Ugrás a tartalomhoz

História 2002-056

Glatz Ferenc , Láng István , Pálfy József , Medzihradszky Zsófia , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Mészáros Ernõ , Vajda György , Glatz Ferenc , Glatz Ferenc , Muszatov, Valerij , Keresztessy Csaba , Marx György , Papp Júlia , Ravasz Károly , Ravasz Károly , Anderle Ádám , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Stampa László , Farkas Ildikó , Held József

História

15. fejezet -

Rákosi számûzetésben

MUSZATOV, Valerij

Rákosi száműzetésben

Új dokumentum Rákosi Mátyásról, 1960

Az alább közölt dokumentum a magyar pártvezetők: Aczél György, Nógrádi Sándor és a Szovjetunióban gyakorlatilag száműzetésben lévő Rákosi Mátyás közti megbeszélésről készült feljegyzés. A találkozóra 1960 augusztusában került sor Krasznodarban. Érdekes, hogy a feljegyzést V. A. Krjucskov, akkoriban az SZKP KB munkatársa készítette, aki később Jurij V. Andropov segítője, majd a Szovjetunió fennállásának utolsó időszakában a KGB elnöke lett.

Rákosi Mátyás kétszer volt hosszabb ideig a Szovjetunióban. 1940-től 1944-ig, majd 1956 második felétől, azután, hogy az SZKP KB a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) kérésére beleegyezett abba, hogy a volt első titkár „gyógykezelésre” a Szovjetunióba utazhasson. Ez a látogatás száműzetéssé változott, és 1971-ig, Rákosi haláláig tartott. Az MDP, majd az MSZMP vezetősége ellenezte „Matvéj” (így hívták őt a szovjet pártkörökben) hazatérését.

Vendég vagy száműzött

1956 szeptemberében az MDP KV Politikai Bizottsága Rákosi visszatérése ellen foglalt állást, és azt javasolta neki, hogy legalább egy évig még maradjon a Szovjetunióban. Ekkor már az SZKP KB beleegyezett Rákosi további szovjetunióbeli tartózkodásába. Így tehát az 1956. október–novemberi felkelés idején Rákosi Moszkvában élt. Bármilyen magyar vagy szovjet állami szerv vagy bíróság tényleges döntése nélkül szovjet területen tartották. 1957 tavaszán az SZKP KB Kádár János, az MSZMP vezetője kérésére határozatot hozott Rákosi Krasznodarba való költöztetéséről, azzal az indokkal, hogy moszkvai tartózkodását Rákosi kihasználta arra, hogy beavatkozzon a magyarországi politikai életbe és aláássa a pártegységet.

Az SZKP KB 1957. április 18-i döntésében többek között rámutatott arra, hogy Rákosi „nem látta be korábbi hibáit, és azt a hatalmas kárt, amelyet ezek a hibák okoztak mind a szocializmus építése ügyének Magyarországon, mind pedig az egész szocialista tábornak, illetve a nemzetközi kommunista mozgalomnak”; hogy „személyes presztízsét Rákosi a párt és a magyar állam érdekei fölé helyezte”, „helytelenül értelmezte az SZKP KB részéről felé megnyilvánuló elvtársi gondoskodást, és visszaélt a részére biztosított vendégszeretettel...” A határozatban szó esik arról, hogy „az SZKP KB teljes mértékben osztja az MSZMP KB álláspontját, hogy Rákosi Mátyás Magyarországra utazása nemcsak hogy célszerűtlen, hanem politikailag ártalmas a párt és a tömegek közti kapcsolatok erősítésének szempontjából”.

Rákosi 1962 őszéig élt Krasznodarban. Ebben az időszakban továbbra is folytatta tevékenységét Kádár és más magyar vezetők ellen, panaszokat küldött tekintélyes külföldi pártvezetőknek. Néhányszor kísérletet tett, hogy a magyar pártvezetés tudta nélkül Moszkvába utazzon, hogy találkozzon más baráti pártok vezetőivel és magyar elvbarátaival. Rákosi nem volt képes kritikusan értékelni az MDP élén végzett tevékenységet, és kijelentette, hogy ő „csak Sztálin utasításait teljesítette”.

„...egy nyugdíjas ember szintjén”

1957-ben, 1958-ban és 1960-ban az MSZMP határozatot hozott: nemkívánatos Rákosi hazatérése, noha 1960-ban megengedték, hogy Gerő Ernő, akinek 1956 után szintén Moszkvában kellett tartózkodnia, hazatérhessen. (Igaz, 1957 tavaszán bizonyos szovjet vezetők – Vorosilov, Szuszlov stb. – megpróbálták rábeszélni Kádárt, hogy hívja vissza Rákosit Magyarországra.)

1961-ben az MSZMP vezetősége különbizottságot hozott létre a törvénytelenségek kivizsgálására, és a bizottság jelentése alapján, 1962 augusztusában határozatot hozott Rákosi és Gerő pártból való kizárásáról. Ebben megállapították, hogy Rákosi „szemben áll a párt és a Központi Bizottság általános irányvonalával”. A magyar pártszervek tájékoztatták erről Moszkvát, és kérték: „jelöljenek ki Rákosi számára másik tartózkodási helyet, kevésbé lakott területen, ahol szűkebbek lesznek a lehetőségei nemkívánatos kísérletei végrehajtására, mint most”, valamint „csökkentsék Rákosi életszínvonalát közepes szintre, egy nyugdíjas ember normális szintjére”. Ennek a kérésnek a nyomán határoztak Rákosi lakóhelyének megváltoztatásáról, a kirgiziai Tokmakban való elhelyezéséről, ahol egy komfort nélküli házban élt, még a vízért is a kútra járt.

1964 novemberében, Hruscsov felmentését követően, Kádár L. I. Brezsnyevvel folytatott megbeszélése során felvetette Rákosi ügyét. Kirgiziából ugyanis Rákosi továbbra is küldözgette leveleit az SZKP vezetőségének, hogy Moszkvába utazhasson azért, hogy ott döntsenek „törvénytelen száműzetésének” megszüntetése ügyében, illetve „egy másik szocialista országba való” utazásáról. 1965 májusában a hatóságok kezébe került Rákosinak a moszkvai kínai nagykövetségre írt levele, amelyben politikai menedéket kért Kínában. (A kínaiak még 1954-ben kínai látogatásra hívták Rákosit.) Az SZKP nem akart Rákosi kéréseivel foglalkozni, azokat átirányították Budapestre.

Figyelembe véve Rákosi panaszait a klimatikus viszonyokra, valamint az élet- és lakókörülményekre, feleségével együtt – az MSZMP egyetértésével – 1966-ban a gorkiji terület Arzamasz városában jelölték ki lakóhelyét. 1967 decemberében Rákosi és felesége Gorkijba költözött.

1967 februárjában, Moszkvában a Kádár–Brezsnyev találkozón Kádár azt kérte, hogy ne tegyenek semmit sem Rákosi vonatkozásában az MSZMP egyetértése nélkül, mivel egy különbizottságot hoztak létre a kérdés egészének kezelése érdekében.

A hazatérés reménye

1968 januárjában a Szovjetunióba utazott Aczél György, az MSZMP KB titkára és Nógrádi Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője, hogy megbeszéléseket folytasson Rákosival. A találkozón Rákosi megismételte kérését, hogy vigyék vissza Magyarországra, és kijelentette: nem áll szándékában politikával foglalkozni, jóllehet támogatja a párt politikáját. Azt is mondta, hogy visszaemlékezéseit kívánja megírni. Mindezt írásos formában is megerősítette.

1968 júniusában Komócsin Zoltán, az MSZMP PB tagja, a KB titkára K. F. Katusevvel folytatott tárgyalásán kijelentette: az MSZMP PB elvi döntést hozott, hogy Rákosi 1969-ben, a magyarországi tanácsköztársaság 50. évfordulójának megünneplése után hazatérhet. (1969 márciusában az MSZMP KB plénuma döntést hozott arról, hogy engedélyezi Rákosi hazatérését, egyben megbízta a PB-t, hogy határozza meg a hazatérés pontos idejét.) Komócsin azt a választ kapta, hogy Rákosi ügye teljes mértékben a magyar fél illetékességébe tartozik. Később a magyarok arról értesítették Moszkvát, hogy a döntést a csehszlovákiai események miatt elnapolták.

1970 áprilisában az MSZMP KB Kádár János előterjesztése alapján megerősítette korábbi döntését Rákosi hazatérésével kapcsolatban, miszerint az megtörténik „a közeli hetekben”. Megállapították, hogy Rákosi gyakorlatilag már semmilyen kárt nem tud okozni sem a pártnak, sem az államnak. Hangsúlyozták azt is, hogy Rákosi ígéretet tett, nem fog politikai tevékenységet folytatni. Budapesten, a XI. kerületben egy kis házat jelöltek ki Rákosi lakásául. A magyar pártvezetés álláspontja azonban elég merev volt, ugyanúgy, mint korábban, tartottak – az egyébként láthatóan öreg és beteg – Rákositól.

Az 1970. május 18-án Moszkvában Rákosi és a magyar képviselők közötti megbeszélés során arra akarták rávenni Rákosit, írjon alá a Budapesti Rendőrkapitányság számára egy olyan nyilatkozatot, miszerint beleegyezik bizonyos korlátozásokba, amelyek egyebek mellett a budapesti külföldi diplomáciai képviseletekkel fenntartott kapcsolatokra, a tudósítókkal való találkozókra, a nyilvános eseményeken való részvételre vonatkoznak. Rákosi elutasította a nyilatkozat aláírását, és kijelentette: ilyen körülmények között jobb, ha örökre a Szovjetunióban marad. Miután visszatért Gorkijba, levelet írt Kádár Jánosnak, melyben kérte, visszatérését ne kössék ilyen szigorú feltételekhez.

1971. február 5-én súlyos és hosszantartó betegség után Rákosi a gorkiji kórházban elhunyt. Urnáját hamvaival a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugovóra. Jakut származású, szovjet állampolgár felesége, Fenya Kornyilova Moszkvában maradt, ott is halt meg.

DOKUMENTUM

Feljegyzés Aczél György kulturális miniszterhelyettes, az MSZMP KB tagja és Nógrádi Sándor, az MSZMP KB tagja, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke Rákosi Mátyással 1960. augusztus 10-én, az SZKP krasznodari kerületi bizottságának helyiségében folytatott beszélgetéséről.

Az SZKP KB osztályának megbízásából elkísértem Aczél és Nógrádi elvtársakat krasznodari útjukon, melyet azért tettek, hogy találkozzanak és megbeszélést folytassanak Rákosi Mátyással. Még Moszkvában az Andropov elvtárssal folytatott tárgyalás során kérték a magyar elvtársak, hogy az SZKP KB apparátusának őket kísérő munkatársa is legyen jelen a Rákosival folytatandó megbeszélésen.

A Rákosival való találkozó előtt úgy döntöttek a magyar elvtársak, hogy beszélnek annak a klinikának a főorvosával, ahol Rákosi gyógykezelése folyik. Kívánságukat teljesítettük. Mikulevics főorvos elvtárs szerint Rákosi M. egészségügyi állapota kielégítő, ha figyelembe vesszük 69 éves életkorát. Valamennyi betegségi tünete – magas vérnyomás, szívműködési zavarok és néhány egyéb tünet – életkori jellegű. Az orvos hangsúlyozta Rákosi munkaképességét, aki sokat olvas, ír. Ahogy az orvos kifejezte, Rákosi nem az egészségügyi állapota miatt szenved, hanem „lelki fájdalom, honvágy” kínozza.

Még az orvossal való megbeszélés előtt a magyar elvtársak sokáig tanácskoztak arról a kérdésről, milyen helyen lenne jobb Rákosival találkozni. Még Moszkvában elutasították, hogy Gelendzsikbe utazzanak, ahol Rákosi a nyarat tölti, ezért Rákosit Krasznodarba hívták. Miután megérkeztek Krasznodarba, a magyar elvtársak először úgy döntöttek, hogy Rákosival annak városi lakásán találkoznak, figyelembe véve, hogy megteremtik a feltételeket a nyíltabb és nyugodtabb tárgyalás számára. Az utolsó pillanatban mégis elálltak első szándékuktól, és arra kérték a krasznodari elvtársakat, hogy a kerületi pártbizottságon szervezzék meg a találkozót Rákosival.

A beszélgetés 15 óra 20 perckor kezdődött és szünet nélkül 22 óra 30 percig tartott, vagyis több mint 7 órán át. Aczél és Nógrádi elvtársak észrevehetően izgultak a Rákosival való találkozás előtt, azt mondták, hogy kellemetlen megbízatás jutott nekik. Nógrádi elvtárs attól tartott, hogy Rákosi nyugtalan természete miatt a tárgyalás mindjárt az elején éles fordulatot vehet, és egyáltalán semmi sem jön ki belőle. Még egyszer megérdeklődtem, célszerű-e az én jelenlétem a tanácskozás alatt, de a magyar elvtársak megkértek, végig legyek jelen a megbeszélésen.

Amikor Rákosi megjelent, Aczél és Nógrádi elvtársak felálltak, de elég visszafogottan, sőt hidegen üdvözölték. Rákosi szintén izgult, de hamar legyűrte izgalmát. A beszélgetés egyből éles, polemikus jelleget öltött, melynek során a kezdeményezés mindig Rákosi kezében volt. Elég annyit mondani, hogy több mint 6 órát beszélt ő, és lehet, hogy csak alig valamivel több mint 30 percet Aczél Gy. és Nógrádi S. A vita gyakran az egyik kérdésről a másikra váltott. Rákosi néhányszor ismételte önmagát. Néhány kérdés megvitatását Aczél és Nógrádi elvtársak maguk kerülték. [...]

Rákosi azt mondta, mindenekelőtt száműzetésének megszüntetését követeli, illetve hogy tegyék neki lehetővé a hazatérést. Egészségügyi állapotára hivatkozott, amely az utóbbi időben megromlott, és arra, hogy Krasznodar, egy vidéki város körülményei között nem kaphatja meg a szükséges orvosi segítséget. [...] Rákosi különösen aláhúzta, hogy sok erejét elveszi a nem magyar környezet, állandóan orosz újságokat, a szovjet rádiót kell használnia, a Magyarországról érkező híreket későn kapja meg. Meg van fosztva attól a lehetőségtől, hogy időben angol, francia, német és olasz újságokat kapjon. A magyar elvtársak megjegyzésére azt mondta, hogy az MSZMP KB valóban küld neki külföldi újságokat, de azok csomagban érkeznek hozzá – 15-20 újság egyszerre, vagyis szinte egy hónap késéssel. [...]

Rákosi szavai szerint pártfeladatának és -kötelességének tekinti, hogy megírja a magyar kommunista mozgalom részletes történetét [...] Jelenleg Rákosi megfeszítetten dolgozik a memoárjain, sőt már 4 kötetet el is készített, amelyek az 1945-ig tartó időszakot foglalják magukban, vagyis amíg a szovjet hadsereg fel nem szabadította az országot. A következő korszakokkal kapcsolatos munkáihoz szüksége van a magyar pártlevéltárban található dokumentumokra. [...]

Rákosi hangsúlyozta, hogy hazatérése kérdésének pozitív elbírálásában nemcsak ő maga, Rákosi érdekelt, hanem mindenekelőtt ezt kívánják a magyar párt érdekei is, az SZKP és az egész világ kommunista mozgalmának az érdekei. [...] Egy bizottság létrehozásáról van szó, magyarázta, amely vele együtt megvitatná az ellene felhozott vádakat, és objektív értékelést tudna adni. [...]

Rákosi teljes egészében helyeselte az MSZMP 1956. november 4. utáni politikáját. „Sok jót tett az országnak.” Ezzel együtt, Rákosi véleménye szerint, vannak dolgok, amelyekkel nem tud egyetérteni. Rákosi szerint az országban erősödik a szociáldemokrácia szelleme, és mindeddig nem adták az ellenforradalmat megelőző korszak és magának az ellenforradalom eseményeinek a minden tekintetben helyes lenini elemzését. A magyar elvtársak megjegyezték, hogy a lázadás okait még 1956 decemberében feltárták, majd megerősítették azokat a későbbi pártdokumentumokban. [...]

A magyar elvtársak megkérdezték, milyen személyével kapcsolatos kritikákkal nem ért egyet Rákosi. Rákosi azt mondta, sem a módszerrel, sem a személyével kapcsolatos kritika lényegével nem ért egyet. Az egész arra korlátozódik, hogy „1948-ig Rákosi jó volt, majd 1948 után kezdődött a személyi kultusz, és Rákosi, valamint mindaz, ami 1948 után történt, rossz volt”. [...]

Mindenekelőtt, folytatta Rákosi, teljességgel el kell vetni azt a vádat, hogy amíg ő hatalmon volt, az ország elvesztette függetlenségét, hogy ő, állítólag, a magyar nép érdekeivel kereskedett. [...]

Aczél és Rákosi annak megerősítésével fejezték be a beszélgetést erről a kérdésről, hogy ilyen váddal nem illetik Rákosit. [...]

Magyarország iparosítását, mondta Rákosi, komoly okok indokolták. Sztálin, hangsúlyozva az akkoriban feszült nemzetközi helyzetet, rámutatott az erős Magyarország mint a szocialista tábor egyik állama megteremtésének szükségességére, amelyik a legközelebb fekszik a nyugati országokhoz. Sztálin kiadta a feladatot, hogy többszörösére kell emelni az acéltermelést. És mivel az acélhoz szén, koksz, cement kell, röviden szólva, felmerült sok iparág fejlesztésének kérdése. Rövid idő alatt lefektették a nehézipari bázist. A magyar elvtársak megjegyzésére a túlzott iparosítással kapcsolatban Rákosi azt válaszolta, hogy ez a kisebbik baj, mivel végeredményben a legfontosabb, hogy az országban létrejött a szocialista ipar.

A magyar elvtársak emlékeztették Rákosit a mezőgazdaság szövetkezetesítése idején, 1950–1952-ben elkövetett hibákra és túlzásokra. Rákosi ezt a vádat is megalapozatlannak nevezte, bár megjegyezte, elszigetelt hibák előfordultak. Rákosi szerint a szövetkezetesítést Magyarországon alapos és hosszú előkészítés előzte meg. [...]

Hosszú időt vettek el azok a kérdések, amelyek az 1953 előtt a törvényesség megsértését érintették. Rákosi nem hárította el magáról a felelősséget a törvényesség megsértésével kapcsolatban, de saját maga igazolására a „közös forrásokra” utalt, valamint arra, hogy a letartóztatások és a bíróság elé állítás minden kérdéséről kollektív döntés született, illetve hamis információra azokkal a bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyek bűnvádi felelősségrevonással jártak. [...]

„Ez volt a helyzet Rajk és társai ügyében is?” – kérdezte Aczél. „Kérdezze erről Kádárt” – válaszolta Rákosi. Rákosi azt mondta, hogy sokáig kételkedett Rajk bűnösségében, addig, amíg nem kapta meg Moszkvából a Brankov kihallgatásáról készült jegyzőkönyvet, amelyben Rajk és Tito kapcsolatáról volt szó. [...]

A magyar elvtársak azzal vádolták Rákosit, hogy olyan becstelen embert támogatott, mint Péter Gábor, a belügyminisztérium [sic!] volt vezetője. Rákosi negatív jellemzést adott Péter Gáborról. Hangsúlyozta, hogy ő nem akarta megtartani ezen a poszton, de Péter Gábort Sztálin és Berija támogatta, és ő, Rákosi, erőtlen volt, hogy bármit is tegyen Péter Gáborral szemben. [...]

A megbeszélés alatt a magyar elvtársak Rákosi szemére vetették türelmes magatartását Nagy Imrével szemben. Rákosi belekapaszkodott Nagy Imre elhangzott nevébe, és egyes jelenlegi vezetőket kezdett élesen vádolni azért, mert korábban támogatták Nagyot. Rákosi azt mondta, már régen leszámolt volna Naggyal, nem akarta hatalomhoz engedni, de Nagyot „Moszkvából ültették a nyakára”. Rákosi azt mondta, Nagyot mindig jobboldali opportunistának, ellenségnek tartotta, és következetesen harcolt ellene. [...]

Aczél megkérdezte Rákosit, kiben bízik az MSZMP KB tagjai közül. Rákosi ravaszan felnevetett, és nem válaszolt semmit.

Rákosi tagadta azt a tényt, hogy 1957 elején küldeményt küldött az SZKP KB-nak, nyilatkozatokat az MSZMP vezetősége tagjainak jellemzésével. Rákosi azt állította, a levéllel nem az SZKP KB-hoz, hanem személyesen Hruscsov elvtárshoz fordult, és kategorikusan tagadta, hogy Kádárra és más vezetőkre a „revizionista” és „titoista” jelzőket használta volna. [...]

Rákosi azzal vádolta az MSZMP mostani pártvezetését, hogy nem akarja elemezni az ellenforradalom közvetlen előkészítésének időszakát és nem akarja abból a helyes következtetéseket levonni. Vagyis az 1956. július 18. – amikor az MDP KV ülésén felmentették Rákosit a KV első titkári posztjáról – és az október 23. közötti időszakot, amikor megkezdődtek az ellenforradalmi események. Gyalázatosnak nevezte ezt az időszakot, a Petőfi Kör tevékenységének felélesztésével, a párt sorainak demoralizálásával, Rajk temetésének megszervezésével, végül a párt feloszlatásával vádolta az akkori pártvezetést. [...]

Nógrádi azt kérdezte, tudott-e Rákosi Rajk és a többiek holttestéről. Rákosi azt válaszolta, biztos volt abban, hogy nem lehet megtalálni Rajk és a többiek holttestét, mivel akkoriban jelentették neki, hogy megsemmisítették azokat.

Rákosi azt mondta, 1956. szeptember végén levelet küldött az MDP KV-nek, amelyben rámutatott az események veszélyes alakulására: javasolta a munkásosztály felkészítését, druzsinák létrehozását; nyomatékosan követelte, hogy a párt gyorsan vegye a kezébe a sajtót és a rádiót, figyelmeztetett, hogy ellenkező esetben 2-3 héten belül lázadás törhet ki. De nem értettek egyet Rákosival, azt mondták neki, hogy elszakadt, nem ismeri az országban lévő helyzetet. [...]

Aczél megkérdezte Rákosit, elismeri-e valamilyen hibáját. Rákosi igenlően válaszolt. Ekkor Aczél megkérte Rákosit, tegyen az MSZMP KB részére írásbeli önkritikus nyilatkozatot. Nógrádi szerint ez felesleges. Rákosi azt mondta, teljesen értelmetlen ilyen nyilatkozat írására vesztegetni az időt, mivel ő már önkritikát gyakorolt 7 évvel ezelőtt az MDP [1953] júniusi ülésén. [...]

A magyar elvtársak a pártélet lenini normáinak megsértésével kezdték vádolni Rákosit, olyan helyzet létrehozásával, melyben mindenki félt Rákosival szemben fellépni, ellentmondani neki. Rákosi ellenkérdéssel vágott közbe: „És milyen most a helyzet az MSZMP KB-ban?” [...]

A tárgyalás ideje alatt Rákosi sokszor visszatért arra a kérdésre, hogy adják meg neki a lehetőséget a hazatérésre. Már a legelején értésére adták, hogy a Szovjetunióban kell maradnia. A beszélgetés lezárásaként a magyar elvtársak elhatározták, hogy hivatalosan értesítik Rákosit a helyzetéről hozott KB-határozatról. A közlemény 3 pontból állt:

1. Rákosi a Szovjetunióban marad, és nem kell, hogy bármilyen illúziót tápláljon a Magyarországra való visszatérés lehetőségének vonatkozásában.

2. Krasznodar elhagyása csak az MSZMP KB engedélyével történhet, és Rákosi általában minden kérdésével, ami a későbbiekben felmerülhet, kizárólag az MSZMP KB-hoz köteles fordulni.

3. Egész levelezését, beleértve a rokonaival folytatottat is, Rákosi a moszkvai magyar követségen keresztül köteles lebonyolítani.

Erre a közlésre Rákosi rendkívül hevesen, ingerülten reagált, hallatlannak, undorítónak, páratlannak nevezte a döntést. Azt kiabálta, hogy az MSZMP mai vezetősége a párttagok száműzetését pártbüntetésként törvényesíti. [...]

Rákosi megkérdezte a magyar elvtársakat, miért nem akarják Magyarországra engedni. „Hiszen ha a párt egységes, erős, miért félnek akkor egyetlen embertől?” Rákosi hozzátette, hogy sok okból kifolyólag ő már nem kerülhet hatalomra, hogy legfőbb célja memoárjainak megírása, amihez Magyarországon kell élnie, hogy hozzáférhessen a dokumentumokhoz, és amennyire szükséges, találkozhasson azokkal az emberekkel, akik a kommunista párt és a munkásmozgalom eseményeinek szemtanúi voltak. [...]

Aczél [...] arról kezdett beszélni, hogy nem veszélytelen Rákosit visszaengedni Magyarországra, mivel az országban erős a gyűlölet vele szemben, és hogy a saját személyes biztonsága érdekében is van értelme a Szovjetunióban maradnia. [...]

Nógrádi azt mondta, hogy Rákosi nyugtalan viselkedése Magyarországon arra kényszerítené a magyar vezetőket, hogy Rákosi ellen szigorú eljárást indítsanak és vádat emeljenek ellene. „Hogyan lehet vádat emelni ellenem, amikor én már el vagyok ítélve, és örök száműzetésre vagyok kárhoztatva” – szó szerint az öklét rázva ezt mondta Rákosi. [...]

„A Rákosival szembeni gyűlölet elhomályosította az önök fejét, elvesztették a józanság és realitás maradványait a dolgok megítélésében, a történelem majd gonoszul nevet önökön.” Rákosi rosszabbnak nevezte azokat a körülményeket, amilyenek közé helyezték, mint amilyenek Horthy börtönében voltak. „Láthatási jogom volt, és jogom volt, hogy közvetlenül levelezzek a rokonaimmal. Önök most még ettől is megfosztottak engem. Önök ugye cenzúrázzák a levelezésemet, hát ez is kevés Önöknek?” Rákosi azt mondta, hogy nem engedték meg, hogy Budapestre utazzon testvérbátyja temetésére.

Rákosi jelenlegi helyzetét megalázónak nevezte, mivel eddig még igazolványt sem kapott. „Önök árnyék nélküli emberré tesznek engem.” Felsorolt néhány olyan esetet, amikor kérték az iratait, és ő, mivel nem voltak papírjai, kénytelen volt elmagyarázni, hogy ő, Rákosi, úgymond, dokumentumok nélkül él, mivel neki nem adnak.

Rákosi azt mondta, hogy őt az elmúlt 4 év alatt csak bírálták, és egyszer sem hallgatták meg, jóllehet megkezdődött az ötödik száműzetésben töltött év is.

Ahelyett, hogy helyzete könnyebbé válna, mondta Rákosi, egyre inkább súlyosbodik. Kérdezte az okokról a magyar elvtársakat [...] Aczél és Nógrádi a helytelen viselkedésére, a KB határozatának megsértésére utaltak, amely többek között abban nyilvánult meg, hogy az MSZMP KB engedélye nélkül utazott Moszkvába. Rákosi azt mondta, őt eddig nem tájékoztatták az MSZMP KB említett határozatáról, és hogy senki semmikor nem tiltotta meg, hogy elutazzon Krasznodarból. Rákosi azt mondta, hogy ilyen körülmények között nem maradhat tovább Krasznodar vidéki városban, és követeli, engedjék meg, hogy a Szovjetunió más városaiba utazhasson. „Miért nem utazhatok Lengyelországba, Csehszlovákiába vagy valamilyen más országba?”

A magyar elvtársaknak arra a kérdésére, hogy jól értették-e őt, miszerint azt kéri, engedélyezzék, hogy a Szovjetunió más városába költözhessen, Rákosi azt felelte: „Nem, nem jól. Számomra az egész világ Krasznodar! Magyarországra akarok menni. Ellenkező esetben adják meg a lehetőséget, hogy elhagyjam a Szovjetuniót.”

Amikor a magyar elvtársak közölték Rákosival a levelezés további módját – csak a moszkvai magyar követségen keresztül –, ő megkérdezte tőlük, telefonálhat-e rokonainak Magyarországra. A magyar elvtársak zavarba jöttek, mivel ezt a részletet korábban nem vették számba, kicsit tanácskoztak, majd megengedték Rákosinak, hogy telefonáljon Magyarországra.

Rákosi azt mondta, nem folytat semmiféle levelezést külföldiekkel, nem válaszol azokra a levelekre, amelyek Magyarországról érkeznek hozzá.

Anyagi helyzetére Rákosi semmilyen panaszt nem tett, kérésekkel nem állt elő, csak azt hangsúlyozta, hogy számára ez nem fontos, 16 év a börtönben eléggé megedzette őt.

A magyar elvtársak javaslatára Rákosi a következőket kérte az MSZMP KB-tól (azokon kívül, amiket a beszélgetés során említett):

a) engedjék meg, hogy meglátogassa a magyar kiállítást Moszkvában;

b) adjanak neki útlevelet;

c) engedjék meg, hogy elutazzon Krasznodarból, hogy más városokat is felkereshessen a Szovjetunióban.

Rákosi többször felemlített kételkedésével kapcsolatban, hogy helyzete, krasznodari tartózkodása teljes mértékben az MSZMP KB-tól, nem pedig az SZKP KB-tól függ, és hogy minden, ami vele történik, a magyar elvtársak kérésére történik, a magam részéről szükségesnek éreztem, hogy tisztázzam ezt a kérdést, és azt mondtam Rákosinak: annak a ténynek az ellenére, hogy a Szovjetunió területén tartózkodik, a Rákosi-kérdés teljes mértékben az MSZMP KB ügye, és minden felmerülő kérdésben ahhoz kell fordulnia. Bármit is tesz az SZKP KB Rákosiért, mindent egybevéve csak a magyar elvtársak kéréseit teljesíti. [...]

Megjegyzés: Az egészből látható volt, hogy a beszélgetés Rákosival nagy hatást gyakorolt a magyar elvtársakra. Aczél is, Nógrádi is egyetértettek abban, hogy nemkívánatos Rákosi visszatérése Magyarországra. Bár, miként Nógrádi megjegyezte, Rákosi láthatóan megöregedett, egészsége megengedi, hogy elég aktív legyen, és természeténél fogva ő nem olyan ember, aki ölbe tett kézzel ülne. [...]

Aczél a velem folytatott magánbeszélgetésben megemlítette Rákosi eszét, múltbeli érdemeit. „Ha Rákosi 1948-ban meghalt volna, semelyik történelmi személyt nem lehetne vele összevetni” – mondta Aczél.

Aczél és Nógrádi az egymás közti beszélgetésben nem tartották célszerűnek, hogy Rákosi anyagi körülményeit rontsák. Azt tervezték, felvetik a kérdést az MSZMP KB előtt, van-e lehetőség arra, hogy megszüntessék a rokonokkal folytatott levelezés korlátozását, mint bizonyos fokig szélsőséges intézkedést, és hogy engedélyezzék, közvetlenül levelezhessen velük.

Aczél azt mondta nekem, úgy gondolja, két feljegyzést készítsünk a Rákosival folytatott beszélgetésről – egy részletesebbet szűkebb kör részére, egy másikat, rövidet lehetőleg a vezető állomány szélesebb köre számára.

A beszélgetést lejegyezte Krjucskov, az SZKP KB Osztálya referense

(Fordította: Bíró László)