Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

18. fejezet - Délkeleti Magyarország: Erdély és a szomszédos hegyvidékek

18. fejezet - Délkeleti Magyarország: Erdély és a szomszédos hegyvidékek

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

A Királyhágó és a Körös völgye. Dörre Tivadartól

Délkeleti Magyarország. Erdély és a szomszédos hegyvidékek.

Ballagi Aladár, Lóczy Lajos és Márki Sándor közreműködésével

Délkeleti Magyarország természeti alakúlata szerint magas hegyektől övezett medencze, mert terűletének egész középső része dombvidék, melynek átlagos magassága nem több 450–500 méternél.

A medenczét környező nagy hegységek a Kárpátok rendszeréhez tartoznak s keleti és déli határlánczaik mind megannyi bástyafalak kifelé. A keleti párkányhegység Máramaros havasaitól az Erdély délkeleti szögletében emelkedő Csilyányos hegytömbig húzódik; melynél a Kárpátok vonala a hegyrendszerekben ritkán mutatkozó merész fordúlattal, jóformán derékszög alatt törik meg, s ezzel kezdetét veszi a déli párkányhegység, mely keletről nyugat felé tart. A Csilyányos sarokpontja annak a mintegy 700 kilométernyi hegylánczolatnak, mely a radnai hágótól az aldunai Vaskapuig húzódik.

A magyar Alföld felé a medenczét szegélyező hegyek sora nem olyan határozott választó vonal, mint a keleti határhegység. Sokkal alacsonyabb itt a hegypárkányzat, mint amott s a Duna rendszeréhez tartozó számos folyó völgyén könnyű szerrel járható. A Szamos a Krasznával és a Lápossal, a Sebes-Körös, főképen pedig a Maros, sőt a Béga és a Bisztra felé még a Temes is egyenesen útat nyitnak a medencze belsejéhez.

Sebes vára, háttérben a Vlegyásza. Dörre Tivadartól

Szóval e terűlet teljes földrajzi egységben van az anyaországgal, a mi a néprajzi csoportosúlással karöltve, Magyarországgal való politikai egységét is biztosította. E két körűlménynek tulajdonítandó, hogy ez a föld Erdély név alatt csak ideig-óráig válhatott külön a magyar államtól, s hogy ez a név, politikai jelentését levetkőzve, most tisztán földrajzi fogalommá lett.

Az az országrész, melyet e munkában, mint külön földrajzi egységet, Délkeleti Magyarországnak nevezünk, jóval nagyobb, mint az egykori Erdély, melynek nyugati határát a greenwichi keleti hosszúság 23. foka jelöli. Ez a fok körűlbelűl közepén metszi a Bihar-hegységet, melyhez a régi Erdély terűletén fekvő Meszesen; a gyalui havasokon és az Erdélyi Érczhegységen kivűl az egykori külön magyarországi területre eső Rézhegységet, a tulajdonképeni Bihar-hegységet, a Beéli hegységet, a Hegyes Drócsát, illetőleg az Aradi Hegyalját is oda számítjuk. Szintén nem tartozott a régi Erdélyhez a Marostól délre, a greenwichi keleti hosszúság 22. és 23. fokai között eső délmagyarországi hegyvidék sem, mely a mai Krassó-Szörénymegyét s Temesmegye keleti részeit is magába foglalja le egészen a Dunáig, de e vidék földrajzilag a legszorosabb egységben levén a régi Erdély földjével, leghelyesebben azzal összefoglalva tárgyalható.

Éjszakon a radnai hágótól nyugati irányban húzódnak a Radnai havasok, – melyekben legmagasabb csúcsok: a Nagy-Pietrosz (2305 méter); az Ünőkő (2280 méter) és a Czibles (1842 méter). Itt a hegyláncz két részre oszlik. Egyik, az éjszaknyugati irányban haladó Lápos-hegység, mely a Gutin-hegységhez csatlakozik; másik a délnyugati irányban haladó Ilosvai hegység, melyet a Bihar-hegységtől Szamos vize választ el.

A Bihar-hegység Belényes felől. Dörre Tivadartól

A Szamos, a Fehér-Körös és az Aranyos folyók között emelkedik a Bihar-hegység. E hatalmas hegységnek a következő főbb csoportjait különböztetjük meg:

A Szamos és a Kraszna közvitt délről éjszaki irányban vonúl a Meszeshegység, a Kraszna és a Sebes-Körös között pedig éjszak-nyugati irányban a Réz-hegység és ennek folytatása, a Bükk-hegység. A hármas Körös, a Kis-Szamos és az Aranyos között emelkedik maga a tulajdonképi Bihar-hegység, melynek legnyugatibb kiágazásait a Sebes- és Fekete-Körös közti nagyrévi Királyerdő, meg a Fekete- és Fehér-Körös között éjszak-nyugati irányban húzódó Beéli hegység (Moma Kodru) alkotja. Legmagasabb csúcsa e hegységnek a Nagy-Bihar-hegy vagy Kukurbéta (1849 méter) és a Vlegyásza (1860 méter). Ettől éjszakkeletre a gyalui, a mariseli és a Hideg-Szamos melletti, 1600 métert meghaladó havasok emelkednek. Az Aranyos, Maros és a Fehér-Körös között ágazik szét az Erdélyi Érczhegység, melynek a Maros és Fehér-Körös között nyugatra elhúzódó része Hegyes-Drócsa nevet visel és az Aradi Hegyaljával hirtelen végződik az Alföldön. A Réz-hegység és a Vlegyásza trachitja, a Bihar mészkövei, az erdélyi lejtő fensíkká szélesedő havasainak nagy kiterjedésit őspalái, a Hegyes-Drócsa gránit, diorit és diabász tömegei, az Erdélyi Érczhegység aranyat termő andezitjei és merész mészkőszirtjei fölöttébb szövevényes szerkezetűvé teszik a tágasabb értelemben vett Bihar-hegységet.

A Marostól délre húzódik egészen a Dunáig a délmagyarországi hegyvidék, mely a Vaskaputól a vulkáni szorosig Romániától választja el Magyarországot. Legmagasabb csúcsa a Gugu (2229 méter), s legnevezetesebb hágója a bisztrai Vaskapu, mely a Temes és Bisztra folyók völgyéből a hátszegi völgybe vezet. E hegység sem tekinthető egységesnek, mert Pojana Ruszka nevű része a Béga, a Temes, a Bisztra és a Sztrigy folyók völgyei között ép olyan elszigetelten emelkedik mint második része, a krassó-szörényi középhegység, melyet a Temes és a mehádiai patakok különítenek el a Porta orientalisnál a Szárkótól.

Abrudbánya vidéke és mögötte a Vulkán. Dörre Tivadartól

A Sztrigy forrásvidékétől a bodzai szorosig majdnem egyenes vonalban az erdélyi déli havasok húzódnak. Ezek hat nagyobb csoportra oszlanak, ú. m. a Retyezát, a Vulkán, a Páring, a szebeni, fogarasi és brassói hegyek, melyeknek magvát ősrégi kristályos kőzetek, gnájsz és gránit alkotják. Legtömegesebb köztök a fogarasi hegység. Nincsen ugyan e hegységnek olyan magas csúcsa, mint a Tátrának, de a 2000–2200 métert meghaladó csúcsok sokkal nagyobb számban sorakoznak egymás mellé, mint a Tátrában s a gerincz átlagos magassága is oly nagy, hogy hazánknak kétségkivűl ez a legmagasabb hegysége. Az erdélyi déli havasoknak a Negoj után legmagasabb csúcsai a Bucsecs (2508 méter) és a Retyezát (2470 méter).

Az erdélyi déli Kárpátokon öt nagyobb s könnyebben járható szoros és hágó visz át: a vulkáni, szurduki, vöröstoronyi, törcsvári, tömösi. A tömösi (illetőleg a predeali) hágón és a vöröstoronyi szoroson át vasút megy Romániába.

Az Erdélyt körűlölelő délkeleti Kárpátoknak az a része, mely a Csilyányostól éjszakra a radnai hágóig húzódik, a Keleti határhegységet alkotja. Ez a határláncz négy nagyobb hegységből: a bodzai, bereczki, csíki és gyergyói hegycsoportból áll. Legmagasabb csúcsa a Bodza-főnél 1958 méter magasságig emelkedő Csukás. A radnai hágótól a gyergyói havasokig terjedő hegység magvát kristályos palák, gnájsz és a carrarai márványnyal vetélkedő fehér kristályos mészkő alkotják. A gyergyói havasoknak szembeötlően fehér szirtjei jura-mészkőből állanak. Fehér jura-mészkőből áll a Brassó vidékén emelkedő 2241 méter magas Királykő is. A közben eső csiki; bereczki és bodzai határhegyek pedig kréta- és eoczén-kori kárpáti homokkőből valók. A keleti határhegységen öt nagyobb szoros visz át Romániába: a bodzai, ojtozi, gyimesi; tölgyesi, borgói szorosok. A gyimesi szoroson vasút, a tölgyesin és ojtozin pedig pompás országút megy át. Jellemző az országhatár e részére nézve, hogy nem a vízválasztó vonalán halad, mint általában az éjszaki Kárpátokban, hanem azon túl, a Szereth felé siető folyók szurdokait köti össze.

Az Aradi Hegyalja Gyorok felől. Dörre Tivadartól

A délkeleti Kárpátok párkányhegységei egy nagy medenczét szegélyeznek, melyet a közép- és alacsony hegysorok egész szövevénye hálóz be. Legnevezetesebb ezek között az Olt jobb partján a keleti határlánczczal egyközűleg haladó vulkáni eredetű Hargita-hegység. Első tagozata a Görgényi hegység. Ehhez csatlakozik a tulajdonképeni Hargita, melynek hosszú és széles törzséhez még az alacsonyabb gerinczű bodoki és hermányi hegységek tartoznak. A tágasabb értelemben vett Hargita hegyláncz a Kelemen-havastól a torjai Bálványosig harmadkori vulkáni kúpok sorából áll, melyek magas nyergektől megszaggatott lánczolatot alkotnak. A Hargita vonala választja el a gyergyói és csiki lapályokat az erdélyi medencze halmos vidékétől.

A Hargitából az Olt, a két Küküllő és a Maros között keletről nyugat felé ágazó dombsorok indúlnak ki, melyek az erdélyi medenczének legalacsonyabb emelkedései. E hullámos vidéknek azt a részét, mely a két Szamos, az Aranyos és a Maros között terjed, Mezőségnek nevezik. Fátlan vidék, melynek alacsony dombjai között sok kisebb-nagyobb tó és mocsár van. Völgyeiben jó rétek és kaszálók vannak, lejtőségein pedig bőven termő szántóföldek. Mindenütt sok a sós forrás.

Az Erdélyi Érchegység Déva felől. Dörre Tivadartól

A folyók völgyei néhol tekintélyesebb lapályokká szélesednek. Legnagyobb ezek közt az Olt mentén a Barczaság s a vele összefüggő háromszéki síkság, továbbá a magas fekvésű gyergyói lapály. Téresebb síkságok még a fogarasi róna, a gyéres-tordai lapály az Aranyos alsó folyása mellékén és a Kenyérmezői a Maros mellett. E síkságok és a folyók szélesebb völgyei általában termékenyek s a Mezőséggel együtt ez országrész valóságos éléstárai:

Erdély fő folyója a Maros, mely 683 kilométer hosszú útjából e hegyvidéken épen ötszázat tesz meg s egész 27.000 négyzetkilométernyi vízkörnyékével ide tartozik; a Hargita keleti oldalán Gyergyóban ered s előbb, éjszak felé fut, majd délnyugati fő irányba tér, s végűl nyugaton a Tiszába omlik; Maros-Ujvárnál már száz méter széles és onnan kezdve nagyobb dereglyékkel is járható. Második folyója az Olt, mely a Maros forrásához közel ered, de azzal ellenkezőleg dél felé indúl, a Barczaságon éjszaki irányt vesz, majd Barót tájékán nyugati irányba kanyarodik, Szeben vidékén aztán egyenesen délnek fordúl és a vöröstoronyi szoroson átfoly Romániába, hol a Dunába ömlik; folyamvidéke sokkal kisebb, mint a Marosé és 530 kilométernyi útjából csak 300 esik hazánkra. Nevezetesebb folyók még: a Deésnél egyesűlő Kis- és Nagy-Szamos, a hármas Körös, az Aranyos, akét Küküllő és a Temes.

A Szárkó Karánsebes felől. Dörre Tivadartól

Délkeleti Magyarország rendkivűl gazdag természeti szépségekben, ritkaságokban és kincsekben. A Bihar-hegység hazánknak barlangokban leggazdagabb hegysége. A szkerisorai jégbarlangon és az oncsászai csontbarlangon kivűl e hegységnek kiváló nevezetessége a kalugyeri dagadó forrás. Az erdélyi barlangok között legnagyobb a homoród-almási cseppkő-barlang, s legregényesebb fekvésű a Petrozsény vidékén levő Csetátye Boli (Boli vára). De mégis legnevezetesebb a torjai kén- vagy büdös-barlang, mely sok tekintetben felűlmúlja a nápolyi világhírű Kutya-barlangot. Kiváló természeti ritkaságok még a tordai hasadék és a Detonáta, mely utóbbinál alig van festőibb bazaltalakúlat egész Európában; nyugati oldala 400 méter hosszúságban óriási, bazalt oszlopokból álló orgonához hasonlít. A parajdi sóhegy majdnem csupaszon álló sószikláival csak a spanyolországi cardonai sóhegyet lehet egy sorba állítani. Van még egy valóságos iszap-vulkán is, a kovásznai Pokolsár, melynek vize a földből dúsan fejlődő széndioxyd nagyobb mértékű kiömlése következtében időnként iszap-vulkán módjára sustorogva buzog föl s olykor ki is csap medenczéjéből. A tengerszemek közt legszebb Tusnád fölött a Hargita hegyláncz egyik megmaradt kráter-tölcsérét elfoglaló Szent Anna tava, melyhez méltóan sorakozik a Retyezát déli oldalán levő, jégár-vájta Zenoga tó.

Nemes érczekben, vasban, kőszénben és sóban is rendkivűl gazdag ez országrész. Az Erdélyi Érczhegységben körülbelűl kétezer év óta bányászszák az aranyat, mely itt nemcsak termés-állapotban fordúl elő gyakran meglepően nagy darabokban, – így 1891-ben Brádon egyszerre 56 kilogramm sulyú tiszta termésaranyat találtak, – hanem poralakban a folyók iszapjában is. A tellur-aranynak is itt van a hazája, Nagy-Ágon és Offenbányán. Vas főleg a krassó-szörényi hegységben, valamint Vajda-Hunyad közelében Gyaláron található nagyobb mennyiségben. E két utóbbi vidéken vannak Magyarországnak legnagyobb kőszén- és barnaszén-telepei is: Resicza, Anina és Berszászka vidékén kőszén, a Zsil völgyében Petrozsény és Lupény környékén pedig barnaszén-telepek. A belső dombos vidék Deés és Vízakna, Deés és Parajd, Parajd és Vízakna között majdnem egy összefüggő, kimeríthetetlen gazdagságú sótelep. Emellett a sóskútak száma körűlbelűl 200, a sósforrásoké pedig háromannyi. Kén is van a Büdöshegyben. Mesésen gazdag Délkeleti Magyarország ásványvizekben is. Különösen a Székelyföld valóságos tárháza a legkitűnőbb ásványvizeknek, melyek között a borszéki kiválóan nagy hírnek és elterjedtségnek örvend. Leghíresebb fürdők e részen a borszéki, tusnádi, előpataki, leglátogatottabb pedig az aldunai hegyvidéken fekvő mehádiai Herkules fürdő.

A Retyezát hegyláncza Boldogfalva felől. Dörre Tivadartól

Az éghajlat általában véve a szélsőségekre hajlik. A hőmérséklet szélsőségei +36 és –35 C°. A tél hosszú és kemény. Legtöbb eső a Moma Kodru hegységben Menyháza körül (évi 1216 mm.) esik, azután a radnai havasokban s a Páring és a Retyezát hegységben (Petrozsény 918 mm.); legkevesebb a Mezőségen és Csik-Somlyó környékén (570 mm.).

Növényzet tekintetében a Délkeleti Kárpátok vidéke szoros összefüggésben van az Éjszakkeleti Kárpátokéval; de flórája amazénál nemcsak gazdagabb, hanem növényföldrajzilag is föltűnőbb. Kiváló, mert e terűleten jut fordúló pontra a középeurópai növényzet tipusa. Új jellemvonásokat, új színeket és alakokat nyer itt az a tenyészeti kép, a mely Közép-Európában uralkodó. Ennek a vidéknek csupán magvat termő növényfajai közűl is mintegy 70–80 faj a benszülött (endemicus), vagyis olyan, a mely e vidék határkörén túl földünk kerekségén sehol sem tenyészik önként. Azután ugyancsak magvas növényfajai között van legalább 120–140 oly keleteurópai faj, a melyeknek nyugat Európa felé ez a vidék a végső mentsvára, s a melyek e vidéken kivűl csupán a romániai síkságra, a Balkán keletibb vidékeire és Oroszországnak pontus-melléki terűletére nézve jellemzők. Növényvilága fajainak számát kerekszámban 5000-re becsűlhetjük; ennek fele a magvas növényekre esik, másik fele a spórásokra. Termesztett növényei közűl a lakosságra nézve legfontosabb a tengeri, itteni névvel török-búza vagy málé, mely igen sok helyt háttérbe szorítja a kalászos gabonaféléket. Gyümölcsei közt számos az eredeti fajta, melyek kitűnő zamatúak s messze földön híresek, főleg nehány sajátlagos erdélyi almafajta. Híres borok teremnek különösen az Érmelléken (a Kraszna és Berettyó közt), az Erdélyi Hegyalján (Gyula-Fehérvár és Nagy-Enyed közt), a Küküllő mentén és a Mezőségen, úgy szintén a határhegyek nyugati lejtőjén, az Aradi Hegyalján Magyarád és Ménes vidékén.

A Fogarasi havasok Kercz felől. Dörre Tivadartól

Délkeleti Magyarország állatvilága nagyon gazdag és változatos. Különösen érdekessé teszi az, hogy Közép-Európa állatain kivűl számos mediterrán, kelet-balkáni és dél-oroszországi állat jellemzi, melyehnek legtöbbje innen nyugatra, Európa többi részeiben nem fordúl elő. Ez utóbbi fajok bevándorlási kapuja az Al-Duna és a Cserna völgye, nehány fajra nézve pedig Erdély keleti hegyszorosai. Bizonyos fajok a krassó-szörénymegyei hegyvidéken rekedtek meg, így a görög teknős (Testudo graeca), a bánsági gyík (Lacerta praticola), az európai termesz (Termes lucifugus) és a bánsági skorpió (Scorpio banaticus); mások a vöröstoronyi szorosig nyomúltak elő, mint példáúl a homoki vipera (Vipera ammodytes). Egyes fajok, így a Leistus gracilis és alpicola nevű havasi bogarak csupán az erdélyi déli határlánczra szorítkoznak; más bogárfajok (Proeerus gigus, Carabus planicollis, Lueiola mingrelica), csigák (Helix trizona és H. banatica) és százlábúak (Julus hungaricus) úgy Erdélyben, mint a krassó-szörénymegyei hegyvidéken találhatók. Különösen az erdélyi déli és keleti párkányhegységet jellemzi a saskeselyű (Gypaëtus barbatus), a keleti határlánczot Montandon gőtéje (Molge Montandoni) s egész Erdélyt a magyar fülemüle (Luscinia philomela) és a sima-nyelvű légy (Gymnoglossa transsylvanica). A rovarvilág roppant gazdagságát mutatja, hogy csupán csak Erdélyből 4600 bogárfaj és fajta, tehát egész Magyarország bogárvilágának két harmada ismeretes. Az erdélyi sóstavak legföltűnőbb állata egy karcsú picziny rákocska, a sóféreg (Artemia salina). Ezekben a sóstavakban több alsóbbrendű parányi tengeri állatfaj is él. Erdély terűletéről eddig a gerinczes állatoknak ötödfélszáz faja van kimutatva. Régebben a kőszáli kecske, a bölény és a szármáti marmota (Arctomys bobac) is éltek e tájakon, ma már csak a zerge, szarvas, vaddisznó, medve, hiúz és farkas képviselik a vadon élő nagyobb emlősöket. A házi állatok közűl jellemzők a bivalyok, az erdélyi raczkajuh és a turistáktól annyira kedvelt apró, hegyi mokány lovak.

A Királykő a rozsnyó-zernesti útról. Dörre Tivadartól

Erdély néprajza ép oly változatos, mint természeti alakúlata. Történelmi eredménye ez annak a sok viszontagságnak, melyeken ez országrész századok hosszú során átment.

Szent László ideje után Erdélyben már a magyarságnak két megalakúlt terűlete van. Egyik a Szamos medenczéjében, délre egészen a Marosig: ez a magyarok földe. A másik a Maros és a két Küküllő felső folyásánál és keleten az Olt völgyében: a mai Székelyföld. Az a rész, mely a Maros és a két Küküllő alsó folyása s az Olt között Szászvárosig terjed, a XII. század derekáig úgy szólván lakatlan volt, mint a mai Besztercze-Naszód is. E lakatlan földekre telepítették le Árpád-házi királyáink a szászokat. Három nagyobb szász telepítés történt: a beszterczei, a Szeben-vidéki és a barczasági. A Szeben-vidéki szászság egy politikai néppé a II. Endre magyar király által kiadott diploma alapján egyesűlt.

Bucsecs Rozsnyó felől. Dörre Tivadartól

Így alakúlt meg a mai erdélyi részekben a magyarok, székelyek, szászok külön-külön autonom földe és nemzete.

A tatárjárás után még egy népelem: a román vagy oláh kezd nagyobb mértékben föltünedezni Brassótól Orsováig és éjszakon a borgói szorostól a jabloniczai hágóig húzódóirányban. A XIV. és XV. században a Brassótól Orsováig húzódó déli vonalat a török pusztítások elől menekűlő románság egyre sűrűbb tömegekben lepi el, s a mohácsi vész után bekövetkezett állapotok nagyon előmozdítják, hogy a román népelem Erdély belső részeiben is egyre jobban elterjedjen. A mohácsi vész idejében a románság Erdély lakosságának már mintegy negyedrészét tette. Tömegével a déli részeken, a mai Fogaras, Szeben, Hunyad és Krassó-Szörény megyék terűletére nehezkedett; éjszakon pedig Besztercze-Naszádra és a szomszédos Máramarosra. A Szamos völgyében és a Maros mentén ez időben a románság csak helyenként volt elterjedve. A magyarság az erdélyi részekben, a Székelyföldön kivűl, ma is ezen a terűleten él nagyobb számmal, és csekély megszakításokkal folytonos lánczolatban szelve át a románságot, két részre osztja annak tömegét.

A románság e terűleten a mohácsi vésztől az erdélyi fejedelemség megszűntéig eltelt időben emelkedett többségre. A török és tatár pusztítások az eredeti magyar lakosságot idő folytán rendkivűl meggyérítették s e miatt a földesurak az országba mind beljebb húzódó románságot letelepítették üresen maradt jobbágy-telkeikre, hogy azok míveletlenűl ne maradjanak. A félig nomád román paraszt ez időben szaporodott el és lett helyhez kötött jobbágygyá. A magyarság e terűleten a városokban maradt meg, egyebütt pedig nagyobb nyelvszigetekként, a hol részint a Székelyföldről, részint a Magyarországból hozott telepesekkel megerősítve fejlődhetett tovább.

Az Olt forrásvidéke Csik-Szent-Domokos felől. Dörre Tivadartól

A népéletnek azt az államföntartó szerepét, melyet a Székelyföldön a nép egyeteme teljesített, itt a városi magyar polgárság és a falvakon nagyszámmal lakó magyar nemesség vitte. Kolozsvár, Gyula-Fehérvár, Nagy-Enyed, Torda, Deés, stb. középpontjai e vidékeken a magyar életnek. A nagy számú nemesség a városok falain kivűl is megőrizte a közélet kizárólagos magyar jellegét. E két tényező hatása alatt az erdélyi közélet még a nemzeti szellem hanyatlásának legszomorúbb korszakában, a XVIII. században is magyarosabb jellemű volt, mint Magyarország más részeiben. A XIX. század nemzeti újjászületésében is vezérszerepet vitt az erdélyi magyar nemesség. Előkelői és értelmisége elsők voltak a magyar szinészet megalapításában, egy nyelvművelő és irodalmi társaság kezdeményezésében. Tudósok, írók támadnak soraikból, kik több kiváló politikussal vállvetve munkálkodtak a nemzeti érzés és művelődés ápolásán. A XVII. század eleje óta keletkezett s időről időre újabbakkal szaporodott, aránylag nagy számú közép- és felsőbb iskoláin kivűl, legújabban mint azok betetőzője, a Kolozsvárt 1872-ben fölállított második magyar tudományegyetem, s e mellett számos irodalmi és közművelődési egyesűlet terjeszti magyar nyelven az ismereteket, az irodalmat és a tudományt.

Az erdélyi magyarság száma 700 ezerre rúg; zömét jelenleg is a székelység alkotja, mely Erdély régi alkotmánya szerint 1848 előtt önálló politikai nemzet volt. Eredetileg a szerint, a mint vagyoni állapotuknál fogva a hadi szolgálatot lovon vagy gyalog teljesítették, két osztályra: lófő (primipili) és darabont (pixidarii) székelyekre oszlottak. Egyes családok már korán kiemelkedtek és mint főemberek (primores) szerepeltek. Az egész nemzet azonban egyetemleg nemes volt s minden tagja jogban és szabadságban egyenlő. A XVI. század óta részint az egyes, szabadságvesztett székelyekből, részint a bevándorolt s a főemberek jószágain letelepedett románokból; vagy azokból a székelyekből, kik szegénységök miatt kényszerűlve, önként jobbágyságra kötelezték magukat, némi csekély jobbágyosztály is alakúlt. Az 1848-iki törvények természetesen ez osztályokat is eltörölték. Vallásukat tekintve a székelyek épen úgy, mint a többi erdélyrészi magyarság: róm. katholikusok, evang. reformátusok, unitáriusok; Brassóban és környékén pedig vannak ágostai evangelikusok is; van közöttök továbbá egy pár ezer görög katholikus és görög keleti vallású is.

Kilátás a Magura Kalulujról a Kelemenhavas felé. Dörre Tivadartól

A székelység néprajzi szempontból még ma is igen figyelemreméltó. Az ősi szokásoknak sok nyoma található köztük. A székelyek népköltészete előkelő helyet foglal el a magyar népszellem megnyilatkozásában, s nevezetesen balladái egy sorba tehetők a híres skót népballadákkal. Fő foglalkozásuk a földmívelés és marhatenyésztés, de szeretik az iparos foglalkozást is. Kézi ügyességben kiválók. A székely általában élénk eszű, találékony, vállalkozó szellemű, sőt furfangos, de szavatartó, önérzetes, okoskodó és igazságkereső.

Az erdélyi régi politikai nemzetek harmadika a szászság. A magyar államnak és saját kiváltságainak oltalma alatt virágzó polgári életet élt. Városaiban gazdag ipart fejlesztett; falusi népe pedig jó földmívelő volt minden időben. A szászság volt Erdély legvagyonosabb eleme. Egységessé politikai, egyházi szervezete és német műveltsége tette, mert szokás, nyelvjárás, sőt bizonyos fokig külső testalkat tekintetében is sok különbség van a szászok között. A szászok összesen mintegy 200.000-en vannak és többnyire a románokkal vegyesen, mintegy 241 községben laknak. Valamennyien ágostai evangelikus hitvallásúak. Népoktatásuk igen előre haladt. Iskoláikban irodalmi német nyelven tanítanak. Van több német nyelvű középiskolájuk, tanítóképzőjük, virágzó iparos- és földmíves-iskolájuk. Az egyesűleti élet városaikban és községeikben nagyon fejlett. Takarékosak, jó gazdák és jó iparosok. Kissé zárkózott természetűek, s lassan szaporodnak.

A Czibles a Hollómezei tetőről. Dörre Tivadartól

A románok száma a hajdani Erdély terűletén körűlbelől egy és egynegyed millióra megy. Felekezeti tekintetben a görög katholikus és a görög keleti román egyház kötelékébe tartoznak, mely két felekezet között majdnem egyenlő számmal oszlanak meg. A görög keletiek inkább a déli határok hosszában s az erdélyi Érczhegység vidékein laknak, míg a görög katholikusok a középső részeken. A román nép zöme falun lakik. E falvak építésének sajátossága és módja az egyes vidékek szerint nagyon különböző. A románság kiválóan szereti ma is ősi foglalkozását, a pásztorkodást. A brassó-, fogaras-, szeben-, és hunyadmegyei havasokon nyáron át ezrével legeltetik a juhokat. A tél kezdetével nyájaikkal többen vándorútra kelnek és néha elkalandoznak egészen a Dobrudsáig vagy Besszarabiáig és csak tavaszszal térnek vissza a hazai havasokra. Ezek az erdélyi románok közt a legjobb módúak. A középrészek völgyeiben lakó románságnak már századok óta fő foglalkozása a földmívelés. Az Erdélyi Érchegységben lakók egy része kitűnő bányamunkás, de a legnagyobb rész fönt a havasokon marhatenyésztésből és famunkák készítéséből él.

Az Aranyos völgye Gyéres felől, háttérben a toroczkói hegyek. Dörre Tivadartól

Ezek az úgy nevezett móczok, kik nyelvökre, szokásaikra, sőt külsejökre nézve is sokban különböznek a többi erdélyi románságtól.

A román elem csak az újabb időben kezd a városokban elszaporodni. Brassóban és Szebenben már a régebbi időkben is volt meglehetős számú román kereskedő, sőt iparos is. Ez iparosok, kereskedők, továbbá a papok és egyes, az értelmiség körébe emelkedett családok ivadékaiból újabban figyelemreméltó számú román polgári és értelmiségi osztály van keletkezőben, mely a nép szellemi és társadalmi vezetését kezébe véve, azt elmaradott állapotából kiemelni törekszik. Nemcsak az állam és a magyar társadalom álltal nyújtott művelődési és közgazdasági eszközöket igyekeznek népök előbbre vitelében fölhasználni, hanem autonom egyházuk keretében s az egyesűleti élet terén is sokat tesznek. Irodalmi, közművelődési társúlatokat, gazdasági egyesűleteket, takarékpénztárakat és bankokat alapítottak.

Maga a román nép műveltségben és közgazdaságilag leghátrább áll az erdélyrészi népfajok között. A babona el van terjedve köztük. Munkakedvök és erélyök kevesebb, mint a magyaroké és szászoké, de sok jó tulajdonságuk van. A román nép békés hajlamú, kevéssel megelégedő és könnyen vezethető. Dalaiban mély érzés, házi ipari készítményeiben sok eredetiség van.

A magyarságon, a szászokon és a románokon kivűl vannak az erdélyi részekben más kisebb néptöredékek is. Így az örmények, kik Moldovából az oláh vajdák vallási üldözései elől menekűltek be a XVII. század végén. Nagyobb számban Szamos-Újvárott és Erzsébetvároson telepedtek meg, honnan mint jó kereskedők és ügyes üzletemberek az erdélyi részekben mindenűvé elszéledtek. Mintegy hat ezeren vannak itt és az említett két városon kivűl nagyobb számmal Gyergyó-Szentmiklóson és Csík-Szépvizen laknak. Ma már mind nyelvre, mind érzelemre nézve teljesen a magyarsághoz számíthatok. Vallásukra nézve részint római katholikusok, részint örmény katholikusok; külön örmény szertartású templomuk azonban csak Szamos-Újvárt, Erzsébetvároson, Csík-Szépvizen és Gyergyó-Szentmiklóson van. A zsidóság száma, növekedik, s nyelvben és érzelemben egyre jobban csatlakozik a magyarsághoz. Itt-ott akadni még csekély számu tót telepesekre is; így példáúl Szilágy-megyében. Az erdélyi részekben mintegy 50,000 főnyi czigány is él. A városi czigányság anyanyelve többnyire magyar; a falusi és kóbor czigányság részint megtartotta ősi nyelvét, részint magyarúl és románúl beszél.

Mezőségi tájkép (a mező-záhi tó és környéke). Dörre Tivadartól

Az erdélyi részek lakossága néprajzilag nem egységes jellegű, de a közös történelmi múlt, állami intézmények és a művelődés egységesítő ereje e népfajokat saját egyéniségök megóvása mellett is összetartja s mint a politikai magyar nemzet tagjait egyesíti.

A Hargita Madéfalva felől. Dörre Tivadartól