Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

16. fejezet - Dunántúl

16. fejezet - Dunántúl

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

A Dunántúl.

Eötvös Károlytól

Juhnyáj a Balaton partján Vágó Páltól

E szó „Dunántúl” nemcsak földrajzi, hanem egyúttal történeti, politikai és államszervezeti fogalom is. Hajdan az ország négy kerületre volt beosztva honvédelem, közigazgatás és igazságszolgáltatás szempontjából. Ezek közűl egyik volt az a tizenegy vármegye, melyet Dunántúlnak – Districtus transdanubialis-nak – neveztek. Földrajzi határait képezte éjszakról és keletről a Duna, mely Pozsonytól kezdve Váczig keleti irányban és Vácztól kezdve teljesen déli irányban hömpölygeti habjait; továbbá a Dráva, mely délről és az osztrák-stájer Előalpesek, melyek nyugatról zárták be ezt a tizenegy vármegyét. E vármegyék közé tartozott Komárom vármegye, melynek fele a Duna balpartjára esik, tehát a földrajzi Dunántúlhoz nem tartozott. De e tizenegy vármegye közé nem tartozott Esztergom vármegye, melynek dunajobbparti része csaknem akkora, mint a dunabalparti; sem Pest vármegyének dunajobbparti része, a régi Pilis vármegye. Dunántúlnak pedig azért nevezték, mert az ország törvényhozási központja az utolsó negyedfélszáz év óta 1848-ig Pozsony volt. A ki pedig Pozsonyban rezideál, annak a tizenegy vármegye a Duna túlsó felére, túl a Dunára esik.

Magyarországnak nincs oly része, mely népesebb, műveltebb és gazdagabb volna. Ezer év óta ez szenvedett legkevesebbet; és bár a nyugati német birodalom hadseregeivel és a keresztes háborúk csőcselék népeivel itt zajlottak le az első századokban a nyilt háborúk s kivált keleti vidékei a török uralom korában is sokat szenvedtek, mégis az országnak e része úgy műveltségében, mint birtokviszonyaiban legkevésbbé zavartatott. A magyar nemzet politikai és társadalmi életének, egyházi és világi műveltségének, birtoklási és gazdasági állapotainak tiszta történetét leginkább a Dunántúl részein lehet Árpádtól kezdve mind maig szakadatlan sorrendben föltűntetni.

Az egész Dunántúl földrajzi és földtani szerkezete három hegységből és két nagy síkságból áll.

Az egyik hegység nyugaton Sopron és Vas vármegyébe nyúlik be. E hegylánczot az osztrák és stájer Alpesek előhegyei alkotják, melyek erdőkben, esőzésekben, patakokban gazdagok és melyek e rész éghajlatát Bajorországéhoz teszik hasonlóvá.

A másik hegyláncz éjszakkeleti vége a nógrádi és honti hegységeknek mintegy folytatásaként a Duna jobb partján a Budapest és Neszmély közti vonalra dűl; innen kezdve délnyugati irányban a Balatonnal egyközűleg vonúl le csaknem a Muráig. Ez a Vértes és Bakony hegysége, mely voltakép számos elágazásai mellett is csak egyetlen hegylánczolat, melyet azonban természetben a moóri völgy, szokásban pedig a történelmi és népies elnevezés két hegységre választ el, s azért a moóri völgytől éjszakkeletre terjedő részét Vértes-hegységnek, délnyugatra terjedő részét pedig Bakony-hegységnek nevezik. Mindkét hegységnek csontvázát mészkő és dolomit alkotják. Csakis a Balaton körűl jönnek elő szigetenként hatalmas vulkanikus alkotások, melyek közt Veszprémmegyében a Somlyó, Vasban a Ság, Zalában a Badacsony, a Szentgyörgy és a Haláp, e csonkakúp alakú hegyek a legszebbek és legnagyobbak. Itt, a Balaton szigligeti öble fölött terűl el Európának legszebb bazalt vulkán térsége és a legjellemzőbb kúphegyek tájképe. E vulkanikus kúpok a föld életének annyira a legújabb földtani forradalmi korszakából látszanak eredni, hogy a Somlyón és a Badacsonyban még a kráterek karimája és mélyedése is megvan, és mindezen vulkáni hegyek anyaga sokban egyezik a Vezúvnak Herculaneum és Pompei elpusztúlásakori lávájával. Mind a Vértes, mind a Bakony hegysége telve van buja tenyészetű erdőkkel és helyenként gondos erdőgazdaságokkal. Vadállománya az egész országban a leggazdagabb.

A Bakonyt Zalában már nem e néven nevezik, hanem helyenként és csoportonként önálló nevet adtak neki. Keszthelytől és Kanizsától délre és nyugatra szelíd emelkedésű fiatal harmadkori rétegekből álló és nagy részt termékeny sárga földdel (löszszel) borított dombokká törpűl és odább a muraközi és dráva-parti síkságba olvad át.

A harmadik hegyláncz középpontjai a baranyai hegység és a Pécs melletti Mecsek. Ennek kiágazásai csupán Baranyára és Tolnára terjednek ki. Somogy vármegyét csak keleti részén, az úgy nevezett Zseliz- vagy Zseliczségben érintik.

Az a nagyobb terület már most, mely e három hegyláncz közt fekszik, Magyarország nyugati két alföldjét állítja elénk, mely nem oly nagy, de majdnem ép oly egyenes síkság, mint a Tisza két partján elterülő nagy magyar Alföld.

A két nyugati alföld egyike Sopron és Vas vármegyék keleti részén, egész Mosonymegyében s Győr- és Veszprémmegyének, valamint Zalának is a Bakonytól nyugatra eső részén terűl el s magába öleli a Fertő tavát s a Lajtha, Rába, Rábcza, Mura és Zala folyók vizeit azzal a száz kisebb-nagyobb patakkal együtt, melyek e folyók víztömegét táplálják. Ennek az alföldnek egyik nevezetes részét teszi Sopron és Mosony megyéknek a Fertő keleti oldalán fekvő s nagy részben bozótos, ingoványos rónasága, melyet, mint akkor lakatlan, sivatag vidéket a rómaiak jól ismertek, már a Kr. u. első században bojok pusztájának (deserta Boiorum) neveztek el. Ma e pusztaság vízmentes részein az ország legjobb, legértékesebb gazdaságai virúlnak. Ezen alföld másik nevezetes részét Kemenesaljának nevezik. Ez Vasmegye keleti részén fekszik, a Rába és Marczal közét tölti be, délen kezdődik a kis Somlyónál, legszebb tájai Ság hegye körül mosolyognak s végződik éjszakon a Marczalnak a Rábába ömlésénél. A Berzsenyiek és Kisfaludyak ősi birtoka ez, s a magyar népdal sehol sem terem bujábban, mint e vidéken. A másik nyugati alföld a Vértes és Bakony délkeleti oldalára esik és e hegységek és a Duna közt terűl el, magába foglalván Fejér, Veszprém és Tolna vármegyék rónavidékét, mely ép ezért ős időktől fogva Mezőföldnek neveztetik. Még egy harmadik kis alföld is képződött abban a háromszögben, melynek két oldalát Drávafoknál a Dráva és Duna határolja és melyet Somogy vármegyének a Sióra és a Balatonra dűlő lankás része köt össze a veszprémmegyei Mezőfölddel. Ennek az alföldnek a Bakonyra dűlő határán fekszik a fölséges Balaton tava, melynek vizét belső forrásain kivűl a Zala, Lesencze és a zalai Tapolcza folyó és mintegy harmincz kisebb-nagyobb patak táplálja, fölös vizét pedig a Sió vezeti le. A Balaton közép és dél Európának e legnagyobb tava nemcsak tájszépségei s jótékony hatású fürdői, hanem halászata miatt is nevezetes. A balatoni halászok fölöttébb érdekes módokat és eszközöket alkalmaznak a tömeges halfogásra mind nyáron, mind télen.

Másik vízgyűjtője a Mezőföldnek a mintegy 30 {jel} kilométernyi terjedelmű s nagy részt nádlepte velenczei tó. Ezen alföld folyóvizei különben csak patakok, nincs is nagyobb köztük, mint a Sár, Sió és a Kapos. Ezt a két alföldet a gazdag televényen nyugvó buja tenyészet és sok százados gondos földmívelés, valamint a tiszai alföldnél sokkal kedvezőbb éghajlat teszik Magyarország kincses házává. Dús rétek, gazdag kaszálók, jól mívelt szántóföldek, gyümölcsös kertek és nagy terjedelmű szőlők gyönyörű erdőségekkel váltakozva jellemzik az egész Dunántúlt.

E földnek három teljesen önálló történetét ismerjük, vagy kezdjük ismerni.

Az első a történelem előtti kor, melynek meg nem írt krónikái a Fertő-tó czölöp-építményei és a számos helyütt talált praehistorikus temetők és a nagy mennyiségű neolith és bronz leletek. E kor részletes ismeretétől távol állunk – és talán soha sem tanúlhatjuk ki egészen. Csak annyi bizonyos, hogy e korszak végén s a római uralom előtt itt a kelták s ezeknek boj, araviszk s egyéb törzsei laktak, számot tevő műveltségre tettek szert, városokat alapítottak s városaik nevét a rómaiak is nagy részben megtartották.

Második történeti kora e földnek ott kezdődik, a hol Róma ide is kiterjesztette uralmát, és végződik ott, a hol Árpád a maga győzedelmes seregeivel a mai Magyarországot e földön megalkotta. Korszakait a római, a hun és az avar uralom képezik.

Róma e földet Pannoniának nevezte el és midőn foglalását befejezte a Duna egész vonalán Pozsonytól Váczig és Vácztól Zimonyig erődökkel látta el, melyekkel az éjszaki és keleti barbárok támadásainak törekedett ellenállni. A belterületen is részint nagyobb városokat alapított, részint az itt talált kelta városokat megnagyobbította és e városokat, valamint a Duna védvonalát a mai kornak is díszére váló kitűnő útakkal kötötte össze. A Duna folyása mentében Arrhabona, Bregetio és Aquincum – mind kelta eredetű nevek – római virágzó városok helyén ma Győr, Ó-Szőny és Ó-Buda állanak és részben ezek romjain építvék fel. A belső vidéken Scarabantia, Sabaria, Cimbriana és Sopianae helyén ma Sopron, Szombathely, Veszprém és Pécs városok emelkednek. Apróbb római telepek a Duna mellékén, a Bakonynak majd minden fensíkján s mindkét oldalán nagy számban találhatók és Magyarország egész területén az egyetlen római út őseredeti alakjában csakis itt van még használatban Várpalota és Veszprém közt a Kikeri-tó partján. Ez útnak egyenes vonala, hatalmas töltése és óriás négyszögű faragott kövekből összeállított szerkezete mutatja, hogy minő hatalommal és aesthetikai érzékkel dolgozott Róma még e hozzá távol eső területeken is.

Részlet a Bakonyból Keleti Gusztávtól

A bregetiói és aquincumi épületeknek közel kétezer év alluviumából feltárt alapjai bizonyítják, hogy a római műveltség a Duna partjain is meghonosodott és századokon át virágzott.

Róma után a hunok uralma következett. A hun népet a magyar nemzet hagyományai és egyes ethnologiai bizonyítékok a magyarral azonos vagy rokon népnek tűntetik föl. A hun világbirodalomnak Attila idejében Magyarország volt középpontja. És habár Attila fővárosának helye mind ez ideig végleg megállapítható nem volt, kétségtelen, hogy Attila és húnjai, midőn e földön a római uralmat megdöntötték, legnagyobb hadjárataikat – habár döntő ütközetek nélkűl – a Dunán túl kezdték és végezték be, a hol Rómának katonai és társadalmi hatalma a legerősebben volt szervezve.

A hunok után a velük és a későbbi magyarokkal szintén rokon avar faj foglalta el ez országrészt és uralkodott itt több századon keresztűl. Az avarokról biztos alapon írja a történet, hogy köralakú földerődökben állítottak országuk megoltalmazására védműveket, és mert a legerősebb támadások nyugatról fenyegették őket, tehát túl a Dunán kellett nekik a legjobb erődöket fölállítaniok. És valóban az avar körerődök legtöbb emléke túl a Dunán maradt fönn névben is és a Győr nevezet, mely azt jelenti magyarúl, a mit a német az avarok „Ring”-jének nevezett el, Győr, Kis-Győr, Szolgagyőr, Borsos-Győr, Győrvár, stb. emlékeiben mind maig fönnáll Győr, Zala és Veszprém vármegyékben. A római uralom alatt itt-ott gyökeret vert kereszténység az avar uralom idejében sem pusztúlt ki egészen. A föld alatti sírkápolna Pécsett az ős kereszténység e századaiból való építmény. Az avar uralomnak Árpád bejövetele előtt 80 évvel Nagy Károly diadalmas hadai vetettek véget, de a rövid ideig tartó frank uralom alig hagyott valami emléket e földön maga után.

A Dunántúl harmadik története Árpáddal kezdődik és mind maig tart. Sok jelenség bizonyítja, hogy Magyarország végleges megalapítása akkor kezdődött, a mikor Árpád a Dunántúl elfoglalását és szervezését befejezte, és kétségtelen, hogy maga Árpád saját családja számára e földön terjedelmes birtokokat foglalt le.

Fehérmegyében a Vaál név és Veszprém megyében a Jutas és Tevel név Árpád családtagjainak nevét örökítik meg. És a Rába-melléki, Marczal-melléki, Fertő-vidéki és mezőföldi ősrégi helynevekben lehet Árpád népének Ázsiából hozott elnevezéseit a legtisztábban fölismerni.

Árpád az államalkotó éles szemeivel fölismerte, hogy birodalmát a legnagyobb veszélyek nyugat felől fenyegetik; azért hódító népének legerősebb rétegeit a nyugati részeken telepítette meg. A mily bölcs volt előrelátása, ép oly sikeresnek bizonyúlt az az utána következő századokban. Valóban a Csallóköznek, a Fertő déli oldalának és a vasmegyei Őrségnek magyarságát, bár ez a nyugati szláv és német fajok közé volt beékelve, sem a kereszténységgel bejött nyugati szellem, sem a szláv és germán támadások, a melyek különböző czímeken századokig tartottak, sem kiforgatni, sem meggyöngíteni nem voltak képesek. A német elem inkább csak Mosony és Sopronmegyében, a vend elem pedig inkább Zala és Vas megyék hegyes vidékein tudott megerősödni, a melyeket a magyarság sem itt, sem másutt soha nem kedvelt és azért csak a síkokon vert állandó gyökeret.

A Kemenes-alja és a Ság-hegy Háry Gyulától

A magyarság e különös sajátsága alkotta meg a Dunántúlnak ethnographiai jellemét is. A Dunántúl 3 milliónyi lélekszámából több mint 2 millió magyar. A német mintegy 600.000, a többi szláv; főleg szerb, horvát, tót és vend. E két millió magyar – a Balatonnak zalaparti hegyes vidékét kivéve, mely nagy részt magyar – kizárólag az alföldeken tanyáz, a németség kivétel nélkűl csak a hegyes részeket foglalja el. Hazafiság és a magyar államhoz való ragaszkodás tekintetében mind a német, mind a vend versenyez a magyarsággal. A soproni és vasmegyei németek az Árpádok idejétől kezdve laknak mostani helyükön; de a vértesi és bakonyi, valamint a tolnai és baranyai németség csakis a török hódítás megszűnése után telepíttetett be Sváb- és Bajorországból, tehát alig 200 évvel ez előtt. Ugyanez időtájban telepíttettek túl a Dunára elszórtan tótok is, valamint katholikus szerbek, kik azonban ma már legnagyobb részben elmagyarosodtak. Ez történt a városok lakóival is. Szombathely, Veszprém, Fejérvár, Kanizsa, Szegzárd és Pécs lakosai közt csak a nagyon csekély kisebbség viseli a magyar nevet. E városok polgárainak nagy többsége német eredetű és német nevet visel mind maig, noha most már tiszta magyarnak mondható. E nemzeti átalakúlás az utolsó száz év alatt ment végbe és végbe ment még egy másik, fölötte érdekes ethnographiai és társadalmi átalakúlás is. A magyar faj főleg mezőgazdasággal, katonáskodással és az ország kormányzásával foglalkozott. Az ipart a török uralom megszűnte után a beköltöző németség űzte, a hitelügynek pedig főleg a szerb és görög faj volt a képviselője, s Magyar-Óvártól le Zimonyig a hitelügy majdnem kizárólag szerbek, görögök és macedo-oláhok, úgy nevezett czinczárok kezében volt még száz évvel ez előtt is. Győrben, Komáromban, Esztergomban, Fejérvárott, Budán, Pécsett és egyéb városokban népes keleti-orthodox szerb és görög egyházközségek virágzottak. Ma mindezeknek alig van nyomuk. A budai görög-keleti püspökség Szent-Endrére helyeztetett át. Ma e városnak hét görög-keleti temploma közűl öt be van zárva; a többi túl a dunai városokban is teljesen megszűnt a görög-keleti egyházi élet, csakis Budán, Fejérvárott és Pécsett áll még fönn némi maradványa.

A nyugati műveltség e földre a kereszténységgel együtt jött be és első királyaink főleg itt siettek e műveltség fészkeit megalapítani, a nagy egyházi intézményeket behozni. Itt alapították meg már az első időben az esztergomi, veszprémi, pécsi és győri püspökségeket, meg a pannonhalmi, pécsváradi, bakonybéli, tihanyi, zirczi, stb. apátságokat és adományos prépostságokat, még pedig tetemes nagy számban.

Balatoni garda-halászat Vágó Páltól

Itt épűltek az első templomok, zárdák, főbb iskolák. Így a keresztény kor első századának emlékszerű építkezései is itt maradtak meg a legnagyobb számmal; a veszprémi Gizella-kápolna, a pécsi, jáki, lébényi és felső-eörsi templomok még ma is hangosan hirdetik, hogy itt már a gót építészetet megelőző századokban is úgy a vallásos buzgóság, mint az építészeti művészet magas fokon volt kifejlődve. A vallásos élet még később is folyton élénk maradt e vidéken, a mi Mária Terézia kormányzatát arra indította, hogy ez előtt 120 évvel a fehérvári és szombathelyi püspökségeket állítsa föl. A reformatio korában a protestantismus hamar erős gyökeret vert túl a Dunán; ezt ugyan a XVII. és XVIII. század ellenreformatiója nagyon meggyérítette, de azért a síkföldi magyarság többsége ma is a protestantismushoz tartozik és a túl a dunai összes magyarságnak mintegy 1/3-át teszi. Két püspöksége és nagy számú főiskolái állanak fönn.

A Dunántúl politikai története nagyon fontos része nemzetünk egyetemes történetének. A nyugati birodalom támadásai e földön verettek vissza. Mosony, Sopron és Vas nyugati határait e földön tették vitássá gyakran a német fejedelmi házak. A magyar ős vallás hívei itt vívtak Somogyban és Veszprémben kemény harczokat Szent István hadseregével. Árpádházi királyaink korában Esztergom és Székes-Fehérvár volt az országnak kormányzati székhelye, s e királyaink nagy részét Székes-Fehérvárott koronázták meg s itt tették örök nyugalomra is. A keresztes hadjáratnak két hadseregét itt verte szélylyel Kálmán király. A török hódítás itt talált legnagyobb nehézségekre. Szigetvár és Kőszeg ostroma és több mint 30 végvárnak küzdelme itt akadályozta meg ismételve az ozmánokat, hogy hódító hatalmuk Bécsig el ne juthasson. II. Rákóczy Ferencznek is véres harczai folytak itt le, s azok a nagy államférfiak, kik az uralkodóházhoz mindig hívek voltak és az Ausztriával való szövetséget mindig melegen ápolták, de a mellett az ország függetlenségét soha egy pillanatig sem voltak hajlandók megcsonkíttatni, túl a Dunának voltak szülöttei. A költő Zrinyi, a kalocsai érsek Széchenyi, Felsőbüki Nagy Pál, Széchenyi István és Deák Ferencz e földön szívták magukba azt a szellemet, melynek jelszava volt: rendíthetetlen hűség a korona iránt, de ép oly rendíthetetlen szilárdság az ország függetlenségének alkotmányos megvédelmezésében. Kelet és nyugat irtó hadjáratai alatt a magyar nemzetnek ép úgy szüksége volt az elszánt hadi erényekre, mint a körűlményeket számba vevő magas államférfiúi bölcseségre. És míg az ország keleti része a Bocskayakban, Bethlenekben, Rákóczyakban és Kossuthokban főleg az elszánt hadi erények, nagy nemzeti eszmék és nemzeti szenvedélyek hőseit állította a nemzet élére: addig a Dunántúl a költő Zrinyiben, Széchenyiben és Deákban a kiegyenlítés és békés nemzeti fejlődés bölcseit szülte, hogy alkalmas időben a nemzet vezérei és jövendőjének biztosítói legyenek.

A Somlyó-hegy Háry Gyulától

A tudomány, a nemzeti költészet és irodalom a művelt nemzetek egészséges életműködésétől elválhatatlan. Túl a Dunán a népnevelés régi idő óta már a legfejlettebb volt, és ezen kivűl minden nagyobb felekezetnek magasabb tanintézetei nagy számban voltak itt rég idő óta. Itt van egy érsekségnek, öt püspökségnek és két apátságnak seminariuma; itt van a reformátusoknak pápai főiskolája főgymnasiummal, meg hittani és bölcsészeti karral. Itt volt a legutóbbi időkig három jogakadémia s a római-katholikus és a protestans egyházaknak összesen több mint tíz főgymnasiuma. És midőn nemzetünk újjászületése korszakában a nyelvújítás rohamos lépésekben kezdte megalkotni a költészet és tudomány magyar nyelvét, de egyúttal rontani is az ősi nyelvet, túl a Dunán támadt a debreczenivel csaknem egyidejűleg az egyik konzervativ irány Veszprémben, mely a rohamos nyelvújításnak gátat vetett és a régiből a jónak megtartására intett. Tudósaink és íróink nagy seregében túl a Dunának szülöttjei és növendékei mindig arányos számmal voltak. De a tudományos működésnél még sokkal nevezetesebb szerepet visz Dunántúl a nemzeti költészet megteremtésében és ápolásában, a nemzeti szellem és önérzet fölébresztésében. Midőn a múlt század vége felé az előkelőbb családok nyelve németté s irodalmi és költészeti műveltsége idegenné vált, mikor a magyar genius úgy szólván teljesen kialudni látszott, túl a Dunán is támadtak férfiak, a kik a nemzetet történelmi nagyságára emlékeztetni és benne a jövendő nagyság iránt erős hitet támasztani a költészet minden hatalmával törekedtek. Berzsenyi és Kisfaludy Sándor, Horváth Ádám, Kisfaludy Károly és Vörösmarty megvetették soha el nem porló alapját a nemzeti költészetnek és a magyar szépirodalomnak. És míg a felső Tisza és Tokaj vidékén Kazinczy és Kölcsey hasonló buzgalommal és hasonlóan fenséges lángolással, de némileg idegen zamattal kezdték a magyar költészet és nemzeti irodalom műveltségét megalapítani, addig a Kisfaludyak, Berzsenyi és Vörösmarty a Badacsony és Balaton vidékén tiszta ősi erejét fejtették ki a magyar nyelvnek és nemzeti szellemnek. Voltakép a magyar nemzet újjászületését nem is az államférfiak, hanem e költők és írók teremtették meg. Wesselényi és Széchenyi csak utána mentek Kazinczynak és Kölcseynek, valamint Nagy Pál és Deák Ferencz csak azon a nyomon haladtak az ország alkotmányos fejlesztésében, a mely nyomokat a Kisfaludyak, Berzsenyi és Vörösmarty törtek már öntudatosan a nemzet önérzetének és jövendőt követelő hitének megalkotásában. A nép, a föld, a múlt és a genius együtt véve teremtik meg a nemzet nagy költőit és nagy íróit, s a földnek annyi bája, a múltnak annyi hagyománya és a népnek oly tiszta magyarsága együttesen országunkban sehol sincs meg nagyobb mértékben, mint Vasnak, Veszprémnek, Somogynak és Zalának azon a részén, a hol és a miről Berzsenyi és a Kisfaludyak éltek és daloltak.

Az anyagi haladás méretei a mezőgazdaság, a gyártás és a közlekedési eszközök arányából állapíthatók meg.

A Dunántúlnak a minden hajó által hajózható Dunán kivűl négy fő vasúti vonala van, melyek Budapestről kiindúlva, nyugat és dél felé végig szelik az egész országrészt és az ötödik, mely a nyugati határon Kaposvártól kezdve föl Bécsig vonúl, úgy, hogy a Dunántúlnak közlekedési hálózata, apróbb szárnyvonalak lehetőségét ide nem számítva, tökéletesen kiépítettnek tekinthető.

Mezőgazdasága a legmagasabb fokon áll hazánkban. Mindamellett, hogy egyházi és világi nagy urodalmi birtokok túl a Dunán vannak legnagyobb számban és a püspökségek, káptalanok, apátságok és prépostságok urodalmai, valamint az ország legnagyobb főrangú családai, az Esterházyak, Batthyányak, Zichyek, Széchenyiek, Hunyadyak, Festetichek, Brunswickok, Erdődyek, Nádasdyak és végül Albrecht és József főherczegek óriási birtokai a Dunántúlnak majdnem felét foglalják el. A Dunán túl alapíttatott az első gazdasági tanintézet, itt végeztettek be legelőször a birtokrendezések, tagosítások és telekkönyvezések. Itt fejlődött ki legelőször nyugati minta szerint a földmívelés és váltógazdaság. Itt emelkedett legmagasabbra a nép közt a szőlőmívelés, a lótenyésztés, az istállózás és a földjavítás. Itt készűltek a legelső csatornázások a Sár, Sió és Kapos szabályozásával Fehér, Veszprém és Somogy megyékben, a göcseji vizek rendezésével Zalában s a Tapolcza és Marczal fékezésével Veszprémben és Vasban. Itt volt legfejlettebb, még Ausztriára is kiterjedő kiviteli forgalommal, a vizi malomipar. Itt alapíttattak Veszprémben, Kanizsán, Győrben, Mosonyban és Magyar-Óvárott az óriási gabonalerakodó telepek, a honnan a gabnát és gyapjút roppant tömegekben szállították nyugat felé. Itt képződött legelőször egy hatalmas bérlő osztály, melynek nem egy tagja tetemes vagyonra tett szert. Az erdők termékeinek ipari feldolgozását, a halászat és vadállomány mesterséges ápolását itt kezdték meg legelőször s a tolnai és baranyai, a balatoni és velenczei haltermelés önmagában sokkal nagyobb és jövedelmezőbb ma, mint ezen kivűl az ország egész haltermelése.

Mindezek elég okúl szolgáltak, hogy a nyers termelés és főleg a mezőgazdaság itt virágozhatott legjobban, a mit különben bizonyít az is, hogy a legelő-gazdaság túl a Dunán szűnt meg vagy korlátoztatott legkorábban.

A kézmű-ipar régebben a Dunántúl minden városában felette el volt terjedve és oly városokban, a minő Fejérvár, Pápa, Győr, Veszprém, Pécs, 25–30 czéh állott fenn. A kézmű-ipar lehanyatlott és vele a kézmű-iparos városok jólléte is nagy mértékben elmúlt. A kézmű-ipar helyébe túl a Dunán is a gyár-ipar állott és ma a gőzmalmok, gépgyárak, szesz- és czukorgyárak léptek a kézmű-ipar helyébe. Ezenkivűl egyéb ipar is lehetőleg gyárilag kezeltetik. A gyár-ipart nagyban segítik a kőszénbányák főleg Esztergom, Sopron, Baranya és Veszprém megyékben. De a helyenként meglehetős gazdag gyár-ipar daczára az úgy nevezett szocziálista munkásosztály se számban, se szervezkedésben nagynak még nem mondható.

A hitel és kereskedelem is kellő aranyban fejlett és több mint száz bank, takarékpénztár és hitelintézet segíti elő a kereskedelmi, ipari és földbirtoki hitelnyújtást, mely oly terjedelművé lett, hogy példáúl egy oly kis, 5.000 lakossal bíró városban, minő Körmend, a takarékpénztár 15 millió forgalmat mutat. A bankintézeteken kivűl nagy pénzforgalma van a székes káptalanoknak és egyéb kegyes alapítványoknak is.

Az igazságszolgáltatást 11 törvényszék és 3 királyi tábla, a közigazgatást 11vármegye, ugyanannyi pénzügyigazgatóság, tanfelügyelőség és államépítészeti hivatal vezeti. A községi igazgatások élén kellőleg képzett és nagy részben kitűnő községi jegyzők állanak, a mi annál fontosabb körűlmény, mert a Dunántúl községi beosztása lényegesen különbözik példáúl a Duna-Tisza közti vagy a Tisza-melléki községi beosztástól. Míg példáúl Csongrád vármegyében alig van 12 községi szervezet, addig Vas vármegyében több van 600-nál és általában minden túl a dunai vármegyében a községek száma aránylag igen nagy. Mindezekről az illető vármegyék részletes leírásában bővebben meg fogunk emlékezni.

Balatoni halászcsolnak Vágó Páltól