Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Állat- és növényvilág.

Állat- és növényvilág.

Rovarok: Saturnia lepke, hangyász szitakötő, Ascalaphus, Spilosoma placida, Charaxes Jasius lepke. Charlemont Húgótól

Gerincesek. Feiser Otmártól, fordította Paszlavszky József

A természet barátjának, a ki Közép-Európából útazik Boszniába és Herczegovinába, s ez országoknak nemcsak földjét és népét akarja megismerni, hanem növényeit és állatait is, azon útak egyike ajánlatos, melyek, a folyók völgyein haladva, az országot éjszakról délre szelik át. Így az ellentétek, a milyenek példáúl Bosznia déli részének magas hegységében, vagy épen Herczegovina karsztjában tűnnek föl, nem olyan átmenet nélkül ötlenek szemébe, és az útas öntudatlanúl azon a természet kijelölte úton halad, melyet vándor madaraink ezrei tavaszkor és őszszel évről-évre oly pontosan megtartanak. Ha tehát az ember e szárnyas útmutatók nyomain átlép valahol a határt alkotó Száván, kezdetben csekély különbséget talál az itteni és az éjszaki szomszéd ország növényzete és állatélete között. Az utóbbi két évtized erős művelődési törekvései is nem egy jellemző állatfajt fosztottak meg létfeltételeitől, mint például épen itt, a Száva völgyében, a gém-telepek gyönyörű lakóikkal együtt majdnem teljesen eltűntek s csak a terűlet keleti szögletében, a Drina torkolatánál találtak számbavehető menedéket.

A sűrű cserjés erdők (dubrave) kiirtásával szintén majdnem végkép eltűnt innen a vadász embernek oly becses nyírfajd is. A vidék alföldi jellemét azonban megőrzi mindenütt a fehér gólya és a fekete kánya; a Majevica, a Vuèjak, a Motajca és a Kozara előhegyei pedig hullámzó lombos-erdeikkel már a tovább délen kezdődő középhegység hirdetői. Gazdag őz- és elég jó nyúl-állományukról nevezetesek ez erdők és a félig vad sertés egész nyájakban turkálja keresztűl-kasúl a mély talajt. De a farkas is elég nagy számban tanyázik itt és ki-kiveszi dézsmáját a legelő nyájakból; az emberre azonban e vidéken soha sem válik veszedelmessé. Inkább veszedelmesek itt a hamis juhászkutyák, melyek ereje és hatalmas termete különben csodálatra méltó.

Áradás idején természetesen az egész Száva-völgyet számos, olykor valóban töméntelen vízi madár népesíti, a mi ismét a réti-sasnak (Haliaëtus albicilla) s más szárnyas és négylábú ragadozónak ad gazdagon terített asztalt. Mikor később az ár elvonúl, és a berkek elkezdenek zöldelni, nagy számban jelennek meg a kedves vándor és a nyári énekes madarak. Csattog ekkor a fülemüle a bokrokban mindenütt, pirreg a nádi tücsökmadár (Locustella luscinioides) a lápos helyeken, turbékol a sok gerlicze az erdőkben, és este felé a nem messze fészkelő erdei szalonka kvarrogását hallani.

Mennél tovább halad az ember dél felé, annál kevesebb síkföldet talál. Az erdős középhegyek állatvilága egyre sűrűbben mutatkozik. Az erdő borította hegyoldalról a fekete gólya szárnyal le a völgy aljára, hogy kedves eledelére, a fürge pisztrángra szert tehessen, a vándor sólyom pedig, mint a nyil, a vad galamb seregei közé csap le zsákmányért.

A napos lejtőkön már itt találkozik az ember a fölbidgyedt orrú veszedelmes homoki viperával (Vipera ammodytes), a magasabb helyeken pedig a kurta kígyónak (Pelias berus) egyszínű, fekete fajváltozatával.

A fölebb következő tölgyesek zónája nem sok sajátosságot nyújt; természetesen azonban, hogy a szakadékokban számos vaddisznó tanyáz kivált télen. Nappal a fák koronáján a mókus sürög, mely az egész országban csak fekete színben fordúl elő, éjjel pedig a falánk nagyalvó pele (Myoxus glis). A felsőbb magaslatokat már fenyvek koronázzák és ebben van a magyarázata a sokkal változatosabb állati életnek. Itt dürög legkorábban a délczeg fajdkakas (Tetrao urogallus), és ugyanabban az időben jelzi a tavasz közeledtét a sok harkály kótogása. A harkályok között a fekete harkályon (Picus martius) kivűl találunk egy jellemző balkáni formát, a hellén harkályt (Picus Lilfordi), még pedig elég gyakran. A tiszta vizű hegyi patakok mellett a vízi rigó (Cinclus aquaticus) űzi vidám játékát, az ágakon pedig a czinkék örökké zssibongó népe örvendeztet bennünket.

Egészen más az állatélet az emberi lakások környékén: épen itt érvényesűl és épen itt tűnik leginkább szembe a kelet közelsége. Az ember és az állatok együttélése ugyanis benső, és az állatvilág, hála a mohamedán hitnek, a legrégibb időktől a mai napig változatlan maradt; – a Korán e tekintetben sokkal többet használt, mint a mai államoknak összes madárvédő törvényei.

Csak az utóbbi évek művelődési munkája háborította meg észrevehetően e patriarchalis állapotot; mindamellett Bosznia legnagyobb városai sem vesztették el a maguk ide-oda szállingó csóka-raját; Szerajevo kertjeiben még nyugodtan építi kitapasztott kosár-fészkét a csörgő szarka, és a tolakodó mezei veréb kényelmeskedik még az új épűletekben is. Csak az elvadúlt kutyák és a nagy hollók tűntek el végkép a nagyobb városok környékéről, mert kedves tanyáik, a régi török vágóhídak helyén immár mai kori berendezések vannak.

Dél felé kezdett vándorútunkat folytatva, látjuk, hogy a hegytömegek folyton magasabbra tornyosúlnak, az erdők mind sűrűbbekké válnak és egybefüggően mind nagyobb-nagyobb terűletet borítanak: ezek Közép- és Déli Boszniának tulajdonképeni őserdei. Majdnem úgy látszik, mintha itt gyér volna az állati élet, holott épen itt, és nem is sejtett számban él az ország állatvilágának leghatalmasabb alakja, a medve, habár igen nagy terűleten szétoszolva. Természeténél fogva jóindulatú és leginkább növényevő ugyan, olykor-olykor azonban mégis megrémíti a pásztorokat, a kik azután a hatóságok és valamennyi kiállítható vadász közreműködésével mindent elkövetnek, hogy a szegény maczkót a hivatalos díjjal egyetemben kézrekerítsék.

De sok más állatot is rejt Bosznia titokzatos őserdeje. Sötét árnyékában napközben is elég gyakran mutatkozik a különben oly ritka urali bagoly (Syrnium uralense) és itt-ott a törpe kuviknak (Glaucidium passerinum) – Európa legkisebb bagolyfajának – a süvöltő pirókéhoz hasonló szavát is hallani. Este ismét a gatyás kuvik (Nyctale Tengmalmi) szólal meg e vidékeken; és ha az elszáradt fákon buzgón kopácsoló harkály egyhangú rikoltása irányában kutatunk, többnyire úgy találjuk, hogy a sárgafejű harkály (Picoides tridactylus) az, mely itt tanyát ütött.

A süketfajd (Tetrao urogallus) és nyírfajd (T. tetrix) is elég nagy számban népesíti a magasan fekvő erdőségeket, és mindenütt ott van a fenyves szajkó (Nucifraga caryocatactes), a mely a keresztcsőrű madárral (Loxia curvirostra) egyetemben nemcsak a fenyűtobozt pusztítja, hanem őszszel igazán végtelen seregekben vonúl mogyoró-szüretre is. Kevésbbé feltűnők az őserdőkben a kis madarak: a kontyos- és a fenyves czinege (Parus cristatus és P. ater), a vörös-begy (Erithacus rubecula) és a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus), azután a lép-rigó és az énekes rigó (Turdus viscivorus és T. musicus), a magasban pedig az alpesi örvös rigó (T. torquatus alpestris) a főbb képviselőik.

Ha azután a mind ritkásabbá váló erdőövet elhagyva, a tulajdonképeni magashegyi régióba jutunk, mely Boszniában mintegy 1.600, Herczegovinában 1.700 méternél kezdődik: ismét egészen új állat-alakokat találunk. Az emlősök köréből a legmagasabb helyeken honos zergén és nehány alpesi poczkon meg denevéren kivűl keveset látni ugyan, de a madarak közűl sok jellemző faj élénkíti a boszniai magas hegyeket. Jelentsük itt ki mindjárt, hogy e terűleten a legcsekélyebb nyoma sincs a vadkecske, a marmota, a havasi nyúl és a havasi fajd egykori, vagy mai előfordúlásának; épen úgy nincs ma az országnak egyetlen vizében sem hód. Ezeket azonban gazdagon pótolják mások. Mindenek előtt Európának legfejedelmibb madaráról, a szakállas saskeselyűről (Gypaëtus barbatus) kell megemlékeznünk, melyet itt meglehetősen rendesen látni, holott más országokban vagy teljesen kipusztúlt, vagy rendkivűl ritkává lett. A bosznia-herczegovinai határhegység ormainak ma is páratlan dísze ő. Hanem az egész Balkán vidékének jellemző madara, a fakó keselyű (Gyps fulvus), és itt-ott sötétebb színű legközelebbi rokona, a barna keselyű (Vultur monachus) is elég gyakran el-ellátogat az alpesi régióba. Mind a mellett most is, ezen túlra is csak a szirti sas (Aquila chrysaëtus) a magas ormoknak őseredeti ragadozó madara, melynek a bárányra való nagy étvágya minden juhásznak annyi aggodalmat és gondot okoz.

Zerge-tanya. Charlemont Húgótól

Sárgacsőrű havasi csókák (Pyrrhocorax alpinus) füttyengetve és csevegve keringenek a levegőben; mindenfelé szól a havasi pityér (Anthus spinoletta) s az illatos alpesi fűben el-elsurran a csinos balkáni füles-pacsirta (Otocorys alpestris.) A meredek sziklafalról nem hiányzik az ékes színezetű hajnalmadár (Tichodroma muraria) és a törpe-fenyű közűl mindenfelől hallik reggelenként a szirti fogoly (Caccabis saxatilis) berregése, meg a havasi szürkebegy (Accentor alpinus) kedves éneke.

A hol a fönséges hegyi táj közepette terjedelmes fűtermő térség, fönsík, legelő van, nagy számban lakik ott a vak vakondok (Talpa coeca), mely a közönséges vakondok módjára túrást túrás mellé emel egész sorjában, a meddig a szem ellát. Némikép az ürgét helyettesíti ez itt, mely e terűletről teljesen hiányzik.

A homoki vipera (Vipera ammodytes) a lapályokra és Herczegovinára szoritkozik, a hegyek között ellenben a kurta kígyó vagy keresztes vipera (Pelias berus) a gyakori, sokféle színváltozatban. A több kígyók közűl az Aesculap-kígyót (Coluber longissimus) és a koczkás siklót (Tropidonotus tesselatus) említhetjük meg, mint leggyakoribb és sokszor óriás példányokban előfordúló fajokat. Mint messze éjszakra kerűlt előörs, egyes hegyi völgyekben még a görög béka (Rana graeca) is honos.

Ha eddig főképen a középeurópai állatvilág alakjaival találkoztunk, teljesen megváltozik a kép, mihelyt Herczegovina földjére lépünk. Az éghajlatnak, az állat- és növényvilágnak mediterrán jellemvonása van itt, még pedig annál szembeötlőbben, mennél közelebb esik az illető vidék a tengerparthoz. A különbség mind tájképi, mind állatföldrajzi tekintetben olyan nagy, hogy minden útazónak és pedig az évnek minden szakában szemébe ötlik, ha mindjárt csak a vasúti kocsi ablakából tekinthet is körűl.

Még a vizekben is szokatlan, csak e vidékeken honos halak laknak, nevezetesen két kiváló pisztrángfaj; azután, mihelyt a föld alá búvó folyók és a karszti időszakos vizek terűletére lépünk, egész sorát láthatjuk az érdekes barlangi kis halaknak, melyeket a lakosok sűrű szemű selyemhálóval fognak és izletes ételűl esznek. A Narenta alsó vidékén, meg az Utovo tó vizében legfontosabb hala a lakosságnak kétségkivűl az ángolna, melyet olykor igazi díszpéldányokban fognak. A teknős-békák közűl a melegebb vidékeken nagy számával a görög teknős-béka (Testudo graeca) tűnik itt föl; a mocsári teknősbéka (Emys orbicularis) egész Bosznia mocsaraiban is előfordúl; ellenben a káspi teknős-béka (Clemmis caspica) a Szutorina patakra szorítkozik. Két helyen (Metkoviæ és Ljubuški mellett) már a barlangi gőtét (Proteus auguinus) is kimutatták.

Omorika-fenyves és szakállas saskeselyű. Charlemont Húgótól

Igen nevezetesnek kell mondanunk a gyíkok rendjét, és nem kevésbbé a kígyókét. Kiválóan feltűnő e részben egy nagy lábatlan gyík, a seltopusik, itt a nép nyelvén blavor (Ophisaurus apus Pall.). Ámbár teljesen ártalmatlan, kígyó alakú nagy termetével gyakran félelembe ejti a tudatlant. Még érdekesebb a természetbuvár előtt a hegyes fejű gyíkhoz (Lacerta oxycephala D. B.) közel álló s Dalmácziában a Mosor hegyről leírt mosori gyík (lacerta mosoriensis Kolomb.), melyet eddig csak egyes pontokon találtak Gaèko és Bilek kerületben. A kígyók száma rendkivűl nagy; leginkább feltűnik közűlök a szép színezetű leopárd-sikló (Coluber leopardinus Bonap.) és a Dahli-sikló (Zamenis Dahlii Fitz.). A kígyótól, akár mérges, akár nem, az egész lakosság rettenetesen irtózik és undorodik.

Kevésbbé feltűnők az emlősök; de említésre méltó az a nem régiben szárnyra kelt váratlan hír, hogy a sakál (Canis aureus) a dalmát-herczegovinai határterűleten előfordúl, a mi bizonyára onnan lesz magyarázható, hogy ez állat Sabioncello dalmát félszigeten aránylag gyakori.

Rendkivűl élénk és tarka Herczegovinában a madárélet.

Folyton más-más kép tárúl elénk, ha e tekintetben a nagy mocsarak, vagy a száraz, pusztaszerű síkságok, a trópusi gazdagsággal zöldelő mezők, vagy az igazi karszt, avagy végre a meredek sziklafalak lakóit veszszük szemügyre. A legtöbb ilyen meredek sziklafal látható már a Narenta nagyszerű szorosából, vagy a Radobolja és a Buna forrásvidékének általában szokásos meglátogatásakor. Itt szállong az egyiptomi dögkeselyű (Neophron percnopterus), itt hallani esténként a nagy buhu (Bubo bubo L.) tompa huhogását és a kövi rigónak (Monticola solitaria) dallamos flótahangját. Idestova röpkedő szirti galambok (Columba livia), egy-egy károgó holló (Corvus corax), el-elsurranó havasi sarlós-fecskék (Micropus melba), az ormok körűl folyvást keringő szirti fecskék (Cotyle rupestris) és az örökké nevető, kiáltozó sziriai csuszka (Sitta syriaca), egészítik ki a madarak sorát.

Sokkal kevésbbé népesnek, sőt gyakran épen gyéren lakottnak találjuk a tulajdonképeni karszt vidéket a maga kietlenségével és úttalanságával. Itt mindenekelőtt a szirti fogoly (Caccabis saxatilis) az, mely figyelmet érdemel, azután két délvidéki hantmadár (Saxicola), a sövényi sármány (Emberiza cirlus L.) és a szakállas poszáta (Sylvia leucopogon), melynek gyöngéd énekét mindenütt hallani az örökzöld bokrokban. Ott, a hol a karsztot a kék Adria nyaldossa, a Sutorinában, még két kedves dalos madár jelenik meg, a melyeknek tulajdonképeni hazájok sokkal messzebb van délre: a kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala) és a czisztusz-lakó fülemüle (Cisticola schoenicla Bon.).

Ha az ország sivár, pusztai jellemű síkságait látogatjuk meg, ismét egészen más alakokat találunk: mindenekelőtt a rövidújjú pacsirtát (Calandritis brachydactyla) és a parlagi pityért (Anthus campestris); éjjel az ugartyúk (Oedicnemus crepitans) kisérteties szólása árúlja el jelenlétét. A hol a víz bősége valamivel dúsabb növényéletet hoz létre, nevezetesen a hol fák is nőnek, azonnal új madárfajok járúlnak ezekhez: így a gyönyörűen éneklő dalos poszáta (Sylvia orphaea Temm.), a selymes poszáta (Sylvia Cettii), és, kivált a szőlőkben, az aranyos kucsmás sármány (Emberiza melanocephala Scop), mely minden útazónak épen úgy okvetetlenűl szemébe tűnik, mint a vizek partján tarka színekben pompázó méhész gyurgyalag (Merops apiaster L.).

Mosztár kertjeinek báját legnagyobbrészt épen tollas lakói adják meg: a csattogó fülemülék, a fecsegő gezék (Hypolais olivetorum) és a kaczagó gerliczék (Turtur risorius), melyeket a törökök egyenesen szenteknek tartanak.

Egészen különbözők az eddig leírt tájaktól lakóikkal együtt s mintegy külön kis világot alkotnak a herczegovinai blatók, vagy mocsaras tóvidékek.

Majd mindegyik ilyen blatónak sajátos képe van: egyesek, mint pl. a mosztári blato, teljesen sík víztűkrök; mások ellenben, mint pl. a nagy Utovo blato, legnagyobbrészt buja növényzettel vannak benőve és így sok vízi madárnak szolgálnak igen kedves költőhelyűl és menedékűl.

Fő czéljokat a blatók télen töltik be, a mennyiben töméntelen mocsári és vízi madárnak adnak kellemes téli szállást. Így történik, hogy a mosztári blato nyílt víztükrén télen majd minden évben száz meg száz éjszakról való énekes hattyút (Cygnus musicus) találni, az Utovo tó halbeli gazdasága pedig időnként még a borzas gődényt (Pelecanus crispus) is ide csalja legközelebbi lakóhelyéről, a Skutari-tóról. De az európai madárvilág ez óriásain kivűl itt sürög-forog a vadkacsák és vadludak legkülönbözőbb fajainak egyveleges serege is, a melyek közűl mint legritkábbakat, bár majdnem minden télen megjelennek, a koralcsőrű üstökös réczét (Fuligula ferina) és a kékcsőrű bütykös réczét (Erismatura leucocephala) említjük meg külön.

Legszebb eleven ékességöket csak tavaszkor, a gémek ide vonúlásával kapják meg e vidékek. Az Utovo tó még ma is dicsekszik a kis kócsag (Ardea garzetta L.), az üstökös-, vörös- és szürke gém (Ardea ralloides Scop., purpurea L., cinerea L.) telepeivel; a törpe kárókatona (Phalacrocorax pygmaeus) is nagy számban csatlakozik költéskor a gémekhez és a tájképnek mindenütt bizonyos jellemző külsőt kölcsönöz. A szabad víztükröt ezer meg ezer fekete szárcsa és búbos vöcsök (Podiceps cristatus) népesíti; a szárcsa az, mely a réti sast és kivált a lármás sast ide csalja. Gazdag zsákmányra találnak itt ezek, valamint más szárnyas és négylábú ragadozók is. A hol a vízben álló fűzfabokrokon keresztűl-kasúl nő az éles sás, egész éven át hallik a selymes poszáta csengő szava, télen pedig hozzá szegődik egy ritka vendég, a barkós nádi-poszáta (Acrocephalus melanopogon Temm.). A partszéleken és a parti lejtőkön számos fürj és erdei szalonka telel s a tenger közel voltát hirdeti az ezüstös sirály, mely gyakran halászgat itt.

A gerincztelen állatok. Apfelbeck V.-tól, fordította Paszlavszky József

A gerincztelen állatok Boszniában és Herczegovinában általában közép-európaiak, csak Herczegovina déli és nyugati részeiben (körűlbelűl a Drežnicától lefelé) találni mediterrán formákat.

Herczegovina nyugati részének majdnem olyan az állatvilága, mint Dalmácziának; tengerparti alakok vannak a herczegovinai partvidéken Neum és Castelnuovo mellett. Déli Boszniára nézve számos faj, nevezetesen sok rovar, százlábú és pincze-rák itt-honos (endemikus), vagyis egyedűl ennek a vidéknek sajátja.

Különösen déli Boszniának és Herczegovinának havasi régiói rendkivűl gazdagok honi fajokban, melyek az Alpesek állataitól nagyon különböznek. A föld alatti állatvilág a maga alakjaival Bosznia éjszaknyugati részén a horvát karszt állatvilágához csatlakozik, ellenben Bosznia déli részét egészen sajátos és nagy számú, nem rég fölfedezett vak faj és közöttük több új génusz jellemzi. Déli és nyugati Herczegovinának barlangi állatai hasonlóképen egészen sajátszerűek, és különösen a vak százlábúak (Myriopoda) és a vak pincze-rákok (Isopoda) fajbeli gazdagságukkal igen feltűnően határoltak.

Bosznia és Herczegovina állatvilágában négy zónát különböztethetünk meg: 1. Az éjszakit (Boszniának éjszaki és középső része); a délit (Bosznia déli és Herczegovina éjszaki és keleti része); 3. a karszt-vidékit (Bosznia nyugati és Herczegovinának egyes éjszaknyugati részei); 4. a mediterrán (földközi tenger-) parti zónát (Herczegovina déli és nyugati része.)

Madárvilág a herczegovinai mocsarakban. Ottenfeld Rudolftól

A rajzban bemutatott Tryxalis nasuta sáskaféle pl. a karszt-vidéki állatvilágra jellemző; a Charaxes Jasius lepke, a Belostoma óriás vízi poloska és a Palpares libelluloides hangyász szitakötő pedig a mediterrán állatvilágra; a Saturnia Caecigenia és a Spilosoma placida lepkék ellenben, mint határozottan balkáni formák, átmenetek a balkáni állatvilágba.

A növényvilág. Fiala Ferencztől, fordította Paszlavszky József

Csak egy pillantást kell vetnünk e terűlet hegyrajzi állapotaira, és megértjük, hogy itt a különböző növények találkozására és ez úton az állatvilág nagy gazdagságának kifejlődésére igen kedvező föltételek vannak. A Dinári Alpesek, melyek az ország nagy részét ellepik, kapcsolatot létesítenek egyrészt az Alpesek középeurópai lánczával, másrészt a Balkánnal és a görögországi magas hegységgel. Ez által a középeurópai számos alpesi typushoz balkáni és görög typusok is járúlnak. Az országnak a szlavoniai alföld felé lépcsőzetesen aláereszkedő éjszaki és éjszakkeleti része, valamint az Una, a Vrbas, a Boszna és a Drina folyónak alsó folyásában kiszélesedő völgye elegendő tért nyit a balti-középeurópai és a pannóniai-pontusi növényzet benyúlásának. A Neumnak, Kleknek és a Sutorinának a tenger mellett fekvő terűlete, a Narenta alsó folyásának vidéke, valamint egyes, Dalmácziával határos részek a mediterrán növényzethez tartoznak. Azonkivűl e tartományokban, kivált a havasi régióban kiválóan honi elemek is tűnnek föl.

A balti-középeurópai növényzet képviselői, Herczegovinának karsztos részei kivételével, az egész terűleten előfordúlnak s kivált a nedvesebb helyeket lakják; a szálas erdőt, az árnyékos bokrokat, a nedves réteket és a folyó víz környékét általában kedvelik és a havasalji (subalpin) régión túl, egészen a havasi régióig följutnak. Nagyobb zárt terűletek, a hol ők az uralkodók, Boszniának palás terűletei, mint pl. Fojnica és Kupreš kerűlet. A hol összefüggő mészterűleten kisebb pala-foltok vannak, e foltokat is kivált a balti növényzet képviselői lakják. Hadd említsük föl e növényzet képviselőiűl a következőket: Trolliu europaeus, Caltha palustris, Actaea spicata, Parnassia palustris, Malva borealis, Impatiens noli tangere, Oxalis acetosella, Epilobium palustre, Chrysosplenium alternifolium, Succisa pratensis, Cirsium palustre, Calluna vulgaris, Vaccinium Vitis Idaea, Myrtillus uliginosus, Pirola uniflora, Gentiana pneumonanthe, Paris quadrifolia, Juncus filiformis, Scirpus acicularis, Carex canescens, Nardus stricta, Onoclea struthiopteris, Blechnum spicant, Lycopodium clavatum és Lycopodium selago.

A pannóniai-pontusi növényzet az, mely Bosznia és Herczegovina növényéletének a legfőbb vonását adja. A gyér bozótost, a kopár, köves lejtőket, a száraz réteket és erdőket, valamint a sovány fensíkokat sűrűn lepi el. Erdőképződésében, a mint legtipikusabban Bosznia éjszaknyugati szögletében, a kazini kerűletben van kifejlődve, a lombhullató tölgyek alkotta alap-állomány közepett jóféle gesztenye, diófa-, ezüstös hárs, tovább délre virágos kőris és keleti gyertyánfa (Carpinus duinensis) él csoportosan; sőt a diófa, a jóféle gesztenye és a keleti gyertyánfa Boszniának éjszaki és éjszakkeleti részében, valamint Herczegovinában (Srebrenica, Konjica, Podhum, stb.) összefüggő állományokban is előfordúl. A fekete fenyű alkotta erdőség Herczegovinában a századokig tartó elkarsztosodás előtt a magasabb vidékekre húzódott; Boszniában itt-ott található. A jellemző növénytypusok közűl említsük meg a következőket: Helleborus odorus, Nasturtium austriacum, Cerastium silvaticum, Tilia tomentosa, Tilia argentea, Glycyrrhiza echinata, Trifolium pannonicum, Hypericum barbatum, Acer tataricum, Ferulago silvatica, Succisa australis, Artemisia annua, Telekia speciosa, Echium altissimum, Veronica foliosa, Digitalis ferruginea, Glechoma hirsuta, Calamintha hungarica, Scutellaria altissima, Corylus colurna, Fritillaria tenella.

A mediterran növényzet a következő terűleteken van elterjedve: Neum és Sutorina partivékén, a Narenta völgyében egészen a Mosztártól éjszakra levő völgyszorosokig, a Bregava és a Trebežat völgyében Stolacig és Ljubuškiig, valamint egyes terűleteken a herczegovinai-dalmát határon és a trebinjei, meg a ljubuškii kerűlet egyes részeiben. Rendkivűl jellemzők az örökzöld bokor-erdők, a macchiák; itt a Phillyrea angustifolia, az Arbutus unedo, a Pistacia lentiscus és terebinthus, az Erica arborea, az örökzöld tölgy (Quercus ilex) és a vörös boróka (Juniperus oxycedrus), helylyel-közzel a babér valósággal járhatatlan sűrűségeket alkotnak.

Az e vidéki mediterran erdőt alapjában a lombhúllató pelyhes tölgy (Quercus lanuginosa) alkotja, közben-közben a maczedóniai tölgygyel, mint balkáni elemmel; a Quercus ilex, a Phillyrea angustifolia, és az Arbutus unedo csak elszórtan fordúlnak benne elő.

Kedves látványúl szolgálnak tavaszkor az agyagos lejtőkön elég általánosan elterjedt Asphodelus fajok (A. albus, ramosus, Asphodeline liburnica) és a gyönyörű virágdíszben pompázó számos hagymás és gumós növények.

A rétség majdnem teljesen hiányzik. A termesztett növények közűl az olajfa, a füge, a gránát-alma, a szőlő és a dohány érdemel külön fölemlítést. Újabban kivált a trebinjei kerületben lendűletnek indúlt a Pyrethrum cinerariaefolium termesztése, a melyet rovarpor készítésére használnak.

A mediterran növényzet összetételére nézve példáúl elsoroljuk a következő fajokat: Clematis viticella, Iberis umbellata, Dianthus ciliatus, Cerastium campanulatum, Alsine conferta, Linum nodiflorum, Linum gallicum, malva nicaeensis, Paliurus australis, Pistacia terebinthus, Trifolium nigrescens, Trifolium supinum, Arthrolobium scorpioides, Hippocrepis ciliata, Punica granatum, Carlina corymbosa, Phillyrea latifolia, Vitex agnus castus, Salvia sclarea, Sideritis romana, Asparagus acutifolius, Asphodeline lutea, Allium margaritacaeum, Phleum tenue, Aegilops triaristata, Juniperus oxycedrus.

A havasi növényzet szigetszerűleg tenyészik és a tartomány magasabb hegységeire szoritkozik.

Éjszaki Boszniában egyetlen hegység sem emelkedik túl a fanövés határán.

Közép-Boszniában említhető a Klekovaèa és az Osjeèenica a petrovaci kerűletben, a livno vidéki hegyek a Cincárral, a Troglavval és a Kamešnicával, a Plazenica Kupreš mellett és a Vlasiæ Travnik mellett.

Déli Boszniában és Herczegovinában a magasabb csúcsok és fensíkok száma sokkal nagyobb. Boszniában van a Vranica, a Zec, a Bjelašnica, Treskavica, Gola Jahorina, a Klek, a Magliæ (2.388 méter) és a Volujak; Herczegovinában a Visoèica, a Prenj (2.102 méter), a Borošnica (1.900 méter), a Velež (1.968 méter), a Èvrstnica (2.227 méter), a Plasa (1.900 méter), a Crvanj, a Bjelašica, stb.

Közép-Boszniának havasi növényzete inkább a középeurópai, nevezetesen az illyr havasi növényzethez közeledik, Déli-Boszniának és Herczegovinának magas hegyeiben pedig, a Zec és a Vranica kivételével, ehhez még a balkán-görög és az appenini növényzetből járúlnak elemek s azonfelűl honi alakok, melyek e növényzetnek különösen helyi színezetet adnak.

A középeurópai havasi növényzetből legyenek itt példáúl a következők fölemlítve: Anemone narcissiflora, Papaver alpinum, Draba elongata, Polygala alpestris, Sorbus Mougeoti, Potentilla aurea, Potentilla clusiana, Viola Zoysii, Anthyllis Jacquinii, Trifolium noricum, Saxifraga crustata, Saxifraga aizoides, Achillea Clavenae, Gnaphalium hoppeanum, Leontopodium alpinum, Bellidiastrum Michelii, Erica carnea, Rhododendron hirsutum, Alnus viridis, Juniperus sibirica, Aspidium rigidum, Asplenium fissum.

A balkán-görögnövények közűl, melyekből egyesek havasaljiak is, nevezzük meg a következőket: Ranunculus sartorianus, Vesicaria graeca, Alyssum microcarpum, Dianthus cruentus, Silene clavata, Silene Sendtneri, Cerastium grandiflorum, Cerastium moesiacum, Cerastium rectum, Potentilla speciosa, Euphorbia capitulata, Saxifraga coriophylla, Saxifraga heucherifolia, Trifolium patulum, Verbascum Bornmülleri, Linaria peloponnesiaca, Satureja illyrica, Rhamnus fallax, Acer Heldreichii.

Az appennini elem, bár gyér a képviselője, elegendően fölismerhető a következő növényfajokban: Cardamine glauca, Barbarea bracteosa, Drypis spinosa, Potentilla apennina, Sedum magellense, Saxifraga glabella, Ribes multiflorum.

A honi elem, ámbár a havasalji és a hegyi vidéken is előfordúl, mint pl. a Barbarea bosniaca, Alyssum moellendorfianum, Viola beckiana, Stellaria glochidisperma, Dianthus Knappii, Potentilla montenegrina, Succisa Petteri, Senecio bosniaca, Gentiana symphyandra, Stachys Sendtneri, Orchis bosniaca, Aceras calcarata és a Crocus Vilmae, csak a havasi régióban jelenik meg jellemzőleg.

Törpe fenyű (Pinus montana) 1.600 méter magasságban. Charlemont Húgótól

A magas hegyek havasi régiójának legszebb ékességei a következők: Aquilegia dinarica, Aconitum bosniacum, Veronica prenja, Euphrasia dinarica, Rhinanthus dinaricus, Scrophularia bosniaca, Dianthus Freynii, Polygala prenja, Viola prenja, Gentiana dinarica, Saxifraga prenja, Saxifraga Blavii, Pedicularis bosniaca, Pedicularis scardica, Campanula hercegovinica, Gnaphalium Pichleri, Crepis dinarica, Leucanthemum chloroticum, Oxytropis prenja, Oxytropis dinarica, Plantago reniformis, nevezetesen pedig a Pinus leucodermis és a Picea omorica.

A bosznia-herczegovinai magas hegyek leginkább krétakori, vagy triászkori mészből állanak, mely utóbbi a legmagasabb tarajokon dolomitos természetű. Az andezit (Volujak-hegység) és a pala (Zec, Vranica) csak ritka helyt geologiai substratum.

A fanövés határán alúl a tenyészeti övet rendesen bükk és fenyű alkotja; ritkábban kerűl bele a tenyészet határán, kivált Déli Boszniában és Herczegovinában, egy-egy fekete fenyű (Pinus nigra) vagy pánczélos fenyű (Pinus leucodermis) alkotta keskeny öv.

A Pinus leucodermis Herczegovina krétakori hegységeire rendkivűl jellemző. A Preslicán, a Prenjen, a Plasán, a Èvrstnicán, a Porimon és a Prislabon 1.400 és 1.650 méter tengerfölötti magasság között határozott övet alkot; legalacsonyabbra 1.200 méterig jut a Plasa éjszaki oldalán, a legmagasabb pontot 1.800 méternél éri el a Tisovica fölött a Prenjplaninán. Déli Boszniában csak a Blejašnicán fordúl elő Opanèac mellett a szerajevói kerűletben.

E fenyű alkotta erdők igen világosak s aljafa nem nő bennök; gyepnövényzetük kemény levelű füvekből áll, mint a milyen a Sesleria nitida és a csenkesz fajok (Festuca); csak a sziklák hasadékaiban és a kőtörmelék nedvesebb helyein tenyészik buján a Heliosperma pusillum, a Potentilla caulescens, az Achillea abrotanoides, az Anthyllis Jacquinii, az Edraeanthus serpyllifolius és több más.

A teljesség kedvéért még egy másik, kevésbbé elterjedt fenyűt is meg kell említenünk, a szerb termőhelyekről is ismeretes Pinus omoricá-t. Ez Közép- és Déli Boszniának havasalji régióiban majdnem egyedűl a meredek szitfalakat lakja; Jeleè a foèai kerűletben, Sirovica és Mednaluka a rogaticai kerűletben, egyes helyek a bosnyák-szerb határon és a srebrenicai kerűletben az ismeretes termőhelyei Boszniában.

A havasalji erdőövből a havasi régióba való átmenet gyakran rögtönös (a triász-kori mészhegyeken); másrészt pedig az erdőövnek egyes bokorszerű képviselői, mint bükkök és fenyvek, valamint egyesek a törpe fenyű övéiből, mint a Rhamnus fallax, Juniperus sibirica, Lonicera alpigena, Pinus pumilio, Pinus mughus, Sorbus chamaemespilus és a Salix nigra, behatolnak a havasi régióba.

A krétakori mész és a dolomitos triaszkori mész, mint a melyekből e hegyek épűlvék, inkább oldható, mint elmálló kőzetfajok; azért hiányzanak a mállásnak azon fínomabb termékei, melyek a növények könnyű letelepedését lehetővé tennék. Víz is kevés van a tenyészés időszakában; az eső gyorsan fölszívódik és a föld alatti hasadékokban lefut, azért az olyan, még csak helyileg is bujább növényélet, melyet források és patakok hozhatnának létre, teljesen hiányzik.

A havasi régióban ennélfogva azok a szirti növények uralkodnak, melyek a sziklák hézagaiban és repedéseiben csekély televénynyel is beérik. Ilyenek példáúl a fehér gyapjas madárhúr-félék, mint a Cerastium lanigerum és tomentosum, a Campanula hercegovinica halványkék virágharangjával, mely az árnyékos szirtfalakat szőnyeg gyanánt borítja, az Arenaria gracilis párnái, az Edraeanthus serpyllifolius és Kitaibelii, melyek kék virágharangjai majd minden sziklahasadékból csüngenek, a Veronica satureioides, Alchemilla alpina, Trifolium noricum, Calamintha croatica, Anthyllis Jacquinii, Stachis Sendtneri, Valeriana montana, Senecio visianianus, Asperula capitata, Viola prenja, Saxifraga coriophylla, Bellidiastrum Michelii, Scabiosa silenifolia, Helianthemum alpestre, stb. A nedvesebb hasadékokat szereti a Heliosperma pusillum, Moehringia muscosa, Scrophularia bosniaca és laciniata, az Asplenium fissum és az Aspidium rigidum. A legmagasabb helyeken díszlik a Potentilla apennina és speciosa, a Primula Kitaibeliana, a Gnaphalium supinum és Pichleri, Artemisia Villarsii, Oxytropis prenja és dinarica, Euphorbia capitulata, Alyssum ovirense, a Salix retusa, és több más. A sziklatörmeléken ver gyökeret a Cardamine glauca, Bunium alpinum, Anemone baldensis, Linaria alpina, Rumex scutatus, Drypis spinosa, Papaver alpinum és egész seregek a Ranunculus scutatus és gracilis fajokból.

A dél-boszniai és herczegovinai magas hegyeken igen sok hó esik. A karszti tölcsérekben és töbörökben a hótömegek megmaradnak újig. A hómezők szélét, nem tekintve az ott későn virító tavaszi növényeket, mint a Crocus Heuffelianus, Scilla bifolia, Muscari tenuifolium, Corydalis tuberosa, stb., a kecses sárga virágú Viola Zoysii, a Saxifraga prenja, glabella és aizoides párnái, a Dianthus Freynii gyönyörű szegfűfaj, valamint az Arabis alpina, Soldanella alpina, Plantago montana és a Thlaspi alpinum koszorúzza.

A hol tavaszi rétek és gyepek fejlődnek, nevezetesen a vörös földű (terra-rossa) talaj mélyedéseiben, dúsan virúl az Anemone narcissiflora, Onobrychis montana, Oxytropis montana, Dryas octopetala, Polygonum viviparum, Nigritella angustifolia, Primula longiflora, Armeria canescens, Gentiana crispata, Gentiana dinarica, Gentiana angulosa, Pedicularis verticillata, bosniaca és scardica, Achillea lingulata és abrotanoides, Jasione orbiculata, Linum alpinum és capitatum, Festuca pungens, stb.

A fanövés határa felé eső nedvesebb réteken és gyepeken a Panèiæia serbica, Plantago reniformis, Primula intricata, Viola declinata, Silene Sendtneri, Lilium carniolicum, Hypericum Richeri, Saxifraga heucherifolia, Scorzonera rosea, Crepis dinarica és montana a legjellemzőbb alak-elemek. A havasalji növényekhez tartozik az Aconitum bosniacum, Mulgedium Panèiæii és alpinum, az Anthriscus alpestris, Rumex alpinus, Adenostyles albida, Senecio capitatus, Doronicum columnae és austriacum, Myrrhis odorata, Cirsium pauciflorum, Tanacetum macrophyllum, stb.

Trixalis nasuta. Charlemont Húgótól

Az egyes növény-régiók között a függőleges, vagyis magasságbeli határok mások Boszniában és mások Herczegovinában, a mennyiben emebben nagyobb évi hőmérsék uralkodik s a mediterran régió jelenik meg.

Óriási vízi poloska (Belostoma). Charlemont Húgótól

Boszniában a havasi régió 1.650 métertől körűlbelűl 2.100 méterig terjed, Herczegovinában pedig 1.600–1.700 métertől körűlbelűl 2.390 méterig; a havasalji régió Boszniában 600–800 métertől 1.650 méterig, Herczegovinában 800–1.000 métertől 1.600–1.700 méterig; a hegyi régió Boszniában 100 métertől 600–800 méterig, Herczegovinában 200–300 métertől 800–1.000 méterig; a mediterran régió Herczegovinában 0-tól 200–300 méterig; Boszniában mediterrán régió nincsen.