Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Képzőművészet.

Képzőművészet.

(Mocker József közreműködésével)

Csehországi román díszítmények. Weber Antaltól

A román építés. Lechner Ferdinánd J.-tól, fordította Pasteiner Gyula

Szent Method a 874-ik évben Belehradon megkeresztelé Boøivoj herczeget. Ez emlékezetes évben születék Csehország építészete, a melynek története e szerint ezer évnél már idősebb. Az evangélium aranyos fényű sugarai a pogány istenségeket elűzték homályos berkeikből és az újonnan keresztelt hívők kőből építének templomot a Megváltónak. Istennek háza az emlékszerű építészet bölcsője. Az egyház, a műveltség terjesztője, emlékszerű alkotásaihoz saját művészetet talált föl. A román építő művészet, mely a kereszténységgel karöltve Csehországban is meghonosúlt, a katholikus egyház szülöttje. Csehország régi román templomai tehát a polgárosodás országútján mérföldkövek, a történelem emlékszerű kútfői, melyeket a tartomány fejedelmei és nagyjai, a prágai püspökök, az ország papsága, a kolostorok és apátok, egyházközségek, nemes férfiak és asszonyok vallásos lelkesedéssel írtak. A történelem szűkszavú följegyzései a templomok közűl csak néhányat említenek, mindazáltal e hiteles adataik oly biztos keretűl szolgálnak, a melybe az építészeti rokonság alapján könnyű az ismeretlen keletkezésű számos emléket beilleszteni. A román építési rendszernek is két korszaka van; Csehországban az egyszerű, szigorú formáknak, a kezdetleges fejlettségnek ideje a XI. század végéig tart, a virágzás korszaka a XII. század három első negyedére esik. A hanyatlást a román építés elkerűlte, a mennyiben idejekorán kéznél volt egy új rendszer, a melynek egyes elemei a gyakorlatban lévő rendszerbe illeszkedvén, a kettőből az úgy nevezett átmeneti építés keletkezett.

Cosmas, a csehországi történetírás atyja (1045–1125), krónikájában ismertetni akarta a legrégibb templomok alapítását; de mivel egyéb kútfők, jelesűl „A morvaországi templomok privilegiuma”, a morva és cseh tartományok úgy nevezett epilogja, végűl Szent Venczel élete részletesebb följegyzéseket tartalmaztak, elégségesnek tartotta azokra hivatkozni. E kútfők közűl csakis az első ismeretlen; míg a második és a harmadik XIV. századbeli cseh fordításban „Szent Czirill, Method és Ludmilla élete”, továbbá „Szent Venczel élete” czímen fönmaradtak. A XIV. század második tizedéből való Dalemil-féle krónika is ismerte a kúfőket. Szerinte a Boøivojtól alapított legrégibb templomok: a Prága közelében, a Moldva balpartján Levý Hradec nevű kis várban Szent Kelemen, s a prágai várban a Szent-Szűz temploma. Szent Kelemennek a legrégibb időtől fogva számos temploma volt Csehországban, így: Leitomischl és Hradec (Königgrätz) várakban, Dobøenitzben, Sadskában, Vyšehrad várban, a prágai vár alatt az úgy nevezett Opyšon, Alt-Bunzlau várban, Mirovitzban, Pracheò várban, végűl Prágától éjszakra öt faluban.

Csehországban e szerint a legrégibb templom az, mely Levý Hradecen áll. Spytihnìv követte atyja példáját és Budeè várban templomot emelt Szent Péter tiszteletére. Az ó-szláv legenda azt beszéli, hogy Szent Venczel minden várban templomot épített; névszerint azonban csak kettőt említ: Szent Kozma és Dömjén templomát Boleslav (Alt-Bunzlau) várban és Szent Vitus templomát a prágai várban. Libitz várban, Szent Adalbert születése helyén, két templom volt, az egyik Szűz-Mária, a másik Szent György tiszteletére. Adalbert mint püspök Vyšehrad várban Szent János templomát szentelt föl. 1004-ben említtetik a Saaz (Žatec) várban lévő templom. – A történelmi kútfők a fölsorolt vártemplomokon kivűl még néhányat különösen mint fogadalmi templomot említenek. Így Jaromír (1004–1012) és Udalrich (Oldøich 1012–1033) herczegek hálából azért, hogy életveszélyből megmenekűltek, Ker. Szent János tiszteletére templomot emeltek, az előbbi a Velíž hegyen, az utóbbi Oldøíš várában és I. Bøetislav szintén épített fogadalmi templomot hálából ama győzelemért, melyet 1040-ben III. Henrik fölött aratott. Ez lenne a Szent Venczel templom a Cseh-erdőben Brodek mellett. Végűl a vártemplomokon kivűl falusi templomok is említtetnek. A bøevnovi kolostornak 993-ból való adománylevele fölsorolja „na Vraném” és Chcebuz, továbbá Liboc, végűl a Prága melletti Poøíèí és Rybník helységeket, a hol ősrégi templomok állottak. A Rómából visszatérő Szent Adalbert püspök Pilsen mellett épített templomot, melynek a Kostelec nevet adta és a Rómából magával hozott tizenkét benczésnek engedte át ideiglenes használatúl. Cosmas történetíró a „Hradschíni Szent György templom privilegiumá”-ban olvasta, hogy II. Boleslav herczeg (967–999) húsz templomot épített és azokat teljesen fölszerelte. Hasonlóképen Mstíš várgróf Bilin elővárában Szent Péter tiszteletére emelt templomot, melyet Severus püspök Bratislav herczeg jelenlétében 1061-ben szentelt föl, Jaromír püspök pedig 1070-ben szentelte föl a templomot, melyet Mstíš birtokán Zerèinìvesben épített.

A prágai (posta-útczai) rotunda. Weber Antaltól

A fölsorolt templomok közűl azok, melyek most is állanak, kivétel néklűl egy hajósak, egyébként pedig különféle elrendezésűek: az egyik kerek, a másik négyszögű, s majd félkörű, majd négyszögű záradékúak, sőt van olyan is, mely sokszögű szentélylyel záródik.

A csehországi építészet ezeréves pályafutását sajátosan szerkesztett, jellemző építménynyel kezdette meg. A IX. század végén és a X. század elején a Pøemysl családból való első keresztény uralkodótól Levý Hradec, Budeè, Prága, Vyšehrad, Hradešin, Øíp, Kopanina, Libouò, Teinitz, Pilsenec, Kostelec u Køížkù, Karlík, Pravonín, Trübau, Holutitz és Želkovitzban. E templomok egy kerek hajóból állnak, a melyhez egy félkörű apsis csatlakozik; az előbbit egész, az utóbbit félkupola födi. A legkisebbnek átmérője öt, a legnagyobbé kilencz méter. Belsejük a csekély terjedelem daczára, a hajó tetemes magasságánál és a hozzá csatlakozó alacsonyabb apsisnál fogva meglepően kedvező, Isten házához méltó hatást tesz. A libouòi, kopaninai, pravoníni és budeèi templom hajójának keleti oldalán négyszögű, a øípi templomén pedig kerek torony áll. A fölsorolt kerek templomok közűl hétnek a kupoláját kettős ablakokkal élénkített lanterna koronázza, a mi az építmény külsejének díszét is emeli. A kis ablakokkal áttört félkörű apsis, az ennél magasabb hajó és a még magasabb otorny szép csoportot alkot, a minek megnyerő hatását nem kevéssé fokozza az építmény szilárdsága. A rétegenként egymás fölé rakott és gondosan faragott kőből emelt fal egy méternél vastagabb; két esetnek kivételével építészeti tagoltsága nincs. A cseh nemzeti szellem ekként mindjárt a művészettörténet küszöbén egyaránt eredeti és szép alkotásban jutott kifejezésre és pedig olyan változatossággal, a mely nemcsak a szóban forgó építményeket, hanem a csehországi román művészet későbbi fejlődését is jellemzi.

Ámbár a Csehország uralkodói által emelt kerek templomok iránti kegyelet nagyban elősegítette azoknak elszaporodását az egész országban, mindazáltal e jellemző alak nem szolgált a templomépületek elrendezésének egyedűli mintájáúl. Ezzel egy időben keletkezett az elrendezésnek egy másik neme is, mely kétféle változatban oldatott meg s mintájává lett a falusi templomoknak. A megoldás kétfélesége abból áll, hogy a négyszögű hajónak keleti oldalához az oltár helyéűl vagy félkörű apsis, vagy pedig derékszögű szentély csatlakozik. Nyomon követhetjük egyiknek is, másiknak is a fejlődését.

A Kuttenberg melletti St. Jakob falu temploma. Weber Antaltól

Mint a csehországi első keresztények körűlményei, úgy a templomok is egyszerűek és kicsinyek. Ilyenek vannak: Dobøichov-, Vysoká- és Èáslauban; ezek ma később keletkezett tágasabb templomok sekrestyéiűl szolgálnak. Alakjuk öt méter hosszú és három méter széles négyszög, a melyhez félkörű apsis csatlakozik; mennyezetük boltozatos és egy új csoport fejlődésének első fokát állítják elénk. E csoportba azok a templomok tartoznak, a melyek a kereszténység gyarapodásának megfelelően térősebbek, de többé nem boltozatosak, hanem gerendás mennyezetűek. Ilyenek vannak: Butovitz, Hostivar, Chabry, Bunzlau helységekben és egyebütt. Nyugati oldalukon torony emelkedik. Ekként megvan bennük a katholikus templomnak hagyományos három fő része, t. i. a boltozatos előcsarnok és fölötte a karzat, a lapos mennyezetű hajó, végűl a félkupolaszerűen boltozott alacsonyabb apsis. Ilyenek a csehországi falusi templomok, példáúl Malín, Øepy, Budìtiz, Tožitz, Škvròov, Neustupov, Poøits, Aujezd helységekben és ezekhez hasonló elrendezésű számos templom szerte az országban. A széles és magas hajónak, meg a hozzája csatlakozó kisebb apsisnak nagyon helyes arányait a legegyszerűbb építészeti tagoltság daczára igen növelte egy felől a falakat borító képsorozat színpompája, más felől a bár kicsiny, de ezüsttel, zománczczal, kristálylyal gazdagon díszített oltár, mely a félkörű apsisban méltó helyet talált. Az áhítatosan komoly belsőnek hozzá illő szép külső felelt meg, melyet az apsisnak, a meredek födelű hajónak és a toronynak egymás utáni fokozatos emelkedése jellemez. A templom falainak ez időben még nincs építészeti dísze, kivéve az apsist, melynek falát e korszak felé lizenák és egyszerű félköríves öv díszítik. A torony ellenben gazdagabb alakítású, két–három emeletes, s mindegyik emeletét kettős ablakok élénkítik. Az elfogadott mintához való szigorú ragaszkodás azonban nem bénítá meg az építőmesterek képzeletét, sőt ellenkezőleg újabb meg újabb változatok föltalálására buzdítá, úgy, hogy bár nagy számban maradtak fönn az e csoportbeli templomok, mégis mindegyiknek sajátos külön vonása van. Az egységes alapgondolatnak ily változatos előállítása a csehországi építőmestereket igazi művészekké avatja, kik csekély eszközökkel is képesek voltak művészi alkotásokat létre hozni.

Az építmények most említett csoportjával szemben egy másik csoport áll, mely az előbbitől csak abban különbözik, hogy a félkörű apsis helyett keresztboltozattal födött négyszögű szentélye van, melyet az épület külső és belső szervezetének megrontása nélkűl csekélyebb eszközökkel is könnyű volt előállítani. Önként értendő, hogy ez az egyszerűsített alak általánosan elterjedt annál is inkább, mert a Szent Ludmilla által Tetín várban épített Szent Katalin templom volt a legrégibb mintája. E fajtájú templomok részint toronynyal, részint a nélkűl vannak Bubna, Podol, Bøezí, Trhová Zahrádka, Krteò, Hovoøovitz, Košitz, Kunitz helységekben és még igen sok helyt az ország minden részében.

A kora román építészet azonban nem elégedett meg a szentélynek félkörű és derékszögű záradékával, hanem helylyel-közzel sokszögű záradékot is alkalmazott. Ilyen templomok Brùdek, Chøenovitz és Svárov helységekben maradtak fönn.

Az ilyetén változatossággal alakított várbeli és falusi templomok mellett a csehországi művészetek történetének mindjárt a küszöbén, a nagyobb szabású építkezésnek mintegy hírnökéűl megjelenik a három-hajós bazilika is. Vratislav herczeg, Szent Venczel atyja, ugyanis a X. század legelején, 913 körűl építé a prágai várban a Szent György tiszteletére szentelt templomot, mely az ország fő templomainak egyike; ezt a cseh történelmi kútfők bazilikának nevezik. II. Boleslav a X. század második felében, 970-ben Prága közelében építé a második, de az előbbinél kisebb bazilikát. Ez Szent Venczel temploma Prosikban.

E szerint Boøivoj megkereszteltetése óta alig múlt el száz év, és az ország a prágai püspökség megalapítása előtt már el volt árasztva templomokkal. A templomok jelei a kereszténység győzelmének, nagyszerű alkotásai annak a buzgóságnak, melylyel a cseh nép a szláv apostol tanítványai által anyanyelvükön hírdetett evangeliumot elfogadta. A keresztény hitnek e gyors elterjedése mellett sürgős szükség volt, hogy az új nyájnak saját pásztora legyen. A pápai szék Jámbor Boleslav közbenjárására 973-ban fölállítá a prágai püspökséget. Mlada, a herczeg nővére vitte haza magával Rómából a pápai bullát. Az ájtatos herczegnő utóbb Rómában fátyolt öltött, a pápa engedelmével mint apátnő tért vissza és testvérbátyja segítségével a Szent György templom mellett Szent Benedek-rendű apácza-kolostort alapított. Csehországnak ez első apácza-kolostorát húsz évvel később követte a benczések első férfi-kolostora. A szerkezetesek Szent Adalbert, a második prágai püspök, Rómából vitte magával és számukra a Bøenov kolostort alapítá. E kolostornak kis temploma helyét a szent alapító tiszteletére 1045-ben épített bazilika foglalta el. Ekként Prága és Róma ajándkozták meg az országot a Szent Benedek-renddel, mely Jámbor Boleslav életének utolsó éveiben a Moldava folyamank a Sázava torkolatánál fekvő szigetén Ostrov zárdát alapítá. A latin szertartású benczések nem sokára egy Szent Method hagyományainak értelmében alapított szerzetesi gyarmattal szaporodtak. A Cyrill-féle írásban teljesen avatott Szent Prokop Udalrich herczeg és ennek fia, I. Bøetislav, támogatásával alapítá 1032 körűl a gyönyörű fekvésű Sázava-kolostort és melléje Szűz-Mária és Ker. Szent János tiszteletére pompás bazilikát épített. A IX. századtól fogva Csehországban meghonosodott szláv liturgiát, mely a latin szertartás mellett tovább is fönmaradt, ebben a kolostorban ápolták. Már a legrégibb kútfők is úgy dicsérik e kolostort, mint a művészetek fészkét. A művészetek legszebb virágzásukat itt a nagy eszű Božetìch apát alatt érték el, a ki maga is szépen festett, ügyesen faragott és esztergályozott. Mint híres építő a század végén I. Vratislav király segítségével kolostorát teljesen földíszíti, egyúttal nagyszerűen kibővíti a templomot, s azt harangokkal, keresztekkel s egyéb egyházi szerekkel fényesen ellátja.A közműveltség tekintetében oly nagy fontosságú Benedek-rend nem sokára még két kolostorral gyarapodott. I. Vratislav király 1085-ben alapítá Szent Lőrincz tiszteletére Opatovitz kolostort, a hova a Monte-Cassinóról hívott szerteseket telepített; II. Bøetislav pedig Leitomischl benczés kolostort alapítá.

A szerzetesei kolostorok mellett és velük egyidejűleg a világi papság társas-káptalanokban egyesűlt és közös életet folytatott. I. Bøetislav a Lengyelországban elkövetett hibák jóvátételéűl Alt-Bunzlau várban társaskáptalant alapított és melléje építé Szent Venczel templomát, melyet 1045-ben Severus püspök szentelt föl. II. Spytihnìv 1057 körűl alapítá a leitmeritzi prépostságot és a hozzá tartozó Szent István templomot, valamint 1060-ban a prágai várban az új püspöki székesegyházat, melyet aztán utódja fejezett be, a ki egyszersmind 1070 körűl Vyšehrad várban a Szent Péternek és Pálnak szentelt társaskáptalani templomot építé.

Minthogy a szerzetesek és a társaskáptalani tagok életmódja és szertartása megegyezett, azért templomaik és házaik is hasonlítottak egymáshoz. A három-hajós bazilika elrendezése igen egyszerű volt. Dísz nélkűli négyzetes pillérek két rendje osztá a templomot három hajóra, a két alacsonyabb oldalhajó keresztboltozatú, a magasabb középhajó lapos mennyezetű volt; a középhajónak keleti végében volt a sírbolt, mely félkörű apsissal záródott. Rendszerint a két oldalhajónak is félkörű záradéka volt. A Szent Vitus bazilikájához, minthogy egyszersmind székesegyház volt, kettős szentély volt kapcsolva. A szóban levő templomok némelyikének a nyugati oldalán két tornyú homlokzata volt, másoknak meg nem volt tornyuk és a harangláb mellettük külön állt. A templom egyik hosszanti fala mentén volt a keresztfolyosó a szerzetesek celláival, távolabb voltak a gazdasági épületek.

Csehország első templomától Levý Hradec várában a nagyszabású elrendezéssel bíró Szent Vitus templomig valamennyi román művészetű egyházi építmény arról tanúskodik, hogy a művészet ez emlékszerű és legnevezetesebb ágának úgy művészeti, mint technikai fejlődését a cseh nép szellem irányítá. Az építmények rendkivűli változatosságából azt lehet következtetni, hogy a román építés második korszaka e tekintetben nem marad hátra az első mögött.

Szent Miklós kápolnája a Jungbunzlau melletti Vinecben. Weber Antaltól

Míg az első korszaknak szilárdan és csínnal épített kisebb emlékei a dísznek majdnem egészen híjával vannak, addig a XII. századbeli építmények szívesen öltik föl a virágzó román művészet nemes tagolstágú pompáját, melynek világos, érthető beszéde sokszor pótolja a történeti följegyzéseket. A cseh kútfők ugyanis e korszakban is csak elvétve és alkalmilag adnak hírt, hogy példáúl a nemes Mladota már 1137 előtt építé a slapyi templomot, továbbá hogy Zbyhnìv pap az únìtitzi, Szilveszter sázavai apát a mnichovitzi Szent Mihály templomot, Frigyes neje Erzsébet fogadalomból építé Prága és Vyšehrad közt („na Bojišti”) a Szent János templomot. A falusi templomok legnagyobb részének keletkezési idejét csakis építészeti emlékek idejének és egymásutánjának meghatározása szempontjából nagy becse van négy fölszentelési okíratnak, továbbá a vineci templom egyik oszlopfőjén nem régen fölfedezett évszámnak. A fölszentelési okíratok közűl a legrégibb 1158-ból, a másik három pedig 1165-ből való. Ezek szerint: Dániel prágai püspök Vladislav király és neje Judita királynő jelenlétében 1158 május 30-ikán szentelte föl a Gervasius kanczellár és vyšehradi prépost által Bohnitzban épített templomot, 1165 október 11-ikén pedig a Péter ostrovi apát által a prágai ó-városban épített Szent András templomot, végűl ugyanazon év november 14-ikén és 19-ikén szentelte föl Øeèany és St. Jakob helységek templomait, a melyeknek alapítói az okírat szerint Mária és fiaiai, Slavibor és Pál. Mivel a vineci gazdag díszű templom egyik oszlopfőjére szintén 1165 évszám van vésve, s mivel a St. Jakob helységi és a vineci templom a legfejlettebb építészeti díszűek, kétségtelen, hogy Csehországban a román építészet virágzása ez időre esik, a minek alapján könnyű a csehországi XII. századbeli falusi templomok időbeli sorrendjét pontosan megállapítani. Kyje, Rovný, Kondrac, Poøitsch, Mühlhausen (Milevsko), Øeèan, Plaòan, Müglitz (Mohelnice), Liebshausen (Libèeveő), Potvorov, Rudig (Vroutek), Vinec és Söberle (Záboø) helységek templomai fölfelé menő sorrendben követik egymást. Az emlékek e csoportjában a fal lába, az oszlopok, azoknak lába és feje, a lizenák, ezek fölött a félköríves öv és a fogrovat, a párkány, az ablak és a kapu a legegyszerűbb formákból indúl ki és a leggazdagabb, legváltozatosabb formákig emelkedik. E jelenségből a csehországi építészet fejlődése mintegy megkövűlt symphonia hangzik felénk. A XII. századbeli építészek találékony képzelete különösen a kisebb templomok kapuján mutatkozik. Egy felől a müglitzi templomnak egyszerű kapuja, melynek ormát csupán a kereszt díszíti, más felől a söberli templomnak pazar díszű, bámulatos kimunkálású kapuja két szélső tagja az érdekes kapuk sorozatának. Épen ilyen gazdag, változatos alakításúak az oszlopok, azoknak lába és feje. Az oszlopok attikai lábának sarkán a formátlan tömeget idővel fínoman alakított levél, kagyló vagy béka váltá föl; az oszlop törzse vagy kerek, vagy sokszörű, néha hornyolt, néha csavart, majd sima, majd gazdagon ékített, majd olyan, mint ha több vesszőből volna fonva; a legrégibb koczkaalakú oszlopfő vagy sima, vagy félkör szeli át lapjait, később lombdísz borítja, helylyel-közzel meg állati alakok élénkítik. Az ablakoknak béllete korábban egészen sima volt, utóbb azt is pálczák és hornyok tagolták. A hajó és az apsis falainak kivűl nem volt díszök; később ezeket lizénák, sőt a korszak vége felé vak árkádok tagolták. Új, üde élet lüktet az építmény egész szervezetében. Az elrendezés, a kerek templomok kivételével, az első korszak fő formánainak keretében mozog. Valamennyi templom egyhajós, csekély terjedelmű, kelet felé félkörű, vagy négyszögű; néha sokszögű szentélylyel záródik; nyugati homlokán négyzetes torony emelkedik, mely vagy olyan széles, mint a hajó, példáúl Kyjében és a mühlhauseni Szent Egyed templomon, vagy keskenyebb a hajónál, a milyen példáúl a plaòini, a müglitzi, a liebshauseni, a rudigi templom tornya. Potvorov helység gazdag építészeti díszű templomának nincs tornya. Söberle helység mesteri elrendezésű temploma e tekintetben valamennyitől eltér; kerek tornya a négyzetes hajó közepén négy szabadon álló oszlopon nyugszik. Szent Gál temploma Poøíèíben és Szent Bertalan temploma Kondracban egyhajósak ugyan, de két tornyuk van, s pedig az előbbinek tornyai négyzetesek, az utóbbiéi kerekalakúak.

Prosík helységnek az előbbi korszakból való kisded bazilikájával szemben áll a második korszakbeli falusi templomok királynéjaként, az egyébként nem nagy falusi bazilika Tismitzben. Három hajója, három apsisa és két tornya van; belsejében pillérek és oszlopok váltakoznak, a mi Csehországban több helyt nem fordúl elő.

Az építészeti dísz hatását még fokozza az anyag jósága; a falak ugyanis kivétel nélkűl gondosan faragott koczkakövekből vannak. A kőnek, legyen az akár gránit, akár homokkő, akár egyéb, természetes színe az építménynek a szilárdság látszatát kölcsönzi; a kétféle színű kőnek rétegenként való váltakozása pedig emeli az építmény festői hatását, a mire legszebb példa a plaòani és a rudigi templom.

A fölsorolt falusi templomok azonban még nem merítették ki a XII. század alkotó erejét. II. Boøivoj herczeg, hálából szerencsés megmentéseért, 1115-ben alapítá a sadskai társaskáptalan templomát. E században ezenkivűl még számos és nagyszerű kolostortemplom keletkezett; az uralkodók, a főurak és nejeik vallási buzgóságuk emlékeiűl vetekedve alapíták a zárdákat. Az első korszakban meghonosodott benczés rend számos újabb alapítású zárdával gazdagodott. Svatopluk herczeg 1108-ban alapítá Kladrub kolostort, melyet 1115-ben I. Vladislav fejezett be és egyszersmind temetkezési helyűl választott; Sulzpach Vilmos és Hermann testvérek 1120-ban alapíták a vilémovi benczés zárdát; hasonló kolostor keletkezett Postelbergben és Seelauban (Želivo); végűl I. Vladislav király 1159-ben a bøevnovi prépostságot Podlažitzban apátsággá emelte, neje Judit pedig Teplitzben benczés női kolostort épített. A „fekete” barátokhoz járúltak a század közepe táján a „fehér” barátok, az újonnan alapított premontrei rend kanonokjai, a kiket Zdik, a híres olmützi püspök közbenjárásával I. János prágai püspök honosított meg Csehországban. I. Vladislav király 1141-ben alapítá Prágában Strahov premontrei kolostort, a mely az első volt az országban, neje Gertrud pedig 1144-ben alapítá Doksan premontrei rendű női kolostort. Az új rendet csakhamar annyira megkedvelték, hogy két benczés kolostort adtak át neki; 1145-ben a leitomischlit, 1148-ban pedig a seelauit, a mely utóbbinak egyik tagja, Henrik, alapítá a lúòovitzi apáczakolostort. Az uralkodó család példáját követték az ország főurai. Mühlhauseni György 1184-ben alapítá a törzsbirtokáról nevezett Mühlhausen kolostort, boldog Hroznata 1193-ban Tepl kolostort és az alája rendelt Chotìšov apáczakolostort, melynek huga Vojslava mint védnöknő állott az élén, míg az alíptó maga az előbbiekben procuratori tisztet viselt. Vladislav királynak és az ország nagyjainak bőkezűsége a benczések és a premontreiek mellett és velük egyidőben a cistercita rendnek is fényes otthont adott a szép országban. Miroslav alapítá 1143-ban Sedlec híres kolosrort, az imént említett uralkodó pedig 1146-ban Plass kolostort, melyből Hradištì kolostor alapíttatott; 1153-ban keletkezett Nepomuk, 1157-ben Svaté Pole kolostor; Milgost a század végén Mašovba hívta meg a cistercitákat, a honnét azonban azok nem sokára Ossegbe telepűltek át.

A román művészetnek a vallásos lelkesedés dicső idejében épített emlékeit részint a későbbi viharok söpörték el, részint az újabb időben dívó helyreállítási kedv torzította el, úgy, hogy ma csakis töredékek nyújtanak tájékozódást a bazilikai rendszerben épített templomokról. A XII. századbeli kolostor-templomok kivétel nélkűl terjedelmes bazilikák, melyeket hatalmas pillérek három hajóra osztanak, s melyek nagyobb részének elrendezésében a keresztalak is jelezve van. A kereszthajó vagy a keleti ldalon van, vagy pedig jobban nyugat felé, mindjárt a szentély előtt. A plassi cistercita templom kereszthajós elrendezésű, ellenben a mühlhauseni premontrei templomnak csupán fölépítésében mutatkozik a keresztalak. Doksan és Kladrau kolostorok templomai szintén kereszthajósak. A középhajó rendszerint lapos mennyezetű volt, kivételek a doksani és kladraui templom. Az oldalhajókat egyszerű keresztboltok födték. A tornyok vagy a nyugati homlokzaton állnak, vagy pedig az oldalhajókat fogják közbe és a templomnak a kereszthajó látszatát kölcsönzik. Ilyenek a stahovi apátsági templom és a hradschíni Szent György templom. Építészeti részletek a második korszakban újjá épített prágai Szent György templomon, a mühlhauseni kolostor-templomon és a doksani templom pompás sírboltjában maradtak fönn. A tepli, nepomuki, hradištìi és ossegi templomok az átmeneti építészet korába tartoznak.

A IX. századbeli templomocska, a melynek átmérője csak néhány méter volt, háromszáz év alatt hatalmas építménynyé fejlődött, a melynek nagyszerű csarnokai a hívők ezreit és ezreit fogadták be. A román építés művei hű képét nyujtják Csehország történetének. A mint a Pøemysl-család hatalma öregbedik, a herczegek királyokká lesznek, azonképen a kis falusi templomok hatalmas székesegyházakká alakúlnak. Az építészet fejlődése azonban, úgy az első, mint a második korszakban a külső körűlményekhez és a nép szelleméhez alkalmazkodik, alkotásai így válnak igazi művészeti remekekké és ugyanakkor a legrégibb és legbecsesebb kincsei a cseh népnek, a melynek ideális művészeti hajlamait képzelmének és kezének e művei hűen tükrözik vissza.

Csúcsíves építés. Neuwirth Józseftől, fordította Pasteiner Gyula

Az új művészeti fölfogás, melyet a XII. század közepe táján Francziaországban keletkezett építmények idéztek elő, a művészet többi ágaiban is uralkodóvá lett, és lassanként tovább-tovább terjedt. Európa távolabb eső országaiba, köztük Csehországba, melyet nagy német terűlet választ el Francziaországtól, későbben és pedig Németország révén jutott el az új eszmék áramlata.

I. Venczel uralkodásától fogva kezdett meghonosodni a csúcsíves építés. Ez kiválóan szerkezeti jellegű; a csúcsos ívnek, a bordás keresztboltnak és a kifejlett támasztó rendszernek következetes alkalmazása képezi lényegét, a minek hatása alatt azonban az épület elrendezése és fölépítése is átalakúl. Néhány átmeneti művészetű nevezetes épűlet hathatósan egyengette az új rendszer uralomra jutásának útját, noha a román művészet kifejlett, nemes formái a XIII. század közepéig divatoztak, a miről művészettörténeti fontossággal bíró akárhány épűlet tanúskodik. Így a prágai Ágnes-kolostor építészeti szerkezeténél fogva határozottan a csúcsíves építés küszöbén áll, díszítményei azonban román művészetűek. A csúcsíves szerkezet uralkodik a kolostorhoz tartozó épűleteken is. Ezek: a keresztfolyosó, a convent terme, a vele kapcsolatos Mária-Magdolna képolna, továbbá Szent Lőrincz, Szent Ferencz és Szent Borbála temploma. Nagy fontosságú tény, hogy e csoportos építmény java része az átmeneti építés idejében keletkezett, valószínűleg I. Venczel alatt fejeztetett be és mintegy megjelöli a csúcsíves rendszernek a kezdetét Csehországban. Az osseggi cistercita kolostornak káptalanterme az említett prágai építményeknél nem sokkal korábban fejeztetett be; szintén csúcsíves szerkezetű és késő román ékítményei vannak. Más példák, így a hradištìi templom szentélye, és a husziták által elpusztított nepomuki kolostor romjai is bizonyítják, hogy a cisterciták nagyon elősegítették a csúcsíves építést; a hazájukban, Francziaországban kiművelt és onnét magukkal hozott rendszernek eleinte csakis szerkezeti elemeit alkalmazták, de azokat mindenütt, a hova akkor meghivattak, érvényre is juttatták. Minthogy a cisterciták csehországi telepei frank és osztrák kolostorok származékai voltak, s minthogy minden újabb telephez az építészetben járatos szerzetest rendeltek ki, a ki a szabályaiknak megfelelő építkezést vezette: önként érthető, hogy a német anyakolostorokból Csehországba küldött „szürke” barátok nagy szerepet vittek a csúcsíves építés meghonosításában.

A kora csúcsíves építés alkotásai közűl első helyen állanak Hohenfurt és Goldenkron cistercita kolostorok. Egy időben keletkezett mind a kettő; az előbbi ma is jó karban van. Rosenbergi I. Work Péter a Moldva egyik szelíd magaslatán alapítá Hohenfurt kolostort; 1259-ben Felső-Ausztriából, Wilheringből való szerkezetesek telepedtek meg benne, de csak a XIV. század közepén fejeztetett be. A kolostor temploma a későbbi keletkezésű épűletek közűl magasan kiemelkedve, messze ellátszik; elrendezése keresztalakú, hosszanti három hajója egyenlő magas, tehát csarnoktermplom; a hajókat két rendben öt-öt karcsú pillér választja el; a kereszthajó mindkét szárnyának a szentély melletti oldalon két-két kápolnája van, a mi megfelel a cistercita hagyományoknak. A kora csúcsíves építés idejéből való részei: a félkörben kápolnákkal övezett szentély, mely a német cisterciták kedvelt mintájának, a fontenayi templomnak elrendezését követi; továbbá a kereszthajó, a sekrestye, mely kezdetben ideiglenes templomúl szolgált, a káptalanterem, melynek boltozata díszes oszlopkötegeken nyugszik, s szép kerekablaka van, végűl a keresztfolyosónak éjszaki szárnya. Fejlett csúcsíves művészetűek: a hosszanti hajó ablakainak geometriai dísze, a nyugati kapu fölött levő pompás nagy ablak, végűl a keresztfolyosó többi három szárnya. Különösen figyelemre méltó a szentély két szélső kápolnájának a háromszög két oldalából alakított záradéka, melyhez hasonló nem találkozik a cistercitáknak sem ausztriai, sem németországi építményei között.

Említésre méltók még a sekrestye két ajtajának a román művészethez hasonló részletei. Közűlök különösen érdekes az, mely a kereszthajó déli szárnyába nyílik. Ennek ívmezőjét egy domború mű díszíti, mely azt ábrázolja, miként védelmezi az Úr áldása az egyháznak fürtökben gazdag szőlőtőkéjét a róka képében leselkedő ellenség támadása ellen.

A káptalani terem Hohenfurtban. Weber Antaltól

Kevésbé kedvezett a sors Goldenkron cistercita templomának, mely szintén a Moldava völgyében, az előbbitől néhány órányira éjszakra fekszik. Pøemysl II. Ottokár alapítá és 1263-ban Heiligenkreuzből hívott szerzetesekkel népesíté be. Királyi alapítójának tragikus vége után és a huszita mozgalmak idejében szomorú napjai voltak; mindazáltal úgy a templomnak, mint a keresztfolyosónak és a káptalanteremnek kora csúcsíves művészetű egyes részletei elkerűlték a romlást. Bazilika-elrendezésű templom; csekély kiszökellésű kereszthajója van; a kereszthajó keleti oldalán levő egyenes záradékú egy-egy kápolna az oldalhajónak mintegy folytatása. Omlokzatát támasztó pillérek tagolják és megjelölik belsejének három hajós elrendezését; a déli mellékhajónak gyámokon nyugvó keresztboltozata a régi; a nyugati homlokzat előtt egykor előcsarnok volt, a mi délnémet hatásra vall. A kereszthajónak pálczatagokkal gazdagon díszített kerekablaka sokkal fínomabb alakítású a hohenfurti káptalanterem ablakánál. A goldenkroni káptalanterembeli oszlopfők lombdísze épen oly nemes alakítású, a milyen eredeti az ablakok bélletének terracotta lombdísze. A csúcsíves keresztfolyosó gyárrá átalakítva még egész terjedelmében fönnáll; falait gondos kimunkálású oszlopok tagolják, befalazott ablakainak geometriai dísze egyszerű, csekély számban fönmaradt egyéb részletei, így az apát magánkápolnája is, a csehországi kora csúcsíves művészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A Hohenfurt és Goldenkron a német cistercita építmények nyomán a francziaországi Fontenay kolostor bazilikaszerű mintájához ragaszkodtak. Ellenben az ország belsejében lévő cistercita kolostorok, melyeknek templomai a XIII. század végén és a XIV. század első felében épültek, más elrendezést honosítottak meg, a minek folytán egy felől nagyszerűbbé alakúlt a fölépítés, más felől pedig nagy lendűletet nyert az országban a csúcsíves építés fejlődése. A Sedlecben 1320-ban befejezett zárdatemplom a francziaországi székesegyházak elrendezését követte, mely a francziaországi cistercitáknál a nagy fontosságú clairvauxi templommal vált szokásossá. E szerint a templomnak ötös hosszanti és csekély kiszökellésű hármas kereszthajója van, a hosszanti mellékhajók a kereszthajókon túl folytatódnak és a nyolczszögből alakított szentély körűl folyosót alkotnak, a melyet sokszögűen záródó hét kápolna övez. A sedleci templom is öt hajós, hosszanti középhajója szélességéhez mérten szokatlanúl magas, kereszthajója és a szentély amavval egyenlő magasak, s ekként az alacsonyabb mellékhajók fölé emelkedve, az elrendezésnek keresztalakját szembeszökővé teszik; kereszthajói a hosszanti falak mentéből csak egy szakszszal szökellenek ki. Valószínű, hogy e templom építése körűl nagy érdemű Heidenreich apát alaposan tanúlmányozta a francziaországi híres székesegyházakat. Minthogy külsejének és belsejének legjellemzőbb részletei elpusztúltak, azért csakis elrendezését ismerjük. Königsaal cistercita kolostor templomát II. Venczel alapítá, 1297-ben tették le alapkövét, de építését csupán János király uralkodása idejében, 1333-ban fejezték be. A mennyire a husziták pusztítása után fönmaradt romokból ítélni lehet, valószínű, hogy e templom szorosan követte Clairvaux mintáját.

Parler Péter mellszobra a prágai székesegyház oszlopos karzatán. Siegl Károlytól

E szerint a csehországi cistercita építmények a XIII. század második és a XIV. század első felében a német és a franczia kolostorokban kifejlesztett minták hatása alatt valóban emlékszerű jelleget öltöttek. A nagy építkezés számos munkást foglalkoztatott, s a hazai erőknek is alkalom kinálkozott az új formák elsajátítására. Az imént említett cistercita mintától eltér a Deutschbrod melletti Frauenthal cistercita apácza-kolostor temploma, mely 1265-ben alapíttatott. Ennek a szentélye kora csúcsíves művészetű és kiváló díszét képezik a fínoman formált fali oszlopok, melyeken a boltozat bordái nyugszanak; hálós boltozatú egyes hajója és az eléje 1494-ben épített nyugati tornyocska a II. Vladislav korabeli építészetre vall.

A cistercitákon kivűl épen a csúcsíves építés behozatala idejében számos helyen letelepedő kolduló szerzetesek, a Ferencz- és a Domonkos-rendiek is nagyban elősegítették az új építési rendszer elterjedését. Kolostoraik a városok falán belűl, vagy kivűl, de mindig annak tövében, tehát a polgárság szeme láttára épültek, a városi munkásokkal is megismertették az új formákat, sőt e tekintetben sokkal nagyobb hatásuk volt, mint a félre eső, erdős völgyekben épűlt cistercita kolostoroknak.

A kolduló szerzetesek, a mennyiben ragaszkodtak a háromhajós elrendezéshez, többnyire erősen kiszökellő és terjedelmes szentélyt építettek. Ilyen Pilsenben a Ferencz-rendi, Prágában és Egerben a minorita és Budweisban a Domonkos-rendi kolostortemplom. A prágai és a budweisi, továbbá a nimburgi kolostor templomát a magasba való törekvés jellemzi. Az előbb említett négy kolduló szerzetesi telep a szokásos elrendezésű; a szerzetesek lakásáúl szolgáló keresztfolyosó a templomnak vagy a déli vagy az éjszaki oldalához csatlakozik és keleti szárnyában kápolna van. A kápolna még II. Venczel idejében befejezett legrégibb része a pilseni kolostornak. A Clarissák templomának Jungfer-Teinitzban és a minoritákénak Beneschauban, a maradványok után ítélve, szintén három hajójuk és nagy szentélyük volt. Ellenben a minoritáknak 1281-ben alapított és a huszita háborúk után újjáépített temploma Bechinben a német Ferencz-rendiek szokása szerint kéthajós. A kolduló szerzetek a gyakorlati szükséget tartották szem előtt, s különös gondot fordítottak arra, hogy a templom elrendezésénél fogva alkalmas legyen szentbeszédek tartására, de a mellett a művészeti díszről sem feledkeztek meg. Erre példa a Domonkos-rendi templom Budweisban és a minorita templom Egerben. Az utóbbit 1285-ben Habsburgi Rudolf és számos világi és egyházi fejedelem jelenlétében szentelték föl. Az Ágoston-rendi remeték is a kolduló szerzetek templomát fogadták el mintáúl. Ezt fölismerjük Szent Tamás tiszteletére 1315-ben és 1379-ben fölszentelt prágai templomukon is, noha ez utóbb tetemes átalakítást szenvedett.

A kolduló szerzetek építészeti emlékei a csúcsíves művészet következetes fejlődését mutatják, s e szerzetek a világi osztálylyal való állandó és benső érintkezésénél fogva is nagy szerepet visznek az új építészet érvényre juttatásában. Ellenben a Mettau folyó melletti Politzban II. Pøemysl Ottokár alatt épűlt benczés templom csúcsíves szerkezetű ugyan, de számos részlete az átmeneti építészetre vall. Csakis a kapuja és a fő hajó hosszanti hevederei csúcsívesek, a mellékhajók keresztboltozata itt épen úgy, mint Goldenkronban, gyámokon nyugszik, a szentély boltozatának bordái pedig a falat tagoló oszlopok egyszerű fejére ereszkednek. A bordák tagoltsága még átmeneti jellegű és távol áll attól, hogy a pálcza-tagnak körtéhez hasonló alakot adjon. A kapu bélletében az oszlopfők lombdísze a kora csúcsíves művészet fölfogása szerint iparkodik a honi növényi formákat természetszerűen utánozni. Nem tudjuk, vajjon a Bawor apát által 1306-ban a monostor falainak építésével megbízott Péter és Miklós mesterek építették-e a templomot is?

A kora csúcsíves művészetnek egyik legkiválóbb alkotása a komotaui Katalin-templom, mely 1789 óta zárva van és most padozattal több emeletre osztva, magtárúl szolgál. A német lovagrend által emelt ez építmény technikailag is elüt a többi egykorú művektől, a mennyiben tisztán faragott kőből van építve; zárókövei, oszlopfői, gondosan tagolt bordái, az ablakok bélletének oszlopai, a nyolczszög öt oldalából alakított szentélyének részletei úgy formai szépségre, mint gondos kimunkálásra nézve méltó helyet foglalnak el a prágai Ágnes-kolostor mellett, sőt azt fölűl is múlják. A strakonitzi kora csúcsíves keresztfolyosó keresztboltozata gyámokon nyugszik, sarkaiban pedig tagolt oszlopok állanak, a melyeknek fejét szépen faragott lomb díszíti; a János-rendi lovagok építék a XIII. század második felében. Hasonló egyszerűség jellemzi a prágai Mária-templomnak kora csúcsíves maradványait is. A premontreiek mühlhauseni (Milevsko) templomának 1230 és 1250 közt épűlt szentélye szintén kora csúcsíves, nemkülönben a Seelau (Želivo) kolostor temploma is. Strahov zárda az 1258 október 19-diki tűzvész után, Tepl, Chotieschau és Doksan zárdák pedig az 1278-iki zavaros napok után újíttattak meg; azt azonban már nem lehet pontosan meghatározni, hogy ez alkalommal mily mértékben alkalmazták ezeknél a kora csúcsíves építést. A prágai keresztes urak, továbbá a szent sírról nevezett és a Zderason letelepedett keresztesek építményeiből semmi sem maradt fönn. A kolduló szerzeteknek a Pøemysl családbeli utolsó uralkodók alatt fölvirágzott telepein, melyeket a huszita mozgalom elsöpört a föld színéről, továbbá a II. Pøemysl Ottokár óta német lakosokkal benépesített és hatalmasan föllendűlt városokban bő alkalom kinálkozott a kora csúcsíves építés alkalmazására. A városoknak rendezésével, megerősítésével karöltve járt Isten házának építése, a melynek minél gazdagabb fölszerelésére a vagyonos polgárok bőkezűen adakoztak. A városok megerősítése meghatározott és közösen elfogadott elvek szerint történt. Így a falak építésénél Kolin falai szolgáltak mintáúl; e város már 1261-ben a magdeburgi jog szerint élt.

A kolini csarnoktemplom hosszanti hajóján még nem dőlt el a román és a csúcsíves művészet közötti harcz. Ellenben a piseki háromajtós templomban már a csúcsíves építészeté a győzelem, noha a templom boltozata még ragaszkodik a román rendszerhez. Úgy látszik, hogy déli és délnyugati Csehországban szerették a középhajót kétszerte magasabbra emelni az oldalhajóknál. Erre példát találunk Piseken kivűl Horaždiowitzban és Bergreichensteinban. A két utóbbi sokban hasonlít egymáshoz: középhajójukat az oldalhajóktól két rendben négy-négy oszlop választja el, szentélyüknek két-két keresztboltos szakasza és a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka van; a szentély boltozata gyámokra helyezett karcsú fali oszlopokon nyugszik; végűl mindkettőnek tornya az éjszaki oldalon áll. A bergreichensteini emlék igen elhagyatott állapota daczára sokkal tanúlságosabb a horaždiowitzi templomnál; az oldalhajóknak, valamint a középhajó gádorfalának keskeny, egyszerű, s befelé szűkülő ablaknyílásaik vannak; a csúcsos ívű kapu nyilásának vízirányos gerendája van; nyugati homlokzatán a támasztó pillérek közt egykor kerek ablaka volt. Az aussigi templom szentélye még egy szakszszal nagyobb a két előbbi szentélyénél, s vele e tekintetben megegyezik a saazi és a hohenmautheri templom. Az utóbbi szentélyzáradékának sarkaiban szép fejű, karcsú oszlopok állanak, középhajója magasan kiemelkedik az oldalhajók fölött. A fölsorolt városi templomok elrendezése egész Csehországban hosszú ideig divatos volt, példák rá a pilseni és a rakonitzi Bertalan-templom, a èaslaui, a kuttenbergi Jakab-templom, a kaplitzi, a chrudimi, a prachatitzi Jakab-templom és még számos más. Az Erzsébet királyné által alapított és luxemburgi János uralkodásának két első tizedében befejezett königgrätzi Szent-Lélek-templom szentélye az előbbiekénél még terjedelmesebb. A városi templomoknak vagy éjszaki, vagy nyugati oldalán egy torony emelkedik; vannak olyanok is, melyeknek nyugati homlokát két torony fogja közre; a königgrätzi templomnak két tornya az oldalhajók végében a szentély első szakaszának jobbján és balján áll.

Részlet a prágai „Altneu”-zsinagóga belsejéből. Weber Antaltól

Nachodban és Priethalban az egyhajós plébánia-templomnak két tornya szintén a szentély két oldalán emelkedik. Az előbbi szentélyének boltozata gondos kimunkáltságú gyámokon nyugszik, bordáinak tagoltsága, nemkülönben csúcsos ívű keskeny ablakai a kora csúcsíves építés szabályait követik. Az utóbbi szentélyének és két tornya alsó szakszának ablakai tompa csúcsívűek; sokszögű záradékának boltozata a sarkokból kiszökellő gyámokra helyezett oszlopokon nyugszik. A hohenfurti plebánia-templom hajóját a szentélytől még a régi diadalív választja el; szentélyének egyszerű keresztboltozata van, s annak lapos bordái a fal félmagasságáig lenyúló gerinczeken nyugosznak. Csehország déli részében a XIV. század elején épűlt plebánia-templomok jobbára nagyon egyszerűek, a minek példáját látjuk Lagauban és Tischben. A selèani templom egyenes záradékú szentélye a csehországi román építésben nem szokatlan elrendezéshez ragaszkodik; hozzá e tekintetben hasonló templomra akadunk Keyben és Neudorfban; ilyen továbbá Sobìslauban a Péter- és Pál-templom, a melynek oszlopfőit természetszerűen formált levelek díszítik. Ezeken kivűl még számos példa bizonyítja, hogy Csehország déli vidékén mennyire kedvelték az egyenes záradékot, így Poletitz, Stein, Winterberg, Nagy-Blanitz templomai. Az ország belsejében egyenes záradékú a sedleci temető kápolnája, a melynek nyugati homlokát két hatszögű torony fogja közre.

A prágai székesegyház déli oldala. Weber Antaltól

Tekintve az udvartartásnak már a XIII. században kifejlett pompáját, szinte magától értetik, hogy Csehország királyai hatalmuk növekedtével mind nagyobb gondot fordítottak arra, hogy váraik építészetileg is megfeleljenek a kor követelményeinek. Többek közt kiváló sulyt fektettek a várkápolnákra, a melyek ennélfogva nem csekély jelentőséggel bírnak az építészet történetében. Valamennyi közt legjobb állapotban van a klingenbergi várkápolna; I. Venczel idejében gránitból emelt építmény; négyszögű belseje két szakaszból áll; falait bimbó- és kehelyfejű oszlopok tagolják és ezeken nyugosznak a fülkék lóherealakú ívei; két osztályú ablakainak hármas karajú geometriai díszük van; boltozatának szakaszai hat süvegből állanak, s derékszögű bordái még ragaszkodnak az átmeneti formához. A várnak egyéb építményein is figyelemre méltó a bordák, a zárókövek, a gyámok, az oszlopfők és egyéb részletek szabatos kimunkáltsága, a mennyiben ez a gránit keménységénél fogva sok nehézséggel járt. A düledező félben levő Bösig vár Csehországnak legszebb és leglátogatottabb romja. Kápolnája sokban megegyezik az előbbivel, azonban valamivel későbbi keletkezésű, azért egy s más részlete, jelesül sokszögű záradékának fülkeszerű díszítménye, a vízirányos párkány, a két osztályú ablakok, melyeket egykor három karajú geometriai idomok díszítettek, az ablakok bélletének oszlopai, a fali oszlopoknak gondosan kimunkált feje, a bordáknak hornyolással élénkített gazdagabb tagoltsága a már fejlettebb csúcsíves építésre útalnak. Pisek vár kápolnája szintén sokszöggel záródik. Ugyan e várnak most katonai raktárúl szolgáló lovagterme több tekintetben, különösen az ablakok három karajú geometriai idomai, a bordák formálása és a gyámok dísze tekintetében hasonlít Klingenberg vár építészeti részleteihez. Úgy látszik, hogy a fölsorolt várak II. Pøemysl Ottokár idejében fejezettek be. Kuttenberg olasz udvarának szép erkélykápolnáját II. Venczel uralkodása alatt építették; a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka rendkivűli festői hatású, de a késő csúcsíves művészet idejében tetemesen átalakították. Kora csúcsíves világi építmények nem maradtak fönn sem a várakban, sem a városokban.

A prágai székesegyház szentélye. Weber Antaltól

A cisterciták kora csúcsíves templomait német és franczia hatás jellemzi; a többi nagyobb templomok háromhajósak, oldalhajóik vagy alacsonyabbak a középhajónál, vagy azzal egyenlő magasak, tehát úgy nevezett csarnoktemplomok; a kolduló szerzetek templomaihoz megnyújtott szentély csatlakozik. Kéthajós templomok, a milyen a sobìslaui, vagy Bechinben a minoriták temploma, e korszakban a ritkaságok közé tartoznak. A falusi templomok egyhajósak, s egyes vidékeken egyenes záradékúak; később azonban a sokszögű záradék jutott uralomra. A templom belsejének elrendezését kivűl a falból kiszökellő, zömök támasztó pillérek jelezték, melyeknek első sorban szerkezeti föladatuk volt, s ormukat néha tornyocskák díszítették. A nagyobb templomok homlokzatát a fő kapu fölött kerek-, vagy több osztályú nagyobb négyszögű ablak élénkíti. A fő kapunak a béllet gazdag tagoltságán kivűl egyéb dísze nem igen volt. Az elűl derékszögben lemetszett ferde lécz-tagból és ez alatt mély horonyból alakított párkány általánosan divott. A két és több osztályú ablakok kereteit és bélletét csinos oszlopkák, az ablakok felső részét három és négy karajú geometriai idomok díszítették. A középhajó szakaszai ritkán négyzetes, többnyire négyszögű alaprajzúak voltak, a mivel kapcsolatban állandósúlt a csúcsos ív szerkezeti alkalmazása. Lassanként föltétlen uralomra jutottak a csúcsos ívű hevederek, ablakok és kapuk. A szentély boltozata többnyire falu oszlopokon nyugodott, ritkábban gyámokon. Az oldalhajókban gyakoribbak a gyámok. Tagolt törzsű oszlopok csak is kápolnatermekben, keresztfolyosókban és várkápolnákban fordúltak elő. A templom hajójának pillérei rendszerint híjával voltak a gazdagabb tagoltságnak. A körtealakú bordák a XIII. század vége felé mindinkább leszorították a román művészethez hasonló átmeneti formákat. Az a körűlmény, hogy nehány krónikai följegyzés különösen kiemeli I. Venczel idejében épűlt több templom boltozatának befejezését, arra látszik útalni, hogy a csúcsíves építéssel karöltve a boltozásnak egy új neme honosodott meg Csehországban, s annyira magára vonta az általános figyelmet, hogy a történetírók méltónak tartották az ilyen módon épűlt boltozatok befejezésének idejét följegyezni. A díszítő részletek mind gazdagabbakká alakúltak, az oszlopfők lombdísze a hazai növényeket utánozta, itt-ott azonban alakos dísz is talált helyet az oszlopfőkön. Ilyen volt a zárókövek és a gyámok dísze is.

Az anyag kimunkálásában nagy haladás mutatkozott. Rendszerint még a nagyobb épületek falait is kalapácscsal többé-kevésbé megmunkált törmelék kőből rakták, csakis a sarkokat, a párkányokat, a támasztó pilléreket, az ablakokat és ajtókat állították elő gondosan faragott koczkákból. A homokkővel és a gránittal egyaránt ügyesen bántak el. Téglából épültek: a Domonkos-rendi templom Nimburgban és a Szent-Lélek temploma Königgrätzben.

Okíratokban és krónikákban elvétve találkoznak olyan följegyzések, melyet világot vetnek a XIII. és XIV. századbeli egyházi építkezés gyakorlatára. Az egyházi hatóság adta meg az új építkezésre, vagy a helyreállításra az engedélyt; bünbocsánat révén folyt be a szükséges pénz java része; az építőmester megszabott áron vállalkozott az építési munkára, az anyagot azonban az építtető a saját költségén szerezte be és szállíttatta a hely színére. Az alapkő letétele mindig ünnepélyességgel történt; a kiválóbb építmény alapkövének szép kimunkálására különös gondot fordítottak. Az anyagot külön e czélra az épület közelében emelt műhelyben készítették el. Az építés módját a Velislav-féle képes bibliában (Prága, Lobkowitz herczeg könyvtára) a bábeli torony építését ábrázoló kép hűen mutatja. A sulyos anyagot daru emeli, a melynek taposó kerekében egy ember végzi a munkát, a munkások teknőféle edényben lajtorján hordják föl a habarcsot, a melyet onnan kisebb mennyiségekben adogatnak föl az állványra, mely vastag gerendákból és deszkákból van szerkesztve. Az állványon két munkás a falazás munkáját végezi, az egyik ugyanis kalapácscsal formálja a követ, a másik pedig mellette levő edényből kanállal meríti és a kőre veti a habarcsot. Abból a körűlményből, hogy a munkás az állványon adja meg a kőnek a kívánt formát, világossá válik, hogy a könyv festője törmelék kővel való építést ábrázolt. Az egyes rétegek azonban eléggé szabályos fekvésűek, szinte olyanok, mint a koczkákból rakott fal. Nyilván való, hogy az építési technika még sok nehézséggel küzdött, s akárhányszor híjával volt a megkivánt szabatosságnak és szilárdságnak. Ezt bizonyítja az, hogy a prágai káptalanháznak és több templom középhajójának a boltozata beszakadt, hogy a vihar és nagy esőzés számos magánházat megrongált, s hogy példáúl Prága falainak tornyai csak nehény évtizedig állottak fönn; ellenben ugyan ezen időben keletkezett számos más építmény hasonló elemi csapások után is épségben maradt. Kiválóbb építményeket iparkodtak szilárd tetővel födni, a régi rozoga és tűzveszélyes tetőt pedig újabbal váltották föl; így példáúl III. János püspök új tetővel látta el a prágai székesegyházat. A közönségesebb épületeknek nagyon ferde metszésű béllettel és meredek paddal bíró, csúcsos ívű és keskeny ablakai valószínűleg nem voltak üvegesek, a mi a kisebb falusi templomokon, kápolnákon ma is előfordúl. A befejezett templomot ünnepélyesen fölszentelték; magától értetik, hogy a világi építmény befejeztét is ünnepély követte, a melyben a munkásoknak is volt részük.

Az alatt, míg a csúcsíves rendszer az országban elterjedt és utóbb általánossá lett, a művészek és a munkások tekintetében is fontos változás történt. Miként más országokban, úgy Csehországban is a kereszténység meghonosodása és az egyházi rend elterjedése idejében az egyháziak gyakorolták a művészeteket. Azonban a szükségletek növekedtével és nagyobb munkák alkalmával, midőn a maguk körében nem rendelkeztek elég munkaerővel, kénytelenek voltak a világiak felé fordúlni. Ekként a művészeti eljárásokban való gyakorlottság mind szélesebb körökben terjedt el és csakhamar a világi elem is képes volt a megrendeléseket teljesíteni. Hisz már a XII. század közepén Wernher nevezetű világi és idegen származású kőfaragómester vezette a prágai György-templom építését. A XIII. században még szokottabbá lett a világi elem. II. Venczel dicsérte Robert mestert, a ki prágai polgár volt, azt mondta róla, hogy nagy tapasztaltsága van az építésben, s a csehek közt senki sem vetekedhetik vele. Rudolf kőműves, Alblin és Pillung mesterek a XIV. század elején Prágában dolgoztak; Heinrich kőfaragó 1255-ben Neuhausban dolgozott; említtetik továbbá Berthold, a ki rosenbergi Wok szolgálatában állott, Péter és Miklós mestereket Bavor bøevnovi apát fogadta föl. Mindez adatok kétségtelenné teszik, hogy a világi művészeknek elég foglalkozás kinálkozott, s így azoknak volt alkalmuk magukat tökéletesíteni. A világiak azonban a művészetek egyéb ágaiban is megállották helyöket. Ilyenek voltak: Gottfried és Konrád ötvösök Prágában, továbbá több írnok, mint Hermann Brüxben, Miklós Kolinban, Heinrich és Ottó Prágában, Konrád Pøibislauban. Ez adatokból következik, hogy a csúcsíves rendszer meghonosodása idejében a művészeteket már jobbára világiak gyakorolták.

A marchfeldi szerencsétlenség, a pompát és a művészetet kedvelő király halála, s az országnak nem sokára bekövetkezett kedvezőtlen állapota rövid időre megakasztotta a művészet egyenletes fejlődését; azonban II. Venczel uralkodása alatt meglepően gyors fordúlat állott be. A III. Venczel tragikus halála utáni évek zavarai ismét háttérbe szorították a művészetek iránti érdeklődést, sőt egyes megkezdett művek befejezését is hátráltatták. Mikor azonban az országlás kérdése megoldatott, lassanként helyre állott a nyugalom és föllendűltek a művészetek. Csehországban a luxemburgi házból való három első király uralkodása idejére esik a csúcsíves építés fejlődésének második korszaka, a melynek főbb mozzanatait az uralkodók szerint különböztethetjük meg, a mennyiben a művészeti gyakorlati fölújúlásának kezdete János király uralkodása idejére esik, hírneves fiának, IV. Károlynak, uralkodása alatt érte el a csúcsíves művészet bámúlatos virágzását, gyors hanyatlása pedig IV. Venczel idejében következett be. A fejlődés e különféle korszakaiban más-más hatás jutott érvényre, a mennyiben az első korszakban a franczia mesterek álláspontját elfoglaló német mestereknek egyben s másban fejlettebb és sajátos eszméi vitték a vezérszerepet, a harmadik korszakban pedig a két előbbi irányból keletkezett hazai irány küzdött az elsőségért.

Karlshof kolostor temploma. Weber Antaltól

A franczia irány leginkább a már említett sedleci és königsaali cistercita templomok befejezésén mutatkozott, de csakhamar kiterjedt Csehország világi építményeire is. IV. János prágai püspök ugyanis Avignonból Csehországba hívta Vilmos mestert, az avignoni híd építésének vezetőjét és rá bízta a Raudnitz melletti elbei híd építését, a melynek alapkövét 1333 augusztus 24-ikén tették le. Ez időtájt ilyen építményhez értő mester nem igen találkozott sem Csehországban, sem a szomszédos tartományokban. Vilmos mester három segéddel érkezett meg Csehországba; egy egész éven át vezette a raudnitzi híd építését, s miután annak két pillérét és az ezeket összekötő ívet befejezte, segédeivel együtt visszatért hazájába. E kétségtelen tény, mely a franczia hatás kezdetét jelenti, azért is különös fontossággal bír, mert az idegen mester a honi munkásokat is beavatta a hídépítés művészetébe, s távozása után azok folytatták és fejezték be a hídat. Egy másik kútfő szerint, a melynek megbizhatóságát nem lehet kideríteni, Vilmos mester vezette volna az Ágoston-rendiek raudnitzi kolostortemplomának építését is. Ugyan ez időtájt érvényre jutott a franczia hatás az ország fővárosának nagyobb szabású világi építményeiben is. Az ország ifjú helytartója, a tizenhét éves Károly morva őrgróf, 1333-ban helyreállíttatá a düledező, már szinte lakhatatlan hradschini királyi várpalotát, s mintáúl a franczia uralkodók várkastélyát, a régi Louvret választá. A franczia udvarnál növekedett fejedelem, kinek első felesége franczia herczegnő volt, a szóban levő helyreállítás munkáját csakis franczia építészre bízhatta, a ki a mintának részleteit is pontosan ismerte. 1335-ben János király követve a királyi kastélyokat helyreállító fiának példáját, úgy a prágai várban, mint az ó-városban levő kastélyán sokat épített a franczia ízlés szerint. Ekként a franczia fölfogás mind nagyobb tért hódított és meghonosodását nagyon elősegíté az, hogy a rpágai érsekség alapítása (1344) után a már 1341-től fogva tervbe vett székesegyház építésének vezetését az Avignonból meghívott arrasi Mátyás mesterre bízták, a kinek azalatt míg az ország legnagyobb templomának építését vezette, bő alkalma nyílt az itt-ott mutatkozó franczia hatást egészen határozott irányba terelni és a hazai munkásoknak a franczia csúcsíves építészet szellemében való kiképzését hatályosan előmozdítani. Mátyás mester a prágai székesegyházat a franczia e fajta templomok mintájára kezdé építeni, s igen valószínű, hogy a híres Karlstein várnál is, melynek építése rá bízatott, szintén valamely franczia építmény, talán az avignoni pápai vár mintája után indúlva kapcsolá össze az isteni tiszteletre szolgáló helyiséget a fejedelmi lakosztálylyal. Mindez a lehető legkedvezőbb volt arra, hogy a franczia fölfogás elterjedjen és mennél mélyebb gyökeret verjen. Hozzájárúlt még, hogy az udvar a legélénkebb érintkezésben és benső viszonyban állott a franczia királyi házzal, s ennek hatása meglátszott az udvari viseleten, a szokásokon, az iparművészet több ágán, jelesűl a bronzöntésen és a könyvfestészeten is. Ha arrasi Mátyás tovább él és Csehország legnagyobb egyházi és világi építményeit befejezi, kétségtelen, hogy az ország építészetét még jobban át meg át hatotta volna a franczia szellem, mely így is irányadó maradt IV. Károly uralkodásának elejéig.

A cseh király hatalmi körének kibővűlése és német császárrá választása következtében Csehországnak addig megőrzött különállásában is változás állott be. IV. Károlynak gyakran személyesen kellett beavatkoznia a német birodalom majd egyik, majd másik részének ügyeibe, a mi gyakori útazással volt egybekötve; uralkodói kötelességének ilyetén teljesítése közben számosakkal érintkezett, mások nézetével megismerkedett és azoknak hatása alatt módosúlt a saját fölfogása is, melyet a rokon franczia udvarban sajátított el. Három évtizeden át a német birodalommal kapcsolatos ügyek intézésére fordította tevékenységének java részét; s a gyakorlati érzékű és éles szemű uralkodónak e közben szerzett tapasztalatai révén Csehország művészeti élete is más hatás alá kerűlt. Prága érseki város volt és a mellett a német birodalomban a legrégibb egyetemmel dicsekedett, fontosságát még fokozta az, hogy Európa legtekintélyesebb uralkodójának székhelyűl szolgált; önként érthető, hogy az egyházi nagy pompa, a tudományt szomjazóknak ide sereglett nagy száma és a császári udvartartás fokozta a művészeti tevékenységet.

Kétségtelen, hogy e tevékenységet nagyban előmozdította a császár számára dolgozó művészekkel való személyes érintkezés, különösen pedig az, hogy jobb műveikért külön dicséretben, elismerésben részesűltek. IV. Károly udvarán oly nagy számú udvari művészt alkalmazott, a mennyivel ez időtájt egyetlen világi fejedelem sem dicsekedhetett. A prágai udvar szolgálatában állottak: Wurmser Miklós Strassburgból és Theodorich udvari festők, János drágakövet köszörűlő mester, Hanusch mester udvari ötvös; a császár személyesen járt közben arrasi Mátyásnak, a prágai székesegyház építő mesterének és gmündi Parler Péternek meghívatásánál, az új-városi képíróknak fontos szabadalmakat adott, a prágai ötvös-czéhet megajándékozta Szent Eligiusnak, az ötvösök védszentjének püspök-süvegével és gyűrűjével. Míg egyfelől ily módon fejezte ki a császár elismerését egyes czéhek üdvös tevékenysége iránt, más felől a jelesebb művészeket egyéb kitűntetésben is részesítette; így a prágai székesegyház oszlopos karzatán a mellszobrok sorában, melyek e nagyszerű építmény minden kiválóbb előmozdítójának emlékét voltak hivatva az utókor számára megőrizni, az uralkodóház tagjai, az érsekek és az építés felügyelői mellett az előbb említett két építőmester is helyet talált. A mind nagyobb tekintélynek örvendő művészek érezték, hogy fontos tényezői a polgári társadalom fejlődésének és csatlakoztak a czéhszerű szervezkedés áramlatához, mely a XIV. század első felében a kézművesség terén mind határozottabb alakot öltött. Az ötvösök már 1324-ben János király alatt szervezték czéhöket, példájukat 1348-ban követték a képírók, 1365-ben pedig az új-városi festők czéhe különös kedvezményekben részesűlt.

Az ilyetén szabályozott állapotok következménye volt, hogy a művész, mikor valamely megrendelést elfogadott, szabatosan meghatároztatta jogait és kötelességeit. Így példáúl Parler Péter székesegyházi építőmester a heti számadások adatai szerint hetenként 56 garas fizetést, évenként megszabott ár szerint egy nyári és egy téli öltözetet kapott, azonkivűl minden sajátkezűleg végzett munkáért, fontosabb ügyekben való közbenjárásért külön díj illette meg, e mellett nem volt gondja sem az anyag beszerzésére, sem a szerszámok jó karban tartására, a mennyiben az effélék elintézése az építkezőre hárúlt. Egy felől az építkező, más felől az építőmester kötelezettségeinek világos megállapításánál az egész országban egyféle szokás szerint jártak el. Ez kiviláglik abból is, hogy a neuhausi minorita convent a wittingaui Ágoston-rendi kolostor szerződését használta mintáúl, midőn 1369-ben Miklós és András mesterekkel egy keresztfolyosó építése tárgyában szerződést kötött.

A prágai Teyn-templom. Weber Antaltól

A részleteket szabatosan megállapító szerződés természetes következménye, hogy az építkezés menete biztos, határozott volt, a mi a legapróbb részletekig kimutatható a prágai székesegyház építésénél és e mintaszerű építmény világosan föltűnteti az általános szokást. Az igazgatást és a műszaki vezetést egymástól külön választották. Az előbbi a felügyelőnek és a melléje rendelt irnoknak föladata volt; ezek gondoskodtak minden kellékről és teljesítettek minden fizetést. Egy ügyelő és annak szolgálja gondoskodtak a műhelybeli szerszámok jó karban tartásáról. A műhely a műszakilag iskolázott építőmester alatt állott, ennek helyettese a pallér volt, a ki állandóan szemmel tartotta a műhelyben végzett munkát. A műhely kötelékébe tartoztak a kőfaragók, a kik nem napszámra dolgoztak, hanem darabonként megállapított átalányt kaptak fizetésűl; az egyes darabok átalány-ára a munka mennyisége szerint változott. A kőmívesek, a kovácsok, az ácsok és a segédmunkások külön-külön fizetésben részesűltek. A kőfaragó hetenként átlag 30–40, a kőmíves 12–16, az ácslegény 12–18 garast keresett. Minden egyes munkáért, a legcsekélyebb fogásért is fizetés járt; különös alkalmaknál nem maradt el a borravaló; nyáron minden munkást megillette a fürdőpénz. Az építkezés nyári időszaka Péter székfoglalásának napjától (február 22.) legfölebb Gál apát napjáig (október 16.) tartott. A nagyobbszerű építkezés roppant összegekbe kerűlt; így a prágai székesegyház építésére a rendkivűl gondosan vezetett számadások szerint 1372-től 1378-ig évenként átlag 120.7000 osztr. Ért. Forintot fordítottak.

IV. Károly uralkodása alatt az egész országban rendkivűl föllendűlt az építési tevékenység, s ezt a császár, a nemesség, a papság és a polgári osztály egyaránt hathatósan támogatta, tehát különös fontosságú pontosabban meghatározni, hogy a csúcsíves építés Csehországban ily kedvező külső körűlmények közt mely irányban indúlt meg és haladt tovább.

Az egyenes franczia hatás igazi korszaka arrasi Mátyás halálával váratlanúl gyorsan véget ért és a német művészeti fölfogás váltotta föl, mely a franczia eredetű rendszert a német szellemnek jobban megfelelő módon fejleszté tovább. IV. Károly Németországban többször utazván, megismerte a német művészetnek akkor még készülőben levő alkotásait és személyesen járt közbe, hogy a prágai székesegyházhoz a svábországi Gmündből meghívják Parler Péter mestert, a ki a híres kölni műhelyben nyerte kiképeztetését. A szóban levő mestert megbízták Prágában a székesegyház, ugyanott a Moldava hídja és a Hradsinon a Szent-Lélek-templom szentélye, Kolinban a Bertalan-templom, Karlshof kolostor temploma, a prágai Teyn-templom, végűl Kuttenbergben a Borbála-templom építésével. E szerint Parler az országnak művészetileg legkiválóbb és legfontosabb építkezéseit vezette; természetes tehát, hogy majdnem ötven éven át tartó működése alatt teljesen meghonosítá saját irányát. Hogy mily nagy elismerésre talált az egész roszágban, azt bizonyítja egy felől meghívatása Kolinba és Kuttenbergbe, más felől öcscsének, Mihálynak meghívatása Goldenkronba, különösen pedig az, hogy fiát, Jánost, megtették a prágai székesegyház építőmesterévé, nyilván azért, mert őt tartották leghívatottabbnak arra, hogy tovább folytassa az irányt, melyet atyja évtizedeken át követett, s a mely irány általános tetszéssel találkozott.

A prágai székesegyház belsején kiválóan német kőfaragók dolgoztak, a kik Ausztriából (Bécs), Szász-és Svábországból, Westfaliából, Strassburgból, Kölnből, Mainzból, Frankfurtból, Würzburgból, Nürnbergből, Regensburgból és egyéb német városokból kerűltek Prágába és itt a székesegyház műhelyében kaptak jól fizetett munkát. Az idegen kőfaragók számra nézve sok ideig fölűlmúlták a hazai erőket és egyszersmind képviselték a művészileg haladottabb fölfogást. Közűlök számosan követve az építőmester példáját, az országban letelepedtek és elősegítették művészeti irányuk meghonosodását. Így példáúl a strassburgi Wurmser Miklós udvari festőnek egybekelése egy saazi polgár leányával arra a föltevésre ad okot, hogy a művész egy ideig Saazban dolgozott.

Minthogy Prága legnagyobb építkezéseit Parler Péter vezette és bizonyára számos hazai munkást tanított ki; minthogy továbbá építményei az országbeli építészeknek egyben s másban mintáúl szolgáltak: egészen nyilván való, hogy Csehország építészeti tevékenysége a XIV. század második felében a német csúcsíves művészet hatása alatt állott, a melynek legtehetségesebb képviselője a kölni iskolából kikerűlt Parler Péter volt. És miként termékenyítő eszméi működésének fő helyéről, Prágából, eljutottak Kolinba és Kuttenbergbe: úgy természetesen az ország fővárosa volt ez időben az a góczpont, melynek változatos művészeti élete, kivált pedig építészete serkentőleg hatott az egész országra.

A IV. Károly uralkodását jellemző művészeti állapot Parler utódja alatt sem szűnt meg. Az udvari művészek intézménye épségben maradt; a király külön udvari építőmestereket, festőket és miniatorokat nevezett ki. A megrendelőnek és a művésznek jogait s kötelességeit ezentúl is szerződésileg állapították meg, sőt e szokás kiterjedt a festményekre, a képes kézíratokra és egyéb művészeti termékekre is. A czéhek intézménye is mindinkább megerősödött.

Az a művészeti fölfogás, mely IV. Károly alatt jutott uralomra, a XIV. század végeig irányadó maradt. Ugyanis Parler Péter 1397-ig vezette a székesegyház építését, mely aztán fiára, Jánosra szállott; nehány évvel korábban pedig a prágai festők czéhe tetemesen gyarapodott bevándorolt és letelepedett német festőkkel. Ugyan ekkor azonban a hazai munkaerők köréből kiindúló újabb fordúlat jelei kezdtek mutatkozni, és a XV. Század elején már határozottabb alakot öltöttek. Ekkor hazai építészek és miniatorok állottak a király szolgálatában; cseh származású prágai mesterek, példáúl Lutka Péter és Ulrik, mindinkább előtérbe léptek a prágai és a vidéki építkezések vezetésénél; a prachatitzi születésű Keresztély Budweisban, a neuhausi születésű Henrik kőfaragómester Pilsenben, Stanìk mesternek unokaöcscse, János, pedig Krumauban a plebánia-templom beboltozásánál talált jövedelmező foglalkozást. Meglehet, hogy egyik-másik Parler Pétertől, vagy ennek valamely tanítványától nyerte kiképeztetését, s ennélfogva tanítójával közös alapon állott; de mihelyt mesterré lett, munkáiban önállóságra törekedett, a minthogy valamely iskolához való tartozás még nem jelenti az iskola irányának szolgai utánzását. Más részt az is igaz, hogy a hazai erők közt nem találkozott Parler Péterhez hasonló tehetség, a ki képes lett volna az itt-ott mutatkozó művészi önállóságot határozott rendszerbe összefoglalni és azt valamely nagyszerű, figyelmet keltő építményen megvalósítani, a mely aztán olyan serkentő hatású lett volna, mint a nagy német mester művei voltak. Egyébként kétségtelen, hogy a Parler Péter által kiművelt és szilárd alapokra fektetett fölfogás sok helyen érvényben maradt a huszita háború kitöréseig, a mennyiben az akkori művész-nemzedék java része annak vagy közvetett, vagy közvetetlen hatása alatt állott. Mert a mesternek, majd fiának, Jánosnak 1406-ban bekövetkezett halálával nem szűnt meg azonnal az addig uralkodó irány hatása. De további fejlődésének sem kedveztek a körűlmények. A Parler-féle iskolából való és a strassburgi templom építésénél mondaszerűen föltűnt „prágai Junkerek”, nemkülönben a prágai Jeny és a prachatitzi János kőfaragók, kik Bécsben dolgoztak, vagy a regensburgi székesegyházon dolgozó Venczel mester, Németország több helyén becsületére váltak a prágai építészeti iskolának és a német csúcsíves építészet alapján álló kiképeztetésüknél fogva természetszerű hivatottsággal bírtak a megkezdett építmények folytatására; ellenben a német mestereket, miként a prágai festőczéh följegyzéseiből is kiderűl, Csehország szláv lakosságából kikerűlt munkaerők mind jobban-jobban leszorították. Az utóbbi építőmesterek iránya márérvényre jutott IV. Venczel uralkodásának utolsó évtizedében, azonban a művészeti életre káros hatású huszita háborúk megakadályozták a kifejlődését.

Vegyük szemügyre a luxemburgi házból való három első király uralkodása idejében keletkezett emlékeket. Első helyen áll közöttük a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rend raudnitzi kolostora és temploma, melyet János király alatt kezdtek építeni. Dražitzi IV. János püspök 1333-ban alapítá, és valószínű, hogy az Elbe hídjának építésére meghivott avignoni Vilmos mestert bízták meg a templom építésével, azonban nem ő fejezte be, noha a templomot már 1340-ben fölszentelték. A templomnak bazilikaszerű elrendezése és megnyújtott szentélye van; oldalhajói és a déli oldalból kiszökellő sekrestye megőrizték a régi boltozatot; rendkivűli gonddal és csínnal kimunkált keresztfolyosója kis terjedelmű, de elrendezése szigorúan ragaszkodik a kolostori szabályokhoz; különösen szépek az ablakok geometriai idomai, a zárókövek és az oszlopfők; díszítményűl szolgál az alapítónak czímere is: Dražitz urainak egy tőből kinövő három szőlőlevele. Ugyanez a czímer előfordúl a prágai püspöki palotának gondosan faragott kövekből épűlt tornyán is, melynek aljában csúcsos ívű kapu nyílik; továbbá előfordúl a prágai Egyed-templom előcsarnokában, melyet azonban csak 1371 május 4-ikén szenteltek föl és melynek eredeti elrendezését csupán a csarnokszerű három hajó és a zömök pilléreken nyugvó két torony mutatja. Az egykori minorita kolostornak most elhagyatott temploma Neuhausban a XIV. század második felében neuhausi III. Ulrik támogatása mellett keletkezett; baloldali mellékhajóját utóbb az 1369-ben megkezdett keresztfolyosóhoz kapcsolták, a jobboldali mellékhajó boltozatát pedig a XV. Században megújították, a mit a záróköveken levő czímerek tanúsága szerint a kolostornak bőkezű pártfogói, neuhausi IV. Henrik és neje sternbergi Erzsébet, mozdították elő.

A prágai Ágnes-kolostor tornya az 1339-ik évi tűzvész után épűlt; a művészet ez időbeli fejlettségét hirdetik boltozatának szépen tagolt bordái és egyik zárókövére faragott hegedűlő angyal alakja.

A János király trónra lépte előtt megkezdett nagy kolostorok építését ez időben jobbára befejezték és újabbak építéséhez fogtak. Az utóbbiak közé tartozott a smichovi karthausi kolostor, melyet maga a király alapított, és a mely mindjárt a huszita mozgalom kezdetén elpusztúlt.

A városi templomok jobbára megőrizték a Pøemysl-családbeli utolsó uralkodók alatt meghonosodott elrendezést, mely hármas hosszanti hajóból és kiszökellő szentélyből állott, mely utóbbinak keresztboltozatos és négyszögű két szakasza és ehhez csatlakozó sokszögű záradéka volt. Ilyen példáúl Kuttenbergben a Szent Jakab tiszteletére szentelt, valóban nagyszerű és szép elrendezésű csarnok-templom; homlokzatát két torony fogja közre; a hajókat elválasztó pillérei és ablakai gazdag, szabatos tagoltságúak; építését 1358-ban fejezték be, azért egyes részletein észreveszszük az ízlésben beállott fordúlatot. Tachau városnak kevéssé méltatott temploma még egészen jó állapotban van; nyugati homlokzatán, az előcsarnok fölött egy hatalmas torony emelkedik; szentélyének magas ablakait választékos ízlésű geometriai idomok díszítik. A prágai Altneu-zsinagógának két hajója és egyenes záradéka van. Az 1311-ben fölszentelt, később tetemesen átalakított és újjá épített neu-bydžovi templom három hajójának és szentélyének elrendezését még fölismerhetjük. Ugyanezen időből való volt a háromhajós és háromszakaszos Teyn-templom Prágában. Az 1890-ben eszközölt ásatásból kiderűlt, hogy kiszökellő szentélye és ez alatt sírboltja volt; homlokzatának két tornya közűl a déli még nem régen fennállott, Ludmilla-kápolnának nevezték és Boleslav- vagy Svatopluk-féle építmény maradványának tartották.

A biztosan meghatározható világi építmények sorába tartozik a neuhausi kastély, de kápolnájának még régi részletei sem bírnak építészeti érdekkel. A nemesi birtokok várkápolnái általán fölötte egyszerűek voltak, a mire példa a krumaui kastély kétszakaszú kis kápolnája. Sajnálatos, hogy elpusztúlt az Elbének Raudnitz melletti hídja, mely egyenesen franczia hatás alatt keletkezett; kivűl koczkakövekből, belűl öntött falból épűlt pilléreit háromszögű sarkantyúk védelmezték. Ilyen sarkantyúi vannak a píseki régi hídnak is, mely vagy a raudnitzi, vagy a prágai Károly-hídnak a mintájára keletkezett. A párisi Louvre mintájára helyreállított prágai királyi vár Karlstein mellett a csúcsíves művészetnek legfontosabb és legérdekesebb világi építménye volt; pusztúlása nagy veszteség már csak azért is, mert részletes tájékozást nyújtanak a felől, hogy a franczia csúcsíves építészet szerkezete és díszítménye miként vetette meg lábát Csehországban.

A prágai ó-városi hídfő-torony. Wachsmann Frigyestől

Noha Károly morva őrgrófnak első föllépésével már élénk lendűletet nyert Csehország művészeti élete, a melyben részt vett János király is, mindazáltal a teljes virágzás csak akkor következett be, mikor Károly kezeibe kerűlt Csehország és a német birodalom sorsának intézése. Prágában 1348-tól kezdve keletkezett az Új-város, melynek tervét maga a császár állapítá meg, s melynek nagy terjedelme szokatlanúl élénk építészeti tevékenységet látszott előidézni. Azonban az építkezés nem szorítkozott egyedűl az Új-városra, hanem kiterjedt a város többi részére is. Ugyanis a székesegyház, a Szent-Lélek templom szentélye és a Moldava-híd építése mellett számos más építmény ezer meg ezer munkást foglalkoztatott. Ezek voltak: Emaus és Karlshof kolostorok, Szent Katalin és Havi Boldog Asszony templomai, az Ambrus kolostor, az Apollinaris-, a Henrik-, az István- és Teyn-templom, a slupi Mária-templom, az Egyed- és a Jakab-templom befejezése, a benczéseknek 1346-ban alapított és a Szent-Lélekről nevezett kolostora, az érseki palotának 1370-ben fölszentelt pompás kápolnája, Vyšehradnak, az Új-városnak, a Hradsinnak és a Lőrincz-hegynek megerősítése, egyéb új építkezések, átalakítások Strahovban, a Tamás-kolostorban, Vyšehradon, Zderason, az Ágnes-kolostorban, stb. E pezsgő tevékenység a gyakorlati élettel való belső kapcsolatánál fogva a polgári osztály anyagi jóllétét nagyban előmozdította, a minek ismét az volt a következménye, hogy a polgár a korábbi szűk és szegényes lakóház helyébe tágasabb újat épített és azt a nagyobb kényelem szükségeinek megfelelően rendezte be. Ekként IV. Károly uralkodása alatt Prágában valóban nagyszerű és sokoldalú volt az építkezési mozgalom, számos mester és munkás jó keresetet talált, a művészeti ízlés is tisztúlt és fínomodott.

De az ország többi része sem maradt el a főváros mögött. Ez időben kezdték építeni és gyorsan be is fejezték Skalitz cistercita kolostort, Krumau és Neuhaus minorita kolostorokat, Tachauban a karmeliták zárdáját, Wittingau, Sadska, Rokytzan, Jaromèø, Leitomischl, stb. augustinus kanonok-rendi kolostorokat, azonkivűl újabb szerzetek, mint a karmeliták, a szerviták, a coelestinusok meghonosítása révén az építészet nem egy új és érdekes részlettel gazdagodott. Az érsekek megerősítették váraikat és városaikat, a mit, számos templom építése mellett, a nemesek sem mulasztottakel. A városokban a polgárok elég gazdagok voltak és lépést tartván az ország egyházi és világi nagyjaival, számos közhasznú és pompás építményt emeltek. Egymás után keletkeztek a tanácsházak, a kórházak; a városokat védő erődítményeket kibővítették és kellő karba helyezték; nagyszerű új templomok épűltek, részben a régiek helyén. Az ország egy nagy építő műhelyhez hasonlított, a melynek művészeti fölfogását a legtekintélyesebb építész irányítá, s minthogy az épületek díszítésében nagy szerepe volt a szobrászatnak és a festészetnek, IV. Károly uralkodása alatt az építészetnek bámúlatos föllendűlésével az összes művészetek aranykora következett be; Csehország szerencsés, gazdagon megáldott ország volt, lakói közt jóllét, nyugalom és békés szellem honolt.

Prágának ez időben megkezdett, vagy befejezett építményei foglalják el az első helyet. Ez építmények közt valamennyit fölűlmúlja az 1334-ben megkezdett és Szent Vitusnak szentelt székesegyház. Arrasi Vilmos mester a francziaországi nagy székesegyházak mintájára ezt öt hajós templomnak tervezte, melynek szentélyét folyosó és kápolnák koszorúja övezi. Csak a két utóbbi részlet való az első építőmester idejéből. A templom déli oldalának és az ottani pompás kapunak építésénél is a franczia mester terveit kovették; de az egésznek nemes összhangját és szabályszerűségét némileg megzavarta az, hogy a régebbi Venczel-kápolnát is belé illesztették. A geometriai díszítmények egyszerűek; kerűlik a nemes formák változatosságát; a pillérek tagoltsága is fölötte egyszerű. Mily nagy különbség van a franczia mester és Parler Péter között, a ki a szerkezet merészségével és a részletek hatásos változatosságával egyaránt megragadja figyelmünket! A német mesternek hatalmasan emelkedő s nagy tömegük mellett is karcsú és szinte könnyed támasztó pilléreit kettős támasztó ív kapcsolja össze a szentélynek magas gádorfalvával, a mely nagyon is szembe szökő kecscsel és karcsún emelkedik a szentélyt szélesen övező kápolnák fölé. A kecses iránti hajlamát követi a pillérek mélyen alávájt tagolásával is, a mi a világosság és az árnyék nagyobb ellentétét és élénkebb változatosságát idézi elő; ugyanezen hajlamának termékei továbbá: a hatosztályú ablakok geometriai idomai, a melyek között már helyet talál a halhólyaghoz hasonló megnyújtott alak, továbbá a déli oldal lépcsős tornyocskája, végűl a triforiummal áttört fal. A felső ablakokon és a triforiumon beözönlő fény még jobban emeli az építmény könnyedségét. A faragott díszítményben való kedvtelésről tanúskodnak az ékes ormók, a tornyocskák, a vízhányók, stb. Parler Péter a délnémet építészetben nem ismeretlen szokást követve, a tornyot a hosszanti hajó mellé állítá; a szentély építését 1385-ben fejezte be és 1392-ben a hosszanti hajó alapkövének letételében még mint építőmester vett részt.

Parler Péter halála után fia folytatta a székesegyház építését, mely hosszú szünetelés után Mocker J. építőmester vezetése alatt most közeledik befejezéséhez. A székesegyház belsejének hajdani pompájáról és fényéről tanúskodik a Venczel-kápolna, melynek falait aranyfényű vakolatba illesztett cseh drágakövek és Krisztus szenvedését ábrázoló festmények díszítik.

Parler Péternek egyik ismertető sajátsága, hogy a szentélyzáradék egyik pillérét az épület középső tengelyére állítja. Ennek példája a kolini Bertalan-templom. Ugyanez előfordúl a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek 1351-ben alapított Karlshof kolostorának 1377-ben fölszentelt szentélyében is. Nyilván való tehát, hogy IV. Károly ez építmény munkálatainak vezetését is nagyra becsűlt építőmesterére, Parler Péterre, bízta, a ki Nagy Károly híres aacheni kápolnáját tartá szeme előtt és annak mintájára e templom hosszanti hajójának nyolczszögét egy hatalmas csillagboltozatos kupolával födte, mely merész és elmés szerkezet tekintetében páratlan az osztrák tartományokban.

A prágai Teyn-templom szentélyének pillére is a középső tengelyen áll. Jobbára német kereskedők adományából épűlt; szentélye 1380-ban már be volt fejezve; háromhajós és a regensburgi székesegyházhoz hasonlóan mindegyik hajójának sokszögű záradéka van; két torony fogja közre a homlokzatát, melynek hatosztályú ablaka van; ho,lokzatának díszes orma, tornyocskákkal élénkített sisakja és faragványokban gazdag éjszaki kapuja a csehországi csúcsíves építészet legszebb alkotásai közé tartozik. A geometriai idomok és az oszlopok tagoltsága Parler Péter ízlését követi, a ki azonban nem fejezte be e templom építését.

A prágai várbeli Szent-Lélek-templom szentélye, melyet Parler Péter fejezett be, az 1541-iki tűzvészben nagyon megrongálódott ugyan, de a végpusztulást elkerűlte. A sváb mesternek művészetileg sokkal kiválóbb alkotása az ó-városi híd tornya. IV. Károly bízta rá az 1357-ben megkezdett Moldava-híd építését. E hídat, melynek egy része 1890 szeptember 4-ikén vízáradás következtében beomlott, építészetileg figyelemre méltóvá teszi a két tornya. Az ó-városi hídfőn emelkedő torony négyzetes alaprajzú és hatalmas párkánynyal elválasztott két emeletből áll; sarkait ékes tornyocskák élénkítik, a városra néző oldala gazdag díszítményű. Az első emeleten tornyocskákkal elválasztott oromnak a középső részét Szent Zsigmondnak, tőle jobbra és balra IV. Károlynak és IV. Venczelnek királyi díszbe öltözött, trónon ülő, majdnem életnagyságú szobra foglalja el; a felső emeletet övező fülkék közűl kettőben egy-egy szentet ábrázoló szobor áll, a csúcsos kapunyílás két oldalán a falat ama tartományok színes czímerei díszítik, a melyek akkoriban Csehországhoz tartoztak. A fölépítés előkelősége és a szobrászati dísz gazdagsága teljesen megegyezik Parler Péter irányával.

A prágai ó-városi tanácsház erkélykápolnája. Fanta Józseftől

Azon kolostorok közűl, melyek Prágában IV. Károly uralkodása alatt fejezettek be, az Emaus benczés kolostor ma is elég jó állapotban van. Háromhajós csarnok-templomának épen úgy, mint a Teyn-templomnak, három külön záradéka van; pillére egyszerű tagoltságúak; déli falához csatlakozik a szabályos, szép keresztfolyosó, melynek falait a „biblia pauperum” sorrendjét követő festmények díszítik; a nyugati homlokzaton emelkedő két torony kiszökellik a templom tulajdonképi területéből. A Zderas-hegyen levő Venczel-kolostor temploma szintén háromhajós elrendezésű. Az 1355-ben alapított Katalin-kolostornak 1369-ben fölszentelt templomából csak egy karcsú torony, az 1347-ben alapított karmelita zárda templomából csak a szentély maradt fönn. Az 1362-ben Sadskából Prágába hívott káptalan számára épűlt Apollinaris-templom egyhajós, majdnem minden dísz nélkűl való épület, eredeti alakjában áll fönn ma is; délnyugati tornya csak a XV. Században fejeztetett be. A fölsorolt építmények díszítésében bizonyos egyszerűség uralkodik; ellenben rendkivűl gondos kimunkáltságú díszítményes részletekre akadunk a slupi Mária-kolostor templomán, mely most az ottani fiók-tébolydához tartozik. Az 1360-ban Olaszországból hívott szerviták számára épűlt; hajója négyzetes alakú; boltozatának bordái a hajó közepén álló karcsú oszlopból sugarakként terjednek szét; a nyugati oldalán emelkedő torony föltűnően karcsú. A neuhausi minorita kolostornak szintén a XIV. század második feléből való Miklós-kápolnája elrendezésre és boltozatra nézve hasonlít az előbbihez.

IV. Károly uralkodása alatt a prágai Új-városban is keletkeztek plebániatemplomok, de csak utódja alatt fejeztettek be. Ezek: a részben valamivel régibb Adalbert-templom, a Henrik-templom és az István-templom. Valamennyi háromhajós és valamennyinek sokszögű záradéka van. Ezekhez hasonló a XV. század elején épűlt Mihály-templom is, mely utóbb tetemes átalakítást szenvedett.

Prágának e korbeli világi építményei közt kettő érdemel különös figyelmet: az egyik az ó-városi tanácsháznak 1381-ben fölszentelt és igen díszes erkélykápolnája, a másik a kolodìji Johlin Rothlew által épített és IV. Venczel által 1383-ban az egyetem számára megszerzett Carolinum erkélye. Mind a kettő rendkivűl fínom ízléssel alakított építmény, s mind kettőt művészi érzékű díszítmény jellemzi; elrendezésükön fölismerhetők a Parler-féle irány sajátosságai, Nyilván való, hogy a mesterek, kik e két erkélyt építették, Parler irányának követői voltak.

A Lőrincz-hegy hátán és lejtőjén végig futó „inséges fal” nem művészeti érdekű ugyan, de a város képének rendkivűl festői hátteréűl szolgál. A monda szerint IV. Károly azért építtette volna e falat, hogy a város éhinséggel küzdő lakóinak keresetük legyen. A IV. Károly idejebeli fölsorolt épületek valóságos gyöngyei a királyi Prága művészeti díszben gazdag diademájának, s vannak köztük olyanok is, melyek az építészet általános történetében is kiváló fontosságúak.

Az ország fővárosán kivűl keletkezett építészeti művek sorában különösen említésre méltók Karlstein vár és Kolinban szent Bertalan temploma. Karlsteinnak számos részlete az avignoni pápai várról van kölcsönözve s ahhoz hasonlag tulajdonképen ez is világi építmény; de mind a kettőnek határozottan egyházi jelleget kölcsönöz az isteni tisztelet czéljaira szolgáló helyiségeknek feltűnően nagy száma. A két épületnek e megegyező sajátossága arra a föltevésre ad okot, hogy arrasi Mátyás mester, a ki 1348-ban Avignonból hívtak meg, Karlstein várat az avignoni pápai vár mintájára kezdé építeni. A császári építkező e hatalmas várat, melynek fő részei aránylag jó karban maradtak fönn, rendkivűl gazdag művészeti díszszel láttatta el. Erről tanúskodnak a szent kereszt és Katalin tiszteletére szentelt kápolnák falainak drágakövekből készűlt burjkolata, továbbá ezeknek és a társas káptalani templomnak falfestményei, a szent kereszt kápolnájában Theodorichnak deszkára festett képei, melyek nagyobb része ma is eredeti helyén van; azután a remekművű vas rácsok, a régi üvegképek maradványai, végűl a Katalin-kápolnának vasból kovácsolt pompás ajtaja. Az építménynek faragott díszítményben nem gazdag külsejét és belső berendezését csak 1365 után fejezték be. Egészen nyilván való, hogy Karlstein vár mindeben elüt az ország más váraitól. Erről meggyőződünk, ha ezt a várat összehasonlítjuk azon várakkal, melyek ugyanez időben IV. Károly kezdeményezéséből keletkeztek. Ilyen példáúl a Bergreichenstein melletti Karlsberg vár, mely romokban hever ugyan, de főbb részeit könnyű fölismerni.

A prágai Carolinum erkélye. Weber Antaltól

A gazdagabb városok templomaik építését az ország fővárosából meghívott mesterekre bízták. Így példáúl Kolin város Szent Bertalan ottani templomának szentélyét gmündi Parler Péter székesegyházi építőmesterrel építteté; 1360. év január 20-ikán fogott a mester a munkához, a szentély azonban csak a XV. század elején fejeztetett be. Parler Péter e hiteles műve nyilván való rokonságban van a prágai székesegyházzal. A hétszög négy oldalából alakított záradékának középső pillére a főhajó hosszanti tengelyén áll; öt koszorúkápolnája van; támasztó pilléreit tornyocskák élénkítik; merész alkotású támasztó pillérei szintén gazdag díszűek. A mester e szentély elrendezésénél családi hagyományhoz ragaszkodott; a részletek alakításánál közel járt a gmündi templomhoz, melynek építését atyja vezette, nemkülönben saját művéhez is, a prágai székesegyházhoz, és a szentély záradékának középső pillérét a fő hajó hosszanti tengelyére helyezvén, e művének is olyan vonást adott, mely a csehországi csúcsíves templomoknak nem gyakori sajátsága, és a melyből az építőmesterre, vagy annak hatása alatt fejlődött iskolára biztosan lehet következtetni.

Míg a kolini Bertalan-templom szentélye egy új, a csehországi városi templomok építésénél eladdig nem alkalmazott rendszer szerint épűlt: addig a nem sokkal korábban megkezdett nimburgi plebánia-templom, melynek újjáépítése az 1343-ik évi tűzvész következtében vált szükségessé, az általánosan elfogadott mintát követte. Két szakaszból álló szentélye a nyolcszög öt oldalával záródik; a szentély kiszökellését elfödik a két oldalt hozzá épített toldalékok, hármas hosszanti hajója bazilikaszerű, nyugati homlokzatát két torony fogja közre; de csak a déli torony épűlt föl; csúcsos ívű fő kapuja fölött geometriai idomokkal díszített több osztályú ablaka van, fokozatos oromfalát csúcsosívű vak árkádok élénkítik. A homlokzat falát támasztó pillérek tagolják, s egyszersmind jelzik a templom belsejének árom hajóját. A nimburgi plebánia-templom műszakilag is figyelemre méltó, a mennyiben a königgrätzi Szent-Lélek templom mellett a legkiválóbb téglaépítmény.

A plebánia-templomok országszerte dívott elrendezését nem követte a klattaui templom, melynek kéthajós kereszt-ága van; további sajátossága, hogy keleti részén, a mely régibb, a bordák és a geometriai díszítmények gondosabb alakításúak, mint későbbi keletkezésű nyugati részén. Magas és karcsú szentélyzáradéka és kereszthajója igen kedvező hatású.

A nagy szerzetek építményei e korszakban már jobbára be voltak fejezve; csak az ország fővárosában keletkezett nehány benczés kolostor, a melyeknek elrendezéséről a már említett Emaus kolostor kimerítő tájékozást nyújt. A cisterciták építményei is csak egygyel szaporodtak; ez a skalitzi kolostor, melyet Detre mindeni püspök a sedleci anyakolostor fiókjáúl alapított, s mely a huszita háború kitörésekor még nem volt egészen befejezve; Markwart prágai mester, a ki különösen mint templom-építő volt ismeretes, szintén dolgozott rajta; csekély maradványai bizonyítják, hogy gonddal készűlt épület volt. Igen tetemesen gyarapodtak a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek, a kik a raudnitzi kanonoki kolostorba való beiktatásuk után gyorsan megkedveltették magukat. IV. Károly a már említett prágai Karlshofba, pardubitzi Ernő érsek Jaromìøbe, Rokytsanba és a szabaddá lett Sadskába, leitomischli Jelito Péter püspök Landskronba, végűl Rosenberg vallásos érzületű urai: Ulrik, Jodok, Péter és János Wittigauba hívták meg őket. A Szent Ágostonról nevezett remeték számára kolostorok épültek Weisswasserban, Schüttenhofenban, Leitomischlban és Roèovban; a karmeliták számára a IV. Károly által alapított prágai és tachaui kolostor, a János király alatt Smichovban letelepedett karthausiak számára Leitomischl mellett a tržeki kolostor, melyet sternbergi Albert, Leitomischl püspöke, alapított 1376-ban; a szerviták számára a már említett slupi templom épűlt; a Vyšehrad aljában St. Michael mellett letelepített coelestinusok a császári parancsra az Oybin hegyen épített tágas kolostort és pompás templomot kapták, a mely csak 1384-ben fejeztetett be; a pálosokat ugyanazon évben Rosenberg urai, Péter és János, unokaöcscsüknek, Henriknek, tudtával meghívták a Friedberg melletti Heurafflba; a Domonkos-rendiek és a Ferencz-rendiek az országnak majdnem minden nevezetesebb városában kisebb-nagyobb kolostort alapítottak. E szerint több szerzetnek elterjedése és meghonosítása az egyházi hatalom fénykorában nagy mértékben kedvezett az építési tevékenységnek, és nem csupán a prágai érsekség alapítása, hanem általában az országban uralkodó vallási béke is előmozdította az egyházi épületek külsejének és berendezésének pompáját.

Az említett építmények sorában kevés van olyan, mely eredeti állapotában maradt volna fönn; közűlük sajátságos elrendezésüknél fogva különösen érdekesek a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendiek kolostora és temploma Sadskában és Wittingauban.

A sadskai templom egy csekély magaslaton áll és a körűle elterűlő síkságon messze ellátszik; tökéletes keresztalakú elrendezésű; a nyolczszög öt oldalából alakított szentélye egy szakaszszal meg van nyújtva, e szakaszhoz csatlakozó négyzet két oldalából a keresztnek egy-egy szára szökellik ki, e száraknak egyenlő záradékuk van; a négyzetnek nyugati oldalából kiszökellő torony alsó osztályának boltozata és faragott kvöei, melyek kétségtelenűl eredetiek, arra a föltevésre jogosítanak, hogy a keresztnek e szárát egykor talán hosszabbra tervezték, s hogy a torony annak csatlakozását jelöli. E templomot 1362-ben szentelték föl, s noha külsejét később átalakították, jellemző elrendezésének lényegét mégis megőrizte.

Körűlbelűl ugyanaz mondható a Rosenberg urai által alapított wittingaui kolostor templomáról. Ez kéthajós; boltozata a középső tengely mentén álló négy karcsú oszlopon nyugszik; éjszaki oldalán van az egészen ép állapotban levő keresztfolyosó, melynek nyugati szárnyából egy kápolna szökellik ki; a kápolna boltozata jó karban van, a boltozat bordái gondosan faragott gyámokra ereszkednek le. A megnyújtott szentély a két hajó egyikének sem folytatása, hanem mind a kettővel közös és sokszögű záradékú. A nyugati oldalon emelkedő torony elhelyezésre nézve hasonlít a prágai István-templom tornyához. A hajóbeli oszlopok díszítményes részletei gondos kimunkálásúak; az ablakokat díszítő geometriai idomokon nyoma sincs a késő csúcsíves építés önkényének. A templomot csak a XIV. század vége felé fejezték be.

A Szent Ágostonról nevezett kanonok-rendieknek Csehországban a XIV. század folyamán keletkezett építményeit egymással összehasonlítva, arról győződünk meg, hogy nem ragaszkodtak valamely megállapított és szabályúl szolgáló elrendezéshez, mint példáúl a cisterciták tették, a mennyiben a raudnitzi, a karlshofi, a sadskai, a wittingaui templomok egészen elütnek egymástól, sőt a raudnitzi és a wittingaui keresztfolyosó elrendezése sem egészen egyező.

A kuttenbergi Borbála-templom. Weber Antaltól

A Szent Ágostonról nevezett remeték is hatalmas építményeket emeltek. Ezt bizonyítja különösen Leitomischlben a szent kereszt tiszteletére szentelt mostani plebánia-templom, mely egyike a csúcsíves építés kevéssé méltatott emlékeinek. Bazilikaszerű, rendkivűl tágas épület; a hosszanti hajója öt, szentélye három szakaszból áll; záradéka sokszögű, az oldalhajók a középhajó félmagasságáig érnek; az éjszaki oldalhajóba később galleriát építettek és ekként magasságban két részre osztották; a homlokzatát támasztó pillérek tagolják és egyszersmind belsejének háromhajós elrendezését jelölik; a támasztó pillérek közt csúcsos ívű, elég magas, de részben megrongált kapu, e fölött pedig geometriai idomokkal díszített, három osztályú, arányos nagyságú ablak nyílik. A szentély déli oldalához épített József-kápolnának díszes faragású zárókövei vannak, csúcsos ívű ablakainak ormáról pedig élénk kifejezésű fejek tekintenek alá. A kápolnához egy teremszerű, négyszögletes helyiség csatlakozik, mely sekrestyéűl szolgál; boltozata nyolczszögű oszlopon nyugszik. Ugy látszik, hogy e helyiség a nemesen formált, de elhagyott Margit-kápolnával együtt a régi kolostor maradványa. Utóbb sokat rongáltak és változtattak rajta, mindazáltal a gondos munka nyomait számos részlet megőrizte.

A most Szászországhoz tartozó Oybin coelestinus zárdatemplom romjainak részletei: párkányok, támasztó pillérek díszítményei, geometriai idomok közeli rokonságban vannak a Parler Péter által Csehországban uralomra juttatott csúcsíves művészettel. A részletek kimunkáltságát jellemző a csín a serviták slupi templomáéhoz hasonlít. A pálosok heuraffli kolostorát, a mely 1384-ben egy kis kápolnán kivűl csupán hat cellából állott, az 1522-ben végrehajtott újjáépítés egészen kivetkőztette eredeti jellegéből. A karmeliták tachaui templomának szilárd építését egykor bámúlták; 1846-ban már düledezett ugyan, de még fölismerhető volt rajta, hogy elrendezésre, a boltozás módjára, az ablakok alakítására nézve hasonlított a prágai Havi-Boldogasszony temploméhoz, melynél azonban jóval kisebb volt; most nyoma sincs e templomnak. Fölötte sajnálatos, hogy az e korszakban keletkezett karthausi kolostorok is végleg elpusztúltak; kétségtelen, hogy szerzetesi szabályaiknak megfelelő kolostoraik egyben-másban elütöttek a többi kolostortól.

A budweisi Domonkos-rendiek e korszakban folytatták keresztfolyosójuk építését, melyet jóval utóbb, a késő csúcsíves építés idejében fejeztek be. A Ferencz-rendiek a régi nyomokon haladtak.

A minoriták Szent-Jakabról nevezett prágai kolostorának, a csehországi fő rendháznak templomát még János király idejében kezdték építeni és 1374-ben fejezték be. Ez a bazilika mintájához híven ragaszkodik; igen tágas, hajóin s rendkivűl magas és hosszú szentélyén még fölismerhető a régi elrendezés; egyéb jellemző részletei nincsenek. Az ország többi minorita templomával ellentétben levő szabályos elrendezése és fölépítésének nagyszerűsége azt mutatja, hogy e kolostor a minoritáknak általában egyik kiváló építményük volt, melynek sokszor emlegetett pompás ebédlőjét örömest használták nagyobb ünnepélyek rendezésére. A keresztfolyosó szintén több évtizeden át épűlt és éjszaki szárnyában még látható néhány oszlopfő, mely János király idejéből való.

A minoriták neuhausi keresztfolyosója is lassan épűlt; az 1369-ben Miklós és András kőfaragó mesterekkel kötött szerződés szerint az akkor épülőfélben levő wittingaui keresztfolyosó szolgált mintaképeűl. Azonban az utóbbi valamennyi szárnyának szép elrendezése nem valósúlt meg Neuhausban, a minek az is akadálya volt, hogy a templom éjszaki oldalhajóját beillesztették a keresztfolyosóba. Az építkezés menete, mint a szerződés határozottan kiemeli, a rendelkezésre álló költségekhez alkalmazkodott, s mint a boltozat sokfélesége is bizonyítja, meglehetősen elhúzódott. A posztósoknak a keleti szárnyból kiszökellő kápolnája, úgy látszik, még IV. Károly idejében elkészűlt, de szentélyének sokszögű záradéka és eredeti boltozata 1814-ben elpusztúlt. Mielőtt a keresztfolyosó építését megkezdték volna, a templomhoz új szentélyt építettek, a mely két szakaszból és sokszögű záradékból áll; e két szakasz boltozatának hat süvegje van, és fő bordái gyámokra helyezett falai oszlopokon nyugszanak. A hajót a szentélytől elválasztó diadalívvel kapcsolatos bordák szabályellenesen megtöröttek, a mi bizonyára onnan származik, hogy az építőmester a számításában megtévedt és a szentélyt helytelenűl csatolta a már meglevő hajóhoz. Azt ma már nem lehet eldönteni, vajon a helyi körűlmények miatt, vagy vigyázatlanságból történt-e, hogy a szentély építésénél nem a hajó tengelyét vették zsinórmértékűl, minek következtében a szentély és a hajó tengelye nem vágnak össze. A szentélyt már 1369-ben befejezték, valamint a déli oldalához épített Miklós-kápolnát is, mely elrendezésre nézve hasonlít a slupi servita templomhoz; rendkivűl nemes arányú részleteit jó ízlés és egyszerűség jellemzik. A neuhausi minorita kolostor egyes épületein ma is könnyű fölismerni, hogy a rendelkezésre álló költségekhez mérten mikor és miként fogtak az egyikhez és a másikhoz, s hogy a minoriták nem sokat törődtek a művészeti egyöntetűséggel.

Épen ilyen a krumaui minorita kolostor is, mely Rosenberg urainak bőkezűségéből keletkezett és melybe 1357-ben költöztek be a szerzetesek. Szomszédszágában ugyanezen család tagjai 1361-ben a klarissza apáczák számára alapítottak kolostort, a mely csak 1383-ban fejeztetett be. A minoriták kolostora az 1358-ban történt fölszenteléskor valószínűleg java részben már kész volt, minthogy 1361-ben itt tartották a tartományi káptalan-gyűlést, a melylyel kapcsolatban volt a klarisszák ide hozatala. A templom most kéthajós; a fő hajónak folytatása a megnyújtott szentély, melynek a fő oltár mögött szép hálós boltozata van; a szentélyt a hajótól elválasztó csúcsíves diadalívet most barokk ízlésű stucco díszítmény borítja. A fő hajó most dongaboltozatú, de azért bebizonyítható, hogy egykor öt szakaszból állott; a fő hajó déli oldalához csínos csillagos boltozatú mellékhajó csatlakozik, mely eredetileg a keresztfolyosó felé nyitott lehetett. Ehhez a keresztfolyosóhoz ugyanis a templom mellett négy oszlopon nyugvó kettős csarnokot építettek, a melyet utóbb az oszlopok között emelt fallal hoszszában két részre osztván, az egyik részt a templomhoz csatolták. A keresztfolyosó négyszögletes; három osztályú ablakait halhólyaghoz hasonló idomok díszítik; keleti szárnyából Szent Farkas tiszteletére szentelt kápolna szökellik ki; keresztboltozatának záróköve öt szirmú rózsa, mely az alapító Rosenberg család emlékezetét őrzi. A szentélyzáradék csúcsos ívű ablakai egészen egyszerűek. A keresztfolyosó támasztó pilléreinek zöme téglából van rakva, a talpa, párkánya és fedőlapja azonban faragott kő. A keresztfolyosó és a Farkas-kápolna határozottan késő csúcsíves jellegű; a kápolnát 1491 szeptember 8-ikán szentelték föl, tehát a fölszentelés ideje az egymással benső kapcsolatban levő mindkét építményt a XV. század végéről való műnek vallja; mindazáltal sem az egyiken, sem a másikon nincs nyoma annak a szertelenkedésnek, mely e század végén divatozott. A keresztfolyosót Venczel guardián, más néven Walda Juleus idejében fejezték be, a ki 30 évig állt a kolostor élén és 1509-ben halt meg. A krumaui minorita kolostor az egeri és a neuhausi kolostor mellett legérdekesebb példaképe a csehországi minorita társházaknak.

A krumaui kolostornál kisebbszerű a Theodorich fegyverkovács által 1330-ban Horaždiovitzban alapított minorita kolostor, mely 1814-ben megszűnt s aztán 1854-ben az iskola-testvéreknek adatott át. A templom egyes hajójának három, kiszökellő szentélyének egy szakasza és sokszögű záradéka van; a hajónak az éjszaki oldalán nincsenek ablakai; a déli oldal csúcsos ívű ablakai egyszerűek; tornya nem önálló építmény, hanem csak a tetőre illesztett alkotmány. A templomtól éjszakra fekvő kis keresztfolyosó négyszögű, mindegyik szárnyának az udvarra néző, csúcsos ívű három-három abalaka van, melyeknek eredeti alakja még meglehetős biztossággal fölismerhető.

Miként a minoriták kolostorai, úgy a kórházak is mindjárt a város falai mellett, néha azokon kivűl épültek. E kórházak száma a XIV. század folyamán rendkivűl megszaporodott, mivel az ország gazdagjai mintegy versenyezve gondoskodtak a szegényebb lakosságról. A betegeknek szolgáló helyiségek bizonyára valamely elfogadott terv szerint épültek, de sehol sem maradtak fönn oly ép állapotban, hogy többnek összehasonlítása seglyével a rendszer megállapíthatnók; a kórházaknak többnyire volt házi kápolnájuk is. Aránylag jó karban van a brüxi kórháznak a Szent-Lélek tiszteletére emelt kápolnája, mely már 1351-ben állott. Szentélye a nyolczszög öt oldalával záródik; úgy a szentély keresztboltozatának, mint a záradéknak faragott záróköve van; az utóbbi a zászlós keresztet tartó bárányt ábrázolja, az előbbit paizs díszíti, melybe ↓ jegy van vésve. A bordák szabatos kimunkáltságú levelekkel, állatokkal és emberi fejekkel díszített szép, de megrongált gyámokon nyugszanak. A hajónak és a szentélynek két osztályú ablakait három és négy karajú geometriai idomok díszítik; a hajó déli falában egy csúcsos ívű kapu nyílik. A szentélynek két fokozatú támasztó pillére koczkakőből épültek és elég magas lábuk van.

A prágai lőportorony. Weber Antaltól

Nem csupán a király és az érsek, hanem a nemesség is szükségesnek tartották, hogy a mind nagyszerűbbekké és pomásabbakká alakúlt várak falain belűl legyen az isteni tiszteletre szolgáló külön helyiség, vagyis várkápolna. Karlstein vár mutatja, hogy IV. Károly mily kiváló gondot fordított a várkápolnák díszére, a melyek különben csekély terjedelműek és mint a falusi templomok, ezek is egyhajójúak, s kevéssé kiszökellő és sokszöggel záródó szentélyűek.

Ama városi templomokon kivűl, a melyeket figyelemre méltó elrendezésüknél vagy építésük sajátos módjánál fogva részletesebben jellemeztünk, e korszakban számos olyan templomot fejeztek be, a melynek építését még az előbbi korszakban kezdték, sokat pedig alapjából újonnan építettek. A chrudimi és hohenmauthi esperesi templomok részben IV. Károly uralkodásának idejéből valók s nagy kiterjedésükkel vonják magukra figyelmünket. Hasonlóképen szokatlanúl tágas a pilseni főesperesi csarnok-templom. A pilgrami templom is a tágasabbak közé tartozik. Pøelouè és Patzau városok templomait ellenben a szépen faragott részletek teszik érdekesekké. Barau város temploma, melyet a Rosenberg család több ízben gazdagon megajándékozott, e korszakban kéthajós volt; úgy látszik, hogy egy más terv szerint a patzaui templom is kéthajósnak épűlt. Igen helyes elrendezésű egyhajós templommal dicsekszik Skutsch város; szentélyében a gyámokat csínosan faragott angyalok, ifjú és férfi fejek élénkítik, a nyugati homlokzat előtt emelkedő tornyot pedig ritkán előforduló szobortöredékek díszítik. Kardasch-Øeèitz tekintélyes templomának is vannak a csúcsíves építés virágzási idejéből való részletei.

A XIV. században az egyes plebániai kerületek lakosságának szaporodtával gyakran megtörtént, hogy a román művészetű templomhoz csúcsíves szentélyt építettek. Erre példa a planiani, a kondraci és az ország számos más plebánia-temploma.

A falusi templomok és kápolnák egyszerűségét jellemzi a neuerni templom, melynek nyugati oldalához csatolt és a négyszögből nyolczszögbe átmenő tornya a tausi régebbi temető-kápolna elrendezéséhez hasonlít. Igen egyszerű két templomocska van Kienbergben; mind a kettőt 1361-ben szentelték föl, és pedig az egyiket Szent Ulrik, a másikat Szent Prokop tiszteletére; a XVII. Században mind a kettőt átalakították. Az előbbinek sajátosan tagolt pillére, reczés és kristályos díszű ajtófelei vannak, szentélyében a gerinczek lábát geometriai idomok díszítik; az utóbbinak nincsenek támasztó pillérei, szentélye sokszögű záradékának csúcsos ívű, kicsiny ablakai még épek.

Az idők viszontagságai, a vallási háborúk, a későbbi századok megváltozott ízlése az 1384-ben följegyzett falusi templomok és kápolnák rendkivűl nagy számát tetemesen leapasztották; mindazáltal még elég szép számmal állanak fenn ma is; művészeti szempontból azonban sem nem kiválók, sem nem jellemzetesek. Kézművesi kimunkáltság, nagy egyszerűség, a fölöslegesnek teljes hiánya jellemzik ez építményeket.

Csúcsíves művészetű díszítmény a prágai lőportornyon. Mocker Józseftől

IV. Károly hosszú ideig uralkodott; Csehországot ez idő alatt sulyosabb csapások nem érték, a szellemi és az anyagi gyarapodás állandó volt, mégis aránylag nem sok nagyobb építményt fejeztek be ez uralkodó életében. Vallási alapítványokból és végrendeletekből bőséges, vagy legalább átlagosan elég pénz és anyag állott rendelkezésre, mindazáltal nem annyira az építmény sietős befejezésére, hanem inkább arra törekedtek, hogy az mennél szilárdabb legyen. Ez okból a nagy épületek befejezése, sőt akárhányon valamely főbb résznek elkészűlte után a munka szünetelése IV. Venczel uralkodása idejére esett; egyébként pedig az építkezés az előbb fejtegetett részletek tekintetében az évtizedes gyakorlat által megállapított határok közt mozgott. Így az említett uralkodó alatt boltozták be és szentelték föl a székesegyház szentélyét; továbbá több évi szünetelés után akkor tették le az alapkövet a székesegyház tovább építéséhez; így még a XV. század elején is építették a Moldava nagy hídját, melynek költésgeihez a polgárok is járúltak adakozásaikkal; így lassan haladt Karlshof, a karmelita kolostor és egyéb prágai templomok építése, mely utóbbiak közűl akárhányat csupán kibővítettek vagy javítottak.

Az ország más vidékein is hasonlók voltak az építkezés körűlményei; mert példáúl a kolini templom szentélye, a wittingaui kolostor-templom boltozata, a skalitzi cistercita kolostor nem volt befejezve IV. Károly halálakor. Mindezen építményeken a megszakított munkát gyakran ugyanaz az építőmester folytatta ismét; természetes tehát, hogy a későbbi időben is megtartotta uralmát az ország építészetének korábbi iránya, a melyet Parler Péter honosított meg és fejlesztett ki.

Sőt egy újabb, pompás építményen, mely nagyszerűségre nézve vetekedett a prágai székesegyházzal, IV. Venczel idejében is volt alkalma ez iránynak érvényesűlni és hatása körét bővíteni. Ez építmény az akkor rendkivűl gazdag és virágzó Kuttenberg hegyi város Borbála-temploma volt. A telket hozzá a prágai érseki káptalan 1388-ban, július 27-ikén ajándékozta az Oltári-szentségről nevezett kuttenbergi testvéreknek. E testület gazdag tagjai is követték ama kor uralkodó vallásos szellemét, melynek hatása alatt más városok, így példáúl Ulm polgárai, a székesegyházakkal vetekedő hatalmas templomokat emeltek.

A mester, kit az építkező gazdag polgárok az emlékszerű építmény megalkotásával megbíztak, a Borbála-templom szentélyét a székesegyházak mintájára körfolyosóval és kápolnák koszorújával látta el, a mit talán a szemük láttára épűlt kolini templom hatása alatt amguk a megbízók kivántak; valószínű, hogy a mester azonkivűl már kezdetben ötös hosszanti hajót és tetemesen kiszökellő kereszthajót is tervezett. Nem maradtak fönn okíratok, a melyekből kétségtelen bizonysággal kitűnnék, hogy Parler Péterre bízták az építés vezetését; mindazáltal a templomnak számos és szembeszökő sajátosságai szinte bizonyossá teszik, hogy neki része volt benne. A szentély elrendezésére nézve hasonlít Karlshof kolostor-templom és a kolini templom szentélyéhez; a sokszögű záradék egyik pillére a fő hajó középső tengelyén áll; a koszorúkápolnák pedig a tizenhatszög felének egy-egy oldalát foglalják el; e szerint tehát a templom tengelyén álló pillértől jobbra is, balra is négy-négy kápolna sorakozik. Az utóbbiakat, mint a kolini templom kápolnáit, háromszögű hatalmas falpillérek választják el egymástól, a pillérek egyik oldalukkal kifelé szolgálnak. A kuttenbergi és kolini templomok annyiban térnek el egymástól, hogy az utóbbi szentélyének záradéka a hétszög négy oldalából van alakítva, s nem nyolcz, hanem csak öt koszorúkápolnája a tízszög felének egy-egy oldalát foglalja el. A szóban levő két templom ablakainak tagoltsága s geometriai dísze, továbbá pillérei annyira hasonlók, mintha csak egy minta szerint készűltek volna. A gádorfalak egész magasságát elfoglaló hatalmas ablaknyílások alatt áttört oszlopos karzat élénkíti a templom belsejét. Ez, nemkülönben a támasztó pillérek és ívek a prágai székesegyházéihoz hasonlítanak, a melyen annak második építőmestere egy nagy templomról alkotott fönséges eszméjét vélte megvalósíthatni. Azonban csakis a szentélyt, meg a koszorókápolnák elrendezését és valószinűleg részben azoknak fölépítését tekinthetjük Parler Péter művének. Egyébként a huszita háborúkig mindig ragaszkodtak a mester tervéhez. Az építés ugyanis lassan folyt, a mit bizonyít az is, hogy az említett időben a szentélynek fő boltozata még nem volt készen. A háborús mozgalmak következtében végleg megakadt építést utóbb II. Vladislav király uralkodása alatt folytatták, s ekként a kuttenbergi Borbála-templomon a csehországi csúcsíves építészetnek két iránya jutott érvényre.

Parler Péter, a nagy eszű mester, alkotó tevékenységének tetőpontján állott, mikor a szóban levő templom építésével megbízták. E pompás építmény volt utolsó műve, a melyen megmutatta, hogy a kolini templom szentélyének építése óta mennyit haladt, fölfogása mennyire érett s mennyivel szabatosabbá lett. Műveinek összessége határozott művészi egyéniséget tűntet föl. Mint építőmester Kölnben és Gmündben nyert kiképeztetése folytán kiváló szeretettel foglalkozott a szentélyt övező folyosó és a koszorúkápolnák elrendezésével; ezzel karöltve járt egy másik jellemző sajátossága, t. i. az, hogy a záradék egyik pillérét következetesen szerette a fő hajó középső tengelyére állítani. Meglehet, hogy ez utóbbi sajátosság württembergi minták hatása alatt fejlődött ki. A fölépítés karcsúsága, a merész szerkezet, a pillérek és a bordák erős tagoltsága, nagy ablakok által bőséges világosságra való törekvés és oszlopos karzatok jellemzik valamennyi művét. A támasztó pillérek és ívek nagy számával és gazdag alakításával élénkséget s változatosságot kölcsönzött a templomok külsejének, a melyen a karcsú tornyocskák, a magas fő párkány, az e fölött emelkedő karzat, végűl a halhólyaghoz hasonló geometriai idomok a késő csúcsíves építés hírnökei. A prágai székesegyház és a Teyn-templom kapunyílásán alkalmazott félkörű ívvel gazdagította a formáknak akkor uralkodó rendszerét; a félkörű ívet ez időben sehol egyebütt nem alkalmazták ily határozottsággal és nem hozták ily ügyesen jó izlésű összhangba a többi formával. A fő kaput szerette szobrászati művekkel gazdagon díszíteni, az oldalkapukat és ajtókat pálcza-tagokkal és hornyokkal élénkíté. Ő benne a szobrász gyakran az építész fölé kerekedett, a mennyiben műveinek fölépítésén és fölszerelésén szívesen adott helyet a gazdagabb szobrászati dísznek, s ekként az építészet és a szobrászat fejlődését egyaránt előmozdítá. Az kétségtelen, hogy művészetének iránya halála után sem szűnt meg; mindazáltal lehetetlen teljes biztossággal megállapítani, hogy mely művészek és mily mértékben állottak az ő művészeti eszméinek hatása alatt; sőt azt sem állapíthatjuk meg, hogy fia, János, mennyiben járt atyja nyomdokain, és a prágai székesegyház építésének folytatásánál mennyiben követett új irányt.

A XIV. század végén és a XV. század elején Csehországban és Németország egyik s másik építményénél föltűnt építészek, így a prachatitzi mesterek, prágai Jeny és Jane Pehem Bécsben, Venczel mester Regensburgban, továbbá a prágai „Junkerek” kétségtelenűl a svábországi nagy építész iskolájából kerültek ki, s egymás után a külföldre vándoroltak, mikor Csehországban lassanként más irány kerekedett fölűl és mikor a régebben oly élénk építkezés az összes érdeklődést lekötő vallási és nemzetiségi viszályok következtében mindinkább gyérűlt.

A német csúcsíves építészet talaján nagygyá fejlődött és általános tekintélynek örvendő irány mellett IV. Venczel idejében a hazai mesterek tevékenységéből egy második irány is keletkezett, a melynek kifejlődésére a Parler-féle iskola szintén gyakorolt hatást. Ezen irány követői az ország kisebb építkezéseit vezették, s jobbára az ország fővárosából hivattak meg, hol a IV. Károly idejebeli rendkivűl élénk építkezés nagyban elősegítette a kivánalmakat kielégítő hazai erők kiképzését.

Az utóbbi irányban legterjedelmesebb és legnagyobb művei déli Csehországban maradtak fönn. Tanulmányozásukat leghelyesebb, ha a Szent Egyed tiszteletére szentelt mühlhauseni (Milevsko) templommal kezdjük meg. Tudva levő, hogy a mühlhauseni György által 1184-ben alapított premontrei kolostor és templom Csehország legkiválóbb román építményei közé tartoznak. Az Egyed-templom szentélye sokszöggel záródik és csillagos boltozatú három szakaszból áll; a szentélynek és az eredetileg kettős hajó déli falának ablakai három osztályúak és három, meg négy karajú díszük van. A szentély boltozatának bordái karcsú törzsű s egyszerű fejű fali oszlopokból nyúlnak föl és szintén egyszerű, kerek zárókövek kötik őket össze. A hajó boltozatának bordái ellenben faragott gyámokon nyugodtak. A boltozat utóbb beomlott, a gyámok azonban mind a két falon helyükön maradtak. A szentély éjszaki oldalához csatlakozó két szakaszos, egyenes záradékú sekrestye boltozatának bordái szintén gyámokon állottak. Magas, majdnem a födélig érő, és két fokozatú támasztó pillérek jelölik a szentélyen és a hajó déi oldalán a boltozat szakaszait. A déli oldal csúcsíves kapuja egyszerű, a sekrestye ajtajának bélletét pálczák és hornyok tagolják. A szentély, noha nincs szobrászati dísze, karcsúságánál és csínos boltozatánál fogva igen jó hatású. Érdekességét még fokozza az a körűlmény, hogy az 1407-ben kötött és a krumaui herczeg Schwarzenberg-féle levéltárban másolatban fönmaradt szerződés szerint János építőmester, Stanìk mester unokaöcscse, kötelezte magát, hogy a krumaui plebánia-templom szentélyét a mühlhauseni mintájára boltozza be. A mühlhauseni emlékeknek a krumaui szentélylyel való összehasonlításából kiderűl, hogy a szerződés csakis az Egyed-templomot érthette. Valószínű, hogy e templom szentélyét nem sokkal előbb fejezték be és annyira megtetszett, hogy mintáúl szolgált. Meglehet, hogy vagy Stanìk mester, vagy ennek unokaöcscse, János, fejezte be a szentélyt.

Csúcsíves művészetű díszítmény a prágai lőportornyon. Mocker Józseftől

A mühlhauseni templom és annak krumaui utánzata is elég jó állapotban maradt fönn. Krumau városnak plebánia-temploma, melyet rosenbergi Péter építtetett, a XV. század elején már nagyon szűk volt; tehát elhatározták, hogy a hivek megszaporodott számához mérten kibővítik, a mi 1407-ben már annyira előrehaladt, hogy János mesterre bízták a beboltozását. A nyolczszög öt oldalából alakított szentély boltozata, mint Mühlhausenben is, karcsú törzsű és egyszerű fejű fali oszlopokon nyugszik; a két templom szentélyének sokszöge teljesen összevágó; egyebekben a krumaui szentély boltozata gazdagabb a mühlhauseni szentély boltozatánál. Három hajója egyenlő magas (csarnok-templom) és az oldalhajókat a középhajótól négy-négy pillér választja el; a déli hosszanti fal magas ablakainak három, négy és ötkarajú geometriai idomai jobb állapotban vannak, mint az éjszaki ablakok hasonló díszítményei. Két pár pillérnek a törzse nyolczszögű, a másik két párnak törzsét pedig négy-négy féloszloptörzs tagolja. A Parler-féle iskolának, bár egy s más tekintetben fogyatékos, de azért előkelő izléssel tagolt pillérei itt nem éreztetik hatásukat, azonban a hajók magas és széles ablakai bőséges világosságra való törekvésükkel közelednek a sváb mester irányához; a tisztúltabb művészi érzék még nem mutatkozik az építmény egyes részeinek szerves és a mellett szép kapcsoaltán. A hajók pilléreiből kiszökellő gyámok azt bizonyítják, hogy a mester szobrászati díszre is gondolt. Szépen tagolt ajtó díszíti a templom nyugati végében emelt zene-karzatra vezető lépcsőt; a karzat káváját négykarajú idomok élénkítik. Az oldalhajók keresztboltozata egészen egyszerű; a középhajó hálós boltozatának elrendezése is az egyszerű keresztboltozatból indúlt ki, amennyiben mindegyik szakasz egymás mellé helyezett két-két keresztboltból áll, s bordáik részint párvonalosak, részint pedig egymást metszők. Az éjszaki kapu bélletén három horony és három pálczatag váltakoznak, gerendáját pedig durván faragott két fej díszíti. A kapu elé épített előcsarnoknak levelekkel szegett csúcsos íve, a nagyon megrongált tornyocskák, melyek ezt jobbról s balról közre fogják, az üres közök betöltésére szolgáló paiszok elrendezéseés egyéb díszítményes járulékok a Parler izlésére mutatnak, a ki nagy kedvet talált az építmény külsejének faragványokkal való élénkítésében. Az említett paizsok közt van olyan is, mely öt szirmú rózsát ábrázol és a templom építése körűl nagy érdemeket szerzett Rosenbergi nemzetségre vonatkozik. A torony alsó része régibb építménynek a maradványa. A szentély éjszaki oldalához csatlakozó sekrestye szép hálós boltozatánál fogva hasonlít a mühlhauseni sekrestyéhez és szintén János mester műve. A magas támasztó pillérek szintén Mühlhausen utánzatai; fokozattaik, a mennyiben egyszerű lapokkal födvék, aránylag kevéssé kiszökellők. Kétséges, vajjon a templom boltozatát a mester a szerződésben kikötött egy év alatt befejezte-e. Ugyanis egykor a sekrestyében egy táblát találtak, s azon azt a fölírást, hogy a krumaui születésű Mátyás püspök 1439-ben a Vitus-templomot fölszentelte. Mégis valószínű, hogy a boltozatot már a huszita háborúk előtt befejezték; azonban a kitört zavarok következtében a berendezés lassabban haladt és ez volt oka annak, hogy a templomot csak a béke helyreálltával szentelték föl. A berendezés tárgyai közűl a csínos építésű szentségházacska maradt fönn.

A Vladislav-féle terem Prágában. Bernt Rudolftól

A mühlhauseni Egyed-templom és a krumaui Vitus-templom nyújtanak legrészletesebb tájékozást a szláv eredetű mesterek által művelt irányról, a mely fölépítés tekintetében az országban általános divott mintákat követte, a boltozatot támasztó szerkezeti elemeket kevéssé tagolta, s azoknak a rajtuk nyugvó bordákkal való szerves kapcsolatát nem mindig volt képes megvalósítani; végűl a prágai székesegyház építőmesterének iskoláját utánozva, kedvét lelte a nagy ablakokban és a faragványokban. Az említett két építmény boltozata szintén iskolát alapított, mert a krumaui sekrestye szép hálós boltozata egy némely lényegtelen változtatással ismétlődik Steinban és Poletitzban. Emiatt a gyámokat avatott kézzel faragott férfi és női fejek, nemkülönben állati torzalakok élénkítik; a nyolczszög három oldalából alakított szentély zárókövét Rosenberg urainak öt szírmú rózsája díszíti. Meglehet, hogy e család bízta a poletitzi sekrestye építését valamely olyan mesterre, a ki Krumauban kellőleg megállta a helyét. A mühlhauseni Egyed-templom szentélyének boltozata volt mintaképe a blatnai szentély boltozatának, s így nem tagadható, hogy ez építmények között olyan kapcsolat van, mintha csak egy és ugyanazon iskolából kikerűlt művek volnának. Sajnálatos, hogy Køiž építőmesternek egyetlen biztos műve sem maradt fönn. E mester volt a szerződésben kijelölve, hogy János mester halála esetén a krumaui templomot befejezze; továbbá bizonyos, hogy e mester prágai egyházi méltóságok szolgálatában állott, s valószínű, hogy azonos ama Crux mesterrel, a ki IV. Venczel számára Kundratitz kastélyt építé. Ha valamelyik művét ismernők, annak segélyével talán sikerűlne a déli Csehországban kifejlődött hazai irány nyomait az ország más helyein is fölkutatni. Igen valószínű, hogy Køiž mester művészi fölfogása közel jár Stanìk és János mesterek fölfogásához; a kiváló állás pedig, melyet elfoglalt, azt bizonyítja, hogy irányát a döntő papi és udvari körök a XV. század elején sokra becsűlték.

A hazai erők által gyakorolt épító módnak egy másik elágazása Prágában még Parler Péter életében keletkezett. Legkivlóbb volt a Lutka testvérek által alapított család, a melynek számos tagja űzte az építés mesterségét; közűlök Lutka Péter a XIV. század vége felé Prágában és a vidéken számos építkezés vezetésével bízatott meg. 1389-ben a János-rendiek comthurja a prágai híd mellett egy torony építését, 1391-ben pedig Smil, Reichenburg ura, a skutschi kórház templomának helyreállítását bízta rá. Emez ma is jó állapotban van. Egyhajós templom; szentélye egy szakaszból áll, a nyolczszög öt oldalával záródik és két osztályú öt abalakav an, a melyeket épen úgy, mint a hajó déli dalának ablakait, három és négy karajú geometriai idomok díszítenek. A boltozat bordái egyszerű gyámokon nyugosznak és egyszerű zárókövekben találkoznak. Az evangelium oldalán a falba vájt és szentségházacskáúl szolgáló fölkét fölúűl csúcsos ív díszíti. A déli oldalon nyíló, csúcsos ívű, aránylag alacsony kapu bélletét három pálcza és négy horony tagolja. Egészében véve csekély terjedelmű, s elrendezésre és fölszerelésre nézve a legegyszerűbb templomok sorába tartozik. A skutschi kórház templomához hasonló elrendezésű és az építészet ugyanazon korszakába tartozik a koèii templom; szentélyében a szentségházacskáúl szolgáló fülkét úgy nevezett szamárhát-alakú csúcsos ív díszíti és két oldalán keresztvirágban végződő s durva alakítású levelekkel szegett egy-egy tornyocska emelkedik. A nyugati oldalán levő, csúcsos ívű bejáraton 397. évszám van. Későbbi időből valók: a boltozatos szentély fölőtti fa alkotmány, a hajónak fa mennyezete és a bálványos szerkezetű nyugati torony, melyhez egy födött híd vezet. Ennélfogva e templomot nem tekinthetjük a Luxemburgi ház uralkodása idejében keletkezett fa építménynek, a mint hibásan emlegetik ilyenűl a braunaui temető ismert templomát is. A templomnak kőből épűlt és eredetileg boltozott alsó része való a luxemburgi korszakból és elrendezésének a skutschi templom elrendezéséhez való hasonlósága arra a föltevésre jogosít, hogy szintén a prága-újvárosi Lutka Péter műve; azonban lehetséges az is, hogy a falusi kisebb templomok elrendezésének általánosan elterjedt mintáját követte. Valószínű, hogy ugyanazon mester építé a falfestményeinél fogva érdekes libischi templomot is, mely a koèii templom építése előtt csak néhány évvel fejeztetett be. Csekély terjedelmű egyes hajójának, valamint a koèii templomnak is, mostanság lapos fa mennyezete van; fölötte egyszerű szentélye elrendezésre nézve hasonlít ez utóbbi két templom szentélyéhez, bordáinak tagolságát és a gyámok alakját a nyers izlés eredetisége jellemzi. Érdekessé teszi a libischi templomot az is, hogy Lutka Péter, midőn más építésekre vállalkozott, szerződésileg kötelezte magát, hogy annak egyes részleteit hűen utánozza. Úgy látszik, hogy a mester egy ideig a királyt is szolgálta; egyébként pedig, a mennyire az okíratokból kiderűl, többnyire kisebb templomokat épített és így nem is volt alkalma a Parler Péteréhez hasonló, művészetileg tökéletes és határozott jellegű rendszert kifejleszteni. A XIV. század végén és a XV-dik elején Lutka Péter mellett Plik Miklós prágai kőfaragó és kőmíves mester épített legtöbbet; úgy az ország fővárosában, mint a vidéken leginkább világi építményekkel bízták meg; így példáúl Svojšíni Zmrzlik Péter megbízta Worlik kastély építésével, s bizonyos, hogy a mai kastélynak egynémely része még ettől a mestertől származik, de melyek azok a részek, nem lehet meghatározni.

Prágában a XIV. század végén fejezték be a kisded Bethlehem-templomot, mely a vallási viszályok kitörésekor csakhamar híressé vált; ugyanott az új-városban az Oltári-szentség kápolnája egészen szokatlan alakjával általános bámulatot keltett. Az Oltári-szentségről nevezett prágai egyesűlet 1382-ben építteté e kápolnát, melyet 1791-ben lebontottak. A fönmaradt ábrázolások szerint alaprajzának nyolczszögű csillag alakja volt, mindegyik oldalából kápolna szökellett ki, a melyek mindegyikének egyszerű fokozatú két-két támasztó pillére és külön födele volt, csúcsos ívű magas ablakait geometriai idomok, támasztó pilléreit tornyocskák díszítették. Ezt a szokásos elrendezéstől annyira elütő építményt már csak azért sem tarthatjuk valamely hazai mester művének, mert a Csehországban kifejlett két sajátos irány következetesen ragaszkodott az országszerte dívott elrendezéshez és az annak megfelelő fölépítéshez. A prágai templomok közűl IV. Venczel uralkodása alatt a Poøièon levő Castulus- és Péter-templom többféle átalakítást szenvedtek; az alsó új-városi Mihály-templom, mely a német evangelikus hitközségé, annyira átalakúlt, hogy aliglehet rajta a XV. század elejéről való néhány részletet fölismerni. Csekély terjedelmű hármas hajója és a nyugati homlokzatán emelkedő tornya a szokásos mintához alkalmazkodott. Ilyen volt az ó-városi Márton-templom is, mely még a XIV. században befejezetett, ez idő szerint azonban használaton kivűl van.

A IV. Venczel uralkodása alatt befejezett világi építmények között első hely illeti meg Žebrák, Toèník és Kundratitz kastélyokat. A maradványok után itélve Toèník kastély szobrászati és festészeti művekkel díszített, nagy terjedelmű építmény volt. A prágai ó-városi tanácshpznak az a része, mely az erkélykápolna után a legrégibb, az 1399-ik évi tűzvészt követő időben épűlt. Kolin és Kuttenberg városok annyit dicsért csúcsíves tanácsházaiból semmi sem maradt fönn; ellenben Leitmeritz tanácsházának van az építészet e korszakából való néhány részlete. Csehország világi építészetének egyik kiváló figyelmet érdemlő emléke a kaadeni tanácsház tornya, melynek épségben fönmaradt eredeti részei: földszínten az előcsarnok, négy hatalmas pilléren nyugvó boltozatával, az emeleten most levéltárúl szolgáló kis erkélykápolna, legfölűl pedig a pártázat; valószínű, hogy mai sisakfödele a réginek mintájára készűlt. E torony a XV. század első éveiben épűlt, mert IV. Venczel még csak 1401-ben adott engedélyt, hogy a kaadeni tanácsházban egy oltár állíttassék. A kaadeni torony alsó részét a folyosók ama sajátos rendszere jellemzi, a melyet az akkori városokban annyira kedveltek; e rendszer ismeretére nézve nagy fontosságúak a prágai ó-városi körfal keleti részén levő maradványok is. A prágai folyosók ugyanis az elrendezés tekintetében mintegy mintáúl szolgáltak, a melyhez a vidéki városok, így példáúl Saaz, hűen ragaszkodtak. Egynémely városban még vannak maradványai az e korszakban épített erődítményeknek, így Budweisban, a melynek falait és tornyait épen IV. Venczel uralkodása alatt részben helyreállították, részben pedig újonnan is építették.

A launi Miklós-templom. Weber Antaltól

A Luxemburgi házból való három első király uralkodásának korszaka rendkivűl fontosságú Csehország építészetének történetében. Sokféle hatás mutatható ki és határozott irányok különböztethetők meg ez időben. Az idegen hatás alatt keletkezett műveket az emlékszerűség jellemzi; a hazai mesterek művészeti fölfogása idegenek vezetése alatt fejlődik; műveik egyszerűek, sőt többnyire csupán a legszükségesebbre szorítkoznak. Az elrendezésnek elfogadott mintái jobbára változatlanúl megmaradtak. A székesegyházi nagyszerű elrendezés mellett, a mely szerint helylyel-közzel városi templomot is építettek, szokásban maradt a háromhajós bazilika, a szintén háromhajós csarnok-templom és az egyhajós falusi templom. E mintáktól eltérő alaprajzú építmények, mint példáúl Karlshof, Sadska, Wittingau, vagy az oltári-szentség kápolnája Prágában, bizonyosan az építkezőknek határozott kivánságához alkalmazkodtak. Általában az alaprajznak egyenletes kifejlesztése uralkodott; szabálytalanság csak elvétve s pusztán a koldúló szerzetek építkezésénél fordúl elő. A fölépítés mind szabadabbá, sőt helylyel-közzel merészszé vált; ezzel kapcsolatban egyre nagyobb magasságba iparkodtak emelni a boltozatot, mely a kisebb templomokon már a XV. század elején majd csillagos, majd hálós alakot öltött; nemkülönben magasba törekedett a mind karcsúbb alkatú támasztó pillér is. A székesegyházak támasztó szerkezete szintén gazdagabbá lett; a díszítményűl szolgáló szobrászati művek számranézve is tetemesen megszaporodtak és úgy forma, mint kimunkáltság tekintetében tökéletesedtek. A tornyocskák és a karzatok, különösen az emezeken sűrűbben előforduló halhólyag-alakú geometriai díszítmények, mind határozottabban elárúlták, hogy a késő csúcsíves építészet felé hajlanak, a mi különben a bordák és a pillérek karcsúbb tagoltságában is mutatkozott. A gazdagabb alakítású kapuk gyérebbek, általában még sokáig divatozott a korábbi egyszerű fölépítés. A gyámokat, a pillérfőket és a záróköveket eleinte többnyire szépen faragott és gazdag lomb díszíti; utóbb ez egészen elmaradt, a gyámokat és a pillérfőket csupaszon hagyták, legfölebb a záróköveket díszítették czímerrel. Az ablakok magasságban és szélességben megnagyobbodtak és vastagabb szárak fő, vékonyabb szárak mellék osztályokra osztották; a nagyobb templomok fő homlokzatán a kapu fölött megmaradt továbbra is a több osztályú ablak; a kisebb templomok ablakainak rendszerint két osztálya volt. A torony élénkebbé ált az által, hogy a koszorúpárkány vagy a legfelső karzat négy sarkára apró tornyokat emeltek; általában az épületek külsején festői hatásra törekedtek, a mit a közönségesebb falusi templomokon nem értek el, de annál nagyszerűbben valósították meg a várak és a városok világi építményeinek helyes érzékkel tagolt külsején. Különösen az erkélyek fokozták a világi épületek vonzó élénkségét; a teremszerű tágas belső helyiségek előállításában háladatos és érdekes föladatra talált a boltozat építésében való járatosság.

A művészi fölfogás, a művészet iránti érzék mind nagyobb tért foglalt és élénkebb lendűletet nyert, s karöltve járt vele az építésbeli mesterség fejlődése is. Csak a legkiválóbb épületeket emelték tisztán koczkakövekből, a mi tetemes költséggek járt; rendszerint koczka- és daraboskőből vegyesen építettek; az ékítményeket és az épületnek nagyobb ellenállásra számított alkotó részeit faragott kőből rakták. A tégla idővel mind jobban elterjedt. Mióta Königgrätzban és Nimbnurgban téglából oly nagy épületeket, sőt terjedelmesebb boltozatokat is építettek, azóta sűrűbben alkalmazták templomok építésénél is; mindazáltal a tégla sem volt képes az országnak majdnem minden vidékén olcsón és könnyen megszerezhető terméskövet kiszorítani. Nimburg város tisztán téglából épített erődítményeinek érdekes maradványai a legszembetűnőbb példáját szolgáltatják annak, hogy a tégla mily nagy fontosságú szerepet vitt a világi építkezésben. Kiderűl ez abból is, hogy a prágai ó-városra nézve már a XIV. században a városi hatóság állapította meg a tégla különböző fajainak az árát, és hogy a XV. század elején Prága összes városrészei ily értelmű újabb rendeletet bocsátottak ki; mert a tégla a polgárok építkezéseire nézve rendkivűli fontosságot nyert, a mennyiben a házak födeléhez addig használt fa zsindelyt mind inkább kiszorította a cserép, sőt a palával is győztesen versenyzett. Az épületek födeléhez más anyagot csak ritka kivételképen használtak; így IV. Károly, hogy az egész világból Prágában összesereglett fejedelmek és főurak előtt mennél jobban feltűntesse Csehország gazdagságát és fontosságát, a prágai királyi vár keleti és nyugati két fő tornyát 1370-ben aranyozott ólomból készűlt födéllel látta el. A falusi világi építmények még ez időben is jobbára fából épűltek és rendszerint szalmafödelűek voltak; a kisebb falusi templomokat ugyanekkor már mind ritkábban építették fából. Csehország városaiban a XIV. századtól kezdve általánossá vált az útczák kövezése; az, valamint a hídak föntartására fordított gondviselés szintén előmozdította az építő tevékenységet.

A vallási viszályok végzetes fordúlatot jelentenek Csehország művészetében, mely életrevalóságának még IV. Venczel uralkodása alatt is számos jelét adta; a huszita vihar könyörtelenűl letarolta az országvirágzó culturáját és fagyos lehellete megdermeszté művészeti életét. E viszontagságos állapotok sulyos csapásait még fokozta az, hogy egyúttal elpusztúlt a korábbi időkben keletkezett művészi alkotások legnagyobb része, a melyeknek nagyszerűsége és rendkivűli sokasága a művészeti dolgokban bizonyára nem elfodúltan és egyoldalúan itélő Aeneas Silviust a következő lelkes szavakra ragadta: „Európának egy országa sem bírt – úgy vélem – a mi időnkben oly sok, oly pompás és díszes templommal, mint a mennyivel Csehország büszkélkedett; a magasra emelkedő templomok csudálatosan hosszúak, szélesek és kővel boltozottak voltak; az oltárok telidesteli voltak arany és ezüst ereklyetartókkal; az egyházi ruhákat gyöngyök ékesítették; az egyházi eszközök rendkivűl drágák voltak; magas és széles ablakok csillámló és csudálatos művű üvegjein át özönlött be a világosság.” A huszita vakbuzgódás az isteni tiszteletnél és a templomok fölszerelésénél kifejlett pompának épen nem volt barátja, sőt gyakran határozott ellenségűl lépett föl; önként érthető tehát, hogy nagy pusztítást vitt véghez az egyházi művészet azon emlékeinek gazdag sorában, a melyek leghűbben és legszebben örökíték meg a korábbi századok művészeti törekvéseit. A pusztítás dühe nem csillapodott sem a kolostorok ajtajánál, sem azon városok kapuinál, a melyek tartózkodtak a mozgalomban való részvételtől; egyaránt sújtá az egyházi építményeket, a polgárok házait és a büszke várakat, s ekként a csúcsíves építésnek is számos emléke dűlt romba. A cisterciták által Königsaalban, Nepomukban, Skalitzban Goldenkronban, Hradištìben és Sedlecben épített s művészeti tekintetben rendkivűl nagy fontosságú kolostorok vagy egészen, vagy részben elpusztúltak; a benczések, a premontreiek, a koldúló barátok és egyéb szerzetek kolostorainak legtöbbjét ugyanez a sors érte. Midőn a polgárok vagyona a lángok martalékává lett, ugyanakkor számos városi templom is vagy teljesen leégett, vagy sulyosan megrongálódott. Rövid néhány év alatt semmivé lett mindaz, a mit a korábbi századok művészeti érzéke és szorgalma alkotott. Sivár romok, füstös falak, elhagyott lakások bedűlt boltozatai jelölték a helyeket, a hol a szem még nem sokkal előbb a művészet remek alkotásaiban gyönyörködhetett. Hogy a művészeti emlékek ilyetén pusztítása, hogy a képzőművészetek iránt ily határozottan ellenséges indúlat mellett a művészeti érzéknek ki kellett halnia s a művészeti tevékenységnek lehetetlen volt fejlődnie, az annyira önként érthető, mint az, hogy a gaz nem teremhet szőlőt, vagy édes fügét. Mert nem tekintve a fegyverek zaját és a háború viszontagságait, melyek a művészeti életnek soha sem kedveznek, ez időtájt számos kérdés merűlt föl és foglalta el az általános érdeklődést, úgy, hogy az ország lakosságának nem igen lehetett gondja a művészetre. A huszita háborúk alapjában megrendíték Csehország művészeti életét. Több évtizedre volt szükség, míg nyugalmasabb és rendezettebb állapotok bekövetkeztével a művészeti törekvések is föl kezdtek éledni és lassanként annyi erőt gyűjtöttek, hogy a II. Vladislav uralkodása alatt kinálkozó háládatosabb és nagyobb föladatokat is képesek voltak teljesíteni. A közbe eső idő, a korábbi körűlményekkel összehasonlítva, természetesen a művészet nagy hanyatlásának korszaka volt; mindazáltal ekkor sem uralkodott teljes tétlenség, a mennyiben kétségtelen, hogy az országban élő mestereknek, mihelyt nem voltak kényszerűlve, hogy a napirenden levő ügyek érdekében személyesen küzdjenek, azonnal jó keresetet nyújtó foglalkozás kinálkozott a leégett városok, templomok, valamint a földúlt várak megújítása és a szükséges berendezési tárgyak előállításánál. De bizonyos az is, hogy az olyan föladatoknál, melyek főleg a mellőzhetetlenűl szükségeset tartották szem előtt, a megrongálódott épületek helyreállításánál tulajdonképeni művészeti törekvés megvalósítására nem igen kinálkozott tér és alkalom. Azonban mihelyt megkezdődött az újjáépítés és a szükséges berendezési tárgyak előállítása, a mesterek és munkások, kik ezzel megbizattak, kénytelenek voltak a jobb időkben szerzett járatosság maradványait értékesíteni, mert bizony a zavarok nem érleltek sem újabb művészi nemzedéket, sem újabb művészeti fölfogást. E szerint tehát a művészeti tevékenység egy ideig a huszita mozgalom előtti gyakorlat álláspontját foglalta el, a melyben a Parler-féle irány utóhatása is mutatkozott; de a hazai mesterek hatása gyarapodott és erősebb lett. A XIV. században és a XV. század elején élt nemzedékeknek sokféle és valóban nagyszerű építményeken való közreműködés révén bőséges alkalom kinálkozott magukat a művészetben tökéletesíteni; a huszita háború utáni mesterek által tanított nemzedék helyzete azonban nem volt ily kedvező; azért csakhamar kicsinyes modorosságra adta magát, a mely azonban, bár nem mindenütt, némely figyelemre méltó részletben mégis szert tett bizonyos eredetiségre. Az újabb nemzedék tevékenysége tágasabb tért nyert, mikor II. Vladislav uralkodása alatt a művészetre nézve kedvező korszak kezdődött, a melyet azonban nem lelkesítettek oly nagy eszmék, mint a IV. Károly alatti korszakot.

Részlet a brüxi esperesi templom belsejéből. Weber Antaltól

Az építkezés általános körűlményei nagyjában ugyanazok voltak, mint a huszita háborúk előtt. Így példáúl Wodnian város polgárai plebániatemplomuk szentélyének építése tárgyában 1435-ben Jaklik mesterrel és fiával, Venczellel, a legapróbb részletekre kiterjedő s a föltételeket pontosan meghatározó szerződést kötöttek; így a kuttenbergi Borbála-templom építésének folytatását 1512. április 14-ikén kötött szerződéssel Rieth Benedekre bízták és az építésről épen oly pontos számadást vezettek, mint egykor a prágai székesegyház építéséről; hasonlóképen pontosan szabályozva volt a munkabér; érvényben volt az építésnek nyári és téli időszaka közti különbség; divatozott a borravaló és a fürdő-pénz. Az építészet körébe tartozó mesterségek czéhszerű szervezete Csehországban a XV. század folyamán nagyot haladt. A kőfaragók prágai ó-városi czéhe már 1489-ben „a fővárosból igazgatta a cseh királyságbeli valamennyi hasonló mesterség czéheit”; emezeken azonban csak a városi czéheket, így példúl a kuttenbergit, stb. értették; ezekkel egyidejűleg a nagyobb építkezéseknél önálló és független czéhek állottak fönn. Ilyen volt példáúl 1489-ben a Hradischinon a királyi épületek vezetésével megbízott Rieth Benedek mester igazgatása alatti czéh, mely az óvárosi czéhvel körűlbelűl olyan összeköttetésben volt, mint Roritzer, a regensburgi székesegyház építőmestere, a kőfaragók és a kőmívesek remekelése részletesen szabályozva volt. Azonban Csehország építőmesterei, noha egyes czéheik jól szervezett önállósággal birtak, érintkezésben állottak a németországi czéhekkel is. Így példáúl Rosenberg Péter 1497 augusztus 3-ikán jóváhagyta a Rosenberg család birtokainak területén annak a kőfaragó-czéhnek az alapítását, a mely a passaui fő műhelylyel legszorosabb kapcsolatban szerveztetett. Az Annabergben kitört viszályok eligazítása czéljából összegyűlt kőfaragók 1518 július 26-ikán kelt és Szakállas György szász herczeghez intézett beadványukban kijelentették, hogy „a cseh királyságbeli, a sziléziai és a meisseni czéhtársak nagy méltatlanságot szenvedtek” a magdeburgi műhely eljárása következtében. Úgy látszik, hogy az összegyűlt kőfaragók közt Rieth Benedek vitte az első szerepet; továbbá ott voltak: maulbronni Jörg mester Brüxből, Günther János Oberndorfból, Schremle Jörg mester Komotauból, végűl két kőfaragólegény és pedig wimpfeni Fülöp Launból és Márton Planból. A szóban forgó esetből kiderűl, hogy, midőn Csehországban a művészeti tevékenység a huszita háborúk után újra föllendűlt, ugyanakkor a németországi hatás ismét érvényre jutott. Már Rieth Benedek pallérja, János, 1516-ban a kuttenbergi Borbála-templom építéséhez a négy fő műhely egyikének székhelyén, Bécsben, szintén fogadott föl kőfaragó legényeket, a kiknek német neveik 1517-től fogva előfordúlnak a kuttenbergi számadásokban.

Minthogy a nagyobb, akkor már többnyire cseh lakosságú városokban a kőfaragók és a kőmívesek önálló czéhekkel birtak, a melyeknek tagjai, ha nem kizárólag is, de bizonyára nagyobb részben szláv eredetűek voltak, önként érthető, hogy észrevehetővé vált az építészetnek azon iránya, melyet ezek fejlesztettek. Jaklik mester és fia, Venczel, Wodnianban működtek; schweidnitzi Benedek 1474-ben a sobìslaui tornyot építé; Blažek mester és elődje, Hanuš mester, 1489-ben Kuttenbergben éltek; Venczel mesterre a prágai lőportorony építése bízatott, s utódja, prostìjovi Raysek Mátyás, Kuttenbergben, Gangban, Königgrätzben és más városokban is épített; Miklós mestert Pisekbe hívták meg, hogy az ott 1489-ben megkezdett torony építését tovább folytassa. Mindezen adatok azt bizonyítják, hogy a szláv irányú építés az ország több helyén fölűl kerekedett. Raysek Mátyás volt ez irány legkiválóbb képviselője, a ki a kuttenbergi Borbála-templom és az ó-városi lőportorony építését befejezte; mind a kettő oly nevezetes alkotás, mely Parler Péter nagy műveivel, a prágai székesegyházzal és a prágai Moldava-híd ó-városi tornyával sikeresen kiállta a versenyt.

II. Vladislav király 1476-ban Eger város tanácsához fordúlt, hogy engedje át neki Erhart városi építőmestert. Ez azt bizonyítja, hogy e király uralkodásának kezdetén a fölsorolt mesterek még alig voltak képesek minden művészeti követelmnynek eleget tenni. Ez a kérés nyilván csak azért történt, mivel a német építőmestert addigi művei alapján képesnek tartották a nagyobb föladatok teljesítésére és mivel az általa képviselt irányt helyesnek tartották; más felől abból, hogy Rieth Benedek német mesterre bízatott a királyi építkezéseknek, továbbá a székesegyház és több városi templom építésének vezetése, világosan kiderűl, hogy az építészetnek Németországban virágzó irányától teljességgel nem idegenkedtek. Rosenberg Ulrik 1444-ben azzal a kéréssel fordúlt Schaumburg grófnéhoz, hogy engedje át neki Andersen mestert, mivel – úgy mond – Krumauban nincsenek ilyen jeles mesterek; a prágai festő-czéh kihágások miatt büntetést szabott a Prágában dolgozó következő festőkre: meisseni Lőrinczre, zittaui Gáborra, laufi Jánosra és bécsi Ulrikra; Pfuger Konrád Bömisch-Aichában talált foglalkozást; Kunz mestert Graupenbe hívták megés reá bízták a templom építését. A fölsorolt adatok azt bizonyítják, hogy a német munkások mindig találtak foglalkozást Csehországban. És ezek nem valami alsó rendű szerepet vittek, hanem többnyire irányadó állást foglaltak el, így példáúl mikor Brüxben a nagy tűzvész után a városi templom újjáépítéséhez fogtak, annak tervét schweinfurti Jakab mester készíté el, a ki ez időtájt az annabergi templom építését vezette; a brüxi templom építésének élén maulbronni Jörg mester állott. Stieglitzer Albrecht görlitzi mester 1507-ben Königgrätzben, a görlitzi építő- és ácsmester pedig 1520-ban Bömisch-Leipában dolgozott. A német művészetnek e nagy hatása nem csupán az építészetre szorítkozott, hanem kiterjedt a művészet valamennyi ágára, a minek jellemző példája, hogy László király uralkodói pecsétjét nürnbergi ötvösök, névszerint Herdegen Seitz és Hölper Jeromos, Dürer Albrecht nagyatyja által készítteté; Henrik mester és Münster János mester freibergi festők 1465-ben kötelezték magukat, hogy a graupeni templom számára oltárképet festenek; Burchart György görlitzi festő 1495-ben oltárképet festett a liebenaui templom számára; Lőrincz rézöntőmester Baudissinban 1486-ban szerződést kötött, melynél fogva a graupeni nagy harang megöntésére kötelezte magát; ez időtájt Plauenből több festő telepedett let Kaadenbe. Ez adatok sorozatából önként következik, hogy a német művészeti fölfogás a csehországi késő csúcsíves építő művészetnek nem csekély részére gyakorolt döntő hatást.

Erkély Launban. Weber Antaltól

A hazai építészek művei közűl hatalmasan kitűnnek Raysek Mátyás építményei. Működése 1476-ban a prágai lőportorony építésével kezdődik, melynek alapkövét 1475-ben virágvasárnap utáni hétfőn tették le. Az ó-városi tanács a torony építését eredetileg Venczel nevű mesterre bízta, a kapu boltívének befejezte után pedig a szobrászati és ékítményes részletek előállítására prostìjovi Raysek Mátyást szegődtették, a ki addig a Teyn-iskola baccalaureusa volt, két év múlva egészen ő reá bízták az építés folytatását. A torony alsó része egészen a kapu boltozata fölött levő négykarajú díszítményig Venczel mester műve, a ki nyilván a Moldava hídjának ó-városi tornyát választotta mintáúl; a toronynak az említett négykarajú dísztől az alsó ablakokig terjedő része a két mester közös műve; a többit aztán Raysek Mátyás maga építé, a kiről dicsérettel említik, hogy virágokat és alakokat igen ügyesen rajzolt és faragott. A mester a torony további építésénél különösen ezt a képességét tűntette ki; az épület külsejét alakokkal, ormokkal, gyámokkal és szertelenűl mesterkélt, sőt néha esetlen lombdíszszel borítá. A Moldava fölötti híd ó-városi tornyának szabatos, erős és összhangzatos alkatával ellentétben e tornyot a bizonytalanság egy neme jellemzi, a mi abban nyilvánúl, hogy a művész az építmény nehézkes tömegével nem volt képes elbánni, s zavarában szertelen, szinte a játékszerűséggel határos mesterkéltségre tévedt, mintha így akart volna a helyzet urává lenni. Igaz, hogy e mesterkéltség egyik vonása volt az akkori építészeti fölfogásnak, s ennek révén vált ismertté, sőt keresetté Raysek Mátyás. Mert a kuttenbergiek, kik a Borbála-templomnak a huszita háborúk óta szünetelő tovább építéséhez 1483 augusztus 22-ikén tették le az alapkövet, midőn Hanušnak, a templom első építőmesterének valószínűleg 1488-ban vagy 1489-ben bekövetkezett halála után más építőmesterre volt szükségük, a prágai ó-városi kőfaragó-czéh ajánlatára Raysek mestert fogadták föl, kit Blažek kuttenbergi mester ifjú korától fogva ismert. Eléggé pontosan meg lehet állapítani, hogy a kuttenbergi templomnak mely részeit építé Raysek; ezek: a szentély falai, támasztó szerkezete és boltozata egész a zárókőig, melyen a fölírás megjelöli a befejezés évét, 1499-et; a szentély ablakait eredeti geometriai idomok díszítik, a támasztó rendszer pillérei gazdag díszűek, a szentélyt kivűlről sajátságos, de nem érdektelen karzat koszorúzza, a szentély kő korlátját késő csúcsíves, de szép formák élénkítik. Díszítő képességét, a melynek köszönhette, hogy Prágában rá bízták a lőportorony építését, a Borbála-temlomon is érvényre juttatá. Az építést utóbb Rieth Benedek, királyi építőmester folytatá, ki e hatalmas csarnok-templom három középső hajóját beboltozá, a belső oldalhajókba karzatokat épített és elkészíté a födelet; majd parlii Miklós mester, Vlach János mester, Péter, Polák György és Vitek kőfaragómesterek, végűl Miklós mester váltották föl egymást; a XVI. Század közepe táján nagyobb munkát már nem végeztek rajta; 1565-ben a templom java részében készen volt, a nélkűl azonban, hogy Parler Péter nagyszerű terve megvalósúlt volna, a mennyiben az építményt egy ideiglenes fallal fejezték be. Hanuš mester inkább közeledett a régi formákhoz, a nélkűl, hogy azok nemességét és művészeti tökélyét utólérte volna. Raysek Mátyás ellenben szabadabb kezű volt, a formák tekintetében saját fölfogását érvényesíté és az épület fő részének hatását saját módja szerint emelte ki; Rieth Benedek a hajók boltozatát egyéb építményein bevált mód szerint építé, a geometriai díszt merevebben, a támasztó pilléreket egyszerűbben és nyersebben formálta, a nemesebb hatásra kevés gondot fordított. A későbbi időből való részek formái mind inkább szeszélyesekké, sőt néha ízléstelenűl nehézkesekké váltak. A közel kétszáz évig tartó építkezés egyes kroszakaiból származó eltérések szembe szöknek ugyan, mind az által ez építmény ma is hatalmas hatású és kétségtelenűl legkiválóbb alkotása a csehországi csúcsíves művészetnek, a miben legnagyobb része a Raysek Mátyás által épített szentélynek van.

Valószínű, hogy az utóbbi építé a Kuttenberg közelében fekvő Gang hegyi városkának Szent Lőrincz tiszteletére szentelt egyhajós templomát, a melynek szószéke és szentségházacskája kétségtelenűl e mester művei; a szentély ablakainak geometriai idomai szintén ő rá vallanak. A szentségházacska, melyet Königgrätzben készített, arról tanúskodik, hogy tevékenysége Csehország más városaira is kiterjedt, a nélkűl azonban, hogy körűle a tanítványok iskolává csoportosúltak volna.

A XV. század végén és a XVI. Század elején Kuttenbergben rendkivűl élénk volt az építési tevékenység. Ekkor épültek: a Boldogasszony-templom, a Szentháromság-templom, vrchovišti Smišek Jánosnak várszerű lakóháza, továbbá a pompás kó kút és az úgy nevezett „kő ház”, az olasz-udvaron pedig gyökeres helyreállítási munkát végeztek. A templomok az elfogadott mintához ragaszkodva három egyenlő magas hajóval bírtak, nyugati homlokzatukon torony emelkedett; a világi építményeket jó ízléssel formált, gazdag szobrászati dísz élénkíté.

Csehország déli és délnyugati vidékén a falusi templomok háromféle minta szerint épültek, ezek: a háromhajós és a kéthajós csarnok-templom, s az egyhajós templom. A tabori templom elrendezésre és boltozatra nézve a krumaui egyhajós templomot követte; a kéthajós templomok épültek Gojauban, Höritzben, Blatnában és Wodnianban. A wodniani templom szentélye aránylag elég jó karban van; három szakaszának és a nyolcszög öt oldalából alakított záradékának kicsiny gyámokon nyugvó és sima zárükövekben találkozó bordái arról tanúskodnak, hogy Jaklik mester, a ki 1435-ben bizatott meg az építéssel, s annak fia Venczel, kiváló építészek voltak. A gojaui templomot 1488-ban fejezték be; gazdag hálós boltozata van és zenekarzatának káváját pompás geometriai idomok díszítik. Művészetileg nevezetes egyhajós építmény az 1487-ből 1507-ig épűlt Mária-Magdolna-templom Kalschingban, szentélyének csillagos, hajójának hálós boltozata van, a mely utóbbi már majdnem félkörű boltozat. Goldenkron cistercita kolostornak, a templom kegyurának czímeréből vett töviskoszorú díszíti a záróköveit; Höritzben a zárókövek Rosenberg urainak rózsáját ábrázolják. Az ottaui templom boltozata megegyezik a kalschingi templom boltozatával, melylyel egy időben is készűlt; dülényes boltozatú előcsarnoka van, melynek nyomott ívei gyámokon nyugszanak, kapuját pálczatagok gazdagon díszítik. Hasonló továbbá az unterhaidi háromhajós templom is, a melynek rendkivűl gazdag hálós boltozata mintáúl szolgált a rosenbergi Miklós-templomnak, noha ez utóbbinál észrevehető, hogy a csúcsíves szerkezet iránti érzék már sokat veszített erejéből. Az unterhaidi templom szentélyének csillagos boltozatát fínomabban alakítva utánozták a prachatitzi Jakab-templom újabb beboltozása alkalmával, továbbá ugyan e boltozatot még egyszer ismételték a schweinitzi templomon, mely 1485-ben fejeztetett be. Emennek sokszöggel záródó keresztelő-kápolnáját nemes alakítású csillagos boltozat födi, a melynek vékony bordái többszörösen metszik egymást; a hosszanti hajónak ellenben a csúcsos dongaboltozatot megközelítő hálós boltozata van, a melynek díszes bordáit formált téglák alkották. A schweinitzi templom legérdesebb része a szentély, a mennyiben boltozatának alapformája hatszögű csillag, s épen ilyen a sobìslaui templom szentélyének boltozata is; ez utóbbinak kettős hosszanti hajóját a XV. század második felében szintén rendkivűl gazdag boltozattal látták el, s minthogy schweinitzi Benedek mester 1474-ben a sobìslaui torony építésével volt elfoglalva, valószínűnek látszik, hogy a schweinitzi templom ugyan e mester műve.

Az említett építmények egyes részleteinek hasonlóságát nem lehet tagadni, a miből az következik, hogy ugyanazon építészeti irány alkotásai; a változatos alakítású csillagos és hálós boltozatokban való kedvtelés mind inkább fokozódott, úgy, hogy a schlaui és a rakonitzi templomok egyszerűbb boltozatait későbbi időben valamely újjáépítés alkalmával keletkezett műveknek kell tekintenünk, a melyeknek nincs semmi közük a most ismertetett csoporthoz, de a mely csoportbeli építményekkel egyidejűnek látszik a melniki templom hajójáőnak és szentélyének boltozata. A neuhausi prépostsági templomot neuhausi IV. Henrik 1480-ban helyreállíttatá és új szentélyt építtetett hozzá, minél fogva e templom egyike ama nagyobb építményeknek, a melyeket a XV. század folyamán újjáépítettek és kibővítettek. Épen ilyen tetemes átalakítást szenvedett a neu-bistritzi templom boltozata is, nemkülönben a bechíni minorita kolostor, mely utóbbit a horaždiowitzi keresztfolyosóval együtt rekeszes boltozatúvá alakították át. Hogy déli Csehországban mily sajátságos boltozatokat építettek, arra nézve legtanúlságosabb Budweisban a temetőbeli templom egyes hajójának és Gratzenben a XVI. Század vége felé befejezett kolostor-templom szentélyének gazdag hálós boltozata, nemkülönben eme templom hajójának szélesre húzott csillagos boltozata, mely annyira lapos, hogy egyáltalán nem vág össze a csúcsíves rendszerrel.

A késő csúcsíves építészet egy másik irányát képviselik azok a művek, a melyeket Reith Benedek, II. Vladislav építőmestere épített. Azok a részletek elpusztúltak, a melyekkel a XVI. Század elején a prágai székesegyház tovább építését megkezdte. Ellenben a Vladislav-féle oratorium ágas-bogas bordájú és lecsüggő zárókővel bíró boltozata ma is egyik legérdekesebb látni valója a székesegyháznak. Benedek mester művészetének mégjellemzőbb és hatalmasabb alkotása a prágai várban a Vladislav-féle terem, melynek félkörből szerkesztett szövevényes hálójú boltozata fali pilléreken nyugszik, az utóbbiaknak az éjszaki oldalon fínom kimunkáltságú támasztó pillérek felelnek meg. A II. Vladislav uralkodása idejében Pürglitzben épűlt teremnek és a várkápolna szentélyének, továbbá a kuttenbergi Borbála-templom középhajójának hasonló boltozata van, a miből azt következtetjük, hogy ugyan e mestertől származnak. Azt már említettük, hogy Reith Benedeket meghívták a kuttenbergi Boldogasszony-templom építéséhez. Az aussigi háromhajós csarnok-templom egészen hasonló beosztású; nyugati keskeny oldalán torony emelkedik, belsejébenpedig a hajókat elválasztó három-három pillérnek a hosszanti falakból kiszökellő falai pillérek felelnek meg. Az úgy nevezett II. Vladislav-féle építményeket az jellemzi, hogy az uralkodó nevének koronás kezdőbetűjével (W) vannak megjelölve; minthogy e koronás kezdőbetű előfordúl az aussigi templomon is, azért bizonyosnak vehetjük, hogy II. Vladislav uralkodása idejében épűlt. Rieth Benedek mester 1520-tól 1528-ig fejezte be a launi Miklós-templomot, a melynek nyolczszögű pillérei idom és magasság tekintetében majdnem pontosan megegyeznek az aussigi templom ugyan ezen részleteivel, elrendezése pedig tökéletesen összevág az Érczhegységben ez időtájt keletkezett templomok elrendezésével, különösen az annabergi temploméval, a melyet Benedek mester nagyon jól ismert; itt is, ott is négyszögű a templomnak alaprajza, s pedig kétszer oly hosszú, mint széles, a keleti keskeny oldalon három záradéka van, s mindegyik sokszögű; a középhajó nem sokkal szélesebb, mint egy-egy mellékhajó, a pillérek és a rendkivűl gazdag hálós boltozat is megegyezők.

Laun közelében egy másik építményen, a brüxi városi templomon mutatkozott leghatározottabban az érczhegységi építészet hatása; tervét schweinfurti Jakab mester készíté, a ki Annabergben dolgozott és különösen a műhelyi viszálkodások révén vált ismeretessé; az építés vezetését maulbronni Jörg mesterre bízták a brüxiek. Ez is háromhajós csarnok-templom, az oldalhajók felső részébe épített karzatot szobrászati művek gazdagon díszítik, a támasztó pillérek a hosszanti falak mentén a templom belsejébe szökellenek s közeik kápolnákat képeznek, a bordák gazdag alakítású hálója egybe foglalja az egész boltozatot, s e tekintetben hasonlít schweinfurti Jakab egy másik művéhez, az annabergi templom boltozatához. Az érczhegységi templomok jellemző vonása, hogy teremszerű belsejük különösen a szent beszédek érdekeit szolgálja. Ilyen a brüxi templom is, sőt e jellegét még jobban kiemeli és hatásosabbá teszi a szentélyt övező csarnokszerű folyosó és a kápolnák koszorúja. A templom 1517-től 1532-ig épűlt, s elrendezése hűen utánozza az ingolstadti Boldogasszony-templom elrendezését, a hol schweinfurti Jakab mint legény dolgozhatott.

Szászországi hatás jellemzi Komotau közelében a Gunter János által épített oberndorf iszentélyt, melynek városi templomát Schremle Jörg építé, de az oldalhajók karzatát kevésbé művészien fejleszté ki, a pillérek alakítása tekintetében pedig az aussigi, a launi és a brüxi templomokhoz ragaszkodott. A graupeni városi templom építését 1484-ben Kunz mester vállalta el. Meglehet, hogy Kunz és Pfluger onrád nevet ugyan az a személy használta s az utóbbi név alatt sokat dolgozott Szászországban és Böhmisch-Aichában is talált foglalkozást. A graupeni templom igen egyszerű építmény, melynek támasztó pillérei, ablakai és kapuja gondosan faragott koczkákból építvék; a sokszögű szentélyének egyik oldalához csatolt kápolnának rendkivűl díszes és nemesen formált boltozata van; a kápolna különben valamely régibb épületnek – talán az 1479-ben leégett templom szentélyének – maradványa lehet. A Szent-Lélekről nevezett graupeni kórház temploma jelentékenyebb építmény, a melynek kétosztályú ablakai megőrizték a késő csúcsíves díszítményt. Hasonló díszítmények vannak a graupeni temető 1516-ban befejezett Anna-kápolnájának ablakain; a kápolnának fa burkolatú és festett mennyezete ma is jó állapotban van. A Graupen előtt fekvő, késő csúcsíves művészetű Prokop-templomot sajátságot boltozat födi, szentélye egyenes záradékú. Mind e fölsorolt építmények keletkezését elősegítette a hegyi városnak a közeli Szászországgal való élénk közeledése. Bizonyára innen kerűlt Besenbe az a mester is, a ki 1483-ban megkezdte az ottani városi templomot, a melynek ablakait szép geometriai idomok díszítik, szentélyének pompás csillagos boltozata van; csarnokszerű három hajójának hálós boltozata a hosszanti falakból a templom belsejébe szökellő, nyolczszögű pilléreken nyugszik.

A kuttenbergi úgy nevezett „kő ház”. Weber Antaltól

Ehart városi építőmester a XV. század második felében építé az egeri főesperesi templom hosszanti hajóját; az ablakok geometriai díszítménye, valamint a szentély éjszaki oldalához csatlakozó sekrestye egy és más részlete aránylag még jól megőrizte a késő csúcsíves formákat. Ugyanezt mondhatjuk az előbbivel egyidejűleg befejezett egeri Bertalan-templomról, a melynek hatszögű csillagalakú boltozata a templom közepén emelkedő oszlopon nyugszik. A schlackenwerthi és schlaggenwaldi háromhajós templomok oldalhajói szokatlanúl keskenyek, ilyen az arnaui plebániatemplom is; az 1500 körűl befejezett bilini városi templom szentélye nem vág jól össze a hosszanti hajó kicsinyes arányaival és nyomott hangulatával. E templom egy felől frank, más felől pedig szász hatást árúl el; a később épűlt reichenbergi és friedlandi városi templomok azonban valószínűleg sziléziai mesterek művei, a kiknek kiképzése Rosskopf Vendel görlitzi mester révén Rieth Benedeknek tulajdonítható.

Éjszak-nyugati Csehország emlékeinél gondosabb kimunkáltságú Böhmisch-Leipában a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom ablakainak geometriai díszítménye; ugyanitt a szent-kereszt templomának szintén gondosan kimunkált ablakai vannak. Jungbunzlauban az esperesi templom és Pardubitzban a Bertalan-templom oldalhajóinak felső része karzatot képez; mind két templomnak meglepően egyszerű keresztboltozata van. Chrudimban három építménynek van fontossága a késő csúcsíves művészetre nézve, ezek a Katalin, Mihály és szent-kereszt tiszteletére szentelt templomok. Az elsőben az oldalhajók karzatának díszítése a komotaui temploméhoz hasonlít, kapuja csúcsíves rendszerű ugyan, de már mutatkoznak rajta renaissance formák is. Ellenben a Mihály-templomnak sajáságos oromzatú nyugati kapuját egymást metsző pálcza-tagok és fölötte szeszélyes geometriai idomok díszítik. A szent-kereszt templomának éjszaki oldalán kőből faragott régi szószék vonja magára figyelmünket, a szentélyzáradék középső nagy ablaka fölött levő padlás-lyuk késő csúcsíves ajtaját díszítő formák az esperesi templom szentélyének falán levő formákhoz hasonlítanak.

Részlet a kuttenbergi olasz-udvarból. Weber Antaltól

Nagy művészeti becse van a pilseni főesperesi templom déli oldalához csatlakozó és a XVI. század elején keletkezett Sternberg-féle kápolnának, mely nyolczszöggel záródik; csillagos boltozatának bordái egy lecsüggő zárókőben találkoznak, belsejét geometriai idomokkal díszített három széles ablak világítja meg. A kápolna fölsorolt részletei a Rieth Benedek által elterjesztett építési módra emlékeztetnek. A Pilsen vidékén levő építészeti emlékek közűl különösen kiválik a èeèovitzi egyhajós templom, a melynek kapuját, párkányát, mennyezeteit, oszlopfőit s egyéb részleteit díszítő faragványok részint alakok, részint lombok s rendkivűl szabatos és gondos kimunkáltságúak. A tiszta ízléssel ellentétben, mely az emléket jellemzi és a mely mindenben eléri a pilseni Sternberg-féle kápolna magas színvonalát, szinte idegenszerű a XV. század vége és a XVI. század eleje körűl befejezett rousbergi templom, melynek a falusi templomok mintájára egyhajója, rövid szentélye és két toronynyal közre fogott homlokzata van.

A körűlmények nem kedveztek a kolostorok alapításának, azért e korszakban igen kevés ilynemű építmény keletkezett. Déli Csehországban 1455-ben alapítá Linden Péter a Szent Ágostonról nevezett kanonok-rend számára Forbes kolostort, a melynek építését 1466 után fejezték be. Az egyhajós templom és ennek éjszaki oldalához csatlakozó keresztfolyosó még ép állapotban van; a templom szentélyét 1746-ban átalakítva újjáépítették. A hajó négy szakaszból áll; csillagos boltozatának bordái körtealakúak, szépen faragott záróköveit az alapítónak czímere is díszíti; a prizmaalakú támasztó pilléreket, melyek alkatuknál fogva kitűnően megfelelnek föladatuknak, részint párták, részint bütykös levelekkel szegett ormócskák koszorúzzák. A templom fölépítése egészben véve, valamint a pillérek is alapos technikai ismeretet, nagy gondosságot, szabatos számítást mutatnak, a mivel a keresztfolyosó csak igen kis mértékben dicsekedhetik. A keresztfolyosó egyes szárnyainak boltozata fölötte elütő; látunk ott sokféle hálós és egyéb szeszélyes boltozatot, a miből azt következtethejük, hogy a keresztfolyosó hosszabb ideig épűlt, s ez alatt a legkülönbözőbb irányt követő mesterek dolgoztak rajta.

Egészen ép állapotban maradt fönn a Kaaden mellett egy magaslaton gyönyörűen fekvő Ferencz-rendi kolostor, melyet az 1514-ben meghalt hassensteini Lobkowitz János alapított. A kolostornak állítólag egeri Bauer Péter mester által épített temploma háromhajós; tetemesen megnyújtott szentélyének három osztályú ablakait késő csúcsíves ízlésű szép idomok díszítik. A templom éjszaki oldalához csatlakozik a keresztfolyosó, s ennek keleti szárnyában a Ferencz-rendi barátok kedvelt szokása szerint kápolna van, a melynek sokszögű záradéka és geometriai idomokkal díszített kétosztályú ablakai egészen egyszerűek. A jobboldali mellékhajó fölött egy teremszerű helyiség van, melynek rekeszes boltozata két nyolcszögű oszlopon nyugszik; e helyiség fölött levő másik helyiség szintén rekeszes boltozatú. A bechini és a horaždiowitzi keresztfolyosók után itélve a Ferencz-rendiek építményein a XV. század vége felé nem volt szokatlan a rekeszes boltozat.

Az Ágoston- és a Ferencz-rendiek építményein kivűl még említésre méltók a Pálosoknak e korszakban Kugelweitban és Heuraufflban keletkezett kolostoraik. Amannak a romjai közé, különösen keresztfolyosójába később parasztházakat építettek, a melyek közűl kilátszik a födél nélkűli templom szentélyének a nyolczszög öt oldalából alakított záradéka; az itteni fölírások közt előfordúló 1509 és 1514 évszámok szerint a kolostor építése a XVI. század első tizedeire esik; a maradványokon is fölismerhető a gondos kőfaragó munka.

Majdnem egyidejűleg keletkezett az 1522-ben épűlt heuraffli egyhajós templom, a melynek pálcza-tagokkal díszített kapubéllete olyan, mint az ottaui; a nem régiben eszközölt helyreállítás előtt részleteinek formai fínomsága és tisztasága meglepő volt. A régebbi kolostorokban a huszita háborúk után szükségessé vált helyreállítási munkák a kedvezőtlen anyagi körűlmények miatt csak a legszükségesebbre szorítkoztak, s magától érthető, hogy az ilyetén szűk körű tevékenység nem hatott ébresztőleg az elmékre. Az épületek régibb és terjedelmesebb részeinek átalakítását is csak kivételkép eszközölték. Az utóbbira példáúl szolgál a tepli kolostor-templom, melyet csúcsívessé alakítottak át.

Az egyházi építkezés a korábbi korszakhoz képest tetemesen csökkent; de az ekként bekövetkezett fogyatkozást bőven pótolta a világi építkezés terén beállott élénk tevékenység, mely nem csupán a megrongált épületek kijavítására és helyreállítására szorítkozott, hanem a vagyoni jóllét emelkedvén, csakhamar újabb műveket is hozott létre. Csehország uralkodói jártak elől jó példával, ezt bizonyítk Lititz és Pürglitz várak, továbbá a hradschini székhely. Neuhaus, Klingenberg, Pisek, Blatna és más várakban falfestmények maradványai mutatják, hogy úgy a romokba dűlt, valamint a még eredeti állapotukban levő nemesi kastélyok, mint Hassenstein, Schreckenstein, Strakonitz, Konopischt, stb. tulajdonosai a huszita háborúk után nagy gondot fordítottak otthonuk művészeti díszére és kényelmére. E korszak egyik pompás alkotása a krumaui várkastély negyedik udvarában levő erkély, a melyet a hozzá csatlakozó szobákkal együtt Rosenberg Péter rendeletére 1513-ban Plonitzer Ulrik épített.

A művészi ízlésű erkélyek a világi építményeken nagy kedveltségnek örvendtek. E nembeli legpompásabb alkotások egyike a launi erkély, mely Rieth Benedek idejében épűlt és az ő irányát követi; egyes részeinek arányai, tagoltsága, a részletek alakítása, a szobrászati dísz alkalmazása egyaránt művészi kézre vallanak. Még gazdagabb a XV. század utolsó negyedében befejezett kuttenbergi úgy nevezett „kő ház”. Kuttenbergben még említésre méltó Vrchoviši Smíšek Jánosnak kastélyszerű lakóháza, továbbá a Münsterberg-féle ház maradványai. Mind a két építmény jellemző a világi építészetre nézve, az előbbi még azért is, hogy a várkastély és a polgári ház között levő lakóház elrendezését és beosztását tűnteti föl.

A kuttenbergi „kő ház” homlokzatán a földszínt falát tagoló két csúcsos ív közéből indúl ki és az első emeleten fejlődik ki az erkély. A ház első emeletének díszes hálós boltozata és szépen faragott zárókövei vannak; a fönmaradt talapzatok és mennyezetek arra mutatnak, hogy egykor szobrok díszítették. Oromfala gazdagságra nézve páratlanúl áll Csehországban; levelekkel szegett párkánya fölűl egy keresztvirágban végződik. Az oromfalnak czímerekkel díszített három ablakától jobbra és balra egymással szembe vágtató egy-egy lovas alakot látunk; a középső ablak keresztvirágából almafa nő ki, melyre a kígyó tekerődzik, s a melytől jobbra és balra gyámokon Ádám és Éva mezítelen alakja áll, legfölűl pedig a felhők közt imádó angyaloktól körűlvéve megjelenik az Úr alakja. Ez emléket épen úgy, mint a Münsterberg-féle ház toronyszobájának boltozatát gondos kimunkáltság és jól kiszámított elrendezés jellemzi; valószínű, hogy kuttenbergi mesterek építették, a kik az olasz-udvar és kápolnája, meg a Vrschovist-féle ház helyreállításán is dolgoztak.

A polgári építkezésnek Kuttenbergen kivűl Egerben, Pilsenben, Graupenben, Chrudimban, Budweisban, Leitmeritzben és az ország egyéb városaiban is vannak többé-kevésbé érdekes emlékei, köztük legérdekesebbek ama házak, melyek az egeri vásártér keleti oldalán állanak.

Erkély és óra a prágai ó-városi tanácsházon. Wachsmann Frigyestől

A magánérdekek mellett a közérdekekre fordított gond is előmozdította az országban az építési tevékenységet; e tekintetben a városok nyilvános építményeit illeti meg az elsőség. A II. Vladislav uralkodása alatt többféle és tetemes átalakítást szenvedett prágai ó-városi tanácsház, jelesűl nevezetes órájának építészeti kerete, kapuja s a mellette levő ablak a legtalálóbb példái annak, hogy a vagyonos városok mily nagy díszszel szerették tanácsházaikat ellátni. A XVI. században keletkezett leitmeritzi tanácsház külsején, ablakain, boltozatain és párkányain még mindig a késő csúcsíves ízlés uralkodik; még inkább áll ez a tabori tanácsházról, melynek szépen boltozott csarnokai, gondosan faragott díszítményei a XVI. század elejéről valók; ez épületen különösen figyelemre méltó az a nagy gond, melyet a városi czímernek szobrászati részletekkel való díszítésére fordítottak.

A hatósági épületekhez sorakoznak a városok erődítményei, melyeknek még határozottabban gyakorlati czéljuk van, de a mellett művészeti érdekkel is bírnak. Ilyen példáúl a királyi palotának díszére és a város védelmére szolgáló prágai ó-városi lőportorony. Ennél már egyszerűbb és kevésbé ízléses az új-városi tanácsháznak 1464-ben megkezdett torony, mely átellenében van az ó-városi hídfő gazdag díszű, szépen tagolt tornyának. Ez az ó-városi hídfő 1431-iki tűzvész után egész 1451-ig elhúzódó helyreállításon ment át; sértetlen maradt 1496-ban, mikor a híd egy része bedűlt. Csehországban a legtöbb kaputornyot a csúcsíves művészet elernyedtsége jellemzi.

E korszakban keletkeztek: Taus város kapujának tornya, melynek építését 1481-ben fejezték be; Rakonitz város magas tornya és prágai kapuja; a Mettau folyó melletti Neustadt város kapujának tornya, nemkülönben Pilgram város tornya. Építészetileg és szobrászati dísz tekintetében az előbbieknél gazdagabb Laun város prágai és saazi kapuja; mind a kettőn koronás W betű és 1500 évszám van, tehát kétségtelen, hogy II. Vladislav uralkodása alatt keletkeztek; a kettő közűl egyedűl az utóbbin vannak nyomok, a melyekből azt következtethejük, hogy Rieth Benedek hatása alatt épűlt; megjegyzendő azonban, hogy elrendezésének és fölépítésének eredeti állapotát csak részben ismerjük. Ellenben egyszerű és nyers építésre vallanak a Saaz város erődítményének tornyaiból fönmaradt részletek; úgy látszik, hogy e tornyok az 1463-ban befejezett libotshaui kapuval együtt Podìbrad György uralkodása alatt épültek. Beraunban legtovább maradtak fönn érintetlenűl a középkori városi erődítmény festői képet nyújtó bástyái és tornyai, a melyek téglából és terracottából épültek és szilárdságuknál fogva az építési technika szempontjából is érdekesek. E tornyok némelyikével kapcsolatos és a krakkói Florián-kapuéhoz, meg a görlitzi „Kaisertrutz”-éhoz hasonló előudvar-féle építmény igen szépen volt rendezve Schlau városnak 1472-ben épűlt, de 1841-ben lebontott prágai kapuján. Régi erődítményeknek építészeti becscsel nem bíró maradványai Csehország számos városában találkoznak, így Pilsenben, Egerben, Brüxben, Böhmisch-Leipában, Bensenben, stb.

A késő csúcsíves építészetnek kiválóan eredeti alkotása Kuttenbergben az 1497-ben befejezett tizenkétszögű kút, melynek a támasztó pillérek, a féloszlopok, és szobroknak szánt gyámok és mennyezetek, a változatos geometriai idomok, és levelekkel szegett ormok nagy élénkséget kölcsönöznek.

Csúcsíves művészetű kút Kuttenbergben. Weber Antaltól

A késő csúcsíves ízlésnek művészettörténetileg különösen fontos korszaka még csak Podìbrad György uralkodásával kezdődött és II. Vladislav uralkodása alatt érte el a virágzás teljességét; II. Vladislav uralkodása idejében Raysek Mátyás és Rieth Benedek voltak a legjelesebb mesterek, mindegyik más irányt követett és mindkettő kitűnt a többi építészek tömegéből. Az előbbi különösen arra irányozta minden törekvését, hogy építményeinek külseje és belseje mennél festőibb hatású legyen, s hogy ezt elérje, sokszor figyelmen kivűl hagyta az anyag sajátságait és oly formákat állított elő, a melyek e sajátságokkal ellentétben voltak; Rieth Benedek pedig kivált a szerkesztésre fordította fő figyelmét és ez irányban mind nagyobb járatosságra tett szert. Az építési tevékenység az ország fővárosában ekkor már nem volt oly élénk, mint IV. Károly uralkodása alatt, sőt más városok és vidékek, mint Kuttenberg, a Rosenberg család birtoka, az Érczhegység lejtőjén fekvő városok túlszárnyalták Prágát. Általános tetszésre talált a késő csúcsíves ízlés szeszélyes játéka, mely nem sokat törődött a szerkezettel, sőt azt az önkényes díszítményben, a szertelen czikornyákban való kedvtelése majdnem egészen elnyomta. A nagyobb szabású elrendezést csak a már korábban megkezdett építményeknél tartották meg. A városi és a falusi templomok a régi mintákhoz ragaszkodtak, de azokon iparkodtak mindjobban kielégíteni a szent beszédek érdekét, a mit különösen az oldalhajók felső részébe épített karzatok által értek el. Az épületek külsején a részleteket durván, sőt néha elnagyoltan, hanyagúl formálták, e tekintetben csakis a kuttenbergi szép emlékek és a prágai lőportorony tesznek kivételt. Az építés technikája megmaradt azon a fokon, melyet a huszita háborúk előtt ért el; a művészi fölfogást háttérbe szorította a kézművesi észjárás.

A Habsburg család uralkodásával karöltve kezdett meghonosodni a nemes ízlésű renaissance művészet és egy csapással véget vetett a csúcsíves művészetnek, mely Csehországban habár nem föltétlenűl tiszta, de nagyszerű és jellemző sajátságuknál fogva vonzó, első rendű műveket alkotott. A csúcsíves rendszer iránti érzék elernyedésével már II. Vladislav idejében itt is, ott is új szerkesztési és díszítési eszmék mutatkoztak, a melyek az uralkodó halála után megváltozott körűlmények közt határozott rendszerré képződtek. E mellett azonban szűk korlátok között, egyes helyekre, szorítkozva egy ideig tovább tengődött az egészen eltompúlt s mind inkább értelmetlenné vált csúcsíves építészet, a minek példái a strahovi kolostor udvarában 1603-ban megkezdett Rochus-templom és a Neuhausban 1628-tól 1632-ig épűlt jezsuita templomnak geometriai idomai. Sőt, mi több, a csúcsíves ízlés érvényre jutott még a XVIII. században is a sedleci kolostor-templom újjáépítésénél és a kladraui kolostor-templom átalakításánál, noha az építmények legvilágosabban mutatják, hogy ama kor építészeinek alig volt homályos sejtelmük is a csúcsíves rendszer mivoltáról; azt hitték, hogy annak lényege az elfajzott díszítmény sokasága.

A csúcsíves építészetnek a XIX. században bekövetkezett fölélesztése Csehországban is figyelemre méltó műveket hozott létre, a mennyiben ismét feléje fordúlt úgy az egyházi, mint a világi építkezés. E művek közt legnemesebb a prágai Vitus-templomnak az 1872-ben meghalt Krauner építész és Mocker József mostani székesegyházi építőmester vezetése alatti befejezése. Mocker szakavatott tanácsa irányadó az ország majdnem valamennyi csúcsíves művészetű emlékének helyreállításánál.

Az egyházi építkezés terén a csúcsíves művészet legkiválóbb alkotásai a Thun grófi család sírkápolnája Tetschen mellett, és a Schwarzenberg-féle emlékszerű kripta Wittingau mellett, mindkettőt Schmidt Frigyes bécsi székesegyházi építőmester tervezte. A csúcsíves újabb építmények közt ezen kivűl alig találkozik egy-kettő, melynek valódi művészi becse volna. Világi téren a csúcsíves művészet leginkább büszke nemesi lakok építésénél és helyreállításánál szerepel. Ezek közt első helyen áll déli Csehországban Frauenberg, mely Windsor angol királyi kastély mintájára épűlt. Kiváló figyelmet érdemelnek még Sichrov és Blatna kastélyok. Karlstein várkastélyon, e pompás építményen a Schmidt Frigyes által megkezdett és a Mocker József által folytatott helyreálítás elővarázsolja a régi művészet szépségét. És ekként a csúcsíves építészet legnagyobbszerű alkotásai a prágai székesegyház befejezése, Karlstein vár, a tisztes Károly-híd és a kuttenbergi Borbála-templom helyreállítása a XIX. Században új letre hívják azt a művészetet, a melynek Csehország leghatalmasabb építészeti emlékeit köszöni.

A renaissance és az új-kori építés. Chytil Károlytól, fordította Pasteiner Gyula

Csehország építészetében a csúcsíves ízlés sokáig ellene szegűlt a renaissance ízlésnek. Míg emez Olaszországban már teljes pompával ragyogott, az alatt Csehországban a csúcsíves művészet új erőt gyűjtött, hogy fejlődésének utolsó korszakában nagyszerű műveket alkosson. A csúcsíves művészet csehországi utolsó virágzása benső kapcsolatban van piestingi (pistovi) Rieth (Reta) Benedek királyi építőmester nevével, ki utolsó volt a csúcsíves rendszer kiváló mesterei közt. Mindazáltal ez a csúcsíves építészet műhelyben kiképzett mester sem volt képes az új olasz művészet hatása ellen sikerrel védekezni, elcsábíttatta magát, az új formák felé nyúlt. A prágai királyi vár Vladislav-féle szárnyának építésénél kezdett az új művészettel kaczérkodni. Az a körűlmény, hogy az új művészet legelőször világi építményen alkalmaztatott, jellemzi annak szerepét Csehországban; későbben is java részben világi építmények révén honosodik meg és terjed el a renaissance ízlés, s az alatt a csúcsíves ízlés úgy a régibb keletkezésű templomok és kápolnák folytatásánál, valamint az újabb keletkezésűk építésénél és befejezésénél az egész XVI. század folyamán megőrzi régi jogait és korlátlanúl uralkodik.

A Vladislav-féle terem építésénél a renaissance művészet csak a puszta külsőségekre szorítkozik, nincs semmi kapcsolatban magával a szerkezettel. Ez különösen szembe tűnő a terem belsejében a Mindszentek templomára szolgáló falon; megjegyzendő azonban, hogy a fal közepén nyíló ajtó sokkal későbbi időből, a XVII. Század elejéről való. Kivűl a két hosszanti fal páros ablakain látunk renaissance formákat. Ezek egyikén, melyet a később épített toldalék elföd, ez a fölírás áll: „Wladislaus rex Ungarie et Bohemie 1493”.

Anna királyné nyári kastélya a Hradschinon (Belvedere). Stibral Györgytől

Miután a terem építését Benedek mester 1502-ben befejezte, a teremmel kapcsolatos épületrészeken tovább dolgoztak és pedig Vladislav életében és annak 1516-ban bekövetkezett halála után fia és utóda Lajos uralkodása alatt is. Ez idő alatt állandóan Benedek mester állot a királyi kastélyok építésének élén; ekkor keletkezett a kastély déli oldalán az egykori várároknál végződő szárny, melyet az 1618-ik évi események tesznek emlékezetessé, ugyanis a cseh rendek e szárny ablakaiból dobták ki Martinitz és Slavata helytartót. A helyi történetbúvárok a régi hagyományokkal ellentétben azt állítják, hogy a szárny első emeletén levő térséges szoba volna az a helyiség, a melyben ama történeti esemény véghez ment. Ha nem lenne is igazik az újabb kutatóknak, azért e szoba, mely a látogatók elől rendszerint el van zárva, az építészet története szempontjából érdekes marad, a mennyiben t. i. renaissance művészetű díszes ajtaja van. A két griff-alak közt levő L betű jelöli a királyi építtető nevét. A Vladislav-féle teremben és itt előforduló pillérek és oszlopok formálásra nézve egymással közeli rokonságban állnak; törzsük hornyolt, a törzs alsó részének horonyaiban pálcza-tagok vannak; a teremnek csupán két oszlopa, s pedig nyilván a két legrégibb, üt el a többitől, a mennyiben törzsük csavar-alakú. A korinthusi oszlopfőknek folyondár-indákból alakúlt volutái, akunthuszlevelei és a közéjük szórt rozetták, csillagok, liliomok és szőlővesszők, melyek helylyel-közzel fölérnek az oszlopfő szelíd kanyarúlatú fedőlapjáig, a renaissance ékítménynek homályos ismeretéről, s egyúttal bizonyos önállósággal alkotó kézről tanúskodnak. Ugyanezen formák előfordúlnak a közel fekvő György-templom igen szép mellék-kapuján is, a melynek ívmezőjét azonban határozottan csúcsíves ízlésű dombor mű díszíti. Azt nem lehet megállapítani, hogy ki volt a Benedek mester építményein dolgozó kőfaragó, valamint azt sem, hogy ki készíté a György-templom kapuját. A kevéssé szabatos formák után ítélve, nem valószínű, hogy e kőfaragó olasz lett volna; azonban az akkori időben már elég olasz művész lehetett Prágában, a kiknek révén az új művészet formái ide is beférkőztek. Az 1500-ik év körűl már a királyi építményeknél is találkozunk egy olasz festővel, névszerint Vlach (wälsch, olasz) Románnal. A fölsoroltakon kivűl fölötte gyéren fordúlnak elő renaissance formák; a XVI. század első negyedéből pedig épen nem dicsekedhetik a csehországi építészet renaissance ízlésű épületekkel. A hazai mesterek a hagyományos rendszerhez ragaszkodnak és csak elvétve alkalmaznak az új művészettől ellesett egyes formákat. Az olasz építőmesterek voltak hivatva a renaissance művészetet Csehországban győzelemre juttatni; ezeknek azonban csak akkor nyílt terük, midőn a csúcsíves rendszer nagy mestere, Benedek, késő vénségében, 1534-ben meghalt.

A Prága melletti Stern kastély egyik termének mennyezete. Eckert Henrik prágai udvari és kamarai fényképész egy fényképi fölvételének fölhasználásával, Siegl Károlytól.

Igaz ugyan, hogy I. Ferdinánd király a várkastély és a székesegyház építésének folytatását Wohlmuth Bonifáczra bízta, a ki a csúcsíves művészet szellemében dolgozott, azonban ugyanekkor a király a várkastély tőszomszédságában az olasz művészek és kézművesek valóságos gyarmatát foglalkoztatta, s háládatos föladattal bőséges alkalmat nyújtott nekik művészetük érvényesítésére. Ferdinánd a komoly külsejű vár közelében a saját és neje, Anna királyné, gyönyörűségére valóságos csuda-kertet akar elővarázsolni. 1535-ben mindenekelőtt megbízza Spazio Jánost, hogy a „szarvas ugratón” át hídat építsen és hogy a kertnek szolgáló területet elegyengesse; Francisco mester, egy olasz kertész, czitrom-, narancs- és több efféle fákat ültet és az ekként olasz ligetté átalakított várkertben fölépűl a nyári kastély, mely az Alpesektől éjszakra az olasz renaissance művészetnek legszebb alkotása. E kastély építésére I. Ferdinánd genuai követe által Paolo della Stella de Mileto hírneves építészt és szobrászt hívta meg, a ki korábban Zoan Maria de Padova nevezetű segédjével Jacopo Sansovino mellett Szent Antal paduai templomának díszítésén dolgozott. Az olasz mester 1538-ik év tavaszán tizenhárom olasz kőfaragó, köztük Zoan Maria Padovano társaságában Prágába érkezett és azonnal a munkához fogott. Az épület sok vajúdással évek hosszú sora után készűlt el. Csakhamar panasz hallatszott, hogy az olasz munkások „épen nem szorgalmasan, lustán, lassan” dolgoznak; majd azzal vádolták őket, hogy más foglalkozást is keresnek; utóbb rakonczátlanúl kezdtek viselkedni; aztán a cseh kincstár pénzkészlete is aggasztóan leapadt; máskor ismét az építőmesterek követelései miatt támadtak viták. Paolo della Stella a munka befejezése előtt 1552-ik év október havában meghalt. Az ekkor bekövetkezett rövid megszakítás után a kastély építését, mely már az emeletighaladt, Tyrol János királyi építőmester vette át, a ki már korábban küldetett Prágába s elég ügyes volt arra, hogy Wohlmuth mellett is megállja a helyét, művészeti összeköttetéseinél és származásánál fogva pedig amannál közelebb állot az olaszokhoz. Azonban olykor-olykor Wohlmuth is foglalkozik a nyári kastély ügyeivel, csakhogy ekkor nem annyira művészeti, mint inkább igazgatási dolgokkal bibelődnek. A kastély lassanként befejezéséhez közeledik; 1555-ben már a befödéséhez és kikövezéséhez akarnak fogni; födele azonban csak 1558-ban készűlt el; kövezetén és belső fölszerelésén még azon túl is hosszabb ideig dolgoztak.

A csudálatosan szép épület művészeti részének szerződése egyedűl Paolo della Stella mestert illeti. Ferabosco di Lagno mesterről, a kit az előtt Stella mellett az épület megalkotójának tartottak, hallgatnak a kútfők; úgy látszik, hogy emezt akkor hívták meg, mikor a kastély már közel volt a befejezéshez. Ellenben Stella mester derék olasz kőfaragóinak, Zoan Maria, Giovanni Campian, Baptista de Zavoza s több más, olykor-olykor daczos és izgága legényeinek kiváló részük volt e művészeti remek létrehozásában. E kastély ugyanis elrendezésre nézve fölöttébb egyszerű, és jelessége, művészeti becse épen a díszítmény szokatlan gazdagságában, az építészeti részletek fínom kimunkáltságában és összhangzatos tagoltságában rejlik. A kőfaragók művészetüket különösen az oszlopos csarnokon fejtették ki, mely az épület földszintjét egészen körűlveszi. A karcsú, sima törzsű oszlopok jón ízlésű fején gyöngysorral szegett félkörű ívek emelkednek; az oszlopok talapzatát, az oszlopokat összekötő korlátokat és az ívek közötti czikkelyeket alakos domború művek díszítik, emezek fölött az egész épületet könnyed alakítású lombokkal, helylyel-közzel győzelmi és egyéb jelvényekkel díszített gazdag öv fogja körűl. A kastély kertjére szolgáló oldal egyik domború műve leleményesen ábrázolja Ferdinánd királyt, a mint a kertben nejével találkozik, a ki neki egy bokrétát nyújt; a többi domború mű kivétel nélkűl mythologiai jeleneteket ábrázol; a sarkokon levő czikkelyes mezőkben könnyedén odavetett pajszok vannak. Az egyik keskeny oldalon levő pajzsot a cseh oroszlán a F A (Ferdinánd-Anna) kezdőbetűk díszítik, a többiek néhányan az arany-gyapjas sas-czímer ismétlődik. A díszítmények közt egyebütt is, az oszlopfőkön, a földszint ablakai fölött és a felső terrasz áttört káváján gyakran ismétlődnek az arany-gyapjútól kölcsönzött motivumok. A felső terrasz kávájának egyes mezőit rendkivűl fínom ízléssel alakított, szabatosan kimunkált domború díszítmények töltik be, a melyeknek egy részét azonban az idő vasfoga már megrongálta. Az épületet egészében az az irány jellemzi, a melynek legkiválóbb művelője Bladassare Peruzzi; a derűlt és gazdag díszítmény pedig Bergamónak és környékének építményeihez hasonlít. Ez azonban csak az épület földszintjáről és a fölötte levő terrasz kő kávájáról áll; az emelet egészen csupasz, a mi annak a jele, hogy a mikor az készűlt, már más körűlmények uralkodtak és más művészek dolgoztak rajta. Az emeletnek egy sivár öv az egyedűli dísze, a melyen a XVI. század második felét jellemző dór ízlés mutatkozik.

A Belvedere nem az egyedűli tiszta olasz művészeti alkotás Csehországban; melléje sorolhatjuk még a Prága melletti Stern kastély stucco díszítményét. A kastélyt I. Ferdinánd királynak a művészetek iránt érdeklődő fia, Ferdinánd főherczeg építteté; az előtt, míg keletkezésének történetét nem ismerték, mindenféle mondára és találgatásra adott okot.

Alakján kivűl építészeti szempontból alig van valami figyelemre méltó a kastélyon; ellenben a földszinti helyiségek mennyezetét a leggazdagabb és legfínomabb ízlésű stucco díszíti, a melyhez hasonlót a renaissance művészet Csehországban nem alkotott. Az épület csillagalakja fölötte kedvezett a mennyezeti díszítmények mennél változatosabb elrendezésének, s pedig nemcsak a tizenkétszögű középső teremben, hanem a dülényalakú öt szobában is, melyek a sugarak irányára esnek (a hatodik sugárra eső helyiségben a lépcső van), valamint e szobák között fekvő folyosókban is. A boltozat egyes mezői és süvegjei, melyeket majd gyöngysor és tojásfűzér, majd levél- és gyümölcsfűzés szegélyez, itt egységes síkot alkotnak, amott meg valóságos kalaidoskopjai a díszítménynek; egyesítik a renaissance összes formáit, a melyek csakis a cinqueccento legnagyobb mestereinek művein fordúlnak elő. Történeti és mythologiai ábrázolások, merev tartású Hermák, szilaj, mozgékony Faunok, kecses gyermek-alakok, vizi lovak, Tritonok, az egész állatvilág, a mely a valóságban és a képzeletben él, győzelmi és egyéb jelvények, maskarák, virágfüzérek, együtt mind élénk, zajos, változatos díszt kölcsönöznek a most csöndes helyiségeknek; a helyes elrendezésnél fogva egészben véve nagy hatású, részletei pedig leleményességük és élénkségüknél fogva igen megkapó tekintetűek. A mennyezet általában véve lapos; egyes részletek csak itt-ott domborodnak ki jobban, és ekként élénkítő változatosság keletkezik a formák előállításában is. Az ékítmények kivétel nélkűl mesteri kimunkáltásgúek, az alakokkal ellenben nem egyenlően bánik a művész keze, a mi azt bizonyítja, hogy többen dolgoztak rajta, s hogy az illetők nem egyenlő járatosságúak voltak.

Hibásan Paolo della Stella mester művének tartják e mennyezeti díszítményt; holott tudva van, hogy a kastélyt 1555-ben kezdték építeni, Stella pedig 1552-ben, tehát 3 évvel korábban meghalt. Azonban voltak kisérői közt igen kiváló művészek, így példáúl Zoan Mária, a ki bizonyára kellő képességgel bírt az ilyen szobrászati díszítmény kidolgozásának vezetéséhez. Önkénytelenűl is eszünkbe jut a paduai Antal-kápolna, a hol Zoan Mária és Paolo Stella együtt dolgoztak.

Piero a Ferabosco neve szintén ismét fölmerűl. Okíratok bizonyítják, hogy Giovanni Campian, e kitűnő kőfaragó, 1565-ben itt dolgozott. Meglehet, hogy ezen mester művei az egyszerű, de ízléses kidolgozású kandallók, a kastély első emeletének most egyedűli díszei, melyek a Belvedere faragványaival rokonságot mutatnak. Az emeleteknek elpusztúlt dísze hazai művészek festményeiből állott, e művészek névszerint: Jahodka Mátyás, Vojtìch Jakab, Sparga Pole (Polak) és mások. Wohlmuth és Tyrol ügyelnek az építmény befejezésére, a melyet Ferdinánd főherczeg „gondolt ki és rajzolt jobb kezével”.

Stern kastély szobrászati díszítményének egy részlete. A művészeti és történelmi emlékek fölkutatására és föntarására rendelt cs. kir. középponti bizottságnak „Schloss Stern” czímű kiadványából való fénykép után.

Ferdinánd főherczeg több évig tartó csehországi tartózkodása alatt (1547–1567) lelke volt az uralkodóház és az ország minden művészeti vállalkozásának. Átvette az építészektől és a festőktől terveiket, azokat áttanúlmányozta, fáradhatatlan buzgalommal tett jelentést atyjának a művészeti ügyek állapotáról és menetéről, gondoskodott a kellő költségekről, elsimítá a művészek nem ritka viszálykodásait. A várkertbeli nyári kastély építését a főherczeg felügyelete alatt folytatták; midőn a Jagello Lajos halálával bekövetkezett szünetet ismét nagyobb lendűlet váltotta föl és hozzá fogtak a királyi várlak kibővítéséhez, az ezzel járó munkának vezetése szintén a főherczeg kezében volt.

Stern kastély szobrászati díszítményének egy részlete. A művészeti és történelmi emlékek fölkutatására és föntarására rendelt cs. kir. középponti bizottságnak „Schloss Stern” czímű kiadványából való fénykép után.

Az 1541-ik évi nagy tűzvész pusztításai után szükségessé vált újabb építkezések vezetését Wohlmuth Bonifácz mesterre bízták, a ki a Vladislav-féle teremhez csatlakozó országos törvényszéki épületen (Landrechtsstube) Benedek mester hagyományos építési modorát követve, határozottan csúcsíves szerkezetű helyiséget épített, sőt a késő csúcsíves művészet elveit teljes következetességgel alkalmazta, a mennyiben a hálós boltozat vaskos bordái egészen elválnak a boltozattól, helylyel-közzel pedig csak puszta díszítményekűl szolgálnak. Más felől pedig ugyanez a mester a bordák gyámjait a renaissance ízlés szerint alakítja és ekként határozott kifejezésre juttatja a művészi természetében rejlő ellenmondást. A munkát befejezvén 1563 november 5-ikén, nagy megelégedéssel tesz jelentést és így szól: „Bízom Istenben, hogy római császári Felséged nemcsak tetszését leli benne, hanem az egész cseh koronának és örököseinek is tisztes otthona és emléke lesz, nemkülönben a mellette levő terem is. . .” és könnyen megérthető czélzattal hozzá teszi: „A mely munkáért a boldog emlékű Benedek mester Vladislav királytól magas tiszteleti czímet nyert”. A királyi várlak egyéb részeinek építésében bizonyára Tyrol János mesternek is volt része, azonban művészi irányú kiválóbb tevékenységre alig nyílt alkalom. Az úgy nevezett számtartói hivatal és a tartományi tábla számára emelt szárny nem szervesen csatlakozik a Vladislav-féle épülethez és művészeti tekintetben egészen kisszerű. Wohlmuth és Tyrol tevékenységének a székesegyház építésén sem maradt művészetileg kiválóbb nyoma.

Az ország nagyjainak építkezéseinél is az olasz építőmesterek viszik az irányadó szerepet. A királyi kastély szomszédságában emelkedik a mindjárt 1545 után Lobkowitz János által épített, most Schwarzenberg-féle palota, melynek szárnyai a hradschini térre, meredek lejtőn emelkedő homlokzata pedig a Sporner-útcza felé szolgálnak. Ez építmény valóságos mintaképe a csehországi renaissance művészetű palotának; a kiszökellő faragott köveket utánzó sgraffito, a födél kinyúló eresze alatt levő ablaknyílások, a kevéssé kiszökellő pillérek által tagolt oromfalak, a hazai növényvilágból kölcsönzöss sgraffito díszítmény, mely az eresz alatti nyílásokat és az oromfalakat élénkíti, valamint az udvar oszlopos csarnoka, mind olyan részletek, melyek Csehország más építményein is előfordúlnak s így együtt véve ismertető jelei az olasz hatás alatt Csehországban kifejlett renaissancve építészetnek. A polgári lakóházakon, melyek nagyjában megőrizték a csúcsíves építés korszakabeli elrendezést, szintén előfordúlnak ugyanazon ismertető jelek; a magas födélszéket, a régi idők e tulajdonképeni örökségét, csak most kezdik a díszítmény szempontjából értékesíteni, a mennyiben az oromfalon festői hatás előidézésére törekedtek. Ilyen oromfalak hosszú sora az útczának egészen sajátos festőiséget kölcsönöz, a mit annak idején még fokoztak a sgraffito díszítmények és a festmények. Példa erre a Neuhaus urai által épített egykori Slawata-féle ház. A csúcsíves formákból lassanként kivetkőzött négyszögű ablaknyílásokat övező keret fölűl többnyire erősen kiszökellő párkánynyá alakúl, a félköríves kapunak és az ajtónyílásnak rendszerint faragott kövekből rakott, kiszökellő hatalmas kerete van; ha a ház nemesnek a tulajdona, akkor az ív zárókövét czímer díszíti; ha pedig polgáremberé, akkor a zárókőbe faragott paizson a tulajdonos nevének kezdőbetűje, vagy egyéb jegye áll. A díszesebb paloták kapuját két oszlop fogja közre, s az oszlopokon gerenda nyugszik, ezen pedig ormó emelkedik. Az oszlopok eleinte csatornások, s a csatornákban alúl pálcza-tagok állanak; későbben toskánai ízlésű sima törzsű oszlopok is fordúlnak elő; a XVII. Század elejétől fogva pedig gyakoriak a magasság irányában rustica módon tagolt oszlopok. A XVI. század második felében a gerendaházat tagoltsága dór rendszerű és a gerendaközöket (metope) mindenféle jelvény díszíti; a díszítésnek ez a módja az egész XVII. században divatozott, de a XVIII. század elején egyszerre és majdnem teljesen megszűnt.

A Zdiarsky-féle ház Prachatitzben. Bernt Rudolftól

Prágában a Schwefel útczában levő s a két medvéről nevezett ház kapujának csekély domborúságú lombdíszítmény kölcsönöz tetszősséget. E díszítő mód, mely rokonságban van a német kismesterek által kiművelt növényi ékítménynyel, Prágában és az ország déli és keleti vidékén ritkaság számba megy, ellenben az éjszaki városokban többször előfordúl. Az ékítmények közt itt-ott csúcsíves ízlésú elemek is találkoznak, a mi arra mutat, hogy a hazai mesterek szívósan ragaszkodtak a csúcsíves rendszerhez. A Prága ó-városi tanácsház egyik ablakát, a melyen „Praga caput regni” fölírás van, csúcsíves és renaissance ízlésű elemeknek érdekes keveréke díszíti. A csehországi kora renaissance idejében divatozott csatornás fali pillérek fogják közre ez ablak nyílását, s míg a két szélső pillér csúcsíves ízlésű tornyocskában végződik: az ablakfeleket, szemöldökét és ívét tisztúlt ízlésű renaissance formák díszítik. A város czímere fölött levő korona, mely formára nézve megegyezik az V. Károly idejebeli koronával, arra látszik mutatni, hogy ez ablak akkor keletkezett, mikor a városi tanács az 1558-ik évi ünnepélyességek alkalmával I. Ferdinánd királyt, mint újonnan megválasztott római császárt, a tanácsházban üdvözölte.

A csehországi renaissance építmények jobbára híjával vannak a gazdagabb építészeti tagoltságnak és a szobrászati dísznek; falaik mindazáltal nem maradtak minden ékítmény nélkűl, a mennyiben azokat a Florenczben dívatozott mód szerint egészen elborították sgraffitóval és szürke színű (chiaroscuro) festményekkel. E díszítő mód eredetileg tisztán ékítményes jellegű volt, a XVI. század második felében azonban alakos ábrázolássá változott, lyen példáúl a Tein-udvarnak 1560-ban épűlt része. Ez iránynak kifejlődését bizonyára előmozdították a román ízlésben dolgozó azon németalföldi festők, a kik II. Rudolf uralkodása alatt gyakorolták művészetüket Csehországban. Mielőtt ezek megkezdték volna tevékenységüket, már 1570 körűl meghonosodott a cseh festészetben a németalföldi renaissance művészetet jellemző cartouche díszítmény. Ennek hatása alatt aztán átalakúl az épületek festészeti dísze, nemkülönben a kő- és a fafaragó művészet is. A prágai királyi kastély kertjében levő, sajnálatosan elhanyagolt Bllhaus pompás példája a Vredeman de Vries János németalföldi díszítő-művész irányával rokon ékítésnek. Ezen, a maga nemében remek alkotás vagy II. Miksa uralkodása alatt, vagy a Rudolf korszakának legelején keletkezhetett.

A Prágában és környékén levő királyi építmények: a Vladislav-féle kastély, az I. Ferdinánd-féle Belvedere, vagy másként Anna királyné nyári kastélya, a Ferdinánd főherczeg, I. Ferdinánd király fia által épített Stern kastély stucco díszítményei, a későbben épűlt Ballhaus sgraffito díszítményei mintegy nyomról-nyomra jelzik a renaissance művészet fejlődését Csehországban. Mátyás király uralkodásának kezdetével már mutatkoznak a barokk ízlés jelei. Prágán kivűl egészen hasonló, csakhogy valamivel lassúbb menetű volt a fejlődés; a vidéken a művészeti gyakorlat szívósabban ragaszkodik a hagyományos formákhoz, azonkivűl hol helyi körűlmények, hol egyéni fölfogás hatása alatt nem egy, egészen sajátos jelenség keletkezik.

A királyi szolgálatban levő olasz művészek a „kerti építmény”-nyel egyidejűleg az ország több vidékén építettek. Így 1549 körűl az Elbe melletti Brandeis, továbbá Schwarzkostelec és Podìbrad királyi kastélyokon dolgoztak, a melyeknek ez időből való külseje mai napig többé-kevésbbé ép állapotban fönmaradt. Podìbradban példáúl hazai kőfaragók közreműködése mellett luganói Girzik és az egyébként is ismeretes Baptista de Zawoza, Kostelecben „ffinnandti” János mester, Brandeisban Tamás kőfaragó és Matesz kőmíves dolgozott. Ez utóbbi kastély később II. Rudolf kedvelt tartózkodó helye volt és bizonyára ezzel egyező díszt és fölszerelést kapott. Belsejében alig maradt fönn valami figyelemre méltó, a mennyiben utóbb tetemes átalakítást szenvedett, így többek közt az udvarnak egykor nyílt oszlopos folyosóit befalazták.

Azok a sajátosságok, melyek a prágai és az imánt fölsorolt építményeket jellemzik, Csehország keleti vidékének számos építményén szintén előfordúlnak. Nehány templomon már jókor összekeveredtek a csúcsíves és renaissance formák; így példáúl a chrudimi Katalin-templomnak és a èaslaui Péter- és Pál-templomnak egymással rokon kapuján. Keleti Csehország világi építészetére nézve irányadók voltak a dúsgazdag Pernstein nemzetség építkezései. Abban az időben, mikor olasz munkások szegődtek a király szolgálatába, Pernstein János építményein már nehány olasz kőfaragó dolgozott. Ez építmények közé tartozik első sorban a pardubitzi kastély, melynek külsején és belsejében nehány érdekes részlet maradt fönn. A pardubitzi kastélynak 1529-ben keletkezett és 1541-ben Pernstein János alatt fölállított kapuja a formák rendkivüli gazdagságára való törekvésről és ezzel kapcsolatban a német renaissance művészet hatásáról tanúskodik; egyébként pedig az építmény, annak oromfalai és oszlopos udvara az olasz mesterek hatása alatt keletkezett építészeti irány egyik jellemző alkotása. Ugyanez áll a „pompakedvelő” Pernstein Vratislav által a XVI. század harmadik negyedében Leitomischlban épített kastélyról, melynek eredeti külseje nagyjában máig fönmaradt; elrendezése, oszlopos udvara, a kastély kertjére nyíló szellős loggiája, kiszökellő kövekből rakott kapuja épen úgy, mint a prágai Schwarzenberg-féle palota, a Csehországban elfogadott mintához ragaszkodnak. Az udvarra szolgáló falakat alakos sgraffito díszítmény borítja. Az Erlitz hegységnek a forgalomtól most félre eső csöndes zugában több kisebb renaissance ízlésű kastély sorakozik a leitomischli kastélyhoz: Doudlebben a Bubna grófi család ősi kastélya, mely négyzetes elrendezésű és szép oszlopos udvarú; Èastolowitz kastély, melynek egyik szárnyában fönmaradt több teremnek renaissance művészetű famennyezete van; Opoèno kastély, melynek szintén oszlopos udvara van, és még számos más.

A polgári építmények is iparkodtak a maguk módja szerint pompázni.

A pardubitzi házakon igen félénken jelennek meg a renaissance formák. E várost 1524-ben a tűzvész majdnem egészen elpusztította, azonban Pernstein urainak pártfogása alatt gyorsan fölépűlt. A város sajátszerű épülete, a magas zöld torony, a melynek kapunyílását orom koszorúzza, 1534-ben épűlt Pál nevű hazai kőfaragó vezetése alatt. A szomszédos régi kerületi városban, Chrudimban, a mostani gyógyszertáron levő és Pernstein urainak czímerével díszített két szép kapu azt bizonyítja, hogy a Pernstein nemzetség itt is adott alkalmat művészi foglalkozása. A Mydláø Mátyás dúsgazdag polgár által 1573-ban épített, ma is úgy nevezett Mydláø-féle ház, melynek az útczára néző loggiája és minarethez hasonló szeszélyes tornya van, nyilvánvalóan a leitomischli kastély hatása alatt keletkezett. Kuttenberg, e régi hegyi város építészetének fényes korszaka már elmúlt ugyan, azonban a renaissance művészet is hagyott ott nyomokat, nem nagyszerű épületeket, hanem nehány gazdagon díszített kaput.

Valamint keleti Csehországban a Pernstein nemzetség, úgy déli Csehországban a vele rokon neuhausi Rosenberg nemzetség foglalkoztatta leginkább a művészeket és adott irányt tevékenységüknek. Kétségtelen, hogy a neuhausi Joachim és Ádám által újjáépített Neuhaus tisztes törzskastély a legvonzóbb építmény azok között, melyek déli Csehországban a renaissance művészet virágzása idején keletkeztek. Az épületnek a művészet különféle korszakából való és egymással kapcsolatos részei fölötte vonzó, festői csoportosításúak; ehhez járúl a gyönyörű fekvés, az egykori pompának számos nyoma, végűl a régen kihalt főúri nemzetség ez ősi fészkéhez fűzött rege; mindez együtt véve sajátságos bűvös hatásúvá teszi a majdnem egészen elhagyott kastélyt. A renaissance művészet korszakából való részek a kastély harmadik udvara körűl csoportosúlnak, melynek közepét vasból kovácsolt gyönyörű kút foglalja el; ez udvarnak oszlopos folyosói szolgáltak egykoron a főúri kastélybeli vidám élet pompájának színhelyéűl. A kastély belsejében ez időből fönmaradt egy s más: itt a faburkolatú mennyezet, ott egy-egy szép kimunkáltságú ajtókeret, emitt meg egy remek olasz kandalló. Az építkezést már neuhausi Joachim kezdette meg, azonban neuhausi Ádám folytatta nagy buzgalommal. Az építés vezetésével 1580-ban egy Majo Boldizsár, másként Balcar mester nevű olasz kőmíves bízatott meg, a ki déli Csehország más építményein is dolgozott, így Krumauban és Bechynben. Őt követik Faconi János Maria, Melana Antal és Cometa Antal. A késő renaissance művészet igazi remeke a déli oldalon levő „Lusthaus”; kivűl ablaknyílásokkal, pillérekkel, fülkékkel és festői oromokkal, belűl pedig stuccóval díszített kerek épületke. Az építkezést hazai művészek és kézmívesek közreműködése mellett (1591–1597) Faconi és Cometa végezték

A pilseni tanácsház. Weber Antaltól

Déli Csehországnak számos kastélya közt nincs egy sem, a melyen a renaissance művészet valami nyomot ne hagyott volna; mindenütt találkozik többé-kevésbbé figyelemre méltó képviselője: Wittingauban, Krumauban, Rosenbergben, sőt a nagy számú apróbb várakban is. A Nestolitz melletti Kratochvile (Kurczweil, Gondűző), e rendkivűl érdekes építmény, a Rosenbergek utolsó nemzedékének köszöni keletkezését; igazi menedéke a vadászatot kedvelő és mindenféle szórakozást kereső társaságnak, mely a Rudolf-féle korszakot jellemzi. A kastély 1583-ban Rosenberg Vilmos alatt épűlt; ezen is fölismerjük Majo Boldizsár és Melana Antal olasz művészeket, a kik Neuhausban is dolgoztak. Díszítő művészűl a Rosenbergek festője, Vidman csatlakozik hozzájuk. A kastély belsejében egyesítve volt az akkori élvezetet kedvelő kor összes művészeti pompája; a termek mennyezetét Melana mesternek részben aranyozott fehér stucco díszítménye, a falakat kárpitok és festmények borítják, az ajtókat intarsiák díszíték, a padlót pedig azulejo-féle színes majolika lemezek burkolták; ezek most az újonnan épűlt Frauenberg kastély nehány termének díszei. Miként a renaissance számos alkotása, úgy ez is a pusztúlás szomorú sorsára jutott.

Déli Csehországban az úri lakok mellett a polgári házak építészetének is vannak sajátos vonásai, a melyek közűl legjellemzőbb a földszinti tornácz és az emelet vízirányos párkánya; a magas, csúcsíves ormok, melyek Taborban, e régi huszita városban, oly gyakoriak, itt fölötte ritkán fordúlnak elő. Helylyel-közzel csipkés párta, vagy néha gyöngén emelkedő orommá csoportosított sajátságos kerek tornyocskák koszorúzzák az épületet. A védelemre mindig kész dacz jut kifejezésre az építés e módjában, mely különösen Krumau, Wittingau és Budweis városokban otthonos, de elterjed Deutschbrodig, sőt morva területen is találkozunk vele. Önkénytelenűl is eszünkbe jutnak e városok útczáin vívott kemény harczok, melyekre a vallási vélekedések és osztályérdekek összeütközése szolgáltatott okot.

Voltak azonban déli Csehországban békésebb életű városok is. Ilyen a XVI. századbeli képét majdnem teljesen megőrzött s egykor virágzó kereskedésű Prachatitz. Itt számos háznak freskóval és sgraffitóval díszített homlokzata ma is ép. E korbeli építményei: a városkapu Rosenberg Vilmos lovas alakjával, az 1570–71-ben épűlt tanácsház, a sörfőzőház, a Herrenhaus és a budweisi Fargit mester által 1604-ben épített Zdiarsky-féle ház; valamennyinek homlokzatát változatos ábrázolások, latin, cseh és helylyel-közzel német fölírások borítják. A festményeken az olasz hatás mutatkozik; egyes részletek azonban Holbein és Amman Jost metszeteihez hasonlók; az építés módja az olasz mesterek hatásáról tanúskodik.

A mühlhauseni kastély udvara. Stibral Györgytől

Pilsenben az olasz kőműveseknek és építőmestereknek egész gyarmata dolgozott, a mihez hasonló jelenséggel csak Prágában találkozunk. A város a huszita háborúk után gyorsan fölvirágzott és mind nagyobb fontosságra emelkedett. A lakosság közművelődési törekvései jellemzi az, hogy a XV. század végén itt volt az első ismert könyvnyomda, a melyből a remek cseh ősnyomtatványok származnak. A XVI. század folyamán rendkivűl meggazdagodott városban nagy volt az építkezés, miért is számos olasz kőfaragó keresett és talált ott foglalkozást. Luganói Statia János és Antal, Merlian János és Mátyás, Gryson Albert, Soldata Mark és még számosan telepedtek le benne és a város gazdag polgárainak házakat építettek; sőt minthogy csakhamar maguk is polgáraivá lette a városnak, építettek úgy saját használatukra, mint nyereségre. Az építő kedv a tágas Ring-tér környékén volt legélénkebb; itt hasonló épületek között emelkedett a hatalmas tanácsház, melyet a városatyák vezetése alatt Statia János 1554-től 1556-ig épített.

Nyugati Csehország szép számú renaissance kastélylyal is dicsekszik, a melyek közűl legnevezetesebb a Pilsentől nyugatra fekvő Bischofteinitz és az éjszakra fekvő Kaèerov kastély. Bischofteinitz 1547 után épűlt és mindenben megegyezik a prágai Schwarzenberg-féle palotával. Úgy emezt, mint amazt Lobkowitz János építteté, a kinek építkező kedve nagyben elősegíté a renaissance művészet kifejlődését Csehországban. Lobkowitz János a cseh királyság fővárgrófi minőségében is követé szenvedélyét, a mennyiben 1555-ben Ventura mesterrel újjáépítteté a prágai úgy nevezett régi várgrófi székházat.

A Lobkowitz-féle építmények irányát tovább fejleszté egy másik szenvedélyes építkező, Griespeck Florián (meghalt 1588-ban), a ki Kaèerov és Mühlhausen (Nelahozeves) kastélyokat építteté. Kaèerov kastély a Pilsenben letelepűlt olasz mesterek műve s majdnem egyidejű a pilseni tanácsházzal; 1550-ben már épűlőfélben volt; egy pompás olasz kandallóját 1552 évszám jelöli. A Moldava fölötti lejtőn emelkedő Mühlhausen kastély építését valószínűleg mindjárt 1558 után kezdték meg, a mely évben Griespeck Florián az uradalom birtokosává lett; halála után fia, Balázs, folytatta az építést. Balázs és neje, Bubna Zsófia, idejében még 1614-ben is dolgoztak a kastély egyes részeinek művészeti díszítésén. Mind a két kastélynak négyzetes udvara van, melyet a díszes kapuk és oszlopos folyosók festői hatásúvá tesznek. Az épület külsejét sgraffito borítja, belsejét faragványok, stucco, fresko s faburkolat díszíti; évek hosszú sora óta több elhagyatott termében még láthatók az egykori pompa nyomai.

Közép-Csehország egyéb építményei közűl a cseh renaissance ez irányához csatlakoznak még a Mühlhausentől nyugatra fekvő Martinitz-féle Smeèna kastély és egy szárny a fölebb éjszakra fekvő régies Melnik városban. Éjszaki Csehországban nem igen találkozik renaissance-kori fontosabb építmény; soha sem is volt valami sok, s újabb időben azt a keveset is lebontották; így a most tanácsházúl szolgáló régi komotaui kastélynak érdekes kapuját, mely 1520-ban épűlt, és melyet csúcsíves meg renaissance formák díszítettek keverten; így továbbá a brüxi tanácsházat, melynek külsejét a cseh renaissance jellemző formái tették érdekessé. Mint a komotaui, úgy a leitmeritzi tanácsház is részben csúcsíves ízlésű; belseje ellenben, névszerint az ülésterem mennyezetének és falainakpompás faburkolata határozottan renaissance művészetű.

Az éjszaki vidék számos építménye a német renaissance azon irányát követi, mely Szászországban fejlődött ki. Ilyen építészeti mű Bensenben Saalhausen urainak oromfalakkal élénkített kastélya, a melynek gazdag szobrászati díszű kapuja a német kismesterekre vall. Hasonló díszítmény jellemzi Leitmeritz, Kaaden, Komotau és más város több polgári házát. Ezen éjszak felé egész Drezdáig terjedő és az Érczhegység szász városaiban otthonos iránynak sajátossága a kapufelekbe vájt függőleges, mély hornyolás, melynek aljába ülőhelyűl szolgáló kőlap van beillesztve. Érdekes példái ez iránynak Komotauban a Herrengasse és a Steingasse számos háza, melyek az 1598-ik évi tűzvész után épűltek, de régi kapujokat, sőt helylyel-közzel egész homlokzatukat megőrizték. Éjszaki Csehország művészetének legjellemzőbb alkotásai az ilyen fajta kőfaragói munkák, sok kapu, továbbá síremlékek, szószékek és szentségtartók. Mindezen művek közeli rokonságban vannak Szászország szomszédos vidékeinek Nosseni hatása alatt álló művészeti irányával. E művészeti tevékenységben a Saalhausen, Schlick és Rädern nemzetségek olyan szerepet visznek, mint a Pernstein, Rosenberg, Neuhaus, Lobkowitz, Griespeck és más családok Csehország egyéb vidékeinek építészetében.

Az ország éjszaki vidékének építészetében és szobrászatában a XVI. század elején németalföldi és éjszak-német elemek jutnak uralomra. E tekintetben különösen érdekes Reichenberg kastély kápolnája. A kastélyt Rädern Kristóf Menyhért 1582-ben kezdé építeni, a kápolna építését pedig özvegye, Katalin, 1604-től 1606-ig fejezé be. A kápolna belsejének rendkivűl díszes oszloprendjeit, fülkéit, hermáit és ormóit a barokk ízlés felé hajló német renaissance formáinak gazdagsága teszi érdekesekké.

Ezzel már a XVII. század küszöbéhez értünk, a mely egyszersmind az építészet fejlődésének történetében új korszak kezdetét jelöli. A barokk elemek, ámbár szűkebb korlátok között, mégis érvényre jutnak a Csehországban foglalkozó olasz mesterek művein. Ezek között első helyen áll Vincenzio Scamozzi, a ki itt is meghonosítja művészetének vaskos formáit. Föladata volt a hradschini királyi várkastély folytatólagos kiépítése; már II. Rudolf uralkodása alatt több ízben hozzá fogtak e munkához, a melyet aztán utódja, Mátyás király, nagy erélylyel folytatott, a mennyiben Scamozzi által a Hradschiner Ring felé néző új szárnyat építteté. E szárnynak 1614-ben befejezett nagy fő kapuja ma is ép; hatalmas nyílását két oldalt rustica pillérek fogják közre, ezeken dór művészetű gerenda nyugszik; e fölött pedig két gúla között emelkedő oromban czímer és fölírás van. A Vladislav-féle termet a Mindszentek templomának szentélyével összekötő és az előbbihez hasonló kapu, nemkülönben az ó-városi tanácsháznak több része és nehány templom szintén ez időből valók.

Az egyházi építészet terén a XVII. század kezdetén a csúcsíves rendszer még küzködik a már győzelmes renaissance művészettel; e téren a hazai építőmesterek és kőfaragók még ellenállanak az előre törő olaszoknak. Nagyobb újabb egyházi építmény emelésére hosszú idő eltelte után csak akkor kinálkozott alkalom, mikor egyfelől a Jézus-társaság elterjedt, másfelől pedig az ágostai ev. felekezet tért foglalt. Az I. Ferdinánd által pártfogolt jezsuiták már 1556-ban elfoglalták a Károly-híd közelében levő és Szent Kelemenről nevezett kolostort, 1578-ban pedig hozzáfogtak a Salvator templom építéséhez. Ezen eredetileg nagyon egyszerű építményt a XVII. század folyamán meglehetősen nyers pompával látták el; építésének első korszakából most már csak az 1601-ik évben befejezett kapuk vannak meg. Ez időtájt (1600) fejezték be a hozzája csatlakozó, s a Prágában letelepűlt olaszok által alapított „olasz-kápolnát”, mely egyszerű kerek építmény, s melynek festői hatású előcsarnoka későbbi időben keletkezett. A lutheránusok által alapított és 1611-től 1613-ig épített, mostani Maria de Victoria templom eredeti külsejéből keveset őrzött meg, kivéve a Scamozzi művészetére mutató kaput, melynek legalább egy része ebben a korszakban keletkezhetett. A lutheránusok által 1611-től 1614-ig emelt második építmény, a Geist-útczában levő Salvator templom még a csúcsíves rendszer szellemét tükrözi vissza. Mint ennek a templomnak, épen úgy az 1603-ik évben II. Rudolf által alapított és 1625-ben befejezett strahovi Sochus kápolnának is csúcsos ívű magas ablakai és keskeny támasztó pillérei vannak, azonban a csúcsíves rendszer e maradványaihoz Scamozzi művészetének szellemében formált részletek csatlakoznak.

A Waldstein-csarnok a prágai Waldstein-féle palotában. Ohmann Frigyestől

Prága után a vidéken is keletkeztek lutheránus templomok és két ilyen építményen, Braunauban és Klostergrabban, a munkának az egyházi hatóság által történt megszűntetése adta meg a külső okot ama borzalmas háború kitörésére, a mely harmincz évig tartott s ez alatt egész Csehországot elpusztítá és számos építészeti emléknek romlását okozta. Az építkezés azonban e mozgalmas évek alatt sem szünetelt egészen, sőt egy esetben nagyszerű mértékben fokozták azt magának a harmincz éves háborúnak körűlményei. Waldstein (Wallenstein) Albrecht, a hadvezérek leghatalmasabbja, mindjárt föllépése után arra törekszik, hogy kimagasló állásának és nagy czéljainak a művészet által is kifejezést adjon, és a rövid idő, mely néki adatott, elég volt arra, hogy a művészet terén nagyszerűt alkosson. Még a táborban, a harczi zaj közepett is, épületeket tervez, az eléje terjesztett terveket megvizsgálja, az építés haladásáról a jelentéseket meghallgatja és sürgeti a gyorsabb munkát. A herczeg Prágában és a birtokainak székhelyűl választott Jièinben nagyszabású építményekbe fogott; Prágában terjedelmes kerttel összekötött hatalmas palotát, Jièinben és annak környékén számos épületet emelt, a melyek találóan jellemzik törekvésének sokféleségét és azon korszak művészeti irányát. Az építkezést olasz mesterek vezetik, a kik Csehországba átültetik Olaszország barokk ízlésű építészetét; a méretekben nagyszerűségre, a részletekben mennél nagyobbn pompára törekvő barokk építészet midnenben megfelelt a pompakedvelő hadvezér követelményeinek.

Az Anna királyné nyári kastélyát és a Stern kastélyt jellemző fínoman formált részletek iránti érzék kiveszett; ezen építmények csínnal kimunkált oszlopos csarnokai, barátságos szobái többé nem elégítették ki a követelményeket. A palotának a kertre szolgáló szárnyában hatalmas büszke oszlopos csarnok nyílik; a kertet egykor Adrian de Vries szobrai díszítették; az innenső szárnyat egész szélességében nem kevésbé nagy kihallgatási terem foglalja el, a melyben kényelmesen elfért a herczeg egész büszke kisérete. A térre szolgáló homlokzata meglehetősen puszta; mind a két udvart egymás fölötti két rendben egyszerű fali pillérek tagolják. A kanyarúlatos voluták, melyek a királyi kastélynak már Mátyás idejében épűlt részén is előfordúlnak, nemkülönben a fresko festményeknek szánt mezők durva kimunkáltságú keretei jellemzik a barokk díszítő módot; a számos gyümölcsfüzér a XVII. század sajátos formáit mutatja, a hadi jelvények pedig, melyek a renaissance idejében antik fegyverekből állanak, itt az újabb korú fegyverzetet tűntetik föl; a fresko festményeken ábrázolt olympusi istenek is ilyen fegyverzettel vannak ellátva, mintha az akkori nagy háború folyását akarnák megjeleníteni. A nagyszerű sala terrena egész hatását a kertből belépve élvezzük legteljesebben; a barokk részletek durva mivolta itt kevésbé zavarja tekintetünket, mint a többi helyiségben. A palotát az 1621. évben Milánóból meghívott Giovanni Marini építé, Bartolomeo Bianco segédkezett neki a díszítésben. Basilio és Giovanni Pironi is dolgoztak a palotán.

A Prága melletti Troja falusi kastély. Ohmann Frigyestől

Változatosabb föladatok kinálkoztak Jièinben, melyet Wallenstein tervszerűen akart átalakítani uralkodói székhelylyé. Az itteni nagy palota, melyet a prágai palotánál nem csekélyebb kiterjedésűnek terveztek, befejezetlen maradt; legkiválóbb része oszlopos folyosókkal épűlt két udvar; a Ring felé néző homlokzatnak földszintjén nyilt tornácz van, két emeletét pedig meg nem szakított pillérek tagolják, a mi itt fordúl elő először. Wallensteinnak egy másik építménye a Jièintől éjszakkeletre fekvő árnyékos díszkerttel kapcsolatos udvar, melyben a sala terrena egyszerűbb utánzata a prágai palotabelinek. A kerten túl távolabb fekszik Wallensteinnak még egy építménye, a Walditz nevű nagyszerű karthausi kolostor, melyet temetkező helyéűl szemelt ki, s melyet mostanában fogházzá alakítottak át. Az épületet 1628-ban Spezza András terve szerint kezdték meg, de annak csakhamar (1628) bekövetkezett halála után Pironi folytatta. A Wallenstein által Jièinben alapított jezusita Jakab-templom egyike a barokk korszak legérdekesebb egyházi építményeinek.

A Wallenstein által előidézett építészeti tevékenység rövid életű volt ugyan, de mégis tartós hatást gyakorolt Csehország építészetének fejlődésére. Wallenstein halála véget vetett e tevékenységnek; nagy tervei befejezetlenűl maradtak; annak a mohóságnak, a melylyel építményeit sürgette és azokat mintegy parancsszóra akarta létre hozni, az volt az eredménye, hogy legalább a már kész terveknek egy része megvalósúlt.

Csehország építészetében ekkor rövid szünet áll be; csak a westphaliai békekötés után mutatkozik újabb vállalkozó kedv. A jezsuiták még a háború idejében megvetették lábukat, úgy, hogy csakhamar tekintélyes számú társházaik és kisebb székhelyeik lettek, a háború után pedig a társházak mellett új nagy templomok építéséhez fogtak. Majdnem egyidejűleg több nagyszabású építményt emeltek; nem tekintve a Clementinumnak a Kreuzherren-útcza felé néző, 1653-ban megkezdett szárnyát, első sorban említésre méltó a klattaui Ignácz-templom. Ennek alapkövét 1656-ban tették le és Orsini Domokos vezetése alatt gyorsan haladt a munka, úgy, hogy 1666-ban az építést befejezték; a következő éveket a külső és belső díszítésre fordították; 1679-ben longavillai Dlouhoveský János püspök ünnepélyesen fölszentelte a teljesen befejezett templomot, mely tíz év múlva, 1689-ben a lángok martalékává lett, úgy, hogy nagy költséggel való helyreállítása vált szükségessé, a mi azonban nem változtatta meg Orsini építményének eredeti jellegét. A templom elrendezésére nézve hasonlít a római Gesu-templomhoz. Oldalkápolnák már fordúlnak elő Walditz karthausi kolostor templomában is; ellenben a templom keleti részei, jelesűl a kereszthajó és annak nagyszabású négyzete a jièini templom elrendezését követik. A már előbb említett jièini templom, mely Csehországban a jezsuiták egyik legelső építménye, különösen nagyságánál fogva érdekes. A klattaui templomnak az 1689-ik évi tűzvész után befejezett tornyai a hagyományos iránynak tett engedmény jellegével bírnak.

A prágai Clam-Gallas-féle palota. Ohmann Frigyestől

Az ez időtájt keletkezett jezsuita templomok első sorban a prágaiak, továbbá a königgrätzi Mária-templom és a komotaui Ignácz-templom elrendezésre, valamint nagyjában belső díszítésre nézve is megegyeznek a klattauival. A komotaui templomnak előcsarnoka van. Az ilyen előcsarnokok gyakrabban előfordúlnak. A prágai Salvator-templom elé az 1659-ik évi újjáépítés alkalmával emeltek előcsarnokot; ugyanott az Ignácz-templom előcsarnoka ez épületrész legszerencsésebb megoldását mutatja. A fölsorolt jezsuita építmények irányát követi nehány búcsújáró-templom is, így példáúl az altbunzlaui, nemkülönben Leitmeritz új püspöki székhely építményei, jelesűl a Szent István tiszteletére szentelt, nagyszerű elrendezésű székesegyház, melyet az első püspök, Schteinitz Miksa Rudolf, 1671-ben alapított és utódja, gróf Sternberg Jaroslav, 1681-ben fölszentelt.

Most már nem lehet biztosan megállapítani, vajjon ezen épületek egyikén, vagy másikán dolgozott-e Orsini; annyi azonban bizonyos, hogy Prágában sok munkája volt. Az 1676-ik évben építé a Szent Benedek tiszteletére szentelt templomot, melyet később lebontottak; Loragho Márton társaságában építé az ó-városi carmelita kolostort; a mellette lévő Gál-templom mostani alakja is ebben az időben keletkezett. Orsini, a ki a csehországi barokk művészet fejlődésének történetében kétségtelenűl fontos szerepet vitt, Prágában az 1680-ik évben halt meg. Társa, Loragho Márton, egy nagyon elterjedt építőmesteri család tagja. E család már a XVII. század első felében föltűnt Csehországban és miként a Canevalli, a Palliardi és több más család, teljesen meghonosúlván, a XVIII. század közepén túl gyakorolta művészetét. Loragho Károly nevű mester Mártonnal együtt építé a bøesnitzi Ignácz-templomot. Loragho Károly Prágában nagy tevékenységet fejtett ki úgy az egyházi, mint a polgári építészet terén. Az 1659-ik és 1660-ik évben mérnöki minőségben vezette a harminczéves háború után szükségesnek mutatkozott prágai várépítkezést; ugyanez időben építé a prágai várban a Lobkowitz-féle, különben egyszerű palotát. Egkiválóbb műve a prágai Ferencz-templom, melyet a keresztes urak részére, azoknak nagy érdemű priorja, Psopichal György Ignácz, alatt 1679-től 1688-ig épített. Ez azon időbeli kevés templomok egyike, a mely nem valamely régibb építmény alapjain emelkedett; a mester e körűlményt hasznosította is, a mennyiben a templomot a szokástól merőben eltérő elrendezés szerint építé. A templom alaprajzának egyenlőszárú keresztalakja van, a keresztszárak metszésének négyzete fölött kupola emelkedik.

A kupolás templom mindinkább kedveltté válik; így kupolássá tették a weitzenhofeni gróf Michna Venczel által alapított prágai Mária-Magdolna-templomot (most csendőrök kaszárnyája), 1649-ben pedig atyjának, Pálnak, költségén kupolát emelnek az ó-városi Salvator-templomra. Utóbb a kupolát az épület mellőzhetetlen részének tartották, s a hol nem volt rá költség, ott megelégedtek azzal, hogy a templom mennyezetén távlati fresko festéssel állították elő a kupola látszatát. A keresztes urak Ferencz-templomának kupolája kör alakú alapon áll; ellenben a korábbi kupolák nyolczszögűek; a kupola dobja külsejének páros jóni oszlopok olyan díszt kölcsönöznek, mely azelőtt szokatlan volt; e kupola egészben véve kiváló dísze a helyes arányú ápítménynek és megalkotás tekintetében legjobban sikerűlt a XVII. század folyamán Csehországban keletkezett kupolák között.

A keresztes urak Ferencz-templomának homlokzata egészen egyszerű; más templomok homlokzatára azonban nagy gondot fordítottak. A Sancta Maria de Victoria templom homlokzata, az ó-városban a Pálosok egykori temploma (most császári királyi bányahivatal), az 1692-ben befejezett József-templomnak hatalmas rustica oszlopokkal tagolt homlokzata, jellemzően tűntetik föl a XVII. századbeli barokk építészet változatosságát. Meg kell még említeni, hogy az Orsini és Loragho nevekkel nincs kimerítve azon mesterek névsora, kik az egyházi építészet terén foglalkoztak; ő mellettük Carloni Szilveszter, burgundi Mátyás mester és mások is említtetnek.

Szintén nagyszerű volt a világi építészet is. Számos nemesi család a II. Ferdinánd alatt történt elkobzások révén roppant terjedelmű birtokokra tett szert, és volt költségök Wallenstein példáját követő nagy építkezésre. Azon nemesek közűl, kik gazdagságukat a harminczéves háborúnak köszönték, a legkiválóbbak egyike a grófi rangra emelt weitzenhofeni Michna Pál volt. Az elkobzott birtokokat részint ajándékba kapta, részint megvásárolta; része volt a „lange Müntze” név alatt ismeretes pénzügyi kezelésben; a háború alatt élelmi czikkeket szállított és ekként roppant vagyonra tett szert, melynek nagy részét költséges építkezésekre fordította. Fia, Venczel, követte példáját. Ekként keletkezett Prágában a Kleinseitén az Ujezd mellett az Anna-kolostor telkein egy pompás palota és kert, közelében pedig a már említett Magdolna-templom, melyet Venczel gróf az 1658-ik évben kelt végrendeletével temetkező helyéűl rendelt. A Michna-féle építményeket a stucco díszítmények gazdagsága jellemzi. A XVII. század második felébe esik a stucco-készítők arany korszaka, a kik Prágában az 1657-ik évben önálló czéhet alapítanak. A XVII. század vége felé a fölvirágzó freskofestészet háttérbe szorítja a stucco díszatményt, úgy, hogy ez csak a keretekre szorítkozik.

Mint a Waldstein-féle, úgy a Michna-féle palota is (most katonai raktár) legnagyobb gazdagságot a kertre néző homlokzatán mutat. Azelőtt a Michna-féle palotában is volt sala terrana, csakhogy ez itt egészen külön álló építmény vala. A palota külsejét övek, keretek, fülkék és az ablakok fölött emelkedő ormok élénkítik; a térséges termek, különösen a mennyezetek szintén igen díszesek. A gyakran ismétlődő dór öveknek változatos hadi és egyéb jelvényei a harminczéves háborúra vonatkoznak.

A palota építését nem azzal a fényűzéssel fejezték be, a melylyel megkezdették, a mennyiben a Michna család nagy gazdagsága a harmadik nemzedéknél teljesen elkallódott. Az 1667-ik évben meghalt Michna Venczel öröksége, melyet óriási adósság terhelt, a nagy örökösödési pörökben oly gazdag XVII. század egyik legbonyolúltabb hagyatéki tárgyalására adott okot. Úgy látszik, tetemes része volt ebben a számos alapítványnak és építkezésnek; a „Michna-féle csőd”-ben építőmesterek és stucco-készítők, így pl. egy Gallus Domonkos nevű díszítő, tetemes követelésekkel lépnek föl.

Ez időtájt a vidéken számos új úri kastélyt építettek, a régieket pedig az uralkodó ízlés szerint átalakították; az ekkor keletkezett ilynemű építmények között a legelsők egyike Baudnitz kastély, melyet herczeg Lobkovitz Venczel Öcséb 1652-től 1684-ig építtetettl. A kastély első tervét Francesco Caratti készíté, a ki 1665-ig egyszersmind az építést is vezeté. Utána Carlo Orsolini következett. Mikor ez 1667 márczius 24-én meghalt, helyét Antonio da Porta foglalta el, a kit a kastély tulajdonképeni építőjének kell tekinteni. Porta 1697-ig állott a herczeg szolgálatában és egyebeken kivűl gróf Sternberg Liboczhovitz kastélyát, gróf Lobkowitz Venczel Ferdinánd Bilin kastélyát építé. Raudnitz kastélynak egyszerű négyszögű elrendezése van; szintén egyszerű külsejét hatalmas fali pillérek tagolják; az egész környék fölött uralkodó pompás fekvésénél fogva nagyszerű hatású; belseje szintén egyszerű, csupán az a szárnya díszesebb, a melyen a kapu van; kissé nyers stucco díszítményű két lépcsőcsarnoka szintén jó hatású.

A prágai Miklós-templom a Kleinseitén. Ohmann Frigyestől

A XVII. század második felében keletkezett építmények egyik csoportját hatalmas pillérek és oszlopok rendje jellemzi. Ezek közűl fölemlítjük a Clementinumot, melynek homlokzata távlati látszatra számított mesterséges elrendezésénél fogva a szűk útczában is rendkivűli jó hatású; továbbá a Kleinseitén a Nostitz-féle palotát és a Hradschinon a szokatlanúl nagy homlokzatú Czernin-féle palotát, melyet gróf Czernin János Humprecht alapított és melynek építőmestereként Giovanni Baptista de Rossi mellett Francesco Caratti említtetik. A mostanság kaszárnyáúl szolgáló palota az építtető gróf halálakor (1682-ben) majdnem be volt fejezve. Belső díszítésén azonban Reiner festő, Braun szobrász és mások még a XVIII. század elején is dolgoztak. Más kastélyokon és palotákon az építészek nagyobb egyszerűségre törekedtek és fő gondjukat a kapuk és ablakok gazdagabb alakítására fordították; a kapukat rendszerint oszlopokkal fogták közre, az ablakok felső párkánya fölé pedig háromszögű, vagy lapos ormókat emeltek. Ilyen az 1689 és 1691 között épűlt mostani Toscana-féle palota a hradschini téren, továbbá a gróf Sternberg Venczel által 1680-tól 1688-ig építtetett Troja kastély. Emennek belsejét, szobáit és folyosóit stuccóval, szobrokkal és falfestményekkel pompásan díszítették; a hozzá tartozó kert is rendkivűl díszes; a hatalmas kávákkal szegélyezett és szobrokkal élénkített nagy lépcső, meg a terracotta-vázákkal megrakott terrasz igen élénk és festői hatásúvá teszi a keletre néző homlokzatot. Ezentúl az ilyenféle építményeknek lényeges alkotó részét teszi a kertre szolgáló nyilt lépcső, mely az oszlopos csarnok helyét foglalja el és még a rokokó művészet korszakában is dívik.

A XVII. század végeig uralkodott formákat a művészettel foglalkozók használatára egy gyűjteményes munkába össze is foglalták. E munkát grundi Leutner Ábrahám, Prága új királyi városának jeles kőmíves mestere, végezte, a ki a Czernin-féle palota építésénél is foglalkozott és „Az öt oszloprend alapos ismertetése” czímű munkájával bebizonyítja, hogy az építészet elméletében is otthonos. E könyvet, mely az oszloprendek ismertetésén és egyéb részleteken kivűl „szép alaprajzokat és padozatokat száznál több rézmetszetben” tartalmaz, Wussin Gáspár évszám nélkűl adta ki. A Scamozzitól, Vitruviustól „és más kiváló építőmesterektől” átvett formák között előfordúl a keresztes urak templomának és a Czernin-féle palotának alaprajza és homlokzata is, a mi azt látszik bizonyítani, hogy e két építményt azon kor legkiválóbb alkotásainak tartották.

Abban az időben, mikor a mester e művében mintegy formulázta a régebbi irány művészeti hitvallását, már-már fölserdűlt és tért foglalt el egy újabb nemzedék. Leutner 1685-től fogva Waldsassen kolostor építésénél foglalkozott, a hol megismerkedett a Dienzenhofer családdal és nem sokára fölép Csehországban e művész-család egyik tagja, Dienzenhofer Kristóf, a ki 1655-ben született. Valószínű, hogy szereplését a Sporner-utcza egyik érdekes építményének, a theatinus rend templomának befejezésével kezdte meg. Úgy látszik, hogy e templom Quarini theatinus szerzetes közreműködésével keletkezett.

Dienzenhofer csak kevéssé vett részt az 1709-ben befejezett Mária-Magdolna-templom építésében, ellenben valószínű, hogy a Szent Margitról nevezett Prága melletti benczés templom újjáépítését 1715-től 1719-ig egyedűl és önállóan hajtotta végre. Legfontosabb műve azonban a Prágában, a Kleinseitén levő, Szent Miklós tiszteletére szentelt nagyszerű jezsuita templom, mely halálakor még befejezetlen volt és építését fia csak évek múlva folytatta. 1722-ben halt meg és a prágai Mária-Magdolna templomba temették.

A prágai Miklós-templom belseje. Ohmann Frigyestől

Dienzenhofer Kristóf művei merőben elütnek a régebbi építményektől, a melyeken tulajdonképen csak a részletek barokk ízlésűek, ellenben elrendezésük és szerkezeti elemeik szigorúan ragaszkodnak a mérsékeltebb renaissance ízléshez. Építményeinek elrendezésén és szerkezeti elemein is uralkodik a barokk ízlés; sarokra állított pillérek és oszlopok, a kapukon eldarabolt körszeletek, szeszélyes ormok, szabálytalanúl alakított ablaknyílások változatos kanyarúlatú vonalaikkal győzelmesen tért foglalnak, sőt az építmény alaprajzán is uralomra jut a görbe vonal. A Miklós-templom nyugtalan hatású homlokzatának, mely az öreg Dienzenhofertől való, méltó társa a Szent Margitról nevezett benczés templom. Az újabbi törekvésnek művészeti tekintetben az a jó következménye volt, hogy ettől kezdve nagyobb gonddal alakították és több díszszel látták el a templomok oldalfalait is, melyek a régebbi jezsuita építményeknél túlságos egyszerűségük miatt szinte visszataszítók voltak. Ez jellemzi még Dienzendorfer kortársainak nagyobb egyszerűségre törekvő építményeit is. E kortársak közé tartozik Canevalli Mark Antal, a ki 1694-től 1696-ig a reichenbergi Szent Kereszt-templomot és 1702-ben Prágában az Orsolya-szűzek templomát építé. További kortársai: az építészetben avatott Tittel (Tyttl) Jenő plassi cistercita apát, a ki alatt egyéb építményeken kivűl nagyszerű terv szerint Plass cistercita kolostor épűlt, és a sok ismeretű Kanka Ferencz Miksa, ki a neki tulajdonított építmények után itélve kiváló építész lehetett.

Csehország ez időbeli állapotaira nézve jellemző dolog, hogy az építészetben ismét visszatértek a csúcsíves formákhoz. Úgy látszik, hogy ez kapcsolatban van az azon időbeli katholikus propagandának népies hajlamaival. A nép, melynek nagyobb részét csak imánt kényszerítették a katholikus vallásra, nem igen tudott lelkesűlni a jezsuitáktól és a spanyol szerzetesektől meghonosított spanyol és olasz szentekért; ugyanazért Venczel, Adalbert, Prokop, Ludmilla, Iván régi hazai védszentek tiszteletét újították föl ismét, a kikhez új szentként Nepomuki Jánost csatolták; egyszersmind ismét nagyobb vonzó erőt kezdtek gyakorolni a régi szenthelyek. Ezek közé tartoztak a régi kolostorok is, a melyekhez számos legenda fűződött és a melyeknek egy része a huszita háborúk óta romokban hevert. Mikor azután ezeknek helyreállításához fogtak, szinte önként következett, hogy a helyreállítás a régi csúcsíves művészet szerint történjék. Ekként ismét fölépültek Sedlec, Selau, Kladrau kolostor-templomok; így épűlt újjá Raudnitz, egykori érseki székhely, régi prépostsági temploma. Két prágai polgár, Bayer Ferencz és Santini János, képviselte ezen időben a csúcsíves építészetet. Bayer építé újjá a sedleci, Santini pedig a selaui és a kladraui templomot. A csúcsíves művészet szellemébe nem hatolt be, sőt formáinak lényegét sem értette meg sem az egyik, sem a másik. A mit az előtt kőből faragtak, azt ezek stuccóban utánozták, ilyen példáúl a selaui templomnak Vladislav-féle formákat utánzó boltozata.

Noha a csúcsíves művészetnek ily nagy mértékű alkalmazása a ritkaságok közé tartozik, a régi és idegen származású mávészetek fölkarolása mégis egyezik az azon időbeli szellem általános irányával. Így példáúl fölkarolták Ázsia keleti népeinek művészetét is; mindazáltal Csehországban a khinai, a japáni, meg az indiai művészet divatja legföllebb kerti házikókra és egyes szobák berendezésére szorítkozik.

Erlachi Fischer János Bernát, a ki elméletben a művészet különböző irányainak összeegyeztetésén fáradozott, a gyakorlatban ellenben a maga útján járt, Csehországot is több igen kiváló alkotással gazdagította, a melyek mindannyian bizonyítékai önállóságának és művészi képességének. Művei közűl első hely illeti meg az 1707-től 1719-ig épűlt Clam-Gallas-féle palotát, mely e korszaknak nehézskes palotáit összhangzatos arányok és helyes mértékkel alkalmazott díszítmény tekintetében tetemesen túlszárnyalja. Az I. József és III. Károly uralkodása idejében keletkezett többi palota átmenetűl szolgál a palotaépítés régebbi irányából az ifjabb Dienzenhofer és a Loragho Antal által képviselt irányhoz. E paloták a következők: a Kvasejovitz, most Lobkowitz-féle palota, melynek pompás kertje és a kert felé festői hatású homlokzata van, a Schönborn-féle palota, a Morzin-féle palota, melynek érdekes részlete a Brokoff által 1712-ben épített erkély; végűl a Thun-féle palota, melynek hatalmas kapuja van. A fölsorolt palotákon, különösen azoknak nehézkes díszítésű részletein a kanyargó vonalak uralkodnak; egészen más művészi érzék nyilvánúl a Clam-Gallas-féle palota nemes, itt-ott ékes formáin. Erlachi Fischer a Clam-Gallas család egyik tagjának, Emerentiana birodalmi grófnőnek, megbízásából 1722-ben a haindorfi kolostor-templomot építé. E mester állandóan közeli összeköttetésben volt a prágai művészekkel, jelesűl Brokoff szobrászszal, ki az ő tervei szerint síremlékeket épített és a kit boroszlói építményein is foglalkoztatott.

A XVIII. század első tizedeiben Csehországban egészen sajátos, önálló művészeti élet fejlődött ki, a hazai építőmesterek és munkavezetők száma tetemesen megszaporodott. Az olaszok beözönlése lassanként megszűnt; az olasz nevek viselői, kikkel még találkozunk, jobbára régen megtelepűlt családokból származnak, a kik írásban és szóban a cseh vagy a német nyelvet használják. Ilyen cseh anyanyelvű olasz családok tagjai Canevalli Mark Antal, Carloni Szilveszter és Loragho Antal. A XVIII. századbeli hazai építészek között a legkiválóbb Dienzenhofer Kristof fia, Kilián Ignácz (született Prágában 1690-ben), ifjú korában szakszerű nevelésben részesűlt és külországokban tett nagy útazásokkal bővíté ismereteit. Külföldi útjából atyjának 1722-ben bekövetkezett halálakor tért vissza és Prágában a „Zwergenhaus” vagy „Amerika” nevű kecses nyárilak építésével oly sikeresen kezdé meg működését, hogy nem sokára egymás után kapta a megrendeléseket. A III. Károly uralkodásának két utolsó évtizedére és Mária Terézia uralkodása első éveire eső összes építkezést Dienzenhofer művészete jellemzi. Ez idő alatt Prágában és egész Csehországban számos új templomot épített, korábban megkezdett templomokat befejezett és sok helyreállító munkát végzett. Alkotásai a művészet magas fokán állanak; az atyja műveit jellemző szertelenségeket és, ha szabad így szólni, annak esetlenségeit elkerűlte, ámbár művészetét ugyanaz a szellem lengi át, de nagyobb képességgel és fínomabb ízléssel párosúltan.

A prágai Spornergasse barokk ízlésű házai, köztük a Thun-féle palota. Ohmann Frigyestől

Az atyja által megkezdett, de annak halálakor még be nem fejezett két templom építését folytatta; ezek egyike a Miklós-templom, melynek akkor még csak a hajója volt kész; a másik az átalakítás alatt lévő Tamás-templom. Egészen önállóan tervezett építménye a Hradschinon levő Nepomuki János-templom, mely igen rövid idő alatt épűlt föl, hogy Nepomuki Jánosnak 1728-ban történt szentté avattatása alkalmával annak legelső templomáúl szentelhessék föl. Mielőtt e templomot befejezte volna, hozzá fogott a Bertalan-templom és a vele kapcsolatos convictusi épület, továbbá a Szent Miklósról nevezett ó-városi benczés-kolostor építéséhez; majd 1730 és 1740 között gyorsan következtek egymásután Prágában a Skalka melletti Nepomuk-templom, Karlsbadban a Magdolna-templom, Prágában Boromaeus Károly temploma és a mellette levő remeteség, szintén Prágában az Egyed-templom újjáépítése, ugyanott az ó-városban a Szent Miklósról nevezett mostani orosz templom; ezeken kivűl templomokat épített Nicovban, Pøestiztben, Roèoyban és számos más helyen. Prágában a Kleinseitén levő Miklós-templomot, melynek folytatása egész munkás életén át foglalkoztatta, halála után kevéssel, 1752-ben, pallérja, Mandelik, fejezte be. A templom pompás kupolája nagyságra és gazdagságra nézve fölülmúlja legkiválóbb elődjét, a keresztes urak templomának kupoláját és Dienzenhofernek állandó emlékeűl szolgál. A templom alaprajza megegyezik a jezsuita templomok szokásos alaprajzával; de mily nagy különbség van a Salvator-templom, e legelső jezsuita építmény, kopasz külseje és a Miklós-templomnak díszítményekkel elhalmozott hosszanti falai közt! E két építmény csak abban egyezik meg, hogy mindegyiknek egymásfölötti két sor ablaka van. Dienzenhofer, mikor a templom tervét készíté, a hosszanti hajó rendszerét végleg elvetve, örömest alkalmazta a középponti elrendezést. E tekintetben legkiválóbb alkotása az ó-városi, szintén kupolás Miklós-templom. Itt, valamint minden más építkező helyen, könnyen tájékozza magát és a helyzetet vagy érdekes elrendezésre, vagy hatásos külsőre használja föl. Lépcsők, korlátok és több efféle járúlékok a legkedveltebb eszközei, melyekkel nem fukarkodik, mint a hradschini Mária-Loretto- és a Skalka melletti Nepomuk-templom bizonyítják; építményei egészben festői hatásúak, és gyakran alig venni észre rajtuk a részletek nyerseségét s szerkezeti kapcsolatuk hiányosságát.

Dienzenhofer művészetét kiválóan az egyháznak szentelte; mindazáltal tetemes hatást gyakorolt a palotaépítésre és a polgári házakra is. E tekintetben irányadók voltak az általa épített kolostorok; más felől több palota tervét tulajdonítják neki; így példáúl a Grabenen levő Piccolomini-, most Nostitz-féle palotáét, továbbá a Golz-, most Kinsky-féle palotáét. Mindkét palotát Loragho Anzelm fejezte be, s valószínű, hogy homlokzatukat a saját terve szerint építé. Mind a kettőn, de kivált a Kinsky-féle palota homlokzatán már mutatkoznak a rokoko ízlésű formák; ugyanezen formákkal találkozunk a hradschini királyi várpalotának a Scamozzi által épített kapuja mögött levő bejáró-csarnokban és a lépcsőn, melyek állítólag Loragho művei volnának.

A „megtekintésre méltó Prága” (így nevezik az akkori útleírások) barokk ízlésű átalakúlása Dienzenhofer és Loragho működése idejében ment végbe. A város régi fő útczája, a Zeltnergasse és a két Karlgasse majdnem érintetlenűl megőrizték ez időbeli külsejüket; tovább a barokk szobrokkal megrakott hídon át haladva következnek: a Brückengasse, a Radetzky-tér, melyen a Miklós-templom kupolája uralkodik, majd a Spornergasse, melyben a Morzin- és a Thun-féle paloták, meg a Kajetán-templom vonják magukra figyelmünket; végre a királyi várlak elé érünk. Ezen útczákon haladtak végig a koronázási menetek, ezeken hullámzott a hívők nagy tömege Nepomuki János szentté avattatásakor és más búcsújárások alkalmával; ez útczák mentén ilyenkor diadalkapukat és egyéb szemkápráztató díszítményeket állítottak föl, melyeknek Galli-Bibiena volt a fő mestere.

Dienzenhofer halála után Loragho Anzelm vitte a vezérszerepet az építészet terén; kecses díszítési modorának hatása meglátszik Prága számos patriciusi házán. E mellett azonban szembe szökő a XV. és a XVI. Lajos korabeli franczia építészet hatása is.

Az 1782-ben épűlt strahovi könyvtár homlokzatán már az újabb művészeti irány mutatkozik, mely kiszorítá a rokoko ízlésű kagylókat és egyéb czikornyákat. Medaillon-alakú mellképek, nehéz babérkoszorúk, keresztbe rakott pálmagallyak, antik formájú urnák díszítik az egyébként kopasz építményeket, melyeken az egyenes vonal szabályossága uralkodik. Az e fajta nemesi és polgári házak elég gyakoriak Prágában.

A prágai nemzeti múzeum. Bernt Rudolftól

Lassanként a díszítésnek e módja is megszűnik és teljes sivárság váltja föl; ha valamely nagyobb szabású épületet kell emelni, előszedik a dór rendszer merev formáit. A görögös ízlésű nagyobb építmények egyike a Chotek grófi család Kaèina nevű kastélya Kuttenberg mellett.

Nem sokára ezután fölélednek a középkor építészeti rendszerei; román és csúcsíves templomokat építenek, a nagy számmal keletkezett várkastélyok pedig az angol csúcsíves ízlést utánozzák. Az ez időbeli csúcsíves templomok egyik legelseje Turnauban épűlt 1826-tól 1853-ig; a román művészetűek közűl megemlítjük a Czirill és Method tiszteletére szentelt karolinenthali templomot, melyet Rösnernek némileg módosított terve szerint Ulmann Ignácz és Bìlský J. 1855-től 1860-ig épített. Frauenberg, Sichrov és a Nechanitz melletti Hrádek büszke kastélyok majdnem egyidejűleg keletkeztek; utóbb számosan követték ezek példáját.

A csúcsíves építészet gyakorlatára a székesegyház újból való folytatása, továbbá Prágában és a vidéken több csúcsíves templom újjáépítése nyújtott alkalmat. A csúcsíves rendszert művelő építészek közt első volt Kranner József (született Prágában 1801-ben, meghalt Bécsben 1871-ben), ki a székesegyház befejezésének tervét készíté és több éven át vezeté annak építését; egyéb művei közűl fölemlítjük Ferencz császárnak Prágában a Moldava partján álló emlékét. Kranner számos tanítványa közűl legkiválóbb Bergmann Herman (szül. Prágában 1816-ban, meghalt Bécsben 1880-ban); a székesegyház építőmesteri állásában Mocker József következett, ki ez idő szerint avatottan vezeti a kuttenbergi Borbála-templom és Karlstein várkastély helyreállítását, s ezek előtt már több épület helyreállítását eszközlé. Ily nemű építésekre keleti Csehországban, kivált a königgrätzi egyházmegyében bő alkalmat talált idősb Schmoranz Ferencz. Barvitius Antal legújabb időben építé Smichovban a Venczel tiszteletére szentelt, bazilika elrendezésű renaissance templomot, Mocker József pedig a királyi szőlőhegyeken a csúcsíves művészetű Ludmilla-templomot. Említésre méltók még a nagy számban épűlt, pompásan díszített zsinagógák, névszerint Prágában a Geistgasseban lévő, melyet Niklas J. tervezett, továbbá a teplitzi, a karlsbadi és más városokbeli zsinagógák.

A világi építészet terén Zitek és Schulz foglalnak el kiválóbb helyet és a két polytechnikai főiskolán tanítói működésükkel nagy hatást gyakorolnak az ifjabb nemzedékre. Zitek József (született Prágában 1832-ben) művei a karlsbadi oszlopcsarnok és a cseh nemzeti színház; Schulz társaságában építé a cseh takarékpénztár által alapított „Rudolfinum” művészházat. Schulz Józsefnek (született Prágában 1840-ben) a nemzeti színház építésében is van része, a mennyiben azt szerencsétlen leégése után helyreállítá, további említésre méltó műve a nem régiben befejezett nemzeti múzeum. E renaissance ízlésű épületek a Prágában legújabb időben föllendűlt művészeti tevkenységnek legtökéletesebb alkotásai. Prágában és a vidéki városokban keletkezett gyakorlati czélú épületek és bérházak szintén a renaissance irányát követik; ilyenek példáúl a nem régen elhalt Wolf Achilles építményei, köztük a cseh jelzálogbank épületei. Wiehl Antal a cseh renaissance nyomdokait követve, építményeinek sajátos helyi színezetet és vonzó festői hatást kölcsönöz.

Az ifjabb mozgékony nemzedéknek művészeti munkássága kiterjed egész Csehországra és felöleli az építészet és a művészi ipar minden ágát. Az 1891-ik évi jubileumi országos művészeti kiállítás körűlbelűl teljes képet nyújtott a csehországi építőművészet állapotáról. E kiállításon megjelentek azok is, a kiknek nem nyílt alkalmuk a hazai földön nagyobbszerű építményt alkotni, mint példáúl ifj. Schmoranz Ferencz és Hlávka J. A kiállítás más osztályaiban is szembetűnő volt az építőművészek közreműködésének jótékony hatása és a Wiehl és Münczberger által emelt kiállítási épületek, a számos pavillon meggyőző bizonyítékai voltak a jelen kor alkotó képességének.

Várak, kastélyok és erődök. Sedláèek Ágosttól, fordította Pasteiner Gyula

A csehországi várak eredeti elrendezése és további fejlődése szoros kapcsolatban van az országnak századok óta tiszteletet parancsoló és a szomszédok által nem ritkán megcsodált védelmi képességével. A régi csehek erősen védekező, bátor, talpraesett nép voltak, mely a IX. és a X. század folyamán államot alkotott és annak függetlenségét azóta sikerrel megvédelmezte. E tekintetben nagy segítségére volt az ország sajátos alakúlata: az ország területét minden oldalról övező sűrű határerdőség, a változatos magaslatok és hegykúpok, melyeket a természet mintha csak a védelem czéljaira rendelt volna. Azonban mihelyt a lakosság elszaporodott az ország belsejében, és az államháztartás fokozódó költségei következtében szükségessé vált a bevételek gyarapítása s ezzel kapcsolatban idegen gyarmatok betelepítése, a miben a nemesség csakhamar követte az uralkodó példáját: azon módon ritkúltak a védelmet nyújtó erdők az ország belsejében, sőt a korábban törvénynyel oltalmazott és ápolt határerdők is. Ennek következtében szükségessé vált az addig kezdetleges védelmi eszközöknek mind nagyobb tökéletesítéséről gondoskodni, míg végre az élénkebb közlekedés útját egyengeté a nyugat-európai erődítési művészet meghonosodásának. A királyok, a papok és a nemesek ekkor építék ama merész és erős várakat, melyek ma is bámúlatra ragadnak. Ama szikla szilárdságú, az idők viharaival daczoló építmények várakúl és egyszersmind lakásúl is szolgáltak, azonban mégis inkább várak s kevésbé lakhelyek voltak, a mennyiben a személy biztosságára nagyobb szükség volt, arra több gondot fordítottak, mint a kényelemre. Ez építmények, melyeknek tulajdonosai akárhányszor az egész országgal daczoltak, utóbb terjedelmesebbekké és toldalékok hozzáépítése általlakásra alkalmasabbakká váltak; mindazáltal magas és magányos fekvésüknél fogva a bennük lakó lakás sok nehézséggel járt és soha sem nyújtották lakóiknak azt a kényelmet, a mely a városi házakban kinálkozik. Mikor aztán a puskapor használata gyökeresen megváltoztatta a hadviselést és mikor az állami mindenhatóság kifejlődött, s az állam maga gondoskodott alattvalóinak biztosságáról: a nemesség lassanként elhagyta magasan fekvő lakhelyeit, s a síkföldön újonnan épített tágas kastélyokkal cserélte föl azokat. Azonban száz évnél több kellett hozzá, míg ez átalakúlás végbement. Az erősített lakhelyek megszüntével enyhűlt a nemesség daczos hajlama is; azontúl szakítva a nyers elődök szokásaival, lassanként megkedvelte a szép művészeteket és újabb lakhelyeit pompával és fényűzéssel látta el. A nemesség az előtt Nyugat-Európától a védelmi képességet, most pedig az olasz és franczia építőmesterek fínomúlt ízlését sajátította el, s mind téresebb lakásokat épített, a melyeket sem sánczok, sem árkok nem öveznek, nem is daczos építmények azok, hanem derűlt, barátságos házak, árnyékos vagy virágos kert közepén. A csehországi királyi és nemesi lakhelyek fejlődésének ez a rövidre fogott története.

Csehországnak történetileg ismert legrégibb várépítményei még a pogány korszakban keletkeztek. Csak egy régi herczegi lakhelyet említünk, mely bizonyára a pogány időből való, névszerint a Kauøím város fölötti Alt-Kauøím várat. E herczegi vár nagy terjedelmű építmény és merőben elüt a XII. és XIII. századbeli hivatalnoki váraktól. Csehországban számos ilyen építmény van, melyeket a nép Hradištìnek (= vártér, hrad = vár) nevez. Némelyek hatalmas földsánczokkal övezvék és többnyire nagy terjedelműek.

E nagyszabású sánczvárak valószínűleg nehány száz évre terjedő időközben keletkeztek, s utóbb olyan várakká bővűltek, a melyek bizonyos tekintetben hasonlítottak a későbbi városokhoz. A régebbi krónikások e megerősített helyeket csakugyan városoknak (urbes) nevezik; más felől azonban tekintettel megerősített voltukra, táboroknak (castra) is neveztetnek. Több ilyen megerősített helyen ma is fönnáll a kereszténység meghonosodása idejében alapított templom; példa erre a korábban Lštìni (1056), most Hradištì nevű vár, a melynek fekvése igen jól látható a vasúti kocsiból, mikor a Sazava folyoó mentén Èerèan állomás felé közeledünk. A fönsíktól hatalmas, most már enyésző félben levő földsáncz egy nagyon meredek, de eléggé terjedelmes földnyelvet választ el és ennek közepén emelkedik Szent Kelemen régi temploma. Egészen hasonló fekvésűek: a Plzenec melletti Alt-Pilsen, a Horaždiowitz melletti Prachin, továbbá a Levýhradec és Budeè melletti megerősített helyek, végűl a Laun melletti hatalmas Døeviè vár. Mind e helyeken a régi templom az egyedűli maradvány.

Hradištì vár Szent Kelemen templomával Beneschau mellett. Liebscher Károlytól

A herczeg hivatalnokainak sánczvárai kisebb terjedelműek voltak; rendszerint meredek földnyelven feküdtek és hatalmas földsáncz választá el őket a fönsíktól, s terjedelemre nézve megegyeztek a kőből épített későbbi várakkal, a melyek gyakran a régebbi megerősített helyen keletkeztek. Ilyen hivatalnoki várak fönmaradtak a Hohenmaut melletti Wratzlauban, Netolitzban, Cheynowban és Budweis melletti Teindlesben (Doudleby). Hasonló elrendezésűek a Trebnitz melletti Vlastislav herczegi vár, a Leitomischl melletti Hrutov, a Schlan melletti Libošín, a Pilsen melletti Homolka vártér. Ezek közűl egyik-másik alatt suburbium terűlt el, a minek nyomai világosan láthatók Wratzlau, Netolitz és Teindles mellett. Kiválóan érdekes a teindlesi suburbium, melyet három oldalról a Moldava övez, negyedik oldalával a nem nagyon téres, de meredek várhegyre támaszkodik.

Az e fajta várakkal rokonságban voltak a kerített helyek (týny). A palánk szó értelmének megfelelő elnevezés határozottan olyan kerítésre mutat, mely fából volt összeróva. Számos helynévben is megtaláljuk nyomát. A Týn, Týnec, Tyništì, Tyništko nevű helységek közelében többnyire egy-egy csekélyebb terjedelmű halom emelkedik, melynek rendszerint nincsenek sánczai. Elbeteinitzban világosan kivehető egy ilyenféle kerített erődítmény; Moldauthein kastély helyén azonban, melybe később várat építettek, a leírt módon emelt földsáncz nyomaira akadunk.

A sík földön épűlt legrégibb várak elrendezésre nézve merőben elütöttek a földnyelveken és hegyfokokon emelt váraktól. A természetes védelmet, melyet a hegyi váraknál a meredek lejtők és szakadékok nyújtottak, a síkföldi váraknál a mocsarak és az árkok pótolták. Ily módon keletkezett Dobøisch mellett egy kis sánczvár, a melynek mocsaras árkaiból nem régiben nagy fatörzseket ástak ki. Az ilyféle várak egyes családoknak védett lakhelyekűl szolgáltak és megelőzték az erődöket, az úgy nevezett „sasfészkeket”, melyekre alább kerűl a sor.

Pfraumberg vár Tachau mellett. Liebscher Károlytól

A legrégibb várak jó karban tartása sok munkával járt, a mennyiben kerítésük anyag nem volt oly tartós, mint a kő fal. Azért nagy részöket, épen mivel nem nyújtottak kellő védelmet, csakhamar elhagyták lakóik, így példáúl elhagyták a mondai Krakov várat, melyet már a XII. század elején benőtt az erdő. Utóbb a római példa után indúlva, e várak közűl többet kő fallal vettek körűl; a nép azonban a megszokott fa építményekhez ragaszkodott és nem jó szemmel nézte az újítást; a régi följegyzések kiméletlen szigorúságként ecsetelik Boleslav (meghalt 967-ben) erélyes eljárását, a melylyel Alt-Bunzlau kő falainak építését végrehajtotta. Kő falak azonban csak elvétve fordúlnak elő; ilyen példáúl Tetin régi vár fala, emlyet a kőből épített s hasonló nevű várral nem szabad összetéveszteni. A lakosság nem sokára megtalálta a helyes középútat és a hazai építésmódot összeegyeztette a rómaival. Ekként keletkezett többek között Klingenberg vár fekete tornya, melyet hibásan neveznek Markomann toronynak. Ezen a maga nemében ritka és az egeri toronyhoz hasonló építmény szembe szökően elüt a vár falaitól; úgy látszik, egyedűli maradványa az eredeti várnak, a melyet a mai váron kivűl levő, most alig észrevehető földsáncz kerített. Egészen hasonló nyomok mutatkoznak az 1126-ik évben újjáépített Pøimda (Pfreimtberg, (Pfraumberg) váron. Ennek a legmagasabb csúcsán emelkedő és koczkakőből épített négyszögű tornya annyira elüt a falak építése módjától, hogy a toronynak és a falaknak egyidőben való keletkezését nem lehet föltételezni; a torony egyébként is merőben elüt a XIII. és a XIV. században épített őrtornyoktól. A prágai Hradschin falait 1135-ben római módon újjáépítették; ellenben Vyšehrad fejedelmi székhely még a XII. században épűlt fából. Cosmas fa alkotmánynak képzelte a Prága melletti Dìvín réges várat. Tehát körűlbelűl a XII. század elején kezdették kőből építeni a várakat. Ugyan erre az időre esik egy másik újítás is, a templomok megerősítése. Ehhez némi hasonlóság mutatkozik a sánczvárakban, a melyekben templom állott, de a megerősített templomok új neve (kostelec) nyugati, vagy legalább egyházi hatást sejttet. Ugyanis jellemző dolog, hogy a templom szláv neve (kostel) a latin Castellum szóból származik, tehát eredetileg kostel olyan templomot jelentett, mely mintegy magváúl szolgált valameny kisebb erdőnek. Ilyenféle erőd lehetett a Tabortól éjszakra fekvő Kostelec község, mely most majorságból és templomból áll. Egy köröskörűl meredek dombon emelkedik a templom, melynek szilárd, magas tornya és a hozzá toldott kerek kápolna román, a későbben épűlt (1350) hajó pedig csúcsíves művészetű. Az őrtornyot, vagy öregtornyot pótló templomtoronynak az volt a föladata, hogy uralkodjék és őrködjék a szilárd kő fallal kerített négyszögű erőd fölött; a négyszög sarkain látszó kiszökellések azt bizonyítják, hogy a fal öldöklő folyosóval volt ellátva. Csehországban számos Kostelec nevű helység van, egyiken-másikon még most is fölismerhetők az egykori erődítés nyomai. Így példáúl Elbekostelec nevét bizonyára az ottani temetői templomtól nyerte; ellenben Adlerkostelec közelebbi kapcsolatban látszik lenni a régebbi sánczvárakkal. Számos templomnak magas, elkülönített fekvését szintén a most említett körűlmények magyarázzák meg. Védekezési szempontból érdekes templom vonja magára figyelmünket a Chrudim melletti Koèiban; a templomhoz csak egy fa hídon át lehet jutni. Tobias prágai püspök (meghalt 1296-ban) az uradalmaiban levő majdnem valamennyi templomot védelmi állapotba helyezé; és az is a mellett szól, hogy a megerősített templomokat mintegy a nép várainak, azaz olyan helyeknek kell tekintenünk, a melyekben a szorongatott nép menedéket talált. Zderaz és Plass kolostorok közt 1281-ben kötött szerződés határozottan kimondja, hogy a két kolostor jobbágyai a potvorovi templom alsó részébe menekűlhetnek; ellenben a felső rész, a mi alatt az öldöklő folyosót kell érteni, a toronynyal együtt egyedűl a plassi apátot és hozzátartozóit illeti meg.

Bösig vár. Bernt Rudolftól

A személy és a vagyon védelmére egyenlően nagy gondot fordítottak a fejedelmek, a kik legfőbb őrei voltak a közbátorságnak, valamint a nép is, melyet leginkább fenyegetett a veszedelem. E példát követték az ország köz és fő nemesei. A köznemesség a falvakban telepűlt le; a hatalmas urak azonban vagy várgrófi tisztjöknél fogva valamely királyi várban laktak, vagy birtokaikon volt megerősített lakóhelyük. Ilyen volt a Razi hegyen (Hradec Krumau mellett) levő csekély tejdelmű megerősített hely, melyet darabos kőből és földből fölhányt kerek sáncz és árok övez. A sánczon belűl levő lakóház itt fából volt. Ellenben az 1263-ban említett Mons vagy Castrum Dyrislai (Hradec vagy Hrady hegy Vagau mellett, a törzskari térképen hibásan Vrata) nevű megerősített helyen faragott kövekből lazán rakott fal maradványaival találkozunk. A XVI. században Alt-Reisenbergnek nevezett Pøikopy hegyen (Neugedein mellett) a most jellemzett várakról a későbbi várakra való átmenet nyomai mutatkoznak, a mennyiben az elővár el van választva a fellegvártól, melyet háromsoros meredek kő sáncz övez. E fellegvárat sokan huszita táborhelynek tartották, noha csak egy kisebb fa épület fért el benne. Említésre méltók még a Rožmital melletti Tøemšin hegyen levő érdekes vár romjai, a melyeken világosan fölismerhető az egykori kő sánczok rendszere, s azon belűl a mélyebben fekvő kútat övező sáncz; később egy újabb vár falait e kő sánczokba építették, részben fa építmény alapjáúl használták föl. A XVI. században Hrochùv-Hrádeknek nevezett (ma Hrad, Gutwasser mellett, Bøeznitz környékén) erőd szintén egy régibb kő sáncz sarkába van beillesztve.

Hasenburg vár Libochhowitz mellett. Liebscher Károlytól

I. Venczel uralkodása (1230–1253) azon idők társadalmi életében nagy átalakúlást idézett elő. Az élénk szellemű cseh nép gyorsan fölfogta és elsajátította a nyugati műveltséget, mely ellenállhatatlan hatást gyakorolt rá. A nemesség lassanként kivonta magát a gondatlan éspazar uralkodó hatalma alól, a lábra kapott laza állapotot sietett kiaknázni, újabb megerősített lakóhelyeket épített, de nem mint az uralkodó helyettese, hanem inkább mint annak ellensége és a környék uralkodó dynastája. Bajor- és a régi Frankország, mint a X. század folyamán egyebekre, úgy most a várépítés átalakítására gyakorolt döntő hatást. A kik csak tehették, azok nyugati minta szerint építettek várat, hogy mindenben hasonlítsanak a német dynastiákhoz; a várnak még nevet is németet adtak. A bajor-frank nevek: Sonnenberg, Königsberg, Waldek, Wolfstein, Hohenberg, Ramesberg, Engelburg, Königsberg, Fuesperg, Cornburg, Sternberg, Klingenberg, Landesberg, Potenstein Csehországban is előfordúlnak, s az újonnan keletkezett váraknak sokszor igazi ok nélkűl adják e neveket. Egyik-másik név rosz fordítása, vagy utánzása az addig dívott szláv névnek, így példáúl Klingenberg e helyett Zvékov (zvuk = Klang, hang) Schreckenstein (Skøekov), Žampach (Sandbach = Píseèná), Vogelhaus (Kletce), Rauchenberg (Kauøim). Vannak nevek, melyek talán magában az országban keletkeztek, vagy talán az építőmesterek ötletei voltak és utóbb közkedveltségre tettek szert, ilyen példúl a Riesenberg (–burg) név, mely többször előfordúl. Személyekről neveztettek el: Petersburg, Bischofsberg (Geiersberg), Berkenstein, Pirkenstein és Grafenstein; az alapítók czímeréről neveztettek el: Rosenberg, Sternberg, Hasenburg, Lemberg (Löwenberg), Schwanberg, Ronburg, Fuchsberg, Ramsberg (Ronšperk); helyzetükről neveztettek el: Seeberg és Hohenberg. Míg ezeknek német neve, habár megcsonkítva, használatban maradt, azalatt több várnak két neve is volt, a mennyiben a nép ragaszkodott az eredeti névhez, ilyenek Sperlingstein (Vrabinec), Scharfenstein (Ostrý), Berkenstein (Sloup), Helfenburg (Hrádek), Hasenburg (Klepý), Michelsberg (Michalovice), Rothenburg (Èervená horá), Katzenstein (Skály), Sommerburg (Ronovec), Pechburg (Smolín), Bettlern (Žebrák), Gans (Hus), Pfraumberg (Pøimda), Frauenberg (Hluboká), Blankenstein (Blansko), Karlskrone (Radynì). Maguk a királyok is követték e szokást. I. Venczel német nevet adott várainak, ilyenek példáúl Angerbach (Teyøov), Bürgleins (Hradek helyett) és Miesenburg (Nischburg Beraun mellett). Az addigi királyi várak Zvíkov, Pøimda, Hluboká, Loket a következő német neveket kapták: Klingenberg, Pfreimtberg, Froburg, Elbogen; három újabb várnak pedig fia, Ottokár, Landeswart (Brüx), Landsberg és Landskron neveket adott. IV. Károly az általa épített várakat szintén émetűl nevezte el így: Karlstein, Karlsberg, Karlskrone és Karlshaus. Az 1431-től épített Neu-Schönburg az utolsó német nevű vár; azontúl megelégedtek azzal a névvel, melyet a nép a helynek a vár építése előtt adott. Azonban számos vár megtartotta eredeti szláv nevét, ilyenek: Okoø, Budin, Raudnitz, Tetschen, Teplitz, Leipa, Roll, Habichtstein, Kostenblatt, Dìvin, Krakowec, Toènik, Žirotin, Skala, Podìbrad, Nachod, Velhartitz, Kokoøin, Lititz és még több.

A kőből épűlt régibb várak elrenezése egyszerű volt. A kerítő fal és az öregtorony volt bennük a fő dolog, a mi helyiségre azonkivűl még szükség volt, azt alkalmas helyen a falhoz építették. Ámbár a nyugattól kölcsönözték a várépítés ez újabb módját, mindazáltal egyes részeinek elrendezésénél a régi sánczvárakhoz tartották magukat. A fa épületek iránti ragaszkodás sem enyészett el végleg, a tornyok és a lakásúl szolgáló épületek, valamint a kerítő fal felső részeit is fából rótták össze. Karlstein várban a legfelső emelet, a hol a császárné szobái voltak, szintén fából épűlt. A nyugaton annyira kedvelt rovátékos párták és az épületet koronázó egyéb díszítmények Csehországban fölötte gyérek; azok, melyek itt-ott előfordúlnak, későbbi eredetűek. A várak alapításánál a biztonságot és mennél nagyobb védelmi képességet tartották fő czélnak; a kényelmet csak kellemes járúléknak tekintették. Mindazáltal nehéz e szempontból a várak legrégibb rendszerét egészen pontosan megállapítani; először, mert a fából épűlt toldalékok elpusztúltak; másodszor, mert fölötte ritka az olyan vár, mely csak egy építészeti korszak műve, a mennyiben a legtöbbjén századokon át építettek. Az eredeti állapotot csakis azokon a váakon ismerhetjük föl, vagy legalább sejthetjük, a melyek a XIV. század elejétől kezdve csekélyebb átalakítást szenvedtek. Ilyen nehány királyi és püspöki vár, a melyekben csakis várgrófok laktak. A régibb rendszerű nagyobb várnak szép példája a Bürglitz melletti Teyøov rom, mely egyszersmind gyönyörű fekvésű. Elővára valószínűleg palánkkal kerített gazdasági udvar volt, melyet a tornyos falakkal övezett vártól mély árok választott el. Nyugati szélén egy négyszögű torony emelkedik, a többi torony kerek; közűlök kettő és pedig a középen levő öregtorony, meg a kaput védelmező saroktorony magasabb és erősebb a többinél. Lakásúl szolgáló nagyobb épület a várban nem volt, kevés kényelemmel beérő lakók azonban jól elfértek a hátulsó toronyban és netaláni fa házikókban. A XIV. század eleje táján épűlt Geiersberg (Graupen mellett) és Hirschstein (Alt Herstein, Rosenberg mellett) várak szintén egyszerű elrendezésűek. Utóbb mind a kettő a prágai püspökség tulajdona lett. Ezekben a torony és kerítő fal a fő alkotó részek. Ilyen várak még a Niemes melletti Rollbergen magasan fekvő Ralsko vár, a Reichenberg melletti Hammerstein, mely csak két toronyból és falövből áll; végűl a Jungbunzlau melletti igen egyszerű Michalovitz vár. Az elrendezés ilyetén egyszerűsége mellett sem mulasztották el fölhasználni a vár helyzeténél fogva kinálkozó természetes védelmet. A keskeny földnyelveket több árokkal metszették át; a hol a helyzet megengedte, a bejáratot a vár belsejébe tették és az oda vezető útat lehetőleg védelemmel látták el. Várhelyekűl rendszerint meredek magaslatokat választottak, mert azokat könnyű volt olcsón és gyorsan megerősíteni. Az Eisenberg fölött magasan fekvő Alt-Seeberg vár három oldalról megközelíthetetlen volt, negyedik oldalához pedig majdnem egy órajárásnyi út vezetett. Azonban már a XIV. század elején a még épen nem elpuhúlt birtokosok szemében e vár a biztonsághoz képest nagy áldozatokkal járt, azért mélyen Seeberg alatt, de jól védett helyen Neu-Seeberg várat (most Rothenhaus) alapították. A Tschernoschin melletti Wolfstein várat, melynek eredeti elrendezése szintén egyszerű volt, a XV. században hagyták el; romjai a XIII. századból való sajátságos őrtoronynyal együtt körűlbelűl azt az állapotot mutatják, a melyben ez időtájt voltak. A Klösterle melletti Pirschenstein, a Bensen melletti Scharfenstein, Ratajban Pirkstein, ennek közelében Talmberg, a Jièin melletti Bradlec és Kumburg, a Ledetsch melletti Køenovitz, a Neugedein melletti Herrenstein, a Rumburg melletti Tollenstein mindannyi a XIII. században, vagy a XIV. század első tizedeiben keletkezett vár; egyiknek-másiknak erődítvényei terjedelmesek ugyan, elrendezésük azonban egyszerű. Az Ottokár idejében épűlt Bösig, Pisek, Klingenberg és Bürglitz várakban a lakásúl szolgáló építmények maradványai azt bizonyítják, hogy a királyi várakból nem volt száműzve a művészet és a fényűzés.

A régi várak közt nehány kettős vár is fordúl elő, t. i. olyan, a melyben a védelemnek két fő pontja volt. Valamely vándor építőmester építhette a XIII. század második felében Rosenberg, Riesenburg és Hasenburg kettős várakat. Mind a három terjedelmes elővárnak, a melyben legfölebb fa építmények állottak, egy hatalmas kerek torony volt a fő része, a felső vagy hátúlsó várat pedig egy négyszögű öregtorony védelmezte. Rosenberg várnak két várgrófja volt, kik közűl az egyik a „nagyobbik”, a másik a „kisebbik házban” parancsolt. Hasonló volt a Hochstadt melletti festői fekvésű, most romban heverő Nístìjka vár elrendezése.

E várakbeli élet nem olyan volt, a milyennek a közkézen forgó regények ecsetelik. A kényelemhez szokott mai nemzedékre nézve türhetetlen volna az ottani tartózkodás. A várak lakói nappal homályos, este roszúl világított helyiségekben, a szomszédokkal ritkán közlekedve, egyedűliségben, de annál bensőbb családi életet élve tölték napjaikat. Kétszeresen kellemetlen volt rájuk nézve a tél, mikor a kandallónál a tűz melegét nem állhatták, a bőrrel elzárt apró ablakok mellett pedig fáztak. Férfiak és nők egyaránt jól kibírták az idő viszontagságait, volt elég bundájuk is; mindazáltal a nemesség soraiban igen nagy volt a halandóság, a mit még fokozott a sok háború. Vegyük hozzá a háborúk roppant fáradalmait, kivált a nagy hőséget, a melyet a nehéz fegyverzet sulya alatt még nehezebb volt elviselni. Ilyen körűlmények közt az élet egyedűli kellemetessége a családi örömből állott, a mit mindenki megszerezhetett; ehhez járúlt a vadászat nyújtotta élvezet és a drágán megvásárolt magasabb társadalmi állás.

A szent kereszt kápolnája Karlstein várban. Siegl Károlytól

Érdekesek a várakkal kapcsolatos megerősített városok, melyek a XIII. század végén és a XIV. század elején keletkeztek. A védelemnek e módja ügyesen kigondolt kisérlet volt, hogy a népesebb védett hely önmagában bírjon jövedelmi forrással és egyszersmind a város fölött uralkodó vár falai a lakosságnak vagyoni biztonságot nyújtsanak. Első hely illeti meg a Tabor melletti Pøibìnitz várat, mely egykor déli Csehországnak legerősebb vára volt; most vadregényes hely, a hol a már 1437-ben elpusztított építmények csekély maradványait buja növényzet borítja. A Lužnitz folyó mindkét partján, meredek, sőt helylyel-közzel a magasban kiszökellő szikán egy-egyhatalmas vár állott, melynek mindegyike terjedelmes majorsággal bírt; a két vár között, a folyó erős kanyarúlata által alkotott félszigeten terűlt el a falakkal övezett s Csehországban, Morvában meg Sziléziában Ringnek nevezett városhely. A Rosenberg család által alapított városokban szokásos Latran nevű útczája Pøibìnitznek is volt, mely a folyó és a keleti várhegy közötti keskeny part hoszszában terűlt el. Klingenberg már romba dűlt, de még kivehető a fal, mely a várat, a majorságot és a várost összeköté. A Èerèan vasúti állomás mellett levő Duba rom csekély maradványokból áll; figyelemre méltóbbak Odranec egykori megerősített városnak a falai, kivált pedig hatalmas négyszögű tornya. A város a vár alatt, a Sazava partján elterűlő rét helyén állott. A Sazava partján emelkedő meredek földnyelven fekvő mostani Rataj városkát (másként Rataje hrazené = körűl falazott Rataj) egykor fal övezte és a két végét egy-egy vár védelmezte. A két vár közűl az, mely a földnyelv meredek ormán áll, ma Pirkstein név alatt ismeretes és plebánia meg harangtorony van benne; a másiknak helyét a mai Lichtesntein-féle kastély foglalja el.

A várak nagyobb része IV. Károly idejében keletkezett. Az országnak Francziaországgal és az Avignonban székelő pápa udvarával akkori szoros összeköttetései rendkivűl élénkíték az építési tevékenységet, melynek hatása alatt lassanként csökkent a fa építmények kedvelése. IV. Károly nehány új várat alapított, melyek mind az alapító nevét viselték, s egyszerűségük híven kifejezte a császár gyakorlati érzékét és takarékosságát; az ország békéjének és védelmének biztosításán kivűl nem is volt egyéb czéljuk. A Pilsen melletti Karlskrone (a nép nyelvén Radynì) valamennyi közt a legegyszerűbb négyszögű épület, melynek egyik vége ki van kerekítve, a másik végén pedig torony emelkedik. A Bergreichenstein melletti Karlsberg kastély valamivel nagyobb, a mennyiben terjedelmesebb külső erődítményei vannak; a két tornyú fő épület, mely a kastély magváúl szolgál, egészen egyszerű. A Frauenbergtől éjszakra fekvő Karlshaus több épülettől környezett udvar; van temploma és városhelye is, de nincs tornya. Karlstein vár építésénél nem gazdálkodott az alapító; azt akarta, hogy e vár, a hol a koronázási jelvényeket őrizték, védelem és pompa tekintetében fölűl múlja a korona többi várait. A császár mindenbe beavatkozott és rendesen eltalálta a helyeset; bizonyos tehát, hogy e vár tervét is maga készíté. A terv alapgondolatát egy hatalmas torony fejezi ki, mely magában is erős, de egyfelől a természeti akadályok, más felől a mesterséges külső vádő művek szinte megközelíthetetlenné teszik. Erre szolgál a sok kapu, melyek egykor fölvonó híddal voltak ellátva; a legbelső falban egy szűk lépcső vezetett az egyedűli bejárathoz, a melyen át, nem is számítva a többi akadályt, nagyobb csapat nehezen haladhatott be a vár belsejébe. Ekként a Mária tiszteletére szentelt társaskáptalani kápolna, a császári palota meg a várgróf lakóháza csak melléképületek a toronyhoz és a toronyban levő kápolnához képest, melyben férjnek és feleségnek, sőt a császárnak és a császárnénak sem volt szabad együtt lakniok. A várban négy kápolna van: a Miklós-kápolna, a Mária-templomban Mária- és Katalin-kápolnája, végűl a fő toronyban a szent kereszt kápolnája. A legszebb és leggazdagabb a szent kereszt kápolnája, mint a vár legfontosabb része, továbbá a Katalin-kápolna, mint olyan, mely egyedűl a császár használatára volt szánva. E két kápolna minden pompával el van halmozva, a mit csak a császár és a birodalom előállítani képes volt. Falaikat részben kiváló festők művei, részben szokatlan nagyságú cseh drágakövek borítják. Különösen a szent kereszt kápolnájának díszítése óriási összegbe kerűlt. Ámbár ékességének egy részétől megfosztották; ámbár egykorú színpompája elhalványúlt: a belépőt ma is megragadja, és ha elképzeljük számtalan gyertyaláng által való egykori megvilágítását, a lecsüggő drágakövek csillogását: e kápolna valóban úgy tűnik föl, mint a Jelenések könyvében és a legendában ecsetelt mennyei Jeruzsálem.

Kokoøín vár Melnik közelében. Liebscher Károlytól

E korszak élénk építkezése még nehány érdekes várat hozott létre. Ilyen példáúl a Prága közelében levő, s egy prágai polgár által alapított Okoø vár, mely elrendezésre nézve hasonlít Karlstein várhoz, külső erődítményei azonban a későbbi időből valók. A Sobotka melletti Kost vár, melyben ma is laknak, a XVI. és XVII. századbeli toldalékok melletti is egyszerű elrendezésű, erődítményei aránylag kis térre szorítkoznak, szűk elővára körűlveszi az egész belső várat, melybe egy boltozott sikátor vezet; a magasan fekvő öregtorony védelmezi egyszersmind a jobb oldali kaput is. A Hochstadt melletti Navarov várat meredek szakadékok védelmezték, de azért könnyen megközelíthető és elég jó lakhely volt. Nagyszerűbbek a Rosenberg család udvarvárai, a 1349-ben alapított Maidstein (Budweis mellett) és az 1355-től 1357-ig épített Helfenburg (Barau mellett). Ámbár később ezeket is részben átalakították, részben toldalékokkal bővítették, hatalmas erődítményeik mégis megőrizték eredeti jellegüket. A Liebenau melletti Friedstein is tágas vár, s nem annyira fekvése, mint inkább erődítményei védelmezik. A Melnik melletti Kokoøín egy toronyból, egy épületből és egy tojásdad alakú kerítő falból, az Auscha melletti Helfenburg pedig toronyból, kerítő falból és nehány fa építményből álló egyszerű vár volt.

A XIV. század eleje körűl Schüttenhofen közelében épűlt Velhartitz várnak sajátos elrendezése van. A hosszas alakú várak utolsó védelmi pontja rendszerint a bejárattal szemközti oldalon volt; e várnak öregtornya ellenben, habár elkülönítve, mindjárt a kapu mellett emelkedik és azt védelmezi. A hegy alkatánál fogva ugyanis lehetségessé vált az elővárnak olyatén elrendezése, hogy lenyúlt a hegy aljáig, a felső várba vezető út pedig innen alúlról indúlva ki, a hegy legfelső nyergén haladt vissza felé; végűl a keskeny lakóház és az öregtorony közé négy csúcsos íven nyugvó magas kő hídat építettek, de úgy, hogy e hídra, mely az utolsó menedékhez vezető egyetlen út volt, két oldalról csak vonóhídon át lehetett jutni.

Az építési technikában való nagyobb járatossághoz képest az építmények mind merészebbekké váltak, a mire különösen jó alkalom kinálkozott éjszaki Csehország homokkő és bazald sziklahegyein. Már a XIII. század végén keletkezett a Hirschberg melletti Habichtstein és a Leipa melletti Birkstein (helyesebb, mint Bürgstein). Habichtstein egy nagy sziklagerezd volt, mely élével állott egy domb tetején, úgy, hogy feltűnően hasonlított egy zátornyra jutott hajóhoz. Azt mondjuk „volt”, mert ma már a sziklának egy része van meg, körűlbelűl egyharmada lecsuszamlott és apróra tört. Az alapítóktól elegyengetett sziklatetőn különben egy fa vár emelkedett, a melyet a kősziklából kifaragott kerítésfal övezett. Birkstein vár egy óriási sziklán Habichtstein várral egy időben keletkezett, de ennél jóval terjedelmesebb, valószínűleg tovább is dolgoztak rajta. E vár alapítói a szó szoros értelmében a sziklába ásták magukat és ott nehány fa építményt emeltek, a mi az akkori életmód követelményeit teljesen kielégítette. A mostani Schwoika kastély mellett emelkedő szikla szintén ilyen várúl szolgált; a mit nem kőből faragta, azt fával pótolták. A Turnau melletti, rendkivűl festői fekvésű Gross-Skal és a közelében levő Waldstein szintén sziklavárak. A Münchengrätz melletti Valeèov és a Turnau melletti Rothstein várakat alapítóik részben szintén a sziklából faragták ki és bennük toronyszerű épületeket emeltek. A Jitschin melletti Paøez vár java része szintén a sziklába vájt helyiségekből áll. A homokkőnek két sajátsága van: az egyik az, hogy könnyű megmunkálni, a másik, hogy alakúlatánál fogva nehezen megközelíthető helyeket kinál. Ebből magyarázható, hogy éjszaki Csehországban számos sziklavár keletkezett, a melyeknek sem nevüket, sem czéljukat nem ismerjük. A sziklára vezető hevenyészett útat hamarosan elkészítve, a sziklába ékelt czölöpökre fa házat emeltek és az így rögtönzött várat szükség esetén épen oly gyorsan el is hagyták. Úgy látszik, hogy a gyakori tűzvész tette viszontagságossá az efféle erődökben való tartózkodást. Hosszabb ideig laktak a Klein-Skal melletti Vranov várban, mely részben egy hosszanti sziklagerinczbe volt faragva, részben pedig fa építményekből állott. Fredewald vár, melynek őrtornyáúl egy kimagasodó sziklacsúcs szolgált, Böhmisch-Kamnitz uradalomnak hosszabb ideig fő helye volt. Megemlítjük még a Dittersbach melletti Falkenstein várat, melynek fa épülete egy koczka alakú kőszálon állott; végűl a Niemes közelében levő Stohanek favárat, mely egy oszlopalakú magas sziklán emelkedett. Számos sziklavárba lépcsők vezettek.

A Turnau melletti Trosky vár romjai a helyzet oly ügyes fölhasználását mutatják, a mire elég képességgel csak avatott építőmester bírhatott. A vár neve romot jelent, a mit igazol az is, hogy a magaslaton emelkedő oszlopalakú két bazaltszikla némileg romhoz hasonlít. A vár alapítója a két sziklára tornyot épített, a sziklák alját pedig falakkal kapcsolta össze. Hasonló módon bántak el a Teschen melletti meredek hegysziklával, midőn Sperlingstein várat építették; ugyanis a sziklákat falakkal kapcsolták össze és azokra kő építményeket emeltek. Ama korban dúló sűrű viszálkodások általában nagyon elősegítették a váraknak meredek hegysziklákon való építését. Ilyen példáúl a Dauba közelében fekvő Alt-Perstein kastély (tulajdonképen Berkenstein), továbbá a Turnau melletti Zbirov. Mind a két vár igen kicsiny, de rendkivűl erős; alapítóik a nagy biztonságot a fáradalmas följutás árával fizették meg. A IV. Venczel király által épített Toènik várat is az a törekvés hozta létre, hogy a magasan fekvő lakóhely mennél nagyobb biztonságot nyújtson. Mert mindjárt a hegy tövében fekszik a két toronynyal ellátott, fallal és egykor tavakkal övezett, jól megerősített régi Žebrak vár, de elrejtett fekvésénél fogva bizonyára nem tetszett a művészet és a szép iránt élénk érzékű uralkodónak. Mindazáltal az 1401-ben alapított Toènik vár, noha a közönséges várgrófoknál magasabb rangú tisztviselő parancsolt benne, s noha a prágai kastély és Karlstein után a legelső királyi vár volt, eredeti elrendezése nem mondható nagyszerűnek; a toronyszerű úrilak, a „Palas”, a hozzáépített toldalékkal manapság alig elégítenek ki valamely gazdag családot, akkor azonban még a király is beérte vele, a ki szenvedélyes vadász lévén, szívesebben tartózkodott a szabadban, mint a vár zárt helyiségeiben. A csehországi szokással ellentétben e vár külső kapuját a Luxemburg ház uralma alatt volt tartományok czímerei díszítik. A Kunratitz mellett 1412-ben épített, most romban heverő Wenzelstein várnak (Nový hrad) szintén négyszögű s toronyalakú fő épülete volt, a melyben Venczel uralkodása utolsó éveiben lakott.

Jellemzők a torony-erődök (tvrze), melyek a XIV. és a XV. században nagy számmal voltak, de csak nehány maradt fönn. Ilyenek az Auøinoves melletti Kralovitz, a Benatek melletti Hrušov és a Gross-Horka, a Kolin melletti Pašinka, a Kaurim melletti Malotitz, a Ledeè melletti Nelechov; azonban az erdőkben, a réteken és a falvak mellett számosak a torony-erődök nyomai (csehűl tvrzištì). Mindannyi csekély terjedelmű volt, s négyszögű vagy kerek területét sánczárok övezte. Eleinte jobbára fa építmények voltak; a XIII. század vége felé azonban a falusi nemesség követte a kolostorok majorságaiban kőből épített tornyok példáját.

Neuhaus vár. Liebscher Károlytól

Kisértsük meg már most az ilyen erőd belsejéről és az ottani életről, a mi fogalmaink szerint a középosztály életéről képet alkotni. A falazott vagy fa czövekekkel kivert árokban rendszerint víz van, mely a vidék természeti körűlményeihez képest bővebb vagy csekélyebb táplálékot kap, s a tulajdonos gondosságához képest többé vagy kevésbé tiszta; az ilyen víziárokban rendszerint halat tenyésztettek. A vonóhídon át fallal övezett szűk udvarba jutunk, melyben lakásúl szolgáló torony emelkedik. Az udvar tisztaságának értékeűl vehetjük a XVI. századbeli városok vagy a mai kisebb gazdaságok tisztaságát, Szerencsére a toronynak nincsenek mai szabású ablakai; alúl a világosság szűk nyílásokon jut be, az ablakoknak nevezhető nyílások magasan vannak, tehát az ott uralkodó tisztaságot nem láthatjuk. Fa lépcső vagy lajtorja vezet az emeletre, mert a földszínti helyiség, ha egyáltalán hozzáférhető, éléskamráúl szolgál. A második és a harmadik emeleten több helyiség, szoba és kamra van, köztük egy kandallós szoba is (kemenata); a szobákban gyér a világosság, a kamrák egészen sötétek. A szobáknak nincs is egyéb czéljuk, csakaz, hogy esőtől és vihartól megvédjék lakóikat. A kamrák hálóhelyekűl és a mai értelemben vett kamrákúl szolgálnak. A család a használati tárgyait a kamra falaira aggatja, vagy ládákban tartja. A férfi büszkesége a fegyver, ez legbecsesebb holmija. Főbb használati tárgyak a bunda, egyéb ruhák, a zacskó, melyben a készpénzt, egy másik kisebb zacskó, melyben a pecsétnyomót tartják; a takarékosabbaknál adósleveleket is találunk, melyekre jól ügyelnek, hogy kár ne essék az íráson vagy a pecséten. Az erőd személyzete szolgából és szolgálóból áll; szükség esetén a közeli majorságból vagy a faluból hívnak embereket. Az életmód egyszerűsége megelégedést szül, a vallásosság szelídíti a szilaj jellemet, a szegények istápolására tanít, a fegyelem és erkölcs a vár lakóit testileg és lelkileg egy családdá egyesíti.

A kisebb terjedelmű várak és erődök csoportjába tartoznak a csekély számú vízivárak is; ezek azért oly gyérek Csehországban, mert mindenki könnyű szerrel építhetett magasan fekvő lakhelyet. Legérdekesebbek a XV. században kastélyokká átalakított Blatna és Roth Lotha vízivárak.

A huszita háborúk után is magas helyekre építették a várakat. Így példáúl a Klösterle melletti Schönburg vár, melyet 1431-ben Pirschenstein urai alapítottak, szintén magas hegyen fekszik; hosszú, de nem fáradalmas útja van, s elég hatalmas erődítményei mellett gondot fordít a kényelemre is. Körűlbelűl ilyen jellegű a XV. században Böhmisch-Kamnitz fölött a Schlossbergen alapított várkastély, valamint a Solnitz melletti majdnem egyidejűleg épűlt Novýhrad. A Trebnitz melletti Oltáøik vár magasan fekszik, de csekély terjedelmű; ellenben a Drum melletti Ronburg magas fekvésű, és egyúttal jó lakhely is. Hasonló a Teplitz melletti, 1478-ban alapított Doubravská hora vár régibb része. A XV. század végén alapított Pravda várkastély mintegy középhelyet foglal el a régebbi várak és az újabb kastélyok közt, a mennyiben a lakóhelyiségei számosabbak, s védő művei sáncz-árokból és kerítő falból állanak; elővára nincsen. Jó lakhelyek Blatna, Neuschloss, Krakoves, Lipnitz és Vorlik várak, melyek a XV. század végén vagy újonnan épültek, vagy régi várak átalakításából keletkeztek. A Senftenberg melletti Lititz vár Podìbrad György műve, bár korábbi keletkezésű; de mostani alakját javarészben e hatalmas uralkodónak köszöni (1468); egymással szemben fekvő, négyszögű toronyalakú, magas fallal összekötött és négyszögű torony által védelmezett két lakóház alkotja e vár magvát; külső kapuja Csehországban a legdíszesebb várkapu; sajnos, hogy igen elhanyagolt állapotban van. A Bistritz melletti Lischna vár, melyet a Sternberg család alapított, szintén toronyszerű és egymással kapcsoaltos két lakóházból áll; ilyen továbbá a magasan fekvő, messze ellátszó Hoch-Chlumec kastély.

Kost vár Turnau mellett. Liebscher Károlytól

E korszakban gazdag vidéki urak által alapított nehény váron világosan látszik, miként törekedtek a magas, nehezen megközelíthető fekvést tetemesebb külső erődítményekkel pótolni. Két ilyen várat riesenburgi Pùta (meghalt 1504-ben), más kettőt pedig Pernstein Vilmos (meghalt 1521-ben) alapított. A Pùta által alapított Schwichau valamely régi várból keletkezett; mostani alakját azonban az újjáépítőnek köszöni. A tulajdonképeni vár két négyszögű épületnek egy magas és erős, tornyos kapuval és öt bástyával való mostani alakját azonban az újjáépítőknek köszöni. A tulajdonképeni vár két négyszögű épületének egy magas és erős, tornyos kapuval és öt bástyával való összekapcsolásából áll, ezen kivűl az elővárral együtt hatalmas kerítő és fal és nehány básty védelmezte; mostanság az erődítmény egy része be van építve, nagyobb részét azonban a XVII. században felsőbb parancsra lebontották. Pùta második vára, a Schüttenhofen melletti Rabi, jól megőrizte eredeti elrendezését. Kettős kerítő fallal védelmezett magas és rendkivűl erős toronyszerű épületből és falakkal összekötött több kisebb épületből áll. A várnak ez utóbbi zeg-zugos része Karlstein vár mintájára épűlt, s e része hasonlít a nagyobb várakhoz, azonban Rabi a régiek által annyira magasztalt erősségét az 1490 körűl épűlt hatalmas külső erődítményeinek köszöni, melyek a várhegynek kevésbbé lejtős éjszaki és nyugati oldalát védelmezik. Kiszökellő félkörű bástyákkal ellátott kerítő falai igen erősek és jó állapotban vannak; a falakhoz épített lépcsők és a falak peremén végig futó folyosók a maguk nemében páratlanok; az öldöklő folyosó, mely fából volt, természetesen elpusztúlt. Miként Rabi, úgy az Adlerkostelec közelében levő Potenstein vár is régibb és újabb részekből áll, de úgy, hogy az újabbat a régibe építették. A régi résznek alig vannak maradványai; a Pernstein Vilmos által épített lakóházak falai még fönnállnak, de a régi vár körűl általa épített külső erődítmények romban hevernek. Legkiválóbb a XVI. század elején keletkezett Kunìtická hora vár Pardubitz közelében. A huszita háború alatt egy lapályos vidékből kiemelkedő s messze ellátszó hegyen alapíttatott; de ekkor csak a hegy csúcsát foglalta el; Pernstein Vilmos építé hozzá a díszes házat és a külső erődítményeket, s ekként ez az utolsó vár, a mely magas fekvésű és egyszersmind külső erődítményekkel bír. E korszakbeli királyok építkezési kedve nem volt oly nagy, mint a vidéki uraké. IV. Venczel óta a királyi várakon igen keveset építettek; csupán Vladislav alatt volt élénkebb a tevékenység, a mennyiben Bürglitz várat befejezte és nehány újabb épületet leszámítva, abba az állapotba helyezé, a melyben ma is látható.

A leggazdagabb vidéki urak építkezéseit a kevésbé gazdagok nem utánozhatták. Akárhány vár eléggé meg volt erősítve és ellent állhatott a régi római mód szerinti ostromnak, de a huszita háború után mind használtabbá lett lövő fegyverek ellen nem volt képes védekezni. A külső erődítmények építéséhez szükséges költség hiányában úgy segítettek magukon, hogy a vár területén kivűl tornyot és bástyákat emeltek, árkot ástak, sánczot hánytak. Rendkivűl érdekes a Winterberg kastély előtt álló Bašta, mostanság Haselburg. A régi, de a XVII. században átalakított kastély magasan fekszik és sziklahasadékok védelmezik, éjszaki oldala azonban szelíd lejtőjű úgy, hogy ez oldalon a sáncz-árok nem nyújtott elég biztonságot; azért mindjárt a kastély elé egy patkóalakú kerítő fallal védett zömök kerek tornyot építettek. E védelmi építmény a kapuján levő sulevitzi Kapliøe (Kapler) család czímerének bizonysága szerint a XV. században keletkezett. Ilyen tornya van példáúl Karlsberg, Lipnitz, Sternberg és még több várkastélynak. Sternberg kastély két tornya közűl az egyik alúl az útat védelmezi, a másik magasan a kastély fölött áll és erődítménynyel van ellátva. Ilyen fajta erődítmények a Tøemschín melletti Hengstbergen és a Dauba melletti Tschappkeule előtt levő sánczok. Okoè, Zelena Hora, Liebstein várakat előre tolt bástyák védelmezik, a melyek, patkóalakjukról itélve, a XVI. században épűltek.

Sternberg várkastély. Jansa Venczeltől

Ez időtájt számos erődöt kastélylyá alakítottak át. Ilyen példáúl Smeèno kastély, mely 1460-ban keletkezett és a XVI. században egyöntetű terv szerint ízlésesen átalakíttatott. Számos vár kastélyszerű alakot öltött az által, hogy külön álló tornyát és egyéb épűleteit a kerítő falak mellett emelt újabb építményekkel összekapcsolták és külsejét építészeti díszszel látták el. Ilyen példáúl a Turnau melletti Rohozec kastély.

A XVI. században alapított úri lakok híven tűntetik föl azt a nagy átalakúlást, melyen Európa a XV. század óta átesett. Az állami kormányzat megerősödött, a nemesség daczossága alábbhagyott, legfölebb mint testület kisérli meg az ellenállást; az egyesek tehetetlenek az állam hatalmával szemben. A kormányok többé nem lépnek egyezségre az ország nyugalmának zavaróival, az emberi élet értéke fokozatosan emelkedik. A személyi szükségletek is fokozódnak, mindinkább erősbödik a jóllétre való törekvés. Az ipar fejlődik, számos szükségletet, mely az előtt sok pénzbe kerűlt, most olcsón lehet megszerezni. Elég említenünk az üveg olcsóságát, melynél fogva lehetségessé vált a lakás derűltebb megvilágítása. A magasan fekvő, nehezen megközelíthető várakat elhagyják, a melyekben pedig megmaradnak a lakók, azokban, még az elővárakban is, új lakóházakat emelnek (Bösig, Toènik). A nemesség kényelmesen kiván lakni és számos új kastélyt épít. Az új kastélyt árok övezi ugyan, de az csak a rablók elleni védelműl szolgál. A majorságokkal kapcsolatban egyszerűbb úri lakok (sidla) épűlnek. A XVI. század elején épűlt Neustadt az utolsó magas fekvésű kastély.

A gazdag s fényűzést kedvelő nemesség új lakai renaissance művészetűek és többé-kevésbé jókarban ma is fönnállanak, kivéve a Klösterle közelében levő Felixburg kastélyt, melyet legújabb időben a teljes pusztúlásnak engedtek át. A legrégibb e fajta építmény a Prága mellett levő és bizarr alakjánál fogva érdekes Stern nyári kastély, melyet Ferdinánd főherczeg 1555-ben alapított és díszítését olasz mesterekre bízta. Alaprajza hatágú csillag; belsejének czélszerű és egyúttal művészi elrendezését, a mi nem könnyű föladat volt, az építőmester elmésen oldotta meg. E kastély bizonyos tekintetben előhírnöke a mai nemesi lakoknak, s első kisérlet lakóháznak parkban való építésére. Nem sokára számos nyári kastély követte a példát.

Stern kastély után e korszakban a legrégibb nagyobb úri lakok a Radnitz közelében levő Kaceøov és az Elbe melletti Mühlhausen. A régi várral közös vonásuk, hogy árok és fal övezi őket, ellenben a lakóház elrendezése és már megrongálódott dísze az újabb kort jelzi. Mind a két kastélyt a tiroli származású griessbachi Griessbeck Florián, I. Ferdinánd tisztviselői karának egyik kiváló tagja, olasz mesterekkel építteté. Az országban nem sokára elszaporodtak az olasz építőmesterek oly annyira, hogy a nép minden építőmestert egyszerűen olasznak (vlach, wälscher) nevezett és a palotaépítésben uralomra jutott a renaissance művészet. Sőt, mi több, valóságos mohóság szállta meg az embereket, mindenki új módú lakóházat óhajtott és az építő szenvedély akárhányszor a régit lerombolva alkotott új, pompás műveket. A Pernstein Vratislav által 1573-ban épített Leitomischl kastély egyöntetű renaissance építmény és ma is ép állapotban van. Pernstein kastélyán azonban túl tesznek a Rosenberg család utolsó nemzedékének építményei. A Rosenberg Vilmos által 1582-től 1589-ig épített Kratochvile (Gondűző) kastély némileg még hasonlít a régi erődítményhez, melyet a renaissance művészet egyenes vonalú formáival iparkodik összeegyeztetni. A kastély árkai még valódi árkok; a kerítő fal, az úgy nevezett bástyák azonban már látszólagos erősítései az úri laknak. Négyszögű fő épülete remek alkotás, mert külseje puszta ugyan, de belsejét pompás falképek és stucco-munkák díszítik, melyek, sajnos, megrongált állapotban vannak. Wittingau kastély Vok Péternek, a Rosenberg család utolsó sarjadékának lakóhelye, 1599-től 1608-ig épűlt nagyszerű alkotás; több épületből áll s terjedelménél fogva egy kis városhoz hasonlít, melynek fő része a XVI. századból való tulajdonképeni kastély.

A Prága melletti Stern kastély külseje és alaprajza. Bernt Rudolftól

Ha azt mondjuk, hogy akkoriban építő szenvedély dühöngött, ez nem a most említett kastélyokra vonatkozik, hanem a régebbi építmények ízléstelen átalakításában mutatkozó kedvtelésre, mely manapság is szertelenkedik. Neuhaus vár szenvedett legtöbbet. A XIV. és XV. században nagy gonddal épűlt hatalmas várnak fő épületét és öregtornyát olasz módra bemeszelték; szerencse, hogy csúcsíves művészetű, nemes belseje ésrtetlen maradt. Minthogy a várban levő helyiségek Neuhaus Ádám udvartartásához elégtelenek voltak, 1580-tól 1596-ig több toldalékot építettek. E helyiségek egy részét 1773-ban tűzvész pusztította el; meglevő, de elhagyatott részük művészetileg egyöntetű ugyan, ám nem illik össze a csúcsíves emelettel, a melyhez hozzá van építve. A berendezés maradványai fényűzésről és ízlésről tanúskodnak, nemkülönben a szomszédos kerti terem is, mely túltett az akkori e fajta építményeken, most azonban csak művészeti ereklye. A Rosenberg család által már a XV. században toldalékokkal kibővített Krumau várat utóbb még két ízben alakították át, azonban a Rosenberg Vilmos által emelt épület és a kerektorony jobb ízlésű, mint az Eggenberg család kaszárnyaszerű, egyformaságra törekvő építkezése.

A XVI. században átalakított nehány kastélynak úgy régi részei, mint az olaszok által épített toldalékai még egészen ép állapotban vannak. Említésre méltók: a Trèka családnak magasan fekvő, szépen épített Opoèno nevű kastélya, a tekintélyes Nachod kastély, a Luže melletti Koschumberg kastély, a melybe a Slavaták egy renaissance művészetű szárnyat építettek, a Liban melletti Altenburg kastély, a melynek régebbi építményeiből csak a várkápolna maradt fönn, a Jungfernteinitz melletti Žerotin kastély, a Nassaberg melletti Žumberg kastély, végűl a Pøestitz melletti Ruppau kastély romjai. A festői fekvésű Tetschen kastélyt a Bünau lovagok, majd mások annyira átalakították, hogy a meredek sziklákon kivűl semmiben sem hasonlít várhoz. Klingenberg várat a XVI. században nehány toldalékkal bővítették, s így jól megkülönböztethető építményei több századból származnak.

A XVII. és a XVIII. században keletkezett kastélyok jobbára egy-egy udvart körűlzáró, térséges építmények, a melyeknek külsején a számos ablak, belsejében pedig a szobák hosszú sora arról tanúskodik, hogy bennük a tulajdonos, annak családja és a nagy szolgaszemélyzet kényelmes otthont talál. Némelyek nagyságuk miatt tekintélyesek, mások barokk izlésű díszítményüknél fogva vonzók. Raudnitz kastély példáúl művészetileg nem kiváló, de tiszteletet parancsoló hatalmas építmény. Herczeg Lobkowitz Venczel Özséb, I. Lipót francziabarát minisztere, Antonio Porta építőmester által 1652-től 1677-ig építteté az ottani vár helyén. Lobkowitz és Bilin kastélyok, valamint a Selèan melletti Radiè kastélyka szintén Antonio Porta művei. A harminczéves háború alatt a kisebb birtokok egységesítése következtében meggazdagodott nemesi családok nagy építkezésekbe fogtak. Így keletkeztek Zelená Hora, Horaždowitz, Rothenhaus, Eisenberg, Wartenberg, Chroustowitz, Zamrsk, Weisswasser, Schwaden, Benatek és Kolodìj kastélyok. Majdnem valamennyi egy-egy régebbi vár helyén épűlt és fölhasználta annak egyes részeit.

Leitomischl kastély. Liebscher Károlytól

Gróf Sporck Ferencz Antal művelt különcz a XVII. század végén és a XVIII. század elején nagy építkező tevékenységet fejtett ki. A Maleschov uradalomban levő Wysoká hegyen Belvedere nyári lakot, a János-kápolnát és a remeteséget építé (1697). Az addig várszerű Lissa kastélyt egészen átalakítá. Ettől nem messze a Benatek uradalomtól megvásárolt hegyen Bon repos nyári lakot építé (1718) és ott madarászattal tölté idejét. Gradlitz uradalmon a Kukus fürdőt alapítá, ott úri lakot emelt és akkori mód szerint szépíté a környéket. Konojed régi kastélyt még 1699-ben kórházzá alakítá át, de helyette Ober-Algersdorfban egy új vadászkastélyt emelt (1700). Ez építmények közelében kápolnák, az akkoriban kedvelt remeteségek, franczia izlésű sétahelyek keletkeztek, azonban legnagyobb részük nem volt életre való. A kastélyok közt, melyek e korszakban keletkeztek, Mostek kastély volt a legrövidebb életű. Trauttmansdorff Mária Terézia grófnő, második házasságában Rottal gróf neje, Brandeis város közelében 1724-ben alapítá egyebek közt azért is, mert az uradalomban nem volt alkalmas úrilak. Donato Allio építész és Donato Morazzo kőmívesmester építették, de a már javában folyt munkát rögtön megszűntették, mikor az ifjú gróf Trauttmansdorff Ferencz Norbert külföldi útjából visszatérve, a kastélyt nem találta tetszése szerintinek. Kutatók és turisták egy egész századon át nagyon érdeklődtek a be nem fejezett kastély romjai iránt, melyek húsz évvel ez előtt nyomtalanúl eltűntek a föld színéről.

A XIX. Században a kastélyok nagy átalakúlást szenvedtek. Az e fajta építmények tulajdonképen nem is kastélyok, csak a nevük az. Lassanként eltűnnek a jól megvasalt nehéz tölgyfa kapuk, a kényelmesekké lett szobákban lábra kap a szertelen fényűzés, a mit a „régi jó idők” nem ismertek, az irodák számára külön hivatali épületeket emelnek, a kastély és a majorság közti kapcsolat megszűnik, a mennyiben a kastélyt rendszerint kert közepén levő levegős térre építik.

A gazdag urak példáját követve az alsó nemesség tetemes összegeket fordított lakóhelyeinek átalakítására vagy újból való építésére; a nagyúri mód utánzása általános volt. A XVI. században még fönnállott régi erődöket vagy átalakították és kibővítették, vagy gazdasági czélokra melléképületek gyanánt használták; az árkokat betemették, a vár legközelebbi környékét szabályozták. A kisebb nemesi lakok emeletén van a mellőzhetetlen ebédlőszoba és a kápolna, földszintjét a konyha, az éléskamrák és a szolgák szobái foglalják el. Az uradalmi hivatalok és irodák nehány szűk helyiségre szorítkozva, a mostani századig a kastélyban voltak. Számos ilyen falusi kastély ma is fönnáll; valamennyit ama kornak elernyedt művészete jellemzi.

Chotek János Rudolf gróf 1802-től 1822-ig építteté a Kuttenberg melletti pompás Kaèina kastélyt, melynek elrendezése nyomott ívalakú, fölépítése szép arányú és egyszerű díszítésű. Egy ideig ez volt a legszebb falusi kastély, utóbb azonban túltett rajta a Budweis melletti gyönyörű fekvésű és páratlan fénynyel elárasztott Frauenberg kastély, melyet, mint déli Csehország e fajta legkiválóbb építményét, számosan látogatnak. Egy régi várnak helyén és falai egy részének fölhasználásával 1844-től 1847-ig nagy költségen épűlt és 1847 szeptember 3-ikán a most uralkodó császár sajátkezűleg helyezte belé a zárókövet. Kétségtelen, hogy Frauenberg a királyságnak legszebb és legpompásabb nemesi kastélya, fényes építmény, melyen a középkori elemek alkalmazkodnak a modern kényelem követelményeihez és mely uralkodik a részben díszkertté átalakított, részben a természettől fában gazdagon megáldott, zöldelő környék fölött.

Festészet és szobrászat a középkorban. Neuwirth Józseftől, fordította Pasteiner Gyula

A kereszténységnek meghonosodásával és elterjedésével karöltve Csehországban fordulat állott be az építés, majd a szobrászat és a festészet terén is. Azonban a román építmények számához képest majdnem elenyésznek a későbbi századok viszontagságai által tetemesen megapasztott amaz emlékek, melyek tanui annak, hogy mekkora ügyességgel forgatták a vésőt és az ecsetet a román korban. Az emlékek e hiányát részben pótolják a régebbi művészekre és azok tevékenységére vonatkozó hiteles adatok.

Bizonyos, hogy eleinte Csehországban is a papság, jelesűl a tudomány és műveltség fejlesztésében oly nagy érdemű benczés rend gyakorolta e művészeteket. II. Vratislav uralkodása alatt Božetìch apát állott a Sazava kolostor élén, melyet Prokop, az ország védő szentje alapított. Božetìch apát érdekes művészi egyéniség, a ki az 1095-ben kibővített kolostor-templomot fényesen fölszerelte, ügyesen festett, kőből és fából szobrászati műveket faragott, járatos volt a csont esztergályozásában. Sazava kolostor az apát halála után is fontos helye maradt a szobrászat és a festészet gyakorlatának. Ugyanis Božetìch utódja, Diethard bøevnovi prépost (1097–1133) nem csupán templomi könyveket írt, hanem a képekkel díszített ilyetén könyvek előállítására külön irnokokat fogadott föl. Szilvester apát (1134–1161) a kolostort festményekkel díszítteté, a sazavai krónikás továbbá azt mondja a Metzből meghívott Reginhard apátművészről, hogy járatos volt a festészetben, a szobrászatban, a fémek megmunkálásában, az üveg mozaik készítésében, szóval a művészet minden ágában. Sazaván kivűl Csehország más kolostoraiban is otthonos volt a művészet gyakorlása, a mennyiben a Zwifaltenből Kladrauba költözött benczés, a Rajna vidékéről ide vetődött premontrei, a frank kolostorokból Csehországba hívott cistercita szívesen fölajánlotta művészetét a kolostornak, a melynek méltó feldíszítésénél, miként más országokban is, egymást kölcsönösen támogatta a szobrászat és a festészet. A XII. század első felében nagy szerepet vitt a falfestészet, legalább erre mutat az a körűlmény, hogy a történetíró a vyšehradi templomnak I. Sobešlav uralkodása idejében történt helyreállításáról szólva különösen említésre méltónak tartja, hogy a fejedelem festményekkel díszítteté a templom falait.

A Kuttenberg melletti Szent Jakab templomnak déli oldalán és oromfalán levő XII. századi szobrok, melyek Krisztust több szent társaságában ábrázolják, fölötte durvák és esetlenek, mindazáltal túl tesznek a hrušitzi Venczel-templom oromfalán levő két papi alakon. E templom kapujának hornyát állati alakok élénkítik, még gazdagabb ily dísze van az 1200-ban épűlt zaboøi templom kapujának. A podvineci templom oromfalán a fölfeszített Krisztus és a lábánál fekvő két alak gyarlón formált művek, ellenben a hradištìi (Münchengrätz) templom kapujának dísze, valamint az osseggi templomban levő kőből faragott könyvtámlák a cistercita művészet fejlettségéről tanúskodnak. A prágai György-templomnak triptychon-alakú kő oltára román művészetű. Az oltár középső részében Mária ül, ölében tartva az áldást osztogató gyermek Jézust; Máriát két angyal megkoronázza, előtte térdelnek ária és Bertha, a György-kolostor apátnői; az oltár balszárnyában I. Pøemysl Ottokár nővére, Ágnes térdel, ki 1200-tól 1228-ig volt a kolostor előljárója, I. Ottokár pedig az oltár jobb szárnyában imádkozik. A csoport szigorúan szabályos, de összhangzatos elrendezésű, kimunkáltsága itt-ott merev és félénk, egészben véve azonban meglátszik rajta, hogy a csehországi szobrászat a XIII. század első felében sikeresen törekedett a valószerűségre. Prágában e tekintetben legjellemzőbb példa a megszűntetett Lázár-templomról való dombor mű, mely a valóságból ellesett élénk mozdúlatú alakokkal ábrázolja Lázár föltámasztását; ellenben egy másik töredéken, mely nehány évvel ez előtt a Kleinseitén a híd tornya közelében levő házban kerűlt napvilágra, a trónon ülő király alakja sokkal merevebb tartású, s ruhájának redői jobbára párvonalosak. A prágai Ágnes-kolostor templomának színesre festett és részben megaranyozott zárókövei és pillérfői a leghűbben tűntetik föl az átmeneti kor díszítő szobrászatának fejlettségét.

Román művészetű falképeknek csekély és fölötte megrongált töredékei a prágai Szent György templom déli tornyának kápolnájában maradtak fönn. Az apsis boltozatán mandorlában felhőkön trónol a Megváltó, tőle jobba és balra az evangelisták jelképeit látjuk, az apsis peremén, továbbá a nyugati és déli falon pedig apostolok és szentek alakjai egy félig leveketzett és fához kötözött ifjú vértanúságának jelenetét ábrázolják. A hajó boltozatát a mennyei Jeruzsálemnek nagyon megrongált képe díszíté, mely elrendezésre nézve nagyjában hasonlít a gurki templom boltozatát díszítő s szontén a XIII. századból való festményhez. A sötét-barna alapra fekete vonallal rajzolt alakok ruházata egyszerű színezésű, fínomabb árnyalat nélkűl való, tehát egészen lapos. A György-templom fő apsisának boltozatán Mária koronázását ábrázoló, szintén e korbeli festmény maradványai láthatók.A prágai Ágnes-kolostor templomában nem régen fölfedezett falképek az átmeneti kor végéről valók.

Szent György szobra a hradschini várpalota kútján. Charlemont Húgótól

A fönmaradt képes kéziratok csak részben pótolják a román korszak elpusztúlt falfestményeit. Valószínűleg Csehországban a XI. század második felében készűlt a vyšehradi evangelistarium, a melyen a nyersen rajzolt és helytelen arányú alakok mellett is könnyű fölismerni az emelkedett művészi fölfogást. A XII. században valamely régibb minta után készített wolfenbütteli Venczel-legenda fölfogás tekintetében jóval gyöngébb munka. A prágai érseki káptalan könyvtárában őrzött ostrovói codexet díszítő „Keresztre feszítés” a legtökéletesebb példája az e korszakbeli könyvfestésnek. A „Mater verborum” czímű és valamely csehországi benczés kolostorból származó kézirat forma és a kezdőbetűk dísze tekintetében a német miniatur-festésnek a XIII. század első felebeli álláspontját foglalja el. A szintén ez időbeli sedleci antiphonarium helylyel-közzel byzanczi minták után indúlt, ellenben az Óriási-codexet, melyet Sobešlav a Podlažitz-kolostorban írt, s mely utóbb Stockholmba kerűlt, inkább helyi fölfogás jellemzi. Ugyancsak a helyi fölfogás nyomai mutatkoznak a prágai egyetem és a káptalan könyvtárában levő nehány kézíraton, melyeknek csehországi eredetét azonban belső bizonyítékokkal nem lehet határozottan megállapítani.

A csúcsíves művészet meghonosúltával és elterjedésével a szobrászat és a festészet iránya is megváltozott. Eleintén a cisterciták vitték a vezérszerepet. A hohenfurti sekrestye ajtaja fölötti ívmezőt díszítő domború mű, ugyanott a káptalan-teermnek és a goldenkroni kolostor régibb részeinek díszítményes faragványai járatosságra és helyes ízlésre vallanak. Az apátok sírkövei, mint a hradištìi Pál apát sírköve bizonyítja, ezentúl is egyszerűek maradtak, azonban Königsaalban a királyi alapítónak, II. Venczelnek, kőből faragott pompás síremléket emeltek, melyet utóbb brabanti János mester által öntött ércz táblával cseréltek föl. Hogy a XIII. század közepe táján más szellemkezdett uralkodni a szobrászatban, bizonyítja az az elismerés, melyben a Vitus esperes alatt befejezett székesegyházi keresztfolyosónak faragványos oszlopai részesűltek. A prágai ó-város vásárterét I. Venczel emlékére emelt kő szobrok díszítették. Az elefántcsont faragványokat rendszerint a külföldön vásárolták, példa erre bøevnovi Bawor apát, ki a pápai udvarból hozott magával ilyen műveket. A politzi prépostsági templom számára már 1300 körűl rendeltek egy fából faragott nagy szobrot; kilencz ezüst márka volt az ára. A fehér, vagy vörös márványból faragott úti oltárok sem voltak ritkák. Elvétve a szerzetesek is űzték még a szobrászatot; így strahovi Budissius apát (1290–1297) saját apátsági temploma számára egy Mária-szobrot faragott.

Kopogtató a prágai Venczel-kápolna ajtaján. Fénykép után.

A kora csúcsíves művészet idejéből nagyobb szobrászati művek nem maradtak fönn; e fajta emlékeink java része a kifejlett és a hanyatló csúcsíves művészet idejéből származik. A művészetileg legnevezetesb művek a huszita háborúk alatt keletkeztek. Kevésbé becses Prágában az egykori karmelita kolostornak Havi Boldogasszony tiszteletére szentelt templomában levő, nagyon megrongálódott domború mű; figyelemre méltóbb a püspököt ábrázoló szobor, mely a nimburgi városi templom homlokzatának egyik támasztó pillérét díszíti. Az e korbeli bronzöntésnek páratlan alkotása Szent György lovas szobra, mely most a várpalota harmadik udvarában áll; kolozsvári Miklós festő fiai, Márton és György, Magyarországban is nagy hírnevű érczöntő mesterek, 1373-ban öntötték. A szobor fél életnagyságú; a ló mozdúlata meglepően élénk, idomai a valóság beható tanulmányozását árúlják el; a sárkányölő lovas tartása kissé elfogúlt. A magyar mestereknek e remek műve nem hatott serkentőleg a bronzöntés művelésére. Így fölötte nyers kimunkáltságú apostolok díszítik a königgrätzi Szent Lélek templom keresztelő medenczéjét, melyet podlažitzi Bertalan apát 1406-ban készíttetett. Művészetileg csekély becsűek a későbbi időből való sárgaréz keresztelő medenczék is, melyeknek fölfordított harangalakjuk és három lábuk van, s melyek nagy számmal maradtak fönn. A XV. század második felétől kezdve mind gyakoribbakká vált harangokat is csak elvétve díszíté a fölfeszített Megváltónak, Máriának, vagy a templom védszentjének sekélyen domború alakja. Egyébként a harangokon és a keresztelő medenczéken a XVI. század végeig uralkodtak a csúcsíves művészet formái. A bronz sírtáblák, a milyen a seebergi Buskoé 1499-ből, csak a renaissance művészet idejében váltak szokásosakká; ellenben a bronzöntés az egész korszakon át igen szép, jól kimunkált díszítményekkel látta el az ajtókat, minek bizonysága a prágai Venczel-kápolna és az egeri Miklós-templom ajtaját díszítő oroszlánfej.

A prágai Tein-templom éjszaki kapuja. Weber Antaltól

A kő-szobrászat a csúcsíves építészettel együtt virágzott. A szobrászat ez ágában leleményességre és fejlett érzékre nézve valamely Parler Péterrel rokon szellemű mester vitte a vezérszerepet, a ki példával és tanítással gyakorolt hatást a vezetése alatt dolgozó szobrászokra. E mester kezének alkotásai a nemes alkotású Venczel-szobor, I. és II. Pøemysl Ottokár síremlékei és valószinűleg egy része azoknak a mellszobroknak is, melyek a prágai székesegyház oszlopos karzatát díszítik; a többi mellszobor, valamint a többi fejedelmi síremlék bizonyára ugyanezen mester felügyelete alatt készűlt. A fölsorolt műveknek, valamint vlaschimi Oèko János prágai érsek emlékének, nemkülönben az uralkodók szobrainak, melyek a Moldava-híd ó-városi tornyán állanak, fő ismertető jelük, hogy a művész törekszik a kiváló személyek lényeges vonásait kiemelni; e törekvés fölismerhető még a XV. század utolsó negyedében keletkezett építmények szobrászati díszén is. A gmündi iskola szellemében kiképzett mesterek művelték legtöbb kedvvel és hivatottsággal az építmények szobrászati díszét; vésőjük alól számos szépen faragott zárókő, oszlop- és pillérfő, gyám, mennyezet és eredeti vízhányó állati alak kerűlt ki, de mindezen alkotásaikat túlszárnyalja a prágai Tein-templom kapujának pompás, gazdag szobordísze. A csúcsíves művészetű kőfaragásnak e legkiválóbb, legterjedelmesebb alkotása a kapu ívmezőjében Krisztusnak kigúnyoltatását, tövissel való megkoronáztatását és fő jelenetként keresztre feszíttetését ábrázolja; a támasztó pillérek gyámjain Ábrahám és Mózes alakja áll; egykor még számos más szobor is díszíté a kaput. További kiválóbb alkotás Szent Ludmillának a prágai György-kolostorban levő síremléke; a sír födelén a szentet ábrázoló alak fekszik, a mint kezeit imádkozva összekulcsolja; a födél hosszanti oldalán levő öt-öt fülkét nyers alakítású, de későbbi átdolgozás következtében eredeti jellegükből kivetkőzött szentek foglalják el. Az ország kisebb-nagyobb templomaiban fönmaradt számos sírkő arról tanúskodik, hogy a szobrászat ez ága mind nagyobb valószerűségre törekedett, s ezzel kapcsolatban az eleinte sekélyen formált képmás jobban-jobban kidomborodó alakot öltött. A XIV. és XV. században háládatos föladatúl kinálkoztak a szobrászatnak a templom egyik fő díszeiűl szolgáló szentségházak, melyek majd szekrényhez, majd merészen felszökő gúlához hasonlítanak, s támasztó pillérek, tornyocskák, mennyezetek, ormók, keresztvirágok vannak rajtuk ékítésűl. A hazai és a külföldi mesterek egyaránt remekeltek a csúcsíves művészet e sajátos, jellemző alkotásaival. Legkiválóbb szekrényalakú szentségházak: a nachodi, az egeri, a schlani, a rakonitzi; gúlaalakúak: a kauøimi, a böhmisch-brodi, a prachatitzi, a krumaui, a gangi, a nezamyslitzi, a kuttenbergi (a Szent Lélek templomában), a königgrätzi (a székesegyházban) és még számos. A hazai irány képviselője a gangi szentségház, mely a fölírás szerint Raysek műve; ellenben az egeri szentségházat nürnbergi, a prachatitzit pedig dél-német fölfogás jellemzi. A kései csúcsíves művészet idejében a szobrászat a szószéket is hatalmába keríté és Kuttenbergben, Prágában, Launban, Aussigban, Unterhaidban remek műveket alkotott. A kuttenbergi szószék mellett legérdekesebb a gangi már csak azért is, mert Raysek műve, noha egyfelől a rakonitzi szószék gazdagabb, más felől pedig kétségtelen, hogy a mester e téren nem mérkőzhetik az egykorú külföldi jelesebb szobrászokkal. A XV. század vége felé a prágai Tein-templomban fölállított oltármennyezet szintén arról tanúskodik, hogy Raysek mester nem volt kiválóbb szobrászi tehetség. A kései csúcsíves művészetnek valószerűen formált ágas-bogas díszítő módja a leghatározottabban és legtöbb csínnal érvényesűlt a prágai székesegyház Vladislav-féle oratoriumán és az ó-városi tanácsház híres toronyóráján. A szobrászat a XV. század második felében mind inkább a világi építés szolgálatába szegődött, a miről Lititz várkastély, a pürglitzi Saalbau, Schlan városban a lebontott prágai kapu, Launban a saazi kapu, végűl a kuttenbergi „kő ház” és a városi kút szobrászati maradványai tanúskodnak. Kiváló alkotás a launi erkély, ellenben a prágai ó-városi tanácshpz kapuján és a mellette levő ablakon már ízléstelenűl szertelenkednek a késő csúcsíves díszítmények. A szabad kereskedés jeléűl több városban, így példáúl a leitmeritzi városházán és a prágai Károly-hídon emelt Roland-oszlopot valószerű jelképies fölfogás jellemzi. A prágai oszlopot nehány évvel ez előtt nem épen művészileg készített utánzattal váltották föl.

A templomok és a lakházak belső fölszerelése hálás foglalatosságot nyújtott a fafaragásnak. A XIV. század végén a művészet ez ága is a Parler-féle irány hatása alatt állott, a mennyiben a prágai székesegyház szentélyének befejezése után maga Parler Péter vállalkozott a chorusi székek előállítására, a melyek, sajnos, elpusztúltak. A XIV. század második felében fokozódó Mária-tisztelettel kapcsolatban számos szép Mária-szobor készűlt; ilyenek vannak: a prágai Tein-templomban, a neuhausi prépostsági templomban, a pilseni főesperesi templomban, a reichenaui templomban és az egeri múzeumban; a jámbor nép azt hitte, hogy e szobrok közűl nehány a Mária-tisztelet fölélesztése körűl nagy érdemeket szerzett Ernő parduubitzi érsek műve. A mindinkább szaporodó városi múzeumokban és a magán gyűjteményekben a XIV. és XV. századból való számos fafaragványt őriznek. E fajbeli legkiválóbb emlékek a prágai városi múzeumban egy szép alkotású keret, továbbá a tövissel koronázott Krisztus és a sebeit mutató Krisztus szobra; nemes fölfogás jellemzi Szent Borbálának a pilseni múzeumban levő szobrát; továbbá figyelemre méltó alkotás Szent Katalin szobra a leitmeritzi egyházmegyei múzeumban; ezekhez csatlakozik Szent Ludmillának herczeg Schwarzenberg Adolf József birtokában levő szobra; ellenben eredetiség nélkűl való, inkább kézművesi munkák a kuttenbergi „Vocel” régészeti társúlat tövissel koronázott Krisztusa, az „olasz udvar”-beli Ludmilla- és Adalbert-szobor és számos szobor az egeri múzeumban. Mély érzelemtől áthatott alkotás Krisztusnak 1511-ből való kuttenbergi szobra, melyet valószinűleg Jakab mester faragott. A szárnyas oltárok divatja szintén nagyon előmozdította a faragást; ez oltárok közűl nehány egész épségben fönmaradt, többnek csak középső része kerűlte el a pusztúlást. Ép állapotban vannak: a II. Vladislav idejéből való pürglitzi oltár, továbbá az aussigi esperesi templomnak német hatásra valló oltára, mely ismét a Lobositz melletti Klapayban levő és 1493-ban fölszentelt szárnyas oltár készítőjére lehetett hatással. A smeènói oltár, mely egy Martinitz nevű úr megbizásából készűlt, az ékítményi részletek tekintetében hasonlít a kuttenbergi Borbála-templom chorusi székeihez; a kuttenbergi templomban Jakab mester 1502-ben az utolsó vacsorát ábrázoló pompás oltárt állított föl, melyet 1675-ben eltávolítottak helyéről. A chrudimi oltárok durva kimunkáltságúak, így példáúl az esperesi templom oltára is, mely Mária mennybe menetelnek, nemkülönben az oltár szárnyait díszítő angyali üdvözletnek, Mária meglátogatásának, Krisztus születésének és a keleti bölcseknek ábrázolásában az elfogadott szokástól eltérve bizonyos önállóságról tanúskodik. Az 1498-ból való seebergi oltár és az egeri Jakab-templom számára 1520-ban fölszentelt oltár (most mindkettő az egeri múzeumban) elérik a frank kézművesi munkák átlagos mértékét; a selaui oltár középső részében levő Borbála pedig szászországi hatást árúl el, ugyanez áll a kaadeni Ferencz-rendi templom egyik kápolnájának, továbbá a Szent Lélekről nevezett graupeni kórháznak Freibergből való oltáráról. Mária halálának ábrázolása a kuttenbergi olasz kápolna szárnyas-oltárán gyöngye munka; ellenben kiváló alkotás ugyancsak Mária halálának ábrázolása a gojani templom egyik szárnyasoltárán; Mária és János eszményi szépségűek, ruhájuk redői nem mutatják a szokásos tört, szaggatott formákat, hanem hosszas vonalúak; Mária halálának a klomini templom oltárán levő domború művű ábrázolása a két előbbit jóval túlszárnyalja.

Vlašimi Oèko érsek fogadalmi képe. A prágai Rudolphinumban levő eredeti után. Siegl Károlytól

Ez időben nagy gondot fordítottak a művészileg előállított chorusi székekre, s azoknak készítését örömest bízták elismert mesterekre; önként érthető, hogy a faragásnak e téren is háladatos foglalkozás kinálkozott. Fölemlítjük a kuttenbergi Jakab-templomnak, kivált pedig a Borbála-templomnak chorusi székeit, melyek alkatukra és díszítményükre nézve a végződő középkornak legszebb faragványos művei közé tartoznak, és sokkal tisztábban megóvják a csúcsíves formákat, mint példáúl a brüxi városi templomnak a renaissance művészet hatása alatt készűlt két széke. Ha a templom ajtajának nem volt vasalata, vagy ha a vas pántok által alkotott dülények mezőit nem töltötték be czímerek és betűk, mint példáúl a karlsteini Katalin-kápolna, a prágai székesegyházbeli Venczel-kápolna és kladnói templom ajtaján: akkor az ajtó külső lapjának díszítését szintén a faragókra bízták, a ki e földatát a prachatitzi Jakab-templom ajtaján egyszerűen és helyes ízléssel hajtotta végre, Schlanban pedig a kései csúcsíves művészet geometriai idomaival rendkivűli gazdagságot fejtett ki. A deutschbrodi orgonaszekrény mutatja, hogy a faragás a templom ezen berendezési tárgyán is érvényesűlhetett. A keresztre feszítést ábrázoló szoborcsoportok közűl különösen említésre méltók a prágai Tein-templomban 1439-ben fölállított, rendkivűl nemesen formált csoport, továbbá a goldenkroni apátsági templombeli, végűl az 1481 körűl készűlt luditzi csoport; a luditzi templomban egy másik csoport, mely Krisztust az olajfák hegyén ábrázolja, valamint az egeri és a pilseni hasonló tárgyú csoport is, frank minta hatására vall.

Csehország csúcsíves-kori festészete a szobrászati műveknél sokkal nevezetesebb a művészet általános történetében. A prágai székesegyház keresztfolyosóját 1244-ben, Mihály-kápolnáját 1252-ben, szentélyét pedig 1253-ban díszítették festményekkel. Ezen kivűl számos adat bizonyítja, hogy az építmények belsejének ábrázolásokkal való díszítése általános szokás volt. A keyi templomnak, a budweisi Domonkos-rendi templomnak helyreállítása alkalmával falképek maradványaira bukkantak; a klingenbergi kápolnában is fönmaradt nehány ábrázolás; legutóbb pedig a prágai Ágnes-kolostor templomában fedeztek föl festmény-nyomokat. Bøevnovi Bavor Pál apát Politzban az apát dolgozó, fogadó és háló szobáját, IV. János püspök pedig a prágai püspöki palota házi kápolnáját hivatali elődjeinek képmásával, ebédlő és lakó szobáját egyéb ábrázolásokkal és a cseh nemesi családok czímer-paizsaival díszítteté; az ábrázolásokat magyarázó versek kisérték. Az ilyetén festészetidíszt jól feltűntetik a neuhausi kastélynak német fölírásokkal kisért falfestményei, melyek 1338-ban neuhausi Ulrik rendeletére készűltek és Szent György legendáját az akkori lovagság fölfogása szerint ábrázolják. E falfestmények mindenbenmegegyeznek Németország azon korbeli falfestményeivel; ott is, itt is fekete vonallal vázlatosan rajzolták és árnyalás nélkűl festették a karcsú, sokszor kecses alakokat. Ilyen a bergreichensteini temető Miklós-templomabeli, szintén ez időből való falfestmény is.

IV. Károly alatt Csehországban szokatlanúl fölvirágzott a festészet minden ága, a mit nagyon előmozdított a prágai festőczéhnek 1348-ban végrehajtott szervezése; a czéhnek németűl írt alapszabályai ma is megvannak. Az Emaus kolostor keresztfolyosóját díszítő és 1372-ben befejezett bibliai tárgyú falképeken inkább olasz hatás érvényesűlt; ugyanekkor a strassburgi Wurmser Miklós udvari festő a karlsteini Mária-templom és a Katalin-kápolna falképein megőrizte a rajnai iskola sajátosságát; fínoman formált arczú, karcsú alakokat festett. A rajnai iskola irányát követték a Vitus-templom kápolnáinak falfestményei is, melyekből csak törekdékek maradtak fönn; továbbá a prágai Venczel-kápolnában Krisztus kínszenvedését ábrázoló és 1373-ban befejezett falképek, melyek valószínűleg Oswald mester művei; ellenben a karlsteini keresztkápolna ablakbélleteinek, nemkülönben a kápolnához vezető lépcsőnek falfestményeit, melyek Venczel és Ludmilla legendájából vett jeleneteket ábrázolnak, végűl IV. Károlynak, Blankának és IV. Venczelnek a Mária-templomban levő arczképeit inkább Theodorich irányának szellem lengi át. Ugyan e mester iránya jellemzi a strakonitzi keresztfolyosó falképenek maradványait, a melyek közűl a jámbor asszonyokat Krisztus sírjánál és a pokol előcsarnokába alászálló Krisztust ábrázoló festmények elrendezés tekintetében Kunigunda apátnőnek a prágai György-kolostorban levő passionaléja álláspontját foglalják el. A kisebb falusi templomoknak is gazdag festészeti díszük volt, a mire példáúl szolgálnak a libischi templomnak a XIV. század vége felé keletkezett falképei. A XIV. század második feléből valók a prágai György-templom szentélyének éjszaki falán s jobbára még bemeszelten levő képek, melyek György és Mária legendájának jeleneteit ábrázolják. A XV. századbeli falképek közűl említésre méltók azok, melyek a blatnai várkastély kaputornyát díszítik. E képek a helyiség építészeti sajátságaihoz alkalmazkodnak és a három ablakfülke falain az angyali üdvözletet, Mária meglátogatását, Krisztus születését, a keleti bölcseket, Szent Katalin lefejeztetését és a tisztító tüzet ábrázolják. A helyiség falait czímerek és festmények díszítik, a melyek közűl különösen az köti le a figyelmünket, mely Szent György küzdelmét ábrázolja. Körűlbelűl ugyanazon időben keletkeztek a piseki vár lovagtermének 1479-ben befejezett falfestményei; ezek közűl legérdekesebb az, mely egy lovagviadalt ábrázol s aránylag elég élénken. A neuhausi várkastélyban levő, de nagyon megrongálódott festmény a II. Vladislav-féle alkotmány fölötti utolsó tárgyalást állítja elénk. – Neuhausi IV. Henriknek, a ki e festményt befejezteté, valamint három első feleségének és leányának, Annának, arczképét a neuhausi várkastély kis kápolnájában látjuk. A klingenbergi falfestmények nagyobb része Schwamberg Bohuslav (1473–1490) és Schwamberg Kristóf (meghalt 1534-ben) alatt fejeztetett be. Czímerek nyújtanak tájékozást minden egyes festmény keletkezésének ideje felől. A petshaui egykori kastélykápolna falképeinek maradványai elütő jellegűek, a mennyiben a nürnbergi iskolát követik. Rosenbergben a Mária halálát ábrázoló kép a XV. századbeli osztrák festmények fölfogására mutat, viszont a prachatitzi városi templom szentélyének külsején levő kép, mely a keresztre feszítést ábrázolja, a német művészet fölfogását kvöeti.

A falképekkel lépést tartottak a tempera festésű függő-képek és oltárképek, melyeknek készítését nagyon elősegítette a növekvő Mária-tisztelet. A XIV. századnak nehány nevezetessé vált Madonna-képét csekély változtatással sokszor ismételték. Így a teindlesi Madonna motivuma ismétlődik a steinkircheni képen, a goldenkroni Madonnáé a prágai székesegyház egyik Mária-képén, a leitomischli, valamint a herczeg Schwarzenberg Adolf József birtokában levő kép utánzata a königsaalinak; a hohenfurti Madonna legtöbbször ismétlődik, jelesűl Neuhausban, Wittingauban. E képek közűl többnek keretét szentek és angyalok alakjai díszítik. Ilyen festett keretű képek vannak Prágában „a művészet hazafias barátai”-nak gyűjteményében, az István-templomban, a hohenfurti képgyűjteményben, a bécsi cs. Kir. Művészeti és ipari múzeumban; ilyen kerete van a prágai székesegyházban levő és Vera-ikon név alatt ismert festménynek is. Olasz, német, bizanczi és hazai fölfogás egymás mellett és egyaránt érvényesűlt. Az idegen hatás alatt keletkezett legszebb művek: a mutinai Tamás által festett Madonna Karlsteinban, a hat szentet ábrázoló kép Leitmeritzben, az egyházmegyei múzeumban, a keresztre feszítés Emaus kolostorban, végűl a Rosenberg család egyik tagja által alapított hohenfurti képsorozat. A festészet ez ágának Csehországban a leghatalmasabb alkotásai a deszkára festett és szenteket ábrázoló képek, melyek a karlsteini kereszt-kápolna falainak burkolatáúl szolgáltak, s melyeket Theodorich udvari festő 1360-tól 1370-ig fejezett be. A mester a szentek tisztes alakjait nem sokszor ismételt minták nyomán, hanem a valóságra támaszkodva, a korabeli embereket tanúlmányozva állítja elénk; eredeti fölfogása, rajza és színezése a cseh festészet e korszakának jellemző sajátossága, melynek mintegy előzményét ismerjük föl a blanitzi templom festményében, mely Szent Egyedet, s tőle jobbra és balra Adalbertet és Prokopot ábrázolja. E sajátosság mutatkozik vlasimi Oèko János érseknek a karlsteini képekkel majdnem egyidejű fogadalmi képén is, melyen a trónoló Madonna környezetében ábrázolt alakokat, névszerint az alapítót, a császárt és ifjú fiát, valamint az ország védszentjét élénk valószerűség jellemzi. Ugyanezen fölfogásra mutatnak Prágában a Kleinseite Miklós-templomában levő kép, mely Szent Venczel és a Dubeèekből származó kép, mely Csehország védszentjeit ábrázolja. A mondott irányban önállóan haladt tovább a wittingaui mester, kinek művei közé sorozhatjuk a St. Magdalenából származó képeket, melyek Prágában a művészet barátainak gyűjteményében és a wittingaui levéltárban őriztetnek. Ellenben kézművesi durva módon festett az a mester, a kinek Krisztus életéből vett jeleneteket ábrázoló négy festménye most a schweidnitzi plebnánia birtokában van. A Raudnitzban levő passio-képeket bizonyos szenvedélyesség és a fájdalom ábrázolásában való kéjelgés jellemzi. A hohenfurti és strahovi kolostor gyűjteményei számos e korbeli, de nem egyenlő művészeti becsű festménynyel dicsekszenek; legtöbbjük bizonyára valamely szárnyasoltárhoz tartozott, a melynek középső része faragott ábrázolás volt, s így rajta a szobrászat és a festészet egymást kölcsönösen támogatták.

Oransei Vilmos kézíratának egyik miniatur festménye (1387). Siegl Károlytól

Voltak olyan szárnyasoltárok is, melyeknek középső részét nem faragott, hanem csak festett ábrázolás foglalta el. A XV. század első feléből való ezen oltárok közűl számos a hazai irányhoz tartozik. Így példáúl a György-kolostorból származó oltár, melynek középső képe Mária halálát, a szárnyképek pedig az angyali üdvözletet, Mária meglátogatását, a keleti bölcseket és a sárkányölő Györgyöt ábrázolják. Ide tartozik az ottaui szárnyasoltár is, a melynek azonban ezüstös alapja van és e tekintetben eltér a XV. századi szokástól. Ezüstös alapja van a beneschaui Mária-képnek is és még nehánynak a strahovi kolostor gyűjteményében. A netolitzi Venczel-templomból származó (Frauenberg kastély) oltár passio-jeleneteinek festője osztrák hatás alatt állott; ugyanezt mondhatjuk a heuraffeli két kis szárnyasoltárról, valamint a keleti bölcseket ábrázoló képről is. Úgy látszik, hogy az osztrák művészeti fölfogás visszhangra talált déli Csehországban. A német hatást mely esetleg metszetek révén jutott Csehországba, a königgrätzi székesegyház szárnyasoltárán ismerjük föl. Ez oltárnak az angyali üdvözletet, Mária megltáogatását és a keleti bölcseket ábrázoló képei jobbak a kuittenbergi oltár ugyanezen tárgyú képeinél. Figyelemre méltó festmények kerültek ki a chrudimi jól iskolázott, önállóan fejlett mesterek ecsetje alól, a kik helylyel-közzel már sejtetik az új idők közeledtét. A szárnyasoltárokon a csúcsíves ékítmény uralkodott még a XVI. század első felében is.

A XIII. században igen jó üvegfestmények készűltek; III. János püspök már 1276-ban két nagy ablakot ajándékozott a prágai székesegyháznak. Az üvegfestés virágzása idejében készűlt műveket a mély és tüzes színek jellemzik. Ilyenek a krumaui kastélykápolna és a karlsteini Katalin-kápolna üveg képeinek maradványai, különösen pedig a kolini üveg kép, mely Mária halálát ábrázolja. A pürglitzi és a karlshofi maradványok bizonyítják, hogy a művészet ez ága még II. Vladislav idejében is nagy kedveltségnek örvendett.

Mozaikkal csak kivételképen díszítették az épületeket. IV. Károly 1370-ben és 1371-ben olasz munkásokkal készíttetét a prágai székesegyház déli csarnokának mozaik díszét, melyet csak nem régen távolítottak el.

A Luxemburgi ház alatt rendkivűl föllendűlt a miniatur-festés, mely már a Pøemysl házbeli utolsó uralkodók alatt is számos derék művet hozott létre. Osseggi Rudgernek e fajta művei voltak a legbecsesebbek; ezeket Franczia- és Olaszországban is vásárolták. A Velislav-féle képes biblia (Prága, herczeg Lobkowitz könyvtára) bajor hatás alatt a XIII. század vége felé keletkezett, de csak a XIV. században fejeztetett be. Fölfogásra nézve fölűlmúlja ezt Kunigunda apátnőnek a prágai György-kolostorban levő, könnyedén színezett tollrajzokkal díszített passionaléja, melyet Boneš kanonok írt és talán festett is; kiváló műnek mondjuk, noha nem dicsekedhetik az akkori német miniatur-festéstől eltérő helyi sajátossággal. A csehországi miniatur IV. Károly alatt franczia minták nyomán jutott iskolaszerű befejezettségre; a franczia minták ékítményeit jól utánozták, de az alakok egyéni előállítása tekintetében a mintákat nem érték utól. Ugyanekkor a német hatás is érvényesűlt. Azonban lassanként fejlődött és erősödött a hazai irány is, úgy, hogy a XIV. és a XV. század folyamán számos remek művet alkotott. Ilyenek: a prágai keresztes urak nagymestere, Leo, számára 1356-ban befejezett breviarium, štitnéi Tamásnak a keresztény igazságról 1376-ban írt tankönyve (Prága, egyetemi könyvtár), Kunsso prágai templomatyának 1388-ban befejezett bibliája (gróf Nostiz-Rhinen Erwein könyvtára), végűl radetzi Venczel prágai kanonok missaléja (Prága, érseki káptalani könyvtár). Ugyanekkor alsóbb rendű kézművesi termékek is keletkeztek. Ilyenek: a kaplitzi és a slovenitzi missale (Prachatitz, wittingaui levéltár), az 1411-től 1414-ig készűlt leitmeritzi biblia (Leitmeritz, püspöki könyvtár, wittingaui levéltár). A franczia minták hatása már mutatkozott II. Venczel özvegye, Erzsébet cseh királyné antiphonariumán és breviariumán (Raigern, apátsági könyvtár), de határozottan érvényesűlt pardubitzi Ernő érsek Mariale és Orationale nevezetű imádságos könyvein, neumarkti János leitomischli püspök Liber viaticus czímű könyvén (Prága, cseh múzeum), végűl vlašimi Oèko János olmützi püspök – 1351-től 1361-ig – missaléján (Prága, érseki káptalani könyvtár). A IV. Venczel alatt keletkezett képes kézíratok arról tanúskodnak, hogy a miniatur-festők alkotó ereje ekkor már hanyatlásnak kezdett indúlni. IV. Venczel idejebeli művek: oransei Vilmosnak 1387-ben befejezett kézírata (Bécs, művészet-történeti udvari múzeum), továbbá a híres német biblia és az „arany bulla” (Bécs, udvari könyvtár). Ellenben a korábbi nemes fölfogás jellemzi a következő műveket: az 1402-ben vechtai Konrád számára írt bibliát (Antwerpen, Musée Platin-Moretus) és a hasenburgi Zajíc Zbyòko prágai érsek számára klattaui Laurinus által 1409-ben készített missalét. A IV. Venczel udvaránál foglalatoskodó Frana, Miklós, Venczel és János udvari miniátorok közűl az első a Venczel-féle biblia több képét festé. Nem tekintve a fölsorolt fő műveket, a külföldi és a hazai könyvtárakban csekélyebb művészeti becsű számos olyan képes kézírat őriztetik, mely Csehországban készűlt. Mert a miniatur-festészet még a huszita háborúk után is sok derék művet alkotott és a XVI. században elterjedt sokszorosító művészetek, a fa- és a rézmetszet ellenében jó ideig megállta helyét, míg utóbb a renaissance művészet hatása alatt egészen átalakúlt. A cseh nyelven írt képes kézíratok közűl említésre méltók: a kladraui és a tabori biblia, a prágai egyetemi könyvtárban őrzött ó-testamentum, a padeøovi Fülöp számára 1435-ben írt biblia (Bécs, udvari könyvtár), és még több. A XV. század közepétől kezdve az egyházközségek iparkodtak képekkel ellátott énekeskönyveket (cantionale) szerezni. XVI. századbeli énekeskönyvvel számos város dicsekszik. A kuttenbergi (Prága, herczeg Lobkowitz könyvtára) és a leitmeritzi híres énekeskönyv a XV. századból való. Hogy egy és ugyanazon fajbeli munkát mily különbözőképen állítottak elő, arra példáúl szolgálhatnak egy felől a humpoleci János által 1486-ban készített kuttenbergi missale, más felől a Mátyás illuminátor által vrchovišti Smišek udvarmester számára írt missale (Bécs, művészet-történeti udvari múzeum). Gondos, szabatos kimunkáltságúak és részben a régi fölfogáshoz ragaszkodnak a sternbergi László számára készűlt kézíratok. A csehországi miniatur-festészet fejlődését jobbára a hazai mesterek irányították, ámbár helylyel-közzel a német művészettel szorosabb érintkezésbe jutott, a miről a Bart Ulrik által Magdeburgban befejezett és 1491-ben Tepl kolostor által megszerzett képes kézíratok tanúskodnak. IV. Károly korabeli, bizonyos tekintetben nemzetközi jellegű művészeti fölfogás a huszita háborúk után mind inkább kézművesi ügyességgé fajúlt és végleges hanyatlásnak indúlt.

A renaissance, barokk és rokoko festészet és szobrászat. Chytil Károlytól, fordította Pasteiner Gyula

A renaissance festészet alkotásainak sajátságos volt a végzetük: a megelőző korszak festményeinél aránylag csekélyebb számban maradtak fönn. A városok könyveiben és a festők testületének följegyzéseiben előfordúló számos név után itélve a XV. század végén roppant sok festménynek kellett készűlnie. Azonban e följegyzések alig nyújtanak tájékozást a művészet fejlődése felől. Rengeteg sok művész nevét olvassuk, de egyiket sem kapta szárnyára a hír, a dicsőség; a testület valamennyit maga alá rendeli, s nem ismer különbséget a nagyobb tehetségű és a közepes mester közt; a véneké a tisztelet, az ifjabb tagok nem visznek szerepet. Nem szükséges, hogy a vének egyszersmind a legkiválóbb művészek legyenek; elég ha ájtatosak, becsületesek, tapasztaltak és megbízhatók. És ha a sok közűl egy-egy kitűnt a maga korában, nem volt meg benne a dicsőségnek az a vágya, mely másutt arra indítá a mestert, hogy nevét a művén maga örökítse meg.

Önként érthető, hogy a XV. század második felében leginkább a németalföldi festészeti iskola hatása uralkodott. E hatás leghatározottabban nyilvánúl a kuttenbergi Borbála-templom azon kápolnájának falfestményein, a melyet vrchovišti Smíšek Mihály udvarmester 1485 után díszíttetett föl. A keresztre feszítést, Augustust és Sybillát, Trajanus igazságosságát, Salamon és Sába királynője találkozását ábrázoló e festmények közeli rokonságban vannak a németalföldi iskola hasonló tárgyű képeivel és oly tökéletes kimunkáltságúak, hogy e tekintetben túlszárnyalják az egykorú, példáúl a Blatna kastélybeli és Klingenberg várbeli falfestményeket.

A németalföldi iskola más irányú hatása mutatkozik a keresztes urak prágai conventjében levő, a XV. század végén keletkezett függő-képeken. A deszka mindkét lapjára festett ábrázolások jobbára a keresztes urak rendjére vonatkoznak. Hogy bizonyos tárgyak előállítási módjához, mintegy hagyományhoz, mily szigorúan ragaszkodtak, az nyilvánvalóvá lesz, ha a képek egyikét, mely Szent Ágnest és a nagymestert ábrázolja, összehasonlítjuk a keresztes urak 1356-ik évi híres psalteriumának ugyan e tárgyú képével.

A régi hagyományokhoz való ragaszkodás szembeszökő a számos Madonna-képen is, melyek közűl nehány a XV. század végéről és a XVI. század elejéről való. A raudnitzi kapuczinus kolostorban van a legjobb állapotban levő és legszebb Madonna-kép; a hohenfurti Madonna szolgált mintájáúl és a következő ponczolt fölírás van rajta: „Letha MCCCCCXIII. B. D.” (1513. B. D.). Monogramm, mint e képen, ritkán fordúl elő. Egyébként Raudnitz különböző korszakokból való számos képpel dicsekszik; az ottani prépostsági templom festményei közűl a passiót ábrázoló képek sorozata leginkább felkölti a figyelmet. Egészen sajátos eredetiség, majd tőről metszett és nemes kifejezés, majd meg szertelen borzalmasság jellemzi ez ábrázolásokat. A mozgalmas jelenetek, midőn Krisztust Kaifás és Pilátus elé vezetik, és midőn a csőcselék gúnyjának kiszolgáltatják, továbbá Krisztus sírba tétele, a legjobb alkotások e sorozatban. A határozottan renaissance ékítmények után ítélve a XVI. század elejére kell tennünk e képek keletkezésének idejét. A forgalomtól félre eső falvakban, Libischben, Slavìtinben és egyebütt számos e korbeli szárnyasoltár találkozik, melyek részint Krisztus kínszenvedését, részint Mária életét ábrázolják. Művészeti és műveltségtörténeti szempontból egyaránt érdekes a neubydžovi tanácsházban levő, az 1530-ik év táján keletkezett szárnyasoltár, melynek közepét az Utolsó vacsora, két szárnyát pedig egy-egy huszita pap, névszerint Venczel plebános és fivére, Jan, alakja foglalja el.

E korszakbeli nehány képen világosan fölismerhető Dürer hatása. A frank festészeti iskolának a Nürnberggel való sűrű érintkezése, majd az I. Ferdinánd uralkodása alatt beállott körűlmények által istápolt hatása tulajdonképen csak a XVI. század második negyedére szorítkozik. A XVI. század második felében az olasz, majd utóbb a németalföldi festők hatása jutott érvényre. Éjszaki Csehországnak németek lakta vidékén a Dürer-féle irány mellett a Kranach-féle szász iskola művészete is éreztette hatását.

Érdekes jelenség az az éjszaki csehországi festő, a kinek ecsetje alól a Kaaden melletti Selau helység templomában levő szárnyasoltár kerűlt ki; nevét nem ismerjük, művét azonban megjelölte nevének I. W. kezdőbetűivel és 1526. évszámmal. Az oltár belső része Mária életét mutatja, a szárnyak külső részét Csehország védszentjeinek majdnem életnagyságú alakjai foglalják el. Egy Melnikből származó másik kép, melyen a Megváltó a halál és a térdelő donator alakja közt áll, szintén az iménti kezdő betűkkel és 1539 évszámmal van megjelölve, tehát azt bizonyítja, hogy az ismeretlen mester tevékenysége széleskörű volt.

Részletesebben ismerjük a miniátorok művészetét, mely Csehországban mindig általános kedveltségű volt, s megszakítás nélkűl ápolva erős gyökeret vert. A festészet ezen ágában elég korán érvényesűlt a renaissance. Egy Lobkowitz-féle, 1494-ben készűlt imádságos könyvben a régi motivumok mellett Atavante-féle határozott renaissance formák is fordúlnak elő; Sternberg László, Bechyn ura, a cseh királyság kanczellárja által a XVI. század elején megrendelt műveken a régi művészet szintén találkozik az új művészettel. A gradualén, melyet olmützi Jakab 1500-ban Bechyn kastélyban írt, s mely most a fölséges uralkodó-ház gyűjteményében őriztetik, a renaissance még nem jutott teljesen érvényre; ellenben már föltétlenűl uralkodik cseh nyelven írt két kisebb munkában, mely egyszersmind a csehországi miniatur-festészetnek legszebb alkotása. E művek egyike Szent Ferencz életéről szól és most gróf Czernin tulajdona; a másik ratibori Egyed pilseni Domonkos-rendi szerzetes által 1505-ben írt, most dr. Figdor bécsi gyűjteményében levő breviarium. A Stenberg-féle negyedik érdekes munka a puszták szent lakóinak életéről szóló, 1516-ban keletkezett terjedelmes cseh codex, mely jellemző példája annak, hogy a könyvfestők mily ügyesen tudták a már elcsépelt régi formákat a renaissance díszítménynyel összeegyeztetni. Mind e munkákban előfordúl az alapító alakja, nemkülönben Szent Ferenc stigmatisatiója is, a ki iránt Sternberg kiváló tisztelettel viseltetett.

„A puszták szent lakóinak élete” czímű cseh kézírat czímlapja (1516). Siegl Károlytól

Azt, hogy a renaissance művészet legelőször katholikus ájtatossági könyvekben merűl föl, abból magyarázhatjuk, hogy a katholikus párt benső érintkezésben volt Olaszországgal. Ellenben jó sokáig tart, míg a renaissance az utraquisták roppant énekeskönyveibe is bejut. Egészen sajátszerű munkák ezek; egymással közeli rokonságban vannak, de mégis elütnek egymástól és mindig határozottan népies jellegűek. Egyedűl Felső-Olaszország óriás chorusi könyvei hasonlíthatók velük össze. A XVI. század első negyedéből való énekeskönyvek kivétel nélkűl latin nyelvűek; a cseh nyelv csak lassanként lép helyébe. A tarka színű és aranytól ragyogó kezdőbetűk és a lapszéli léczek teszik a fő díszét e könyveknek, melyek az ékítmények gazdag kincsét rejtik magukban.

A XV. század végéről való művekben lábra kapott nyers és rakonczátlan humor lassanként lecsillapúlt, helyét kenetes vidámság foglalta el. Az e fajta munkák közt első helyen áll az az énekeskönyv, melyet Mátyás könyvfestő vrchoviši Smíšek Mihály kuttenbergi udvarmester számára 1491-től 1493-ig készített (Bécs, a fölséges uralkodóház művészeti gyűjteményei). E mellé sorakozik a bécsi udvari könyvtárban levő, szintén Kuttenbergből származó, majdnem egyidejű munka. Utánuk következnek: a herczeg Lobkowitz prágai könyvtárában levő óriás énekkönyv, Jungbunzlau város énekeskönyve, melyet písek Zmilelý Janièek festett, egy hasonló énekeskönyv Königgrätzben, Deutschbrod város gradualéja, melyet Lypai Trèka Miklós rendeletére Melnecensis Pál 1506-ban írt, továbbá Leitmeritz város gradualéja, melyet welgenaui Ronovšký Jakab és øepnitzi Venczel ajándékoztak. Az utóbbiban egy nagy kép Husz János megégettetését ábrázolja; az ellen-reformatio idejében az e tárgyú képeket eltávolították a chorusi könyvekből. Az ábrázolások egyébként az énekek tartalmára vonatkoznak; legnagyobb részük hagyományos nyomokon jár; a miniator itt-ott kölcsönöz Schongauer, majd utóbb Dürer metszeteiből; ez időben a németeknél és az olaszoknál sem volt ez ritkaság.

Az énekeskönyvek használata általános volt; minden templommal kapcsolatban úgy nevezett literatus-kar szervezkedett, melynek első szükséglete a szépen írt énekeskönyv volt. A latin énekek eltörlése után új énekeskönyveket írtak. A XVI. század első felében az énekeskönyvet egyes gazdag és tekintélyes férfiak ajándékozták a templomnak; a XVI. század második felében a hitközség becsületbeli dolognak tartá, hogy saját maga gondoskodjék énekeskönyvről; czéhek, polgárok és polgárnők, patriciusok, alsóbb osztályúak, sőt a vidékbeli parasztok is hozzájárúltak a költséghez, hogy az énekeskönyv a hitközség dicsőségére mennél díszesebb legyen. Van valami vonzó e nagy ívrétű könyvek lapozgatásában; látjuk miként keletkezik és gyarapszik; a helység és lakói megjelennek előttünk; megismerjük az istenfélő nép életmódját, belátunk lelki világának mélyébe. A művészeti szempontból csekélyebb becsű könyvek is érdekesek és művelődéstörténetileg rendkivűl fontosak. A nagy szükséglet következménye volt, hogy utóbb nagyban gyártották az énekeskönyveket. Úgy látszik, már Melnik Pál is kézművesileg űzte az énekeskönyvek készítését. A cseh királyi múzeum könyvtárában levő Melnik-féle énekeskönyv, kivált pedig egy későbbi munkája, az 1530-ik évi launi latin énekeskönyv, nem közelítik meg a deutschbrodi gradualét. Igaz, hogy ezt Trèka ajándékozta.

Egy jungbunzlaui latin énekeskönyv miniatur díszítménye (1500-ik év tájáról). Siegl Károlytól

Táborský János, ügyes írnok és mathematikus, a kit I. Ferdinánd a Klokotská Hora előnévvel tűntetett ki, valóságos intézetet alapított, mely chorusi könyvek készítésével foglalkozott. Táborský 1500-ban született; legelőször 1530-ban említtetik, a mikor a chrudimi régibb énekeskönyv tartalomjegyzékét készíté és azt nevének kezdőbetűivel látta el. A műhelyében készűlt énekeskönyvek csak a XVI. század második felében fordúlnak elő sűrűben. A szolgálatában álló legkiválóbb mester, Pulér Fábián, csudálatos könnyűséggel alkotta műveit. Első helyen áll a prágai Vitus-templom számára 1551-ben latin nyelven írt chorusi könyv; ezt követik a luditzi cseh utraquistáknak 1558-ik évben készűlt énekeskönyve, majd a launiaké 1563-ban, a èaslauiaké (most Bécsben, az udvari könyvtárban) 1565-ből. Rendkivűl érdekes a luditzi pompás graduale, a mennyiben föl van benne jegyezve, hogy mibe kerűlt minden egyes lap festése, mibe kerűlt a pergamenje és a bekötése. A mintegy 500 levélből álló munka összesen 283, hatvanával számított meisseni garasba kerűlt, a mi kis városra nézve bizonyára nem csekély összeg. Az említett könyvekben foglalt festmények nem mind Pulér művei; lehet, hogy egyiket-másikat maga Táborský festette, némelyeket meg kevésbé járatos kézre bízott. A Táborský-féle műhelyből kikerűlt más énekeskönyvekben a régi hagyományokat követő mesterekre ismerünk; ilyenek példáúl az 1560-ban és 1566-ban készűlt teplitzi és a szintén 1560-ban készűlt klattaui cseh nyelvű énekeskönyvek, melyek klattaui Pecka Mátyás művei.

Táborský János 70 éves korában még felügyelt a tanácsház csillagászati órájára, s 1570-ben elkészíté annak leírását, mely magában foglalja a szerzőnek valószínűleg sajátkezű rajzolású arczképét is. Méltó utódként Starý János Kantor lépett nyomdokaiba, a ki, úgy látszik, szintén sok festőt foglalkoztatott. Az ő műhelyéből kerültek ki többek közt Jungbunzlau városnak 1572-ik évi keletű cseh énekeskönyve, továbbá a prágai Kleinseiténak szintén 1572-ik évi és Lomnitz városnak 1580–1583-ik évi énekeskönyvei. Nem egyenlő művészi becsű munkák ezek; a festmények megváltozott izlésre vallanak; a kezdőbetűk ékítményei és az alakok egyaránt németalföldi hatás alatt állnak.

A könyvfestés terén Táborský mellett a legérdekesebb személyiség Ornys Mátyás, a kit I. Ferdinánd 1562-ben „de Lindperk” előnévvel ruházott föl, a ki a cseh királyság földmérői tisztjét viselte és az ecsettel szint oly ügyesen bánt, mint a körzővel. Kiválóbb művei Leitomischl városnak 1563-ik évi és Trebnitznek 1575-ik évi énekeskönyvei. Festményei tartalmas és élénk előadásúak, hogy úgy mondjuk, ó-testamentomi zamatúak, a mi nagyon tetszett a bibliában járatos huszita híveknek; a köznapi életből ellesett egyes jelenetei megkapóan jellemzők; ékítményei az olasz ékítményekhez hasonlítanak, sőt a trebnitzi énekeskönyvben már barokk ízlésű formák is találkoznak.

A Csehországban tartózkodó olasz művészek a XVI. század második felében tetemesen elősegítették az olasz festészeti irány uralmát. Ferdinánd főherczeg idejében a Prágában időző Francesco Terzio udvari festő különféle tervekkel foglalkozott.

A chrudimi literatus-kar cseh nyelvű énekeskönyvének egyik miniatur képe (1570). S kezdőbetű Krisztus föltámadásával. Siegl Károlytól

A vidéki városokban és a kastélyokban is főltűnnek az olasz festők és versenyeznek a hazai mesterekkel. 1565-ik év táján Baptista de Testo nevű olasz foglalkozik a vidéken. Prágában kölcsönös féltékenység uralkodott, s fölött ritka eset, hogy a cseh és a német mesterek elismerik az olaszok érdemeit. Azonban már Miksa idejében megjelennek a németalföldiek is; sorukat Bécsben két ifjú művész: Spranger Bertalan festő és De Monte János szobrász nyitják meg. Miksa halála után mind a kettő Prágába kerűl; az utóbbi csakhamar eltűnik; Spranger azonban megveti a lábát, Prágában letelepszik, II. Rudolf kinevezi udvari festővé, 1595-ben pedig nemesi rangra emeli, s ekként e jövevény mintegy fejévé lett az utána érkező németalföldi művészeknek. Ezek sorában az elsők: Sadeler Egyed rézmetsző, a ki mint Spranger, szintén Antwerpenben született, acheni János festő, kit II. Rudolf szintén udvari festőjévé tett (meghalt Prágában 1615-ben), továbbá Rottenhammer János festő, Heinz József, Hoefnagel Jakab, Saveri Roelant és még sokan. Némelyek csak addig tartózkodtak Prágában, míg II. Rudolf élt. Ellenben Spranger és acheni János életük végéig Prágában dolgoztak és műveik tartós és döntő hatást gyakoroltak, a mit Sadeler metszetei is előmozdítottak. Spranger meg acheni János ecsetje és Sadeler vésője alúl kerültek ki II. Rudolfnak, művészeinek és udvari embereinek arczképei. Ezekhez számos vallásos kép sorakozik; de nem ezekben rejlik az iskola ereje. Mythologiai, kivált szerelmi jelenetek, az erények, a hét szabad művészet, a világrészek, az elemek, a planéták allegoriái, a foglalkozás és a szórakozás különféle nemeinek, szóval ama kor ismereteinek és életének ábrázolásai tették az udvari művészet föladatát, mely az akkori tanulmányok és az irodalom iránya által elősegítve Prága falait átlépi és ellepi a kastélyok és a tanácsházak termeit, homlokzatát, tornyait és kapuit.

Az udvari idegen művészek mellett a festők testületébe tartozó hazai erők is tevékenyek. A testület szabályai 1598-ban újból megállapíttatnak, sőt a festészet már 1595-ben szabad művészetnek nyilváníttatik. A cseh művészek közűl nagyobb hírnek örvendenek bürglitzi Hutský Simon és Kvìtná Dániel Elek, a ki a prágai érseki kápolnát díszíté festményekkel.

A cseh művészek egy felől a régi hagyományokhoz ragaszkodnak, más felől pedig alárendelik magukat a németalföldi és olasz művészetnek. Ezt lehet mondani úgy a prágai, mint a Prágán kivűl, a vidéken dolgozó művészekről és műveikről is. Déli Csehországban egész sereg művészszel találkozunk, kiknek nagyobb része a Rosenberg család szolgálatában áll. Műveiken könnyű észrevenni majd a németalföldi, jelesűl a Spranger-féle iránynak, majd az olasz művészetnek a hatását. A Spranger-féle irány hatására jellemző példa a Rosenberg-kastély nagy termének festészeti dísze. A mythologiai csoportok, az emberi életből, a bölcsőtől a sírig, kölcsönzott jelenetek, valamint egy másik szobában a planeták ábrázolása egyaránt jellemző művek.

Az ország többi vidékén is hasonlók a körűlmények; a kiválóbb alkotások fölötte ritkák. Radouš Mátyás chrudimi festő azonban mégis figyelmet érdemel; művei méltóan fejezik be a XVI. század folyamán Chrudimban kifejlett kisebb helyi iskolát. Valószínűleg Radouš ecsetje alól kerültek ki az 1570-ik évi keletű cseh énekeskönyv festményei, melyek méltán sorakoznak Pulér legjobb művei mellé; kétségtelen hitelességű művei a Königgrätz városi, 1585 és 1604 között keletkezett, cseh nyelvű, pompás énekeskönyvek. Számos tanítványa is volt a mesternek, a ki a vidéki városi festőnek igazi és legjobb mintaképe. A bekövetkezett háborús idők szétszórták a tanítványokat és korlátozták a mester tevékenységét, a ki hogy szülővárosától kénytelen ne legyen megválni, öreg napjaiban a katholikus vallásra tért. Meghalt 1631-ben.

A vidéki városokban élő mesterek epitaphiumok készítésével is foglalkoztak, melyek rendszerint a halálra vagy a föltámadásra vonatkozó jelenetet s az elholtnak térdelő alakját ábrázolták. E szerény emlékeket a temetőbeli templomok, néha a városi templomok falaira, pilléreire, vagy a sekrestyébe akasztották föl. Maga Spranger sem tartotta méltóságán alúl valónak, hogy barátja, annabergi Peterle Mihály emlékének tiszteletére epitaphiumot fessen és azt a prágai István-templomban fölfüggeszsze. E kép, mely a halál fölött győzedelmeskedő Krisztust ábrázolja, egyike legjobb műveinek.

A síremlék, mely majd hant-, majd epitaphium-alakú, a szobrászat fejlődésében is nevezetes szerepet visz. A hantalakú sír, a milyenek példáúl a Pøemysl-féle sírok IV. Károly idejéből, mindig a fő és a legfőbb urak kiváltsága maradt. Az ilyen sír rendszerint a templom közepét foglalja el és akkor sem komoly hatás nélkűli, ha kevésbé tökéletes előállítású, a milyen példáúl Pernstein János íremléke a pardubitzi templomban. Tökéletes alkotás a prágai székesegyházban levő mauzoleum, melyet II. Miksa rendeletére Collin Sándor 1564-től 1589-ig készített. Eredetileg Miksa szüléinek volt szánva, s födelét azoknak alakjai foglalták volna el; de utóbb a korán elhalt Miksa alakja is rá kerűlt.

A kőből faragott és különösen éjszaki Csehországban gyakori síremlékek közt nem ritkán igen kiváló művek is fordúlnak elő, a milyenek példáúl a benseni templomban salhauseni Wolf síremléke 1589-től, a szobrászati művek Waltirschben, Radern Frigyes és Menyhértnek 1565 és 1610-ben készűlt síremlékei Friedlandban, a bøesovitzi Brozanský család tagjainak síremlékei 1583- és 1588-ból a brozani templomban, és még sok más. Érdekesek Lobkowitz Jánosnak és Györgynek a prágai székesegyházban a Martinitz-féle kápolnában és a kápolna mellett levő síremlékei, melyek közűl János síremlékét 1581-ben kötött szerződés szerint Strašryba Vincze launi kőfaragó készíté, de munka közben, 1594 előtt meghalt. E síremlék után ítélve Strašryba mester ügyes kőfaragó lehetett, a ki megérdemli, hogy a művészet története följegyezze a nevét. Sajnálatos, hogy legjobban dicsért műve, a szülővárosa, Laun számára 1574-ben készített kút elpusztúlt.

Még egy veszteségről kell itt megemlékeznünk, mely annál sajnosabb, mivel újabb időben történt; értjük a prágai ó-városi Ring egyik díszének, a drahobejli Krocín Venczel Primator alatt 1590-től 1593-ig készűlt szép kő kútnak a pusztúlását. Csak nehány darabja jutott a cseh országos múzeumba. Strašryba műveihez való szembe szökő hasonlóságánál fogva nem lehetetlen, hogy vagy az ő, vagy valamely ő vele egyenrangú mester vésője alól kerűlt ki.

A kőfaragó föladata volt a városok tereit és fő útait nagy kő kútakkal ellátni, az érczöntő pedig a kerteket díszíté szökőkútakkal. A XVI. századbeli érczöntő foglalkozása helylyel-közzel igen sokoldalú volt, felölelte a művészi ipar számos ágát és kiterjedt a fegyverkészítésre is. A brünni születésű Jaroš Tamás sokoldalúságánál és tehetségénél fogva a Csehországban dolgozó érczöntők egyik legkiválóbbja volt; I. Ferdinánd 1547-ben (?) királyi fegyverkovácscsá tette; 1548-tól megszakítás néklűl foglalatoskodott. A legnagyobb és legszebb harangok Jaroš műhelyéből kerültek ki; többféle lövő fegyvert készített; végűl egyik legérdemesebb műve az az „éneklő kút”, mely a hradschini királyi kastély kertjét díszíti. A prágai egyetem könyvtárában őrzött „Mathesis bohemica” kézíratban az ágyúk, mozsarak, harangok és kannák öntésére vonatkozó útasítások közt előfordúl a szóban levő kút rajza is a következő cseh fölírással: „E kút a prágai kastélyban 1554-től kilencz évig készűlt és Tamás mester fegyverkovács műve és az enyém bytyszkai Vavøinec Køièkáé, mert én mintáztam az alakokat, Wolf fegyverkovács készíté az öntőformákat és együtt öntöttük a kútat”. E följegyzés mindenben helyesnek bizonyúlt; írója csupán az évszámban tévedt, a mi sok találgatásra adott okot. 1554 helyett 1564-et kellett volna írnia. 1563-ban támadt a kút eszméje és Francesco Terzio festő bizatott meg, hogy készítsen hozzá vázlatot. Úgy látszik, e vázlat nem valósúlt meg. 1564-től 1569-ig készűlt a kút, de csakis Jaroš Tamás mesternek 1570-ben bekövetkezett halála után állították föl a katély kertjében. A Vavøinec Køièka által említett Tamás mesteren és Holfprugger Wolf mesteren kivűl, a ki Jaroš halála után királyi fegyverkovács lett, még Peiser Jánosnak és Anthoni de Campionnak is volt része e műben; Peiser a talapzat és alsó medencze, Campion pedig a felső medencze és dudáló alak mintáját készíté.

Egy más esetben a kerti kútat külföldön rendelték meg. Lobkowitz János a Hradschinon levő kertje számára 1599-ben Wurzelbauer Benedeknél Nürnbergben készíttetett egy kútat, melyet 1600-ban állítottak föl; ezt 1648-ban egyéb zsákmánynyal együtt elvitték a svédek. A kúthoz tartozó csoport, mely Venust és Amort ábrázolja, sokféle viszontagság után herczeg Leichtenstein János ajándoka gyanánt a prágai iparművészeti múzeumba kerűlt.

Azonban a Prágában alkotott e fajta művek közt a legkiválóbbak azok a szobrok, melyeket Adrian de Vries a Wallenstein-féle kert számára készített. Állítólag 1590 óta dolgozott volna Prágában; 1593-ban itt fejezte be Mercur és Pandora csoportját, mely most Párisban, a Louvreban van; majd egyéb művek sorában elkészíté II. Rudolf mellszobrát. Adrian de Vries 1622-től 1627-ig ismét Prágában tartózkodott, s ezúttal számos alak, csoport, váza kerűlt ki műhelyéből; valamennyinek az volt a rendeltetése, hogy Wallenstein Albrecht, a hatalmas hadvezér, akkoriban épűlt palotájához tartozó pompás kertet díszítse. Azonban ugyanez a háború, mely mintegy alkalmúl szolgált ez alkotásokra, egyszersmind el is távolítá azokat eredeti helyükről, a mennyiben 1648-ban a svédek magukkal vitték hazájukba, a hol Drottningholm királyi kastélynak most is egyik díszét teszik.

Bronz kút a prágai királyi kastélykertben. Siegl Károlytól

A friedlandi nagy hadvezér rendeletére keletkezett művek a XVII. század első felének az utolsó nevezetesebb alkotásai. A harminczéves háború nyugtalanságai, melyek e művészetnek oly sok emlékét pusztították el, egyúttal hirtelen elvágták a művészet további fejlődést. Azok soraiban, a kik nem akartak megválni őseik vallásától, vagy a kiket a körűlmények kényszerítettek az ország elhagyságára, számos tehetséges férfiú volt, köztük művészek is. Prachnoi Hollar Venczel, Csehország legderekabb rézmetszője, számüzöttként Londonban folytatta művészetét; cseh-morva kivándorlott családból számrazott Kupecký János (Magyarországban, Bazinban 1667-ben született), a ki, mint Hollar, nem ritkán föl szokta említeni magáról, hogy „natione Bohemus”. Kivándorolt családból származik závoøitzi Škreta Šotnovský Károly is, a ki utóbb a katholikus hitre tért és miután Olaszországban festővé képezte magát, Visszament hazájába, a hol 1644-től kezdve élénk tevékenységet fejtett ki.

Midőn a westfáliai békével nyugodtabb idők következtek, az elpusztúlt templomokban új oltárokat emeltek, melyek közűl némelyeket a nevezetes esemény emlékeűl állítottak. Utóbb a katholikusok ismét elfoglalták a korábban utraquista templomokat és a hívek azonnal hozzá s láttak a templomok megfelelő berendezéséhez. A mi megütközést keltett, azt már korábban eltávolították és a fordúlat tetemesen hozzájárúlt, hogy a XV. és a XVI. századbeli művekből, kivált Prágában, majdnem semmi sem maradt fönn.

A mindjárt 1648 után keletkezett oltárok jobbára egyfélék. Az oltárnak feketére festett és megaranyozott állványa építészeti tagoltságú és jobbára két emeletű; a fából faragott alakok nem barokk ízlésűek, mint a későbbi művek, hanem inkább a régibb hagyományokhoz alkalmazkodók, helylyel-közzel igen jók, sőt a legjobbak, a mit Csehország e fajban létre hozott.

Ismeretlen férfi arczképe Škreta Károlytól. Siegl Károlytól

Ilyenek voltak azon oltárok állványai, melyek számára Škreta és kortársai, példúl Zimbrecht Mátyás és mások a képeket festették. Igazságtalanok volnánk, ha művészetükről képeik mai állapota után itélnénk; e képek idővel elhomályosúltak, portól belepvék, s a mit az idő megkimélt, azt a hivatlan helyreállítók pusztították el. Škreta festményeit a leitmeritzi székesegyházban a nap sugarai rongálták meg. A valamivel kevésbé siralmas állapotban levő kép ritka kivétel számba megy. Škreta olaszországi tartózkodása alatt határozottan az eklektikusok irányához csatlakozott, és nagy ügyessége, melylyel bármely festési módot elsajátított, kortársait bámúlatba ejté. A XVI. században és a XVII. század elején élt kiválóbb olasz festők sorában egy sincs, a kit a kortársak véleménye szerint Škreta a csalódásig hűen ne utánzott volna. Legjobb művei, így példáúl a máltai lovagok prágai templomának főoltára, a velenczei iskolához való vonzódást mutatnak. Kiváló művei az arczképek, melyek többnyire tekintélyes személyeket ábrázolnak. Természetes, hogy a főpapok sem hiányzanak közűlök, kivált azok, kik a művészetet pártolták; így Witte Bernát, a máltai priorság igazgatója, továbbá shleinitzi Rudolf Miksa, az első leitmeritzi püspök. Azt a merevséget, mely a korábbi nemzedék, így példáúl luxensteini Luyx, III. Ferdinánd udvari festőjének műveit jellemzi, Škreta teljesen számüzte műveiből; természetes, könnyed tartás, élénk kifejezés és meleg színezés a legfőbb és legjobb sajátságai a Škreta festette képmásoknak.

A művészetnek Škreta életével összeeső nagy föllendűlése okozta, hogy a XVII. század végén Prágát az idegen művészek szinte elözönlötték, sőt a művészek háladatos foglalatosságot találtak a vidéken élő nemeseknél és főpapoknál is. A XVII. század vége felé letelepedett idegen művészek közűl említésre méltók: Byis Rudolf, Onghers János, Callot Valerij János. Ezekhez számos festő sorakozik, kik az akkor a cseh koronához tartozó Boroszlóból származván, joggal számíttatnak a cseh művészek köz. Ilyenek: Liška Kristóf, Neunherz György W., Heintsch János György és Palcko Xav. Ferencz.

Brandl Péter cseh művész (született Prágában, 1668-ban) eredetiségre és tehetségre nézve valamennyit túlszárnylja. Prága és a környék számos templomának oltárképe kerűlt ki ecsetje alól. Prágában a karmelita templomban és a Jakab templomban több oltárkép viseli az ő nevét; a vidéken, jelesűl Kuttenbergben fejtett ki nagy tevékenységet, a hol a közeli Sedlec kolostor számára is több oltárképet festett. 1735-ben Kuttenbergben halt meg. A mennybe menetelt és jelenéseket ábrázoló festményei rendkivűl lendűletesek; vértanúságot ábrázoló képeit nyers, durva erő jellemzi. Színezése eleinte derűltebb, élénkebb világítású volt, a mire példáúl szolgál a prágai karmelita templomban Simeont és Annát ábrázoló kép; későbben sajátította el a komor színezést, mely a szintén komor tárgygyal kapcsolatban a spanyol iskola követésére mutat. Még komorabb színekkel fest Palcko, a kinek a visiók és az asketa szentek a kedvelt tárgyai.

A festés egy másik ága, a fresko, a fejlettség magas fokát érte el e korszakban. A templomok hatalmas boltozatai és kupolái, az ebédlők és a termek mennyezetei hozzájuk illő díszt követeltek és e czélra szinte ellenállhatatlanúl kinálkozott Pozzo és Tiepolo művészete. Ezt az irányt hathatósan elősegítették azok, kik a festészet eszközeit elméletileg tanúlmányozták és a távlati ábrázolást művelték, mint példáúl Galli-Bibiena Ferdinánd, vagy Schorr János Ferdinánd.

Brandl Péter saját festésű arczképe. Siegl Károlytól

Eleinte e téren is idegen művészeké az elsőség: Assam Kozma Damián és ottobeureni Hibel János, a ki a Clementinum jezsuita collegium templomát pompás fresko-festményekkel díszíté. A sziléziai származású Liška is szép sikert vívott ki e téren; a keresztes urak prágai templomát díszítő freskók egy részét ő festé. Ugyanezen templom kupolájának kifestését Reiner Venczel Lőrincz fiatal művészre bízták, a ki már előbb Assam társaságában a fehér-ehygi templom freskóit festé. Reiner (született Prágában 1686-ban, meghalt 1743-ban) pályája kezdetén ritka ügyességgel tájakat, állatokat és szenteket festett; majd Csehországnak XVIII. századbeli legnagyobb s általában korának egyik legkiválóbb fresko-festőjévé lett. A roppant terjedelmű festmények, melyek a prágai Szent Egyed, Szent Tamás, Szent Katalin és még több templom, továbbá a duxi és az osseki kolostor-templom boltozatait borítják, noha egykori színpompájuk megcsappant, még ma is hatalmas alkotások. A szerzetes rendi szentek és a szerzetesek a fő tárgyai ez ábrázolásnak; dicsőítésük mintegy visszatükrözi a papságnak ez időbeli hatalmát. Reiner számos kastélyban is dolgozott; sajnos, hogy e fajbeli legkiválóbb művei, a prágai Èernín-palota freskói, teljesen elpusztúltak.

Reiner példájának nagy része volt benne, hogy a fresko-festés terén lábra kapott az ügyesség fitogtatása. Minthogy a legtöbb és a legszebb föladat a templomok díszítésében kinálkozott, szinte természetes, hogy a szerzetes papok közűl is többen művelték a freskót. Első helyen áll Nosecký Siardus, strahovi premontrei, a ki különösen a strahovi kolostort díszíté pompás színezésű, mozgalmas képekkel; Raab Ignácz jezsuita műveit komorság, sivárság jellemzi. Mind a kettő Reiner kortársai közé tartozik. A következő nemzedék még uralkodik a festészet minden eszköze fölött, de lassanként modorossá válik, s művei sokszor a színfali festés hatását teszik. Aránylag legkiválóbbak: Supper Tadeas, a sedleci kolostor képsorozatának festője, Kováø Károly, a ki Kuttenbergben is dolgozott, végűl a szertelenűl czikornyás Hager J., a ki Palcko tanítványa. Reinernek legutolsó eltörpűlt utódai a nimburgi származású Kramolin József jezsuita és fivére, Kramolin Venczel.

Az egyház annyira elfoglalta a művészetet, hogy a festészet egyéb fajai, a tájkép és az életkép egészen háttérbe szorúltak. Mindazáltal nem volt hiány olyan festőkben, kik a hollandi iskola példája nyomán bzgón művelték a tájképet, a csendéletet s a többi fajt. A tájfestészetben nagyobb tevékenységet fejtett ki a kuttenbergiszármazású Hartman János Jakab és két fia: Ferencz és Venczel; csínos csendéletet, kivált virágokat festettek: Angermayer Adalbert és tanítványa, Hirschely Gáspár (született Prágában 1701-ben, meghalt 1745-ben). Rendkivűl termékeny festő Grund Norbert (született Prágában 1714-ben, meghalt 1767-ben), a ki mindenféle tájképet festett, falusi, vadászati jeleneteket, lovas csatát és effélét ábrázolt; később Watteau hatása alatt szívesen választá tárgyúl a szerelmi jeleneteket; műveiben itt-ott föltűnik a prágai élet is. Könnyedén, ügyesen festett; sokszor ötletes képei kis terjedelműek s annak idején oly nagy kedveltségnek örvendettek, hogy Blazer rézmetsző érdemesnek tartotta közűlök többnek rézmetszetben való sokszorosítását.

Szent Ágoston; a prágai Szent Tamás-templom mennyezetén, Reiner Venczel Lőrincztől. Siegl Károlytól

A nagy építészeti tevékenyég előmozdította a díszítő művészeteket, kivált pedig a szobrászatot. A stucco-díszítmény és a szobrászati művek viszik e korban a fő szerepet; a fafaragást és a bronzöntést egészen elhanyagolják. A bronzöntés terén az utolsó nagyobb művészeti alkotás Szent Jánosnak a prágai hídon álló szobra, melyet Brokoff János mintázott és a nürnbergi Herold Farkas Jeromos 1683-ban öntött bronzba.

A szobrászat független állásának döntő része volt a szobrászok azon törekvésében, mely arra irányúlt, hogy a festők testületének hatósága alól fölszabadítsák magukat; Heidelberger Ernő és Pendel György állottak a szobrászok élén, kik a XVII. század közepe óta a festők testületével szemben ellenzéki állást foglaltak el, míg a föllebbezési törvényszék 1660-ban kimondta, hogy a festőknek nincs joguk a szobrászokat „kényszeríteni, hogy akaratuk ellen a festők czéhébe álljanak”.

Heidelberg és Pendel a XVII. század második felében a legkeresettebb szobrászok, műveik azonban igen középszerűek. A prágai nagy Ringen álló Mária-oszlop, melyet Pendel 1650-ben fejezett be, utánzata a müncheni Mária-oszlopnak, utóbb általánosan elfogadott mintája a Prágában és vidékén nagy számmal fölállított ilyen emlékoszlopoknak. Heidelbergernek aránylag legsikerűltebb műve az a kút, melyet 1686-ban a prágai királyi kastély első udvarában állított föl; hasonló, de valamivel terjedelmesebb mű, a budweisi nagy Ringen levő kút.

A XVII. század vége felé megszaporodott a szobrászok száma, kik közt említésre méltók: a friedlandi születésű Quiteiner András, Jeckel Mátyás és Brokoff János, a ki Felső-Magyarországban született és 1675 körűl telepedett le Prágában. Fia, Brokoff Ferdinánd Miksa (született Prágában 1688-ban), a barokk ízlés korában egyike Csehország legjelesebb szobrászainak. Ő mellette említésre méltó Braun Mátyás, kit a művészetkedvelő gróf Sporck Ferencz 1704-ben hívott Csehországba. Brokoff Miksa Ferdinándnak atyjával közösen készített és egyszersmind legkiválóbb művei a prágai régi Károly-hídon 1707 után fölállított csoportok. A Károly-hídat ekkor kezdték szobrokkal díszíteni; ezek mintegy szobrászati iskolát alkottak. E szobrok sorából kimagaslanak Szent Ignácznak és Szent Ferencznek a jezsuiták által 1712-ben alapított csoportjai. Hatalmas alkotás különösen Szent Ferencz csoportja, mely leleményes elrendezésű; nagyszerűen formált alakokkal állítja elénk a megtérített vad népeket. E két csoport az 1890. évi vízáradás alkalmával elpusztúlt. Szintén kiváló művek szeráfi Szent Ferencz és mathai Szent János csoportja, mely utóbbi a keresztény rabszolgákat őrző „török” révén nagy népszerűségre tett szert. Brokoffnak rokon irányú művei az emlékoszlopok, továbbá gróf Mitrovitz János Venczel Vratislav grófnak erlachi Fischer terve szerint a prágai Jakab-templomban 1714-ben fölállított síremléke. Épület díszeűl szolgáló szobrot ritkán faragott; mindazáltal a Morzin-féle palotának káryai alakjai, az 1714-ben készűlt mogorva, duzzogó „szerecsenek”, az egész korszaknak e fajbeli legpompásabb alkotásai.

Gróf Mitrovitz János Venczel Vratislav síremléke a prágai Jakab-templomban, Brokoff Ferdinánd Miksától. Ohmann Frigyestől

Braun Mátyás leginkább a díszítő szobrászatban jeleskedett; díszítményes jellegűek voltak első, kissé szeszélyes szobrai is, melyeket gróf Sporck megbízásából a kukusi és a lysái kertek számára készített; legtökéletesebb művei a prágai Clam-Gallas-, Thun-Tetschen-, és Buquoy-féle palotákat és a máltai rend nagy priorátusának palotáját díszítik. Szabadon álló szobrokat is készített; legsikerűltebb e fajta műve Szent Luitgardis csoportja a Károly-hídon; e csoport egyszersmind legtökéletesebb alkotás a híd szobrai közt.

A következő nemzedék, melynek sorában Platzer Ignácz uralkodik, Brokoff ősi erejét tartalmatlan szenvedélylyel iparkodik pótolni. Sokféle körűlmény hatott közre, hogy a művészetnek e száz évig tartó, pompás művekben gazdag korszaka hirtelen megszakadt: első a hét éves háború, melynek Csehország volt állandó színhelye; ehhez járúlt a művészetnek nem kedvező sivár szellemi élet. Oly idő következett, mely a művészet terén nem alkotott kiválóbb művet, sőt a korábbi nemzedékek alkotásait is pusztúlni engedte. Kivált a sok kolostor megszűntetése alkalmával barbár módon, kegyelet nélkűl bántak az elődök műveivel, a mi azt bizonyítja, hogy épen a művelt osztályokból veszett ki a művészet iránti érzék. E kor mégis tett valamit, a mi fölött sajnálkozni nincs okunk: 1781-ben föloszlatták a festők testületét, mely ekkor már csak kézművesi korlátozottsággal űzte a művészetet. Annál kevésbé van okunk e fölött sajnálkozni, mert nem sokára oly intézmények keletkeztek, melyek a művészet új felődésének csiráit rejték magukban.

Az újabb kori festészet és szobrászat. Barvitius Viktortól, fordította Pasteiner Gyula

A múlt század végéről való cseh festészeti művek, jelesűl a világi tárgyúak gyér száma és csekély becsű volta azt bizonyítja, hogy akkoriban a művészet nem igen tartozott sem a polgári osztálynak, sem a gazdag nemességnek a szükségletei közé. Csak az egyház foglalkoztatott nehány festőt, s ez is megszűnt, midőn II. József császár a kolostorokat eltörölte. Oltárképen kivűl ez időből csak nehány arczkép maradt ránk, azok is igen középszerű művek. A csehországi társadalomnak a festészet és a szobrászat iránt való teljes érzéketlenségét a szomszédok siettek kiaknázni, a mennyiben saját fölvirágzó művészeti gyűjteményeik gazdagítása czéljából ügynökeik által számos kiváló régi művet, sőt előkelő családoknak régebben alapított gyűjteményeit is megvásároltatták.

Az I. Lipót császár által 1692-ben Bécsben alapított képzőművészeti akadémiát számos csehországi ifjú látogatta. Ezek közűl a legkiválóbbak voltak a Böhmisch-Leipából való Hickel József és Hickel Antal testvérek, kiknek elseje Mária Teréziától kapott udvari ösztöndíjjal Olaszországba útazott, s ott magát kiképezvén 1769-ben a florenczi akadémia tagjává, 1771-ben pedig cs. Kir. Udvari és kamarai festővé lett és számos előkelő személy aczképét festé; Hickel Antal ellenben nagyobb útazások után hosszabb ideig Párisban tartózkodott, a hol Mária Antonia királyné pártfogását élvezte; számos arczképet festett; majd a forradalom elől Londonba menekűlt; ott festé egyebek közt 1793-ban az angol alsóházat ábrázoló nagy festményt, mely 96 arczképből áll s melyen Pitt és Fox a fő alakok.

A schluckenaui születésű Kindermann Domonkos eleinte Raab Ignácz jezsuita festő tanítványa volt Prágában; utóbb szintén Bécsbe kerűlt, a hol oltárképeket, az ó-kori történelemből vett jeleneteket és arczképeket festett. Meghalt Bécsben 1817-ben. Két másik prágai festő, névszerint Scheyerer Ferencz tájfestő (született Prágában 1762-ben, meghalt Bécsben 1838-ban) és Plazer József építészeti festő (született Prágában 1752-ben, meghalt Bécsben 1810-ben) szintén Bécsben telepedett meg. A bécsi hírneves rézmetszők között is találkoznak csehországi születésűek. Ilyen példáúl Mansfeld János Ernő (született Prágában 1739-ben, meghalt Bécsben 1796-ban), a ki 1767-ben az akkor alapított rézmetsző akadémiából Schmutzer Jakab iskolájába lépett és e jeles mesternek egyik legkiválóbb tanítványa volt.

A Bécsben letelepűlt csehországi szobrászok közűl említésre méltó Prokop Fülöp. Született Rechbergben 1740-ben; a bécsi akadémián tanúlt. 1772 óta Beyer Vilmos udvari szobrász segédje volt; a schönbrunni kertben levő szobrok közűl többet mesterével együtt készített; önálló művei az Aeneast és Anchisest ábrázoló csoport, továbbá Bécsben a piaristák temploma előtti téren levő Mária-oszlop és mellette négy szent. Csehországban, Krumauban született Roppacz Ágoston is, a ki szintén a bécsi akadémia, névszerint Zauner tanítványa; mesterének II. Lipót császár emlékszobra körűl segédkezett.

Nehány csehországi származású művész, miután magát a bécsi akadémián kiképezte és több éven át Bécsben dolgozott, ismét visszatért hazájába, a hol közelebbi környezetére serkentőleg hatott. Ezek közé tartozik Jahn János Quirin (született Prágában 1739-ben, meghalt ugyanott 1802-ben), a ki Ossegben honos régi művész-családból származott; visszatérte után számos oltárképet és fresko-képet festett, azonkivűl pedig mint építész és író is működött és a hazai művészet története körűl nagy érdemeket szerzett. Jahn tagja volt a bécsi cs. Kir. Akadémiának, azonképen Kohl Lajos építészeti festő is (született Prágában 1746-ban, meghalt ugyanott 1821-ben), a ki Schmutzer iskolájában tanúlt; 1775-ben meghivatott rajztanítóúl a Prágában akkoriban fölállított cs. Kir. Mintaiskolához; e szerény állásában az akkori körűlményekhez képest buzgón fáradozott az ifjú művészek kiképzésén, és magántanítási órák által, a melyekben 1782 óta ünnep- és vasárnapokon „számos inast, segédet és művészt oktatván ingyen a polgári rajzolásban”, a művészeti iskola hiányát iparkodott pótolni.

A IV. Károly és II. Rudolf idejében oly szépen virágzott csehországi művészetnek ilyetén siralmas állapota Sternberg-Manderscheid Ferencz birodalmi gróf és dr. Mayer János orvos kezdeményezésére több hasonló érzelmű hazafit, jobbára cseh főnemeseket arra indított, hogy 1796-ban megalapítsák „A művészet hazafias barátainak magán-egyesűletét”, melynek legfőbb czélja „a művészet és az ízlés fejlesztése” volt. Az egyesűlet czéljainak előmozdítására leghathatósabb eszköznek tartotta először egy képtár fölállítását azzal a föladattal, hogy a Csehországban még meglevő művészeti alkotásaokat a pusztúlástól megóvja és azoknak az országból való kivitelét megakadályozza; másodszor egy művészeti iskola alapítását és fölszerelését, a melynek ismét az a föladata, hogy a fiatal művészeknek útmutatást adjon, miként közelíthetik meg a képtárban összegyűjtendő remekműveket. E magán-egyesűlet, mely immár közel száz éve folytatja tevékenységét, a csehországi művészet, jelesűl a festészet fölvirágoztatása körűl el nem évülő érdemeket szerzett. Az egyesűlet által alapított és azóta vezetett két művészeti intézet teljes erejében ma is fönnáll; a képtár, mely 1884-ben az újonnan épűlt Rudolphinum nevű képzőművészeti csarnokba helyeztett át, Csehországban valóságos nemzeti képtár, a képzőművészek akadémiáján pedig, mely most festészeti akadémia, számos olyan művész nyerte első kiképzését, a kiknek most jó hangzású nevük van a művészet világában.

A nyolcz tagból álló választmányba annak első megalakításakor a polgári osztályból is választottak három férfiút, köztük a már előbb említett Jahn János Quirint, a ki utolsó legidősebbje volt a Prágában 1348 óta megszakítás nélkűl fönnállott és 1783-ban föloszlatott festő-tesületnek, s mint ilyen, mintegy kapcsúl szolgál a művészetnek régi és a magán-egyesűlet alapításával kezdődő újabb kroszaka közt. Ferencz császár hathatósan támogatta és előmozdította az egyesűlet törekvéseit, így többek közt még 1796-ban, midőn a képtár alapításához fogtak, a prágai királyi várból 300 festményt átengedett kölcsönképen határozatlan időre, azon kivűl pedig a Clementinum collegium második emeletén térséges helyiségeket bocsátott az egyesűlet rendelkezésére, mely e helyiségekben a művészeti iskolát rendezte be.

Jelenet Szent Vendelin legendájából, Führich Józseftől.

Gróf Thun Lipót, a passaui utolsó souverain herczegpüspök, ajánlatára az egyesűlet meghívta Prágába és a művészeti iskola berendezésével és vezetésével megbízta Bergler József (született Salzburgban 1753-ban, meghalt Prágában 1829-ben), a herczegpüspök kamarai festőjét és asztalnokát, a ki Milánóban Knoller Mártonnak, utóbb Rómában Maron Antalnak, Mengs Ráfáel sógorának tanítványa volt. Bergler festményeinek tárgyát szívesen választotta az ó-kori monda és történet köréből; e tárgyakat ügyesen állította elő és mindig az ó-kori művészet szolgált neki zsinórmértékűl; a természeti valósággal épen nem, vagy csak igen keveset törődött. A maga kora körűlményeihez képest azonban megállta helyét, sőt tekinteélyes művész volt; azt és úgy tanította, a mit és a miként mestereitől tanúlt. A Bergler József által berendezett művészeti iskola az ő és hű utódja s követője, Waldherr Ferencz (1835-ig) vezetése alatt tulajdonképen csak rajziskola volt, a melyben Bergler saját szerkesztésű mintalapjait és ó-kori szobrok gipsz-öntvényeit rajzolták a növendékek. A természeti valóság tanulmányozása az estvéli modell után való rajzolásra szorítkozott, ezt is csak a téli hónapokban űzték; a festést nem gyakorolták az iskolában.

Mindamellett nehány tanítványából, kik idősebb korukban léptek az iskolába és a festést később saját maguk erején sajátították el, igen jó arczkép-festők váltak. Ezek: Horèièka Ferencz (született 1776 körűl, meghalt Prágában 1856-ban), Leibich Ferencz (született Reichstadtban 1778-ban, meghalt 1830-ban), Funk Károly (született 1773-ban) és Pfalz Szeverin (született Egerben 1796-ban). A fölsorolt művészeknek Prágában az 1891-ben tartott általános országos kiállításon igen csinos miniatur-festésű műveik (arczképek) voltak láthatók. Hellich József (1810–1880), Kratzmann Gusztáv (született Kratzauban 1811-ben) és Lhota Antal (született Kuttenbergben 1812-ben) mint történelmi és vallási festők később igen tiszteletre méltó helyet foglaltak el. Pollak Lipót (született Lodenitzben 1806-ban) Prágából csakhamar Bécsbe és onnan még egészen fiatalon Rómába kerűlt, a hol élete végeig (1880) tartózkodott és Riedel Ágost modorában római nőket és eszményi alakokat festett.

Prachner Venczel szobrász (született 1784-ben, meghalt Prágában 1832) őszinte hajlamból ragaszkodott mesteréhez, Berglerhez és szép sikereket ért el. Ezen egy tanítványán kivűl 27 évi tanítói működése alatt kiképzett szobrászok közűl azok váltak legjelesebb művészekké, a kik a mestertől eltérve önálló irányt követtek. Ezek közt első sorban említendő három művész, kiket benső barátság fűzött össze, névszerint: Kadlik Ferencz (született 1786-ban, meghalt Prágában 1840-ben), Friese Lipót (született Schluckau melletti Neuherrenbergben 1788-ban, meghalt 1842-ben) és Führich József (született Kratzauban 1800-ban, meghalt Bécsben 1876-ban) a legifjabb és a legtehetségesebb, a ki 19 éves korában vétetett föl a prágai művészeti iskolába.

Jelenet Szent Vendelin legendájából, Führich Józseftől.

Führich Józsefre csekélyebb hatást gyakorolt Bergler antikizáló modora; az ifjú művészt inkább vonzotta az akkori német költészeti iskola; termékenyítőleg hatottak lelkére Tieck, Novalis és Schlegel művei, továbbá Cornelius Péternek Goethe Faustjához készített rajzai, legkivált pedig Dürer Albert fametszetei, melyek új világot tártak föl előtte. Ezekhez járúltak a régi mesterek művei, melyek 1821-ben a drezdai gyűjteményben kerültek először a 21 éves ifjú szemei elé és döntő hatással voltak további fejlődésére. Bergler föltétlen híve volt a clasicismusnak, Führich ellenben a „hatalmas és jámbor középkorért” lelkesűlt. Mostantól fogva művészete legfőbb föladatának tekintette azon elmúlt nagy és szép időket dalban és képben ünnepelni. Führich, miként önáletrajzában mondja, ily értelemben „romantikussá” vált. A cseh történeti ábrázolásokat, melyeket Friese Lipót és achek Antal társaságában a prágai Bohmann Péter-féle műkereskedés számára készített és saját maga rajzolt kőre (kőnyomatú 72 lap cseh és német szöveggel Hankától és Swoboda W. A.-tól), úgy tekinthetjük, mint ez időbeli művészeti irányának első nyilvánúlását. Prágában 1824-ben készíté Tieck J. L. „Szent Genoveva élete és halála” czímű művéhez a 15 tollrajzból álló sorozatot. E műve egy barátja révén Bécsbe kerűlt és felkölté több kiváló személy figyelmét, azok közt volt herczeg Metternich is, a ki a fiatal művésznek módot adott, hogy nehány évet Olaszországban és Rómában tölthessen. Három évig tartózkodott Rómában, a hol Overbeck, Koch, Schnorr, Veit, Cornelius és még több rokonlelkű művészszel ismerkedett meg, majd visszatért Prágába, a hol több kisebb képen kivűl egy nagy oltárképet festett Neu-Paka csehországi város részére, és a prágai Bohmann Péter-féle műkereskedés megbízásából a „Genoveva” sorozatot java részben egészen átdolgozta és saját maga rézbe maratta (1830).

Szent Lukács Mária képét festi; Kadlik Ferencztől.

Metternich herczeg 1834-ben kinevezte a gróf Lamberg-féle bécsi akadémiai képtár másodőrévé, a mely állásában igen kiváló művészeti tevékenységet fejtett ki; tanítói működésre akkor nyilt alkalma, mikor 1840-ben a bécsi cs. Kir. Művészeti akadémián a történelmi festészet számára újonnan fölállított tanári állást elfoglalta. Führich Ausztriának legnagyobb egyházi festője. Terjedelemre és tartalomra nézve legnagyobb alkotása a bécsi altlerchenfeldi templom falképei, a melyeknek befejeztével lovagi rangot kapott. Már 71 éves volt (1870–1871), mikor Szent Vendelin legendájához ábrázolásokat készített, a melyekben az istenes léleknek a világtól és természettől való elvonúlását és fönséges békéjét megkapóan állítja elénk.

Benső barátság és hasonló törekvés fűzte Führichhez a 14 évvel idősebb Kadlik (Tkadlik) Ferenczet, egykor szintén Bergler és a bécsi akadémia növendékét, a ki, mint császári ösztöndíjas, már korábban (1824) hét évet töltött Rómában, a mely időközbe esik Führichnek Rómában való tartózkodása is. Kadlik 1836-ban meghivatván aprágai művészeti iskola igazgatói állására, új életet öntött az elvénhedett és Waldherr Ferencz vezetése alatt sínlő iskolába. Nagyobb gondot fordított a természet tanúlmányozására; egy szobát festőműhelynek rendezett be, abban a növendékek a képtárból kivett festményeket, jobbára fejeket másoltak és ekként a prágai iskolán az addig megvetett színek – bár fölötte szerény mértékben – alkalmazásra jutottak. Bécsi és római útja előtt Prágában festett képei közűl említésre méltók: „Krisztus két angyal közt” (1820) Prágában dr. Popel birtokában és az „Egyiptomba menekűlő szent család” (1821) a gróf Czernin-féle gyűjteményben. A Rudolphinum képtárában levő ily czímű festményt: „Adalbert cseh püspök 993-ban Monte Cassino kolostorból visszatér hazájába”, 1824-ben Bécsben római útja előtt festette. Az uralkodóház gyűjteményeiben van egyik legérdekesebb festménye: „Szent Lukács térden állva két angyal által tartott táblára a dicsfényben megjelenő Mária képét festi”.

Kadlik serkentő hatással volt nyilvános művészeti alkotások létesítésére is: az ő kezdeményezésének köszönhető, hogy Lhota Antal és Kandler Vilmos, az akadémia legnagyobb készültségű növendékei, lemásolták és helyreállították azokat a régi falfestményeket, a melyek Karlstein vár magas tornyának lépcsőházát díszítik. Kadlik óhajtására Müller Ker. János és Holzmaier G. a fresko-festésben járatos müncheni festők meghivattak Prágába és ott ő rájuk bízták a Laurenzi-hegyen levő kálváriai állomások képeinek festést, melyekhez a vázlatokat Führich készíté. A két fresko-festő ez alkalommal beavatta Lhota Antal és Kandler Vilmos fiatal prágai festőket a festészetnek a múlt század vége óta nem gyakorolt és feledékenységbe merűlt ezen technikájába, a melynek alkalmazására legelőször akkor kinálkozott nekik alkalom, mikor a Klar-féle vakok-intézetének igazgatósága megbízta őket, hogy az intézeti Szent Ráfáel-kápolna apsisát fresko-festésű falképekkel díszítsék. E képeknek a vázlatát is Führich készíté.

Kadlik irányát tanítványai közűl a most említett Lhota Antalon és Kandler Vilmoson kivűl híven követték még: Weidlich Adolf (meghalt 1885-ben), Watzek Gusztáv, Dwoøaèek János és Müller Rudolf, a ki ez idő szerint szülővárosában, Reichenbergben, írói munkásságot folytat, ecseteli a művészeti állapotokat, melyeket maga átélt, és az egykorú cseh művészek életrajzának megírásával kitűnő érdemeket szerzett. Èermák Ferencz (meghalt 1884-ben) és Javùrek Károly, kik később az antwerpeni művészeti iskolán a festésben alapos avatottságot sajátították el és örömest ábrázolták a Csehország történetéből vett jeleneteket, a melyek bőséges tárgyat nyútottak művészetüknek. Brandeis János (meghalt 1872-ben), a ki érettebb korában egy ideig Párisban dolgozott és Umlauf Ignácz (meghalt 1851-ben) jó hírnevű arczkép-festőkké váltak. Dvoøák Antal (meghalt 1881-ben) az első cseh genre-festő volt, az első, a ki a falusi nép életét egyszerűen, de nagy igazsággal ábrázolta. Báró Ramberg Arthur, a legelőkelőbb német genre-festők egyike (született Bécsben 1819-ben, meghalt Münchenben 1875-ben), első kiképeztetését a prágai művészeti iskolának köszönte, a melybe 18 éves korában vétetett föl, a mikor atyja, mint a Trapp ezred parancsnoka, épen Prágában állomásozott.

A jelen század négy első tizedére eső korszakban, mely Kadlik halálával záródik be, a tájfestészetet úgy szólván senki sem művelte. A prágai művészeti iskolán fönnállásának első tizenhat esztendeje alatt Bergler József mellett ott működött ugyan Postl Károly is, mint a tájfestészet tanítója, de csak Manes Antal volt az egyedűli tanítványa, a ki szélesebb körben ismeretes. Postl Károly halála után állását tizenkilencz évig betöltetlenűl hagyták. Csak 1835-ben állították föl ismét a tájfestészeti iskolát és annak vezetésével Manes Antalt (született Prágában 1784-ben, meghalt ugyanott 1843-ban) bízták meg. Manes, mesterének példáját követve, kicsinyes fölfogással ragaszkodott régi mintaképeihez; olasz eszményi tájképeket festett, de a nélkűl, hogy Olaszországot valaha látta volna. A tájképeket a hagyományos iskolai modorban állította elő, noha a hazai tájak tanúlmányozásában egészen elfogúlatlanúl a saját fölfogását követte, ezt azonban a még akkor uralkodó ízlés hatalma miatt nem volt eléggé bátor tájképein alkalmazni.

A művészeti iskolán ideiglenesen tanították a rézmetszést is; „a művészet hazafias barátainak egyesűlete” a császári udvar kivánságára Herzinger Antal (született Felső-Ausztriában, Fallbachban 1763-ban, meghalt 1826-ban) cs. Kir. Ösztöndíjasnak és aquatinta rézmetszőnek 1800-ban lakást adott a Clementinumban és megengedte neki, hogy az egyesűletnek rézmetszetek nyomására szolgáló sajtóját használhassa. Herzinger csak 1806-ig tartotta meg ez állását. Tanítványai voltak: Drda József (1781, meghalt 1833-ban), a ki Bergler számos rézmaratásának nyomtatását eszközölte, továbbá Pucherna Antal, a ki tanítója volt gróf Buquoy Lajos élénk tehetségű rézmaratónak, végűl Döbler György, a ki Führich számos rajzát rézbe metszette, utóbb pedig a rézmetsző iskolát vezette, s mind több tanítványt avatott be a művészet ez ágába, így példáúl a hohenelbei születésű Wiesner Konrádot, a ki 1847-ben, élete java korában, Rómában meghalt.

Bohmann Péter, élelmes művészeti kiadó érdeme, hogy nehány törekvő és nagyobb önállósággal föllépő fiatal művészt, első sorban Führich Józsefet, műveiknek sokszorosítása által széles körben ismeretessé tett, úgy, hogy ezek közelebbi érintkezésbe jutottak a nagy közönséggel. Bohmann e törekvéseit és a művészek érdekeit hathatósan elősegítette Machek Antal, a kinek kőnyomásra berendezett intézete volt. Machek Antal (született 1774-ben, meghalt 1844-ben), jeles arczkép-festő, Kohl Lajos tanítványa Bécsben, Kunike festőtől elsajátította a kőnyomtatást és az első volt, a ki a lithographiát, föltalálójának, Senefeldernek (született 1771-ben, meghalt 1834-ben) szülőhelyén, Prágában meghonosította, a művészet érdekében fölhasználta.

A prágai akadémia fönnállásának már első évtizedeiben úgy nevezett művészeti kiállításokat rendezett, a melyeken nevezetes festményeknek tanítványai által tollal vagy krétával gondosan készített másolatait, ezeken kivűl pedig az intézetet végzett művészeknek önálló kisérleteit mutatta be a nagy közönségnek. Bergler idősebb tanítványainak sorsa szomorú volt, a mennyiben az úgy nevezett classicismus tartalmatlan formái a közönséget nem igen lelkesítették. E szerencsétlen művészek mindig csak magukra és ugyanazon körűlmények közt felnőtt társaikra utasítva s nem ismerve az ország határain túl föllendűlt művészeti életet, meg voltak fosztva mindattól, a mi bennük a munkakedvet élesztette volna. A művészet hazafias barátai egyesűletének nehány tagja úgy akart a bajon segíteni, hogy részvényekre vállalatot alapítottak, melynek az volt a czélja, hogy a kiállításokon hazai művészek termékeit megvásárolja és kisorsolja. A vállalat különös tekintettel volt azokra a művészekre, a kik az egyesűlet művészeti iskolájában nyerték kiképeztetésüket.

Kolumbus, Ruben Keresztélytől.

Helyesen belátván, hogy a külvilágtól való tartós és szigorú elzárkózás káros hatású lehet a művészet tovább fejlődésére, hogy ennélfogva föltétlenűl szükséges a művészeknek és a művészet barátainak látókörét tágítani, nehány tekintélyes férfi arra törekedett, hogy ennek útját egyengesse. E férfiak élén a művészet két nemes barátja állott, dr. Klar Alajos és négy évvel ennek halála után gróf Thun-Hohenstein Ferencz, a kik gyakorlati érzékkel megtalálták a hazai művészet előmozdítására szolgáló leghelyesebb eszközöket.

Dr. Klar Alajos (született Auschában 1763-ban, meghalt Prágában 1834-ben) a prágai egyetemen a classicai irodalom tanára, a nevéről nevezett prágai vakok-intézetének alapítója, Führich József jó barátja. 1832-ben fogamzott meg benne az a gondolat, hogy egy olyan művészeti alapítványt létesít, a melynek kamatai egy művész olaszországi útjára fordíttassanak. Saját adományából és gyűjtésekből csakhamar előkerűlt az alapítványhoz megkivánt tőke, mely utóbb tetemesen gyarapodott. A Klar-féle művészeti alapítványnak, mely 1839-ben lépett életbe, számos cseh művész köszöni, hogy három évet tölthetett Olaszországban. Ez alapítvány nem csupán élvezőire, hanem azok által hazájukba való visszatérésük után az otthon maradottakra is nemesítő hatást gyakorolt.

Míg Klar a nagy művészet előmozdítását tartá szeme előtt és e czélt az által akarta elérni, hogy a művésznek alkalmat nyújtott több évi olaszországi tartózkodás alatt a művészeti remekek tanúlmányozására: addig gróf Thun Ferencz (született Tetschen kastélyban 1809-ben, meghalt Prágában 1870-ben) egy felől azokra a művészekre fordította figyelmét, a kik nem utazhattak Olaszországba; más felől pedig egyik fő feladatának tartotta a művelt és vagyonos osztály ízlésének fejlesztését és benne a művészet szeretetének fölébresztését. E törekvés által vezettetve, alapítá azt a részvényes vállalatot, mely kellő érdeklődés hiánya miatt fönnállásának negyedik évében megszűnt. Gróf Thun, a mint belépett a művészet hazafias barátainak egyesűletébe, 1837-ben a részvényes vállalatot most is érvényben levő elvei szerint „Csehországi képzőművészeti társúlat”-tá alakította át, a melynek vezetése ő rá bizatott. Mint a képzőművészeti társúlat vezetője azon fáradozott, hogy rábírja a külföldi művészeket is, hogy vegyenek részt a társúlatnak ezentúl rendszerint húsvét táján rendezett prágai kiállításaiban, a mire azonban ezek csak az esetben voltak hajlandók, ha reményük lehetett, hogy műveik Prágában vevőkre találnak. Ennélfogva a társúlatnak Thun által szerkesztett alapszabályai elvileg kimondották, hogy kisorsolás czéljából idegen művészek művei is megvásároltatnak. Az új társúlat alapszabályainak legfontosabb rendelkezése az volt, a mely szerint a társúlat az évenként befizetett részvénytőkének ötödrészét nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló pénzalap gyanánt kezeli. E pénzalap idővel tekintélyesen fölszaporodott, s belőle födözték 1847 óta a Ferdinánd-féle Belvedere nyári kastély, a Klar-féle vakok-intézetében a Szent Ráfáel-kápolna, a karolinenthali templom nagy apsisa és a prágai székesegyház Szent Anna-kápolnája falképeinek költségeit, ugyanebből a pénzalapból létesűlt a prágai Radetzky-emlék; 1882-től kezdve pedig a művészet hazafias barátainak egyesűleti képtára részére régi és újabb műveket vásároltak belőle.

Csak a képzőművészeti társúlat alapításával kezdődik – a szomszédos országokhoz képest elkésve – a prágai művészeknek legjobb sikerrel koronázott azon törekvése, hogy lépést tartsanak más nagy városokban, kedvezőbb körűlmények közt működő művésztársaikkal. A gróf Thun vezetése alatt és elvei szerint rendezett első művészeti tárlatnak eredménye oly kedvező volt, hogy a tiszta jövedelemből 600 pengő forintot ajánlhattak föl Max Manó szobrásznak, a ki mint a Klar-féle alapítványt élvező első ösztöndíjas 1839-ik év május havában kelt római útjára.

Gróf Thun Ferencznek a művészeti nyilvános életben való föllépésével új korszak, a csehországi képzőművészet újabb történetének virágzási kora kezdődik. A körűlmények ekkor már általában kedvezőbbek voltak, mint a század elején. Dr. Hoser József udvari tanácsos, Károly főherczeg orvosa, a ki cseh születésű volt, 300 festményből álló gyűjteményével, melyet addig Bécsben látogathattak a művészek és a művészet barátai, 1844-ben Prágában telepedett le. A nemes férfiút lángoló hazaszeretete arra bírta, hogy a nagy áldozattal és fínom érzékkel negyven éven át összegyűjtött kincsektől még életében megváljék és azokat a nemzetre nézve hasznos közvagyonná tegye. Gyűjteményét ily czélból a művészet hazafias barátainak egyesűletére bízta, mely azt saját képtárával egyesíté.

A művészet iránti érdfeklődésből egy másik magán ember, Veith Antal nagybirtokos, Melnik melletti Liboch nevű birtokán saját költségén egy „Slavín” nevű Walhalla-féle építményt emelt azzal a czéllal, hogy abban Csehország legkiválóbb férfiainak és asszonyainak szobrait állítsa föl. Ez az arab-mór ízlésű, egytornyú s emlékszerű építmény, melynek tervét Gail Vilmos müncheni építészeti festő készíté, az alapító halála után befejezetlen maradt. A „Slavín” számára Schwanthaler Lajos müncheni szobrász által mintázott, életnagyságot meghaladó szobrok közűl csak nyolczat öntöttek érczbe szintén Münchenben. Ezek: Libuša, Pøemysl, Szent Venczel, II. Ottokar király, Erzsébet királyné, pardubitzi Ernő érsek, György király és Lobkowitz Bohuslav. Mind a nyolcz szobor a nemzeti múzeum birtokába kerűlt és Schwanthaler Lajos e szép művei a múzeum nem régiben befejezett új épületének pompás díszcsarnokában (Pantheon) végre méltó helyet kaptak. A „Slavín”-ba szánt nehány szobor mintája még most is a müncheni schwanthaler-féle múzeumban áll, várva, míg rákerűl a sor, hogy érczbe öntessenek.

A cseh rendek 1845-ben I. Ferencz császár tiszteletére Kranner építész terve szerint egy csúcsíves, 23 méter magas, emlékszerű nyilvános kútat készíttettek és azt Prágában a Ferencz-parton állíttatták föl. A kútat díszítő fő alakot, I. Ferencz császár lovas szobrát, Max József, Max Gábor ismert nevű festő atyja, mintázta és Burgschmiedt önté érczbe Nürnbergben. A Csehország 16 kerületét és Prága fővárost jelképező többi szobor kőből van; ezeket is Max József mintázta. – Nehány évvel későbben, 1848-ban a prágai egyetem alapításának 500-ik évfordúlója alkalmából leleplezték az egyetem alapítójának, IV. Károlynak emlékszobrát, melyet Händel Ernő drezdai szobrász tervezett és mintázott, és Burgschmiedt öntött érczbe Nürnbergben.

Illustratio „A tehén jótéteményei” (Kráva potìšeni) czímű népdalhoz, Manes Józseftől.

Kadlik Ferencz halála után Ruben Keresztély (született Trierben 1805-ben, meghalt Bécsben 1875-ben), a düsseldorfi akadémián Cornelius Péter egykori tanítványa, állott a prágai művészeti iskola élén. 1826-tól kezdve Münchenben tartózkodván, közreműködött a regensburgi székesegyház és a Lajos király által München közelében újonnan épített Au-templom számára készűlt ablakok kartonjainak előállításánál. Gróf Thun Ferencz fölismerte benne azt a művészt, a ki hivatottsággal bírt, hogy neki eszméinek megvalósításában segédkezzék. A festészet terén nem fejtett ki nagyobb tevékenységet; ideje javát az iskolának szánta; kiváló tanító volt; elődjei közűl egyik sem mérkőzhetik vele e tekintetben; kitűnően értett hozzá, miként kell a növendékekben a tehetséget felkölteni és vezetni; személyes közbenjárásával a művészet barátaiban felkölté a tanítványok munkái iránt való érdeklődést és ekként valóban fényes eredményt ért el. 1844-ben Ruben sógora, Haushofer Miksa (született Nymphenburgban 1811-ben, meghalt Starenbergben 1866-ban) müncheni tájfestő foglalta el a művészeti iskolán az elhalt Manes Antal állását. Majd a nürnbergi Gutensohn Gottfried építész távozása után, a ki csak rövid ideig (1843) működött Prágában, Grueber Bernát építész és művészeti író tanította a prágai iskolán az építészetet és a távlati látszattant. E három férfiú összetalálkozása következtében a prágai iskola művészeti fölfogása az akkor Münchenben uralkodó irány hatása alatt állott. A képzőművészeti társúlat évi kiállításaira is jobbára müncheni és düsseldorfi festők látogattak el műveikkel. Dr. Hyrtl József, a boncztan híres tanára, 1837-től 1845-ig a prágai egyetemen működött és három éven át az ifjú művészeknek szívességből boncztani előadásokat tartott; későbben Springer Antal, a ki prágai születésű volt, a művészet történetéből tartott előadásokat.

Az ekként újjá szervezett és képzőművészeti akadémiává kibővített prágai művészeti iskola Ruben Keresztélynek tizenegy évig tartó vezetése alatt az ország határain túl is jó hírnek örvendett; a „birodalomból” is számos ifjú ment Prágába, hogy az ottani akadémián képezze magát, így példáúl Schlesinger Károly Lausanneból, Köckert Gyula Lipcséből, Cordes Vilmos Lübeckből. E növendékek kiképeztetésük után mind visszatértek Németországba és ma kiváló genre-festők. Az említettek közűl Schlesinger ez idő szerint Düsseldorfban, Köckert pedig Münchenben tartózkodik. Kadlik igazgatásának utolsó éveiben a növendékek a munka mellett ájtatos énekeket énekeltek, kivált mikor a mester látogatását várták; Ruben igazgatása alatt a prágai akadémián vidám művészi élet ütötte föl tanyáját, a növendékeket alkotási vágy és előre törekvés lelkesíté. A művészi élet gyors lüktetése, élénk frissesége a társas életben is nyilvánúlt, legelső sorban gróf Thun Ferencz művészi estélyein. Innen indúlt ki a legrégibb prágai művészegyesűlet, a „Concordia” alapítása is. Thun estélyein és az egyesűletben a már önálló, valamint a még tanúló ifjabb művészek: festők, szobrászok, színészek, írók, zenészek és a művészet barátai találkoztak és ritka egyetértés uralkodott köztük. Akkor a nyelvi különbség még nem volt bomlasztó hatással a társaságra.

Angyalok a karolinenthali templom apsisában, Trenkwald József Mátyástól.

A prágai királyi kastélykertben levő Ferdinánd-féle Belvedere nyári kastély már évek hosszú sora óta tűzérségi műhelyűl, utóbb pedig tűzérségi fegyvertárúl szolgált. A képzőművészeti társúlat, miután sok utánjárással sikerűlt elérnie az épület kiürítését, elhatározta, hogy az olasz renaissancenak az Alpeseken innen e legremekebb építészeti művét a nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló alapból 14 nagy falfestménynyel díszítteti, melyek Csehország történetéből vett jeleneteket ábrázoljanak. Ez volt a társúlat által létre hozott első nagy emlékszerű művészeti alkotás. Ruben Keresztély ekkor Prágában a sokat emlegetett Kolumbus-képen kivűl csakis nehány kisebb, de tetszetős genre-képecskét festett, a milyenek: „A kolostor elhagyott czellája”, „A pásztornő”, „Ave Maria”, „A karthausi”. Ennek daczára a társúlat ő rá bízta a festmények tervének és kartonjainak elkészítését, a melyek szerint legtehetségesebb tanítványai, névszerint Trenkwald József Mátyás, Swoboda Károly, Laufberger Ferdinánd, Lhota Antal, Èermák Ferencz és Lauffer Emil festették az egyes képeket. A falképek festésénél ekkor a Németországban újonnan (1846) föltalált úgy nevezett stereochromiai eljárás dívott; Kaulbach Vilmos a berlini új múzeum lépcsőcsarnokában levő nagy falképeket szintén ez eljárás szerint festette. A társúlat a belvederei képeknél ezen új eljárást óhajtá alkalmaztatni, tehát Trenkwald Józsefet és Swoboda Károlyt Berlinbe küldé, hogy ott a stereochromiát tanúlmányozzák és a szerint mintákat készítsenek. A belvederei falképek festését 1848-ban kezdték meg s többszöri és tartósabb megszakítással 1887-ben fejezték be.

Míg az akadémia vezetője és annak legtehetségesebb tanítványai éveken át e nagy föladaton dolgoztak: az alatt a képzőművészeti társúlat egy második nyilvános művészeti alkotást tervezett, s annak megvalósítását két fiatal művészre, Max József és Manó szobrászokra bízta, a kik szintén a prágai művészeti iskolán végezték első tanúlmányaikat. A gróf Radetzky táborszernagynak még életében, hazája fővárosában állítandó emlékszobor volt ezúttal a föladat. A két testvér akként osztozott meg a munkán, hogy József, az idősebbik, a győzelmes és szeretett hadvezérüket paizsra emelő katonáknak az összes fegyvernemeket képviselő csoportját készíté el, Manó ellenben, a ki tíz évi római tartózkodásából ekkor tért haza, a fő alakot, a hős képmását mintázta. Az emléket Brugschmiedt dániel Nürnbergben önté érczbe és 1858 november havában a császári pár jelenlétében leplezték le ünnepélyesen – tíz hóval Radetzky halála után.

Azonközben kiváló idegen művészek is ellátogattak Prágába és ott elég foglalkozást találván, állandóan le is telepedtek. Ezek sorába tartoznak: Clarot Sándor, a jeles arczkép-festő, és Croll tájfestő, mind a ketten bécsiek, továbbá a Soldinból származó Piepenhagen Ágost, a kinek jobbára kis alakú, de tetszetősen előállított tájképei könnyen vevőkre találtak. Ő vele kapcsolatban megemlítjük a hazai Nawratil Ferenczet (született Schlauban 1798-ban), a kinek vízfestésű (gouache) kis tájképei szintén igen keresettek voltak. Wiehl Ferencz (született Tremošnicben 1815-ben) és Mayer Tádé (született Kaèerovban 1814-ben) általánosan kedvelt és sok megrendeléssel foglalkoztatott arczképfestők voltak. Tevékenységüknek szilárd alapjáúl szolgált az ébredező művészetkedvelés és a vagyonos középosztálynak mind inkább fokozódó szükséglete. Érdekes példája ennek, hogy egy művészetkevelő prágai polgár a Neumühlen közelében levő házában egy nagy teremnek mezőkre osztott falaira Nawratil Ferenczczel tájképeket, a már említett Veith Antal nagybirtokos Liboch kastélyában ugyancsak Nawratil Ferenczczel szintén falképeket festetett.

„A táncz” a bécsi cs. Kir. Udvari opera-színház függönyén, Laufenberger Ferdinándtól. Siegl Károlytól

Ruben Keresztélynek számos és tehetséges tanítványai sorába tartoztak a már említett ifjú művészek közűl nehányan olyanok is, a kiket elődjétől vett át és kik kedvvel vettek részt az élénk művészeti életben. Ilyen példáúl Manes József (szül. 1821-ben, megh. Prágában 1871-ben), a ki Csehországnak kétségkivűl legnépszerűbb művésze. Fő figyelmét a cseh-szláv nép viseletére és szokásaira fordította; kiváló gonddal és alapossággal tanúlmányozta Csehországban, Sziléziában és éjszaki Magyarországban a cseh-szlávok lakta ama vidékeket, a melyeken a nép még nem keveredett össze és az ősi erkölcsöket és szokásokat, a viseletet és egyéb eszközöket hamisítatlan valódiságukban megőrizte; kiterjeszté figyelmét a legcsekélyebb, látszólag fontossággal nem bíró részletekre, a fehérnemű, a felső ruha, a bútor és egyéb eszközök díszítményeire és e tanúlmányai alapján festményein a cseh-szláv nép jellemét és külsejének sajátos vonásait páratlan szabatossággal foglalta egybe és állítá elő. Művei még ma is számos ifjabb művészre döntő hatást gyakorolnak, a kiknek élén Aleš Mikolaš, a Manesről nevezett művész-egyesűlet elnöke áll.

Manes József sokoldalú, rendkivűl termékeny, kiapadhatatlan leleményességű művész volt, a legváltozatosabb föladatokat egyenlő biztossággal és könnyűséggel hajtotta végre. Illustratióit („Königinhofer Handschrift”, „Faust”, Schwab „Deutsche Volksbücher” és számos más) példás szabatossággal saját maga rajzolta fára és felügyelt azoknak gondos kimetszésére; a Bellmann Károly által Prágában kiadott művek fametszetei az első itteni készítmények e nemben, melyek a legnagyobb művészeti követeléseket is kielégítik és döntő hatással voltak a mávészet ez ágának további fejlődésére, melyet utóbb hivatott hazai művészek nagy tökéletességre emeltek.

Manes József aránylag kevés olajfestményt festett. E nemű legnagyobb műve az ó-városi tanácsház régies csillagászati órája számára készített naptárkorong, melyen a tizenkét hónapot és az állatköri csillagzatokat ábrázolta. Ezek, valamint „Egy nagy falusi birtokon folytatott élet” czímű és tizenöt képből álló sorozathoz készített kartonjai és vízfestésű vázlatai kétségkivűl azon alkotásai közé tartoznak, a melyekben legszabadabban követte hajlamait. E vázlatok fölhasználásával festé egy más művész a Hoøovitz-féle kastélyban levő falképeket. Manes József készíté a karolinenthali templom fő kapuján építészeti kerettel egybe foglalt húsz domború mű kartonjait is, melyek most a Rudolfphinumban vannak. A domobrú műveket e kartonok szerint Šimek Lajos mintázta, a Danìk-féle gépgyár öntötte érczbe és a gyár egyik tulajdonosa, Goetzl József, a ki egyszersmind a mű ajándékozója, czizellálta. E kapu az első művészi érczöntvény, mely az újabb időben Csehországban készűlt.

Montenegrói nő és gyermeke, Èermák Jaroslavtól. Párisban a Goupil és Társa utódjának birtokában levő fénykép után.

Gróf Thun Ferencz 1851-ben a cs. Kir. Oktatásügyi ministerium művészeti előadójává neveztetett ki; nem sokára ezután (1852) Ruben Keresztély meghivatott a bécsi cs. Kir. Képzőművészeti akadémia igazgatására. Ruben három kedvelt tanítványát is magával vitte Prágából Bécsbe. Ezek közűl Trenkwald József Mátyás az egyházi festészetnek Ausztriában a legkiválóbb képviselője, Führich irányának leghivatottabb követője és 1870-től fogva ennek méltó utódja a bécsi akadémia tanári székén. Swoboda és Laufberger azon időtől kezdve, mikor mesterüket Bécsbe követték, tanúlmányozó útazásaik kivételével állandóan Bécsben tartózkodtak; Trenkwald tizenhárom évig volt ott; ebből nehány évet Olaszországban töltött és Triesztben báró Revoltella sírkápolnájában Szent Pasqualis életét ábrázolta, majd visszatért szülővárosába, Prágába, és elvállalta az ottani művészeti akadémia vezetését. Befejezvén a bécsi akadémiai gymnasiumban már korábban megkezdett falképeit, hozzá fogott a karolinenthali templom nagy apsisának kifestéséhez. Trenkwald olajfestményei közűl gróf Desfours-Walderode birtokában van „A Lipan melletti csata”, melyet a művész 1849-ben a mostani tulajdonos atyja számára festett; legkiválóbb olajfestménye, – „Dicső Lipót herczeg 1219-ben visszatérvén a keresztes hadjáratból, bevonúl Bécsbe” – a bécsi császári képtárban van. A prágai képtáré tőle a rézmetszetben sokszorosított „A búcsút hirdető Tezel” kartonja. Nemes fölfogás és tökéletes szépség jellemzi Trenkwaldnak a bécsi fogadalmi templom Mária-kápolnájában levő festményeit, melyek az ausztriai és magyarországi Mária-kegyhelyek legendáit ábrázolják; hasonlóképen derék alkotások a fogadalmi templom nehány kápolnája számára készített üvegfestményei. Trenkwald 1895-ben nemességet kapott.

„A XVII. század költői (Shakespeare és kora)”. A bécsi cs. kir. udvari opera-színház egyik ívmezőjében levő festmény, Hynais Adalberttől.

Swoboda Károly (született Planitzban 1826-ban, meghalt Bécsben 1870-ben) jobbára történelmi képeket festett. „A legyőzött milánóiak Barbarossa Frigyes császár előtt” czímű festményét, melyet a „Történelmi művészeti szövetkezet” megrendelésére festett, 1868-ban a cseh képzőművészeti társúlat, mint a szövetkezet egyik tagja nyerte meg; a kép a társúlat révén a prágai képtárba kerűlt. Swoboda Károly legismertebb művei: „Castiliai Johanna férje teteménél”, „János Frigyes szász választófejedelem elfogatása”, „János szász fejedelem Cranach Lukács és Luther társaságában”, „V. Károly a mühlbergi csata után”. Azonkivűl jobbára cseh kiadók megrendelésére számos illustratiót rajzolt fára.

Ruben harmadik tanítványa Laufberger Ferdinánd (született Mariascheinban 1829-ben, meghalt Bécsben 1881-ben), ki 1852-től kezdve szintén állandóan Bécsben lakott; eleinte történelmi, később humoros genre-képeket festett; huzamosb olaszországi tartózkodás után Bécsbe visszatérvén, az olasz művészet hatása alatt az emlékszerű festészetet művelte és e téren sok kiváló művet alkotott. Az osztrák múzeum iparművészeti iskoláján elfoglalt tanári állásában kiváló érdemeket szerzett a bécsi és az osztrák művészi ipar emelése körűl. Manes Guido, a többször említett Manes József testvéröcscse (született Prágában 1829-ben, meghalt ugyanott 1880-ban), egy ideig szülővárosában tartózkodott, érettebb korában húzamosabb időt töltött Düsseldorfban; eleinte szintén történelmi képeket festett, majd a genre-festészetre adta magát; utóbb állatokat is festett; ő az egyedűli cseh festő, a ki a festészet e fajtájával is megpróbálkozott.

Èermák Jaroslav, a legismertebb és a legkiválóbb cseh festők egyike (született Prágában 1831-ben, meghalt Párisban 1878-ban), nem tekinthető Ruben Keresztély tanítványának, noha a prágai akadémián ennek vezetése alatt tanúlt és első festménye: „Marius Catrthago romjain”, melyet Prágában festett és 1849-ben ki is állított, semmiben sem különbözik akkori társainak műveitől. Èermák ugyanis az első volt, a ki magát a Ruben és Haushofer idejében Prágában föltétlenűl uralkodó müncheni irány alól fölszabadítá, a mennyiben idejekorán Antwerpenbe költözött és előbb a Wappers Gusztáv igazgatása alatt levő akadémiát látogatta, majd tanítványúl Gallait Lajos műhelyébe lépett.

„Az utolsó köszöntés”, Max Ghábortól. Rajzolta Hecht Vilmos.

A „Budeèi Lomnický Simon a prágai hídon” (most gróf Czernin bécsi képtárában), és „A fehérhegyi csata után” (most Zangné tulajdona Bécsben) czímű képek voltak Èermák Jaroslavnak Antwerpenben festett és Prágában kiállított első festményei. A két festmény újdon jelleme és fínom kimunkáltsága meglepte a prágai művészeket és a közönséget. A művész Belgiumban arnánylag igen rövid idő alatt nagy technikai járatosságra tett szert. Nehány év múlva Antwerpenből Párisba költözött, ott letelepedett és csakhamar a legismertebb festők egyike lett. Párisból nagy tanúlmányútra kelt; bejárta Boszniát, Herczegovinát, Montenegrót, hosszabb ideig tartózkodott Danilo montenegrói fejeledem udvaránál. Legtöbb és legkiválóbb festményeinek tárgyát e balkáni országok harczias népe szolgáltatta, ilyenek: „A hadi zsákmány” (1868) a brüsszeli királyi múzeumban és „A megsebbzett montenegrói” (1873) a zágrábi dél-szláv akadémia tulajdonában. A művészet hazafias barátainak egyesűlete által a maga képtára részére megrendelt nagy festmény – „Basi-bozukok őrízete alatt levő keresztény fogolynők” – a művész halála miatt befejezetlen maradt. „A husziták Naumburg előtt” czímű, Párisban levő festményén (1875) rendkivűl megkapó hatású a huszitavezető Prokoptól az ostromlottaknak kegyelmet kérő gyermekek csoportja. Èermák olajfestményeit ragyogó színezés, szabatos rajz és a festés fínom munkája jellemzi. Ugyanezt mondhatjuk rendkivűl gondosan kidolgozott vízfestményeiről is, a melyek szép számmal vannak a Tudolphinumban.

Èermák Jaroslav festményei, melyeket Antwerpenből és Párisból a prágai kiállításokra küldött, annyira megtetszettek idősb és ifjabb társainak, hogy közűlök nehányan példáját követve, szintén Antwerpenbe mentek, hogy tanúlmányaikat az ottani művészeti iskolán fejezzék be, különösen pedig, a hogy a festésben nagyobb technikai járatosságra tegyenek szert, mint a milyen Prágában lehető volt. Az Antwerpeben járt iodősb festők a már említett Javùrek Károly és Èermák Ferencz; az ifjabbak közűl fölemlítjük Poppe Gusztávot (született Prágában 1828-ban, meghalt ugyanott 1859-ben). Az a két festmény: a „Van der Werf polgármester Leyda város ostrománál” és „Jelenet Missolunghi ostromából”, melyet e fiatalon elhalt, tehetséges művész 1855-ben, nem sokára Prágába való visszatérte után festett, egészen az antwerpeni iskola hatása alatt készűlt. A fölsoroltakon kivűl azóta mai napig számos fiatal cseh festő követte Èermák Jaroslav példáját és Práisban keresték művészeti kiképeztetésüket, minek következtében Prágában megtört a müncheni iránynak sokáig tartott és kizárólagos uralma.

Gróf Thun és Ruben Keresztély igazgató távozása után Ruben két legközelebbi utódjára nézve fölötte kedvezőtlenűl alakúltak Prágában a körűlmények. Művészetük nem talált kellő tért és a kicsinyes állapotok közepett Prágában igen korlátozottan érezték magukat. Nem csuda tehát, hogy Engerth Ede, és Trenkwald József Mátyás, a kik közűl amaz 1854-től 1865-ig, emez 1865-től 1872-ig nagy buzgalommal és igyekezettel vezette a prágai iskolát, a kinálkozó alkalmat megragadták, hogy Bécsbe költözzenek; egyik is, másik is a bécsi művészeti akadémián nyert tanári állást.

Engerth Ede volt a prágai akadémia első igazgatója, a ki tantárgygyá tette a természet után való festést; e czélból külön osztályt szervezett és ily módon avatott festőket képzett. Engerthnek és Trenkwaldnak is tehetséges és mestereiket hűen követő tanítványaik voltak, a kik közűl számosan részint mint művészek, részint mint a prágai akadémia, a cs. Kir. Iparművészeti iskola, vagy egyéb szakiskolák tanárai, kiváló állást foglalnak el. Midőn Engerth és Trenkwald Bécsbe költöztek, nehány jobb tanítványuk is követte őket épen úgy, mind elődjüket, Rubent 1852-ben.

Jan Swerts antverpeni festő, Nicaise de Keyser tanítványa, a ki barátjával, Godefroy Gussens festővel, Belgiumban az új német classikusokhoz csatlakozó irányt képviselte, öt évig, 1874-től 1879-ig volt a prágai akadémia igazgatója. Belgiumban barátja Gussens társaságában vallási és történelmi tárgyú számos falképet festett; Prágában a székesegyházi Szent Anna-kápolna falképeinek s üvegfestményeinek tervét és színes vázlatait készíté. Úgy e falképeket és ablakokat, valamint a kápolna oltárát is a cseh képzőművészeti társúlat rendelte meg és költségeit a nyilvános művészeti alkotások létesítésére szolgáló alapból födözte. A falképek festését Swerts két önálló prágai művésznek, Èermák Ferencznek és Lauffer Emil tanárnak engedte át; a Courtrai város tanácsháza számára megrendelt falképek festését hasonlóképen két korábbi prágai tanítványának, Ženíšek Ferencznek és Roubalik Gottfriednek engedte át.

A 60-as évektől kezdve a körűlmények a művészeti fejlődésre nézve sok tekintetben kedvezően alakúltak. A birodalmi tanács a művészeknek nagyobb számú és tekintélyesebb összegű útazási ösztöndíjat engedélyezett; a művészek, kik ez ösztöndíjakat elnyerték, nagyobb szabadságot nyertek az ösztöndíj felhasználása tekintetében; maguk állapították meg útazásuk czélját, tanúlmányaik tárgyát és menetét; ennek egyik következménye volt, hogy a művészek tanúlmányai ezentúl nem csupán Olaszországra szorítkoztak, hanem Bécs és München felé is fordúltak, legtöbben pedig Párisba mentek; az újabb időben rendkivűl tökéletesedett közlekedés folytán a tanúlmányútak gyakoribbakká lettek; a művészek több évi külföldi tartózkodás után hazájukba visszatérvén, a művészet fő helyein szerzett tapasztalataikkal döntő hatást gyakoroltak a hazai művészet irányára, legkivált pedig hathatósan elősegítették a valóság beható tanúlmányozását. Mindezen körűlmények következtében ezentúl szabadon fejlődhetett az egyéni tehetség, megdűlt a régi nézetek uralma, a melynek kényszere alatt akárhány egészséges tehetség elsenyvedt. Csehország művészei mostantól kezdve nem állanak elfeledetten és ismeretlenűl a nagy világforgalmon kivűl, résztvesznek az általános művészeti mozgalomban, sőt közűlök akárhány kiváló helyet foglal el abban; résztvesznek a nemzetközi művészeti kiálíltások nagy versenyein s a kitűntetés és elismerés, melyben a pályabírák őket részesítik, legszebb bizonyítéka annak, hogy Csehország festői és szobrászai mily tisztes helyet vívtak ki maguknak az újabb kori művészetben.

Az emlékszerű és díszítő festészetet és szobrászatot nagyon előmozdították azok a szép és nagyszabású föladatok, melyek templomok, egyéb nyilvános építmények, úgy mint tanácsházak, takarékpénztárak, iskolák és színházak, továbbá számos magán ház díszítésénél a festőknek és a szobrászoknak kinálkoztak. Az egyházi építmények közűl említésre méltók: a székesegyház a Hradischinon, Szent Czirill és Method temploma Karolinenthalban, Szent Venczel bazilikája Schmichowban. A világi építmények közt első hely illeti meg a nagy költséggel pompásan díszített cseh nemzeti színházat, a melynek díszítését elvből tisztán hazai művészekre bízták. A magán épületek hosszú sorából különösen kiválnak Lanna Adalbert lovag villája Bubentschben és Schebek János építési vállalkozó palotaszerű lakháza.

Terünk szűk volta akadályoz, hogy részletezzük azt a széles körű tevékenységet, melyet a cseh festők és szobrászok a magasabb művészet terén, valamint a művészet egyéb ágaiban az utolsó évtizedekben kifejtettek; csak legismertebb alkotásaik fölsorolására szorítkozunk.

A Bécsben letelepűlt Trenkwald Józsefen kivűl Sequens Ferencz, a prágai akadémia tanára, képviseli a szogorú egyházi festészetet és egyike a legtöbb munkájú művészeknek. Kiválóbb művei a prágai székesegyházbeli Martinitz- és Waldstein-féle kápolnákat díszítő falképek és festett üvegű ablakok, a Szent Henrik-templomnak és a bécsi fogadalmi templomnak két-két ablaka, a smichovi újonnan épített Szent Venczel-bazilika összes ablakai és a középhajóban levő falképek. E bazilika két oldalhajójának apsisában a falképeket Pirner Miksa tanár és Rudl Zsigmond festették 1893-ban; a középhajó apsisát díszítő nagy mozaik kép tervének és kartonjának elkészítésére Trenkwald József tanár vállalkozott. A karolinenthali templomban Trenkwald után még Maixner Péter és az utóbbi tíz évben Žneíšek Ferencz tanár dolgozott, a ki többek közt elkészíté az összes ablakok kartonjait. Az egyházi festők csoportjába tartozik Jenewein Bódog, a ki mestere, Jan Swerts szigorúbb irányát követi, továbbá Mathauser János, a kinek kiválóbb művei: „Krisztus a Golgothán” számos alakból álló nagy festmény és a Pøibram régi hegyi város melletti szent hegyen levő, ismert búcsújáró templom keresztfolyosóját díszítő falképek. Liška Manó mély érzéstől ihletett vallásos ábrázolásainak hatását a festői előállítás még fokozza („Krisztus az olajfák hegyén imádkozik”, „Mater dolorosa”, „A hit”). Legnagyobb és legjelesebb műve („Miksa császárnak megjelennek áldozatai”) tűzvészben pusztúlt el. Legújabb műveinek egyike „Michel Angelo álma”.

Husz a constanzi zsinat előtt, Brožik Venczeltől.

A nagy költséggel épített cseh nemzeti színház díszítésénél számos cseh festőnek és szobrásznak volt alkalma magát kitűntetni. A királyi udvari páholyhoz tartozó pompás helyiségeket, a lépcsőcsarnokot és a termeket Brožik W. történelmi ábrázolásai, Hynais Adalbert allegoriái, továbbá Marák Gyula legendai és cseh történelmi tájképei díszítik; a színpadi nagy függöny szintén Hynais Adalbert műve. A nagy loggia ívmezőinek és a csarnoknak képeit Aleš M., Ženíšek Ferencz és Fulka József festették.

A festészet e faját mások is művelték, így Trenkwald egykori tanítványa, Pirner Miksa („Szerelem daemon”, 13 krétarajzból álló sorozat, „Finis” és „Mythologiai egyvelegek”, 12 olajfestményből álló sorozat), továbbá Liebscher Adolf történelmi festő (Žižka a táboritákkal Kuttenberg előtt), a ki a Rudolphinum művészeti udvarába tervezett nagy terjedelmű falképekre kitűzött pályázatban igen szép vázlatokkal vett részt. Ide tartoznak még Mašek V., Mucha Alfonz (Párisban), végűl Klusaèek Károly (Táncz, Zene és Ének, Gobelin-utánzat, Kisvárosi kasztszellem), a kinek „A jó közigazgatás” czímű festményét az 1891-ik évi országos tárlaton Ő Felsége vásárolta meg.

A cseh festők e csoportjában Hynais Adalbert (Vojtìch) kétségtelenűl a legismertebb és a legkiválóbb. Bécsben, ott letelepűlt cseh szülőktől 1854-ben született, de Csehország iránt mindig törhetetlen ragaszkodással viseltetett. Számos éven át lakott Párisban; majd közreműködött a bécsi új udvari operaszínház belső helyiségeinek díszítésénél; ő festé az ívmezőkben levő képeket, melyek minden idők legnagyobb drámai költőinek alakjait ábrázolják. E képeknek egy-ötöd nagyságú színes vázlatait a prágai Rudolphinum képtára bírja. Hynais allegoriai és mythologiai tárgyú, nagy alakú díszítményes képeken kivűl kisebb, többnyire egy alakból álló genre-képeket is fest, melyek rendkivűl fínom kidolgozásúak. E fajbeli egyik legszebb műve az „Olvasó kis leány”. Ő Felsége tulajdonában van „Zavarban”czímű festménye.

Max Gábor (született Prágában 1840-ben), a már említett Max József szobrász fia, új irányt követő sajátos művész. 1854-től 1858-ig Engerth Ede vezetése alatt a prágai akadémián tanúlt, azután nehány évig a bécsi akadémiát látogatta; 1861-től kezdve szülővárosában dolgozott; 1863-ban München felé vette útját és ott Piloty tanár műhelyébe lépett. Legelső műveinek egyike, melyet az 1867-ik évi párisi világtárlaton állított ki és melylyel egyszerre nagy hírnévre jutott, a keresztre feszített Szent Júlia vértanút ábrázolja, a mint egy hajnalban haza térő ifjú ájtatosságtól megszállva koszorút tesz a kereszt lábához. Ez, valamint nagy számú festményeinek legtöbbje sokszorosítás, utánzás és vándorkiállítások révén általánosan ismeretes. Főbb művei: „Adagio”, „Tavaszi rege”, „A vak vértanú nő a katakombákban”, „Az utolsó köszöntés”, – a melyen az arénába az oroszlánok elé vetett keresztény vértanú nőnek valaki utolsó köszönésképen egy rózsát dob –, „Krisztus feje Szent Veronika verejtékes kendőjén” (kétféle változatban: Krisztus nyitott és zárt szemekkel), „Beteljesedett”, „Ahasverus egy gyermek teteménél”, „Vivisector”, „Krisztus meggyógyít egy gyermeket” (a berlini nemzeti képtárban). Max Gábort szülővárosának képtárában egy újabb, 1892-ben festett műve „A prevorsti látnoknő” képviseli. E festmény a művész sajátosságait tárgy és kidolgozás tekintetében egyaránt hűen mutatja be. A kidolgozás tökéletességére nézve kevés festő közelíti meg. Max Gábor 1877-től fogva a müncheni királyi akadémia tanára.

A Ferencz-József-földön elhagyott Tegetthoff hajó, Payer Gyulától.

A cseh történelmi festők sorában Brožik Václav áll első helyen. Beraun melletti Neuhüttenben 1851-ben született; a prágai akadémián Trenkwald József tanítványa volt; utóbb a müncheni és a drezdai akadémián folytatta tanúlmányait; 1876 óta Párisban élt. Húsz éves korában festette első művét: „Lobkowitz Eva Popelovna fölkeresi atyját a fogságban”. Történelmi nagy festményei és történelmi genre-képei közűl csak a legismertebbeket említjük meg: „Ladislav cseh király leánykérő követsége VII. Károly franczia király udvaránál 1457-ben”, mely 1880-ban a berlini nemzeti képtárba kerűlt; „Ünnepély Rubens Péter Pálnál”, „Kolumbus Kristóf”, „Az ablakon való kidobatás 1618-ban”.

Husz Jánost a constanzi zsinat előtt ábrázoló festménye, melyet egy bizottság nyilvános gyűjtés útján vásárolt meg, most a prágai tanácsház üléstermében van fölfüggesztve. Brožik nehány év óta hasonló sikerrel műveli a festészet azon új irányát, melynek tulajdonképeni megalapítója Jules Breton. Az ezen irányhoz tartozó festmények a franczia parasztok köznapi életét szépítés nélkűl, s épen azért megkapó igazsággal ábrázolják: mezei munkásokat, a kik hajnalban a dologhoz fognak, a déli nap tikkasztó hevében dolgozó aratókat, munkásokat, a kik a nehéz munka után hűs árnyékban pihennek, vasárnap délután a házuk előtt tereferélő parasztokat. Egy ilyen festményét, „A bretagnei libapásztrnő”-t, a prágai képtár Ő Felségétől kapta ajándékba. Brožik alapos készűltségéről és sokoldalúságáról tanúskodnak egy felől kisebb alakú, gondos kidolgozású történelmi genre-képei, más felől a jeles arczképek, a milyen példáúl Ondøièek kamara-virtuoz arczképe.

Nem kevésbé sokoldalú művész Ženišek Ferencz, a ki Prágában 1849-ben született. A prágai akadémián Engerth, majd a bécsi akadémián Trenkwald tanítványa volt, jelenleg a prágai cs. Kir. Iparművészeti iskola tanára. Kiválóbb művei a prágai cseh nemzeti színházat, a karolinenthali templomot díszítő, már említett falképek. Festett ezeken kivűl számos vallási és történelmi képet („Karácsony-éj”, „Szent család”, „Udalrich herczeg és Boženak”), további igen kiváló arczképeket.

Lerch Leo, a ki 1892-ben, 36 éves korában halt meg, eleinte majdnem egyedűl arczképeket festett, közűlök többet krétával rajzolt; élete utolsó éveiben nagyobb föladatokkal foglalkozott; a költői fölfogású „Lidérczfény” és a „Piétà” voltak utolsó nagyobb művei, a melyekben mesteri ügyességét teljesen kimutatta.

Lauffer Emil jobbára vallási, történelmi és műveltségtörténelmi tárgyú képeket fest; ilyenek: „Boris bolgár fejedelemnek a keresztény hitre térítése”, „Chriemhild panasza”. Festményeik hasonló tárgyánál fogva ide tartoznak: Roubalik Gottfried, a hoøovitzi születésű és Münchenben letelepűlt Seifert Alfréd, a már korábban említett Liebscher Adolf, továbbá a Pirner iksa tanár iskolájából kikerűlt Pavlik Károly, a ki rövid élete folyamán nehány nagy festménynyel („Kleomenesnek álmában megjelenik Venus”, „A római rabszolgakereskedő”, „Libuša itélete”) bebizonyítá kiváló képességét és iskolázottságát. E csoportba tartozó ifjabb művészek: Skramlik János lovag („II. Rudolf császár alchimistájának műhelyében”), Gretsch János („Galileo Galilei” és „Jelenés a prága ó-városi Ringen”), Ditì Károly, a ki jelenleg Rómában tartózkodik. Említésre méltó műve: „IV. Károly császár, a prágai Lorenzi-hegyen levő inséges fal építője, az éhínség alatt a népnek kenyeret és alamizsnát osztogat”.

„Ujonczok”, Bartonìk Adalbertttől.

A genre-festészetet e század első tizedeiben egészen elhanyagolták, csak később, midőn Ruben vette át a prágai akadémia vezetését és külföldi művészek genre-képeket küldtek a prágai művészeti kiállításokra, kezdte gondot fordítani a festészet e fajára. Nem tekintve Grund Norbert (született 1714-ben, meghalt 1767-ben) társalgási képeit, a genre-festészet Csehországban ötven évnél nem idősebb, azonban gyorsan nagy virágzásra jutott, és ez idő szerint első rangú mesterek művelik.

Schikaneder Jakab (született Prágában 1855-ben), a prágai cs. Kir. Iparművészeti iskola tanára, művei nagyobb részében a nép életének komolyabb oldalát állítják elénk. Ilyenek példáúl „Szomorú hazatérés” és „Az otthon elkövetett gyilkosság” czímű festményei, melyek közűl különösen az utóbbi megragadó hatású. Ostenfeld Rudolf, a ki, mint cseh származású katonatiszt fia, Veronában 1856-ban született és Nachodban honos, a bécsi akadémián végezte tanúlmányait, utóbb Münchenben telepedett le, most azonban Bécsben gyakorolja művészetét. 1882-ben behatóan tanúlmányozta Bosznia, Herczegovina és Dalmáczia vidékeit és lakosságát. Em szorítkozik, miként Èermák Jaroslav, egyedűl a montenegrói és a szomszédos dél-szláv népek életének ábrázolására, művészete felöleli az egész Balkán félszigetet. Ilyen tárgyú festményei példáúl: „Zsákmányukkal visszatérő albán rablók”, „A vén hegedűs és leánya”, „Két őr”. Ez utóbbin egy fölfegyverzett cserkesz és egy meglánczolt oroszlán őrzi egy palota bejáratát. A „Kivégeztetett” nagy festménye a montenegrói népélet egy regényének tragikus befejezését ábrázolja. Tuma Károly, a ki a prágai akadémián tanúlt és Rex Oszkár, a ki Párisban képezte ki magát, találó hűséggel ábrázolják katonáink életét. Tuma Károly mint tartalékos tiszt vett részt Bosznia elfoglalásában és ez idő óta híven ragaszkodik ecsetjének e kedvelt tárgyához. Rex Oszkár szívesen ábrázolja a mai életből vett jeleneteket is.

Payer Gyula született a Tepliz melletti Schönauban 1842-ben; ismeretes mint az Ortler hegycsoport átkutatója; utóbb az éjszaki sarkvidékre útazott és Weyprechttel egyetemben fölfedezte a Ferencz-József földet (1872–1874); festővé csak későbben, 1882-ben kezdte magát képezni, s pedig először a müncheni akadémián, majd Párisban tanúlt. A Franklin-féle expeditio egyes jeleneteit („A halál öble”) és saját éjszaki sarki élményeit („Soha se hátra!” a bécsi cs. és kir. művészettörténeti múzeumban), élénken ábrázoló festményei által világhírűvé vált; jobbára Münchenben, Párisban és Bécsben tartózkodik. Friedländer Frigyes 1825-ben született Kohl-Janovitzban, Waldmüller tanítványa, a rokkant katonák ismeretes festője, ifjúságától fogva Bécsben él ugyan, mindazáltal Csehország fia. Ugyanez áll még nehány szintén Bécsben élő művészről. Ezek sorába tartoznak: Lustich Eduárd, a ki Prágában született és Führich tanítványa volt; továbbá a prágai Ruben Ferencz, a tachaui Ebert Antal, a bodenbachi Lbiedzki Eduárd, a böchmisch-brodi Milbacher Luiza, a lissai Werner Adolf, mindannyian genre-festők, a nechanitzi Nowopacky János, a prágai Chvala János tájfestők, valamint az oberplani, már elhalt Püttner József, a ki tengeri képeket festett; a prágai Seidan Venczel éremvéső; végűl a warnsdorfi Pilz Vincze, a königinhofi Wagner Antal, a polièkai Schaff Adolf szobrászok és még számosan.

Bartonìk Adalbert a népélet vidám jeleneteinek leghivatottabb ábrázolója; a prágai útczai életet senki sem ecseteli oly találóan, mint e fiatal művész (született Prágában 1859-ben), kinek ifjabb társai közt csakhamar számos utánzója akadt. E fajtájú legjobb művei közé tartoznak: „Útczai jelenet” czímű képe, a melyen szolgálók, inasok és hasonló személyek a hamuval, szeméttel és konyhahulladékkal telt ládákat és edényeket a házak kapuja elé hordták és a szemetes kocsira várakozva ingerkednek és tereferélnek; az „Újonczok”, a kik becsípetten és énekelve a zöldség-piaczon a kofák sátrai közt vonúlnak végig. A prágai útczíi életet oly jól ábrázoló kép Hlávka építészeti tanácsosnak, a cseh művészet bőkezű pártolójának birtokában van. Nem kevésbé igazi prágai kép „A házi perpatvar” (Rudolphinum), a melyen a háznak czivakodáshoz szokott asszonyi lakói a fölött pörlekednek, hogy kinek van joga az udvaron ruhát teregetni, az összecsoportosúlt szomszédok pedig tartózkodás nélkűli kárörömmel nézik az épületes háborúságot. Jakesch Sándor, a ki művészi pályája kezdetén a szentek legendáiból meríté tárgyait („Szent Theodosia halála”) és Douba József, a ki eleinte ó-testamentomi jeleneteket festett („Abisag”), utóbb egészen az új divatú genre művelésére adták magukat. Jakeschnek egyik kiváló műve „Egy régi történet” (Rudolphinum); Doubának e fajtájú említésre méltó festményei: „Ájtatosság a prágai régi Károly-híd János-szobra előtt”, „Jelenet a prágai 1890 szeptemberi vízáradásból”, legkivált pedig „A csevegés órája” (egy újabb salonban).

Fiatalabb genre-festők, kik az 1887-ben újonnan szervezett prágai festészeti akadémián a valóságot alaposan tanúlmányozva képezték ki magukat: Špillar Jaroslav („A városban nevelt kis unokák első látogatása falun lakó nagyanyjuknál”) és Jedlièka W. („Emlékezés az elmúlt dicsőség napjaira”), továbbá korábbi társaik: Trsek Vilmos, Slabý Ferencz („A mákföldön”, „A pataknál”), a kik legszívesebben a szabadban, a mezőn, a házi kertben festenek.

Mint Bécsben, Münchenben is van cseh művész-gyarmat, melynek tagjai az ottani akadémiát látogatják, vagy látogatták, azután ott állandóan letelepedtek és „Skreta” nevet viselő egyesűletet alapítottak. A már korábban említetteken kivűl Münchenben telepűlt le Seifert Alfréd, a ki „Müncheni élet” (a Salvator-sör mellett) czímű festményével, mint genre-festő is nagy tetszést aratott. Münchenben él a Schlan melletti Vranában született Vìšin Jaroslav is, a ki jóízű valószerűséggel ábrázolja a felső-magyarországi tót parasztság életét és a csehországi nagy vadászatokat. Ide tartozik Doubek Ferencz és még számosan. Marold Lajos, a ki mintegy két évig volt a müncheni akadémia látogatója, legjobb művét „A prágai tojáspiaczon” (Prágai képtár) a prágai akadémiára való visszatérte után Pirner Miksa tanár műhelyében festé. Nehány év óta Párisban lakik, a hol az újabb regényekhez rajzol képeket és nagy elfoglaltsága a mellett tanúskodik, hogy e téren való működése általános tetszésben részesűl.

A Münchenben élő Stuchlik Kamill és a Weimarban élő Rolletschek József szintén azon ifjabb művészek csoportjába tartoznak, a kik a művészet elemeit a prágai akadémián sajátították el, további kiképzésüket azonban valamely külföldi művészeti iskolán nyerték. Stuchliknak fínom ízlésű genre-képei és krétarajzú arczképei nagy elismerést vívtak ki. A Frauenbergben született és Párisban élő Vácha Rudolf előkelő kidolgozású és kedves színezésű festményei Charles Chaplin tetszetős modorához hasonlítanak. Nadherny Manó, ki szintén Párisban él, becsületére válik Jules Lefebre, Benjamin Constant és L. Doucet műhelyének, a hol tanúlt. Laukota Hermint szintén a franczia festészet hatása alatt áll, s egyike azoknak a nem nagy számú művészeknek, kik a rézmaratás művészetét is gyakorolják.

Tritonok harcza, Knüpfer Beneštől.

A Párisban élő Sochor Venczel tárgy tekintetében sokoldalú művész, egyszersmind egyik legkiválóbb művelője a Párisból kiindúlt és a legújabb korra nézve oly jellemző szabad ég alatti (plein aire) festészetnek. Első műveivel, így példáúl „A fürdő után” czímű képével, mely fehér márvánnyal burkolt fürdőszobában egy leányt ábrázol, bebizonyítá, hogy igen fínom színérzékű festő, majd nehány jeles arczképet festett, melyek közt legkiválóbb a Dally W. ezredesé, az 1889-ik évi párisi kiállításon pedig az „Úrnapi körmenet Csehországban” czímű, nagy terjedelmű festménynyel lépett föl; a körmenetet életnagyságú alakokkal, a nap fényes világításában ábrázolja. E képet szülőhelyén, Citolibban, festé, a hol e végre külön nagy műhelyt építtetett. Az 1893-ik évi prágai kiállításon bemutatott legutolsó festménye természetes nagyságban két tehenet ábrázol, melyeket egy gabonaföld szélén egy fiatal leány másodmagával őriz.

A legújabb kor festői a valóságot teljes világításban, a nap fényében szeretik ábrázolni és ekként gyakran épen az ellenkezőjét érik el annak, a mire törekszenek. Schwaiger János ez iránynyal ellentétben szabadjára ereszti képzelő erejét s leghivatottabb és legtehetségesebb ecsetlője a meséknek és a kisértetetknek („A vízi ember”, „A steenfolli barlang”), melyeket megkapó ötletességgel állít elő. Belgiumi és hollandiai városok épületeit ábrázoló vízfestményei rendkivűl gondos kidolgozásúak.

E század második felének elején Prágában aránylag kevés arczképfestő volt; a bécsi származású, már előbb említett Clarot Sándoron kivűl, a ki élete végeig Prágában maradt, Brandeis János (meghalt 1872-ben) volt a legtöbbre becsűlt, az előkelő körök által legkeresettebb arczképfestő; Wiehl Ferencz (meghalt 1871-ben), Hölperl Antal és Jerièek Swatawa is jó arczképeket festettek. Ezeken kivűl keresett volt nehány festő, a ki vízfestésű kisebb arczképeket festett. Engerth Eduárd az alatt, míg a prágai akadémia igazgatója volt, nehány kitűnő arczképet festett és ekként fölkelté az érdeklődést a festészetnek ezen, Prágában addig kevéssé művelt ága iránt. Egyik legjelesebb egykori tanítványa, Ženíšek Ferencz, ez idő szerint Prágában a legkitűnőbb arczképfestő. Lerch Leo volt az első, ki fiatal nők arczképét színes krétával rajzolta; ez eljárást, mely most oly nagy kedveltségnek örvend, Stuchlik Kamill, Grund Károly, Eminger Helén, Hilšer Tivadar ügyesen és ízléssel gyakorolják. Helmessen Gusztáva és Höna-Senft Hedvig újabb időben szép sikerrel művelik a sokáig mellőzött miniatur-festést.

A tájfestést a prágai akadémián hosszú ideig egészen elhanyagolták; a tájfestészeti tanári állás gazdálkodási tekintetekből 1816-tól 1835-ig, tehát tizenkilencz éven át, majd Haushofer halála után, 1866-tól 1887-ig, tehát huszonegy éven át betöltetlenűl maradt. Haushofer Miksa, a kit sógora, Ruben idejében 1844-ben Münchenből hívtak meg a prágai akadémiára, haláláig tanította a tájfestést és számos szép tehetségű tanítványa volt. Noha huszonkét évig tartózkodott Csehországban, tájképeinek tárgyát szülőföldjéről, Bajorországból és a szomszédos alpesi vidékekről kölcsönözte. A Chiemsee és a havasok, a vihart megelőző tikkadt és nyomasztó csönd volt ecsetjének kedvelt és szerencsés tárgya.

Csehország egyik legkiválóbb és legsajátosabb tájfestője, Hawránek Frigyes, 1821-ben született; Manes Antal vezetése alatt sajátította el a művészet elemeit, majd ennek utódja, Haushofer folytatta a tehetséges ifjú kiképzését. Hawránek olajfestésű és vízfestésű tájképein egyenlő szeretettel és bámúlatos gyöngédséggel dolgozza ki a fák lombjait, a bokrokat, a romokat borító buja növényzetet, a fából épűlt és szalmával födött régi cseh parasztházakat; nagy gondot fordít a legapróbb részletekre is, de a nélkűl, hogy az egésznek a hatását föláldozná. Keredett tájképei közűl a legjobbak: „Mocsár egy vén bükkerdőben” (1856), „Paraszt udvar a Sudet hegységben” (1860), „Egy kis útcza Krumauban”, „Malom Dürenthalban” (1872), „Egy kis fa-malom egy tölgyerdőben” (1875), „Friedland kastély”, „Egy malom romja a morvaországi Punkwa völgyben”. Szabatos rajzoló lévén, Salvator Lajos főherczeg megbízásából évek hosszú sora óta hivatottsággal vezeti és ellenőrzi azokat a fametszeteket, melyek a főherczegi szerzőnek útleírásához való saját rajzai szerint készűlnek és ekként számos kitűnő tájképi fametszőt művelt ki, a kiknek legtöbbje Prágában dolgozik.

Bubak Alajos (született 1824-ben, meghalt 1871-ben) kitűnő rajzoló volt, mint a régebbi iskola tanítványai általában, élénk érzékkel bírt Csehországnak, valamint szülőföldje, az Iser hegység és környékének szépségei iránt („Mužsky hegy Münchengrätz mellett”, prágai képtár). Kiválóan szép műve az „Ős erdő és a Plöckenstein tó a Cseherdőben”, mely Post Károly (született Prágában 1834-ben, meghalt Bécsben 1877-ben, szintén a prágai akadémia tanítványa) nagy és kitűnő metszetében általánosan ismertté lett.

Haushofer későbbi tanítványai közűl többen inkább Engerth Eduárd hatása alatt állottak. E fiatal tájfestők sorában egyik legtehetségesebb a – sajnos – korán elhúnyt Kozarek Adolf volt (született Heralecben 1830-ban, meghalt Prágában 1859-ben). Nehány megrendelt festményhez a Salzkammergutban és Rügen szigetén készített tanúlmányai mellett is tulajdonképen hazája vidékei érdekelték legjobban. A gyér növényzetű hullámos, dombos vidék komolysága, az erdőborított síkság, a felhők szeszélyes gomolyodása, a változatos világítás vonzották legjobban; ecsetje e tünemények visszatükröződésében remekelt. A „Csehországi tájkép” a Rudolphinumban, a „Tájkép parasztlakodalommal”, mely Ő Felsége tulajdonában van, továbbá a gróf Czernin Rudolf tulajdonában levő tájkép, mely az Óriáshegységnek részben cserjével benőtt mocsaras fönsíkját ábrázolja, azt bizonyítják, hogy Kozarek első rendű festője a tájképi hangúlatnak.

Haushofer egykori tanítványai közűl Haeránek Frigyesen kivűl Prágában tartózkodnak még Kirnig Alajos és Maøák Gyula, a ki Bécsből, holy 27 évig működött, 1887-ben meghivatott a prágai festészeti akadémiára és ott nagy sikerrel tanítja a tájfestészetet. Maøáknak egyik legjelesebb alkotása az „Erdei magány” czímű sorozat, mely szénnel mesterien rajzolt, költői hangúlatú tizenkét képből áll; Scheffel Viktor írt szöveget a képekhez, melyeknek fénymaratású sokszorosítását a művészet minden barátja ismeri. Hasonlóképen kiváló művek az év és a nap négy szakasza, továbbá az „Osztrák erdők jellemvonásai” czímű és tizenhárom szénrajzból álló sorozat, melyet a művész a főkamarási hivatal megbízásából készített.

Riedl Vilmos (meghalt 1876-ban) elhagyván a prágai akadémiát, nehány évig Achenbach Oszvald tanítványa volt Düsseldorfban; az után fölváltva több évig Olaszországban és Párisban tartózkodott, és az első cseh tájfestő volt, a ki az akkor fölmerűlt impressionista irány föltétlen híveűl szegődött. Később nehány fiatalabb tájfestő követte őt Párisba, köztük Kirschner Mária, a ki Münchenben Lier Adolf tanítványa volt s Párisban Jules Dupré műhelyében tanúlt. Chitussi Antal (meghalt 1891-ben) szintén az impressionisták követője volt. Barbizonban, a festőknek Fontainebleau melletti ismeretes gyarmatán, majd Csehországban természet után számos kisebb képet festett.

Knüpfer Beneš (Benedek) született Sychrovban 1848-ban, tanúlmányait a prágai akadémián Trenkwald vezetése alatt kezdette, utóbb a müncheni akadémián Piloty vezetése alatt tanúlt; tritonokkal, nereisekkel és delphinekkel benépesített tengeri képei által csak nehány évvel ezelőtt vonta magára a művészek és a művészetkedvelők figyelmét. Művészi pályája kezdetén alakos ábrázolásokat festett („Columbus tojása”) és csak később Olaszországban, a hol több évig tartózkodott, adta magát a tájfestészet tanúlmányozására; „Hullámjáték”, „Viharos tenger”, „Hullámtorlás”, „A hullámok szerelme” és hasonló tárgyú képeinek nagy sikere arra birta, hogy állandóan ezt az irányt művelje. Legjobb e fajta művei: a „Nyugtalan tenger”, a mely mesterien tűnteti föl a hullámok fölött lebegő és a lenyugvó nap utolsó fénye által megvilágított ködfátyolt; e művét a művészet egy barátja a prágai Rudolphinum képtára számára vásárolta meg. Ily módon jutott ugyanebbe a képtárba a művésznek „Tavasz a tengeren” czímű festménye. A „Tritornok harcza” czímű festményét az 1892-ik évi bécsi nemzetközi művészeti kiállításon a felséges uralkodóház művészeti gyűjteménye vásárolta meg.

Szent Ludmilla szobra a Szent Vitus templomban Max Manótól. Siegl Károlytól

Azon hosszú idő alatt, míg a prágai akadémián a tájfestészeti iskola zárva volt, a most Prágában élő ifjabb tájfestők közűl többen más akadémiákon szerezték felsőbb kiképeztetésüket. Liebscher Károly a bécsi akadémián Lichtenfels Eduárd tanárnál tanúlt, Jansa Venczel szintén a bécsi akadémiát látogatta, a Turnaiban élő Prousek János, a ki a csehországi régi fa épületeket szereti ábrázolni, a bécsi, a müncheni és a karlsruhei akadémiákon járt. Stibral György tanár, a kitűnő építészeti festő, és Koula János tanár a vízfestésben való nagy járatosságukat a prágai két technikai főiskolán sajátították el; Koula azonkivűl a bécsi akadémiát is látogatta. A tájfestőknek csakis legifjabb nemzedéke tanúlt és tanúl ismét a prágai akadémián, mióta 1887-ben a tájfestészet tanári állására Maøák Gyula kineveztetett.

A virág- és csendélet-festésnek Schermaul Jenny Prágában és a Berlinben élő Kirschner Mária tájfestőnő (született Prága-Lochkovban), továbbá újabb időben Buquoy Filippin grófnő és Lindner H. a képviselői.

A rézmetszők munkásságának Prága az utóbbi ötven év alatt nem igen kedvezett. Legkiválóbb rézmetszők: a königsecki Petrak Alajos, a ki Führich József, Overbeck és mások műveit metszette, Post Károly, Zitek János és Schmidt Lipót, mind a három prágai születésű, már ifjabb korukban Bécsbe mentek és ott második hazát találtak. A rézmaratás nemes művészetét Prágában csak Maøák Gyula tanár és Laukota Hermin művelik, de mindketten avatottan bánnak a karczoló tűvel. Prága sok jeles fametszővel dicsekszik, kik képes díszmunkák és heti folyóíratok számára dolgoznak, ezek: Bartel Ferencz, Holas József, Jass János, Mária Venczel, Richter Ferencz, Simánì János és még többen.

A prágai művészeti iskolán soha sem volt és most sincsen szobrászati osztály; csak 1885-től kezdve az ez évben megnyitott cs. Kir. Iparművészeti iskolán van szobrászati szakosztály. A fiatal emberek, a kik valamely szobrász műhelyében kezdték meg művészi pályájukat, a prágai akadémián a rajzoláson kivűl egyebet nem tanúlhattak. Mindazáltal az intézet igazgatói és tanárai mindig azon voltak, hogy ez érzékeny hiányt lehetőleg pótolják az által, hogy törekvő fiatal szobrászoknak szívesen adtak helyet, a hol tanúlmányaikon dolgozhattak. Bár tehát tulajdonképeni szakiskola nincs, Csehország mégis több hírneves szobrászszal dicsekedhetik, kik részben Prágában, részben Bécsben működnek.

A Prágában élő legidősb szobrász, Max Manó és elhalt bátyja, Max József, tevékenységéről egyet-mást már elmondottunk. Max Józsefnek (született 1804-ben, meghalt Prágában 1855-ben) és öcscsének, Manónak (született 1810-ben) szülőhelyükön, az éjszaki csehországi Bürgsteinban, atyjuk vezetése mellett, ki szintén képfaragó volt, kinálkozott jó alkalom a szükséges kézi ügyesség elsajátítására. Max József utóbb Prágában Schumann szobrász műhelyébe lépett, majd néhány évig Olaszországban útazott, onnét azonban bátyjánál hamarább visszatért Prágába, a hol első sorban a Ferencz császár emlékszobrának nagy föladatán dolgozott. Max Manó előbb nehány évig a bécsi akadémián tanúlt és csak azután ment Olaszországba, s ott tíz évet töltvén, visszatért Prágába, a hol véglegesen letelepűlt, állandóan nagy keresettségnek örvendett s 1876-ban Wachstein előnévvel lovagi rangot kapott. Nagy számú művei közűl említésre méltók: Szent Czirill és Method márvány szobrai a prágai Tein templomban, Szent Ludmilla márvány szobra a prágai Hradschinon levő Szent Vitus templomban, továbbá herczeg Schwarzenberg Károly Tivadar táborszernagy emlékszobra a bécsi arzenál hadvezéri csarnokában. Fínom érzékű művész volt Levý Venczel (született 1826-ban, meghalt 1870-ben), a kit pártfogója, a már méltányolt művészetpártoló Veit Antal közbenjárására Schwanthaler Lajos müncheni szobrász műhelyébe fogadott; utóbb a mester kedvelt tanítványává lett. Levý művei: Krisztus a kereszten és két oldalt egy-egy térdelő angyalt ábrázoló csoport a karlsbadi cs. és kir. katonai gyógyintézet kápolnájában, továbbá Szent Erzsébet szobra a bécsi művészettörténeti múzeumban, Szent Jakab szobra Polièkában a Jakab templomban, a trónoló Madonna szobra Strossmayer püspök házi kápolnájában Diakovárott. Valamennyi szobor fehér márványból van. Az „Umìelecká Beseda” bírja Levý legkorábbi műveinek egyikét, „Ádám és Éva” csoportját, melyet még müncheni tartózkodása idejében készített.

A Hódolat szobra, Myslbek Józseftől. Siegl Károlytól

Šimek Lajos (született 1837-ben, meghalt 1886-ban), a ki Max Manó tanítványa volt, mint mestere, ő is faragott nehány márvány szobrot (Wallenstein, Pappenheim, Werth János) a bécsi cs. És kir. Arzenál hadvezéri csarnoka számára. További művei: a karolinenthali templom fő kapuját díszítő, bronzból öntött húsz domború medallion, Jungmann (1878) cseh nyelvbúvár ércz emlékszobra Prágában, a Jungmann-téren, azután a réti lőportorony helyre állított homlokzatán homokkőből faragott nehány alak, a bécsi művészettörténeti múzeumon Szent Eligius és miletosi Izidoros szobra, nehány alak a prágai Rudolphinum épületén, végűl a wolschani temetőben a Lanna-Schebek-féle sírkápolnát díszítő domború művek. Első önálló műve volt a Klarner család sírboltjában Schlanban levő, márványból faragott nagy domború mű (1863). Seidan Tamás (született 1830-ban, meghalt 1890-ben) szintén készített a bécsi arzenál hadvezéri csarnoka számára két emlékszobrot és pedig Gallas Mátyás grófét és Clerfayt grófét. További műve Nagy Péter czár életnagyságot meghaladó mellszobra Karlsbadban.

Schnirch Bohuslav, a bécsi és a müncheni akadémia egykori tanítványa, készíté a mintáját György cseh király vörös rézből trébelt nagy lovas szobrának, melyet a király szülővárosában Podìbradban állítottak föl; azonkivűl a cseh nemzeti színház díszítéseűl szánt két nagy hármas-fogatot mintázta, a melyek megvalósítása azonban eddig még nem kerűlt sorra.

Mint a Prágában, úgy a Csehország többi városaiban újonnan emelt nyilvános épületeket is iparkodtak mennél méltóbb művészi díszszel ellátni. A szobrászoknak ekként kinálkozó szép föladatok megvalósításában a már említett művészeken kivűl résztvettek: Maudner József, a cs. Kir. Állami ipariskola tanára, Seeling Bernát, Wurzel Lajos, Popp Antal és mások. Osztozott velök a munkában a nem régen elhalt Wagner Antal bécsi szobrász is, a ki a cseh nemzeti színház és az új cseh múzeum szobrászati díszének egy részét készíté.

Az ez idő szerint Prágában élő szobrászok közt Myslbek József V. a legjelesebb. Prágában Trenkwald József és ugyanakkor Seidan Tamás szobrász vezetése alatt tanúlt; utóbb nehány évig Levý Venczelnél volt, mikor ez több művén Bécsben dolgozott. A bécsi, müncheni, berlini és párisi nemzetközi kiállításokon bemutatott műveivel a szobrászok körében sok barátot szerzett és nagy elismerést aratott. E művei közűl a legkiválóbbak: a „Hódolat” a bécsi parlament épületén, Szent József a gyermek Jézussal Daubek József családi sírboltjában Liteò mellett, a fölfeszített Krisztus érczbe öntött alakja Ringhoffer lovag sírkápolnájában Kamenitzben, Szent Venczel lovas szobrának mintája, melyet a Venczel-tér felső végére a cseh nemzeti múzeum elé szántak. Myslbek azonkivűl nehány remek mellszobrot is készített. Legújabb műve az elhúnyt herczeg Schwarzenberg bibornok, prágai herczeg-érsek szobrának nagy mintája, melyet gróf Schönborn bibornok állíttat elődje emlékére a Szent Vitus-templom egyik oldalkápolnájában. Myslbek Józsefre, mint a leghivatottabbra, várt az a szép föladato, hogy az 1885-ben megnyitott cs. Kir. Iparművészeti iskola szobrászati osztályát vezesse, 1893-ban pedig átvegye az intézet igazgatását.

Csehországban a festészet és a szobrászat története nyolczvan évnél tovább szoros kapcsolatban volt a művészet hazafias barátainak egyesűletével, mely idő alatt ez az általa alapított művészeti intézeteket nem csupán igazgatta, hanem majdnem egyedűl saját pénzén fönn is tartotta. Csak a legújabb időben állott be fordúlat, a mennyiben a képzőművészet előmozdításában új elemek és hatalmas tényezők vesznek részt.

A cseh takarékpénztár, a leghatalmasabb tényezők egyike, 1870 óta évenként tetemesebb összeggel járúl a művészet hazafias barátai egyesűletének költségeihez és fennállásának ötvenedik évfordúlója alkalmából 1872-ben elhatározta, hogy a zene, a képzőművészet és a művészi ipar érdekének szánt emlékszerű építményt emel. A boldogúlt trónörökös, Rudolf főherczeg tiszteletére „Rudolphinum művészház”-nak nevezett e terjedelmes építmény közel két millió forint költséggel épült; van benne egy nagy hangversenyterem, a conservatorium számára elégséges iskolahelyiség, továbbá a prágai kereskedelmi és iparkamra által alapított iparművészeti múzeum helyiségein kivűl a czélnak megfelelő, nagyobb részben felső világítású térséges termek, melyeket a takarékpénztár 1884-ben a művészet hazafias barátai egyesűletének képtára és az általa igazgatott csehországi képzőművészeti társulat kiállításai czéljára állandó használatra díjtalanúl átengedett. A Rudolphinum nagy udvarának emlékszerű falképekkel való díszítésére a cseh takarékpénztár igazgatósága újabban még 80.000 forintot engedélyezett és kikötötte magának, hogy fedezi a terjedelmes épület föntartásának tetemes költségeit.

E nagyszerű alapítvány által az alapító takarékpénztár az említett művészeti intézeteknek méltó, biztos és állandó otthont adott és minden irányban hathatósan elősegíté a művészetek ügyét. A művészetek hazafias barátainak egyesűlete abba a kedvező helyzetbe jutott, hogy nem kellett képtára és kiállításai számára épületet emelnie és e czélra szánt tetemes tőkéjének kamatait ezentúl képtárának gyarapítására, jelesűl élő művészek kiválóbb műveinek megvásárlására fordíthatta. Lanna lovag, a művészetnek szles körökben ismert pártfogója, az egyesűlet gyűjteményeit értékes rézmetszet-gyűjtemény alapítása által gyarapítá, a mely gyűjtemény 1885-ben a Rudolphinum képtára megnyitásával egy időben adatott át a nyilvánosságnak. Hoser József orvonsk a hazaszeretetben és a művészet iránti érzékben lelki rokona, az 1895-ben elhalt Ržehorž Ágost gyógyszerész, országos egészségügyi tanácsos, a képtárnak ajándékozta azon képeket, szám szerint ötvenet, melyek legnagyobb részét 1884-től 1895-ig a képzőművészeti társúlat évi kiállításain vásárolta. A cs. kir. oktatásügyi miniszterium az utóbbi tíz év alatt (1883-tól) a prágai és a bécsi kiállításokon állami költségen vásárolt hat festményt és egy szobrot, a melyek osztrák, illetőleg jobbára cseh művészek művei, a prágai képtárnak engedte át. Az utóbbi három évben a Csehországban is birtokos herczeg Liechtenstein II. János a Rudolphinum képtárát nehány becses mesteri művel gazdagítá, ezek közé tartoznak Frans Halstól Jan Schade van Westrum ismeretes arczképe, melyet a fínom ízlésű herczeg Párisban a Wilson-féle híres gyűjtemény árverésén vásárolt, továbbá egy-egy arczkép Ter-Borchtól és Gerritz van Cuyptól. E nagy ajándékokon kivűl a művészet számos barátja gyarapítá a Rudolphinum gyűjteményeit. A művészet hazafias barátai egyesűletének ekként hathatósan támogatott képtára, Bécset kivéve, ez idő szerint a legelső helyet foglalja el a monarchia innenső felében.

Az 1796 óta fönnálló képtár eleinte a gróf Czernin-féle palotában (most Ferencz József kaszárnya), azután 1814-től 1871-ig szintén a Hradischinon levő és a közlekedéstől félre eső saját házában volt elhelyezve; e ház eladatván, 14 éven át egy neustadti, majd egy kleinseitei bérháznak ily czélra egészen alkalmatlan lakószobáiban húzta meg magát és azért félig-meddig feledékenységbe is merűlt; végre a Rudolphinum szép, nagy és kedvező világítású termeiben olyan otthonra talált, a melyben könnyű áttekintést nyújtó és az összehasonlító tanúlmányozást elősegítő elrendezés által művészeti becse teljesen érvényre jut és a képzőművészeti társúlatnak évről-évre érdekesebb kiállításaival egyetemben a művészeket tanúlmányra és alkotásra serkenti. A képzőművészeti társúlat kiállításait elente a máltai lovagrend nagy priorátusának épületében, azutána a gróf Clam-féle palotában, utóbb fölváltva a Clementinumban levő művészetiiskola magasan fekvő helyiségeiben, majd a Zsófia-szigeten a Saalgebäude vendéglő termeiben rendezték. E sokat vándorolt művészeti intézménynek végre szintén a Rudolphinum adott állandó otthont és alkalmatos kiállítási helyiségeket.

A Rudolphinum megnyitásával egy időben a művészeti iskola is elhagyta a Clementinum collegium komor helyiségeit, a melyekben 1800-tól fogva küzködött, s elfoglalta az állam által a Rudolphinum átellenében emelt – sajnos, nem elég nagy – épület derűlt termeit. Maøák Gyula tájfestő (született Leitomischlben 1835-ben) és Pirner Miksa (született Schüttenhofenben 1854-ben), a kik sok éven át Bécsben tartózkodtak, meghivattak tanárokúl a prágai akadémiára. A művészeti iskola a már nehány év óta itt tanárkodó Sequens Ferencz festő közreműködésével a meglevő eszközök mértéke szerint a mai követelményeknek megfelelő festészeti akadémiává alakíttatott át és ez idő szerint további fejlődés elé néz, a mennyiben 1893 őszén két újabb erővel, Brožík W. és Hynais A. tanárokkal gyarapodott. Csak a birodalom és az ország által engedélyezett segélyek tették lehetségessé, hogy az intézet növendékei behatóbban tanúlmányozzák a természetet, jelesűl, hogy a természet után való festést, a mit Engerth honosított meg, kellőképen gyakorolhassák. A növendékek ugyanis évenként több héten át a vidéken tartózkodnak, ott tanáraik útmutatása mellett a természet után tájképeket és alakokat festenek, emezeket nem úgy, mint eddig szokás volt, zárt helyen, hanem a szabadban, különféle világításban.

1885 óta a festészeti akadémia mellett fönnáll a cs. kir. iparművészeti iskola, melynek czélja, hogy a művészi ipar számára a művészetben áratos erőket neveljen. E gazdagon javadalmazott intézetben a tanári állásokat jeles erőkkel töltötték be, a milyenek Myslbek József szobrász, Ženíšek Ferencz, Liška Manó, Schikaneder Jakab festők és mások, a kik Csehország mostani művészeti állapota között nagy tekintélyű testületet alkotnak. A prágai és a pilseni állami ipariskolák, nemkülönben az ország számos helyén fölállított cs. kir. szakiskolák, a melyeken alapos készültségű festők és szobrászok tanítanak, hathatósan elősegítik, hogy a rajzoló művészetek Csehországban mennél jobban meghonosodjanak és népszerűségük mennél inkább növekedjék.

Csehország mostani élénk művészeti élete, melynek Prága a fő fészke, többféle művészi egyesűletben nyilvánúl. Ez egyesűletekben részt vesznek az írók és zenészek is, és czéljuk, hogy egy felől előmozdítsák a művészeti s tudományos komoly törekvéseket, más felől pedig hogy védjék a művészi és írói foglalkozás anyagi érdekeit. Vannak olyan egyesűletek is, melyek pusztán a társaséletnek szolgálnak. Mind együtt véve mintegy kiegészítik a legrégibb, majdnem száz év óta fönnálló egyesűletnek, a művészet hazafias barátai egyesűletének áldásos működését. Az „Umìlecká Beseda”, mely 1863-ban keletkezett, irodalmi, képzőművészeti és zenei, szám szerint három szakosztályában a cseh művészeket és művészetpártolókat egyesíti magában; az 1871 óta fönnálló, illetőleg ez évben újból életre hívott és az előbbihez hasonló szervezetű „Concordia” a német művészek és művészetpártolók egyesűlete. Mind a kettőnek saját helyiségei vannak. A „Manes” nevű legifjabb egyesűlet 1887-ben keletkezett és az ifjabb cseh művészek és barátaik tartoznak kötelékébe. A képzőművészeknek Salvator Lajos főherczeg védnöksége alatt álló és Szent Lukácsról nevezett segély- és nyugdíjintézetében, mely 1870-ik év deczember havában alapíttatott, a cseh és a német művészek zavartalan testvéri egyetértéssel fáradoznak társaik és családjaik jóllétén. A nyugdíjintézetnek már is tekintélyes vagyona van és mostanság (1893) tizennégy elaggott művészt és özvegyet részesít nyugdíjban.

Csehország két előkelőbb testülete, a melyben a tudománynak, az irodalomnak és a művészetnek csak legkitűnőbb művelői és azok is alapszabály szerint korlátozott számban egyesűlnek: az 1890-ben Hlávka József építész, cs. Kir. Építészeti tanácsos által Ő Felsége védnöksége alatt álló cseh tudományos, irodalmi és művészeti Ferencz József akadémia – „Èeská akademia císaøe Františka Josefa pro vìdy, slovesnost a umìni” –, továbbá a Prága két német főiskolájának tanárai által alapított „A német tudományt, művészetet és irodalmat Csehországban előmozdító társúlat”. E két akadémia közgyűlésileg választja a tagjait, mindegyik több osztályra oszlik, melyek közűl egyik a képzőművészet képviselőit egyesíti keblében; mindegyik egyaránt a tudományos, az irodalmi és művészeti munkásságot segíti elő és e törekvéseiknek eszközei: pénzsegélyek, pályadíjak, tanúlmányokra szánt ösztöndíjak s évkönyvek kiadása, a melyek tájékozást nyújtanak a cseh művészek tevékenységéről.

A művészi ipar. Chytil Károlytól, fordította Pasteiner Gyula

Nem könnyű föladat a művészi iparnak legrégibb időbeli fejlődését valamely területen, valamely ország határain belűl tanúlmányozni. A középkori művészet termékeinek nagyobb része elpusztúlt, a történeti kúfőkben pedig fölötte gyérek az olyan adatok, melyek fölvilágosítást nyújtanak a művészi ipar ápolásáról. Fájdalmas hatást tesz az emberre az, hogy Csehország történetében sokkal több adatot talál a művészi ipar termékeinek megsemmisítéséről, sem mint az ipari tevékenység előmozdításáról. Minden mozgalmasabb korszakkal karöltve járt a művészi ipar kisebb emlékeinek elpusztítása. A csehországi művészetnek megszámlálhatatlan kisebb alkotása enyészett el már a legrégibb időben; majd brandenburgi Otto, krajnai Henrik, utóbb luxemburgi János uralkodása és végűl a huszita háborúk idejében. A mi akkor kikerűlte a romlást, vagy a mit újból helyreállítottak, azt elsöpörték a harminczéves háború viharai, és az 1806-ik és 1809-ik évi pénzügyi rendeletek, mint az egész monarchiában, úgy Csehországban is elnyelték az ötvösművek utolsó maradványainak legnagyobb részét.

A sors e csapásai következtében az ország, mely egykoron a művészi ipar számos ágában híres volt, most aránylag igen szegény e fajbeli régibb művekben. Különösen áll ez a legrégibb időről, a román korszakról. Fölötte gyér számú emlék maradt fönn a káptalanok szigorúan őrzött kicnstáraiban és újabb időben a föld gyomrából, melyben még sok emlék rejlik, véletlen ásatások alkalmával napvilágra kerűlt egy s más. A csekély számmal fönmaradt emlékek közűl mi az idegen munka és mi a hazai szorgalom gyümölcse? A kicsiny és könnyen vihető tárgyak, a milyenek a művészi ipar termékei, mindig adás-vevés a csere-bere czikkei voltak. Némely dolgokat idegen kereskedők hordtak az országba, másokat külföldön útazott műkedvelők szedtek össze becses emlékekűl, ismét másokat valamely idegen adott ajándékúl. A megmaradt emlékek legnagyobb részben, majdnem kivétel nélkűl egyházi tárgyak, melyek az egész keresztény világban körűlbelűl egymformák voltak és egyforma módon készűltek.

Magától érthető, hogy az ország lakossága már a kereszténység meghonosodása előtt is némi ügyességgel gyakorolta a művészi ipar egyik-másik ágát; utóbb aztán még nagyobb járatosságra tett szert, és számos helység neve világosan mutatja, hogy egész községek űzték az ipar valamely ágát és abban kiváló járatosságot sajátítottak el, a mi a szlávok lakta országokban ma sem tartozik a ritkaságok közé. Okíratokban gyakran fordulnak elő olyan községi lakók nevei, a kik a fazekasságot, a lakatosságot, az ötvösséget, stb. gyakorolták.

A kolostorok előljárói tudták legjobban értékesíteni alattvalóik ügyességét, a mennyiben azt a templomok díszítésére használták föl, s egyszersmind maguk és szerzetes társaik a művészi ipar számos ágát gyakorolták. Ekként a kisebb tárgyak előállítása nagy tökélyt ért el, a mire legjobb példáúl szolgálnak a Sazava kolostor avatott kezű apátjai: Božetìch, Diethard, Szilveszter, különösen pedig metzi Reginhard. A prágai templomokat és az ottani fejedelmi udvart is földíszítették a művészi ipar számos termékével, jelesűl elefántcsontból és hegyi kristályból készűlt tárgyakkal. A prágai udvar a XII. században a magyar királyokkal és a byzancziakkal való sűrű érintkezés következtében rendkivűli fényt fejtett ki. Az udvar aranynyal és drágakövekkel díszített, gazdag ruhákat, arany és ezüst edényeket kapott ajándékúl; rendkivűl becsesek voltak ama tárgyak is, melyek az 1163-ik évben Milano ellen indított hadjárat alkalmával a csehek zsákmányáúl estek. E zsákmányból való egy pompás bronz gyertyatartónak a lába, mely a Szent Vitus-templomban őriztetik. Kétségtelen, hogy a külországokból ide kerűlt e tárgyak serkentőleg hatottak a haza iparra és annak részben mintákúl is szolgáltak.

A külországokból részint ajándékúl, részint vásárlás utján számos iparművészeti termék jutott a Szent Vitus templom kincstárába, a hol azoknak egy részét ma is őrzik. E termékek közűl a régibbek java idegen munka, így példáúl az elefántcsontból faragott úgy nevezett Roland-szarvak, a zománczczal díszített régibb ereklyeszekrények és a régi ruhák maradványai. Azonban van számos olyan tárgy is, mely valószínűleg hazai készítmény, így az állati alakot ábrázoló bronz gyertyatartók és aquamanilék, valamint a részben zománczozott bronz keresztek, melyek Csehország több vidékén előfordúlnak. A művészi ipar termékei közé sorozhatjuk a cseh érmeket is, melyeknek verése a XII. században szokatlan tökélyre jutott. Számos alakon, jelesűl az ország védszentjeinek alakján, a Krisztust ábrázoló mellképeken világosan fölsimerhető a byzanczi művészet hatása.

IV. Károly idejebeli kristály edények és ötvösművek. Koula Jánostól

Miként a román művészet korszakából, hasonlóképen a csúcsíves művészet korábbi idejéből is fölötte kevés iparművészeti tárgy maradt fönn. A csúcsíves művészet Csehországban az építészet terén már a XIII. század első felében győzelmesen útat tört, a művészet kisebb termékein ellenben csak lassanként birt érvényre jutni. Az új korszak formái: a sokféle szörnyeteg, a szirének, a mereven formált heraldikai alakok természetesen már jókor föltűnnek. Erre nézve jellemző példák: a Venczel és Ottokár királyok idejéből való, s kevésbé sikerűlt bracteat-képek, a II. Venczel király idejéből Klingenberg várban fönmaradt és német fölírásokkal ellátott téglák, melyek kövezetűl szolgáltak és alakra nézve megegyezők az egyebütt, Angol-, Német- és Francziaországban előfordúló téglákkal, végűl a cseh királyok, valamint az egyházi főméltóságok nagy pecsétjei. Az ötvösségnek egyik legkiválóbb emléke a patriarchai kereszt, melyet Falkenstein Záviš ajándékozott a hohenfurthi kolostornak. A keresztnek liliom-alakkal végződő szárai jelzik a küszöbön levő új korszakot; a szárak fölszínét részint drágakövek, részint az átmeneti korra emlékeztető és a kora csúcsíves művészetben a hornyos karimák és az oszlopfők díszeűl alkalmazott arany filigrán díszítmény borítja; végűl az alja, mely a keresztnél régibb, byzanczi rekeszes zománczczal van kriakva. Ámbár Csehroszágban nem volt szokatlan a byzanczi eredetű zománcz használata, ez esetben annak előfordultát másképen is könnyű megfejteni, a mennyiben Záviš nőűl vette az orosz származású Kunigunda özvegy királynét. II. Ottokár, az „arany király” után is maradt fönn egy ötvösmű, ez a Regensburgban levő kereszt, melyet drágakövek és zománcz díszítenek és melyen ez a fölírás áll: „Rex Ottocarus me fecit”. A csúcsíves művészet a kisebb tárgyakon a XIV. század elején jut teljesen érvényre, a minek példái: Kunigunda apátnőnek 1303-ból való pálczája, továbbá ugyanezen apátnő passionaléjának miniatur-képei, a melyek közűl az első lapon levő az apátnőt trónon ülve és kezében pálczát tartva ábrázolja. Nem régiben pedig Habsburg Rudolfnak sírjából, a ki 1307-ben mint cseh király halt meg, több jelvényt a szent Vitus templom kincstárába helyezték át, köztük egy egészen hasonló koronát is, melyet ponczolt díszítmények borítanak.

Rendkivűl gazdag volt Szent Adalbertnek aranyból és ezüstből készűlt koporsója, melyet drežitzi János püspök 1305-ben a Szent Vitus templomban állíttatott föl. Sajnos, e szép emlék is elpusztúlt. Ebbe az időbe esik az aranyművesség fejlődésének a kezdete és valószínű, hogy a mesterek, kik akkor Prágában éltek, valamely szabályzatokhoz tartották magukat. II. Ottokár király is megtisztelte őket bizalmával, a mennyiben megadta nekik a jogot, hogy az ezüstöt hitelesítsék; a jog, melyet később megvontak ugyan tőlök, azt bizonyítja, hogy az aranyműveseknek bizonyos testületi szervezettel kellett birniok, a mely szervezet azonban csak 1324-ben állapíttatott meg, a midőn a prágai aranyművesek czéhben egyesűltek. A luxemburgi házból való első uralkodó idejében az aranyműveseken kivűl a fegyverkovácsok is külön czéhet alkottak, mely már 1228-ben fönnállott.

XV. századi chorusi székek a kuttenbergi Borbála templomban. Koula Jánostól

A művészi ipar többi ágáról IV. Károly idejéig vajmi keveset tudunk, annál többször tétetik említés olyan munkákról, melyek nem ipari készítmények, hanem a házi szorgalom termékeie, t. i. hímzések. Leginkább a kolostorokba visszavonúlt királyi herczegnők és az előkelő családokbeli hajadonok voltak azok, kik Szent Ludmilla, az első keresztény fejedelemnő példáját követve, avatott kézzel pompás hímet varrtak az egyázi ruhákra; még IV. Károly idejében is őrizték a fejeledelemnő egy művét, egy nagy templomi zászlót. Erzsébetről, a Pøemysl család utolsó női sarjáról határozottan állítják, hogy értékes egyházi ruhákat hímzett és azokat a prágai székesegyháznak ajándékozta, továbbá hogy fiának, IV. Károlynak a neje, Blanka, franczia herczegnő Szent Vitus templomát ajándékozta meg ilyetén gazdag hímzésű ruhákkal. Ekként Szent Vitus templomában és egyéb templomokban aranynyal és gyöngyökkel hímzett számos drága ruha gyűlt össze; ezekhez járúltak még az oltárterítők, a függönyök, a mennyezetek, melyek ünnepi alkalommal az oltárok, a sírok, a kápolnák és általában az egész templom díszítésére szolgáltak. A prágai Szent György kolostor állott, mint legrégibb női művészeti iskola, e tevékenység élén, és utódja, a hradschini nemesi hölgyszerzet, kiváló gondot fordítván díszes egyházi ruhák készítésére, méltó kegyelettel őrzi az ősöktől örökölt hagyományokat.

A nagyobb hímző munkák közűl, sajnos, csak egyetlen egy antipendium maradt fönn napjainkig, de az sem Csehországban, hanem a szászországi Pirnában, a honnét Drezdába, a szász királyi régiségi társúlat múzeumába kerűlt. Pirna ugyanis 1298-tól 1403-ig Csehországhoz tartozott és a Szent Venczel ábrázoló kép bizonyítja, hogy az antipendium Csehországban készűlt. A Krisztus oldala mellett ülő Mária és a szentek alakjainak művészeti jellege megegyező Kunigunda apátnő passionaléjával. Az ilyféle hímzett munkákon kivűl különösen kedvelték a gyöngy- és az aranyhímzéseket, melyeknek hagyományos gyakorlata a XVII. századig fönmaradt. Mintegy a XIV. század elején keletkezhetett Szent Adalbert mitrája, mely tulajdonképen csak hüvelye az eredeti mitrának. A Szent Vitus templom kincstárában a Megváltót, Szűz Máriát és csehországi szenteket ábrázoló egyéb hímzések is vannak, a melyek bizonyára IV. Károly idejéből valók, a mikor e művészettel kapcsolatban a művészi ipar számos más ága is virágzott.

IV. Károly személye kiváló nevezetességű a művészi ipar fejlődésében. Volt ugyanis egy tulajdonsága, a mely hathatósan előmozdította a művészi ipart. E nyugodt, óvatos uralkodó szenvedélyes és a cseh fejedelmek sorában talán az első gyűjtő volt. Fáradhatatlan gyűjtési buzgalma nem olyan volt, mint a mai múzeumoké, az nem a művészeti tárgyakra irányúlt; ő a szentek ereklyéit gyűjté és e tisztes maradványok számára aranyból, ezüstből és egyéb drága anyagból pompás tartókat készíttetett, s így a múzeum egy nemét létesítette, melynek egyes fönmaradt darabjait ma is bámúljuk a Szent Vitus templom kincstárában. A vele barátságban levő uralkodók és az iránta hódolattal viseltető papok szintén hozzájárúltak e csudálatra méltó gyűjteményhez; Franczia-, Német-, és Olaszországban politikai czélokból tett útazásait fölhasználta gyűjtési szenvedélye kielégítésére is, és rendszerint számos ereklyével megrakodva tért vissza Prágába. Az ereklyéket maga közelében, a prága és Karlstein várban őriztette, a hova a római-német birodalom klenodiumait is átvitette. E gyűjtési szenvedélye majdnem olybá tűnik föl, mintha a benső hajlamból származó törekvéssel az a számítás párosúlt volna, hogy székvárosa, Prága, egy második Aachenné legyen, a hova minden felől számos zarándok vándoroljon a becses ereklyéket és kincseket bámúlni. Kétségtelen, hogy Aachen példáját követte az ereklyeünnep alapításával, a mely ünnepen a Károly-téren e czélból épített kápolnában kiállította az összes klenodiumokat és ereklyéket, hogy azokat az összesereglett zarándokok bámúlhassák. De bármit gondoljunk is, anneiy bizonyos, hogy IV. Károlynak e törekvése következtében Prágában az ötvösség rendkivűl föllendűlt, oly annyira, hogy Prága egész Európában fő helyévé lett a művészi ipar ez ágának. Prága hírneve odaédesgetett számos idegen ötvöst, nem csupán Csehország, Morvaország és Szilézia vidéki városaiból, hanem Ausztriából is, jelesűl Bécsből, továbbá Bajorországból, sőt az idegen ötvösök közt egy görög is fordúl elő, a ki sajátszerű véletlenségből Csehország védszentjének nevét viselte: Wenceslaus Graecus volt a neve. Egyikük – Hanuš – császári ötvös czímmel (aurifaber domini imperatoris) volt fölruházva, és az ötvösök közűl sokan a festőkkel és a képfaragókkal egyetemben tagjai voltak a festők azon czéhének, mely 1348-ban keletkezett. IV. Károly egy ereklyét ajándékozott az ötvösöknek, a kik az ereklye számára egy gót mitra alakú tartót készítettek és arra jogos büszkeséggel vésték azt a fölíratot, mely tudtúl adja, hogy 1378-ban maga a császár ajándékozta „nekünk prágai ötvösöknek” Szent Eligius szigetét. Károly idejében és az utána következő korszakban, Venczel uralkodása alatt az ötvösök száma tetemes; nagyobb részüknek a műhelye a mai Károly-útczában volt, melyet akkor ötvös-útczának hívtak. És a szomszéd útczából, melynek maradványa ma is Plattnergasse nevet visel, áthallatszott ide a fegyverkovácsok, a sisakkészítők, az esztergályosok és a czinöntők munkájának zaja.

IV. Károly korabeli ötvösművek különböző helyeken szétszórtan szép számban maradtak fönn, és véletlen ásatások eredményei így példáúl a Prágában a „Wahlplatz”-on (Na bojšti) 1890-ben napvilágra kerűlt lelet, tetemesen szaporítják számukat. Legnagyobb részük mostanig Prágában a Szent Vitus templom kincstárában őriztetik. E kincstárnak Károly idejebeli gazdagságáról tájékozást nyújtanak a leltárok, melyeket a kincstár őrei nagy szorgalommal készítettek. Így példáúl a Bohuslaw esperes és Smil pap által 1387-ben készített leltár 27 szekrényt említ, melyekben 140 tárgy: fejalakú ereklyetartók, alakok, kezek, táblák, kis szekrények, szentségmutatók, kelyhek, stb. voltak elhelyezve. E kincstár magában foglalta a cseh királyság koronázási jelvényeit is, nevezetesen a koronát is, melyet IV. Károly 1347-ben készíttetett, – s „a mely koronát a császár a templomnak ajándékozott, hogy az Szent Venczel fejét díszítse; e korona őrzésével a prágai dom esperesét, custosát és sekrestyését bízta meg, kik mindhárman cseh nemzetiségűek és nyelvűek tartoztak lenni; evvel a koronával koronáztatnak meg a cseh királyok és koronáztassanak meg a jövőben is”. Így szól Vrativoj esperesnek 1368-ik évből való leltára. E szerint Szent Venczel koronája kettős jellegű: egy felől koronázási jelvény, más felől ereklyetartó is, még pedig kettős ereklyetartó, a mennyiben az ország védszentjének fejét díszíti és keresztje a koronák legbecsesebbjének maradványát, a Megváltó töviskoszorújának egy tövisét foglalja magában. A korona egyszerű alakú és megegyezik a II. Venczel király garasain levő koronával, valamint azzal, melylyel Habsburgi Rudolfot eltemették: liliomokból formált diadema, s egyedűli díszét kiemelkedő korongokra erősített és szabályos mustrákká egybe állított rubinok, szafirok és gyöngyök teszik, a melyek közűl némelyek Byzanczi jellegű, domborúan metszett kövek és talán az eredeti koronáról valók.

Csehországban általán nagyon szerették a tárgyakat különböző színű drágakövekkel díszíteni. A díszítés módja nem szorítkozott egyedűl az ötvösművekre, a becsesebb könyvek ércz tábláját, a fára festett képeket, kivált a Madonna-képeket szintén drágakövekkel rakták ki. Gyakran előfordúl, hogy a festő munkáját az ötvös azzal teszi teljesebbé, hogy a kép lapját trébelt ezüst lemezekkel övezi, s míg egy felől az ötvösség ekként találkozik a festészettel, a melylyel egy czéhbe tartozott, más felől némely esetben versenyez az építész és a szobrász művészetével. Akárhány ereklyetartónak és szentségmutatónak tisztán építészeti alakja van; támasztó pillérek, tornyocskák, mennyezetek emelkednek rajtuk és könnyedségre, előkelőségre nézve vetekednek a kőfaragó művével; a tárgy kicsiny volta és az anyag szilárdsága előmozdítja a szerkezet eredetiségét és a mellett a tagozat, a geometriai és a növényi dísz gazdag, szabályos és simúlékony. A Szent Vitus templom kincstárában levő szentségmutatók egyikén a templom építőjének, Parler Péternek a jegye van, és a szentségmutató megegyezik annak építészeti irányával is.

XVI. századbeli keresztelő-medence Schwadenban. Koula Jánostól

Az aprólékos gonddal öntött és czizellált munkákhoz sorakoznak a trébelt ékítmények, azonban a kétféle munka ritkán fordúl elő egy és ugyanazon tárgyon, mintha a fémöntőnek és fémtrébelőnek a föladata merőben különböző volna. Csak nagyszabású műveken, mint példáúl Szent Venczelnek elpusztúlt síremlékén egyesűlt mindaz, a mit az ötvös és az ékszerész alkotni képes volt. Egy 1387-ik évi leltár ad számot a síremlék rendkivűli gazdagságáról, melyet Károly király fia, Zsigmond, egyszer pénzhiány miatt eladott. E nevezetes emlék fölállítása körűl IV. Károlyon kivűl nagy érdemeket szereztek pardubitzi Ernő érsek és sternbergi Adalbert, Leitomischl művészi érzékű püspöke. Egy hordozható oltár, mely most Admont kolostorban van, szintén becses emléke egy felől sternbergi Adalbert püspök művészi érzékének, más felől pedig a prágai ötvössének.

A fémtrébelő művészi avatottságát olyan trébelt munkákon bizonyítja be, a melyeken magasabb szobrászati föladatra vállalkozik. Ilyenek jelesűl a szenteket mellszobor alakjában ábrázoló ereklyetartók, melyeken a trébelés művészete a legtökéletesebb; Szent Ludmillának ezüstből trébelt, egyszerűen formált, nyugodt mellszobra, mely IV. Károly idejéből való és Szent Vitus kincstárában őriztetik, továbbá Szent Péternek és Pálnak vörös rézből trébelt, erélyes kifejezésű mellszobrai az érseki palota kápolnájában, világosan mutatják, hogy a trébelés művészete a tökéletességnek mily magas fokára jutott, és egyszersmind mutatják azt is, hogyidők folytán mennyire megváltoztak a formák és a fölfogás; az utóbb említett mellszobrok ugyanis Venczel uralkodásának későbbi idejéből valók, és unièovi Albik érsek (1412) neve van rájuk vésve. E mellszobrokon a trébelt és ponczolt ékítmények mellett zománcz is van, a mi különben nem ritkaság. Legáltalánosabb elterjedésű volt az olasz zománczhoz hasonló, mélyített ezüst alapba ágyazott zománcz, mely vagy áttetsző és ez esetben vagy zöld vagy ibolya színű, vagy pedig nem áttetsző és ekkor vörös pecsétviasz színű vagy pedig fekete. Az ezüst alapú fekete zománcz még a XV. században is előfordúl. Rendkivűl érdekes IV. Károly negyedik feleségének, Erzsébet királynénak, Königgrätz város tulajdonában levő evőkészlete, az az zománczolt ezüst nyelű 24 kanala, a melyeken, miként e királyné övén is, részint ájtatos, részint szerelmi mondások vannak.

Fölötte nehéz eldönteni, vajjon némely, féldrágakőből készűlt tárgy prágai termék-e, vagy hogy csak a foglalata prágai munka. Az e fajta tárgyak sorába tartozik az az onyxból való szép serleg is, melyet IV. Károly 1350-ben ajándékozott a Vitus-kincstárnak. A nagy számú kristály edények valószínűleg hazai termékek. Már IV. Károly uralkodása előtti időben is tétetik említés kristály tárgyakról, a IV. Károly idejéből fönmaradt számos e fajta tárgy pedig szinte kétségtelenné teszi, hogy a művészi ipar ez ága Csehországban otthonos volt. Egyszerű kristály lemezek az üveget pótolják és az ereklyék födeleiűl szolgálnak; a simított kristály helylyel-közzel színes drágakövekkel váltakozik; végűl a nagyobb kristályokból készűlnek azon ereklyetartók, a melyekben az ereklye egészen látható. Így példúl lapos kristályokból tálakat vájtak, melyek közűl az egyik tokúl, a másik födélűl szolgált. Ilyen ereklyetartó van a Vitus-kincstárban is. Még nagyobb darabból kannához hasonló alakú ereklyetartót köszörűltek. Ilyent is ajándékozott IV. Károly a Vitus-kincstárnak.

A hegyi kristály köszörűlésének és metszésének gyakorlata IV. Károly uralkodása vége felé – úgy látszik – megszűnt, de a Rudolf uralkodása alatt beköszöntött kedvező körűlmények közt ismét föléledt. A kristály megmunkálásánál követett eljárás egy külön ága volt a dárgakövek csiszolásának, a miről világos adataink vannak, s a mi alatt a drága- és féldrágaköveknek különféle czélra való megmunkálását értjük, különösen pedig arra, hogy falak burkolatáúl alkalmaztassanak, a mint példáúl Karlstein várban és a Vitus templomnak Szent Venczel kápolnájában történt. IV. Károly udvari művészei között előfordúl egy János (1353) nevű „pollitor lapidum”.

Oltár a Clam-Gallas kápolnában Reichenbergben (1606). Siegl Károlytól

A templomok és kápolnák belsejének díszét az üvegfestő fejezi be. Sajnos, az üvegfestésnek igen csekély töredékei maradtak fönn. E fajta emlékek a sliveneci templom ablakai, melyeket a keresztes urak rendje az iparművészeti múzeumban állított ki. Azonban kevésbé törékeny anyagból, a milyen példáúl a vas, aránylag szintén kevés tárgy kerűlte el a pusztúlást; a lakatos művesség bizonyára egyike volt azon foglalkozásoknak, melyek régi hagyományok szilárd alapján állva követték a művészeti fejlődéssel járó átalakúlásokat. Az élénk építészeti tevékenység serkentőleg hatott a lakatosságra és azt a tökélynek mind magasabb fokára emelte. A csúcsíves építényen a szerkezeti alkotó részeken kivűl rácsokra, kapukra és ajtókra is szükség volt, melyek a csúcsíves művészet építészeti és ékítményes alakjait öltötték magukra. Remek példák e tekintetben Karlstein vár kápolnájának rácsozata, Szent Venczel kápolnájának szép ajtaja és ezeken kivűl még számos olyan ajtó, melynek a kovácsolt vasból készűlt ékítmény művészeti becset kölcsönöz. Nehány mesternek a neve is fenmaradt, és nem nehéz egy-egy műről megállapítani, hogy ő tőlük való. Ferencz vagy Frenzlinus faber regis, a ki 1353 és 1356 között tűnik föl, az uralkodónak dolgozott és pedig valószinűleg Karlstein várban; a Szent Vitus templom kovács- és lakatos-munkáit Venczel vagy Wanìk vezette, a ki a templom számadásaiban 1372-től 1378-ig fordúl elő.

IV. Venczel uralkodása alatt a művészet a korábbi alapokon fejlődik tovább, azonban helylyel-közzel átlépi a helyes mérték határait. Az udvari viseletnek, a szokásoknak, az élet szükségleteinek átalakúlását hűen visszatükrözik az ez időbeli miniatur-képek, jelesűl azok, melyek a Venczel király számára készűlt bibliát díszítik. Az ötvösség emlékei után itélve, az egyházi művészet nem lett hűtlenné a régi irányhoz, kivéve, hogy itt-ott nagyobb valószerűségre törekszik, Vagy pedig, hogy nagyobb gondot fordít a gazdagságra, az anyag változatosságára és a technikai kimunkálásra. Ennek a kornak egyik legérdekesebb emléke a bøevnovi úgy nevezett Liber plenarius, melyet Diviš apát idejében, az 1406-ik évben Venczel sekrestyés készített, s melyet gyöngyházból faragott építészeti részletek, drágakövek és zománcz díszítenek.

A további fejlődésnek hirtelen útját vágta a kitört huszita háború; azonban a zavarok is új tevékenység csiráját rejték magukban. A mint a nyugalom ismét helyre állott, az volt a földat, hogy pótolják azt, a mi elpusztúlt. Eleinte a legszükségesebbre szorítkoztak, utóbb értékesebb tárgyak is készűltek, és nem telt el száz év a huszita háború után, s a templomok kincstárai ismét megteltek az emberi szorgalom termékeivel. Azonban ezekre is ugyanaz a sors várt, mint a korábbi nemzedékek alkotásaira.

Az ipar és a művészet újabb fejlődésének biztos alapját Podìbrad György veté meg, a ki az országban szilárd kézzel helyre állítá a rendet, a jóllétet emelte és gondoskodott az ipar érdekeiről. E korban fejeztetett be a munkának a czéhek alapján való szervezése; a czéhben szabályozták az iparosok követelményeit, kötelességeit, sőt családi ügyeit is; a czéhbe utódlás czímén a fiút az atyja után vették be; a czéhbe való fölvételnek másik föltétele a remeklés volt, a czéhtagnak halála után műhelyének ügyeit is a czéh rendezte. A czéhek szabadalmat nyertek az ipar egyes ágainak kizárólagos gyakorlatára; a czéh keretén kivűl tiltva volt az ipar űzése, kivéve rejtekben, vagy az udvari kegy védelme alatt.

A Podìbrad György utáni időben ezeken az alapokon gyorsan fölvirágzott a művészet és az ipar, melynek hathatós pártfogói közt találjuk Vladislav királyt is; az országban uralkodó jóllét és béke, kivált pedig a kuttenbergi bányák bőséges jövedelme kedvezett a művészeti fényűzésnek. Hosszú idő után ismét találkozott király, a ki a Vitus templom kincstárát becses ötvösművekkel gyarapította, a mennyiben 1503-ban ismeretlen nevű ötvösével a Csehország védszentjeit ábrázoló mellszobrokat készítteté, melyek ereklyetartókúl szolgálnak és trébelésükre nézve vetekednek a régibb munkákkal, így nevezetesen Szent Ludmilla mellszobrával. Kétségtelen, hogy e mellszobrok készítője korának legjelesebb ötvösei közé tartozott; e névtelen ötvös művészetének egy másik bizonyítékát Vladislav király uralkodói pecsétjében birjuk.

Egyébként ereklyetartók ez időben nem igen készűltek; a fő föladat, mely az ötvösök képességét próbára tette, a mind bonyolúltabban szerkesztett és roppant nagy szentségmutató volt. A csúcsíves művészet, mely az építészet teréről lassanként leszorúlt, úgy szólván e térre menekűlt és renaissance elemekkel összekeveredve még egy ideig tengette életét. Kuttenbergben akkora szentségmutató volt, hogy egy szálas ember fölemelt karjának ak özépújjával is alig érte el a csúcsát. A fönmaradt szentségmutatók közt is találkoznak egy méter magasságúak, így példáúl Sedlecben, Bohdaneèben a huszita háború előtti időből, továbbá Kuttenbergben a Szent Jakab templomban, Hostomitzban, Aussigban, Egerben. Rendkivűl fínom és teljesen ép a malesitzi szentségmutató, mely egy gazdag pilseni polgárnőnek, poutnovi Šefránek Annának 1503-ból származó hagyományából készűlt. A Jagellók idejéből azonkivűl számos kehely is maradt fönn, a melyeken a csúcsíves formák sokáig, még a XVI. században is tartják magukat. Sőt az egyházi edényeken itt-ott még a XVII. század elején is találkozunk a csúcsíves művészettel, a mely Csehországban az egyházi tárgyakon szűnik meg legutoljára.

A Jagellók idejéből és az utánuk egészen II. Rudolfig terjedő korszakból az egyházi edényeken kivűl egyéb hazai ötvösmű alig maradt fönn. A világi rendeltetésű arany és ezüst tárgyakat az idők viszontagságai kérlelhetetlenűl elpusztították. A Lobkowitz-féle könyvtárban Raudnitzban levő érdekes leltár legalább annyiban pótolja az ötvösség elveszett remekeit, hogy hű képet nyújt arról, hogy nagy lakomáknál milyen volt a cseh nemes asztalának pompája. Az ötvösség egyetlen ágának, a véső művészetnek maradt fönn számosabb emléke. A czéhnek 1478-ik évi naplója a remeklésűl elkészítendő tárgyak közt említ egy pecsétnyomót, a melybe paizs, sisak és kehely volt vésve és kövekkel volt kirakva.

Csehországban a Jagellók idejében kezdték művelni az éremvéső művészetet, a melyet Joachimsthal újonnan keletkezett bányáiban űztek legelőször. Az itt készűlt ezüst érmek vallási szelleműek, bibliai jeleneteket ábrázolnak és hasonlítanak a szászországi e fajta termékekhez; Gebhart Ulrik, Tunkherr Péter, Miliè Miklós voltak Joachimsthalban az éremvésők. A XVI. század második felében prágai és kuttenbergi ötvösök és éremvésők arczképeket ábrázoló érmeket is készítettek; nevezetesebb mesterek voltak: Prágában I. Ferdinánd alatt Neufarrer Lajos és Hohenauer Mihály, Kuttenbergben az idősb øasnái György (meghalt 1595-ben), végűl budweisi Sámuel ötvös, a ki Rosenberg urai számára dolgozott. Az efféle érmes későbben is, név szerint II. Rudolf alatt nagy kedveltségnek örvendtek; II. Rudolf idejében a florenczi Antonio Abondio dolgozott Prágában.

Az ötvösművek veszedelmét anyaguk értékes volta okozta; a csekélyebb értékű fémből készűlt tárgyak könnyebben elkerűlték a pusztúlást. A művészi ipar ez ágai a XV. és a XVI. században virágzottak. A czinből, sárga rézből, bronzból készűlt tárgyak igen gyakoriak, s minthogy az ország kivált sok czínt termelt, annak használata általános volt. Minden templomban volt keresztelő medencze, a konyhák fénylettek a czin edények sokaságától, a czéhek helyiségeiben hatalmas kancsók díszelegtek.

Már a régebbi időben sok tagja volt a czinöntők czéhének, a melynek legelső alapszabályai 1374-ből valók; a XV. század elejéről czinből öntött s évszámmal jelölt több keresztelő medencze maradt fönn; ilyen példáúl a königgrätzi Szent Lélek templom keresztelő medenczéje, melyet podlažitzi Bertalan apát idejében 1406-ban öntöttek. A XVI. században a keresztelő medenczék nagyobb része a harangöntők műhelyéből kerűlt ki. A keresztelő medencze mellett a czinöntő legfontosabb készítménye a czéhkancsó. A sárgaréz-öntők jobbára csak kisebb tárgyakat készítettek, név szerint sírtáblákat, gyertyatartókat, függő lámpákat és könyvtáblákra való különféle díszítményeket.

Legnagyobb tevékenységet a harangöntők fejtettek ki, a mennyiben a XVI. és XVII. század folyamán Csehország városai és falvai számára igen sok kisebb-nagyobb harangot öntöttek, a melyek szép alakjuknál, gazdag tagoltságuknál, továbbá domború művű fölírásokból, czímerekből, alakokból álló művészi díszüknél és gondos technikai kimunkáltságuknál fogva az e korbeli művészi iparnak legkiválóbb termékei közé tartoznak. Prágában és Kuttenbergben voltak a legelső és legnagyobb harangöntő-műhelyek; voltak továbbá a XVI. században Königgrätz, Jungbunzlau, Leitmeritz, Hohenmauth, végűl a XVII. és XVIII. században Raudnitz, Pilsen, Aussig, Budweis, Nachod és Klattau városokban. Az idősebb harangöntők közt hírnevesek voltak: Prágában Cantarista János, Vladislav idejében Bartoš a prágai Neustadtban (meghalt 1532 körűl), Kuttenbergben Ptaèek András (meghalt 1513-ban) és fia Jakab (meghalt 1539-ben), továbbá Klabal György (meghalt 1552-ben). A harangöntés a XVI. század második felében brünni Jaroš Tamás, cinperki Brikci mesterek és utódaik műveivel éri el a legnagyobb tökéletességet. A XVII. és XVIII. században nagy tevékenységüknél fogva első helyen állanak: Prágában és Löw-, a Schönfeld- és a Lišák-féle műhelyek, Jungbunzlauban és Klattauban a Prickvej család, Hohenmauthban pedig Zeida műhelye. A Bellmann-féle prágai, a Perner-féle budweisi és pilseni, a Herold-féle kommotaui műhelyek működése átnyúlik a jelen századba.

Miként a fémművesség egyéb ágaiban, úgy a lakatosságban is sokáig tartja magát a csúcsíves művészet, míg végre a technikai haladás e térről is leszorítja; a lakatosságot a rúdvas gazdagítá új alakokkal. A Vladislav idejebeli lakatosművek tűnnek ki leginkább alaki fínomságukkal és gazdagságukkal, a minek jellemző példája a königgrätzi Szent Lélek templom szentélyének 1492-ben készűlt rácsozata.

A Jagellók korában a fafaragás is majdnem végleg szakít a csúcsíves művészettel. A csehországi fafaragás legkiválóbb alkotásai a kuttenbergi Borbála templomban és ugyanott a Szent Jakabról nevezett esperesi templomban levő chorusi székek. A XV. századból és a XVI. század elejéről való nehány szószéknek és oltárnak hasonló építészeti dísze van. A Jagellók alatt utóbb a domború faragvány helyét néha a sik díszítmény foglalja el, mely a formákat nem az építészettől kölcsönzi, hanem a festészetben uralkodó díszítményes formákhoz tartja magát. A XVI. század második felében pedig a buturokról és az építészeti asztalosság műveiről végleg eltűnnek a faragványok és helyükbe a fa burkolat lép.

Éjszaki Csehországban a XVI. század második felében az építészettel benső kapcsolatban a díszítő szobrászat egy sajátos neme fejlődött ki. Leitmeritztől éjszakra és egymástól nem távol eső Schwaden, Waltirsch és Schönpriesen helységek templomainak belsejét gazdag, egyöntetű és a részletekben is művészi gonddal kidolgozott szobrászati dísz teszi vonzóvá; különösen az oltárok, a síremlékek, a szószék és a keresztelő medencze kőből faragott gazdag szobrászati dísze vonja magára figyelmünket, s jellemző sajátossága, hogy hollandiai, éjszaki német és olasz renaissance elemek keverékéből áll, sőt a schwadeni keresztelő medenczén barokk részletek is fordúlnak elő, a mi a Rudolf-féle korszak végét jellemzi. E templomok, illetőleg azoknak belső díszes berendezése Salhausen egykori urainak idejéből való, a kik a művészetet nagyon kedvelték, a minek terjedelmes birtokaikon számos bizonyítékát hagyták maguk után. A reichenbergi várkápolnában levő és 1604-től 1606-ig készűlt fa faragványok művészetileg rokonságban vannak a föntebb említett kőfaragói munkákkal.

Keleti és közép Csehországban nem ritkaság az égetett agyagból való építészeti díszítmény, sőt e czélra néha a kályhafiókok előállítására szolgáló homorú formákat is használták.

A fazekasság, mint az ipar több más ága is Kuttenbergben fejlődött ki, és termékeit, kivált a kályhafiókokat eredetiség jellemzi. A XVI. században Kuttenbergben kivűl Beraunban és más városokban is virágzott a fazekasság. A XVII. és a XVIII. századból számos, részint tarkára festett, részint zöld színű kályhafiók maradt fönn. A kályhák különféle nagyságúak voltak; a nagy kályháknak egyik legjellemzőbb példánya a prágai Clementinum ebédlőtermében látható.

A hímzés művészete az egész XVI. és XVII. századon át virágzott, és részint a kártosok űzték iparilag, részint a nemes hölgyek művelték. A templomi ruhák domború hímzései a festészettel és a szobrászattal vezekednek; a hímzés nagy terjedelmű munkákra is vállalkozik, a milyen példáúl az összerakható oltár, mely Lobkowitzné Vitzthum Anna asszony költségén és köreműködése mellett 1572-ben készűlt és most a raudnitzi gyűjteményben őriztetik.

A XVI. században dívott művészi iparnak még egy ága érdemel említést, névszerint a könyvkötés, melyet az irodalom és a könyvnyomtatás fölvirágzása nagyon elősegített. Csehország dicsekszik egy metszett bőrmunkával, mely a XIV. században készűlt; ez Szent Venczel koronájának metszett és színezett bőr tokja. Azonban a csehországi könyvkötés nem a metszett, hanem csak a préselt bőrt használta. A XV. század végén déli Csehország kolostorainak könyvtárai préselt bőrbe köttették könyveiket; a XVI. század második felében számos főúri könyvtár keletkezett, a melyek birtokosai szintén sokat adtak az aranynyal préselt bőrkötésre és a czizellált metszére. Példákúl szolgálnak ebben a tekintetben a raudnitzi könyvtár kötései, melyek Lobkowitz Zdenko Popel, a cseh királyság kanczellárja idejében (meghalt 1624-ben) készűltek. A XVII. század folyamán gyorsan hanyatlott Csehországban a könyvkötés, a XVIII. században még inkább csökken a kötések művészeti becse.

Zománczczal díszített ezüst álló óra (Sneeberger Mihálytól, 1606). Charlemont Húgótól

A művészi ipar eddig tárgyalt ágait a közép-korban kezdték művelni és azután több-kevesebb sikerrel, de megszakítás nélkül művelték. II. Rudolf alatt a művészi ipar új útakat tört. Rudolf jellemre nézve merőben elütött IV. Károlytól, a művészet terén azonban közel áll hozzá, csakhogy egészen más czélok vezetik s más eredményeket ér el. A Rudolf korabeli művészet kiválóan udvari művészet, tevékenysége csekély kivétellel az udvar körére szorítkozik és azonnal megszűnik, mihelyt az udvari állapotok megváltoznak. A művészet csak annyiban volt életre képes, a mennyiben a régebbi hagyományokat megőrizte és az általános körűlményekhez alkalmazkodott. Rudolf udvarának iránya Prágára nézve hosszabb ideig döntő hatású volt, de azonkivűl nem bírt gyökeret verni. Igaz, hogy ezt a hamar bekövetkezett nyugtalan idők és háborúk is akadályozták.

A II. Rudolf idejében keletkezett iparművészeti tárgyak különbözők. IV. Károly után e király volt a cseh trónon a második szenvedélyes gyűjtő, de más időben élt és más volt a törekvése. A világiassá vált gondolkodást nem érdekelték a szentek ereklyéi; a gyűjtők szenvedélye egy felől a régi idők művészete, más felől a természet csudálatos termékei felé fordúlt. A kókusz-dió, a strucztojás, a kagylók, a nautilus, a korallok és a borostyánkő, sajátos formájú gyöngyök és egyéb drága anyagok viszik a fő szerepet az ötvösségben, a melynek most az a föladata, hogy e termékeket kellően fölhasználja, egy egészszé egyesítse és drágakövekből készített alkalmas foglalattal ellássa. A tisztán fémből előállított edény formája is sajátságot, sokszor furcsa. A fém, nevezetesen az arany és az ezüst rendszerint mellékes dolog, csak hordozója, foglalványa a gyöngyöknek, a kagylókból faragott karimáknak és a drágaköveknek, melyek közt nem ritka a cseh gránát. A trébelt és vésett munka mellett zománcz is fordúl elő. Az e fajta műveknek legfényesebb példája a Habsburgok házi koronája, melyet II. Rudolf 1602-ben valószínűleg prágai ötvösökkel készíttetett; továbbá a cseh királyság koronázási klenodiumai közt a birodalmi alma és a királyi pálcza, végűl a császári ház gyűjteményeiben őrzött számos egyéb tárgy. II. Rudolf gyűjteményeinek őrévé Strada Jakab ötvöst választá, a kit 1585-ben bekövetkezett halála után e tisztségben fia, Strada Octavianus követett, a ki szintén ötvös volt, s a kit II. Rudolf 1598-ban „rossbergi” előnévvel nemesi rangra emelt. Művei és fönmaradt tervei azt bizonyítják, hogy nagyon kedvelte a szertelen formákat.

Egy kristályköszörűlő családja, állítólag Miseroni J. és műhelye, Skreta Károlytól. Siegl Károlytól

Nem lehet tehát csudálni, hogy midőn az uralkodó és annak példájára a nemesek közűl is számosan foglalkoztak az astronomiával és a geometriával, az illető mesterek ezeknek a tudományoknak az eszközeit, a különféle órákat, mértékeket, a sextansokat díszesen állították elő és a művészi ipar körébe vonták. A szövevényes szerkezetű órákat már a korábbi időkben is kedvelték, a minek bizonysága a prágai ó-város tanácsházának csillagászati órája, mely a legnagyobb e fajta mű Csehországban. Ennek az órának a javításához mindig avatott órásokra volt szükség, és a cseh órások, vagy lyanok, kik Csehországban dolgoztak, nem ritkák. Prágában már I. Ferdinánd idejében mesteri álló és úti órákat készített egy német mester, Steinmeisel János, a kinek számos művét őrzik a prágai iparművészeti múzeumban és Lanna A. lovag prágai gyűjteményében; szintén hírneves órás volt Casparus Bohemus, a ki Bécsben élt és 1568-ban a renaissance kor egyik legremekebb órájának szabad utánzatával örökíté meg nevét; ez órák egyebütt Metzger magdeburgi mester nevét viselik. II. Rudolf idejében mind nagyobb-nagyobb lett a hazai és az idegen órások száma. Ramhoufský György és Habermel Erasmus gépészek, azután a svájczi Bürgi Justus és Sneeberger M. a legkiválóbb mesterek, a kik II. Rudolf számára órákat és csillagászati eszközöket készítettek. Ekként az órásmesterség és a tudományos eszközök készítése Prágában mély gyökeret vert és virágzott a XVII. és a XVIII. században.

A drága anyagok kedvelése ismét föllendítette a kristály és a drágakövek köszörűlését és csizsolását, a mi már IV. Károly alatt is virágzott. II. Rudolf alatt e téren leghíresebb volt a Miseroni család, mely Milanóból származott és Prágában telepedvén le, ott az egész XVII. századon át gyakorolta művészetét. A Miseroni család tagjain kivűl mások is foglalkoztak a drágakövek kimunálásával, részint olaszok, mint Tortori T., részint németek, mint Leman Gáspár, Belzer Zkariás és még többen. A Miseroni család feje Dénes vésnök és köszörűs volt, a ki 1600-tól Rudolf kincstárát igazgatta. Fia, ifjabb Miseroni Dénes, tanúja volt ama rettenetes időnek, midőn 1631-ben a gyűjtemény egy része hadi zsákmányként a győztes szászok kezébe kerűlt. Még 1644-ben a szobrokon, képeken, érmeken kivűl 900 értékes edény, számos drágakő, több száz csillagászati eszköz és hangszer volt a Rudolf-féle gyűjteményben. Azonban e kincsek legnagyobb része szintén zsákmányúl esett, midőn 1648-ban a svédek a Hradschint elfoglalták.

A wesztfáliai békekötést követő nyugalmas időkben a kristályköszörűlők ismét folytatták a munkákat, ismét az udvar és a nemesség számára dolgoztak. III. Ferdinánd különösen kedvelte a kristály tárgyakat és az ékszereket. Az ő számára készíté 1653-ban Miseroni Jeromos a legnagyobb kristály tárgyak egyikét, az úgy nevezett gúlát, mely a császári gyűjteményben őriztetik, és melyet a kortársak 20.000 birodalmi tallérra becsűltek. Ferdinánd császárnak egy roppant nagy kancsót is ajánlottak föl, mely Svájczban 1652-ben talált kristályból Prágában 1655-ben készűlt. A prágai köszörűs műhelyek nagyszerűek voltak; nagy kerekek hajtották a köszörűköveket; e műhelyekben keletkeztek azok a csodálatra méltó tárgyak, melyek a kincstárak büszkeségei. Škreta Károlynak a művészet hazafias barátai egyesűletének képtárában levő érdekes képe valamely kiváló köszörűs, valószínűleg Miseroni Jeromos családját ábrázolja és a háttérben annak köszörűlő műhelyét tűnteti föl.

XVII. és XVIII. századból való köszörűlt üvegek. Koula Jánostól

Úgy látszik, hogy a kristályköszörűlés adott újabb lendűletet a cseh üvegiparnak, mely utóbb a legnagyobb tökéletességet érte el és most világhírnek örvend. Már a XV. században is voltak üveghuták, a XVI. században pedig számuk tetemesen megszaporodott; ez időben az ország határának erdős vidékein, az Óriás-hegységben, az Érczhegységben, a Cseh-erdőben számos üveghuta volt, és az ország belsejében is, így példáúl Pürglitzben keletkeztek újabb huták. Nem tudjuk, milyen volt a régibb cseh üveg; a fönmaradt legrégibb cseh üveg tárgyak a XVI. századból valók. Ezek hengeralakú, magas serlegek, melyeket zománcz festésű családi czímerek, helylyel-közzel vagy arany festésű, vagy gyémánttal vésett ékítményes szalagok díszítenek. A zománczos díszítményt későbben is kedvelték, kivált éjszaki Csehország hutáiban, jelesűl Schürer falkenaui hutájában, mely már 1443-ban fönnállott. A XVII. századbeli serlegek alakos és virágos díszűek; az alakok bibliai jeleneteket ábrázolnak. A prágai Lanna-féle gyűjtemény dicsekszik e nemben a legszebb példányokkal, így többek közt egy 1647-ik évből való serleggel, melyen e fölírás van: „Simon Wolfreidt Schürer von Waltheimb, Glashüttenmeister zu Falkow”, „Stanislaus Fritz Primator, Glockengeisser zu Raudnitz”.

A csehországi üvegiparban a köszörűlés csakhamar leszorítja a zománczos díszt. Azt tartják, hogy Csehországban az üvegköszörűlést Leman Gáspár honosította volna meg, a ki Rudolf császár idejében Prágában dolgozott és 1622-ben ugyanott halt meg. A Frauenbergben Schwarzenberg herczeg birtokában levő, Leman G. névvel és 1605 évszámmal jelölt pompás serleg azt bizonyítja, hogy Leman mesterien véste az üveget. A serleg meglehetősen lapos köszörűlésű, de az alakok és a tárgyak rendkivűl fínom kimunkálásúak. Leman az alakokhoz Sadeler G. és J. egy rézmetszetét használta mintáúl; a virágok és a fűzérek azonban saját jellemző művei. Tanítványa, Schwanhart György, egy ideig szintén Prágában tartózkodott és később III. Ferdinánd számára is dolgozott. A Prágában dolgozó kristályköszörűsök döntő hatást gyakoroltak az üvegiparra; a XVII. századbeli régibb üveg nemcsak formájánál, hanem sulyánál és falainak vastagságánál fogva is hasonlít a kristályedényekhez. A XVII. század második felében azonban az üveg fölszabadúl e hatás alól; formái karcsúkká és változatosakká, díszítményei szövevényesekké válnak; néha a velenczei üveg formáit utánozzák; a XVIII. század első felében pedig a kettős falú edények divatoztak; a kettős fal között aranynyal festett képek díszítették az edényt. A művészi irányt követő huták legnagyobb része a Harrach, Kaunitz, Kinsky, Buquoi és más főúri család birtokában volt. Ezek mellett a waldheimi Schürer család is folytatta a falkenaui huta munkásságát. A XVII. század második felében és a XVIII. században élt kiválóbb üvegköszörűsök neveit nem ismerjük; minden tárgy azoknak a névtelen művészeknek az alkotása, kiknek hírök s nevök a huták hírnevével olvadt egybe. A cseh üveg világszerte elterjedt hírét nagyon előmozdították azok a jobbára éjszaki Csehországból származó férfiak, kik, mint Kittel Gáspár, a steinschönaui Kreybich, a gablonzi Schwan család tagjai és mások fáradságot nem kimélve, a cseh üveg számára meghódították a világpiaczot.

XVI. századbeli kút Neuhaus várkastélyban. Koula Jánostól

Prágában és Egerben a XVII. és XVIII. században a fafaragásnak egy sajátos faját űzték, t. i. különféle színű fából domború műveket faragtak. A hazai s külföldi gyűjteményekben gyakoriak az ilyen faragványokkal díszített kisebb bútorok; egyiken-másikon a mester neve is rajta van. Mint a köszörűlt üveg, úgy a bútorok is a pompakedvelő nemesség lakásának díszeiűl szolgáltak. Csehországban a XVII. és a XVIII. században a nemesség pompakedvelése fölvirágoztatta a puskaművességet is. Lipót és VI. Károly uralkodása Csehországban a vadászat mesterségének arany korszaka volt. A díszítő művészet a vadászatból bőséges anyagot merített; a kettős falú üvegedényeket, a bútorokat széltében vadászati jelenetek díszítették; a vadász is pompás fölszereléssel, kivált szép puskával díszíté magát. A XVII. század elején leginkább gyöngyházzal és elefántcsonttal, a XVII. század végén és a XVIII. században ezüsttel és aranyozott rézzel rakták ki a puskát gazdagon és azonkivűl vésetekkel emelték díszét. Prága a puskaművesség fő helye, a hol a XVII. és a XVIII. században a Stifter, Poser, Neireiter, Kubik, Marek családok, továbbá Deplan János, Sella József és mások tűntek ki. Az ország különböző vidéki helyein is találkoztak érdemes mesterek, így Benda Frauenbergben, Breitfelder és Kaiser Karlsbadban, Lackner János Raudnitzban, Haul Ignácz Falkenauban, stb. A XVIII. századbeli puskaművesek utódai állanak ma is az e fajta vállalatok élén.

A XVII. század második felében a világi művészet mellett ismét előtérbe lép az egyházi művészet. A bőkezű nemesség és a gazdag polgárság elősegíti a templomok pompás berendezését, díszes edények és ruhák beszerzését. A Szent Vitus templom és egyes kolostorok kincseit kiegészítik; újabb kincstárak is keletkeznek, mint a prágai Loretto kápolnáé és az altbunzlaui búcsújáró templomé. A kelyheket és a szentségmutatókat, mely utóbbiak sugárzó nap-alakúak, cseh gránáttal és egyéb drágakővel, a XVIII. században pedig zománczos lemezekkel és ezüst filigránnal díszítik. Az edények pompájával versenyeznek az arany hímzésű nehéz ruhák, melyek jobbára ájtatos nemesi hölgyek ajándékai. A Mária-szobrocskákat gazdag ruhába öltöztetik. Ezeket gyakran polgárok és falusi emberek készíttették s olykor a népies ornamentika motivumai láthatók rajtuk.

Jelenkori vésett üvegedények. Charlemont Húgótól

A templomokra fordított gond következtében ismét fölvirágzott a művészi ipar két ága, t. i. az asztalosság és a lakatosság. A prágai (Szent Miklós és Szent Egyed), a sedleci, a hohenfurthi, a plassi, a klattaui, az oseki és számos más kolostor-templom barokk ízlésű oltárai, képrámái, padjai, gyóntató székei, szószékei változatos alakúak és faragványokkal gazdagon díszítvék, Némely kolostorban szerzetesek gyakorolták e művészetet, a plebánia-templomok számára prágai, vagy vidéki mesterek dolgoztak. A mesterek közűl említésre méltó Nonnenmacher Márk, a ki 1710-ben ily czímű művet adott ki: „Az építészeti asztalos művész, vagy prágai oszlopkönyv”. Ez a mester készíté a launi templom oltárait.

Az asztalosságnál fontosabb a lakatosság, melynek már a XVI. század végével kezdődik új korszaka. A kovácsolt vasat ritkán munkálták meg annyi művészettel, mint a XVI. század végén. Prágában és déli Csehországban gyakoriak a remek vas munkák, ilyenek példáúl a Szent Vitus templomban I. Ferdinánd és II. Miksa mauzoleumának vas rácsozata, melyet 1568-ban Schmidthammer György prágai mester készített, továbbá a Neuhaus várkastély udvarában levő kútkáva rácsozata, mely Neuhaus Ádám H. (meghalt 1602-ben) idejéből való. A XVII. század folyamán számos kovácsolt vas munka készűlt, melyek a XVIII. század elején újabbakkal, négyszögletes és kerek vas rudakból összeállított rácsokkal, rózsákkal díszített kapukkal s roppant nagyságú lakatokkal szaporodtak. Dinzenhofernek műveit, nevezetesen a prágai ó-város Szent Miklós templomát, a kleinseitei Szent Tamás templomot, a neustadti Szent Károly templomot díszítő számos lakatos munkák nagyobb részét általában a mester művészi fölfogása jellemzi.

Azonban a XVIII. század vége felé már hanyatlik a lakatosság, a mennyiben egy felől az öntött vas leszorítja a kovácsolt vasat, más felől pedig a sárgaréz és a bronz jut uralomra. A művészi ipar egyéb ágaiban is nagy hanyatlást okoz a gyári munka. A cseh üveghuták ugyan megőrzik technikai vívmányaikat és piaczaikat, formáik azonban ízléstelenekké válnak; a Prágában és Teinitzban alapított kőedény-gyárak csakhamar megszűnnek és lassanként az életre valóbb porczellán-gyártás fejlődik ki.

Az egykori elbogeni kerületben: Elbogenben, Schlackenwaldban, Pirkenhammerben, Altrohlanban, Dalwitzban, stb., továbbá a saatzi kerületben Klösterlében levő gróf Thun-féle és a tökéletesség magas fokán álló mostani porczellán-gyárak alapítása a XVIII. század végére és a XIX. század elejére esik.

A 40-es és az 50-es évekbeli építkezés, mely a régi művészeti irányok nyomdokain haladt, egyben-másban kedvező hatással volt a művészi iparra. Azonban a művészi körök nem igen törődnek az ipar szükségleteivel. Abban az időben, úgy szólván, egyedűl Manes József érdeklődött az iparművészet iránt; iparművészeti tervei bizonyítják, hogy a román és a népies elemekből szerkesztett ékítményeit szigorú szabatossággal alakította. Azonban az 50-es és a 60-as évek e fajta tüneményei csak szórványosak és nem jutnak uralomra.

Azonközben ugyan ezidőtájt Londonban „The Vienna Museum” név alatt eladásra kerültek a Rudolf-féle gyűjtemények utolsó maradványai, melyeket egykoron (1782-ben) árverés útján Schönfeld János könyvárús vásárolt meg. E körűlménynyel kapcsolatban mind nagyobb erélylyel kezdték hangoztatni a művészi ipari emlékek megőrzésének szükségét, hogy a mai iparnak mintákúl szolgáljanak. Nem sokára azután, hogy Bécsben létre jött az osztrák múzeum, a Prágában alapítandó iparművészeti múzeum eszméjével is kezdtek foglalkozni, de ez csak 1885-ben valósúlt meg; azonban a prágai kereskedelmi kamara az osztrák múzeum támogatása mellett 1868-ban rendezte Prágában az első iparművészeti kiállítást, mely a művészi ipar fejlesztését czélozta. Az iparmúzeum alapítása a művészi iparnak javára is szolgált; egy magánember, Náprstek Vojta már a 60-as években megalapítá „A cseh iparmúzeum”-ot, mely a cseh népies művészet kincseinél fogva, melyeket magában foglalt, a művészi iparra nézve is nagy fontosságú volt; 1873-ban pedig egy reichenbergi társúlat alapítá „Az éjszaki cseh iparmúzeumot”-ot, mely gyorsan fölvirágzott, és most is fontos tényezője az éjszaki cseh művészi iparnak. E régebbi intézményekhez járúltak újabb időben a pilseni és a budweisi iparmúzeumok.

A gyűjtő kedv magán körökben is hamar gyökeret vert; így keletkezett Prágában a Lanna-féle magán gyűjtemény, mely gazdagságra és mintaszerűségre nézve túltesz számos nyilvános gyűjteményen.

A prágai aranyműves-iskola és a keresztény akadémia alapításával már a hetvenes években törekedtek a művészetet és az ízlést elmélet és gyakorlat útján fejleszteni, míg végre létre jöttek a prágai iparművészeti iskola és a vidéki szakiskolák egész sora, melyekben az újabb nemzedéket gondosan nevelik.

Ez iskolának az 1891-ik évi prágai országos jubileumi kiállításon bemutatott munkái rendszeres áttekintést nyújtottak a jelenkori művészeti és ipari oktatás eredményeiről.

A 60-as évektől kezdve következetesen fejlődik a kézművesi és gyári termelés is; az éjszaki Csehországban és a Cseh-erdőben űzött üvegköszörűlés föleleveníti a cseh üvegipar régi dicsőségét; az éjszaki és déli csehországi agyagipari vállalatok, valamint az éjszaki csehországi szövöipar gyarapítják a már régen űzött iparágak számát. Turnauban a drágakövek köszörűlését, Gablonzban és környékén a csecsebecsék készítését, az Érczhegységben a csipkeverést régi hagyományok alapján háziiparként űzi a nép.

A prágai ötvösség fentartja régi hírnevét, kivált azegyházi művészet és az ékszerészet terén; a hímzés művészete szintén megállja helyét az egyházi ruhák készítésében; a könyvkötés, kivált Prágában, tetemesen fejlődött, a mennyiben elsajátította a bőr kimunkálásának minden technikáját. Az élénk építészeti tevékenység nagyben elősegíti az asztalosságot, új életre hívja a lakatosságot, nemkülönben a fémöntés és a trébelés is új erőt merít a szobrászatból. Így egy felől a művészettel való közeli érintkezés, más felől a nagy közönség fokozódó érdeklődése biztos záloga a csehországi művészi ipar további fejlődésének.

Leman-féle pohár az 1605-ik évből. Koula Jánostól