Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A zala- és vasmegyei vendek.

A zala- és vasmegyei vendek.

Bellosics Bálinttól

Vend lakóház. Bellosics Bálinttól

A vendek (helyesebben szlovének), kiket a szomszéd magyarok bömhéczeknek, tótoknak magát a vendek lakta területet Tótságnak – a muraközi horvátok bochnyeczeknek neveznek, Vasmegye délnyugati és Zalamegye nyugati szögletében laknak. Vasmegyében a vendség területének határa nagyjában megegyez a muraszombati járás határával. Éjszakkeleten az Őrséggel határos. Az Őrség – úgy tartják – Kerczáig terjed; Kerczán túl, délre „elfogy a magyar imádság”, kezdődik a tótság.

Az említett területet a VI. század végén az Itáliába költözött longobardok után az avarokkal nyugati Pannoniába telepűlt szlovének (windek) lepték el. Ezeknek utódai a zala- és vasmegyei vendek (a vasmegyei hegyvidéken a gorièanci-k, síkján a dolinci-k, Zalamegye síkján a revenci-k). Nyelvük legjobban a stájer szlovének nyelvéhez hasonlít, legtisztábban a nyugati magyar-stájer határ mentén hallható. Keleti s délkeleti vidékein a magyarokkal való érintkezés nemcsak a kiejtésen, hanem a szókincsen is észrevehető.

Az avar hatalom megdőlése után frank fenhatóság alá kerűlt a vend nép is, a mikor egyszersmind Privina és Kocel idejében keresztény vallásra tértek át s műveltségben is gyarapodtak. A morva birodalomnak a Dunától éjszakra lakó népeivel érintkezett szlovénség közé ékelődött a németség és a magyarok bejövetele után az Őrség magyarsága; a keletiektől elszakította őket a göcseji és hetési magyarság. A szlovén népesség összevegyült a magyarral s csak ott maradt meg, a hol a szlovénség nagy tömegével és a muraközi horvátokkal folyton érintkezik. A beolvadás ma sem szünetel.

A vend izmos, erős faj. Bár legtöbb közöttük a középtermetű, sok a nyulánk, a síkon meg épen a magas. Fejük tojásdad alakú, arczuk síma, nem csontos, szemük élénk, legtöbbször kékszínű, hajuk szőke, vagy barna, arczszínűk sárgás, de barna is. A nőknél gyakori a pisze orr. A férfiak, különösen az öregebbek, sem bajúszt, sem szakállt nem viselnek. A fiatalabb nemzedék azonban már szereti a bajúszt, a szakállnak azonban nem nagy barátja. A vend nők, mint a délszláv nők általában, szépek, különösen a síkon lakók. A szépség üdesége azonban nem tartós; a menyecskék gyorsan hervadnak; szép öreg asszony ritka közöttük.

A vend paraszt eszes, tanúlni vágyó, ravasz, önző. Nem leleményes, de mások jó gondolatát fölismeri, megérti s igyekszik saját hasznára fordítani. Idegenek iránt zárkózott, bizalmatlan. A melancholikus véralkat uralkodó közöttük. Érzékeny kedélyű, vallásos nép, házi életében békés, mindenekfölött pedig rendkivűl szorgalmas. Az egészségi állapotok nem a legjobb lábon állnak közöttük. A hegyvidékiek szegényes táplálkozásuk miatt szenvednek, a síkon lakóknál pedig a vizenyős talajra való építkezés rosz hatása látszik. A Mura mellett fekvő falvak (Melincz, Izsakócz, Bisztricze) lakosai között sok a golyvás.

Az ötvenes-hatvanas évekig a két megye vend lakói közt ruházat tekintetében nem nagy eltérés volt. Addig a fehér ruha volt a divatos, s állott fehér szoknyából, ugyanolyan vászon kabátkából, mely fölé hidegben az úgy nevezett zobon-t (zubbony) húzták. Fehér, térdig érő, testhez nem simúló és újj nélküli darócz kabát volt, melyet alúl és a széleken piros csík szegett be. A férfiak len- vagy kendervászon gatyája szűk, s néha jóval térden alúl érő. Az ingnél meg szeretik, ha rövid. Vasárnapra most már minden vend legénynek van bolti, keményített inge, tarka-barka nyakkendője. Hűvösebb időben, vagy ünnepi alkalommal sötét színű szövetből készűlt kabátot viselnek, a melyen szeretik az ide-oda elosztott apró gombocskákat.

Télen nadrágban jár a vend s a régi báránybőr-ködmen helyett hosszú posztókabátot hord, legújabban nagy hidegben egy-egy nagy kendőt kötve át asszonymódra derekára. Csizmájuk rövid, préselt szárú és legtöbbször piros és zöld czérnával kivarrott díszítésű.

Vend gazda. Jantyik Mátyástól

A nők ruházata inkább alá van vetve a divatnak és elég csinos. Náluk régen jellemző volt ünnepnapon az abrosz-forma lepedő, nagykendőnek használva. Hétköznapi viseletük sokkal egyszerűbb az ünnepinél. Úgy az asszonyoknak, mint a leányoknak hosszú, egyszerűen tarkázott, felűl ránczba szedett s ugyancsak felül 12–15 centiméter széles kollér-ban végződő szoknyájuk van, melyet hétköznapon ki is szoktak fordítani. A gallért hét helyen félkör alakban bemetszik s halcsonttal feszes állásúvá teszik. Köznapon fehér vászonból, vagy színes kelméből készült s a mellen kicsipkézett, kivarrott inget viselnek; a vasárnapi gyolcs. Télen e fölött fekete szövetből, vagy bársonyból varrt rövid, hátúl szalagcsokorral ellátott kabátkát hordanak. Fejkendőjüket nem az álluk alatt, hanem hátúl kötik meg. Lábbelijök csizma, de gyakrabban csinos czifra czipő. A vend nők, ha férjhez mentek, hajukat tőből levágták s a pocalica-t (régebben pociu), egy vöröstarka fezalakú sapkát húzták rá. Ma már ez is divatból kivesző, ritkuló viselet. A fiatal nők tetszés szerint fésűlködhetnek. Télen a nők és férfiak a hideg ellen térdig érő s testhez simúló fekete báránybőr bundát, a koži-t használták, mely ma már az olcsóbb posztónak engedett helyet. Katonaviselt férfiak haza térve nagyon szeretik katonasipkájukat és kabátjukat viselni.

Házaikat legnagyobbrészt derékszög alapban építik úgy, hogy a derékszög egyik szára, a szoba ablakával az útczára néz. Az anyag, melyből építenek, a fa, fecskesár, vagy tégla. Különösen fecskesárból nagyon ügyesen raknak falakat, úgy, hogy a szomszéd magyar vidékre is elhívják őket efféle munkára. Az útczára néz a lakószoba, melynek ajtaja a pitvarba, gyakran oszlopos pitvarba nyílik. Szegényebb vend egy szobában húzza meg magát, vagyonosabbnak kettő, néha három szobája is van. A szoba mellett van a sötét, kormos konyha, melyből sok helyen az ajtón át megy ki a füst, nem levén kémény a házon. A konyhán át juthatni a kamarába. A derékszög másik szárának a sarokrészén nyílik a nyitott pojáta. Ebben áll a köles, hajdina és kukoricza törésére használt stopa. Az istálló s végűl a pajta zárja be az épületet.

Kicsiny, homályos szobáik meglehetősen rakottak egyszerű, kényelmetlen bútoraikkal s óriási kályhájukkal. Egy-két fenyőfa ágy, festetlen vagy virágos, a tetőig megrakva ágyneművel; az egyik szobasarokba állított asztal, nehány szék s láda minden bútoruk. Az asztal két oldala mellett állnak fal felől a padok. A hol kell, bölcső vagy bölcsőnek használt teknő s a rokka szaporítja az ingóságot; télen a szövőszéket is beállítják asszonyaik. A tarkát-barkát kedvelő vend szívesen aggatja tele szobája falát gyarló, üvegre festett szent képekkel, színes papirból fűzött koszorúcskákkal. A termetes kályha nagyon kedves bútora a vendnek. Azon szárítja gyakran terményeit, a mellett hever éjszakán át családja valamelyik tagja, a körűlte futó padkákon rövidíti meséjével a téli esték unalmas hosszaságát. A szobák legtöbbször agyagos földűek s csak újabban terjed a deszkapadlók divatja. A falakat kivűl-belűl tiszta fehérre meszelik; kivűl a fal alsó részét két arasznyi szélességű fekete, kék, vagy sárga szalaggal szegik be, mire a vend leány és asszony kedvvel festeget apró virágokat.

A ház födele zsúp, ormójára nehéz fakatonákat ültetnek, hogy a szél föl ne bodrozza a szalmát. Útczára néző homlokzata czifrán deszkázott; egy-egy kereszt vagy Szent Flórián festett képe áll a deszkázat közepén, a szegélyező deszkán a tulajdonos neve s az építés ideje.

Az épület mögött terűl el a gyepes telek gazdag gyümölcsösével. Az udvart sövénynyel kerítik, a sövényre száraz borókaágakat szórnak, s rá nehezékűl törött fazekak cserepeit rakják. Fonott vesszőkapujok legtöbbször kis kereken jár; az ajtó helyén átlépő hágcsót szoktak alkalmazni. Kis virágos kert tarkázza a ház elejét, melyben az ablakok alatt levő padkán többször láthatni nehány méhkast. Újabban egyszerű kőházakat építenek.

A vendek családi élete patriarchalis, de e rendszer bomladozása már nagyon észrevehető. Az utóbbi időben köztük s a szomszéd magyarok közt is nagyon gyakoriak az osztozkodások. A vendet, ha osztozik, kevés földje arra kényszeríti, hogy vagy szőlőjébe költözködjék, vagy a magyar vidékre menjen birtokot venni. Messze nem bír elszakadni szülőföldjétől. A magyar vidékre már régebben is szívesen telepedtek. A patriarchalis élet maradványa az a szokás, hogy ha valamelyik zsúpoltatni akar, egyszerűen kihirdeti a faluban. Erre minden ház elé kiteszi gazdája a zsúpot, melyet aztán a zsúpoltató összehord. Máskor egy másikon segítenek hasonló módon.

Vend menyecske. Jantyik Mátyástól

Keresztelés alkalmával a vend is szeretett ünnepelni; ma már egyre egyszerűbben foly ez is. A régi néphitnek nagy szerepe jut ilyenkor. Már esküvő után, mielőtt a menyasszony a házba lép, anyja, vagy más asszony egy tojást s egy gombolyag czérnát vesz kezébe. A pitvarnál a czérnát a menyasszony elé gördíti, a tojást meg a földre teszi. A menyasszony jobb lábával a tojásra lép s eltöri; a mily könnyen eltörte, oly könnyen fog szülni. A betegágyas asszony szobájában egy kis darab kenyeret és bort tesznek az asztalra. Az asztalnak nem szabad üresen állania, hogy a születendő gyermekhez a roszaság ne férhessen. A megszületett gyermeket gyakran vánkosba takarva az asztal alá fektetik, hogy kövér legyen. A kereszteléssel csak akkor sietnek, ha a gyermek beteges, hogy elhalálozása esetén el ne kárhozzék; de ha egészséges, akkor bevárják anyjának felüdülését, hogy ő is részt vehessen a keresztelési lakomán (krstitje).

A halálozás, a túlvilágba jutás még bővebb anyagot ád a babonás hitnek. Ha a gazda, vagy gazdasszony meghal, mikor a szobából kiviszik, a házbeliek közűl valaki kiszalad s az istállóból a marhákat kiereszti, a kamarában a magnak hagyott gabonát megkeveri, hogy a marhák egészségesek maradjanak, a termés meg bő legyen. A temetésről visszatéréskor az otthon maradt házbeliek kisietnek, hogy a hazaérkezőket ők lássák először; ellenkező esetben a halott látogatásától tarthatnak. A halottvivők egy fazék vízben megmossák s fehér ruhával megtörlik kezeiket, a fazekat aztán a sírásó a házra dobja. A halottvivő szekérből a kerekeket kiszedik s három napig a halottas háznál hagyják, azután is csak lopva viszik haza. Halotti tort már nem igen szoktak tartani. Az éjjeli virasztás idősebb halottaknál még dívik evés-ivás mellett: ez alkalomra való énekek zengedezésével rövidítik a szomorúság idejét. Néhol a szemfedőnek szükséges sötét színű kendőt még életében maga vásárolja meg a vend. Temetés után, különösen a hegylakóknál, a megözvegyűlt vend asszony három-négy napon át reggel és este kiáll a ház elé és az egész község hallatára siratja elhúnyt férjét.

A lakodalmak is egyszerűsödnek. A frigykötést a szülők rendezik a rokonsággal, s az ő akaratuk dönt. Szépségre, csinosságra nem ügyelve, csupán dolgosságra való tekintettel szemelik ki fiuk számára a leányt, vagy leányuk számára a legényt, mindig vigyázva, hogy, vagyoni tekintetben is egymáshoz illők legyenek. A szív ügye csak azután kerekedhetik fölűl. Szerencse, ha a szülők választása az ifjak szíve választásával egyező; de az új pár máskülönben is összetörődik a közös gond, közös munka mellett. Az sem ritka, hogy a leány adja tudtára a legénynek, természetesen módjával, hogy neje kivánna lenni. A kérés előleges tudakozódás után esik meg. A leányt a leendő násznagyok kérik meg a legény kiséretében. A kérést elintézni a starišina (kérő) dolga. Igenlő válasz esetében a kézfogó és lakodalom idejét is mindjárt meghatározzák. A kézfogás is papjuk előtt történik s víg mulatozás nélkül ritkán esik meg, különösen ha nem a parochiás faluba valók s útközben csárda, korcsma van. A lakodalmi vendégeket a pozvaè (vendéghívó) hívja meg. Kalapját, vagy kemény papirból czukorsüveg alakra készült sapkáját színes szalagocskákkal, csinált virágokkal díszítik föl; derekát, vállát, mellét teletűzdelik színes, tarka keszkenőkkel; nem ritkán a csizmáján csengők csengenek. Oldalán két kulacs lóg. Az egyikben bor van, a másikban köleskása. A kit meg akar tréfálni, először a köleskásával kinálja meg, s ha lépre ment, azután kinálja meg borral, hogy igyék egyet az új pár egészségére. Sündisznó tüskés bőrével bevont fokú fabaltájával dévajkodik a vászoncselédek közt s ijeszgeti a tolakodó gyermeksereget. A lutheránus vendek vendéghívója betérve a meghivandó házába, fölolvassa a divatos menyegzői verseket, mire megvendégelik s megajándékozzák pénzzel. A pozvaè szerepe a hívogatással nem szűnik meg, a lakodalomban is ő az intéző ember.

Vend vendéghivogató. Jantyik Mátyástól

A lakodalmat, a mennyire vagyoni helyzetük engedi, a vendek is nagy pompával szeretik megtartani. Az esküvő vasárnapi napra való, hogy lássa a misére egybegyűlt hívő sereg. A menyasszonyi házban elköltött reggeli után az ünnepi alkalomra méltón, díszesen kiöltözve, mindig gyalog indúlnak az Isten házába. A menet a templomig zeneszó mellett, nagy kurjongatással, tánczolva, pisztolyokat durrogtatva ér el. A vendégeknek majdnem mindegyike egy-egy üveg bort (vina) visz magával az útra. A menetet a tarka-barka öltözetű pozvaè nyitja meg; ezt követi nehány nyoszoló leány (posvalbica), köztük a menyasszony (sneja); azután halad a vőlegény (mladoženec) több vőfélytől (drüžban) körűlvéve, utánok a két fiatalnak a szüléi és a vendégek. Legtöbbnyire párosával mennek. Ritka jókedvű nép a vend, de az esküvőről haza térő lakodalmas vend a kicsapongásig az. A kurjongatásba nem fárad bele; útszéltől útszélig tánczol. A menyasszonyi házban is kurjantásokkal fogadják az oda összegyűlt vendégek. De azok csak a menyasszony vendégei. A vőlegény meghívottjai az ő házához térnek. A fáradt násznép ebédhez telepszik muzsikaszó mellett. A muzsikusnak nem szabad fáradnia, helyt kell állania délután is egész estig, mert az ebédet táncz követi.

Lakodalmaik jó részét vallási szertartások foglalják el, melyek a muraközi horvát lakodalmakban is divatosak. Több helyen szokásos menyasszonytréfa kerül sorra. A tréfa után a külső násznagy megfogva a vőlegény kezét, a vőlegény a menyasszonyét, a menyasszony a nyoszolyó leányét, a főasztal mellé vezeti őket. A többi vendég is helyet foglal, s megkezdődik a lakodalmi vacsora. Még vacsora előtt kezdődik újból a pozvaè szerepe. Ö a mulattató, s azért elmés, tréfás embert választanak e tisztségre. Az egyes ételeket az ő versei kisérik az asztalra.

Éjfélkor a menyasszonyt a vőlegény házába viszik, ott azonban csukott ajtókra találnak és sok verset kell elmondaniok, hogy bebocsáttassanak, a mit előbb gyenge erőszakkal is megkisérlenek. Néhol csak egyedűl maga a vőlegény kiséri házához menyasszonyát, még pedig éjjel s álúton, hogy senki meg ne lássa őket; mert az a hitük, hogy az ifjú házaspárt örökre boldogtalanná teheti az, ki új életük kezdetén velük legelőször találkozik. A vőlegény házánál a vendégség újra kezdődik s foly addig, míg az ételek sorát a kása be nem zárja, a mit úgy mondanak: coki kaša! - azaz: vége a dinomdánomnak. Egy hét múlva ismét összegyülekezik a vendégsereg, hogy a lakodalomból megmaradt ételeket elfogyaszsza. Ezt prvuèivanje-nak (kállátó) hívják.

Vallási tekintetben a vasmegyei vendek közűl a síkon lakók (revencik) és a Dobrai dombokon lakók egy része római katholikus, a kisebb része (körűlbelűl húszezer) evangelikus. A zalamegyeiek mind a katholikus egyház hívei.

A vend nép babonás. Ha gyermeke megbetegszik: a szem ártott neki, – megigézték. A beteg gyermeket aztán mosdatják, fürösztik, hogy kigyógyúljon. Mosdatják állataikat is. Van elég vén kurúzsló asszony, ki az ilyen mosdóvizek készítéséhez különösen ért. Ha tehene véres tejet ád: nyomban gyanúsít valamely boszorkánynak tartott öreg asszonyt, mert az rontotta meg, semmi más. Ha az égen felhők tornyosúlnak s káros esőtől tartanak: „felhő elé” harangoznak és pemetet, kenyérsütő lapátot, szénvonót meg egy egész kalács-kenyeret tesznek ki az esőre, hogy megóvják terményeiket a jégesőtől. A mocsárlég illó tüzét lidérczek gyújtják. Éjjelenként boszorkányok süvítenek át a levegőn. A boszorkányoktól, s kivált azok rontó erejétől fél a vend; azért Szent György napján nyírfa ágakat tűzdel ablakába, kapujának fonása közé.

Az esküvőnél, halálozásnál említett babonákon kivűl minden alkalomra, ünnepre tudnak külön-külön babonaságot. Karácsonykor lószerszámot, ekét s más eszközöket, gabnaneműeket visznek a szobájukba. Mindezek a dolgok Három-királyok napjáig ott maradnak, hogy majd jobb legyen a termés.

Gazdasági babona is sok van. Ha megborjazik az üszője vagy megellik a disznója: három forrás vizéből itatja azokat, hogy bőven tejeljenek. Ló vagy szarvasmarha vásárlásánál el nem mulasztaná, hogy, mielőtt telkére hajtaná, a kapu elé egy vánkost és fejszét ne vigyen ki. A fejszével keresztet von a fején s aztán a vánkos mellé teszi le azért, hogy a vásárolt marha olyan kövér legyen, mint a vánkos, és olyan egészséges, mint a fejsze. Mikor tavaszszal legelőször megy a mezőre szántani, kenyeret tesz az ekére, hogy munkáját Isten áldása kisérje. Mielőtt a befogott lovakat vagy ökröket elindítaná, az ostorral keresztet von kétszer elébök a földre, ezen szavakkal: „Jézus pomagaj!” (Jézus segélj meg!)

Naiv hitvilága azonban nem olyan gazdag személyesített alakokban, mint nyugati rokonaié. Népköltészetének termékei másutt alig ismeretesek. Feltűnő világi dalaik csekély száma; a meglevők közül is sok stájeri rokonaiktól kerűlt hozzájuk. Mindazonáltal saját költészetük is van. Dalaiknak fő tárgya a szerelem, s ezzel egyenlő rangban a vallás. Míg nyugati rokonaik lakhelyük természeti szépségeit is bevonják dalaik tárgyai körébe: addig a magyarországiaknál még hátterűl is ritkán szerepel a természet, s inkább csak az nyer benne helyet, mi az egyszerű vidékre is költészetet varázsol, példáúl a madár, a vend dalok kedves állata, a kukovica (kakuk), žunica (sárga rigó), golubica (galamb). Egy-két szép balladájuk, románczuk is van. Egy románcz-féle énekük hadd álljon itt mutatványúl:

„Sinek Martinek, Paj! kam si hodo ti?” „ „Oh lüba moja mat Na zelene travnike.

„Sinek Martinek, Pa kâ si delao tam?” „ „Oh, lüba moja mati, Kobile páso sam.” ”

Sinek Martinek, Pa kâ si vido tam?” „ „Oh lüba moja mati Tri béle deklice.” ”

„Sinek Martinek, Pa kaj so delale?” „ „Oh, lüba moja mati Rože so bralê” ”

„Sinek Martinek, Pa kaj do z’rožami?” „ „Oh, lüba moja mati Vénce plele so.” ”

„Sinek Martinek, Pa ka do z’véncami?” „ „Oh lüba moja mati Mariji do’j dale.” ”

„Sinek Martinek, Pa kâ s’ti delale?” „ „Prelüba moja mati Sercé so mi vzelé!” ”

„Márton fiacskám, Hol voltál, mondd nékem?” „ „Oh, édes jó anyácskám, A zöldelő réten.” ”

„Márton fiacskám, Mit csináltál a réten?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Csikókat őriztem.” ”

„Márton fiacskám, Mit láttál ott, mondd hát?” „ „Oh édes jó anyácskám, Három fehér lánykát.” ”

„Márton fiacskám, A lánykák mit tettek?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Szép rózsákat szedtek.” ”

„Márton fiacskám, Mért szedték a rózsát?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Koszorúba fonták.” ”

„Fiam, a koszorúval Mit tesznek a lánykák?” „ „Oh, édes jó anyácskám, Máriának szánták.” ”

„Márton fiacskám, Mondd, mit tettek néked?” „ „Oh, édes jó anyácskám, A szívemhez fértek!” ”

Nagy mennyiségben találhatók búcsúztató énekek, melyek többnyire sok versszakból állók és kevés különbséggel egy kaptára készűltek. Idegenben elhalt legényüket, messze kaszárnyában meghalt katonájukat, vagy szerencsétlenség által kimúlt ismerőseiket, földijöket ilyen énekekben (pesem; pesem od Košija Josefa, stb.) búcsúztatják el szülőiktől, rokonaiktól, községbelijeiktől rendes énekeseik. Valamint ezen búcsúztatókban, úgy általában a vend népköltés minden termékében kedvesen csendűl meg a vallásos hang. Világi dalaik kevés volta, de meg jámbor ájtatoskodásra való hajlandóságuk az oka, hogy egyházi énekeiket nagyon szeretik énekelni. Éneklik a mezőn, kender- és lentörésnél, a faluvégre épített kenderszárító kemenczék körűl korán reggel és késő este az asszonyok s leányok, a gőzgép zakatolása közben mindkét nem, sőt a korcsmában is nem egyszer. Ha vásárról barmot hajt haza az idősebb vend ember, levett kalappal, énekelve halad jószága után. A vasmegyei lutheránus vend (gorièanec), kit földjének szegénysége rákényszerít, hogy nyáron Somogyba, Zalába vagy Szlavoniába szerződjék aratónak, pihenő vasárnapokon a zsoltárok hangján buzdúl föl. A szomszéd Stájerország szlovén lakóitól, kikkel gyakran érintkezik, sok ének kerűl közibök. Sok énekes van különösen a Heiligen Kreuz és Sankt Georgen közt elterűlő vidéken. Vendjeink, mint buzgó búcsújárók, tőlük sok éneket hoznak, melyeket csakhamar átalakítanak.

A magyarországi nemzetiségek közűl ritka ismeri úgy a magyar népdalokat, mint a vend. Az arató gorièanec a magyar vidékekről, a zalai vend, kinek szőlője mesgyés a magyaréval, hamar eltanúlja attól a nótát vagy versével együtt, vagy maga költ a dallamhoz szöveget.

A zenén kivűl a táncz az, a miért rendkivűl lelkesűl a vend. Ha jól akar mulatni, tánczol, még pedig ügyesen. Legkedveltebb tánczuk a stájer dreher (keringő) és egy sajátságos polkából formált másik táncz, mely abból áll, hogy a polka egyes dallamai után lejtve, közbe-közbe magukat jobbra-balra illegetve, helyben nehányszor tipegnek s aztán polkáznak tovább. Szeretik a csárdást is.

Táncz közben pereg a legények ajkán a tánczszó, s a vend dalok nótafarka: drajlilirajlamdrajlamloja! Ha táncz közben párjától el akar válni a tánczos, előbb más tánczost keres neki; egyszerűen letenni annyi volna, mint a leányt megszégyeníteni.

A vend rendkivűli szorgalmas, s a foglalkozások egész seregét űzi. Legősibb és legelterjedtebb a földmívelés. Számító, ügyes, fáradhatatlan földmívelő. Kevés a földjük, mégis a gőzcséplőt s a gazdasági gépek egész seregét szerzi be, meggyőződvén azok jóságáról, alkalmas voltáról. Marhaállományuk szép, gyönyörű lovaik keresettek. Rétért, szénáért két-három napi járóföldre is elmennek. Asszonyaik ügyes kertészek. Kerti magvakat, hagymát termesztenek, a mivel aztán horvátországi, stájerországi vásárokra is ellátogatnak. A városok környékén lakók tejjel, vajjal és kenyérrel űznek kereskedést. A kereskedelemre általában nagy a vendek hajlandósága. Sok közöttük a marhakereskedő, tyúkász; hátukra kötött gyűjtőketreczükkel messze földet bejárnak.

Iparra kevesebben szánják magukat, de azok ott is kiválnak ügyességük és szorgalmuk által. A Mura mentén halászkodnak, vagy kompos révészek. A lutheránus vend hegylakók, kiknek szegény földjük nem terem eleget, egy-egy közűlök való gazdagabb vend vezetése mellett sokszor hónapokra üresen hagyják falvaikat és Zalamegyébe, Vasba, Somogyba vagy épen Szlavoniába mennek aratni. Őszszel a zalai és vasmegyei útakon egész karavánok vonúlnak haza felé leszáradva, leperzselve, kérges tenyérrel, de puha kedélylyel, dalolva, tréfálva.

Erős munkája mellett kevéssel beéri a vend. Élelmük a lehető legegyszerűbb s egy csöppet sem változatos. Kukoricza, burgonya, köles- és hajdinakása, tej a fő eledelök. A szegény hegyvidéken, de még a vagyonosabb síkon is a kukoricza tusáját (kocenya) összetörik s belekeverik a kenyérbe. Sajátságos tésztaféle ételük a gibanica és a krapca.

Mint földmívelő, kereskedő s iparos egyaránt tanúlni szerető a vend ember. Iskoláira szívesen költ, gyermekeit örömest, s rendesen járatja iskolába. Tanítóját tiszteli, becsűli. Ha tovább tanúl a vend fiú, legtöbbször a papi vagy tanítói pályára lép. Általában véve derék, szorgalmas, hazafias nép az a körűlbelűl hetvenezer vend, mely Vas és Zala megyékben mint a régi Pannonia szlovén lakosságának maradéka él.

Vend leányok. Jantyik Mátyástól