Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

22. fejezet - Morvaország

22. fejezet - Morvaország

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Morvaország tájleírása.

Sonneck Henriktől, fordította Katona Lajos

Alttitschein. Charlemont Húgótól

Morvaországnak valamint lakóit szívük hű ragaszkodása negyedfél évszázadnál régibb idő óta köti a Habsburgok uralkodóházához: úgy földje is már természeti sajátságánál fogva talán minden más tartománynál szorosabban fűződik e fejedelmi ház törzsökös országához, Ausztriához. Minthogy általában dél felé nyílik és arra felé lejt: majdnem minden vize a Dunába ömlik, s délnek irányúlnak legfontosabb útjai és vaspályái is.

Földrajzilag Morvaországnak egészen sajátszerű helyzete van. Összekötő kapocsúl szolgál a germán mélyföld és a keleti Alpesek közt; Weisskirchennél van a népvándorlások azon ősi kapuja, melyen át valamint a kelták, germánok és szlávok államalkotó csapatai, úgy a mongolok államromboló hadai is berontottak. Morvaország továbbá a híd egy részt Csehország és Alsó-Ausztria, más részt pedig Cseh- és Magyarország között, s ezért ez országokkal ősidők óta szoros összeköttetésben is állott.

Mindazáltal Morvaország földrajzilag önálló terület is egyúttal. Nyugaton a cseh-morva magaslatok lánczolata, éjszakon a Gesenke s keleten a Kárpátok egy része a természetes határ; s ha már délen a Thaya nem tekinthető is valódi határvonalnak: ama vidék közelében, a hol a Duna felé tartó vizek egy legyező bordáihoz hasonlón egyesűlnek, a Polaui hegyek mégis természetes határkő gyanánt, vagy legalább messzire ellátszó őrtoronyként emelkednek, jelölvén, hogy Morvaország területe ott kezdődik.

A talajalakúlat a földképződés különböző formáit mutatja egymás mellett, csupán a szélsőségek hiányoznak. Az Alpesek világának örök hó és jég födte hegyóriásai, kietlen fenvölgyek, a hol minden növényi élet kihalt, hol vízesések és hógörgetegek omlanak le dörgő morajlással, s az ember néma borzongással szemléli a szikláknak és a jégnek sokszor csodálatos alakúlatait, – a zord fenségű természet e képei itt nem találhatók. A hegység sehol sem veszti el kies, szelid jellegét, mely még ott is megmarad, a hol a hegyek, mint éjszakon és keleten, hatalmasabb tömegekké sorakoznak. De a síkföldek sem terjeszkednek ki sehol oly tágasan, hogy a szem mindenütt csupa rónaságot látna, hanem a lapályról mindenfelé belátszik annak hegyes-dombos szegélyzete is. Mindenfelé pezsgő, üde élet mutatkozik; seholsem szűnik meg a növénytenyészet, habár helyenként kissé egyhangú is, s mindenütt állandó lakóhelyre találhat az ember az egész országban. Ha azonban gondok és bú terhe alatt roskadozva a magányt keresi, ezzel is számos hely kinálkozik; sőt még az őserdő sötét és megragadó fönségű csendjét is élvezheti.

Kiváló kiességet ad az országnak az a dús változatosság, melyben területén a szántóföldek, rétek és erdők egymás mellé sorakoznak, a melyekhez délen még szőlők is járúlnak. Az erdők az egész területnek mintegy negyedrészét borítják s itt-ott nagy, összefüggő rengetegeket alkotnak; főleg a Gesenke és a Kárpátok hegyvidékén, de az ország belsejében is, pl. Brünntől éjszakra, a hol egy igen terjedelmes erdőterület van.

Morvaország nyugati és éjszaknyugati része a rendesen cseh-morva hegyvidéknek, helyesebben azonban cseh-morva fensíknak nevezett földemelkedéshez tartozik. Ez nagyobb részében granitból, gneiszből és csillámpalából áll, a melyekhez keleti szélén a vörös homokkő réteges kőzetei, továbbá a brünni syenit-vonaltól áttört Culm- és Devon-alakúlatéi járúlnak. E hegyvidéket kelet és délkelet felé egy Hohenstadtól Müglitzen, Prossnitzon és Wischaun át Brünnbe s innen délkeleti irányban Alsó-Ausztria határáig húzódó vonal szegi be.

E fensíkon keresztűl vonúl Morva- és Csehország politikai határa közelében számos kanyarúlattal s délnyugatról éjszakkeletnek tartó fő irányban, déli részén 500–600, az éjszakin pedig 400–500 méternyi átlagos magasságban Európa fő vízválasztója, mely itt az Elbe folyam-vidékének vizeit a Dunáéitól különíti el. E határvonal helyenként egészen csekély talajemelkedéseken át vezet, úgy, hogy néhol az egyik folyamvidékből a másikba való átmenet alig vehető észre.

Brünn éjszakról nézve Charlemont Húgótól

A vízválasztó közelében eredő folyók fő irányuk szerint a Polaui hegyek felé tartanak, a melyek közelében a nagyobbak egyesűlnek s a Morva felé sietnek. Míg tehát a Thaya középső és alsó folyásában többnyire keletnek tart, addig az Iglava felső folyásán kivűl délkeleti, a Zwittawa pedig, valamint az alsó Schwarzawa is majdnem egyenesen déli irányúak.

E fensík összes vizeinek esése nem valami nagy, mert a cseh határ közelében lévő legmagasb hegyeknek mintegy 800 méternyi magasságával szemben a fensík imént említett széle felé, pl. Brünn táján még mindig 500 méternél magasb emelkedések lévén, az ország földjének lejtése nem igen meredek. Ha e mellé még figyelembe veszszük, hogy a folyamvölgyek általános magassága a fő vízválasztó közelében 500–600 méter, Znaim, Eibenschitz és Brünn közelében pedig csak 200 méter, ebből egész természetesen következik, hogy a folyamvölgyek torkolatuk felé gazdagabbak változatos és nagyobb szabású tájképekben, mint a fensík magasabb részein; mert míg itt a talaj csak lassacskán emelkedik a patakok és folyók partjaitól fölfelé s onnan nagyobb távolságra is csak ritkán hág 100 méternél magasabbra, a mi csupán a föld szelídebb hajlása és inkább csak hullámos talaj mellett lehetséges: addig amott a hegyek vagy magukból a völgyekből, vagy azok tőszomszédságában emelkednek néha mindjárt 200 méternél is magasabbra a völgy fenekénél.

Ez különösen a Brünntől éjszakra eső vidéken mutatkozik, a hol még egyéb okok is járúlnak ahhoz, hogy a táj a tökéletes hegyvidék változatos szépségeivel pompázzék. Egyfelől ugyanis a Schwarzawa és Zwittawa két mély fő völgyébe számos kisebb-nagyobb patak alkotta mellékvölgy torkollik, a mi az egész vidéket sok hegykúpra és hegyhátra tagolja; más részt pedig az itteni hegyalakúlatok nagyobb változatossága is tetemesen növeli a táj érdekességét. Meredek sziklafalak, szűk völgyek és számos barlang zordonabb szépségével szelid hajlású hegykúpok és nyájas völgyek szélesebb nyílásai váltakoznak, a melyek miatt e vidék valóban megérdemli a „morva Svájcz” nevét. Egészben azonban e táj is csak fensík jellegű; mert hegyei bár néhol meredek lejtésűek, csúcsaik mégsem öltenek sehol szarv-, tű- vagy merészebb kúpalakot, hanem tetejük többnyire közepes nagyságú síkká terűl, vagy csak szelíden emelkedő hegyhátakká domborodik.

Brünn délről nézve. Charlemont Húgótól

Ott, hol a Schwarzawa és Zwittawa a hegyvidékről a síkföldre lépve, egymás közelébe. ér, van Brünn városa. Jellemző őrhegye a Spielberg, mely az éjszaki hegyvidék lánczolatából utolsóelőtti gátként nyomúl a két említett folyó közé. Hajdan kopasz és jól megerősített oldalait ma szép ültetvények díszítik, melyek kivált az éjszaki és keleti felén tenyésznek dúsan és számos útakkal szeldelt lombos fáik s bokraik közt kellemes sétálóhelyűl szolgálnak. Az erősségből ma már csak a hegy tetejének sánczai vannak meg, a melyek fölé kaszárnyákúl használt épületek emelkednek. A Spielbergtől egy széles nyereg választja el a tőle délkeletre álló, valamivel alacsonyabb Petersberget, ama hegyvidék lánczolatának legutolsó tagját, melyet a torony nélkűli székesegyház koronáz, míg délnyugati része meglehetős meredeken lejtő lépcsőzetet alkot, az úgy nevezett Franzensberget. Ezen szép ültetvények közűl egy morva márványból faragott obeliszk emelkedik ki, az I. Ferencz császár alatt, I. Napoleon ellen viselt hadjáratok 1818-ban történt befejezésének emlékére. A Petersberg éjszaknyugati lejtőjén van a meredek Krautmarkt szabálytalan négyszögű tere, melynek közepén egy XVII. századbeli kőkút áll, barlangszerű mélyedésében az alvilági Cerberust lánczon tartó Hercules szobrával. A városnak kétségkivűl legrégibb részéhez tartozó ezen térről dél felé egy kis zugútcza vezet, melyben a Ferencz császár nevét viselő múzeum áll, főleg Morvaország természetrajzát és történelmét illető dús gyűjteményeivel.

A Spielberget délről, keletről és éjszakról öleli körűl a város, a melybe zöldelő hegyfokként nyomúl be. A sűrű háztömegek közé különben ezenkivűl még sok más díszes ültetvény zöld szigetje ékelődik; a mi kissé enyhíti annak gyárvárosias jellegét s igen nyájas tekintetűvé teszi, némiképen elviselhetőbbnek tűntetvén föl a számos nagy gyárkémény füstjének fellegeit. A Spielberg tetejéről Morvaország fővárosa szép és változatos környékének nagy részét át lehet tekinteni. Dél felé hullámzó vetések, kertek és rétek között számos jó módú község látszik elszórtan a termékeny síkon, melyet a háttérben egész magánosan emelkedni látszó Polaui hegyek szegnek; keletnek hullámos, szintén dúsan beültetett dombvidék; éjszak és nyugat felé pedig a Zwittawa, Ponawka és Schwarzawa gyönyörű völgyei, melyeket közepes magasságú, egy-egy kiemelkedőbb kúp kivételével többnyire meglehetősen lapos tetejű hegyek erdős oldalai választanak el egymástól.

A brünni „Krautmarkt.” Charlemont Húgótól

E hegyek kúpjainak egyike a Stromberg, mely a Ponawka és Zwittawa közötti gerinczből emelkedik ki Brünntől egy órányira éjszak felé. E 404 méter magas csúcs arról nevezetes, hogy az Ausztria-Magyarország területén végzett legelső fokmérések egyikének éjszaki végpontja volt. E mérést Liesganig földrajztudós végezte Mária Terézia megbizásából 1765-ben; a mérés másik, vagyis déli végpontja a horvátországi Varasd volt. A Strombergről nézve Brünn meglehetős mélyen fekvőnek s a dél felől egész tekintélyesen kiemelkedő Spielberg is csak alacsony dombnak látszik. A Strombergtől éjszaknyugatra, Brünntől éjszaknak épen három órányira a feltűnő alakú Svinoschitzi hegy emelkedik, melynek vöröses kvarcz-conglomeratból képződött meredek s messzire ellátszó sziklagerinczét a nép Babylomnak hívja. A hatalmas sziklatuskókból és táblákból összerótt hegytömeg legmagasb pontja 563 méter s egyúttal Brünn egész környékének legkiemelkedőbb magaslata.

A Zwittawa folyása mentén Brünntől fölfelé haladva egy óráig még mindig sík földön járunk, mely azonban éjszaknak lassanként szűkűl, a mint a cseh-morva fensík végét alkotó lapos tetejű hegyhátak mind közelebb nyomúlnak a folyóhoz, míg azt Obøan fölött egészen maguk közé nem szorítják és számos kanyarúlatra nem kényszerítik. Kevéssel odább meredek, szaggatott és csak itt-ott némi bozóttal s egy-egy fával benőtt sziklák mentén halad a folyó, majd sűrű erdőborította völgyfalak között, melyeknek kevésbbé meredek részein rétek és mezők is terűlnek. A folyó minden kanyarúlatát híven kisérve halad a Fürstenweg nevezetű országút, míg a vaspálya e nagy kerűlők helyett kisebb-nagyobb alagútakba fúródik. Az erdős hegyoldalak gyakran oly közel érnek egymáshoz, hogy a keskenyre összeszorított folyammeder mellett csak alig marad a kocsiút számára elég hely, sőt itt-ott miatta a völgy szikláit át is kellett törni, vagy robbantással tágították a szűk tért. A folyó kanyarúlatai s az útját szegélyező hegylánczolatok számos völgykatlant alkotnak, melyek csak ott tágúlnak ki egy kissé, a hol, mint példáúl Adamsthalban, a hegysorok valamivel távolabbra húzódnak egymástól.

Ez az Adamsthal, Brünntől mintegy három órányira éjszaknak, igen festői fekvésű. A Zwittawa jobb partján lévő, sűrű lombos és tűlevelű erdővel borított völgyoldal meglehetősen meredek s csak alig enged épenséggel elég helyet a vasút síneinek; ellenben a balparton kövér rétekkel födött kis sík terület mögött szelíden emelkedő lejtő következik, melyen szép kertek közűl díszes nyaralók s a gót ízlésű templom, paplak és iskola körűl épűlt falu házacskái állanak. Tovább azonban már meredekebben emelkedik a völgyfal, melynek egyik kissé kirúgó hegyén, a Spitzbergen, 491 méternyi magasságban a fák koronái közűl egy messzilátó-torony ágaskodik ki, a honnan gyönyörű kilátás nyílik köröskörűl s be a mélyen alatta elnyúló Zwittawa-völgybe. A jobbparti meredek völgyoldal kígyódzó útján fölhaladva, pompás szálas erdőn át egy óra alatt Wranauba érünk, a mely falu 455 méternyi tengerszín fölötti magassága és illatos fenyvesektől körített fekvése miatt a brünniek egyik legkedveltebb nyaralótelepe. Mária-képéhez pedig, mely mikor a közeli Novýhrad várát a svédek a harminczéves háborúban fölgyújtották és elpusztították, teljesen ép maradt s utóbb a faluba kerűlt, – a búcsúsok ezrei zarándokolnak.

Adamsthal mellett, még pedig ott, a hol a füstölgő kémények és a nagy dübörgés egy gépgyár közellétét árúlják el, kelet felől a Kiriteiner-patak szakad a Zwittawába. E patak völgye hol zordon és vadregényes, hol kedves és bájos tájképek változatos sorával gyönyörködteti a szemet. Az út majd gyönyörű réteken át, majd árnyékos bükkök alatt vezet abbahagyott magaspestek, vashámorok és lőpormalmok mellett, a nyájas, Josefsthalban lévő úgy nevezett „Svájczi kunyhó”-hoz, melynek közelében van az Éva-barlang, egy messze elágazó barlanghálózat bejárata. Valamivel odább a patak jobb partján egy 40 méter magas, meredek, szürkésfehér sziklafalhoz, a Becziskalához jutunk, melynek a tetejét erdő koszorúzza, a lábánál pedig nagy, kapu-alakú nyílás, egy jókora barlang bejárata tátong. 50 méter hosszú, 20 méter széles és átlag 12–16 méter magas csarnokon át egy 320 méter hosszú s 3–18 méter magas, változó szélességű fő folyosóba jutunk, a melynek több mellékága van. Lámpa- vagy fáklyavilágnál minden veszedelem nélkűl be lehet járni a részben kupolaszerű, részben mind szűkebbre és alacsonyabbra szorúló üregeket, a melyek hasadozott kőzete ékalakú darabokban függ fejünk fölött s az évszázadok vízmosásai által kivájt legkülönfélébb alakúlatokat mutatja. Ha e barlangtól jobbra lévő gyalogösvényen fölfelé haladunk, egy másik sziklaüregbe jutunk, melyet magas teremhez vagy kápolnához hasonló alakja miatt kőteremnek vagy templomnak is neveznek.

Körűlbelűl egy órányira a Becziskalától a Výpustek (Átjáró) nevű barlang következik a Kiriteiner-völgyben, mely alighanem az előrészét összekötő kettős bejárattól kapta a nevét. E barlang egyike a leghosszabbaknak Európában s a földalatti folyosók és termek egész útvesztőjéből áll, a melyből vezető nélkűl csak nagy bajjal lehet kitalálni. Minthogy továbbá számos örvény is van benne, a honnan ijesztőn hallatszik föl a földalatti vizek morajlása, jó vezető és elégséges világosság nélkűl nem is tanácsos benne járni. Ragyogó fehér cseppkövei és mészpátjai e barlangot kiválón szépítik.

A Zwittawa mentén tovább, az Adamsthalban fölfelé haladva, háromnegyed óra múlva a Novýhradi hegy tövéhez érünk, mely nagy ívet írat le nyugat felé a folyóval, míg a vaspálya hosszú alagúttal szeli át e kitérőt. E meredek és néhány kisebb terület kivételével egészen erdővel borított hegy tetején állnak a régi Novýhrad vár romjai. Élvezettel kalandozik el a szem e tetőről a mélyen alant húzódó s a vaspályától átszelt völgyön, a honnan az alagút sötét bejáratára esik tekintetünk, majd pedig a blanskói kies dombvidék szántóföldjeire, hogy aztán a Zwittawának egy jobboldali mellékvölgyéből fölnéző kis kathareini templomon pihenjen meg.

Mintegy három kilométernyire Novýhradtól éjszak felé a Zwittawába balról a Punkva-patak torkollik, melynek völgye annyi természeti szépséggel dicsekedhetik, a mennyit másutt alig találni együtt Morvaországban. A blanskói vasúti állomásról lépve e völgybe, egy ideig zajos iparterületen vagyunk, a hol pőrölyök kalapálása, gépek zakatolása és a gőz sivítása hallatszik a Salm herczeg-féle vasgyárak műhelyeiből. Eleinte a völgy nem is mutat valami érdekesb képet, az oldalát szegélyező magaslatok sem nagyobbak a közepesnél s részint erdővel, részint szántóföldekkel borítvák. Mentűl fölebb haladunk azonban benne, annál nagyobb a csend s egyre fönségesebb a táj. Két órányi út után a „Steinmühle”-hez érünk, mely igen festői helyen áll a Punkva-völgy s az úgy nevezett „Dürres Thal” találkozásánál. Ez amattól kelet felé ágazik ki, mintegy háromnegyed órányi hosszú s mint már a neve is mutatja, nincs se patakja, se forrása. Meredek, fehér sziklafalak közt húzódik, a melyeken itt-ott egy-egy barlang bejárata tátong; a sziklák repedéseiből azonban dús bozót és szálas fenyűk is nőnek ki, míg a völgy alján kövér gyep zöldel. A fehér kőzet és a virúló zöld ez ellentéte igen festői hatású. Egyre újabb meg újabb sziklacsoportok tornyosúlnak előttünk a legváltozatosabb alakúlatokban. Legszebb közöttük az úgy nevezett „Ördög hídjá”-nak természetes sziklaboltozata, mely két szirtfokot szédítő magasságban köt össze, s messziről valami óriási fellegvár maradványának tetszik.

A brünni régi Ferencz-múzeum udvara és a székesegyház. Charlemont Húgótól

E völgy legfelső részén a fanövés mind jobban ritkúl s végre teljesen megszűnik, s most a Sloupig terjedő puszta fensík következik, mely feltűnően hasonlít a Karszt kősivatagához. Tölcsér-alakú mélyedések fogják föl itt is az esővizet, mely a talaj hasadozott kőzetébe szivárog be. Az innen keletre és éjszakra lévő grauwackés területből eredő vizek mind e hasadékokba és üregekbe tűnnek el. Így az Ostrov mellett néhány kisebb tóba gyűlemlő s aztán egy malmot hajtó vizek mindjárt e malom kerekéről ily üregekbe csorognak. Hasonlóképen tűnik el a Holstein melletti Bitávoda (Fehér-patak) s a Sloup melletti Luha-patak is. A nép e miatt azt tartja, hogy e terület alatt valami nagy tó van a föld gyomrában, mely magába gyűjti az összes fölszíni vizeket s más helyeken bocsátja ismét napvilágra. Annyi bizonyos, hogy a Dürres Thal és a Punkva-völgy közötti hegyhát át meg át van vájva földalatti vizektől s ennek következtében számos barlang és üreg van a belsejében. Az ezek közt lévő választófalak gyakran beomlanak s nyomukban a fölszín talaja is be-besüpped és horpadozik, mi által az imént említett tölcsér-alakú mélyedések jönnek létre, melyek egészen a Karszt dolináihoz hasonlók.

Ily módon támadt bizonyára e vidék legnagyobb földomlása, a Macocha is. Vilimovitz falutól éjszaknyugatra szép szálas erdőn át haladunk, nem is sejtve a nagyszerű és meglepő látványt, mely egyszerre egész váratlanúl tárúl elénk, mikor egy 130 méternél magasb szürkésfehér sziklafal tetejéről a borzalmas szakadék mélyébe pillantunk, a honnan csak vagy 7–8 másodpercz múlva hat föl a leejtett s a fenékre csapódó kő hangja. A felső, legtágabb részén 170 méter szélességű szakadék többi környező szikláin sok helyütt barlangszerű üregek tátongnak, de ezek falai már nem mindenütt oly meredekek, mint az előbbi, hanem felső részükön több hasadék által meg-megszakítva, lassanként lejtenek és csak legalsó harmadrészükön válnak függőlegesekké, sőt itt-ott hegyes szöget is alkotnak a fenék szintjével. A kőzet hasadékaiban csenevész fák és kusza bozót, némely kevésbbé meredek helyen pedig fenyűszálak is vertek gyökeret, a hol pedig ilyenek már nem találnak elég termőföldre, ott legalább páfrányok és moh zöldje tarkítja kissé a sziklák egyhangú szürkeségét.

A szakadék tetején lévő s vaskorláttal körűlvett kilátóhelytől balra egy gyalogösvény vezet az omlás éjszaki oldalára, az úgy nevezett hídhoz, melynek fából alkotott kis dobogójáról az egész táj megragadó fönségét jobban át lehet tekinteni és élvezni. Jobbra szédítő magasságba emelkedik a zord sziklafal, alattunk pedig sötét üregeivel a mélységes örvény, melybe soha sem világít be a napsugár.

Az Adamsthal. Charlemont Húgótól

A szakadék, melynek nagyszerűsége egy Humboldtra sem volt hatástalan, fenekén nem sík, hanem hepe-hupás és egy patak ömlik át rajta. E víz-ér az éjszaknyugati sziklafalnál lévő kis tóból ered s hirtelen eséssel egy másik patakba szakad, mely meg épen a legmagasabb és legmeredekebb délkeleti sziklafal alatt folyik. A Macocha fenekének e vizei az ostrovi vidék s a sloupi barlangok vizeivel összeköttetésben levőknek bizonyúltak.

A Macochával szemközt s tőle csak az úgy nevezett „Ödes Thal” által elválasztva emelkednek egy meredek magaslaton, sűrű erdő közepette Blansko ősrégi várának romjai, s ezektől délre a szűk völgyben, zord sziklafal alatt egy tiszta vizű, pisztrángokat nevelő patak buzog elő, a Punkva, mely kevéssel előbb még a Macocha sötét mélyén csörgedezett. De még most sem kerűlt ki végleg a meleg napvilágra, mert további útjában még egyszer eltűnik egy szikla alatt, hogy aztán nem sokára abban a gyönyörű völgyben bukkanjon elő, mely tőle kapta a nevét s változatos alakú szürke mészsziklái között rendkivűl buja tenyészetével tűnik föl.

A Punkva kifolyásán túl éjszak felé a völgy sivár vadonná változik s innen van e részénék „Ödes Thal” (puszta völgy) neve. Itt-ott óriási függőleges és borzalmasan össze-vissza hasogatott sziklafalak szorítják össze, a melyek üregeiben biztos tanyára lelnek a ragadozó madarak. Az út roppant nagy sziklatuskók közt vezet, a melyek a jobb- és baloldali falakról szakadoztak le, egy helyütt pedig egy természetalkotta, szabadon álló sziklakapun át visz, melynek „mauzoleum” a neve. A szikták között és fölött karcsú fenyűk emelkednek s balzsamos illattal töltik el a levegőt. A völgy azonban egyébként egészen élettelen, s csak alig téved belé olykor egy-egy éneklő madár, mert mint a „Dürres Thal” (száraz völgy), ez is híjával van az éltető víznek. Benne fölfelé haladva, lassanként csökken az oldalfalak sivár meredeksége, s egy órányi út után a sloupi völgybe jutunk, a hol érdekes barlangalakúlatok ragadják meg figyelmünket. Sajnos, hogy még mindig nem találtak olyan méltánylásra, a minőt a Karszt barlangjaiéval vetekedő szépségük megérdemelne.

Sloup falu alacsony dombok közé ágyalt nyájas völgyteknőben fekszik, melyet a Luha-patak öntöz. Ennek mentén néhány percz alatt a Høebenáè nevű, minden oldalról szabadon álló meredek kőszálhoz érünk. Innen balra a nem épen nagyon magas, de meredek lejtőjű sziklafalban nyílik e vidék legnagyobb cseppkő-barlangjának óriási bolthajtáshoz hasonló bejárata.

A Macocha. Charlemont Húgótól

E barlangot 1880-ban fedezték föl. Keskeny ösvény vezet, több helyütt lépcsőkön haladva, egy már régibb idő óta ismeretes barlang folyosójából egy 60 méter hosszú, 50 méter széles és 15–25 méter magas tág csarnokba, melynek úgy az alja, mint a falai egészen cseppkövekkel födvék. A tetőzetről a legcsodálatosabb idomú kisebb-nagyobb csepegőkövek függnek alá, majd tűk és csapok, majd ránczolt s összegöngyölgetett kendők, vagy sajátszerű gombolyagok alakjában. A falakon lépcsőzetesen egyre szélesebben leomló megkövűlt vízesések képét öltik, míg a barlang alját a legkülönfélébb nagyságú stalagmitok lepik el. Ezek egyike óriási karos gyertyatartóhoz hasonlít, a miért így is nevezik, a másik rendkivűl nagy és hófehér szökőkút alakjában tornyosúl több lépcsőzettel egészen a tetőig. Ismét másutt a padlót a tetővel számos vékonyabb és vastagabb oszlop köti össze. Kiválóan szép egy széles függöny alakjában több méter mélyre lelógó csepegőkő, melynek ránczokba korczolt leple oly vékony, hogy a mögéje tartott gyertya fénye áttetszik rajta. Szóval e barlang oly gazdag a legmeglepőbb s a képzeletet élénken foglalkoztató alakúlatokban, a minőknél szebbek a Krajnában lévő nagyobb adelsbergi barlangban sincsenek.

Míg ez újabban fölfedezett barlang szép cseppköveivel tűnik ki, addig más, régebben ismeretesek vízözönelőtti állatok csontvázainak nagyszerű leleteiről, kivált a barlangi medve rendkivűl nagy példányairól nevezetesek, melyek közűl egyesek a bécsi cs. kir. udvari természetrajzi múzeumban és a brünni műegyetem természetrajzi gyűjteményében láthatók.

A Zwittawának és mellékfolyóinak e Brünntől éjszakra egész Blanskóig terjedő vidéke méltán viseli a morva Svájcz nevét.

Blanskótól éjszakra a Zwittawa völgye kiszélesedik, az erdős vidék hátrább vonúl s a síkföld és a körötte jobbról, balról emelkedő hegyoldalak szántóföldekkel lepvék. E vidék baloldali mellékvölgyei közűl a Bìla pataké az érdekesebb. E folyócska mentén, alig egy órányira annak a Zwittawába torkolása előtt egy kis város áll, mely a régi Boskovitz vár nevét viseli. Ennek keletkezését a hagyomány még a morva fejedelmek korába viszi föl, s annyi bizonyos, hogy már a XV. század közepe táján is düledezőben volt; miért is e vidék akkori ura egy bástyákkal, körfalakkal és tornyokkal megerősített új vár építésébe fogott, mely 1568 körűl készűlt el. De ez sem állt fönn valami sokáig, s ma már csak a dél felé meredeken aláhanyatló s a szakadék mélyén morajló Bìlától nyaldosott hegy keleti csúcsán látszó tekintélyes romok beszélnek hajdani dicsőségéről.

A sloupi barlang bejárata. Charlemont Húgótól

A fényes múlt legutóbb egy egészen divatos, négyszögű kastély épületében támadt új életre. Ezt a szelídebb lejtésű éjszaki oldalon álló kastélyt igen ízléses díszkertek övezik.

Boskovitztól éjszakkeletre egy messze, Gewitschen túl terjedő lapály következik, az úgy nevezett kis Hanna, a mely név e táj termékenységére czéloz. Közte és a Zwittawa völgye közt néhány éjszakról délnek húzódó hegyhát vonúl, így a Steinberg egyenes vonalú gerincze, Csehország határa felé pedig a Schönhengstnek 24 kilométer hosszú, 480–520 átlagos tengerszín fölötti magasságú és sűrű erdőborította éles gerincze, melyből néhány csúcs, mint a Blosdorfi erdő kúpja 649 méterig, a Hornberg meg 660-ig emelkedik. Az innen keletre terjedő, jól mívelt dombvidéken áll a serény iparú Mährisch-Trübau városa, melynek derék kastélya Žerotin Károly idejében, a XVII. század elején számos tudós és művész gyűlőhelye volt, úgy, hogy akkoriban méltán nevezték Trübaut morva Athénnek. Sajnos, hogy e nagy műveltségű és szép lelkű nemesember dús műgyűjteményének számos kincsei közűl csak igen kevés maradt meg, mert legnagyobb részüket elrabolták a svédek a harminczéves háború alatt.

A Schwarzawa völgye, mely Brünntől éjszaknyugati irányban Sebrowitzon, Komeinon és Bysterzen át vonúl, szintén igen sok természeti szépséggel dicsekedhetik. Mielőtt a nevezett folyó Brünntől délre a síkföldre lép, a város tőszomszédságában nyugat felé fekvő nyájas Schreibwald-völgyet öntözi. A hegyek itt mindkét oldalról egészen a folyó közelébe érnek s kivált a jobb félen meglehetős meredekek, sűrű erdőkkel borítvák s 400 méternél magasabbra is emelkednek. Lábuknál számos és részben igen ízlésesen épült nyárilak áll jól ápolt kertek ölén, míg egy bájos mellékvölgy, a Brühl nevű, a rajta végig húzódó műúton a hegygerincz tetejére, a 415 méternyi tengerszín fölötti magasságú Bába-csúcsig vezet. Ez útról gyönyörű kilátások nyílnak a kisebb mellékvölgyekbe s tovább a Brünntől délre terülő tágas síkságra. Nyári időben a buja zöldben virúló rétek és kertek a lejtők lombos tölgyerdőivel és a számos csónaktól élénkített folyóval egyetemben a legbájosabb tájképek egyikét nyújtják, a melynek élvezésére, nem csoda, ha sűrűn látogatnak el ide a közeli város lakói, kivált ünnep- és vasár napokon, a mikor ezrével özönlenek e kedves üdülőhelyre, hogy balzsamos tiszta levegőjét szíva, szemüket és szívüket a természet szépségeiben gyönyörködtessék.

A folyó mentén fölfelé haladva lassanként kitágúl az eleinte keskeny völgy s mind szélesebb síkságba megy át, melynek pompás rétjei és földjei közepette a nyájas Sebrowitz falu feleszik. Innen az országút éjszaknyugati irányban mindenütt a folyó mellett halad, melyet a partjaihoz nyomúló hegyek számos kanyarúlatra kényszerítenek. Ez út Komeinon és Bysterzen át az ódon Eichhorn vár elé vezet, mely valaha az ország fejedelmeié volt. Sűrű bozótba rejtett meredek-kőszálakon állnak a vár vastag falai, melyek annyi ostrommal daczoltak s annyiszor hallották a támadó ellenség csatakiáltásait. A még mindig elég jó karban lévő s lakható vár hegyét egy merész ívű kőhíd alatt tátongó mély szakadék osztja ketté.

Boskovitz vár és város. Nowopacký Jánostól

A tömör körfalak fölött egy vaskos négyszögű és két cseréptetővel födött kerek alakú ősrégi őrtorony emelkedik. A monda szerint e várat Konrád herczeg építtette, ki a XI. század közepe táján uralkodott Morvaországban, s ő nevezte el Eichhornnak, mivel egyszer az erdőn pihentében szép várkastélyról álmodott s álmából fölébredvén, tömérdek evetkét látott a körötte álló fákon.

E várkastélytól éjszaknyugatra szépen mívelt völgynyílásban áll Eichhorn-Bytyška mezőváros, a folyó mentén tovább fölfelé pedig a völgynek egy még tágabb részén a nyájas Tischnovitz városka, a völgyfenékből 200 méternél magasbra emelkedő erdős Kvìtnica-hegy lábánál, mely számos ásvány lelőhelyéül ismeretes.

Innen éjszaknak a Schwarzawa völgye megint szűkűl, sőt helyenként a hegyek oly közel nyomúlnak a folyóhoz, hogy az országút már nem is fér el annak partján, mint példáúl Boratsch és Doubravnik falvak közt. Nedvìditz mezővároskánál nyugat felé egy mellékvölgy ágazik el, melynek éjszaki oldalán egy részben erdőborította meredek és kiszökellő csillámpaladomb tetején áll a büszke Pernstein vár, régmúlt idők mondákba szőtt dicsőségének e fényes emléke.

Pernsteintől, Morvaország várkastélyainak e gyöngyétől keletre a vidék sűrű erdőséggel benőtt hegyes táj, minthogy számos kiemelkedő dombsor vonúl át rajta éjszak-déli irányban, a melyekből néhány, aránylag elég magas hegy is magaslik ki. Ezek közűl a legkiválóbb a Pernsteintől kilométernyire keletnek álló, 704 méter magas Sekoø.

Fordúljunk most a cseh-morva fensík legdélibb része felé, melynek gabnaföldekkel díszlő területe lassacskán Alsó-Ausztria szőlőtermő vidékébe olvad át. E határvonalon van Znaim városa, mely a sok földet bejárt Seume német költőt is annyira elbájolta, hogy „Spaziergang nach Syrakus” czímű útleírásában így kiált föl: „Itt szeretnék lakni, oly kedves és barátságos az egész táj, még ha hó borítja is!” A város délnyugat és nyugat felé a Thaya és az itt beléje ömlő Granitz patak irányában meredeken lejtő sötét gneisz-sziklára van építve, mely alatt az említett patak mély szakadékban morajlik, míg délkeletnek a talaj lankásan ereszkedik alá a síkföld felé. A város fekvése, valamint középkori épületeinek maradványai, melyeknek századok viharával daczoló szürke falai sajátszerű ellentétben állnak a tőszomszédságukban emelkedő újabb épületekkel, továbbá a sziklára kúszó sétaútak és számos díszkertek, meg szőlők együtt véve szivet-szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. Gyönyörű kilátás nyílik a városi sörház kertjéből, melynek fala a Thaya vizéig itt majdnem függőlegesen aláhanyatló szikla szélén áll. Tekintetünk innen délkelet felé az alsó város házai fölött s az éjszaknyugati vaspályának a folyón át 45 méternyi magasban lebegő merész hídján túl serényen mívelt földeken jár végig, melyeken túl Klosterbruck hajdan kolostori, ma kaszárnyáúl szolgáló, szép park közepén álló nagyszerű épületén akad meg, míg a folyó mentén fölfelé haladva a Rabenstein hatalmas sziklaomladékai tűnnek szemünkbe a Thaya balpartján, éjszaknyugaton pedig a Granitz patak mélyen bevágódó árka sötétíti és komorítja el kissé a tájat, melyet azonban a szakadékon túl ismét földerít a magasan álló Pöltenberg prépostsági épületeinek tetszetős képe.

Znaim város ma. Nowopacký Jánostól

A Thaya-völgy Znaimtól fölfelé számos természeti szépségben bővelkedik. A folyó kígyódzva kanyarog hol meredeken aláhanyatló kopár sziklák, hol sűrű erdők borította hegyoldalak közt, melyeknek csúcsairól várak és kastélyok tekintenek le a víz tükrébe. Ilyenek Neuhäusel, az alsó-ausztriai Hardegg, Frain és Freistein. Neuhäusel ormáról legjobban át lehet tekinteni a Thaya kígyódzó folyását, melyet három erdős domb a legszeszélyesebb kanyarodásokra késztet, úgy, hogy innen három különböző folyót vél az ember maga előtt látni.

A Thaya-völgy legszebb pontja mégis Frain. A 145 méter magasból a folyóra függőlegesen eső s három oldalról hozzáférhetetlen szikla a durva erőszak régi századaiban szinte önként kinálkozott egy rajta építendő vár helyéűl. A természetadta erősséget csak némi csekély mesterséges munkával kellett még kiegészíteni, hogy az akkori körűlményekhez képest csakugyan bevehetetlen lovagvár váljék belőle. De mikor e régi lovagvárak fontossága már megszűnt, Frain még akkor sem pusztúlt el teljesen, hanem romjaiból új életre támadt. A régi vár düledékein s részben azok mellett, a melyekből néhány falon és a folyó felé álló két tornyon kivűl már semmi sem maradt volt meg, a XVII. század végén s a XVIII. elején új kastély épült, melynek tekintélyes külsejéhez a belső berendezése is méltó. A kastély ormáról a magas és meredek hegyektől körűlzárt völgybe s a sötét erdők borította magaslatokra nyíló kilátás igazán gyönyörű. Lenn a mélyben a Thaya keskenyen összeszorúló ívbe foglalja a túlsó partján álló s festői szépségű mezővárost, melyen túl további sziklák közt és szorosokon át törtetnek hullámai.

A Fraintól keletre, a Thaya balpartjára meredeken aláhanyatló völgyoldalon van az Eisleiten nevű szakadék, mely tővel-hegygyel össze-vissza hányt gneisz-táblákkal van tele. Ezeknek keskeny hasadékaiban még nyár derekán is találni jeget.

A szép Thaya-völgyből éjszaknak fölfelé menve, két órai vándorlás után kiérünk az üde harmatos erdők közül, s az osztrák éjszaknyugati vasútnak Znaimtól számított második állomásánál, Schönwald-Frainnál már annyira megváltozik s oly egyhangúvá alakúl a táj képe, hogy szinte valószínűtlennek tetszik a csak imént látott gyönyörű vidék nagy közelsége. Előttünk terűl a hullámos cseh-morva fensík, mely épen e hepe-hupás alakúlatánál fogva sehol sem tár elénk szélesebb látókört. Az alacsony s rövid hegyhátak és szelíd lejtőik a többi földdel együtt vagy burgonyával vannak beültetve, vagy zabbal és rozszsal bevetve, néhol pedig sötét fenyvesek állnak rajtuk. A hol a sovány föld nem elég jó a kapás növényeknek és gabnaféléknek, ott tágas legelők terűlnek, melyek egyhangúsága csak növeli az egész táj szomorú unalmasságát. E vidék városai és egyéb helységei sem mutatnak semmi érdekeset, s legfölebb Jarmeøitztől éjszaknyugatra köti le kissé figyelmünket a régi Sadek várkastély, melynek már a huszitakorban nevezetes szerepe volt, mivel egy meglehetősen elkülönzött hegyen állván, az egész vidék fölött uralkodik.

A Thaya völgye Frain mellett. Benesch Lászlótól

Szóljunk még röviden a cseh-morva fönsíkot átszelő fő völgyek negyedikéről és középsőjéről, az Iglawa völgyéről, a mely épen azért, mivel a csekély változatosságú fönsík közepén át húzódik, nem oly gazdag szépségekben s meglehetősen egyhangú. Az említett folyó felső része Cseh- és Morvaország határszélén keskeny rétterületeken át kigyódzik, a melyek az imént leírt alkotású, alacsonyabb hullámokban emelkedő s lejtő dombvidékek közé ékelvék. Itt-ott ugyan a kissé meredekebb lejtőjű erdős dombok egészen a folyó közelébe nyomúlnak s azt szűkebb mederbe szorítják, a nélkűl azonban, hogy a partszéleken mélyebb öblök, vagy mellékvölgyek tennék változatosabbá a tájat. Csak Iglaunál, Morvaországnak nagyságra nézve második városánál, a határ közelében, a hol az Iglawa éjszakkeleti irányából egyet kanyarodva délkeletibe megy át, ott ölt a vidék nyájasabb és vonzóbb arczúlatot, a melyhez maga az elég szabályosan épűlt s régiségének ma már kevés jelét viselő város járúl a legtöbbel. A hajdani erős falak és sánczok ugyanis ma már legnagyobb részt eltűntek, vagy beépültek, a széles és mély árkok kitöltvék s tágas útak és sétaterek vannak a helyükön, és alig van már csak egy ház is, a mely a régi idők színét viselné. Csak az 1515-ben épűlt Frauenthor-torony áll még a régi erődítések nevezetes emlékeképen a belváros nyugati részén. Meglepő a szabályos négyszögű főtér, mely egyike a legnagyobbaknak az egész Ausztriában.

A várostól keletre s annak tőszomszédságában van a kis Igel-patak mélyen bevágódó völgye, a Heulos, melynek kövér rétjeit és gondosan ápolt díszkertjeit a keleti hegyoldalon sűrű fenyveserdő szegélyezi; míg éjszak és dél felé a lejtő kevésbbé meredek, éjszaknyugatnak pedig a város határához egy meglehetősen sík terület csatlakozik, a melyen Obergross és Altenberg irányában még ma is mutatja a sok hányt halom az egykor itt virágzott ezüstbányászat nyomait.

Míg a város határában széles rétterületek csatlakoznak az Iglawa partjaihoz, a melyektől lassacskán emelkedik a talaj fölfelé, addig a folyó völgye tovább lefelé ismét szűkebbé válik s hirtelenebb lejtésű, részben kopár, részben erdős oldalak közt húzódik, a melyekből gyakrabban sötét granit- és gneisz-sziklák bukkannak elő, így a Helena-völgyben és Klein-Beranaunál, hol a Löw-féle nagyszabású gyapjúszövet-gyárak vannak, tovább Wiese helység felé pedig a folyó jobb partján szép park közepén egy új keletű kastély áll.

Lejebb Trebitsch felé az erdőség hátrább vonúl, s a folyó felé eső lejtők jobbára legelőkkel és szántóföldekkel borítvák. Ezeken fölfelé haladva ismét egyhangú fensíknak látjuk a tájat, a melynek csupán a számos és helyenként meglehetős nagy tavak adnak némi változatosságot. Mindezek jellemző tartozékai a cseh-morva fensík e részének, a mely Daèitztól Teltschen és Trieschen át Saar környékeig terjed s a cseh határtól Gross-Meseritschig nyúlik, s melyet épen e tavak miatt a morva fensík tóvidékének is neveznek.

Iglautól éjszakkeletre e tóvidék mindegyre emelkedik s legmagasbra a Saartól és Neustadtltól éjszakra lévő tájékon domborodik, a hol a Kaiserstein 812, a Žakova hora 814 s a Køovina 829 méternyi emelkedésűek. E sűrű erdőkkel borított hegykúpok azonban koránsem látszanak ily magasaknak, minthogy a tövükben lévő völgyekből alig emelkednek 100 méternél valamivel magasabbra. Az itteni időjárás zordonsága következtében e tájon az erdőgazdaság a fő, sőt a Žakova horá-n meglehetős terjedelmű őserdő is áll, melyben még nem ütött rést a fejsze és fűrész irtó munkája.

Iglau város főtere, a „Ring”. Charlemont Húgótól

Mährisch-Trübautól éjszaknak tíz kilométernyire van a Morva egy mellékfolyójának, a morva Sazawának nyugatról kelet felé vonúló völgye, melyben a vaspálya Olmütztől Böhmisch-Trübauba halad. E völgymélyedés mellé éjszakon több sűrű erdőséggel benőtt magaslatsor csatlakozik, melyek közül az Altvaterwald legmagasb pontjai, a Baudenberg 957, az Ebereschberg pedig 999 méternyire emelkednek. Ezt a lánczolatot a mélyen bevágódó Morva-völgy választja el a Cseh- és Morvaország, s a porosz Glatz grófság határán lévő tekintélyes hegytömegtől, a Glatzi vagy Spieglitzi Schneebergtől. Ennek kopasz, a körűllévő hegyek közűl magasan kiemelkedő tetején egy terjedelmes, de csekély domborúlatú lapos terül el (a mi jellemző vonása a Sudetek legtöbb hegykúpjának), a melyről semerre sem lehet teljesen körűltekinteni, a miért is, ha mindenfelé szét akarunk róla nézni, körűl kell járnunk az egész fensíkot. Gyönyörű a kilátás éjszak felé a kies vidékű Glatz grófságra, nagyszerű pedig kivált a Schwalbensteinnél, a hegynek egy szabadon álló s messzire kiszögellő sziklájánál, a honnan a délkelet felé tornyosúló hegycsúcsokra s a köröttük lévő völgymélyedésekre, tovább pedig ki a Morva folyó dús tenyészetű síkságára esik s egész a Kárpátok előhegyeiig ér tekintetünk.

Minthogy a Spieglitzi Schneeberg tengerszín fölötti magassága 1.422 méter, csúcsa kiemelkedik az erdő-övből s az évnek alig négy hónapján át szabad a hótól. Júniusban azonban a teteje tágas, virúló hegyi rétté zöldűl ki, a melyen a fensík nyugati szélén, 1.214 méternyi tengerszín fölötti magasságban, egy már porosz területen álló tejgazdaság marhái több hónapon át pompás legelőre találnak. A hegy déli lejtőjén van a Quarklöcher nevű három kis mészkő-barlang, melyek falai túrószerű cseppkő-képződményekkel borítvák.

A Schneebergből minden irányban tekintélyes gerinczek ágaznak ki így Morvaországban délnek a Dürre Koppe (1.322 méter), a melyből a Schwarzberg (1.275 méter) és a Lattichberg (1.308 méter) fut ki, ez utóbbinak pedig ismét a Baudenberg (944 méter), a Bodenkoppe (1.119 méter) és a Sauberg (1.088 méter) a végső nyúlványai; kelet és éjszakkelet felé az országhatáron álló Steinhügel és Saalwiesenberg (1.076 méter), melyhez aztán délkeletnek a Tietz-Hübel (1.022 méter), a Wiesenberg (1.124 méter), a Fichtlich (1.109 méter) és a 984 méternyi Grosser-Keilberg csatlakoznak. Az egyes gerinczeket és nyúlványaikat, meg előhegyeiket gyors folyású, pisztrángokat nevelő patakok választják el egymástól, melyek közűl a Klein-Mohraui- és a Graupa-patak s ennek mellékágai, a Stein- és a Schnellbach a legnevezetesebbek. Mindezek a patakok a Spieglitzi Schneeberg tetején, a csúcs közelében eredő Morva folyóba ömlenek, a mely eleinte gyors futással rohan a nevét viselő völgyön végig. A Graupa-patak mellett, hegyektől övezve áll a nyájas tekintetű Altstadt s tőle éjszaknyugatra, a Steinhügel lábánál a magas fekvésű Spieglitz falu.

A Grosser-Keilbergtől délkeletre a Ramsaui nyeregbe 759 méternyire ereszkedik alá a hegygerincz. E nyereg a tőle valamivel délre lévő Spornhau falutól „Spornhaui hágó” néven is ismeretes és már régi időkben országút vezetett rajta keresztűl, ma pedig a Morvaországot Freiwaldaun át Sziléziával egybekötő vaspálya átkelőjeűl szolgál.

E hágótól délre van Goldenstein városka egy magas, de éjszak és nyugat felé erdeiktől erősen megkoppasztott hegyek által körűlzárt s a Bordbachtól mosott magaslaton, a melyen egy régi vár romjai láthatók, s a honnan a festői szépségű völgynek jó része áttekinthető.

A Heulos-völgy Iglau mellett. Charlemont Húgótól

Spornhautól keletre a talaj hirtelen emelkedik s innen 20 kilométer hosszú hegyhátban húzódik délkeletnek az Altvaterig, a honnan délnyugat felé kanyarodik a nélkűl, hogy e hosszú vonalon valahol 1.000 méternél alább szállna. E hegyhát és számos nyúlványa, meg kiágazása együttvéve a Hohes Gesenke. Néhány kopár kúp emelkedik ki belőle, milyenek a Hochschar (1.351 méter), a Kepernik (1.424 méter), a Rother Berg (1.333 méter), melynek nyugati lejtőjén egy igen látogatott kápolna mellett gyógyforrás és egy menedékház van, továbbá a Heiligberg (1.170 méter), a Kis- és Nagy-Seeberg (1.194 és 1.304 méter), a Leiterberg vagy Kleinvaterberg (1.367 méter), az Altvater (1.490 méter) a Gesenkének és egész Morvaországnak általában legmagasb pontja, a Peterstein (1.446 méter), a Hohe Haide (1.464 méter), a Heiligenhübel (1.422 méter), a Maiberg (1.381 méter), a Schieferhaide (1.355 méter), a Backofenstein (1.333 méter) és a Backofen (1.312 méter).

E hosszú elnyúló hegyháton át vonúl nemcsak Európa fő vízválasztójának egy része, hanem Ramsautól a Hohe Haidéig a Szilézia felé eső határ is. Mindezen hegytetők közűl a legszebb kilátást kétségkivűl a dús növényzetéről is híres Kepernik vagy Glaserberg (avagy Goldensteini Schneeberg) nyújtja, melynek kopasz ormáról nemcsak Morvaország jó részét, hanem valamint az Óriás-hegység Schneekoppéjáról, a hegységtől éjszakra lévő, városokkal és falvakkal megrakott s szorgosan mívelt területet is át lehet tekinteni. E csúcstól délre s tőle csak egy csekély bemélyedés által elválasztva emelkedik a Fuhrmannsstein (1.377 méter). E nevét a tetején álló, mohával benőtt s félig elmállott sziklatömegtől kapta, melynek alakja a távolból szekerét hajtó fuvaroshoz hasonlít s ezért olyanféle monda képződésére is adott alkalmat, a milyen a kővé vált tiroli Hütt asszony regéje.

Abban a szakadékban, mely a Kepernik és a Fuhrmannsstein közötti hegyhátról előbb délkeletnek, majd délnyugatnak húzódva meredeken ereszkedik alá, csörgedez a Rauschende Tess nevű patak, mely Engelsthalnál szakad a tulajdonképeni Tess folyóba. Ennek forrásai egy mélyen bevágódó s részben sziklás omladékoktól szegett völgyben erednek, melyet éjszakkelet felé a Gesenkének (a Heiligbergtől a Maibergig terjedő) fő gerincze, délnyugat felé pedig egy másik, csak kevéssel alacsonyabb hegyhát alkot. Ez utóbbi a Maibergtől kiindúlva, az éjszakon vele szemközt álló fő gerincz két csúcsához hasonlag szintén Nagy- és Kis-Seeberg nevet viselő két kúpon át (1.243 és 1.266 méter), majd a Lange Leiten (1.346 méter), az Ameisenhübel (1.343 méter), a Haidstein (1.244 méter) és a Bärenherd (1.162 méter) csúcsain át halad s jobbra és balra számos mellékágat bocsát magából, melyeket rohanó patakok öntözte mély szakadékok választanak el egymástól. A legnevezetesb ilyen omlások az alattuk elterűlő törmelékhalmokkal az Altvaterról nyugatnak meredeken aláereszkedő Feldgrabenben vannak, a honnan tajtékzó morajjal csörtet elő a Tessnek egy mellékága.

Gross Ullersdorf. Nowopacký Jánostól

Engelsthalból az országút eleinte a Tess mentén Winkelsdorfon át vezet, majd a völgyet elhagyva, sok és nagy kígyódzó kanyarúlattal halad tovább s átkel a Gesenkén, hol az a Rother Berg és a Heiligberg közt méternyire száll alá. Ez Morvaország legmagasb műútja, melyen fölfelé menve, mind szebb-szebb kilátás nyílik a Tess folyó délnek húzódó völgyére, míg fönn a tetőn, hol az ú. n. Rothenberg-korcsma, Morvaországnak alighanem a legmagasb helyen épült állandóan lakott háza áll, nem kevésbbé szép kilátás kinálkozik Szilézia felé. Innen a hegység gerinczén tovább haladva, kényelmesen elérhetők annak imént említett csúcsai.

Míg lenn a völgyfenéken mindenütt kövér rétek zöldelnek, addig a hegység lejtői körűlbelűl 1.200 méternyi magasságig bükk- és fenyveserdőkkel borítvák. Az erdő felső határa felé a fák növése törpűl s görcsösödik, ágaik sűrűbben állnak s egész a földig érnek. Koronáik nagy részt már elhaltak, de alúl még mindig hajt a tövük. Ha idővel az ilyen fa egészen kiszárad, kérge lassanként leválik a törzséről, mely aztán fakó vázként mered tar ágaival, míg végre egészen elkorhadtan ki nem dönti az itt sokszor szörnyű erővel tomboló szélvész. A henye- és a gyalogfenyű meghonosításával, melyek régebben ismeretlenek voltak a Gesenkén, az erdőség felső határát valamivel fölebb igyekszenek tolni. A hegységnek az erdőterületnél majdnem mindenütt jóval magasbra emelkedő fő gerinczén, mint a Spieglitzi Schneebergen is, fűvel, mohával, hangával és vadribiszkével benőtt széles térség látható, a mely fölé csekély hajlással emelkednek a gömbölyded kúpok. Sok helyütt azonban kopáran mered ki a kőzet, még pedig néhol magukban álló függőleges sziklák, pl. a Fuhrmannsstein csoportjában, vagy hosszabb, éles szélű párkányok alakjában. A hegygerincz némely helyén, kivált egyes bemélyedésein és gyakrabban ott, a hol a fő vonalból egy-egy mellékgerincz ágazik ki, lápok és mocsarak is vannak, miket ekkora magasságban alig sejtene az ember, melyek keletkezése azonban a talaj csekély lejtése mellett gátolt vízlefolyás következtében eléggé érthető.

E vidék számos völgye közűl különösen kettő emelendő ki, ú. m. a Morva- és a Tess-völgy. Bármily szép és változatos is amaz, mégis emezt illeti meg az elsőség. Legfelső része, melyet sűrű erdőség borította s meredek sziklás lejtők szegélyeznek, Winkelsdorfig éjszaknyugati, innen Engelsthalig pedig nyugati irányú. Miután itt a folyó a „Drei Grenzen” felől jövő Rauschende Tess-szel gyarapodott, a lassanként tágúló völgyrészben délnyugat felé kanyarodik. A nagy vasgyárakkal és fehérítőkkel bíró Reutenhau és Kozianau helységeken át az Ameisenhübel nyugati lábánál gyönyörűen fekvő Wiesenberg városkához érünk, melyet szép díszkert és kastély ékít, innen pedig egy órányi úton Ullersdorfba, mely a Lustbach mentén s a Tessnek itt már meglehetősen tág völgye nyugati szélén nyúlik el és gyógyító erejű hévvizei miatt látogatott fürdőhelylyé fejlődött. Környékén gazdag rétek váltakoznak jól mívelt földekkel és kertekkel, míg a kissé távol eső erdő hüvösét egy gondosan ápolt park pótolja a közelben. Innen az Ameisenhübel magasan domborodó kúpjának jellemző alakja igen szép látvány. A völgy legszebb képe azonban a benne hosszasan elnyúlt helységekkel s hátterében a fenségesen emelkedő Gesenke fő gerinczével a Karlsberg (vagy Hutberg, 640 méter) tetejéről tárúl elénk, mely a jobboldali völgylejtő nyúlványa s épen az Ullersdorf déli szélén álló régi kastély mellett emelkedik.

Ullersdorftól keletre s tőle csak egy, a Tess balpartján emelkedő hegyvonal által elválasztva húzódik a Merta-patak gyönyörű völgye a szél ellen védett Wermsdorfs a nagyszabású magas-olvasztóiról és vasgyárairól ismeretes Zöptau községekkel. Emehhez Petersdorf csatlakozik, mely a Mertának a Tessbe ömlésén túl ennek balpartján még tovább teljed, vele szemben a jobb parton pedig a hosszan elnyúlt Reitendorf áll. E helységeknek a termékeny völgyfenéken álló takaros házai igen kies tekintetűek.

Közel a Tess-völgy végéhez áll Mährisch-Schönberg, Morvaország vászoniparának fő helye. Már a neve is jelzi e város szép környékét. Nyugat és éjszak felé a hegység nyúlványaira támaszkodik, keletnek és délnek pedig a gondosan mívelt völgy kitágúló ölére néz, melyet a Morva felé siető Tess öntöz s ez irányban kies hegyvidéknek, a Hohes Gesenkének a Backofenstein felőli folytatása szegélyez. E hegyvidék magasabb éjszaki részét a dombosabb délitől, a Schönberg melletti Frankstadtól délkeleti irányban Deutsch-Liebau felé húzódó bemélyedés választja el, melyen át egy vasút halad. E bemélyedésből messzire ellátszó erdős hegy emelkedik ki, a Bradlstein (601 méter), melynek sziktacsúcsáról éjszaki Morvaország jó részének jellemző alakúlatait áttekinthetni. A Hohes Gesenkétől délkeletre a Beèva és az Odera között levő weisskircheni nyeregig terjedő hegység a Nideres Gesenke nevet viseli, s általában olyan, mint a Zwittawától ketetre eső hegyvidék, melynek földtani alakúlatával is egyezik. Ugyanis széles, fensíkszerű hegyhátakból áll, melyek 400–600 méternyi tengerszín fölötti magasságúak s igen sok lapos kúpot, de csak kevés gerinczalakúlatot mutatnak. E szerint e meglehetős zordon hegyi táj is általán véve egyhangú; mindazonáltal, mint a Hohes Gesenke, ez is szorgalmas és kevéssel beérő népesség lakhelyéűl szolgál, mely amazéhoz hasonlag szintén jobbára vászoniparral foglalkozik. Ez iparnak fő fészke itt Römerstadt. Régebben e vidéken a bányászatot is igen serényen űzték, a minek emléke még ma is él Bergstadt városka nevében.

De talaj-alakúlatának és növénytenyészetének csekély változatossága mellett is van e vidéknek néhány szép részlete. Így Bergstadtól háromnegyed órányira a sziklák és erdős hegyek közé ékelt, zordon szépségű szűk Hungen-völgyben egy nevezetes vízesést látunk, mely előbb egy 21 méter magas sziklafalról ennek tölcsér alakú kiszögellésébe omlik, onnan pedig ezer meg ezer sugárban szökken föl s csak aztán szakad alá két lépcsőzeten a mélységbe. E táj egy másik nevezetessége a sziléziai határ közelében, Hoftól éjszaknyugatra álló s kúpulakú Raudenberg (780 méter), mely nem annyira szép kilátásaért, mint inkább azért érdekes, hogy valamikor tűzhányó volt. Föltűnő különben, hogy mindezen hegyek lejtői majdnem föl egész a csúcsokig jól meg vannak mívelve; a laza vulkáni kőzet ugyanis könnyen elmállott és sajátságos vöröses színezetű jó televényföld vált belőle. A szántóföldek szélein lávatömbök és hólyagos salakkövek egész sánczait halmozták föl a gazdák. A hegy csúcsa felé azonban a földek véget érnek, minthogy a talajból mindenütt kiálló keményebb bazaltkőzet a mívelést lehetetlenné teszi. Csak egyes erős törzsű alacsony vörös fenyűk és kusza boróka-bokrok tudtak gyökeret ereszteni a kőzet hasadékaiban. A csúcs legtetején bazalt-törmelékkel borított kis fensík terűl, melyen egy háromszögelési pyramis és egy magas kereszt áll. E mellett egy kerek mélyedés látható, alighanem a hajdani kráter helyén, melynek Raudenberg falu irányában volt egy nyílása.

A kis Gesenke délkeleti része, mely a benne eredő Oderától Odera-hegység nevet is visel, kies dombvidéken át hirtelen lejt a Beèva felé. Weisskirchentől éjszakra e hegységet csak 292 méternyi magasságú emelkedés köti egybe a Kárpátokkal. Ez egyúttal az Odera és a Duna folyamvidéke közötti európai fő vízválasztónak legalacsonyabb fekvésű helye.

Morvaországnak innen éjszakra, a még ifjú fürgeséggel tova siető Odera és a Gesenke s a Kárpátok végső nyúlványai mentén fekvő része a Kuhländchen, melynek kies vidékén terjedelmes kövér rétek gyönyörű ligetekkel, termékeny földekkel és a szelíd hajlású domboldalakon virító, néhol egész kis erdőknek látszó, gondosan ápolt gyümölcsös kertekkel váltakoznak; nyájas tekintetű falvainak takaros házai pedig a patakok mentén húzódnak hosszú sorokban s a virágzó baromtenyésztéssel foglalkozó lakosság jóllétére vallanak.

A Gesenke, a Deutsch-Liebua melletti Bradlsteinról nézve. Benesch Lászlótól

E mezőgazdasági dús jövedelemforrásokhoz a föld méhének kincsei járúlnak a nagy terjedelmű morva-ostraui kőszéntelepekben, melyeknek köszönhető, hogy az innen délre lévő Vitkovitz környéke elsőrangú ipar területté fejlődött. A sötét aknaházak, az óriási magaspestek égbe meredő kürtői, melyekből olykor hatalmas tűzcsóvák lobbannak ki, a coaksszal fűtött olvasztók apró lángnyelvei, a számtalan magas kéményű gépgyárak, a mindenfelé dübörgő gőzkalapácsok és a lendítő kerekek búgása s mindehhez a gőzzel, füsttel teli levegő igazán kábítólag hat az itt járó-kelőre.

De a Kuhländchen déli részén, a hol az altitscheini Burgberg hatalmas kúpján álló régi vár repedezett falai néznek alá, szintén élénk ipari szorgalom mutatkozik. Ennek fő fészke a kies fekvésű Neutitschein város, melynek ipari tevékenységét már messziről elárúlja számos gyárkéménye. Ugyanitt látjuk a legjellemzőbb példákban e táj már említett hosszan elnyúló s egymással összeérő falvainak sajátszerűségét is. A Titschbach mentén ilyen szakadatlan sorban következnek egymásután 16 kilométer hosszú vonalban Murk, Seitendorf, Söhle helységek, Neutitschein városa, majd Schönau és Kunewald. Az egyik helység vége után nyomban következik a másiknak az eleje.

Mintegy 6 kilométernyire Neutitscheintől keletnek van egy mészkődomb lejtőjén a kis Stramberg városka, melynek magaslata tetején a néptől Troubának (kürtő) nevezett vaskos kerek torony, egy régi vár maradványa áll. E 40 méter magasságú torony rendkivűl erős, mintegy 3 méternyi vastag falai még nem egy század viharaival daczolhatnak. E romtól délre s hegyétől egy nyereg által elválasztva emelkedik a mondai hírű s barlangokban bővelkedő Kotouè hegy (539 méternyire a tengerszín és 230 méternyire a völgyfenék fölé). Kőzete tiszta júra-mész s déli és délkeleti oldala 130 méternyi roppant meredek falakban hanyatlik alá. Az éjszaki oldalon jó út visz erdőn s réteken át a hegy hosszan elnyúlt tetejére, melynek legmagasb pontján, egy meredek szakadék közelében egy kereszt áll. A hegy némely helyén egy-egy hajdani erősség nyomai láthatók, melyek a monda szerint a keresztényeknek a XIII. század mongol betörései ellen való védekezése idejéből valók. Ezzel a hagyománynyal kapcsolatos az a szokás is, hogy e vidéken az Úr mennybe menetele napján fül alakú borsos pereczeket sütnek, a vad mongol csapatok azon szokásának emlékére, hogy azok elfogott ellenségeik füleit leszabdalták. Nevezetesek az e hegy lejtőin lévő barlangok (a Sipka-barlang s az Ördöglyuk) a bennük talált ősrégészeti leletek miatt. Kotouènak kitűnő mészköve levén, itt nagy mészégető kemenczék s velük, kapcsolatban egyéb gyárak keletkeztek, a melyektől Freibergen át Staudingba egy szárnyvonal vezet a Ferdinánd császár nevét viselő éjszaki vasút fővonalához.

Morvaországnak még egy harmadik, még pedig a legnagyobb vára is az Odera-vidéknek ezen a Kárpátokkal érintkező előhegyei táján van. Ez az olmützi herczeg-érsek birtokában lévő Hochwald vára; Freiberg városka akropolisa, a hová e város polgárai a harminczéves háború alatt övéikkel együtt több ízben menekűltek s oly ügyesen és bátran verték vissza az ostromló ellenség támadásait, hogy Brieg és Brünn lakóié mellett az ő vitézségük is közmondásossá lett („Brieg, Freiberg und Brünn machen die Schweden dünn”).

Hochwald vár romjai Freiberg mellett. Bernt Rudolftól

A vár romjai Freibergtől egy órányira keletnek, egy minden oldalra meglehetős meredeken lejtő erdős hegyen állnak. E hegy erdősége nagy darabon bekerítve vadaskertűl szolgál, melyben óriási bükkök, tölgyek és hársak árnyékában kecses dámvadak legelésznek. A vár két részből, az elővárból s a fő kastélyból áll, melyeket mély sáncz-árok választ el egymástól. Az elővárban van a tornaudvar, mely a legnagyobb Morvaország valamennyi várudvara közt s egy még elég jó karban lévő kápolna is van benne. Egy második kápolna a fő kastélyban volt, melynek több része közűl a hajdan két emeletes úri lak a még meglévő romok tanúsága szerint nagyszerű épület lehetett. Nevezetes még a kastélynak egykor 178 méter mélységű, ma azonban részben már betemetett kútja. A múlt században még teljes szépségében büszkélkedett ez erősség az ormon, 1762-ben azonban egy pusztító tűzvész romba döntötte s többé nem is kelt ki hamvaiból. A várrom tetejéről nyíló kilátás igen szép. Délen és keleten szakadatlan sorban állnak a hegyek, melyeknek közelebbi lánczolata mögött magasan kiemelkednek a Kárpátok ormai, köztük legmagasabban a Radhošt, a Knìhyòa és a már Sziléziában álló Lysá Hora tar csúcsai; míg nyugat felé a Kuhländchen tárúl a néző elé városaival és falvaival s dúsan beültetett dombjaival és az Odera-hegység hullámvonalával, éjszaknak pedig a sziléziai síkságon kalandozhatik el messze a néző tekintete.

Azon vizek közűl, melyek a Kárpátok e részéből az Odera felé sietnek, az Ostravica és a Lubina a legnevezetesebbek. Mind a kettő szilaj hegyi patak s tavaszszal, mikor a gyakran ölnyi magas hó hirtelen olvadásnak indúl, de nyáron is hosszan tartó nagy esőzések után rohamosan megárad s útjában mindenfelé nagy pusztítást okoz. Morva-Ostrautól délre az Ostravica mentén van a pamut-iparáról ismeretes Mistek s vele átellenben már sziléziai területen Friedeck városka. Tovább fölfelé a folyó völgye mindinkább szűkűl s a Lysá Hora (1.325 méter) és a Smrk (1.282 méter) hatalmas hegytetői sötéten tekintenek le mélyébe, hol gyönyörű hegyvidék ölén Friedland s az Ostravica egy mellékfolyója mentén Èeladna nevezetes vasgyárai állanak. A Lubina innen nyugatra egy Frankstadtnál katlanszerűen kitágúló s kivált kelet és dél felé jókora hegyektől határolt völgyön fut át. Ott az Ondøejník hegyhát déli végén a Skalka (965 méter) sziklacsúcsa magaslik, tőle délre egy mély bevágódáson túl pedig az 1.053 méternyi Veliká Stolava. Ehhez egy széles hegyhát csatlakozik, mely a Knìhyòa csúcsában 1.257 méternyire emelkedik, itt aztán nyugatnak fordúl s a Teufelsmühlén (1.207 méter) és a Taneènicán (1.081 méter) át a mondákban emlegetett Radlrošt (1.130 méter) felé vonúl, melynek ormáról gyönyörű kilátás nyílik messze egészen a Magas-Tátra hegyóriásaiig. Innen nyugatra a hegyhát 548 méternyire ereszkedik alá, de nyomban ismét 800 méternyire emelkedik s aztán lassú lejtéssel és sok elágazással terjed az imént említett weisskircheni horpadásig. E hegyháton vonúl végig innen a Knìhyòától délre lévő Teufelsmühleig Európa fő vízválasztójának egy további része s aztán délkeleti irányban a Vysokán (1.024 méter) át a Beskydek (953 méter) felé folytatja útját, majd tovább éjszakkeleti irányban Morva- és Magyarország határa mentén halad.

A Kárpátok a Freibergtől nyugatra lévő magaslattól, Kotouè és Stramberg irányában. Benesch Lászlótól

Az e hegység lejtőin épűlt falvak a völgyekben lévőktől eltérőleg többnyire csupa szétszórt faházakból állanak. Sűrűbben összeépített házcsoportokat ritkán s többnyire csak a templomok körűl látni. Nyáron át e vidék „oláhok”-nak (Walachen) nevezett lakossága „pasek” nevű pásztorkunyhóiban él fönn a hegyekben, melyek körűl vesszőből és venyigéből font karámok vannak a juhok számára. Jó időben azonban a nyájakat a sokszor igen távol fekvő hegyi legelőkre (ú. n. „szállások”-ra) terelik ki. Ezek főleg a Radhošt déli lejtőin tűnnek ki iratos füveikkel, melyektől a juhok teje kellemes ízűvé s a belőle készűlt savó kiválóan gyógyító erejűvé válik, a mihez még hozzájárúl a hegyeket köröskörűl ellepő, szinte végtelen fenyveserdők balzsamos illata. Ezért látogatják évről-évre a tüdőbajosok ezrei a Radhošttól délnyugatra, az alsó Beèva-völgyben álló Rožnaut. De az egészségesekre nézve is csak lebilincselő hatással lehetnek a zord szelek ellen védett völgy buja növényzete, az égbe meredő hegyormok és a pisztrángokat nevelő kristálytiszta patakok, melyek a mellékvölgyekből a fő völgyön végig rohanó alsó Beèva felé sietnek.

E folyó számos forrásai a Rožnautól keletnek mintegy öt órányira vannak a Kladnatán egész a Vysokáig, tehát a Knìhyòától a Beskydekig vonúló hegylánczolat egy részén. A Beskydek hegyről s még több, a magyar határon tovább délre álló magaslatról szintén számos szilaj patak csörtet le a mélybe, a hol egyesülvén, a felső vagy vsetini Beèva nevét veszik föl. Szép erdős hegyek és kies dombok közt húzódó völgyben siet, folyton mellékágakkal gyarapodva e folyócska eleinte délnyugati irányban, majd hirtelen éjszaknak kanyarodva, míg Walachisch-Meseritsch városkától nyugatra a rožnaui Beèvcával nem egyesűl. Innentől kezdve a hegyek mind alacsonyabbakká válnak, a völgy pedig egyre tágabb és kiesebb, a folyó számos kanyarúlattal kígyódzik az üde réteken át s gyakran több ágra szakad. Weisskirchen előtt a hegyek még egyszer egészen közelébe nyomúlnak a folyónak s ezzel valóságos szorossá szűkítik a völgyet. E helyütt áll a balparton Teplitz fürdő, melynek langyos, földes vasforrásai nagy szénsavtartalmukkal tűnnek ki; Teplitzczel szemközt pedig a túlsó part egy mészkőmagaslatán, az ú. n. Gevatterloch 70 méter mélységű omlása (propast). Ennek mélyén egy víztócsát látni, melynek színtje a Beèváéval együtt emelkedik és sülyed.

A szép fekvésű Weisskirchennél, a hol a Sudetek és a Kárpátok hegysége érintkezik, a Beèva délnyugati irányba tér s mindegyre tágúló völgyben, gyönyörű rétterületek és kertek közt foly Leipnik és Prerau előtt elhaladva, míg Kremsiernél a Morvába nem szakad. A balparton a hegyek eleinte még meglehetős hirtelenűl s helyenként tetemes meredekséggel emelkednek a völgy aljáról, így Leipnikkel szemközt, a hol egy erdőborította hegy meredek ormáról büszkén tekintenek le az ódon nagy Helfenstein vár romjai. Leipnik maga is érdekes kép részben még álló régi körfalaival, tornyaival és falkoronáival, melyek fölé a plébánia-templom s a tőle külön álló harangtorony magaslik.

Prerau felé a dombvidék mind hátrább vonúl s a Beèva-völgye átolvad a nagy Morva-síkságba, mely e folyó mentén a morva-sziléziai Gesenkétől és a hozzá csatlakozó Kárpátoktól a cseh-morva hegyláncz nyúlványaiig terjed.

Rožnau gyógyhely és a Radhošt hegy. Charlemont Húgótól

Morvaországnak ez a legtermékenyebb terűlete, mely kitűnő talajjal kedvez a búza-, árpa- és czukorrépa-termesztésnek. Épen ezért e tájon a takaros házaikkal lakóik jómódjára valló falvak mellett számos maláta- és czukorgyár is látható, kivált a vidék déli részén, melynek a Morva jobboldali mellékfolyójától „a Hanna” a neve.

Tavasz vége felé, mikor a vetés már szép magasra nőtt és lenge szellő hullámoztatja a kalásztengert; mikor a gabnaföldek kövér zöldjét a mákvetések fehér és piros sávjai tarkítják s röpke illat száll a mezők s ligetek felől, a melyeken át sokfelé elágazó folyók ezüstszalagjai kígyódznak; midőn a berkek és erdők árnyából a rigók füttye és a fülemilék csattogása hangzik felénk, míg a legelőket a gulyák és ménesek derék szép állatai, a tavak környékét pedig a hófehéren ragyogó libák ezrei élénkítik: ilyenkor e táj kellemes és szívet derítő látvány számos falujával és városkájával, a takaros házak közűl kimagasló tornyaival és a síkot szegélyző hegyek távolban kéklő keretével.

E termékeny síkág éjszaki részén, a Morva jobb partján két sziklás dombon áll az ország második fővárosa, Olmütz, mely valaha igen nevezetes erősség volt. De jóllehet ma már nem tekinthető erősségnek, bástyafalaiuak nagyobb része még megvan, s ezek a föléjük magasló épületekkel, kivált a megújított székesegyház vaskos tornyával, a herczegérsek és a kanonokok palotáival, a nagyszerű templomokkal és kolostorokkal igen tetszetős képet nyújtanak. A város közelében nem lévén erdőség, ennek híjját a gondosan ápolt városi díszkert szép ültetvényei pótolják, melyek között egy meglehetős nagy tó is üdíti a levegőt.

Éjszakkeletre a várostól mintegy félórányira, a Morva folyó balpartján egy egészen külön álló alacsony dombon a prémontreiek négyszögben épűlt nagyszabású kolostora, Hradisch emelkedik, melynek gyönyörű főhomlokzata s mindenik sarkán egy-egy tornya van. Jelenleg katonai kórházúl szolgál. Innen hat kilométerrel odább éjszakkeletre a Sudetek nyúlványai sorába tartozó Heiliber Berg áll, melynek nyugati lejtője kopár, tetejét pedig (382 méter), a honnan remek szép kilátás nyílik az áldott Morva-völgyre, egy híres, évenként ezer meg ezer búcsújárótól látogatott Mária-templom koronázza.

Olmütztől tizenöt kilométernyire éjszakra a Gesenkének itt a síkságba aláereszkedő egyik utolsó dombjára támaszkodik a nyájas Sternberg városka, mely élénk pamut- és vászoniparáról, meg az elmebajosoknak itteni nagy országos intézetéről nevezetes.

Helfenstein Leipnik mellett. Charlemont Húgótól

Ódon várát a hagyomány szerint Jaroszlav fejedelem építtette azon a helyen, a hol 1241-ben a mongolokat állítólag döntő ütközetben megverte. A Hanna nyugati határán áll a nagy gabnavásárairól nevezetes Prossnitz, az innen nem igen távol eső nyugati hegyvidék és a síkföld összekötő kapcsa. Az ennek déli részén álló városok közűl legkiválóbb a Morva jobb partján fekvő Kremsier, melynek fő ékessége az olmützi herczeg-érsek pompás nyári kastélya, meg az a szép és változatos park, a melyen a Morvának egyik ága foly keresztűl.

Mielőtt e vidéket elhagynók, meg kell még említenünk a Bystøitz melletti Hostein-hegyet, mely a keleti síksághoz képest feltűnően kiemelkedik s a Kárpátoknak itt a síkföld felé ereszkedő előhegyei közt a legnagyobb. 736 méter magas ormát híressé tette a königinhofi kézíratban dicsőített ama harcz mondai színezetű elbeszélése, melyben itt az Istenben és Szűz Máriában bízó keresztény csapatok a mongolokon győzelmet arattak. E hegynek búcsújáró templommal ékes csúcsáról körűlbelűl egy harmadát át lehet tekinteni az országnak, minthogy szemünk a Sudetek ormairól és az egész Hannán keresztűl el a magyar határon álló Kárpátokig, továbbá az alttitscheini hegykúptól messze el a déli országrészbe s a Kremsiertől délnyugatra lévő Mars-hegység magaslatain túl kalandozhatik.

A Kremsiertől délre lassanként szűkűlő Morva-völgy Napajedl alatt ismét síksággá tágúl, a mely innen egészen a Thaya melletti Lundenburgig több helyt valami angol park kiességével vetekedik. A Morva e tájon számtalan kanyarúlatot tesz s meglehetős lomhán hömpölygeti vizét, mely gyakran ágakra szakad és sűrű berkekkel zöldelő szigeteket ölel körűl, kövér rétek, hullámzó gabnaföldek és szép ligetek mellett haladva, míg a helységek a partjaitól kissé távolabb, a síkföld felé lejtő dombok oldalain húzódnak meg, hogy az évenként meg-megújúló árvizek ellen védve legyenek. Itt-ott azonban egészen a folyó partján is állnak, mint pl. a II. Ottokár alapította Ungarisch-Hradisch, melyet igen gyakran körűlözönlenek a Morvának sokszor több órányi távolságra kiöntő iszapos hullámai. E várossal szemközt, a folyó jobb partján, a hol ma Altstadt falu áll, emelkedett a hagyomány szerint valaha a nagy-morva birodalom fővárosa, a híres Velehrad, vagy Dovina (Dìvin), az ország fejedelmének székhelye s a szláv népek keresztény hitre térítésének bölcsője, melyet 908-ban a magyarok úgy elpusztítottak a föld színéről, hogy nyoma sem maradt hajdani dicsőségének.

Olmütz. Bernt Rudolftól

Lejebb a folyó jobb partján a Mars-hegység, a baloldalon pedig a Kárpátok szelíd lejtőit már szántóföldek és nagy gyümölcsösök mellett szőlők is borítják, így Poleschovitznál s főkép Bisenznél, a hol ezenfelűl még nevezetes zöldségtermesztés is virágzik, s kivált igen sok kitűnő uborkát termesztenek. További nevezetessége még e helynek a kastélya parkjában álló óriási hársfa, mely állítólag 600 évesnél is idősebb. A sík földnek Rohatec felé terjedő némely része igen rosz, homokos talajú, s itt a répaföldek és kövér rétek helyett sovány burgonyaültetvényen és egyhangú fenyvesek láthatók.

A Morvaországba nyúló Kárpátok déli része messzire elágazó hegy- és dombvidék, mely e hegységnek a magyar határon vonúló fő gerinczéhez csatlakozik s részint meredeken emelkedő, részint szelíd domborúlatú magaslatok, részint pedig hosszabb hegyhátak és meglehetős nagyságú fensíkok változatos sorozatából áll, mely utóbbiakon a nyájak jó legelőt találnak. Az ország határán a csúcsok majdnem egész 1.000 méterig is emelkednek (Velká Javoøina 968 méter, Nagy Lopenik 942 méter, Makyta 923 méter), minek következtében az időjárás itt annál is zordonabb, mivel a hegység a melegebb déli szelek behatolása elé gátat vet, ellenben a hideg éjszakiak akadálytalanúl süvölthetnek a hegyek fő csapása mentén. A magasabb övben tűlevelű, az alsóbbakban lombos erdőség áll, mely itt-ott alacsony bozóttal váltakozik. A völgyekben és a lejtőkön álló falvak a sík föld jómódú helységeihez képest általában kevésbbé takarosak s már külsejükkel is elárúlják lakóik szegénységét.

A Morva síkjából néhány völgy e hegység belsejébe vezet, így a Døevnicáé Zlinen és Visovitzen át, az Olsaváé pedig Ungarisch-Brodon keresztűl. E városnak teljesen ódon színezetet adnak az egészet körűlkerítő vastag falak, melyeken keresztalakú lőrések nyílnak. Ezért meg, hogy egy meglehetősen külön álló dombon fekszik, festői látvány. Innen félórányira dél felé van Nivnitz, Comenius János Ámosnak, a nagy neveléstani írónak szülőhelye.

Ungarisch-Brodtól egy jól mívelt s kies, bentebb erdős hegyoldalaktól szegélyezett mellékvölgyön visz az út Luhaèovitz sósfürdőbe, mely szép parkban álló kastélyáról és igen kiváló gyógyintézetéről nevezetes. Ez a falutól éjszaknak, negyedórányira van fenyvesek borította hegyek között, s szép nyaralókkal, sétaterekkel és árnyas fasorokkal biztosít messze földön jóhírű gyógyforrásai látogatóinak üdűlést és kényelmet.

Az Ungarisch-Hradischtól nyugatra eső Mars-hegységben több hegykúp a Kárpátok sajátszerű alakúlataihoz hasonlít. Különösen két hegy köti le közűlök figyelmünket Buchlovitz falu közelében, merész alakjával és egymáshoz való nagy hasonlóságával, ú. m. a Buchlaui Schlossberg (520 méter) büszkén alátekintő várával és a Modlaberg (510 méter), melyen Szent Borbálának egy kápolnája van. E két hegy egymás tőszomszédságában áll s csak egy lapályos völgyteknő van közöttük. Buchlau vára lépcsőzetesen van építve, s nagyobb része még ma is lakható. A hatalmas falakkal körűlvett elővárból erős fahídon át jutunk a fő várba, melynek udvarából kőlépcső vezet egy nagy terraszra.

A Rosenburg és Maidenburg a Polaui hegyeken. Benesch Lászlótól

Ezen egy széles koronájú hársfa árnyékában egy kőasztal áll, melyen hajdan a halálra ítéltek utolsó lakomáját adták föl. A monda szerint e hársat egy elitélt ültette, még pedig a gyökereivel fölfelé fordítva, hogy az így is kihajtó fa csodájával a maga ártatlanságát bebizonyitsa. A várnak egy erős, „Fortissima turris nomen Domini 1546” fölíratú tornyán át az úri lakhoz jutunk. Ez még egy egészen jó karban lévő háromemeletes főépületből és két kétemeletes szárnyból áll.

Egy órányinál valamivel távolabbra Buchlovitztól éjszakkeletnek van Velehrad falu s benne egy nagy, kéttornyú s fényesen földíszített búcsújáró-templom, melyhez az 1202-ben alapított hajdani cisterci apátság épülete csatlakozik. Az országút mentén lévő temetőben csinos gót templomocska jelöli Morvaországnak a hagyomány szerint első keresztény egyháza helyét, melyben Cyrill és Methód prédikált s állítólag Boøivoj cseh herczeg megkeresztelkedett. Egy sánczczal és árokkal kerített s gyümölcsfákkal beültetett négyszögű térségen, a néptől Hrádeknek nevezett helyen állott a hagyomány szerint Szvatopluknak ama nagy vára, melynek nevét a közeli falu viseli, míg a Morva partján állott hasonnevű nagy város teljesen elpusztúlt a föld színéről.

Az innen éjszaknak és éjszaknyugatnak terjedő vidéken bükk- és tölgyerdőkkel, kisebb részükben pedig tűlevelűekkel beültetett hegysorok húzódnak, melyekből a Brdo-hegy 587 méternyire emelkedik ki. Ez erdővidékhez nyugaton és éjszakon alacsonyabb dombok csatlakoznak, melyeknek számos törpe halmán kevesebb az erdőség, de annál virágzóbb a mezőgazdaság. Hogy e tájon kevés a víz, mutatja a tetőkön álló szélmalmok nagyobb száma. Néhány egészen alacsony emelkedés Tscheitsch környékén egy medenczét zár körűl, melyet valaha a Tscheitschi tó vize töltött be, ma azonban már ki van szárítva. E mélyedés néhány sajátszerű növény lelőhelyeképen nevezetes; továbbá sok, de kevésbbé becses barnaszén-telep is van e vidéken. Lultènál egy keskeny és alacsony nyereg köti össze Wischau és Neu-Raussnitz közt a Mars-hegységet a cseh-morva fensíkkal. Neu-Raussnitz határában egy emlék jelöli azt a helyet, a hol II. József császár saját kezével kormányozta az eke szarvát.

Austerlitzon alúl a Litavával egyesűlő Raussnitz-patak melletti termékeny lapályon át a Èesava völgyébe érünk, mely Brünntől délre a Schwarzawa völgyének tágas síkjára vezet ki. Itt van jeles kezelésű mintagazdaságok közepette Raigern régi benczés kolostor szép kéttornyú templomával. Szőlőhegyektől szegélyezett termékeny síkságon ömlik délnek a Schwarzawa, mely az Iglawával egyesűlte után a Thaya- melléki síkföldre megy át, a hol iratos rétek s terjedelmes erdők váltakoznak egymással, míg a jobb- és baloldali dombokon gyönyörű szőlős és gyümölcsös kertek sorakoznak.

A különben egyhangú síkvidéket itt egy hegység szakítja meg, mely az említett két folyó egyesűltétől délkeletre minden átmenet nélkűl emelkedik ki a lapályból, már messziről magára vonván festői vonalaival az útas tekintetét. Ezek a büszkén kimagasló Polaui hegyek, melyek a Stramberg melletti mészhegyekéhez hasonló alakúlatúak s csak egy alacsony nyereg által kapcsolódnak össze délen Alsó-Ausztria Falkensteini hegyeivel, egyébként pedig minden más irányban magánosan emelkednek ki a síkságból, s épen ennél fogva igen megkapó hatásúak. E hegység keleti része egymással kapcsolatos erdős kúpok sorából áll, melyek közűl a legmagasabbak sem sokkal haladják meg a 300 métert; a nyugati rész pedig össze-vissza hasadozott zord sziklatömegekből s egy meglehetős széles kopár hegyhátbál áll, melynek lejtőit csak nagy nehezen lehetett erdővel beültetni. S ez az erdőség is több helyütt csak cserjésnek mondható, minthogy a sziklás talajban a magasb törzsek nem igen tudnak meggyökeresedni.

Nikolsburg városa. Nowopacký Jánostól

E hegygerincz legmagasb csúcsa a Maidenberg (550 méter), mely festői sziklafallal ereszkedik éjszak felé a Thaya vizéhez s melyről a Hosteinbergről nyílóhoz hasonló szép kilátás élvezhető. E sziklafal éjszakkeleti végén, 428 méter magas sziklafokon emelkednek a Maidenburg nevű vár romjai, melyek távolból jóval mutatósabbak, mint közelről. Ezektől éjszakra s náluk mintegy 100 méterrel alább három éles ormójú sötét kőszál magaslik ki az erdőből a „Maidensteine” nevű, mondáiról híres sziklacsoport.

A Maidenberget a tőle délnyugatra álló Kesselbergtől a „Klause” nevű s meredek sziklafalak közé zárt gyönyörű völgy választja el, míg tovább délre a Tafelberg következik. Ennek a tetején kopár, meredek s egy mély szakadék által ketté hasított sziklán láthatók a romjai Waisenstein várának, melyet gyakran Rosenstein néven is emlegetnek. Innen a Turoldbergen át, a hol néhány nehezen megközelíthető barlang van, a Polaui hegyek lábánál fekvő Nikolsburgba érünk, melynek egy közepes magasságú mészkő-dombon épűlt s egészen jó karban lévő terjedelmes kastélya szépen kiemelkedik a város alacsony házai közűl. E napsütötte mészhegyek lejtőin a szőlő s némely gyümölcsfaj, kivált az őszi baraczk kiváló jóságúvá érik, sőt egyes itt termő vörös borok, mint pl. a polaui, akár a híres burgundival is vetekedhetnek.

Azt a természetes kapcsolatot, melyet Morvaország és Alsó-Ausztria közt a Thaya és a Morva völgye létesít, a Polaui hegyek határjelző magaslatai közelében egy igen szép műalkotás tette szembetűnőbbé. Századunk elején, itt a Thaya Eisgrubtól Lundenburgig fűzfákkal benőtt alacsony partok közt lomhán hömpölygette hullámait. Nagyobb esőzések után a folyó iszapos vize mérföldekre elöntötte a sík vidéket s a mélyebb helyeken állandó mocsarakat teremtett, melyeknek lengő náddal benőtt területét csak itt-ott szakította meg egy-egy berek és erdő, némileg tarkítván a vidék szomorú egyhangúságát. 1805-ben aztán Liechtenstein János herczeg munkába vétette a Thaya szabályozását s mocsarainak és posványainak eltűntetését. Évek során át száz meg száz ember dolgos keze munkált az egész folyóvidék vizeinek egymással kapcsolatos tavak és csatornák útján való levezetésén. Hat év alatt többek közt elkészűlt egy félórányi hosszú és negyedórányi széles vízmedencze, mely a Thaya egy ágából kapja vizét, míg a medréből kiásott földdel a mélyebb helyeket töltötték föl.

E mellett a világ minden részéből összehordták az itteni éghajlat alatt megélhető legkülönfélébb fákat és bokrokat s ez úton néhány év alatt olyan parkot ültettek, a milyennek nem egyhamar akadni párjára. Kövér rétek sűrű sötét erdőrészletekkel, napos útak árnyas lugasokkal és gyönyörű kilátópontokkal váltakoznak benne. Száz meg száz mindenféle szerkezetű híd vezet a parkon keresztűl folyó patakok alkotta számos szigetre. Egy-egy patak itt-ott sötét barlangba vész el hirtelen, amott meg egy másik a sziklafalakról zuhog alá s egy nagy tó felé siet, melynek tükrén minden fajtájú vízi szárnyas úszkál. E park keleti részében több száz éves tölgyek fölséges csoportjai állnak, meg számos amerikai hársfa zöldel, melyek mindjárt a tövüknél több hatalmas törzszsé ágaznak el. Az ültetvények szépségéhez járúl még a sok vadászkastély, halász- és erdészház, meg egyéb pavillon, melyek mind választékos ízléssel, csínnal és fénynyel épűltek, úgy, hogy e remek díszkertben alig tudja az ember, mit csodáljon inkább: a művészet szépítő kezét-e, vagy a természet pompáját, melyek itt igazán versenyre keltek egymással. Kiváló említést érdemel a keleti torony (a nép „babyloni”-nak nevezi), mely egy mecsethez hasonló alsó építmény fölé 68 méter magas minaret alakjában emelkedik, s a melynek legfelső erkélyéről az egész parkra és környékére gyönyörű kilátás nyílik.

Az eisgrubi park egy részlete: a „babyloni torony”. Russ Róberttől

Mindezeket azonban fölűlmúlja szépségével a fényes kastély, mely a híres windsori királyi lakhoz hasonlít s nagyságával és kecses gót ízlésű szerkezetével, valamint meglepő pompájával és a hozzá tartozó kertek és üvegházak szép és ritka növényeivel egyaránt meglep.

E gyönyörű parkon át, melynél szebb az egész monarchiában nem található, s mely messze be Alsó-Ausztriába, egész Feldsbergig terjed, 1/2 halad az Ausztria és Morvaország közötti határ is. E határvonalnak egy darabja négy egymás mögötti tavon megy keresztűl, melyeknek éjszaki része morva, a déli pedig ausztriai területre esik. A másodiknak nyugati partján Liechtenstein János herczeg egy nagyszerű kupolás és boltíves épületet emeltetett, melynek középső íve alatt egy keskeny víz-ér csörgedez, épen a határvonalon s a keleti tó felé halad. Ragyogó tükrökkel ékes termek s virágokkal befuttatott nyílt lépcsők díszítik e fényes csarnokot, mely igazán páratlan határjelzőnek mondható, s a művészet szellemes alkotásával is kifejezi Morvaország és Alsó-Ausztria szoros összetartozóságát.

Buchlau vára. Charlemont Húgótól