Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

15. fejezet - LEVELEK, DOKUMENTUMOK

15. fejezet - LEVELEK, DOKUMENTUMOK

A század világi irodalmának (a terjedelmi korlátok miatt fölöttébb vázlatos) bemutatását a 16. század világának (még sokkal vázlatosabb) bemutatásával zárjuk. Válogatásunk középpontjába a „mit gondoltak a nemiségről/paráznaságról elődeink?” kérdést állítottuk, hiszen a válasz nagymértékben meghatározta a világi irodalmat, annak jellegét, lehetséges műfajait, a befogadók típusát. Férfi olvasóink (s talán a hölgyek is) nyilván borzongva olvassák a házasságtörő férfi korabeli büntetését. Az általunk rajzolt kép azonban szükségszerűen leegyszerűsít: Losonczy István (Balassi múzsájának apja) vasszigoránál, Istennek hála, enyhébb a gyakorlat: egyetlen olyan 16. századi esetről sem tudunk, ahol az idézetteket alkalmazták is. Az a Török János, aki lefejezteti három gyermekének anyját (ezt az eseményt verseli meg Christian Schesaeus előző kötetünkben közölt latin nyelvű históriája), egy házasságtörő asszony perében enyhe ítéletet hoz. Sok mindenre akad példa, akárcsak az ellenkezőjére. Thelegdy Kata verses levelének értelmezésekor is szem előtt kell tartanunk a szerzőnek a címzetthez intézett határozott felszólítását: „Kegyelmed az levelet senki kézibe ne adja!” Nem oly könnyű megismerni őseink magánéletét...

Figyelmet érdemel, hogy Balassi Bálint még indulatos levelében is ragyogó stilisztának bizonyul, olyannak, aki a legdurvább megállapításokat is a mitológia nyelvén teszi. A levelekbe szőtt Balassi-idézetek, az elveszett históriás éneket felmondó jegyzet Szamosközytől, Nádasdy Tamásnak a felesége irán érzett aggódó szeretete és a kamoraszék (hordozható illemhely) kicsinysége miatti bosszankodása, Ibrahim zászlósaga válogatott káromkodásai, a posztómetőné fiának és Székely Ferenc leányának az esete, Káthay Mihály kívánsága, miszerint „az pogán bölcsektűl istenasszonyok gyanánt tiszteltetett, drága szép asszonyokhoz hasonlítandó szűz leányoknak isteni imádságos és könyörgő emlékezetekben lehessek”, a Balassitól verseket kérő Batthyány Ferenc szerelmeslevele, Forgách Simon beszámolója a sírva bujdosni induló Balassiról, a házasságtörő terhes asszony lefejezését elrendelő ítélet – csupán színfoltok a 16. századból, de talán megsejtetnek valamit abból a közegből, melyben kötetünk írásai születtek.

A különböző dokumentumok, levelek egy része, minek is tagadnánk, azért itt kapott helyet, mert nem tudtuk őket máshová besorolni. Például Bornemisza Péter eredendően vallásos, néhány sorával az istenhit alapkérdéseit feszegető, önnön vívódásait, saját és mások bűneit kendőzetlenül feltáró munkája, az Ördögi kísírtetek (Sempte, 1578), a maga egészében nem kerülhetett be kötetünkbe. A megkísértéseket dokumentumszerűen bemutató bűnös-katalógusát azonban hiba lett volna nem közölni. Thelegdy Kata verses levele – noha nincs párja a század magyar irodalmában –: missilis, elküldött levél, azaz célszerű volt itt, a levelek között közzétenni.

A dokumentumok, levelek időrendben követik egymást. A szövegközlés alapjául szolgáló forrásokat a dokumentumok végén adjuk meg.

A paráználkodás büntetése

Részlet Losonczy István falutörvényéből

Mándok (Szabolcs vm.) 1549. szeptember 29.

Azmely házasember mással latorkodik, az pelengérben szegezzék az szerszámát, és egy sarlót adjanak kezében, hadd metssze el ő maga. Annak felette tíz jámbor polgárokkal és tíz jámbor asszonyállatokkal, térden állva, ő maga kövesse meg feleségét.

A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye, Kiad. Kolozsvári Sándor és Óvári Kelemen, III, Bp., 1892. 32. – Bánffy család levéltára, E 15 (másolat)

Nádasdy Tamás levelei feleségének, Kanizsay Orsolyának

Győr, 1552. november eleje

Szerelmes Orsikám, ím, ez bekötött levélből megérti kigyelmed, mit ír az te régi szolgád, Németh Kristóf; azért, ím, küldtem egy ruhának való tafotát. Küldd el és matattasd bé néki én szómmal és te szóddal, de kérlek, hogy el ne feledd, mert ez is te bűnöd, hogy néha ugyan nem kicsin dolgát is el szoktál feledned.

N[ádazsdy] manu pr[opria]

Ez levél adassék az én szerelmes Orsikámnak!

Szerelmes Orsikám, akár tűrjem s akár tagadjam, de bizon igen szorgalmatos és félelmes vagyok, hogy nincs jól dolgod, mert sok napja immár, hogy semmit nem írál. Istenért kérlek, írd meg, hogy mint vagy, mert jóllehet nehéz az te nyavalyád, de ha valami nyavalyád vagyon, kinnebb, hogy értsem. Én egészségbe vagyok, de jobb felől, mind alol-felül fájnak az fogaim, de azért görzölök vélek. Isten tartson meg mind vajdáné asszonyommal.

Datum győri tábor, novembris 1552.

Az te Nádazsdyd etc.

Ím, ez zsacskóba két pessaria vagyon, azaz az szerszám, kit az titokhelre kell bocsátani. És vagyon ezen zsacskóba egy szelencekenő, mely kenővel az pessariát, ha bébocsátod, megkend az kenővel. Arra kettő az pessaria, hogy hol egyiket, hol másikat bocsásd be, mert ha csak egy volna, hamar kümenne az ereje. És nappal is bocsásd be, éjjel is. Nappal két óráig tartsad nálad, éjjel tovább lehet.

Továbbá ugyanazon kenővel az derekadat és az részét az hasadnak, azhol fáj [kend meg], mikor lefekszel is – (fordétsad) – mikor felkelsz is, és az kenés után mind az derekadra s mind az hasadra meleg ruhát tétess.

Nehezen írta ezt az te Tancid, de nem lehete egyéb benne etc.

Három rövid magyar levél, Történelmi Tár, 1878, 186–187.

Nádasdy Tamás levele feleségének, Kanizsay Orsolyának

Bodonhelyi tábor, 1557. szeptember 16.

Szerelmes Orsikám. Ez esse fiai eltörték az én úti kamoraszékemet, és az te kis úti székedet hozták el, kire az én aszú faromnak csak az fele is alig fér reá, és míg rajta ülök, nem különb, mintha félig csigáznának, azért kérlek, küldd ide az kamara zselleszéket mind vánkosával egyetembe, ülhetek is rajta. Az bolt előtt való pitvarba vagyon, merthogy Kinsperger uramat várjok vala, az nagy szobában vala, és én tétetem be az kis pitvarba. Azmint írtam vala, hogy ma elindulunk, nem lehete, holnap indulunk, mert még ma érkezik ide bán uram és lovászmester uram. Egy kocsira tegyék az széket, még ide jutnak véle. Isten tartson meg. Datum az bodonheli táborból Tort, etc. 16. septembris 1557.

Az te agg hadnagyod

„Szerelmes Orsikám...” A Nádasdyak és Szegedi Körös Gáspár levelezése, Kiad. Vida Tivadar, Bp., 1988, 193.

Szamosközy István leírása az 1578-as budai lőporrobbanásról

egy Musztafa budai basáról szóló, elveszett históriás ének alapján

1573. Musztafa basa Budában. Ez idejében kétfejű bialbornyú lőtt volt, kit mikor az basának vittek volna, az basa csudálván, megnyúzatta az fejét, és az udvara kapujába szegeztette. Másnap az basa háza meggyúladván, sok kárt vallott volt marhájában. Továbbá az bialborjú kettős feje felől sok jövendőmondókat hívatott volt be. Látott volt ilyen álmot is az basa, hogy hát az Duna vize mind elmosta az Buda várát, és az Szent Gellérd hegyit is. Az álommagyarázók és jövendölök azt mondták az basának, hogy az vár romlását jelentené az víz; de miképpen romlana, ük nem tudnák, hanem csak az Isten, hanemha az keresztyének jűnének reá etc. Az bialfü felől azt mondták, hogy gondot viselne az basa magára, mert az basa nagy gyalázattal kiesnék az basaságból. Ezért az basa igen haraguván, igen szidogatta az jövendőmondókat.

Buda várának szép palotái vadnak Gellérd hegye felől, mely[ek] délre vadnak, oda vagyon szép folyosója, Szent István temploma és palotája is délre vadnak; napenyíszetre Zsigmondnak szép palotái, mind piros és fejér márvánkőből. Három kapuja az várnak, mindenik mellett mély árkok vadnak, teteiben az királyok vadakot tartottak; középső kapu mellett csonka tornyot raktak. Igen erős vízvára vala, felső várból az Dunára nyúlt alá; nagy bástyái egybe szolgálnak.

1578. szinte pünkösd napján, esztendővel azután, hogy az jövendölők az álmokat megmagyarázták volna, nagy szárazság tarta abban az hóban. Nappal három órakor nagy setét felhő kezde lenni, tarta mind napestig, azután erős dörgés, csattogás, villámás. Vala egy torony az várba Zsigmond palotája mellett, kinek Címer torony volt neve. Számtalan sok porral volt rakva. Ez tornyot éjfélkor megütötte az mennykű. Nagy fényességgel jött az kű alá, mint egy lámpás; ez tornyot és az mellette való palotákat mind elhánta vala. Az Szent István tornya és palotája és temploma és az Csonka torony megmaradtának. Igen sok keresztyén rab volt az Csonka toronyban, ötszázig való, harmincnégyet vesztett az kű bennek, kik az torony tetein aláhullottak. Az Csonka torony körül való őriző törökök mind elvesztek szörnyűképpen. Sűrű házak voltak Csonka torony körül, melyben jancsárok és lakos törökök voltak, ezek mind odavesztek. Török emingek, zsidók az Tarkatoronyban fogva tartattanak, ellenben török barátok voltának, mind odavesztenek. Temérdek sok hadi szerszámok vesztenek, némelyeket az Dunába hánt, némeleket szélleldöntött. Az vízvár is törökkel, marhákkal teljes volt, azokat is mind elhánta, vesztette. Felsővárban egy mecsit volt, Lajos palotájából csinálták volt az törökök, oda estve hetven pap ment volt, kik az megholt basa lelkéért miséztenek; ezek is mind ottvesztek, az Dunába széllel és ide-s-tova hánta űket. Az Dunán való hidat is nagy helyen általszakasztotta volt. Királyok rejtekháza föld alatt vala, ott az császár kéncsét tartották, mind odaveszett az is. Az város kapui mindenütt megnyílt volt, házaknak ajtai azonképpen, lakatok, zárak megnyíltanak. Az Rákosnak egy mélföld, az messze, fél mélyföldig az török szerszámait és egyéb afféle marhákot elhánt az por Rákosra. Reggel, az nap hogy feltámadt volna, szerin-szerteszéllel az hegyen az nagy füst vala, egyik az másikat nem látja vala. Az törökök széllelfutottak reggel sírva-jajgatva, ki anyját, ki fiát, ki atyját kereste. Az török azt mondja, hogy csak fizetett nép tizenkétszáz veszett akkor. Basa háza az Duna mellett vala, onnat várban sírván megyén vala, azután sok ideig házából ki nem jött, gyászfekete ruhát csináltatott, és azzal siratta Buda veszését. Az pesti keresztyén papra igen haragudt, hogy ily hír volt, hogy az pesti pap ez veszedelmet jól tudta, és az végvárakba is az magyaroknak megírta volna, hogy ez következik Budára. Előhívatta az papot, szidalmazta, és az fejére pökött egynéhánszor. Ezelőtt nem régen az basa fűpapja keresztyén hütre tért volt, és az basának szemtűl-szembe megmondta, hogy hamis hütöt vallanának; ezokáért megégették volt.

Egy ősz énekből írtam ezeket.

Veress Endre, Musztafa budai basa álma, s a nagy lőpor-robbanás – Szamosközy István történeti feljegyzése, Történelmi Tár, 1896, 741–743.

Bornemisza Péter: Ördögi kísírtetek

1578

A PARÁZNÁKRÓL

Egy királynál száll meg Károly császár, és talál házába egy nemes leányzót berekesztve, én hiszem, ott felejtötték volt, hírét hallván, hogy császár oda jűne: az leányzó, midőn sírna, kérdezi, mi dolga volna. És megmondja, hogy az király rekesztette be. Az császár elereszteti tisztességesen, de ott nem örömest marad, azután az várat is elrontotta.

Egy barátból lőtt pap Csehországban kényszeríttetik az pispekektül, hogy hagyná el feleségét, és jó papsága lenne, amaz azt míeli, véli, hogy azután ismét haza fogadhatja: de röttenetes kísírtetekbe esik, és magát megöli.

Egy jeles bölcs, midőn gyermeki megégtek volna az házban, mond: íme, mivel fizeti meg Isten az én bujaságomat. Mindazáltal azután is, midőn egynek házába elröjtözött volna, hogy annak feleségével élne, ugyanott megöletik. Óh, ki nagy dolog ennyire megszelesedni eszes embernek.

Egy ifjú oskolamesterségébe gonoszul élt az deákgyermecskékkel: midőn prédikátorrá lőtt volna is, elhagyta feleségét miatta. Más hasonlatosképpen jár, kit én noha igen keményen megfenyegettem, de mégis nem óhatta magát, hanem szolgálóleányával is lakott. Maga ifjú nemes nemzet felesége. Kit fő emberek, urak és nemesek tiszteltek, bölcs prédikálásáért. Ily csuda rettenetes dolog elkezdeni az bűnt, drága dolog, ki az eleinek állhat ellene.

Nagy fő embereket mondhatnék, kik feleségekkel kétképpen, elől-utól élnek, sodomiták módjára. Nyolcvanesztendős vénembert is hallottam, ki császárnak tanácsosa. Ki hinné, hogy titkon ily bűnök is légyenek, ha Isten ki nem fakasztaná, kiről énnekem őmagok is szóltak. Űk, noha ravasz módra, mintha más míelte volna, de én eszembe vöttem bizonyos jelekből, hogy ő dolgok. Jaj, ki lator ez világ! No, látja Isten mindennek szívét.

Egy igen híres prédikátor és igen jámbor is, sok dolgait beszélte úgy, mint szándék szerint. De szüntelen való imádkozása és fohászkodása miatt nagy győzelmet vött sok kísírtetin, de nem mindeneken. Níha két nap, níha két hétig, níha egy hónapig tartott rajta az gerjedező kísírtet, úgyannyira, hogy felesége lévén, tíz röndbeli apró leánkákat kísírgetett, de egyet sem sérthetett meg. De az leányok súgtak egyik az másiknak, azkor igen röttegett, hogy kitudódik, azba meglankodott kévánsága, azután ismét felindult, és ugyan szemtelenül reá gyühödt. De mindenkor Isten talált tartóztatást benne. Ezt nekem nagy sírva mondotta.

Mikor szintén ezeket írnám, én is csaknem úgy jártam, mint egy orvosdoktor, ki azt mondja vala: Engem az orvosdoktorságom igen megröttent sokszor, mert midőn csudálatos röttenetes és iszonyú betegségekre találok, én is röttegek bele, hogy netalám Isten engem is azfélékkel ver meg. Én is az sok kísírtetek között nemcsak röttegést, de ugyan kóstolását is éreztem. De mondanád, miért szólsz magadról? Megfelel Szent Pál, hogy senki feljebb ne vélne annál, azmi vagyok.

De nagy különbség vagyon az híveknek kísírtetiben, kik azmellett vigyázván imádkoznak; és az ördög tagjai latorságiban, kik az latorságiban ugyan gyönyörködnek. Mint most is fő pispekről hallom, hogy ezt mondta: Az nagy paráznaság, torkosság, részegség, kevélység és az sok apácai fertéztetés között: most élek ez világba. Vaj, átkozott élet, ki örök halálra változik, amint az Úr mondja: Jaj, kik nevettek, mert még sírtok.

Sok titkos latorságokat mondhatnám ki az mostani pispekeknek is, és káptalanságoknak, kiket az őmaga inasi beszélnek, azkik nekik szolgáltak az utálatosságokban.

János király egy pispekről mondta: Hetvenhét vétkét kell elszenvednem egy nemes jószágáért. Az immár hetvenhét leánynak pártáját tartotta ládájába.

Kéncstartóról, Fráter Györgyről hallottam, hogy néha az udvarbíró az míes leányzókból bevitt nékie.

Mennyi klastrom és káptalanság volt Magyarországban, és most is vagyon, ki győzné megírni, csak azmit hallottunk is felőlek. Elámélkodunk az ítélet napján sokról, mikor azt mondják: Uram, nemde az te nevedben prófétáltunk-é? És azt felelik: Távozzatok el tűlem, kik álnokságot cselekesztek.

Az mostani suiták, kik tettetik szüzességeket, csuda titkon való fertelmességet míelnek. Nem kell Istennek álnok szüzesség.

Röttenetes dolgokat sok ezért hallottam sok klastrombéliekről, barátokról, apácákról, jezsuitákról, káptalanságról, papokról, kik külső szüzességeket mutogatván, ezerszer undokbak voltak az sodamabélieknél, mert sokan apró fírfiúgyermecskékkel, sok móddal, sokan szamár barommal undokoskodtak, némely tehénnel, borjúval, némely disznó és eb barommal. Hallottam, hogy az asszony is reá vonta az ebet, régen Semiramis királyné asszony lóval baromkodott, és megholt az mérge miatt, amint írják. Voltak oly undokok, kik az tyúkot is kínozták. Némelyek az markokat szorították öszve, némelyek fúrólyukat csináltak, sok undok asszonyok, leányzók hurkával morcongottak, és némelynek bennek szakadt, esmértem is bennek, kiket orvos gyógyított nagyobb szégyenekre.

Némely asszony és leány bűrből csinált szerszámmal latorkodott. Némelyek őmagok asszony asszonnyal, fírfiú fírfiúval undokoskodtak, nemes nemzetek is. Az elromlott klastromokba az apácáknak árnyékszékeket rakva találták mindenütt apró gyermek csontjaival. Jaj, ki vak volt ez világ!

Követek minden istenfélő jámborokat, hogy megbocsássák, hogy ennyi undokul kiírtam ezeket. Olvasd meg Szent Pált, ő is hasonlókat számlál elő, mint veszett eszek az istenteleneknek, kik az Istent nem akarták ismerni és tisztelni, és azért Isten is őket undok bálvány tiszteletire: tőke, kő, fakép, csúszó-mászó barmoknak tiszteletire eresztötte és lángozó buja kévánságokra, hogy az természet felött fírfiú fírfiúval és asszony asszonnyal éktelenkedjék, kiket azért számlál Szent Pál, hogy az hívek iszonyodjanak azféle megvakító ostorátúl az Istennek, és őtet féljék, tiszteljék, és segítségül híják. És lássák azt is, mely szörnyű az titkonvaló képmutató jámboroknak szüzességek, és pökjék az ő titkonvaló undokságokat. És meg ne utálják az Istentűl szereztetett szent házasságot.

Tudom, most is sok latornak nehéz ez kijelentés, mondom azfélének, azki olyan, és mégis ki nem akar térni, és azok sok patvaros szóval szidalmazzák ezeket. És finnyálkodva jelengetik, mintha iszonyodnának az nagy éktelenséges írásoktól. De ne higgy neki, mert hazud, és titkon ennél is nagyobb latorság vagyon ezfélékbe, és azzal csak kívül jelengetik jámborságokat, és így álnok képmutatók. Ezek, ha nem tudják hasznát venni, az hívek ezer hasznát vehetik ez szörnyű undok dolgok értelmének is, mert megismerik, mely röttenetes elhagyatni Istentűl, és könyörögnek, hogy ne vitessenek az kísírtetbe. [...]

Mi időnkbéli paráznák

Mi időnkben is volt ezféle ördögi csalárdság, hogy az barát, azkit gyóntatott, elhitette, hogy Szent Ferenc hozzá menne éjszakára. Az ura eszébe vötte, és megengedte feleségének, hogy fogadná vígan. De ő is hozzákészítötte magát, csináltatván egy nagy kolcsot, mintha ő Szent Péter volna, és reá fogja, hogy híre nékül alászökett Mennyországból, és annyira megverte Szent Ferenc atyánkat, hogy halva vitték el az szemétről az több barátok.

Az anabaptisták közt is voltak azféle csalárdok, hogy elhitették az leányzót, hogy Isten jelent néki, hogy véle hálna. Óh, átkozott világ, ki nagy az te latorságod. De nagy az vakság mibennünk is. Nem, nem láthatjuk undokságodat, mert mind elhálólják az szemfényvesztő latrok, az ő hazug ageb atyjok, az Sátán mesterségéből.

Ezek mellett mostani nagy urakról is csuda titkos latorságokat mondhatnék, császárok, császárnék, királyok, királynék, zászlósurak és az ő feleségek, ki házasságában, ki özvegységébe, mit míeltek. De nem nevezek sokat bennek: hanem csak az hívek épületire mondok egyníhányat, kiből hadd pironkodjanak az istentelenek.

Azt halloni, régen Budán az paraszt polgár asszonyoknak szép úrfi szabású gyermekek lőtt, otthon kedig az úr feleséginek és a nemesekének oly rútak, mint az kocsisok és szakácsok. Gondolhatod mitűl.

János királyné, Isabella, midőn Kassán lakott, hogy megmondták szolgálóleányi gyermekszülését, azt mondta: hasa tisztul véle.

Egy nagyasszony, midőn szolgálóját férjnek adták volna, mond néki: Édes leányom, féljed az Istent, és jámbor légy, és így Isten lészen véled. Ha én azt míeltem volna, ennyi nyavalyára nem szállottam volna.

Egy asszony leányát így inté, mikor hazaadta: Édes magzatom, istenfélő és jámbor légy, hogy az te urad mosolyodjék, midőn valahonnan megtérvén, házát látja. Szokták mondani: bánatba nagyobb bánat nincs, mint felesége tisztátalanságán bánkódni, kit csak azkor felejt el, mikor az nyulat űzeti az agarakkal.

Egy színmutató anabaptista prédikátorhoz, ájtatossága miatt midőn sok asszonyok járnának, végre sokakkal lakik. Midőn halálra vinnék, mond: Sokszor ki akartam térni, és véget vetni, de annyi rabságába voltam az ördögnek, hogy nem lehetett; most kedig örömest meghalok, és hiszem, hogy az Úr megkegyelmezett énnekem. Légyen így vége immár az én sok bűneimnek, kivel Istenemet szidalmaztattam, az híveket megszomorítottam és lelkemet kínzattam.

Egy lator tisztes ifjat, hajdút, mikor fogóval szaggatnának egyéb tolvaj bűneiért is, mond: lakjál test, az régi lakásodért.

Friderik császár leánya volt Albertnél, türingiai Langraviusnál; eznek, noha tisztes gyermeki volnának feleségétül, de arra kéri az virrasztót, hogy megölné feleségét. Az virrasztó megjelenti az asszonynak. Az asszony titkon elfut, de éjjel nagy jelt harap az nagyobbik fián, hogy megemlékezzék róla, miért futott el az anyja. Ezek végre kiűzték az atyát, és szégyenül holt meg.

Csehországban Zsiska amiatt kezdette volt rontani és pusztítani az klastromokat és káptalanságokat, mert egy apátúr elragadtatta volt egy nemesnek leányát.

Egy főnemes ember Budán egyníhányat az ő gonosznőiben levetkeztet, és ő maga is mezítelen nyergelé őket.

Lichterstain Kristóf, csehországi sokváras úr szörnyű fertelmességeket míelt Nickelsburgban. Mindenik szolgájának sok lator asszonyokat hozatott, és előtte egyszersmind latorkodtatta, ha melyik utol végezte el, aznak az farát ő maga bottal verte. Jaj, ki gyühös szemtelenség volt ez. Kiért Isten is testben, lélekben megverte; és minden jószágát is megivá.

Az ő fővárosa Nickelsburg volt Morva határán, kinek tíz urát ismerte egy ember, hogy Isten vötten-vötte el egytűl-rnástúl, hogy gonoszul éltek. Az város is mind elégett volt.

Balassi Menyhárt beszélte szörnyűségét az lator bujaságnak, hogy ő elein Budán, mikor az fris polgárfeleséget elhozatná, az bűntétel után elutálá őket, és émelygett belé, gondolván, egyebek is mint undokoskodtak véle, azért nem fekhetett egy ágyba vélek, hanem előzte mellőle, és párnát hagyított neki. Amaz éjten-éjszaka mind elmorgott vele. És így is mérgét megmutatta Isten az latorságnak.

Egy ifjún oly nagy szörnyű kévánság volt, hogy az oltárra felhágott titkon, az fa festett asszonyemberre. Az ördögnek rettenetes gyühösségét fakasztja ki Isten azfélékkel is.

Igen röttenetes szörnyű dolgot míelt egy deák Csatárt, Váradhoz közel. Egy nemesasszony hal meg, és éjszakára az koporsóba tettetik az templomba, hogy másnap eltemetnék. Az deák beorozkodott, és véle undokoskodott ez rút eb. De természet felött való latorsága ez az sátánnak. Piha, undok lator!

Debrecenben mind lovastol megégettek egy rác papot.

Homonnai Gáspárról röttenetes hírek voltak, mind nőtelen, mind nős korában, ki szolgáival, jobbágyival, azok feleségivel sok undok dolgokat cselekedett mohón és telhetetlenül. Ugyanis semmi bűnben meg nem telhetik az ember, azki reá adja magát. Ez oka, hogy ha ki meg nem tér, véghetetlen kínja lesz pokolba.

Konstancinápoly és Buda veszedelme előtt röttenetes undokságba éltek, sok lator bujaság, éjjel való gyolkosság, boltok feltörése, nagy lakás, sok versengés volt, és azból még idején megítélték veszedelmeket, így valamely ember elmerül bujaságban, annak veszedelme elközelget nyilván.

Egy barátom sírva mondta, hogy sok esztendeig ótta magát tisztátalan élettül, de azmely esztendőben paráznaságnak vétkébe esett, azban minden gyermeki megholtak.

Alexanderhoz midőn perzsiai követek jöttének volna, és az asztalnál az asszonyokkal és leányokkal tiszteletlenül fogdoskodnának, az iffiú Alexander elhívatja az asszonyokat, mintha majd megtérítené őket. És helyettek öltöztet ifjakat asszonyember ruhába, kikkel handzsárok voltak, és midőn szorongatnák őket az részeg vendég, ki-ki mind általveri az ő felét.

Egy nemes olasz parázna feleségét éhhel ölte meg, ilyképpen: hogy mindennap jó sült pecsenyét tétetne az tömlöc ablakára, hogy azt érezvén, inkább kínlódnék. Amaz végre karját is mind megrágja, és úgy hal meg.

Egy olasz feleségét, ki mással lakott, három esztendeig tartotta fogva, csak níha-níha küldött enni. Végre midőn az asszony igen megkeseredvén, siratná bűneit, és halálhoz készülne, erősen könyörög, hogy az ura csak egyszer jűne hozzá, hogy halála előtt követné meg. Kin az ura könyörülvén, kiveszi az fogságból, és az elbágyadt és elszáradt asszonnyal szépen kezdik bánni, lassan-lassan, nem mohón etetni és itatni, fereszteni és nyugodni. És meg kezd telni, és ismeg szép színe megjű, és azután nagy jámborul laktak. Most is sok buja természetűk vágynak, kik mondják, hogy nem állhat ellen gonosz kévánságának. De így megtanulnának azok is.

Egy Sós István, felötte igen bujalkodó vala, akármely szolgálóleányát és akármely koszost is lenyomott. Isten török kézbe öt esztendeig tartatá, de azután is nem óhatta magát, és azt mondta, hogy százat fertéztetett meg. Ez nagy pápás misehalló vala, és böjtelő, de bolondul az holtaknak, és igen firtatta, hogy nem az Kristus érdeme, hanem az jó cselekedet idvözít. Ezfélék azt vélik jó cselekedetnek, azmit Isten nem kéván, azmit parancsolt kedig, azt kevés bűnnek tartják, ha megtörnék is.

Egy gróf sok betegségi után jobbult meg. Más grófnak minden gyermeki holtonholtak, és úgy tért meg.

Nagy dolog ez, hogy Dávidnak tíz fő-fő rend feleségi voltak, és immár ötvenesztendős volt, mégis szolgája felesége, Bersabe csak egy tekintéssel meggyőzé, maga sokkal szebbek is voltak ott annál. Nagy dolog, mondok, oly istenfélőnek, oly gyakran imádkozónak, oly nagy prófétának így járni. Nagy dolog Salomon királyban is ez, hogy ezer asszony sem lehetett elég. De vélem, az több okai között azért is engedhetett, hogy senki maga erejébe ne bizakodnék.

Francofordiában egy vénembernek volt ifjú felesége, kivel az szolgája lakott, holta után elveszi, de minden jószágát megissza, mely tött húszezer forintot készpénzül jószág nékül, még azfelött adósa maradott közel kétezer fotinttal; ez is bölcs büntetése Istennek, hogy éhezzék utána az test.

Norimbergában egy azért élt latrul, hogy elválasszák feleségétűl: de annyira megvesszőzik, hogy harmadnapra meghal.

Itten közel vala egy nemesernber, ki alkolmasan bírta magát, kinek tisztes felesége, gyermeki voltak. De midőn nem elégednék jámbor társával, elveszi Isten tűle. És sokszor igyekezett megházasodni, de nem lehetett. Azalatt özvegységében is szolgálóival lakott, egy gyermekét az disznókkal porcogtatta fel is. Azt eltitkolták, és szolgálóit férjnek szerzetté. Őmaga igen megbetegszik, és betegségébe igen elszárad, és minden fírfiúi ereje megfogyatkozik, de az kévánság ugyan megvolt nagy kínnal benne. De ereje nem volt reá. Végre megköveti az Istent, és fogadta, hogy többé Istene ellen nem él, egy úgy talál társot.

Egy herceg felesége írt volt két levelet, egyiket férjének, másikat szeretőjének, feledékenységébe az szerető levelét férjének küldi, az férjéét amannak. Az ura mihent megjű, ottan őmaga megöli.

Török János feleségének fejét vétette, hogy szolgájával kapta.

Tibai Gergely Ung vármegyében lófarkon hordoztatta és néggyé vágattatta udvar-bíráját, hogy feleségével két esztendeig lakott, kitűl gyermeki voltak. Az asszonynak is fejét vötték. Ez az urát estve ágyába szépen megcsókolgatta, és mondta, hogy ez képhöz jár imádkozni, és azkor latorkodott.

Vincentia egy város, egy leány miatt jutott az velencések birodalmára, mert az ura elvitette volt az polgár leányát. Trója is szép Ilona miatt veszett el, Benjáminnak minden nemzete elveszett az levita felesége miatt.

Egy ember midőn az őmaga leányával lakott volna, az anyja akarta eltitkolni és a leányát megöli, ki miatt ők is meghalnak: íme, mint sóz egy bűnt másra az sátán.

Két fő magyar prédikátort tudok én időmben, kiknek fertelmes életjek szörnyű volt. Mindketten megholtak. Dolgokat Isten ítéletire hagyom, az egyik sokat pironkodott, mert miatta asszonyt is, leányt is öltek, és mikor kinn látták, akár utcán, akár mezőn, az kapások is azt kiáltották: Bika, bika, bika. Netalám szégyenébe megkeseredett, és megtért Istenhöz.

Az másik is, noha híres prédikátor volt, de igen szegényül sok gyermekivel élt, ez mindholtig egyníhány asszonnyal és leánnyal lakott, és nagy dögbe holt meg. Mikor az felesége sírván panaszolkodott, miért míeli, níha igen verte és szidta, hogy ne szóljon, níha azt mondta: Nem jut-é néked is benne? Az oskolamester feleségének írt volt egy levelet, azt a mester kásába főzte meg neki, és megetette vele a levelet. Fiai jók is, gonoszok is maradtak, ítélje az Úr Isten. De en a tanács: minden félje az Istennek utolsó ítéletit is.

Ismét egy jeles prédikátort láttam gyermekkoromban, Kálmáncsai Mártont, ki elein igen nagy híres doktor volt, ki Debrecenben holt meg. Ez mikor Újhelyen laknék, Batizi Demeternek megmondja titokját, hogy régtűl fogva egy leányt tartott fírfiúi ruhába inasul, és véle lakott, de végre elveszi feleségül. Ez elein nagy pap úr volt.

Noha utálatosságot cselekedett, de ám megtért, és jobban cselekedett, hogynemmint Ádám pap Nyitrán, ki kocsisul és lovászul tartott egy asszonyt sokáig, és azt az asszonyt egyéb bűnbe is találták, kiért megégették, és ő maga kiváltotta szörnyű dolgait Ádám papnak.

Senki ne csudálja, hogy azféléket is kiírok, mert az Úr mondja: Nihil est occultum, quod non revelabitur. Netalám valakik hasonlók megröttenvén, megtérnek. Lám, én magam sem rekesztem ki.

Zágrábott Draskovits György pispek idejében volt egy Péter pap, ki kívül nagy alázatosan tartotta magát, de végre úgy kapták, hogy egy fürdőkádban ült egy kisleánnyal, kinek anyjával is lakott. Volt ott egy vak pap is, mikor asszonyember ment hozzá, megtapogatta az orcáját, ha sima-é és ifjú-é. Ezt a vakság sem tudta megtéríteni.

Egy német prédikátor, András, sok szégyent és nyavalyát vallott, hogy nem tűrt feleségével. Más német prédikátor Vaydenbe, midőn felesége kívül sokkal vétkeznék, egy nehézkes asszonyt is lenyom az mezőn, és azmiatt pápás pappá lészen. De időre, midőn az falun menne lovon által, az atyafiai az asszonynak megragadják az féket, és megöletik törvénnyel. Ennek is szép felesége és gyermeki voltak.

Ismét egy német prédikátor, igen híres eszes, tudós és gyors minden dolgaiba, de anabaptista, sokkal vétkezvén megöletik. Ez erősen prédikálta azelőtt, hogy az jámbor élet által idvözül az ember, nemcsak az Kristus érdeme által, de halála felé csak egyedül ahhoz kellett folyamni, és jó hitbe múlt ki. Ki előszer az Istennek és azután az lelkipásztornak is hálát adott, hogy őtet jó útba hozta.

Egy ötvös, midőn kételkednék feleségéhöz, tetteti, hogy már ő sokadalomba megyén: és lovát az szomszéd faluban hagyja, és hazaorozkodik, és elröjtözik az grádics alatt, azonba felesége készül frisen latrait vendégelni: az ötvös elvárja nagy nehezen, hogy szinte lefeküdjenek, és mind az kettőt megöli.

Bécsbe egyet kecskével kaptak, mondják, hogy némely asszonyok tudván, az kecskére mint veszett esze, intötték, inkább ővélek lakjék. De ő ugyan arra gyühösödött volt, és megégették.

Egy főnemes ember Sáros vármegyében, Kapi György beszélte, hogy egy oláhra midőn törvényt tennének, és kérdeznék, miért lakott az kecskével, egyebet nem tudott mondani, hanem hogy övé volt az kecske, és ő szabad az ő marhájával, íme, ugyan természet ellen megbolondítja az ördög azokat, kik az Isten igéjét nem tanulják. Mint ez bűnnek sem ismerte lenni ezt az ő utálatosságát. Most is sokan nem vélik bűnnek, amit miéinek, akár bujaság, akár részegség, akár uzsora csalárdság légyen. Jaj, ki röttenetes az vakság!

Ez mostani budai basának visznek egy szép magyar rableányt, az fő feleségétűl megköveti, és véle megkérdeti, ha ismért-é azelőtt fírfiat, azt mondja, hogy nem. Az basa megismeri, hogy hamisat mondott, és vízbe vetteti.

Egy kardinál megalkuszik egynek az urával, hogy légyen szabad járni feleségéhez. Egy olykor vacsorát készíttet az kardinál, de nem mehet reá, végre az urával lefeküsznék, az urának az bátyja véli, hogy az kardinál hál az öccse feleségével, és mind az kettőt megöli. Másnap megértvén, hogy az kardinál él, azt is étetővel elveszteti, és ő maga elszalad, íme, mindnyájukat mint büntette Isten, azkik csak tudták is, és segítők voltak az gonoszságnak.

Egy gróf, ki császárnál nagy becsben volt, midőn szolgája feleségével laknék, egy olykor küldi el szolgáját, amaz megérti ura szándékát, és elröjti magát házánál, és megöli az grófot. Mind azféle dolgok Istennek bölcsességes ítéletiből lesznek. Hogy senki ne eszeskedjék Isten ellen semmi bűnnek megszerzésébe. Mert nehéz Istent megcsalni.

Monetarius anabaptista csalárd prédikátor egy leányt elhitetett, hogy Isten jelentette őneki, hogy az leánnyal hálna, mert különben az Isten igéjét sem prédikálhatná. Ezt az leány gyónta meg az ottvaló papnak.

Egy barát is, midőn koldolna, és egy menyecske otthon volna, ura az mezőre járván, nagy álnokul elhiteti, hogy az szent emberrel ha hál, magtalan nem lészen, és gyermeki élnek. Ezféle fortélyokat számtalant mondhatnék.

Más barát, midőn gyóntatna egy menyecskét, azt kérdezte, hogy az ura mindkét felől, elöl és hátul él-é véle. Ezt sírva mondta az asszony az urának. Bocsánatot kérek az istenfélő hívektől. Jóllehet emlékezetre is iszonyú, de hogy jól kitessék az ördög gyühössége azok közt is, kik kívül szentséges színt mutatnak: kényszeríttettem kijelenteni annyival inkább, hová szörnyűbb.

Egy leány csuda emberségesen oltalmazta magát, midőn egy fajtalan úrfi atyjánál megszállott volna. Az szüléi tudván gonosz természetit az úrnak, kérik leányát, hogy elröjtöznék, amaz nem akar, hanem inkább eleibe megyén, az leányt erővel kézen fogja és ölelgeti, és beviszi az maga házába. Mond az leány: hadd előszer vonjam le az szekernyédet, amaz megengedi, és az leány csak félig vonja le az hosszú szárú német szekernyét, és elfutamodik, amaz csak elpirul. De látván ily okos emberséggel, egy főszolgájának szerzi és négyezer forintot ad véle. íme, Isten mint tudja megtéríteni az jámbor élete mellett való fáradozást.

Alexander vitézi közül egy miatt, midőn egy leány nem oltalmazhatná magát, mond: hagyj békét csak, ím, sok pénzt mutatok. És elviszi az főlegényt az kúthoz, hogy oda röjtötték volna az kő közibe, mikor az legény behajlott volna, az leány nyakra-főre alátaszítja. Ezért, hogy tisztességét az leány oltalmazta, Alexander ötét megajándékozá.

Csudálatos dolgokat értöttem okos, jámbor asszonyokról is, kik az ő urokat oltalmazták gyalázattúl. Bölcs deák ember beszélte ezt, hogy ötét sokszor az ő felesége oltalmazta, mert akarata ellen is annyira izgattatott bujaságra, hogy mihent leányt látott, ottan esze, kedve, értelme megváltoznék. De azelőtt megmondta feleségének ez ő ily gonosz természetit, és intötte, hogy reá vigyázzon, és megszólítsa, ha csak valami gonosz jelt látna is hozzá. Mert a gonosz indulat annyira volt rajta, hogy noha nem akarta, és megmondta feleségének, sőt mindennap imádkozott is, hogy Isten elvenné róla: de mindazáltal bár szinte felesége reá nézett is, azért egyik szeme feleségére nézett, ha látja-é, és titkon hol megcsípte szolgálóleányát, hol lábával nyomta, avagy csak mellé ment is, könyökével megérte. Mikor asztalnál ült is, előhíjta valami örvével, ha tányért, cipót, pohart vött el tűle, az ujjával mégis megérentötte az ujját. Egy nap százféle nyughatatlanságit beszélte, annyira, hogy mint az macska, mikor egeret lát, ottan futamodik, avagy az agár az nyúlra, ő is, noha nagy értelmes volt magába. De megvakult és megkábult ottan, mihent leányt látott, és bolondul is reájok röpösött az szíve, és annyira nyughatatlankodott, hogy mihent az írást letötte kezéből, ottan az jutott eszébe, hová vigye az személyeket; níha elgondolta, hogy kertébe, szénaasztag megé, níha pincéje kamarájába és egyéb rejtekhelyekre, níha még az kemence is jutott eszébe. De mindezeket eszébe vötte, hogy ördögi gonoszság rajta. Mért felesége fő nemzet, tisztes ember, és ő maga is tisztességbéli volt. De az Isten az ő feleségének annyi eszet, értelmet, okosságot adott, hogy felülhaladta vigyázassál, magabírásával, jó tanáccsal az bölcs firfiat, ki urát nem utálta meg érötte, hanem könyörgett az Úr Istennek mellette, és csudaképpen megtartatott. Az férfiú is, mikor eszébe vötte, és megesmérte magát, ő maga pökte undokságát, és fohászkodván csudálta dolgát. Salomon, egy fekete asszony miatt, mint járt, Aristoteles, Sámson, Dávid, kiket ők is szégyenlettek.

Sokféle az emberi szédelgés, kinek havibetegség miatt, kinek részegség miatt, kinek telhetetlenség miatt, kinek bujaság miatt annyira elszelesedik eszek, elméjek, hogy magokban tiszta bolonddá lennének, ha más meg nem szólítaná. Ily az emberi romlottság.

Régen Lucullus szolgát tartott csak arra is, hogy mikor mohón ennék, az szolga megtartóztatná az kezét. Voltak olyak, hogy elfeledkeztek az tál felött. Maga mikor megtért eszek, jeles emberek voltak.

Más hasonló

Vala egy úrrend, ki noha feleségét nagy tisztességbe tattotta, és igen szerette, de mikor leányt látott, akár szépet, akár rútat, ottan azra veszett esze. És imily hitvány gondolatokat hozott a Sátán eleibe (tisztesség adassék minden jámbornak). Ennek ezkora kicsiny, ennek ezkora nagy, ennek kopasz, ennek szőrös az szerszáma. És így titkon magában válogatván óhajtotta. Ezek penig oly nagy szörnyűségvel voltak rajta, hogy valahol járt, vagy idegen földön, falun, városon, piacon, mennyegzőbe, és akárhol látott leányokat, de az éktelen gondolatok mind szívébe forgottak. Ezek miatt annyi kínját beszélte, magában pironkodván és pökvén őmaga dolgát, kit meg nem írhatni. Ezek felött házánál való lángodozás oly nagy volt benne, hogy az asztal felöl felkölt, és valami örvével elküldötte leányát, hol boltba, hol imide, hol amoda. Éjjel is felkölt felesége mellől, és níha elküldette feleségét hol múlatni, hol barátihoz, és magát beteggé tötte, és sokszázképpen gondolkodott, mint töltse be gonosz kévánságát. De azért azonba igen féltötte jó lelkiismeretit is, jó hitit is, fél az Úr Istentül is, féltötte tisztességét is. Azért, azmikor szintén alkolmatossága lehetne az bűnre, azkor másfelől elijedett, megváltozott és röszketett miatta, és könyörgeni kezdett. Immár hogy eltért és elhagyta gonosz szándékát, megint mihent felesége hazajütt, és nem volt oly alkolmatossága, mint azelőtt, újonnan különb-különb mesterségvel izgatta az pokolbéli ördög. De azért ez nem mindenkor volt rajta, hanem amint az havibetegség hóba jön el, és mint az harmad- és negyednapi hideg, napszámra és órára jődegél, úgy jütt az átkozódott gerjedezés is reá. És, mint az kórság is, idejét tartja, és azután megcsendesedik, úgy volt az ő undok kévánsága is. Midőn azért megcsendesedett, avagy níha el is esett, azután igen keservesen sírt, és mindenben magát átkozván, fogadást tőn, hogy soha többé nem míeli, ily szóval: bár nyakam szakadjon, bár kezem, lábom elszakadjon, bár szemérmes testem megrohadjon, ha míelem, és több nagy fogadásokat míelt, csakhogy, ezekről megemlékezvén, megröttenne és elszoknék róla. De két-három hét múlva úgy indult fel benne, hogy ismét, mint egy bolond, úgy járt, és reszketvén erősen könyörgött, hogy az Úr Isten adja az ő szent lelkét. Ne nézze az ő régi sok bűneit, bocsássa meg azokat szent fiáért, és tartsa meg az ő tisztességére.

Én néki erről ezt mondtam: Satanas expetivit te, ut cribraret tanquam triticum, sed dominus orat pro te, ne deficiat fides virtus tua: Tu autem expecta dominum, viriliter age, confortetur cor tuum, expecta dominum.

De imez, hanem szörnyű dolog volt benne, hogy szerelmes társa halálán feküdt, és níha az kórság elbágyasztotta, hogy, mint egy holt, oly volt; azkit ő szeretett az szolgálóleányok közül, főnemes udvarló leányzót behítt, csak tizenkét esztendőst, legyezni, és csak ketten voltak; az felesége ott vonokodott, ő penig az leányt ölébe vonta, és kezével morzsolta szerszámát, egyébképpen nem illette, de szándéka sok volt, kire Isten nem eresztette. Végre, időre az Úr Isten igen nagy halálos hosszú betögséget ereszte reá, ott enyhedett meg undok kévánsága. De az betegség után esztendővel ismét meg kezdett indulni. De féltébe inkább vigyázott.

Ezt is beszélte, hogy azután is más felesége idejébe őmaga külön lakott egy házba, és ott éjjel-nappal Szentírást olvasott, és imádkozott: oda felesége hol ládát, hol almáriomot nyitni elküldette kis leánykáit, nyolc-tíz esztendőseket. Mihent őket látta, ottan az Írásba esze veszett, és reájok is szándékozkodott. De az kisleánykák valamikor bejöttek, vagy megbotlottak, vagy azmit kezekbe vöttek, hogy asszonyoknak vigyék, avagy egyébképpen is sokszor ezt mondták: Jésus, segílj, uram Jésus, ne hagyj. Mihent ezt hallotta, ottan meghidegedett benne az kévánság, és nem nyúlt hozzájok. íme, kicsinybe említették az Úr nevét, de nagyba oltalmazta őket. Szép dolog, azki cselédét imádkoztatja mindennap. Ezt is mondta: mikor a kis leányokat két kezével fogdosta, éjjel álmába megzsugorodott az keze, vagy kitekeredett, és sokképpen kínlódván megijedett.

Ezekről ő énnekem ily szép prédikációt tött. Immár sok százszor megérzettem, hogy az emberbe jóra egy csepp erő sincs őmagátúl, ha elhagyatik Istentül. És mondta.

Láttam egy ifjú prédikátort, kit az ördög níha eb képébe kísírtgetett, reá ugatván és az ugatásból neki szólván az ablakról éjtszaka. Amaz jó ifjú lévén, felkölt imádkozni és tanulni az Szentírást, és midőn sokszor azból megbátorodott volna: mondta énnekem, immár úgy tetszik, hogyha mennyi ördög vagyon pokolban, mind reám jűne is, megfelelhetnék néki. De én mondtam néki: Fiam, nem tudod te még, micsoda az ördögi kísírtet. Mert az te kísírteted csak az röstségből való felrázás, hogy tanulj, de ha csak az legkisebbik ördögöt eresztenék is reád, úgy, mint ő akarná, mind teneked, mind énnekem százezerszer eszünket vesztené. De várjad tovább csak, megérted, mit mondok.

Mondta azt is, hogy látta, azki nagy betegségében fiát ördögnek ígérte, csak meggyógyítaná, de Isten fiát nem adta néki, hanem ezzel verte az száját, azkivel ígérte, hogy valamit az szájába tött, hogy megegye, ottan emberszarrá változott az szájába. És az lelke sokképpen kínlódott, és magát eszesnek vélvén bolondoskodott.

Bornemisza Péter és Heltai Gáspár művei, s. a rend. Nemeskürty István, Bp., 1980 (Magyar Remekírók).

Balassi Bálint uram felelete az zólyomi bíró és tanács ellen arról, azmint az fejedelem előtt ez napokban bévádoltatott

Zólyom, 1583. szeptember 12.

Hogy én ez ideig kegyelmetek előtt arról nem szóltam, azmire engem ezen tisztességem oltalma vezérlett, annak nem feledékenség, sem tisztességemre való gondviseletlenség az oka, hanem csak ez, hogy azelőtt, mikor tudtomra esett volna, minémű hamis és éktelen panaszt az zólyomi bíró s ittvaló polgárokkal öszve mind magamra, mind szolgáimra őfelségének írt volna, vártam azt, hogy kegyelmetek öszvegyűlvén és ugyan kegyelmetek előtt akartam nékik megfelelnem, de miérthogy addig nem kerestek, míg én itt valék, és énnekem is immár Balassa András uramhoz bátyámhoz kelleték mennem, elmúlhatatlan jeles dolgaimért, ez volt oka, azmiért hallgattam ekkoráig, de immár látván az kegyelmetek gyülekezetit, nem halasztóm tovább, hanem megfelelek nékik, kegyelmeteket követvén, úgy, hogy hasonló mírtíkkel ügyekezem megtérítenem nékik az énreám tett hamis panaszokat.

Írták azt énmagam felől, hogy én néminemű asszonyállatot szabad utában nemcsak megfertőztettem, hanem még ugyan megfosztottam volna. Erre azt felelem, hogy hazudtak tisztességemben praktikáló ároló kurvájok és beste kurvafiajok. Mert nékem sem szándékom, sem dolgom olyan nem is volt, és amint azideig énreám sem rapina, sem violentum adulterium soha nem bizonyosodott, hiszem Istent, hogy soha ezután sem bizonyosodik. De ha őnekik úgy fáj valami hamis panasz, mért nem keresnek engem törvénnyel, hiszem sem országos had nincs most, hogy iura silerent, sem oly szegének, hogy arra való költségek nem volna, sem oly bolondok, hogy perleni nem tudnának. Én sem vagyok elszökhető, mert zálogom vagyon ez országban; fel is találnának azon, de mint bizzonak igazságokban, megtetszik azon, hogy contra quam inter eos convenerant, az ország kapitánya és kegyelmed, főispán uram, és kegyelmed viceispánja előtt ők semmi törvénnyel előszer erről engem meg nem kerestek, hanem intempestive őfelségének engem béárultanak. Noha azután az bíró egy szolgám, Horváth János előtt erős hittel és eskvéssel megtagadta, hogy őfelségének énreám semmit nem írt, maga immár akkor árulóival vermet ástak volt alám. Mert őfelségének igaz helett hamisat és bizon gyanánt hazugságot írtak volt.

Írták azt is, hogy én éjjel-nappal iszom, és hogy én mind szolgáimmal öszve sybaritica életet viselek; ebben is hazudtak, mint tisztességemnek vesztő pór fítta fentő híres kurvájok, mert mi soha természet ellen nem éltünk, sőt az sybaritica élet minémű légyen, Isten abba bizonságom, hogy soha nem tudom. Hogy vígan laktunk, nem tagadjuk, de mi azzal sem bírót, sem más polgárt meg nem bántottunk, abban kedig, az én italomban mi ellenek lehetett nékiek, soha nem tudom, holott sem az kurva anyjuk gyapjú szekér borát, sem az kurva bestye atyjok keresményét nem ittuk, hanem az mi magunkét költettünk. De én hiszem, azt kívánta bíró uram, hogy azon bánkódjunk mi, azmin őneki kellene bánkódnia, ha vak nem volna.

Írták azt is, hogy feleségek, sem gyermekek tőlünk békével nem maradhatnak, de ez eborcák bár ne többet nevezzenek, hanem csak egyet, mely asszonyembert avagy leánt igyekeztem én itt megszégyeníteni. Ha feleségek jámbor, miért féltik, ha tudják, hogy aranyat rozsda nem fog. Ha kedig nem az, miért őrzik, holott tudják, hogy az Philelphus gyűreje nélkül meg nem oltalmazhatják. De revideden szólván, valamit énreám és az én szolgáimra írtak, hazudtak tökéletlen árulóival benne. Ez légyen éntűlem választ az emenda linguae heliben.

Jan Kloc, Adalékok Balassi Bálint életrajzához, ItK, 1965, 487–497.

Virágének-mondás emléke tanuvallomásokban

Kolozsvár, 1585. szeptember 17.–október 8.

Testes Gregorii Nagy contra filiam Francisci Székely coram iisdem.

György deák vallja: Nagy Miklósné mondta énnékem, hogy a leány a Posztómető Mártonné fiára vallott volna szeplésítése felől. ...

[...]

Erzsébet, Fejér Jánosné vallja: Szájából hallottam ezeket ím, csak nem régen, a leántól, Székely Ferenc leányától hallám – mondván: „Nem tudok, mit tégyek, mert nem jól vagyok.” Kérdezni kezdém. És monda: „Amaz tökéletlen áruló, a posztómető Mártonné fia veszte.” Egykor esmeg mondá: „Jaj, jó Erzsébet asszony, a fémet ugyan reád bízom, de ugyan jól érzem, nálam, vétkeztem én ezekkel: Vince deákkal és György deákkal is, a Kis Imre fiával, az Molnár Tamással is, de az átkozott, a Posztómetőné fia tudta legjobban.” Továbbá én ugyan egy ágyban is láttam a Molnár Tamással a leánt, de Nagy Györgyné fiát ott nem láttam, soha semmit is nem szólott reá.

[...]

Márta, Vékony Istvánné vallja, hogy nem látott semmit, hanem egykor éjjel, valami legéneknek mond vala virágéneket az leány és pohárt tölt vala. „Az Nagy Györgyné fiát soha ott nem láttam.”

[...]

Orsolya, Varga Jakabné vallja: „Jól esmérem a Nagy Györgyné fiát, de soha nem láttam, hogy oda, Székely Ferenchöz járt volna, vagy ott beszéllett volna. Az várbéli ifjakban láttam, hogy oda jártak. Az Gergel, Nagy Györgyné fia, egykor beszélli vala, hogy hasas volna a leány, mert néki megmondta volna egy asszony. Beszéllé azt is, hogy ijesztik a leánnyal. De minthogy ő ártatlan, nem fél senkitől.”

[...]

Márta, Vékony Istvánné vallja: „Ez Erzsébet leány vala, és az gazdája honn nem vala. Egykor későn estve, hát valami legénkék vadnak az leánnal. Ott vala az Székel Ferenc leánya is, és hát virágéneket mondnak, de semmi gonoszságot nem láttam hozzá.”

Szabó T. Attila, Egy virágének-mondó kolozsvári leányzó pajzán históriája 1585-ből,Magyar Nyelv, XLVII. 499–451.

Ibrahim, balatonendrédi zászlósaga levele Pisky István, tihanyi várkapitánynak

Koppány, 1589. március 2.

Adassék az hazug, tekéletlen, hitetlen, bestye kurvafiának, Pisky Istvánnak Tihonba, tulajdon kezibe.

Te, hamis hitető, hitetlen, bestye rossz kurvafi, eb, ország kóborlója, nem Pisky István, hanem Kurvafi István és kurvafia az te neved; az volt, az van is, az légyen.

Bestye, hitetlen kurvafi, talánd azt tudtad, hogy én Konstáncinápolyba mentem tetőled való féltemben, bestye kurvafia, azért utánom ilyen levelet írtál? De bestye, hitetlen kurvafi, ha az jégen nem lött, mert énnékem nem írtad, és énnékem tudtomra nem volt, hogy jégen köll megvíni; de immár most értem, mi az akaratod. Készen vagyok, bestye kurvafi, és ezelőtt is kész voltam, de te nem voltál ember hozzá, hanem rossz kurvafi voltál. Azért, ha holnap akarod, vagy holnapután akarod, én itt készen vagyok, valamikor te akarod. Én az agaságot másnak eladtam, sem bégtől, sem basától nem tartok, ha követ jöjjön is, hiszem az Istent, hogy ellent nem tart róla. Hanem így víjonk, bestye, hitetlen, rossz, bestye kurvafi: egy korlátba ketten menjünk bé, sem tehozzád magyar vitézek ne mehessenek, sem énhozzám török vitézek ne jöhessenek, és ott fegyverrel lehet is, foggal lehet is mindaddig víjonk, hogy egyik az másikat kivégezze az világbúl.

Azmit énnékem köldtél, bestye, hitetlen, rossz kurvafi, nem érdemlém én azt, de az te aggott apád az volt, te is az vagy; te magad farkadat elmetszted és azt köldted ide. Immár az te neved nem Pisky István, hanem kurta disznó. Erről ismérszik meg, hogy hamis, hitetlen, rossz kurvafi vagy. Leveledbe írsz, hogy az Csirjum és az Abdi harambasa nem ment volna oda az vár alá, meddig az jég tartott. De rossz eb, mi azt megbizonyétjok simontornyai vitézekkel és az Hasszán agával, hogy ők odamentek, de te nem mertél kijönni, mert nem voltál ember hozzá.

Te hamis hitetlen eb, azt is írod, hogy nem volt árpám, mivel tartsam azt az lovat, azért odaádtam tenéked. Tudod, bestye eb, hogy az az ló nem enyim volt, hanem az szegín Kaszafer odabasa pénzen vette volt, az őmaga feje váltságaért, úgy vitte tenéked. Immár, ha az lovat nem szeretted, miérthogy őmagát meg nem tartottad, és az lovat haza nem köldted? Hazug, hitetlen kurvafi! És az én levelembe, ha az Csirák lova vagyon, tehát éntőlem megvárd, ha kedig Csirák lova az én hitlevelembe nincsen, tehát azt éntőlem ne kérd. Ha szintén benne volna is, tekéletlen eb, addig néked nem adnám, még véled meg nem vínám.

Ez levelet látván, te hitetlen eb és rossz, bestye kurvafi, énnékem választot ádj, mely órában és hol akarod, hogy megvíjonk; én is mindjárást elmégyek.

Isten vélem. Költ Koppánbúl, 2. Martii, Anno 1589.

Az te nem barátod,

Ibrahim aga, az hatalmas török császár zászlósagája Endrédbe

Takáts Sándor, Török–magyar bajviadalok, Budapesti Szemle, 1912, 150. kötet, 404–405. (egybevetve és a szöveghiányt kiegészítve az egyik 18. századi másolat Orlovszky Géza által készített betűhív átiratával: Magyar Ferences Könyvtár, Manuscriptum P. Josephi Jakosics a Buda. N. 11. Adversarium 10 j 2. 2o 13–16).

Káthay Mihály levele Melith Istvánnak

Misle, 1589. január 15.

Nékem jóakaró bizodalmas uramnak és meghitt apámnak, az vitézlő Melith István uramnak, római császár őfelsége Szepesi Kamorájának praefectusának adassék ez levél, tulajdon kezébe.

Generose ac Egregie Domine, et pater observandissime, servitiorum meorum ut debitam, ita et paratissimum commendationem.

Minthogy az nemszületett gyermecskéknek, kik még anyjok méhétűl nem születtetnek, természet szerint módjok vagyon életekben, tudják, hogy étkeket kell várnia anyjoknak emlejéből, kik ha mikor születtetnek is, az őbeléjek adott okosságok szerint követik mindazonáltal az természetnek folyását. Így az emberek is, kik az jót az gonoszttúl meg tudják választani, mind egészségekben, nyavalyájokban, ad retinendum iter salutaris vitae, az ratio cursusát követik. Ahon kegyelmed indoleálja az énrajtam esett véletlen antipatiát, azt kegyelmednek megszolgálom, hogy in tantis casibus, flens, flentem amicum expertus sum. Casus enim subitanei dolores, amicorum lachrymis leviuntur et mitiores redduntur, de uram az Horatius mondása szerint (Rebus adversis animosus atque, Fortis appare, sapienter idem, Contrahes vento nimium secundo Turgida vela) az eszem akkor is nálam volt, csakhogy egy hasas doktortúl esék, azt bánom, akartam volna ha más cselekedte volna

Azmi az más részét illeti az kegyelmed levelének, az pozsoni várban való j[ártomról], az kótyavetyérűl való elveszésem felől, a[zért] rövideden csak azt írhatom, hogy Istentűl mindenkor, ezvilági dologban, három dolgot kévántam: első, hogy az földi hatalmasoknak kedvekben; az másik, hogy az mezőjáró vitézeknek jó emlékezetekben; harmad, hogy az pogán bölcsektűl istenasszonyok gyanánt tiszteltetett, drága szép asszonyokhoz hasonlítandó szűz leányoknak isteni imádságos és könyörgő emlékezetekben lehessek; mivelhogy ennek egyikét sem találtam, ez világ szerte még azért futok, járok, töröködök, hogy ennek valamelyikét nyerhessem meg, hogy így én is lehessek particeps vitae beatae.

Ha tudnám, hogy kegyelmedet Cékén találnám, és kegyelmed megírná, mely nap lehetnék kegyelmeddel szembe, által száguldanék kegyelmedhez, mert én (noha Melith Pál uramnak, azt véli, hogy nagyobb gonosz akarója ne légyen nálamnál) tiszta szívből, mint jóakaró fiú, szolgálni akarok kegyelmednek, non verbis, sed factis. Isten éltesse minden jókkal kegyelmedet. A’ dio. Ex Misle 15. Januarii Anno 1589.

Generose dominationis Vestrae servitor et filius

Michael Kathay

Literátor-politikusok levelei Jenei Ferenc gyűjtéséből (1566–1623) s. a. rend. Jankovics József, Bp.–Szeged, 1981, 73–74.

Forgách Simon levele Pálffy Miklóshoz

Surány, 1589. szeptember 26.

Bizodalmas Fiamuram, szolgálatom után.

Mégis Istent kérem, hogy örömvel és győzödelemvel hozza meg ez mostani utából ő szent felsége kegyelmedet az ő szerelmes szent fiaért. Ámen, ámen.

Miérthogy holnap nékem is sietségvel kelle innét Trincsénbe indulnom, és itthon sok dolgaimot kellé félbehadnom, készeríttetém Makrai Mártont, az ittvaló hadnagyot itthon hadnom, hogy míg oda Trincsénbe járok, azokat aggyig mind elvégezze. Biztatván avval mind magamot s mind őtet, hogyha ott kegyelmeddel volna is, szinte onnét is hazakérhetném kegyelmedtől. Kérlek azért, szerelmes fiamuram, hogy kegyelmed se énreám, se őreá ezért ne haragudjék. Ez egy ember ott nem léte kevés defectust tészen. Többé ez nem lészen, hanem mindenütt jelen lészen ezután kegyelmeddel, és ez mostani vétkét nagyobb szolgálatval igyekezik supleálni, azonképpen én is.

Hogy amaz lator Trombitás János megakadott, akarom, ne tehessen több kárt szegény, nyomorult hazánknak. Meghallja kegyelmed, mennyi árultatásit és mennyi társait beszéli ki, ha reáfogják jó formán. Az fiát bizony szívem szerént szánom, mert minden ember igen jó nevet ad hozzá, Isten irgalmazzon szegénnek.

Amely gyalog követem ma jütt meg Kézmárkról, beszélé, hogy Hibbén Balassi Bálintra találkozott volt és igen jól tartotta. Végre szolgáinak osztotta minden marháját, és csak másodmagával, egy rossz paripán és egy rossz bőrdolmánba ment Kézmárkká. Énnekem, a fiamnak és az feleségének örökkön-örökké való szolgálatját üzente. Kérdette tőle, hová megyén, hogy énnekem tudja megmondani. Azt mondta, hogy oda megyén, ahová a két szemével lát. Azt is mondta, hogy egy nemes ember volt véle. Annak az útban azt beszéllette, hogy Krakkóba megyén, és ott öltözik olasz ruhába, és úgy indul el onnét. Kérdette, hová megyén? Azt mondta, hogy az tengeren túl megyén, és soha ez országba többé nem jű, és hogy ezt sírva beszéllette volna, és az nemes ember is sírt volna rajta, és hogy Késmárkra sem tért volna be, hanem mentent-ment volna mellőle. Én azt hiszem, hogy Illyésházi uram indíttatta meg az viceispánval. De ha búdosni akart, azt csudálom, hogy olyan rosszul indult útra, hiszen jobb volt volna szolgáival igen jó szerrel most Lengyelországba, cancellarius hadába menni, aholott úrrá is lehetett volna, ha emberséget mívelt volna. De amint mutatta magát, nincs módja, hogy messze ment légyen, hanem csak lappagni akar köztünk ez praetextus alatt, hogy exiliumba ment. Térítse meg az jó Isten szegént, hogy valamikor még szolgálhasson Istenének, fejedelmének és hazájának. Ezeknek utána az jó Istennek kegyelmes oltalmába ajánlom kegyelmedet. Datum Suránt 26 septemb. Anno 89

Servitor

Forgács Simon mp.

Tóth István, Egykorú kiadatlan levél Balassi Bálint elbujdosásáról, Magyar Könyvszemle, 1975, 61–66.

Borsod vármegye büntetőszékének ítélete házasságtörés ügyében

1592. november 9.

Deliberatum est, ex parte Susannae mulier consortis Pauli Kalmar, hogy miérthogy megtetszik az bizonyságokból, hogy az asszony Lorántffy Zsigmonddal egy ágyban feküdtenek, az Isten törvénye penig Deuteronomi 22. capite, hogy azmely ember más házasember ágyában fekendik, megfertézteti az az ű jámbor urának ágyát, mely dologért meg kelljen halni. Azért ez is, ez asszonyállat mást az ű ágyában, házas ember lévén, bocsátván, megérdemli az halált. Azért az urának, Kalmár Pálnak úgy kell fejére eskünni, hogy ez Zsuzsanna az az asszony, azki az ű ágyát megfertéztette, s megérdemli az halált, mind ez világi törvény szerént, mind penig az Isten törvénye szerént. Miérthogy penig az asszonyállat hasas, meg kell várni, hogy az gyermeket elhozza, elhozván az gyermeket, osztán úgy kell terminust hadni, mely terminuson esküdjék az felől, megtett törvény szerént, az fejére harmadmagával, jámbor személyekkel, és üttesse el. Ha fejére nem esküszik Kalmár Pál, tehát mind az kettőt vesszőzzék meg, és küldjék ki az várasból. Azmi az marhája dolgát illeti, addig légyen bírókéznél, ha reá esküszik, s fejét véteti, minden marháját megadják, ha penig reá nem eskeszik, et res ipsorum amittent. Addig az asszonyállat légyen fogva, s az ura Kalmár Pál ételéből viselje gondját, de asszony bírókéznél légyen.

Régi magyar nyelvemlékek,szerk. Döbrentei Gábor, II. kötet, Buda, 1840. Vegyes tárgyú régi magyar iratok 1342–1599., 266–267. (Borsod vm. Levéltára, 1592. feria quarta ante festum Beati Andreae apostoli tartatott széke jegyzőkönyvében, IIII. köt. 153–154).

Balassi Bálint levele Batthyány Ferencnek

Pozsony, 1593. március 21.

Tekintetes Nagyságos úrnak, Batthyány Ferenc uramnak, énnékem jóakaró Nagyságos uramnak tulajdon maga kezébe adassék

Nagyságos úrfi, nékem igen jó, meghitt, bizodalmas uram! Isten adja megh Nagyságodnak valamit Nagyságod kíván, ha szinte az stalmaster leánya lesz is.

Bécsbe létemben keresett itt Nagyságod levelével Nagyságodnak egyik szolgája; skatulát is hozott volt, négy pecsétest hiszem, kit csak megmutatott a Galenus-szabású szolgámnak, agg Márkusnak, s meg visszavitte magával. Azaz ám, hogy csak mutatta néki, mint Isten ígéret földét Mózsesnek, de nem engedte, hogy örülhessünk néki. Ha Nagyságod akaratjából míelte, értem az okát, tudniilik, hogy avval híjon, mint egy kiáltóval Nagyságod Újvárba, de még avval Nagyságod arra nem vészen. Nagyságod elmente után jutottak vala valami új versek elmémre, Poszedarszkynak adtam, Nagyságod kérje el tőle. Nem rosszak bizony, az mint én gondolom. Ha Nagyságod az gyűrőt Fulviának megküldené, bizony oly verseket küldhetnék, hogy az stalmaster leányának is (ha értené ám) megímelyednék az gyomra belé miatta!

Új hírt semmit Nagyságodnak nem írhatok, olyat, ki öröm vagy bánat lehetne, hanem csak ezt, ha megírom, hogy az én roh lovamot és fakó lovamot én tizenkétszáz forinton adám el egy német úrnak. Két százát ugyan itt megadá benne az ezerét otthon adja meg házamnál, mert oda jű az lovakért vélem. etcc. Mihent ott megadja az árát, ottan Erdélbe mégyek enmagam is lovat venni esmét az pénzzel. És az vén cigánkínt csak cseréléssel élek ezután, mert látom, hogy a jó királnak nem kellek. etc. Isten éltesse Nagyságodot, etc. s minden dolgodba adjon jó véget! Írtam Pozsomban, 21. Martii Anno 93.

Nagyságod jóakaró szolgája amíg él

a Balassy Bálinth LBDG

Török István levele Batthyány Ferencnek

1595. december 23.

[...] Azmit mind kegyelmednek meg kellene írnom, nincs annyi üdőm hozzá. S minthogy az levél is kézről-kézre jár, jobb, ha Isten engedi, magamtól értse kegyelmed. Semmi, uram, lölkig eltitkolva nem lesz tűled. De mégis: Mi dolog, Úr Isten, hogy az kegyesen kívül senki nem tetszik. De mi oka vallyon, hogy csak ez kegyesen lölköm így hal, vész, esik. Ezen kívül senkit a lölköm nem óhít, mert csak érte kínlódik. Nem kell aranylánc, sem penig víg tánc, nincs semmiben kedvem. [...]

Stoll Béla–Pais Dezső, Balassi Bálint ismeretlen versrészletei, Magyar Nyelv, 1952, 166-175.

Thelegdy Kata (Szokoly Miklósné) verses levele ángyához, a Beregszentmiklóson lakozó Várday Katához (özv. Thelegdy Pálnéhoz)

Kisvárda, 1599. szeptember 18. előtt

Szolgálatomat írom kegyelmednek, mint szerelmes Asszonyomnak, Ángyomnak. Istentűl minden jókat kívánok kegyelmednek megadatni, mind az kegyelmed javain örülőkkel egyetemben.

Magam állapatja felől, szerelmes Asszonyom, azt írhatom, Istennek hála, mind Erzsókkal öszve, jó egíszsígben vagyok, de uram űkegyelme igen beteges, most mégis jobbadon vagyon.

Szerelmes Asszonyom, az kegyelmednek mestersígesen gondolt, jó akaratjábúl formált és bölcsessígesen írt levelit megolvastam, kiben úgy gyönyörködöm, mint az gyöngyhalászok, mikor ű hálójok gazdag szép prédával, megtelik gyöngyökkel; azok között, alig hiszi, örömiben melyiket kaphassa, tégye kebeliben. Azvagy, mint az szép parlagon sétáló kis nyulakat, kik nagy múlatsággal vadásszák ebekkel, mikor félísekben egynéhányat látnak, víletlen találnak, ű nagy örömökben, nem tudják hamarban, melyiket költhessík, indítsák űzísben. Azvagy csak házunknál (tudom, voltál annál), mikor kertecskémbe, mégyek bé kedvembe, hogyha megtekintem, melyeket két kezem ültetett, vagy vetett az sovány homokban; nem tudom, melyiket szakasszam elébben.

Így én az kegyelmednek gyönyörűséggel, hozzámvaló jóakaró szeretettel megrakott levelit olvastatván, ugyan nem tudom, melyik ríszibe gyönyörködtessem szegíny honn lakos szívemet, vagy melyik ríszit végyem elő, kire választ írjak kegyelmednek. Gondolván azt is, hogy parasztembernek Rómába menni, bölcsek közt bolondnak vetekedni, az bölcsessígnek istenaszonyi: Pallas és Minerva oltalma alatt lívőkkel válasszal igyekezni, nem különben, mint jó táncost ingerleni, azvagy ugrásra kecskét tanítani.

Látom szerelmes Asszonyom és értem, hogy immár kegyelmed Pallas és Minerva istenasszonnak (az szegíny Diana asszont, vadászó seregivel hátrahagyván) kedvit találta, szíp csergő patakú, gyönyörű folyású, minden szíp füvekkel, fákkal, virágokkal; zúgó, csorgó folyás mellet sok szép szavú, kiterjedt szép ágú és gyönyörködtető fákon nagy ékesen szóló madarakkal; megékesített forrással, szép kúttal, mint egy áldozattal, holott firedjenek, tisztelvín szép barlanggal, kiknek tudom, hogy az kegyelmednek énhozzám való szeretetiért, kegyelmed éngem is esméretibe, kedvibe juttat. Noha az szíp forrás, firedís, tisztaság; erdei szép barlang, hegyeken, völgyeken múlatság, nyájasság nem Pallast, Minervát, hanem csak Dianát illeti, mint asszonyát. Mert Pallas, Minerva, ezt minden jól tudja, kulcsos várasokat laknak, szíp várakat, erdőket, hegyeket, völgyeket, mezőket nem járnak, búdosnak. Hanem Dianának, mint nagy fű vadásznak, az ű seregivel, Hamadri Nimphákkal engedték lakóul, mint atyjokfiának. Nem fílek azért, hogy azok az istenasszonyok ott, az kegyelmed csinálta forráskút mellett találtassanak, kiknek lakóhelyek az szép kulcsos városok, királyok, urak házai, palotái. Annál inkább, hogy kegyelmedekírt énnékem választ tehessenek, csak azt lássa inkább meg kegyelmed, szerelmes Asszonyom, hogy az az kegyelmed csinálta forrás mellett Dianát, az erdőknek, hegyeknek, forrásoknak istenasszonyát, úgy ne találja kegyelmed, mint írják, hogy egy Acteon nevű ember találta volt. De ezeket az köztünk való múlatság kedveért írám csak, hogy az kegyelmednek secretariusa is, kinek az Úristentűl, kegyelmeddel egyetemben, hosszú életet, minden jót kívánok. Ne alítsa, hogy csak az forrás mellett laknak az poéták. Mert sütnek az homokba is néha tyúkmonyat, noha csak ritkán azért. Mert én orosz poétát Tivadarnál, szentet Ricnél, orosz vitézt sem hallottam többet Ignáténál, kiket tudom, hogy egyik sem ivutt az kegyelmednek forrásábúl.

Ím, kegyelmes szerelmes Asszonyom, az vont aranyat is elküldtem, de az én életemben, az Isten látja, soha rosszabbal nem volt igyem, ím, azmint megtekerhettem, elküldöttem kegyelmednek. Ezzel az jó Istennek ajánlom kegyelmedet mind az kegyelmed javain örülőkkel egyetemben. Írtam Kisvárdában, ma pínteken.

Kegyelmednek tiszta szíbűl szolgál

Thelegdi Kata

Kegyelmed az levelet senki kezibe ne adja!

A leányasszonyoknak kegyelmed én szómmal mind fejenkint szolgálatomat mondja. A leányim is kegyelmednek, mint szerelmes asszonyoknak és mind az leányasszonyoknak szolgálatjokat ajánlják.

Két vitéz nemesúr, Telegdy Pál és János levelezése a XVI. század végéről,közzétette Eckhardt Sándor, Bp., 1944, 195–198.

Batthyány Ferenc levele majdani feleségének, Lobkowitz Poppel Évának

Németújvár? 1605. körül

Én édes, szép nagyságos asszonyom, az nagyságod levelét százszer megolvastam és ezerszer megcsókoltam. Nagyságod meghiggye, hogy én egyedöl csak nagyságod szolgája vagyok, és semmit sem kévánok ez velágon, csakhogy nagyságod nékem mindenkor jóakaró nagyságos asszonyom légyen, mert nékem nagyságodnál ez világon több nincs, és én nagyságodat úgy tartom, mint az két szemem velágát, és nagyságodon kívül nékem ez velág szépsége sem kell, sem vigassága, és csak egyedül nagyságod az én szivemnek királné asszonya. Tudom, hogy énfelőlem talánd sokat mondnak az emberek, de az Isten tudja, senki igazán semmit nem mondhat, mert bizonságom az menny, az föld és a szerelem, hogy én csak egyedöl az nagyságod szerelmébe élek, és mind magamot, mind fejemet, lölkömet, életemet csak egyedöl az nagyságod kedvébe és kegyelmébe ajánlottam; mast is csak az nagyságod kegyelmességét várom. Kérlek is, ha Istent s az jó szerencsádat szereted, hogy éngemet mindenkor jóakaró rabodnak tarts. Óh, vajha az Isten azt adná érnem, hogy valaha nagyságodat láthatnám, akkor meglátná nagyságod, ha nagyságodé vagyok-é, avagy másé, mert nagy kölömbség vagyon az igaz szerelem között és az hamis szerelem között, mert azki igazán szeret, csak egyet szeret. Nagyságodnak egy gyűrűt és egy íneket köldtem az gyűrű mellett, ez mellett magamat az nagyságod jó kedvébe ajánlom.

Eckhardt Sándor, A körmendi Balassi-emlékek, Philologiai Közlöny, 1943, 26–48.

Jegyzetek

a’ dio – Isten veled

ad retinendum... – az üdvös élet megőrzendő útján az értelem irányát

almárium – fegyverszekrény

általver – átdöf

anabaptisták – újrakeresztelők (a reformáció egyik irányzata)

antipatia – ellenszenv

aszú – száraz

asszonyállat – asszonyi lény

bestye – bestia (vérszomjas vadállat)

bial – bivaly

Bodonhely – Sopron megyei falu

contra quam inter eos convenerant – ez ellen őközöttük megegyeztek

csergő – csörgő

Deliberatum est... – elhatároztatott Zsuzsanna asszony, Kalmár Pál felesége részéről

Deuteronomi 22. capite – Mózes V. könyve 22. fejezetében

elhál – közösül

elhitet – bemagyaráz

elromlott – lerontott

emenda linguae – nyelvváltság (jogi kifejezés arra az esetre, amikor ocsmány szavakért a bíróság pénzbüntetést rótt ki)

én szómmal és te szóddal – a magam és a magad nevében

esse – semmirekellő, jó firma

étető – méreg

et res ipsorum amittent – és az ő ügyeik érvénytelenné válnak

félelmes – aggodalmas

fémet – fejemet

fentő – hegyes karó; satnya fajzat

fítta – fékta (fékni = közösülni)

folyamni – folyamodni

fordétsad – figyelmeztetés, hogy a lap hátulján folytatódik a levél szövege

főispán uram – értsd: a zólyomi főispán, Barbarith György

Francofordia – Frankfurt

fris – díszes

Galenus-szabású – az ókori orvosnak, Galenusnak a képéhez hasonló: vén és csúnya

Generose ac Egregie... – Nagyságos és tekintetes uram és igen tisztelt apám, szolgálataimnak amint köteles, úgy igen készséges ajánlását (küldöm)

Generose dominationis... –Tekintetes uraságtoknak szolgája és fia

görzöl – ropogtat, rágcsál (?)

győri tábor – Móric szász herceg serege Győr mellett gyülekezett.

gyühödt – dühödt

Hamadri – Hamadryas, fával együtt élő nimfa, a növényzet jelképe

hamarban – hamarjában

handzsár – rövid görbe kard

hová szörnyűbb – annál szörnyűbb

indoleálja – fájlalja

in tantis casibus... – sok esetben, sírván, a barátok sírásának híján vagyok. Ugyanis a betegség hirtelen való fájdalmai a barátok könnyeitől enyhülnek és szelídebbekké válnak.

intempestive – alkalmatlan időben

iura silerent – a jogok szünetelnének

kamoraszék – árnyékszék

káptalanság – okmányhitelesítő egyházi intézmény tagjai: kanonokok

kinnebb – könnyebb

kórság – betegség

kövesse meg – kérjen bocsánatot

kulcsos város – fallal övezett (szabad királyi) város

lakás – evés

Langravius – Landgraf, birodalmi gróf

maga – pedig

manu propria – saját kezével

marha – vagyontárgy

matattasd – mulattasd

mecsit – mecset, török templom

megalkoszik – megegyezik

megémelyedik – belebizsereg

mélföld – mérföld

mennykű – villám

míes – kézműves

morcongat – babrál

nehézkes – terhes, viselős

nemes nemzetek – nemesi származásúak

Németh Kristóf – Nádasdy Tamás udvari embere

Nihil est occultum, quod non revelabitur – Nincs oly titkos dolog, amely le ne lepleződnék.

non verbis sed factis – nem szavakkal, hanem tettekkel

Norimberga – Nürnberg

ország kapitánya – a felső-magyarországi főkapitány (Dobó Ferenc)

pápás – katolikus

paraszt – nem nemes

particeps vitae beatae – a boldog élet részese

patvaros – perlekedő

pellengér – szégyenoszlop

pessaria – pesszárium, a méhszájat elzáró sapka

Philelphus gyűreje – Balassi a 15. századi Poggio Bracciolini anekdotagyűjteményének Franceso Filelfo látomása című történetére utal, amely magyarra fordítva a következő: A feleségére féltékeny Francesco Filelfo igen nagy gondban gyötrődött, s hogy neje félre ne léphessen, éjjel-nappal minduntalan asszonyát őrizte. Nyugovóra térve, álmában (mert úgy szokott lenni, hogy amely dolgokat elménkben ébren forgatunk, azok álmunkban gyakran előjönnek) valaminő démont látott, aki megígérte neki, hogy feleségét biztonságba helyezi, ha azt szorgalmazná s óhajtaná. És amikor ő álmában ebbe beleegyzett, mert az számára kellemesnek tetszőt mondott, a démon egyszersmind jutalmat ígért. „Fogd – szólt – ezt a gyűrőt, és gondosan tartsad az ujjadon, ugyanis amíg viseled, addig a tudtod nélkül feleséged mással soha együvé nem fekhet.” Filelfo örömében felriadt álmából, s azt érezte, hogy az ujját felesége szeméremtestében tartja. Bizonyára a féltékenység legjobb orvossága az ő gyűrűje, mert nem tudnak a feleségek férjük tudtán kívül kicsapongók lenni. – Ez az anekdota, Hans Carvel eseteként, Rabelais Gargantua és Pantagruel című pikareszk regényében is előfordul.

por – puskapor

pór – paraszt, jobbágy

rapina – rablás

Rebus adversis... – Horatius, Carm. 2. 10. 21–24. Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és / Légy szilárd; viszont, okosan, magad vond / Össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl / Büszke vitorlád. (Szabó

roh – fekete

Satanas expetivit te... – A Sátán azon igyekszik veled, hogy megrostáljon, miként a búzát, de az Úr könyörög éretted, nehogy elhagyjon a hit, a te virtusod. Te pedig várd az Urat, férfiasán cselekedj.

sodomiták – a sodomabeliekhez hasonló szexuális bűnök elkövetői (pl. homoszexuálisok)

stalmaster – Stallmeister, azaz főlovászmester (zászlósúr)

suiták – disznóhoz valók (latin sus = disznó)

sybaritica élet – az ókori Sybaris lakóit fajtalan, kicsapongó élettel vádolták

szakadjon – törjön

szekernye – csizma

szerszám – nemiszerv

tafota – könnyű selyemszövet

Tancid – Tamáskád

terminus – határidő

titokhely – a női hüvely

török barátok – török (bektasi) dervisek

tyúkmony – tyúktojás

udvarló leányzó – udvarhölgy

Újvár – Németújvár

vajdáné asszony – Majláth István, egykori erdélyi vajda özvegye: Nádasdy Anna

viceispán – alispán (a zólyomi viceispán: Poltári Soós János)

Vincentia – Vicenza

violentum adulterium – nemi erőszak

virrasztó – éjjeli őrálló

vonokodott – vonaglott, szenvedett

zólyomi bíró – Gloss Boldizsár

zselleszék – zsöllye