Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Vasmegye.

Vasmegye.

Balogh Gyulától

Szombathely. Háry Gyulától

Vasmegye az ország legnyugatibb szélén szabálytalan háromszög-alakban terűl el. Határai: éjszakról Sopronmegye és Alsó-Ausztria, keletről Veszprém, délről Zalamegye, nyugatról Stájerország. Kiterjedése 5.035.31 négyszögkilométer és így nagyságra nézve a 19-ik az ország megyéi között. Vasmegye fölszíne legnagyobb részt hegyes, hullámzatos. Hegyei három csoportra oszlanak: egyik a borostyánkői hegycsoport, a Nori Alpesek végső ágazata (a Magyar Alpesek egy csoportja), mely Borostyánkő vidékéről indúl ki, a Gyöngyös és Pinka folyók közt terűl el, s Kőszegen az Ó-ház- és Kalvária-hegyekkel végződik. E hegycsoportot azonban a Góborfalva és Vágod közt levő mély nyereg hegyrajzi és földtani tekintetben két teljesen elütő sajátságú csoportra osztja; mert míg a hegycsoport keleti tagja, melyet Kőszegi hegységnek nevezhetünk, határozott gerinczes fejlődésű: addig a borostyánkői rész inkább csoportos hegység, és főgerincze nincs. E hegycsoport főbb emelkedései az Irottkő (876.2 méter, a Dunántúl legmagasabb emelkedése), továbbá a Szarvaskő és az Ó-ház.

A másik csoport a német-újvári hegycsoport, a Pinka, Lapincs és Rába folyók közén, s éjszaki ága a szombathelyi szőlődombokban végződik. Közepét a „Német-újvári” hegycsoport képezi a magánosan álló Kúphegy-gyel. Másik ága Egyházas-Füzes felé vonúl, míg ismét egy másik ága Keresztes felé húzódik, s legmagasabb csúcsa a Vashegy.

A harmadik hegycsoport a dobrai, mely Dobra és Vas-Hidegkút között nyomúl be a vármegyébe, s egyik ága a muraszombati járás területét borítja, fővonala pedig a kemenesaljai fönsíkon dombokban végződik. Magasabb tetői az Ezüsthegy Magasfok, és a Katalinhegy Permise mellett.

Egyik földtani nevezetessége e megyének a Ság, e csonkakúphoz hasonló s tágas lapály közepette, magánosan álló vulkánhegy, mely oldalain a jó hírű sági bor venyigéit neveli.

E hegyek közein bájos völgyek és síkok is vannak, kivált a Rába, Pinka, Mura, Lapincs és Gyöngyös folyók mentében. Nagyobb sík vidéke a kemenesaljai fönsík. E részben kavicsos, köves vidéket a népvándorlás korában szlovének lakták, a kiknek nyelvében a kő = kamen, köves = kamenecz, s e szóból származtatják némelyek a fönsík mai nevét.

Vasmegye területének fő folyója a Rába, mely Stájerországban ered, Velikénél lép a megye földjére s Marczaltőnél hagyja el azt. Folyása rakonczátlan, a miért is áradásaival, főként szabályozatlan részein, tetemes károkat szokott okozni. Szabályozásának századok óta vajúdó kérdése részben épen napjainkban nyert megoldást, a mennyiben az alsó része már szabályoztatott. Egyéb nagyobb vizek: a Mura, Lapincs, Strém, Pinka, Fehérpatak, Perint, Gyöngyös, Répcze, Marczal, Zala és Kerka, s azon fölűl még mintegy 90 kisebb patak, melyek malmok s más vízi művek hajtására is alkalmasok. A megye éghajlata általában egyező a terület földrajzi fekvésével; nem zavarják oly ingadozások, mint az Alföldön, s esőben nem szűkölködik; ezért növényzete mindenfelé változatos és buja tenyészetű.

A vármegye összes földterülete kataszteri holdakban 952.593 kat. hold és 990 négyszög öl. A termő talaj a folyók mentén áradványi eredetű, mély rétegű, közép kötöttségű föld; a fönsíkon szürke, kavicscsal ágyazott, kötött agyag, mely sok helyen csekély termő réteggel bírván, mívelésre kevéssé alkalmas. A kis-czelli járásban találunk tőzeg-talajt is.

Vasmegye területét különben a természet minden adományával megáldotta. Keleti részében a búza, rozs, árpa, zab, kukoricza, burgonya, repcze, kender, len bőven terem. A nyugati részben kevesebb ugyan a gabonanemű, de nincs hiány hajdinában, kölesben, kenderben, burgonyában és répában. A szorosabb értelemben vett fejlett mezőgazdaságon kivűl van a vármegyének tetemes gyümölcstermesztése, s úgy az alma-, mint a körte-féléknél a fínomabb asztali fajok változatosságával találkozunk. Hegyei jeles borokat is teremnek. Ilyenek első sorban is a kellemes italú sági, azután a kőszegi, rohonczi, gősfai és kis-somlói borok. Kivitelre azonban csak kevés jut. Noha ezelőtt javában folyt az erdőpusztítás, a vármegye erdőállománya ma is nagy és értékes. Az uralkodó fanem a fenyű. A lomblevelűek közűl nagyobb mennyiségben fordúl elő a tölgy, azután a cser és itt-ott a bükk, gyertyán és nyír. Terményei: makk, gubacs, málna, eper, áfonya, vadalma, vadkörte, gomba, tapló és első sorban nagy mennyiségű szerszám-, épület- és tűzifa. Az alomszedés is erdeink hasznai közé tartozik. Az erdő némely vidéken egyedűli jövedelemforrása a népnek. A gazdák egyik fő foglalkozása és keresetága az állattenyésztés is. Szarvasmarha-tenyésztése a vármegyének főleg azóta, hogy a gazdasági egyesűlet fölkarolta, virágzásnak indúlt. Az úgy nevezett tájfajta, mely piros-tarka és hegyi jellegű s a simmenthali vér hozzá keverése folytán mindinkább átalakúl, jól fizetett és keresett tejelő állat. A lótenyésztés itt nem nagy fontosságú. Nagyobb ménesek nincsenek, s leginkább csak a Nori-fajú igás kanczák után nyert csikók szaporítják a lóállományt. A sertéstenyésztés közös legelő hiányában nem nyerhet nagyobb lendűletet, noha újabban az angol hízó sertés tenyésztése egyre terjed. A gyapjúnak folyton hanyatló ára kis térre szorítja a juhtenyésztést. Nagyobb mennyiségű fésűs-gyapjas juhot az úgy nevezett Cseren találunk. Minden udvarnak megvan a baromfi-serege, melyet Gráczban és Bécsben jó árakon adnak el. Mind a mellett nagyobb kiterjedésű tenyésztések, vagy hizlalók nincsenek. A méhészet egyes vidékeken virágzik, többnyire hordozható méhesekben (kasok). A vadászati törvény ebben a megyében is megtermette jó gyümölcsét. Szarvas, őz, néhol vaddisznó rejtőzik az erdő sűrűjében, míg a mezőkön nyúl, róka, borz és szárnyas vadak után járhat a vadász sikerrel. Egyes uradalmak vadaskertekkel, fáczánosokkal is bírnak. Újabban örvendetesen szaporodik a süket-fajd. A kisebb vadászterületek vagy egyesek, vagy társúlatok birtokában vannak. Épen nem ritkaság, hogy példáúl a szombathelyi mezőkön néhány órai hajtás után 5–600 nyúl is kerűl puskahegyre. A halászat alig érdemes az említésre. A sok apró vízből apró halakat szednek házi szükségletre, de azokat is csak a nép szegényebb osztálya. Tetemesebb a halászat a Rábán, hol nagyobb hal is megterem, s belőle a szomszéd piaczra is kerűl. A hegyi patakokban pisztráng, a lassúbb vízfolyásokban rák tenyészik. Az ásványország is gazdag a vármegye területén. Hegyeiben sok mészkő, rézércz és serpentinkő (Borostyánkőnél) találtatik. Itt-ott barna-szén is fordúl elő. A bányai hegyekből az antimon érczet aknázzák, melyet gyárakban tisztítanak és olvasztanak. Ásványvizei Tarcsán, Sóskúton, Buglóczon, Széchenyi-Kúton találhatók. Tarcsa ismert fürdő. A sóskúti víz nagyon hasonló a gieshüblihez.

A közlekedési eszközök között első sorban a vasútak említendők. Ezek: a déli (Sopron–Nagy-Kanizsa), a magyar állami (Győr–Grácz), a kis-czell-bobai (székes-fehérvári irány) vasútak, továbbá a boba–jánosházai szárnyvasút egész a vármegye határáig; úgy szintén a következő szárnyvasútak: Kőszeg–Szombathely, Pinkafő–Szombathely, Pozsony–Szombathely, és a legújabb rumi–szombathelyi szárnyvasút. Államútak: a budapest–gráczi országút, a pozsony–varasdi s a szombathely–pinkafői. Az 56 törvényhatósági út hoszsza összesen 977.065 kilométer.

A mi az ipart és kereskedelmet illeti, a kisipar helyzete most is az, a mi volt évtizedekkel ezelőtt. Küzdés a létért, tengődés máról holnapra, s annál is inkább, mert a kisiparosok nagy részénél kevés a kitartás, az üzleti szellem; nem mozdít, nem törekszik, hanem megadja magát sorsának s várja annak jobbra fordulását. Tagadhatatlan azonban az is, hogy a nagyipar is nyomasztólag hat a kisiparra. Több megnyugvással lehet tekinteni a gyári ipar fejlődése elé. Szombathelyen olyan két gazdasági gépgyár működik, melyek üzletkörüket a külföldre is kiterjesztették. Csehiben, Körmenden, Kőszegen és Ikerváron egy-egy, Szombathelyen két gőzmalom áll fönn. A posztó- és pokrócz-gyártó telepek közűl figyelemre méltók a kőszegi és lékai, s kiváltkép a pinkafői pokrócz-, szűrposztó-, és gyapjúárú-gyárak. Szombathelyen eczet-gyárakat és több téglaégető körkemenczét találunk. Megemlítendő még a szombathelyi bőrgyár, mely a közel lefolyt években élénk üzleti mozgalmat mutathatott föl. A kereskedelemügyi miniszter 1892-ben Eőri-Szent-Péter községben egy len-beváltó és kikészítő ipartelep fölállítását rendelte el. Szent-Gotthárdon dohánygyár működik, Sárvárott czukorgyárat állítanak föl. A kereskedelem első sorban a helyi szükségletek kielégítésére szorítkozik. A kereskedelmi czikkek közűl a hizlalt marha, továbbá a mezei termények, de ezek közűl csak a gabonafélék kerülnek tömegesebb kivitelre. Különösen keresett volt korábban a megye jó minőségű árpája, melyet sörgyártásra nagyon vásároltak. Felső-Eőr vidéke deszkával és épületfával űz élénkebb kereskedést. Kiválóbb helyi piaczok: Szombathely, Körmend, Sárvár, Kis-Czell; sűrűn látogatott piaczai Bécs és Grácz is. Szakiskolák: a szombathelyi államilag segélyezett középkereskedelmi s a szombathelyi alsófokú kereskedelmi iskola.

Van a megyében két rendezett tanácsú város (ezek közűl az egyik: Kőszeg, szabad királyi város czímmel), 8 nagyközség, 609 kisközség, 232 major, 40 telep és 28 puszta.

A lakosság száma 1869-ben 331.706, 1880-ban 360.590, 1890-ben 390.371 volt, és így a 21 évi szaporúlat 58.665 lelket, vagyis közel 18%-ot tett, a mi kedvező jelenségnek tekinthető. Nemzetiség szerint az 1890. évi lélekszám következőleg oszlott meg: 197.389 (50%) magyar anyanyelvű volt, német 125.526 (32.16%), horvát 18.197 (4.66%), vend 47.080 (12.55%), a fenmaradó csekély töredék különböző, részben külföldi nyelvűek között oszlik meg. Míg a nem magyar ajkú lakosság nagyobb tömegekben a megye délnyugati, nyugati és éjszaki részein található, a magyarság inkább keleten és délen van elterjedve. A magyarság számra, valamint most, úgy hajdan is erősebb volt a többi nemzetiség bármelyikénél.

A magyarság faji jellege semmi különszerűt sem mutat föl. A férfi nép általában közép termetű, vagy zömök, széles vállú; némely vidéken azonban, mint Felső-Eőr, Iván-Egerszeg, stb. vidékén, szálas növésű férfiakra is akadunk. Női formásak, csinosak.

A vármegyének 1890-iki lakossága vallás szerint a következőleg oszlott meg: 289.309 róm. katholikus, 80.192 ág. evang. vallású, 11.470 helv. hitvallású, 9.335 izraelita, 25 unitarius, 23 görög nem egyesűlt és 9 görög egyesűlt. A római katholikusok 1777-ig a győri püspökség alá tartoztak, a mikor Mária Terézia királynő a szombathelyi püspökséget fölállította.

A püspökség Vasmegye területéből, mely a győri egyházmegyéhez tartozott, s a veszprémi és a zágrábi egyházmegyék egy-egy kisebb részéből alkottatott össze. A hitújítás alkalmával Vasmegye nagy része is az új tan követője lett. Főurai közűl a leghatalmasabbak az új zászló alá állván, jobbágyaiknak is követniök kellett őket. Oly községekben, hol ma híre sincs a protestans lakosságnak, még a XVI. század végén protestans papok hirdették az igét. A vasvári társas káptalan, mely jelenleg mint vasvár-szombathelyi székes káptalan áll fönn, már az Árpádok idejében virágzott s a győri egyházmegyéhez tartozott. Székhelye Vasvár volt. A káptalan az 1578-ik törvény alapján Szombathelyre költözött, hol a püspökség felállítása alkalmával kanonokjainak száma 6-ra emeltetett, s vagyona is gyarapíttatott. Az ágostai evangelikus hitvallásúak 3 esperességre vannak osztva, s a dunántúli egyházkerülethez, a helvét hitvallásúak 1 esperességben szintén a dunántúli egyházkerülethez tartoznak. Az unitáriusok a budapesti anyaegyházhoz vannak beosztva. Az izraeliták az országos szervezet 8-ik kerületéhez tartoznak.

A vármegye törvénykezési tekintetben jelenleg a győri kir. itélő tábla kerületéhez tartozik. Törvényszékének székhelye Szombathely, s járásbírósága 10 van, melyek, a szombathelyin kivűl, telekkönyvi ügyekben is bírói hatáskörrel vannak fölruházva. Sajtóbírósága Győrött van. Közjegyző 6 működik a vármegye területén. Ügyvédi kamara Szombathelyen székel.

A vármegye czímere: lőrésekkel ellátott ormozatos várfal, melyen egy strucz madár aczélnyalábot tart a csőrében.

A vasmegyei embert messze földön megismerik a beszédjéről. A Hegyháton villável esznek vagy gyűjtenek, lapáttel lapátolnak, ollóvel metszenek. A Hegyhát a vasvári járás területe. Lakossága sok rokon vonást árúl el a szomszédos Göcsej lakosságával, s mert a göcsejieket többen palóczoknak tartják, a hegyhátiak is palóczok volnának. De sajátságosan beszél a köznép más felé is, nevezetesen Szombathelyen és vidékén. Cserélgeti a hangzókat és mássalhangzókat; az l-t gyakran kettőzteti, vagy elhagyja. Példáúl azt mondja: körti (körte), eszé (esze), kelepül (kelepel) hozzájo (hozzája), várto (várta), öveg (üveg), nézzek meg (nézzük meg), illen (ilyen), ollan (olyan), királ (király), Vazsvármegye (Vasvármegye), od vótam (ott voltam), iédes a riétes (édes a rétes), szóma (szalma), óma (alma), (kő), bür (bőr), vír (vér), hallad, szallag, étörik (eltörik), stb. Nevezetes nyelvi sajátság az is, hogy az a, az névelő helyett a megye nagyobb részében e, ez szót használnak. Az ember helyett ez ember, a ház helyett e ház.

A népnek mint egyebütt, itt is megvannak százados szokásai, s e népszokások kevés kivétellel a vármegye területén majd mindenütt föltalálhatók. Május 1-én, főként a német vidékeken, a szerelmes ifjú „május-fát” állít kedvese ablaka elé. Szombathelyen és vidékén Szent Iván nap előtti este legények, inasgyerekek összegyűlnek a város, vagy falu végén s nyírágsöprűt gyújtanak. Az égő köteget megcsóválják s azután fölvetik a levegőbe, a mennyire csak tudják. Ezt „szent Iván tüzé”-nek nevezik. A jó gazdaasszony igyekszik egy ilyen söprűcsutakot megkeríteni, hogy azt a káposztás földjén ledughassa. Akkor lesz aztán igazán gazdag káposztatermése! András napját a leány megbőjtöli, mert így bizonyosan megálmodja, hogy ki lesz a jövendőbelije. Deczember elején a Miklós látogatja meg söprűjével és lánczával a gyermekeket, de a jó kicsinyek számára dió is van a tarisznyájában. Karácsonykor a „három királyok” hirdetik a kis Jézus érkezését; az Apró-Szentek korbácsa meg sok bajtól, betegségtől óvja meg azt, a kit vele megveregetnek. Sylveszter estéjén nagy gondjuk van a leányoknak. Mindenütt ólmot keresnek, ólmot öntenek. A fölolvasztott ólmot vízbe csöpögtetik, s az egyes darabok alakjáról biztosan meg lehet jövendőlni, hogy milyen és ki lesz a vőlegény; lesz-e lakodalom a következő farsangon; kap-e a kis leány új ruhát az új esztendőben s hányat; hány bálra viszik el szüléi, stb. Farsang végén sok helyen az a szokás, hogy a legények éjjel egy-egy nagy kolonczot akasztanak a válogatós leányok ajtajára, a kik a farsang végét is pártában érték meg. Ez az úgy nevezett „tuskó-húzatás”, mitől a finnyás hajadon megpuhúl s azon van, hogy a csúfság többé meg ne történjék rajta.

Vasmegye területe egy része azon tartománynak, mely a római uralom alatt Pannoniának (Felső-Pannonia) neveztetett, s így Pannonia története joggal ezen terület történetének is tekinthető. Róma uralma számos nyomot hagyott maga után e megye földjén, mely mind maig valóságos bányája az azon időkből származó régészeti kincseknek. A régibb leleteket a Magyar Nemzeti Múzeum, az újabbakat a vasmegyei régiségtár őrzi. Megemlítendők ezek között a hazánkban különben ritka ős keresztény Krisztus-monogrammos síriratok, melyek a IV. században a keresztény vallásnak e vidéken való elterjedését bizonyítják. A rómaiak után jöttek a hunok; kiknek idejéből, illetőleg a népvándorlás korából, góth eredetű kardok s egyéb tárgyak kerűltek Vasvár közelében, a Potyi pusztán (1877-ben) napvilágra.

A magyarok bejövetelével, a magyar királyság megalapításával, megyénk mint határvidék, számos harcznak, melyeket a németekkel vívtak, lőn színhelyévé. Ezeket követték a XVI. század közepe óta a török becsapások, a XVII. század folyamán és a XVIII. század elején a Bocskay, Bethlen Gábor, Rákóczy-féle mozgalmak. A szatmári békét követő kor csendesebb fejlődést látott.

Az 1774. év a vármegyei közélet köréből mutat föl nevezetesebb mozzanatot. Ekkor kezdték meg a vármegye jelenlegi székházának építését, mely 1779-ben már tető alatt állott. A vármegye korábban a szombathelyi várban, majd bérházakban tartotta gyűléseit. A mozgalom azonban az iránt, hogy a vármegye tulajdon székházzal bírjon, már az 1641-ik évben megindúlt.

1797-ben a fölkelő nemesség a szombathelyi táborban gyűlt össze, s a harczias leventék látása gyönyörű ódára lelkesíté Berzsenyi Dánielt, a vármegye koszorús lantosát. A francziák elleni 1809-ik évi nemesi fölkelés alkalmúl szolgált ismét az ide való nemességnek arra, hogy harczi lelkesülését bebizonyítsa.

Az újabb alkotmányos korszak a hazafias munka és haladás ideje minden téren. E munkásság főbb bizonyítékaiúl említjük föl a közlekedési eszközök szaporodását, a kereskedelem és ipar fejlődését, továbbá a vármegye árvaházát, a kisdedóvó-intézeteket, a megye székhelyén emelt megyei kaszinót és színházat. Ezen idő alatt ébredt új életre a megyei gazdasági egyesűlet is, mely a gazdaközönség érdekeinek előmozdításán oly sikeresen buzgólkodik.

* * *

A föntebbiekben adtuk a vármegye általános ismertetését; most a részletekre térve át, először is Szombathelyről és környékéről szólunk.

Szombathelyt a rómaiak Savariának nevezték; ebből később Sabaria lett. A németeknek Szombathely: Stein-am-Anger (Kő a mezőn) volt, valószínűleg síkon állt kővára, vagy azon romok és kövek után, melyek a hunok és a földrengés által elpusztított város helyén s a mezőkön elszórva hevertek. Hogy honnan ered a magyar neve, erre nézve is különbözők a vélemények. Legtöbb valószínűség azok mellett van, kik a város nevét a hajdankorban vasárnap helyett, szombati napon ezen helyen tartott vásárokkal hozzák összeköttetésbe. Szombathely a győri püspököké volt, kik közűl, János 1407-ben szabadalom-levelet adott a városnak, melyet aztán utódai is ismételve megerősítettek és gyarapítottak. Azonban a győri püspökök nem voltak mindig békés birtoklásában Szombathelynek, mert a szombathelyi vár javadalmait a XVI. század folyamán Bakics Péter, Nádasdy Ferencz és a Révayak is bírták. Ez utóbbiaktól szerezte azt vissza 1554-ben Gregoriancz Pál győri püspök. 1579-ben egyházmegyei zsinat színhelye volt Szombathely, melyen a tridenti zsinat végzéseit hirdették ki. 1638-ban ifjabb Draskovich György, győri püspök a Szombathely mellett fekvő szent-mártoni templomot összes javadalmaival együtt a Domonkos-rendű szerzetnek adományozta. A XVII. század harczai alatt Bocskay fejedelem hadai földúlták Szombathelyt. 1710-ben rettenetes pestis, majd nem sokára gyakori tűz pusztította a várost. Iskoláinak alapját 1776-ban Zichy Ferencz győri püspöktől nyerte, ki itt egy négy osztályú gymnasiumot alapított, mely csakhamar 6 osztályúvá nőtt, s melyhez utóbb a lyceum is csatoltatott. Szombathely még a múlt században is erődített, várral bíró s fallal körített város levén, öt kapuja volt: a Gyöngyös-, a Kőszegi-, a Forró- s a Kis- és Nagy-Kar-útczán. A mai Szombathely úgy szólván a régi Sabaria romjai fölött áll és nagyobb részével a Gyöngyös és Perint patakok között terűl el. Fekvése kies, szép. Míg nyugaton mérsékelt emelkedésű szőlőhegyek szegélyezik, kelet felől szép sík föld környezi. A város körűl minden irányban befásított sétáló útak vezetnek. Kirándúló helyekben sincs hiány. Éjszakról szép hátteréűl szolgálnak a kőszegi hegyek. Lakosságának száma a katonasággal együtt 17.129, kik legnagyobb részt róm. katholikusok. Nevezetesebb épületei: a monumentalis székesegyház, mesterkezektől eredő kupolájával és mennyezeti freskóival, oltárképeivel és nagy orgonájával. A székesegyház a város nyugati részén áll a seminarium és püspöki palota között. Hátulsó oldalával az elaggott papok házát födi. Előtte széles útczatér van. Homlokzatát úgy földszint, mint emeleti részében egy-egy oszlopsor tagolja. A templom keresztalakban épűlt, s falai vörös márvány-utánzattal vannak burkolva. Ezen falak mellett mintegy másfél méter magas talapzaton utánzott márványzatú korinthusi oszlopok sorakoznak. A főoltár márványoszlopai valódiak. Az oszlopfők és lábak dúsan vannak aranyozva. Megújításuk épen most van folyamatban. Összesen tíz oltár van benne. Művészi alkotás a Szent István oltárához tartozó kép, mely Dorfmeister István mesteri műve. Az egyik oltáron őrzik üvegkoporsóban Szent Placidus ereklyéit. A szent-kereszt egy részecskéjét Herzan biboros püspök ajándékozta a templomnak. A szentélyben, szemben a püspöki székkel, függ az olasz iskola egyik remeke, Riccitől, mely Szent Pál megtérését ábrázolja. Beszélik, hogy mikor a francziák 1809-ben itt jártak, e képet el akarták vinni s csak nagy kérelemre álltak el szándékuktól. A templom építését a Rómában nevelkedett Szily püspök 1791-ben kezdte meg, s belső fölszerelését Somogyi Lipót 1821-ben végezte be. Ebben mutatta be 1880-ban Kuncz Adolf csornai praelátus, akkor szombathelyi igazgató-tanár, a magyar természetvizsgálók itt tartott nagygyűlése alkalmával a föld forgását a Foucault-féle ingával. Szombathelynek nevezetes épülete továbbá a püspöki palota, melyet szintén az egyházmegye első püspöke, Szily János emelt. Ékességei közé tartozik: a szent család Giordano iskolájából és egy szoba Szent Pál életének történeteivel, Dorfmeistertől. Figyelemre méltók még: a vármegye háza, a városháza, s mellette az 1880-ban megnyitott kicsiny, de szép színház, a kétemeletes új főgymnasiumi épület, kellő berendezésével, gazdag múzeumával, melyet a megye és város hozzájárúlásával a csornai premontrei rend emelt. Ugyanaz látja el tanárokkal is. Újabb és kiváló figyelemre méltó épületek: a vármegyei árvaház, az igazságügyi palota és fogház, a pavillon-rendszerű lovassági laktanya, a kéttornyú díszes zsidó templom, a kaszinó-épület keleties tetőzetével, stb. A város nyugati részén szép képpé csoportosúlnak az ott újabban épült ízléses villák. A regényes fekvésű Bagolyvárat a város végén 1851-ben emelték. Legszebb tere Szombathelynek: a Széchenyi-tér, melyet négyszögben a nagy templom, püspöki palota, vármegyeház, városház, színház s egy kétemeletes magánház környez, s egy részén egy kis parkszerű ültetvény terűl el, melynek közepére a Berzsenyi szobrát szánták. Egy másik a Horvát Boldizsár-tér, melyet Szombathely szülöttje, a volt igazságügyminiszter, tiszteletére neveztek el így; ez a város főpiacza. A Batthyány-tér a város keleti részén újabb keletű s négyszögben, többnyire szép emeletes magánházak veszik körűl.

A vasúti állomás irányában a múlt évben nyitott két új útcza kiépítése nagyban hozzá fog járúlni a város külsejének emeléséhez. Ezek egyikében most építik a vasúti üzletvezetőség nagyobb szabású palotáját.

A szombathelyi székesegyház. Cserna Károlytól

Szombathely székhelye a vármegyének, a szombathelyi püspökségnek és a vasvár-szombathelyi székes káptalannak. Van itt kir. törvényszék, kir. járásbíróság, telekkönyv, ügyészség, szolgabírói hivatal, pénzügyigazgatóság, adó-, erdészeti, kulturmérnöki, táviró- és két postahivatal, ügyvédi és közjegyzői kamara. Iskolái: a r. kath. papi seminarium, a főgymnasium, kereskedelmi iskola, polgári leányiskola, városi közös és püspöki elemi iskola, iparos iskola, kisdedóvó és tornacsarnok. Közkönyvtára is van a városnak. A magán-könyvtárak között kiváló figyelem illeti meg a szombathelyi róm. kath. seminárium könyvtárát. Nemcsak becses, hanem ritka példányokkal, ősnyomtatványokkal is dicsekedhetik; berendezése szép és czélszerű. Említendő még a püspöki könyvtár, melyben kilencz darab ősnyomtatványt is őriznek. A vasvár-szombathelyi káptalan levéltára több okiratot mutat föl az Árpád-kori királyok idejéből. A vármegye levéltárának czélszerű rendezése csak a közel múltban fejeztetett be. Jegyzőkönyvei 1595-tel kezdődnek; a korábbiak a tűz áldozataivá lettek. A szombathely-városi levéltárt is tűz emésztette meg 1605-ben Német-Újvárott, hová biztonság tekintetéből vitetett át. A város jegyzőkönyvei 1606-tól fogva folynak. A Domonkos-rendűek levéltára a Batthyány és Erdődy családokra, valamint szerzeti ügyekre vonatkozó adatokat tartalmaz. Könyvnyomdát Sies Antal soproni nyomdász a múlt század végén állított Szombathelyen, s itt jelentek meg először 1794-ben Mikes Kelemen classicus becsű „Törökországi levelei”. Jelenleg a városnak öt könyvnyomdája van. Ezen öt könyvnyomdában ez idő szerint hat helyi lap jelenik meg. Itt említhető fel, hogy Vasmegyében napjainkban összesen 11 könyvnyomda működik, nem számítván a kis kézi sajtókat. Hírlap ez idő szerint 13 jelenik meg Vasmegyében. Az egyesűleti élet is igen élénk; nevezetesebb többek közt a régészeti egyesűlet, melynek a püspöki palotában levő régiségtárát a külföld szaktudósai is gyakrabban látogatják. Szombathely emberbaráti és közjótékonysági intézetei is számosak. Gyárai közűl említendők: a két gazdasági gépgyár, több tégla-, czement-, szappanfőző-gyár, stb. Szombathely a vármegyei vasútak góczpontja. A lakosság ezelőtt csak 40 évvel is nyelvre nézve vegyes volt, ma már azonban csaknem teljesen magyar. Zöme iparos, kereskedő és kisebb számmal födmívelő.

A szombathelyi járásnak egyik legvonzóbb részlete az Apátitól Szécsenyig terjedő Gyöngyös-melléke, melyen mintegy 30–40 kilométernyi hosszaságban sűrűn következnek egymásra a falvak, hol folyton ligetekben és szép parkokban járhatunk. Ilyenek a gyöngyös-apáti, herényi, kámoni, szőllősi, bogáti, szent-kereszti, szent-lőrinczi és bakófai kastélyok parkjai, melyek a Gyöngyös mellékét – úgy szólván – egy kedves kertté varázsolják. A bogáti kastély 52 szobája a legújabb ízlés szerint van bútorozva, s falait családi képek díszítik. Jelenleg Festetich Kálmán gróf tulajdona. A Szombathely körűl fekvő Náraiban Nerónak (villa Neronis), Söptén Septimius császárnak, s Herényben valami Herennius római főúrnak volt volna – a hagyomány szerint – nyári laka, s e községek azon egykori birtokosoktól vették volna nevüket. Herény ma a Gothard testvérek csillagvizsgáló tornyáról nevezetes. A járásnak említésre méltóbb községei: Gyöngyös-Apáti; mely a XVI. században a Chemetey (ma már kihalt) s utóbb a Széchenyi család birtoka volt. Ják Árpádkori nagy hírű templomáról nevezetes. (A templom rajzai e kötet 123, 125 és 127-ik lapjain jelentek meg.) A Szent Benedek-rendieknek volt itt apátsága. Temploma, mely a hazai román építés egyik művészettörténeti nevezetességű alkotása, a XIII. század derekán, egy emelkedettebb dombon épűlt s 1256-ban szenteltetett föl. Az idők folyamán sok változáson ment keresztűl a remek épület. Majd tűz által megemésztett mennyezetét torzították el, majd az éjszaki oldalon, hol eredetileg semmi nyilás nem volt, ablakokat törtek, tekintet nélkűl a fal külső beosztására és díszítésére. Szolimán 1532-ben Kőszeg alól távozván, Jákot is földúlta. Utóbb az apátság világi kezekre kerűlt. Az Erdődy család két részre osztotta az apátság javait, s egyik részéből a peczöli apátságot alapította. Monyorókeréken a XIV. században az Ellerbach család kolostort emelt a pálosok részére. Ma már nyoma sincs. Monyorókerék adott előnevet az Erdődyeknek. A XVI. század végén Zrinyi Györgyöt találjuk Monyorókerék, nemkülönben Vörösvár és Vép urának. Ma mind Erdődy birtok. Pornón a cistercitáknak monostoruk volt, melyet Csepán bán a XIII. század elején alapított. Egy ideig a szent-gotthárdi apátsághoz tartozott. 1643-ban a soproni jezsuiták kapták. Német neve – Pernau, Bärenau – azt gyaníttatja, mintha sűrű erdeiben egykor medvék tanyáztak volna. Meszlen közbirtokossági község. Acsád a Szegedyek birtoka. Vép az Erdődy család szép kastélyával s díszes parkjával. Nem messze Bőd, majd Vát, egykor Nádasdy-birtok; közelében a szent-kúti kápolna áll, melyhez a múlt században kolostor csatlakozott s híres búcsújáró hely volt. Nádasdy Tamás gróf koronaőr itt 1734-ben a szerviták számára templomot és kolostort emelt, mely 1788-ban megszűnt.

A bogáti kastély. Háry Gyulától

A járást a Gyöngyös folyó két részre osztja. Keleti része síkság, a nyugati hullámos dombvidék. Legmagasabb kiemelkedése a Vashegy. Vizei: a Gyöngyös, Perint, Pinka, stb. Lakossága nagyobb részben magyar.

A szombathelyi járással kelet felől a sárvári járás érintkezik. Sárvár, mely a járásnak székhelye, a XVI. század elején a dúsgazdag Kanizsay család birtoka volt. Nádasdy Tamás gróf, Horvátország bánja, országbíró, később nádor, eljegyezvén 1532-ben Kanizsay Orsolyát, a fiágon kihalt Kanizsayak összes javait, köztük Sárvárt is birtokába vette. Nádasdy alig hogy megtelepedett Sárvárott, itt nagy költséggel iskolát állított, melyben elemi iskola és gymnasium volt egyesítve. 1536-ban ugyanott jeles könyvnyomdát rendezett be. Ezen nyomdának Abádi Benedek lett a vezetője. Magyarországon az első magyar nyelvészeti munka itt kerűlt ki sajtó alól. E munka Erdősi Sylvester János latin nyelven írt magyar nyelvtana volt. A Nádasdyak után Sárvár a rokon Draskovichok kezére kerűlt. Bírták még a „genuai urak” (Pallavicini) mint bérlők, a Szily család, Ferdinánd főherczeg, Mária Terézia fia, uralkodóházunk estei ágának megalapítója és utódai, IV. és V. Ferencz modenai herczegek. Jelenleg Mária Terézia főherczegnő, Lajos bajor királyi herczeg neje a tulajdonosa. Egyik történeti nevezetessége Sárvárnak régi vára, mely kezdetben czölöpökön épűlt, s melyet Nádasdy Tamás a XVI. század közepén tetemesen átalakított. A vár bástyáit, melyeknek nagyobb része még ma is fönnáll, Nádasdy Ferencz, Tamás fia, 1588-ban kőből kezdé átépíttetni, mit utóbb fia, Pál fejezett be, a mint azt a várudvaron, a kapubejárat mellett jobbra a falba illesztett fölírás tanúsítja. A kapubejárat balján pedig egy másik kő van befalazva, melynek fölírása szerint Ferdinánd főherczeg a várat 1803-ban megszerezvén, a körülötte levő mocsarakat levezetni s a várat kijavíttatni szándékozott, de ebben a halál meggátolta, s azt csak fia, Ferencz fejezte be. Kiváló figyelmet érdemel a vár díszterme, melynek mennyezete és oldalfalai érdekes festményekkel vannak borítva. A díszterem az emeleten van. Hosszúkás négyszögű, tágas, magas, kupolaszerű tetővel. A mennyezetén csataképek szemlélhetők a következő rendben: a tatai (1597), a budai (1602), a veszprémi (1596), a pápai (1597), a győri (1598), a kanizsai (1602) s végűl a közepén a sziszeki csata 1593-ból. A képek mellett mindenütt ott látható a csata latin fölírata és az évszám. Hogy ki festette: nem tudni. De aligha Dorfmeister István, kinek művészi ecsetje alól 1769-ben az oldalfalakon látható bibliai képelt kerűltek ki, a mint ez az egyik képen olvasható is. A bibliai képek, melyek művészeti tekintetben sokkal becsesebbek a csataképeknél, nagyok és még most is meglehetősen épek. A négy oldalfalon a következő rendben állnak egymás mellett: Judit levágja Holofernes fejét, – Dávid legyőzi Goliátot, – Delila és Sámson, – Egy áldozat (Ábrahám) bemutatása, – Eszter, – Saul királylyá kenetik. Ezután még három, bizonyára szintén bibliai kép következik. Ebben a teremben fogadja a herczeg, ha Sárvárott időzik, a látogatókat, s abban adja a nagy ebédeket. „Vasmegyei bál”-ok is több ízben tartattak már benne. Innen a nagyteremből egy lépcső a toronyba visz, egy ajtó pedig a többi magas és tágas szobába vezet.

Sárvár nagyközség székhelye a róla nevezett járásnak s a vele összeépűlt Péntekfalu, Tizenháromváros és Vármellék községekkel együtt 4.954 lakost számlál. A régi várkastélyt kert veszi körűl, melynek egy része szép gyümölcsős. Van Sárvárnak apácza-kolostora leánynevelő-intézettel s fiúiskolával. Itt székel a járásbíróság, szolgabírói hivatal s a közjegyző. Lakói főldmívelők, iparosok és kereskedők. Az uradalomnak lótenyésztése, tehenészete s jó hírű sajtgyára is van. A Gyöngyös itt folyik bele a Rábába.

A sárvári kastély díszterme. Háry Gyulától

Sárvártól délre, hét kilométer távolságra, találjuk Ikervár községet, a Rába mellett, díszes kastélyával és a Rába által kétfelé osztott szép angol kertjével, mely egykor Batthyány Lajost, az első magyar felelős miniszterium elnökét vallotta urának. Korábban Ikervár is Nádasdy-birtok volt. Majd a Draskovichok kezére kerűlt. A Batthyányak a XVIII. század folyamán jutottak az ikervári uradalom birtokába, a mikor a mai kastély még csak egyszerű nemesi udvarház volt. A kastélyt Ybl és Pollák műépítészek által 1845–1848-ig Batthyány Lajos építtette. Van benne 37 szoba és egy tágas csarnok, melyek minden kényelemmel vannak berendezve. A csarnokot Batthyány Lajos és neje, Zichy Antónia olajfestésű arczképe díszíti; a szobákat renaissance izlésű bútorok foglalják el. A falakon a család előkelőbb tagjainak olajfestésű arczképei láthatók. A ház kincses tárában értékes gyűrűk vannak I. Mátyás király korából. Ott van egy régi ezüst tál és serleg, melyeket a család tagjai megkeresztelésénél szoktak használni. A házi könyvtár 6.000 kötetet számlál. A park 280 hold, s a Rába által ketté osztott részeket, a belső és külső parkot, híd köti össze. A belső parkban van a kastély és az üvegházak. A külső parkban, melynek öt holdnyi halastava is van, dámvad, vadpulyka és fáczán tenyészik. A kastély jelenlegi birtokosa gróf Batthyány Lajos fiumei kormányzó.

Említendő helyei még a járásnak Alsó-Szeleste, Szelestey László költőnk családjának ősi fészke, most Festetics Andor földmívelésügyi miniszter birtoka. Guár, a Guáry családnak adott előnevet. Hegyfalu, hol a vármegye legszebb búzája terem. Répcze-Lak, Radó Kálmán volt főispán szép kastélyával, és Porpácz a pozsony-szombathelyi vasút végállomásával. A járás földje nagyobb részben sík, keleti része fönsík s az úgy nevezett Kemenesaljához tartozik. E fönsíkon terűl el a nagy Farkaserdő egy része. Vizek a Rába, Répcze, Gyöngyös, Herpenyő, stb. Lakossága magyar.

A sárvári járástól éjszak-keletre esik a kis-czelli járás, melynek székhelye Kis-Czell. E járásával érinti vármegyénk Veszprémmegyét. A kis-czelli járás jó részében sík vidék, mely a kemenesaljai fensíkból áll. Egyes részei a Cser és a sömjéni fönsík. A Farkas-erdő egy része ide is áthúzódik. Egyik nevezetessége a jó ború Sághegy. Említésre méltóbb községei: Hegyes-Kis-Somlyó, mely a hasonló nevű, szintén magánosan álló kúp alakú s jó bort termő hegy lábánál fekszik. Egyházas-Hetyén született a jelen század egyik legkiválóbb magyar költője, Berzsenyi Dániel. Boba vasúti állomás. Innen indúl ki a boba-sümegi vasút vonala. Itt találjuk Jánosháza nagy községet, majd Pápoczot, melynek prépostságát, valamint Ágoston-rendű perjelségét 1365-ben gelsei Chap Margit, Magyar Pál özvegye alapította. A pápoczi perjelség egy része 1779-ben a soproni, a másik a vasvár-szombathelyi káptalannak adományoztatott. Ostfi-Asszonyfa, az Ostffyak ősi birtoka. Várának romjai ezelőtt mintegy 70 évvel még megvoltak. Kis-Czellben nevezetes a benczések régi kolostora, az állítólag II. vagy III. Béla által alapított dömölki apátság. Régi búcsújáróhely. A járás lakossága magyar.

A sárvári és kis-czelli járás délen a vasvári járással érintkezik. Főhelye: Vasvár. Hajdan vár és királyi város. Kétségtelen, hogy a vármegye székhelye már első királyunk alatt Vasvár (Castrum ferreum) volt, s hogy nevét (Comitatus Castriferrei) is ettől vette. Hogy mikor szűnt meg Vasvár a vármegye székhelye lenni, határozottan meg nem állapítható. Valószínű azonban, hogy mikor a káptalan, a vármegye is akkor költözött át Szombathelyre, mert arra van adat, hogy a vármegye gyűléseit 1595-ben már Szombathelyen tartotta. Ma már nyoma sincs a régi várnak. Itt köttetett meg a szentgotthárdi ütközet után (1664) a törökkel a hírhedt „vasvári” béke. Vasvár most 3.025 lakost számlál. A domonkosok kolostorát és templomát állítólag IV. Béla alapította, de a törökök elpusztították, s 1687-ben Széchenyi György primás állította vissza. A templom kapuja fölött I. Mátyás király czímere látható. Nagyobb birtokosai: Festetics Tasziló gróf, a vasvár-szombathelyi káptalan és a domonkos-szerzet. A járás nevezetesebb községei: Rába-Hidvég a Rába folyt mellett; Molnári, Festetics-birtok, kastélylyal; Gősfa, melynek bora a somlyaival vetekedik; Rum, a Rumy nemzetség bölcsője; Baltavár várkastélylyal és angol kerttel. Győrvár a zala-egerszegi útban. Kurucz csatahely. Egervár, az Egerváryak ősi vára, hol II. Rákóczy Ferencz idejében a győrvári csatában (1707 november 7) elfogott Heister Hannibál tábornok őriztetett. Említésre méltó még a mikosdi nagyúri fénynyel és kényelemre emelt kastély, melyet az újabb időben a Mikos-család épített. A járás területén sok erdő és szőlő van. Részben sík, de nagyobb részben dombos és Hegyhátnak nevezik.

Az ikervári kastély. Háry Gyulától

Vasvártól délnyugatra mintegy 17 kilométernyi távolságra találjuk a körmendi járás főhelyét, Körmendet, a Rába mellett, 5.334 lakossal. Van a nagyközségnek gőzmalma, sörháza, takarékpénztára és honvédkaszárnyája. Érdekes itt a Batthyány herczegi hitbizományhoz tartozó, négyszögben épűlt várkastély értékes levéltárával, régiséggyűjteményével s művészi becsű szobrokkal ékesített parkjával. Körmendet 1595 előtt Erdődy Tamás és Péter bírták; 1595-ben azonban kaszaházi Joó János, László és Pál testvérek birtokában találjuk. Csákány hasonlóan a Rába partján fekszik. A Batthyány grófi család birtoka. Ivánczon született 1766-ban Kresznerics Ferencz magyar nyelvtudós, egy nagy becsű magyar szótár írója. Van itt a Sigray családnak kastélya és birtoka. Csákánytól délre részint a körmendi, részint a szent-gotthárdi járásban terűl el az Őrség hegyes-völgyes vidékével. Ez az Őrség megyénknek egyik különlegessége. A vármegyének délnyugati részén egy nyugatról keletnek 19.22 és éjszakról délnek 12.25 kilométernyire húzódó területen fekszik, s 18 magyar községet foglal magában. Régi oklevelekben „Eőrségh”, „Örségi tartomány”, a szent korona „peculiumja” néven fordúl elő, s már I. Mátyás király által „nemesi kerület”-nek mondatik. Az Őrség egykor külön kis vármegye volt a vármegyében, a mennyiben külön előljárókkal, külön szervezeti szabályokkal bírt; a 18 község egy összetartozó kormányzati terület vala és csak bizonyos esetekben ismerte el a vármegyét fölöttes hatóságának. Legfőbb előljáróját őrnagynak, vagy ispánnak nevezték. Az őrnagy alatt állott a 18 község által választott 12 esküdt s ezek az őrnagygyal együtt alkották az Őrség bírósági és közigazgatási hatóságát. Az Őrség lakossága valaha határőri szolgálatot teljesített; ezért volt katonai szervezete. A községek IV. László egy oklevelében a következőleg vannak fölsorolva: Eőri-Szent-Péter (az Őrség székhelye s egykor erődített hely), Ispánk, Külső-Rákos, Zakmer (Szaknyér), Belső-Rákos, Pankasz, Szata, Kerkás-Kápolna, Bajánháza, Senyeháza, Dávidháza, Kotormán, Hodos, Kapornak, Kercza, Szomorócz és Bükalja. Ma már azonban az Őrség, mint ilyen kiváltságos terület, csak névben él. A járás lakossága magyar, de van benne német is, horvát is.

A körmendi járástól délnyugatra, a vármegye déli csúcsában a muraszombati járás terűl el, melynek többnyire vend lakosai vannak. Főhelye Muraszombat a Lendva vize mellett, gróf Szapáry Géza kastélyával. Lakosainak száma 2139. Van állami iskolája, takarékpénztára és fenyűpálinka-gyára. Kastélyok vannak még: Batthyánfalván a Batthyányak és Felső-Lendván gróf Széchenyi Tivadar birtokán. Széchenyi-Kúton savanyúvíz-forrást találunk. Szent-Benedek egykor – azt tartják – a borchi Szent Benedek-apátság székhelye, melyet 1532 körűl a törökök pusztítottak el. A szép Mura-völgy sík és termékeny. Vannak a járás területén magyarok és németek is.

A mikosdi kastély. Háry Gyulától

A muraszombati járástál éjszakra, s a körmenditől nyugatra fekszik a szent-gotthárdi járás, melynek székhelye Szent-Gotthárd 1451 lakossal. A népe németajkú; az úri rendje magyar. Itt van a szolgabírói és járásbírói hivatal. Van takarékpénztára, algymnasiuma, dohánygyára. Itt egyesűl a Lapincs a Rábával. Apátságát III. Béla 1183-ban a cisterciták számára alapította, s abba Trois Fontaines-ből franczia szerzeteseket telepített. A mohácsi vész után elpusztúlván, jószágait 200 éven át hol világi, hol egyházi férfiak bírták. III. Károly 1734-ben az osztrák heiligenkreutzi apátsággal egyesítette, míg az újabb időben attól elválasztatván, a zirczi főapátsághoz csatoltatott. Szent-Gotthárdhoz közel, a nagyfalvi határban vívta 1664-ben Montecuccoli Köprili-Ahmed nagyvezérrel azt a diadalmas harczot, melynek emlékét a csatahelyen ma is egy kis kápolna őrzi.

A szent-gotthárdi jelenlegi apátsági templom, melynek alapját 1748-ban tették le, ugyanazon helyen épűlt, hol egykor a régi állt. Az épületet szabadon álló korinthusi oszlopok díszítik. Oltára hat van. Itt őrzik Szent Vincze ereklyéit, melyeket Herzan püspök hozott Rómából. Mennyezetét több freskóval látták el, melyek közűl kiválóbb figyelmet érdemel a szent-gotthárdi csata képe Dorfmeister József bécsi akadémiai festőtől 1784-ből. Az apátsági ház praelaturájában is több Dorfmeister-féle képpel találkozunk. Ezek: III. Béla átadja az alapító levelet a franczia szerzeteseknek, – A mohácsi ütközet, – A szent-gotthárdi csata, – Az apátság visszaváltása, – Szent-Kereszt, – A szombathelyi püspöki templom építése. – Az alakok mindenütt koruk jelmezében jelennek meg. Ercsenyén kőszénbányát mívelnek. Rátót Széll Kálmán volt miniszter nyári lakása, hol egykor Deák Ferencz is gyakran és örömest időzött. Eőri-Szent-Péter az Őrség legnevezetesebb helye, s valaha székhelye. Radafalva, búcsújáró hely. Gyanafalva az utolsó magyar vasúti állomás Stiria felé. A járás éjszaki része termékeny völgyvidék, míg a déli hegyes, kavicsos és terméketlen. Vizei a Rába, Lapincs, Feisztricz, Zala, Kerka, stb. Lakosai németek és magyarok. A déli részen a muraszombati járásból benyomúlnak ide a vendek is. Az a széles völgy, melyen a Rába a megyébe lépve végig fut, egyike a legbájosabb vidékeknek.

A körmendi kastély. A kastély éjszakkeleti oldala. Részlet a parkból. Háry Gyulától

Német-Újvár is történeti nevezetességű helyeink közé tartozik. A járás, melynek nevét adja, a vármegye nyugati határán terűl el. Délre a szent-gotthárdi s éjszakra a felső-eőri járással határos. Fölszíne hegyes-völgyes. Vizei a Lapincs és a Strem. A lakosok németek, horvátok, az értelmiség magyar. Német-Újvár vidékét II. Géza idejében bizonyos Wolfer nevű jövevény lovag kapta adományúl, a ki azután a híres német-újvári grófok őse lett. IV. Béla király a Szent Benedek-rendjének német-újvári apátságát, mely II. Géza idejében alapíttatott, 1263-ban a pannonhalmi apátságtól Vág-Újhellyel váltá magához; Zsigmond király 1428-ban Lévai Cseh László macsói bánnak, Mátyás király 1459-ben Újlaky Miklós erdélyi vajdának adományozta. Ugyancsak itt szőtték összeesküvésüket 1459-ben Garai és Újlaky az igazságos Mátyás ellen. A mikor pedig Újlaki családja kihalt, 1524-ben II. Lajos királytól Batthyány Ferencz gróf kapta hadi érdemei jutalmáúl. Volt itt Szent Ágoston remetéinek egy prioratusa is, de hogy mikor alapíttatott s mikor szűnt meg, adatok hiányában bizonytalan. A magános sziklán álló vár összes épületeivel együtt még a múlt század második felében is teljesen épen állott. Bástyákkal, sánczokkal és körűlözönlő posványnyal volt megerősítve. Ma azonban a büszke sasfészeknek csak egyes részei állanak fönn. Fönmaradt épületei: a vártemplom, a vár tornya harangokkal és órával. Három szobában híres férfiak érczmellképei vannak egyéb képekkel. Ezek között egy Hogarth-féle. A czíntermet 19 Batthyánynak arczképe díszíti. A fegyvertárban vasingeket, pajzsokat, kopjákat s egy igen régi zászlót találunk. Kősziklába vájt kútja 45 öl mély. A várpinczék, kazamaták terjedelmesek. Német-Ujvártól vette előnevét a Batthyány család, s itt van a sírboltja is. Gr. Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök azonban, mint tudva levő, a budapesti kerepesi-úti temetőben nyugszik. A vár alatt, a Strem völgyében fekszik Német-Újvár. Székhelye a szolgabírói hivatalnak és a járásbíróságnak. Van takarékpénztára. Kolostorában Szent Ferencz-rendű szerzetesek laknak. Van kastélya is. Lakosságának száma 2.003. Német-Újvárt részben a Batthyány herczegi, részben a grófi ág bírja. Közelében találjuk Sóskútat, kellemes italú savanyú vizével.

Megyénk éjszak-nyugati szöglete az a hegyes-völgyes vidék, melyet a felső-eőri járásnak nevezünk. Áttekint rá a magas Wechsel, stájer havas, s tekintetével akként hat a vidékre, hogy a járás legnagyobb részében szőlő nincsen. Vizei: a Lapincs (itt határfolyó), melyet a régiek Lafancznak (Labancz) is neveztek, továbbá a Pinka, Fehérpatak, stb. Lakossága: német, horvát és magyar. Főhelye: Felső-Eőr. Ez, továbbá Alsó-Eőr és Eőri-Sziget, három község magyar lakossággal, kiknek ősei az ország határát őrizték. Ezen határőrök nevezetes szabadságokat nyertek egykori királyainktól. Károly király 1327-ben kelt oklevelében megerősíti azon határőrök szabadalmait, a kik a német-újvári és borostyánkői várak között laknak, mely szabadalmakkal azon határőrök (spiculatores) már IV. Béla, V. István és IV. László királyok alatt éltek. Területük „Kapitányság”-nak, vagy „Eőr-Nagyságh”-nak hivatott. II. Rudolf 1582-ben s II. Mátyás 1611-ben újra megerősítik az alsó- és felső-eőriek szabadalmait, s ezen oklevelek már fölsorolják a birtok-adományos családok neveit is. A 65, többnyire keresztnév után elnevezett adományos között a következő családneveket találjuk: Ádám, Adorján, Albert, Andorkó, Balás, Bocskor, Beökeös, Farkas, Filep, Gáll, Gángol, Hágen, Heöbök, Leeb, Müer, Otth, Páll, Sisko, Sejper, Steft, Thisba, Zambo, stb. – Felső-Eőr nagyközség a pinkafő-szombathelyi vasút mellett, székhelye a járásbíróságnak s a szolgabírói hivatalnak. Van római katholikus, református és evangélikus temploma, adó- és postahivatala. Lakosainak száma 3.417. Másik nagyközsége a járásnak Pinkafő, leánynevelő-intézetet tartó zárdával. Posztógyára régi jó hírű. De egy más nevezetessége is van e helynek. Pinkafő ugyanis határával egészen Stiriára dűl. A stájer határon, közel Pinkafőhöz, van két község: Sinnersdorf és Oberwaldbauern, melyek valamikor Magyarország, közelebbről Vasvármegye területéhez tartoztak, de onnan ezelőtt mintegy 200 évvel elszakíttatván, Stájerországba kebeleztettek. Visszacsatolásuk ügye már 200 év óta foglalkoztatja a vármegyét, s mindamellett, hogy a visszacsatolás a negyvenes években királyi parancsolattal már elrendeltetett, a tárgyalások az osztrák kormánynyal még mai nap is folynak. Annyiban azonban már is hozzánk tartoznak, hogy lakóik, míg élnek, Stájerországnak adnak ugyan katonát és fizetnek adót; de ha meghalnak, haza jönnek magyaroknak. Nem lévén ugyanis saját temetőjük, a közel levő pinkafői temetőbe, pinkafői pap által temetkeznek. Buglóczon, a Cziklin völgyében, savanyúkútat találunk. Villámos völgyében van a „Hármashatár”, a hol Magyarország, Stiria és Alsó-Ausztria szélei találkoznak. Felső-Lövő igen nevezetes községe a járásnak. Egy egész gyümölcserdő közepén fekszik. Evangélikus iskolái – tanító-képző, gymnasium, reáliskola és finevelő-intézet – messze vidéken jó hírűek. Máriafalva góth stílű régi templomáról nevezetes, mely stílszerűen, állami költségen, csak nem régen újíttatott meg. Külső fala mozaik-szerűen van kirakva; teteje vörös, s áttört művű tornya fekete; a fő ajtaja mind alakra, mind kidolgozásra nézve igen szép, s fölötte művészi erkély, Mária-szobor és egyéb ékítmények vannak; belső berendezése egyezik a szép külsővel; ablakai üvegfestések. Oltár, szószék, keresztelő-edény majolika Zsolnay gyárából; hímzett díszítései művésziek és értékesek; szóval a máriafalvi templom egyik kiváló dísze Vasmegyének. Gyimótfalván a Batthyány családnak, Vörösvárott Erdődy Istvánnak és Gyepü-Füzesen Erdődy Györgynek van várkastélya. A vörösvári kastélynak egyik nevezetessége a családi levéltár, mely a híres Rákóczy-levéltárnak egy részét is őrzi. Tarcsa, melynek savanyúvíz-forrása van, országosan, sőt azon túl is ismert kitűnő hatású fürdő, kiváltképen női bajokban. Tarcsa vidéke, melyet a községet környező szelíd emelkedésű halmokról messze be lehet látni, festői szépségű. Hegy és völgy, árnyas erdők és napsugaras mezők váltakozva gyönyörködtetik a szemet és lelket. Nyugati irányban a szelíd hajlású halmok merész hegycsoportokká emelkednek, melyek közt legkimagaslóbbak a már idegen földön borongó, közel 2.000 méter magas Wechsel, továbbá a Massen- és Ring-hegységek ormai.

E hegyormok valóságos időjósai a vármegye éjszaki vidékeinek. Mert ha e hegyek tetőit felhők takarják, majdnem biztosan lehet esőre számítani, míg ha homlokuk verőfényben sugárzik, tartós szép idő várható.

A hegyek lábait s a kies völgyeket apró patakok és csermelyek öntözik s délkeleti irányban a Pinka folyó medrébe sietnek. A dús növényélet s különösen a nagyobb terjedelmű fenyves erdők nemcsak tetszetős képet adnak a vidéknek, hanem nagy hatással vannak éghajlatának és levegőjének minőségére is. A tarcsai fürdőt jelenleg Batthyány Károly bírja tulajdonúl. Bányán, a Fehérpatak völgyében, a hegyek méhe antimont terem, melynek bányászata élénk. Város-Szalonak hegyen fekszik. Van olvasó és önsegélyző egyesűlete s vízvezetéke, mely a községet a távolabb eső hegyekből látja el tiszta, jó vízzel. Lakosai száma 1.242. Ó-Szalonak szép lovagvár egy meredek sziklán; 1450-ben épűlt. Építője Baumkircher András lovag, a kinek életpályája egyike volt a legváltozatosabbaknak. 1420 előtt Wippachban, Krajnában született és ifjú éveit III. Frigyes császár udvarában töltötte. Megszerezvén a szalonaki uradalmat, azontúl magát Szalonak urának nevezte. Kezdetben híven szolgálta Frigyest; de csakhamar V. László magyar király zászlójához esküdött. Később majd Frigyes, majd meg Mátyás érdekében villogtatta fegyverét, míg végre a császár menekülni akarván ingadozó jellemű hűbéresétől, menedéklevél mellett Gráczba hívatta. Azzal biztosították Baumkirchert, hogy míg az esti harang meg nem kondúl, addig bántódása nem lesz s távozhatik a városból. Közeledvén a kiszabott óra, Baumkircher még jókor távozni akart; de ime egyszerre csak megkondúlnak a harangok, s a város kapui bezáródnak a lovag előtt. Ennek a kalandjának az árát fejével fizette meg Szalonak ura. Vasból készűlt lovagszobrát az általa épített vár most is őrzi. Az útczáról egy széles hídon át jutunk a várudvarba. E helyen állott valamikor a régi fölvonó híd, melynek eltörött csigái még ma is láthatók a kapufalban. Kápolnáját a régi olasz iskola festőinek eredeti művei díszítik, melyek a falak felső részét foglalják el, míg az alsó részek gobelinekkel vannak beaggatva. Orgona, padok, csillár, az oltár fölszerelése, mind igen régi. Tornyai közűl a „fekete torony” följárása veszélyes. Jobban járható az „óratorony". A magasban egy deszkával elfödött négyszögű nyílásra akadunk, mely egészen a völgy mélyéig vezet. Úgy mondják, hogy a nyílás falai nagy késekkel vannak kirakva, melyek a bele dobott elitélteket, még mielőtt leértek volna, halálra sebezték. A bástya faláról fölséges kilátás kinálkozik az alatta elterűlő vidékre. A parkban egy díszes emlék áll, melyet egyik Batthyány állított korán elhúnyt nejének. Valamikor itt a pálosoknak kolostora is volt. A XVI. században a Batthyányak kapták adományúl; jelenleg Batthyány Kristóf utódjai és Schmid Ferencz bírják. Sámfalva hegyen épűlt régi templomáért említésre méltó. A csúcsíves stílű épület boltozatának bordái, ablak- és kapu-bélletei mind terra cottából készűltek. Óvárott a templom mellett egy vár romjai vannak, melyben egykor, mint a hagyomány tartja, Mátyás, az igazságos, gyakrabban szeretett időzni. A hagyományt támogatja az Óvár mellett fekvő hegy is, melyet Mátyás király egyik hős vezéréről ma is Kinizsy-hegynek neveznek. Egy másik hegy itt a Vas-hegy, s a két hegy között elvonúló szép völgy egészen Újfaluig nyúlik. A felső-eőri járással szomszédos a kőszegi járás, mely éjszaki határával egyik oldalon Ausztriára, a másikon Sopronmegyére dűl, s kelet felé körútunk kiindúlási pontjával, a szombathelyi járással érintkezik. Fölszíne hegyes-völgyes, számos regényes szép vidékkel. Legnagyobb vize a Gyöngyös, mely Ausztriában Zöbarn vidékén ered s mint Zöbarn (Zöbern) patak Kirchschlag közelében magyar földre lép. Itt több apró csermelyen kivűl Hosszúszegnél fölvevén a Borostyánkő éjszaki oldalán fakadó patakot is, Gyöngyösnek neveztetik, s e nevet aztán további folyásában is megtartja. A járás főhelye Kőszeg.

Kőszeg régi vára a mai Ó-ház helyén épült vár, melynek alapfalait teljesebben csak napjainkban ásták föl. A 609 méternyi magasban emelkedett vár felső falaiból is ma már csak némi romok találhatók. Helyükön most az útast messzelátó fogadja, melyről tiszta időben festői kilátás kinálkozik minden oldalig. Keletre a kis magyar síkság tűnik föl. Ugyanott a győri, délre pedig a sümegi, majd a balatoni regényes hegyek, meg a Ság és Somló kötik le a szemlélő figyelmét. Éjszakra, mint egy tükör, a Fertő vize csillan meg. Mögötte a pozsonyi, innen a soproni, lánzséri és a Rozália-hegység. Ezek mögül az osztrák Alpesek: a Hóhegy (Schneeberg) és a Rax köszöntenek bennünket. A hegyek előtt virágos, patakos mezők között itt is, ott a is faluknak fehérre meszelt házai tűnnek elő. A nyugati kilátást a 665 méter magas Zeigerberg zárja el. Ezen az úgy nevezett Ó-váron kivűl van a hegység lábánál egy alsó vár is, mely a hírhedt Németújvári grófok birtokában volt. E vár hosszas négyszögben terjedő épület, melynek éjszakkeleti és délkeleti sarkai négyszögletes tornyokkal vannak ellátva. Régi eredeti állapotában azonban mind a négy sarkán kerek tornyok emelkedtek, melyek közűl kettő, a vár délkeleti és délnyugati szögletén csonka állapotban, maig is fenmaradt. A régi falak maradványai is fölismerhetők még. A magasabb nyugati falat erkélyek díszítették, mit onnan lehet következtetni, hogy azoknak a talpkövei most is kivehetők. A nyugati fal párkányzata románkori tagozatot mutat. Egy 1586-ból fönmaradt összeírás szerint akkor a várban 15 tágas szoba, két nagy terem, 14 lakószoba, magtárak, istállók és pinczék voltak. Az 1777-ik évi nagy tűzvész után tetemes átalakúláson ment át, kápolnája azonban most is ódon szerkezetű. A belvárosi kapuján belűl a falon egy nagy csont lóg, a néphagyomány szerint egy török óriás csontja, a ki a vár árkát át akarta úszni; de az talán inkább tevecsont, a török hadak tevéiből, vagy azon tevékből, melyeket Chóron Margit, Nádasdy Kristóf özvegye, a XVII. század elején a vár kertjében szerecsen foglyok által gondoztatott. Kőszeg neve a régi iratokban Gunza, Gunch, Kewszeg, Keuszeg és Kuszugh alakokban fordúl elő. Német nevét (Güns) a Gyöngyös folyónak német nevétől, s magyar nevét valószínűleg kövön vagy kőből épült várától vette. Tulajdonképeni megalapitását 1263 körűl a város is Németújvári Henrik bánnak és fiának, Jánosnak (Iván), köszöni. A Németújvári grófok birtokából a kőszegi alvár királyaink kezére kerűlt. Róbert Károly királyunk a XIV. század elején a kőszegi alvár mellett emelkedő várost németekkel népesítette be.

Zsigmond király 1392-ben az alvárat a várossal együtt Garai Miklósnak és testvérének adományozta. Bírták azután az idők folyamán 1441-ben Palóczy Simon és Gúthy-Ország Mihály, 1491-ben Miksa császár, 1492-ben stettenbergi Prueschenk Zsigmond és Henrik, 1529-ben Jurisich Miklós várnagy zálogképen, majd az 1532-ki hősi védelem jutalmáúl örök adományban. Jurisich után Weispriach János, ezután ennek veje, majd ifjabb Jurisich Miklós és János, Chóron János báró, ennek leánya, Nádasdy Kristófné bírta Kőszeget, 1650-ben Széchy Dénes gróf kapta, míg ennek örököseitől 1695-ben Esterházy Pál herczeg vette meg örök áron.

Kőszeg. Háry Gyulától

A város történetének legfényesebb lapja az a hősies ellenállás, melylyel Jurisich Miklós várkapitány 18 huszárral, 18 német lovassal és 700 főnyi néppel mintegy 200.000 török ellen a várat és várost megvédelmezte. Ibrahim nagyvezér 1532 augusztus 5-én, maga Szolimán császár augusztus 12-én ért Kőszeg alá. Ibrahim a város lövetését már augusztus 10-én megkezdette, de augusztus 12-én, a császár megérkezése alkalmával, szünetet parancsolt. A következő nap azonban, augusztus 13-án, Szolimán parancsára, sűrűen hulló esőben, erős ostromra indúlt a török, kóczczal borított égő nyilakkal, számos ágyúval éjjel-nappal lövette a várost, s létrák segélyével törekedett megmászni a bátran védett falakat. Tíz kisebb és kilencz nagyobb ostromot intézett a török a vár és város ellen, de mindannyiszor véresen veretett vissza a falakról. Miután a törökök rohamai annyi erőfeszítés, annyi áldozat után sem arathattak sikert, azon kivűl a táborban fogytán volt az élelem, s járványos betegség is ütött ki, a harczi kedv pedig mindegyre enyészett: nehogy a török fegyver újabb megaláztatást, Ibrahim hadvezéri híre nagyobb csorbulást szenvedjen, a lehangolt nagyvezér ösztönöztetve érezte magát, hogy a végroham megkisérlése előtt Jurisichot négy küldöttje által a város átadására fölszólítsa. A fölhivásra Jurisich megjelent ugyan a bástyarésnél, de határozottan kijelentette, hogy a várat, melyet királyától nyert, míg él, föl nem adja. Ismételt és visszaútasított ajánlat után Ibrahim új rohamra vezényelte harczosait. A lefolyt napok tusáiban már tetemesen meggyérűlt őrség ezen roham alkalmával ismét hatvan harczos férfiú életével adózott e nap küzdelmeinek. Maga Jurisich is, golyó- és kopjától megsebesítve, kimerültségében egy védfal mögé vonúlt, hogy ott hősi küzdelemmel fejezze be bajnok-életét. De a gondviselés másként akarta. A város különböző pontjain levő aggastyánok, nők és gyermekek ugyanis rettegéstől űzetve, a Szent Jakab egyházához gyülekeztek s néma aggodalommal várták ott sorsuk kimenetelét. A mint azonban a megsebesűlt hős parancsnokot, szeretett védnöküket megritkúlt kis csapatával visszavonúlásban megpillantották, rémítő jajveszékelésben tört ki kétségbeesésük. Az előtörő ostromlók a rendkivűli zaj által meglepetve, a kétségbeesett tömeg kifakadását közelgő vagy elérkezett segédhad fölötti örömrivalgásnak vélvén, rögtöni rémülettől megszállva, ingadozni kezdettek, soraik megzavarodva fölbomlottak. A szemes és bátor várőrség e kedvező pillanatot fölhasználván, kemény rohamot intézett ellenük, s a megfélemlett nagy tömeg két zászló visszahagyásával rendetlen, vad futamodásnak eredt. „Isten és ember harczol a város mellett, – mondák a janicsárok, – Allah végzése ellen győznünk lehetetlen.” Ibrahim, ki a várőrség helyzetét a valónál sokkal kedvezőbbnek vélte, elcsüggedt; vagy a mi még valószínűbb, Jurisich iránti barátságától indíttatva, hajlandó lett újabb alkudozások megkisérlésére. Ezen alkudozások azzal végződtek, hogy Jurisichot tíz török visszakisérte a városba, azon ürügygyel, hogy a bástyarésnél őrt álljanak a netán betolakodók visszatartóztatására, de voltaképen azért, hogy a török lobogót a város falára föltűzhessék. A janicsárok agája kiséret közben, Jurisichot fölkérte, hogy engedje meg neki a belvárat megtekinteni. „Nem, – mondá Jurisich, – ott felbőszült spanyolok és németek őrködnek, kik életedet nem kímélnék; de egyébiránt a belvár nincs is az én parancsom alatt!” Az aga ijedtségében nem merészelt tovább menni, hanem visszamaradt, s csak a közjanicsárokat bocsátotta a belváros kapuja alá, hol ezek borral bőven megvendégeltettek. Miután az ital hatása kellőleg nyilatkozott, Jurisich engedelmével azok a vár falaira fölmentek s a vár tornyaira nyolcz vörös zászlót tűztek ki. Ibrahim a tornyokon lengő lobogók látására katonai becsérzetében magát kielégítve találván, azonnal megtette az intézkedéseket hadseregének elvonúlására, s egyszersmind Jurisichot megkérte az iránt, hogy a táborból el nem szállítható sebesűltjeinek s betegeinek ápolásairól gondoskodjék. Így a török császár, három heti megszállás után, augusztus 31-én Kőszeg alól elvonúlt. Jurisich hősies védelmének köszönhette ekkor Ferdinánd, hogy serege időt nyert a tömörűlésre és a Bécs környékén való gyülekezésre, mit látván a szultán, Bécs helyett Stiriának vette útját, Varasdnak, Nándorfejérvárnak térvén vissza Konstantinápolyba. Jurisich megmenté Bécset; a török visszavonúlt.

Bocskay fölkelése alatt 1605-ben Némethy Gergely hajdú-vezér fogta ostrom alá a várost, mire a szorongatott s Rudolf iránt hűségben megmaradt polgárság fölszólította Nádasdy Tamást, Kőszeg várának zálogbirtokosát, hogy védelmezze meg a várost s tartsa meg a császár birtokában. Némethy Gergely azonban Nádasdyt már ekkor Bocskay ügyének megnyervén, Nádasdy egy ujját sem mozdította a város védelmére, s így az 1605 pünkösd napján Bocskay fegyverei előtt kaput nyitott. A császári hadak azonban nem sokára közeledvén, Bocskay hívei kénytelenek voltak a várost elhagyni. Ezután egész a Bethlen Gábor alatt megindúlt mozgalmakig békét élvezett a város. E mozgalmak azonban annál sulyosabban nehezedtek rája. 1619 deczember 14-én Bogrády János, Bethlen soproni őrségének kapitánya, mintegy 1000 huszárral Kőszeg külvárosába rontott, s a belvárost hódolásra szólította föl. A tagadó válaszra Bogrády a külvárost felgyújtatta; katonái pedig a polgárságot bántalmazták és fosztogatták. Végre a városi tanács kénytelen volt Bethlennek meghódolni. E meghódolás azonban nem igen volt valami őszinte, mert Bethlen hadai ismételve is visszatértek Kőszeg alá, sőt 1620 őszén Bethlen maga is Kőszeg alatt táborozott, s annak külvárosát teljesen elpusztította.

Az 1676-ik év egy viszontagságos sorsú asszony emlékét fűzi össze Kőszeg nevével. Széchy Mária grófnő, a „murányi Venus”, Wesselényi nádor özvegye, kit egykor költök dicsőítettek s kortársai bámúltak, engedelmet nyervén, hogy Bécsből távozhassék – a városi levéltár adatai szerint 1676 október 14-én Kőszegre érkezett. Itt rokonai körében, azok szeretetétől környezve, töltötte küzdelmes életének utolsó napjait a 80 éves, betegeskedő nádorné, s 1679 júliusban elhúnyván, hamvait Kőszegen tették örök nyugalomra. Chernel Kálmán, Kőszeg történetírója, mikor 1873-ban az egykori jezsuiták, most benczések Szent-Jakab egyházában Jurisich családi sírboltját fölnyittatta, különös figyelmet fordított az özvegy nádorné végnyughelyének föltalálására. Miután a Jurisich-féle sírboltot, úgy az egyház közép hajója és főoltára alatt elterjedő nagy sírboltot átkutatta, kiemeltetett egy harmadik sírboltot fedő kőlapot is. Ezen a főoltártól nyugatra, az imapadok két sora között mintegy középen fekvő sírbolt nagyságra, építészeti alakzatra nézve hasonló volt a Jurisich-féle sírbolthoz. Éjszakkeleti szögletében egy széttöredezett emberi koponya, néhány csontdarab, két alacsony vasállvány volt szemlélhető, melyen csak egyetlen egy koporsó nyugodhatott, mely azonban tartalmával együtt, az említett tetem-maradványokon kivűl, annyira szétmállott, hogy egykori milétének jelei csak egyes porhalmokban voltak fölismerhetők. Ámbár az idő hatalma minden biztosan tájékoztató nyomot, mely e sírbolt halottjának kétségtelen megállapítására vezethetne, megsemmisitett, minthogy azonban vannak biztos adatok, melyek szerint Széchy Mária Kőszegen temettetett el, alig szenved kétséget, hogy ezen elkülönözött, magányos koporsót rejtő sírbolt lehet azon hely, hol a hányatott életű özvegy nádorné szétporlott földi maradványai nyugosznak. Tököly fölkelése alatt (1681–1685) Kőszeg vallási villongások színhelye volt, s ezek mellett még a hadi események sem hagyták érintetlenűl. II. Rákóczy Ferencz harczaiból is kivette a maga részét e sokat zaklatott város. Majd a kuruczok, majd a császáriak tartották megszállva. Ez események folyamán a csapások közt egyik legsulyosabb volt az, melyet Béri Balogh Ádám mért a sokat szenvedett városra. Rákóczynak eme vitéz dandárnoka 1710 szeptember 27-én ostrom alá fogta Kőszeget, s mivel azt hódolásra bírni nem tudta, teljesen elhamvasztotta.

Széchenyi György érsek 1687-ben collegiumot alapított itt a jezsuiták számára, kiktől azt 1777-ben a piaristák vették át, 1815-ben pedig a benczések kezére kerűlt. Kőszegen székelt az egykori dunántúli kerületi tábla. Jeles árvaházát a múlt század második felében Adelfi Antal kerületi táblai ülnök s Kelcz lenre győri prépost alapították. Vagyonát Ferenczy Antal is tetemesen szaporította.

A város a Gyöngyös folyó mellett, hegyek lábánál, igen szép vidéken fekszik. Vannak kellemes sétaterei. A Hét-, Őz-, és Hermán-kút, az Ó-ház, stb. kedves kirándúló helyei úgy a városinak, mint az idegen utazónak. Egészséges levegője s szép vidéke évről-évre több nyaralót hódít ide; különösen miután 1894-ben kényelmesen berendezett és jól fölszerelt hidegvíz-gyógyintézete is megnyílt. Lakosságának száma 6.931, melynek zöme németűl beszél, de újabban a magyarosodás is kezd tért hódítani. Nevezetesebb épületei: a most épűlt szép gót stylű róm. kath. templom, a vár, az árvaház, a katonai nevelő intézet, honvédlaktanya, takarékpénztár, a kalvária és a vízgyógyintézet. Van zeneegyesűlete, nőtanítóképző intézete, algymnasiuma, polgári fiú- és leányiskolája, népiskolája, posztógyára, gőzmalma. Egyik (Szent-Jakab) temploma Jurisich Miklós gyermekeinek német fölírásos emlékkövét és sírboltját őrzi, melyben – mint az eddigi kutatások mutatják – valószinűleg maga Jurisich Miklós is örök álmát aluszsza. A Szent Jakab egyházának építését Rosnák Márton, Kőszeg ostromának leírója, s utána mások is Garai Miklós fiának, a hasonlóképen Miklós nádornak tulajdonítják. A Szent Jakab egyház szomszédságában áll a volt plebániaegyház vagy „magyar” templom, mely aránytalanúl magas tornyával mellékelt képünkön látható, s melyet 1615-ben az ágostai vallású magyar hívek építettek, a katholikusok azonban tőlük utóbb elfoglaltak. 1892–1894-ben egy új díszes góth stílű szentegyházat emeltek a Flórián-téren, s az szolgál jelenleg a plebánia templomáúl.

Kőszeg. A katonai alreáliskola. Jurisich Miklós czímere. A „magyar” és mögötte a Szent Jakab templom. Dörre Tivadartól

Kőszeg előbb önálló szabad királyi város volt, most azonban csak a czíme maradt meg. Örvendetes, fényes és zajos napoknak volt részese a különben csendes kis város az 1893. évi őszi hadgyakorlatok alkalmával, a mikor Ő Felségét a magyar apostoli királyt s annak koronás vendégeit: a német császárt és a szász királyt üdvözölhette falai között. A fejedelmi vendégek körében ott voltak még a connaugthi herczeg, Lipót bajor királyi herczeg, Albrecht, Jenő, Lipót Salvator, József, László, Vilmos, Ferencz Salvator és Frigyes főherczegek, továbbá a miniszterek s más előkelőségek. Ő Felsége a király s a német császár a katonai alreáliskola épületébe szállottak. A király szeptember 16-án este érkezett Kőszegre, hogy később érkező fejedelmi vendégeit már ő fogadhassa. A nagyszabású hadgyakorlatok szeptember 18–21 napjain folytak le, miközben az uralkodók folyvást Kőszegen tartottak pihenőt. Történetének legszebb lapjára jegyezte föl a város e fényes napok emlékezetét, melyek lefolyása alatt az egész művelt világ figyelme és érdeklődése feléje volt fordúlva.

Borostyánkő. Háry Gyulától

A járás községei közűl a következőket említhetjük föl: Rohonczot az úgy nevezett „Rohonczi hegyek” veszik körűl, melyek jó bort teremnek. A Batthyányak által épített nagy várkastélyát szép kert környezi. Ma Szájbély Gyula tulajdona. Borostyánkő régi lovagvár, mely 619 méter magas kősziklán épűlt. 1231-től Frigyes osztrák herczeg bírta; de IV. Béla visszavette; 1270-ben Németújvári Henrik Otakár cseh királynak adta át. 1271-ben visszakerűlvén az országhoz, Németújvári Iván birtokába ment át. Utóbb Albert osztrák herczeg kezébe kerűlt, III. Endre azonban 1291-ben újra visszacsatolta Magyarországhoz. 1647–1864-ig a Batthyány család birtoka volt, melytől az Egan család vette meg; 1892-ben vásárlás útján Almássy Ede tulajdonába jutott. A várnak 34 szobája van, melyek lakosztályokúl szolgálnak. A régi szűk ablakokat kitágították. Nevezetesebb részei a nagy terem freskókkal, domborművekkel. Arabeszk díszítései pompásak. A fegyvertár a régi hadiszerszámokat őrzi. Van egy mély kútja is, amelyről a monda azt tartja, hogy valamikor a lékai várral volt összeköttetésben. Bástyái, hol egykor fegyveres lovagok jártak-keltek, ma virágos, árnyékos, hídakkal, lépcsőkkel összekötött parkká alakítvák. A vár környezete valóságos kis földi paradicsom, s falairól gyönyörű kilátás nyílik a közeli és távoli hegyes vidékekre. Borostyánkő lakossága (1291 lélek) német. Hegyeiből serpentinkövet bányásznak, mely ékszerek, dísztárgyak anyagáúl szolgál. Közelében a Gerinczhegyen, úgy a rohonczi Irottkőn is messzelátót állítottak föl. Kőszeghez közel találjuk Lékát, Esterházy herczegnek kolostorból átalakított kastélyával s a templommal, melynek sírboltja a Nádasdy és Draskovics grófok temetkező helye; itt nyugosznak az 1671-ben pallos alatt elvérzett Nádasdy Ferencz hamvai is. Ez a Nádasdy itt 1655-ben Szent Ágoston remetéi számára prioratust alapított, melynek jövedelmei 1820-ban a plebániára szálltak át. Előbb csak a falu volt Vasmegye területén; a szép fekvésű, de már jó részben romladozó vár Sopronmegyéhez tartozott s 1881-ben kebelezték Vasmegyéhez. Léka okíratokban a XIII. század közepén fordúl elő. A XIV. században a Németújvári grófok, majd a Kanizsayak bírták, kiknek magvaszakadtával, fiúsítás révén, a XVI. század közepén, a Nádasdyak kezére kerűlt s ott maradt, míg az 1671-ben, a lefejezett országbíró javainak elkobzása után, Esterházy Pál nádornak nem adományoztatott. Azóta a herczegi hitbizomány tartozéka. A várudvarban van egy közel 100 méternyi mély kút, a várkápolna romjai alatt pedig egy sírboltszerű beomlott üreg, mely a nép véleménye szerint Rohonczig vezető alagút volt. Igen érdekes a meglehetős jó karban lévő gyönyörű gót ívezetű oszlopos lovagterem. Jelenleg a már düledező falakat jobban gondozzák, mint ez előtt; sőt a várnak újabb, a XVI. században keletkezett részében 12 szoba teljesen jó karba helyeztetett, és itt vannak Huszti Ödön herczegi titkár gazdag gyűjteményei felállítva egy kis érdekes múzeumban: néprajzi, numismatikai, régészeti s főleg természetrajzi tárgyak. Hazánk madárvilága úgy szólván teljesen képviselve van itt. Velem fölött áll a Szent Vid kápolnája. Hajdan vár, majd remeteség volt, hol Szent Vitus remetéi a világtól elvonúlva töltötték napjaikat. Bozsok a Sibrik család udvarházával. Kis- és Nagy-Csömöte a XVI. században a tekintélyes Csemethey család birtoka. Ezek, valamint Lukácsháza, Ludad, Seregélyháza, a járás tiszta magyar községei, a kőszeg-szombathelyi vasút vonala mellett feküsznek.

A hienczek. Herrmann Antaltól

Nagy Károly birodalmának avar végvidékein, a mai Magyarország dunántúli részén bajor és frank telepeket alapított, melyek szláv környezetben frank őrgrófok alatt fejlődtek tovább. A magyarok honfoglalása nyugat felé szorította, de nem semmisítette meg e telepeket; sőt valószínű, hogy ezek idővel még gyarapodtak is a németországi hadjáratokban ejtett foglyok egy részével. Később hatalmas német főurak és nemesek, mint a Németújvári és a Guthkeledi grófok, a Wasserburgiak és a Jákok, költöztek e vidékre, várakat és városokat alapítottak, magukkal hozván hűbéreseiket és jószágaikra német telepeseket. A szomszéd Ausztria és Stiria is erősítette e német elemeket, különösen midőn a XV. század dereka táján az osztrák herczegnek, majd a német császárnak engedték át királyaink Sopron- és Vasmegye egy részét. Az Ausztriából és Stiriából kiűzött protestánsok közűl is sokan találtak menedéket e vidéken. Így keletkezett Vas- és Sopronmegyének az a német lakossága, melynek legnagyobb részét hienczeknek, vagy heanczoknak szokták nevezni. (Heanzen, Hienzen, talán a Heinrich név Heinz alakja után).

A hienczek sajátságos népnyelve rokon a stájerral, de különbözik úgy ettől, mint a közosztráktól is, és több lényeges sajátságában egyezést mutat az alsó-ausztriai Manhartberg-vidék, továbbá a Pozsony- és Mosonmegye nyugati részében lakó németek tájszólásával. Jellemzők: a tonicus accentus, mely némileg éneklővé teszi a lágy és hullámzatos lejtésű nyelvet, a szétnyújtási hajlam (guid’n muäring = guten Morgen, ã- sulicha = ein solcher, hiätzet = jetzt), Kauch (= Koch), Beischof (= Bischof), az ui kettős hangzó (Muida = Mutter, Krui = Krug, huischt’n = husten), a személyes névmás si (= es) alakja, stb., és sok sajátságos kifejezés; pl. a hét napjai közűl a kedd neve Jarti, Irita (Eru, Tyr, Ziu, a régi germánoknál a harcz istene), a csütörtöké Pfinsta. A rétfalusiak ismételgetni szokták szavaikat (Repetierheanzen). A nyelvjárás tanúsága szerint is a hienczek nem az osztrák és stájer elemnek keletre nyomúlt raja, bár ez a népmozgás is hatással volt alakúlásukra, hanem egy külön, talán frank törzsnek tömegesen áttelepűlt ága.

Ez a sajátságos nyelvjárás kinálkozik alapúl a hienczek elterjedésének meghatározására. Erre nézve azonban a vizsgálódások még nem jutottak általános érvényű megállapodásra. Némelyek Mosonmegyét (Heidebauern) is ide számítják, mások egész Sopronmegyét. Tulajdonképen azonban ennek csak Sopron városától délre és délkeletre eső része tartozik ide (a Fertő mellékén: Spiegelheanzen). A keleti határ Kőszeg vidéke, a déli Dobra és Szent-Gotthárd. A hienczek zöme Vasmegye nyugati és Sopronmegye délnyugati hegyvidékét tartja elfoglalva, s azt (mint néha a székelyek a maguk szülőföldjét) görbe országnak nevezi (Pugläte Welt = púpos világ).

Ezen a hegyvidéken többnyire a rengetegektől kellett kenyéradó irtványokat elfoglalni. A szántóföldek helyenként meredek lejtőkre kapaszkodnak és néhol csak kevés zabbal és burgonyával fizetik a keserves verejtéket. A kevés völgytalaj nagyrészt vizenyős rétség. Regényes, de szegényes vidék ez; többnyire sanyarú munkával jár itt a kenyérkeresés.

Ez a küzdés meg is látszik a föld népén. Többnyire magas, szikár, kissé előre hajló termetűek, csontosak és edzettek. Az arczuk hosszúdad, arczélük határozott metszésű, orruk erős, szájuk vékony, hosszas, felső ajkuk gyakran kissé kiálló, álluk keskeny, de rendes. A legényeknek nem ritkán délczeg tartásuk, szép fejök s értelmességet kifejező arczuk van, gyér szakállal. De ha korán házasodnak s átveszik a gazdaságot, a nehéz munka idő előtt meggörnyeszti őket, és a gond barázdákat szánt arczukra. A nők is csak mint leányok csinosak; a család, a háztartás és gazdaság terhei aránytalanúl hamar, már 30 éves korukban megvénhesztik őket.

Helyzetökkel egyező a lelkűletök is. A hiencz gyakran zárkózott, mint hegyeinek zugai, mint némely falujok, melyhez az egyedűli út a patak medre volt néhány évvel ezelőtt. Viszontagságos történelme és küzdelmes élete gyanakodóvá tették a hienczet. Műveltsége, világlátottsága révén ismeri a jót, a kényelmet, de szegénysége megtagadja tőle, a mi néha irigységet gerjeszt szívében s gúnyolódásra is hajlandóvá teszi. Minthogy talajuk szegénységénél fogva igazi jómódú földmívelő parasztok nem igen lehetnek, városi életük meg csak egy-két helyen fejlődhetett kedvezően: nincs elég határozott társadalmi jellegök. A viszonyokhoz mindenütt igen jól tudnak alkalmazkodni.

De ha a helyzet, a létért való harcz vetett is némely árnyfoltot a hiencz természetre, derített rá fényt is. A hiencz általában derék, józan, kötelességtudó, vallásos, munkabíró, edzett, tehetséges nép. Elfogúlatlan, nem korlátolt, de ragaszkodik hagyományaihoz és szülőföldjéhez. S ha az idegen iránt tartózkodó, furfangos és nem könnyen czimboráskodik, annál hívebb barát, annál bensőbb melegségű a családi élete. Virágzó iskoláikra sok gondot fordítanak. A hiencz paedagogusnak született, a legjelesebb tanító. A közműveltség magas fokon áll náluk. Sok nagyon derék s néhány kiváló embert adtak az országnak, sőt egyet-kettőt az egész világnak. Magukénak tartják Lisztet, a zongorakirályt, és Hyrtlt, a jeles anatomust. S a mint ezek önérzetesen magyaroknak vallották magukat, bár magyarúl nem tudtak: úgy a nyelvéhez ragaszkodó hiencz is általán rokonszenvez a magyarral, szívesen megtanúl magyarúl, a gyermekét gyakran elküldi magyar szóra: „ins tuife Ingerland” (a kis magyar Alföldre).

Ruházatában is van valami magyaros. A nadrág többnyire testhez álló, gyakran sujtásos, régebben (Sopron vidékén jelenleg is) bőrből való, most sötét színű posztó, rendesen hosszú szárú csizmába szorítva. Továbbá nyakig begombolt, sűrű ólom pitykés sötétkék mellényt, fölötte ugyanilyen színű, ritkább gombú dolmányfélét, végre kerektetejű, széles karimájú kalapot, vagy néha valami hálósipka-félét viselnek (télen a kalap alatt). A kőszegi házas kapás ember ünnepi öltözetéhez hozzá tartozik a kőszegi sötét kék posztóból készűlt, bő ránczos, nagy gallérú köpenyeg. Régebben világos kék hosszú rókaprémes mentét is viseltek.

A nők ruhája egyszerű, különös díszítés nélkűl; fínomabb hímzésekre stb. nem igen érnek rá. Asszonyok és leányok néhol világos színű, de többnyire szintén sötétkék perkálból készűlt hosszú ránczos szoknyát és egyszerű derekat viselnek. Fejöket bekötve tartják még a szobában is. Kőszegen két kendőt viselnek; az alsót konty-elfedő főkötő gyanánt. A Fetzen nevű ünnepi fehér kendő már csak ritka helyen látható. A leányok sokhelyt varkocsba fonják hajukat; ez néhol csak a kifogástalan hírűeket illeti meg.

Ha horvát vidékről érkezünk, meglep a hiencz ház csinossága, tisztasága. Azonban ha nyugat felől lépünk hiencz földre, akkor a gazdag stájer parasztnak várszerű, emeletes épületei után kisszerűnek találhatnók a hiencz házat. De neki nincs szüksége nagyobb szabásúra. Nem mindig otthon ülő, kevéssel beérő, egyszerű életmódja nem követeli a nagy lakást. Marhaállománya kis istállóban elfér s háztájának néhol jellemző helyisége, a présház fölöslegessé válik, ha átlag 50 fontnyi (Pfund, 100 font = 4–8 hold) szőlőterületét ellepi a filoxera. Földmívelésének termékei nem kivánnak nagyon tágas csűrt; ritka köztük az egész telkes gazda (egy nyolczad telek Sopron körűl 3–7 hold).

A hiencz ház a hely és a lakók körűlményei szerint különböző alakúlatokat mutat, de egyszerűbb és eredetibb formáiban egészben véve megőrizte a felnémet parasztház typusát. A régente nagyobbrészt különálló egészen zárt udvarok most már hosszasabb útczákba sorakoznak keskenyke telkeken; néha kettőnek közös az udvara. A ház régebben fából volt, most többnyire kőből épűl, s cserép- vagy fazsindely fedi. A kőszeg-vidéki falvakban a telek három oldalának rendesen összefüggő fedele van. Ez alatt az útczái oldal közepén nyílik a nagy és a kis kapu. A jobb oldalt oromfalával az útczára néző lakóház foglalja el, melyhez derékszögben hátúl néha már a hegyoldalra támaszkodó csűr csatlakozik. A ház előtt az udvar felől a földszínnél emelkedetten fut végig a fa- (vagy tégla-) oszlopos tornácz (Gräd’n), ebből a néhol tálasokkal ékes pitvarba (Lab’m) lépünk; ezt az ablak nélküli, szabad tűzhelyű konyhával inkább összeköti, mintsem tőle elválasztja egy ajtótlan nagy nyílás, melyet fent egy gerenda zár le (Mandlpam = Mantelbaum), bizonyára a régi kéményalj maradványa. A pitvarból jobbra a sok helyt padozott szobába nyitunk. Szemben két ablak tekint ki az útczára, jobbról gyakran egy kis kukucskáló az udvarra. Ott a sarokban áll a fekete diófaasztal két fiókkal, körűlte két pad, fölötte tálas. Szemben a kályha a kedvelt kályhapaddal; mellette a magasra vetett, többnyire mennyezetes ágy, a gazdasszony büszkesége. Gondosan gyűjti ez a vászonneműt is a lábas ruhaládába meg a fiókos szekrénybe. Ruhát terigetnek a gerendás mennyezetről lelóggó rudakra is. A pitvartól balra esik az egyablakos éléskamra (Kitting, talán: Gehüttung). Ez a mult században, mikor még nem kőből építettek, különálló házikó volt, vastagon tapasztott boltozata és falai némi tűzbiztonságot nyújtottak. A tornáczról a pitvarajtón túl lépcső vezet föl a padlásra és le a pinczébe; ugyanonnan nyílik ajtó az istállóba. Hátúl van a kapus szérű, mellette balra a csűr (Stad’l); ez előtt a tyúkketrecz. A telep bal oldalán áll a sertésól (Kob’m). A kaputól balra, azzal egy tető alatt, az udvarra nyitott tágas kocsiszín van. Néhol a hiencz ház minden oldatról zárt négyszöget alkot (frank udvar). Az udvar közepét a hiencz házra jellemzetes fakávás trágyagödör foglalja el. A hiencz terület délkeleti részén, a hol a hienczség a magyarsággal és szlávsággal érintkezik, sok helyen a faház dívik, s a telek berendezésében is sok eltérést mutat a föntebbi leírással szemben.

A hiencz fő foglalkozása az állattenyésztéssel összekötött földmívelés. Kevés szántója sok helyt nagyon el van aprózva és szétszórva; nem nagyon fejlett módon, néhol sajátságos szerszámmal (nyári szán, lejtő-eke – Leitenpflug –) való megmunkálása időveszteséggel és erőforgácsolással jár s nem is fizet jól. A hiencznek tehát, hogy elegendő kenyere legyen, aratnia kell ott is, a hol nem vetett. Míg hegyei közt megérik az a kevés gabonája, melylyel különben gyakran az asszonynép is megbirkózik, a hiencz paraszt elmegy aratni vagy csépelni mosoni szomszédjához s a magyar Alföldre, néha Alsó-Ausztriába is, és így szerzi meg sokszor egész évre való kenyerét. Némely halmos vidéken jó bort termeszt, s ezt maga viszi Alsó-Ausztriába, melynek szőlőnedve sokkal jobban csúszik, ha hiencz borral van keverve. Kiváló gyümölcsfajait, a híres masanczki almát, a cseresznyét, gesztenyét messze vidékre elviszik a nők, legnagyobbrészt Bécsbe. Ez a piacza a hiencz madarásznak is, ki e czélra bérelt pagonyokban páratlan ügyességgel fogdossa főleg a húrosrigókat, de a foglyot, szalonkát is; régebben Olaszországba is elvitte berkeinek fülemiléit. Mint baromfival házaló messze vidéken összeszedi a házi szárnyasokat ketreczes kocsijába. A félre eső erdőségekben szénégetéssel foglalkoznak.

Életkörülményei az ügyes kezű, leleményes, fortélyos, nyugtalan természetű hienczet inkább iparra és kereskedelemre termetté teszik, mint gazdálkodásra. Földjének már említett terményei mellett ipari termékeit is (pl. a bodnár-árút) maga szereti távol piaczokra szállítani. A közelebbi magyar lakosságú helyeken többnyire hiencz az iparos. A lánzséri, kőszegi és rohonczi kőmívesek nyáron át Budapesten és Bécsben dolgoznak, az alsó-ramóczi ácsok is messzire eljárnak munkára. A csávai agyagipar jóhírű. Az esztergályosoknak és szitakötőknek is elég jó keresetök van; de a hajdan virágzó ruházati ipar-ágak a gyári technika haladása s a nagyobb tőke üzérkedése következtében nagyon aláhanyatlottak. Megemlíthető háziiparuk a kosárfonás és a seprőkötés is.

Hiencz házak Rohonczon. Cserna Károlytól

A hiencz egyszerű eledelei a burgonya és bab, a túros rétes, néha káposzta füstölt hússal, hozzá rozskenyér, vagy több helyt jó fehér búzakenyér. Az italban mérsékletesek; néhol almabort, a búcsúkon méhsört isznak.

A hiencz életében nem visznek kiváló szerepet a népszokások és képzeletvilágán kevésbbé uralkodik a babona. De a hagyományokhoz való ragaszkodása s lakhelyének félreeső volta mégis sok érdekes vonását megőrizték az ősi népéletnek és néphiedelemnek. Ezek azonban vidékenként változók, gyakran meglátszik rajtuk a környezet hatása; egy részök meg épen általános elterjedésű. Az itt közölteket nagyobbrészt a Szalonak-vidéki Bánya községre vonatkozó kézirati följegyzésekből vettük.

A gyermek. A gyermekágyas asszony, hogy a boszorkányokat távol tartsa újszülöttjétől, könyvet tesz vánkosa, vagy vasdarabot ágya alá, pentagrammot (Trudenfuss) rajzol az ajtóra; megnyalja a gyermek homlokát, ha eltávozik tőle. A váltott gyermekhez nem kell hozzányúlni, akárhogy sír akkor visszakerül az igazi gyermek. A megigézés (verschrian) ellen megfürösztik a gyermeket. A gyermekágyas nem néz tükörbe; azt hiszi, az ördög néz szembe vele; a gyermeket sem engedi bele nézni, mert gyáva lesz. A fehérnemű-váltásból is baj lehet. Ha a gyermek foggal születik, azt kiszedik. Az első fürdőbe tejet elegyítenek, hogy szép legyen a gyermek. Ugyan e czélból azonnal megmosdik a keresztszülő, mihelyt elfogadta e tisztséget. Kinek több keresztgyermeke meghalt, azt nem szeretik komának hívni. Templomba menet a keresztanya evőszert dob át a fején, mikor átlépi a ház küszöbét. Haza jövet a megkereszteltet egy sarokba teszik és hamar valami munkát végeznek, hogy serény legyen a gyermek. A leánycsecsemőt méhkasba teszik, hogy sok kérője legyen. Gyermeket nem szabad az ablakon kiadni, mert elkapják a roszak; sem átlépni, mert törpe marad. Két egyenlő nemű és korú csecsemőt nem szabad egy nőnek egyszerre szoptatni. Egy éves koráig nem fésülik s nem kefélik a gyermeket, mert fájni fog a feje; ha levágják a haját, vastag fejű lesz. Ha eső éri, szeplős lesz, ha szájára ütnek, fogfájós. Seprűvel sem jó ráütni. Körmeit lerágják s nem vágják le, mert enyves kezű lesz. Elválasztani farsangkor szeretik, hogy mindig vidám legyen, vagy Szent János napján, hogy olyan piros legyen, mint az akkor megért cseresznye. Ruhát nem szabad rámérni, mert törpe lesz, s rajta nem szabad ruhát foldozni, mert feledékeny lesz. A disznó orrmányát ha megeszi a gyermek, agg korában mindent feldönt és eltör. A hányat lép a lány meztelen féllábbal, annyi évig kell kérőre várnia; a fiú annyi virgácsot kap. A gyermek jó hangú lesz, ha legelső húseledelűl madárhúst eszik.

Lakodalom. Az ifjú 18 éves korában fölvéteti magát a legények társaságába (Burschenschaft) s ezzel jogot nyer arra is, hogy leányhoz járjon (fensterln). Ha választottjával megegyezett, elébb maga kérdezősködik ennek szüleinél s biztató válasz esetén atyját küldi a tulajdonképeni leánykérőbe (Bittlschaft). Ekkor egy napot tüznek ki közösen a vagyoni kérdés elintézésére (Gwissmachen). Ezt lakoma követi, melyen a jegyesek ajándékokat cserélnek ki. Esküvő előtt néhol egy pár czipőt küld a vőlegény a menyasszonynak, ez meg egy inget a vőlegénynek. A lakodalom kevés sajátságos vonást mutat. A menyasszony néhol rongyos inget vagy harisnyát vesz magára, hogy gazdag legyen. Esküvőkor némely helyen a nem kifogástalan jegyesfél oldalán nem gyújtják meg az oltáron a gyertyát. A tánczra a vőlegény barátjai nem ritkán álruhában mennek el. Mikor először lép a házba az új asszony, egy kenyeret megszel fakéssel és elteszi a szeletet; a felső rész a férjé, az alsó az asszonyé; a kié elébb megpenészedik, az hal meg elébb. Aztán egy fazék káposztát sóz be, hogy jó gazdasszony legyen. Végre a sütő-kemenczébe tekint, hogy ne kivánkozzék vissza a szülőihez.

Az évkör. A tavaszi első kihajtáskor kevés szőrt vágnak le a marha szarvai közűl, hogy döfős ne legyen. Ilyenkor szerencsét jelent, ha a marha nem tapossa össze az istálló küszöbére tett tojást. Őszi haza hajtáskor, Márton napján a pásztor Mártonvesszőt (Mirtengart'n) visz a házakba és szerencsét kiván vele. Vetéskor a vetőmagos zsákra földet tesznek, hogy jó termés legyen; ha a magot tartó kendő bogját nem oldják fel, nem nő benne gaz. Két kalászú gabonaszárat találni szerencse. Jégverés ellen jó az első három jégszemet a tűzbe dobni. Ha a szántóföldet hájból és puskaporból készűlt kenőcscsel bekent, karókra kötött fonallal kerítik be, ezen belűl nem tesz kárt sem egér, sem madár. Lenmagvetés után lenolajos kalácsot esznek, hogy a len jól teremjen. Tamás napja éjjelén (reichi Nochi) kimennek a keresztútra: a honnan ének hallatszik, arra lakodalom lesz az évben, a honnan pedig kopogás, arra temetés. Jakab napján nem szabad kenyeret sütni, a tűz kicsap a kemenczéből. Itt is ismeretes az ólomöntés (leseln) és aprószentek napján az egészséget biztosító korbácsolás. Vízkeresztkor 9 fogás kerűl az asztalra, köztük aszalt körte. Mindenik fogásból eltesznek valamit a Budlfrau (némely helyen: Lutzlfrau) részére, a ki e nap estéjén a gyermekeket látogatja, mint máshol a Mikulás vagy Krampusz. A mely faluban farsang alatt nem történt házasság, ott fatuskót húznak végig (Blockziehen). Hamvazó szerdán eltemetik a farsangot: szertartások közt elföldelik a tánczterem legnagyobb koszorúját. Szent János napján bodzavirágot sütnek fánk módra; e napon tüzeket gyújtanak, úgy szintén húsvétkor és pünkösdkor is. A húsvéti tűz a búzaszalmával elégeti az üszköt is. Húsvét vasárnap délután a ház népe kimegy a mezőre (Griangehn) s minden szántónál imádkoznak. A protestansok disznólapoczkát tesznek a búzaföldbe, hogy a búza zsíros legyen, a katholikusok barkát a jégverés ellen. Pünkösd előestején ostorral pattogtatnak. A ki pünkösd első napján utolsónak kel fel, azt pünkösdi mamlasznak (Pfingstluken) hívják. A tavasz neve Auswärt, az őszé Hirist.

Egyéb hiedelmek. Az újhold utáni vasárnap született gyermek (Neusonntagskind) mindent lát; sötétben sok baj történhetik vele (angradig). Esti harangszó után nem szabad tejet kiadni, vizet kiönteni, söpörni. A leány, háttal az ajtónak fordulva, czipőjét átdobja fején. Ha a czipő szárral esik az ajtó felé, férjhez megy még azon évben. Vagy megrázza a meggyfát s ekkor a mely oldalról kutyaugatást hall, arra viszik férjhez. A tűzhelynél néha megjelennek a rég elhalt háziasszonyok. A holdat a gyermekek holdnagyapónak nevezik (Maon-Neinl), a napot nagyanyónak (Sunn-Nandl). A hiencz néphit egyébalakjai: Hex, Tragerl, Tschankerl, Trud, Nocken, Schradl, Rawuzzel, Wauwau. Betegre ráolvasnak (Aonspreichn).

A hienczek szeretnek dalolni. Tájszólási dalaik kevesebb számúak s többnyire tréfásak. De van még sok altató dal, gyermek-mondóka, stb. és sok érdekes közmondás. A hiencz tájszólás, a szerelemről való felfogásuk, de maga a hiencz természet némi jellemzésére is álljon itt mutatványúl e rövid négysoros versike: „A pissl a Liab, Und a pissla Trai, Und a pissl a Folschheit Is olwal dopai:” (Egy kis szerelem és egy kis hűség és egy kis hamisság mindig velök jár).

Szép és érdekes a hienczek földje. A turistának jutalmazó, kényelmes és kellemes kirándulásokat kinál s nyaralásra igen alkalmas.

Pornói hiencz ház udvara. Cserna Károlytól