Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A Székelyföld.

A Székelyföld.

Székely kapu. Nagy Lázártól

A székelyek. Kozma Ferencztől; Népköltészet, Benedek Elektől

A székelyek eredetére vonatkozólag régi és általánosan elterjedt hagyomány él, mely idők folytán krónikás följegyzésekből, a régi székely jogi intézményekhez és szokásokhoz, továbbá a Székelyföld egyes helyeihez fűződő mondákból alakúlt meg. E hagyományos mondák szerint a nagy hun birodalom összeomlása után mintegy háromezer hun vitéz elválva társaitól, a Hargita lakatlan környékén húzódott meg s azokból lett a székelység.

E hagyományt sokáig történeti igazságúl tekintette a magyar történetirodalom is. Az újabb kritikai történetírás azonban a hun eredetűséget kétségbe vonja, de a nélkül, hogy biztosan meg tudná magyarázni a székelyek eredetét, vagy meghatározni azt, hogy mikor telepedtek le mostani lakóhelyökre.

Egyik elmélet azt vitatja, hogy a székelyeket Szent László vagy legközelebbi utódai az anyaországból telepítették mai földjükre; hogy ők is olyan magyarok, mint a többiek, s hogy a székely név tulajdonképen, nem is nemzetnév, hanem foglalkozást jelentő elnevezés és annyit tesz, mint határőr. Van olyan elmélet is, a mely azt mondja, hogy a székelyek eredetileg besenyők voltak, vagy pedig az Etelközben künn maradt magyarságnak valamelyik töredéke, mely a besenyő és kun betörések idején a gyimesi és ojtozi szorosokon behatolva, a Hargita környékén szállott meg; s ott ismeretlenűl élt mindaddig, míg az erdélyi gyarmatosítás idején, a XII. században, a magyar királyság rájok nem talált s őket hatalmának körébe nem vonta. Egy harmadik s legújabb elmélet szerint a székelyek ama kabarok (kozar-, bolgár- és hun keveréknép) ivadékai volnának, a kik a magyarsághoz még Lebediában csatlakoztak s Árpád seregében előhadúl szolgáltak. Mostani lakó helyökre azonban csak később, Erdély megszállása után telepedtek volna le.

Bármilyen homály födi a székelyek eredetét s bármilyen bizonytalan is mai lakóhelyökre való telepedésök ideje, annyi tény, hogy, mióta róluk említés van az oklevelekben, mindig mint katonailag szervezett határőrző nép szerepelnek. Ez a határvédő foglalkozás fejlesztette ki köztök azt a katonai egyenlőségen nyugvó társadalmi és politikai szerkezetet, a melyen idők folytán a székely nemzetnek külön alkotmánya fölépűlt.

A székelyek mindnyájan szabadok és egyenlők voltak. Nem volt köztük egyéb, mint vagyonbeli különbség. A vagyonosabbak lovas katonai szolgálatra voltak kötelezve, a szegényebbek pedig gyalog katonáskodtak. Így vált aztán az egész népfaj két osztályra: lovas katonákra vagyis népiesen lófőkre (primipilus) és közszékelyekre vagyis darabontokra (pixidarius). A XIV. és XV. században már egyes főemberekkel (primor) is találkozunk, kik vagyonosabbak és előkelőbbek lévén, több jogot és kiváltságot szerezve maguknak, külön székely főrenddé lettek; ezért van, hogy már a XV. századon inneni okíratokban a székelyek három rendjével: főemberek (primores), lófők (primipili) és közszékelyek vagy darabontok (pixidarii) rendjével találkozunk.

Mivel a székelyek, mint nemzet, nemesek is voltak: eredetileg senki sem volt köztök jobbágy. Idő folytán a főemberek rendjének megszilárdúlásával jobbágyság is keletkezett vagy azokból a székelyekből, kik büntetésből szabadságukat elvesztették, vagy a kik elszegényedve valamely főember szolgálatába szegődtek, vagy a kiket a hatalmaskodó főemberek erőszakkal jobbágyokká tettek. A lófők és a közszékelyek soha sem nézték jó szemmel a jobbágyság ez elszaporodását. Nemzeti gyűléseiken több izben kimondották, hogy a főemberek bocsássák szabadon necsak azokat, kiket erőszakkal tettek jobbágyokká, hanem azokat is, kik önkényt adták magukat jobbágyságra. Sőt, ha ez utóbbiak újra jobbágyokká lennének, fejök vétessék.

A székelység földje terűletileg hét székre volt fölosztva: Maros-szék, Csík-szék, Sepsi-szék, Kézdi-szék, Orbai-szék, Aranyos-szék és Udvarhely-szék mint anyaszék. A közigazgatás e székekben nemek és ágak szerint volt berendezve. Összesen hat nem volt: Halom, Őrlöcz, Jenő, Medgyes, Adorján és Abrán. E nemek mindenike négy-négy ágra, összesen tehát huszonnégy ágra oszlott. Az egyes községekben a két fő állást: a hadnagyságot és a bíróságot e nemek és ágak évenként fölváltva töltötték be még a XVI. században is. A székelység feje a székelyek ispánja volt, kit mindig a király nevezett ki. E tisztség később egyesítve volt a vajdai hivatallal. Ez a méltóság Zápolyai János utolsó vajdával megszűnt, de a székely ispánság emlékezete továbbra is megmaradt a fejedelmek s a magyar királyok czímében. Hatásköre megoszlott a kinevezett főkapitány és a választott főkirálybíró között.

Előbb a székely ispán, később pedig a főkapitány és a főkirálybíró időnként lustrát tartottak székenként, azaz a székelyeket az ágak és nemek alapján számuk, vagyoni képességök és hadi készültségök szerint pontosan összeírták. Ha ez összeírás a vagyoni körűlmények újabb alakúlását derítette ki: a három rend állapotában változás is történt. A kik ugyanis az utolsó lustra óta elszegényedtek, egy fokkal lejebb szállottak: lófőkből közszékelyekké lették, s viszont, a kik megvagyonosodtak, közszékelyekből lófőkké lettek.

A székelyek hadi kötelezettsége első sorban a keleti határvonal őrzéséből állott. Ha a háború benn az országban, vagy keleti és éjszaki ellenséggel folyt: akkor minden fegyverfogható székely tartozott táborba szállani s egészen a hadjárat végeig szolgálni. Egy hónapig saját költségükön szolgáltak, azontúl pedig a királyén. A székelység harczi vitézsége minden időben nagy hírű volt. Mátyás király történetírója, Bonfinius, azt mondja, hogy „e nemzet a hadban legzordonabb és semmiképen meg nem szelidíthető”. I. Lipót pedig a tőle való diplomában egyenesen a legharcziasabb emberfajnak nevezi.

A székelység, mint szabad és nemes nemzet, semmiféle adót nem fizetett, az ökör-adót kivéve. Ez abból állott, hogy a királynak megkoronáztatása, házassága és első fiának születése alkalmával mindén hat ökör után egy-egy ökröt adtak. Ez adó behajtása úgy történt, hogy először a tulajdonos különválasztotta ökreinek felét és a másik feléből a király kiküldött embere választott egyet. Az így kiválasztott ökröket azután székenként Maros-Vásárhelyre összehajtották s ott az illető szék nevének kezdő betűit rásütötték minden, egyes ökörre. Ez volt az úgy nevezett ökör-sütés. Az utolsó ilyen ökör-sütés Izabella királyné idejében történt. Ez adó néha 40.000 darabra is fölment.

A székelység, mint Erdély törvényes nemzeteinek másodika, nemcsak a „három nemzet” közös gyűlésein vett részt, hanem külön nemzeti gyűléseket is tarthatott.

A székely birtok a fiú örökösre szállott. Fiú örökös nem létében jogi fikczióval a leány, mint fiú-leány örökölt, de gyermekei között újra a fiú örökösödés lépett életbe. Ha a családnak magva szakadt, birtoka a szomszédokra szállott. Ha valaki hűtlenség czímén elveszítette birtokát, a rokonaira szállott és nem a kincstárra. Mikor később az ilyen esetekben a kincstár öröklése szokásba jött, ki volt kötve, hogy a birtokot csak székelynek és székely földön lakónak adhatják.

Az igazságszolgáltatás 12 székbíró föladata volt, kik minden 15 napban egyszer törvényszéket ültek. E székbíróságtól a pereket a székelyek egyetemes székéhez lehetett fölebb vinni, a mely Udvarhelyen tartotta üléseit. Harmadfokú bíróság a székely ispán, vagyis az erdélyi vajda volt. Ha a pör tárgya három forintnál nagyobb értékű volt, a királyig lehetett vinni. A székelyek ispánja a helyszínén is bíráskodhatott a melléje ez alkalomra választott 12 bíróval. A főkirálybíráknak az volt a föladatuk, hogy felügyeljenek az igazságszolgáltatásra s ezért évenként háromszor számba vették az itéleteket.

A székelyek régibb közművelődési állapotairól nagyon keveset tudunk. Az egyházi élet már a XIV. században fejlett és rendezett volt. Valószinű, hogy ez egyházak, de még inkább az egyes kolostorok mellett voltak iskolák is. Hogy az írástudás már ez időben a korhoz képest eléggé el volt terjedve köztök, bizonyítja az is, hogy a legrégibb krónikák, mint a bécsi Képes krónika és Thuróczi krónikája azt mondják, hogy „a székelyek a szkitha betűket még nem felejtették el. De azokat nem írással, hanem pálczákra való metszéssel rovás módjára használják”. Ezek a régi krónikásoktól emlegetett állítólagos szkitha vagy hun betűk fönn is maradtak egyes régi templomfölíratokban, mint példáúl a csik-szentmiklósi róm. kath. templom belső falán és az énlakai unitárius templom mennyezetén. Ez utóbbi ma is megvan. A nehézség a dologban az, hogy e fölíratok mind későiek, a XVI–XVII. századból valók, s így nem lehet biztosan eldönteni, azonosok-e a régi krónikákban említett szkitha betűkkel. A XVI. századon kezdve már az iskolázásnak egyre szaporodó nyomaira akadunk, s azt is tapasztaljuk, hogy a székelység derekas részt vett minden időben a magyarság irodalmi, tudományos és közművelődési mozgalmaiban is.

Társas élet.

A székelység mai társadalmi állapota általában egyezik a magyar társadalmi élettel, de vannak külön sajátságai is. A székely nép általában szorgalmas és takarékos. Az ősi földhöz szívósán ragaszkodik, ezért oly eldarabolt a földbirtoka is. Életmódja egyszerű, s ezért még sulyos körűlmények között is képes anyagilag gyarapodni. Kisebb vállalatokra van üzleti szelleme, s apróbb dolgokban okosan ki tudja számítani hasznát. Viszont kockázatos vállalatokba semmi szín alatt sem bocsátkozik. A székely hazaszeretetének igazi alapja a haza földje, a melyhez egész a végletekig ragaszkodik. E ragaszkodásából származik szegénysége, de legfőbb erénye is.

Hogy csekély birtokán s nem épen termékeny földjén kezdetleges gazdasági rendszere mellett is meg tud élni, azt részben a székely nő ügyességének és munkaszereteténék köszönheti. A székely asszony követi férjét a mezőre s együtt dolgozik vele kora tavasztól késő őszig minden gazdasági munkát.

Családi élete általában bensőséges és tiszta. A családapa háza népét „cselédeim”-nek mondja, rendesen nevökön szólítja és tegezi. A nő férjét „uram”-nak nevezi és „kijed”-nek (kegyelmed) szólítja. Az ifjabbak az idősebbeket mindig „kijed”-nek szólítják, s még testvérek közt is magázza az ifjabb az idősebbet. A gyermek szüléit „apám uram”-nak vagy „éd’s (édes) apám”-nak, „anyám asszony”-nak „éd’s (édes) anyám”-nak mondja. Tisztelő megszólítás a „bátyám uram”, „néném asszony”, melyhez gyakran az „ő kijemé”-t is hozzá teszik. Így tisztelik az apát is: „apám uram ő kijeme”.

Az egymásnak nyújtani szokott kölcsönös segítség vonzó színezetet ád a székely népéletnek. Egyik szép példája ennek a kaláka. Ez abban áll, hogy az egy útcza- vagy az egész falubéliek valamely sürgős munka esetén segítségre meghívatnak. Minthogy ez kölcsönbe megy; senki sem szokta kivonni magát alóla. A gazda munkaközben csak kenyérrel és pálinkával kinálja meg a kalákásokat, de a munkát nagy lakoma és rendszerint táncz követi. Az aratókalákát zeneszó élénkíti. Szép jele az egymás sorsa iránti érdeklődésnek a radina vagy paszita is, a mi abból áll, hogy a gyermekágyból üdűlő asszonynak ismerősei annyi jóféle ételt hordanak össze, hogy egy lakodalmi ebéd is kitelnék belőlük. Lakomával ünnepelik a keresztelést is. A keresztszülők egymást egész életőkön át kölcsönösen komám uramnak és komám asszonynak szólítják a megkülönböztetett szeretet és barátság jeléűl. Meglett korúak temetése után lakomát, úgy nevezett torozást szoktak tartani. Lakoma közben, soha sem hiányzik a pohárköszöntés. A köszöntésnek, ha alkalmi tárgya nincs, legközönségesebbű alakja ez: „Adjon Isten erőt, egészséget s békességet!”

A székely fiatalságnak legkedvesebb időtöltése a vasárnapi táncz és téli estéken a fonó vagy guzsalyos. A székely humor oly áradattal, az élczelő kedv oly szikrázva sehol sem nyilatkozik, mint ily helyeken.

Az ifjúság szórakozásához tartozik a húsvéti öntözés is. Húsvét-hétfő reggelén fiúk, legények rózsavízzel szokták megöntözni a leányokat, kik ezt piros tojással viszonozzák. Előfordúl azonban az öntözésnek régi, kissé erősebb formája is, hogy a legények a leányokat a kúthoz viszik és ott bőrig áztatják. „Hadd legyenek firissek, egészségesek!”

A serdűlő ifjúság nyári mulatsága vasárnaponként a czizefutás, labdázás, kótyázás, hintázás, lipinkázás, karikadobás, ödögkerék, künn a bárány, benn a farkas.”

Legérdekesebb és legszebb társas ünnepe a székelynek a lakodalom. Szereplői a vőlegényen, menyasszonyon és az örömszüléken kivűl a násznagy, násznagyasszony, a vőfély és a nyoszolyóleányok. Főbb mozzanatai: a kikérés, a jegyváltás, az esküvő, a lakodalmas menet (melyben a hozományt zeneszó mellett négy-ökrös szekér viszi), a kontyozás, a lakoma, táncz és pár nap múlva az új asszonynál a kárlátás (első látogatás).

Külső megjelenése a székelynek általában szerény, noha főként az aranyosszéki és háromszéki székely külsején első tekintetre is meglátszik a férfias önérzet. A csíkiak s általában a hegyesebb vidékeken lakók szőkék és szálasabbak. A többiek barnábbak és középtermetűek. Csontrendszerök ép és jól kifejlett. Inkább soványak. Kövérebb termetű csak ritkán fordúl elő köztük. Ugyanez mondható a munkában edzett nőkről is, kik közül kiválóan szépek Udvarhelymegyében a Nikó mentén találhatók.

A székelynek szellemi és erkölcsi világa is, egyezik külsejével. Bátor, eszes és gyors fölfogású, sőt furfangos is, ki könnyebben szed rá másokat, mint a hogy magát rászedetni engedi. Nem ok nélkül tartják, hogy a székelynek két esze van. Ő maga mondja, hogy „Egyik eszemmel azt gondőtam, hogy ëmegyek, a másikvâ mégis azt gondőtam; nem megyek.” Szeret kitérően, föltételesen, kétértelműen, sőt rejtvényszerűen válaszolni: „Honnan jőn atyafi?” – Hazúlról. „Itthon van-e a tisztéletes úr?” – Tennap itthon láttam. – Nagyon szeret okoskodni, sőt pörlekedni is. Általában a becsűletre sokat adó, tisztességtudó, rendszerető, józan és vallásos nép. A veszekedést és a verekedést nem keresi, de ha megsértik, sérelmét nem hagyja megtorlás nélkűl.

Székely mátkapár. Szinte Gábortól

Ez erkölcsi tulajdonságai mellett romlatlan életereje és szaporasága teszi e népet a magyar nemzet egyik legbecsesebb alkotórészévé. Az erdélyrészi magyar nyelvszigetek és a városok magyarsága a százados viszontagságok között bizonyára nem tarthatta volna fönn magát, ha az erős tömegű székelységre nem támaszkodhatott volna s ha a Székelyföldről folyton tartó kitelepűlés nem erősítette volna értelmiségi, iparos, sőt gazdálkodó rétegeit is. Életerejét nyelvének épségben való megtartása is igazolja. Nem mutatható ki a Székelyföld egyetlen pontján sem, hogy ott a magyar nyelvhatár összébb húzódott volna. Ellenkezően, ő olvasztotta be a közéje, vagy földjének széleire letelepedett idegen kisebbséget, sőt egyes helyeken, mint pl. Brassóban, többé-kevésbbé hódítólag lépett föl.

Lakás és építkezés.

A székely falvak templomait, melyek legtöbbször a falu közepén épűltek, rend szerint kőkerítés veszi körűl, mely néhol sarkain bástyaszerű kisebb tornyokkal ellátva, valóságos erődítvénynyé tette a templomot. A papi és tanítói lakot, az iskolát és a falu házát, a hol csak tehették, a templom köré csoportosították. A község ház-sorai a fő út hoszszában vannak építve. E fő út külső végeit rendesen valami összetákolt kapu zárja el, mely főleg a marhák kalandozását akarja akadályozni. Ha a falunak ezen kivűl mellékútczái is vannak, azok a különböző határrészekre nyílnak. A székely úgy szereti építeni házát, hogy egy pár ölnyi előkertje maradjon, melyet virággal ültet be s léczes kerítéssel választ el az úttól.

A székely ház udvarára rendesen galambbúgos, vagy irodalmi nyelven székely kapu vezet. Ez a székely építkezésnek legdíszesebb és legsajátosabb alkotása. Annyi gondot, sőt (különösen a régibb időkben) aránylag annyi költséget is alig fordított a székely valamire, mint erre. Néhol a kapu annyiba kerűlt, mint egy egész ház. A galamblúgos kapu alkotása röviden a következőkben vázolható. Az útczára nézően; mintegy hét-nyolcz méternyi vonalban fölállított három tölgyfaoszlopon nyugszik egy zsindelyezett alacsony és keskeny födél, mely egész hoszszában galambházzá van alakítva. A két közelebb eső oszlop (kapuzábé) köze a kicsi kapu helye; a nagy, kapunak szélessége és magassága- akkora, hogy azon a szénával vagy szalmás gabonaneművel legmagasabban megrakott egész vágás (legnagyobb teherhordó) szekér is átmehessen. Az oszlopokat, – a melyektől a székely népdalban a legény azt kérdezi: „Mondd meg nekem, kapuzábé, ki jár este melletted bé?” fönt keresztbe fektetett, szintén kemény fából való kötések foglalják össze, melyek alját a nagykapunál magasan s félkörívesen, a kis kapunál pedig csak ajtómagasságnyira s rendszerint patkóalakúlag idomítják. Az útczára néző oldaluk egész magasságban, valamint a galambház alapjáúl szolgáló kötés is faragványos díszítménynyel van elborítva. E faragványok többnyire a kapuzábék aljától fölfutólag indás, hármas levelű lóherés, pálmás, tulipános, liliomos szőlőfürtös, stb. stilizált díszítményeket, rozettákban végződő oszlopokat, itt-ott almafát, istenfát, s családi czímereket ábrázolnak leginkább piros, zöld és kék színezéssel. A kapu homlok-kötésén csaknem kivétel nélkül be van metszve az építtetőnek és feleségének neve, az építés éve, néhol megtoldva kegyes, sőt elmés fölíratokkal is: „Áldjon meg az Isten kimenetedben, kormányozza jöttöd visszatérésedben”; vagy „Ha jó szíved, lelked: bejöhetsz; ha pedig nem: tágas az út s elmehetsz.” Egy ilyen székely kapu kellő gondviseléssel igen sokáig eltart. Nagyon sok olyan kapu van, a mely a XVIII. század végén, vagy a XIX. századelején épűlt. Sőt Mikházán (Maros-Tordamegyében) 1676-ból, Dálnokon (Háromszékmegyében) és Ménaságon (Csikmegyében) 1633-ból és 1634-ből is van egy-egy kapu. Ma már ritkábban építenek ilyen galambbúgos kaput.

Székely ház. Nagy Lázártól

A kapu mellett künt, a ház előtti kis kert palánkjánál fedett ülőhely van, hová vasárnap délutánonként a ház népe ki szokott ülni. Az udvaron, a kaputól balra fából épűlt kis sütőház (nyári konyha) van s mellette az út hoszszában a veteményes kert terűl el, melyben itt-ott méhes is áll.

A kapuval szemközt, az udvar hátúlsó felében van a csűr. Ennek kapujától jobbra és balra, de ugyanazon fődél alatt van két pajta. Egyik a jármos ökrök, másik a tehenek és borjúk számára. Mellette van a ganéjdomb is. A csűr és a ház között van a disznóól, a lóistálló, meg a szekérszín. Rendszerint a csűr mögött terjed el a csűröskert, a hová a szénaboglyákat, gabonaasztagokat és szalmakazlakat szokás rakni. A csűrös és veteményes kertek mögött van a gyümölcsös. Az udvar egyik oldalában látható a törökbúza-kas (kukoricza-góré) és a favágó hely.

Megtekintvén a székely háza környékét, lépjünk be lakásába is. A naptól barnított csinos székely asszony épen most jött haza a mezőről, hogy urának és a dolgosoknak a vacsorát megfőzze, mert a délebédet még reggel elkészítve, kivitte s maga is ott maradt és szorgalmasan dolgozott naphaladottáig. Az ereszajtó be van zárva. A fürge székely menyecske jobb karját bedugja az eresz deszkás oldalába a 8-as alakban kivágott lyukon s egy nyomással hátra tolja a fából való tolózárat. A házi asszony ismeri a titkát; az ő újjának nyomására az ajtó kinyílt s mi benn vagyunk az ereszben, a székely előszobában. Ez az épűlet derekában van. Mélysége körűlbelől másfél méter, hoszsza az épűlethez mérten 4–5 méter. Három oldala rakott fal, az udvar felől deszka. Padlója többnyire csak a puszta föld, ritkábban deszkázott. Bútor alig van benne; legfölebb egy vizes kártya (fa kanta).

Az ereszből három ajtó nyílik. A belépővel szemben lévő az éléskamara ajtaja; az útcza felé van a nagy-ház (nappali, vagy ünnepi szoba) ajtaja, az ellenkező oldalon pedig a kicsi-házé.

Vendégek vagyunk s azért a tisztességtudó székely asszony a nagy-házba vezet bennünket. Széket vesz elé s „parancsoljon, istálom” szóval üléssel kinál. Aztán engedelmet kér, hogy a sütőben tüzet gyújthasson s vizet tehessen oda. A míg visszatér, megnézhetjük, hogy milyen a vendéglátó szobája: a nagy-ház.

Ennek az útcza felé két ablaka van, az udvarra pedig egy. A tiszta, fehér, vagy színes perkál, sőt csipke függönyű ablakokban majoránna, rozmaring, szegfű és muskáta illatoznak. A szoba közepén a kihúzós festett asztal áll fehér abroszszal beterítve. Az udvar és útcza felé eső falak hoszszában végeikkel összeérő hosszú, keskeny, kékre festett és sárga tulipánokkal ékesített padok nyúlnak el. A pad fölnyíló födele alatti hosszú és mély ládában végvásznak, ványolt és ványolatlan posztó, gombolyagba tekert fonalak, fehérnemű, egy-egy pár ünneplő kordován csizma, a gazda gyapjú harisnyája (gyapjúposztó szűk nadrág), báránybőr lajbija (mellénye); süvege s egyéb hasonlók vannak. Az útcza felé eső két ablak között egy kihúzós kaszten (fiókos szekrény) van. A fiókokban a női ruhák, az asztalnemű és a fínomabb fehérnemű van elhelyezve. Közéjök vannak rejtve: az adókönyvecske, az adásvevési szerződések, az adós-levelek, az utolsó vásárban eladott lábas jószág ára, vagy, ha valamit vásároltak, az az összeg, a melyet belőle a ház szükségére otthon tartottak. A szekrény tetején porczellán edények, színes és fölíratos poharak, melyekből az úri vendéget szokás megkinálni. A szekrény fölött a falon egy nagy tűkör, a tűkör mellett két felől a király és királyné arczképe, gyakran valamelyik kiváló hazafié, s ha a család katholikus, egy pár szentkép is.

Az útcza felőli sarokban van a vetett ágy, a székely asszony igazi büszkesége. A festett ágyfa tulipános. Az ágyban legalúl szalmazsák van, azon derekaljak leterítve csipkésen kivarrott vagy horgolt szélű fehér lepedővel. A derekaljakra helyezvék a varrottas végű, fehér vagy tarka húzatú párnák, oly magasan fölhalmozva, hogy a vetett ágy majdnem a mennyezetig ér. Az egészet szépen kivarrott szélű fehér ágytakaró födi. Az ágy előtt sorjában magas hátú tulipános székek állanak. A bútorzat alapszíne rendesen kék.

A hátsó sarokban van a nagy cserepes kályha. Alapja, a tűzhely, téglából 25 centiméternyi magasan van két méter hosszúságban és fél olyan szélességben rakva. Első végére egy pléh vagy vas fűtő (kályha) van állítva. A többi részén a tűzhely két külső szögletén álló két oszlopra végig nyújtott kályhafán (kaholy) zöld színű és czirádákkal díszített, négyzetalakú cserepekből épített olyan forma alkotmány áll, mintha egy nagy, fedél nélküli ládát borítottak volna rá. A tűzhelynek így leborított részét gócz- vagy pestaljának nevezik. A fűtő csöve is e zárt üregbe vezeti a füstöt, a honnan az a kemencze tetejének hátúlsó feléből fölnyúló tágas deszka vagy cserép kürtőn át a hijúba (padlás) jut. Ez a padlásra nyíló kürtő egyúttal valóságos levegőtisztító készűlék is, azért a székely házában soha sem rosz a levegő.

Kérésünkre készségesen megmutatja az asszony a kicsi-házat, a család mindennapi lakó szobáját is. Épen olyan tiszta és rendes, mint a nagy-ház, csakhogy bútorzata egyszerűbb. Az ágyban csupán a legszükségesebb ágynemű van jó meleg csergével (lomos pokrócz) letakarva. Az asztal és a székek festetlenek. A kicsi-házban van a nagy tálas is (hasonlít az úri ebédlők edényszekrényéhez, a kredenczhez). Alsó része két felé nyitható ajtóval ellátott polczos szekrény az ételfélék megőrzésére. Felső polczain, melyek előtt korlátúl egy-egy lécz húzódik, élökre állított tálak és tányérok vannak elhelyezve. Oldalán egy vászon zacskóban laska-siritő (nyújtófa) és fakanalak állnak. A szobában magasan, majdnem a mennyezet alatt hosszú fogas, a „kendőszeg” nyúlik a falon végig. A fogas párkányzatára virágos és egyéb díszítésű régi cseréptálak és tányérok vannak sorjába állítva és a fogakra fülénél fogva egész sor bokály-korsó fölakgatva. E fehér mázú, színes virágokkal, néha állatalakokkal díszített korsók csupán szobadíszítésűl valók s nem is igen használhatók egyébre, mint virágtartónak az asztalon. E bokály-korsók között nagyon sok a régi, még a XVIII. század elejéről való is; azért a nép-ipar szempontjából bizonyos keramikai értékök is van. Itt a cserepés kályha is egyszerűbb. Tűzhelye alacsonyabb s a vas fűtő helyét is tégla takaréktűzhely foglalja el, mely mellett a sarokban akkora hely van, hogy oda az eczetes hordó beférjen, mert csak itt, a jó melegben érik meg a vadalmából sajtolt eczet. Az ajtó belső oldalába vert szegekre egy vagy két törűlköző kendő van fölakasztva.

Az éléskamrának összes bútorzata egy vagy két deszka polcz. E polczokra rakják a kenyeret, szilvaízet, zsírt s egyéb efféléket. A gerendákba vert szegeken függenek a szalonnák és sódarok. A falon nehány vászon zacskó függ: egyikben laskának való liszt, a másikban aszalt szilva, stb. A kamarába vannak berakva a fejszék, szekérláncz, hosszú kötél, ekevas, ásók, kapák, az elbontott szekér tányérkarikái, szórólapát, s a szétszedett és nyelére visszahajtva összekötött kasza. A hol külön gabonást nem építenek, ott a gabnát és lisztet is a szuszékokban (bükkfadeszkából készített hámbár) szintén a kamarában helyezik el. Néhol ez a szuszék az ereszben vagy a nyílt folyosón áll, másutt pedig a hijuban (padláson) elhelyezett, csigolyákból font kasok helyettesítik.

A padlásra rendszerint a kamarából vagy az ereszből van a följárás egy kis hordozható létrán. A pinczében a káposztás kádak, néhol a boros hordó és a földön, homokba rakva kerti vetemények állanak, az ászkokon pedig gyümölcs van eltéve és egy fatuskón túrós dézsa és tejes fazekak. A pincze bejárása kivűl, a ház oldalához épített födél alatt van, néhol pedig a szobából lappancson (csapó ajtón) járnak le. A padlásnak is ilyen lakattal zárható lappancs ajtaja van.

A sütőben van a sütőkemencze s előtte tágas szabad tüzelő, melyen nyáron át főznek. Kiegészítő része a sütőkemenczének a szapúláshoz és régebbi időben a kis üsttel való pálinkafőzéshez való katlan is. Összes bútorzata egy deszka asztal és egy pár kis deszka szék. Kivül az eszterhéj alatt hoszszában végig nyújtott rudakra van fölakgatva a lehántott héjánál fogva párjával összekötött, magnak való csős törökbúza.

A székely vagyoni helyzetéhez képest a házépítésben és berendezésben itt-ott kisebb-nagyobb különbség szokott lenni, de alapjellege mégis a föntebb leírt ház. A székely ház rendesen fából van építve és zsindelylyel födve. A módosabbak kőházat is építenek, de alakra és berendezésére nézve ez sem különbözik a faháztól. A fából való építésben, általában a famunkában nagyon ügyes a székely. Épűleteit négyszögre faragott és sorosan egymásra rakott hosszú fenyűszálfákból építi. Ha nincs módjában, hogy a szobáját deszkával kipadlózza, földjét elsimítja, vályoggal beveri s egy pár vasárnap délután átengedi tánczhelyiségűl az ifjúságnak, hogy az keményre tapossa; azután híg agyaggal szépen bevonja, megsikárolja s finom homokkal behinti. A csűr padozatának elkészítése hasonló módon történik. Azt a sajátságos székely tánczot, a melyet székely csárdásnak is nevezhetünk, csűrdöngölőnek épen azért nevezték el, mert ezt a tánczot szokták járni az újonnan épített csűrökben és házakban, hogy azok agyagos földje jó keményre verődjék.

A rend és tisztaság, melyet a székely házában és telkén kivűl-belűl látunk, a rendszeretetnek és a természetes szépérzéknek nem közönséges bizonyítéka. Itt-ott, kivált a szegényebb vidékeken, találkozunk még szalma- vagy nádfödelű kunyhókkal is, de a rend és tisztaság azokban is megvan mindenütt.

Ruházat.

A székely, ruházkodása sokban különbözik a többi, különösen pedig az alföldi magyarságétól.

A férfiak télen-nyáron magyar szabású szűk nadrágot viselnek. Ez rendesen házi szővésű és tömöttre ványolt fehér gyapjúposztó. Néhol szürke színű, sőt a módosabbaké brassai kék posztó, mint mellényök is. A nadrág két szára oldalán kivűl, hoszszában fekete, a csíkiaknál vörös posztó-ereszték van. A nadrág ellenzője is ugyanilyen színű posztóval van beszegve. Nyáron át nagy karimájú, néhol félmagas tetejű fekete kalapot viselnek. A legények ünneplő kalapja tenyérnyi fényes, fekete selyem, de nem lecsüngő szalaggal van ékítve. Télen fekete báránybőr sapkát (süveget) hordanak. Nyakravalót dologidőben ritkán viselnek, de ünnepnapon fekete selymet, mely a

legényeknél zöldes vagy vöröses csíkú s végei a mellen szabadon csüngnek. Műves nap (hétköznap)házi szőttes vászon ing, a nyakon és a kéztőn gomb helyett lapos kötővel összekötve s alúl a nadrágba szorítva. A módosabbak vasárnap gyolcs inget viselnek. Hidegebb évszakban és ünnepnapokon lajbit (mellényt), sőt zekét, koczogányt (szürke gyapjú-posztóból készűlt rövid dolmányt) is viselnek, melyet néhol újjasnak neveznek. A háromszékiek és marostordamegyeiek közül sokan brassai kék posztóból készűlt rövid kabátban járnak. A maros-tordamegyeiek a zeke gallérját és újjait kék posztóval szegik be. Hosszú szárú, térdig érő csizmában járnak, a szegényebbek pedig – főleg nyáron – czepőkben (bakkancs). Bocskort ma már a székely ritkán s többnyire csak erdőben visel. Télen sokan kozsókot vagy ködmönkét (kis juhbőr kabát), vagy ködmönt (lábszár középig érő juhbőr bunda, szőrével befelé fordítva) viselnek. A nagy többség azonban megelégszik szürke gyapjúposztó czondrával, szokmánynyal, szűrrel, czedelével, mely egészen bő szabású. A maros-tordamegyei ennek a gallérát is kék posztóval szegi be, az udvarhelymegyei néhol zölddel, a csíkmegyei pedig vörössel. Az oldalt gomboló kozsók újja a csíkiaknál és szomszédságukban flanell szövet. A juhbőrből készűlt fehér bunda és az ugyanolyan színű báránybőr mellény piros, kék és zöld selyem hímzéssel van díszítve. E hímzésnek mintája egyezik a kapukon látható stilizált virágokkal. A csíkiak a hímzést hasonló színű bőrdíszszel helyettesítik. A viselő ruhán kivűl mindenkinek van egy ünneplő ruhája is.

A nők ruházata szintén egyszerű. Az asszonyok hajukat kontyba kötik s nagy görbe fésűvel szúrják át. Erre nyáron könnyebb, télen melegebb tászlis (csipke-fodor) fekete csepeszt (főkötőt) tesznek, melyet füleik mellett lehaladó keskeny fekete szalaggal álluk alatt erősítenek meg. Az ünneplő csepesz a műves-napitól csak abban különbözik, hogy idres-bodros; fekete szalagokból álló dísz van rajta. Lövétén és Erdővidékén fehér fátyolos fehér főkötő divatos.

A leányok hajukat hátra simítva, egy vagy két nagy ágba fonják s hátukon végig eresztik, hétköznap egyszerűbb, ünnepeken czifrább széles és csaknem sarkig érő pántlikát kötvén csokrosan a végébe. Nyáron széles karimájú házi készítésű szalmakalapot hordanak. Más évszakban karton vagy melegebb szőrkendőt kötnek fejökre, melyet álluk alatt, vagy csinos redőzetben hátra hajtva, kontyuk alatt a tarkójukon kötnek össze. A csíkos szőttes rokolya, legtöbbször a csípőnél fölakasztva, láthatóvá teszi a fehér fersinget (alsó szoknyát). Sok vidéken a leányok még csikorgó télben sem kötik be a fejöket.

Karton vagy flanell újjast (kurtit), melyet fekete bársonynyal ékesítenek, csak az asszonyok viselnek; a leányok csupán nagy hidegben. Egyébkor karcsú derekukat mélyen kivágott szűk mellénynyel szorítják össze, melyet szintén fekete bársonynyal díszítenek; ezt nagyon csinosan egészíti ki a kéztőnél összekötött s tászliban végződő fehér bő ingújj. A hol az olcsó gyári szövet ki nem szorította, a rokolya úgy nevezett székely szőttes, melynek csíkjai a viselő korához képest sötétek vagy világosabb színűek. Rokolyája a nőnek 3–4 is van, mely alá télen át kurta kék vagy zöldes flanell szoknyát vesz. Az idősebb asszonyok téli ünneplő rokolyát is finomabb kékes flanellből készítenek egy vagy két sor fekete bársony díszítéssel. Főre való fekete selyem kendő, s ugyanolyan karincza (kötény) és ünnepnapon, főképen templomba menet alkalmával, az elmaradhatatlan küs kendő (zsebkendő) egészíti ki fényűzésöket. Magas sarkú csizmájok hosszú szárú és fekete kordován bőrből van. Ma már a leányoknál a czúgos meg a fűzős czipő mind jobban kiszorítja a kordován csizmát. A székely nép, férfi és asszony egyaránt nagyon sokat ád a csizmára. Mezitláb, kivált a férfi, nem jár s nagy ünnepeken új csizma nélkül nem örömest megy a templomba. Ezért még a cselédek is rendesen egy pár karácsonyi csizmát kötnek ki bérökhöz, mit különben a szokás általános törvénynyé is tett.

Szővő anyóka székely szövőszéknél. Gyárfás Jenőtől

A székely népviseletet egyszerűség jellemzi, mint a székely egész egyéniségét. Alapszínei a fehér és a fekete, melyekhez a leányoknál piros, zöld és a férfiaknál kék járúl.

Táplálkozás.

A székely egyszerű, de tápláló eledelekkel él. Naponta háromszor étkezik. A reggelit ebédnek nevezi, melyet nyolcz óra tájban fogyaszt el. Délebédet 12 órakor eszik, vacsorát pedig akkor, mikor a gazdasági külső munkát elvégezte. Ebédnél (reggeli) és vacsoránál szokottabb ételek: túrós vagy tejes puliszka, zsírban rántott sós káposzta, vagy főtt aszalt szilva és vaczkor összeelegyítve, tojás-rántotta, télben disznó-költség (disznóhús) puliszkával; sült vagy főtt pityóka (burgonya) káposztalével. Udvarhely-megye gyümölcstermő vidékein télen át reszelt alma, Csíkban tört mák puliszkával, vagy pityóka és reszelt (morzsolt) tésztás leves. Nyáron ez eledelek egy része szűkebb lévén, az ebéd és vacsora rendesen árva-laska, morzsolt leves, köményleves, hagymáslé, vetrecze (savanyú lé), kaszáslé, mindannyi kenyérrel; hagyma vagy hagymás tokány puliszkával, törökbúza-kása (dara) tejjel vagy hagymás zsírral s télen töpörtyűvel leöntve; Háromszékmegyébén zsíros köleskása; a bortermő vidékeken pedig szüret után húzamosabb ideig egy pár gerezd szőlőpuliszkával. Tavaszszal és őszszel bárány- és berbécs (ürű)-tokány puliszkával.

A délebéd fuszilyka (paszuly), borsó, lencse, pityókaleves, laska vagy reszelt leves kenyérrel. Vasárnap tyúkhúsos vagy marhahúsos laska; télen töltött káposzta, tehénhúsleves rízs- vagy gyöngykásával. A húsleves csak ünnepi és vasárnapi eledel, hétköznap csak ritkán fordúl elő.

A jó gazdasszony munkaidőben gyakran előveszi a füstölt sertéshúst, melyet úgy oszt föl, hogy újig tartson; e füstölt hússal hol jó tárkonyost, hol pedig almást főz, vagy pedig fuszulykán és lencsén adja föl a munkásoknak, kiknek ez a legkedvesebb eledelök. Az étkezésnél rendszerint csak egy fogás van. Kivétel csak a nagyobb ünnepek és némely vasárnap, mikor esetleg vendég is van a háznál. Ekkor a húslevesen kivűl van még sült, palacsinta vagy rétes is, sőt helylyel-közzel kőre lepcsent (sima, forró kövön sült tészta), vagy pánkó és kürtös kalálcs is. Ilyenkor a mézes pálinka, sőt a bor sem marad el. A sátoros ünnepeken kivűl Szent Márton napján és húshagyó kedd estéjén mindenütt felekezeti különbség nélkül lakomát ül a székely, valamint a katholikus vallásúak a búcsú napján. Nagy ünnepekre mindig kalácsot, tejfölös vagy szilvaízes lepényt sütnek. Ha ilyenkor idegen érkezik a házhoz, azt kalácscsal vagy lepénynyel, mézes pálinkával vagy borral kínálják meg. Ha étkezés közben idegen lép be, így köszönti az étkezőket: „Isten áldja meg a kietek ebédjét”, – a mire ez a szokásos válasz: „Jó szívvel lássuk kiedet is!”

Asztagrakás egy székelyföldi gazdaságban. Gyárfás Jenőtől

A gazda cselédeivel és dolgosaival ugyanazt az ételt eszi s leggyakrabban velök egy asztalnál. Kenyeret legjobbat a háromszékiek és az erdővidékiek esznek. Ezt többnyire rozsból vagy elegybúzából (kétszeres) sütik, de a szegényebbek s a cselédek számára a vagyonosabbak is árpával vegyített rozskenyeret, sőt tisztán árpakenyeret is sütnek. Táplálóbb eledeleket leginkább munkaidőben esznek. Fűszerök a bors; levesbe és kalácsba a sáfrány. A kalácsba gyömbért és egyéb fűszert is tesznek. Paprikát a székely nép ritkán használ.

Nyelvjárás. – „Székej szűlte a magyart”, szokta nagy önérzetesen mondogatni a székely, a mit elég gyakran ilyen változatban is hangoztat: „Ha a világon székej nem vóna: magyar sem vóna”, mert azt tartja, hogy ők fia; de a magyar csak unokája Attilának.

A székelynek ez hagyományos fölfogása nemcsak eredetéről, hanem nyelvéről is, mely egészben véve teljesen azonos a magyar köznyelvvel; mindazáltal vannak némely hang-, szó- és mondattani sajátosságai, melyek a székelység nyelvét a magyarnak egyik külön nyelvjárásáúl tűntetik föl.

Magában a székelység nyelvjárásában két árnyalat különböztethető meg: a keleti és a nyugati, melyek közt körűlbelűl a Nagy-Küküllő völgye von határt. A keleti inkább a felső-tiszai, a nyugati pedig inkább az alföldi nyelvjáráshoz áll közelebb annyiban, hogy amaz a közép ë hangot változatlanúl megtartja, emez ellenben majdnem általában ö-vel cseréli föl: székëj – széköj, embër – embör, stb. Egyébként az egész székelységnek közös sajátossága, hogy a hosszú magánhangzókat kedveli: béjön – bejön, jóg – jog, jút – jut; i, í helyett sokszor ü, ű-t; sokszor pedig ë, é-t használ így: küs – kis, üdő – idő, vagy mű, münk – mi, mink; ës – is, éfjú – ifjú; nyíltabb hang helyett gyakran zártabbat használ poroncs – parancs, szova – szava, s hogy a hangzóilleszkedést a köznyelvnél is szigorúbban alkalmazza; ahajt – a helyt, doczka – dëszka, gyortya – gyërtya.

Szótanilag érdekesebb különösségek, hogy a névszóknál a -tól; -től és -nál, -nél ragok helyett -nól vagy = núl, -nől vagy = nűl és ni, -nitt ragokat használnak; hogy az igéknél több olyan régiességet föntartanak, a melyek a köznyelvben vagy szokatlanokká lettek, vagy csak irodalmilag fordúlnak elő, s úgy is ritkán. Ilyenek az elbeszélő, tartós és régmúlt időalakok: íra, kére; ír vala, kér vala; írt volt, írt vala, melyek közűl az íra alakot rendes múlt gyanánt oly általánosan használják, hogy a voltaképi múlt (írt) csak elvétve fordúl élő mellette. Igen szépen használják a tartós múlt idő alakját (ír vala) föltételes mondatokban, valamint a szintén régies, egyebütt már alig hallható múlt jövő alakját (írni fogott) bizonytalan állítás kifejezésére ilyen mondatokban: úgy látszik, el fogott menni az a fiú valahová, mett nincs itthon. Végűl nevezetes, hogy az ikes és iktelen igék szabályos használatát a székelység tartja fönn legkövetkezetesebben.

Mondatszerkesztés tekintetében kevés külön sajátság fordúl elő a székelyeknél. Legfeltűnőbb az, hogy a névmási alanyt gyakrabban kiteszik mint a köznyelv; példáúl: Te hová mégy? – Én haza mënyëk; – s hogy a kell igével alkotott kifejezésekben fő- és mellékmondatos szerkezetet használnak ott, a hol a köznyelv rendesen személyragos főnévi igenévvel alkotott egyszerű mondattal él; példáúl: el kell mennem helyett: el kell, hogy menjek.

Egészen sajátos különössége a székelynek, hogy általában bizonyos éneklő hanghordozással beszél és hogy a mondatokban az utolsó szót, még inkább pedig az utolsó szótagot jól megnyújtja s egyszersmind némi hangemeléssel is ejti ki.

Népköltészet. – A székely népköltészet kincses bányáját Kriza János tárta föl „Vadrózsák” czímű népköltési gyűjteményével. E könyvből tűnt ki, hogy a székely nemcsak életrevaló és szorgalmas, hanem igazán költői tehetségű nép is; hogy az emberi életnek jóformán minden helyzete balladát; dalt, nótát, vagy legalább rigmust fakaszt a székely nép lelkéből. A gazdag székely népköltészetnek azonban legértékesebb gyöngyszemei a balladák. Míg az alföldi magyar nép lelkét a pusztai élet romantikája ragadja meg: addig a székely nép lelke és képzelete legtöbbször a történelmi emlékezések világában jár; ott keresi és találja meg azokat a drámai történeteket, melyeknek tragikuma olykor a csodás és a misztikus erejével hat kedélyére. Az élet nehézségeivel küzködő székely lelke borúsnak látja az életet, siralomvölgyének a földi létet, melyben a feltörekvő embert saját szenvedélyei és a sorsát intéző világ-hatalom vas akaratú kényszere a legtöbbször lesújtja. Az előadás módjában is nagy a különbség a székely és az alföldi magyar nép balladaszerű költeményei között. Míg emezek dalszerűek, rimes versszakokra oszlók: addig a székely népballadák csak ritkán osztódnak versszakokra és a rithmus mellett csak mellesleg fordúl elő bennök a rim. Gyorsan, többnyire párbeszédben pördül le a történet a szűkszavú székely balladában. A kifejezés ereje és a gondolati rithmus okozza, hogy a dallamosság a versszakok és a rimek hiánya mellett sem hiányzik belőlük s hogy eredetileg valamennyit dalolta a nép. Egy nehánynak („Görög Ilona”, „Kádár Kata”, „Kőmíves Kelemenné”, stb.) fönn is maradt a dallama.

A szerelem, e mindennél erősebb érzés, szolgáltatja a legszokottabb anyagát e balladáknak. Különösen szereti a nép megénekelni a boldogtalan szerelmesek szomorú történetét. Rendszerint gazdagság és szegénység, előkelő és alacsony születés szolgálnak a szomorú történet magjáúl. Kádár Katának, a jobbágyleánynak gyászos vége, ki csak a halálban egyesűlhet a gazdag nemes úrfival, nem egyedűl álló; ehhez hasonló sok van a székely népballadákban; de föltűnően több az eset arra; hogy az előkelő leány szerelmes a szegény legénybe, mint viszont. E szerelmi viszonyoknak mindig jó végük van a népmesékben: a szegény legénynek felesége lesz a király-kisasszony, a király megosztja vele királyságát, országát; a népballada nem ismeri a kedvező véget; ott nem egyenlítődik ki a születésbeli nagy különbség. De megvan a költői igazságszolgáltatás. Kádár Kata és szerelmes ifja sírjából virág hajt ki s a két virágszál összeölelkezik. A török császár leányának s a székely katonának holttestét a tenger befogadja, szépen eltakarja.

Szerelem és szeretet: e két érzés közt való különbséget valósággal kiélezi s nem egyszer állítja szembe a székely népballada. Ennek legérdekesebb példája az Áspis kígyó, mely a legénynek kebelébe búvik, szívét szorongatja, piros vérét szíjja, gyönge derekát majd általszakítja, s a mikor a legény sorba kéri apját, anyját, bátyját, öcscsét, ángyát, hogy vegyék ki kebeléből a kígyót: ezek mind egymáshoz útasítják a szerencsétlent, míg végre is a kedvese menti meg.

A hitvesi, anyai és gyermeki szeretet gyakran tárgyai e balladáknak s nem egyszer régi történeti emlékezésekkel kapcsolatosan. Bátori Boldizsárné arany bölcsőben rengeti szép „futkosó fiát”. Altató dalúl elmondja, hogy a kis fiú apja nem Bátori Boldizsár, hanem az erdélyi kapitány. Bátori Boldizsár az ajtón át meghallja felesége e vallomását s halálra ítéli a bűnös asszonyt.

Az általános tipustól elütő balladák egyik legszebbike és tartalmi tekintetben egyik legnevezetesebbike „Julia szép leány”, mely e régi klasszikus mondást: „a kit az istenek szeretnek, azok fiatalon halnak meg”, példázza keresztény vallásos fölfogással. A szép fiatal Julia betegeskedni kezd, sárgúl és halványodik, mint gyönge lépecskének sárgúló viasza, sárga viaszának földön futó füstje. Meghal, mert a mennyei szűzek karának híja esett s az Isten báránya – Jézus – maga jött érte, hogy fölvigye a mennyei karbeli szűzek közé az örök életre és boldogságra.

Julia szép lány ëgykoron kimöne, Búzavirág szödni a búzamezőbe, Búzavirág szödni, koszorúba kötni, Koszorúba kötni, magát ott mulatni. Föl is fö’tekinte a magoss egekbe; Ëgy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le, Azon ereszködék fodor fejér bárány, A napot s a hódat szarva között hozván; A fényős csillagot a homlokán hozta; Két szép arany perecz aj! a két szarvába, Aj! a két ódalán két szép égő gyërtya; Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta. Szóval mongya neköm fodor fehér bárány Mëg ne ijeggy töllem, Julia szép lëány! Mett most esött héja szüzek seröginek, Ha eljönél velem, én oda vinnélek A mënnyei karba, a szönt szüzek közi, Hogy bételnék, veled azok kegyös rendi; A mënnyei kócsot adnám a kezedbe; Első kakasszókor jőnék nézésödre, Másod kakasszókor tégöd mëgkérnélek, Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.

Az annyához fordul Julia szép lëány, Szóval mongya neki: anyám, édös anyám! Én is csak kimönék búzavirág szödni, Búzavirág szödni, koszorúba kötni, Koszorúba kötni, magamot mulatni Föl is fö’tekinték a magoss egekbe, Ëgy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le, Azon ereszködék fodor fejér bárány, A napot és hódat szarva között hozván; A fényős csillagot a homlokán hozta; Két szép arany perecz, aj! a két szarvába, Aj! a két ódalán két szép égő gyërtya; Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta, Szóval mongya neköm fodor fejér bárány: Mëg ne ijeggy töllem Julia szép lëány! Mett most esött héja szüzek seröginek; Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének A mënnyei karba, a szent szüzek közi, Hogy bételnék velem azok kegyös rendi; A mënnyei kócsot a kezembe aggya, Első kakasszókor jőnek látásomra, Másod kakasszókor ingömöt mëgkérnek, Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.

Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd hajjam, Hadd hajjam éltömbe, hogy siratsz hótomba.

Lëányom, lëányom! virágos kertömbe E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje; Gyönge lépecskének sárguló viaszsza, Sárog viaszszának fődön futó füstye, Fődön futó -füstye s mënnybe ható lángja!

A mënnyei harang húzatlan szólalék, A mënnyei ajtó nyitatlan mëgnyílék, Jaj! az én lëányom oda bévezeték.

Valami sajátságos mélabú borong a székely népballadákon s ugyanezt mondhatjuk a székely népköltészet egyéb termékeiről is, különösen a szerelmi- és a katona-dalokról. Nem állítjuk, hogy a székely nép szerelmi dalait a gondolatok mélységében, a képek gazdagságában egyik-másik nép szerelmi költése felűl nem múlja, hanem az egyszerű természetességben fölűlmúlhatatlan. Képekben nem szegény; a szerelmes szív megtalálja a természetben az ő bánatával vagy boldogságával rokon képeket. A csöndesen folyó viz, mely télben megaluszik (csak az ő szíve nem nyugszik meg soha); a szélvész üldözte, záporeső kergette madár; a kőszikla, melyből könnyebb poharat csinálni, mint két igaz szívnek egymástól elválni; az üzenetet vivő fecskemadár; a gyászfekete holló, mely sorsunk roszra fordúltát adja tudtúl; a sokféle virág, melyekhez a szerelmes az ő kedvesét hasonlítja, – és így tovább, mind a képek egész serege. Legszebbek a szerelmi dalok közt is a bánatos, mélabús, kesergő dalok, melyekben nem természetesebb, de mélyebb, erősebb az érzés s a képek gazdasága is nagyobb. A szerelem „átkozott gyötrelem”; ha boldogtalan szerelmes szíve följajdúl, szinte halljuk a keserű szemrehányásban kitörő zokogást:

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelëm, Mért nem virágoztál minden falevelën!

A mindennél nagyobb erejű szerelem megbabonázza és megbénítja akaratát annak, a kiben lángra gyúlt, a ki miatta magával tehetetlenné lett.

Mint általában minden népnek, a székelynek is a faluja a haza. A földhöz, a hol született, erős szeretettel ragaszkodik, s vigyék bár csak a szomszéd vármegyébe katonának, visszasír a szíve, idegenűl érzi magát a testvérnépek közt is. Hát még a régi világban, mikor vitték Lengyel- meg Taliánországba!

Visznek, visznek Lengyelország felé, Sírva nézek kedves hazám felé.

Tánczba menő fiatal székely leány és legény. Gyárfás Jenőtől

Azon kesereg, hogy ott majd lengyel leányt kell ölelnie; pedig:

Ha ölelëm, fájnak a karjaim, Ha csókolom, húllnak a könnyeim.

Alig ismerünk erre a kesergő népre, ha mesemondását hallgatjuk, vagy azt halljuk, a mint tánczközben nagyokat ütvén tenyerével a csizmaszárára, vidám, csipkedő versikéket kurjongat. Ha megszólal a muzsika, alig bír tánczos kedvével; úgy kirakja a csűrdöngölő figuráit, hogy nincs az a tánczmester, a ki ezt utána csinálja, s közben rímes tánczszókban rikkantja ki érzelmeit.

Kicsi nekem ez a csűr, Kirepűlök, mint a fürj. Kicsi. nekem ez a ház, Majd kirugom a falát.

Kedves ingerkedéssel bíztatja a czigányt

Húzzad, czigány, disznót adok, – Nem túrja föl az udvarod!

A táncz hevében gyakran szíve titkát is elrikkantja. Mindmegannyi szerelmi vallomások e versecskék:

Ó de ügyes, ó de jó, Ó de kedvemre való Piros orcza, fekete szem, Ez engem a földbe teszen Ha ezt el nem vehetem: Nem ihatom, ehetem, Magamat eltemetem.

Szóval, tánczközben sem nyughatik a székely népnek mindig munkálkodó lelke; a népköltésnek értékes gyöngyei merűlnek föl ebben a fajtában is.

A székely egyike a világ legkitűnőbb mesecsináló és mesemondó népeinek. Míg dalaiban a bájos egyszerűség, igazi természetesség ragadja meg lelkünket: meséiben lehetetlen meg nem csodálnunk hatalmas képzelő erejét, találékonyságát, tőrűl metszett, egészséges humorát. Bárhol volt a bölcseje azoknak a meséknek, melyeket a székely mesemondóktól hallunk, igazi székely népmesékűl hatnak ránk; a nép rájuk nyomta a maga bélyegét; az ő hamisítatlan, eredeti eszejárását megtaláljuk valamennyiben, ép úgy az idegenből közéje szakadtban, mint abban, melynek eredete nyilvánvalóan székely. A trágárságot nem szereti, de annál jobban az igazi, tőrűl metszett, kaczagtató humort. Nem a csodás elemekkel tele tömött mesék az ő legkedvesebb meséi, hanem azok, melyekben saját magára és a maga eszejárására ismer; melyekben az életbölcsesség egészséges humorral párosúl, bár bohónál bohóbb ötletei gyakran a képtelenségbe csapnak át.

Mindez bizonysága annak, hogy a székely népköltészet a maga egész teljességében mily sokféle kincscsel bővölködik.

Maros-Vásárhely. Háry Gyulától

Maros-Tordamegye. Bedőházi Jánostól

A Kelemen-havastól délre, a Maros és Kis-Küküllő völgyei közt fekvő vidék legnagyobb részét Maros-Tordamegye foglalja el 4324 négyszögkilométernyi terjedelemben. Éjszakkeleti része erdőborította hegység havasi sajátságokkal, délnyugati része pedig dombos-halmos vidék, a mely észrevétlenűl olvad át a hullámos Mezőségbe. A hegyvidéket két, földrajzi fekvésre nézve külön álló, de geologiai tekintetben együvé tartozó hegység alkotja, melyeket a Maros folyása választ el: a jobb parton, a Kelemen-havas lánczolata, a balparton az 1777 méter magasra emelkedő Mező-havas körűl szétágazó hegycsoport, melyet kelet felől a Bucsin hegygerincze a Hargita fő tömegével köt össze.

A Mező-havas széles alapon emelkedő hatalmas kúp; oldalait bükkerdők és fenyvesek borítják. A havas lapos tetején nagy legelő-mezők vannak, melyekről nevét is nyerte. A Mező-havas, mint legmagasabb emelkedés, középtagjáúl tekinthető ama hegyrendszernek, melynek a határszéli hegylánczolattal és a Hargitával összekapcsolódó keleti ágai bő víztáplálékkal látják el a Maros folyót s eredő helyei a két Küküllőnek.

A Mező-havastól kissé keletre eső Feleszilása nevű, 1600 méteren felűl emelkedő csúcson három szomszéd törvényhatóság: Csíkmegye, Udvarhelymegye és Maros-Tordamegye határai szögellenek össze. Innen húzódik éjszak felé, majd nyugatra görbűlve a Gainásza, Tatárkő, Batrina, Fancsal-tető csúcsokkal a Görgényi hegység a Maros és Görgény folyók közén. E hegyláncznak középrésze a Kereszthegy, a melyen át járható út vezet a Görgény völgyéből Gyergyóba. Az 1685 méter magas Fancsal-tetőtől egy alászálló hegygerincz nyúlik nyugatra s a Szászpad nevű csúcsban végződik. E hegyvonal oldalait éjszak, nyugat s dél felé száz meg száz szűk völgy barázdálja, melyeknek mélyén dús vizű patakok ömlenek alá.

A Görgény vize két ágával: a Fehér-ággal és a Laposnya vizével a Kereszthegy oldalából ered. Állandó bő vize duzzasztó segítségével igen alkalmassá teszi, hogy rajta a fát a hegyekről leszállítsák. A Görgény balpartján húzódó hegysor egyenesen a Mező-havasból ágazik ki; ős-bükkösökkel fedve vonúl nyugat felé, a Maros mellékén a Mocsár nevű tölgyes lejtőiben végződik. A Mező-havas ez ágazatának déli oldalán fakad a Nagy-Nyárád. E völgy Nyárád-Szeredán alúl szép térséggé tágúl; ez az ismert székely népdalban megénekelt Bekecs alatt fekvő Nyárád tere. Az 1080 méter magas Bekecs hegy a havasi tájnak utolsó kiemelkedő pontja, a Mező-havasnak egy délnyugatra húzódó ága a Nyárád és a Kis-Küküllő völgye közt, a melyet azonban az anyahegytől egy mélyen aláereszkedő hegy-nyereg különít el s mintegy magán állónak tűntet föl; ez a Szakadát völgye, melyen át csaknem észrevétlen emelkedéssel lehet átjutni a Nyárád völgyéből a Kis-Küküllő völgyébe.

Erdély keleti beszögellésénél, ott, a hol Bukovina és Moldva határai találkoznak, emelkedik a Kelemen-havas, melynek gerincze Maros-Tordamegye határát alkotja. Ez ív alakú gerinczen kétezer méteren felűl emelkedő csúcsok sorakoznak: a Kelemen-Cserbuk és Izvor, a Vojvodeásza, Bisztriczára, Negoj és Pietroszul, mely utóbbi 2102 méternyi magasságával e hegyvidék legmagasabb pontja. A havas oldalait dús fenyőerdők borítják, tetőin és lankásain kövér havasi legelők terűlnek, az ormokén a kúszó henye-fenyű alkot áthatolhatatlan szövevényeket. Déli és nyugati oldaláról, a Marosba ömlő patakok völgyén kevesebb fáradsággal lehet a tetőkre érni. Éjszaki oldaláról a meredek falként emelkedő oldalak és szédítő mélységek miatt a csúcsok megközelíthetetlenek.

A Kelemen-havas belső hajlásában fakadó vizek a Fekete-patakban egyesűlve Moldvába futnak, ugyanígy a keleti oldalán eredők, melyek a hazánkat a Tölgyesi szorosnál elhagyó Kis-Beszterczébe ömlenek. A déli oldal hosszú völgyein lefutó vizek a Maros árját növelik, míg a nyugati oldal patakjai már a Nagy-Szamos vízkörnyékéhez tartoznak, egy részök pedig az éjszakkeletre kanyarodó Dorna vizével Bukovinába foly ki. A görgényi hegységnek éjszak felé nyúló ágai, a Kelemen-havasnak ellenben délre hajló oldalai gazdagabbak forrásokban s így e hegyekben eredő vizek legnagyobb része a Marosba jut.

A Kelemen-havas egy eredetű a balparti hegységekkel; egyik lánczszeme ama nagy kiterjedésű harmadkori képződésű trachyt-lánczolatnak, mely a kristályos ős-kőzet alkotta határszéli hegylánczolattal egyközűleg haladva, délen a Büdös-hegycsoporttal kezdődik s Tusnádnál az Olt áttörése által megszakítva, tovább húzódik, mint a Hargita és Görgényi hegység lánczolata.

A Kelemen-havasból nyugatra egy hegykar ágazik ki, a Besztercze-fő és a Sztrunyóra csaknem 2000 méterig emelkedő csúcsával. E csúcsokon túl a Marossal együtt délnyugatra kanyarodó s a Maros és Szamos vízkörnyékét elválasztó hegylánczolat fokozatosan törpűl, s az Istenszéke nevű, 1370 méter magas szirt gerincze már óriásként meredez föl; a trachyt uralma megszűnik, vízmosta törmelékét homokkő, majd agyagpala váltja föl s a táj lassanként dombvidékké válik öt-hatszáz métert alig haladó emelkedésekkel.

A délnyugati dombvidéken a föld mélyében a mioczén fiatalabb rétegeitől borítva hatalmas sóréteg van; egy darabja annak a roppant sóterűletnek, mely az erdélyi medencze alatt rejlik. A keleti részen a Kis-Küküllő völgyében, Sóváradnál, Parajdnál, hol rendszeres sóbányászatot is űznek, többé-kevésbbé fölszínre kerűl, Szovátánál pedig a földből kiemelkedő sósziklákban mutatkozik. E sósziklák Erdély kiválóbb nevezetességei közé tartoznak, a környező erdők zöldjéből messzire kicsillognak fínoman barázdált, oszlopszerűen tagolódott fehér falaik. A Nyárád és Maros völgyében s a mezőségi völgyekben csak a fölbugygyanó sósforrások adnak jelt a mélyben fekvő sóról. A Maros völgyén fölfelé Maros-Idecsig kisérhetjük annak nyomait, a hol a dúsan fölfakadó sósforrások sejtetik, hogy a sóréteg a fölszínhez közelebb fekszik.

Hőforrásokat csupán e medenczét környező hegyek alján Topliczánál találunk. A vizek hőmérséklete 26.5 C. Szovátánál szintén akadunk hőforrásokra, még pedig mint nagyon csodálatos természeti jelenségekre. Itt valószinűleg az alúl fekvő sórétegek kimosódása következtében hegyomlások történnek, a melyek eltorlaszolnak egy-egy völgyecskét vagy vízfolyást. Az így képződött medenczékben meggyűl a víz, s kisebb-nagyobb sóstavak keletkeznek. Ilyen a Fekete-tó és a Medve-tó, mely utóbbinak fölszine egy kiterített medvebőrhöz hasonlít. A Medve-tó fölszinén a sós víz közönséges hőmérsékletű, mélyebben azonban mind melegebbé válik úgy, hogy másfél vagy két méternyi mélységben már 40–50 Celsius fokra is emelkedik; alább megint hideg.

A Maros alsó terén s a rá torkolló völgyekben a mérsékelt éghajlat uralkodik. A rendesen deczemberben beálló tél igen gyakran kezdődik fekete karácsonynyal s csak januárban és februárban válik zordonabbá. A telet igen változékony tavasz követi; a fehér húsvét nem ritkaság; de a márcziusi meleg napok is gyakoriak. Április végén a természet már teljes pompában díszlik. A május rendesen hűvös, de a nyár is ritkán hoz éjjel is érezhető tikkasztó hőséget. Az ősz általában hosszan tartó és szép.

A Maros völgyén fölfelé eltűnik a hegyoldalakról a szőlőtőke, a terekről a dinnyés; Szász-Régenen felűl pedig már havasi éghajlat kezdődik. Hosszú zordon tél, mely a tavaszt rendesen átugorva nyárba szökken át. A görgényi hegyek közt néha méternyinél vastagabb hó is esik, a Kelemen-havas pedig már szeptember végén hó koronával csillog, a melyet május végén, sőt néha júniusban is hordoz.

A dombvidéken a mérsékelt övi vidékek állat- és növényvilágának minden faját fölleljük. A dúvadak közűl a Mezőség nádasaiban farkasok, a Nyárádmelléki erdőségekben pedig vaddisznók tanyáznak. A zordonabb görgényi hegyek közt már medve is akad, mely nem ritkán a háziállatokban is kárt teszen. A Mező-havas lejtőin szarvas is fordúl elő, még gyakrabban őz. A Kelemen-havason hiúzt és fajdtyúkot is lőhet a vadász.

Maros-Tordamegyének 4324 négyszög kilométernyi terűletéből 1978 kilométert borít el az erdőség, vagyis 43 százalékot. Az erdőterűletből fenyves 1034, bükkös 767, tölgyes 175 négyszögkilométer. Más mívelési ágakat illetőleg: egy negyede szántóföld, másik negyede kaszáló és legelő; a többi 7 százalék belső telkek, kert és szőlő, végűl terméketlen terűletek között oszlik meg.

A vidék lakossága vegyes ajkú. Magyar, szász, román lakta falvak váltakoznak rajta egymással.

A magyar ajkúak az egész lakosságnak 60 százalékát teszik, s legsűrűbben a Nyárád és Kis-Küküllő völgyét foglalják el, mely terűlet különben is legsűrűbb lakosságú. A Maros völgyét és a Mezőségre hajló részt magyar és oláh népesíti. Az oláh nép (35%) főként a havasi tájakat lakja Szász-Régenen felűl, míg Szász-Régen körűl és a Lucz patak völgyében szász lakosságú falvak fekszenek.

A Maros mentén föl egészen Vécsig, úgy a mezőségi részen is virágzó nagy gazdaságokat találunk 1000-től 3–4000 holdnyi terjedelemmel. A nagyobb birtokokon főkép búzát, lóherét, kukoriczát termesztenek; kevésbbé számot tevő a rozs, árpa és zab; mostanában lendűletnek indúlt a komló- és czukorrépa-termesztés is. Hasznot hajtó még a dinnyetermesztés. A szőlőmívelésre, bár a déli hegyoldalakon kitűnő erős bor terem, kevesebb figyelmet fordítanak. A földmívelésen kivűl egy pár mezőségi székely falu ú. m.: Kölpény, Csávás és Szabad, a gyékény- és szalmafonást házi iparúl űzi. A gyékényfonáshoz szükséges sást a mezőségi tavak szolgáltatják.

A Nyárád völgyében nagyobb birtokokat nem találunk, kisebb, 200–500 holdas birtokok is ritkábbak. A székelység nagy többsége csak pár holdas apró birtokokból él; a Nyárád alsó mellékén kerti gazdaságot folytatnak s a völgy egy része az ugynevezett „Murok-ország” tömérdek zöldségfélét termeszt. A magas hegyekhez közelebb eső vidéken a nép más foglalkozásra is szorúl a földmívelésen kivűl, milyen főképen a fuvarozás, szénégetés. A Bekecs-alji szenes ember, meg a fás székely typikus alakjai Maros-Vásárhely piaczának. A Kis-Küküllő melletti falvakban agyag-iparral is találkozunk.

A hegyvidék lakói általában inkább állattenyésztésből élnek. Szász-Régenen felűl némely Maros melletti falu, mint Magyaró, Disznajó lakossága tutajozással foglalkozik. A tönkök levágása, leszállítása télen számos embernek ad munkát; e fáknak rendes tutajba kötése Szász-Régenben történik. A hegyoldalakról csúsztatókon szállítják le a tönköket a völgybe, onnan pedig duzzasztók segélyével a patak vize sodorja tovább, vagy állati erővel vontatják alkalmas helyre. A hó olvadásakor kötik össze a parton heverő sudar fenyűtörzseket negyed-tutajokba. Egy ily negyed-tutajra két ember jut, a kik meglehetős veszedelmes és nyaktörő munkára vállalkoznak, midőn a Maros rohanó árján, meredek szirtek között, a mederben lappangó nagy sziklatuskók fölött csak gúzszsal összetákolt s könnyen széteshető alkotmányon teszik meg vízi útjukat. A negyedtutajokat egész tutajokká Szász-Régenen alúl kötik össze; s innen négy-ötezer tutajon évenként milliókra menő deszkát, zsindelyt, épűletfát szállítanak le ilyen formán az Alföldre.

A tönköket szolgáltató fenyvesek részint magánosok, mint a b. Bánffy, b. Kemény családok, részint a szászrégeni tutajtársulat, részint pedig a kincstár birtokában vannak. A kincstárnak 424 négyzet kilométer erdejéből 174 a fenyves, mely a görgényi havasokon díszlik. Nagy kiterjedésű erdőterűlettel bir az egykori Maros-szék birtokossága is a Mező-havas déli oldalán.

A vegyes lakosság közt minden bevett hazai vallásfelekezet hiveivel találkozhatunk. A magyar lakosság legnagyobb részt református, kisebb részben unitárius. A szászok ágostai evangelikus hitvallásúak. A római katholikusok itt mind magyar ajkúak és tömörebben a Nyárád felső völgyében laknak a mikházi kolostor körűl, az úgy nevezett „Szentföld”-ön csoportosúlva. A görög-katholikusok és görög-keleti vallásúak román ajkúak, de a görögkeletiek között a székelység vidékén találhatók magyar ajkúak is, mint példáúl Szováta melletti Illyésmezőn.

Közművelődési tekintetben első helyen állanak a magyar ajkúak és szászok. A székely és szász községekben alig van olyan, a ki olvasni és írni ne tudna. Nemcsak kiváló népiskolákat találunk, hanem népkönyvtárakat is, olvasó egyesűleteket s falusi énekkarokat. Nem mondható ez a román községekről, különösen a hegyi lakókról, kik között kevés az olvasni, írni tudó. A népiskolák között kiváló helyet foglal el a történelmi nevezetességű Wesselényi-iskola Makfalván. Báró Wesselényi Miklós egyszer Marosszék közgyűlésén is föl akarván szólalni, az elnöklő főtiszt szemére lobbantotta, hogy szólni csak annak van joga, a ki marosszéki birtokos. Ezért párthívei Makfalván egy telket vásároltak Wesselényinek, hogy marosszéki birtokos lehessen. Wesselényi e telekre 1836-ban iskolát építtetett s annak föntartására alapítványt tett, a mihez többen is hozzájárúltak.

Társadalmi és közművelődési tekintetekben a vidék központja Maros-Vásárhely vagy hajdani nevén Székely-Vásárhely.

Mint hadviselés tekintetében egyik igen nevezetes pont, a nyugat felől beözönlő hadak ellen a Székelyföldnek, a kelet és délkelet felől benyomúló török seregek ellen pedig egész Erdélynek kulcsa volt, a honnan csaknem egyenes irányban minden nagyobb természeti akadály nélkül könnyű elérni Erdély nevezetesebb pontjait: Kolozsvárt, Gyula-Fehérvárt vagy Nagy-Szebent, s ezért is fűződik annyi történelmi esemény Maros-Vásárhely városához.

Nemcsak a tatár csordák pusztították, még többet ártottak neki Básta hajdúi, meg Mihály-havasalföldi vajda katonái a XVII. század elején. Ez indította Borsos Tamás városi híres főbírót arra, hogy egy vár építését sürgesse, ellenére ama törvénynek, hogy a székely földön várat építeni nem szabad. Básta nem ellenezte a vár építését, a székelység azonban a deési országgyűlésen fölzúdúlt ellene, és csak abban nyugodtak meg, hogy a várat tulajdonkép nem a város, hanem az egyház építteti templomának biztosítására. A várépítésre az engedélyt 1605-ben Bocskay fejedelem adta meg.

A vár építése nagyon hozzájárúlt, hogy Székely-Vásárhelyből tekintélyesebb város fejlődjék. Már fekvésénél fogva is, mivel különösen Erdély gabonatára, a Mezőség, melynek nagyobb völgyei e vidékre torkolnak, egész keleti részével e város felé gravitált, természetszerűleg főhelylyé kellett fejlődnie. Szabad királyi várossá polgárságának hazafias érdemeiért Bethlen Gábor fejedelem emelte 1616-ban kelt oklevelével Maros-Vásárhely név alatt, meghagyván régi czímerét, mely kék mezőben egyenes kardot tartó pánczélos kar, a kard hegyére tűzött medvefővel és szívvel.

Hogy már azelőtt is tekintélyes mezőváros volt, bizonyítják a Nagy Lajos király korabeli oklevelek, a melyekben mint, „Forum Siculorum”, egyikben pedig mint „Zekel-Wasarhel” van megnevezve. Mint város első szabadalomlevelét Mátyás királytól kapta, a ki „oppidum”-nak nevezi s lakóit a vámfizetés, s mint nemeseket, a fejadó alól fölmenti. Régi fontosságát illetőleg mindezeknél nevezetesebb az, hogy a nemzeti királyok idejében ide hajtották össze a székelyek az úgy nevezett ököradót, s itt történt az adóúl beszolgáltatott ökrök „sütése” (megbélyegezés).

Maros-Vásárhely valószinűleg a XIV. században emelkedhetett nagyobb fontosságra s abban az időben épűlhetett várbeli nagy temploma, mely jelenleg a reformátusoké. Ez a városnak legrégibb épűlete. A templom idők folytán a gyakori dúlások következtében nagyon kivetkőzött eredeti alakjából. Eredetileg három hajója volt, melyeknek pilléreit azonban a XVIII. század végén leszedték és az egészet lapos mennyezettel látva el, egy hajóba foglalták össze mind a hármat. A templomot 1601-ben Básta hajdúi dúlták föl először, utóbb a II. Rákóczy György ellen portyázó török csapatok. A templom mellett kastély állott, valamint ott volt elhelyezve a város iskolája, a „particula”, melynek épűlete előbb a Ferencz-rendi szerzet kolostoráúl szolgált. A templomot és az ahhoz ragasztott épűleteket magába foglaló várat két bástya s magas kerítő falak védelmezték. A vár belső terűlete igen nagy, hat kataszteri holdnál többre terjed; hogy sok embert is el lehetett helyezni benne, mutatja az, hogy 1658-ban a II. Rákóczy György ellen beütött törökök a várat ostrom alá fogván, csak akkor mintegy háromezer embert hurczoltak el belőle.

Maros-Vásárhely: A vár és a református templom. Háry Gyulától

Ez épűlettömbön kivűl Maros-Vásárhelynek legrégibb épűletei is csak a XVIII. századból származnak. Így a római katholikusoknak a főtéren lévő kéttornyú temploma, a reformátusoknak második, úgy nevezett kis temploma, valamint a minorita-rendi zárda és templom is.

E templommal szemközt áll a reformátusok régi kollégiuma. Mai épűletei legnagyobb részt a XVIII. század második felében keletkeztek a régibb épűletek helyén. A Rákóczyak által fölvirágoztatott iskola II. Rákóczy György halála után szomorú sorsra jutott. Özvegye, Báthory Zsófia, visszatért a katholikus hitre s fiát, I. Rákóczy Ferenczet is magával vitte. Nem sokára az itteni iskolából fegyveres erővel űzték ki a deákságot, melynek egy része Buzinkai Mihály és Pósaházi János, előbb sárospataki tanárok vezérlete alatt vándorútra indúlt, s I. Apaffy Mihály fejedelem által meghívatva, végűl Gyula-Fehérváron telepedett meg az időközben Nagy-Enyedre átköltöztetett Bethlen-kollégium helyén és épűletében. 1672-től 1716-ig, tehát 44 éven át munkálta az intézet e helyen a nemzeti közművelődés ügyét. De 1716-ban a gyulafehérvári vár megújítása és kibővítése alkalmával szükség lévén az iskola telkére, Steinville generális parancsára ki kellett költöznie s tovább vándorolnia. Zsoltárok éneklése, gyászba vont dob pergése mellett s lefordított gyászlobogóval vonúlt ki a tanuló ifjúság Zilahi Sebes András és Szathmári Paksi Mihály tanárok vezetése alatt először a szomszéd Krakkó községbe, a hol nyolcz hónapot töltött, várva, míg kiküldött követei tájékozást szerezhetnek, hogy a tanúló sereg merre irányozza útját. A felekezeti főhatóság Maros-Vásárhelyt jelölte ki megtelepedő helyökűl, a hol a vándor intézet „sárospatak-gyulafehérvár-marosvásárhelyi református kollégium” neve alatt aztán megállapodhatott. A kollégium jelenlegi épűleteit részben a XIX. század első éveiben emelték.

A kollégium sok kiváló tanárt mutathat föl; így a többek között a XVIII. századból Fogarasi Pap Józsefet, a ki több holland és porosz tudós társaság által a philosophia köréből kitűzött tizenegy pályakérdés megfejtésével díjakat nyervén, korának egyik kiváló tudósáúl ismertetett el. II. József 1784-ben a Nagyszombatból Budára áttett egyetemhez a logika, metaphysika és morál rendes tanárává nevezte ki. E helyét azonban korán bekövetkezett halála miatt már nem foglalhatta el. Kiváló nevezetességű a tanárok sorában a világhírű mathematikus, Bólyai Farkas, a ki lángelméjű mathematikus fiával, Jánossal együtt új irányt adott a geometriának. Bólyai Farkas lakását emléktábla jelzi s nevét Maros-Vásárhely egyik díszesebb útczája őrzi. A híresek közé tartozik Dósa Elek, az erdélyi jogtudósok egyik legjelesebbje, a kinek tanársága alatt a kollégiumnak később megszűnt jogakadémiája a leglátogatottabbak közé tartozott.

Maros-Vásárhely: A református kollégium. – A Teleki könyvtár nagy terme. Háry Gyulától

Egy másik régi iskolája Maros-Vásárhelynek a róm. katholikus gymnasium, melyet még a XVIII. század elején a jezsuiták által alapított iskolából világi papok és tanárok vezetése alatt ugyanazon század végén szerveztek, mely azonban csak mostanában fejlődött ki teljes gymnasiummá. E gymnasium a főtér éjszaknyugati szögletén az úgy nevezett „Lábas-ház”-ban van elhelyezve.

Maros-Vásárhelynek XVIII. századból maradt épűletei között említésre méltó még a Szentgyörgy-útczában levő „Makariás-ház”, II. József császár szállása, midőn 1773-ban e városban időzött, úgy szintén a Szent Miklós-útczában levő „Székház”, jelenleg Maros-Torda megyeháza. A királyi tábla csak 1827-ben kapott állandó helyiséget, midőn a gróf Kendeffy Elekné Bethlen Krisztina által hagyományozott palotába költözött. Ez épűlet a XVIII. század utolsó felében épűlt s egyik szép példánya az ez időből származó főúri lakásoknak. Stilja renaissance, a barokknak némi árnyalatával.

A lefolyt század első felében s a megelőzőnek a végén Maros-Vásárhelyt pezsgő magyar társadalmi élet volt. Sok erdélyi főúri családnak lakása volt itt. A gróf Lázár, Teleki, Bethlen, Toldalagi, báró Bánffy család palotái, melyek közűl ez utóbbi különösen kiválik stilszerűségével, tanúságot tesznek e múltról. Mint az erdélyi legfőbb igazságszolgáltatás székhelye is sok embert vonzott a város magához. A királyi itélőtábla birái részint a főúri családok tagjai közűl kerűltek ki, részint, mint kiváló állású emberek, előkelő családok megalapítóivá lettek. Az itélő-mester alatt fölesküdött táblai jurátusok közt, mondhatni, Erdély fiatalságának színe java ott volt. Maros-Vásárhely kaszinója egyike a legrégibbeknek. Az itteni társadalom a nemzeti ébredés korában lelkesen fölkarolta a hazafias és haladási eszméket s elől járt azok megvalósításában. A tudomány és irodalom is folyvást talált itt művelőket. Aranka György királyi táblai biró itt fáradozott a „magyar nyelvművelő társaság” létesítésén; itt alapította meg gróf Teleki Sámuel kanczellár híres könyvtárát, külön könyvtárépűletben hagyván azt nemzetének. A könyvtár gyarapításában, különösen a régi magyar nyomtatványok gyűjtésében méltó társa volt neje, gróf Bethlen Zsuzsánna. Maga a könyvtárépűlet kivűlről csak nagyobb úri lakhoz hasonlít, de a nagy könyves terem, mely az épűlet egyik hátra nyúló szárnyában van, annál méltóságosabb hatást tesz a szemlélőre körűlfutó karzatával, könyvekkel tömött szekrényeivel, művészi becsű szobraival és képeivel. A könyvek száma 40.000 kötetre megy, a melyek között igen nagy becsűek vannak, mint a régi verses műveket magában foglaló „Vásárhelyi Codex”, továbbá Tacitus Annaleseinek egy pergamenre írt példánya a Hunyadiak czímerével Mátyás király könyvtárából, valamint a magyar irodalomnak több egyetlen példányban meglevő terméke. A könyvtárral kapcsolatban áll az ásvány- és kőzet-gyűjtemény s egy igen értékes régi fegyvertár. A könyvtár nyilvános; föntartására szolgálnak a város határában fekvő földbirtok; valamint a főtéren levő Apolló-épűlet jövedelme.

Maros-Vásárhely főtere. Háry Gyulától

Ipari és kereskedelmi tekintetben veszteség a városra nézve, hogy a vasúthálózat fő vonalaitól félre esik. A kollégium jogakadémiája a kolozsvári egyetem megalapításával megszünt, s legutóbb a királyi táblák megosztása következtében elvesztette régi, százados fontosságát az igazságszolgáltatás terén. Mindazáltal gyarapodást mutat népességének száma, a mely, míg a nyolczvanas évek elején alig haladta meg a 14.000-et, ma már 18.000-en felűl áll. De emelkedik a város belsőleg is; új, korszerű épűletei egyre szaporodnak. Fő terén hova-tovább eltűnedeznek a régi házak s újaknak adnak helyet. E szép fekvésű és tágas fő téren áll Maros-Vásárhely egyik régi nevezetessége, a Bodor-kút, a melynek oszlopszerű kávájában egykor a víz által mozgatott zenélő mű volt, tetején pedig egy Apolló-szobor, a mely naponkénti körűlfordulása által jelezte az időt. Ma már szerkezete elromlott. A kúton alúl emelkedik Kossuthnak Köllő Miklós által készített szobra, szemben vele Bem szobra Huszár Adolf műve. Mindkét szobor közadakozásból létesűlt. Az úgy nevezett „Görög-ház”-on emléktábla jelöli, hogy itt volt megszállva utoljára, 1849-ben, Petőfi Sándor.

Maros-Vásárhely teljesen magyarnak mondható, s régibb német telepítvényesei is csak magyaros kiejtésű német nevükkel gyaníttatják származásukat. Felekezeti tekintetben a régi tiszta református város ma már minden vallásfelekezetből számít híveket, de a többség most is református. Foglalkozásukat illetőleg a törzsökös lakók iparűző polgárok. A nagyiparnak egyedűli képviselője eddig czukorgyára; van e mellett a városnak fűrésztelepe és téglagyára. Kereskedelme inkább csak részlet-elárusítást űz; de annál nagyobb forgalmat mutat mezőgazdasági termények, állatok és gabonaneműek értékesítésében. Az ipar és kereskedelem érdekeit az egész Székelyföldre kiterjedőleg gyámolítja a marosvásárhelyi ipar- és kereskedelmi kamara, a Székely-egyesűlet kezdeményezésére emelt iparmúzeum, s az állam által föntartott fa- és fémipari iskola.

A város emberbaráti intézményei között kórháza egyike a legrégibb országos kórházaknak, a melyet az 1811-ki erdélyi országgyűlés a nemesség által adott segélyből állított föl. Nagyszerű jótékonysági eszközt biztosított Maros-Vásárhely városának dr. Gecse Dániel orvos, ki a XIX. század elején közművelődési és emberbaráti czélokra alapítványt tett, mely az alapító rendelkezése szerint mindaddig érintetlenűl volt hagyandó, míg egy millióra nem növekedik. E nagy tőke pár év múlva már kikerekedik s akkor át fog adatni rendeltetésének.

A Maros-Vásárhely keleti részén emelkedő magaslatról, az úgy nevezett Somostetőről messzi láthatni föl- és lefelé a Marosnak több helyt öt kilométernyire is kiszélesedő völgyére. Délnyugat felé, a hol a Nyárád völgye torkolatánál a völgy téres lapályt alkot, a sík téreken feküsznek Nyárádtő, Maros-Keresztúr római castrum nyomaival és Medgyesfalva a Lázár grófok kastélyával. A folyó jobb partján a hegyláncz aljában alig két mérföld hosszú vonalban falu csaknem falut ér. Hajdan mind magyar falvak, ma már lakosságuk oláhval vegyes. Náznánfalva nevében őrzi a székelység régi fölosztása szerint, az egyik ágazat, a Náznán-ág nevét. E falu a szomszéd Kisfalud és Bergenye falvakkal együtt a XVII. század elején Vallon Péter birtoka volt, az erdélyi czigányok utolsó vajdájáé, mely tisztséget a vele járó haszonért mindig előkelő emberek viseltek, joguk lévén a czigányoktól adót szedni s őket munkára használni. A Maros-Szent-Király fölött emelkedő dombra, az úgy nevezett Klastromtetőre helyezi a hagyomány a pálosok egykori kolostorát, melynek köveiből építették a maros-vásárhelyi vár bástyáit. Kisfaludon alúl nyúlik be a Mezőségbe a paniti völgy. Panit lakói régebben dohánytermesztéssel foglalkoztak, s a paniti dohány messze földön híres volt. Remeteszegnél az úgy nevezett Bárdosi torokkal nyílik egy, szintén a Mezőségbe nyúló völgy kisebb községekkel, a melyek lakói szalma- és gyékényfonással foglalkoznak.

A Maros balpartján végig húzódó domblánczolat alján a Maros völgyére dűlőleg csak két falu fekszik: Maros-Szent-György Maros-Vásárhelyen felűl egy dombon, s a tőle pár kilométerre fekvő Nagy-Ernye. Ez utóbbi község egykor, Péchy Simon kanczellár idejében, a szombatosoknak egyik fő fészke volt; ma is öt különböző vallásfelekezetnek van temploma ez aránylag kis községben. Itt áll terjedelmes park közepén a báró Bálintitt család kastélya, melyben a Báthory Zsigmond által kivégeztetett Kovacsóczi Farkas kanczellár levéltára van. A Maros balparti vidékének falvai a völgyek mélyében fekszenek. Maros-Vásárhely mellett egy hosszú kanyargó völgy torkollik a Maros terére, a Poklos patak völgye, melyet a Váczmány, a Váczmán régi székely ág nevét viselő hegy, választ el a Nyárád völgyétől. E völgyben fekszik Maros-Vásárhelynek egy része, az Új-város. A városból kiérve a völgy két ágra szakad, melyek egyikének torkolatában van Koronka, a Toldalagiak ősi birtoka.

A Maros-Szent-Györgynél torkolló völgyben fekszenek: a boraikról híres Csejd-Tófalva és Székes faluk. Ez utóbbi faluról írta magát a magyar történelem egyik kiváló férfia, Rákóczy Ferencz hű társa, gróf Bercsényi Miklós.

A történelmi nevezetességű Libáncs rétet, amint a Marosnak Ernye alatt elterűlő terét nevezik, elhagyva, a völgy közepén találjuk Sáromberkét,fölebb Gernyeszeget és a Maros jobb partján Sárpatakot.Mindhárom faluban a Telekiek kastélyai emelkednek. Sáromberke jelenleg gróf Teleki Sámuelnek, a nevezetes afrikai utazónak, boldog emlékű Rudolf trónörökös egykori vadásztársának tulajdona; régebben a könyvtáralapító gróf Teleki Sámuel kanczellárnak volt lakóhelye. A földszintes kastély, mely mögött sűrű fenyves terűl el, valóságos múzeuma a régi fegyvereknek, ékszereknek s Erdély régi főúri fényűzési emlékeinek, úgy szintén a forró földövi vidékekről hozott gyűjteményeknek. Ugyancsak a Maros terén föntebb csinos park közepén emelkedik a gernyeszegi kastély, mely a XVIII. század barokk izlésében, kicsinyben a gödöllői kastélyhoz hasonlít. A kastélyt gróf Teleki József, a koronaőr, épitteté a múlt század végén. A gernyeszegi templom melletti sírboltban pihen a hires Teleki Mihály, a kinek tetemét a zernyesti csatatérről szállíttatta volt ide özvegye, Weér Judit.

A Gernyeszeg melletti hegyoldalról, a Bongorról, festői kilátás nyílik előttünk. A Maros jobb partján Vajda-Szent-Ivány, Abafája, Beresztelke községek vannak úri lakaikkal. A sort Szász-Régen város zárja be fehérlő házaival, míg a téren egymásután sorakoznak Sáromberke és Gernyeszeg után Körtvélyfája, Petele, Radnótfája, a háttérben a görgényi előhegység s a Maros jobb partján emelkedő hegyláncz. Míg a Körtvélyfájánál torkolló völgy, mely Magyar-Péterlaka és Oláh-Telek községeket rejti ölében, tenyészetre, éghajlatra nézve közép Erdélyhez tartozik: a szomszéd bölkényi patak völgye, mely a szászok lakta Petelénél nyílik a Marosra, már ridegebb, nem termi meg a szőlőt, s aratása is későbbre esik. Odább Radnótfájánál a Marosba ömlő Görgény folyó völgye egészen havasi tájék.

E vidéknek kereskedelmileg fő helye Szász-Régen város. A Maros jobb partján emelkedő magaslaton húzódik el hoszszában; téres piaczból és egy pár mellékútczából áll. Lenn a Maros partján szép vén fáktól árnyalt ligetje terűl el. A szőlőnek kelet felé itt van a határa. Lakóinak száma meghaladja a hatezeret, a kik körűlbelűl egyforma számban szászok, magyarok és románok. A szász lakosság legnagyobb részben iparűző, kütönösen a faiparban kiváló. A szászrégeni tutaj-kereskedő társúlat, melynek a Görgény beömlésénél raktára és fűrészgyára van, igen föllendítette a fakereskedést. A görgényi kincstári erdők fáját szintén itt halmozzák föl. Közművelődési intézményei közűl megemlítendő az ágostai evangélikusok négy osztályú gymnasiuma.

Legrégibb épűlete az evangélikus vallásúak temploma. A város többször volt dúlásoknak kitéve; legutóbb 1848-ban egészen leégett.

A vécsi vár. Cserna Károlytól

Szász-Régenen felűl a tájék mindinkább havasi természetűvé válik. Utunk az 1390 lakosú és Szász-Régennel összeforrt Magyar-Régenen át vezet, majd Felfalut, e vegyesen magyar és oláhlakta községet elhagyva, a vécsi vár komor falai tűnnek szemünkbe a Maros mellett meredeken emelkedő magaslaton. Ez egy római castrum helyén állott régebbi vár újjáalakításából, a rajta levő fölírás szerint 1537-ben keletkezett. E században a Kendiek bírták. Az épebb állapotban megmaradt kastélyok egyike. Két emeletes szárnyai négyszögű szűk udvart zárnak körűl; nagy tömege, négy saroktornya, vonóhíddal ellátott régi kapuja, sánczárkai, bástyái mutatják, hogy védelemre volt szánva. A vécsi uradalmat Izabella királyné, Kendi Ferenczet és testvérét, Antalt Gyula-Fehérvárott megöletvén, Balassa Menyhértnek adta; majd a Bocskayak tartottak rá jogot. Kemény János fejedelem kezén át a Kemény családra szállott. Mai birtokosa báró Kemény Kálmán.

A vécsi vár gyönyörű parkján végig sétálva, egy hegyfokra jutunk ki, a honnan a keskenyedő völgyben fekvő falvakra esik tekintetünk. A Maros túlsó partján Alsó- és Felső-Idecs, a hegyek aljában fekvő végső szász falvak tűnnek föl, sósfürdőjükkel, melyet kitűnő gyógyhatásúnak tartanak; tovább két magyar község: Holt-Maros és Magyaró, szemben velük Disznajó látszik. E falvak magyar lakossága kiválólag tutajozással foglalkozik. Innen fölebb már csak oláh lakosságot találunk a sokszor mérföldnyi hosszúságra elszórt havasalji falukban. Az összeszorúló Maros-völgy mind érdekesebb tájakat mutat föl Dédán fölűl. Ratosnya és Palota-Ilva között valóban festői részleteket találunk. Az országút néhol sziklába vájva, néhol a szikladarabokat görgető Maros medrébe beépítve halad. Topliczánál a szélesen kitágúló völgy ragadja meg figyelmünket. Toplicza egy négyzet mértföldnyinél jóval nagyobb kiterjedésű falu, a havasi vidéknek fő piacza mintegy 5216 lakossal. Lakosai legnagyobb részt oláhok; de vannak magyar reformátusok is, kik nem régiben csinos templomot építettek. A határában levő hőforrásokhoz foghatókat egész keleti Erdélyben nem találunk, bár, mint fürdőhely, nem eléggé látogatott. Az út itt kétfelé ágazik; egyik az ismét összeszorúló völgyön Gyergyóba, a másik vadregényes hegyi vidéken Erdély egyik legkiesebb fürdőjébe, Borszékre visz.

Szász-Régenbe visszatérve egy másik gyönyörű völgyön mehetünk fölfelé. Kelet felé csaknem egyenes vonalban a Görgény völgye nyílik meg előttünk. Áthaladva Görgény-Sóaknán, egy régi római sóaknából keletkezett csinos és most fejlődő fürdőhelyen, kevéssel odább a már messziről felénk integető, süveg alakú Rákóczy-hegy aljában vagyunk, Görgény-Szent-Imrén, mely több mint 1800 lakost számlál. Föltekintve a várhegy csúcsára, egy gazdag, érdekesen változatos múlt képsorozata tolúl emlékezetünkbe, majd végig járva a hegy alatt elterülő parkot, az ott szerényen meghúzódó egyszerű kastélyt, udvart, körűlpillantva az erdős hegyeket, a melyek rengetegeiben tanyáz a medve, szarvas és őz: – egy fényesnek igérkezett életpálya látománya csillan föl előttünk, mely fájdalom, örökre félbeszakadt. A Görgény vizének zúgó, csörgő morajában a régmúltnak komor regéi mellett mintegy hallani véljük a közelmúlt borongó történetét: „Járt itt egyszer egy királyfi...”

A görgényi híres várból ma már csak nehány ölnyi várfal, meg egy pinczeboltozat áll fönn. Azon várak közé tartozik, a melyeket a néprege tündérekkel, óriásokkal építtet föl. A görgényi uradalom előbb Hunyadi János, később a Zápolyaiak kezén volt. János Zsigmond egy vadászat után itt lett fekvő beteg s innen vitette magát Fehérvárra, a hol nem sokára meghalt. Barcsai Ákos fejedelem tragikus története is e várhoz fűződik. Innen indítja útnak őt, mint foglyot, Kemény János Kővárra, útközben azonban a kolozsmegyei Répa községnél kisérete megöli s tetemeit szerény sírba Kozmatelkén hantolják el. Görgény vár utolsó ostromát 1708-ban állotta ki. II. Rákóczy Ferencznek száz palotás hajdúja s kevés bent szorúlt nép Rátoni István parancsnoksága alatt védte Rabutin ostromló serege ellen. A hősi, rendkivűli vitéz védelem után a parancsnok elesett, s a hajdúk pedig kirohantak, mire a bent maradt nép föladta a várat. Rabutin a megrongált erősséget leronttatta s köveiből épűlt a hegy alján az az épűlet, mely boldogúlt emlékű Rudolf trónörökös vadászkastélya volt. Rudolf trónörökös több ízben volt itt medvevadászatokon magyar urak társaságában. Egy alkalommal nejével Stefánia főherczegnővel, más alkalommal az angol trónörökös, a mostani angol király, majd jelenlegi trónörökösünk, Ferencz Ferdinánd főherczeg társaságában járt itt. Most erdőőri szakiskola van benne.

A Maros felső völgyéből. Részlet a Maros felső folyása mentéről. – A Maros völgye Palota-Ilvánál. – A Göde-Mesterháza melletti sziklafal, melyen az ezredévi émléktábla van. Cserna Károlytól

A görgényi kincstári uradalom a század elején a Bornemisszák kezén volt. Abban az időben különböző iparvállalatok keletkeztek: üveghuta, papirgyár, a melyek azonban nem sokáig tarthatták fönn magukat. Az üveghuta munkásai megtelepedve, egy kis községet alkottak, Üvegcsürt. A faúsztatás csak újabb időben nyitott jövedelemforrást. A Görgény völgyén fölfelé haladva nagy erdőségeket találunk, a melyeknek vadállománya a vadászatnak csábító tárgyáúl szolgál. A fenyvesek tulajdonkép csak ez erdőségeken felűl kezdődnek. A Görgény völgyének legelragadóbb pontja a Fancsal patak beömlésénél van, az alsó Fancsalnál, a hol egy erdészlak áll s egy duzzasztó tartja föl a folyó vizét, mely tószerűleg tölti be a völgyet. A Görgény völgyén fölfelé haladva, ott, a hol a Görgény két ága összeömlik, egy kis térség tárúl elénk, a Laposnya. Innét a vidék legmagasabb pontjára, a Mező-Havasra érünk, a melynek ellenkező oldalán a Nyárád völgyébe szállhatunk le.

A Nyárád két ágban ered. Köszvényes-Remetén felűl, a két ág összeszakadásánál emelkedő magaslaton egy vár nyomait találjuk. Alább, a Mezőhavasnak Szakadát nevű hegynyúlványán ismét egy kisebb vár, vagy talán csak őrtorony maradványai látszanak. Ugyancsak ilyen őrtoronyszerű épűlet omladékai találhatók a Nyárád jobbpartján, a Tompatető nevű hegy oldalán. A római kor nyomait e vidéken Köszvényes-Remetén alúl, Mikházánál találjuk egy castrum maradványaiban. A reformáczió kezdetén a Nyárád-völgy népessége kilépett a katholikus egyházból; de a Köszvényesre telepedett Ferencz-rendi szerzetesek egy nehány havasalji falut: Köszvényest, Remetét, Hódost, Mikházát és Szovátát megtartották a katholikus hiten; majd később Mikházán országgyűlési és fejedelmi engedélylyel s Toldalagi Mihály és neje, Mihálcz Erzsébet, segélyezésével templomot emeltek. Ezt a XVII. század második felében kibővítették és kolostort építettek mellé.

A görgény-szentimrei kastély. Cserna Károlytól

Mikházán alúl a Nyárád jobbparti része már dombvidék. Az ide nyíló mellékvölgyekben a szalmakalap-fonásáról híres Jobbágytelke és a régi művészi részleteket mutató templomával ékeskedő Hódos érdemesek fölemlítésre. Míg Mikházán felűl a lakosság foglalkozása inkább a marhatenyésztés és a fakereskedés: emitt már a földmívelés minden ágában szorgalmatoskodik a nép. A dombok déli lejtőin szőlőket találunk. A balparton emelkedő Bekecsen havasias legelők terűlnek, melyek között szomorútörténeti emléket rejt nevében a Veszély mezeje. A szájhagyomány szerint a tatárjáráskor ide menekűlt védtelen népet halomra gyilkolta le a dúló ellenség. A Bekecs délnyugati oldala forrásban, fában szegényebb, kopárabb és kietlenebb; a köves talajt azonban a szorgalmas nép, a hol csak lehet, megmunkálja s a zabföldek egészen a bércz aljáig fölnyúlnak. Ez oldalon található a római útnak egy töredéke, melyet, a nép „Óriások árká”-nak nevez. A délnyugati oldalt barázdáló völgyek gyér vizei lentebb egy patakká egyesűlnek: a Kis-Nyáráddá. E völgyekben csupa tiszta székely lakosságú községek vannak sűrűn egymás mellett. A Kis-Nyárád jobb- és balparti falvai hajdan egy-egy egyházközséget alkottak, Szent-Imre és Keresztúr főbb helyekkel. Mindkét községben ősrégi, valószinűleg a XIV. században épűlt templomokat találunk, melyek közűl különösen a keresztúri válik ki magas, karcsú, stylszerű tornyával. A Kis-Nyárád völgye hazája egy külön almafajnak, a marosszéki piros párizsnak, melynek nevét egy ismert székely népdal is emlegeti.

A Kis-Nyárád Szeredánál ömlik a Nagy-Nyárádba, a hol ennek völgye kiszélesedik s alkotja a nótában is megénekelt Nyárád terét. Szereda ma nagyközség; hajdan mint város (oppidum) említtetik, mely egykor Maros-Vásárhelylyel vetekedve, az ősi Marosszék székhelye volt. Ma is a Nyárád-vidék központjának nevezhető, a mennyiben járásbírói és szolgabírói székhely, s van adó- és közjegyzői hivatala.

A Nyárád tere délnyugat-nyugati irányban kanyarodik Szeredától Nyárádtőig, a hol a Maros terével egyesűl. A völgyön lefelé egymást érik a falvak, a melyek vagy a téren, vagy a mellékvölgyek torkolatában feküsznek. A Nyárád völgye Szent-Lászlónál nyugat felé kanyarodik. E községnek kis dombon emelkedő templom-kastélya, mely jelenleg az unitáriusoké, egyik legrégibb épen maradt építészeti emléke a vidéknek; köríves keskeny ablakai a román styl motivumait tűntetik föl. Szent-Lászlótól egy futamodásnyira fekszik Bálintfalva s ennek mindjárt tövében Baczka-Madaras, hol a Baczka nevű hegyoldal híres bort ád. Innen származott Kiss Gergely, a székelyudvarhelyi kollegium újjáalapítója.

Jelenet Rudolf trönörökös görgényi medvevafdászatából. Melka Vinczétől

A Maros és folytatólag a Nyárád völgyét egy keskeny domblánczolat választja el a Kis-Küküllő völgyétől. Az Udvarhelymegye terűletéről érkező Küküllőt Szovátánál pillantjuk meg. Szovátán egy kis fürdőtelepet találunk, mely különböző sósforrásaival nagyobb méltánylást érdemelne, tekintve, hogy vidéke is egyike a legszebbeknek. A Szovátától félórányira fekvő Sóvárad egy római castrum helyén épűlt, melynek maradványait itt-ott még most is föl lehet találni a sűrűn épített házak között. A falun alól emelkedő hegyfokon, a Bekecs egyik nyúlványán egy vár nyomait találjuk, melyet a nép Csombod várának nevez. A nép ajkán fönmaradt mondák Csombod várának, mint a Küküllő túlpartján feküdt Moka várának, a Korond mellett emelkedett Firtos várának, vagy az Illyés mező fölött állott Rapsonné várának építését is tündéreknek, óriásoknak, mesebeli hősöknek tulajdonítják.

Sóváradon alúl fekszik Maros-Tordamegyének egyik legnépesebb székely községe Kibéd. Kiváló gyümölcstermő hely, mint általában a Küküllő völgye s annak mellékvölgyei. Kibédről származik a jeles papokat és tanárokat adott Péterfi család; itt született Mátyus István dr. a „Diaetetika” írója, a XVIII. század közepén. Alább találjuk Makfalvát, a Dósa család származási helyét, a melyből különösen Dósa Elek, az „Erdélyhoni jogtudomány” írója, emelkedett ki. Itt van a már említett Wesselényi-iskola is.

Alább három apróbb székely községet elhagyva Erdő-Szent-Györgyre érünk, mely hajdan a Rhédei grófok birtoka volt. Egy régi kastély állott a Küküllő fölött emelkedő kis lapályon melyet úrnője, gróf Rhédei Zsigmondné Wesselényi Kata, 1760-ban alakíttatott át. A régi kastély helyébe később újabb úri lakot építettek. A Rhédei család ez ága Württemberg herczegné Rhédei Klaudiával kihalván, az uradalom Teck herczegnek, a jelenlegi angol trónörökös néhai apósának birtokába jutott, míg legújabb időben eladatott. Erdő-Szent-Györgyön kivűl, a Küküllő mentén még három községe van Maros-Tordamegyének, Havadtő, Gyalakuta és Kelemen-telke, legnagyobbrészt református székely lakossággal. E faluk határai, valamint a szomszédságéi is, kevéssé termékenyek, de a nép szorgalma a kopár hegyoldalakat is haszonhajtókká tudja tenni. A gyümölcstermesztés virágzó, s e tekintetben versenyez a tőszomszédos Kis-Nyárád völgyének határaival.

A Kis-Küküllő, Nyárád és Maros vízválasztó domblánczolatának több kiemelkedőbb halmát, a nép török várnak, várhegynek nevezi a nélkül, hogy tulajdonképeni vár nyomait találnók ott.

S ugyancsak e terűleten, a Kis-Küküllőtől egészen a Maros teréig a dűlők, halmok, határrészek elnevezésénél sűrűn előfordúl a „tatár” jelző. Így Maros-Vásárhely határán Tatárok szállása, Szovátánál a Tatárhágó, Jobbágytelke fölött a Tatárkonyha, Kaál határán a Tatárok kútja; valamint egyes helyekhez kötött mondák, melyek a tatárok pusztításairól beszélnek, azt engedik következtetni, hogy e terűleten a hajdani mongol pusztítás emléke a népben fönmaradva, összeolvadt a később keletről több izben egészen a XVIII. század elejéig történt s e vidéket első sorban sujtoló tatár beütések emlékével.

Csíkmegye. Hankó Vilmostól

Udvarhelymegyétől éjszakkeletre hosszúkás alakban nyúlik el Csíkmegye a keleti határhegyláncz és a Hargita-hegység között, az Olt és a Maros felső folyásának összeszögellő kettős medenczéjében, mintegy 4493.22 négyszög kilométernyi terűleten. Romániától a keleti határhegyláncz gyergyói, csíki és kászoni szakaszai választják el. E hatalmas erdőkkel borított hegyláncz legmagasabb csúcsai: a Maros és Olt forrásvidéke fölött emelkedő Nagy-Hagymás (1793 méter), ettől keletre, az ország határán fölmeredő Tarhavas (1662 méter) és a Nagy-Hagymástól éjszakra levő Lóhavas (1611 méter). Románia felé négy nagyobb szoros úton: az úzvölgyi, gyimesi, békási, tölgyesi, meg egy nehezebben járható hágón, a Pricske-tetejen mehetünk át. E hatalmas határhegység nyugatra az Olt és a Maros völgye felé számos kisebb-nagyobb keresztvölgytől megszakgatva, lassan lejtősödik, de egyes helyeken oldalágai nyugat felé előre nyomúlnak úgy, hogy Csíkmegye ennek következtében tulajdonképen három medenczére: a gyergyói, felcsíki és alcsíki lapályra tagolódik.

A megye nyugati oldalán, a keleti határ-hegylánczczal egyközűleg a Hargita-hegység húzódik s von határt a szomszédos Maros-Torda és Udvarhely megyék felé. A nagyobb részt széles hátú Hargita keleti oldala meredek, a nyugati rész lejtői ellenben szeliden ereszkednek le. Belső vidékei zordonak és lakatlanok. Alsóbb részét lombos erdők, magasabb részeit fenyvesek borítják. A Hargitának következő szakaszai vannak: a görgényi havasok (Batrina-csúcs 1634 méter); a tulajdonképeni Hargita (Galusa-tető 1794 méter) és a baróti hegység (Kakuk-hegy 1560 méter), melyeknek fő csúcsai mind a megyei határon emelkednek. Habár Csíkot ekként minden oldalról magas hegyek veszik körűl, azért nem csak kelet felé, hanem más irányokban is elég könnyen járható útak vezetnek ki belőle.

A keleti határláncz havasaiból indúl hosszú útjára az erdélyi részek két legnagyobb folyója: a Maros és az Olt. A Maros Csíkmegye közepe táján a Fekete-Rez nevű hegygerincz délnyugati oldalából ered. Fölfakadásától egy órányira már tutajozható. Nehány patak, vizével gyarapodva a havasoktól környezett gyönyörű gyergyói lapályon éjszaki irányban halad tova, Oláh-Topliczánál nyugatra fordúl, majd a trachit hegységet áttörve, délnyugatra kanyarodik. Az Olt a Maros forrása közelében a Fekete-Rez éjszak-keleti nyúlványából ered, dél felé indúl és a zsögödi szoroson át Fel-Csíkból Al-Csíkba jut. Az alcsíki lapályon délnyugatra fordúlván, a szép tusnádi szoroson Háromszékmegyébe lép át.

Csíkmegyében az éghajlat a magasság és fekvés szerint változik; a hegyesebb vidékeken hűvös, a görgényi havasokban, a Hargitában és a Keleti határhegységben zordon. Al-Csík tenger fölötti magassága 640 és 680; Fel-Csíké 660 és 720, a Gyergyói lapályé 700 és 780 méter között ingadozik. Ehhez képest Fel-Csík éghajlata zordonabb, mint Al-Csíké; legzordonabb azonban Gyergyó éghajlata.

E megyében kevés a mívelésre alkalmas föld; azon leginkább búzát, rozsot és zabot termesztenek. Gyümölcs nagyon kevés terem; kukoriczát, Al-Csíkot kivéve; csak a kertekben vetnek. A milyen kevés Csíkmegyében a mívelésre alkalmas földterűlet, épen olyan sok a dús legelő rengeteg erdőségeiben (az erdőség 47.4 %-át teszi a megye egész terűletének). A szántók és a legelők aránya azután megszabja az arányt a nép foglalkozásában is.

A növényzet rendkivűl gazdag; bővelkedik a fajokban, eredeti az alakokban és változatos a színekben. Nincs síkságon termő növény, a mely csak meg is közelítené a Fel-Csik egyik-másik emelkedésén díszlő Gentiana felséges azurját, vagy azt az égő vörös színezetet, melyben a Hargitán virító Rhododendron virágai pompáznak; nincs alföldi virág, a mely vetekednék a csíki-havasok között bőven tenyésző Soldanellák, Azaleák, Ranunculusok, Silének vegyítetlen, ragyogó színeivel. A kopár sziklák kietlen vidékének bájos lakója a hófehérke vagy havasi gyopár is.

Csíkmegyében a kristályos palák közé telepűlve itt-ott szép világos színű szemcsés mészkövek is fordúlnak elő. A fehérek között legkiválóbb a carraraival vetélkedő szárhegyi márvány.

A kristályos palák között gyakran érczek is vannak; különösen fontosak a balánbányai rézércz-telepek, melyeket nem rég még bányásztak. A tömeges kőzetek között van egy faj, a mely nagyon szép és fölötte érdekes: ez a Gyergyó-Ditró mellett található nephelin-syenit. Ebben a kék színű sodalith helyenként erek és foltok alakjában jelentkezik. E kőzetnek ezt a remek kékfoltos változatát Ditró helységről ditroitnak nevezik.

Borvizes székelyek. Cserna Károlytól

A harmadkor első felében a mai Székelyföld gazdagon be volt népesedve állatokkal és növényekkel, mint a Borszéken föltárt ásványszéntelep bizonyítja. Úton-útfélen, árokban, hegyoldalon, erdők sűrűjében, sőt a kapa nyomában is csodás vizű források fakadnak. Ezen források közűl sok van olyan, mely alkotórészei összetételének gazdagságával s környezetének szépségével méltó bámulatot kelt.

Csíkmegye hatalmas erdőségei gazdag állatvilágnak adnak otthont. A nagy vadaknak, ragadozóknak igazi gyűlőhelyei a csíki erdők. Hajdanában a bölény volt itt a legnagyobb vad. Még állítólag a XVIII. század közepe táján is vadásztak rájuk a gyergyói savanyúvíz-források környékén. A csíkmegyei erdőségekben a bölény ugyan kipusztúlt, de vad azért bőven van, nevezetesen vadmacska, hiúz, medve, farkas, őz, s helyenként gímszarvas is. A hegyi régión túl a szikla-ormók fölött kibontott szárnyakkal lebeg Európa bérczeinek leghatalmasabb madara, a szakállas-keselyű.

Csíkmegye havasi patakjainak, folyóinak, tavainak halakban való régibb gazdagságát nagyon csökkentette a tilalmas időt meg nem tartó rabló halászat. A halállomány azonban így megfogyatkozva is tekintélyesnek mondható. Különösen Gyergyó havasvilága gazdag nemes halakban. Gyergyóban, a Nagy-Hagymáson csillog a Gyilkos-tó vize. Méltán tartják nevezetes tónak ezt a székely halászok, mert a pisztrángok csodálatos nagyra nőnek benne.

Csíkmegye egyike volt az ősi hét székely széknek, és pedig rendszerint Gyergyó és Kászon fiú-székekkel együttesen említtetik. Legelőször 1324-ben Róbert Károly királynak egy oklevelében van róla szó. Hogy Csíkmegye legtöbb községe már a XIV. század elején megvolt, sőt virágzott, kitűnik a pápai dézmáknak 1332-től 1337-ig való regestrumából. 1406-ban említés történik Gyergyószékről is. Zsigmond király megengedi Kászon fiú-széknek, hogy Csíktól különválhassék és saját fiai közűl választhasson magának birót és hadnagyot. Mátyás király 1462-ben egy itéletlevéllel véget vet a Csík- és Kászon-szék között folyó régi pörnek. Ez itéletlevélben újra megerősíti a kászoniakat Zsigmond királytól kapott azon szabadságukban, hogy maguknak birót és hadnagyot választva, külön széket alkothassanak, mert Moldva szélén lévén, „a hű szolgálatra kész lakosok nem kevés vigyázattal őrizhetik és védelmezhetik magúkat”. Ellenséges pusztításnak gyakran ki volt téve e vidék. 1553-ban Illyés moldovai vajda az egész Fel-Csíkot elpusztította. 1661-ben Ali basa égette és dúlatta föl; 1694-ben pedig Mirza khán vezérlete alatt tizenkét ezer budzsáki tatár öt napig égette és rabolta Fel- és Közép-Csíkot. A csíkiak azonban Csík-Somlyón alúl szétverték az öldöklő tatár hadat. Belháborúság is bőven volt itt. Sokat szenvedett e vidék a Rákóczyak korának mozgalmaiban is, még pedig kurucztól és labancztól egyaránt. Legutolsó pusztúlása 1764-ben, a híres madéfalvi veszedelem idején volt. A császári kormány Csík-széket katonailag szervezett határőrvidékké akarta átalakítani. A „szabad” székely azonban tiltakozott ez ellen, nem akarta „fölvenni a fegyvert”, s e miatt, a hadi kormánytól kiküldött Bukov katonái a Madéfalvára tiltakozás czéljából összegyűlt székélységből több százat lemészároltak. A pestis is több ízben pusztította a csíki lakosságot. Az utolsó nagyobb pestis járvány 1770-ben volt. Két évig tartott s ez alatt a lakosság egy harmada kihalt.

Tusnád fürdő. Cserna Károlytól

A mai Csíkmegyét a régi Csík-szék terűletéből 1876-ban alakították. A megye lakosságának nagy többsége székely és római katholikus vallású; oláhok is vannak, leginkább a határszélen és pedig a gyergyó-tölgyesi járásban. A csíki székelység úgy tekinthető, mint a székelységnek egyik tipikus törzse, mely minden oldalról magas hegyektől övezett terűletén idegen hatásoktól elzárva, több érdekes régi szokását és jellemző tulajdonságát megőrizte. A csíki székely általában izmos; középtermetű, széles homlokú, munkabíró és szorgalmas emberfajta. Kevés szavú, mély érzésű, komoly kedélyű és kiválóan vallásos nép.

Csíkmegye földje sovány; csak erős munka árán adja meg a mindennapi kenyeret. E miatt a csíki székely már korán hozzászokik a nehéz munkához. A sok akadály, melylyel megküzdeni kénytelen, testi és lelki tehetségeit nagyon kifejlesztette. Kézi ügyessége különösen a faragásban figyelemre méltó. Tanúságot tesz erről nemcsak czifrán faragott kapuja, hanem minden gazdasági eszköze és egyéb szerszáma is, melyet jobbára maga készít. A csíki asszony tisztasága és rendszeretete párját ritkító.

Közgazdasági élete a megyének kevéssé fejlett. A kereskedés és ipar még ma is kezdetleges. Egyedűl a fa- és ásványvízkivitel az, a mi a népnek jövedelmezőbb keresetet nyújt. A borvizes székely az erdélyi népéletnek egyik sajátos jelensége maig is, noha, mióta az, ásványvizeket is vasúton szállítják, keresete megfogyatkozott. A kőfaragó munka és az agyagipar, bár Csíkban régebbi keletű, még mindig csak kezdetleges állapotban van. A kőfaragással Csík-Szent-Király lakosai foglalkoznak, a fazekas mesterséggel pedig legtöbbnyire egészen háziiparszerűen Csík-Dánfalva, Madaras, Gyergyó-Szent-Miklós, Tekerőpatak és Szárhegy község lakosai. A gyapjú, kender és len földolgozása a ház körén kivűl még nem tud tért hódítani. Némi fontossága a vas- és faiparnak, meg a malmoknak van. Mintegy 125 fűrészmalom űzi nagyobb mértékben a faipart, s a hangszerfa- és szitakéreg-készítés újabb időben figyelemre méltó lendűletnek indúlt.

Csíkmegyének vasúton leghamarabb elérhető pontja a tusnádi fürdő, s azért részletes áttekintés végett innen kiindúlva járjuk be terűletét.

A regényes tusnádi szorosban, hegyek által védett helyen fekszik Erdély egyik gyöngye: Tusnád fürdő. A szoros keleti oldalát, a Nagy-Pálcza s a Nagy-Csomád, nyugati oldalát a Piliske hegy szegélyezi. A hegyek oldalait nagyobb részben fenyőerdők borítják, melyeknek zöldjéből merészen felszökkenő, szeszélyes alakú kőszálak fehérlenek ki. A Csomád nyugati lejtőjén három nagyobb terrasz van; ezeken buzognak föl az ásványvíz-források s itt helyezkedett el maga a fürdőtelep is 656 méternyi magasban. Fölötte a Csomád emeli erdős, sziklás fejét, alatta az Olt vágtat alá szilaj rohanással a sziklalépcsőkön Háromszékmegye síksága felé. Szemben van a Csomáddal a fenyvesekkel benőtt Felső-Sólyomkő, melynek hozzáférhetetlen szikla-odúiban sólymok tanyáznak, honnan Erdély fejedelmei több alkalommal küldtek ajándékba sólymot a szultánnak. A csinos villák, fürdőházak, vendéglők három sorban emelkednek egymás fölött. Az ásványvizek között a Főkút vize kiváló alkalikus, sós savanyúvíz; a fürdő-források sós-, vasas savanyúvizet adnak.

A Szent-Anna tó. Háry Gyulától

A telepnek fenyűkkel szegélyzett sétaútja egybeolvad a legszebb erdei utakkal, melyek az őserdők sűrűjébe vezetnek s fölfutnak a fenyvesek között a hegyek ormaira, a honnan pompás kilátás nyílik az Olt kies völgyére.

A tusnádi fürdő déli végétől az új úton harmadfél óra alatt sétalépésben is eljuthatunk a magas fekvésű Szent-Anna-tavához, mely pompás tengerszem egy nagy öblű hegytölcsérnek a fenekén csillogtatja fényes tűkrét. A tó alakja kerekded; kerűlete 1800 méter; a közepén igen mély; a víz színe azúrkék, tiszta átlátszó. A hegytölcsér oldalát bükkerdő borítja; a tó partját sugár fenyűszálak koszorúja övezi. A katlant szél nem igen járja; csak néha-néha barázdálja egy kis szellő a tó tűkrét. A hely elragadó szépsége, elrejtett volta, az ünnepies csönd áhítatra indítja a lelket. Csakugyan szentnek is tartották e helyet minden időben. A hagyományok szerint az ős magyarok itt végezték áldozataikat, mikor az ősi vallást már nem gyakorolhatták szabadon. Később a keresztény magyarok vallásos kegyelete a tó partján Szent Anna tiszteletére búcsújáró kápolnát épített, a melyhez évenként kétszer zarándokoltak. Utóbb a búcsúkat betiltották, s azóta a kápolna elhagyatva áll; a természetkedvelők azonban annál buzgóbban látogatják e gyönyörű helyet. A Szent-Anna tavához s a kápolnához sok gyönyörű regét fűz a népköltészet.

A Szent-Anna-tó szomszédságában 1300 méter magasan emelkedik a Csomád; hol ezen hegynek és a Büdösnek tömegei összetorlódnak, a Szent-Anna-tón fölűl egy ingó, hinár-lepte, tengerszemekkel és büdükkel tarkált havasalji láp terűl el: a Szent-Anna-tavánál jóval nagyobb kiterjedésű Mohos vagy Kukojzás mocsár. Ezer méternyi magasságban fekszik a természetnek ez a sajátos alkotása, melynek párját hiába keressük a hazában. Valóságos vízi vár ez, hatalmas Sphagnum-szőnyeggel bevonva, mely bármennyire inog is talpunk alatt, mégis sokkal erősebb, semhogy az ember testének sulyát el ne bírná. Nem valószinűtlen, hogy ez a víztükrökkel tarkált lápterűlet a Szent-Anna-tó felső víztartója, honnan földalatti csatornákon szivárog le a Szent-Anna-tó tűkrét minden kigőzölgése mellett is változatlanúl ugyanazon színtájban tartó víz.

Tusnád fürdőt elhagyva, éjszak felé Tusnád-Újfaluba, majd Csík-Tusnádra érünk. Tovább Csík-Kozmáson alúl az út elágazik. Az egyik délkelet felé egy szűk völgybe, onnan a Nyerges-tetőre vezet. A Nyerges hegyhát teljesen uralkodik a Kászon felől erre húzódó szűk völgy fölött. A völgyre hatalmas havasok tekintenek alá fenyűerdőkkel sűrűn benőtt csúcsaikkal. Legmagasabb hegy itt az 1650 méternyi Nemere-tető, melyről kelet felé Moldva síkjára, délkeletre az Al-Duna hajlásától Dobrudsáig látunk, nyugat és éjszak felé pedig az erdélyi felföld tárul ki előttünk.

Csík-Szereda és a Somlyó hegy. Dörre Tivadartól

A Kászon előnevű öt község lakosai nagyrészt faárúk (deszka, zsindely) készítésével foglalkoznak; a Kászon vizén egyik fűrészmalom a másikat éri. Kászon-Jakabfalva községtől félóra járásnyira fekszik a kászon-jakabfalvi, vagy a hogy közönségesen nevezni szokták: a kászoni fürdő. A fürdőtelep néhány egyszerű házból áll. Fő forrása egy homokkő-sziklából előtörő gazdag savanyúvíz forrás, melynek vizében rendkivűl sok széndioxid van, s összetételénél fogva a legkitűnőbb ivó és gyógyító vizek közé sorolják.

Az Olt völgyén, az alcsíki medenczében Csík-Tusnád után egymásra következnek: Csík-Verebes, a hol a Győrffy család ősi birtoka van, Csatószeg, föntebb Csík-Szent-Simon. Csinos, rendes, népes székely falu valamennyi. Zsindelyfödeles házaik kapui szélesek, s csaknem hat méternyi magasak. Egyik-másik kapu a fafaragásnak valódi remeke. Némelyik kapu 100–150 esztendős is lehet. Csík-Szent-Simontól, a sepsi-szent-györgy–csíkszeredai vasút egyik állomásától kelet felé van Csík-Szent-Márton nagy és népes község s járási székhely. Innen egy körűlbelől 30 kilométernyi út vezet a manapság csekély forgalmú úzvölgyi (kis-tölgyesi) határszorosba. Az Úz vadregényes völgyét sötét fenyvesek és meredek sziklahegyek határolják. Csík-Szent-Mártontól éjszakra, a Fiság patak kies völgyében fekszik Csík-Szent-György, melynek igen régi temploma van, Bánkfalva és Csík-Menaság, a megye legrégibb községeinek egyike.

Az Olt bal partján Csík-Szent-Imrét, azután Csík-Szent-Királyt érjük. Emezt a folyó két részre vágja. Az Olton túli részben emelkedő templom érdekes csúcsíves műemlék: Csík-Szent-Királyból vette eredetét az Andrássy grófi család, mely annyi jelest adott hazánknak. Az Andrássyak régi várkastélyának nyomai még most is láthatók. A falu lakói malomkövekkel űznek élénk kereskedést.

Tovább folytatva útunkat, Al-Csík éjszaki kapujához, a festői szép zsögödi szoroshoz érkezünk, melyen szilaj rohanással törtet keresztűl az Olt. A szoros éjszaki torkolatánál fekszik Zsögöd, a zsögödi Mikó család bölcsője.

Zsögöd határában számos vasas savanyúvíz-forrás buzog föl. A vizek kitűnő összetétele s a pompás környezet mind közreműködtek arra, hogy itt fürdőtelep keletkezzék.

Zsögödöt elhagyva nyomban. szemünkbe tűnnek a csík-szeredai vár bástya-tornyai; még néhány percz, s magunk előtt látjuk Csík-Szereda várost, a megye székhelyét. Csík-Szereda 1800 lakosú, kicsiny, csak pár útczából álló város. Mindössze a nagyszabású új megyeház és még néhány csinos középűlet ad neki némi előkelőséget. Van itt törvényszék, ügyészség, járásbiróság, közjegyzőség, állami építő hivatal, takarékpénztár, kórház, stb. Közművelődési intézetei közt említésre méltó a gazdasági szakiskola, a felsőbb leányiskola és a szövő-tanműhely. A sepsi-szent-györgy–gyímesi vasút, melynek itt állomása van, nem kevéssé előmozdítja a város emelkedését. Csík-Szereda déli oldalán árokkal és négy bástya-toronynyal megerősített várkastély emelkedik. Mikó Ferencz építtette 1621-ben. Idők folytán sok viszontagságon ment keresztűl; földúlták, lerombolták, majd meg újra építették. 1714-ben gróf Steinville tábornok állítatta helyre mai alakjában. Mária Terézia alatt az első székely határőr-ezred tisztikara lakott benne. Most honvédségi laktanya.

A gyímesi szoros. Dörre Tivadartól

Csík-Szeredától alig félóra járásnyira egy részben bükkerdővel takart, szelíd hajlású kúphegy emelkedik: a Nagy-Somlyó; ehhez egy hasonló alakú, meredek domb támaszkodik: a Kis-Somlyó (Kálvária). A domb tetejét kápolna koronázza. A Somlyó hegy lábánál fekszik Csík-Somlyó, a megye volt székhelye, hol legnevezetesebb épűletek: a Ferencz-rendieknek 1802-ben épűlt hatalmas kéttornyú temploma, mellette kolostora, sok százados múltnak érdemes emléke. A kolostor terjedelmes négyszög-épűlet; keletkezése óta fontos tényező a megye történetében. A törökvilágban, a tatárdúlások idejében mindenkor biztos menedéket talált benne a szorongatott csíki székely. A szerzetnek nem rég megszűnt nyomdája első volt a Székelyföldön. A kolostor könyvtárában sok becses magyar nyomtatványt őriznek. E kolostor egyszersmind nevezetes búcsújáró hely, hol pünkösd ünnepén 20–25 ezer ember is összesereglik. Csík-Somlyónak van internátussal összekötött katholikus főgymnasiuma és tanítóképző-intézete is.

A hol az Olt a Szépvíz patakot fogadja magába, ott találjuk Csík-Csicsó községet. Innen másfél óra alatt Csicsó-vár romjaihoz jutunk, melyek egy magas szikladúczon boronganak. Csicsó-vár hajdan a monda szerint a rabonbánok erős vára volt. A Hargitán a csicsói határban, a Medvegödör teteje és az Orottás dombja között, az erdő rengetegében húzódik meg a csicsói Hargita-fürdő, Magyarország legmagasabban fekvő fürdőhelyeinek egyike (1310 méter), kitűnő vasas savanyúvíz-forrásokkal és gazdag széndioxid gázforrással.

Madéfalvánál az út szélén egy magas fakereszt emelkedik, komor emléke egy sötét időnek. A „Madéfalvi veszedelem” áldozatai aluszszák a kereszt alatt örök álmukat. A székelyöldöklésnek (sICVLICIDIVM = 1764) e színterén újabban emlékoszlopot állított a székelység kegyelete.

Madéfalvával csaknem össze van épűlve Csík-Rákos kisközség. Nevezetessége ennek dombon emelkedő csúcsíves temploma, mely a Székelyföld legszebb szentegyházainak egyike. A templomot lövőrésekkel ellátott fal veszi körűl. Másik nevezetessége a falunak egy nagy, magas födelű, tornáczos, ódon épület, melyben Cserey Mihály történetíró született 1668-ban. Rákos közelében vannak Pogány-vár romjai. A Rákossal szomszédos Vacsárcsi községen felűl fekszik Csík-Szent-Mihály. Lőréses fallal körűlvett temploma érdekes műemlék. A két szomszédos község között emelkedő dombon romok láthatók, a Sándor család ősi kuriájának maradványai.

Szent-Mihálylyal szemben fekszik Csík-Szent-Miklós, ettől keletre a Szépvíz patak torkolatánál Csík-Szépvíz népes falu; piaczát csinos emeletes épűletek szegélyezik; lakosai közt számosan vannak örmények, kik élénk kereskedést űznek. Szépvízről jól gondozott út vezet a gyímesi szorosba és Moldovába. Az út elsőben a Pogány-havas és Kis-havas között nyíló szépvízi völgyön halad fölfelé, azután az éjszakról jövő Csermászó patak völgyébe fordúl be, onnan a völgyfőnél emelkedő Fügésre kapaszkodik föl; ennek éjszakkeleti aljában a Tatros völgye vagy másként gyímesi völgy nyílik.

A Tatros völgye a csíki hegység egyik legnagyobb völgye, mely a gyimesi mellék-vámhivatalnál és veszteglő-intézetnél éri el – 720 méter magasságban – Románia határát. A völgy éjszakkeletre vonúl; oldalait kopár hegyek szegélyezik. A gyors folyású Tatros a minden oldalról beléje siető vizekkel gyarapodván, tutajozható. Ugy a fő völgyben, mint a mellékszurdokokban csinos és tiszta havasi házak vannak szétszórva; ezek három faluhoz: Gyímes-Felső-Lok-hoz, Gyímes-Közép-Lok-hoz és Gyímes-Bükk-hez tartoznak. Gyímes-Bükkön alúl sűrű, szép fenyves erdőket találunk. Jobbról a sziklás Apa-havas és a várromhoz hasonló Kőorr emelkedik, mely felől egy sziklás orom a Tatros völgyéig nyúlik le; ennek meredek élőfokán erősség van, melyhez fedett folyosó vezet. Átellenben, a völgy másik oldalán szintén megerősített hegyfok emelkedik; a két hegy között a szűk völgyet karózat zárja el. A gyímesi vámhivatal épűletei és a szerény kis kápolna a baloldali előhegy oldalának egy kis mélyedésében vannak elrejtve. A karózaton túl már a moldvai vámhivatal silány házai tűnnek föl. A nem rég megnyílt csíkszereda–gyímesi vasút a ma még alig számba vehető forgalomnak előreláthatólag nagy lendűletet fog adni. Bizonyára sokan ellátogatnak majd ide, hogy megtekinthessék Európa legérdekesebb hegyi vasútjainak egyikét, mely a pompás csík-gyimesi pályaudvarig a látni valók egész sorozatát kinálja. A vasútépítés hatalmas alkotásai: a 64 méter mély völgyet áthidaló karakói viadukt, s tovább az 1224 méter hosszú alagút.

A karakóvölgyi áthídalás. Háry Gyulától

Az Olt szorosán túl a határszéli Kárpátoknak festői sziklacsoportja emelkedik. Az első falu itt Csík-Madaras. Temploma a falu mellett emelkedő dombon épűlt. A falu, mely régen – Zsigmond király idejében – vasbányáiról volt híres, ma agyagedényeiről nevezetes. A lakosok az agyagipart házi ipar gyanánt űzik. Minden ház fazekasműhely. Alig marad el mögöttünk Madaras, már Dánfalvát s nem messzire Karczfalvát érjük. Dánfalva, a vele szemközt fekvő Oltfalva, Karczfalva és a vele összeépűlt Jenőfalva Nagy-Boldogasszonyfalva név alatt egy egyházközséget alkotnak. Közös templomuk Karczfalva közepén egy dombon emelkedik. A pompás fekvésű templom a XV. századból való műemlék. A lövőrésekkel ellátott magas kerítés falai még ma is teljesen épek. A templom kincsei között régi és becses szent edényeket őriznek.

Jenőfalván túl Szent Tamás s ettől negyedórányira Csík-Szent-Domokos következik. Ez utóbbi, 3521 székely lakosú nagyközségnél végződik a felcsíki térség. A lakosok háziipar gyanánt csak a fazekas mesterséget űzik, pedig hegyeinek kincsei alkalmas anyagot szolgáltatnának a vésőnek is. Csík-Szent-Domokos egyik hegye ugyanis egyenletes, apró szemcséjű, hófehér márvány. Ezt a díszépűlet-kőnek alkalmas anyagot itt csupán az országút kövezésére használják. Sajátságos ellentét! A Székelyföld legelhagyatottabb, legszegényebb vidékének lakói fehér márványnyal kövezett úton járnak.

Csík-Szent-Domokosról az Oltnak egyre szűkűlő s mind vadregényesebbé váló völgyén folytatjuk tovább útunkat fölfelé. Tizenkét kilométer útat hátrahagyván, a 853 méter magasan fekvő Balánbányára érkezünk. A bányatelep fölött emelkedő Balán-havas az országnak leggazdagabb réztermő helye. 1895 óta Balánbányán szűnetel a munka. Balánbánya hátterében, az Olt balpartján roppant mészkőhavasok tornyosodnak: a napfényben csillogó, hullámzatos, hófehér szirtekkel díszlő, csaknem függőlegesen meredek Tarkő és a Nagy-Hagymás. Az egészen alpesi természetű hegyek csúcsa kopasz; oldalaikat hirtelen aláereszkedő sziklák, erdővel benőtt hegyfokok födik. A Tarkő éjszaki szögletén egy nem kevésbbé hatalmas sziklahalmaz: az Öcsém-teteje emelkedik. A Tarkőt és az 1795 méter magas Nagy-Hagymást szép fenyvesekkel benőtt hegyhát, a Kurmatura köti össze. A hol a Kurmatura legerdősebb, a lombok sötétzöldjéből egy gúla-alakú hatalmas sziklaszál: az Egyeskő válik ki. Hirtelen fölnyúló kőszál ez, melynek orma a fellegekben vész el. Csúcsa hófehér, kopár, oldalán csak ritka sorokban ereszkednek alá a sötétzöld fenyűk, melyeknek sorai között éles barázdákat szánt a sziklatoronyról aláomló kőgörgeteg.

A Gyilkos-tó. Cserna Károlytól

A Nagy-Hagymáshoz a meredeken föltornyosúló Vereskőnek kopasz, vörösen erezett, orgonasíp-alakú kőszálákkal ékesített roppant sziklatömege támaszkodik, szomszédságában pedig a Czofronka csipkézett sziklahegye tekint alá.

Csik-Szent-Domokoson túl nem messzire az Olt és a Maros vízválasztójára, a Fel-Csíkot Gyergyótól elválasztó Gréczesre érünk. A Gréczes tetejéről megnyílik előttünk a Marosnak szépséges völgye: a minden oldalról sötét fenyvesekkel, havasokkal környezett gyergyói fensík.

A Gréczes éjszaki lejtőjéről leérve Gyergyó szép terére jutunk. Az első község, a melyet érünk Gyergyó-Vasláb; utána csakhamar Gyergyó-Tekerőpatak nagyközség következik. A két község között az úttól balra, a Maros mellett épűlt Gyergyó-Újfalu marad el. Itt kezdődik a tutajok világa.

Tekerőpataktól alig egy negyed órára van Gyergyó fő helye: Gyergyó-Szent-Miklós agyergyói havasok tövében elterűlő nagyközség és járási székhely 7012 lakossal. Szép templomait: a katholikus templomot, melynek tornya 1498-ban épűlt, az örményeknek bástyás falakkal környezett, 1830-ban épűlt templomát, csinos köz- és magánépűleteit, széles útczáit, szép nagy kertjeit, tágas piaczát s a piaczon pezsgő életet szemlélve, városban képzeli magát az ember. Fő útczáján kövezett mederben a Békény patak foly végig. A lakosság marhatenyésztéssel és földmíveléssel foglalkozik; házi ipar gyanánt az agyagipart űzik. A kereskedés majdnem kizárólag az örmények kezében van.

Gyergyó-Szent-Miklóstól négy óra járásnyira van Gyergyó sziklabérczeinek gyöngye, a 995. méter magasan fekvő Gyilkos-tó. Ez a tó mintegy 600 méter hosszú, keskeny, néhol 200 méter széles. Vize kristálytiszta; helyenként 30–40 méter mély. A tó környezete elragadó szép. Keletről a sötétzöld fenyvessel borított Gyilkos-havas, éjszakon a Nagy-Czohárd vörös színben csillogó roppant sziklatömege, nyúlik el mellette; dél felől a Nagy-Hagymás emeli sziklafejét. Alig múlt félszázada, hogy ott, hol most e szép tó csillog, bájos havasi liget pompázott, melynek bársony gyepszőnyegén a Likas patak és a déli irányból letörtető Gyilkos patak egyesűltek. 1837-ben egy napon megrendűlt a hegy s a hol a völgy legszűkebb, a hegyoldal sziklái leomlottak s betemették a kifelé rohanó patak útját. A bő vizű patak elárasztotta a völgyet. A hol még nem régen fű, fa nőtt, virág nyílt, egyszerre terjedelmes tó hullámzott. Megtelvén a völgy, a viz átlépte a sziklagátat s fokozott gyorsasággal vágtatott megszakított útján, a Békás-szoroson tovább. Így támadt a Gyilkos-tó. A víz tűkréből még ma is kilátszanak az eltemetett fenyőóriásoknak minden díszüket elvesztett, kérgüktől meghámlott, megfehéredett csúcsai.

Borszék fürdő. Cserna Károlytól

Az a keskeny út, melyet a Békás patak a Magyarországot Moldvától elválasztó sziklabércztömegen nyitott, a Békás-szoros. Az út ebben a vadregényes szorosban részben a patak medrén, részben a zúgó patak mellett vonúl el. A békási vámhivatal az úgynevezett Almásmezőn van; ott ömlik be a Békás patakba a Zsedán patak. A Békás-völgybe gyönyörű völgyek nyílnak; ezek között a Zsedán patak völgyének tájszépsége csodálatraméltó. Ez olyan sziklszoros, melyben a hegyek kétfelől néhol olyan szorosra összehajlanak, hogy kiterjesztett karjainkkal elérjük a völgynek mind a két falát; a falak meredekek és olyan magasak (50 méter), hogy eltakarják az égboltozatát. A szoros mentén a hegyeket borító ős fenyvesek fájának értékesítése czéljából a csaknem járhatatlan völgyön át kimondhatatlan fáradsággal függő csatornát építettek; ezen a fa ma már könnyen elszállítható Romániába. A csatorna magasan halad az alatta zúgó eséssel tova siető patak fölött. A kész deszkák, tönkök s más faárúk gyorsan suhannak el mellettünk a csatorna vizén. A csatorna egész hoszsza 30 kilométer; ebből 12 kilométer Románia terűletére esik.

A gyergyói fensíkon megkezdett útunkat tovább folytatva, alig marad el mögöttünk Gyergyó-Szent-Miklós, egy szelíd hajlású hegy tűnik szemünkbe, melyből hófehér sziklák villannak ki. A hegy déli oldalának tövében terűl el Szárhegy község. A falu fölött emelkedő Szármány hegy anyaga vakító fehér, apró szemcséjű, jól faragható, szépen csiszolható márvány. Szárhegy csinos, jómódú székely falu. Itt van a Lázár grófok ódon ősi kastélya szeszélyes bástyáival, fogrovátkos falaival. A hatalmas négyszögű várkastély ma nagyrészt rom. Bethlen Gábor évek során át itt élt anyjával, Lázár Druzsinával. A falu fölötti hegy oldalában a Ferencz-rendűek kolostora és temploma emelkedik.

Szárhegytől délnyugati irányban haladva, Gyergyó-Alfalut érjük, mely 5756 magyar lakost számláló nagyközség a Békény patak mellett elterűlő szép rónán. Temploma Gyergyónak legrégibb szentegyháza. Állami népiskolája gazdasági szakosztálylyal van megtoldva. Alfalutól délre fekszik Csomafalva. Forrás forrás mellett buzog itt mindenfelé; dombok tövében, erdők árnyékában, sőt az ásó nyomában is üdítő, pezsgő, szikrázó savanyúvíz-forrás fakad. Szárhegytől egy órajárásnyira a gyergyói síkság keleti szélén, a gyergyói havasak tövében fekszik Ditró. Téres piacza, díszes űzletei, a piaczot szegélyző csinos magánházak, középületek, a piacz élénksége egész városias színt adnak a falunak. A piacz legszebb épűlete az iskola. A lakosok fő foglalkozása a fakereskedés. Soknak ad kenyeret a borvízzel való házalás is.

A hollókői völgy és a Csalhó, a Visszhangtetőről nézve. Cserna Károlytól

Ditrótól éjszaki irányban haladva a Tilalmas hegyre, onnan az Orotva völgyébe jutunk. Az éjszakról lerohanó Halaság patak szűk völgyén fölkapaszkodván, a Köz-Rez havasra érünk, melynek tetejéről beláthatunk a völgykatlanba, hol Magyarország egyik legszebb fürdője, Borszék rejlik. Az erdélyi részek ezen hírneves fürdője egy éjszakkeletről délnyugat felé húzódó völgyben fekszik, a lombos erdővel födött Bükk-havas és a Kerekszék, egy pompás képződésű mésztuffsziklahegy között, 882 méter magasságban. A Bükkhavasnak cser- és bükkfából álló erdeje most csak egy kis sziget a fenyvesek végtelen oczeánjában: Borszék fürdő Ditró és Szárhegy csíkmegyei községek közbirtokosságának osztatlan tulajdona levén, az megbizottjaival házilag kezelteti a telepet, a mely száz meg száz munkás kezet foglalkoztat. A telep két részből áll: Alsó- és Felső-Borszékből. Alsó-Borszéken van a telep üveggyára, zúzó- és fűrészmalma, kőszénbányája; itt vannak az űzleti hivatalok, itt a hivatalnok- és munkáslakások. Alsó-Borszéktől Felső-Borszék, a tulajdonképeni fürdőtelep, húsz percznyi távolságra esik.

A fürdőtelep középpontja a „Főkút”, mellette a svájczi stilben épűlt töltőház, e fölött fedett sétahely és csarnok a zenészek számára. A Főkút vize a tárgya annak a virágzó űzletnek, mely azt 3 és fél millió palaczkban, mindenfelé, keletre egész Konstantinápolyig szállítja. A borszéki víz most már kezelés tekintetében is fölötte áll a hazai ásványvizek legtöbbjének.

A csinos villák, a nagyvárosi szabású vendéglők, a stilszerűen épített fürdők, a díszesen kerített kútak, az olvasó-, tekéző-, zongora- és játszótermekkel kibővített bálház, stb. meglehetős szétszórtan feküsznek a völgyben.

A telep gyáraiban készítik a csomagoló ládákat, szalmatekercseket, palaczkokat, és nyomtatják az üvegek czímlapjait is. Borvizes üvegeit a telep üveggyára állítja elő, a mivel vagy kétszáz családnak biztosít kenyeret. A borszéki fürdő- és ásványvízűzlet már ma is ezer embernek ad keresetet és két nagy székely község (Ditró és Szárhegy) közművelődési költségeit fedezi.

A Főkút közelében van a fürdő második nevezetessége, az Ó- és Új-Lobogó fürdő. A két fürdő közös burkolattal van körűlvéve s három tűkörfürdővel ellátva. A víztűkrök födetlenek, hogy a vízből millió meg millió búborékban felgyöngyöző szénsav útat találhasson az eltávozásra. A Lobogók forrásai 8.7–9.1° C hőmérsékletű, széndioxiddal telített kristálytiszta, pezsgő, lobogó, óriási vízmedenczéket a kicsordulásig megtöltő savanyúvizek. Ilyen vizekben nem fürdenek sehol a világon. A borszéki fürdő terűletén az említetteken kivűl még egész sereg kitűnő savanyúvíz-forrás van.

Borszék fekvésénél fogva rendeltetve van arra, hogy klimatikus gyógyító, üdülő és nyári tartózkodó hely legyen. Levegője teljesen tiszta, portól mentes, kellemes, enyhe. Sétahelyei a legszebb és a legjobban gondozott fenyves sétahelyek. Ezeknek a fenyűkkel szegélyzett árnyékos sétaútaknak a hoszsza meghaladja a tíz kilométert. Borszék éghajlata magasságához képest havasalji. Átlagos hőmérséklete július hónapban 15.7° C., augusztusban 14.9 C.

A Kis-Besztercze völgye. Cserna Károlytól

Kevés fürdő dicsekedhetik közelben és távolban annyi kellemes kirándúló helylyel, mint Borszék. A leggyakoribb kirándúló helyűl szolgál a Kerekszék hegy nyugati orma. A Kerekszék egész tömegében mésztuffból áll, mely képződését a földből fölfakadó, a maiaknál vízben gazdagabb ásványvíz-forrásoknak köszöni. Igen érdekes részlet különösen a hegy nyugati orma. Vadúl megszakgatott, átlyukgatott, átfúrt, kivésett, bámúlatos sziklácsoportokkal találkozunk rajta: helyenként sziklába vágott mély folyosókkal, üregekkel, csarnokokkal, barlangokkal, melyek néhol hatalmas oszlopokkal, másutt obeliszkekkel vannak díszítve, fodros mészkövekkel kirakva. A mésztufa kitűnő építőkőnek bizonyúlt; 3 méter hosszú lemezeket is faragnak belőle.

A barlangok közűl az úgy nevezett Medve-barlangok és az ezektől nem nagy távolságban levő, Jégbarlang aleglátogatottabbak.

A múlt években egy kirándúló társaság a Borszékről Holló felé vezető erdei úton sajátságos visszhangot fedezett föl. A visszhang sajátsága abban áll, hogy a ki a hangot adja, az nem hallja a visszhangot; csak az hallja – és pedig háromszor-négyszer megerősödve, – a ki a beszélőtől néhány lépésnyi távolságra áll.

Látóhatárunkat keleten a Komárnyik hegy roppant sziklatömegei és Moldva hegyóriása, a festői Csalhó, éjszakon a roppant kiterjedésű havasláncz: a Kelemen-havas, nyugaton a görgényi havasok zárják el. A távolabb fekvő kirándúló helyek közűl a négy órajárásra fekvő tölgyesi szorosnak, Bélbornak és a Kelemen-havasnak van legtöbb látogatója.

A tölgyesi szoros hazánk legszebb határszéli szorosainak egyike. Útunk oda a Bor patak, majd a Besztercze patak szép völgyén visz keresztűl. A hol a Besztercze völgye kitágúl, ott Holló oláh falunak házikói vannak szétszórva. Hollót csak egy híd választja el Tölgyestől. A Csalhó Moldvában esik ugyan, de felhőkbe nyúló óriási sziklahalmaza már messziről előttünk jár útunk czéljáig, a Tölgyes falu alsó végénél fekvő tölgyesi vámig, hazánk határszéléig. Ez a kiválóan érdekes hegy tiszta fehér szirtjeivel olyannak látszik, mintha hóval volna borítva. A vámhivatal a Tölgyes alsó végénél, a Beszterczével egyesűlő Putna torkolatában fekszik. A Putna torkolatán alúl a völgy ismét összeszorúl. E helyen épűlt a veszteglő-intézet. A határt a völgyben az éjszakról délre folyó Preszekár folyócska jelöli; jobb partján van a magyar őrház és vámsorompó. A túlsó parton már oláh határőr sétál feltűzött szuronynyal.

Bélborra az út a Beszterczének hol szűkűlő, hol tágúló völgyén vezet, magas sziklakapuk, illatos virágokkal behintett buja rétekkel és erdőkkel borított hegyek között. Négy órai kocsiút után a bélbori katlanban s nem sokára a községben vagyunk. Bélbor Erdélynek legmagasabban fekvő községe; magassága 1053 méter. A világtól teljesen elzárt falunak nagyrészt oláh lakói izmosak, jól fejlettek; a nők feltűnően szépek. Bélbor környéke ásványvizekben rendkivűl gazdag; a források száma a százat is meghaladja.

A Kelemen-havas, Európának eme leghatalmasabb trachyt-sziklatömege, roppant kiterjedésű lánczolat, mely a tölgyesi és borgó-prundi szoros között épen hazánk határszélén vonúl el, a Székelyföldnek áthághatatlan éjszaki védőfalát alkotva.

Udvarhelymegye. Benedek Elektől

A régi Udvarhelyszék egyike volt az ősi hét székely széknek, s a hagyomány és szokásjog szerint mindig úgy tekintették, mint anyaszéket, azaz a székely székek elsejét. Székhelye a mai Udvarhely város volt, melynek falai között tartották a székely nemzeti gyűléseket s őrizték a székely nemzet pecsétjét. Ha pedig hadba szállás esetén annyian jelentek meg e nemzeti gyűléséken, hogy a városban nem fértek volna el, akkor az Udvarhelytől nem messze fekvő agyagfalvi réten sereglettek egybe. Udvarhelyszéknek volt két fiúszéke is: Keresztúr- és Bardocz-fiúszékek. E hármas szék terűletéhez a szomszédos Segesvár-szék egy pár szász falujának odacsatolásával alakúlt meg az 1876-ki megyerendezés alkalmával a mai Udvarhelymegye, mely éjszakon Maros-Torda- és Csíkmegyével, keleten ismét Csíkmegyével, délen Háromszék-, Nagy-Küküllő- és Maros-Todamegyével határos. Ha a megye éjszakkeleti határa felé tekint az idegen, azt hihetné, itt az ország természetes határa. Egy erdős hegytömeg áll itt őrt: a Hargita, melynek 822 ezer kat. hold terjedelméből 196 ezer esik Udvarhelymegyére, csupa fenyves-, tölgy- és bükkerdő. Menjünk föl a Galusa-tetőre, mely 1798 méter magasságban mered az égnek Oláhfalu fölött s fáradságunk nem veszett kárba: szemet, lelket gyönyörködtető kép tárúl elénk, Erdélynek legtávolibb hegyeit hozza el ide a messzelátó, s keletre nézve, látjuk; hogy nem az ország határán állunk. Alattunk terűl el az Olt völgye, felénk mosolyognak Al- és Felcsík falui s tovább; körös-körűl a keleti határ-hegyek koszorúja. Ha a megye déli határa felé visz útunk, ismét egy nagyobb erdőség állít meg bennünket: a Rika erdő, hová a monda szerint Attila pihenni tért nagy hadakozásai után, s a hol feleségét, Rika királynét is eltemették a Rika patak partján. Óriási mészkősziklát hengeríttetett Attila a sírra, hogy felesége holttestét soha senki meg ne háboríthassa. A monda megmaradt a nép ajkán, de a hatalmas síremlék eltűnt. Pár esztendeje a székely atyafiak szétdarabolták s meszet égettek belőle.

A Rika-erdő nem határa Udvarhelymegyének, mert azon túl még a régi Bardocz-szék kilencz községe van. Ez a Kriza által megénekelt szép Erdővidék egyik fele. Ámde a Rika nemcsak arról nevezetes, hogy egy királyné holttestét rejtegeti; hanem nevezetes arról is, hogy ez az erdő két székely nyelvjárásnak a választó határa. Rikán innen (Udvarhely felől) ö-vel beszélnek, Rikán túl közép ë-vel; Rikán innen „is” az „is”, de már Rikán túl „ës” az „is”. („Én ës elmënyëk, ha mëgengëdik”). Különösen az ës meg az is az, melyről meg lehet ismerni, Rikán innen vagy túl lakik-e valaki, ha a ruha el nem árulná.

A mai Udvarhelymegye terűlete 3417.68 négyszögkilométer s a Rika erdőn innen eső részét csaknem két egyenlő részre osztja a Nagy-Küküllő, mely a megye éjszak-keleti részében ered. Mindvégig szűk völgye csupán Bögöz és Décsfalva közt szélesedik ki négy négyszögkilométernyi térséggé: ez a már említett történeti nevezetességű agyagfalvi rét. Délre a Nagy-Küküllőtől, de vele egyközűen, még két kisebb folyó halad át a vármegyén: a Kis- és Nagy-Homoród. Mindkettő a Hargitából ered. A Nagy-Küküllő közelében, a Rutna-tetőn ered a Kis-Küküllő, melynek egy darabon Nagy-Ág a neve s csak Parajd mellett, hol a Korond vize szakad belé, veszi föl a Kis-Külküllő nevet, s egy pár helyen határvonal Udvarhely- és Maros-Tordamegye között. Túl a Rikán a Vargyas vize és a Kormos-Lángos patak méltók az említésre; ezeknek is a vén Hargita méhében van a forrásuk.

A hatalmas Hargita és a belőle kiágazó hegyhátak uralkodnak a megye keleti és éjszaki vidékein, s itt az eredete a nagyobb folyóvizeknek. Erdős és erdőtlen hegységek, fensíkok, nagy kiterjedésű legelők és kaszálók vannak itt; de annál kevesebb szántóföld, mely a szűk völgyekben és a lankás hegyoldalakban húzódik meg s a kavicsos agyagú, vékony rétegű talaj csak nehéz, gondos munka után ád valamelyes termést. Míg az éjszaki és keleti vidéken a trachit az uralkodó: már a Nagy-Küküllő alsó völgye, a nyugati és éjszaknyugati dombvidék, nemkülönben a Rikán túli rész, a volt Bardocz-szék talaja vegyesen agyagos és homokos, s általában itt a föld elég jól fizet.

Kedvezőtlen talaj és időjárás; hosszú, erős tél, rövid tavasz és nyár: mind ellenségei a földmívelésnek, a mely pedig egyik fő foglalkozása a megye népének, s még inkább az állattenyésztés. Erre már kedvezők a körűlmények. Nemcsak hogy silány a talaja megye legtöbb vidékén, hanem még a hegyekről leömlő vadvizek is nehezítik a földmíves dolgát, munkájának sovány eredményét gyakran tönkre téve. A megyének 500 s nehány ezernyi kataszteri hold terűletéből 125 ezer esik szántóföldre, 194 ezer hold erdőre, 70 ezer hold legelőre. Erdő és legelő: e kettőben van voltaképen a megye népének gazdasága. Némely községnek rengeteg nagy erdősége van. Így Erked, Korond, Lövéte, Szentegyházas-Oláhfalu, Parajd, Vargyas, Alsó-Sófalva és Homoród-Almás községeknek egyenként négy- és nyolczezer hold közt váltakozik az erdejök; Oroszhegy község erdeje tizenkétezer hold, Füle községé tizenhatezer, Zetelakáé huszonegyezer. Minthogy erdő és legelő közös vagyon, a szántóföld meg alig egy negyede a vármegye terűletének: képzelhető, hogy a szántóföld igen kis birtoktestekre aprózódik el. Alig nehány földbirtokos szántóföldje haladja meg a háromszáz holdat: ez itt már nagy birtok. Kivéve azokat a községeket, a hol a tagosítás már megtörtént, még az úgy nevezett nagybirtok sincs egy tagban; a 10–20 holdas szántóföldek a nagy ritkaságok közé tartoznak. Ellenben közönséges dolog, hogy a 10–15 holdas kis birtok 20–30–40 darabra oszlik. A megye nagy részében a három fordúlós, kisebb részében, az éjszakkeleti felén a két fordúlós rendszer a földmívelés alapja; váltógazdaságot a tagosított földek kivételével csupán a nagyobb birtokokon űznek. Ott, a hol három, lehetőleg egyenlő terjedelmű fordúlóra van osztva a szántóföld, az első fordúlónak őszhatár, a másodiknak tavaszhatár, a harmadiknak ugarhatár a neve. A harmadik fordúló egy évi pihenő után őszhatárrá lesz. A két fordúlós gazdaságban az egyik fordúlóban vegyesen termesztenek őszit és tavaszit, a másik ugarban áll és legelőnek használják. A völgyekben, a folyó vizek mentén, a hol jobb minőségű a föld, ez évről-évre mívelés alatt áll. A kaszálók java része az erdőkben, meredek hegyoldalakon van. Oda vonúl föl minden épkézláb ember június vége táján. Le sem jönnek a faluba, míg a szénát meg nem csinálták. Csak az asszonyok, meg a leányok járnak haza időnként, hogy a férfiaknak élelmet vigyenek. Leveles ágakból kunyhót hevenyésznek, ott tartják az enni valót, a ruhaneműt; ott hálnak a nők; a kunyhó előtt éjjel-nappal pattog a tűz, a körűl alszanak a férfiak. Nyugodtan végezhetik munkájokat az erdőn egész július végeig, mert elébb úgy sem érik meg a rozs a sarló alá. Július vége táján kezdik aratni a rozsot s augusztus első hetében a búzát. A napszámos ember átlag három-négy kalongyát arat egy nap (egy kalongyát 27 kévével számítva); de a gazdának és háznépének markában forróra melegszik a sarló nyele, s az eredmény egy személyre öt-hat kalongya. A napszámos átlag 40–50 krajczár napszámot kap, sőt ha tél idején előlegezte a napszámot pénzben vagy terményekben, csak 30 krajczárral elégítik ki; de annál jobban dúskál ételben, italban, mert ötször kap enni napjában s legalább háromszor pálinkát. Mikor vége az aratásnak, beviszik a koszorút. Egy legénynek vagy leánynak a fejére teszik a búzakalászból font koszorút s a merre elhalad, kisérve az újjongó aratóktól, minden kapuban les rá valaki egy fazék vízzel. Mire gazduram udvarára jut, rendesen csúron víz a koszorúvivő. Hát még otthon! Ott már az egész ház népe izgatottan vár reá vizes edényekkel fölfegyverkezve. Az egész falu hallja, ha egy gazda elvégezte az aratást. A kiabálás, újjongatás, nevetés, sikoltozás fölveri a falu csöndjét.

Két-három fogás ételt kapnak vacsorára; a pálinkát sem poharanként osztják ki, a nagy pálinkás üveg jár körbe: ihatik kiki annyit, a mennyit akar. Van most kalács meg mézes lepény is bőven. Vihetnek haza is.

Ha statisztikai adatok nem bizonyítanák, alig hinnők el, hogy a kedvezőtlen talaj és éghajlat mellett, és még azt is hozzá véve, hogy a szántófőld egy negyedrészét teszi a megye terűletének: az évi gabonatermésből egy főre 8.09 mérő esik, holott az országos átlag 7.63 mérő. Ennek a meglepő jelenségnek az a magyarázatja, hogy az itteni nép azt a kevés földet nagy gonddal és szorgalommal míveli, s bizonyára még tetemesen fokozhatná a termés mennyiségét, ha a czélszerű földmívelés általánossá válnék. Rendes körűlmények közt tehát az évi gabonatermés elegendő a lakosság szükségletére.

Az állattenyésztés az, melyből a lakosság zöme a háztartásra szükséges pénzt előteremti. Az állattenyésztés föltételei igen kedvezők. A 125 ezer holdnyi szántófölddel szemben 160 ezer hold legelő és kaszáló, ezenkivűl nagy terjedelmű és jó minőségű erdei legelő. Ott, a hol a tagosítás meg nem történt, az ugar határ is legelőnek szolgál; aratás után úgy az őszi, mint a tavaszi határ tarlólegelő. S hogy az állattenyésztésre évről-évre nagyobb gondot fordít a nép, abban nagy része van az állam támogató és irányító munkájának is. A székely-keresztúri járásban a szép fehér szőrű, nagy szarvú erdélyi fajú ökröknek sok gyönyörű példányát találjuk, míg a keleti és éjszakkeleti magasabb fekvésű vidéken az apróbb, de erős és kitartó csiki fajtát tenyésztik. Itt található még tiszta példányokban a székely ló is; ez az apró termetű, dús serényű, fürge és kitartó állat, melynek igen jó tulajdonsága, hogy kevéssel megelégszik. Nagyon javúlt minőség dolgában a sertésállomány is, mert a régi silány fajtát többnyire kis-jenői és szalontai fajta váltotta föl. A juh pusztán csak a házi szükségek födözésére szolgál. Gyapját megfonják s megszövik az asszonyok. Ebből kerűl ki a férfiak fehér és szürke harisnyája (nadrág), kis és nagy zekéje. Bőréből nagy, térdig érő bunda készűl, meg kis melles-bunda, mely télen a mellényt pótolja. A báránybőrből kucsmát csinál a szűcs. A meleg ruhát tehát a juh adja a férfiaknak s ellátja az egész háznépet túróval is, mely magában, vagy különféle ételekben mindennap előfordul a székely háztartásban.

Mint általában mindenféle házi állatot, a juhokat is közös nyájakban legeltetik, azzal a különbséggel, hogy míg tehén- és ökörcsorda rendszerint csak egy van egy faluban, juhnyáj van három-négy is. Három-négy csapatra oszlanak a gazdák s így külön-külön összeállva adják a juhot a pásztor kezére. Oláh eredetű emberek ezek a pásztorok, kik ugyan a magyaron kivűl egyéb nyelvet nem tudnak, de foglalkozásuk oláh neve megmaradt. Pakulár itt a juhász neve; s a kis bojtáré: munyator. Szent György napján adják gazduramék a pakulár kezére a juhot s ekkor próbafejést tartanak. Ha a juh legalább annyi tejet ad egy fejésre, a mennyivel egy üres tojáshéj megtelik, a pakulár Szent György napjától Szent Mihály napjáig köteles utána kilencz régi fontnyi sajtot és egy kupa ordát adni. A mi ezen felűl sajt összegyűl, az a pakulár haszna, mihez még némi kenyérbér és sópénz jár fizetésűl.

Székely arató munkások hazatérése. Gyárfás Jenőtől

Azok a tíz-tizenöt holdas s még kisebb birtokú gazdák, kiknek nincs alkalmuk arra, hogy az állattenyésztéssel pótolják a föld jövedelmét, mindenhez hozzá fognak, a miből pénzt lehet szerezni. A Hargita környékén lakó kisgazdák jóformán télen-nyáron útban vannak. Hordják az épűletfát, zsindelyt, komló- és szőlőkarót, deszkát a megye azon vidékeire, hol kevés a fa, sót a megye határain túlra is, és cserében kukoriczát vagy gabonaneműeket visznek haza. Egy másik vidékén a megyének, a két Homoród felső részén, meg a Rikán belűl, Vargyas és Felső-Rákos községek határán sok a mészkő, ezt mészszé égetik s úgy hordják szét mindenfelé. Rendszerint egy véka mészért ugyanannyi gabonát kapnak. Meglehetős keresetforrásúl szolgál a Rikán belűl, a vasúti talpfának, hordódongának, faszénnek vasúthoz való szállítása is. Bármerre járunk, mindenütt találkozunk a meszet, deszkát, borvizet s egyebet szállító ernyős szekerekkel.

A szekeresség mellett űznek mindenféle házi ipart. Jóformán minden falunak megvan a maga külön házi ipara ősidők óta: itt a fa-, ott a cserépedény, másutt a szalma- meg a vessző-fonás, a kőfaragás, a szita-kötés, a szövőszékhez való borda-készítés. Némely faluban a tapló-munka kedves foglalkozás. A kendernek, lennek, gyapjúnak fonása, szövése minden faluban rendes dolog s a legszükségesebb ruhák a háztól kerűlnek ki; de ezenfelűl némely faluban iparszerűen űzik a lópokróczok, futó-szőnyegek, csergék (hosszú szőrű nehéz pokróczok) készítését s a házi ipar e termékeit széthordják az ország minden részébe. A mesterségszerűen űzött kézműipar fő fészke a megye székvárosa Székely-Udvarhely, s mellette még Székely-Keresztúr érdemel e részben említést. Különösen a nyersbőr kikészítése és földolgozása figyelemre méltó; ezzel a két helyen 3–400 iparos foglalkozik. Az erdélyi fejedelmek korában a timárok és szűcsök kiváltságokat élveztek a szabó- és fazekas-czéhek mellett. A gyáriparhoz megvolna egy fő föltétel: a nyersanyag, de ez időszerint fejlődés helyett hanyatlásról beszélhetünk. Többszöri próbálkozás után megbukott a fülei vasgyár, elhagyottan, romladozóban áll a bodvaji vashámor, s a szent-keresztbányai vashámor is újabb időben korlátolt mértékben kénytelen dolgozni. Egy nehány szeszgyár s Bethlenfalván egy újabb berendezésű tégla- és cserépgyár képviselik ez idő szerint a gyáripart. A bányaipar fő képviselője a parajdi sóbánya, melyről 1405-ből van a legrégibb történelmi adat; ma száz munkást foglalkoztat. Évi termelése 40–45 ezer métermázsányi kősó, mely az erdélyi sóbányák termékei közt a legjobb minőségű; a bánya jövedelmezősége (600.000 korona) a maros-újvárié után következik.

A parajdi sóhegyek. Dörre Tivadartól

Udvarhelymegye a són kivűl igen gazdag barna vaskőben és barnaszénben. A vaskő vonala a Hargita alján fekvő Oláhfalu közelében, Lövéte határán kezdődik s a Kéruj fürdőnél áthúzódva, a Rika-erdő déli oldalán, Vargyas, Füle, Magyar-Hermány, Kis-Baczon, Száldobos és Felső-Rákos határán mutatkozik, de ez idő szerint csak a lövétei telepet aknázzák, mely közel van a szent-keresztbányai hámorhoz. A barnaszén Alsó-Sófalván, Etéden, Medöséren, Bethlen- és Máréfalván, a Nagy-Küküllő és Homoród völgye közt Derzs és Petek, s a Rikán belűl Vargyas és Füle határán mutatkozik; a szomszédos Háromszékmegye terűletén, a köpeczi telepen több évvel ez előtt nyitottak is barnaszén-bányát, melyet állandóan aknáznak. Nevezetesebb ásványok még itt: a pyrit, pyrolusit Vargyason, hämatit Magyar-Hermány és Kis-Baczon határában; opál Oláhfalu mellett, Fülében, Vargyason; calcit az almási barlangban; mint cseppkő, Korondon mint mésztuff; arragonit Korondon és Székely-Keresztúron; sphärosiderit Fülében; gipsz Parajdon, Homoród-Szent-Pálon; augit Zetelakán. Mészkőben különösen gazdag a Rika-hegység; tőzegtelep van Máréfalván, Udvarhely mellett Szombatfalva határában; ebből fakad föl a bitumenes Szejke-forrás és kénes hidegfürdő.

Udvarhelymegye igen gazdag ásványvizekben és fürdőkben is; de még kevéssé értékesítik ebbeli gazdaságát. Innét-onnét kezdik ugyan már palaczkokban széthordani a kitűnő vizet; itt is, ott is lassanként fürdőtelepek létesűlnek a rengeteg erdők csöndjében, de még nagyon sok e téren a teendő.

A megyének csaknem tiszta székelyfajta és magyar nyelvű népe vallásra nézve három felekezet közt oszlik meg: a római katholikusok, a reformátusok és az unitáriusok közt. Egyéb felekezetek követői kis számmal vannak; ezek közt érdekes különlegesség a tiszta székely eredetű szombatosok vagy zsidózók felekezete. Mintegy másfélszáz szombatos él Bözöd-Újfaluban, a kik nemcsak hogy a szombatot ünneplik, hanem fölvették a zsidó-viseletet és szokásokat is. A szombatosok felekezete az unitárius egyház kebeléből vált ki a XVII. század elején. Szenterzsébeti Eössi András főnemes és ennek fogadott fia, Péchi Simon, Bethlen Gábor fejedelem kanczellárja volt e szekta megalapítója, ki ezért fogsággal és vagyonvesztéssel lakolt. Az 1638. évi deési országgyűlés kimondotta e felekezet követőire az üldözést, kik lassanként el is züllöttek úgy, hogy, ez idő szerint csak az említett másfélszáz lélek vallja a szombatos hitet.

Udvarhelymegyének, illetőleg székvárosának, Székely-Udvarhelynek, három teljes középiskolája van: római katholikus és református főgymnasium s állami főreáliskola. A római katholikus gymnasiumot a jezsuiták alapították a XVII. században; a reformátust ennél előbb Bethlen János kanczellár alapította; a XVIII. század végén akkori igazgatója, Kiss Gergely, kibővítetté, emeletre építette, míg a fia, József, 80 ezer forint alapítványnyal gyarapította az intézet vagyonát. Valamint a római katholikus, azonképen a református főgymnasium fönnállhatását is egyes főurak és gazdag polgárok alapítványai tették lehetővé. Az állami főreáliskola a város legszebb helyén, az úgy nevezett Csonka-vár telkén épűlt, s ez is, mint a két gymnasium, internátussal van ellátva, a másik kettő azonban konviktussal is.

A mai Udvarhelymegye székhelye, Székely-Udvarhely rendezett tanácsú város, hajdan nemcsak a régi székely anyaszéknek, hanem az egész Székelyföldnek is fő helye volt. A pápai dézmák regestruma szerint 1332-ben Udvarhel és Odvarhel néven székhelye volt a telegdi esperességnek; melyhez Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Maros- és Udvarhelyszék tartozott. S hogy politikai főhely is volt a Székelyföldön, bizonyítják az 1357 óta itt tartott székely nemzeti gyűlések; 1485-ben lett mezővárossá, 1557-ben pedig Izabella királyné kivette a szék hatósága alól s királybiró alá helyezvén, önkormányzati joggal ruházta föl. Ebből az időből való pecsétje is, melynek „Sigillum Oppidi Siculicalis Udvarhely” körírása 1558 évszámot fog körűl, meg egy tőrt fogó pánczélos kart, mely egy szivet és medvét szúr át. Az erdélyi fejedelmek mind megerősítették Udvarhelynek e kiváltságát, sőt újabbakkal is szaporították. Egymás után alakúltak meg a különbözö czéhek is: először a fazekasoké 1577-ben, azután a szabóké és szűcsöké, a csíszárok és lakatosok, mészárosok, csizmadiák, a kalamárok (kereskedők), fésűsök, kőmívesek, asztalosok czéhei. Czéhen kivűl maradtak a nyereggyártók, kötélverők, kalaposok, könyvkötők, vászon- és gyolcsnyomtatók, borbélyok és órások. Szóval látszik, hogy az ipar sokféle fajtáját űzte a kis város polgársága.

Székely-Udvarhely. Háry Gyulától

Ha Héjjasfalva felől érkezve, a székely vasútnak utolsó állomását, Bika-falvát is elhagyjuk, a jobb kéz felől elmaradó Felső-Boldogasszonyfalvával átellenben fekvő úgy nevezett Bodzánál, épen a Nagy-Küküllő mellett egy hirtelen kanyarúlat után előnkbe tárúl Székely-Udvarhely. Fekvése szép és kies. Köröskörűl az erdős és sziklás hegyek mintegy összeszorítják a Nagy-Küküllőnek itt még szűk völgyét s a kopár Kuvar hegy mintegy elfödni látszik a várost, melytől délre a mogorva képű sziklás Budvár hegye emelkedik, a melynek tetejét a hagyomány szerint a rabonbánok lakásáúl szolgált régi vár koszorúzta; éjszaki irányban a meredek Szarkakő áll őrt a város fölött, magasra emelvén sziklafejét. A vasúti állomástól az új megyei kórház mellett a Bethlen-útczán a főtérre jutunk, a melyen túl az előbbi útczának mintegy folytatásáúl a Kossuth-útcza szeli ketté a várost. E két útczán lüktet az egyre csinosodó városka forgalmi élete. A Kossuth-útcza aszfalt járdáival, szép emeletes házaival bármely nagyobb vidéki városnak is dísze lehetne. A Piacztéren van a város egyik legszebb épűlete, az új megyeház, mely 1895-ben készűlt el. A főtér délkeleti oldalának magaslatán emelkedik a római katholikus plebánia-templom, mely 1788-ban épűlt. A templom előtti térről gyönyörű kilátás nyílik nemcsak a városra, hanem a környező községekre is. Ha e magaslatról a födött lépcsőn lejövünk, a római katholikus leánynevelő intézet és a római katholikus főgymnasium igazán díszes épűletei vonják magukra a figyelmünket. A főtér közepén áll az 1781-ben épűlt református templom. A régi református templom, a mostani római katholikus helyén állott, s a régi följegyzések szerint az egykor Erdélyben uralkodott vallási türelmesség szép példájáúl a reformátusok a katholikusokkal közösen és fölváltva használták. A templommal átellenben van a református főgymnasium két emeletes szép épűlete, mely mostani alakját 1886-ban történt újraépítésekor nyerte. Udvarán áll második alapítójának, Kiss Gergelynek a szobra. A főtéren a régi városháza, a timár-, csizmadia-, fazekas- és szűcsipartársulatok épűletei között van a „Székely Milleniumi Emlékoszlop”. A fő tér alsó végén van a Ferenczrendiek zárdája és két tornyú temploma. E zárda régi épűlete János Zsigmond ideje előtt az úgy nevezett „Székely támad” vára helyén állott, melyet János Zsigmond az ellene föllázadt székelyek ellen 1561-ben építtetett. E „Csonka vár”-nak nevezett erősség a Rákóczy-féle háborúk idején dőlt romba. A vár négy szegletén négy bástya és közepén két nagyobb épűlet falai állottak, melyeket akkor romboltak le teljesen, mikor az állami főreáliskola épűletét emelték a várromok kövének fölhasználásával. Ez alkalommal a lerombolt épűletnél régibb időből származó épűlet alapfalaira bukkantak, sőt az itt és a barompiaczon talált bélyeges római téglák és csövek azt látszanak bizonyítani, hogy e helyen már a rómaiaknak is állott erődítményük. A városban a városi és megyei hivatalokon kivűl van királyi törvényszék, pénzügyigazgatóság és egy zászlóalj helyőrség is. Számos szakiskolája, több emberbaráti és közművelődési egyesűlete s a megyének itt csoportosúló értelmiségi osztálya a 7076 főnyi lakosságú Udvarhelyt egyikévé teszik legműveltebb vidéki városainknak.

Ha a várost déli irányban a Kossuth-útczán át elhagyjuk, jobbra a Budvárhegy marad el kopasz oldalán bámészkodó szikla-üregeivel, balra pedig a Kuvar nevű hegy, s annak tövében egy kápolna és egy sóskút, melynek kerített medenczében fölfogott vizét tűkörfürdőűl használja a város közönsége. Csakhamar Felső-Boldogasszonyfalváraérkezünk, hol az út a Nagy-Küküllő völgyéből keletre fordúl s egy patak mellett fölkanyarodik a kénosi tetőre,melynek folytatása az Olt és a Nagy-Küküllő folyók vízválasztójáúl szolgál. A kénosi tetőről magunk előtt látjuk a Nagy-Homoród völgyét, mely éjszakról délre húzódik egészen az Oltig. Két oldalt magas hegyhátak szegélyzik várakhoz hasonló emelkedésekkel. A völgyben több csinos község fekszik és sólerakodás nyomai láthatók mindenütt. Ilyenek a sós-kútak és a több helyen látható sókivirágzások. Az első község, melyet a kénosi hegytetőről leereszkedve, délkeleti irányban elérünk, Homoród-Szent-Márton. Innen a völgyön fölfelé haladva, Abásfalváraérkezünk, honnan déli irányban átmegyünk azon a magaslaton, mely a Nagy-Homoród vizét elválasztja a Kis-Homoródtól. Ezen a vízválasztón túl egy szűk völgyben fekszik Homoród-Almás. Ha innen ismét déli irányban folytatjuk útunkat s megmászszuk az előttünk emelkedő vízválasztót, átmegyünk a Vargyas patak völgyébe, melyben Vargyas községe fekszik.

Itt, Vargyas és Homoród-Almás határában találjuk a Székelyföld egyik legérdekesebb természeti nevezetességét, az almási barlangot, melyet a nép Csudáló-kőnek nevez. E néven emlegetik a régi írások is. Hívják Kőliknak is. Vargyasról indúlva, mind szűkebbre szorúl a völgy; jobbról-balról égek meredő sziklás hegylánczok húzódnak; itt a jobboldali hegyláncz oldalában feketéllik a barlang szája: a bejárat, melyen belépve hűvös, nedves levegő csap meg bennünket. A falakból, a lecsüngő szilaoszlopokról meszes vízcseppek húllanak le gyönge koppanással a nagy, rejtelmes csöndességben. Ha puskát sütnek el e titokzatos néma üregben, a visszhanggal egyszerre a denevérek egész raja rebben föl a sötét odúkból, s ijedt czinczogással surrannak át a komor termeken. Sárban, vízben, guanóban térdig süppedve, itt-ott sziklás hegyeken föl s le mászva jutunk egyik teremből a másikba s ha a 800 méternyi hosszú útat megtettük és újra a szabadba lépünk ki, megkönnyebbülten sóhajtunk föl. Önkénytelen visszaemlékezünk itt a régi háborús időkre, mikor a tatár-hordák elől e denevértanyába menekűlt a környékbeli nép s itt rejtőzött sínylődve hónapokon át. A bejáró elzárására rakott kőfal maradványa tanúskodik az ide menekűltek védekezése módjáról. Ha majd ez is elpusztúl, megmaradnak a mondák, melyek a barlanghoz fűződnek. Im, itt a barlang nyílásával átellenben áll magában egy karcsú szikla-torony: Csala-Tornya a neve. Mikor a barlangba szorúlt népnek az élelmiszere elfogyott s éhhalál fenyegette, egy Csala nevű vitéz vállalkozott, hogy fölmegy a szikla-toronyra és onnét szétnéz, vajon ott ólálkodnak-e még a tatárok, Fölment Csala vitéz a torony tetejére, széttekintett és sehol nem látván tatárt, nagy örömében a barlang felé fordúlt, hogy jelentse az övendetes hirt. De a hirtelen fordúlás vesztét okozta: leszédűlt a torony tetejéről s nyomban meghalt. A tizénkét termű barlangon kivűl még több kisebb barlang van e hegyek oldalában, nevezetesen: a Ló-csűr meg a Kő-csűr; mindmegannyi menedékhelyek a tatárjárás idején. Ma egyre sűrűbben látogatják e helyeket a nyári útazók.

Igen érdekes kirándúlást tehetünk Homoród-Almástól éjszaki irányban. a Kis-Homoród völgyén fölfelé, Szent-Keresztbányára is. Útközben átmegyünk Lövéte községen. Itt van a megyében a sótelepűlés legészakibb határa. Lövétén felűl a völgy mindinkább összeszűkűl s bemélyed azon trachit tufából álló fensík lejtőjébe, mely délnyugatra a Hargita gerinczét övezi. Lövététől nem messze van a „Róka-város”-nak nevezett kis bányatelep. Itt bányászszák kezdetleges módon azokat a vasköveket, melyekből Szent-Keresztbányán a vasat olvasztják. E telepen túl az út a sűrű fenyvesek között egyre jobban emelkedik. A völgy fenekén folyó patak sziklamedrének lépcsőin kisebb-nagyobb zuhatagokat alkotva rohan alá. Csakhamar a Kis-Homoród. völgyének torkolatába érünk. Itt, e festői helyen van a Dobogó nevű fürdőtelep, a mely Ugron Gábor országgyűlési képviselő tulajdona. A források közűl egy épen a patak medréből tör elő, a másik a patak jobb partján buzog föl. Azt ivásra, emezt pedig fürdésre használják.

A Dobogótól egy negyed órányi útat téve, a völgytorokból egy fensík karéjára jutunk. A fenyves megritkul, a fensíkot szántóföldek és kaszálók tarkítják. Háttérben a Hargita középső főtömege emelkedik, lábánál pedig Szentegyházas- és Kápolnás-Oláhfalu fekszik közel egymáshoz. A fensík karéján lezuhogó patak mellett vannak a szent-keresztbányai vashámorok épűletei, odább az olvasztó műhelyek és a nagyobbrészt munkás-lakásokból álló Szent-Keresztbánya község, hol a „Lobogó” fürdő is figyelmet érdemel. Ez méltó is nevéhez, mert a forrás vize úgy buzog-lobog, mint a fövő-víz. Szent-Keresztbányától búcsút véve, a patakon zakatoló fűrészmalom mellett átmegyünk Szentegyházas-Oláhfaluba, melytől éjszaknyugatra van Kápolnás-Oláhfalu. A két népes község érdekes különlegessége Udvarhelymegyének. Hajdan külön királybirója volt és sok kiváltságából máig is megmaradt az, hogy külön képviselőt küld az országgyűlésre. Mint általában a Hargita környékén lakó havasaljiak, az oláhfalusi nép is, különösen a régi világban, messze földre elkalandozott a fenyődeszkával. Elzárt helyzetében egyszerű erkölcseit, ősi viseletét, szokásait mind máig megőrizte. Nem lehetett s ma sem lehet összetéveszteni más vidék székely népével. Lakosai közt sok a golyvás. Ezért a többi székelyek sok együgyűséget, jámbor ügyetlenséget rájuk kentek az oláhfalviakra, noha elég jelét adták s adják élelmességüknek, sőt furfangosságuknak, a miről számos adoma kereng a Székelyföldön. Különben szorgalmas és jómódú emberek.

A homoródi fürdő és a homoród-almási barlang. Háry Gyulától

Szentegyházas-Oláhfalutól keletre a Tolvajos hágón, a Gyepű patak fejénél letérve a Csíkmegye felé vívő országútról, a patak torkolatánál érdemes megtekinteni az ocker- és az opáltelepet. Alább mintegy háromnegyed órányira, a Vargyas völgyében, a Sólyomkő nevű festői sziklacsoport alatt fekszik a szénsavas vízű Kiruly fürdő. Oláhfalutól délnyugat felé a Kis-Homoródnak egy oldalvölgyében van az egyszerű, de igen kies fekvésű homoródi fürdő, melynek épűleteit szép fenyves erdőség környezi. A sziklás talajból bő vízű szénsavas források törnek elő. A csinos villák, a czélszerűen berendezett fürdőépűletek s jó vendéglő évről-évre mind több üdűlő és nyaraló vendéget vonzanak e kedves helyre. Szerencsés fekvésénél, fenyűillattal teljes balzsamos levegőjénél és kitűnő vasas savanyúvizeinél fogva hazánk egyik jelesebb fürdője lehetne, ha a tulajdonos község elegendő tőkét fektethetne belé. Különösen vérszegény gyermekeknek és nőknek hasznos. A homoródi völgyből az út nyugat felé halad föl a fensík azon részére, a mely vízválasztója a Nagy-Küküllő forrás-patakának. Ezt a fensíkot Láznak nevezik és innen délnyugatra a Székely-Udvarhely fölött emelkedő 880 méter magas Szarkakő nevű hegygyel végződik. A fensíkról az út a Fenyéd patak völgyében fekvő Máréfalvára ereszkedik s azon alúl Fenyéd községnél a Nagy-Küküllő völgyébe lép át, hol délnyugatra fordúlva, Bethlenfalván át Udvarhely városába ér.

Ha Udvarhelyről éjszaki irányban Szombatfalva felé indúlunk ki, csakhamar elérjük Szejke fürdőt, melyet tulajdonosa, a „Székelyföld leírása” czímű nagy műnek érdemes szerzője, báró Orbán Balázs alapított. A fürdő szomszédságában, fiatal képződésű tőzegtelep közelében gyönge szénsavas és bitumenes szagú víz tör elő. Ez a Szejke, az udvarhelyiek kedvelt ivó vize. A patak mentén tovább haladva, a vízválásztóúl szolgáló Baknyatetőre érünk. Átellenben előbb nyugati, majd pedig délnyugati irányban húzódik a Fehér-Nyikó patak völgye, alsó részében megrakva népes és csinos községekkel. A Nyikó vidék népe a legformásabb a megyében. Szálas férfiakat, szép arczú nőket látunk itt, kik leghívebben megőrizték az egyszerű, de izléses székely viseletet. A Nyikó völgye egyike a székely népdalokban és mesékben legtermékenyebb vidékeknek. Nem vadregényes, de igazán kies tájék, melyre igen ráillenek a róla szárnyra kelt népdal következő sorai:

Szép a Nyikó; szép vidéke, Jámbor székely szabad széke. Szebb itt még a fűzfaág is, Mint másutt a gyöngyvirág is.

A Baknyatetőről kelet felé, mintegy 715 méter magas emelkedésen látszik Oroszhegy községe, melynek elmagyarosodott lakói régi szláv telepítvény ivadékai. A Szejke fürdőtől éjszaknyugati irányban haladva, az út hirtelen lejtősödik, de Szent-Lélek községében ismét emelkedni kezd a pálfalvi hegyre. Pálfalvától nyugatra Énlaka község van, mélynek unitárius templomáról „hun-skytha” betűs fölíratáért már megemlékeztünk. Énlakával szomszédos Firtosváralja. E két község fölött emelkedik az 1050 méter magas Firtoshegy, a melyről nemcsak a két Küküllő és a Nyikó, hanem a Maros- és Olt-vidék egy része is látható. A hegy tetején régi vár romjai vannak. E romokhoz több szép néprege és mese fűződik,

A pálfalvi tetőről éjszakra haladva, mély völgykatlanba jutunk, melyen a Korond vize foly át. Ez a Sóvidék. Az első község, melyet e völgyben érünk, Korond, melynek lakói cserépedénykészítéssel foglalkoznak. A falutól negyed órányira, a Korond vize balpartján van a korondi fürdő, mely árnyas sétahelyeivel és csinos épületeivel kellemesen lepi meg az érkezőt. Üde hegyi levegőjéért s pompás szénsavas savanyúvizéért sokan látogatják e kies fekvésű fürdőt. Fölötte zöldel az Árcsó nevű liget, sósfürdő-medenczével a fürdő-telep vendégeinek használatára. A fürdőtől éjszaknyugatra feküsznek Alsó- és Felső-Sófalva, melyeknek közelében a Fiastető nevű magas sziklacsúcs vonja magára figyelmünket. E csúcs alatt van Atyha, a megye legmagasabban fekvő községe. A Fiastető nyugati oldalából eredő patakok völgyén a Kis-Küküllő középfolyása felé haladva, Etéd községnél a Küsmöd patak völgyébe jutunk, melynek nyugati végében a szombatosok hazája, Bözöd-Újfalu község van.

A Korondtól Sófalvára vezető úton érdemes megtekinteni a Csiga-hegyet is. A hegy talaja aljától kezdve tetejéig meszes, melyből nagyon sok forrás fakad. A repedéseken több helyen gáz tör elő. A tetőn levő forrás vizéből szintén gáz ömlik ki. A forrás vize a domb oldalán lefolyva, a szénsavas meszet hullámzatos vagy dudoros és változatos színekben gazdag fínom rétegekben rakja le, mint arragonitot, mutatva még most is a víznek azt a munkáját, mely az egész Csiga-hegyet létre hozta. Az itt található arragonit csiszolva, alkalmas volna apróbb dísztárgyak készítésére. Felső-Sófalván túl egy magaslaton őrházak tűnnek szemünkbe, melyekről, ha a hegy fehérlő oldalai el nem árúlnák is, megtudhatjuk, hogy Parajdon, a kősó hazájában vagyunk, a Kis-Küküllő völgyében. A parajdi sóhegy egyike a székelyföld természeti nevezetességeinek, mert Magyarországon csak itt és Szovátán lehet ily magasan kiemelkedő kopasz só-sziklákat látni; egész Európában is csak kevés helyen van másutt: Spanyolországban és Romániában. E hegy alatt terűl el a bányaépűletekből, raktárakból és tisztviselőlakásokból álló parajdi sóbányatelep. A parajdi só szép fehér; de gyakran pirosba játszó s ritkábban szálas szövetű, kék színű sót is találnak. Az évi tiszta sótermelés átlagos mennyisége 43.000 métermázsa. Parajdról kellemes kirándúlást tehetünk a Rapsonné-várához. Ez Parajdtól egy órajárásnyi távolságra fekvő s a Juhod és Szilas patakoktól közre fogott trachit szikla-csoport, melynek tetején régi erődítések nyomai láthatók.

Érdekes kirándúlást tehetünk még a székely vasút mentén délnyugati irányban a Nagy-Küküllő völgyébe is. Ez irányban az első figyelemre méltó község Bögöz, melynek csinos házait elhagyva, csakhamar a híres agyagfalvi rétre, a székelység e Rákos-mezejére jutunk. Áthaladva a décsfalvi szoroson; a Küküllő jobb partján Nagy-Galambfalva tűnik föl, mely több régi nemes székely családnak származási helye. Timafalva mellett átmenve a Fehér-Nyikó vizén, Székely-Keresztúrra érkezünk, mely járási székhely s egy egész vidék forgalmi piacza. Közművelődési intézetei közűl az állami tanítóképző és az unitáriusok öt osztályú gymnasiuma érdemel említést. Ódonszerű római kath. temploma 1458-ban épűlt. Székely-Keresztúrról nyugatra a vasút mentén a kis-küllőmegyei Héjjasfalva felé haladva, a megyének ez irányban utolsó községét, a csinos Új-Székely falut érjük, melynek lakói, mint jó marhatenyésztők és ügyes mezei gazdák ismeretesek a környékén; éjszaki irányban pedig Szent-Ábrahámon át a gagyi patak völgyén halad útunk fölfelé, hol Gagy községnél átmenve a gagyi tetőn, a már említett Bözöd-Újfalunál a Kis-Küküllő völgyébe ereszkedünk alá.

Hogy a megyéről teljes képet alkothassunk, szükséges még Székely-Udvarhelytől keletre a Homoród vidékét és a Rikán túl fekvő Erdővidéket is megtekintenünk. Ha a már ismert Homoród-Szent-Mártonból az almási barlang vidéke felé déli irányban haladunk, a nagyobbrészt unitárius székelyektől lakott Homoród vidékére jutunk, melynek főhelye Homoród-Oklánd, alacsony hegyek közé mélyedő tágas és eléggé termékeny völgyben. E nagy s eléggé csinosan épűlt község járási székhely. Oklándon túl kezdődik a Rika-hegység, melynek nagy erdőségtől borított széles hátán pompás országút visz keresztűl. Több óráig tart, míg az árnyas, de több helyt igen szép kilátásokat nyújtó erdei útnak végére érünk s leereszkedünk a hegység túlsó lábánál a savanyúvízforrásáról ismeretes Felső-Rákos faluba. Innen a Kormos patak völgyében, meglátogathatjuk az egykor vashámorairól nevezetes Füle községet, vagy a Barót patak völgyében fekvő Bibarczfalvát, melynek nevezetessége a „Baross-forrás”-nak nevezett, rendkivűl nagy szabad szénsavtartalmú vasas savanyúvíz. Bibarczfalvától éjszakkeleti irányban Kis-Baczon, majd Magyar-Hermány falut, a megye e részének legszélső községét találjuk, mely fölött büszkén emeli fejét a Hargitának 1539 méter magasságú Kukuk-hegy nevű csúcsa.

Háromszékmegye. Jancsó Benedektől

Csikmegyétől délre, az erdélyi medencze délkeleti sarkában 3556.29 négyzetkilométernyi terűleten fekszik Háromszékmegye. Délnyugati részének kivételével minden oldalról magas, erdős hegyek övedzik. Nyugati részén éjszakról dél felé a Hargitának hermányi vagy másként baróti hegységnek is nevezett legdélibb ága húzódik végig. E hegységgel egyközűen, de kevésbbé mélyen nyomúl be a megyébe az Olt folyó balpartján húzódó magasabb és zordonabb bodoki hegység, melynek legmagasabb csúcsa a Bodoki havas (1195 méter). Ettől keletre a csíki határhegycsoport végső ágai nyúlnak át a megye éjszaki részébe. E hegycsoport legmagasabb tetői az egymás szomszédságában emelkedő Nagy-Sándor (1640 méter) és Nemere (1628 méter) nevű csúcsok. E hegységet az ojtozi szoros választja el a keleti határszél mentén vonúló bereczki hegységtől, mely, mint megszakítás nélküli nagy tömegű hegyláncz, éjszakról délre húzódik. E határlánczolatnak legmagasabb csúcsa a Lakócza (1775 méter); legdélibb kiszögellése a Csilyános (1605 méter), melynél az egész keleti határhegység merész szögben megtörve, nyugatra fordúl s a Baszka patakát átszökve, a bodzai szorosig húzódik. A bodzai havasoknak csak éjszakkeleti végső ágai esnek Háromszék terűletére, bezárva délről a megye közepét alkotó terjedelmes lapályt. E magas fekvésű (éjszakon 600, délen 530–550 méter) lapályt az Olt és a Feketeügy folyók egybeolvadó kettős völgye alkotja. E három oldalán zárt, magas fekvésű lapályról aránylag minden irányban könnyű a közlekedés azon számos völgyön át, melyek részint a szomszédos megyékből nyúlnak Háromszék földjére, részint pedig innen húzódnak kifelé. Az ojtozi és bodzai szorosok a Romániába való átjárást teszik aránylag könnyűvé.

A megye legnagyobb folyója az Olt, mely Csíkból a tusnádi szoroson át hatol be ide, s a megyének csak nyugati részét mossa úgy, hogy Al-Dobolyon alúl déli irányát megváltoztatva, előbb nyugatnak, majd éjszaknak fordúl s aztán mindenütt a megye határán haladva, körűlfolyja a baróti hegységet.

Az Oltnak csak mellékvize, de azért Háromszéknek mégis fő folyója a Feketeügy, mely a Nagy-Sándor hegytől egy kissé délre ered s délnyugati irányban Háromszék közepén végig kanyarogva, a szomszédos Brassómegye határához közel, Kökös községén alól ömlik az Oltba. Minthogy e tájon az ország határa nem esik össze a Kárpátok vízválasztójával, a megyéhez tartozik felsőfolyásában még egynehány olyan folyó is, mely a bereczki hegység közepén, a vízválasztón túl fakad s többnyire regényes fekvésű, gyönyörű kereszt-völgyekben, az általuk alkotott szorosokon át hagyják el az országot. Ezek között nagyobbak: az 1505 méter magas Musát hegy tövében fakadó Ojtoz vize, továbbá a Baszka és a Bodza.

A háromszéki lapály alluviumi és diluviumi leülepedésekből áll. Azon hatalmas hegyláncz magva pedig, mely körülveszi, legnagyobb részt felső krétakori kárpáti homokkő. A lapályra leereszkedő szelídebb hajlású előhegyek és dombok kárpáti homokkőből, konglomerátból és agyagból állanak. Helyenként trachyt, trachyt-tuffok, menilit és különösen az Olt jobb partján levő hegyekben a pontusi rétegek is előfordulnak. Ásványokban a megye nem gazdag. Van ugyan terűletén barnaszén, gipsz, kén, timsó, vas, sőt petroleum is, de csupán a barnaszenet bányászszák Köpeczen. Gazdag ásványvizekben ezek között ismeretesebbek: az előpataki, bodoki, kovásznai és polyáni ásványvizek. Még gazdagabb a növényvilága. A bereczki hegység alacsonyabb részeit rengeteg tölgy-, bükk- és nyírfaerdők borítják. A magasabb helyeken pompás fenyűerdők díszlenek, sőt a lúczfenyű az alacsonyabb előhegyekre is leereszkedik úgy, hogy a bükkerdők sok helyen fölötte zöldelnek. A megye 647.762 kataszteri hold termőföldjéből 422.078 hold erdőség, az összes terűlethez viszonyítva 61.27% s így a magyar birodalomban erdőségének viszonylagos nagyságát tekintve, Modrus-Fiumemegye után mindjárt az első helyen áll, sőt az absolut terjedelmet véve is, a hetediken. Jellemző növénye a rétyi nyírség tavaiban a nymphea alba. A rónaságon és a lankás domboldalokon gazdagon terem a gabonafélék minden fajtája, sőt Szemerja körűl elég jó dohány is.

Állatvilága általában megegyezik Erdély többi részeiével. Földmíveléssel foglalkozó lakosságú vármegye levén, állattenyésztése, különösen a minőséget tekintve, különb, mint a legtöbb erdélyrészi megyéé. A szarvasmarhafajtái közűl az erdélyi magyar fajta a legelterjedtebb; a piros-tarka hegyi fajta csak mostanában kezd elterjedni a nagyobb gazdaságok révén. Bereczk és Kovászna havasain a juhtenyésztés is eléggé nagy. A lótenyésztés fő tényezője a sepsiszent-györgyi állami méntelep. A háromszéki lovakat nemcsak a katonaság részére vásárolják szívesen, hanem a romániai birtokosok és lókereskedők, sőt pár év óta az alföldi és mezőségi lótenyésztők is látogatják a megye lóvásárait.

Minthogy Háromszék nagy része meglehetősen egyforma mély és tágas medencze, melyet 500–1000 méterrel magasabb hegylánczok környeznek: sajátos időjárása van, azaz külön depressziók fejlődnek ki fölötte, mint a bajor fensíkon, vagy az adriai és genuai öbölben. Háromszék időjárására nagy hatással van az oroszországi maximum is, mely a hidegebb éjszakkeleti szeleket okozza, első sorban pedig magát, a hírhedt Nemere szelet is. Ha késő őszszel, kora tavaszszal, vagy téli időben a déleurópai depresszió elvonúlóban van és Háromszéktől nem éjszaknyugatra, hanem rajta keresztűl, vagy délre a Balkán félszigeten át vonúl el: a kovásznai hegység gerincze föl a Nemere hegy csúcsáig széltől szakgatott ködbe burkolódzik s a légsulymérő gyorsan esni kezd. Később a déli égtájon depresszió-felhők (cirrus) fátyola emelkedik föl s velök egyidőben a Nemere hegy felől éjszakkeleti szél kezd fújni, a mely azonban még nem hideg. Az égboltozat csakhamar teljesen beborúl és havazni kezd. A depresszió magva ekkor Háromszéktől délre van. A szél egyre szilajabb s a levegő egyre hidegebb. A felhőzet csak úgy ontja a kövér hópelyheket. Majd emelkedni kezd a légnyomás, a felhőzet megritkúl s a hópelyhek apró hószemcsékké változnak. A Nemere ekkor kezd igazán fújni. A megfagyott havat fölkapja s útjában lecsapja a kertek vagy házak mellé úgy, hogy a fölhalmozódott hórétegek a kerítések tetejével egy színvonalba kerűlnek: Ilyenkor nemcsak a kocsi, hanem a vasúti közlekedés is fönnakad. Később a havazás szűnni kezd, csak a földről fölragadott hó kavarog a levegőben; – poroz, mint a székely mondja. Az égboltozat kiderűl és a szél fúvása csöndesedik, de metsző hidege növekszik. A Nemere szele napokig, sőt gyakran egy hétnél is hosszabb ideig tart.

A Nemere szele hatással volt a háromszéki községek elhelyezkedésére és az építkezésre is. A hegy alatti falvak rendszerint olyan oldalvölgyekben és völgyöblökben húzódnak, meg, melyek lehetőleg védve vannak a széltől. A lapály falvaiban, melyek a Nemere fúvásának ki vannak téve, a házakat éjszakkeletre néző háttal szokták építeni, hogy arra, a merről a Nemere fúj, se ajtó, se ablak ne legyen.

A megye lakosságának fő foglalkozása a mezőgazdaság, de sokan foglalkoznak faiparral és egyéb kézmívességgel is. Az „Első erdélyi faipar-társúlat” gyulafalvi nagy fűrésztelepein és gróf Mikes Ármin gelenczei telepén kivűl közel 100 kisebb-nagyobb fűrészmalom igyekszik földolgozni az erdőségek fáját. Málnáson, Mikó-Újfaluban a kőfaragás a lakosság mellékfoglalkozása. Az agyagipart Bodokon, Kálnokon, Zabolán és némileg Kézdi-Vásárhelyt űzik többnyire háziiparszerűen. A szövő-iparnak fő helye és iskolája a sepsi-szent-györgyi szövőgyár. A gyáripari ágak között leginkább virágzik a szeszgyártás. Van Sepsi-Szent-Györgyön dohánygyár is. Ugyanott és Kézdi-Vásárhelyt három sörgyár, Baróton pedig székely túró-gyár van. Malom mintegy 300 működik s köztük nehány jól berendezett műmalom.

A közművelődést illetőleg az állam, a felekezetek, a községek, a társadalom és magánosok is nagyon sokat tesznek. Ma már nincs község, melyben kellően fölszerelt népiskola nem volna. A magasabb műveltséget három polgári fiú- és két polgári leányiskola, egy tanítónőképző-intézet, két főgymnasium és egy szakiskola terjeszti. A sepsi-szent-györgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjtőhelye és előmozdítója a megye történelmére, archeologiájára és néprajzára vonatkozó tudományos kutatásoknak.

Háromszék a kézdi, sepsi és orbai székely székekből körűlbelűl 1562 után alakúlt meg. Addig Kézdi, Sepsi és Orbai szék a hét székely szék között mindig önállóan szerepelt. Noha e három széknek közös gyűjtőneveképen Háromszék korábbi okíratokban is előfordúl, mégis csak 1583-ban találjuk legelőször egy közös királybíró alatt egyesítve. Háromszékhez egy negyedik szék is tartozik, Miklósvár fiúszék, mely Sepsi szék révén a három szék egyesűlése után később csatoltatott Háromszékhez. A megye mai alakjában a volt hasonnevű szék saját területéből és a régi Felső-Fehérmegyének benne szigetekként elszórt nehány községéből az 1876-ki megyerendezéskor alakult.

Székhelye, Sepsi-Szent-György rendezett tanácsú város 7018 lakossal, az Oltnak nyugatra eső jobb partján fekszik. Neve legelőször az 1332-ből való pápai dézmák regestrumában fordúl elő. Valószinű, hogy Zsigmond király óta kezdett pusztán szokásjogon városi kiváltságokkal és jogokkal élni, melyeket azonban a székelyek közönsége nem volt hajlandó elégséges törvényes alapnak elismerni. Városi jogai elismertetéséért sokat kellett küzdenie. Különösen Brassó polgárai nem nézték szívesen Sepsi-Szent-György előhaladását, mert versenytársat láttak benne. A város fejlődését az is akadályozta, hogy a falai között lakó székely fő emberekben is hatalmas ellensége támadt. A székely fő emberek Szent-György városi szervezetének kialakúlása ellen azért küzdöttek, hogy mint falusi székely községet a maguk hatalma alá hajthassák. Városi jogát véglegesen János Zsigmondnak 1564 július 5-én kiadott oklevele óta élvezte nagyobb háborítás nélkül. Előhaladása azonban egész 1848 utánig rendkivűl lassú volt.

Sepsi-Szent-György. Nagy Lázártól

Igazi várossá csak az alkotmány visszaállitása (1867) után lett. Népessége megkétszereződött, értelmiségi osztálya megnövekedett, ipara és kereskedelme szépen föllendűlt. Épűletei közűl nevezetesebbek a reformátusok ódon temploma, mely a csúcsíves ablakokról és a szentélyben még épen megmaradt csúcsíves hálóboltozatról ítélve, a XIV. vagy XV. századból való. A város többi épűletei újabbak s majdnem kivétel nélkűl a tágas főtér körűl csoportosúltak. E fő teret az 1848/49-ki harczokban elesett honvédek emlékezetére egy hatalmas gránitkő-piramis díszíti. A főtér éjszaki oldalán egy terraszszerűen emelkedő, kettős fasorú sétaút mögött emelkedik a megye székháza, mely 1832-ben épűlt. Mindjárt mellette a „Ferencz József közkórház” van. Egykissé lentebb az árvaház csínos emeletes épűlete ötlik szemünkbe. A szemközti soron emelkedik a fő jóltevőjéről, gróf Mikó Imréről Mikó-kollegiumnak nevezett református főgymnasium kétemeletes díszes épűlete. Ez épűletben van elhelyezve a Cserey Jánosnétól alapított Székely Nemzeti Múzeum is. Egyike a legkiválóbb épűleteknek a közelebbi években emelt dohánygyár és bérháza, továbbá a városháza s a főtér keleti oldalán emelkedő bazárépűlet. A város egyik figyelemreméltó nevezetessége „Az első székely szövőgyár részvénytársaság” szövőgyára, mely nemcsak a legújabb rendszerű szövőgépekkel van fölszerelve, hanem egyúttal a megye terűletén tanműhelyűl is szolgál. Gyártmányai részben eredeti székely és csángó czikkekből állanak; tartósságuk és csinosságuk miatt külföldön is keresettek. A város forgalma, különösen a csiki vasút megnyilta óta, folytonosan emelkedőben van. Társadalmi élete élénk. Nemcsak a megye közigazgatásának, hanem számos állami hivatalnak is székhelye. Több jótékony és közművelődési egyesűlete is van.

Közelében, a város tulajdonában levő bükkerdőség közepén van a „Súgás” nevű fürdőtelep, mélyben négy vas- és szénsav tartalmú savanyúvízforrás buzog. Legnagyobb nevezetessége a gőzlő. Ez egy természetes szénsavat fejlesztő üreg. Az üreg fölé emelt épűletben az üregből fölfelő áramló széndioxidot a hűléses, sőt a bénúlt betegek is nagy sikerrel használják.

A mint a Csíki-útczán át Sepsi-Szent-Györgyöt elhagyjuk, mindjárt szemünkbe ötlik bal felől Árkos, azután pedig Kőrispatak, a Kálnoky család ősfészke. Kőris-pataktól éjszakkeletre van Kálnok s föntebb a regényes fekvésű Zalán, melynek temploma, mint szépen faragott oszlopos és csúcsíves kapújáról következtethetni, még a XIV. vagy XV. században épűlt. Az Olt balpartján jobbra, a bodoki havasok keresztvölgyében haladva, Bodokot érjük, hol a Mikó család ódon kastélya van. Nevezetessége a községnek a bodoki Matild-forrás, melyet kristálytiszta, kellemesen csípős ízű savanyúvíze újabb időben messze földön ismeretessé tett. A savanyúvíz-kúttól fél kilométernyire van a fürdő. Majd távolabb, egy patak partján a szemvíznek nevezett kénes forrás, melyet a szembajosok gyógyító vízűl szoktak használni. Bodok fölött emelkedik az 1195 méter magas Bodoki havas, melynek egy, az Olt völgye felé hajló délnyugati kiszögellésén láthatók Kincsás várának ismeretlen korból származó maradványai. Bodokon túl egy kis félórányira Oltszem községe tűnik föl, melynek éjszaki végén az Olt partjának emelkedésén áll a Mikó családnak renaissance stilban épűlt kastélya. E kastélyt 1827-ben gróf Mikó Miklós építtette a falu fölött emelkedő Vártető hegyen volt Herecz vagy Mikóvár romjaiból.

Nagyvásár Sepsi-Szent-Györgyön. Gyárfás Jenőtől

Oltszemen felűl átmenve az Olt hídján, Málnás községbe érünk. A községtől egy negyedórányira van a kies fekvésű málnási fürdő, melynek vizei közűl a széndioxidban és kénhidrogénben gazdag Herkules-forrás említendő meg először. Ettől pár száz lépésnyire, a jól gondozott sétatér alsó végén van a vasas fürdő és annak épűletében egy láp-fürdő is, melyhez az anyagot a fürdő terűletén található igen jó vasas lápföld szolgáltatja. Itt is van gőzlő barlang, sőt szem- és fülgőzlő is, a melyekben az üregből kiömlő széndioxidot csöveken vezetik a beteg szeméhez és füléhez. Különben nagy mennyiségű széndioxid gáz ömlik ki a fürdő környékén minden gödörből, sőt néhol az Olt fenekéből föltörve, még a folyó vizét is sustorgásba hozza. A fürdő fölött emelkedő dombon fúrásokat eszközöltek s a fúrt mélyedésből kiömlő széndioxidot egy szénsavsűrítő-gyár igyekszik értékesíteni.

Málnáson felűl az Olt völgye valóságos szorossá szűkűl, melynek egy kiszélesedő magaslatán emelkedik Mikó- Ujfalu, hol az út szélén pompás vasas savanyúvízforrás buzog föl. A folytonosan emelkedő úton tovább haladva, az Olt völgyének és egy keresztvölgynek összetalálkozásánál Bükszádra érünk, melynek több mint száz éves üveggyára a múlt évben szűnt meg.

A torjai Büdös-barlang. Nagy Lázártól

Bükszádnál elhagyjuk az Olt völgyét s éjszakkeleti irányba térve, a Zsombor vagy Büdös patak völgyén tölgyerdők között emelkedő hegyi úton a Büdöshegy felé megyünk. A Zsombor patakot egy 900 méter magas hegynyereg választja el a Bálványos pataktól. E hegynyereg tetején és két oldalában fakadnak föl a büdösi vagy bálványosi fürdőtelepnek rendkivűl gazdag ásványvízforrásai. Van itt egyszerű savanyúvíz, vasas savanyúvíz, timsós víz, sós víz és szabad szénsavat tartalmazó víz. E források közűl egyikből-másikból oly erővel tódúl ki a széndioxid, hogy ha az ember a forrás fölé hajol, rögtön elkábúl. A hegynyereg teteje egy kis fensík, melyet a nép a rajta fakadó sós forrásokról Sósmezőnek nevez. A nyereg keleti oldalán emelkedik az 1140 méter magas Büdös-hegy. E hegy oldalában van a Sósmező fölött, mintegy 100 méter magasságban a Büdös- vagy Kénbarlang. A mint a barlanghoz közeledünk, ha kapuja nyitva van, már messziről megcsap bennünket a kénhidrogén szaga. Régebben a barlang nyílása szabadon állott, de tulajdonosa az utóbbi években falazott kapuval záratta el egyrészt azért, hogy a benne fejlődő széndioxid ne illanjon el a szabad levegőbe, másrészt pedig a biztonság végett, mert a nyitva álló barlangban időnként részint vigyázatlanságból, részint szándékosan többen lelték halálukat. A barlanghoz vezető régi út mellett itt-ott sírkövek fehérlenek, a melyek azoknak nyugvó helyeit jelölik, kik a barlangban haltak meg. A befelé lejtősödő fenekű barlang legnagyobb hoszsza jelenleg körűlbelűl 6, szélessége 2 és magassága 4 méter. Oldalfalait kénvirág-alakzatok díszesítik. Ha belépünk, rögtön a barlang gázrétegébe jutunk, a mely itt körűlbelűl térdig ér. A mint beljebb haladunk, akként emelkedik a gázréteg is. Közepén már szívünk tájáig, két harmadán túl pedig ajkainkig ér. Itt csak lélekzetünket visszafojtva időzhetünk, mert elég lenne egyetlen lélekzetvétel, hogy rögtön halált okozzon. A barlang hátúlsó részében lecsepegő kéntartalmú vizet cserépedényekben fogják föl és szemvizűl használják. Tudományos vizsgálatok kiderítették, hogy a barlangot megtöltő gázkeverék 95.49% széndioxidból, 0.56% kénhidrogénből; 0.010% oxigénből és 3.64% nitrogénből áll. A barlangból Ilosvay Lajos tanár meghatározása szerint évenként 734.800 köbméter széndioxid és 2850 köbméter kénhidrogén ömlik ki. E barlang a nápolyi Kutyabarlangot gázainak összetételével is felűlmúlja, mert 24–34 százalékkal van benne, több széndioxid, mint a Kutyabarlangban. A Büdös hegyben van még két más hasonló barlang is, nevezetesen a hegy éjszaki oldalában a Gyilkos nevű barlang, mely ugyan sokkal kisebb sziklaüreg, mint az előbbi, de kigőzölgése néha oly erős, hogy a fölötte elrepűlő madarak a fölszálló gáztól leszédűlve húllanak alá. Közel van ehhez a harmadik barlang is, a Timsós, melynek oldalait timsó-jegeczek borítják s a melyben szintén nem lehet veszedelem nélkül lélekzetet venni. A Büdös fűrdő-telep a legújabb időig a legkezdetlegesebb berendezésű hely volt. Nem régiben tulajdonosa, báró Apor Gábor, a Sósmező fölött; a Büdös hegy egy kiszögellésén a kényesebb kivánalmakat is kielégítő szállót építtetett.

A telepet a hegynyeregről lefelé kanyargó úton elhagyva; egy félóra múlva leérünk a Bálványos patak völgyébe. Itt a szűk völgy kezdeténél, az úttól balra van a Büdös barlang széndioxidját földolgozó szénsavsűrítő-gyár. Az utódnak, báró Apor Gábornak, e derék ipari vállalata fölött sziklacsúcson emelkedik az ősök sasfészke, a romokban heverő Bálványos vár, melyben a hagyomány szerint legtovább füstölögtek a magyar ős vallás áldozati oltárai.

A kanyargó Bálványos patak mentén futó lejtős úton gyorsári haladunk lefelé s a Torja vize völgyével találkozva, mintegy 14 kilométernyi út után Alsó- és Felső-Volál, majd pedig Karatna, Felső- és Al-Torja községébe érünk, melyekben a kisebb-nagyobb birtokosoknak csínos udvarházai vannak.

Torját elhagyva, a Torja vize mentén a Feketeügy völgyének fő helyére, Kézdi-Vásárhelyre érkezünk. Azon a lapályon, a hol most Kézdi-Vásárhely fekszik, a rómaiak idejében egy Praetoria Augusta nevű római katonai telep volt. Hogy ennek helyén mikor keletkezett Kézdi-Vásárhely, nem tudjuk. A legrégibb okirat, melyben először említés van róla, 1407-ből való. A régi okíratokból, melyek leggyakrabban Thorya wasara-nak nevezik, az is kitűnik, hogy eredetileg nem volt egyéb, mint vásárhely, melyet Torja község saját határából szakított ki, hogy rajta a környék lakosai vásárokat tartsanak. A vásártérűl szolgáló piaczot kezdetben deszkaházak sora szegélyezte, melyeknek mindenikéhez egy-egy hosszú, keskeny szántóföld is tartozott. Mindenik ház egy-egy iparos család tulajdona és lakóhelye volt. Mikor a család népesebb lett, a családfő kiházasitott fiainak a maga háza mögé újabb kis házat épített. Így keletkeztek idő folytán azok a két-három méternyi keskeny útczák, melyekre a szorosan egymás mellé épített kis házak és gazdasági épűletek, mint közös udvarra, nyílnak. Ilyen építkezésnek párja sehol sem található a Székelyföldön s keletkezését egyedűl csak az magyarázhatja meg, hogy a lakosság arra a kis terűletre volt szorítva, melyet kezdetben vásártérnek jelöltek ki, s mivel ez a többi faluk határai közé volt beékelve, nem terjeszkedhetett; így a szaporodó népesség kénytelen volt minden talpalattnyi földet beépíteni.

Kézdi-Vásárhelyt várossá Zsigmond király tette 1427-ben kiadott adománylevelével; de azért városi jogaiért még sokat kellett küzdenie és pörlekednie. Különösen sok vesződsége volt a székely főemberekkel és a brassói szászokkal. Nagy csorbúlás érte Kézdi-Vásárhely városi és polgári szabadságát 1763-ban, mikor a székely határőrség fölállításával polgárai székely határőrökké lettek s a város fölötti hatalom átment a katonai parancsnokság kezeibe. De ez időszaknak is volt egy igen figyelemre méltó alkotása abban a katonaiskolai épűletben, a mely itt báró Purczel ezredes kezdeményezésére I. Ferencz király és Karolina királyné 1817-ki látogatásának emlékezetére 1822-ben nagy részt közadakozásból épűlt. 1834-ben leégett a város. Leégett ekkor a reformátusoknak piaczon álló bástyás temploma is. E tűzvész után a katonai parancsnokság mindent elkövetett, hogy a város szakítson a régi építkezés rendszerével. A sajátságos birtokviszonyok miatt azonban csak annyit tudott elérni, hogy a város éjszaknyugati felén hoszszában Új-út névvel útczát nyithatott s oda építette a maga csínosabb épűleteit, melyekben ma a királyi törvényszék és az állami polgáriskola van. Fölépűlt a fő téren a református templom is. Majd egymásután kezdettek épűlni az emeletes házak, melyek Kézdi-Vásárhelyt városiasabb színezetűvé tették.

Bálványos vár romjai és a Büdös fürdő. Nagy Lázártól

Kézdi-Vásárhelylyel össze van építve s vele közigazgatásilag is egyesítve Kanta, mely 1848 előtt nemcsak külön község volt, hanem más megyéhez is – a hajdani Felső-Fehérmegyéhez – tartozott. Kantának legnagyobb nevezetessége minorita-kolostora s ezzel kapcsolatos római katholikus főgymnasiuma. E kolostor nehány háromszéki főember bőkezűségéből a XVII. század utolsó tizedében létesűlt. A kolostorral egyidejűleg s vele kapcsolatosan egy gymnasium is keletkezett, mely 1848 után elégséges anyagi alap hiányában megszűnt ugyan, de 1868-ban újra megnyílt.

Kézdi-Vásárhely lakosainak száma az 1890-ki népszámlálás szerint 4700 lélek. Tíz évvel előbb 5200 volt. E fogyás az 1883-ki román vámháborúnak tulajdonítható. Kézdi-Vásárhely iparosai e vámháborút megelőzőleg nagyobbrészt Románia számára dolgoztak. Csak csizmát évenként egy millió párnál többet vittek ki oda. A vámháború következtében kereset nélkül maradt iparosok tömegesen vándoroltak ki Romániába s ott nyitottak műhelyeket. Legutóbb a helyzet tetemesen megjavúlt. Kézdi-Vásárhely polgárai összeszedték magukat s élénk űzleti szellemök új piaczokat szerzett iparuk és kereskedelmök számára; meg is szaporodtak, s most számuk 5047-re rúg.

A városban van elhelyezve egy honvédzászlóalj s a megyének egyetlen kir. törvényszéke. Van adóhivatala, erdőgondnoksága, csendőrszárnyparancsnoksága, szolgabírói hivatala, kir. közjegyzősége, több rendbeli iskolája, árvaleánynevelő-intézete, öreg és munkára képtelen nők számára menedékháza, vöröskereszt-egyesűleti kórháza, nőegyesűlete, oltáregyesűlete, két sörgyára, tíz ipari szeszgyára, két takarékpénztára és tizenhárom iparos-társúlata.

Kézdi-Vásárhely piacza. Nagy Lázártól

Kézdi-Vásárhelytől éjszaki irányban szemünkbe ötlik a csíki hegység legdélibb kiszögellése, a Perkő, melynek lábánál egy magaslaton áll Szent-Lélek község temploma. A Perkő délnyugati lábánál, a templommal majdnem átellenben a hajdani Tarnóczi vagy Mikes kastély romjai néznek le a hegy alatt elfutó Kászon vizére. A Perkő tetején most kápolna van, de hajdan a szentléleki királyi vár erős falai koronázták. E vár már a tatárjárás előtt is megvolt, mint IV. Bélának 1252-ben kiadott oklevele bizonyítja, melyben Lőrincz erdélyi vajdának megparancsolja, hogy a tatároktól földúlt szentléleki várat építse föl romjaiból.

A bodoki hegység délkeleti völgyeiben fekvő Peselnek és Szárazpatak, meg a Perkő éjszaknyugati lábánál, a Kászon vize balpartján levő Kis-Kászon a már említett Alsó- és Felső-Volállal és Karatnával együtt a hajdani Felső-Fehérmegye terűletéhez tartoztak.

A Perkő alatt éjszakkeletnek haladó úton rövid félóra alatt Polyánba érünk, melynek nevezetessége Venus-víz nevű ásványvízforrása. A község fölött emelkedő hegy vaskövekben nagyon gazdag. Polyánból egy félóra alatt a régi plebánia-templomáról és Ferencz-rendi kolostoráról nevezetes Esztelnekre érünk. Esztelnek plebánia-templomát a XV. század második felében Losonczi Margit moldovai vajdáné építtette. A Ferencz-rendi kolostort pedig 1648-ban a Csik-Somlyóról ide szakadt Ferencz-rendi barátok alapították.

Esztelnekről éjszakról kelet felé kanyarodó úton Bereczkbe érkezünk, mely a háromszéki síkságnak épen a szélén, az ojtozi szoros előtt fekszik. Bereczk egyike volt a régi taxalis székely mezővárosoknak. Lakosait a határ védelmére telepítették, még pedig nemcsak székelyekből, hanem oláhokból is, kik saját kenézeik joghatósága alatt állottak. Városi szabadalmukat 1426-ban Zsigmond királytól kapták. E szabadalmakért viszontszolgálatúl tartoztak a fejedelmi futárokat Moldovába menetelök alkalmával Tatros városáig, visszajövet pedig Kézdi-Vásárhelyig szállítani. A kereskedők árúit is az ő joguk volt Moldovába szállítani; azonkivűl tartoztak Moldovában és Havasalföldén kémeket tartani s a fejedelmet minden ott történt dologról értesíteni. Bereczknek ma 2713 főnyi, felerészben magyar, felerészben román lakossága van.

Bereczktől éjszakkeleti irányban állandó emelkedéssel halad az út a Mogyoróstetőre. Ez útat 1883-ban inséges munkával építtette a kormány. Fölérve a 846 méter magas, vízválasztóúl is szolgáló Mogyoróstetőre, gyönyörű kilátás tárúl elénk mindkét oldalon. Visszanézve, látjuk Háromszék gyönyörű síkságát; ha pedig előre nézünk, az Ojtoz völgyét látjuk. Az út a tetőről 14 kanyarúlatban kígyódzik le a 222 méterrel alacsonyabban fekvő Ojtoz-telephez, hol az Ojtoz vize a kopár Tölgyestetej és a sziklás Perdikátor-hegy között keletre fordúl. Itt volt a régi ojtozi vám. Az ojtozi szoros tulajdonképen ezen alúl kezdődik. A szoros helyenként oly keskeny, hogy az országútnak csak sziklarobbantásokkal lehetett helyet csinálni. Éjszaki oldalán a Máglyakő, a délin pedig az erdővel benőtt Rakottyás hegy emelkedik, melynek lejtőjén a II. Rákóczy György idejében épűlt Rákóczy-vár festői romjai tűnnek szemünkbe. Alább a Kishavas hegységből a Kalasztó pataka törtet alá és szép zuhatagot alkotva rohan az Ojtoz vizébe. Két kilométerrel lentebb a Gyilkoshoz érünk. Így nevezik azt a sziklafokot, a melyen 1788-ban az álútakon berontó törökök a székely őrséget legyilkolták. E sziklafokon alúl kiszélesedik az Ojtoz völgye s előttünk terűl el a Sósmező. Nevét sósforrásaitól kapta. Keleti oldalán folyik a Magyarország és Románia között határúl szolgáló Csernika pataka. Sósmező már a keleti Kárpátok petroleum-régiójába esik. Több ízben tettek próba-fúrásokat, de még eddig nem sikerűlt nagyobb mennyiségű petroleumra akadni.

Az ojtozi szoros II. Rákóczy György várával. Nagy Lázártól

Bereczkből délnyugatra a Feketeügy mentén haladó kitűnő országúton Nyújtód, Szászfalu és Sárfalva községeket érintve, a fortyogónak nevezett, szénsavas és vasas vizű fürdőjéről ismeretes Oroszfalun át két és félóra alatt Kézdi-Vásárhelyen vagyunk, oldalt hagyva Gelencze községét, melynek XV. századból származó ódon templomában egykorú falfestmények láthatók.

Kézdi-Vásárhelyről délkeleti irányban jó megyei út visz a síkságon Szent-Katolnán át Imecsfalvára, hol érdemes megnézni a Cserey-féle ősi kuriát, melynek tulajdonosa, özvegy Cserey Jánosné, vetette meg alapját szép magángyűjteményének átengedésével a ma Sepsi-Szentgyörgyön levő Székely Nemzeti Múzeumnak. Alább Zabola márnem a síkon, hanem a bereczki hegység egy keresztvölgyének a torkolatában fekszik. Érdemes itt megnézni a XIV. vagy XV. századból származó református templomot, és tőle keletre a XVII. század egyik híres székely főemberének, Basa Tamásnak romjaiban maig fönmaradt kastélyát s a Mikes családnak terjedelmes park közepén emelkedő szép kastélyát. A szomszédos Pávát elhagyva, Háromszék egyik legnevezetesebb fürdőhelyére, az 4497 lakosú Kovásznára érünk, melynek legfőbb nevezetessége a Pokolsár fürdő. A hogy belépünk a fürdőbe, olyanforma moraj úti meg fülünket, mintha forró víz zubogna valami óriás üstben. És íme egy deszka fallal ketté osztott vízmedencze van előttünk, melyben szürkés színű víz kavarog, sustorog és örvénylik, mintha a pokol tűze égne alatta. Ez a sustorgó víz azonban nem forró, hanem hideg. Nem a tűz hozza forrásba, hanem a medencze fenekéből és falaiból kiözönlő sok széndioxid. Néha ez állandó gázkiömlés nagyobb mértékű s ilyenkor a vizet ki-kicsapja a medenczéből. Legnagyobbszerű volt a Pokolsárnak 1837-iki kitörése. E kitörést hatalmas földrengés előzte meg. Másnap a Pokolsár gázával betöltötte a levegőt és vizével elöntötte az egész piaczot. E kitörés előtt a víz kristálytiszta volt, azóta pedig szennyes hamuszínű és fölszínén olajszerű, kátránytartalmú folyadék úszik. Vize különben 15.5°C. melegségű kitűnő alkali savanyúvíz. A Pokolsár közelében több gőzlő-üreg is van, melyekből tömérdek széndioxid ömlik ki. A piaczi kút ásványos vizét is a széndioxid tartja állandó sustorgásban.

A fürdő-telep fő része a Mikes-fürdő árnyékos parkja körűl van. E parkban, a fürdőház szomszédságában van a Czifrakút, melynek savanyúvizét ivásra használják. A falu e része bámúlatosan gazdag ásványvízben. A közeli telkek kújaiban mind ásványos víz van. Föntebb a völgy felső részén s a Kovászna pataka balpartján emelkedik a vaskövekben gazdag Kopaszhegy, melynek tövében a hatvanas években vasbányát míveltek. A Kopaszon felűl a völgy kétfelé ágazik. A délkeleti völgyben van a kitűnő vizű Horgácz-kút, az éjszakkeletiben pedig a sósfürdő és a Hankó-forrás. A kovásznai Pokolsár, a Horgácz, a sósfürdő és a Hankó-forrás vizei a legkitűnőbb alkali sós savanyúvizek közé tartoznak. A Horgácz-kút és a Hankó-forrás föltűnő natrium-bicarbonát-, konyhasó- és szénsavtartalmú vize egyenlő értékűnek tekinthető a gleichenbergi vizekkel.

A Horgácz-kút völgyétől jobbra, a Térrét nevű helyen egy iparvasút állomása ötlik szemünkbe. E vasút mentén csakhamar a Sisakfő-hegy lábához érünk, a melyre ez iparvasút folytatásáúl 400 méter magasságra 1260 méter hosszú lejtős sikló visz föl. A felső állomásról elbűvölő kilátás nyílik. Jobbra, balra és előttünk gyönyörű hegyek emelik magasra erdővel koszorúzott fejöket; mögöttünk pedig a háromszéki síkság aranykalászos mezői zöldelnek.

Kovásznai fűrészmalmok. Nagy Lázártól

Innen 17 kilométer hosszúságú hegyi vasúton robogva haladunk a rengeteg fenyűerdőben. Meredek, sziklás oldalakon, áthidalt mélységek fölött, szűk hegysorok között erős lejtéssel kanyarodunk be a Baszka patak völgyében a gyulafalvi József- és a kommandói Gábor-fűrésztelepekre.

A fűrészteleptől délnyugati irányban kissé elhanyagolt, de eléggé járható szekérúton mehetünk föl a Papolczköz tetejére, honnan ismét gyönyörű kép tárúl a szemlélő elé. Jobb felé Kovászna tornya csillog s azon innen Kőrös húzódik meg egy mélyedésben, az a kis falucska, melyben a magyar tudományosság egyik legnagyobb hőse, a halhatatlan emlékű tibeti útazó, Kőrösi Csoma Sándor született (1798). A havas tövében Papolcz falu fekszik, a szomszéd tágas keresztvölgyben pedig Zágon népes székely község, a melyben a „Törökországi Levelek” remek tollú írójának, a székely hűség eszményi mintaképének, Mikes Kelemennek bölcsője ringott. Zágonon alúl a Bodza-hegység előhegyei egyikének éjszakra néző oldalán Fel-Doboly s ettől éjszakra Kis- és Nagy-Borosnyó látszik, emez büszkén mutogatva dombon emelkedő templomát és csinos udvarházait.

A Papolczköz tetejéről sorban végig láthatunk a Feketeügy völgyének falvain. A szemközt emelkedő bodoki hegység keleti oldalának keresztvölgyeiben, vagy lankás lejtőin Torjától délnyugatra sűrű sorban követik egymást: Futás, falva, Ikafalva, Ika várának romladozó kerek tornyával, Alsó- és Felső-Csernáton, Albis és Dálnok, mely utóbbiban az 1514-iki parasztlázadás híres vezére, Dózsa György született. Idébb, a síkság felé Maksa, Eresztevény és Várhegy következnek, mely utóbbi mellett a Feketeügy egy kanyarúlatától övedzett magaslaton vannak „Székely bánja” várának maradványai. A hagyomány szerint e várat János Zsigmond építtette az udvarhelyi „Székely támad” nevű várral egyidejűleg a székelyek megfékezésére. A Feketeügy mentén fekvő Czofalva határában 1840-ben rendkivűl érdekes és értékes arany-leletre bukkantak. A lelet sodrott aranylánczokból, ruhaékesítésűl szolgáló arany pikkelyekből, boglárokból, egy vasalóvas idomú s 1 font 22 lat sulyú tömör aranydarabból és négy arany-csákányból állott. Idő folytán a 4000 arany értékű lelet úgy elkallódott, hogy csak egy aranycsákány jutott belőle a bécsi császári múzeumba. A Feketeügy jobb partján fekszenek Hatolyka és Petőfalva, hol erős szénsavas és vasas savanyúvízforrások s igen egyszerű tűkörfürdők is vannak.

Eresztevény és Egerpatak között ér össze a Feketeügy völgye az Olt völgyével. Mielőtt azonban átmennénk e két folyó egyesűlt völgyébe, Borosnyóról tegyünk egy kis kirándúlást dél felé a hegyek közé a Bodza folyó regényes völgyébe.

Nagy-Borosnyóról Kis-Borosnyón át pompás országúton megyünk, mely a Nagypatak nevű teleptől kezdve, nagy emelkedéssel kapaszkodik föl a 800 méter magas Ladócz-tetőre, a honnan aztán szép havasi kaszálók között ereszkedik le a Bodza patak hirtelen kanyarodásáról elnevezett Bodzafordúló falucskáig s ott eléri a Nyéntől erre futó útvonalat. Bodzafordúlótól lefelé haladva, Szita-Bodzát érjük s azon alúl a Mikes-féle üveghutát, a hol a jobb parton a Nagy-Krászna határpatak, a balon pedig a Kis-Krászna patak ömlenek a Bodza vizébe. Itt épűlt az országhatárnál az új vámtelep is, melylyel átellenben a már romániai terűleten emelkedő és 1664 méter magas Szilon-hegy keleti oldalában a csúcs alatt, sűrű bükkerdőség közepett, egy gyönyörű tengerszem csillog. A Bodza igazi szorosa a vámtelepen alúl kezdődik. Sok helyen épen a Bodza patak medre fölött meredek sziklafalak tövében támasztó falakkal megerősített magas töltésen haladunk. Odább szédítő mélységek fölé kapaszkodunk, míg lent szikláról-sziklára ömlik a Bodzának tajtékzó vize. Ha Bodzafordúlótól déli irányban a Bodza vize forrásvidéke felé haladunk, a régi Bodza-vámhoz érünk s a Tatár-havas hágóra fölkapaszkodva, a régi Bodzán, vagyis a tatárhavasi hágón át már Románia terűletére lépünk. Ez irányban is rendkivűl gazdag a havasi táj természeti szépségekben.

Az előpataki fürdő. Nagy Lázártól

Bodzafordúlótól nyugat felé jó országút visz a Tatrang völgyére néző Nyén községbe, a német lovagoktól alapított egykori Cruceburg-ba (Kreuzburg), melytől balra, közel a Tatranghoz, a Béldiek ősi fészke, Bodola községfekszik a Béldiek régi kastélyával. Nyéntől jobbra, a Bodza-hegység előhegyeinek völgyeiben több csinos község sorakozik egymás mellé föl egészen Egerpatakig. Eger-patakról érdemes átrándúlni a szomszédos Rétyre, hogy megtekintsük a megye egyik legszebb természeti ritkaságát, a rétyi nyirt.

A sajátságos vöröses fényű homok, mely e lapályt borítja, kivált pedig a több százra menő tavak csoportja arra mutat, hogy itt valaha egy óriási vízmedenczében egyetlen tó lehetett. Lassanként kiszáradt a tó s helyén ott maradt a homok, melyben ma dúsan terem a nyír- és égerfa. A mélyebben fekvő helyeken, egymástól negyven-ötven lépésnyire karcsú nyírektől és sötét lombú égerfáktól övedzett szabályos alakú kerek tavacskák vannak. E tavak némelyikében ember magasságú káka nő. Széles foltokat és ösvényeket alkot a vízibürű vagy zsombék, s a zöldes sárga algák összeolvadnak a tó fölszínén. A kénszínű szirmú hinárvirágok egészen benövik némelyik tavat. Magas kardlevelű sások bütykös buzogányai mellett ott nyílnak az epidendronok különös alakú virágai; de a tó igazi ékessége a fehér tavi-rózsa (nymphea alba), vagy népies nevén kupánvirág. Ezek a nympheák július és augusztus hónapban százával lepik el a tavakat. Némelyek ökölnyi nagyságban, mások kisebb, tojásalakú virágaikkal kinyílva, vagy félig bimbóban ringanak a tó csöndes tűkrén. A rétyi nyíren húzódik át a Homárka is, mely a Réty és Bita között levő, Kánátszeg nevű ligetből kiindúlva, egyenes vonalban a rétyi nyíren át Sepsi-Magyarósig tart. Hogy ez a Homárka, mely tulajdonképen 2 méter magas, 10–12 méter széles homoktöltés, mi volt eredetileg: út-e, vagy védelműl szolgáló töltés az ős-, vagy római korban, ma nem tudja senki meghatározni, sem azt, hogy eredetileg kapcsolatban volt-e a hasonló alkotásúnak látszó bodzai papoksánczával s a tatárhavasi árokkal.

Rétytől délre, a Feketeügy mentén Komolló, Laborfalva-Szent-Iván és Uzon következnek. Ez utóbbi csinos és vagyonos nagyközségnek fő terén álló, XV. századból származó templomát hajdan erős, de már romladozó körfalai tették a megye régi templom-erődeinek egyikévé. Uzontól déli irányban van Kökös községe. Az Olt partján Kököstől éjszaknyugatra következő községek közűl legkiválóbb Illyefalva, mely hajdan, mint kiváltságos taxalis hely, külön követet küldött az erdélyi országgyűlésekre. Dombon fekvő temploma ép állapotban levő erős bástyás fallal van körűlvéve. 1658-ban a török ostrom alá fogta, de nem tudta bevenni. Békealkudozás ürügye alatt az oda menekűlteket kicsalta s közűlök mintegy 800-at rabszíjra fűzve magával hurczolt.

Innen egy negyedóra alatt a Sepsi-Szent-Györgygyel összeépűlt Szemerján vagyunk, melynek lakosai jó dohányt termesztenek. Szemerjáról a baróti hegység egyik emelkedésén átkelve, egy órai kocsizás után a megye legdíszesebb és legnevezetesebb fürdőhelyére, Előpatakra érünk.

Előpatak kies völgykatlanban, gyönyörű tölgy- és bükkerdőkkel benőtt hegyek közt fekszik 624 méter magasban a tenger színe fölött. Alsó részében jól gondozott park terűl el. E parkban vannak a József főherczeg- és a Diána-források. Mellette vannak a gróf Nemes-féle meleg fürdők. A felső részben hasonló gonddal ápolt parkban buzog föl a svájczi-forrás. E hét parkot majdnem egy kilométernyi, hárs- és gesztenyefákkal beültetett s két oldalról szép villákkal, csinos lakóházakkal, vendéglőkkel s árúcsarnokokkal szegélyezett széles sétaút köti össze egymással. E sétaút felső részén van a főkút, melynek páratlan gyógyító hatású vize Európának vasban leggazdagabb vizei közé tartozik s azonkivűl sok benne a soda-bicarbonat és magnesiumbicarbonat is. A vas, soda-, magnesium-bicarbonat és a szénsav oly szerencsés arányban vegyűl az előpataki vízben, milyennel Európában egyetlen más ásványvíz sem igen dicsekedhetik. Ugyancsak a sétaúton buzog föl az Új- és az Anna-forrás is, melyek vegyi összetételükre nézve rokonok a fő kút vizével. Előpataknak tíz ásványvízforrása közűl hatot ivásra használnak. A Diana-forrásból meleg fürdőt készítenek, a többiek pedig a Lobogó tűkörfürdőt és a Károly román királyról elnevezett meleg fürdőt látják el vízzel. A levegő Előpatakon enyhe. A környező hegyek megvédik a hidegebb és erősebb szelektől. A villákban, bérházakban és vendéglőkben mintegy 600 jól fölszerelt kényelmes szoba van a vendégek számára.

Előpataktól délre s egy órányira fekszik az Olt jobbpartján Árapatak, honnan éjszaknyugati irányban az Olt mellett haladva, csakhamar Hidvégre érünk; a Mikó és Nemes családok ősi fészkébe. Emeletes udvarházai szép úri lakások. Hidvégen felűl az Olt mentén Bölönbe érünk. Emennek magaslaton fekvő unitárius temploma Háromszéken a legjobb karban tartott templomerőd. Körfalai 7–8 méter magasak és szögletbástyái is jó állapotban vannak.

A falakon két sorban lőrések nyílnak. E templom-erőd a régi századokban több kemény ostromot állott ki. Érdekes látni való még a temető is kopjaalakú fejfáival. E községben született bölöni Farkas Sándor, ki 1834-ben megjelent „Éjszakamerikai Utazásom” czímű könyvével nagy hatással volt az 1848 előtti reformmozgalmak fejlődésére.

Bölöntől éjszakra van Nagy-Ajta kőzség, mely sok kiváló embert adott az országnak. Innen származott a XVII. század híres krónika-írója, Cserey Mihály is, továbbá a történetíró Benkő József, kinek atyja nagy-ajtai lelkész volt; a tudós okíratgyűjtő Kovács István, erdélyi kormányszéki tanácsos, és a „Vadrózsák” czímű székely népköltési gyűjtemény szerkesztője, Kriza János unitárius püspök. Távolabb kelet felé az Ajta vagy Nagypatak völgyében még három község fekszik kissé terméketlen, de tájképi szépségekben eléggé gazdag vidékén, ú. m. Közép-Ajta, Száraz-Ajta és Zalánpataka.

Nagy-Ajtától éjszakra, igen kies vidéken a hajdani Miklósvár-szék egykori fő helye, Miklós-vár következik. Ettől félórányira van Köpecz, melynek legnagyobb gazdagsága barnaszénbányáiban van. Köpecztől éjszakkeletre van a járás legnagyobb községe, Barót. A szépen épűlt s 2191 lakasú község egészen városias külsejű. Van polgáriskolája is. Barót a fő helye az Olt völgyét Hidvégtől Felső-Rákosig, továbbá a Kormos, Lángos és Barót vizek völgyeit magában foglaló s népdalokban is emlegetett, szép Erdő-vidéknek. Itt született a XVIII. századi magyar költészet ó-klasszikai irányának egyik úttörője, Baróti Szabó Dávid. Baróttól éjszakkeletre fekszik Bodos és a megyének e részen szélső községe, Nagy-Baczon. A szomszéd Kis-Baczon már Udvarhelymegye területén fekszik.

Ika vára. Nagy Lázártól