Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Építészeti emlékek a magyar királyság megalakúlása óta.

Építészeti emlékek a magyar királyság megalakúlása óta.

Pasteiner Gyulától

Részletek a gyulafehérvári templomról. Cserna Károlytól

Az ország délkeleti részében, jelesűl az annak nagyobb részét tevő Erdélyben a magyar királyság megalakúlásától kezdve általán élénk volt az építési tevékenység. Erről tanúskodnak a szép számmal fönmaradt építmények. Másfelől futólagos áttekintésnél is azonnal szembe ötlik, hogy a Nyugatról ide átültetett középkori építő művészet az országrész földrajzi fekvése, földjének fölszíne, népesedési mozgalmai és az ezekből folyó műveltségi és politikai állapotok hatása alatt részben sajátos jelleget öltött, alkotásai híven visszatükrözik azon körűlményeket, a melyek közt keletkeztek. Az építészeti emlékek helyrajzából vagyis abból, hogy mely vidéken mely korbeli építmények fordúlnak elő sűrűbben, vagy gyérebben és hol hiányzanak teljesen, könnyű kimagyarázni az ország népesedési mozgalmainak és politikai történetének főbb eseményeit. A román, a csúcsíves, a renaissance és a barokk építmények, úgy az egyháziak, mint a világiak e tekintetben világosan beszélnek.

A népességi és politikai állapotok magukban hordták a nyugtalanság, a bizonytalanság, a széthúzás csiráját. Azonképen az építészet terén hiányzanak a következetes fejlődésnek, a nagyobb föllendűlésnek nélkülözhetetlen föltételei. A királyok csak elvétve fordúltak meg ez országrésznek rengeteg erdők borította, gyéren lakott és félre eső vidékein. A királyi hatalom itteni képviselői, a vajdák, nem igen érdeklődtek az építészet fölvirágoztatása iránt. A püspökség és a káptalan aránylag csekélyebb javadalmazásúak voltak, semhogy nagyobb és gazdagabb építkezés költségeit megbírhatták volna. A szerzetesek, középkorban a művészet ápolói, gyéren telepedtek meg. Az egyházi községek szegények voltak. A vendégek (hospites) – a mint a II. Géza és II. Endre idejében betelepűlt németeket az akkori okíratok nevezik – új hazájuk földjének megmívelésével, lakhatóvá tételével, a külső és a belső ellenség háborgatásai elleni védekezéssel és politikai kiváltságaik megőrzésével voltak elfoglalva, szegényesen, egyszerűen, de jogaikra való féltékenységből saját erejükből építették templomaikat, melyek egyszersmind erődítményekűl is szolgáltak. Egyházi építészetükkel több századon át következetesen együtt járt az erődítés, a miből egy sajátos rendszer származott, a mely azonban nem ért el nagyobb művészeti fejlettséget.

Ezen országrész földrajzi fekvése, veszélyeztetett végvidéki helyzete és politikai intézményeinek sokfélesége a vendégek ama sajátos templomain kivűl a várak sokasága és sokfélesége által jut kifejezésre. A Kárpátok bérczeitől koszorúzott Erdély maga is egy roppant természetes vár és egyszersmind a várak hazája. Mutatkozik a földrajzi fekvés hatása egyébként is; rányomja bélyegét az építési tevékenység összeségére, kiterjed az építmények egészére és részleteire. A magyar birodalom maga is keleti fekvésű, még inkább az a legkeletibb része, mely földjének alkatánál, népességénél, intézményeinél fogva össze is van vele kötve, meg el is van tőle választva, félig Nyugathoz, félig Kelethez tartozik, a nyugati műveltséggel jobbára az anyaországon át érintkezik. Az ilyetén természetű helyzetnek hatása az építés terén abban mutatkozik, hogy a nyugati művészettel való érintkezés meg-megszakad. Ez a körűlmény, továbbá az említett gyakorlati tekintetek uralma már eleve kizárja az építmény gazdagabb, választékosabb előállítását és ezzel karöltve az építészet művészibb, szabadabb irányú fejlődését. Az építési technikában való avatatlanság, a mihez gyakran a sietősség is járúl, a falazásnak majdnem általános gyarlóságában mutatkozik, de érzékeny károkat okoz a szerkezeti formákban is. Ezek és az ékítmények szenvednek legtöbbet. Az építészetnek e sorsa még jellemzőbbé válik az által, hogy ott és akkor is mutatkozik, a hol és a mikor a gazdasági virágzásban megvannak az építés anyagi föltételei. Azonban a szakadozottság mellett is csak a nyugati művészet hatása uralkodik. Ehhez képest a keleti művészet csak elszigetelten és kis mértékben érvényesűl.

A kőből való építésre már elejétől kezdve serkentésűl szolgálhattak a római maradványok, a mennyiben példát is mutattak, de legkivált mert az avatott kézzel kifaragott követ kész anyagúl kinálták. Erdélyben a római emlékek ilyetén hatása a kereszténykori építészetre sokkal szélesebb körű és tartósabb volt, mint a Dunán túl. Ma is fönnálló számos templom bizonyítja, hogy még a XIV. és a XV., sőt a XVII. században is válogatás nélkül fölhasználták a római épűletek maradványait.

A fából való építkezésnek, miként a Felvidéken, a rengeteg erdőség kedvezett, sőt a fa erős versenytársa volt a kőnek, úgy, hogy a szükségbeli templomok legnagyobb része fából épűlt. Ezen építő anyag uralmát a német vendégeknek a XII. század folyamán történt betelepűlése is támogatta. Hogy mikor lett általánosabbá a kőből való építkezés, azt pontosabban nem tudjuk meghatározni. A kő építményeknek egynémely jellegzetes sajátságából azt kell következtetnünk, hogy a gondosabban épűlt és nagyobb tartósságra szánt templomoknak is jó ideig a fa volt kedvelt anyaguk. Az ácsolás hosszas gyakorlata közben fokozódó jártasság, a faragásban való kedvtelés, a minek révén bizonyos formák megállapodásra jutottak, közkeletűekké váltak, a népben mély gyökeret vertek, a fát azon anyaggá avatta, mely döntő hatásúvá lett Erdély építészetének alakúlására. A fa épűletek egyes megszokott sajátos formái örökségként átszállottak a későbbi idők kő építményeire, legkivált a csúcsíves művészetűekre és azokon szívós kitartással meg is őrizték uralmukat. A csúcsíves építészet idejében a tornyok sisakja nem kőből épűlt, hanem valamennyit fából való nyitott folyosó fölött a zömök toronyhoz képest magas és meredek, szintén fából való sátortető födi. A fa épűletre emlékeztet a templomok kontyos födele is.

Erdély építészeti emlékei közt csak elvétve találkozik olyan, mely a művészet ezen ágának történetében kiválóbb helyre tarthat számot, sőt azok átlaga az anyaországbeliek mértékét sem üti meg akár művészeti érték, akár építéstechnikai tekintetben. Más felől azonban még sem érdektelenek, a mennyiben tanúlságos világot vetnek ama törvényekre, melyek ezen művészet életét, fejlődését szabályozzák.

A rómaiság enyésztét követő ötszáz év Erdélyben jeltelen maradt. Nincs olyas följegyzés, vagy csak hagyomány sem, melyből következtetni lehetne, hogy ezen időközben itt valamely építmény keletkezett volna.

A magyar királyság kezdetével két jelenség vonja magára figyelmünket, mely egyező, meg ellentétes vonásainál fogva egyaránt érdekes. Szent István király, a magyar kereszténység szervezője, túl a dunai vidéken megszállja a római Herculiát, ott várat épít és megveti alapját a mai Székes-Fehérvárnak. Ugyanekkor Gyula vajdát, a keresztény hit makacs ellenzőjét, Erdélyben a római Apulum helyén találjuk. Ez a mai Gyula-Fehérvár. Úgy a királynak, mint a vajdának vára bizonyára római maradvány volt, melyet a vár építésben nem igen járatos betelepűlő a maga módja szerint lakhatóvá tett és megerősített. Az erdélyi vajda várának már 1003-ban ütött a végső órája. A keresztény király legyőzte, fogságra veté az ősi hithez ragaszkodó vajdát, annak kincseiből fölépíté saját várának királyi templomát, a legyőzött ellenfél várát pedig az ekkor alapított erdélyi püspökség székhelyévé tette.

A római maradványokból álló fejedelmi vár megszűntével és a püspökség megalapításával kezdődik Erdélyben a rómaiakkal megszakadt építési tevékenység. Ez a román építészet korszaka, mely az Árpád-házi királyok idejével esik össze.

A szilárdabb építkezés nem volt nagyon élénk e korszakban. Az emlékek száma csekély és együtt véve egy s más tekintetben szembe szökő egyezést mutatnak a túl a dunai vidékbeliekkel. E jelenséget találóan megvilágítják az előzmények, első sorban az, hogy egykor mind a két vidék római provincia volt. A Dunán túl Székes-Fehérvár, valamint a Szent István által alapított négy egyházmegyének székhelyei: Esztergom, Veszprém, Győr és Pécs egykor római telepek voltak. Hasonlóképen az erdélyi püspökség székhelye is. A székesfehérvári királyi templom alapjába római fölíratos kövek voltak befalazva; a gyulafehérvári székesegyház falában is voltak; s ma is vannak elég épségben levő római kövek, köztük az éjszaki falban egy domború mű, mely, a mennyire a magasban kivehető, a tritonokat üldöző Heraklest ábrázolja. Környékbeli jóféle faragott mészkőből technikailag gyakorlott mester vezetése alatt épűlt e templom, ezért sok viszontagság, égés és rombolás után is mindig kibírta a helyreállítást és a részben való átalakítást. Ez fényes bizonyítéka annak, hogy szilárdság tekintetében jóval meghaladja az itteni átlagos mértéket és a magyar szent korona terűletén az egyedűli román művészetű székesegyház.

Keletkezésének idejét csak megközelítőleg tudjuk megállapítani. Rogerius, a váradi egyházmegye egyik főesperese, a tatárok fogságából való menekűlését leírva elmondja, hogy őt és két társát az egyházak tornyai vezették helységről helységre a néptelen és üres földön; nyolczad napra elérték Fehérvárt, az erdélyi püspök székhelyét; ott sem találtak egyebet, mint megöltek csontjait, fejeit, a bazilikák és paloták szétdúlt, ledöntött falait. Ebből kiderűl, hogy Fehérvárott 1241-ben már volt püspöki székesegyház, s ha a tatároknak nem volt idejük a falusi templomokat lerombolni, szinte bizonyos, hogy a fehérvári székesegyház falait sem dönttötték le, s így Rogerius mondásának csak általános értelme lehet, t. i. hogy nagy volt a pusztúlás. Okírat bizonyítja, hogy a szászok 1277-ben Alard fiának, Jánnak vezetése alatt kifosztották és fölgyújtották a székesegyházat. Fönnmaradt továbbá 1287-ben és 1291-ben kelt hét rendbeli szerződés, mely ama pusztúlás következtében szükségessé lett helyreállítási munkára vonatkozik. Ha tekintetbe veszszük Erdélynek tatárjárás utáni félig lakatlan állapotát, nem látszik valószínűnek, hogy a székesegyház az 1241 és 1277-ik év közé eső harminczhat év alatt épűlt volna. A székesegyház tehát 1241-ben már állott és nem épülhetett későbben, mint a XIII. század elején, de korábban sem, mint a XII. század közepén.

A gyulafehérvári székesegyház alaprajza, déli kapuja és északi hajójának záradéka. Cserna Károlytól

A tatárokkal a pusztításnak hosszú sora kezdődik. Ján szászait 1307-ben ismét a szászok, ezeket 1442-ben a törökök, 1556-ban és 1601-ben, a reformatio idejében a keresztények, kik eltörűlték a püspökséget, 1603-ban Bethlen Gábor és Székely Mózes vezetése alatt a törökkel szövetséges keresztények, 1658-ban ismét törökök váltották föl egymást a rombolás munkájában. A várnak 1849-iki ostroma aránylag legkisebb kárt okozott. E hatszáz év viszontagságait mindannyiszor helyreállítás, átalakítás és toldalékok építése követte.

Az itt közölt alaprajzon a világosabb vonalak jelölik a későbbi keletkezésű részeket. Ezek: a kereszthajók toldalékai (1287 és 1291), a meghosszabbított csúcsíves szentély (1442–1456 és 1753), az éjszaki oldalon a Lázó-féle renaissance bejárati csarnok (1512), végűl a nyugati oldalon a két torony, az ezektől közre fogott előcsarnok és a fő kapu. A hét torony valószinűleg a XV. századból való, de csak a déli épűlt ki teljesen, s ezt Bethlen Gábor 1613-ban olasz munkásokkal mai alakjában újjá építteté. A csúcsíves fő kapu és a fölötte levő nagy ablak a XV. században, az előcsarnok boltozata 1737-ben keletkezett. A fekete vonalak föltűntetik az eredeti elrendezést. Ezekből és a fölépítés részleteiből képzeletünk könnyen megrajzolja eredeti állapotát; a mi pedig hiányzik, azt következtetés útján kitalálhatjuk.

E szerint három hosszanti és egy kereszthajóból álló, három félkörű apsisszal záródó, pilléres, késő román bazilika volt. Nagyságra nézve is a tekintélyesebbek közé tartozott: közép hajójának hoszsza a szentélylyel együtt mintegy 59 méter volt, a három hajó szélessége 23 méter. Az elrendezés gazdagsága, kivált pedig a téralkotás művészete tekintetében túltett a Királyhágón inneni kortársain. Emezek ugyanis, a mennyire ismereteink terjednek, egyszerű hosszanti épűletek voltak, míg a gyulafehérvári egy felől kereszthajós, más felől e hajója körűlbelűl egyenlő hosszúságú (33 méter) a három négyszögből álló középhajóval, úgy, hogy metszési négyzetük megközelítőleg középpontjukká válik. Ennek következtében a templom belseje tágasabb, szabadabb, könnyebben áttekinthető. A tér hoszszában és széltében való kiterjedésének megfelel a tompa csúcsívű keresztbolt magassága (18 méter). E három kiterjedés összhangjából származó nyugodt, méltóságos hatást fokozzák a szerkezet fő alkotó részeinek, jelesűl a váltakozva alacsonyabb és karcsúbb, magasabb és vastagabb pilléreknek, valamint a hevedereknek testes alkata és hatalmas féltörzsekkel való tagoltsága. Ezekhez járúl a gádorfal magasabb ablakain a középhajóba beözönlő bőséges világosság, míg az oldalhajók, melyeknek ablakai kisebbek, félhomályban derengenek. Az épűlet belsejének csoportosítása a külsején is kifejezésre jutott. A födélszék alatt mintegy három méter magas falmaradvány bizonyítja, hogy a négyzet fölött egykor nyolczszögű, talán egészen falazott torony vagy kupola emelkedett. De minthogy a négyzet is be volt boltozva, a torony ablakai nem világítottak be a templomba, tehát a négyzet nem volt egyszersmind a világosság középpontja. Ezt a hiányt azonban némileg pótolta a kereszthajó déli oromfalának hatalmas kerekablaka, melynek nyoma ma is látható.

A befalazott déli kapu ép állapotban van; építészeti tagoltsága szabatos és szép; a bélletének oszloptörzseit és hengereit sűrűn elborító díszítmény nagyon hasonlít a népvándorláskori szalagfonathoz; ívmezőjében egy domború mű Krisztust, Péter és János apostolokat és a hét utóbbi mögött fölszálló phoenix madarat ábrázolja. A hajó belsejébe szolgáló ívmezőt szintén domború mű foglalja el, mely máshonnan kerűlhetett ide, mert egészen byzanczi jellegű; Krisztust trónon ábrázolja, a kitől jobbra, balra egy-egy alak áll. Ezeken kivűl a szobrászati díszítmények, a templom külsején és belsejében elszórtan, szép számmal fordúlnak elő. Az egyik pillér talpán oroszlánok kullognak, a másikon a saroklevél helyén egy fantasztikus állat kapaszkodik az oszlop lábára, az egyik pillérfőn valami torzalakot kötélen húz egy alak, a másik meg ösztökéli; amott két angyal könyvet tart kezében, emitt szép lombdísz közt nyakukkal egymásba fonódó madarakat látunk. A déli gádorfalon levő domború mű Tritont ábrázolja. Az ép állapotban levő éjszaki apsis záró kövét díszítő domború mű angyalt ábrázol, ki füstölőt himbál; külsején a falat tagoló oszlop fölött Sámson az oroszlánt fojtogatja, a másik fölött egy griff kűzködik egy más képzelt állati alakkal. Ugyanezen apsis falán egy oroszlán alakja jelenik meg. Az éjszaki kereszthajó falán egymás melletti két fülkében togát viselő, zömök alakú ember áll: Szent Péter az egyik, a másik ismeretlen; ennek fejét lapos sapka födi; leeresztett jobbjában könyvet tart. Egy másik domború mű két ölelkező embert, egy harmadik meg ülő torzalakot, egy negyedik sphinxet, egy ötödik állati fejet ábrázol. A későbben épűlt szentély falában máshonnan ide helyezett domború művön a sárkánynyal küzdő Szent Mihályt, a templom védszentjét ismerjük föl. Ha ezekhez képzeletben hozzá adjuk azokat a szobrokat is, melyek bizonyára nem hiányoztak az elpusztult szentélyen és a nyugati homlokzaton, templomunk akkor sem vetekedhetik a szobrászati dísz gazdagsága tekintetében sem a francziaországi benczések építményeivel, sem a felső-olaszországiak egyikével vagy másikával; de ez nem változtat azon a tényen, hogy építőjének egyik jellemző sajátsága volt a szobrászati díszben való kedvtelés.

Ki volt tehát a mester, a ki ezen, a magyar birodalom terűletén páratlan román művészetű építményt alkotta. Vagy ha e kérdésre nem tudunk válaszolni, kisértsük meg legalább megközelítőleg tájékozódni, vajon a Nyugatnak mely iskolájához tartozott? Állítólag a bambergi, naumburgi, tehát a keleti frank iskolából származtak volna az építők, kik a gyarmatosokhoz csatlakozva a gyulafehérvári templomot emelték. E nézetet támogatja az, hogy a gyulafehérvári templom némi hasonlatosságot mutat a bambergivel és a naumburgival, de e templomok sokkal gazdagabb elrendezésűek és sok tornyúak. Feltűnő, hogy míg Magyarországon ez időben a székesegyházaknál szinte szabály volt a külön álló négy saroktorony: addig a gyulafehérvárinak csak a hajók négyzete fölött volt tornya. Ez bizonyos fokig okadatolttá teszi, hogy származását a toronytalan templomok hazájában, jelesűl Lombardiában keressük, a honnét Dalmáczián át juthatott el hozzánk. Elrendezése, fölépítése, nem számítva az oszlopos karzatok hiányát, déli kapuja, mely a páviai Szent Mihály templom kereszthajójának kapujához hasonlít, végűl a szobrászati dísz, mind olyan jelenségek, melyek ha nem támogatják is határozottan, de nem is czáfolják a föltevést. Dalmáczia, a hol a felső-olaszországi építészet hatása uralkodott, ez időben Magyarországhoz tartozott. A pécsi régi székesegyházon fölismerhető volt a dalmácziai építészet hatása és keletkezésének kérdésénél a magyar származású Ealan, az egyetlen pécsi érsek (1187–1219), Horvát-Dalmátország kormányzója szintén említtetik. A traui székesegyházat a flórenczi származású Treguanus püspök építteté, a ki a XII. század végén kerűlt Magyarországból Dalmácziába, s építőmestere, úgy látszik, ismerte a felső olaszországi épűleteket és Magyarország egy némely templomát is. Vegyük hozzá, hogy a XII. században épűlt klosterneuburgi templom egyenes másolata a páviai Szent Mihály templomnak és hogy elrendezés tekintetében a klosterneuburgi teljesen megegyezik a gyulafehérvárival, sőt emez, középhajójának rövidebb voltánál fogva közelebb jut a középponti elrendezéshez és hasonlóbb is a páviaihoz. És a miként Klosterneuburg révén a felső-olaszországi hatás eljutott Éjszak-Németországba: épen úgy eljuthatott akár Dalmáczián, akár Ausztrián át Erdélybe. A származás iránti kétség azonban semmit sem von le a templom becséből, a melynél fogva az ország összes középkori emlékei közt legelső sorban érdemli, hogy megrongált állapota kijavításával fönmaradása biztosítassék.

A kis-disznódi templom kapuja. Háry Gyulától

A gyulafehérvári székesegyház mellett Szebenmegyében Kis-Disznód, Besztercze-Naszódmegyében Harina, Szilágymegyében Ákos és Somlyó-Ujlak községbeli templom vonja magára figyelmünket. Érdekességet az ád nekik, hogy az itteni körűlményekhez képest bizonyos művészeti értékkel bíró kora román építmények. Az utolsót kivéve három hajós bazilikák; nyugati homlokzatukon be nem fejezett két torony emelkedik; a Magyarországon divatozott elrendezéssel abban egyeznek, hogy a tornyok alja az oldalhajók folytatásáúl szolgál.

A kis-disznódi megerősített templom egy kúpalakú hegy tetején áll és egyfelől erdős hegyláncztól övezett; elragadó szépségű völgy fölött uralkodik. Majdnem középponti elrendezésű (20.22–19 méter), egészen díszítetlen és elhagyatott belseje a tér helyes arányainál fogva meglepő hatású. Széles középhajóját két pár falazott és négyszögű zömök pillér választja el az oldalhajóktól; a hajók egykori lapos mennyezete eltünt, a középhajóhoz ennél valamivel keskenyebb szentély csatlakozik, mely keresztboltozatú és félkörrel záródik; az oldalhajóknak is félkörű záradékuk van. Nyers terméskövet mutató, vakolatlan külsejének egyedűli dísze a kapu. Ennek bélletét váltakozva derékszögű élek, három-három sima törzsű oszlop, legbelűl pedig egy-egy nyolczszögű pillér tagolja. A kapunyílástól jobbra és balra két-két félkörívből alkotott és kettős oszloppal elválasztott árkád húzódik a középhajó falának sarkáig. A bélletnek, valamint az árkádnak oszlopfői kehelyalakból indulva ki koczka alakot öltenek; díszítményükűl a faragásban járatlanságra valló, bevésett levelek, csigavonaluk s emberi fejek szolgálnak. Miként történhetett, hogy itt, Erdély délkeleti határának elrejtett zugában, meredek hegy tetején, a darabos kőből épűlt, egészen dísz nélkűl való templomnak a bejárata diadalkapuhoz hasonló pompás alakot nyert, a milyen Francziaországnak csak egyes vidékein divatozott, s azok románkori építészetének szinte kizárólagos sajátsága? És honnan van az, hogy ezen helyes arányú, szép tagoltságú alkotmány, melynek építészeti formái föltűnően szabatosak, avatott kézre valló kimunkáltságúak, az oszlopfők formáiban és kivált díszítményében oly szembe szökő járatlanságot árúl el?

Kis-Disznód 1223 előtt, mint királyi adomány, Gocelinus nevű papé volt, a ki e birtokát amaz évben a kerczi cisterci apátságnak ajándékozta. Vagy Gocelinus, vagy az itteni szerzetesek építhették a templomot és a Francziaországból magukkal hozott rajzok valamelyike szerint emelték e díszes kaput. A díszítmény kezdetlegessége onnét származhatik, hogy e vidéken nem találkoztak ügyes kőfaragók.

A Harina községbeli, újabb időben helyreállított ág. evangelikus templom téglából épűlt; belső világossága: széltében mintegy 11 méter, hoszszában még egyszer annyi; öt szakaszból áll; nehány lépcsővel magasabban fekvő szentélyét a félkörnél valamivel nagyobb záradék alkotja; az oldalhajók az egyenes záró falba vájt fülkével végződnek. Nyugati homlokzata, nem tekintve az oromfal szertelen magasságát, kettős és hármas ablakával, kerek ablakával és félköríves díszével nagyjában a Dunán túli lébényi, egykor benczés apátsági templomhoz hasonlít, de annak kiválóságával nem vetekedhetik. Falai a vízirányos mennyezethez képest nagyon vastagok; a hajók dísz nélküli ablakai szabálytalan elrendezésűek; a hajókat elválasztó három pár pillér s egy pár oszlop fölötte karcsú és fogyatékos formájú. Az említett hasonlóságból és a község német nevéből (Mönchsdorf) azt lehet következtetni, hogy eredetileg szerzetesi és pedig benczés templomnak épűlt. Ákos községnek elhagyatott állapotban levő református temploma szakasztott mása az előbbinek, azzal a különbséggel, hogy hajói nem oly szertelenűl magasak és valamivel hosszabbak. A Somlyóújlaki református templom egyhajós; nyugati oldalán négyzetes alapból nyolczszögbe átmenő torony áll, ennek szépen tagolt bélletű kapuja, s szép román oszlopkák által elválasztott páros ablakai vannak. Az éjszaki oldalán levő csarnok és a három záradék későbbi eredetűek. Legérdekesebb, e vidéken páratlan sajátsága, hogy két oldalt a hajó egész magasságában, mintegy a vastag fal testéből kivájt, emeletes folyosó fut végig, melynek félköríves nyílásait pillérek választják el; a földszinti nyílások béllete tagolt; az emeleti nyílások triforium alakúak; úgy az alsó, mint a fölső folyosók dongával boltozottak.

A harinai templom és alaprajza. Cserna Károlytól

Erdélynek a magyar királyság két első századában kialakúlt politikai szervezete és az avval kapcsolatos birtokviszonyok nem kedveztek olyan szerzetesi alapítványoknak, a milyenek példáúl a Dunán túliak voltak. Földmívelő és birtokos szerzetesi telep, mely építészetileg is nevezetesebb, csak kettő keletkezett: a kolosmonostori benczés és a kerczi cisterci apátság. Amazt Kolozsvár közelében emelkedő halmon I. Béla király 1061 és 1063 közt alapítá, de elhatalmasodása miatt négyszáz év múlva, 1466-ban Mátyás király megszünteté. A tatárok második betörésekor (1285) elpusztúlt román temploma helyén utóbb csúcsíves templom épűlt. Ennek szentélye ma is fönnáll és a falába 1819-ben illesztett két kő tábla fölírata hirdeti hétszáz éves történetének főbb eseményeit. A kerczi cisterci apátságot az oláhok lakta délkeleti Kárpát-hegységtől nem messze, az Olt balpartján, a mai Fogarasmegyében III. Béla fia, Imre király 1202-ben alapítá és a francziaországi pontignyi apátságból egyenesen származó torontálmegyei egresi apátság telepíté be. A tatároknak nem sokára bekövetkezett pusztítása után az is fényes napokat látott, de alapítása után harmadfélszáz évvel megszűnt. A falai közt lábra kapott fegyelmetlenség miatt Mátyás király előbb 1474-ben, majd 1477-ben elrendelte föloszlatását.

A somlyó-újlaki református templom és karzatai. Cserna Károlytól

Ez időtől kezdve a templom és a kolostor pusztúlásnak indúlt. A maradványokból kiderűl, hogy a templom hármas hosszanti és egyes kereszthajóval bíró pilléres bazilika volt; kereszthajójának keleti oldalához két-két négyzetes kápolna csatlakozik; a nyolczszög három oldalából alakított szentély záradéka eltér a pontignyi templom félkörű és körfolyosós, valamint a cisterci templomok szokásos egyenes záradékától is. Középhajója a szentélylyel együtt 54, kereszthajója 27.2 méter hosszúságú volt. Környékbeli darabos homokkőből, a szerzet szabályai szerint egyszerűen, de fölötte gondosan épűlt. Egyszerűsége mellett sem volt egészen híjával az építészeti dísznek, és a kapu bélleténék tagoltsága, a töredékek közt az oszlopfők, a gyámok, a bordák, a zárókövek, a záradék hat karajú kerek ablakai fejlett átmeneti építménynek mutatják.

Tekintélyes átmeneti építmény a brassói Szent Bertalan templom. Kereszthajós elrendezése, bazilikális fölépítése, kivált pedig a román elemek uralkodása arra vall, hogy a XIII. század végén épülhetett. Csak valamivel kisebb a kerczi templomnál; szép arányú térséges belseje van. A hajókat zömök pillérek és ezeken nyugvó félkörű hevederek választják el egymástól. A fő és a kereszthajó boltozata a csúcsíves újjá építés idejéből való. A négyzet gazdagabb tagoltságú pillérei, valamint a szentély egészben átmeneti jellegűek. Nyugati homlokzatán a hajók szintjéből kiszökellő két torony közűl csak az egyik épűlt föl, de 1840-ben az is ledűlt; a mostani újabb keletű. Három oldallal záródó szentély külsejét a Kerczen is előforduló hat karajos kerek ablakok, a lizenák és a félköríves öv teszik érdekessé.

A román és átmeneti építészetnek egyéb emlékei művészetileg csekély becsűek, részben azok is a későbbi századok pusztításaitól megmaradt töredékek; mindazáltal a helyi körűlményekből származó egynémely sajátosságuknál fogva érdeket keltenék. Így példáúl szembe szökik a Királyhágón inneni kisebb templomoktól való eltérésük. Emitt az e fajta egyházi építmények mind igen egyszerű elrendezésűek, de a legegyszerűbbek közt is kivétel az olyan, mely az építészeti formákkal járó díszről teljesen lemondana. Ellenben a Királyhágón túl egész csoportja találkozik a kevésbbé díszes templomoknak, melyek elrendezésüknek gazdagságára nézve a Királyhágón innen nem találják párjukat. Ilyenek különösen Brassó- és Szebenmegyében fordúlnak elő szép számmal.

Brassómegyében a prázsmári templom, míg nyugati oldalát meg nem hosszabbították, középponti elrendezésű volt. A hajók metszésének négyzete fölött nyolczszögű torony emelkedik. Eredetileg sem volt több tornya. Szentélye és a kereszthajó szárai három oldallal záródnak. A szász-hermányi, nemkülönben az egyszerű fallal övezett rozsnyói és a földvári templom bazilikák. A hermányinak félkörű záradéka, déli oldalának és a homlokzatán emelkedő zömök tornyának félkövíves páros ablakai eredeti állapotukban maradtak fönn; középhajóját az egyik gyámon levő évszám tanúsága szerint 1595-ben látták el boltozatos mennyezettel. A rozsnyói templom az előbbieknél valamivel gazdagabb. Lapos mennyezetű középhajóját keresztboltozatos oldalhajóitól tagolt pillérek választják el; a pilléreken csúcsíves hevederek emelkednek; az oldalhajók boltozatán a záróköveket jelképi ábrázolások díszítik, ablakai félkörívesek. A földvári templom fejlett átmeneti építmény; zömök tornya egyenlő szélességű a középhajóval; boltozatos középhajóját a gádorfal kerek ablakai világítják meg és tagolt pillérek választják el az oldalhajóktól. Sokszöggel záródó szentélyének boltozata fali pilléreken nyugszik, a melyeknek fejét ékítmények helyett domború ábrázolások díszítik. Ezek részint jelképi tárgyúak: Szent György lóháton, vele szemben a megmentett és hálálkodó király leány, alattuk a sárkány; két oszlop közt könyvbe mutató ifjú, mellette és alatta szintén könyvet vagy iratszalagot tartó, idősbb és ifjabb alakok (Krisztus és az írástudók); két griff egymással szemben; szarvast üldöző vadász ebek; négylábú állati alakban végződő szerzetes farkába harapó kígyót tart a vele szemben ülő szerzetes felé, a kinek ölében tál van; koronáért küzdő két alak közül az egyik leteperte a másikat és tőrrel feléje szúr. Ezen alakok a XIV. századi viselet szerint vannak öltözve. A veresmarti, feketehalmi és keresztényfalvi egyhajós templomokon csak egyes részletek árúlják el, hogy eredetileg román építmények voltak. Ezek közt legérdekesebb a keresztényfalvi templom tornyának aljában nyíló kapu, melynek bélletét szépen formált fejű három-három oszlop tagolja.

A kerczi cisterci apátsági templom fő homlokzata. Háry Gyulától

Nagy-Szeben tőszomszédságában levő Kis-Torony helység temploma a gyulafehérvárihoz hasonló, majdnem görög keresztalakú elrendezésénél fogva érdekes. Egyes fő hajója olyan hosszú, mint a szentély a félkörű záradékkal együtt. A kereszthajó egyenesen záródik, keleti falában azonban félkörű fülkék vannak. A hajók metszése fölött négyszögű zömök torony emelkedik. Hajói keresztboltozatúak; déli lapuja félköríves. Szebenmegyében három hajós bazilika van több. A szász-orbói a községen kivűl halmon áll s fallal van övezve; most öt szakaszból és egyenesen zárt szentélyből álló elhagyatott bazilika; három hajóját négyszögű pillérek választják el; közép hajója lapos mennyezetű; oldalhajói boltozatosak; a nyugati homlokzatán emelkedő tornyának román oszlopkával elválasztott páros ablaka van; a déli hajó ablakai is félkörívesek. Épen ilyen a német-piáni templom. A szász-újfalusi az előbbi kettőtől csak abban különbözik, hogy szentélyének félkörű záradéka van és ennek párkányát félköríves öv díszíti, a mi Erdélyben ritkaság számba megy. A veresmarti templom szentélye szintén félkörrel záródik. A szent-erzsébeti templomon a csúcsíves építés idejebeli átalakítás csak a hajókat elválasztó pilléreket, az ezeket összekötő félköríves hevedereket, az ablakokat és az éjszaki kaput kimélte meg. A nagy-disznódi templomon a pillérek, a hevederek, a keresztbolt és a torony aljában nyíló félköríves kapu bélletének tagoltsága mutatnak a román építészetre. A szász-sebesi, később keleti oldalán megnagyobbított és csúcsívesen újjá épített templom nyugati részén a falazott zömök pillérek, a hevederek és a torony páros ablakai román jellegűek. Nagyobb teljesség kedveért román maradványokúl megemlítjük még: Mártonhegy, Kelnek, Récse, Holczmány és Szakadát községekbeli templomok kapuját. A holczmányit hat szeszélyes alak díszíti. A szakadáti a gazdagabb alakításúak közé tartozik; bélletét oszlopok és élek tagolják, az oszlopok fejét pedig levelek és élénk mozdúlatú alakok díszítik és e díszítmény folytatódik az ívezet tagoltságában. Csekélyebb töredékek: a keresztényszigeti, a nagyápoldi, a nagy-ludasi templomok tornyainak félköríves ablakai. Ide soroljuk még Nagy-Küküllőmegye Ugra községének templomát, melynek kapuja, és a szomszédos Homoród községét, melynek szentélye szintén román építészetű.

A magyarok lakta vidéken is maradt fönn nehány, bár kisebb, de határozottan román és átmeneti jellegű építészeti emlék. Ilyen Maros-Tordamegye Szent-Király községének református temploma. Ez igen egyszerű építmény egyes hajójának keleti oldalához megnyújtott szárú félkörű szentély csatlakozik; nyugati oldalán pedig zömök négyzetes torony emelkedik; a szentélynek, a hajó déli oldalának egyes, valamint a toronynak páros ablakai félkörívesek. Román eredetet árúl el ugyane megyében Nyomát község unitárius, Vaja és Harczó község református temploma. Torda-Aranyosmegyében Gerend község református temploma egyhajós, egyenesen záródó szentélyű, nyugati oldalán négyzetes toronynyal bíró átmeneti építmény; erre vallanak csúcsíves ablakai és a torony aljában nyíló kapu bélletének henger és körte alakú tagjai. Érdekes e templom szentélyének éjszaki falában a hozzá épített sekrestye ajtaja fölötti fölírat, a mely azt mondja, hogy a sekrestyét István pap 1290-ben építé, tehát bizonysága annak, hogy Erdélyben az átmeneti építészet ekkor még dívott. Említésre méltó, szintén átmeneti építmény végre Hunyadmegyében a boldogfalvi templom, mely egyhajós; szentélye egyenesen záródik; a nyugati oldalán emelkedő négyzetes toronynak félköríves kapuja fölött csúcsíves ablaka, e fölött pedig hármas ablaka van; a torony négy fala csúcsos oromban végződik és ezek közűl emelkedik ki a kúpalakú sisak. Falaiban római faragott és fölíratos kövek vannak. Alsó-Fehérmegyében Krakkó község református templomának nyugati oldalán négyzetes, zömök torony emelkedik, melynek felső osztályában román páros ablakok vannak; most befalazott oldalkapujának bélletét két-ívét román oszlop tagolja. Szentélyének padozata kisebb-nagyobb római téglákból áll, melyeknek bélyege: LEG. XIII. G.

A Kárpátok hatalmas öve soha sem nyújtott elég biztonságot Erdélynek a zsákmányra sovárgó szomszédok ellen, kik nem riadva vissza a hegyszorosok veszedelmes útjaitól, állandóan fenyegették a lakosságot. A dákok és az őket követő népek egykoron ép oly kevéssé élvezték itt a biztonság áldásait, mint utóbb a magyar királyság alattvalói. Az ország ezen helyzete a lakosságot mindig arra utasította, hogy a természet nyújtotta védelmet mesterségesen fokozza; így lett a hegyektől környezett Erdély az erődítmények hazájává. A széleken, mint az ország belsejében az útszorosok, a folyó-menti völgyek, a térségesebb sík föld fölött uralkodó magaslatokon a legkülönbözőbb erődítmények százai keletkeztek. Egyik népről és egyik nemzedékről a másikra szállottak mintegy örökségképen; századokon át egymást fölváltva mindegyik érezte szükségüket, élvezte jótéteményeiket, s hozzájárúlt föntartásukhoz. Ekként az idő kevesebbet pusztított el közűlök. De, ha mind elenyészett volna is, az ilyen helynevek: Várhely, Váralja, Várhegytető, Vároldal, Várdomb, Vármező, Várpatak, Várlátó, Várfalva, Vársark, Várfele, Várbükke, Várerősse, stb. ma is bizonyságai lennének az erődítmények egykori sokaságának.

E nagy számmal azonban nincs arányban azok keletkezéséről és történetéről való ismeretünk, a minek egy felől nagy részüknek régisége, más felől az adja meg a magyarázatát, hogy valamint egyebütt, itt sem volt szokás a középkorban okíratilag följegyezni a várak keletkezését. A vonzó, érdekes regék és mondák bármily jellemzőek is a nép termékeny képzeletére nézve, nem pótolhatják az adatok hiányát, legjobb esetben általános következtetés alapjáúl szolgálhatnak. Ehhez járúl, hogy nem adatokra támaszkodó, hanem – a mi legveszedelmesebb – nemzeti álláspontból kiindúló s merőben ellentétes két vélemény áll itt egymással szemben. Az egyik a székely, a másik a szász vélemény. Az előbbi azt vallja, hogy a székelyek, állítólag a hunoknak Erdélyben maradt utódai, a magyarok honfoglalása előtti időben építették volna a Székelyföldnek mintegy száz várát. A másik szerint a mely vár nem római és nem dák vagy barbár alkotás, az mind, vagy legalább jó részben szász eredetű; tehát a magyar királyság idejében a szászok honosították volna meg a várépítést. A két vélemény közűl az előbbi a gyöngébb. Először, mert a székely nép ma is a fával való építés felé hajlik; a kérdéses erődítmények pedig kőből valók; másodszor, mert épen a székelyek közt támadt a legtöbb rege a várak csodás keletkezéséről; a mi azt bizonyítja; hogy rájuk a várak óriások által alkotott, emberfölötti jelenség hatását tették. De az a vélemény, hogy a szászok volnának a várépítés meghonosítói, szintén nem állhat meg egészen, a mennyiben, miként alább kiderűl, az ő védelmi építkezésük a templom-erődökre, meg a városok erődítményeire szorítkozott.

Az imént mondottak mellett sem lehetetlen, hogy legalább általános és a valószínűség látszatával bíró tájékozást szerezzünk a várak keletkezéséről. Nem számítva a rómaiak védelmi építményeit, a táborhelyeket és az őrtornyokat, az erdélyi erődítmények nehány kivétellel fölvárak és a várépítés két nagy korszakát tűntetik föl. A régebbit általánosságban a barbár, vagy is kezdetleges várak korszakának nevezhetjük; a második korszak a magyar királyság idejebeli. A kezdetleges védelmi építkezés emlékei legsűrűbben vannak az Olt felső folyása és a Feketeügy közti szűk völgyben, a Csíki határhegy nyugati, a Hargita innenső és túlsó oldalának bérczein, a mai Csík, Háromszék és Udvarhely megyék terűletén, továbbá a Maros környékén, Maros-Tordamegyében.

Itt tágas völgyön, amott útszorosok fölött uralkodó magános hegytetőn a sziklák emelkedését és esését követő falak mélyen hallgatnak eredetükről. Nincs rajtuk jel, melyből következtetni lehetne, vajon a dákok, avagy azokat megelőző, vagy követő népek rakták-e egymásra a formátlan köveket. Csak azt árúlják el, – és ez jellemző sajátságuk, – hogy nem egyes hatalmasoknak, hanem a nép összeségének szolgáltak. Talán nem is egységes eredetűek. Meglehet, hogy a népvándorlás áramlatával ide vetődött népek valamely ellenség által szorongatva már az itt talált várakban kerestek menedéket, s utóbb azok mintájára újakat is emeltek. E mentsvárak romba dűlt falait látva elgondoljuk, mennyi ádáz küzdelem tanúi lehettek az elhagyatott, gyakran sűrű cserjével benőtt magaslatok. Annyi század lefolyása alatt egymást fölváltva hány nép vívott itt harczot életre-halálra! Nem is kell képzeletünkkel a régi idők homályát bolygatni. Egyik-másik ilyen menedéknek hagyományos szerepe a magyar királyság idejében is megismétlődik. Négy vár: az egyik, melynek emlékét a maros-tordamegyei Bálvány hegy örzi, továbbá a szolnok-dobokamegyei, a csiki és háromszékmegyei Bálványos vár nevét állítólag onnan nyerte, hogy Szent István idejében a kereszténységtől idegenkedő székelyek oda menekűltek, ott áldoztak utóljára bálványaiknak, „a Hadúrnak, ki hont szerezni s azt megtartani segíté párduczos őseinket; ott szóltak utóljára a táltosok, és zengtek háladalt a nemzeti istennek.” Ez tehát monda, de történeti igazsága sem lehetetlen. Találunk későbbi és kétségtelen példát is. A tatárok dúlásakor a székelyek a háromszéki Bálványos várba húzódva, azt megnagyítva és új védfalakkal ellátva, megoltalmazták családjaikat és kincseiket. A torda-aranyosmegyei Toroczkó vár biztos menhelyéből törtek a székelyek a pusztító tatárokra és fényes győzelmet arattak rajtuk. Azóta Székelyvár a neve.

Ez a kezdetleges mentsvárak egyik legegyszerűbb példája. Bércztető, melynek három oldala szédítően magas, merőleges sziklafal, keleti oldalát pedig keskeny nyereg köti össze a szomszéd hegytetővel. Ezen egyedűl megközelíthető oldalt a sziklába vésett fölvezető úttal szemben álló kerek torony és abból két karként szögben kinyúló két fal védelmezi úgy, hogy szinte megközelíthetetlenné válik a terjedelmes hegytető. Csikban Csicsó vár hosszanti sziklacsúcson van, melynek déli oldala megközelíthetetlen merőleges sziklafal, éjszaki oldalát fal védelmezte. A részben természetes, részben mesterséges erődítmény másik jellemző példája a csiki Pogány vár. Ez minden oldalon meredek sziklatető; a sziklába vésett fölvezető útat és a bejáratot félkerek bástya és fal védte, de úgy, hogy az úton föltörekvő ellenség födetlen jobbja nézett a bástya felé. Az udvarhelymegyei Budvár egyik felét szakadozott meredek part, hozzáférhető másik felét fal védi, melynek mentén négyszögű torony maradványai is láthatók. Ugyanezen megyében Firtos vár sziklatornyok tömegéből kiemelkedő hegycsúcs kerekded lapján egy felől meredek partjának, más felől hatalmas kő falainak és sánczainak köszönte biztonságát. A köröskörűl fallal övezett menhelyek közt magas fekvésénél, nagy terjedelménél és falainak ma is hatalmas voltánál fogva legkiválóbb a csíki Bálványos vár a tusnádi szorosban. Rabsonné vára Udvarhelymegyében kisebb terjedelmű, szabályos négyszög alakú, egyik keskeny oldalán a bejárat nyoma mutatkozik, másik keskeny oldala pedig félkörrel záródik. Az egészen körűlkerített és többé-kevésbbé szabályos alakúak közt félkerek sarokbástyáikkal a római erődítményekhez hasonlítanak: Udvarhelymegyében Bágy és Kadács vár. Háromszékben Kincsás vár (kerek torony). Valamennyit fölűlmúlja a már említett háromszéki Bálványos vár. Ez a Büdös hegy szomszédságában egy kúpalakú, magas és meredek sziklahegy tetején áll; védelme a középkori várakéval egyező elrendezésénél fogva teljesebb; egész terűletét hatalmas kő fal övezi; van a hegykúp oldalán lejtősen fekvő tágas külső és kisebb belső vára, melynek sarkában négyzetes torony maradványa látható; a külső vár bejáratához vezető út úgy halad, hogy a fölfelé menő ellenségnek födetlen jobb oldala kerűlt a védők felé.

A népvándorlás következtében új népek váltották föl a régieket az országban is, meg a szomszédságban is. Idebenn a honfoglaló magyarok telepedtek le, a szomszédságban pedig a kunok és a besenyők voltak az új népek, melyek az ország birtoklóit háborgatták. Nagyon valószinűnek látszik tehát, hogy már Szent István és legközelebbi utódai gondoskodtak a betörők elleni védelemről. E czélra szolgáló építkezéseiket azonban nem ismerjük. Azt következtethetjük, hogy a római példát követve az országba vezető szorosokat látták el erődítményekkel, sőt bizonyára nem voltak röstek a rómaiak által a szorosokba és azok környékén emelt őrtornyokat és a régi időkből fönmaradt egyéb erődítményeket fölhasználni.

A Vajda-Hunyad vár. Háry Gyulától

Határozottabb nyomokkal a XIII. század elején találkozunk. II. Endre 1211-ben a néptelen Barczaságba telepíté a német lovagrendet és ez újabb telepesekkel népesíté be a délkeleti végvidékét. A királyi adomány-levél a lovagoknak megengedte, hogy a határszél védelmére sánczokkal megerősített várakat építhetnek. A lovagok föl is használták az engedélyt. Így példáúl a mai Brassómegye tőszomszédságában levő, most Háromszékmegyéhez tartozó Nyén mellett Kreuzburg várat építették, melynek ma nincs nyoma. Utóbb azonban, minthogy birtokaikat fölajánlották a pápának, II. Endre 1225-ben fegyverrel kiűzte őket az országból.

A tatárjárás után a védelmi építkezés szokatlanúl föllendűlt és egybe esve az akkor meghonosodott csúcsíves építészet korszakával, mintegy háromszáz évig tartott. Százával keletkeztek az erődítmények, úgy, hogy Erdély a múlthoz képest még teljesebb mértékben a várak hazájává lett.

A milyen gazdag ez országrész védelmi építészete, azon mértékben annak egészen sajátos jellege oly mélyen gyökeredzik a helyi körülményekben; hogy ezeket ismerve szinte önmagától megrajzolódik a várépítés képe, viszont a várépítésből könnyű következtetést vonni az országos állapotokra.

Különösen két körűlmény volt döntő hatású. Az egyik, hogy a királyok a várépítés joga fölött a tatárjárás után is féltékenyen őrködtek. Így III. Endre az 1291-ik évi ó-budai országgyűlésnek határozatait magában foglalt rendeletével megparancsolja, hogy az újabban az ország megkárosítására épűlt várak, a templomokkal kapcsolatos kisebb erődítmények is, haladéktalanúl lebonttassanak. A másik, hogy a külön-külön szabadalmakkal és kiváltságokkal bíró népcsoportokból alakúlt lakosság és a birtokviszonyok nem kedveztek egyes nemzetségek gazdagságra és oligarchiai hatalomra jutásának. Ennélfogva a feudális középkor építészetének legjellegzetesebb alkotásai, a lovagvárak, Erdélyben ismeretlenek maradtak. Találkoznak ugyan egyes hatalmasok, a kik várakat bírnak, vagy építenek, de azok hol a királyi udvar katonái, mint Zsigmond alatt Sorb kenéz, Hunyad vár tulajdonosa, hol vajdák, legfőbb királyi hivatalnokok, mint példáúl László vajda, Thoroczkay Ehellős ispán, Hunyadi János. Ennélfogva az általuk épített várak nem annyira a magán személynek, mint inkább a király emberének, a vajdának tekintélyét és biztosságát szolgálták. A háromszáz év alatt épűlt számos vár közt, melyeknek keletkezését általában homály födi, találkozhatott egészen magán jellegű is, a mi azonban nem bizonyíték a lovagvárak léte mellett. Jellemző, hogy az erődítmények azon csoportjában; melyeket egyes előkelők, noha egyszersmind vajdák, építettek, nincs egyetlen egy sem, mely elrendezés és fölépítés tekintetében a német lovagvárakkal teljesen megegyező volna.

Vajda-Hunyad vár lovagterme. Háry Gyulától

László vajda, a Róbert Károly trónraléptét megelőző zavaros időben Erdély ura, hatalmát várépítésben is érvényesíti. A háromszéki Bálványosvárat átalakíttatja; e régi menhely valószinűleg akkor nyerte azon alakját, melynek nyomai ma is fölismerhetők. Ugyan ő építette ez országrészben csekély számmal levő vízi várak egyikét, a fogarasit, mely XVII. században újjá épűlt. László vajdával kapcsolatban említtetik Szolnok-Dobokamegyében Csicsó vára is. A vajdák védelmi építkezésének egyik aránylag jó karban fönmaradt emléke, mely leginkább hasonlít a lovagvárhoz, Toroczkó-Szent-György vár Torda-Aranyosmegyében. Ezt Thoroczkay Ehellős ispán a XIII. század közepén építé. Három oldalról hozzáférhetetlen, meredek szikla tetején hosszanti, nem nagy és szabálytalan terűletű; falainak roppant volta meglepő. A sziklatető éjszaki végében álló öregtorony a vár legrégibb és legépebb része; mintegy tizenöt méter magas, emeletekre van osztva, bejárata délről van mintegy öt méternyire a szikla szintje fölött. A toronytól párvonalosan két fal húzódik a sziklatető déli végében emelkedő oromig. Erre merészen épített négyzetes torony volt a déli, újabb résznek a fő erőssége. Ennek aljában terűl a vár belső és külső udvara, a mely utóbbihoz nehány helyiség csatlakozik.

Vajda-Hunyad vár, mint neve is mutatja, az erődítmények ezen csoportjába tartozik. Hunyadmegyében a Cserna és Lelesd hegyi patakok összefolyásánál, azok medréből kiemelkedő, de partjuknál nem magasabb szikla tetején, valamely római vár romjaira épűlt. Természetes védelménél fogva valójában vízi vár. Sorb kenéz a XIV. században kapta királyi adományúl. Ennek fiát, Voykot, a királyi udvar katonáját, Zsigmond a birtokban megerősíté (1409). Voykról fiára, Jánosra szállt, ki magát róla nevezé. Utána özvegye, Szilágyi Erzsébet örökölte; a kitől ismét Corvin János kapta ajándékúl. A XVI. és XVII. században sűrűn változtak birtokosai, míg utóbb a magyar kincstár kezébe kerűlt. Többször pusztította tűz, de mindannyiszor helyreállíttatott a legutolsó helyreállítást (1870–1880 közt) a magyar kincstár eszközölté Schultz Ferencz, majd Steindl Imre építész tervei szerint. Jó anyagból gondosan épűlt, úgy, hogy az idők viszontagságai nem voltak képesek letarolni ama sajátosságait, a melyek kegyeletesen őrzött történeti nevezetességével kapcsolatban az ország e fajta emlékeinek egyik legkiválóbbjává avatják. A Királyhágón inneni közép-kori várépítésnek a frankóniai lovagvár az előképe; hatása a várak elnevezésében is mutatkozik, a mit a németből fordított „kő” (Detrekő, Borostyánkő, stb.) sűrű használata is bizonyít. A Királyhágón túl, a hol régi helyi hagyományok és újabb körűlmények szabják meg az erődítés rendszerét, szintén nem találkozik párja a törökverő nagy hadvezér várának. Ez a XIV. század második felében Francziaországban dívott várak mintáját követi, bir azon két jellemző sajátsággal, mely ezeket a francziaországi korábbi, nemkülönben a németországi egyidejű váraktól megkülönbözteti. Az egyik az, hogy nincsen kerítő fala, a másik; hogy nem az öregtorony benne az uralkodó rész, hanem védelme egyenletesen megoszlik. Ekként, míg amazok többé-kevésbbé kényelmetlen lakásúl kinálkozó valóságos erődök; emezek inkább megerősített paloták, melyeknek szabályos vagy szabálytalan területét építészetileg kifelé is díszesen alakított szárnyak zárják körűl.

Ilyen Vajda-Hunyad vára is. Egyik képünk a Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet idejében bizonyára egységes terv szerint épűlt két szárny külsejét mutatja. Az egyiknek mutatós homlokzatát a hatalmas pillérekre kiszökellő zárt erkélyek díszítik. Mögöttük a fal mentén folyosó van, mely a szárnynak egyszerű árkádokkal tagolt folytatásán végig húzódik és a túlsó sarokban emelkedő öregtoronyba vezet. A másik szárny inkább megőrzi a közép-kori erődítmény jellegét és tornyainak, bástyáinak festői csoportosítása által tűnik ki.

Egyetlen bejárata e két szárnyat összekötő torony aljában nyíló kapu, melyet egykor vonóhíd kötött össze az innenső parttal. A kapu egyenesen a tágas udvarba vezet. Ez hosszanti, szabálytalan ötszög alakú; derűlt, otthonos hangúlata felejteti, hogy közép-kori várban vagyunk. Jobbra egyszerű ajtón át a Hunyadi János építette szárny földszintjén levő lovagterembe lépünk, melyet nyolczszögalakú és vörös márványból való öt pillér két hajóra és hat szakaszra oszt. A pillérek lába és lombdíszű feje, valamint a boltozat bordái és záró kövei jóféle mészkőből faragottak. Az egyik pillérfő latin fölírása szerint ez épűletet Hunyadi János emelte 1452-ben; az egyik záró követ díszítő liliomvirág franczia építészt sejtet. A terem a hivalkodó pompát kerűlő elemekből alkotott, helyes arányú, tágas belső térség; nemes, előkelő egyszerűsége emelkedett, ünnepi hangúlatot keltő. A többi részlét is, nemkülönben a Szilágyi Erzsébet-féle szárny és az abban levő „arany kápolna”, noha nem tagadja, hogy a csúcsíves építészet kései műve, választékos izlésre valló formáival azt bizonyítja, hogy az itt dolgozott mester nem ama kézművesek sorából való, a kik a pongyolaságot uralkodóvá tették ezen országrész csúcsíves építészetében.

Vajda-Hunyad vár egyik lépcsőjének ajtaja. Kimnach Lászlótól

Kolcz vár Hunyadmegyében a Sebes patak fölött magas sziklatetőn áll, melynek egy oldalát a szakadékos meredekség, másik két oldalát pedig a tető alakját követő, több sarokban megtört fal és két kirúgó torony védelmezi, szűk udvarában egy négyzetes torony és a várfalhoz támaszkodó két helyiség maradványa áll. Eredetét nem ismerjük. A XV. században már állott, de úgy látszik inkább menhelyűl szolgált, s kevésbbé állandó tartózkodásúl. Ugyanezen megyében Déva vár kúpalakú hegy tetején a Maros völgye fölött uralkodik. Terjedelmes előudvarát, mely a felső várba nyíló kapu előtt összeszűkűl, még fölismerhetni; a felső vár helyét különböző időből való, roszúl épített és már bedűlt falak alaktalan romjai borítják. A maros-tordamegyei Görgény vár, az effajta erődítmények egyik legnevezetesebbje, majdnem egészen elpusztúlt.

A külső ellenségeknek gyakori betörései ellen az országot védelmező végbeli erődítmények építése körűl nagy élénkség mutatkozik a XIII. század közepétől fogva. Részint a már meglevőket tökéletesítik, részint újakat építenek. E végvárak nagyobb fontosságúak is voltak, mint a királyi emberek várai. A nyugati széleken is épűltek végvárak. Hadad és Szilágycseh vár a Szilágyságban, Kővár az akkoriban róla nevezett vidéken, mely most Szatmármegyéhez tartozik. A Királyhágón át vivő út fölött a Sebes pataknak a Sebes-Körösbe ömlésénél őrködő Sebes vár 1300-ban már állott; most pusztúlásnak indúlt állapotában egyik tornya és falai még elég épek. Dezsővár, Kecskés, Zebernik, Ilye és Dobra várak emlékét részint csekély romok, részint csak nevök őrzi. Sűrűbben voltak a végvárak a keleti és a déli széleken. A kelet felé eső gyimesi, ojtozi és bodzai szorost egy-egy erődítmény védelmezte; azonkivűl a bodzai szoros torkolatával szemben, a Perkő hegyen emelkedett a szentléleki vár, mely már a XV. században romba dűlt. Dél felé a Bucsecsen innen levő halmok között egy alacsonyabb sziklatetőn Törcsvár áll a hasonnevű szoros torkolatánál. A német lovagoknak erődje helyén 1377-ben Nagy Lajos rendeletére épűlt. Ez a legépebb állapotban levő közép-köri várak egyike. Fekvése a valóságnál sokkal tekintélyesebbnek és erősebbnek mutatja. Szűk udvara szabálytalan ötszögű. Ezt több izben helyre állított épűletek övezik, melyeknek tömegéből egy négyszögű és egy kerek, de amannál alacsonyabb torony emelkedik ki. A legjártabb vöröstoronyi szorost négy vár védelmezte: a szorosban, az Olt folyótól jobbra és balra Latorvár és Vöröstorony, aszoroson innen Talmács és Alsó-Sebes vár. Talmács várnak még fönnálló külső erődítményei a Szeben patak és az Olt összefolyásánál emelkedő hegyfokot koronázzák. A Branis előhegység csúcsán Alsó-Sebes várnak csak sánczai láthatók.

Törcsvár. Háry Gyulától

A szorosokat őrző erődítményekhez a határszéltől beljebb fekvő, de szintén a külső támadások elleni védelműl szolgáló számos vár csatlakozott, melyek egy részének csak a neve maradt fönn. Az egykori Királyföldön több erődítmény lánczolata húzódott a hunyadmegyei Szászvárostól keleti irányban. Mindjárt Szászváros határában a Várhegy név egykori erődítményre vall. Innen nem messze Sebeshelyt egy várnak még némi nyomai mutatkoznak. Szebenmegyében Szászcsór mellett a Sebes folyó balpartján, egy sziklakúpon szokatlanúl vastag fal és torony romjai vannak; tőle nem messze találjuk a kelneki vár maradványait, hasonlóképen Szász-Orbó mellett, Poplaka és Rezsinár közt egy hegy tetején sánczok nyomai szintén várnak a helyét jelölik. Varpod és Kürpöd német neve várra mutat. Nagy-Küküllőmegyében Leses, Kőhalom várakról van tudomásunk. A sort befejezi Udvarhelymegye Zsomborközsége melletti hegyen levő vár, mely szintén romokban hever.

Az egykori Barczáságban a legnépesebb telepet, Brassó várost, a Czenk ormán emelkedő Brassovia vár és a Gesprengberg erődítménye védelmezte. Az előbbinek helyét és terjedelmét kerítő falának maradványai jelölik; az utóbbi többször elpusztúlván és újra építtetvén, teljesen átalakúlt. Rozsnyó vár és Földvár anémet lovagok által épített erődítmény helyén a XIV. század első éveiben keletkezett; csakhamar a védelme alatt levő szász község birtokába kerűlvén, úgy nevezett parasztvárrá alakúlt át. A község földmívelő lakosai ugyanis élelmi készletül és egyéb értékes tárgyaik biztosabb elhelyezése céljából kamrákat építettek a várba, a hol maguk is menedéket találtak. Rozsnyó vár a Keresztény-havas nyugati előhegyének 150 méter magas és három oldalról hozzáférhetlenűl meredek sziklakúp tetejét foglalja el. Nyugat felől igen szűk, kelet felől ellenben rendkivűl tágas előudvara van, mely kertnek és legelőnek szolgált; könnyen megközelíthető bejáratát egy négyszögű torony védelmezi. A nagy előudvarból egy kiszökellő kerek bástya és mögötte emelkedő négyzetes torony aljában nyíló két kapu vezet a belső udvarba. Ezek, valamint a közelükben a keleti falból kiszökellő ötszögű torony a legfontosabb erődítményei a várnak. Ezeken kivűl még két toronynyal és védő folyosóval van a fal megerősítve. A belső udvar, mely csak felényi, mint a nagy előudvar, szabálytalan hosszanti alakú; egyenlőtlen fölszínéből kiemelkedő sziklák között egykor kamráúl szolgáló, mintegy harmincz házikónak, a legmagasabb sziklán pedig 1650-ben épített kápolnának romjai láthatók.

Úgy látszik, Zsigmond király alatt, 1427 körűl, kerűlt a vár az aljában levő Rozsnyó község lakóinak birtokába, a kik aztán kibővítették és képességük szerint jobban-jobban megerősítették. A kápolna bizonyítja, hogy még a XVII. században is építettek rajta. Romjai arról tanúskodnak, hogy építői paraszt létükre kevéssé voltak járatosak a falazás mesterségében. Földvár éjszakról védte az Olt völgyét és neve szerint eredetileg földből fölhányt erődítmény volt. A sík vidék egy magánosan álló halmán ma látható romok a XIV. század elején kőből épűlt hatalmas vár csekélyebb részének, úgy látszik, elővárának a maradványai. Itt-ott erősen kiszökellő sarkantyúk által támogatott falán még megvannak a lövő és a szuroköntő rések. A belsejében volt épűletek elpusztúltak. Nagy-Küküllőmegyében Szász-Kézden is van a parasztvárnak egy érdekes képviselője. A helység közelében szabadon álló nem magas halom tetejét foglalja el. A rozsnyóinál jóval kisebb; valószinű, hogy a XV. században keletkezett; most elhagyatott állapotban van. A Feketehalom községtől Ó-Tohán felé húzódó hegygerinczen láthatók az egykori Feketehalom vár maradványai; a persányi hegycsoporthoz kelet felől csatlakozó fensík egyik kimagasló szikláján, melynek Várhegy a neve, Krizba vár római eredetű négyzetes tornyának romja maradt fönn. Ettől nem messze esett az Olt folyó környékének védelmére rendelt Apácza vízi-vár, mely azonban jóval később, talán Nagy Lajos alatt, 1342–1351 között, épűlt; négyszögű tornyából egy kis töredék jelöli a helyét.

A Királyföld és a Barczaság lakói azonban nem érték be ezen várak nyújtotta védelemmel. Egy felől a külső ellenség szerfölött veszélyezteté vidéküket, más felől nem volt titok előttük, hogy értékes politikai kiváltságaik, meg szorgalmuk gyümölcse, a jóllét bent is könnyen irigyeket támaszthat; azért már korán, bizonyára mindjárt betelepedésük után, gondoskodtak biztonságukról. Védekezésüket az isteni tiszteletre szolgáló építménynyel kapcsolatban valósították meg. A tapasztalat csakhamar igazolta és általánossá tette a védekezés ezen módját. Valószinű, hogy ezen erődítmények eleinte sánczokból és fa kerítésből állottak. A tatárjárás szomorú tapasztalatai szolgáltak itt is legfőbb indító okúl a szilárdabb anyaggal való építkezésre. A telepesek nem voltak röstek, az így kinálkozó alkalmat fölhasználni. Nem sokára az Anjou házbeli királyok kedvezése és a gazdasági föllendűlés elősegítette, majd a XV. században a törökök ismételt betörései, nemkülönben az országnak zavaros belső állapota szükségessé tette a vendégekből időközben szász nemzetséggé lett lakosság ilyetén védekezését. Hogy mennyire föllendűlt e téren a tevékenység, bizonyítja az ilyen községi erődítményeknek máig fönmaradt nagy száma.

A XV. század a virágzó kora a szászok erődítményes templomának; fejlődésük a csúcsíves építészettel kapcsolatban ekkor jutott megállapodásra, ekkor nyerték azt az alakot, melyben legnagyobb részük máig fönnáll. Művészeti értékkel nem bírnak; nem is volt az czéljuk; sietséggel, gond és dísz nélkül épűltek. Mindazonáltal fölötte érdekes szüleményei a dolgok ottani rendjének, mely szükségszerűen módosítólag hatott az egyházi építészetre, nélkülözhetetlenné tette az egyházi és a védelmi építkezés kapcsolatát, úgy, hogy a biztonság követelményei rányomják bélyegüket az isteni tiszteletnek szolgáló építményre. Ekként a kettős jellegű építménynek egészen külön faja keletkezik, melynek jellemzetes vonása az, hogy a védelmi rendeltetés a templom külsején szerves alakulásban nyilvánúl.

Az ilyen templom-erőd, kisebb-nagyobb községek plebánia-temploma, néha a község tágas fő terén, gyakrabban a községen kivűl emelkedő, néha természetes védelemmel is bíró halmon, egyes vagy kettős fallal övezett udvar közepén emelkedik. A kerítő falat két-három torony erősíti; öt torony is találkozik. Ezek szakasztott másai a Felső-Magyarországon gyakori, de ezen országrészben is előfordúló templomok tornyainak; rendszerint négyzetesek, fönt fából való és kiszökellő, nyilt folyosójuk van, e fölött emelkedik a rendkivűl magas födél, melynek hol gúla-, hol sátoralakja van. A bejárat az egyik torony aljában szokott lenni. Az így védett várudvar közepén végső menedéket nyújtó öregtoronyként emelkedik a templom, mely maga is erődítmény. Zömök, mogorva, néha daczos külsejének nagy tömege első pillanatra elárúlja rendeltetését. A mi tagoltság és csekély dísz mutatkozik rajta, az a védelemnek szolgál. Keskeny és nem nagyon magas ablakokkal gyéren áttört falát hatalmasan kiszökellő támasztó pillérek tagolják, melyeket félkörű ívek kötnek össze és ekként a falat övező magas, de nehézkes vak árkád keletkezik. Ezen árkád ívei mögött és általuk elfödve a fal hoszszában keskeny nyílás fut végig, melyből a templom födele alá menekűlt lakosság forró szurkot öntött a támadó ellenségre. Az ívek fölött keskeny párkány van, e fölött pedig négyszögű lövő résekkel ellátott attika emelkedik. E templomok nehányának nincs tornya; az ilyenek a legdaczosabb külsejűek. A legtöbbnek egy vagy két tornya van; alakra nézve hasonlók amazokhoz, melyek a falkerítés mentén emelkednek. Elrendezés tekintetében valamennyi a csúcsíves, egyszerűbb templom mintáját követi. Vannak köztük egyes és hármas hajójúak; emezek csarnok-épűletek, a mi a védelem követelményeiből önként következik. Szentélyük kivétel nélkűl nyújtott; a hajónál keskenyebb és három oldallal záródó. Igen egyszerű, rendszerint befejezetlen belsejük tisztán megőrizte a templomi jelleget. Valamennyi ágostai evangélikus templom.

Nagy-Küküllőmegyében vannak ezen építmények legjellemzőbb képviselői. Köztük az erődítés teljessége tekintetében legkiválóbb Szász-Kézd község temploma, mely 1493-tól 1496-ig épűlt és két izbeli helyreállítás után is megőrizte eredeti állapotát. Kerítő fallal és tornyokkal védett udvarban emelkedik; külsejét köröskörűl árkádok övezik; egyes hajója 21 méter hosszú, 10 méter széles; a hozzá csatlakozó szentély hoszsza 16, szélessége 9 méter. Tornya eredetileg nem volt. A szentély éjszaki oldalán a sekrestye fölötti alacsony torony későbbi eredetű. Ennek mintájára épűlt 1524-ben Miklós-Telke község temploma. A muzsnai templom szintén a XV. század végén épűlt, és a szász-kézdihez legközelebb áll az erődítés teljességére nézve, ámbár amattól részben eltér. Ez 24 méter hosszú és közel 13 méter széles csarnok-épűlet; középhajóját az oldalhajóktól négy pár pillér választja el, melyek közűl a szentély melletti pár négyzetes, a többi nyolczszögű; szentélyének hoszsza 13, szélessége mintegy 7 méter. Úgy a hajót, mint a szentélyt csillagboltozat födi. Három tornya van. Egy-egy a déli és az éjszaki oldalon a bejárati csarnok fölött a födélszékig ér és lövőrésekkel van ellátva. A harmadik pedig nyugati homlokzata előtt szabadon áll. Külsejének, s még inkább belsejének késő csúcsíves díszítményekben való gazdagsága Erdélyben kivétel számba megy.

Küküllővidéki templomerődök Alsó-Bajomban, Muzsán és Száz-Kézden. Cserna Károlytól

Apoldon a templom a község közepén, halmon, részben kettős fallal övezett udvarban áll; három hajós és három szakaszos kisebb csarnok; nem olyan teljes erődítésű, mint az előbbiek, a mennyiben az árkádos erődítés csak a szentélyre szorítkozik. Nyugati oldalán zömök torony emelkedik, s annak aljában nyílik a bejárat. A szász-dályai templom egyes hajója két szakaszból áll; a nyugati oldalán levő torony falának szokatlan vastagsága miatt olyan széles, mint a hajó. Az erődítés csak a szentélyre szorítkozik. A homoródi templom kettős fallal védett udvaron egymástól különböző és látszólag régebbi két torony közé ékelt, azokkal szerves kapcsolatban nem levő hajóval bír. Szentélyének falai, mint már említettük, a román építészet idejéből valók, erődítési tekintetben is kezdetlegesebb amazoknál, a miből azonban nem lehet következtetni, hogy erődítése az előbbieknél régibb eredetű volna. Ehhez hasonló, de fejlettebb Szász-Vessződ község három hajós temploma. Kerítő falának négy tornya közűl kettő négyzetes, kettő kerek alakú; azonkivűl egy-egy négyzetes torony emelkedik a templom nyugati és keleti végében, mely utóbbi magasabb és a szentély egyenes záradékát alkotja. Netus község templomának szentélye fölött szintén torony van; nyugati tornyát lebontották. A sövénységi templom torony nélkül maga zömök toronyként áll a helységen kivűl emelkedő tekintélyes halomnak fallal kerített tetején. Alacsony és keskeny ablakai fölött két sor lövő rés van, ezek fölött pedig kőből épített folyosó fut a fala mentén. A kis-küküllőmegyei Alsó-Bajom egyhajós templomának szentélye egyenesen záródik, valamivel magasabb, mint a hajó, úgy, hogy toronynak látszik, melynek meredek és magas födele van, ennek nyergén pedig kis torony emelkedik. Az erődítés a szentélyre szorítkozik, s az előbbiektől annyiban különbözik, hogy a támasztó pillérek közé két-két félkörű ív helyezkedik. A felső-bajomi templom szentélye lövőrésekkel ellátott torony alakját mutatja; külsejének nincsenek árkádjai, azokat a födél alatt fából való nyílt folyosó pótolja. Megemlítjük még: Mártonhegye, Rozsonda, Újváros, Nagy-Selyk, Rádos, Baromlak és Szent-Ágota nagy-küküllőmegyei, Nagy-Csűr szebenmegyei községbeli templom-erődöket. A fölsoroltakhoz hasonló templom a Székelyföldön is van kettő: az egyik Udvarhelymegyében Ders, a másik Háromszékmegyében Zabola község temploma. Mind a kettő halmon, fallal övezett udvarban áll; tornya egyiknek sincs. A dersi, melynek kerítő falát bástyatornyok erősítik, annyiban hasonlít az alsó-bajomihoz, hogy támasztó pilléreinek közében páros félkörű ívek vannak.

Szász-Hermány község templom-kastélya. Háry Gyulától

A védelemre berendezett templomnak másik faja az úgy nevezett templom-kastély. Ez híjján van az imént fölsoroltakat jellemző egyöntetűségnek; erődítése csak a külső védművekre szorítkozik, a mi az udvart, esetleg az előudvart övező egyes vagy kettős falból, annak tornyaiból, árokból és vonó-hídból áll. Magára a templomra nem terjed ki az erődítés; kivéve, hogy egyiknek-másiknak tornya eredetileg védelmi folyosóval volt ellátva. Szinte magától kinálkozik az a föltevés, hogy az előbbi fajtájúaknál a templom és annak külső erődítménye egyszerre épűlt, míg emezeknél a templom megelőzte az erődítményt olyképen, hogy a kőből épűlt templomot árok és fakerítés övezte, melyet utóbb szilárdabb erődítmény váltott föl. Valószinűvé teszi ezt az is, hogy a román és átmeneti művészetű templomok közt találjuk azokat, melyeknek ma is fönnálló erődítményeik későbbi keletkezésűek, egyszersmind mintegy pótolni akarván. magának a templomnak védtelenségét, teljesebbek is.

A templomnak ilyetén megerődítése a szászoknál a XIV. és XV. században oly általános volt, hogy ha valamennyi e fajta építmény megemlítésére vállalkoznánk, akkor a szászok lakta majdnem valamennyi helységet föl kellene sorolnunk. A százával előfordúló templom-kastélyok a helység közepén, vagy a községen kivűl részint síkföldön, részint dombon épűltek; legtöbbjüknél megelégedtek a legegyszerűbb erődítménynyel, lövőréses és védelmi folyosós falkerítéssel és egy kaputoronynyal. Az már tekintélyesebb castellum, a melynek fala két-három toronynyal van megerődítve. A tornyok kivétel nélkül olyanok, mint a templom-erődök tornyai és világos bizonyítékáúl szolgálnak, hogy az itteni építkezőkből és építő mesterekből hiányzott a művészi ösztön, mely a gyakorlati czél megóvása mellett ugyanazon föladatnak változatos megoldására törekszik. Az egy mintához lomhán ragaszkodó építkező mód a sűrű gyakorlat daczára mindenütt rányomta termékeire az egyhangúság bélyegét.

Legteljesebb, legnagyobb, sőt valósággal tekintélyes síkföldi vár a brassómegyei Prázsmár község templom-kastélya. Itt bizonyos, hogy a templom, a melyről már volt szó, korábbi eredetű az erődítménynél. Emez egy külső alacsonyabb és egy belső, mintegy 12 méter magas keritő falból áll; a két fal közé eső, 3 méter széles tér külső udvarként futja körűl a belső udvart; boltozatos, hosszú folyosón át vezető és vonóhíddal védett bejárata előtt még két terjedelmes előudvara van. Egykori négy bástyatornyából kettő még áll. Tágas belső udvarát festői hatásúvá teszik a fal mentén egymás fölé három sorban fából épített kamrák, az ezek előtt végig futó nyílt folyosók és a hozzájuk fölvezető lajtorják és lépcsők. A község lakossága ma is e kamrákban tartja élelmi szerét: gabonáját, lisztjét, szalonnáját, a minek nagy bőségével dicsekszik, s egyéb ingóságát. Szász-Hermány község templom-kastélya szintén tekintélyes síkföldi erődítmény. Alakja kerek; fő falát csak két-harmad részben keríti alacsonyabb külső fal; ezek közében mély árok van; a fő fal mentén hét torony emelkedik; bejáratát vonóhíd és födött folyosó védi. Egyik tornya azelőtt kápolna volt, most a helységbelieknek jéggel hűtött közös szalonna-kamráúl szolgál; keresztboltozatos és hevederrel elválasztott két szakaszból álló belsejét megrongálódott falfestmények borítják, melyeknek vallási tárgya még fölismerhető. Hasonlók, de kisebbek és egyszerűbb erődítményűek többek közt Brassómegyében Keresztényfalva, Feketehalom, Vidombák, Szent-Péter, Szász-Magyaros, Veresmart községek templom-kastélyai.

Berethalom község templom-kastélya. Háry Gyulától

A brassómegyei templom-kastélyok a vidék sík voltánál fogva általán síkföldi erődítmények, ellenben a nagy-küküllőmegyeiek többé-kevésbbé magas dombon állanak. Berethalom templom-kastélyát illeti meg az első hely. E nagyközség 1572-től 1867-ig az evang. szász püspök székhelye volt; templom-kastélya tehát egyező azzal a szereppel, melyet a hely a szászok vallási életében vitt. Szakadékos, meredek szikladombon áll és az emeletes házak fölött magasan kiemelkedő várként uralkodik. A domb oldalán egy alsóbb és a tetején egy felsőbb fala, s emennek mentén öt tornya van. A belső udvar közepén áll a templom, mely valószinűleg a mostani erődítménynél régibb templom helyén 1500-tól 1524-ig épűlt, tehát a legkésőbbi keletkezésű csúcsíves építmények egyike. Három hajós csarnok; majdnem négyzetes alakú (hoszsza 22, szélessége 20.50 méter); az oldalhajók alig keskenyebbek a tőlük három pár, formátlan pillérrel elválasztott középhajónál; a szentély valamivel alacsonyabb, mint a középhajó, de szertelenűl hosszú (18–20 méter). Tornya nincs. E helyett a templom közelében fából épűlt harangláb emelkedik. A milyen tekintélyes és festői az erődítmény egészben: annál kedvezőtlenebb hatású a templom belseje helytelen arányai és művészietlen alakítása miatt. Megemlítjük még Romfalva, Eczel, Baráthely ugyanezen megyebeli községek templom-kastélyát.

Ide soroljuk Szebenmegye egykor virágzó Szelindek községének templomkastélyát, melyet hatalmas helyzeténél, erődítményénél és terjedelménél fogva várnak szokás nevezni. A községen kivűl magas dombon áll; a XIV. században keletkezett erődítménye mostani alakját 1765-ben nyerte; az udvarán levő csúcsíves templomot a XV. században kezdték építeni, de soha sem fejezték be. Az erődítménynek még fönnálló része raktárúl szolgál; a templom elhagyatottan, romokban hever.

A templom megerődítésének e módja a szomszédos Székelyföldön is meghonosodott, s noha nem lett oly általánossá, mint a szászoknál, mégis szép számmal keletkeztek ott is kisebb és nagyobb, egyszerűbb és teljesebb templom-kastélyok, melyeket szász templomoknak, népiesen pedig varjú-váraknak szokás nevezni. Udvarhelymegyében Homoród-Szent-Márton községunitárius templomának egykor hatalmas erődítményei romba dűltek. Csíkban nevezetesebbek Csik-Rákos és Nagy-Boldogasszonyfalva (Karczfalva) helységek templomkastélyai. Háromszékmegyében Illyefalván a templom-kastély a helységen kivűl nem magas, de jó meredek halmon áll; kettős kerítő fala van; a külső fal a halom alakjához alkalmazkodva szabálytalan hatszög alakú, s minden sarkán egy-egy bástyatorony emelkedik. A kerítésfal belső oldalát itt is a községi lakosok eleségkamarái foglalják el. Ugyanezen megyében a szepsi-szent-györgyi templom-kastély szintén a városon kivűl szakadékos oldalú halom tetejét foglalja el; dűledező erődítménye kerek alakú kettős falból, a belső magasabb fal mentén emelkedő bástyatoronyból és kaputoronyból áll; külső falának egy részét lehordták. A kézdi-szent-léleki templomot és nyolcz sarkú, négy sarkán kerek bástyatoronynyal és egy kaputoronynyal ellátott erődítményét a hagyomány szerint Apor Kata 1401-ben építtette volna. Említésre méltó sajátsága, hogy a déli és éjszaki fal hegyes szögben megtörve befelé szökellik. Megemlítjük még a háromszékmegyei Bölön, Gelencze, Árkos, Nagy-Ajta községek templom-kastélyait. Az utóbbiba az unitárius hitközség nem régiben csinos, de nem ide illő kupolás templomot épített. A templom-kastély legegyszerűbb alakját a háromszékmegyei Uzonban látjuk; a templomot hozzá egészen közel álló kerekded fal keríti. Ilyen az új-tordai is, melynek egykori csúcsíves temploma egészen át van alakítva.

Segesvár erődítményének óratornya. Háry Gyulától

A szász nemzetnek a XIV. század folyamán bekövetkezett politikai és gazdasági föllendűlésével kapcsolatos a városok fölvirágozása. Brassó, Nagy-Szeben, Kolozsvár városok mint az ipari és kereskedelmi életnek góczpontjai tűnnek föl. Mellettük nagyobb fontosságúak még Nagy-Enyed, Szász-Sebes, Szászváros, Segesvár, Medgyes és az éjszakra eső harmadik szász telep fő helye, Besztercze. A Királyhágón innen nincs vidék, melyen a városok ily sűrűn keletkeztek s akkora gazdagsággal dicsekedhettek volna. A szászoktól alapított és lakott ezen városok veték meg alapját annak szinte közmondásossá lett gazdagságnak, mely a törökök uralma és a fejedelemség idejében is tartott. A nagyobb számú lakosságnak és a fölgyülemlett gazdasági értéknek megfelelően a védelmi építkezés is túlszárnyalja a helységek erődítményeit. A nagyobb városokat: Brassót, Kolozsvárt, Nagy-Szebent, Segesvárt, sőt Medgyest is hatalmas tornyokkal ellátott falak övezték; minden torony védelme más-más czéh kötelessége volt. Szász-Sebesen a templom körűl csoportosúló házakból állott az erődítmény. Brassó és Nagy-Szeben erődítményeiről a még tekintélyes maradványok elég teljes képet nyújtanak. Segesvár erődítményének tornyai részben ma is majdnem épen állanak, falai düledezők. Kolozsvárt a város szabályozása folytán csekély töredék kerűlte el a pusztúlást.

Mint a középkorban mindenütt, a városi vagyonos polgárságban fölébredt büszkeség találkozik a vallásos érzűlettel és nagyobb szabású templom építése által jut kifejezésre. Ekként a szász városok a XIV. és XV. században, mely itt a csúcsíves művészet kora, az építészet, s vele együtt a többi művészet gyakorlatában vezető szerepet visznek, a nélkül azonban, hogy építményeik önálló jelleggel birnának, vagy legalább művészi érzékről tanúskodnának a nyugati minták követésében. Az élénk tevékenység közepett nem tűnik föl művészileg alkotó egyéniség; épen úgy nem keletkezik művészi értelemben vett iskola. Ennél fogva kénytelenek vagyunk itt is az egyes építmények leírásának szerényebb föladatára szorítkozni. Mivel legtöbbjük építésének a történetéről sincsenek pontos adataink, az időrendi egymásutánról is le kell mondanunk, beérve azon általános megjegyzéssel, hogy a városi plebánia-templomok építése körűli legnagyobb élénkség nagyjában összeesik Zsigmond király uralkodásának idejével (1387–1437), innen túl a Hunyadiak korabeli építkezés a század végéig annak mintegy folytatása. A csúcsíves építés gyakorlata általán, mint eddigi adataink mutatják, mélyen belenyúlik a XVI. századba.

Ezen emlékeink sorában a brassói ágostai evangelikus plebánia-templomot, a magyar birodalom terűletén a legnagyobb és egyszersmind legkeletibb fekvésű csúcsíves építményt illeti meg az első hely. Hatalmas, komor tömege uralkodik a falmeredekségű Czenk hegy tövében fekvő város fölött és már messziről felkölti érdeklődésünket. Hagyomány szerint 1385-ben kezdték volna az építést. Bizonyos, hogy az 1423-ban még nem volt befejezve. A déli oldal bejárati csarnokának kapuszárnyán levő 1477. évszám hiteles; ezen csarnokból a templomba nyíló kapu ívmezőjében levő fresko festmény Máriát Jézussal ábrázolja, a mező két alsó sarkát pedig Mátyás és Beatrix (1476–1490.) czímere foglalja el. Valószínű, hogy e festmény is 1477-ből való és hogy a templom a XV. század végén nagyjában készen lehetett; az 1689-iki tűzvészt követő helyreállításkor épűlt a középhajónak és a szentélynek mostani tompa csúcsú dongaboltozata; ugyanezen időből valók a formátlan pillérfők; két oldalt a hajó pillérei közében levő karzatot a XVIII. században építették. Egyéb átalakítást, sőt nagyobb mértékű helyreállítást sem eszközöltek rajta, úgy, hogy ma is eredeti alakjában áll fönn. Késő csúcsíves építmény. A nyugati felén levő átmeneti részletek korábbi időből valóknak látszanak és arra mutatnak, hogy az építkezést egy régibb terv szerint kezdték meg és egy újabb szerint folytatták és fejezték be.

Nem jó minőségű, faragott homokkőből épűlt, mely idő multán letöredezett és megfeketedett. Innen származik a „Fekete templom” elnevezés. Három hajós csarnok, külső hosszúsága 88.9, szélessége 37.7, magassága 42 méter. Nyugati oldalán két zömök négyzetes torony van, melyek közűl az éjszaki csak a hajó magasságáig épűlt föl. A két torony egyfelől kiszökellik a hajó oldalfalainak szintjéből, másfelől erősen beszökellik a középhajó terűletébe. Ennél fogva a közbe eső bejárati csarnok jóval keskenyebb a középhajónál. A csarnokból az orgona-karzat alá, onnan pedig a középhajóba lépünk. Ezt az oldalhajókból egy pár szabálytalan hatszögű, majd négy pár nyolczszögű tagolatlan pillér választja el. A középhajónál szélesebb a diadalív nyílású, ennél ismét szélesebb a szentély, úgy, hogy oldalfalai a mellékhajók középtengelyével összeesnek. A szentély egyébként a hajóhoz képest (41.5 méter) szokatlanúl hosszú is (31.5 méter) és három pár nyolczszögű, de szertelenűl karcsú pillér által szintén három hajóra osztódik és egész szélességében a 16 szögből vett 7 szöggel záródik. A szentély éjszaki oldalához csatlakozik a sekrestye.

A szászok középkori egyházi építészetének egyik jellemző sajátsága, hogy akár sietségből, akár költség hiányából első sorban a templom fölépítésére törekedtek és ezzel kapcsolatban annak külsejére aránylag több gondot fordítottak, a belső díszítést és a berendezést jobb időre hagyták, míg utóbb a reformatio következtében fölöslegessé vált. Ezen általános szabály alól a brassói templom sem tesz kivételt. Külsejének gazdagságával a magyar birodalom terűletén csak is a kassai székesegyház vetekedhetik. Belseje ellenben dísztelen, a mit még fokoz az elrendezés ama fogyatékossága, hogy a diadalív szélesebb a hajónál, a szentély nagysága pedig nincs arányban a hajó nagyságával. Hozzájárúl, s ez a legsulyosabb hiba, hogy a szentély pillérei, noha távlati látszatot idéznek elő, mégis rontják a templom belterének hatását. Ennek oka nem annyira bántó formátlanságukban rejlik, mint inkább abban, hogy mintegy szétszakítják a szerkezet és a tér szerves, összhangzatos alakúlását. A pillérek közé épített karzatok sem egyeztethetők össze a csúcsíves csarnok terének alkatával, s azoknak kevésbbé barokk, mint inkább rosszúl értett csúcsíves művészetű lombozata nem csökkenti a dísztelenséget.

Annál meglepőbb a templom külsejének gazdagsága. Ez is egyoldalú ugyan, a mennyiben csakis a hosszanti falakat és a szentély záradékát tagoló pilléreken, továbbá a kapuk szokatlan számában és azoknak sok féle díszében mutatkozik, mindazáltal az itteni körűlményekhez képest örvendetesnek és művészetileg becsesnek mondható. A pillérek közé eső nagy falterűleteket keskeny ablakok törik át, melyek hol három, hol négy osztályúak, bélletük és geometriai díszük is egyszerű; élénkebb ütemek csak ott keletkeznek, a hol az öt fokozatban vékonyodó és mennyezetes fülkékkel, azokban szobrokkal, fölöttük gúlákkal díszes pillérek, a kassai székesegyházhoz hasonlólag, fölfelé igyekvésükben meg-megszakítják a koszorúpárkány fölött húzódó s áttört geometriai díszű övet. Ezt az élénkséget növeli három kisebb kerek torony; egyik, a szentély déli fala és az oldalhajó egyenes záradékának, a másik kettő a nyugati tornyok és a hajók falának szögében emelkedik.

A déli oldalhajóba három, az éjszakiba kettő és a nyugati homlokzaton egy kapu nyílik. A déli oldal középső kapujának előcsarnoka van, melybe szintén díszes kapu nyílik; valószínű, hogy az éjszaki oldal megfelelő kapuja előtt egykor szintén előcsarnok emelkedett úgy, hogy a templomnak összesen nyolcz kapuja volt. A meglevő hét kapu számánál és díszességénél fogva legnagyobb gazdagsága a templomnak. Éjszakon és délen az orgona-karzat melletti szakaszokba nyíló kapuk régiebbek és egyszerűbbek, mindazáltal az éjszakinak félkörű ívvel keretelt öt karajos nyílása hazánkban a legnemesebb e nemű alkotások közé tartozik. Az ismeretlen mester utóbb képzeletének szabad folyást engedett és a déli, meg az éjszaki oldalon következő kapukat, melyek a hajók negyedik szakaszába nyílnak, nemkülönben a nyugatit elhalmozta a díszítmények nagy sokaságával. Legszeszélyesebb és túlterheltségével a spanyol csúcsíves építészetet látszik utánozni a nyugati kapu. A déli előcsarnok kapuját, a tompa csúcsú ív tövéből kiemelkedő és gúlában végződő tornyocska fogja közre. Az előcsarnokból a hajóba szolgáló kapu három karajos nyílású, a fölötte levő hajlított ívnek a kerete pedig derékszögben tört pálczatagozatból áll, a mi hasonlít a kassai székesegyház éjszaki kapujához. A tornyok támasztó pillérei is gazdag alakításúak, még inkább az ablakai, mindazáltal a nyugati homlokzat nehézkessége nincs összhangban a templom külsejével. Egy az, hogy csak a déli épűlt föl, de a szász szokáshoz híven felső osztálya is csak négyzetes alakú és dísztelen; a két zömök torony nagy közelségével összeszorítja a középhajó homlokfalát, mely a föl nem épített toronynyal egy szintben végződik és a kettőre együtt lomhán ereszkedik le a födélnek kontyra fogott keskeny oldala.

A brassói ágostai evangelikus templom. Háry Gyulától

Szász-Sebes ágostai evangelikus temploma a város fő terén részben középűletek által kerített térséges négyszögű udvar közepén áll és környezetével vonzó festői csoportot alkot. Hármas hajóját és az annak nyugati végében emelkedő zömök, négyszögű tornyot a román építészet maradványai közt említettük. Újabb része, a XIV. század harmadik negyedében épűlt szentély, elrendezésre nézve édes testvére a brassói templom szentélyének; a fölépítés egyes részletei, jelesűl a támasztó pillérek szintén igen hasonlók a brassói temploméihoz. A szentély a templomnak nyugati felével majdnem egyenlő hosszúságú és szélességű, három hajós; öt szakaszos és három oldallal záródó csarnok. A hajókat elválasztó négy pár pillér karcsú, nyolczszögű, s oszloptörzsekkel tagolt, fejüket szép lombozat díszíti. Az ötödik pár tagolatlan pillér az 1523. évi földrengés után épűlt. A szentély első szakaszába a déli oldalon nyíló kapunak nagy előcsarnoka van, ennek szögletében karcsú torony emelkedik, melyben egy csillaglépcső a szentély párkánya fölött körűl futó karzatra vezetett. Ez a dísz, valamint a külső pilléreknek a párkányt és a karzatot áttörő csúcsai a párkánynyal és a karzattal együtt eltűntek; a szobrászati dísz java része azonban elkerűlte a pusztúlást. Belűl az oldahajók fali pilléreit mennyezet alatt, gyámokon álló szentek alakjai élénkítik. Sokkal érdekesebbek a külső pillérek. Ezeken mutatkozik legjellemzőbben az építőmesternek a szobrászati díszben való kedvtelése és leleményessége. A négy fokozatban vékonyodó pillérek legtöbbjének alsó osztályát hármas karajú keretbe foglalt domború mellszobor díszíti. Ezek a templom udvarán játszó iskolás ifjúságnak – úgy látszik; már nemzedékek óta – könnyű czéltáblájáúl szolgáltak és annyira elpusztúltak, hogy eredeti alakjukat nem lehet fölismerni. Az ottaniak véleménye szerint a templom jóltevőit, férfiakat és nőket, ábrázolják. De valószinűbbnek látszik, hogy a környéken talált római síremlékek maradványai, köztük égetett agyagból valók is, melyeket az építőmester ügyesen fölhasznált. A pillér második osztályát kiszökellő gyám, azon szent alakja és e fölött a mennyezet díszíti. A harmadik osztály alsó fokának fedő lapján állati alak fekszik, a felső fok lapját pedig egy angyal foglalja el.

A szász-sebes ágostai evangelikus templom. Háry Gyulától

Legfelül oszlopos és mennyezetes fülkében szintén valamely szent alakja áll. Ezek együtt a templomot Erdélynek szobrászati dísz tekintetében legkiválóbb csúcsíves építményévé teszik. A templom udvarának keleti végén egy csúcsíves építésű, egyszerű kápolna áll.

A nagy-szebeni ágostai evangelikus templomot egy régibbnek a helyén a XIV. század második felében kezdték építeni és valószínűleg a XV. század elején fejezték be. A templom e szerint három hajós és kereszthajós bazilikális épűlet volt; hosszanti hajója öt szakaszból állt, kereszthajója egyenes fallal, megnyújtott szentélye pedig három oldallal záródott; nyugati homlokzata előtt a középhajó szélességének megfelelő négyzetes torony állott. Ezen állapotában a szászok városi templomai közt a fölépítés némely részleteinek egyenlőtlenségei mellett, leggazdagabb, legegységesebb és legszabatosabb elrendezésű templom volt. Minthogy azonban a torony szabadon álló falai gyöngék voltak és támogatásra volt szükségük, a két oldalhajót nyugat felé még a XV. század végén meghosszabbították és a középhajónak megfelelő három szakaszt építtettek a torony nyugati fala elé, a mellékhajókat pedig folytatták, úgy, hogy a torony a templom terűletébe kerűlt. Ugyanekkor a szentély éjszaki falához támaszkodó emeletes és két szakaszos sekrestyét éjszak felé még két szakaszszal megtoldották. A XVI. század legelején a déli mellékhajó fölé egész hoszszában karzatot, a déli és az éjszaki kapu elé díszes előcsarnokot, a kereszthajó éjszaki szárához egy toldalékot építettek. Ezáltal a templom tágasabb lett a nélkül, hogy belterének hatása növekedett volna, a külseje pedig megnagyobbodott tömegével az összhangzatosság rovására vált tekintélyesebbé. A középhajót, a szentélyt és az éjszaki mellékhajót csúcsos keresztboltozat, a déli mellékhajó, valamint a nyugati toldalék fölötti karzatot és a kereszthajó toldalékát csillagos boltozat födi; az egyszerű tagoltságú hevederek és bordák átmenet nélkül ereszkednek a gerinczekkel és hornyokkal tagolt, nyolczszögű, de nem egyenlő pillérekre; a szentélyben díszesebb gyámokon nyugosznak a gerinczekkel tagolt fali pillérek, melyeknek szintén nincs fejük. A domború művű záró kövek változatossága elüt a templom belsejének nagy egyszerűségétől; az egyiken Krisztus áldást oszt, a másikon Szent Veronikát, a harmadikon Szent Farkast látjuk; vannak rózsával, lombozattal, s képzelt állati alakokkal díszítettek is.

A déli mellékhajó fölötti karzat és a nyugati toldalék a templom külsejét kivetkőzteté szerves alkatából. A megrongált állapotban levő és egyébként is egyszerű nyugati homlokzatnak kontyos födele van. E mögött nyúlik föl az épűlet tömegéből a négyzetes torony, melynek emeletei egyenlők, szertelenűl keskeny ablakai lövőrésekhez hasonlók; négy kis saroktorony között karcsú sisakja van. A bazilikaszerű éjszaki oldalnak legfőbb dísze az igen tágas, nyílt előcsarnok és a szép tagoltságú kapu. A csarnokalakú déli oldal a templom külsejének építészetileg legértékesebb része. A karzat két-két szakaszának külön nyeregfödele van és az így összefoglalt kettős szakasz két-két magas ablaka; valamint az előcsarnok és a kereszthajó fala fölött keresztvirágban végződő csúcsos orom emelkedik. E hoszszában egymás mellé sorakozó hét orom a kontyos födelek hazájában, egészen szokatlan élénkségűvé teszi a déli oldalt, a mit fokoz az erősen kiszökellő, emeletes, alúl nyílt és az éjszakinál is díszesebb előcsarnok. A szentély éjszaki falának egy szakaszát egész magasságában foglalja el Rozsnyói Jánosnak 1445-ben festett nagy falképe, mely Krisztus fölfeszitését ábrázolja. Kiváló alkotás; mestere a német alföldi iskola követője volt és, élénk érzékkel birt a valóság iránt.

A Kolozsvári Szent Mihály templom és alaprajza. Cserna Károlytól

A kolozsvári Szent Mihály templom a város fő terén szabadon áll. Építését valószínűleg a XIV. század végén kezdték meg és a következő század közepén (1442) Zsigmond király támogatása mellett fejezték be. Sok viszontagságon és helyreállításon ment át. 1566-tól 1716-ig rövid megszakítással az unitáriusoké volt, s ezen 150 év alatt háromszor leégett. Az utóbbi évben kerűlt a katholikusok birtokába és Erdélyben az egyedűli nagyobb csúcsíves templom, mely most is a katholikusoké. Három hajós csarnok. Általános elrendezése szabályos, de ezen belűl előfordúló szabálytalanságoknál fogva, a melyek avatatlan vezetésre vallanak, még Erdélyben is föltűnő jelenség. Kontyos födelű nyugati homlokzata ferde fekvésű, az itt tervezett két torony közűl csak a déli épűlt föl, de utóbb azt is lebontották; a fő kapu nem a középhajó tengelyére, hanem attól éjszakra esik. Föltűnő a hajók szélességének egyenlőtlensége is. Az éjszaki mellékhajónak nyugati szakasza keskenyebb a keletinél, a déli mellékhajóban ellenkezőleg van. Átlagos mérték szerint a középhajó 7, a déli 6.64 az éjszaki 5.37 méter széles. A hajó hoszsza 40.50, a szentélyé 17 méter. A hajók csillagos boltozatúak; a pillérek gazdagabb tagoltságúak, de nincs fejük; a szentély keresztboltozata a múlt században épűlt; az éjszaki oldal előcsarnoka fölött emelkedő torony 1837-től 1862-ig épűlt. Öt kapuja van; ezek közűl legdíszesebb a nyugati fő kapu. Ennek keretét kétszer megtört, szamárhát alakú és karcsú keresztvirágban végződő csúcsos ív alkotja. Kettős nyílását szép ajtószár választja el és ívszeleteken nyugvó egyenes gerenda zárja. Az ívmezőt elfoglaló szobor a sárkányölő Szent Mihályt ábrázolja, alatta a két ajtónyílás közt karjait fölemelő angyal alakja áll; a mit karjaival támogat, azt már nem lehet fölismerni; a két paizson Magyar-, Cseh-, Morvaország és Ausztria czímere látható.

A segesvári úgy nevezett hegyi templom, valamint a medgyesi ágostai evangelikus és a nagyenyedi református templom építészetileg csekély értékűek, de fekvésükkel és környezetükkel az erdélyi szász városok középkori képét idézik föl képzeletünkben.

A segesvári templom a Nagy-Küküllő folyó völgye fölött 80 méter magasságú, részben fokokkal megszakított, részben meredek oldalú hegy tetején fellegvárként emelkedik; magánossága méltóságot ad neki. 1429-től majdnem száz évig építé a városnak mintegy 5000 lakosa. Akkoriban a hegy tetejét csak alacsony fal és az ötvösök, meg a kötélverők tornya védte. A hegy oldalán húzódó fok térségén volt a felső város, a melynek ma is fönnálló erődítményei a XVI. és XVII. században keletkeztek. A templom három hajós csarnok, s szegényesebb körűlményekhez mérten törmelék kőből épűlt; belseje, valamint külseje fölötte egyszerű. Kivűlről tömegének nehézkességét még fokozza a kontyos födelű nyugati, homlokzat előtt álló zömök torony, mely csak tíz méterrel emelkedik a födél fölé. Leggazdagabb részlete a késő csúcsíves formájú déli kapu.

A medgyesi templom az egykor fallal övezett város fő tere közelében, házak tömege között csak egy felől megközelíthető alacsony halmon áll; falkerítés és négy torony védelmezi szűk udvarát, melybe egy torony aljában nyíló kapun át lépünk. Ezen festői, szinte titokzatos környezet hatása tartós nyomokat hagy lelkünkben. A templom déli mellékhajója, csarnokszerűen egyenlő magas a középhajóval, az éjszaki ellenben bazilikaszerűen alacsonyabb a középhajónál; a pillérek nyolczoldalú, fej nélküli hasábok; a középhajó csillagos boltozatú a szentély dűlényes boltozatának bordái csinos lombdíszű gyámokon nyugvó gerinczekre ereszkednek le. A nyugati homlokzat éjszaki sarkán álló tornyának a szokásos erdélyi alakja van, de alúl két, hatalmasan kiszökellő, zömök sarkantyú támogatja. Szép a kaputoronytól jobbra levő, szintén négyzetes, de karcsú torony, melynek párkánya félköríves karzatból áll.

A kolozsvári Szent Mihály templom fő kapuja és sekrestyéjének renaissance ajtaja. Cserna Károlytól

Nagy-Enyeden a város közepén fekvő, fallal kerített és nyolcz bástyatoronynyal védett, szabálytalan ötszög alakú, tekintélyes terjedelmű vár udvarán áll a református templom. Egy három hajós csarnok; nyugati homlokzata előtt négyzetes; magas torony emelkedik. Egyébként annyi átalakítást szenvedett, hogy egykori csúcsíves voltáról csak egyes maradványok tanúskodnak. Szászváros felső végén fallal kerített udvaron egymás mellett álló két templom van: az egyik az ágostai, a másik a helvét vallásúaké; mindkettő majdnem teljesen kivetkőzött eredeti alakjából a többszöri ujítások miatt.

A beszterczei ágostai evangelikus templom a város tágas fő terén szabadon áll; az egykori erődítménynek nincs nyoma. Három hajós csarnok; elrendezése és szabálytalansága hasonlít a kolozsvárihoz. Nyugati homlokzata ferde fekvésű, azért hajói sem egyenletesek. Építésének kezdetéről nincs adat. Valószínű, hogy a XV. században fejezték be; de már a XVI. században gyökeres javításra volt szüksége. A homlokzat déli sarkán szabadon álló, 80 méter magas, s Erdély egyik legszebb tornya a rajta levő fölírás szerint 1519-ben fejeztetett be. Renaissance ízlésű ormos homlokzata az 1561–1563-iki helyreállítás alkalmával épűlt.

Erdélynek magyarság lakta vidékén, a csúcsíves templomok gyér száma mutatja, hogy itt jóval csekélyebb volt a tevékenység. Szolnok-Dobokamegye fő helyének, Deés városnak református temploma nagy egyszerűsége mellett is a legkiválóbb e fajta építmény. A város fő terén halmon áll; nyugati homlokzata előtt magas, szokatlanúl karcsú torony emelkedik. Tordán két tekintélyes templom épűlt a XIV. században: az egyik az ó-tordai református templom, a másik az úgy nevezett nagy-templom. Mind a kettő sok viszontagságon ment át. Az előbbinek szentélyét a XVI. században lebontották, szabadon álló tornya 1862-ben ledűlt; éjszaki díszes kapuja figyelemre méltó. A nagy-templom, melyet később, talán a XV. században szintén fallal övezték, eredeti alakjából teljesen ki van forgatva; kerítő fala is eltűnt.

A hagyomány szerint Hunyadi János 1442-ben a Maros völgyében a törökök fölött aratott győzelme emlékére Magyar-Orbón, Szent-Imrén és Tövisen templomot építtetett. Az első romba dűlt, a két utóbbi épségben levő egy hajós, egyszerű csúcsíves építmény; a tövisi egykor a Pálosoké volt, most katholikus plebánia-templom. A homlokzatán fölírat mondja, hogy Hunyadi János, Magyarország kormányzója 1449-ben építé. Több községben az ablakok, ajtók és egyéb részletek a templomnak a csúcsíves építés idejebeli keletkezését bizonyítják.

A szerzetesi építkezésnek a körűlmények e korszakban sem sokkal jobban kedveztek, mint az előbbiben. A benczés rendnek egyetlen csúcsíves építményéről van tudomásunk. Ez az egykori kolozsmonostori apátság elpusztúlt temploma, melynek szentélye kápolnává átalakítva ma is fönnáll.

II. Endre fia, Béla herczeg, 1226-ban átvevén Erdély kormányát, folytatni akarta, a mit már a német lovagok megkezdtek; a keresztény hit terjesztését a szomszéd kunok közt. E czélból meghívta az akkoriban keletkezett két koldúló szerzetnek, a Domonkos- és a Ferencz-rendnek tagjait. Az ekként jókor meghonosodott két szerzet építkezéséről a városok számához képest kevés és építészetileg csekély becsű emlék tanúskodik. Ennek fő oka kétségtelenűl az, hogy Erdélyben a városok nagyobb része kicsinysége miatt nem volt alkalmas a koldúló szerzet megtelepedésére, még kevésbbé nagyobb szabású építkezésére. A mit pedig a szerzetek alkottak, az jobbára áldozatúl esett a reformatio viszontagságainak. Brassóban a Domonkos-rendi templom elpusztúlt; a kolostor most gymnasiumúl szolgál; ugyanott a Klarisszák egykori temploma egészen átalakítva most a Ferencz-rendiek birtokában van. Nagy-Szebenben a Domonkos-rendnek 1472-ben épűlt, utóbb átalakított temploma most az Orsolya-szűzeké. A jóval kisebb Segesvárott a Domonkos-rendnek férfi- és apácza-, a Ferencz-rendnek pedig apácza-kolostora volt a XV. század elején. Ezek közűl az első a várhegy oldalán 1492-ben épűlt, egyszerű három hajós csarnok alakjában ma is fönnáll és a reformatio óta ágostai evangelikus templomúl szolgál.

Görög-katholikus templom Berzenczén, Szolnok-Dobokamegyében. Dörre Tivadartól

A koldúló szerzeteknek ezen időbeli templomai közt nagyságra nézve legkiválóbbak a kolozsvári és a maros-vásárhelyi. Most mind a kettő a reformált hitközségé. A kolozsvárit a város szülöttje, Hunyadi Mátyás király, a Ferencz-rendiek számára 1486-ban kezdé építtetni. 57 méter hosszú, 15 méter széles, 19 méter magas; tekintélyes egy hajós templom; valamivel keskenyebb, megnyújtott szentélye három oldallal záródó; támasztó pillérekkel tagolt külseje eléggé megőrizte eredeti állapotát, belseje azonban a boltozatnak 1644-ben történt újjá építése következtében tetemes változást szenvedett. A marosvásárhelyi úgy nevezett vár-templom a város melletti halmon, középkori eredetű, de 1602-ben újjá épített vár udvarának szélén áll; egykor szintén Ferencz-rendi templom volt. Elrendezése hasonlít az előbbihez azzal a különbséggel; hogy koldúló szerzetesi jellegét messziről elárúlja a szentély éjszaki oldalán emelkedő, „erdélyi alakú” torony. Nyugati homlokzata az erdélyi szokástól eltérően oromban végződik. Egyébként egyszerű külseje többszöri javítás után is eléggé megőrizte eredeti jellegét; nem így a hajó, melynek tükör boltozata a század elején épűlt.

Kolozsvárt a Domonkos-rendieknek is volt templomuk és kolostoruk azon a helyen, hol most a Ferencz-rendiek kolostora áll. A régi templom és kolostor legnagyobb része 1627-ben légbe repűlt. Megmaradt belőle a kolostor éjszaki szárnyában az ebédlő terem, mely négy szakaszból álló hosszanti helyiség; hálós boltozata a közepén levő oszlopon és a falakból kiszökellő gyámokon nyugszik. E terem a dísz gazdagságára és a formák szabatos kimunkáltságára nézve Erdélyben a legkiválóbb késő csúcsíves emlékek közé tartozik.

A szép számmal előfordúló fa templomok, mint a Királyhágón innen az éjszak-keleti megyebeliek, két csoportra oszlanak. Az egyik csoportba azok tartoznak, melyeknek elrendezése a görög szertartás szükségéhez alkalmazkodik, fölépítése azonban megőrizte a csúcsíves építés hagyományait. Ezek egyezők az e munka V. kötetének 110–112-ik lapján ismertetett felső-magyarországi fa templomokkal. Ilyen pl.: Szolnok-Dobokamegyében Oláh-Lápos, Kolozsmegyében Sebes, Torda-Aranyosmegyében Mező-Csány, Alsó-Fehérmegyében Preszáka község temploma. Szolnok-Dobokamegyében Berzencze község templomának falai téglából valók, nyereg födeléből fölnyúló karcsú tornyának alakja azonban hűen megőrízte a csúcsíves fa templom hagyományait, s mint ilyen, összekötő kapcsolatúl szolgál a tisztán fából épűlt templomok és azok közt, melyék kőből vagy téglából épűltek ugyan, de meg őrizték a fa templom nehány jellemző formáját, jelesűl a végig négyzetes alakú tornyot, annak nyílt karzatát és négy kis saroktorony közt emelkedő karcsú sisakját. Ilyetén fa templomok kivétel nélkül a Királyhágón túli nyugati megyéknek görög vallású román községeiben vannak, ellenben a szászok terűletén nem fordúlnak elő. De tekintve egyfelől, hogy a Királyhágón inneni és túli fa templomok egymáshoz teljesen hasonlók, másfelől, hogy a szászok lakta vidék kőből épűlt templomainak nehány jellemző alkotó része szintén egyező ama fa templomok alkotó részeivel, önként következik, hogy az éjszakkeleti és a délkeleti vidék építészetének anyaga közösen fa volt és hogy a szászok az ezen anyagban kifejlett és kétségtelenűl német eredetű formákat megtartották azután is, hogy anyagot cserélve kőből építettek.

A vajda-hunyadi görög-katholikus templom belseje. Melka Vinczétől

A második és népesebb csoportba tartozó fa templomok művészet nélküli alkotmányok. Elrendezésük szintén alkalmazkodik a görög szertartáshoz. Külsejüket a födélszékből kiemelkedő egy, sőt gyakran három, kupola alakú, alacsony torony jellemzi. Úgy az első, mint a második csoportbeliek közt vannak olyanok, melyeknek belsejét byzanczi izlésű falképek díszítik.

A délkeleti vidék románjai pásztori életmódjukhoz mérten a korábbi századokban kevésbbé voltak műveltek; egyházi szervezetük is csak a XV. század végén a görög-keleti érsekség fölállításával (1494) nyert határozottabb alakot. Ennek természetes következménye, hogy megelégedtek a fa templom imént említett két fajával; a nyugati és a keleti eredetűvel, minélfogva egyházi építészetük nem igen fejlődött. Azonban van kivételként téglából épűlt nehány régebbi templomuk is. Ezek a byzancziból fejlődött moldvai építészet képviselői. Összesen öt e fajta templomot ismerünk. Ezek: Hunyadmegyében a vajda-hunyadi, a guraszádai és a demsusi, Fogarasmegyében a fogarasi görög katholikus templom, s ugyan e megyében a felső-szombatfalvi egykori kolostortemplom (manastire).

A vajda-hunyadi valamennyi közt a legrégibb lehet. Egy ott őrzőtt s az 1458-ban kelt oklevél szerint ugyanis Mátyás király hűséges oláhjainak engedélyt adott nagyobb templom építésére. A mostaninak csekély terjedelme (mintegy 14–6 méter) nem zárja ki, hogy azon engedély folytán épűlt, a mennyiben helyén egy még kisebb, talán fa templom állhatott. Három egyenlő szélességű hajója és három szakasza van. A mellék hajókat keresztben fekvő három dongabolt födi, melyeknek középsője magasabb. A fő hajónak hosszanti fekvésű és szintén magasabb dongaboltja van. A magasabb dongáknak metszése a fő hajó középső szakaszában álló négy oszlopot összekötő heveder fölött négyzetet alkot. Ama hevedereket és a dongáknak fölöttük levő metszését sajátszerű bolt köti össze, mely a boltczikkelyt helyettesítve itt a négyszögből a körbe való átmenetet eszközli. E bolt kerek alakban a dongák metszése fölött folytatódva mintegy dobbá alakúl, a melyen a magasan kiemelkedő, tiz oldalú és kupolával födött laterna nyugszik. Derékszögben találkozó két oldallal záródó szentélyét lapos, vak kupola és ebből kiágazó süvegek födik. Kivűlről a laterna lábazatának érdekes díszeűl szolgálnak a román izlésű fűrészfogak. A templom belsejét jó állapotban levő byzanczi izlésű festmények borítják. Előcsarnoka és az előtt levő torony a XVII. században épűlt. A guraszádai templom hasonló elrendezésű, mint az előbbi, szentélye azonban félkörrel záródik, laterna helyett nyolczszögű sátortetővel födött négyszög alakú „erdélyi” tornya van. Éjszaki oldalhajójának donga boltja bedűlt. Keletkezésének idejét nem ismerjük; a toronyban levő harang 1668-ból; a belsejét díszítő falképek 1765-ből valók.

A felső-szombatfalvi görög-keleti kolostor-templom. Háry Gyulától

A fogarasi templom az előbbieknél kétszerte nagyobb, építési szabatossága és helyes arányú belterének hatása tekintetében amazokon jóval túltesz. Nyugati oldalát egész szélességében nyílt előcsarnok foglalja el, mely két tengelyű és két lapos vak kupolával födött. A mögötte egymást követő nő- és férfiosztály négyzetes alakú; nemkülönben a félkörrel záródó szentély is. Ezek mindegyikének a sarkokba helyezett pilléreken és azokat összekötő hevederen nyugvó boltczikkelyes kupolája van, mely keskeny ablakokkal áttört, magas laternában végződik. A nők és a férfiak osztályát nyolczszögű oszlopokból és félkörű ívekből alkotott három nyílású árkád, emezt pedig a szentélytől az ikonostasis választja el. Belűl az oldalfalakat, valamint a kupolát a byzanczi szabály szerinti, jó állapotban levő falképek borítják, melyeknek rajza és élénk színezése avatott ecsetre valla. Kivűl a kupolák magas lábazatát sűrű fogsor díszíti. A falba illesztett kőtáblának Cyrill betűs román nyelvű fölírása szerint e templomot Basaraba Brancovan Constantin, Oláhország vajdája, 1694–97-ben emelteté; Neagoe Pitar Ratescu volt az építész (ispravnik). Brancovan alapította és talán ugyanazon mester építé a felső-szombatfalvi, most félig romokban heverő kolostor-templomot is, mely a moldvai építészetet jellemző román díszítményekben gazdag külsejénél fogva építészettörténeti értékre nézve az előbbit is fölűlmúlja. Belsejében a falképek részben még jó állapotban vannak.

A demsusi templom a legsajátosabb építmények egyike. Részint római eredetű faragott, részint nagy darab terméskövekből van rakva. Páratlanná, szinte rejtelmes hatásúvá teszi külsejét egyfelől a legdurvább esetlenség, másfelől az a művészi érzék, mely a párkányon végig húzódó fűrészfog alakú díszítményben mutatkozik. Négyzet alakú és kelet felé félkörű apsisban kinyuló, szűk (mintegy 16 négyszögméter) és mogorva belseje inkább barlanghoz, mint templomhoz hasonló. Közepén négyzet alakban elhelyezett négy pillér áll, melyek mindegyike fölíratokkal és domború művekkel borított, hasáb alakú, római sírkövekből van összerakva. E pilléreken nyugszik az épűlet tömegéből kiemelkedő, aránylag jó érzékkel formált torony. Éjszaki oldalához sima törzsű római oszlopok támaszkodnak, déli oldalához boltozott és részben bedűlt mellékhajó csatlakozik. Igen keskeny és befelé szűkűlő ablakai részint kerekalakúak, részint csúcsívesek. Belsejét egykor falképek díszítették.

A Királyhágón túl a középkori, jelesűl a csúcsíves építészet a XVI. század elején, midőn sokáig húzódó végelgyengűlésben kimúlt, teljesen megoldott föladatot hagyott maga után. Közel háromszáz éves élete folyamán soha sem duzzadt nagy művészeti erőtől; mindazáltal a helyi körűlményekhez alkalmazkodó, azokat jellemzően kifejező szapora műveinek egyetemében megalkotta ezen országrész építészeti jellegét, melyet a következő századok nem voltak képesek lényegesen gyarapítani, módosítani, annál kevésbbé újabbal elhomályosítani. Az új vallási és az új politikai élet sem. A templomok százai bőven ellátták a vallási szükségletet. A reformatio beérte a meglevők belsejének átalakításával, eredeti berendezésük eltávolításával. A mohácsi vészt követő másik nagy esemény, az anyaországtól való különválás nem jutott kifejezésre építészeti alkotások által. A XVI. század egészen meddő volt az egyházi, valamint a világi építészet terén. A küszöbön várakozó renaissance építészet még közepes föladatok teljesítésére sem vonúlhatván be ünnepélyesen, csak úgy véletlenűl és elkésve botlott be az országba s nem is vert ott gyökeret.

A beszterczei ágostai evangelikus templom és a főtér árucsarnokai. Cserna Károlytól

Egyházi téren a XVI. század folyamán három kisebb, toldalékszerű alkotmányon jut legelőször érvényre az új művészet. Pontosan ismerjük mind a háromnak keletkezése idejét. 1512-ben Lázó János kanonok a gyulafehérvári székesegyház éjszaki kapuja elé zárt előcsarnokot építtetett. (Lásd képét Magyarország I. kötetének 129. lapján). Magas lábazaton álló négyzetes építmény. Homlokzatának, kivált a sarokpilléreknek és a kapunak alkata és aránylag gazdag dísze lombardiai mesterre vall. A csarnokból a templomba nyíló kapunak keretét jobbra és balra kanyarodó szép renaissance csigavonalak díszítik. Időrend szerint következik a kolozsvári Szent Mihály templom szentélyéből a sekrestyébe nyíló ajtó. A mester fogyatékos építészeti érzékkel bírt, de annál termékenyebb volt szobrászai alkotó ereje. Így történt, hogy a pilléralakú ajtófeleket, a rajtuk nyugvó gerendát és az ezt koronázó, nem egészen félkerek ormot elborította a laza homokkőből faragott, majdnem szabadon álló domború művekkel, melyek arabeszkek közt a föld és a nap jelképeit tartó alakokat, virágfűzérekkel játszó szárnyas gyermekeket és madarakat ábrázolnak. Az ívmezőből a mestert ábrázoló fej tekint ki; dús hajú, szakálltalan, lapos süvegű alak; úgy néz, mintha csapongó képzeletének szülöttjeiben gyönyörködnék. A párkányra támasztott két kezében szalagot tart, melyre nevét B JOHANNES CLV (Kolozsvári?) jegyezte föl. A két pillér lábát díszítő czímerpaizs alatt 1528 évszám áll. Harmadik a beszterczei ág. evang. plebánia-templom német renaissance izlésű homlokzata és annak főkapuja. János Zsigmond király olasz testőrségének kapitánya, Giovanandrea Gromo a király birodalmának leírásában (1564) azt állítja, hogy a templomot egy bergamói mester saját költségén építette. Ez nyilván tévedés, miután a templom jóval korábbi keletkezésű. Egy bizonyítvány fogalmazványában a város bírája nagy dicsérettel elismeri, hogy Luganóból való Péter olasz mester, lembergi polgár a helyreállítást kitűnően végezte. E szerint az olasz mester Lengyelországban sajátította el a német renaissance izlést, melyet itt, kivált a kapun, nem nagy formai tökéletességgel alkalmazott.

A XVII. században teljesen szűnetelt az egyházi építkezés. A XVIII. században a katholikus vallás szabad gyakorlatának visszaállítását nehány ernyedt barok ízlésű templom kiséri. Így 1718-ban épűlt a piarista templom Kolozsvárt, 1728-ban az egykori jezsuita templom Maros-Vásárhelyt, 1766-ban a brassói katholikus plebánia-templom, 1738-tól 1749-ig Martinelli János udvari építész terve szerint a balázsfalvi görög-katholikus érseki templom, mely 1837-ben megnagyobbíttatván, nyerte mostani két tornyú alakját. Az akkor betelepűlt örmények két fő temploma; az erzsébetvárosi és a szamosújvári 1790-ben és 1792-ben épűlt. Megemlítjük még a görög-keletiek brassói templomát, melynek tornya Erzsébet orosz czárné adományából a század közepén épűlt.

A szent-benedeki udvarház. Cserna Károlytól

A XVI. századbeli világi építmények sorában a legkiválóbb lehetett Martinuzzi Györgynek alvinczi és szamos-újvári várkastélya. Az előbbi korábban keletkezhetett és Martinuzzi csak átalakítá; a mostani romokból nem lehet XVI. századi alakját fölismerni. A szamosújvári vízi-vár, árokkal, fölvonó híddal és kerítő fallal védett, több épűletből álló, terjedelmes várkastély volt. 1520 és 1542 évszámmal jelölt két fölíratos kő említi alapítóját; egy másiktól megtudjuk, hogy bácsmegyei Bánk Pál felügyelete alatt 1540-ben fejeztetett be. Ez a nagy épűletre vonatkozik, mely a várterűletet két udvarra osztja. Hálós boltozatok mellett találunk itt-ott csekély renaissance részleteket. A sok átalakításon átesett várkastély most fegyházúl szolgál.

Székely-Udvarhelyt az egykori Csonka várat, melynek helyén most a reáliskola áll, a XVI. század derekán egy régibb erődítmény, vagy talán templom-kastély helyébe János Zsigmond, az első fejedelem építé. Fallal kerített és sarokbástyákkal megerősített négyszögű udvarának közepét patkóalakú épűletrom foglalta el. Az egyik hosszabb szárny egykor nyilván csúcsíves templom volt; a másik szárny ablakain renaissance részletek árúlták el az épűlet keletkezésének idejét.

A XIV. században alapított fogarasi vízi-váron a következő századokbeli birtokosainak mindegyike épített valamit, de mindegyik szem előtt tartá annak védelmi képességét, s így megőrizte a szamos-újvárinál tekintélyesebb erőd jellegét. Mostani alakját nagyjában a XVII. században nyerte. A félkerek előudvar után következő belső várterűleten egy tágas udvarú, négyzetes épűlet áll. Ez épűlet jobb oldali emeletének zömök, nehézkes oszlopos folyosójára nyílt lépcső vezet. Az ide nyíló kisebb-nagyobb termek hálós boltozatúak. Egyik-másik ajtó kő keretén az együgyűen formált és alkalmazott csúcsíves díszítmény vonja magára figyelmünket. Nehézkes, esetlen, művészietlen itt minden, de jól kifejezi a fejedelemség komorságát. A Bethlen czímernek nyillal átlőtt nyakú lúdja és a Báthory czímernek sárkányfogai őrzik a XVII. századi itteni építkezők emlékét.

A fejedelmek székhelye Gyula-Fehérvár volt és föltehető, hogy a székesegyház déli oldalának tövében állott fejedelmi palotán érvényesűlt a renaissance ízlés. Ennek nyoma azonban a palotával együtt eltűnt.

Eddig a világi építészet terén csak királyi emberekkel találkoztunk, a kiknek sorát Martinuzzi György, a merész barát zárja be, és fejedelmekkel, a kiknek sorát János Zsigmond nyitja meg. A XVI. század közepétől kezdve, az akkor keletkezett fejedelemség politikai küzdelmei közt a magyar előkelő nemzetségek nagyobb tekintélyre jutnak, építkező hajlam támad bennük és ekként hozzájárúlnak a renaissance művészet érvényesűléséhez. Ennek az építési tevékenységnek azonban egészen más volt a kiindúló pontja, mint a Királyhágón inneni Fölvidéken, s ahhoz képest korlátozottabb is volt. Amott az idők folytán átalakított középkori lovagvár lakói leszálltak a síkföldre és ott emeltek maguknak nagyobb kényelem mellett biztonságot is nyújtó lakóhelyet. Emitt a lovagvárat nem ismerték; az előkelők falusi birtokukon, úgy nevezett udvarházakban laktak. Ezeknek eredetét nem ismerjük. Valószinű, hogy a védelem szükségéből indúlt ki az ilyen épűlet is, noha arra csekély mértékben volt alkalmas. Az előkelők várak rakásában a király kiváltságos joga és talán a költség hiánya által is korlátozva, megelégedtek a kevesebb biztonsággal is. Így keletkezett a Királyhágón túli országrészt még nevével is jellemző ezen sajátos építmény. A tágas négyszögű udvart alházak zárják körűl; itt-ott egy-egy alacsonyabb torony emelkedik; néha részben fal keríti az udvart.

III. Károly kapujának belső fele Gyula-Fehérvárott. Háry Gyulától

A homlokzatukkal az udvarra néző épűletek részint lakóhelyekűl, részint gazdasági czélokra szolgálnak. Az udvarház kivűlről dísz nélküli és, noha a fák lombjai alatt meghúzódó egyszerű, sőt formátlan alházaknak, tornyoknak és falaknak változatos csoportosítása festői hatást kölcsönöz neki, még sem hivogató; annál meglepőbb, barátságosan marasztaló belseje.

Az udvarházaknak a kor szükségeihez és a nemzetség tekintélyéhez mért átalakításában, vagy – s ez a gyakoribb – annak helyébe a Nyugatról kölcsönzött új divatú kastély emelésében mutatkozik a főurak építő tevékenysége. Vannak ennek nyomai már a XVI. században is, de tetőpontját Bethlen Gábornak, a fényes udvartartású fejedelemnek századában érte el és folytatódott a XVIII. században. Jobbára az országrész nyugati vidékét átszelő folyók mentén, mosolygó völgyek öléből emelkedő halmokon szép számmal keletkeztek kastélyok. A Maros felső folyásánál Vécs nyitja meg a sort; utána a Marosba siető Görgény patak mellett Görgény-Szent-Imre, majd Gernyeszeg, Kerelő-Szent-Pál, Radnót, a Kapus folyó mellett Sámsond, innen oldalvást Ózd, a Marosba siető Aranyos mellett Gerend következik és alább, Gyula-Fehérvár közelében Gáld kastély az utolsó. A Nagy-Szamos mentén Szilágymegyében van a zsibói pompás kastély. A Kis-Szamos folyása mentén vannak Egeres, Bonczhida, Szent-Benedek, a Kis-Küküllő vidékét Szent-Demeter, Bonyha, Küküllővár, Bethlen-Szent-Miklós, a Nagy-Küküllőét Fehéregyház és az innen másfél órányira félreeső Keresd kastélyai élenkítik. Megemlítjük még a drági kastélyt Kolozsmegyében, az Almás patak, a szent-lélekit Háromszékmegyében a Feketeügy, és az alsó-rákosit Udvarhelymegyében az Olt mellett.

Sajnos, hogy ez az építési tevékenység nagyobb művészeti érzék nélküli volt és nem értékelte kellően a helyi körűlményekhez alkalmazkodó elrendezést, mely önálló fejlődés kiindúlásáúl kinálkozott; ellenkezőleg mohón adta magát az idegenből való kölcsönzésre, de a nélkül, hogy annak színvonalát megközelítette volna.

A fölsoroltak közt csak kettő van, mely az udvarház igazi alakját megtartotta: Keresd és Szent-Benedek. Amaz a Bethlen, emez a Kornis grófi családé. Az előbbinek udvarát élénk csoportosítású emeletes szárnyak övezik, egy kerek torony, nyílt lépcsők és árkádos folyosó élénkítik. Építészeti alkotó részei fogyatékos formájúak. Így példáúl a folyosó ívei oszlopok helyett zápokon nyugosznak. De e fogyatkozás nem rontja az udvar általános hatását, s épen ez a bizonyítéka az elrendezés művészeti értékének. (Képét lásd Magyarország I-ső kötet 185. lap). A kastélyok nehánya megőrzi külsején az erődítmény hagyományaúl a saroktornyokat. Így példáúl: Vécs, Ózd, Küküllővár, Bonyha, Bonczhida és Radnót kastélyok. Az utóbbit I. Rákóczy György 1630 körűl építteté Serena Ágoston velenczei mesterrel. Faragott kőből való, egyszerű külsejű, emeletes; a vele egyenlő magasságú négyzetes saroktornyok szabadon állanak. Az ajtók és csúcsos órmóval koronázott ablakok kő keretét gazdag renaissance ékítmény borítja. A XVIII. századi Mansard-födeles, kényelmesen széltében terjeszkedő kastélynak három kiválóbb képviselője van: a görgény-szent-imrei, a gernyeszegi és a zsibói.

A gernyeszegi kastély. Cserna Károlytól

A városokban a három század építészetének csekély számú emléke van. Beszterczén a Beutler-útczában van egy kis emeletes ház, mely egységes német renaissance ízlésű; valószinűleg azon luganói származású, de ismeretlen nevű mester építé, a kiről az ottani templom homlokzatával kapcsolatban emlékeztünk. Déván a Bethlen-féle kastély belső udvar nélküli egyszerű emeletes épűlet; négy sarkán egy-egy szabadon álló négyszögű tornya van. A gyulafehérvári erődnek két kapuja a XVIII. század elején épűlt. Mind a kettőnek három nyílású diadalkapu-alakja van. Az alsó egyszerűbb, a felső gazdagabb és nagyobb. Ámbár formai elernyedtség jellemzi, mindazáltal a tekintélyes tömegek helyes arányai, a rustika pillérek és a szobrászati dísz nem közönséges hatásúakká teszik őket. (Képét lásd Magyarország I. kötet 221. lap.) A felső kapu belső fala szertelen díszessége miatt kevésbbé jó hatású. Nagy-Szebenben a Bruckenthal-féle palota, mely most múzeumúl szolgál, 1760-ban épűlt. Két emeletes és két udvara van; középső szárnyát félig mezítelen és félig togába öltözött, korcs alakú két Atlas díszíti; a kapuját két oszlop fogja közre és fölötte a homlokzatot barok ízlés szerinti lapos pillérek emelik ki; a kapu felső nyílásában levő virágfűzéres rács szép kovácsolt vas munka. Az 1420-ban épűlt brassói városház az 1770-iki újjáépítés alkalmával kapta ernyedt ízlésű árkádos és magas ormú erkélyét; tornyának mai alakja is ebből az időből való. Maros-Vásárhelyt több barokk ízlésű ház van. Kolozsvárt, Gyula-Fehérvárt a várban; Brassóban és Nagy-Szebenben nehány ház részint egészében, részint egyes részleteiben a XVIII. századi építészetre mutat.

A XIX. században a korábbi mulasztások következtében fölszaporodott és mind követelőbbekké lett szükségletek közepett az állam, az autonom testületek és a társadalom egyaránt nem voltak abban a helyzetben, hogy az anyagi és a szellemi fejlődésre szolgáló épületeken a gyakorlati használhatóság mellett nagyobb tért engedjenek a művészeti fényűzésnek. Az egyes vidékeket és városokat ismertető dolgozatok föladata lesz, hogy az e századbeli egy vagy más tekintetben kiválóbb épűleteket méltányolják.

Pillérfő a földvári templomból. Háry Gyulától