoz

História 2002-056

Glatz Ferenc , Láng István , Pálfy József , Medzihradszky Zsófia , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Mészáros Ernõ , Vajda György , Glatz Ferenc , Glatz Ferenc , Muszatov, Valerij , Keresztessy Csaba , Marx György , Papp Júlia , Ravasz Károly , Ravasz Károly , Anderle Ádám , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Stampa László , Farkas Ildikó , Held József

História

24. fejezet -

Politikáról, gazdaságról

FARKAS Ildikó

Politikáról, gazdaságról

Közép- és Dél-Amerika spanyol és portugál gyarmatai a 19. század folyamán kivívták függetlenségüket. A felszabadító háborúk után 18 független köztársaság alakult.

Anarchia és diktatúra

Az új államok területei a volt gyarmati közigazgatási egységek határait követték, ami rengeteg konfliktushoz vezetett az országok között és azokon belül is. Polgárháborúk, vég nélküli határviták és egymás ellen vívott háborúk módosították az államok területeit. A külpolitikai bizonytalanság aztán fokozta a belpolitikai anarchiát, amelyet időről időre erőskezű diktátorok fékeztek meg és teremtettek rendet.

Latin-Amerika századfordulós politikatörténetére az anarchia és a diktatúra nyomta rá bélyegét. A köztársaságok sokat változó alkotmányaiban állandó maradt az Egyesült Államok példájára megalkotott erős elnöki hatalom túlsúlya a végrehajtó hatalommal szemben, és ez megkönnyítette az átmenetet az elnökségből az egyszemélyi uralom felé, vagy fordítva. A politikai ideológiában pedig megjelent a radikalizmus fogalma és gyakorlata.

A politikai harcok gyakran tájegységekhez  kötődtek: a kikötővárosok és az exportban érdekelt oligarchák centralizmusa szemben állt a vidéki elitek föderalizmusával. A regionalizmust az is fenntartotta, hogy az országokat, azok különböző területeit nem kapcsolta össze a gazdaság, a helyi piac, így nem alakult ki érdekegység. Ennek oka pedig Latin-Amerikának a világgazdasági rendszerben a századfordulótól betöltött szerepében keresendő.

Export: gyümölcs, állat, ásvány

A térség a századfordulóra a világgazdaság része lett. Exportja főként mezőgazdasági termékekből és ásványkincsekből állt. Latin-Amerikából származott a világ állatexportjának 11%-a, a kávé-, kakaó- és teaexport 62%-a, a cukorkivitel 37%-a és a bőr- és kaucsukexport 25%-a. Mindennek motorja a külföldi (a századfordulón még majdnem felében angol, ám egyre növekvő arányban amerikai) tőkebefektetések voltak.

A mezőgazdasági termékek óriási földbirtokokról, ültetvényekről származtak. Kubában dohány, cukor, Brazíliában kávé, Peruban cukor, gyapot, Argentínában gabona (és hús) dominált az ültetvényes gazdálkodásban. Közép-Amerika államai ekkor váltak az észak-amerikai United Fruit Company (1899) által alávetett banánköztársaságokká a trópusi gyümölcsök exportja révén.

A mezőgazdaság növekvő földigényét az indián közösségek földjei rovására elégítették ki (s az emiatt sorozatban kitörő felkelésekben nemritkán maguk az indiánok is áldozatul estek), főként Peru, Bolívia, Ecuador, Mexikó, Guatemala vidékein. A versenyben a régi, kreol földbirtokosok közül sokan tönkrementek, földjeiket külföldi társaságok szerezték meg. Így járt a paraszti gazdaságok egy része is. Ekkor kezdődött a latin-amerikai mezőgazdaság polarizálódása: óriási latifundiumok uralma és a családi önellátáshoz alig vagy egyáltalán nem elégséges kisbirtokok tengődése jellemezte a helyzetet. A nagybirtokon pedig újjászületett a munka korábbi kényszerformája: a peon-rendszer. Mind a földjüket vesztett, a közösségi kötelékekből kiszakadó indiánok, mind az ültetvények valamikori – a századfordulóra már felszabadított – rabszolgái a nagybirtok munkásai lettek, formailag bérmunkásokként (peon), valójában személyes függőségben a földesúrtól, aki megszabta a bért, a munkafeltételeket, az árakat a boltban, ahol a peon vásárolhatott.

Latin-Amerika ásványkincseit az egyre növekvő bányaipar termelte ki. Mexikó (higany, ólom, vas, réz), Chile (réz, salétrom), Bolívia (ón), Peru (réz) kincseit többezer méteres magasságban bányászták színesbőrű munkások, gyakran embertelen körülmények között. A világ legmagasabban fekvő, az Andokban kanyargó vasútja szállította az ásványkincseket és a szenet, vasat a tengerparti városokba, ahol hajóra rakták. Fokozódott a partvidékek fontossága, és a costa (partvidék) gazdasági hegemóniája véglegessé vált a belső területek rovására. (Az egyes földrajzi egységek közötti napjainkig tartó ellentét eredete ide vezethető vissza.)

A nagyvárosokban megindult az iparosodás, sorra létesültek a textilipari és a mezőgazdasági termékeket feldolgozó gyárak. A nagyüzemeket kisüzemek és apró műhelyek ezrei vették körül, amelyek az utcai árusok millióival a lakosságot is kiszolgálták.

A térség országai azonban nem egymással kereskedtek, hanem külső hatalmakkal, a régió gazdaságilag nem kapcsolódott össze.