Ugrás a tartalomhoz
Találatok pontosítása
3 találat

Jogi alaptan

ELTE Eötvös Kiadó, Szilágyi Péter

A kötet nem korlátozódik a tételes jog tanulmányozásának előfeltételét képező olyan jogi alapfogalmak rövid magyarázatára, mint a jogalkotás, jogalkalmazás, jogforrás, jogszabály, jogi norma, jogtétel, jogviszony vagy alanyi jog, hanem emellett részletesen tárgyalja a jog- és állambölcseletnek azokat a kérdéseit is, amelyek megértéséhez nincs szükség előzetes tételes jogi tanulmányokra. Így többek között behatóan foglalkozik az állam- és jogtudományok tudományelméleti és módszertani kérdéseivel, az állam és a modern állam kialakulásának folyamatával és következményeivel, az állam sajátosságaival, funkcióival, szuverenitásával, az állami szervek típusaival, a normativitás mibenlétével és a jog fogalmával, a jogrendszer tagozódásával és a szupranacionális jog kérdésével. Az ELTE jogi karának nívódíját 2002-ben elnyert mű átdolgozott és jelentősen bővített kiadása az európai uniós jog sajátosságait és alapvető fogalmait a Lisszaboni Szerződés alapján tárgyalja, emellett kitér néhány, a közelmúltban nagyobb figyelmet kiváltó kérdésre, figyelembe véve az új Alaptörvény rendelkezéseit is.

Kálvini egyházszervezet modelljének hatása a modern polgári demokrácia kialakulására

Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Csevár Nóra

A tanulmány a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0006 - „A tehetséggondozás feltételeinek javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen” c. pályázat keretében készült.

Profilalkotás hazánkban és külföldön

Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Cseh Katalin

A tanulmány a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0006 - „A tehetséggondozás feltételeinek javítása a Károli Gáspár Református Egyetemen” c. pályázat keretében készült.

Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
Elektronikus tartalomfejlesztés és szolgáltatás a kutatásban és felsőoktatásban
TÁMOP 4.2.5.B Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása