Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

23. fejezet - Szilézia

23. fejezet - Szilézia

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

A Schlossberg Teschenben. Russ Róberttől

Szilézia tájleírása.

Peter Antaltól, fordította Katona Lajos

Szilézia legkisebb örökös tartománya ugyan a monarchiának, mindazáltal csekély területe mellett is sok természeti szépséggel van megáldva. Leírásánál tekintetbe kell vennünk e herczegségnek a troppaui és tescheni kerületre való régibb politikai fölosztását. Nyugaton a Szudetek, keleten pedig a Kárpátok hegytömege az a két szilárd gócz, a melyek köré a folyamvölgyek kies vidékei sorakoznak. A nyugati rész, a troppaui kerület, a Szudetek Gesenke nevű erdős hegyeihez simúl, a melyek délnek, Morvaország felé hatalmas sánczolattá emelkednek. A kelet felé eső tescheni kerület pedig a kárpáti Beszkidek vidékét foglalja magába, melyeknek gerinczei Sziléziát Magyarországtól természetes határfallal választják el. Éjszak felé az előhegység szelíd dombsorai a porosz-sziléziai vidék hegyeibe olvadnak át.

Nyugati Szilézia (Troppaui kerület).

Szilézia bejárását az éjszaknyugati legszélső részén kezdjük meg ott, a hol a tartomány kiugró szög alakjában a Glatzi grófságba ékelődik be. Itt lépnek az országba Reichensteini hegység néven a Szudetek is a Fichtlich hegygyel, s e néven egész a Ramsaui nyeregig húzódnak. A Fichtlichből (1109 méter) egy haránt ág éjszaknak vonúl és a Löwenkuppe (1040 méter), az erdős Hirschbadkamm (992 méter) meg a szép kilátópontokban gazdag Falkenberg, vagy Nesselkoppe (964 méter) csúcsaiban tetemes magaslatokat mutat föl. E haránt ág a fő gerinczczel együtt számos vízér szeldelte dombvidéket zár közre, mely az ország legvonzóbb tájainak egyike. A Reichensteini hegyláncz tetői közűl megemlítjük a 339 méter magas Johannesberget, melynek tetejét a boroszlói herczeg-püspökök nyári palotája koronázza. Az ódon kastélyra és környékére pompás kilátás esik az éjszakkelet felé húzódó közeli dombokról. A hegység innen dél felé elkerített nagyszabású színkörnek tűnik föl, a melynek szárnyai keletre Zuckmantelon, nyugatra pedig Weisswasseron túlra terjednek, míg az előtérben Johannesberg kastélya az aljában virúló mezőségre s ennek ölén számos falura tekint alá. Sötét erdőkkel borított hegykúpok s itt-ott fehérlőn kimeredező szirtfalak vezetnek át a délkeleten szemet tévesztő magasságig tornyosúló hegyek felé. Ezeknek erős vállaira számos mellékláncz támaszkodik, a melyekből kivált a Falkenberg és a harangalakú Bischofskoppe tűnik ki Zuckmantel közelében. Kellemes meglepetést nyújt a johannesbergi várkastély ablakaiból nyíló kilátás. E szellős magasságból végig lehet tekinteni Felső-Szilézia jó részén, nevezetesen a termékeny Neisse-vidéken, a hol a városok és falvak világos foltokként válnak ki a távoli ködös kékségből. A költői hangúlat keltésére oly alkalmas Johannesberg kastélyában élte ifjú éveit Zedlitz József báró, a sziléziai lantos; de Eichendorff, a kedves romantikus költő is gyakran meglátogatta e fejedelmi pihenő helyet. A hegység felé délnyugati irányban haladó út mentén áll Krautenwalde falu, nemes egyszerűségű nagy templomával, délkeleten pedig a Krebsbach öntözte bájos erdővidéken Reichenstein várának festői romjai láthatók.

A Johannesberg alatt fekvő Jauernig városkától csakhamar az osztrák határhoz érünk. A körűlöttünk elterűlő tájnak kertek zöldjétől övezett nyájas házacskái és jól mívelt szántóföldjei az itteni munkás nép szorgalmának és jóllétének tanújelei. Az iparűző Barzdorfon át a tőle keletre fekvő Ober-Hermsdorfba jutunk, a hol gazdasági középiskola van, majd pedig a tiszta vizű Weidenbach mellett terűlő nyájas Weidenauba. A Weidenbach patakocskától öntözött virúló völgyben vagy kilenc kilométerrel följebb áll a régi Friedeberg városka a meredek „Gotthausberg” tövében, melynek gránit ormán messzire ellátszó kis templom emelkedik. Innen felűlről nézve az egész vidék páratlan tájkép. Különösen regényes kivált a johannesbergi kastély és az a hegyszoros, a melyen át egykor a mongol hordák pusztító zivatarként rontottak be e békés területre.

A johannesbergi várkastély. Russ Róberttől

A régi lovagkor letűnt fényes dicsőségéről beszél a közeli Kaltenstein várrom, a nagy Falkenberg éjszaki lejtőjén. Kelet felé a kilátást a Hrischbadkamm és a Nesselkoppe sötét erdős hegyhátai határolják, melyek Weidenau irányában egyes előhegyekké tagozódnak. Gross-Kunzendorf, Saubsdorf és Sandhübel falvaknál a sziléziai mész- és márványipar vidékének közepén vagyunk. A hegység hatalmas gránit tömegét, mely a porosz síkság diluvium-korszakbeli lerakódásaiig ér, itt kristályos mész erei szeldelik át s ezek sok helyütt törésre érdemes márványnyá kiképződve mutatkoznak. E kerület virágzó iparát pezsgő élénkség jellemzi. A mélységből robbantások dörgése hangzik föl, és nagy füstfelhők ereszkednek alá a szabadon álló mészégető pestekből a völgybe. Mindenfelé szorgoskodó munkáscsapatok sürögnek, kiknek nehéz, sokszor nagy veszélylyel járó foglalkozását csak akkor méltányoljuk kellőképen, ha a köröskörűl álló óriási márványtuskókat szemügyre veszszük.

Saubsdorf mögött, melynek szép gót temploma említést érdemel, egy kies völgynyíláson át közeledünk a hegységhez, melynek hátterében kéklő ormok tűnnek föl. Ez a Biela völgye, melynek vize a Gesenke középtáján fakad s keskeny sziklamederben hömpölygeti tajtékzó habjait a porosz Neisse felé. Keleten az Urlich-hegyláncz sűrű erdők borította lejtőit rétek és szántóföldek szakítják meg, melyeknek talajából csak kemény munka árán lehet a szűk termést kicsikarni. A völgy nyugati oldalát a Hirschbadkamm sötét erdőkkel dúsan benőtt lejtői szegik. A házak és házikók kettős sora közt kanyargó országúttal egyközűen, a jobboldali hegyfal alján a vaspálya halad, mely a Ramsaui hegynyereghez vezet, fontos összekötő vonalúl szolgálva Morvaország éjszaknyugati része felé. A Ziegenhalstól Niklasdorfon, Gröditzen, Sandhübelen és Böhmischdorfon át menő vaspálya szép kilátásokat nyújt az útasnak, kivált Gröditznél az erdős előhegyek csoportjára, valamint a Biela-völgy egy útczájú falvainak szántóföldjeire, gyümölcsös kertjeire és rétjeire.

A hol az út mellékén a hegyek hátrább vonúlnak és egy kies völgykatlant alkotnak, Freiwaldau, a „Szudetek városkáinak e gyöngye”, mosolyg felénk. Mintegy hat évszázad zajlott le azóta, hogy az emberi kéz itt az egykor vadon őserdőt irtani kezdte. Ma e rengeteg helyén igen fejlett iparú s virágzó községet láthatunk. De Freiwaldau hírnevét jóval túlszárnyalta a közeli Gräfenberg, a mely pedig hat évtizeddel ez előtt még csak kicsiny gyarmat volt a szomszédos Hirschbadkamm hegyben. Gräfenberg említésére mindenkinek Priessnitz, a hidegvízzel való gyógyítás jeles föltalálója jut eszébe, ki itt gyakorolta áldásos tevékenységét. Az árnyékos fenyvesek szélén álló hely egészséges fekvése, nagy becsű gyógyforrásokban való bővelkedése, a mai fürdői élet minden kényelmével dicsekvő berendezése s végűl hegyvidékének gyönyörű tájképe teszik Gräfenberget elsőrangú gyógyhelylyé. A fő sétaúton Priessnitz halhatatlan nevét érczben és kőben megörökítő emlékek előtt elhaladva, az ő sírkápolnája mögött érünk a sokaktól látogatott „Koppenhaus”-hoz. S a ki valaha az innen eléje tárúló mosolygó képet csodaszép reggeli világításban látta, az bizonyára soha sem fogja annak varázsát feledni. Mélyen alattunk, a nap sugaraitól megaranyozva szendergő csöndben fekszik Freiwaldau, harmatos mezők üde zöldkoszorújában, melyet a fehérítésre kiterített vásznak hószínű sávjai tarkítanak. Egy-egy füstölgő gyárkémény magasbra is kiemelkedik ugyan társai közűl, de azért elég szerényen, hogy a világos színeivel pompázó kép összhangját ne zavarja. Sima országútak kígyóznak a csöndes völgyeken végig, melyeknek lombos fák közűl kikandikáló falvaiból egy-egy karcsú templomtorony emelkedik ki kecsesen. A mérföldekre terjedő vidék hátterében pedig fölségesen emelkednek az egymás mögé tornyosúló hegylánczok: a zömök Hochschar, az Altvater kúpjai, az Urlichkuppe, a Kreuzkoppe a tetején álló csinos Anna-kápolnával, a Goldkoppe s még egész sora a közeli és távoli hegyeknek, a melyek erdőborította gerinczeire, mint valami kővé meredt tenger hullámaira, pazar fényt áraszt a mosolygó ég.

Részlet Friedebergből. Charlemont Húgótól

Freiwaldaunál a Biela a Lindeweise felől érkező Staritz patakocskával gyarapszik. A hosszan elnyúlt helységet körűlzáró hegyek tetemes magasságig földmívelés alatt állnak, míg gyomrukban hatalmas mész- és márványtelepek rejlenek. Komor méltósággal emelkedik délen a Hochschar, nyugaton a Wiesenberg és Bogenberg, éjszakon pedig a Fichtenstein (794 méter). Nieder-Lindewiese Schroth-féle ismeretes gyógyintézetével messze földeken hírnévnek örvend. Élvezetes és változatos a lindewiesei völgyön át a ramsaui nyeregre fölvezető vaspályán való útazás. Toronymagasságig lerobbantott sziklafalak mentén, zöldelő erdők mélyén, hídakon, patakok és országútak fölött kanyarog a vaspálya kígyóvonala s a legmeglepőbb képek dús sorozata előtt vezet el bennünket. Innen nem távolra elérjük a morva határt, melytől a „sziléziai Semmering”-nek nevezett vasútvonal a Mittelbordbach völgyébe Goldenstein felé ereszkedik alá.

Térjünk most vissza Freiwaldau felé, hogy onnan a Hohes Gesenke vidékéer látogassunk el. Így hívják a Szudeteknek a ramsaui hágótól azon völgymélyedésig futó gerinczeit, a melyeken át a jägerndorf-freudenthali országút és a morva-sziléziai fő vaspálya Olmütz felé fut. A 19 kilométer hosszú fő nyereg, mely a Reichensteini hegység folytatása, a morva határ mentén vonúl s belőle emelkednek ki a sziléziai hegyek legmagasb csúcsai. A Hochgesenke egész világosan négy csoportra tagolódik: az éjszaknyugatihoz tartozik a Hochschar (1.351 méter), a Kepernik (1.424 méter) és a morva félen lévő Fuhrmannstein (1.377 méter); a középsőhöz a Rother Berg vagy Bründlhaide (1.333 méter); a keletihez, a tulajdonképeni Altvater-csoporthoz az Altvater (1.490 méter), a Leitenberg (1.367 méter) és a Morvaországban álló Grosser Vaterberg (1.381 méter) s végűl a Janovitzer Haide a Petersteinnal (1.446 méter) meg a Hohe Haidéval (1.464 méter). Az Altvatertól éjszak felé ágazik el a Hoher Urlich vadregényes hegytömege, a melyből említendő az Urlsberg (1.129 méter), a Hirschwiesen (1.201 méter), az Urlichkuppe (1.205 méter) és a Bärenfangkoppe (1.216 méter). Az erdős hegység végső nyúlványai a Bischofskoppe (890 méter), a Kammerberg (831 méter) és a Kirchberg (873 méter).

A Hohes Gesenke a Szudeteknek tájképi tekintetben legváltozatosabb és legvonzóbb része, habár az őskőzetekből és kristályos palából képződött kúpok alakúlatai bizonyos egyöntetűséget mutatnak. Többnyire a szelíd hullámokban aláereszkedő tömör kupola-alakot látjuk, míg a szabályos kúpok ritkábbak. A lejtők gyakran hirtelen omlásokkal lepnek meg bennünket, a melyekben zord szakadékok nyílnak. A felsőbb hegyi öv egyik jellemző sajátságaúl tekintendők az egyenként álló kopasz sziklaóriások, a milyenek a Petersteinon, a Hochscharon, az Altvateron, valamint a Hoher Urlich vidékén találhatók. Az időjárás viszontagságai folytán elmállott fölszínű csodálatos sziklatömegek mintegy határkövekként állanak a szálas és a cserjés erdő között és a nép költői képzelmének csodás regék kigondolására nyújtanak alkalmat.

Tájrészlet Freiwaldau környékén. Russ Róberttől

Nem kevésbbé érdekesek a hegyfalakba bevágódott nagy számú szakadékok sem („die Gräben”), a melyeken a hegység tetején tomboló zivatarok idején pusztító záporpatakok omlanak alá. E magaslatok legszebb dísze mindazonáltal kétségkivűl a gyönyörű erdőség, a melynek üde forrásokat rejtő zöld palástja mintegy 30.000 hektárra terjed s többnyire szálas erdőüzemben van kezelve, a hol szívesen tanyáz a legnemesb vadak egyike: a büszke szarvas. A szálerdőket alkotó erdei- és jegenye-fenyűk meg bükkök mellett a közbe kevert vörös-fenyű, szil-, kőris- és tölgyfák igen becses erdei értéket képviselnek. Buja növésű sarjerdők váltakoznak gyertyaszál egyenességű régi törzsekkel, míg végre a szálerdő határán már csak a törpébb növésű fák tengetik keserves éltüket. Mentűl magasbra emelkedünk, annál alacsonyabbak a törzsek, de egyúttal annál mélyebbre ereszkednek alá az ernyőszerűen terjedő ágak s annál erősebbek a fák gyökerei. Csak így képesek a fák a hosszú és zord telek nagy hó- és jégnyomását elviselni, s az itt dúló vad viharokkal szembeszállni. A hol a szálasabb fák már nem élnek meg, a ritka fűvel benőtt puszta térségen át, bozontos borókabokrok között a kecses hangafű s itt-ott nem egy havasi virág tenyészik, félénken kandikálva ki a mohlepte kőtörmelékek közűl.

Az erdős hegyek e szép vidékén a fürge Biela folyócska legyen a kalaúzunk. Freiwaldautól jó karban lévő úton Buchelsdorfon, Adelsdorfon és Thomasdorfon át haladva, széles hátú hegytetők néznek alá a völgybe. Az imént említett helység fölött a kocsiútból egy mellékösvény ágazik ki jobbra s a Rother Berg (1.011 méter) nyergére vezet föl. A Hohes Gesenkén a környék legjobb kilátópontjaihoz. Ezek sorába tartozik nyugati irányban a Bründlhaide magasan álló búcsújáró templomocskájával, a Rother Berg (1.333 méter) csúcsa, a Kepernik s végűl a Biela-völgy őrtornya és a Hochschar, melynek kopár tetején a takaros Georgshaus áll. Thomasdorf fölött fenyvesek zöld koszorújában áll Waldenburg csendes erdei magánya. Számos fűrészmalom és magas farakások hirdetik ez erdővidék dús tenyészetét, melynek közepette csak a hegyi patakok csobogása és a fűrészek harsogó hangja szakítja meg a nagy némaságot.

Sötét erdők ölén kanyarog föl a Gabelkreuz (926 méter) tetejére az út. Itt már az Altvater környékén vagyunk. Fönséges vadonban, a Hungerberg falai táján érjük a „Hoher Fall” vízesést, melynek tajtékzó habjai a Bielába omlanak alá. A Hohes Gesenkének e hajdan legszebb vízesését az 1880. évi felhőszakadások tönkre tették, úgy, hogy ma már csak egyes vízzuhatagocskák hullanak le az össze-vissza hányt sziklaormok közt a mélységbe.

A „Gabelhöhé”-n túl sötét, ember nem lakta erdős völgybe jutunk, melynek a kijáratánál zöldelő fák közt kies oázként fogad bennünket Buchbergthal falu. Valamivel alább, a Fekete- és a Fehér-Oppa egyesűlésénél a régi Würbenthal városkát pillantjuk meg, melynek egykori nemesérczbányászatát újabb időben virágzó len- és pamutszövő ipar váltotta föl. A vaskohóiról ismeretes Ludwigsthal közelében illatos fenyvesek közűl a festői Karlsbrunn köszönt bennünket hivogatólag. E tetszetős épületeivel és szép sétahelyeivel vonzó gyógyhelynek erdei táptalajból kibugyogó erős és hathatós savanyúvíz-forrásai vannak. Hatalmas hegygerinczek szegik be kies völgymedenczéjét, melybe az Altvater méltóságos kúpja tekint alá.

Az erdő mélységes csöndjében haladunk a Fehér-Oppa szűk völgyén át az Altvater csúcsára vezető meredek lejtőoldalon. A sok nedvesség szerfölött kedvez e völgyszoros gyönyörű növényzetének. Az erdei-fenyű 40 méter magasra is megnő, alúl pedig embermagasságú páfránok kecses legyezői borúlnak a vihar kitörte fák korhadó törzseire. Az erdőöv határán fehéres szürke kiaszott favázak merednek égnek; kéreg nélkűli ágaikkal ködös őszi napokon igazán kisérteties alakok; nem híjába hívja őket a nép „hullák”-nak. Három óráig tartó kapaszkodás után végre előttünk áll az Altvater mohlepte kúpja, mely már akkor is kimagaslott volt az ősvilági hullámokból, mikor a középeurópai mélysíkokat még tenger özöne borította. Csak füvek, mohák és zuzmók csenevész növényzete tud e zordon tetőn megélni. Cserjék sem tenyésznek már itt, csupán a bozontos gyalogfenyű kuporog az elmállott őscsillámpala talajon, a melyet évezredek óta porhanyít a szélvészes viharok ereje. E sivár képnek azonban a lehető legbájosabb ellentéte tárúl elénk, a mint a köröskörűl kéklő hegyekről és völgyekről félre lebben a ködfátyol, mely szűzies szépségüket takarja. Nyugaton hegycsúcs sorakozik hegycsúcs mellé egészen a Spieglitzer Schneeberg felhőkbe burkolt ormáig; éjszakon az Urlich-láncz erdős kúpjai sötétlenek felénk, míg odább a síkság úszik lenge ködbe merűlten; kelet felé számtalan domb fölött siklik el tekintetünk egészen a Beszkidek távoli lánczolatáig; csak délen enged a Janovitzer Haide tágabb kilátást a morva vidékek felé. Széles körben állnak a „Szudetek fejedelmi sarjá”-nak oldalán hozzá méltó csatlósai: a nagy és kis Vaterberg (1.367 méter), a nagy és a kis Seeberg (1.304 és 1.194 méter), a Königskoppe, a Falkenstein (1.209 méter), a Mittelhübl (1.141 méter), a Hohe Haide és a Peterstein. Az Altvater és a Peterstein közötti horpadásban áll az ismert juhásztanya („Schäferei”, 1.306 méter), Szilézia legmagasb emberlakta pontja, a hol az ide sűrűn látogató kirándúlók szíves vendéglátásra találnak. Az Altvatertől dél felé terjed a „Hohe Haide” síkja. Ennek a hegyi rétnek virágokkal tele hintett moh és fű szőnyegéről a fenséges Hohes Gesenkének és előhegységének jókora részét át lehet tekinteni. Ott, a hol a Hohe Haide hatalmas hegyháta a nagy Karlsdorf katlanba hanyatlik alá, a Mohra-források öntözte rétségben („Kesselwiese”) látjuk magunk előtt a sziléziai földnek azt a csodálatos vidékét, mely joggal mondható a növénygyűjtők paradicsomának.

A magas vízesés (Hoher Fall). Russ Róberttől

Ezzel elbúcsúzván az Altvater természeti szépségeitől, arra a kies vidékre kerűlünk, a melyhez Würbenthaltól Engelsbergen, Schön (Engelsberg) Ede szülőhelyén át vezet el bennünket az országút. Dombok övezte völgymélyedésben, a melyen át a Schwarzbach csörgedez, kies táj ölén áll Freudenthal, Szilézia e nevezetes iparűző városa. A környék dombjai közűl a Köhlerberg (674 méter) és a Venusberg bazaltalakúlatai kötik le figyelmünket. A ki ma e domboknak részben erdő borította, részben gondosan megművelt oldalait látja, nem is sejti, hogy e talajt valaha vulkáni erők dúlták föl. Ma takaros templomocska díszíti a Köhlerberg csúcsát, s csak a kékes fekete bazalt kőzet vall a hajdani lávatömegekre, melyekkel időtlen idők előtt a régóta kialudt tűzhányó hegy tájat elárasztotta.

Freudenthaltól a kies völgyvidék éjszakkelet felé folytatódik. Erbersdorfon, Seifersdorfon és Wiesén, néhai Kutschker bibornok és bécsi herczegérsek szülőhelyén át az Oppa s a vele egyközűen haladó országút és vaspálya a gyárakban bővelkedő Jägerndorfba vezet. Itt némileg kiszélesedő síkon balfelől a Goldoppa szakad az Oppába. Jägerndorftól délkeletre az Oppa jobb partján áll a Burgberg (437 méter) magános grauwacke-sziklája, melynek csúcsán épen oly büszkén, a mily kecsesen emelkedik a kéttornyú Mária-templom. A Burgberg tovább nyúló vállán trónol a Schellenburg (Èvilin–Lobenstein) mondákban sűrűn emlegetett düledező várromja. Érdemes a Burgbergen álló templomtól letekinteni az alant elterűlő város fehérlő házsoraira, sötétebb tornyaira és füstölgő gyáraira, továbbá a Szudetek gerinczeitől a felső-sziléziai síkság ködbe vesző körvonalaiig terjedő és szinte vég nélkülinek látszó sziléziai és porosz területre.

A Karlsthal Würbenthal felől. Russ Róberttől

Itt kell arról a vidékről is megemlékeznünk, a melybe a Goldoppa gondosan mívelt völgyén keresztűl Olbersdorfon át jutunk. Ez a morvaországi Hotzenplotzi beszögellés, a melynek Sziléziához tartozása sokáig vitás volt. A kies és változatos dombvidéknek alig van valami kiemelkedőbb sajátszerűsége. A Röwersdorftól Liebenthalon és Maidelbergen át vezető országút, e vidék fő közlekedési ere, annak fő helyére, az Ossa patak mellett fekvő Hotzenplotzba vezet. A szép fekvésű maidelbergi várkastélyból az egész vidéket át lehet tekinteni. Történelmi emlékei miatt meg kell még neveznünk a Hotzenplotztól délnek fekvő Rosswald városkát. Egy, valamikor terjedelmesebb kastély és a körötte elterűlő nagy park van azon a helyen, a hol hajdan annak egykori birtokosa, Hoditz gróf, Nagy Frigyes barátja, barokk ízlésű építményei állottak. A beszögellés nyugati részén keskeny sík szalag szegi a Hoher Urlichnak éjszak felé kinyúló előhegyeit, a melyek egészen a porosz határig érnek. A beszögellésből Hennersdorfon, Johannesthalon és Petersdorfon át nyugatnak vezető út a nyájas Zuckmantel városkát érinti a Bischofskoppe szép alakú hegyének tövében. Magasan a város fölött, a Rochus-hegyről egy fehérlő templomocska néz a kies messzeségbe, míg délnek sötét erdős hegyek regényes tája zárja el a kilátást. Zuckmanteltől délnyugatra a „Schlossberg”-en sűrű pagony árnyékában merengenek az ősrégi Edelstein vár kevéske rommaradványai, a mely valaha az ország legrégibb és legnagyobb erősségeinek egyike s a monda szerint oly nagy volt, hogy emberkezek nem is építhették. A Zuckmantel körűli hegyekben valamikor jövedelmező arany- és ezüst-bányákat aknáztak, a melyeknek legnevezetesebb nyomai az Althackelberg melletti Obergrund bányászhelységben maradtak meg, egy órányira Zuckmanteltől.

Még egy sajátszerű tájképben gyönyörködhetünk, ha Zuckmanteltől a mészkőbányákban bővelkedő Endersdorfon át a szép latzdorfi erdős völgyön végig megyünk be a hegyek közé. Sötét erdőktől körített magaslaton áll itt Reichwiesen falucska (757 méter), Szilézia legmagasb fekvésű helysége, s közel hozzá az érdekes „Moosebruch”, a melyet a nép képzelete egész mondakör középpontjává tett. A mohlepte talajból minden lépésünk alatt feketés víz bugyog ki, intő jelűl annak a számára, a ki e mintegy 250 hektárnyi hegyi láp süppedékes ingoványán tovább akarna haladni. Két tó, a nagy és a kis Sinteich szakítja meg e szomorú pusztaságot, a melyre még a legragyogóbb napfény sem tud derűt varázsolni. Ez a magas és zordon fekvésű falucska sínli legtovább az itt oly hosszú tél mostoha időjárását.

Mikor lenn a síkföldön már kalászba szökik a vetés, itt még akkor is jó ideig tart, míg a sivár pusztaságról letakarodik a hólepel, s míg a tavaszi nap sugarai az első félénk virágocskát életre keltik. – Miután szemünk és szívünk a Hochgesenkének természeti szépségekben oly gazdag vidékét végig élvezte: lássuk már most futólag azt a tájat, mely a Szudetek lánczolatában Niederes Gesenke nevet visel. Ehhez tartoznak azok a fensíki vidékek, melyek a Jägerndorftól az Oppa-völgyben Neu-Ebersdorfon és Freudenthalon át a morva határig menő országútnál és vaspályánál kezdődve, kelet felé az Odera völgyéig húzódnak. Az Altvater-hegység bérczeitől elütőleg az itteni hegyvidék jóval kisebb emelkedésű és 500–600 méternyi magaslatsorokba megy át, a melyekből jellemzetesebb fő- és melléklánczok nem válnak ki. Míg a magas Gesenkében a harántgerinczekbe kiágazó hegyek uralkodó csapása éjszaknyugatról délkelet felé vonúl: addig itt a többnyire ellapúló hegyhátak épen ellenkező csapásúak. A kőzetalakúlatok is föltűnőleg különböznek az ottaniaktól. Az Altvaterben és melléklánczaiban főkép az őskőzet, az alacsony Gesenkében pedig a grauwacka a sziklaképző anyag. Mint a magas, úgy az alacsony Gesenkében is dús változatosságú a növényzet. Több órajárásnyira terjedő nagy és czélszerűen kezelt erdők borítják a hegyek tetőit és oldalait, a hol pedig mezőgazdasági mívelésre alkalmas a föld, ezt is a leggondosabban megmunkálva találjuk.

Erdőrészlet az Altvater-hegységből. Russ Róberttől

E táj leírásánál kiindúlópontúl a Bennischi fensíkot választjuk, a mely a Hohe Haidéra támaszkodik. Ezt délen, keleten és éjszakon az Oppa és a Mohra folyók, nyugaton pedig a freudenthali völgykatlan határolják. Ha a Freudenthalból Troppauba vezető országúton haladunk, a meredek Hutberg lábánál, a hatalmas erdők koszorújában álló Bennisch városkához érünk, a melynek említésre méltó a pamutszövő-ipara. Valaha itt is virágzott a nemesércz-bányászat, s Bennisch, akkoriban „Szilézia gyöngye”, volt az ország leggazdagabb ezüstbányája, míg a mongolok betörése, később pedig a harminczéves háború csapásai következtében az ezüstaknák mind jobban ki nem pusztúltak. A városkától délnyugatra folyik a Hohe Haidén eredő Mohra a tartománynak Morvaország felé való politikai határa mentén, s Troppau alatt az Oppába ömléseig szakadékos és erdős völgyet öntöz. Ott, a hol szilajúl rohanó vize éjszaknak kanyarodik s a völgyet szegő lejtők ellapúlva kiesen kiszélesedő öblöt alkotnak: egy meredek sziklafal tetején áll Wigstein várrom, Szilézia múltjának e tisztes emléke. A baloldali dombvidéken megemlítjük a számos helység közűl Meltsch falut a szomszédjában lévő Johannisbrunn éghajlati gyógyhelylyel. A zöldelő fák és rétek üdeségével kedveskedő Hossnitz-völgyben meg Schönstein tűnik föl ősrégi sánczgyűrűjével. Éjszaknak e dombvidék a troppaui síkságba hanyatlik alá, a melybe Brankánál a Mohra folyócska is átömlik. A jobbparti síkság felé kikönyöklő legszélső magaslatok egyikét Grätz kastélya, a troppaui herczegek egykori székhelye díszíti, hol II. Ottokár király özvegyének, Kunigundának fényes udvartartása idején a cseh és morva főurak gyakran találkoztak. Beethoven, e kastély urának, Lichnowsky Károly herczegnek kedveltje, szintén lakott Grätz vendégszerető falai között.

Engelsberg. Russ Róberttől

Egy órányira innen, az Oppa öntözte síkság közepén áll a tartomány székhelye, Troppau, a legrégibb sziléziai városok egyike, mely nagyobb szabású templomaival és középületeivel, szélesen elnyúlt külvárosaival, szép köztereivel és ízléses építkezésű villatelepeivel ma az ország politikai és kereskedelmi életének góczpontja, s megvannak benne az előkelő nagyvárossá fejlődhetés összes föltételei. Troppau egyik kellemes ékessége a kioszk körűli szép díszkert és a hatalmas fáktól árnyalt városi park.

Éjszaknyugat felé az Oppa a tartomány és a birodalom határát jelölve, Jägerndorf irányában folyik a Bennischi fensík lejtői alján és szorgos czukorrépa-mívelés alá fogott völgyet öntöz. Az országúttal egyközűen halad a vaspálya egész sor kisebb helységet érintve, melyek közül Vavrovitz és Skrochovitz tűnnek ki nevezetesb czukorgyáraikkal. Ezeken túl a csinos Burgberg-templom és a lomhán szétterjengő füstfelhők Jägerndorf, a sziléziai Reichenberg közelségét hirdetik.

Troppau alatt egyesűl a Mohra az Oppával, mely további rövid útja után az Oderába szakad. Az Oppa völgyének jobb oldalát a Wigstadl-Hrabini fensík dombjai szegélyezik, míg balfelől már porosz falvak látszanak. A tescheni országút az ősrégi Radun falutól éjszakra halad, a melynek érdekes kastélyától tovább keletnek a kedvező fekvésű és szép kilátású Hrabin falu és kastély következik. Jellemző sajátszerűsége e tájnak a sok szélmalom. Schönbrunnnál az Odera termékeny alföldjén állunk, mely „Kunländchen” néven ismeretesebb. Odrau, ez élénk gyárvároska fölött az Odera sziléziai területre lép és Jassniktól éjszak felé számos kanyarodással folyik ama nagy bemélyedésben, a mely a Szudetek hegylánczolatát a Kárpátokétól elválasztja. A kerthez hasonló völgyfenék tengerszín fölötti magassága e vonalon 320 méternyiről Oderbergig 200 méterre száll alá.

Az éjszaknyugati oldalon az Odera, Oppa és Mohra körűlfolyta dombos fensík tűnik szemünkbe. A Gesenkének ez elővidéke, a melyen Wagstadt és Königsberg csinos városkák tűnnek leginkább ki, méltó záradéka a nyugat-sziléziai szép tájképek sorozatának. Kivált Wagstadt gyönyörű fekvését nem fogja senki egykönnyen feledni, a ki a város fölé magasló dombok valamelyikéről a környéket áttekinthette. Mindenek előtt a kies morva föld bájol el bennünket virágzó városaival, falvaival és büszke várromjaival, nem is szólván arról a sok üde természeti szépségről, a melyek pazar bőségével hiába versenyez a leírás. Az éjszaknyugati látókör fölött szeszélyes felhőalakzatokká tornyosodva lebegnek az ostraui szénbányavidék füstgomolyai. Ez azonban már a tescheni kerületben lévén, a következő fejezet tárgya.

Keleti Szilézia (Tescheni kerület).

A morva Odera-vidék éjszak felé néző keskeny ékalakú földnyelvén túl van Szilézia keleti fele, a hajdani Tescheni kerület az erdős Beszkidek lábánál, a melyeknek délnyugat felé húzódó láncza határfal gyanánt tornyosúl Szilézia és Magyarország közé. Az éjszak felé irányúló legnevezetesb folyók három kelet-sziléziai vidéknek megannyi tengelyei: ezek elseje a morvaországi oldalon a Ostravica völgye, a gácsországin a Visztula vidéke a Bielitzével, s e kettő között a gyors folyású Olsa ezüstszalagja mentén a Tescheni vidéknek hegyek és dombok koszorújában mosolygó rétjei és ligetei.

Troppau ma. Bernt Rudolftól

Leírásunkat az Olsa szép völgyének ismertetésével kezdjük. Középponti kedvező helyzeténél és a Beszkidek legfontosabb hágójának közelségénél fogva e völgy évszázadok óta élénk forgalmú kereskedelmi és hadi útvonal. A monda szerint is e vidéken kezdődött a tartománynak ama homály borította ősidőkben való betelepítése, a mikor még rengeteg erdők sűrűje födte az egész tájat. Régi lengyel királyi törzsből való három fitestvér ülte e völgyben nem remélt találkozása örömünnepét, a melynek emlékére az Olsa dombján büszkélkedő várost alapították. Teschen (Cieszyn), az „öröm városa”, az, a hol valamikor egy erdei forrásnál a három királyfi találkozott, s e forrás hűs vize még ma is a „három testvér kútja” (Dreibrüderbrunnen) nevet viseli. A város háztetői és tornyai fölé a szemközti magaslatokon két igen hatásos épület emelkedik: keleten a mérföldekre ellátszó evangelikus templom, nyugaton pedig Frigyes főherczeg kastélyának hatalmas homlokzata. A meredek lejtőjű Schlossberg fáinak koronái közűl a komor Piast-torony falai bukkannak ki, mint a közép-kor legjava idejében itt állott fejedelmi lak tisztes maradványai, amaz idők emlékeűl, a mikor a fényt s pompát kedvelő tescheni herczegek e sok tornyú és több udvarú várban székelve uralkodtak az ország és népe fölött. Az Olsa tiszta vize, mely a zöldelő Schlossberg nyugati oldala előtt elsiet, a régibb városrészt elválasztja a balparton gyorsan fejlődő s divatos építkezésű Sachsenberg külvárostól. A város körűl elszórt gyárak és az élénk forgalom Teschen folyton gyarapodó iparáról tanúskodnak.

Az Olsa tündöklő vízszalagja mentén éjszak felé haladván, a völgyalja egyre szélesedik egészen ama földemelkedésekig, a melyek csökkenő magassággal húzódnak az Oderberg körűli porosz határig. Dél felől a komor Beszkidek tekintenek le a völgybe s a vidám folyócskát csupa erdei sűrűségben lévő sziklabölcsőjeig kisérik. Mielőtt azonban idáig fölmennénk, előbb a Teschentől éjszaknyugatnak csapó völgyoldalra vessünk egy futólagos pillantást. A kotzobendzi kastély („Schlösschen”) vadaskertjének nagy erdejétől éjszakra a síkság mindinkább tágúl s két oldalán a dombok egyre hátrább vonúlnak. Bájoló változatosságban követik rajta egymást a szántóföldek, erdőtagok, közben-közben fehérre meszelt házak és nyárfák közt álló urasági majorok. Látszólag egészen egyenes vonalban szeli át a Magyarországból Teschenen át lefelé haladó vaspálya a termékeny völgyet. Sötét fáknak zöld fallá tömörűlt sorai fölött Freistadt régi várostornya emelkedik, délnek szelíd hajtású magaslaton Roy kastélya s valamivel alább Darkau gyógyhely van a legnevezetesb jódtartalmú sósforrások egyikével. Freistadt, a hol említendő a tágas park közepén álló Larisch-féle csinos kastély, valaha szép napokat látott, a mikor a tescheni herczegek itt időnként udvart tartottak és fényes ünnepeket ültek. A városkától éjszaknyugatra a kiszélesedő Olsa tág ívben Preussisch-Olsau felé kanyarodik. Jól mívelt földek, meg-megszakítva tölgyfákkal beültetett gátaktól és mély árkoktól, jellemző vonásai e vidék arczúlatának. A hol azonban ma a gőzeke szántja magas barázdákba a termékeny földet, ott századok előtt számos halastó tükre csillogott.

Jablunkau városa. Alt Jakabnak Bécsben a cs. kir. hitbizományi könyvtárban őrzött, 1840. évből való vízfestménye után.

Félórai gyaloglás Freistadtól Karwin környékére, a „fekete gyémántok” lelőhelyére vezet, a melyek e kis községet ez előtt nem is sejtett nevezetességre juttatták. A falunak ma 8.000 lakója van, kik jobbára bányamunkások. Úgy Frigyes főherczeg, mint Larisch gróf kőszénbányáinak műszaki berendezése igazán nevezetes. A sok füstölgő kémény, a szurtos munkáscsapatok, az emberek és gépek zajos munkája a legélénkebb iparról tanúskodik annak minden fény- és árnyoldalával. A mélyben zakatoló sürgölődés fölött 262 méternyi magasságban Solza kastélya trónol, melynek új-renaissance ízlésű pompás épülete az itt dús birtokú Larisch grófok családjának székhelye. A kastély délnyugati hátterében a suchaui erdő festői részletei sötétlenek, míg távol délről a sziléziai hegyek kékje látszik ide. A vidék éjszaknyugaton Oderberg felé is egészben ugyanilyen. A kassa-oderbergi vasút lapos dombok közt halad Dombraun, Orlaun és Reichwaldaun át Oderberg, e fontos kereskedelmi csomópont felé. Orlau ősrégi faluban a XIII. században benczésektől épített történelmi nevezetességű kolostortemplom áll. Oderbergnél ismét sík vidéken vagyunk, a melynek 200 méternyi a tengerszín fölötti átlagos magassága. A Freistadt felől Dittmannsdorf és Deutschleuthen faluktól éjszakra számos kanyarúlattal lesiető Olsa régi tavak, majorok és erdők előtt folyik ez alföldön és Oderberg alatt szakad az Oderába. Sűrű ligeterdők födik el szemünk elől az itt széles mederben folyó Olsát. Árvizek alkalmával azonban e folyó gyakran elhagyja természet és emberkéz kiszabta medrét s elönti e termékeny síkságot.

S most visszatérve az Olsa-menti városnak dombok szegélyezte környékére, a hegyek üde szépségű világa felé irányítjuk lépteinket. Mögöttünk a síkföld zöldjébe vesznek el Teschen házai, a Jézus-templom karcsú tornya, a Blogotitzi dombon álló villák és kaszárnyaépületek, s csak az ezeréves őrhelyen magasan álló kastélytorony képe kisér bennünket még jó sokáig útunkon. A baloldali erdős sziklafalon nagyszabású zsilipszerkezetek tűnnek szemünkbe, melyek a főherczegi erdőkből leúsztatott fát a közeli gőzfűrész telepére juttatják. Jobbra a szelíd hajlású lejtők hátrább vonúlnak s a közeli hegységre gyönyörű kilátást engednek. Délre a napos Olsa-völgyben toronymagasságú kémények hirdetik Frigyes főherczegnek trzynieci nagyszerű vas- és aczélgyárait, melyeket ugyan nappal is igen érdekes látni, de éjjel, mikor a magas kemenczék biborpiros lángkévéi s a gőzkémények bűvösen megvilágított füstje ég felé száll, mikor a gépek dübörgése és a munkáshad lármája még kábítóbb zsibongássá egyesűl, valósággal cyklopsi tanyának tűnik föl a villamlámpák vakító fényében úszó telep. Idylli ellentéte e gyárak zajos sürgés-forgásának a közeli dombtetőn, a tölgyfák hatalmas lombkoronái közt emelkedő St. Albrecht-egyház, melynek fönséges gót épülete kiváló műízlésű alapítója, Albrecht főherczeg fejedelmi bőkezűségét hirdeti.

Bystrzytz falunál már mélyen benn vagyunk a hegyek között, melyek nyugat felé tekintélyes lánczolatot alkotnak. Elsőűl az erdős Ostry (1.043 méter) tűnik szemünkbe, majd a Tyrra- és Rzeka-patak vadregényes völgyei közt a messzire kitekintő s tetején a Frigyes főherczeg-féle menedékházzal koronázott Jaworowy (1.032 méter) a délnyugat felé emelkedő Ropica-csúcscsal (1.082 méter), s végűl a Rzeka-völgy kijáratánál a Godula kopár lapos hegyháta (573 méter), a melynek lábánál Cameral-Ellgoth gyógyhely fekszik. Keletről Niedek felől az Olsába egy tiszta vizű hegyi patakocska ömlik a szép Gluchowa-völgyből, a mely a Laczka-hegy (835 méter) és a Cieslar (919 méter) között a nagy StoŸek (975 méter) kúpjai tűnnek föl, a melynek nyugat felé terjeszkedő nyúlványa a füvészeti szempontból nevezetes Tul-hegy. Az óriási Czantory-hegyhát, a „kelet-sziléziai Rigi”, uralkodik a Visztula és Olsa völgyei fölött s a legelragadóbb kilátást nyújtja a tescheni vidékre s ennek hegyek körítette hátterén túl egész az éles körvonalú Tátra-csúcsokig.

A Czantory hegy és a körötte lévő hegyek havasi legelőin (az ú. n. „szállások”-on) alkalmunk van a lengyel hegyi pásztorokkal, a „goralok”-kal megismerkedni. Szegényes deszkakunyhójában, a „koliba”-ban tanyázik itt az edzett havasi pásztor az egész nyáron át, csak ritkán társalkodhatva mással, mint sötét gyapjas juhaival, melyek az íratos fűvel bővelkedő legelőkön jó táplálékra találnak. A szálláson gyűjtött tejet, savót és sajtot a völgybe szállítják le, a hová végre az ősz zordon napjai magát a pásztort is leszállni késztik.

Térjünk azonban vissza az Olsa zöldelő völgyébe. Rövid útat téve, a Jablunkau alatti kies medenczébe érünk. Ez ódon épületeivel feltűnő városka, mely a goralok főhelyének tekinthető, 3.000 lakost számlál. Tágas ívben sorakoznak körötte a hegyek, csupán éjszaknyugatnak, Teschen felé nyílik egy völgyhasadék. A Beszkidek szívében vagyunk, melyeknek ide legközelebb eső öve a Jablunka-hegység nevet viseli. Két szép völgy találkozik Jablunkaunál: délnyugat felől a Lomna, kelet felől pedig az Istebna völgye tart erre, melyen át az Olsa felső szakasza folyik. E kettő közt a hosszú Mosty falun át vezet az országút a Jablunkaui hágóhoz (550 méter), s az országúttal egyközűleg halad a vaspálya, mely a hágó tetejének horpadása alatt 600 méternyi hosszú alagúton áthaladva, a túlsó oldali Magyarországba ereszkedik alá. A közeli kopár csúcson faragott kövekből épűlt sánczfalak húzódnak, melyeket a XVI. században a Magyarországba vivő országút védelmére emeltek. Korunkban ez erődítmények teljesen elvesztették katonai fontosságukat, s moh- és fűlepte omladékaik tanújele e hajdan sokat vívott hely alásülyedt nevezetességének. Ma már itt csak abban a szép vidékben gyönyörködünk, melyre a Jablunka-hágó nyújt kilátást. Érdekes a kelet felé álló, 839 méter magas Girowa, a Beszkidek boszorkány-hegye. Ennek hatalmas hátán állva szemlélte 1773-ban a felejthetetlen II. József császár a gyönyörű természeti képet. Mélységes csend honol a Lomna tág völgyében, melyen át az erdei út másik ezüstszalagként húzódik nyugatnak. Sem a gőzkocsi füttyje, sem a hámor kalapálása föl nem hat ide, hogy e paradicsomi magány némaságát háborítsa. Köröskörűl csak erdő, csupa erdő s közben-közben egy-egy idylli erdészlak, vagy a goraloknak a világ zajától messzire elvonúlt egy-egy fakunyhója az egész, a mit órákig tartó vándorlásunkban látunk. A köröttünk kéklő hegyek közűl megemlítjük a sötét Kozubowát erdős előhegyeivel, továbbá az Uplazt, a Polomot (1.067 méter) és a Ska³kát (928 méter). Figyelmünket leginkább a Kiczera-hegyhát csodálatos sziklaalakúlata köti le. Ritka jelenség ugyanis a kelet-sziléziai hegységben a csupasz kőzet ily kimeredése, a mely itt még feltűnőbb a körötte búján tenyésző bársonyos zöld pázsit miatt. A Lomna felső folyásától a Lacznów (823 méter) erdős nyergén át a morawkai völgybe s a Beszkidek fő gerincze hoszszában a „Fehér kereszt”-nél lévő híres kilátóponthoz érünk. De kár lenne azt hinni, hogy a Lomna regényes völgyében mindig ilyen néma csend és béke uralg. Néhanapján, mikor a hegyekben erős zivatar tombol, a különben csekély vizű patak hirtelen megárad s hídakat és pallókat elsodorva, mérföldekkel alább is pusztít.

Jablunkautól keletre mintegy 12 kilométer hosszúságban kanyarodik a felső Olsa-völgy a gácsországi határ felé. A folyó csillogó szalagja és az országút a nyílt fensíkon álló Istebna nevű goral faluhoz vezetnek. Innen Koniakaun át az országút átkel a sziléziai-galicziai határon s a túlsó oldalon a Sola-völgybe száll le. Jobb felől az Ochozdito (894 méter) messzire szerte néző csúcsa magaslik ki az erdős hegyek közűl, melyeknek gerinczei részint sziléziai, részint magyar, részben pedig gácsországi területen emelkednek. Az Ochozditón egyúttal az Olsa forrásánál állunk. Számos csermely szövődik itt az erdő titokzatos mélyén azon csillogó ezüstfonállá, melyhez valóságos gyöngysorként fűződnek az Olsa-völgy mentén oly sűrű egymásutánban következő szebbnél szebb tájképek.

Részlet a Baraniából: A Bia³ka (Fehér-Visztula). Russ Róberttől

A Czantory-hegy szellős ormáról kelet felé ellátunk a Visztula nyájasan hívogató völgyébe. Számos útas és nyaraló vendég talál az erdős hegyek koszorújában nyugvó csendes szép helyen testi-lelki üdűlést. A Visztula harántvölgye jellemző bepillantást enged a Visztula-hegyvidékhez tartozó Beszkid-lánczolat tájképi sajátszerűségeibe. E lánczolat számos elágazással húzódik a Karolówka-hegytől (930 méter) kiindúlva s körűlövezi a Visztula forrásvidékét. Az Olsa felé néző gerinczből emelkedik ki a Wielki StoŸek, a Cieslar és a Czantory csúcsa. Az éjszakkeleti fő ág, mely egészben a galicziai határ mentén húzódik, sokszorosan tagozott és szaggatott. Legjelesb csúcsai a hatalmas Barania (1.214 méter) és a Malinów (1.095 méter). Ebből indúl ki a Visztula-völgy keleti oldalán az a lánczolat, melyből a Malinka (809 méter), az Orlowa (766 méter) és a Rownica (883 méter) tetők emelkednek ki. A gyönyörű erdős hegyek jókora völgyében van a 4.000 lakosnál többet számláló nagy Weichsel falu, csoportokban álló majorságaival és a hegyeken szétszórt goral-kunyhóival. E falu határában futnak egybe a Visztulának távol eső szakadékokból eredő forrásai. E patakok közűl kettő, a Fekete- és a Fehér-Visztula, melyeket a Przys³up (1.021 méter) gerincze választ el egymástól, a völgy egyik leszebb pontján találkoznak a Czorny iskolánál, s ezek tekintendők a folyó tulajdonképeni forrásainak. Az első, a Czorna Wise³ka, a Barania déli lejtőjét borító őserdőben ered, a hol a kisded víz-ér gyökerek sűrű fonadéka közűl bugyog ki. A Fehér-Visztula pedig, a Bia³ka, mely szintén a Baraniáról jön, nedves, hűvös völgyön át siet s egyik mellékága sziklatuskók és meredek szirtfalak közt a Bia³ka-vízesést alkotja. Az erdős völgyhasadék, a melyen át a kristálytiszta hegyi patak folyik, meglep gyönyörű, bár nem nagyszabású, de rendkivűl bájos színezetű és hangúlatos tájrészleteivel. Sugár jegenye- és erdei-fenyűk meg terebélyes bükkök árnyékolják a vadonban fölfelé emelkedő útat. Szürke sziklafalakon buján virúló tenyészet környez mindenfelé. A mérhetetlen rengeteg ünnepies csöndjében haladó vándor elé itt-ott nyájas szigetek gyanánt bukkannak ki a fakoronák tengerét meg-megszakító derűs tisztások. Fehér füstfellegek árúlják el egy-egy ölfa-sánczolat mögött a szénégető-tanyát. Szénégetők és favágók e vadon egyedűli emberi lakói. Végre a távol háttérben föltűnik a Barania (1.214 méter) sötét, zömök hegytömege. Sűrű erdei-fenyvesek, iratos hegyi rétek, szálas erdei füvek, majd meg áfonya-bokrok és legyezős páfrányok közt járunk a Barania ősrengetegében. A hegy ormát fenyves borítja s így róla nem látni a távolba. Annál szebb a kilátás az innen délre emelkedő Karolówkáról. Az egész Kárpát-lánczolat előttünk áll a Lysa horától a Tátra merész fűrészes gerinczéig. Túlnan a Fekete-Visztula völgyében verőfényes hegyoldalon barátságos faházak lepnek meg bennünket. A Przys³upon álló főherczegi vadászkastély integet felénk, melynek környékén, kivált a morotvás helyekkel meg-megszakított őserdőben, szeret tanyázni a félénk fajd. A vadászkastélytól jó karban lévő s csekély lejtésű kocsiúton elég gyorsan érünk le az ember nem lakta vadonból a két forráspataknak a fő völgyben való találkozóhelyéhez. Az úttal egyközűen morajlik lefelé, szűk sziklamedrének kőtuskóin átszökdelve, a fiatalos elevenségű Fekete-Visztula patakja. Egy harmadik forráspatak, a Malinka, a Malinowska ska³a (1.150 méter) felől a galicziai határról érkezik s magába gyűjti a gyönyörű Malinka-völgy vízereit.

Vízesés a Fehér-Visztula völgyében. Russ Róberttől

Keskeny sziklakapun át hagyjuk el a Visztulával egynevű falut (Weichsel), s a széles hátú Czantory hegy alján Ustroñ községbe érünk, mely nemcsak vasipari termékei révén, de mint éghajlati és savóval gyógyító hely és jó hírnévnek örvend. Mint az itteni gyógyház latin chronogrammjából kitetszik, az 1802-ben alapított Ustroñ fürdőhely a legrégibb keleti Sziléziában. Valamivel alább kezdődik a dombvidék. Az egyes magánosan álló magaslatok, minők a 419 méternyi Helm és Teschen irányában az Ogrodzoni hegy, itt annál jobban szembe tűnnek. A Visztula mentén haladunk, mely egyre szélesedik és köves puszta helyeket közrefogó ágakra oszlik. Mindenfelé az árvizek pusztításainak nyomai látszanak. Említést érdemelnek ugyanitt a Visztula szabályozására készűlt költséges munkálatok, így a Merveldt rekesztő gátja. Nyílt völgyteknőben, a hová fölűl a pisztrángban bővelkedő Brennica öntözte Brenna-völgy torkollik, fekszik balra és lejebb a Visztula mellett Skotschau városka, néhai Sarkander János szülőhelye. Még alább a Wislitzi és Winogradi hegyek (Kêpa winogradska) között a Visztula a síkságra lép ki. Csak bal felől húzódik a Helmből kiindúlva Freistadt irányában egy körűlbelűl 300 méternyi hegyhát, az Olsa és a Visztula vízválasztója.

S ezzel a síkföldön vagyunk, melynek képét már az emberi munka alkotta meg. Évszázadok szorgalmának emlékét látjuk az Ochab körűli, mintegy 1.000 hektárt borító tórendszerben, melynek víztükrei közt a talajt czélszerűen fölhasználó számos árok tartja fönn a kapcsolatot. Az itt bőségben lévő vízerő igen sok malmot is hajt. Az érdekes állat- és növényvilágot tápláló tavak ugyan az idők folyamán tetemesen veszítettek kiterjedésükből. Még legnagyobbak a Visztula jobb partján, az Illownica mentén lévők. Napjainkban a hajdani tóterületek s utóbb mocsaras helyek nagyobb részének termékeny talaja czélszerű mezőgazdasági mívelés alatt áll. További részében a Visztula síkján mintaszerűen mívelt földek, gondosan öntözött rétek s közben nagyobb zárt erdőterületek is következnek. Ezek közt vannak elszórtan a kis parasztgazdáknak itt-ott még szalmafödelű kunyhói s mellettük a nagyobb majorok és szeszégetők. A síkot átszeldelő gátak, melyek éger- és tölgyfák soraival ültetvék be, nem igen engednek nagyobb távolba kilátást. Az Illownica és a Visztula között áll a falként meredő Schwarzwald, melyet az Oderberg felől Petrowitzon, Seibersdorfon és Pruchnán át Dzieditz felé tartó éjszaki vasút szel keresztűl.

Az erdőtömegtől keletre van az Ellgother Haide nevű lápos vidék, a hol lármás vízi szárnyasok ütnek állandó, vagy csak ideiglenes tanyát. Némely ritkább növények miatt is érdemes a gyűjtőnek e tájakra ellátogatni. Schwarzwassernál a Visztula keletnek kanyarodik, s vize innentől kezdve a Biala torkolatáig Poroszország felé az osztrák birodalmi határt jelöli. A Schwarzwaldtól nyugatra a chybyi nagy czukorgyár hórihorgas kéménye áll messzire ellátszó tájékoztató gyanánt. Mielőtt a Visztula Dzieditznél a sziléziai földet elhagyja, az Illownica és a Lobnitz, meg a Biala galicziai határfolyócskájának vizeivel gyarapszik. Mentűl közelebb kerűlünk a bielitzi vidékhez, annál dombosabbá válik a táj. A dombok már Skotschaunál kezdődnek a Winogradi hegyekkel (317 méter) és keletnek a Rostropitzi, Riegersdorfi és Czechowitzi magaslatokban folytatódnak.

Részlet a Baraniából: Czerwony usyp. Russ Róberttől

A skotschaui-bielitzi országútról a legszebb körűltekintés kinálkozik éjszakon a falvakkal és tanyákkal telehintett dombokra, délen pedig a Beszkidekre, kivált a közeli Bielitzi hegyekre. Grodziec kastélya hegyes oromtetejű erkélytornyaival, nemkülönben az illatos fenyvesek szélén álló Ernsdorf gyógyhely számos villája szép részletekkel tarkítja e tájképet. Lobnitztól és Alexanderfeldtől keletre Bielitz füstös gyárkerületéhez közeledünk, melyet a Biala folyócska választ el galicziai részen lévő ikervárosától, Bialától. A kőszénporos útak és a számos posztógyár egyhangú épületeinek komor szürkeségével jól eső ellentétben csak a pályaudvar közelében lévő új városrész csinosabb házai állanak. A legközelebbi környék falvai sűrű lakosságú német gyarmattelepet alkotnak e lengyel vidéken. Kiváló említést érdemel Alt-Bielitz falva ősrégi templomával, mely alighanem a legelső sziléziai egyházak egyike s úgy a történetbúvár, mint a műbarát figyelmét fölkeltheti. Bielitz e szerint legalább szép környékével nyújt kárpótlást magának a városnak oly természetű árnyoldalaiért, a minők a magas fejlettségű ipartelepeknek kikerűlhetetlen járúlékai. Alig egy órával a várostól délre mér erdőillat és hűs árnyék üdíti föl az útast. A „Zigeunerwald” borítja itt a közeli hegyek lábát, a hová a városnak enyhűlést kereső lakói szívesen rándúlnak ki. Kedves kirándúlóhely a felső Bialának mintegy 5 kilométer hosszú medenczéje, a szép Bystray-völgy is, hol könnyen járható árnyékos erdei útakon jutunk föl e hegyeknek legmagasb, az egész vidék fölött uralkodó csúcsára, a hatalmas Klimczokra (1.119 méter) és a Kamitzi fensíkra (954 méter), melyekről minden irányban a legszebb kilátás nyílik. A csúcs alatt egy védett horpadásban a galicziai oldalon áll a hegymászók előtt ismeretes Klementina-kunyhó.

A Bielitzihegyek csoportja a Visztula vidékéhez tartozik. A galicziai határ mentén álló főgerinczből e hegység nyúlványai a Brennica, Lobnitz és Biela vagy Bia³ka folyócskák közt húzódnak az előttük elterűlő országrészbe. E hegység kiválóbb csúcsai még a Ska³ka (1.150 méter, a Stolow (1.035 méter), a Nagy- (872 méter) és a Kis-Cisowa (831 méter), a Kamnitzi fensík (954 méter) és a Bystray-völgy déli részén a Klimczokból kiágazó galicziai Magura (1.095 méter) meg a Skrzyczny (1.250 méter). A sűrű erdő borította völgyek között a komoly szépségű Lujza-völgyé az elsőség. A messzire kitekintő hegycsúcsok könnyű járhatóságának köszönhető, hogy a Bielitzi hegység évről-évre mind nagyobb látogatottságnak örvend.

Sok tekintetben hasonlít e most áttekintett vidékhez a Tescheni kerületnek a morva őrgrófsággal határos azon része, melyet az Ostravica és ennek jobboldali mellékfolyói szelnek át. Mind a két tájékot a Beszkidek legnevezetesb lánczai zárják el dél felől: a Visztula vidékét a fenyvesek sötétjével borított Barania, az Ostravicáét pedig a mondában és dalban ünnepelt „kopasz hegy”, a Lysa hora, keleti Sziléziának e komor őrhegye. Gyepes orma nemcsak a köréje csoportosúlt hegyek és elődombok fölött uralkodik, hanem messzire kitekint, városokon és falvakon túl el egész az ország szívéig. A Lysa hatalmas hegytömege a Sulov hármas határhegyéből ágazik ki éjszaknyugatra s a Mohelnica-patak a Lysa hora (1.325 méter) és a Travny (1.201 méter) csoportjára tagolja. Hozzá csatlakozik keleten az a hegyláncz, mely a kis Polombergből indúl ki és a Jaworowyval az Olsa-völgyet érinti. Nyugat felé a hasonló magasságú morva hegyek sorakoznak, mindenek előtt a sűrű erdővel borított Smok (1.282 méter). A Lysa széles alapon emelkedő óriási tömege a körötte álló hegyekkel együtt fínom szemcsés homokkőből képződött, melynek alakúlata kivált az Ellgoth melletti Godula-hegy bányáiban ismerszik föl szépen. A Lysából sugáralakúlag kiágazó, változatos alakú gerinczek igen megkönnyítik a fő csúcs megmászását, a melyen az Albrecht főherczegről nevezett menedékház áll. Ajánlatos kiindúló pont ide a friedlandi völgynyílás, a hegy tövében álló kis morva határváros környéke. A széles Satina-völgy gyönyörű útján mintegy három óráig részben erdőn, részben legelőűl szolgáló tisztásokon haladunk föl a Lysa kopasz csúcsára. Köröttünk a hegyvilág néma csöndje, melybe csak olykor csattan bele a harkály kopácsolása vagy élesen rikácsoló hangja. Útunkban még megcsodáljuk a zúgó Satina-esést és az András-szikla festői kőtuskóit, melyek közt Ondrasch rablóvezérnek, a sziléziai Rinaldónak rejtekhelyei valának, míg 1715-ben „a Lysa ura” vakmerő zsiványéletét dicstelenűl be nem fejezte. A kígyódzó ösvény utolsó kanyarúlatai után néma bámúlatba merűlt szemeink elé tárúlnak a magyar, morva és sziléziai Kárpátok vidékei, a Gesenke kéklő lánczai, a dús termésű sziléziai és a lengyel síkság kellemmel párosúlt fenségű képei. Száz meg száz hegycsúcs sorakozik véget nem érő lánczolatokban a ködbe vesző távolságig, a hová már a messzelátó cső ereje sem bír elhatolni. Az óriási hegy lejtőit gyönyörű erdők borítják, melyekből zsilipes úsztató-csatornákon szállítják le a völgybe a rengeteg értékű fát. A déli oldalon lévő vadregényes Reèica-völgyben komor méltóságú őserdő borong. Itt a Lysa-erdők királya, a nemes szarvas osztozik a merész kőszáli sassal az uralomban. A szálerdő sötét zöldjét kellemesen tarkítják a tarka virágdíszben pompázó hegyi rétek. Málna- és szeder-, vörös és fekete áfonya-bokrok s az erdei gyom sokféle fajtája buja tenyészettel siet benőni a tarvágások útján keletkező tisztásokat. S ne feledjük végűl a Beszkidek havasi pásztorainak iratos legelőkön álló egyszerű majorságait, kezdetleges juhász-kunyhóit se megemlíteni.

Lysa hora. Russ Róberttől

A Lysa és a Travny vidékén három kies és sűrűn lakott völgy húzódik: a Moravka, a Mohelnica és az Ostravica völgye. Ha ezek patakjai mentén a hegységbe fölfelé megyünk, a Beszkidek már említett hármas határhegyére, a zömök Sulovra (943 méter) jutunk. Itt fönn, a hegyhát nyergén néhány kunyhó mellett a Weisses Kreuz nevű fakereszt áll, s körötte paradicsomi vidék terűl, a melynek fönséges szépsége páratlan és tescheni hegységben. A Weisses Kreuz a határos völgyek útjainak találkozó pontja. Visszafelé az Ostravica völgyében lévő Althammerbe megyünk. Az Ostravica mintegy 20 kilométernyi útján jobbról a Reèicával, balról pedig a Mazakkal gyarapodik, megkerűli a Lysa nyugati lejtőit és Friedlandnál széles völgymedenczébe lép. Néhány kilométerrel alább Friedek táján vagyunk. A malenovitzi völgy fölött jobbra a messzire ellátszó borovai templomocska köszöntget, a Mohelnica és a Moravka egyesűlt völgyein túl pedig az erdős Prašiva hegy. A hol a Moravka völgye szélesen nyílik a friedeki dombok felé, két erdős magaslat közötti nyergen áll a skalitzi templom, mely a róla szóló mende-monda szerint elsülyed, ha egyszer zsúfolásig megtelik emberrel.

A szilaj Ostravica széles, lapos mederben roppant nagy mennyiségű törmeléket görget alá, mint a Kárpátok vidékének legtöbb folyója. Előttünk Friedek tornyai magaslanak, testvéri üdvözletet intve Mistek, a szomszédos morva városka felé. Egy sziklás dombon tekintélyes kastély ölnyi vastagságú falai állanak, mögötte pedig a várostól éjszakra egy kéttornyú búcsújáró templom, melynek Mária-képéhez ezrek meg ezrek zarándokolnak a Boldogasszony ünnepein. Friedek élénk gyapotipar székhelye, a mely a város és környéke szegényebb lakosságának fő keresetforrása. Friedek közelében említendők Baška és Karlshütte kiváló kohói. A gőz korának fölviradta előtt Friedek városának, mely a morva-gácsországi kereskedelmi útvonal mentén fekszik, nevezetesb szerepe volt. A keleti Sziléziát átszelő s városait egybekötő vasút megnyílta óta azonban, a mely által Friedek is belé kerűlt ez új közlekedési hálózatba, minden téren ismét kedvezőbb fordúlat mutatkozik.

Friedektől éjszakra a folyó, az országút és a vaspálya Polnisch-Ostraunak szénben dús dombvidéke felé tart. E hely Szilézia történelmének régibb korában Lengyelország felé néző határerősség volt, két emberöltő óta azonban teljesen megváltozott a hajdani képe. A mélységben rejlő szén óriási értékével arányosak a morva és sziléziai földön álló bányaépítkezések. Polnisch-Ostrau a közeli Mährisch-Ostrau és Vitkovitz vasgyárai a monarchiában páratlan ipartelepet alkotnak. Igaz, hogy e környék közgazdasági hírre emelkedése miatt sokat vesztett egykori természeti szépségéből. Mert a sok ezer munkás népnek egyforma házikókból sorakozó telepei, a kormos gép- és aknaházak, a pernyét szóró füstfelhők s mindezek fölött esetleg még egy-egy borús napszürke, ködös égboltja ugyancsak elriasztják innen a szépre áhítozó vándort, a ki az ilyen józan környezetben aligha érezheti jól magát.

Polnisch-Ostrau mellett a troppaui út hullámos területen halad Teschen felé. Csinos falvak és szép kilátópontok hosszabb sora következik az úton, a mely a legélvezetesebbek egyike a keleti dombvidéken. A szép fasorokkal ékes Schönhofon, majd Schumbargon és Tierlitzkón át megyünk. Nem messzire a gyönyörű magaslaton pompásan álló kosteleci templomocskától balra a freistädti síkot, jobbra pedig a sziléziai Kárpátoknak mélyen Magyarországba hajló ívét látjuk. Az előtéren a Grodziczi hegy (424 méter) köti le figyelmünket, a mely fehér, likacsos homokkőből álló tömegének geologiai alakúlatával nevezetes fölvilágosítást nyújt az itteni hegység amaz időtlen idők előtti keletkezéséről, a mikor a mesozói korszak kietlen „Kárpáti tengere” hullámzott e vidék fölött. Még egy meredek dombhát következik, s ez után meglepetve állunk meg a Mostyi magaslat temetői kápolnája előtt, hogy még egy búcsúzó pillantást vessünk az elénk tárúlt kedves tájképek koszorújára. Alattunk a kies Grabina-erdőcske faormai bólogatnak, mögöttük a soktornyú Teschen tetői csillámlanak zöldelő dombok hullámaitól övezve, a melyek lábánál kecsesen kígyódzik a folyó ezüstfényű szalagja. Messzibb az Olsa völgye rejtőzik nyájas hegyoldalak között. Vajha e hegyek ormai mindenkor virúlva, dús áldásnak örvendve látnák e szép kis országot!

Részlet Karlsbrunnból. Russ Róberttől