Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Építés, festészet és szobrászat Krajnában.

Építés, festészet és szobrászat Krajnában.

A Vigaun melletti Szent-Péter templom. Luntz Viktortól

A közép-kor. Franke Jánostól, fordította Pasteiner Gyula

Krajnában csak akkor következett be az a műveltségi állapot, mely alkalmat nyújtott az építés művészi gyakorlatára, midőn más országokban a román művészet már szépen kifejlődött és virágzott. A tartomány mostani városai csak a XII. században lettek tekintélyes mezővárosokká; plébániák alapításával megkezdődött és a XIII. században tovább fejlesztetett az egyházi szervezet, a fontosabb helyek ekkor már nevezetes fokát érték el a virágzásnak. A csúcsíves művészetet megelőző korszak emlékei majdnem nyomtalanúl eltűntek. Az egyházi épületek közűl fönnáll egy félkörű apsis Moistranában a Wurzeni völgyben, továbbá Steinban a kis erőd kettőskápolnája. Kapuja mellett jobbra, balra egy-egy szabadon álló s attikai lábakon nyugvó oszlop van, ezeket félkörű ív köti össze, melynek közepét egyenlő szárú kereszt, s a mennyire a mészrétegen át látható, egy-egy könyvet tartó madár díszíti. A földszínti kápolna hevederívét féloszlopok tartják, melyek saroklevelekkel ellátott joni lábon nyugosznak; kehely alakú fejük egyszerű. A felső kápolna kevésbbé szigorú ismétlése az alsónak. Mind a kettőnek ablakai román művészetűek. A kápolna az erődnek kelet felé kiszökellő sarka volt, s azért falai igen vastagok.

Majdnem szintén ily szegény a tartomány a csúcsíves művészet korábbi idejéből való emlékekben; kétségtelenűl keletkeztek új épületek a XIII. és a XIV. században, mert számos új fő- és fiókplébánia alapíttatott, de a törökök betöréseinek ideje alatt, mi 1396-ban kezdődött, minden romba dűlt és elpusztúlt. Több mint egy századon át gyújtogattak, gyilkoltak és fosztogattak a törökök a tartományban úgy, hogy szinte csodálatos, hogy e borzasztó sanyarúság idejében oly sok templom épűlt. A lakosság lassankint megtanúlta, miként kell védekezni e jövő-menő vendégek ellen, a hamvaikból újra épűlt templomok körűl védfalakat emelt és számos megerősített temető keletkezett. Sem azelőtt, sem azután nem építettek oly sokat, mint a XV. században, noha évről-évre hamuvá tettek egész helységeket.

Krajnában ekkor épűlt vagy bővíttetett ki a plébániatemplomok nagy része és számos fiók-templom. Számos templom csúcsíves jellege elmosódott ugyan, de az épület egyik-másik része, a torony, a fal töve, néha pedig az elrendezés tanúskodik róla, hogy e korban keletkezett, és arra a föltevésre vagyunk indítva, hogy Krajna mostani 1.321 temploma közűl legalább a felerész már állott e korszak végén. Pompás építményeket nem találunk köztük, szerény építészeti művek ezek, a szükség és a csekély eszközök mértéke szerint, kicsiny falusi plébánia-templomok, kisebb fiók-templomok, középszerű városi templomok, rendszerint szerény külsejűek, még ritkább rajtuk a fínomabb kimunkálású díszítmény; azonban szerkezetük, mely néha vakmerő, soha sincs híjával a biztosságnak; a díszítmények szabadok, helylyel-közzel játszi változatosságba csapnak át, de soha sem ingadozó, hanem biztos művészi érzék jellemzi őket. A nagyobbak többnyire háromhajójú csarnok-templomok, az egy- vagy két-hajójú kisebb templomoknak többnyire csak a szentélyük volt boltozatos, a hajót pedig lapos fa mennyezet födte, mely utóbb elkorhadt, s helyébe más művészetű, vagy pedig semmiféle művészet jellegével sem bíró boltozatot építettek. Ritkán fordúl elő, hogy a torony a templommal szerves kapcsolatban volna, többnyire a szentély oldalán emelkedik és földszínti helyisége sekrestyéűl szolgál, vagy pedig egészen szabadon áll a templom mellett. A kisebb templomok nyugati homlokzatai előtt nem ritkán pilléreken nyugvó előcsarnok van. E csúcsíves épületek az egész tartományban, de leginkább Felső-Krajnában találhatók, a tartomány fővárosában csak egy van, ez Szent-György kápolnája a várban. Eredeti alakjukat legjobban megőrizték félre eső helyek kis templomai, s azon községekéi, melyeknek nem volt pénzük nagyobb átalakításra.

A legrégibb csúcsíves épület, mely még az átmenet korából való, Scharfenbergben Ratschach mellett egy magas hegynyergen van, mellette egy meredek hegycsúcson láthatók a hasonló nevű vár csekély maradványai. Szentélyének elrendezése négyzetes, boltozata egyszerű, vaskos gyámokon nyugszik, ívei nagyon tompa csúcsúak, egymást a csúcsban keresztűl metsző két hevederök formátlanúl vaskos, csakis szélen vannak lemetszve, egyéb tagozatuk nincs; hasonló a sekrestye is, mely kisebb és alacsonyabb s a szentély éjszaki oldalán áll. A két hajó épen oly széles, mint a két előbbi helyiség úgy, hogy a templom alaprajza hosszúkás négyszög. A hajókat, melyek 1768-ig lapos mennyezetűek voltak, négyzetes és zömök három pillér választja el.

Az ehrengrubeni templom chórusa. Luntz Viktortól

A scharfenbergi templom esetlen kimunkálású régi részeihez képest a Bischoflack melletti Ehrengruben búcsújáró templom hajója a kora csúcsíves építést szabadot fejlettségben tűnteti föl. Derékszögű, zömök nyolcz pillér választja el a magasabb középhajót az oldalhajóktól. A pilléreknek nincs fejük, megszakítás nélkűl folynak egybe a tompa csúcsú ívekkel. A boltozat négyzetes mezőit keresztben és átálló irányban gerinczek szelik át, melyeknek zárókövei köralakúak, részben tagozottak. Az ablakok nem egyenlő nagyságúak, s geometriai díszítményük is különböző, majd három, majd négy czikkelyű. A komoly, mogorva, nehézkes hajóból a három-hajójú, csarnokszerű, magas szentélybe lépve, meglep annak kecses könnyedsége és derűlt világossága. Ámbár a csúcsíves építés késő korából való, mégis e helyütt óhajtjuk részletesen ismertetni. A szentély majdnem olyan széles, mint maga a hosszú hajó, de tengelye kevéssé dél felé hajlik, a minek következtében boltozata szabálytalanúl illeszkedik a hajó boltozatához. Ezt a csekélységet nem tekintve, a szentély a késő csúcsíves építészetet Krajnában fejlettsége magaslatán tűnteti föl. A pillérek, számszerint hat, korongalakú talpakon állanak, karcsúak, nyolczszögletűek, kettős fejük van, az alsókat tölgylevelek díszítik, a felsők egyszerűbbek, vagy alakokkal élénkítvék. A boltozatot a gerinczek metszésein rózsák vagy paizsok, a záró köveket gazdagabb alakítású rózsák, vagy pedig alakok díszítik. Az ablakok igen magasak és szokatlanúl szélesek, geometriai díszük igen változatos. Az egésznek hatását, sajnos, nagyon rontja a boltsüvegek festett díszítménye, mely 1644-ben készűlt és utóbb meghomályosodott. A szentély sarkain kivűl a támasztók helyett díszes pillérek állanak; de, mivel a föld színe egyenetlen, mélyen alá vannak falazva. A templom külsejének régies színét nagyon fokozza a hatalmas torony, mely a déli oldalon a szentély és a hajó között emelkedik, s két harangháza van, melyek közűl a felső később épűlt az alsónak mintájára.

Szintén a kora csúcsíves építés idejéből való Radmannsdorf mellett a möschnachi három-hajójú templom; ez hasonlít az előbbinek hajójához, de kedvezőtlen átalakításokat szenvedett, midőn középhajóját a korábbi lapos mennyezet helyett művészietlen boltozattal födték be, utóbb meg kápolnákat építettek az oldalhajókhoz, végűl pedig a szentély boltozatán is változtattak.

Kronauban az egy-hajójú plebánia-templom nyugati homlokzata előtt emelkedő torony szép és egészen jó állapotban levő régebbi építmény, koczka kövekből; kettős talpon áll, fölfelé nem válik karcsúbbá, s csakis a harangház alatt övezi párkány. A harangház ablakait a torony többi ablakától eltérőleg egy oszlopocska osztja ketté, az oszlopocskán nyugosznak az ablaknyílásoknak a falba bemélyített félkörű ívei. A nem épen kicsiny templom szentélyének formái egyszerűek, tiszták, ellenben a hajónak a korszak végén épűlt boltozata példátlanúl szeszélyes szerkezetű; mind három mezőben a gerinczek két-két concentricus rózsát alkotnak, melyek közűl a nagyobbik kifelé, a kisebbik befelé homorodó vonalakból áll, a fal pilléreiből kinyúló hosszú gerinczek részint átmetszik a nagyobbik rózsát és fejképben vagy liliomban végződnek, vagy pedig ívben érintik a kisebbiket. Az építész ekként kerűlve az egyenes vonalat, csupa görbe és hajlított gerinczekből állította össze a boltozat szerkezetét.

A tartomány legnagyobb csúcsíves temploma a krainburgi városi plebánia-templom. 1491-ben épült, 37 méter hosszú, 18 méter széles és 16 méter magas. A nyugati homlokzatba beépített tornyot félköríves négy párkány övezi, a sarkokon pedig támaszfalak futnak végig. Mielőtt a torony egészen fölépűlt, a csúcsíves építés idejét múlta, s a harangház ablakainak félkörű íve és kávája már renaissance művészetű. A gazdag tagozatú és tornyocskákkal díszített nyugati kapu ívmezőjében egy dombormű az olajfák hegyén levő Krisztust ábrázolja. A kapu a torony alja által képezett csarnokba nyílik, mely fölött van az orgonakarzat. Innen a széles három-hajójú és csillagboltozattal födött csarnok-templomba lépünk. A pillérfők tölgykoszorúja, a kis és a nagy rózsák a gerinczek metszésein, az alakokkal díszített fő záró kövek igen szép és szabatos formájúak; az aranyozott helyes tagozatok, a mezők tompított színei, a mérsékelt nyugodt világosság, mely a keskeny és magas ablakokon beözönlik, mint együtt érvényre juttatják az építészetet s nyugodt, komoly és gazdag összhatást idéznek elő. A régebbi szentély szélesebb a középhajónál és boltozata fej nélkűli gerincztartókon nyugvó kereszt és átszegő irányú gerinczekből van szerkesztve. Hogy az oldalhajókból nagyobb nyílás szolgáljon a szentélybe, a kereszthevedert rútúl lefaragták és kibővítették úgy, hogy a hajó boltozatát tartó alakos gyámok az ív nyílása fölött látszanak lebegni. A szentélynek vannak külső támasztói, a hajónak nincsenek, azért ennek boltozatát kapcsokkal kellett megerősíteni.

A krainburgi templom hajójának mintájára épűlt a már említett ehrengrubeni szentély, továbbá a radmannsdorfi és bischoflacki valamivel kisebb csarnok-templomok; az előbbi 1496-ból való és díszítmény tekintetében sokkal egyszerűbb, az utóbbit 1532-ben a krajnai születésű Kunovec építé, gazdagabb részletei fogyatékos és szeszélyes alakításúak.

A Podpetsch fölötti Egg közelében, délre a Bécsbe vezető országúttól egy órajárásnyi kerületen három fiók-templom van, melyek, noha XV. századból vagy a XVI. század elejéről valók, az eddig említett templomoktól különböznek annyiban, hogy boltozatuk egyszerű elrendezésű és a díszítmény alkalmazásában mértéket tartanak. Ezek közt legnagyobb a prapretschei templom: 22.4 méter hosszú és 14.6 méter széles, s építészetileg egyszersmind a legbecsesebb; egyöntetűségénél és a helyhez illő szerény megjelenésénél fogva belseje az elhagyottság és üresség daczára sem nem józan, sem nem szegény. A föld emelkedő színéhez alkalmazkodva belsejében hat lépcső van: egy a hajóban, három a keresztheveder alatt és kettő a szentélyben; ezekkel kivűl egyeznek a fal lábának fokozatai. Az aránylag magas középhajó kétszer oly széles, mint egy-egy oldalhajó, boltozatát a sarkokon lemetszett négyzetes pillérek tartják; a nyugati kapu fölött nagy ablak nyílik, mely barátságos világosságot áraszt belsejébe. A szentély széles ablakainak geometriai díszítménye majdnem egészen ép. Míg a szentélynek erős támasztó pillérei vannak, addig a déli oldalhajó keskeny keleti falán inkább díszítményűl szolgáló három támasztó pillért látunk egymás mellett a nélkűl, hogy azoknak czélja fölismerhető volna.

Az úgy nevezett hegyi templomok a lakható magaslatok és az Alpesek határán, a veszélyek ellen biztosított helyen épűltek, s egyiknek-másiknak egész hitközsége az egyházfiból és annak családjából áll. Ilyen a Szent-Péter temploma Vigaun fölött. Két pillér által elválasztott egyenlő széles és magas hajóból áll; a pillérfők levéldíszűek; a csillagboltozat záró köveit szépen kimunkált alakok és egyéb díszítmények élénkítik. E templomocskát magas fekvése megóvta ugyan az ellenség dühétől, de nem a szerencsétlen átalakítástól; a szentély boltozatának gerinczeit lefaragták és az éjszaki hajó falán levő festményt harmincz évvel ezelőtt bemeszelték, mivel formái nem voltak összhangban azzal, a mit ma egyházilag szépnek tartanak. De a festmény színei oly üdék és tartósak voltak, hogy ma is átviláglanak a mészrétegen. A torony a nyugati homlokzat előtt áll kis távolságban, de a homlokzat éjszaki szélével fal köti össze és az így támadt födött hely előcsarnokúl szolgál.

Szent-Primus temploma Stein mellett a Mala Planina déli lejtőjén, a honnét dél és nyugat felé pompás kilátás nyílik, 1452-ben, mások szerint 1472-ben épűlt, s különösen nagyságánál fogva figyelemre méltó; kettős hajója 22.7 méter hosszú és 9 méter széles, a szentély 13 méter hosszú és 6.9 méter széles, a hajó magassága 7.3, a szentélyé 9.8 méter, tehát a szokásos arányoktól merőben eltér. A hajónak csillagboltozata a szokatlan hosszúsághoz mérten négy pilléren nyugszik. A díszítményes részletek, miként Krainburgban, úgy itt is, habár nincsenek ellentétben a csúcsíves művészettel, mégis dúrva, lapos és hevenyészett kimunkálásúak, nagyon meglátszik rajtuk, hogy a fúrót sűrűn használták. A szentélyt egyszerűbb dülényes boltozat födi. Nyugat felé az utolsó pillérnél erkélyek elhelyezésére szolgáló mennyezetes oltár áll. A nyugati homlokzat tornya, mivel a föld színe lejtős, éjszaknak félre van tolva, a másik torony valamivel fölebb az előbbi előtt szabadon áll. A hegyen fölfelé haladva nehány percz alatt Szent-Péter templomocskájához jutunk, melynek lapos mennyezetén még épségben van a csúcsíves művészetű, váltakozó fehér, világos kék, világos sárga és barnás czikk-czakkos szalagokra kimetszett mintával festett fekete díszítmény.

Alsó-Krajna csúcsíves épületekben szegényebb úgy számra, mint szépségre és a díszítmények kimunkálására nézve, egyébként azonban figyelemre méltó sajátosságokat találunk rajtuk. A st.-ruprechti három-hajójú csarnoktemplom 1497-ből való, alaprajza hosszú és keskeny, gerincztartókkal tagozott pilléreken nyugvó hálós boltozata a gazdagabbak közé tartozik, zömök tornya a templom födelének magasságától kezdve nyolczszögű. Nagyobbszerű építménynek tervezték Rudolfswerthben a káptalan-templomot, azonban csak a sírboltot, e fölött a szentélyt és a nyugati homlokzaton a tornyot fejezték be, a később épűlt művészietlen hajó a csúcsíves építészet által hagyott hézagot szegényesen tölti be. A szentélyben a falpillérek gyámjaiból gerinczek nyúlnak föl. A szentélynek öt nagy ablaka van, három a záró falakon, kettő a déli oldalon, mindegyik két osztályú, geometriai díszítményük szép és változatos formájú. A szentély és a sírbolt fala kivűl terméskőből és koczkakőből épűlt és vakolatlan. A torony tengelye, valamint a hajóé is kevéssé elhajlik a szentély tengelyétől. – Csúcsíves művészetű nagyobb templomok vannak még Treffenben (1443) és Hönigsteinban; Möttling közelében egy várfalon belűl közel egymáshoz három középnagyságú templom áll, mind a három a csúcsíves építés késő idejéből való és utóbb mindegyiket tetemesen átalakították.

Belső-Krajnában Zirknitzben az 1482-ben épűlt három-hajójú csarnoktemplomnak pillérfői a dór oszlopfőkhöz hasonlók, a gerinczek keresztalakban fűződnek egybe, a szentély nem a nyolczszög három oldalával, miként szokásos, hanem a tízszög négy oldalával és a tengelyben szöggel záródik.

Hogy a csúcsíves művészet Krajnában mily sokáig bírt ellenállani az új művészetnek, bizonyítja a Billichgratz melletti Dworban a Szent-Péter templom; 1525-ben kezdték építeni és 1560-ban fejezték be; részben régi formákat alkalmaztak rajta, a mennyiben a három-hajójú csarnokban, a hajókat elválasztó falak négyzetes pillérek által tartott tompa csúcsú íveken nyugosznak és lapos fa mennyezet födi. A szentély ablakainak geometriai díszítménye ellenben fölötte szeszélyes, a mennyiben püspöki pásztorbotot, majd pápai hármas keresztet és hasonló jelvényeket ábrázol.

A laibachi székesegyház és az altlacki templom külső és a minkendorfi templom belső falába illesztett sírköveken kivűl, melyek a szokásos sisakokat, czímereket és lovagok alakját tűntetik föl, az egyházi szobrászatnak csak egyes maradványai vannak krainburgi és weldesi házakba és a bitnjei egykori csúcsíves templomba befalazva. Fa faragvány csak egy maradt meg, ez Ker. Szent-János szobra St.-Johannban, a Wocheini tó mellett, noha gyarlón van befestve, mégis meglátszik rajta, hogy méltó műve egy ügyes szobrásznak.

A XV. század utolsó és a XVI. század első évtizedeiben az építés terén és a templomoknak falfestményekkel való díszítésében egyaránt élénk tevékenység uralkodott. Sajnos, hogy a falfestmények nagyobb részét utóbb bemeszelték; a mely csúcsíves templom falait nem építették újra, ott a mész alatt nem ritkán láthatók festésnek nyomai. Különösen kedvelték a képcyklusokat, melyek a szentély minden falát betöltötték; a hajóban csak arra a falra festettek, mely legkevésbbé volt ablakok által megszakítva. A nagy mezőket a festők tárgyuk szükségei szerint szabadon osztották be, csakis a boltozaton és az ívmezőkön alkalmazkodtak az építészet által megszabott beosztáshoz. A képek érthetők és könnyű előadásúak, a formák domborúságát gyarlón ábrázolják, néha csupán jelzik, az arcz elég gondos kimunkálású, de a mezítelen test egy fő színnel van befestve és a tagok vonalakkal belerajzolva; a ruházat könnyed, nincsenek rajta gyűrött, szögletes redők. A képek nagyobb része színezett rajznak látszik. Bizonyos méltóság, derűlt nyugalom és a lélek egyensulya jellemzik az ábrázolásokat, háborgó szenvedélyekkel ritkán találkozunk.

A Wocheini tó melletti St.-Johannban van egy csúcsíves templomocska, melynek egész szentélyét és hevederét falképek borítják.

Szent-Kristófot mind mai napig különösen szeretik ábrázolni a falusi kis templomok külső falán. A legrégibb Kristóf-kép Vodeschitschben (Veldes mellett) van, a szentet szőke ifjúnak ábrázolja, mellét vért, ágyékát virágos vörös kötény födi. A virágok kimetszett mintával vannak a kötényre festve. A mellette levő kép, mely a kereszten levő Krisztust állítja elénk, barnás mély színezeténél és erélyesebb formáinál fogva jobban hasonlít az olajfestményhez, mint a könnyedebb freskóhoz. Sajátságossá teszik e képet a ráfestett különféle tárgyak, mint kolbász, szerszámok és egyebek, melyeknek az a czéljuk, hogy a nézőt az egyház parancsainak megszegésétől óvják. A Bischoflack melletti Suha helység templomocskájának szentélyét szintén egészen képek borítják, különösen szépek és élénk színűek a boltsüvegeket díszítő angyalok alakjai. A prapretschei templomban többek között említésre méltó a szentély meszelt boltozatára festett kép, mely az angyali üdvözletet ábrázolja; ugyanitt a díszítményes festmények is igen szépek és gondos kimunkálásúak. Az Aich melletti Krtina három-hajójú be nem fejezett csarnoktemplomában két évvel ezelőtt egy képsorozatról szedték le a mészkérget. Legjobb a déli falon levő nagy festmény; legfelűl mandorlában s angyalok között Krisztus trónol, legalúl a pokol torkában az elkárhozottak kisebb arányú, mezítelen, de a szemérmet nem sértő alakjai, fejükön a korona, a püspöksüveg és a tiara jelzi a földön viselt méltóságukat.

Krisztus-kép a Veldes melletti Vodeschitsch kis templomának külső falán. Siegl Károlytól

Szent-Primusban a hajók hosszú falait szintén egészen festmények födik. A déli oldalon Mária élete ábrázoltatik; az éjszaki falon, melynek nincsenek ablakai, egy képnek tárgya a betlehemi gyermek legyilkoltatása, egy másiké a keresztények üldöztetése a törökök által. Élénk és szabad elbeszélő képesség jellemzi e képeket. Midőn negyven évvel ezelőtt újra födték a templomot, a boltozaton átszivárgó esővíz bemocskolta a festményeket és a szükségesnek mutatkozott helyreállításnál nagyobb részökre kontárúl ráfestettek. Az ablakfülkékben levő vonzó női alakok érintetlenek maradtak, s ezeken jól fölismerhető a festés módja. Az új-kor már erős hatással volt a művész fölfogására; a színezés egyes részletei felső-olaszországi hatásra mutatnak, így különösen az, hogy a testszín élénkségét ügyesen iparkodik emelni a környezet mélyebb árnyékolása által, nemkülönben az is, hogy a művész tartózkodik a fő színek árnyékolásától; ezt bizonyítja továbbá nehány kerek arczú, szőke női fej, s azoknak fínom metszésű orra és szája; más részt még látunk a képen hosszú, keskeny arczú és magas homlokú alakokat, melyek azt bizonyítják, hogy a művész közelebb állott az éjszaki művészethez. Ámbár e képek festési módja szabadabb, s nem fél a mélyebb árnyékoktól, mégis oly sok bennök a csúcsíves művészethez hasonló feszesség és naivság, a mi alól a XVI. századbeli olasz már régen fölszabadúlt, hogy a festményeket csakis éjszaki művész festhette, a kinek szelleme még a régi festési mód hatása alatt állott; de egyet-mást elsajátított a renaissance művészettől. E korszakból fönmaradt olajfestményeket, a krainburgi templom két szárnyas oltárát, nem régen a bécsi cs. és kir. képtár szerezte meg.

A kis művészetek körébe tartozó tárgyak ritkák és jelentéktelenek; a mit a törökök nem pusztítottak el, azt utóbb megolvasztották, elhanyagolták, vagy pedig külföldieknek eladták. Kevés van, a mi említésre méltó: nehány város pecsétje, így a laibachi Rudolfinumé, Krainburgban két szép kehely, néhány szentségtartó, a „De civitate Dei” kéziratának, 1437 körűl egy freudenthali szerzetes által festett minium-képei a laibachi lyceumi könyvtárban, egy missalét és „B. Gregorii Moralium” czímű könyv másolatát díszítő minium-képek a krainburgi plebánia levéltárában.

A renaissance és az új-kor. Flis Jánostól, fordította Pasteiner Gyula

A kora renaissance idejében Krajnában több épület készűlt, melyeket azonban a századok folyamán oly teljesen átalakítottak, hogy eredeti alakjukat alig lehet fölismerni. Legelőször a XVI. végén és XVII. század elején találkozunk határozottan renaissance művészettel az építésben, s pedig leginkább kastélyokon és megújított régi várakon. A XVI. század végeig az új művészet formáit az épület középkori elrendezéséhez és fölépítéséhez alkalmazták úgy, hogy itt egymástól egészen elütő két építési rendszer összekeveréséből új, sajátos jellemű formák keletkeztek. A törökök betöréseinek idejében Krajnában ritka volt a síkságon épűlt kastély, s ha volt, azt jól meg kellett erősíteni az ellenség váratlan betörései ellen. Mikor a törökök többé nem fenyegették a tartományt, a nemesség csak akkor kezdte a régi várakat, hatalmas őseinek e történeti emlékeit elhagyni és nagyobb kényelem kedveért a síkságon épített új kastélyokkal fölcserélni. A régibb kastélyok ennélfogva tulajdonkép tovább fejlesztései a középkori váraknak. A tornyok, az árkok és az erődítvények lényeges részei az elrendezésnek. Az épületek ritkán egyöntetűek, elrendezésükön sokkal inkább észrevehető a telek fölszínének egyenlőtlensége és keletkezésök különböző ideje. Krajnának számos kastélya tartozik e csoportba, így példáúl Auersperg (1570) és Kaltenbrunn. Az utóbbit Kisl Vitály és Weilheimer János építőmester 1525-ben építék és szigorúan a század ízlése szerint rendezték be. Ámbár síkságon áll, mindazáltal egyszersmind vár is, s jól meg van erősítve valamely török horda netaláni betörése ellen. Déli oldalát folyó szegélyezi, többi oldalait pedig vízárkok védelmezik. Az éjszaki oldalról kiszökő két torony lehetővé tette a hathatós védekezést.

Menny és pokol az utolsó ítéletet ábrázoló képből (Aich mellett Krtina templomában). Siegl Károlytól

A XVII. századbeli épületeknek már szabályos udvaraik és szárnyaik vannak. Az alaprajz többnyire négyszögű, a sarkokon egy-egy kiszökő torony van. Több kastélynak e tornyaiban csigalépcsők vannak, melyek a szobákat összekötő folyosókra vezetnek. Gyakran boltíves oszlopcsarnokok emelik e kastélyok hatását, a nélkűl azonban, hogy az olasz udvarok szépségével vetekedhetnének. A homlokzatra rendszerint nem sok gondot fordítanak, legfölebb hogy a kapukat, az erkélyeket állítják elő díszesebben, ezeken kívűl pedig még a lépcsőcsarnok nagyobbszerű elrendezésén és a díszítményeken mutatkozik az építés művészete.

Valvasor idejében kétségtelenűl Ainöd volt úgy építészetileg, mint berendezés tekintetében a tartomány legszebb kastélya. Gallenberg György Zsigmond gróf krajnai kormányzó építé a XVII. században. A vár nagy négyszög, udvarát magas és nyitott oszlopfolyosó futja körűl. Földszintjén volt a nyár melegében üdűlést nyújtó „sala terrena”, melynek fehér stuccodíszítményű mennyezetén három nagy csillár függött; padozata fehér és fekete sávos volt; középütt fekete márvány kandalló állott, jobbra és balra egy-egy delphin, balra átellenben egy kőből faragott szárnyas ló; mind ez állatok vizet hányva frissítették a levegőt. Ehhez járúltak a kő válúkkal ellátott pompás istállók, ritka növényekkel ékeskedő kertek, melyekben madárházak állottak, továbbá művészi festmények és a Gallenberg család őseinek arczképcsarnoka. E pompás épületet ma gyárnak használják. Van még több hasonló, bár nem ily nagyszerű kastély is, így: Kreutberg, Görtschach, Egg Podpetsch fölött, Kroisenegg, stb. A krajnai nemesség kastélyai általában igen vonzó alkotásai az olasz renaissance művészetnek.

A nemesek kastélyain kivűl vannak Krajnában még más épületek is, melyek művészeti tekintetben figyelemre méltók. Ilyen mindenek előtt a sittichi cziszterczita apátság. Ez épület igen terjedelmes, szabálytalan, egyes részein könnyű fölismerni, hogy különböző korszakokból valók. Az egykor szép, most pusztúlófélen levő épületen alig látszanak az egykori pompa nyomai. Krajna többi nagyobb kolostorai, így a Klarisszák kolostora Münkendorfban, továbbá Freudenthal és Landstrass kolostorok igen egyszerűek, nincsen tulajdonképeni építészeti jellegük, de nagy terjedelmük bizonyos hatást ad neki.

Nézzünk szét a városokban. A XVI. századból nincs magánház, mely építészeti jelentőséggel bírna. Laibachban a „német ház” a német renaissance későbbi idejéből való. Ellenben van nehány igen tekintélyes épület a barokképítés idejéből. A hatalmasabb nemesek lassankint elhagyták várkastélyaikat és legalább időnkint Laibachban laktak. Itt ismét ezeknek házai voltak azok, melyek a polgárság házai között építészetüknél fogva föltűntek. Szép dísze Laibach városnak az Auersperg Farkas Engelbrecht által az Úri-útczában 1642-ben épített, úgy nevezett Fürstenhof. Két emeletes épület, derékszögű ablakai vannak; egészen dísz nélkűl való, kivéve, hogy magasabb középső rész, meg gyámokon nyugvó és kovácsolt vas kávával ellátott erkélyek tagozzák a homlokzatát. A nagy udvar, melyen három oldalt arkádok futnak körűl, emeli az épület hatását. A hátúlsó szárnyon olasz szokás szerint nyílt boltíves csarnok volt, melyet azonban utóbb befalaztak. Az egyszerű külsővel ellentétben a termek pompásak voltak. A palota mögött a kor izlésében tartott nagy kert terűlt el, melyben barlangok, márvány szobrok, lovagló iskola- és lövőház voltak. A régi Laibachban ez volt legnagyobbszerű építménye.

Ugyanez épületek csoportjába tartozóknak tekinthetők a Bischofhof, az országház, a Sitticherhof. Azonban mindannyian különböző művészeti irányok termékei. Egy s más tekintetben érdekes a laibachi városház. Krajna városának egykori virágzását nem bizonyítják olyan építészeti emlékek, a milyenekkel Németország és Olaszország városai dicsekszenek. Azért itt ne is keressünk olyan városházat, a milyen a brüggei vagy az yperni, még kevésbbé olyan épületet, a milyen a dogék palotája Velenczében. Azonkivűl Laibach város nem volt oly szerencsés, hogy hatalmas kereskedő várossá fejlődhetett volna. És mégis a városháza volt az az épület, a mely a lakosság politikai és kereskedői életének középpontjáúl szolgált. Ez volt a város büszkesége és dísze. A város tanácsa oly tiszteletben tartotta, hogy minden karácsonykor megszenteltette. Midőn új városházat akartak építeni, annak tervét egy hollandiai kapuczinus készíté és pedig „ó-német” izlésben. E tervvel azonban épen nem voltak megelégedve, mert „ó-német és nem az új építészet modorában volt tartva.” Látszik, hogy a csúcsíves építést ez időben már nem kedvelték. A mostani épületnek négy rustica oszlopos és boltíves előcsarnokra helyezett risalitja van. Az oszlopokon nyugvó lépcső tágas, könnyű és szellős. Noha az épület a kifejlett olasz renaissance művészet jellegével bír, mégsem mellőzhették rajta a tornyot, a középkori városházak ez ismertető jelét. – A magánházak csak a barokk-izlés idejében érnek el nagyobb építészeti jelentőséget; a falak díszítése és tagozása csak a XVIII. század második felében válik gyakoriabbá. Krajna számos magánházán maradtak nyomok, melyek Éjszak-Olaszország városainak festett homlokzatú házaihoz hasonlíthatók; gyakran látunk barokk keretű szent képeket az ablakok közötti mezőben, a stucco-díszítményű homlokzatok ritkák. Maskarák és mellszobrok vannak Laibachban a Spitalgasse 9. számú házán, továbbá Radmannsdorfban a kastély homlokzatán.

A XVI. század, mely a művészetnek általában kevésbbé kedvezett, még mostohább volt a templomépítésre nézve. Csak a reformáczió korában mutatkozott mindenfelé új és üde katholikus élet. Ennek egyik következménye volt, hogy az Isten házának szépítésére gondot fordítottak. Nem elégedvén meg a templomok eddigi állapotával, azokat az új ízlés szerinti alakban óhajtották látni. Krajnában ugyanis a csúcsíves építés a XVI. század közepén túl uralkodó maradt; valószínű, hogy volt a csúcsíves építéshez szokott építőiskola, mely e században is fönnállott. A reformáczió után részint szükségből kényszerűltek a templomokat vagy megnagyobbítani, vagy átalakítani, részint pedig az új művészet hatása alatt a régi épületet megúnták és helyébe újat emeltek. Azonban az újjá alakítások Krajnában nem érdemelnek nagy dicséretet. Az új renaissance templomok, melyek a megújított csúcsíves templomok mellett keletkeztek, nem bírnak világosan kifejezett művészeti jelleggel. A hajó többnyire vagy négyzet, vagy hosszúkás négyszög, melyet kupolaszerű boltozat föd.

Ainöd kastély. Valvasornak „Die Ehre des Herzogthums Krain” (Laibach 1698) czímű munkájabeli rézmetszet után, Bernt Rudolftól.

Krajnában az építés történetének és egyúttal a templomépítésnek is legfényesebb korszaka a barokk ízlés ideje. A legjobb művészeti alkotás, melyet Laibach fölmutathat, ez időbe esik és az Academia Operosorum izlésének és hatásának köszönhető. A művészetért és a tudományért való lelkesedés ez akadémia virágzásának idejében nyert oly lendűletet, a milyennel Krajnában sem azelőtt, sem azután nem találkozunk. A mi építészeti, szobrászati és festészeti mű a hozzá értőnek figyelmére érdemes, mind ebből a korszakból való. Az akadémia egészen az olasz renaissance szellemében működött, a mi nem meglepő, ha tekintetbe veszszük, hogy a tartománybeli tudósok, mint Schönleben Lajos, Thalnitscher János Antal, Gerbec M., Verbec Dávid, Preschern János, stb. nagyobb részt Olaszországban tanúltak és olasz egyetemeken nyerték akadémiai rangjukat. Laibach és Krajna legszebb templomait ez akadémia hatásának köszönhetjük, ilyenek: a székesegyház, az Orsolya-szűzek temploma és a Szent-Péter templom.

A székesegyház, mely Andrea Pozzo jezsuita terve szerint 1700-tól 1706-ig épűlt, távolról sem közelíti meg erlachi Fischernek ez időbeli nagyszerű alkotásait; mindazáltal szép arányai, alaprajzának a fölépítéssel való összhangja és tágas, világos belseje elismerésre méltók. A templom egyhajójú, keresztalakú épület; a hajóba félereszű tetővel födött kápolnák nyílnak. Az egészet festmények díszítik. Az oldalkápolnák közfalai szilárd támaszúl szolgálnak a donga-boltozatnak, mely a széles hajót födi. A kápolnák nyílásait pillérek választják el, az ezeken nyugvó gerendán attika emelkedik, s ezen nyugszik a boltozat. Gazdagabb tagozatú a 20 öl magas, de nehézkes kupola, mely a négyzet fölött magas dobon emelkedik. E dob 1841-ben épűlt. A templom hosszú oldalai kivűlről igen egyszerűek, csupán lizenák tagozzák, melyek a kápolnák elrendezésével vágnak össze.

Laibach és Krajna nagyobb templomainak építésmódja többé-kevésbbé követi a most említett mintát. A székesegyház mellé sorakozik mindenekelőtt a Ferencz-rendiek 1646-ban épűlt temploma. Az emelkedett helyen álló homlokzat, melyhez lépcsők vezetnek, oly nagyszerű hatásúvá teszi ez épületet, a milyennel Laibach többi temploma nem dicsekedhetik. Pillérek és gerendák a homlokzatot két emeletre osztják. A felső és keskenyebb emeletről nagy voluták alkotják az alsóra való átmenetet. A hosszú oldalon a kápolnák födeléből a főhajó falát erősítő támaszok emelkednek ki. – Építészetileg legszebb a XVIII. század első felében épűlt Szent-Péter templom belseje. Ez három-hajójú, s nyilván való, hogy a velenczei híres S. Giorgio maggiore templom mintájára épűlt, de kisebb méretben. Nemes formák tekintetében Krajna legszebb templomai közé tartozik az Orsolya-szűzek temploma Laibachban. A magas márvány oltár fölött emelkedik a kupola. A templomnak kiváló díszére szolgál a féloszlopok szép csoportosítása. A homlokzat burkolata látszólagos építészeti alkotmány. A homlokzat magasságáig érő, hatalmas háromnegyed oszlopok tartják a gerendát, melyen egy dór öv fölött háromszögű oromfal emelkedik. Szent Jakab temploma kéttornyú, késő olasz renaissance művészetű épület, drága márvány díszénél fogva Krajnában páratlan. Szentélyének sokszögű zárása és az igazi német támasztó pillérek bizonyítják, hogy az épület egykor csúcsíves volt. A középponti épületnek Krajnában a német lovagrendnek 1714-ben épűlt temploma a mintája. Elrendezése keresztalakú, melynek négyzete fölött kupola emelkedik. A homlokzatot négy korinthusi pillér díszíti, melyeknek tagozott párkányán gyámok által alkotott öv és ezen háromszögű oromfal nyugszik. Szép középponti elrendezésű épületek a teinitzi templom Stein mellett és a neustifti Reifnitz mellett. Nemes arányaiknál fogva a szebb templomok sorába tartoznak a tirnaui, a steini, a michelstätteni, az adelsbergi stb. A kisebb falusi templomok körűlbelűl egyformák, s többé-kevésbbé középponti elrendezésűek, a mennyiben alaprajzuk rendszerint hosszúkás négyszög ugyan, de a négyszög sarkai lemetszetvén, egyenlőtlen oldalú nyolczszöggé változnak.

A XVIII. század végén és a XIX. század első felében több templomot építettek, a nélkűl azonban, hogy a művészet bármelyik irányát követték volna. Az a czél lebegett előttük, hogy az isteni tisztelet számára alkalmas helyiségök legyen, a művészeti tekinteteket egészen mellőzték. Ez időben oly mesterek építettek, kik vezetés nélkűl szerezték ismereteiket, nem bírtak kellő műveltséggel és saját fejletlen ízlésüket követték. Tetszetős építészeti tagozatú, szép belsejű épületek, noha az építő művészetnek egy irányához sem ragaszkodnak, példáúl: az oberlaibachi, eisnerni, altlacki, wocheimi, stb. templomok. – Újabb időben jelentékenyen javúltak a körűlmények úgy az egyházi, mint a világi építés terén. 1848-ban megkisérlettek román izlés szerint építeni, példáúl Flödnigben. A legsikerűltebb román művészetű épület a reifnitzi plebániatemplom. Kora csúcsíves művészetű épület a Jézus szent szíve tiszteletére 1882-ben emelt templom. Ez Krajnában a templomok közt az első téglaépítmény. Most több újonnan építendő templom terve van készen, s pedig Schmidt lovag cs. és kir. főépítészeti tanácsos Gottschee számára román, Veldes számára csúcsíves, Mikovitz gráczi építész Brezje számára olasz renaissance művészetű templom tervét készíté.

A világi épületeknél sem követik már a kaszárnyaszerű, dísz nélkűli építés módját, hanem az olasz renaissance tetszetősebb formáiból válogatnak. Az izlés e tisztúlását leginkább a bécsi építészeti iskola jótékony hatása idézte elő. Ezt bizonyítják az újabb időben emelt épületek, melyeket a régiektől kedvezően különböztetnek meg az emeletek szép arányai, az egymás melletti és egymás fölötti részek gazdag és szerves tagoltsága, a hatalmasan kiszökő párkányzatok, erkélyek és ablakszegélyek, a sík mezők helyes beosztása és az ezekkel összhangban levő építészeti tagok, melyek mind kiművelt szépérzékről tanúskodnak. Ezen építés példáiúl említhetők: az 1871-től 1873-ig épűlt főreáliskola, az Európa-szálló és az új múzeum. Az utóbbinak középső részén hatalmas alapzaton egy jóniai oszlopsor áll, mely egyszersmind az emeletet jelöli. Belsejének legdíszesebb részei az előcsarnok és a lépcsőház; a boltozatokat Šubic János és György fivérek jó izlésű festményei díszítik. Nemes arányainál foga figyelemre méltó dr. Munda új háza az Emonastrassén. A Garibaldi-féle egyemeletes palota Laibachnak egyik legszebb lakóháza; a külseje igen egyszerű, csakis az emelet hatalmas arányai adják meg neki a palota jellegét. Veldest, Felső-Krajna e gyönyörű fürdőhelyét évről évre többen látogatják és választják nyaraló helyűl. S így újabb meg újabb szállók, udvarházak és nyaralók épülnek a Veldesi tó környékén. Ott állanak a Windischgrätz, Pongrácz, Muhr, továbbá Skalé, Sovan, Grumnig-Mosché-féle villák és mások. Az új építmények bizonyítják, hogy minden felé élénk az érdeklődés az építészet iránt.

A festészetet Krajnában a XV. században gondosan ápolták; a csúcsíves templomok legnagyobb részét festmények díszítették, félreeső, kis templomokban még most is megvannak legalább töredékei a régi festményeknek. Az e korbeli festők neveit nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy az olyan festmények, melyek helyi eseményeket ábrázolnak, hazai mesterek művei. A XVI. században, a reformáczió idejében, oly körűlmények találkoztak össze, melyek a művészet iránti érdeklődésnek nem kedveztek, sőt ellenkezőleg károsak voltak a művészetre nézve. A reformáczió befejezése után újból megkezdődött a tevékenység a művészet terén. Chrön püspök a hazai művészetnek hatalmas pártfogója volt; különösen nagy gondot fordított a festészetre, számos festőnek adott foglalkozást, a megrendeléssel együtt sokszor a festményhez az eszmét is megadta. E szellemes egyházfejedelem megbízásából számos hazai festő dolgozott Krajnában és a szomszédos tartományokban is; így Chrön megrendelésére (1626) festé Wolf Illés a Szent-Magdolna oltárát a székesegyházban; Chrön Gellért (1626) három képet festett a Szent-Jakab templom nagy oltára számára. Chrön püspököt a művészet újból való fölélesztésére irányúlt törekvésében támogatták a Jézus-társaság tagjai. Ő, valamint a jezsuiták is belátták, hogy mennyire szükséges a pusztúlás helyén új tért nyitni a művészi törekvéseknek. És így történt, hogy a hit mezején kivívott minden új eredmény nyomán a tudomány és a művészet számára új útak nyíltak, kivált a művészetek részesűltek hathatós támogatásban.

Valvasor János Weichard (szül. 1641) volt a művészeteknek második nagy pártfogója és előmozdítója. Valvasor a leghíresebb krajnai író és egyszersmind korának egyik legjobb rajzolója. Saját költségén beútazta a tartományt, fölkereste és lerajzolta a helységeket. Rajzai eléggé pontosak s jól föltűntetik a vidék jellemét. Díszítményei egybehangzók az akkor dívott barokkművészettel; Trost András és Werex János legügyesebb hazai mestereket kastélyába, Wagensbergbe, hívta, hol az ő felügyelete alatt készítették „Ehre des Herzogthums Krain” czímű nagy munkájához a képeket. Valvasor kastélyában rézmetszetek számára nyomdát állított, s így igen jogosúlt e nyilatkozata: „Dicsekvés nélkűl mondhatom, hogy első voltam, ki Krajna herczegségben a rézmetszetek nyomatását meghonosítottam”. Még egy másik festő is készített képeket Valvasor művéhez, ez Koch János, ki különösen a viseleteket és történeti eseményeket ábrázoló képeket rajzolta.

A szobrászat a festészettel karöltve fejlődött. A csúcsíves művészet korában a szobrászok leginkább szentségházakat faragtak, azonban mind elpusztúlt, kivéve azt az egyet, mely St.-Ruprecht plebániatemplomában van. Az átmeneti művészet idejéből való igen érdekes szobrászati mű a Billigratz melletti Dwor fiókegyházának nyugati oldalán levő kő kapu.

Chrön idejében Laibachban számos szobrászszal találkozunk, kik megrendelésére oltárokat, szobrokat és egyéb templomi eszközöket készítettek különféle templomok számára. Itt-ott fiókegyházakban láthatók fából faragott, gazdag díszítményű, festett és aranyozott oltárok; XVII. századbeli művek is érdekesek a krajnai szobrászat története szempontjából. E század második felében több fafaragó tűnik föl, kik művészetükben nagy járatosságra tettek szert, a mit műveik bizonyítanak. Urasági kastélyokban és egyéb falusi birtokokon gyakoriak a sok fiókos szekrények, melyeket berakott művű bokréták, pávák, papagájok, stb. díszítenek. Maradtak fenn továbbá mozaikszerűen berakott díszű asztalok domború faragású virágokkal, levelekkel, czímerekkel, állatokkal díszített számos kelengyés láda vitetett újabb időben Párisba. Az ilyen ládák különösen Veldes és Eisnern környékén, a Pöllandi völgyben és Zirknitzben voltak gyakoriak. Ismeretes fafaragók voltak: Loitschból Peternel János, Martinsbachból Jeleršiè Máté és Mikše Hansche Zirknitzből. – E korból való kőfaragványok ritkák. A laibachi Szent-Péter-templom szószékén levő kőfaragványok a XVII. századbeli legszebb szobrászati művek közé tartoznak. Bronzból öntött szobrokban Krajna igen szegény. Az egyetlen emlék, mely Valvasor fáradhatatlan, sokoldalú tevékenységének tanúja, a Mária-szobor Laibachban a Szent-Jakab-téren. A magas oszlopon álló szobrot Valvasor terve szerint Weisskirchner Farkas salzburgi szobrász mintázta és Shlags Kristóf laibachi harangöntő öntötte 1680-ban.

A XVIII. századdal a festészet és a szobrászat állapota megváltozott; új mesterek tűntek föl, kik a művészetet magasabb színvonalra emelték, az ízlést javították és tartós haladást idéztek elő. Nemcsak az építészet, hanem a festészet és a szobrászat terén is ez a legtermékenyebb idő. A laibachi új székesegyházat 1704-ben Qualeus (Quaglia) Gyula freskófestményekkel díszítette, de, sajnos, nem oly sikerrel, hogy a festmények az építészeti alapeszmét és az épület belsejének hatását emelnék. A boltozat díszítésén az a törekvés látszik, mintha a mennyezet síkját mivoltától eltérőleg akarták volna alakítani, t. i. az alakokat álló vagy szabadon lebegő helyzetben festették, hogy építészeti látszat által a valódi szerkezetet a néző szemei elől teljesen elrejtsék, vagyis a mennyezetet mintegy eltűntessék. Egyébként nem lehet bámúlnunk a művész alakító képességét és technikai járatosságát. Quagliának legjobb állapotban levő freskóképei azok, melyek a herczegérseki papnevelő-intézet könyvtárát díszítik. Quaglia hatása a későbbi hazai mesterekre egészen nyilvánvaló.

A XVIII. századbeli freskófestők sorából különösen kiválik Tomšiè F. Skaruèina (1778) és Groblje (1761) fiókegyházakat díszítő freskói fölűlmúlják Krajna többi ilynemű festményeit. E századnak másik freskófestője Jelovšek F. A steini, a mitterdorfi és Nassenfuss mellett a trauerbergi plebániatemplomok festményei tanúskodnak a mester nagy tehetségéről. Az említett festőkön kivűl éltek Krajnában a XVIII. században mások is, kik művészetüknek igen érdekes emlékeit hagyták fenn. Mindazáltal Menzinger Bálint foglalja el valamennyi között a legkiválóbb helyet. Az ő festményeit nagy erejű rajz és gondos, művészi földolgozás jellemzik. Önálló és eredeti a szerkesztésben, és a legtisztább erkölcsiség hajtja át fölfogását. Nagy szorgalmáról és készűltségéről tanúskodik a Krajnában és azonkivűl levő festményeinek nagy száma. Legnagyobb festménye, mely azt a jelenetet ábrázolja, midőn Krisztus négyezer embert megvendégel, most a laibachi Ferencz-rendi kolostor ebédlő termében van.

Templom-ajtó Dworban. Bernt Rudolftól

Az úgy nevezett vidéki festőkre legnagyobb hatással volt Layer Lipót, ki Menzinger mellett legnevezetesebb. Layer iskolát alapított, s az abban nevelt festők többé-kevésbbé sikerűlt képeket festettek Krajna különböző templomaiban. A mester festményei különösen Felső-Krajnában gyakoriak; a legszebbek közé tartozik a krainburgi városi plebániatemplomnak két oltárképe: az egyik az utolsó vacsorát, a másik Szent-Katalint ábrázolja. – Herlein András a laibachi rajziskola alapítója, különösen mint arczképfestő tűnt ki, Krajna kastélyaiban gyakoriak az általa festett arczképek. Ismeretes volt még e korban Potoènik, a siketnéma festő; az ő képei is gyakoriak Krajnában. A laibachi kongresszus alatt (1821) I. Sándor császár magánkápolnája számára oltárképet festetett Potoènik által. De valamennyi idegen művészt, kiktől említésre méltó művek maradtak fönn, fölűlmúlja a kremsi Schmidt. Hatása a krajnai festők festési módjára korszakot alkotó volt. A michelstätti templomban a mesternek két oltárképe van. A vallásos festészet körébe tartozó szebb képek nincsenek Krajnában. A tájfestést és a köznapi élet ábrázolását ez időszakban nem igen művelték. A hazai festők legtöbbje templomok díszítésével volt elfoglalva.

Nemcsak a templomokban, hanem a nemesi kastélyokban is vannak figyelemre méltó művészeti alkotások. Így példáúl Auersperg Farkas Engelbert gróf palotájának erkélyes termét Quaglia díszítette freskóképekkel; Strobelhof Zsigmond lovag a nevéről nevezett ősi kastélyban több éven át adott munkát Almanak németalföldi festőnek. A festők neveit csak a legritkább esetben sikerűl megtudnunk. A festők megrendelés szerint művészetük minden faját gyakorolták. Így a kastélyok nagy falain mindent együtt találunk: történeti képet, képmást, tájképet, csendéletet, vadászati jelenetet és egyebet. A Stein melletti Kreuz kastély billardszobájában az egyik falon a sziszeki csata ábrázoltatik, az átelleni falon levő kép: „A krajnai rendek hódolata VI. Károly előtt”; azonkivűl látunk e teremben több mythosi csoportot, a négy évszakot, virágvázákat és tájképeket. A festő maga is ismeretes, Mayer Józsefnek hívták (1731). E festményeket utóbb Koželj M. törekvő hazai festő kijavította.

Meg kell még emlékeznünk a képírás egy fajáról, melyet Krajnában a XVIII. században szép sikerrel műveltek, ez a pergamentra való miniumfestés. A fönmaradtak közt legszebb e fajtájú munka a Dismas-szövetkezet anyakönyve. E szövetkezetnek csakis nemesek és más kiváló társadalmi állású egyének lehettek tagjai. Minden tag kötelezve volt a fölvétel után nevét a közös emlékkönyvbe beírni és czímerét vagy más jelképét bele rajzoltatni. E jelképek és allegoriai ábrázolások, melyek a tagok által választott jelmondatokra vonatkoznak, több minium-festőművei. Van köztük egy Mawitz, egy Wiser, egy Hübner és egy Höger F. Antal nevű jezsuita. A legtöbb képet azonban Grahover Simon Farkas festette. Egyik-másik valóságos remeke a minium-festésnek. A szerkesztés, a rajz, a színek, szóval minden nagy feltaláló képességről tanúskodik.

A XVIII. századdal a szobrászatban új fordúlat állott be. A mi a képírás terén Quaglia, ugyanaz Robba F. a szobrászatra nézve. A legszebb művek e mester alkotásai. Laibach és egyszersmind Krajna legkiválóbb nyilvános emléke a városház előtti kút Robba műve. E márvány kút olyan szobrászati mű, melyen az alakok a szobrászat legszertelenebb kicsapongásának példái. A mester többi alkotásai többnyire laibachi templomokat díszítenek. A székesegyházban van két térdelő cherubin, melyek a hozzáértőket bámúlatra ragadják. A művész legtöbb munkája azonban a gazdag márvány díszéről híres Szent-Jakab templomban van. Különösen szép a főoltár fínoman tagozott tabernaculuma. Az ennek mennyezetét tartó angyalkák a barokk szobrászat legszebb alkotásai közé tartoznak. Említésre méltó nepomuki Szent-János szép szobra a Szent-Florian templomban. E szobor a Száva hídjának szerencsés helyreállításakor 1727-ben emlékűl állíttatott. Amaz idő ízlésének érdekes próbaköve a nagy pompájú és tökéletes kimunkálású Xaver-kápolna a Szent-Jakab templomban. A kupola mezőit a lehető leggazdagabb stucco-díszítmény borítja. Az oltár, a tabernaculum, a szobrok a legkülönbözőbb színű és legdrágább márványból készűltek, s együtt festői hatást tesznek. Robba mellett más művészek is dolgoztak a templomok díszítésén, többek között: Gaber, Schwärzel, Mislej. Az utóbbinak művei a két Atlas a herczeg-püspöki papképző-intézet kapuján és a Szentháromság oszlopa a Wienerstrassén. Krajnában márvány faragványokkal díszített oly pompás XVIII. századbeli oltárok vannak, hogy azokhoz hasonlóval egy osztrák tartomány sem dicsekedhetik. Csak az Orsolya-szűzek (1720) és a Ferencz-rendiek templomának főoltárát (1736) említjük föl, melyek Filippo di Giorgio művei, továbbá a Szent-Jakab templomának nyolcz oltárát, ezután a radmannsdorfi, a hrenovicei, a rakuliki, a szent-iváni oltárokat. Ez oltárokat díszítő szobrok közűl egyik-másik tökéletes művészeti alkotás. Pozzo, Quaglia és Robba művészetével a XVIII. században az olasz ízlés túlszárnyalta a németet, mely a reformáczió idejében Krajnában megkisérlett tért foglalni. Az egész századon keresztűl a barokk művészet uralkodott. A XIX. század elején a művészeti törekvésekben szünet állott be; nem mutat föl jelentékeny alkotást sem az építészet, sem a képírás, sem a szobrászat. A festők, kik Layer tanítványai voltak, kellő akadémiai műveltség híján, többé-kevésbbé jó mesterek után másolatokat festettek. Csak Langus Máté emelkedik ki a középszerűségből. Ő festé azokat a részleteket, melyekkel Quaglia műveit a laibachi székesegyházban utólag kiegészítették. Langus csak utánzó, azért festményei kifejezéstelenek és tartalmatlanok; ő volt Krajnának, sőt Ausztriának is utolsó barokk festője.

Az egyházi élet a legutóbbi időben újra ébredvén, azzal együtt a festészet is föllendűlt. A művészetet úgy szólván csak az egyház körében támogatták. Igen termékeny volt Kurz-Goldenstein lovag történeti festő, ki egyszersmind díszítményeket is festett. Krajna számos temploma részére készített oltárképeket. Tartós emléket emelt magának Kurz ily czímű munkájával: „Die südslavischen Trachten” (A délszláv viseletek). Kiváló történeti festő volt Künl Pál. Oltár-, zászló-, kalváriaképeket és egyebeket festett. Jelentékenyen előmozdította a művészeti törekvéseket Wolf Ede festő; ő vele a festészetnek új korszaka kezdődik. Wolf a művészet legmagasabb ideáljaira törekedett; iparkodott a velenczei művészetnek és a Führich vezetése alatt álló bécsi iskolának sajátságaiba mennél alaposabban behatolni és azokat egyesíteni. Kiváló tehetségének ez több tekintetben sikerűlt is. Derűlt, csillogó és mégis összhangzatos színek, pompás hatású világítás, egyházi szellemtől áthatott komoly, méltóságos szerkezet, ideális fölfogás, szép, egyszerű kimunkálás teszik a mester jellemző sajátságait. Wolf sok ifjúban fölébresztette a festészet iránti lelkesedést és számosan képezték magukat az ő vezetése alatt. Šubic János és György fivérek legkiválóbb tanívtányai, kik időnkint Krajnában tartózkodván, több templom számára festettek oltárképeket. Šubic Jánosnak Krajnában legkiválóbb festménye Carniolia hódolata a művészetek előtt, mely az új múzeum mennyezetét ékesíti. Műveinek az ideális fölfogás és az értelmes szerkesztés emlékszerű jelleget kölcsönöznek. Šubic János ifjabbik fivére számos templomot díszített oltárképekkel és freskókkal. Legszebb freskói azok, melyek a helyre állított Szent-Jakab templom mennyezetén a szentnek életéből vett jeleneteket ábrázolnak. A két fivér együtt festette a Rudolfinum lépcsőházát. Az ifjabbiknak festményei: a Történelem, a Természet, a Művészet, a Régiség – tökéletes rajzúak. Šubic György inkább a természetszerűséget keresi; könnyű rajta fölismerni a párisi iskola hatását; színeit világító csillogás jellemzi.

A tartományban nem kinálkozott elég alkalom emlékszerű művek alkotására, a melyeken a hazai tehetséges művészek egész képességüket kifejthették volna; ez okból idegen helyeken voltak kénytelenek nyitni műtermeket. A kik otthon maradtak, azok csak kisebb műveket alkothattak. Nehányan azonban e kisebb fajtájú művekben is kitettek magukért. Franke János arczképfestő szép névre tett szert. Arczképeit előkelő fölfogás, a lelkiállapot fínom előállítása, tiszta, lágy és nemes színek jellemzik. Grilc Lajos is sikerűlt arczképeket fest. Ogrinec Simon történeti festő több oltárképet festett. Mély vallásosság hatja át Roblek Sándor korán elhúnyt Ferencz-rendi szerzetes ábrázolásait. A színek összhangja iránt fínom érzéke volt az elhalt Pustaverh F. plebánosnak. Tomc Frigyestől, Wolf egyik tanítványától, több templomban vannak oltárképek. Dejak H. plebános által festett csinos oltár- és zászlóképek Közép-Krajnában gyakoriak. Koželj M. maga erején tanúlt s igen szorgalmasan dolgozik. Zászló- és kálvária-képei, többnyire másolatok Führich után, Krajnában és a szomszédos tartományokban általánosan el vannak terjedve. – Kiváló szoborművek e század elején nem keletkeztek. Több templomban emeltek ugyan barokk ízlésű oltárt, de azok nem ütik meg a középszerűség mértékét. Többnyire olyanok űzték a szobrászatot, kik maguktól tanúlván, nem voltak eléggé iskolázottak és járatosak arra, hogy föladatukat telejsíthessék. A szobrászat e század közepén nyert új lendűletet. Tomc Máté és Thoman Ignácz fáradhatatlan szorgalommal és kitartó tanúlmánynyal odáig jutottak, hogy igazi művészi alkotásokat hozhattak létre. Ilyenek Thoman Ignácz művei: St.-Ruprechtben Alsó-Krajnában a nabresinai mészkőből készűlt és színes márványnyal kirakott csúcsíves főoltár és Laibachban a Szent-Jakab templom szószéke. Fia, Thoman Bódog jóval túltesz atyján. Oltárait szép alkotás és pontos kimunkálás jellemzik. Ilyenek példáúl a rosenbachi oltár és Rudolfswerthben a Ferencziek templomának egyik oltára. Műveltségüknél fogva kiváló szobrászok Vurnik János és fia. Fából és kőből faragott műveik Krajna több templomát díszítik. 1820-tól 1836-ig Thoman Máté volt az egyedűli szobrász, ki alabstromból és carrarai márványból faragott habár csak kisebb szobrokat. Thoman sem részesűlt akadémiai oktatásban. Feszületeket készített, melyeken a Krisztus-alak alabastromból volt. Ezek magánosok birtokában vannak. Kiváló szobrász volt a legutóbb elhalt Zajc Xav. Ferencz. Márvány szobrai Robba művei után a legjobbak. A most működő szobrászok legtöbbje e mester iskolájából kerűlt ki.

Grahover Simon Farkas minium-festménye (1734). A „Schau-Bühne der Gedächtnusz der Adelichen und Gottseeligen Gesellschaft der Vereinigten zu Stättswehrenden Andenken. Eröffnet in der uhralten Haubt-Statt Laybach 1688” czímű kéziratából.

„Carniolia” a Museum Rudolfinumban Laibachban. Šubiæ Jánostól

Krajnai népviselet: Szlovének. Šubiæ Györgytől