Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Tata és vidéke.

Tata és vidéke.

Takáts Sándortól

Tata a tó felől. Tóvárosi villa a nagy tó partján. Háry Gyulától

A Duna Komárommegyét két, majdnem egyenlő részre osztja. Politikai tekintetben mind a két rész a dunántúli kerülethez tartozik ugyan, de földrajzilag csak a déli része fekszik a Duna jobb partján. A Győr-, Veszprém-, Fehér-, Pest- és Esztergommegyétől határolt eme terület legnagyobb részt dombos, hullámos síkság. A legdélibb részén, a hol a bakonyi hegynyúlványok érintik, magasabb homokos halmokat találunk. A délkeleti sarkon, a tatai járásban, a Vértes-hegység átterjed ide Fehérmegyéből s végig vonúl Komárommegye keleti részén egész a Dunáig. E hegylánczolat két nagyobb hegycsoportból áll. Az első a Gerecse, mely a tokodi és tatai völgyek közt terűl el. Legmagasabb csúcsai: a megye határán fekvő s 633 méter magas Gerecse, Barlaszvég (537 méter), a Bánya (460 méter) és az Öreg Kovács-hegy Szőllőstől keletre (490 és 508 méter). A másik hegycsoport a Vértes, melyet egy hosszú völgy választ el a Gerecsétől. Ezen a völgyön megy keresztűl a szőny-brucki vasútvonal. A Vértes hegycsoport legmagasabb csúcsai a Körtvélyes (481 méter), a Kapberek (474 méter), a Mészáros-hegy a gesztesi várromokkal (382 méter), továbbá a Felső-Gallától délre fekvő Mészáros-hegy (421 méter).

A regényes, bükk- és tölgyerdőkkel borított hegyek alkotó részei márga, agyagos homok, rhäti dolomit és egyéb másodkorú képletek. Igen gyakori a fehér és vörös márvány s darázskő. A rómaiak korából napfényre kerűlt emlékek bizonyítják, hogy már ők is használták e márványbányákat, melyek gazdagságra s jó minőségre nézve az alpesiekkel bátran versenyezhetnek.

Az almási hegyekben gazdag mésztufa bányák vannak; innét szállítják a követ a bécsi Hofburg építéséhez. Barna-kőszén kisebb-nagyobb rétegekben majd mindenütt található. De még ez is kiaknázatlanúl hever a föld mélyében.

A regényes részletekben fölötte gazdag hegység pompás völgyeket, hegyszorosokat zár közre; imitt-amott kisebb-nagyobb barlangokra is akadunk. Legtágasabb ezek közt a szőllősi határban fekvő „Szelim lyuka”, melyben a hagyomány szerint a török háborúk idején hét falu népe talált menedéket, míg a barlangból kitódúló füst el nem árúlta őket.

Komárommegye, de főleg Tata és vidéke kisebb-nagyobb patakokban, erekben és tavakban igen gazdag. A nyugati részek vizei a nagyigmándi tavakba futnak össze; majd egy levezető fő ágon (Czonczó) Lovadnál a Dunába szakadnak. A keleti vidéknek fő ere az Általér, mely Környe és Bánhida alatt elfolyván, a tatai vizekbe szakad; innen csatornákban halad tovább s Füzitőnél és Almásnál a Dunába ömlik.

A tavak közül legérdekesebb s méltán legnevezetesebb is a tatai nagy tó, mely egymaga hatszáz holdnyi területű. Közelében, a grófi kertben van a Cseke-tó és éjszak felé a városon kivűl a Feneketlen-tó. A források közül az almási kénes források s az igmándi kitűnő keserű vizek említendők mint legismertebbek.

Komárommegyének dunántúli részében már a rómaiak korában mozgalmas élet uralkodott. A Vág vidékén lakó quadok ellen ugyanis számos római gyarmat és vár épűlt itt. Ezek között legfontosabb volt a mai Ó-Szőny helyén, állítólag Traján császár által emelt Bregetio. E várnak s vidékének védelmére állomásozott itt a legio I. adjutrix nevű hadosztály, Tata vidékének és Komáromnak egy pár századig építője, őre és lakosa. E legiónak köszönhetni azt a pompás útat, mely innen Aquincumba és Arrhabonába vezetett; továbbá azokat a vízvezetékeket, melyeknek romjai Tatánál (Ad Lacum Felicis) ma is láthatók.

A rómaiak véres háborúkat folytatván a Dunán át-átcsapó quadok és sarmaták ellen, Bregetióban több római császár megfordúlt. Sőt Ammianus Marcellinus állítása szerint Valentinianus császár Bregetióban végezte be életét. A római kor emlékeiből tömérdek sok került már e vidéken napvilágra. Koporsókat, pénzeket, épületmaradványokat stb. ma is gyakran találnak.

A római birodalom bukása után a népvándorlás zajában e vidék műveltsége s virágzó városai is megsemmisültek. Utoljára leginkább szláv népek szállták meg a Duna mentét. Ezeket találták itt őseink, kik a vízben, erdőben, termékeny síkságokban gazdag vidéket egészen elfoglalták. Azóta is úgy szólván tiszta magyar e megye lakossága.

A nép ruházatában sokat ad a csinosságra. A férfiak csinos szűrt viselnek; a posztó nadrág s dolmány nyáron is divatozik. A nők főkötőt ritkán viselnek; fejüket rendesen fekete selyemkendővel, fülük alatt kontyra csavarva, homlokbokorra kötik be. A piros csizma, fehér kötény a leányok ismertető jele. A népszokások között igen elterjedt a keresztelési pasziták, a névnapok, a karácsonyi ünnepek zajos megülése. Sok helyen divatozik az úgy nevezett mátka-tál, melyben a leányok szoktak egymásnak czifra, piros tojást küldeni, s ettől kezdve „mátka” a nevük.

Legrégibb okirataink tanúsága szerint Komárommegye már az Árpádok korában sűrűn lakott vidék volt. Vannak egyes területei, melyeken több község volt a XII. és XIII. században, mint korunkban. A mai községek legnagyobb része az Árpád-házbeli királyokig viszi vissza származását. A megyének a XVII. század elejéig egészen más határkiterjedése volt, mint ma. A Dunán túl fekvő tatai és gesztesi járást akkor győrinek nevezték, s a mostani Fehérmegyének Tata vidéke mellett fekvő jó része Komárommegyéhez tartozott. Mikor változott meg e régi határ, nem tudjuk; a megye gazdag levéltára ugyanis a múlt század elején elégett, s csak az 1619. évben kezdődő jegyzőkönyv maradt ránk, ez pedig nem ad róla fölvilágosítást. Mindössze csak annyit tudunk meg belőle, hogy 1753-ban a régi győri járás két részre, tatai és gesztesi járásra osztatott. Az első a dunántúli résznek keleti, az utóbbi a Győrmegyével határos nyugati vidékekre terjed.

A regényes tatai járásnak s általában Komárommegye dunántúli részének legnevezetesebb és legszebb helye Tata-Tóváros. Komáromtól mintegy két mérföldnyire, a Vértes hegyláncz lejtőjén fekszik e két községből álló mezőváros. Keletről és délről a Vértes erdőborította hegyei, nyugatról a Pannonhalmáig terjedő szelíd, halmos vidék, éjszakról a Dunáig terjedő síkság környezik; a két község közűl Tata a nagy tótól nyugatra eső dombokon, Tóváros pedig a tó éjszakkeleti partján s lapályon fekszik; a két község között, ugyancsak a nagy tó partján emelkedik a grófi kastély és a vár. A nagy tavat félkörben övező két község, a grófi épületek s a tópart szikláin épűlt villák megkapó szép képpé csoportosúlnak. A festői kilátást nagyon emeli a környék szépsége. Itt kies szőlőhegyeken, amott erdők, források s tavak bájos váltakozásain nyugtathatja az ember szemeit. A természet pazarúl osztogatta szépségeit mindenfelé. Ez a körülmény magyarázza meg, miért volt e hely már a legrégibb időben oly igen kedvelt és keresett.

Már a rómaiak idejében is volt gyarmat e helyen. Kiváló archeologusok a föntebb is említett „Ad Lacum Felicis” nevű római gyarmatot Tata helyére vagy környékére helyezik. Az időközönként napvilágra kerűlt kőfaragványok, hamvvedrek, vízvezetékek maradványai megerősítik e véleményt. A római birodalom bukása után, mint legtöbb városunkba, ide is morva-szlávok telepedtek. Tatának éjszakkeleti részét okirataink még a XIV. században is „Tata Slavonicalis”-nak nevezték. Valószínűleg ezek a szlávok alapították meg újra a népvándorlás idején elpusztúlt egykori római gyarmatot.

Krónikáink adatai szerint e vidéket maga Árpád hódította meg. Géza vezér Tata községét a hozzá tartozó földekkel együtt állítólag fia keresztatyjának, Deodát apuliai grófnak adományozta. Ez a Deodát alapította a Szent Péterről és Szent Pálról nevezett tatai benczés apátságot. E történeti tényhez krónikáink hozzá adják még, hogy a község Deodátról nyerte volna a Tata elnevezést.

Az új apátság s vele együtt a község is gyorsan föllendült. Egy 1138-ki határjárási oklevél szerint a község határa egész a Dunáig terjedt, s a lakosoknak birtokában egy dunai sziget is volt. 1221-ben már két részből állt a község: a régi Tatából és a „nova villa”-nak nevezett új helységből.

Az Anjouk alatt kivétetvén az apát joghatósága alól, várossá lett. Fontos mozzanat volt ez Tata fejlődésében; de igazi jelentőséget az adott e ténynek, hogy Zsigmond korona-birtokká tevén Tata városát, állandó tartózkodási helyűl választotta. Így jutott Tata egy kis világtörténelmi szerepléshez.

Tata. A nagy tó a várral. Az Esterházy-kastély. A plebánia-templom. Háry Gyulától

Zsigmond király az Általér vizeit nagy költséggel csatornáztatván, megalakította a mai nagy tavat. E tó partjára várat és abba palotát építtetett. Elkészülvén az árokkal övezett királyi vízi palota, Zsigmond igen gyakran ellátogatott e kedvelt városkába. 1412-ben Ulászló lengyel királyt is magával hozta ide. 1423-tól kezdve meg egy folytában három évig lakott Tatában egész udvarával együtt. A fontos politikai ügyek elintézésére számos külföldi uralkodó látogatta itt meg a magyar királyt. VIII. Erik skandináv király, Palaeologus Mánuel görög császár, több német birodalmi herczeg, török követség, Tvartko bosnya király, Lazarovics Iván szerb despota, stb. hosszabb ideig tartózkodtak itt. Milyen zajos élet uralkodhatott ez időben Tatában, könnyen elgondolhatjuk, ha tudjuk, milyen hatalmas kisérettel jelentek meg itt a külföldi uralkodók. A pápai követség vezetőjének, Traversarinak, egyik levele szerint 1434-ben ötezer ló volt a városban. Képzelhetjük, mennyi ember kellett ezek gondozására. A tatai zajos élet, vagy talán a király kivánsága arra bírta Komárom és Győrmegye rendeit, hogy 1419 óta itt tartsák együttesen gyűléseiket. E gyűléseken Zsigmond király is megjelent, s ha nem volt Tatában, mással képviseltette magát.

Zsigmond halála után Tata a Rozgonyiak kezébe kerűlvén, az egykori zajos élet teljesen megszűnt. Csak Mátyás király uralkodása alatt látott a város ismét szebb napokat. Mátyás király ugyanis, látván a vár és város pusztúlását, magához váltotta azt, s a várban vagy új palotát építtetett, vagy – a mi valószínűbb – a Zsigmond-féle palotát állíttatá helyre. Bonfinius, Ranzanus, Oláh Miklós érsek bámúlatos dolgokat írnak e királyi palota aranyos termeiről, pompás folyosóiról és művészi bútorzatáról. (Lásd e kötet 151-ik lapján.) Ez épületek nyomtalanúl elenyésztek, hírükön kivűl nehány igazán szép monda őrzi Mátyás király emlékét Tata vidékén. Ilyen a Mária-kút regéje, továbbá az arany kacsa mondája. Ez utóbbi szerint a római vízvezeték kőcsöve a föld alatt vezetett a Pannon várig (Bregetióig). A nagy király és kisérete azzal mulattatták magukat, hogy Tatában egy fából készűlt, aranyozott kacsát tettek a vízvezeték csövébe, s az ó-szőnyi várig vágtatván, bevárták, míg az arany kacsa ott előtűnt.

Mátyás halálával Tata fénykora is letűnt. Csak egyszer tértek még vissza a régi szép idők. II. Ulászló 1510-ben a hazánkban dúló pestis miatt Tatába ment, s ott tartotta meg az országgyűlést. A fényes gyűlés alkalmával ott tartózkodtak a velenczei, pápai, lengyel, franczia, német államok követei, továbbá Bakocs Tamás esztergomi prímás, Petényi Imre nádor, stb. A mohácsi vész előtt még egyszer találkozunk Tata nevével. II. Lajos Szolimán követét, Behram csauszt, állítólag a tatai várba záratta, s némelyek szerint ezzel szolgáltatott volna okot a szomorú emlékű háború kitörésére; e vélemény hibás volta azonban újabban már ki van mutatva. A vár keleti bástyáján egy márvány tábla jelöli azt a helyet, hol a rege szerint Behram csauszt a mélységbe dobták.

Cseke-tó a tatai angolkertben. Feszty Árpádtól

A török hódoltság korában Tata majd a német, majd a török kezén volt. Szolimán 1543-ban a pompás királyi palotát fölgyújttatta, a várost és a várat pedig egészen földúlta. 1597-ben Pálffy Miklós és Pernstein János visszafoglalván a várat a töröktől, azontúl rendesen törvényes királyának hódolhatott ugyan, de a folytonos harczok alatt igen sokat szenvedett. Legutólszor II. Rákóczy Ferencz hadai foglalták el. 1707-ben visszavétetvén tőlük, I. József seregei a bástyákat és falakat lerontották s így Tata megszűnt királyi vár lenni. Ez események után a tatai uradalom egy ideig a bécsi Krapf család birtokában volt. A Krapf család 1727-ben eladta 343.524 forintért Esterházy József grófnak. Azóta állandóan e család bírja a hatalmas uradalmat.

Esterházy József gróf, „Tatának második alapítója”, mindent elkövetett, hegy a kihalt várost új életre ébreszsze. Először is szabályoztatta a tatai vizeket; azután egy csatorna-rendszerrel a Dunába vezettette a fűztói, naszályi és almási mocsarakat. Több ezer hold mívelhető földre tett így szert. A meggyérült lakosságot németek betelepítésével szaporította. A letelepűlőknek földeket és adómentességet biztosított. A Hannoverából, Westfaliából és Elszászból jött svábokkal és frankokkal telepítette be Tolnát, Felső-Gallát, Alsó-Gallát, Somlyót, Szentmiklóst és Tatát. E jövevények ma már jó részben nemcsak érzelmükre, hanem nyelvükre nézve is teljesen magyarok.

Esterházy József áldásos munkáját utódai is folytatták. A mi ma megtekintésre méltó Tatában, azt mind e család bőkezűségének köszönheti a város. Gróf Esterházy Károly egri püspök építette a nagy és szép főtemplomot, mely méltó társa a pápai és csákvári templomoknak, de ezeknél szebb fekvésű. Esterházyak építették a piarista gymnasiumot és templomot; ők alapították a nagyszerű angol kertet, a kastélyt és egy majolika-gyárat, mely e század elején még virágzott és készítményei versenyeztek a holicsi majolikával.

Tata-Tóváros ma közel 12 ezer lakost számlál. Egyszerű, de csinos földszintes házai első tekintetre elárúlják, hogy a lakosság legnagyobb része iparos és kereskedő. Iparosai közűl nagy hírnévre tettek szert a csapók; még 1836-ban is 136 csapó-mester volt a városban. Az ötvösök egyik múlt századi remekművét az 1884-ben Budapesten rendezett ötvösmű-kiállításon is megbámúlták. Nagyon keresett iparczikkek voltak a tatai bőrkészítmények, főleg az úgy nevezett gémbőrök, melyekkel az egész országot ellátta Tata. Ma már, mint mindenütt, itt is hanyatló félben van a kisipar. A jelenlegi tatai ipar leghíresebb készítményei a majolika és cserép-edények.

Tata-Tóváros képe nem valami vonzó; útczái többnyire kövezetlenek, égy-kettő kivételével szűkek és rendezetlenek. Emeletes ház alig néhány van a városban. Csak újabb időben, mióta a szőny-brucki vasútvonal megnyílt, kezd a város nagyobb mértékben fejlődni. Rendkivűl gazdag lévén vizekben, a gyáriparra igen alkalmas hely volna; a természet adományai azonban még távolról sincsenek kellőleg fölhasználva. A tatai vizek, melyek télen-nyáron állandóan +16 R° melegek, ma mintegy 90 malmot, fűrész- és kallókereket hajtanak.

A XVIII. századbeli majki klastrom maradványai. Olgyay Ferencztől

A városnak legérdekesebb nevezetessége a vár és várkastély. A mai várkastélyt Esterházy Miklós gróf tette lakhatóvá 1815-ben. A kastély megújításánál fölhasználták a fehérmegyei vértes-szent-kereszti benczés apátsági templom boltozatának szépen faragott bordáit is. Éjszakkeleti részén egy négyemeletes csonka torony van; az épület többi része kétemeletes. A várkastélyt most újíttatja tulajdonosa. Márvány keretű szép ablakainak egy része már készen van. Ez épületben van elhelyezve a gazdag családi levéltár, a ritka szép aczélmetszet-gyűjtemény és az öt termet betöltő becses képtár, melyben egy, a Madonnát életnagyságú alakban ábrázoló rajzot Lionardo da Vinci művének tartanak. E kastély előtt állítják majd föl a Strobl szobrász által készített pompás kútat, mely Mátyás királyt s vadásztársaságát örökíti meg.

A vár mellett, a nagy tóhoz közel áll a grófi kastély. Egyszerű emeletes barokk ízlésű épület ez, két végén egy-egy alacsony toronynyal. A keletre eső torony egyik szobájában írta alá Ferencz király 1809 október 14-én a bécsi békekötést. A szoba ma is ugyanolyan állapotban van, mint akkor volt. A pompás parktól környezett kastélylyal szemközt van a grófi kert, födött lovagló csarnok és festő-műterem.

A remek kis színházat Esterházy Miklós gróf, a mostani tulajdonos, építtette Fellner és Hellmer ismert színház-építők tervei alapján. Fényes berendezésére és 1888/89-ben készűlt pompás szerkezetére nézve ez egyik legszebb vidéki színházunk. A mennyezetet Pállik Bé1a festő művészi freskói ékesítik. A falak, a páholyok és az erkély oldalai pompásan vannak díszítve. A földszintet márvány karzatok választják el a körszékektől és a grófi külön páholytól. Az egész színház villamos világításra van berendezve. Az előadásokon a meghívott közönség ingyen helyeket kap, mert a gróf rendesen maga fizeti a játékok költségeit.

Tóvárosnak keleti részén fekszik a 260 hold kiterjedésű hattyú-liget (angol kert), melynek közepén a 30 holdnyi terjedelmű Cseke-tó van. Lugasok, ritka fák és virágok ezrei, egy emeletes nyári kastély, egy török mecsetszerű építmény, mesterséges vízesések, barlangok, romok, kristálytiszta források emelik e pompás park szépségét, melybe a közönségnek szabad bejárata van. A parkból gyönyörű kilátás nyílik a szomszéd, erdőkoszorúzta bérczekre és a baji szőlőhegyekre. A parkon túl van a díszes berendezésű fürdőház. A nagy tavon innen van a lóversenytér, egyike a legszebbeknek a monarchiában. Mindezek az idegeneknek, de főkép a fővárosi lakosságnak ezreit csalogatják Tatába, kivált a nyári napokon.

Maguk az uralkodó ház tagjai is többször megtisztelték látogatásukkal Tatát. 1809-ben Ferencz király és egész családja Tatában tartózkodott. Ez alkalommal halt meg a lelkészlakban Károly Ambrús főherczeg, Magyarország prímása, 24 éves korában. Újabb időben Ő felsége a király, s több főherczeg örvendeztették meg látogatásukkal a várost és a grófi családot.

Tatától egy negyedórányira feleszik a szőlőskertekben gazdag Baj falu. Itt van az a híres urasági pincze, melyben a többi közt egy 2.150 akós, óriási hordó van. A rajta levő vasabroncsok 9.580 fontnyi sulyúak.

A Vértes-hegyek nyugati tövében, Tatához közel, elragadóan szép vidéken fekszik Majk puszta. Az Árpádok korában a premontrei szerzeteseknek a Boldogságos Szűzről czímzett prépostsága virágzott itten. Pompás basilikájuk messze földön híres volt. A prépostság megszűnése után a kamalduli néma barátok telepűltek le itt s a romba dűlt kolostor és templom helyébe a XVIII. században barokk ízlésű kolostort és templomot építettek. II. József eltörölvén a szerzetet, a klastromot magánczélra használták. Egy ideig posztógyár is volt benne. A templom azóta romba dőlt s gyönyörű faragású bútorai a komáromi görögkeleti templomot díszítik. A majki puszta jelenlegi tulajdonosa, csákvári Esterházy Miklós gróf némileg helyreállította a régi monostor épületét. Ma kedves kirándúló helye a családnak.

Tatától éjszakra, a Duna partján fekszik Neszmély falu. Itt halt meg Albert királyunk. A neszmélyi borok egész Európában ismeretesek. A fillokszera azonban nagy pusztításokat vitt végbe a szőlőkben. Ugyancsak a Duna partján terűl el Új-Szőny falu, az állami és a déli vasút állomáshelye. Nem sokára törvényesen egyesítve lesz Komárommal. A szőnyi határban, az ácsi erdő előtt egy szép tört oszlop jelöli Görgei Artúr 1849-iki győzelmének színterét s az elesett honvédeknek nyughelyét.

A Szőnytől délnyugatra fekvő Ács czukorgyáráról, Bábolna és Kisbér pedig állami méneseikről nevezetesek.

Kisbér és Bábolna. Maurovich Fábiántól

Kisbér múltja aránylag még rövid. Ő felsége a király 1853 július 8-án kelt legfelsőbb kézíratával rendelte el, hogy katonai ménes alapíttassék a Batthyány grófoktól elkobzott kisbéri uradalomban, melyet azután a ménesnek 1869-ben a magyar állam tulajdonába történt átvételekor a családtól 1,700.000 forintért váltottak meg. Czélúl az angol telivér lovak tenyésztését, s az angol vérrel nemesbített félvér tenyésztését tűzték ki.

A telivér-anyag kipróbálása czéljából a ménes 1860-tól 1867-ig versenyistállót és idomító-intézetet is tartott fenn, bár nagyon közepes sikerrel, úgy, hogy a versenyügy, de főleg az országos tenyésztés szempontjából sokkal hasznosabbnak bizonyúlt azon, 1867-ben megkezdett s azóta állandón fentartott intézkedés, hogy az angol telivér csikókat esztendős korukban nyilvános árverésen eladják magyar vagy osztrák honpolgároknak azzal a kötelezettséggel, hogy azokat engedély nélkül a monarchiából kiszállítaniok nem szabad.

Új korszak nyílt meg a ménes életében akkor, a mikor az 1869 végével a katonai kincstár kezeléséből a földmívelési miniszterium vezetése alá helyeztetett, habár azért a ménes melletti szolgálatot azóta is katonai személyzet teljesíti az említett miniszterium rendelkezései szerint. Kozma Ferencz néhai miniszteri tanácsosnak, mint a lótenyésztési osztály főnökének, közel negyedszázados működése igen áldásos hatású volt úgy ezek, mint az egész ország lótenyésztésének újjá alkotására nézve. Az ő kitűnő szakértelme és erős keze küszöbölte ki a ménesből a nem oda való anyagot, viszont ő fejlesztette a megmaradottat arra a magaslatra, hogy az angol telivér-törzs ivadékai nemcsak biztosítékaivá lettek a monarchia ma már nagygyá nőtt telivér-tenyésztésének és versenyügyének, hanem a külföld pályáin is tiszteltté tették a magyar tenyésztést; más felől pedig a telivértörzs mellett olyan, közel 200 anyakanczából álló, magas angolvérű félvértörzs képződött, mely ma már a hazai tenyésztésnek a legkiválóbb méneket adja, s a melyet a külföld szaktekintélyei is, példáúl az angol Chaplin, készséggel elismernek a világ legelső angol félvér méneséűl.

Az angol telivér-tenyésztés zöme a volt grófi tágas parkban van. Kiváló része e parknak a festői fekvésű Wenckheim-halom, gróf Wenckheim Béla néhai miniszterelnök emlékére, ki oly sokat tett Kisbéren a telivér-tenyésztés előmozdítására. Egy lapály övezte dombon, évszázados fenyőktől környezve áll az egyszerű emlék. Aljában terülnek el a paddock-ok, s az egy útczasorból álló Ritter falucska, melynek zsúpfödelű csinos házikói egyenkint két-két telivérkancza istállójából állanak, a hozzájuk tartozó befásított téres kifutó helylyel, hol a kanczák és csikók szabadon futkározva legelhetnek. Hátrább vannak az idegen telivér kanczák számára készűlt istállók és kifutó helyek, hova nemcsak a monarchia, de a külföld lótenyésztői is évente 3-4 száz kanczát hoznak a kisbéri telivér ménekhez. Az előtérben áll a volt grófi kastély, melyben ma főleg irodák és vendégszobák vannak; előtte csinos nyári és téli lovagló helyek, körötte a törzsmének és yearlingek, meg az idomításban levő és használati lovak terjedelmes istállói csoportosúlnak.

A látogatóra nézve legérdekesebb itt a telivér mének ép oly egyszerű, mint czélszerű beosztású istállója, hol tágas rekeszekben állanak a legértékesebb mének, s a hova mindig bizonyos elfogultsággal lép be laikus és szakértő egyaránt. A laikust elfogja az, hogy egy-egy ily mén ára 60, 80, 100 ezer forint, sőt némelyike több is, a szakembernek pedig eszébe jut a sok emlék, a mely az istállóhoz fűződik. Itt állt – hogy csak egy párt említsünk – évek hosszú során át a kitűnő lovak kitűnője, az „öreg” Buccaneer 1865 november 15-étől 1887 ápril közepéig, mikor a lónál ritka életkor, a 30 év terhe alatt leroskadva, a budapesti állatorvosi akadémiára szállították, hogy megszabadítsák az aggkor terhétől. Ivadékai úgy Anglia, mint Európa egyéb versenypályáin a legelőkelőbb versenyeken is sűrűn aratták a babérokat a magyar tenyésztésnek, az utána származott nagy számú félvér-ivadék pedig tenyészanyagunk színe java lett, hasznot hozva úgy a magán-ménesek tulajdonosainak, mint a kis-tenyésztőnek. Hogy ezen a milliókra menő közvetett hasznon kivűl közvetlen is mily haszna volt, azt pár rövid számadattal világítjuk meg. A 2.600 font sterlingen és egy telivér kanczáért megvett mén a kisbéri ménesnek hágatási díjakban és csupán telivér-csikóiért, – tehát nagy számú félvér-ivadékait nem is számítva – 470.675 forintot jövedelmezett, a versenypályákon pedig csikói Angliában, Francziaországban, Németországban és monarchiánkban több mint két millió forint díjat nyertek.

A Wenckheim-halom Kisbéren. Pállya Czelesztintől

Ugyancsak ez istállóban álltak a lótenyésztésünkben oly mélyreható nyomokat hagyott Cambuscan, Bois-Russel, Verneuil, Doncaster, Gunnersbury, Craig-Millar; innét eredt a Kincsem, a csoda-kancza, mely 54 versenyben futván, soha le nem győzetett és tulajdonosának hat tiszteletdíjon kivűl 199.705 forintot nyert össze csak versenydíjakban. Itt állott továbbá a Kisbér nevét nagy győzelmeivel világhírűre emelt Kisbér mén is, és még számos más, messze földön híressé vált mén.

Érdekes az esztendős telivér-csikók istállója is. Az előbb anyjukkal a paddockban szabadon futkározó csikókat félesztendős korukban elválasztván, itt gyűjtik össze, s a bőséges zabot és a szénát még tejjel és tojással is megtoldva fejlesztik növekedésüket, valamint az istállóhoz tartozó körpályán naponként való rendszeres jártatás, később futtatás által készítik elő jövendő hivatásukra, a versenyzésre. Itt aczélozódik a csikó izma, itt szerez oly ügyességet, hogy mikor évente május végén árverést tartanak, már bemutathatja futóképességét, s így a vevő ezt megismerve, fizetheti meg érte a rendszerint elég magas árt, mely átlagban véve darabonként 8.000 forint körűl jár, de egyeseknél 6, 8, 10 ezer forintig, sőt kivételesen ezen felül is emelkedik.

A kastély előtti lovagló-iskolákban láthatni azután még a reggeli órákban katonás egyenruhába öltöztetett lovász fiúktól lovagoltan a három évet betöltött félvér kancza- és méncsikókat is, a mint nyereg alá szoktatva eleinte lépésben, majd ügetésben és vágtatásban gyakorolják őket, hogy azután a kanczákat rendszeres idomítás alá véve, versenyt rendezzenek velük. Azt az elvet ugyanis, mely az angol telivért megteremtette, s a mely minden egyéb lófajta fölött elsőbbséget biztosított neki, hogy t. i. csak az idomításban és versenypályán egészség, erő, és futó képesség tekintetében kipróbált lovak használtassanak tenyésztésre, s nemzzenek még erősebb, győzősebb ivadékot, a kisbéri félvér-tenyésztésben is alkalmazzák. A fiatal kanczák közűl ugyanis csak azokat tartják meg a ménesben, a melyek nemcsak legjobb testalkatúak, hanem a melyek idomításban és versenyben is kipróbáltattak. Ugyanezen szempontból évente meddő kanczákat valamint méneket is nagyobb számban küldenek a lovagló iskolákba és vadásztársaságokhoz kipróbálás végett. Ennek a minden állami ménesben szokásos eljárásnak és az edzve való nevelésnek köszönheti jórészt a magyar ló azt a szívósságot és kitartást, mely oly nagy jelessége a használatban, s mely egyik legfőbb oka a külföldön lovaink keresett voltának.

Kisbér. Telivér kancza csikóval a Ritter-falucskában. Fiatal kanczák betanítása. Legelő ménes. Vágó Páltól

A fő telepen kivűl az egyes majorokban, hová virágzó vagy kalásztól terhes vetések közt árnyas fasoros útak vezetnek, télen tágas, magas, szellős istállókban, nyáron téres, gyepes legelőkön tartják a félvér ménest, külön-külön a kanczákat, s kor és nem szerint elválasztva a csikókat. A csikók még anyjuk mellett is folyton emberek közt levén és szelíd bánásban részesűlvén, kezesekké válnak, utána mennek az embernek, s ki félénkebben, ki tolakodóbban, a kabátot is meghúzogatva, esd egy-egy czirógatásért, egy-egy darabka murokrépáért vagy czukorért. Majd egymás közt játszanak, birkóznak, futkosnak, mint valami csapat iskolásgyerek, s közöttük is észrevehető, hogy mint tart pajtásságot, vagy idegenséget egyik a másikkal, hogyaz idősebbek mennyivel komolyabbak a fiataloknál, meg hogy a kanczacsikók játéka inkább enyelgőbb, a méncsikóké inkább veszekedőbb. Majdazután közre fogják őket a fürge paripákon ülő csikósok, kék lobogós újjúingben s gatyában, sárga pitykés piros mellényben és sapkában (ez ugyanis náluk a szabályszerű közös hadseregbeli szolgálati egyenruha) s pattogó karikásokkal terelik őket ide-oda, hol lépést, hol ügetve, körben, vagy hoszszában. Az élénk, mozgékony képből csak a szürke csacsi válik kiaz ő elpusztíthatatlan nyugalmával, kénytelen kelletlen el-elmaradozó futásával. Neki csak ritkán akad igazi pajtása a csikók között, de ott tartanak egyet-egyet nyugalmas semittevésben minden osztálynál, hogy a csikók megszokják a látásukat, lévén a lónak az a sajátsága, hogy ha nincs hozzá szokva, megijed hosszú fülű fajrokonától. Az összes ménesbeli lóállomány Kisbérenjelenleg mintegy 800 darab, míg a méntelepekben 409 darab kisbérinevelésű mént használnak a köztenyésztés javítására.

A fajtabeli különbséget nem tekintve, nagyban és egészben véve ugyanazt a képet találjuk Bábolnán is, a hova Kisbérről Tárkány községen keresztűl egy rövid óra alatt átkocsizhatunk. Míg Kisbérnek az a föladata, hogyangol telivér, de főkép magas angol vérű anyaggal lássa el a tenyésztő gazdákat: addig Bábolnán az arabs vért tenyésztik az ország azon vidékei számára, a hol a gazdák kezén levő keleti vérű kancák még nem elég termetesek ahhoz, hogy a nagyobb méneket lehessen hozzájuk használni, vagya hol a tenyésztés és kivált a fölnevelés és tartás még nem jutott odáig, hogy az angol vérű lónál okvetetlen megkivántató bőséges takarmánytés nagy gondozást meg tudnák adni úgy a kanczának, mint csikójának. Abábolnai ménesből 334 mén áll jelenleg az állami méntelepeken, míg az összesménesbeli lóállomány mintegy 600 darab.

Bábolna sokkal régibb ménes, mint Kisbér. II. József császár uralkodása alatt 1789/90-ben vették meg 450.000 forintért a Szapáry grófi családtól a katonai kincstár számára, azzal a czéllal, hogy fiókintézete legyen a mezőhegyesi ménesnek, mely akkortájt pótlovakat szállított a hadseregnek, sőt igen nagy mennyiségben ökröket is ugyancsak a hadsereg és Bécs városa élelmezésére. Ennek a föladatnak megfelelően tehát ott a múlt század utolsó és a jelen század első éveiben rendszeres tenyésztés alig folyt, mindamellett, hogy a ménes időközben 1806-ban önállósíttatott. A század elejének sulyos évei, a háborúk – melyek egy ízben a ménest a francziák elől Mezőhegyesre menekűlni is késztették – gátolták a rendszeres munkát, úgy, hogy csak 1816-ban állapították meg elvben, hogy a bábolnai kanczákat keleti vérű ménekkel fogják párosítani.

Bábolnai tehenészet. Pállya Czelesztintől

Kezdetben ugyan nem tartották meg szigorúan ezt az elvet, mert a rosièresi franczia méntelepből zsákmányolt, továbbá a Fechtig báró által, valamint egyes kereskedők útján vásárolt keleti mének mellett a kopsani udvari ménesből oda áthelyezett spanyol ménekkel is kereszteztek vagy tíz éven át, sőt kladrubi ménekkel is tettek kisérleteket. A harminczas évek óta azonban tisztán keleti vér tenyésztése folyt és foly, mely vérnek fölfrissítése czéljából több ízben hoztak ide keletről eredeti arabs méneket és kanczákat. Ily czélból jártak vásárlással megbízott küldöttségek 1836-ban Sziriában, 1843-ban Egyiptomban, 1852-ben, majd ismét 1856-ban megint Sziriában, míg a legutóbbi beszerzés már csak 30 évvel későbben, 1885-ben történt, miután időközben a ménesnek 1869 január elején a földmívelési kormányzat kezelésébe történt átvétele alkalmával Mezőhegyesről helyeztetett át 45 arabs kancza azon kevésbbé fejlett, vagy jellegtelen, vagy egyébként hibás kanczák helyére, melyeket az átvevő bizottság a Bábolnán való továbbtenyésztésre alkalmatlanoknak ítélt. Az azóta folyt következetes tenyésztés, úgy szintén a bővebb takarmányozás hatása alatt a bábolnai ménes lovai, a mellett, hogy keleti jellegüket szépen megtartották, nagyobbodtak, csontosodtak, izmosodtak, úgy, hogy az ott tenyésztett anyag az állandóan tiszta vérben való tenyésztés mellett is jóval termetesebb az eredeti arabsnál, megfelelvén a jelenkori szükségletnek, mely úgy a hátaslónál, mint a könnyű hámoslónál is szereti a termetességet. A tenyésztési elv az, hogy azokat a kanczákat, a melyeknek ivadékai már némi eldurvúlás, s a keleti jellegből való kivetkőzés kezdetét mutatják, eredeti arabs ménekkel, vagy azok egyenes ivadékaival párosítják; ott ellenben, a hol a test kisebbedése, elfinomodása mutatkozik, saját tenyésztésű termetesebb méneket használnak. Míg a kisbéri ménes nagy értékével, nemes vérével s érdekes tenyésztési eredményeivel köti le az embert: a bábolnai inkább érdekességével, kedvességével hódít. Az arabs ló formái kecsesebbek, a ménesek színezete is élénkebb, változatosabb, a mennyiben az angol vérből már kiküszöbölt szürkék különféle árnyalatai tarkítják a társaságot, s maguk az állatok barátságosabbak, még kezesebbek; bár ideges természetük miatt évente párszor megesik, hogy egyik-másik lónak minden ok nélkűl való megrezzenésére megszalad az egész ménes és eszeveszett vágtatással rohannak tüskön-bokron át mindaddig, míg teljesen ki nem fáradtak. Ilyenkor egy-egy részüket néha a harmadik határban szedik össze. Növeli a látogatóban a kellemes hatást a lovaknak igazán nemes és hozzá még kecses jellegén kívül az is, hogy az egész ménes nagyon könnyen áttekinthető. A század elején, a nem épen szemgyönyörködtetésre szánt s elég rideg katonai modorban, de szélszerű beosztással épült fő telepen együtt vannak a mének, a kanczák és az idomításra kerűlő csikók istállói, a zárt udvar közepén a födött, valamint a fenyűkkel körűlültetett nyitott nyári lovaglóiskolával, s az évjáratoknak a külső majorokban elhelyezett istállói is pár percznyi, legfeljebb negyedórai kocsizással elérhetők. Szinte sajnálja a látogató, hogy oly rövid az út, mert valóban ritka élvezet valamely szép júniusi délután, mikor minden vetés a legszebb fejlődésben van, s friss széna teszi illatossá a levegőt, szép mozgású jó négy bábolnai szürkével, kényelmes kocsiban, pompásan kavicsozott útakon körűl járni ezt az egy tagban terűlő, szelíd hullámú dombjairól egészen áttekinthető birtokot, mely mindenütt befásított útjaival, ligeteivel, erdőivel igazán valami óriás parkhoz hasonlít, melynek üde zöldjét szapora egymásutánban tarkítják a legelésző változatos színű ménesek, a piros-tarka simmenthali-fajú gulyák, s a juhnyájak, meg a künn dolgozó jármos ökrök fehér csoportjai.

A fölnevelés, edzés, gyakorlás, kipróbálás ugyanazon alapelvek szerint tőrténik, mint a kisbéri ménesben. A származó szaporúlatból a fiatal méneket itt is, mint a másik ménesben, a méntelephez osztják be, a fölös számú fiatal kanczákat pedig, a melyek a ménes létszámának kiegészítésére már nem szükségesek, Budapesten szokták mindig október elején elárverezni. Azon felűl a bábolnai ménes – Európának ma már jóformán egyedűli számot tevő arabs ménese – neveli nagy részt a magyar testőrség híres szürke nyergeseit, ugyanez látja el Horvátországot és Boszniát is arab ménekkel, sőt külállamok, példáúl Bulgária, meg egy ízben Japán is, szintén itt kerestek arabs vérű javító méneket (korrektorokat).

Úgy a kisbéri, mint a bábolnai ménesekkel terjedelmes gazdaságok vannak kapcsolatban. A kisbéri intézet területe 11.255 kataszteri hold, a bábolnaié pedig 7.105. Míg a ménesek tisztán katonai kezelés alatt álltak s a gazdálkodást is a ménes-parancsnokok alá rendelt katonai tisztviselők katonai cselédséggel vezették: e gazdaságoknak kizárólag az volt a föladatuk, hogy a ménest legelővel és takarmánynyal ellássák. Mióta azonban ez intézeteket a földmívelési kormány kezeli, s a gazdálkodást a méneskezeléstől egészen elválasztva, polgári tisztviselők polgári cselédséggel viszik, a ménesek ellátásán kivűl még az is föladatuk a gazdaságoknak, hogy az országos lótenyésztés kiadásainak fedezéséhez jövedelmükkel hozzájárúljanak, sőt azon felűl, a mennyire az említett kettős főszempont megengedi, oly mintaszerű gazdálkodást is folytassanak, a melyből a tapasztalás végett oda forduló gazdák hasznos okúlást meríthessenek.

Egy negyedszázad óta ez irányban is folytatott kitartó és következetes munka után ma már oda jutottak e gazdaságok, hogy említett föladataiknak sikeresen eleget tesznek. A legelőkön és kaszálókon előállított, mindig elegendő és jó takarmány segíti a ménest az anyag fejlesztésében, azon felűl pedig maguk a gazdaságok is kiterjedt állattenyésztést folytatnak. Nevezetesen a kisbéri gazdaság ardenni vérű igáslovat, simmenthali és bonyhádi marhát, rambouillet birkát és berkshire-sertést tenyészt; tejgazdaságának vaja és csemegesajtja keresett, míg a bábolnai ménesbirtok simmenthali szarvasmarha-törzse úgy szám, mint minőség tekintetében ritkítja párját; ugyanitt, mint már említettük, rambouillet-birkát és mangolicza-sertést is tenyésztenek.

A bőségesen trágyázott, gőzekével s egyéb jó fölszereléssel alaposan megmunkált és czélszerű vetésforgásokra beosztott földek nagy átlagokban termő gabonáját mindegyik birtokon saját gőzmalmok őrlik meg, míg a nagyban termesztett burgonyát ugyancsak a gazdaságokkal kapcsolatos keményítő-gyár dolgozza föl, a burgonyatörkölyben olcsó és jó takarmányt szolgáltatván vissza a gazdaságok nagy marhahízlalásának.

Változatos, élénk, egészen a kor színvonalán álló és sok irányban érdekes és értékes tanúlságokat nyújtó ma már e gazdaságok működése.

De az emberiségi szempontokat is kellő figyelemben részesítik ez intézetekben. A cselédség családonként külön szobákban lakik, s munka közben előfordúlható balesetek ellen biztosítva van; gyermekei – úgy a fiúk, mint a leányok – az intézeti iskolákban nyernek oktatást; a betegeket akár háznál, akár a mindegyik birtokon levő kórházban az intézeti orvosok ingyen gyógyítják; a vallásosság ápolására is minden vallásfelekezethez tartozó alkalmazottak részére gondoskodnak az intézetek.

Bábolnai csikó-ménes. Pállya Czelesztintől