Ugrás a tartalomhoz

História 2000-08

Engel Pál , Csukovits Enikõ , Kertész István , Fejtõ Ferenc , Horthy Istvánné , Sipos Péter , Szabó Csaba , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Farkas Ildikó , Szabad György , Held József , Kronstein Gábor , Kalmár János , Párizs Ágnes

História

14. fejezet -

Cancuén, a békés maja kereskedõváros

HÍREK

KRONSTEIN Gábor

Cancuén, a békés maja kereskedőváros

A maja történelem szempontjából Guatemala újabb meglepetésekkel szolgált: a legújabb feltárások pontosítják ismereteinket a városi élet, a magaskultúrák kialakulási folyamatáról. Az észak felől Guatemala területére érkező maják históriája a Kr. e. 3. évezred derekán kezdődik.

E preklasszikus korban a kukorica művelése általánossá vált. A klasszikus korszak a Kr. u. 1. évezredet foglalja magába. Ekkor válnak a maják kultikus központjai valódi városokká, civilizációs központokká. A teokratikus államrendszer, a hozzá kapcsolódó hitvilág, a tudományosság, a városállamok közötti kereskedelem, az úthálózat kiépítése túl is haladt a csúcsponton, s a 9. század folyamán társadalmi összeomláshoz vezetett, legalábbis a déli városokból az északi - chiapasi, yucatáni - központok felé vándorolt a lakosság. Ennek oka egyrészt a klímaváltozás időszaka, másrészt egy növekvő társadalmi válság lehetett. Az eliten belüli és a kis államok elitjei közötti versengés gyengítette az államvezetést, a túlzott szentélyépítkezések pedig túlterhelték a köznépet.

Ilyen történeti háttérrel a szakértők a jelentős régészeti fölfedezéseket az északi(bb) vidékektől várták. Ott, ahol a tolték invázió (10. század) után a poszt-klasszikus korszak fél évezrede azzal telt el, hogy a különböző városállamok megkísérelték a maja birodalmat megszervezni. Egy szeptemberi tudományos közlemény azonban a guatemalai felföldön fekvő Cancuén városának régészeti szenzációjáról adott hírt. Egy tavaly fölfedezett házassági szerződés szövege arról tudósít, hogy egy szomszédos uralkodó ebből a városból nősült. A királyné palotája annyira elütött férje palotájától, hogy nyilván saját városából hozatott mesterembereket -vélték a szakemberek.

Ezen a szálon vezettek a cancuéni ásatások egy háromszintes királyi palota fölfedezéséhez. Az épület két és fél hektáron terült el, tizenegy udvara és 170 szobája volt. Körülötte két négyzetkilométeren kikövezték a talajt. A régészek egészen addig alábecsülték ezt a települést, elsősorban nagysága miatt. A város nagy területen feküdt, jó néhány ezer lakosa lehetett. Számos szépen megmunkált tárgyat találtak, de háborús pusztításnak nem volt semmi nyoma. A lakosság a Pasion folyó adottságait kihasználta, s jade és a  tükörkészítésre használt pirit és obszidián közvetítő kereskedelmével foglalkozott a maja felföld és alföld között. Ennek köszönhette, hogy a 7. században már virágzó város a nagy elvándorlás után sem hanyatlott le azonnal.

Angkor – a khmer főváros

A khmer törzsek a rónai császárkor elején kezdték használni a vasat. Nagyjából fél évezreddel később gazdasági életüket az öntözésre, az öntözéses rizskultúrára alakították át. Szellemi életüket – akkor még kizárólagosan – a hinduizmus, társadalmi rendszerüket az ókori Egyiptomhoz, Indiához és Kínához hasonló despotizmus határozta meg. A faluközösségeket a dévarádzsa (deva-raja, „istenkirály”) és nemzetsége, továbbá papjai, hivatalnokai irányították. A központosításnak volt előnye is: a nagyobb termelékenység, magas népsűrűség, erős hadsereg és a 11–12. században Indokínán túl még Thaiföldre és Malajziára is kiterjedő birodalom. A Kínai Nagyfal kivételével, amelynek gyakorlati célja volt, a khmer uralkodók építették a világ legnagyobb vallásos építményegyütteseit.

Ezeket a főváros, Angkor – „a Város” – területén építették fel. Angkor ugyan a 9. századtól a 15. századig volt uralkodói székhely, a méreteire vonatkozó adatok azonban a khmer virágkor kétszáz évére vonatkoznak, nagyjából a magyar Szent László és Károly Róbert uralkodása által határolt időszakra. Angkor akkoriban száz négyzetkilométerre terjedt ki (agglomerációjával együtt ötezer négyzetkilométerre), lakosságát ma a történészek fél-másfél millióra becsülik. Abban az időben a kínai Hangcsou és Jencsing (Peking) mellett a khmer székváros a világ legnépesebb települése volt. Fénykorát Csou Ta-kuan kínai diplomata örökítette meg, nagyjából úgy, mint a két kínai metropoliszt nem sokkal később Marco Polo.

A reprezentatív épületegyütteseket a 12. század uralkodói emeltették negyven év alatt. Csupán kőből 1,3 millió köbmétert használtak fel. Angkor Vat, a templomváros két négyzetkilométeren terült el. Fő épületéhez, a mauzóleum-templomhoz hatezer szolgálattevő (pap, tisztviselő, táncosnő, szolga) tartozott. Angkor Thom, a palotaváros ugyancsak két négyzetkilométernyi területet foglalt el, még több szolgálattevővel. Itt emelkedett a Bajon, a piramistemplom.

Angkor ellátását ötmillió hektár biztosította, kertek, rizsföldek, csatornák, gátak, vízemelők – több millió ember munkája. A birodalom hanyatlását külső támadások, a termés sok-sok terhe, az uralkodó környezetében mindennapos intrikák, több ízben fegyveres lázadás okozta. Engedményként a hinduizmus mellett egyenjogúsították a buddhizmust, de a thai (sziámi) csapatok előnyomulása miatt 1461-ben végleg elhagyták a várost.

A dzsungelbe veszett várost 1860-ban a francia Henri Mouhot kezdte feltárni. A század elején Hopp Ferenc is megfordult a romoknál. Magyar kutatók az elmúlt évtizedben kapcsolódtak be Angkor kutatásába (1992-ben a két államfő – Norodom Szihanuk és Göncz Árpád – létrehozták az Angkor Alapítványt). A világörökség részeként számon tartott romvárost számos ország segíti megóvni a további pusztulástól. Az alapítvány, jórészt német pénzből, a műemlék-helyreállítási munkákat végzi. A magyar szakemberek először a térség átfogó hidrológiai tanulmányát végezték el, valamint légi-, műhold- és űrsikló felvételeket 5-20 méteres pontossággal illesztenek össze minden fontos közigazgatási, hidrológiai, régészeti, műemlékvédelmi, geológiai, növény- és állattani adattal. Budapesten csak az idén 20 ezer látogató nézte meg a tavaszi és őszi fotókiállítást, s ugyancsak ebben az évben számoltak be negyedszer nemzetközi konferencián tevékenységükről. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint a Károly Gáspár Református Egyetemen folyik khmer tárgyú kutatás és oktatás.

Magyarságvizsgálat DNS-módszerrel

Az igazságügyi orvostan is csak az 1980-as években kezdte szélesebb körben alkalmazni apasági vizsgálatoknál, szexuális bűncselekmények elkövetőinek azonosítására a csontleletekből nyert emberi örökítőanyagot. A köznyelv ezeket DNS-vizsgálatoknak vagy génvizsgálatoknak nevezi.

Újabban lépett színre a történeti genetika. Egyes esetekben a családi rokonság bizonyítására, máskor népcsoportok azonosítására, esetleg egy mai nép génállományának többé-kevésbé teljes felmérésére. Vannak biztató eredmények. A cári család, illetve a kis XVII. Lajos azonosítását meggyőzően elvégezték. A magyar sajtó a közelmúltban figyelmet szentelt két csoport-genetikai kutatás első eredményeinek. Az volt a kérdés, van-e genetikai rokonság - nemi kapcsolat révén - a Neander-völgyiek és a Homo Sapiens között (Nincs.) Bonyolultabb problémát közelítettek meg genetikai módszerekkel, amikor az indiánok eredetét, földrészük benépesítési hullámait igyekeztek feltárni, illetve pontosítani. (Itt a legfontosabb tanulság az volt, hogy nem a mai ember egyféle alcsoportjától származnak. Genézisükben szerepet játszott a japán szigetek őslakossága, az ajnuk.)

Nagy-Britanniában most folyik egy történeti genetikai felmérés arról, hogy kiderítsék a viking (norvég-dán-svéd) génállomány arányát az angol népesség körében. A két és félezer donort a Shetland-szigetektől Cornwallig elhelyezkedő sávból válogatták össze. Az érintett huszonkét kisváros mindegyikéről tudták történeti források alapján, hogy ott biztosan sor került viking betelepülésre.

David Goldstein genetikaprofesszor (University College of London) biológiai mintának a férfiak sejtmagokból kinyert DNS-anyagát használja. Az ott föllelhető Y-kromoszóma részletes információt szolgáltat az alany férfi rokonairól. A női ősök vizsgálata elsősorban arra szolgál, hogy kiderítsék: a viking bevándorlók magukkal hozták-e családtagjaikat.

A magyar tervekről - kezdeti eredményekről s eredeti módszerükről - az MTA Szegedi Biológiai Központjának genetikai igazgatója, Raskó István, valamint egyik munkatársa, Kalmár Tibor számolt be a MTA Régészeti Intézetében egy októberi munkaülésen.

Nemzetközi érdeklődésre is számot tartó módszert fejlesztettek ki arra, hogy 1300-700 évek csontokból DNS-t izoláljanak, és arra, hogy ebből az anyagból hogyan lehet megsokszorozni az örökítőanyag-szakaszokat. Nem a sejtmagból, hanem a sejtlégzésben és energiatermelésben felelős sejtszervecskéből, a mitokondriumból nyerik a vizsgálatra alkalmas egész vagy rész-DNS-t.

Az innen nyert örökítőayag segítségével csakis az anyai géneket lehet vizsgálni, az anyai leszármazásra lehet következtetni. Ilyen összehasonlítás viszont alkalmas az egyazon temetőben található halottak közötti rokonsági viszony megállapítására. A régészet ennél többet is profitálhat a - még finomításra szoruló - eljárásból. Ha ugyanis az egyes Kárpát-medencei temetők csontanyagát eddigi morfológiai és metrikus adatok mellett genetikailag is össze lehet majd hasonlítani más temetőkével (az egykori magyar szállásterületeken és Belső-Ázsiában), világosabbá válna a Kárpát-medence népességtörténete, beleértve a honfoglalás koráét is. Ez a vizsgálat segíthet tisztázni olyan kérdéseket, mint a kettős honfoglalás, valamint az ugyancsak vegyes (itt szülött) - szláv, avar, onogur-bolgár, longobard, bajor - etnikai összetétel is.

A magyar föld kincse: Gorsium

A nemzeti önismerethez hozzátartozik a magyar föld múltjának - asz itt élt törzsek, népek életének bizonyos szintű ismerete. A régészeti feltárások (jelenleg legnagyobb lendülettel az autópálya építések leletmentései) folyamatosan bővítik a múlt ismeretét.

Érdekes lelet a pécsi bazilika mellett talált 4. századi krisztogram; Jézus nevének kezdőbetűiből és attribútumaiból formált bronz oltárdísz. A lelet egy római kori ókeresztény templom padlószintjén került elő. Ilyen krisztrogramok a hivatalos vallássá emelt kereszténység időszakában jelentek meg oltárokon, falfreskókon, hivatalos pecséteken és pénzérméken. A restaurált új krisztogramot a pécsváradi várban megnyíló millenniumi kiállításon mutatják be rövidesen.

A másik idei leletegyüttes, amire Bodroghalom határában bukkantak rá a szakemberek, jelentős fölfedezés. E bodrogközi térségben, amely nem ideális terep nomád nagyállattenyésztő népcsoport megtelepedésére, két és félezer éves szkíta sírokat találtak. Hármat azonosítottak, de teljes temetőt sejtenek a föld mélyében. Egy temető elárulhatja, e legészakibb feltárt szkíta elődök megtelepedtek-e, amúgy félnomád módra. Erről külföldön már meggyőző bizonyítékokat tártak fel (Moldávia, Ukrajna). A temető sokat elárul a népesség társadalmi tagozódásából is. A magyar régészet friss eredményei közé tartozik, hogy ezen a tájon megtelepedtek kelták is. Bodroghalom határában is van kelta temető, kétszáz méterre a szkíta síroktól. Bizonyítékok vannak arra is, hogy a Kr. e. 3. századtól az Északi-hegyvidéken feltárt temetők sigynna-kelta keverékstílusú sírokat tartalmaznak. Más szóval, a keleti kelta koiné - a továbbélő szkíta/sigynna csoportok jóvoltából - esetleg a Bodrogközben is folyt. A három sír feltárása - beleértve, hogy az egyikben a jó állapotban fennmaradt férficsontváz mongoloid típusú volt - fontos történelmi kérdésekhez adhat adalékot.

Napjaink legfontosabb régészeti ígérete: Gorsium (Tác). 1860-tól tudnak róla. A feltárásokat 43 éve irányítja mai régészetünk egyik meghatározó személyisége, Fitz Jenő akadémikus. Ez idő alatt a település egyhuszad részét tárták fel. A legújabb eredményeket összegezve a professzor úr úgy tartja - az 50 ezer embert befogadó amfiteátrum méreteire való tekintettel is -, hogy talán ez a város volt egyes időszakokban Pannónia legnépesebb települése. A légi felvételekből tudhatjuk, hogy a város a közeli folyócska mindkét partjára kiterjedt. Része volt az a hatalmas palota, amellyel - okkal-ok nélkül - összefüggésbe hozzák a Seuso-kincseket. Mindenesetre Gorsium nem csupán Pannónia császárkultuszának volt a központja, nem csupán ott ülésezett a tartományi gyűlés, hanem - az akkor hajózható Sárvíznek kikötője is volt.