Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Csehország őstörténete.

Csehország őstörténete.

Woldøich Nep. Jánostól, fordította Boncz Ödön

A wolynka-völgyi Zuslawitz mészsziklái (barlangokkal). Charlemont Húgótól

Az őstörténelemmel szoros kapcsolatban álló ősrégészettel Csehországban már a múlt században is foglalkoztak, így Bienenberg K. J. lovag és Dobrowský J.; ezeket követték Jaethensteini Kalina M., Krolmus W. és a cseh régiségtudomány atyja, Wocel J. E., a kiváló tudós. Újabban az őskor kutatóinak és barátainak száma annyira megszaporodott, hogy azokat itt mind elsorolni hosszadalmas lenne; így csupán olyanokat nevezünk meg, a kik munkáik által a legismertebbekké váltak; ezek: dr. Berger, Èermák K., dr. Födisch, dr. Friè, Heger F., Hráše J., Jelinek Bø., Kušta J., dr. Laube, Lüszner M., dr. Matiegka, dr. Niederle, Osborne W., dr. Piè, Richlý J., Ryzner È., Smolik J., Schneider L., stb., és a jelen sorok írója. Az örvendetesen föllendűlő cseh királyi országos múzeumban a negyvenes években létesűlt „régészeti osztály” meglapítása által úgy a történelmet megelőző kor kutatása, mint ezen korból való lelt tárgyak egybegyűjtése megtalálta a kivánatos összesítő helyet. Az ország számos városi és kerületi múzeuma is vetélkedik a nemes buzgalomban. Az ide vágó irodalom, mely ezen soroknak is alapjáúl szolgált, e sokoldalú tevékenység folytán igen gazdag s kivált a legújabb időben egyre gyarapodik úgy terjedelem, mint szakszerűség dolgában.

Az őstörténelem mint Közép-Európában általában, Csehországban is az özönvízi (diluvialis) korszakkal, földünknek ezzel az utolsó előtti nagy fejlődési mozzanatával kezdődik, melyhez korunknak, vagyis az alluviális korszaknak még mindig nem csekély földalakúlási változásai kapcsolódnak. Ugyanezért Csehország őstörténetét az ember őstörténetének manapság szokásos fölosztása szerint, vagyis ős kőkorszakot, újabb kőkorszakot és fémkorszakot megkülönböztetve, fogjuk tárgyalni.

Ős kőkorszak (palaeolith kor).

A földkéregnek özönvízkori alakúlatai, a homok, a kavics, az agyag és a lősz, melyekben az emberi élet nyomai elő szoktak fordúlni, Csehországban meglehetősen el vannak terjedve; ezek mellett, kivált déli Csehországban, eluviális alakúlatok is találkoznak. Olyan barlangok, melyek az özönvízkori embernek szolgáltak menedékhelyeiűl, s a melyekben ezért gyakran állati csontok mellett kőből és csontokból pattogtatott szerszámokra és fegyverekre is akadnak, Csehországban csak siluri és devoni mészkő sziklákban (példáúl Beraun és Prága között), továbbá gneisz közé ágyazott ős mészkőzetekben találhatók. E barlangok közt egy sincs nagy; többnyire csak hasadékok, melyeket a leszivárgó esővizek vájtak ki némileg tágasabbakká. a Wolynka völgyében Winterbergtől éjszakkeletre fekvő zuslawitzi (Sudslavice) ősmészkőzetben van két ilyen hasadék, melyekben emberi koponya-maradványok és kezdetleges készítmények mellett ezrével találtak özönvízkori állatcsontokat. Ezeknek a barlangoknak vegyes tartalma alkalmas arra, hogy ebből a távoli korból az éghajlatról, az állatvilág gazdagságáról s az emberek kezdetleges állapotáról tanúlságosan tájékoztasson bennünket.

Egyik ilyen barlanghasadékban az agyagiszap közt sarkvidéki és sarkvidék melléki állatok maradványai voltak, amazok a jégvilág, emezek a sivatagok állatországának képviselői. Mikor a jégkorszak vége felé e tájék legmagasabb hegyei, az 1.469 méternyi Arber (Javor), az 1.449 méternyi Rachel (Rocklan) és az 1.369 méter magas Kubani (Boubín) még jéggel és hóval voltak borítva, s a hómezők alsó határa körűlbelűl Winterbergnek a tengerszín fölötti magasságáig (673 méter) nyúlhatott le, nyoma sem volt még a Cseh-erdő hegység üde zöldjének, mert az alantabb elterűlő s a hótól megszabadúlt dombos vidék is csak sivatagszerű lehetett. Ennek a kornak egyes sivatagi növényei mind maig fenmaradtak Csehországban. A jég és hó széleinél tanyáztak, mint még ma is a magas éjszak tundráiban, a havasi egerek és a hófajdok, melyeket szibériai jégrókák, hölgymenyétek és hóbaglyok üldöztek. A lentebb fekvő vidéket viszont a sivatagi állatvilág népesítette be, úgy mint kis sivatagi lovak, ugró egerek, gözük, mezei egerek, éjszaki pelék és baglyázó nyúlak, a bozótokban rigók és más énekes madarak tanyáztak, a vizeken ludak és kacsák úszkáltak, s mind ezeket az állatokat egy kis kutyafajta, továbbá a közönséges róka, a kisebb fajú sivatagi róka, a görény, a menyét, aztán a sasok, sólymok és hollók üldözték. Bizonyára be-betörtek a hóbirodalom rablói az alantabb elterűlő vidékekre is, és viszont, hogy zsákmányt ragadjanak és azt a zuslawitzi mészkőszikla védett hasadékaiban és barlangjaiban fölemészszék. A négylábú rablók lakmározásából meghagyott csontok a barlang fenekén maradtak, a sziklafalakról pedig a baglyok ganaja húllott alá apró zsákmányaiknak megemésztetlen maradványaival együtt. Ilyen módon szaporodott föl idővel a csonthalmaz a barlangfenéken.

Színekben épen ilyen gazdag képet tár föl előttünk a másik, magasabban fekvő hasadék újabb özönvízkori mezőségi és erdei állatvilágának csontjaiban. Az örök hó eltűnt a tetőkről, s azzal együtt távoztak az éjszaksarki állatok is, melyek után nem sokára a sarkvidék melléki sivatagi állatok érkeztek éjszakkelet felé. Az alantabb fekvő tájakon elsőben is a fű- és cserjetenyészet kapott lábra; kisebb erdőségek támadtak. Ezek a változások kevésbbé voltak kedvezők az előbbi állatvilágra nézve; ellenben annál alkalmasabbak lettek a mezőségi állatok nagy növényevőinek elterjedésére, melyek aztán csakhamar egészen a Wolynka-völgybe is behatoltak; ezekkel együtt tűnik föl itt az ember is. Honnan érkezett, nem tudhatni. A mint később az erdőségek mind sűrűbbekké váltak, s leginkább lombos fákból álló erdőkké alakúltak, a nagy vastagbőrűek is elhagyták ezt a vidéket s az erdőket a valódi erdei állatvilág népesítette be. A mezőségi állatvilágból megjelennek itt kivált a mammuth, az orrszarvú, a nagy szarvasmarhák, az óriás szarvasok és egy nagyobb fajta ló; az özönvízkori erdei állatvilágból ide kerűltek: a bölény, a szarvas, a rénszarvas, a disznó, a mókus, az éti és a kerti pele, az erdei cziczkány és más erdei állatok, ezekkel jelennek meg üldözőik is, köztük néhány macskafaj, első sorban az oroszlán, a medvék, vad kutyák és nyestek. Ezeknek az állatoknak maradványait csak részben hordták össze a ragadozók ebbe a barlangba, nagyobb részüket az ember hurczolta oda, mert a csontoknak legnagyobb részét az ő keze törte volt széllyel. Az ember itten a rénszarvasra is vadászott.

Az orrszarvú-maradványokkal együtt talált emberi koponyatördékek szabályszerű alkotású, lapos domborúlatú falcsontokkal és nagyon erős fogazattal bíró kis koponyából származnak; olyan hosszas koponyából, mely a középkoponyához áll közel. Ennek a vad embernek pattogtatott tűzkőszerszámai voltak, de quarcitból és kovarczban gazdag calcitból is készített magának csákányhoz, lándzsához, vésőhöz és késhez hasonló eszközöket; ilyen szerszámokat azonban, kiváltképen pedig nyilat, lándzsát és tőrszerű fegyvereket a rénszarvasnak és a lónak széttörött csontjaiból is csinált magának, egyúttal a rénszarvas metszőfogait más állatok kisebb csonttöredékeivel vegyesen ékességűl is használta. Nagyon valószínű, hogy a rénszarvast ekkor már bekerített helyeken őrizték, a miben a juhászkutyához hasonló kutyafaj segédkezhetett az embernek. Érdekes tűzkő-szerszámokat, megmunkált rénszarvas- és orrszarvú-csontokat találtak agyag között a Rakonitz (Rakovnik) melletti Lubnán; ilyenek nyomai ismerhetők föl a Prága melletti Podbaba és Panenská özönvízkori agyagában is, a Jinonitz és Beraun melletti barlangokban, a Jièin melletti prachovi sziklákban, az Ussig és Türmitz melletti agyagban s néhány más helyen is. A soka emlegetett brüxi koponya, s valószínűleg még néhány más koponyalelet is, újabb időbeli eredetűek. Úgy látszik, ez az ember az özönvízkori időszak vége felé nemcsak Csehországnak, de általában Közép-Európának legtöbb folyamvölgyében el volt terjedve.

Az oroszlánnak s néhány más nagyobb macskafajnak e vidéken való kihaltával az özönvízi korszakot, vagyis az ős kőkort befejezettnek tekinthetjük. Azt, vajon az özönvízkori ember is, mint korának néhány állata, eltűnt-e e szélességi fokok alól, s helyébe más, haladottabb műveltségű ember lépett-e, manapság épen olyan kevéssé dönthetjük el, a mint azt sem mondhatjuk meg, hová tűnt volna amaz, s honnan kerűlt volna ide emez, és hol tanúlta meg a pattogtatott kőszerszámok kiköszörűlését, a mit már ismert a következő, vagyis az alluvialis korszak kezdetén.

Csiszolt vagy új kőkorszak (neolith kor).

Ezen korszakon át Csehország éjszaki részében és közepén oly gyakran találunk emberi nyomokra, hogy e korszak vége felé, kivált a Biela, Eger, Elbe és Beraun partjain, a Moldava alsó részén és Prága környékén elég sűrű népességnek kellett már lennie. Hosszadalmas lenne, ha el akarnók sorolni mindazokat a helyeket, a melyeken az e korszakbeli ember kőszerszámait, lakó gunyhóinak maradványait, tűzhelyének hulladékait és saját csontvázának csontjait hátra hagyta.

Kőkorszak: csont- és kőeszközök a cserépedények. Charlemont Húgótól

A csiszolt kő- és csontszerszámok bizonyára jobban megfeleltek czéljuknak, mint az özönvízkori embernek pusztán pattogtatott kőeszközei. Már ez az ősember is tapasztalta, hogy hasogatott csonteszközei a használat folytán megkopnak, símákká válnak és így czéljuknak jobban megfelelnek; ezt már az alsó-ausztriai Gudenus-barlangból és a morvaországi Pøedmostból való, s az özönvízi korszak végéről származó sima csonteszközök is bizonyítják. Az így szerzett tapasztalatot és ügyességet aztán fölhasználta az ember a keményebb kőeszközök kiköszörűlésénél és kicsiszolásánál, s már ennek az ügyességnek birtokában találkozunk vele az új kőkorszakban. Ha már most a Csehországban talált s a prágai országos múzeumban, egyes városok múzeumaiban és magánosoknál őrzött sok csiszolt kőszerszámot és kőfegyvert sorra vizsgáljuk, mindenekelőtt azok a balták, bárdok és vésők vonják magukra figyelmünket, a melyek csak élükön vannak kicsiszolva; ezek mellé sorakoznak az egészen kicsiszolt egyszerű alakúak, azután a nyéllyukkal bírók, s végűl a csínosan gömbölyített és hornyolt alakzatúak. Ezek külön-külön, de együtt is előfordúlnak olyan lelőhelyeken, melyek az egész új kőkorszakon át be voltak népesedve, mint példáúl a Moldava melletti Øivnáè. Találtak itt tűzkőből pattogtatott, olykor szinte az ős kőkorra mutató késeket és szilánkokat, nyíl- és lándzsahegyeket, továbbá tűzkőből és amphibolithból való, különféle nagyságú csiszolt vésőket, csákányokat és kőbaltákat; de nagy számuk mellett csupán mindössze hat átfúrt kőeszköz fordúlt elő közöttük. Csiszolt egyszerű alakúakra találtak Bzíben, Lopatában, Új-Bydžovban, Solopiskyben, stb., egyszerű átfúrt formákra pedig a karolinenthali kerületben lévő Maslovitzban, a Jièin melletti Bukovinában, Šárkában, Welwarnban, Krupben, Štáhlavecben, stb. Ritkábbak a tökéletesebb, hornyolt és átfúrt formák, melyek vagy csak egyszerűen kétoldalt kikanyarítottak, vagy hasábokká vannak ciszolva, így azokon a tárgyakon, melyeket a Laun kerületi Kožovban, Lobositzban (Lovosice), Welwarnban, a Øip alatt, Hoøetitzben, Kostomlatyban (Raudnitz mellett), Brüxben (Most), a karolinenthali kerületben lévő Pøemyšleniben, stb. találtak. Fordúltak elő átfúrt golyók is, így Lobositzban, Hrobschitzban (Hrobèice), a Øípen, a Smichov kerületben lévő Nebušitzen, stb. Ehhez az utóbbi csoporthoz és ugyanebbe az időszakba tartoznak kétségtelenűl azok az át nem fúrt kőbalták is, melyeken a nyélre való erősíthetés végett középen keresztben széles bevágás van, milyeneket kivált Amerikából ismerünk; ilyenek a Smichov kerületben lévő Jinonitzból, az Unhošt kerületből való Litovitzból és Kácovból, Hloubìtinből és Slavìtinből származó kőbalták. A fémkorszaki sírokban itt-ott talált egyes kőszerszámok óvatosan veendők számba, mert az ilyen sírok gondos megvizsgálásából az derűlt ki, hogy ezek korábbi, neolith-korbeli telepedések helyein vannak s ezért a fémkorszaki sírba véletlenűl is kerülhettek a kiásott földdel együtt a benne volt kőeszközök is.

Míg az ős kőkorszak embere eszközeinek készítéséhez kiváltképen a rénszarvas csontjai és agancsát használta, az új kőkorszakbeli ember e czélra leginkább a szarvas csontjait és agancsát, vagy más állatok csontjait is szerette alkalmazni; a legtöbb lelőhelyen kerülnek elő egyszerű tűk, árak, tőrök, vésők, nyilhegyek, kalapácsok, markolatok és csontkorcsolyák. A Øivnáè mellett ebben a tekintetben már bizonyos haladást is találunk az egyszerű, pusztán hegyesre faragott formáktól, – minők kivált a Schlani (Slaný) hradištìn fordúlnak elő, – a kivájt, díszített és kifúrt formákhoz; akadtak továbbá itten átfúrt kutya-, medve- és szarvasmarha-fogakra is, melyek ékszerűl szolgáltak.

Az agyagedények, melyek legelőször ebben a korszakban találhatók, rendszerint szabadkézzel és roszúl kiiszapolt agyagból vannak formálva, melyhez grafitot vagy szenet nem kevertek; vagy égetetlenek, vagy gyarlón égetvék, s alakra nézve az egyszerű virágcserép formától a kihajló karimájú, csücskökkel és púpokkal, továbbá fülekkel ellátott öblös formákig váltakoznak; a lapos tálaknak vagy egyenes a fenekük, vagy hajlott (fedők). Ennek a korszaknak Csehországra nézve jellegzetes díszítései a beszurkált pontok és vonalak. Ezek az egyszerű, vagy pontozatos vonalak részint környös-körűl, részint felűlről futnak az edényen, vagy végre háromszögű síkokká, olykor pedig zegzugos, avagy halgerincz díszítményekké vannak szerkesztve. Találkoznak krétával kitöltött díszítmények épen úgy, mint szűrőszerűen átlyuggatott edények is. Az agyagorsók vagy laposak, vagy kettős kúp alakúak, olykor sugarasan díszítve.

Ezen korszak lakótelepei kivált Éjszaki és Közép-Csehországban vannak elterjedve; Csehország déli részében eddig csak egyes, szórványos kőeszközöket találtak, s azok sem terjednek túl a 49-dik szélességi fokon. Úgy látszik tehát, hogy Csehország déli része az új kőkorszakban vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé volt benépesedve. Az ország többi részében azonban, kivált a hegyeken találni efféle telepeket, így Bzí, Lopata, Øivnáè, a Tetschen melletti Quaderberg, a schlani hegy környékén, stb. Utóbb elszaporodtak azok a síkságon is és némely vidéken tetemes számúak. Az ily helyeken készítményeken kivűl gyakran nagy számú széttört csontokra is akadnak, így Bydžov, Libeò, Veliš, Jièin, Podbaba, stb. mellett. A lelt tárgyak sokban hasonlítanak a svájczi és felső-ausztriai új kőkorszaki czölöp-építményekéihez, melyeknek Csehországban csak nyomai vannak egy Franzensbad melletti tőzegrétegben.

Ezen földmívelő népségnek, a mely szelíd és vadállatok húsával is élt, legrégibb telepedései, úgy látszik, azok voltak, melyeket nehezen megközelíthető sziklákon találni, milyenek Lopata és Bzí; későbbi időből már számos síksági lakógödörre is akadnak, melyek eleintén alkalmasint csak szalma-, vagy rőzsetetővel lehettek befödve, és sövényből font, vagy czölöpökből álló oldalfaluk volt; ez utóbbit agyaggal tapasztották ki, melyet gyakran szecskával is kevertek. Az ilyen gunyhónak a közepén volt a tűzhelye; a fal mentén körűl mohából, szalmából és állati bőrökből vetett heverőhely lehetett. Efféle tanyának a példája a Melnik kerületben levő, Øepín melletti Krp. Körűlbelűl 4.6 hektárnyi területű földön az említett majorság mellett mintegy harmincz, hamus fekete földdel és különféle hulladékokkal telt lakógödröt ismertek föl; egykori számuk valami negyven lehetett. Átmérőjük különböző volt, szabálytalanúl elhelyezve egymástól 5 méternyire és még messzebbre állottak, s ép és törött kőeszközöket, edénycserepeket, csonttöredékeket és félig megégett tapasztékdarabokat, olykor emberi csontokat is tartalmaztak, melyek közűl egyesek kőkéssel erősen be voltak vagdalva. A telepnek éjszaki kerületén 58 méter átmérőjű, mintegy 5 méter széles, sötét körsáncz húzódott; ebben nem volt kulturréteg és így közös, talán isteni tiszteleti czélokra szolgálhatott az. Hasonló lakógödörcsoportok, melyeket néha egyszerű szemétgödrökkel, vagy épen sírokkal tévesztenek össze, nem ritkák Csehországban; olykor újabb telepítvények állanak rajtuk; a legtöbb, úgy látszik, tűzvésztől pusztúlt el és azután elhagyatott.

E korszak állatvilágából bennünket főleg a házi állatok érdekelnek, melyeknek szelidítését valószínűen már a diluvial korszak embere megkezdette. Ezen kor legrégibb telepein mindenekelőtt feltűnik a házi barom, a primigenius faj, mely az őstulok (bos primigenius) és a kis brachyceros faj (bos brachyceros) megszeliditése által támadt; utóbb ezek kereszteződése folytán egy középfaj, a bos taurus állott elő. Egyébként ennek a korszaknak elején a csontmaradványok legtöbbje erdei vadállatoktól származik. E korszak közepe tájára nézve példa a Kuttenberg melletti hradištìn lelt állatok jegyzéke. A vadállatok közűl előfordúlt itten: a róka, a nyest, a menyét, a borz, a barna medve, a mezei nyúl, a hód, a szarvas, az őz, a bölény és a vaddisznó; a házi állatok közűl: a primigenius faj, a brachyceros faj, egy kevert szarvasmarhafaj, a juh, a kecske (?), a tőzegi disznó, egy nagyobb s egy kisebb fajta ló, nagy vadászeb és a tőzegi eb. Az ország más lelőhelyeiről kiegészíthetni még ezt a sorozatot a hamurétegben előfordúló kutyafajjal és a tyúkkal. Ennek a jegyzéknek 21 állatfaja közűl tizenegy a vad és tíz a szelidített állatfaj. Az ember az említett kutyákkal bölényre, szarvasra, őzre, vadkanra és apróbb állatokra vadászott, amazokra húsuk- és bőrükért, emezekre csak bőrükért, mint egy nyusztkoponya orrán látható bevágások is mutatják; egyébként a házi állatok húsával is táplálkozott. A szarvasagancsnak, a disznó agyarának és csontjainak földolgozásában már épen olyan mester volt az ember, mint e korszak végén a kőszerszámok készítésében is.

A krpi ember nagy volt, a kurtafejűhöz közel álló középfejű koponyával, összeforrt homlokvarrattal és kétélű síncsontokkal; egy hosszasfej koponyája vastag falazatú volt, erős szemöldök-ívezettel és a brüxi koponyához hasonlított. A bevagdalt végtag-csontok valamely ellenségéi lehettek és babonás czélokra szolgálhattak. Ploschában (Blažim) az új kőkori embernek a hosszasfejjel határos középfeje, erősen kifejlődött nyúlványnyal bíró czombcsontja és oldalt lapos szárcsontjai voltak; itt is találtak egy, a brüxi koponyához hasonlító koponyacsontot. Pøemyšleniben egy koponya középfej volt, a többi négy, mint a legtöbb e korszakbeli koponya, hosszasfej.

Fémkorszak.

Természetszerű dolognak látszik, hogy az olyan elterjedt és meglehetősen sűrű, földmíveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó népesség, a milyenre Csehországban az új kőkorszak vége felé akadnak, a fémeknek: a réznek, a bronznak és a vasnak, vagyis fegyverek és eszközök készítésére alkalmatosabb anyagoknak föllépésével nem tűnhetett el rögtön, hogy valamely újabb, fémfegyverekkel ellátott települőknek, kikről azt sem tudjuk, honnét jöhettek, helyet adjon. Ha a talált egyes rézeszközöket, melyek bizonyára a legrégibb fémeszközök közé tartoznak, milyeneket a Laun kerületi Vinaritzban, a Kuttenberg melletti hradištìn, és a Šárkán leltek, a miatt figyelemre nem méltatjuk is, mert akadtak az országban jóval későbbi időből származó réztárgyakra is: mégis az országnak számos egyéb, fémeszközökben gazdag leletei szintén világossá teszik, hogy az említett új kőkorszakbeli nép a régi bronzokhoz eleintén kereskedelmi úton jutott volt. Az új kőkorszaki telepeken s azok között ugyanis számos tömeges, vagy raktári lelt tárgyra is akadtak, melyeknek csoportozatai érthetően bizonyítják, hogy ezeket a legkülönfélébb bronz készítményeket eladás végett olyan kereskedő hordozhatta magával, a ki régi, hasznavehetetlenné vált fémtárgyakat is becserélt, s összeolvasztott bronzdarabokat és öntő formákat is tartott kéznél, hogy a kívánt tárgyakat mindjárt ott helybe elkészíthesse. Ezt bizonyítják a krendorfi (Eger-parti Køtìno), rymáòi, maškovitzi és a Leitmeritztől éjszakkeletre eső Sobenitzből (Sobìnic) származó, úgyszintén egyéb tömegesen lelt tárgyak is. Az a tapasztalat is, hogy a hradištìken levő legtöbb új kőkorszaki telepnek felső kulturrétegében egyes bronz tárgyakra akadtak, az imént kifejezett nézet mellett bizonyít. Mindamellett azt, hogy nem sok idő múlva az országban is készítettek már bronz tárgyakat, nemcsak a rydeèi s egyéb hasonló, tömegesen lelt tárgyak mutatják, hanem főképen a talált számos öntőforma is, milyenekre Zvoleòovesben, Hostomitzben, Vokovitzben, Lobositzben akadtak, valamint a plešiveci, alsó-groschumi (Chraštany, Netolitz mellett) és más helyeken talált nyersen öntött tárgyak is. A régi neolith-korbeli telepítvények közűl sokat ekkoriban sánczokkal és árkokkal kerítettek körűl; ezek a legrégibb hradištêk, vagy sánczvárak.

A lakóhelyek annyiban némi haladásra mutatnak, hogy azok a háromoldalú agyaghasábok, a milyenek példáúl Bydžov közelében és a Èaslau melletti Hrádeken, a Šárka hradištìjén és a Beraun menti Stradonitzben fordúltak elő, azt igazolják, hogy a falakat szálfákból alkották és kivűlről lesimított agyaggal tapasztották be. Az olyan lelt tárgyak, melyekből a viseletre következtethetnénk, bár egyébként nagyon sokféle tárgyakra találtak már, vajmi ritkák és egyedűl a véletlennek tulajdoníthatjuk, hogy itt-ott mégis gyengébb szerves anyagok is maradtak fenn. Azt, hogy birkabőrt és irhát használtak ruházatúl, mutatják a Budweis melletti Plaben (Plavo) sírhalmaiban talált ruhamaradványok, melyek bronz dudorokkal és bronz csövecskékkel megrakott birkairhából készűlt ruhából származnak, úgy szintén a Horaždovitzhoz közel fekvő Stralhoštitz (Søelhoštice) melletti Skleòený Vrch sírhalmaiban talált irhamaradványok is. Durva fekete gyapjúszövetre akadtak a Marischau (Marišov) mellett levő Schulzenhügel hamvvedreiben; s bizonyára szintén gyapjúból készűlt a Smiøitznél talált egyik vederben volt durva vörös szövetmaradvány is. Hogy vászon nélkűl sem szűkölködtek már, bizonyítják az elbeteinitzi bronz tárgyakon és egyebütt talált hamvvedrek külső fenekén levő lenyomatok. A Moldva-menti Roztoknál fekvő Libšitz későbbi fémkorszakból származó soros sírjainak csontvázain fínomabb, értékes, ezüst szálakkal átszőtt szövetre is találtak. Használtak csinos bőröveket is; bronz szögecskékkel volt díszítve a német-brodi sírhalmokból származó öv; a milawèei sírhalmokból való pedig bőrdarabokból készűlt, melyeket bőr szíjacskákkal és bronz sodronynyal fontak át. Az a számos orsó és szövőszéksuly, meg az a háromféle dolgozó tű, a melyeket a Budweis melletti Plavnitzben találtak, s a melyek a morvaországi misskogeli (Leskoun), alsó-ausztriai és cyprusi efféle lelt tárgyakhoz hasonlítanak, nemcsak a fonásnak és szövésnek széltiben való elterjedéséről, de a szövésben való sokféle ügyességről is tanúskodnak. A plavnitzi lelet egyébként a Kelettel való összeköttetésre is mutat.

A mi ennek a korszaknak állatvilágát illeti, a bronz kézműveknek elterjedésével szaporodik a házi állatok maradványainak száma is, főként a házi szarvasmarha-fajoké. A fémkorszak állatvilágát mutatják be a Èaslau melletti Hrádeken talált csontok, melyek még közel állanak az új kőkorhoz. A vadállatok közűl akadtak itten a barna medve, a mezei nyúl, a szarvas, őz, vaddisznó és valami ragadozó madár csontjaira; ezekhez sorozhatjuk még a rókának és bölénynek egyebütt talált maradványait is. A házi állatok közűl fölsorolhatunk egy nagyobb fajta vadászebet, a tőzegi ebet, a birkát, a kecskét, a szarvasmarhák közűl a primigenius fajt, a tőzegi tehénfajt, egy nagyobb, az előbbihez, s egy kisebb, az utóbbihoz inkább hasonlító középfajt, egy kisebb fajta lovat, a tőzegi disznót, a tyúkot és az alkalmasint már szelidített ludat; ezen kivűl még a hamurétegben előfordúló kutyafajnak és egy nagyobb fajta lónak másutt talált maradványait is. Egészben a Hrádeken 18 állatfajra akadtak, melyek közűl 6 a vad- és 12 a szelíd állatok közé tartozik. Mennél inkább közeledünk a fémkorszakon át a történelmi korhoz: annál inkább fogy a vadállatok maradványainak száma a házi állatokéhoz képest, egyúttal azonban gyérűl a szelíd állatok csontjainak száma is, a mi a mellett bizonyít, hogy a lakosság inkább a növényevésre adta magát.

Bronzkor: régibb bronz tárgyak Krendorfból, Frauenbergben a herczeg Schwarzenberg-féle múzeumban. Charlemont Húgótól

Az e korszakból való emberi koponyák eleintén még többnyire hosszúkások, a korszak vége felé már a közép- és kurtakoponyák a gyakoriabbak.

A kézi művek tárgyalásánál a fémkorszaknak mostanában szokásos, bronz- és vaskorszakra, emennek ismét hallstatti és La Tène-időre való fölosztását követjük. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy valamint az, vajon egyes lelő helyek még az új kőkorszakba, vagy már a fémkorszakba osztandók-e, néha el nem dönthető, úgy az sem mindig lehetséges, hogy egy és ugyanazon lelő helynek összetartozó lelt tárgyait, néha még ugyanazon sírbeli tárgyakat is az említett kulturfokozatok egyikébe, vagy másikába sorozzuk, annyiféle közöttük az átmenet és az érintkezési pont.

Bronzkorszak. A régibb bronzok Csehországban meglehetősen elterjedtek. Az új kőkorból a fémkorba való átmenetet mutat a Lobositz melletti èižkovitzi temetkező hely guggoltan oldalt fekvő csontvázaival (Seitenhocker), melyek mellett kőeszközöket, új kőkorbeli módon díszített agyagedényeket, átfúrt fogakat és nagyon gyér, egyszerű bronz ékességet találtak; ezek mindjárt a Pøedbój, Velká Ves, Pøerov melletti, továbbá a Lobositz vasúti állomás mellett levő új kőkorbeli temetők guggoltan oldalt fekve eltemetett népségének művelődéséhez sorakoznak, mely népségnek ezen sírjaiban még bronzokra nem találnak: nyomban a èižkovitzi sírok után sorozhatók a Roztok melletti unìtitzi sírok a bennök talált csonteszközökkel, átfúrt fogakkal, bronzból készűlt tőrökkel, árakkal, füles tűkkel, fülönfüggőkkel és karpereczekkel, továbbá gazdag borostyánkő és arany ékszereikkel; ezután következnek a brandeisi meg a Prágán alúl fekvő zlonitzi sírok, szintén guggoltan oldalt fektetett csontvázaikkal, melyek mellett gazdag bronz, arany és borostyánkő tárgyakra találtak, továbbá a Kralup melletti zvoleòovesi, a pøemyšlenii, stb. hasonló sírok, szintén ilyen gazdag tárgyaikkal. A guggolva oldalt temetkezés Csehországban az új kőkortól a bronzkorszak végéig való időn át tartott; erre következett a guggolva ülő helyzetben való temetkezés egészen a La Tène-időig; mindegyiknek megvannak a bronzkorban a maguk hasonló jellegzetes tárgyai, melyek ugyanazon művelődési fokra vallanak. Ide tartoznak a Schlan melletti ledeci csontváz-sírok is. A bronzkorszakban a temetkezési mód részben változik és gyakran akadnak a hullaégetés nyomaira is.

A régi bronzok jellegzetes példái az alsó Eger mentén fekvő Krendorfban (Køtìno) tömegesen lelt tárgyak. Állanak pedig ezek 540 darab kicsiny, egymáshoz egészen hasonló karikából, 37 nagyobb tárgyból, melyek között négy nagyon viseltes, tíz törött és egy foltozott darab is van; végűl egy bronz lepénytöredék is van köztük. Az egész becses tárgycsoport nyilván valami ötvöskalmár, vagy „marchand fondeur” tulajdona lehetett, kiről ma meg nem állapítható, délről vagy éjszakról kerűlt-e ide. Mindenesetre régibb eredetűek ezek a tárgyak a Kr. előtti első évezrednél, s némileg hasonlítanak a poseni Czernikau melletti Flothban találtakhoz, ezek viszont euböai lelt tárgyakhoz hasonlók. A krendorfi bronzok között van négy nagy, belékarczolt zig-zeg díszítéssel czifrázott hajtekercs, vannak továbbá egymásra hajlított végű egyszerű karpereczek, milyenek Olaszország etrusk sírjaiban fordúlnak elő; nyitott karikák, melyek közűl a kisebbeket lábra való gyűrűknek, a nagyobbakat nyakpereczeknek tarthatni; van köztük két zárt, tömör karika is; a nagyobbnak az átmérője 21.4 centiméter, vastagsága pedig 1.5 centiméter; összeütve tiszta hangokat adnak, s így talán csengő karikáknak mondhatók. Három zárt, tömör karikának az átmérője 14.5 centiméter és vastagsága 1.8 centiméter, s egyik oldalukon művészileg vannak díszítve; egészen hasonlókat találtak Rymanìban is. a fegyverek és szerszámok közűl van ebben a csoportban három, füllel ellátott tokos véső, melynek köpűje nem zárt, hanem behajtott karimájú, (hasonlót találtak Žižkovban is) és három kis sarló, melyek nagyon használtak és teljesen alkalmatosak a gabona kalászainak learatására. (Ilyeneket találtak az Elbe menti Maškovitzban és Jilovében is; más formájúak ismét gyakoriak Csehország éjszaki és déli részében, így az Elbe-parti Kostelecben, Chudenitzben (Klattaun felűl), a Protivin melletti Skalban, stb.) Egy zablának két felerésze s más hasonló csehországi lelt tárgyak, továbbá egy 13.3 centiméter széles és 9.4 centiméter magas, födeles, golyó- és gyöngysor-díszítéssel ékesített, vert művű csésze; ehhez hasonló van a stuttgarti múzeumban is. Az öntött, oldalt lapos kis karikákat csereeszközöknek (karikapénzeknek) tarthatni, melyeknek használata Egyiptomba nyúlik vissza; de föltaláljuk azokat a görögöknél és nyomaikra akadhatunk a svájczi czölöpépítményekben, Francziaországnak és Skandinaviának őskori lelőhelyein és egyebütt is. Ugyanez a jelentősége lehetett annak a tizennégy kis arany karikának is (arany karikapénz), melyet Gross-Otschehau (Oèihov) mellett találtak. Nem hagyhatjuk említés nélkűl, hogy a krendorfi tömeges leletben díszített karpereczekre és ruhatűkre nem találtuk, jóllehet effélék sírokban és hradištìkon igen gyakran fordúlnak elő.

Hallstatti kor: bronz fegyverek, szerszámok és ékszerek, öntőformák, stb. Charlemont Húgótól

Csehország egyéb bronz tárgyai közűl megemlítjük még a kardokat, melyek egy darabból vannak s egyközűleg futó kettős élük és széles markolati lapjuk van; ilyent találtak tokos vésőkkel és sarlókkal együtt Maškovitzban, s ez hasonló a Mykenäben lelt kardokhoz; a Blovitz melletti Hladomøi sírhalmaiban talált bronz kardot is itt említhetjük meg, bár e sírok többi tárgya már a hallstatti művelődési korszakba tartozik. Ebbe a korszakba szokták beosztani azokat a kardokat is, melyeknek öntött kerek markolatjuk van, hasonló a magyar kardokéhoz; ilyen a roztoki (?), stodulky (Schmichov kerület), pasekyi (Pisek kerület), slatinai (Welwarn kerület) és az Elbében Melniknél talált kard is, melyek közűl azonban csak a négy első tartozik az igazi bronzkorba, az utóbbi ép úgy, mint a nahoøani s egyéb hasonló, kanyarított élű kardok bizonyára már a hallstatti korból valók. A milaveèi érdekes kard összekötő kapocs a bronzkori és hallstatti műveltség között. Tőrök, markolatlap nélkűl, gyakran voltak a sírhalmokban, így Unìtitzben, Roztokban, Doubravában (Èáslau kerület), Leitmeritz, Lobositz, Lochovitz, Unter-Kšel, Böhmisch-Brod, Hladomøi, Elbeteinitz, Pisek, Køtenovo, a Moldauthein melletti Kostelec, a Provitin közelében levő Gross-Piseèna, a Frauenberggel szomszédos Munice, stb. mellett. Karimátlan, pusztán oldalukon szegélyes lapos vésőket (Paalstäbe) a Leitmeritz melletti Sobenitzben (Sobìnice) találtak 28 darabot egy fazékban, továbbá Maškovitzben, a Budweis melletti Plavnitzben és egyebütt is elszórtan.

Hallstatti és La Tène-kor: bronz áldozó szekér, kardok, edények, fibulák, karpereczek, stb. Charlemont Húgótól

Ennek a kornak agyagedényei többnyire graphittal vannak mázolva s alakjukra és díszítésükre nézve igen különbözők. Vajon az olyan holdsarló, vagy szarv módjára fölkunkorított fülű agyagedények, minők a Øivnáèon, a Šárka és Zámky hradistìin, Rostok és Želenitz mellett ritkaságképen, Olaszország terramareiban azonban igen nagy számmal kerűltek elő, Csehországban még az új kőkorszakba, vagy már a fémkorszakba tartoznak-e, el nem dönthető; a øivnáèit illetőleg emez látszik valóbbszínűnek.

Vaskorszak. A vasnak, mint a bronzzal együttesen kézművek alkotására használt anyagnak ezeken a tájakon való feltűnésével kezdődik a vaskorszak, melyet közönségesen hallstatti és La Tène-korra osztanak föl.

a) Hallstatti kor. Ha Csehországnak összes lelt tárgyait áttekintjük, ezt a kort illetőleg sem találunk hirtelen ugrásra, hanem a tárgyak csak lassanként váltják föl egymást. Ezen kornak egyes, legrégibb lelőhelyein még vas tárgyakra sem akadunk, mindamellett az ott talált bronz-eszközök készítés módjukra nézve már annyira hasonlítanak a hallstatti műveltség készítményeihez, hogy azokat, ha már egyáltalán időbeosztást kell tennünk, emezek közé kell soroznunk. Figyelmen kivűl hagyva azt a nyilván még bronzkorbeli tömeges leletet, melyre a Taus (Domažlice) melletti Okrouhlik erdőben akadtak, s a mely sarlókból, nyílt karpereczekből, nyílhegyekből és csákányokból áll, mint fontosat, kiváltképen a Taus melletti Milaveè sírhalmának tartalmát említjük föl azért, mert abban régi bronzokon, egy kardon, továbbá szépen formált és díszített agyagedényeken kivűl egy áldozó kocsit s egyéb bronzedényeket is találtak, melyek bizonyára már a hallstatti korba sorozandók. Az áldozó kocsi négy, négyküllőjű kereken áll; rúdja nincsen, s középütt fölfelé hajlított tengelyeken égett testhamuval telve volt bronzedényt tart, melynek pereme hármas sorjában apró kivert dudorokkal van ékesítve. Hasonló szekerkéket találtak a Mura mellett Stájerországban, Mecklenburgban és Schonen szigetén is. Ide tartozik a dobrái (Unhošt) bronzkorbeli és hallstatti maradványokkal telt sírhalomcsoport is. Érdekesek azok a bronzbádogból vert, nagy, üres, nyitott karikák is, a milyet kettőt egy Rovna (Strakonitz) melletti sírban emberi koponyára téve találtak; az alsónak szélessége 22.5 és magassága 6.5 centiméter, a felső 18.5 centiméter széles és 8 centiméter magas; hasonló karikákra találtak még a Budweis melletti Plaben (Plavo) és a Horaždovitzhoz közel eső Stralhoštitz melletti „Skleòenø Vrch” sírhalmaiban is. A Melniken alúli Brozánky mellett föltárt sírokból említésre méltó egy óriási fibula, melynek tűje 46 centiméter hosszú, kengyelét pedig egy 23 centiméter hosszú s mindkét végén lapos dróttekercsben végződő pajzs képezi; hasonló, bár kisebb fibulákra a borowitzi sírokban is akadtak. Egy óriási, másfél kilogamm sulyú, tekercses fibulát (kettős tekercs), melynek 43 centiméter hosszú tűje és két, egyenként 17 centiméter széles tekercse egészben 9 méter hosszú drótból van csavarva, a Pardubitz melletti Èepy tömegesen talált tárgyai közt volt. Kisebb, szintén kettős tekercsű fibulákat találtak a Klabava menti Dejšina sírhalmaiban is. Általában ebben a völgyben sok a hallstatti korból való lelet; így a horomyslici és az ejpovici, hol egyebek között egy díszített hosszú tőr, üres nyitott karpereczek, egy gazdagon vert művű, hattyúkat és napokat ábrázoló díszítéssel ékített bronz-serleg, kirakott zománcz-gyöngyök, vas kardok is kerűltek elő. Üres, belé karczolt díszítéssel ellátott széles karpántokat és vas fegyvereket találtak a Protivin melletti Bor erdőben és egyebütt is; egy 95 centiméter hosszú bronztűre akadtak a Plešivecen. Bronzból való, hüvelyes nyilhegyek Csehországnak úgy éjszaki részében (Elbeteinitz, stb.), mint a déliben (Èichtitz, stb.), azután urna-sírokban (Vokovitz, stb.) sem épen ritkák. Igen érdekes a Klattau melletti Husín hallstatti tárgyakban annyira gazdag temetőjének egyik bronz fibulája is. A bronz kardok közűl az Elbében Melniknél talált, sáslevél alakú pengéjű és külön öntött díszes markolatú, szépen megmaradt kardon kivűl ide sorozhatjuk még a Nahoøanban találtat s az ehhez hasonlókat is; az újabb hallstatti korhoz tartozhatnak azok a lapos markolatú és a markolat alatt kanyarított élű kardok, a milyenekre Roztokban és Zvoleòovesben akadtak.

A többi, ide sorozható leletek közűl megemlítjük még a Raudnitz mellett Dušnikyben talált tárgyakat; ezek egy háromlábú, belűl ezüstözött bronz edény hamvakkal; vas fegyverek, bronz-, ezüst- és arany ékszerek; ide tartozik a citolibi lelet, a hol egy csontváz mellett vaskardot hüvelyével együtt, egy lándzsahegyet, vasfibulát, hosszú görbe kést és nyitott bronz karpereczeket találtak; ide sorozzuk még a Radnic patak menti Bøasy hegy bronz- és vastárgyakban gazdag sírhalmait; az Uslava parti Štáhlau (Štáhlavy) gazdag lelőhelyeit, a Bischofteinitz melletti Podražnitz, a Hostau melletti Miøkovitz, a Mirovitz melletti Skovøetitz, a Klattau melletti Luèic, a Pisek melletti Neuhof (Nové dvory) és a Markovec mező lelőhelyeit bronz- és vastárgyaikkal; a putimi két sírhalmot, melyekben számos arany-, bronz- és vastárgyakra akadtak; a Beraun melletti Korno, a Rokycan melletti Bøasy magaslat lelőhelyeit, a két utóbbiban kardhüvely-végekkel, stb.

Csehország itt-ott nagyon terjedelmes síkföldi urnatemetőinek, milyenek a Leitmeritz melletti libochovani, a švijani, plaòani, horinevesi, trebichovitzi, drazkovitzi, Pardubitz melletti rositzi, reditzi, stb., az imént tárgyalt korszakok egyikébe való beosztása egyre nehezebbé válik. Egyesek ezek közűl – úgy látszik – még az új kőkorból valók; mások a bronz- vagy hallstatti korszakba tartoznak; van olyan is, minő a libochovani, a mely bizonyosan már a La Tène-korból származik; a Dobrichov melletti Trebickának legnagyobbszerű és leletekben is leggazdagabb temetője pedig éppen Kr. u. III., vagy IV. századból való. A régibb urnatemetők alkalmasint a népesség szegényebb részétől származnak, s azt is bizonyítják, hogy legalább ez a része a lakosságnak az országban állandóan meg volt telepedve.

b) La Tène-korszak. Ezen az időszakon át bronzékszerek mellett már főképen a vasat használták, kivált fegyverek és eszközök készítésére; az ide tartozó lelőhelyek Csehországban nagy számúak. Ebben a korban a hullatemetés ismét elterjedtebbé vált. A La Tène művelődés hatása Csehországban félreismerhetetlen, gyakran mégis jogosúlatlanúl sok olyan leletet is abba soroznak, a milyenek eredeti külföldi La Tène lelőhelyeken egyáltalán nem találhatók. Jellegzetesen képviselik ezt az időszakot, melyet ezért Csehországot illetően duxi időszaknak nevezhetnénk, a Duxban (Duchov) tömegesen talált tárgyak, továbbá a Böhmisch-Brod melletti Ober-Kselben, a Lobositz melletti Soluvicban és Neu-Bydzovban lelt soros sírok, kivált pedig a Beraun menti, stradonitzi hradisten talált gazdag sírok.

Sulovitztól nyogatra aránylag kis területen nemcsak új kő- és bronzkorbeli lelt tárgyakra, de a puszta földbe, minden foglalat nélkűl fektetett csontvázak öt sorjában ásott egyszerű sírjaira is akadtak, melyekben számos tárgy volt; így nayak-, kar- és lábpereczek, gyűrűk, jellemző korai La Tène-kapcsok, mind bronzból; aztán vaskések, egy vasövnek az ízei, végűl borostyánkő-, üveggyöngyök, meg lignit-gyűrűk. A karpereczek azért tanúlságosak, mert bár legtöbbjüknek ezt a kort jellemző formájuk van; egyesek egymásra hajlott, vagy kissé vastagodó végeikkel még a régi, egyszerű formákat mutatják, úgy, hogy a karpereczeknél egész fejlődési sorozatot láthatunk, a legegyszerűbb kimunkálásútól a legtökéletesebbig. Az ober-kšeli sírok gazdag tartalma többnyire bronz készítményekből állott: egy, kisebb és nagyobb szemekből összefűzött övláncz, továbbá fibulák, csigaszerű, vagy egyszerű dudorokkal bíró és üres félgömbökből öszeállított karpereczek, milyeneket Neu-Bydžov, Juliska, Libochovitz, Moraves (Moravìves), Nymburg, Peruc, Pøemyšleni, stb. sírjaiban is találtak, végre még keskeny horgos vaskardok és vaslándzsahegyek is kerűltek elő ugyanott, Premysleniből különösen megemlíthetünk egy könyökre járó fibulát emberi és lóéhoz hasonló fejjel díszítve. A duxi óriási forrás nagy lelőhelyén egy bronzüstben néhány száz bronz fibulát, karpereczet és gyűrűt, továbbá egy kopott tőrt találtak. A Beraun menti Stradonitz hradištìjének nagy és állandó telepítvénye több mint 88.700 négyszögméternyi téren terűlt el, s úgy látszik, még az új kőkorba visszanyúlik; mindamellett leginkább késő La Tène-kori tárgyakat tartalmazott, ezenkivűl néhány régebbi korból való tárgyait és csekély maradványait a Kr. előtti utolsó félszázadi római kornak. Egy másik hasonló, bár kisebb telepítvényre akadtak a Laun melletti Stradonitzben is. A Klabavka mentén fekvő Kyšitz sírhalmaiban talált vaskard sajátszerű bronz markolatával hallstatti formákhoz hasonlít ugyan, s oda is kellene beosztani, csakhogy az ugyanott talált keresztmarkolatú és gombos vaskard (Szent Wenzel kard), milyenek a VII. századtól a IX. századig voltak használatban, úgy szintén egy arczlárvás bronzfibula még a La Tène kornál is sokkal újabb időszakba tartoznak. Általában a Klabavka mentén levő sírhalmok jellegzetes hallstatti és a La Tène-kori tárgyakon kivűl újabbakat is tartalmaznak. Ezen időszaknak egyéb lelőhelyei közűl megemlíthetjük még a zabìhlitzi csontváz-sírokat szép fibuláikkal, kar- és nyakpereczeikkel; a Teplitz melletti Hühnerberget, Liebshausent (Libèeves), Fünfhundent (Pìtipsy) az Eger mentén (Trajannak egy ezüst érmével), Deutsch-Trebetitschet (csigás dudorú korongokkal), a Raudnitz melletti Židovitzet gazdag tárgyaival, a Mies menti Podmoklt (arany pénzekkel, arany gyűrűvel, fibulákkal, stb.), Zièint, az Elbe-parti Aussigot, stb.

Ezen időszak agyagművessége Csehországban a fazekas-korongnak olykori használatát és egyes, talán délről származó formákat mutat, e mellett azonban folytonos fejlődve a régi, szabad kézzel idomított edények is előfordúlnak még egészen a Kr. utáni VII. századig. A duxi sírokban lelt tárgyak e vegyes agyagipari formákra mutatnak példákat, melyek ismét egyben-másban a Beraun menti Stradonitz hradištìjének edényeihez is hasonlítanak. Ebben az időben kezdik készíteni azokat a stradonitziekhez hasonló, graphittal bőségesen kevert agyagból gyúrt, karimás széleiken gyakran írásjegyekkel ellátott, fületlen, többnyire vastag falú edényeket is. Ezek a formák a római hatás kezdete után is sokáig fenmaradnak a Dunán túl fekvő országokban (mely hatás különösen a vörösre festett agyagedényeken látható), így Vinaøitzben, Netolitzben, stb., s az edény nyaka körűl benyomott fölírataikkal még a középkorban is sokáig megvannak.

c) Átmeneti korszak. Abba az átmeneti időszakba, mely a La Tène-korszakra következik és a Premyslidák fölléptéig tart, mindenekelőtt a Saaz melletti Horovitz gazdag leletei tartoznak La Tène-kori formáikkal és római bogláraikkal (phalerä). A római művelődés hatását általában már a korábbi La Tène-korszakon át is észrevehetni Csehországban; utóbb pedig, az elszórtan előfordúló római érmeket (így különösen a közép Elbe vidékéről) és sírokban talált egyes bronzműveket nem is tekintve, eléggé világosan mutatkozik. Így példáúl egy, a Libaò melletti Zlivben talált, kőlapokkal szegélyezett sírban, melyben a következő tárgyakat lelték: egy három darabból (fenék, oldalfal és mozgatható fül) készített edényt, egy tálat, egy fazekat, egy füles, arczlárvákkal díszített csinos korsót, egy serpenyőnyelet, melyen latin fölírat van, továbbá hosszú, keskeny csatokat, mind bronzból; ezeken kivűl két ezüst és egy bronz fibulát, úgy nevezett vend fibulát meg két kést, melyek közűl egyiknek nyele is van. Ez a lelet a római császárok idejébe, a Kr. utáni I. századtól a III. századig terjedő időbe, tartozhatik. Nem messzire ettől a helytől, Psinitz község mellett, Antoninus Pius ezüst érmét találták, a Bilin melletti Køemuschtól keletre fekvő Liessnitzben és a piseki hradištìn pedig a zlivihez hasonló, füles és arczlárvákkal díszített bronz korsót, Holubitz mellett (Roztok kerület) és a Melniken felűli Obøiství környékén szintén hasonló római bronzedényeket találtak.

Az Elbe-parti Vrutice Kropáèová csontváz-sírjában találtak római, íjformájú bronz fibulákat és hosszú, a zlivihez hasonló bronz csatokat, továbbá egy, fehér fémből öntött és a lisnitzihez hasonló serpenyőt, melynek nyelét hattyúk díszítik; ugyanezen latin fölírat is van. Ide sorozhatjuk még a következőket: az Elbeteinitzhez közel fekvő Ižovitzi hradištì íjformájú kapcsát és bronz edényét; az Eger-parti Radovesitzban lelt római bronzedényeket, kapcsokat és vagy fegyvereket; a Pøibram melletti Všeboh-hegyen Hadrianus császár érmével talált csontvázát; a Prága melletti Vysoèanban talált ezüst és vas kapcsokat, vas késeket, stb.

Ide tartozik a Dobøièkov melletti Tøebická már említett urna-temetője is számos hamvvedrével, (köztük egyen meanderdíszítés van), íjformájú fibuláival, keleti eredetű nyakékszereivel, hajtűivel, vas lándzsahegyeivel, kardjaival, késeivel stb.

Sokkal újabbak, s bizonyára nem idősebbek a Kr. utáni V. századnál, de részben talán a VII. századba nyúlnak a schlani kerületben, Vinaøitzban talált csontváz-sírok. Ezekben, két aranyozott ezüstből való, összetett, végükön talp nélkűli, lapos, dűlt négyszögformájú fibulát, két öntött ezüst- és egy vasfibulát, a mely másutt talált, úgy nevezett merovingi, tárgyakhoz hasonlít, két egyszerű kerek bronz csatot, továbbá szabad kézzel alakított és La Tène alakokra mutató, bámúlatosan csinos agyagedényeket, korsókat, vázákat és végre két római jellegű üvegtálat leltek. Az úgy nevezett merovingi typust (Magyarországban a népvándorlási kor típusának nevezik) mutatják azok a lelt tárgyak is, melyekre legújabban a Prága melletti Podbabának mellékletekben gazdag csontváz sírjaiban, úgy szintén a liebeni (Libeò) sírokban akadtak. A vinaritzi lelt tárgyakkal rokonságban vannak, de mégis sokkal újabb korból valók egy magános csontváz-sírnak a mellékletei, melyek a Jungferteinitz melletti Úherceből, – egy, a XI. században sűrű népességű és szőlőkben gazdag vidékről – származnak. A csontváz mellén két üveg- s egy borostyánkő-korall, és két nagy aranyozott ezüst fibula, nyakán pedig értékes aranyékesség volt, mely vert aranybádogból készített kerek, három- és négyszögű, dudorokkal és zsinórdíszítéssel ékesített amulettekből állott; találtak itten továbbá két ezüst csatot, két S-alakú díszítő tagot, a feje mögött pedig a vinaøicihez hasonló, csakhogy tökéletesebb agyagedényt is. Hasonló tárgyakra találtak a Budapest melletti bakodi pusztán és ilyen ezüst fibulákat lelnek még az éjszaki tenger partjain is. Hogy ez a lelet valamivel újabbkori a vinaøicinél, kitűnik abból, hogy az egyik ezüstcsat alakra és díszítésére nézve a schüttenhofeni, S-alakú fülbevalókat tartalmazott csontváz-síroknak kissé tökéletesebb bronzcsatjához hasonlít, mely a XI. század második feléből származik; talán a Kr. utáni VII., vagy VIII. századból valónak tarthatjuk ép úgy, mint a Laun közelében Pátekben talált csontváz-sírban volt, ezüsttel borított korongos fibulákat is. A žalovi, arany és ezüst fülbevalós koponyák bizonyára valamivel régiebbek; viszont újabbak a Levý Hradec hradištì-leletei; a Duxtól keletre Želenkyben (Schellenken) talált csontváz-sír gazdag arany ékszere bizonyára már a X. vagy XI. századból való.

Általában az átmeneti időszak alatt főképen az úgy nevezett népvándorlás miatt és a nyugatrómai birodalom letűnte következtében nemcsak ezen országnak dél és kelet felé volt kereskedelmi összeköttetése, hanem a belföldi gazdagabb ipar is hanyatlott; szegénység következett; a sírok gazdagabb mellékletei ritkábbakká válnak s többnyire csak egyszerű belföldi munkára akadnak bennök, vagy egyáltalán nincsenek is fémtárgyak a sírokban. Név szerint a bronz és ezüst halántékgyűrűk azok, – egyik, vagy mindkét végűkön S-alakra hajlítva, – melyekre többnyire fazekas-korongon készűlt és hullám díszítésű (földvár-typus) edényekkel együtt soros sírokban, urnasírokban és a hradištìken találhatni, és a melyeknek használata a XI. századig tartott. Egyébként az S-alakú díszítést már a La Tène-kor bronz és arany tárgyain is (a Saaz melletti Oblatból való aranygyűrű) gyakran találni; az agyagedények hullámvonalas díszítése szintén előfordúl már a római korból való edényeken is, így név szerint Alsó-Ausztriában. Azok közűl a helyek közűl, a hol, – többnyire soros sírokban, – S-alakú halánték-gyűrűkre találtak, megemlítjük a következőket: Zakolan, Otmyky, Levý Hradec, Dašice, Kladno, Panenská, A Èaslau melletti Hrádek, a prágai Hrádek (Neustadt), Liteò, Ottowitz, (Rakonitz), Hradsko (Melni kerület), Libèitz (Smichov kerület), Mnìnan (Beraun kerület), Leitmeritz, Stodulky (Smichov kerület), a libici czukorgyár, Velin, Øepov, Schüttenhofen (Sušice), Køeštovitz, a Bischofteinitz melletti Schitarschen (Štitary), stb., továbbá a netolitzi, Libìjic melletti Lomec, Pardubitz melletti kunìtická horai, stb., urnasírokban is találtak ilyenekre. Ennek a kornak agyagból rakott sírhalmai közé, melyekben fémtárgyak egyáltalán nem, egyéb tárgyak is csak gyéren fordúltak elő, tartoznak a Netolitz melletti Støibrný Vrch, a Budweis melletti Plavnice, Veseli, a Frauenberg melletti Obora, az Ostrolov Oujezd, stb., sírhalmai.

Hradištì. (Földvárak). Mint más országokban, Csehországban is számos, történelem előtti korból származó védelmi műre és erődítésre találunk; ezek fatorlaszok, hosszú sánczok, várhelyek, erősségek, őrhelyek és egyéb erődítmények. Különös fontossággal birnak az egész Csehországban, továbbá Morva- és Lengyelországban, úgy szintén Felső-Magyarországon s ettől tovább is keletre elterjedt hradištìk vagyis földvárak. Csehországban több mint 150 ilyen ismeretes, valósággal azonban bizonyára még egyszer ennyi is van. Nevök: „Hradištì, Gardištì, Gorodyszcze, Grodzisko”, a hrad, grad (vár) szóból származik, ez pedig összefügg a „hraditi” = elsánczolni, bekeríteni szóval. Olykor igen nagy a kiterjedésük (Stradonitz) és vagy elsánczolt telepítvények, vagy pusztán veszély idejére való menedékhelyek voltak. Magános hegytetőkön, de a síkon is, többnyire két folyóvíz összetorkolásánál, vagy folyamkanyarodásokban találunk ilyenekre. Ezek az elszigetelt helyeken levő erődítések egy, vagy több, három, sőt négy, néhol még mostan is több méternyi magas sánczczal vannak körűlkerítve; a hol meredek szakadás is volt, a mely természetes oltalmat adott, sánczokat csak a könnyen megközelíthető oldalakon húztak. Olykor árkokat is vontak a sánczok közé, mely utóbbiak kőből, agyagból, vagy mind a kettőből alkotvák; az agyag néhol ki is van helyenként égetve. Némelyik, kőből és homokból rakott sánczot tűzzel salakká változtattak; ezek az úgy nevezett üvegvárak (speèené valy), a milyenek másutt is előfordúlnak. A rétegekbe összehordott követ és homokot gyakran mesterséges széntűzzel többször egymásután is salakká változtatták, mi által a sáncz még jobban megszilárdúlt. Ilyen salaksánczokra találnak a Katovická horán és a Strakonitz melletti hradištìn, Bukovec mellett, Vladaøon, a hostimi hradištìn, a litoradlitzi hradon, a domanitzi hradecen, a Kaaden melletti várhegyen, stb.

A Bischofteinitzczal szomszédos Štitary melletti St. Lorenzen földvára. Charlemont Húgótól

A legrégibb földvárak készítésének ideje az első fémkorszakba nyúlik vissza, mikor is azokat gyakran új kő-kori telepítvényeken alkották; némelyikök még a történelmi kor kezdetén is lakott volt, mint ezt ezen földvárak legtöbbjének felső rétegeiben talált, hullámdíszítésű (földvár-typus) agyagedények bizonyítják. Úgy látszik, ezen erősségek közűl sok a közép-európai mozgalmak és vándorlások idejében létesűlhetett, a mikor a nagy körűlsánczolásokra mind inkább szükség volt. Mikor ismét némi nyugalom következett be, ez a szükség megszünt, s így helyettük, kivált a Pøremyslidák idejében, inkább számos kisebb vár létesűlt. Az ilyenek neve Hradec (Gradec Gratzen), Hrádek, továbbá Tyn, Týnec, Týništì (Tein, Teinitz), a mi a „týniti”, vagy „körűlkeríteni” szóval függ össze, végre a Dvór (udvar) és Tvrz (erősség). Ezek többnyire önálló lakóhelyek voltak, melyeket az ország előkelői (zemané) saját használatukra alkottak. Egyeseknek ezek közűl bekerített külső vára (podhradí) is volt; a Schwarzenbergek Frauenberg (Hluboká) nevű vára alatt levő városkát ma is „Podhrad”-nak hívják; ilyen várak még Budeè, Levý Hradec, Žernosek, Libitz, stb. Építettek azonban még ebben a korban is magaslatokon kisebb, egy-egy egész törzs közös oltalmazására szolgáló menedékhelyeket is, melyek közűl egyeseknél, miként a leletek teljes hiánya bizonyítja, soha sem is kerűlt sor arra, hogy használtassanak; számuk nem is épen csekély; gyakran az áldozati helyekűl szolgáló berkeket (háj) is bekerítették. Ezeknek az erősségeknek legkisebbjeit, melyek folyammenti régi közlekedési útak mellett feküsznek, milyen példáúl a Frauenberg melletti Baba, őrhelyeknek (straž) kell tartanunk. Az említett lakott földvárak közűl többről a történelmi időből is vannak még tudósításaink, ilyenek Libušin, Budeè, Libitz, Døeviè, Levý Hradec, stb. Jellemző, hogy ezen erősített helyek legtöbbjének, ide véve a legrégebbieket is, közös „hradište”, „hrad”, „hradec”, stb. elnevezésük mai napig fenmaradt, jóllehet a népnek ma már sejtelme sincsen e nevek és helyek jelentőségéről.

Népesség. A mi Csehország történelmet megelőző korának néprajzi ismeretét illeti, a koponyavizsgáló kutatások ebben a tekintetben, – bármilyen fontosak is azok egyébként, – cserben hagynak bennünket. Már az új kőkorban is az általánosabb hosszas koponyák mellett a kurta-koponyákhoz közelítő közép-koponyákra is akadtak; a bronzkorból és hallstatti korból fenmaradt kevés koponya szintén leginkább hosszas, a La Tène-korban pedig már közép- és kurta-koponyák a számosabbak. Ezután a közép-koponyák mellett a kurta-koponyák száma egyre növekszik, úgy, hogy a XII. századig a megvizsgált koponyák közűl már csak 20 százalékot tesznek a hosszas koponyák. Erre ismét a nélkűl, hogy kurtafejű emberek bevándorlásáról beszélhetnénk, a kurta-koponyák száma napjainkig állandóan gyarapszik. Haosnló jelenségre találunk más országokban is. Nem marad tehát más hátra, mint ebben a kérdésben a történelmi adatokhoz folyamodnunk, ezek pedig Csehország őstörténetére nézve nemcsak nagyon gyérek és gyakran vitásak, hanem mondai természetűek is. A történelmi tudósítások Csehország legrégibb lakóiúl a bójokat említik, kiktől az ország német neve („Böhmen”) is származik, s kiknek bevándorlását a Kr. előtti 400. évre tehetjük. A bójok után a markomannokat és quádokat említik. E szerint Csehországban a korai La Tène-korszaki lelt tárgyakat a bójoknak, a késői La Tène-kor tárgyait pedig a markomannoknak kellene tulajdonítanunk. A hallstatti és a bronz-kor, meg az új kő-kor népessége felől, mely utóbbit sokan áriaiknak szokták tartani, néprajzi tekintetben semmi bizonyosat sem tudunk.

Habár a történelem előtti korszakra vonatkozó kutatások manapság sok fontos kérdésre nézve még határozatlanok is: annál élénkebb Csehországban az a törekvés, hogy ezen kérdéseknek megfejtését előbbre vigyék, még pedig mindenek előtt terjedelmes ásatás és a praehistorikus lelőhelyeknek, melyekben az ország olyan gazdag, lehetőleg részletes leírása által. Nem épen kevés azért azoknak az ide vágó közleményeknek a száma, melyek ezen szakasz befejezése óta megjelentek, s melyek közűl egyesek a vitás kérdések megítélésére új világosságot vetettek. Ezeknek a törekvéseknek az élén a csehországi múzeum-egyesűlet régészeti osztálya (Archaeologický sbor Musea kralovstvi èeského) áll saját szaklapjával, melynek czíme „Památky archaeologické a mistopisné”; a történelem előtti korra vonatkozó kutatás terjesztésében és népszerűvé tételében a csehországi németek történelmi társúlata ép úgy közreműködik, mint a cseh régiségek barátjainak társasága (a „Spoleècnost pøátel starožitnosti èeských”) és a „Èeský lid” nevű szaklap is. Bizonyára segítségére lesz a történelem előtti kor tanúlmányozóinak a legutóbb megalakult cseh néprajzi társaság (Narodopísné spoleècnost èeská) is. Az országos múzeumban gyűjtik össze s állítják föl az országos bizottság anyagi támogatása mellett Csehországnak történelem előtti korból való leleteit; számos városi és kerületi múzeum is buzgón kutat és gyűjtöget a maga vidékén. Ennyi szellemi erőnek a tevékenysége és ezen tudományos téren való összhangzatos közreműködése mellett bizonyára Csehország őskorának számos, még homályban levő része föl lesz deríthető. Előre mozdítólag és támogatólag hat végűl ebben a tekintetben a fiatal cseh tudományos akadémia is, a mely Ő felségének, a császárnak és királynak nevét viseli.

A Strakonitz melletti hradištì sánczának átvágása. Charlemont Húgótól