Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Képzőművészet.

Képzőművészet.

Részlet a kremsieri nagy teremből. Bernt Rudolftól

Építés és szobrászát. Prokop Ágosttól, fordította Pasteiner Gyula

Morvaországban sokféle, gyakran tartós akadályok és viszontagságok állották útját a művészet zavartalan és egyenletes fejlődésének. Az a körülmény, hogy e későbbi őrgrófság azelőtt több fejedelemségre oszlott, állandó viszálykodás kútfeje volt; azon kivűl kevés ország volt oly sok belső zavar színhelye, a mihez külellenségek betörései és a háborúk borzalmai járúltak. Ilyen állapotok közt hosszú ideig lehetetlen volt a művészet fejlődése. A krónikák szerint Szent Kelemen tiszteletére kápolnát építettek mindazokon a helyeken, a hol Czirill és Method szláv apostolok e vértanú holttestével megfordúltak. E kápolnák legtöbbje bizonyára fából épűlt. Azonban a byzanci hatás, mely akkor érvényre jutott, nem bírt mélyebb gyökeret verni; mivel Morvaország nem sokára ezután egészen a magyarok zsákmányává lett úgy, hogy majdnem száz évig még a neve sem volt meg. Csak Ottó császárnak a Lech mezőn vívott győzelme (955) után szabadítá föl Boleslav cseh fejedelem az országot a magyarok uralma alól. Azután, 1026-tól fogva a Pøemysl családhoz volt kötve az ország sorsa, míg a család ki nem halt és majd Csehország fejedelmeinek, vagy királyainak kormánya alatt állt, majd fejedelemségekre oszlott; később őrgrófsággá emeltetvén, a Pøemysl családdal rokon uralkodók alá kerűlt; a politikában jobbára Csehország sorsában osztozott, a művészetben azonban nem sokára megvált Csehországtól és majd éjszaki, majd meg délvidéki hatás alá kerűlt.

A román művészet idejéből a világi építészetnek csak igen kevés maradványai vannak; ilyenek azok a kerek tornyok, melyek közűl a legrégiebbek az egy-egy vidék összes rokon törzsei fölött uralkodó nemzetségfő (župan) székhelyeűl szolgált hajdani župansági, vagy megyei várak részei voltak. E kerek tornyok közűl a legtöbbet utóbb átalakították, miért is nem mindig ismerhetők föl. Ilyenek Pernstein és Eichhorn várak. Buchlau várhoz ily módon utóbb három másik tornyot építettek, a melyek négyszögűek. Eulenburg várnak régi kerek tornya és kerítő falának egy része még fönnáll; Nikolsburg kastély épületeinek tömegéből egy pompás öregtorony emelkedik ki; Drahanovitz várnak késő románkori szép négyszögű tornya még épségben van. Alttitschein, Altboskovitz, Altcimburg, Neucimburg, Helfenstein, Hochwald, Zornstein, Zuberstein régi hatalmas híres várak romokban hevernek.

A szláv váraknak a kerítő falon belül külön álló öregtorony volt a fő részük. Elrendezésre nézve különbözik tőlük a német vár, a milyen a bevándorolt németek elhatalmasodásával mind több-több épűlt, úgy, hogy a szláv várak egészen eltünedeztek. A német várak több, egymással kapcsolatos építményből állottak, melyek a várudvart körűlzárták; faluk többnyire a vár falául is szolgált; a várnak legmagasabb és egyszersmind legnehezebben megközelíthető pontján emelkedett az öregtorony. E várak ilyetén elrendezésüknél fogva kevésbbé tágasak, de építményeiknél fogva kényelmesebbek, erősebbek voltak és nagyobb ellenálló képességgel is bírtak, mint a szláv várak, melyeket utóbb jobbára átalakítottak. Az ez időbeli német várak maradványai is ritkák. Közéjük tartozik Olmütz régi fejedelmi vára, melyet a XV. században a székesegyházi keresztfolyosó építésekor falaztak el és melynek maradványait Biefel érseki mérnök 1868-ban véletlenűl fedezte föl.

Ez alkalommal két, egymással derékszögben találkozó fal kerűlt elő, melyeknek részint két, részint három osztályú, szám szerint összesen tíz ablakuk volt. A termek nagysága és az ablakok gazdagsága és szépsége után ítélve az olmützi fejedelmi székhely a román korszak leghatalmasabb és legszebb várai közé tartozott, sőt pompára és szépségre nézve fölűlmúlja a legtöbb német herczegi és császári várlakot. E várat vagy Ottó morva herczeg építtette, a ki Morvaországnak a 1182-ben Rötszakállú Frigyes által kinevezett első őrgrófja volt, vagy pedig a pompakedvelő Vladislav Henrik őrgróf, a ki I. Pøemysl Ottokár öcscse volt és 1222-ben halt meg.

Részletek az olmützi régi herczegi várból. Bernt Rudolftól

A román korszakbeli templomok eleinte csekély terjedelmű, jobbára kerek és boltozott épületek voltak, melyekhez az oltár számára félkörű apsis csatlakozott. Ilyen példáúl Frain helység temploma. E minta szerint épültek a XII. századig még a plebánia-templomok is. Ilyenféle és még hozzá fölötte érdekes építmény Znaimban az úgy nevezett Pogánytemplom, mely a régi herczegi vár kápolnája volt; znaimi Luitpold herczeg és neje, Itha, Szent Lipót nővére 1106-ban építtették és a ma is meglevő képekkel gazdagon díszítették.

Morvaországban gyérebben fordúl elő a templomoknak ama korban divatozott másik formája, mely négyzetes középső, és oldalaihoz épített félkörű vagy négyszögű mellékrészekből állott. Az 1130-ban épűlt reznovitzi templom azonban jellemző képviselője az e fajta építményeknek. E templom középső négyzetes része emeletnyi magasságban nyolczszögbe megy át, melynek mindegyik oldalán páros ablak van és mely fölűl nyolczszögű falazott sisakkal vagy tetővel végződik; a négyzet három oldalához egy-egy félkörű fülke csatlakozik, negyedik oldalához pedig utólag egy hajót építettek. Később hosszanti elrendezésű templomok divatoztak, a melyeknek nyugati homlokzata előtt ennél valamivel keskenyebb torony emelkedett, s pedig úgy, hogy a torony alja többnyire előcsarnokúl szolgált; a toronyhoz csatlakozó hajó eleinte négyzetes, utóbb négyszögű volt, kelet felől pedig félkörű oltárhelylyel záródott. Számos ilyetén elrendezésű falusi templom maradt fönn, példáúl Moštištben, Lukovanban, stb. Nagyobb plebánia- és kolostortemplomok belsejét oszloprendekkel két-három hajóra osztották, a három hajónak középsőjét pedig az ó-keresztény bazilika mintája szerint jóval magasabbra építették. Az olmützi herczegi székhelyen Ottó által 1109-ben, továbbá a brünni székhelyen Konrád által 1053-tól 1093-ig épített kora román építésű terjedelmes templomok alapfalait nem régiben fölásták és ekként megállapították azoknak alakját és nagyságát. A Hulleinban levő templomnak díszes kapuja későbbi időből való.

Mint más országokban, Morvaországban is csakhamar kiváló gondot fordítottak a kolostorok építésére. A XI. században Raigernben keletkezett az első kolostor. Ezt követték az Olmütz melletti Hradischban, Trebitschben, Kanitzban, a Znaim melletti Bruckban, Velehradban, Kumrovitzban, a Brünn melletti Obrovitzban, Daubravnikban és még több helyen épűlt kolostorok. A huszita viharok alatt valamennyi többé-kevésbbé, nehány pedig teljesen elpusztúlt. A trebitschi kolostor elrendezése még fölismerhető, a brucki szentélyének és két sekrestyéjének falai még fönnállanak; a velehradi 1681-ben leégett; szentélyének külseje azonban megőrizte 1202-ki évi állapotát; 1891-ben a fal vakolata alól előkerűlt a régi keresztfolyosó román kapuja, a miből következtetni lehet az épület egykori egész mivoltára. E kolostort a már említett Vladislav őrgróf, I. Pøemysl Ottokár király öcscse alapította.

A znaimi Pogánytemplom és falfestményeinek egy részlete. Bernt Rudolftól

E korszaknak több tekintetben egyik legnevezetesebb építészeti alkotása a tíšnovitzi kolostor, melyet Constantia királyné, Ottokár özvegye, 1233-ban alapított és a melyet 1250-ben fejeztek be. Nem román, hanem átmeneti építmény. Rendkivűl gazdagon díszített, pompás kapuja azonban, a melyre még visszatérünk, híven ragaszkodik a román építészet hagyományaihoz. A trebitschi kolostortemplom az átmeneti építészetnek második kiváló emléke. Régebbi alapfalakon épűlt; figyelemre méltó egy felől szerkezeténél, más felől előcsarnokának szobrászati díszénél; árkádos és eredeti módon boltozott szentélyénél fogva. E két kivételes jelességű alkotáson kivűl több átmeneti építmény nem is keletkezett, mivel I. Venczel és II. Ottokár királyok alatt, kik szenvedélyes építkezők voltak és a német gyarmatosítást előmozdították, az országban meghonosított új szerzetek révén általánosan elterjedt a már teljesen kifejlett kora csúcsíves építési rendszer; 1210 és 1230 között ugyanis Ferencz-rendiek; minoriták, Domonkos-rendiek, Ágoston-rendiek telepűltek le, és Brünnben, Iglauban, Olmützben, Schönbergben, Znaimban kolostorokat építettek. Vladislav őrgróf alatt, a kinek áldásos uralma tartós békét és általános jóllétet hozott az országra, továbbá I. Ottokár uralkodása idejében is számos templom keletkezett; azonban I. Venczel és II. Ottokár alatt még sokkal élénkebbé vált az építő tevékenység.

Morvaország legrégibb kora csúcsíves építményei: Iglauban az egykori Domonkos-rendi templom, aztán a minoriták temploma, végűl a Szent Jakab templom, mely 1230 és 1243 közt épűlt és egyszersmind a legelső csarnoktemplom az országban. Valószínű, hogy ez időtájban építették újjá a brünni román székesegyházat; erre vall a hajó falának alsó része, melynek befalazott ablakai vannak. A fölsorolt templomokat fölűlmúlja a lodenitzi szép templom, a melynek tornyát azonkivűl két szépen boltozott, eredeti alkotású csarnok díszíti. Nagyobb számúak a kora csúcsíves, egyhajós, kisebb templomok. Ilyenek Velehradban az úgy nevezett Cyrilka, Schlapanitzban a templom szentélye, stb. Szép számmal maradtak fönn terjedelmesebb kéthajós templomok is, melyek kivétel nélkűl Csehország határszélén vannak és annak hoszszában tovább is találhatók. A Wolfranitzban, Böhmisch-Rudolecban, Sitzgrasban, Bidherschben, Lipolcban levő kéthajós templomoknak két-két, a biteschi, a saari Szent Prokop, a teltschi Szent Jakab templomnak pedig három-három pillérje van. Az akkori városi plebánia-templomok többnyire háromhajósak; a korábbiak középhajója magasabb, a későbbieknek mind a három hajójuk egyenlő magas; tornyuk vagy oldalt, vagy a nyugati homlokzat előtt áll; helylyel-közzel találkoznak két tornyúak is; a középhajó többnyire hosszabb és sokszögű záradékú, az oldalhajók egyenesen, néha sokszögűen záródnak. Az olmützi székesegyháznak 1265 és 1275 között épűlt hajója, mely többszöri újjáépítés után is elég jó állapotban van, a legszebb effajta templom; mind a három hajója egyenlő magas; oldalhajói szokatlanúl keskenyek, a mi onnan származik, hogy a régi román székesegyház tornyait és alapfalait megtartották, tehát azoknak a méretéhez kellett szabni az újabb építményt.

A király-kolostor Brünn mellett. Weber Antaltól

A luxenburgi háznak most következő uralma alatt rendkivűl föllendűlt az építkezés; a pompakedvelő és szenvedélyes építkező család mindig melegen érdeklődött az építészet iránt. János király az építkezésre vonatkozólag számos rendeletet bocsátott ki; maga is sok és hatalmas építményt emelt az országban. 1312-ben Brünnben nejével együtt alapítá a Domonkos-rendi apáczák egykori kolostorát; más felől pedig Erzsébet királynénak, II. Venczel özvegyének segédkezett az altbrünni cisterci apáczakolostor építésénél. Az ő idejébe esik a brünni székesegyház fő szentélyének építése, a mely anyagra és munkára nézve hasonlít az alt-brünni templomhoz. Még nagyobb fontosságú János művészetkedvelő fiának, IV. Károly császárnak uralkodása, a ki, mint morva őrgróf, tizenhat éves korában Csehországban is helytartó volt. Számos és nagyszerű épületet emelt, melyekhez a mestereket Avignonból és Schwäbisch-Gmündből hívatta. Az ő példája után a nemesség, a papság és a városok is kiválóbb egyházi és világi építményeket emeltek. Testvére és Morvaországban utódja, János Henrik őrgróf szintén nagy kedvelője volt a művészetnek és az építkezésnek; 1350 körűl megnagyobbítá Brünnt; 1353-ban a pompás Tamás-kolostort építé a városon kivűl, a minél augsburgi Tamás mesternek, a párisi Sorbonne tanárának tanácsa szerint járt el; 1358-ban a vadászkastélyúl szolgáló neuhäuseli kettős várat építteté; ugyanő kezdette meg Stramberg erőd építését. Szintén az ő idejében, vagy talán már Károly alatt épűlt Brünnben az egykori királyi ház, mely a Brünnt meglátogató fejedelmek szállóhelye volt.

Unokaöcscse és utódja, Jodok őrgróf (1375–1411) alatt nem kevésbbé élénk volt az építkezés a városi körökben is. Az ő hozzájárúlásával Olmütz város polgárai kibővítették a városházat, mely II. Pøemysl Ottokár alatt 1261-ben épűlt; az üzleti helyiségek számát megszaporították, utóbb a városháza szép erkélyét építették. Alatta és segédkezése mellett fogtak a brünni Szent Jakab templom átépítéséhez; valószínű, hogy gmündi Henriknek, Parler Péter unokaöcscsének Jodok udvarához való meghivatásával (1385) kapcsolatban van a templom szentélyének pompás körfolyosója, melyben a tengelyen álló pillér a gmündi iskolára, jelesűl Parler Péter iskolájára mutat. Ugyanez a gmündi Henrik utóbb Jodok ajánlatára Milanóba Giovanni Galeazzo Visconti udvarához kerűlt, a hol 1388-tól 1392-ig foglalatoskodott és elkészíté a milanói székesegyház tervrajzait. Jodok őrgróf építteté Malenowitz várat és befejezé Stramberg várat.

A brünni Szent Jakab templom belseje. Charlemont Húgótól

A luxemburgi ház által megkezdett számos építmény közűl különösen a Brünn melletti király-kolostor temploma érdemel említést, melyet 1323-ban kezdtek meg; a csehországi legrégibb téglaépítménynél, a königgrätzi Szent Lélek templomnál (1303–1311) nem sokkal későbben épűlt, és úgy ezt, mint amazt is a királyi család alapítá. A Brünn melletti király-kolostoron, nem tekintve a husziták pusztítása utáni újjáépítését, két építési korszakot és két mester művészetét lehet megkülönböztetni. Az első korszakból valók azok a részek, melyek a faragott kőnek majdnem teljes mellőzésével tisztán téglából építvék, s melyek a königgrätzi templomra és valamely a téglaépítésben járatos éjszaknémet mesterre mutatnak; a kereszthajó délnyugati részének egyaránt eredeti és festői megalkotása arról tanúskodik, hogy a mester a gyarlóbb építő anyaggal és csekélyebb eszközökkel mily nagy hatást volt képes elérni. A második korszakból valók: a szentélynek lóherlevél-alakú elrendezése, a mely mintegy második kereszthajót alkot; továbbá a templomnak egész keleti és délnyugati része. Emezek a marburgi templomhoz, a kölni Mária-templomhoz (am Capitol), vagy a francziaországi hasonló elrendezésű templomokhoz hasonlítanak. Számos részlet ismét a délnémet építő műhelyre vall, névszerint a faragott kő és a tégla alkalmazásának módja, továbbá az ablakok szép geometriai díszei, a melyek közt legkiválóbb a fő kapu fölötti kerek ablak.

E helyütt szólanunk kell még egyszer a brünni Szent Jakab templomról, mely Morvaországban a legnagyobb, legszebb, legjobb állapotban levő és legegységesebb alkatú csúcsíves építmény, noha befejezése 1511-ig, sőt azontúl is elhúzódott. Háromhajós csarnoktemplom ez; folyosóval övezett, merész szerkezetű szentélye sokszöggel záródik és a sokszög mindegyik oldalán két-két hatalmas ablak van. Kapcsolatban megemlítjük az olmützi Móricz-templomot, mely koránt sem oly pompás és merész, mint az előbbi; építésének története azonban hasonlít amazéhoz, a mennyiben 1483-ban fejezték be. További emlékek: a daubravniki csarnoktemplom, melynek keletkezése szintén ebbe az időbe esik; tisztán pernsteini márványból épűlt; pillérei szépen tagoltak; a znaimi Miklós-templomnak, mely 1338-ban kezdett épülni, három hajóját oszlopok választják el; végűl a boskovitzi plebánia-templom. A romokban heverő kanitzi kolostor-templom is a luxemburgi ház idejéből való; szép arányú, gazdag, díszes előállítású volt; a kolostornak pusztúló keresztfolyosója szintén igen érdekes.

Említésre méltók még az ellenséges betörések ellen a lakosság védelmére szolgáló megerősített falusi templomok, vagyis a bástyákkal, tornyokkal, földalatti folyosókkal védett erőd-templomok, a milyenek Znaimban a Venczel-templom, továbbá Gross-Bitesch, Gurdau, Saitz helységek templomai.

Említésre méltók továbbá a hegyi vidékeken ma is szép számban levő fa templomok; népies, ősrégi építési módjuk az egykor általánosan és egyedűl divatozott fa építményből származik, mely e templomokban érte el technikai és formai fejlettségének tetőpontját. Fa templomok a renaissance művészet idejében, sőt a XVIII. században is épültek; hajójuk jobbára hosszanti; valamivel keskenyebb szentélyük és a hosszanti tengely. mentén emelkedő s kúpalakú tetővel födött egy tornyuk van. A hajó födelének széles eresze födi a templom körűl futó tornáczot, mely egyik jellemző sajátsága ez építményeknek; a templom telkét, vagy a temetőt szép ajtóval ellátott fa kerítés övezi. Seitendorf helységben van a legrégibb (1488) ilynemű ismert templom, melyet azelőtt vallásos tárgyú festészeti ábrázolások borítottak; legújabbak a karlovitzi középponti elrendezésű (1752) és a huslenkyi (1786) templom.

A hotzendorfi csúcsíves fa templom. Charlemont Húgótól

Általában azt látjuk, hogy Morvaországban a csúcsíves építészet idejében, kivált a luxemburgi ház uralkodása alatt sok és nem csekély nagyságú templom keletkezett, a melyeknek nagyobb része azonban idővel vagy újjá épűlt és átalakúlt, vagy pedig csak romjaiban maradt fönn. A luxemburgi uralkodók pompaszeretetéhez képest az általuk alapított, vagy az uralkodásuk alatt épűlt templomok nagyok, merész szerkesztésűek, szép formájúak és gazdag készületűek. A pompás hatásnak, az újnak és az eredetinek mohó keresése tekintetében ez építmények túltesznek a németországi egykorú épületeken; de egyben-másban csakhamar elernyedtség mutatkozik rajtuk, s ezzel siettetik a csúcsíves rendszer hanyatlását, a mi Németországban későbben és pedig csak a XIV. század vége felé lett általánosabbá.

A csúcsíves korszakbeli világi építeszetnek is szép emlékei vannak Morvaországban. Kunstat váron, melyet 1250 körűl kunstati Chuno (Kuno) épített, az 1680-ik évbeli átalakítások daczára a csúcsíves boltozatú helyiségeken kivűl az elrendezésben is világosan fölismerhető az eredeti építmény. Nikolsburg várkastélyt a XV. században a franczia bástyarendszer szerint egészen átalakították; de ma is fönn van benne a kápolna, melyet 1380-ban Gazdag János fivérei és Liechtenstein György építettek; 1600-ban, majd 1680-ban ismét átalakították; mindazáltal megmaradtak a XV. században épűlt félkörű toronyszerű bástyáknak és a köztük volt falaknak a nyomai.

Permstein vár. Charlemont Húgótól

IV. Károly példájára, a ki Csehországban a királyi palotát, továbbá Karlstein, Karlsberg, s még nehány várkastélyt építteté, továbbá János Henrik és Jodok őrgrófok morvaországi építkezéseinek hatása alatt Morvaország gazdag nemessége is részint újabb várakat épített, részint a régieket nagyobbítá és várkastélyokká alakította át. Ilyenek: Kravaøe, Pernstein, Boskovitz, Lomnitz, Liechtenstein, Cymburg, Lipa, Zierotin, stb. várkastélyok. A tisztán koczkakövekből és egységes elrendezés szerint épűlt Boskovitz vár, sajnos, romokban hever; azonban ez állapotában is nagy hatású úgy terjedelménél, mint egységes voltánál és gazdag készületénél fogva. Buchlau várnak hajdan három különálló négyszögű tornya volt, melyek a XIII. század közepén vagy végén épűlt nagy vár keretébe vonattak; a XIV. században átalakították, a XV. században, 1470 és 1490 között kunstati Kuna, Podebrad király rokona, nagy termeket épített belé, melyeket utóbb fejezett be s bordákkal és záró kövekkel díszített; Cymburg Ádám (1495) fejezett be s bordákkal és záró kövekkel díszített; a korai renaissance idejében nagy, egyosztályú, részint beléépített, részint szabadon levő lépcsőt, majd negyedik lépcsőt és újabb szárnyakat csatoltak hozzá. Buchlau egyike az ország legnagyobb és legjobb állapotban levő várainak.

Buchlau váron túltesz Pernstein vár, mely általában is a legnagyobb és legszebb várak egyike. Sokszor átalakították, sokszor bővítették, többek közt egy igen szép kora renaissance épülettel; mai állapotában harminczkét erkélye, számos nyitott folyosója van; belsejének java része egészen új; hatalmas külseje tiszteletet parancsoló. Bástyafalai, tornyai, sánczárkai, egyszerű előudvarai egészen épek és mint Buchlau, Eulenburg, Busau, stb. várak, hű képe a középkori várépítésnek, a hatalmas urak, Morvaország régi bárói életmódjának. A Pernstein nemzetség a legtekintélyesebbek és leggazdagabbak közé tartozott az országban; Pernstein vár a renaissance idejében gyűjteményeinél s gazdag könyvtáránál fogva a muzsák igazi tanyája volt, a hol minden tudós és minden művész egyenlően hathatós támogatásban részesűlt.

Érdekes várak még: a Wildenberg családbeli Buzo által 1334-ben épített és Postupic és Haugwicz által kibővített Busau vár, melyben még megvan a régi lovagterem; míg egy későbben épűlt terme már romokban hever, a melyet azonban Jenő főherczeg eredeti alakjában helyreállíttatni készűl. Eulenburg (Sovinec) várba, mely 1620 óta a német lovagrend tulajdona, hét kapu vezet; ámbár sokféle átalakításon ment keresztűl, mindazáltal fokonként való kibővítését a román öregtoronytól kezdve az előudvarokig világosan fölismerjük. Teltsch várkastélyt feltűnő szabályosság jellemzi.

Eichhorn regényes fekvésű, nagyszerű kettős vár, melynek két részét mély és széles sziklahasadék választja el egymástól; állítólag brünni Konrád herczeg építette volna 1060-ban, és 1511-ig fejedelmi vár volt; eredeti elrendezését magas falak és erős tornyok jelölik; belsejét idővel egészen átalakították; egyébként a várkápolnán (1230) kívűl nincsenek érdekesebb részletei. A XIV. század vége felé épűlt váraknak jellemző sajátságuk, hogy épületek zárt tömegéből állnak. Ilyenek Malenovitz (1390); Gross-Meseritsch, Lomnitz, Jaispitz, Goldenstein, Vöttau. Ez az utolsó régi, híres župan-vár, mely már a XI. században nagy fontosságú volt.

A várakban fönmaradt lovagtermek részint gerendás mennyezetűek, mint Busau és Sternberg várban, részint bordás boltozatúak, mint Buchlau és Pernstein várban. Ezeknél gazdag építészeti előállításuknál fogva sokkal érdekesebbek a várkápolnák, melyek azonban többnyire megrongált állapotban maradtak fönn, mint példáúl Spielberg, Buchlau, Teltsch várakban. Jobb karban levő, de részben átalakított kápolnák vannak Eichhorn (1230), Nikolsburg (1380), Sternberg, Namiest, kivált pedig Lomnitz várban. Ez utóbbit, mely egykor (1450) jóval nagyobb volt, igen szép erkély díszíti; azonkivűl különös érdekességet kölcsönöznek neki jó állapotban levő boltozati festményei és régi üvegképei, mely utóbbiaknak mestere a föliratos szalag bizonysága szerint Pecka Dávid volt. Mährisch-Trübau vár kápolnája a legkésőbbiek egyike. A vár 1490-től 1495-ig épűlt; ma legnagyobb része rom; a kápolna azonban még fönnáll és záróköveit a Boskovitz, Kravare, Lipa családok czímerei díszítik.

Pilgram képmása a bécsi Szent István templom orgonájának a lábán. Siegl Károlytól

Abban az időben, mikor az ország fejedelmei, a papság és a főnemesség számos kolostort, templomot és várkastélyt építettek, a városok polgárai is mind nagyobb tevékenységre buzdultak az építkezés terén; ők is számos új, nagy s pompás templomot, tanácsházat, s városvédő falakat emeltek és azoknak kapuit és tornyait faragványokkal és festményekkel díszítették. A tanácsházak szép sorából kiemeljük Olmütz városáét, melyet 1261-ben építettek és 1378-ban tetemesen megnagyobbítottak; mind a két évbeli építkezést pontosan fölismerjük, noha a tanácsház most kétemeletes barokk építmény, s külsején csakis a déli oldal díszes erkélye, a nyugati oldalon pedig egy czímerekkel díszített nyílt lépcső mutat a középkorra. Egykor az üzleti helyiségektől távolabb állott, most a tanácsházba be van építve a városi mértékhivatalnak késő csúcsíves szép épülete. Az éjszaknyugati szárny első emeletén van a szép boltozatú egykori törvényszéki terem, mely annak idején legalább hét szakaszból állott.

A luxemburgi ház uralkodása alatt számos építészeti alkotás keletkezett, és ekként Morvaországban örvendetes fejlődésnek indúlt a művészet; ellenben a vallási és nemzetiségi pártoskodásnak nem sokára bekövetkezett idejében nemcsak hogy megszűnt a művészeti élet, hanem a huszita háborúk viharaiban százával pusztúltak el az építészetnek és a művészetnek legnagyobb és legszebb emlékei. Ekként a korábbi századok számtalan művészeti kincse enyészett el, a művészet virágzása megakadt és egy egész századra lehetetlenné vált a művészeti tevékenység.

Csak mikor 1444-től fogva Podìbrad-Kunstat Boczek György előbb mint morvaországi helytartó, utóbb (1458–1471) mint Csehország királya visszaállította a rendet és a békét és ezzel kapcsolatban a kereskedelem és jóllét föllendűlt, még inkább pedig utódjai, Corvin Mátyás magyar király és a Jagello-házbeli II. Ulászló cseh és magyar király alatt (1471–1516) érte el a csúcsíves művészet második virágzási korát, melyet közönségesen a művészet Ulászló-féle korszakának szokás nevezni.

A brünni jezsuita templom belseje. Bernt Rudolftól

A husziták által elpusztított templomoknak és kolostoroknak mintegy kétharmad részét újból fölépítették, a meglevő templomokat megnagyobbították, számos bazilikát csarnoktemplommá alakítottak át. 1483 körűl befejezték az olmützi Móricz templomot, a brünni Jakab templom is lassanként közeledett a befejezéshez; szentélye 1470-ben még nem volt készen; 1502-ben brünni Pilgram mester az éjszaki oldalhajót kezdé építeni. 1511-ben a boltozat körűlbelűl készen volt, a tornyot azonban még azután is építették. A XVI. század végén a brünni székesegyházat csarnoktemplommá alakítják át, később Thurzó püspök szép előcsarnokot emelt az éjszaki oldala elé; 1566-ban befejezték. A daubravniki szép templomot 1535-től 1557-ig régi részeinek főlhasználásával újból fölépítették.

A késő csúcsíves építészet idejében emelt tanácsházak közűl megemlítjük: a znaimi tanácsház tornyát, melyet edelspitzi Miklós mester 1445-ben épített; az iglaui tanácsház földszinti, gerendás mennyezetű termét; a boskovitzi érdekes tanácsházat, melynek lemetszett sarkú tornya eredetiségénél fogva érdekes; a mährisch-trübaui 1539-ben épűlt tornyot; az olmützi városi mértékhivatalt, s a brünni tanácsház szép kapuját, mely állítólag Pilgram mester műve. Brünnben, Prosnitzban, Trübauban és még nehány városban szép, magán építmények is maradtak fönn.

A tornyoknak egy sajátos faját kell még megemlítenünk, mely Cseh- és Morvaországban gyakran fordúl elő. Számos templom és tanácsház tornyának tetején kiszökellő párkánykövek fölrakása, vagy a falnak beszökellése által képezett folyosó fut a torony sisakja körűl és vagy a pereme szélén, vagy a sisak tövén négy kisebb saroktorony emelkedik; néha a torony sisakjának felső részén is még másik négy erkély van és e sok karcsú csúcs rendkivűli élénkséget ad a toronynak. A torony ilyetén díszítése nagyon kedvelt volt és még a renaissance művészet idejében is divatozott, a mire példa a brünni tanácsház tornya. A csúcsíves művészet idejéből valók a znaimi tanácsháznak több emeletre tagolt sisakú tornya, továbbá a kornitzi plebánia-templom rendkivűl könnyed és díszes tornya.

A csúcsíves építészet befejezéseűl meg kell még emlékeznünk Morvaország egy híres szülöttjéről, prosnitzi Mátyás, más néven Rajsek mesterről, a ki tanúlmányok czéljából beútazta Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországot, s 1457-ben a prágai lőportornyot építé; majd folytatta a kuttenbergi Borbála templom szentélyének építését, a melyen egy s más részlet az angol csúcsíves építészetre mutat. Minthogy a brünni székesegyház ama kövein, melyek csarnoktemplommá való átalakítása idejéből származnak, olyan kőfaragó jegyek fordúlnak elő, mint a prágai lőportorony kövein: föltehető, hogy Rajsek a brünni székesegyház átalakításán is dolgozott.

Újabb kutatók a csúcsíves építészet végső idejéből több kőfaragó mester nevét fedezték föl, a kik valószínűleg azokon a csúcsíves építményeken dolgoztak, melyek 1550-től 1570-ig fejeztettek be. Föltehető, hogy e mesterek megpróbálkoztak a renaissance művészet formáival is.

Az új művészet szerényen jelentkezett Morvaországban, de csakhamar győzelmesen vonúlt be és kiszorította a csúcsíves művészetet, mely háromszáz évig uralkodott. Számosak és egyszersmind igen kiválóak a XVI., XVII. és XVIII. századbeli építészeti alkotások.

Frain várkastély. Bernt Rudolftól

A korai renaissancenak egy faja jókor mutatkozott Morvaországban, de a nélkül, hogy tulajdonképeni renaissance formákat honosított volna meg; a régi várakat újjá építik, tágasabb, szabályosabb alakú termekkel, nagyobb ablakokkal látják el, szóval gondot fordítanak a nagyobb kényelemre; nem sokára, még pedig már a XV. század közepén újabb kastélyok épülnek, a melyek mégszabályosabbak és kényelmesebbek, de csúcsíves boltozataik, csigalépcsőik, csúcsíves tagoltságú ablakaik és ajtaik vannak. Ilyenek: Stražnitz (1453), Hohenstadt (1475), Tobitschau és Wischau (1490), Kunstat, Lomnitz, Gross-Meseritsch, Jaispitz, Vöttau, Mährisch-Trübau (1492–1495) kastélyok.

Nem meglepő, hogy a renaissance Morvaországban korán jelentkezik, mivel Corvin Mátyás magyar király, a ki Morvaországot hatalma alá hajtotta, Olaszországgal élénk érintkezésben volt és budai udvarában számos olasz művészt foglalkoztatott. A mährisch-trübaui java részében lebontott kastélynak meglevő kapuja 1492-ből való, s így Ausztriában egyik legrégibb renaissance építmény. Egészben véve nyers és durva, az antik formák iránt való fogyatékos érzékről tanúskodik és kétségtelenűl nem olasz mester műve. Építőjének, Boskovitz Lászlónak, udvarában akkor Dubenszky Jeromos (1508–1529) és Herding Gáspár (1510) építőmesterek tartózkodtak. Ilyen korcsformák jellemzik a daubravniki templomnak 1535-ből való egyik kapuját és Teltsch kastélynak két kis ajtaját is.

A renaissance művészetet tulajdonképen a gazdag, hatalmas, művészeti érzékű, sokat útazott nemesség honosította meg és ápolta; az ország vezető nemzetségei, melyek a huszita tanokhoz hajlottak és az úgy nevezett cseh testvéreket hathatósan pártolták, akkoriban ezek voltak: Boskovitz, Cymburg, Krajíø, Kunstat, Lichtenburg, Liechtenstein, Lipa, Lomnitz, Neuhaus, Pernstein, Pösing, Sovinec (Eulenburg), Sternberg, Waldstein, Wlaschim, a melyekhez 1480-tól a Zierotin nemzetség is tartozott. E régi báróknak fejedelemségekkel fölérő, kiterjedt birtokaik voltak, a melyek fölött souverän módon uralkodtak; így példáúl a Zierotin nemzetség Morvaországnak majdnem egy harmadát bírta. Ez a nemesség valóságos udvart tartott; katonasága, udvari lovagjai, udvari tisztjei és szolgái voltak, s ezeken kivűl mindig számos vendég, művész és tudós járt-kélt náluk. A kastélyok a művészet, a tudomány, a finom szokások és társadalmi érintkezés helyei voltak. Az ilyen udvartartásra a várak nem voltak alkalmasak; az egész országban új és pompás úrilakokat, sokszor egy-egy család többet is épített és a leggazdagabb módon rendezte be. Ekként a művészetnek újabb fényes korszaka köszöntött be az országba. E korszak tevékenysége egyedűl a világi építkezésre szorítkozik és II. Rudolf császár idejére esik, a kinek prágai udvara gyűlő helye volt minden országbeli művésznek és tudósnak.

Austerlitz katély udvara. A morvai iparmúzeum „Morvaország várai és kastélyai” czímű kiadványából (1888).

A morva nemesség a külfölddel, jelesűl Olaszországgal való sűrű érintkezésénél fogva kastélyainak építését olasz mesterekre bízta, s ez építmények magukon is viselik származásuk ismertető jelét és lényegesen különböznek a németországi, illetőleg az úgy nevezett német renaissance épületektől. A legkiválóbb kastélyok keletkezésük időrendje szerint: Mährisch-Krumau (1513), Kanitz, Chropin, Prerau, Teltsch, Rossitz, továbbá az udvarának szépségével valamennyit fölűlmuló Buèovitz, Raèitz, a nagyszerű Namiest, a pompás Ullersdorf, Eyvanovitz, Ungarisch-Ostra (1620) kastély, stb. Mindezen kastélyok emeletesek, szabályos elrendezésűek; szép termeik, kényelmes lépcsőik vannak; legfőbb díszüket azonban árkádos udvaruk teszi. Egyik-másik kastélynak a belseje még elég jó állapotban van, így Chropin kastélynak a lovagterme. Épületeinek sokaságánál, belső díszének épségénél fogva valamennyit fölűlmúlja Teltsch kastély, a Neuhaus nemzetségnek egykori székhelye. Neuhaus-Teltsch Zachariás 1554-től 1580-ig emelte mindezen épületeket, köztük két hatalmas árkádos épületet, továbbá az aranyos, a kék és a márványos termet, a fegyvercsarnokot, a kincstárat, a György kápolnát és a kastélykápolnát. Valamennyi helyiségnek részint faragott, részint stucco mennyezete még ép állapotban van. Későbbi időből való Buèovitz kastélynak öt díszterme, köztük a császárszoba, melynek oldalát római császárok mellképei, másik oldalát V. Károly császárnak a törökök elleni harcza, mennyezetét Diana és kísérete, Mars, Európa és más alakok díszítik. Mindezen ábrázolás gazdagon aranyozott domború stucco mű. Említésre méltó még Pirnitz kastély császárterme, mely az előbbihez hasonló, végűl a Namiest kastélyban levő nagyszerű sala terrena, mely most könyvtár.

Ungarschitz kastély Óriás-terme (Collalto herczegé). Siegl Károlytól

A renaissance második, vagyis a kora barokk művészet korszaka összeesik az ellenreformatio idejével; tulajdonképen a XVI. század végével kezdődik, a XVII. század közepéig tart és az egyházi építkezésnél jut érvényre oly időben, mikor a világi építkezésben még majdnem kizárólag a renaissance uralkodik; mert az ellenreformatio már II. Rudolf alatt kezdődik, tart Mátyás uralkodása alatt és belenyúlik II. Ferdinánd uralkodása idejébe. Az ellenreformatio czélja az, hogy útját állja a protestantismusnak, mely Morvaországban általánosan el volt terjedve, és hogy a katholikus egyházat ismét uralomra juttassa; Olaszországból és Spanyolországból új szerzetes rendeket, köztük kivált a jezsuitákat honosítják meg és így kezdik az ellenreformatiót. A Fehér-hegy melletti csata (1620) után megtört a nemesség hatalma; Morvaországban megdőltek legerősebb támaszai: Alttitschein, Èernahora, Helfenstein, Hochwald, Plumenau, Stramberg; a régi nemzetségek egy része a csatamezőn elesett, másik részét hóhér keze végezte ki; sokan elmenekűltek az országból, másokat meg száműztek. A császár és a birodalom győzelmes párthíveinek sorából keletkezett új nemesség lépett a réginek helyébe és birtokaiba. Az ellenreformatio teljes győzelmet aratott; az országban számos templomot és apátságot alapítottak és építettek; a hatalmas Jézus-társaság vitte a vezérszerepet a művészet terén is. Építményeiket Olaszországból hívott művészek által készíttették és az ezek által meghonosított barokk művészet gyorsan gyökeret vert úgy annyira, hogy számos régi csúcsíves templomot is átalakítottak az új ízlés szerint, s pedig nem csupán az új formák kedveért, hanem mivel az Olaszországban alkotott templomok elrendezése is más volt; ekkor ugyanis legörömestebb olyan hosszanti templomokat építettek, a melyeknek két oldalt kápolnáik voltak. A csúcsíves templomokat tehát akként alakították át, hogy az oldalhajókat keresztbe vont falakkal részére osztották, miből a kápolnák sora keletkezett; vagy pedig az oldalhajók hosszanti falát a támasztó pillérek külső széleig kitolták és a pillérek közeiben ekként nyert tereket kápolnákká alakították át; az újonnan épített templomoknak eleinte volt kereszthajójuk, de ezt csakhamar elhagyták; a magasabb középhajó dongaboltozatú vagy keresztboltozatos; a kápolnák is vagy keresztboltozatúak, vagy lapos kupolájuak.

Ezt az uralkodó építő módot azok után, a kik meghonosították, jezsuita művészetnek nevezik. Az építmények eleinte puszták, dísz nélkűliek, kolostori egyszerűségűek voltak és csupán a nélkülözhetetlenre szorítkoztak; utóbb mind nagyobbakká és díszesebbekké lettek. A kora barokk ízlésű homlokzatok, illetőleg a XVII. század első felében keletkezett templomok homlokzatai többnyire keskenyek, magasak, a csúcsíves építészet függőleges vonalrendszere uralkodik még rajtuk, a mennyiben jobbára csúcsíves építmények átalakításából keletkeztek, az új irány kénytelen volt azok méreteihez, arányaihoz és formáihoz alkalmazkodni.

Ezen időbeli templomok: a brünni jezsuita-templom 1582-ből, a fulneki templom 1558-ból, a velehradi templom homlokpatának tornyai 1589-ből, az olmützi székesegyháznak 1616-tól 1619-ig épűlt egykori szentélye, a wranaui búcsújáró templom 1619-ből, a neutitscheini spanyol kápolna 1621-ből, a nikolsburgi egykori Loretto-kápolna 1623-ból, az obrovitzi templom 1629-ből, a Znaim melletti Pöltenbergen levő templom 1635-ből, a mährisch-kromaui plebánia-templom 1646-ból, stb.; kolostorok: Brünnben a jezsuita kolostor 1582-ből, Kremsierben a jezsuita collegium 1620-ból, Znaimban és Iglauban ugyanaz; mind a kettő 1623-ból, Nikolsburgban a kegyesrendi collegium 1629-ből, Neureischban a convent-épület 1631-ból, Velehradban a kolostor udvara 1633-ból, Olmützben a jezsuita collegium 1641-ből, stb.

A következő időben, 1650-től 1750-ig, tehát a harminczéves háború után a barokk művészet Morvaországban, mint általán egész Ausztriában, rendkivűli lendűletet nyert; az építészet pompásan, nagyszerűen fejlődött és pedig a művészetet kedvelő és szenvedélyesen építkező I. Lipót, I. József, kivált pedig VI. Károly császár alatt. Morvaország a művészetnek egy egészen rendkivűli fényes korszakával lett ismét gazdagabb. Majdnem száz évig tartó béke semmi által nem zavart megelégedettséget idézett elő; a jóllét általános volt; mindenfelé fölhalmozódtak a kincsek; a fényűzés és az ízlés kifejlődött; életkedv mosolygott és élvezetek öröme kínálkozott mindenfelől; az udvar nagy építkezésekbe fogott és számos megrendeléssel látta el a művészet minden ágát; a papság és a nemesség követte az udvar példáját; mindenfelé építettek; mindenkit az a vágy lelkesített, hogy valami nagyot és szépet alkosson. A papság, mely nagy tekintélyre és hatalomra emelkedett, megmérhetetlen gazdagság fölött rendelkezett; győzedelmét nagyszerű apátsági és templomi építkezés által iparkodott kifejezésre juttatni; számos építményeivel általános, szinte lázas építkezésre ad ösztönt; mindenfelé kegyhelyek keletkeztek: Brünnben, Turasban, Wranauban, Kiriteinban, Sloupban, Hosteinban, Olmütz mellett, stb. Mint az előbbi korszakban Dietrichstein gróf, olmützi bíbornok állott az építkezési mozgalom élén, most ugyanezt a szerepet Lichtenstein-Castelkorn olmützi bíbornok viszi. A nemesség is buzgó előmozdítója a vallásos eszméknek és a vallásos művészetnek; Liechtenstein herczeg, Waldstein gróf, Althan gróf, Peterwaldsky báró, Sinzendorf gróf, Rottal gróf, Questenberg gróf, Dietrichstein herczeg, Roggendorf grófné, Blumeggen gróf, Kaunitz gróf és herczeg, Zierotin gróf, stb. kolostorokat alapítottak és templomokat építettek.

Már előbb említettük, hogy az ezen korszakbeli építmények határozottan olasz hatás alatt állanak; számos olasz mester dolgozott ekkor a morvaországi templomokon és kastélyokon, közűlök némelyeknek egész sereg művész és segéd volt a kíséretében. Nevezetesebb mesterek voltak: Baldassare Fontana építész és szobrász (1670-tőt 1729-ig), Giovanni Jacopo Brascha építőmester (1680), Andrea Allio kőfaragó (1692), Bernardo Antonio Fossati de Mafio kőfaragó (1728), Bartolomeo Altomonte építész és festő (1733), Cajetano Fanti, a Liechtenstein herczeg képtárának igazgatója, Martinelli építész (1750), Beduzzi építész (1750), Canaval építőmester (1751), stb.

Nem sokára számos hazai erő sorakozott melléjök, a kik részint a Morvaországban működő olasz mesterek iskolájában, részint pedig Olaszországban képezték ki magukat. Utóbb ezek vezették az építkezéseket, a miből könnyű megérteni, hogy a későbbi időben keletkezett építmények is az olasz mintákat követik, vagy legalább is nyomain járnak az olasz művészetnek. A hazai mesterek száma oly nagy, hogy lehetetlen valamennyit elsorolni; azért csak nehánynak megemlítésére szorítkozunk; ilyenek bergstädtli Pertl István építőmester (1665), Dechet János mester, Öd Keresztély, Partsch Mátyás, Glöckl Ádám, Schopper Tamás, a Grimm és Klitschnik brünni építőmester család, a Kniebandl olmützi építőmester család, a tehetséges Sturmer Tamás mester, a ki Rottal Antal gróf, a művészet nagy barátja számára mintegy tíz templomot épített; továbbá Ritz mester, a ki Kiriteinban a nagy kupolát építé; Oswald Gáspár, iglaui születésű kegyesrendi, a ki Migazzi Keresztély gróf bécsi érsek számára húsz templomot épített;. Mertha Pál építőmester; Thalheur fulneki építőmester, stb. Bécsi építészek is kaptak megbízást, így példáúl erlachi Fischer és fia, azután Pulgram A. császári udvari építész, Hildebrand A. udvari építész, Kaltner Lajos Sebestyén, a ki Seelowitz kastélyt építé, Bliembel Sebestyén és Koppner József építőmesterek, Kerndl Ferencz építész, stb.; a prágaiak közűl kivált Santini (Aichl János) építész vett részt az ország építkezéseiben.

A kifejlett barokk művészetű templomok sokkal szabadabb és eredetibb fölfogásról tanúskodnak; többnyire új építmények; az építészt tehát nem korlátozták a csúcsíves maradványok és méretek; az elrendezésben és a fölépítésben nagyszerű arányok uralkodnak; a kereszthajó elmarad; a középhajó tetemesen szélesebbé válik és hatalmas mellékkápolnák torkolnak belé, úgy, hogy a mind merészebbé váló arányok nagyszerűvé teszik a templom tágas belsejének hatását; 1650-től kezdve kupolákat is építenek és pedig eleintén a hosszanti és kereszthajónak metszési négyzete fölé; így az Olmütz melletti szent hegyen; majd a hosszanti hajó mentén több kupolát emelnek, példáúl az olmützi Szent Mihály templomon, a raigerni apátsági templomon; végűl valóságos középponti elrendezésű templomok keletkeznek, melyeknek terjedelmes középső része fölött hatalmas kupola emelkedik, így Frainban, Kiriteinban, Jarmeritzben, stb. Az e korszakbeli templomokat általában változatosság, a gondolat nagyszerűsége, az előállítás merészsége, nagy fény és pazar pompa jellemzi és ekként teljesen kifejezésre jut a katholicismus fénye és föltétlen győzelmi, valamint az akkori papságnak hatalma és gazdagsága.

A kremsieri nagy terem. Bernt Rudolftól

E korszakbeli nevezetesebb hosszanti templomok: a minoriták, a Domonkos-rendiek és a jezsuiták temploma Brünnben, a búcsújáró templom Turasban, a jezsuita templom Iglauban és Olmützben és még több; az 1650-től kezdve mind inkább szaporodó és utóbb valóságos középponti építményekké alakúlt kupolás templomok közűl a nagyobbak: az Olmütz melletti szent hegyen álló templom, a Borbála templom Buchlau mellett, a Mihály templom Olmützben, a velehradi búcsújáró templom, a kastélytemplom Frainben, Jarmeritzben; az apátsági templom Raigernben, a hosteini, kiriteini, sloupi búcsújáró templomok, a mühlfrauni templom, stb.

Nagyszerű apátságok: Neureisch, Saar, a brünni Tamás kolostor, a Hradisch kolostor, mely az országnak legnagyobb és legszebb egykori apátsági épülete, a jezsuiták conventje és convictusa Olmützben, az apátsági épület Raigernben és a nagyszerű, de nem befejezett kolostor Kloster-Bruckban.

Az udvar és a papság mellett Morvaországnak részben Olasz- és Spanyolországból betelepített nemessége, mely a nem-katholikus nemesek nagy birtokaiba lépett, nagyszerű kastélyok és városi paloták építése által szintén előmozdította az építkezést. Így sok és nem ritkán kiváló tehetségű művész nyert foglalkozást, a kiknek sok, idegen és hazai segédjük volt, sőt némely főúr saját építő műhelyet tartott, a mennyiben számos építményeinél egyidejűleg több építészt, építőmestert, sok szobrászt, festőt, kőfaragót, stucco-díszítőt foglalkoztatott, mint példáúl Rottal gróf, a ki egy maga Holeschaut s még néhány kastélyt és tíz templomot épített.

A kifejlett barokk művészet idejében a következő nevezetes kastélyok és paloták keletkeztek: Holeschau (1650), az olmützi rezidenezia (Fontana), Frain kastély és annak temploma (erlachi Fischer és fia), Plumenau, Aussee, Kremsier, Buchlovitz kastélyok, Budischau kastély átalakítása, Seelovitz, Kunewald kastélyok, Nikolsburg kastély helyreállítása, a Dietrichstein-Seelovitz palota Brünnben, Joslowitz (Fischer), Milotitz, Austerlitz, Raitz, Napajedl, Bystritz és Rosswald kastélyok.

E kastélyokat nagyszerű kertek egészítették ki, a melyek közt az 1731-ben Ullersdorfban keletkezett holland művészetű kert volt a legnagyobb; ehhez sorakoznak Holeschau, Austerlitz, Jarmeritz, Kremsier, Pirnitz, Seelovitz, Buchlovitz kastélyok kertjei.

Az olmützi székesegyház. Bernt Rudolftól

A kastélyok legnagyobb részének tekintélyes terjedelmét még növelik a hozzájuk tartozó melléképületek, melyek kellőleg csoportosítva és egymással kapcsolatban állva, a kastélylyal, annak nagy nyílt lépcsőivel, terrasz-építményeivel, portikusaival, előcsarnokaival, előudvaraival és a hozzá tartozó kerttel együtt rendkívűl hatásos, nagyszerű, sokszor fölséges egészet alkottak. A homlokzatot rendesen pillérek tagolják; a kaput oszlopok díszítik; az ablakoknak szép keretük és gyöngéden hajlított párkányuk van, könyöklőjüket pedig czikornyás kagylók és füzérek élénkítik. A födél eleinte egyszerű, utóbb divatossá válik a Mansard-tető, melyen ormók, kis kupolák vagy könnyed sátorfödelek emelkednek. A termek falait és mennyezetét gazdag stucco díszíti, mely gyakran festmények keretéűl szolgál és fínomúl van aranyozva, példáúl Pirnitz, Namiest, Velehrad és Plumenau kastélyokban. Utóbb idejüket múlják a keretek; fresko festmények lepik el a falak és mennyezet egész területét, sőt annak korlátain is átlépve, a szomszédos falterületre is kiterjednek; gyakran pedig igen érdekes építészeti alkotmányt ábrázolnak a falon. Majd utóbb a festmények is gyérűlnek, igen kis mezőkre szorítkoznak, s a mennyezetet, a falakat, az ajtók és az ablakok bélletét önkényes keretek, szeszélyesen tört, hajlított és halványan színezett vonalak borítják. Azonkivűl a folyosókat, a termeket, a lépcsőházakat, a csarnokokat; a terraszokat, a kerteket szobrok és vázák díszítik; egyszersmind az építmény gazdagságával összhangban van a művészi, pompás butorzat is.

Kivűl is, belűl is hasonlóan díszesek voltak az olmützi és kremsieri herczeg-érseki paloták, nemkülönben az apátságok, jelesűl a praelatusi és apáti rezidencziák. A városok gazdag polgársága is lépést tartott az uralkodó divattal és újabb építményeit szintén szobrászati és festészeti díszszel látta el. Könnyen érthető, hogy száz éven túl tartó ilyetén élénk művészeti munkásság következtében még a kisebb városokban is, sőt csekély helységekben is kiváló mesterek éltek és számos megbízatást kaptak.

A tišnovitzi templom kapuja. Siegl Károlytól

A fejlett barokk művészet korabeli termek közűl, melyeknek mennyezetét többnyire freskók, néha pedig olajfestmények díszítették, különösen említést érdemelnek: Ungarschitzben az úgy nevezett Óriás-terem, Nikolsburgban a Preuner József freskóival díszített ősök terme, a trónterem és a gobelin-terem, Buchlovitzban a tojásdad alakú, két emeletnyi magas zeneterem, a kremsieri kastélynak a könyvtára és nagy terme, Jarmeritz kastélyban a nagy terem és a zeneterem, Austerlitz kastély tojásdad alakú terme, Frain kastélyban az ősöknek nagy szobrokkal díszített terme, Milotitz kastélynak pompás freskókkal díszített nagy terme, Hradisch kolostornak praelátusi terme, mely most kápolnáúl szolgál s melyet Troger Pál freskói és Antonio Tassi jó hatású építészeti festménye díszít; szintén Hradischban a Gran Dániel festményeivel díszített úgy nevezett rondella, Saarban és Raigernben a praelátusi termek, Brünnben a régi tartománygyűlési terem, melyet Gran Dániel freskói díszítenek, stb. Sajnos, elpusztúltak Carpofero Tencolla híres freskói, melyek az olmützi érseki palotát díszítették, köztük egy nagy fresko: „Apollo a világ összes népeinek gyülekezete előtt megkoszorúzza a művészetek és a tudományok nemtőjét”; hasonlóképen elpusztúltak a Maulpertsch-féle sokat dicsért freskók, melyek a klosterbrucki könyvtár termét díszítették.

A világi falfestményeknél jóval számosabbak a templomiak, melyek közűl megemlítjük: a kiriteini, jarmeritzi, mühlfrauni, a raigerni, a velehradi és az Olmütz melletti szent hegyen levő templomok kupoláinak falfestményeit, továbbá az olmützi és a brünni jezsuita templom, a brünni minorita templom, a sloupi búcsújáró templom freskóit, a melyek közül a két utóbbinak a helyreállítás nem vált hasznára.

Ily sokáig tartó virágzás után természetesen megállapodásnak és hanyatlásnak kellett következnie; már a XVIII. század közepe táján megcsökkent az építkező kedv; ehhez járúlt a kolostorok eltörlése, a mi végképen megakasztotta a művészeti tevékenységet. A már megkezdett építményeket sem fejezték be; a melyek pedig készen voltak, azokat csak a legszükségesebbekkel látták el; csakhamar általánossá lett a munka hiánya; újabb föladatok épenséggel nem kínálkoztak; a művészek és a jól iskolázott segédek nagy csapatja lassanként elszéledt, vagy pedig a hosszú szünet ideje alatt elhalt. Ily szomorúak és sivárak voltak az állapotok és ilyenek maradtak a XIX. század közepéig. E miatt az épületek, melyek e században a 30-as és 40-es évekig keletkeztek, csupaszok és ridegek voltak; puszta falaikon csak ablaknyilások voltak; ízlésnek és dísznek híre sem volt. Azon fényes korszak után, melyben az építészet oly dúsan virágzott, egyszerű, semmire sem vágyó, pénz nélkűli és tettekben szegény korszak következett, melyből kiveszett a művészeti érzék, az ízlés, melyben nem volt sem életkedv, sem alkotó képesség.

Morvaország míg a korábbi időben a művészet terén a többi örökös tartománynyal egyenlő rangú volt: a XIX. században meglehetős későn ocsúdott föl az imént ecsetelt körűlmények okozta tétlenségéből; a nemességnek a múlt századokból számos nagy kastélya maradt fönn, a föloszlatott kolostorok templomait legnagyobb része a klerus kapta meg, más felől pedig a kolostorok helyiségei bőségesen kielégítették az országnak az újabb körűlmények közt támadt szükségleteit; a fővárosi jellegétől megfosztott Olmütz, mint vár, építési tilalom alatt állott, Brünn ellenben a kereskedelem és az ipar nagy telepévé fejlődött és gyakorlati iránya elnémította az eszményi törekvéseket. Ez az oka, hogy Morvaország csak az utóbbi húsz évben kezdett föléledni és azóta iparkodik a mulasztottakat pótolni.

A trebitschi templom előcsarnoka. Weber Antaltól

A csekély számú egyházi építmények sorában első helyen áll az olmützi székesegyház helyreállítása és tornyának fölépítése; a mährisch-ostraui új plebánia-templom kevésbbé sikerűlt alkotás. Brünnben a Ferstel terve szerint épűlt protestáns templom egyszerű csúcsíves építmény; ugyanott mostanában fogtak a székesegyház tornyának helyreállításához. Az újabb kastélyok közt legnevezetesebb az angol-csúcsíves ízlésű Eisgrub kastély; továbbá említésre méltó Èernahora kastélynak Hansen által eszközölt átalakítása, s végűl Löschna kastély, mely inkább villaszerű. Brünnben keletkezett jelesebb városi építmények: a morva iparmúzeumnak Schön tanár által épített olasz renaissance ízlésű szép palotája, a Hansen által épített cseh egyesűleti ház, a Fellner és Helmer által épített városi színház, melynek díszes és nagyszerű lépcsőcsarnoka kelt figyelmet; érdekesek továbbá az Ende és Böckmann berlini építészek által épített német ház, a Ferstel által épített Bochner (Bergel) féle csúcsíves palota, stb. Neutitscheinban Thienemann szép egyesűleti házat és több szép villát épített; Wanderley Zwittaut gazdagította nehány tekintélyes épülettel. Olmütz fölszabadúlván az építési tilalom alól, most kezd terjeszkedni és lassanként újszerű várossá alakúl át. Remélhető tehát, hogy Morvaország az építészet és általában a művészet békés versenyében a jövendő században sem marad el.

Morvaországban a szobrászati alkotások egyenlő rangúak az építményekkel. Az ország legrégibb szobrászati emlékein kezdve megemlítjük a román épületek ékítményeit és alakos díszét. Az e fajta művek legnagyobb része azonban az épületekkel együtt elpusztúlt. Az olmützi székesegyháznak most foganatba vett újjá építése alkalmával számos román művészetű faragvány kerűlt napvilágra; ezek, nemkülönben a velehradi és kloster-brucki csekély maradványok után ítélve Morvaország e téren nem állott Németország mögött; ott is, itt is az építészetben járatos szerzetesek és onnét hozott kőművesek emelték és díszítették az épületeket; sőt az olmützi herczegi várkastélynak szép oszlopfőkkel és egyéb részletekkel gazdagon díszített pompás ablakai, nemkülönben szép boltívei gazdagságra és szépségre nézve fölűlmúlták a német császárok és királyok akárhány várkastélyát; a szép levelek, a köszörűlt drágakövek alakját utánzó akanthus-levelek, a tömegek és a díszített részek jól kiszámított megosztása, helyes érzék, a fínomabb kimunkáltságú részleteknek a maguk helyén való alkalmazása, szóval az e műveket jellemző szépség és szabatosság olasz mesterre mutat, mivel Olaszországban a régi művészetnek hagyományai soha sem vesztek ki egészen.

Későbbi időből valók a hulleini templom kupolájának oszlopfői, továbbá a tišnovitzi keresztfolyosónak gazdagság és szabatos forma által kitűnő oszlopfői; a tišnovitzi templom kapuja pedig kiállja a versenyt a vele rokonfajtájú legremekebb alkotásokkal, ú. m. Csehországban a hradischti, Magyarországban a jáki és Bécsben a Szent István templom kapujával. A tišnovitzi kolostor királyi alapítvány volt, a miből megérthető annak csodálatos pompája és gazdagsága. A kapu bélletének és ívezetének páratlanúl gazdag és rendkívűli gonddal kimunkált növényi dísze, a levelek közt kúszó és rejtőző emberi, állati és képzelt szörnyalakok, a bélletnek sarkaiba állított gyűrűs oszlopok, az apostoloknak rájuk állított szobrai épen oly bámúlatosan szépek, mint a kapunyílás boltívének dús gazdagságú dísze. Tekintve az egészet, valamint annak számos részletét, nemkülönben az egykori Paradicsomnak oroszlánokon nyugvó oszlopai után ítélve, ezt a mesteri művet is vagy olaszok, vagy Olaszországban tanúlt művészek készítették. Az oromfal mezőjében levő ábrázolás, mint a németországi egykorú és hasonló művek, a hagyományos byzanczi fölfogást követi, mindazáltal a korábbi szobrászati művekhez képest haladást mutat.

A brünni tanácsház kapuja. Weber Antaltól

Krisztusnak dicsfénynyel övezett alakja trónon ül, kezében tartja az élet könyvét; tőle jobbra s balra az evangelisták alakját látjuk, alattuk pedig Pøemysl király és Constantia királyné, a kolostor alapítói térdelnek. Ez utóbbiakat, valamint gyermekeiket: Venczel királyt és Ágnes herczegnőt ábrázoló alakokat szabadabb fölfogás jellemzi, a mennyiben a művész hagyományos forma híján a valóságot tartotta szeme előtt. Az eichhorni Boldogasszony templomának oromfalát díszítő nyers ábrázoláshoz képest mily nagy haladásról tanúskodik ez a mű; amott milyen durva faragvány az egyenlő szárú kereszt a fölfeszített Krisztus nélkűl, jobbra s balra a nap és a hold, alúl pedig a két előre hajló alak! A podvineci templom ajtajának gerendáján levő hasonló ábrázolás már némi haladást mutat. A trebitschi templomon az építészetileg érdekes előcsarnokba nyíló kapunak bélletét figyelemre méltó oszlopfőkön kívűl egy apátnak félméter magas alakja is díszíti, mely bár egészben véve esetlen, mindazáltal elég jó hatású, s meglátszik rajta, hogy a művész arczképi hasonlóságra törekedett.

A késő középkor szobrászati emlékei Morvaországban nem oly számosak, mint a tartós életű román művészeté. Az épületeken gyérek az ékítmények, még gyérebb az alakos díszítmény; figyelemre méltó faragványok láthatók a kanitzi kolostor romjain, kivált a kápolna zárókövein; az olmützi székesegyháznak és benne a XV. századból származó keresztfolyosónak a faragványai is érdekesek; ez utóbbiak geometriai díszítmények, lombok, rózsák és effélék; az egyik zárókövet egy fiatal püspöknek dús hajfürtű arczképe díszíti. Az önálló szobrok nagyobb számúak. Ezek közűl említésre méltók Olmützben a Domgasseban levő csoport, mely számos alakkal ábrázolja az Angyali üdvözletet, szintén Olmützben a Móricz templom sekrestyéjében Mária halálát ábrázoló csoport, a brünni Jakab templomban 1518-ból és 1519-bő1 való két domború mű, az egyik a keresztről levételt, a másik a fölfeszítést ábrázolja, az előbbin Mária és a szent asszonyok siratják Krisztust, az utóbbin Mária, János, Anna és Magdolna állanak a kereszt alatt. Ezek kőből faragott domború művek, de finom kimunkáltságuk csaknem olyan, mint az elefántcsont műveké; az alakok lelkiállapotát, a fájdalmat, a kétségbeesést jól kifejezik. Nem Morvaországban keletkezett, most azonban az uralkodó Liechtenstein herczeg által épített blanskói templomot díszíti az a nagyszerű szárnyas oltár, melyet Morgenstern András budweisi mester 1515-ben készített a zwetteli kolostor fő oltára számára. A XIV. és XV. században bizonyára készűltek Morvaországban is hasonló művek.

A Pilgram-féle orgonaláb a bécsi Szent István templomban. Siegl Károlytól

A csúcsíves művészet késő korában élt Olmützi Hans festő és szobrász, a ki 1483-tól Boroszlóban, utóbb 1488-tól 1503-ig Görlitzben tartózkodott, a hol Máriának aranyozott szobrát, a sírba tételt ábrázoló csoportot és egy híres szárnyasoltárt készített, 1518-ban pedig Prágában a királyi kastélyon dolgozott.

Igen számosak a sírkövek, melyek a templomoknak részint a padlózatába, részint pedig a falaiba vannak beillesztve. A középkori szobrászatnak e készítményeit eddig nem részesítették kellő figyelemben, noha egy s más tekintetben érdemesek a behatóbb tanulmányozásra. A legrégiebbeken durván vésett vonalak ábrázolják az elhúnytnak alakját; a rajzolatnak, valamint a betűknek barázdáit szurokkal töltötték be, épen úgy, mint a fémbe vésett vonalakat niellóval szokás betölteni. A XIII. századból való legrégibb sírkövek egyike az olmützi székesegyházi esperesség udvarán van, nehány pedig a Jamnitz melletti Podoli helység templomában látható. A brünni Ferencz-múzeumban őrzik Albertus de Crosnának, a brünni egykori Miklós templom igazgatójának 1399-ből való sírkövét; ennek a rajza jóval szabatosabb és jellemzőbb, a nélkűl azonban, hogy valami nagyobb művészeti becse volna. Az 1500-ban elhalt Johannes kanitzi apátnak a sírköve már érdemes munka, mely az elhúnytat teljes papi díszben ábrázolja; a ruha hajtásait gondosan utánozza, de kivált az arczon keresi a természetességet. A XV. század végén és a XVI. század elején, a mennyiben még divatozott a csúcsíves művészet, számos ilyen síremlék készűlt, a melyeknek legnagyobb része a templomokban máig fönmaradt. Ezek az elhúnyt férfiakat jobbára lovagi fegyverzetben, az asszonyokat pedig kemény ruhában ábrázolják; az alakok hűen visszatükrözik a szobrászatnak lépésről-lépésre való fejlődését, kifejezésük mind élénkebbé, természetesebbé válik, s nyomukon haladva szinte észrevétlenűl a renaissance művészet idejébe jutunk.

Az országban levő számos emlékoszlop közűl a lechwitzi a jobbak, a Brünn melletti 12 méter magas Zderad-oszlop pedig az érdekesebbek egyike. Ez az emlékoszlop lépcsőzetes alapon áll; lába alúl négyzetes, majd nyolczszögbe megy át; ezen egy kisded támasztópillérekkel, mennyezetekkel, továbbá vízhányókkal díszített három oldalú alkotmány emelkedik, mely áttört művű oromban végződik. Az emeleti fülkékben annak idején szobrok állottak, s ekként fölötte hatásos lehetett ez a díszes emlék, melyről azt tartják, hogy a város vásárjogának jelképeűl szolgált; valószínűleg a XIV. század második felében épűlt.

A teltschi régebbi kastélykápolna stucco-díszítményei. Siegl Károlytól

Hasonló építészeti faragványok a fönmaradt szentségházakon is fordúlnak elő, így példáúl Znaimban a Miklós templomban, Podoliban, stb. Nagyobb szabású szobrászati művek láthatók a városi kapukon, a melyeket több helyt gazdag építészeti elemek és alakok díszítenek. Brünn város egykori kapujából csak nehány szép czímerpaizs maradt főnn; ugyan e városnak egy másik kapuja, a szobrokkal gazdagon díszített híres Judenthor, e század harminczas éveiben bontatott le. Ezt 1508-ban Pilgram Antal mester építé; a kapu boltíve oldalt emelkedő és koczkakövekből épűlt két pillértől mintegy egy méterrel beljebb volt, a boltívből a pillérek színtjeig érő hat gyám szökell ki, rajtuk a két pillért összekapcsoló öv és a kapu felső része nyugodott, mely utóbbit gazdag geometriai díszű hajlított csúcsív élénkítette, ezt pedig két oldalról egy-egy fülke fogta közre, a melyekben állati bőrrel ruházott két alak (Ádám és Éva) állott. Fölűl a kapu egész szélességében kis fülkékből alakított öv futott végig, a mely fülkékből, mintegy ablakokból, alakok tekintettek ki. A kapu legfelső részéről a fönmaradt rajzok nem adnak tájékozást.

A brünni tanácsház szép kapuján egy ilyféle, még gazdagabb késő csúcsíves épitészeti mű teljes épségben maradt fönn; nagyon valószinű, hogy ezt is Pilgram építette. A félkörű kapunyílást pompás tagozatú béllet teszi tágasabbá, mely felűl hajlított csúcsívben végződik; a béllet két szélső pálczatagja a fal mentén fölnyúló, magas és karcsú tornyocskává alakúl, melynek mennyezetes fülkéjében kardot és paizsot tartó egy-egy városi zsoldos alakja áll; a kapu hajlított csúcsívének lécztagjai egymást átszelve két oldalt egy nagy ékalakú hajlított csúcsos ívet alkotnak és ezekből az előbbieknél még magasabb három tornyocska nyúlik föl, a melyeknek mennyezetes fülkéjében jobbról s balról egy-egy városi tanácsos, középen pedig Justitia alakja áll. Érdekesek a keresztvirágból formált oszlopfők, a mennyezetek, a levelekkel díszített ormok, melyeknek középsője legmagasabb s többször meggörbített és csavart alakja van. Az alakok, kivált a tanácsosok jellemzők, élénk kifejezésűek. A Justitia és a czímer későbbi időből valók; a czímer Il. Ferdinánd korából származik, ki Brünn városnak megjavított czímert adott.

A csúcsíves művészet idejéből maradt fönn egy valóságos képmás is, mely zárókő díszéűl szolgált; 1483-ból való és az olmützi Szent Móricz templom építőmesterét az akkor divatos viseletben mint java korbeli, hosszú hajú, értelmes kifejezésű férfit ábrázolja. A második arczkép a brünni Pilgram mester mellszobra a bécsi Szent István templomban, a melyen a mester 1506-tól 1511-ig dolgozott.

Ez arczképek és az idő, a melyben készűltek, átmenetűl szolgálnak a renaissance szobrászathoz, mely mindjárt kezdetben két érdekes médaillon alakú arczképet alkotott; ezek Trübau kastély kapuját díszítik s Boskovitz Lászlót és nejét, Dubai és Lipai Magdolnát, a kastély építőit ábrázolják; fehér kőből vannak, 1495-ben készűltek, mostani barnára mázolt állapotukban visszataszítók. Boskovitz László csínos fiatal ember, nagy tollal díszített kalpagot és akkor divatozott udvari lovagi gazdag ruházatot visel. Magdolna asszonynak díszes a ruhadereka, ingének hajtása a mellén redőkbe van szedve, fejét kecses főkötő födi, a melyről hosszú fátyol fut le a vállaira. Mindkét képmás szabatos rajzú, gondosan kimunkált és jól mintázott munka; az oldalnézetben ábrázolt arczoknak szép, jellemzetes vonásai kellőképen érvényre jutnak és a florenczi képmásokhoz hasonlítanak, a minthogy bizonyára valamely olasz mester művei. 1524-ből való Arnestus Kužel lovagnak az olmützi székesegyház János-kápolnájában levő szép emléke, nemkülönben Hans Eibenstock Olmützben élt mester egyik fiának érdekes sírköve; 1541-ből való a daubravniki templom szószékét díszítő négy domború mű. A két utóbbin a csúcsíves és a renaissance művészet még küzdenek egymással. Olmützben, az egykori Domonkos-rendi templom keresztfolyosójában szép síremléke van a Vlašim nemzetség egyik tagjának. Teltsch igen gazdag kiváló szobrászati művekben; így példáúl a kastély oszlopos folyosójának egy nagy fülkéjében a bűnbe esés ábrázoltatik Ádám és Éva életnagyságot meghaladó alakjával; ugyanitt említésre méltók az 1564-ben befejezett egykori György-kápolna pompás stucco díszítményei, többek között egy szép Pietà, továbbá egy domború mű, mely a sárkányölő Szent Györgyöt lóháton ábrázolja, stb. Mindezen ábrázolások egykor színezve és dúsan aranyozva voltak.

Legbecsesebb szobrászati művek azonban Trebitschben a két emeletnyi kastélykápolnának és a sírkápolnának stucco díszítményei. Úgy az egyiknek, mint a másiknak falait és boltozatát gyöngéd ékítmények, szép keretek, gyümölcsfűzérek és domború művű alakos nagy ábrázolások igen pompásan díszítik. A szentély boltozatán a Szentháromság, a hajó boltozatán pedig az utolsó ítélet ábrázoltatik; a boltozaton és a falakon számos angyal fújja a kürtöt, sírjaikból föltámadnak a halottak és megjelennek az Úr itélőszeke előtt. E domború műveken az alakok mezítelen részei testszínre vannak festve és hatásukat dús aranyozás élénkíti.

Minthogy a szép stucco-művek és azok, melyek a csehországi híres Kurzweil (Kratochvil) vadászkastélyt díszítik, egymáshoz sok tekintetben hasonlítanak (csakhogy a teltschi stucco emezeket jóval fölűlmúlja), és minthogy a kurzweili műveket Antonio Melana olasz művész készíté, nem valószínűtlen, hogy ugyanezen mester dolgozott Teltschben is.[140* ]Meg kell még említeni azt is, hogy úgy az egyik, mint a másik helyen több foglalatot igen szép festett művek díszítenek, s hogy a Kurzweilban levőket Wittmann nevű festő készíté. E festmények is feltűnően hasonlítanak egymáshoz; azért valószínűnek látszik, hogy a teltschi festmények is Wittmann mester művei. Az 1580-ban befejezett teltschi kastélykápolnában levő további kiváló emlék Neuhausi Zakariásnak és nejének, Waldstein Katalinnak (l589) szép kő koporsója, a melyet igen ügyesen és természethűen formált stucco-alakok díszítenek. Idősb zastrzizl-boskovitzi Markovsky Venczel lovagnak és nejének (1600 körűl) a boskowitzi plebánia-templomban levő síremléke Morvaországban a leggazdagabb és legnagyobb (7 1/2 méter magas, 2 1/2 méter széles) e fajta mű, a melyet a két elhúnytnak alakján kívűl káryai alakok, oroszlánfejek, babák, füzérek, edények és czímerek díszítenek. Az olmützi községház befalazott csarnokának domború alakjai más fajta, de szintén említésre méltó szobrászati művek; ezekhez hasonlók vannak ott az iparmúzeumban is. Az utóbbi Mózes föltaláltatását ábrázoló, nyolcz méter hosszú domború mű, mely fönmaradását talán annak köszönheti, hogy egy árok volt vele befödve.

Azokon az olasz művészeken kívűl, a kiket Zierotin udvarából már ismerünk és az imént említett Antonio Melana szobrászon kívűl a renaissance művészet idejében föltűnik Giorgio Gialdi olasz szobrász és építész (1586-tól 1602-ig), a ki mellett bizonyára számos ismeretlen olasz mester foglalatoskodott az akkoriban épűlt sok kastélyon. A hazai mesterek közűl a következőknek nevével találkozunk: Zierotin udvarában Koller meisseni szobrász, Paris[141**], Fauler, Gatschka szobrászok, boskovitzi Foncum kőfaragó (1608), Borger Ferencz Tóbiás (1643), stb. dolgoztak.

A johrnsdorfi kastély kapuja. Bernt Rudolftól

A morvaországi renaissance szobrászat fontos emlékei a nagy számban levő kapuk és erkélyek, a melyeket gyakran szép czímerek, alakok és fűzérek díszítenek. Említésre méltók: Trübau kastély kapuja (1492), Prossnitz város tanácsházának pompás kapuja (1538), Trübau mostani községházának kapuja (1540), Olmütz város tanácsházának kapuja (1564), továbbá a prossnitzi kastélynak finoman rajzolt és kimunkált híres kapuja, melyet Khune Jakab[142* ]1568-ban készített, továbbá szintén Prossnitzban Bøezovitzi Oneš, a Pernstein család titkára házának czímerrel díszített kapuja (1571), azután a johrnsdorfi kastélynak rendkivűl gazdag és fölötte szép kapuja, melyet építőinek az ősrégi morva vojvoda nemzetségből származó 32 éves bukovkai Bukovky Jánosnak és nejének, a 28 éves pierkovi Strakovsky Estelkának egész alakú szobra díszít; két oldalról egy-egy széles, szépen díszített pillér fogja közre a kapu nyílását; a pillérek fülkéjében álló két szobron kivűl gyöngéden formált médaillonok, babák, czímerek és füzérek díszítik a kaput. Bukovky János fiai építették Eyvanovitz kastélynak kétemeletes árkádos szép udvarát, mely azért is figyelemre méltó, mivel morva mesterek műve, a kik nevüket maguk följegyezték: „Pariz majster und maurer pej diesem gepey und purger zu Prin und Jan Foncum, mystr øemesla hamenickeho pøi staveny tomto 1608”. Ezen árkádos udvaron általában igen sok fölírás olvasható, a melyek részint a párkányok mentén, részint az ívek közti czikkelyeket betöltő fa cartouche-okon vannak; összesen 42 fölírás fordúl elő, mindannyi a régi vojvoda nemzetség leszármazására vonatkozik. Znaim városban is több csínos renaissance kapu van, melyek közűl különösen említésre méltó a mostani községház kapuja. Olmützben (Verlornen Gasse 10) egy igen szép kapu van, mely a német renaissance művészetre mutat, a Pietsch-féle ház (Niederring) kapuja és erkélye ellenben olasz renaissance művészetű. Brünnben több háznak van olasz renaissance kapuja; van azonkivűl egy renaissance ház is (Brünner Gasse); továbbá a fő téren egy gazdag és nagy kapu, két félkörű erkélylyel (Souches-féle ház). Az erkélyek könyöklőit szép lovascsoportok díszítik, melyeknek egyes alakjai a fölírások szerint pogány, zsidó és keresztény korbeli hősöket ábrázolnak; sajnos azonban, hogy a ház birtokosainak egyike a magas könyöklőket alacsonyabbakká csináltatván, a lovasokat lefejezte.

E?zeket a szép faragványokat Gialdi olasz szobrász 1589-ben készíté, ugyanaz, a ki nehány évvel előbb 1586-ban a brünni városi kútat építé, melynek maradványait az ottani múzeumban őrzik. 1592-től fogva az olmützi székesegyház Szaniszló-kápolnáján dolgozott, 1598-tól 1602-ig pedig a brünni jezsuita templom építésénél és díszítésénél volt elfoglalva, a miért 19.000 tallér díjat kapott. Olmützben való tartózkodásából eléggé világossá válik egy felől a Pietsch-féle ház kapuja és a Mózes föltalálását ábrázoló domború mű, más felől a brünni Souches-féle ház faragványai közti rokonság; hasonlóképen Namiest kastély (1578) nagy erkélyének díszítménye és félgömbalakú gyámjai a Souches-féle ház félkörű erkélyéhez hasonlítanak. Valószinű tehát, hogy úgy a kastélyt, mint az árkádos udvar kútját Gialdi készítette.

Butèovitz kastély udvara és kútja. Bernt Rudolftól

Butèovitz kastélyt, melynek udvara az olaszországi szép árkádos udvarokhoz hasonlít, valamint ez udvarnak szép kútját Ferrabosco di Lagno olasz mester építé. Az udvart, mely a morvaországi árkádos udvarok gyöngye, valamint a kastélyt is boskovitzi Èernahorsky Šembera 1567-től 1581-ig építteté. A barokk ízlésű kút hatalmas kő lapon keresztalakú alapformából indúl ki; haltestű meglánczolt alakok által tartott, s vizet hányó delphinek farkán nyugszik egy hatalmas kagyló, a mely fölött kezében aranygyapjat tartó szép ifjú alak áll. A haltestű zömök alakok, a delphinek és az ifjú jól beleillenek a szép rajzolatú alkotmányba, mely a kastély udvarának összhangzatos dísze.

A barokk ízlésű szobrászati művek jóval számosabbak Morvaországban. A művészet e korszakában a szobrászat legbensőbb kapcsolatban van az építészettel és épen úgy érvényre jut, mint a festészet; gazdag díszű, nagyszerű, pompás, festői, megkapó hatású építmények alkotása volt a föladat, a mi csak a három testvérművészet összhangzatos közreműködésével volt megoldható. A legkülönbözőbb anyagból készűlt számos szobor, mellszobor, mindenféle domború mű, az építményeknek kőből, fából faragott, fémből vert, finom stuccóból formált nagy változatosságú díszítményei a gondolatoknak és a formáknak rendkívűli gazdagságát, a képzeletnek kimeríthetetlen játékát varázsolják szemeink elé. Az építésznek, a szobrásznak és a festőnek egyenlően fontos szerep kínálkozik, s miként Olaszországban a művész egy személyben építész, szobrász és festő; az alkotó és vezérlő tehetség ennél fogva nem tartja méltóságán alól valónak, hogy a falakat és a mennyezetet saját kezűleg finom és kecses stuccóval díszítse. Ebben rejlik mindezen építmények egyöntetűségének az oka; díszítményükben helyes mérték uralkodik, a legpazarabb dísznek is összhangzatos, jól kiszámított festői hatása van.

Baldassare Fontana áll a barokk művészet mestereinek élén; magával hívott számos művész segítségével palotákat és templomokat épít és belsejüket nemes ízlésű pompával árasztja el. Legkiválóbb építményei: az olmützi püspöki palota (1671), Buchlovitz kastély (1700), a kremsieri residencia (1677), a szent-hegyi, a velehridi templomok, stb. A Fontana vezetése alatt dolgozó művészeken kívűl találkoznak olyanok is, a kik önállóan működnek, példáúl Giovanni Brentani és Pietro Caroste Iglauban, Andreo Allio szobrász és kőfaragó Hradisch kolostorban, Giovanni Domenico Babant Olmützben, Bernardo Antonio Fosseti de Mafio kőfaragó, stb.; Lorenzo Matthielli Bécsben dolgozó művész VI. Károly császár megbízásából Frain kastély nagyszerű lépcsőházában állítja föl Hercules és Antaeus szoborcsoportját, mely eredetileg a bécsi várlakba volt szánva. A német és a hazai művészek közűl említésre méltók: az olmützi Ziern család (1673–1714), melynek több tagja gyakorolta a szobrászatot; a danzigi születésű Mandik Mihály szobrász és stuccateur, a ki Hradisch kolostor számára két csoportot készített: Neptunust lóval és Plutót sárkánynyal; továbbá az Olaszországban tanúlt Riga (Ricca) Antal königsbergi szobrász, a kő- és fafaragásban, valamint a stuccokészítésben egyenlően jeles mester, a kinek kiválóbb művei az olmützi jezsuita templom, a brünni Domonkos-rendi templom eredeti és szép orgonaszekrénye, a Mária-oszlop Ungarisch-Hradischban, továbbá a brünni Mittrowsky palotát és Pernstein várkastély lovagtermét díszítő pompás faragványok; végűl megemlítendő a svábországi származású Lengelacher Ignácz, jeles szobrász, a ki Nikolsburgban gyakorolta művészetét és 1731-ben készíté az ottani kastély bejáratának két lóval és három vázával díszített káváját, továbbá az egykori Loretto-kápolna számára a herczeg Dietrichstein-féle czímert és Szent Annát ábrázoló domború művet, végűl a kastély udvarában az ablakok nagyszerű csoportját látta el díszszel, melyben Atlantes-alakok, sphynxek és babák váltakoznak.

A støileki temető. Charlemont Húgótól

E korszakban morva művészekkel is találkozunk. Ilyen példáúl Schauberger János György, a ki a holleschaui templom s a brünni minorita templom belső díszítésén dolgozott, Seelovitz kastély számára pedig a négy évszakot ábrázoló alakokat és czímerhordó két alakot készített. Zahner András, a legjelesebb barokk szobrászok egyike Morvaországban, a bécsi akadémián tanúlt, utóbb Olmützben telepedett le. Számos műve közűl fölemlítjük a brünni székesegyház homlokzatának fülkéiben levő szobrokat, a holleschaui fő oltár, végűl Olmützben a pestis emlékére fölállított oszlop szobrait. Legjelesebb tanítványa, Winterhalder József (1732–1761), eleinte Sturmer olmützi szobrásznál dolgozott, ennek halála után az özvegy üzletét vezette, utóbb nálánál gyöngébb tehetségű fivéreivel önállóan dolgozott és Hradisch kolostor számára (1732) három méter magas czímert, az előcsarnokban levő hat szobrot, melyek három méter magasak és az isteni erényeket ábrázolják, Sámson és Gedeon szobrát s egyéb részleteket készített. A szenthegyi templomban a Hírnév, a Remény és az Örökkévalóság nagy szobra, ugyanott a templom mögött Szent Norbertet és két szerzetest ábrázoló csoport, valamint a domború művek szintén Winterhalder művei.

Fritsch János, Donner Ráfael tanítványa jóval kiválóbb mester volt Winterhalder Józsefnél, sőt Zahner Andráson is túltett; pártfogója, Peterswald báró költségén Olaszországban is tanúlt; valamennyi műve magán viseli fényes tehetségének bélyegét; szabatos rajz, helyes szép arányok, az anatomia alapos ismerete, a részleteknek is gondos kimunkálása és szelíd báj jellemzi valamennyi művét. A holeschaui templom oltárainak majdnem valamennyi szobrát, nemkülönben az ottani gróf Rottal-féle sírkápolnában levő csoportot, mely Krisztust két angyal közt a Gethsemani kertben ábrázolja, továbbá a fölfeszített Krisztust, valamint Rottal grófnak és első nejének képmását; e kettőt stuccóból, Fritsch János készíté. E geniális művésznek legjelesebb alkotása a pártfogója, peterwaldi Peterwaldsky Armand Antal støileki sírboltjának szobrászati dísze, melyet 1730 és 1740 közt készített. E temetkező hely 80.000 forintba kerűlt; 6.000 négyszögméter területével egy hegy lejtőjét foglalja el, melynek feltöltését koczka kövekből épűlt hatalmas fal védelmezi. Nagy vázákkal díszített két födetlen lépcső vezetett föl négyzetes területére, mely egykor díszkerthez hasonlított; a háttérben nyolczszögű sírkápolna emelkedik, a melyet jobbról is, balról is nagy vázákkal díszített toldaléképület fog közre. A kő kerítést számos helyen megszakító talapzatokon páros gyermeki alakok állanak, melyek a jelent és a jövőt, az örömet és a bánatot találóan jelképezik; ezeken kívűl a temetőben életnagyságot meghaladó számos alak állott, a melyek legtöbbjét elhordták; három megcsonkított alak még a helyén áll, öt pedig a tobitschaui plebániatemplomba kerűlt. A lépcsőket és a sírkápolna toldaléképületeit díszítő vázákon szép domború művek vannak, a melyek a csoportok helyes elrendezésével, nagyszerű távlati látszattal a világ teremtését, az angyalok bűnbe esését, a poklot, az utolsó ítéletet valóban megkapóan ábrázolják. A művész az eszme merészsége, az alakok mozdulatainak változatossága mellett is ura maradt a helyzetnek. E kisebb fajtájú művek legmeggyőzőbben tanúskodnak a mester fényes tehetségéről, a ki Donner Ráfael méltó tanítványa és a barokk ízlés idejében Morvaország legkiválóbb művésze volt.

A støileki temetőben levő egyik szobor. Charlemont Húgótól

Schweigel András (meghalt 1812-ben Brünnben) az ország egyik legkeresettebb és legelfoglaltabb szobrásza volt; Schaubergert fölűlmúlta, de Zahnert nem érte utól, Fritsch Jánost pedig meg sem közelítette. A brünni székesegyházban levő művei: a szent-kereszt oltára, Cyrill és Methodius oltára, továbbá a Mária-kápolnában az angyali üdvözletet ábrázoló csoport; szobraival az ország számos templomában találkozunk, többek közt a brünni Jakab templomban, a minoriták templomában, Obrovitzban, Nikolsburgban, Kiriteinban, Sternbergben, Zwittauban, Rossitzban, stb.

Morvaország gazdag szép fa faragványokban; ezek közt elég nagy számmal találkoznak dúsan díszített, nagyszerű orgonaszekrények, chorusi székek, padok, rámák, oltárok, rácsok, stb. A barokk ízlés idejéből valók az olmützi Szent Móricz templom, a brünni Szent Jakab templom dús faragványú orgonaszekrényei, melyeknek jó hatását tetemesen emeli a fának vörösbarna, meleg színe; a szent-hegyi templom pompás orgonaszekrénye késő barokk munka, melyet Schütz Tóbiás szobrász (1722) terve szerint Sturmer József szobrász faragott. Ugyanez készíté Hradisch kolostor orgonaszekrényét, mely most az olmützi Szent Mihály templomban van.

A barokk szobrászat alkotásai közt tekintélyes számúak a városi kútak, a kálváriák, Krisztust az olajfák hegyén ábrázoló csoportok, a hídakat díszítő szobrok, a Mária tiszteletére, a pestis vagy egyéb esemény emlékére emelt oszlopok, melyek a szobrászoknak fölötte háladatos föladatúl kinálkoztak. A pestis emlékére oszlopot emeltek Brünnben 1680-ban, Iglauban 1690-ben, Olmützben 1716-tól 1752-ig, Ungarisch-Hradischban 1718-ban, Altbrünnben 1728-ban, a brünni Krautmarkton 1729-ben, Mährisch-Neustadtban 1730-ban, stb. Az emlékoszlopok közt legkiválóbb, sőt nagyszerű hatását tekintve első rendű munka a Szentháromságnak 35 méter magas oszlopa Brünnben, a melynek fölállítását Render Venczel olmützi kőfaragómester kezdte meg; halála után még három mester dolgozott rajta; többszöri megszakítás következtében 37 év múlva (1716-tól 1753-ig) készűlt el és 150.000 forintba kerűlt; Mária Terézia császárné és férje jelenlétében nagy ünnepélylyel szenteltetett föl. Ezen emlékoszlop építészetileg is érdekes; több fokú lépcsőzetes kápolnaszerű, pazarúl díszített és sarkain pillérekkel szegélyezett alkotmány áll, mely alapját teszi egy szép arányú, szintén dúsan díszített korinthusi oszlopnak, a melynek koronáját a Szentháromságot ábrázoló pompás csoport alkotja. Az emlékoszlop szobrait Zahner készíté és pedig 21 szobrot, melyek mindegyike 3 méter magas: 12 gyermek alakját, melyek 2 méter magasak, 6 mellszobrot, továbbá a Szentháromság 7 1/2 méter magas és vörös rézből kivert csuportjának mintáját, végűl Mihály főangyalnak szintén vörös rézből kivert alakját. Az építészetileg és szobrászatilag rendkivűl gazdag és pazarúl aranyozott emlékoszlop a tömegek arányos megosztásánál, a számos csoport helyes elrendezésénél és a vonalok szép, összhangzatos meneténél fogva valóban nagy hatású.

Morvaország a fémből készűlt szobrok között is több jeles munkával dicsekedhetik. A mennyiben a fém megmunkálása a művészi ipar körébe tartozik, a melyről külön lesz szó, e helyütt csak a brünni Haubitz harangöntő családnak és azoknak rövid megemlítésére szorítkozunk, a kik az országban és a külföldön egyaránt hírnevesek és keresettek voltak, mint példáúl a boskovitzi udvarnál élt Benešovsky János (1508-tól 1526-ig), azután Cimperghi Brixius (1514–1596), a ki Prágában tartózkodott, a brünni Jarosch Ferencz, a ki a prágai Belvedere szép kútját önté (1554–1559), a nürnbergi Tauch Simon (1601), a ki Brünnben élt s híres harangöntő és fegyverkovács volt. András harangöntő műve (1565) az a szép mozsár, melynek külsejét a bethlehemi gyermekgyilkolást ábrázoló domború mű díszíti. Említésre méltó a raigerni keresztelő medencze, mely ónból van öntve; három szépen formált kecskelábon áll; körűlfutó széles övben a 12 apostolnak helyesen rajzolt, jól mintázott és színezett alakja díszíti; ehhez hasonló Ausztriában csak egy van, a csehországi Podlažitz helység templomának 1406-ból való keresztelő medenczéje.

A bronz öntvények közűl kiváló renaissance munka Kuen Márk olmützi püspök sírtáblája (1565), a mely gyümölcs- és virágfüzérrel dúsan díszített keretben a püspöknek gazdag ornátusba öltözött, remekűl kimunkált alakját mutatja. Ez a sírtábla a renaissance-kori bronzöntés legjobb termékei közé tartozik, s kétségkivűl első rangú mester kezéből kerűlt ki; Vischer Péternek szokás tulajdonítani, a ki csakugyan készített is egyet-mást Szilézia számára. Ellenben az olmützi jezsuita templomban levő bronz tábla, mely Breuner János gróf olmützi fölszentelt püspöknek, a jezsuiták nagy pártfogójának arczképét mutatja (1689), fölötte nyers munkájú.

Az olmützi székesegyház esperességének Borbála-kápolnájában levő XVII. századbeli gyertyatartók igen jó bronz öntvények; változatos díszítményük élénk képzeletről tanúskodik; a rajtuk levő, számos apró alak, fülke, nemtő, szárnyas angyalfej, álarcz és egyéb díszítmény szinte egészen elrejti magát a tárgyat; készítője egyaránt jeles szobrász és öntő volt.

A tömör öntvénynek azon időkhöz képest figyelemre méltó képviselője Louis Ratuit de Souches (meghalt 1683) szobra, a ki Brünn várost bátran védelmezte a svédek ellen. Ezt a szobrot Kerker János Zsigmond brünni harangöntő 1727-ben öntötte. Sajnos, hogy újabban nem az egész emléket állították föl a brünni Jakab templomban. A hozzá tartozó és kőből faragott diadalmi jelvények most a Ferencz-múzeumban vannak. Barokk ízlésű, szürke márvány koporsóra helyezett párnán térdel a hős alakja; feje födetlen, keztyűje és hadvezéri botja a párna mellett van. A szobor öntése még nehézséggel járt, a mi abból látszik, hogy vértjének nehány bronz pántja külön készűlt és utóbb illesztették helyére. Kerker második műve a fölfeszített Krisztusnak jól mintázott szobra; ezt azonban eddig nem állították föl. Barokk ízlésű bronz öntvény továbbá Egkh gróf herczegérseknek Kremsierben levő síremléke, melyet Hiernle Ferencz szobrász és bronzöntő 1771-ben készített; elrendezés és kimunkáltság tekintetében a morvaországi legkiválóbb síremlékek közé tartozik; mint öntvény is jól megállja helyét.

A fémből készűlt szobrokkal kapcsolatban szólanunk kell még a pestis emlékére Olmützben emelt, már említett oszlopnak 7 1/2 méter magas csoportjáról, mely a Szentháromságot ábrázolja, s melyet a Zahner által készített minta szerint Forstner Simon olmützi ötvös vörös rézből vert ki. Ő vállalkozott, hogy a csoportot 8.826 forintért előállítja és végűl a leszámoláskor 13.000 forintot kapott, míg más nürnbergi és olmützi mesterek 24.000, illetőleg 19.000 forintot követeltek. A csoport nagyságánál fogva nehéz volt a helyes méretet eltalálni; Forstner azonban oly jól végezte a föladatot, hogy a csoport 28 méter magasságban is igen jó hatású.

A XIX. században a szobrászati művek az építészeti műveknél is gyérebbek. Keller bécsi udvari építész 1801-ben állítá föl Štipben Seilern Keresztély Ágost grófnak és nejének; Solms Karolina grófnénak homokkőbő1 készűlt síremlékét. Ennek közepe egy koporsóból áll, melyre két gyászoló nemtő támaszkodik, mellette pedig egy gúla emelkedik s rajta bagoly ül; oldalt a dicsőség és a halál jelképeit látjuk. Klieber bécsi szobrász több eisgrubi épület számára készített szobrokat, így 1809-ben domború műveket és szobrokat a múzsatemplom diszeűl, utóbb egy Apollo szobrot; 1819-ben a búcsúvételt és viszontlátást jelképező, jól fölfogott és szépen kimunkált csoportokat készíté a herczeg Liechtenstein család vranaui sírboltja számára. Ugyanez a művész készíté 1815-ben a gróf Haugwiz családnak Namiestben levő sírboltjához a hit és remény jelképi szobrait. Kiesling szobrász egy bájos Psychét mintázott, melyet 1825-ben ólomból öntöttek ki. Kopal emléke Znaimban, melyet Fernkorn készített, egyszerű kő gúlára helyezett győzelmi istennő. Bøenek morvaországi születésű bécsi tanár műve a József császár emlékszobra, melyet nem régiben állítottak föl Brünnben; a császárnak életnagyságot meghaladó (3 méter) bronz szobra hatalmas gránit talapzaton áll; mozdúlat és hasonlóság tekintetében jól sikerűlt munka; a talapzat mellett a kereskedelem és ipar, valamint a türelmesség és vallási szabadságnak szintén bronzból öntött csinos allegoriai alakjai foglalnak helyet. Az egyházi művészet terén első sorban a prágai születésű s Rómában tartózkodó Max Manónak (1846) két szobra említendő, melyek Cyrillt és Methodiust ábrázolják és a prágai Tein-templom számára készűltek, fősz mintájuk azonban Velehrádon van. Ez utóbbi helyen a fő oltárasztal domború művei dicséretes szobrászati alkotások. Az olmützi székesegyház csúcsíves homlokzatának és tornyának helyreállításához a kitűnő ékítményeket és alakokat a bécsi szobrászok egyesűlete szolgáltatta. A brünni Jakab templomban mostanában állítják föl a csúcsíves fő oltárt, mely az elhúnyt Ferstel lovag terve szerint többféle színű márványból és homokkőből Tomola János brünni műhelyében készűlt, s melynek szobrászati dísze a keresztre feszítést ábrázoló szép csoport. A brünni székesegyházat 1891-ben dr. Bauer püspök czirbolyafenyűből faragott, számos alakkal díszített fő oltárral gazdagította, melyeket Prokop tanár terve szerint Leimer bécsi szobrász készített. Az altbrünni kolostor-templomban mostanság állították föl a Krisztus kínszenvedését ábrázoló óriási csoportot (34 méter hosszú, 2 méter magas), melyet Griessmann János imsti naturalista szobrász (meghalt 1892-ben) czirbolyafenyűből faragott; kissé nyers munka, helylyel-közzel rajzolási hibái is vannak; egészben véve azonban jó hatású. Az ugyan ezen templom fő kapujánál levő szép csoportot, mely Mária koronázását ábrázolja, Winkler Alajos innsbrucki akadémiai szobrász faragta.

Ha befejezésűl összefoglaljuk a mondottakat, azt látjuk, hogy Morvaország a művészet terén a XIX. század kivételével minden korszakban megállta helyét; nem csekély számú igen kiváló művet hozott létre, a melyek méltók arra, hogy Ausztria és Magyarország művészeti alkotásainak nagy koszorújában helyet foglaljanak. A XIX. század végén Morvaország is újra hozzá látott a munkához, hogy el ne maradjon a többi országtól abban a korszakban, a melyben I. Ferencz József, a lovagias és művészetkedvelő császár és király dicső uralkodása alatt a művészet a legnagyobb megbecsülésben és pártfogásban részesűl.

Festészet. Schram Vilmostól, fordította Pasteiner Gyula

Morvaország míg egy felől tiszteletre méltó helyet foglal el az építészetben, más felől a festészet terén is, habár nem önálló, mindazáltal igen élénk tevékenységre és érdemes művekre hivatkozhatik, a mit annál inkább szükséges kiemelnünk, mivel a művészet az alkotásra serkentő vezérhely híján fölötte kedvezőtlen körűlmények közt tartotta fönn magát.

A ki a morvaországi festészet fejlődését meg akarja ismerni, annak figyelmét első sorban a miniatur-festészet termékeire kell irányoznia. A képírásnak ezt az ágát korán kezdték itt gyakorolni. A kolostorokban és levéltárakban, jelesűl a műveltség fő helyein, így Brünnben, Olmützben, Iglauban és Znaimban sok és nagy becsű miniatur-képek találkoznak. A legrégiebbek egyike az obrovitzi evangeliarium. Ez pergamenre írt codex, az olmützi tanúlmányi könyvtárban őriztetik; a Brünn melletti Obrovitz egykori prémontrei kolostorból származik és úgy az írás, mint az építészeti és ékítményes rajz tanúsága szerint a XI. században keletkezett. A román építészeti formák és a kezdőbetűk rajza egyaránt durva és nyers.

Öt miniatur-kép mutatja a román-byzanczi hatást; mind az öt kép a brünni városi levéltárban őrzött XIV. századbeli codexben van. A codex tartalma és a miniatur-képek közt nincs semmiféle kapcsolat; a képeket valamely régibb kéziratból vették ki és díszűl illesztették ez újabb kézíratba. A festett lapok kisebbek a kézirat lapjainál; széleik lekopottak; a codex leveleit fűzés tartja össze, a képeket pedig sarokragasztással iktatták be a levelek közé. Kétségtelen, hogy ezek XIII. századbeli miniatur-festmények, melyek XI. és XII. századbeli keleti előképek után készűltek. A fedőfestékkel való ábrázolásokon a vörös, a zöld és a kék szín uralkodik. Az alakok és a ruhahajtékok nyers rajzúak, a testszín ellenben elég tetszetős és természetes. Az első lapon levő kép Jehova dicsőségét, a második Krisztus születésének hírűl adását ábrázolja. A harmadik lapon szabályszerű elrendezéssel feltűntetve Ábrahám patriárchát és kebelében a hívők lelkeit látjuk. Ábrahám fejét keleti szokás szerint kis sapka födi. A negyedik képnek tárgya az angyali üdvözlet. Az ötödik lapon kettős ábrázolás van. Felső részén Erzsébet díszes ágyban fekszik, s mint szomjazó gyermekágyasnak egy szolgáló serleget nyújt neki. A lap alsó részén egy szolgáló vizet visz egy kádba, a melyben egy másik szolgáló Jánost füröszti.

R kezdőbetű Brünn város helyhatósági jogainak legrégibb gyűjteményében (XIV. század). Siegl Károlytól

A morvaországi miniatur-festészet virágzása a csúcsíves művészet idejébe, a XIV. századba esik, a mikor a Prágában föllendűlt művészet Morvaországra is serkentőleg hatott. Mind azon jelességek, melyek a prágai iskola képes kéziratait jellemzik, a finom ékítmények, a dús és összhangzatos színezés, a természetes fölfogás, e kéziratokon is előfordúlnak; így példáúl a bécsi udvari könyvtárban őrzött híres evangéliariumon, melyet Troppaui János brünni kanonok festett és 1368-ban fejezett be.

A brünni Szent Jakab templom könyvtárában húsz darab XIV. és XV. századbeli képes kéziratot őriznek. E korszakból hasonló értékes emlékek vannak a brünni városi levéltárban is, jelesűl két könyv, melynek képei az 1497-ből való hamburgi városi könyvnek képeihez hasonlítanak. A régibb codexet, mely a brünni városi tanácsban érvényben volt jogi elvek gyűjteményét tartalmazza, János városi írnok 1365-ben fejezte be; a későbbi gyűjteményt Venczel irnok, iglaui Venczelnek a fia 1466-ban állította össze. Mind a kettőt aranyos alapra festett pompás miniatur-képek díszítik.

E J S K O kezdőbetűk morvaországi paraszt énekeskönyvekben. Siegl Károlytól

Morvaországban a XVI. század válságos körűlményei közt sem szűnt meg a miniatur-festés gyakorlása, mint a Znaim város jogait tartalmazó híres codex bizonyítja, mely 1525 körűl fejeztetett be. Ezen codex szövegét Wischaui István jegyző szerkesztette, a képeket olmützi Fröhlich Wolfgang festette. A képeken látható alakok igen hasonlítanak egy felől Schongauer rajzaihoz, más felől az Eyck testvérek iskolájából a XV. század végén kikerült festményekhez; a rajz és színezés tekintetében tökéletes ékítmény ellenben már renaissance jellegű.

Az eddig mondottakból kiderűl; hogy a miniatur-festészet Morvaországban úgy a román, mint a csúcsíves és a renaissance művészet idejében általánosan el volt terjedve és mind művészetileg, mind technikailag nagy tökéletességgel gyakoroltatott.

A festészetnek e kicsiny, de nemes fajáról mondottakkal kapcsolatban meg kell emlékeznünk a népies miniatur-festészeti iskoláról is. Ez a múlt században és e század elején Morvaország délkeleti végében, a tót Fölvidéken virágzott és átvitte a papírra mindazon népies ékítményeket, melyek a legrégibb időktől kezdve hímzéseken, húsvéti tojásokon és agyag edényeken divatoztak. Az efféle emlékek majdnem kivétel nélkűl templomi énekeskönyvek, melyeket iskolamesterek és parasztok írtak s festettek; legrégibb és legszebb köztük az az énekeskönyv, melyet az Ungarisch-Brod melletti borsitzi Pomykal Márton tanító 1727-től 1733-ig készített és mostanság Olmützben a szláv múzeum-egyesűlet gyűjteményében őriznek.

Morvaországban a miniatur mellett aránylag korán kifejlett az emlékszerű festészet. Okiratok tanúsága szerint a képírás ezen ágát egynémely kolostorban már a XI. században is gyakorolták; a XII. század folyamán föltűnik Cseh- és Morvaországban is. Morvaországban ebből az időből egyetlen egy, de fölötte fontos emlék maradt fönn. Ez a znaimi régi őrgrófi várkastély kápolnájának, az úgynevezett Pogánytemplomnak a falfestménye.

A Pogánytemplomnak egész belsejét falképek borítják, melyek idővel nagyon megrongálódtak ugyan, azonban egy részüket újabb időben Melichar Theophil bécsi festő ismét helyreállította. Az oltárhely falán a Megváltót dicsfényben ábrázoló festmény helyre van állítva. Ez alatt állanak az apostolok, mellettük pedig két angyal térdel. A diadalív mellett egymással szemközt látjuk donatorokként znaimi Luitpold herczeget és annak nejét, Ithát, Szent Lipót nővérét. A kupola felső részét a négy apostol alakja foglalja el, a kik köré hat szárnyú négy szeráf csoportosúl; alakjuk megegyezik a konstantinápolyi Hagia Sophia templomban látható szeráfok alakjával. Ezek alatt három képsorozat van, a melyek közűl a legfelső a Pøemysl családnak II. Bøetislavig élt összes tagját ábrázolja.

Minthogy Luitpold herczeg II. Bøetislavot 1101-ben követte és egy szalagon 1106. évszám van, bizonyos, hogy a falfestmény ez időből való. E mellett tanúskodik a rajz, a szertelenűl hosszú lábak és kezek, a domborúság látszatának teljes hiánya, a hosszú, fönt szűk, alúl dús hajtékú ruhák, a magas, keskeny, felűl lekerekített, alúl csúcsban végződő paizsok.

Falfestmény a brünni régi országház termének mennyezetén, Gran Dánieltől. Siegl Károlytól

A csúcsíves művészet idejében Morvaországban általánosan el volt terjedve a falfestészet gyakorlása. Úgy látszik, Olmütz volt egyik fő helye ennek a művészetnek. Sajnos, nagyon kevés emléke maradt fönn; az effajta művek legnagyobb részét az idő pusztította el, a mit pedig az idő megkímélt, az későbbi századokban a meszelési szenvedély áldozatává lett.

Pohrlitz helység templomát díszíté a csúcsíves művészet idejebeli legrégibb falfestmények egyike. Ez a XIV. század elején keletkezett, Mária halálát ábrázolta; mostanság csak halvány nyomai láthatók. Az olmützi régi tanácsház Szent Jeromos kápolnáját XV. századbeli igen érdekes falképek díszítik, a melyek az Eyck testvérek idejebeli flandriai festészet hatását árúlják el. Aránylag legjobb állapotban van az a kép, mely az utolsó ítéletet ábrázolja, s még kettő, melyek Keresztelő Jánosnak élénk színekkel festett életnagyságú alakját mutatják. A Neutitschein melletti Seitendorf helység fa templomának festményei körűlbelűl szintén ebből az időből valók. Érdekes falképek vannak az olmützi székesegyház keresztfolyosójában. Ezek az utolsó ítéletet, az angyali üdvözletet, Krisztus életének jeleneteit ábrázolják, és úgy látszik hogy a XV. század végén a sváb iskola hatása alatt keletkeztek. Az olmützi Domonkos-rendi templom jobboldali mellékhajójában jó állapotban levő és 1500. évszámmal jelölt falkép a keleti bölcseket és a kínszenvedés jeleneteit ábrázolja. Valamennyi fönmaradt falkép azt bizonyítja, hogy Morvaországnak ez időben nem volt önálló festő iskolája és hogy a különféle idegen irányok összekeveredtek.

Modell-terem a bécsi művészeti akadémiában, Chvátal (Quadal) Márton Ferdinándtól. Siegl Károlytól

A falfestés Morvaországban a XVI. század elejéig virágzott, utóbb a vallási viszályok és a háborúk válságai közepett hanyatlásnak indúlt. Ebben a meddő korszakban két festészeti ábrázolás keletkezett, melyek Morvaországban ritkaság számba mennek. Egyik a Trebitschben levő csudálatos sgraffito, másik a königsfeldi egykori karthausi kolostorban a „Haláltáncz” érdekes ábrázolása. Az előbbi újjáépítés alkalmával elpusztúlt. Nehány évvel ez előtt még látható volt az úgy nevezett fekete házban, a melyet Waldstein Katalin grófné, idősb Zierotin Károly neje, 1619-ben építtetett és homlokzatát 1637-ben sgraffitóval díszítteté. A második emeleten egy kerekívű fülkékben hat allegoriai nőalakot, az első emelet ablakai fölött pedig a homlokzat hoszszában élénk vadászati jeleneteket ábrázoltak a sgraffitók. Mindannyi sötétbarna alapon fehér színű volt. Ugyanebből az időből való a „Haláltáncz” is, mely a königsfeldi katonai iskola lépcsőházában mészréteg alól kerűlt napvilágra. A jelenet négy szerzetest ábrázol, a kik meghalni készűlnek. A halál ezen ábrázolásán kívűl, mely bizonyára valamely szerzetes műve, ilyesféle nem maradt fönn Morvaországban; egy másik „Haláltáncz”-nak van azonban némi nyoma a saari templom egykori keresztfolyosójának kapuja mellett.

I. Lipót, I. József és VI. Károly idejében nagyszerűen föllendűlt a művészeti élet és kapcsolatban uralomra jutott a fresko-festészet. Kiváló, művészek, többnyire osztrákok, követték Carpofero Tencala mestert; köztük legkiválóbb volt Gran Dániel, a ki classicus előképek után indúlva, műveiben dicséretes egyszerűséget és bájos formákat juttatott érvényre.

Gran Dániel valószinűleg Brünnben született; tevékenysége idejében Morvaországban hatalmas alkotási kedv mutatkozott; morvaországi legjobb műveinek egyike a brünni régi országház nagy termének mennyezetét díszíti. A béke, a rend áldásait és az igazságosság uralmát allegoria alakjában ábrázoló festmény pompája és eredetisége bámúlatra ragadja a szemlélőt. 1888-ban Jobst Ferencz bécsi történeti festőt bízták meg a festmény helyreállításával, a mi azonban nehéz föladat volt és nem is egészen jól sikerűlt. A régi országház kis törvénytermében is volt fali kép, melyet szintén Gran Dániel festett. Ez a morva tartománygyűlést a császár, mint őrgróf elnöklete alatt ábrázolta, azonban 1878-ban annyira megrongálódott, hogy befestése elkerűlhetetlen volt. E mesternek fresko-képei vannak még Olmützben, Hradisch kolostorban és Modes faluban.

Gran Dánielen kivűl, a ki 1757-ben St.-Pöltenben halt meg, a XVIII. század folyamán számos fresko-festő működött Morvaországban, név szerint: Scheffler Antal Bódog; Stern József és Eckstein János. Etgens János György fényes tehetségű mester volt és azért is nagyobb figyelmet érdemel, mivel kétségtelen, hogy morvaországi származású. 1693-ban, Brünnben született; Rómában Carlo Maratta és Sebastiano Conca tanítványa volt; hazájába visszatérvén, a velehradi, vranaui, kiriteini búcsújáró templomok, a raigerni könyvtárterem, a kremsieri piarista templom mennyezeti képeit festette. Brünnben a minoriták nagy templomának terjedelmes mennyezeti festménye való tőle. E művének a leleményesség, a szabatos, rajz s az alakok természetes tartása teszik a legkiválóbb sajátosságait. Handke János Keresztély csudálatos termékenységű művész volt; kiváló technikai ügyességének nagy hatása volt a díszítő festésre. Legjobb művei Olmützben és annak környékén vannak. Ugyanott Haringer és Sattler József szintén nagy tevékenységű volt. Rottmayr János Mihály salzburgi híres fresko-festő is dolgozott Morvaországban. Egyik műve az angyalok bukását ábrázolja Frain kastély templomában. Elragadó fali képeket festett Maulpertsch Antal, a barokk ízlésnek utolsó nagyobb képviselője. E svábországi származású mesternek Morvaországban van a legtöbb falfestménye. Ezek közűl első sorban a königsfeldi egykori karthausi kolostor több helyiségében 1769-ben festett fresko-képeit említjük, a melyeknek azonban csak töredékei maradtak fönn. Bruck kolostor nyári termében és könyvtárában festett mennyezeti képei, melyek a tudományok és a művészetek történetét ábrázolták, a kolostornak kaszárnyává történt átalakításakor tűntek el. A mühlfrauni templom ragyogó freskói azonban fönmaradtak. Ezek 1775-től 1777-ig készűltek és a boltozat négy szakaszában a megváltásnak főbb mozzanatait élénk csoportokkal ábrázolják. Megrongálódott állapotuk miatt szükségessé vált helyreállításukat Schilcher Frigyes történeti festő eszközölte. Maulpertsch irányát követte két tanítványa, Winterhalter József János és Šebesta. Az előbbi festette a brünni városi tanács termének és az obrovitzi templomnak a freskóit; 1807-ben Znaimban halt meg. Šebesta Kojeteinben született; utóbb Sebastiani nevet vette föl; Winterhaltert nem érte utól, mindazáltal elég járatos volt a fresko-festésben, mint általán a XVIII. század végén élt középszerű festők legtöbbje.

Párisi kéményseprő, Krumholz Ferdinándtól. Fénykép után

Kevesebb sikerrel űzték Morvaországban a temperát és az olajfestést. Az országban fönmaradt legrégibb függő-kép az, melyet János őrgróf a brünni Ágoston-rendi szerzeteseknek ajándékozott. A monda szerint Szent Lukács festette volna; valósággal egyike ama Mária-képeknek, melyeket olasz festők a XIII. században és a XIV. század elején tömegesen készítettek.

XV. és XVI. századbeli függő-képek elég nagy számmal maradtak fönn. Ezek olasz, dél-német, utóbb pedig németalföldi hatást árúlnak el. A morvaországi festők nagy kedvvel utánozták Wolgemuthnak természetességre törekvő nyers modorát. Utóbb Dürer hatása érvényesűlt, a mi nem mindig vált a művészet javára, mivel a közepes festők nem voltak képesek a mester szellemét megérteni és csak azt utánozták, a mit legkevésbbé lehet dicsérni. Az osztrák művészet nagyszerűen föllendűlt, mikor II. Rudolf Prágában tartotta fényes udvarát. A Rudolf korabeli udvari festők közűl Morvaországra nézve az antwerpeni Spranger Bertalan bír nagyobb fontossággal, a mennyiben számos tanítványa közűl többen dolgoztak itt. Spranger modorában festett merész rajzú, de színezés és formák tekintetében fogyatékos képek ma is számos nemesi lakban fordúlnak elő. A csúcsíves művészet végső idejéből és a kora renaissance éveiből származó számos kép őriztetik a brünni Ferencz-múzeumban. Ezek közűl kiválik az, mely Szent Gergely miséje alkalmával Krisztus megjelenésének csodáját ábrázolj. Ezen üde színezésű, gyöngéd festménynek arany keretébe szerzetesi betűkből álló írás van faragva, melyből megtudjuk az egykori tulajdonos nevét. A fölírás a következő: „Perchta abatissa de boskowicz 1480.” Ugyan ezen időben jelent meg a fönti ábrázolás fametszetű sokszorosítása, mely bűnbocsátási képűl szolgált, s melyet az említett apátnő a kolostor templomát látogató hívek számára Prunni János által metszetett fába.

„A képzőművészetek Habsburg-házbeli maecenasai” czímű mennyezeti festmény részlete, Berger Gyulától. A bécsi cs. kir. művészettörténeti udvari múzeumban levő eredeti után.

A morvaországi XVI. századbeli festmények jobbára vallási tárgyúak; ennélfogva érdekes, hogy egy magában álló művész; Flegel György, az első német csendéletfestő, születésére nézve morvaországi. 1563-ban Olmützben született. Annak idején jó áron keltek el nagy természeti hűséggel festett képei, melyek gyümölcsöt, virágot, halat, szárnyast, rovarokat, üveg és fém edényeket ábrázolnak.

A XVII. század a morvaországi olajfestészetnek nem volt kedvező korszaka. A művészeti tevékenység pangott és a hanyatlás nyomai mutatkoztak mindenfelé. Ez időben a frankfurti Sandrart Joachim festett Morvaország számára. Egyik festménye a brünni kapuczinus-templomban levő főoltárkép, mely a szent kereszt megtaláltatását ábrázolja. Morvaország számára dolgoztak még: Schonjans Antal antwerpeni festő, ki mint osztrák udvari festő 1726-ban Bécsben halt meg; továbbá Spiess János tiroli festő, Herdt János németalföldi festő és a magyarországi származású Spielberger János. Igen termékeny festő volt Lublinský Márton Antal olmützi kanonok, a ki azonban csak ügyes műkedvelő számba megy.

A XVIII. század első fele, sőt Mária Terézia uralkodásának nagyobb része is kedvező korszaka volt Morvaországban a művészeti tevékenységnek. Az udvar pompaszeretete és ízlése serkentőleg hatott a morva papságra és a nemességre.

Az olmützi és kremsieri püspöki palota, a hradischi, neureuschi, saari, velehradi, klosterbrucki praelaturák, Auszterlitz, Raitz, Seelovitz, Frain, Visovitz kastélyok a festészet becses műveivel gazdagodtak. Azok a művészek, kik a fresko-festést gyakorolták, egyszersmind számos olajfestményt is festettek. Hozzájuk más mesterek is csatlakoztak, a kik becsületére válnak a morva művészetnek; így Axtmann Lipót fulneki születésű állatfestő; Adolph József Ferencz, a Dietrichstein herczegi család udvari festője, ki szintén állatfestő volt; Palko Ferencz boroszlói festő, a ki Troyer gróf olmützi bíbornok számára gazdag színezésű s természethez hű képmásokat festett; aztán tanítványa, a kremsieri születésű Korompay Ferencz, a ki a képmásoknak valódi remekeit alkotta és azonkivűl több brünni templom számára igen szép oltárképeket festett, többek közt a fájdalmas szüzet ábrázoló képet, mely a minoriták templomában van. Az olasz ízlést követő geniális Troger Pál is ide tartozik. Oltárképeivel az ország számos templomában, Vranauban, Trebitschben, Namiestben, stb. találkozunk.

Madonna Pirchan Emiltől. Fénykép után

A II. József császár idejében a bécsi művészeti akadémián uralomra jutott sivár classicismus az örökös tartományok művészeti tevékenységére is káros hatást gyakorolt. E korszaknak egyik örvendetes jelensége a kremsi származású híres Schmid, a ki morvaországi templomok számára is több pompás színezésű oltárképet festett, ilyenek: a brünni székesegyháznak Ker. Jánost és Szent Borbálát, az obrovitzi plebánia-templomnak Szent Norbertet és Szent Ágostont, a vranaui templomnak Nep. Szent Jánost és Salezi Szent Ferenczet ábrázoló oltárképei. Az előbbi mellett említésre méltó Chvátal Márton Ferdinánd, másként Quadal, a ki Morvaországban a Kojetein melletti Niemèitzben 1736-ban született. Számos arczképet, katonai és életképet és jól sikerűlt állatképeket festett. A rézmaratást is gyakorolta. 1784-től 1790-ig Bécsben tartózkodott; az ottani művészeti akadémia képtárában levő egyik jelesebb festménye az akadémia modell-termét ábrázolja. E festményt, a híres Jacobé rézbe metszette. A művész saját arczképe a florenczi Uffizia-gyűjteményben őriztetik. Quadal szép tehetségű és sok oldalú művész volt; művei annak idején nagy kedveltségnek örvendettek. Sikerekben és kitűntetésekben gazdag életét Szent-Pétervárott 72 éves korában fejezte be.

Morvaország a XIX. században számos festővel dicsekedhetik, a kik közűl többen szűkebb hazájukon kivűl is ismertekké, sőt híresekké váltak. Nevezetesebbek: Krumholz Ferdinánd portugaliai udvari festő, a ki Hofban 1810-ben született és Bernben 1878-ban halt meg, Stöckler Manó a vízfestmény jeles művelője, Schwoiser Ede kiváló genre- és történeti festő. Ezekhez sorakoznak azok a kiváló művészek, kik mostanság Bécsben élnek, névszerint: a jamnitzi születésű Charlemont Húgó, a neutitscheini születésű Berger Gyula, a művészeti akadémia tanára, Veith Ede, Kasparides Ede, a littaui születésű Temple János, a brünni Ledeli Móricz, Vita Vilmos, a Párisban élő Jettel Jenő, a Münchenben élő Flesch-Brunningen Luma és mások.

Azok közűl, a kik Morvaországban éltek, vagy még most is élnek, megemlítjük Hodak Arnoldine virágfestőnőt, Zelený József és Mayssl Antal arczképfestőket, lovag Felbinger Ferenczet, a ki Münchenben tanúlt és Pirchan Emilt. Az utóbbi a Vranau melletti St.-Kathareinban 1844-ben május 21-ikén született; a bécsi akadémián Rahl Károly tanítványa volt. Nevezetesebb művei: „Madonna”, „A haldokló Üdvözítő”, „Idegen leány” és anyjának arczképe.

Többen sikerrel művelik a sokszorosító művészeteket is. Jeles rézmetszeteket készítettek: Olmützi Venczel, Götz Gottfried Bernát, Marck Quirin, Axmann József. A rézmaratásban kitűntek: Rektorzik Ferencz, Roller József tanár és a már említett Charlemont Húgó.

Művészi ipar. Schirek Károlytól, fordította Pasteiner Gyula

Az embernek egy felől az anyag megmunkálására irányúló történelmi idő előtti tevékenysége, más felől a történelmi időbeli művészi ipari alkotása közötti kapcsolatnak némi nyomait bírjuk a morvaországi népies hímzés díszítményeinek egyes elemeiben. E tekintetben különös figyelemre méltók a morva-szláv lakosság viseletének egyes részei. A díszítményeknek elemei részben a történelem előtti idők bronz tárgyainak díszítményeihez hasonlítanak, nagyobb részük ellenben geometriai és növényi jellegű; elég gyakran állati és emberi alakok is fordúlnak elő. A morvaországi hímzési díszítmények a néptörzsek, t. i. a hanákok, az oláhok és a tótok szerint három csoportra különűlnek.

A hanákok czitromsárga, tejfölszínű és fekete selyem fonállal s mindig vászonra hímeznek; hímzéseiknek egyik jellemző sajátosságát teszi a mustra egybe állítása, mely a színes foltok elhelyezése tekintetében hasonlít Csehország egyes vidékeinek hímzéseihez. A hímzést leginkább ingek ujjaira, nyakára, gallérjára és mellére, takarók és terítők szegélyeire alkalmazzák. Kedvelt minta a gyümölcs, a fölszelt alma és a szívalak. A gyermekágyas asszonyok megáldásánál használt takarókat hosszanti tengelyük mentén hímzés és azonkivűl gyakran írás is díszíti, mely utóbbi találomra egymásután odavetett, értelem nélkűli betűkből áll, néha azonban női nevet, leginkább a tulajdonosnőét lehet belőlük kiolvasni. E hímzések jobbára két oldalú lapos öltéssel készűlnek.

Az oláhok hímzései legalább a gyermekágyas asszonyok megáldásánál használt takarók tekintetében közeli rokonságot mutatnak a hanákok hímzéseivel; a díszítménynek legfölebb mellékes elemeiben van köztük különbség. Egyik sajátosságuk, hogy kedvelik a tejfölszínt. Vannak durva vásznon vörös gyapjúfonállal előállított nagy mustrájú hímzéseik is, melyeket ágyfüggönyökűl használnak.

A morvaországi házi ipari munkák közt művészeti tekintetben legkiválóbbak a tótok hímzései; mustráik részint geometriai formákból, részint pedig a növényi és az állati világtól kölcsönzött és a keresztöltés által átalakított formákból állanak. A törűlközők, az ágyterítők, stb. szegélyeit heraldikus alakítású szarvasok, madarak, gyakran sasok, részint egyes emberi alakok, részint tánczoló párok igen szépen és eredeti módon díszítik. A geometriai mustrájú hímzések többféle árnyalatú sárga selyemfonálból készűlnek, s menyasszonyi fátyolok végét, főkötők tetejét díszítik. Az e fajta mustrát azonban gyakran több szín, úgymint vörös, kék és fehér tarkítja és ez esetben selyem helyett gyapjúfonalat használnak. A hímzések díszéhez vert, helylyel-közzel színes fonállal áthúzott csipkék is járúlnak. Eredetiek a kötények is, melyeket két oldali lapos öltéssel hímzett és öv alakúan elrendezett kakas-mustra díszít.

Morvaországi népies hímzés.

Nem kevésbbé érdekesek a Nikolsburg melletti Landshut női lakosságának hímzései, nevezetesen menyasszonyi fátyolaik és ingválljaik gallérjai. Ezek készítési módra, valamint mustrára nézve rokonságban vannak a mindjárt szóba kerűlő morva-horvát hímzésekkel, ellenben színre és anyagra nézve elütnek azoktól. Mustráik szabad, festői elrendezése megfelel a kétoldali lapos öltésnek; formáikat a növények alakjaitól kölcsönzik, anyaguk vagy egy színű, vagy vörös, fekete és sárga fonál. Több hímzésöket e század elejének valamely évszáma jelöli. A landshuti hímzések jó ízlésüknél fogva különböznek a morva házi ipar többi termékétől.

Külön csoportot alkotnak a morvaországi horvátok hímzései, melyek a XVI. század elejével kezdődnek. Jellemző sajátosságuk legfeltűnőbb a tarka gyapjúfonalakkal hímzett kék kötényeken. E hímzések különféle öltésekkel készűlnek; a nagyobb mustrák kitöltésénél a Gobelin-öltést is alkalmazzák. A horvátok festői viseletét csakhamar megkedvelték a tótok is; ez az oka, hogy egészen hasonlóan hímzett és hasonló színezésű kötények ő náluk is fordúlnak elő.

Az ország több vidékén, kivált Iglau és Brünn környékén az egyszínű és tarka hímzésen kivűl űzik a fehér hímzést is; mustra tekintetében különösen érdekesek a hálós hímzések. Említésre méltó a csipkeverés is, melyet kivált a korábbi időben szép eredménynyel gyakorolt a falusi nép; ez kiülönösen az oláhok lakta vidéken, Roznau és Walachisch-Meseritsch környékén virágzott, részben ma is virágzik. A hanákok vert czérnacsipkéket készítettek. Morvaországnak Sziléziába beszögellő területén, Hotzenplotz városban szintén sokan foglalkoztak a csipkeveréssel.

Morvaországi népies hímzés.

Nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor végződik az embernek a történelem előtti s mikor kezdődik a történelmi időbe eső kézművesi tevékenysége; épen olyan bizonytalan a határ, mely a házi ipart a kifejlett, tulajdonképeni művészi ipartól elválasztja; a kettőnek egymással való kapcsolatát nehéz fölismerni. E körűlményhez mérten Morvaországnak, mint Közép-Európába beékelt egyik országnak művészi ipari fejlődését nem egyedűl a történelmi idő előtti és a házi ipari tevékenység szempontjából vizsgáljuk, hanem figyelembe veszszük az ország égalját, társadalmi állapotát, állami helyzetét és politikai történetét is, mint olyan tényezőket, melyek miként Közép-Európa többi országában; Morvaországban is döntő hatást gyakoroltak a művészi ipar fejlődésére.

A közép-korban Morvaországban is kizárólag a papság gyakorolta a művészetet és a kézművességet; míg a XIII. században a polgárság keletkezésével és megerősödésével, a városok alapításával és német telepesek bevándorlásával a világi elem kezébe kerűltek e foglalkozások, és e korszakban, de még inkább a renaissance idejében egészen a XVIII. század végeig a nemesség hathatós támogatása mellett a világiak által gyakorolt művészet és kézművesség legszebb virágzást ért el.

Minthogy a szövő művészetnek a házi iparban mutatkozó legelső kísérleteivel kezdettük meg az ország művészi iparának ismertetését: ahhoz kapcsoljuk a történelmi időbeli szövő művészet tárgyalását. A hímzés úgy Csehországban, mint Morvaországban a XII. század elején már szépen virágzott. Az olmützi Péter-templom 1131-ik év előtti leltárai aranynyal hímzett díszes ruhákat említenek; a brünni székesegyház kincstárában ma is őriztetik egy román művészetű hímzett bursa, melyen a hímzés a fölfeszített Krisztust ábrázolja; 1202-ben arany hímzésű oltárkendők említtetnek. A honi munkákon kívűl byzanczi hímzések és szaraczén eredetű szövött kelmék is voltak használatban. Saar kolostorban ez időtájt élt egy Leukart nevű hímző nő, a ki stolák és manipulusok készítésében nagyon ügyes volt. XV. századbeli egyházi díszruháknak ritka szép példányai maradtak fönn a brünni székesegyház kincstárában, különösen pedig az 1487-ik évből származó casula, melynek domború hímzése Krisztust a kereszten és a Dub meg a Zastrzizl család czímerét ábrázolja. De a késő közép-korban nemcsak az egyház, hanem a polgárság is rendkívűli fényt űzött a viseletben. A XVI. századbeli leltárak bizonyítják, hogy abban az időben igen sok kelmét fogyasztottak és alig szenved kétséget, hogy a szövő művészet e termékeinek legalább egy része Morvaországban készűlt. Dauma János 1661-ben elhalt mährisch-trübaui takácsmesternek hagyatékában a saját mesterségéhez tartozó számos forma említtetik, a miből azt lehet következtetni, hogy alakos és mustrás kelméket is készített.

Több adat bizonyítja, hogy a festett bőr kárpitok is használatban voltak, de hogy azok Morvaországban készűltek volna, arról hallgatnak a följegyzések; kordován bőrt készítőknek nevei azonban fönmaradtak. A bőr művészi megmunkálására és fölhasználására bő alkalom kínálkozott a könyvkötészetben. A román korszakból nem maradtak fönn bekötött könyvek. A csúcsíves művészet idejéből azonban vannak bőrbe kötött és fém kapcsokkal és sarkokkal ellátott könyvek, ilyen példáúl a brünni Szent Jakab plebánia-templomban levő graduale, mely 1494-ből származik. A renaissance művészet idejéből való, és bársonyba kötött példányokat ezüst kapcsok és sarkok díszítik. Gyakoriabbak a disznóbőrbe vagy barna bőrbe kötött, és arany vagy vak nyomással díszített, a tulajdonosok czímerével, nevével és évszámmal megjelölt könyvek. A morva testvéreknek jeles könyvkötőik voltak; Škop Dániel könyvkötő Bukovecben 1605 körül élt; Prerau város is dicsekedett egy híres könyvkötővel. Az utóbbinak Žerotin Károly gróf több könyvet küldött azzal az utasítással, hogy azokat szattyán bőrbe kösse, mindkét táblájukba nemzetségének czímerét, B Z Z (Bohunka z Žerotina) és A Z Z (Anna z Žerotina) betűket préselje. Ekként könnyű megállapítani a Žerotin-féle kötéseket. Közűlök több fönmaradt a Žerotin Károly gróf boroszlói könyvtárában. A XVIII. században az aranynyomás uralkodik, azonban maradtak fönt ezüsttel díszített rokoko ízlésű példányok is.

Morva könyvdíszítmények. Siegl Károlytól

A morvaországi agyagművesség története azt bizonyítja, hogy a művészi ipar ez ágát az ős időktől fogva mai napig megszakítás nélkül művelték, időnként legföljebb a művelés terjedelme változik. A legrégibb kísérletek is jó ízlésről tanúskodnak, a művészi törekvés a benyomkodott vonalas díszítményben, az edények formáiban, a fölszínre rakott bütykökben és effélékben mutatkozik. A fazekasságnak művészeti jelleggel bíró legrégibb emlékei a XV. századból származnak. Ezek domború művű alakokkal vagy növényi formákkal díszített máz nélküli kályhafiókok, a milyenek Brünnben, Kremsierben, Lositzban, Pustomerben és egyebütt ásatások alkalmával kerűltek napvilágra. Azonban maradtak fönn agyagból hajtó korongon formált és égetett igen érdekes edények is, melyek a Lošitzban előkerűlt depőt-lelet tanúsága szerint, bizonyára a közép-korból, vagy az átmeneti időből valók. Vannak adatok, melyek bizonyítják, hogy a következő időszakban, a XVI. és a XVII. században művészettel formált számos kályha készűlt az országban; jó állapotban levő szép emlékek vannak Pernstein várban, Gross-Üllersdorf és Triesch kastélyokban. Figyelemre méltó a chropini kastélyban levő kályha is, melynek II. Liechtenstein Károly gróf, olmützi herczegpüspök czímerével díszített, megfelelő írással és 1668. évszámmal ellátott fiókjai vannak. Valószínű, hogy e kályhát wischaui fazekasok készítették. A kályhaipar a XVIII. században érte el a virágzás tetőpontját. Nikolsburgban a herczeg Dietrichstein-féle kastélyban a XVIII. század első feléből való, fehér mázas, aranyozott, szobrászati díszű, igen szép alkatú kályhák vannak. Korábban a brünni főtörvényszék épületének nagy termében (Krautmarkt) egy igen szép kályha volt, melyet a Dietrichstein család czímerén kívűl Venust és Amort Vulcanus műhelyében ábrázoló domború mű díszítette. Ez a kályha most a morvaországi iparmúzeumnak egyik becses darabja. A fehér mázas és aranynyal dúsan díszített, rokoko ízlésű kályhák igen számosak a morvaországi kastélyokban. Az eddig ismertek közűl a Pallavicini Sándor őrgróf jamnitzi kastélyában levő kályha az egyedűli, melynek a máz alatt bekarczolt mesterjegye van. Az I. Napoleon császárról elnevezett művészeti korszakból is számos kályha maradt fönn, a melyeknek fehér máza azonban kevésbbé szép, és a melyek, úgy látszik, a későbben szóba kerűlő bistritzi gyár termékei. Manapság igen szép kályhákat készítenek Mayer fiai Blanskóban, Kohn G. és fia Brünnben, Raschka A. Nesseldorfban.

A közép-kori fazekasságról a renaissance kori fazekasságra való átmenetet kék mázas, világos mázzal pettyegetett edények egy faja, többnyire tál és tányér, képviseli. A fehér mázas faïence edények a renaissance korszak végén, a XVII. században készűltek, s jobbára tálak, sótartók, csavaros dugóval ellátott palaczkok, asztaldíszűl szolgáló s áttört karimájú talpas csészék és czinfödelű korsók. Készítésük helyét eddig nem sikerült megállapítani; a fönmaradt darabok származására vonatkozó hagyományok után ítélve Morvaországnak tótok lakta déli és délkeleti vidékén keletkeztek. A tálaknak sajátságos formájuk van; fenekük mély, karimájuk széles, s úgy feneküket, mint karimájukat festett bokréták díszítik, a melyekben nagyon szerepel a tulipánbimbó; az edények karimáján virágdísz helyett gyakran évszám, a tulajdonos nevének kezdő betűje, czímere, vagy czéhjelvény van. A festés vörösbarna rajzolatú; uralkodó színe a sienai sárga, a mi az olasz majolikákra mutat; a teljes vörös szín egészen hiányzik. A tálak formára nézve is hasonlítnak némileg az olasz majolika dísztálakhoz, más felől azonban az egyidejű vésett czin tálakkal is egyeznek. A legrégibb ismert darab, melynek áttört karimája van, 1602-ből való, Berchtold Zsigmond gróf tulajdona és Buchlau várban van. A többi ilyféle edény XVII. századbeli munka. Vannak olyanok is, melyek a XVIII. században készűltek. Utóbb a porczellán divatja lassanként leszorította a fazekasság ezen érdekes termékeit.

Barokk ízlésű kályha a brünni iparmúzeumban. Siegl Károlytól

Ezeken a faïence-készítményeken kivűl, melyeket bizonyára művészi kéz díszített, még számos, sokkal egyszerűbb, díszítésre nézve azonban eredetibb edény, úgy nevezett majolika találkozik. Ezek java részben idegen minták és idegen hatás alatt készültek, a mit bunzlaui, briegi, prágai edény elnevezésük is bizonyít. Wischau volt a fazekasságnak egyik fő helye, a hol a majolika-mesterek még a múlt század végén is korsós czéhet alkottak.

A faïence gyári előállítása az Osztrák-Magyar monarchia területén a Magyarországban Holicson Morvaország határán 1746-ban alapított faïence-gyárral kezdődik, ezt 1783-ban követte a Mährisch-Weisskirchenben alapított herczeg Dietrichstein-féle faïence-gyár, mely üzemét 1805-ig folytatta, s melynek termékei sokban hasonlítanak a holicsi edényekhez, más felől azonban különböznek is tőlük, a mennyiben nem oly tiszták és fehérek, mázuk pedig kevésbbé fényes. A két gyár termékei közti rokonság nem a véletlen műve, hanem a kölcsönös érintkezésből származik. 1790-ben Bystøitzben alapíttatott a gróf Monte l’Abbate-féle fehér cserépedénygyár, mely jövedelmileg jobban virágzott, mint a mährisch-weisskircheni, de a XIX. század elején szintén megszűntette üzemét; sárgás mázú gyártmányai felölelték az edény minden faját; formájuk a XVI. Lajos és I. Napoleon idejebeli ízlést követte, domború és áttört művű díszük volt. E gyár is közlekedett a holicsi gyárral. Ez utóbbi gyárból való festők és mintázók dolgoztak Bystøitzben. 1799-ben vetették meg alapját a később nagy hírre jutott fraini fehér cserép és Wedgwood-edény gyárnak, mely 1882-ig folytatta üzemét. E gyár műszaki vezetői sorából különösen kitűnnek Hüpmann Ferdinánd és Dürnbeck Ferencz; amaz, úgy látszik, egy személy a hasonló nevű korongolóval és égetővel, a ki 1786-ig Holicsban, 1791-ig Bystøitzben dolgozott. Raufer Mihály, a fraini gyár egykori munkása, hasonló gyárat alapított 1823-ban a Znaim melletti Kravskóban. Ez máig is fönnáll és jó hírnévnek örvend. E század elején Reynochovitzban és Nesselsdorfban is keletkeztek gyárak.

A művészi ipar újabb időbeli föllendűlése óta igen élénk tevékenység uralkodik Znaimban, a hol a fazekasság gyakorlata igen régi keletű; 1579-ik évbeli znaimi edények is fordúlnak elő; újabb időben Slowak Ferencz és Klammerth Alajos czégek tűnnek ki; a képben bemutatott faïence tál az előbbinek a műhelyéből kerűlt ki. Znaimban most cs. kir. agyagipari szakiskola is van; ugyanitt több nagyobb vállalat (a Ditmar-, a Lauer- és Steidl-féle) virágzik, a melyeknek árúit jó ízlés és nagy változatosság jellemzi. A znaimi gyárakon kivűl említésre méltó dr. Schütz Arnold gyára Olomuèanban Blansko mellett. Ezt 1849-ben Gelb alapította és 1852 óta bírja a mostani tulajdonos. A Kallab-czég Sehattauban fehér cserépedényt és chamotte-árút gyárt.

Znaimban 1870 körűl készült faïence tál. Siegl Károlytól

Igen régi a morva üvegipar is; az üveghuták üzeme talán már IV. Károly alatt kezdődött; bizonyos, hogy Goldensteinon 1430-ban már volt üveghuta. Buchlau várban maradtak fönn XVI. és XVII. századbeli üveg serlegek (födeles kancsók), melyeket a Zastrzizl, Pernstein, Peterwaldsky morva nemesi családok czímerei díszítenek. A XVI. századtól a XVIII. századig több üvegvéső neve maradt fönn, a mi azt bizonyítja, hogy Morvaországban az üvegvésést is művelték. A XVII. században Vsetin mellett fönnállott hutával üvegköszörűlő műhely volt kapcsolatban; a XVIII. századbeli huták mellett még gyakoriabbik a köszörűlő műhelyek. Okiratok sűrűn említenek az üveggyártásban jártas morva embereket, a kik sziléziai hutákban dolgoztak és a morva üveget akkor vált szokássá összehasonlítani a cseh üveggel, mikor ez utóbbi virágzása tetőpontján volt. Újabb időben a Gross-Karlovitzban és Krasnában levő Reich S. czég válik ki az üveggyártás terén.

Nincs adat, mely bizonyítaná, hogy a régebbi időben Morvaországban gyakorolták volna az üvegfestészetet. A morvaországi iparmúzeum buzdítására nem régiben Škarda Benedek rendezett be Brünnben üvegfestészeti műhelyt.

Nagy tökéletességet ért el a fém megmunkálásának minden ága; a háztartásban még a XVI. században is leginkább arany, ezüst, czin, vörösréz, bronz és vas edények voltak használatosak.

A fémiparnak legnemesebb ága az arany- és az ezüstművesség, melyet a román művészet idejében leginkább az egyház ápolt, a csúcsíves művészet idejében és a késő közép-korban polgári foglalkozássá lett, világi czéloknak is szolgálva általánosan elterjedt és a XVI–XVIII. században is nem kevésbbé fontos szerepet vitt. Kitűnő helyet foglal el e tekintetben Olmütz. Egykorú följegyzések bizonyítják, hogy a városban a román művészet korában is voltak már ötvösművek, más adatok ismét azt bizonyítják, hogy ama régi művek még megvoltak a harminczéves háború idejében is. Valószínűleg morvaországi készítmény volt az a byzanczi ízlésű, domború művű Madonna-kép is, melyet Ottó és Konrád morva herczegek Altmann passaui püspöknek küldtek azzal a szándékkal, hogy az a Göttweihban építendő kolostort és templomot a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelje. A XIII. század végén (1290) Olmützben hat arany- és ezüstműves és tizenkét kardkovács volt, és valamennyi a neustadti czéhbe tartozott.

Az ötvösség nem kevésbbé szépen fejlődött a Luxemburgi ház, IV. Károly császár, annak fivére, János őrgróf és unokaöcscse, Jodok őrgróf idejében; János őrgróf 1367-ben megerősíti a brünni ötvösök szabályait. Többek közt nagy pártolója volt a művészi ipar ez ágának Neumarkti János olmützi püspök. A XIV. században ötvösök neveivel is találkozunk már; ismerjük a znaimi ötvösöknek 1446-ból való szabályait. A mesterek közűl Venczel olmützi ötvös és rézmetsző, a ki 1481-ben még élt, helyet vívott ki a sokszorosító művészetek történetében; több metszete ötvösművet, jelesűl egy szentségtartót ábrázol; művei közűl egy sem maradt fönn. Egyetlen egy XV. századbeli emlékről lehet megközelítő bizonyossággal állítani, hogy Olmützben készűlt volna, ez az ottani vargaczéh hat karajos alakú ezüst ereklyetartója.

Keresztelő medencze az iglaui Szent Jakab plebánia-templomban (1599). Siegl Károlytól

Nagyot haladt az ötvösség a XVI. században többek közt Žerotini Velen László által Mährisch-Trübauban. Az iglaui ötvösöknek ez időtájt az ottani plebánia-templomban védszentjüknek, Szent Eligiusnak szentelt saját kápolnájuk volt. Iglauból származott Bálint mester, Jamnitzer Venczel nürnbergi híres ötvös veje, a ki Nürnbergben mint ötvös, festő, szobrász és éremvéső egyaránt jeles tevékenységet fejtett ki. A Jamnitzer névvel kapcsolatban meg kell említenünk, hogy az a korábban csak sejtelmen alapúló vélemény, mely szerint a Jamnitzer család morvaországi eredetű volna, többé nem puszta sejtelem, a mennyiben időközben sikerűlt megállapítani, hogy Morvaországban a XIII. század elejétől a XVIII. század elejéig hat Jamnitzer élt. A XVI. században is Olmütz áll az első helyen; egy igen kiváló ötvösműről szóló adatok szerint az olmützi ötvösök ez időben nagy hírnévnek örvendettek. A szóban levő ötvösművet 1810-ben beolvasztották ugyan, de a képe szerencsére fönmaradt. Ez Szent Lipót őrgrófnak klosterneuburgi ezüst koporsója, melyet Ferdinánd császár 1549-ben Baumgartner Márton olmützi ötvösnél rendelt meg. A koporsónak négy év alatt kellett elkészűlni, de minthogy Baumgartner azonközben meghalt, a megkezdett munka folytatásával Millner (Müllner) Keresztély olmützi ötvöst bízták meg, a ki a koporsót 1553-ban be is fejezte. A brünni ötvösczéh szabályait a városi tanács 1567-ben állapítá meg. Ez időtájt világi használatú kiváló művek kerűltek ki a brünni ötvösök műhelyeiből; Neuhausi Zakariás, Teltsch és Polna ura ezüstbányáinak jövedelméből 1577-ben Teltsch kastélya számára elidegeníthetetlen kincs gyanánt brünni ötvösök által aranyozott ezüstből vert, vésett és zománczozott, renaissance díszű, trónalakú karos székeket és egy asztalt készíttetett. Az asztalról a megrendelő saját följegyzéseiben határozottan állítja, hogy Brünnben készűlt. Ezen ötvösművekből semmi sem maradt fönn; 1632-ik évi okiratok már csak egy ezüst széket említenek; e század elején ezt a széket és az asztalt is beolvasztották; újabb időben előkerűlt egy rajz, mely a széket ábrázolja. Abban a korszakban az arany és az ezüst készletek legnagyobb részét, s pedig úgy az egyházi, mint a világi használatúakat a német ötvösség akkori középpontjaiból, Nürnbergből és Augsburgból szerezték be; valószínű, hogy e városokban morvaországi ötvösök is telepedtek le és ott gyakorolták művészetüket. Példa erre a XVIII. századból az Auspitz melletti Voykovitzban született Zeckel János ötvös, a ki 1691-ben Augsburgban letelepedett, s ott 1728-ban meghalt. Morvaországban két műve ismeretes: egy filigrán díszű kehely a raigerni benczés kolostorban és egy vert művű ezüst tálcza a brünni székesegyház kincstárában. Az utóbbi 1705-ben készűlt, vésett czímerek díszítik és a bajorországi Schussenried kolostorból származik. Az ötvösségnek XVII. és XVIII. századbeli virágzásáról írott kútfők dicsérő följegyzései tanúskodnak. Ebben a korszakban is az olmützi ötvösségről van legtöbb adatunk. Fönmaradtak itt többek közt a Szentháromság oszlopán Forstner Simon által ezüstből vert alakok.

Az ötvösséghez sorakozik a bronzöntés. Morvaországban a történet előtti időben is ösmertek és használtak bronzból öntött tárgyakat; de a történeti időből való legrégibb bronzöntvények csak a XIV. és a XV. század termékei. Itt-ott fordúlnak elő román művészetű bronz feszűletek is; de ezeknek keletkezési helyét nem lehet pontosan megállapítani. Számos harangöntőnek és fegyverkovácsnak a neve ismeretes és harang is sok maradt fönn, a miből kiderűl, hogy az országban általános volt a bronzöntés gyakorlása. Az Ágoston-rend altbrünni templomában levő hétkarú gyertyatartó, melynek lábait képzeleti állatfejek díszítik, a XV. századból való ugyan, de semmi sem bizonyítja, hogy Morvaországban készűlt volna. A renaissance művészet idejéből még több harangöntőnek és bronzművesnek a nevét ismerjük, s jóval több emlék is maradt fönn. Ezek közűl első sorban említésre méltó a brünni születésű Jarosch Tamás, császári fegyverkovács Prágában, a kinek egyik műve, a prágai Belvedere-kertben levő díszkút, az Alpeseken innen a renaissance-korbeli bronzöntésnek művészetileg egyik legbecsesebb emléke. Ferdinánd császár megbízásából Francesco de Tertio udvari festő 1562-ben elkészíté a kút tervének rajzát, a mely szerint Ferdinánd főherczeg udvari szobrásza, Preysser János, fából kifaragta a mintát. 1563-ban kötötték meg a szerződést; a munka kilencz évig tartott. A kút öntésénél az udvari kovácsnak földije, a bytyškai születésű Klièka (Køièka) Lőrincz, az alakok öntésénél Hofprugger Farkas segédkezett. A kút két, egymás fölé helyezett és különböző nagyságú bronz medenczéből áll; az alsó medencze négy törpe emberkén nyugszik, míg a felsőnek szárát négy karyai alak díszíti. A Morvaországban levő és a XVI. századból való jelesebb bronzöntvények sorából különös említést érdemel Kuen Márius püspök síremléke az olmützi székesegyházban. A XVII. és XVIII. századbeli bronzöntésnek számos emléke, harang, feszület, gyertyatartó és több efféle tárgy maradt fönn, és számos ez időbeli bronzöntő nevét ismerjük. Az arany- és az ezüstművesek gyakran vörös rézből is dolgoztak. Ezeken kívűl a rézművesek készítettek ebből az anyagból művészien formált tárgyakat. Brünnben a rézművesek már 1387-ben czéhet alkottak; a vörös rézből készűlt művészeti becsű tárgyak azonban a XVI. századból valók és ezek közt kétségkívűl a legszebb az a vörösrézből trébelt és megaranyozott keresztelő medencze, melyet Seidenbergi Seidenmeltczer Jakab iglaui patricius 1599-ben ajándékozott az ottani Szent Jakab plebánia-templomnak. Alakjára nézve nyolczszögű talpon álló kehelyhez hasonlít, a tulajdonképeni medencze nyolcz mezőjét ó- és újtestamentomi jelenetek, födelét allegoriák, az ajándékozónak nem teljes czímere és egy iratszalag díszítik, a mely utóbbin I. S. Z. H. B. betűk vannak, a lábát pedig ékítmények és álarczok borítják, melyek Wechter György (1564–1619) nürnbergi festő és rézmarató tervrajzainak jellegével bírnak. Az Iglau melletti Pirnitz helység plebánia-templomában levő, szintén vörös rézből trébelt és serleg alakú keresztelő medenczének bronzból öntött fatörzs alakú lába van, melyre kígyó tekergődzik, födelét Waldsteini Brtnicky János földbirtokos (1570) és neje, Kunstadti Zajimaè Katalin czímere díszíti. Egy 1598. évi okirat szerint a keresztelő medenczét több más tárgygyal együtt ők ajándékozták a templomnak. Ennek a keresztelő medenczének alkata és díszítménye szintén a német kis-mesterek tervrajzaihoz hasonlítanak. A brünni minorita templomban ma is használatban van egy szintén vörös rézből trébelt, ezüstözött, tekintélyes antipendium, a melyen Ker. Szent János szenvedése és fejvétele ábrázoltatik. Említésre méltó trébelt munka az az 1700 körűl készűlt, sárkány alakú vízhányó, mely a brünni régi országház udvarán van; egykor meg volt aranyozva, s ma az egyedűli fönmaradt példány.

A közép-korban a bronzöntő művészet és a czinöntő kézművesség részben találkoztak, a mennyiben a bronz- és a harangöntők jobbára czinöntők is voltak. A czinnek általánosabb használata Európában a XIII. században kezdődik, a mikor a fa edényt lassanként kiszorította a czin edény. A czinöntő kézművesség Morvaországban a XIV. században a fejlettségnek magas fokán lehetett már, mivel a brünni czinöntőknek 1387-ből való s Jost és Prokop őrgrófok által megerősített szabályaiban vésett ábrázolásokkal, versekkel és betűkkel díszített edényekre, valamint az edények gondos megvizsgálására és bélyegzésére vonatkozó határozmányok vannak. A mesterek, a kiknek neveit ma ismerjük, a XV. században Olmützben éltek; ezen időbeli művek nem maradtak fönn, de szép számmal vannak a XVI. századbeli e fajta emlékek, a midőn nemcsak a háztartás, hanem a czéhek számára is sok czin edény készűlt. Csak egy ilyen tárgyat említünk föl, t. i. a raigerni plebánia-templom keresztelő medenczéjét. Ennek három lába golyót markoló állati karmokkal végződik; a medenczén körűlfutó övet Krisztusnak és a tizenkét apostolnak több színűre festett alakja díszíti; az egyik lábán három czinöntő bélyeg van, melyek közűl kettő megegyezően egyfejű sast ábrázol. Adatok bizonyítják, hogy a czin koporsók is használatban voltak. A fönmaradt edények közt számos olyan akad, mely formára és díszre nézve figyelemre méltó. Ezek jobbára Iglauban készűltek, a hol, úgy látszik, legszebben virágzott a czinöntő kézművesség.

Kovácsolt vas rács a brünni országos pénzügyi igzgatóság épületében. Siegl Károlytól

A lakatos művészet kezdete visszanyúlik a román korszakba, ebből az időből azonban nem maradtak emlékek. A csúcsíves művészet korszakából van nehány emlék. Ezek szentségházaknak olyanféle vasrácsos ajtói, a milyen a nürnbergi Szent Lőrincz templombeli, melyet Kraft Ádám készített. Vannak egyszerűbbek és vannak díszesebbek is. Emezek közűl fölemlítjük a znaimi Miklós-templom és a jamnitzi Jakab-templom szentségházának ajtaját. Érdekes az az ajtó, mely Prossnitzból kerűlt a morva iparmúzeumba. Ezen egymást keresztben metsző szalagok vannak, hézagait vas lemezből trébelt díszítmények töltik be, négyzetes mezőiben a Pernstein család czímere (szembe néző bikafej), egyfejű sas és kétfarkú oroszlán váltakoznak. A prossnitzi tanácsházban van az előbbihez hasonló második példány, a melyen azonban csak az oroszlán fordúl elő, azonkívűl három mezőjét a Kravai, a Pernstein és a Liechtenstein nemzetségek festett czímere foglalja el. Sokkal nehézkesebbek és számosabbak a renaissane művészetű kovácsolt vas művek. Ezek sorában kétségkivűl legelső hely illeti azt az 1589 után készűlt rostélyt, mely a teltschi kastélykápolnában Neuhausi Zakariás és neje, Waldstein Katalin, szabadon álló sírját keríti. Felső ablakrácsok részint eredeti helyükön, részint gyűjteményekben, illetőleg múzeumokban szép számmal találkoznak. Valószínűleg XVI. századbeli munka a saari convent kertjében levő kútnak nyolcz pálczából koronaszerűen alakított rácsozata. A kovácsnak bő alkalom kínálkozott ügyességét és művészetét kimutatni a kapuk, az ajtók, a bútorok, a czéhládák vasalásain, a lakatok födelén. Az efféle munkákon tág tér nyílt a vert és a vésett díszítmény alkalmazására. Egy chiavennai születésű Fiota nevű lakatos 1626-ban vasból szószéket készített a boskovitzi plebánia-templom számára. A saari plebánia- (az előtt kolostor-) templom hajóját a szentélytől elválasztó magas rácsos korlát 1666-ban készűlt. Olyan rácsok is maradtak fönn, melyeknek szerkezete épületek belsejének távlati képét ábrázolja, mint példáúl a kostli temető kapuja és a Mährisch-Budwitz melletti Jarmeritz kastély egyik ajtaja. Részben ilyen az iglaui Szent Jakab plebánia-templom oldalkápolnáját elzáró rács is, mely Morvaországban a XVIII. századbeli e fajta munkák között talán a leggazdagabb. Fölötte érdekesek a nikolsburgi kastély kertjének 1723-tól 1725-ig készűlt ajtói, melyeket a Dietrichstein család czímere díszít; érdekes ugyanott az ősök terméhez vezető lépcső ajtaja. Valamennyi Forster Henrik brünni udvari lakatos műve. A XVIII. századbeli kovácsoló művészetnek szép alkotásai az ajtóvasalások is, nemkülönben az Olmütz melletti szent hegyen levő búcsújáró templom és residentia rácsai, mely utóbbiakat Prochaska, Chambrez morva művész nagyatyja készíté. Brünnben XVIII. századbeli kiválóbb emlékek a minoriták templomának ablakrácsai, a régi országház ablakainak kosárszerű rácsai, mindenek előtt pedig az országos pénzügyi igazgatóság épületének egykor Dietrichstein-, utóbb Salm-féle háznak rácsai, melyek a barokk ízlésből a rokoko ízlésbe való átmenetet mutatják. A rokoko ízlés idejében is magas fokon állott a művészi iparnak ezen ága, a mint a fönmaradt ablakrácsok, sírkeresztek, a czéhzászlók támasztó rúdjai s a lakatfödelek szép száma bizonyítja. Az újabb időben föllendűlt művészi ipar a vas megmunkálásában érte el a legszebb sikereket.

Chorusi székek az egykori karthausi templomban a Brünn melletti Königsfeldben. Siegl Károlytól

Morvaország a vasöntés művészeti irányú fejlesztésében szép eredménynyel dicsekedhetik. E tekintetben első hely illeti meg a herczeg Salm-féle blanskói vasöntő műhelyt, mely a vasipar széles körű művelése mellett művészi becsű vasöntvényeket is állít elő. A blanskói vasöntő műhelynek úgy öntés, mint szerkezet tekintetében legnevezetesebb készítménye a karlsbadi Sprudel oszlopos sétahelye, mely alig egy év alatt készűlt és 1879 májusában állíttatott föl. Hogy a vasöntvénynek milyen háladatos szerep kínálkozik az építészetben, arra második példáúl szolgál Bécsben a Thonet-ház (Stefansplatz), a melynek díszítményes részletei szintén a blanskói öntőműhelyből kerűltek ki. A vasöntést újabb időben régi minták sokszorosítására is használják. Ebben is van része Morvaországnak, jelesűl a friedlandi herczegérseki műhelyeknek.

Szép számmal maradtak fönn az asztalosság művészeti becsű készítményei is. Ezek részben faragott vagy festett, részben pedig berakott díszű művek. A román művészet korából való egy festett fa mennyezet, mely egykor az eichhorni temetői kápolnában volt, most pedig az ottani czukorgyár raktárában őriztetik. A csúcsíves művészet idejebeli bútorokról csak írott kútfők nyomán tudunk valamit. A Chronica Sarensis arról értesít bennünket, hogy a saari kolostor-templomban dúsan faragott chorusi padok voltak, a melyeknek 48 ülőhelyét 1300-ban augustai János szerzetes faragta és festette be. A renaissance korszaknak e fajta emlékei számosabbak. A kastélyokban nem ritkák az aranyozott és festett rekeszes mennyezetek, melyek közűl a Sternberg, Gross-Ullersdorf, Teltsch kastélybeliek a legszebbek. Unter-Tarnovitzban egy magánházban szintén igen szép ilyen mennyezet van. Említésre méltók továbbá Buèovitz és Èernahora kastélyok berakott díszű ajtai. A XVII. század második felében, mikor ismét divatossá lett a borításos (funéros) bútor, gyakran említtetnek olyan templomi bútorok, faragott oltárok, kivált pedig chorusi székek, melyeket az asztalosságban járatos szerzetesek készítettek. Freitag Ádám jezsuita készíté az Ungarisch-Hradischban 1663-ban megkezdett Szent Ferencz-templom asztalosmunkájának legnagyobb részét. Az asztalosművészet legszebb emlékei a Brünn melletti Königsfeld egykori karthausi templomának chorusi székei, melyeknek leírását az ide csatolt rajz fölöslegessé teszi. Hasonlók ezekhez a brünni jezsuita- (helyőrségi) templom, továbbá az olmützi székesegyház chorusi székei. A XVII. század végéről, részben a XVIII. századból valók a velehradi plebánia-templom és a brünni Szent Jakab templom chorusi székei. Számosak a dúsan, faragott templomi padok is, a melyek közűl fölemlítjük a znaimi Domonkos-rendi templom padjait. Házi bútorok a nemesi kastélyokban fordúlnak elő; szépek a Budischau és Jarmeritz kastélyokban levő XIV. Lajos korabeli ülő bútorok. Chambrez morva művész följegyzése szerint Gross-Seelovitz kastély egyik termének borításos padlója volt, melyet a poroszok, mikor a sziléziai első háború alkalmával Brünnt ostromolták, fölszedtek és Berlinbe magukkal vittek. E helyütt följegyzésre érdemes, hogy Hollandiában a XVIII. századbeli berakott díszű, illetőleg borításos bútorok egy fajtáját a morva testvérek készítményeinek tartják. A morvaországi kolostorok könyvtárai gazdagon faragott és részben aranyozott szekrényekkel voltak bebútorozva. Csak egy példát hozunk föl a rokoko ízlés idejéből, nevezetesen az altbrünni Ágoston-rendi kolostor gyönyörű könyvszekrényeit, melyeken az asztalosmunkát Stettner Bernát szerzetbeli laikus, a szobrászati munkát Weber József készíté. Nem kevésbbé pazar előállítású szekrények azok, melyek egykor a Znaim melletti Klosterbruckban voltak, most pedig Prágában a strahovi premontrei kolostorban vannak. Ezeket Lahofer János znaimi asztalos készíté; tíz évig dolgozott rajtuk és 1794-ben fejezte be. A fönmaradt czéhládák közt nem egy érdekes példány találkozik. Legújabb időben Brünnben az asztalosság művészetileg igen örvendetesen fejlődött, a miben tekintélyes része van a brünni morva iparmúzeummal kapcsolatos művészi iparműhelynek. Walachisch-Meseritschben cs. kir. faipari szakiskola áll fönn, mely a fa művészi földolgozásában szép eredményt ért el. A hajlított fa bútorok gyártásában a Thonet testvérek koritschani és Kohn J. vsetini gyára iparművészeti tekintetben is kiváló készítményekkel dicsekszik.

A művészi ipar egyes ágainak a föntiekben vázolt fejlődését összehasonlítva Közép-Európa többi országának művészi iparával, azt találjuk, hogy Morvaország mindig lépést tartott a szomszédos országokkal, és hogy Morvaország művészi ipara tiszteletre méltó helyet foglal el az emberi munkásság ez ágának általános történetében. Morvaország, miként a múltban, a jelenben sem utolsó az Osztrák-Magyar monarchia országai között, a melyek mindannyian résztvesznek a művészi iparnak újjá teremtésére irányúló, 1851-ben megindúlt európai mozgalomban. Morvaország az első lépést 1873-ban tette meg, mikor a morva iparegyesűlet kezdeményezésére egy bizottság ebenhofi Weber Fülöp báró morvaországi helytartó elnöklete alatt megalapította a morva iparmúzeumot, mely a bécsi cs. kir. osztrák művészeti és ipari múzeum mintájára szerveztetett, és melyet törekvéseiben úgy a középponti intézet, mint a keleti (most cs. kir. osztrák kereskedelmi) múzeum hathatósan támogat. A morva iparmúzeum ily körűlmények között fönnállásának húsz éve alatt ernyedetlen buzgalommal törekszik kitűzött föladatát, a művészi ipar és az ízlés nemesítését megvalósítani. A művészi ipar azon ágai közűl, a melyeken leginkább észrevehető az ipar múzeum hatása, legelső helyen áll az asztalos és a lakatos művészet. Az üvegfestést, valamint az agyagipart is, már előbb említettük.

Morvaország művészi iparának történetéről szólva, nem szabad elhallgatnunk, hogy Edelbergi Eitelberger Rudolf, a ki az osztrák művészi ipart újjá teremté, Morvaország szülöttje. 1817-ben, ápril 14-ikén Olmützben született és hálás kortársai azt a házat (katonai kaszárnya), melyben született, emléktáblával jelölték meg.

Emléktábla Eitelberger Rudolf szülőházán Olmützben Schwartz István terve után, Schulmeister Wilibaldtól



[140* ] Janoušek teltschi tanár a kratochvili stucco-műveken a következő fölírást fedezte föl: Antonio Melana fecit. – Ugyane művész egy szerződésben kőfaragónak mondatik.

[141**] Paris nevű építőmester, talán az előbbinek fia, 1608-ban Brünnben tartózkodott.

[142* ] Morva följegyzések szerint Jacopo da Cunone nevű olasz.