Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A vágvölgyi megyék.

A vágvölgyi megyék.

Nyitra vára. Dörre Tivadartól

Nyitramegye. Lovcsányi Gyulától

Nyitramegye Pozsonymegyén felűl a Morva folyó és a Nagy-Fátra közt 5.759) négyszögkilométernyi területet foglal el. Táji szépségekben gazdag fölszínén a Kis-Kárpátoknak, szorosabban véve a Fehér-hegységnek és a morvai határhegyeknek, a Kis- és Nagy-Fátrának az ágai, a Vág és Nyitra völgye, meg a morvai és az érsekújvári síkság váltakoznak egymással. Ausztriától és Morvaországtól 34 kilométernyi vonalon a Morva folyó választja el, melynek csöndes folyású vize harcsákban gazdag, mocsaras partjain sok vad ludat és réczét táplál; régebben hód és hiúz is mutatkozott a környékén. I. Ferencz király a szigeteken és mocsarakon át pompás kőtöltést építtetett Holics felől az erős gödingi hídhoz; most egy keskeny vágányú vasút halad végig e töltésen ugyancsak Holicstól Göding felé.

A Morva folyó és a Kis-Kárpátok nyugati lejtői közt terjedő medenczének kisebb része szintén Nyitramegyéhez tartozik, s „a hegyen túli részek” nevet viseli. A Morva felé hajló róna buján zöldelő ligetekkel s tiszta és virágzó községekkel borított mezőség; beljebb hullámos, dombos a vidék, fehér futóhomokkal borítva. Ez kevésbbé termékeny, de állattenyésztésre és gyümölcstermesztésre eléggé alkalmas. Csak Holics vidékének televényes talaján terem egyaránt jól a bor, kukoricza és répa. A sasvári czukorgyár, valamint számos más, nevezetesen keményítő- és keményítőmézga-gyár tanúsítja e vidék élénk iparát, mely a külföldnek is szállít. A dombosabb vidéket a Búr nevű szép fenyűerdő borítja, melynek fáját a Sasvár vidéki gőzfűrész és a népipar sokféle czikké dolgozza föl; az itt nagy mennyiségben található erdei virágokat, magvakat, héjakat, gyökereket és gyógyfüveket is szorgalmasan gyűjtik a kereskedés számára. De a földmívelés a fő foglalkozása a lakosságnak. Szép fajú, egészséges, szorgalmas tót nép ez, mely Morvából származott ide, s nyelvében a cseh hatás ma is erősen érezhető. Hajdan Szakolczától Kuklóig és Szekuláig hosszú sora állt itt a határőrző székely gyarmatoknak; de ezek idők folytán elenyésztek, vagy a tótságba olvadtak. Ma csak emlékök él számos magyar családnévben. Szakolcza, Holics és Sasvár voltak akkor itt a védelmi várak.

A hegyen túli részen nevezetes hely Szakolcza. A XIII. század elején tűnik föl először, mikor mint puszta földet Tamás ispán, a Szentgyörgyi grófok őse, nyerte adományúl, fiai pedig benépesítették. I. Lajos alatt fölvirágzott és szabadalmakat kapott. Zsigmond király falakkal vétette körűl. I. Ferdinánd 1527-ben Zierotin morva grófnak adta zálogúl, ki egymás után szedte el a város jogait, s örökös pörösködés okozója lett. Ez időkben Szakolcza erős bástyája volt a szabad vallásgyakorlatnak; befogadta az üldözött „cseh testvérek”-et, s a XVII. században már van itt tót és német evangélikus és református felekezet külön papokkal. Ekkor veszi kezdetét posztószövése. A szakolczai sötét kék posztó kapós volt Szerbiában is. Idők folytán sok csapás érte a várost. 1729-ben a Ritterpass-útczát kivéve egészen leégett. Pestis, földindúlás is meg-meglátogatta. Műemlékei közűl kiválóbbak a katholikus plebánia-templom, melyet Pruisz János nagyváradi püspök építtetett 1471-ben. Két síremlékkő van benne: egyik a Pálffyaké, a másik a Szentgyörgyi grófoké. A barátok kolostora 1467-ből való. Könyvtára sok becses művet őriz. A kir. kath. algymnasium egykor jezsuita, majd pálos zárda volt; az egykori protestáns templom most az irgalmasok háza. Szakolcza jó bort termő szőlőhegyek aljában, termékeny rónán fekvő csinos város, az országnak egyik legkisebb (szabad királyi jellegű) rendezett tanácsú városa. Lakossága nagy részben róm. kath. vallású, hazafias érzelmű, a közügyek iránt érdeklődő tót. Ötven év óta van kaszinója, s büszke arra, hogy a múlt századi híres lovasgenerális és költő, Gvadányi József gróf, itt lakott. Ma is fönnálló emeletes házát 1887 augusztus 18-án emléktáblával jelölték meg.

Szakolcza város a kalvária felől. Dörre Tivadartól

A Gvadányi-ház Szakolczán. Dörre Tivadartól

Szakolczától délre, a Morva melléki lapály legtermékenyebb részén felszik Holics, a királyi család itteni uradalmának főhelye. A magyar királyság első századaiban már szerepel „Újvár”, „Alba” s később „Neuhaus” néven, és mint a nyitrai vár tartozéka. Zsigmond király Stibor vajdának adta, ki a várat kibővíté, megerősíté s a községgel is sok jót tett. Később a Czobor család bírta. Tőlük magához váltá Lotharingi Ferencz toskanai nagyherczeg, később német császár, Mária Terézia királynő férje, s a Holicsra, Sasvárra, Egbellre és még 24 községre terjedő uradalmat a királyi család tulajdonává tette. Ezzel Holicsnak a fénykora kezdődött, s kivált Mária Terézia idejében élt szép napokat. 1774-ben ő alapított itt elemi iskolát, férje pedig kapuczinus zárdát, mely utóbb plebániává lett s most is az. Szintén Ferencz császár alapított itt majolikagyárat is 1746-ban, mely első sorban az udvar számára dolgozott, de majolika és fínom faience gyártmányai csakhamar Európa-szerte is elterjedtek. A Poroszországban ekkor alapított majolikagyár is innen kapott képzett munkásokat. 1825-ben megszűnt e gyár dolgozni. Volt Holicson pamutfonó-gyár is; de a legjótékonyabb hatásúak voltak, még pedig az egész országra nézve az itt meghonosított merinójuh-tenyésztés, a hollandi tehenészet és Mária Teréziának a holicsi uradalomhoz tartozó kopcsányi telivér ménese. A Mansard-födelű nagyszerű istállók, alapjuktól a tetőikig tisztán téglából és vasból épűltek, tűz által elpusztíthatatlanúl ma is szilárdan állanak, s 140 darab remek pinzgaui tehénnek és bikának szolgálnak tenyésztő helyéűl. A Holicscsal szomszédos Kopcsánynakegymásik európai hírű nevezetessége volt az 1759-ben létesített s ma is meglevő 3.016 négyszögöl terjedelmű kacsázó tó, mely a Morvából kapja vizét s a park közepén terjedelmes ligetet vesz körűl. A tó gyepes szélét nádkerítés szegélyezi, több helyen megfigyelő nyilásokkal és szükséges bejáratokkal ellátva. A kerítésen belűl négy kacsafogó háló van hollandi módra elhelyezve. A tónak állandó lakója az az 50 betanított vadrucza, mely a környéken bőven tenyésző vadkacsák oda csalogatására szolgál. A fogás egy jól betanított rókavörös kis kutya segítségével történik. Ha vadra van szükség, megjelen a telep gondozója a kis kutya kiséretében; óvatosan közeledve sípol, a kis kutya a kerítésen belűlre megy, mire a betanított kacsák nagy lármával fogadják, feléje sietnek s az idegen ruczákat a hálóba csalják. Ekkor a betanított ruczák és a kutya hirtelen visszafordúlnak, s a kacsafogó mester bőven szedheti zsákmányát. A kacsafogás e módja egy hollandi család titka volt a múlt században. Ennek egyik fiát hívták Kopcsányba, s most is ennek egyenes ivadéka kezeli a kacsafogót. A múlt században évenként 6–14.000 darabot fogtak. Most megcsappant a zsákmány: 1894-ben csak 448 darabot fogtak. Eladásra is kerűl nagysága szerint 9-5 krajczárjával. Ez a kacsató, az egbelli fáczános és a nagyszerű parkokban kinálkozó vadászatok minden évben előkelő társaságot gyűjtöttek Holicsra, s a franczia háborúk korában külföldi uralkodók is gyakran jártak ide a különösen igen sikeres nyúlvadászatok kedvéért. Most is a főherczegek részvételével tartatnak itt időnként bő zsákmányt nyújtó vadászatok mindenféle vadra; az ugyanitteni lovaglómester-intézet pedig szarvashajszákat tart gyakorlatképen.

A holicsi kastély. Cserna Károlytól

A régi holicsi vár helyébe XVIII. századi franczia izlésű kastély épűlt két emeletre a község felé néző homlokzattal és két szárnynyal, 98 szobával és kápolnával. A bútorok, szép parketták, selyem kárpitok mind Mária Terézia korabeli izlésűek. Legérdekesebb a termek közűl az úgy nevezett khinai terem, melyben az auszterliczi ütközet után az akkori hatalmasok vezéreikkel összegyűltek tárgyalni a béke felől. A falakat valódi khinai kárpit borítja, a khinai életet ábrázoló aranyfestésű képekkel. A pinczehelyiségben, mely egykor kávéfőző és czukrászati konyháúl szolgált, sok khinai porczellán, holicsi majolika és kristály edény van. A melléképületekben levő 60 szoba és külön helyiségek jelenleg a közös hadsereg itt szervezett lovaglómester-iskolájának szolgálnak helyiségekűl és istállókúl. Nyáron sok itt a katonatiszt, kik a nagy parkban lovagló gyakorlatokat tartanak; ezek befejeztével szarvashajsza, próbavadászatok s évenként rendesen lófuttatások is tartatnak. Az egykori majolikagyár helyiségeinek egy részében a hajtóvadászatokhoz szükséges kutyák vannak elhelyezve, 75 darab telivér angol eb egy falkában. A közelben levő Markotányos-útczát Mária Terézia alapította rokkantak számára; kik itt egyes apró házakban kaptak elhelyezést; ellátásukról az udvar gondoskodott, a főútczában álló korcsmában pedig bort mértek nekik; most is „markotányos korcsma” a neve.

Holics szolgabirói székhely; van szép kaszinója, ipartanműhelye; elaggott szegények-házát 1784-ben Juno holicsi polgár alapítá. Népe iparos, kereskedő és földmívelő; sokan, kivált a nők közűl, a gödingi dohány- és czukorgyárba járnak dolgozni; naponta átlag 500-at szállít oda és vissza a vasút. Általában jómódúak; a nők szeretik a szép ruhát, sőt fényűzők. Ruházatuk és nyelvök a morvákéhoz hasonlít.

Az itt 25.000 holdnál többre terjedő királyi családi uradalomnak másik fő helye Sasvár, a Miava völgyének torkolatában. Már a XIII. században említett királyi vár a szomszédos Sztrázsával együtt arra volt rendelve, hogy Morva felé a határt és a Miava völgyét védelmezze. A vár egy egykori tófenéken épűlt, s erődítésének nagy része abból a kiterjedt, buja náddal borított ingoványból állott, mely körűlvette s melytől Sasvár Sastin (sás, nád) tót nevét kapta: Ennek maradványa az uradalomhoz tartozó 7.000 holdnyi terűletet meghaladó tó, meg a körülötte levő vizenyős és mocsaras föld. A község nevezetes temploma és kolostora most is czölöpökön áll, mert az alap mocsaras. Miként Holics, úgy Sasvár is előbb Stibort, majd a gróf Czobor családot uralta. Czobor Józseftől vette meg Mária Terézia és férje, Ferencz, s a vár helyén épűlt kastélyban kartongyárat alapított, mely gyorsan fölvirágzott. A gyár utóbb a Puthon báró család birtokába jutott, de 1863-ban megszűnt. Ekkor Puthon Rezső czukorgyárrá rendezte be, mely az itt nagyban termesztett répát nyers czukorrá dolgozza föl, fínomításra pedig Morvába küldi. A gyár aljában levő hatalmas kétemeletű ház, egykor pálosok zárdája, ma az uradalom hivatalának és a plebánosnak lakóhelye, s a mellette levő templommal együtt a királyi családé. E templom építéséhez Mária Terézia tette le az alapot; építését a pálosok vezették. A főoltáron Pietà szobra áll, melyet Czobor Imre alnádor, az akkori várúr és neje, Bakics Angela, készíttetett 1564-ben; helybeli munkások faragták egy- darab körtefából; később Esterházy Imre primás kegyszobornak nyilvánítá. 1564 óta igen népes búcsújárások történnek e szoborhoz. Mondják, hogy szorongattatása éveiben Mária Terézia is gyakran eljárt ide ájtatoskodni Holicsról. A sekrestyében és a plebánia kincstárában sok nagy értékű ajándéktárgyat őriznek. Érdekes a plebánián levő Magdolna-kép, melyet B. frater pálos szerzetes festett 1456-ban.

Sasvár búcsújáró-hely. Cserna Károlytól

A „hegyen túli részek”-től keletre Nyitramegye belső vidékei következnek. Általában lombos fákkal borított hegyes terűlet ez, mely a trencséni és túróczi határon mutatja föl a legmagasabb csúcsokat, de ezek közűl egy sem nyúlik az erdőhatáron fölűl. Délen apró lombsorok váltják föl az éjszaki magaslatokat, míg a Vág és Nyitra völgyének összeolvadó alsó rónáján a dombok is végképen eltűnnek. A délibb, alacsonyabb lejtőkön szőlők vannak; az éjszaki tájakon szántók és rétek nyúlnak föl a hegyekre; a hol pedig a vetés nem sikerűl és fa nem nő, ott jó legelők lepik a termékeny részeket.

A Morva és Vág völgye s délen Sándorf és Vittencz közt terjedő vidéket a Jávorina hegység kréta és eoczénkorú kárpáti homokkőből álló ágai borítják, zömét a Kis-Kárpátok éjszaki részét tevő Fehér-hegység jura- és krétakorú mészkövekből épűlt nyúlványai (Vetterling, Fehérkő) alkotják; e hegység bemélyedésében pedig a vörös juramész festői szirtjeiből és kréta-dolomitból álló brezovói és Nedzó hegységeknek harmadkori rétegektől övezett szigetségei emelkednek. A Jávorina Morvától választja el Nyitrát éjszaknak tartó fő gerinczével, melyen élénk közlekedésű út vezet magyar terűletről a morva Velkához. Legmagasb hegye a 968 méter magas Jávorina kúp, Ó-Turával szemközt áll Nyitra, Trencsén és Morva határán; déli oldalát vörös bükk borítja, éjszaki oldalán bőven tenyészik a jávor, melytől nevét kapta; sűrű erdején túl buja növényzetű havasi rétek terjednek, kúpja tetejéről pedig szép kilátás van Morvába és délnek Nagy-Szombatig. A Jávorina hegység keleti és nyugati lejtői szőlőtermesztésre igen alkalmasak (Vág-Újhely és Szakolcza vidékén); több helyen épületkövet ásnak és ásványforrások fakadnak benne. Ilyenek a már 1617-ben ismert szmrdáki hideg kénforrások, melyek télen sem fagynak be, továbbá a jobbfajta jódtartalmú kénes-salinák; ezek az egész mocsaras völgyben szétárasztják rosz szagukat, a miért a községet Bűzösnek nevezték el, bár eredeti neve Nova-Vesz. Ettől éjszak-nyugatra van a Várhegy, mely kedvelt kiránduló helye Holics és Szenicz közönségének.

A hegység déli tövében a buja füvű rétekkel és legelőkkel díszlő Miava völgye nyílik a Morva lapályra. E völgy a marhatenyésztésnek mindig kedvezett. Dojcson most is a legszebb marha van a vidéken. Szenicz e völgy szénabeli gazdagságáról kapta nevét; csínosságát jó módjának, ezt meg nevezetes marhavásárainak köszöni, melyeket két élénk forgalmú útvonalban való fekvése virágoztatott föl. Az egyik út a Verbócz völgyében Velkához vezet. Ez út mentén találjuk Szobotiszt községet, előbb Bana-, majd Berencsvár tartozékát, melyet a XVI. században itt letelepedett habánok juttattak nevezetességre. A Morva felől Broczkóra, Holicsra, Sasvárra, Jókőre, Vittenczre jött anabaptista telepeknek ez lett a fő helye. Egykori birtokközösségük és községi külön állásuk ma már megszűnt; katholikus hitre tértek s a tót lakosságba olvadtak. Egymás közt most is németűl beszélnek, mint hajdan, mert a szobotiszti habánok Hannoverából jött herrenhutiak ivadékainak tartják és mondják magukat. Számos, csak náluk sajátos szó most is használatban van, mint: Adla (sas), Oltl (öreg, apa), Baza (nagynéne), Kakerle (tojás), Örterle (lakóhelyiség), Stuberle (háló helyiség), stb. A ki Szobotisztnak habánok lakta részébe lép, különös világot lát maga körűl. Hosszú sora ez a sajátos alkotású földszíntes házaknak, melyekben a komoly renddel tisztaság párosúl. A háznak lakásra és munkálkodásra berendezett földszíntje fölött két, olykor három emeletű padlás emelkedik és kisebb részekre osztva a hálókamrákat foglalja magában, melyek ma jobbára gabonatárakúl szolgálnak. Az agyaggal gondosan tapasztott szilárd és tiszta építményt, a híres „habán tető” födi. E tető agyaggal begyúrt szalmarétegekből áll 2–3 rendben egymás fölött, közbűl vékony agyagréteggel, belső falán gipszforma vakolattal szilárdítva. Rendkivűl tartós, tűz által elpusztíthatatlan s a viharnak is kitűnően ellenáll, mely tulajdonságainál fogva a múlt században a kormány országszerte több ízben ajánlotta az alkalmazását.

A verbóczi úthoz a magyar-morva határon egy másik út csatlakozik, mely a Jávorina aljából juh- és marhatenyésztésre alkalmas vidékeken (Miaván, Ó-Turán, Botfalun) át Vág-Újhelyhez a Vág völgyébe vezet. Miava Nyitramegyének legnagyobb és legnépesebb községe; határa 14.321 hold, lakossága 10.000 fő; ebből azonban csak 3.000 lakik a községben, a többi a határban a 100-on felűl levő irtvány-telepeken tartózkodik a hegyek közt. A község elszórt házaival, szántóföldjeivel, kertjeivel és legelőivel több mint két óra járásnyi hosszú, s az útas, a ki Ó-Tura felé tart, alig tudja, hol hagyta el az egyik község végét és hol lépett a másiknak a terűletére, annyira összeérnek az irtványaik. E kitűnő hegyi levegőben egészséges, szálas, szép nemzedék nő, mely lényegesen különbözik más irtványok népétől. Sokat ád a tisztaságra és a kényelemre, mit fából összerótt házainak terjedelme, külső és belső berendezése is bizonyít. Fő foglalkozása a marhatenyésztés. E mellett vagy félszázad óta nagy számú lelencz gyermekeket ápol, és nevel, kiket Bécsből hordanak ide. Alig van irtvány, hol ily gyermeket nem lehetne látni. Hivatalos kimutatás szerint 1895-ben 541 ily lelenczet neveltek itt. A beltelki lakosok egykor jövedelmező iparukat, a malomszitaszövést most már csak mellékesen űzik, s inkább ruhának való flanellféle szövetet készítenek.

A miavai irtványok közt hatalmas kanyargású hegyi út visz Ó-Tura helységbe, melynek környékét nagy erdők, pompás havasi legelők és füves völgyek lepik mindenfelé. Ó-Tura nagy irtványközség 6.120 lakossal. Kiterjedt baromtenyésztést űz. Nevét is innen kapta (tur = ökör). Messze földön ismeretes sajtjáról és vajáról, mely Németország felé kivitelre is kerűl. 200-nál több esztergályos foglalkozik itt a környék bükk-, hárs-, kőris-, körte- és cseresznyefájának gazdasági és háztartási eszközökké való földolgozásával: Ó-Turán, meg a szomszéd Lubina, Botfalu és Hrussó községekben összesen 800 család 100–200 ezer darab faeszközt készít évenként 65 ezer forint értékben; ez eszközöket Boszniába, Szerbiába, Bulgáriába és Romániába is szállítják. Közel Ó-Turához fakad a Dudvág, s ettől odább kies völgyben egy elég bő vizű ásványforrás, mely izében és hatásában hasonló Bilin vizéhez.

Sándorfnál adombos vidékhez a Fehérhegység csatlakozik, mely kopár, púpos gerinczének szürke színétől kapta nevét. Mészkövét nagy mennyiségben fejtik, belőle évenként 10 ezer mázsa meszet égetnek s azt Ausztria és Morva felé is szállítják. Hradist vidéke nyugati megyéinknek fő mészszállítója. A hegység egyik ormán Korláthkő vár romjai láthatók. A XIII. és XIV. században e vár nevezetes védő bástyájául szolgált e vidéknek. Eredetileg a Korláthkői nemzetség törzsfészke volt; utóbb Csák Máté, majd Stibor vajda, s még később a Bánffy család kezére kerűlt. Odább Jabloncza esik, hol Apponyi grófnak szép kastélya, nagy parkja, híres tehenészete és juhászata van; történelmileg e helységet az a csata teszi nevezetessé, a melyben II. Rákóczy Ferencz hadai Ricsán tábornokot legyőzték 1704-ben.

Vág-Újhely. báró Mednyánszky Lászlótól

A Fehérhegységtől éjszakkeletre tart a Brezovó hegység erdős tömege, melyet dolomittal vegyes lajtamész-konglomerátba vájt mély horpadások és völgyek több részre osztanak, s ezekben meredek kapaszkodású útak haladnak. Bukvecznél e hegységnek agyaga arról nevezetes, hogy benne egy ős elefánt fogait és mállott csontdarabjait találták. Legmagasb hegye a Bradló (544 méter) igen szilárd, apró szemcséjű mészkonglomerát kőzettel, melyet kifaragásra használnak. E hegy alatt, a hegységnek majdnem kellő közepében, a verbói és miavai útban van Brezova, a megyének harmadik nagy községe 5.600 lakossal, kiknek nagy része iparos. Az itteni tímárok évenként 30 ezer forint értékű bőrt dolgoznak ki s küldenek a budapesti piaczra. Gyapjúmosással is foglalkoznak négy gyárban, s a kimosott gyapjút Sziléziába, Cseh-, Morva- és Németországba viszik. Marhával, baromfival, tojással s egyéb élelmi czikkekkel is kereskednek.

A Brezovó déli hegyei közűl Jókő érdemel említést. Ennek éjszaki oldalán egy terjedelmes barlang van sziklába vágott oltárral, paddal és tűzhelylyel, melyek egy múlt századbeli remete munkái. A hegy tetejét a jókői vár romjai borítják. E várat egykor Országh Mihály, majd a Czoborok és Erdődy grófok bírták, s erős börtöneiben az uradalmi rabokat tartották. A vártól félórányira kősziklás hegyek közt, vadban gazdag erdőktől környezve egy mély völgyben van Jókő község; nevezetessége az a mészkőszikla, melyen régi temploma áll, s melynek alján több forrásból a híres jókői víz fakad. Az egyik forrás karnyi vastagon, hatalmas erővel tör elő s rövid folyás után a többivel egy tóban egyesűl. E víz soha nem fagy be, de a legnagyobb melegben is hideg, üdítő ital. Bősége oly dús, hogy a kifolyásánál már malmot hajt és Bláva patak néven siet a Vágba. A forrás fölött kőbánya van, melyben építéshez való és sírköveknek alkalmas követ faragnak. A szomszéd Vittenczen Pálffy József grófnak nagy palotája és parkja s egy órányira odább vadászkastélya és vaddisznókban gazdag vadaskertje van. A vittenczi uradalom mintaszerűen berendezett gazdaság.

A Brezovó éjszaknyugati részében festőivé teszik a tájat a Turolukáig terjedő sziklasorok, melyeknek rikító vörös jurakorú szarukövei a kitűnő út anyagát szolgáltatják. Odább az Aptychus és Ammonites kövűleteiben gazdag márga hegy vonja magára figyelmünket. Az e hegyen emelkedő Berencs vár a Morvába vezető útak védelmére rendelve már 1297-ben fönnállt. Urai közt találjuk a Hunt-Pázmán, Stibor, Pongrácz nemzetségeket; végre a Nyáryaké lett. Az 1674-iki pozsonyi törvényszék elé idézett protestáns papok nagy része gályarabságra hurczoltatása előtt e vár börtönében volt elzárva.

A Brezovónak éjszakkeleti folytatása a Nedzó hegység, mely a Vág völgyéig terjed, hol Újhely és Csejte közt tömör hegyfalat alkot. Csejtétől éjszakra nyúló, teljesen kopasz ága agyagréteggel borított töltséralakú mélyedéseivel a Karsztnak igazi mása. Csejte vár a XIII. században épűlt egy alsó kréta-korú dolomit sziklahegyen, s a XV. században nevezetes erőssége volt a Vág völgyének. Később az Országh család kapta, melynek utolsó sarja (Miklós) a község templomában nyugszik. I. Miksa király Kanizsai Orsolyának adta cserébe a kanizsai várért. Ez úrnő fiának, Nádasdy Ferencznek a neje, Báthory Erzsébet gyászos emlékezetűvé tette e várat leányokon és fiatal asszonyokon elkövetett kegyetlenkedéseivel. Miután Megyeri Imre, Erzsébet fiának gyámja, e borzasztó üzelmekre figyelmeztette Thurzó György nádort, ez Csejtén 1610 deczember 29-én meglepte, tetten érte és elzáratta Báthory Erzsébetet, ki fogságában halt meg 1614-ben. A tizenöt községre terjedő nagy uradalmat később a Homonnay, majd az Erdődy család kapta; most egyik részét Springer Gusztáv báró, a másikat gróf Graevenitzné, Zay Eleonora grófné bírja.

A brunóczi kastély. báró Mednyánszky Lászlótól

Csejtétől délre a Vág völgyének 50 kilométer hosszan elnyúló szép és termékeny része tárúl föl a szemlélő előtt. E völgyszakasznak az éjszaki részen alig 10 kilométer széles, dél felé folyton tágúl, végre Nagy-Kosztolányon alúl a Kis Magyar Alföld síkságába olvad. Egész hoszszában a Vág áradmányi terűletéhez csatlakozó hatalmas lősz-sík borítja, mely néhol több ölnyi mélységű; minden gazdasági növény termesztésére alkalmas, bármily időjárás mellett biztos és aránylag nagy jövedelmet hajt. Ez okból a községek sűrű sora áll rajta, forgalmát pedig két pompás kőút és a 48 kilométer hosszú vágvölgyi vaspálya emeli. A Vág e völgynek a keleti szélén halad sebes folyással, sokszor kanyarodva, ágakra oszolva, szigeteket, zátonyokat, homokpadokat alkotva. Másfél méter mélységű s kilenczvenöt méter közepes szélességű medréből gyakran kiárad, községeket veszélyeztet és medrét évszázadok óta szűntelenűl változtatja. I. Mátyás korában a Dudvág-csatorna kanyargó ágai közt folyt és Szered lakosságának egy részét a védettebb Újváros alapítására kényszeríté. Szered egykor a Vág balpartján állt. Most a Vág jobbpartja 32 kilométernyi hosszaságban szabályozva van.

A völgy első és legnagyobb községeinek egyike Vág-Újhely. Urai közt a pannonhalmi benczéseket, Csák Mátét, Kont nádort, Stibor vajdát találjuk. Ez utóbbi „Újváros”-nak nevezte, körűlárkoltatta s 1423-ban itt gazdag prépostságot alapított. A vágújhelyi prépostot ma is Stibor vajda leányági utódai, a Pongrácz, Révay, Zay, stb. családok tagjai választják. Az alapítást örökítő egykorú kő az aranyozott díszítményekkel szinte túlságig elhalmozott templomnak a bejárata fölött most is látható. Van itt járásbíróság, szolgabírói hivatal, alreáliskola, izraelita polgári leányiskola. Vág-Ujhely fontos vasúti állomás, nevezetes kereskedést űz épületfával, faeszközökkel; van itt egy sétabotgyár is.

Dél felé haladva az ódon külsejű Brunócz kastélyt érjük, a kurucz generális, Bercsényi Miklós egykori birtokát. Mostani tulajdonosa, özvegy Mednyánszky Ágota bárónő 1887-ben háború esetére az egész épületet fölszerelésével együtt a Vöröskereszt-egyesűletnek ajánlotta föl. Érdekes szép kastély ez, telve különféle régi tárgyakkal. Említésre méltó a Vág túlsó oldalán Brunóczczal csaknem átellenben fekvő Ó-Moraván község, melynek úri kastélya valaha jezsuita kolostor volt, hol Kollonics bibornok is örömest nyaralgatott. E kolostort a jelen század elején a Motesiczky család bírta és alakíttatta át, ma pedig a Zedtwitz grófi család bírja és lakja, mintaszerű gazdaságot folytatván a hozzá tartozó uradalomban. Odább Pöstyént találjuk a Vág partján. A hagyomány szerint egykor templáriusok birtoka volt. Régi hírű a hévvize, melyet állítólag már a rómaiak is ismertek. Már a XVII. században jelentek meg róla leírások, s előkelőink sűrűn használták. Ma a fürdőhelyiségek és források egy 20 holdnyi áradmányi szigeten állnak, melyet híd köt össze a parkkal, de a források a Vág medre alatt is tovább folytatódnak. Ugyancsak a Vág medre szolgáltatja azt a gyógyító forró iszapot, mely a fürdőt európai hírűvé tette. A víz oly forró (46–50° R.), hogy a belé mártott szárnyast rögtön megkoppasztja, s azért a forrás vidékén sem a hó nem marad meg, sem a Vág nem fagy be soha. Használják e vizet tükör-, kád- és iszapfürdő alakjában; kitűnő hatású a köszvény, csúz és bőrkiütések, bénúlások és csonttörések gyógyításánál. A közelebbi években a fürdő szépen kiépűlt, a kényelem és a szórakozás sok kellékét kapta. 62 kád-, 5 tükör- és 3 iszapfürdője van, s 4 intézeti és 170 magán házban 1.200-nál több lakást találnak itt a gyógyúlást keresők, kiknek száma rendszerint eléri a 4.000-et, s ebből 2/3 rész külföldi. Pöstyén most gr. Erdődy Ferenczé.

Fürdőházak a szigeten. Pöstyén. Cserna Károlytól

Átjáró a szigetről. Pöstyén. Cserna Károlytól

Az új gyógycsarnok. Pöstyén. Cserna Károlytól

Odább délen Szokolócz helység van. Ennek határát tartják a legtermékenyebbnek a völgyben. Veszele községben báró Mednyánszky Alajosnak, ki e század elején a Vág vidékét szépen írt regényes könyvben ismertette, csinos kastélya és parkja ma is fönnáll. Veszelén túl van Nagy-Kosztolány, mely mint Vág-melléki őrtorony még I. Mátyás korában is fontos volt. Az országút mellett áll Lipótvár és Újvároska. Amaz Érsekújvár bukása után a vasvári béke értelmében az olasz Palma Nuova mintájára épűlt a Vágvidék védelmére, de a török nem sokat háborgatta. Most állami fegyház. Újvároskát a Lipótvár építésének befejezése után ott maradt iparosok alapították a felső várkapunál. A megye határán említendő a két Bucsány, egykor a Zayak birtoka, szép kastélylyal és nagyszerű parkkal, melyen a Bláva patak foly keresztűl. Most telivér ménese teszi nevezetessé, mely báró Springer versenyistállója néven ismeretes.

A Vág balparti vidékei felé fordúlva, a Vág és Nyitra közt a Kis-Fátrának dél felé terjedő részeit, nevezetesen az Inovecz hegységet találjuk, melynek legmagasb (1.064 méter) csúcsa a megye éjszaki határkövéűl szolgál. A Vág felé néző temetvényi meredek hegyek szaggatott sziklacsoportjai festői szépségűek; egyik ilyen sziklacsoport, a Saskő, aljában egy alacsonyabb hegyen állnak Temetvény várnak már messziről látható romjai. E vár már 1270-ben állt, s egyik tagja volt az itt alapított székely őrvár-rendszernek ép úgy, mint a Pöstyénnel szemközt fekvő Sztrázsa, az országos határőrzők helye. Temetvény a XIV. században magán kezekbe jutott Moraván és Bankával együtt, s Kont nádor, Ujlaki Miklós, a Thurzók, majd Bercsényi Miklós is bírták; Bercsényi innen menekűlt lengyel földre.

Temetvény vára. báró Mednyánszky Lászlótól

Az Inovecz keleti ágai közűl számos patak siet a Nyitra folyóba. Ezek egyikének, a Livinának sárga agyagában aranymosást űztek a XIV. században. Most a kulhányi üveggyár és Libichava fenyűvize nevezetes e vidéken. A temetvényi hegységben hatalmas vaddisznók tanyáznak, s kitűnő bükkfáját sok száz ember dolgozza föl házi és gazdasági eszközökké, melyeket Budapest és Bécs piaczaira is szállítanak. Nagyobb község kevés van a szőlőt, gabonát jól termő, de nehezen járható terjedelmes hegységben. Radosna a nyitrai püspök tulajdona, szép gesztenyéssel, díszes kastélylyal és parkkal. Bajna Erdődy Ferencz gróf birtoka. Ezen alúl a Vág-völgy déli részében utolsó nagyobb hegy a 297 méter magas Gábor, Galgócz fölött. Déli oldalán ősi királyi vár állott; most Erdődy Ferencz gróf díszes kastélya fekszik a helyén. E kastélynak 64 szobája, éjszaki oldalán gyönyörű kilátást nyújtó terrasza és 150 holdnyi nagyszerű parkja van. A kastélyban sok drágaságot és becses régiséget őriznek; ezek közt Bakócz Tamás érsek házi oltárát és I. Mátyás királynak aranynyal szőtt és a hollós czímerrel díszített trónkárpitját. A házi kápolnában látható egy szoborcsoport, mely egy darab körtefából faragva, Krisztus születését ábrázolja. Ez egykor Hunyadi Mátyás királyé volt, ki azt Bakócznak ajándékozta.

Galgócz a Vágtól balra kiesen fekvő csinos város, melyet keleti és déli oldalról szelid emelkedésű alacsony hegyek környeznek. A reformatio korában csehek, morvák és horvátok telepíttettek ide, kiknek hatása alatt az addig magyar község eltótosodott. Gyakori tűzvészek régi épületeit elhamvasztották. Megtekintésre méltó templomának csúcsíves kapuja, az Erdődyek sírboltja, továbbá a Ferencz-rendiek nagy zárdája. Ujabb időben szépen épül. Termeszt szőlőt, mely Orosz- és Németországba is szállíttatik; készít híres kenyeret; nevezetesek különösen lóvásárai. A Vágon 500 lépés hosszú, erős híd vezet keresztűl ide. A magyar állami vasútak igazgatósága most építtet itt egy vashídat, mely Nyitráról egy részt Nagyszombat, Pozsony, más részt Trencsén és Zsolna felé fog összekötő kapocsúl szolgálni.

Az alább következő dombos vidéket erdők, termékeny szántóföldek és szőlők borítják. Különösen a semptei, bábi és ó-csermányi borok kedveltek. Sempte egykor őrvár, most élénk fakereskedő hely. A nyitrai útban találjuk Újlakot, egykor a német keresztes vitézek birtokát, kik templomát alapították. Az újlakiak eredetileg magyarok voltak és protestánsok, de egy pestis járvány után morvák telepíttettek ide, s a község eltótosodott. Odább van Mocsonok, a nyitrai püspök birtoka, régi katholikus templommal, szép kastélylyal és parkkal. Ezen túl Tornócz következik a vasút mellett, mely lapályos és termékeny határát egészen átszeli. Fölebb nevezetesb helység Ürmény, Hunyady Imre gróf birtoka. Mintaszerű gazdasága nagy gondot fordít a tiszta fajú szarvasmarha tenyésztésére, s Pörösön versenyistállónak berendezett telivér lónevelést űz; Hunyady gróf itteni szép kastélya, nagy parkja és fáczánosa is említésre méltó.

Nyitramegye legszegényebb és legzordonabb része a Trencsén és Bars megyék közé ékelődő s majdnem teljesen külön álló éjszakkeleti hegyes, erdős terűlet. Itt emelkednek a Kis-Magura és a Zsgyár-hegynek délnyugati, kristályos palából és granitból álló magaslatai, úgy szintén a 976 méter Ptacsnik-hegy éjszaknyugati trachyt ereszkedője, melyek közé a Nyitra völgyének Belanka és handlovai völgy nevű elágazásai nyúlnak be. Ezt a hegyes vidéket egykor hatalmas tölgyerdők boríták, most bükkös és fenyves áll a helyökön, s ez oly kitűnő minőségű fát szolgáltat, a milyen alig található egyebütt az országban. Szaporodnak is az erdők közé ékelt irtványok, kivált a Rudnó-völgyben, hol a Thonet-testvérek gőzfűrészt állítottak Lomniczán, melyben főleg bükkfát dolgoznak föl. A szomszédos Alsó-Veszteniczennapernyő- és esernyő-nyeleket készítő gyár működik a kivitel számára. A kiterjedt hegyi legelőket s a sok erdei vadat (őz, szarvas, vaddisznó, medve) haszonnal értékesítik. A rudnói hegység Szucsánnál fekete és színesen erezett márványt rejt, melyet Budapestre és Bécsbe is szállítanak. E hegységben, a trencséni határon erednek a Belanka csermelyei, melyek Valaszka-Bélánál,egy 17 kilométer hosszúságban s 8 kilométer szélességben elszórt irtványközségnél, egyesűlnek, mely a legnagyobb erdőbirtokos a községek között; de szántóföldje nincsen, s ezért a 3.000 főnyi lakosságának nagy része üveggel házal itthon és külföldön. A Belanka-völgynekRudnó és Vesztenicz közti része gyümölcstermesztéssel foglalkozik; kivált szilvája, körtéje, almája terem bőven. A gyümölcsöt főleg a vesztenicziek szállítják messze földre. Van itt állami faiskola is. Nevezetessé teszik e völgyet még a benne levő őskori sírdombok és urnatemetők, egy mastodonnak kiásott teljes csontváza, továbbá a divéki templom, mely a hagyomány szerint az első keresztény templom volt e vidéken. Teljesen ép oldalajtaja a XIV. századból való.

A galgóczi kastély a Vág völgyével. Cserna Károlytól

A Bélapatak és a Nyitra folyó közt Szkacsánig terjedő, tölgyes-bükkös Kis-Magura hegységnek egyik édesvízi mészkőszikláján áll Bajmócz vára. Valószinűleg Csák Máté alapította; I. Károly Gileth nádornak adta, aztán Opellni László, majd Ilosvai Leustách is bírta. A husziták elfoglalták, de I. Mátyás visszavette tőlük és csakhamar Onofrius de Nifor bajmóczi gróf nyerte. Ez alapította az itt máig fönnálló gazdag prépostságot, kikötvén a várurak számára a kinevezés jogát. Ajándéka, egy 1.22 méter magas, remekművű, csúcsíves szentségtartó, a bajmóczi egyházban most is őrzi emlékét. Családja kihalván, a vár Corvin Jánosé, később Zápolya Jánosé lett. I. Ferdinánd Thurzó Eleknek adta, s ennek nemzetsége bírta magvaszakadtáig, a mikor II. Ferdinánd adományából a Pálffyak nyerték a törököktől és a fölkelőktől többször ostromolt várat. Ennek részei: a szabálytalan sokszögű ó-vár s az ennek belső udvarán emelkedő öt emeletű új vár. A külső udvarban áll az a híres vén hársfa, mely alatt II. Rákóczy Ferencz tartott gyűléseket. A várat mostani ura, Pálffy János gróf, helyreállíttatta. Aranyozott kupolái, karcsú tornyai messziről magukra vonják az utazó figyelmét. Belseje vagyont érő gyűjteményeivel egész múzeum. Itt van Kapisztrán Jánosnak országczímeres, keresztes, vörös lobogója, II. Lajos egykorú arczképe, sok becses festmény, bútor és más drágaság. A vár déli oldalán, mély katlanban fakadó, kitűnő hatású, meleg, timsós-kénköves forrásokat leginkább csak a környék népe használja; a régi fürdő új berendezése már folyamatban van, s ez bizonyára látogatottabbá fogja tenni.

A galgóczi kápolna fa oltára. Cserna Károlytól

A Magurától éjszakra, terjed a facskói hegytömegnek triasz- és krétakorú dolomitja a hatalmas kopasz Orrkővel a megye határán, hol út vezet a rajeczi völgybe. Ez út mellett a Huberg oldalán fakad három kis forrásból a Nyitra. E hegytömeg két oldalán hajdan bányászatot és aranymosást űztek. Nyugaton Csávoj határában a régi akna most is nyitva áll; de a nép már csak famunkákkal, rövidárúval és más apróságokkal való házalásból él. A környék népének a famunkákban való ügyessé tételére a Felső-Magyarországi Közművelődési Egyesűlet Chvojnicza helységben fafaragó iskolát alapított. Keleten a Chvojnicza és Czach patak partján óriási kőmező, kavicshányások hosszú sora és a vízvezeték az egykori aranymosásnak látható emlékei. Bányavárosi német telepesek űzték itt az aranytermelést, s utódaik, a „handerburcz”-ok, ma is hét községben laknak itt egymás mellett, az úgy nevezett „haj”-okban, melyek némelyike már a Nagy-Fátra ágai közt van. Így Handlova, melynek lakói hegyen és völgyben épűlt s többnyire egy- és kétemeletes nagy kő házakban laknak; zsindely-, puskatusa-, nyeregfakészítéshez jól értenek; határuk silánysága miatt a délibb vidékekre mezei munkára is járnak. A község fő érdekessége az erkélyes tornyú római katholikus templom. Handlova határában oligoczén-korú, jó minőségű gazdag kőszéntelepek vannak, de kiaknázásuk addig csak lanyhán történik. Handlovától délnyugatra a vadregényes Ptacsnik hegytömeg egyik csúcsán, a nováki völgy fölött van Kesselőkő villámsújtotta vára, a Majthényi nemzetség törzsfészke. A Nyitra felső szűk völgyében van Gajdel, az országút mentén, gyümölcsös kertektől környezett házaival. Híres e község szilvájáról, mely aszalva kerűl piaczra; különleges szilvafaj itt a „gajdlanki” (gajdeli szilva), mely aszalásra kiváltképen alkalmas; újabban franczia aszalóházat építettek itt. Odább délen, a kitárúló völgy síkján áll Német-Próna, azitteni telepek elseje, értelmiségi és anyagi tekintetben fő helye s az egész járás leggazdagabb községe, terjedelmes piaczczal, vízvezetékkel, szép régi templommal. Házai majd mind emeletesek; az emelet hálóhelyiségűl szolgál. Lakói régi idők óta posztókereskedéssel foglalkoznak; 1883-ban részvénytársulatot alakítottak, s most közös gyárban készítenek szűr-, nemez- és középfínom posztót, diagonal és csíkos szövésű kelmét, s azokat leginkább vásárokon adják el.

Bajmóczczal szemközt találjuk Privigyét. Lakói mindig serény iparosok voltak, szőlőt, sáfrányt termesztettek, s ezt mint sáfrányosok elárúsították. Posztósai 1883-ban részvénytársúlatot alakítottak, s katonai takarókat is készítenek a kincstár részére. Van itt fonalkészítő gyár is. Említendő továbbá, hogy van itt magyar olvasókör, tűzoltó-egyesűlet és egy négy osztályú gymnasium a piaristák vezetése alatt, kiket gróf Pálffy Pál neje telepített ide a jezsuiták helyébe. Két emeletes nagy házuk 1676-ban épűlt; szép freskókkal díszített templomukat Boyad János piarista építész fejezte be; most földrengéstől megrepedezetten áll.

Lipótvár. Cserna Károlytól

Lipótvár kapuja. Cserna Károlytól

Galgócz főtere. Cserna Károlytól

Privigye az éjszakkeleti részekre terjedő járás székhelye. E járás gazdasági tekintetben különbözik a megye délibb részeitől. Gyakran már szeptemberben havaz és májusig is megmarad a hó; nyáron 30 R° hőség, télen 18 R° hideg nem ritka. A tágabb völgyekben is gyakoriak az időváltozások; a föld silány, vadvizes, kavicsos, azért a mezőgazdaság hasznot alig hajt s a gazda vetésének gyakran a magját sem kapja vissza, s nem lehet az év oly áldást hozó soha, hogy a nép szükégletét fedezze. Csak a divéki, meg a Nyitra folyó két partján terjedő márgás agyagú vidéken űzhető a földmívelés nagyobb haszonnal és rendszeresebben; megterem itt a búza, rozs, árpa, zab, hüvelyesek, herefélék, de különösen sok burgonya és takarmányrépa. Azonban nincs gabonafaj, mely 5–6-szoros magnál többet adna. A marha és ló apró, bozontos szőrű állat e vidéken. E gazdasági okoknál fogva itt a vagyoni állapot is kedvezőtlen, s 11 községnek sem ingó, sem ingatlan vagyona nincsen. A nép nagy része tehát, hogy megélhessen, házalni jár, vagy kora tavaszszal eltávozik munkába szegődni, s csak novemberben tér haza. Az otthon maradt öregek és gyermekek a mezőn termő téli élelemről gondoskodnak. Ez főleg burgonyából, káposztából és hüvelyesekből áll. A vasút e vidéket Nyitrán át Tót-Megyernél köti össze a budapest-bécsi fővonal forgalmával.

A Nyitra folyó délibb mellékén, bal felől a granitos Tribecs és Zobor hegység húzódik. Az előbbit sűrű bükk- és tölgyerdő borítja. Kolosnál mészkövet és sötét színű márványt szolgáltat, melyet a bécsi városház és egyetem építésénél nagy menynyiségben használtak föl; a budapesti építkezéseknél is alkalmazzák. A Krencsi hegy éjszaki oldaltejtőjén Szádok község temploma áll, mely egyike a legrégiebbeknek a megyében; hajójában a Bacskadyak sírköve tűnik föl, mely alatt nagy sírbolt van. A hegység délkeleti részén, Kolon vidékén, dús erdők mélyében kitűnő mészkő található, melyből évenként vagy tízezer métermázsa meszet égetnek a koloniak. A hegység közbenső tagjában, a megye határán áll a 829 méternyi Tribecs hegy erdős kúpja; a derekát övező régi kő kerítés huszita tábor maradványa. A Kis-Bethlehem-völgytől délre találjuk a Hangyás hegyet s lejtőjén Appony vár romjait. E vár a XIV. század végétől kezdve az Apponyiak törzshelye. Aljában a két Appony község fekszik, s ezek egyikében, terjedelmes szép parkban gróf Apponyi Lajos kastélya van, a gróf Appony Antaltól alapított könyvtárral, mely eredetileg 40 ezer kötetre ment, de fele (ritka becsű unicumok, incunabulák, autogrammok) Angliába kerűlt; a még meglevő gyűjtemény is mintaszerűen rendezett sok becses művet tartalmaz.

A Nagy-Szikla, Dizse és Mocsár közti völgy zugában a már 1113-ban említett Elefánton Szent János tiszteletére 1353-ban templom épűlt és a pálosok gondjaira bizatott. Később e magyar szerzet részére a birtokos Elefánti család kolostort is alapított, melynek jószágai egész uradalommá gyarapodtak. A szerzet eltöröltetvén, az uradalom a vallás- és tanulmányi alapra szállt, majd eladatván, többször urat cserélt. Most Edelsheim-Gyulay Lipót báróé, ki az egykori zárdát díszes úri lakká alakíttatta. A hatalmas palotának 60 terme közűl legérdekesebb az épülethez csatolt egykori pálos kápolna, melynek hajója lépcsőcsarnokká, magasságban ketté osztott szentélye pedig ebédlővé alakíttatott át. Úgy a lépcsőcsarnok, mint az ebédlő boltozatát Bergl János múlt századi jó nevű alsó-ausztriai festő nevével ellátott és ép állapotban levő freskóképek díszítik.

Bajmócz vára. Dörre Tivadartól

A bajmócz ősi hársfa. Dörre Tivadartól

A Bliszka hegy keleti lejtőjén, a Tribecs déli végcsúcsán a ghymesi vár áll. E várat Ivánka András alapítá, ki IV. Béla életét mentette meg a mohi csatában, s jutalmúl Ghym földet kapta. Ez az Ivánka őse a Forgách grófi családnak, mely máig bírja e várat és uradalmat. Husziták, törökök, fölkelők gyakran ostromolták, sőt el is pusztíták, de mindig újra fölépűlt s a közelebbi időkig lakható állapotban volt. Gróf Forgách Pál rozsnyói püspök ékes kápolnát emelt benne; ez alatt van a régi Forgáchok sirboltja. Ma csak roskadozó falai tekintenek az alattok elterűlő gesztenyeerdőre. A várban volt szekrények, székek, asztalok, részben a XV. század hazai iparának termékei, a Ghymes községben 1720-ban épűlt kastélyba kerűltek. Itt van a Forgáchok családi képtára és sok más érdekes kép, részben régi híres külföldi művészektől. A kastély termeit gazdag agancsgyűjtemény is ékesíti. A Piliske hegyi vadaskertnek érdekes ritkasága a muflon, melynek meghonosítása czéljából 1868-ban kilencz darabot bocsátott ki a mai birtokos, gróf Forgách Károly, a ki egyike a leghíresebb vadászoknak, egy körűlkerített terűletre. 1883-ban már százötvenre szaporodtak a muflonok; most pedig már több száz darab van e fajból Elefánt, Appony, Kovarcz, Szolcsány, Velcsicz és Zlatnó erdeiben.

A Zobor-hegység gerincze kopár, alját buja növényzet, déli lejtőit szőlő borítja. Csúcsai közűl nevezetes a Zsibricza a gerincz hoszszában 7 méternyi széles árokkal és sánczczal, melyben őskori edények és kőeszközök töredékeit találták; e sánczot a római legio fulminatrix egykori táborának tartják. Nyitrától éjszakra van a két csúcsban végződő, fölűl kopasz, közép és alsó részében szőlőkkel borított festői Zoborhegy; fekvésével védi a várost és környékét éjszak szele ellen. Erdejében a magyarok bejövetele előtt remeték laktak; a hagyomány szerint ezek közt végezte be életét Szvatopluk. A hegy déli lejtőjén a csúcs alatt zárda épűlt a benczések részére. Elnevezését a hegy a hagyomány szerint Szvatopluk vezéréről, Zoborról kapta, kit a honfoglaló magyarok e hegy ormán végeztek volna ki. Más vélemény szerint a tót obor- (óriás) vagy bór (fenyű) szó volna az alapja e nagy és meredek hegyfok elnevezésének. Az imént említett benczés zárda I. Mátyás korában megszűnt, később elpusztúlt. A kolostortól árnyas kies völgy vezet a barlanghoz, melynek kis kápolnát alkotó, máig épen álló üregében fejezte be életét Zoerard remete. A hegy nyugati lejtőjén az Elefánti Jaklin püspök által épített kamalduli zárda lakható részeit nyitrai polgárok bérelték ki és vendéglővé alakították. Mert a Zobor üde levegőjével, kitűnő vizével és sok szép nyaralójával a nyitraiak kedves kirándúló helye, melynek minél kellemesebbé alakítása czéljából „Zobori Komlóvölgy-szépítő egyesűlet” alakúlt. A hegytől délkeletre Nyitra város mellett van az 1887: évi hadgyakorlatok óta, a mikor királyunk is oda szállt, a sátor-tábor, mely egész kis várost tevő barak-tábor a kaszárnya felépítése előtt a honvédek állandó lakhelye volt, s első sorban Roskoványi püspöknek és a káptalannak köszöni keletkezését. A Zobor meredek sziklahomlokára állították közelebb a hónfoglalás ezredik évfordúlóját megörökítő hét országos emlékoszlop egyikét, egy messze ellátszó hatalmas obeliszket.

Az Emőkétől Alsó-Szőllősig terjedő dombos vidék utolsó nyúlványa a Nagy-Fátrának, melyet egész hoszszában kisér a Nyitra folyó. Ez Privigyénél már tág völgybe, a kénes fürdőjéről ismeretes Bélicznél pedig megcsöndesedő alsó folyásába lép. Itt zavaros vize malmokat hajt, és kivált pontyokat és harcsákat táplál; de talpakat szállítani nem elég bő vizű. Ha kaszálás idején kiárad, iszapja a szénában gyakran nagy károkat okoz; de egyebet soha sem pusztít; tavaszi és őszi áradásának csak úgy örűl a parti gazda, mint Egyiptom a Nilus kiöntésének, mert iszapja termékenyítő trágya a szántóföldekre. Majdnem kellő közepén hasítja éjszak-déli irányú folyásával a két oldalán elterűlő és termékenységeért méltán dicsért gazdag völgyet, melynek minden zugát, minden darabját meghódítá a mívelés, forgalmát pedig a Privigyéig kiépűlt vasút élénkíti. A ki a Bélicznél 4, de legszélesebb öblében 25 kilométer tág és 90 kilométer hosszú völgyön a darázsi hátról, a korosi kastélyról, vagy a nyitrai várról le Komjátig széttekint, egy hatalmas ültetvény-telepet lát maga előtt, melynek csúcsoktól és várromoktól élénkített peremén belűl ringó kalászmezők közűl a kastélyok és szép községek sokasága emelkedik ki. Ezek közűl említendőbbek a következők:

Handlova piacza. Háry Gyulától

Bossány a Nyitra partján, egykor a Bossányi család ősi fészke; az egykori terjedelmes kastélynak még fönnálló két szárnya jelenleg a „Schmitt örökösei” czégé, melynek a községben virágzó bőrgyára van. E gyár hadseregünknek bakkancsot, huszárcsizmát, tarisznyát és nyeregfölszereléseket szállít; évenként 20 ezer darab marhabőrt dolgoz föl, s különlegessége a jó minőségű géphajtószíj. Odább délre van Nagy-Tapolcsány, a vasúti közlekedés előtt a szomszéd éjszaki megyék kereskedelmének egyik fő helye, hol különösen a gabonavásárok voltak nevezetesek. A nyitravölgyi híres árpának nagy részét még most is tapolcsányi kereskedők vásárolják össze. 1854 óta Tapolcsány látogatott búcsújáró hely. A szomszéd Tavarnokon,egykor királyi tárnokok telepén, nagyszerű parkban gyönyörű kastély áll, mely Stummer Agost báróé, valamint az a czukorgyár is, a mely a környék répatermését (40 ezer méter mázsa) nyers czukorrá dolgozza föl. Czukorfínomítója is van.

Az egész Nyitra völgynek legszebb és legfontosabb községe Nyitramegye székvárosa, a rendezett tanácsú Nyitra, mely egyszersmind püspöki székhely is. Püspökségét még Szent László király alapította. A város szélén, egy meredek, sziklás magaslaton fekszik a püspöki vár és több káptalani épület. Itt már a magyarok bejövetele előtt is erősség állt, a morva-szlávok védműve. Ez a magyarok által elfoglaltatván, mint végvár kiváló fontosságú lett. Itt tartották fogva a hagyomány szerint Vazul herczeget. Aljában csakhamar község keletkezett. Midőn IV. Béla a tatárok elől menekűlt, itt haladt keresztűl és a nyitraiak fedezete alatt indúlt Morva felé, a miért a király Nyitrát 1248-ban szabadalmazott várossá tette, megadván neki más városok mintájára a szabad kereskedés, községi önkormányzat és adómentesség jogát. IV. László 1288-ban Nyitrát a püspöknek adta; ezzel a városi szabadságnak vége lett, s még a múlt században is pörölt adómentességi és autonomiai jogaiért a püspökkel, de nem tudta azokat visszanyerni. Megnehezíté helyzetét a sok pusztítás, melyet szenvedett. Csák Máté a püspökre törvén, a várat bevette, a várost fölégette. A Zsigmond alatti pártviszályokhoz a husziták támadása járúlt, kik el is foglalták; de végre I. Mátyás király visszavette tőlük, visszaszerezte később a lengyel Kázmértól is, kinek kezére Vitéz János esztergomi érsek, a nyitrai püspökség egykori birtokosa adta. Mátyás megerősíté a város szabadalmait is, és Kinizsyt állítá a megye élére, ki itt házat is szerzett. Már I. Károly a püspöknek adta a megye örökös főispánságát, de e méltóságot tovább is világiak viselték, úgy, hogy csak II. Ulászló alatt lettek a város püspökei főispánokká, s attól kezdve Gusztényi haláláig, ki 1766-ban lett nyitrai püspökké, viselték e tisztet. Egy ideig Bocskay és Bethlen hadai is megszállva tartották a várost. 1663-ban pedig, Érsekújvár eleste után 6.000 főnyi török sereg, a várral együtt, árulás útján hatalmába ejtette. A püspök elmenekűlt a török elől; a polgárság azon egy év alatt, míg a török bírta a várost, sokat szenvedett ennek kegyetlenkedéseitől. Örömmel fogadta tehát a város Souches fölmentő seregét, kinek a polgárok vitéz támogatásával sikerűlt 1664. tavaszán az ellenséget kiűzni. De még sokáig fentartotta e megszállás emlékét a Nyitra partján állott „török kapu”. 1705-ben II. Rákóczy Ferencz csapatjai is elfoglalták és a háború végéig megtartották a várost; Rákóczy itt fogadta békéltetésére küldött nejét.

A ghymesi vár. Cserna Károlytól

A sok csapás alatt, mely a várost érte, a régi magyar lakosság szenvedett legtöbbet és legtöbbnyire el is pusztúlt. Helyére tót, német, rácz telepedett. De lassanként újra megindúlt a magyarosodás, mert a régiekben, kik megmaradtak, tovább élt a hazafias szellem, s ma Nyitra a felső megyék egyik legmagyarabb városa, a Felvidék magyar érdekeinek gócza. Az élénk forgalom, a szép, részint kövezett, részint aszfaltozott és gázzal világított útczák, a pompás városháza, a nagy megyeház, a színház, az új szép épületeknek egész sora s a még folyton tartó építkezések a csinosabb vidéki városok közt az elsők közé emelik. A művelt polgárság szellemi életének fejlesztésére szolgálnak a szokásos téli fölolvasások, az irodalmi és emberbaráti egyesűletek, a Roskoványi püspöktől alapított s 1885-ben külön kétemeletes nagy épületben elhelyezett nyilvános könyvtár (42.000 kötettel). Itt székel a Felső-magyarországi Közművelődési Egyesűlet is. Van a városban róm. kath. főgymnasium és theologiai intézet, polgáriskola és több zárda. Nagy gőzmalma, maláta- és sörgyára, kereskedelmi és hitelintézete haladó iparát és kereskedelmét hirdetik. Legújabban jól berendezett új kórházat is épített a megye. Egészben a város a régiségnek és az újnak tarka vegyűlete; 3–4 százados régi házak mellett büszkén emelkednek a díszes új épületek. Régi épületei közűl kiválik a vár s abban a székesegyház, mely két részből áll. A felső, nagyobbik őrzi Zoerard remete tetemeit, melyeknek egykori ezüst koporsóját Csák Máté elvitette; e koporsó Csák halála után visszakerűlt, de a mohácsi csata előtt pápai engedélylyel Podmaniczky Mihály kapta 10.000 forintnyi követelése fejében a megszorúlt királyi kincstártól. A templom kisebbik és mélyebben fekvő hajóját a hagyomány szerint Gizella királyné alapítá; ebből több lépcsőfok vezet a magasabban fekvő fő hajóba. Az egyház mellett áll az ódon püspöki lakhely, és az alsó várban sorban következnek a káptalan házai, itt-ott a régi bástyafalak maradványai.

Kevés városnak van oly kies fekvése, mint Nyitrának. Éjszakról a Zobor alja ereszkedik felé szőlőkkel, kertekkel s mulatóhelyekkel; nyugaton s dél felé halmok és lapályos szántóföldek környezik; délkeleten a Dunáig érő róna nyílik előtte. Ebben a környezetben, a Nyitra folyó két partján 1 1/2 órányi kerűletű téren kettős dombon terűl a város, mely, kivált délről nézve, meglepő hasonlatosságot mutat Veszprém fekvéséhez.

A városon alúl a völgy mindinkább tágúl, a két oldalán húzódó Nagy- és Kis-Fátrának utolsó ágai az özdögi és alsó jattói dombok aljában végkép elenyésznek, s kezdődik a Vág és a Nyitra völgyének egyesűléséből az a szinte beláthatatlan róna, mely Érsek-Újvárnál már egészen a Kis Magyar Alföldbe olvad át. A nyáron itt tanyázó számos fehér és fekete gólya, a darvak egész seregei s aratáskor a tarlókat ellepő vándormadarak csapatjai egészen alföldies jelleget adnak e szép rónának. A Vág sok kanyarúlattal, terjedelmes ártérrel, csekély eséssel foly rajta végig. Medrének szélessége eléri a 150 ölet, víztömege másodperczenként 2.200 ' a legkisebb állásban, mélysége (5') akkora, hogy Farkasdig hajók is följuthatnak rajta. De már közepes vízállás mellett medre színig megtelik, legmagasb állásban pedig 1–12'-bal meghaladja a partokat; és mivel a Vág torkolata vidékén a Duna esése és vizének állása is nagyobb, mint a Vágé, ezért a Duna árja Farkasdig visszahat, és a legnagyobb dunai ár alkalmával a Vág medrének akkor is jutna víz, ha abba a Vág és mellékvizei egy cseppet sem szolgáltatnának. Ez áradásoknak tulajdonítható a vidéken előfordúló sok vadvíz, posvány és mocsár; ez okozza, hogy e vidék lakossága a folyó vizek emelkedésének hírét rettegéssel fogadja, mert a Nyitra folyó felé vízválasztó hiányozván, árjaik könnyen összefolynak és egész kis tengerré válhatnak. S ez annál nagyobb baj, mert itt a kitűnő agyagból és fekete korhanyból álló talaj, bő termékenysége és dús kaszálói miatt nagy mezőgazdasági fontosságú. Kedvezőbb a Nyitra és Zsitva folyók árterének helyzete; mert csekély levén a Nyitrának az esése és bősége, nem okozhat rendkivűli károkat, a közös ártér pedig oly magas fekvésű, hogy a Duna legnagyobb árvize sem érheti el.

A tavarnoki kastély. Cserna Károlytól

Első község, melyet e róna éjszaki részében érünk, Vág-Sellye. Már Szent István korában Sala néven szerepel, később a fontos átkelő hely híd- és révvámját a túróczi praemontreiek kapták IV. Bélától. Majd a jezsuitáké lett, kik itt gymnasiumot állítottak és kollegiumot építettek, de a törökök és felkelők hadai elől 1615-ben Nagy-Szombatba költöztek át. Most a budapesti egyetemé. A Vágon át híd és vasút vezet Tornóczra,mely fontos vasúti rakodó hely. Vidékén fejlett mezőgazdaság virágzik; hajdan az állattenyésztés állt első sorban; a vizenyős talaj kedvezett a sertéstenyésztésnek, s egykor Szelőcze a királyi sertéspásztorok fő helye volt. A délibb pompás réteken ménesek legeltek. Akolmány puszta máig jelöli a királyi lovászok akol telepeit. Utóbb a juhtenyésztés virágzott föl. Ma pedig e vidék a nyitramegyei zöldségtermesztés fő telepe. Sellye, Vecse, Hosszúfalu, Tornócz, főleg pedig Farkasd és Negyed kitűnő káposztát termesztenek; e két utóbbi község lakói sárga répát, petrezselymet, hagymát is annyit termesztenek, hogy szomszédjaik „hagymások”-nak is nevezik őket. Ez okoknál fogva itt a földnek nagy az ára; egy holdnyi káposztás földért 150 forint évi bért is fizetnek, mert a bérlő csak középtermés mellett is nemcsak családját tartja el belőle; hanem a jövőre is félre tehet valamit.

A Nyitra mellékén Komjáth és Nagy-Surány említendő. Amaz egykor a Hunt-Pázmán nemzetség birtoka, később e nemzetség egyik ágáé, a Forgách családé lett; a török hódítás korában Suránynyal együtt a vidék védváráúl szolgált, és erős támasza volt a protestáns magyarságnak is. 1600 táján sokan katholikusokká lettek, nagy részök Győr és Csány vidékére költözött, a református templom egészen elpusztúlt, Komjáth akkori ura tótokat telepített helyökre, s az egész község eltótosodott. Grassalkovich itt díszes kastélyt építtetett, mely most is megvan. Nagy-Surány egykor mint királyi birtok a kunok egyik fő helye volt. Akkor is, a XV. században is annyira virágzott itt a malomipar, hogy hivatalosan Malmos (Molnos) volt a neve. Az országban itt állíttatott 1835-ben a legelső gőzmalom. Ma nevezetessé teszi Surányt czukorgyára, mely az országban a legnagyobb. Évenként 5–600 ezer métermázsa czukorrépából 96 ezer métermázsa czukrot készít, s más gyárak nyers terményeit is ez finomítja. A czukor nagy része itthon fogy el, de nagy kelete van Szerbiában, Romániában és Törökországban is. A Surány és Megyer közti 8 kilométer hosszú szárnyvasútvonalat is e gyár építtette.

Nyitra város. Dörre Tivadartól

A nyitrai síkságnak majdnem közepén találjuk Tardoskeddet, a megyének Nyitra után legnagyobb községét, 4.577 lakossal. Egykor az osztrák heiligenkreuzi kolostor birta, mint ilyen kedden tartandó vásárra nyert jogot; ebből eredt a neve is. Innen egyenest délre van a szintén régi eredetű Tót-Megyer termékeny határral, mely kedvez a gazdaságnak és állattenyésztésnek. A múlt század óta a Károlyi grófi családé. Lajos gróf a jelen század közepén nemcsak párját ritkító merinójuh-tenyésztést, ménest és mintagazdaságot alapított, mely az akkor divott gazdasági rendszer minden eszközét meghonosítá s angol rendszerű szeszfőzőt is rendezett be, hanem jobbágyait téli foglalkoztatásúl minden oly faneműek készítésére megtaníttatá, melyeket akkor Angliában és Németországban használtak; most is tapasztalható ennek hatása a megyeriek ügyességén. A mai mintagazdasághoz méltán csatlakozik a lajoshalmi tiszta magyarfajú nyáj és a keresztúri, gazdasági czélokra nevelő, normandi és norfolki félvér ménes. Ritka érdekességű itt a grófi kastély 90 terme, a nagy terjedelmű park és a kertészet.

Majdnem a megye déli határán áll Érsek-Újvár, hajdan erős és fontos vár. Eredetileg a Nyitra partjától távolabb feküdt, a Nyitra vize fölhasználásával nagy árasztó művekkel és árkokkal bírt, s azokban rejlett a vár ereje. A vár tíz ostromot állott ki. Bocskay és Bethlen elfoglalta, s midőn Boucquoi vissza akarta foglalni, a vár alatt elesett. 1663-ban a török vette be, miután az őrség Forgách Ádám parancsnok ellen föllázadt. Hosszas küzdés után 1685-ben ismét visszafoglaltatott. 1703-ban II. Rákóczy Ferencz kezébe kerűlt, és csak 1709-ben vette vissza tőle Heister. 1724-ben királyi parancsra lebontatott annyira, hogy most nyoma sem látható; betöltött árkai helyén most házak állanak. Érsek-Ujvár rendezett tanácsú város szép egyenes útczákkal s négyszögű piacztérrel. Kiválóbb épületei a Pázmány-templom, a primási palota, a Ferencz-rendiek kolostora és a városháza, hol állítólag II. Rákóczy Ferencz buzogányát őrzik. Bíróválasztáskor hajdan ezt vitte a tanács előtt a szószóló. A városon kivűl egy tágas kertben közkórház áll, mely a nyitrai új megyei kórház után legnagyobb a megyében; Kapisztóry Ferencz királyi tanácsos buzgó gyűjtése folytán közadakozásból keletkezett. Iskolái közt első helyen áll algymnasiuma. Régebben a magyarság volt itt uralkodó; most többségben van a tót. Érsek-Újvár régebben első rendű gabonapiacz volt, marha- és lóvásárai is országos hirűek voltak; ma már sokat vesztett e híréből, de forgalma még most is a nagyobbak közé tartozik a megyében. Annál fontosabb most vasúti állomása, mely a Nyitra-, Vág- és Duna-völgyi vonalak egyik kereskedelmi fő forgalmi helye; teherárúforgalomra első rendű állomás.

Nyitra: A püspöki székesegyház felső hajója és a belső várkapu. Dörre Tivadartól

Ha Érsek-Újvár felől körűltekintünk, egy hatalmas tófenék tárúl föl előttünk, melynek két éjszaki öblét a Vág és Nyitra völgye torkolata alkotja. E tófenéken alapszik Nyitramegyének gazdasági fontossága; itt van a Felvidék e részének legtöbb és legjobb szántóföldje; rétsége és legelője, a déli róna agyagos, televényes talaja termékenység tekintetében az Al-Duna melléki síkságéval vetekszik. A folyóparti részeken takarmány terem dúsan. Czukorrépatermesztésben Nyitramegye első az országban; a czukorrépavetés 14,409 hektárt foglal el, s hektáronként 189 métermázsa termést és 175 frt jövedelmet ád. A megye éjszaki részein a zab és árpa, a középsőkön a rozs, a délieken a búza az uralkodó kalászos növény. Legtöbb a búza, mely 6–10 magot ád; híres különösen a tardoskeddi, szeniczi és a magyar községek búzája. Utána fő termék az árpa, mely a külföldön „tót árpa” néven nagy keletnek örvend a sörfőző- és malátagyárakban, s jobb áron kél, mint a búza. Hüvelyesek termesztése tekintetében is első rangú Nyitramegye. A burgonya általában elterjedt. Híres a búri kender is, melyet a búriak vászonná szőnek s házalva árúlnak szerte az országban.

A földmívelés módjai különbözők. A Vág és a Nyitra közép völgyében a kisgazda 3–4 évi ugarolással dolgozik; állandó mívelés alatt termő terület legnagyobb részt csak a nagybirtokokon van, hol az ugar leginkább zöld ugarként szerepel. A szántás gondos, mély; széles barázdát szeretnek húzni, a boronát kevésbbé használják. A tót csépel, a magyar nyomtat, a nagy birtokokon gépekkel dolgoznak. Aratók a felső vidékekről, Trencsén- és Túróczmegyéből járnak ide részre dolgozni, mely aratóknál 10–12, cséplőknél 12-ed része a magnak. Egyes vidékek férfi népének hosszabb időre való eltávozása miatt a mezőgazdaságnál, főleg a nagy uradalmakban kevés a munkás.

A termőföldnek 210.508 holdnyi része erdőterület, s ebből 36% tölgy, 52% bükk és más lombos, 11% tűlevelű, általában véve fiatalabb erdő. A tölgy leginkább a csekélyebb magaslatokon, a bükk a Kis-Fátra éjszaki részein, a fenyű a felső Nyitra völgyében, a Miava vidékén honos, hol a szeniczi járásban a homok megkötésére szolgál. A nyír-, topolya-, kőris- és jávor-, éger-, nyár- és fűzfa is igen elterjedt. Az erdők fő haszna a tűzifatermelés, de értékesítik a fát ipari czélokra is; készűl gazdasági szerszám, szekérkas, borókaolaj és fenyűvíz, kocsikenőcs és hamuzsír; tölgykéreg és makk Ausztriába és Németországba is kerűl. A nyitrai erdőterűlet vadállatokban is bővelkedik; némely évben az elejtett vadak értéke meghaladja a 80 ezer forintot.

Számba vehető gyümölcstermesztés a privigyei járáson kivűl alig van. Szőlő elég jól terem Vág-Újhely és Galgócz közt, meg a Nyitra völgyének két oldalát szegélyező dombvidéken; jó asztali borok a zobori, a czetényi, a csornoki fehér borok. Készítenek e vidékeken gyümölcsbort is.

Tót búcsúsok Nagy-Tapolcsányban. Jantyik Mátyástól

Állattenyésztésben Nyitra az éjszaki megyék közt az első, mert a sok jó rétben és buja füvű folyóparti legelőben megvan hozzá az alap. A hegyes éjszaki részekben ugyan apró, bozontos szőrű a marha, mely a rosz téli táplálék és a korai fedezés miatt elcsenevészedik; de a síkságon és a tág völgyekben az alföldiekkel vetekedő marhacsordák legelnek. A holicsi, ürményi, bucsányi uradalmak nagy gondot fordítanak tiszta fajok tenyésztésére; újabb időben a tarka svájczi és tiroli fajt honosították meg az eddig használt hollandi helyett. A Zsitva mellékén bivalyok is vannak. Bár a vittenczi, ürményi, bucsányi és bodoki uradalom különösen űzi a lótenyésztést, a három utóbbi versenyistállókat is tart fönn és a bodoki csupán tiszta fajú lovakat tenyészt: mégis jóval kevesebb e megyében a ló, mint a szarvasmarha. Pedig e nép is szereti a lovat. Tenyésztésével Érsek-Újvár üzletszerűleg foglalkozik; jó magyar lovakat tenyészt Farkasd, Negyed, Királyi, Hosszúfalu és Megyer magyar népe, Tardoskedd és Mocsonok, továbbá Vicsap-Apáti, Tornócz és Galgócz fordít nagyobb gondot a lótenyésztésre. A tót vidéken Manyiga lovainak van jó híre; Vesztenicz szép lovakat nevel; jó minőségűnek tartják a morvavölgyi lovat is. A juhtenyésztés általában hanyatlik; nyájak még az érsek-újvári prímási, bucsányi, korlátkői, bajmóczi, komjáthi uradalmakban lelhetők.

Iparával Nyitramegye szintén kiváló helyet foglal el. Virágzik mindenekelőtt a czukorgyártás, mely három gyárban évenként 1.537 ezer métermázsa czukrot készít. Igen fejlett a malomipar. A nyitrai, alsó-köröskényi, galgóczi, szeniczi, surányi, érsekújvári gőz- és műmalmokon kivűl van 2.045 vízi, száraz- és szél-malom. A házi ipar ágai közűl legelterjedtebb a kenderkikészítés és fonás házi szükégletre. A hímzéshez, melynek magyar a jellege, a nők maguk rajzolják a mintát, s azt különböző színű fehér, vörös, kék, sárga selyemmel vagy pamuttal varrják ki. E hímzések leginkább a fehér ruha díszítésére szolgálnak, különösen az úgy nevezett vállasnak (opleczko) mellét, hátát, újjait, úgy szintén az övet, sőt a szoknyát is, valamint a férfi ing elejét és újjait is dúsan kihímezik. A Galgócz- és Pöstyén-vidéki nők megrendelésre függönyöket, takarókat, betéteket is hímeznek, a melyek igen kelendők. A vág-újhelyi, pöstyéni, sellyei járás Vág-menti községeiben, s a privigyei és szeniczi járás egyes községeiben is szorgalmasan űzik a nők a hímzést, melynek eredeti ízléssel és pontossággal készűlt művei az 1889-iki párisi kiállításon méltó dicséretet arattak. Ugyan csak Vág-Újhely, Galgócz, Sellye és Nyitra járásainak némely községeiben csipkeveréssel is foglalkoznak a nők. Utóbbi években „házi iparfejlesztő bizottság” alakúlt, mely kiállításokat is rendez különböző munkákból.

A kereskedelmet nemcsak 1.018 kilométer hosszú kitűnő kő-, és 209 kilométernyi vasútvonal mozdítja elő, hanem 22 pénzintézet is. A gabonakereskedést nehány tapolcsányi, újvári és nyitrai kereskedő tartja kezében. A marha- és lókereskedésnek főbb piaczai Érsek-Újvár, Nyitra, Galgócz, hol évenként vagy 17.000 darab marha kerűl eladásra; de távolabbra, nevezetesen Budapest, Pozsony, Bécs vásáraira is sokat hajtanak; továbbá főbb piaczok még Holics és Szenicz. Brezova és Német-Próna bőr- és gyapjúkereskedéséről nevezetes; ez utóbbinak fő piacza Nagy-Tapolcsány. Kiviteli czikk különösen az árpa. Élénk forgalmi czikkek a pálinka és a borókaolaj, melyet Botfaluból és Vág-Újhelyből Német-, Franczia-, Angolországba és Boszniába elég nagy mennyiségben szállítanak.

Nyitramegyének 5723.39 négyszögkilométernyi területén 396.559 lakosa van, tehát egy négyszögkilométerre 72.82 lélek jut. Legsűrűbb a népesség az éjszakkeleti és éjszaki részekben, vagyis ott, hol a megélhetés a legnehezebb. A létért való nehéz küzdelem kergeti e népet idegenbe. Időszakonként ezerszámra mennek messzi vidékekre, keletre egész Romániáig; Amerikába is sokan járnak; állandóan távol van a népesség 8%-a Budapesten, vagy Ausztriában. A megye 12 járásba osztott 440 községéből is a legtöbb a három felső nyitrai járásra jut. A Vág és Nyitra völgyében majdnem minden negyedórányi távolságban sűrűn következnek egymás után a községek, míg a déli lapályos részeken leginkább terjedelmes puszták és majorak teszik a népesebb telepeket. A sellyei járásban szintén sűrű a népesség, mert itt 10 községben összesen 32 ezer lakos van. A három rendezett tanácsú városhoz, Nyitrához, Szakolczához, Érsek-Újvárhoz 37 nagyközség járúl, a többi mind kisközség.

Nemzetiségre nézve e megye népének 72.82%-a tót, 17.52%-a a magyar, 9.05%-a a német. A magyarság ma különösen a Vág alsó mellékén, a Vág és a Nyitra lapályának déli részén van elterjedve, s a Nyitra völgyében Nyitra városán túl nyomúl föl a Zoborhegységnek keletre nyúló szőlős oldalai aljában, hol Pográny, Bodok, Geszte, Gerencsén, Csitár, Ghymes, Kolon, Zsére, Béd és Menyhe népe testalkat, ruházat, beszéd, szokás és életmód által egyaránt kiválik a többi nyitramegyei magyarok közűl. Egészséges, kemény természetű nép, mely szereti a szőlőmunkát, kitűnően beválik katonának, mint gyalogos is, de igazi eleme a lovas szolgálat, mert úgy szólva lovon és lóval nő fel. Sok régi szokását megőrizte tánczban, szórakozásban. A szomszéd hegyeket sajátos néven ismeri. A Pilis neki Szent Király hegye, a Zsibricza Ibricze, a többi: Kőszikla, Vaskapu, Zobor mezeje, kis és nagy Kurutnya, Vrisinye, Hosszúhegy, Hegygombja, Tekenyős, Hegyessas, Harancsa, Hosszúparlag, stb. Ruhájok is sajátságos. A férfi kék posztó kabátot és nadrágot visel. A legények széles karimájú kalapot viselnek, melyet biborszínű szalag díszít; aztán közönséges hímzett újjú gyolcs inget, virágokkal hímzett, vörös posztó szegésű szűr dolmányt, zöld selyem mellényt és rojtos fekete selyem nyakkendőt; sötét színű posztó nadrágjukat dúsan czifrázott zsinórdísz borítja; sarkantyús fekete csizma egészíti ki az öltözéket, s a csizmaszár mellől soha sem hiányzik a pipa. A leány ránczos muszlinszoknyát, búzavirág színű kötényt, pillangós és több csillogó színt játszó fodros selyem keszkenőt, vörös, arany és ezüst rózsákkal díszített zöld selyem mellényt (arany pecsétes pruszlikot), széles fodorral szegett muszlin félinget és sárga csizmát visel; leeresztett hajfonatába fölűl is, alúl is szalagot fűz. Ha asszonynyá lett, fekete selyemmel tarkázott, aranyos csipkével körözött és szalaggal bodrosan díszített főkötőt tesz a fejére s arra hószínű fátyolt borít; nyakát gyöngyfűzér ékesíti, lábán takaros fekete csizma, kezében csíkos vörös keszkenő és imakönyv, ha templomba megy. Sok helyen a magyarság ma már tóttal, némettel vegyes; sőt a tiszta magyar községek sorát is egy-egy tót község szakítja meg, melynek, valamint lakói közűl soknak a neve bizonyítja, hogy hajdan egészen magyar volt. Patta, Köpösd, Puszta-Kürth, Sempte, Komjáth, Botfalu még a múlt század elején is magyarok voltak.

A német lakosság a handerburczokból és habánokból áll, kikhez kivált a múlt században svábok és hannoveraiak jöttek. A Mária Terézia korában Ürményen és környékén letelepedett svábok már mind beleolvadtak a magyar vagy a tót lakosságba. A nyitrai és a tapolcsányi járásban levő egyes községekben földmíveléssel foglalkozó hannoveraiak igen csekély számúak. De a merre találjuk, a német mindenütt csöndes, komoly, vallásos, munkás és mértékletes; inkább kézmíves, mint földmívelő, mert származása és lakóhelyének a természete is inkább erre utasítják.

Gyűrűszerűleg zárja körűl a magyarságot a nagy többségben levő tót lakosság. Nyelve a nyugati részekben a morva-cseh nyelvjárású, sok hangcserével, kemény ejtéssel; a középső részekben lágyabb hangzású a kiejtés. Különben magyar és német szomszédaitól sok szót és szólásmódot is átvett a nyitrai tót.

Igen különböző a ruházat; sok szép viselet látható helyenként. Általában uralkodó a magyaros szabás még a tót lakosságnál is: feszes nadrág, testhez álló rövid kabát; a téli felöltő kurta ködmön, vagy bokáig érő bunda, vagy pedig szűr, melynek színe, díszítése és hoszsza különböző. Az anyaga posztó vagy darócz; a Nyitra völgyének közepe felé s annak keleti tájain a szegényebb nép még télen is csupán vászongatyát hord. A posztó ruha leginkább sötétkék, fekete, világos vagy sötétkék zsinórzattal. A magyar a sötétkék posztót kedveli, a tót a durva halenaszövetet használja kabátnak és szűrnek, a világos kéket nadrágnak és ünneplőnek. A kalap, melyet a felső Nyitra vidéki tót használ, czukorsüveg alakú, igen hegyes és alig két hüvelyk széles karimájú, melynek tarka szalagdíszéhez a fiatalok még kakastollat szeretnek tűzni. A nyitrai járás középtájának magyar lakója alacsony, kerek, széles karimájú kalapot szeret, mely karima néhol lapos, néhol fölhajló; a Vág-melléki magyar kis kerek kalapot visel fekete szalaggal szegve, széles karimával. A privigyei járásban elterjedt szűrposztó csizmát a miavai járás tótja is kedveli; különben a csizma többnyire erős bőrből készül. A női ruházatnál a sötét szín uralkodik. Egyes tót vidékeken az asszonyok viganói színes szövetből készűlnek, míg a rudnóvölgyiek és miavai járásiak otthon szőtt vászonba öltöznek. A női csizma tehénbőrből van, de a ki teheti, sárga vagy vörös kordováncsizmát húz vasárnap és ünnepeken. Fehérneműjére a magyar kényesebb, mint a tót; de némely tót vidékeken is a fényűzésig mennek az anyag megválasztásában és díszítésében kivált fehérneműnél, melynek hímzése néhol bámúlatos tökéletességű. Érdekes Valaszka-Béla, Dlzsin, Szecs gazdagon hímzett női öltözéke; Pöstyén, Holics, Miava, Elefánt lakosságáé ép oly fényes, mint ékes; még a legények is bőven viselnek kivarrást és szalagot, s kalapjukon hatalmas virágkoszorú fut körűl.

A megye köznépének általános műveltségi állapotában még sok a hiány. Iskola van 523, gymnasium is négy működik a megyében, melynek értelmiségi osztálya különben elég szép számú; az iskolalátogatás kielégítő, mert a tanköteleseknek 89% a jár iskolába. Az írni és olvasni tudók száma azonban még csak 58.6%.

Vallási tekintetben a nagy többség (283.386 lélek) róm. katholikus; a protestánsok közűl az ágostai evangelikusok vannak többségben (56 ezer); az izraeliták jelentékeny számmal laknak kivált a nagyobb községekben. A német telepek, a Vág- és a Nyitra-völgy, a hegyentúli részek népessége, és a magyarság egy része katholikus; a Fehérhegység s a Brezovó vidékének tót népe ágostai evangelikus, míg a magyarság legnagyobb része református.

Trencsénmegye. Lovcsányi Gyulától

Ott, a hol a már jól megnövekedett Vág a sztrecsnói szorosból kilépve, délnyugat, majd dél felé kanyarodik, olyan vidék tárúl föl előttünk, melyben minden, a mi fenségeset és festőit a természet alkotni tud, egységes egészszé egyesűl itt az ország bérczes határán. Egy darab történelem ez a vidék: Csák Máté, a Pongráczok, Balassák, Thurzók, Illésházyak, Podmaniczkyak egykori otthona; a merre szemünk tekint, mindenütt nagy múltakról szóló emlékeik a hegyormokon. A reggeli napsugár itt két ország belsejébe tekintő hegycsúcsokon törik meg s rengeteg erdők sűrűjében csak nehezen szürődik át; amott zöldelő tenyészetet csal ki a termő föld méhéből; ismét másutt lomhán terjengő, majd kicsapongó, vagy magas partok közt zúgva rohanó hegyi víz fodros habjaiban fürdik. Dél felé a kies szűk völgy itt-ott medenczévé tágúl ki, s az eddig az egyközűleg haladó hegypárkányzat oldalaira szorúlt szántóföldek az ezerszeresen kanyargó Vág medréig ereszkednek alá. A fenyvest a bükk szorítja vissza, a burgonya, zab helyébe búza, árpa, rozs lép, s néhány nagy hatású gyógyforrásnál elhaladva, elértük a pozsonyi medencze éjszaki öblét Vág-Újhelynél.

Óvár. Dörre Tivadartól

Ez a természetileg elég szabatos egységes terűlet politikailag egy megye: Trencsén, mely hosszúkás négyszög alakját a Vág két oldalán hosszan elnyúló völgyét befogó párvonalas hegylánczolatoknak köszöni. Éjszaki határvonala a Javornik-Beszkid-Oszus-hegység, melynek fő gerincze a magyar, morva, sziléziai és gácsországi határon áll; itt emelkednek legmagasb tetői is, az 1.017 méter magas Javornik, az 1.067 méter magas Polom, és az 1.067 méter Bednarov Trencsén, Árva és Galiczia határán. Csaknem egészen krétakorú kárpáti homokkő alkotja e hegységet, melynek magaslatai kúpos tetejű széles hegyek, elég meredek, de nem sziklás oldalfalakkal. Déli tövéből, a Kisucza-völgyből több út vezet át rajta a szomszédba: Makov felől a Becsva-völgybe, Turzófalvából Friedlandba, Csacza felől pedig a kassa-oderbergi vasút halad rajta a jablunkai hágón át Teschen felé. E vaspályából Csaczán felűl egy másik vasút ágazik ki, mely Szkalitén át Galicziába fut Saybusch felé. E hágónak 550 méter magas tetején szép erdő szélén áll a határjelző „Magyarország” és „Schlesien” fölírással. Szintén Csacza felől a Rachovjecz déli oldalán vonúló fő út Galicziával tartja fönn az összeköttetést. Hatalmas erdőségek borítják e hegységet, s a fő gerincz erdői sok helyütt őserdő jellegűek; a törpe fenyű határa helyenként 1.200, átlag azonban 1.454 méter magasba esik, s kivált a Beszkiden uralkodó a fenyves. A hegykúpokat is közönséges és lúczfenyű borítja, csak alsóbb részeiken találni itt-ott bükköt és más lombos fát; az oldalakat és gerinczeket buja növényzet fedi. Ez az oka, hogy magyarországi oldalán a szoros völgyekben tetemes magasságban találunk községeket, sőt a gerinczeken is egyes elszórt szállásokat. Mert emberi telepek e zordon vidéken, hol a hideg miatt a gyümölcs csak ritkán érik meg, a sovány talaj pedig burgonyán és zabon kivűl egyebet alig terem, a hegyi legelő és erdő használata révén keletkeztek. Kiirtatván az alsóbb erdők, a telepek rajokat bocsátottak az irtványokra, hol azok családok szerint összevonúlva egyes házcsoportokat alkottak, a sovány föld és legelő megoszlása szerint egymástól kisebb-nagyobb távolságokban.

Így keletkezett e tájakon a számos irtványi község, melyek aránylag rövid idő alatt több mérföldnyi területet foglalván el az erdőtől, a telepeket határaikba kebelezték. Ilyen a Kisucza felső folyásánál Turzófalva, melyet a bittsei uradalom favágói alapítottak a XVII. században; ma már Trencsénmegye legnagyobb községe 16.370 hold területű, 1.116 lakóházzal és 105 házcsoporttal az irtványokban; 12 ezer lelket meghaladó lakossága oly szegény, hogy a megélhetés végett a nép egy harmada állandóan Máramarosba, Erdélybe s az Alföldre jár mezei s egyéb munkára. Még messzebb eljárnak az innen való drótosok, kik nem ritkán Amerika és Ázsia országaiban is megfordúlnak. A ki otthon marad, az zsindelyfaragással tengeti a maga és hozzátartozói életét. A szomszéd Csacza nagyközséget bizonyos János budatini lakos alapította a mohácsi vész után; ma e község elszórt házaival hat völgybe terjed ki, a járás székhelye s egyszersmind a fazsindely-, deszkakereskedés és tutajozás fő piacza.

Odább délkeleten a két Besztercze szintén irtványi község; házaik laposabb hegytetőkön, hegyoldalakon s a szomszéd völgyekben szórvák el a Besztercze vize mentén. Ez ragadó hegyi víz, mely rövid (32 kilométer) folyása alatt 332 méternyit esik; aszályos időben kiszáradt medrében száraz lábbal járhatni, esőzéskor romboló ár hömpölyög benne, s tutajok szállítására kiválóan alkalmas. Ilyenkor a tutajosok 10–15 főnyi csapatokban a parton készen állva, baltával és doronggal fölszerelve tutajaik mellett várják az árt, hogy a féltalpakat vízre bocsássák; a munka csak egy-két óráig tart lázas, zajos sietséggel, mert az ár sebes, de rövid ideig tart; mihelyt leérkezett, a tutaj vízre kerűlt s az árral leúszott; azután újra csendes minden. Mert bár a beszterczei völgy természetileg igen szép, gazdaságilag az ország legterméketlenebb vidékeinek egyike.

A Besztercze forrás vidékétől délre Árva és Trencsén határán az Oszus oldalága terjed a Kis-Fátráig. Belőle a beszterczci és kisuczai völgyek közt kelet-nyugati irányban mellékoldalágak nyúlnak el. Ilyen Trencséti és Árva határán a Flajsova elég jól mívelt hegyvidéke. Odább a lutisai Vojene és a vadicsói Ladonhora kopasz hegyvidéke. Déli szomszédja, a Varinka felé lejtő, százados fákkal borított Velhora. A Besztercze és Kisucza közt hirtelen emelkedésű hegyek vannak; a Havjarka abbahagyott bányaművekkel és ilyen bányaépülettel. Kikulka a kies Szkrizselna-völgyben az ó-beszterczeiek mulatóhelye; s délnyugatra Ó-Beszterczétől az öt csúcsú, szép kilátást nyújtó Csernatin; Kisucza-Újhelytől délre Brodnyanka, mely egy kilométer hosszú háttal lejt a Kisucza folyóhoz. A legdélibb oldaláguk Teplicska és Budatin közt a 7 kilométer Duben hegyhát a Vág jobb partján. Aljában, a szemben álló Chumecz hegy által alkotott szorosból lép ki kavicsos mederben a csekély vizű Kisucza, hogy az alacsony vízálláskor is folyton kavargó Vág forgójába szakadjon, mely a gyakorlott tutajosok ügyességét is kemény próbára teszi. Mint a Besztercze, úgy a Kisucza is csak tavaszi vízállás és nyári záporok alkalmával használható tutajozásra. Gyakran megtörténik, hogy hirtelen zápor a Kisucza vizét egy méterrel fölemeli, míg a Vág vízállása alacsony marad. Az egész völgyön végighalad a jablunkai szoros felé a kassa-oderbergi vasútvonal Kisucza-Újhely és Csacza alatt. A folyó jobb partján odább délre álló Vranje szilváját legjobbnak tartják Trencsénben.

Budatin. báró Mednyánszky Lászlótól

Szebb, festőibb a Velhora déli tövét szegélyező Varinka völgye, melynek népe a völgy minden zugát szorgalommal míveli; a lejtőkön erdő, a völgyben gyümölcsfák, a laposokon jó legelő és zabvetés, helyenként árpa és rozs is látható. Az Árvába vivő kitűnő út elősegíti a fuvarozást s a Boboti és Szokolje nevű festői sziklasorok aljában az irtványos Tyerchovához vezet. Ez a hegyoldalokon elszórt házcsoportokból áll, melyek 5–6 órányira is vannak egymástól. A községben Majláth György grófnak pisztrángtenyésztése van. A merre szemünk tekint, mindenütt csupa homok- és mészkő, s a vidék ennek köszönheti táji szépségét. A vratnai völgy keskeny bejáratában, meredek sziklafalak aljában zúgva és habozva ömlik a két hegyi víz egyesűléséből alakúlt Vratna patak hömpölyös ágyban szikláról-sziklára, elég erővel egy fürészmalom hajtására. Fönt a meredek sziklaormokban olyan sajátszerű alakúlatok tűnnek föl a néző előtt, melyekben a nép képzelete a legkülönbözőbb férfi, női, gyermek- vagy állatalakokat ismeri föl és nevezi el különösnél különösebb nevekkel.

Kilépve a szorosból, egy körűlzárt katlanban állunk, melyhez keleten a Kis-Roszudecz és társa, a három csúcsú Nagy-Roszudecz, délről a fenséges Kis-Kriván adja a keretet; két lassú patak kígyódzik át rajta, egyik a Roszudecz szikláiból, másik a Kriván felől. Ez alatt egy major, mögötte bükkös hegyoldal, melynek aljába a tulajdonos Majláth gróf az őszi vadászatok kedvéért 10 kilométer serpentin-útat vágatott a fenyves határig; fönt a Krivánnál pedig menedékházat állított a Turista-Egyesűlet, hogy az útas onnan élvezhesse a kriváni kilátás szépségeit. A fenyves tájából pásztorok és nyájak ösvényein, források és csermelyek, marhalegelők és itatók elhagyásával az alpesi övbe érünk, hol hosszú szálas fű váltakozik a törpe fenyű földön kúszó törzseivel, melyek annyira összenővék, hogy a vad is csak üldözve mer közibök menekűlni. E pagonyok tisztásain fekete és piros áfonya terem; aztán következik a kúp régiója; széles fensík ez s könnyen megmászható. Kilátás nyílik innen a liptói és árvai havasokra, az alacsony és magas Tátrára, Beszkidekre, a Veterna Holára, a galgóczi hegységre, a Kisucza völgyébe s a zsolnai medenczében kígyódzó Vágra.

Rajeczfürdő. Paur Gézától

E medencze keleti nyílását Óvár és Sztrecsnó várak romjai ékesítik. Mindkettő régi eredetű. Óvár IV. László korában a Csák nemzetség birtokába kerűlt; Máté halála után királyi kézre szállt. 1446-ban Szent-miklósi Pongrácz kapta Sztrecsnóval együtt a Szakolcza védelmére fordított költségei fejében. V. László idejében kényszerűlt kaput nyitni a huszitáknak, míg Mátyás király legyőzvén őket, a Pongrácz családot megerősíté a várak birtokában. Utóbb Zápolya-, majd a Tököly- és Rákóczy-pártiak foglalták el, míg a sok birtokos-változás és elhanyagolás pusztúlásra juttatta. Sztrecsnó Csák Máté halála után a királyi fiscusra szállt, de csakhamar Széchy Miklós országbiró, majd a veszprémi Macska Domokos nyerte az olasz hadjáratban tett szolgálatai jutalmáúl. Azután Dersffi Szaniszló tárnokmester bírta rövid ideig; később Giskra kezére jutott; majd a Pongráczoké lett. A mohácsi vész után Zápolya foglalta el, a XVII. század első felében pedig Wesselényi Ferencz birtokába jutott. Wesselényi halála után Esterházy herczegre és utódaira szállott, majd Sina báróé lett, kinek örökösei most is bírják. I. Lipót a várat más vágvölgyi várakkal együtt lerontatta, miután előbb már a Tököly hadi népe is feldúlta. Az elpusztított kápolnában Wesselényi Ferencz nejének, Bosnyák Zsófiának holtteste épségben találtatván, 1698-ban a szomszéd, s a sztrecsnói uradalomhoz tartozó, Teplicskára vitetett, hol a templom mellé Lövenburg János gróf által 1729-ben épített kápolnában egyszerű fakoporsóban most is látható s a fölötte falon függő élethű képpel összehasonlítható. Az 1569-ben épűlt teplicskai templom most is őriz egy misemondó ruhát, melynek hímzett betéte Bosnyák Zsófia sajátkezű munkája. A hatalmas, három tornyú kastély emeletén velenczei tükrök, csillárok, gyönyörű kárpitozások, szép kályhák, az egykor itt virágzott kályhaipar példányai ma is tanúságot tesznek arról, hogy itt egykor fényes nagyúri élet folyt.

Teplicskán túl a Vág és Kisucza összefolyásánál, hegyek közé fogva áll Budatin vára, már a XIV. század elején erősség, melynek jövedelmeihez tartozott a tutajosok és kereskedők által fizetett vám. 1321-ben királyi adószedő hely. Ezután Széchy Miklós kapta; majd Pósa fiai, Miklós és István bírták. 1395-ben I. Ulászló lengyel király elfoglalta, később visszavétetvén, királyi birtok maradt a huszita betörésig, a mikor Zsigmond király e várat eddigi kapitányának, Pannak adta a várvivásnál tanúsított vitézsége jutalmáúl. Ennek magtalan halála után Hathna nyerte szintén vitézségért; ekkor 13 birtok tartozott hozzá. E család kihalta után a fiscusra szállt, míg Mátyás hű emberének, a vitéz Szúnyogh Gáspárnak adta, s bár ideiglen a husziták és Podmaniczkyak elfoglalták, később újra a Szúnyogh családé lett, ennek magvaszakadtával pedig leányági jogon a Csáky-nemzetség nyerte. 1849-ben Hurbán csapatjai földúlták. Középső, már roskadozó tornya ódon jellegű; egyik falán a Csáky-czímer van. A Vág felé néző oldalon a roskadozó lépcsőház egy fülkéjében véli látni a hagyomány azt a helyet, a hová Szúnyogh Gáspár leányát, Katalint, a miért kedvesével, Forgách Ferenczczel titkon találkozott, büntetésűl befalaztatá. Ezt a szörnyű történetet Arany János is földolgozta „Katalin” czímű költői elbeszélésében. Budatin az egyetlen síkföldi vár a Vág völgyének ezen a részén.

A Kisucza torkolatával majdnem szemközt a Rajcsanka folyik ki a Vágba. Csicsmán táján a Sztrazsóról indúl le és sok kanyarodással tart a Kis-Fátra déli része és a Galgóczi-hegység éjszaki része közt a Vág felé. Völgye élénk közlekedési út Trencsénből Nyitrába az 1.344 méter magas Klak hegy nyugati oldalán, a facskói hegyek között, melyeknek fenyvesei és bükkösei bőven adnak tüzelő anyagot a környéknek úgy, mint legelőik füvet a csicsmáni sajtkészítő juhászatnak. Egész környezete mészképződmény, mely kivált a Fátrában meredek falú szorosokat alkot, mint a milyen a roszinai völgy, meg a lvonczi djeli mészsziklafalú szurdok, mely Visnyó búcsújáróhely felé nyílik a turó-tridvorii völgyben. Több helyt szép vízesések is láthatók. Maga a Rajcsanka völgye Porubkától kezdve valami elpusztított várrendszerhez hasonlít homokkő alapból kitódúlt júramész óriásaival a völgyoldal egész hoszszában, föltűnő ellentétet alkotva a szemközti fenyvesekkel és alpesi legelővel borított tisztásokkal, és festői képeket nyújtva a szemnek. Ilyen képek kisérnek bennünket Rajeczfürdőig, e mind jobban fölvirágzó fürdőig, melynek meleg vasas timsós forrásai ritkítják párjukat hazánkban; hőfokuk 35–29 C., vizök tiszta, átlátszó, szagtalan, hatásra közbűl áll a wildbadi és gasteini közt. 420 méternyire a tengerszín fölött, a Szkalki nevű ritka szép kilátást nyújtó hegy déli tövében, ettől éjszak felé teljesen védve, kiesen terűl el; a fürdővíz területén a hó meg nem marad. E régi fürdőhely épül és halad; gyógyúlást, kényelmet és szórakozást egyaránt nyújt; szép környéke kirándúlásokra is alkalmas. Az egyik Thurzó nádor felesége, Bedeghi Nyáry Krisztina kedvencz tartózkodási helye volt. Félórányira van innen Rajecz község, Thurzó György nádortól épített evang. templomával. Messze földön ismeretesek a rajeczi vászonfestők és kereskedők, kik nagy távolra is eljárnak vásárra árúikkal.

Ljetava vára. Háry Gyulától

Rajecz főhelye volt azon uradalomnak, mely e völgy déli útjának őrzésére épűlt szomszéd Ljetava várról neveztetett el és 21 községet mondott magáénak. 1360-ban épűlt Nagy Lajos király rendeletére s 664 méter magas helyzetében zavaros időkben védelmet nyújtott a környék népének. Ős ura, Bebek kezéből Zápolya Imre nyerte, mint Bebek Orsolya férje, a sikeres sziléziai hadjárat után jutalmúl. Fivére, István, szedletzi Kosztka Mihálynak adta az uradalmat, mert ő eszközölte Zápolya Borbála és Zsigmond lengyel király közt a házasságot. Kosztka leányát Thurzó Ferencz vette nőül, ki nyitrai püspökből csakhamar hatalmas védője és terjesztője lett a protestantismusnak e vidéken. Ő tőle női ágon való utódai örökölték. Most rom; falain itt-ott még láthatók a régi festés nyomai, s mutogatnak benne egy sziklába vájt mély kútat. Ljetava közelében van Bicsicza község, melynek úri lakai közt legkiválóbb a báró Popper-féle kastély.

A Vág milochói és nosziczi kanyarúlata. Dörre Tivadartól

A Varinka, Kisucza és Rajcsanka torkolatai közt a Vág völgye tojásdad medencze, melynek hoszsza 17, legnagyobb szélessége 5 kilométer. E medencze már ősidőkben is fontos szerepű volt. Teplicskától éjszakra a Zasztranje hegyén templáriusoknak tulajdonított várromok vannak; a Duben és Zasztranje közti fensík, mint a Divina és Hradiszkó hegyek is régi földvárak alakját mutatják; a sztrecsnói várhegytől jobbra eső domb lejtőjén pedig őskori edények, grafittal kevert cseréptöredékek, továbbá zabla, késpenge, üveggyöngyök találtattak. A vasút az ártérnek majdnem közepén halad a medencze főhelye, Zsolna felé. E város eredetileg közelebb a Rajcsankához Závodjéval szemközt keletkezett az ősjellegű s a hagyomány által Szent Istvánnak tulajdonított kápolnánál; utóbb mai magasabb fekvésű helyére költözött. Bél Mátyás szerint a XIV. században a város tőszomszédságában állt a Zylina nevű vár. Első kiváltságát Róbert Károlytól nyerte 1338-ban. 1384-ben Mária királyné mindazon jogokat megadja neki, melyeket a többi kir. városok élveztek. 1430-ban Zsigmond elrendeli, hogy erőddé alakítsák, s már 1407-ben kivette más városi felebbezési hatóság alól. Mégis századokon át a sztrecsnói uradalomhoz tartozott; Stibor vajdát, Szilágyi Erzsébetet s a Dersffieket uralta. Először Hunyady László nevezi Solnának 1457-ben kelt oklevelében. Dersffi Miklós és neje, Borbála, újíttatá meg 1400-ban már fönnállott templomát, s megengedé, hogy a protestánsok itt papot tarthassanak. Bocskay és Bethlen is bírta, majd az Esterházyaké lett. Egyik Esterházy házat alapított itt a jezsuitáknak, kik a rend eltörléseig itt a lelkészi teendőket is végezték s 1671-ben gymnasiumot nyitottak. Házukat 1833-ban Vurum nyitrai püspök megvette s árvaházat alapított benne; most apáczák lakják. Zsolna megyei főhely volt, midőn a Podmaniczky testvérek Trencsén felső részeiből Zsolnamegyét alakították. A XVII. században Zsolna Illésházy és Thurzó nádor védelme alatt a protestantismus főhelye. Az 1610-ben itt tartott ág. ev. zsinat iratait most is őrzi a városi levéltár. Ekkor keletkezett nyomdája, mely nagy szolgálatot tett a magyar reformatiónak. De a jezsuiták és az 1704-ben ide telepített Ferencz-rendiek csakhamar visszaszerezték a régi egyháznak a többséget. A város négyszögű téren épűlt arkádos házaival kedves hatást tesz. Mostanában épűlt föl szép új városháza korszerű berendezéssel; gyakori tűzvészektől, 1858-ban pedig erős földrengéstől sújtott többi házai is gyorsan és mai ízlésben újúlnak meg. Iparos és kereskedő szellemű népe jóllétnek örvend, mert a gazdálkodás mellett nagy hasznára van, hogy a kassa-oderbergi és magyar államvasútak vonala itt találkozik. Zsolna nagyközség s a róla nevezett járásnak székhelye, adóhivatallal, járásbirósággal, gymnasiummal és pénzintézetekkel; az utóbbi évtizedek alatt annyira föllendűlt, hogy a megyei székhely után övé az elsőség; gyári város, mely különösen a Vág és vasút mentén rohamosan fejlődik. Itt alakúlt Új-Zsolna fűtőházzal s 17 pavillonnal vasúti alkalmazottak részére; mostanában is egész új útczasora épűlt. Itt áll a Löw-féle posztógyárnak jeles berendezésű hatalmas telepe, mely nemcsak katonaposztót készít a hadsereg részére, hanem divatos szöveteket is szállít Románia, Szerbia, Bulgária, Kelet-India, Egyiptom, Svájcz és Németország felé. Ezekhez járúl a „Hungária” czímű kénsav- és műtrágya-gyár, a „Helios” nevű elektrotechnikai részvénytársaság; a közeli Sztrazsón gőzerőre berendezett nagy fűrész-telep léczeket és épületfát szolgáltat, míg a zsolnai kályhaipar mindennemű agyag és terracotta díszítményeket készít úgy a környék számára, mint kivitelre is. Van Zsolnán továbbá tíz géppel működő mechanikus kötőműhely; egy gép-, vas- és pléhgyár, mely cséplőgépek, ekék, tisztító malmok, szecska- és répa-vágók, csertörők, maláta- és boróka-sajtolók készítését űzi kivált Szilézia, Morva- és Lengyelország részére.

Zsolnán túl a Vág déli irányt vesz; keletről a Galgóczi-hegység, nyugatról a morva-magyar határhegység szegi be völgyét. A határhegységnek éjszaki tagja a Javornik a Lisza vagy Bjela voda, a Vág és Kisucza vizek közt, ennek legmagasabb csúcsa az 1.077 méter magas Javornik csúcs; odább a petroviczi völgy felső szélén álló 1.058 méter Csemerka éjszakkeleti tövében van Makov, magas fekvésű irtványi község. A négyszögű fensíknak egykor szép erdőit nagy részt kiirtották. Számos völgy szeli át, melyekben elég sűrűn vannak községek, s ezek arról nevezetesek, hogy belőlük kerűl ki a legtöbb drótos, így: Zakopcse, Podviszoká, Olesna, Raková és Kolarovicz községekből. Újabban a drótosok és a bádogárúkészítők érdekében iparosvállalatok fölállítása vétetett czélba. De tulajdonképeni hazájuk itt van Dlhopole és a szomszéd Rovne helységekben. Egész éven át alig van férfi a faluban, mert a férfi nép az országot, sőt azon túl a külföldet is járja, honnan rendesen szép keresettel tér vissza, hogy aztán újra vándorútra indúljon. Ekkép bár a föld igen sovány, úgy, hogy zabon és burgonyán kivűl csak középszerű káposztát terem: Rovne és Dlhopole mégis leggazdagabb községei a megyének, s e faluk férfiai rendesen több nyelvet beszélnek.

A mednei szilvaaszaló. báró Mednyánszky Lászlótól

Rovne völgyében vonúl az út a Kisucza völgybe s délre Bittse felé. A Javornik itt a legrövidebb ágakat eresztvén a Vág felé, ennek völgyében egy kisebb medenczének jutott hely, melynek közepén áll Nagy-Bittse. Először 1248-ban történik róla említés, a mikor Füle bán adományúl nyeri Jeszeniczával együtt IV. Bélától. Majd egy ideig a nyitrai püspökség birtoka volt. Midőn Podmaniczky Balázs Nagy-Szombat alatt a csehek ellen kitűntette magát, Mátyás-király Bittse és Hricsov birtokával jutalmazta 1469-ben. 1536-ban újra a Podmaniczky testvérek nyerték János királytól s I. Ferdinánd alatt is megtarthatták. Podmaniczky Rafael halála után a királyi fiscus lett ugyan az örökös, de azért Podmaniczky özvegye kapta Bittsét özvegyi tartásúl. 1560-ban már Thurzó Ferencz Bittse ura, ki a vár főkapuján olvasható fölírat szerint a régi sáncz-árkos síkvár helyett díszesebbet emelt. Fia, György nádor alatt Bittse a magyar főúri családok találkozó helye, s ragyogása egy fél századig tartott. Itt tartották a Thurzó leányok fényes lakodalmait, melyekben hazai és külföldi előkelőségek nagy számmal vettek részt, sőt még fejedelmek is. Thurzó György fiának, Imrének halála után (1621) özvegye, Nyáry Krisztina révén ennek második férje, Esterházy Miklós nyerte Bittsét és Hricsót. Utódai közűl Esterházy Antal Pál herczeg Popper Lipótnak adta el. Bittsének egykori fényével híres gymnasiuma is elhanyatlott. Most csak egy magánjellegű polgáriskola van benne. A várnak egykori híres és fényes nászterme járásbírósági hivatallá alakíttatott, pompás arabeszkjeit új vakolat födte be és tette tönkre; várában a szolgabíró és csendőrség ütöttek tanyát. Bittsének ma két virágzó gyufagyára van, mely jobbára a szomszéd osztrák tartományokba szállítja készítményeit; bőrgyára pedig czipőkhöz, csizmákhoz és katonai szerelvényekhez való fej- és talpbőrt küld Szerbia és Bulgária felé. Ugyanitt sörgyár is van. Lakosai ügyes famunkások, kik faedényt, seprőnyelet, zsindelyt, teknőt, stb. nagy mennyiségben készítenek.

A szomszéd Styavnik és Papradno völgyén át az út a Becsva völgyébe vezet. Az itt fekvő Papradno és Marikova falvak népét tartják a legszegényebbnek a megyében; földje igen sovány, ipart nem űz. A Javornik tövében Orlove helység van gőzfürészszel; népe, mely bővében van a fűzfának, kosárfonó-iparra adta magát; e mellett ügyes kertmívelők, kik gyümölcsöket – legkivált almát – a fővárosig elszállítják s aszalt gyümölcscsel is házalva kereskednek. A Vágra néző dombon szép látvány a már messziről feltűnő s nagy terjedelmével és fehérlő falaival figyelmet keltő Zsigmondháza, Balassa Zsigmond építette szép kastélylyal, melynek 52 szobája és 365 ablaka van. Termeit a Balassák arczképei, kápolnáját lobogók és hadi szerek – a törökön nyert diadalok emlékei – díszítik. Jelenleg Hohenlohe herczegé.

Ezen túl van a Vág folyó milochó-nosziczi áttörése, melyet az egymáshoz közel nyomúló hegyágak vadregényes változatokban gazdag völgygyé tesznek, s egyszersmind a folyót több merész kanyarúlatokra kényszerítik, melyek után egy óriási diadalkapu romjaihoz hasonló sziklái nyílásán kiérve, Puchó előtt állunk. Mikor a szomszéd Morvában a fehérhegyi csata 30.000 protestáns családot földönfutóvá tett, a ledniczi uradalom akkori birtokosa, I. Rákóczy György, szivesen adott menedéket számosaknak Puchón, hol őket az úgy nevezett morva városrészben telepíté le, mely egy kisded útczából az uradalomtól nyert kedvezmények folytán csakhamar külön községgé alakúlt külön bíróval és tanácscsal, protestans templommal és nyomdával. A bevándorlók kivétel nélkül morva posztóiparosok levén, Puchó csakhamar messze földön hírre kapott ezen iparága által. Ma már ez iparág a nagyipar miatt elhanyatlott, de a község még most is őrzi a Rákóczy és a község közt 1646-ban kötött úrbéri megváltások oklevelét, a posztós czéhnek 1600–1849-ig terjedő törzskönyvét s nehány vásárengedélyt. Puchó még ma is híres marhavásárhely s fő helye a vágvölgyi gabonaforgalomnak Morva felé. Vagy egy kilométernyi távolságban Puchótól, a dohnányi völgyben vörös szirtmész környezetben, a Vágvölgy feneke fölött 200 méternyi magasban áll a Vesska fehér mészkő-szikla 1.8 méter széles zug által ketté osztva. Már ősidőkben vár volt rajta s még a XIV. században is állt e kőszálon „castrum Pychov”. A schaffhauseni „Schweizersbild” őskori telepéhez nagyon hasonlatos környéke legújabban Hoenning O’Caroll báró ásatásai folytán nagy hírre emelkedett. Az itt talált tárgyakban a kőkorszak maradványaitól kezdve az újabbi időkig úgy szólva minden korszak képviselve van, s minden temetkezési mód, melyet a régészet ismer, fölismerhető itt; többek közt kerűltek elő csontvázak kelet és éjszak felé fordított fejjel, kő, csont, agyag és bronz anyagú mellékletekkel, különösen sok iramszarvas agancs.

Oroszlánkő. Háry Gyulától

Puchón túl Liszától a Vlára-szorosig terjedő Okrliszkó hegység alatt terül a Vág partjain az illavai medencze. Az éjszak-nyugati határhegység szigetszerű, szirtes mészkőalkata ebben a csoportban a legjellemzetesebb Pruszka és Lednicz vidékén egész Puchóig, hol nemcsak az Oroszlánkő és Vöröskő júramész szirtjei, hanem a közbűl fekvő, várromokhoz hasonló sziklatömegek is igen festői alakúlásúak. Itt-ott födetlenűl állnak a kárpáti homokkőréteghez tartozó sziklák is, melyek fölött a közép krétakorú puchóinak nevezett márga terűl el. Az itteni völgyek lejtőiről számos patak siet alá, gyakoriak itt a hegycsúszamlások; mert a ferde fekvésű rétegeken a víz behatol, a márgát felpuhítja, mire a rajta fekvő talaj lassan, majd fokozott gyorsasággal lecsúszik.

Az út mentéken eső községek közűl Medne vonja magára a figyelmet. Az itteni kastély a Mednyánszkyak törzshelye és gazdag gyűjteménye van igen nagy agancsokból; környéke valóságos gyümölcsfaerdő; Mednyánszky Sándor ugyanis nagy terjedelmű szilvásokat létesített; ezeknek termését részint pálinkafőzéssel, részint kitűnő berendezésű aszalóházban gondosan eszközölt aszalással értékesítik. Példája serkentőleg hatott a vidék népére, különösen a puchói járásban, a hol a szilva és egyéb gyümölcs aszalását mint fontos kereseti ágat űzik, s készítményeiket messze földre is elszállítják. Zubák község sovány földje csak zabot terem. 1894-ben nemez lábbelikészítő tanműhelyt állítottak benne, hogy népének kenyere legyen. Odább egy szűk völgyben, szép kőris, bükkös és fenyves erdő aljában látható az egy útczából álló Lednicz község s a fölötte délnyugaton meredeken álló Kobulinecz szirtjein épűlt egykor igen erős sziklavár. Először Podjebrad cseh király korában említtetik, ki mint földesúr szabadalmakat adott a községnek, melyekhez 1465-ben Mátyás király a vásárjogot adományozá. Később a Podmaniczkyaké lett a vár, majd a fiscusra szállt. I. Ferdinánd hívének, Telekessy Imrének adta a várat, melyhez ekkor már Puchóból és Ledniczből, meg 24 községből álló uradalom tartozott. Telekessy unokája, Mihály, ki folyton háborgatta szomszédait rablásaival, sőt a Rudolf királynak szánt ajándékkincseket vivő szekereket is kifosztá, átokkal és jószágvesztéssel sujtatott. Elfogták, börtönbe vetették, majd Pozsonyba vitetvén, az országgyűlés határozatából 1601-ben kivégeztetett. Később az Aspremontok, majd az Erdődyek birtokába jutott. A vár ritka példája az építészetnek. Egy meredek sziklának mindkét oldalát elfödvén, hogy a közlekedés megkönnyíttessék, a sziklába vagy öt méternyi hosszú alagútat vágtak s az a főbejárat a felvárba; a Sztrakának nevezett főbástyához pedig ugyancsak a sziklába vésett 80 lépcső vezetett föl. A lépcsőről, bár a vár és község rejtett helyen van, szabad és minden irányban gyönyörű kilátás nyílik.

A szkalkai apátság kolostorának és templomának romjai. Háry Gyulától

Rovnén a megye legnagyobb parkja van; száz hársfáját a hagyomány szerint Rákóczy György ültette a zborói „sub centum tiliis” másáúl. Újabban nagy üveggyár állíttatott a községben. A mély podhrágyi völgy bejáratánál Pruszkáttaláljuk, a legcsinosabb vágvölgyi községek egyikét. A helységnek csaknem kellő közepén angol parkban áll a Königsegg-féle kastély szép növényházakkal, teljesen rendezett levéltárral. A község fölött az ország határán emelkedő oroszlánkői mészsziklák tűnnek fel előttünk. A hegyoldalon gyümölcsös kertek közt, 700 méter magasban rendetlen össze-visszaságban épűlt Oroszlánkő-Váralja mellett emelkednek a község délnyugati oldalán állott vár romjai. E romok a kettős sziklahegy közűl az alacsonyabbon (805 méter) vannak, s a várromról szép kilátás esik a szédítő mélységbe, a Vág völgyére. A történelem szerint 1353-ban Kont Miklós bírta s a szomszéd Vöröskőt alapítá. A cseh zavarok idején husziták tanyáztak benne. Az illavai csata után (1431, nov. 9) Borbála, majd Erzsébet királyné bírta. A Mátyás és Podjebrad háborúi korában Halapa Mátyás volt a kapitánya, majd ura. 1576-ban Orbonai Jakusich Ferencz kapta az uradalom nyolcz községét. Tököly korában a korona birtokába visszakerűlvén a vár, I. Lipót rendeletéből több más várakkal együtt lerontatott, a birtok pedig 1695-ben gróf Breunernek adatott el 56.000 forinton. Ettől nőági rokonai, a Königsegg grófok örökölték. Nem régiben Königsegg gróf azon alkalomból, mikor Jókai Mór e vidéket meglátogatta; útat készíttetett itt a sűrű bükk- és mogyoróerdőn át. Ezen az úton érjük el az oroszlánkői sziklák közűl kiemelkedő 926 méter Komló-hegyet. Ennek kőtörmelékkel borított kopasz csúcsáról, melynek mohlepte éjszaki oldalán a Turista-Egyesűlet menedék-házat állított, szép kilátás nyílik a kis Krivánig, Beszkidig, a morva Brumovig és Nagy-Szombatig. Odább délnyugaton, épen a határon áll a Szent Szidónia nevű, régóta működő üveghuta. A hegység tövében a Vlára völgyének 283 méter magas szorosában robog Morva felé az új vlárai vasút.

Morva felé terjed egy részről a Vlara és Drjetoma völgye, más részről a Vlára és Hrozenko (347 méter) szorosok közt a Lúkovi hegytömeg, melynek legmagasb csúcsa, a Javornik, sem haladja meg a 750 métert. Vlárai oldalán Felső-Szrnyenél jó anyagot nyújt a mészégetésnek és kőfaragásnak, melynek telepe meszet, építő- és faragott követ és kőlemezt szolgáltat, s ezeket leginkább Morvába szállítják. A Vág felé eső oldalain fehér kovagot kutatnak Zlatócz, Orechó, Isztebnik hegyeiben, hogy ezen, az üvegkészítésnél fontos és drága anyag dolgában a szomszéd üveggyárak Thüringiától, Szászországtól, honnan eddig hozták, függetleníttessenek. A talált próba kitűnőnek bizonyúlt. A Kraszina völgyben, mely a hegységet kétfelé osztja, Alsó-Szúcsnál meredek mészsziklahát emelkedik ki a patak déli oldalán sűrű mogyoróbokrok tövéből; csúcsán egykor vár állott; most csak romokat látni a helyén, míg a környező földeken gyakran ásnak ki kőfegyvereket és eszközöket. A Lukovínak Vág felé nézőszelíd lejtői ez előtt szőlőtermők voltak; most csak Zlatócz és Isztebnik határában van még szőlő. Itt érte el a hegység szélességben legnagyobb kiterjedését; vége a Szkala-hegy meredek sziklafalaival egészen a Vág széleig ereszkedik s a folyót ívhajlású kanyarodásra kényszeríti. Benedek remete (a ki Szent István idejében itt élt és halt meg) emlékére épűlt itt a hegyoldalban az apátsági zárda és a Szkala hegyen a templom. A benczés zárdát 1224-ben alapította Jakab nyitrai püspök Ujezd, Újfalu és Klucsov közt a Vág mentén kiterjedő határral, mely később Apátfalva határával gyarapodott. A sok viszontagságon átment zárda idővel az esztergomi érsekségre szállt, majd a jezsuiták kapták és nyaralóúl használták. Eltöröltetvén e rend, az apátság javai 1780-ban a kamarától a tanulmányi alaphoz csatoltattak, mely ma is kezeli. A kéttornyú templom jelenleg már pusztulóban van. A Szkala-hegy aljában, hol most a Vág folyik, egykor pompás gyümölcsös kert terűlt el. A szikla tövében levő egykori apátsági major most erdőőri lak; folyosóba zárt, most törmelékkel és burjánnal borított 180 lépcsője egy sziklába vájt kapuhoz vezetett, a lejtős udvar két oldalán a szikla hátára épített apátság romjai állanak.

A szúlyói völgy. Háry Gyulától

Záblat rózsaparkját és minta-gazdaságát elhagyva, a Lopenik aljába érünk, melyet a Sztrány szoros választ el nyitrai szomszédjától. Éjszaki tövében szép lapály terül a Vág felé; délen egészen a Vághoz lép; azért a legföbb község éjszaki aljában van, belseje a bosáczi völgyet kivéve lakatlan. Drjetoma, mely eredetileg három külön községből: Hradek, Rosau és Kralován falukból egyesűlt, jó módját és csinosságát főleg a hrozenkói útban való fekvésének köszöni; de viszont leginkább is mutatja főleg nyelvében és viseletében azt a hatást, melyet a Morvaországgal való érintkezés az itt divó tájszólásban érvényesített. Kis-Chocholnát hajlított bútorgyára teszi érdekessé, hol 100 munkás készíti azokat a remek fatárgyakat, melyek különösen Francziaországban örvendenek nagy keletnek. Az anyagot részben a termékeny talajú Kochanócz szép erdeje is szállítja, s egyéb ritkaságai közűl főleg megemlítendő több százados törpe juharfája, melynek törzse 6 1/2 méter kerületű s 250 lábnyi körben vet árnyékot. Odább délre Nemes-Lieszkó óriási ősgesztenyefáiról nevezetes. Az itt sorban egymás mellett következű községek ez előtt nemesi telepek voltak, afféle „hétszilvafás” kúriák, de tele privilegiumos büszkeséggel. Bohuszlavicz most már pusztuló kastélya, az Erdődyek egykori vadászkastélya, régente sok szép napot látott. A Vágtól sokat szenvedő jó földje kitűnő kukoriczát terem, vidéke pedig a fekete ribizli (ribes nigrum) tenyészőhelye. Odább Bosácz község van a hasonnevű völgyben. Ezt a helységet borovicskája tette híressé, melyet lakosai messze hordanak eladni, kik mostanában a „benedictiner” nevű likőrrel is házalnak. A kik otthon maradnak, erdőt irtanak s abból élnek; szántóföldet csak a házak környékén mívelnek állandóan; a többi 2–3 évig ugarnak marad; a harmadik évben zabbal vagy tavaszi búzával vetik be. A bosáczi völgyben őskori rézbányászat nyomai maradtak fönn. Nemes-Podhrágytólnyugatra terjedelmes erődítések maradványai vannak, melyeket a nép Hradiskónak nevez; ezekben bronz sarlók, agyag orsók, tűk, nyilak, kések, balták, bronz gyűrűk és szabad kézzel csinált agyagedények cserepei találhatók. Ásatásokból sok szarvas-, őz- és vadkan-csont kerűlt elő; bölény is tanyázott itt egykor, bizonysága, hogy a hegy ma is zuberkynak (bölényerdőnek) nevezi a Lopenik-erdő egy részét.

Fordúljunk immár a Vág keleti vidékei felé, a hol egész hoszszában kiséri a folyót a Galgóczi-hegység keskeny gerincze; majdnem a kellő közepén emelkedő Sztrázsó mentén halad itt Nyitra felé a megyei határvonal. Éjszaki része a víg-beszterczei völgy és Zsolna közt terjed a Rajcsanka és a Vág között, s emezt déli irányú folyásra kényszeríti. Egyik magaslata Zbinyótól nyugatra a 868 méter Zsibrit, melytől két ág a Rajcsanka felé vonúló szép szvinai völgyet fogja közre; másik csomója a Csakov éjszaknyugaton a Vág felé ereszt ágakat, Zsolna és a precsini völgy felé, s amazzal együtt Zsibrit hegység nevet visel. Ennek sűrű népességű aljában halad az országút és vaspálya, mely Predmérnél a Vág-Beszterczéig terjedő Manin hegység alá tér szép kanyarúlatokkal. A természeti szépségekben oly gazdag Vág völgynek ez a legszebb része. Itt a folyó partja fölött emelkedő kúpok, melyeken romok láthatók, szorítják össze a szűk völgyet, amott a kitágúlt medenczében hosszú sorban vonúlnak el a tépett-szaggatott sziklahátak, másutt meg erdős kúpok és kopasz hátak aljában rejtőző csodás művei a természetnek kötik le a figyelmet úgy, hogy a szemlélő alig győz velök betelni.

Podhrágy. báró Mednyánszky Lászlótól

Ott van mindjárt elején a régi Hricsói vár nehány romja a Hromovnei völgy torkolatával szemközt. Az Oblazov hegyen vonúló úton Predmérhez, a Sziléziából Bittsén át jövő útnak amazzal találkozó pontjához érünk. Van itt aranykeretgyár és lendületnek indúlt szövőipar. Itt alakúlt 1894-ben a megyében az első hitelszövetkezet. De micsoda nevezetesség mind ez ahhoz a csodálatos kővilághoz képest, melyet a Predmértől délnyugatra nyíló kis szúlyói patak páratlan völgyszorosa rejteget! Jablonofalván túl, a völgytoroknál állunk. Hatalmas mészsziklák sorakoznak egymáshoz, vagy tornyosúlnak egymásra a szoros két oldalán, melyek oly közel nyomúlnak egymáshoz, hogy szinte lehetetlennek tetszik köztük az átmenetel. Egymást érő kanyargások után a szoros közepére érünk, hol egy mészsziklából kristálytiszta hideg, erős vízsugár tör elő. Majd egyszerre kitárúl a völgy: egy kővé vált világ tűnik elénk, sajátságos és érdekes szikla-alakúlatokkal. Ezek fölött emelkedik a három szarvú Rohács-hegy (779méter); erről egyszerre áttekinthetjük azt a sziklagerinczet, mely a környező sűrű erdőből fölmered. Épen e hegység közbenső katlanja fölött állunk, s 655 méternyire alattunk Szúlyó vár romjai vannak. E várat I. Ferdinánd Szerémi Sebestyénnek adta, ki a Szulyovszky család alapítója lett. Utódai később leszálltak a völgy kis falujába, hol most is áll szép, de elhanyagolt kastélyuk. Trencsénmegye egész éjszaki terűletén itt van az egyetlen evangelikus templom. A szúlyói völgy felső része Hradnától átvezet a Zsibrit hegy Patuch nevű nyergére, a kehelyalakú Buzogány szikla mellett le a szép szvinnai völgybe s a kies Rajeczfürdőbe.

A szúlyói völgyből turista út vezet déli irányban a Koszteleczen át a Zászkal völgybe. Tövében buja rétektől környezve major és gazdasági épületek vannak; túl a völgy hirtelen összeszorúl, erősen kivájt sziklatuskókról egy függőleges falú medenczébe kisded vízesés szakad, a szűk völgy alját hatalmas sziklák borítják, melyeken szökdelve fut lefelé a patak vize; jobbra a torkolat felé egy hatalmas sziklaodú s közelében barlang van, melynek falairól folyton permetez a víz. A patak fölötti meredek hegyoldalon egy keskeny ösvény kanyarog s nyájas völgylapályra vezet ki, melyen Zászkal falu áll. Az oldalakat buja gyepek borítják; a patak köves mederben szökdécsel, melyet hatalmas sziklatömbök szegélyeznek. A völgy végét magas zord hegyláncz zárja el; jobbról hatalmas kupolaszerű hegy áll, balról egy függőleges falú kúp, közbűl pedig egy karcsú sziklacsúcs emelkedik. A kúpot megkerűlve egy szoros előtt állunk, melynek 150 méternyi égnek törő sziklafalai közt az alig 2–3 méternyi széles völgyfeneket a patak egészen elfoglalja; csak szikláról-sziklára lépve nyomúlhatunk benne előre. Most a sziklák fejünk fölött összehajlanak, alig látjuk az eget; a másfél kilométernyi hosszú völgyszoros már csak épen két lépésnyi széles. Aztán a völgytoroktól vagy 200 lépésnyire tágulni kezd a szoros; a sziklafalak alacsonyabbak; a balfelőli lejtőkön buja fű tenyész; a jobbról álló sziklák tömegesebbek, de szakadozottabbak és kopárak; végre két hatalmas sziklafal közt kiérünk a szorosból. Erdő szélén állunk, hol mérsékelt magaslaton egy malom közelében nyáron kellemes italt nyújtó vastartalmú savanyú-forrás bugyog, mellette turista-menedékház, padok és asztalok. Körűltekintünk; előttünk a Vág elágazó mederben; kavicszátonyok fölött zúgva siet lefelé; szűk völgyének ártere csak egy keskeny sáv, mert jobbról a Javornik, balról a Manin-hegység szűkre szorítja. Óriásként tűnik föl e csoportból az erdős Nagy-Manin hegy (891 méter) terebélyes háta; mellette balra a sziklás Kis-Manin hegy (810 méter) áll, közbűl pedig a már leírt Manin-szoros mélyed be.

Az illavai fegyház. Paur Gézától

Szemközt a túlsó Vágparton, egy meredek homokkő sziklakúpon Vág-Podhrágy romjai állanak. Egykor e vár a Podmaninok, vagyis Podmaniczkyak ősi fészke volt, melyből Trencsén felét hatalmukba ejtették. Kihalásuk után a királyi fiscus lett örökösük; majd Serédy Gáspár nyerte javaikat. Később a Balassa és Szápáry nemzetség közösen bírta. A vár tövében álló szép kastélyt egy Szápáry építtette. A várnak alig egy-két fala ép; 1543-ban tűzvésztől pusztúlt el.

A podhrágyi uradalomnak; melyhez 27 község tartozott a Podmaniczkyak korában, a Vág túlsó partján álló Besztercze volt a főhelye. Gót ízlésű kath. templomában látható a podhrágyi várból lehozott oltárkő a Szápáry család több tagjának domborúan faragott alakját mutatja. A csinos és vagyonos község sokat szenved a Vág kiöntéseitől, melyek eddig két útczáját elpusztították. Lakosai ügyes fazekasok, jó meszet és téglát is készítenek; a német nyelvet s az Alföldön jártukban a magyart is többen megtanulják.

Az a hegytömeg, mely Facskó hágójától délre a vágbeszterczei és szvinnai patakok völgyei közt Nyitra határán s a Vág balpart vidéke mentén sok elágazással elnyúlik, közönségesen Sztrazsó néven ismeretes. Éjszak és dél felé ágazó csoportjai közt tágas és népes völgyek húzódnak. Tetői jobbára kopaszok, de Szádecsne mellett még úgy szólva őserdő borítja s kőanyaga kitűnő meszet szolgáltat. Sok e vidéken a fenyvesmadár. Odább délre Bellus és Podhrágy völgyei közt a 909 méter magas csúcsáról Rohatin-nak nevezett hegyvidék terjed ki; e hegy fő tömege a határ felé esik, a Vág völgyének elég tág medencze jut. A Manin és Rohatin közt mintegy középtagot alkot a pruzsinai völgy határában álló Malenicza-Osztrá; legnagyobb részt bükkös borítja, melyben nem ritka a hiúz. Pruzsina Baross Gábornak, a volt nagy tevékenységű magyar kereskedelemügyi miniszternek szülő helye; 1895-ben emléktáblával jelölték meg szülőházát. Az innen délkeletre emelkedő hegységben megtekintésre érdemes cseppkőbarlang van, melyben a trencsénmegyei természettudományi egyesűlet ásatásokat eszközölt és sok kövűlt barlangi-medvecsontot talált. A Rohatin hegység éjszaknyugati tövében Bellus áll;jó gyümölcsöt termeszt, határát a megyében a legtermékenyebbnek tartják. 1894-ben kosárfonó tanműhelyt állítottak benne. Félórányira a hegyek közt három forrásban sós kénvíz és vasas, glaubersós kénes savanyúvíz fakad; a soká elhanyagolt hathatós hőforrásokhoz a község legújabban fürdőházat építtetett; a források mögött felfelé vonúló Vráta nevű sziklaszoros egyik természeti szépsége a megyének.

Trencsén-Teplicz. Háry Gyulától

Belluson alúl Lédeczet, e portland-czementet gyártó helységet érjük s Kassza alá kerűlünk, mely kisded községnek innen háromnegyed óranyira fekvő s romban heverő vára Csicsmánig, Zljechóig terjedő határral már 1272-ben szerepel. A XVII. században Heister a várat teljesen szétrombolta. A hlozsai völgy mentén Mojtin, Rovne, Zljechó és Csicsmán községeken át a Rajecz völgyébe jutunk. Mojtin alatt már egy ragadó hegyi patak völgyében, sziklás hegyoldalok közt haladunk az igen magas fekvésű községhez. Rovnénál csupa magas hegyek vannak; a földek Zljechóig, Csicsmánig nehezen mívelhetők, soványak, alig fizetik meg a munkát. A nép tehát marhát, juhot tenyészt és sajtot készít. De ez sem fedezi az élet szügségeit. Zljechón üveggyárat állítottak; a környék népe ehhez elárúsítónak szegődött és házaló lett. Mindenfelé találjuk a zljechói ablakos tótokat, csicsmáni flaskósokat, rovnei üveg- és porczellánárúval házalókat. Egész nyáron csak az asszonyok, apró gyermekek és a bíró vannak otthon a községben. A csicsmáni asszonyok csipkéi és szép hímzései több nagy kiállításon tetszést arattak. Zljechó sarokban áll az 1.214 méter magas Sztrazsó-hegy, a hegység középpontja; bükk, nyár, jávor és fenyves erdő borítja, csúcsa sokszorosan hasogatott, ívszerűen kihajló sziklafal, melyről szép kilátás esik a Kis-Fátra csúcsáig.

A Sztrazsó felől kiindúló hegycsoportok Trencsénmegye délkeleti sarkán csoportosúlnak. Legmagasb hegyök a 956 méternyi Vápecz, mely rétektől és mezőktől környezve, egészen magánosan áll Felső-Poruba és Kopecz között a trencsén-nyitrai határon; alját boróka-bokrok és sovány legelők, fölebb gyér bükkösök borítják, a csúcs alatt hatalmas szikladarabok vannak szétszórva; teteje is sziklacsúcs, éjszaki ereszkedőjében egy kis barlang van. A hegy aljában a sziklák alól fakadó üde források sietnek alá; egy részöket a rákban dús porubai patak fogadja magába, mely sok kanyargással Illava felé fut. E községnek eredetileg Leva volt a neve, s Róbert Károlytól különböző szabadalmakat nyert. 1339-ben Tamás vajda, később Kinizsi Pál bírta. Azután az Osztrosichok birtokába kerűlt; midőn ezek utolsója, Mihály, száműzetett, javait a kir. fiscus 80.000 forinton Bräuner grófnak adta el. Ez a vár alsó részét lakásúl rendezte be, felső részét zárdává alakíttatá, melybe 1692-ben trinitariusok telepedtek. A felső és alsó várrészt elkülönítő árok helyére 1719-ben templom épűlt. Újabb időkben a várhelyiségeket a trinitáriusok templomával együtt állami fegyházzá alakították át, sőt egy új toldalékkal meg is nagyobbították úgy, hogy az intézet, hová tíz évnél hosszabb időre elitélt gonosztevőket zárnak, 1.200 embert fogadhat be. Illava község most a Königsegg-Aulendorf grófoké, járási székhely, népes vásárokat tart; dombos, termékeny határ környezi; sörgyára is van. A vasúti állomás mellett szódavíz-gyártáshoz szükéges dolomitőrlő malom működik, melynek kitűnő anyagát Ausztria, Morva, Galiczia és Románia felé szállítják. A község szép útczáival városias külsejű. A Rákóczyak korában sokat szenvedett a háborús mozgalmaktól annyira, hogy a lakosok egy része az anyaközségtől egy órányira a Vapecz szorosába költözött, hol Ilavka községet alapítá. Innen dél felé haladva Klobusiczczal szemközt találjuk egy emelkedett helyen azt a nemzeti közadakozásból 1893-ban állított kupolás mauzoleumot, mely Baross Gábor volt miniszter hamvait őrzi. Aztán Dubniczot érjük, melyet nemcsak az itteni Illésházy-könyvtárban fölfedezett dubniczi krónika tesz nevezetessé. Sok szép látni valót kinál még mai elhanyagoltságában is érdekes kastélya, melyet 1637-ben Illésházy Gáspár alapított, nagyobb szabású elejét pedig Illésházy Miklós 1719-ben építé. Báro Sina 1835-ben három millió forinton szerezte meg e kastélyt és a hozzá tartozó szép uradalmat. A kastélynak nagyszerű parkja van, s az üvegház előcsarnokát százados czitrom-, narancs- és vérpiros virágú gránátalmafák díszítik. A templomot sok búcsús látogatja a környékből. Kitűnő műdarab a templomban egy 18 font sulyú ezüst szentségtartó 16 zománcz képpel, 15 igaz gyöngygyel s több száz gyémánt, zafir, opál s egyéb drágakővel; az ostyatartót gyöngyök és különféle drágakövek díszítik. Ezek Illésházy Jánosnak és nejének az ajándékai.

Zay-Ugrócz. Dörre Tivadartól

Tepla a Vapecz-hegység délnyugati tövében van. Patakja, mely két ház-sorát középen választja ketté, választója egyúttal a Vapecz és trencséni hegységnek is, mely utóbbinak ágai erdős lejtőkkel indúlnak ki belőle, élénk ellentétet alkotva amazoknak vörös márgás tar lejtőivel. Innen kőrisfasorok közt haladó, állítólag Illésházy által tervezett pompás úton jutunk a kelet felé nyíló Teplicska-völgyben rejtőző „Kárpátok gyöngyé”-hez, Trencsén-Tepliczhez,melynek kitűnő forrásait 1551-ben említik először. Illésházy alatt föllendűlt a fürdő, Sina báró bőkezű gondozása pedig európai hírnévre emelte. Jobbról az erdős, tetején kilátó pavilonnal díszített 574 méter Klepács, balról a kopasz Dedovecz, a háttérben (keleten) a 952 méter Csalánhegy szomszédaival, mindannyi mészkő-hegy, s ezek közt egy buja rétű völgyben van a nagy kiterjedésű, fényes berendezésű, minden várakozást kielégítő, számos épülettel, igen jól berendezett európai hírű fürdő. Mintegy 200 négyszögölnyi területen a főtéren bugyog kéntartalmú öt forrása 29–32° R. hőfokkal. Mindannyi forrás vize medenczékbe ömlik, melyek 3.000 köbláb tartalmúak. Vannak külön fürdők is. A köszvény, csúz, hűdés és idegbántalmak különböző bajaiban, görvélykór, higanymérgezés nyavalyáiban gyógyító erejű; e mellett az itt található kényelem és szórakozás, úgy mint zene, hangverseny, színház, kirándúlóhely, úgy szintén kitűnő víz, pompás jó levegő, kedvező időjárás, és a határhoz közel fekvése eleitől óta ezrivel vonzotta és vonzza ide Morva, Szilézia, Galiczia, Poroszország betegeit, nemkülönben az oroszokat és lengyeleket is.

Magyar díszítésű üvegedények. Dörre Tivadartól

Részlet a köszörülő-teremből. Dörre Tivadartól

A zay-ugróczi üveggyár. – A huta. Dörre Tivadartól

A tepliczi új csínos csendőrtanya mellett elhaladva, erdős hátak közt fölkapaszkodunk a 440 méternyi Machnács hágóra. Délnyugatnak a jasztrabjei horpadásig a trencséni, azon túl az Inovecz éjszaki részét környező hegyek emelkednek; kelet felé a Rokosnak a báni járásban terjedő hegyei ágaznak a Zaparka és Cserni hegyek felől. Az elválasztó völgyben pompás út vezet a hágóról Motesicz, Bobót és Bán felé. Motesicz hajdan egy előkelő nemzetség székhelye volt; árokkal kerített szép kastélya a XVI. századból való. Van gyufadoboz-gyára is. Bobotonis van gyár, mely közönséges csomagoló és kartonpapirt készít, de új berendezése óta fínomabb papirnemeket is. Általában a báni járásban igen fejlett az ipar. A vidéken számos szeszgyár működik s több községben fenyűvizet és szilvapálinkát főznek. A Bobotról Bán felé vezető úttól balra esik a szlatinai völgy, a melynek patakjában bőven tenyészik a pisztráng. Igen előhaladott mezőgazdaság van Podluzsánban a Zay grófok, és Hornyánban a d’Harcourt gróf birtokán. Különös említést érdemel Zay-Ugrócz egy hegyes, de kies vidéken, a magyar faipari művészet hatalmasan föllendűlt telepe. Zay-Ugrócz ipara régi. A posztókészítést épen úgy, mint Puchón, a menekűlt cseh-morva protestánsok hozták be ide. A Zay család öt nemzedéken át dolgozott az ipar meghonosításán. Már Zay Péter Mária Terézia alatt papirgyárat épített Szlatinán, mely máig is fönnáll. Műfaragó iskolájának készítményei: szipkák, írókészletek, díszkeretek, csecsebecsék és dísztárgyak a fővárosban is ismeretesek; a 620 munkással dolgozó, mintaszerű berendezésű és vezetésű botgyár millió számra szállítja Khinába hosszú sétabotjait, míg nap- és esernyő-nyelei az egész világon elterjedtek. Az egykori posztógyár helyébe lépett üveggyár a legnagyobbak egyike a monarchiában; akkor minden vívmányát érvényesítő technikájával készűlt fínom üvegárúi eljutnak Egyiptomig, Japánig, Kelet-Indiáig, az Egyesűlt Államokig. Ugrócz a 19 községből álló Zay uradalomnak fő helye. Egykor Csák Máté, Stibor vajda, a Dersffyek, Ugróczi Szilágyiak voltak urai, az utolsó Szilágyi (Péter) halála után a koronára szállt. I. Ferdinánd párthívének, Zay Ferencznek, Verancsics portai követtársának s kassai parancsnoknak, adta 1547-ben. Ő építé a megyei határon álló 1.010 méter Rokos közelében az ugróczi várat őrtoronynyal, kápolnával. Most rom. Gazdasági épületeiből Váralja keletkezett. A család idővel leszállótt a völgybe a terjedelmes három emeletű kastélyba; kápolnája az üldözés korában a protestáns híveknek imaházúl szolgált, mert a család az alapító Zay Ferencz halála óta mindig buzgó evangelikus volt. Termei sok látni valót foglalnak magukban. Itt láthatók Zay Ferencz fegyverei, ágyúja, mozsara (1560-ból), lobogója s azok a bilincsek, melyeket Zay Lőrincz mint a törökök rabja Stambulban viselt, sok század uralkodói, kiváló férfiai s a Zay család tagjai arczképekben; a gazdag könyvtárban sok becses mű van.

Bán a járás székhelye. A d’Harcourt gróf uradalom majorsága itt kitűnő sajtot készít. Különösen alkalmas tér van itt a tejgazdaságra, mert Bán azon szép füves lapály éjszaki sarkában van, mely a vályogkastélyáról nevezetes Ozornál kezdődik s a Bebrava mentén 6 kilométernyire terjed Trencsénmegyében s a marhatenyésztésnek igen kedvez. Legszélesebb (3 kilométernyi) ez a lapály Ribény alatt, mely község a saját erejéből épített egy műmalmot. Bántól éjszakra, keletre és nyugatra is csak alacsony dombos hegyvidék terűl, mely jól mívelhető, s ennek köszöni gazdaságát és vagyonossági hírét. Trebichava felőt Ugrócz és Miticz felé dolomitot ásnak s e követ Barát-Lehotán őrlik is szódavíz-gyártáshoz. Dubodjel amegye déli szélén már az Inovecz (1.042 méter) aljában van; hatalmas tölgyerdőit tetemesen megapasztá az, hogy újabban igen sok fát kivágtak belőlük, melyekből vasúti talpfák és távírópóznák készűltek és szállíttattak innen rendeltetésük helyére.

Az Inovecztől éjszakra a jasztrabjei horpadáson túl emelkedő trencséni hegységnek csak gyér növényzetű gerincze íves hajlással szegélyezi a Vágvölgy keleti szélét, aztán Turna felé tartó hajlással hátrább vonúl a folyótól s egy völgymedenczének enged helyet. E hegység közbenső hegyfoka a 379 méternyi magas dolomit sziklafallal kiszökellő trencséni várhegy, melyen történeti nevezetességű, ma már nagy részt romban heverő vár látható. Századok, évezredek emlékei fűződnek e hegyhez, a quadok, markomannok korától kezdve napjainkig. A várnak. födél alatt álló és szép kilátást nyújtó négyszögű őrtornya állítólag Csák Máté korában épűlt s ezért Csák Máté tornyánakis nevezik. Ezt a belső és külső udvar felől későbbi korú épűletek környezik; a két udvart a lankás hegyoldalon messze elnyúló bástyafalak választják el egymástól; a külső bástyafal a Vág felé eső sziklán egy kisebb régi toronynyal van ellátva, s ettől lefelé a hegy keleti oldalán tovább vonúl, aztán a lejtőn a fal másik végével találkozván, az erődítést záró kapuhoz csatlakozik. Így az egész hegyet elfoglalja a vár, melyet keleti, hozzáférhető oldalán három rendbeli bástyázattal s mély árokkal biztosított Csák Máté annyira, hogy úgy szólva bevehetetlenné vált. Éjszaki tornya alatt egy 70 méternyi mély kút van, melynek egy monda alapján „Szerelem kútja” a neve. A vár belsőbb részeiben álltak: az éheztető torony, Borbála királyné palotája, a lovagterem, a várkápolna. Trencsén vár, mely a megyének nevét adta, az egész Árpád korszak alatt királyi birtok volt. 1272-ben olvassuk ispánjai közt először a Csák nevet, a mikor Domokos fia, István, a vár és megye ispánja. Csák Máté szolgálatait Venczel király e várbirtokkal jutalmazá, s ő csakhamar ura lett a Vág alsó vidékének, a róla nevezett „Mátyus földé”-nek. Csák Máté egész kis fejedelem volt, ki megerősített várában fényes udvart tartott, nádort, kincstartót alkalmazott, sereget szervezett s nem egyszer háborút viselt királya és a szomszéd fejedelmek ellen; az országgyűlésen követek által képviselteté magát s birtokain az élet-halál fölötti jogot gyakorlá. 1321-ben történt halála után a vár a koronára szállt, s újra gyakran látott fényes napokat. János cseh és Kázmér lengyel király itt jegyzék alá a Róbert Károly által kezdeményezett egyezséget; Nagy Lajos itt gyűjté össze hadait s itt fogadta a pápa követét, midőn IV. Károly német császár ellen készűlt. Ugyanő 1375-ben Bebek György tárnokmesternek adta a várat, Zsigmond pedig Stibor vajdára ruházta, ki nyomban „trencséni gróf”-nak és „a Vág urá”-nak írta magát, mint egykor Csák Máté. Később egy ideig Giskra bírta; de Mátyás király visszaszerezvén tőle, itt gyakran megfordúlt s jegyesét, Podjebrád Katalint is itt fogadta, mikor ez Magyarországba érkezett. Mátyás utóbb a várat Zápolya Istvánnak adományozta s ennek nővérét, Borbálát, itt jegyezte el Zsigmond lengyel király. Trencsén vár pompás új épületeit és erődítéseit, kettős kőfaltól védett s a keleti oldalon elterűlt díszes kertjét Zápolya Istvánnak és Jánosnak köszöné. Fő erőssége maradt ez János királynak a Vág mentén, míg Katzianer tűzzel el nem pusztítá. 1535-ben Thurzó Elek nyerte I. Ferdinándtól, s ebből a korból máig fenmaradt két ablakban némi része a fresko-festésű Thurzó-czímernek. Thurzó Elek örököseitől Forgách Imrére, majd Illésházy Istvánra szállt; emez egyúttal a megye főispánja is volt. Ez időben a korona is itt őriztetett. Illésházy sokat épített és javított a váron; a Pálffy-Illésházy czímer ma is látható a vár kapuján. Egy ízben egy török had ostromlá, de hasztalanúl; utóbb Heister és Pálffy sikeresen védték Rákóczy hadai ellen. Ez után egy ideig még az Illésházyak, a vármegye örökös főispánjai vittek benne fényes udvartartást; utóbb már csak egy várnagy s nehány rab tanyázott benne; aztán kaszárnyává lett. Most egy őr viseli gondját a romoknak, melyek ma báró Sina örökösének, d’Harcourt grófnénak a birtokába tartoznak.

Trencsén város és a vár. Háry Gyulától

Trencsén városának legszebb része a Várhegy alját foglalja el két útczával. De még most is láthatók a régi város bástyafalainak, számos ároknak és alapfalazatnak, föld alatti folyosónak s kapuhelynek a nyomai; csak a 200 esztendős plebánia-templom áll fönn teljes épségben s rejteget sok becses régiséget. Vasrácscsal elzárt kis kápolnájában az Illésházyak sírboltja volt, mely II. József korában földúlatván, a benne talált ékszerek Dubniczba vitettek. A balfelőli fekete márványfülkében Illésházy Gáspárnak életnagyságú szobra van alabastromból; az oltárral szemközt Illésházy József ércz mellszobra látható. Igen régi az egy darab kőből faragott keresztelő medencze (oroszlántól tartott négy angyalfej). Egyházi kincsei közt találjuk azt a kilencz fontos ezüst szentségtartót, melyet Nagy Lajos ajándékozott a templomnak 1362-ban; műértők 30.000 forintra becsűlték. A sok kehely közűl három gót ízlésű nevezetes. Sok becses tárgy van a kegyesrendiek kéttornyú templomában is, sőt maga az egyház márványfalazatával, halvány piros márványból készűlt tíz korinthusi oszlopon nyugvó szép mennyezetével nagyon érdemes a megtekintésre; a templommal kapcsolatos főgymnasium könyvtára gazdag. A váralji részben van még a csinos megyeház, a városháza, e legrégibb épület őrtoronynyal, az Illésházy-ház és a kaszinó. A Várhegy éjszaki aljában csinos városi park terűl el; ennek szomszédságában van egy új kaszárnya s egész sora a díszes új házaknak. A város déli kapuján áthaladva a Kossuth-útczán át az evangelikus templomhoz és szép új iskolához érünk; a sort dél felé a Humna nevű külváros zárja be apróbb házaival s gyümölcsös kertjeivel. Trencsén nem nagy, de a Vág mellékének legszebb városa; útczái ugyan kevésbbé rendezettek, – a Vág ezt alig engedi, – de tiszták. Csak 5.100 lakosa van, azonban aránylag sok az értelmiség és előkelőség. A főgymnasiumon kivűl van felsőbb leányiskolája, természettudományi egyesűlete; székhelye a megyei hatóságnak, törvényszéknek, járásbíróságnak, pénzügyi hivatalnak, itt van a megyei közkórház is. Trencsén szabad királyi czímet viselő, rendezett tanácsú város, gazdálkodó és iparos lakosokkal. Jó földjén sok gyümölcs terem; almája, szilvája kitűnő; olykor még a szőlő is megérik. Kályha- és főzőedény-ipara kivitelre is dolgozik; kereskedelme fejlett, forgalma nagy.

Trencséntől egy órányira érjük Turna és Hámry határát. Itt vesztette el 1708-ban Rákóczy az utolsó nagyobb csatát Heister ellen s Kassa felé kényszerűlt visszavonúlni. A nép azt tartja, hogy Rákóczy kardját a turnai határ földjébe rejté, s a ki azt megtalálja, az teszi majd igazán szabaddá és boldoggá az országot. Az Inovecz hegynek a Vág felé lejtő oldalai jobbára meredekek; szikláik itt-ott festői tekintetűek. A Vág felé rövid mellékvölgyek nyílnak, melyekben kevés a víz. Egy-egy forrás, mint példáúl a czukorsüveg alakú Lasit-hegyen bugyogó, ritkaság számba megy, de júniusban már ez is kiapad; a völgyek patakjai többnyire már májusban szárazak; csak itt-ott látni apró tócsákat. A Vág-mellék itteni legszebb látványossága a völgyben egyedűl álló s függőlegesen fölmeredő beczkói mészkőszikla. A monda szerint Mátyás király vagy Stibor vajda várat épített a szikla tetejére. Ezzel szemközt áll Beczkó, mely már a Névtelen jegyzőnél szerepel Blundus, az az Bolondócz néven. Okíratilag 1228-ban fordúl elő először. Később Csák Mátéé lett; 1379-ben Lajos király Bánffy Miklósnak adta; majd Stibor vajdának jutott, ki sánczokkal és háromszoros kőfallal vette körűl s azokon magasabb tornyokat emelt. 1437-ben Bánffy Pál, Stibor Katalin férje, nyerte, és családja 1649-ig bírta; azontúl nőági rokonok oszkozkodtak rajta; ezek egyike, Mednyánszky, most is bírja. Tizennégy község tartozott a beczkói uradalomhoz. Maga Beczkó nagyközség a vár alatt annak tartozékából – tisztek szállásaiból – keletkezett, s utóbb éjszak és dél felé terjeszkedve, megnövekedett. Katholikus temploma régi (1517) gót emlék; szintén régi a kórháza; míg az 1430-ban Stibor által ide telepített pálosok zárdája rommá lett. Haskó Jakab nyitrai püspök Ferencz-rendieket telepített ide 1691-ben. Beczkó határa a legjobbak közé tartozik a megyében. A Cservena hora hegy vörös agyagát majolika- és pipagyárosok használják föl. A helység marhája szép, szilvája kitűnő, de bora savanyú.

A mintagazdaságáról és pálmaházáról híres Kocsóczot és odább Vág-Újfalut elhagyva, a megye déli határához érünk s itt befejezzük a Vág völgyének trencsénmegyei, huszonkét festői várromot számláló részén tett vándorlásunkat.

Trencsénmegye területe 4.619.82 négyszögkilométer. Majdnem fele erdővidék (152.209 kat. hold); éjszaki részeiben a fenyves, dél felé a bükk uralkodik; néhol a bükkösök lenyúlnak a szántóföldekig. A Manin terebélyes hátát bükk-, az Inoveczet tölgyerdő borítja; nem hiányzik a cser-, nyír- és nyárfa sem; fűz a patakok és folyók mentén tenyészik bőven. Éjszakon itt-ott őserdők is vannak. A legszebb erdők itt most az uradalmiak. Egyik-másik nagybirtokos szaporításra is gondolt; így Teplicska kopár és vízmosásoktól barázdolt határában d’Harcourt gróf 2.854. kataszt. hold területet ültetett be éger- és fenyűcsemetével. Sok helyen a meredek fekvésű és sekély talajú oldalakon legeltetés miatt nem fejlődhetik a fa. A mi megvan, az most is nagy érték. Sok kéznek ád munkát a tarolás, feltörés, vágás, szállítás, tutajozás, elárúsítás és a virágzó fa-ipar. Néhol a rosz útak (községiek), magas hídvám s a vasút hiánya hátráltatják az értékesítést, de így is eljut Trencsén fája Ausztriába, Cseh- és Morvaországba s a dunai déli tartományokba. Sok tölgykéreg, sok waggon mogyorófa s nagy mennyiségű hámozott fűzvessző megy innen Németország felé.

A Vág e hegyvidékről 55 önálló folyócskának a vizét szedi magába s indúl 218 kilométernyi útjára Zsolnáig nyugati, onnét déli irányú folyással. Egész közép folyása mentén a folyó és hegység közti távolság jobbról is, balról is átlag 1.700 méter, s ebből a rendes ártér átlag 950 méter mindkét oldalon. Ebben csapong, alakít s változtat medret a Vág szeszélyes árja századok óta. Zsolnánál eredetileg – a mostani medrétől 190 méternyire – a község alatt folyt, Trencsénnél a várhegy sziklatövében vonúlt el; Csütörtöknél még a XVIII. század végén is az innen ma jó távol eső Hajnicza mészdomb tövét mosta, miként a hirtelen lejtésű lőszfalon most is látható. A Vág közép völgyében ma három öblösödést találunk: a zsolnai, bittsei és illavai medenczét, melyekhez Trencsénen túl a Kis Magyar Alföld éjszaki öble csatlakozik. Ezek egykor mind álló belvizek medenczéi voltak, melyeket a Zsolna-vidéki, podhrágy-beszterczei és trencsén-szkalkai haránt magaslatok zártak el. A belvíz ezeket áttörvén, levonúlt s visszamaradt keskeny szalagja, a Vág, tetszése szerint csapongott szikláik aljában; néhol a szűk völgynek egész fenekét elfoglalta, árterét a felűlről lehordott kavicscsal borítva, legelőt, szántót a míveléstől elvonva. A tágabb medenczékben szétterjed, alacsony partjai között 2–3, sőt több ágra szakad, homok-, kavics-szigeteket és zátonyokat alkot. Medrében itt-ott kavicszátony vonúl, melyen a víz zúgva csap át, s melyet a tutajos rettegve kerűl. Itt-ott termő talajt is foglalt el a víz; ezt az ember visszahódítja, fölszántja, beveti, s az útazó a mederbe zárt szigeten ma szép vetést lát. Néhol sekély ágai a zátonyok fölött összefolynak s ott a Dunához hasonló szélességű; partjait sás és fűz borítja, mocsarait gázlók és vadruczák látogatják, fönt a magasban pedig egy-egy zsákmányra leső keselyű kering. Partjai néhol csak 65–100, vagy legfölebb 150 centiméternyi magasak; sok helyen meg (Zsolnánál, Trencsénnél) majdnem partok nélkül foly. Szélessége nagyon változó: 48–66, sőt 70 méter is már trencséni felsőbb folyása részében; Zsolnánál 130 méternyi; Trencsénnél egy 240 méternyi híd vezet át fölötte; vasúti hídak több helyen vannak rajta. Mélysége 30 centiméter és 4 méter közt változó; sebessége másodperczenként a Kisucza torkolatánál 1 1/2 méter, azontúl átlag 2 1/2 méter. Trencsénen alúl sekély és lassúbb folyású; a megye határáig sok helyen vizenyős partok környezik; Csütörtök és Bohuszlavicz közt mocsaras a melléke, melynek füvét csak alomnak használhatják; sok helyen mély süppedések vannak benne, melyeket itt tengerszemeknek (morszké oko) neveznek.

A Vág rendes vízálláskor sekély vize miatt csak tutajozásra alkalmas ezen egész vonalán; egyes helyei veszélyesek, de a tutajos jól ismeri a medrét; a zátonyos, sziklás helyeket ügyesen elkerűli s leszállítja rajta a reá bízott fát, deszkát, léczet, zsindelyt, szőlőkarót, sőt élelmi czikkeket is az alsó vidékekre. Zsolnán, Puchón, Trencsénben megállapodik, hogy élelmet szerezzen, Puchón jó talpbőrt – bocskornak valót – vásároljon, aztán Komárom felé tart. Hasznot hajt a Vág iszaphordása által is. Évi közepes víztömege másodperczenként 435 köbméternél nagyobb; a megejtett vizsgálat szerint pedig ennek 1/300-ad része iszap, vagyis évi iszaptömege, melyet tova visz, 7.175 kataszteri hold első minőségű termőfölddel fölér. 112 év alatt a szomszéd hegyekről, völgyekről és földekről tehát annyi értékes anyagot hord el, hogy azzal egész Trencsénmegyét 30 cm. vastag termőréteggel lehetne borítani. De a Vág kárt is sokat tesz. 1662-ben árvize a megye nagy részét tönkre tette; ezt követték az 1683 és 1725-iki romboló árvizek. 1813-ban augusztus 26-án 4 1/2 méterrel szökött a Vág vize rendes állása fölé s három napig pusztítva 286 emberéletet megsemmisített, marhában, épületben, élelmi szerekben 4 1/2 millió forintnál több kárt okozott, s a hegyek aljáig elönté a földeket, melyeken 15 cm. és 5 méter közt váltakozott a víz magassága. Az 1841-iki árvíz még Liptó-Újváron is 65 centiméter, Zsolnán 2.8 méter, Trencsénben 3 méternyi magasságú volt. Ezekhez képest az 1892-iki csak csekélyebb árvíz volt. Szerencse, hogy ily veszedelmek, 3–4 méter magas árvizek rendkivűliek. De az már gyakoribb, hogy a rendesen sekély meder tavaszszal áprilisban és őszkor, vagyis hóolvadás és nagy esőzések idején, mikor a mellékfolyókból hirtelen s nagy tömegekben ömlik alá a víz, a Vág 2–3 méternyire megdagad. Az alacsonyabb partok mentén levő térségek ilyenkor víz alá kerűlnek, a lakosok magasb helyekre menekűlnek, földeket, mezőket szennyes víz és kavicsréteg borít el. Sok szántó így válik kavicsos ártérré, vagy legfölebb legelővé; sőt gyakori eset, hogy a nagyobb áradások alkalmával a folyó sodra megváltozik, s az addig termékeny szántó a Vág medrévé alakúl, míg a régi meder gázlóvá, mocsárrá, holt ággá posványosodik. Ez az oka, hogy a Vág mentén jobbára dombokon és hegyoldalakon vannak szétszórva a szántóföldek. A lutisai völgyben 50 foknyinál meredekebb hegyoldalon is látni zabföldeket, melyeket nem is lehet ekével szántani, hanem csak kapával kell feltörni, s aztán az emberek maguk boronálják be.

A mi a termőföldet illeti, ebből szántóföld 152.454, rét 20.354, legelő 89.864, kert 4.650, szőlő 132, nádas 210 és adó alá sem eső parlag 271.76 kataszteri hold. Leginkább tavaszi vetéssel gazdálkodnak, mely az egész termesztésnek 85%-át teszi, míg az őszi csak 14%-át.

Éghajlati és talaji okoknál fogva nagy különbség van a megye éjszaki és déli részei közt. A Kisucza patak egész hoszszában s mindkét oldalán száraz, hideg az éghajlat, s a föld sovány. A tavasz éjszakkeleti és éjszaknyugati szelek járása mellett hirtelen hőváltozásokkal jár; a rövid nyáron csak déli szél hoz esőt; az őszt a hosszú esőzés jellemzi, mely után beáll a havazás, a nedves, ködös tél gyakran –24 R°-nál is nagyobb hideggel. Egy-egy zugvölgyben az átmeneti időszakokat alig ismerik. Sznazsniczán fél évig tart a tél, a másik félév enyhébb, de változékony időszak. Itt aztán nem lehet egyéb a fő vetemény, mint burgonya, zab és a ruhának szükséges kender; ezeken kivűl még kevés árpa, tatárka terem. A burgonya a fő eledel. Nyújt valamit az állattenyésztés is, de itt az állat is satnya. Zsolnától délre a talaj is jobb, az éghajlat is közel jár a középeurópaihoz. Érdemes megemlíteni Teplicska, Kocsócz, Záblat mintagazdaságát, Závodje, Zsolna híres káposztáját. Bosácz völgyéből évente sok szénát szállítanak más vidékekre is. Az állattenyésztés az egész Vág mentén virágzónak mondható. Gyümölcs sok és jó van, kivált szilva; alma, körte, mogyoró. Podluzsánban, Motesiczen, Zay-Ugróczon s másutt a szántóföldeket gyümölcsfák szegélyezik. A délibb vágásokban sok a málna, földi eper és a boróka, melyből olaj vagy pálinka készűl Rajeczen, Domanizson s egyebütt; e készítményeket Német-, Franczia-, Angolország és Bosznia felé is szállítják. A Bosácz völgyének külön gyümölcse a fekete ribizke. Almából gyümölcsbor készűl, és sok aszalt gyümölcs kerűl forgalomba. A Vág ezen vidékeinek erdői, vizei gazdagok vadállatokban. Több vidéken medve, hiúz, farkas, vaddisznó, őz, sas és fajd is fordúl elő. A vágbeszterczei és Lopenik-vidéki patakokban sok a pisztráng, úgy szintén Zboroven, Kolacsinban Andaházy Pál kilencz tóban haltenyésztést űz a kereskedés számára; minden tóban más fajt, különösen lazaczot, csukát, pisztrángot és pontyot tenyészt. Hasonló berendezésű a zay-ugróczi telep is.

Sztrecsnótól Vág-Ujhelyig a Vág mentén, nevezetesen Vratna, Lieszkó, Lednicz, Orlove vidékén kőszéntelepek, Vöröskő, Rovne, Szúlyó, Motesicz, Lednicz vidékén márvány és pyrit, égetésre s faragásra alkalmas kitűnő kő, több jeles hévvíz- és igen számos savanyúvíz-forrás van. A vidék kereskedelme és ipara is föllendűlt, a mit hathatósan előmozdít a megyében levő hét pénzintézet; meg a Vág egész hoszszában végig vonúló Vágvölgyi vasút, a Vág két oldalán haladó kitűnő kő-út, s a kifelé vezető szorosok több jó útja. A legtöbb kézműipar ugyan főkép a helyi szükségeket szolgálja, s úgy az ipar, mint a kisebb kereskedés a természet adományait értékesíti, példáúl a legtöbb iparos a fa földolgozásával foglalkozik (asztalos, bognár, kádár, kocsigyártó, ács); úgy szintén a forgalmi iparnál is ez a czikk szerepel a főbb számokkal; épületfa-kereskedő 131 van. De van Trencsénmegyének erősen fejlett s készítményeit a világ minden részébe szállító gyári ipara is. Azon kivűl, – mint föntebb már említettük, – gyárt eczetet és sört két-két gyárban; Csácza, Ó-Besztercze fűrészelt fa-árút szállít Németországba és az aldunai országokba; Rájecz bőrkészítményei megfordúlnak a külpiaczokon is; Várna, Tyerhova, Csicsman sajtot készítenek.

A megye népe általában békés, szelíd, kevéssel beérő, legnagyobb részt szegény. Vallására nézve ma nagy része (258.846) római katholikus. Egykor azonban a Thurzók védelme alatt a protestantizmus uralkodott itt; Zsolnán, Bittsén, Illaván, Trencsénben voltak a fő fészkei. Ma összesen 22 ezer lélek tagja az evangelikus egyháznak. Nemzetiségileg a nép nagy többsége tót (93%; német 3.9, magyar 1.9%; beszél magyarúl 2.8%). Hajdan e tekintetben is más volt az állapot, s nemcsak a székelység mintájára szervezett határőrző telepek, milyeneknek emlékét föl Zsolnáig lehet nyomozni, hanem a polgári lakosság nagy része is magyar volt. De a huszitaság, a cseh és morva, sőt lengyel telepek a magyarságot elnyelték s a kevés németet is, sőt a helyi tót nyelvet is idegen elemekkel keverték, mint Csácza, Predmér, Puchó, Lednica és szomszédai nyelve bizonyítja. Közönségesen hornyáknak nevezik a trencséni tótságnak azt a részét; mely Kisucza, Zsolna, Bittse, Predmér vidékén lakik, hegyek közt szétszórt falvakban, melyek nagy része irtványokból alakúlt. E vidék nagy kiterjedésű és a megyében a legnépesebb. A Vágmenti községek tömörebbek, de gyérebb népességűek; nagy részök csak 2–600 lakossal bír, úgy, hogy a megye 404 községének több mint fele csupa kisközség; 10, 12, 15 ilyen község tesz egy-egy körjegyzőséget. Csak a megye székhelye az egyetlen rendezett tanácsú város; Zsolna nagykőzség 4.117, Csácza 4.360, Vág-Besztercze 2.387, Bán 2.929, Rájecz 2.634, Puchó 1.420, Bosácz 3.115 lakossal. De vannak olyanok is, melyeknek népszáma százra sem megy.

A népviselet igen egyszerű, kiválóbb vonás nélküli; a felsőbb részekben széles karimájú kalap, otthon készűlt szürke darócz szűr, magyar szabású szíjas nadrág s bocskor; Dubnicz vidékén hosszú szűr, csizma és kucsma, Bán vidékén csúcsos hanák kalap divatozik. Az asszonynak durva vászonszoknya a hóna alatt kötve, kék kötény, hosszú újjú gallértalan ing, bocskor- vagy csizma a viselete. Az asszonyok többnyire bekötött fejjel járnak s hajukat nagy kontyba csavarják föl, a leányok ellenben egyágú fonatban leeresztve viselik a hajukat. Különben a hány völgy, annyi eltérés. Bajúszt, szakállt a férfi nem visel; hosszú haját gondosan zsírozza; csak a házaló nyíratja rövidre. Az éghajlat zordonsága, a föld soványsága miatt a megye legnagyobb részében sok fáradsággal és kevés haszonnál jár a földmívelés; ezért a nép jobban szeret pásztorkodni, zsindelyt készíteni; tutajozni, csert hántani, meszet égetni, fát, deszkát szállítani. Mint drótos, bádogos-bejárja a félvilágot; vagymint üveges, kalapos és rongyszedő vándorolja be az országot, sőt elmegy az ország határán túl távolabb földekre is. Eljár messze földre aratni, gyárakba dolgozni; a kőmívesekhez szegődik napszámosnak; házal gyümölcscsel, aszalt szilvával; elszegődik házmestersegédnek, vagy mint vadárús járja be a főváros élénkebb útczáit ruczával, fáczánnal, fenyvesmadárral. De azért akárhonnan mindig csak háza vágyakozik. Fáradságosan szerzett keresményét hűségesen megtakarítja s vagy haza küldi, vagy haza viszi családjának, melytől huzamos vándorlásai sem idegenítik el.

Túróczmegye. Lovcsányi Gyulától

A Túrócz folyó alsó völgye és a Fátra. Dörre Tivadartól

Trencsénmegye keleti szomszédságában a Kis- és Nagy-Fátra közét egy nem nagy terjedelmű, de igen kies, tojásdad alakú völgymedencze foglalja el, melynek a közepe táján a jókora Túrócz folyócska fut végig dél felől és siet a medencze éjszaki részét ív alakban átmetsző, keletről nyugat felé haladó Vág folyóba. A medenczét minden oldalról szegélyező magas, erdős és sziklás hegyek lépcsőzetesen ereszkednek alá a Túrócz vize felé, melynek partjait egyre szélesbedő lapályok kisérik egészen a torkolatáig, míg a bele nyíló oldalvölgyek mind keskenyek. Ez a tájképi szépségekben gazdag medencze nemcsak földrajzilag külön egység, hanem politikailag is külön terűlet: a csak 1.150.35 négyszögkilométernyi kiterjedésű Túróczmegye, melynek közigazgatási határai mindenütt összeesnek a párkányhegyek gerinczvonalával, s kijáró út csak négy helyen nyílik belőle: a suttó-kralováni szoroson át keletre, a sztrecsnói szoroson át, meg alább Znió-Váraljától Privigye felé nyugatra, s a turcseki hágón át délre. A két előbbi a Vág völgyének egy-egy kapuja.

Keleten egész hoszszában, vagyis Turcsektől a Krpelán falu fölött emelkedő 1181 méter magas Kopa-hegyig 45 kilométer hosszúságban, legterjedelmesb mészkőhegységeink egyike, a Lubochna völgyétől hoszszában ketté szelt Nagy-Fátra szegélyezi a megyét; déli részében Zólyom, azon felűl, az 1.575 méter Krizsna hegytömegtől éjszakra Liptó határa találkozik rajta a túróczival. Itt-ott gnájsz és gránit is fordúl elő, de a legtöbb hegyet és csúcsot triasz és kréta-korszakbeli dolomit alkotja; ennek köszönhetik festői alakulásukat. Délről éjszak felé a Krizsna (1.555 méter), a Polszka (1.533 méter), a Jarabina (1.314 méter), a Klaka (1.395 méter), a Magura (1.061 méter) és a Kopa (1.181 méter) nevezetesebb csúcsai a Nagy-Fátrának. Több terjedelmes barlang is van e hegytömegben. Ez a rideg hegyvilág, melynek belső zordon s lakatlan völgyeibe tél idején dörögve rohan le a mindent pusztító lavina, csak lejtős oldalágakat bocsát a Túrócz völgyébe, hol már számos helység szegélyezi a tövét, melyeknek határai a föld soványsága és az év nagyabb részét kietlenné tevő zordon időjárás miatt szűken teremnek; de nyáron gyönyörű zöld az egész táj; mindenfelé zamatos füvet termő rétek, rozs-, árpa- és zabvetések díszlenek, melyeket burgonya- és káposztaültetvények, meg hüvelyes vetemények táblái tarkítanak.

A túróczi medenczét a földtani adatok tanúsága szerint hajdan beltenger borítá, melynek elvonúlása után még sokáig tavak leptek el sok mélyebb fekvésű részt. Állítólag Tuder quad király – kinek nevét némely vélekedés szerint a megye neve őrzi – az ilyen helyeket is meghódítá a gazdaságnak; áttörte a Margita sziklát s ezzel fölszabadítá a víz alól azon áradmányi képződésű terűleteket, melyek a megye mezőgazdaságának ma is alapjául szolgálnak. Nem sok az egész, mert a 44 1/2 kilométer hosszú és 23–29 kilométer széles völgy nem egészen lapály. A párkányzat oldalágai mindkét felől mélyen benyúlnak a völgy teknőjébe, sőt ennek hosszanti tengelye mentén is végigvonúl egy alacsony földhát. Éjszakkeleten Nolcsótól Neczpálig eocén-korú homokkő és márgapala alkotja e hegyhát tömegét, másutt neogen képletű márgát és konglomerátot, itt-ott széntelepeket rejteget; Mosócz, Bela és Folkusfalva környékén fonások lerakodásaiból támadt mésztuffok ágyazódtak be. Negyedkori és alluvialis kavics, meg agyagrétegek csak a csekély terjedelmű lapályokon vannak a Vág, Túrócz, továbbá a Neczpál és Blatnicza patak öblösebb völgyeiben. Ezekben s ezek közelében telepűlt meg Túrócz népe 97 községben. Leghosszabb és legtermékenyebb a völgyek közt a Túrócz folyó völgye. E folyó Bars és Túrócz megyék érintkezésénél a Zsgyár-hegységben ered s a mint több forrás csermelyét összeszedte; hegyi patakká nőve lép Túróczmegye határába, melynek majdnem a kellő közepén 74. kilométer hosszú pályát fut be kanyargós; elég sebes folyással, mert esése kilométerenként körűlbelűl 25 méter. Nyáron áradmánynyal telt medre sekély, a faúsztatásra is alig elég vizű; azonban tavaszkor a nagy esőzések után hirtelen megárad s igen gyakran kiönt. Jobbról 17, balról 20 nagyobb patak ömlik belé. Felső részében a stubnyai fensíkot kerűli meg a savanyúvizéről ismert Budis felé hajló ívezetben s aztán lapályra jut.

Az általában apró helységek sűrűn sorakoznak egymás mellett, kivált a lapályokon és a hegyek lábainál. Dél felől a megyét a Túrócz mellékét végig szelő vasúton haladva, mind több-több érdekes pont tűnik elénk. Így Stubnya ott, hol a hermaneczi út a Teplicza völgyébe tér. E kis helységnek 518 méternyi magas fensíkon, fenyvesek tövében levő s mind jobban fölvirágzó fürdője régi eredetű. Hajdan a háji uradalomhoz tartozott. 1423-ban Zsigmond király is időzött itt egész kiséretével. Később Körmöcz város birtokába kerűlt; ez építé 1549–1552 között az „új fürdőt”. Ettől fogva előkelő vendégek is mind sűrűbben látogatják; 1573-ban Miksa király is volt itt. 1593–94-ben épűlt a máig álló „kórház” részint védelműl, részint a lakások szaporítása végett. Majd zálogba adatván a fürdő, lehanyatlott; de 1726-ban Körmöcz visszaszerzé s folyton jobban gondozá. Mai korszerű újabb épületeit és czélszerű berendezését csak a legutóbbi két évtizednek köszönheti. Hat fő forrása megannyi tiszta földes hévvíz, 42 és 48 C. fok közt váltakozó melegséggel. A fürdésre több medencze és számos kádfürdő van berendezve, valamint népfürdő és uszoda. A teleptől délre jó nagy és kies park terűl. Ennek elején van az ivásra használt Stefánia-forrás, melynek hőfoka 46.2 C. fok.

Odább a mosóczi patak mellett találjuk a megye legnagyobb és legvagyonosabb községeinek egyikét, Mosóczot, széles ereszű, kémény nélküli házaival, gazdálkodó, kereskedő és főleg szövőipart űző tót lakosaival, kik büszkék arra, hogy Kollár János, kiváló tót író az ő falujokban született. A község nevezetessége Révay Ferencz báró szép kastélya, érdekes régiségek gyűjteményével; a kastély mögött gyönyörű park van. Említésre méltó a község régi csúcsíves építésű római katholikus temploma. Mosócz fő helye volt a szomszéd blatniczai uradalomnak, melyhez Szebeszló, Bela – egykor kir. szabad birtok, – Diánfalva, Laszkár és Kis-Falu is tartoztak. Blatnicza egykori lovagvárnak romjai szomorúan néznek alá a Tlsztá hegy egyik oldaldombjáról a szép gagyeri völgyre, az amaranthusnak e megyében egyedűli termő helyére. Valóságos alpesi tájkép! Magas, meredek sziklák, melyek sugár fenyűkkel benőtt, kiálló párkányzatukkal terraszokat alkotnak, oly szűkre szorítják helyenként a völgyet, hogy alig marad benne útnak hely a patak mellett. Ilyen helyek a gagyeri völgy dedosovai ágában nemcsak a bejáratánál, hanem beljebb is gyakrabban fordúlnak elő, a völgy baloldali ágában pedig az úgy nevezett „Pokolkapu” egyike a legszebb természeti látványosságoknak. Szép és érdekes az 1.195 méter magas Kozje szkali sziklatömeg. Nem kevésbbé gazdag tájképi szépségekben a Hubna mellékvölgy. Ezt őrzé Blatnicza vára, mely félórányira van a hideg kénforrásáról ismert községtől. Odább, fölfelé a Sezbeszló patak völgyében egy 1.391 méter magas fehér szikla mellett őserdőbe érünk, melybe csak néhol szürődik be a napsugár. Csak küzködve törhetünk itt útat a széldöntötte vagy villámsújtotta fenyűóriások torlaszai között, míg elérjük a Ploszka és Klszka közti hegynyerget, melyről szép kilátás nyílik a neczpáli völgybe. Majd egymás után tünedeznek föl a Kracskov, a nagy (1.568 méter) Rakitov csúcsai, a (1.537 méter) Ploszka széles háta gyönyörű alpesi növényzetével (félig havasi gyopár), nemkülönben a szakadékos lubochnai völgy hátterében álló Cserni kamen sziklás hegy, melynek alját törpefenyű borítja.

A stubnyai fürdő. Háry Gyulától

A Túrócz völgye felől gyönyörű kép a Nagy-Fátra. Mosócz felől, a gagyeri völgy mellékén egymás után következnek a Drjenok, Tlsztá és Osztra hegyek fehérlő, szakgatott kréta-korú dolomittetőikkel. A Tlsztá a vidék legmagasb hegye (1.466 méter). Terebélyes alját erdők, felsőbb tájait óriási sziklák borítják, lapos, gyepes tetején forrás bugyog, és szép kilátás nyílik délnyugat felé. A blatniczai vár felé néző oldalában nagy, három üregű barlang van, melyben több őskori állatcsontot találtak. E barlangból koronként erős zúgással tódúl ki a levegő, s azért a nép azt tartja, hogy itt van a szelek székhelye. Ez a Mazarnya barlang, melynek a túlsó oldalon a Tufna barlang a párja.

Blatniczán felűl kies vidéken Neczpál nagyobb községet érjük, melynek papirgyára fa-celluloseból csomagoló-papirt és zacskókat készít. A Justh család új barokk stylű kastélyát környező szép parkjában az utolsó b. Petrőczynek, Thököly, majd II. Rákóczy Ferencz tábornokának sírja van. Evangelikus temploma a legrégibbek egyike. A rajta átfutó patak nem fagy be soha. Odább éjszak felé nehány község a kis Borisovo (1.023 méter) hegyágai közt magasan fekszik.

A gyepes csúcsú s Rózsahegyig és Árváig kilátást nyújtó Liszecz hegyet elhagyva, Szklabina várhegy tűnik föl, melynek déli oldalán savanyú forrás fakad; tetején egykor nagy terjedelmű vár állott, melyben I. Lajos, Zsigmond és I. Ferdinánd királyok is megfordúltak, zavaros időkben pedig a környék lakossága menedéket talált. A várat I. Ferdinánd király 1561-ben a Révay nemzetségnek adta. A várnak a XVII. században épűlt részei ma is lakhatók; itt egyik emeleti helyiségben régiségeket őriznek; maga a felvár rom. Aljában a szegény, mészégető Szklabina-Váralja község fekszik. Alább van Kis-Selmecz, hatalmas hegyektől körűlvett helység, melynek a jól gondozott fenyveserdők vadregényes külsőt kölcsönöznek. Ez a Révay család majoratusi uradalmának főhelye, mely 14.000 holdnyi terűletű. Az utóbbi húsz év alatt ez elég zord vadont meglepő széppé változtatta birtokosa, a b. Révay család. A régiségeiről és levéltáráról ismert régi nagy kastély mögötti völgyben terjedelmes park terűl százados lúczfenyűkkel, vadkörtefákkal, strobus-csoportokkal és ritka fagus sylvatica atro-purpureákkal. A parktól balra a Szvinjacza és Djelecz közti fensíkon 600 méter magasban 16 tóból álló pisztrángtenyésztő van. Az átelleni Borován levő vadaskertben sok szarvas és őz tenyészik.

Blatnicza vára a gagyeri völgy felől. Dörre Tivadartól

Szklabinától éjszaknyugatra fekszik a Túrócz és a magyar államvasút mellett Túrócz-Szent-Márton kies fekvésű régi község. Nem nagy, alig harmadfél ezer, jobbára evangélikus lakosságú, vagyonos község, a megye fő helye. Útczáin leginkább régibb, földszíntes házakat találunk, de azokban is mindenütt láthatók a haladás és jóllét jelei. Iparának és kereskedelmének hirdetői a hajlitott bútor-, bőr-, eczet-, szesz- és sörgyárak, s három pénzintézet. Túrócz-Szent-Márton gazdasága virágzó, ipara élénk; bútorgyára Angol-, Német- és Francziaországba is szállítja készitményeit. Említést érdemelnek itt: a kétemeletes nagy megyeház, az állami polgári és középkereskedelmi iskola nagy emeletes új épűlete, a megyei kórház. A „Matica” nevet viselt tót irodalmi és tudományos egyesűlet Túrócz-Szent-Mártonban levő házában nem nagy, de érdekes múzeumot létesített; ez az egyesűlet, mivel alapszabályai ellenére politikai térre lépett, 1876-ban hatóságilag föloszlattatott, s házában ma a múzeum tárgyait magában foglaló két szobán kivűl, a járásbirósági hivatal van elhelyezve. Ujabban keletkezett a részvényekre épített Dom nevű vigadó, melyben színház, könyvtár és múzeum van, figyelemre méltó néprajzi gyűjteménynyel. Túrócz-Szent-Márton plebánia-temploma csúcsíves, háromhajós. Ipolyi Arnold püspök által stylszerűen helyreállított belsejét régi falfestmények díszítik, melyeknek a mészréteg alól előkerűlt szentélybeli szintén helyreállított maradványain a templomalapító Donch lovag és neje, továbbá az apostolok alakjai láthatók. Csúcsíves ízlésű régi két kelyhen kivűl becses itt a szentélyben Révay Ferencz főispán és nádori helytartó márvány sírköve és emlékpaizsa 1553-ból, mely Luther-süvegben, hosszú kabátban és német czipőben mutatja a halottat életnagyságban. A szószék kupolás mennyezete 1642-ből Révay István ajándéka. A templom hajójában Révay N. János, Nyáry Antal és neje, meg a Zathureczkyak síremlékein kivűl Kossuth Miklós kapitánynak 1661-ből származó temetési zászlaja, a falon fölakasztva pedig ugyanannak egykori török rabbilincsei voltak láthatók; ezeket legújabban a család a Magyar Nemzeti Múzeumba küldötte. A megyeház levéltárában a híres túróczi regestrumot s az 1707-iki ónodi országgyűlésre vonatkozó nevezetes jegyzőkönyvet őrzik; itt van végűl I. Józsefnek 1709-ből való azon rendelete, mely a megyét visszaállítja s czímerét és pecsétjét a Rakovszky és Okolicsányi családok czímereiből szerkeszti össze, kik, mint a megye követei a Rákóczy-féle ónódi országgyűlésen gyászos véget értek. Ezek emlékét tartja fönn a tanácsterem asztala is, melyet azóta mind maig vörös posztó borít.

A Túrócz-Szent-Márton mellett keletre álló dombról pompás kilátás nyílik majdnem az egész megyére s az azt környező gyönyörű hegyekre. Szemben a Veterna Hola gerincze emelkedik, mögöttünk a Tlsztá, Viszoká, Drjenok, Koncsisztá sziklás kúpjai magaslanak, éjszakon a Vág jobb partján a görbe Kriván barázdás falazata meredez; a közeli Kossuthfalva;a Kossuth család törzshelye; mellette beljebb Draskócz és Tomcsány közt terjed el az „Ivánkafölde”; a rajta átfutó két kis patakot bibliai névvel Jordánnak és Cedronnak, a mellette levő dombot pedig Hebronnak nevezik. Ez elnevezések a hagyomány szerint onnan származnak, mivel II. Endre király ezt a földet egy magyar vitéznek adományozta, a ki a király életét a Szentföldre tett keresztes hadjárata alkalmával egy támadó szaraczén ellen megvédelmezte. E vitéz Ivanch nevű fiának maradékaitól származnak az Ivánka, Ilgó, Bohunka és Draskóczy, ma is élő családok. Fallal körűlkerített óriási kertet vélünk látni, melynek sűrűn sorakozó községei, mint megannyi nyaralók és majorságok közt kanyarog ezüst csík gyanánt a Mincsovhegyek aljában a Túrócz folyó, mely Ruttkánál a Vágba szakad.

Részlet a Fátra hegységből. – Bejárat a gagyeri völgy dedosovai ágába. Dörre Tivadartól

Részlet a Fátra hegységből. – A Pokol-kapu a gagyeri völgyben. Dörre Tivadartól

Szklabinától éjszakra a Vág balpartján fekvő Krpelán falunál érjük a Nagy-Fátra utolsó ágait a Nagy-Fátra és Kopra tetőiben. Az előbbinek déli oldalán egy 769 méter magas hágón át visz az út Lubochna felé; végső keskeny ágai a kralováni szoros déli oldalfalazatát alkotják. Éjszak felől az Osznicza, Magura, Magurka és Szuchy hegyek kopár sziklái oly szűkre szorítják össze itt a Vág völgyét, hogy a folyó a szorosnak az egész fenekét elfoglalja, miért is a megyei út a kősziklába vágva vonúl Árva felé; melynek határa Túrócz és Liptó megyékkel a Kopa (1.186 m.) hegyen, Kralován fölött ér össze. Suttónál a szorosból kilépve, a Vág jobb partján mintegy 410 méter magasságban a Kis-Fátra aljába érünk.

Ez a hatalmas mészkőhegység a magyar Felföldnek a Magas-Tátra után legszebb és legváltozatosabb bércze. Éjszakon Trencsén és Árva megyék közt 15 kilométernyi hosszaságban szegélyezi a túróczi medenczét. A mily változatos formákban, olyan különfélék a belsejét alkotó képződmények is. Éjszaki csúcsait hol kvarczit, hol dolomit, vagy mészkő alkotja; déli lejtői gránitból, keleti s nyugati végtagjai vörös homokkőből állnak. Leghatalmasabb csúcsa az 1.711 méter magas Kis-Kriván, melyről gyönyörű kilátás nyílik a Vág és Túrócz völgyére. Szomszédjai: a Kriván-Fátra 1.669 méter, a Chleb 1.644 méter, s gerinczének többi csúcsa is fölűl van az 1.300 méteren. Oldalágai, a Varinka és Vág-menti hegyhátak, hirtelen emelkedéssel csakhamar elérik a gerincz magasságát; legalacsonyabb hágója is fölemelkedik 1.185 méterig. Trencsénbe és Árvába is benyúló leghatalmasb sziklatömege a két Roszudecz, meg az árvai határon álló Szuchy hegy szintén kopár sziklatömeg. Havasalji tájait rengeteg őserdők borítják, melyekhez hasonlókat a Felvidéken csak Máramarosban találni. Fenyvesek, lúcz- és közönséges fenyűk, itt-ott bükkfák, a tetők felé törpe fenyűk tenyésznek bennük. Aztán buja alpesi legelők következnek, melyeken marha- és juhnyájak tanyáznak. A Vág felé néző oldalai és csúcsai sziklásak, meredekek, kivált a Kis-Kriváné annyira, hogy juhok sem legelhetnek rajta. A lerohanó vizek mély barázdákat mostak ki rajtok; a völgyek pedig mély szurdokok, melyekben zúgva fut végig a kevés számú patak. Igen szépek itt éjszak felé a Kur és Bela völgye, keletre a festői kanyargású zazrivai országút, délre a Bisztricska, nyugatra a vad Hoszkora patak, aztán a turáni medenczébe nyíló Sztudenecz és végűl a Suttó patak völgye.

A kis-selmeczi kastély. Dörre Tivadartól

Szklabina vára. Dörre Tivadartól

A suttói völgy a legszebb alpesi tájak egyike. A Zsebrák és Stoh hegyek húzódnak a két oldalán, de a patak medre fölött jobbról s balról az Úplaz és Szuchy hegy emeli szédítő meredekségű oldalait, melyekről óriási sziklák néznek le hosszú sorban fenyves-bükkös háttérből a völgy szűk fenekére. Itt-ott marha- és birkanyájak legelésznek a terjedelmes legelőkön. Felsőbb szakaszában a völgy hegyszoroshoz hasonló; sziklás hegyoldalak szegélyezik; az ezekről lemállott szikladarabok a völgyet annyira eltöltötték, hogy az kőtengerhez hasonló. A Suttó is sziklák közt futó s zúgó eséseket alkotó kristálytiszta hegyi patak; fölötte szikláról-sziklára kell lépni, hogy előre haladhassunk. Még fölebb harmatos alpesi növényzet lepi el a patak szélét, az egész völgyfeneket. Bent egy hatalmas sziklafélkör zárja el a völgyet, ennek baloldalán fölséges látvány a Rjeka suttói vízesése, melyet a Kis-Fátra gyöngyének nevezhetni. Mintegy 30 méter magasból egy meredek sziklafalon ömlik ki a víz, mely fölebb a Chleb oldalán egy réteges alakúlású sziklaóriás vízszintes hasadékából jéghidegen tör elő, s most itt nagy robajjal özönlik le e sziklafalon és szivárványszíneket szórva ömlik szét alant vájt medenczéjében, igen lehűtve a levegőt e völgyszorúlatban. Az esés a sziklahát baloldali aljába katlanszerű mély öblöt vájt. Kilépve a medenczéből, sziklaóriások közt szökdel tova a Rjeka völgye felé, melyből egy másik patakkal egyesűlve Sutovka néven foly ki. Csak félórányira van a vízeséstől a Meskalka vagy Szutovka hola nevű szép alpesi táj, honnan nagy távolra ellátni. Alább Ratkónál nagy kavicsos homokmező hirdeti a Vágnak 1813. évi nagy áradását, mely mintegy harmadfél méternyire szöktette föl a folyó színtjét s egy virágzó községet elpusztított. Túróczmegye éjszakkeleti szélén lép ide át a Vág a kralováni szorosból s elkanyarodik a Kis-Fátra aljába. Míg ezt megkerűli, ívalakú kanyargós, 24 kilométer hosszú folyásában két nagyobb s több kisebb szigetet alkot s a megye éjszaknyugati szélén a halászairól és tutajosairól ismeretes Lipócznál a sztrecsnói szorosba lép, hol a Hoszkora völgy hatalmas fenyűit tutajokká állítják össze a lipócziak. A Vág ezen ívhajlásának a déli oldalán van Túróczmegyének legtágabb medenczéje, mely majdnem egész hoszszában lapályos.

Ennek a medenczének az éjszakkeleti öblében van a kassa-oderbergi vasút mellett Turán, a legnagyobb község a Kis-Fátra aljában, kies tájon, melynek szépségét a tőle éjszakra álló Kis-Kriván még jobban emeli. Terjedelmes határában nagy és szép erdő van. Szántóföldjei jobb minőségűek. Barom- és juhtenyésztést űz. Fő nevezetessége a kőfallal kerített csúcsíves régi templom, melynek szentélye egyenes záradékú.

Turántól délnyugat felé s ugyancsak a kassa-oderbergi vaspálya mentén fekszik Szucsány, 1.800 lakosú helység a Vág balpartján, hol e folyó egyik nagyobb szigetét alkotja. Hajdan kettős sánczú pogányvár állt itt Szucsány és Prjekopa közt; maradványai most is a már említett Kossuth falu mellett jelenleg temetőűl szolgáló domb és a Prjekopa mellett átmetszések által keletkezett halom. Szucsány a hagyomány szerint egykor a templáriusoké volt, s a közelben Pod Szkalu nevű hegyen ma is állnak azok egykori zárdájának romjai. Utóbb híres hely lett Szucsány. Mikor ugyanis Szklabina várában régi királyaink időzgettek koronként, Szucsány szolgáltatta nekik a szükséges élelmi szereket; ezért királyi konyhának nevezték és számos kiváltságot nyert. Csúcsíves régi templomát kőfal keríti; a Vágon át 40 méternyi hosszú fahíd vezet. Van itt nagy gőztéglagyár, mely az itteni kitűnő agyagból dísz- és chamotte-téglákat, rovátékos födélcserepeket és alagcsöveket készít. Odább Ruttka a medencze éjszak-nyugati sarkában, a Vág balpartján, a magyar állami és kassa-oderbergi vasút csatlakozó pontja. Nagy állomásháza, a kassa-oderbergi vasút műhelycsoportja s a vasúti altisztek lakótelepe teszi mutatóssá a különben szegényes külsejű községet, mely népszám tekintetében második a megyében, 1.900 lakossal. Nem messzire innen Túrócz és Trencsén határán a 8 kilométernyi hosszú sztrecsnói szorost találjuk, mely a Kis-Fátra és a Mincsov hegység végfokait választja el egymástól.

Túrócz-Szent-Márton. Háry Gyulától

E híres szépségű szorosnak mindjárt a kezdetén 800–1.000 méter magasságú gránit-ormok emelkednek két oldalt s oly közel egymáshoz, hogy a köztük sebes folyással elfutó Vág a völgynek az egész fenekét elfoglalja, pedig a medre néhol csak 24, a szoros közép részén pedig csupán 20 méternyi széles; az itt haladó országút és vaspálya számára csak mesterségesen lehetett, hegybe vágva, vagy a folyótól elhódítva helyet szerezni. A völgy legszűkebb helyén a hatalmas domasini hegyfokot, mely a Vágot nagy kanyarodásra kényszeríti, alagúttal kellett átfúrni, hogy a vasút itt elhaladhasson. A szoros közepén, az 1.116 méter magas Grúnj hegy aljában a Vág a hirtelen szűkre szorúlt mederben szédítő sebességgel és nagy zajjal rohan a közepéig benyomúló s zordonan fölmeredő Beszná szkala kőszál tövében tátongó örvény felé. A tutajos rettegve és imádkozva halad itt a „veszett szikla” felé, melyről azt tartja, hogy évenként legalább egy áldozatot követel, s melyet a nép egy régi monda szép, de szerencsétlen hőséről „Margitá”-nak nevezett el. Ezen alúl szélesebbre tágúl a meder, s a víz folyása is csöndesedik.

Erre, nyugatnak nyílik a Kis-Fátra legszebb tájképeinek egyike, a zordon Hoszkora völgye. Patakja a meredek Szuchy hegyen (1.468 méter) ered, melynek hatalmas, vad tekintetű, majdnem függőlegesen álló kúpidomú sziklái között kietlenűl zúg az itt folyton uralkodó szél. Éjszaknyugat felé juharfák, fűzek és vad rózsabokrok közűl kiérve, sűrű erdő fogad bennünket, melyben óriási fatörzsek hevernek szanaszét rendetlenűl és málnabokrok csoportjai akadályozzák a járást. Sötét mélységben futó patak zúgását halljuk: a völgy szorosába értünk. A komor őserdőben 1–2 méternyi átmérőjű fenyűtörzsek hevernek az útban vagy hidalják át a völgyet. Majd lassan ritkúl az erdő, a völgy tágúl; sziklák, rétek, szállások elmaradnak; még egy erdő, s egy fordúlattal kiértünk a Hoszkora völgyéből a sztrecsnói szoros közepére. E völgy szolgáltatja a legszebb fenyűszálakat. A tutajok egy részét itt a hegy tövében állítják össze s úsztatják innen tovább a Duna felé.

Délnyugaton a 291 kilométer hosszú s 1.200 méter közepes magasságú Veterná Hola és a trencsénmegyei Facskói hegyláncz, meg a Zsgyár hegység nyúlik végig Túróczmegye határán s az 1.205 méternyi Revan hegyben összeér a trencséni és nyitrai határral. Ez a hegyhát a Kis-Fátra folytatása. Karcsú derekából gömbölyded tetők emelkednek ki, oldalait sűrű erdők, széles hátát havasi rétek és itt-ott törpe fenyűk lepik. Helységek tehát csak a szélein vannak; belsőbb tájain csak pásztorok magános szállásai találhatók. Rövid oldalágai közé keskeny, zordon völgyek szorúltak, melyek a gerinczen összeérnek, s itt átjárók vannak Trencsénből Túróczba; éjszaki része a vörös homokkőből álló sztrecsnói várhegy. Túróczi oldalát Ruttkánál a Dupna barlang teszi nevezetessé, mely állítólag Rajeczig terjed. Legmagasb kúpjai: a Mincsov gránitos csúcsa (1.364 méter), odább délen a Nagy-Lúka (1.477 méter), a Veterná Hola, a Klak (1.350 méter) és a Reván (1.205 méter). Éjszaki részén a községek az aljban vannak; ellenben Bisztricskátóldélre már a hegyszoros lejtőire szorúltak. Trebosztó község lakossága a lejtőkön pásztorkodik. Említésre méltó itt a Révay család köznemes ágának régi kastélya. Valcsa helységnek, honnan az 1.249 méter Úplaz nyergén keresztűl átjáró vezet Nyitrába, temploma érdekes régiség, erdejében pedig várromok vannak.

A suttói vízesés. Háry Gyulától

A Túrócz egész baloldalán legnagyobb és legnevezetesb község Znió-Váralja járásbirósági székhely. A Vriczka patak mellett hosszan elnyúló község apró, földszíntes házai közűl kiválik a tanító-képző intézet hatalmas épülete, mely jezsuita kolostor volt. Kapcsolatos ezzel a volt kolostor temploma és az intézet nagy gazdasági kertje. E kolostor hajdan nevezetes hiteles hely (túróczi konvent) volt. Zniót, úgy vélik, Szent István a zobori benczéseknek adta, IV. Béla azonban 1252-ben praemontreieket telepített ide. A mohácsi vész után a Thurzók, majd az Illésházyak és 1586 óta a jezsuiták bírták időnként. A kolostori birtokokat a jezsuita szerzet föloszlatása után a tanúlmányi alap kapta, s jelenleg is azé. A konvent levéltára 1780-ban Beszterczebányára vitetett át, s bár Túróczmegye többször kérte visszahelyezését, hiteles helylyé 1802-ben a beszterczebányai káptalan lett. A várszerű zárdaépűletben ma, mint föntebb is említettük, az állami tanítóképző van elhelyezve. Egyik földszinti helyiségének 1593 évszámmal jelölt késő csúcsíves boltozatán most is láthatók a Jézus-társaságnak s az önsanyargató életnek jelvényei, az emeleten pedig Pázmány Péternek, ki 1616 ápriltól szeptemberig túróczi prépost volt, a szobái nagy részben eredeti állapotában vannak meg. Keletről ez épűletre támaszkodik a templom csúcsíves maradványaival, minők a kórust tartó három oszlop, a kápolna ajtaja, az ívezet, három levelű rozetták és a kápolna. A főoltár hársfára festett Mária képének eredetét, – mely állítólag Blatniczáról kerűlt ide, a hagyomány a XIII. század első felére helyezi. A sekrestyében orosz fölíratú régi Mária-kép van. Orgonája a XVII. századból való. A plebánia-templom könyvtára több ritka becsű művet tartalmaz. A község földjeit leginkább asszonyok mívelik, mert a férfiak legtöbbnyire házalók, kik kora ifjúságuktól kezdve vándorkereskedést űznek s árúikkal bejárják Európa nagy részét, sőt Moldván és Oroszországon át Perzsiáig is elkalandozva, egy húzomban 3–5 évig is távol vannak szülőföldjüktől. Azért itt nem ritka az olyan ember, a ki három-négy nyelven beszél, melyeket útazásaik közben hallásból tanúlnak el. A helység különben jómódú, sőt fényűzésre való hajlam is mutatkozik kivált a szépen fejlett asszonynépnél. Znió-Váraljának egyik nevezetessége a kincstári nagy haltenyésztő telep, mely czéljára több tavat használ itt föl.

Félórányira Zniótól áll az erdős zniói Várhegy, melynek sziklás taraján a középkorban bevehetetlennek tartott vár büszkélkedett. Alapítását némelyek a marahánoknak tulajdonítják. Ekkor Túróczvár volt a neve. A tatárdúláskor IV. Béla király egy ideig itt tartózkodott. Mikor pedig a IV. Béla és fia István közti harczban ez utóbbinak nejét és gyermekeit a király hívei a pataki várban elfogták, onnan ide, Túróczvárba szállították és szigorú őrizet alatt tartották. Hunyadi János korában husziták birták. A Thököly-féle mozgalmak korában fölgyújtatott, lerontatott, csupán egy tornya maradt épen. Most már egészen rom. A Túrócz völgye Znió-Váraljától keletre legtágasabb. Ennek a tágúlásnak a közepe táján, a Túrócz folyó jobb partján Szoczócz községet találjuk, egykor híres konvent helyét, melynek dombon álló templomába egy Mária-képhez búcsúra járnak. Határosak ezzel Szent-György és Balázsfalu községek, melyek táján a Túrócz folyó két oldalán egymáshoz közel nyomúló hegyhátak a völgyet hirtelen megszűkítik. Alább Jezernicz falu van, melynek csúcsíves stílű kis templomát mostanában újították meg. Szárnyas oltárát, melyen fára festett képek vannak, s szintén csúcsíves művészetű ajtaját és bordázatát érdemes megnézni. Szomszédos vele Ivánkafalu, melynek termékeny lapályos határa van.

Znióváralja és vára Dörre Tivadartól.

Znióváralja – Az egykori kolostor épülete. Dörre Tivadartól

Znióváralja – A kolostor egyik földszínti terme. Dörre Tivadartól

A zniói várhegy alatt elvonúló út a Facskói hegység zegzugos belsejébe vezet. Odább kétfelé ágazik; egyik ága délnyugatnak merészen kapaszkodik a 621 méter magas hágóra, hogy arról festői kanyarúlatokban mint pompás műút térjen le a gajdeli völgybe s onnan Privigye felé; másik ága a Bárányhegy tövében nyugatnak mélyen nyúlik a hegytömegbe, hol az Üreskő (Hohlerstein) és Réván tövében Vriczkó község fekszik a megye szélén, különös lakóival, kik a szászok, sőt gótok ivadékainak tartják magukat. Nyelvök egyik ága a Gajdelen, Német-Prónán át a körmöczi hegyekbe, a „Háj”-okba terjedő német nyelvjárásnak, de nem oly sajátságos. Egész typusuk germán. De a vriczkói tótúl imádkozik, énekel, káromkodik, sőt tótból csinált magának saját szókat a na, ha, ja végzetek segítségével; szereti a kicsinyítő formát; elavúlt német szavai is vannak. A vriczkói nép kevéssel megelégedő, mert a természet fukar volt hozzá e zordon hegyzugban, hol csak a meredek lejtő nyújt csekély és rosz földet mívelésre, melyen minden munkát, még a szántást és termés behordását is emberi erővel végeznek, mivel ló és ökör alig van a községben. A vriczkói ember egyszersmind mindenféle famunkával foglalkozik, e mellett nagyban gyűjti az orvosi növényeket, gyökereket, bogyókat s azokkal messze földre is eljár házalni, s van köztük nem egy vagyonos ember is. A helység fekvésénél fogva is teljesen el van különözve, s már csak e miatt alig van rá eset, hogy az idevalók más községbeliekkel összeházasodjanak.

A vriczkói völgytől délre érjük Túrócz és Nyitra megyék vízválasztóját. Legmagasb hegye Hadviga község közelében a Zslabik (883 méter). Itt van Tót-Próna, a Prónay nemzetség ősi fészke, legnagyobb részt evangelikus község, honnan az út a szép rudnai völgy felé, onnan pedig Privigyének tart. S ezzel a Nyitramegye felé lejtő Zsgyár hegység terűletére léptünk, mely alább Szklenótól kezdve mészképződményektől kisért gránitból áll. A vidék itt is festői. Különösen szép a Handlovka patak hatalmas sziklakapuja, melynek környékén barnaszén-telepek vannak. A hegység magasb csúcsai: a Zsgyár (829 méter) és a Horzenovo (962 méter); amaz Jaszenovánál, emez Szklenótól keletre, Túrócz és Nyitra határán emelkedik; délkeleti végénél Bars, Nyitr a és Túrócz megyék szögellenek össze. A Túrócz felső folyása mellett, a megye délnyugati végén fekvő Szklenó azon kevés községek egyike, melyek német árnyalatot vittek a túróczi tótságba. Éjszaki végtagja a körmöczi typikus svábságnak, mely bányászati munkára telepíttetett ide e zordon zugba, hol erdő és legelő bőven van, de földje leginkább csak a zabot termi meg.

Túróczmegyében oly község akárhány van, melynek lakossága nem tesz 500 lelket sem; sőt van nyolcz pusztajellegű is; de alig van köztük egynehány, melynek neve valamely régi család nevével azonos ne volna. A hány apró község, annyi nemesi kuria, és Lipócz község még ma is büszkén vallja, hogy minden lakosa nemes. Valaha egész Túrócz nemes volt, de csak köznemes; régi főúri család csak kettő származott innen: a b. Révayaké meg a b. Prónayaké. A túróczi nemesek jobbára egymás között házasodván, majd mind atyafiak egyik vagy másik ágról; mondhatni, egy család az egész Túrócz. Túróczmegyében kevés a nagyobb község; a megye székhelye is csak nagyközség. Rendezett tanácsú város itt egy sincs; de annyi körjegyzőség sincs sehol az országban, mint Túróczban. Törvényszékileg Beszterczebányához tartozik; járásbirósága csak kettő van, mert az egész megyé csupán két járásból és két választókerűletből áll.

Van ugyan a folyók menti belsőbb részekben sok áldott föld s azokon szép termés: Túróczmegye mégis a kevésbbé termékeny megyék közé tartozik. Legtermékenyebb része a blatniczai járás terűlete. De a zordon égalj, mely a legszebb nyarat is gyakran és hirtelenűl hideg őszutóvá változtatja, itt is érezteti hatását. A Fátráról későn pusztúl el a hó; a Kriván zugaiban július derekán sem ritkák a hómezők; a völgyben is késő a kikelet, korán áll be az ősz, s el lehet mondani, hogy a hidegebb időszak nyolcz hónapig tart. A ki nyáron – kánikulában – a vriczkói hágóról a Nyitra völgyébe száll, mintegy hűtőből gőzkamrába lép. Az éghajlat zordonsága miatt Túróczban az aratás rendesen csak augusztus elején kezdődik.

Túrócz legelőkben és gyógyfüvekben gazdag, nagy vadakkal bővelkedő, erdős vidék; 112.322 holdnyi termőföldjéből 53.619 hold esik erdőre; gazdaságának ez ága Turcsek, Ruttka és Túrócz-Szent-Márton által szerepel a kivitelben. Aztán következik a szántóföld 31.040 holddal. A mezőgazdasági termények közt első helyen áll a rozs, aztán a zab, burgonya, árpa, búza, lóhere s a hüvelyesek több faja következik. Terűlet szerint elől áll az őszi rozs s a tavaszi árpa, de a sovány föld gyöngén, sőt gyöngébben fizet, mint példáúl a szomszéd Trencsénben. Nem maradhat fölemlítés nélkül, mint kiváló élelmi czikk, az itt pohánkának nevezett tatárka és a „repka” nevű sárgarépa, e túróczi különlegesség, melynél apróbbat, de édesebbet sem terem sehol a hazai föld. Tengeri és repcze egyáltalán nem terem. Annál kitűnőbben fizetnek a kaszálók, a luczerna- és lóherevetések. Szép terűletet is foglalnak el ezek, ugyanis 10.154 hold a rétség, 13.590 hold a legelő. Ezen alapszik Túrócznak virágzó barom- és lótenyésztése.

Ipara Túrócznak aránylag fejletlen. Szeszfőzése áll első helyen; 17 gyár termel vagy 30 ezer hektoliter szeszt és borovicskát, mert jobb fajta gyümölcs csak a Vág melléki tájakon terem itt-ott. Eczetgyára van kettő, sörgyártása még nem régi; legvirágzóbb a faipara. Sajnos, hogy a tortrix murina kezdi pusztítani a gyönyörű erdőket. Rendkivűl élénk posta- és pénzforgalma fejlett kereskedői szellemről tanúskodik. Túrócz-Szent-Márton három pénzintézetében a váltóüzlet igen élénk, de a betétek is szaporák.

Túróczmégye népessége, mely vagy 50 ezer lélekre megy, legnagyobb részt tót; de tekintélyes része beszél magyarúl is, sőt magyarnak vallja magát. Egyik szebb ágaez a magyarországi tótságnak, mely még alsóbb rétegében sincs híjával bizonyos fokú értelmiségnek. A férfia többnyire szálas termetű, jól kifejlett s a munkában kitartó; a nő zömök, piros-pozsgás és szintén igen munkabíró. A nép általában jó indúlatú, munkára termett, dolgos és mértékletes. A többség az ágostai evangélikus egyház híve. A falusi nép, ha kevés földjéből nem tud elég jövedelmet húzni, elmegy a hegyek közé fát vágni, ölbe rakni, vagy tengelyen és vízen szállítani. A hegyekben gyökereket, füveket, gyógynövényeket gyűjt, olajat sajtol bogyókból, vagy lesbe áll hegyei közt szárnyas és négy lábú vadra, hogy elejtse és eladja. Halászattal számosan foglalkoznak a Túrócz folyóban és mellékvizeiben. A lakosok jó nagy része házaló kereskedésre adja magát; bejárja a szomszéd megyéket s a közeli és távoli idegen országokat, de gondosan megtakarított keresményével hűségesen haza tér, mert végképen semmiért el nem szakadna szeretett szülőföldjétől és családjától.

Árvamegye. Kubinyi Miklóstól

Magyarország legéjszakibb csúcsán, a szomszéd Galicziába mintegy beékelve, dél felől a Tátra, éjszak és nyugat felől a Beszkid hegyláncz s ezek nyúlványai által bekerítve, fekszik Árvamegye, melynek 2.077.42 négyzet kilométernyi terűlete ekkép éjszakon és keleten Galicziától, délen Liptótól, nyugaton Túrócz és Trencsén megyéktől természetes határokkal elválasztva, egy földrajzilag teljesen elkülönített egészet alkot.

Az említett hegylánczokon kivűl Árvamegyét, délnyugat felől éjszakkelet felé húzódva még egy hegyláncz szeli, a Magura, mely a Kriván-Fátrából kiindúlva a megye közepéig terjed, Szlanicza és Usztye községekig, honnan kelet felé egy nagy kiterjedésű, lankásan emelkedő tőzeges, lápos fensíkban ér véget. S ezen fensíknak a vízválasztó vonala jelöli itt a megye és egyszersmind az ország határát. Ezen földrajzi ketté osztása a megyének, annak éghajlati, víz- és néprajzi sajátságaira nagy hatást gyakorol, s e mellett a közigazgatási beosztásra nézve is irányadó volt. A Magura ugyanis természetes határvonal a megyének magasabb fekvésű éjszak-kelet felé nyílt s azért sokkal zordabb felső, és az általa védett jóval enyhébb alsó vidéke között. E hegyláncz ad irányt a megye egyetlen nagyobb folyójának, a Fehér- és Fekete-Árva egyesűléséből származó Árvának.

Az Árva folyó völgye Kralovánnál. Cserna Károlytól

Hogy Árvamegye terűlete már a honfoglalás idejében Magyarország alkotórésze volt, erről tanúságot tesznek legrégibb kútfőink, melyekben az ország legéjszakibb határaúl egyaránt a Gora-hegyvan megnevezve, s nincs kétség benne, hogy biborban született Konstantin császár „Bagibariá”-ja azonos a megye és az ország legéjszakibb csúcsán emelkedő mai Babia-Gorával, melynek lejtőjén Polhora község lengyeles neve (Polgora = fél erdő) arra mutat, hogy a hatalmas, 1.720 méter magas Bahia Gora-hegy gerincze már akkor is határvonalúl szolgált. Tovább kelet felé, hol az ország határa egy lápos fensíkon húzódik, a határvillongások még a későbbi századokban is napirenden voltak, sőt gyakran véres összeütközésekké is fajúltak; de a Babia-Gora mindenha oly biztos határpontúl szolgált, a milyen maga ezen két országot uraló hegy, melynek szirtfokáról a távol Krakó érczfedelű tornyai látszanak.

Azonban ne véljük, hogy Árvamegye terűlete már abban a régi időben egyszersmind népes telepekkel bírt volna. Képzeljünk inkább egy rengeteg őserdőt, melynek Árvamegye mai terűlete csak egy kis része lehetett. Egy fél ezredév múlt el a honfoglalás óta a nélkűl, hogy kútfőink Árváról csak meg is emlékeznének, s midőn végűl a XIII. század második felében Árva is a történelem színterére lép, akkor még csak mint a nagy Zólyommegye alkotórésze szerepel. A zólyomi és liptói főispánok történelmünkben még sokkal később is csak mint árvai várnagyok említtetnek s Nagy Lajos idejében, a nemesi oklevelek vizsgálata alkalmával, Árva csak mint kerület (districtus) fordúl elő Bebek Imre országbíró híres jegyzőkönyvében. A zord éghajlatú, rengeteg fenyves erdőkkel borított terűlet abban az időben bizonyára csak gyéren lehetett népesítve, s ha védelme tekintetéből Árva vára, mint végvár, már első királyaink idejében is fönnállhatott, tény, hogy az Árpád-házból származó királyok alatt nagyobb fontosságra nem emelkedett. Csak később, az Anjou-házbeli uralkodók s nevezetesen Nagy Lajos alatt kezdődött nagyobb mértékben a telepítés.

Történetíróink sokat foglalkoztak Árva neve eredetének megfejtésével, de a nélkül, hogy kielégítő eredményre jutottak volna. Ha a zord hegyektől keresztűl-kasúl szeldelt erdőborított terűletet tekintjük, legvalószínűbbnek látszik, hogy a név a tót Gorava vagy Horava (erdős) szótól ered, melynek kezdő h hangját elhagyván, „Orava” alakokat kapunk. Így eredhetett a megye mai tót elnevezése, melybűl a magyar Árva lett. Ezt a magyarázatot elfogadva, el kell fogadnunk azt a föltevést is, hogy a név az erdős vidékről az azt hasító folyóra s majd Árva várára is átment s jogosúltnak látszik azon további következtetés is, hogy Árvamegye első telepítvényesei tótok voltak. A megye lakossága – a legújabb népszámlálás szerint 84.820 lélek – ma is csaknem kizárólag tót ajkú. A bebizonyíthatólag német és oláh eredetű telepítvényesek régen elvesztették nemzetiségöket, a magyarság pedig, mely csupán az értelmi osztályra szorítkozik, elenyészőleg csekély. Maga a tótság a megye két vidéke szerint két fő csoportra osztható. Míg ugyanis a námesztói és trsztenai járás lakói a szomszéd gácsországi lengyelekkel mutatnak faji és nyelvi rokonságot: addig az alsó vidékbeliek, az alsó-kubini és vári járásban, nyilván a szomszéd Liptó és Túrócz megyékből ide telepített tótok. Vallásra nézve a megye lakosságának 90 százaléka római katholikus, 9 1/2 százaléka ágostai evangelikus, 1/2 százaléka pedig izraelita.

A népesség 6 mezővárosban és 91 faluban lakik, melyek közűl 1848-ig 82 község tartozott az árvai uradalomhoz s csak 15 község volt egyes nemesi családok kezén. A fekvő birtok ezen sajátszerű fölosztása okozá, hogy Árva, mint megye, a legújabb időkig alig jöhetett számba. Az ősiség eltörlése és a birtokszabályozás végrehajtása óta e tekintetben is tetemes változás állott be. A megyének 350.119 kat. holdat tevő termő földjéből közel 200.000 hold lett szabaddá, s az uradalom birtoka összesen 70.787 holdra szállott alá, melyből 54.794 hold erdő, 11.665 hold legelő és csak 1.304 hold rét és szántóföld; a többi hasznavehetetlen. Ha az árvai uradalom birtokának levonása után fönmaradó termőföldet a megye lakosságának számával felosztjuk, egy-egy lakóra 3.3 kat. hold esik, a mi más felvidéki megyékhez képest még mindig igen kedvező arány. Mind a mellett az árvai ember, ha csak más foglalkozás után nem lát, telkéből meg nem élhet, különösen a felső két járásban, hol gyakran megtörténik, hogy a földmíves silány zabtermését már csak október végén takaríthatja be, s apró burgonyáját a fagyos földből kell kiásnia.

A gazdálkodásban az ugarrendszer dívik. Ily gazdálkodási rendszer mellett az alsó vidéken, főleg a lankásabb földeken a rozs közepes, a burgonya, árpa és zab ellenben kielégítő termést ad. A felső vidéken a rozsvetés már csak kivétel és fényűzés számba megy. A fő termesztmény itt a burgonya, a zab és a káposzta, melyek fő és állandó eledelei a kevéssel megelégedő árvai földmívesnek. Szűk termés idején, a milyen gyakran fordúl elő, kisegítőűl a tengeri szolgál, mely az Alföldről kerűl ide s rendes körűlmények között is nagy keresletnek örvend. Eltérő az itt vázolt gazdálkodási rendszertől az a rendszer, mely a felső vidéknek Galicziával határos községeiben dívik. Itt a falvak házai nem csoportosan épűltek, hanem szerteszét. Ugyanis a határ az egyes birtokosok között úgy nevezett zsinórokra (šnuri) van fölosztva, minden ily zsinór (zóna) a határ egyik szélétől annak másik széleig terjed s a földmíves beltelkét is bele számítva, magában foglalja az összes mívelési ágakat, kivévén természetesen az erdőt. Ezen zónaszerű telkek nagyságát szélességök szerint számítják s az előfordúló adásvételeknél elég sajátságos módon ölszámra adják és veszik.

Az árvai ember a földmívelés mellett a házépítéstől kezdve az utolsó gazdasági eszközig mindent maga csinál s e tekintetben ügyessége valóban bámulatos. Háza népével együtt maga készíti a család ruházatjához szükséges kitűnő minőségű halina-posztót és vásznat, de még a bocskort és halina-botost is. Legáltalánosabb foglalkozása és legjövedelmezőbb mellékkeresetforrása az árvai népnek az erdei munka. A felső vidék egyes községei ezen kivűl gyolcskereskedéssel is foglalkoznak, s az árvamegyei kézi gyolcsárú még ma is messze vidéken igen keresett czikk. Számba vehető gyáripara Árvának nincs. A kisipar és a kereskedelem csak a helyi szükséglet fedezésére szorítkozik, s a kisiparos rendszerint földmíveléssel is foglalkozik.

A mily dúsan meg van rakva a megye hegyekkel: épen oly szegény ásványokban s nevezetesen kőszénben. A felső vidék egyes községeiben, főkép a Fekete-Árva mentén elterűlő neogen képződményben helyenként lignitrétegekre lehet akadni, melyek meglehetős minőségű kőszenet szolgáltatnak; de a rétegek oly csekélyek, hogy a bányaszerű kiaknázás az aránylag olcsó munkabér mellett sem folytatható haszonnal. Nagyobb fontosságúak a megye felső vidékén, nevezetesen a Szlanicza és Usztye községek között elterűlő lapályon, valamint a Jablonka és Chizsne községek mellett található s több négyszög mérföldre terjedő tőzegtelepek; a tőzeget azonban itt csak tüzelőanyagúl s legfölebb még alomnak használják. Több községnél hatalmas rétegekben található a kárpáti homokkő. Ezt helyenként köszörű- és padlókövekké is földolgozzák és külföldre szállítják.

Árvamegye egyetlen nagyobb folyója az Árva, mely nyugaton, Trencsénmegye határszélén 930 méter magasságban ered s onnan Fehér-Árva néven éjszakkeleti irányba foly Szlanicza faluig, hol délkeleti irányt véve, Usztye községénél a Fekete-Árvával egyesűl, mely Árvamegye éjszakkeleti határán egy nagy tőzegtelep közelében 760 méter magasságban ered. A tőzegréteg, a melyen átfoly, vizét barnára festi; ezért nevezik Fekete-Árvának. Az ekkép egyesűlt folyó az itt megszakadó Magura hegylánczot éles szögletben megkerűlve, délnyugatnak fordúl, s azontúl a megye egész terűletét végig hasítva, annak legdélibb csúcsán, Kralován község mellett a Liptó felől erre folyó Vág vizébe szakad.

Oly helyeken, a hol a szeszélyes kanyargású folyó a Tátra, Fátra és a Magura hegylánczok nyulványai között útat tört magának, ma is fölismerhetők az egykori beltavak nyomai, melyeknek lefolyása után a megye alsó részének földmívelésre legalkalmasabb, fájdalom, igen is csekély terjedelmű alluvialis lapályai keletkeztek. A ma aránylag magas dombok hátterében ott láthatjuk a mezozoos és harmadkori lerakodások mögött a magas Tátra és a Fátra granitját, az uralkodó kréta- és eoczén-korú kárpáti homokkő között pedig a szigetszerűen föllépő jura mészkőszirteket sajátos kövűleteikkel.

Azon számos patakok közűl, melyek a Fehér- és Fekete-Árvába, valamint az ezen két folyók egyesűléséből származó Árvába ömlenek, itt csak a főbbeket említjük. Ilyenek a Beszkid hegységben eredő lomnai, novotyi, mutnei, veszelei, polhorai és hrustini patakok, melyek a Fehér-Árvába szakadnak, továbbá a Babia Gora tövében eredő lipniczai és zubriczai patakok, meg a Jelesna patak, melyeket a Fekete-Árva vesz föl. Az egyesűlt Árva folyóba ömlik a Tátra hegységből eredő Oravicza, a Sztudena és számos kisebb patakon kivűl a zázrivai patak, mely a Fátra, a Beszkidek és a Magura hegylánczokat elválasztó Roszudecz hegyből ered.

Tutajozásra csak az Árva folyó alkalmas, de az is inkább csak tavaszszal, mikor a hegyeket lepő hó olvadni kezd, meg nyáron, mikor a gyakori bő esőzéstől a folyó vize megárad. Ezenkivűl mesterséges vízfogók segítségével a Fehér-Árva felső szakasza és a Polhoránka patak vizét használják tutajozásra. Vízerőre berendezett gyártelepek, habár e czélra egy némely patak kiválóan alkalmas volna, – Árvamegyében nincsenek, kivévén a minden faluban található őrlő, fűrész- és csertörő malmokat.

S most áttérünk a megye részletesebb ismertetésére.

Alsó-Árva. A kassa-oderbergi vaspálya Túróczmegyéből egy szűk, a Vág vize által hasított, szeszélyes alakú dolomit sziklacsoportoktól szegélyezett völgybe vezet. Miután itt a két megye határáúl szolgáló, vízeséséről híres, fehér mészsziklán szökdécselő sutói patakot is elhagytuk, még egy alagúton kell áthaladnunk s elértük Árvamegye egyetlen vasúti állomását: Kralovánt. E kis faluban (melynek régi neve Királyháza volt) pihent volna meg a hagyomány szerint a tatárjáráskor bujdosása közben honunk második megalkotója, IV. Béla király. A szűk határú szegényes község lakói leginkább tutajozással foglalkoznak, itt lévén az Árva völgyéből leszállított tutajok fő telepe. Megemlítésre méltó, hogy Kralovánban a hegyek miatt a nap még nyár derekán is csak 10 órakor kél s délután 4 órakor már leáldozik; télben pedig három hónapon át egyáltalában nem látható.

A kralováni állomástól, mely kiindúló pontja az épűlő árvavölgyi helyi érdekű vasútnak, alig egy puskalövésnyire keleti irányban azon ponthoz érünk, hol az Árva folyó a Vágba szakad. E két folyón két híd vezet át innen a szomszéd Liptómegye felé, az Árván át vasúti, az Árvával egyesűlt Vágon át pedig közúti híd. Épen a vasúti híd mellett nyílik éjszak felé az Árva völgye, melynek minden kanyarúlatánál újabb meg újabb természeti szépségei tárúlnak elénk. Jobbról, balról meredek, sziklás hegyoldalak emelkednek lombos cserjékkel vegyes fenyvesektől borítva. Legyezőalakúlag sorakoznak egymás mellé a környező hegycsoportok nyúlványai, melyek fölött éjszaknak hatalmasan kiemelkednek az 1.606 méter magas Roszudecz sziklás ormai. Csakhamar keletnek kanyarodik az út, s aztán nem látjuk többé a fölséges hegyet, mely a Fátra, Magura és Beszkid hegylánczok közé ékelve, ezeket elválasztja s egyúttal Árva és Trencsén megyék közt is határt von.

A kralováni sziklaszorosból kiérve, a völgy kissé tágúl, de még mindig szűkebb, hogysem messzebbre terjedő kilátást engedne; csak az Árva folyón túl emelkedő 1.169 méter magas Sip hegy éjszaki lejtőjének egy katlanszerű mélyedésében tűnik szemünkbe nehány ház. A Zaskó községéhez tartozó Djerova nevű puszta ez, mely kellemes ízű szénsavas vizéről nevezetes. Innen a völgy odábbi fordúlatánál egy félóra alatt Párnicza községbe jutunk. Itt már tágúl a völgy, s kilátás nyílik arra a kis lapályra, mely a falutól keletre Nagyfalu mezővárosáig, sőt még azon is túl szinte Alsó-Kubinig, a megye székvárosáig terjed.

Párniczától éjszak felé egy sziklaszorossá szűkülő völgy nyílik, mely az odább 12 kilométernyi távolságra fekvő Zázriva községébe vezet. A Roszudecz, Pupou és Okruhlicza havasok nyúlványai között szétszórt csoportokban épűlt, 2.696 lakosú szegényes falu már Trencsénmegyével határos. Úgy Zázriva, mint Párnicza község lakói főleg juhtenyésztéssel foglalkoznak s izletes sajtot (oscsipka) készítenek.

Párniczával átellenben, az Árva vizén túl, a már említett Sip hegy keleti lejtőjén egy völgy nyílásánál a bronzkori leleteiről nevezetes Zaskó falu látszik. Lakói szegény földmívesek, kikről azt tartja a hagyomány, hogy német eredetűek; valamint, hogy eredetileg a falu elnevezése is Sachsko (szász hely) lett volna. Párniczától az Árva folyó mentén haladva, egy kis dombon át Isztebne falu határát érjük. Maga a falu, a megye legrégibb nemesi telepeinek egyike, balra egy kis patak által szelt kies völgyben fekszik, melynek közepén dús lombozatú fák közűl csinos urasági kastély fehérlik ki. Az isztebnei patakon túl a Hradek nevű alacsony dombra érünk, melyről a hagyomány azt tartja, hogy egykor váracs állott volna rajta.

A Vág és Árva folyók találkozása Kralovánnál. báró Mednyánszky Lászlótól

A kilátás, mely e kis dombról nyílik, valóban elragadó. Nem „zabország” az, melyet innen szemlélünk. A meddig a szem ellát az Árva folyó mentén elterűlő lapályon és a távolabbi magas hegyek előtt elhúzódó lankás dombokon, dús kalásztenger hullámzik, pázsitos rétek és legelők díszlenek melyek között az Árva folyón túl az egyes völgynyílásokban kies fekvésű falvak tűnnek föl.

A Hradek hegy túlsó oldalán van Nagyfalu (Velka Vesz) mezőváros, Árvamegye egykori székvárosa, kétségkivűl a megye legrégibb népes telepeinek egyike, mely mint ilyen már 1272-ben említtetik Kun László azon adománylevelében, melylyel Hotimérnek, a Reviczky család ősének a „kies fekvésű” két ekényi Revisnye földjét adományozta. Itt tartotta a kis számú nemesség közgyűléseit egészen 1683-ig, mikor a Bécs alól visszatérő Szobieszki litván hadai a várost földúlták és fölégették. Ekkor pusztúlt el a templomban elhelyezett megyei levéltár is, és azóta Alsó-Kubin lett a megye székhelyévé. Az árvai uradalomnak itt csinos kastélya van.

Nagyfalutól éjszak felé lankás dombok alján fekszik Revisnye falu a Reviczky család ősi fészke; odább kelet felé az Árva folyó partján Kis- és Nagy Biszterecz; az előbbitől éjszakra Benyo-Lehota, mind régi helységek. Nagy-Biszterecz község határában emelkedik a Trnini nevű hegy, mely a történelem előtti időkből származó leleteiről némi hírre tett szert.

A kisded lapályt, mely Nagy-Biszterecz községet környezi, dél és kelet felől az Árva folyó mossa s választja el a szomszéd Alsó-Kubin mezőváros határától. Az újonnan épűlt vashídon áthaladva, az állami út nagyszombat-krakói fővonalát érjük, mely Liptó-Rózsahegy felől jőve, az egész megyét átszeli s annak éjszaki határán Podvilk községen át Galicziába vezet.

Az említett hídról délfelé fordúlva a kubini patak által szelt völgy torkolatában Alsó-Kubinba,Árvamegye jelenlegi székvárosába jutunk. A városnak 1.609 lélekre menő lakossága, az értelmi osztály kivételével, mely magát magyarnak vallja, ma kizárólag tótajkú; azonban több körűlmény arra mutat, hogy a város első telepítvényesei németek voltak. Lakosai, az iparosokat sem véve ki, ma is nagyobbára földmíveléssel foglalkoznak. Alsó-Kubinnak a megye székházán kivűl van járásbírósága, pénzügyigazgatósága, állami építészeti hivatala, középkereskedelmi iskolája, római katholikus és ág. evangelikus temploma, zsinagógája, s itt őriztetik a megyének néhai Csaplovits Lőrincz hagyományából származó s 60.000 kötetre menő könyvtára.

Alsó-Kubin. báró Mednyánszky Lászlótól

Alsó-Kubintól az 1.613 méter magas Chocs-hegy irányában fölfelé 3 kilométer távolságban Felső-Kubin faluba érünk. A szép fekvésű s őskori lelethelyeiről híres telep a kettős Szkalka (Ostrá és Tupá Szkala = Éles- és Tompakő) tövében, azon a ponton fekszik, hol a völgy a Chocs hegy nyúlványai irányában kelet és nyugat felé ketté oszlik. Mindkét völgyből üde réteket szelve egy-egy hegyi patak csörgedez alá s a falu alsó végén egyesűlve, Kubini patak néven rohan Alsó-Kubin felé. Felső-Kubin már a XIV. század első tizedében jutott a Liptó-Reuchei Hudkonth ivadékok: a Kubinyi és Meskó családok őseinek birtokába s ma is e két család itt a fő birtokos. Felső-Kubintól délnyugat felé alig két kilométernyi távolságra Jaszenova falun át hosszú kanyarúlatokban halad fölfelé a jókarban tartott állami út a 730 méter magas Bresztova nevű hegy tetejére, melyen túl a völgy fordúlatában Oláh-Dubova határszéli falut érjük. Régi oláh telep ez, melynek első nyomait szintén a XIV. század elején találjuk. A falu tót ajkú lakosai rég elfeledték oláh eredetüket, de nem a régi foglalkozást, mely ma is főleg a juhtenyésztés. Innen kerűltek ki a Thurzók idejében igen keresett vallachok (juhászok). Visszatérve Felső-Kubinba, ettől keleti irányban az innen kiágazó megyei úton 3 kilométernyi távolságra Lestin régi telepet érjük, a Sziléziából beszármazott Zmeskal család ősi birtokát.

Árva vára délnyugatról. Spányi Bélától

Alsó-Kubintól nem messzire, az Árva fő völgyében a folyó jobb partján Zászkal falu látszik. A mint tovább az Árva folyó s vele az út keletnek kanyarodik, rendkivűl nyájas kis lapály terűl, melynek hátterét a Magura hegyláncz legmagasabb csúcsa, az 1.361 méternyi kubini havas és ennek az Árva folyótól nagy félkörívben mosott, messze lenyúló fenyves völgyei alkotják. E völgykatlan legéjszakibb szélén, az Árva folyó bal partján fekszik Mokragy falu, a XVI. századból származó tornyos kastélyával. Keletnek egy szép vas hídon ismét az Árva folyó jobb partjára érünk. Az útba eső Knyazsát és az Árva balpartján fekvő Bezine és Medzibrod régi oláh telepeket elhagyva, egy partot kerűlünk meg, melyen túl a mészkőpala-sziklába vájt út ismét egy szép és termékeny völgykatlanba vezet. Az árvaváralja-sirokai, igen csinos uradalmi majorhoz tartozó mintagazdaság kis birodalma ez. Innen pillantjuk meg először az árvai várat is. De csak rövid ideig gyönyörködhetünk a felséges látványban, mert a sirokai majort és a lapályt elhagyva, a Magurából lenyúló raczibori völgy nyílása fölött emelkedő Szkalka-hegy elzárja a kilátást. Új, az előbbinél még festőibb kép tárúl itt elénk, és ismét új, midőn a völgy legközelebbi elhajlásánál a regényes fekvésű Árva-Váraljá-raérünk. Itt már egész nagyságában és szépségében előtűnik ős Árva vára, mely a három felé ágazó szűk völgy közepén, az Árva folyó és a racsovai hegyi patak között emelkedő 111 méter magas és meredek mészkőszirt tetején jó karban tartott épületeivel nagyszerű látványúl szolgál.

A vár, melybe a várhegy déli oldalán dús lombozatú fák között fölkanyarodó úton jutunk, három fő részből áll, úgymint: az alsó-, a középső és a felső- vagyis a tulajdonképeni fellegvárból, melyeknek oldalbástyákkal erősített s egykor árkokkal és fölvonó hídakkal is ellátott kapui külön védelmezhetők valának. Ma az árkoknak és fölvonó hídaknak nyomai is alig látszanak már. De az alsó vár délkeleti oldalát övedző hatalmas körbástya a tágas udvarhoz hasonló, mellvéddel és faragott kőből renaissance-izlésben épűlt nyílt gloriettel ellátott bástyafok daczolt az idő viszontagságaival s legújabban aszfalt-burkolattal vonatván be, még sokáig hirdetheti az elmúlt idők dicsőségét. A kilátás, mely a vár sziklafokáról az éjszak felé nyíló sötét fenyvesekkel borított racsovai völgyre és a kék lepelbe burkolt Magas-Tátra hegycsoportjaira nyílik, gyönyörű.

Árva vára éjszak felől. Rauscher Lajostól

A legrégibb kútfő, mely a vár fönnállásáról tanúskodik, nem vezet vissza tovább, mint a XIII. század második felébe, mikor Árvát Péter, Ottouch és Mikou, Detre ispán fiai, a Balassák ősei bírták. Ezektől váltotta vissza 1267-ben IV. Béla e határszéli várat, melyet innentúl a XIV. század elejéig királyi várnagyok kormányoztak. Az Árpádok kihaltával megindúlt polgárháborúban Árva ismét magán kézre kerűlt, de csak rövid időre, mert Róbert Károly, ki a várat kedvelt hivének, a Bazarád oláhországi vajda elleni hadjáratból híres Danch vagy Domokos mesternek, zólyomi és liptói főispánnak adományozá, már 1320 táján visszaváltá s ismét királyi várnagyokat helyezett Árvába. A megye betelepítése Nagy Lajos uralkodása idejében indúlt meg. Nagy nevű férfiak viselték ez időben a várnagyi tisztet, köztük Ipoly (Hyppolít), körmöczi kamarai gróf, Ilsvay Leustach nádor és mások. Később László oppolyi herczeg és Garai Miklós nádor bírták a várat s viselték a főispáni méltóságot. Azonban mindkettő csak rövid ideig; mert már Zsigmond király idejében Stibor, „az egész Vág ura”, volt a vár tulajdonosa 1434-ig, mikor a Stiborok kihaltával a vár ismét a koronára szállott vissza. A harczi zaj, mely ez idő alatt az országot betölté, nem hatolt el Árváig. Telepei békésen fejlődhettek. A várurak egy ideig még a husziták ismételt betörései ellen is meg tudták védeni Árvát; azt azonban már nem akadályoztathatták meg, hogy a huszitákkal versenyt dúló lengyel és cseh rabló lovagok kalandjaikat idáig ne folytassák. Árvában Komorovszky Péter, a szomszéd lengyelországi Zivjec ura fészkelte meg magát s itt a főispáni tisztet is bitorolta mindaddig, míg Mátyás az egész cseh-lengyel garázdálkodásnak véget nem vetett. Mátyás Corvin János herczegnek adományozta Árva várát. Ekkor történt, hogy Mátyás kegyvesztett kanczellárját, Várday Péter kalocsai érseket örök fogságra itélte s Árva várába záratta. „Árva fuisti Pétre, Árva eris et in Árva morieris.” Állítólag ezen szavakkal adta tudtára a nagy király a kemény itéletet. De jóslata nem teljesűlt, mert az érsek Mátyás halála után szabadon bocsáttatott. Árva várában ma is mutatják az érsek börtönét. Mátyás halála után Árva vára nem sokára a Zápolyák kezére kerűlt (1505). Zápolya János Árvát más felvidéki váraival együtt a lengyel származású Szedleczi Kosztka Miklósra, a gyalogság főkapitányára bízta. De Kosztka később unokaöcscsével, a dúsgazdag Dubovei Jánossal együtt Ferdinánd pártjához szegődött. Jutalmúl a császár azután Árvát, Ljetavát és Sztrecsnót e két hatalmas úrnak adományozá olyformán, hogy Kosztka Ljetavát és Sztrecsnót, Dubovei pedig Árvát bírja; föntartván a rokonok között a kölcsönös örökösödést. Dubovei János 12 évig bírta Árvát, mely idő alatt a várat jó formán újra építtette. Ő emeltette a középső vár legtöbb épületét; családi czímerei itt, de az alsó várban is máig hirdetik jó ízlését és bőkezűségét, melyet az elhanyagolt sziklafészek jó karba hozatalánál tanúsított. Dubovei 1545-ben fiutódok nélkül kimúlván, újra megindúlt a vár birtoklásáért való versengés, mely meg sem szűnt mindaddig, míg 1556-ban Bethlenfalvi Thurzó Ferencz, a protestans hitre tért dúsgazdag nyitrai püspök, Kosztka Miklós leányát, Borbálát, nőűl vevén, Árva várát Ferdinándtól zálogúl nyerte. A vár megerősítésének nagy munkáját Thurzó Ferencz – mondhatni – befejezé azon hatalmas építkezésekkel, melyeket főleg a legfelső várban eszközöltetett. Neki köszönhető a vár ezen részében a vízfogó csatorna, a középső várban a 96 méter mélységű, sziklába vájt kút, az alsó várban a földalatti vízvezeték, melyek hiányában a vár védelmére az előtt hosszabb ideig még csak gondolni sem lehetett. E mellett Thurzó a várhoz tartozó rengeteg uradalom benépesítésére is kiterjeszté figyelmét és számos új telep, főleg a megye felső vidékén, neki köszöni eredetét. Később Thurzó Ferencznek Zrinyi Katalinnal, a szigetvári hős legidősb leányával kötött második házasságából származott egyetlen fia, Thurzó György, kapta Árvát adományúl az örökös főispáni méltósággal együtt Rudolf császár- és királytól, ki egyidejűleg grófi rangra is emelé. Thurzó Imrében, a nádor egyetlen fiában, a család fiágon kihalván, Árva vára a leányágra szállott s azontúl a nemzetség tagjai által választott kormányzók igazgatása alatt állott. Ilyen volt ifj. Thököly István is, id. Thököly Istvánnak Thurzó Katalintól származó fia 1670-ben. Kézsmárki gróf Thököly Istvánt a körűlmények belesodorták abba az összeesküvésbe, melynek Wesselényi Ferencz volt a feje. Zrinyi, Frangepán, Nádasdy már kemény fogságban sinylődtek, midőn Thököly elfogatására s javainak elkobzására is kiadatott a parancs, melynek végrehajtásával Heister és Esterházy Pál bizattak meg. Thököly látva a veszélyt, mely fenyegeti, Árva várába zárkózott s miután fiának, Imrének, menekűléséről még idején gondoskodott, ő maga itt akarta bevárni az utolsó csapást, vagy halálát, melyhez a törődött beteges ember különben is közel volt. Heister 1670 november vége felé zárta körűl a várat, s miután Thököly István deczember elején természetes halállal kimúlt, a várőrség fegyelme fölbomlott, Thököly árván maradt leányai föladták a várat, melylyel Thökölynek milliónyi kincse is zsákmányúl esett.

Két évvel később Felső-Magyarország ismét lángban állott. Ekkor történt, hogy az elégületlenek háta mögött bizonyos Pika Gáspár tót fölkelő vezér Árvába tört, a várat elfoglalta, s csakhamar az egész megyét föllázította. A zendűlés hírére Lipót király Spork tábornokot küldé az országba, ki Árvát csakhamar elfoglalta, s Pikát kegyetlenűl kivégeztette. Nehány évvel később (1678), midőn a még csak 21 éves kurucz vezér, Thököly Imre, idáig lobogtatta a fölkelők diadalmas zászlaját, Árva is megnyitá kapuit ifjú ura előtt, ki nyolcz évvel előbb még mint gyermek itt vett végbúcsút haldokló apjától. De már 1683-ban a Bécs védelmére siető Szobieszky János lengyel király hadai Árva várát is elfoglalták, s a vár ezentúl folyton Lipót király kezén maradt mindaddig, míg II. Rákóczy Ferencz 1703 őszén számos más fölvidéki várral együtt Árvát is ostrommal bevette. Árva vára öt éven át fontos támaszpontúl szolgált a Lengyelországgal folytonos összeköttetésben álló fejedelem hadműveleteinek s gyakran biztos menedéket adott megszorúlt pártfeleinek. De a trencséni szerencsétlen ütközet után újra fordult a koczka. I. József király hadai mind több-több sikert vívtak ki a fölvidéken s 1709 ápril havában Árvát is bevették. Ostromló had nem kisérlé meg többé erejét a hatalmas falakon. De mit annyi ostrom romba nem dönthetett, romba döntötte a tűzvész, mely 1800-ban az egész várat elhamvasztotta. Azóta Árva vára csak egy jó karban tartott rom.

Árva vára és az alatta elterűlő kis falu, Árva-Váralja, azon a ponton fekszik, a hol az Árva folyó kelet felől a sziklás várhegy tövében szinte derékszög alatt dél felé a Kicsera hegynek veszi irányát, s itt egy conglomerát szirten megtörve, éles kanyarúlattal ismét nyugatnak fordúl. Ugyanezen irányban halad itt az országút is, mely a falu éjszaki csúcsán a geologiai szempontból is igen érdekes, jura-korú ammonit kövűletekben gazdag vársziklát megkerűlve, egy hegynyergen át az Árva völgyébe visz.

Árva-Váraljától keletre két kilométer távolságra Alsó-Lehota (Lehotka) kis falut érjük; odább az országút mentén van Felső-Lehota, mely egykor az árvai uradalomhoz tartozott s csak Thurzó György nádor adományából jutott a XVI. században a Gömörmegyéből ide szakadt Abaffy család birtokába, mely ma is bírja. A mint tovább kanyarodik a völgy, az Árva-folyó minden fordúlatánál csekély távolságokban egymást érik Paraszt-Dubova, Dluha, ettől oldalt egy völgyben Chlebnicze, majd ismét az állami út mentén Kriva és Podbjel falvak. Valamennyi régi telep.

Podbjel falutól délkelet felé egy hosszú völgy nyílik, melyben a ragadó sebességű Sztudena patak mentén még három községet érünk, úgymint: a faragásra is alkalmas kitűnő homokkővéről híres Bjelipotokot, tovább Haboukát és végűl már a Tátra hegység éjszaki lejtőjén fekvő Zubereczet. Zuberecz felett emelkednek a megye legmagasabb, a középponti Kárpátok nyugati részéhez tartozó hegycsúcsai: a Bányikov (2.178 méter), a Rohács (2.072 méter), a Szalatin (2.050 méter) és az Oszobita (1.687 méter). Ezen, itt közönségesen Rohácse (szarvasok) néven nevezett hegycsoport égnek meredő sziklacsúcsaival a turistáknak kedvelt kirándulási helye. A táj szépségét emelik a hegyek mélyedéseiben csillogó tengerszemek. Összesen hat ilyen tó van itt, melyek közűl a legnagyobb 1.670 méter tengerfölötti magasságban 10 katasztrális holdnyi; a legkisebb 1.840 méter magasságban 3.4 kat. hold terjedelmű. A kristálytiszta vizű tavak mélységei eddig ismeretlenek. Annyi bizonyos, hogy több közűlök földalatti forrásokból nyeri vizét s ez okozhatta a népnél azt a hitet, hogy e tavak a tengerrel közlekednek, s innen származhatott az a monda, hogy a zöld színben pompázó, Zelene-neknevezett három középső tóban időnként tengeri tündérek űzik játékaikat. Maga a már említett Sztudena patak, mely vizét a Rohács hegy alatt fekvő tavakból nyeri, egy fél kilométer távolságra a föld alatt folyik s nem messze a falutól egy barlangszerű mészkő üregből tör elő, hol vizének hőmérséklete még nyári időben is alig emelkedik +2 R. foknál fölebb.

Lakodalom Paraszt-Dubován. Cserna Károlytól

Odább a legközelebbi falu Nizsna, az Árva folyó jobb partján, a pogánykori kettős földsánczczal koronázott Osztrasicza nevű meredek hegy tövében. Ezen túl van egy kis völgynyilásban Nemes-Dedina, majd az ősrégészeti leleteiről híres Krasznahorka. Innen az út az Árva folyón át Thurdossia mezővárosába vezet. Thurdossin is a megye legrégibb telepeihez számítható. Már a közép-korban fontos szerepet vitt. Góczpontja volt a Galicziával folytatott kereskedelemnek s fő raktára a Vielicskából behozott kősónak. A város az Oravicza patak és az Árva folyó összefolyásánál, a két völgy fölött uralkodott, s vámjövedelme a vár uraira nézve sokkal fontosabb volt az úrbéri tartozásoknál, melyek már a XV. században szabályoztatván, a város lakosai különféle kiváltságokban részesíttettek. Hozzá járúlt később a város jóllétéhez még az is, hogy itt volt a megyei harminczad hivatalok és a kamarai sóház fő székhelye. Fölismerte a város fontosságát később II. Rákóczy Ferencz is, ki az Oravicza pataknak az Árva folyóba ömlésénél emelkedő magaslaton sánczokat és hadiszállásokat emeltetett. Ezen csillagrendszer szerint készűlt sánczok nyomai még ma is láthatók s nem egy régi kard, sarkantyú és egyéb hadiszerek, melyek itt találtatnak, tanúságot tesznek arról az ostromról, melynek 1708-ban a sánczok s velök együtt a város áldozatúl estek. A szerény, de tiszta külsejű városnak különben legérdekesebb nevezetessége a ma már használaton kivűl álló régi fa-templom, melynek szép renaissance izlésű, festett mennyezete megtekintésre méltó. Thurdossin lakosai földmíveléssel és tutajozással foglalkoznak. A gyolcskereskedés, mely egykor itt és a közel fekvő falvakban virágzott, ma csaknem teljesen megszűnt.

Felső-Árva. – Amint Thurdossinnál az Oravicza patak mentén elterülő völgylapályt elhagytuk, alig 4 kilométer távolságban egy dolomit szirtfok által alkotott kis szoroshoz érünk, melyen túl a táj képe hirtelen megváltozik. Az érdekes dolomit sziklacsoportokkal tarkázott meredek partok ellapúlnak s egy messze terjedő, kopár dombokkal váltakozó hullámos térség tárúl föl előttünk, melynek közepén magasan emelkednek ki Trsztena mezőváros templomának nyulánk födelű tornya és csekély számú emeletes épületei. Trsztena a járás székhelye csaknem tisztán katholikus lakossággal, Árvamegye legnépesebb községeinek egyike. Van járásbirósága, egy állami algymnasiuma. Lakosai többnyire földmíveléssel foglalkoznak. De sok benne a fazekas is, mert határának hatalmas agyag rétegei igen jó anyagot szolgáltatnak a göröncsér-munkásoknak.

Trsztenán túl az állami út éjszaknak fordúl, míg kelet felé a megyei út ágazik el, mely Ljeszek, Csimhova, Vita nova, Hladouka és Szuchahora községeket érintve 15 kilométer távolságra a galicziai határszélig, azon túl pedig Chocholovra visz. Ezen községek az egy Csimhova kivételével, mind újabb telepek, s eredetök nem nyúlik fölebb, mint a Thurzók koráig, vagyis a XVI. század végeig és a XVII. század elejéig. A telepítvényesek többnyire galicziai származású lengyelek.

Fatemplom Oraukán. Cserna Károlytól

Trsztenáról az állami út éjszaki irányban Chizsne községen át Jablonkára vezet, s itt elérjük az árvamegyei fensík végét, mely azonban voltaképen nem egyéb, mint a Babia-Gora hegy nyúlványaitól délkeletnek, csaknem a Magas-Tátra tövéig terjedő és éjszakkelet felé nyilt hullámos terűlet. A kilátás, mely a magasabban fekvő Jablonkáról az ezen hullámos fensíkot határoló, szeszélyes alakzatú s gyakran hóval borított Magas-Tátrára nyílik, meglepő s maga a hullámos vidék nagy terjedelme miatt csakugyan olyannak látszik, mintha valósággal lapályos föld terűlne el előttünk.

Jablonka a megye legnépesebb községe. A hosszan elterűlő, hét csoportban épűlt falunak 3.243 lengyel ajkú katholikus lakója földmíveléssel, marhatenyésztéssel, lentermesztéssel és vászonszövéssel foglalkozik. Jól megtermett és értelmes nép ez, mely alkalom adtán a kereskedelemtől sem idegenkedik s főleg a lócsiszársághoz nagyon ért.

Jablonkáról kelet felé egy megyei út ágazik el, mely 5 kilométer távolságra Pekelnik határszéli falut érintve, a galicziai Cserni Dunajeczre visz. Éjszak felé az állami út mentén még Orauaka és az ország határán fekvő Podvilk községeket érjük. Ezek között feküsznek keletre Szárnya, Harkabúz és Bukovina határszéli falvak, éjszak felé pedig már a Babia-Gora és Policze hegyek között nyíló völgyben Alsó- és Felső-Zubricza népes községek.

Jablonkánál a Fekete-Árva vizén át, nyugati irányban hullámos kopár partokon megyei út vezet a legközelebbi faluba, Alsó-Lipniczára s innen a szomszéd Felső-Lipniczára. Alsó-Lipnicza a megye legnépesebb telepeinek egyike, 2.963 lakossal. Ezen falu a Babia-Gorában eredő Lipnicza patak mentén 10 kilométer hosszaságban elszórtan álló házcsoportjaival a zóna rendszer szerint épűlt községek mintájáúl szolgálhat. Innen kerűlt ki egykor a híres árvai gyolcs, s a falu szövői ma is a legjobb vásznat készítik.

Alsó-Lipniczától 8.5 kilométer távolságra esik Bobró mezőváros, 1.512 lakossal. Kőből épűlt városias, de most részben már elhanyagolt házai a gyolcskereskedést űző lakosság egykori jóllétéről tanúskodnak. Különben teljesen hasonlít az ezen vidéki úgy nevezett gyolcsos községekhez, milyenek a szomszédos Usztye, Szlanicza és Zubrohlava.

A Babia-Gora hegy délnyugati lejtőjén fekszik Polhora, melynek házcsoportjai az országút két oldalán csaknem összeérnek a szomszéd Rabcsa községével. Polhorán van az árvai uradalom egyik erdőkerűletének (pagonygondnokságának) székhelye egy gőzfürészszel és két mesterséges vízfogóval, melyeknek segítségével a faúsztatás a Polhoranka patakon nyári apadás idején is eszközölhető. Polhora falutól éjszaknyugati irányban alig 5 kilométerre már az ország határát érjük. Innen az út a Pilszko és a Babia-Gora hegyeket összekötő nyergen át a galicziai Seibusch (iviec) és Bielitz-Biala felé vezet.

Árvamegyei gyolcsos tótok. Jantyik Mátyástól

Polhorának a falutól kelet felé 3 kilométernyire sósfürdője van, jódtartalmú vízzel. A 760 méter magasságban fekvő egyszerű fürdőt kitűnő vízeért a környékbeliek számosan látogatják. Innen szoktak kiindúlni a koronként ide vetődő turisták a Babia-Gorára, melynek csúcsán 1806-ban József nádor is megfordúlt. A fejedelmi kirándúlás emlékére 1848-ban a trsztenai járás akkori főszolgabírája, Iglói Szontagh Dániel, egy fölíratos emlékoszlopot is állított. Ennek, sajnos, ma már nyomai sem látszanak; de a látogatás emlékezetét és az oszlop következő fölíratát híven megőrizte a megye közönsége:

„Hírdesd bátran Babia-Gora Annak, ki most honunk ura, Mikép rendíthetlen őre Voltál s leendsz még jövőre Kedves magyar hazánknak.”

Polhoráról visszatérve csakhamar elérjük Szlaniczát, az itt egymást metsző megyei útak találkozó pontján. A Szlanicza és Usztye községek között elterűlő tőzeges lapály Námesztónál végződik, s itt nyílik a Fehér-Árva folyónak a Magura hegy nyúlványai által közrezárt völgye. Námesztó mezőváros a hasonnevű járás székhelye. Telepítése, mint a körűlfekvő községeké általában, a XVI. század második felére esik, a mikor még csak mint falu szerepelt. Egykor híres gyolcskereskedésének ma már csak árnyéka van meg; messze földre járó gyolcsos szekeresei, mint a szomszéd községekéi is, valóságos rabszolgáivá lettek a gyolcsos nagykereskedőknek, kiknek érdekeit szolgálva, elhanyagolják saját kis gazdaságaikat, sőt örökös távollétük miatt még családjaikat is.

Námesztón túl a táj képe némileg változik. A Beszkid és a Magura hegyláncz nyúlványai közelébb nyomúlnak a Fehér-Árvához, mely kopár dombok között folyva, a szintoly kopár mellékvölgyekből lerohanó kisebbnagyobb patakokat magába gyűjti. A legközelebbi falu Lokcza, a Fehér-Árva és a hrustini patak összefolyásánál. A Fehér-Árva völgyén fölfelé haladva, előbb Breza, majd Krusetnicza falut érjük. Innen az út a Lomna felől erre haladó Fehér-Árva völgyét elhagyja s egy meredek parton át Zakamenére, onnan pedig Novoty községen keresztűl Galicziába visz. A zóna rendszer szerint telepített községek határvonalait itt is csak nehezen lehet megkülönböztetni. Az apró völgyek által keresztűlszeldelt hullámos terűletet, a merre a szem ellát, mindenütt különálló házcsoportok tarkázzák, melyek fölött az árvai uradalom által mostanában épített igen csinos kéttornyú zakamenei római katholikus templom uralkodik. Zakamenét amegyei útszakaszból kiágazó mellékút szeli, mely egy parton át ismét a Fehér-Árva völgyébe visz. Itt mindenekelőtt az uradalmi gőzfürész és a főerdészi lak vonják magukra figyelmünket. A pagony, melynek itt székhelyén vagyunk, 12.220 kat. hold s az uradalmi erdők színe-java. A völgy hoszszában, az itt „Oraviczá”-nak nevezett Fehér-Árva jobb partján, lankás dombokon mindenfelé pompás fenyvesek díszlenek a fölebb fekvő Erdődke községig s onnan Trencsénmegye határáig. A 929 méter magasságban fekvő Erdődke Árvamegye legújabb s egyszersmind legszegényebb telepe.

Visszatérve Lokczára, a hrustini patak mentén meg Babin és végűl Hrustin népes falvakat érjük. Hrustin a hasonnevű patak bal partján a Magura-Držatin és Mincsol nevű hegyek egyesűlése által alkotott völgykatlan közepén, 696 méter magasságban fekszik, tehát csaknem 200 méterrel magasabban, mint a szomszéd Árva-Váralja, mely légvonalban innen dél felé csak 8 kilométerre van, s hova a Magura hegyláncznak Priszlop nevű, 817 méter magas hágóján át egy óra alatt jutunk.

A mint a Priszlop legmagasabb pontját átléptük, azonnal más a táj, de más az éghajlat is. A zord éjszaki szél, mely a Magura túloldalán csaknem szakadatlanúl hátunkba fújt, itt megtörik, s mentűl lejebb érünk a Priszlopról a racsovai völgybe vezető útkanyarúlatokon, annál inkább érezhető az Alsó-Árva völgyéből idáig fölható melegebb légáramlat. Jobbról, balról sötét fenyvesek díszlenek; szemben velünk kékes lepelbe burkolva a fölséges Chocs hegy magasan emelkedik ki, tévedésbe ejtve a távolság iránt, melyben az innen valóban fekszik. Később ez a váraljai Szkalka hegy mögött mindinkább eltűnik. Majd a Kicsera hegyet látjuk kiemelkedni s egy kis fordúlónál nem sokára más foglalatban újra megpillantjuk a megye ódon ékszerét és fő díszét, ős Árva várát.

Liptómegye. Majláth Bélától

A Vág felső folyásának azt a szakaszát, a melyet éjszak-keleten és éjszakon a Magas-Tátra törzse és lánczolata, délen az Alacsony-Tátra, nyugaton a Nagy-Fátra hegység fő gerinczei szegélyeznek, a hosszas négyszög alakú Liptómegye foglalja el. A Vág folyó Liptómegyét, kelettől nyugatnak hömpölyögve, majdnem a közepén szeli végig, s ez útjában a partjait szép lapály szegélyezi, mely Csorbától Rózsahegyig mintegy 60 kilométer hosszú, s melynek szélessége 8–15 kilométer, tengerszín fölötti magassága pedig 500 és 950 méter közt váltakozik. Ezt a magára nézve önálló földrajzi egységet, melynek kiterjedése 2.257.54 négyszögkilométer, keletről Szepesmegye, kelet-délről Gömörmegye, délről Zólyommegye, nyugatról Túróczmegye, éjszak-nyugatról Árvamegye, éjszak és éjszakkelet felől pedig Galiczia határolja.

E magas hegységektől környezett és borított megye tájképi szépségekre és vadregényes jellegére nézve hazánknak legszebb, legérdekesebb részei közé sorozható. A felhőkbe meredő hegyormok itt kupolaalakú, amott megszakgatott csúcsaikkal, omladékos, itt-ott havas barázdákkal s fenyveserdő borította oldalaikkal tekintenek le a Vág völgyének hullámos lapályára, hol a Vág folyó két partján majd a folyó szélére telepűlve, majd beljebb a hegyek töve felé dombok lejtőjén elhelyezkedve sorakoznak egymás mellé az általában apró helységek fehér házaikkal, szalmafödeles viskóikkal, melyek közűl magasan kiemelkednek a templomok tornyai s itt-ott egyes tornyos urasági kastélyok. A megye nyugati végén Likava vára, keleti szélén Liptó-Újvár sötétlő bástyafalai, omladékai a régen letűnt századok történeteiről regélnek; az egész megye közepén végig vonúló vasút robogó vonatai s itt-ott egyes gyárak füstölgő kéményei ellenben az új idők, az új korszellem, a mai élet haladásának hirdetői.

Liptómegye hegységeinek magját a gnájsz és a granit teszi. A Fátra hegység granit alapját körűlölelő mészhegység hazánk éjszaknyugati részének a legkiterjedtebb mészhegysége. Az Alacsony-Tátrának kelet-nyugati irányban vonúló lánczolata a szepes-gömöri hegységhez kapcsolja Liptómegye déli hegyvidékét. A Kárpátok rendes jellegét, a sima hátat és kupola-alakot Liptómegye hegygerinczei egészen megtagadják s olyan különös és szeszélyes idomokat öltenek, a milyenek a Kárpátok, triasz, jura és kréta korú mészkő és dolomitból álló hegyormai szoktak lenni. Nagyfontosságúak a lősznemű agyagrakodmányok, melyek az egész Tátra medenczéit bekerítik s a megye legtermékenyebb földjét alkotják. A hegységek érczekben és nemes fémekben szegények; fordúl ugyan elő bennök aranytartalmú antimon, ólom, réz, ezüst, sőt itt-ott termés arany és barna vaskő is, de ezek bányászatilag csekély fontosságúak.

Liptómegye közepén a Vág hosszanti völgye mélyed be kelettől nyugat felé húzódva. A keresztvölgyek a Vág jobb oldalán éjszakról délre, a bal oldalán déltől éjszakra nyílnak a fő völgybe, melynek párkányhegyei közűl a Magas-Tátra a Fekete-Árva, a Dunajecz és a Vág folyók forrásvidékei között emelkedik. Az Alacsony-Tátra a Vág bal partján a megye déli oldalán magaslik a Vág, Hernád, a Felső Garam folyók és a Revucza patak mélyedése között egy vonalban kelettől nyugatnak; végűl a Nagy-hátra a Revucza patak, a Vág és a Túrócz folyók közt húzódik délről éjszak felé.

A Magas-Tátra hegységet az Alacsony-Tátrától a megye keleti határán egy 5–6 kilométernyi hosszú hullámos földhát, a Vágfalva (Hochwald) fensíkja választja el, mely a Vágvölgy mélyedése fölött mintegy 100 méternyire emelkedik, s melyen vasút megy át a Poprád völgyéből a Vág völgyébe. Ez a földhát egyszersmind vízválasztó a Poprád és a Vág között.

Likava vára. Dörre Tivadartól

A Tátra hegység liptómegyei részében 1.600–2.500 méter magasságok között váltakozva emelkedik; s ezen hegytömb typikus alkatának jellemző alakzata néhol az egyszerű, vagy a két csúcsos végződés, máshol az orgonasípokhoz hasonló, vagy egymás mellé sorakozó toronyszerű csúcsokká fejlődés. A Tátra hegység egynémely sajátságát a völgyek képződése magyarázza meg, a melyek mind keresztvölgyek s majdnem merőlegesen nyúlnak le a liptói medencze hosszanti völgyébe. A Magas-Tátra völgyeinek felső részei szűk sziklakatlanok, melyeknek oldalai függőlegesen álló granit és gnájsz szirtfalakból állanak; innen van, hogy ezen sziklafalak felső részén a hó állandóan meg nem maradhat, hanem lecsúszik róluk a katlanba.

A Középponti Kárpátoktól nyugat felé húzódó liptói havasoknak 2.000 méternyi magasságig emelkedő tetői a havasi legelő minden szépségével pompáznak, míg oldalaikat gyönyörű fenyvesek és lomblevelű erdőségek hatalmas sávjai borítják.

Vízrajzi tekintetben Liptómegye az itt eredő Vág folyam környékéhez tartozik. A megye általában bővelkedik kristálytiszta forrásokkal úgy a hegységekben, mint a völgyekben. Nevezetesek itt azok a hegyi források, melyek a Magas-Tátra sziklabérczei között fakadnak s lefolyással nem bírván, tavakká gyülemlenek. Ezek az úgy nevezett tengerszemek. A Magas-Tátrának Liptómegyére eső részében nyolcz nagyobb tó van, melyek között a Csorbai-tó foglalja el az első helyet 1.351 méternyi magasságban. A tavak színe a környezet fényhatása és talán a vízben lebegő testecskék miatt többnyire zöldes, némelyiké azonban feketés. Legmagasabb fekvésű (1.953 méter) a Kriván és Osztri csúcsok közén csillogó Zöld-tó, melyből a Vág egyik ága, a Fejér-Vág ered s több vízesést alkotva rohan le az anyameder felé.

Ásványos forrásokban Liptómegye igen gazdag. Ezeknek száma mintegy 58-ra megy, s valószinű, hogy még sok olyan ásványos forrás van a hegyek között, melyeket csak a pásztorok és vadászok ismernek. Sok helyt a nép rendes italúl is savanyúvizet használ.

Szorosabb értelemben a megyének három nagyobbacska folyója van: a Vág s ennek mellékfolyói, a Béla és a Revucza. A Vág a megyét mintegy 70 kilométernyi hosszaságban szelvén át, aztán a nyugati határon Túróczmegyébe lép át. A Béla vize a Középponti Kárpátokból eredvén, 30 kilométernyi útja után Liptó-Újvárnál a Vágba ömlik. A Revucza az Alacsony-Tátrának egyik nyugati völgyében fakad s déltől éjszaki irányban kígyódzva 25 kilométernyi futás után Rózsahegy mellett szintén a Vágba szakad. Ezeken kivűl csak kisebb patakok ömlenek a Vágba; ezek közűl fölemlíthetjük a Fenyőpatakot (Lubochnanka), mely a Nagy-Fátrából ered s mintegy 20 kilométernyi futás után ömlik a Vágba.

A hegyek alkata, meg a téli és őszi hónapokban uralkodó déli szelek okozzák, hogy itt a legmagasabb bérczeken sem lehet örök havat találni. A havasok magassága és fekvése sem csekély hatással van a levegő hőmérsékletére és az időjárásra, s a völgyekből kiemelkedő hideg vízgőzök is okozzák egyrészt a levegő melegségének oly gyors és rögtöni változását, a mi igen gyakori, mert itt a legmelegebb napokat is hideg éjszakák követik.

A stureczi hágó. báró Mednyánszky Lászlótól

Tájképi tekintetben, mint már említettük, Liptó egyike az ország legszebb megyéinek. Az egész megyét körűlövedző festői csoportja a Magas-Tátrának, keleten és kelet-éjszakon mintegy végső őrszeműl a Kriván 2.496 méter magas csúcsával, az alpesi régió jól tagolt kupola-szerű tömegei: a Basta, Hruby, Koprova welka, Paulova polana, Ptacsnik. Piszna, Rohács, Siroki, Tomanova, a Tupa Csorbánál, a Velki-vrch és Volovecz, melyek legalacsonyabbja is 1.370 méternyi magasságra mered az ég felé, elragadó szépséggel gyönyörködtetik a szemet a távol meszszeségből is; míg a zöld fenyvesek koronázta völgyekben, mint a Koprova, a Szmrecsini, a Tycha völgyek legfelsőbb részében, a hol a katlanszerű mélyedésekben a csillámló, haragos zöldszínű tengerszemeket körös-körűl elzáró szakadozott, kopár, hegyes sziklák őrködnek a néma csend fölött, csak imitt-amott hallatszik a murmutér éles füttyje vagy a magasban keringő sasok kiáltása; odább éjszak felé pedig a pribilinai határban a Bisztra völgyének vadregényes hegyi patakja, a mely 1.630 méternyi magasból rohan alá a Béla folyóba, zúgó, morajló, majd dörgésszerű zajával tölti be a levegőt, s tajtékzó zöld habja egy-egy óriás sziklán megtörve zuhan több méternyi magasságból az évezredek alatt kivájt sziklák mélyedéseibe, hogy onnan ismét tova rohanva millió szikrába hullassa szét gyöngyöző cseppjeit a sekély medrét szegélyező haragos zöld pázsitra. Délen és dél-nyugaton az Alacsony-Tátra hegytömbjei emelkednek. Ezek közt leghatalmasabbak a 2.045 méternyi Gyömbér, meg a közel 1.943 méternyi Királyhegy, továbbá a Vapenicza (1.692 méter), a Csertova, a Krizsova, a Poludnicza s még lejebb nyugat-délnek a Prasiva (1.754 méter), végre egészen nyugaton a Chocs 1.618 méternyire mered a felhőkbe. Éjszakon a Kárpátok szelídebb emelkedésű nyúlványai, a havasok kerítik be a megyét festői hegycsoportozataikkal s az árvamegyei regényes átjáróval Rózsahegytől éjszaki irányban Dubova felé. Igen szép pontja ezen útnak Fejérpataktól Rózsahegy felé haladva az a hely, a hol az út vonalától jobbra a háttérben Likava vára áll, már csak romokban levő, de még az épűlet második emeletéig meglevő falaival és bástyaomladékaival, a mely vár a Barát, a Chocs és a Csebrat hegyek közén egy meredek sziklatömbön áll. E nevezetes építészeti emlék még a XIII. században keletkezett. Csókakői Tamás mester királyi ajtónálló és liptómegyei ispán építtette 1261 és 1312 között; ennek halála után Detrik zólyomi ispán kapta adományúl Csák Máté ellen szerzett érdemeiért. Utóbb sűrűn kerűlt hol királyi, hol magános kézre. 1431-ben a husziták elfoglalták, de még ugyanazon évben visszavette tőlük Rozgonyi Miklós és Berzeviczy Mihály. 1435-ben Hunyady János, 1449-ben Komoróczy Péter, 1478-ban Korvin János liptói és oppelni herczeg bírta. 1496-ban Zápolya István a Korvin János itteni birtokait dúlván, ez birtokait védelmezendő, zsoldosokat gyűjteni Galicziába ment. Zápolya Ulászló elleni szándékkal vádolván Korvin Jánost, Ulászló meghagyásából ellene hadakat gyűjtött és Likavát ostrommal elfoglalta; de az 1497-ben ismét Korvin János birtokába jutott. A XVI. században hosszabb-rövidebb ideig bírták a Thurzók, Pekry Lajos, Báthory András, a kir. kamara, a XVII. században az Illésházyak és a Thökölyek, a X VIII. század elején Rákóczy tartotta megszállva s ekkor, 1707-ben végképen földúlatott. Azóta rom.

Likavától délnyugatra esik az oszada-revuczai hágó, honnan a Sturecz hegynek 1.010 méternyi magas hágóján át ritka szép kígyódzó út visz Zólyommegyébe. Ez az országút a harminczas években épűlt s a kassa-oderbergi vasút megnyiltáig fő útvonala volt e vidék kereskedelmi forgalmának; a mellette fekvő három Revucza, Luzsna, Oszada és Fejérpatak községeknek bő alkalmat szolgáltatott a jövedelmes fuvarozásra. Ezzel a ma is igen járt úttal egyközűleg vonúl tovább nyugatnak a fenyőpataki (lubochnai) völgy. Itt a Fenyőháza néven 1893-ban, gróf Bethlen András akkori földmívelésügyi miniszter pártfogása alatt, Bedő Albert akkori országos főerdőmester kezdeményezésére keletkezett nyaraló telep kisebb-nagyobb villáival s a fenyves erdőségbe mélyedő parkjával különösen kedves kép.

Koritnicza fürdő. Paur Gézától

Innét a Vág mentén fölfelé haladva az országúton keletnek, míg jobb oldalt a Vág sima, átlátszó tükrén a tutajosok száljai úsznak lefelé, s az erdők aljában zöldelő rétek, legelők, illatos mezők, legelésző juhnyájak csoportjai gyönyörködtetnek; a bal oldalon, a vasútnak prüszkölő és sivító vonatait látjuk tova haladni, néhol a vaspálya testét érintő függőleges sziklafalak mellett, míg végre a kies fekvésű Rózsahegy előtt dél-nyugatnak kanyarodva, szemben a likavai völgygyel, a Vág bal partjára térve az oszada-revuczai völgybe érünk, a melyben az országút a hova-tovább keskenyűlő völgyben magas hegyektől övezve, a zólyommegyei határra vonúl; egyik elágazása pedig balfelé Koritnicza fürdőbe vezet, míg egyenesen tovább a három Revucza falun keresztűl Zólyommegye határához visz az országútja. Ez az útvonal egyike a legszebbeknek, s míg Revucza községig hullámos lejtőn húzódik, két oldalt az Alacsony-Tátra nyúlványai közt eléggé tág völgyet alkotva: mellette két oldalt buja zöld legelők, szénatartó kalyibák, sürgő-forgó munkásnép, juhnyájak, tehéncsordák gyönyörködtetik a szemet. Revuczán túl a tájkép egyszerre megváltozik, s egy keskeny hegyszoroson át a Sturecz hegy aljához érünk, hol a kies lejtőkön kígyódzó műút egy kristálytiszta vízzel csörgedező patak mentében kanyarogva visz az 1.010 méter magas Sturecz hegy csúcsára, a melynek gerincze a Liptó- és Zólyommegye közötti határvonalat alkotja, honnan Liptó, Zólyom és Túrócz megyék erdőborította hegységeire messze földre terjedő kilátás nyílik.

Az Oszadától balra kanyarodó, jó karban tartott út az innét egy órányira fekvő Koritnicza völgyébe ér, melynek nyílása kezdetén, egy teknőszerű szűk völgyben buzognak a híres koritniczai ásványos vízforrások, melyeket már a XVI. század végén ismertek. Az 1600-ik évben, midőn Illésházy István, mint a likavai uradalomnak akkori birtokosa, az általa Oszada mellett telepített Luzsna községének némi szabadalmakat adott, szerződésileg kikötötte, hogy a luzsnaiak kötelesek a koritniczai ásványvizet a likavai várba szállítani. 1609-ben öröklés útján Illésházy Gáspáré lett s ő bírta 1645-ig. Később Thököly Imre volt ura, de hűtlenség czímén elkobozták tőle, és 1707 óta a likavai kincstári uradalomhoz tartozott. Fürdőhelylyé Koritnicza csak a jelen század elején kezdett lenni. A harminczas években épűlt itt az első nagyobb ház. Pár évtizeddel utóbb több szép épűlet keletkezett a Prasiva hegy tövében 847 méter magasságban fekvő forrástelepen, hol ma a fenyves környezte nyaralókban s vendéglőkben közel 400 szoba áll készen az egyre szaporodó vendégek befogadására. A koritniczai ásványvizet először 1852-ben a bécsi egyetem orvosi karának vegytani intézete elemezte tudományos alapossággal. Gyógyító erejét különösen emésztési, vérkeringési zavaroknál, ideg- és bőrbajokban tapasztalják. A koritniczai fürdőt 1870-ben az első magyar vízgyógyintézeti társaság vette át, s ma is az bírja. E most már igen látogatott fürdő Beszterczebányától 5–6 óra alatt, Rózsahegytől, a kassa-oderbergi vasút állomásától 2 1/2 óra alatt érhető el.

Rózsahegy. báró Mednyánszky Lászlótól

Rózsahegy részben egy 261 méter magas szikladombon épűlt, festői szép fekvésű városka a Revucza vizének a Vágba ömlésénél. Német telepítésből alakúlt még a XIII. század második felében. Kiváltságait 1318-ban kapta. Ugyanakkor már a mostani temploma is megvolt, minthogy a plebános-választás joga is ugyanakkor adatott meg a községnek. Az egykori díszes Zsófia-kastélyt Báthory István nádor özvegye, Petrovinai Pekry Lajos liptói főispán neje, massoviai Zsófia herczegnő építtette. Később Krusich Jánosé lett, a ki 1576-ban átalakíttatta; utóbb, 1586-ban Illésházy István birtokába jutott. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, midőn 1602-ben Rudolf király látogatására Prágába útazott, Illésházy Istvánnál megszállván, ez a fejedelmet a Zsófia-kastélyban vendégelte meg. Bethlen Gábor a nikolsburgi békekötés után 1622 január 23-án átútaztában itt töltött egy éjszakát. Révai Péter koronaőr, mikor a Bethlen Gábor és Ferdinánd között létrejött béke után a szent koronát Trencsénbe vitte, 1622 márcz. 30-án a koronával szintén a Zsófia-kastélyban hált meg. 1626 február 22-én itt éjszakázott Brandenburgi Katalin, midőn Németországból nagy pompával Kassára hozták. E kastély most részben honvédkaszárnya, részben törvényszéki épület. Van Rózsahegyen egy főgymnasiummal kapcsolatos kegyesrendi zárda, melyet 1727-ben Löwenburg alapított. A 6.879 lakost számláló nagyközség gazdaságilag is örvendetes föllendűlésnek indúlt. Van hitelegyesűlete, iparbankja, takarékpénztára; számot tevő ipara és gyári vállalata. Csak a szövőgyárában 800 munkást foglalkoztatnak.

Az egész Alacsony-Tátra hegylánczolata, mely a megyét nyugattól délnek a keleti határig ívalakúlag keríti be, közel 70 kilométernyi hosszaságban, a szebbnél szebb tájképek sokaságával büszkélkedik. A hegylánczolat aljában az elszórtan kandikáló kisebb-nagyobb községek fehérre meszelt faházikói, sugár tornyú templomai s a messzeségben kéklő hegykúpok változatos csoportjai elragadó tájképpé egyesűlnek.

A megye ezen kies vidékének egyes pontjai még az ős- és bronzkorszak emlékeit is feltűntetik azon nyomokban, melyek a rómaiaknak Pannoniában történt foglalása előtti időből származnak. Ezek azon pogányvárak, földhányások, földsánczok és bronzkori tárgyak, melyek a Rózsahegy melletti Sidor hegységnek Prazma nevű dombján, Vlkolineczen, Szent-Mihályon, Német-Lipcsén, Közép-Slécsen, az illanói határban, Szent-Ivánban tett ásatások útján kerűltek napfényre.

A szentmáriai templom. báró Mednyánszky Lászlótól

Az Alacsony-Tátrának majdnem középrészén, a megye déli vonalának irányában emelkedik a fenyvesek sűrű erdejével borított s 1.592 méter magas Poludnicza hegy, melynek legfelsőbb csúcsa a megye éjszaki oldaláról nézve olyan alakot mutat, mintha egy romba dőlt várnak kapunyílása lett volna. Ezen hegység nyugati lejtőjével szemközt vonúl a zólyomi határhegység felé a híres deménfalvi csepegő köves barlang, a melynek bejárata a völgy feneke fölött 25–26 méternyi magasságban van, s fő nevezetessége alsó menetének azon kamarája, a hol a légmérséklet folytonosan a fagypont alatt van. Ebben az üregben egy domború alakú jéghegy keletkezett; a kamara boltozatáról itt-ott jégcsapok lógnak csodálatos képződményekké alakúlva.

Koritniczától éjszaki irányban Oszadán, Luzsnán keresztűl szálas erdőség közepette vezet az út Zseleznó nevű, még kevéssé ismeretes fürdőhelyre, a mely 984 méter magasságban a Tlsta, Hliniszkó, Medvedzigrun nevű hegyek lábánál fekszik és hasonló alkatrészekből álló forrásokkal bővelkedik, mint Koritnicza.

Innét az éjszaki irányban vezető úton lefelé haladva, az erdőség aljában elterűlő hullámos síkon Német-Lipcse városkát érjük el, melyet a XIII. század első felében szász bevándorlók telepítettek, s a liptómegyei mezővárosok között az első volt, mely kiváltságos szabadalmakat kapott. Itt alakúlt a liptómegyei kalandosok első társasága a XIV. század derekán. Még 50–60 évvel ezelőtt a házak ablak- és ajtóbélletein a német góthikának szép példányait lehetett itt látni. Templomának ékítményei és szárnyas oltárai a szászországi csúcsíves művészet elterjedéséről tesznek tanúságot.

Német-Lipcsétől kissé nyugat felé a Vág jobb partján a liszkófalui határban egy kis alluvialis síkság tűnik föl, a melyből éjszaki irányban Liszkova község mellett a Rózsahegy felé vivő országút mentén emelkedik ki az úgy nevezett Baráthegy krétakorú dolomit tömege, a melyről délnek az Alacsony-Tátra felé pompás kilátás nyílik. E hegynek a legalsó részén a nevezetes baráthegyi barlang két bejáratának a száda látható; az alsó nyílás a Vág vízszintje fölött 18, a felső 32 méternyi magasságban van. Ezen barlangban gyér cseppkő s imitt-amott réteges mészkő képződések vannak; bővelkedik azonban a barlang nagy kőomlásokban. A barlang összes elágazásainak hoszsza 2.800 méternyi. Őskori csontmaradványokat, emberi koponyamaradványokat is találtak benne; az egyik állkapocs oldalába kovanyilhegy volt befúródva; az őskori emberi csontok oly nagy számúak, hogy 42 felnőtt ember, 22 nagyobb és 12 kis gyermek csontját lehetett bennük megkülönböztetni. A barlangot Krecsmery Károly rózsahegyi polgármester fedezte föl 1871-ben, de általánosan ismeretessé 1874-ben lett és 1876. évben tudományos vizsgálat tárgyává tétetett. Nevezetes a Baráthegy még a templáriusok monostoráról is, a mely már a XIII. század legelején fönnállhatott.

Liptó-Szent-Miklós. báró Mednyánszky Lászlótól

A Vág jobb partján odább Tepla községhez és vasúti állomáshoz érünk, a honnét balra kanyarodva előttünk a lucskai völgy hátterében fölbukkan a liptói havasok legnyugatibb őrszeme, a magas Chocs, melynek aljában Lucska fürdő van vasas forrásaival. Innét vezet a malatinai völgyön át a megye legrégibb útvonala, mely ezelőtt a szomszédos Árvamegyével tartotta fönn a közlekedést. Ezen útnak bal oldalán Árvamegye felé haladva, találjuk azon meredek sziklafalat, a melyen a megyének nevet adó hatalmas Liptó vára épűlt. E régi vár falomladékai még hatvan évvel ezelőtt láthatók voltak, ma már a nyomai is eltűntek. Liptó vára talán a XII. század utolsó tizedében épűlt, midőn a megye telepítése kezdetét vette, s három század alatt az idő és harczok viszontagságainak kitéve, nevében is változást szenvedett; a XIV. század vége felé Nagyvárnak, a XV. században Vasvárnak nevezték. A XIV. század viharos éveiben a lengyel betörésektől sokat szenvedett. A husziták és Szentmiklósi Pongrácz innen űzött fosztogatásai és sanyargatásai miatt Mátyás király felső vidéki hadjárata alkalmával a nép nyugalma érdekében leromboltatta.

A Vág bal partján érjük a Havran hegy alatt, sőt részben annak déli lejtőjén épűlt Szent-Mária – hajdan Boldogasszonyfalva – nevű községet, melynek egy útczát tevő kis ház-sora s régi alakjából kivetkőzött temploma nem is sejtetik, hogy milyen szerepet vitt e szerény kis falu öt századdal ezelőtt a megyében. Itt épűlvén t. i. a megye legrégibb róm. kath. temploma, itt volt a megye székhelye, itt tartotta 1391-ben Bebek Imre országbiró a liptói nemesi birtokok vizsgálatát azon megyeszerte elterjedett hamis birtoklási okíratok következtében, melyeket Joannes Literatus készített, s ezek miatt a birtoklási jog a legkétségtelenebb királyi adományozások mellett is veszélyeztetve volt; itt égették el a máglyára itélt hamisító Joannes Literatust; az itteni templomban tették le a biróilag kivánt igazoló, tisztázó esküt a pörös felek. A község fölött emelkedő Havran hegy tetején állt egykoron a Johannita-rend monostora, mely később a XV. században Szentmiklósi Pongrácz és Komoróczi Péter rabló fészke lett. Tágas kilátás nyílik innen Rózsahegytől a Vág mentén fölfelé egészen Szentivánig, az Alacsony-Tátra távoli hegylánczolatáig, a hegyek aljában elszórt falvak sokaságára s a Vág folyó szeszélyes kanyarodásaira: így nagyon alkalmas volt a jövő-menőket e sasfészekből szemmel tartani, az útazó kereskedőket megrohanni s kifosztani a harczok, az ököljog századaiban.

Az okolisányi templom belseje. Háry Gyulától

A megyei úton kelet felé haladva, a Vág jobb oldali partján csakhamar azon kis terjedelmű alluvialis síkot érjük, melyen a megye székhelye, Liptó-Szent-Miklós van 2.940 lakossal. E szépen épűlt városka csak a múlt században jutott elsőségre, midőn a kereskedelem fő helyévé kezdett emelkedni. Fekvése igen szép; a környező táj képe meglepő. A várostól délre az Alacsony-Tátra szelídebb emelkedésű hegytömbjei emelkednek; éjszak felé a liptói havasok hatalmas hegycsoportjai magaslanak, míg a Vág mentén szabad, nyilt kilátás nyílik kelet és nyugat felé. Első neve azon helynek, a hol később Liptó-Szent-Miklós épűlt, Máthéfölde volt; így nevezi IV. Béla király is 1268-ik évi oklevelében, melylyel a templom építésére telket és a plébániának kúriát adományoz. Csúcsíves templomát egy ideig a husziták használták. 1464-ben újra róm. kath. templommá szentelték; 1664-ben leégett, de ismét fölépítették. A liptómegyei plébánosok 1583-ban október 18-án Liptó-Szent-Miklóson tartott egyházi gyűlésükön fogadták el legelőször a Gergely-féle naptárt. A város mai nevezetességei: az evangelikus templom, a nagy és tágas zsinagóga, az 1713-ban épűlt megyeház. Liptó-Szent-Miklós, mikor a vele összeépített Verbicz kisközséggel nem régiben közigazgatásilag is egyesítették, nagyközséggé lett; ma a megye székhelye nagy számú járási, megyei és állami hivatalokkal. Van takarékpénztára, állami polgáriskolája, több közművelődési egyesűlete. Élénk és kiváló a bőripara, mely szűcs-, timár- és varga-árúkat szolgáltat; szövő- és csontlisztgyára kivitelre is dolgozik; élénk kereskedést űz szeszszel s faárúkkal is. Földmíveléssel csak kevesen foglalkoznak, mert a város határa igen kicsiny. 1883-ban nagy tűzvész pusztította el, de újra fölépűlvén, igen csinos városkává lett. Alig 2–4 kilométerrel följebb az országút mentén kelet felé, ott, a hol a Szmrecsanka patak a Vágba ömlik, Okolicsányt érjük, mely néhány száz lakosú kis község. Ezen falucskának nevezetessége a hatszáz éves Okolicsányi családnak szöglettornyokkal ellátott ódon kastélya, melynek XV. századi jellegét a kurucz hadjáratok alatt történt átalakúlások teljesen eltűntették. Római katholikus temploma a felső vidéken egyike a legnagyobbaknak; Mátyás király építtette 1489-ben, mely évszám a kapu fölötti ívmezőben látható, míg bent az 1490-ik évszám olvasható. Két sor karcsú oszlop három hajóra osztja a templom belsejét; középhajója csillagos, szentélye hálós boltozatú; a hajót a szentélytől elválasztó diadalíven Mátyás király és Bakócz Tamás esztergomi érsek czímere van. A templomhoz épített kolostort Okolicsányi Mihály alapította 1415-ben. Az egyházi szereket a szerzetesek Mátyás király ajándékából bírták, melyek aranyból, drágakövekkel kirakott kelyhekből, keresztekből, ruhákból állottak, de 1571-ben mind rablók zsákmányaivá lettek. Később az evangelikusok a templomot elfoglalták s a kolostort lerombolták; de 1642-ben a templom ismét a katholikusok kezére kerűlt; a kolostort Okolicsányi János újra építette s azóta a ferencziek látják el a papi teendőket.

Liptó-Újvár. báró Mednyánszky Lászlótól

Liptó-Szent-Miklóstól fölfelé keletnek egyszerre megkeskenyűl a Vág völgye, vadabbá, zordonabbá válik a vidék. A megye ezen részének tájrajzilag és történetileg is nevezetes pontja az a hely, a hol a Béla folyónak a Vágba ömlésénél romjaiban áll Liptó-Újvár. Ezt Csorba, Donch fia építette a XIII. század első felében; építőmestere volt Hongh kőfaragó, és fölszerelője Izombár balistarius. Négy századon át sok izben cserélt urat, míg végre állandóan a kincstár birtokába kerűlt. Liptó-Újvár fő helye az itteni kincstári uradalomnak, melynek erdősége 40.000 hektárra terjed. A múlt században és a jelen század első felében itt működésben volt fegyvergyár Albrecht főherczeg bérletébe menvén át, vasgyárrá és olvasztóvá alakíttatott, de ez is megszűnt. Van egy tannin-gyára; van itt továbbá magyar kir. fő erdőhivatal és erdőőri szakiskola. Innét éjszakra terűl el Dovalló, Vavrisó és Szent-Péter községek között az a kis sík mező, melyet a Béla folyó hasít. Itt történt II. Rákóczy Ferencznek az a végzetes csatája, a mely Likava várának szétrombolását is maga után vonta.

Liptó-Ujvártól keletnek fölfelé a Vágvölgye már csak szűk szorúlattá válik, melyen túl a hibbei hullámos síkra érünk. Hibbe, mint község, már 1239-ben említtetik. 1265-ben, mint bányásztelep, kiváltságokat kap. Róm. kath. temploma a XIII. század végén épűlt; 1683-ban leégett s ugyanakkor elpusztúlt benne Balassa Imre sírköve és sírirata is. Lakosai régi telepítésének emlékeit az útczák és dűlők nevei mai nap is föntartják. Ilyenek a Bethlehem, Jérikó, Mühlwise, Vorwerk, Riegel, Lehnberg, stb. elnevezések.

A megye hosszanti völgyén végig futó vasúti vonal Liptó-Újváron túl Kis-Poruba előtt elhaladva, Király-Lehotánál egy igen szűk völgybe jut, a honnan a Fehér-Vág folyása mentén haladva Vichodna és Vazsecz között a vágfalvi (Hochwald) vízválasztó fensíkján bukkan ki, s itt Csorba (régebben Hochwald) vasúti állomástól fogaskerekű vasút visz a Csorbai-tóhoz, a Tátra gyöngyéhez. Meglepő ez a tájkép, főleg ha gyalog szerrel indúlunk neki a hegyoldalnak s haladunk rajta föl a tó felé, melynek hollétét eleintén semmi el nem árúlja. Megyünk, megyünk, csupán a háttérben magasló Basta hegyet látva magunk előtt, s ime egyszerre csak a tó pereménél vagyunk; egy-két lépés még, s a miből semmit sem láttunk idáig, föltárúl előttünk egész nagyszerűségében a Csorbai-tó tükre, melynek partját körös-körűl a változatos alakú nyaraló villák és szállóházak egész sora szegélyezi tündéri szépséggel.

A Csorbai-tó, a Magas-Tátra déli lejtőjének e legnagyobb tava, Csorba községtől 7 kilométernyire éjszakra 1.351 méter magasságban fekszik. Kerűlete harmadfél kilométer, s legnagyobb mélysége közel 21 méter. Vizét forrásokból és beszivárgásokból nyeri. Fölöslegét egy kis patak vezeti le, mely a Poprádba siet. Fekvése igen festői. A Magas-Tátra délnyugati kiágazásán egy fensíkon terűl, melyet éjszakon a Szolyiszkó (2.314 méter) és a Bástya (2.328 méter) hegyek szegélyeznek. A tó környékét fenyves lepi el, melynek tisztásain át gyönyörű kilátás nyílik a Magas-Tátrára. A Csorbai-tó igazi becsét először tulajdonosa, id. Szent-Iványi József ismerte föl, ki a hetvenes években vendéglőt és nyaralókat építtetett mellé, melyekből rövid másfél évtized alatt országos hírű klimatikus gyógyhely és turista-telep lett. Ma minden kényelmet megtalál itt az üdűlést kereső. A Csorbai-tó igen kedvelt kiindúló hely a környékebeli hegycsúcsokra és tengerszemekhez. Évenként már 7–8.000-re tehető a vendégek száma. Külföldiek is mind sűrűbben fordúlnak meg e gyönyörű helyen, hol egy-egy veranda hűsében egész kényelmesen üldögélve, a hegyek és völgyek festői szövevényének egész kis világán legeltetheti szemeit a természet barátja.

Liptómegye néprajzának mozzanatai a hazai föld történetében a bronzkorszak népeinek múltjához vezetnek bennünket, melyek Liptómegye terűletén is nyomokat hagytak maguk után. Ezt megelőzőleg sem a palaeolith, sem a neolith korszakból nincsenek leleteink a baráthegyi barlangban talált kőszilánk, rézbronz, cserépedények és tömérdek embercsont kivételével, melyek neolith korúak.

A megye terűletén eddigelé 80 lelőhelyen, 35 szórványos, 13 tömeges és 4 temetkező helyen deríttettek föl réz- és bronzkori tárgyak, melyek a megtelepűlés, a húzamos itt tartózkodás, a védőrendszer, sőt az ősfoglalkozás nyomairól is tanúskodnak. A bronzkor népei állandó tanyájukat leginkább a Vág mentén s a folyóhoz közel eső védett helyek magaslatain ütötték föl; ugyane magaslatok aljában találjuk az elégetett halottak hamvait és eszközeit magukban foglaló sírokat is.

Letűntek a bronz-korszak századai, eltűntek népei is a megye terűletén. A Vág felső völgye a Kr. u. III. századtól kezdve a IX. század végéig, sőt még midőn Árpád magyarjai megszállották az országot, Liptómegye terűlete akkor is lakatlan, néptelen volt.

A honfoglalás utáni harmadik században, midőn a megye terűlete mint praedium regale királyi emberek kezelése alatt volt, még a benépesítés tömeges megkezdése előtt csak a királyi vadászokat, a sólyomidomítókat, a várjobbágyságot és a várnépeket találjuk itt. A tömeges benépesítés a XII. század második felében kezdődött a megye keleti részén, mikor a szomszéd Szepesmegyéből a bányászok egy részét átköltöztették Boczabánya és Hibbe vidékére, a hol ezen községek szász eredetű lakosainak nevét a mai ivadéknál is megtaláljuk; útczáik, dűlőik német elnevezése mostanig is fönmaradt. Ugyanez történt a megye nyugati szélén is, a hová egynéhány zólyom- és barsmegyei bányamívelő család telepedett le, a melyek Rosenberget (a mai Rózsahegyet) és Német-Lipcsét alapították s azt eredeti hazájuk emlékére nevezték el. A XIII. század első felében a megye középrészén a királyi adományokkal fölosztott földek legnagyobb része magyar nevű és származású családok birtokába jutott; kisebb terűleteken olaszokkal és besenyőkkel népesíttetett be. A szláv nemzetiségű népesség telepítése a tatárjárás utáni időre esik s a XIII. századnak még utolsó tizedében is tart. Ezen ötféle nemzetiségből összekeveredett lakosság teljes elszlávosodása a XV. század első felében kezdődött a huszita korszak alatt s befejezést Mátyás király halála után a Jagellók uralkodásának kezdetével nyert, a mikor még a magyar nemesi birtokos osztály is tótosan írta a nevét.

A megye benépesedését illetőleg érdekes adat, hogy míg a XIII. század két első tizedében két-három királyi, 5 bányásztelep s alig két tót község volt: ugyanazon századnak a vége felé már 91 községet találunk 41 magyar, 34 tót, öt német, öt latin nevűt és hatot szentekről vett névvel. Ezek közűl a tatárjárás után négy bányatelep újabban népesíttetett be, mint Rózsahegy, Német-Lipcse, Hibbe és Boczabánya, a melyek, valamint még Tepla, Szjelnicz és Tarnócz is az 1260-ik év után szabadalmas mezővárosok lettek. A királyi adományozásokkal egyre szaporodtak a községek. Egymásután keletkeztek a nemesi kúriákon épített kastélyok, várak, erősségek, várlakok. Az egyházi építmények száma nőttön-nőtt; a templomok belső fölszerelése némi lendűletet ad a kisebb művészeteknek, a fafaragásnak, az ötvösségnek, a díszítő művek készítőinek; de ezek nem a megye terűletén lakott iparosok voltak, mert itt a kézmívesség csak nagy nehezen fejlődhetett. A liptói templomok, várak, nemesi kastélyok fölszereléseit Lőcse, Késmárk, Kassa, Bártfa, Eperjes iparosai eszközölték.

Revuczai juhászok. Jantyik Mátyástól

Általános néprajzi tekintetben ma a megye keleti és nyugati részén szálas, csontos, magas növésű a nép, mely eredeti germán typus nyomait viseli az arczvonásaiban és a feje alkotásában, míg a megye közép részében úgy a déli, mint az éjszaki oldalon zömök, vállas, erős testalkatú a lakosság. Községenként a férfiaknak hol hosszú, hol rövid hajviseletük van; némely helyütt még néhány évtizeddel ezelőtt a fültő mellett leeresztett hajfonatot viseltek; ilyesmi ma már csak imitt-amott a pásztoroknál és juhászoknál látható. Ruházatuk a megye keleti részén, le egész Liptó-Szent-Miklósig fehér szűrposztóból készűlt rövid zeke (hunya) magyaros szabású piros vagy zöld zsinórral paszomántozott, alúl szűk nadrág, nyáron bocskor és széles karimájú fekete alacsony kalap; mellüket az elmaradhatatlan lajbi, báránybőrből készűlt újjatlan mellény födi; télen ünneplőben magas szárú saru, hétköznapon ugyancsak fehér szűrposztóból készűlt botos van a lábukon; szűr helyett rövid fehér báránybőr ködmön a felső kabátjuk. A megye közép részén ugyanilyen az öltözet, de a felső ruházat barna vörhenyes posztóból, a megye nyugati részén pedig fekete abaposztóból készűl. Egészen különböző ettől Borove, Hutti, Novoty és Svinyarka lengyel származású telepeseinek öltözete, a kik igen keskeny karimájú kalapot viselnek egy sor fehér kagylóval díszítve; nyáron át gatyában járnak, de a megye néhány községében látható bőrtűszőt nem viselnek.

Házaikat rendesen fából készítik szalmás, vagy zsindelyes magas tetővel, rendesen kémény nélkül. Fából rójják össze a melléképűleteiket is.

Foglalkozásra nézve a földmívelés és marhatenyésztés mellett házi ipart is űznek, s ott, hol a községekhez az erdők közelebb vannak, a kincstári erdőkben favágással, a szálfák kifuvarozásával és tutajozással keresik kenyerüket. A kézmívességet űzők egész községeket alkotnak, így az ácsok, kőmívesek, szitakötők, üvegesek. Ez utóbbiak, mint házalók, folyvást útaznak; bejárják egész Galicziát s Oroszország nagy részét. A megye lakosságának nagy része napszámos munkákra jár más vidékekre; kivált a budapesti építkezéseknél találnak foglalkozást, s keresetök megtakarított részével csak akkor térnek haza, mikor már késő őszszel a zord időjárás miatt az építkezéseket megszűntetik. Ez alatt az otthon maradtak (leginkább az asszonyok) látják el a gazdasági munkát, kik egyszersmind fonással, szövéssel, a házi használatra szükséges vászon és szűrposztó készítésével foglalkoznak.

A házi iparban különösen említendők itt a ruházati czikkek s az azokon előfordúló hímzések; továbbá a nők göcsözött („kleplizett”) csipke fejkötője, az aranyvörös és kéksárga hímzésű ingvállak, férfi ingújjak, tűszők, harisnyák, balta- és késnyelek, furulyák, dudák; ügyesek a fakanalak, tálak, teknők, kosarak, kasok, szalmafonások készítésében.

A legutóbbi 1890-ik évi országos összeírás adatai szerint a megye lakosságának őstermelési foglalkozása a következőleg oszlik meg: 63.307 hold szántóföld, 4.2.969 hold rét, 66.937 hold legelő, 185.516 hold erdőség és 21.277 hold terméketlen terűlet. A mívelés alatti terűletnek kétharmad része kincstári uradalom, egyharmad része magán birtok, a mi 243 nagyobb birtokos és 15.480 kis birtokos között oszlik el.

A megyének magas földrajzi fekvése, a föld soványsága, hegyes-dombos alakúlata, a völgyek vízbeli bősége, az éghajlat, az erdei rétek és a havasok legelői inkább az állattenyésztésre, mint a mezőgazdaságra utasítják a lakosságot, mely addig, míg az erdőirtás és a rétek feltörése el nem harapódzott, sokkal több állatot tenyésztett, mint a közelebb múlt és a jelen időben, s a szomszéd megyékkel élénk marhakereskedést űzött. A gazdák az éghajlatnak és a hegyes vidékeknek megfelelőleg az apró, hegymászó lengyel fajú szarvasmarhát és lovat tenyésztik. A fajnemesítés megkezdése alig vihető 30–40 évnél fölebb s ez is csak a nemesi birtokokon, meg a volt mezővárosokban tapasztalható. A juhtenyésztés, illetőleg a sajtkészítés csökkent. Az állattenyésztés egyéb ágai alig érdemelnek említést.

Az erdők fakészlete igen megapadt. Az egykor kifogyhatatlannak tartott kincs immár legnagyobb részt el van használva, kivéve a kincstári erdőket. A magán birtokosok féktelen vágatása, s a kiméletlen legeltetés fogyasztották el ezeket az erdőket. Alig találni már e vidéken a fenyvesek legnemesebb, legértékesebb és legszebb faját, a havasi fenyűt, és csakis a Kriván alatti a kincstári erdőkben van még nehezen megközelíthető helyeken.

Liptómegyének bányászata még az őskorban vette kezdetét. A XIII. században bányamívelés volt Csorbán, Hibbén, Vichodnán, Boczabányán, Rózsahegyen, Német-Lipcsén, Lubellán, Dubraván. A tatárdúlás után IV. Béla, Erzsébet királyné, Róbert Károly, Nagy Lajos és Mátyás király idejében a bányamívelés nagy terjedelmű volt s a boczabányai arany a legfínomabb osztályba tartozott. A XVII. században már a legtöbb aknát abbahagyták. Az elhagyott aknák száma majdnem 50. Ma csak a magurkai és német-lipcsei bányákat mívelik.

Megmérhetetlen az a hajtóerő, a mely Liptómegye folyó vizeiben és hegyi patakjaiban a gyáripart szolgálhatná; s mégis a gyáripar itt igen csekély, mert hiányzik a vállalkozó szellem és a befektetési tőke. A régibb gyárak közűl megszűntették működésüket két papirosgyár, egy szeg-, tégla- és tőzeggyár, négy vaskohó, egy üveggyár, és közel negyven gazdasági szeszgyár. Jelenleg működik négy bőrgyár, egy tannin-, egynehány gőzfürészelő, szásznegyvenegy örlőmalom, egy csontszén- és két fapapir-anyag- és egy szövőgyár. Mindezek között csak a Liptó-Újváron működő tanningyár és a bőrgyárak a nagyobb fontosságúak. A szesz, celluloz, tannin, csontszén és a bőr gyári földolgozása szolgáltat kiviteli tárgyakat, a mennyiben ezen gyártmányok a megye határán túl is, részben az országon kivűl találnak piaczot. A liszt-, mész- és téglagyártás csak helyi fontosságú.

A kereskedelem terén emelkedés tapasztalható. A behozatal főbb tárgyai a kenyértermékek, szövetkelme, őrlemények, gyarmat- és fűszerárúk, bor és sör. A kiviteli kereskedés főbb czikkei a faárúk, mint nyers és földolgozott építőanyag; kidolgozott és nyers bőr, szűcsárúk, szesz, juhtúró, csontliszt, fapapiranyag és rongy.

A Vág folyó mint vízi út csak a fakereskedésre nézve bír fontossággal, mert Liptóban még nem hajózható; csak tutajok járnak rajta tavaszszal és nyárban; őszszel csak nagyobb esőzések után bírja el a tutajt is. A közlekedés fő eszköze itt a kassa-oderbergi vasút. A megye keleti határától, Csorbától kezdve Liptó-Szent-Mikósig a vasút, a Vág folyó és az országút szolgálja a közlekedést; Liptó-Szent-Miklóstól Nagy-Olaszig még a Vág folyó jobb partján a másodrendű megyei út, Rózsahegyen keresztűl a zólyomi határtól az árvamegyei Dubováig a nagyszombat-krakkói útvonal vezet.

Liptómegye lakosságának 76.850 főre megy az összes száma, mely tíz mezővárosban, 129 községben, 25 tanyán és 27 telepen lakik. A nép műveltségi tekintetben még hátra van, mert az összes lakosságnak csak egy harmada tud írni és olvasni. Általános köznyelv a tót, de újabb időben egyre többen megtanúlják a magyar nyelvet is. A megye művelt osztálya magyar és aránylag nagy számú, kivált a városokban.

Az oktatást 102 községi elemi iskola, egy gymnasium (Rózsahegyen), két iparos-tanúló és kereskedelmi iskola, Liptó-Újvárott egy erdőőri szakiskola és három leánynevelő-intézet, három polgáriskola, 8 kisdedóvó és egy börtöniskola eszközli; a művelődés magyar irányú terjesztésére a Rózsahegyén, Liptó-Szent-Miklóson és Liptó-Újváron levő olvasó-körök könyvtárai szolgálnak hathatósabban.

Liptómegye leírásával befejeztük a vágvölgyi megyék ismertetését.

Gőzfűrész a Vág mellett, Liptó-Szent-Miklósnál. Dörre Tivadartól