Ugrás a tartalomhoz

História 2002-056

Glatz Ferenc , Láng István , Pálfy József , Medzihradszky Zsófia , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Mészáros Ernõ , Vajda György , Glatz Ferenc , Glatz Ferenc , Muszatov, Valerij , Keresztessy Csaba , Marx György , Papp Júlia , Ravasz Károly , Ravasz Károly , Anderle Ádám , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Stampa László , Farkas Ildikó , Held József

História

3. fejezet -

Az ökológiai gondolat és a vatikáni zsinat

HARSÁNYI Pál Ottó

Az ökológiai gondolat és a vatikáni zsinat

A II. Vatikáni Zsinat (1962–65) teremtésteológiájában nem könnyű ökológiai kezdeményezéseket felfedezni. A pasztorális konstitúció (Gaudium et spes) nem említi a kíméletlen környezetrombolást, a fajok kipusztítását és az egész Föld egyre lakhatatlanabbá tételének problémáját, aminek viszont komoly erkölcsi háttere van.

Úgy tűnik, két gondolat azért rámutat arra, ami az embereken kívüli teremtmények iránti felelősségre utal. Az egyik a földi dolgok jogos autonómiájára, a teremtés tényéből fakadó jóságukra vonatkozik, melyeket az embernek tisztelnie kell.

A másik gondolat megemlíti az emberiség saját maga okozta fenyegetettségét, aminek a bűn által megrontott tevékenység az oka. Ez az önzés előretörésével felborítja az erkölcsi értékrendet. Ezt az állapotot Krisztus keresztje és föltámadása által kell megtisztítani és tökéletessé tenni. A teremtmények iránti tiszteletünk, szeretetünk és hálánk okaként Istentől való származásukat említi a dokumentum, minket pedig erre megváltásunk, és ezáltal új teremtményi létünk tesz képessé. A javak felhasználásában azonban mértékletesnek kell lennünk.

A dokumentum a helytelen önszeretetet az emberi alkotómunka veszélyeként mutatja be, a természetet és az embert magát is károsító hatásokra, ezek elítélésére azonban csak szűkszavúan, illetve burkoltan utal.

Az utóbbi két, két és fél évtizedben egyre nyilvánvalóbbá vált környezetpusztítás, valamint a második világháborút követő hidegháborús időszak, az ekkor felhalmozott fegyverek – lassan ugyan, de – egy bizonyos fokú bizonytalansági érzést keltettek az emberekben. A Föld erőforrásaihoz való viszony mindamellett, hogy nélkülözi a Teremtés iránti tiszteletet és a józan megfontolást, saját túlélésünket és a közvetlenül utánunk következő generációk életlehetőségeit teszi kockára. Ezt a bizonytalanságot és aggodalmat jól jellemzi a megváltásról szóló Redemptoris hominis (II. János Pál, 1979) kezdetű enciklika.

„Az ember fél attól, hogy munkájában gyümölcsei, nem mind és nem is a többségük, hanem az a néhány, amelyekért különösen is megdolgozott, ellene fognak fordulni; fél tőle, nehogy önmaga elpusztítására alkalmas fegyverek váljanak belőlük, mert ehhez képest minden szerencsétlenség és baj, amit eddig a történelemből ismerünk, elenyészőnek tűnik. [...] Egyre inkább be kell látnunk, hogy a Föld javainak felhasználásában tisztességgel és értelmesen kell eljárnunk.” (RH 15)

A fogyasztói-konzumista szemlélet megnevezését követően a Centesimus annus (II. János Pál, 1991) kezdetű enciklika is említi a természeti erőforrások túlzott kihasználását, és ennek legfőbb okát is fölvázolja.

„A fogyasztás kérdése mellett az ehhez szorosan kapcsolódó ökológiai probléma is komoly nyugtalansággal tölt el. Az ember ugyanis, akit inkább a birtoklási és az élvezeti vágy, semmint a létezés és a növekedés óhaja vezérel, túlzásba viszi és mértéktelenül fogyasztja a Föld, és saját életének erőforrásait.” (CA 37).

II. János Pál szociális enciklikái egy-egy korábbi pápai tanítás megjelenésének kerek évfordulójára jelentek meg, jelezvén ezzel egymással való szoros kapcsolatukat.

Az emberi munkáról, annak lelkiismereti és erkölcsi szempontjairól szóló Laborem exercens (II. János Pál, 1981) kezdetű enciklika első részében a Rerum novarum (XIII. Leó, 1891) óta eltelt időszak főbb változásairól olvashatunk. A hangsúlyos ipari és gazdasági változás mellett itt is előkerül a természeti erőforrásoknak és a környezet megóvásának kérdése. „A gazdasági és politikai életben új fejlődés hajnalán állunk, amely sok szakértő véleménye szerint a munka és a termelés egészét tekintve nem kisebb jelentőséggel bír, mint az elmúlt évszázad ipari forradalma. E fejlődés sok összetevőjének általános jelentősége van: a termelés sok területén az egyre növekvő automatizáció, a nyersanyagok és az energia árának növekedése, a természeti kincsek korlátozott voltának és a tűrhetetlen környezetszennyezésnek növekvő tudata.” (LE 4).

A Redemptoris hominis enciklika 15. pontjában már találkoztunk az ökológiai problémák okozta bizonytalanságérzéssel. Ez tizenegy évvel később a pápának a Béke Világnapjára szánt üzenetében (1990. január 1.) újból hangsúlyossá válik, sokkal részletesebb megfogalmazásban. „Napjainkban annak növekvő tudatosodása tapasztalható, hogy a világbékét, a nemzetek között még mindig létező igazságtalanságokon kívül a természet iránti kellő tisztelet hiánya, forrásainak rendezetlen kihasználása és az élet minőségének fokozatos romlása is fenyegeti. E helyzet az ideiglenesség és bizonytalanság érzését kelti. [...] A környezetkárosítás terjedésével szembesülő emberiség immár fölismeri, hogy a továbbiakban nem lehet a Föld javait az eddigi módon használni (Béke 1). Az ózonréteg fokozatos csökkenése már kritikus méreteket öltött az ipar, a városi agglomeráció és az energiafogyasztás növekvő terjeszkedése miatt. Ipari szennyeződés, ásványi tüzelőanyag elégetéséből eredő gáz, ellenőrizetlen erdőirtás, bizonyos fajta gyomirtó-szerek, hűtő- és hajtóanyagok használata; mindez árt a légkörnek és a környezetnek. Ezek különböző meteorológiai és légköri változásokat eredményeztek, amelyek hatását az egészségkárosodástól az alacsonyan fekvő szárazföldek lehetséges majdani elárasztásáig terjednek (Béke 6). [...] Hasonlóképpen kényes ökológiai egyensúlyokat bolygatnak meg állat- és növényfajok meggondolatlan kiirtásával, vagy a természeti források körültekintés nélküli kiaknázásával: ne feledjük, hogy mindez, még ha a haladás és a jólét nevében történik is, hatásaiban nem válik az emberiség javára” (Béke 7).

Részlet: Harsányi Pál Ottó: Új ég, új föld felé? Róma, 1995.