Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

A Nyírvidék.

A Nyírvidék.

Szivos Gézától

Nagy-Kálló. Dörre Tivadartól

A nagy magyar medenczének sajátságos alakúlata azon, mintegy 4.800  kilométernyi homokterület, melyet a hajdan rajta tenyészett óriási nyírfa erdőségekről „Nyír”-nek vagy „Nyírség”-nek neveznek.

Ez elnevezést kiválólag Szabolcsmegye homokterületére szokás ugyan alkalmazni, de az azt alkotó homokos omlatag földvegyűlet, mely hullámosan szakadozott, s egymással majd meredek, majd enyhébb hajlatokkal folytonos lánczolatban levő dombokat alkot, átnyúlik Szatmármegyébe is egész Nagy-Károlyig s a Kraszna vizéig, délnyugat felől lehúzódik Hajdúmegye széleibe, éjszak felé pedig az ecsedi láp környékébe olvad át.

A nyírségi, alakjukban folyton változó homokmagaslatok elhelyezkedésében első tekintetre alig lehet határozott rendszert fölfedezni, közelebbről vizsgálva azonban kiderűl, hogy a hosszan elnyúló lapos homoktorlatok főiránya éjszak és dél közé esik.

E torlatokból ezrével kimagasló halomféle alakúlatok 50–100 méter magasságra emelkednek ki a környező homokterületből, s majd mindannyia földtani képződés műve; de oly halom is van elég, melyet védelmi, temetkezési s egyéb czéljaira az ember emelt, vagy magasított föl. Ilyenek a Nyíregyháza alatt s több más helyeken levő Őr- vagy Úrhegyek, a besenyődi Leshegy, a nyíregyházi Leshalom, a csádi Tűzőrzőhegy, a turai Tetemhegy, a Bogdán, Nyír-Mada, Nyír-Lugos, Vaja, Mária-Pócs mellett fekvő Akasztó hegyek. Különösen figyelemre méltók a Nyír-Bogdány, Kis-Besenyőd, Nagy-Kálló, Oros, Nyír-Bátor és Nyíregyháza határaiban levő „korhány”-nak nevezett, emberi kéz által emelt halmok, melyek, mint sajátságos nevük is mutatja, ugyan azon eredetűek, mint a Dél-Oroszország síkjait ezrenként borító, „hun-szittyá”-nak, vagy „csud”-nak állított „kurgán” nevű rendkivűl érdekes őskori tumulusok.

A Nyírt elborító homokzátonyok és fuvatagok közt számtalan völgyteknő képződött, melyekben ezernyi kisebb-nagyobb meder, tó, tócsa, locsogó van elszórva. E vizek itt-ott tiszta tükrűek, s rajtuk káka- és nádcseretek csak foltonként látszanak, míg másutt sűrű nád- s gyékénybozótokkal és csátéval vannak fedve. A félig száraz medrek szélei nagyobbára gazdag kaszálók, beljebb a mélyedék felé a föld köröskörűl semlyékes, még beljebb pedig csupa dágvány, kotú és zsombék. Némely helyen tőzeges telepek is vannak, melyek közűl legnevezetesebb az, mely Nyír-Lugos és Béltek közt terűl el.

Különben az említett kisebb-nagyobb álló vizek száma ez előtt még nagyobb volt, de nagy része már le van csapolva s mívelés alá kerűlt. A Nyír vizei közt igen sok nátrium-sókban gazdag égvényes víz van, különösen Nagy-Kálló, Nyíregyháza, Apagy, Nyír-Bátor, Bogdány, Demecser és Kis-Várda határaiban. Legnevezetesebb azonban ezek közűl a nyíregyházi Sós-tó, mely újabb időben igen látogatott gyógyfürdővé lett s szép fejlődésnek indúlt.

A föntebb elősorolt városok és községek határaiban tetemes salétromos vidékek terűlnek el, melyeken, kivált Nagy-Kállón és Nyíregyházán, csak nem régen is virágzó salétrom-termelést űztek. Előfordúl e vidéken a szíksó is, de ennek seprésével, ép úgy mint a salétromtermeléssel, újabb időben teljesen fölhagytak.

A Nyírség az Alföld legegészségesebb vidékei közé tartozik, s kivált tüdőbajok itt aránylag ritkán fordúlnak elő.

A hajdani nyírrengetegeket ma már hiába keresnők itt. A vidék névadó erdei eltűntek, nagyobbára az ekének és kaszának, néhol tölgy- s főleg ákáczültetvényeknek engedtek helyet. Itt-ott, egyes domboldalok kopánján, s a hajlatok haragos zöldjén meg-megfehérlik ugyan egy-egy kisebb csoport nyírfa, s a vegyes erdőségek mélyén foltonként előtűnni látjuk még ritkás, fényszűrő lombjait, hanem nagyobb, összefüggő területen többé nincs elterjedve.

De nemcsak a hajdan nagy kiterjedésű nyíresek tűntek el, hanem, különösen e század első felében, nagyobbára elpusztúltak a vegyes fákból álló őserdőségek is úgy, hogy a híres nyírbátori nagy erdőn, nyíregyházi, gyulai, ó-fehértói, baktai, kárászi és mándoki erdőségeken kivűl alig van ma a Nyírségnek számbavehető erdeje.

Az őserdőségek letarlása következtében a lassanként védtelenné vált, s a szélviharok rohamainak hovatovább kitett, csekély termőréteggel fedett homoktérségek tulajdonosai aztán egyszer csak azt vették észre, hogy termőföldjeik ingósággá váltak, s a fúvó szél erejének engedve, lábra kerekedtek. E veszedelmes állapot meggátlására kezdték később alkalmazni a szélfogó ültetvényeket, s ma már úgy az országos és szomszédos forgalmi útakat, mint az egyes birtokok mesgyéit is sűrű és hatalmas ákáczfasorok szegélyezik, melyek miatt a Nyírség egy óriási parkhoz hasonlít.

Nyírségi táj. Tölgyessy Artúrtól

Ez ültetvények nemcsak a szélnek, a homoktalaj ez ős ellenségének erejét törik meg, hanem kedves képet adnak a vidéknek, s a tömeges erdőpusztítás folytán megzavart klimai állapotok javítására is nagy hatással vannak.

Nem fogja-e e kedvező hatást károsan ellensulyozni a nyíri belvizeknek részben már keresztűl vitt, részben folyamatban levő lecsapolása, a mint azt e nagy és költséges mű ellenzői hangoztatják, az kérdéses dolog; annyi azonban bizonyos, hogy nem egészen jogosúlatlan azok álláspontja, kik aggódva tekintenek a káros következményekre, melyeket az ily nagy vidékre kiható elpárolgási terület kiszárítása égalji tekintetben okozhat.

Az erdőségek kiirtása s a tavak, mocsarak nagy részének lecsapolása következtében, a hajdan gazdag vad- és halállomány nagyon megfogyatkozott. Nyúl, róka, kevés őz és vaddisznó, különböző vízi madarak járják még a mind szűkebbre szorúló vadászterületet. A szabolcsi híres solo-agarak ideje is lejárt, s ámbár az agarászatot ma is űzik még, de az agártartás nem múlhatatlan kellék többé a nemesi kuriákban.

A Nyírség homokja fínom kvarczhomok, színe sárgás, a hol pedig korhanynyal vegyűlt, barnás. A talaj televényrétege általában csekély. Mindazáltal e laza homokföld, mely csupán a laposabb helyeken, s a vizek közelében változik át könnyű vályogtalajjá, általában véve, kivált természettani tekintetben, a legszerencsésebb földvegyűlet. S míg a fekete, agyagos alföldi talajokat nagyobb esők után napokig nem lehet mívelni, a vizet gyorsan áteresztő nyírvidéki földeken a legerősebb átázás után is, kevés idő múlva, mindennemű munkálat kifogástalanúl végezhető. Szintúgy a hosszas szárazságok idején is, midőn a fekete agyag az ekét már be sem veszi, a nyírvidéki talajon eléggé jó és könnyű szántás esik. E mellett megvan az a rendkivűl becses tulajdonsága, hogy ámbár a víz nagy tömegét hamar átereszti, a nedvesség egy bizonyos részét tartósan megköti. Innen van aztán, hogy a nyírvidéki föld a gazdát soha meg nem csalja, s még a legszárazabb években is, midőn a dús fekete agyag a magot sem adja meg, itt mindig van valamilyen termés, s valóban inséges év elő nem fordúl. Vegytani tekintetben azonban már sokkal kevésbé gazdagok ezek a talajok, mint az alföldi síkság fekete agyagjai, nevezetesen nitrogén, foszfor és káli sókban jóval szegényebbek. De e növénytápanyagok mesterségesen pótolhatók levén, a nyírvidéki talaj, tekintve nagyon biztos terméseit, a legbecsesebb termőföldek közé számítható.

Főbb terményei a rozs, tengeri, dohány, dinnye, krumpli. Ezeken kivűl megterem mindenféle gabonafajt, laposabb síkjain s az aljföldeken a tisztabúzát is. Répa, tök, napraforgó, kender, különböző takarmánynövények, káposzta s egyéb zöldségek több helyen szintén bőségben teremnek. A nyíri rozs kitűnő minőségű; dohánya sok és jó; zamatos dinnyéje jövedelmező kiviteli czikk, mely az éjszaki részeken biztos piaczot talál.

Nyírfa-erdő. báró Mednyánszky Lászlótól

A helységek mellett többnyire szőlős-kertek s ezek aljában gyümölcsösök terűlnek el. Az eddig termesztett bor igen közönséges és kevés értékű, minek oka főleg a szőlőfajok nem kellő megválasztásában rejlik, s abban, hogy e fajok is nem külön, hanem keverve vannak ültetve. Azonban a szőlőtermesztés és borászat terén a Nyírvidékre legújabban nagyobbszerű fejlődés hajnala dereng, s minden oda mutat, hogy ha a nyíri nép földjének kedvező tulajdonságait föl tudja használni, a Nyírség egyike lesz az ország legkiválóbb bortermő vidékeinek. Ugyanis a mint a phylloxera pusztításai miatt az ellenálló homokterületekre fordúlt a figyelem, a Nyírségen is többek részéről nevezetes kisérletek tétettek, és pedig mint a már most is látható eredmény mutatja, a legbiztatóbb sikerrel. S nemcsak az tünt ki, hogy a nyíri homokon a phylloxera meg nem élhet, hanem az is, hogy a leghitványabb, majdnem értéktelen homokdombok, ha kellően megválasztott fajokkal ültetik be, nemcsak sok, de jó asztali bort is szolgáltatnak, mely cognac- és pezsgőgyártásra is nagyon alkalmas. Különösen beváltak pedig e homokterületre a kövi-dinka, olasz-rizling és burgundi, míg a chasselas különféle fajai oly csemegeszőlőt teremnek, mely a külföldön is biztos piaczot találna.

Az állattenyésztés virágzó. Kivált a Csáky- és Jármi-féle szarvasmarhák s a Szunyogh-féle göndör feketeszőrű sertések messze vidéken híresek és keresettek. Különösen említésre méltó pedig Nyíregyháza város lótenyésztése. A nyíregyházi országos vásárokra messze vidékekről eljárnak a lókedvelők s szép összegeket fizetnek a lónevelést nagy előszeretettel űző „tirpák”[87]* formás csikójaiért. A vidéknek nevezetesebb állat-, főkép szarvasmarha-vásárjai vannak még Nyíregyházán kivűl Nagy-Kállón, Kis-Várdán és Nyír-Bátorban.

A kiválólag őstermelésből élő nyírségi népnek említésre méltó kézműipara nincs; csakis e vidék két nevezetes kereskedelmi góczpontja: Nyíregyháza és Kis-Várda tesz e tekintetben kivételt; míg ellenben a gyáripar újabban kezd élénkebb lendűletet venni.

A házi ipar évtizedekkel előbb még igen jelentékeny volt. A kendertermesztés nagyban virágzott, s a nyíri asszonyok magok fonták, szőtték a háztartáshoz és ruházathoz szükséges fehérneműt, sőt azzal kereskedést is űztek. Most is termesztenek ugyan még kendert, de az mindinkább szűkebb térre szorúl, s az emberöltőre szóló erős házi vásznat csak kevesen tudják már manapság fonni-szőni. Jelentékeny virágzásnak örvend azonban ma is a vesszőfonás, mely a Nyírség némely vidékén a lakosság egy részének egyik fontos jövedelemforrása.

Nevezetes jövedelemforrása volt a lakosságnak régebben a nyírfaerdőség is. A nyírfából csapolták a nyírvizet, abból készítették a nyírolajat és nyírbalzsamot; galyaiból seprőt, fájából abroncsokat, gereblyéket, különböző háztartási és gazdasági eszközöket, szerszámokat készítettek s elhordták messze az Alföld piaczaira. A nyírerdőségekkel együtt azonban nagyobbára eltűnt e jövedelemforrás is.

A nyírségi népnek a többi alföldi magyarságétól elütő, különösebb népszokásai nincsenek; csakhogy e szokások itt, kivált a vasút által nem érintett vidékeken, majdnem egész régi valóságukban fönmaradtak. Így különösen az igen érdekes vőfélység.

Az Alföld más részein már akármelyik „régulatudó” katona-viselt ember beválik vőfélynek s csinálja a „módit” saját izlése és fölfogása szerint nagy romlására az érdekes és tiszteletre méltó régi szokásoknak. A nyíri helységek nagyobb részében azonban a vőfélység még a régi fényében van. Tisztességes hivatal ez, melyhez külön készűltség kell, a mit nem könnyű megszerezni, épen azért többnyire apáról fiúra száll. Egy „helyes” vőfély még köszönni sem köszön prózában, „rigmusa” van neki mindenre. Lakodalmi alkalmakkor mondani szokott körmönfont versei közűl különösen érdekesek: a vőlegényes házhoz beköszöntő, a vőlegény búcsúztatója, a menyasszonyos házhoz beköszöntő, a paphívó, kendőkikérés, kendőért való köszönet, hitre menetelkor, hitről visszatéréskor, a menyasszony búcsúztatója, menyasszonynyal beköszöntő, vacsorajelentés, esteli beköszöntő a menyasszonynyal, italfeladáskor, ételfeladáskor, minden ételnél külön-külön, kásapénzszedéskor, a muzsikusokról, menyasszony ajándékáról, nyoszolyó asszony és nyoszolyó lány ajándékáról, stb. E felköszöntők hol hosszabbak, hol rövidebbek, de van közöttük olyan, mint példáúl a menyasszony-beköszöntő, mely 34 versszakból áll, s váltakozva komoly, sőt vallásos irányúak, majd meg vígak és nevettetők.

A nép dal- és mesekedvelő; ügyes elbeszélők minden helységben akadnak; új dalok és mondák azonban mai napság ritkán teremnek; mintha újabban megcsappant volna a nép költői ereje.

Építkezés, lakás, berendezés és viselet tekintetében sem sokat különbözik a nyírvidéki nép a sík alfölditől. Még a „vászonvilág”-ban föl lehetett ugyan ösmerni a nyíri asszonyt maga szőtte-fonta ráncztalan vászonszoknyájáról, s a nyíri férfit „matyifürtös” gubájáról, ma azonban a vidéki ipar e termékei nagyobbára leszorúltak, s csak itt-ott nagy ritkán láthatók még.

Annál feltűnőbbek a Nyír némely vidékein, kivált Kis-Várdán és környékén a holdképpel díszített sírfejfák. E fejfák eltérőleg az alföldi csúcsos bálvány-fejfáktól és a pestmegyei turbánosféle síremlékektől, körívesen vannak idomítva, s a körívben, a sírfölirat fölött fogyó és növő holdképek díszlenek. E holdképek jelentőségét a nép maga sem tudja ma már, s alkalmazásával inkább csak az ivadékról ivadékra szálló szokásnak tesz eleget. Némelyek ugyan a halálozás időszakát mutató jelnek tartják e holdképeket, de a sírföliratokon olvasható halálozási idő, s a fejfára faragott fogyó vagy növő hold-alak, legtöbb esetben ellentétben állanak. Legvalószínűbb, hogy e sokszor emberi arcz alakú holdképek a hajdani holdimádásnak maradványai. Az is figyelemre méltó e fejfáknál, hogy a holdba rajzolt emberi arczok tipusa sokszor egészen idegenszerű, s meglepően hasonlít a régi freskókon látható kun arczokhoz. Szokásban van a Nyírség némely vidékén az is, hogy a szerencsétlen halállal kimúltak fejfáit vörösre festik.

A Nyírség ősi lakossága magyar, míg a századok viharán elpusztúlt helyek későbbi telepítvényesei többnyire más nemzetiségűek. Nyíregyháza nagy részben tót telepítvény, Rakamaz, Újvencsellő, Napkor, Bácspetri stb. sváb, Kálló-Semjén, Nyír-Adony, Nyír-Lugos oláh, sőt Pátroha, Kis- és Nagy-Báka régi czigány telepítvények. De e telepítvényesek is mind beszélnek már magyarúl, részben pedig teljesen elmagyarosodtak. Vallásra nézve a lakosság református, római és görög katholikus, de zsidók is jelentékeny számmal vannak.

A nyírségi magyarság, mely külsejére a többi alföldi magyarságtól nem különbözik, bátor és önérzetes magatartású, józan, értelmes nép; fölfogása gyors, kedélye élénk, a közügyek iránt rendkivűli érdeklődéssel viseltetik; politizálni, olvasgatni nagyon szeret; barátságos, ámbár bizonyos visszatartó büszkeségtől nem ment, mi még a régi nemesi világ maradványa. A vendégszeretet ősi erénye nagy mértékben megvan még most is, bár korántsem nyilatkozik olyan mértéktelen módon, mint ez előtt csak nehány évtizeddel is. Ez időkben a túlságos vendégszeretet itt-ott valósággal akadályozta a szabad közlekedést. Így példáúl volt egy gazdag nemes úr, a ki annyira ment, hogy fegyveres hajdúkkal állatta el a falu végét, a melyben lakott, s minden arra járó-kelőt, ha szép szerével rá nem lett, erővel hurczoltatott be kastélyába vendégnek, s nem volt az a halandó, a kit három napnál elébb eleresztett volna, és hogy biztosítsa magát egyik-másik fogott vagy önkéntes vendég idejekorán való távozása ellen: egyszerűen kiszedette a vendégek kocsijainak kerekeit. S hogy ez a nemes úr nagy vendégszeretetével senkinek kárt ne tegyen, a falujában levő zsidó korcsmárosnak, csupa méltányosságból, minden fogott vendég után pontosan megfizetett egy-egy húszast kártérítésűl. Hátha oda szállottak volna azok a vendégek! Úgy szólván örökös vígság és lakmározás volt ekkor a nemesi kastélyokban és tágas kuriákban, hangzott a tüzes czigány zene, folyt a bor, bősége volt mindenféle jó ételnek. Alvással mentől kevesebbet töltötték az időt, hanem üdülésűl egy-egy hatalmas agarászatot vagy vadászatot rendeztek, mi után újúlt erővel ismét hozzá fogtak a vendégeskedéshez. Sok kastélynak és kuriának még csak a kapuja is években keresztűl ki volt vetve a sarkából annak jeleűl, hogy ott mindenkit szívesen látnak.

Nyíregyháza főtere. báró Mednyánszky Lászlótól

A nyírségi ember a múltak dicsőségének emlékét kegyelettel őrzi dalaiban, mondáiban, sőt a népjátékokban is fentartja. Azonban míg a sík alföldi magyarság emlékében – mondhatni – kizárólag az Attiláról és Mátyás királyról szóló mondák élnek, addig a nyírségi nép hagyományainak legkedveltebb és fő alakja Szent László király, kinek csodás tetteiről annyit tudnak regélni, s emlékezetét számtalan ünnepi mondóka, dal és játék őrzi. Igen sok monda él a Nyírségen a Báthoryakról és Kis-Várda hajdani urairól is.

A Nyírség már történelem előtti időkben sűrűn lakott hely volt, mit bizonyítnak a vidék több mint száz különböző helyén talált kő- és bronzkori gazdag leletek, melyekben agyag háló-sulyok, kovakő és obsidián nyilhegyek, sarlók s más földmívelési eszközök, kések, kőbalták, füles vésők, tokos szekerczék, bronzkalapácsok, változatos alakú és díszítményű edények fordúlnak elő. És hogy az itt élt őslakó ezen eszközökhöz nem pusztán kereskedelmi összeköttetés útján jutott, hanem maga is gyártotta, mutatja a számtalan kovakő- és obsidián-szilánk, a bronzkorszakra nézve pedig a szabolcsmegyei múzeumban levő bronz-rögökön, rézpogácsákon s nehány öntőmintán kivűl azon, a maga nemében páratlan öntő-kemencze, mely a gazdag rakamazi őstelepekből csaknem teljes épségben kerűlt elő közelebb, s most a dr. Józsa András jeles régészeti gyűjteményének fő díszét teszi.

A fölsorolt tárgyakon kivűl nagyon figyelemre méltók az e vidékről kerűlt s a szabolcsi, a debreczeni református főiskolai s a budapesti nemzeti múzeumban, valamint egyes gyűjtők birtokában levő karpereczek, bronztűk, boglárcsattok, gyűrűk, övlemezek, üvegpaszta-gyöngyök, és kivált a nagykállói gyönyörű dísztárgyak, melyek kétségtelen tanúságot tesznek arról, hogy az itt lakott ősnép aránylag igen fejlett műveltséggel birhatott.

Ez ős népeknek leletekben gazdag s régészeti és anthropologiai tekintetben rendkivűl tanúlságos őstemetői közűl eddig a hugyajit, anarcsit, ajakit s legutóbb a nyíregyházit tárták föl és ismerik tudományosan.

A magyar honfoglaláskor a Nyírséget a Névtelen Jegyző szerint kazárok lakták, kiket a Tiszán átkelt Szabolcs, Tas és Töhötöm vezérek kiszorítván, e kedvökre való területet saját népükkel szállatták meg. A foglalás biztosítására Szabolcs vezér a Tisza partján erős földvárat építetett, melyet róla Szabolcsnak neveztek. E hatalmas, még most is, egy ezred év múltán fennálló földvárról vette aztán nevét Szabolcsvármegye.

A magyaroktól megült Nyír sok ideig fejedelmi birtok volt. 1069-ben rácsaptak s feldúlták az Ozúl kunjai, kiket azonban a cserhalmi ütközetben tönkre vert László király.

Ez időtájban királyok, fejedelmek gyakran látogatták a Nyírt, melynek bölény, szarvas, őz és számtalan dú-vad lakta erdőségei kitűnő vadászterületek voltak. Húzamos ideig tartózkodott itt a „nyíri föld fejedelme”, a magyar legendák kedvelt alakja, Szent László. Ugyane vidéken, jelesűl Szabolcs várában tartott a szent király 1092-ben országgyűlést is. A Nyírség törzsbirtokosa a Gutkeled nemzetség lett, s régi személynevei: Péter, Salamon, Vid, Pelbárt és Dorog, egyes vidékek elnevezésében maig fenmaradtak.

Templomszékek a nyírbátori református templomban. Dörre Tivadartól

A tatárdúlás után a Nyír több része királyi adományozás alá kerűl, s egymásután látjuk itt feltűnni a Kállay, Kárászi, Hunt-Pázmán, Jákó és Aba családokat.

Mindezen családok közt azonban leghatalmasabb volt a hazánk történetében is első rangú szerepet vitt Báthory-család, melynek sorsához volt kötve a Nyírség sorsa is a XIV. század végétől a XVII. századig. E hatalmas nemzetség, melyből hadvezérek, fejedelmek kerűltek, roppant birtokok ura volt a Nyírségen kivűl is, s óriási uradalmaik messze kiterjedtek a szomszédos megyékre.

A XV. században nagy romlást és pusztúlást hozott a Nyírre a husszita mozgalom, melynek élén itt egy Márton nevű ember állott. A lázadók nagy tömege elől még a bandériummal bíró nemesek is kénytelenek voltak hátrálni, mígnem a Báthoryak s a szabolcsi és szatmári nemesség egyesűlt erővel a lázadókra ütvén, szétverték őket s Mártont és vezértársait kivégeztették. A mohácsi vészt követő időkben Ferdinánd és János ellenkirályok hadai, majd a vallási villongások, a Bocskai, Bethlen, Thökölyi és a Rákóczyak szabadságharczai sulyát nyögte a vidék lakossága. A Báthory nemzetség kihalása után a Nyírség nagy része átszállt a Rákóczyakra; a II. Rákóczy Ferencz menekülése után pedig a Károlyiak és Dessewffyek birtokába kerűlt.

A nyírségi városok közt minden tekintetben legnevezetesebb Nyíregyháza, Szabolcsvármegye székhelye.

E városnak nagy hirtelenséggel történt felvirágzása majdnem páratlan a vidéki magyar városok történetében, egyszersmind tanúlságos is. Történeti hagyományok, kedvező fekvés, egészséges vidék, lakosainak értelmessége s szivós jelleme, vezetőinek előrelátó bölcsesége, – mind megannyi tényezők, melyek egy város fejlődésének és felvirágzásának alapfeltételei, – itten szerencsésen összetalálkoztak. Ezek következtében emelkedett e város alig másfél század alatt annyi mindenféle viszontagságok közt is egy 500 lakossal bíró szegény jobbágy helységből 25.000 lakosságú tekintélyes várossá, s a vidék forgalmi és szellemi góczpontjává.

A gyorsan fejlődött s nagy jövőjű városnak múltja is említésre méltó. Ezen a honfoglalás első éveiben megült, előbb királyi birtokot képezett, azután is hatalmas oligarchák védszárnyai alatt állt, s a XVII. század elején hajdú szabadalmakhoz jutott s a magyar, török és erdélyi terület közt végvidék gyanánt szerepelt helység az egész vármegyével szemben fenn tudta tartani kiváltságos állását, úgy, hogy a vármegyei karok és rendek több ízben voltak kénytelenek az országgyűléshez panaszt emelni a daczos „filialis hajdúváros” ellen.

Az a körűlmény, hogy a nyíregyházi hajdúk a mindenfelől s tömegesen hozzájok szökdösött jobbágyokat nemcsak szívesen befogadták, hanem fegyverrel is megvédelmezték s maguk közé sorozták, százados viszály magvát hintette el Nyíregyháza és Szabolcsvármegye közt. A munkáskéz nélkűl maradt nemesség meg-megújított panaszai folytán az országgyűlés 1635-ben, majd ismét 1638-ban megfosztja Nyíregyházát a hajdúvárosi jogoktól és szabadalmaktól. Azonban a nyakas hajdúság nem sokat törődött e törvényczikkekkel, annyival kevésbé, mert a mit megvont tőlük II. és III. Ferdinánd s a törvényhozás, azt megadták s újabban biztosították számukra az erdélyi fejedelmek s Nyíregyháza hatalmas urai.

Innen van, hogy Nyíregyháza továbbra is kedvelt menedékhelye maradt a szökött jobbágyoknak; minélfogva folyvást gyarapodott lélekszámban és vagyonosságban, bár a vármegyei rendek szünetlenűl panaszkodtak, sőt az 1670-iki beszterczebányai, majd később az 1681-iki soproni országgyűléshez sérelmi előterjesztéseket tettek az „obsoletum és országtól elrontatott privilegiumhoz ragaszkodó” Nyíregyháza ellen.

A vajai kastély. Roskovics Ignácztól

De az első virágzás korszaka csakhamar aláhanyatlott. A XVII. és XVIII. század folytonos harczaiban mint katonai állomás, török, német s egyéb barangoló hadak szakadatlan pusztításainak volt kitéve. E pusztítások, valamint a szünet nélkűli katonatartás, magas porczió s egyéb elviselhetetlen terhek, és az irígykedő vármegyének ellenséges indúlata következtében a lakosság legnagyobb része lassanként elszökdösött, a kik megmaradtak is, vagyonukban rendkivűl megfogyatkoztak, elannyira, hogy 1750 táján már csak mintegy 500 lakosa volt a községnek, s az összes jószágállomány 260 darabból állott.

Ily aláhanyatlott állapotban volt Nyíregyháza az 1752-ik évig, a mikor új korszak nyílik meg történetében. Ez évben kezdte meg ugyanis egyik főbirtokosa, a Nyíregyháza történetében örökre emlékezetes nevű gróf Károlyi Ferencz, a jó részben elpusztúlt hely újra telepítését, s azt a vármegyei rendek hosszas ellenzése után 1753-ban Szarvas, Csaba, Mezőberény és Orosházáról jött, s ezek által a felvidéki vármegyékből lehívott ágostai-evangelikus vallású tótokkal megnépesítette.

Ez új telepítvény sorsa kezdetben nem volt irigylésre méltó. A telepűlők egyik megpróbáltatás után a másiknak voltak kitéve; s előbb a régibb lakosokkal való viszály, majd a vallásuk miatti zaklatások keserítették el a derék, munkára termett telepűlőket. Végre 1757-ben sok húzavona után a telepítvény ügye véglegesen eldöntetvén, az új lakosok 1759-ben a határt állandóan fölosztották. Ez időtől fogva egy darabig nyugalomban élt az új telepítvény, míg 1766-tól egész a II. József türelmi parancsa kibocsátásáig csaknem szűnetlenűl háborgattattak vallásuk szabad gyakorlatában.

1786-ban építette föl templomát az új lakosság, s ugyanezen évben nyert városi és vásártartási jogot is II. József császártól.

Ez időtől kezdve folyton emelkedik a szorgalmas, takarékos, egészséges közszellemű város, mely haladásának föltételeit nemcsak idejében fölismerte, hanem bámúlatos módon föl is használta.

1803-ban a határ felerészét a Dessewffy-családtól, másik részét 1824-ben a gróf Károlyiaktól örök áron megvette s ezekért közel két millió forintot fizetett; e mellett erős iparos elemet fejlesztett, a vidék kereskedését kezébe ragadta, népnevelési, közművelődési intézményeket állít, utczáit rendezi, s annyira halad, hogy már 1837-ben királyi privilegiumot nyert, a rendezett tanácsú városok sorába lépett, s ezzel kivonta magát a vármegye gyámkodása alól, mely önálló haladásában gátolta.

A városi szabadalmak birtokában még rohamosabban látjuk haladni és emelkedni Nyíregyházát. 1871-ben törvényszéket, 1872-ben királyi járásbiróságot kap, míg 1876-ban vármegyeszerte folyt hosszas és heves küzdelem után székhelye lesz Szabolcsvármegyének, s ma 25 ezernyi lakosságával, csínos kövezett utczáival, tereivel és középületeivel díszes helyet foglal el a magyar városok sorában. Értelmisége igen nagy számú; vannak hírlapjai, a közművelődésnek szolgáló számos egyesűletei, iskolái, közintézetei. Egyszersmind jelentékeny vasúti góczpont is, mi élénk kereskedelmét még jobban emeli.

Nyíregyháza lakossága ma már, mondhatni, egyöntetű; szokásokban és érzületben egészen magyar; műveltségével e vidéken vezérszerepet visz. Vallásra nézve a lakosság következőkép oszlik meg: ágostai evangelikus 13.879, római katholikus 4.567, görög-katholikus 2.775, görög-keleti 12, református vallású 1.246, izraelita 2.128.

A tősgyökeres nyíregyházi polgár többnyire földmívelés és állattenyésztés után él, de feles számban foglalkoznak iparűzéssel is.

A tiszadobi kastély. Dörre Tivadartól

Az élénk Nyíregyházán sajátságos s másutt nem látható fogatok közvetítik a személyforgalmat. Ezek az igen csinos alakú egyfogatú taligák, melyek száma több százra megy, s melyek az idegennek nemcsak figyelmét megragadják, hanem tetszését is kivétel nélkűl megnyerik.

Nyíregyházán kivűl van a Nyírvidéknek nem egy nevezetes helye. Ilyenek: Kis-Várda, egy 5.000-nyi lakosságú csinos és élénk kereskedő város. Hajdan mocsároktól környezett, ma már romban álló várában laktak többnyire Szabolcsvármegye főispánjai. A XVI. században a vármegyei élet góczpontja volt, s megyegyűléseket is húzamos ideig itt tartották. Régi templomát állítólag Szent László király építtette a kunokon nyert győzelme emlékére 1085-ben. Ezen a XV. században újraépített templom újabb átalakításokkal ma is fennáll. A kereskedelme és ipara által gyors fejlődésnek indúlt Kis-Várda ma királyi járásbírósági, szolgabírói, királyi adóhivatali s közjegyzői székhely. Van takarékpénztára, ipar- és kereskedelmi bankja, nyomdája és helyi lapja. Vásárai, főkép marhavásárai országos hírűek.

Nagy-Kálló. A híres Kállay-család ősi fészke, honnan a mostani közös pénzügyminister is származik; 1875-ig Szabolcsvármegye székhelye, mintegy 5.000 lakosságú város. Régi vára, melynek ma már nyomai is alig ösmerhetők föl, nevezetes szerepet játszott a polgári és vallás-szabadságért folyt harczokban. Midőn II. Rákóczy Ferencz zászlóit kibontotta s a hajdúkat csatlakozásra hívta föl, ezek a kállói végvár bevételét kötötték ki a csatlakozás feltételéűl. Rákóczy be is vette Kállót, s az itt talált négy kis ágyú és csekély lőpor-zsákmány lett alapja a fejedelem első tüzérségi készletének. Rövid ideig hajdúváros is volt; azonban mivel a hajdúság a várbeli császáriakkal sehogy sem tudott összeférni, Báthory Gábor fejedelem Kálló helyett Böszörményt adta a hajdúknak cserébe. A kállói vár birtokáért vívott harczokban sokat szenvedett a város is, s csak a jelen század elején kezdett emelkedni. A polgári és vallás-szabadságért folyt harczok korának lezajlása után az alkotmányos harczok következnek, melyeket a nemesség Kállóban, mint a vármegye akkori székhelyén folytatott. Voltak itt olyan tisztújítások, melyek egy-egy kis csatával fölértek, s példáúl az 1836-iki vérengző tisztújítás alkalmával a választás napján megkezdett harcz még másnap is tartott s számos ember életébe kerűlt. Itt székelt a század elején a híres Kállay Miklós alispán, a ki, ha nem volt is vendége, minden nap 60 személyre teríttetett. Fejlődésében hirtelen és helyrehozhatatlanúl megakasztotta Nagy-Kállót a megyei életnek Nyíregyházára lett átterelése. Azóta elcsendesedett e kies fekvésű, múltjánál, derék magyar lakosságánál fogva rokonszenvre érdemes város. A közelebbi években megnyílt nyíregyháza–mátészalkai vasút nem csekély lendűletet adott ugyan Nagy-Kállónak, de a hatalmasan fejlődő Nyíregyháza közelsége nyomasztólag hat különösen kereskedése és ipara fejlődésére.

Nyír-Bátor. A Báthoryak egyik ősi birtoka és lakóhelye, mely a XVII. század elején hajdúszabadalmakkal élt. Mintegy 5.000 lakossal bíró csínos, gazdag és folyton fejlődő város. Lakosai mezőgazdasággal s kézműiparral foglalkoznak, országos vásárai híresek és keresettek. Nevezetessége a Báthoryak által épített két csúcsíves templom, melyek közűl egyik a római katholikusok, másik a reformátusok birtokában van. A katholikus templomnak már csak külsején látható, hogy csúcsíves volt, míg belsejét a múlt század elején barokk stilben alakították át. A reformátusok birtokában levő templom azonban tiszta késői csúcsíves modorú. Nevezetesek ez utóbbi templomban a tölgyfából faragott gyönyörű renaissance székek, stilizált alakokkal és az építtető család czímereivel díszítve, továbbá a renaissance tabernaculum és a Báthoryak két szépen faragott szarkofágja.

Vaja a Vayak ősi családi kastélyával ékes. Mária-Pócs a görög-katholikusok híres búcsújáró helye. Berczel Bessenyei Györgynek, a mai magyar irodalom egyik úttörőjének születési helye. Bezdéd ősrégi templommal. Szakoly a Szakolyak, Anarcs az Anarcsi Keledek ősi fészke. Tisza-Dobnak, e 3000 lakosságú helységnek legnagyobb nevezetessége a gr. Andrássy Gyula kastélya, mely mind fekvésénél, mind építészeti becsénél fogva messze földön ritkítj párját. E kastély a holt Tisza által képezet kanyarúlatban, egy 42 méternyi magaslaton fekszik s tornyaiból a környező terjedelmes síkságon át egészen a Kárpátokig a legelragadóbb kilátások egyike nyílik. A kanyarúlatot hatalmas ősrengeteg borítja, pompás tölgyekkel, melyek közt számos őz, dámvad, vaddisznó, szarvas és fáczán tenyészik. Maga a kastély, mely főbb vonásaiban késői gót modorú, a hírneves államférfi saját tervezete szerint épűlt, s tömör, de mindamellett kecses alakjaival, díszes tornyaival és változatos tetőzetével, rendkivűli hatást tesz a szemlélőre, s már aránylag magas fekvésénél fogva is uralkodik az egész környék fölött. Belseje is nagy fénynyel van berendezve, hol különösen meglepő a lovagterem, melynek falait az Andrássyak őseinek képei, remek gobelinek és pompás fegyvercsoportozatok ékesítik.

Ez volna tehát a Nyírvidék jelenlegi képe; de e kép előreláthatólag rövid időn rendkivűli változásoknak néz elébe. Mert a Nyírség azon szerencsés vidékek közé tartozik, melyek a beállott közgazdasági fordúlatok által mintegy hajtatnak a fölvirágzás réve felé. A nyírvidéki talaj oly kedvező tulajdonságokkal bir, hogy a gazdasági tudomány vívmányainak fölhasználásával ugyanazon területről az eddigi termések háromszorosát adhatja, s minthogy termése rendkivűl biztos is, a bőségszaruját nyithatja meg a nyírvidéki nép előtt. Másik aranyforrásúl kinálkozik a bortermesztés. A szél évezredek óta hordogatja össze a Nyírség homokját hosszú hegylánczszerű halmokba, hátakba, buczkákba, melyek eddig némi gyér növényzetet tengetve, majdnem teljesen értéktelenek és használhatatlanok voltak. S most egy parányi féreg, a phylloxera, megmutatta, mire lesznek jók e homoktorlatok, s hogy nem értéktelen, istenverte buczkáknak kell azokat tekinteni, hanem a Nyírvidék jövő felvirágzása gazdag forrásainak.

A most értéktelen, sivár torlatok mozgó homokját megköti majd a jó fajú szőlők bőven termő venyigéje, a megkövérített lapályok sárgáló színét dús vetések takarják, s a régi Nyírség eltűnik, hogy egy másik, sokkal szebbnek, virágzóbbnak adjon helyet.

S hogy ezek csakugyan így lesznek, hogy a meglevő, rendkivűl kedvező előfeltételek fölhasználatlanúl nem maradnak, az kétséget sem szenved, mert a nyírvidéki nép eddig is elégséges jelét adta már, hogy akar is, tud is cselekedni.

Nyíregyházi taligás fogat. Dörre Tivadartól



[87] Tirpák = magyaros tót paraszt.