Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A bányavidék.

A bányavidék.

Zólyommegye. Lovcsányi Gyulától

Zólyom-Lipcse vára. Háry Gyulától

A Garam felső folyásának hegyes, erdős vidékét a Névtelen Jegyző „zólyomi erdő”-nek nevezi, mely a XII. század folyamán az Ipoly forrásvidékétől a Magas-Tátra koronájáig s a Vág felső völgyeig, meg a Túrócz völgyére is kiterjedő határral egy megyévé alakúlt. A hagyomány szerint, mint a Felvidék nyugoti szélein, Trencsén és Nyitra területén, a honfoglaló magyarok itt is találtak fából és kőből készűlt barbár és szláv korbeli erődítményeket s azokat föl is használták védelműl a csehek és a lengyelek betörései ellen. A „hrad”, „hradiszkó” és „sztrázsa” helynevek megőrizték ez erődítmények emlékét, de itt-ott még nyomaik is láthatók. Később részint ezeknek helyén, részint más alkalmas helyeken állandó várak épűltek. A rengeteg erdőség, melynek sűrűjéből lépten-nyomon medve, hiúz, farkas, szarvas, őz és más vadak törtek elő, vizeiben pedig halak ezrei kinálkoztak, kedves vadászó és halászó terűlete lett II. Géza királynak és utódainak, kik közűl IV. Béla, V. István, IV. László, Róbert Károly, Nagy Lajos, Zsigmond és Hollós Mátyás király többször és huzamosabban időztek itt. A részben már ősidőkben föltárt ércztelepeken virágzó bányahelyek keletkeztek, melyeknek nagy jövedelme kivánta, hogy védelmökről s a békés forgalomról gondoskodva legyen; nyilván e végből épűlt Lipcse, Végles, Dobronya és Zólyom vára; ez utóbbi fő vár és a várispán lakhelye volt.

A XII. század régi megyéjéből a XIII. és XIV. század folyamán külön megyéűl vált ki e terűletből a Vág felső völgye és a Túrócz völgye (Liptó- és Túróczmegye), s a megmaradt zólyomi erdő-rész lett a mai Zólyommegyévé. Ennek 2.730 négyszögkilométernyi szabálytalan ferde négyszögű terűletét a Nagy-Fátra, az Alacsony-Tátra, a Fabova, az Osztroszki-Vepor és a selmecz-körmöczbányai hegységek tömegei szegélyezik és borítják; de völgyek is szeldelik, melyek közűl leghosszabbak és legszebbek a Garam, Szalatna tágas, s a Zolna és más kisebb folyók mély völgyei. A többi terűlet mind csupa hegy, havas, meg erdőség. Az őserdőt már sok helyütt kivágták, a régi híres bányászat is hanyatlott; de azért a lakosság egy része ma is az erdőből él, s a zólyomi vasipar messze földön ismeretes.

A megye nyugati részén, Körmöczbánya és Beszterczebánya közt a Laurin hegység terjed, a Laurin (1.026 méter) és a Goldbrunn (1.286 méter) csúcsokkal, melyek a bars-zólyomi határon állnak. Délnyugati ágai a garam-berzenczei festői völgyszorost szegélyezik, s alattuk halad egymás mellett az országút Zólyom, a vasút pedig Körmöczbánya felé; délkeleti végtagja aljában áll a zólyomi vaslemez-gyár. Ez a bécsi „Union” részvénytársaságé, mely a szomszéd községek határaiban barnaszén bányákat is nyitott (1,764.607 négyszög méter terűlettel). A hegység éjszaki részében, Királyka határában homokkőbányát mívelnek, melynek terméke „beszterczebányai kő” néven általánosan ismeretes és becses.

Hajdan kiváló nevezetességű volt a Laurin hegységnek Szkalka nevű részén épített, most már elhanyagolt és járhatatlan műút, mely Körmöczbánya felől Beszterczebányára vezetett. A Szkalkáról, és az innen tova vezető „tolvajút” mellett fölmeredő sziklatetőkről gyönyörű kilátás nyílik Körmöczbánya és Beszterczebánya hegyvidékére. A mostani út Körmöczbányától föl Kordéházának tart, s onnan a Tajó patak völgyébe ereszkedik. A közeli Felső-hegy a zólyomi barbárkori rézbányászat egyik őstelepe.

Tajónál csatlakozik a Laurinhoz a Nagy-Fátra, melynek egyik legmagasabb csúcsa, a nagy Krizsna (1.575 méter), épen Túrócz, Zólyom és Liptó megyék határainak összeszögellésénél emelkedik. A környék festői szépségű. A Kopasz-domb (holy kopecz) déli oldalán 891 méter magas hágón meredeken kanyarodó s nehezen járható út viszen Túróczból Zólyommegyébe, Stubnyáról Hermándra (Hermanecz), a ritka szépségű hermándi völgybe. Már közel a bejáratához a „Nad Tufnou” nevű hegytömeg nyugati oldalán, Felső-Hermánd község éjszaki határában, meglehetős magasságban két Tufna nevű cseppköves barlang van telve az Ursus peleus csontjaival.

Tufnán túl kies erdős hegyek között hosszan és szűken nyúlik el a hermándi völgy, melynek fenekén sziklás mederben rohan tova a pisztrángokban gazdag hermándi patak. A hegyoldalakat szakadékos meredek mészsziklák borítják, s köztük és rajtuk hárs, bükk, juhar, fenyű, éger és szilfák zöldelnek. A magas hegyek felső részeit fenyvesek borítják, alsó részeiken bükkösek vannak. Felső-Hermándnál egy erdő arról nevezetes, hogy nagy részében a ritka tiszafából áll. A merre szemünk tekint, mindenfelé égnek meredő hegycsúcsok sorakoznak. A meredek lejtőkről több helyütt fakadnak források, melyeknek lefolyása oly nagy eésű, hogy csekély vizökön hatalmas szálfákat úsztathatnak le a magaslatokról. Sok helyütt meg facsatornákon csúsztatják le a fát. A patakpartok mentén heverő 10–20 méternyi, növényfödte sziklatömböket, valamint a mederben levőket is mind e rohanó hegyi vizek sodorták le, melyek medrökben hatalmas esésekkel zuhognak tovább szikláról-sziklára. Felső-Hermándnál tárúl föl előttünk a legszebb látvány; egy kisded patak vagy 12 méternyi eséssel nagy zúgással ömlik ki a hegynek magas sziklájából. Ez a hermándi vízesés. Odúkban is gazdag ez általában mészkőzetű vidék, melynek kimosott sziklái valami elpusztúlt vár omladékaihoz hasonlítanak. Ilyen Felső-Hermándon alúl a Besztercze patak völgyének a környéke is, melynek egész hoszszában találhatók ammonitok, s az út mentén látható a málló mészkő. Itt vannak azok a bányák és mészégetők, melyek Beszterczebánya városát mészszel látják el.

A Besztercze völgye tájképi tekintetben vetekedik a Hermánd völgyével. Hajdan e völgyben huták és bányatelepek voltak. Ma már ezekből semmi sincs.

Alsó-Hermándon túl megváltozik a kép. Kertek, mezők és szántóföldek fogadnak bennünket. Különösen fölkelti figyelmünket a Besztercze patak födött csatornájú ága, mely a völgy legfontosabb gyártelepének, a hermaneczi papirgyárnak szolgál mozgató erőűl. 700–900 méternyi magas hegyek között van ez a telep füstölgő kéményeivel, óriási kerekeivel, turbináival s raktárhelyiségeivel a tulajdonosok, a tisztek és a munkások csinos lakóházaival. Egész külön kis falu ez a jó berendezésű gyártelep, mely a víz, a gőzerő és a villamosság fölhasználásával működik s naponként 10.000 tehát évente 2,800.000 kilogramm papirt készít. Több mint 400 férfi és nő munkás dolgozik benne. E gyár Szerbiába, Bulgáriába és Romániába is szállít papir-árúkat. A mint tovább haladunk délre, a papirgyár fióktelepeivel még ezután is találkozunk a Besztercze völgyében; így Olmányfalván és Jakabfalván. Egykori érczzúzói és bányái elhagyottak.

Az Alacsony-Tátra hatalmas tömege Zólyom és Liptó közt húzódik, s fő gerinczén halad a két megye határvonala. Az Alacsony-Tátrát a Fátrától a Besztercze és Óhegy patakok völgye s azok folytatása, a stureczi hágó választja el, mely hazánkban a legszebb hágók egyike. A hágón át sokszor kanyarodva merészen kapaszkodó pompás útat a régi út fölhasználásával Spengel József mérnök építé 1837-ben. Óhegytől Szarvasig festői szikla hegyhát húzódik, az úgy nevezett „Majer sziklája”, melynek tövét Szarvas telep egy része foglalja el. Itt kezdődik a hágó emelkedése. A második fordúlónál 1895 júliusban vasbányát nyitottak és 11 méter mélységben vörös és barna vasérczre bukkantak, melyet most szorgalmasan aknáznak. Van a Sturecznek szép vízesése is. Huszonnyolcz nagy fordúlóval kapaszkodunk föl a pompás úton az 1.069 méternyi magas hegynyeregre, Zólyom és Liptó határkövéhez, honnan jó darabig kisérheti szemünk az éjszaki oldalon sziklasorok közt szédítő magasból a zordon Revucza völgyébe két kígyódzással lekanyarodó útat. A tetőn állva éjszaknyugatnak a Fátra számos csúcsa és a hatalmas Krizsna, köröskörűl pedig Zólyommegye nagy része és a Revucza-völgy egy darabja tűnik szemünk elé egymás után.

Szarvasnál Jánoska felé éjszakkeletnek kényelmetlen hegyi út ágazik el, mely számos apró telepen vonúl át, majd a Balázsnál egyesűlt úrvölgyi és lipcsei útakhoz csatlakozván, a savanyúvizes völgybe, a Prasiva, Nemcsova és Magurka közti háromszögletű katlanban álló Koritniczába visz le.

A Sturecz felől lesiető patak Olmányfalván felűl a Beszterczébe foly. Völgyének nevezetes helye Óhegy, a környéknek 1715 óta híres búcsújáró helye; jó levegőjéért a fővárosi nyaralók mind sűrűbben látogatják. Óhegy a szomszéd Úrvölgygyel hajdan a kincstárnak ezüstben, rézérczben gazdag bányatelepe volt. Különösen híres volt Európaszerte rézbányászata a XV. században, s az úrvölgyi, ó-német fölíratú, gömbölyű fenekű réz csészék külföldön is elismert becsű régiségek. A bányák rendkivűl nagyok és mélyek, s egykori fölvirágoztatójuk Thurzó János volt, ki a stureczi útat először építteté. Ma a kincstári bányamű telke 2,451.808 négyszögméter; a Besztercze város tulajdonában levő homokhegyi, egykor gazdag érczbánya mai terűlete 784.260 négyszög méter, de ma már igen csekély az évi termelése. Megjegyzésre méltó, hogy hazánkban Óhegy mellett, Kánalján 1812-ben keletkezett századunkban az első fegyvergyár, mely nagyban gyártott puskát, kardot és szuronyokat.

Úrvölgy 900 méternyi magasban épűlt a Lajos-hegy és Ispánhát nevű hegyek közén és oldalain. Igen kies fekvésű község. Gyógyúlást keresők gyakran látogatják tiszta levegőjeért. Román szentélyű temploma a Lajoshegyen áll és 134 lépcső vezet föl hozzá; hajdan temető vette körűl és erődítés, melynek egyik bástyája most is áll. Igen régi eredetű. A kapu fölírata szerint már 1254-ben volt a kálváriájának kápolnája. Érdekes a templom két régi harangja (1596., 1619.), a melyek beszterczei készítmények, s igen szép mívű kelyhe 1574. évszámmal. Úrvölgyet a XIII. században ide telepedett németek nevezték el Herrengrundnak (Vallis dominorum); az 1263-iki levél, mely András beszterczei bírónak adományozza a mai Birófalva földét, Úrvölgyet még Montánának nevezi, és a szomszédos vidék népe most is csak Bánya (Bana) néven említi. Hajdan Szelcsén is virágzott a rézbányászat; s határában most is láthatók a régi bánya maradványai. Ezek a bányák mindig a korona birtokában voltak; egy ideig a XV. században a királynék élvezték a jövedelmöket, s a bányászok mindig a várispánt, a tárnokmestert s a nádort ismerték uroknak. Ezen úri jogból itt és másutt, hol e megyében a kincstárnak telepei vannak, a földbirtokra nézve érdekes intézmény fejlődött ki. Ennek értelmében a föld maga a kincstárt, annak haszonvétele és a rajta emelt építmény a telekbirtokost illeti. Az úrvölgyi bányákban 1566-ban 36.000 mázsa réz és 5.250 márka ezüst volt a termelés; de már az 1738–45 közti években 19.269 mázsa réz, s 1738–1766-ig mosni való érczet 93.508 mázsát és 48 fontot termeltek, miből 5.084 mázsa tiszta réz kerűlt ki. Aknáztak itt celestint, aragonitot és itt találták először e bányák különlegességét, a híres urvölgyitet. 1822-ben a bányászat már nagyon aláhanyatlott. A 80-as években végkép megszűntették itt a bányászatot; de 1893-ban újra hozzá láttak, s a kisérletként csekély erővel indúlt munka a Ludovika-akna 420 méternyi mélyén gyönyörű rézérczet tárt föl; így remélhető, hogy a bányászat itt újra fölvirágzik.

A Besztercze-völgytől az Alacsony-Tátra, a Vág és Garam vízválasztója, mint szakadatlan hegyláncz tart keletnek; gerincze az egész vonalon nem alacsonyabb 1.500 méternél, egyes csúcsai a 2.000 métert is meghaladják. Az éjszaki hideg szeleknek kitett oldalát fenyves erdő, a melegebb légáramlások előtt nyitva álló déli lejtőket tölgy- és bükkerdőség borítja. De még ez oldalon is gyéren találunk községeket, melyeknek szegény lakossága juhászatból és erdei termények feldolgozásából él. Éjszaki, főleg középső részeiben nincsenek útak. Nyugati részében is csak a Lipcse, Mosód és Hédel völgye áll összeköttetésben egymással és Szelcsén át az országúttal. A lipcsei völgyben kincstári nagy fűrésztelep működik. A Jeczenye patak mentén egy községi út vezet a hegységbe a Prasiva hegy alá Savanyúkútig. Ez az út még azon időből való, mikor itt vasbányászat és gyáripar is volt. 1851-ben alagútat ástak a Prasiva hegyen át Liptó felé, hogy a bányászathoz szükséges fát könnyebben szállíthassák. Most az alagút beomlóban van, mert a bányászat úgy itt, mint Hédelen megszűnt. A Hédel melletti Hradistyén, Mezőköznél, Sztrázsán és Rásztónál a szűk völgyben, Perháttól (Priechod) éjszakra magánosan emelkedő Hradiszkó hegyen ó várak romjai láthatók. A környékbeli községek közűl akárhány a XIV. századnál fölebb viheti keletkezése korát. Így Jeczenye már 1250-ben említtetik. Fatemploma a mosódival együtt, míg állott, a legérdekesebb régi építmények közé tartozott. Jeczenyén, Mosódon és Hédelen savanyúvíz-források is vannak.

Az Alacsony-Tátrának a jeczenyei völgyig terjedő tagja alacsonyabb voltánál fogva annak mintegy előrésze; legmagasabb csúcsáról, a sok ritka füvéről híres Prasiváról prasivai csoportnak is nevezik. Végső déli ágai mívelés alá fogott dombokkal ereszkednek a Garam völgyébe. Természeti szépségei még e részében is meglepők itt-ott.

A Garam völgyének egyik kiváló érdekessége, a táj képének pedig egyik megkapó részlete a terebélyes bükkökkel és cserjével borított, 375 méternyi hegyről alá tekintő Zólyom-Lipcse vára. Már az Árpádok is többször megfordúltak vidékén, III. Endre halála után Csák Máté ejté hatalmába, az ő rozgonyi veresége után pedig Róbert Károly birtokába jutott. Később Albert özvegye, Erzsébet királyné tulajdona s általa Giskra kezére kerűlt, a ki meghódolása után I. Mátyástól a zólyomi uradalommal együtt ajándékúl nyerte. Majd Corvin Jánosé lett, kinek halála után a nagylucsei Dóczyakra szállott, kiknek egyik ága, az adomány-szerző Dóczy Jánostól kezdve, e várról Lipcseinek is neveztetett. A XVI. század végén Rudolf király a sziléziai jarisi Trübel Gáspárnak adományozta. A vár idegen katonaságot kapott, s az országgyűlés fölszólalása ellenére haláláig Trübelé maradt, ki azt Bocskay támadása ellen megvédte. Az akkor protestánsok által használt csúcsíves templom oltárát is ő újítá meg 1615-ben; ennek szép pastoforiuma mellett áll a Trübel családnak fehér márványból való sírboltja, melyben Gáspár is nyugszik. 1620-ban már Széchy György a vár ura, kinek halála után leányára Máriára s ennek férjére, Wesselényi Ferencz nádorra szállt a lipcsei uradalom. Wesselényi halála után nem sokára a lipcsei vár a hozzá tartozó 14 községgel együtt a fiscus kezére jutott, de időközben Bercsényi Miklós is bírta; azon túl mind a mai napig az államkincstáré. A mindig lakható állapotban volt várnak a sziklaalaphoz alkalmazkodó építése igen érdekes. Nemcsak a fő udvarból kell több méter magas lépcsőn fölhaladni magába a várba, hanem ennek dél felé eső belső részei: az udvar és egymás fölött levő szobák is fokozatosan emelkednek, különösen az első emeleti saroktermekbe két méter magas lépcsőn kell fölmenni. Egyik teremnek a déli sarkából kiszökő erkély gyönyörű kilátást nyújt a környékre. Említésre méltó nevezetessége e várnak a mély pinczéje, melybe a lovagteremből lépcsőn lehet jutni, innen pedig alább a kútpinczébe, melyből 112 méter hosszú alagút vezet a hegyen át a szabadba. Egyik pinczesarokban a sziklába vágott kínzó hely látható téglából rakott rabfülkékkel. A várkút mélysége 72 méter; büntetésszámba ment annak a munka, a kinek itt a taposó kerék segítségével a várat vízzel kellett ellátnia. A vár 1881 óta 1.116 méter távolból a Hjanczova hegyről kapja két forrásnak kitűnő vizét. Mert ma e vár a felebaráti szeretet jótékony háza, benne lévén elhelyezve a Gizella főherczegasszonyról elnevezett munkás-árvaház, mely 1873 óta magyar kincstári munkások árváit fogadja be és neveli 16 éves korukig. Az intézet jelenleg 96 növendékre van berendezve. Fönnállása óta az ország különböző vidékeiről származott számos árvát nevelt föl, kiknek legnagyobb része az iparos és kereskedő pályára lépett. A vár alatt fekszik Zólyom-Lipcse nagyközség 1.200 lakossal. Egykori pálos zárdája romban hever.

Koronája az Alacsony-Tátrának a 2.045 méter magas Gyömbér, vagy a hogy egy 1576-iki oklevél nevezi, a Hideghavas. Nem csúcs, hanem 4 kilométer hosszú, öt különböző magasságú gránitkúppal tetézett hegygerincz ez, melynek a sebeséri patakon túli második kupolája a legmagasabb. Ez a zólyom-liptói határon emelkedik, csak néha csillámlik elő hófehér üstöke a vámosi hegyek mögűl. Rendesen ködbe van borúlva, mely csak néha-néha oszlik el róla. Liptóban meredek sziklafallal végződik, melynek tövében hajdani jégárak morénái láthatók. Ebben a hegyben vannak a bóczai bányák. 1.550 méter magasságban van rajta az erdő határa, de virágok, mohok, zuzmók változatos fajai mindenütt oly dúsan borítják vén hátát, hogy e határtól a csúcsig valóságos növénykert az egész hegy.

A Gyömbér-csoport nyugati ágai alatt Kis-Kapocs telep van, most szünetelő üveggyárával, mely libetbányai homokból közönséges, belga solin táblaüveget és csiszolatlan tűkörüveget gyártott Ausztriába, a keleti államokba és Angliába való kivitel számára is; déli tövében a zólyombrézói állami hámorok és vasgyárak telepe áll. Legnagyobb és legrégibb ipartelepeink egyike ez; régi virágzásáról tanúskodik, hogy már 1496-ban volt társ-pénztára. 1580 óta a kincstár tulajdona. Igazi gyárrá csak a jelen században fejlődött. A vasárúknak hengereléssel való gyártását ez a gyár hozta be hazánkba. De kivált akkor virágzott föl, midőn 1881-ben oly vas-árúk gyártását kezdte meg, a melyek vagy csak kis mértékben, vagy épen nem is készűltek hazánkban egyebütt. Ez átalakúlás következtében minden nemű vasúti kelléket készített, továbbá hengerelt és vont csöveket, nehéz lemezeket, hídszerkezeti anyagokat, s külön telepet állított zománczozott, öntött vas és bádog edények gyártására. Most három üzletága van: Zólyom-Brézón, Chvatimechen és Kis-Garamon. Ezeket 8 kilométer hosszú és 8 állomású telefonhálózat köti össze egymással. Kis-Garam és Brézó közt saját helyi vasútja szállítja munkásait, valamint a beszterczebánya-brézói vonal is a gyártelep szükségletére épűlt. Zólyom-Brézó az igazgatás székhelye; ugyanott munkások részére számos csinos lakházon kivűl 12 laktanya és 1.200 ágy van. Itt van az óriási hengermű, a csőgyár, lakatos- és gépműhely hatalmas gépeivel. Újabban villamos vasútak építéséhez szükséges tárgyak gyártására is berendezték. Belföldi (libetbányai, tiszolczi, vajdahunyadi, stb.) nyers anyagból készűlt gyártmányainak értéke 1893-ban 3,700.000 forint volt. Közel 3.000 munkást foglalkoztat, kiknek mintegy 800.000 forintnyi bért fizet. Van élelmező szövetkezete, társpénztára, nyugdíj- és segélyező egyesűlete, és a betegeknek ingyen ápolást ad. 1892-ben szép katholikus templomot, tűzálló-téglagyárat, közönséges és járvány-kórházat is épített. Leginkább a belföldnek dolgozik, de szállít Ausztriába és a Balkán-félsziget államaiba is.

A zólyom-brézói állami vasgyárak. Háry Gyulától

A Fehérkő-völgyben is találunk ipartelepet, a fehérkői vashámor helyén egy antimongyárat, mely a környéken nyerhető, mintegy 25.000 forint értékű antimont dolgoz föl. A feljebb eső Alsó-Lehotának meleg forrása van. A közeli Kopasz-hegyről gyakran az egész éven át nem olvad le a hó. Az egykor itt, a Hradek-hegyen állott vár e vidék bányászatának védelmére szolgálhatott.

Volt bányászat egykor a Hideghavas hegység délkeleti aljában is, a Sebesér völgyében. Betelepített németek űzték a bányászatot a mai Vámoson, a Trojicza és Gaplik közti Kvasztora-völgyben. Előbb kiirtván az erdőt, aranyat, ezüstöt kutattak és vasbányát nyitottak, mely különösen a XV. század elején virágzott. Ekkor még Lucha volt a neve; de utóbb Breznóbánya itt vámot állítván Liptó felé, Vámos nevet kapott. A Gyömbér hegység határa az 1.236 méternyi magas Csertovicza nevű hágó, mely Liptóba, a Bócza völgyébe vezet át. E vidék a híres breznóbányai juhászat és sajtkészítés hazája.

Az Ördög-lakodalma (Èertova svadba) nevű hágónál elhagyjuk az Alacsony-Tátrát. A Vápeniczának ide tartozó, a Garamig szétágazó részében legmagasb csúcs a Benyuszká havas (1.544 méter). Számos patakja régebben mind faúsztatásra volt berendezve. Több savanyúvíz-forrása s a gömöri határon, Vaczokon, ásványforrása és kisded fürdője, 1881 óta faúsztatásra berendezett, 62.500 köbméternyi vizet befogadható s „Bedő Albert” nevű vízfogója is van. Egykor itt vasbányászat is volt s Olaszka gyára dolgozta föl az aknázott érczet. Most népe erdei munkából és juhászatból él, a vasipart pedig a Prihradny-féle magántársúlat tulajdonában levő Bikás képviseli. Bányaművei Vaczok, Breznóbánya, Lehota és Libetbánya határában 399.106 négyszögméternyi terűletűek. A bikási gyár a gömöri és vajdahunyadi kohókból szerzett nyersanyagból fínom rúd- és szervasat, meg lemezt állít elő félmillió forint értékben, s azokat helyi vasútaknál, gyáraknál és építkezéseknél értékesíti.

A Garamtól délre a Rohoznáig terjedő Fabova hegység már sehol sem éri el az 1.500 métert. E hegységben itt-ott cseppköves barlangok, sziklafalak közt kitörő és búvó patakok vannak. Gazdag ezüstbányái utóbb kimerűlvén, abbahagyattak. E rideg, lakatlan hegység éjszaki és déli tövében csak két-két község áll. Ezek egyike Erdőköz a Rohozna völgyében, mely e hegység csomójnak, a Djelnek nyergéig s onnan Tiszolczig nyúlik. A Tiszolcz felé vivő út mentén 1787-ben erdőirtás és kutatás czéljából hámortelep keletkezett, s itt olvasztották az 1873-ban a Djelben nyitott vasbánya érczeit is. Ma itt a zólyombrézó-tiszolczi, Abt-Román rendszerű fogaskerekű vasút megy át óriási erdőségek között Gömörbe. A vasút maga figyelemre érdemlő építés. 0.050-nyi emelkedése van, a legmeredekebb vonalak egyike; fő viaductja egy millióba kerűlt; a pálya építése pedig kilométerenként 72.000 forintba. A hatalmas gépű tehervonatok tömérdek fát, érczet és gyártmányokat szállítanak.

Faúsztató a Garamon Zólyom-Brézó mellett. Paur Gézától

A Rohozna és Szalatna egyközű völgyei közt a Vepor és a Polána hegység terjed; ezekhez nyugaton, a Zolna völgyén túl a zólyom-radványi hegyek csatlakoznak. Gránit-gnajsz magvához mészképletek járúlnak, melyek ólom-vasércz és fehér márvány rétegeket tartalmaznak, sőt nemes érczet is Zólyom-Brézótól Libetbányáig. Igen sok patak ered e hegységben. A hegység a völgyek mentén legnépesebb, míg keleti részei pásztorszállásokkal és irtványközségekkel vannak megrakva. A gömör-zólyomi határon álló 1.347 méter magas Vepor hegyben ered a Fekete-Garam. Régi idők óta a kincstári erdőgazdaságnak ez Zólyomban a fő ere és számos községének kincstári favágók tették le alapjait. Még az erdőközi határban vágott fát is a Fekete-Garamon úsztatták le és a Kis-Garamon alúl fekvő Rezső-parton fogták föl mesterséges vízrekesz segítségével. Ilyen célra berendezett, csakhogy sokkal nagyobb szabású gereb van Beszterczebánya mellett is. E vízrekesz hoszsza 1.177 méter s évenként 15–20.000 köbméter tűzifát s 10–15.000 köbméter épületfát úsztatnak le rajta. Említésre méltó a Kis-Garam helységen felűl épűlt, 723.863 köbméter vizet befogadó s „báró Kemény Gábor” nevű, szintén faúsztatásra s a Garam vizének sekély állásakor annak duzzasztására szolgáló nagy vízfogó is. A Kis-Garamon itt már az ötvenes években vashíd volt. A garami erdész már a XIV. században tekintélyes királyi tiszt, s Nagy Lajos 1357-ben az akkori erdész fiának, Pálnak, adja az itteni birói jogot (soltészséget); ezért lett a telep Páltelepe; de már 1424-ben Kis-Garam a hivatalos neve. Most is van Rezső-parton nagy kincstári gőzfűrész és farakodó. Erdőgondnokság van itt és Kis-Garamon, Zólyom-Jánosin pedig nagy fűrészmalom. A szomszéd Fekete-Balog 20.988 hold határral, 4 1/2 ezer lakossal a megye harmadik községe. A zólyom-brézói kincstári vasművek kis-garami üzemága, vasedény-öntő, pléhedény-készítő és zománczoló gyárai itt a Cserpatak két oldalán vannak. Cserpatak község határában vasbányákat mívelnek. Kövecses patak völgyében az ezer méternyi magas hegyek alatt haladó út Sziklánál Gömör határába lép. Rengeteg erdőség közepette áll a régebben keletkezett és újabban kibővített sziklai üveggyár, mely évenként vagy 20–25.000 forint értékű ablak- és tűkörüveget gyárt. Van a községben erdőgondnokság és kincstári gőzfűrész is.

A sziklai nyeregnél találkozik a Polána-hegység a Veporral. Amannak legmagasb csúcsai az 1.459 méter Polána-hegy s a megye keleti szélén az 1.058 méter Ipoly-hegy; a szép kriváni hágó, mely az Osztroszki hegységhez kapcsolja, csak 432 méternyi. A Polána fő gerincze a Fekete-Garam és a Szalatna vízválasztója. Patkó alakú legnagyobb bércze, a Garam bal oldalán eső hegytömegnek a gócza, s legmagasb csúcsa az 1.459 méter magas Polána. Dél felé karcsú ágak nyúlnak ki belőle, melyeknek egykori sűrű erdősége helyén most irtványok és pásztorszállások, a dél-zólyomi híres juhászat és sajtkészítés tanyái vannak. Ezeknek fő helye s legnagyobb részöknek anyatelepe is Gyetva a Polána-hegy aljában. E nevezetes nagy irtvány-község Hunyadi Mátyás király alatt keletkezett, ki ide Boszniából telepített lakosokat, kiknek utódai szálas, magas termetökkel, szokásaikkal ma is különböznek a szomszéd tót községek lakosaitól s nyelvökben még most is vannak délszláv szók. Később, 1638-ban gr. Csáky László szepesi tótokat is telepített közéjök, kikkel aztán egészen összeelegyedtek. 1790 körűl már akkora volt a telep, hogy belőle Csáky földesúri utóda, Esterházy Miklós Gyetvahutát, a mai Miklósfalvát alapította. Gyetva nagy határában csakhamar 19 irtvány alakúlt, s ma Gyetvának 12.000 lakosa van. Ezekből csak 2.000 lakik a községben, a többi a szétszórt irtványokban, a legtöbbje 5–8 órányira községtől. Azért már régebben óhajtottak községgé egyesűlni. E vágyuk 1891-ben teljesűlt, a mikor 14 telep a Herencs-völgyhöz (Hrinyova) csatoltatván, új községgé alakúlt. Herencs-völgyön a messze külföldön is jól ismert üveggyár készít fúvott, ablak- és tűkör-üveget évi 126.000 forint értékben. Van e községben egy nagy gőzfűrész is, mely a véglesi uradalom tulajdona.

A véglesi várkastély. Dörre Tivadartól

A Polánából kiágazó s az Ocsova patak bal partja mentén terjedő alacsony ágak jól mívelt dombos térséggé törpűlnek, melynek egyik déli magaslatán Végles vára, a hasonló nevű uradalomnak székhelye áll. Már 1299-ben van említés róla; majd királyi kézre jutva megerősíttetett. Nagy Lajos már mulatott benne; még most is látható a várban számos liliomdísz. Zsigmond három izben adott ki okleveleket Véglesen, melyet 1424-ben Borbála királynénak adományozott. Aztán Erzsébet királyné bírta, ki előbb Ebersdorfi Reinprechtnek adta. A későbbi zavarokban Giskra foglalta el s megtartotta I. Mátyás adományaként haláláig. A mohácsi vész után Ráskay István, aztán Dobó István, majd meg Zeleméry László és testvérei bírták. Az egyik vártoronyban most is olvasható ez a fölírás: „Ladislaus de Zelemér procuravit Anno Domini MDLXVI.” Aztán Balassa Jánosé lett. A törökjárás a vár megerősítését kivánván, az 1578. évi 27. törvényczikk elrendelte, hogy Liptómegye 12 napi kézi és fuvarmunkát végezzen Végles erődítésénél. 1578-ban harcz folyt falai alatt a törökökkel; 1605-ben, midőn Bocskay hadai megszállták, már kamarai tulajdon volt. 1690-ben az Esterházyak birtokává lett. 1682-ben Zólyommal együtt megszállta Tököly; II. Rákóczi Ferencz fölkelésekor pedig 1703-ban Bercsényi elfoglalván, hét évig a kuruczok bírták. Kiváló nevezetessége e várnak a mostani kápolna helyisége. Ez egykor nagyszerű lovagterem volt, melyről e munkának „Építészeti emlékek Felső-Magyarországon” czímű közleménye már megemlékezett. Végles hazánk legszebb fekvésű várainak egyike. Jó magasan áll a meredek Várhegy éjszaki fokán, honnan gyönyörű kilátást nyújt délkelet felé. Bástyafalai között az épen alatta haladó vasútig nyúlik le gyönyörű parkja. Most nemeskéri Kiss Miklós tulajdona.

A Garam mentén van a megye három városa: Breznóbánya, Beszterczebánya és Zólyom; mindenik igen kies fekvésű.

Breznóbánya, mely a Garam két partján fekszik, régi városi kiváltságait Nagy Lajos királytól 1380-ban nyerte. 1655-ben III. Ferdinánd a szabad kir. városok közé emelte. Erős falkerítésén öt tornyos kapuja volt. Jelenleg rendezett tanácsú s eléggé csinos város 4.000 lakossal, kik közt sok az iparos. Szolgabirói és járásbirói székhely; a kegyesrendieknek gymnasiumuk volt itt, mely azonban 1850 után megszűnt; most van itt állami fiú- és leánypolgáriskola és alsófokú ipariskola. A város nagy határában nagy barom- és juhtenyésztést űznek. A juhásztanyákon nagy mennyiségben készítenek juhtúrót, mely itt számottevő kereskedelmi czikk. Említésre méltó, hogy a 40-es években Breznóbányán épűlt az ország egyik legelső műmalma, mely azonban, mióta a város mellett elhaladó vasút kiépűlt, megszűntette működését. Szintén megszűnt a város polgárainak vállalkozása által létesített egykori ásó- és kapagyár is, mely 1848/9-ben fegyverek készítésével foglalkozott. A város fölött emelkedő Dubravka-hegy alatt halad el a Tiszolczra vivő vasút. A Dubravka-hegynek erre hajló, homokos, kagylós oldalán gyakoriak a csuszamlások; e miatt a vasútnak egy darabon a Garam elterelésével s ennek új meder ásásával kellett helyet szerezni. A Garam völgye, mely a híres breznóbányai juhászat és sajtkészítés hazája, egész hoszszában igen szép; sok helyt vetélkedik a Vág völgyével. Zólyom-Lipcsén túl és Beszterczebányánál a folyó eddigi csavargós nyugati irányából egyenesebb déli folyásba tér, felvéve a Besztercze patakot, melytől Beszterczebánya nyerte nevét.

Breznóbánya. Háry Gyulától

Beszterczebánya a megye székhelye, volt szabad királyi, most rendezett tanácsú város. Polgárai legnagyobb részt bevándorlott németek voltak, kik bányamívelésre telepűltek le itt a Garam mentén még II. Endre korában. A telepűlők ivadékai a vár és a mostani székesegyház melletti téren laktak, mint „Ringbürger”-ek, s a legújabb időkig a regale és sörfőzés jogát is gyakorolták. Az 1650-iki nádori intézkedés után évenként fölváltva magyar és német volt a város birája, a tanácsba pedig egy magyar és egy tót tag is fölvétetett. III. Endre kibővítette a város határait Mikefalva felé. A bányászat fölvirágozván, új bányák nyiltak a környékbeli Óhegyen, Úrvölgyön, Szent-Jakabon és a már elpusztúlt Somfalván. A XIV. század elején vára épűlt bástyákkal, tornyokkal, árkokkal. 1380-tól vannak már jegyzőkönyvei. Királyaink a fölvirágzott városba többször ellátogattak s határában gyakran egész udvari népökkel hetekig tartó vadászatokat rendeztek. Hunyadi János és fia, Mátyás, e tájon harczot vivtak a husziták ellen, 1478-ban pedig Mátyás király Beatrixszal együtt járt e vidéken, hogy megmutassa neki a bányaműveket. Ez alkalommal a piaczon álló vásárbódékat lebontatta, s a várfal egyik hatalmas félkörű tornyához, a kisebb (Szent István) templom mellé négyemeletes házat építtetett magának, mely ház ma is áll; homlokzatán ott van a királyné czímere és 1479 évszám. Az itteni bányászat ezen kori virágzására nevezetes adat, hogy a Mátyástól Beatrixra maradt bányákért a királyné 1494-ben 20.000 forint váltságdíjat követel II. Ulászlótól, kinek nem lévén pénze, helyette az összeget a Thurzók fizették ki, s így ők és sógoraik, a Fuggerek lettek uraivá az itteni bányászatnak. 1542-ben itt tartották az országgyűlést. 1587-ben törökök fenyegették a várost, mire az Urpin-hegy mellett a „Vartovka” őrtornyot építették a polgárok ily meglepetések ellen. 1619-ben bevonúlt a városba Bethlen Gábor s húzamosb ideig ott időzött; 1620-ban itt tartotta azt az országgyűlést, mely őt királylyá kiáltá ki. A ma Turcsányi-féle ház, melyben ez országgyűlést tartották, most is áll, s a ma szintén meglevő átellenes házon (az Alsó-útczában) most is ott csüng a maradványa annak a hatalmas láncznak, mely gyűlés alatt az útcza elzárására szolgált. 1678- és 1680-ban Tököly foglalta el a várost, 1682-ben a török támadta meg. 1703-ban Rákóczi hadai foglalták el s maradtak benne 1708 végeig. Rákóczi ágyúöntő műhelyt s fegyver- és hadszergyárat állított itt, mely éveken át nagy sikerrel működött. Várát 1709-től fogva német katonák tartották megszállva 1748-ig. 1765-ben meglátogatta II. József. 1780-ban helyeztetett ide a zniói convent. A Napoleon elleni harczokban, 1805-ben, a királyi kincstárral ide menekűltek az udvari tanácsosok.

Beszeterczebánya nemcsak politikailag állt mindig első városaink sorában, hanem műveltség és gazdagság tekintetében is. Már a XIII. században van kórháza kápolnával; ma Moyses és Ipolyi püspök alapítványából irgalmas nénék zárdája. E zárda falán emléktábla jelöli, hogy egykor a híres Bél Mátyás lakóháza volt. A beszterczei ötvösök már a XV. században híresek. Virágzott itt az ágyúöntés mellett a harangöntés, meg a fegyverkovácsság. A IV. Béla király tere (ezelőtt Ring) nevű fő tér, mely nevét a város első szabadalmának adójáról kapta, meg a Mátyás király tere melletti várként megerősített halmon épűlt csúcsíves temploma idővel sok átalakítást szenvedett; nevezetességei e templomnak ma is meglevő falfestményei, egyházi műkincsei, különösen a Borbála kápolna, melyet Ipolyi püspök az idősebb Storno Ferenczczel stilszerűen megújíttatott; továbbá a templom déli oldalán egy XV. századból való szobrász mű, a homokkőből faragott „Olajfák hegye”, melyet kiváló műbecsűnek tartanak. Közelében áll a kis Szent István templom. Beszterczebányán 1636-ban jezsuita zárda állíttatott; e szerzet megszűnése után, 1776-ban alapította Mária Terézia a mai is meglevő püspökséget. A hattagú káptalant az 1802. évi törvényhozás hiteles helylyé tette. Beszterczebánya szép kapuit lerombolták; falaiból alig van valami; várából még a toronykapu áll, meg a templom mellett egy oldalfal. De még sok XVI. századi házzal dicsekedhetik s a jelenlegi Turcsányi-ház egyik érdekes emléke a magyarországi renaissance építészetnek. A város őrtornyában elhelyezett múzeumban sok érdekes régiséget őriznek: fegyvereket, czéhládákat, ón kancsókat, lobogókat, egyet 1609 évszámmal, ásványgyűjteményt s a tufnai barlangi leletből való ős csontokat. A városháza maga is régiség; tanácstermének remek a mennyezete; 1698-ból származó famozaik ajtaja és annak 1695-ből való zárja is figyelemre méltó. Levéltárában sok becses okírat, egy XV. századból való „herbarium bohemicum” s XVI. századbeli czéhszabályok vannak. Van itt kincstári ügyészség, szép új kir. törvényszéki palota, tankerűleti főigazgatóság, ügyvédi és kereskedelmi kamara, kir. erdőfelügyelőség, kincstári erdőigazgatóság, pénzügyi igazgatóság, kir. főgymnasium, ág. ev. gymnasium, róm. kath. papnevelő intézet, polgáriskola és állami felsőbb leányiskola, melynek szép új épűlete egész palota. Szintén kiváló épűletek az itt állomásozó honvéd és közöshadseregbeli csapatok kaszárnyái. Van itt posztó-, hajlított fabútor- és székgyár, virágzó hengermalom, sörgyár, kályhagyár, fürészmalmok, cementárú-, bőr- és viaszosvászon-gyár; nemkülönben a kir. kincstárnak elektrolitikai úton rezet kiválasztó telepe. Iparosai közűl a posztósok, az asztalosok és a kalaposok válnak ki. Beszterczebánya egészben véve előkelő város, melynek 8.000 főnyi lakossága nagy részt a művelt osztályhoz tartozik. El van látva nagy sétaterekkel, továbbá kitűnő vízvezetékkel, csatornázással. Ezelőtt 30 évvel még egészen tót és német nyelvű volt, ma már nagy részt magyar, különösen a művelt osztály általában magyar.

Beszterczebánya. Háry Gyulától

Beszterczebánya fő tere. Háry Gyulától

Beszterczebányával egészen össze van épűlve, de külön községi szervezettel bír két más helység. Egyik Radvány a hegység éjszaki tövében II. Endre király adományából a Radvánszky nemzetség ősi birtoka. Dombját, melyen torony nélküli csúcsíves templom áll, a XVII. században megerősítették a török netaláni támadásai ellen. Ez erősségből ma csak egy kis őrtorony van meg a templom mellett. Két szép kastélya régi. Az egyiknek, a báró Radvánszkyakénak, nevezetessége a Rákóczi-terem a fejedelem képével; régi divatú bútorzat, fegyverzet s egyéb régiségek láthatók itt, pl. Széchy Mária és Wesselényi Ferencz nádor ágya, XVI., XVII. századbeli szekrények, stb. A terem mennyezetét hat öl hosszú, vörös-fenyűből faragott mestergerenda tartja. A szomszéd teremben becses levél- és könyvtár van. Itt fedezték föl b. Balassa Bálint XVI. századi nagy költőnk lirai költeményeinek kézírati gyűjteményét, melyet aztán a Magyar Történelmi Társulat 1879-ben ki is adott. A határában működő hat lőpormalom a közös hadügyi kincstár részére dolgozik. Radványban van a megye által megyei illetőségű árvagyermekek számára pótadóból föntartott, ez idő szerint 30 növendékre berendezett árvaház, melylyel egy állami elemi népiskola is kapcsolatos. A másik helység Királyfalva a mind jobban tágúló Garam-völgy jobb szélén kastélylyal s fürdővel. E helység a hagyomány szerint Mátyás király nyaraló helye volt.

Odább Farkasfalvát találjuk és szomszédságában Garamszeget; emezt a Géczy családnak fallal kerített két kastélya (a Rákócziak idejében pénzverőház) és egészen fából épűlt evangelikus temploma teszi érdekessé. A Garamvölgy felső folyásában itt legtágasabb, s itt van a folyó mellett Őr (Hajnik, Sztrázsa) helység, melynek ősi templomában a Soós és Bezegh család sírboltját találjuk. 1561-ben már oly iskolája volt, melyben zenét is tanítottak. Fallal kerített régi kastélyát Bezegh György újíttatta meg, a kit Caraffa Eperjesen lefejeztetett.

Zólyomnál a Szalatna szép és termékeny völgye egyesűl a Garam völgyével. E két fő völgyben legvirágzóbb a megye mezőgazdasága. A többiben a hegyes vidékek havasi legelői, irtvány-rétjei, füves völgyei és hegyoldalai állattenyésztésre utasítják a lakosokat, kik fő kereseti forrásaikat az erdőkben találván, nem sokat törödnek a nehéz mívelésű, vízmosásoktól is sokat szenvedő, kavicsos agyagú sovány földdel, mely trágyázás mellett is csak szűken fizet. A gabnaneműek közűl rozs, árpa és zab terem legbővebben; kiváló burgonya, káposzta, többféle hüvelyes vetemény és zöldség, úgy szintén gyümölcs is elég sok van. A réteken nagy mennyiségben termő takarmány különösen kedvez az állattenyésztésnek.

A Zolna forrásánál a Polána egy hegycsomót alkot, melyből egy ág egyenesen a Garam felé tart. Ez a hegyág Zólyommegyének legnagyobb belső magaslata; csúcsai 1.200 méteren felűl emelkednek. Magas gerinczei, fenyvessel borított meredek lejtői, mély vágású árnyas völgyei kivált a Borosznó patak forrása vidékén oly zord természetűvé teszik, hogy a nép pokolnak nevezte el. Libetbánya itt régen bányát nyitott s egy kis olvasztót állított egy ős fenyűkkel kerített tisztáson a Pokol-réten. E rétről magas erdős hegyek és szép sziklacsoportok közt érünk a Pokol-völgybe, melynek egyik katlanában 392 méter magasan van Borosznó fürdő kies telepe. Több mint egy század óta látogatják kincstári tisztek s a környék lakói glaubersós forrását. Ma mintegy száz szoba van itt a vendégek befogadására.

A beszterczebányai plebánia-templom. Háry Gyulától

Kiváló nevezetességű volt s részben ma is az a Polánának ezen része bányászati tekintetben. Itt keletkezett Libetbánya, melyet goyrs fölvirágzása a szab. kir. bányavárosok sorába emelt. Nagy Lajostól 1379-ben kapta a szabad érczkutatási és bányanyitási „selmeczi” jogot, s utóbb még számos kiváltságot: szabad halászatot le a Garamig, szabad faizást a bányászat czéljaira, vámmentességet, a jus gladiit és a vörös pecsét használati jogát. Rézveretű pallosát és czímerpajzsát most is őrzi a község. Egykor 72 kohó működött a határában, melyek mind itt termelt anyagot olvasztottak. Rézbányászata fölvirágzása idején alapította a város Sebő és Póráz községeket, ez utóbbit a bányászathoz szükséges kötélfonók tanyájáúl (Seilersdorf, Povraznik). A vasbányászat és kohászat ekkor egy polgáré, Luther Györgyé volt. 1706-ban a város bombákat s egyéb hadiszereket készített II. Rákóczi Ferenc hadai számára. A háborús idők emlékét a Havrana és Viszoka hegyek közötti völgy őrizte meg, hova az asszonyok menekűltek, s azért maig „Asszonyvölgy”-nek nevezik. E völgyből kapja a város az ivóvizét. Libetbánya bányászatának különlegessége az Euchroit s főleg a Libetinit. Van itt timsókő szép jegeczekben, a Havrana hegyben pedig 1895-ben egy csepköves barlangot fedeztek föl. Libetbányán most csak vasolvasztó van, mely 50.000 métermázsa nyersvasat és öntvényt készít. Libetbánya ma nagyközség 1.800 lakossal, kik közt sok a bodnár, faedény-készítő, bánya- és kohómunkás.

A Zolnán túl terjedő zólyom-radványi hegyhát alacsony lejtővel ereszkedik a Garam völgye felé. A Lukócza patak mellett találjuk Mikefalvát (Micsinye), melynek templomában a Beniczkyek síremléke van. Itt és alsó Mikefalván szép kastélyok vannak.

A hegység zólyomi részében, a Garam völgyében lankás hegyoldalon, 360 méternyi magaslaton igen kiesen fekszik Szliács, hazánk leghíresebb vasas fürdőinek egyike, melyet az a körűlmény, hogy nincs más vasas víz, mely olyan magas hőmérsékleten annyi szénsavat tartalmazna, egyetlenné tesz. Hidegebb hőmérsékletű, inni való vasas forrásainak vastartalmát tudományos vizsgálatok szerint egy európai vasas víz sem szárnyalja túl, sőt nevezetesen a szliácsi József-forrás vize – Than Károly vegyész-tanárunk vizsgálatai szerint – vastartalmát illetőleg páratlannak mondható. Már a XV. század végén ismerték s gyógyításra használták Szliács forrásainak vizét. A XVII. században ribári fürdő (Thermae ribarienses) volt a neve az alatta fekvő Ribár (most Halászi) községről így nevezve. Ma a fürdő négy vendégfogadójában és egyéb csinos épületeiben mintegy 400 kényelmes vendégszoba van, s gyönyörű nagy parkjában árnyas sétaútak és pihenők kinálkoznak. Forrásai trachit kőzet hasadékaiból bugyognak föl s négy medenczébe gyűlnek, melyek 25–33 C. foknyi melegségűek. E medenczékben oly erővel tódúl föl a szénsavgáz, hogy a víz forrni látszik. Szliács legrégibb, „Buda” nevű épűlete, melyet mostanában kétemeletessé nagyítottak meg, 1812-ben keletkezett. Többi épűleteit a 30-as évek óta emelték. 1855-ben Hildegard főherczegnő itteni sikeres fürdőzése emlékére kápolnát építtetett Szliácson. A fürdő régebben a zólyomi kincstári uradalomhoz tartozott és a selmeczi királyi kamara kezelése alatt állt. Majd magánkézbe kerűlt. 1868-ban egy beszterczebányai polgárokból alakúlt társaság birtokába jutott, mely 1873-ban az „osztrák fürdőépítő társaság”-nak adta el. E társaságtól 1880-ban annak egyik nagy részvényese, Lenoir György András vette meg, ki a parkra és az építkezések fejlesztésére sok gondot fordított, de aztán 1893-ban szülőhelyének, Cassel városának ajándékozta egy ott építendő árvaház alapítványáúl. Újabban a szép és nagy gyógyító hatású fürdőt külföldről is mind számosabban látogatják, különösen nők. Egy hegygyel odább következik a Boróka-erdő (Borová hora), a zólyomiak kedvelt kirándúló helye, hol szintén van egy 30° meleg vízzel bíró kisebbrendű fürdő.

Szliács fürdő. Háry Gyulától

Félórányira s innen délre két vár áll, ú. m. Zólyom vára, mely ma is lakható állapotban van, s melyet a Névtelen Jegyző szerint Bors vezér épített; a másik a romban heverő s ma „Puszta vár”-nak nevezett Borsod-Zólyom, melyet Rogerius szerint a tatárok fölégetéssel tettek rommá. E vár terűlete az itt talált leletekről itélve, már az őskorban lakott hely volt s a szlávok korában megerősített város állott rajta. A várnak vadászatra és halászatra alkalmas birtokai egész Vaczokig terjedtek. Kovácsfalván a vár kovácsai, Őrön (Hajnik vagy Sztrázsa), Badínban és fent Motyókon királyi erdőőrök és vadászok laktak, a Garam mentén s Farkasfalva-Lukócza vidékén király rétek terűltek, részben a halászok használatára rendelve, kik Búcstól a mai Halásziig tanyáztak. Körömcse királyi emberek, Horhát vadászok és kutyapeczérek, Bucs, Szász, Németi iparos jövevények telepe. Királyfalva a királyné birtoka volt. Különösen a tatárjárás után, melyben Borsod-Zólyom elpusztúlt, kezdődik az új erősítés és a telepítés, melyet a bányászat érdekei is sürgettek. Adományozások következtében csakhamar új községek válnak ki a várbirtokból, részben a zólyomi jobbágyok szaporítása által. Zólyom vára egy ideig Csák Máté hatalmában volt. Visszakerűlvén királyi kézre, Nagy Lajos kibővíté s részben újra építé. A lengyelekkel itt 1382-ban nagy gyűlést tartott. I. Mátyás is többször járt itt. Az ő halála után Beatrix özvegyi jogon bírta a várat, melynek kápolnájában most is van egy oltárvánkos, e királyné kézi munkája. A későbbi mozgalmas időkben Zápolya, Bocskay, majd Bethlen kezére kerűlt, ki a szent koronát Pozsonyból ide szállítá. II. Ferdinánd Dersffynek adta zálogúl, kitől özvegyével ennek második férjére, Esterházy Pálra szállott. 1703-ban Rákóczi hadai bevették s 1708-ig bírták. Még látni a várban az Esterházyak czímerét. 1802 óta a kincstáré. Legújabban a járásbíróság, a királyi adóhivatal, a fogház és a dohányraktár van benne elhelyezve.

A vár alatt szép lapályon terűl Zólyom város 4.206 hold határral és 5.206 lakossal. IV. Béla 1244-ben megerősíté kiváltságait. Sokáig a husziták fő fészke volt; később sokat szenvedett a fölkelések és a törökjárás korában. 1703-ban megnyitotta kapuit Bercsényi hadai előtt, ki 1703 nov. 15-dikén itt győzelmet aratott a császári hadakon, hatalmába ejtvén ezzel a bányavárosokat és a fölvidéki megyéket Pozsonyig. Rákóczi kuruczai innen csak 1708-ban vonúltak ki, felgyújtván a várost és várat. Egykor négy öl magas, egy öl széles falából és négy erős kapujából ma alig van valami, s falaihoz és bástyáihoz házakat építettek. Régi háza is kevés van. Első templomát a hagyomány szerint II. Endre neje építteté, s Nagy Lajos kijavíttatta. Ez most a sekrestye, melyhez I. Mátyás alatt nagyobb templom épűlt a király számára oratoriummal. Később bővűlt és javíttatott 1612-ben, s ekkor kapta 20 1/2 öl magas tornyát; régi kisebb szép tornya most roskadozó. Evangelikus temploma II. József alatt épűlt egy udvarban, de csak 1817-ben vétethetett használatba. A város levéltárában 1400-ból való számadási könyveken kivűl sok oklevelet és régiséget őriznek. Van Zólyomban szolgabirói hivatal, állami polgáriskola, továbbá pipa-, szék-, fűrész-, bőrszíj-gyár. A város melletti vaslemezgyár egész külön telep. A távoli Sztrázsa hegyen népvándorláskori várromok láthatók. A szomszéd erdő egy részét Bors vezérről ma is Borsovának nevezik. Vasúti állomásával igen nagy gépjavító műhely és munkás-telep kapcsolatos.

Zólyom város. Háry Gyulától

Zólyomtól délre, a Szalatna és Garam bal oldalán a megye határáig, a kis-kriváni hágó és Garam-Berzencze közt terjed az Osztroszki hegység. Ennek legmagasb hegye, a Jávorja (1.024 méter), a nógrádi határon áll s tanyaszerű irtványközségekkel van tele. A hegységet számos út szeli, s ezért a megye legjárhatóbb részei közé tartozik. A fő út Zólyomból Korponának tart Dobronyán át, hol egyik ága Tót-Pelsőcznek fordúl. Tót-Pelsőcz a megyének legnagyobb irtványközsége; 11.518 hold határában 20 irtvány áll 3.300 lakóval. Van fürdője is. Szomszédja, Szász-Pelsőcz, egykor kiváltságos német telep volt; a XVI. században őrtorony állott itt, melyet Zólyommegye volt köteles épségben tartani s állandóan 25 főnyi őrséggel ellátni. Dobronya már 1254-ben kapott kiváltságot és szomszédaival: Bábaszékkel és Pelsőczczel együtt csakhamar annyira fölvirágzott, hogy Nagy Lajos 1351-ben 50 márkára tette a királyi taksájukat. Román művészetű fallal kerített temploma dombon áll. Innen egy órányira éjszakra Dobró vár romjai láthatók. Hajdan afféle rablólovagvár volt ez; majd utóbb arról lett nevezetessé, hogy a Verbőczy család birtokába jutott, s Verbőczy István állítólag itt írta a Tripartitumot. Bábaszék egy ideig az esztergom-szent-tamási préposté volt, majd Dobronyával és Szász Pelsőczczel együtt Borbála, Erzsébet, Beatrix királynék bírták. Bábaszék román stilű templomának csak a tornya maradt meg; igen régi a keresztelő-medenczéje, s 12 mázsás harangja M.CCC.LVIII. évszámmal van jelölve.

A selmeczi hegyvidékben a Kecskés-völgy ősidők óta bányászatáról híres. Ebben a völgyben volt a kecskési vár, melynek ma már alig van romja is. A vasút Selmeczbányáról kohók és zúzók mellett halad az árnyas völgyön le Garam-Berzenczéig, hol a budapest-ruttkai fő vonallal egyesűl s egy szép völgyszoroson át Zólyomból Barsmegye terűletére lép.

A zólyomi egykori őserdők a századok folyamán tetemesen megritkúltak. Századokon emésztette fáját a bányászat, kohászat, a nagyban űzött szénégetés és a fakereskedés. Ezer számra keletkeztek a favágó telepek nemcsak a kincstári erdők területén, hanem a városok és masgán tulajdonosok erdőterületein is. Breznóbányának 1696-ban 473 favágó telepe volt. Az őserdő eltűnt, s havasi rét, legelő, itt-ott szántóföld foglalta el a helyét. De Zólyom újabb erdősége most is nagy értékű. Az erdei fanemek minden faja található itt. Legbecsesebb a tölgy, bükk és a fenyű több faja. A bükk kitűnő, s azért pl. Beszterczebánya környékén annyira letarolták a bükkerdőket, hogy ma az ottani bútorgyár a bükkfát Zemplénből kénytelen szerezni. A fenyves a legszebb szálfákat adja. Közcsodálkozás tárgya volt a bécsi erdészeti kiállítás magyar osztályában a benesházai kincstári területről szállított s ott fölállított három fenyűszál, melyek egyike 34 méter, kettő pedig egyenként 32 méter hosszú volt. Az 1.200 méternyinél magasabb fekvésű erdőségekben lúczfenyű az erdő zöme; ez hatol föl a fatenyészet határáig, 1.500 méterig. A többi fanemek 1.200 méter magasságon túl csak szórványosan és csak a lúczfenyű védelme alatt tenyésznek. Újabb időben 1.200–1.347 m. magasság közt a kincstár a svéd erdei-fenyűt kezdi meghonosítani; 1.500 méteren túl pedig havasi-fenyűt tenyészt szép sikerrel. A kincstár erdőit a beszterczebányai igazgatóság és 16 gondnokság gondozza; még pedig összesen 139.740 holdat, melyből 10.199 hold tölgy, 6.778 hold bükk, és 122.863 hold fenyűerdő. Termel itt a kincstári uradalom épület- és tüzifát, melyet különféle vízi művek segélyével úsztat le és számos fürészműhelyben dolgoz föl. Tekintélyes erdőterűlete van még Beszterczebányának és Breznóbányának; amannak 12.223 holdnyi fenyű és bükk, Breznóbányának pedig 14.259 holdnyi, majdnem csupa fenyű erdeje van.

Szénagyűjtő és kaszáló tótok Gyetva vidékén. báró Mednyánszky Lászlótól

Az erdei állatvilág igen változatos. Medve kivált az Alacsony-Tátrában a jarabói havasokban s a hermándi erdőségekben tanyázik; vaddisznó különösen a lipcsei erdőségekben; a szarvas a keleti erdőségekbe a szomszéd Koháry-Koburg-féle erdőségekből származott át. Nagyon változatos a növényzet is, mely a havasi flóra minden fajában bővelkedik.

Forrásokban Zólyommegye igen gazdag. Csupán meleg ásványforrása van hat, ebből öt fürdői czélokra szolgál. Savanyúvíz-forrása is igen számos; sok helyen ivóvíz gyanánt is azt használják; a véglesi „Vera-forrás” savanyúvize messzebb vidékeken is ismeretes. Folyóvize annyi, hogy csupán a nagyobb patakok száma több mint 40. Nagy részök faúsztatásra volt s van még ma is berendezve. Több helyen az ipar is fölhasználja e folyóvizeket.

A hegyes vidék éghajlata általában hideg, s az erdők sokasága és a széljárás még a nyári hónapokban is gyakran érzékenyen lehűti a levegőt. A megye déli, szelídebb részeiben sokkal enyhébb az időjárás; de azért Beszterczebánya vidékén oly szigorú telek szoktak járni, hogy 21° C hideg nem a legszokatlanabb. A rendes évi közép hőmérsék (6.5–8°) csak a tavaszi termények megérlelésére elegendő.

Ipari tekintetben Zólyommegyében fő a vas- és fa-gyáripar, de nevezetes papir-, üveg- és agyagipara is. Ez utóbbit képviselik: a beszterczebányai czement- és gőzerőre berendezett téglagyár, a szliács-halászii agyagárú- és kályhagyár, meg a zólyomi pipagyár, hazánk legnagyobb e nemű gyára, mely a kivitel számára is dolgozik. Van négy likőrgyár, meg két eczetgyár is. A megye virágzó állattenyésztése Beszterczebányán nayobb bőr- és posztógyár létesülésére adott okot; ez utóbbi 300.000 forint értékű posztót, takarót és pokróczot készít, ebből 70.000 forint értékűt állandó megrendelésre. Fölemlítendő még a most szünetelő kálnoki kincstári kénbánya, a gyáripari czélra dolgozó kovácsfalvai és badini kőszénbányászat, a péteri vassalakbánya, stb. A 90-es években Véglesen alapított sajtgyár úgy nevezett rocquefort sajtot és túrót gyárt a kivitel számára is. A képzműipar különösebben fa-, bőr-, szövő- és vasárúkat készít. A nép többféle háziipart űz. Századok óta nevezetes az óhegyi és úrvölgyi csipkeverés és selyemhímzés; közel 1.700 nő űzi s évenként 60.000 forint árát készítenek. Ez iparág korszerű fejlesztésére a kormány 1894-ben Óhegyen csipkeverő tanműhelyt alapított. Kiváló népipari készítmény a tót-pelsőczi, gyetvai és breznóbányai juhászat készítette juhtúró, a csemege számba menő sajtok: a füstölt ostyepka és főleg a breznóbányai parenicza és pletenecz.

Gyáripari czikkeivel e megye a világkereskedés piaczain is szerepel. Mezőgazdasága és állattenyésztése ellenben csak a megyei szükségletenek termel. A kereskedés legközönségesebb czikkei a fa, bőr, sajt, szesz, sör és gyolcs. Fát Breznóbányáról és Libetbányáról, Zólyom-Lipcséről, Szalatnáról és a Herencs-völgyről szállítnak Szerbia, Bulgária, Románia felé, tűzifát Véglesről Budapestre. Nevezetesebb piaczok Beszterczebánya, Gyetva nyers bőrre, Tót-Pelsőcz, Zólyom és Breznóbánya marhára. Vasút a Szalatna és Garam völgyében jár. Ezekhez csatlakozik a remete-tiszolczi, fogaskerekű rendszer szerint épített vaspálya, a Garam-Berzenczéről Léva felé menő szárnyvasút, meg a Berzenczéről Selmeczbányára vivő keskenyvágányú vasút.

Zólyommegye a ritkább népességű megyék közé tartozik; mert 2.730 négyszög kilométernyi terűletén csak 112.413 lélek lakik, tehát egy négyszög kilométerre 41 lélek jut. Négy járásba osztott 130 község közt oszlik meg e lakosság. Egyes községek 2–3, sőt 6 részből (nem irtványból) állanak, annyira elszórottak a házaik a hegyeken és völgyekben.

Zólyommegye lakossága legnagyobb részt tót nyelvű; a bányatelepek lakosai többnyire németek voltak, de eltótosodtak; a városok művelt osztálya ma már teljesen magyar, s megyeszerte a nép közt is egyre jobban terjed a magyarosodás.

Barsmegye. Ruffy Páltól

A Garam folyó mellékein, Nyitra és Hont megyék közén hosszan nyúlik el éjszakról délre Barsmegye, melyet nyugaton a Zsitva folyó és a Tribecshegység, keleten a Szikincze patak és a selmeczi hegycsoport szegélyez: míg éjszak felé kiszélesedő része a Nagy-Fátra csoport töveiig terjed, déli szélei Komárom és Esztergom megyék határaival érintkeznek. E szabálytalan alakú terűletet a honfoglaláskor a Névtelen jegyző szerint Böngér kun vezér fia, Bors szállotta meg, s nevét is ő róla kapta Barsmegye, mely fölszíni alakúlata szerint három vidékre oszlik. Egyik a délkeleti vidék, a barsi alföld, a Garam áradványainak lerakodásából keletkezett gazdag róna; második a délnyugati dombvidék, melyet a Tribecs, az újbányai és selmeczi hegység ellapúló dombhullámai szeldelnek; végre a nagy terjedelmű éjszaki hegyvidék, melyet a Nagy-Fátra elágazásai alkotnak.

E három vidék szerint oszlik meg a megyének a népe is. A hegyvidék lakossága tót, kivéve egyes bányásztelepeket, melyek nagyobb részt német nyelvűek; a dombvidék lakossága eredetileg magyar, a török hódoltság óta azonban magyarral kevert tót; a lapály népessége magyar.

A megye keleti oldalát végig szeli a Gömörben eredő s itt éjszakról dél felé haladó Garam, mely Garam-Berzencze vasúti állomásnál lép Bars terűletére. A határnál a selmeczi és körmöczi hegyek által alkotott hegyöblön tör át s mindenütt festői hegyek szegélyzete közt halad Kovácsi helység alá, hol a „tót kapu”-nak nevezett hatalmas sziklatömböt áttörve, a barsi lapályra lép ki s azon folytatja kanyargós útját egészen a megye déli széleig, honnan Esztergommal átellenben a Dunába siet. Gyors futású folyó, mely a megye alsó felében a lapályi folyók minden hasznos és káros tulajdonságaival bír. A Garam folyóval egyközűleg halad a megye nyugati oldalán a sokkal csekélyebb Zsitva folyó, mely Pálos-Nagy-Mező határában ered. Inkább pataknak mondható. Ez is délnek haladva, Bessenyőn alúl hagyja el a barsi határt. E folyó ma Martoson alúl a Nyitra folyóba ömlik. Torkolata Zsitvatőnél van, hol 1606-ban a zsitva-toroki békét kötötték. Harmadik és legkisebb vízkörnyéke a Nyitra melléke, mely a megyének csak az éjszaknyugati kiszögellésére terjed ki. Az általában apró mellékvizek mind e három fő vízlevezető ér valamelyikébe ömlenek. Egyetlen kivétel a Körmöczön felűl eredő Turcsek patak, mely a Túrócz patakba, a Vág mellékfolyójába szakad.

Barsmegye története visszanyúlik a honfoglalás koráig. Elfoglalását részletesen írja le a Névtelen jegyző. Zoárd, Kadocsa és Huba átkelének az Ipoly folyón a Duna mellett, és másnap a Garam vizén is átkelve, tábort ütének a mezőben egy kis földvár mellett, melyet Várodnak neveznek, és e várat bevevén, ott maradának három nap. Ezt a váradot ma Alsó-Váradnak nevezik s tősgyökeres magyar nép lakja. Ez egykori kis földvárnak sánczai részben, alakjának nyomai pedig egészben megvannak ma is. Egyike volt az avar korbeli kettős gyűrűváraknak. A szeszélyes Garam medrét változtatván, egy részét e várnak elmosta, másik részén a garamvölgyi vasút vonúl át, mielőtt a Garam vashídjára lépne.

A Névtelen jegyző Bars meghódításáról ezután még előadja, hogy Zoárd és társai Várod sánczai között bevárták Borsot, Böngér fiát, kit Árpád vezér nagy sereggel küldött vala segítségökre. Bors innen Zólyom meghódítására indúlt, s midőn a Garam mellett lovagolt, egy szarvas ugrott föl előtte. Bors űzőbe vette a szarvast, s egy hegyen leterítette. Ezen a hegyen várat épített, melynek a saját nevét adá, s azt csakugyan Bors (Bars) várának nevezték.

Ezer év alatt ha változott is a megye terűlete, ez a változás inkább a határfalvak hova tartozandóságának ingadozásában jelentkezett.

A tatárjárás nyomait elmosták már a letűnt századok. Tudjuk, hogy a féktelen hordák e vidéken Körmöczig hatoltak.

A XV. században a husziták csapása sújtá a megyét. 1431-ben Lévát rabolták, 1433-ban Körmöczig nyomúltak, 1434-ben Kis-Tapolcsányban dúltak. Egyes féktelen oligarchák, mint Lévai László 1446-ban s Tapolcsányi Kelemen 1450-ben cseh zsoldosokkal hatalmaskodtak a megye lakosságán.

A mohácsi vészt követő szomorú korszakban, midőn az ország János és Ferdinánd királyok közt ketté szakadt, Barsmegye Ferdinánd király alá kerűlt, s egyike lett azon megyéknek, melyek Ferdinándnak megkoronázásától kezdve állandóan hódoltak és adóztak. Ezt bizonyítja Ferdinánd királynak 1552. évi febr. 12-én a megyének adományozott czímeres levele, mely Magyarországban egyike a legrégiebbeknek, s melyet a megye az I. Lipót király adományozta czímerbővítéssel ma is használ. A czímerpajzs kék mezején jobbról rézsútosan balra futó habos ezüst szalag a Garam vizét jelképezi. A kék mezőben zöld halmokon három, építészeti pontossággal rajzolt templom képe látszik.

A törökkel korán megismerkedett a megye. Az 1530. évben, midőn Zápolya János király Mehemet szendrői basához folyamodott segítségért Ferdinánd hadai ellen, Mehemet 25.000 harczossal meg is jelent, de a helyett, hogy Ferdinánd ellen ment volna, földúlta, kirabolta azt a vidéket, mely Ghymes, Léva és Szent-Benedek között fekszik, s Verebély, Csiffár és Marót lakosait rabságba hurczolta. Az elhajtott magyar rabok számát 50.000-re becsűlték. Az 1599. évben megújult a török rablók pusztítása; Ibrahim nagyvezér gyülevész népe a Vág, Garam és Ipoly völgyét is bekalandozta, Léva vidékét megrabolta, lakóit kardélre hányta, rabszíjra fűzte. A nép nagy része elbujdosott; az erdőségekben vájt vermekbe bújva mentette életét; a házak pusztúltak, a lakatlan porták száma egyre szaporodott.

A török hadjáratok okozta csapáshoz járúlt a polgárháborúk veszedelme, s betetézte a vallási villongás. A katholikus főurak a még megmaradt magyar jobbágyokat, ha a kath. egyházba visszatérni nem akartak, elűzték és tótokat telepítettek helyökre. A tót telepesek magukkal hozták papjaikat, és ezeknek sikerűlt a megmaradt magyar elemet is eltótosítani.

A török uralkodás korában Barsmegye nem volt a török birodalomba kebelezve, Léva vára is alig egy fél évig volt török kézben. A bécsi béke korában, 1606-ban, az esztergomi szandzsák már a megye déli részét határolta, és bár e szandzsák a megyébe nem nyúlt be, a töröknek részint erőszakra, részint önkényt hódolt terűlet Szent-Benedekig, sőt Kis-Tapolcsányon túl terjedt, s így a megye legvagyonosabb vidéke török hűbéres földesurak (ispáhiák) hatalma alatt állott.

Ez időben a megye rendei közgyűléseiket különböző helyeken, ott tartják, hol a háborús idők összejöveteleiket megengedik. Tartottak közgyűlést Léván, Szent-Benedeken, Újbányán, Szent-Kereszten, Kis-Tapolcsányban, Oszlányban, sőt Nyitramegye terűletén is. A török nagy nyomort okozott, még nagyobb inséget szűlt az idegen katonák élelmezése, rablása s kegyetlenkedése. Így nagy pusztítást vitt véghez a Buda ostromától haza felé vonúló bajor sereg, mely három hétig tanyázott a megyében.

Az az alkotmányos küzdelem, melyet a megye később, a békésebb idők beálltával, nevezetesen a jelen század első felében vivott, a nemzet történetének fényes lapjain van megörökítve. Ez alkotmányos küzdelmekben Barsmegye országosan elismert vezérszerepet vitt évek során át és nagyban hozzá járúlt az 1848. év nagy reformeszméi előkészítéséhez.

Barsmegye kiterjedése 2.673 négyszögkilométer. Ebből szántó 274.268 hold, szőlő 3.253 hold, erdő 168.046 hold, összes használható terűlete tehát 442.947 hold. E terűletből a megye alsó részében legtöbb a szántóföld, a hegyes felső vidéken pedig az erdő. A szántóföld terűletéből évenként mintegy 40.000 hold van búzával bevetve. A szarvasmarha-tenyésztésre nézve a legelőben gazdag hegyvidék sikerrel versenyez a rónával. Újabb kimutatás szerint a megyében lévő szarvasmarhák száma a 42 ezeret meghaladja. A lótenyésztés a lévai és verebélyi járásban nagy fejődésnek örvend; e vidék igen nemes fajú lovakat tenyészt.

A megye egyes vidékeinek termesztési és népességi állapotai egymást olyképen egészítik ki, hogy a lapály az erdős bérczvidék lakosait is képes élelmezni, sőt idegen munkaerőre is szorúl. Ezt a jelenséget kellőleg megvilágítja a mezei munkások szükségletének kimutatása, mely szerint a munkát keresők száma 4.273, a munkaadók pedig 5.764 munkást keresnek.

Barsmegye lakosságának száma 152.910 lélek. A népesség anyanyelv szerint olykép oszlik meg, hogy az összes lakosságnak 31.60%-a magyar, 11.48%-a német és 56.92%-a tót.

A barsi róna s az újbányai hegységnek éjszaktól délfelé elvonúló hullámai és a Szikincze folyó között a Lévától Csatáig terjedő vidék a megye magyar népének a földje. A Garam folyó öntözi, ez a szeszélyes folyam, mely elágazó és kanyargó útjában hol rongál, hol iszapol, és mindenütt megbízhatatlan. Ligetet, berket, s fűzzel benőtt porondot mindenfelé látunk a partjain, erdőt azonban keveset. Kánaán földje ez, melynek kalásza nem gyöngébb, mint az Alföld legtermékenyebb vidékeé. Ezen a lapályon a parasztgazda a föld megmívelésében a középbirtokossal versenyez. Minden gazdának van cséplő gépe, szecskavágója, s azt ki lóerővel, ki kézzel hajtatja. A nép különösen lótenyésztéssel szeret foglalkozni, és azt gazdag jövedelemmel űzi. Ennek az erős, szívós és munkára termett népnek szorgalma fáradhatatlan. A szorgalomban a nő is méltó társa férjének. Szobája ragyog a tisztaságtól és büszkeséggel tornyozza föl nyoszolyájának párnakészletét a padlásgerendáig. A magyar földmíves családja nem szereti a czifra ruhát. Egyszerűen járnak, sötét ruhában; a női felöltő majdnem azonos a férfi fekete felső kabátjával. A magyar gazda, bár jól táplálkozik és vendégszerető, fölötte takarékos. A társas érintkezésben nem alázkodik, nem hízelkedik, önérzetes, de igen tisztességtudó.

A Dunától a Garam völgyén éjszaknak haladva, Csata helységnél érjük el Barsmegye terűletét. Csata szomszédságában Oroszka faluban nevezetes czukorgyár van, mely hazánkban nemcsak a legjobb építésű, hanem a legszebb is a maga nemében. A gyár terűlete 90 hold; 9 kilométernyi saját vasút-hálózata; 24 villamos ívlámpája s 760 izzólámpája van. Egy millió métermázsa répát dolgoz föl évenként, és 500 munkást foglalkoztat. Van saját iskolája és kórháza, s minden berendezése mintaszerű. Fölebb Oroszka faluval a lekéri apátság szomszédos. Ezen a „Megváltóról” czímzett reális apátság keletkezésének ideje ismeretlen. 1340-ben már megvolt.

Oroszkáról éjszakra Zselíz nagyközség fekszik. Fő nevezetessége a csúcsíves templom, melyet Rózsa József plebános az általa gyűjtött alamizsnapénzből és saját vagyonából az 1885–88. években stylszerűleg helyreállíttatott. A szentély apsisa a nyolczszög három oldalából van alakítva; éjszaki oldalán nincsenek ablakok; van faragott szentségháza, négy fali képe, melynek egyike Anjou-korbeli olasz munka. Egy másik kép fogadalmi képe Vesszős Mihály leányának, Margitnak, ki 1380-ban halt meg. A főoltár menzája egy római centuriónak domborművekkel ékesített sarcophagja volt, melyet 1736-ban fedeztek föl a templom hajójának földjében s aztán oltárasztalnak alkalmazták.

Innen éjszaknyugatra a Sári patak mellett találjuk Nagy-Sarló vagy (Nagy-Salló) jóllétnek örvendő nagy mezővárost, mely régebben az esztergomi érsek földesúri hatósága alá tartozott. Véres csata folyt itt 1849 április 19-én, mely a magyar hadsereg győzelmével végződött. A harcz nemcsak a mezőn folyt, hanem magában Nagy-Sarló városában is, melynek minden házát, udvarát szuronyszegezve foglalták el. A megye az itt elesett honvédek emlékezetére Nagy-Sarló fő terén emlékoszlopot emelt.

E várossal átellenben, de a Garam balpartján fekszik Nagy-Sáró község, gróf Hunyady Kálmán szép kastélyával és a kastélyt környékező parkkal. Nagy-Sáró fölött épűlt Veszele, a garam-veszelei Kazy család ős fészke, melynek jelenlegi tulajdonosa, Kazy János, a megye főispánja.

A Garam mellett, az árvízi rétegekből kiemelkedő trachitsziklán épűlt Ó-Bars, mely hajdan királyi vár, és hatszáz évig Barsmegye székhelye volt. Királyi várossá Róbert Károly emelte, és akkor hatalmasabb volt, mint Trencsén város, mely csak 10 márka váltságot fizetett, míg Bars 15 márkát. E városnak talán legnevezetesebb történeti mozzanata az 1618. évben zajlott le, midőn Kisfaludi Lipthay Imrének, Barsmegye akkori hírneves alispánjának, mint kormánybiztosnak sikerűlt Ali bég ellenében az 1615-ki bécsi szerződés alapján 60 hódoltsági falu adóját kitelhetőleg mérsékelni. Ó-Barson IV. Béla idejében németek és magyarok laktak. A németek Bersemburgnak hívták. Bars később egészen magyar, s a XVI. században reformátussá lett. A XVII. században lakói katholikusok és tótok. Ma szegényes kis falu; tót telepes nép lakja. Egykori várfalainak romjai is alig látszanak már.

Ó-Barstól a Garam folyó választja el Új-Bars községet, mely a régi Csötörtökhely romjain épűlt. E község tiszta magyar. Szomszédos ezzel Kis-Koszmály. E két községnek közös szőlőhegye van, mely a megyének legjobb minőségű borát adja.

Az alsó-váradi földsáncztól éjszakkeletre, a Perecz-csatorna partján épűlt Léva, a megye legnépesebb, legmagyarabb és érdekes történeti múlttal bíró városa. Legrégibb említését 1156-ban találjuk, mikor az azóta elpusztúlt Baratkán templomot szenteltek, melynek Léva fiók egyháza volt. Vára sok viszontagságon ment át főleg a huszita és később a török támadások, végűl pedig a nemzeti fölkelések idejében. A Zách merényletének egyik véres fejezetét itt írták a történet könyvébe. Az akkor már fönnállott vár előtti téren fejeztette le Becsei Imre várparancsnok Zách Feliczián egyik leányát, Sebét, kinek férje, Palásti Kopaj is bitófára kerűlt. I. Miksa a várat Dobó Istvánnak, az egri hősnek adta. Az 1663. év végén Köprili nagyvezér vette be, de a vár nem soká maradt török kézen, mert 1664. évi június 1-én Souches, Lipót király dunáninneni hadainak vezére, visszafoglalta. A török ugyan ez évben kisérletet tesz, hogy a várat újra megszerezze; de vereséget szenvedett, vezére, az érsekújvári basa is a csatatéren maradt. Ekkor esett el a hős Koháry István. Kápolna jelzi azt a helyet, a hol kimúlt. II. Rákóczi Ferencz fejedelem idejében zajlott le a vár történetének utolsó korszaka. Ocskay László, Rákóczi ezredese, 1703-ban szeptember 17-én csellel megvette a várat; 1709-ben II. Rákóczi Ferencz hadvezére, Bottyán, leronttatta, mert gyalogsága nem volt, s ha üresen hagyja vala, a császári német sereg beleszáll. Még ma is láthatók a romjai, melyeket jól gondozott szőlőhegyek környeznek. Léva ma csinos, rendezett tanácsú város 6.500 szorgalmas és művelt magyar lakossal. Nevezetessége a Perecz-csatorna, mely vizét Tolmácsnál a Garamból kapja s a lévai hengermalmot hajtja. Van díszes főgymnasiuma, a kegyes tanítórend vezetése alatt. A várost szép és termékeny síkság környezi, mely a megye nagy részének igazi éléstára.

Léva és vára. Keleti Gusztávtól

Léváról 10 kilométernyire, éjszaknyugatra, ahhoz a kettős trachit kúphoz érünk, melyet valaha a Garam vágott ketté, s melyet a magyar nép „Tót kapu”-nak nevez, mivel ezentúl már a tótság kezdődik. Itt megszakítjuk útunkat, hogy most a megye nyugati vidékét járjuk be, melyet hosszában a Zsitva vize öntöz. A Garam és a Zsitva folyó közötti hegyes-halmos vidék legnagyobb része erdőség volt, s annak egy nagy hegyhullámát ma is Cserhátnak hívják. Ezen erdők kiirtása az utolsó harmincz évre esik. Az erdőség helye ma mind szántóföld, mely állandóan közép termést biztosít. A Zsitva völgye ősidők óta mezőgazdasági mívelés alatt áll. Talaja televényes, iszapos homok, mely a csapadékot átbocsátja s ezért a tartós szárazság megviseli a termést. A völgy rétjei első rangú takarmányt adnak, mert a tavaszi hóolvadás által megárasztott Zsitva iszapos vize évenként jól megöntözi a földjüket. Nagy baj azonban, ha az áldás megismétlődik. Egy-egy felhőszakadás a kistapolcsányi hegységben az úgy nevezett zöld árt zúdítja ez alsó vidékre, mely a kaszálás előtt álló termést beiszapolja, tönkre teszi, vagy ha már rendekben fekszik a takarmány, elsodorja. A vidék lakossága nagyrészt kun és bessenyő telepítvény. Tiszta magyar ma is a nagyobb része; ott azonban, hol a török pusztítás idejében vagy később a vallási üldözések miatt a jobbágyság elbujdosott, tótok telepedtek le, kik bár átvették a magyar nép ruházatát, szokásait, sőt erkölcseit is, a magyar elembe nem olvadtak be.

Lévától délnyugatra fekszik Fajkürth község; régi nemes közbirtokos lakossággal. A szomszédos hegygerinczen túl szép völgyben van Mária-Család, ma puszta, azelőtt falu. Valaha a Pálos szerzet bírta, melynek e birtokot Lévai Zsigmond ajándékozta, s mely itt 1512-ben monostort épített. Midőn József császár e szerzetet föloszlatta, a birtok a vallás-alap tulajdonává lett, s a templom, mely híres volt művészi freskóiról nagy környék zarándokhelye maradt. A hatvanas években leégett a templom, tornyait lebontották, a templomot pedig magtárrá alakították. Délnyugatra fekszik innen Bessenyő, régi tiszta magyar telepítvény. Innen fölebb Ohaj magyar közbirtokosság lakta községet elhagyva, a tisztán tót Hull érintésével a szintén tót Nagy-Mányára érünk. E községet 1657-ben kelt összeírás szerint a török teljesen elpusztította. Idegenből kellett betelepíteni. A XVII. században Paluska birtoka volt; nagy kastélya, parkja, szép temploma ezen időből ered; később a Malonyai család birtoka lett; régi fénykorát ma csak az emlékezet tartja fenn.

A Zsitva mellett Zsitva-Gyarmat nemesi közbirtokossági község érintésével éjszaknak fekszik Verebély járási székhely. Ez a város a török hódoltság idejében teljesen elpusztúlt. Érsekújvár eleste után a magyar erő Verebélyre szorúlt s itt négyszög-várat épített, melynek föntartásáról az 1625. évi XIX. törvényczikk szerint a megye gondoskodik. Az 1631. évben a várost meghódította a török, 1663-ban Köprili elfoglalta a várat s ezzel a megye védtelenné lett. Verebélyen volt a primási nemeseknek, a praedialistáknak tiszti széke, kiknek jogait az 1567. évi XIV. törvényczikk erősítette meg. Ma Verebély szépen virágzó város; határa jól termő, bora jó, kereskedelme élénk, vásárai látogatottak. Nagy baja, hogy a Zsitva árterében épűlt, s e miatt a talajvizeknek, meg az árvizeknek is állandóan ki van téve. Verebély vidéke gazdag őskori leletekben. Az itt talált kőkorszakbeli becses tárgyakat a megye múzeumában őrzik.

Verebélynél a Zsitva völgyébe a névedi völgy nyílik, melyet a Zsitva egyik balparti mellékvize a Néved patak öntöz. E völgyön fölfelé haladva, a tiszta magyar Aha s odább a tót Néved községet találjuk. Innen délre fekszik Tajna, a Tajnay család ősfészke, szép kastélylyal. Most báró Révay Simon tulajdona. Néved fölött éjszakra épűlt Nagy-Vezekény helység. Itt ütközött meg 1652. évi aug. 26-án gróf Forgách Ádám, az Esztergomból Ghymes aljára rabolni indúlt és az oszlányi járásból gazdag zsákmánynyal megrakodottan haza felé indúlt Musztafa esztergomi béggel, kinek egész csapatát szétszórta. Ebben az ütközetben a törökök közűl Omer, a hatvani bég s ennek fia, Musztafa estek el. A magyar seregben nyolcz Esterházy harczolt, s közűlök négy halt hősi halált: László, Miklós nádor első szülött fia, Sopronmegye főispánja, a pápai vár kapitánya, Pálnak, a későbbi nádornak testvérbátyja; Ferencz, a balassa-gyarmati vár főkapitánya; és Dániel fiai, Tamás lévai kapitány és Gáspár. A négy hőst Nagy-Szombatban temették el ünnepélyesen. A csatatéren gróf Esterházy Imre 1733-ban emlékoszlopot állíttatott. Ezen az egész völgy uralta halmon emelt oszlopot megviselte az idő, s azért legújabban gróf Esterházy Miklós a régi egyszerű obeliszk helyébe harczoló oroszlánt ábrázoló újabb emléket állíttatott.

Nagy-Vezekény mellett áll Kis-Vezekény tót falu. Ennek egyetlen kastélyszerű házában töltötte el munkás életét széplaki Botka Tivadar történetírónk, ki az 1885. évben húnyt el.

Verebélyről útunkat a Zsitva völgyén folytatva, először is Zsitva-Újfalu községet találjuk, hol két díszes kastély van, melyeknek egyike Szlávy József, volt miniszterelnök, a másik pedig Klobusitzky János tulajdona. Zsitva-Újfalunak jókahegyi vörös bora a kereskedelemben közkedveltségnek örvend.

Zsitva-Újfalun túl az aranyos-maróti járás következik, melynek terűletén a kitűnő bort termesztő Lédecz község kivételével magyar községgel nem találkozunk. Az első község, melyet érintünk, Szelepcsény. Itt született paraszt szülőktől a nevezetes emlékű Szelepcsényi György, a ki az 1666–1685. években esztergomi érsek volt. Innen éjszakra fekszik Malonya, mely Zách veje, Kopaj tulajdona volt; utóbb Nagy Lajos király Miklós mesternek adományozta. Ma báró Ambrózy Istvánné Migazzy Antónia grófnő tulajdona, ki ott kastélyt építtetett. Malonyával összeépűlt község Taszár, eredetileg bessenyő telepítvény, ma már teljesen tót.

Innen a mindinkább összeszorúló s egyre magasbbodó hegyek között a Zsitva szűkűlő völgyében rövid 5 kilométer útat téve meg és egy nemes fajokkal beültetett szép szőlőhegy alatt elhaladva, Barsmegye székhelyére, Aranyos-Marótra érünk. Valószinű, hogy előnevét az aranymosástól vette, hisz már Nagy Lajos király 1347-ben engedélyt ad Kis-Tapolcsány határában az aranymosásra, s a kistapolcsányi vizek az aranyos-maróti határt öntözik. Régi lakói bőrcserzéssel és posztókészítéssel foglalkoztak. Paluska György nevű birtokosa építette a nagy magtárat a város közepén, szemben az uradalmi tiszti lakkal. A nagy magtár ma kényelmes lakásokká alakúlt át, a tiszti lakot pedig megyeházává tették a vármegye rendei. Paluska fogott hozzá a ma is meglevő úri kastély építéséhez is, szintén ő vetette meg a kastély szép parkjának alapját. A Paluska család kezéről az aranyos-maróti uradalom Migazzy Kristóf bibornok, bécsi érsek és váczi püspök tulajdonává lett. Ő építtette ki ékesen a templomot és a kastélyt, neki tulajdonítható, hogy a vármegye rendei székhelyöket Kis-Tapolcsányból Aranyos-Marótra helyezték át. Hogy akkoron mily szerény helység lehetett Aranyos-Marót, igazolja a vármegye rendeinek 1795. évi február 21-én Aranyos-Maróton tartott nagygyűlésükből a helytartó-tanácshoz intézett fölírata, melyben elmondják, hogy a kis városban a polgárok házai szűkek és füstösek, és így az összes vendégeket a vármegyeházán kell elszállásolni. Aranyos-Marótot gróf Migazzy Vilmos tette csinos várossá. Nagy áldozatokkal ő szabályozta és fásította be az útczákat; ő rontatta le a régi szalmafödelű parasztházakat és helyettük emelt új épületeket városi csinnal és kényelemmel; ő volt a város igazi megteremtője. Ma Aranyos-Marót egyike a Felvidék legcsinosabb mezővárosainak, melynek nagy értelmisége a várost a nemzeti közművelődésnek is egyik góczpontjává tette. Fő nevezetessége az ódon megyeház, melynek tanácstermében hangzott a két Balogh Jánosnak és Platthy Mihálynak ébresztő szózata; ott fogamzottak meg azok a nevezetes határozatok, melyek e század elején a nemzeti átalakúlás nagy korszakában Barsmegyét az ország vezérmegyéjévé tették. A megye levéltára gazdag. Jegyzőkönyvei az 1561. évig érnek vissza. Nevezetességei a megyének az ezredévi ünneplés idején alapított múzeuma, a gróf Migazzy kastély, annak negyven holdas parkja és halastavai, a szép róm. kath. templom, melynek berendezése és műkincsei Migazzy Kristóf bibornok bőkezűségét és műizlését dicsérik; továbbá a koczkakövekből román stylben épített mauzoleum, melyben örök álmát aluszsza a megyének egy emberöltön át vezérembere és volt főispánja, gróf Migazzy Vilmos, kinek 1896-ban bekövetkezett halálával e családnak férfi ágon magva szakadt, és az 1886. évben elhalt nemes lelkű hitvese, csókai és puchói Marczibányi Antonia, ki családja női ágának szintén utolsója volt. Az uradalomnak gőzerőre berendezett hengermalma és szép kályhagyára van, melynek gyártmányai közkedveltséggel dicsekszenek.

Aranyos-Marót. Háry Gyulától

Aranyos-Marót tőszomszédságában, ettől 3 km. távolságra éjszaki irányban épűlt Kis-Tapolcsány mezőváros, melynek kiváló ékessége a főherczegi várkastély. Legrégibb tulajdonosai, kiknek emlékét a történelem megőrizte, a Tapolcsányiak voltak, kik a XVI. század elején tűntek föl. Legnevezetesebb tagja volt a Tapolcsányi nemzetségnek János, miről a tapolcsányi templom falába beépített díszes síremléke is tanúskodik. Vörös márványlapon egy pánczélos, sisakos, buzogányos vitéz van domborúan kifaragva, ki pajzsára támaszkodik. Tíz hatlábú latin verssor hirdeti, hogy mennyköve volt a töröknek, fénylő csillaga a kereszténységnek, hasonmása Marsnak. Győr ostrománál esett el 1598-ban. Az 1559. évben az országgyűlés Tapolcsány várának lebontását rendelte el; de később, 1659-ben és 1681-ben a török uralom tetőfokán megerősítését mondották ki és a vár megerősítésére annál nagyobb szükség volt, mert a megye rendei kénytelenek voltak székhelyüket Barsból Tapolcsányba áthelyezni. A Tapolcsányiakról a birtok a koronára szállott; majd 1616-ban hetesi Pethe László szerezte meg. Ennek leányát, Annát a XVII. században Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemnek harmadik fia, Pál orzságbíró választotta hites társúl. Így szállott a hrussói vagy kistapolcsányi uradalom a Rákócziakra. A Leves és Zsitva patakok összefolyása által alkotott szögben, három oldalról vízpartok által övedzve, épűlt az emeltes vár szabályszerű négyszögben. Úgy a földszínt, mint az emelet oszlopokon nyugvó nyitott folyosóval van ellátva. A kelet felé néző oldalon áll a várkapu; vonóhídjának nyoma és a vízzel telíthető árok még most is látható. A kapu homlokzatán Rákóczi Pál fiának, felső-vadászi gróf Rákóczi Lászlónak és nejének, nagy-mihályi Bánffy Erzsébetnek czímere s körűlötte fölírat van, mely szerint a tulajdonukban levő kastélyt 1662-ben helyreállíttatták. A kastély éjszaknyugati szöglettornyában a hitbuzgó Bánffy Erzsébet kápolnát állíttatott, s 1663-ban bekövetkezett halála után mesterkézre valló arczképét, a mint a diszes ravatalon fekszik, szintén a kápolnában helyezték el, hol ma is látható. Rákóczi Lászlónak, ki 1664-ben Nagy-Várad ostrománál esett el, első szülött leánya, Erzsébet Erdődy Ádám felesége lett; de férje hat hó múlva elhalálozván, az akkor 14 éves Erzsébet Erdődy György barsi főispánhoz ment nőűl. Házassága nem volt boldog. Egyedűli szórakozása a jótékonyság, az imádság és a vadászat volt. Meghalt 1707-ben horvátországi birtokán. II. Rákóczi Ferencz – mint Thaly Kálmán, a Rákóczi kor történetírója mondja – igen sokszor megfordúlt szerető nagynénjénél, Rákóczi Erzsébetnél, Kis-Tapolcsányon nejével, Hesszeni Sarolta Amália herczegnővel együtt is, ki 1696 május 28-án itt ajándékozta meg férjét első szülött fiával, a gyermek korában elhalt Lipót-György herczeggel, kinek keresztapja I. Lipót császár volt. Rákóczi Ferencz fejedelem korában is, midőn a béketárgyalások és száz napos fegyvernyugvás alatt hitvesét a bécsi udvar férje látogatására elbocsátá, nejével együtt 1706 május havában és június elején 3–4 hetet töltött itten. Midőn nagynénje, Erzsébet, meghalt, birtokai reá szállottak; az 1708 augusztus 3-iki trencsényi szerencsétlen csata után, az augusztus 4-ről 5-ére viradó éjjelt tölté itt udvarával együtt. Többé Kis-Tapolcsányt nem látta. – A kis-tapolcsányi uradalom Rákóczi Erzsébet halálával, minthogy örökösei hűtlenségbe estek, a magyar kincstár tulajdonává lett. Később a gróf Zichyekre, majd a Keglevich grófokra szállott. Gróf Keglevich János barsi főispán e század elején a várkastély déli homlokzatát klasszikuskodó izlésben két emeletesre átépíttette. 1890-ben az uradalom Károly Lajos főherczeg tulajdonává lett, ki Kis-Tapolcsányba bevonúlását Barsmegye közönségének lelkes ünneplése közben 1890 szeptember 20-án tartotta, s úgy neki, mint hitvesének, Mária Terézia főherczegnőnek kedves tartózkodó helye volt. A főherczegnek 1896 május 19-én Bécsben történt elhalálozása után az uradalmat 1897. évi áprilisban József főherczeg vette meg. Kis-Tapolcsányban született József Ágost főherczeg és Auguszta főherczegnő leánya, Gizella főherczegnő 1897 július 8-án.

Kis-Tapolcsány. Háry Gyulától

Kis-Tapolcsány fölött 250 hold szőlőültetvénytől szegélyezve áll Hrussó várnak regényes és festői, de már igen düledező romja, mely a kastély mögött éjszakra vonúló hegynek oromzatán épűlt. Eredete az Árpád-házbeli királyok koráig vezethető vissza. 1347-ben már királyi vár. Bár nem volt oly hírneves, mint a vele szomszédos Ghymes, de azért hajdan mozgalmas élet pezsgett falai között, s az életöröm a harczok küzdelmes zajával váltakozott benne. Az 1708-ki augusztus 3-iki trencséni szerencsétlen csatavesztés után lett rommá. Heister nyomon követte Rákóczi Ferencz hadait, s katonái a teljesen védetlen várat egészen kirabolták, a mit pedig a katonák megkiméltek, azt a környékbeli nép pusztította el. Később is a kinek faragott kőre volt szüksége, Hrussó falából szedte. Bél Mátyás 1742-ben kiadott egyik művében elmondja, hogy a kapu hídját az idő elkorhasztotta. A kapu fölött ez olvasható: „C. Lad. Rákóczy 1662”. Magas falai a déli oldalról védő tornyokkal vannak megerősítve. A jelen század elején még állott a teteje is; ma csonkán és fedetlenűl, de még látható a sziklára épűlt öregtorony. A vár többi épületének összeomlott falait erdei bozót nőtte be.

A kis-tapolcsányi kastély. Háry Gyulától

Aranyos-Maróttól nyugatra Kis-Szelezsényen felűl van a roszkosi puszta, hol egy 400 holdnyi gyümölcsösben 80.000 gyümölcsfa van. Kiváló anyagot ásnak itt, mely a legjobb chamotte és kőedény készítésére alkalmas. Roszkos fölött borong Fekete vár romja, honnan Érsek-Újvárig elláthatni.

Kis-Tapolcsányon felűl, a Zsitva völgyében az ebedeczi kőszénbánya van, melyet hegyi vaspálya köt össze a kis-tapolcsányi vasút állomással. A bánya, melyet már egy negyed századdal ez előtt nyitottak meg, a zsitvavölgyi vasút kiépítése után másodvirágzásnak indúlt. A közeli Fenyő-Kosztolány község határában a kis-tapolcsányi uradalomnak pisztrángtenyésztése van, nagyszabású berendezéssel. Ennek tőszomszédságában egy kies szép völgyben váromladék látható, melyet a nép zsiványtoronynak nevez.

Kis-Tapolcsánytól éjszakra, a Leves patak szűk völgyében haladó út mentén hatalmas erdőségek és kitűnő rétek díszlenek. E vidéken oly sok a vad, hogy lépten-nyomon találhatunk egy-egy legelésző őzcsordát, mely csak akkor iramodik az erdőségnek, ha egészen közelébe érünk. De mostanában a szarvas is elszaporodott itt, sőt mufflónnal is találkozunk, mely vadjuh fajtát Ghymesen Forgách Károly gróf honosította meg, s az elszaporodva, az egész vidéken elterjedt. Szép fenyvesek között, a hrussói rommal szemközt emelkedik a szkiczói várkastély, melyet Odescalchi Arthur herczeg, a történetíró főúr, építtetett középkori vár mintájára. Külső díszítménye, valamint berendezése is híven utánozza a középkori művészetet. Öregtornya, a Nebojsza-torony, egyetlen szobát foglal magában, a palota-szobát, melynek a román kettős ablakok, meg egy óriás kandalló kölcsönöznek középkori jelleget. A terem mennyezetén minden gerenda végét a család mindkét ágon való őseinek egy-egy színes czímerpajzsa ékesíti.

Szkiczót elhagyva, hatalmas tölgy- és bükkerdők között elérjük a vízválasztót, s a Nyitra folyó mellékére, Nagy-Ugróczra érünk. E város már az 1246. évben állott. Figyelemre méltó szépen gondozott park közepén épűlt négyszögletes és négy szöglettoronynyal erődített várkastélya, mely valaha a Bossányiak, majd a Révayak, aztán Mailáth János gróf tulajdona volt. Későbbi ura, Keglevich János gróf, e század első felében csúcsíves ékítményekkel díszíttette. Nagyon becses a kastélynak csúcsíves kápolnája remek faragott oltárral. A nagy-ugróczi uradalom a várkastélylyal együtt 1856-ben Thonet Mihály tulajdonává lett, ki ott a kastélylyal átellenben hajlított fából dolgozó bútorgyárat állíttatott, s azóta a város egészen új alakot öltött, s benne lépten-nyomon fejlődő jóllét tanúbizonyságaival találkozunk. Nagy-Ugrócztól balra a Nyitra folyó mellett Kis-Ugrócz, majd Simony község fekszik, régi várkastélylyal, mely az ország, különösen pedig Barsmegye történetében oly hazafias hivatást betöltött Simonyi családnak ős fészke. Simonytól délnek fekszik Brogyán, melynek nevezetessége Oldenburgi Ellimár herczeg kastélya, s a hegyormon ugyanannak pár évvel ezelőtt csúcsíves stylben épített sírkápolnája.

Éjszakra a Nyitra mellett fölfelé a bélicz-privigyei vasút mentén haladva, Nyitraszeg mellett Oszlányra érünk, mely járási székhely. Ez a kis város is sokat szenvedett a török világban. 1662-ben nemcsak a várost, hanem a környékét is kirabolták. Az 1683. év még kegyetlenebb csapást zúdított a városra. Ekkor 2.000 török Érsek-Újvárból alattomban a hegyeken át jelent meg Oszlány előtt. Húsvét vasárnapja volt (ápril 8). Az egész lakosság a templomban buzgólkodott, mikor a török a helységet megrohanta, fölgyújtotta, kirabolta s a lakosság legnagyobb részt fogságra hurczolta. 1892 július 29-én egy tűzvész a várost majdnem teljesen elpusztította. Most a vasút kiépítése óta újra fejlődésben van. Oszlánytól délkeletnek fekszik Felfalu a Majthényi család kastélyával, attól éjszakra Nemes-Kosztolány, a megye éjszaki határán.

De térjünk vissza a Garam vizéhez, hogy a „Tót kapu” sziklaszorostól fölfelé, a folyó kies völgyében a barsi felföldön folytassuk útunkat. E szoros alsó küszöbén a magyarság és tótság érintkező pontján épűlt Tolmács, fölötte a szorosban a topolyfa berekben a „macska-rév” kompja, mellette a három ívezetű vasúti híd a Garamon, azontúl pedig a barsi tót vidék van. A bars-alföldi magyar az éjszaki szelet, mely a kapun át fú, tót szélnek, a kapunál a Garamon torlódó jégárt tót jégnek mondja.

A honfoglalás idejében Felső-Magyarország, és így Barsnak a „Tót kapu”-n felűli része is szakadatlan erdőség volt. E vidék lakatlansága és az ott lévő bányák megnyitása tette szükségessé a német (szász) telepűléseket, kik az erdőket irtották, s bányászattal foglalkoztak. A barsi német telepeseket ma is „krikehayerek”-nek nevezik, és ott találkozunk velök, hol az arany érczczel a zöldkő trachit uralkodik. Egyes községek eredeti alapítójuk nevét is megőrizték, így Kunesch-häu (Kunosvágása), Hones-häu (Jánosrét), Dreschler-häu (János-Gyarmat). Az a szlávság, mely ma ezt a vidéket lakja, részben a husziták, részben a cseh portyázások, részben az ellenreformaczió telepítéseinek idejében költözött ide.

A „Tót kapu”-n áthaladva, balra Kovácsi helység völgyét látjuk a határában fekvő talán avar korbeli körsánczával. Majd egy nagy sziklatömbhöz érünk, mely a Garamot nagy kanyarodásra kényszeríti, s alig enged helyet a közútnak és a vaspályának. A folyó partjára függőlegesen ereszkedő sötét szürke sziklán csak helyenként zöldel a moha, a galagonya és itt-ott egyes hasadékában az erdei bozót, a kövi rózsa.

A mint e sziklafal mellett elhaladunk, feltűnik Garam-Szent-Benedek szép monostora, melyet úgy építettek, hogy a kősziklának éjszakra néző falát derekán bevágták, s az így nyert kőből emelték a hatalmas klastromot és két tornyú templomát. A monostor négyszögű épűlet. I. Géza király alapította 1075-ben a benczéseknek. A nemeslelkű király által épített román stylű templom a XIV. században összeomlott. E templom fölé épűlt a mai csúcsíves egyház. A régi templomból csak a diadalíven függő kereszt, a keresztelő medencze maradt meg és az alapzat, melyet a mai templom építésénél fölhasználtak. Becses része a templomnak a „Szent vér kápolna”, hol azt a szövetdarabot őrzik, melyet a hívők Veronika kendője részének tekintenek. Ez ereklyét Mátyás király ajándékozta a szerzetnek. A templomban van gróf Koháry István márvány síremléke és ugyanott őrzik egykori vörös selyem hadi zászlóját. A monostor sokat szenvedett a huszitáktól, kik az 1435. év szept. 29-én fölgyújtották. 1442-ben a körmöcziek pusztították, bizonynyal azért, mert a bányavárosok Erzsébet királynő pártján állottak, Szent-Benedek pedig Ulászló híve volt. Erőddé 1452-ben alakították. Fellegvára a templom, melynek csúcsíves boltozatai fölött valaha ágyúk néztek ki a kerek lőréseken, s uralkodtak a Garam völgyén. Az erdőktől koszorúzott, s alakúlataiban váltakozó hegység, az ezüst szalagként kanyargó Garam, a zöldelő rétek, a Garam völgyének egyik legszebb részletét tárják itt a szemlélő elé. A második templomot 1483-ban július 11-én Thuroni Mihály milkói püspök és esztergomi érseki helynök szentelte föl. A szent-benedeki convent (conventus s. Benedicti de Juxtagron) hiteles hely volt. A monostor 1551 óta az esztergomi főkáptalané, mely az 1881-ben tűzvész által elhamvadt templomot helyreállíttatta. Harmadszor Simor János esztergomi érsek szentelte föl 1889 szept. 29-én. A templom fölött a kőszikla ormán épűlt a megyének fogadalmi kápolnája, melyet az 1709–1712-iki nagy pestis megszűnte fölötti hálaérzettel építtetett 1714-ben a megye rendeinek vallásos kegyelete. Május 3-ika még ma is megyei ünnep, mikor a közönség körmenetben vonúl föl a kápolnába. Szent-Benedeknek szántója kevés, rétje jó; délnek dűlő szőlőhegye a szőlőtermesztés éjszaki határvonalán fekszik.

Innen éjszakra a Garam bal partján Berzencze község épűlt. Hajdanta vár volt; a XIV. században Csák Máté földúlta, 1464-ben Bodok Miklós várnagy cseh őrséggel védte. Ma a Garam által elszigetelt csöndes kis falu.

Újbánya. Zsarnócza. Dörre Tivadartól

Odább a Garam jobb partján haladva, az újbányai völgyszorost érjük. Innen balra van Újbánya város a Garam jobb partjáról beágazó szorosban. Az országúttól, mely a vasút mellett halad, csak a piaczon épűlt két emeletes városházának a tornya látszik. A városba vezető út menedékesen emelkedik. A délkeletre néző hegyoldalon épűlt várost magas és sűrűn befásított hegyek veszik körűl, melyek közűl a Himmelreich 840 méter magas. Ércztelepeit Nagy Lajos király idejében fedezték föl; 1355-ben már szabad királyi város s a neve deákúl Regiomontum, németűl Königsberg. Virágzása Lajos és leánya, Mária korára esik. A XIV. század elején épűlt kőfallal körűl vett temploma is. 1383-ban a város egy altárna nyitásához fogott. Mária királynő az akkor csúcsíves, de mai alakjában határozott styl nélküli városházán férjével, Zsigmonddal együtt húzamosabb időn át tartózkodott itt. 1424-ben Zsigmond a hat bányavárossal együtt Újbányát is Borbála királynőnek adja. 1433-ban a cseh táboriták, 1442-ben a lengyelek rabolják, 1564-ben a török foglalja el, s midőn Zsarnóczán vereséget szenved, elkeseredett dühében a várost kirabolja, elhamvasztja, a bányába menekűlt lakókat, mintegy 500-at, szalma és egyéb anyag füstjébe fojtja, ugyanannyit rabságba hurczol. A török okozta pusztítást fokozta az 1645. évben dühöngött pestis, mely három hó alatt 1.200 embert vitt el. Ennyi csapás következtében veszítette el a város szász telepesek alkotta német jellegét, s az új bevándorlók egészen tóttá tették. 1664-ben újra elfoglalja a török, templomát istállóvá teszi, s a düledező rom csak 1725-ben épűlt föl újra, de a nélkül, hogy eredeti csúcsíves alakját visszanyerte volna. A török világban szünetelt a bányászat is, mely csak 1635-ben nyert néhány évre új lendűletet, hogy azután hanyatlása állandó legyen. A kincstár a múlt évtizedben a bányamívelést itt teljesen megszűntette. A város nevezetessége a Szent Erzsébetről czímzett kis templom, mely a csúcsíves építkezésnek ma is igen becses emléke, bár a török 1664-ben mecsetté alakítván át, sokat rontott benne. Igen becses és még középkorbeli mű az oltárnak az Utolsó Vacsorát ábrázoló faragott predellája. Homlokzatán alapítójának, Henczeman Izenienkel bányagrófnak azon korbeli czímerpajzsa látható, ki a templomra és az azzal kapcsolatos menházra alapítványát 1391-ben tette. Ez alapítványt Zsigmond király 1393-ban a szomszéd Magosmart község adományozásával gazdagította. Újbánya népe ma, hogy bányászata megszűnt, nehéz sorsban él. Egyedűli keresetforrása a malomkő-ipar, melyhez kiváló likacsos trachit köve van, továbbá a fazekasság, mert kitűnő agyaga van hozzá, mely – ha itt faïence-készítés fejlődhetnék, – az elveszett aranynál is gazdagabb keresetet biztosíthatna. Figyelemre méltó a gyümölcstermesztése, mely jó években maga is biztosítja a lakosság megélhetését.

Vihnye fürdő. – Revistye vár romjai. Dörre Tivadartól

A Garam völgyében tovább éjszakkeletnek Rudnó-ra visz az út, mely itt egy szép, egynyílású vashídon a Garam balpartjára vezet át. Rudnót a török 1664-ben elpusztította. Bányászata megszűnt, zúzó műveinek helyét szépen fejlődő üveggyár váltotta föl. Rudnón felűl Garamrév és Zsarnócza között szakad a Garamba a selmeczi bányák vizének levezetésére, a múlt században épített 14 kilométer hosszú, II. József császárról nevezett altárna, melynek nyílásánál fölíratos kapuzatot építettek. Vize, mely a bányák hévvizei miatt soha sem fagy be, az altárnát elhagyva, malmot hajt. Innen éjszakra fekszik Zsarnócza város, mely, bár érczolvasztó kohóját megszűntették, a felső Garamvölgynek legélénkebb forgalmú piacza. Mária királynő 1388-ban kelt okíratában Revistye várhoz tartozónak jelenti ki. Mátyás király halála után a Dóczyaké, kik itt erődített várkastélyt építettek. Souches 1664-ben Zsarnócza mellett verte meg Kucsuk Mohamed seregét. Zsarnócza ma kincstári birtok és a róla nevezett uradalom székhelye. A kétemeletes várkastélyt az erdőhivatal foglalta el s azt egy emeletes épűlettel kibővíttette. A kastély teljesen ép állapotban áll fönn, lőréses bástyái, sőt lőfegyverei is részben megvannak. Itt áll a kincstár nagy gőzfűrésze is, mely az erdei termést földolgozva adja át a forgalomnak. Bányászata évek óta szünetel.

Zsarnóczától szép völgyben jól gondozott út vezet Hodruson át Selmeczre. E völgyben épűlt Alsó-Hámor község, mely ma első rangú ipartelep. E völgy érczbányászatát 1752 óta a Geramb-féle bánya-egyesűlet bírja, mely a bányaipart magas színvonalra emelte. Mikor az arany valuta behozatala az ezüst árának rögtönös hanyatlását s ez által az ezüstbányászatnak majdnem bukását idézte elő, a bánya-egyesűlet képviselője, Berks Róbert Alsó-Hámoron „Szandrik” néven 1895-ben nagy ezüstárú-gyárat alapított, mely iparczikkeit már az ezredévi kiállításon bemutatta. Ez a gyár a magyar birodalomnak egyetlen, s a monarchiának legnagyobb ezüstárú-gyára.

Zsarnóczától nyugatnak vonúl a Madaras völgye, melyet a Klak és Pila vize öntöz. A Klak a megye legmagasabb hegyének, az 1.346 méter magas Madarasnak a tövében fakad a Bródi erdészlaknál, a Pila patakkal egyesűl és Zsarnóczánál ömlik a Garamba. A Madaras-völgy nagyobb községei: Dóczy-Fűrésze, mely hatalmas erdőségek közepette épűlt, és Pálos-Nagymező mezőváros, német telepítvény, melyet 1390-ben Baraczkai Lőrincz és János a Szent Jánosról nevezett elefánti pálos kolostornak adtak. Ma a vallás-alapé.

Zsarnóczáról éjszaknak haladva már az első fordúlónál szemünkbe ötlik Revistye vár romja, mely a Fekete-hegy egyik kiágazásán, egy a Garam medréből fölmeredező sziklán épűlt. A vár alatt közel egymáshoz hajlik át a Garamon az országút és a vaspálya két vashídja. A nagyon szép rom festői ékessége a völgy e részletének, s kedvelt kirándúló helye a vihnyei és szklenói fürdők vendégeinek. A vár történetéből annyit említünk, hogy első nyomát egy 1388 évbeli oklevél őrizte meg. Úgy Revistye, mint az innen nem távol eső Saskő a bányavidék védelmére szolgált, bár voltaképen inkább mulatásra alkalmas üdülő hely volt, mint védelemre szánt erőd. Szép kertjei, gyümölcsösei, halas tavai voltak. Az erdőség felé tágas erkélye nyilt. Revistye a nagylucsei Dóczy család ősfészke volt. E hatalmas család csak a XV. században tűnik fel. Dóczy Orbán egri püspök már bírja Revistyét. A családnak kegyetlenségéről hirhedt tagja volt az országszerte gyűlölt Dóczy András, ki mint Miksa főherczegnek kamarása 1602-ben Barsmegye főispáni székét nyerte el, később Magyarország főgenerálisa, Szatmár kapitánya és főispánja lett. 1620-ban halt meg mint Bethlen Gábor foglya, és nyomorúságában is hű hitvese, Pacsóth Judit, Leleszen temettette el.

Garam-Szent-Kereszt. Dörre Tivadartól

Itt esett el 1647-ben Dóczy Zsigmond, kinek temetési pajzsa Garam-Mindszent község templom-chorusán van felfüggesztve. Barokk izlésű szép fa faragvány ez, melyről Dóczy Zsigmondnak következő történetét olvashatjuk le. A török 1647-ben fölhatolt Zsarnóczáig, és Zsarnóczát pusztítva, elrabolta Dóczy Zsigmond nejét, Kayser Fruzinát. Dóczy betegen arra kérte a törököket, hogy öljék meg, ha feleségét elrabolják. A törökök ezt meg is tették augusztus 4-én, Kayser Fruzinát pedig Konstantinápolyba hurczolták, hol két évig szenvedett szigorú fogságban.

Revistye-Váralja szomszédságában a Madaras-hegy tövében fekszik Bükkös-Kút, melynek határában savanyúvíz-forrás van. Ez a víz, melyet Albert-forrás néven ismer a kereskedelem, közkedveltségnek örvend.

A Garam folyónak Szénásfalu községtől jobbra ágazó kies mellékvölgyében 310 méter magasan fekszik Vihnye-Hévviz vasas gyógyfürdő. Eredetileg német bányatelep volt; ezt igazolják a határbeli dülők elnevezései is, mint Kerling, Todten-gebeine. Idők folyamán eltótosodott. Régi neve Eisenbach s fürdője már a XIII. században ismeretes. A XV. században Vihnye is a nagylucsei Dóczyak tulajdona volt és Revistye várhoz tartozott. 1563 óta Selmeczbánya tulajdona. Fénykora volt e fürdőnek a XVII. század vége és a XVIII. század eleje; II. Rákóczi Ferencz hitvese, Hesszeni Sarolta Amália, 1696-ban ide jött üdűlni. 1703-ban, 1704-ben és 1708-ban II. Rákóczi Ferencz fejedelem is itt tartózkodott. 1823-ban József főherczeg nádor és neje fürdőztek itt. Akkor építették azt a kis tükröt, melyet ma is Palatinus-tükörnek hívnak. A nyolczvanas években a tulajdonos város újjá alakította a fürdőt, új artézi hévforrást nyitott, szép fürdőházat és bérházat épített. A régi forrás hőmérséklete 38.3°, az új ártézi forrásé 35° C. Jól berendezett hideg-vízgyógyintézete is van. A fürdő különösen női és idegbajokban nagy hatású. Terűlete minden oldalról hegyektől védett völgykatlan, mely az Amália-szikláról, hova kényelmesen kígyódzó út vezet, szép képben tárúl a szemlélő elé.

De Vihnye nemcsak gyógyfürdő, hanem virágzó bánya- és ipartelep is. Kachelman Károly gépgyára a fürdő alatt egész kis gyárváros. Vihnyének ma már kitűnő állami iskolája is van, s a garamvölgyi vasút e nagy hatású női gyógyfürdőnek régi hírnevét is vissza fogja szerezni.

Szénásfalutól éjszak-keletre Geletnek mezőváros épűlt. Nevezetes itt a Dóczyak egykori kastélya, mely egy ideig romokban hevert, de az erdőkincstár újra fölépítette, s ma erdészlakként használják. Figyelemre méltó eredeti jellegéből némileg kivetkőztetett csúcsíves temploma, melyet 1483-ban volt földesura, Kálnay László épített. Van malomkőgyára, mely szép sikerrel dolgozik. Geletnek fölött jobbra ágazó völgyben fekszik 340 méter magasan Szklenó fürdő, mely dr. Gasparetz Béla fürdőorvos tulajdona. Geletnekről vezet oda a sziklaormok és fenyvesek közt haladó szép út. A fürdőben több nagy tágas lakóház és számos hőforrás van, melyek hőmérséklete 37–53 C. fok között váltakozik. Különféle fürdői között különösen figyelemreméltó természetes ásványos gőzfürdője. Vizeit köszvény, csúz és izombántalmakban sikerrel használják. Régen erődített hely volt; 1456-ban a husziták bírták.

Körmöczbánya. Rauscher Lajostól

Geletneknél a Susol völgye kitágúl, részben dombhullámos, részben lapályos hegyöblöt alkot, melynek fő helye Garam-Szent-Kereszt mezőváros. Géza király 1075. évi adománylevele már megnevezi a Susol-földet és Keresztúr várost. Báncza István esztergomi bibornok-érsek itt 1246-ban a magyaroknak és a németeknek szabadalmat ad. Legnevezetesebb épülete az erődített püspöki nyaraló várkastély, azelőtt az eszterogmi érseké, 1776 óta a beszterczebányai püspöké. E kastély, melyet Pázmány Péter és Lippay György majdnem alapjaiból újra fölépítettek, kétemeletes négyszög, két vártoronynyal. Itt halt meg Forgách Ferencz bibornok-érsek 1615-ben. Gyakran tartózkodott e vár falai között Pázmány Péter. Sokat szenvedett e város Thököly Imre hadjáratában 1678-ban, midőn kastély is elhamvadt. A kastély széles lépcsőházát Rimely Károly mostani püspök építtette. A kastély szépen gondozott kertje egyike a felvidéki legszebb parkoknak. Templomának egyik műkincse az 1705-ben Püspöky Istvántól adományozott, csúcsíves, sodronyművű zománczos kehely.

Garam-Szent-Keresztet elhagyva, jobbra Zólyom felé, balra Körmöczbányára vezet az út. Mögöttünk a Madaras hegy kúpja emelkedik, szemben velünk a garamberzencze-ruttkai vaspálya kúszik, kanyarog a körmöczi érczhegység meredek oldalain és magaslatain, s majd egy alagútban tűnik el, majd újra egy-egy hegyi patak most a völgyszoros fölött bukkan elő. A szédítő magaslatból látjuk Ó-Kömöcske, Karvaly, Bartos községet, melyet a vaspálya körbe futva egészen megkerűl.

Ott, hol a Garam keletnyugati irányát elhagyva délre kanyarodik, Saskő várának meredek sziklakúpon álló festői szép romja borong, melyről úgy Zólyom, mint Körmöczbánya felé messzire elhat a tekintet. A német bányásztelepesek Sachsenstein-nak nevezték Saskőt; viszont némely magyarok a Sachsensteinból fordították a Szászkő elnevezsét, és fűzték hozzá a Selmeczről ide szakadt szászok várépítésének mondáját. E vár történetéből tudjuk, hogy Nagy Lajos király idejében Vesszős mester volt Saskő ura, fia Vesszős Imre lévai várkapitánynak, ki a nápolyi hadjáratban a Durazzói herczegnek fejét vette; hat falut foglal el Selmecz bányavárostól, és Szobonya László saskői várkapitány 1352-ben királyi írott parancsra adta vissza az elkobozott falvakat a városnak. Zsigmond király e várat 1424-ben feleségének, Borbálának adja; majd a Lippay családé lett; utóbb Beatrix királyné Dóczy Orbánnak, a nagy tekintélyű egri püspöknek ajándékozta. A vár a Dóczyak birtokában maradt 1648-ig; ekkor a családnak magva szakadt s birtokai a kincstárra szálltak. 1677 októberében Thököly Imre foglalta el. Rákóczi alatt már pusztán állott, ma pedig már teljesen rom. Öreg tornya igen nevezetes építmény; még jelenleg is 24 méter magas. Ötszögű bástyatornyának sarkai faragott kövekből építvék; e torony csinos kőpárkányzata még most is látható.

A Körmöcz patak futásával ellenkező irányban, pompás kőúton egy igen szép völgyben éjszaknak haladva, Körmöcz-bányára érünk. E nevezetes szab. kir. bányavárosunk csak akkor bontakozik ki előttünk, amikor már a küszöbét átléptük. Kétségtelen, hogy a város alapját szláv néptörzs vetette meg; de igazi várossá csak a később belé telepített németek építették ki. A határbeli dűlők ma is német elnevezésűek (Goldeinspan, Vollhänne). A hagyomány szerint már a tatárjárás korában erődített város volt, s földúlatását házi pávák akadályozták meg, melyek, mint a római Capitolium lúdjai, mikor az ellenség a falak felé nyomúlt, oly lármát csaptak, hogy a város alvó lakóit fölébresztették. Így sikerűlt az ellenség rohamát visszaverni. Kriskó Pál körmöczvárosi levéltárnok kutatásai szerint azonban az látszik történeti valóságnak, hogy a tatárok Körmöcz várost is földúlták, mely akkoron még nem volt erőd, s csak IV. Béla telepítette itt le a németeket, kik a várost és várfalakat fölépítették. Kezdetben a falak csak palánkszerű védművek voltak, s jókarban tartásukról az agyagmázolók (Carpentarii) voltak kötelesek gondoskodni, kik mint önálló iparos czéh szerepelnek a város háztartásában és csak akkor szűnnek meg, midőn az 1428–1440. években a város kőfalait fölépítették. A város legrégibb említésével az 1317. évben kelt pápai tizedjegyzékben találkozunk. Róbert Károly szabad kir. várossá tette 1326-ban, de akkor már kamaragrófság székhelye volt. A magyar királyok gyakran meglátogatták a virágzó várost. Nagy Lajos 1382 augusztus havában volt a városban; Zsigmond király több izben fordúlt meg itt, s 1403-ban a Csepcsényieknek a város ellen folytatott perében a szabad ég alatt, a város piaczán itélkezett; Mátyás 1479-ben február elején, Mária Terézia férje, I. Ferencz német császár, 1751 június 8-án, II. József császár 1764-ben volt Körmöczön. A királynék közűl Borbála, Beatrix és Mária királynők, mint a zólyomi vár tartozékát, bírták, mely vár föntartásához a város is adózott. Körmöcz is szenvedett a huszitáktól, különösen Schellendorf Haskó sanyargatta. 1441–1453-ig a város Giskrát uralta, ki ez években itt tartózkodott. Ellenében Rozgonyi Simon egri püspök, I. Ulászló híve, hat hétig sikertelen ostromolta a várost; 1451-ben Hunyadi János ostromolta, és a fellegvár falai közé épűlt városházán tárgyalt Giskrával; 1605-ben Bocskay István jelent meg a vár falai alatt; Bethlen Gábort királylyá választatása után még a beszterczebányai országgyűlés alkalmával hitvesével, Károlyi Zsuzsánnával együtt tárt karokkal fogadta az őt ünneplő város. Bethlen Gábor három izben volt Körmöczön; I. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferencz többször járt itt; Thököly Imre 1678-ban látogatta meg a várost. A város régi várfalai, bár szakadozottan, nagy részben fönnállanak. A délkelet felé tekintő várkapu s annak kettős bástyatornya ma is egyik ékessége a városnak. A belső kaputorony 1428-ban, a külső 1539-ben épűlt. Ennek szép erkélye van, s I. Ferdinándnak és hitvesének, Annának, kőbe vésett arczképe látható rajta. Ha e kettős kapun belépünk, a nagy piaczra érünk, melyet a régi patriczius házak – Ringhauser – öveznek, hol hajdan háztulajdonosok is, lakók is csak németek lehettek. E házak közűl nevezetes Mária királyné háza, mely a hagyomány szerint Nagy Lajos királyunk e leányának lakóháza volt. E ház tornáczában még ma is látható egy a lépcsőket elzáró remek vasrács liliomokkal és Zsigmond király német birodalmi sas czímerével, földszínti termében egy renaissance izlésben, tehát későbbi korban készűlt szép famennyezet és két intarsia munkával készített ajtó van. A ház ma Simó Mária hagyatékából a felvidéki magyar közművelődési egyesűlet tulajdona. A piaczon állott II. Lajos özvegyének, Mária királynénak háza is, melyet 1527-től 1549-ig birt, mikor Guth Erasmus lipcsei kapitánynak ajándékozta. Itt állott a dúsgazdag Fuggerek háza is, mely a Ferencz-rendiek ma is fennálló házának egy része. A piacz délkeleti szögletében állott a barokk izlésű kéttornyú templom, mely az 1879 deczember 31-én történt talajsülyedésnek esett áldozatúl; lebontották. Néhány berendezési tárgyát ma Budapesten az Iparművészeti múzeumban, nehányát pedig Körmöcz város múzeumában őrzik. Itt látható az Illésházi Gáborné maga készítette szép antipendium. A lebontott templom bejáratától balra áll a Szentháromság-szobor, melyet 1771-ben 20.000 tallér költséggel emeltek. Szép barokk mű, s művészi becsét tekintve a hazai szobrok között előkelő helyen áll.

Körmöczbányai várkapu. Rauscher Lajostól

A körmöczbányai Szent-Háromság-szobor. Dörre Tivadartól

A városból kiemelkedő hegyen van a kettős fallal és tornyokkal megerősített és Szent Katalinról, a bányászok védőszentjéről, nevezett egytornyú és kéthajós csúcsíves templom, mely a város védő műveinek fellegvára volt. A templomhajó boltozatának záróköveit Mátyás király hollós czímere, az ő koronás monogrammja (M. R. = Mathias Rex) és a város czímere (Szent Katalin tört kereke) ékesíti. A torony 59 méter magas, körfolyosója és rézsisakja van. (E templom leírása „Magyarország” V. kötete 94. lapján az „Építészeti emlékek Felső Magyarországon” czímű czikkben volt közölve.) A városi plebánia-templom lebontása után a város e vártemplomot 105.000 forint költséggel fényesen helyreállíttatta. A helyreállítási munkálatokat Storno Ferencz végezte. A templomot övező kettős bástyafal közé épűlt a régi városháza, melyet 1898-ban roskatagsága miatt lebontottak: továbbá a bástyatorony, mely már a husziták idejében megvolt, s nyilazásra berendezett lőrésekkel bírt; a balisták is ebben lehettek; szintén ott épűlt Szent Andrásnak eredetileg román jellegű kerek kápolnája, mely később csúcsíves boltozatot nyert. Halottas kápolnának használták, s alatta öblös sírbolt látható.

Megemlítendő még a csúcsíves kórházi templom is, mely mint Szűz Mária kápolnája 1382-ben épűlt. Szentélye zárókövén az Anjouk házi czímere, a patkót tartó struczfej, továbbá hajója első zárókövén Magyarországnak az Anjouk korából fönmaradt liliomos czímere, második zárókövén pedig a bányászok jelvénye, a csákány és kalapács látható.

A városnak nagy erdőuradalma van. Dús jövedelmeinek fölöslegét leginkább közművelődési czélokra fordítja. Van főreáliskolája, nagy és czélszerű épűletekben elhelyezett elemi és felső népiskolája, múzeuma. Gondosan rendezett levéltára a városi levéltárak között a legbecsesebbek egyike. Van itt több ipartelep, melyek közt úgy fontosság, mint nevezetesség tekintetében első helyen áll az állami pénzverő-intézet. Az ország ez egyetlen pénzverőjének keletkezési ideje ismeretlen. Róbert Károly király egyik 1342. évben kelt oklevelében már ősréginek mondja. Már a tatár pusztítás előtti időben fönnállott. Itt verték a denárokat, arany obolusokat, majd később a forintokat. Eredetileg kézi szerszámokkal verték a pénzt; a XVI. század végén Haág Dávid fő kamara-gróf gépberendezést akart alkalmazni, de sikertelenűl, mert a pénzverő munkások ellenszegűltek, s ő kénytelen volt tervéről lemondani. A gépmunkát végre 1660. év körűl mégis meghonosították, s ma már természetesen a pénzverő-intézetnek a mai műipar követelményei szerint berendezett gépeit villamos és gőzerő hajtja. A pénzverő 56–60 állandó munkást foglalkoztat; az ideiglenes munkásokat a környékbeli falvakból napszámra fogadják, s érdekes megjegyezni, hogy noha a fiatal munkások (többnyire leányok) napi munkabére csak 40 krajczár, hogy a napszámosok szószerinti értelemben gázolnak az aranyban s kezükön naponként 5.000 forint értékű arany fordúl meg: sikkasztás soha nem történt. Az ódon, emeletes épűletbe vándorol nemcsak az országban termelt, hanem a külföldről vásárolt állami aranykészlet is. Az intézet működése tulajdonképen két ágra oszlik: az egyik a nemes ércz kiválasztásával, a másik a tulajdonképeni pénzveréssel foglalkozik. Van az intézetnek 16 verő gépe, s tíz óra alatt 320.000 pénzdarabot képes előállítani. A koronaérték behozatala óta az 1898. év végeig 240 millió 2 fillérest, 35 millió 1 fillérest, 72 millió 10 fillérest, 54 millió 20 fillérest, 60 millió egy-koronást vertek. Aranyban pedig kivertek 14 millió darab 20 koronást, 2 1/2 millió darab 10 koronást.

A körmöczbányai pénzverő-intézetből: Az ércz mérlegelése. – Olvasztó-kemenczék és öntő. – A pénzverő-gépek terme. Jantyik Mátyástól

Az intézetnek művészeti színvonalra fejlődött vésőintézete is van, meg egy múzeuma is, melyben a Körmöczbányán 1867. év óta vert összes pénzek egy-egy példányát őrzik. Itt van elhelyezve a legutolsó ezüst forintos is, mert ezüst forintot verni többé nem fognak. Mily becses lenne e gyűjtemény, ha mindazon pénznemek össze volnának benne gyűjtve, a melyek a körmöczbányai pénzverőben kezdettől fog készűltek!

Érdekes még Körmöczbányán a Kossuch János-féle kőedénygyár, mely fehér fayence-t készít. A gyár, mely 50 munkást foglalkoztat, száz éve áll fenn; gyárjegye a város czímere. Nagyon szép iparczikkeket készít – leginkább a magyar díszítő stilnek ügyes fölhasználásával – Angyal Béla tanár tervei szeirnt, ki Körmöczbányán és vidékén, különösen pedig Jánoshegyen az államilag is segélyezett csipkeverő ipart is meghonosította, mely szintén magyar minták szerint dolgozik. Van végre a városnak nagy papirgyára, bőrgyára és kartongyára.

A Budapestről Rutkára menő vonat rövid, de festői szép úton halad Barsmegye érczhegysége között. A mint a vonat a szédítő meredek hegyoldalakon egy-egy alagútból kilép, mindig új és mindig elragadó szép képek tárúlnak elénk. Kisded falu, magas sziklaszirt, zöldelő mező s a Garam ezüst szalagja váltakoznak benne. Körmöcznél a fölfelé kúszó vonat jobbról, majd balról kerűli meg a várost, mialatt a Zólyom völgye felséges fenyveseinek illatát teli tüdővel élvezzük. A vonat a sűrű fenyű-rengetegbe fordúl, hogy harmadszor visszatérve még egyszer lássuk Barsmegye díszét, a szép fő bányavárost s hegyen épűlt tornyának vörösréz sisakját. Aztán a 776 méter magasban épűlt János-hegy nevű községbe érünk. Vonatunk elérte a vízválasztót. Innen saját sulyjával gördűl lefelé a völgybe, miközben a zakatoló gép alig tudja fékezni a vonat rohanását. Elhagytuk a barsi határt.

Hontmegye. Sajó Sándortól

Hontmegye, déli határával a Dunára támaszkodva, Esztergom, Bars, Zólyom és Nógrád megyék közt fekszik. Egészben véve hegyek, szabálytalanúl szerte ágazó hegycsoportok borítják. E kis megye régente a Nagy-Hont nevet viselte. Még a XIV. század elején Miklós főispán Rima-megyét az ősrégi Nagy-Honthoz csatolta Kis-Hontmegye néven. A XV. század óta a két Hont hol külön vált, hol meg újra egyesűlt. 1729-ben törvényesen egyesítették a két megyét; de már 1802-ben ugyancsak törvényesen s végkép elszakadtak egymástól. Kis-Hontot Gömörmegyébe olvasztották. Így lett az addigi Nagy-Hontból is egyszerűen Hontmegye.

A megyét beágazó hegycsoportokat az Ipolynak széles, kies és termékeny völgye szakítja ketté. Tágasabb lapályokat csak e völgy mentében találunk, ide számítva a Selmecz patak völgyét is Egeg községig, s a Korpona patakét Felső-Túrig. A megye nyugati szélén a Szikincze folyó mentén levő lapályos rész már a Garam völgyéhez számítható.

A megye éjszakkeleti részén dél felé, egészen az Ipoly völgyéig az Osztroszki-hegycsoport terjed; nyugati határát a Korpona-völgy jelöli. Fő tömege Korponától éjszakkelet felé húzódik s legmagasabb csúcsai kivűl esnek a megye terűletén; de a megye éjszakkeleti szögletében, Szénavár helység fölött is találunk magasabb, 700 métert meghaladó tetőket. Dél felé a hegyek mind csekélyebb emelkedésűek, fokozatosan halmokká szelidűlnek és széles fensíkká alakúlnak a Litava patakig. E fensíkot, melyből itt-ott egyes kúpok emelkednek, számos kisebb-nagyobb völgy szeli át, melyekben rohanó hegyi patakok törnek dél felé. A Litava pataktól délre ismét magasabbra emelkedik a dombvidék, s mint a fensík párkánya húzódik délnyugati irányban egészen Ipolyság környékéig.

A megye éjszaknyugati részén levő hegyeket együtt selmeczbányai hegycsoportnak szokás nevezni. E hegycsoport dél felé húzódásában, az Ipoly és Garam egyközű folyása közt keskeny és alacsony hegylánczczá törpűl s csak legdélibb részében, a Duna mellett, Garam-Kövesd, Leléd és Helemba helységek közt vannak nagyobb emelkedései a Királyos és Keserű nevű hegyekben. E részint szántóföldekkel, részint erdőkkel borított szelíd, dombos vidék bőven termette a jó bort, míg a fillokszera el nem pusztította a szőlőket, mint egyebütt is a megyében. Éjszak felé az egyre magasabbra meredő hegyeket sűrű erdőségek borítják, lombos erdők, a legéjszakibb részen fenyvesek is. Csak a Selmeczbányát körűlölelő hegyek egy része kopasz még. E meztelen ormokat tekinthetjük az egész hegycsoport törzsének. Innen ágaznak ki a fő völgyek minden irányban; így a szklenói, hodrusi völgyek, dél felé a Selmecz, s a Szitnyán alúl a Szikincze völgye. E részen az egész vidék valóban csupa hegy-völgy. A selmeczbányai hegycsoportban legmagasabb a Szitnya hegye, melynek 1.011 méternyi kopasz tetejéről messze terjedő gyönyörű kilátás nyílik. E hegyen egy sziklába vájt vár állott hajdanán, az egykori Szitnya vár, egyik fészke a XVI. századbeli hirhedt politikai kalandornak, Balassa Menyhértnek. Csábrág várával egy időben pusztúlt el. A Szitnyát a hagyomány szerint még a XVI. században is Attila hegyének, – mons Athilae regis – nevezték; a tövében eredő Szikinczének pedig Szitnicza volt a régibb neve. A hegy tetején manapság kényelmesen berendezett menedékház van, melyet Koburg Fülöp herczeg építtetett 1883-ban a Koháry Miklós herczeg által épített, de 1852-ben elpusztúlt régi hegyi ház helyén. A hegy ormára dél felől, Berencsfaluról kocsin is föl lehet menni, de Selmeczbánya felől érdekesebb a följárója. Itt az útakat jó karban tartják; mesgyék, kapaszkodók, források és pihenők névvel, jelző-táblákkal vannak ellátva. Az erdős völgyek és a fölöttük emelkedő nyúlánk hegycsúcs természeti szépségei feledtetik az út fáradságos voltát.

A Szitnya éjszaki oldalán, Illés, Szitnyatő és Hegybánya helységek közt mély völgyekkel barázdált, de mérsékeltebb magasságú hegyhátak emelkednek. E hegyhátak főként két irányban húzódnak: az egyik Hegybányától Kőpatak és Bagonya irányában Hont-Bessenyőd tájaig, a másik Magaslak irányában nyugatra, innen pedig Bakabánya felé délnyugatra terjed. Ez utóbbi hegysor legmagasabb pontja a Bakabányától éjszakra levő s 750 méter magas Nagy-Veternik.

Különös figyelmet érdemelnek a Selmeczbányát környező hegyek: a 900 métert meghaladó Paradicsom-hegy a város éjszak-nyugati oldalán, patkóalakú gerinczével, s az Ó-hegy a várostól éjszakra, a hajdani Selmecz város gyér romjaival. Innen keletre egymagában, kúpszerűen emelkedik a 734 méter magas, gyönyörű Kalvária-hegy.

Selmeczbányától keletre is tetemes hegytömegek emelkednek. Magasabb csúcsaik a Bukova és a Sziklahegy. Emennek a gerincze nyugati irányban húzódik s a nagyon szép kis-iblyei völgygyel ér véget. A Szent-Antal és Berencsfalu irányában dél felé húzódó hegyek mindinkább eltörpűlnek s a Korpona és Selmecz patakok közt már csak dombszerűek.

A Szikincze és Garam völgye Zalabánál. Cserna Károlytól

Az Osztroszki-hegycsoport gránit és trachit kőzetű; a selmeczbányai hegycsoportot is főkép trachit képződmények alkotják. De a bazalt, a kvarcz, a közönséges opál sem ritka e hegyekben. Tiszta és jó minőségű kvarcz több helyen van; Felső-Túron jó tűzálló homokra akadtak. Selmecz- és Bélabánya nemes érczeiről külön czikkben lesz szó.

Van e hegyeknek egy más kincsük is. Hontmegye igen gazdag ásványos forrásokban, melyek nagy részt a hegység déli felében, a Lévát és Felső-Palojtát összekötő képzelt vonal s az Ipoly völgye közt fakadnak, névszerint Varsány, Kis-Kér, Szántó, Bori, Dalmad, Magyarád, Egeg, Szalatnya, Gyűgy, Mere, Csall és Felső-Palojta határában. E források mind bő vizűek s kiválóan mésztartalmúak. A mészlerakodások a források környékén egész dombokká növekednek. Régebben a szalatnyai forrás vastartalmú savanyú vize volt a leghiresebb; erejét azonban az 1858-iki földrengés nagyon meggyöngítette s ma már a szántói vízé az elsőség. E vizet még nem régiben a híres szalatnyai víz czégére alatt árúlták; ma már a szalatnyait is szántóinak keresztelik. Az országos hírű szántói víz tiszta, szénsavas, kellemes ízű, fölfrissítő hatású. Hozzá egészen közel gazdag mésztartalmú kénes források is vannak. Hasonló források szinte egymást érik a Búr patak völgyében. Hőmérsékük 15–20 R° közt váltakozik. Legkiválóbb köztük a magyarádi kénes forrás, mostanában lendűletnek indúlt fürdővel.

Az Ipoly völgyére a folyó bal partjáról is magas hegyek ereszkednek. A Mátra hegységnek legnyugatibb kiágazásai ezek, a börzsönyi hegyek. E hegycsoport kelet felől, Nógrádmegyéből nyúlik be Hontmegye terűletére s éjszakról, nyugatról az Ipoly, délről a Duna határolja. A hegycsoportot minden irányban keskeny völgyek szeldelik. Főbb bérczei: a Pulya-hegy Hont falutól délre, ettől szintén délre a Bódihó (632 méter), ettől délnyugatra, a megye határszélén a Csóványos, az egész hegycsoport legmagasabb, 939 méternyire emelkedő tetője. Ettől délnyugatra van a Nagy-Hideghegy 850 métert meghaladó magas ormával. E magaslatokról elragadó a kilátás a Duna tájaira.

A börzsönyi hegycsoport egyes helyein, különösen Börzsöny, Perőcsény és Szokolya környékén hajdan igen sok aranyat, ezüstöt, sőt tellurt is bányásztak. A hegyeket sűrű erdők borítják, a völgyekben sok málna, eper és szamócza terem, melyek messze vidékekre szállított kereskedelmi czikkek. A dombokon jól termő szántóföldek és szőlők tarkállanak.

Vizekben általában gazdag a megye, bár legnagyobb folyója, a Duna, csak a déli határát mossa Kis-Maros és Garam-Kövesd közt. A megye fő folyója a haltermő Ipoly, mely 212 kiométernyi hosszú kanyargós folyásában útja javarészét Hont terűletén teszi meg. Folyása Gyerkig nyugati, Szetéig délnyugati, Szalkáig déli irányú; Szalkánál délkeletnek fordúl s megszűkűlt völgyén áthaladva Szob és Helemba községek közt szakad a Dunába. Az Ipoly völgyére számos kisebb völgy nyílik s mindenikből egy-egy patak fut az Ipolyba, mely igen lassú, rendesen sekély és nagyon iszapos. Sem hajó, sem tutaj nem járhatja. Nagy esőzések után, főleg tavaszi hóolvadáskor meg-megdagad a csöndes, jámbor folyó; rohanó, iszapos habjai nem férnek a szűk mederbe; elöntik a réteket, a határt, sok kárt okozva a gazdáknak.

A Szitnya-hegy Stefultó felől. – A szent-antali kastély. Dörre Tivadartól

A megye kisebb vizeit legnagyobb részt az Ipoly veszi magába. Ezek nevezetesbjei: a Selmecz, mely maga is számos kisebb patakkal gyarapszik útjában. A selmeczbányai hegyekben fakad és szűk völgyén nagyjában déli irányban haladva Tompán alúl ömlik az Ipolyba. A Zólyommegyében eredő Korpona patak is keskeny völgyön fut végig s Palást mellett magába veszi a Litava patakot. A Korpona folyása is déli irányú s Ipolyságnál egyesűl az Ipolylyal.

A sebes folyású Garam csak kis részen mossa a megye délnyugati határát Kéménd és Páld között s lentebb, Garam-Kövesden alúl, a megye terűletén siet a Dunába. Tutajok járnak rajta. Főbb mellékvize a Szikincze. E kis folyó a Szitnya tövében ered s a Garam vizébe szakad azon a ponton, a hol ez a megye határát érinti.

Hontmegye hegyes-völgyes tájaira pazarúl szórta szépségeit és kincseit a természet. Sötétlő erdők és kies ligetek, búsongó várromok és vidám völgyek váltakoznak rajta. Gabonát terem a völgy, szőlőt a hegyoldal, aranyat, ezüstöt a magas hegyvidék öle. A legéjszakibb részen bányászok túrják az aknál mélységeit; a megye felsőbb, hegyesebb felében szelíd tót nép fárad és izzad mindennapi kenyeréért; a déli, tágasabb völgyekben szorgalmas magyar nép szánt, vet és arat, vagy újítgatja elpusztúlt szőlejét.

A föld méhéből előkerűlt őskori szerszámok, edények és hamvvedrek tanúskodása szerint már ősrégi időkben is ember lakta e vidéket. A nép hagyománya óriásokról is beszél, a kik valaha e tájon éltek. Ilyen óriásnak a lába nyomát látja Paláston egy táblaalakú szikla bemélyedésében s óriások lépéseinek nyomait Ipolyságon. Drégelyen ma is ismerik az óriás padját, egy sziklahasábot, melyen az ülés helye s alantabb az ülő kettős lábnyoma látható. A természet ily szeszélyes játékai több helyt láthatók.

A történeti hagyományok szerint két ezer évvel ez előtt sarmaták lakták e földet, a kik közé a II. században a germán kvádok telepedtek. A VI. század végén azonban már avarok uralkodtak a Garam és Ipoly vidékén. A Garam völgyében Bénynél, Kéméndnél látható körsánczok, az Ipoly mellett a viski Mahér-hegy, a felső-palojtai Őrhegy állítólag mind avargyűrűk. Ez utóbbi hegynek tót neve Pogányvár, mely mint az erdélyi Bálványosvár, a pogány magyarok áldozó helye lehetett. A honfoglalás idején – a Névtelen jegyző szerint – Árpád fejedelem parancsára Huba, Zoárd, Kadocsa és Bors vezérek vették birtokba e földet. A fönmaradt helynevek is bizonyítják, hogy az ős magyarok nagy számmal és szívesen telepedtek meg az Ipoly völgyében. A hét nemzetség neve maig is él az ipolyvölgyi falvak neveiben, így Hontmegye terűletén a Nyék, Gyarmat, s talán Keszi és Kér nevekben. Hont falu és maga a megye is Hunt vezérről vette a nevét, ki Géza fejedelem idejében testvérével, Pázmánnal az országba jött, és nagy birtokot nyert az Ipoly völgyében. Hontmegye tehát, mint a meghonosúlt Hunt-Pázmán nemzetség ősi fészke, már kezdetben fontos szerepet vitt. Egyike az ország legősibb megyéinek. Az Anjouk, a Hunyadiak, főként Mátyás, szívesen vadásztak vadakban gazdag erdeiben. E régi idők emléke, hogy a nép több forrást ma is királykútnak nevez. Sok ily királykút, meg szent kút van Hontmegyében. A mohácsi vész után a török lett az úr Hontban is. Később Bocskay, Bethlen, a két Rákóczi és Thököly hadai gyakran tanyáztak az Ipoly völgyében; maga a megye is 500 fölszerelt kuruczot állított. Nagy múltja van tehát e kis vármegyének, s ünnepnapokon jogos diadallal hordozza körűl 1744-ből való, Szűz-Máriás, foszlányos, kopott zöld színű zászlaját, mint a múlt dicsőségének és viszontagságainak jelvényét.

Hontmegye 2.650 négyszögkilométernyi terűletét 123.000 lélek lakja; egy négyszögkilométerre 45 fő esik. E népesség 187 községet alkot s háromféle nemzetiségű: magyar, tót és német. A németek, számra nézve mintegy 7.600-an, szétszórtan laknak a megye egyes részein; a tótok a megye éjszaki felét lakják; számuk 56.500; a valamivel többségben levő, 58.200 lelket számláló magyarság a megye déli felében, főként az Ipoly völgyében telepedett meg. A tótság még a jelen század elején számban fölűlmúlta a magyart, míg ma a magyarság száma haladja meg valamivel a tótságét. A határvonal a két nemzetiség között a megye nyugati szélén levő Kereskény és a Selmecz völgyében fekvő Gyűgy községen keresztűl húzódik keletre Ipoly-Födémes és Palojta községek felé.

Hontmegye tájrajzi áttekintésére legalkalmasabb út, ha déli széléről indúlunk fölfelé a Duna mellől, abból a festői völgyszorosból, mely Esztergomtól Váczig terjed s a pozsonyi medenczét a Nagy-Alfölddel köti össze. Ezen a 14–15 kilométernyi hosszú sikátoron a budapest–bécsi vaspálya fut végig mindenütt a Duna balpartján haladva s gyönyörű képben láttatva az útazóval úgy a fejedelmi folyam kanyargó tükrét, mint annak túlsó parti szegélyét, a visegrádi erdős hegysort s a visegrádi vár festői romjait. A Budapestről indúló vonat Nagy-Maros határában ér a megye földjére. Nagy-Maros nevezetes község, népességre nézve a harmadik a megyében, 3.500 lakossal. A nagyrészt német ajkú helység valaha tiszta magyar volt. Róbert Károly király 1324-ben szabad királyi városi jogokkal ruházta föl. Később aláhanyatlott. Ősi, református lakossága egyrészt a török háborúk idején megfogyott, másrészt a XVII. századi vallási villongások miatt kivándorolt; ezért az elpusztúlt helységet újra kellett benépesíteni; mai sváb lakóit Mainzból hozták be. Nagy-Maros ma a budapestiektől igen látogatott, kedvelt nyaralóhely, nagy forgalommal, három vasúti állomással. Iparágai közűl főkép az asztalosság és a kosárfonás virágzik, van pezsgőgyára is; de fő jövedelmi forrása a gyümölcs- és szőlőtermesztés. A nagymarosiak nagy kereskedést űznek a szőlővel egészen Berlinig és Pétervárig. A község általában csinos, cserépfödelű házakból áll, melyeket gyümölcsös kertek környeznek. Nagyon emelik a községet a fővárosi polgároknak itt egyre szaporodó csinos nyaralói.

Nagy-Maroson túl a Dunára ereszkedő Ördöghegyet megkerűlve Zebegénybe érünk. E kies fekvésű kis német faluban a budapesti „szűnidei gyermektelep-egyesűlet” 24 ezer forintnyi költségen igen alkalmas nyaraló telepet létesített, melyen nyaranta 800–900 fővárosi gyermek üdűl. Egy-egy gyermek havi eltartása átlag 18 forintba kerűl. Zebegény valaha benczés apátság székhelye volt, melyet még a Hunt nemzetség egyik tagja alapított. Zebegényből a megye egyik legcsinosabb községébe, Szobra jutunk. Hajdan református magyar község volt, de lakói a vallási üldözések miatt odahagyták ősi fészküket. Helyükbe róm. kath. tótok telepűltek, kik ma már nagy részben magyarok; számuk meghaladja a 2.000-t. Szob határában, a Ság-hegyben nagy trachitbányák vannak, melyeknek koczkaköveit nagyrészt Budapestre szállítják. A falu szolgabirói székhely. Szép kastélya van itt Lutzenbacher Pálnak, a ki a község közepén, a templom mellett, leánynevelő- és kisdedóvó-intézettel kapcsolatos csinos zárdát is építtetett.

Szobon túl az Ipoly, majd a Garam folyó hídján át a megye határán már kivűl eső Párkány-Nána vasúti állomásra jutunk, honnan éjszak felé a garam- és ipoly-völgyi vasútvonal ágazik ki. Ezen a vasúton csakhamar újra Hontmegye földjére lépünk, hol első község Zalaba, gyönyörű helyen, erdős domb aljában, melylyel szemközt Garam szép tágas völgye nyílik. Zalaba, bár neve tót hangzású, tiszta magyar falu. Zalabán túl egy szelíd emelkedésű hegyháton áthaladva az Ipoly völgyébe jutunk. Termékeny határon, szőlősdombok alján fekszik itt Ipoly-Pásztó község 1.000 református magyar lakossal. Odább Bél, majd Ipoly-Szakállos községet érjük, melynek 1.113 lakosa van. Innen éjszakkeletre, az Ipoly jobb partján Visk fekszik.

Ipolyság. – A megyeház. – A városház. – A plebánia-templom. Cserna Károlytól

Jobb felől a börzsönyi hegység alacsony nyúlványai övezik útunkat. Elhagyva bal felől Pereszlény községet s átlépve a kemenczei patakot, a Kalandos nevű árkot, a megye székhelye, Ipolyság tűnik föl előttünk. E kies fekvésű város képe épen innen, délnyugat felől a legszebb. Ipolyság az Ipoly s a Korpona völgyeinek összeszögellésénél, nagy részt lejtős dombon, az Ipoly jobb partján fekszik; másik, kisebb része a folyó bal partján terűl el. Ez az Újváros, közönséges nevén Homok. Széles, erős kőhíd visz át innen az Ipoly túlsó partjára, a tulajdonképeni Ipolyságra. A mindössze 3.247 lelket számláló városnak takaros, nagyobbára földszíntes házai sorából tekintélyesen emelkedik ki a nagy, emeletes megyei székház, mely 1830-ban épűlt. Ez idő óta székhelye Ipolyság a megyének. Említésre méltó még a takarékpénztár csinos, emeletes háza, a csak nem régiben épűlt városháza, mely előtt parkozott kis tér díszlik, és a községi leányiskola épűlete. A főtértől éjszak-keletre egész új városrész épűl a rozsnyói káptalan régi szérűskertjének és pajtáinak helyén. A város keleti részén, kicsiny téren emelkedik a két tornyú, barokk stilű római katholikus templom. Eredetileg a XII. században épűlt román stilben; később leégett s mai alakjában a jezsuiták építették föl 1724-ben. Különösebb figyelmet csak a portaléja érdemel, mint e nemben egyik kiváló példánya középkori építészetünknek. Ipolyságon valaha premontrei prépostság is volt, melyet a Hunt-Pázmán nemzetség egyik tagja, Márton alapított; később királyaink, különösen Zsigmond és Mátyás bőkezűen gondoskodtak róla. A török pusztítások idején megerősítették a prépostsági monostort; Drégelylyel egy időben esett el. Birtokait I. Lipót a jezsuitáknak, később Mária Terézia a beszterczebányai és rozsnyói püspökségek káptalanainak adta. Cízmét Ő Felsége ma is adományozza. Ipolyság, mint a megye székhelye, kicsiny volta mellett is élénk város; a megyei hivatalokon kivűl van benne kir. törvényszék, államépítészeti hivatal és több más hatóság. Számos egyesűlete közűl a kaszinó-egyesűlet említendő, mely a legrégiebbek közűl való az országban, gazdag könyvtárral.

Ipolyságról négy irányban ágazik szét az országút. A várostól keletre, az Ipoly völgyében vezető út mentén, erdő aljában, egy kis völgyben fekszik Szurdok, mely még Ipolysághoz tartozik. Szurdokon túl délkeletre kanyarodik az országút. Az út fölött jobbra az egykori vár hegye, a Pázmán-hegy emelkedik, melyet ma közönségesen Kukucska-hegynek neveznek. A várnak már nyomai sincsenek. E hegy tetejéről egész pompájában nyílik meg előttünk kelet felé az Ipoly völgye, melyen végig a szomszédos Nógrád-megye székhelyéig, Balassa-Gyarmatig láthatunk. A Pázmán-hegyen túl, az országút keletre kanyarodásánál fehérlik a honti szakadás, a természetnek e párját ritkító alkotása. A hegynek erőszakos ketté szakadásából támadt s mélye különösen felűlről nézve igen érdekes látvány. A mintegy 30 méternyi szakadék oldalfalán egy hegyi forrás vize zuhog le a mélybe. Lent a fenéken megkövesűlt növényrészeket, faleveleket, meg gránátot is találni. E szakadás már Hont falu határában van. A szegényes kis falu fölött emelkedő hegyen volt valaha Hunt vezérnek nyomtalanúl elpusztúlt vára. Hont falu lakói ma is huntiaknak, huntyiaknak nevezik magukat.

A drégelyi várrom. – A drégelyi Szondy-kápolna. Kimnach Lászlótól

Honttól keletre Drégely-Palánkra jutunk. A csinos falu sugár tornya már messziről fehérlik felénk. Innen délre, a megye határszélén egy 444 méternyi magas, erdőkoszorúzta hegy emelkedik, melyen az egykori drégelyi vár omladozó romjai barnállanak. E romokról s az egykori vár védelmében hősi halált halt Szondy Györgyről költők éneke s a magar történet egyik legdicsőbb lapja szól. Drégely már a XIII. században a Hunt-Pázmán nemzetség birtoka volt s 1285-ben már mint vár említtetik. A XIV. században többször szerepel Castrum Dragul néven. A kicsiny vár több izben cserélt urat. Albert király 1438-ban az őt megkoronázó Pálóczi György esztergomi érseknek ajándékozta; az érsek halála után utódjának, Széchy Dénesnek birtokába jutott. 1541-ben a török elfoglván Buda várát, Drégely környéke is csakhamar török kézbe kerűlt; de maga a vár 1546-ban végvárrá lett s megerősíttetett a közeli várakkal, köztük Ság várával egy időben. Ekkor lett Szondy György a vár kapitánya. A kis Drégely útjában állt a hódító, terjeszkedni vágyó töröknek. Ali budai basa 1552-ben mintegy 10.000 főnyi sereggel támadt ellene. Sánczokat ásatott, védő sövényeket fonatott, s e fedett helyről szakadatlanúl lövette a várat. A gyönge falak nem sokáig állhattak ellen az ostromnak; azonban Szondy nem adta meg magát; többször visszaverte a támadást 150–250 főnyi, elszánt csapatával. De sorsát el nem kerűlhette. Mikor a vár már csaknem rommá lett, kis csapatával kirohant a törökre s hősi halált halt. Ali a hős tetemeit a várral szemközt levő magaslaton temettette el, s a sír fölé zászlós kopját tűzetett.

A török megerősítette Drégelyt, sőt az alatta fekvő Palánk községet is erősséggé alakította sánczokkal, kővel és palánkokkal. Innen a község neve is. A megerősített helyet és Drégelyt Pálffy Miklós szerezte vissza 1593-ban, még pedig kardcsapás nélkül. Győzelmes hada közeledtére a török őrség fölgyújtotta a várat és megszökött. A következő években újra megerősítették a várat, mely 1605-ben önként meghódolt Bocskaynak, de a zsitvatoroki béke értelmében már a következő évben a magyar király birtokába jutott. 1644-ben Rákóczi György foglalta el, 1649-ben Ibrahim budai basa ejtette hatalmába, még pedig álnok módon, a békeszerződés ellenére. De III. Ferdinánd fölszólalására a vár csakhamar újra magyar kézre kerűlt. Mint végvárat, sokat javítgatták azután is, míg végre 1681-ben 400 főnyi őrségét Korpona helyőrségének szaporítására rendelték. Ez időtől fogva végső pusztúlásnak indúlt a vár. Pusztította idő és ember. Koczkaköveiből, a mi használható volt, e század első évében a primás jószágigazgatója gazdasági épűletek építésére hordatta el. Azóta a falu népe is sok követ elhordott belőle. A romokról az Ipoly völgyének egyik legszebb része látható. A vár környékén, vízmosásos árkokban igen sok gránátot találni. E gránátszemeket az eső a hegy oldalából mossa ki.

Maga a falu, a vár alatt fekvő Drégely-Palánk, e század közepéig két külön község volt; ma egy. Drégely hajdani népe robotmunkát végzett, Palánké katonai szolgálatot teljesített. A két falu egészben egybe van építve.

Az Ipolyságról Drégely-Palánkra vezető országúttól jobbra, egy szelíd emelkedésű dombon, a vártól éjszaknyugatra, parkozott téren emelkedik a Szondy-emlékkápolna, melyet Pongrácz Lajos alispán buzgólkodására 1885-ben a vármegye kegyelete és Simor János herczegprimás bőkezűsége emelt. A román stilben épített csinos kápolna homlokzata az országútra néz. Palával födött tornya 23 méter magas. Három ablaka üvegfestésű; oltára vörös márvány. A hajóban Szondy szobra (Kiss György műve) s ezzel átellenben a honti nők Szondy-zászlója áll.

Drégely-Palánkról az országút az Ipoly völgyében Balassa-Gyarmat felé megy. Ez úton érjük Hidvég községet, melynek mezején hajdan gyűléseit tartotta a megye; majd Nagyfalut, Ipoly-Balagot és Ipoly-Keszit. Odább mintegy három kilométernyire, az országúttól kissé jobbra, az Ipoly partján fekszik Nagy-Csalomja; régi temploma, melyet még a Hunt nemzetség valamelyik tagja építtetett a XIII. században s melyről a község régebben Egyházas-Csalomja nevet viselt, ma már romokban hever.

A megye éjszakkeleti részében, az Ipoly s a Litava patak közén fekvő községek közűl említendők: Leszenye, a br. Majthényi, Fehérkút, a Laszkáry család kastélyával. Közelében van Luka Nénye, a Luka család egykori tulajdona, br. Majthényi László és Majthényi Ottmár szép kastélyaival. Ipoly-Nyék kies vidéken, Nagy-Falutól éjszakra, több úri kastélylyal. Dacsó-Keszi, az Árpádok ideje óta ősi fészke a megye egyik leghíresebb családjának, a nem rég kihalt Dacsó családnak. Ettől nyugatra, keskeny völgyben fekszik Csall vagy Csal jómódú falu. Itt terem a híres, sötét, nagyszemű, ropogós csali cseresznye, melyről a népdal is tud, s melyet Budapestre és Bécsbe is szállítanak. Lentebb van a kies fekvésű Ipoly-Szécsényke, hol a török uralom idejéből való gátakat látni, melyek vízfogókúl szolgáltak a rizsföldek öntözésére. Ipolyságtól éjszakra, a Korpona völgyében fekszenek sorjában: Kis-, Közép-, Felső-Túr és Palást. E négy község termékeny vidéke a megye legszebb részeinek egyike. A hármas Túron jó bor és jó dohány terem. Ismert szólás-mondás a megyében, hogy: túri bor – úri bor. E falvakat több kastély is díszíti. Palást nevezetes arról az ütközetről, melyben Ali budai basa Teuffel Erasmus mintegy 10.000 főnyi német seregét 1552-ben kemény küzdelemben tönkretette. Ősi fészke a Palásthy családnak, melynek tagjai közűl a századok folyamán sokan viseltek tisztségeket a megyében. A család egyik tagja, Palásthy Pál czímzetes püspök építtette azt a gót stilű, szép templomot is, mely ma a községet ékesíti.

Palástnál keletről egy oldalvölgy nyílik, a Litava pataké, hol éjszakkelet felől gyönyörű kép tűnik elénk: erdőktől sötétlő hegyek keretében, a kanyargó Litava pataktól három oldalról övezve, egy 346 méter magas, meredek csúcson a Koháryak egykori fészke, a már régen romban heverő Csábrág vára. E várnak is gazdag és viszontagságos múltja van. Már az Árpádok korában fönnállott s a Hunt nemzetség bírta. Ősi neve Litva vára; e néven szerepel egészen a XVI. századig. A XV. század közepén cseh rablók kezére kerűlt. 1511-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek vette meg Bálint öcscse és ennek fiai számára, s 1520-ben tetemesen kibővíttette. A század közepén már Pálffy Péter volt a vár ura; de ő tőle nem sokára a hirhedt Balassa Menyhért foglalta el erőszakosan, s innen, valamint a birtokában levő lévai és szitnyai várakból sanyargatta és rettegtette Hont- és Barsmegyét, főképen a bányavárosokat. Balassa megfékezésére egész hadjáratot kellett indítani. A pozsonyi országgyűlés 1548-ban Salm Miklós gróf császári vezért küldte ellene; Balassa Erdélybe menekűlt; várait azonban előbb jól megrakta őrséggel s megerősítette. Az őrség nem adta meg magát mindaddig, míg Salm faltörő ágyúi rést nem ütöttek a bástyán. Az erősen megrongált várat előbbi ura, Pálffy Péter kapta vissza, a ki a falakat újra megerősíttette. Ez időtől kezdve Csábrágban állandó királyi őrség tanyázott, hogy a bányavárosokat védelmezze a szomszédos törökök ellen. Pálffy Péterről 1568-ban fiára, Istvánra, majd – ennek utóda nem levén – leányára, Krussith Jánosnéra szállott Csábrág vára. Krussith 1580-ban elhalván, özvegye feleségűl ment Illésházy Istvánhoz, ki 1603-ban hűtlenség gyanújába keveredett s kénytelen volt Lengyelországba menekűlni. Csábrág akkor Rudolf király kezére kerűlt. De nem sok idő múlva Bocskay István visszafoglalta a várat kedves embere és híve, Illésházy számára, a ki aztán zavartalanúl bírta haláláig, 1609-ig. II. Ferdinánd 1622-ben zálogúl, 1629-ben pedig örökjogon Koháry Péternek adta Csábrágot Szitnya várával együtt. Azóta a várat s a hozzá tartozó uradalmat előbb Koháry, később a Koháryak leányági utódai, a Koburg herczegek bírják mind máig. Időközben egy-egy rövid ideig Bethlen, Thököly s a Rákócziak birtokában is volt a vár, utoljára 1709-ben. Bástyáit II. Rákóczi Ferencz ronttatta le 1705-ben. Az 1711-iki szatmári békekötés után többé senki sem háborgatta már a Koháryakat Csábrág birtokában; de a vár szerepe mégis nem sokára véget ért. István gróf halála után örököse, Endre, a szent-antali kastélyba költözött át: 1755-ben a vár harangjait is a szent-antali kápolna tornyába vitette; az azóta lakatlan vár pusztúlásnak indúlt.

A megye leghíresebb főrendű családjának története nagy részben e romokhoz fűződik. A Koháryak már a XV. században előkelő szerepet visznek a megye és az ország történetében. Koháry (első) István, fia Péternek, ki Csábrágot királyi adományúl kapta, volt az első, ki e nemzetségből a megye főispáni székét jutott 1658-ban. 1664-ben halt meg a lévai csatában, mint Fülek-vár kapitánya. Legidősebb fia, (második) István, a költő, a Koháry család legkiválóbb tagja. Főispánja volt a megyének, kapitánya Füleknek, s mindenekfölött tántoríthatatlan híve a királynak. Ellenfele, Thököly, mindent elkövetett, hogy a maga pártjára bírja őt; de Koháry meg nem ingott sem szép szóra, sem fenyegetésre. Készebb volt fogságot szenvedni. Mondhatatlan szenvedések közt három éven át sanyargott Regécz, Ungvár, Munkács és Sárospatak börtöneiben, s ott írta kesergő verseit. Nem törte meg az a hír sem, hogy édes anyját Csábrágban sírba vitte az érte való bánat. Kiszabadúlása után fokról-fokra a legmagasabb tisztségeket kapta. Ő nyerte 1711-ben családja számára a hontmegyei örökös főispánságot. Utolsó éveit csöndes elvonúltságban, Csábrágban élte le; 1731-ben halt meg mint országbíró. Vele sírba szállott Csábrág dicsősége is.

Csábrág vár romjai. Keleti Gusztávtól

A csábrági várromtól éjszaknyugatra fekszik Csábrág-Varbók község. Innen keskeny hegyi úton Alsó- és Felső-Bágyon falvakon keresztűl az éjszakra fekvő Bozókra jutunk. E község, mely a balassa-gyarmat–korponai út mentén fekszik, az egykori, Szent Istvánról nevezett premontrei prépostság székhelye volt. E prépostságot a Hunt nemzetségből való Lambert gróf főispán és neje, Zsófia, Szent László király nőtestvére alapították 1130 körűl. A prépostság már kezdetben gazdag volt; a későbbi királyok, különösen IV. Béla új kiváltságokkal és adományokkal gyarapították. A prépostságnak a szomszédos nemességgel sokat kellett viszálykodnia a birtoka miatt; különösen rosz idők nehezedtek rá a mohácsi vész után. 1530-ban gyarmati Balassa Zsigmond, borsodi főispán támadta meg; a szerzeteseket részint elűzte, részint leölette s a birtokot elfoglalta a maga és a csábrági kalandor, Balassa Menyhért számára. E foglalást tíz évvel később I. Ferdinánd király is jóváhagyta s ekkor Balassa a négyszögű monostort várszerűen bástyákkal erősítette meg. A birtok az ő halála után özvegyére, Fánchy Borbálára szállott, ki nyolcz évig bírta, de nem háborítatlanúl, mert Krussith János korponai kapitány igen sok bajt okozott neki. Balassánétól bátyja, György, örökölte a várat. Az 1567-iki országgyűlés elhatározta a prépostság visszaállítását; de ez nem volt könnyű dolog. Lépes Bálint scopiai püspök, a ki a prépostságot elnyerte, nem juthatott annak birtokába, mert Fánchy ellenállott, sőt a várat is még jobban megerősítette. Az egykori prépostság így a Fánchy család birtokában maradt. Később 1649-ben Fánchy Pál özvegye, Balassa Szidónia, a birtok felét a nagyszombati jezsuita kollégiumnak adta; a másik felét, bár küzdelmes úton, Szelepcsényi György primásnak sikerűlt megszereznie. Az egykori prépostsági birtok egyik fele ma a budapesti egyetem, másik fele az esztergomi papnevelő tulajdona. A csöndes, várszerű, vízzel körűlvett monostor csak a kurucz mozgalmak idején látott zajosabb napokat, Thököly és Rákóczi korában, mikor Ocskay László foglalta el. Nagyobb fontosságra soha sem emelkedett. Falai ma is épségben állanak.

Bozóktól nyugati irányban a Korpona-völgybe jutunk s félóra alatt beérünk az éjszakra eső ősi Korponára.

Korpona ma egyszerű, csöndes város, rendezett tanácscsal, szabad kir. város czímmel. Gyönyörű helyen fekszik, kies völgyben, mely csak déli irányban nyiltabb egykissé. Erdős hegyekkel van körűlvéve; közelebb mellette szelíd halmok emelkednek, melyek szőlő-ültetvényektől s a gyümölcsfák ezreitől tarkállanak. A 3.700, nagy részben tót lakost számláló város ódon színezetével, számos középkorbeli épűletével megragadja figyelmünket. Belső része, a régi város, bástyás kőfallal van körűlvéve; ennek úgy nevezett felső kapuját 1891-ben bontották le. Régi épűletei közül az őrtorony, a piaristák egykori háza s a róm. kath. templom említendő. E háromhajós, nagy templom a XIII. század elején épűlt román stylben. Mai alakjában már későbbi javítás, bazilikaszerű, karcsú magas toronynyal. Korpona ma járásbirósági és szolgabirói székhely; van felső népiskolája. A városnak tetemes vagyona van, főkép erdőségekben; lakói iparral, kiválóan szűcsiparral és földmíveléssel, de első sorban szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A környék kiválóan alkalmas a gyümölcstermesztésre s a korponaiak ismert szekereiken nagyban szállítják a fínom gyümölcsök különféle fajtáit Budapestre is.

Korpona régebben Zólyommegyéhez tartozott s egyike az ország legrégibb városainak. Levéltárában sok nagy becsű régiséget őriznek. Némelyek szerint még Attila idejében keletkezett s a gótokkal rokon karpok alapították. Mások eredetileg IX. századbeli szász telepnek mondják; a szász lakók főkép halászatból éltek s pontyokkal (Karpfen) kereskedtek: innen a város német Karpfen és latin Carpona neve.

Korpona neve már 1135-ben szerepel okleveleinkben. Sokat szenvedett a város a tatárok dúlásakor. IV. Béla 1244-ben a város kiváltságait megerősítette s újakkal szaporította. Róbert Károly és Nagy Lajos idejében mindjobban gyarapodott. Zsigmond idejében új csapás érte: a husziták dúlták föl. Ez időtől fogva várként is szerepel. Zsigmond király 1428-ban nejének, Borbálának adta a várost s ettől kezdve mint Erzsébet, Beatrix, Anna és Mária királynék birtoka említtetik. A XVI. században végvárúl szolgált a törökök ellen s menedékhelye lett a környékbeli nagy számú nemességnek. A városnak sok zaklatást kellett elviselnie a szomszédos Csábrág és Bozók nagyravágyó uraitól is. Mikor Buda 1541-ben a török kezére jutott, a korponai őrség parancsot kapott, hogy a város mellett, alkalmas csúcson őrtornyot építsen. Ez az őrtorony ma is eléggé ép állapotban megvan. A török többször megtámadta a várost, de ez mindig vitézűl ellenállott Krussith János, Újfalussy Ferencz, Újlaky Sebestyén és mások vezérlete alatt. 1604-ben Bocskay István Korponát is a fölkelőkhöz való csatlakozásra szólította föl. Mivel a város késett a válaszszal, Bocskay egy csapatot küldött ellene Rédey Ferencz vezérlete alatt. Korpona meghódolt. Itt tartotta Bocskay a következő évben azt a nevezetes országgyűlést, mely a kibékűlés pontjait tárgyalta. Meghódolt a város 1619-ben Bethlennek is. 1626-ban törökök rabolták ki, 1644-ben Rákóczi Györgynek is megnyitotta kapuit. 1647-ben újra törökök támadtak rá; magát a várost be nem vehették ugyan, de a kinn szorúlt lakosok közűl többet s vagy 400 darab szarvasmarhát elhajtottak. A város még ezután is sokat szenvedett a töröktől annyira, hogy Ferdinánd királytól katonát és védőszereket volt kénytelen kérni. 1678-ban Thököly, majd 1703-ban II. Rákóczi Ferencz foglalta el Korponát. II. Rákóczi Ferencz generálisa, Andrássy György, 1708 végén fölégette a meg nem védhetett várost, a mely még később is oly őszinte támogatója volt a nemzeti ügynek, hogy a császári hadak előtt való meghódolása után is segítette titokban Rákóczi hadait. A nagy égés után csak lassan kezdett a város újra épűlni s igen sokat vesztett hajdani erős voltából. A vár romba dűlt, a régi magyar nemes családok palotáiból egyszerű házak lettek. A szatmári békével minden fontosságát elvesztette Korpona. Régi, gazdag iparos és kereskedő polgársága, a reformáczióhoz csatlakozva, a XVI. században jó hírű gymnasiumot is alapított; de az iskolát 1702-ben megszűntették s helyébe a piaristák állítottak gymnasiumot 1720-ban. Ez intézet, melynek Ipolyi Arnold püspök is növendéke volt, 1874-ben szintén megszűnt.

A megye nyugati és éjszaknyugati részébe, Ipolyságról kiindúlva, a Léva felé vezető országúton jutunk. Gyerk falun túl a Selmecz vize mellett fekvő Tompára érünk. Tompáról egy mellékút Horvátin keresztűl az éjszakra eső kies Szalatnyára visz. Ez, a ma már elhanyagolt, de nagyon szép fürdőhely régebben az úri társaságoknak kedves találkozó helye volt. Százados fák árnyában buzog az egykor híres savanyúvíz-forrás, melyet ma már csak a környékbeli leányok és menyecskék hordanak szét csörgős korsóikban. Szalatnya a század negyvenes éveiben élte aranykorát. Mint a Koburg-Koháry család birtoka, gyakran látott kiváló vendégeket is, köztük Klementina herczegnőt, a bolgár fejedelem anyját. A negyvenes években jártak itt Petőfi és Jókai is, mint a Boronkay család vendégei. A szabadságharcz előtt néhányszor a megye is ülésezett itt.

Tompától nyugatra egy halmos-völgyes tájon áthaladva, a Búr patak völgyébe, a Paczolay család lakóhelyére, Deméndre s a már említett Szántóra jutunk. Tovább Kis-Kereskényen a Majláth család kastélya díszeleg; Bát járási székhely a Szikincze keskeny völgyében fekszik; lakói főként iparosok.

Selmeczbánya. Rauscher Lajostól

Báttól éjszaki irányban a br. Nyáry család volt lakóhelye, Bagonya, s ehhez közel, éjszaknyugatra Bakabánya fekszik. E nagyközség eredetileg szász telepítés, régebben szab. kir. bányaváros volt. Kiváltságait valószinűleg Róbert Károlytól kapta. Zsigmond király óta, mint Korpona is, a királynék birtoka volt. A várost 1569-ben kőfallal vették körűl. A török világban s a nemzeti fölkelések idején sokat szenvedett és nagyon aláhanyatlott. 1604-ben a törökök több száz férfit és nőt rabságra hurczoltak belőle. A későbbi bevándorlók eltótosították a várost; a 3.000-et meghaladó lakossága legnagyobb részt ma is tót. Agyagipara és kertészete említést érdemel. A város épűletei közűl a Mátyás király korában épűlt s 1510-ben befejezett gót stilű templom válik ki. Bakabánya egyik forrásának jódtartalmú ásványvizét golyva és görvély ellen használják.

Deméndtől délre, a Búr patak völgyében Százdra jutunk. A két község között, erdős szép völgyben a hébeczi kápolna, a környék híres búcsújáró helye van. Százdtól délre, az Ipoly partján fekszik Szete; ettől délnyugatra az Egeres patak szelíd domboktól övezett völgyében Lontó.

Tompától a Selmecz patak völgyében haladva éjszak felé Felső-Szemerédet érjük. Az útat jobb felől gr. Steinlein Ottó kastélyának árnyas parkja szegélyezi. Itt van az Ivánka család úrilaka is. Tovább éjszakra Egeg fekszik. A falu alatt, az országúttól balra a Királyfia nevű úri gazdaság épűletei és kastélya tűnnek elénk. Egegen felűl egy mellékvölgy torkol a Selmecz völgyébe. E völgyben feküsznek Apát- és Egyház-Marót és Szúd, ez utóbbi a megye egyik leghíresebb családjának, a Sembery családnak kastélyával.

Egegen felűl a Selmecz völgye éjszakkeleti irányban húzódik tovább egészen Dömeházáig. A völgy e részében feküsznek Gyűgy és Mere falvak. Határaikban mintegy 14, részint hideg, részint meleg szénsavas, meszes savanyúvíz-forrás van. A környék lakossága főként csúz, köszvény és szemgyúladás ellen használja e vizeket.

Gyűgyről a jómódú és csinos Terény és Teszér falvakon át Dömeházára jutunk, melynek sovány földű határában számos őskori edényt és szerszámot találtak. Innen fölebb fekszik a hegyek közt Szebeléb község, mely egykor kiváltságokkal fölruházott város volt. A török hódoltság idején sokat szenvedett; földúlta Rozgonyi egri püspök is Selmeczczel egyidőben. A múlt század közepe táján székhelye volt a megyének; itt őrizték a megye levéltárát is.

A Selmecz völgye mind festőibbé válik, a mint fölfelé haladunk benne. A népes és elég csinos Németi községet elhagyva, csöndes erdőktől övezett úton Berencsfalura érünk. Itt magaslik előttünk egész pompájában a Szitnya hegye. Berencsfalutól éjszakra mintegy 8 kilométernyire fekszik Szent-Antal, a Koburg-Koháryak szép kastélyával és parkjával. E kastélyt a múlt században újból építtette és nagyobbíttatta Koháry Endre gróf, Hontmegye főispánja, a ki a pusztúló Csábrágról nagy uradalmának erre a részére tette át lakását. Három fia volt: Miklós, Ignácz és János. Ignácz fia, Antal Ferencz, volt a Koháry család utolsó fénye. Főispánja volt a megyének, majd pedig Magyarország főkanczellárja. 1815-ben herczegi rangot kapott. Benne halt ki 1826 június 27-ikén a család férfiága. Egyetlen leányát, Antóniát, Ferdinánd Szász-Koburg-Gothai uralkodó herczeg vette nőűl, megalapítván azt a Koburg családot, mely a Koháryak összes uradalmait örökölte. A szent-antali kastély árnyas, erdős hegyoldalban fekszik. A kastélyt környező díszes park nagy kiterjedésű; elhúzódik a hegyre s még távolabb a tópataki völgybe is. Van e völgyben egy tó, melynek vizét mesterséges eséssel egész a kastélyig vezetik. A kastélyban nagy értékű műkincsek vannak: különböző stilű bútorok, festmények, ritkaságok és gazdag levéltár. Az elhúnyt Koháryak magyaros képei a családi képtárat díszítik.

Selmeczbánya. A városház és a Katalin-templom. – A kamaraház. Háry Gyulától

Szent-Antaltól nyugatra, a Szitnya aljában fekszik Illés szegényes kis falu, mely kőfallal kerített, román stilben épített, érdekes templomáért érdemel említést.

Szent-Antalt elhagyva, a nyárfákkal szegélyezett út egyszerre fekete színt ölt előttünk: kavics helyett széntörmelék és egyéb salak födi. Itt immár Selmeczbánya ősi bányavároshoz közeledünk, mely ma törvényhatósági joggal fölruházott város. Az úttól jobbra-balra különféle bányaépűletek emelkednek: kohó, zúzó és akna, melyekben szakadatlanúl foly a munka. Egyre világosabban rajzolódik elénk a festői fekvésű város képe. A mély völgykatlanba jutva, mindenfelől csupa hegy mered körűlöttünk: éjszaknyugatról a magas Paradicsom-hegy, vele szemben az Ó-hegy. E hegyek oldalán fekszik a város, középső része a völgykatlan aljában lejtősen nyúlva el Szent-Antal felé.

Különösebb fekvésű város alig van az országban. A házak rendetlen útczákat alkotva egymás fölött emelkednek a hegyek meredek lejtőin; paloták és kunyhók váltakoznak egymással, kertekkel tarkítva. A völgy felől három-emeletes nagy házak, a túlsó oldalon szinte odasimúlnak tetőzetükkel a hegyhez úgy, hogy a harmadik emeletről egyenesen a kertbe léphetünk. Az útczák úgy szólván kivétel nélkül nagyon lejtősek; vízszintes talajon csak itt-ott lehet járni. Selmeczbányát több mint 15.000 ember lakja, közel 2.000 házban. Szent-Antal felől jövet a város szélén jobbról a légszeszgyár, kissé odább balról a dohánygyár tűnik elénk, melyben körűlbelűl 2.000 munkás dolgozik. Tovább haladva, a városi vigadóépűlethez érünk. A városnak a középső részén emelkedik a kamaraház, melyben a bányaigazgatóság székel. Szemközt vele a piaristák kétemeletes rendháza, mely azelőtt a jezsuiták kolostora volt. A bányászati és erdészeti akadémiának több palotája van: a Főtéren, a Szentháromság-téren s a város keleti részén levő két gyönyörű fűvészkertben. A szűk Főtéren van a nagy, háromemeletes, tornyos városháza, mely 1488-ban épűlt, de mai alakját 1780-ban nyerte. A város éjszaki részén van a Szentháromság-tér, inkább tágas útcza, két oldalt két-háromemeletes épűletekkel, közepén a Szentháromság 1764-ben épűlt magas, oszlopos, szép szobrával. E téren ment végbe egykor a polgárrá avatás s a polgári jogok elvesztésének szertartása; itt eskették föl a bányászokat is. A tér felső szélén emelkedik az ág. ev. lyceum kétemeletes épűlete. A Főtéren a városházával szemközt, a ház-sorba építve van az ág. evang. templom. A városház közelében, szabad helyen emelkedik a katholikusok egyik temploma, az úgy nevezett tót templom, mely a XV. században épűlt gót stilben. A piaristák háza s a kath. gymnasium épűlete között van a Boldogasszonyról nevezett háromtornyú templom, közönséges nevén német templom. Eredeti alakjában 1275-ben épűlt román stilben, s mai alakját a XVI. században nyerte. 1671-ben a jezsuiták vették át, a kiket 1776-ban a piaristák váltottak föl. Különös figyelmet érdemel a Paradicsom-hegy aljában fekvő Ó-vár, magas kőfalakkal és bástyákkal körűlvett omladozó épűletcsoport, melynek alsó részéből ma egy magas, az egész városon uralkodó torony emelkedik. Az erős épűlet belső részei ma is lakhatók s tágas termei tornahelyiségekűl szolgálnak. A város déli részén, egy különálló hegy tetején van az Új-vár vagy Leányvár, mely ma tűzőrségi őrhelyűl szolgál. E fa tornyú, bástyaszerű épűletet, a leányvári boszorkányról szóló, ismert hagyomány szerint az ördöggel czimboráló Roesel Borbála építtette a XVI. század elején. E nőről több monda él a nép ajkán s a róla szóló történet költői földolgozást is nyert irodalmunkban, jelesen gr. Zichy Géza „A leányvári boszorkány” czímű költői elbeszélésében. A város délnyugati szélén egy katholikus templom van; a hagyomány szerint Mátyás király építtette. Selmeczbánya két különlegessége a klopacska és a kalvária.

Selmeczbánya: A Leányvár és az Ó-vár. Háry Gyulától

A klopacska (magyarúl katakoló vagy kótogó) egy keskeny, négyszögű, fatornyos épűlet a város nyugati részén. Ebben a toronyban egy deszka függ – a bányászok harangja –, melynek messze hangzó kopogtatásával adnak jelt, hogy a bányászok váltsák föl egymást a munkában. Éjfél után két órakor föltűnnek a kígyódzó útakon a bányamécsek; a bányászok „Glück auf!” (Szerencse föl!) köszöntéssel üdvözlik egymást a gyülekező helyen. A nagyon vallásos bányásznép buzgó imádság után indúl a bányába nyolcz órai, fáradságos munkára. Nyolcz órai munka után újra megszólal a katakoló.

A kalvária a várostól keletre egy kúpszerű hegyen van s a legszebb az országban. Mai alakjában 1744-ben épűlt, de alapját még 1571-ben vetették meg. Három kápolnája van: alant, középütt és a hegy tetején. A középső kápolnához az úgy nevezett szent lépcső vezet, melyen a hívők térden kúsznak föl. A három kápolna körűl, a hegy menedékén, szép rendben 24 stáczió van, részben faragott képekkel. Búcsújáráskor ezer meg ezer hívő özönli el a várost s főként a kálváriát messze vidékről is. Ilyenkor az alsó kápolnában tót, a középsőben magyar, a felsőben pedig német nyelven prédikálnak.

A selmeczbányai bányászati és erdészeti akadémia központi épűlete a főtéren. Háry Gyulától

Selmeczbánya a legrégibb bányavárosunk. Őslakói szlávok voltak, kik városukat a hegytetőre építették, a hol annak némi nyomait még ma is látni (Ó-hegy, Ó-vár). Később szászokat telepítettek a bányák mívelésére. A város jogkönyve, melynek tartalma a XIII. századba visszanyúlik, a legrégibb az országban. Nagyon sokat szenvedett a város a huszita mozgalmak alatt, s a későbbi harczos idők alatt is. 1442-ban földrengés is érte a várost. A sok zaklatás folytán pangásnak indúlt bányászat II. Lajos idején lendűlt föl újra. A mohácsi vész után ismét szomorú napok következtek: Balassa Menyhért s a portyázó török csapatok rablásai. A bányászok munka és fegyveres őrködés közt töltötték idejüket. Selmeczbánya mindjárt kezdetben elfogadta a reformácziót. Luther tanai már 1525-ben számos követőre találtak a városban. Selmeczbánya állott élén a bányavárosok szövetkezetének, mely a saját hitvallását elkészítvén, azt Hontmegye falvaival is elfogadtatta. Rudolf 1572-ben királyi várossá tette Selmeczbányát. 1588-ban kőfallal vették körűl. 1680-ban s 1758-ban újra nagy tűz pusztította a várost, 1710-ben pedig döghalál, mely mintegy 6.000 embert elpusztított. Nagy szerepet vitt a város a kurucz mozgalmak idején. Itt alkudoztak 1704-ben Lipót király és II. Rákóczi Ferencz követei, de eredménytelenűl. Rákóczi 1708 őszéig bírta. Selmecz lakói idők folyamán eltótosodtak; tót a város nagy részben még ma is, de mind jobban magyarosodik. Számos egyesűlete és közművelődési intézete ma már mind magyar. Bányászakadémiáját Mária Terézia alapította 1760-ban; az erdészeti akadémia 1809-ben keletkezett. Katholikus gymnasiuma már a középkorban megvolt; ág. evang. lyceumát a reformáczió korában alapították s közelebb tanítóképzővel is bővítették. A lyceum épűletét újabban Petőfi emléktáblája díszíti, annak megörökítéseűl, hogy a költő 1839-ben ez iskola növendéke volt. Van továbbá a városnak bányaiskolája alsóbbrendű bányatisztek képzésére, több leányiskolája és számos elemi iskolája. Lakói nagyrészt római katholikusok. Egyházi körmenetek, nagy ünnepek alkalmával szép látvány a bányászok egyenruhás, festői csoportja. Körűlhordozzák ilyenkor a város jelvényét, a levéltárban őrzött 1537-ből való kalapácsot és éket is. A város lakói hajdanán három osztályra voltak különítve: bányász-polgárokra, iparosokra, kereskedőkre és bányász-legényekre. A legtöbb jogot a bányász-polgárok élvezték. Ma is a bányászat a lakosság fő foglalkozása, bár a város bányái már nagyon kiapadtak és kevésbbé jövedelmezők. A város ipara és kereskedelme élénk; asztalos-ipara különösen fejlett s a selmeczi cseréppipák országszerte ismeretesek és kedveltek. Zsidók csak e század harminczas évei óta lakhatnak a városban, azelőtt az ő számukra, mint a Kistükör mondta, „a bányák tilosok” voltak.

A testvérváros, Bélabánya, Selmecztől éjszakkeletre fekszik. Azelőtt Fehérbánya volt a neve; már Nagy Lajos korában Selmeczhez tartozott; de a huszita mozgalmak idején különvált s V. László király meg is erősítette városi jogosítványait, hasonlóan Mátyás király is. 1572-ben szab. kir. várossá lett, de ezóta is megint egyesítették Selmeczczel. Selmecztől nyugatra, fenyvesekkel övezett gyönyörű völgyben fekszik a hozzá tartozó Hodrusbánya, szép honvédemlékkel; délnyugatra pedig, a Bátra vezető országút mentén az anyaváros egy másik bányatelepe, Szélakna fekszik. Német neve Windschacht, s vend őslakói után helyesen Vendaknának volna nevezendő. Tőszomszédságában van Hegybánya önálló község, a szünidei gyermektelep-egyesűlet egyik nyaraló helye, az újabb időben lendűlésnek indúló gyermekjáték-készítő tanműhelylyel.

Selmecz-Bélabányát keskenyvágányú szárnyvasút köti össze a budapest-ruttkai vaspálya Garam-Berzencze állomásával. A Garam völgyét elhagyva, keskeny hegyszorosban, számtalan kanyargással, lassú döczögéssel kapaszkodik egyre fölfelé a vasúti vonat. A bélabányai állomáson túl, kopár hegyek aljában pillantjuk meg a rendetlenűl elterűlő, szegényes Bélabányát, dombon épűlt, fallal körűlvett, magas tornyú templomával. Tovább haladva egy magántársúlat ezüstkohója s ezen túl a kies fekvésű halicsi tó tűnik elénk; majd a selmeczbányai kalvária meglepően szép képe vonja magára figyelmünket, a vasút folytonos kanyargása közt hol jobbról, hol balról. Így jutunk folytonos emelkedéssel, a szép kisiblyei völgyet érintve, az utolsó kapaszkodóra, a honnan a Szitnyát is megpillantjuk. Föltárúl előttünk az ős bányaváros képe s az immár lejtős úton néhány percz alatt berobogunk Selmeczbánya kicsiny pályaudvarába.

Még az Ipoly völgyének alsó részét s a börzsönyi hegyekben fekvő községeket kell áttekintenünk. Az ipolyság-szobi országút, mielőtt a garamipolyvölgyi vasút kiépűlt, fő közlekedési vonal volt a megye székhelyére a budapest-bécsi vasút Szob állomásától. Ma már elvesztette egykori nagy forgalmát. Ipolyságról kiindúlva ez úton Barátit és Berneczét érintjük. E két község egy patak völgyében, a börzsönyi hegyek aljában fekszik épen egymás mellett. Közös templomuk a falun kivűl, az országúthoz közel áll egy meredek dombon, azon a helyen, a hol hajdan monostor állott. Nem messze délnyugatra, nagy hegyek aljában, a hasonló nevű patak mentén fekszik Kemencze, székhelye a primási uradalmak egyik intézőségének. A falu szélén az egykori megyeház romladozó falai merednek, melyet gr. Koháry Endre építtetett 1751-ben. Itt volt a megye székhelye a múlt század második felében, egész 1806-ig, a mikor a székház a lángok martaléka lett. 1.118 magyar lakosa van. Innen nyugatra, az Ipoly mellett fekszik Tésa, a Jankovich család szép kastélyával.

A selmeczbányai bányászati és erdészeti akadémia épűlete a füvészkertben. Rauscher Lajostól

Kemenczéről az 1.500 (eredetileg német, most magyar) lakosú Vámos-Mikolára érünk. Fő helye ez a Huszár-féle hitbizományi birtoknak s járásbirósági székhely. Odább a hegyek között fekszik Börzsöny, régi szász telep, ősidőktől az esztergomi érsekség birtoka; a XV. században jövedelmező bányái voltak. A falunk kivűl egy dombon emelkedő kis temploma a román stilű építészet régi szép emléke; egytornyú, gazdagon és izléssel ékített templom. A községet 1.762 lélek lakja, evangelikusok és római katholikusok. Alább dél felé fekszik Tölgyes, ettől szintén délre Letkés. Átellenben vele, az Ipoly túlsó partján van Ipoly-Szalka. Letkéstől délkeletre, a hirtelen megszűkűlt Ipoly-völgyben Ipoly-Damásdra érünk. Hajdnai várának némi nyomai ma is láthatók még az egyik hegyen; itt lakott egykor – állítólag – a gyászos emlékű Zách Feliczián. Szobtól keskeny, kapaszkodó út vezet az éjszakra, hegyek közt fekvő Mária-Nosztrára. E félreeső és 1.500 lakost számláló tót falu női fegyházáról híres. A fegyház hajdan a pálos-rend kolostora volt. E kolostort és csúcsíves, kéttornyú templomát Nagy Lajos király építtette uralkodásának 10-ik évfordúlója alkalmából 1352-ben, csiszolt kőből. A kolostor 300 szerzetes számára is elég tág volt. 1552 táján a törökök Mária-Nosztrát is elpusztították; a pálosok 1711-ben új kétemeletes kolostort s kéttornyú templomot építettek a régi helyen s ide tették a szerzet novicziátusát. A kolostort II. József császár szűntette meg 1782-ben. Itt volt 1809-ben a fölkelő nemesség tábori kórháza. Az épűlet 1854-ben lett állami fegyintézetté női fegyenczek számára, apáczák vezetése alatt. A fegyenczek száma 600–700 között váltakozik. Mária-Nosztra búcsújáró hely is. Erdős vidékén Nagy Lajos királynak terjedelmes vadászkertje volt. E részt a nép ma is „olasz kert”-nek hívja.

Mária-Nosztrától keletre, kissé éjszaknak fekszik Kospallag. A községet Grassalkovich herczeg alapította 1750-ben. Innen délnyugatra, a Bugy patak völgyében van Szokolya község 1.670 magyar és német lakossal. A falutól éjszakra igen szép helyen fekszik a Szokolyahuta nevű telep, kedvelt kiránduló hely, melyhez közel egy ősrégi épűlet romjai is láthatók.

Hontmegye gazdasági állapotai általában jóknak mondhatók. A megye 2.650 négyszögkilométernyi terűletéből csak mintegy 125 négyszögkilométer nincs mívelés alatt. A legnagyobb birtokok holt kézen vannak, s leginkább egyházi kézen. Az esztergomi érsekségnek 13, az esztergomi főkáptalannak 7, a rozsnyói káptalannak 3, a beszterczebányai káptalannak 3 községben van birtoka. Ily kötött birtok még az úgy nevezett koronauradalom 6 községben, a vallásalapé (Mária-Nosztra), a bányakincstáré, a cziszterczitáké; ilyen a Huszár-féle hitbizomány 4 községben, a gróf Zichy-féle senioratus, stb. Az esztergomi és a budapesti központi róm. kath. papnevelő intézeté a bozóki uradalom, a melyhez vagy 10 község tartozik. A Koburg herczegi család birtokai – mind Koháry-féle jószág – 18 községre terjednek s a legnagyobb uradalmak a megyében. Az itt említetteken kivűl nagyobb birtokos csak nehány van. A közbirtokos osztály általában hanyatlásnak indúlt; a megye sok régi nemes családja elszegényedett s helyüket új birtokosok foglalták el. A kisbirtokos osztályt legnagyobb részben a volt jobbágyság teszi, melybe a hajdani kisnemesség is beleolvadt. Külön osztályt alkotnak a bányamunkások, kerek számban mintegy 4.000-en.

A mária-nosztrai fegyház és dolgozó fegyenczei. Kimnach Lászlótól

A mezőgazdasági termelés az éghajlatnak megfelelő. A szőlő, a búza és a kukoricza a megye éjszaki zordonabb részében nem terem meg. Tetemes a kender-, dohány- és gyümölcstermesztés. Van a megyében 12 közczélú szőlőtelep. A megye lapályosabb középső és déli része bőven termi a gabona minden faját, legnagyobb mennyiségben a búzát. A gazda rendes körűlmények között jó közepes termést arat. Az évi átlag a helyi közszükségletet bőven kielégíti, sőt kivitelre is kerűl belőle. A dombos vidéken egészben véve jó, sőt egyes helyeken kiváló minőségű bor terem. Nagy gondot fordítanak az elpusztúlt szőlők megújítására. A termőterűlet legnagyobb része szántóföld; de sok az erdő is: terűletre nézve csak egy hatod részszel kevesebb a szántóföldnél. Fenyves nem sok van; a lombos erdők nagyobb része bükkös. A mezőgazdaság mellett az állattenyésztés is virágzónak mondható. Ló körűlbelűl 12.000, szarvasmarha mintegy 32.000 van a megye terűletén. Ez utóbbi fajai közűl leginkább a magyar fajtát tenyésztik, de gyakori az idegen fajta is. A juh- és sertéstenyésztés szintén kellő fokon áll; egyes helyeken kedvvel és sikerrel űzik a méhészetet is. A mezőgazdaság érdekeit a megyei gazdasági egyesűlet s a felső-hontmegyei gyümölcsfatenyésztő-egyesűlet gondozza. A megye bányászatáról alább külön lesz szó.

Az ipar emelkedőben van; a kereskedelem főként a mezőgazdaság terményeire szorítkozik. Az ipar tekintetében a híres selmeczi pipák gyártásán kivűl a béldi és bakabányai cserépedény-gyártás említhető. Van a megyében több téglagyár, kályhagyár és szeszgyár is. Igen figyelemre méltó, különösen a megye felső részének egyes falvaiban, a házi szövő- és faipar. Emez a mezőgazdaságban s a háztartásban szükséges minden nemű szerszámot készít; amaz szintén a házi szükségletek fedezését tűzte czélúl, de egyes falvakban annyi ízlést és érdekes sajátosságot mutat, hogy a megye hivatalos köreinek támogatásával e háziipar nagyobb föllendűlését remélhetni. Különösen a hímzések eredetiségre valló fajtái keltettek méltó érdeklődést; az e fajta kézimunkák a Magyar Kereskedelmi Múzeum támogatásával útat találtak már a külföldre is. Hegybányán tíz év óta gyermekjáték-készítő tanműhely áll fönn.

A hitelügyet mintegy 7 kisebb-nagyobb takarékpénztár és bank látja el Ipolyságon, Korponán, Nagy-Maroson, Selmeczbányán, Vámos-Mikolán; ezeken kivűl több kisebb-nagyobb segítő egyesűlet áll fönn.

A közművelődés az újabb időben szépen halad. Iskolája majdnem minden községnek van; a magyarosodás ügyét a népiskolák mellett hathatósan segíti a Felső-Magyarországi Közművelődési Egylet nehány kisedóvója is. A szellemi műveltségnek Selmeczbánya és Ipolyság a fő fészke.

A megye magyarsága néprajzi és nyelvi tekintetben egyaránt a palóczokhoz tartozik, mint a palóczság nyugati ága; életmódjában, természetében, szokásaiban és erkölcseiben ugyanazon sajátságok tapasztalhatók. A nők, különösen az ipolyságiak, nagy fényt űznek a ruházatban. Ünnepeken szélesen öltözve, sok szoknyában, selyemben, bársonyban, ránczos szárú, nyikorgós és rézpatkós csizmában mennek a templomba nagy negyedrétű, vastag imádságos könyvet víve kezükben. A menyecske kontyos feje be van kötve, a hajadon varkocsba fonja a haját gazdagon és hosszan bepántlikázva.

Az ipolyvölgyi magyar általában költői hajlamú nép, dalos természetű. A falvakban bőven terem a nóta, s az érdekesebb eseményeket hamarosan kidalolják a leányok. Sok a helyi vonatkozású közmondás, szólásmód is.

A megye tót lakossága sem mutat a fölvidéki tótságéitól elütő sajátságokat. Türelmes, búsongásra hajló, vallásos nép és szegény. Műveli a háziipart, nyaranta aratóba jár. A csékely számú németek közűl leginkább a börzsönyi svábok őrizték meg faji sajátságaikat. Nyelvük is különösen hangzó; csak hozzászokott fül értheti meg.

A politikai kormányzás tekintetében a megye öt közigazgatási járásra s Korpona rendezett tanácsú városra oszlik, melyhez hatodiknak Selmecz-Bélabánya szab. kir. város önálló törvényhatósága járúl.

A megye több buzgó férfia nem régiben sikerűlt kiállítást rendezett a megyét érdeklő és sok tekintetben becses történeti tárgyakból. E kiállítás anyaga veti meg alapját az állandó megyei múzeumnak, melynek hivatása, hogy a megye múltját szemlélhetőleg föltárja a jövendő nemzedékek előtt.

Bányászat és kohászat. Farbaky Istvántól

Magyarország hegyes vidékeinek bérczei sok helyt dús érczeket foglalnak magukban, melyek erek alakjában töltik be a hegységet alkotó kőzet kisebb-nagyobb kiterjedésű hasadékait. Ezek az erek gyakran csoportosan fordúlnak elő, sőt egész érhálózatot is alkotnak és az ország egyes vidékein nagy fontosságú és terjedelmes bányászat keletkezésére szolgáltattak okot és alkalmat. Akárhány község és város van az országban, mely keletkezését és virágzását a bányászatnak köszöni, és sok ezerre megy azoknak a száma, a kiknek ez az ősipar ád munkát és módot a mindennapi kenyér megkeresésére. Főleg az elmúlt századokban, mikor a nemzetközi kereskedelem és forgalom gyermekkorát élte; mikor az egyes országok nyers- és iparterményeiben mutatkozó fölöslegeknek és hiányoknak kiegyenlítése alig volt lehetséges; mikor az árú- és vagyoncserének szükséges eszközét, a pénzt, illetőleg a pénz előállításához szükséges anyagot, az ezüstöt és aranyat csupán csak a belföldi, hazai bányákból lehetett megszerezni, a bányászatnak nálunk is, sőt épen mi nálunk rendkivűl nagy közgazdasági és közművelődési fontossága volt.

Ha aztán még fontolóra veszszük, hogy a bányászat akkor a koronának külön jövedelmi forrása is volt, a mennyiben a bányákból nyert nemes fémeket csak a királyi kamaránál volt szabad, még pedig a valódi értéknél jóval kisebb áron beváltani, s hogy ezenfelűl a bányavállalatok még bányavámot, bányaadót – urburát – is fizettek: elképzelhető, mekkora és mennyi érdek fűződött az érczbányászat virágzásához s megmagyarázhatók azok a szabadalmak és kiváltságok, melyeket a bányavárosok és a bányászattal foglalkozók az Árpád-házi királyoktól kezdve a jelen század kezdetéig, sőt azóta is élveztek.

Ily körűlmények között nőtt nagygyá a bányászat Magyarországon, lett forrása anyagi és szellemi javaknak, szülője számos találmánynak és föllendítője a technikai tudományok művelésének.

Az ércz- vagy fémbányászatnak négy vidékét lehet az ország éjszaki és keleti hegységeiben megkülönböztetni, ú. m.:

1. az alsó magyarországi bányavidéket, hol hét bányaváros van, ú. m. Selmeczbánya, Bélabánya (régente Fehérbánya), Körmöczbánya, Beszterczebánya, Libetbánya, Újbánya és Bakabánya;

2. a felső magyarországi bányavidéket, mely régebben szintén hét bányavárost foglalt magában, t. i. Gölniczbányát, Szomolnokbányát, Rudobányát, Jászót, Telkibányát, Rozsnyót és Iglót;

3. az éjszakkeleti bányavidéket Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya városokkal, és

4. az erdélyrészi bányavidéket, melyhez Abrudbánya, Zalathna, Offenbánya, stb. tartoznak.

Nem lehet tagadni, hogy fémbányászatunk az újabb időben sokat veszített elsőrendű fontosságából. Megszűnt egykori kiváltságos helyzete; megszűnt a korona és kincstár bevételeinek főforrása, államháztartásunk irányadó tényezője lenni; elmúltak azok az idők is, a mikor az értékpénzt csak saját bányáink szolgáltatták. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a fémbányászat az elősorolt bányavidékeken terjedelméből is sokat veszített, s nem egy helyen, a hol egykor virágzó bányászat volt s a lakosságnak az szolgált fő kereseti forrásúl: ma már nyomaival is alig találkozunk, és a régi dicsőségnek, a királyi kiváltságoknak és szabadalmaknak emlékéűl alig maradt meg egyéb a város nevéhez fűződő „bánya” jelzőnél. Így az alsó magyarországi bányavidéken jelenleg jóformán csak Selmeczbányán és környékén, valamint Körmöczbányán van még fémbányászat; a felső magyarországi bányavidéken, Aranyidkát kivéve a tulajdonképeni fémbányászat (arany-, ezüst-, réz-, ólom- és kéneső-bányászat) csaknem egészen megszűnt s helyét a vasércz- vagy vaskő-bányászat foglalta el; de ennél meg az a baj, hogy a vasérczeknek tetemes része más országokba vándorol, s így a földolgozásukból származó haszon nem a hazai ipart és nem a mi népünket gazdagítja.

Legkevesebbet szenvedett a fémbányászat azokon a vidékeken, a hol az érczekben nagyobb az aranytartalom, mint példáúl a nagybányai és erdélyrészi bányavidékeken; de viszont legtöbbet szenvedett ott, a hol csak szegényebb ezüst- és réz-érczeket aknázhatni.

Munkahely a bányában. Kimnach Lászlótól

Igen érzékenyen sujtotta ezüstbányászatunkat az ezüst értékének rendkivűli hanyatlása a világpiaczon; innen van, hogy míg a 70-es évek elején az ezüst ára kilogrammonként 90 forint volt: ma már 50 forintot sem ér el.

Mindazonáltal nagyon tévednénk, ha e kedvezőtlen jelenségekből fémbányászatunk közgazdasági fontosságának tetemes hanyatlására vonnánk következtetést, mert kétségtelen, hogy ott, a hol a mostoha körűlményeknél fogva sem mezei gazdaságot folytatni, sem más iparágat természetes alapokon meghonosítani nem lehet: a meglevő, bár nehézségekkel küzdő bányaipar még mindig módot nyújthat és nyújt is egész vidékek népességének a megélhetésre; megóvja őket a szétzülléstől, visszatartja a kivándorlástól, biztosítja azt, hogy a vagyont teremtő munkáskezek, a fogyasztó és adózó állampolgárok számban és erőben meg ne fogyatkozzanak. Ezért a fémbányászat föntartása elsőrendű állami érdek és nagy fontosságú tényezője a helyes és egészséges társadalmi politikának.

De térjünk át itteni tulajdonképi föladatunkra, az alsó bányavidéki, illetőleg a Selmeczbánya-vidéki fémbányaipar részletesebb ismertetésére.

A selmeczvidéki bányászat a legrégiebbek közé tartozik. Kétségtelen, hogy eredete messze visszanyúlik a honfoglalás előtti időkbe. Az első hiteles oklevél, mely a selmeczi bányászat régiségéről tanúskodik, II. Endre királynak 1217-ben kelt rendelete, melyben Bana vagy Vannia jövedelmeiről intézkedik. 1241-ben a tatárok az egész vidéket Selmecz- és Bélabánya városokkal együtt teljesen elpusztították; a város egy ideig romokban hevert, a bányászat szünetelt. Majd a szászországi Érczhegységből bevándorolt gyarmatosok telepedtek le a földúlt s csaknem egészen néptelen városban, ezt lassanként újra fölépítették és, úgy látszik, előbbi lakóhelyük után Sebnitznek nevezték el. Ilyen nevű régi városka jelenleg is van nem messze Drezdától a bérczes „szász Svájcz”-ban. 1245-ben IV. Béla megújította a városnak régi szabadalmait s ezen okíratban használtatott először a régi Vannia vagy Bana helyett az új elnevezés: Sebnitz = Schemnitz, mely meg is maradt, míg a magyar Selmeczbánya elnevezés mindinkább ki nem szorította a használatból.

Az alsó magyarországi bányavidéki s ezzel együtt a selmeczi bányászat is ősidőktől kezdve magánosok és kisebb-nagyobb bányatársulatok tulajdona volt s a királyi kincstárnak csak bányabér és bányaadó czímen, nemkülönben az arany és ezüst beváltásánál, valamint a pénzverésnél származott nyereségből volt tetemes jövedelme. Zsigmond király 1424-ben e jövedelmet a királynénak engedte át s azt ez időtől kezdve 125 éven át csaknem mindig a királynék élvezték; ennélfogva sok tekintetben ő tőlük függött a bányászat és a bányavárosok sorsa. Különösen állítható ez II. Lajos nejéről és özvegyéről, Mária királynéról, a ki 25 éven át bírta a bányavárosokat és a bányászat érdekében úgy Körmöczön, valamint Selmeczbányán rendkivűl sok üdvös intézkedést tett.

I. Ferdinánd a bányavárosokat 1549-ben 54.000 forint évi járadékért magához váltotta az özvegy királynétól, de mivel a bányászat eredményével nem volt megelégedve, a bányaügyek újabb rendezését tartotta szükségesnek. E végből már 1548-ban törvényjavaslatot terjesztetett az országgyűlés elé, de annak tárgyalása nehézségekbe ütközvén, a javaslatot ismét visszavonatta. A tervbe vett rendezés csak utódjának, I. Miksa királynak sikerűlt, a ki egy kamarai bizottságot küldött ki, hogy ez az alsó magyarországi bányavidéki bányavárosokkal a bányarendtartás ügyében tanácskozzék. Több évi tárgyalás után végre létre jött az új szabályzat, mely 1573 február 16-án hirdettetett ki „Miksa-féle bányarend” elnevezése alatt, s az 1523. évi 39. törvényczikkben szentesített bányaszabadság elvével együtt korunkig, illetőleg az 1854. évi általános osztrák bányatörvény életbeléptetéseig ez volt bányászatunk jogi alapja.

A Ferencz József akna Selmeczbányán. Dörre Tivadartól

Már előbb említettük, hogy a bányák eredetileg magán kezekben voltak, s a kamara, vagyis a királyi kincstár bányamíveléssel nem foglalkozott. Azonban a bányák mélységének növekedésével a munkálatok, különösen a vízemelés, költségesebbek lettek s a kisebb és gyöngébb vállalatok mindinkább nyomasztó helyzetbe jutottak. A kincstár lehetőség szerint segélyezte ugyan a pénzbajokkal küszködő társúlatokat, de az eredmény nem mindig felelt meg a várakozásnak; az eladósodott társúlatok nem voltak képesek sem tartozásaikat törleszteni, sem a folyton fokozódó költségeket fedezni. A kincstár tehát kénytelen volt nagyobb bajok elhárítása végett az adósságba merűlt nagyobb bányákat a követelés fejében átvenni és a munkálatokat saját számlájára folytatni. Így jutott 1535-ben a körmöczi mély al-táró minden jogosítványával együtt a kincstár birtokába s így kerűlt Selmeczbányán is mind több-több bányarész és bánya a kincstár kezébe. 1546-ban átvette a királyi kamara a Fuggerektől a nagy hírnek örvendő és siker tekintetében csaknem példa nélkül álló beszterczebányai rézvállalatot is a hozzá tartozó sandbergi és úrvölgyi bányákkal egyetemben. A szóban forgó vállalatot bethlenfalvi Thurzó János 1496-ban Fugger Jakab gazdag augsburgi kereskedővel alapította, a kik előzőleg II. Ulászlótól szabadalmat nyertek arra, hogy Beszterczebányán, vagy bárhol másutt olvasztókat állíthassanak rézolvasztásra és az ezüstnek a réztől való elválasztására, a mihez akkor csak Velenczében értettek, a hol az eljárást Thurzó állítólag mint álruhába öltözködött néma munkás tanúlta meg. A vállalat nagyszerűségét és közgazdasági fontosságát bizonyíthatja az, hogy azon 50 év alatt, míg a rézvállalat a Thurzók és Fuggerek kezében volt, 1,188.450 mázsa rezet és 453.100 márka ezüstöt állított elő 31 millió forint értékben.

A királyi kincstár tehát már a XVII. század elején a legtekintélyesebb bányabirtokosok sorába emelkedett; mindamellett Selmeczbányán és vidékén még 1616-ban is 256 bányatársúlat folytatott bányamívelést.

A XVIII. században a selmeczi és körmöczi bányáknak nagyobb része már a kincstáré volt; 1842-ben a selmeczi bányatársúlati kémlő-intézet megalapításánál még 36 magán bányavállalat volt képviselve, holott 1899 elején már alig élt 2–3 ilyen társúlat.

A bányabirtoklásnak ez az átalakúlása nem vált kárára sem a bányászatnak, sem a közérdeknek, sőt ellenkezőleg annak köszönhetni a sok eshetőséggel küzdő fémbányászat fönnállását, mely ma nem annyira a kincstári érdekeknek, mint inkább a helyes társadalmi politikának az ügye. Csak az államkincstár volt és van nálunk abban a helyzetben, hogy azokat a nagy és csak hosszú idő múlva gyümölcsöző befektetéseket megtegye, melyeket a nagy mélységben mozgó és kiterjedt bányamívelés okvetetlenűl megkiván.

A selmeczbányai magyar királyi fémkohó. – Leűző tűzhely (pest) a fémkohóban. Dörre Tivadartól

Ilyen befektetések az al-tárók (Erbstollen), a szállító eszközök és készülékek, továbbá a zúzó és mosó műhelyek, a mesterséges tavakkal, s a kohók vagy olvasztók, stb.

Az al-tárók a mélység föltárására, a vizek elvezetésére s bányák szellőztetésére és gyakran a szállítás czéljaira is szolgálnak. E végből az al-tárók a bányák legmélyebb pontjai alá hajtatnak (vájatnak) és tekintettel nagy fontosságukra, valamint költséges voltukra, úgy a Miksa-féle bányarend, valamint a későbbi bányatörvény szerint is különös kedvezményekben és kiváltságokban részesűlnek.

Ilyen al-táró több van a selmeczi bányavidéken, melyek között a legnevezetesebbek:

  1. A Biber al-táró, mely a hegybányai (szélaknai) bányák alá van hajtva. Régiségéről tanúskodik az, hogy vésővel és kalapácscsal van kivájva; oldalába vésve egy helyen 1400 évszám olvasható. Hosszasága 5700 méter s 575 méternyivel fekszik a tenger színe fölött.

  2. A Szentháromság al-táró, mely 47 méterrel mélyebben van hajtva s torkolata a lebontott alsó vagy szent-antali kapu mellett látható. Ez az al-táró is egész hoszszában vésővel és kalapácscsal van kivájva. A munka 1549. évi augusztus 19-én kezdődött és 1671-ben fejeztetett be. Hosszasága 1.800 méter, a mellék-vágatokkal együtt pedig 9.500 méter.

  3. A Ferencz al-táró, melynek munkálatait a hodrusbányai völgyből 1494-ben indították meg, a hodrusbányai és hegybányai bányák alá szolgál a vizek elvezetése czéljából. A munka többszöri megszakítás után 1765-ben tehát 271 év múlva fejeztetett be s nevét I. Ferencz királytól vette, midőn 1751-ben Selmeczbányát meglátogatta. Hosszasága 5700, a mellék-ágakkal együtt 30.000 méter. Magassága a tengerszín fölött 375 méter.

  4. A II. József al-táró, mely a legmélyebb és a leghosszabb mindegyik között s az összes Selmecz-vidéki bányák használatára készűlt. Torkolata a Garam vizénél Voznitz helység határában van; hosszasága egyenes irányban mérve 16.583 méter, tehát hosszabb a híres szent-gotthardi alagútnál; ha pedig a kiágazásokat is hozzá számítjuk, kiterjedése 22.000 méter. Tengerszín fölötti magassága 224 méter.

A korszakot alkotó nagy munka 1782. évi márczius 19-én József napján kezdődött és mindenféle nehézségek legyőzése után 1878. október 5-én fejeztetett be. A költségek 5,827.000 forintra mentek.

A kincstári bányászat székhelye, illetőleg igazgatósága Selmeczbányán az ősi „kamaraház”-ban van, melynek termeiben a főkamara- vagy bányagrófok és bányaigazgatók arczképeit 1624-től kezdve a mostani időkig láthatni. A munkálatokat intéző úgy nevezett felső Biber-tárói bányahivatal azonban a bányamérnökséggel és a gépészeti (építészeti) felügyelőséggel együtt Selmeczbánya mellett Hegybányán van; a bányatelepek pedig a selmeczbányai, stefultói, hegybányai, hodrusbányai, bélabányai és vihnyei völgyekben feküsznek.

Körolvasztó a selmeczi kohóban. Dörre Tivadartól

Az ércz-erek legnagyobb része zöldkő-trachitban (biotit-andesin-, biotit-orthoklas-, pyroxen-trachit) fordúl elő; de vannak érczerek Hodrusbányán és Vihnyén gneiszban, syenitben és werfeni palákban is.

Az ércz-erek száma igen nagy. Nevezetesebbek Selmecz- és Hegybányán: a Grüner-ér, mely az egész csoportnak szélső keleti szárnya s jelenleg a legjövedelmezőbb; továbbá a János-ér, a hatalmas és nagy kiterjedésű Spitaler-ér, mely épen a város közepén az akadémia fő épűlete és a takarékpénztár között vonúl el; a Biber-ér és a Teréz-ér. Hodrusbányán: a Mindszent- és Miklós-ér, a Finsterorti és Brenner-ér, a Schöpfer-ér és a Colloredo-ér; végre a vihnyei völgyben az Antal- és Erzsébet-ér. Mindezek az erek többé-kevésbé egyközűleg éjszak-déli irányban vonúlnak (csapásuk 2 h–3 h), meredeken dőlnek délkeletre és egynehány közűlök, mint a Spitaler-, Biber- és Teréz-ér 4–6 kilométer hosszaságnyira ismeretes.

A bányák mívelése függőleges aknák, a hegybe nyomúló színtes tárók, valamint a bányák belsejében vájt vízszíntes folyosók segítségével történik. A vájás és fejtés a XVII. század közepéig csákánynyal, keményebb kőzetben ékkel és kalapácscsal történt; a munka tehát lassú és költséges volt. Ezért a legfontosabb találmányok közé sorozható a puskapor használata, melynek segítségével a bányász a legszilárdabb kőzet ellenállását is képes legyőzni. Ez eljárás föltalálásának elsőbbsége fölött Selmeczbánya és a szászországi Freiberg vetekedik egymással. Bizonyos, hogy az első kisérlet Selmeczbányán 1627. évi február hó 8-án az Istenáldás-tárónak nevezett bányatelekben történt és teljesen sikerűlt; mindazáltal még évek teltek el, míg a puskapor használata a bányákban egészen általánossá lett. Újabb időben a hetvenes évektől kezdve a puskaport a sokkal hatalmasabb dynamit váltotta föl. A repesztésnél a munkás, – mint egyik képünk mutatja, – lyukat fúr a kőbe, aztán bele illeszti a robbantó töltényt, a lyuk többi részét agyaggal vagy homokkal betömi, és végre gyújtó zsinórral vagy elektromos szikrával elsüti.

A 28–30 aknából ez idő szerint még 20 van használatban, összesen mintegy 5.000 méternyi mélységgel; ezek közűl 5 van a hodrusbányai völgyben a II. József al-táróra hajtva, részben szellőzetetés, részben szállítás czéljára; 13 van Selmeczbányán és Hegybányán, kettő pedig a vihnyei völgyben. A szállításra berendezett 16 aknában 6 szállító (felvonó) gépet gőzerő, 5-öt vízerő és 5-öt állati (ló-) erő hajt s munkateljesítő képességük együtt véve 280 gép-lóerővel ér föl.

Legmélyebb a Miksa-akna Selmecz- és Hegybánya között; mélysége 492.4 méter és szállításra szolgál; szádának tengerszín fölötti magassága 654.0 méter.

A legnevezetesebb a Ferencz József-akna Selmeczbánya alsó végében, mely iker-társával, a Mária-aknával a gazdag Grüner-érre van hajtva. Szádának magassága a tengerszín fölött 501.3 méter, mélysége jelenleg 364.7 méter, vagyis 88.1 méterrel mélyebb a II. József al-tárónál; ezért az akna fenekéről a vizeket gőzgéppel kell az al-táróig emelni. Gazdagságáról tanúskodik az, hogy 1893-tól 1897-ig, tehát 5 év alatt 495.053 métermázsányi zúzó érczet, 38.165 métermázsányi szemelt érczet adott összesen 452.59 kilogramm aranynyal és 8.024.3 kilogramm ezüsttel, s ebből a költségek levonása után 1,007.820 forint tiszta haszon maradt.

A Geramb-féle bányatelep Hodrusbányán. Kimnach Lászlótól

Jelenleg már a legtöbb bánya összeköttetésben áll a II. József al-táróval, a bányavizek tehát az al-tárón folynak le s a vízemelő (szivattyuzó) gépek száma és a vízemeléssel járó nagy költségek tetemesen csökkentek; ez idő szerint már csak 4 gőzgép (150 lóerővel) foglalkozik vízemeléssel.

A vízszíntes bányafolyosók és tárók együttes hosszasága meghaladja a 367 kilométert, melyből jelenleg mintegy 140 kilométer van járható állapotban; a bányafolyosókban és tárókban 53.8 kilométer, a földszínen 9 kilométer bányavasút van, e mellett a különböző színtek összeköttetésére 758 méternyi sikló szolgál.

A bányákból kikerűlő gazdagabb, úgy nevezett szemelt érczek egyenesen a kohóba kerűlnek; a szegényebb érczeket ellenben elő kell készíteni úgy, hogy a zúzókban apróra törik és víz segítségével töményítik, konczentrálják; az érczes részecskék ugyanis, mint nehezebbek, gyorsabban leülepednek a vízben s annak fenekén maradnak, míg a szegényebb vagy egészen meddő részecskéket a víz folyása magával ragadja. Ezt a munkát különféle szerkezetű eszközök és gépek segítségével végezik, melyek rendeltetésük szerint zöcskölők, lökő, forgó és másféle szérek és ülepítő válúk lehetnek.

Az érczeket Selmeczen és környékén 18 zúzó-telepen aprózzák és töményítik 4 pofás-törővel, 9 pár zúzó-hengerrel, 817 zúzó-nyillal (vassal), míg a konczentrálás 20 zöcskölővel, 329 lökő-szérrel és 35 másféle szérrel történik. Ezeknek hajtására 89 vízi gép (vízkerék és turbina) szolgál 556 lóerővel és 5 gőzgép 226 lóerővel.

A legújabb zúzó-malmok közé tartozik az 1890–92-ben épűlt Sándor zúzó-műhely, szemközt a Ferencz József-aknával, mely azonban pusztán csak az ólmos érczek földolgozására van egészen korszerűen berendezve.

Az állandó munkások száma a bánya- és segédműveknél 1896-ban 1.971 volt, az ideiglenes munkásoké pedig 320. Ezen munkáshad 54 altiszt és 18 tisztviselő felügyelete és vezetése alatt végezte munkáját. A munkások tiszta keresete az év folytán 431.497 forintot tett.

A Selmecz-vidéki fémbányászat nagyságának és közgazdasági fontosságának megvilágítása végett álljanak itt a következő adatok:

1790-től 1889-ig, azaz 100 esztendő alatt termeltetett:

14.110 kg. arany 23.15 millió forint,

656.508 kg. ezüst 59.08 millió forint,

556.072 q. ólom 8.62 millió forint,

3.154 q. réz 0.15 millió forint,

Összesen 91.0 millió forint értékben.

Az 1896. évbeli termelés volt:

200.7 kg. arany 329.148 forint,

4.578.9 kg. ezüst 332.166 forint,

240.1 q. réz 11.284 forint,

7.164.2 q. ólom 107.464 forint,

Összesen 780.062 forint értékben.

Vízgazdaság. A fémbányászatnál igen fontos szerepe van a víznek, melyre a bányásznak részint mint hajtó erőre, részint az érczek előkészítésénél nagy szüksége van. A hol kellő mennyiségű és kellő nyomású vizet nem ad a természet, – mint a selmeczi bányakerűletben is, – kénytelen a bányász alkalmas völgyek elgátolásával mesterséges tavakat létesíteni és a csapadék vizeket azokban összegyűjteni. Selmeczbánya környékén 12 ilyen vízgyűjtő medencze van összesen 7,560.000 köbméternyi tartalommal. Legnagyobb a nagy reichaui tó Hegybányán, mely 22 méter mély a gátnál, és ha tele van, 1,080.000 köbméter vizet foglal magában; szintén igen nagy a vihnyei út mellett levő rossgrundi tó is, melynek 10 méter a mélysége és 900.000 köbméternyi a térfogata.

Vasút és lokomotiv a bányában Hodrusbányán. Kimnach Lászlótól

Az esővizeket a hegyek oldalain ásott és kellőképen állandósított vízfogó árkoknak egész hálózata gyűjti össze és vezeti a tavakba; e vízfelfogó árkok hosszasága 72.000 méter, a vízvezető árkok hosszasága pedig, melyek a vizet a fogyasztó helyre vezetik a tavakból, 57.000 méter, és így a nagyszabású vízgazdaság czéljaira szolgáló s folyton jó karban tartandó árkok hoszsza összesen 129.000 méter.

Fémkohók. A kellően előkészített bányatermények további földolgozása, illetőleg a tiszta fémek előállítása a fémkohóknak föladata és kétségtelen, hogy a selmeczbányai fémkohó a legnagyobb és legjobb berendezésű kohók közé tartozik, mely nemcsak az alsó magyarországi bányák terményeit dolgozza föl, hanem más távoli, különösen erdélyrészi bányák érczeit is. A telep 20 kezelési és 24 gyári épűletet foglal magában; belső berendezése 4 tova-lapátoló pörkölő pestből, 16 Bode-féle pörkölőből, 4 Pilz-féle kör-olvasztóból, egy rézfínomító lángpestből, 4 leűző tűzhelyből, egy ólomcsurogtató pestből (két ezüsttelenítő üsttel), egy mázag-őrlő és szitáló készülékből, egy kettős gőzfúvó-gépből, stb. áll, továbbá egy tellurgyárból, mely a nagysági érczek tellurját dolgozza föl. A kohótelepnek 2.750 méternyi keskenyvágányú iparvasútja van, s jelenleg minden munkahelyet elektrommal világítanak. Igen fontos alkotórésze a kohónak a közeli magaslaton épűlt nagy kémény a hozzá tartozó szállópor-kamarákkal, melyekben a füsttel elszálló és fínom fémes részecskéket tartalmazó port fölfogják és aztán értékesítik; a csatornaszerű gyűjtőkamarák belső fölszíne 12.000 négyszögmérter, térfogata pedig 6.000 köbméter; a középponti kémény szívó magassága 123 méter.

A bányatermények olvasztása a kör-olvasztókban történik. A kemenczék tágas bádog köpenynyel vannak körűlvéve az ólomtartalmú, mérges füst fölfogására és elvezetésére; a kifolyó salakot nagy vasfazekakba fogják föl, melyeket a munkások kétkerekű taligán hordanak ki; a dús-ólom pedig, mely az érczekben levő aranyat és ezüstöt is magában foglalja, az egyik képünkön látható lapos vas csészékbe öntetik. Az aranyos ezüstöt aztán az ólomtól az úgy nevezett leűző tűzhelyen választják el. A leűző tűzhely egy lapos kerek medencze s jól záró fedővel és a mérges ólomfüst elvezetésére két bádog kürtővel van ellátva; a dús-ólom-pogácsák a tűzhelyen levegő befújtatása mellett megolvasztatnak, az ólom ólommázaggá ég el, mely elől kifoly a tűzhelyből s mint zöld és vörös mázag (Glette) kerűl a kereskedésbe, vagy pedig ismét ólmot nyernek belőle. Igen érdekes nézni a megolvadt fémtömeget a tűzhelyen abban a pillanatban, a mikor az ólomnak legutolsó maradványa is elég s a hátramaradó megolvadt ezüstnek zöldes fényben csillámló tiszta fölszíne mutatkozik; a kohászok ezt a tüneményt az ezüst villanásának mondják. Ennek bekövetkezése után a tüzelést megszűntetik, a behűtött ezüstlepényt földarabolják és a körmöczbányai pénzverőbe küldik, hol az aranyat az ezüsttől elválasztják.

Zúzó telep Hodrusbányán. – Zúzás nyilvasakkal és hengerekkel. Kimnach Lászlótól

A középponti fémkohó 1896-ban 127.819 métermázsa előkészített bányaterményt dolgozott föl; az olvasztott tömeg azonban a félterményekkel és pótló anyagokkal együtt 612.738 métermázsányira rúgott s ebből 452.7 kilogramm arany, 11.105 kilogramm ezüst, 1.307 métermázsa réz és 9.942 métermázsa ólom nyeretett. A kohótelepen 10 tisztviselő, 16 altiszt és 365 munkás volt alkalmazva.

A Geramb János József-féle bányaegyesűlet. A terjedelmes és nagyszerű kincstári bányászat mellett kiváló figyelmet érdemel még a Geramb János József-féle bányaegyesűlet, melynek bányaművei és a bányatermények földolgozására való gyárai a technika minden vivmányával föl vannak szerelve és berendezései mintaszerűnek mondhatók. E bányaegyesűletet Geramb János József 1752-ben alapította s az alapító végrendelete értelmében annak tagjai pusztán csak az ő fiú- és leányágbeli leszármazói lehetnek. A bányaegyesűlet vagyona a Schöpfer-tárói bányabirtokból és a „Szandrik” nevű ezüst-árúgyárból Hodrusbányán, illetőleg Alsó-hámorban, továbbá a Szent-Mihály-tárói bányabirtokból (Selmeczbányán), és az ólom-ezüst-kohóból, valamint az ólomárú-gyárból (Bélabányán) áll. A vállalat alapja a Schöpfer-tárói bányabirtok a hozzá tartozó érczelőkészítő műhelyekkel együtt. A fő eret, mely leginkább csak ezüst-érczeket tartalmaz, Schöpfer János fedezte föl s ő róla vette nevét a telep is. A bányában 1896-ban 5.052 métermázsa dús szemelt ércz és 254.341 métermázsa zúzó-ércz termeltetett összesen 51.235 kg. arany és 5.842.7 kg. ezüst tartalommal. A bányában fejtett ércz és meddő kő vasúton gőzgéppel szállíttatik ki; a vasút hoszsza a bányában 2.000 méter; a lokomotiv 24 lóerejű s rendesen 30 kocsit vontat; szerkezete olyan, hogy a bányában tüzelés nélkül járhat, csak gőzt ereszt magából, elégési terményekkel és füsttel nem rontja a bánya levegőjét. A zúzó-érczeket az alsó-hámori völgyben telepített két, legújabb berendezésű zúzó-műhelyben aprózzák föl és töményítik. Az alsó zúzó-műhely sok szakaszú födelével, továbbá a törő hengerművel és az amerikai rendszerű zúzóművel a mellékelt képen látható. A dús-érczeket és az előkészített bányaterményeket olvasztás végett részint a kincstári középponti fémkohóba, részint a bányaegyesűlet saját kohójába Bélabányára szállítják. A bányaegyesűlet bányáiban és ércz-előkészítő műhelyeiben 650 munkás van alkalmazva.

Társpénztárak. Tekintettel arra, hogy a bányamunkások foglalkozása sokféle veszedelemmel jár, már a régi időkben szükségesnek tartották, hogy a beteg, szerencsétlenűl járt, elaggott, átalánvéve a munkára képtelenekké lett bányászok, továbbá a bányamunkások özvegyei és árvái méltányos segélyben részesűljenek. Így keletkeztek már a XVI. század elején részint a bányák adományaiból, részint a munkások járúlékaiból az úgy nevezett társpénztárak, melyek valóságos emberbaráti intézetek és annak az eszmének megtestesűlései, melyet a társadalmi politika és állambölcseség jelenleg minden rendű munkásra nézve a betegsegélyző pénztárak és az általános munkásbiztosítás által akar elérni. A bányászok tehát e tekintetben is, mint sok másban, úttörők voltak. Jelenleg már a bányatörvény is megköveteli, hogy minden bányamunkás valamely társpénztárhoz tartozzék. A Selmecz vidéki társpénztár kötelékébe tartoznak ilyenformán nemcsak a kincstári, hanem a társúlati bánya- és kohó-munkások is; minden munkás a béréből 6%-ot fizet a pénztárba s ugyanannyival járúl a bányamű birtokosa is hozzá. A selmeczi társpénztár vagyona 1896-ban 751.900 forintot, a kiadás pedig 396.242 frtot tett. A társpénztárnak járúlékos tagja volt 2.707 állandó és 511 ideiglenes munkás; a társpénztár 7.250 betegségi esetben 59.150 napon át nyujtott segélyt; nyugbért, nevelési pótlékot és kegydíjat pedig 616 férfimunkás, 1.507 özvegy és 693 árva élvezett, mely számok fényesen tanúskodnak a társpénztárak áldásos és eléggé nem méltányolható működéséről.

Nógrádmegye. Nagy Ivántól

Zólyommegye délkeleti széleitől dél felé, hosszan le egészen a Dunáig és Pestmegyéig igen szép hegyes-dombos vidék nyúlik, melyet a közepén valamivel felűl az Ipoly folyó szel át éjszakkelet és délnyugat közé eső rézsútos irányban. Ez a terűlet Nógrádmegye földe, melyet nyugatról Hont-, keletről pedig Heves- és Gömörmegye fog közre.

Éjszaki részét az Alacsony-Tátra nyúlványai: az Osztrovszki-Vepor hegységek ágazzák be; délnyugati részén a Börzsönyi hegycsoport elágazásai sorakoznak; déli részét nagy darabon a Cserhát alacsony hegyei és dombsorai lepik el, melyek Vácz határában a 652 méter magas Naszál hegykiágazásainál fogva a Mátra nyúlványaival egyesűlnek.

Nógrádmegye tehát hegyes-völgyes vidékekből áll. A hegyek gerinczei erdősek, szélesen elnyúló lejtőik pedig szántásra alkalmas nagy terűletű fensíkokat alkotnak; míg folyóinak, az Ipolynak, a Zagyvának és egyes patakoknak mentén levő tág lapályai a termő föld legjavát szolgáltatják.

Minthogy a Duna ölelte szent-endrei sziget végén fekvő Kis-Oroszi helység a múlt évtizedben végleg Pestmegyébe kebeleztetett, Nógrádnak a Duna folyóból csak az a csekély része van, melynek partján Kis-Maros és Verőcze bortermesztő falvak határai terűlnek el. Ez utóbbi község közelségénél fogva a budapestieknek is egyik nyári tartózkodó helye, számos csinos nyaralóval. Szomszédságában fekszik a Migazzi-féle barokk ízlésű kastély, melyet gróf Migazzi Kristóf (1756–57, majd ismét 1762–1786) váczi püspök, egyszersmind bécsi érsek, építtetett nyári lakhelyűl.

A Dunán kivűl, mely csak érinti a megye terűletét, Nógrádnak két nevezetesebb folyója van: az Ipoly és a Zagyva. Ez utóbbi a hasonnevű helység határában és a Medves fönsíkja alatt ered, Homok-Terenne mellett nyugat felé kanyarodik s határt von Nógrád és Heves megyék közt.

A Zagyvánál nagyobb az Ipoly vize, mely a megye éjszaki csúcsán fakad és útját széles völgyön, majd mindinkább tágúló lapályon folytatja Balassa-Gyarmatig, honnan egy darabon Nógrád- és Hontmegye határvonalán foly. E folyó két részre osztja a megyét és néprajzilag is elválasztja a megye két felét egymástól. A jobb part oldalán csekély kivétellel tótságot, a baloldalon nehány apró tót sziget kivételével magyarságot találunk.

A megye tüzetesebb ismertetését alúlról, Vácztól kezdjük, mely hajdan szint e megyéhez tartozott, de utóbb Pestmegyéhez kapcsoltatott.

Vácz. Dörre Tivadartól

Vácz rendezett tanácsú város és róm. kath. püspöki székhely a Duna bal partján fekszik azon a ponton, a hol a hatalmas folyam az Esztergomtól idáig terjedő gyönyörű hegyszorosból kilép s addigi keleti irányából hirtelen kanyarodással délre, Budapest felé fordúl. A baloldalán levő hegysor lábai majdnem a folyam széleig ereszkedvén alá, a város a partszélen keskenyen és hosszan nyúlik el egy hosszú és széles fő útcza mentén, melyből jobbra-balra rövid, de csinos útczák nyilnak. Az általában tetszetős házak fölött magasan emelkedik ki a püspöki székesegyház, melynek 70.5 méter magas kupolája nagy messzire ellátszik a környékre. Közel van hozzá a Duna partján szintén tekintélyesen emelkedő kétemeletes püspöki palota, melyet szép díszkert környez. Említésre méltó középületek még a piarista-rend társháza és főgymnasiuma, a felső-városi plébánia-templom, a Ferencz-rendiek temploma, a siket-némák országos intézete, az országos fegyintézet és a városi lövőház. A lakosság kerekszámmal 15.000 főre megy, melynek tekintélyes része a művelt, kereskedő és iparos osztályhoz tartozik, míg a többség földmíveléssel és bortermesztéssel foglalkozik. Vácz több hivatal székhelye, s van itt több pénzintézet, kereskedelmi és ipari hitelintézet. A közművelődési intézetek közűl említendőbbek a püspöki papnevelő-intézet, a külön díszes épületű püspöki könyvtár, a kegyes-rendiek főgymnasiuma, több szerzetes-rend, több olvasókör, múzeum-egyesűlet, különféle társadalmi és jótékonysági egyesűletek. A nyomdát még Mária Terézia királynő idejében 1775-ben állították föl. Mária Terézia a várost 1766-ban meg is látogatta. Tiszteletére ekkor a Főúton hatalmas kő diadalkaput emeltek, mely ma is fönnáll s a városnak egyik nevezetessége. Vácz forgalmát nagyon emeli a mellette elhaladó budapest-bécsi vasútvonal és a dunai hajózás, melynek a szépen épített kőpart alsó végén kikötője van. Gyárak szép számmal vannak; de a fegyintézetben űzött ipar is számottevő; a város határában emelkedő Naszál-hegyben jó épűletkövet fejtenek. Vácz keletkezésének ideje ismeretlen. Annyi valószinű, hogy már Szent István kora előtt fönnállott. Az Árpád-házi királyok közűl többen húzamosabban tartózkodtak itt. Vácz akkor már erősített hely volt. A IV. Béla korabeli tatárdúlás tönkre tette a várost. Később újra épűlt és német telepesekkel népesedett be. Mátyás király országgyűlést is tartott itt 1485-ben. A mohácsi vész után Brodarich István váczi püspök annyira megerősítette a várost, hogy sokáig daczolhatott az ellenséges támadásokkal; de 1541-ben mégis megvívták a törökök s bástyáit, palotáit és templomait összelövették. A reformatio erősen megvetette itt is a lábát s kollegiumot is állított a városban; de a török zaklatásai miatt a nevezetes iskola megszűnt; tanárai a tanulókkal együtt Kecskemétre, Nagy-Kőrösre és Czeglédre költöztek át s megvetették alapját a két előbbiben ma is virágzó felsőbb iskoláknak. 1684-ben ismét a római katholikusok kerekedtek felűl a városban, melyben ma is ezek vannak többségben. Az 1849-ki hadjárat alatt két nagy ütközet történt Vácz mellett. A mindkét csatában győztes honvédek közűl elesettek közös sírjára 1868-ban díszes emlékoszlopot emeltek. Vácz város igen kedvelt kirándúló és nyaraló helye a fővárosi közönségnek.

Innen éjszak felé haladva a Naszál-hegy nyugati lejtőin át, melyeket a fillokszera pusztítása előtt kitűnő bort termő, szépen mívelt szőlőültetvények és gyümölcsösök borítottak, egy kanyargós kő út megy a hegy gerinczén át a festői szépségű Katalin-völgybe, hol a Pokolvölgyi patak hídján átlépve Nógrádmegyébe, ott legelőször is a pusztának nevezett Katalin kisközségbe érünk, melynek sváb eredetű, de magyarosodó lakosai csekély mezei gazdálkodás és gyümölcstermesztés mellett szállítással foglalkoznak. A széles országúton ismét fölfelé kanyarodva, hegyoldali magaslaton találjuk a szomszéd Szendehely (hajdan Szenthely) nevű csinos helységet. Ennek lakosai szintén sváb eredetűek, kik a katalinaiakkal és az éjszaknyugatra mély völgyben fekvő Berkenye helység népével együtt a múlt század első negyedében telepíttettek ide földes urok, gróf Althan Mihály Frigyes bibornok váczi püspök által. Kevés szántóföldjeik mívelése és elpusztúlt szőlőhegyeik újra ültetgetése mellett gyümölcstermesztéssel foglalkoznak és kitűnő meszet égetnek, mely nemcsak e megyében, hanem Váczon keresztűl Budapestig is nagy kelendőségnek örvend. Innen a Naszál-hegy egyik nyúlványának oldalán följutva a vereszleni magaslatra, hegyes-halmos gyönyörű táj tárúl előnkbe, mely az Ipoly vizéig terjed, és régi idők óta Kis-Nógrádnak neveztetik.

A nyugati oldalon a diós-jenői hegycsoport határolja a megyét egészen addig, a hol a balra kanyarodó hegylánczolat egyik nyúlványának kerekded ormán a már Hontmegyéhez tartozó Drégely vár romjai omladoznak.

Nógrád vár és Nógrádmegye czímere. Cserna Károlytól

Sokkal idébb, ugyancsak ezen az oldalon egy sziklahalmon látjuk Nógrád vár romjait magas toronyfalával. Ettől vette nevét a megye. A névtelen jegyző szerint Árpád hódító serege már itt találta. Régi idők óta az alatta fekvő mezővárossal együtt a váczi püspökök birtoka volt. A XV. században, Mátyás király korában Báthori Miklós püspök Traui Jakab dalmát eredetű híres építész által nyári lakásáúl átalakíttatta. Buda eleste után 1544-ben Nógrád vára is a török kezébe esett környékével együtt, és úgy maradt 1594-ig, mikor Mátyás főherczeg serege Pálffy Miklós vezérlete alatt visszafoglalta. Ezután is úgy a török, valamint a Bocskay és a Bethlen-féle hadjáratokban mindig szerepelt egészen 1663. évig, midőn ismét a Félhold birtokába kerűlt és abban maradt 1685-ig. Ez évben, egy zivatar alkalmával a villám fölrobbantván a lőportárát, ez oly iszonyú rombolást és riadalmat okozott a muzulman várőrségben, hogy az a várat menten oda hagyta. Ma már csak legfelső kör- vagy bástyafalainak egyes részletei és tornyának féloldala birkózik az enyészet hatalmával. A vár alatt éjszaknyugat felé terűl Nógrád mezővárosa 1.507 lakossal.

Nógrádtól éjszakra a jenői hegycsoport alján fekszik Diós-Jenő község magyar lakossággal. Van halastava, melynek halai nagyobbára a budapesti piaczra kerűlnek. Rengeteg erdeje, melyben szarvas, őz, vadsertés és egyéb dúvad bőven tenyész, kitűnő vadászati terűlet. A hegyek egyik magaslatán hajdan Kámor vára állott, mely a XV. században az itt garázdálkodó huszitáknak rejtekhelyeűl szolgált.

Odébb keletnek van Tolmács, hajdan a templomosok birtoka. Határos vele Jász-Telek. E szép pusztának egyik erdős hegyén egy régi földvár sánczai láthatók, mely vár hajdan Nógrád várának egyik előörsi állomása lehetett. Innen éjszak felé következik Borsos-Berinke szorgalmas földmíves gazdákkal. Tőszomszédja a Szomolyai puszta, mely a mohácsi vész előtt község volt, de asztán elpusztúlt. Egykori egyházának alapfalai most már erdő közepén láthatók. Innen mindinkább lejtősen hajlik a vidék a herczegprimás birtokaihoz tartozó Patak és Dejtár határain szét az Ipoly széles lapályára.

Visszatérve kiindúlásunk helyére, a vereszléni magaslatra, és innen dél felé a Naszálon áthaladva, a Pestmegyébe benyúló Kosd helység tűnik szemünkbe, részben a váczi püspökség birtoka, melynek szép szőlői nem régiben elpusztúltak. A völgyben odább Rád község van a Muslay család kastélyával. A fillokszera pusztítása előtt ez is híres bortermesztő község volt. Odább éjszakra van a boráról régebben még híresebb Pencz helység, több úri lakkal. Szomszédjában a Naszál éjszaki lejtőjén Keszeg és Nézsa faluk fekszenek, amaz a Huszár, emez a Blaskovics család csinos kastélyával.

A vácz-balassagyarmati országút vereszleni hágójától jobbra látjuk Nőténcs falut, a múlt század végén épűlt s tágas park közepén álló díszes kastélylyal, mely most Scitovszky János tulajdona. E helységgel határos a magaslaton fekvő Agárd község, melynek határából érdekes kőkorszaki leletek kerűltek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Agárd szomszédságában fekszik a két Petény nevű helység. Ezek egyike, Alsó-Petény, keskeny völgyben nyúlik el, több kastélylyal. E falu hajdan a híres jogtudós, Verbőczy István birtoka volt, ki állítólag ide elvonúlva írta Magyarország ismeretes első rendszeres jogkönyvét, az úgy nevezett Hármas törvénykönyvet (Jus Tripartitum). Ennek emlékét a helység egyik birtokosa, Gyurcsányi Ignáczné, az egyház falán 1792-ben márványba vésett latin versekben örökítette meg.

A föntebb említett országúton tovább éjszak felé haladva, ismét völgybe jutunk, a Lókospart alá, mely azonban hegynek is beválik. Ennek aljában három helység (Nőténcs, P.-Szántó és Tolmács) határa érintkezik egymással. A Lókos-hegy déli oldalát, melyen fölfelé haladunk, nehány évvel ez előtt még sűrű szőlőültetvények borították; most helyöket szántóföldnek használják. A hegy tetejéről az országút Rétság helység felé ereszkedik, mely járási szolgabírói és királyi járásbírósági székhely 607 lakossal. Határának nagyobb részét a váczi káptalan bírja, melynek e birtokot 1729-ben volt nagyprépostja, Berkes András fölszentelt püspök végrendeletileg hagyta.

Rétságról az országút ismét emelkedőleg halad, jobbról láttatva a völgyben Bánk helységet, mely múlt századi telepítvény. A falu alatt délre egy 500 négyszögölnyi terűletű s helyenként igen mély tó van, melyet tengerfenéknek neveznek; vizében hal bőven tenyészik.

Odább Tereske községet látjuk, melynek szélén tágas szép parkban a Huszár családnak 1840 táján épűlt csinos kastélya van. Tereskén már a XIII. században benczés apátság volt, mely azonban a mohácsi vész utáni török dúlás korszakában teljesen elpusztúlt.

Tereskétől keletdélnek fekszik Nagy-Romhány a Lókos patak balpartján, melynek völgye a szomszéd Alsó- és Felső-Szátoknál kitágúlván, leterjed az Ipoly völgyéig. Romhány a fillokszera pusztítása előtt kiváló jó bort termesztett. Kőbányái jeles építő anyagot szolgáltatnak. A községet a Laszkáry- és Prónay-féle két úri kastély díszíti. Nevezetes e helység II. Rákóczi Ferencznek 1710 január 10-én Heister császári tábornagy hadseregével balúl sikerűlt ütközetéről, melynek színtere a Szátok és Vadkert közt terűlő lapály volt.

A vácz-balassagyarmati országút mellett fekszik Vadkert. Ez nagy falu mintegy 2.470 lakossal és öt ezer holdnyinál nagyobb határral, melyből tetemes rész a herczegprimás régi birtoka. A lakosság legnagyobb részt földmíveléssel foglalkozik. Innen alig két kilométernyire terűl a gróf Zichyek hitbizományi uradalmához tartozó Szent-Lőrincz puszta, csinos tiszti és gazdasági épűletekkel. Odább a hegy alján Hontmegye felé kanyarodva, az egykor dohányáról híres Riba falu melletti államúton jutunk az Ipoly sík völgyére, mely egyik legszebb, legterjedelmesebb rónája a megyének.

A kitűnő szénát termő széles síkságon kanyargó Ipoly balpartján kiesen terűl Balassa-Gyarmat városa, a megye ősi székhelye. Már messziről szemébe tűnik az útasnak a megye székháza és az annak udvarán magasló híres börtönépűlet. Balassa-Gyarmat 1240 óta hat századon át a történelmi nevezetességű Balassa család birtoka volt. Azonban fele részét a XVII. században gróf Balassa Imre hűtlenség czímén elvesztvén, már ezen fele részben a gróf Zichy család hitbizományi tulajdonává lett, és 1848-ig, sőt bizonyos szolgalmak terhével még tovább is a gróf Zichy-féle uradalom kötelékébe volt bonyolodva, melyből csak nehány évvel ez előtt hosszas pörlekedés után szabadúlt föl birói itélettel. Termékeny határának terűlete 4.970 hold. Lakosságának száma mintegy 7.740. A megye székháza nagy és csinos palota, mely a réginek helyén 1835-ben épűlt, három oldalról szabadon áll. Homlokzata a fő útczára néz. Kiugró közép része alatt, melyet 24 oszlop tart, nyílik a kapu, melyen belűl két oldalról széles kő lépcsők vezetnek föl az előcsarnokba, honnan a 42 méternyi hosszú, 23 méter szélességű és 15 méter magasságú gyűlési nagy terembe jutunk, melynek két oldalról oszlopokon nyugvó karzata van. A ritka nagyságú terem falait Mária Terézia királyasszony és férje, lotharingiai Ferencz római német császár, továbbá II. József császár, I. Ferencz, V. Ferdinánd és I. Ferencz József királyaink és Erzsébet királynénk, továbbá 1622-től tíz főispán és több jeles hazafi, a milyenek példáúl gróf Széchenyi István, Deák Ferencz, gróf Teleki László, gróf Buttler János (ki a Ludovika katonai akadémiában két nógrádi fiú ellátására alapítványt tett), s ezek mellett Madách Imre, világhírű költőnk, az „Ember Tragédiája” írója (1822–1864) és szintén e megyében született Haynald Lajos bibornok, kalocsai érsek arczképe díszíti. Az épűlet homlokzatán a megye czímere (egy vasas vitéz, jobbjában kivont pallost, balkezében az ország czímerét tartva) látható, s alatta nagy arany betűkkel e fölírat: „Nógrád a közügyért”. A megyeházban a fő- és alispáni lakásokon kivűl az irodai, főjegyzői, pénz- és levéltári hivatalok, továbbá az árvaszéki hivatal, a kir. törvényszéki, járásbirósági, telekkönyvi és államügyészi hivatalok vannak. A ligetes udvart magas kő fal választja el ama másiktól, melynek közepén az országban magánrendszer szerint legelőször (1845-ben) épűlt hatemeletes fogházépűlet emelkedik. Balassa-Gyarmatnak két kilométernél hosszabb csinos fő útczája nagy darabon fasorral van beültetve. Ez útczának nagyobb házai között nevezetesebbek a takarékpénztár, a városház, a kaszinó, a honvédlaktanya épűlete. A régibb templomok a török időben rommá lettek. A város mai négy temploma közűl a római katholikus, az ágostai evangelikus és a görög-keleti a XVIII. század második felében épűlt; a zsidó templom 1850 táján.

Balassa-Gyarmatnak hajdan vára is volt, mely a törökvilágban fontos erősség vala s épen azért sok viszontagságot is szenvedett. 1663-ban a török a várost ismét megvévén, a várat fölégette és lerontotta annyira, hogy kő kövön nem maradt. A várból ma már csak az alapfalak láthatók itt-ott. A földúlt város újra telepítése 1690-ben kezdődött; a múlt század közepén már nemcsak földmívelő, hanem iparos lakossága is szembetűnően fölgyarapodott. Országos és heti vásárai nagyon előmozdítják kereskedelmi forgalmát, mit a Budapesttel és Losonczczal való vasúti összeköttetés is folyton emel.

Balassa-Gyarmat. Cserna Károlytól

Balassa-Gyarmatról fölfelé haladva, a Kürtös patak jobb partján találjuk Zsély falut, gazdasági székhelyét a gróf Zichyek divényi hitbizományi uradalmának, egy a múlt században gróf Zichy Ferencz győri püspök és akkori első hitbizományi tulajdonos által épített barokk ízlésű emeletes kastélylyal, melynek egyik szárnyát gróf Zichy Károly ez előtt mintegy 40 évvel építette föl, bele helyezvén a nemzetségnek a XIV. századtól kezdve mostanig terjedő, mintaszerűen rendezett levéltárát. Szomszédságában s tőle keletre van a Sósár fürdő két hegy közti teknő alakú völgyben, két különböző kútforrással. Az egyik dús szénsavas ivóvizet szolgáltat, míg a másik görvélyes betegségek orvoslására hatásos.

Zsély és a hozzá tartozó Sósár között széles terjedelmű rétség nyúlik fölfelé, melyet az Ipolyba ömlő Kürtös pataka hasít hoszszában. A Kürtös patak völgyén fekszenek Újfalu, Kis- és Nagy-Kürtös helységek régi nemesi kuriákkal. Itt fekszik Szklabonya is, hol Mikszáth Kálmán kitűnő elbeszélő írónk született. Kis-Kürtös határában 1847 óta kőszénbányákat mívelnek, melyek azonban csak a környék szükségletét elégítik ki.

Nagy-Kürtösön túl az erdőkkel borított Osztrovszki hegylánczolat déli nyúlványai húzódnak három egyközű lánczolatban. E nyúlványok egyikén, a Paphegy szikláin emelkednek a festői fekvésű Kékkő várának magas falu romjai és palotája; kelet felől magaslik a Báshegye, mely az erődnek egyik előörsi állomásáúl szolgált. A szomszédos Júdáshegy valamely árúlási tényről kaphatta nevét.

Kékkő vára több mint hat századon át (1239–1862) a történelmi nevezetességű kékkői Balassa nemzetségé volt és annyi idő folyásában, kivált a török korszakban sok vihart látott. 1576-ban török kézbe jutott s 1593-ig bírták a törökök. Ekkor Fülek és a szomszéd várak a Mátyás főherczeg vezénylete alatt álló egyesűlt császári és magyar hadsereg győzelmei által visszakerűltek az ország birtokába, a kékkői törökök pedig nem bízván erejökben, a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat fölrobbantották és üresen hagyták. Az ország újra megerősítteté a várat s azután nem sokára Balassa Zsigmond utánjárása folytán II. Mátyás király az előbbi joggal a Balassa családnak, névszerint Balassa Zsigmondnak visszaadta, a ki azt 1612-ben nagyobbítva, kijavítva és derekasan megerősítve ismét védhető állapotba helyezte és kapuja fölé vörös márványból fölíratos emléktáblát helyeztetett. A következő háborús időkben Kékkő vára még sok dúlást, romlást szenvedett, míg végre az utolsó Rákóczi-féle fölkelés idejében Kókay Márton kurucz ezredes romba döntötte. Ily állapotban jutott az örökösödés fonalán Balassa Gábor özvegye, Perényi Mária birtokába, ki 1730 táján a belső vár éjszaki oldalán egy tágas, a Kürtös völgyére gyönyörű kilátást nyújtó palotát építtetett. E palota nagy termét a Balassa ősök képeinek hosszú sora díszíté, míg a vár és az uradalom e nemzetség birtokában volt a jelen század hatvanas éveiig. Most gróf Károlyi Tibor birtoka és egyik kedves nyaralója. Nevezetes Kékkő vára irodalomtörténelmi tekintetben is, mert valószinűleg itt született Balassa Bálint (1551–1594) első jeles lantos költőnk, valamint II. Balassa Bálint is a XVII. században, ki szintén régi versíróink közé tartozik.

A vár alatt fekvő hasonnevű csinos mezővárosnak 1.189 lakosa van, kiknek fő foglalkozásuk az iparosság és gyümölcstermesztés. Különösen gesztenyét sokat termesztenek.

Kékkőtől éjszakkeletnek az Ipolyi jobbparti terűletet az Osztrovski hegycsoportnak erdőkben, legelőkben dús hajlatai lepik a Kürtösi, Galábocsi, Óvári, Sztráczini, Paróczai, Libercsei, majd a Tugári és Losonczi patakok völgyein sűrűn fekvő falvakkal, melyeknek lakosai sovány földjeik, itt-ott dús erdeik mívelésével és hasznosításával tartják fönn magukat.

Kékkő vára. Kimnach Lászlótól

A kékkői uradalom a környék számos falujának határára kiterjed. A szomszéd Alsó-Esztergálynak régi evangélikus temploma van, melyet még a husziták építettek. Felső-Esztergálynak hajdan vára volt, mely végképen elpusztúlt. Mindkét helység a XIII. századig királyi udvarnokok földje volt. Innen keletre a sztregovai patak völgyében találjuk Alsó-Sztregova helységet, melynek déli végén csínos, tágas parkban a Madách család szép kilátású, 1802-ben épűlt újabb, tornyos kastélyában született és lakott Madách Imre költőnk. A kastély mögött van az ős-régi templom alapjára 1652-ben épített evangélikus egyház azon kori oltárával, melyet 1654 Duló Gáborné, Rimay János költő leánya készíttetett és mely fölött a sztregovai Rimay család czímere látható. Valószinűleg itt született Rimay János költőnk is (1564–1631), de az bizonyos, hogy itt halt meg és itt temették el. Alsó-Sztregován született Szeverini János (1716–1789) történetíró is.

A templomtól jobbra eső magaslaton van egy régibb emeletes kastély, melyet a múlt század utolsó évében Madách Sándor, a költő Imrének nagyatyja épített azon réginek alapjaira, melyet a család 1430 óta lakott, és melyet 1552-ben a török, 1717-ben és 1758-ban tűzvész pusztított el, mint a homlokfalába illesztett fölírat tanúsítja. A róm. kath. templom 1811-ben épűlt. Ettől följebb az út mellett fekszik a Madách család kápolnaszerű sírboltja, melyben a családtagok sorában nyugszik Madách Imre is.

A sztregovai völgyön fölfelé haladva, sűrűn következnek egymás után a községek, nem annyira szántóföldekkel, mint erdőkkel és bő legelőkkel megáldva. Itt találjuk egy téresebb völgyben Ábes-Lehota (Ábelfalva) helységet, a hol 1700-ban született Mikovinyi Sámuel híres mérnöki térképészünk. Ő tőle valók Bél Mátyás nagy földrajzi munkájának térképei is. Még fölebb fekszik Divényhuta üveggyárral.

Odább a vasút közelében találjuk Divény mezővárosát makktermő erdők árnyékában, mély völgy ölén 1.094 lakossal, kiknek nagy része szita-, rostakészítéssel foglalkozik. A város fölött kelet felé magas sziklán feküdt a régi vár, hajdan a Balassa család egyik fészke, mely 1576-ban, mint Kékkő, török kézbe kerűlt és abban maradt 1593 november 27-ig, mikor gróf Pálffy Miklós és Teuffenbach Miklós vezénylete alatt a magyar hadsereg visszavette. 1604-ben ujra urat cserélt, Bocskay hada ejtette hatalmába; de az 1606-ki kassai országos tanácskozmány visszajuttatá a Balassáknak, kik 1679-ig bírták, mikor Strassoldo és Leslie császári tábornokok légbe röpíttették.

Divényen felűl van Dobrocs kisközség, melynek határában egy régi zárda romjainak maradványai láthatók. Dobrocson túl van a budapest-rutkai vasútvonalnak egyik legszebb része, a divény-oroszii alagúttal, mely a Garam és Ipoly közti vízválasztót töri át.

Divény, Salgó és Hollókő vár. Cserna Károlytól

Alább erdős hegyek aljában fekszik a vasút mellett Lónyabánya, melynek hegyeiben egykor arany- s ezüstbányák voltak. Innen keletre a Sztrebbernye hegység alatt van Szinóbánya község. Hajdan czin- vagy ólombányája volt; most magánvállalatú vas-öntőműhely van itt, mely száz munkást foglalkoztat. Fölebb fekszik Kotman-Lehota, mely egykor szintén bányatelep volt.

Szinóbányával határos a szomszédos mély völgyben fekvő Turicska, melynek régi templomában egy tatarozás és ablakvágás alkalmával érdekes régi falfestményre akadtak. Innen éjszak felé Ozdinba vezet az út. Ennek XV. századbeli egyházából már csak tornya jelzi régi korát. A falu fölött emelkedő sziklán hevernek romjai a régi várnak, mely a huszita korszak letűntével elpusztúlt.

Még fölebb éjszaknak haladva az Ipoly felső völgyében, hol az erdőségek között a helységek száma már megritkúl, az utolsó nagyobb községet, Málnapatakot érjük, melynek a hozzá tartozó pusztákkal, szállásokkal együtt 16.696 holdnyi határa van, lakossága pedig 5.319. Szorgalmas tót nép, mely a nagy vadakban (farkas, medve, szarvas, stb.) gazdag és rengeteg erdőkkel borított vidék mostohaságával szivósan megküzd. Egyik legjövedelmezőbb keresetforrása faipara, melynek előmozdítására szolgál fűrészmalma is. Határában virágzó forgalmú üveggyár is van.

A megye éjszakkeleti részén a Dersko és Krna patak s odább a Viholini és Brezó patak fut végig. Amannak völgyében legnagyobb község Magyarfalva 832 lakossal, egy úri kastélylyal és Hradek nevű régi várrommal. A brezói szoros völgyön fekszik Cseh-Brezó 1.321 lakossal, kiknek a csekély terjedelmű földmívelésen kivűl fuvarozás és faedénykészítés a legfontosabb életföntartó foglalkozásuk. Szomszédjában van a híres zlatnói üveggyár és annak szakiskolája. Lejebb a Brezó patak két partján fekszik Poltár község, melynek 942 lakosa van. 1864 óta a báró Baratta család bírja, mely úgy itt, mint sós-lehotai és zelenei birtokán mintagazdálkodást úz, párosítva azt a helynek és talajnak megfelelő gyári iparral. Hogy itt már az őskorban bányamívelés is volt, több fönmaradt jelenség mutatja. Mostanában a cserép- és téglagyártás oly lendűletet ért el, hogy az utóbbi években Poltár, Sós-Lehota és Zelene termelése tíz millió darabra emelkedett.

Lónyabányától lefelé a Kriván vagy Losoncz patak partján Podrecsány 305 lakosú községet találjuk csinos kastélylyal és díszkerttel. A vaspálya mentén lejebb fekszik Tamási község 831 lakossal, kik földmívelés mellett fazekassággal is foglalkoznak; s mint a megye felsőbb vidéki fazekasai általában, különösen cséplés idején nagy szekereken hordják cserép edényeiket az alsó vidékekre, s ott az edényekért cserébe gabonát és egyéb szemes terményt szednek össze a föld népétől. Tamásinak régi templomát falfestések díszíték. E községgel lefelé határos Videfalva kisebb falu néhai Kubinyi András kastélyával, melyben annak régi magyar és külföldi pénzekből álló becses gyűjteménye, és ötezer darabból, főleg klasszikus írókból álló könyvtára volt, valamint utána itt született Ágoston fiának (1799–1873), ki mint a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója halt meg, szintén római, görög és barbár érmekből és természetrajzi tárgyakból álló gyűjteménye volt, mely később utóbbi lakhelyén, Pilinyben volt fölállítva. Alább a Losoncz pataktól balra fekszik Apátfalva hajdan apátsági épűlettel, most Prónay Pál kastélyával, és posztógyárral. Innen csekély távolra Kis-Szalatnya pusztát találjuk, hol gróf Czebrian Lászlónak van kastélya.

Gács város és a vár. Dörre Tivadartól

Tamásitól nyugatra a tugári völgyben Gácsfalu község említendő. 1350-ben épűlt gót ízlésű egyházában a szentély boltozatának egyik záró kövén évszám látható, a mit 1352-nek olvastak; egyik falon a Tomaj nemből eredt Losonczy család czímere, a griff látható. A templomnak külön álló fa tornyát 1673-ban Poloni János nevű molnár építtette.

Alább Losoncz felé zöldelő halmok közűl kiemelkedő hosszúkás hegyen fekszik Gács vára, melynek hegyoldalát gyönyörű kilátású díszes kert borítja; még szebb és tágasb kilátást élvezhetni a vár ablakaiból. A vár tornyokkal ellátott ötszögű emeletes erődítmény egy kapuval, hova jól készített út vezet. A gácsi vár keletkezésének idejét nem tudjuk. Legnagyobb szerepet vitt a husziták korában, a midőn Giskra megerősítette; de azután elpusztúlt, majd ismét fölépűlt. Azonban a török világban nem tartatván eléggé védhetőnek, 1544-ben az országgyűlés elrendelte leromboltatását; míg végre 1612-ben gróf Forgách Zsigmond nemcsak védelmi helyűl, hanem családi lakásúl is a mostani alakban fölépíttette, a mint a vár falába helyezett márvány lapra vésett fölírat beszéli. Szerepelt e vár mint erőd még a XVII. század folyamán is, főleg midőn a Tököly hívei és azok között gróf Balassa Imre szorongatta a vár népét. A következő XVIII. században pedig a Rákóczi fölkelése kezdetén a vármegye előkelő nemessége és tisztikara zárkózott belé; de a legelső fölszólításra meghódolt a kuruczoknak és Rákóczi egy béna franczia tűzértisztet helyezett bele parancsnokúl, a ki a kuruczok csillagának lehanyatlásával meghódolt a császári hadseregnek. Egyik termét a Forgách ősök képei díszitik. Mai birtokosa gróf Forgách József özvegye, báró Révay Sarolta és veje, gróf Wenckheim Henrik.

A vár alatt fekszik Gács-alja csinos kis mezőváros gróf Forgách-féle kastélylyal. Legnevezetesebb e hely posztógyáráról, melyet 1762-ben gróf Forgách Antal alapított. 1792-ben „Gyapjúszövet- és fínom posztógyár” czímmel részvénytársúlat birtokába jutott. A gyár ma is működik s igen kedvelt gyapjúszöveteket készít, melyek külföldi híres gyártmányokkal is sikeresen versenyezhetnek. Fonó és festő helyiségei a vár alatt, szövő osztálya a városban van elhelyezve. Gács lakosainak egy része fazekas iparral is foglalkozik.

Gácson alúl délkeletre zöldelő hegyek kerítik azt a lapályos terűletet, melyen a Losoncz és Tugár patak vize folydogál lefelé. E lapályon fekszik Losoncz, a megyének legcsinosabb és egyetlen rendezett tanácsú városa. Losoncz a nem régiben hozzá csatolt Tugár és tőszomszéd Kisfalud és Fabiánka helységekkel együtt 7.460 lakost számlál. Nagyon sokat szenvedett e város már a husziták korában Giskra alatt, kinek itt erődje volt. De legnagyobb pusztúlás 1849-ben érte, midőn az orosz sereg majdnem semmivé tette, megsarczolta és fölperzselte a várost. De még az 50-es évek folyamán újra fölépűlt és ma egyik virágzó vidéki városa az országnak. Emelte föllendűlését a budapest-ruttkai vasútvonal, melynek egyik fő állomása. Újabban épűlt az innen Balassa-Gyarmat felé kiágazó szárnyvasút. Van állami főgymnasiuma, állami tanítóképezdéje, városi polgári leányiskolája, több nyomdája, színháza, kaszinója, egy pár csinos útczája, szép új városi székháza könyvtárral, takarékpénztára, hitel- és népbankja s nagy gyalogsági kaszárnyája. Székhelye több hivatalnak s a felső-nógrádmegyei közművelődési egyesűletnek. Vannak csinos üdűlő helyei, minők a város erdeje, a sétaterek, fürdők. Kereskedelmét élénk ipara, ipartelepei, ezek közt kiválólag posztó- és edényzománcz-gyárai s gőzmalma emelik. Népes vásárait a szomszédos megyékből is sokan látogatják.

Losoncz. – A városház. – A református és a római katholikus templom; a polgári lányiskola és a vigadó. Cserna Károlytól

Visszakerűlve éjszaknyugatra a Brezó völgybe, Poltártól nyugatra találjuk Zelenét az Ipoly partján; onnan lefelé érjük Berzencze községet 306 lakossal. Innen alább az Ipoly jobb partján, a garábi hegy alatt hosszan nyúlik el Kálnó és Garáb két egymással összeérő és már politikailag is egyesűlt község. Amaz a kihalt Etthre családnak a XIII. század óta ősi fészke és birtoka volt. Kálnó ásványforrásai magnesiát, szénsavat, vas-éleget, timsót, ként és sziksót tartalmaznak.

Kálnótól lefelé az Ipoly bal parjtán a Losonczról Gömörmegyébe vivő országúton Pincz faluhoz érünk, hol már a magyarság, illetőleg a palóczság lakta vidék kezdődik; szint’ úgy Pincztől keletre a Mátráig palóczok, délre pedig magyarok a lakosok, meg-megszakítva egyes tót szigetkéktől, melyeket a háborús idők zivatarai vetettek ide. Ilyenek Hevesmegye felé Marokháza, Luczin, Zagyva-Rónya faluk, de ezekben is laknak magyarok.

Pincz 467 lakost számlál. Nevezetessége a községnek a szentimrei Károlyi család szép kastélya. Határa termékeny. Pincznek szomszédja Ipoly-Bolyk, mely arról nevezetes, hogy itt született 1732 deczember 18-án Katona István, hazánk egyik legnagyobb történetírója, ki a jezsuiták rendjébe lépvén, előbb Nagy-Szombatban, majd Budán, végre Pesten az egyetemen a történelem tanára lett; utóbb világi pap, majd kalocsai kanonok és apát volt. Meghalt 1811-ben. Neve hazáján túl is ismeretes lőn. Húsznál több önálló munkáján kivűl csupán a „Historia critica Ducum et Regum” czímű alapvető történelmi műve 43 vastag kötetből áll és máig becses forrásmunkáúl szolgál.

Ipoly-Bolyktól lefelé az Ipoly és a losoncz-balassagyarmati államút mentén találjuk Vilke községet csinos templomával, gróf Wenckheim szép kertjével, kastélyával és gazdasági épűleteivel. Innen keletre az Ipolyon túl fekszik Kalonda; lefelé az Ipoly bal partján Tarnócz község van kies vidéken, több úrilakkal. Az Ipoly jobb oldalán következik Törincs, hol a völgy egészen összeszorúl és alább csak Bussánál kezd ismét tágúlni. Törincstől délkeletre, már a Dobroda patak völgyének szélén a Fekete-erdő nevű meredek hegy tövében van Litke község, Koburg herczeg birtoka csinos épűletekkel, és termékeny határral. Litkétől nyugatra kanyarodik az Ipoly vize Ráros alá, hol az Ipoly fölött régi hosszú kő híd, ettől keletre pedig a msotanában épűlt vasúti töltés van. Rárostól lefelé az Ipoly jobb partján találjuk Mulyad községet, pár nemesi kastélyával és gyönge savanyúvizű helyi érdekű fűrdőjével. Van kőbányája is. Mulyaddal határos Bussa község; hajdan zárdája volt, melynek ma csak romjai szemlélhetők. Bussa átellenében valamivel fölebb az Ipoly bal partján magaslaton fekszik Szakal, több úri lakkal. Hegyen épűlt temploma karcsú tornyával messze távolra ellátszik. Szakaltól szántóföldek közt vezet az országút Alsó- és Felső-Ludány egyesített községbe, mely két századon át a Ráday család törzsbirtoka volt. A templom mellett gyönyörű angol kertben álló kastélyát a múlt század elején Ráday Pál költő, Rákóczy Ferencz egykori kanczellárja építtette. Most gróf Pejachevich Artúré, ki a kastélyt nem régiben megújíttatta és kibővíttette.

Ludánynyal határos Halászi község az államút mentén. Innen a következő Pöstény kis községet jobbra hagyva, a kies fekvésű Szécsény, e megyének régi nevezetes mezővárosa, most nagy községe tűnik föl. Hajdan, míg vára erődűl szerepelt, számos nemességgel és ezek curialis lakásaival pompázott; ez okon, mint hasonló sajátságú több helységben is, a község bírája alkotmányszerűleg „a nemesek hadnagya” czímet viselte. Jelenleg lakosságának száma 3.518, kiknek nagy része iparos. Szécsény a történelmi idők óta egy uradalom feje volt, és mint ilyen kitűnő szerepet vitt. Már a XIII. század közepén a később Szécsényi (de Zechen) nevű család bírta, mely több főispánt adott a vármegyének és mely Szécsényi Lászlóban 1459-ben kihalván, az uradalom a Losonczy, majd a guthi Országh család tulajdona lett; ettől házasság útján 1610-ben a gr. Forgách családra szállott, ettől pedig vétel útján 1845-ben Pulszky Ferenczre, majd fiára Ágostra, ki jelenlegi birtokosa. A kastélylyal szomszédos a Ferencz-rendi barátok magas tornyú temploma és emeletes kolostora. A vár szereplő korában mind a templom, mind a zárda osztozott a vár viszontagságaiban, és az 1663. évi háborús viharokban teljesen el is pusztúlt; itt-ott csak falai maradtak. A templomnak, melyet 1466 után kezdtek építeni, csúcsíves jellegét a szentély, a torony alja és a sekrestye őrízte meg. A templom isméti fölépítését (1723–1733. években) gróf Koháry István buzgó áldozatának, a klastrom lassankénti fölépítését pedig gróf Szécsényi György esztergomi érseknek, Miszleniczky Györgynek s a gróf Forgách család őseinek köszönhetni. A kolostor kertjével szomszédos a kastély angol kertje, mely lenyúlik az Ipoly rétségére. Az emeletes kastély meredek parton áll. Ezt gróf Forgách Ádám a XVII. század második feében építtette, a múlt század végén gróf Forgách József úri ízléssel megújította és mostani birtokosa újra kicsinosíttatta. Szécsény régi várából csak két bástya-torony maradt; az egyiket ez előtt uradalmi tömlöcznek használták. A várat 1552-ben foglalta el először a török, midőn Árokháty Lőrincz fölgyújttatta s titkon el akarta hagyni; de elfogatván, lánczra fűzött török fogolylyá lőn. 1593-ban a magyarok visszafoglalták a várat; de 1663-ban ismétlődött az 1552. évi szerencsétlenség; mert kapitánya, Koháry I. István a török nagy számú és diadalmas hada ellenében nem tudván a gyönge kerítésű várat megótalmazni, fölgyújtatta és üresen hagyta, maga pedig nyílt mezőre ment a török ellen csatázni, s 1664 július 19-én Léva mellett vitézűl harczolva elesett. Szécsényt a török ismét megrakta őrséggel s birtokában tartotta 1683-ig, midőn a magyar hadsereg azt a Bécs fölszabadulásáról haza felé vonúló Sobieski hadával egyesűlve visszaszerezte.

Nemcsak maga Szécsény, hanem határa és környéke is több tekintetben nevezetes. A vártól csekély távolságra egy dombon, mely Sáncz- vagy Strázsa-partnak is neveztetik, hajdani erődítésnek nyomai látszanak. Ez a hagyomány szerint a husziták egyik menedékhelye volt. Valószínűbb, hogy mozgalmas időkben a vár egyik őrszemének tanyája lehetett. Kelet felé az Öregszőlők alatt szintén van egy kerek domb, melyet (hihetőleg egykori erős kő kerítéséről) Szent György várának neveznek, mely azonban, minthogy a domb tetején a Szent György tiszteletére épűlt templom állott, bizonyára a templom védkerítése volt, mert háborús időkben a templomok kerítése is menedékhelyűl szolgált. Ezen hajdani egyház alatt a térségen állott egykor Várad nevű helység, mely 1562. év táján a török hódoltság korában pusztúlt el, lakosai a török elől elszéledtek. Szécsény határában a Borjú-pást nevű mezőn tartotta 1705-ben Rákóczi Ferencz azt az országgyűlését, mely a szövetkezet (Confoederatio) megalkotását határozta el.

A Szécsénynyel határos Dolyán pusztán, mely a XVIII. század második fele óta legnagyobb részben a Darvas család birtoka és lakhelye volt, most is áll itt e család régi kastélya. Határában barbár időből való és Árpád-kori temető maradványaira akadtak. Az ezekben lelt kiváló becsű tárgyak Szécsényben Pintér Sándor érdekes gyűjteményében láthatók. Szécsénynek van apácza-zárdája is, melyet az 1816 október 3-án itt született Haynald Lajos bibornok-érsek alapított.

A szécsényi kastély és a barátok klastroma. Kimnach Lászlótól

Szécsénytől fölebb nyugatra az Ipoly bal partján fekszenek Pöstény, Pető puszták, majd alább az Ipoly jobb oldalán Szécsény-Kovácsi, termékeny homokos határú helység, mindegyik szép úri lakházakkal. Ezektől a balassagyarmat-losonczi állami úton a 953 palócz lakosú Hugyag helységbe érünk, mely asszonynépének festői szép viseletéről híres. Innen Nagy- és Kis-Kért látjuk az Ipoly túlsó partján, valamint a gyönyörű fekvésű Varbó helységet, hol egykori birtokosa, Szent-Iványi Ferencz országbíró († 1823) utódainak kastélyai fehérlenek ki kertjeik zöld lombos fái közűl. Hugyagon túl Trázst, odább délre Csitár és Marczal helységeket találjuk. Marczalon több úri lak van; nemkülönben úri kastély van a Gárdonyi pusztán, jelenleg gróf Majláth Géza jól berendezett gazdaságán. A Fekete-víz patján s homokos terűleten fekszik Patvarcz helység, melynek előbbi ősi magyar lakossága elpusztúlván, újabb kori népe tót ajkú. Kastélyát egykori birtokosa, Szent-Iványi építtette.

Most a megye keleti oldalának ismertetésére térünk. De előbb meg kell említenünk, hogy azon földterűlet, melyet felűlről a Szuha, Béna vize, nyugatról az Ipoly és délről a Dobroda patak határol és keletnek Gömörmegyéig terjed, lakhelye a valódi, tisztán megmaradt palóczságnak. Különösen tiszta palóczok lakják Galsától kezdve Kelecsen, Kovácsi, Püspöki, Ragyócz, Bást, Hidegkút, Czered, Zagyva, stb. helységeket.

Galsán túl van Fülek mezőváros, illetőleg nagyközség 1.904 lakossal. E kir. járásbírósági székhely, az állami vasút mellett a Béna völgyén a Hársas hegy és a Hegyes domb alján fekszik. Igen szép látvány a vasút felől a vár, meg a magas, öreg lombos fákban gazdag séta-kert, melyben a gróf Berchtold-féle, múlt századi emeletes kastély tűnik föl; azután a barátok tornyos egyháza és zárdája. A város éjszaki oldalán bazalt-tuff szikladombon állanak romjai régi várának, mely már az Árpádok korszakában hirhedtté lett Folkus nevű uráról. A nevezett várúr, mint rabló, hitszegő, hamispénzverő és egyéb bűnökben leledző, 1245-ben halálra itéltetett, de megszökött. Birtokai a Pok nemzetségbeli Móricz kir. fő pohárnokmesternek adományoztattak; de utóbb a vár a koronára szállt, és már 1262-ben IV. Béla király fiának, István trónörökösnek adta. 1383-ban Erzsébet királyné, I. Lajos király özvegye bírta. 1435-ben Zsigmond király mint nejének, Borbálának, birtokát Bebek Péternek, 1438-ban Albert király neje, Erzsébet, Perényi Péternek adja zálogba, és Perényi családja bírja 1483-ig, mikor Perényi Miklós és fia, István, mint pártütők vesztik el. 1518-ban II. Lajos királytól Ráskai Balás kapja, és ennek leányával, Dorkóval, 1548-ban Bebek Ferencznek jut, kinek fia, Bebek György, mint pártütő ismét elveszti. Idővel a füleki uradalom legnagyobb részét gróf Koháry István, Spáczay és mások kapták.

A török világban Fülek vára fő védgátja, mondhatni, kulcsa volt a bányavárosok felé vezető útnak. Három udvarral, háromszoros bástyakerítéssel épűlt. Most legépebb része a kapunál való őrtorony, mely újra befedetvén, városi magtárúl szolgál. Legtöbb viszontagsága volt a török korban. 1554-ben árúlás utján egy szerecsen szolga a bástya egy kis ajtaján éj idején beereszté Hamza bég embereit, s így a vár a török kezébe kerűlt. 1593-ban Teuffenbach és Pálffy Miklós visszafoglalták. 1619-ben Bethlen Gábor foglalta el. 1621-ben ettől is visszakerűlt. 1678-ban Koháry István hősiesen megoltalmazta; de 1683-ban a Tököly Imre hadával egyesűlt nagy török tábor ellenében kényszerűlt az ellenállással fölhagyni. A török a várat kirabolta, fölgyújtotta, Tököly pedig Koháry Istvánt, mert pártjára állni vonakodott, rabságba hurczoltatta. Így lőn rommá a hires vár, melyben a török világban három vármegye: Nógrád, az egyesűlt Heves és Külső-Szolnok, meg a szintén egyesűlt Pest-Pilis és Solt szokták gyűléseiket tartani, és melyben 1683-ban Nógrádmegye levéltára is elhamvadt.

Fülek vár. Spányi Bélától

Fülekről lefelé, Ragyolczon túl a Sátoros szorost vagyis Vaskaput környező hegyek bazalt és trachyt sziklái közt Csákányházat jobbra hagyva, Somos-Ujfaluba érünk, mely 322 méter magasságban fekszik a tenger színe fölött, közre fogva a Karancs ormai és a Medves fönsíkja által. Kis palócz falu volt, majd a salgó-tarjáni és környékbeli kőszénbányák keretébe jutván, lakosai megszaporodtak és számuk most 1.353-ra megy. A Medves hegy tövében emelkedik egy bazalt szikla, melynek kopár ormán 622 méternyi magas bérczen tűnnek föl Somoskő-vár romjai. A várhegy éjszakkelet felől meredek, és az alatta elárkosodott völgyre mélyed; csak dél felől olyan menedékes, hogy a várhoz följárásúl szolgálhatott. A várnak kerekalakú három bástyája látszik, melyekből a felső vár erős falai ágaztak ki. A felső várban voltak a palota és a föld alatti boltozott kamrák. A várat ostrom idején sziklába vájt cisternák látták el vízzel. Első birtokosai, a Zachok, után a Kácsith nemzetségbeli Széchenyi család bírta, erről a Losonczy, majd a guthi Országh családra szállt. 1576-ben bevette a török.

Füleken alúl nagy környéken kőszéntelepek terjednek; de egyszersmind a régi várak romjai is egymást érik. A Sátoros és Karancs hegycsoportok között több bazalt csúcs emelkedik; legmeredekebb és legmagasabb ezek között a Salgó, melynek tetején Salgó várának régi falai omladoznak. E vár és tartozékai már a XIV. században a Kácsith nemből eredt Salgai családé volt. Ennek kimúltával több kézen ment keresztűl. A XVI. században, a török világ korában Derencsényi Farkas bírta. 1554-ben elfoglalták a törökök, kik 1593-ig bírták, mikor a többi várral együtt ismét magyar kézbe kerűlt. A következő század eseményei közt osztozott társának, Somoskő várának, sorsában. Elpusztúlt.

Legközelebb esik Salgóhoz a Zagyvai vagy Zagyvafői vár, mely Zagyva nevű helység határában a Zagyva folyó forrása fölött a Medves fönsík egyik alacsonyabb peremén állott, és tudhatólag csak a huszita garázdálkodás korában szerepelt. 1483-ban már, mint oklevélileg meg van írva, el volt pusztúlva. Odább nyugatra egy keskeny völgyben van Baglyasalja falu, mely a szomszéd Szurdokalja, Sóslápa és Kővár falukkal tesz egy 1.731 lakosú községet. A most említett Kővárról hallgat a krónika; Baglyas váráról, mely egy kerek kőszálon mutogatja még faltörmelékeit, szintén csak annyit tudunk, hogy volt, és valószinűleg Salgónak nyugati őrszemtanyájaúl szolgált. XIII. századbeli urai, a Kácsith nemzetségbeli Illésnek Péter nevű fiától származott unokái Csák Máté pártján lévén, és annak váraikat: Hollókőt, Baglyast és Ztrahorát átadván, hűtlenségbe estek; I. Károly király elvette e váraikat, s vérrokonuknak, Tamás vajdának adományozta.

Somoskő és Salgó vára. – A somoskői bazalt sziklák. Kimnach Lászlótól

A vidék kőszénbánya-telepei közűl legnevezetesebb Salgó-Tarján, melynek kincsei félszázaddal ez előtt még ismeretlenek voltak. Hegyeit, bérczeit ős erdők borították. Fa fára dőlt és egymáson rohadt. Fejszét nem látott. Az erdők irtását akkori földesura, Jankovics Antal, meg nem engedte. Vadas kertje tele volt szarvassal, dámvaddal, vadsertéssel, stb. Az ő halálával, 1854 után ide is behatolt a kőszénkutató csákány és óriás változást, sürgést, forgást okozott az egész vidéken.

Salgó-Tarján 1848 előtt csöndes kis palócz falu volt 767 lélekkel; most a lakosság száma 9.478-ra megy. Legnépesebb község lett a megyében. 1854 után részvénytársaságok keletkeztek, melyek egymással versenyezve, mind megvásárolták köröskörűl Zagyva, Kazár, Baglyasalja, Karancsalja, Nemti, Mátra-Szele, Homok- és Kis-Terenne, Mátra-Novák, Vizslás, Andrásfalva, stb. határok kőszéntartalmú terűleteit. A „Salgó-tarjáni kőszénbánya Részvény-Társaság” birja Salgó-Tarján, Zagyva és Kazár határában a kőszénbányákat és 2.560 munkással tíz millió métermázsa szenet termel évenként. Az „Éjszak-magyarországi egyesített Kőszénbánya-Társaság” tulajdonában vannak a baglyasalji, karancs-keszi, nemti, mátra-szelei és homok-terennei határbeli bányák, melyekben jelenleg barnakőszén-bányászatot űznek 1.182 munkással és 351.000 métermázsa szenet termelnek. A harmadik társaság a „Rima-Murány-Salgó-tarjáni Részvény-Társaság”, melynek Salgó-Tarjánban van barnakőszén-bányája s abban 156 embert foglalkoztat. Általában a salgó-tarjáni és baglyasalji kőszéntárnák évenként 12 millió métermázsa kőszenet termelnek. Az utóbb nevezett társaságnak Salgó-Tarjánban vas- és aczélgyártó nagy ipartelepei is vannak, melyek évenként mintegy 4–5 százezernyi métermázsa nyers vasat dolgoznak föl és háromszázezer métermázsa vas- és ércz-árút adnak piaczra. E gyárakban 1.300 munkás foglalkozik.

Ezen a területövön, mely az egész Karancs-hegycsoportot magában foglalja, a Csenge völgyön találjuk Karancsalja községet 910 lakosával; fölebb nyugatra a Dobroda folyócska kanyarodásánál a Karancs oldalánál Lapujtő községet Mikófalvával és Karancs-Apátfalvával összenőve. Lapujtő, mint nagy község, a Dobroda-völgy déli oldalán fekvő Baksaházi pusztákkal együtt 1.122 lelket számít lakosáúl. Csinos kertje és kastélya van itt Szontagh Ferencz utódainak. Keleti oldalán Apátfalva hajdan apátság helye, vagy legalább apátság birtoka volt. A Dobroda völgyén fölfelé találjuk Karancs-Berényt, az 1266-ban megnemesített és nem rég kihalt gróf Berényiek első törzsbirtokát. E század első negyedében a régi kis templom szétbontásakor az alapkövek közt meglelték a Berényi család egyik tagjának, Lorántnak XIII. századi fölíratos sírkövét.

Lapujtőtől lefelé a Dobroda-völgy közepén fekszik Karancs-Keszi, számos úri házzal s termékeny határral. Fölebb nyugatra van egy kerek domb, melyet Torna-várának neveznek, de, hogy miért, nem tudni. A Dobroda-völgy éjszaki oldalán van Mihály-Gerege község 524 lakossal, kik jövedelmüket főleg jó rétjeikből és erdejökből nyerik. Eddig a tájig terjed e vidék palóczsága.

A salgótarjáni bányákból. – Megérkezés a bányából. – Munka a bányában. – A vasfínomító. Kimnach Lászlótól

A Dobroda völgyére néz Kis-Gerge és tőszomszédja Lipta-Gerge, termékeny talajú, 462 lakosú község. Egykor a Lipthay, 1540 óta a Mocsáry család birtoka, ennek múlt századi emeletes kastélyával. A Ménes-patak völgyének torkolatában fekvő Endrefalvától éjszak-keletre a 207 méter magas Sirmány nevű kerek hegy mögötti hosszú völgyben találjuk Piliny kis falut, melynek erdőség koszorúzta vidéke igen kies. Hajdan a Pilinyi családé volt, és azé a már kihalt családé lehetett az a vár is, melynek emléke csak a falutól éjszakra eső egyik hegyoromnak Piliny várhegy nevében maradt ránk. A falu mostani kastélyát egykor Kubinyi András lakta, és benne egész természettudományi múzeuma volt. Most báró Nyáry Jenőé, ki, mint régész, itteni leletekből érdekes gyűjteménynyel bír. Már egy negyed századdal ezelőtt ástak föl a Borsos-hegy délkeleti oldalán őskori pogány sírokat, melyekből ezerféle cserép, üveg és bronz tárgyak kerűltek elé.

A ménespataki völgyön a Pipa-hegy alján találjuk Szalma-Tercs 348 lakosú községet, mely hajdan a Tercsi csalás ősi birtoka volt, most több úri lakhely és gazdaság telepe. Innen a völgyön fölfelé a lapásdi puszta terűletek végén, kiirtott erdők, elárkosodott hegyek közt fekszik Sós-Hartyán, 803 lakossal; belterűletén egy sóskút van. A föntebb eső Kis-Hartyán határbeli sziklás hegyek oldalaiban barlanglakások nyomai látszanak. Sós-Hartyántól délre fárasztó hegyi útakon jutunk Luczin faluba, s innen dél felé a bárkányi völgybe jutunk, s ott találjuk Nagy-Bárkány kis községet, melyen alúl a Kis-Zagyva patak völgyében Sámsonháza nevű kisközségbe érünk. Határában egy kopasz, árkos hegy tetején a már 1478 előtt elpusztúlt Sámson várának romjai láthatók. Ettől fölebb éjszakra Marokháza falu fölött is volt a Buda-hegy oldalán egy vár, melynek csak Pogányvár neve maradt fönn. Sámsonházán alúl kijutunk a Zagyva völgyére, s ott találjuk Mátra-Verebély kisközséget, mely hajdan a Verebi családé volt. Csúcsíves művészetű kis egyházában Verebi Péternek, Verebi György erdélyi alvajda fiának, 1403-ból való fölíratos sírköve látható.

Fölebb az erdős völgyben van az egykori Tót-Verebi, most Szent-Kúti puszta, búcsújáró hely, melynek kéttornyú tágas temploma 1752-ben épűlt.

Verebélyen felűl van Kis-Terenne, gróf Gyürky emeletes kastélyával és szép nagy kertjével. Határa még a kőszén-terűlethez tartozik. Élénk vasúti állomásán a magyar állami vasútból a mátrai szárnyvasút ágazik ki.

Innen kezdve azt a vidéket, mely Pálfalvától, Kis-Hartyántól lefelé Kotyháza, Kisfalud, Zsúny-Almás, Bátka, Kutasó, Szent-Ivány, Szanda, Alsó- és Felső-Sáp és Heréd községekig a Cserháti hegyek keleti oldalának lejtőin, völgyein a Zagyva partjáig terjed, Cserhátnak nevezik.

Lefelé haladva Nagy-Bárkány alatt erdős magaslaton Garáb kisközség határában vannak romjai a XIII. században már virágzott, a török betörése után elpusztúlt Garábi apátságnak. Alább a Zsuny patak völgyén Alsó- és Felső-Told község, egykor a már régen kihalt Toldi nemzetség birtoka volt. A helyi hagyomány ma is azt vitatja, hogy a hajdan Ilosvay Péter, majd korunkban Arany János által megénekelt híres Toldi Miklós e család sarja és e helység szülötte lett volna. Lejebb a Szuha patak mellett Szent-Ivány van a völgyben, odább a Kopasz-hegy hajlásán Bokor nevű kisközség egy hajdani várkastély romjaival. Szent-Iványról erdők közt köves hegyen át megy az út Bujákra, mely helység egy uradalom feje. Hajdan az ecsedi Báthori, utóbb a herczeg Esterházy család tulajdona, most gróf Károlyi Gyula családjáé. Dús erdősége juhászatra, lapályos része búzatermesztésre kitűnően alkalmas. Fölötte az Őrhegy éjszaki sziklás sarkán dűledeznek régi vára romjai. 1663-ban a török földúlta és elpusztította. Azóta enyészik.

Bujáktól lefelé a bujáki patak völgyén fekszenek Bágyon, Palotás, Héhalom kövér talajú gazdaságok terűletei. Bujákkal határos Ecseg 1.776 lakosú helység, melynek szőlői a megyében a legkitűnőbb vörös bort termették. Innen éjszaknyugatra hegyek között, a Füzer patak völgyében egy köves halmon állott Ecseg kisebbszerű vára, mely ma romban hever. E vár a Zachok után egy ideig Csák Mátéé is volt.

Ecsegről Csécse helységen át a Suha patak mentén vezet az út a megye legtermékenyebb hullámos lapályán fekvő Szarvas-Gede kis községbe, melynek gyümölcstermesztése figyelmet érdemel. Szarvas-Gedével határos följebb keletre Jobbágyi a Zagyva mellett, melynek partján mammuthcsontokat leltek. Innen Zagyva-Szántón túl fekszik a Selypi puszta, melyen Schossberger Rezsőnek mintagazdasága és jól fölszerelt czukorgyára van.

Odább nyugatra a Bér patak völgyén lefelé Szirák mezővárosba jutunk. Fekvése halmos; mindkét oldalról hegyek környezik. Lakossága 1.514. Járásbíróság, telekkönyvi és szolgabírói hivatal székhelye. Van takarékpénztára s kaszinója. Hajdan az ispotályos János-rendi vitézek birtoka és ezeknek vendégházuk is volt itt. Fő birtokosa a gróf Telekiek után örökségi jogon gróf Degenfeld Lajos, kinek itt kitűnően rendezett gazdasága van. Emeletes kastélya a hegy lejtőjére építve, hátúl szép angol kertre nyílik. A kastély termeit Degenfeld nemzetségének érdekes régi arczképei díszítik. Lejebb a völgyön fekszik Dengeleg 689 lakossal, gazdagon termő homokos határral. Még lejebb délnek a már említett Héhalom községhez érünk, melynek határában a Buják pataka a Bér vizébe ömlik. Ezzel nyugatra határos Erdő-Tarcsa halmos síkságon szintén termékeny határral. E helységben lakott a Kazinczy iskolájához tartozott Szentmiklósy Alajos költő és itt halt meg 1849-ben. Innen nyugatra a megye szélén Erdő-Kürtön át haladva éjszak felé találjuk Vanyarcz községet hasonnevű patak partján, a Cserhát déli nyúlványainak egyik hajlatán, a hozzá tartozó pusztákkal, 1.286 lakossal. A háborús időkben elpusztúlván, a múlt században újra telepíték. A Tatárdomb nevű magaslaton csinos kastély áll, melynek nem rég elhúnyt úrnője, Beniczky Hermin, Veres Pál néhai özvegye, mint a nagy nevezetességre emelkedett „Országos nőképző intézet” és más női egyesűletek és intézetek megalapítója, leányával, Rudnay Józsefnével együtt a nőnevelés előmozdításával szerzett érdemeket.

Vanyarczról nyugatra Nagy-Berczelt érjük a Cserhát nyugati oldalán. Ez 1.721 lakosú kisközség több csinos kastélylyal. Temploma 1673-ban épűlt. Nagy-Berczel fölött érintkezik a Cserhát a Szanda hegygyel, melynek legmagasabb csúcsa 1.734 láb magas. A magasabb csúcson állott a szandai büszke vár, mely Nógrád és Drégely várával háromszöget alkotva, tornyából azokkal jeleket válthatott. Hajdan az Ákos nembeli Széchy Péter bírta, ki 1329-ben annak várnagya és a vármegyének főispánja volt; majd terjedelmes uradalom feje és Zsigmond és Albert királyok idejében 1424–1440-ig királyi birtok, azután a Rozgonyi, Lábatlani, Báthori családoké lőn. Utóbb a Lónyai család bírta, mely után a Sréter család őse, János, a kurucz tüzértábornok szerezte meg. 1460-ban e vár alatt Széchenyi László a huszitákat megverte. 1544-ben Nógrád vára elestével Szanda vára is a török kezébe jutott, de 1551-ben Balassa-Gyarmat várkapitánya, Horváth Bertalan embereinek egy részét éj idején a várba bevezetvén, azt hatalmába kerítette. A falu a vártól éjszakra és Váralja nyugatra völgyben fekszik.

Szandától nyugatra alacsonyabb völgyes-halmos terűletre érünk, melyen a balassagyarmat–aszódi vasút fut Guta alatt Kövesd és Berczel között a kőszénteleppel bíró Becske, Kelecsényi puszta s Nándor határán végig, s aztán a budapest–ruttkai vasútvonalhoz csatlakozik.

Hátra van még, hogy a Cserhát fölött fekvő azon terűletet is megtekintsük, mely Surány, Herencsény, Sipek, Varsány, Rimócz, Megyer, Lócz helységek által sarló-alakban a szalatnyai völgyön és a zsúnyi völgyön le Felső-Toldig terjedő, nagyobbára hegyes, cser- és tölgyerdőkkel borított vidéket foglalja magában. A nevezett helységek többnyire egyes úri kastélyokkal s több jól kezelt gazdasággal dicsekednek. Herencsényről megemlítendő, hogy ott született Lisznyay Damó Kálmán, e század derekán élt költőnk. Legnagyobb e helységek között Lócz 6.825 holdnyi határral, 1.400 lakossal és szép úri lakokkal, Megyer a hozzá tartozó pusztákkal együtt 1.227 lakost számlál. A múl században 1771-ben épűlt templomának tornyát Végh Pál egri egyházmegyei pap, ki e helységben született, építtette. Fölfelé szomszédos vele Nagy-Gécz több pusztával; jó földjét több nemes család bírja. Nagy-Gécz határa már lenyúlik az Ipoly-völgy szécsényi síkságára. Karpi-Gécz puszta határában őskori temetőket találtak, melyeknek leletei nagyobbára nem rég a Nemzeti Múzeumba kerűltek.

Lóczczal határos Hollókő kis falu a zsúnyi völgyön, hegyoldalban; tőle nyugatra magas sziklán állnak régi várának romjai. Fekvése oly meredek, hogy csak keleti oldalán lehet följutni. Többszöri különféle korú erődítéseit tömör falainak szilárdsága mostanig bámúltatja. Alatta a mély völgyet a Hársbércznek, odább a Babiki legmagasabb csúcsának erdei koszorúzzák. Történetéből tudjuk, hogy egykori ura, a Kácsith nemzetségbeli Mikus, Csák Máté híve lévén, egyébbel együtt Hollókő várát is elveszté és azt 1328-ban rokona, Tamás, az erdélyi vajda kapta. A török világban egyenlő sorsa volt a többi megyei várral. 1552-ben elfoglalta a török; 1593-ban visszafoglaltatott; 1663-ban ismét török kézbe esett és csak 1683-ban kerűlt vissza. A múlt század első felében még a vármegye is tartott benne egy pár gyűlést. Most már teljesen az enyészet martaléka.

Nógrádmegye állat- és növényvilága azonos a szomszéd megyékével. Alsó része a megyének a gabnafélék és a szőlő, a felsőbb rész a hüvelyesek és a téli gyümölcs termesztésére alkalmasabb.

Gömörmegye. Schmidt Attilától – A Murány és a Garam völgye, Fülöp Szász-Koburg-Gothai herczeg Ő királyi Fensége leírása után

Az a természeti szépségekben változatos vidék, mely a zord Alacsony-Tátra hatalmas gerinczű hegységétől a Mátra vonaláig s Abaúj-Torna mészkőfensíkjaitól a Veporig terjed, Gömörmegyének 4.274.4 négyszögkilométernyi terűlete. A Gömör elnevezést a megye főrésze már régen viseli; az egykori Kis-Hontot, mely ma csak egy járás, 1802-ben kapcsolták hozzá s az egyesített két megyét Gömör- és Kis-Hontmegyének nevezték el hivatalosan. Ennek az egyesítésnek emléke a legújabb időkig megvolt abban, hogy a megyei gyűléseket fölváltva Pelsűczön és Rimaszombatban tartották, amaz Gömörnek volt régi székhelye, emez meg Kis-Hontnak; végre 1882-ben Rimaszombatot tették a megye állandó székhelyévé.

A megyének legnagyobb része hegy- és dombvidék, sőt alpesi hegyvidékek is fordúlnak elő benne, s a nagy kiterjedésű karsztos feltérségek is változatossá teszik Gömör fölszínét. Völgyei több helyt termékeny lapályokká tágúlnak. Legmagasabb hegytömegei az éjszaki és éjszaknyugati részén emelkednek: amott Liptó határán az Alacsony-Tátra nyugatkeleti irányú vonúlata két magas ormozatával, az Orlavával (1.841 méter) és a Királyhegygyel (1.943 méter), emitt Zólyom határán a Fabova (1.441 méter) és a megye nyugati részét ellepő Vepor (1.344 méter) hegyormai emelkednek. A Fabova éjszakkeleti oldalához a szakadékos sziklafalakkal párkányzott murányi mészkő fensík csatlakozik, a honnan keletre a Gömör-Szepesi Érczhegység hullámzatos, szélesen elágazó kristályos palákból álló hegytömegei húzódnak s több hegycsoportra, ú. m. a ratkói, rőczei, dobsinai és rozsnyói hegységekre oszlanak, míg dél felé merészebb lejtősödéssel a Rima és a Sajó völgyeiben véget érnek. Legfőbb emelkedéseik a tiszolczi Tersztye (1.117 méter), a Sztolcsina (1.480 méter), a nagyrőczei Kakas (1.411 méter), a Tresznyik (1.398 méter), a megye éjszakkeleti határán az Ökörhegy vagy Pozsálló (1.290 méter) és a Pipityke (1.226 méter). A megye keleti részét az abaúj-tornai mészkő-hegységhez tartozó s barlangjaikról híres sziliczei és pelsűczi fensíkok foglalják el.

A tulajdonképeni hegyes vidék dél felé Pelsűcz, Ratkó és Rimabrézó vonaláig terjed. Itt az éjszaknyugatról délkeletre egyközűen vonúló hegysorok között terjedelmesebb síkságok nincsenek, csak kisebb-nagyobb szélességű szép völgyek, mint a Rozsnyó alatt elterűlő gyönyörű lapály, a Sajó felső völgye, továbbá a csetneki és murányi völgytágúlatok. Az említett vonaltól délre a völgyek mindinkább szélesednek, kivált a Rima mentén Ráhónál, a Balog mentén Balogvárnál, a Túrocz mentén Újvásárnál és a Sajó mentén Csoltónál. Alább e négy folyó közeit igen szelíd, széles hátú dombsorok foglalják el, mellékeiken pedig egész nagy lapályokká tágúlnak a völgyek úgy, hogy a hol egymással egyesűlnek, egész kis alföld támad belőlük, mely termékenységre nézve legáldottabb része az egész Gömörnek. De e lapálytól délre ismét magasabb dombok vannak, melyek a megye délnyugati szegletében Ajnácskő körűl a Medves bazalt fensíkjára emelkednek.

A hegyek földtani szempontból igen változatosak. A nagyrészt fenyvesborította Alacsony-Tátra kristályos palából, a kincsekben gazdag Érczhegység a kristályos palán kivűl gnájsz- és gránitból áll, a murányi felföld, valamint a megye keleti részének karsztjellegű fensíkjai triaszkorú mészképződmények, míg déli részében az „Apoka” homokkő alkotta vidék terűl el és ezen a szétszórt ajnácskői vulkáni hegyeket trachit és bazalt alkotja.

Vízrajzi tekintetben a megye főrészben a Tisza folyamvidékéhez számítandó, csak a nyugat felé futó Garam, s a megye nyugati részének egy keskeny szalagja tartozik a Dunához. Minthogy a megye délkelet felé lejtősödik, folyói is többnyire délkeleti irányban futnak. Fő vízgyűjtője, a Sajó, nemkülönben a Rima is, alsó szakaszában keletre kanyarodik. Hajózható folyó itt nincs. A Sajó Rozsnyó, Pelsűcz és Tornalja mellett elhaladva, Putnoknál hagyja el a megyét. Futása közben apróbb patakon kivűl a Rimát veszi magába.

A vizek nagy része szabályos folyású; károkat legfölebb tavaszszal és nyár elején okoznak áradásaikkal, a mikor elöntik a völgyeket, s kivált a Balog és Túrocz sokszor elviszi a szénatermést. A vizek mozgató erejét malmok hajtására, azonkivűl más ipari vállalatok czéljaira is fölhasználják, különösen a megye éjszaki völgyeiben. Tavak nincsenek a megyében. De annál több az ásványos forrás, melyek közűl leghíresebb a csízi jód- és bróm-tartalmú konyhasós víz, bár használata csak nem régiben indúlt nagyobb lendűletnek. Kevesebb értékű az ajnácskői vaskénes savanyúvíz. Ezenkivűl vasas savanyúvíz-forrás van Várgedén, Tiszolczon, Síden, vasgáliczos forrás Rozsnyón, Rőczén, meszesvíz Levárton; közönségesebb savanyúvíz (csevicze) lépten-nyomon annyi van, hogy sok helység lakossága rendes ivóvíznek is azt használja. A fürdők közűl eddig csak a csízi jutott nagyobb nevezetességre; a többiek inkább csak olyan üdűlő helyek keletkezésére szolgáltak, melyeket csupán a környékbeliek látogatnak. Ezek közt a rozsnyói tehető első helyre.

A megye változatos alakúlatú és különböző magasságú vidékein az éghajlati sajátságok is nagyon különbözők. Az éjszaki erdős rész zord, alpesi jellegű; a Sajó és a Rima alsó völgyei a tiszai síkság éghajlatával egyeznek. Az időjárás nem állandó; gyors átmenetek gyakran fordúlnak elő, különösen a magasabb hegyek környékein.

Máskülönben a száz bérczű Gömör Magyarország egyik legáldottabb, legszebb megyéje, mint mondani szokás: „Magyarország kicsinyben”. Míg déli részén megérik a szőlő, a legizletesebb dinnye, dúsan fizet az aczélos búza, s az ott termő dohány az ország legzamatosabb dohányai közé tartozik: addig éjszaki vidékein az árpa és a zab is csak keservesen teng s a hegyek magasabb pontjain zuzmón és törpefenyűn kivűl semmi egyéb nem tenyészik.

De nevezhetjük Gömört kincsek megyéjének is, mert hegyeinek méhébe a természet drága kincseket rakott le, s hol a gazda szűk aratást lát, pótolja azt a sok ércz, mely évenként milliókat jövedelmez. Kivált vasércze az, mely ma a nemzeti vagyonosodásnak nevezetes tényezője. Nevezhetjük Gömört erdős megyének, mert terűletét felerészben erdők borítják. Főleg éjszaki felén vannak nagy rengetegek, itt-ott megszakasztva havasi legelőktől és rétektől. Ezek az erdőségek tömérdek fát szolgáltatnak. Három fanem díszlik leginkább: a fenyű (még pedig a lúcz-, jegenye-, vörös- és erdei-fenyű) a magas hegységeken, a bükk és tölgy a szelidebb éghajlatú hegyeken.

Nagy kiterjedésű erdőségeiben sok a vad. A nagyobb vadak közűl különösen bőven tenyészik a szarvas, a vaddisznó és a medve. Így a vadászat is gazdag zsákmánynyal jár. Nagy vadásztársaságok, nem ritkán királyi herczegek, fejedelmek űzik a vadat Gömör bérczein.

A Sajó, Balog és Rima völgyeinek déli lapályai a legjobb búzatermő földek közé számíthatók. Kevésbbé termékenyek a megye keleti részének mészkő fensíkjai, valamint az ajnácskői bazalt és trachit hegyek mellékei.

Ezt a változatos, megkapó ellentétekben gazdag földet ősidők óta lakták. Az aggteleki barlangban akadtak hazánkban a legrégibb emberi maradványokra. Ebben a Baradla nevű óriás barlangban találunk a kihalt ősmedvék csontjai között a legrégibb kőkorszakból való edénycserepeket, kő- és csonteszközöket; a csiszolt kőkorszakot a barlang temetkező folyosójában a második sorba temetett vázák s mellettük a pattogtatott kő-, csont- és agyagtárgyak képviselik, végre a konyhahulladéki helyek alsóbb rétege a bronz-, felső rétege a vaskorszak maradványa.

A honfoglaláskor e terűleten talált népekről nem sokat tud a történelem. A régészeti leletek, a megye déli részén, a sőregi várhegyen talált agyagedények, fegyverek, ékszerek bizonyára a jazigok, hunok, avarok, szármaták nomád népeitől erednek; de fölíratos kövekre, síremlékekre köztük nem akadunk. E kor halottai igazi halottak; emléküket a feledés sűrű leple borítja.

Új korszak kezdődik a magyarok bejövetelével. Való, hogy Gömör legrégibb megyék egyike. A honfoglalás után csakhamar kifejlődik itt a megyei rendszer. Városok, nagyobb bányatelepek keletkeznek. Hogy a bányaipar virágzásnak indúljon, arról királyaink gondoskodtak.

A tatárjárás az első századok műveltségét megsemmisítette; de félszázad alatt újra épűltek a rommá lett helységek, s lassanként fölemelkedtek a törzsökös, hatalmas családok. A kisebb-nagyobb birtokok urai közt hírneves ősmagyar nemzetségekkel találkozunk. A Bebekek ősének a nép közt ma is élő monda szerint a király megengedte, hogy hét juhaklot építsen, s ő a helyett hét várat épített: Berzéte, Csetnek, Krasznahorka, Pelsűcz, Sólyomkő, Szádvár és Torna várait, a melyekből utódaik mint kis királyok uralkodtak a megyén. A Bebekeken kivűl szintén régi családok Gömörmegyében a Széchy, Lorántffy, Derencsényi, Feledy, Illsvay, stb. családok. Nagyobb birtokosok voltak még a megyében a kalocsai és esztergomi érsekek.

A XIV. században hatalmas fejlődésnek indúlt a bányászat és érczolvasztás. A bányavidékek nevezetesebb fő helyei a Sajó mentén Dobsina, Rozsnyó, Csetnek és a Rima völgyén Rimabánya. A bányavárosok szabadalomleveleket kaptak. Rimabányát már 1268-ban István kalocsai érsek ajándékozta meg városi szabadalmakkal; Csetnek és Pelsűcz bíráskodási és pallosjogot, heti vásárok tartását, országszerte vámmentességet nyer; Rimaszombat 1335-ben emelkedett a városok sorába; Rozsnyó és Jolsva mint királyi birtokok szerepeltek.

A XV. században a cseh Giskra kalandor serege és népe lepte el e vidéket. A megyét építészeti szempontból nagyban emelték a husziták, a mennyiben ekkor sok vár és huszita templom épűlt. A csehek kiűzésekor Hunyadi János és Mátyás zászlói lengtek a megyében. A Királyhegy állítólag Mátyástól nyerte nevét.

Szomorú napokat látott a megye a mohácsi vész után. Egy felől pártoskodó főurai szűntelen harczban álltak egymással és a császári hadakkal, más felől a kettős királyság s főképen a török hódoltság járma alatt sínylett. A török, miután Gede, Szécs, Ajnácskő, Putnok várakat bevette, rabolt, gyújtogatott s egész Dobsináig portyázott. A nép a töröknek előbb Fülekre, majd Egerbe hordta adóját. A várak, Murány és Krasznahorka kivételével, majdnem mind elpusztúltak, a bányaipar hanyatlásnak indúlt. A törökön kivűl Murány és Krasznahorka várkapitányai, köztük hírhedt kalandorok: a Bebekek, Bazsó Mátyás és Balassa Menyhért sanyargatták a népet.

A következő század harczaiban a megyei nemesség nagy része Bocskay, Bethlen mellé sorakozott. A megyei levéltárt e mozgalmak alatt nagy csapás érte. Nagyobb biztonság okáért Jászóra vitték, hol a konvent földúlásakor e levéltár nagy része is elpusztúlt. Gömör urai még inkább siettek I. Rákóczi György zászlói alá, kinek felesége, Lorántffy Zsuzsánna, e megyebeli volt s több családhoz rokoni kötelék fűzte. Wesselényi Ferencz Murány bevétele után a III. Ferdinánd pártjára térítette a nemességet; majd Murány várában szövődtek a Wesselényi-féle összeesküvés szálai, s mikor maga a nádor a szövetkezettek sorából kidűlt, özvegye, Széchy Mária, föladta a várat 1670-ben lotharingiai Károlynak.

A Rákóczi- és Tököly-féle mozgalmakban is élénk részt vett a megye, melynek várait, különösen Murányt és Krasznahorkát, e fejedelem 1711-ig bírta. A szatmári békekötéssel megszűnt a tusa s bezárúlt a nemzeti harczok hosszú sora, Gömör vadregényes völgyeiben nem hallatszott többé ágyúdörej, romba dűltek a török alatt még épségben maradt várai, annyi nagyságnak és törpeségnek tanúi. Az egykor harczias lakosság visszatért a kohókba, hámorokba s a békés földmíveléshez.

Gömörmegye terűletén ma, kerek számban szólva, 175 ezer ember lakik, még pedig nemzetiség szerint 96 ezer magyar, 5 ezer német és 74 ezer tót. A magyarság a megye déli és keleti részeiben tömörűl, határát megközelítőleg a Rimaszombattól Rozsnyóig húzott vonal jelöli; ettől a vonaltól éjszakra a tótok laknak. A művelt osztály a tótság lakta vidéken is magyar. Van egy kis német szigete is a megyének az éjszaki részen, s ez Dobsina város. Az egykor Gömörbe telepedett csehek, rutének, lengyelek többnyire a tótságba olvadtak.

A lakosság foglalkozásának fő ágai: a mezei gazdaság, ipar, kereskedés, bányászat. Hol a hegyek, erdőségek nagy terűletet foglalnak el s a kis mezei birtokok nemcsak hogy távol esnek a helységtől, hanem nagy magaslatokon is fekszenek: az ilyen vidék népe télen otthon falujában, nyáron a hegyeken lakik. Már kora tavaszszal kiköltözik kis gazdaságán levő fa épűletébe, honnan csak késő őszszel tér vissza falujába. Az éjszaki zord vidékeken a gazdálkodás fő ága az állattenyésztés. A havasi legelőkön ezrenként legel a juh, birka, kecske, sertés, míg a déli vidékeken inkább a szarvasmarhát és lovat tenyésztik.

A szelidebb völgyekben, hol a gabonanemek és kapás növények kitűnően díszlenek, a megye elsőrendű gazdaságait, valódi mintagazdaságokat találunk. Első sorban említhetők a Szász-Koburg-Gothai herczeg balogvári és rimaszécsi uradalmai, az Andrássy grófok krasznahorkai, a Serényi grófok putnoki gazdasága. Különösen nagy a középbirtokok száma. A megye régi, híres nemességét (Máriássy, Fáy, Szent-Iványi, Szent-Miklóssy, Tornallyay, Hamvay, Ragályi, Kubinyi, stb.) nem zavarta szét, nem pusztította ki a török uralom. Majdnem minden helységben három-négy, sőt több nemesi udvarházat is láthatunk, de az ősi kúriák egy része újabb időben gazdát cserélt. Földjét a legkisebb gazda is czélszerűen míveli, rendszeres váltógazdaságot folytat. Szőlőmíveléssel a Borsod- és Hevesmegyével határos részeken foglalkoznak. A gyümölcstermesztés virágzó, a minek első sorban Csetnek, Rőcze, Tiszolcz, Sajó-Gömör és Rozsnyó vidéke látja hasznát. A csetnekvölgyi zamatos dohány messze földön ismeretes.

Kereskedelme, minthogy a megyének nagyobb kereskedelmi főhelye nincs, nem is vehetett nagyobb lendűletet. Hajdan négy nevezetesebb kereskedelmi útja volt Gömörnek: a pesti, kassai, iglói és a miskolczi országútak. Ma ezeket a vasúthálózat helyettesíti. Főbb kereskedelmi czikkei nem a terményárúk, hanem a bánya- és kohótermékek, a faárúk- s a kőedény-félék.

Az őstermelés mellett lefontosabb a bányamívelés. A bányászat a kobalton, nikelen, réz- és ezüstérczen kivűl főleg a vasérczre terjed ki. Vasércztermelésének évi átlaga megközelíti a másfélmillió métermázsát. Vasiparral az Árpádok korában leginkább német és tót telepítvények foglalkoztak. E század elején a vasat még az úgy nevezett tót kemenczékben olvasztották s fínomították; ma már a virágzó társúlatok és a magántulajdonosok olyan műhelyeket tartanak fönn, melyek a külföld e nemű gyáraival is kiállják a versenyt. Gömör hegyeinek ércztelepei kiapadhatatlanok, s a vasipart tízszeres fejlődésében is hosszú időkre biztosítják. A kohótelepek, vasgyárak egymást érik a Sajó- és a Rima-völgyön. Vannak a megyében más fontos iparvállalatok is: fűrésztelepek, papirgyárak, üveghuták, réz-, bőr-, kőedény-gyárak, műmalmok. A kisipar alig emelkedik túl a helyi szükséglet kielégítésén. Egyedűl a házilag űzött agyag és fa edényipar virágzik; ezeknek az árúknak a külföldön is nagy keletük van.

Rimaszombat. Neogrády Antaltól

A megyének a hetvenes évekig nem volt vasútja; ma egy fő- és több szárnyvonal szállítja a tömérdek vasat, faárút. A fővonal Fülek felől, Feled, Bánréve és Putnok mellett hasítja a megye déli részét. Innen indúlnak ki a bánréve-dobsinai, feled-tiszolczi, tiszolcz-breznóbányai szárnyvonalak, továbbá Bánrévéről az ózdi, Pelsűczről a murányi és nagy-szlabosi helyi érdekű vonalak. E vonalak hoszsza meghaladja a 260 kilométert. Kiterjedt vasúti hálózata mellett kitűnő kőútjai is vannak, 114 kilométer állami, 562 kilométer kiépített megyei út van a megyében.

A megye öt közigazgatási járásra s törvénykezési tekintetben öt járásbiróságra oszlik; melyek a rimaszombati törvényszékkel együtt a kassai kir. itélőtábla kerűletébe tartoznak.

A közoktatás terén az utóbbi években nagyot haladt a megye. Felekezeti, községi, állami népiskoláinak száma 308 mintegy 378 tanítóval.

A fülek-miskolczi vasútvonal az ajnácskői dombvidék 250 méternyi alacsony hágóján, az Ipoly és a Rima-Sajó közti vízválasztónak egyik legalacsonyabb pontján át lép be a megyébe. E vasúttól délre esik az almágyi völgyben Ajnácskő helység. Környékén emelkednek ennek a vulkáni hegyvidéknek változatos ormai. Egy merész kupon a helység fölött állt egykor a vár, melynek urai voltak a Széchyek, majd Balassa Menyhért; a török is több izben elfoglalta. Régi dicsőségéről már csak romjai regélnek. Ajnácskő gyógyforrásai a jódtartalmú égvényes és földes, vasas savanyúvizek közé tartoznak. Kis fürdőjét ma leginkább csak a medvesalji palóczság látogatja. Innen a „Mulató bérczen” át Pogányvárra jutunk, melynek környékén tömérdek ősállat maradványát találjuk. Sziklaüregeiben az ásatások alkalmával kő és vas fegyverek, csont eszközök kerűltek fölszínre. Nem messze emelkedik a Ragács csúcs, melynek aljában ősemlősök maradványai lelhetők. Erről a csúcsról ellátni a Rima-völgyön végig Rimaszombatig s az Ipoly-völgyön Gács váráig. Sőreg falu mellett emelekdik a régiségeiről ismert sőregi várhegy a régi vár romjaival. Ezt a dombos vidéket palócz és barkó nép lakja.

A Rimába siető Gortva patak kanyargó völgye oly keskeny, hogy alig enged elegendő helyet a rajta végig futó kis patak vizének, az országútnak és a vaspályának. E völgy Balogfalva helység mellett kiszélesedik, majd Várgede kúpalakú várhegye mellett ismét szűkebbre szorúl. 1502-ben Kubínyi László, a budai vár udvarbirája, királyi adományúl kapta Gedeő várát Gedeőaljával, a mai Várgedével. 1574-ben várát a török lebonttatta. Az egész hegy vulkáni kőből áll, melyet mint kitűnő építő anyagot, messze vidékre szállítanak. Várgedének egyszerű fürdője és többi úri laka van. Innen nem messze, Felednél a kies Rimavölgybe jutunk.

Fazekas tótok. Vágó Páltól

Feled a járási szolgabirói hivatal székhelye. Itt ágazik ki a füleki vasútból a tiszolczi szárnyvonal. Ebben a csinos kis helységben, mint a félórányira fekvő még csinosabb Jánosiban is, földszíntes úri kastélyok s parkszerű kertek sűrűn váltakoznak. Jánosi lakosai elmagyarosodott husziták, jómódú, értelmes földmívelők, földjüket igen jól mívelik. A község Árpádkori templomát nem régiben megújították, de egykori Benedek-rendű kolostorának már a helyét sem tudni. Jánositól a Rimavölgyön, éjszaki irányban gazdag szántóföldek, terjedelmes kaszálók között halad az út s csakhamar eléri a megye székhelyét, Rimaszombatot.

A Rimaszombat belterűletén talált bronzkori tárgyak azt mutatják, hogy itt az őskorban nevezetesebb telep lehetett. A mai Rimaszombat a hagyomány szerint hét apró helység egyesűléséből származott Istvánfalva néven. Mikor kapta mai nevét, nem bizonyos. A XIII. század vége óta földesurai a kalocsai érsekek, kiktől nevezetes kiváltságokat nyert, majd a Széchy, Forgách, Losonczy és más családok voltak. Lakosai Giskra idejében a kelyhesek vallását fogadták el s régi papjaik csak a csehek kiűzése után térhettek vissza a városba. Attól az időtől fogva, mikor a török 1552-ben bevette Füleket, Rimaszombat is egy századnál tovább volt kitéve az ellenség kemény sarczainak, kivált, míg a tőle negyedórányira levő Szabadka várkastélyt, a török rettegett rablófészkét, a füleki basa kincstárát, Tiefenbach és Drugeth hadai földig le nem rombolták. A városi levéltárban harmadfélszáznál több török oklevelet őriznek, jeléűl a tömérdek zaklatásnak és zsarolásnak. Többször pusztította tűzvész a várost, így 1506-ban egészen hamuvá lett; levéltára is akkor pusztúlt el.

A vallási villongások s a nemzeti harczok sulyos napjai letűnvén, lakosainak szorgalma, virágzó ipara s kereskedelme folytán szabályosan épűlt föl a város és a jóllétnek magas fokára emelkedett. Ma, mint megyei székhely, fő fészke Gömör politikai, közművelődési és társadalmi életének. Négyszögű, tágas piaczának palotaszerű ház-sorain kivűl nevezetesebb középűletei: a megyeház, az újonnan épűlt törvényszéki palota, a megyei közkórház, a katonai laktanya. Kevés város dicsekedhetik olyan szép közkerttel, mint a Széchenyi-liget, melyben fürdő, kaszinó és lövőház is van. A Tompa-útczában márványtábla jelöli Tompa Mihály költőnk szülőházát, de nem sokára szobor is fogja hirdetni emlékét. Van a városnak két virágzó pénzintézete, nyomdája, több helyi hírlapja, műmalma. Itt székel az állami erdőgondnokság s a bányabiróság. Egyesűlt protestáns főgymnasiuma, mint ilyen, az egész országban egyetlen a maga nemében. Jeles népiskoláin kivűl tart fenn a város polgári, iparostanuló és nőipar-iskolákat is.

A balogvári kastély. Neogrády Antaltól

A város lakosainak száma hatezer, kik nagyrészt iparosok, timárok, csizmadiák, de a híres gubásokat, szűcsöket, valamint az aranyműveseket, csutorásokat, kik hajdan nevezetes szerepet vittek a magyar ipar történetében, ma már hiába keressük. A város határa igen termékeny, melyen jövedelmes gazdálkodást és kertmívelést űznek. A Rima által gyakran elöntött káposztás földeken, kertekben dúsan tenyésznek a zöldségfélék. Az állandó lakosok, még az iparral foglalkozók is igyekeznek egy-egy kis konyhakertet szerezni. A legújabb időkig minden polgári családnak megvolt a maga kis káposztaföldje (rászaföld). A rimaszombati országos vásárok a megye legnagyobb vásárai közé tartoznak. Nagy ló- és marhavásárán kivűl élénk szokott lenni az árúvásár is, s távolabbi vidékekről is látogatják. Rimaszombattól csak a Rima folyó választja el Tamásfalát (Tamásfalvát), melynek szorgalmas lakosai nagyrészt kályhások és fazekasok. Említést érdemel a várostól negyedórányira eső Szabadka puszta, melyen állami méntelep van. A városon alúl a kurinczi állami földmíves iskola telepét teláljuk.

Régi szólás-mondás szerint „Rimaszombatban végződik a magyar miatyánk”, a Rimavölgyön fölebb már tót a lakosság.

Rimaszombattól nyugati irányban a vízválasztó dombon túl Osgyán községet érjük lejtős dombok alján, csinos úri kastélyaival. A helység fölött büszkélkedik a Luzsénszky bárók XVI. századbeli várkastélya, hajdan a Bakos nemzetség tulajdona. Némethy Balázs hajdúi itt ütköztek meg Básta császári tábornok seregével 1604-ben s Básta innen indúlt a megye földúlására. Evangelikus gymnasiuma pártfogói, a Korponayak, kihaltával az ötvenes években tanáraival és deákjaival együtt átköltözött Rimaszombatba s ott a reformátusok gymnasiumával egyesűlt. A község magyar lakosai a földmívelés mellett fuvarozással foglalkoznak; a szomszédos tót helységek cserépedényét s tégláját szállítják piaczokra és vásárokra.

Osgyántól éjszaki irányban a rakonczátlan Szuha patak völgyében levő kis községek, mint Fazekas-Zsaluzsány, Susány, Pongyelok és Szuha tót ajkú, de magyarúl is beszélő lakosainak fő foglalkozása az agyagedény-készítés. Ezek az agyagárúk, különösen a zsaluzsányi tűzálló tégla, külföldön is nagyon keresett czikkek.

A fülek-miskolczi vasútvonal Felednél a megye egyik legkiesebb völgyébe ér. Ezt a széles völgyet, mely kelet felé Putnokig, a megye széléig terjed, délről a Mátra alját képező és a Bükk-hegységhez támaszkodó harmadkori homokos apoka szegélyezi, éjszakról alacsonyabb dombok lejtői határolják. Termékeny, jól mívelt, a Rima és a Sajó vizétől öntözött tagas lapály ez, melyen sűrűn fekvő virágzó községek, jól rendezett gazdasági majorok és várak romjai váltakoznak. Serke jómódú község mellett a Rima hirtelen keletre kanyarodik. Várhegyéről, melyen egykor a Lorántffyak vára állott, szép kilátás nyílik kelet felé egészen Putnokig, s éjszaki irányban Rimaszombatig. Odább Simonyi, Harmacz és Mártonfalva jómódú kis helységek után a járás fő helyét, a csinos Rimaszécset, a Széchyek ősi fészkét érjük, hol Koburg herczegnek nagyszerű gazdasága van. Várát Mátyás király ronttatta le. Balra a dombok között van Csíz, jód-brómos vizű fürdőjével. Czélszerű berendezése, főleg pedig gyógyító ereje már távolabbi vidékekről is számos vendéget vonz ide.

Odább a Rima és Sajó egyesűlésén túl van Bánréve, igen termékeny vidékkel, parkban álló régi udvarházzal, mely ma a Hámos család tulajdona. Itt ágaznak ki a miskolcz-füleki vasútvonalból a dobsinai és nádasdi szárnyvonalak.

Innen keleti irányban a Sajó mellett egy hosszú domboldalon emelkedik Putnok nagyközség. Már messziről szemünkbe tűnik itt a Serényi grófok magas fekvésű kastélya, melyhez egy nagy és jól rendezett uradalom tartozik. Putnokot IV. László a Rátót nemzetségnek adományozta. Később a Putnokyak bírták, kik után a báró Orlay, majd ezekről a Serényi család birtokába jutott. Sokáig megerősített véghelye volt a megyének; a török több izben fölprédálta. Lakosainak a száma meghaladja a 3.000-et. A városiasan épített s rendezett csinos községnek van népbankja, nagy gőzmalma, kávépótlék-gyára, ipartestülete s jó elemi iskoláin kivűl iparostanúló és nőipariskolája. Tóth Edének, a jeles népszínműírónak, a „Falu rossza” írójának, a városháza mellett levő kis szülőházát emléktábla jelöli. A lakosok élénk ipart és kereskedést űznek. Különösen őszi vásárai népesek. A fillokszera pusztítása után újra ültetett szőleiben bortermesztése megint föllendűlőben van.

Pelsűcz és a horkai celluloze-gyár. Neogrády Antaltól

Putnoktól nyugatra Rimaszécsnél a Balog-völgy nyílik a Rima alsó völgyébe. A Balog-völgyön végig több kisebb helység van jól berendezett középbirtokokkal, majorokkal, régi udvarházakkal. Különösebb említést érdemel Balog, nemcsak azért, mert legnagyobb faluja a völgynek, hanem mert egy nagyobb uradalom fő helye. A balogvári uradalom a XIII. században a Balog nemzetségé volt, melyből származtak a Széchyek, aztán a Koháryak, végre pedig ezektől házasság útján a Szász-Koburg-Gothai herczegek birtokába kerűlt. A kis helység fölött hajdan vár állott, mely az idők viszontagságai közt elpusztúlt, de helyette ma a Koburg herczegek fejedelmi kastélya pompázik a Várhegyen, honnan végig lehet tekinteni az egész völgy helységein. A kastélyt park környezi; e mellett terűl el a nagy vadaskert, melyben a vad, kivált a szarvas, bőségben és ritka példányokban tenyészik. A kis falu szorgalmas lakói földmívelők, kiket a rakonczátlan, bár nem nagy Balog patak gyakran érzékenyen megkárosít kiöntéseivel. Az innen délkeletre fekvő Radnót lakói a legújabb időkig dohánytermesztést űztek.

Bánrévétől éjszaki irányban nyílik a megye legszebb, legtermékenyebb völgye, a kies Sajó-völgy, számos jómódú községgel, bőven termő szántóföldekkel és mosolygó rétekkel, melyekre hol erdő-, hol szőlőkoszorúzta alacsony hegyek néznek alá. Itt feküsznek közel egymáshoz Abafalva, Szent-Király, Hanva, Recske, Kövecses, Runya, Méhi községek. Hanva községben évek során át volt református pap Tompa Mihály, nagy költőink egyike, ki itt van eltemetve is. E szabályosan épűlt helységek nagy részt a völgyet szegélyző alacsony dombok aljában feküsznek. A lakosok földmívelésből élnek. Cseréppel fedett házaik tiszták, jó karban tartvák. Magas tornyaik bádog teteje messzire csillog a nap sugaraiban. A Sajó bal partján, az országút és a vaspálya mentén fekszik a Tornallyay család ősi fészke, a szép fekvésű Tornalja. Kelet felől bükk- és tölgyerdővel borított dombok, éjszakkeletről a magasabb sajó-gömöri és bejei szőlőhegyek szegélyzik ezt a széles völgyet, melynek közepén ezüstszalagként kígyódzik a Sajó. Tornalja takarékpénztárával, járásbírói és telekkönyvi hivatalával egyik fő helye a Sajó-völgynek. Van kereskedelmi és iparostanúló-iskolája; piaczára hordja a sajóvölgyi nép búzáját és lábas jószágát. Úri kastélyok, parkok, középületek teszik széppé ezt az élénk mezővároskát. Innen negyedórányira esik a Sajó jobb partján Sajó-Gömör. Régi helység. Polgári iskolájának alapját a közjóra mindig áldozni kész Szentiványi Miklós vetette meg. Ide való volt Czinka Panna, a múlt századbeli híres hegedűsnő. Mátyás király a monda szerint itt szólította kapáló versenyre a megye urait, itt adott nekik tanúlságos leczkét a földmíves nehéz munkájáról. Várhegyéről, melyen már romokat sem találunk, nagy vidéket belátni.

Tornaljánál elágazik az országút. Egyik ága a Sajó völgyén Rozsnyó felé, a másik nyugati irányban Rimaszombatnak tart. A gömöri meredek hegy alatt van Beje, a Szentmiklóssyak kastélyával és díszkertjével. Itt szögellik be a Sajó völgyébe a keskeny Túrocz-völgy. Az ezen völgyben fekvő Otrokocs, Lőkösháza kis helységek földmíves lakói mind régi nemesek utódai. Harkácsot a báró Vayak kastélya és izléses parkja ékesíti. Nagyobb birtoka van itt a jászói premontrei kanonokrendnek. Sánkfalvától félórányira van Lévárt, meszes vizű kis fürdővel.

Az aggteleki barlang bejárata. Háry Gyulától

Bejétől nyugati irányban az országút mentén Füge helységet érjük a vályi völgy déli nyílásánál. Kálosa, Mihályi, Vály kis falvak elszegényedett nemes lakosainak fő jövedelemforrása a gyümölcstermesztés.

Tornaljától éjszaki irányban a Sajó völgye mind keskenyebbre szorúl. E völgyben találjuk Sztárnya helységet, a Radvánszky család szép kastélyával és parkjával. Odább Gömör-Panyit, Tiba, és a celluloz-gyáráért említhető Horka kis helységektől éjszakra a csetneki völgynyílás mellett épűlt Pelsűcz nagyközség. Ezt az 1.800 lakosú községet a Bebekek után a Perényiek bírták, majd az utolsó Rákóczi Ferenczre szállott. Van a szomszédos Ó-Hámor telepen vasárúgyára, rost- és faanyaggyára, iparosiskolája. A múlt században épűlt megyeházát, mióta a megyegyűléseket Rimaszombatban tartják, más czélokra használják; ma műfaipargyárnak van berendezve.

A Sajó-völgytől kelet felé az abauj-tornai mészkő-hegyek nyúlványai ágaznak be a megyébe s a Csermoslya patak völgyétől dél felé Putnokig húzódnak. Terjedelmes fensíkjaikon hullámos, mindenféle teknő- és tölcséralakú horpadások, vápák, nyelők, ravaszlyukak vannak. A hegyhátak szárazak, a hosszan elnyúló völgyekben alig találni forrást, mert az eső- és hóvizet elnyelik az üregek. Így természetesen ezek a völgyek ridegek, kietlenek; a gazda koránsem örvend olyan bő aratásnak, mint a termékeny Sajó-völgyön. Sovány különösen a Száraz-völgy, mely Trizs felől Zubogynak tart. Az egész vidéket nagy kiterjedésű bükk- és cserfaerdők borítják. A lakosok mint királyi hajtók és vadászok telepedtek ide és valamennyi helység nemességet nyert. Fő jövedelmi forrásuk a cser. Kivált a poroszországi cserkereskedők látogatják sűrűn ezt a vidéket. Ennek a mészkővidéknek helységei általában kicsinyek, de annál neveztesebbek e vidék barlangjai.

Az aggteleki barlang: Salamon tornya. Háry Gyulától

Pelsűcztől keletre van a sziliczei fensík. Szilicze helységtől délnyugat felé van a sziliczei jégbarlang vagy Lednicze. Hegytorokhoz hasonló bejárása befelé nagy csarnokká tágúl. A barlangot egy nagy sziklatömb két részre osztja. Fenekét és nyáron át oldalfalait is jég borítja, különösen, ha a tél és tavasz esős volt. Érdekesek benne a jéggé fagyott vízesések, a falakról lefüggő óriási jégképződmények. Ezt a barlangot azonban járható útak hiánya miatt még kevesen látogatják.

Az aggteleki barlang: A nagy folyosó; Minerva sisakja. Kacziány Ödöntől

Pelsűcztől délkeletre Pelsűcz-Ardó és Hosszúszó helységeket érjük. Amannak határában ezelőtt gálma-érczet bányásztak, Hosszúszótól nyugat felé az országút-menti kopár legelőkön, gyér erdőborította magaslatokon át Aggtelek vakolatlan házaihoz jutunk, melynek lakossága jobbára mészégetéssel és mészszállítással keresi kenyerét. Ennek a helységnek a határában van a világhírű Baradla barlang, mely úgy nagyságát, mint csodálatos cseppkő-alakúlatait tekintve, Európa egyik legnevezetesebb cseppköves barlangja. Hoszszaságban csak az amerikai Mammuth-barlang múlja felűl, a mennyiben a Baradla tulajdonképeni fő ága 5.797 és számos mellékágának hoszsza 2.683 méter. Így ez nagyságra nézve a világnak a második barlangja. Hogy a barlang mennél könnyebben megtekinthető legyen, arról a Magyarországi Kárpát-Egyesűlet gondoskodott. Régi bejárata Aggtelektől egy negyedórányira van; új bejárata, melyet 1890-ben fejeztek be, a jósafői országút mentén Aggtelektől keleti irányban félórányi távolságra esik. Első leírása e század elejéről való. A tatár és török-pusztítás idejében nagyon sokszor szolgált a népnek menedékhelyűl.

A Poronyatető alatt levő régi bejárásnál lépcsők visznek le az előcsarnokba. A Pitvar elég tágas üregének falain és boltozatán már cseppköveket találunk. Innen a Csontházba visz a jobbra vezető Temetkezési folyosó, hol Nyáry Jenő báró ősmaradványokat, csontvázakat talált. Itt fakad az Acheron csermely vize, mely a Stix-szel egyesűlve az egész barlangon végig foly. A Pitvartól balra az Ország tábláját érjük; a rá vésett neveket a fáklyafüst annyira befeketítette, hogy alig olvashatók. Átellenében a patak bal partján látható a Mózes oltára, s benne egy csepegőkő medencze tiszta ivóvízzel. Jobbról hagyva a Rókalyukat, a 27 méter széles Nagy templomba jutunk, melynek falai, cseppkövei kormosak a fáklyafüsttől; magassága oly nagy, hogy mennyezete fáklyavilág mellett nem látható. Ebben van a Nagy oltár egy igen vastag álló cseppkő, mögötte két csúcsíves kapu a Szószékhez vezet. A nagytemplomból balra nyílik a Denevérbarlang; elnevezését a benne nagy számmal tanyázó denevérektől kapta, de ez alkalmatlan állatok újabban eltűntek innen; ez valamikor külön barlang lehetett külön bejárással. Látható itt két egyközű, egymástól 95 cmnyire eső kerékvágás, állítólag azon talyigák nyomai, melyeket az itt lakott emberek használtak. A Nagy oltártól egy keskeny út a 28–30 méter magas s ugyanoly széles Kis templomba vezet. A gyertyaláng lobbanása csodás játékot űz a bámúlatos alakzatokkal. A természetnek önkészítette templomában vagyunk itt, hol a fölhangzó ének hangjai ünnepies hatással vannak a látogatóra. A büdöstói ágból a Stix vize ömlik a fő barlangba. Balra a büdöstótól nyúlik egy nagy mellékág, melyet a vezetők Paradicsomnak hívnak. Ez a Baradla legérdekesebb mellékága. A csarnok boltozatát sárga csepegő-kőoszlopok tartják, melyeken különféle növény-alakú képződmények láthatók.

Rozsnyó fő tere. Neogrády Antaltól

Visszatérve a Kis templomba, a Styxen keresztűl a Kis terembe jutunk; a visszhang itt oly nagy, hogy egyes hangszer hangjaiban is egész zenekart vélünk hallani. A nyirkos, csúszós úton a Virágoskert szép cseppkővirágaihoz érünk, hol vezetőnk pisztolylövésére nagy sokára egy mennydörgésszerű hosszas visszhang felel. A Nádor-oszlop József nádornak 1806-ik évi látogatását örökítette meg. A 38 méter hosszú Nagy-teremből magas lépcsőkön kapaszkodunk föl a Mária hegyére, mely fölűlről megvilágítva megkapó látvány. Mellette jobbra a Parnassus, balra a Zsidó-templom van. A Parnassusból egy sikamlós, keskeny úton a Galambházhoz, tovább a Vízörvényhez jutunk, hol a patak egy nagy mélységbe ömlik.

Ezután még zordonabb alakot ölt az alvilág. A Jeges sík messziről befagyott tónak látszik. Murány várát elmellőzve, a mélységbe ereszkedünk, hol a víz nagy kősziklák között eltűnik; ez a Vaskapu. A barlangnak innen kezdődő új ágát Vas mérnök járta be először 1825-ben. Utunk kissé kényelmetlen, az iszapos, kavicsos talajon fárasztó, de fáradságunkért megjutalmaz bennünket a szebbnél szebb alakzatok látása. A különféle színű oszlopsorok, az oldalfalakról leereszkedő függönyök, az egymással összeérő stalagmitok és stalaktitok, a talaj hullámos, csillogó szőnyege bámúlatos képpé csoportosúlnak.

A legkülönfélébb alakok váltogatják egymást az Olympus hegyig, mely majdnem a mennyezetet éri. A Tündérvár gyönyörű képződésű fehér, vörös és sárga színű cseppkövekből áll. Ez és Semiramis függőkertje kristálytiszta képződményeivel igen szép részei a Baradlának. A Pisai torony remek oszlopán túl ismét zord tájakra, az Omladékos helyre jutunk, hol a tört oszlopok, összezúzott kőszálak, a falrepedések mind a víz rombolásáról panaszkodnak.

Odább jobbra az új ág leghosszabb mellékágát, a Ravaszlyukat látjuk, mely a Baradla legszebb részei közé tartozik. Oly pazarúl van fölruházva ékességgel, hogy versenyre kel bármely csepegőkő-barlanggal; boltozatán és falain ezer meg ezer csepegőkő függ. Elhagyva ezt a mellékágat, a fő ágban a Pindus-hegy szép oszlopain túl a Vaskos oszlopnál stalagmit medenczében jó iható vizet találunk. Itt kezdődik a fő ág legszebb része gyönyörű csepegőköveivel. Itt vannak a bájos Tempe, a Minerva-oszlop; tovább a vakító fehérségű Alabastrom torony köti le figyelmünket. Végre az Arany-úton, mely valamikor egy régibb üregnek volt kezdete, a 35 méter magas Gellérthegyhez jutunk; ezen egy 20 méter magas, 8 méter vastag fehér oszlop emelkedik, a Csillagvizsgáló torony. A Munkácsi tömlöczben sima mészfalakon s a földön heverő kőhalmokon kivűl mitsem látunk. Még ridegebb a Siralomház. Csodálatra méltó a nagy Bálvány-oszlop; közelében borzalmas mélység tárúl elénk. Ganymedes kútjánál kisebb-nagyobb medenczékben jó ivóvíz van. Innen sikamlós úton a barlang végéhez, a Pokolhoz s onnan a jósafői bejáráson át Gömör határán a szabadba jutunk.

Krasznahorka. Vágó Páltól

A Sajó-völgy Pelsűcztől éjszakkelet felé nagyon szűkre szorúl. Ennek a völgynek két sziklafala olyanformán szögellik ki, hogy, ha összetolnák, épen egymásba illenének, mintha egykor egybe lettek volna nőve s a rozsnyói völgyben összegyűlemlett víz hasította volna ketté. Sziklafalaihoz támaszkodnak a vasgyáraikért és kohóikért említhető Vígtelke, Gombaszög, Szalócz helységek. Környékén gyönyörű kertészet és szépen gondozott méhészet köti le figyelmünket. Szalóczon túl egy kiálló sziklacsúcson látjuk a vörös barátok kolostorának romjait. Odább van Berzéte csinos kis helység a Máriássy és Hámos családok kastélyaival. A tatárjárás előtt mint királyi kamarai birtokot Forrasztó néven nevezték. Temploma régi huszita templom; hajdan erősség volt; erre vall a templomot környező, kőrésekkel ellátott vastag kőfal. Itt van az Andrássy grófoknak egy vaskohója, mely 18.170 métermázsa nyersvasat termel évenként.

Ennek az említett gyönyörű lapálynak éjszaki részén épűlt a megye másik nagyobb városa, Rozsnyó, a kopasz Pozsálló- vagy Ökör-hegy lábánál, melynek csúcsáról nagy messzeségre ellátni. Rozsnyó ősrégi bányásztelepítvény. Keletkezését némelyek II. Endre idejére teszik, ki ide bányamívelés végett szászokat telepített volna. Czímerében három rózsa van, a mi azt mutatja, hogy nevét a rózsától (Rosenau) kapta. Fénykora a mohácsi vészig terjed, a mikor valóságos Kalifornia volt, hol még danczigi és brüsszeli kereskedők is örömest vásároltak bányatelepet. Bányaipara később mind jobban hanyatlott. Alig van város, mely annyi viszontagságos időt látott, mint ez. A rablólovagok, különösen a Bebekek és a csehek fosztogatásaitól, a török harácsolásától urai, az esztergomi érsekek sem tudták megvédeni. A későbbi szabadságharczokban, nemzeti mozgalmakban egyik ellenség kezéből a másikba kerűlt. Nem kevesebbet szenvedett a vallási villongások idején. II. Rákóczi Ferencz 1706-ban novembertől karácsonyig s 1707 januárban ismét itt értekezett az országtanácscsal, és az ónodi híres abrenunciatiót titokban itt határozták el. Katholikus püspökségét Mária Terézia alapította 1776-ban s ebből az alkalomból Rozsnyó a „szabadalmas püspöki bányaváros” czímet kapta. De ez nem maradt egyéb puszta czímnél, mert rég megszűnt bányaiparát nem volt képes új életre kelteni. Német eredetű lakosai már a XVI. században nagy részt megmagyarosodtak; számuk az ötezret megközeliti. Gömörnek székhelyével, Rimaszombattal ma is versenyez úgy a szellemi, mint az anyagi haladás terén. Tágas négyszögű piaczáról kilátunk a nagy püspöki templomra, a premontreiek gymnasiumára, a római katholikus papnöveldére, a püspöki lakra, melynek egyik része hajdan a jezsuiták székháza volt. Az evangélikusok félrehúzódtak templomukkal s gymnasiumukkal egy zúgó hegyi patak partjára. E két középiskolán kivűl vannak Rozsnyónak leánynevelő intézetei, árvaházai, iparostanúló-iskolája, nagy kórháza, melyet az utóbbi évtizedekben épűlt főleg Kossa dr. és Schopper püspök adományából; továbbá járásbírósága, közjegyzősége, adóhivatala, takarékpénztára, kaszinója, több társas egyesűlete, hírlapja. Szépen gondozott kertek, gyümölcsösök szegélyzik a csinosan épűlt várost s a közeli hegyoldalak (Bányaoldal, Szőlőmál) bányatörmelékei egykori virágzó bányászatról tanúskodnak. De azért Rozsnyó gyáripara ma is különösebb említést érdemel. Nevezetesebb iparvállalatok bőrgyára, műmalma és fűrésztelepei. Szög- és kőedénygyára újabban szünetel.

A krasznahorkai vár udvara. Neogrády Antaltól

A város környékén vasérczbányák és vaskohók vannak. A város közelében a vadregényes csucsomi völgyben fekszik vasgáliczos vízű fürdője szép nyári lakokkal, mely nagyobb hírre nem tudott ugyan vergődni, de ünnepnapokon igen látogatott mulató és kiránduló helye a város lakosságának. Vizének gyógyhatása, a fürdő kifogástalan berendezése évről-évre növeli a látogatók számát. Közelében égvényes savanyúvíz fakad. Rozsnyó fekvésénél fogva ma is élénk forgalmú város. Míg a vasútak nem hálózták be az országot, a Szepesség itt találkozott az Alvidék népével s a rozsnyói lakos folytonosan útazott árúczikkeinek eladása végett. Sokat emlegetett volt mézeskalácsa, vászonfehérítése, továbbá méhsöre, méze és viaszgyertyája. A vasútak másfelé terelték a forgalom egy részét, s így Rozsnyó kereskedelme és ipara újabb időben csökkent. Hajdan rendkivűl népesek voltak vásárai, s messze földön ismeretesek szűcsárúi. A lakosok az iparon kivűl mezőgazdasággal is foglalkoznak.

Rozsnyótól keletre a tornai országút mentén regényes tájékon érjük Krasznahorka-Váralja helységet magános kopár halmon emelkedő régi várával. A Bebekek ősi fészke volt ez, honnan három századon át uralkodtak a vármegyén, s jártak rabló kalandjaikra. Bebek Ferencz a megyéből ide hordatta össze a harangokat s azokból hamis pénzt veretett. A XVI. században az Andrássy grófok birtokába kerűlt. A nemzeti harczok óta csupán akkor hangzik bástyáiról az ágyúdörej, ha falai fejedelmi vendégeket fogadnak. Bár tömérdek ostromot állott ki s e század elején villámcsapás elhamvasztotta, a Sajóvölgyre néző része ma is lakható állapotban van. A régi bútorok, festmények, ezüst domborművek, a várkapu alatt levő katakomba-szerű üregek, a sziklába vájt rendkivűl mély kút fölkelti bámulatunkat. A fellegvár éjszaki részén már romban hever a hatalmas márványterem, melyben egykor a megyegyűléseket tartották. Az apró virágos kertek is elpusztúltak; itt-ott sanyarog egy-egy vén orgonabokor. A vár hatalmas sziklafalába építették újabban az Andrássy család nagyszerű sírboltját. Szépen kifestett vártemplomának Mária-képét búcsúsok látogatják. Itt mutogatják üvegkoporsóban a kuruczvilágban elhalt báró Andrássy Istvánné, Serédy Zsófiának csodálatos épségben levő teremét. A helységben, mely egyetlen széles útczából áll, az Andrássy uralom jól berendezett majorsága, gazdasági és tiszti lakai említhetők. Úgy Krasznahorka-Váraljának, mint számos más helységnek templomára, iskolájára sokat áldoz évenként Andrássy Dénes gróf. Éjszaki irányban több bányatelep van. A Csermoslya-patak regényes völgyében épűlt Dernő község az Andrássyak híres vasöntőjéről nevezetes.

A csetneki evangelikus templom és faragványos szószéke. Neogrády Antaltól

Mint általában a hazában, Gömörben is a termékenyebb völgyekben, enyhébb éghajlatú vidékeken a magyarság telepedett meg. Az eddig említett vidékek lakói tiszta magyarok, vallásra nézve jobbára reformátusok.

Pelsűcztől éjszakra a kopár pelsűczi fensík terűl, mintegy a sziliczeinek folytatása, melyet a Sajó választ el emettől. Ezen a jókora kiterjedésű mészkő-fensíkon alig találni egy-egy darab földet, mely mívelésre érdemes volna. Meredek, fehérlő oldalfalán fölkapaszkodva, tömérdek ravaszlyukat, töbört, mélyedést találunk rajta szanaszét. Van egy több négyszögméter kiterjedésű ürege, mely 92 méter mély.

Ennek a terméketlen fensíknak a nyugati szegélyén vonúl végig a csetneki völgy, melynek déli torkolata Pelsűcznél nyílik a Sajó völgyéje. Ezt a termékeny, érczekben sem szegény völgyet a Sajó egyik mellékága öntözi, mely Pelsűcznél egyesűl a fő folyónak rozsnyói ágával. A völgy éjszaki részén a magas Radzim-hegy már messziről fölkelti figyelmünket. A csetneki völgy szép fekvésű falvaiban tót a lakosság; magyarok csak délen Páskaházán és Kun-Taploczán, meg tótokkal vegyesen Csetneken laknak. Legnagyobb helysége a völgynek Csetnek másfélezer lakossal. Róbert Károly alatt nyert jogait, kiváltságait Mária Terézia uralkodása alatt vesztette el. 1555-ben nagy döghalál pusztította a város lakosságát. Vára, melyet a Csetneky, Bebek és a Bakos családok bírtak, már a Rákóczi-féle mozgalmak előtt végkép romba dűlt. Csúcsíves építésű evangelikus temploma a benne levő chronostichon szerint 1272-ben épűlt. A vár urain kivűl sirboltjába temették Ernő Kázmér schleswig-holsteini herczeget is. A templom jeles festményei, régi fafaragványai megtekintésre méltók. Csetnek jól épűlt iparűző város. Rákóczi alatt itt kovácsolták a híres fringia-kardokat. Van itt vasöntő, vasgyár és rézhámor. Igen fontos volt a legújabb időkig dohánytermesztése; de a talaj kimerűltével a híres, kitűnő zamatú csetneki dohányt most már csupán a szomszédos Ochtina helység termeszti. Csetneken húzamosan lakott, sőt némelyek szerint ott született a XVII. század nevezetes költője, Gyöngyösy István, Gömörnek hosszú időn híres alispánja. Annyi nemesi udvarházat sehol a megyében nem lehet találni, mint Csetneken.

A betléri kastély. Háry Gyulától

Ochtinától éjszakra fekszik Nagy-Szlabos helység, papirgyára több száz munkást foglalkoztat. Ezt a nagy s főleg a hírlapok számára dolgozó papírgyárat nehány évvel ezelőtt nagy tűzvész pusztította, mely után újra épűlt.

Rozsnyótól éjszak felé a vasút a Sajó-völgyben csinos falvak, vashámorok s gyárak mellett kanyarog tova. A magasabb hegyek komolyan, méltóságosan tekintenek alá a völgyön átvonúló folyóra, vasútra és országútra. A Pozsálló egyik szárnyára, a Szulova hegyére följutva fölséges kilátást élvezünk. Ellátni innen a Sajó-völgy hegyeire, a borsodmegyei Bükkre, sőt a Mátráig is. Éjszak felé a Kabina magaslatról a Magas Tátra ormait látjuk ég felé meredezni. Ebben a szulovai magányos vadonban van az Andrássyak vadászlaka, egy valóságos kis tündérkastély. A Sajó-völgy keleti oldalán a vasúttól jobbra ugyancsak az Andrássyaknak egy másik kétemeletes szép kastélya van, mely egy magas hegyek által környezett völgy torkolatában Betlér helység mellett fekszik. Ezt a ritka izléssel berendezett fényes kastélyt a mostani tulajdonos gróf Andrássy Géza atyja, Manó gróf építtette. Lépcsőházának falait régi hadiöltözetek, fegyverek, zászlók díszítik. Pazar fényű termei nem ritkán fogadnak fejedelmi vendéget. Képtárában a hazai és külföldi jelesebb képírók gazdagon vannak képviselve. Százötven holdas parkja szökőkútjaival, ritka fenyűfajaival hazánkban a legszebb parkok egyike. Egyik kerti épületében érdekes ázsiai néprajzi tárgyak gyüjteménye van: Buddha bálványok, pogány templomi edények, stb.

Ez a meredek hegyek között vonúló völgy az Andrássy grófoknak nemcsak előkelő izlését, hanem a magyar ipar fejlesztésében szerzett nagy érdemeit, gazdaságát is elénkbe tárja. Vashámoraik, vaskohóik sűrűn érik itt egymást: Betléren, Alsó-Sajón, Oláhpatakon. Külön említést érdemel e völgyben a nadabulai papirgyár.

A Sajónak ebben a felső völgyében majdnem mindenütt hallható a vasgyárak, zúzók moraja. A lombos és fenyves erdőborította magas hegyek, a kristály tiszta patakok, az apró falvak rendkivűl változatos képet tárnak elénk. Oláh-pataktól éjszak felé, hol az Érczhegység a Király-hegy nyúlványaival egyesűl, fenyveskoszorúzta völgykatlanban épűlt Dobsina rendezett tanácsú város.

Dobsina igen régi eredetű bányásztelepítvény. Bányavárossá Zsigmond emelte 1411-ben, mikor egyenjogúvá tette a szepesi bányavárosokkal. Bányászata és vasipara mindig fontos volt. A letűnt harczias századokban mindegyik hadviselő fél menedéklevéllel látta el, viszontagságos történetének mégis sok szomorú lapja van. Sarczolták, kirabolták a hatalmaskodó fűurak; majd a török 1544-ben éjnek idején fölgyújtotta s lakói egy részét rabszíjra fűzte. Gyáripara a Thökölyek és Rákócziak korában virágzott legjobban, a mikor itt fegyvergyár is volt. Nagy tűzvész pusztította 1855-ben. Ötödfélezer lakosának több mint a fele német. Szójárásuk a szepesi németekétől nem sokban különbözik. Bányászata e század elején indúlt nagyobb virágzásnak, mikor kobalt- és nikel-bányászata oly nagy volt, hogy a világ minden e nemű bányavállalatát felűlmúlta; ma azonban az ércz megfogyása következtében mind inkább hanyatlik. Innen van az, hogy lakosai közűl sokan kivándorolnak. A város főterén van a díszes városháza, mely Dobsina fő büszkesége; ugyanitt van az evangelikus temploma és a népiskola. Van takarékpénztára, több társas egyesűlete, alsófokú kereskedelmi, polgári, iparostanúló- és bányásziskolája. Gabonapiacza, de kivált fakereskedése igen élénk. A város maga igen gazdag, van számos bányája, gyára, nagy kiterjedésű erdősége, de a lakosok folyton szegényednek. Van itt vasérczbányája a magyar államnak, Koburg herczegnek, a „Concordia” bányatársúlatnak. Az összes vaspát- és vasérczbányák évi termelése kerek számban 2.130 métermázsa. Van ezenkivűl réz- és ezüstérczbányája, vannak gőzfürészei, több kohója, mint az Andrássy és Sárkány-féle kohók. De mindezek nevezetességét messze túlhaladja világhírű természeti ritkasága, a jégbarlang.

Dobsina. Háry Gyulától

A Dobsinától éjszakra eső Langbergen át Gömör egyik legszebb völgyébe, a sztraczenai völgybe jutunk. Sztraczena falutól kezdve a festői szépségű képek a völgy minden kanyarúlatánál új, megkapó változatokban következnek. Itt óriási sziklafalak, amott leomló kőtörmelék, tovább keskeny sziklapárkány, melybe a sudar fenyű gyökerei erőlködve kapaszkodnak. A völgyön végigfutó kis patak moraja szűntelen hallatszik; kristály habjai majd gyorsabb eséssel, zúgással esnek le a szikláról, majd csöndesebben kanyarognak. A sztraczenai temetőnél érjük az érdekes Sólyomhasadékot, majd egy keskeny ösvény az időszaki forráshoz, a Hollókőhöz vezet bennünket. A mindinkább tágúló völgyben útunkat egy sziklagerincz zárja el, mely egy rövid alagúttal keresztűl van törve; ez a sztraczenai sziklakapu. A kapu falán ez a fölírás olvasható. „Ágoston, Szász-Koburg-Gothai herczeg, a magyar természettudományi társúlat elnöke, téged e sziklák dicsérnek.” A völgy tovább kanyarog, mígnem elénkbe tűnik a fenyvesborította Éleshegy. Innen a Ducsa-hegyre visz útunk, hol már érezzük a hideg légáramlatot, a barlang fagyos lehelletét.

A sztraczenai völgy sziklakapuja. Paur Gézától

A Dobsina határában levő jégbarlang mind nagyság, mind szépség tekintetében a legelső helyet foglalja el az eddig ismert jégbarlangok között. Ezt a természeti csodát Ruffínyi Jenő bányamérnök 1870-ben fedezte föl. A barlang egy éjszaknak néző hegyoldal gyomrában van s főleg kelet felé terjed. Legmagasabb pontja a bejárat, attól kezdve lejtőzetesen lefelé tart. Kimosási barlang ez későbbi beomlással, melyben a jégképződés a bejáratnál látható beszakadás után indúlt meg. A víz, mely a barlangot kivájta, most megfagy benne. Jegének nagy tömege számtalan időszakosan egymásra fagyott rétegből áll. A többi jégképződések, melyek csepegőkövek módjára vagy felűlről csüggnek le, vagy alúlról meredeznek fölfelé, a melegebb levegővel való küzdelmükben fejlődnek ilyen csodás alakúakká. Krenner geologusunk a képződő jégnek egy harmadik alakját is megkülönbözteti, a víztiszta, hüvelyknyi nagyságú, hatszögletű jégkristályokat, melyek tavaszszal sűrűn díszítik a falakat. A barlang jegének összes tömege több 125 ezer köbméternél s ennek a jégtömegnek a sulyja meghaladja az egy millió métermázsát. A barlang kiterjedése 8.874 négyszögméter, s ebből a jégterűlet 7.171 négyszögméter. Hőmérséklete télen –8 C. fokig csökken, nyáron legfölebb 5 fokig emelkedik.

Dobsina város sokat áldoz a barlanghoz vezető útakra, a barlang környékére, úgy, hogy a látogató itt minden kényelmet megtalál s a barlang belsejét minden nehézség nélkül bejárhatja. A sztraczenai völgyben kényelmes vendéglő épűlt s mellette egy csínos klimatikus gyógyhely.

A barlang keskeny bejáratától 18 lépcső vezet le a 120 méter hosszú, 50 méter széles és 10 méter magas jégterembe. Valóságos tündérpalota ez; csodás szépségű jégalakzatai bámúlatba ejtők. Boltozatán víztiszta, átlátszó, jégkristályok csillognak a világító láng fényében, melynek minden lobbanása más meg más képet varázsol elénk; míg tükörsima padlózatán, melynek jegét nyár derekán nem egyszer hasítják víg korcsolyázók, ropog-recseg a boltozatról aláhúlló számtalan jégkristály. A csarnokot sziklaoszlopok két részre, a Nagy- és Kis-Teremre osztják. Itt vannak a négyszögletes Sírkövek, a Vízzuhatag, az Elefántfej; tovább a három feltűnően átlátszó Jégoszlop, melyek egyikének hengeralakú üregéből víz foly lefelé; ez a Kút s ehhez támaszkodik egy ferdén dűlő háromszögalakú jégtábla, a Beduin-Sátor. A sima jégtükrön állandó folyású vízeret látni. Az egymás mellé sorakozó, majd összefonódó jégszalagok, a levelek, lombok, legyezőalakú jéglapok csodás változatban csillognak az átlátszó jégoszlopokon; párjukat a fölszínen hiába keressük. Innen az út a 80 méter hosszú Ruffínyi-folyosóba vezet, melynek egyik oldala sziklafal, a másik a jégterem padlózata. A fínom jégszálakból szőtt gyönyörű Lugas megtekintése után jégalagúton a barlangnak legbámúlatosabb, de egyúttal leghidegebb részébe jutunk. Itt látjuk a csúcsíves boltozatú Kápolnát, majd az úgy nevezett Pokol üreget, melyet hótömegek, leomlott sziklatömbök, tátongó mélységek tesznek zorddá; ennek egyik zugában Lucifernek nevezett, 7–8 méter vaskos jégtömeg van. Innen lefelé indúlva, különösen fölkelti bámúlatunkat a 10 méter magas és 8 méter széles, megmerevűlt jégfátyolból szőtt s gazdagon díszített Függöny. Jobboldali részében sorakoznak az Orgona hengeralakú jégsípjai. A folyosó végén 150 lépcsőfokon följutunk a Kis terembe. Egy órai sétánk közben megtekintettük e mészkőzetnek kisebb-nagyobb üregeit, aknaszerű meneteit, folyosóit, óriási jégtömegét.

Gömörmegye nyugati részén Rimaszombattól éjszak felé a Rimavölgyben terjedelmes kaszálók között fut a tiszolczi szárnyvasút. Egymásután hagyjuk el a gyümölcsös kertekkel környezett kisebb-nagyobb falvak fehérlő tornyait. Ráhó várkastélyának, a Jánoky család ősi fészkének, falai között állítólag gyakran időzött Mátyás király. A vár a helységbe nyúló hegytetőn van; egyik szárnya ma is lakható.

A dobsinai jégbarlang: Felső terem. Kacziány Ödöntől

Rima-Brézó Kishontmegye egykori székhelye. Temploma, melynek falfestményei nevezetesek, már 1246-ban fönnállott. A mind jobban szűkűlő völgyben a rimamurány-salgótarjáni vasmű-részvénytársaság likéri nagy vaskohó-telepe köti le figyelmünket. Közel 300 munkást foglalkoztat s évenként 360 ezer métermázsa vasat termel. A vasérczet drótkötél-pálya szállítja ide 14 kilométernyi távolságról. Nyugat felé a szép bükkerdővel benőtt Szinecz-hegy emelkedik, hol hajdan aranykeresők jártak. Ezen túl Tiszolcznál a murányi hegy sziklás nyúlványai zárják el útunkat. Itt már a magasabb hegyoldal is szántóvas alá kerűl, s bámúlatos meredek útakon szállítja le termését a gazda. Tiszolcz nevét az itt nagy mennyiségben termelt tiszafától nyerte. Tót és német eredetű lakosai ma csupán a tót nyelvet beszélik. Juhászata különösebb említésre méltó. Iparűző lakosainak jó része télen faedény- és fehér halinaposztó-készítéssel foglalkozik. Innen ágazik ki a Breznóbánya felé menő festői részletekben gazdag és merész viaduktokkal bíró hegyi vaspálya. Van Tiszolcznak papirgyára, juhtúrógyára, iparostanúló-iskolája, kölcsönsegélyző egyesűlete s élénk fakereskedése. A kincstári vaskohó vastermelését a kincstári vasgyár dolgozza föl. Rákóczinak itt bomba- és ágyúgolyó öntőműhelye volt.

A tiszolczi völgyet szegélyző egyik hegy gerincze szelíd kanyarodással nyugat felé vonúl; ebben fakad a Rima egyik forrás-ága, melynek vize az izletes sajtjáról (ostyepka, szirecz) ismert Klenőcz helység mellett fut el. Ez a falu Demeter napján különösen megélénkűl; akkor térnek haza a hegyek lakói, a juhászok nagy mennyiségű sajttal megrakodva. A klenóczi férfiak nagy része deszka- és abroncs-szállítással, az asszonyok fonással, vászon- és szűrposztó-készítéssel foglalkoznak. Van fűrésztelepe és kölcsönsegélyző egyesűlete. Lakóinak száma megközelíti az ötezret. Az 1887-ki tűzvész óta útczái rendezettebbek. Iskolái, a község háza csinos épűletek, de a magánházak többnyire fából épűltek. Innen déli irányban a Rima másik forrása ugyancsak szűk völgyet hasított magának, hol magas hegyek között Kokova fa házait és a Forgách grófok khinai ízlésű kastélyát pillantjuk meg. Határa sovány; csak nagy munkával lehet valamit kisajtolni belőle. Annál jobb keresetet talál a lakosság a közeli fagyapjú-gyárban és az újantalvölgyi üveghutában. Ez a gyár, mely állandóan 500 munkást foglalkoztat, hazánk elsőrendű üveggyárai közé tartozik. Itt nemcsak az ipar, hanem a természet barátja is nagy élvezetet találhat. A hegytetőre érve, valóságos angolkertet varázsol elénkbe a természet. Forgácsfalva a megye legnyugatibb pontján fekvő helység lakosai lengyel származásúak. Ezt a 946 méternyi magasságban épűlt helységet gyönyörű fekvéseért mostanában sok turista látogatja.

A Rima-völgyön túl kelet felé először az Érczhegység legdélnyugatibb s legkisebb tagját, a ratkói hegycsoportot érjük, mely a keskeny ratkói völgy két oldalán terjed el. Hegyei között érczekben legdúsabb a Vashegy, melynek gerincze Szirk, Rákos és Turcsok helységek között nyugatról keletre húzódik; erdő, csalit és gyep borítja; gyomrában gazdag vasércztelepek vannak. Innen dél felé már alacsonyabb hegyek következnek s átmenetűl szolgálnak a további mészkőhegyekhez. Szűk völgyeiben, dombos lejtőin sűrűn sorakoznak az apró helységek, mindannyi gyér termékenységű határral. E völgyek tót lakossága a bányászaton kivűl háziiparral, favágással, szénégetéssel, faiparczikkek fuvarozásával foglalkozik. A Balog-völgy szomszédságában van a meglehetős zord és terméketlen hrussói völgy, melynek apró helységeiben a lakosok juhászattal s méhészettel foglalkoznak. Sok köztük a sonkolyos. A Túrocz patak felső völgyében fekszik Ratkó, jó nagy község, melynek lakosai jobbára iparűzők. Innen délre a Balog völgyében van Derencsény. Várát, melyet a csehek építettek, 1451-ben Hunyadi János rombolta le. Fölebb éjszakra van a kis Babaluska falu, melylyel Murány asszonya Gyöngyösy Istvánt, a „Murányi Vénus” költőjét jutalmazta műveért. Népesebb helység a Ratkótól keletre fekvő Kövi. Lakosai nagyrészt köznemesek; temploma a husziták idejéből való. Innen Perlászon keresztűl félórányi úton a Murányvölgybe érünk.

A nyustya-likéri gyártelep. Neogrády Antaltól

Murány völgye és a gömöri Garam-völgy. – Gömörmegyének éjszaknyugati hegyes részeit a Murány- és Garam-völgy szeli át úgy, hogy a Murány völgye éjszak felől délkeleti irányban a Sajó völgyébe nyílik, a Garam völgye pedig egészen fönt kelet felől nyugatra vonúl és Zólyommegyébe lép át.

A Murány patak, melynek völgyét egész hoszszában termékeny rétek és szántóföldek lepik el, Beretkén alúl a Sajóba ömlik. Az egyenes és többnyire tágas völgyet mindenütt szép erdős hegyoldalak szegélyezik. A Garamvölgy itt tompa háromszöget alkot, melynek egyik hegyes szöge Vereskőre esik. A Garam Telgárt helységen felűl a Beznik nevű vízválasztó hegyből fakad s jobbról is, balról is több kisebb patakot vesz magába, melyek vizét annyira megnövesztik, hogy a folyó Pohorellától kezdve már tönkfa úsztatására használható, Polonkától pedig tavaszi vízálláskor tutajozható is. A Garam völgyének leginkább jobb oldali lapályosabb részét mívelik gazdaságilag, míg a hegyek felsőbb részeit és oldalait erdők borítják, föntebb alpesi legelők következnek, de mostanában már ezek nagyobb részét is befásították.

Mind a két folyó hatalmas hegységek között vájt magának útat. E hegységek egyes csoportjai különböző elnevezésűek. A vasérczben dús vashegyi lánczolat, a Murány- és Rima-völgy között fekvő Tersztyének egyik fő ága, a Murány-völgy jobb oldalán fokozatos eséssel Liczéig, illetőleg a Sajó völgyeig húzódik le. Gerinczei általában erdősek, de oldalai főképen Jolsvánál és Süveténél kopárak. E hegység bányáiból évenként másfél millió métermázsa vasérczet ásnak ki. A dobsinai hegylánczolat, a Gömör-Szepesi Érczhegység egyik ága, nyugat felé a Javorináig, azután délkeleti irányban egészen Meléte helységig húzódik le. A Fabova, az Osztrovszki-Vepor hegység éjszakkeleti tagja, a megye éjszaknyugati részén, a murány-vereskői katonai út és a Garam völgye között emelkedik. Éjszakon a Garam völgye, keleten a sumjácz-murány-tiszolczi völgyelés határolja. Legmagasabb csúcsai a Fabova hola (1.441 méter), a Lesnik (1.398 méter), a Szkalka (1.379 méter). Ez a nagy kiterjedésű hegyvidék közel háromezer holdnyi terűletet foglal el; kisebb völgyek szakgatják meg, de úgy, hogy az egész mégis egyetlen változatos fensíknak tekinthető. Legjellemzőbb része a murányi mészköves fensík, melynek legmagasabb pontja a Kljak (1.391 méter). Zord, sziklás hegyvidék az egész, melyen csupán a Koburg herczeg hegyi menházait, uradalmi vadászlakait találjuk. A magas tetőkön és gerinczeken havasi legelők is akadnak. A Garam völgyétől éjszakra a királyhegyi lánczolat vagy Alacsony-Tátra emelkedik s határt von Gömör- és Szepesmegye között. Csúcsai magasabbak, mint az előbb említett hegycsoportéi. E hegységek leginkább gneiszből és gránitból állanak. A Garam-völgy érczekben nem gazdag. Van ugyan vasércz több helyen, de csekély rétegei miatt mívelésre nem alkalmas; ezért Koburg herczeg itteni vasgyárai a dobsinai és iglói bányákból kapják a vasat.

Az éghajlat és az időjárás a Murány- és Garam-völgyben nagyon különbözik egymástól; míg az előbbinek középhőmérséke 17° C., addig a Garamvölgy gömöri része hazánk leghidegebb vidékei közé számítható. Tavaszról itt szó sincs; a nyár is csak nehány hétből áll; a legmelegebb napok július végére és augusztus elejére esnek; de sokszor még augusztusban is vannak éjjeli fagyok, melyek tönkre teszik az akkor javában díszlő növényzetet. Télen a hóviharok nem ritkán oly nagyok, hogy a hó 2–3 méternyi magasságra is fölhalmozódik; e miatt a közlekedés föntartása nagyon költséges.

E két völgy éghajlatának megfelel a növényzete is. A Murány-völgy megtermi a búzát, kukoriczát, sőt déli részein a szőlőt is, míg a Garamvölgy mezőgazdasága részint a zord éghajlat, részint a talaj soványsága miatt csekély változatosságot mutat. Leginkább zabot és burgonyát termesztenek itt; gyümölcs alig nehány helyen terem.

A marha- és juhállomány mind a két völgyben elég nagy. Sajnos, hogy a garamvölgyi lakosok nem gondozzák eléggé igavonó marhájukat, s a munkában sem kimélik. A juhtenyésztés nagyobb fontosságú, a mennyiben a lakosság felső ruházatát juhainak gyapjából szőtt posztóból készíti.

Mindkét völgyet nagy kiterjedésű erdőségek borítják, melyeknek legnagyobb része a Koburg-uradalomhoz tartozik. A Murány-völgyön az erdők lombos fákból, a Garam völgyében ellenben fenyvesekből állanak. Az évi tarolás 1.166 holdnyi s 189.462 köbméter fát ad. A haszonfának legnagyobb részét épűleti faanyagokká fűrészelik, kisebb részét zsindelyekké, tutajokká dolgozzák föl vagy szénégetésre használják.

E vidékeknek vadakban való bővelkedése már századokkal ezelőtt ismeretes volt. A hasznos vadakon kivűl tanyázik itt medve, róka, nemes és kövi nyest, vadmacska; farkas csak elvétve mutatkozik; a madarak közűl van többféle sas. Telepített vad a Király-hegyen a morga, a szarvas, bevándorolt vad a hiúz. Vizeiben a pisztráng bőven tenyészik.

A lakosság a két völgyben kerekszámban 32 ezerre megy. A Murány völgyét jobbára tótok lakják; de tisztán magyar ajkú községek is vannak. Több tót község lakosai a magyar nyelvet is folyékonyan beszélik; az értelmiség azonban, úgy szintén az iparos osztály mindenütt magyar, vagy jól tud magyarúl is. Vallásra nézve a protestánsok vannak többségben, s ezek részint földmíveléssel, részint fuvarozással, vagy a különféle gyárakban való munkával foglalkoznak. Nehány község népe a mellett házi ipart, nevezetesen fazekasságot, cserépzsindelykészítést folytat. Murányhuta lakosai mint ablakosok bejárják az ország minden részét. Házi faiparral sem itt, sem a fában gazdagabb Garam völgyén nem foglalkoznak.

A Garam-völgy lakosai általában tótok, de két nyelvjárást lehet köztük megkülönböztetni: a felső garami tiszta tótot és az alsó garamit, mely a lengyelhez hasonlít. Még a múlt században ezek is protestánsok voltak, de ma római katholikusok, három helységben pedig görög katholikusok, kik csak úgy voltak hajlandók elhagyni Luther tanait, ha feleséges papot kapnak. A Garam melléki tótság igazi szláv typus, közepes termettel, erős testalkattal, de nem valami tetszetős külsővel. E népnek sajnálatos hibája a pálinkaivás; de kedélyvilágát kedvezően jellemzi az, hogy szereti a dalt, zenét és tánczot. Kivétel nélkül fa házakban laknak, melyek olyan apró ablakúak, hogy azokon alig hat be egy-egy napsugár. Az udvarba dísztelen, széles kapun lehet bejutni. A földmívelés mellett a vas- és faiparczikkek szállítása és a szénégetés fő keresetük. A mezei gazdálkodásnak egyik legfontosabb ága az állattenyésztés, de ebben is csak a házi szükségletre szorítkoznak.

Az egész völgyön egymást érik Koburg herczeg gyártelepei. A Nándorhuta évenként 45 ezer métermázsa vasat termel. Van benne Martin-féle kemencze, 450 lóerejű hengermű, nyers vasöntő, forrasztó és pléhhengergyár. Svábolkán, Pohorellán és Závadkán pléhhengerművek vannak, ezek évenként 24 ezer métermázsa fínomított pléhet képesek előállítani, míg az Ágosthuta 12 ezer métermázsa hengerelt vasat szolgáltat. Azonkivűl van itt a Koburg-uradalomnak egy tűzálló téglagyára s több gőzfűrésze. A gyári munkások a garamvölgyi lakosoktól nagyon különböznek, mert idegen jövevények, kik a vasgyárak berendezésekor költözködtek ide. Általában jó anyagi körűlmények között élnek. Van a Koburg-uradalom támogatásával föntartott fogyasztási szövetkezetük és társládájuk.

E vidékek községeit a Murány-völgyön fölfelé, a Garam-völgyön pedig lefelé haladva fogjuk áttekinteni.

A Sajó völgyéből Pelsűcznél ágazik ki egy szárnyvasút, melyen több apró helység mellett elhaladva Jolsva rendezett tanácsú várost érjük.

Jolsva. Háry Gyulától

„Jolsva – írja Koburg Fülöp herczeg – az ország legrégibb városainak egyike; első urai, az Ilsvayak kihaltával a pelsűczi Bebekek, majd a Széchyek bírták. Koháry 1720-ban vette meg s így kerűlt 1826-ban családom birtokába. A szomszédos magaslaton épűlt várai nem mentették meg a törökök dúlásától, kik 1556-ban fölégették s 400 lakosát rabszíjra fűzték. Nevezetes épűletei a régi városháza, az evangelikus és a nagyatyám által épített díszes római katholikus templom; említésre méltó két honvédkaszárnyája, továbbá a templarius kolostor helyén épűlt csinos kastélyom. Ebben a kastélyban tartotta Széchy Mária mind a két menyekzőjét 1627-ben és 1644-ben. Van takarékpénztára, két kórháza, szeszgyára, pokróczipartelepe, alsófokú kereskedelmi és nőipariskolája, kis fürdőtelepe. Jolsva szolgabírói hivatal székhelye; itt van továbbá összes birtokaim erdőigazgatósága. Lakosai földmívelésen kivűl iparral foglalkoznak, csizmadiák, szattyánosok, timárok. Számuk megközelíti a harmadfélezret. Gabonapiacza elég élénk. Határában sok jó gyümölcs terem. Innen a Murány patak mentén érjük a chizsnyói Heinzelmann-féle vasgyárat, s több kisebb helységen túl a szép gyümölcsösökkel szegélyzett Nagy-Rőcze rendezett tanácsú várost, mely igen kies fekvésű helység, erdőktől és gyümölcsösöktől körűlvéve. Épűletei közűl érdemes megemlítenünk a csinos városházát, a nagy vendéglő épűletét s a klimatikus fürdőt. Van a városnak állami kereskedelmi és polgáriskolája, két vaskohója; azonkivűl több fűrészgyáram van itt. Lakói földmívelők és iparűzők, de iparuk leginkább csak a ruházati czikkekre és bútorok készítésére terjeszkedik ki. Sokan élelmi czikkek szállításával üzérkednek.

„Innen éjszaknyugati irányban, a zdihavai sziklás szűk völgyet jobbról hagyva, a Murány-völgy végső pontjára, Murány helységbe érünk, mely 800–900 méter magas, erdős hegyektől környezett völgykatlanban fekszik. E falusias községnek legnevezetesebb épűlete a gót stilű római katholikus templom, melyet nehány évvel ezelőtt én építtettem s melyet Gömörmegye legszebb templomai egyikének tartanak. Ezenkivűl legcsinosabb épűletek itt az én kis kastélyom és az uradalomhoz tartozó több tiszti lak és gazdasági épűlet. A helység lakosai fuvarosok, gyári munkások, kik gőzfűrészeimben, kőedény- és örlőgyáramban találnak foglalkozást. A helység fölött két völgy közé ékelt meredek sziklagerinczen épűlt a történelmi nevezetességű Murány vára, mely csupán éjszakról közelíthető meg, míg dél és nyugat felől járhatatlan sziklafalak ereszkednek alá.

„A várat állítólag a XIII. században építették az Ilsvayak. A huszitáktól Zápolya foglalta vissza, ki Tornallyaynak adományozá. Ennek árváitól Bazsó Mátyás, a híres kalandor, elragadván azt, innen indúlt rabló kalandjaira, mígnem Salm gróf I. Ferdinánd parancsára ostrom alá vette, Bazsót elfogta s a vár udvarán tisztjeivel együtt lefejeztette. 1609-ben gróf Széchy György birtokába kerűlt, a ki díszesen kiépítette, s udvarán egy kilenczven méternyi mélységű kútat ásatott. Az ő halála után leánya, Mária, föladta a várat gróf Wesselényi Ferencz füleki várparancsnoknak, a későbbi nádornak, ki azt a hozzá tartozó birtokokkal együtt királyi adományúl kapta. Ezután is több ostromot állott ki. 1704-ben Rákóczi Ferencz vette be, és fővezérének, gróf Bercsényi Miklósnak adományozá, a kinek várőrsége 1711 januárban hosszú védelem után föladta a császári seregnek. Végre III. Károly király 1720-ban Koháry Istvánnak ajándékozta. A Koháry család utolsó sarjának, a herczegi rangra emelt Ferencznek, leányát 1816-ban Koburg Ferdinánd tábornagy feleségűl vevén, e réven a vár 1826-ban e család birtokába kerűlt. Ma romban hever.

Murány vára. Vágó Páltól

„Murányból egy jó karban levő katonai úton nagy erdőségek között két magas vízválasztó hegyen, a Predna holán és a Javorinán át a Garamvölgybe jutunk. A Javorináról vereskői faipartelepemre ereszkedünk alá, hol az út két felé ágazik: az egyik ág Zólyom-, a másik Szepesmegye felé vezet. Ez utóbbin a Király-szikla lába alatt Telgárt községbe érünk, mely állítólag Mátyás idejében terjedelmes vadaskertjéről és fürdőjéről volt nevezetes. Ma szegényes község, görög katholikus vallású lakóinak száma 1.742; apró faházai, terméketlen határa lehangoló hatással van a szemlélőre; de annál tetszetősebb látvány a helység fölött meglepő nagyszerűségben emelkedő Királyhegy. A Besznik hegyen fölíratos táblával ellátott oszlop jelöli a Garam forrását. Itt ágazik el a Dobsina felé vezető országút.

„Éjszaki irányban több kisebb-nagyobb dombon túl van Pusztamező, hol a gőzfűrészek számos munkást foglalkoztatnak. Az erdőkkel kerített szép völgy, atyám által épített csinos vadászkastélyom, a tiszti lakások s a tisztán tartott munkásházak kellemesen hatnak az utazóra. Őz és szarvas szép számmal fordúl itt elő. Van itt vadaskertem, melyet balogvári uradalmamból ide telepített szarvasokkal népesítettem be. Jobbra hagyva a Sztraczenára vezető uradalmi útat a meredek Popova hegyre hágunk föl, majd egy keskeny festői völgyben Gömörnek legéjszakibb pontjára, a kis Vernár helységbe érkezünk, melynek lakosai faiparral és fuvarozással foglalkoznak.

„Vereskőtől éjszaki irányban mintegy négy kilométernyi távolságra van Sumjácz, mely hazánk egyik legmagasabb fekvésű helységének (890 méter) mondható. Csupán éjszakról védik némileg a Királyhegy fenyvesei; máskülönben a nagy szelek és hózivatarok szabadon járnak rajta keresztűl. Télen a nagy hófuvások miatt több napig is megközelíthetetlen. Az én uradalmi épűleteim kivételével rendetlenűl épűlt, kunyhószerű faházai igen szegényes külsejűvé teszik a helységet. Lakosai általában igen szegények. Számuk megközelíti a két ezeret.

„Innen nyugatra a Zólyommegye felé vezető országút mellett egymást érik a zlatnói, svábolkai, nándorvölgyi vasgyáraim. Ezek között legnagyobb a Nándorhuta, mely itt a vaslemez- és rúdvasgyártás fő helye. A pohorellai gyártelep felső végén emelkedik kétemeletes kastélyom. Előtte egy park közepén tó van, melyen a Garam foly keresztűl. Gyönyörű kilátás nyílik innen a Királyhegyet és az Orlovát fedő erdőségekre, vadászterűleteimre.

„Sok érdekes dolgot beszélhetnék el vadászterűleteimről, azok gondozásáról s a rajtuk koronként történő vadászatokról, melyekben egyszer-egyszer boldogúlt sógorom és feledhetetlen barátom, Rudolf trónörökös is részt vett. De mert e vállalat szűk tere rövidségre int, csak egy helyre vezetem el az olvasót.

A pohorellai kastély. Luiza Szász-Koburg-Gothai herczegnő Ő királyi Fenségétől

„Tekintsük meg a klatnapolánai nagyobb szabású vadászlakomat. Závadka helység mellett délnek fordúlva átkelünk a Garamon s betérünk a sztosoki völgybe. Innen két óráig tartó kocsizás után említett vadászkastélyomba érkezünk. Boldogúlt atyám 1869-ben közel ide egy kis szarvaskertet rendezett be; ebből ered a mostani összes szarvasállomány, mely 60 bőgő és 300 szarv nélküli darabból áll. A klatnai vadászlak 1882-ben épűlt; a melléképűletek fatörzsekből készűltek. Itt van a fő szállás a szarvasüzekedés és az őzbakcserkészés idején. Szarvas és őz tekintélyes számban fordúl elő; ezenkivűl erdei medve, siket- és nyírfajd-félék, elvétve hiúz is. Most menjünk őzbakcserkészésre a közeli Klatna hegyre. Én ilyen cserkészésre rendszerint júniusban járok, mikor még az epilobium a vágásokon föl nem nőtt annyira, hogy az őzet elrejtené szemünk elől. Éjfél után 2 órakor van a fölkelés ideje. Rövid reggeli után a vadászok a nekik kijelölt cserkészterűletekre oszolnak szét különböző irányban. Én a sztosoki szirtre megyek föl. Az egész pagony elegendő cserkészösvénynyel van ellátva; ezeken lopódzunk egészen a szikláig hol föl, hol lefelé menve. Fölöttünk magas szálú fenyű, alattunk részint vágás, részint bükkös terűl el. Az őzbakot távcsövünkkel nem sokára fölfedezzük és most kedvező szél mellett arra kell törekednünk, hogy mielőbb a közelébe férkőzhessünk. A köveken a cserkészczipőkben meglehetős nesztelenűl lehet járni. Erős keresztbak az, mely ott a szirtfokon áll. Gondos czélzás után a szirtfalakról visszhangzik a fegyver dördűlése. A bak eltűnt. Most a keresésre kerűl a sor, a mi a gazban, a málna sűrűjében, a magas, harmatos áfonyák között nem könnyű dolog. Ha vérnyomra akadunk, akkor az elejtett vagy sulyosan megsebzett vad nem sokára kezünkbe kerűl; másként a vérebnek kell azt megtalálnia, ha ugyan a lövés félre nem ment, a mi a nagy távolság mellett, melyből sokszor lőnünk kell, könnyen megesik.

„A kedvező eredmény esetén a lelőtt bakot valamely cserje árnyékába elhelyezzük és az „Indúlj tovább” jelszóra tovább haladunk. Így foly a vadászat, míg a napnak magasabbra emelkedésével a vad a sűrűbe be nem vonúlt. 8 órakor ismét otthon vagyunk, mire a reggelizés következik, mely után kissé szunnyadunk. Délutáni egy órakor van az ebéd ideje és 3 óra felé ismétlődik a cserkészet. Ilyen alkalommal megesik, hogy az éjet valamelyik kunyhóban kell töltenünk. A bőgő szarvasra való cserkészet, melynek ideje szeptember 20-tól október 10-ig tart, hasonló az imént röviden leírt vadászathoz.

„Pohorellai gyártelepem közigazgatásilag a megyei úttól éjszaknyugatra fekvő Pohorella községhez tartozik. Pohorella lakóinak száma, a gyártelepet is ide értve, megközelíti a harmadfélezret. Az előbb említt helységeknél rendesebben épűlt. Nagyobb faházai az út két oldalán sorakoznak. Régente lengyel telep volt. Dombon épűlt templomában, honnan szép kilátás nyílik az itt kezdődő alsó Garam-völgyre, egy kis harangot és egy mellékoltárt őriznek becses ereklyeként. Ezek a tárgyak a murányi várból kerűltek ide.

Nyugat felé a Krivula-völgy nyílásánál Helpa községet találjuk. Ez a helység az alsó Garam-völgy kézműiparának fő helye. Lakóit, kiknek száma meghaladja a kétezret, tisztaság és rendszeretet jellemzi. Odább Závadka szegényes kis falu mellett elhaladva egy uradalmi vasgyár-telepet, majd a gömöri Garam-völgynek legnépesebb községét, Polonkát érjük. Magaslaton épűlt község ez, melyet a Zsdjarszko patak két részre oszt. Több középűlete némileg városias külsőt ad neki. Nevezetes itt a Koháry herczeg alapította szegények háza, melyben a helység szegényei öreg napjaikban gondozásban részesűlnek. Van itt több gőzfűrész, kéregtörő, továbbá erdőgondnokság és erdőmesteri hivatal. Innen negyedórányi távolságban Gömör éjszak-nyugati határszélére érkezünk.”

A palóczok. Istvánffy Gyulától

A palóczság azon a nagy terűleten lakik, mely Borsod, Heves, Gömör, Hont, Bars és Nógrád megyék összeszögellő részeit magában foglalva, a Mátra éjszaki lejtőitől körűlbelűl a Rima és Sajó völgyéig s a Bikk hegységtől nyugatra az Ipoly folyó lapályáig terjed. Egymáshoz közel fekvő, kisebb-nagyobb falvakban él itt a magyarságnak e néprajzilag fölötte érdekes töredéke.

Eredetökre, ősi nyelvökre s beköltözködésük idejére nézve a történetírók véleméyne elágazó. Legtöbben kun eredetűeknek tartják őket, kik hajdan az orosz nép szomszédáságában élve, telepűlési helyük után a szlávoktól – „síkon, mezőn lakó” értelemben – „polowc”-oknak neveztettek, a melyből a későbbi palócz elnevezés keletkezett. Ma már nem mindnyájan viselik ezt a nevet. A Gömörben lakókat részben „barkó”-knak, a Bikk hegység délkeleti nyúlványainál letelepűlt rajt pedig „matyó”-nak szokás nevezni.

Nyelvök sokban eltérő az irodalmi magyar nyelvtől és sajátságos beszédmódjukkal egy egész külön nyelvjárási terűletet alkotnak. Lágyság s a hanghordozásnak bizonyos éneklő módja jellemzi beszédjöket. Nyelvjárásuknak jellemzőbb sajátságai a magyarban kivételes kettős hangzók (diphtongusok) gyakori használata (laó, haó, aólom, gyüreő, vereő, kërëpeleő), az á, é magánhangzók tompított nyújtása (apâm, bâtyâm, cselêd, fêlênk), a közép ë rendes használata (lemënëk, szëmëm, gyerëk), némely mássalhangzók lágyítása (gyiaó, gyisznaó, Katyi, Pëtyi, hëtyi, ütyi, jârnyi, feőznyi), az ly hangnak tiszta kiejtése (illyen, ollyan, kelylyêk, telyik, melyik), egyes szóhangok kihagyása (mâ’(r), maj’(d), vaót, haót, mié’, kié’, (tanú’t, kapâ’t), némely mássalhangzók sűrű hasonítása (tënnap, mëmmeg, mëffogta, mëllopta, úllesz [úgy lesz], ossó, kossó, fassang) s a -val, -vel ragnak változatlan, hasonúlás nélküli járúlása a szóvégi mássalhangzókhoz (kêsvel, ablakval, apâmval, mënyëmvel).

Általában közepes termetű, vállas, izmos, edzett, munkabíró nép a palócz. Akadni ugyan közöttük helylyel-közzel magas, szálas növésűekre is tömegesebben, főleg Hevesmegye felső részén, meg a borsodi matyók közt, de viszont vannak helységek, a hol határozottan a zömök, alacsony termet az uralkodó. A nők telt alakúak; a férfiak egyenes, katonás testtartásúak, a mihez némi hetykeség is vegyűl. Hizásra nem igen hajlandók, legfölebb az öregje, annak is inkább az asszonynépe. Egészséges színű, napbarnított arczuk inkább kerekded, mint hosszúkás, nyílt homlokkal, beszédes kék vagy barna szemekkel (a fekete ritka), szabályos metszésű orral és szájjal s eléggé értelmes arczkifejezéssel. A nők csinosak, megnyerők, de általában szépeknek nem mondhatók. Hajuk jobbára barna vagy fekete. A szőke haj csak a gyermekeknél gyakoribb, azonban a zsírral, hájjal való kenegetéstől idővel az is megbarnúl, s részben talán ez az oka, hogy szőke alig akad a felnőttek között. Az asszonyok hajukat kontyra kötik, az eladó leányok ellenben egy ágba fonva s hátúl leeresztve viselik. Hajdan a férfiak is középen ketté választott, vállig érő fürtöket növesztettek, melyeket némely helyen fésűvel erősítettek meg s a füleik táján három ágú „kákó”-ba fonva csüngettek alá. Ma már a rövidre nyírt s oldalt elválasztott hajviselet a divatos. A férfiak bajúszt növesztenek, szakállukat azonban borotválják; sőt régente borotválás helyett szálanként, tövestől tépdesték ki. Legalább a barkóknál némely helyütt még e század elején is így volt szokásban.

Nógrádmegyei palóczok Karancsalja tájáról. Cserna Károlytól

Ruházatuk tiszta, csinos és izléses. A férfiak egyszerűen, a nők azonban czifrán, fényűzően szeretnek öltözködni s annyira tarkán, hogy ruhájukon a rikító színnek csaknem minden fajtája föllelhető. A férfiak jobbára fehéren hímzett, bő újjú „kézfős” vagy „kézkötős” inget viselnek. A hímzés rajza és színe régebben családi megkülönböztető jel volt. Hajdan a rövid derekú ing volt a divatos, mely a testtörzset köröskörűl egy tenyérnyi szélességben födetlenűl hagyta. A matyó legények ünnepkor inkább a tarkán és gazdagon hímzett lobogós újjú gyolcs inget viselik. Gatyájuk rövid szárú, bő, ránczos; némelyiké 10–12 rőf vászonból készűl. Az ing fölött fényes pitykékkel kirakott sötétkék vagy fekete mellényt viselnek. Ünnepen sok helyt divatos a hasonló színű, sujtásos magyar nadrág is, melyhez testhez álló rövid kabátot, vagy fekete bárányprémmel, avagy prémutánzattal körűl szegett zsinóros „nem-tel-ki”-t öltenek. Télen czifra szűrt, a módosabb gazdák ködmönt vagy bekecset vesznek magukra. Az öregek pedig hosszú fürtös, földig érő bundával s néhol „bőrnadrág”-gal és újjatlan báránybőr „mellyedző”-vel is védekeznek a hideg ellen.

A fekete nyakkendő elmaradhatatlan, mely ünnepen selyemből való s olykor arany rojttal díszített. Régente csak a puszta nyakukra kötötték, mert ingök gallértalan volt. Lábukra ünnepen és télen hosszú szárú csizmát húznak, melyre a legények néhol sarkantyút veretnek, ez azonban kezdi divatját múlni. A bocskort legfölebb aratáskor, a szegényebbek őszszel is viselik. Fejüket jobbára keskeny karimájú, pörge kalap földi, télen pedig fekete báránybőr sapka. Nagy hőségben a széles karimájú szalmakalap is járja. A legény ünnepi kalapját darutollal, bokrétával, pántlikával díszíti, sőt a matyó legénynek hétköznapi kalapjánál is egy csomó sötétzöld „kakastolyu” (toll) leng.

A nők csipkés, fodros, rövid újjú patyolat ingvállat viselnek; derekukat selyem vagy bársony pruszlikba szorítják s a fölé nagy, virágos, rojtos „nyakba-való-kendőt” kötnek. A szoknyájuk bő, bokorugró; csak a matyó asszony szabja bokáig érőnek. Egyszerre ötöt-hatot is magukra öltenek s némelyiknek egész szoknya-tömeg reng a csipőjén, valamennyi mind beszegve, a hány, annyiféle színű szalaggal. Legszebb természetesen a legfelső, mely tarka, virágos kartonból, ünnepen kasmirból, selyemből vagy atlaszból való három-négyféle színnel beszegve és színes – olykor arany, ezüst – zsinórral körűl hímezve. Hétköznap sima, fehér vászon „gangát”, ünnepen bőre szabott sötétkék gyolcs „keczelé”-t kötnek maguk elé kötény gyanánt. Lábukat magas sarkú, nyalka csizma födi. A felső hevesmegyei leányok a sarok belső oldalára még csörgőt is veretnek. Régente a piros kordován csizma volt divatos; ma már ezt csak hírből ismerik.

A leányok hajadon fővel járnak, az asszonyok fejét ellenben mindig tarka virágos kendő födi, melyet otthon dologban hátúl a konty tövén, máskor meg elől az áll alatt kötnek meg. (A matyó asszony előbb egy rongyokból csirízzel vagy tésztapéppel kúpidomúlag összeraggatott tokkal borítja le a kontyát s arra köti a rojtos fejrevaló kendőt). Ünnepen a leányok egy ágban alácsüngő hajukba pántlikát fonnak s a „foncsik” végére, tövére szalagcsokrot kötnek; a menyecskék pedig szalagokkal díszített arany vagy ezüst „csipké”-t viselnek, mely fejöket főkötő módjára borítja. Ezek mellett nyakukon „galáris”, újjukon rézgyűrű, derekukon szalagöv s kezükben „slingolt” fehér kendő van az ünnepi dísz kiegészítéseűl, sőt mindehhez régente az asszonynépnél az ezüst gombos égszín-kék „rókás mente” is járúlt, melyet panyókára vetve viseltek. Ma már azonban e festői ruha csak elvétve egy-egy öreg palócz nőn, vagy esküvőre menő menyasszonyon látható.

Lakóházaik alapjában véve ma is olyanok, mint régen. Az ősi typust híven megőrizték, csak az épűlet anyaga változott. Legrégibb eredetű a fa-ház. A falakat durván ácsolt tölgygerendákból rótták össze. A gerendák közeit sárral betöltvén, az egyenetlenségeket kivűl-belűl sárral simára tapasztották s fehérre meszelték. E házak minden izökben fából voltak, mert még a tetőzet gerendáit is faszögekkel erősítették egymáshoz. Későbbi keletűek a „vert házak”. Ezeknek falait pelyvás sárból készítették, két deszka-fal közé addig bunkózván a sarat, míg az a kellő magasságot el nem érte. Újabban az építőanyag vályog, kő és tégla. Az egyes telkeket egymástól „fonott” vagy „tövises gát”, deszka vagy rácsos léczkerítés választja el. A lakóház rendesen a telek egyik oldala hoszszában nyúlik el s két ablakos keskeny véggel néz az útczára. Tetejök jobbára simán vagy lépcsőzetesen zsúppal födött, az újabb keletűeknél azonban inkább a cserépzsindelyt alkalmazzák. A régi fa-házak tetőzete néhol a homlokfal előtt egészen félkúpot alkotva sátor módjára borúlt a ház előtt elhúzódó alacsony „tőczik” vagy „padka” fölé, hogy az esténként, vagy vasárnap délutánokon ott üldögélőket a nap heve, vagy az eső ellen megvédelmezze. Ma már e typus teljesen kiveszőben. Legtöbb példánya látható még ezen „üstökös-” vagy „buggyos házak”-nak a borsodmegyei Tard községben. A tetőzet udvar felőli része rendesen széles ereszaljat alkot, mely négyszögű fa oszlopokra, vagy jobbára henger alakú „kőlábak”-ra támaszkodik. Az oszlopok közeit olykor egy méter magasságban deszka- vagy kő-fallal töltik ki, s ekkor „ambitusos ház” a neve, melynek végéről egy ivelt boltozatú czifra kis-ajtó nyílik az útczára.

A házak belsejébe egyetlen bejárat vezet az udvar felől, mely sok helyt rácsos kis ajtóval van ellátva. Ezen juthatni a pitarba, melyet egy ajtónyílással ellátott, de ajtótlan közfal választ el a bentebb eső keskeny konyhától. A pitar összes bútorzata egy-két rocska a „vízlóczán”, egy-két fogas „tálas” tányérokkal s korsókkal tele akgatva. Rendesen itt van a pad följárója is, melyhez a nyitott ajtó mögött egy létra támaszkodik. A konyha tűzhelyűl szolgáló „padká”-val, lóczával s a fazekak számára „pócz”-czal van ellátva. Falaira pedig a sütés-főzéshez szükséges edények vannak fölakgatva.

A pitarból jobbra is, balra is egy-egy ajtó nyílik, s egyik az útczai „ház”-ba, másik a „kamrá”-ba vezet. Mindkettőt igen tisztán tartják.

A „ház” a család nappali s a férfiak hálószobája. Földje padozatlan, mennyezete gerendás, a falai fehérre meszelvék. Két ablaka az útczára nyílik, egy pedig az udvarra. Az egyik útczai és az udvari ablak közti szögletben áll a fiókos jávor- vagy cseresznye-fa asztal, körűlte a falak hoszszában tőkére helyezett tölgylócza fut végig, melyet újabban a czifra hátú „karos” lócza kezd kiszorítani. Egy-két szék, néhol az ajtó mellett üvegedények számára „almáriom” s télen a szövőszék egészítik ki a szoba egyszerű bútorzatát. Sok helyt az útczai két ablak közt fiókos szekrény, az asztallal szemközti szögletben pedig virágokkal tele festett „gombos nyoszolya” is látható czifra ágyneművel csaknem a gerendázatig megrakva. A falakat sűrűn egymás mellé akgatott tarka nyomású szent képek, czifra tányérokkal és korsókkal megrakott „tálas”, továbbá szentelt víztartó, rámás tűkör, kakukkos óra s itt-ott színes papir-rózsák díszítik. A keresztgerendákat tartó mestergerenda fölötti hézagok apróbb tárgyak elhelyezésére szolgálnak. Az asztal fölött petroleumos lámpa csüng; régebben a maguk mártotta faggyú-gyertyát, vagy a „szegénykét” (olajos mécs) égették; sőt a szegényebbje a belűl fűlő kemencze padkáján hasogatott gyertyánfát égetett s annak a világával is beérte. Az ajtó melletti belső szögletben van a fehérre meszelt, kivűlről fűlő „búbos kemencze”, melyhez újabban külön takarék-tűzhelyet is építenek, hogy a főzés alkalmával fejlődő meleg télen egyúttal a szobát is melegítse. Régibb házakban a lapos tetejű „kürtős kemenczék”-et alkalmazták, melyek belűlről fűltek. A füstöt a kemencze szája fölé épített „kürtő” vezette a padlásra. Azonban, hogy az olykor-olykor fölszálló szikra veszélyessé ne váljék, a kürtőlyuk fölé, a padláson egy doboz alakú, szikrafogó „kis kemenczé”-t építettek. Ennek egy oldalnyílásán át a füst a padlásra, s onnan ott menekűlt a szabadba, a hol rést talált, mert kéményt a palócz ezelőtt soh’ sem épített a házára.

Szécsény környéki palócz népviselet. Kimnach Lászlótól

A pitar másik ajtaja a „kamrába” nyílik. Ez a család élés- és ruhatára s egyszersmind a nők és gyermekek hálószobája. A hol a még ma sem ritka „házközösség” miatt sok a menyecske, ott a kamra minden szögletébe jut egy-egy nyoszolya, melyet Hevesmegye némely községében (Derecskén, Ballán, Bodonban) mogyorófa pálczákra ránczolt, 25–30 méter hosszú „szúnyogháló”-val sátor módjára vesznek körűl. Az ágyakon kivűl tulipános ládák, fiókos ruha-szekrények, bölcső, teknő, dagasztóláb, lisztes láda, stb. vannak a kamrában elhelyezve. E helyiség egyetlen kis négyszögű ablakon át kapja a világosságot, melyet azelőtt üveg helyett csak vessző- vagy szalmafonással láttak el. Fűteni azonban ma sem fűtik s az asszonyok téli estéken a kemencze hátán melegített kövekkel, vagy laposra faragott kemény „tölgyfa pallókkal” melegítik föl ágyaikat. A kamrához szögellik a külön bejáratú istálló; ezzel szemközt a telek túlsó oldalán van a disznóól; az udvar belső végén a zsúppal födött s fa- vagy kő-lábakon álló csűr, mely mögött a telek végén egy kis zöldséges vagy gyümölcsös kert is van.

Családi életük sok helyt ma is a régi patriarkhális. A palócz legény, ha megnősűl, haza viszi az új menyecskét a szüléi hajlékába. S e szokásból kifolyólag nem egy palócz apa három-négy feleséges fiával s azok gyermekeivel egy födél alatt, közös háztartás és gazdálkodás mellett éli át az életet. A család élén a gazda és gazdasszony áll. Mindkét tisztet a család legöregebb férfi és nő tagja tölti be, kiket a családtagok részéről föltétlen tisztelet és becsűlés illet meg. A gazda a háznép ura, a vagyon őre s a mezei gazdálkodás intézője. A gazdasszony a háztartás vezetője; ő süt, ő főz, a többi asszony legfölebb a kenyérsütésnél van segítségére. A főzésbe egyik sem avatkozhatik; ezért van aztán, hogy a legtöbb palócz asszony csak idősebb menyecske korában tanúl meg főzni. A család fiatalabb női tagjai fonnak, szőnek, varrnak, mosnak, vagy pedig a könnyebb mezei munkáknál segédkeznek. Ha a családos testvérek békés együttélését valami megzavarja, „válakozás”-ra kerűl a sor. A vagyont elosztják s „nyilat (sorsot) húznak” rá, hogy melyik rész kinek jusson.

Eledelök tápláló. Baromfit nemcsak eladásra, hanem a saját háztartásuk részére is tenyésztenek. Annyi ludat kevés helyen lehet látni, mint a palócz földön. Télen pedig egy-két hízó sem hiányzik az ólból. Étkezni együtt szoktak. A férfiak az asztal körűl ülve, a nők pedig férjeik mögött állva kanalaznak a közös nagy tálból. Az asztal melletti szöglet a főhely; oda ül a gazda, s oda ülteti érdemesebb vendégét is. Ősi szokás szerint előbb ő maga iszik a pálinkás vagy boros üvegből s csak azután nyújtja a vendégnek e szavakkal: „Adom bëcsűletvël!”; mire a vendég így felel: „Köszönöm; bëcsűletvël vëszëm”. Koczintgatásnál meg így köszöntik egymásra az üveget vagy kulacsot: „Ereő, egêssêg!”, mit a másik így egészít ki: „Soha el ne haggyêk!” – Vagy az egyik enyelgőleg ezt mondja: „Az apânk Úristenêt!”…, a másik pedig így folytatja: „Dicsêrjük minnyâjan!”

Házassági szokásaiknak sok régi jellemző vonását megőrizték. A szerelem köti náluk is a házasságot, bár sok esetben, ha a családi érdek úgy kivánja, a szülék akarata érvényesűl. A legény előre kiszemeli leendő élete párját, de más községből soha sem nősűl; szégyen volna az a saját falujára. Sőt a matyó legény régente még más útczabeli leánynak sem tehette a szépet, mert különben könnyen megkeserűlte. A korai házasság nagyon gyakori; a legények némelyike a sorozást sem várja be, a leányt pedig nem ritkán 14–15 éves korában férjhez adják. Pártában kevés leány marad, agglegény meg épen nem találkozik közöttük. Az anya egy-két nőrokonával vagy komaasszonyával maga megy el legényfia számára „leányt venni”, vagy ha már van kiszemelt, azt megkérni. Ha a leány szüléi nem ellenzik a házasságot, leány legény „kendőt cserél” egymással, melyet egy kijelölt napon a „kendő-lakás”-nak nevezett hivatalos eljegyzés követ. Ettől fogva a palócz leány menyasszonysága jeléűl nem fon a hajába színes pántlikát. A „kendő-lakás”-t követő harmadik héten rendesen megtartják az esküvőt. A lakodalmi vendégeket pántlikás, bokrétás vőfélyek hívogatják. Esküvőiket őszszel vagy farsangon tartják s lehetőleg hétfői napon. Megelőző este „kikiáltják a lakodalmas tiszteket” s a „nyoszolyó- és ágyvető asszonyok” a vőlegényes házhoz szállítják a menyasszony ágyát, ágyneműit és tulipános ládáját. Az esküvő reggelén a menyasszony „nászinge”-et küld a vőlegényének. A jegyespár külön megy az Istenházába, ki-ki a maga násznépével. A menyasszony kocsin, egész csöndben, a vőlegény ellenben gyalog, tánczoló legények kurjantgatása és zeneszó mellett, néhol nemzeti zászlókat lengető lovas bandériumtól kisérve. Egyszerre rend szerint többen tartják az esküvőjüket. Esketés után vőlegény, menyasszony ismét külön vonúl haza a maga násznépével. A „menyekzői királyné”-t csak este, napáldozat után viszik a vőlegényes házhoz. Kocsin és lóháton fényes küldöttség megy érte. A „szószóló” előbb kikéri a leányt a szüléitől, majd kocsira ültetik s megindúl a nászmenet. Legelöl fölkendőzött lovakon a vőlegény s pajtásai haladnak, egyik-másik égő fáklyát tartva kezében; nyomukban a menyasszony csengő-bongó szerszámú négylovas fogata megyen, majd ezt a többi követi s muzsika-szó, víg dalolás és kurjongatás mellett vonúlnak a vőlegényes házhoz, a hol ekkor kezdődik a tulajdonképeni lakzi. A két lakodalmas ház násznépe asztalhoz ül s az ételek egész hosszú sorát kell végig enniök, mert a palócz lakziban csak maga a „léféle hétféle.” Az ételeket a vőfélyek hordják föl verses köszöntők kiséretében. Vacsora után a „menyasszony-tánczot” ropják, majd ezt a menyasszonyi ajándékok szétosztása s néhol a „menyasszonyfektetés” követi. A násznép egész éjen át vigad. Másnap reggel a menyasszonyt „fölkontyozva” a templomba „avatás”-ra vezetik és csak ezután kezdődik a lakodalom java része, az „öreg hérész.” Minden asszony visz az új menyecske részére kalácsot, pecsenyét bőven, egész tetézett kosarakkal. Délben újból asztalhoz ülnek s mulatnak késő alkonyatig. A hajdani palócz lakzik sokszor egy hétig is eltartottak. Ma már azonban a szűkösebb körűlmények és a bor drágasága véget vetettek e hosszú dinom-dánomnak.

Az új szülött érkezését jámbor előkészűletek közt szokta várni a palócz menyecske. Meggyónik, megáldozik, „gombos nyoszolyáját” körűlkeríti a „sátor-lepedő”-vel, annak egyik csücskébe egy gerezd foghagymát, egy kis kenyérhéjat, meg egy csipetnyi sót kötöz, hogy gyermekét a „bűbájosok” szemmel meg ne verjék, vagy a „rosszak” éjnek idején mással ki ne cseréljék. Ugyane czélból az új szülöttet először tisztes-fű (stachys) vizében fürösztik meg s addig is, míg megkeresztelnék, „olvasót” tesznek a pólya kötőzőjébe. A keresztelőt délelőtt tartják és csupán nők vesznek részt benne, egy kis tésztát, kalácsot, pálinkát fogyasztván el az új szülött tiszteletére.

A gyermekágyban fekvőt két héten át komaasszonya látja el étellel, itallal, rokonai, ismerősei pedig sorra látogatják, így köszönvén be hozzája: „Adjon Isten ereőt, egêssêgët, Baódogasszony âgyâbaó baódog kimêneteöt!” A „sátor-fekvés” ideje rendesen három hétig tart. Addig a palócz asszony, ha bírja sem hagyja el háza tájékát s legelső útja is a templomba vezet, hogy ott Istennek hálát adjon.

Halottaik eltakarítása sok hagyományos szokással van egybekötve. Palócz hit szerint minden ember halálát egy lefutó csillag jelzi az égen. Hogy a haldokló lelke könnyebben „szabadúljon”, ablakot nyitnak neki. A halottat megmossák, ünneplő ruhába öltöztetik, a férfit „nászingé”-be, az asszonyt menyasszonyi fehér ruhájába, lábára csizmát húznak, a patkót azonban előbb lefejtik róla, nehogy kopogni találjon, ha temetése éjjelén haza megy a „szállást megköszönni.” Sőt az asszonyok „kontyvas”-át is egy darabka fával vagy egy lúdtoll vastagabb végével helyettesítik, mert a halottnak nehéz a vasat hordani. A ravatalt a „ház”-nak útczára tekintő két ablaka között állítják föl, hogy a halott a mestergerenda alatt, annak hosszában feküdjék. A ravatal köré esténként virasztó asszonyok gyülekeznek, a kik csaknem egész éjen át imádkoznak, énekelnek. Az elhúnytat jobbára festetlen deszka koporsóban temetik el. A fiatal halottét tarka, virágos kendővel, a korosabbét fekete takaróval borítják le. A temetés pompával megy végbe. A kántor hosszú versben, énekszóval búcsúztatja el a halottat s templomi lobogók és lámpák mellett csaknem az egész falu népe elkiséri utolsó útjára. A temetést tor követi, melyen az elhúnyt számára is fölterítenek, a kést, kanalat, villát keresztbe tévén egymáson, tányérját leborítják s helyét az asztalnál üresen hagyják, szentűl hivén, hogy az elköltözöttnek lelke ilyenkor közöttük van.

Kürtős kemenczéjű palócz ház belseje. Kimnach Lászlótól

A palóczok általában babonásak és a misticziszmusra hajlók, de nem nagyobb mértékben, mint más hegyi népek. Leginkább katholikusok, s babonás hitöket csupán vallásosságuk múlja felűl. A bőjtöt megtartják, az ünnepet megülik. Már az ünnepet megelőző délután is félünnep számba megy náluk. Ilyenkor az asszonynép nem fon, nem sző, s a nagyobb mezei munkát a férfi is abban hagyja. Templomba, búcsúra a palócz elgyalogol a hetedik határba is. Az olvasóját mindig magánál hordja. Gyermekét vallásosan neveli s e tekintetben maga jár elől jó példával. Keresztet vet a kenyérre, mielőtt megszegné; keresztet von az út porába, mielőtt kocsiján hosszabb útra kelne, s keresztet vet magára, keresztet a párnájára és a szoba négy sarkára, mielőtt álomra hajtaná fejét. Istenben való hitének s bizalmának eléggé jellemző kifejezője e közmondás:

„A kit az Isten meg akar áldni, Nem kell annak pénzt találni. A kit meg az Isten megver, Nem kell annak a „jó reggel.”

A palócz különben furfangos észjárású nép. Több tekintetben hasonlatos a székelyhez. Sok adoma kering róla, épen mint a székelyekről, és ez adomákban az együgyűség álarcza alatt nyilatkozik egészséges gondolkozása és józan bölcsessége. Úgy szólván minden érzés dalban fakad ki a palócz ajakán. Dalba önti örömét, búját, szenvedését és boldogságát. Nem ritkán a falu egy-egy nevezetesebb eseményét is nótában örökíti meg. Dalai lágyak és gyöngédek, egyszerűek és keresetlenek, s nem egyben az érzés igazán megkapó őszinteséggel jut kifejezésre. Költői alkotásainak virágaiból álljon itt mutatóúl e pár dalocska:

I.

Naphaotâtú’[90]* gyün ëgy vonat magâba, Nem gyün ide az a vonat hijâba, Vissza-visszafújja a szêl a füstyit, Szegên’ legên’t de messze is eöviszik.

Naphaotâtú’ gyün ëgy madâr magâba, Nem gyün ide az a madâr hijâba, Vissza-visszafújja a szêl a tollât,

Jaó az Isten, szêp legên’nek szêp lyânt ad. Naphaotâtú’ gyün ë’cs csillag magâba, Nem gyün ide az a csillag hijâba, Bânatomat csak eövinnê magâvaa’, Csak egyedű’ marannêk a babâmvaa’.

(Parád.)

II.

Szârnya, szârnya, szârnya a fecskênek, Jobb a lyânnak, mint a menyecskênek, Mer’ a lyânnak nincs semmire gongya, De az asszon’t a sok bânat nyomja.

Szârnya, szârnya, szârnya a madârnak, Fâj a szíve sok êldes anyânak, Fâj a szíve sok êldes anyânak, Mikor fijât viszik katonânak.

Szârnya, szârnya, szârnya a verêbnek, Fâj a szíve sok szegên’ legên’nek, Fâj a szíve sok szegên’ legên’nek, Mikor bokkancsât fűzik szegên’nek.

Szârnya, szârnya, kaszârnya eleje, Abba van a legênsêg eleje, Abba van az ên kedves galambom, Ki-kinêz a kaszârnyaablakon.

Szârnya, szârnya, szârnya a libânak, Nincsen pârja a magyar huszârnak, Híre is van, a mërre csak jârnak, Ho’n nincs pârja a magyar huszârnak.

(Apátfalva.)

Szorgalmas, dolgos, munkabíró a férfia, nője egyaránt. Nagyobb részt földmívelők. A szegényebbje télen ölfa-vágással keresi kenyerét; helylyel-közzel háziiparszerűleg nyírfa-söprőkötéssel, szakajtófonással, szalmaágyak készítésével és szerszámfa-faragással is foglalkozik; tavaszszal és nyáron pedig egész rajokban megy az ország különböző tájaira arató és kubikos munkára. Erkölcseiben tiszta, becsűletére féltékeny. Általában büszke, önérzetes nép. Az idegen iránt bizalmatlan, zárkózott természetű; hanem, a ki megnyeri bizalmát, annak szivét, lelkét kitárja. Az öregje csöndes, békés természetű; a fiatalabbja azonban heves, lobbanékony, s ha kell, véres verekedés árán sem engedi a maga igazát. Szívós, edzett természetű és jó katona. Nagyobb része a huszárezredekben szolgál. A kis gyermeket mihelyt járni tud, lóra ülteti az apja s úgy szólván a ló hátán nő fel, mint a kun. Hét, nyolcz éves korában már szőrin megüli a lovat. Azért is többnyire jó lovasok s messzi földre elmegy a híre az olyan legénynek, a ki a lórúl leesik. Egész emberöltőn át emlegetik s még az utódain is rajta szárad: „Kopasz Nagy Jancsi, fia Kopasz Nagy Ferkónak, a ki a lórú’ leesett.” A palócz nép kedvelője a társas összejöveteleknek; farsang, lakzi, búcsú, disznótor mind megannyi jó alkalom erre, s ilyenkor a tréfa, nóta egymást váltva járja; ha zenét hall, örömest perdűl tánczra is. Józan, mértékletes, bár az italtól nem irtózik s a hol lehet, áldomásozik is; de korhelynek, iszákosnak épen nem mondható, kivált mióta a „czirokszer” (filoxera) és a „fenerosz por” (peronospora) a szőlőket tönkre tette. Derűlt, vidám kedélye akkor sem hagyja el, ha nehéz sanyarúságban kell is élnie; akkor is így biztatja egymást: „Komâm, ne szomorkodjeék; ez a világ a miênk, a másik is az lësz meêg.”

Üstökös matyóház Mező-Kövesden. Kimnach Lászlótól



[90] Naphaltátúl = napnyugatról.