Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Közgazdaság.

Közgazdaság.

Fafaragványok. Bernt Rudolftól

Mezőgazdaság és állattenyésztés. Mikuli Jakab lovagtól.

Alig van ország, melynek múltja a mezőgazdaság és az azon nyugvó kereseti ágak fejlődését oly mértékben akadályozta, mint Boszniáé és Herczegovináé. Az összes földnek az oszmán hódítók által való birtokbavétele a benszülötteket, kik tapasztalatlanságból vagy a hazai földhöz való ragaszkodás miatt sem kivándorolni nem akartak, sem apáik hitét megtagadni, a legnyomasztóbb helyzetbe döntötte.

A gazdasági termelés kifejlődésének egy másik akadálya, mely egészen a közel múltig tartott, ezen terűleteknek a művelt államoktól való elzárkózása volt. Keletről és délről oly országoktól határolva, melyek ép úgy rászorúltak a mívelődésre, erről az oldalról sem ösztönt, sem támogatást nem nyertek; nyugatról a Dinári alpeseknek terméketlen s csak kevés helyen átjárható gátja, s úgy itt, mint éjszakról a szigorú határzár rekesztette el őket a művelt világtól. Így tehát a mezőgazdaság Boszniában és Herczegovinában az osztrák-magyar monarchia által való megszállás idejében a fejlődésnek körűlbelűl azon a fokán állt, mint a bosnyák királyok korában.

Még alig két évtizeddel ezelőtt a legkezdetlegesebb eke, olyan, a minőt a rómaiak korában használtak, túrta a legtöbb szántóföldet, sőt még ma is alig módosúlva található a tartomány azon részeiben, hová az új korszak műveltsége máig sem tudott behatolni.

A barmok nagy bőségéből atartomány csak igen csekély hasznot húzhatott, mert a határok a monarchia felé a csaknem folyton-folyvást uralkodó marhavész miatt az állatkivitel elől el voltak zárva. A tenyésztők tehát főleg a tartomány belső forgalmára voltak szorítva.

Minthogy a szántóföld a tartomány összes terűletének csak ötödrészét teszi, míg a legelő és erdő három és fél ötödét foglalja el, a gazdálkodás főleg az állattenyésztésen nyugszik, s az ország némely vidékén legnagyobbrészt csakis ebből áll. Még azokon a vidékeken is, hol a földmívelést jelentékenyen ki lehetne terjeszteni, a nép örökölt kényelmessége miatt az állattenyésztés aránytalanúl nagy tért foglal el.

A terűletnek legelőűl használása kevés fáradságba kerűl. Korábban az élő állatokban rejlő vagyon azzal a haszonnal is járt, hogy az esetleges menekűlés alkalmával saját lábán ment tovább, így a nép a menedékhelyre nehézség nélkül magával vihetté. Ezenkivűl a kmet a lábas jószág után a földesúrnak nem tartozott dézsmát fizetni, a mi nem kevéssé mozdította elő, hogy az állattenyésztés még azokon a vidékeken is, hol a talaj sajátságainál fogva nem kellett volna uralkodónak lennie, az első helyet foglalta el. Az állattartás tehát, kiterjedését tekintve, az egész ország legfontosabb termelési ága, de azért távolról sem hajtotta az országnak azt a hasznot, a melyet az állatállománynak félig-meddig megfelelő tenyésztése és czélszerű gondviselése, valamint rendezett állategészségügyi rendőri felügyelet szervezése mellett húzni lehetett volna belőle.

Ha a főbb hiányokat, melyek az egyes mezőgazdasági termelési ágakhoz fűződnek, közelebbről szemügyre veszszük s a földmíveléssel kezdjük, mindenekelőtt ki kell jelentenünk, hogy a paraszt csak a legritkább esetekben tudta, hogy földje mit adhat. A termés alakúlására, melyet úgy tekintett, hogy az Isten megváltoztathatlan tetszésétől függ, a legcsekélyebb befolyást sem gyakorolta, és sejtelme sem volt róla, hogy termését a föld kellő megmunkálása és kezelése által lényegesen emelheti.

A szántás, melyet a földmíves szántóföldjének adott, mielőtt a magot bele hintette, szabály szerint csak arra szolgált, hogy a magot annyira betakarja, hogy az a megszámlálhatatlan varjú- és galambsereg szeme elől elrejtve maradjon.

A vetőmagot a szegényebb paraszt többnyire már jóval a vetés ideje előtt elfogyasztotta, s helyette a legszigorúbb föltételek mellett gabonauzsorásoktól volt kénytelen kölcsön venni. A vetőmag ritkán volt kellő minőségű, s azonkivűl roszúl alkalmazott takarékosságból túlságos szűken vetették.

Szántás boszniai ekével. Révész Imrétől

A szántóföld tisztán tartására, vagyis a gyomok, kövek, gyökerek eltávolítására a paraszt csak a karszt vidéken gondolt, mert ott a használható szántóföld oly kicsiny, hogy kitisztítását minden nagyobb fáradság nélkül elvégezheti, s a termőterűlet csökkenése rá nézve nagyon érzékeny veszteség. Csak a sziklás vidéken tudja a paraszt valamennyire megbecsűlni a mívelhető föld értékét. A szántóföld kisebb-nagyobb elgazosodását mindig valamely más oknak tulajdonították, nem a vetőmag tisztátalanságának s a föld elégtelen megművelésének.

Az aratást rendesen sarlóval végzik és csűrök hiányában a paraszt kénytelen learatott gabonáját a cséplésig a szabadban rakni asztagba. Az ilyen gabona-asztagok készítésében némely vidék lakói rendkivűl ügyesek. A magot csaknem mindenütt lovakkal tapostatják ki; karót vernek le a szérű közepére s a körűl gázolják a lovak a kerekre ágyazott gabonát. A kinyomtatott szem kitisztítását még ma is legnagyobb részt a szél segítségével szórólapáttal végzik.

A kapás növények közűl csak a tengeri mívelése volt az egész országban elterjedve, de ez is igen hiányosan, minthogy helyenként beérték az egyszeri kapálással, mely alkalommal egyúttal a töltögetést is végezték.

A rétek kaszálásánál azzal a rosz szokással találkozunk, hogy bevárják a fűvek elérését, s ez által nemcsak a gyakran igen jó sarjútermést teszik tönkre, hanem a nyert szénatermés minőségét is nagyon megrontják.

A parasztság gazdálkodásában semmiféle rendszert sem láthatunk. Földjét évek során át egy és ugyanazon növény termesztésére fordítja; a mikor észre veszi, hogy a termés nem fizeti ki többé magát, ugarnak hagyja, s helyette egy darab erdőt éget le s alakít szántófölddé, vagy pedig a már elpusztított erdőből fog eke alá egy darab legelőt. Ennek a rosz szokásnak tulajdonítható, hogy sok vidéken a parasztság lakóhelyének szomszédságában is csak elgazosodott parlagokat találunk, melyek sovány legelőűl szolgálnak, a szántóföldek ellenben a családok szállásaitól nagy távolságban szétszórva feküsznek. Oly vidékeken, melyek legnagyobb részt, vagy jobbára mívelésre alkalmas földből állanak, ezt a tékozló gazdálkodást hosszú ideig lehetett folytatni, mert elég föld volt, hogy mindaddig új földet foglaljanak, míg föltehették, hogy a parlagon hagyott ismét egy kis erőre kapott.

Ép oly czélszerűtlenűl járnak el a legelők használásánál. A marhát, mindjárt a kihajtáskor rábocsátják az egész legelő-terűletre, mely ennélfogva sokkal hamarább kimerűl, mintha részenként legeltetnék, s a lelegeltetett résznek nyugtot és időt engednének a kisarjadásra. Részint tudatlanságból, részint restségből a marhát sokáig a réten legeltetik s az első, többnyire egyetlen kaszálás után ismét rá hajtják. A paraszt gazdálkodásnál az egyetlen irányelv a szükségleteknek pillanatnyi s lehetőleg fáradság nélküli kielégítése volt.

A mezőgazdasági termelés rendes terményei minőségöket tekintve nem sokkal állnak hátrább a legelőrehaladottabb művelt államokéinál. Legfontosabbak s leginkább el vannak terjedve a tengeri, búza, árpa, zab, rozs, köles, kétszeres (őszi és tavaszi búza keveréke), tönköly, krupnik (tavaszi tönköly és tavaszi búza, olykor árpa és zab keveréke) és a hüvelyesek (melyek közt a bab áll első sorban), továbbá a dohány s újabb időben a burgonya, czukorrépa, repcze és here.

A szemes terményeknek különféle fajtáit mívelik. Különösen számosak a búzafajták, úgy az őszi, mint a tavaszi búza fajtái. Az árpánál többnyire a két és négy soros, ritkábban a hat soros fordúl elő; vetnek úgy őszi, mint tavaszi árpát. A hektoliterenkénti suly, a mint számos pontos mérés mutatja, nagyon kielégítő. A gabona a hegyeken rendszerint sulyosabb, mint a völgyekben.

A fő termény a tengeri, mely mindenütt, a hol az éghajlat csak félig-meddig kedvező, az első helyet foglalja el s helyenként még 800 méter magasságban is tenyészik. Többnyire a nagy szemű fajtákat vetik.

Zordonabb hegyi tájakon, különösen a tartomány karszt vidékén, a zab, árpa, tönköly és krupnik uralkodik. A rozs általában kevésbbé van elterjedve, mint az itt fölsorolt gabonaneműek és számos vidéken, bár kedvező tenyészetének minden föltétele megvan, érthetetlen módon elhanyagolják. Úgy látszik, hogy a rozslisztből készűlt kenyér a nép, ízlésének nem felel meg.

A dohánytermesztés, bár az éghajlat és a föld különösen Herczegovinában nagyon kedvezők igen jeles minőségű termény előállítására, csak mellékes fontosságú. A Trebinje környékén termesztett jó hírű dohány kivételével a dohány kevésbbé értékes, s a termesztés, mely évenként körűlbelűl 10.000 métermázsára rúgott, még a belfogyasztást sem födözte s nagy mennyiségű dohányt, névszerint purzicsánt és jenidgét külföldről kellett bevinni.

Ó-bosnyák aratási terméshordó szekér. Révész Imrétől

Az állattenyésztést is ép oly czélszerűtlenűl folytatják, mint a földmívelést. Mennél korábban hasznot húzni az állatból, a paraszt előtt oly szabály, melytől csak ritkán tér el. Az állatok száma egy-egy parasztgazdaságban a lehető legnagyobb, a mit csak eltartani lehet, úgy, hogy egész télen át az állatok a legnyomorúságosabb takarmányozásban részesűlnek. Tavasz kezdetén az egész marhaállományt, tekintet nélkül a korra és nemre, legelőre hajtják. A párzás szabályozásáról szó sincs, úgy, hogy még ki sem fejlett apa- és anyaállatok gyakran képtelenűl korán tenyésztésre használtatnak s gyönge utódok nemzésével hozzájárúlnak a faj általános értékének megromlásához. Továbbá arra sincsenek tekintettel, hogy az anyaállatoknak a vemhesség ideje alatt több táplálékra van szükségök; igy a vemhesség utolsó ideje gyakran épen a legnagyobb takarmányszükség időszakával esik össze.

Számos vidéken megvan a parasztok közt az a törekvés, hogy egymáson jól tartott és szép állatok helyett mennél nagyobb baromállománynyal tegyenek túl: így a parasztgazda csak azért, hogy valamely falubelijét túlszárnyalja, lábas jószágát annyira megszaporítja, hogy még szűk takarmányozás mellett sem tudja kitelelni; minek következtében az állatok, különösen a borjúk és a növendék marha elpusztúlása elmaradhatatlan. E tényezők tartós hatása folytán a minőség annyira hanyatlott, hogy tenyésztésre alkalmas, hibátlan egyedek ritkán fordúlnak elő.

A Boszniában és Herczegovinában honos lófajok rendkivűl kitartók, edzettek és nagy ellenálló képességgel birnak. Példáúl az ország hegyes vidékein némely tenyésztő által nevelt hátas lovat nagyra becsűlik. Az oszmán igazgatás korában török katonatisztek és magasabb tisztviselők hátas lovakúl arab méneket vittek az országba, melyeket később a bégek és agák megvettek s hágóménekűl alkalmaztak. Ily módon alakúlt a jelenlegi, kétségkivűl keleti mének és belföldi kanczák keresztezéséből előállott lófaj, melynek jellemző ismertető jelei a kis és száraz fej, nagy élénk szemek, erős hát, zömök tagok, széles szügy s 145–148 centiméter magasság. Kétségkivűl ez a faj korábban csak kevéssé volt elterjedve a tartományban s a megszállás idejében csak igen ritkán fordúlt elő, mert a megelőző sok fölkelés és harcz a legjobb lovakat fogyasztotta el.

A posavinai ló, melynél a szlavoniai vér keveredése világosan fölismerhető, már jóval nagyobb; eléri a 154 centiméter magasságot; mindazáltal, bár vonó állatnak kiválóan alkalmas, nem oly edzett és kitartó, mint a hegyvidékek lova. A legelterjedtebb lófaj a teherhordó ló, mely korábban az ország hegyes volta és a járható útak teljes hiánya miatt mindenütt nélkülözhetetlen volt. A teherhordásra használt ló kicsiny s nemes jelleget nem igen árúl el, de rendkivűl erős csontszerkezetű, hihetetlenűl kevéssel megelégszik s bámúlatos ereje van teherhordásra. A mosztári tóval határos nehány községben a törpeségig kis lovakat találunk, 120–125 centiméter átlagos magassággal, melyek igen tetszetős külsejűek s mint ponik, nagyon keresettek. A karsztvidék nehány községében öszvért is tenyésztenek, de nagyon értéktelent, minthogy apaállatokúl elkorcsosodott, elsatnyúlt szamarakat használtak.

A megszállott tartományok szarvasmarhája különféle fajokhoz tartozik, melyek nagyon különböző gazdasági értékűek. Az ország éjszakkeleti részén, a Posavinában oly szarvasmarhafaj van elterjedve, mely külső alakját és egyéb tulajdonságait tekintve a magyar-podoliai pusztai fajjal való közel rokonság jeleit mutatja. Ez a faj, testének nagyságát és sulyát tekintve, a legkiválóbb az országban s használati tulajdonságaira nézve az imént említett magyar pusztai fajhoz hasonló.

Mint második hazai fajt a Krajinában, Bosznia éjszaknyugati részében előfordúló szarvasmarhát kell megemlítenünk. Csontszervezetében meglehetős arányosságot mutat, nagysága a posavinai szarvasmarháé mögött áll, de mindjárt az után sorakozik s általában zömök, köpczös alakjával tűnik ki. E két fajnak a megszállott terűlet éjszaki részét elfoglaló elterjedési vidékéhez csatlakozik délen a tulajdonképeni boszniai szarvasmarha terűlete.

Ez a szarvasmarha kisebb a posavinainál és a krajinainál s testsulyra nézve is azok mögött áll. Színe részint vöröses-barna egész a sárgásig, részint szürke egész a világos szürkéig, szőre durva és hosszú. Gyakran mély gyűrűktől eltorzúlt s fölfelé és előre görbűlt szarvai vékonyak és fínomak, végük felé többnyire sötétek, hegyük rendesen fehér. Fejök erősen ékalakú. Kivétel nélkül kiválóan kedvező testalkatúak, úgy, hogy ezek az állatok képesek a legjárhatatlanabb helyeken is áthatolni s a legsziklásabb és szakadékosabb legelőterűleteket is bejárni a nélkül, hogy kár esnék bennök.

A boszniai szarvasmarha használati értéke, tekintettel arra, hogy többnyire nagyon kedvezőtlen körűlmények közt él és sovány táplálékát nagy nehézséggel maga kénytelen megkeresni, igen kielégitő. Teje kivétel nélkül kitűnő, húsa, ha jól táplált állatból kerűl, nagyon ízletes. Vonóereje kis termetéhez képest igen jó.

Bosznia és Herczegovina juha fő-fő részét teszi e tartományok barmokban való gazdagságának. Alig van kerűlet, mely tekintélyes juhtenyésztéssel nem dicsekednék, részint a szarvasmarha mellett, nagyobb részt azonban az állattenyésztés fő ága gyanánt.

Bosznia és Herczegovina juha az Ázsia legnagyobb s Európa egy részében is elterjedt czigája-juhtól származik. Az átlagos tejmennyiséget évenként 20–25 literre lehet becsűlni. A tej zsírtartalma rendkivűl nagy, gyakran eléri a 9–10 százalékot is. A gyapja durvább, gyakran 30 centiméter hosszú éles szőrből s finomabb tulajdonképeni gyapjúból áll. A többnyire sárgás-fehér színű gyapjú az időjárás viszontagsága miatt, melynek folyvást ki van téve, inkább száraz, kevéssé zsíros. Hosszúsága és nagy szívóssága miatt ez a gyapjú különösen alkalmas a tartósságáról ismeretes belföldi gyapjúszövet készítésére. Durvább czikkek gyártására nyersanyagúl a külföld is keresi és becsűli. A mosatlanúl nyírt gyapjút ritkásan font, körűlbelűl 1.20 méter magas és 0.70–0.80 méter átmérőjű s folyóvízbe állított kosarakba rakják és taposással tisztitják. A fő mosó helyek egyike Livno, hol minden évben nyíráskor különböző vidékekről vett nagy mennyiségű gyapjút tisztítanak meg ilyen módon.

A kecsketenyésztés, bár a kormány az erdőgazdaságra való kártékonysága miatt korlátozni igyekszik, kivált Herczegovinában és Bosznia déli részén nagyon el van terjedve. Minthogy alig kiván gondviselést és az élelemben sem válogatós, ezért a kecske az országnak még azokon a vidékein is nagyobb számmal fordúl elő, hol a körűlmények a juhtartást is teljes mértékben megengednék. A déli Boszniában elterjedt szarvatlan kecske a lakosok állítása szerint egyiptomi eredetű.

A kecskéket rendesen nyírják s a szőrt magában az országban fogyasztják és dolgozzák föl különböző czikkeknek, lótakaróknak, abrakos és gyümölcsös tarisznyáknak, köteleknek, kötőfékeknek, stb. A kecske húsát, különösen a fiatalét, az országban nagy mennyiségben fogyasztják. Nagy olcsósága miatt a nép élelmének egyik fontos része.

A számos és nagy kiterjedésű hegyi legelőkön igen elterjedt havasi gazdálkodás fejlődött ki. Némely vidéken a havasi pásztorok a kihajtással meg sem várják, míg a hegyeken a hó elolvad, hanem megkezdik a hótakaró eltűntével a völgyekben a legeltetést s követik nyájaikkal a hónak az olvadás miatt mind magasabbra vonúló határát, hogy majd őszszel ép ily módon térjenek vissza. A karsztvidéken a juhok és kecskék gyakran az Alpeseken telelnek. A havasokon a jobb fűves helyekről nyáron nyert szénát, melyet nehezen lehet a völgybe levinni, a pásztorkunyhó (koliba) mellett boglyába rakják s ebből a készletből tartják a nyomorúságosan összetákolt istállóba hajtott nyájat, mely ott gyakran több napon át be van fúva hóval.

A pásztorgazdaságban csak a juh- és kecsketej jön tekintetbe, melyből az úgy nevezett Vlasiæ-sajtot készítik, melyet a belföldi népesség nagyon szeret, s mely jövedelmes kereskedelmi czikk. Ennek a részint tiszta juhtejből, részint juh- és kecsketej keverékéből oltóval előállított sajtnak fő készítő helye a Travniktól éjszakra fekvő Vlasiæ-Planina, melynek terűlete meghaladja a 20.000 hektárt. A Vlasiæ-Planinán évenként készített sajtot körűlbelűl 1.500 métermázsára becsűlik. A friss Vlasiæ-sajt lágy, sárgásfehér s kellemes, gyönge ízű. Mikor már érettebb, igen erős mellék ízt nyer, mely lehetetlenné teszi, hogy kiviteli árúvá váljék.

Boszniai szarvasmarhák. Charlemont Húgótól

A sertéstenyésztés azon útálat miatt, melylyel a mohamedánok ez állat iránt viseltetnek, csak a keresztény vagy vegyes népességű vidékeken bír fontossággal. Legtöbb sertést úgy régebben, mint jelenleg is még a Posavinában, Karajinában és a szomszédos kerűletekben találunk.

A tartománynak erdővel sűrűn borított részeiben a bőséges erdei hizlalás a sertéstartást kevés fáradsággal jövedelmezővé teszi. Ezeken a vidékeken a sertéseket nagy mennyiségben nevelik s a kivitel az utóbbi években igen föllendűlt.

A felügyelet, takarmányozás és gondviselés, melyben a belföldi népesség a sertést részesíti, nagyon elégtelen, s csak a legelőre és úszó helyre való kihajtásból áll. Eleség-pótlékot otthon csak ritka esetben, s rendszerint csak az anyadisznóknak adnak addig, a míg ezek malaczaikat szoptatják. Télen át a sertéseket többnyire a nagy mennyiségben előforduló páfrány gyökerével tartják. E czélból a pásztorok a földet csákánynyal lehető mélyen fölszakgatják, s ily módon a sertéseknek, melyek a föllazított földben könnyebben túrnak, a gyökerek fölkutatását lehetővé teszik.

A baromfitenyésztés a fejlettségnek még igen alacsony fokán áll. Szárnyasokban Posavina és Krajina a leggazdagabb, mely terűlet nagyobb termékenységénél fogva az állattenyésztésnek erre az ágára is legalkalmasabb. Találunk némely helyen tyúkokat, melyek úgy alkatra, mint tollazatra nézve a maláj tyúkokhoz hasonlítanak. Bantamok is fordúlnak elő, s valószínű, hogy azokat az állatokat, melyektől ez a faj származik, vagyonos mohamedánok díszszárnyasokúl keletről vitték be. A mohamedán népesség nagy értéket tulajdonít a kakasoknak, melyekért olykor 1–2 aranyat is fizet.

A méhtenyésztés meglehetősen el van terjedve, noha ezt is nagyon kezdetleges módon űzik. A boszniai méz kitűnő, s az ország határain túl is jó hírnévnek örvend. A nép méhköpűkűl részint kivájt fatuskókat, többnyire azonban agyaggal kitapasztott egyszerű szalmakasokat használ. A mozgó szerkezetű kaptárok és a mézpergetők a megszállás előtt ismeretlenek voltak. A mézért, a mi különben számos más országban is történik, az egész méhcsaládot megölik. Némely helyen a mézet zúzással választják el a viasztól olyan forma készűlékben, mint a minőt Horvát-Szlavonországokban a kender törésére használnak. A viasz a belkereskedésnek jövedelmes tárgya, mert a görög-keleti hitűek templomaikban csak viaszgyertyákat használnak, és pedig igen nagy számmal és óriási nagyságban.

A megszállás első időszakában a kormány a mezőgazdaság rögtöni előmozdítására keveset tehetett, minthogy azt az időt inkább a közigazgatás szervezésére, a nyugalom és rend helyreállítására és megszilárdítására, útak építésére, a kataszteri fölmérés keresztűlvitelére, stb. fordította. Csak az 1882 és 1883. évben kezdődött a kormánynak a mezőgazdaságot és állattenyésztést előmozdító nagyobb tevékenysége.

A közös pénzügyminiszterium megbizásából a földmívelést és állattenyésztést, a gyümölcstermesztést és szőlőmívelést érdeklő állapotok beható tanúlmányozása végett a tartományt a monarchia kiváló szaktekintélyei útazták be, kik a fönforgó hiányok megszűntetésére nagyszabású munkaprogrammot dolgoztak ki.

A kormány első sorban jobb földmívelési eszközök bevitelére fordította figyelmét. E czélból az országos kincstár költségén kipróbált jelességű talajmívelő eszközöket vásároltak, s a kerűletekben próbaszántások tartására, a benszülött mezőgazdák csoportonkénti bevonásával, kiosztották. Az így elért eredmények, valamint a hatóságok részéről a folytonos rábeszélés, oktatás által idővel sikerűlt fölkelteni a benszülött mezőgazdák érdeklődését a legújabb talajmívelő eszközök iránt, s őket ily eszközök beszerzésére bírni, mit az országos kormány a vételár hitelezése által is megkönnyített.

A belföldi árpa regenerálása végett, mely sörfőzésre nem igen volt alkalmas, a kormány, miután a sörnek való árpa könnyű és jövedelmező kelendősége biztosítottnak látszott, az oszrák-magyar monarchiából kitűnő vetőmagvat vitt be, s a mezőgazdáknak vetési czélból kiosztotta oly föltétellel, hogy a kapott mennyiséget a legközelebbi termésből szolgáltassák vissza.

Herczegovinának azon kerűleteiben, melyek a tengeri termesztésére nem alkalmasak, ennek pótlásáúl a burgonyát honosították meg, melyet a megszállás előtt csak Bosznia éjszaki részén termesztettek csekély mértékben. A burgonyatermesztés oly nagy előhaladást tett, hogy a termés 1882-től 1898-ig 137.907 métermázsáról 653.809 métermázsára emelkedett, vagyis 474 százalékkal növekedett.

A dohánytermesztés Herczegovinában a kormány erélyes és czéltudatos támogatása folytán már évek óta oly nagy lendűletet vett, hogy számos családra nézve vált a vagyonosság forrásává. Mindjárt a dohányegyedárúság életbeléptetése után 1880-ban a kormány minden lehető eszközzel azon volt, hogy a saját kezelésű dohánytermesztésnek a mosztári, ljubuškii, stolaci, ljubinjei és trebinjei kerűletekben mennél nagyobb kiterjedést adjon. Jutalmat osztott ki azok közt, a kik több és jobb minőségű dohányt termesztettek. A föllendűlésre azonban különösen sokat tettek a kincstári minta dohánygazdaságok, melyeket Herczegovinában: Mosztárban, Ljubuškiban, Stolacban, Ljubinjében és Trebinjében, Boszniában pedig Orašjében és Potoèaniban állítottak föl, és a melyek nemcsak gyakorlati iskolái a czélszerű dohánymívelésnek, hanem évenként több millió elsőrendű palántát is osztanak ki ingyen az ültetvényesek közt.

Hogy a dohánytermesztés mennyire emelkedett, kitűnik abból, hogy 1880-ban Herczegovinában csak 8.774 métermázsa dohányt váltottak be 635.516 forinton, Boszniában pedig csak 1,762 métermázsát 70.563 forinton; míg ellenben 1898-ban Herczegovinában már 26.987 métermázsa dohány 1,368.644 forint értékkel, Boszniában pedig 6.387 métermázsa 196.568 forint értékkel kerűlt beváltásra.

Az egyedárúság fönnállása óta 1898-ig Herczegovinában 389.437, Boszniában 31.634 métermázsa dohányt szállítottak be, s ezért a kincstár Herczegovinában 18,433.333, Boszniában 2,828.817, összesen tehát 21,262.150 forintot fizetett ki. A mosztári, trebinjei és ljubuškii kerűlet számos községében olyan dohányt állítanak elő, mely a legjobb macedoniainak sem a levelek fínom szövete, sem a kellemes zamat tekintetében nem áll mögötte.

Az oszmán kormány a dohány gyártására semmiféle befolyást sem gyakorolt; bárki szabadon folytathatta. A megszállás idejében Boszniában és Herczegovinában 68 gyáros volt, kik kezdetleges kézi vágó gépekkel (havan) összesen négyféle pipadohányt gyártottak.

A dohányegyedárúság életbeléptetése után, 1880 őszén az országos kormány megkezdte a dohánygyártást Szerajevóban három, Mosztárban két hainburgi dohányvágó géppel. Hogy a növekedő szükségletet ki lehessen elégíteni, ezeket a gyártelepeket gyors egymásutánban nagyobbítani kellett, s 1882-ben már gőzerőre rendezték be a gyárakat. Minthogy azonban ez a két gyár, noha úgy az épűletek, mint a műszaki berendezés tekintetében folyvást fejlődött, még mindig elégtelennek mutatkozott: 1888-ban egy harmadik gyárat állítottak föl Banjalukában, 1893-ban pedig egy negyediket Travnikban. Jelenleg a négy gyárnál öt álló gőzgép működik 76 lóerővel, s 1898-ban 19.635 métermázsa dohányt dolgoznak föl, szemben az 1881-ben földolgozott 2.605 métermázsával. A szivarkagyártás, melyet 1882-ben 505.000 darabbal kezdtek, 1898-ban 38,612.000 darabra emelkedett.

A föld megmívelésének folytonos előrehaladása lehetővé tette az országos kormánynak, hogy lassanként olyan ipari növények meghonosításával is kisérletet tegyen, melyek addig ez országban teljesen ismeretlenek voltak. Így tettek 1888-ban és 1889-ben a dolnja-tuzlai és graèanicai kerűletben kisebb mértékű kisérletet a czukorrépával. E kisérletek eredménye úgy mennyiség, mint minőség tekintetében annyira kielégítő volt, hogy a paraszt gazdák nagyobb számmal adták magukat a répatermesztésre. Már 1891-ben körűlbelűl 170 hektár beültetett terűlet 22.400 métermázsa répát adott, melyet az országos kincstár által Doboj mellett Uzorában fölállított aszaló dolgozott föl. A czukorrépa-termesztésnél a parasztság támogatása végett a termesztőket nemcsak a szükséges maggal, valamint alkalmas ekékkel és mívelő eszközökkel látták el, hanem a monarchiából a répamívelésben jártas munkásokat is vittek számukra.

Az 1892. évben a czukorrépa-termesztésnek újabb nagy térfoglalását látjuk, a következő évben a bevetett terűlet már elérte a 2.000 hektárt s a répatermés körűlbelűl 350.000 métermázsára rúgott. Az uzorai répaszárítót időközben a boszniai és herczegovinai mezőgazdasági termények földolgozására és értékesítésére alakúlt részvénytársaság vásárolta meg s ott czukorgyárat alapított.

Azt a jövedelmet, melyet a répatermesztés a termesztőknek hajt, egyetlen termény jövedelme sem éri el, és így azokon a vidékeken, a hol a czukorrépatermesztés meghonosodott, a nép vagyonosodása észrevehető előhaladást tesz. Az állattartás is szemmel láthatólag emelkedik ezeken a vidékeken, mert a termesztők nemcsak a répafejeket és répaleveleket, hanem a czukorgyártásnál fönmaradó répaszeletet is, melyet a czukorgyár ingyen ád vissza, barmaik takarmányozására fordítják, s a legelőgazdaságról az állatok istállózására kezdenek áttérni.

Dohány fűzés Herczegovinában. Joanovits Páltól

A heremívelés meghonosításának érdeme első sorban az osztrák-magyar monarchiából és Németországból bevándorolt gyarmatosokat illeti, kik ezt a Boszniában és Herczegovinában korábban teljesen ismeretlen takarmánynövényt hazájokból magukkal vitték, s a mag eladása által a benszülött népesség közt is elterjesztették. A kincstári mezőgazdasági állomások fölállítása óta nagyobb terűletet fordítanak heremag termesztésére, s az ott előállított legjobb minőségű magot mérsékelt áron kiosztják a lakosságnak. Leginkább elterjedt a vöröshere, míg a luczernát csekély mértékben mívelik.

Az országos kormány, valamint a földmivelést, az állattenyésztést is fáradhatatlan gondoskodásban részesíti. A rendszeres állatorvosi hivatalok létesítése után a kormány arra fordíthatta törekvését, hogy a monarchiába irányúló állatkivitel előtt a határ megnyittassék, s végre sikerűlt is ezt a rég ohajtott czélt fokozatosan csaknem egészen elérni. A monarchiába való állatkivitel az egész állatállomány értékét korábban nem is sejtett módon emelte, úgy, hogy a parasztság lassanként megismerte, hogy barmai mily nagy értékkel birnak, s ennélfogva jobb tartásban és gondviselésben kezdte őket részesíteni. Ezzel az az időpont is elérkezett, a mikor értékes tenyészanyag bevitele által hozzá kezdhettek az elkorcsosúlt állatállomány megjavításához.

A lótenyésztés emelése végett a fedeztetés ügyét oly módon szervezték, mint a hogy az osztrák-magyar monarchiában van. Ő cs. és apostoli királyi Felsége e czélra a lippizai udvari ménesből a Koheylan-Adjonz és Massaud nevű legnemesebb arab vérű, továbbá a Massaud-fia, Pluto Canissa és Pluto Bionda nevű méneket ajándékozta. Ezzel az öt apaállattal 1884-ben Herczegovinában három fedeztetési állomást szerveztek. Azután következett a boszniai fedeztetési állomások szervezése. A bábolnai magyar kir. ménesből tizennégy fiatal arab mént s magyarországi magántenyésztőktől két mént vásároltak, melyeket fedezés czéljából 1885 márcziusában tizenöt állomáson helyeztek el. Az 1885. évben fölállították Szerajevóban az állami méntelepet s ennek fiókját Mosztárban.

Az öszvértenyésztés javítására a karsztvidék részeiben, hol a czélszerű lótenyésztés lehetetlen, Cyprusból öt szamárcsődört vásároltak s alkalmaztak hágatásra Herczegovinában.

Bosnyák lovak: nemesített bosnyák ló, eredeti arab ló és teherhordó ló. Ottenfeld Rudolftól

Fokozatos vásárlás által a mének száma 1898 végéig 102 darabra emelkedett, miből húszat Syriából és Arábiából szereztek, a többi pedig Bábolnáról kerűlt. A szamárcsődörök állománya 20 darabot tesz. A tenyésztők buzdítására évenként lódíjazások tartatnak, melyeken az államkincstár terhére 2–10 aranyos jutalmakban több mint 1.000 arany kerűl kiosztásra.

A lóversenyeket, melyek Boszniában és Herczegovinában rég idő óta divatosak, s melyeket különösen örvendetes események megünneplésére, példáúl a vagyonos bégek és agák lakodalmai alkalmával rendeztek, egészen a legújabb időkig egyenes irányban, többnyire kemény úton, nyereg nélkül lovagolva tartották. Az országos kormány azt, hogy a nép a lóversenyeket szereti, a lótenyésztés emelésére fő eszköznek látta, s azon volt, hogy a lóversenyeket magasabb szinvonalra emelje. Már 1893 óta minden mai követelménynek megfelelő, vízvezetéki művekkel ellátott lóversenytér van Ilidžében, s az osztrák és a magyar lovasegyesűlet által rendezett nemzetközi versenyek mellett gazdagon dotált versenyek vannak boszniai származású lovak számára, a melyeknél az országos kincstári ménektől származó lovak részére rendezett tenyész-versenyek különös kedvezésben részesűlnek. Ezen kivűl a megszállott tartományoknak még négy más helyén tartanak kisebb versenyeket belföldi származású lovak részére, melyek szintén országos pénzből díjaztatnak. Legújabb időben az országos kormány részint Bábolnáról vásárolt, részint importált eredeti arab kanczákból ménest állított Goraždában. Jelenleg a ménes három magyar vérű arab csődörből, mint törzsménből, és 22 kanczából áll.

A szarvasmarhatenyésztés megjavítása végett a kormány minden vidék számára olyan idegen fajta tenyészállatokat választott, melyek ahhoz a tájfajtához, melynek átalakítása czéloztatott, lehetőleg közel álljanak. Ebből a szempontból az ország tenyészkerűletekre osztatott, melyekben a pinzgaumöllthali, a wippthali és a magyar pusztai fajta szigorúan elkülönítve használtatik. A magyar pusztai faj az országnak éjszakkeleti, a Boszna és Drina közt fekvő, éjszakon a Szávától, délen a Majevica-Planina által határolt részére jelöltetett ki. A möllthali szarvasmarha tenyészkerűlete magában foglalja Bosznia egész többi részét, Herczegovinában pedig kizárólag a wippthali fajtát használják tenyésztésre.

Az 1898. év végéig 1338 bikát alkalmaztak országos tenyésztési czélra, miből 149 darab a magyar pusztai, 881 darab a pinzgau-möllthali, 308 darab pedig a wippthali fajtára esik. Magában az országban biztosítandó a tiszta vérű tenyészállatok nevelését, az országos kormány az említett három fajból teheneket is vásárolt a monarchiában s jobb tenyésztőknek adta át a vételárnak több évi részletben való visszafizetése mellett. Eddig ily módon 760 tehenet vittek be s osztottak ki a tenyésztők között. Mindazon kerűletekben, hol kincstári bikák használtatnak, évenként őszszel szarvasmarha-díjazásokat tartanak, melyek alkalmával 200 aranyat és 2800 koronát osztanak ki 5 koronától 3 aranyig terjedő díjakban.

A juhtenyésztés javítása czéljából, a belföldi anyaggal való keresztezés végett, a báró Romaszkan horodenkai (Galicziában) földbirtokos által a moldvai czigája- és a hamshiredown-juh keresztezéséből tenyésztett, úgy nevezett „horodenka-juh” importáltatott. Ez a faj tekintélyes testsuly mellett gyapjút és tejet is eleget ád, s Boszniában, hála kitűnő tulajdonságainak s eredeti hazájában bele oltott nagy szivósságának, úgy tiszta tenyésztésre, mint keresztezésre nagyon jól bevált. E fajtán kivűl évekkel ezelőtt bokharai kövér-farkú juhot is importáltak Oroszországból, s megkisértették meghonosítását. A bokharai kövér-farkú juh, mely a „persián” vagy „asztrakhán” név alatt ismert kitűnő prémet szolgáltatja, csodálatra méltó könnyűséggel akklimatizálódott, s a tőle származott és vele keresztezett állatokról nyert báránybőr is oly nagyon értékes volt, hogy a kormány elhatározta, hogy a törzs-nyáj megnagyobbítása végett egyenesen Karakulból, Bokhara mellől, 65 eredeti juhot hozat. A livnói és gackói kincstári mezőgazdasági állomások horodenka- és bokhara-juhtenyészeteinek állománya jelenleg már akkora, hogy onnan 1898-ban mindkét fajból már 660 darab keresztezett kost lehetett a népnek tenyésztési czélokra kiosztani.

A kecsketenyésztésnél, mely, nem tekintve az erdészetre nézve igen káros voltát, a Karszt némely vidékén oly nagy fontossággal bir, hogy teljes megszűntetése kivihetetlennek látszik, a kormány arra törekszik, hogy az egyes állatok értékének emelése által lehetségessé váljék a kecsketenyésztés terjedelmét a jövedelem csökkenése nélkül megszorítani. A kivánt értékemelés végett a szőr minőségének javítása vétetett czélba. Az ebben az irányban történt kisérlet, Kis-Ázsiából, az angorai vilajetben fekvő Karahissárból angorakecskék importálása által a livnói mezőgazdasági állomásra, eddig sokat igérő eredménynyel járt.

A belföldi sertésfaj megjavítása végett a modrièi, livnói és gackói mezőgazdasági állomásokon a berkshiri sertéseket nagyobb mértékben tenyésztik, s 8–10 hónapos korukban a belföldi tenyésztőknek kiosztják. A berkshiri kanoktól származó keresztezések gyors fejlődéssel, nagy termékenységgel, hízékonysággal és edzettséggel tűnnek ki, miért is a belföldi tényésztők nagyon szeretik.

A Prijedorban 1891-ben baromfi-tenyésztés czéljából alapított baromfitenyésztő-intézet főleg fehér Langshan-, kendermagos Plymouth-Rock-, Brama- és Minorka-tyúkok, továbbá bronz- és fehér ausztráliai pulykák, valamint pekingi és roueni kacsák és emdeni ludak tenyésztésével foglalkozik. Fajbaromfi és kikelteni való tojás előállításán kivűl a népesség tenyésztési czéljaira, az intézetnek még az a feladat is jutott, hogy a környék tenyésztőit a baromfihízlalásban s mindenféle ölni való baromfi előállításában, valamint kiviteli czélra a tojás osztályozásában, eltartásában és csomagolásában oktassa, s a baromfitenyésztés termékeinek külföldre való eladását intézze. E czélból az intézet vezetősége az említett munkálatokról gyakorlati tanfolyamokat tart, melyeken a belföldi tenyésztők vagy azok hozzátartozói nem csekély számban vesznek részt. Ez intézkedés hatása abban nyilatkozik, hogy a baromfitenyésztés termékeinek kivitele jelentékenyen emelkedett s azóta sok tojást visznek ki Angolországba.

Boszniában és Herczegovinában csak parasztgazdaságokat találunk, minthogy a bégek és agák összes földbirtoka kmet-telkekre van osztva s bérletben a kmetek által míveltetik. A nagybirtokosok rendszerint nagyobb birtokrészeket nem tartanak házi kezelésben, és így az egész mezőgazdaságnak a kmetek és szabad-parasztok gazdasága adja meg a jellemvonását. Ily körűlmények közt az országos kormány kénytelen volt munkásságát kezdettől fogva a parasztgazdaságok emelésére fordítani. A parasztság azonban nemcsak hogy nem rendelkezik a gazdasági javításokra szükséges anyagi eszközökkel, hanem nagyon bizalmatlan is minden újítás iránt, s nem elméleti oktatás útján, hanem csak gyakorlati eredmények által birható rá, hogy a megrögzött balítéletekről lemondjon. E miatt az országos kormány által oktatási czélból fölállított mezőgazdasági állomásoknak egészen sajátságos szervezetet kellett adni. A mezőgazdasági állomások első sorban tanintézetek, melyek czélja, hogy a belföldi parasztság fiait a mezőgazdaság minden ágába bevezessék s mindazon ismeretekkel, melyek egy parasztgazdaság czélszerű kezeléséhez szükségesek, ellássák. E czélból évenként minden állomáson, a körűlményeknek megfelelő számban, bármely vallásfelekezetű parasztbirtokosok fiai fölvétetnek, kik minden mezőgazdasági munkában tartoznak részt venni, s három évi kiképeztetés után saját gazdaságukba visszatérnek, hogy ott a szerzett ismereteket értékesítsék.

A tanulók az állomásokon szabad lakást, ellátást s munkájukért megfelelő díjazást kapnak. Az elméleti oktatás a különböző gazdasági ágakban csak oly mértékben történik, a mennyi arra szükséges, hogy a gyakorlati mutogatást megértsék. Ezenkivűl a növendékeket az állomás általános elemi iskoláinak tanítói az olvasásban, írásban és számolásban is oktatják. A mezőgazdasági állomásoknak továbbá az a föladatuk, hogy az ott levő pepinériákból az állattenyésztés emelésére szükséges tenyészállatokat, a mennyiben azokat nem külföldről importálják, rendelkezésre bocsássák, s a belföldi mezőgazdák közt való kiosztás végett különböző vetőmagvakat termeszszenek, valamint, hogy a környék mezei gazdálkodására buzdítólag, oktatólag hassanak. E czélból jól megválogatott parasztgazdaságokat az állomás vezetése és felügyelete alá helyeznek, hogy azokon a gazdaság tulajdonosának saját erejével, de egyúttal az állomások anyagi támogatásával, lehetőleg czélszerű gazdálkodás honosíttassék meg. Minden állomáshoz három ily parasztgazdaság osztatik be. Ez az intézmény nagyon jól bevált, minthogy a parasztság, a minta-parasztgazdaságok sikerei által buzdíttatva, az e gazdaságokon életbeléptetett újítások iránt nagyon fogékony. Az első mezőgazdasági állomás 1886-ban állíttatott föl. Modrièban, a gradaèaci kerűletben, a második 1886/87-ben Gackóban, a harmadik 1888-ban Livnóban, a negyedik 1893-ban Ilidžében. A három utóbbi egy völgyi és egy havasi gazdaságból áll. Az ilidžei állomásnak a többi mezőgazdasági állomások kötelességeűl szolgáló föladatokon kivűl még az a czélja is van, hogy a tartományi fővárost, Szerajevót, naponta minden egészségügyi követelménynek megfelelő friss tejjel, valamint zöldséggel ellássa s az ilidžei fürdőhely számára a szükséges tejet és zöldséget szolgáltassa.

Mezőgazdasági állomás Butmir határában, Ilidže mellett. Bernt Rudolftól

Újabb időben nehány falusi elemi iskolában életbeléptették a rendszeres mezőgazdasági oktatást, s az a szándék, hogy fokozatosan valamennyi falusi elemi iskolára kiterjeszszék. A falusi elemi iskolákra a mezőgazdasági oktatásnál, a melyben csak a 3. és 4. osztályos gyermekek vesznek részt, fő gondot a gyakorlati oktatásra fordítanak s az elméleti oktatást csak annyiban folytatják, a mennyiben az a gyakorlati tanítások megértéséhez szükséges. Szemléleti tárgyúl minden iskola közelében, hol a mezőgazdasági oktatás már is folyik, egy parasztgazdaság szolgál, s az illető tanító vezetése alatt ép úgy van szervezve, mint a mezőgazdasági állomások minta-parasztgazdaságai. Vasárnaponként az iskolákon mezőgazdasági tanfolyamot is tartanak a környék paraszt népessége számára. Alkalmas tanítók kiképzésére, kik a falusi elemi iskolákban a mezőgazdasági oktatást végezzék, a szerajevói tanítóképző-intézetben egy külön szaktanító van alkalmazva, s gyakorlati tanítás végett az intézet közelében, mint oktató parasztgazdaság, egy külön parasztgazdaság szereltetett föl.

Tudva azt, hogy a gazdaságilag előrehaladottabb országokból való gyarmatosok úgy a föld megmunkálása, mint az állattartás tekintetében utánzásra méltó példaadókúl szolgálnak a benszülötteknek, s így az ország kulturájának fejlesztésére nagy fontossággal birnak: a kormány külföldi gyarmatosok bevándorlását állami birtokok átengedésével, az építő fának az állami erdőkből ingyenes engedélyezésével, kamat nélküli kölcsönökkel és pénzsegélyekkel, vetőmagvak ingyenes kiosztásával, valamint több évi adómentességgel igyekezett előmozdítani. De a tartomány bonyolódott birtokviszonyai miatt nagyobb szabású telepítés a kincstári birtokokon az erdőbirtokrendezés és a telekkönyvelés keresztűlvitele előtt, komoly akadályokba ütközött, miért is a kormány arra szorítkozott, hogy a gyarmatosok letelepűlését a telepesek által megváltandó magán birtokokon támogatta. A magán birtokokon támadt telepítvények: Rudolfsthal a banjalukai kerűletben, Windhorst a gradiškai és Ferencz József-föld a bjelinai kerűletben, hála e telepesek szorgalmának s az országos kormány rájuk fordított gondoskodásának, aránylag rövid idő alatt meglehetős jóllétre küzdötték föl magukat s a környék mezei gazdálkodására jótékony hatást gyakorolnak. A Rudolfsthalban és Windhorstban találkozó telepesek Poroszországból, Westpháliából, Szászországból és Hollandiából, a Ferencz József-földet megszállt telepesek pedig Torontál-, Heves- és Bács-Bodrog-megyéből vándoroltak be. Ezek a telepítvények 487 családból állnak, 2.621 lelket számlálnak s körűlbelűl 3.777 hektár terűletet birnak, miből 633 hektár kincstári birtok, mely a Ferencz József-földi telepeseknek engedtetett át. Valamennyi telepes német nemzetiségű s közűlök 1.460 lélek római katholikus, 1.161 pedig evangelikus.

A kincstári birtokok rendszeres betelepítéséhez csak a legújabb időben fogtak, s a telepesek a kiosztható telkek nagysága szerint részint nagyobb községekben, részint házcsoportokban egyesíttettek. A telepeseknek átengedett kincstári telkeket kivétel nélkül az erdőterűletből szakították ki, melyek értéktelen cserjékkel voltak benőve, de kitűnően alkalmasak arra, hogy irtás által szántófölddé alakíttassanak át. Minimum gyanánt minden családnak tizenkét hektárt osztottak ki. A telepesek a lakóházaik és gazdasági épűleteik fölépítéséhez szükséges épűletfát ingyen kapták a kincstári erdőkből, továbbá szükséghez képest évi részletekben törlesztendő kamat nélküli kölcsönöket, méltánylást érdemlő esetekben pedig még adómentességet is nyertek.

A három első évben a kincstár a telepesektől a nekik átengedett telektől haszonbért nem szed; a bérletnek csak negyedik évétől kezdve tartoznak hektáronként ötven krajczár bért fizetni. Tíz év múlva az országos kincstár a telepeseknek, ha az átvett telket termővé tették, rendszeresen kezelték, s ha magukat politikai és erkölcsi tekintetben kifogástalanúl viselték, az addig csak bérelt telket díjtalanúl tulajdonúl engedi át. Ezeknek a telepesekre nézve rendkivűl kedvező föltételeknek következtében a kincstári telkek igen kapósak lettek. E módozatok mellett az utóbbi tíz év alatt a boszna-gradiškai, dubiczai, prnjavori, derventi, tešanji, zeniczai, žepèei, banjalukai, novii és zvorniki kerűletekben 1.054 külsőországi család telepűlt le 5.712 lélekkel 13.093 hektár terűleten.

Templomok, iskolák és paplakok emelésénél a kormány a telepeseket lehetőleg támogatja, s gondoskodik róla, hogy a fenforgó szükségletek e tekintetben teljesen figyelembe vétessenek. Az országos kormány által megkezdett telepítés a rendelkezésre álló kincstári birtokokon tervszerűleg folyik s jelenleg is több telepítvény van keletkezőben.

Hasonló föltételek mellett elszegényedett belföldi családok is kapnak kincstári telkeket, s a prnjavori kerűletben négy telepítvény alapíttatott 238 családdal és 1.053 lélekkel, melynek 1.375 hektár terűletű kincstári birtok engedtetett át. Azonkivűl a prijedori, derventi és bjelinai kerűletben körűlbelűl 420 belföldi családnak 1.300 hektár terűletű kincstári birtok osztatott ki azok gazdasági helyzetének megjavítása végett.

Végűl a kormány által a mezőgazdaság emelése czéljából tett intézkedések közé tartoznak a Livanjsko és Gacko poljéban nagy szabásúlag végrehajtott mezőgazdasági javítások is, valamint a Mlade-vidék szabályozása a ljubuškii kerűletben. A livanjsko poljei javítások a ponorok (karszti üregek) lehető megnyitása által vették kezdetöket, mi által az áradás a polje egyes részeiben egészen megszűnt, más részeiben hat hónapról két hónapra szállt le; az elmocsarasodott vidék kiszárítására s a vízgyűjtésre és a ponorokba való gyors levezetésre szánt csatornák építése lesz e kitűzött czél további folytatása. Az eddig végzett jobbítási munkálatok az egész poljéban a nyers jövedelemnek 345.000 forintról 524.000 forintra való emelkedését idézték elő, s a nyári öntözés létesítésétől még kedvezőbb eredményt várhatunk. A Gacko poljéban Klinenél létesített völgyelzárás terméskőből kyklopsz-szerűleg rakott falból áll, melynek vakolatát Nápolyból vett puzzoli földből készítették. A fal sziklaalapon áll, alapszélessége 16.7, koronaszélessége 4.6, magassága 22 méter, a fal koronájának hosszasága pedig 104.5 méter, végűl a fal köbtartalma 9.504 köbméter. Az ezen völgyelzárás által alkotott gyűjtőmedencze 1,730.000 köbméter víztömeget képes befogadni, mely elegendő, hogy belőle 1.000 hektár terűleten foganatosítsák a nyári öntözést. A Mlade terűlet szabályozásának az a czélja, hogy a Mlade és Imotski poljénak gyakran csak későn lefolyó tavaszi áradását idejekorán levezesse, hogy e rendkivűl termékeny völgyek szántóföldjeit rendszeresen be lehessen vetni.

A mezőgazdaság emelésére történt kormányintézkedések eredményének s ama rendkivűli fejlődésnek megitélésére, mely Bosznia és Herczegovina mezőgazdasági termelésében azon aránylag rövid idő óta tapasztalható, mióta e tartományok az osztrák-magyar monarchia igazgatása alatt állnak, mértékűl szolgálhatnak a következő táblázatok, melyeken a mezőgazdasági termelés az 1882–1886 és az 1892–1896, valamint az 1897 és 1898. években, továbbá az állattenyésztés állapota 1879-ben és 1895-ben hasonlíttatik össze:

A következő terményekből

Az átlagos termés volt

Az utóbbi évötöd termelésének emelkedése az előbbi évötödéhez képest

Az 1897.

Az 1898.

1882-től 1886-ig

1892-től 1896-ig

év termelése az utóbbi évötöd átlagához képest

+

+

métermázsákban

százalékokban

Gabona 2,853.599 5,095.500 2,241.901 78.56 21.04 9.66

Hüvelyesek 62.899 142.669 79.770 126.82 . 20.02 8.67 .

Burgonya 179.136 519.667 340.531 190.10 6.37 . 25.87 .

Kereskedelmi növények 37.967 69.385 31.418 82.75 . 1.58 . 14.98

Takarmánynövények 3,224.968 6,641.495 3,416.527 105.94 15.75 . . 5.25

Gyümölcs 816.659 1,525.690 709.031 86.82 . 30.50 79.07 .

Szőlő 37.225 64.549 27.324 73.40 . 65.76 . 40.09

Kerti termények és zöldség 598.741 1,616.686 1,017.945 170.01 . 29.77 2.79 .

Összes mezőgazdasági termények 7,811.194 15,675.645 7,864.447 100.68 . 6.49 9.60 .

Állatállomány.

Egypatások Szarvasmarhák Juhok Kecskék Sertések Összesen 1879-ben 161.168 762.077 839.988 522.123 430.354 2,715.710 1895-ben 239.626 1,417.341 3,230.720 1,447.049 662.242 6.996.978 Szaporodás 78.458 655.264 2,390.732 924.926 231.888 4,281.268 Százalékokban 48.68 85.98 284.62 177.15 53.88 157.65

A mint az előbbi számokból látható, a föld összes termése az 1882–1886-ki évötödben átlagosan 7,811.194 métermázsát tett, az 1892–1896-ki évötödben pedig 15,675.641 métermázsára rúgott, a mi 7,864.447 métermázsa, vagyis 100.68 százalék emelkedésnek felel meg. Az 1897. és 1898. évek, melyek új évötödöt nyitnak meg, noha az előbbi mostoha év volt, átlagos eredményökben az utóbbi évötödhöz képest még mindig újabb 3.11 százalékos emelkedést mutatnak.

Az állatállomány összes szaporodása 1895-ben az 1879. évvel szemben 4,281.268 darabra, vagyis 157.65 százalékra rúg; oly eredmény ez, minőt aligha mutat föl a kontinens egyetlen országa is.

Gyümölcstermesztés és szőlőmívelés. Mikuli Jakab lovagtól, fordította Katona Lajos.

Míg Boszniában a gyümölcstermesztés s különösen a szilva termesztése uralkodik, Herczegovina alantabb fekvő vidékein főleg a szőlőmívelést folytatják. Ezenkivűl termesztik még az őszi és sárga baraczkot, a birset, a mandulát, a szelid gesztenyét, a gránátfát, a fügét, sőt helyenként az olajfát is, végűl a tartomány legdélibb sarkán, a cattarói öböllel szomszédos Sutorinában a narancsfát és a kenyérfát. A megszállott tartományokban tehát vannak képviselői mind a négy gyümölcs-régiónak az olajfától kezdve a lágymagú gyümölcsig.

Boszniára és Herczegovinára nézve a szilva és a szőlő bír legnagyobb fontossággal. A szilva tömegtermesztő vidéke a Posavinában fekszik. A dolnjatuzlai kerűlet maga kétharmadát szolgáltatja a megszállott tartományokban termesztett összes szilvának. Bosznia évi szilvatermése, hat évi átlagban (1883-tól 1898-ig) 102.84 millió kilogrammra rúg. A legmagasabb számot az 1898. évi termés érte el 220,284.800 kilogrammal, mely az egyes kerűletek közt következőleg oszlott meg: Dolnja-Tuzlára esett 151,780.900 kilogramm, Banjalukára 50,883.500, Travlikra 8,838.500, Szerajevóra 6,091.800, Bihácsra 1,991.800, Mosztárra 718.300 kilogramm. Ámbár egészen rosz termés a boszniai szilvánál csak ritkán fordúl elő, a termőképesség még sem egyenletes, s általában gazdag szilvatermésű évek csekélyebb termésűekkel váltakoznak, a minek főleg a fák hanyag gondozása az oka. A boszniai szilva, melynek aszalt gyümölcse messze az ország határain túl is ösmert és keresett, egy, a legjobban termő fák sarjainak állandó kiválasztása által a közönséges házi szilvából (Prunus domestica) a neki különösen alkalmas éghajlati és talajviszonyok hatása alatt keletkezett szilvafaj. Gyümölcse nagy, néha igen nagy, rendkivűl nemes alakú, sötétkék, erősen hamvas héjjal, ropogós, sárga, czukorban gazdag s nagyon kellemes zamatú gyümölcshússal.

A Boszniában termesztett szilva, részint benn az országban, részint a külföld gyümölcspiaczain kél el; csak kisebb mértékben kerűl nyers állapotban fogyasztásra. Az évenként nyert gyümölcs legnagyobb részét megaszalják, a silányabb minőségűt pedig lekvár- vagy rakija- (szilvórium) készítésre fordítják. Az aszalást többnyire maguk a termesztők végzik, kik aztán árújokat a belföldi piaczokon kereskedőknek eladják, ezek gondoskodnak a termés tovább szállításáról. Az aszalás többnyire a kezdetleges boszniai szilvaaszalókon (pušnica) történik, a melyektől az erősen konzervativ hajlamú népet az aszalók többféle hiánya daczára csak nehezen lehet elszoktatni. A boszniai aszalók megjavítása végett az országos kormány azokon átalakítási kisérleteket hajtatott végre, melyek nagyon kedvező eredményre vezettek. A kormány Cazenille-rendszerű franczia aszalókészűlékeket is vásárolt s osztott ki a vételárnak évi részletekben való visszafizetése mellett a termelőknek. Brèkában s Boszniának más 14 piaczán, hol a szilvakereskedés legnagyobb része összpontosúl, a kormány külön vásári statutomokat léptetett életbe a végből, hogy csak jól aszalt árú kerűljön eladásra.

A termesztők által piaczra vitt aszalt szilvát a nagykereskedők raktáraikban egy külön e czélra készűlt trieur segítségével a szerint, hogy hány szem szilva megy egy fél kilogrammra, több minőségben osztályozzák. A legértékesebb minőségű aszalványokat, mint 60–65 és 70–75 szemes árút főkép ládákban, a többit, mely a legnagyobb tömeget teszi, zsákokban szállítják külföldre. Ép úgy, mint az aszalás, a lekvárkészítés és a rakija (szilvórium) főzése is a termesztők kezében van, kik terményüket, a mennyiben nem a belföldön fogyasztják el, a kiviteli kereskedelemnek adják át.

A müncheni Weiss czég 1888-ban Brèkában egy conserv-gyárat állított, a melyben az aszalt és osztályozott szilvát, hogy tartósságát fokozzák s egyöntetű sötét színt adjanak neki, a Francziaországban föltalált és „etuvag”-e (pároló aszalás-) nak nevezett eljárásnak vetik alá. A gyár évenként körűlbelűl 10.000 métermázsa aszalt szilvát dolgoz föl.

Mint Boszniában a szilvatermesztés, Herczegovinában a szőlőmívelés visz nagyon fontos szerepet. A szőlőmívelésre fordított 6.168.68 hektárnyi összes terűletből 5.900.92 hektár Herczegovinára esik, s csak 267.75 hektár Boszniára. A megszállás idejében Herczegovinában a szőlőmívelésnek szentelt terűlet még csak 4.403.14 hektárt tett, ellenben 1898-ban már 5.900.92 hektárt, a mi 40 százaléknyi növekedésnek felel meg. Boszniában a szőlőmívelés a megszállás előtt még csak 121.36 hektár terűletet foglalt el, míg 1898-ban már 267.75 hektár volt szőlőtőkékkel beültetve, úgy, hogy a terűlet növekedése 120 százalékra rúgott.

Rakija- (szilvórium) főzés. Csikos Bélától

Herczegovinában a szőlőmívelést a mosztári (3.029.42 hektár), a ljubuškii (1.017.44 hektár), a konjicai (656.47 hektár), a stoláci (842.25 hektár), a trebinjei (267.85 hektár) és a ljubinjei (87.49 hektár) kerűletekben űzik, míg a többi három kerűletben, a gackói, bileki és nevesinjeiben, minthogy ezek igen magasan feküsznek; a szőlőmívelés már nem sikerűl. Maga a mívelés nagyobb részt még alacsony fokon áll. A tőkéket, melyeken rövid csapokkal bakmetszést alkalmaznak, Herczegovinában többnyire karó nélkül mívelik. Egyes termesztők azonban a mostari és lastvai gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomás példáját követve már kezdenek szőlőkarókat alkalmazni. A karó nélküli mivelésnek idővel teljesen meg kell szűnnie, mert e mellett lehetetlen a peronospora ellen biztosan védekezni. A fillokszera a megszállott tartományokat eddig egészen megkimélte.

A herczegovinai fehér borszőlők közt a žilavkai áll legelől. A jobb fehérbor-fajtákhoz számítják még a krkošiját, a rezakiját, a benát, a jasoèkát és a fehér pošibot. A mirisovacnak határozott muskotály-zamatja van. A vörös borszőlők közt a kadarka (skadarka) és a blatina a legértékesebbék. Apró bogyójú, de rendkivűl bőtermő vörös borszőlő az oruèevka.

A Herczegovinában termesztett jobb csemegeszőlő-fajok nagy czukortartalommal és fínom zamattal tűnnek ki. Hivatva vannak rá, hogy már a legközelebbi időkben az éjszakeurópai városok piaczain, mint korai szőlők, keresettek legyenek. Már a Goethe által lefordított „Mujo királyfi betegsége” czímű költemény dicséri a mosztári szőlő kitűnőségét.

A herczegovinai borok, melyeket általában mosztárinak neveznek, a déli borok jellegével birnak, szeszben gazdagok, savtartalomban szegények, sok kivonat-anyagot tartalmaznak, s megfelelő pinczekezelés mellett kellemes zamatjok is van. Az átlagos bortermés körűlbelűl 30.000 hektoliterre tehető; meg kell azonban jegyezni, hogy a termés igen nagy része szőlő-alakban kerűl fogyasztásra.

Az országos gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomások példája által buzdítva, újabb időben értelmesebb belföldi bortermesztők nagy, mintaszerűleg berendezett pinczéket állítottak, melyekben nemcsak saját termésüket, hanem a kis termesztőktől tőkén megvett nagy mennyiségű szőlőt is földolgozzák. Az ily módon előállított bor az ország határán túlra is eljut s nagy kelendőségnek örvend.

Szüretelés Herczegovinában. Joanovits Páltól

Nem szenved tehát kétséget, hogy a szőlő Herczegovinában nagyon értékes terményt szolgáltathat. A mosztári gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomáson, ha a fürtöt sokáig a tőkén hagyják, még a belföldi szőlőfajokból is oly bort nyernek, mely a tokajinak és a délfrancziaországi boroknak sem áll mögötte. A legnemesebb borokat, melyek Herczegovinában előfordúlnak, a belföldi vörös borszőlő-fajtákból a kadarkából és a blasinából s a fehér borszőlőből, a žilavkából és az importált muscat lunelből nyerik. A kadarka-szőlő gondos sajtolás és pinczekezelés mellett rendkivűl harmonikus, sima, tanninban gazdag és sötét színű bort ád, melynek a nehéz bordeauxi borokéhoz hasonló nemes zamatja van. A blatina-bor, mely általában hasonló értékes termény, mint a kadarka-szőlőbor, hasonlóképen igen nagy festő anyag- és tannin-tartalmával tűnik ki, s jellege inkább a burgundi borokéval egyezik. A žilavka-bor rendkivűl szelíd s a mellett igen erős – normális szüret mellett a tökéletesen kiforrott borok szesztartalma tizenkét, sőt több százalék is – s igen fínom, a muskotály-borokéhoz hasonló gyönge zamatja van. A legnemesebb és legértékesebb bort, a melyet Herczegovinában csak nyernek, a muscat lunel szolgáltatja. Ez a szőlőfaj a kincstári gyümölcstermesztő és szőlőmívelő állomáson kivűl még kevéssé van elterjedve, pedig nehéz, illatos csemegeborok nyerésére megbecsűlhetetlen értékkel bir. Ha a fürtöket az asszú-szemképződésig rajta hagyják a tőkén, ez a szőlőfaj rendkivűl szelíd, alkoholban gazdag sötét sárga színű bort ád, ennek a borfajnak speciális tulajdonságát tevő muskotály-zamattal, melyet a nélkül, hogy zavarólag hatna, világosan meg lehet különböztetni a bor édességétől.

A szilva- és szőlőmívelésen kivűl még az alma-, körte-, dió-, gesztenye- és füge-termesztés is nagyobb kiterjedésű.

Az első helyen említett két lágy magú gyümölcsöt úgy Boszniában, mint Herczegovinában is termesztik, de többnyire nem valami nemes helyi fajtákban. Míg a nyári alma és körte főleg Herczegovinából származik, Bosznia többnyire későn érő gyümölcsöt szolgáltat. A termesztett lágy magú gyümölcsöt benn az országban fogyasztják el, még pedig leginkább nyers állapotban; a körtét egészen vagy felerészben megaszalják. Ezenkivűl helylyel-közzel az almából és körtéből valami lekvár-félét is készítenek, mely azonban csak is a saját fogyasztásra szolgál, kereskedésbe ritkán kerűl.

A fügét csupán Herczegovina szőlőtermő vidékein termesztik, hol a fügefák a szőlőskertekben, a szántóföldek mesgyéin, továbbá a házi kertekben nagy számmal fordúlnak elő. A füge nagy részt friss állapotban kerűl fogyasztásra. A füge aszalását csak kisebb mértékben űzik. A diófa elszórva a megszállott tartományok egész terűletén előfordúl. Gyümölcse közép nagyságú s nemcsak az országban kelendő, hanem jó nagy mennyiségben kivitelre is kerűl. Hasonlót mondhatunk a szelid gesztenyéről, mely nagyobb kiterjedésben, egész erdőket alkotva a cazini, srebrenicai, boszna-gradiskai, krupai és konjicai kerűletekben fordúl elő. Őszi és sárgabaraczkot nem igen termesztenek, noha a népesség a szőlőmívelő vidékeken e két nemes gyümölcs termesztésére is nagyobb gondot kezd fordítani. Ugyanezt mondhatjuk a mandulafáról, mely csak Herczegovinára nézve fontos; elterjesztésénél a puha héjú fajtáknak adnak elsőbbséget. Védett fekvésben a mosztári, stoláczi és trebinjei kerűletekben az olajfa is díszlik, de mívelése még kevéssé van elterjedve. Végül meg kell említenünk a gránátfát, mely a magasabb fekvésű vidékek kivételével egész Herczegovinában félvad állapotban található.

A konyhakertészet amegszállás előtt nagyon alacsony fokon állt, jelenleg azonban elég nagy mértékben űzik. A főzelékfélék egész sorát honosították meg a katonák, telepesek s a hivatalnokok családjai. A spárga- és földieper-mívelés az országos állomásokról kezd elterjedni. A bolgárok is, kik mint ügyes zöldségkertészek ismeretesek, s a nagyobb városok környékén nagy terűleteket ültetnek be zöldséggel, nem csekély mértékben járúltak hozzá a zöldségkertészet emeléséhez.

Az országos kormány Derventben, Mosztárban és Lastvában gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomásokat állított, melyek a két mívelési ágra nézve ugyanazt a föladatot töltik be, mint a mezőgazdasági állomások a földmívelésre és állattenyésztésre nézve. A gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomásokon kivűl Travnikban, Brezovopoljéban, Doragaljevacban, Banjalukában, Fojnicéban, Konjicában és Trebinjében kincstári gyümölcsfa-iskolák vannak, melyeknek az a föladatuk, hogy az illető vidék-részére úgy nemesített gyümölcsfa-csemetéket, mint vad alanyokat és nemes oltógalyakat termesszenek s szolgáltassák ki a népnek ugyanoly módon, mint a gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomások. Ezen fölűl a megszállott tartományokban még 16 községi és egyházi faiskola is áll fönn. A gyümölcsfa-csemeték szaporítása és kiosztása az országos kormány által megállapított országos gyümölcstermesztési tervezet szabályai szerint történik.

Számos kerűletben, mely a selyemtenyésztésre alkalmas, eperfacsemeték nevelése végett eperfaiskolát is alapítottak. A derventi gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomás, valamint a dragajevaci és trebinjei gyümölcsfaiskolák eperfácskák fölnevelésével is foglalkoznak.

A gyümölcstermesztési és szőlőmívelési állomások és gyümölcsfaiskolák eddig a népnek részint ingyen, részint nagyon mérsékelt áron 228.000 darab nemesített gyümölcsfát, 453.000 darab eperfacsemetét, 337.000 vad aranyt, 165.000 nemes oltógalyat és 1,455.000 darab szőlővesszőt adott ki. Mihelyt a telepek elérik teljes kifejlettségöket, évenként 200.000 darab nemesített gyümölcsfa-csemetét és 2,000.000 darab szőlővesszőt állíthatnak elő.

A gyümölcstermesztés és szőlőmívelés emelését az országos kormány még évenként tartott szak-tanfolyamokkal s a legjobban telepített és ápolt szőlők, valamint a tisztán sajtolt és jól iskolázott borok díjazásával igyekszik előmozdítani.

A kormány a czélszerűbb borkezelést azáltal is igyekszik előmozdítani, hogy úgy a hordók, mint a modern pinczeeszközök, borsajtó, szőlőzúzómalom, stb. beszerzését, hasonló módon, mint a mezőgazdasági gépekkel történik, a vételárak több évi részletekben való visszafizetése mellett teszi lehetségessé.

Az országos kormány különös gondot fordít a gyümölcs és szőlő kártékony rovar-ellenségeinek leküzdésre, kényszerítvén a népet a rovarok és hernyófészkek idejekorán való leszedésére. A szőlőmívelő vidékeken a peronospora viticola sikeres leküzdése végett, mely az utóbbi években Herczegovinában föllépett, úgy a rézgáliczot, mint a permetező készűléket a szegényebb szőlőbirtokosoknak ingyen, a vagyonosabbaknak saját áron adja.

Erdőgazdaság. Petraschek Károlytól, fordította Arató Gyula.

Bosznia és Herczegovina parasztjai még kevéssel ezelőtt is főképen pásztorkodásból éltek s vagyonosságukhoz a meglehetősen nagy marhaállomány is hozzájárúlt. A nagy csordáknak azonban sok legelő kellett; e végből aztán új meg új erdőrészeket gyérítettek meg, vagy égettek le, s a nagy erdőségek határa messze visszaszorúlt a lakott vidékektől. Senki sem lépett közbe, hogy ennek a pusztításnak gátat vessen. Földesúri jogról, legalább a török uralom alatt, szó sem volt, s ha itt-ott történt is kisérlet ilyen jog érvényesítésére, ez a jogbitorlás tartósan sehol sem verhetett gyökeret. Országszerte dívott ugyanis az a fölfogás, a mely különben a Seri-jog elméletében is megvolt, hogy az erdőségekben bárki, már t. i. az illető község vagy vidék lakosai közűl, teljes szabadsággal gazdálkodhatott azon a határon belűl, a melyet a használati jog közössége megszabott. A benszülötteknek ez az erdőhasználati és legeltetési joga a későbbi török erdőtörvénybe is minden megszorítás nélkül fölvétetett. Ez a törvény azonban az erdők leégetését immár tilalmazta s az erdőkárosítóra igen nagy büntetést és kártérítési kötelezettséget rótt; csakhogy a törvény, melyet a szultán a messze Sztambulban hozott, a parasztságnak úgy szólván tudomására sem jutott, s így a pásztorkodó nép, mely mindig csak marhacsordáinak gyarapítására gondolt, folyton hadilábon állt az erdővel s meggondolatlanúl pusztította azt továbbra is.

Ez az oktalan gazdálkodás Herczegovinában a legnagyobb részt mészhegységeknek elkarsztosodását okozta, mert a mészhegyek sekély, törmelékes talaja csak úgy tartja meg termőerejét, ha a nagyobb szárazság és a bóra kártékony hatásától a rajta élő növényzet oltalma állandóan védi. Bosznia e tekintetben szerencsésebb, mert ott az altalaj kitűnően alkalmas a termőréteg folytonos gyarapodására úgy, hogy ott a rosz gazdálkodással megrongált szép erdők helyén legalább cserjések maradtak. Még a boszniai mészhegységekben is, kivált a melyek a legnagyobb magaslatoktól éjszakra terjednek, a csapadékok kedvezőbb megoszlása következtében gyérebben mutatkozik a karsztosodás.

Bosznia erdős terűlete 2,233.210 hektárnyi, tehát az ország egész terűletének 53%-a. E szerint Bosznia erdőben gazdagabb az osztrák-magyar monarchia bármelyik országánál, s gazdagabb Európa bármelyik államánál. Még az útasoknak is, a kik pedig csak az útvonalak mentén tekinthetik át Boszniát, föltűnik az erdőségeknek ez a sokasága. Mivel azonban épen a járt útvonalak mentén inkább csak bokros erdők terűlnek el, sokakban kétség támad az iránt, vajon bővelkedik-e Bosznia jókarban lévő szálerdőkben is? Kétségtelen, hogy a bokros erdők kiterjedése csakugyan igen nagy, a mennyiben azok terűlete (beleszámítva a sarjerdő-gazdaságra átalakított és a tilalom alá helyezett bokros erdőket is) 732.237 hektárra, vagyis Bosznia egész terűletének a 17½ %-ára rúg. A szálerdők azonban, melyek előfordúlása bármely országra nézve úgy az éghajlatnak és a csapadékok megoszlásának szabályozása szempontjából, valamint egészségi és erdőgazdasági tekintetből egyaránt a legfontosabb, tényleg még nagyobb terűletet borítanak. Ez a terűlet ugyanis Boszniában 1,500.933 hektárnyi, tehát az összes terűletnek kereken 36%-a, így Boszniát az osztrák-magyar monarchia s egyszersmind Európa legjobban erdősűlt országai közé kell számítani. Ellenben a déli testvértartományban, Herczegovinában, nem tekintve a 261.677 hektárnyi bokros erdőket (melyek közé már a sarjerdő-gazdálkodásra átalakított és a tilalom alá helyezett bokrosok is be vannak számítva), csak 86.798 hektárnyi zárt szálerdő van. Bosznia és Herczegovina terűletén tehát együtt véve 1,587.771 hektárnyi szálerdő (31%) és (beleértve a sarjerdő-gazdaságra átalakított és a tilalom alá helyezett bokrosokat) 993.814 hektárnyi bokros erdő (13½ %) található. Vagyis Bosznia és Herczegovina összes erdőállománya 2,581.585 hektárra, s így az összes terűletnek kereken 50%-ára rúg.

Birtokosaik szerint megkülönböztetve, Bosznia és Herczegovina összes erdei közűl az állam tulajdonában van 2,029.815 hektár, magán tulajdon, vagy vakuf-birtok 551.770 hektár. Az erdőbirtokoknak ez az elkülönítése épen nem önkényszerű és ingatag, mint a hogy még ma is sokfelé gondolják, mert az elkülönítés a jog, törvény és méltányosság szerint már az egész országra nézve végre van hajtva. A méltányosság szempontjából majdnem minden olyan esetben, a mikor valakinek valamely erdőterűlet iránt támasztott joga kétséges volt, az az elv érvényesűlt, hogy az erdő ahhoz az általa széttagolt magánbirtokhoz csatoltassék, a melynek kikerekítésére alkalmas. Ekképen az erdők tulajdonjogának rendezése a sajátképeni erdészeti érdekeken túlcsapva egyszersmind általános gazdasági, sőt politikai érdekűvé is lett s kétségtelenűl a jog rendezésénél követett tapintatos eljárásnak köszönhető, hogy azok a szerfölött rendezetlen állapotok, a melyeket Ausztria-Magyarország Bosznia és Herczegovina megszállásakor talált az erdők birtoklása tekintetében, alig másfél évtized alatt a lakosság teljes megelégedésére tisztába hozattak.

Az erdők birtoklása tekintetében létrehozott rendes állapotok biztosítása czéljából az állami erdők határai egészen egyszerű, de azért teljesen kielégítő módon megjelöltettek. Jelenleg Boszniában 1,363.120 hektár, Herczegovinában 83.246 hektár, együtt véve tehát 1.446.366 hektár zárt szálerdő van az állam tulajdonában, a minek rendkivűl nagy fontosságát könnyű belátni, meggondolva, hogy a jókarban lévő szálerdők bősége mily kedvező hatással van bármely ország lakhatóságára és közművelődési fejlődésére.

A szálerdők ma már majdnem kivétel nélkül a magasabb hegységekre vannak visszaszorítva. Ehhez képest Bosznia és Herczegovina hegyalakúlatához simúlva, vagyis az éjszaknyugatról délkeletnek vonúló hegylánczok irányát követve, hosszan elnyúló s az egész országon áthúzódó terűleteket borítanak. Mindamellett ezek a terűletek a fensíkszerűen ellaposodó hegyhátakon, a milyenek főként a délkeleti mészhegységekben fordúlnak elő, meglehetős szélesek is. Kiterjedtebb szálerdők találhatók Boszniában az Una és Sana folyó közt vonúló hegylánczon, a Pliva folyóra és a Vrbas folyó balpartjára hajló – Jajcza és Gornji-Vakuf közötti – hegylejtőkön; a „boszniai Ércz-hegység” név alatt ismeretes hegységben Fojnica körűl, az Igman, Bjelašnica és Treskavica nevű magaslatokat környező hegycsoporton, a Szerajevótól keletre emelkedő Javorina és Romanja planinán és a Crni Vrhen, a Žepa patak és a Jadar, Drinjaèa, Krivaja és Gostoviæ folyók vizkörnyéke közt terjedő fensikon, az Ugar, Vrbanja és Usora vízére hajló hegységeken, az Ukrina, a Jošavka és Turjanica patak forrását környező emelkedéseken s végűl az ország éjszaki felében magánosan emelkedő hegységeken: a Kozara, Prozara, Gumjera, Motajica, Vuèiak, Ozren és Majevica planinán. Herczegovinában a szálerdők javarészt csak a keleti vidékekre szorúlnak.

Bosznia és Herczegovina szálerdeiben mindössze nyolczféle uralkodó fanem fordúl elő. A kocsántalan tölgy a lapályokon, a hol legkedvezőbb termőhelyét találja, meg a dombvidékek és előhegységek melegebb lejtőin; a kocsános tölgy főként a Boszniában számos helyen hatalmas tömegekben előfordúló serpentin- és gabbro-kőzet fölött, részben pedig a Bosznia belsejében és Herczegovinában előfordúló flysch-rétegek fölött és más harmadkori neogen hegyalakúlatokon s végűl az ország őskori származású emelkedésein; a bükk első sorban az összes mészhegységeken, s e mellett a többi közepes magasságú hegységeken is, leereszkedve az előhegység és dombvidék árnyas lejtőire; a jegenyefenyű a legkiemelkedőbb magaslatok mentén (vagyis a Pontus és Adria közötti vízválasztón), valamint a többi magas hegységben is, különösen a mészhegységek magas fensíkjain; a lúczfenyű a jegenyefenyű régiójának zordonabb talaján, de mélyebb fekvésű helyeken is, hol az altalaj tömöttebb, vagy a hol a felső rétegeket nedvesen tartó palából áll az altalaj; a fekete- és erdeifenyű Boszniában főképen a serpentin és gabbro-kőzet alkotta dombhátakon, napsütötte oldalakon, továbbá Bosznia délkeleti részén és Herczegovinában az összes mészhegyeken, kivált a silány termőhelyeken; a fehérhéjú fenyű ép úgy a köves és sziklás, magas régiókban, mint a mélyebb és védettebb fekvésű helyeken és Herczegovinának éjszaki és éjszakkeleti részén, valamint Boszniában Opanèac mellett a Bjelašnicán. Az őserdőszerű szálerdőkben mindezek a fanemek egyebütt ritkaságszámba menő, valósággal óriási vastagságot és magasságot érnek el. Részint elegyetlen, részint elegyes állabokat alkotnak.

A bokros erdők mindenfelé igen különböző fanemek elegyéből állanak. Ezekben az erdőkben mindenütt előfordúl Boszniában a mogyoró, Herczegovinában pedig a gyertyánnak egy faja, a Carpinus duinensis.

Az a körűlmény, hogy az erdőségek Boszniában és Herczegovinában oly nagy tömegben fordúlnak elő, természetesen szükségessé tette az erdészeti kezelés szervezését az erdők föntartása, okszerű kezelése s jövedelmező használata érdekében. Hogy pedig a Bosznia és Herczegovina különleges körűlményeinek és az ott szervezett államerdészet szükségleteinek megfelelő erdőőri és műszaki segédszemélyzet képeztethessék, szükségessé vált a szerajevói ipari középiskolának erdészeti tanfolyammal való kiegészítése.

Az erdőkezelésnek legsürgősebb föladata az volt, hogy a gazdasági és politikai körűlményekkel számolva útat és módot találjon arra nézve, hogy a Bosznia és Herczegovina megszállásakor talált oktalan fatékozlásnak és az erdők pusztitásának elejét vegye s a haszonvételeket úgy a fatermelés, valamint a legeltetés terén kellő korlátok közé szorítsa. Nem győznénk mindazt fölsorolni, a mi ebben az irányban történt. A fö czél mindig az volt, hogy a parasztságnak fahasználati és legeltetési joga, a mi fő veszedelme volt az erdőségeknek s a minek a török erdőtörvény elfeledte határát megszabni, lehetőleg megszoríttassék. E végből a parasztság gazdálkodása lépésről-lépésre oda tereltetett, hogy a rendszertelen és szabad faizás helyett szükségletükhöz mérten évenként vagy időszakonként vágjanak bizonyos meghatározott mennyiségű fát, még pedig az erre kijelölt erdőrészben.

Az erdőőrizet szigorúbb gyakorlása folytán viszont a fölfedezett s büntetés alá vont erdőkárosítások száma annyira fölszaporodott, hogy e miatt az osztrák-magyar kormány által átvett török erdőtörvénynek módosítása is szükségessé lett, a mennyiben ez a törvény kisebb fajta kihágásokat is olyan drákói szigorral büntetett, hogy a törvény alkalmazása az erdőkárosítóknak gazdasági romlását idézte volna elő. Ma az erdei kihágások különféle nemeire egy enyhébb és egy magasabb büntetés van megállapítva, a mi lehetővé teszi, hogy a törvény végrehajtói a büntetés mértékét egyrészt az okozott kár nagyságához, másrészt a károsító egyéniségéhez szabhassák. A kártérítési összeg megállapítása bizonyos érték és árszabás szerint külön történik. Ha a károsító a megállapított kártérítési összeget nem bírja megfizetni, köteles azt erdei munkában leszolgálni, mely eljárás rendkivűl hozzájárúl az erdőkárosítások apasztásához. Eredeti, de Bosznia és Herczegovina különleges körűlményeinek teljesen megfelelő az a határozmány, mely szerint minden olyan esetben, ha valamely erdőégés tettese meg nem kerűl, az a község, melynek határában az erdő kigyúladt, nemcsak a kárt köteles megtéríteni, hanem egyszersmind köteles a leégett terűletet bekeríteni s a kerítést mindaddig jókarban tartani, míg az a terűlet az újra beerdősűlés biztosítása érdekében legeltetési tilalom alatt marad. Ennek a határozmánynak életbelépése óta majdnem teljesen abbahagyták a gyújtogatást, a minek czélja rendszerint az volt, hogy ekként a legeltethető terűleteket gyarapítsák.

Az erdők tulajdonjogának rendezése folytán létrejött magánbirtokokra nézve az erdőhasználati jog tulajdonképen érintetlen maradt; hogy tehát a gazdálkodás rendje és a fönnálló jogrend mélyebbre ható bonyodalmaktól rnegkiméltessék, szükségesnek mutatkozott, hogy az említett erdőbirtokok kezelése kellő határozmányok által tartósan szabályoztassék. Az erdőbirtokosokat el kellett tiltani mindattól, a mi a jogosúltakat jogaik gyakorlásában akadályozhatná. Viszont a jogosúltakat is el kellett tiltani attól, hogy mértéktelen haszonvételek gyakorlásával, vagy káros eljárással az erdők állományát megtámadják. Ez erdők fölújítására nagy a gond, és a kivágott terűletek újra beerdősitése szükség esetén hatóságilag is elrendeltető.

Az állami erdők kezelésénél két fő körűlménynyel kell számolni: egy részt azzal, hogy a bükkösök igen nagy kiterjedéssel fordúlnak elő, más részt, hogy a nagy, holt tőkét képviselő, kelleténél korosabb szálerdők előfordúlása szintén aránytalanúl nagy.

Addig, a míg a parasztság kezében a mezőgazdaság Boszniában és Herczegovinában olyan fejletlen marad, a milyen még ma is, a bokros erdők lesznek hivatva a népet lombtakarmánynyal és alommal kisegíteni, s ez a rendeltetésük talán soha sem szűnik meg teljesen, mert a csapadékok kedvezőtlen megoszlása következtében és a nagy nyári forróságok miatt az ország fűtermése mindig csekély vagy legalább is nagyon korlátolt mennyiségű lesz. Az erdőgazdálkodásnak tehát itt az a fő feladata, hogy a bokros erdők lehető nagy mennyiségű lombtakarmányt és almot szolgáltassanak; miért is ezeket az erdőket sarjerdő üzemmód, vagy sarjerdő jellegű középerdő üzemmód szerint kezelik. Ilyen erdőalakok létrehozására a még előfordúló lomberdőmaradványok levágása és sarjasztása útján törekesznek különösen a karsztvidéken, mert itt a parasztság egyedűl csak állattenyésztéssel tudja magát föntartani. Igaz, hogy a karsztvidéki parasztnak is kell fa, de hosszú és vastag törzseket soha sem szokott használni; épűleti és szerszámfának jó neki a vékonyabb fa is, tüzelésre pedig rőzsefánál egyebet nem kiván. Ellenben lombtakarmány és alom nélkül nem tudná marhaállományát eltartani, s így magát és háznépét sem. E miatt tehát azt az eszményi tervet, hogy a karsztvidék sivár térségein végtől-végig szép szálerdők létesíttessenek, – nem is tekintve a mérhetetlen nagy erdősítési költséget, – megvalósítani nem lehet. Arról kell itt gondoskodni, hogy a népesség legelső szükséglete a marhacsordák számára kellő takarmány előteremtése útján mihamarább (s mennél kevesebb költséggel) kielégíthető legyen. Ott pedig, a hol – mint pl. Bosznia éjszaki részein, – a bokros erdőt jó talajon, nagyobb kiterjedésű, összefüggő, elegyetlen, vagy majdnem tiszta tölgyesek alkotják, addig, a míg a körűlmények megengedik, a cserkéreghántó erdők nevelése mutatkozik ugyan jobbnak; vágási koruk ezeknek is rövid időközű; csakhogy ezeknél a czél nem a lombtakarmány- vagy fa-, hanem cserzőkéreg-termelés. Erre a czélra ma már ezer meg ezer hold tölgyes van a bokros erdők sorából átalakítva s alakíttatik át még ezentúl is, de nem annyira a nagyobb pénzbeli jövedelem kedveért, hanem inkább azért, mert a kéreg termelésénél és szállításánál, a hántott fa földolgozásánál, valamint az erdők ápolásánál sok munkáskézre van szükség, az pedig a népre nézve sokat jelent.

A mi a szálerdőket illeti, legelőször is több százéves faóriásokban fölhalmozott anyagkészlet kihasználásának és értékesítésének kérdését kellett dűlőre juttatni. Az őserdők fakészletének jövedelmező kihasználására azonban csak akkor lehetett gondolni, a mikor az ország vasúthálózata már kiépűlt. Ennek a vasúthálózatnak éjszaki és déli végállomásain (Boszna-Bródon és Metkoviæon) át Bosznia és Herczegovina a világpiaczczal egyenes összeköttetésbe jutott, sőt azt egy új s még kedvezőbb úton is (Ragusán át) mihamar megközelítheti. Mindazonáltal az erdők föltárása, mivel a vasúthálózattól rendszerint messzire esnek, nagy tőkebefektetést kiván. Így aztán az igen vén fák anyagát haszonnal értékesíteni könnyűszerrel nem igen lehet. A nagy faiparvállalatok kezdetben szintén igen tartózkodó állást foglaltak el. Végre az érdeklődés mégis megmozdúlt, még pedig a jártabb útvonalak mentén elterűlő tölgyesek iránt. De aztán lassanként a távolabbra eső erdőkre is kiterjedt. Most már nincs messze az idő, a mikor az ország összes tölgyerdeiben megindúl az értékesítés, és fa nem korhad el több, mint a mennyi az évi gyarapodás. Legnehezebbnek mutatkozott a magas hegységeknek messze félre eső fenyveseiben fölhalmozott fatömeg értékesítése. Ott, a hol ez a fakészlet mészhegységeken fordúl elő, pedig ez a leggyakoribb eset, a mészhegyeknek e vidéken tapasztalható sajátos alakúlata miatt a fa kiszállítása valósággal nagy mesterség. Mindemellett a fenyvesekben fekvő holt tőkének fölhasználása is már jól előre haladt, a mit annak lehet köszönni, hogy a fa döntését és szállítását maga az erdőkezelő személyzet vette kezébe s helyenként erdei vasútat is épített. Még az erdők hamupipőkéje, a bükk is évről-évre nagyobb keresletre talál. Szénné égetve nagy mennyiségű bükköt fogyaszt ma már az országnak újabb keletű bányaipara is. A bosnyák-herczegovinai államvasútak majdnem kivétel nélkül (telített) bükk talpfát használnak.

A fatermelés fejlődésével lépést tartva, egymás nyomán keletkeztek az újabb keletű faiparvállalatok.

Az erdők kihasználása konzervativ irányzatú. A kihasználás körébe vont erdőkre rendszeres gazdasági tervek készűlnek.

A tölgyesek újon erdősítése majdnem kivétel nélkül, a bükkösöké pedig átmenetileg természetes úton történik. A fenyvesek maghúllásból természetes úton újúlnak föl, vagy mesterséges erdősítés útján. Régi tisztásoknak, tönkre tett legelőknek és kopároknak erdősítése már hosszabb idő óta folyamatban van; ép úgy a bokros erdőknek és a bebokrosodott karsztterűleteknek jobb karba helyezése, a fáknak újra sarjasztása és a terűleteknek legeltetési tilalom alá helyezése útján, a minek következtében ezek a tönkre tett erdőrészletek jó növésű sarjerdőkké és sarjerdő jellegű középerdőkké alakúlnak át; a hézagokat rendszerint fekete fenyűvel töltik be.

A mondottakból kitűnik, hogy az erdészet immár Boszniában és Herczegovinában is életre ébredt mélységes álmából. Bátorság és erős akarat kellett ahhoz, hogy a zavaros birtokjogi viszonyoknak és az erdőkre vészt hozó népszokásoknak összefonódott indái széttépessenek; bölcseség és kitartás kellett ahhoz, hogy az erdészet a korlátozatlan használati jognak fojtogatva ölelő karjai közűl kiszabadíttassék. Ámde megtörtént minden. A határok megjelölése, a terűletek fölmérése és térképezése, az állami erdőkre nézve már nagyon előre haladt; az erdők gazdasági állapota általában véve megjavíttatott; a megrongált erdők maradványaiúl talált bokros terűleteken nagy kiterjedésű jó sarjerdők állanak; a magas korú fák kivágása és értékesítése a technika vívmányainak gondos fölhasználásával folyamatban van; meghatározott czélokra új erdők telepíttetnek; a faipar jó reményekre jogosító élénkséggel indúlt lendűletnek; az erdőkezelés és őrizet szervezve s a szükséges erdőőri és műszaki segédszemélyzet kiképzése biztosítva van; az erdei kihágások büntetésének és a károk megtérűlésének ügye minden körűlmények közt beváló módon rendezve van és végűl a magánerdők gazdasági kezelése és felügyelete is szabályozást nyert. Joggal el lehet tehát mondani, hogy Boszniában és Herczegovinában az erdészet minden ágában sikeresen halad a fejlődés útján előre.

Vadászat és halászat. Vadászat Petraschek Károlytól és Reiser Ottmártól; halászat Reiser Ottmártól. Fordította Katona Lajos.

Számos bogumil kőemléken lévő ábra tanúsítja, hogy Boszniában és Herczegovinában a középkoron át, a mikor e tartományok erdeiben még a gímszarvas tanyázott, virágkorát élte a vadászat nemes kedvtelése. Még ma is lelnek az ország erdeiben óriási agancsokat, vagy azoknak maradványait. Vajon annak rendje és törvényes módja szerint űzték-e hajdan a vadászatot, arról nincsen adatunk. Csak annyit tudunk, hogy e tartományoknak Ausztria-Magyarország részéről való megszállása idején bárkinek szabad volt bennük a hasznos vadat is elejtenie, hogy a tilalmas időt nem tartották meg s hogy a vadorzást csak vajmi lanyhán üldözték. Nem csoda, ha ily körűlmények között a hasznos vad állománya nagyon megcsappant. Ennek következtében az országos kormány már 1880-ban és utóbb 1893-ban bizonyos rendszabályokat léptetett életbe a hasznos vad megóvásának közgazdasági érdekében. Ezeket 1893-ban valóságos vadászati törvény követte, melyben a földbirtokot illetőleg Boszniában és Herczegovinában fönnálló jogviszonyokhoz képest a vadászati jog regale-jognak mondatik ki és a vadászat gyakorlása hatósági engedélytől van függővé téve. A vadászati törvény legfontosabb rendelkezései közé tartozik az, hogy az országos kormánynak jogában áll a hasznos vad oltalma érdekében föntartott vadászterűleteket alkotnia. E rendelkezés alapján az országos kormány a tartományok különböző vidékein a zerge, őz, siket és nyírfajd-állomány ápolására eddig hat hegységi terűletet hasított ki, a melyekből kettő Herczegovinában, négy pedig Boszniában van. Ezek összes terűlete 250.000 hektárnyi, s ez elkerített erdőterűleteken az állomány szabályozása egyelőre állami kezelésben történik. E körülirt terűleteken belűl, természetesen csak bizonyos szerény mértékig a medve és a vaddisznó is oltalomban részesűl.

A tartományokban előfordúló vadnemekről a következőket mondhatjuk: A zerge, melynek a kárpátihoz hasonló szőrözete van, az állami elkerített terűleteken kivűl még tetemes számban található a Treskavica, Visoèica, Velež, Crvanj, Kamešnica és Todor planina hegyvidékein, továbbá az Ugar és a Drina völgyében. A vaddisznó még országszerte őseredeti vad állapotában lelhető, különösen a szerb határ mentén húzódó erdőségekben, valamint Žepèe és Zenica kerűlet erdeiben nagyobb számban. Az őz többnyire jó húsú és derék agancsú. Nyúl ugyan az egész tartományban mindenfelé találkozik, de mindenütt csak közepes mennyiségben. A herczegovinai nyúlak feltűnően kisebbek a boszniaiaknál, a minek az amott szegényebb legelő a kétségtelen oka.

Sólymászat: a karvalynak fürjekre szabadítása. Arndt-Èeplin Ewaldtól

A siketfajd dürögése Közép- és Déli-Bosznia magasabb hegységeiben mindenütt hallható. A nyírfajdnak nagyon jó helye van a Malovan és a Èardak planina közötti terűleten, Glamoètól keletre. E terűleteken többször lőttek már fattyúfajdot is. Császármadár sok találkozik Boszniának majdnem valamennyi, nem túlságosan alacsony fekvésű erdőségeiben. A fogoly ugyan az egész tartományban el van terjedve, de csak egyes családokban, s főkép a mívelés alatt álló terűletek közelében lévő bozótos erdőket kedveli. A herczegovinai Karszton sok helyütt még oly nagy számmal él a szirti fogoly, hogy őszszel és télen valósággal a nép tápláléka és kiviteli czikk is egyúttal. A fürj, a tavaszszal törvény szabta oltalom alatt álló erdei szalonka, valamint a közönséges szalonka (bécassine) átvonúló és költő madár is, és vadászatuk igen kielégítő eredménynyel jár. Gyepi lúd (Anser segetum) kevesebb, vadkacsa ellenben, kivált a herczegovinai tavakban nagy számmal fordúl elő. A középeurópai vadgalamb-fajokon kivűl még a szirti galamb is honos az országban, s a vele teljesen egyszínű, félvad városi mecset-galambbal együtt a telet is ott tölti.

A kártékony vad irtásáról szóló hatósági kimutatások az 1880-tól 1897-ig terjedő 18 év alatt 1.603 medvét és 12.544 farkast említenek. De azért, kivált az erdőkben bővelkedő Boszniában, még mindig nagy számmal él e két dúvad. Egyéb kártékony vadakból még gyakori a róka, a nyuszt és a nyest, a görény, a menyétke és a borz. Nemkülönben a vidra is mindenütt el van terjedve.

Ragadozó madarakban még nagyon gazdag a két tartomány. Az éjszaki nagy nemes sólymokon és az éjszaki baglyokon, továbbá két déli sasfajtán kivűl a többi európai nappali és éjjeli ragadozók mind megvannak. Kiváló említést érdemel a bátor és erős kőszáli sas, a legelő nyájak ostora; a hatalmas, szép szakállas keselyű azonban már nagyon ritka.

Mint az eddigiekből látható, a vadászat Boszniában és Herczegovinában elég változatos, azonban a többnyire igen fárasztó terűlet miatt nem csekély kitartást és önmegtagadást kiván. Az 1893. évi vadászati törvény, hogy a hasznos vad oltalma érdekében a hagyományos visszaéléseknek elejét vegye, a vadászatot csak puskával és a hosszú lábú kopók kizárásával engedi meg. Továbbá csak a következő vadászati módokat engedi meg: a lest, a cserkészetet, a kutyával való keresést, a siket- és a nyírfajdnak a dürögés, meg az őszi erdei vadászatok idején való lövését, nemkülönben a császármadár fogását. A hajtó- és körvadászatokhoz minden egyes esetben külön hatósági engedély szükséges. Tiltva van a hasznos vadnak tőrrel való fogása, a mély hóban való vadászás, a vadászhálók állítása, vagy nehezen járható helyek irányába való hajtás, a szirti tyúknak ernyővel való puskázása, a tojások pusztítása vagy szedése, továbbá a fiókoknak a fészkekből való kiszedése. A sólymászat érdekes maradványa a régmúlt időknek s ma már csak elvétve gyakorolják.

Minthogy az állami oltalmi terűletek által szabályszerű ápolóhelyek keletkeztek a tartományban s azok a szükséghez képest még nagyobb számmal is alkothatók; minthogy továbbá az ezeken kivűli terűletekre is hosszabb tilalmi időt szab meg a törvény, a kártékony vad irtását pedig az országos kormány rendszeresen eszközölteti s arra jutalmak kiosztásával is ösztönzi a lakosságot: mindezen intézkedések bizvást remélni engedik, hogy a hasznos vad állománya, ha nem egyhamar is, de bizonyos idő múlva szaporodni fog.

Halászat. – Avadászattal oly közel rokon halászatot Bosznia és Herczegovina lakosságának jó nagy része űzi. Minthogy az egész országban nincsenek nagyobb tavak, a figyelembe jöhető halak három csoportba oszthatók: a Fekete-tenger meg az Adria vízvidéke és a csekély számú kisebb tavak és mocsarak halaira. A Száva összes mellékfolyói, valamint maga a Száva is halakban igen gazdagok. E vizek halai körűlbelűl ugyanazok, a melyek a Duna középső részében találhatók.

Szigonynyal való halászás a Pliva-tavon. Pataky Lászlótól

Első sorban említendők a harcsa, ponty, csuka, kecsege, küsz és a galócza. De a kevésbbé értékes halak, mint a czompó, keszeg és márna is nagyon gyakoriak. A harcsa és a galócza néha csodálatosan nagyra nő. Híresek kivált a Drina folyó óriási galóczái s azok a roppant nagy harcsák, a melyeket a Száva kiáradt vizének a mederbe való visszahúzódásakor az itt szokásos rekesztő szerszámok útvesztőiben a mezőkön és szántóföldeken fognak a halászok, a kik órák, sőt napok hoszszán át is elüldögélnek kezdetleges háromlábú székeiken s táplival fogják a halakat.

Mentűl beljebb hatolunk Bosznia középrésze és déli tájai felé, a folyók mentén azok forrásvidéke felé haladva: annál sűrűbben találkozunk a tartomány legjellemzőbb halával, a pataki pisztránggal, melyhez a legtöbb folyóvízben még egy nemes halfaj, a pér szegődik. A Narenta vízvidékén a lazaczfélék száma két, itt honos, kitűnő ízű, vöröses-sárga húsú fajtával gyarapodik. Ezekhez járúl ugyanitt még az angolna, mely kivált a Metkoviæ körűli mocsártavakban gyakori.

A mint a Vrbas és a Pliva halai mintegy összegyülekezve találhatók a jajczai Jezeróban: ugyanúgy a borkei tó is tele van a Narenta kitűnő lazaczféléivel.

Végűl még megemlítendők azok az apró halak, melyek a Karszt üregeiben és föld alatti folyóiban élnek nagy számmal, s kivált késő őszszel, mikor az illető sikságokat e vizek elárasztják, tápláló és ízes eledelűl szolgálnak az ottani lakosságnak. Fogásukhoz igen sűrű szemű, de annál hosszabb selyemhálókat használnak.

Egyébként általában a vetőhálókat használják, a melyekkel a folyók meredek partjain állva rendkivűl ügyesen bánnak az ottani lakosok. Ezekkel azonban többnyire csak a kevésbbé becses halakat fogják.

Nem közönséges ügyesség és gyakorlat kell az igen kedvelt és jó sikerrel használt szigonyok kezeléséhez, melyekkel főkép éjszakának idején fogják a lazaczféléket, de egyéb halfajokat is. Végűl a legkülönfélébb alakú és nagyságú varsákat is általában használják, a melyeket a folyóknak és patakoknak erre legalkalmasabb és ismert helyein sülyesztenek a vizekbe, így különösen az Utovo mocsáron az angolna fogására. A mostanában kelt halászati törvény az eddigi tapasztalatok alapján a tartomány minden egyes halfajára nézve megszabja a tilalmi időt, a mi a halak oktalan kipusztításának meggátolását czélozza.

A legnemesebb belföldi fajok szaporítására és kiváltképen ajánlatos külföldiek meghonosítására szolgál az 1894 óta fönnáIló bosna-vrelói haltenyésztőintézet Ilidže fürdő mellett. Ebben évenként tetemes mennyiségű pataki és narentai pisztrángot költetnek, nevelnek és osztanak ki a tartomány vizeibe, kivált pedig oly vidékekre, a hol a hal bősége észrevehető csökkenést mutat.

1894 óta körűlbelűl egy millió halat bocsátottak a vizekbe. Újabban ez intézet nevezetesen kibővűlt, úgy, hogy a jelenlegi költőház két millió hal befogadására elégséges. A vizet hozzá a Boszna forrásai szolgáltatják épen fölfakadásuk helyéről. A pért nem tenyésztik s csupán elárúsításra tartják. A közelebb betelepített nemesebb fajokból nagyban tenyésztik a tavi pisztrángot, míg az amerikai szivárványos pisztrángot, a mely csak langyosabb vizekben való tenyészetre alkalmas, kisebb mértékben nevelik s főkép csak a kedvtöltésből űzött halászat czéljaira. Kisérletképen évenként néhány ezer rajnai lazaczot is költetnek és bocsátanak a Narenta vizébe. Az összes halkészlet számára eddig egy fiasító-, egy telelő- és egy nagy, meg egy kis nyújtó-tó szolgál; ezeken kivűl van az intézetnek kellő számú növendék-tartója is.

Bányászat és kohászat. Poech Ferencztől, fordította Katona Lajos.

A török hódítás sulyos csapást mért Bosznia és Herczegovina bányászatára. A nemes érczek aknázása, úgy látszik, azóta teljesen szűnetelt, a sóé és a vasé azonban mégsem szakadt egészen félbe. Dolnja-Tuzlában az osztrák-magyar csapatok bevonúlásakor mintegy 2 méternyi átmérőjű lapos serpenyőkben főzték ki a sósforrásokból merített sósvizet. Tisztítására némi tojás-fejérjét, tüzelőűl fát használtak. Az így lepárolt konyhasó meglehetősen tisztátalan volt ugyan, de mégis nevezetes kereskedelmi czikkűl szolgált.

A Vareš, Fojnica és Stari Majdan körűli vasolvasztó pestek kosárfonatú váza agyaggal volt bélelve. A szelet alúl vezették be a kemenczébe két egyszerű fujtatóval, a melyeket malomkerék hajtott. A pest nem szűnet nélkül működött, mint a mai magaskemenczék, hanem csak addig, a míg egy-egy nagyon tisztátalan vastuskót kiolvasztott, a mi néhány napi eljárásba kerűlt. Ennek utána a vastuskót a pestből kifeszítve, apróbb darabokra tördelték, ezeket pedig a készelő tűzhelyen gyorsan működő kalapácscsal hosszú, rovátkolt rudakká kovácsolták, a melyek még e század közepén keresett árúczikkei voltak a balkáni kereskedelemnek.

A tartományoknak osztrák-magyar csapatok által való megszállása után csakhamar kellő gond és figyelem fordúlt a bányászat és kohászat fölélesztésére is. 1879-ben történtek az első földtani fölvételek, a melyeket 1880-ban a Dolnja-Tuzla környékén lévő sótelepek és a fojnica-kreševói érczbányakerűlet behatóbb átkutatása, majd pedig a chromércz-telepek fölfedezése követett. 1881-ben kelt Bosznia és Herczegovina saját bányászati törvénye, s ennek alapján Szerajevóban bányakapitányság szerveztetett; továbbá megalakúlt a tartományi kormány hozzájárúltával a „Bosnia” nevű bányatársúlat, mely az érczbányák fejlesztését tűzte ki czéljáúl, míg a zenicai kőszéntelepek kiaknázását a bécsi szénbánya-társúlatnak engedték át.

Minthogy azonban ezen vállalatok működésének sikere eleintén nem volt kielégítő, a kormány, mely időközben Gornja- és Dolnja-Tuzla környékén nagyobb terűleten eszközöltett fúrásokat sósforrások fölfedezésére, indíttatva érezte magát, hogy a bányamívelés egyéb terein is maga vegye kezébe a kezdeményezést. Ennek folytán a „Bosnia” nevű bányatársúlat 1886 január 1-én kincstári kezelésbe ment át, s különféle újabb vállalatokat is létesítettek; minek következtében azóta a bányászati ipar állandó föllendűlés útjára kerűlt s ma már az ország egyik nevezetes közgazdasági tényezőjévé lett, mint az alábbi, 1897-ről szóló táblázat mutatja:

a) Bányászati termékek.

Fakóércz 400 métermázsa 800 frt. Rézércz 34.870 métermázsa 24.060 frt. Vasércz 370.948 métermázsa 79.086 frt. Chromércz 3.964 métermázsa 13.870 frt. Mangánércz 53.436 métermázsa 84.429 frt. Kénkova 36.702 métermázsa 18.351 frt. Barnaszén 2.296.431 métermázsa 489.369 frt. Sóslé 1.138.420 hektoliter 45.536 frt.

Összeg 755.501 frt.

b) Kohászati termékek.

Réz 1.351 métermázsa 72.602 frt- Nyersvas 156.060 métermázsa 519.800 frt. Öntött árúk 8.819 métermázsa 97.000 frt Mángorolt vas 78.148 métermázsa 729.557 frt- Kifőtt só 139.189 métermázsa 974.323 ft. Összeg 2.393.282 frt.

Levonva a kohóban földolgozott nyersanyagok értékét 424.528 frt.

Marad 1.968.754 frt.

Ehhez adva a bányászati termékek értékét 755.501 frt.

Az összes bányászati és kohászati termelés értéke 2.724.255 frt.

Boszniában és Herczegovinában az arany, ezüst, ólom, vas és só bányászata ősrégi. Az említett ásványokon kivűl még kéneső, réz-, mangán- és chromérczek, továbbá arzén-antimonérczek és aranytartalmú kénkovák jelenléte van megállapítva. Egyéb ásványokból még szén, kőolaj, földfestékek, gipsz, aszbeszt, magnezit, tűzálló agyag, stb. találhatók az országban. Arany leginkább a Vrbas, Lašva, Fojnica és Rama folyók vidékén fordúl elő. Elsőkori telepeken a kreševói, fojnicai és a Vrbas melletti maškarai fakóérczekben, a melyeknek 1.000 kilogrammos tonnánként egész 100 grammig, továbbá a Fojnica melletti bakaviæii aranytartalmú kénkovákban, a melyeknek tonnánként 20 grammig, végűl a Travnik melletti vilenicai kvarcz-erekben, a melyeknek 6–60 grammig emelkedik tonnánként az arany tartalma.

Nagy mennyiségű aranylerakódások vannak a fönt nevezett folyamvidékek kavicstömegeiben. A Lašva mentén Travnik alatt 1893-ban tett aranymosási kisérletek szerint az itteni alluvialis és diluvialis hordalék aránytartalma többnyire 0.1–0.3 gramm, némely helyütt 1.5 gramm is tonnánként. Az egész aranymennyiséget körűlbelűl 8.000 kilogrammra becsűlik. Mindazonáltal az aranynak ezen hordaléktömegből való kimosása a telkek mai ára és a munkabér jelenlegi állása mellett bajosan érné meg a költséget. Valamivel kedvezőbb a helyzet a Vrbas folyó mentén, Gornji-Vakuf mellett lévő hordaléknál, a melyben az 1890–91-ben tett kutatások többnyire ½ gramm ércztartalmat mutattak ki tonnánként. Ezeknek a torkolatoknak a mosásra méltó, vagy nem méltó volta még kérdés tárgya.

Ezüst Boszniában főkép Srebrenicában fordúl elő ólomfénynyel elegyesen, továbbá a fojnicai, kreševói és maškarai fakóérczekben, a Vareš-menti borovicai és a Prijedor melletti ljubiai ólomfényben. A srebrenicai ólomfény ezüsttartalma 100 kilogrammnyi, 61.75 százalékos ólomtartalmú érczben átlag 160 gramm. Az érczek valódi érmenetekben vannak, melyek a srebrenicai trachyttömegen és a vele határos régi palákon át vonúlnak. E menetek csapás szerinti terjedelme 8 kilométernyi hosszúságig van megállapítva, miért is föltehető, hogy igen nagy mélységig is lenyúlnak. Mindenesetre még jókora mennyiségű ólom és ezüst rejlik bennük, minthogy a rómaiak idejében és a középkorban a fejtés nem igen hatolt mélyen a völgyfenekek színtje alá. A menetek tiszta érczének vastagsága több helyütt félméternyinek, sőt ennél is többnek mutatkozott. E körűlmények, valamint a czinkérczek jelenléte folytán valószinű, hogy Srebrenicában még valamikor újra föl fog éledni s megint virágzó lesz a bányamívelés.

Ólom ezüstöt nem tartalmazó ólomfény alakjában a Kladanj melletti Olovóban is található. Az ottani bányákról, a melyek még a XV. században nagyszabásű mívelés alatt állottak, ma már csak a horpadássorok és hányók tanúskodnak. A telepek minőségére, a régi bányák mélységére, stb. következtetést engedő adatok azonban hiányoznak.

eddig nagyobb mennyiségben csak Dolnja-Tuzla környékén ismeretes. Igaz ugyan, hogy Konjica közelében is mutatkoznak gyérebb sósforrások, továbbá az ország egyéb helyein, mint az Ivan-hágón is látni a só jelenlétének némi nyomait, azonban az ezekre vonatkozó kutatások eddig még nem jártak kedvező eredménynyel. A Dolnja-Tuzla melletti fiatal-harmadkori rétegekben igen dús sótelep van, melynek a vaskossága még nincs is teljesen megállapítva, de mindenesetre több lehet 100 méternyinél. A telep vízszintes kiterjedésére nézve pedig majd csak a jelenleg folyamatban lévő fúrások fogják a kellő adatokat szolgáltatni.

Vas Boszniában rendkivűl nagy mennyiségben található. A legnevezetesebb telepek Vareš, Ljubia és Stari-Majdan, Novi, Kreševo, Fojnica és Dusina mellett vannak. Varešnál a vasércz-telepek 10 kilométernyinél hoszszabb vonalat alkotnak, a melyben az érczek vaskossága egész 80 méterig emelkedik. Minőség szerint barna vasércz és vaspát; vastartalmuk 35–65 százaléknyi. A ljubiai és a stari-majdani vasércz-telepek szintén tetemes vaskosságúak s barna vasérczből állanak, a mely körűlbelűl 50 százaléknyi vasat tartalmaz.

Kéneső Boszniában fakóérczekben és mint termés-czinóber fordúl elő. A fakóérczek Kresevóban és Fojnicában palaeozoi mészben találhatók, de csak csekély vastagságú és szakadozott telepeket alkotnak benne; míg ellenben a Gornji-Vakuf melletti maškarai fakóércz-telep, a mely fejtés alatt áll, tetemes vaskosságú. Cinnabaritot hosszabb időn át Èemernicában és a Fojnica melletti Zìc planinán fejtettek és kénesőt csináltak belőle. Réz a már említett fakóérczekben található. Majdanban és a Varcar-Vakuf melletti Sinjakóban azonban vaspáttal váltakozva rézkovák mutatkoznak a palaeozói palában. Czinkércz, még pedig sphalerit alakjában a srebrenicai erekben, továbbá a zahori és a Fojnica melletti èemernicai erekben található, de mostanában nincs bányászati kiaknázás alatt. Manganérczek Èevljanoviænál, továbbá Konjicánál és a Prijedor melletti Ivanjskánál fordúlnak elő dús mennyiségben s az elsőűl említett helyen fejtés tárgyai is. Chromérczek az egész országot délkeletről éjszaknyugatnak átszelő szerpentin-erekben vannak; azonban, a mennyire eddigelé ismeretes, ez érczek csak kevés helyütt, így Dubošticánál és a Borja planinán fordúlnak elő akkora vaskosságban és oly tisztán, hogy haszonnal jár a fejtésük. Arzénérczek (realgar-auripigment) Fojnicánál és Kreševónál, antimónérczek pedig a Fojnica melletti èemernicai erekben lelhetők. Ez utóbbi telepeket néhány éven át a „Bosnia” bányatársaság míveltette; azonban már a menet magasabb színtájáról kitűnt, hogy már az ó-korban kiaknázták, s így fejtését egyelőre abbahagyták. Kénkova, még pedig aranytartalmú, vaskos erekben mutatkozik a Fojnica melletti Balioviæiben. A felsőmagyarországi bányászati és kohászati társaság megkezdte e kovákból az arany termelését, a mely azonban jelenleg szűnetel. Másutt is vannak még kénkova-telepek az országban, így pl. Borovicánál.

Boszniának, sajnos, nincsenek igazi kőszén-telepei, de azok helyett annál gazdagabb különféle barnaszenekben. A legkiterjedtebb a zenica-szerajevói szénmedencze, mely 80 kilométernyi hosszú és 15–20 kilométer széles, s van benne több 10 méteres vastagságúig emelkedő telep is. Nem kevésbbé nevezetes a dolnja-tuzlai medencze is, a mely 40 kilométernyi hosszúságig terjed s a fő telepe 20 méternyi vastagságig emelkedik. A priboji és az ugljeviki (24 méternyi vaskosságú teleppel), valamint a banjalukai, prijedori és sanskimosti szénmedenczék is nagy kiterjedésűek. Vannak továbbá kisebb-nagyobb telepek még Kotorskóban, Tesliæben, Maglajban, Žepèében, Jajczában, Bugojnóban, Livnóban, Županjacban, Konjicában, Mosztárban, Nevesinjében és Gackóban, a Majevica hegységben és egyebütt.

Végűl még megemlítendő, hogy Rožanjnál, Gornja-Tuzla mellett, kőolaj, Srebrenicánál okker, Novi-Šehernél magnezit, az Ivan-alagútban gipsz, Prnjavornál tajték, Busovaèában és Kiseljákban pedig tűzálló agyag lelhető, mely érczolvasztásnál használható, nemkülönben kvarczitok Busovaèában és a dolnja-tuzlai széntelep fekűjében kvarczhomok, a mely üveggyártásra alkalmas.

Régi boszniai vasgyár Varešben. Pataky Lászlótól

Ez idő szerint működésben vannak: a dolnja-tuzlai és siminhani állami sófőzők; a vareši vasgyári-részvénytársaság vasgyárai, ugyancsak állami kezelésben; a zenicai vas- és aczélgyári részvénytársaság vasfínomítója; a zenicai; a Dolnja-Tuzla melletti krekai, a banjalukai és az ugljeviki állami szénbányák; a Varcar-Vakuf melletti sinjakói rézbánya, mely az állami kezelésben lévő „Bosnia” bányatársúlaté; ugyane társaságnak Gornji-Vakuf melletti maskarai fakóércz-bányája; valamint a nevezett társaságnak Szerajevo melletti, èevljanoviæ-vogošæai mangánércz-bányája és a Vareš melletti Dubošticában lévő chromércz-bányája. Ezek mellett még néhány kisebb magán-bányavállalat működik jelenleg Boszniában. – 1883-ban fúrták egy közeli sósforrás közelében az első sóskútat Gornja-Tuzlában, s kevéssel utóbb épűlt Siminhanban, Gornja- és Dolnja-Tuzla között a Ferencz József-sófőző, a melynek 1885-ben volt az ünnepélyes fölavatása. Ugyanekkor kezdték el Dolnja-Tuzlában is a fúrásokat, a melyek nyomán csakhamar kellő fokozatú sósvíz bugygyant föl s mintegy 200 méternyi mélységben valószinűleg 100 méternél vaskosabb kősó-telep jelenléte volt megállapítható. 1890-ben a kormány Dolnja-Tuzlában, a krekai széntelep tőszomszédságában egy újabb sófőzőt épített.

Siminhanban többnyire csak durva, Dolnja-Tuzlában csupán fínom sót termelnek. E két sófőző együttvéve legfölebb 180.000 métermázsa sót tud szolgáltatni. 1897-ben 139.189 métermázsa durva és fínom főtt sót, meg kősót termeltek. Minthogy az országnak körűlbelűl 150.000 métermázsa főtt sóra van szüksége, e szükségletnek jóval nagyobb részét, mint látható, a tuzlai sófőzők fedezik. – Még az elmúlt évtized folyamán Varešban működésben álltak az ú. n. hév-pestek, de azóta a gazdasági állapotokban bekövetkezett átalakúlás folytán lassanként megszűntek. Minthogy Vareš városában e miatt nagy inség támadt, az országos kormány indíttatva érezte magát, hogy egy korszerű vasgyár fölállítását vegye fontolóra. A vastelepek gondos megvizsgálása és föltárása után 1891-ben egy magaskemenczét és egy öntőházat építettek, a melyeket 4 kilométernyi szállító-vasút és több sikló köt össze a bányákkal. Az érezet négy bányában aknázzák: ezek Pržiæi, Brezik, Droškovac és Smreka, egyelőre valamennyi fölszíni mívelésű. Legdúsabb, 60–66 százaléknyi vastartalmú érczek a pržiæi bányából kerűlnek ki. A vasgyárat a bosnyák-herczegovinai államvasút Podlugov állomásával a szűk Stavnja-völgyön végig vezetett szállító-vasút köti össze. Az évi termelés 1897-ben 370.648 métermázsa érczet, 156.060 métermázsa nyersvasat és 8.819 métermázsa öntött árút tett. A magaskemenczében tüzelőűl csupa faszenet használnak, a melyet még jó sokáig olcsón szolgáltatnak a környék állami erdőségeinek dús bükkösei. A termelt vasérczek egy részét, nevezetesen a pržiæi bánya dús érczeit külföldre viszik, az öntött árút azonban mind a tartományban adják el. A nyersvas egy része szintén kivitelre kerűlt, nagyobb részét azonban a zenicai vas- és aczélgyár részvénytársaság fínomítójábandolgozták föl. E vasgyár évi 150.000 métermázsa hengerelt árú, ú. n. rúdvas, öntöttvas és kisebb vasúti sínek gyártására van berendezve.

Részlet a dolnja-tuzlai sófőzőből. Ajdukiewicz Zsigmondtól

A török uralom idején Boszniában és Herczegovinában említést érdemlő szénbányászat nem volt. Azonban az osztrák-magyar csapatok bevonúlása és a Boszna-völgy vasútjának megnyitása után szükségessé lett egy szénbánya föltárása, mely czélra a Zenica közelében lévő telepek látszottak a legalkalmasabbaknak. 1880-ban nyitotta meg a bécsi szénbánya-társaság a „Ferencz József császár”-aknát Zenica város szomszédságában, s azt előkészítő és rakodó helyiségekkel szerelte föl. 1884-ben e telep kincstári tulajdonba ment át s azóta, kivált utóbbi időben, elég gyors föllendűlésnek indúlt. Fejtésben jelenleg a 10 méter vaskos fő telep és egy 4 méternyi vaskosságú fedűtelep áll, melyek körűlbelűl 4.600 kaloriás hőértékű fénylőszenet tartalmaznak és hegynek mintegy 20 foknyi emelkedésűek. A tárnaszerű fejtés által nyerhető anyag elfogytával a telep mélyebb részéinek föltárására kerűlt a sor, mely czélra a telep dőlése irányában tágas szállító-lejtőt vájták. Ebből a körűlbelűl 200 méternyi szállító-aknából a szenet emelőgéppel juttatják fölszínre az ott újonnan épűlt s a szén tisztítására való gépekkel és magától működő rakodóval fölszerelt előkészítő helyiségbe.

A Dolnja-Tuzla városa közelében levő krekai szénbánya 1885-ben nyilt meg első sorban a végből, hogy az egyidejűleg épűlt sófőző számára a kellő szenet szolgáltassa. Az itteni széntelep 16 méternyi vaskosságú és völgynek 15–20 foknyi lejtésű. Szene jobb fajta lignit (barnaszén), melynek 4.200 kaloriás a hőértéke és igen kevés a hamuja, meg a kéntartalma. Így tehát ipari és házi fűtési czélokra igen alkalmas. Fejtése részint tárna-, részint aknaszerűen történik. Termelése 1897-ben 1,430.505 métermázsára rúgott.

Minthogy az ásványszén fogyasztása valamely ország közgazdasági fejlődése fokmérőjének tekinthető, egybeállítjuk a tartományok megszállása óta a széntermelés nagyságát és értékét öt-öt évnyi időkőzök szerint:

Termelés métermázsákban A termelés értéke

Zenica Kreka Egyéb bányák Összesen Összesen métermázsaként A munkások száma 1880 4.996 . . 4996 2.631 52 16 1885 129.523 90.742 9.826 230.091 77.045 33 143 1890 68.850 522.181 2.390 593.421 122.738 21 215 1895 623.300 1,320.047 36.800 1,980.147 390.401 20 753 1897 837.873 1,430.505 28.053 2,296.431 489.369 21 807

A sinjakói rézbánya abájos Pliva-tó közelében, a Zajcéból Varcar-Vakufba vezető útban van. A körűlbelűl 1.100 méternyi tengerszín fölötti magasságban lévő bányát 1891-ben nyitották meg. Négy kilométernyi gördítő-pálya köti össze a kohóval s a pályán lévő siklók összesen mintegy 650 méternyi magasság-különbözetet egyenlítenek ki. Az átlag 4 1/2 százaléknyi réztartalmú érczeket a bányában halmokban pörkölik s aztán a kohóban faszén-tűznél aknapesteken 20 százaléknyi réztartalmú ú. n. rézkővé olvasztják. Ezt megint pörkölik s némi kvarczot elegyítenek hozzá a vas salakítása végett, aztán körűlbelűl 95 százaléknyi réztartalmú nyersrézzé olvasztják, a melyet részint így adnak el, részint lángkemenczében igen tiszta fínomított rézzé dolgoznak föl. Ebből egy hámorban gyártják a belföldi rézművesek részére a szükséges kovácsolt árút. 1897-ben 1.351 métermázsa rezet és 417 métermázsa kovácsolt árút termeltek.

Bosnyák és herczegovinai népviselet. Joanovits Páltól; chromo-zinkographiáját Angerer és Göschl műintézet készítette. E kép a „Népélet” czímű czikkhez tartozik.

A Èevljanoviæ melletti mangánércz-telepek fölkutatása 1881-ben kezdődött; 1884-ben kötötték össze a bányát a bosznia-herczegovinai államvasút Vogošæa állomásával a most 22 kilométernyi hosszú szállító-pályán, mely a szép Ljubina-völgyön halad. Végállomásától még egy 3 kilométernyi gördítőpálya s egy nagy sikló visz a bányáig. 1885-ben Vogošæa állomáson az érczek előkészítésére alkalmas, teljesen korszerű berendezésű műhely épűlt. Az érczek többnyire pszilomelán, vagyis kemény barnakő alakjában fordúlnak elő, még pedig részint telepekben, részint fészkekben, egy palákból és homokkövekből álló rétegsorban. A tömörített érczek körűlbelűl 48 százalék mangánfémet tartalmaznak, a melyhez igen csekély kovasav, kén és foszfor járúl, miért is ez érczek vasmangán előállítására igen alkalmasak. Ezenkivűl az üveggyártásban is jó keletük van, a hol az üveg barnára festésére használják. 1897-ben 51.253 métermázsa tiszta érczet termeltek.

A dubošticai chromércz-bánya Vareštől 20 kilométernyire van. Az évenként átlag 5.000 métermázsányi ércz mintegy 45–50 százalék chromoxydot tartalmaz és részint vegyészeti gyárakba szállítják, a hol napfényen el nem színtelendő festékeket készítenek belőle, részint olyan vasgyárakba, a melyek chrom-aczél gyártásával is foglalkoznak.

A Gornji-Vakuf melletti maškarai fakóércz-bánya fejlődésének még csak a legelején van, de már is említésre méltó mennyiségű kénesőt szolgáltat, melyet a felsőmagyarországi pörkölő módszerrel olvasztanak ki a fakóérczből. A pörkölés utáni maradványok földolgozására most építenek egy kohót.

Az 1881-ben kelt boszniai és herczegovinai bányatörvény végrehajtására Szerajevóban a tartományi kormány egyik ügyosztályában első folyamodású bányahatóságúl egy bányakapitányság áll fönn. Második és legfelső folyamodású hatóság a bécsi cs. és kir. közös pénzügyminiszterium. Bányatörvényszék Bosznia és Herczegovina számára a szerajevói, kerűleti törvényszék. A bányakapitányság föladata a bányatörvény végrehajtásán kivűl az országos társpénztár kezelése, s újabban ugyane hatóságra bízatott a tartomány további földtani átkutatása is. A társpénztár föladata, hogy a bányák és kohók munkásainak és felügyelőinek betegség és balesetek alkalmával megillető segélyt, ingyenes orvosi kezelést, továbbá munkatehetetlenség esetén megfelelő ellátási illetéket juttasson. E segélyekre a társpénztár tagjainak özvegyei és árvái is jogosúltak. Ha valamely munkás a szolgálatban történt baleset következtében válik munkatehetetlenné, tényleges szolgálati idejéhez 10 évet számítanak s az ellátási illetéket ezen fölemelt szolgálati időhöz szabják.

Az állami bányavállalatok és kohók igazgatására az egyes bányáknál és kohóknál külön hivatalok vannak, a melyek az országos hatóságoknak vannak alárendelve, de műszaki és gazdasági ügyekben egyenesen a cs. és kir. közös pénzügyminiszterium vezetése alatt állnak. A bányák és kohók hivatalnokai és felügyelői valamennyien s részben a munkások is kincstári házakban laknak. Egy minta-munkásház két család számára való, melyben mindenik családnak egy-egy szobája, konyhája és kamarája van, a mihez ólaknak való melléképűlet s a ház előtt egy kis díszkert, mögötte pedig zöldséges kert járúl. A krekai szénbánya mellett 60 ilyen munkásház több útczába sorakozva egész munkástelepet alkot. Újonnan munkába álló házas munkások egy ilyen lakásért, a mely körűlbelűl 1000 forintba kerűl, havonként 2 frt 50 kr bért fizetnek, míg azon munkásoknak, a kik már régebben állanak szolgálatban, e bért részben vagy egészen elengedik. E kedvezmény helyett az olyan öregebb munkások, a kik nem a bányavállalat házaiban laknak, kisebb korpótlékot adnak.

A bányák és kohók személyzetének élelmiszerekkel való ellátására az állami vállalatoknál, valamint a „Bosnia” társúlatéinál árúraktárak vannak. Ezekből vásárolják az alkalmazottak a legszükségesebb élelmiszereket, a lisztet, hűvelyes veteményeket, czukrot, kávét, stb., melyeket a kezelőség lehető olcsón szerez be és nyereség nélkül ad el a munkásoknak. Ez az intézmény igen jól bevált és megvédi a munkásokat uzsorás kereskedők részéről való kizsákmányoltatástól.

Ipar, kereskedelem és közlekedés. Ipar, kereskedelem, Thurnvald Rikhárdtól; közlekedés, Kalmann Józseftől. Fordította Katona Lajos.

Ipar. – Valamely ország ipari munkássága megítélésénél a nézőpontot az általános gazdasági és társadalmi körűlményekben kell keresni, a melyek az iparűzés szervezetének alapjáúl szolgálnak. Csak számos korszakra tagozódó fejlődés menetén lett az emberiség munkája mind tökéletesebbé és különlegesebbé. Boszniában és Herczegovinában az emberi gazdálkodásban az idők haladtával keletkezett fejlődési alakúlások egész sorozatát szemlélhetjük még ma is; csupán térbeli távolságok választják el egymástól az egyes fokozatokat. E tartományok terűletén ugyanis a Nyugat közgazdasági és művelődési, törekvéseitől való sok százados elzárkózottság folytán mind máig változatlanúl fönmaradtak az ipari termelés legősibb formái. Ezeknek hátteréről élesen körvonalazva emelkednek ki a korszerű iparűzés neme, melyek ide csupán a tartományok megszállása óta hatoltak be. Herczegovina sok vidékén még ma is a külön-külön házi gazdálkodás az uralkodó gazdasági alakúlat, a melynél úgyszólván valamennyi, még pedig nem csupán a mezőgazdasági, hanem az ipari munkásság körébe tartozó szükséglet kielégítéséről is a háznép gondoskodik. De a hol a szétszórt majorok és házközösségek gazdálkodása már legalább is földmívelésre és baromtenyésztésre tagolódott, még ott is számos ipari terméket maguk a házbeliek készítenek a saját használatukra.

Sokféle átmeneti alakúlat vezet át a városokban kifejlődött hivatásszerű iparűzés rendszeréhez, mely a bérmunka és kézmívesség többnemű formáiban jelentkezik. A kézmívesség mellett pedig, mely jelenleg már a falvakban is kezd terjedni, a megszállás óta a gyáripar is helyet kér magának.

A zárt házi gazdálkodás alapja a házközösség. Egy-egy ilyen zadruga vagy kuæa háznépén belűl a termelés és fogyasztás teljesen önállóan, kivűlről függetlenűl történik. A családtagok maguk nyírják a saját juhaikat, maguk fonják, szövik és festik az így nyert gyapjút, maguk készítenek belőle öveket, harisnyát, keztyűt, zekét, nadrágot, tarisznyát, nyeregkápát, zsinórt. A leölt állatok bőrét is maguk dolgozzák ki, a lovak és öszvérek teherhordó nyergeit (samar) maguk csinálják kifaragott faléczekből; sőt nem régen még az ekét is otthon faragták egy-egy erős fatörzsből, és szintén fából, egyetlenegy vasrész, egyetlen vas-szeg nélkül készítették az araba nevű szekeret; s mindehhez az anyagot a szomszédos erdő szolgáltatta. A legtöbb házi eszköz is a háznép keze munkája volt; így a guzsaly (vreteno), a szövőszék (stan), a takácsborda (brdo), a faedények, a kákából vagy szalmából font gyékények, a kecskeszőrből vagy gyapjúból szőtt pokróczok és szőnyegek, a csibukok, stb. Maguk készítette kézi malmokon őrölték a napi szükségletre való lisztet; sőt még a malomköveket is a házbeliek fejtették és faragták ki. A kenyeret a ház saját kemenczéjében sütötték. Az ólakat és istállókat, a pajtákat és a kezdetleges lakóházakat is a családtagok építették az erdős Boszniában boronafalak közé tapasztott agyagból (šeper) vagy vályogból (èerpiæ), Herczegovinában kőből. Az ablaknyílásokat régebben, mikor az üveget még csak a városokban ismerték, farácscsal, papírral vagy lantornával zárták el, a tetőt kukoriczakóróval vagy zsúppal födték.

A család öregje (starješina) kinek-kinek a korához, neméhez és tehetségeihez mérten osztotta ki a munkát. Minthogy a házbeliek csupán a családtagok számára dolgoztak, ki-ki a maga legjobb tehetsége szerint igyekezett nemcsak a legtökéletesebbet előállítani, hanem a keze munkáján a saját, egyéni műízlését is kifejezni. A rokkák (preslice), faragott ládák (sanduk), a fenkövek tokjai (vodiri), a hímzett törűlközők (mahrame) s annyi száz meg száz kezdetleges háziipari termék mind bő alkalmat adott a házközösségben élő boszniai nép sokoldalú leleményességének és műérzékének kitűntetésére.

A házi gazdálkodás mellett csak kevés alkalom és szükég van a csereforgalomra. Vas szerszámokat, sót, dohányt, fűszert a gazdasági termények fölöslegeért vásároltak cserében, a melyek leginkább hűvelyes veteményekben, majorságban, de egyes kézmívességi tárgyakban is állottak. Ma ugyan már napról-napra mind több szükségletet födöznek vétel útján, s az önálló háziipari termelés egyre szűkebb körre szorúl.

A hivatásszerű kézmívesség gyakorlatához való átmenetek a legnagyobb változatosságban találhatók. Ime csak néhány példa belőlük. A bihácsi kerűletben, hol az ottani mohamedánoknál általános többnejűség miatt hamar igen fölszaporodik a családtagok száma, a nők szőnyegszövéssel, kivált hosszú futószőnyegek (ponjave) készítésével, hímzéssel, gyapjúharisnyák kötésével, stb. foglalkoznak. A házi szorgalom mindezen termékeit a vásárokon, vagy kereskedőknek adják el. Másféle neme a kézmívességnek az, a melyet a hegy-völgyes Bugojnóból való vándor üstkovácsok gyakorolnak. Ezek a lovukra rakják a szerszámjaikat s hónapokon át vándorolnak az országban, be-betérve egy-egy faluba s ott addig tartózkodva, a míg munkájuk akad. A rézedények javításával foglalkoznak s munkájukért majd csak ellátást és szállást, majd gyapjút, ruhaneműt, vagy pénzt is kapnak. Hasonló módon vándorolnak a kovácsmesterséget űző mohamedán czigányok is faluról-falura, lovakat patkolva, maguk kovácsolta patkószeget (klince) és patkót (nalbante) árúlva, de lócsiszárkodással is foglalkozva. A dundžerek, a kik kőmívesek és ácsok is egyúttal, szintén így járják be az országot.

Más fajtája a bérmunkának a molnároké és pékeké úgy, a mint ez országokban még ma is szokásos. Mindenfelé nagy számmal vannak vízimalmok, kivált orsós kerekűek, melyeken a gabonát vagy kukoriczát vámért őrlik, a mi 10 okától 10 százalék, 100 okától ellenben már csak 5 százalék szokott lenni. Az őrlető maga viszi a malomba és tölti föl gabonáját a garatba és teherhordó állatján ismét maga viszi haza.

Jóllehet a nagyobb városokban ma már mesterségszerűen űzik a pékséget, azért a kenyeret még példáúl Szerajevóban is csupán sütni viszik a pékhez, a miért rendesen állandó díjat fizetnek neki havonként. Sok helyütt a szabómesterséget is még bérmunka alakjában űzik. A megrendelő a szövetet és egyéb hozzávalót (gajton), a gyakran művészi készítményű gombokat (dugme) is készen adja a szabónak, a ki csak a megvarrást végzi. Egészen így készíttetik a mohamedán nők is a ruháikat. Csakhogy ezeknek a ruháihoz a szövetet a férjük vagy fitestvérük viszi a szabóhoz, a ki csak hozzávetőleges adatok alapján, mértékvétel nélkül készíti el a ruhát, melynek úgyis mindig egy a szabása s nem kell hozzá olyan aprólékos gond és a részletekben való pontosság, mint a mi hölgyeink divatos ruháinál. De ma már mégis mindinkább szokássá válik, hogy a ruhák anyagát is a szabó vásárolja, s így ez a mesterség is mindjobban kezd a régi bérmunka-rendszerből az iparszerű kézmívesség magasabb fokára emelkedni.

Orsós kerekű pataki malom Szerajevo mellett. Charlemont Húgótól

A tartományok megszállása előtt ez az iparűzés még kevéssé volt elterjedve. Voltak egyrészt, mint láttuk, bérmunkások, másfelől pedig eladók (gazda), a kik a bérmunkásoknak náluk fölhalmozott munkáját a nagyobb vásárokra vitték, vagy külföldre is szállították. A munkások készítményeik nemei tekintetében igen sok ágra voltak eloszolva; így az ötvösök (kujundži) közt voltak olyanok, a kik csak színezüstből (syrmali), mások meg, a kik csak ezüst-ötvényből vagy sárgarézből való holmit dolgoztak (pirinæli); továbbá a mohamedán toula-ezüstmívesek (savadži), az aranymívesek (altundži vagy zlatari), az órások (sahaèi) stb. Ezek részint odahaza, a saját lakásukon, részint a kereskedő-negyedben (èaršija) lévő boltjukban dolgoztak. A kisiparosok mesterségüket gyakran részint a kézmívesség azon alakjában gyakorolták, hogy a nyers anyagot maguk vették a munkájukhoz, de részben úgy is, hogy vállalkozóktól kapták a megrendelést és az anyagot, a kik aztán készítményeik eladásáról is gondoskodtak. Míg az ily kisiparosoknak tilos volt árúikat közbenjáróknak eladni és csak egyenesen a fogyasztóknak adhatták el: addig a vállalkozóknak nem volt szabad egyenesen a fogyasztóknak eladniok a czikkeket, hanem csak a vásárokra mehettek velük s a vidéki kiskereskedőkkel tartottak fönn állandó összeköttetést. Odahaza pedig a saját fiaikon kivűl legényeket és inasokat foglalkoztattak műhelyeikben.

Az ipari tevékenységnek ilyen kétféle termelő (kisiparosi) és kereskedést végző (vállalkozói) részre való osztása bizonyos szervezettel volt állandósítva, a mely jóformán az egész városi lakosságot és a környékbeli lakosság egy részét is magába foglalta. Ez a szervezet a czéhek (esznáf) rendszere volt.[175]* Ezt a rendszert a törökök hozták ide magukkal az ország meghódításakor; ők meg sok egyébbel együtt az arab kalifák birodalmából vették át. De ilyenféle ipartestűletek alakjában volt szervezve a közgazdasági rend már a régi perzsa birodalomban is, még inkább pedig Egyiptomban.

A czéhek azon alakja, melyben a mohamedán lakosságnál látjuk, kétségtelenűl külföldről beszármazott intézmény. E czéhek őrei a tisztességes iparűzésnek (a hallâl-nak,vagyis munkának), s felügyeletet gyakorolnak a termelés és a kereskedelem rendjére (jol).

Malmok a Pliva folyón. Ajdukiewicz Zsigmondtól

A czéhszabályok többnyire szóhagyomány útján öröklődtek nemzedékről nemzedékre s egy egészen sajátszerű népies jogrend forrásaivá lettek az ipar és kereskedelem terén. Itt-ott a czéhek valóságos termelő szövetkezetekké is tömörűltek, mint a mészárosok, timárok, sarukészítők, szíjgyártók czéhei. Úgy a keresztények, mint a mohamedánok alkottak majd közösen, majd külön-külön ily czéheket. A keresztényeknek ilyen czéhek szerint kellett az adójukat is előteremteniök. A czéhek gondoskodtak a rokkantak és betegek támogatásáról, a kézmívesek árváiról és özvegyeiről, sőt a fogságban sínylő tagok táplálásáról is.

A czéh élén a æehaja[176]*áll, a ki körűlbelűl ugyanaz, a mi a német czéhek czéhmestere. Utána következik rangban a kalfa-baši, a legények felügyelője, a ki a béreket megszabja s a vállalkozók számára dolgozók, a legények s az inasok és főnökeik közötti ügyeket ellenőrzi. Inkább csak czím, mint tisztség az usta baši,[177]*vagy az illető czéhek szerint kujundži-baši,[178]* terzi-baši,[179]* èuræi-baši[180]*stb. Ma az ilyeneket „udvari szállítók”-nak neveznők, mert e czímet rendesen olyanok viselték, a kik főbb hivatalnokoknak vagy katonai méltóságoknak, sőt magának a sztambuli udvarnak is szállították készítményeiket. Mindeniknek megvolt a maga zászlaja (bajrak, kalem), s gyakran drága pénzen vásárolt tisztség volt e zászlónak ünnepi alkalmakkor való viselése. (A zászlótartó neve bajraktâr, alem-dâr). Fontos személy volt továbbá a èauš, a ki a czéh rendőri teendőinek végrehajtója volt.

Az összes czéhbeli mesterek gyűlésének longja volt a neve. Ebben történtek a választások, vagy a czéh új tisztviselőinek kijelölése, s ugyanitt számolt be a czéhláda (esznáfszki mâl vagy e. szanduk) vagyis a czéh pénztárának állásáról annak kezelője. A czéh egyúttal politikai testűlet is volt és jórészt pótolta a török birodalomban a községi szervezetet. A czéh kebelébe való fölvétel formaszerűen a czéhjegyzékbe (esznâfski defter) való beiktatás útján történt, lett legyen bár a fölvett tag akár csak legény vagy inas is: csak ez úton lehetett a czéh tagjává s csak ennek alapján lehetett belőle mester. Az inas fölszabadítása (desztur, tesztir) vallásos szertartással járó ünnepélyes cselekmény volt, ép így a mesterek közé való fölvétel is, a kuszamma vagyis a felövezés.[181]* Mindenik czéhnek, úgy kereszténynek, mint mohamedánnak, van védszentje, a pir.[182]*

Egy-egy czéhhez való tartozóságuk szerint voltak az egyes iparágak a vásárnegyedben, a èaršijában[183]*elosztva. A kézmívesek itt fabódéikban kiterített szőnyegen ülnek. A kisiparos boltja külsőleg alig különbözik a nagyvállalkozóétól. Alaposabb vizsgálatnál legfölebb nagyobb tisztaság és dúsabb árúkészlet teszi amattól megkülönböztethetővé. De mögötte rendesen még egy nagy tárház (magaza) csatlakozik hozzá, a melyben olykor tetemes árúkészlet van fölhalmozva. A vásárnegyedben nincsenek lakások. Ki-ki a maga külső városrészében (mahala) lakik, a hol meg viszont nincsenek boltok. Itt tehát az ipari és kereskedelmi városrésznek a lakásnegyedektől való ugyanolyan különválasztását láthatni, mint az angol-amerikai városrendszerben.

A régi czéhek lényegükben csak ott maradtak meg napjainkig, a hol a termelés régi módja még ma is megvan. Itt az iparszabadság mellett fönnállanak még, mint a benszülöttek ipartestűletei, de természetesen nem alkotva, mint hajdan, egy-egy kis államot az államban, hanem hozzá simúlva a korszerű állami közigazgatás szervezetéhez. Mindenütt megvannak még a èaršiják, vagyis vásárnegyedek is, a melyeken kivűl és tőlük távol azonban szabadon fejlődnek a városok újabb kereskedelmi góczpontjai, a hol a divatos mesteremberek és kalmárok a jelenkor nagyipari termékeivel ütöttek tanyát.

Ilyen újabbkori iparosok csak a tartomány megszállásával egy időben kerűltek Boszniába és Herczegovinába, mert előbb még (nyugati értelemben vehető) asztalos sem volt Szerajevóban, sem rendes lakatosok, mázolók, kárpitosok és kőmívesek, a kik egyebet, mint kezdetleges török kunyhókat, tudtak volna építeni. Mily alacsony fokon állott ez időben némely kézmívesség, azt példáúl abból is meg lehet ítélni, hogy a megszállás előtt a deszkát még nem fűrészszel, hanem fejszével hasították, a gyalú pedig egészen ismeretlen szerszám volt.

A kézmívesek hatása, a kiket a kormány az osztrák-magyar monarchiából a tartományokba behívott, majdnem minden iparágon szembetűnően meglátszik és tetemesen hozzájárúlt a régóta honos mesterségek műszaki fejlesztéséhez, főkép az ifjabb honi iparos nemzedék nevelése és kiképzése által, úgy, hogy ma már hatalmasan fejlődő iparos osztály van Boszniában. A városokban, de künn a falvakban is termékeny és jól jövedelmező talajra talált a kézmívesség. Az ipari tevékenység fejlesztésére nagy fontosságú lépés volt a számos kereskedelmi iskola alapítása (Szerajevo, Mosztár, Trebinje, Travnik, Livno, Bihács, Brèka, Bjelina, Dolnja-Tuzla), melyeknek tanítványai évenként nagy számú ösztöndíjban részesűlnek, továbbá két kézmíves-iskoláé (Szerajevóban és Mosztárban). Ez iskolák hatása teljes mértékében majd csak akkor lesz tapasztalható, ha a bennük képzett ifjúság kilép az életbe. A kézmíves-iskolák társadalmi értéke mindenekelőtt abban van, hogy ezekben az összes tanúlók ösztöndíjasok, így az intézetekbe való fölvétel csupán az illetők arravalóságától függ s ennek alapján biztosítva van a tanúlókra nézve tanúlmányaik folytathatása. Ennek folytán tódúlnak is ez iskolákba a fölvételt kérők; az 1895/6. iskolaévben a szerajevói kézmíves-iskolát 92 tanúló látogatta. Lassanként Boszniában is keletkezett némi nagyipar, a mely első sorban az országnak ásványokban és fában való gazdagságát és a mezőgazdasági termékeket vette kiindúlópontúl. A kohászatot már föntebb méltattuk. A tartományok faállományának értékesítésére több, részint gőz-, részint vízerővel hajtott fűrészmalom működik. Nagy fontosságú a Doboj melletti usorai dongagyár (a Morpurgo és Parente czégé), a mely Tešanj, Katorvaroš és Prnjavor kerűletekben körűlbelől 2000 belföldi munkást foglalkoztat. Derventben egy botgyár évenként negyedmillió botot szállít külföldre. A busovaèai fa-telítő gyár a bosznia-herczegovinai államvasútak számára telített talpfákat szállít. A tartomány egyik legrégibb ipartelepe a zenicai papír- és faanyag-gyár, a mely 1889 óta működik. A papírgyár termékeit többnyire a tartományi kormány és a dohányjövedék fogyasztja, a többit pedig Indiába szállítják.

Egész sor kiváló gyár keletkezett a megszállás óta Boszniában a mezőgazdasági termékek értékesítésére. Bosznia legrégibb gyára s egyúttal az ilynemű vállalatok közt a legnevezetesebb az 1886-ban alapított dolnja-tuzlai szeszgyár és finomító (Grauaug A. czég), a melylyel gőzmalom, árpadaráló, rizshántoló- és moslék-szárító van kapcsolatban. Az utóbbi az osztrák-magyar vámterűlet határain belűl az első ilynemű berendezés. A gyár évenként hat millió kilogramm boszniai gabonát dolgoz föl. A moslékot Németországba, a malomipari termékeket pedig többnyire Trieszten és Fiumén át szállítják külföldre.

A boszniai gabona őrlésével a régi kezdetleges vízimalmok helyett ma egész sor gőzmalom foglalkozik, nevezetesen a Száva jobbpartján lévő gabnatermesztő fő helyeken, a hol a monarchiából bevándorlott telepesek laknak, kivált a banjalukai kerűletben és Bjelina környékén. E malmok lisztjét majdnem mind a boszniai városokban fogyasztják el. Egyéb gazdasági termények, így a szilva és a czukorrépa értékesítéséről már volt szó. Meg kell azonban még emlékeznünk a szerajevói részvény-serfőzőről, mely teljesen korszerű és versenyre képes berendezésével három kisebb régi serfőző helyébe lépett. A vele kapcsolatos malátagyár többnyire boszniai árpát dolgoz föl. A szerajevói sört a megszállott tartományokon kivűl Dalmácziában is fogyasztják. Bosznia terűletén még kőolaj- és vegyészeti gyár is van Boszna-Bródban, a hol galicziai kőolajat finomítanak, melyet a balkáni államokban árúsítanak el.

Dongacsinálás Boszniában. Ajdukiewicz Zsigmondtól

A tartomány vízerejének nagyban való értékesítését tűzte ki maga elé czélúl a Jajczában székelő „boszniai villamossági részvénytársaság”. Végűl ne feledjünk el még néhány kisebb vállalatot is megemlíteni. Így kivált Besaroviæ I. és Besaroviæ R., meg Salom kovaèiæi és koševói gajtan- (rojt-) gyárát Szerajevo mellett, a melyekben az egész Keleten kedvelt gyapjú- és selyemrojtokat gyártják. E gyárak vízerővel dolgoznak. A selyemrojtok festését és sodrását pedig albán munkások végzik. A prijedori kéreghántó, egy likőr-, egy szappan- és gyertya-, több szódavíz-gyár, néhány szövészeti gyár, körkemencze, egy asztalosmunka-gyár kevésbbé nevezetesek. Ha már most a Boszniában a legutóbbi két évtized alatt keletkezett ipari vállalatok során végigtekintünk s egyúttal az előbb e tartományokban honos termelési módozatokat figyelembe veszszük: csak akkor itélhetjük meg azt az óriási különbséget, a mely Boszniában a régi és az új idők között közgazdasági tekintetben mutatkozik. Az ország dús ércztelepei, a vizeiben rejlő roppant munkaerő, a mezőgazdaság és a baromtenyésztés föllendűlése, a belföldi lakosságnak a jobb gazdálkodás fejlődése iránt mindjobban növekvő érdeklődése és kedve, valamint a lakosság fokozódó életszükségletei: mindez a gazdasági élet szakadatlan haladását és emelkedését engedi remélni.

Kereskedelem. – A rómaiak ideje óta, a mikor a dákok földjéről Szerajevón át a Narentának a tengerbe torkollásáig országút ment, hosszú évszázadokon át elkerűlte a boszniai hegyeket a kereskedelem aranyat hömpölygető árama. Az anyagi jóllétet és szellemi művelődést eszközlő forgalom útjaitól félreeső térein véres belső harczok dúltak. Ezért maradtak meg oly sokáig a tartományban az imént ismertetett kezdetleges és egészen őskori gazdasági állapotok. A magános háznépi gazdálkodás mellett alig, vagy csak igen kis mértékben volt szükség a csereforgalomra. A pénz ritka és drága volt. Inkább csak a csereárúk egymáshoz arányúló értékének a becslésére szolgált, mintsem valódi fizetési eszközűl. Rendesen csak az egyik használati tárgyat cserélték be (trampiti) a másikért s legfölebb a különbözeteket egyenlítették ki érczpénzzel. Az árúk cserélése leginkább a vásárokon történt, melyek részint heti, részint országos vásárok voltak. Oda hordták a gazdasági termelés, valamint az ipari szorgalom fölöslegét. Ott találkoztak a városi kereskedők és vállalkozók a falusi néppel. E vásárokon nem csupán a saját városaikban készűlt árúkat, hanem a Balkán nagy nemzetközi vásárain, neve zetesen Ruméliában (Seresben, Usundževóban és másutt) összevásárolt holmit is adták-vették. E holmi között részint valódi keleti iparczikkek, így selyemszövetek, mousselin-kendők, szantálfából való ékszer-tokok, khinai porczelláncsészék, részint azonban az európai gyáripar olcsó termékei is ott valának, mint üveggyöngyök, kartonszövetek, olcsó rövidárúk, utánzott aranyfonatok, stb., a melyek gyakran Konstantinápolyon át nagy kerűlőt téve, szintén sztambuli árúkként (Stambulska roba) jutottak a boszniai piaczokra.

Mindemellett azonban a Boszniába való egész bevitel szerfölött csekély volt. Egy 1865-ből való konzuli jelentés Bosznia és Herczegovina összes bevitelének az értékét 3,800.000 forintra becsűli. Az ugyanezen jelentésben 4 milliónyira becsűlt kivitelben pedig első sorban mindenféle prémek és bőrök (nyest, nyuszt, vidra, farkas, borz, görény, medve, zerge, nyúl, bárány, birka, kecske), továbbá bőrárúk, rézedények, vasárúk, kivált fegyverek szerepelnek. Boszniának és Herczegovinának az osztrák-magyar monarchiához való csatolása talán semmiben sem eredményezett olyan gyors és messzeható változást, olyan nevezetes átalakúlást, mint a kereskedelem terén. Míg ugyanis régebben a kereskedelem főképen délnek és délkeletnek irányúlt: addig ma éjszak és éjszaknyugat felé igyekezik. A monarchiának Bosznia és Herczegovina kereskedelmi forgalmában való része ma 97.7 százalékot tesz. Vaspályák és országútak a kereskedelem számára hozzáférhetőkké tették a tartománynak azelőtt egészen elrejtett és minden forgalomból kizárt vidékeit s ezeket is részeltetik az európai Nyugat vívmányainak élvezetében.

A kereskedelem azon elemi föltételein kivűl, a melyek között a közlekedési útak teremtése az elsők egyike, még egyéb körűlmények is részesek abban, hogy a megszállás óta e tartományok kereskedelmi forgalmának az értéke az addiginak hatszorosára emelkedett. Ezek közé tartozik a mezőgazdaság és a baromtenyésztés emelkedése, a gazdálkodás minden ágában a jobb mívelésre való átmenet, a gyártelepek létesítése, a melyek lehetővé teszik a belföldi termékek értékesítését, végűl a helyi iparágaknak úgy műszaki, mint kereskedelmi szempontból való fejlesztése és czélszerűbb csoportosítása.

Bosznia és Herczegovina összes forgalmának értéke ma 47,436.000 forintra rúg. Ebből a monarchiával való vasúti forgalomra 37,872.000 forint esik, az országútakon való (többnyire határszéli) forgalomra 3,600.000 forint, a Száván űzött hajózásra 750.000 forint, a külfölddel való kereskedelemre pedig évi 5,214.000 forint.

A közlekedési eszközök sorában a bosznia-herczegovinai államvasútaké az elsőség. Itt a belföldi forgalom áll első helyen (60 százalékkal), mert e vasútakon szállítják a honi szenet az ország gyáraiba, az építő-követ, fát és téglát a városokba, a hol most mindenütt élénk építkezés folyik, végűl a különféle élemi czikkeket a városokban való fogyasztás számára. A kivitelben 10.151 tonna szilva, 48.500 tölgyfa és donga, továbbá czukor, dohány, sör, szódavíz (a lukovaci gyárból), vas és vasárúk (Varešból és Zenicából), végűl épűlet-, szerszám- és tüzelő-fa a legfőbb tételek. A beviteli czikkek között legfontosabbak a liszt és a tésztaneműek, az építési czélokra való agyagárúk, vasgerendák, vas- és aczélárúk, bor és sör.

A kivitelben aránylag legnagyobb része a banjaluka-doberlini katonai vasútnak van (66 százalék). Mindenek előtt a Banjaluka környékén lévő telepek gazdasági termékei szerepelnek itt kiválóbb tételekkel. Brèka állomás, a magyar vasút-hálózat egyik vonalának a végpontja, kiváló fontosságú, minthogy ez a Száva alföldjének a kapuja, a mely gabonatermesztéséről, szilvájáról és baromtenyésztéséről nevezetes. 1895-ben csupán erről az egy állomásról 85.067 tonna, 1896-ban pedig 142.819 tonna szilvát szállítottak ki az országból. A sertéskivitel is tetemes. 1896-ban 525.5 tonnányi volt.

Az országútak és hajók szállítási forgalma leginkább gabonában, hűvelyes veteményekben, zabban és árpában, tengeriben, zöldségfélékben és gyümölcsben (szilvában) áll: A marhakivitel leginkább az országútakon történik és legtöbb Horvát- és Szlavonország felé (szarvasmarha, juh, sertés), továbbá Dalmáczia irányában (kecske).

Boszniának a külföldről való bevitele igen csekély. Ebből is legtöbb a Bródban lévő petroleum-fínomítónak szállított kőolaj. Legnagyobb részük a külkereskedelemben a Boszniával határos Szerbiának és Törökországnak van. S ebben az irányban rész szerint még életben vannak a megszállás előtti időkből eredő régi kereskedelmi összeköttetések és ősi szokások is.

A hosszú időn át elhanyagolt Bosznia, mely évszázadokon keresztűl véres harczokra pazarolta el minden erejét, nem sokára élére fog jutni a Balkán államainak azon nagy jótétemények segítségével, a melyeket a monarchiánkkal való kapcsolat biztosít neki. Az osztrák-magyar monarchia pedig büszke lehet e tartományban kivívott sikereire, a melyek fényesen bebizonyították, hogy a művelődésnek a Kelet felé való terjesztésére teljesen hívatott.

Közleledés. – Jó karban tartott közútak a török uralom alatt egyáltalán nem voltak a tartományban. Néhány időnként járható útnak sem volt szilárd alapépítménye, s majdnem mindenütt hiányoztak a hídak, úgy, hogy a mikor a folyókon nem lehetett átgázolni, ez útak épenséggel nem voltak használhatók. Némely hegyi úton 25 százaléknyi is volt az emelkedés, mert az út mindenütt hűségesen alkalmazkodott a talaj természetes hullámvonalához, minden nyoma nélkül az észszerű tervezésnek.

Török törvény szerint az útcsinálásra az összes férfi lakosság köteles volt igavonó és teherhordó barmaival együtt ingyen munkába (robotba) állani, még pedig minden 16 éven fölűli és 60 éven alúli férfi 5–5 éves szakokban évi 20–30 napi robotmunkára volt kötelezhető. E munka alól csak az összes hitfelekezetek papsága, a tanítók, a testi fogyatkozásban szenvedők, vagy a betegek, a hivatalnokok, az állandó hadseregben szolgáló és a zaptie katonaság (csendőrség) volt mentes. A gazdagabbak fizetett helyetteseket állíthattak maguk helyett. Minthogy azonban az útépítés többnyire minden műszaki vezetés nélkül történt, ez aránylag igen nagy munkaerővel is csak a legszánalmasabb eredmény volt elérhető. Ily körűlmények között valósággal ritkaság számba ment, ha egy-egy szekér épen jutott el egész Szerajevóig. Az országban használt szekerek jobbára csak rövidebb útakon való szállításra szolgáltak; fa tengelyük, egyetlen fatörzsből kifaragott, gyakran elég szabálytalan korongból álló kerekeik voltak, s olyan nehéz és otromba volt az egész szerkezetük, hogy már az üres szekeret is csak két pár ökör bírta helyéből kimozdítani.

Ilyenformán a lakosság leginkább csak a maga ősi közlekedési eszközei, a lovaglóútak és teherhordó állatok mellett maradt. A lovaglóútak nem csupán egyes helységek között szolgáltak összeköttetésűl, hanem a legmeredekebb hegységeken is átkelve, a legzordonabb völgyeken húzódnak végig, s a tartomány megszállásáig úgyszólván ezek voltak Bosznia és Herczegovina egyedűli közlekedési útai. Sok ilyen lovaglóút ki volt kövezve, de rendesen szabálytalan koczka vagy kerek kövekkel s a kövezést soha sem javították, miért is a lovak többnyire inkább a kövek közötti kátyúkba lépkedtek. Az ilyen kövezett lovaglóútnak a neve kaldrma; használhatóságuk csak a bosnyák lovak külön arravalóságának volt köszönhető.

A boszniai és a herczegovinai ember szereti a lovat, s a legszegényebb paraszt is több lovat tart, melyeket lovaglásra és teherhordásra egyaránt használ. A teherhordó lónak fából való magas magyar nyerget tesznek a hátára s azt gyakran több napon át le nem veszik róla, és erre a nyeregre rakják föl igen ügyesen nemcsak a vásárra eladni vitt termesztményeket, hanem az ott vett különféle holmit is. Hosszú sorokban vonúlnak az ilyen vásárra menő karavánok a keskeny lovaglóösvényeken és sokszor több napnyi útat tesznek meg, míg czélhoz érnek.

A lovaglóösvények rendesen torony-iránt haladnak a legmeredekebb hegyhátokon át, minden kerűlő nélkül; csakis olyan jó és kitartó ló, mint a boszniai, bírja ki az ilyen útat, a melynek meredekein még jókora terhet is kell czipelnie. A lovas bátran rábízhatja magát derék állatjára, mert az a legnagyobb óvatossággal lép az előtte haladónak nyomába a nélkül, hogy valaha megbotlanék.

Vendégfogadók, még a legszerényebb követelésű útast kielégítők sem voltak azelőtt az országban. A belföldi lakosság beérte az összes fontosabb közlekedési útak mentén elegendő számban lévő bosnyák hanokkal, vagyis szállóházakkal, s azokban kellett az országban útazó idegennek is megszállnia, ha ugyan nem tartotta jobbnak, hogy valamely kolostornak vagy kereskedőnek a vendégszeretetéhez folyamodjék.

Boszniában és Herczegovinában a megszállás előtt csak lovasposta volt, a melyet szakaszonként bérbe adott a török kormány. E postával útasok is útazhattak, de szintén csak lóháton, s ez szállította a lovak hátára csatolt vaspántos bőrládákban a levélpostát és a kisebb csomagokat. A szerajevói osztrák konzulátus azonban nem ezt a postát használta, hanem inkább a saját kavaszaival küldötte a postáját hetenként egyszer a határszéli Bródba, a hol a küldött egyúttal átvette a konzulátus számára érkezett postát. Ezt az osztrák konzulátusi postát gyakran egyéb konzulátusok és nagyobb kereskedelmi házak is fölhasználták a maguk küldeményei szállítására. 1863-ig csak két távíró-vonal volt az országban, úgymint a Konstantinápolyból Novibazaron át Szerajevóba és az innen Mosztáron át Metkoviæba vivő.

1872-től 1875-ig volt használatban a banjaluka–doberlini vasútvonal, de csekély jövedelmezősége miatt teljesen megszűnt rajta a közlekedés, s így a megszállás idején egyáltalában nem volt Boszniának és Herczegovinának vasútja.

A cs. és kir. csapatok bevonúlásával egészen átalakúltak az addigi közlekedési állapotok. A katonai intézkedések szükségessé tették a legfontosabb összekötő vonalak föntartása czéljából egyes útak rögtöni kiépítését, s így részint egyes vállalkozók, részint a katonaság maga azonnal hozzálátott a meglévő rosz kocsiútak kiszélesítéséhez s azokat alapozással és a kellő hídakkal látta el. Ezzel legalább a hadviselési szempontból fontos helyek egymás között és a monarchiával jó kocsiútak által köttettek össze, habár ezek az útak még nem azon szigorú szabályok szerint épűltek, a melyeket e részben utóbb a bosznia-herczegovinai tartományi kormány megállapított.

Tutajozás a Drina felső részén. Charlemont Húgótól

A részleteket mellőzve, csak annyit említünk itt, hogy 1878-ban és 1879-ben összesen mintegy 1.000 kilométernyi útat javíttatott ki részben, másfelől egészen újakat építtetett a katonai kormányzat, még pedig legnagyobb részt a műszaki csapatok által. 1880-ban a polgári kormány vette kezébe úgy az útak építésének, mint föntartásának is az ügyét, s egyben megkezdődött Bosznia és Herczegovinában a középítési ügynek rendszeres intézése.

Az imént említett török törvényt, a mely a lakosság robotmunkáját az útépítés és az útak jó karban tartása czéljára megszabja, a kormány újra kihirdette és a lakosságot annak szigorú megtartására kötelezte. Ez által lehetővé lett egyrészt a meglévő útaknak aránylag csekély költséggel való föntartása, másrészt újaknak nagyobb kiterjedésben való munkába vétele. Az útakat két rendbe sorozták: elsőrendű vagy fő útak azok, a melyek 5 méter szélesség mellett 5 százaléknyi legnagyobb emelkedésűek, és kerűleti útak, a melyek 4 méter szélesség mellett 8 százaléknyi legnagyobb emelkedésűek. Ezeken kivűl még nagyobb számban vanak a jókarban lévő lovagló- és kocsiútak. 1895-ben már 2.100 kilométer elsőrendű, 1.800 kilométer kerűleti és 2.400 kilométer lovagló- és kocsiút kerűlt szabályszerű karba, ma pedig már igazán kitűnő útak sűrű hálózata vonúl keresztűl-kasúl az egész országon.

Minthogy azonban a lakosság a robot, külőnösen a barmokkal teljesítendő robot terhét nagyon sulyosnak érezte, de meg az immár létesített közlekedési útak mellett továbbra nem is volt szükséges a nép munkájának ilyen nagy mértékű fölhasználására, 1892-ben a tartományi kormány indíttatva érezte magát először is az igavonó állatokkal teljesítendő robotszolgálat teljes elengedésére, továbbá azt is lehetővé tette, hogy fejenként 1 frt 50 kr évi díj árán ki-ki megválthassa magát a személyes robottól is, a mit az egész országban nagy örömmel fogadtak és azóta mindegyre általánosabban föl is használnak.

Lássuk már most a vasútakat, a melyeknek fejlődése igazán örvendetesnek mondható. Mindjárt a cs. és kir. csapatok bevonúlása után megkezdődött Bródtól Zenica irányában egy gördítő vaspálya építése a csapatok utánszállítása czéljából. Ennek a pályának a nyomtávolságát azonban ideiglenes voltára és könnyebb építhetőségére való tekintettel a szabályszerűnél kisebbre, 76 centiméterre szabták, még pedig azért épen ennyire, mivel véletlenűl az építő-vállalkozónak bizonyos számú, ilyen nyomtávolságú kocsija volt készletben, a melyeket a kivánt czélra könnyen és olcsón lehetett azonnal fölhasználni. És ezt nyomtávolságot azóta az összes bosznia-herczegovinai vasútaknál megtartották, kivéve a még részben török időkben épűlt banjaluka-doberlini vonalat. S e rendszer igen jónak bizonyúlt, sőt csakis az általa nyújtott műszaki és gazdasági előnyök mellett vált lehetségessé alig 10 év alatt Bosznia- és Herczegovinában jórészt nehezen járható hegyvidéken 700 kilométernél hosszabb vasút-hálózatot építeni.

A vaspályák iránt folyton fokozódó követelésekkel arányban haladt az összes vasúti berendezés javúlása is. E tekintetben két dolog volt irányadó: az Abt-féle kettős vágányrendszer (adhaesiós és fogaskerekű) alkalmazása a hegynyergeken való átkelés lehetővé tételére, továbbá a kocsikészletnek alig remélt tökéletességre fejlesztése, a mely téren ma a keskeny vágányú pályákon a személyforgalom számára minden lehető kényelemmel berendezett hálókocsik, a teherforgalom részére pedig 15 tonnás teherkocsik vannak. A bród–zenicai pálya elkészűlte után ennek Szerajevo irányában való meghosszabbítása kerűlt sorra, s ezzel egyidejűleg dolgoztak az előbbinek a fokozatos javításán is.

Az Ivan-nyeregre vezető fogaskerekű vasút. Fönn a Lukács-szakadék, lenn a kettős vágányrendszer egy részlete. Bernt Rudolftól

1882 október 5-én adták át a forgalomnak a zenica–szerajevói vonalrészt, s ezzel az ország fővárosának megvolt a monarchiával a vasúti összeköttetése. A kormány legközelebbi gondja már most arra irányúlt, hogy Mosztár és a tenger, illetőleg a Narenta torkolatánál lévő metkovièi kikötő irányában is vasúti összeköttetést létesítsen. Ezt a pályát azonban egy hatalmas hegyháton keresztűl kellett vezetni, a 967 méternyi tengerszín fölötti magasságú Ivan-nyergen át, a mi csak az adhaesiós és a fogaskerekű vágányrendszer egyesítése mellett volt lehetséges. Erre eddig ugyan az Alpesek közötti hegyi vasútaknál számos példa volt már, az osztrák-magyar monarchiában azonban addig még egy oly pályán sem alkalmazták, a mely hosszabb vonalon nagyobb tömeges szállítás czéljára szolgált volna, s így az e téren való sikeres kisérletezés és példaadás érdeme itt a bosznia-herczegovinai kormányt illeti.

1891 augusztus 1-én adhatott át a forgalomnak a szerajevo–metkoviæi vonal befejező része, a konjica–szerajevói szakasz, és ezzel elkészűlt az egész Boszniát és Herczegovinát éjszakról délnek, a Szávától a tengerig átszelő vaspálya, mely 60/1000 legnagyobb emelkedéssel kel át az Ivan-nyergen. Ugyanez időbe esik a Dobojból Dolnja-Tuzlán át Siminhanba vezető szárnyvonal építése, meg a banjaluka–doberlini rendes nyomtávolságú pálya helyreállítása és újból forgalomba juttatása is. Ezeken, az általános közlekedésre szolgáló vonalakon kivűl a helyi szükségekhez képest még egész sor bánya- és iparvasút épűlt. A legutóbbi években a bosznia-herczegovinai kormány a jövendőbeli vasúthálózat egy újabb fővonalát kezdte kiépíteni, mely a szerajevo–bródi vonal Lašva állomásától Spalato felé halad. A lašva-bugojnói rész a Jajczába elágazó szárnynyal együtt már meg is nyílt. E vonalnak legközelebbre várható folytatása egészen a határig és a Dalmácziában hozzá csatlakozandó és egészen Spalatóig érő vonal Boszniát egy nagyobb tengeri kikötővel fogja összekötni s bizonyára ma még alig sejtett mértékben föl fogja lendíteni az ország közgazdasági állapotait.

Az összes bosznia-herczegovinai keskeny vágányú vasútak a tartományok tulajdonai és a kormány maga kezeli őket. A banjaluka–doberlini rendes nyomtávolságú vasút pedig egyelőre még a katonai kormányzat kezelésében van, de néhány év múlva alighanem szintén a tartományi kormány kezelésébe fog átmenni. A vinkovce–brèkai magyar helyi érdekű vasútnak 2½ kilométernyi folytatása Gunja állomástól a Száván át Brèkáig az illető vasúttársaság tulajdona és a magyar államvasútak kezelésében áll. A bosznia-herczegovinai vasútakon 1894-ben 950.000 polgári útast és 690.000 tonnányi teherárút szállítottak. A boszniai és herczegovinai vaspályáknak a metkoviæi kikötőhöz való csatlakozása óta az Adria-hajózás is irányító hatással kezd lenni a tartományok forgalmára, s ma már szabályszerű hajójáratok közlekednek a Narenta-torkolattól úgy Fiume és Trieszt, mint Gravosa (Ragusa) felé. Sajnos, hogy Boszniának nincsenek a tartomány belsejébe vezető hajózható folyói. Ehhez képest a belvízi hajózás csupán a Szávára és a Drinára szorítkozik, mely a medrének szabályozására irányúló lankadatlan fáradozások következtében már Raèánál lévő torkolatától egész Zvornikig járható sekélyebb járatú hajókkal.

Műút és rajta haladó karaván. Bernt Rudolftól

A posta és távíró a katonai kormányzat kezelésében van, és Szerajevóban székel az igazgatósága. Ez minden, csak valamennyire is számbavehető helylyel szabályszerű postai és távírói összeköttetést tart fönn a monarchiában ez iránt fönnálló elvek szerint, s ma teljes joggal elmondható, hogy e tekintetben Bosznia és Herczegovina semmivel sem áll hátrább a művelt államoknál.

Minthogy az élénk turista-forgalom a lakosságra jótékony nevelő hatással van és e mellett új keresetforrásokat is nyit meg számára; mivel továbbá Bosznia és Herczegovina természeti szépségeivel s még mindig élő keleti szokásaival és erkölcseivel kiválóan érdekes és nagy vonzóerejű lehet az útazó közönségre nézve: az országos kormány évek óta igyekszik is az idegenforgalmat ide terelni. Ennek érdekében mindenek előtt a vendéglőket kellett minden jogos követelést kielégítő állapotba juttatni. Igaz ugyan, hogy a kereskedelmi forgalom emelkedtével minden nagyobb helyen egyre-másra keletkeztek szerényebb vendéglők, a melyek rendesen a monarchiából bevándorlott vállalkozók kezében vannak; ezek azonban a nemzetközi turistaközönség kényesebb kivánalmainak többnyire nem felelnek meg. A tartományi kormány tehát néhány nevezetesebb helyen kellő nagyságú szállókat építtetett s azokat be is rendeztette és állandó szigorú felügyelet alatt megbízható, bérlőknek adta ki. Így keletkeztek a mosztári, ilidžei, jajczai, jablaniczai, doboji, stb. fogadók. És ez a rendszer kitűnően bevált. Az országba érkező külföldi útazókat meglepi az említett kincstári fogadókban található kifogástalan szállás és ellátás, a minek következtében tetemesen emelkedett is az idegenek forgalma, és évenként nagyobb számú egyesűlet, utazó-társaság és egyesek látogatják Boszniát és Herczegovinát Európa valamennyi országából. És ez az emelkedő idegenforgalom a népesebb és látogatottabb helyeken lévő magán vállalkozású fogadókra sem maradt üdvös hatás nélkül, mert a verseny ezeket is magasabb színvonalra emelte. Az idegenforgalom további nevezetes előmozdítói az országos kormány által létesített postakocsi járatok a tájképileg szebb és érdekesebb útvonalakon, a melyek a vaspályákhoz csatlakoznak, Ilyen postakocsik járnak a gyönyörű vrbas-völgyi úton Banjalukától Jajczába, Bugojnóból a Makljen-hegyen át Jablaniczába, stb. Végül még megemlítendő, hogy a Szerajevo melletti Ilidže fürdőn évenként nemzetközi lóversenyek vannak, a melyek szintén emelik az idegenforgalmat.

Háziipar és iparművészet. Zuruniæ Tódortól, fordította Katona Lajos.

Mosztári rézmíves. Ottenfeld Rudolftól

A bosznia-herczegovinai háziipar és iparművészet mai alakjában alig másfél évtizednyi időre terjedő újjászületési mozgalom eredménye. Már a tartomány megszállása előtt több évtizeden át a házi- és a műipar a teljes elzüllés útján volt, s midőn a tartomány megbékéltetése után már fegyvertelen idegenek is járhattak-kelhettek benne és a vásárnegyedekben boszniai különlegességeket kerestek, csak vajmi kevés ilyesfélét találhattak, a miből alig lehetett volna a házi- és a műiparnak egykori nagy fejlettségét következtetni. Livnbi szivarszopókák és szép újabb meg régibb, de többnyire értéktelen hímzett kendők (jagluk), ez volt jóformán mindaz, a mit az idegen e „vad országból” emlékűl magával vihetett. Csak a kik jobban ismerték Bosznia és Herczegovina műveltségtörténetét, tudták, hogy itt rejtettebb kincseket kell kutatni, s keresvén, találtak is oly ipari termékeket, a melyek ugyan mindjárt a legelső tekintetre elárúlják keleti voltukat, de e mellett sajátszerű, a többi keleti országokéitól különböző vonásokat is mutatnak.

A boszniai házi- és műipar fejlődésének a történetét ma még nem igen ismerjük. Csak annyit tudunk, hogy az ország dús és hatalmas emberei valaha sokat adtak arra, ha a belföldi jelesb mesterek legszebb műveit a sajátjukká tehették, hogy továbbá egyes művészi ügyességű munkásnők az előkelő hölgyek pártfogásában állottak, s hogy a mívesek alkotó kedve és műérzéke mindenfelől támogatásban és biztatásban részesűlt. Az ezen időből fönmaradt tárgyak művészi tekintetben valósággal tökéleteseknek is mondhatók. A míg béke és jóllét honolt az országban: a különféle művészibb ízlést és ügyességet kivánó mesterségek is szépen virágzottak. A hosszan tartó belháborúk és zavargások s a velük járó mind kedvezőtlenebb vagyoni állapot mellett azonban a művészibb iparágak mestereinek száma lassanként egyre alább-alább szállott, s végűl már csak a legkezdetlegesebb használati eszközök készítésére sülyedt le a hajdan oly virágzó műipar; ekkor már az egykori szép díszítésnek és a helyes alakításnak csak egyes, elvétve mutatkozó nyomai sejttették a régi, tökéletesebb ízlést, másrészt pedig a rosz anyagra pazarolt szép alakok, avagy ezeknek esetlen járúlékokkal való elegyítése árúlta el a teljes hanyatlást.

Bosznia és Herczegovina már a byzanczi birodalom fönnállása idején belejutott a keleti művészet hatásának körébe. Azonban a Ragusával és Velenczével való élénk kereskedelem folytán az olasz hatás sem maradt el. E két tényezőből az iparművészet és a háziipar terén sajátszerű önálló jelleg fejlődött ki, melyet bosnyák-keletinek lehet nevezni.

Boszniai agyagipari tárgyak. Charlemont Húgótól

A tartományoknak az osztrák-magyar monarchia kormányzata alá kerűlte után egészen megváltoztak az állapotok. A monarchia közös vámterűletébe való bevonatásuk útján e tartományok élénk kereskedelmi összeköttetésbe jutottak a szomszéd országokkal. Bármily örvendetes volt is azonban ez a csereforgalom közgazdasági szempontból, másrészt mégis azzal a kárral járt, hogy olcsó használati tárgyaknak könnyű szerrel való beözönlése folytán mind jobban háttérbe szorúlnak s utóbb előreláthatólag teljesen el is pusztúlnak a belföldi műipar készítményei, a mely jelenség az összes keleti országokban bekövetkezett, ahol az európai ipar termékei hirtelen elárasztották a piaczot. Így tehát mind művészeti szempontból, mind pedig az ország anyagi érdekében is szükséges volt a helybeli műipar-ágak föntartására és lehető fölélesztésére törekedni. Kállay Benjámin közös pénzügyminiszter elévűlhetetlen érdemeűl jegyzendő föl, hogy azonnal, a mint Bosznia és Herczegovina ügyeinek legfőbb vezetését kezébe vette, a közgazdaságnak ezen ágára is kiváló figyelmet fordított. Annak tudatában, hogy e téren való szakadatlan és tervszerű munkásság rövid idő alatt is szép eredményt szűlhet, de egyúttal azt is nagyon jól tudván, hogy az ilyen igyekezet magánvállalkozás részéről sem kellő kitartásra, sem kivánatos szakértelemre nem igen számíthat, a miniszter szükségesnek ítélte, hogy az ügyet maga az állam vegye kezébe.

A belföldi műipari jártasság meglévő nyomainak föntartása és fejlesztése érdekében a tartományi kormány részéről foganatosított intézkedéseknél két szempont volt irányadó. Először is arra kellett törekedni, hogy lehetőleg teljes eredeti tisztaságukban ismét életre keljenek a régi bosnyák-keleti iparművészeti technikának hagyomány útján még fönmaradt legszebb alakzatai; másrészt pedig arra is, hogy az efféle munkák hovatovább az európai műveltségi életnek mind több használati, vagy legalább fényűzési tárgyára alkalmaztassanak, mivel csak ily úton lehet a készítmények értékesítését biztosítani.

Szőnyegek és hímzések. Bernt Rudolftól

Fémipari tárgyak. Charlemont Húgótól

E czél elérésére mindenek előtt föl kellett kutatni a tartományban még élő jelesb mestereket. A kormány megbízásából tehát bejárta Boszniát legelőbb Szentgyörgyi Ottó és utóbb a bécsi osztrák múzeum iparművészeti iskolájának ismert igazgatója, Storck József udvari tanácsos. Megtekintették először is egyes mesterek meglévő, de vajmi gyéren található készítményeit, továbbá különféle tárgyakat rendeltek meg egyes régibb hagyományok szerint dolgozó mestereknél, a kik csak szegénységük miatt hagyták abba mesterségüket, s ez úton gyűjtötték egybe azt az anyagot, a mely a további eljárás megindítására szükséges volt. Nem hagyhatjuk megemlítetlenűl, hogy a szép hívatásától elmebaja következtében, sajnos, időnek előtte elvont Szentgyörgyi kutatásai voltak e téren úttörők, a ki kimondhatatlan fáradtsággal és lankadatlan buzgalommal keresgélt a sok ócska lim-lom között s abból a régi iparművészet legszebb alakzatait és legjellemzőbb díszítő elemeit tudta kihalászni. Az előkészítő tárgyi tanúlmányok az ipar következő ágaira terjedtek: 1. fába, 2. érczbe való berakó munka; 3. trébelés és vésés; 4. szőnyegszövés; 5. hímzés.

A fába való berakó munkát (incrustatio), mely kivált fínomságával és az eredeti díszítményeknek rendkivűl gazdag készletével tűnt ki, az említett fölélesztési törekvések idején még elég nagy számú hozzáértő mester űzte a tartományban. Háromféle változata volt állandó gyakorlatban, a melyhez az egyes mesterek is hagyományos szívóssággal ragaszkodtak: egy rendkivűl fínom díszítményű, aztán egy erősebb vonalakkal és egyszerűbb díszítménynyel dolgozó, s végűl egy harmadik, melynél a két előbbi mód elegyűlt. Azon városok szerint, a melyekben e három különböző módnak legkiválóbb mesterei laktak, az egyiket szerajevóinak, a másikat foèainak, a harmadikat livnói munkának nevezték.

Már kevésbbé kedvezően állott az aczélba való berakó munkák dolga. Ez az iparművészeti eljárás Boszniában legkivált a fegyverek díszítésében érte el művészi tökéletességét, de lassanként hanyatlásnak indúlt. Ez iparágnak csak egyetlen egy valódi művészét sikerűlt találni Foèában, az öreg Letiæ Musztafát, a ki azonban a mesterségét már abbahagyva, kis gazdasága mívelésére adta magát. Mikor most fölszólították, hogy vegye újra kezébe apró kalapácsát és az ezüst drótot, egyre azt hajtogatta, hogy az ő mesterségének már elmúlt az ideje. Csak nagy fáradsággal és aránylag nem csekély pénzáldozattal lehetett rávenni az öreg Letiæet, hogy mindössze két tanítványt megtanítson a mesterségére. De alig egy esztendeig taníthatta őket, mert a halál elszólította műhelyéből. Hanem mégis csak ő tartotta életben a boszniai műipar ez ágának a régi hagyományát.

A trébelés és a véső munkák Boszniában régóta otthonosak. Minthogy ezek egyrészt a mindennapi használati tárgyakra alkalmaztattak, volt is mindig ez iparágnak számos képviselője a tartományban. Hanyatlása tehát legjobban megmutatta, hogy Boszniában mennyire alább szállott a régi jómód s azzal együtt mekkorát sülyedt a műízlés is. Jóllehet számos család művelte hajdan ez iparágat apáról-fiúra szálló örökségként, mégis, mikor a kormány a fölélesztésére irányúló munkát megkezdte, nem akadt csak egyetlenegy mester sem, a ki a hajdani szép tárgyakhoz mérhetőt tudott volna alkotni.

A kormány szerajevói iparművészeti műhelye. Révész Imrétől

A szőnyegszövés, mint a háziipar egyik ága, valaha kiváló jelességű volt Boszniában. A szőnyeg tudvalevőleg fő alkotórésze a keleti ember lakása berendezésének; természetes tehát, hogy Boszniában is a legnagyobb gondot fordították ennek a fontos czikknek a gyártására. Azonban az általános gazdasági hanyatlás ezt az iparágat sem hagyta érintetlenűl, és a XIX. század második felének a kezdetétől fogva már mind ritkábbak lettek az ezen ipari jóféle munkák. Csak a legolcsóbb gyapjút kezdték földolgozni, és a gyári anilin-festékek kiszorították a régi jó házi festékeket.

Hímzőmunkával Bosznia összes asszonynépe mindenha foglalkozott úgy a gazdagok háremében, mint a szegény paraszt kunyhójában. Ámde még ezek a munkák is, melyek egykori virágkorukban olyan tökéletesek valának, hogy a nyugat-európai hímzésekkel bátran mérkőzhettek, az általános hanyatlás idején szintén elsilányúltak. Hasonlóképen majdnem teljesen megszűnt a fínomabb vászonneműek (bez) szövése is.

Az említett iparművészeti ágak újra fölélesztése az országos kormány részéről akként történt, hogy eleintén a legjobb munkásokat alkalmazták tanítókúl a kormánysegélylyel támogatott műhelyekben s egyes ifjakat osztottak be melléjük tanítványokúl. A mondott műhelyeket fölszerelték a kellő munkaeszközökkel és szerszámokkal s a mestereknek a földolgozandó anyagot is ingyen adták. A műhelyekben készűlt munkákat a kincstár magához váltván, egyelőre a piacz keresletének kipuhatolására használta föl, a mire a monarchiában és a külföldön tartott kiállítások szolgáltak legjobb alkalmakúl. Rövid időközökben követték egymást ez alkalmak a budapesti, zágrábi, temesvári, trieszti és bécsi, karlsruhei, párisi és brüsszeli kiállításokon, a hol mindenütt közszemlére rakták ki a boszniai és herczegovinai házi- és műipar legjava termékeit. Az első nagyobb szabású ilyen bemutatás az 1890. évi bécsi mezőgazdasági és erdészeti kiállításon történt.

Hogy már most a belföldi műipar-ágak továbbfejlesztésére biztos alap legyen nyerhető, kötelességükké tétetett az említett kiállításon alkalmazott kormányi megbizottaknak, hogy a kiállítás látogatóinak minden, bármikép elleshető óhajtásait gondosan följegyezzék s azokról illetékes helyen jelentést tegyenek. A kiállítás végével e sorok írója általános zárójelentést terjesztett be, a melyben hivatkozván arra, hogy a kiállított tárgyak a szakértő körök osztatlan tetszését megnyerték, hogy továbbá a közönség érdeklődését is örvendetes módon fölkeltették és a vásárló kedv irántuk napról-napra fokozódott, azt indítványozta, hogy immár a megindított mozgalom szélesebb alapon szerveztessék. Ennek a szerajevói országos iparművészeti műhely megalapítása lett az eredménye, mely berakó fa- és fémmunkák, trébelő-, véső-, szerelő- és aranyozó-munkák számára van berendezve. Ez az országos fő műhely benlakással egybekötött iparművészeti iskola, melynek következő a szervezete: A feje egy igazgató, a ki az egész intézet művészeti és rendtartási ügyeinek a vezetője. Minden szakcsoport egy-egy mester, mint tanító, vezetése alatt áll, a kihez megfelelő számú segéd és tanúló van beosztva. A munkaidő tíz óra és ugyanezen idő szolgál a tanításra is, úgy, hogy nyolcz óra a gyakorlati, kettő pedig az elméleti oktatásra jut. Az oktatás tárgyai: olvasás, írás, számolás, vallástan és rajzolás, melyre a legnagyobb gondot fordítják. A benlakás kedvezményében csak szegény sorsú tanúlók részesűlnek. A délebédet úgy a mesterek, mint a segédek és tanulók az intézetben kapják ingyen. Négy évi tanúlási idő után a tanúlók elméleti és gyakorlati vizsgálatot tesznek, a melynek sikeres kiállása alapján segédekké lépnek elő. Az intézetet elhagyó segédek, a kik önálló műhelyet óhajtanak nyitni, a kormánytól ajándékúl kapják e czélra a kellő munkaeszközöket. A személyzet havonként kapja a fizetését, mely a mestereknél 45–65 forint, a segédeknél 15–30 forint; a tanúlók pedig havi 3–12 forint segélyben részesűlnek. Ezenkivűl a mesterek a műhelyből kikerűlt munkák tényleges értékének 4 százalékát kapják jutalékúl. A szerajevói iparművészeti iskolában ez idő szerint a faberakó munkák műhelyében 1 mester, 6 segéd, 6 tanúló, az aczél- és bronzberakó munkák műhelyében 1 mester, 4 segéd és 9 tanúló, a véső-munkák műhelyében 1 mester, 3 segéd és 7 tanúló, a réz-trébelő műhelyben 1 mester, 2 segéd és 7 tanúló, s a szerelő műhelyben 1 mester, 4 segéd és 4 tanúló van.

A szerajevói tanműhely fölállítása miatt azonban nem szűnt meg a Šundurika Risto foèai és Mamiè Antal livnói famunka-műhelye, a melyek továbbra is a kormány számlájára dolgoznak, az utóbbi azonban egyúttal a saját kezére és egyenesen a kereskedelem számára is.

A szerajevói szőnyegszövő-műhely. Révész Imrétől

Mint az említett iparművészeti ágakban, hasonlóképen történt a szervezés a szőnyegszövés fejlesztése érdekében is. Csakhogy ebben az ágban az általános európai piacz nagy versenyére való figyelemmel a legmesszebb menő és körűltekintő óvatosságra volt szükség. Itt tehát nem is terjeszkedett ki a szervezés az egész országra, hanem legelőbb csak Szerajevóban alapított a kormány egy műhelyt, melynek egyrészt az a föladata, hogy a régi jó mintákhoz való visszatérés, az országban lelhető legjobb gyapjú fölhasználása és jó minőségű festőanyagok alkalmazása útján kifogástalan czikkeket gyártson, egyúttal pedig külföldi finom anyag fölhasználásával a belföldi szövő-munkásnők kiváló ügyességének arra is alkalmat adjon, hogy a nyugat-európai kényesebb kivánalmakat kielégítő árúkat is juttassanak piaczra; de másrészt arról is gondoskodjék, hogy ezen czikkek számára lehetőleg az országon kivűl is hódítson piaczokat. A boszniai szőnyegek értékét leginkább keleti jellegük adja meg. Hogy ezen Boszniában immár jóformán elhalványúlt jelleget a legbiztosabban és elég gyorsan föl lehessen eleveníteni, legczélszerűbbnek látszott e művészet hazájába, a távol Keletre, nevezetesen Perzsiába menni érte vissza. Így tehát egy perzsa festőt szerződtettek e czélra, a ki nemcsak a régi remek mintáknak eredeti tisztaságukban való visszaállításával, hanem újabb, szintén hamisítatlan keleti minták tervezésével is foglalkozik. Több, mint négy esztendővel ezelőtt a görcsölést is bevitték e műhelybe s ebben is kitűnő eredményeket értek el. Legújabban gobelineket is szőnek. A fínomabb vászonnemű (bez) szövésének föllendítése, valamint a himzés fejlesztése akként történik, hogy a kormány által állított ügynökség az egyes munkásnőknek szövőszéket oszt ki s egyúttal az anyagot is előlegezi nekik.

A szőnyeg- és vászonszövéssel, valamint a himzéssel foglalkozó munkásnők száma ez idő szerint a következőképen oszlik meg az egyes ágak között: 1. Szőnyegszövés és görcsölés: a) a szerajevói műhelyben 112 munkásnő dolgozik 48 szövőszékén, 2 előkészítő és 7 gombolyító munkásnő segédkezése mellett; b) a műhelyen kivűl pedig Szerajevóban 10 munkásnő 5 szövőszéken; c) Kreševóban 78 munkásnő 39 szövőszéken, összesen tehát 209 munkásnő 92 szövőszéken. 2. Vászonszövés és himzés: a) a szerajevói műhelyben 32 himző és 5 szővő munkásnő, b) műhelyen kivűl Szerajevóbam 56 himző és 30 szövő munkásnő, c) Travnikban 24 himző és 16 szövőmunkásnő, összesen tehát 112 himző és 51 szövő munkásnő. 1898-ban a bécsi jubileumi kiállításon szintén bemutatásra kerűltek a boszniai és herczegovinai házi- és műipar újabb haladását feltűntető eredmények.



[175] Esznáf az arab szynf szó többese, a mely szintén czéhet jelent.

[176] Törökül kjahja. E szó, mint sok más, az esznáf szavaihoz tartozó, perzsa eredetű; a perzsa kethoda a. m. családfő.

[177] baši = fő, usta = mester.

[178] Az aranymívesek fő- vagy atyamestere.

[179] A szabók főmestere.

[180] A szűcsök főmestere.

[181] E szertartások ősrégi eredetűek s úgy látszik, az indusok azon szokásából származnak, a melylyel a fölserdűlt ifjakat felövezték.

[182] Perzsa eredetű szó, = öreg, ős.

[183] Perzsa szó, = négyszög.