Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény I.

Ács Pál (1954–), Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–)

Balassi Kiadó

JANUS PANNONIUS MARCO AURELIÓNAK

JANUS PANNONIUS MARCO AURELIÓNAK[251]

1457. február 28.

Johannes Pannonius üdvözletét küldi Marcus Aureliusnak.

Minthogy már hozzá voltam szokva az állhatatos kérlelésekhez, Marcus Aureliusom, megint szenvedélyes buzdításaiddal hajtottál fordítói munkára. Fogadj hát megint egy kis Plutarkhosz-könyvet,[252] amelyik tréfás vonásokkal festi meg a kotnyeles emberek természetét. Nem hinném, hogy haszontalan lenne az igyekvők számára; mert vagy szenvednek e betegségben, s ezt olvasván meggyógyulhatnak, vagy épek és egészségesek, mint te, s akkor szórakozhatnak rajta.

Ha azt várod, mint rendelkezem róla, előző művecském előszavacskájához utasítalak, mert ezt is amahhoz kell csatolnod. Ezúttal ugyanis fontosabb dologról óhajtok véled tárgyalni.

Azt a főnevet, amelyet e könyv címéül látsz fölírva, Aulus Gellius – ki, úgy hiszem, az Attikai éjszakákban ír e tárgyról – annyira lenézte, hogy azonnal valami alkalmasabb szó után kutatott; végül is lemondván arról, hogy meglelheti a polupragmosune latin megfelelőjét, tekervényesen körülírta. Ugyanő viszont rendkívül gyakran használja a kíváncsi helyett a fontoskodó szót.[253] Én azonban – e tudós és ékes stílusú szerző engedelmével – hol kotnyelesnek, hol kíváncsinak nevezem az e hibában leledzőket,[254] magát a hibát pedig egyszer kotnyeleskedésnek, másszor kíváncsiskodásnak. Hiszen épp Nigidius – kit ő maga tart Varro mellett a legnagyobb tudósnak[255] – állítja, hogy az iszákos vagy babonás-féle szók származékai mindig a szóban forgó tulajdonság túlzott mértékét jelentik. Cicero is, amikor – főleg A kötelességek első könyvében[256] – arra figyelmezteti a jövevényeket, hogy idegen államban ne legyenek túlzottan kíváncsiak; valamint Catullus – hasonlóképp éber őre a latin nyelvnek[257] – amikor így beszél:


Számlálgatni kíváncsi azt ne tudja,
sem bűbájjal rontani egy gonosz nyelv![258]

akkor nyilvánvalóan csak rosszalló értelemben alkalmazzák ezt a szót. Joggal választottam tehát, még ha élnek vele egyéb jelentésben is.

Csakhogy nehézkes ez a kotnyeleskedés – s azt hiszem, a kíváncsiskodás is! Ám a többi hasonlóval együtt vagy a szükség teszi majd elviselhetővé, vagy – mint Cicero boldogság meg boldogulás szava[259] – egykor majd megfinomul használat közben. Noha éppen Cicero alkot gátlástalanul és orrfintorgatás nélkül a Tusculumi beszélgetések során szoknyavadászból szoknyavadászkodást, vétkesből vétkességet, a részegesből részegeskedést[260] s másutt egy sereg hasonló származékot. De a fenti néhány példa talán már védelmébe veszi a szokatlan szavakat. Ha viszont a mű egészében hiányolod a választékos nyelvezetet, akkor gondolj először is arra, mily nehezen születik minden fordítás; azután meg arra, hogy sem szónoki, sem történeti művet nem oly nehéz fordítani, mint épp bölcseleti munkákat. Hiszen itt már az is nagy boldogság, hogy a gondolati mag pontos visszaadásával a többi sem tűnik teljesen íztelennek! Minden jót!

Padova, 1457. február 28.

(Boronkai Iván fordítása)



[251] Marco Aurelio Guarino tanítványa, 1453 táján Janus ferrarai iskolatársa. Később Velence szolgálatában fényes politikai pályát futott be. A levélírás műfajában jeleskedett, és irodalomértő mecénásként szolgálta a humanista irodalom ügyét. Ő buzdította Janust görög írók fordítására. Mesterét, Guarinót követve Janus Plutarkhosz Moralia (Erkölcsi értekezések) címen összefoglalt nagy terjedelmű filozófiai írásainak egyes (rövidebb) darabjait kezdte el fordítani. A Marco Aurelióhoz intézett ajánlólevél (TELEKI, II. 70–71) szerint 1456. dec. 1-jén fejezte be a Quibus modis ab inimicis iuvari possimus? (Hogyan húzhatunk hasznot ellenségeinkből? – TELEKI, II. 3–22) címmel ellátott rövidke írás fordítását. Ekkor a pestisjárvány miatt rövid időre a Padova melletti Montagnanában tartózkodott, valószínűleg Galeottó házában, s társaságukat élvezte Marco Aurelio is.

[252] Újabb fordítása is Plutarkhosz Moraliájából készült, De negotiositate (curiositate) (A kíváncsiskodásról – TELEKI, II. 22–45) címmel. A Marco Aurelióhoz írt ajánlólevél (TELEKI, II. 72–74) datálása (1457. febr. 28.) szerint ezt a fordítást három hónap alatt készítette el.

[253] Aulus Gellius (130 k.–165 k.) római író a Noctes Atticae című művének egyik fejezetében (11,16) ugyancsak Plutarkhosz művének a címén (Peri polüpragmoszünész) elmélkedik, az általa hirtelenjében kiötölt de negotiositate verziót nem találva eléggé megfelelőnek. A továbbiakban Janus a gelliusi anekdotára hivatkozik, illetve Gelliusszal vitatkozik.

[254] A negotiositas (kíváncsiskodás) és a curiositas (kotnyeleskedés) fogalmakat Janus felváltva használja.

[255] Zseniális memóriával idézi a curiositas szó etimológiája kapcsán Gelliusnak egy másik levelét, amelyben az Publius Nigidius Figulusnak (†44, római nyelvész, filozófus, politikus) a religiosus szóval kapcsolatos nézeteit ismerteti (4,9,1–2: Nigidius Figulus, homo, ut ego arbitror, iuxta M. Varronem doctissimus […] Nigidius: Hoc inquit inclinamentum semper huiuscemodi verborum, ut „vinosus”, „mulierosus”, „religiosus”, significat copiam quandam immodicam rei, super qua dicitur).

[256] Vö. Cic. de off. 1,125: Peregrini autem atque incolae officium est nihil praeter suum negotium agere, nihil de alio anquirere minimeque esse in aliena re publica curiosum.

[257] Macrobius Vergiliusról mond hasonló, elismerő szavakat (Sat. 6,9,12: apud Maronem, qui antiquae Latinitatis diligens fuit).

[258] Cat. 7,11–12.

[259] Vö. Quint. inst. 8,3,32: qualia apud Ciceronem „beatitas” et „beatitudo”: quae dura quidem sentit esse, verum tamen usu putat posse molliri. A Cicero alkotta szavak a De natura deorum című művében olvashatók (nat. deor. 1,34, 95).

[260] Cicero Tusculanae disputationes című művében olvashatjuk e szóalkotásokat, 4,25–26: mulierositas; 4,29: vitiositas; 4,27: ebriositas.