Ugrás a tartalomhoz

História 2002-056

Glatz Ferenc , Láng István , Pálfy József , Medzihradszky Zsófia , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Mészáros Ernõ , Vajda György , Glatz Ferenc , Glatz Ferenc , Muszatov, Valerij , Keresztessy Csaba , Marx György , Papp Júlia , Ravasz Károly , Ravasz Károly , Anderle Ádám , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Stampa László , Farkas Ildikó , Held József

História

21. fejezet -

STRASSENREITER Erzsébet

STRASSENREITER Erzsébet

Kéthly Anna védelmében

Messziről jött ember meséje

Hosszú, „szenzációs” riportot láthattunk 2000. december 16-án a Tényekben (TV 2) az emigrációban közel harminc éven át, mély illegalitásban tevékenykedő „Szabad Magyar Exil-kormányról”. A központi figura, Láng Lajos, a kormány „miniszterelnöke” és hű szabadságharcos barátja, Rigoni Ernő, a kormány „külügyminisztere” mesélték el életszerűen (helyszíni szemlékkel) a kormány létrejöttét, működését, sikereit, veszteségeit. Alább szerzőnk igyekszik megvilágítani a rendszerváltás során keletkezett oly sok emigrációs mese valódi történelmi hátterét.

A „szenzációs” hír egyáltalán nem új. A Reform 1990/2. számában „A titokban maradt mély titok” címmel cikket, 1993. november 3-án pedig „Kéthly Anna végrendelete” címmel „Kéthly-nyilatkozatot” közölt. Felkapva a „sztorit”, 1994. szeptember 8-án a TV 1 „Magyarok” sorozatában leadták Gazsó L. Ferenc riporter-főszerkesztő Láng Lajossal és Rigoni Ernővel Svájcban készült interjúját, amelyet két részben (szeptember 7–8.) a Mai Nap is leközölt „Láng a sötétben” címmel.

A Kéthly-féle „végrendelet”

A zavaros iromány nem kevesebbet tartalmaz, mint azt, hogy Kéthly Anna az emigrációban 1960. május 2-án megbízta Láng Lajost egy illegális emigráns kormány létrehozásával. Megtudjuk, hogy Láng illegális neve Borsody Lajos, Rigoni ErnőépedigFogarassy E. László, de „az esküdt (sic!) letett kormány tagjain kívül senki nem tudhatja a Miniszterelnök és Külügyminiszter igazi nevét, még a külső munkatársak sem”. Kéthly ezután mentegetőzik: „nem vehetek részt tevőlegesen az Exil-kormány munkájában az állandóan ingadozó egészségi állapotom miatt”, no meg amiatt, hogy „a szovjet és Kádárék ügynökeinek egész serege kíséri figyelemmel minden lépésemet”. (Nota bene: Kéthly ezekben a hónapokban, években rengeteget dolgozott, írt, utazott, egészségi állapotával semmi baja sem volt.)

A „végrendelet” sorait követve, ezután Kéthly belebonyolódott az 1956. november 4-i események, a Kádár-kormány létrejöttének, működésének, továbbá saját tevékenységének hosszas ismertetésébe. Ehhez kapcsolódva jelenti ki, hogy az exilkormány feladata „a nyugati államfőket, kormányokat, a sajtót, a rádiót a valóságnak megfelelően tájékoztassa azokról a megtorlásokról, amelyet (sic!) Kádár folytat a Szabadságharcosokkal szemben,... (és) a világ közvéleményének a tekintetét Magyarországra irányítsa”. Furcsa módon mindezt az a Kéthly bízza erre az állítólag mélyen illegális, nem tudni honnan jött társaságra, aki 1956. november 4-e óta a világ minden táján legálisan végzi ezt a propagandamunkát, nyíltan felvállalva a magyar nép képviseletét.

Ilyen színvonalon és stílusban folytatódik az állítólagos „Kéthly-nyilatkozat”, többszöri utalással arra, hogy az exilkormány „mandátuma, az eskü szövegének megfelelően, a rendszerváltozás esetén, az első szabad választásokig van érvényben” ekkor a „miniszterelnök (azaz Láng – S. E.) ... az államfőnek átadja a lemondását, a jogfolytonosságát (!), amelyet évtizedeken át féltve őrzött, valamint e nyilatkozatomat”, amelyet csak ekkor lehet nyilvánosságra hozni, „addig jól meg kell őrizni a történészek számára”. A körültekintő Kéthly még arra is gondolt, hogy „nyilatkozata” hat példányának mi legyen a sorsa. Megkapják: a szabadon választott államfő, a miniszterelnök, Láng Lajos, Rigoni Ernő, a Központi Állami Levéltárnak és a Széchényi Könyvtárnak az igazgatója. A gyengébbek kedvéért, újfent felhívta a figyelmet arra, hogy a „fenti nyilatkozat szigorúan bizalmas, jól meg kell őrizni az utókor számára” , sőt közölte: az irat „(5) öt oldal terjedelemben készült”.

Kéthly sem kerülhette el, hogy nevével halála után visszaéljenek.

Primitív hamisítvány

Az ún. „Szabad Magyar Exil-kormány” létrejöttét, működését szentesíteni hivatott „Kéthly-végrendelet” hamisítvány. Mi bizonyítja ezt?

1. Kéthly Anna elvi és politikai szempontból ellenezteemigrációs kormány létrehozását és működtetését. „A strasbourgi konferencia megalkotta a forradalmi intézőbizottságot, annak elnökségét, amely kormányképviseletcímen kívánja magát akkreditáltatni az ENSZ-nél és a tagállamoknál. Nem vagyunk exil-kormány, ez ellen élesen és határozottan tiltakoztam, mert mint álkormány csak egy volnánk a sok konkurens között. Mi Nagy Imrét képviseljük továbbra is...” – írta Kéthly barátnőjéhez 1957. február 4-én. Kéthly haláláig tartotta magát ehhez az állásponthoz.

2. Kéthly Annának semmi szüksége nem volt arra, hogy valamiféle illegális szervezetet, testületet hozzon létre fenti céljai elérése érdekében. Legálisan tevékenykedett, előadások sorozatát tartotta világszerte, cikkeket írt, nemzetközi szocialista és más konferenciákon szólalt fel.

3. Hamis az az érv is, hogy „a szovjet és a Kádárék” üldözései miatt nem vett részt az illegális emigráns kormányban „tevőlegesen”. Kéthly Anna tisztában volt azzal, hogy nemcsak a befogadó és a látogatott országok, hanem hazájának nyomozó-elhárító szervei is követik minden lépését, de ez nem gátolta őt tevékenységében, csak óvatosságra intette.

4. Az exilkormány meséjéről összetákolt állítólagos „Kéthly-végrendelet” hamisítvány voltát legbeszédesebben a primitív, helyesírási, fogalmazási és stiláris hibákkal teli szövege bizonyítja. Aki egy kicsit is ismerte Kéthly Annát, intelligenciáját, irodalmi és politikai műveltségét, világos stílusát, azonnal megállapíthatta, hogy ez a „dokumentum” nem tőle származik.

5. Kéthly Anna magas mércét állított politikai munkatársaival, barátaival szemben, a kalandorokat, megbízhatatlan embereket igyekezett távol tartani magától. Az eredeti és hiteles MSZDP-, emigráns és Kéthly-dokumentumok bizonyítják azt, hogy Láng még mozgalmi szinten sem tartozott Kéthly Anna baráti köréhez.

„Emigrációs működés”

Láng 1957 januárjában hagyta el Magyarországot, Svájcban telepedett le. Az emigrációban a Kéthly Anna (elnök) és Szélig Imre (főtitkár) vezette MSZDP vezetősége delegálta Lángot a svájci magyar szakszervezeti csoporthoz, ahol a menekültügy felelőse lett. Így került kapcsolatba a svájci szakszervezeti főtitkárral is. Ebben a „funkciójában” fogadta a Zürichbe látogató magyar emigráns párt- és szakszervezeti vezetőket, köztük Kéthly Annát is. Láng részt vett ugyan a párt és a szakszervezet több rendezvényén, de nem volt a vezetői „elit” tagja, a vezetőségbe sem került be. (Ezeken a rendezvényeken készültek olyan fotók, amelyen Láng Kéthly Anna társaságában látható. Ezeket használta fel most Láng a Kéthlyhez fűződő állítólagos „barátságának” bizonyítására.)

Láng mozgalmi karrierje az MSZDP-ben és kapcsolata Kéthlyvel rövid idő múlva teljesen megszakadt. Láng ellen ugyanis sok panasz érkezett, amit a pártvezetőség kivizsgáltatott. Láng 1978-as saját önéletrajza szerint is az 1960-as évek közepétől „visszavonultan él, a memoárján dolgozik, mivel a semleges Svájcban a politikai tevékenység szigorúan tilos volt”. Ez szintén ellentmond annak, hogy Kéthly Anna felhatalmazásával életveszélyes küzdelmet, szabadságharcot vívott volna az exilkormány „miniszterelnökeként”.

Láng barátja, Rigoni Ernő még távolabb állt az MSZDP-től és Kéthly Annától, mert ő a magyar emigráció szélsőjobboldalán helyezkedett el. Emigrálása után csatlakozott az ukrán nacionalisták által 1942-ben létrehozott Nemzetközi Antikommunista Blokkhoz, majd a Szabadságharcos Szövetséghez. Kéthly Anna és pártja ezekkel a tömörülésekkel és tagjaikkal soha semmiféle személyes és szervezeti kapcsolatba nem lépett, messze elkerülte ezeket.

Láng Lajos „emigrációs működését” egyébként a következő tény is jól jellemzi. Két évvel Kéthly Anna halála után, 1978 végén bukkant fel ismét az ismeretlenség homályából, méghozzá az emigráns MSZDP elnökének adva ki magát. „Kéthly Anna utóda Láng Lajos a Magyar Szociál Demokrata Párt Elnöke az emigrációban” (sic!) kezdetű leveleket küldött az európai szociáldemokrata pártok vezetőihez (pl. Willy Brandthoz) és lapszerkesztőkhöz (pl. a Nemzetőr főszerkesztőjéhez, Tollas [Kecskés] Tiborhoz). Erre akkor derült fény, amikor a címzettek az MSZDP vezetőségéhez fordultak információért Lángról. (Willy Brandt is felvilágosítást kért Láng hozzá írt levelével kapcsolatban arról, hogy hány emigráns MSZDP létezik, melyik a hivatalos és kik a vezetői.)

Láng Lajos MSZDP elnöki karrierje ezzel le is zárult, többet egy ideig ismét nem hallatott magáról. (A témával kapcsolatban az is mond valamit, hogy Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985 című összefoglaló monográfiájában Láng Lajos és Rigoni Ernő sem saját, sem álnevén nem szerepel.)

„Halk köszönő szó”

Láng és Rigoni a rendszerváltáskor bukkant fel ismét, most már az óhazában, amikor az exilkormány „miniszterelnökeként” és „külügyminisztereként” jelentkeztek az új állami vezetőknél. Gazsó L. Ferenc szemrehányóan említi meg, hogy a „szabad magyar exilkormány 1989 novembere óta eredménytelen kísérleteket tesz arra, hogy a Kéthly Annától1960. május 7-én kapott felhatalmazásáról hivatalosan lemondjon.... Sem Szűrös Mátyásmint ideiglenes államelnök, semaz Antall-kormány (s tegyük hozzá: sem Göncz Árpád – S. E.) nem reagált lemondó nyilatkozatukra. Egy halk köszönő szóról nem is beszélve.” Feltehetően megsejtették, hogy ez az egész exilkormány-sztori csupán kitaláció, és az a bizonyos Kéthly-féle „felhatalmazás” és „végrendelet” egy silány hamisítvány, mégha az aláírás valóban Kéthly Annáéhoz hasonlít is. Így jobbnak látták csendben ad acta tenni az ügyet. (Ezért nem reagáltam akkor a hatalmas „felfedezésre”.)

Az újabb alkalommal azért döntöttem úgy, hogy mégis megírom az igazat, mert a „halk köszönő szót” az Orbán-kormánytól megkapták. Ezzel ezt a dajkamesét, hivatalosan, állami elismeréssel, igaznak nyilvánították, és ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Hiba lenne, ha a Kéthly Anna tevékenységét, múltját meghamisító, intellektuális, politikai, emberi mivoltát besározó, reá rossz fényt vető „sztorit” nem lepleznénk le.

Csak remélni lehet, hogy a kormány nem a Kéthly Annával kapcsolatos hamisítást jutalmazta a köszönettel. Azt pedig feltételezem, hogy az emigránskormány-mese többi részének valódiságáról a Miniszterelnöki Hivatal, a kancellária illetékes történész- és egyéb szakértői meggyőződtek, hiszen egy találó magyar közmondás szerint „messziről jött ember azt mond, amit akar”, ezért nem felesleges ellenőrizni a manapság oly sok, messziről jött ember meséjét.