Ugrás a tartalomhoz

História 2000-03

Tóth Anna Judit , Bóna István , Glatz Ferenc , Gergely Jenõ , Kiss Lajos , Jordán Gyula , Kádár Gábor , Vági Zoltán , Frisnyák Zsuzsa , Tóth István György , Kronstein Gábor

História

5. fejezet -

Folyóink nevének eredete

FIGYELŐ

KISS Lajos

Folyóink nevének eredete

Az új európai víznévkutatás eredményei

Földünk felületének mintegy 71%-át tengerek és szárazföldi vizek borítják. A folyó és álló vizek különféle fajtáinak: a patakoknak, folyóknak, tavaknak, mocsaraknak, forrásoknak, gleccsereknek stb. egyedi nevei, az úgynevezett „víznevek” jól körülhatárolható csoportot alkotnak a földrajzi nevek összességében. A víznevek természetesen nem függetlenek a földrajzi nevek egyéb csoportjaitól. Különösen szorosan kapcsolódnak hozzájuk egyfelől a településnevek, amelyek emberektől lakott helyekre vonatkoznak, másfelől pedig a települések belterületén kívüli határrészek vagy dűlők nevei.

A víznevek, különösen a nagyobb folyók nevei, rendkívül szívósak, s ezért a földrajzi nevek legrégibb, legarchaikusabb rétegéhez tartoznak. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a távoli múltban a nagy folyók – mint a tájékozódásnak és a közlekedésnek jelentős tényezői – valósággal nemzetközi tulajdonban voltak, s kialakult nevüket nemigen cserélték fel mással. Fontos szerepet játszottak a nagy folyók a határvédelemben is: gondoljunk a Római Birodalom limesére a Duna és a Rajna mentén. A folyók nevének megváltoztatása ezért jóval ritkábban fordult elő, mint a háborús pusztításoknak, természeti katasztrófáknak is kitett, olykor lakosságot cserélt városok, falvak átkeresztelése. A hódítók és az új telepesek rendszerint átveszik a vidék korábbi lakosai által használt vízneveket. Így kaptuk mi, magyarok készen a Kárpát-medence legfontosabb vízneveit: Duna, Tisza, Dráva, Száva, Zala, Szamos, Maros, Körös, Temes stb. A honfoglalás után a magyar nyelvben keletkezett Sajó, Berettyó, Hejő, Egregy, Szilágy, Fekete-ügy stb. újabb kronológiai réteget alkot.

Elvétve találkozunk folyónévcserével is. Egykor a Bégát a Temes folyó ágának tekintették s ugyancsak Temesnek hívták. Ezért kapta Temesvár a nevét. Az új névhasználat szerint viszont Temesvár már nem a Temes, hanem a Béga két partján fekszik.

Természeti és műveltségi nevek

A víznevek legnagyobb részben, a régi víznevek pedig szinte kivétel nélkül ún. természeti nevek, és mint ilyenek a vizek természeti adottságaival, azaz például a folyóknak folyó voltával, medrüknek bizonyos sajátosságával, vizüknek színével, szagával, ízével, hőfokával, csobogásuk hangjával, folyási sebességükkel, környezetüknek növénytakarójával, jellemző állatfajtájával stb. vannak kapcsolatban. A magyar névadásból származó víznevek közül idetartozik az Almás, Aranyos, Árpás, Fehér-tó, Hangony, Nyárád, Ér, Homoród, Lápos, Sebes stb. A Kárpát-medence szláv eredetű víznevei közül a természeti nevekhez sorolandó a Balaton, Cuha, Szuha, Túr, Kovászna, Kraszna, Ilosva, Beszterce, Tapolca stb. Minthogy az alapjukul szolgáló köznevek száma meglehetősen korlátozott, a természeti neveknek minősülő víznevek gyakran ismétlődnek, azaz többfelé is előfordulnak.

A természeti nevekkel a műveltségi nevek állanak szemben. Ezeket az embernek a tájban végzett különféle cselekvései magyarázzák, így például a földművelés, pásztorkodás, erdőirtás stb.

Meglehetősen ritkán kerülhetett sor arra, hogy egy folyót valamely személyről nevezzenek el. Futólagosan vizsgálva személynévi eredetűnek látszik a Kaposba torkolló Koppány patak neve. Ám ez csak látszat. Egykor a patakot a partján tenyésző fűzfákról Füzegynek hívták, de idővel ez feledésbe merült. Az új, Koppány név a patak menti Törökkoppány helységről vonódott át a patakra. A Koppány helységnév az ómagyar Koppány személynévből keletkezett, a megkülönböztető szerepű Török- előtag pedig arra emlékeztet, hogy a hódoltság korában a falu fontos török birtok volt. A Gömör megyei Balog folyó nevét le lehetne ugyan vezetni a „balkezes”-nek értelmezett Balog nemzetségnévből, de jóval valószínűbb az a feltevés, hogy a Türingiából bevándorolt őstől származó Balog nemzetség maga vette nevét a folyó menti birtokairól, s a Balog folyónevet a vízrajzi helyzet magyarázza: a Rima bal oldali mellékvizével van dolgunk. Hasonló szemléletet tükröz a Lőcse városnak nevet adó Lőcse folyónév, amelynek előzménye, a szlovák Levoca azzal kapcsolatos, hogy a folyó a Hernád bal oldali mellékvize.

Változó nevek

Egy-egy folyót nem mindig hívnak ugyanúgy a forrásától egészen a torkolatáig, hanem egyes szakaszainakmás-más lehet a neve. Például az ókorban a Dunának a felső szakaszát, amely egyes írók szerint Bécsig, mások szerint a Vaskapu-szorosig terjedt, Danuviusnak nevezték, alsó szakaszát pedig Isternek hívták. Később a Danuvius név átvonódott a folyó alsó szakaszára is. – Korábban kettős neve volt a jobb felől a Tiszába ömlő Hejő folyónak, mert felső szakaszát, amelynek vizét a miskolctapolcai meleg források olyan hőfokon tartják, hogy sohasem fagy be, Tapolcának nevezték. A szláv eredetű Tapolca és a magyar Hejő (tkp. „hévjó”, azaz „meleg folyó”) egymásnak jelentésbeli megfelelői. Keletkezésükre nézve feltehető, hogy a szláv név a folyó meleg vizének közvetlen érzékelése alapján, a magyar név pedig talán szláv mintára, tükörfordításként jött létre. Valamely kisebb folyó völgyének új települőktől való megszállása ugyanis többnyire a víz folyásával ellenkező irányban, alulról felfelé szokott haladni. Így szállhatta meg a magyarság is a Hejő folyásának alsóbb részét, a folyó felső szakasza pedig megmaradhatott a szlávok lakóhelyéül, akik természetesen saját folyónevüket is megőrizték.

A víznevek szerkezeti felépítésének uralkodó típusa a különböző korszakokban más és más lehet, és ez módot ad a kutatónak arra, hogy feltárja az egymás alatt, ill. fölött elhelyezkedő kronológiai rétegeket. Például a régi magyarban kedvelt volt a „folyó” vízrajzi köznév. Utótagként szerepelt számos folyónevünkben: Berettyó (Berek-jó), Disznajó, Disznójó, Hejő, (Hév-jó) Székelyjó stb. Képzővel bővült alakja a Jód. Ugyancsak a régi magyar nyelv sajátja volt az ügy ~ igy „patak”, „víz”, amely a Fekete-ügy utótagja.

Eredetmagyarázat és hagyomány

A víznevek eredetmagyarázatakor csakúgy, mint az egyéb kategóriájú földrajzi nevek és a köznevek vizsgálatakor is nem a mai hangalakból, hanem az elérhető legrégibb adatokból kell kiindulnunk. A Zagyva folyónevet például a mai magyar nyelvérzék a „zavaros” jelentésű zagyva melléknévvel hajlandó rokonítani. Minthogy azonban a középkori oklevelekben a folyónak Szagyava (Szagyava) volt a neve, az ismeretlen eredetű, a zagyvál igével összetartozó zagyva melléknév pedig csupán a 16. században bukkan elő, a Zagyva folyónév etimológiáját máshol kell keresnünk. A magyar folyónév előzménye egy olyan szláv Sadjava lehetett, amely a szláv sadja „korom” (tkp. „lerakódás”) származékaként keletkezett, és a folyó sötét színére utalt.

Valamely víznév etimológiai vizsgálata nem feltétlenül azonos a szabatos oktani (aetiológiai) elemzéssel, azaz annak a konkrét oknak a felderítésével, amelynek folytán egy-egy álló vagy folyó víz nevét kapta. A jobbról az Izába ömlő Disznó-patak és a jobb felől a Marosba torkolló Disznajó nevének előtagja a magyar disznó, „sertés” főnévből alakult. Az etimológus ennyivel többnyire kénytelen megelégedni, bár tudatában van, hogy számos kérdés nyitva marad. Tisztázásra vár, hogy a névadás háziasított sertéssel vagy vaddisznóval, állattenyésztő, állattartó tevékenységgel (például makkoltatással) vagy vadászattal van-e kapcsolatban. Ha vaddisznóval kapcsolatos, akkor vajon arra utal-e, hogy a patak mentén huzamos időn át vaddisznók kondái szoktak tanyázni, vagy pedig arra, hogy egy alkalommal láttak vagy elejtettek arrafelé egy valamiért nevezetes vaddisznót, talán egy termetes öreg remetekant, illetőleg dagonyázó fias kocát, s ez az esemény emlékezetes maradt. A disznó állatnévből azonban növénynév is szokott alakulni (disznókék, disznókömény, disznóparaj, disznóporcsin stb.), vagy valamely személynek válhatott ragadványnevévé, s akár efféle áttételen keresztül is válhatott belőle pataknév. Egyedül a helytörténet döntheti el, s az is csak ritkán, melyik feltevés a helyes.

Ősi víznevek

Az Európa területén jelenleg beszélt nyelvekből vagy azok előzményéből megfejthető víznevek kronológiai rétege alatt található még egy alsóbb, ún. óeurópai kronológiai réteg is. Valamely víznév csupán akkor tartható óeurópainak, ha maradéktalanul megfelel öt feltételnek: 1. Ne legyen megmagyarázható abból a nyelvből vagy annak előzményeiből, amelyet az általa jelölt víz mentén beszélnek vagy beszéltek. 2. Indoeurópai etimonnal és az ősi indoeurópai örökségre jellemző morfológiai szerkezettel kell rendelkeznie. 3. Jelentésének „víz, folyó, folyás, folyadék” szómezőhöz kell tartoznia, illetőleg a víz valamely sajátosságára kell utalnia. 4. Európai, s nem Európán kívüli folyó vagy álló vizet kell jelölnie. 5. Tövét és szerkezetét tekintve Európában még legalább egy ősi víznév tartozzék rokonságába mint etimológiai megfelelés.

Többnyire a nagyobb folyók viselnek ősi, óeurópainak mondható neveket, bár a hosszúság nem döntő kritérium. Kisebb folyóknak is lehet óeurópai jellegű nevük. Az óeurópai víznévanyag az indoeurópai térség nyugati részén még a külön nyelvi fejlődés megindulása előtt keletkezett, s ezért egyetlen konkrét indoeurópai nyelvből sem származtatható. Skandináviától Alsó-Itáliáig és a brit szigetektől a Baltikumig, sőt a Donig óeurópai víznevekkel lehet számolni. Ezeken a területeken található – régi idők óta – a következő nyelvek beszélőinek otthona: germán, kelta, illír, itáliai, venét, balti s bizonyos fokig a szláv. Az Alpoktól északra ez a kronológiailag legalsó víznévréteg, amelyet egyáltalán el lehet érni, Dél-Franciaországban és a Földközi-tenger mellékén viszont ez az óeurópainak hívott réteg másodlagosan települt rá még régebbi rétegekre. A Kárpát-medence folyónevei közül az óeurópai rétegbe tartozhat a Dráva, Száva, Maros, Zala stb. Van olyan feltevés, amely szerint végelemzésben a Duna sem kelta vagy szkíta, hanem még régebbi, óeurópai eredetű.

A víznévadás természetesen nem egységes abban a nagy térségben, amelyen az óeurópai víznevek megtalálhatók. Vannak ún. gyakorisági vagy folytonossági gócok. Ilyen a balti nyelvterület, mert nagyon sok ősi víznévnek, bárhol legyen is Európában, többé-kevésbé pontos megfelelője van a Baltikumban. További gyakorisági vagy folytonossági góc a Rajna-vidék, különösen a Mosel- vidék, ahol a kontinuitás a kelta–román–germán nyelvviszonyokra is érvényes. Ám a balti és a rajnai góc egy fontos pontban különbözik is egymástól: a baltikumiban folyamatos, töretlen a fejlődés, a rajnaiban viszont a névadók és a jelenlegi beszélők között törések vannak, olyanok, amilyenek Latiumban vagy Skandináviában is észlelhetők.

Az óeurópai víznévhálózat korát természetesen csupán becslésszerűen lehet megállapítani. Krahe szerint ez a hálózat a Krisztus előtti II. évezred első felében már kialakult, de ez a becslés semmiképpen sem vonatkoztatható az óeurópai víznévhálózat egészére. Ajánlatosabb óeurópai víznévréteg helyett víznévhálózatról beszélni; ilyen jellegű nevek helyenként jóval későbben is keletkezhettek, mint a Krisztus előtti 1500. év.

Az óeurópai víznevek elméletének természetesen kritikusai, sőt tagadói is vannak. Némelyek szerint az „óeurópai” fogalma csak pótlék az „illír” helyett, s általa egy alig ismert értéket egy teljesen ismeretlennel helyettesítenek azáltal, hogy névfejtési formulaként csupán az indoeurópaiból való származtatást ismerik el. Az óeurópai vízneveket, legalábbis részlegesen, főleg Közép-Európában nem indoeurópai eredetűeknek is szokták tartani, és másodlagos indogermanizációról beszélnek. Imott-amott valóban akadhatnak az óeurópai névhálózatban nem indoeurópai víznevek, de ezeket bajos kimutatni. A nehézségek áthidalására mindenekelőtt a víznevek módszeres összegyűjtésére és feldolgozására van sürgető szükség.

A szerző 1999. január 11-én az MTA-székházában tartott székfoglaló előadásának rövidített szövege. (A szerk.)