Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Budapest ipara és kereskedelme.

Budapest ipara és kereskedelme.

Lukács Bélától

Budapest alsó része az összekötő vasúti hídról nézve. Háry Gyulától

Budapest ipar, kereskedelem és forgalom tekintetében is valódi középpontja az országnak.

A ki nyugatról a Dunán jő a magyar főváros felé, s a hajófödélzetről gyönyörködik a változatos vidékekben, már jó eleve észreveheti, hogy egy nevezetes kereskedelmi és ipari góczpont felé érkezik. Már messziről föltűnik a levegőnek az a sajátságos szürkés vegyűlete, mely rendszerint borítani szokta a nagy városokat, melyekben százezereknek munkája és tevékenysége honol. Rákos-Palotánál, Új-Pestnél s jobbról Ó-Budánál már föltűnnek a magas karcsú gyárkémények s csakhamar a két part mentén az ipartelepek szakadatlan hosszú sora, az ó-budai szigetnél és az új-pesti kikötőnél levő hajógyárak; kirakodó helyek tele halomra rakott szálfákkal, tűzifával, burkolat- és építéskővel; gépgyárak; az új csavargyár tornyos építménye, stb., s a mint a Margit-sziget közelébe érkezünk, s elénk tárúl a főváros a maga gyönyörű fekvésével, a szürkés levegő által mintegy fínom fátyolba takarva, még mindig látjuk a Margit-híd közelében fekvő gőzmalmok hatalmas kéményeit s áthalljuk a partok mentén dolgozó ipartelepek zakatoló moraját. Különösen érdekes látványban gyönyörködhetünk, ha a Margit-sziget azon tisztásáról nézzük a fővárost, mely a fő szigetet a Nyúlszigettel köti össze. Az egyik oldalon Ó-Budát látjuk, egy gyárváros teljes jellegében, körűlszegélyezve a hármas hegy s távolabb a pilisi hegycsoport által, a másik oldalon pedig, ha a Duna mentét követi szemünk, elénk tárul a tulajdonképeni főváros, fekvésének párját ritkító szépségeivel. A ki pedig alúlról a Vaskapu és Belgrád felől jő a fővárosba, azt a Kelenföld közelében s az összekötő vasúti híd körűl megtelepedett gyárak, a soroksári út mentén szakadatlan sorban fekvő ipartelepek üdvözlik; láthatja az összekötő vasúti hídon átrobogó vonatokat, s a magyar kir. államvasútak dunaparti teherpályaudvarán, továbbá a már messziről szembeötlő fővárosi elevator s a hozzácsatlakozó közraktárak, a vámház-palota s a rakpartok mentén folyó kereskedelmi élet már előre hirdeti, hogy a magyar főváros az országnak nemcsak politikailag, de forgalmilag is középpontja; iparban, gyártásban, kereskedelemben hatalmas góczpont; nemcsak természeti szépségekben, hanem erőben, munkában, haladásban, alkotó képességben is gazdag. S ha vasúton jövünk a fővárosba, ugyanazt a hatást teszi ránk; akár az éjszaki és az erdélyi vonalakról, akár a fiúmei, konstantinápolyi vagy bukaresti vonalakról jövünk, mindenfelől legelőször is az ipari munka zaja üdvözöl; füstölgő gyártelepek, egymás mellett, fölött és alatt elhaladó vasúti vonalak vég nélkűl jövő-menő vonatokkal; pályaudvarok és árúrakodók; sajátságos formájú vasúti kocsikkal rakott iparvágányok, melyek közvetlenűl bevezetnek a sör-, szesz- és kőolajgyárakba s a hízlalókba; árúkat szállító fuvarosok, – mind azt hirdetik, hogy az ország központja az ipari verseny és munka terén is az első helyen áll.

A gyárak, ipartelepek elszórtan fekszenek a főváros területén; némelyek paloták közé beékelve, számos ipartelep még azokban a városrészekben, melyek az újabb városszépítési és rendezési tervek szerint bérházak és paloták számára vannak fenntartva. Mint minden oly városban, melyben rohamos a fejlődés: az egészségi, szépészeti és kényelmi érdekek itt is bizonyos küzdelmet folytatnak az iparral, melynek következtében az ipartelepek öve mindinkább a főváros külső területére tolatik. Még nem oly régen a mai dunaparti corso helyén, mely a fővárosnak legdíszesebb és valódi nagyvárosi jellegű sétahelye, a tímárműhelyek és bőrfeldolgozó gyárak hosszú sora állott, s a hol ma díszes kőrakpartok és lépcsőzetek állanak, ott régebben e műhelyek húlladéka és szemete egész dombokban hevert. Maga a Duna folyama a hajómalmok százaival volt ellepve, melyek a gőzmalmok versenyétől menten végezték olcsó munkájukat. És a Margit- és Teréz-körútak szögénél, hol most már új divatú paloták hosszú sora oly élénk látványt nyújt, s hol a főváros egyik legszebb városrésze mintegy a földből nő ki, még nem oly régen egy czukorgyár romjai álltak sokáig. E környéken állott az első magyar gépgyár is, mely 1848-ban honvédeink fölfegyverzése czéljából rögtönösen fegyvergyárrá alakíttatott át. A főváros terjeszkedése következtében az ipartelepek kiebb vonúltak. S ha az ilyen telepek és gyáraink mostani fekvését nézzük, azt látjuk, hogy a legtöbb ipartelep a volt osztrák-magyar államvasúttársaság – mint a fővárosba befutó legrégibb vasút – pályaudvarának környékén s az új-pesti út mentén, továbbá a Ferencz- és Józsefvárosban, Kőbányán és Ó-Budán helyezkedett el.

Gyártelepek Ó-Budán a Margit-szigetről nézve. Gajzágó Salamonné Fluk Paulától

Mindaz, a mit látunk, többnyire új alkotás. A magyar főváros nem helyezhető azon régi városok sorába, melyeket századokon át űzött ipar vagy élénk kereskedelem tett híresekké. Mindenesetre volt itt is ipar és kereskedelem, még pedig a korhoz és eszközökhöz képest aránylag elég nagy, a mint ezt már a főváros természetes fekvése s időnkénti politikai szerepe maga után vonta. Az óbudai ásatások alkalmával fölszínre kerűlt emlékekből tudjuk, hogy már a Krisztus utáni második században számos kézműves volt az aquincumi római coloniában. Pompejus Faustus városi tanácsos volt akkor az Aquincumban megtelepedett czéhek előljárója. Előkerültek az akkori vásárcsarnok romjai is, a boltosok és a belső oszlopcsarnok töredékeivel bizonyságot téve arról, hogy a római uralom a katonai szervezet mellett e coloniája ipari és kereskedelmi szükségleteinek kielégítéséről is gondoskodott. Következtek azután a vad harczok és a rombolás századai mindaddig, míg e területen a magyar állam meg nem alapíttatott s Buda székvárossá nem lőn. Csak természetes, hogy, a mit abban a korban az ipar kifejthetett, különösen a műves ipar terén, az a királyi Budán is föltalálható volt. Történelmi hagyományaink szerint a hatalmas Duna mentén budai polgárok már a XIII. században állítottak föl malmokat. Zsigmond király idejében már majdnem minden mesterség megvolt Budán, hol számos szervezett czéhvel találkozunk. Az ötvösök, kiknek ipara akkor Magyarországon oly magas fokon állott, hogy zománczozott műveik mindenütt keresettek voltak, – egyikét alkották a legtekintélyesebb czéheknek. Buda város törvénykönyvéből, mely Zsigmond király idejében szerkesztetett s melyben a chézekre és mesterségekre vonatkozó jogszabályok is egybegyűjtettek, látjuk, hogy a kalmárok és pénzváltók; a halászok, hal- és vadhúsárúsok, továbbá a mészárosok, kiknek közös vágóhídjuk volt a Duna mellett; a kovácsok, lakatosok, sarkantyúkészítők és tűcsinálók; a kötélverők; a vargák, irhakészítők, timárok, szűcsök, nyereggyártók; a pékek és molnárok; s kőmívesek, kőfaragok, téglavetők, útczakövezők; az asztalosok, esztergályosok és ácsok; a kocsigyárosok, bodnárok; paizs-, nyil- és ijjkészítők; a keztyűsök, tarsolyosok, erszény- és övkészítő mesterek; a posztósok és szabók, stb., akkor már tekintélyes testületeket alkottak. A pesti oldalon is fejlődtek egyes iparok; itt legtekintélyesebb volt a timárok czéhe, kiknek Mátyás király adott czéhszabadalmat. A török uralom megszűnte után a czéhek – az iparnak akkor egyedűli képviselői – újból szervezkedtek; új mesterségekkel új czéhek keletkeztek külön szabadalmakkal. S miután ipar és kereskedelem az akkori intézmények szerint csakis a czéhek keretében fejlődhetett, az ország számos városából különböző mesterségekkel foglalkozók, a budai és pesti régi és megizmosodott czéhekhez fordúlnak jogokért, oltalomért. Így a budaiak Ráczkevén, Szent-Endrén, Váczon, Nagy-Kőrösön, Pécsett; a pestiek pedig Czegléden, Kecskeméten, Váczon alapítanak fiókczéheket.

Részletek egy gépgyárból: 1. Kéregöntő-műhely; 2. A villamossági osztály próbaterme; 3. A villamossági osztály fölszerelési terme. Dörre Tivadartól

A Dunán közlekedő kereskedelem meg-megállott a pesti partokon is, s nem egy élelmes vállalkozó és szállító Pestről igen jelentékeny közvetítői kereskedelmet folytatott a kelet és nyugat között. Számos szerb, maczedon, román, görög és bolgár család telepedett meg részint Budán (különösen a Ráczvárosban, a hol külön czéheket is alkottak), részint Pesten, a kik élénk és jól jövedelmező kereskedelmet folytattak régi és új hazájuk között. Ezek a családok jelentékeny vagyonra tettek szert, a főváros legtekintélyesebb polgáraivá váltak, s utódaik ma már szívben, érzelemben magyarok.

Mindez azonban természetesen nem hasonlítható össze az ipari és kereskedelmi forgalomnak mai arányaival. A mint a közlekedési hálózat tökéletesűlt, oly mértékben emelkedett a forgalom is. Már a gőzhajózás megindítása lehetővé tette, hogy Budapest a kereskedelmi forgalomban arra a helyre kezdjen emelkedni, mely őt fekvésénél fogva megilleti. Javára váltak különösen a vasútak, bár egyelőre csak korlátoltabb mértékben, mert nem úgy voltak vezetve, hogy Budapestnek középponti helyzete és fővárosi jellege érvényesűlhessen. De minél következetesebben érvényesíttetett azon forgalompolitikai főelv, hogy az ország vasúti hálózata olykép építtessék és egészíttessék ki, hogy a fő forgalmi vonalak Budapestről ágazzanak szét és ide fussanak vissza: a főváros forgalma, ipari és gazdasági fejlődése óriási lendűletet vett. Mondhatni, hogy Budapest ipari és kereskedelmi fejlődésének alapja azóta vettetett meg, mióta a forgalmi politika is szem előtt tartotta azt, hogy Budapestet, mint a magyar korona országainak politikai fővárosát, közlekedési és forgalmi tekintetben is középponttá kell tenni. És azóta örvendetes, aránylag – mondhatni – rohamos a fejlődés, melyet a főváros gazdasági életében tapasztalhatunk.

Budapest háztartásából is következtetést vonhatunk arra, hogy minő nagy érték és jövedelem van a fővárosban összehalmozva. Az ország összes egyenes adójának majdnem tizedrészét Budapest fizeti; a házadónak harmadrésze, a részvénytársasági adónak negyedrésze a fővárosi házakra, illetve az itt működő hitelintézetekre és ipari vállalatokra esik. A fővárosnak mint törvényhatóságnak háztartása ma már megközelíti a 12 millió forintot, a melyből több millió forint az útak és terek jókarban tartására, a vízvezetékre, a közraktárakra, a közvágóhídra és a marhavásárra s az ipari oktatásra esik.

A fővárosi lakosság jelentékeny részének nyújt foglalkozást az ipar és kereskedelem. Már az 1885. évi hiányos ipari fölvételek szerint az összes lakosság több mint 20%-ának fő keresetforrása az ipari és kereskedelmi tevékenység volt. Az 1890-iki népszámlálásnak eléggé megbízható adatai alapján lehető pontossággal egybeállított ipari statisztika szerint azonban az iparral foglalkozók száma a főváros összes lakosságának 30%-kát teszi. A főváros népessége általában nagyon fölszaporodott, s ha a nagyobb népességhez képest az iparral foglalkozók mégis nagyobb arányszámot mutatnak, ez az arányszám már egymagában is megvilágítja a fővárosnak ipari fejlődését, mondhatni, átalakúlását. Ma már meghaladja a százötvenezeret azoknak száma, kiknek (köztük 27.730 nőnek) az ipar és kereskedelem (ideértve a bányászatot s a hitel- és közlekedési intézeteket is) nyújt foglalkozást és keresetet. Az önálló vállalatok száma közel 31.000; ezek között 135 hitelintézet, 16 közlekedési vállalat, 9.557 önálló kereskedő és 21.212 önálló ipari vállalkozó. A szorosabb értelemben vett iparral 110.142 egyén foglalkozik a fővárosban, mely szám, más nagy emporiumokhoz hasonlítva, aránylag talán még mindig kevés, de mindenesetre nagy haladás bizonysága, ha visszatekintünk a csak nehány évtizeddel korábbi állapotokra. Száznál több önálló vállalkozó van a főváros területén a következő iparágakban: aranymíves, asztalos, bádogos, csizmadia, czipész, divatárús, építészeti iparos, fuvaros, hentes, kárpitos, kertész, kovács, kőmíves, lakatos, mészáros, órás, pék, szabó, szobafestő, szűcs, stb.

Malátaszérű egy kőbányai sörgyár sziklapinczéjében. Dörre Tivadartól

Minduntalan halljuk, hogy főleg nyerstermelő ország vagyunk és iparunk fejletlen. Tény, hogy iparunk még nem áll oly magas fokon, melyen az országnak úgy termelő, mint fogyasztó erejénél fogva állnia kellene, vagy lehetne; de mégis bátran állítható, hogy ipari tekintetben is előbb állunk, mint a hogy igen gyakran magunk hirdetjük; s hogy nemcsak oly iparágaink vannak, melyek kiállják a versenyt a külföldi iparral is, hanem némely olyan iparágakkal is birunk, melyek épen, mert kiválóan magyar földben gyökereznek, a fejlődésnek igen előhaladott fokán állanak és világhírnek örvendenek. Így a föntebb ismertetett s a legújabb statisztikai adatok is bizonyítják, hogy a fővárosban is nagyobb és erősebb iparunk van, mint addig közönségesen magunk is hittük, vagy állítottuk. Nem számítva a kereskedéseket, hitelintézeteket és közlekedési vállalatokat, már is 371 működő gyár és nagyobb ipartelep áll fenn a főváros területén, melyek összesen 37.456 embert foglalkoztatnak.

Kezdjük egyik legtekintélyesebbel, a malom-iparral, mely a fővárosnak egyik legrégibb iparága, akár a vízimalmokat tekintsük, melyek még pár évtizeddel ez előtt is ellepték volt a főváros mentén a Dunát, akár pedig a gőzmalmokat, e hatalmas gyárakat, melyek miatt a kisipari jellegű hajómalmoknak mindinkább tért kellett veszteniök. A magyar búza kiváló minősége tette lehetővé ezen iparágnak meghonosítását és megizmosodását. E tekintetben a magyar főváros a monarchiában az első helyet foglalja el, s malmaink lisztje a világversenyben is még minden kiállításon, a hol megjelent, a legnagyobb kitűntetésben részesűlt. Igaz, hogy nem a fővárosban, hanem az ország nyugati határszélén, Sopronban, jött létre az első gőzmalom; azonban ez az első kisérlet nem volt életre való, s így mégis a budapesti József-hengermalom, mely a negyvenes évek végén épűlt s mely szakavatott vezetés alatt megizmosodva és folyton tökéletesítve máig is fennáll, tekinthető sikeres úttörőnek e fontos és azóta országszerte szép fejlődésnek indúlt iparágunkban. A fővárosban most már 15 gőzmalom hatalmas kéményei hirdetik ezen iparág erejét, mely a magyar föld híres aczélos búzáját a legújabb és folyton tökéletesített szerkezetű eszközökkel dolgozza föl s a szolgálatára álló vasúti és vízi összeköttetések segélyével a világ minden tájékán ismertté és híressé tette a magyar lisztet.

A nagy gabonatermő országok: Amerika, Oroszország és Kelet-India mindinkább versenyeznek búzánkkal és lisztünkkel; másfelől lisztünk eddigi fogyasztó külföldi piaczai magas vámok által mindinkább elzáratnak; s malmaink mégis képesek új piaczokat hódítani és sikerrel versenyeznek Anglában, Amerikában, Francziaországban, Svájczban, Portugáliában és Braziliában is. Versenyző képességüket fentartották mindez ideig, mert az őrlést folyton újabb találmányokkal tökéletesítik, melyek az őrlemény fínomságát fokozzák vagy az üzemi költségeknél megtakarításokat tesznek lehetővé; ilyen pl. a rovátkolt aczélhengerek alkalmazása, a mit egy budapesti gyár talált föl s innen terjesztetett szét a világ minden tájékára; ilyen a lisztosztályozó, mely darát, daralisztet és lisztet az őrlési művelet folyamán különít el; ilyen a háromszoros feszítő erejű gőzgépek s a hullámcsöves kazánok alkalmazása, a mi a fütőanyagnál tesz megtakarítást lehetővé. E mellett malmaink már villamos világítással vannak berendezve, a mi jelentékenyen csökkenti a tűzveszély lehetőségét.

Az elevator a Duna partján. Dörre Tivadartól

Hogy ez a tizenöt gőzmalom közgazdasági tekintetben mily jelentékeny mennyiséget termel, mutatja az, hogy 3.200 egyént foglalkoztatva, évenként mintegy 5–6 1/2 millió métermázsa gabonát dolgoznak föl s mintegy 4–4 8/10 millió métermázsa lisztet őrölnek, holott 1870-ben még csak 3 millió mm. gabonát dolgoztak föl, s illetőleg 2 1/2 millió mm. lisztet készítettek. A liszten kivűl nevezetes különleges gyártmányuk az árpadara, melyet kitűnő minőségben állítanak elő s mely hova-tovább nagyobb mennyiségekben vitetik ki.

Az elevator emelő-gépei. Greguss Imrétől

Másik igen jelentékeny iparágunk a fővárosban a szeszgyártás és finomítás, melylyel tíz hatalmas ipartelep foglalkozik. Ez az iparág is közgazdasági állapotunkban gyökerezik s oly fokra emelkedett, mely ilyen alakban ritkítja párját. A főváros kiválóan alkalmas is volt, hogy ez az iparág fölvirágozzék benne. A Budapestre futó vízi útak és vasútak ide hozzák az ország és a szomszéd államok gabonáját, s így a szeszgyárak a nyers anyag hiányával soha sem küzködnek; gyártmányaik fogyasztója részben maga a főváros s annak ipara; a nagyobb részt azonban a minden irányba szétágazó közlekedési ereken át a távoli fogyasztó piaczokra szállítják. A fővárosi nagy szeszgyárak és szeszfinomítók tetemes kiviteli kereskedelmet űznek a kelet és nyugat felé egyaránt. De a szeszgyártásnál még nagyobb fontosságú az ezen iparral kapcsolatos marhahizlalás. Az Alföldről, a Dunán-túlról s az erdélyi részekből ezer meg ezer darab marhát hoznak és hizlalnak ezeken a czélszerűen és egészen iparszerűleg berendezett telepeken, s innen látjuk el aztán hízott jó fajú marhákkal Bécset és a nyugati nagy városokat. Mintegy 5.000 darab marha állandóan be van kötve hizlalás végett ezekbe az ipartelepekbe, melyek évenként mintegy 20.000 hektoliter szeszt gyártanak s körűlbelűl 2,750.000 forint ára gabonát, 875.000 forint ára melaszt, 300.000 forint ára szenet, 100.000 forint ára szénát és szalmát használnak föl. Már ezek a számok is mutatják, hogy mily nagy közgazdasági jelentőséggel bír ezen iparágunk, melynek fővárosi telepei a legújabb gépekkel és fölszerelésekkel vannak berendezve, s folyton tökéletesíttetnek, úgy, hogy e gyárak némelyikében újabb kereskedelmi czikkek is, mint példáúl a fínomított hamuzsír s a borok szeszesítésére külföldön használt legfínomabb fajtájú szesz, tömegesen állíttatnak elő, sőt újabb időben a moslék állathizlalási czélokra szárított állapotban bocsáttatik forgalomba.

Hatalmasan fejlődött a főváros területén a gépgyártás is, mely ma már 5.468 egyént foglalkoztat s e tekintetben a legelső helyen áll. Ennek az iparágnak is kiváló mezeje van hazánkban. Mezőgazdáink már régen belátták, hogy a termelést a mezőgazdaságnak iparszerű berendezése által olcsóbbá kell tenniök, s így a gépek használata a gazdaságokban mindinkább terjed; az örvendetesen szaporodó ipartelepek s a közlekedési és egyéb iparvállalatok gépekben való szükséglete szintén jelentékeny levén, gépgyártásunk örvendetesen tért foglal, gépgyáraink erősbödnek és újabb gyártási ágakat honosítanak meg. Némely mezőgazdasági gépeink jobbak a külföldieknél is, és a szomszéd országokban is igen keresettek s jó hírnévnek örvendenek. Ilyenek példáúl a malomberendezések és hengerszékek, melyeknek gyártása újabb találmányok által épen a fővárosban nagy tökéletességre van víve s külföldi gyártelepek berendezésére is tömegesen szállíttatnak. Ilyenek továbbá a gőz-cséplőgépek, melyek az állami gépgyárban állíttattak elő. 1879-ben készűlt e gyárban s ezzel egyáltalában magyar földön az első cséplőgép; azóta már ezernél több készűlt, melyek azonnal vevőre találtak. Eddig e gépekben való szükségletünket a külföldről fedeztük, sőt hazai gyáraink még ma sem képesek eleget készíteni; mert ezen fölűl még mindig mintegy 400 cséplőkészletre van évenként szükségünk.

Ezeken kivűl fővárosi gépgyáraink még a következő főbb szükségleti czikkeket állítják elő: vasépítmények, vasszerkezetek, vashídak; legnagyobb vontató erővel és sebességgel biró mozdonyok, gőzkazánok, álló gőzgépek; munkagépek és segédgépek (pl. lakatosok, bádogosok, stb. részére); gázmotorok, hajó-gőzgépek; tejgazdasági gépek, melyek szintén jó hírnévnek örvendenek és keresettek; turbinák, melyekben gyártásunk szintén annyira tökéletesedett, hogy a Róma melletti tivolii regényes és világhírű vízesésekben létesített villamos telep számára szükséges nagy turbinák is Budapesten készűltek; egyéb vízművi gépek, szivattyúk, légnyomású töltőgépek, vastartányok; tűzoltószerek és készülékek, fecskendők, különféle vasúti szükségleti czikkek, s nevezetesen kéregöntvényű kerekek vasúti kocsik számára és vasúti váltóberendezések, stb. Az állami gépgyár, mely egymaga 2.000 munkást foglalkoztat, eddig négyszáznál több vasúti mozdonyt állított elő; most már évenkénti száz mozdony gyártására van berendezve.

E nemben újabb iparág a fővárosi ipar terén a villamos gépek és berendezések gyártása, mely már a külföldön is tért hódított s kivált egyik fővárosi gyárunkban, mely e téren úttörő s kezdeményező föltaláló volt, már is nevezetes tökéletességre van víve. A villamvilágítási telepek, melyek Velenczét, Karlsbadot, Monacót, a zarskoje-selói czári palotát, valamint a bolgár fővárost világítják, itt készűltek, sőt braziliai városokba is történik szállítás. Különlegessége e gyárnak azon villamos világítási berendezés előállítása, melyeknél az áram elosztása új módozatok és szabadalmazott találmányok segélyével igen czélszerűen és hasznosan történik; továbbá a mozgó villamos világítási telepek gyártása, mely utóbbiak bárhol rövid idő alatt fölállíthatók, különösen czélszerűek ünnepélyek alkalmával, vagy ha pl. nagyobb katonai csapatokat, tüzérséget vagy lovasságot éjjel kell vasúti vonatokba telepíteni.

A bőripar is fontos Budapesten és a vele iparilag összeforrt Új-Pesten – nem számítva a még régibb időből fenmaradt tímárműhelyeket – hat nagy bőrgyár van, melyek úgy berendezésük, mint munkásságuk kiterjedésénél fogva az első helyet foglalják el az országban. Egyik már 1815-ben alakúlt. Bőrgyáraink haladnak a technikai berendezés tökéletesítésében s megküzdenek a versenynyel, mert termelőképességük magas fokon áll. Készítenek fontos-talpbőrt, csávázott talpat, mintegy 130–160.000 darabot, felsőbőrt mintegy 40–60.000 darabot; földolgoznak mintegy 1 millió darab juh-, bárány- és kecskebőrt, szattyán- és keztyűbőrt. A nyerges, szíjgyártó és böröndös iparnak szükséges bőr szintén itt készűl; nemkülönben gépszíjbőr, fénybőr czipészek és kárpitosok, kocsigyárosok számára, glacé, bagaria, lakbőr, stb., azonban még sem annyi, mint a mennyire szükségünk van az egész országban, mert szükségletünk még mindig milliókkal meghaladja termelésünket. Nyerges és szíjgyártó, valamint böröndös iparunk szintén számot tesz; a hadsereg fölszerelési czikkeinek egy részét itt készítjük s újabban a keztyűgyártás terén is történt sikerrel biztató kisérlet, a mennyiben Ó-Budán keztyűvarró-tanműhely állíttatott föl, melyet már is száznál több leány látogat. Kikészített felső-bőrökben négy nagyobb berendezésű fővárosi gyárunk tetemes kivitelt folytat.

Említést érdemelnek továbbá kékfestő gyáraink, melyek a kékfestést e régi hazai iparágat jó hírnevében fentartják s lépést tartva a technika haladásával, újabb találmányok és javítások segélyével folyton fejlesztik.

Az élelmezési ipar fejlődésére szintén megvan a fővárosban az alkalmas tér. A szükséges terményeket könnyen és bő választékban kapja; nagy fogyasztó piaczra támaszkodhatik és könnyen elérheti a külföldi piaczokat is. Kitűnő minőségű lisztünk előmozdította több tésztagyár keletkezését, melyeknek gyártmányai jobbak és tisztábbak, mint azok, melyek a piaczokat máshonnan elözönlik; de még mindig van elég tér további fejlesztésre. Különleges gyártmányaink a tarhonya és kétszersült. A fővárosban levő nagy marha és sertés-piacz előmozdította a szalámigyártást, mely tért hódított a hazán kivűl is, úgy, hogy a magyar szalámi a külföldön igen keresett czikk; továbbá a konzervgyártást, melyet szintén mintaszerűen berendezett gyárak űznek a fővárosban, nagy mennyiségeket szállítva a hadsereg számára, s melyek leveskivonatot és főzelékkonzerveket is készítnek, libamáj-konzervjeiket pedig egészen Kelet-Indiáig küldik. Sörgyár három van a főváros területén czélszerű pinczékkel berendezve. Van kivitelre képes pezsgőgyártásunk is, és pedig a franczia természetes erjesztési mód szerint berendezve; továbbá cognacgyártásunk, mely azonban a folyton emelkedő belföldi szükségletet még koránt sem fedezi.

Sertés-szállás Kőbányán. Jantyik Mátyástól

Jelentékeny a főváros területén a vegyészeti ipar is. Van két nagyszabású festékgyár, kátránytermékgyár, mely egészen a tudomány legújabb előhaladásához képest van berendezve s a különféle iparágakhoz szükséges termékeket állítja elő; van enyvgyár, műtrágyagyár, stearingyár, melynek czikkei kitűnőek; több olajgyár s több nagy ipartelep, melyekben illatszerek és gyógyszerészeti czikkek állíttatnak elő. Van két nagy kőolajfinomító telepünk a ferenczvárosi vasúti állomás mellett, melyeknek hatalmas tartányai már messziről feltűnnek, s melyek a nyersanyagot Fiumén és Predeálon át Oroszországból és Romániából hozzák. E fínomítók a fiumeivel együtt ellátják kőolajjal nemcsak az ország nagy részét, hanem kelet és nyugat felé is egyaránt nevezetes kiviteli kereskedelmet folytatnak.

A főváros világítására szükséges légszeszt immár három gyártelep szolgáltatja: az újvásártéri, mely 1856-ban, a budai, mely tíz évvel később, és a soroksári-úti, mely 1874-ben épűlt. A főváros rohamos fejlődését mi sem tűnteti föl élénkebben, mint a légszeszfogyasztás, mely 1860-ban 1,753.000 köbméter volt, 1870-ben 4.415.000 köbméterre, 1880-ban 8.178.000 köbméterre, 1890-ben pedig már 18,511.000 köbméterre emelkedett, mindamellett, hogy újabban már a villamos világítás is tért kezdett foglalni. A világítás 1856-ban 856 útczai és 9.148 magánlánggal indúlt; 1890-ben a közlángok száma 8.546 s a magánlángokké 138.261-re emelkedett, az átlagosan foglalkoztatott munkások száma pedig meghaladja a 800-at. E légszeszgyárak a főterményen kivűl kokszot, kátrányt, kénsavas ammoniákot, stb. is termelnek.

Szintén számot tevő ipar a hajógyártás. A dunagőzhajózási társaság ó-budai hajógyárán kivűl még két nagyobb hajógyárunk van az új-pesti kikötő és a balparti körvasút tőszomszédságában, a mely gyárak utóbbi időben jelentékeny tőkével megnagyobbíttatnak s a Vaskapu-szabályozás előhaladásával fontosságában növekedő hajózás számára a hajókat, nevezetesen a gőz- és vontató hajókat, a vasuszályokat, gőzkazánokat, lánczokat, horgonyokat, stb. egyaránt képesek előállítani. A budapesti hajógyárakban továbbá egyik gépgyárunkban előállított lánczok és horgonyok a külföldön is igen keresett czikkek. A dunagőzhajózási társaság gyára egymaga képes egy évben 25 új hajót építeni, 1890-ben pedig a fővárosi hajógyárakban összesen 60 új hajó készűlt el.

Jó hírnévnek örvendenek a fővárosi kocsigyárak is. Csak a négy nagyobb gyár évenként 900 darab kocsit készít, melyeknek nagy része a keleti országokban hirdeti a budapesti kocsigyártó-ipar szoliditását és jó ízlését.

Virágzik az építő-ipar is. Az új útczák, az Andrássy-út, a körút megnyitása, a számos középület s a vagyonosabb osztályok vállalkozása nagy átalakúlást idéztek elő ezen a téren. Szebbnél szebb paloták emelkednek ma ott, a hol régebben a legmerészebb képzelet sem merte volna azokat elővarázsolni. Példáúl, csak 1889-ben 719 ház épűlt a fővárosban és 370 maradt még épülőben. Nem számítva a kőműves-, kőfaragó- és ácsmestereket, közel 200 építőmester van ezen iparnál elfoglalva.

Marhavásár a Ferencz-városban, a közvágóhídnál. Vágó Páltól

A főváros örvendetes fejlődése természetesen kedvező hatásssal volt mindazon többi iparágakra is, melyek az építő-iparral kapcsolatban állanak. A főváros határában levő téglagyárak és mészégetők folytonosan munkában vannak s mégsem győzik a szükségletet teljesen kielégíteni. Évenként 110–115 millió darab téglát állítanak elő, melyekből csodálatos gyorsasággal keletkeznek a nagy bérházak, közintézetek és paloták. Különleges czikk, mely Budapesten állíttatik elő, a keramittégla; ilyennel van a főváros nehány útczája kikövezve. A nagy mértékű építkezések következtében jövedelmező foglalkozást talál az asztalos, lakatos, bádogos, stb. ipar is, melyek ma már a fővárosban oly tökéletességre emelkedtek, hogy a műízlés követeléseinek is képesek eleget tenni, s nélkülözhetővé teszik a külföldi ipar kölcsönvételét. Kiváló színvonalon állanak a fővárosi parkettgyárak, melyeknek munkái kiállják a versenyt a párisi és bécsi parkettgyárakkal is; ezek Belgrád, Szófia és Konstantinápoly számára is dolgoznak.

A műlakatosság, a műasztalosság és a kárpitos-ipar szintén magas színvonalon áll. Még nem oly régen, ha a közönségesnél valamivel több ízléssel akartunk berendezkedni, a külföldi iparhoz kellett fordúlnunk. Ma a házi berendezések, bútorok, fölszerelések különféle tárgyai oly ízléssel állíttatnak elő nálunk, hogy a gyors haladás és alkalmazkodás fényes bizonyítványt állít ki iparosságunk törekvése mellett. Egy séta az iparcsarnok állandó kiállításában mindenkit meggyőz azon haladásról, melyet e téren tettünk s mely annál örvendetesebb, mert régebben milliókra menő összegek vándoroltak ki e czikkekért a külföldre.

A föntebbiekben csak nevezetesebb iparágainkat ismertettük, főleg azokat, melyek kivitelre is dolgoznak, vagy legalább is jelentékenyebb helyet foglalnak el az egész ország iparát tekintve is, s mégsem merítettük ki azok sorát. Mindenesetre említést érdmelnek még mint Budapest területén honos iparágak: a távirda és távbeszélő eszközök s ezek közt a távirdasodrony gyártása; a papíripar, a játékkártyagyártás, mely útóbbi már Amerikába is tért hódít árúi számára; a keményítő-gyártás; a két kincstári dohánygyár, a gyufagyártás, a műesztergályosság; az aranyműves-ipar, melynek czikkei kézileg előállítva a tartósság mellett a műízlés követeléseit is kielégítik; a zománczipar, ezen régi magyar műfaj, mely az opál, e kiválóan magyar ékkő fölhasználásával keresett különlegességeket állít elő; a fayence- és majolika-gyártás változatos czikkeivel, melyek ízlésről tanúskodnak úgy az alakokban, mint a színezésben s melyek eredetiségüknél fogva igen keresettek a külföldön is; fényűzési czikkek fémekből és lámpák, melyek a lakberendezések decorativ iránya következtében igen keresettek s kőbányai gyárunkban kiváló ízléssel és változatossággal állíttatnak elő; a mozdony-, híd- és egyéb mérlegek gyártása; a vasúti kocsigyár, mely egy évben háromezer kocsit is képes előállítani; a bronzöntő-műhely, hol az aradi vértanúk szobra is megöntetett; az új fegyver- és tölténygyár; a nagy tőkebefektetéssel épűlt jutagyár, mely a tengeren túlról hozott anyagot itt dolgozza föl zsákokká gabonakereskedelmünk számára; a ruggyanta-, guttapercha- és azbest-gyár, továbbá a nyomdaipar.

A nyomdaipar a fővárosban, mint az országnak szellemileg is góczpontjában, szintén nagy haladást tett, úgy dolgozó képességben, mint ízlésben. Azonban e haladás mellett is példáúl a betűöntés s a hangjegy-nyomtatás tekintetében is még a legújabb időig a külföldre voltunk szorúlva. Állami segélylyel most már a fővárosban ez a két iparág is meg van honosítva, sőt oly műintézetünk is van, mely színnyomataival immár a külföldön is versenyez.

A közvágóhíd kapuja. Cserna Károlytól

Iparunknak a föntebbiekben csak nagy vonásokban vázolt képe bizonyára a mellett tanúskodik, hogy Budapest ipara és gyártása az öntudatos törekvés és a fejlődés útján örvendetesen halad. Tőke, ipari értelem s szorgalmas munkásság szívesen keresi föl a magyar fővárost, mert kedvező tért, a közel 17 1/2 millió lakossal bíró országban nagy és erős fogyasztó piaczot, a kivitelre alkalmas góczpontot s minden tényező részéről jóakaratot és támogatást talál.

Kereskedelmi tekintetben még érdekesebb, mozgalmas és változatos képet nyújt a főváros.

Budapest már fekvésénél fogva kiválóan alkalmas volt arra, hogy nemcsak az ország kereskedelmében, hanem a nemzetközi kereskedelemben is élénk részt vegyen. Közvetítő szerepe a kelet és nyugat között nem ábránd, sem nem hiú képzelődés, hanem valóság s hogy mennél teljesebb legyen, csakis attól függ, hogy a helyzet által nyújtott természetes kedvezmények ügyes és alkalmazkodó tevékenységgel fölhasználtassanak.

A főváros kereskedelme ma már föl van szerelve mindazon intézményekkel, melyek fejlődéséhez és erősbödéséhez szükségesek. A hitelszervezet a fővárosban van összesítve; nagy számú s jelentékeny tőkékkel rendelkező pénz- és hitelintézetek állnak fenn a hitelszükségek kielégítésére s a kereskedelmi tevékenység és vállalkozás támogatására. A budapesti árú- és értéktőzsde a kereskedelmi forgalom szokásaihoz és szükségleteihez képest van szervezve, miniszteri biztossal és választott birósággal. Óriási forgalom bonyolíttatik itt le minden nap; csak a gabonaforgalom meghaladja a 8–10 millió métermázsát egy évben, s a budapesti tőzsde a komoly megbízhatóság hírében áll, választott bírósága nagy bizalomnak örvend, úgy, hogy nemcsak a közvetlenűl érdekelt kereskedelmi körök, hanem más felek is szívesen választják bíróságúl. A kereskedelmi és iparkamara, mint a kereskedők és iparosok törvényes képviselője, magában foglalja az ország legtekintélyesebb iparosait és híven képviseli az ország s a főváros kereskedelmi érdekeit. Számos kereskedelmi szaktestület, minő a malom-egyesűlet s a kereskedelmi csarnok, az országos iparegyesűlet, mely immár fennállásának ötvenedik évfordúlóját is megérte, ápolják az összetartozóság érzetét s érvényesítik a kereskedelmi és ipari érdekeket. Gondoskodva van a kereskedelmi szakoktatásról részben a főváros által fenntartott, részben a szaktestületek által támogatott szakiskolákban és kereskedelmi akadémiákban. A fővárosi kereskedelemnek szolgálatában áll továbbá a kereskedelmi múzeum és a közraktárak intézménye.

A kereskedelmi múzeum, mely tetemes állami segélyben részesűl, hathatós előmozdítója a főváros kereskedelmének. Ezen közérdekű intézménynek az a czélja, hogy megismertesse a közönséggel mindazon kereskedelmi czikkeket, melyekben a hazai ipar versenyre képes és kivitelre számíthat; viszont hogy a hazai termelőkkel megismertesse azokat a czikkeket, melyek a külföldön, főleg a keleti országokban piaczokra találhatnának s hogy termelőink a bel- és külföldi szükséglet felől mindenkor tájékozva és eleve értesítve legyenek. E czélból a kereskedelmi múzeum az iparcsarnokban állandó kiállítást tart hazai iparczikkekből s időnként szakkiállításokat rendez; ilyen volt példáúl a bőripari s az agyagipari kiállítás, melyek míg egy felől az egyes iparágak állását és fejlődését mutatják be, más felől igen tanúlságosak az illető szakbeli iparosokra és kereskedőkre nézve is. Időnként kiállíttatnak továbbá a külföldön beszerzett mintagyűjtemények is, melyek útbaigazítást adnak arra nézve, hogy minő árúkat termeljünk s kereskedelmünk mely piaczokat keressen föl. Vannak továbbá a budapesti kereskedelmi múzeumnak már is fiókintézetei, ügynökségei és útazói Szerajevóban, Fiuméban, Szofiában, Belgrádban, Romániában, Konstantinápolyban, Szalonikiban, Maltában, stb.

A vámpalota. Benczúr Bélától

A közraktárak szervezete igen fejlett fővárosunkban s e tekintetben olyan minta-intézménynyel dicsekedhetünk mely ritkítja párját más nagy városban is. Nem tekintve a főváros felső részén fekvő nagy raktárakat és silókat, a vámház és a dunaparti teherpályaudvar között elterűlő fővárosi közraktárak és az elevátor nagy közgazdasági fontossággal bíró hatalmas kereskedelmi telep, mely 3,200.000 forintot meghaladó költséggel épűlt mindenféle árúk raktározására, s melyet a főváros évenként 50.000 forinttal segélyez. Épen a Duna-partján s a magyar államvasútak ottani teherpályaudvara mellett, úgy a vízi úttal, mint a vasúttal sínek és emelőgépek által összekötve, az árúk egyszerre át- és elhelyezhetők a vasúti kocsikból a hajókba, raktárakba és vastartályokba, vagy viszont. A beraktározott árúkról warransok (árújegyek) állíttatnak ki, melyek közforgalmi értéket képviselnek, s minthogy az itt beraktározott árúk úgy tekintetnek, mintha az útat nem szakították volna meg, vagyis ha innen tovább küldetnek, a termelési és a végleges rendeltetési hely között esetleg fönnálló olcsóbb díjtételek mellett szállíttatnak, – e közintézmény is igen hathatósan támogatja a fővárosi közvetítő kereskedelem sikeres működését. Az az óriási forgalom, mely a fővárosban keletkezett, ilyen közintézmény nélkűl ma már kellő gyorsasággal és olcsón nem is lenne lebonyolítható.

Említettük, hogy a hitelszükségek kielégítésére a pénzintézetek hosszú sora áll fönn: jelzálogintézetek, melyeknek egy része fővárosi házakra is törlesztéses kölcsönöket ad; milliókra menő betétekkel rendelkező megizmosodott szilárd takarékpénztárak; biztosító intézetek; jelentékeny tőkékkel rendelkező hitelintézetek, melyeknek főczélja az ipar s a kereskedelem támogatása; bank- és váltóüzletek a mindennapi forgalom lebonyolítására; különféle szövetkezetek melyeknek kisebb-nagyobb űzleti és tevékenységi körük van; a postatakarékpénztár, melynél immár a cheque- és clearing-forgalom is be van rendezve, a mi a pénzforgalom lebonyolítását szerfölött megkönnyíti.

Mind e fővárosi intézetek élénk összeköttetésben állnak a vidékkel is, közvetítik a főváros és a vidék közt mindinkább élénkűlő forgalom lebonyolítását, s megnyugvással állíthatjuk, hogy legnagyobb részük nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken s a külföldön is a legjobb hírnévnek örvend. A tizenegy nagyobb fővárosi pénzintézetnek, melyek kiválóan ipari és kereskedelmi űzletekkel foglalkoznak, 47 millió forint alaptőkéje van; tartaléktőkéjük 18 millió forint, a náluk elhelyezett betétek összege pedig már meghaladja a 162 millió forintot.

Nem bocsátkozhatunk a fővárosi kereskedelem részleteibe, s így csak a főbb, jellemzőbb vonásokra szorítkozunk.

A keleti pályaudvar. Háry Gyulától

A gabonakereskedelem terén Budapest kiváló helyet foglal el; kereskedőink mindamellett, hogy nagy a verseny s hogy folyton bővűlő közlekedési hálózatunk a termelőt és fogyasztót egyenes összeköttetésbe hozva, a közvetítő kereskedő közreműködését sok esetben mellőzhetővé teszi, nagyon tevékenyek s a magyar gabonakereskedelem jelentőségét mindez ideig fönn bírták tartani. Budapest gabona tekintetében nemcsak az országnak – úgy szólva – raktára, hanem, a mennyiben a vámok és árak időnként megengedik, Szerbia, Románia és Bulgária fölös gabonája is Budapesten pihen meg s itt várja be az értékesítésre alkalmas pillanatot. Csak búza némely évben mintegy 10 millió métermázsa szállíttatik a budapesti piaczre, – maga a heti forgalom 200.000 métermázsát meghalad élénkebb időszakokban – s mintegy két és fél millió métermázsa búza állandóan itt van raktározva úgy, hogy a külföldi fogyasztó piaczok megrendelései Budapesten bármikor, minden nehézség nélkűl teljesíthetők.

Szintoly élénk kereskedelmet folytat a főváros egyéb gazdasági terményekkel, a főzelékek különböző nemeivel, különösen babbal, gyümölcscsel, szilvával. A boszniai és a szerbiai szilvával való kereskedést nagyobb részt budapesti kereskedők űzik s ma már meg van itt honosítva a déli gyümölcskereskedés is. 1892 telén érkeztek az első déli gyümölcs szállítmányok Messinából közvetlenűl Budapestre. A magyar tengeri hajózási társaságnak, az „Adriá”-nak hajói hozták azokat Fiuméba, ott átrakattak bélelt és fűtött vasúti kocsikba s a legzordonabb fagyos időben érkeztek Budapestre, hol nyilvános árverés alá bocsáttattak. A kisérlet teljesen bevált s bebizonyúlt, hogy Budapest kiválóan alkalmas a déli gyümölcscsel való kereskedés meghonosítására, mert maga is nagy fogyasztó s még erősebb fogyasztó háttérrel bír az országban s az éjszaki tartományokban, melyek a déli gyümölcsöt ezután legközelebb és leghamarább Budapestről fogják kaphatni.

Sertéskereskedelmünk, mely Kőbányán van összpontosítva, hol a középeurópai sertéskereskedés bonyolíttatik le, világhírű. A kőbányai piaczra évenként felhajtott és ott hízlalt sertések értéke 32–46 millió forint. Mintaszerűen berendezett hízlalótelepek, állandó és mintaszerű egészségügyi berendezések, czélszerű vasúti összeköttetések, felügyelet alatt álló sertésvásár, s az újabban szervezett tőzsde: mindez a kőbányai sertéspiaczot oly mintaintézménynyé teszi, hogy ha hasonló berendezések terveztetnek a külföldön, első sorban a kőbányainak tanúlmányozására küldetnek ki megbízottak. A kőbányai sertésvásárok valóságos nemzetközi vásároknak mondhatók. Ott látjuk a magyar birtokos mellett a jómódú magyar parasztgazdát, a szerbeket, románokat, kik – műnyelven szólva – a félig kész árút hajtották föl, s azután németeket, cseheket, morvákat, olaszokat, kik vásárolni jöttek. Évenként fölhajtanak ide mintegy 700.000 darab sertést. Az állomány folyton változik, azonban mintegy százezer darab sertés mindig található a kőbányai hízlalókban, állandó egészségügyi ellenőrzés alatt. A Budapesten összpontosúló nagy gabonakészlet lehetővé teszi a szükséges gabonának olcsó beszerzését, s ha az eladás ideje elérkezett, a hízástól járni már alig képes sertések egyenesen e hízlalókból rakatnak be a vasúti kocsikba, hogy, gyakran egész külön vonatokban, a rendeltetési helyekre szállíttassanak. Külföldi elszállításra csak magyar fajtájú sertés kerűl; a szerbiai vagy román fajtát Magyarországon dolgozzák föl. 1892-ben külföldre elszállítottak 484.000 darabot, Budapest és környéke elfogyasztott 183.000 darabot. Bécs egymaga elfogyasztott 60.000 darab kőbányai sertést. Igen jelentékeny darabszám kerűl feldolgozás alá s mint kész fogyasztási vagy iparczikk megy aztán forgalomba, különösen mint budapesti disznózsír, melynek régi jó hírneve van s igen keresett kereskedelmi árú, úgy szintén mint magyar szalonna.

A villamos vasút s középponti áramfejlesztő telepe. Dörre Tivadartól

Élénk képet tár elénk a fővárosi marhavásár is. Kormány és főváros mindent megtesz, hogy e téren is mennél magasabb színvonalra emelje Budapest kereskedelmét. A megállapított vásári napokon a vonatok hosszú sora szállítja egyenesen a közvágóhíd közelébe a legelőkön vagy hízlalókban kerekre nőtt szép alföldi vagy erdélyi fajtájú marhákat, a borjúk, birkák és bárányok ezreit s már kora reggel kezdetét veszi a vásár. Egy részét az itt el nem kelt marháknak a st.-marxi vásárra viszik tovább, a nagyobb részt azonban mégis Budapesten adják el. Ha az országhatár állati betegségek miatt nincs elzárva, itt látjuk a Balkán különböző nemzetiségeit is, a mint piaczra hozzák vadoncz és tarka állataikat; turbános török, czifra albán, bulgár, szerb, maczedon, román hajcsárok tarka csoportjai szorgoskodnak állataik körűl s az anyagi érdek összevegyíti itt, egy nagy nemzetközi vásárban, Európának talán minden nemzetiségét.

A közvágóhíd a marhavásár közelében szintén mintaszerű közintézet. A főváros építtette és úgy rendeztette be, hogy tisztaság, rend, czélszerű beosztás és munka tekintetében mi kivánni való sem marad. A főváros kezeli évenként 200.000 forintot meghaladó költséggel s kiváló gondot fordít a köztisztaságra. Évenként 230–250.000 darab állatot vágnak itt le. A főváros lakossága átlag naponként 200 darab nagy marhát, mintegy 300 darab borjút s közel 170–180 darab aprómarhát fogyaszt el.

Újabban czélszerűen szerveztetett a fővárosban a nemzetközi juhvásár és a juhhúskivitel is. Párisi és bécsi czégek egyenesen itt a fővárosban szerezték be a szükséges juhokat s a friss juhhúst czélszerűen berendezett szellőztető és hűtőkészülékkel ellátott vasúti kocsikban szállították egyenesen Párisba, hol e czikkben jelentékeny a szükséglet. Mindinkább fejlődik továbbá a baromfi-kereskedés, tojás és vaj, stb. kivitel. Kőbányán mintaszerűen berendezett baromfi-tenyésztés és hízlaló állíttatott föl, mely nemcsak a belföldön hódít, hanem kitűnő s mégis olcsó árúival versenyképes külföldön is.

Fontosak és híresek a budapesti gyapjúvásárok is. E központi piaczon gyűl össze az országban nyírt gyapjú s ide jönnek a nagy kereskedők és gyárosok Reichenbergből, Brünnből, Bielitzből, továbbá Német- és Franczaországból, hogy szükségleteiket fedezzék.

A budai Lánczhídfő. Nádler Róberttől

Kereskedelmünknek föntebb ismertetett csoportjai egyes részletek azon mozgalmas képből, melyet a fővárosnak forgalmi élete mutat. Budapest élelmezése, az ipartelepeknek a szükséges nyersanyaggal való ellátása, az előállított árúk értékesítése egyébként is élénk kereskedelmi forgalmat teremt.

Vásárcsarnokok hiányában a fő élelmezési piacz a Dunapart környéke, a Petőfi szobrától a Vámházig. Itt van a vásárfelügyelőség, a vetemény- és gyümölcspiacz, a halpiacz, hova a közel halászbárkákból hordják az élő halat; itt vannak a déli gyümölcs- és vadkereskedések. Budapest élelmezésében különösen tevékeny részt vesznek a Duna-menti községek. Magasra rakott hajókon szállítják ide a veteményt, ugorkát, görög- és sárga-dinnyét, káposztát, almát, szilvát, szőlőt és egyéb gyümölcsöt s különösen őszszel a Duna balpartját az Eskü-tértől a közraktári telepig egészen ellepik az élelmi czikkekkel megrakott fa bárkák. Van ilyenkor sürgés-forgás a lépcsőzetes partokon az érkező hajók körűl, melyeknek tartalma hamar átvándorol a kiskereskedők s a kofák raktáraiba és sátraiba, hol a finnyás háziasszonytól kezdve a zsákhordásban kifáradt napszámosig s az ólálkodó útczai gyerekig mindenki megtalálja, mit ízlése kiván.

***

A mi egy város fejlődésének nélkülözhetetlen föltétele; czélszerű közlekedési eszközökkel és összeköttetésekkel Budapest szintén el van látva. Európa egyik leghatalmasabb vízi útja, a Duna, áll a főváros szolgálatában. A rakodó partok mentén hosszú sorban a személyszállító és tehervontató gőzösök, a vas- és fauszályhajók s egyéb teherhajók százai kötnek ki, részint hozva árúkat, részint oly czélból, hogy árúkkal megrakassanak. A nagy részvénytársaságok s a Duna- és Tisza-menti városok hajótulajdonosainak hajóin kivűl sűrűn megjelennek itt a magyar államvasútak aldunai hajói, délnémet, szerb és romániai hajók saját lobogóik alatt. Gyakorlott ügyes teherhordók métermázsás terhet könnyen vállra emelve sürgőlődnek a rakodókon. A nagyobb terhek, kazánok és gépek, hajóépítésre szánt óriási szálfák, házépítéshez szükséges több métermázsás kövek, lépcsőfokok, stb., emelődaruk segélyével egész könnyűséggel helyeztetnek a tovább szállító szekerekre. S ez így tart végig a Dunaparton; mindenütt élet, munka, mozgalmas tevékenység, – egy emelkedő nagy város életerejének hatalmas lüktetése.

A hol hajdan az első, kezdetlegesen épűlt gőzhajó megérkezése ejtette bámúlatba Pestnek és Budának lakosságát: ott most a szebbnél szebb s teljes kényelemmel berendezett személyszállító hajók egész raja ringatódzik a hullámokon s eszközli a személyszállítást a Duna-menti városok és országok között.

A Margit-híd. Háry Gyulától

Pedig azóta a vasútak is bevonták Budapestet a világforgalom hálózatában. Nagy nemzetközi vonalak Budapesten vonúlnak át. Az ország különböző vidékeire elvezető vasúti vonalak sugarasan ágaznak ki a fővárosból. Mindezen vonalakat a balparti körvasút s a jobbparti körvasút köti össze egymással és a Budapestet körűlvevő ipartelepekkel, valamennyit pedig a rendszeres egészet alkotó vasúti hálózattal. Budapest legrégibb vasútja, a forgalmi szempontból annyira fontos marchegg–bécsi és verciorovai vonalak immár szintén a magyar állam birtokába kerültek s az összes államvasúti vonalakon az olcsó személyszállítási díjak hatványozott forgalmat teremtettek Budapest közeli vidékével, valamint az ország legtávolabbi városaival és a külfölddel is. Ha Budapest már az előtt is Mekkája volt a magyarnak: a vasúti személyszállítási díjak leszállítása és a zóna-rendszernek 1889 augusztus hó 1-én történt emlékezetes behozatala óta még inkább azzá lett. Az ország hány vidékének lakossága volt eddig a magas vasúti szállási díjak miatt tényleg elzárva attól, hogy hazája fővárosába ellátogathasson! Ma ez a legszegényebb osztályokra nézve is lehetségessé van téve. Érdemes megnézni azokat a zsúfolt vonatokat, melyek a magyar államvasútak pályaudvaraiba naponként berobognak a Vág és a Nyitra völgyéből, az éjszaki vármegyékből, az Alföldről, az erdélyi részekből s a Dunán túli és déli vidékekről, ezer meg ezer útast szállítva. Ilyenkor már úgy a nyugati, mint a keleti (az előtt középponti) pályaudvar szűknek bizonyúl, holott mind a kettő a legnagyobb arányokban épűlt volt. Valóságos népáradat az, mely a vonatok érkezésekor és indúlásakor a pályaudvarok körűli téreken és útczákon tolong. Valóban a zóna-rendszerben, – e korszakot alkotó újításban, mely a vasúti személyszállítás terén maradandó emléke Baross Gábornak, – az volt egyike a legszerencsésebb gondolatoknak, hogy Budapest, mint az ország fővárosa, valódi góczponttá emeltetett. És érdemes, hogy megfigyeljük, minő néprétegeket mozgósított az olcsó vasúti szállítás. Nem is említve a felvidéki tótokat, kik ezrével keresnek és találnak itt a fővárosban munkát, mind sűrűbben jő fel dolgozni a hétszáz kilométernél távolabb lakó székely is, ki az előtt Romániában kereste boldogúlását. Hasonló lendűlet tapasztalható az árúforgalomnál. A vasúti állomásokon az árúk leadása és feladása egyaránt nagy arányokban emelkedik s ma már több mint 200.000 kocsinak megrakását és kiürítését kell végezni ezeken az állomásokon, melyek nagy terjedelmük mellett is mindinkább szűknek bizonyúlnak.

A nagy vasúti vonalak mellett, melyek a fővárost az ország vidéki városaival és a külföld nagy góczpontjaival összekötik, folyton fejlődő helyi érdekű vasúti hálózattal is bír Budapest. A czinkotai, a szent-lőrinczi, a lajos-mizsei, a soroksár-haraszti s ráczkevei és a szent-endrei helyi érdekű vasútak mind hozzájárúlnak a főváros élelmezéséhez, a főváros és környéke közti érintkezés fejlesztéséhez, a lakási nehézségek megjavításához és a keresetforrások szaporításához. E kis vonalak mentén belterjes gazdaságok és kies nyaralótelepek épülnek.

Sőt most már a temetéseket is vasúton rendezhetjük, mert külön vonal, a köztemetői vasút, tartja fönn az élő Budapest és halottjainak nyugvóhelye közt a kegyeletes összeköttetést.

A helyi közlekedésnek szolgálnak a dunagőzhajózási társaság gyors helyi gőzösein és a nagy számú csavargőzösökön kivűl a lóvonatú és a villamos vasútak mindinkább terjedő hálózatokkal. A lóvonatú vasút, mely már közel 100 kilométer hosszú vágánynyal hálózta be a főváros útczáit, naponként közel 2.400 kocsit indít, állandó lóállománya mintegy 1.200 darab, s évenként több mint 18 millió személyt szállít.

A villamus vasút, melynek fővonala a nagy körúton halad végig s elágazik a Városligetbe, az Egyetem-térhez s a józsefvárosi államvasúti pályaházhoz, továbbá a Magyar Tud. Akadémia palotájához és nem sokára az Eskü-térhez is, jeles vívmánya a villamosság terén a tudomány kutatásainak és az első mű az egész világon, mely föld alatti vezetékkel és középponti áramfejlesztő teleppel ily terjedelemben létesíttetett és tökéletesnek bizonyúlt. A rendszer némely hiányai csakhamar pótoltattak, s ha ma már zavartalan működését tekintjük, bátran állíthatni, hogy népes városok számára ez a legelsőbben Budapest területén kipróbált közlekedési eszköz a legczélszerűbb.

Érdekes közlekedési eszköz a főváros területén a fogaskerekű vasút is, mely a Városmajorból a Sváb-hegyre és a Széchenyi-hegyre fut föl, s mely megnyitotta a budai regényes helyeket a budapesti közönség számára. Egy darabig a hegyoldal kanyarúlataiba fektetett sínszálba kapaszkodik a fogaskerékkel ellátott gép, azután pedig magas töltéseken és bevágásokon keresztűl ér a Széchenyi-hegyen épűlt végállomáshoz. A vasút mentén a legdíszesebb nyaralótelep – mondhatni már egész városrész – keletkezett s az egyes pontokról a leggyönyörűbb kilátás nyílik a budai hegyekbe és völgyekbe, a fővárosra és környékére, a kanyargó Dunára és szigeteire.

A kölcsönös érintkezés megkönnyítéséről más irányban is gondoskodva van. A tudományos kutatások legújabb vívmánya, a telefon, fővárosunkban a fejlettségnek már is magas fokán áll. A sűrű hálózat lehetővé teszi, hogy az egymástól legtávolabb fekvő városrészek lakói is üzeneteket válthassanak. Sőt kényelmesen beszélhetünk már telefon útján Bécscsel is, és épülőben van az a nagy telefon-hálózat, mely a fővárost össze fogja kötni az ország minden nevezetesebb góczpontjával. Pozsony, Komárom, Esztergom, Győr, Szeged, Arad, Temesvár, Debreczen, Nagy-Várad, Kassa, Kolozsvár, Zágráb, Fiume lakosai rövid idő múlva közvetlenűl fognak beszélhetni Budapest polgáraival, a mi első sorban a kereskedelemnek fog javára válni. A villamos távbeszélők terén egy teljesen új gyakorlati találmány legelőször Budapesten alkalmaztatott s ez a telefon-hírlap, melylyel az eddig tett kisérletek kedvező eredményre vezettek. E téren épen úgy, mint a villamos vasútakkal Budapest az úttörő.

Végül még a következő nevezetes közműveket említhetjük.

Az egyszerűségében oly fenséges lánczhíd, a Margit-híd, a vasúti összekötő híd, a budai alagút és a sikló, a vámpalota egyenként, önmagukban véve is mindmegannyi érdekes, nagyszabású s a főváros forgalmának és kereskedelmének hathatósan szolgáló építkezések, melyek milliókba kerültek s némelyikök oly korszakban, midőn a milliókat bizony csak nagy erőfeszítéssel lehetett összeszerezni. Valamennyit létre hozta az a hazafias törekvés, hogy a Duna két partján elterűlő két város egy nagy nemzeti fővárossá és góczponttá forrasztassék össze, s hogy a főváros különböző városrészei közt volt közlekedési és forgalmi nehézségek elháríttassanak. És ma már ez a keret is szűk, úgy, hogy már is komolyan kell foglalkozni két új dunai híd megépítésével, sőt egy újabb vasúti összekötő hídnak a főváros felső részén az esztergomi vasúttal kapcsolatban való megépítése is csak rövid idő kérdése.

Szóval, Budapest összes közgazdasági élete a munka, az iparkodás, a haladás örvendetes képét mutatja. A külföldit meglepi, a hazafit föllelkesíti ez a haladás! Az ezredik év egy közgazdaságilag is erős fővárost találand itt, hirdetve, hogy e nemzet államalkotó ereje, mihelyt a balsors csapásait kiheverte, az ipar és kereskedelem terén is számba vehető eredményeket tudott fölmutatni! Az alkotmányos élet szabadsága felébresztette a szunnyadó őserőt, munkára és versenyre serkentette azt, s az eddig elért siker szép jutalma az ernyedetlen munkásságnak és biztosítéka a további fejlődésnek.

Dörre Tivadartól