Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

8. fejezet - Karinthia

8. fejezet - Karinthia

Az Osztrák-Magyar Monarchia térképe.

Karinthia tájképekben.

A Glockner-ház a Pasterze-hegyen. Willroider Józseftől

A Magas Tauern, a Möll-, Lieser- és a Malta-völgy. Möllwaldi Egger Alajostól, fordította György Aladár

A Magas Tauern fő gerinczéből körűlbelől a keleti hosszúság 10-ik és az éjszaki szélesség 47-ik foka alatt egy chloritpala hegygerincz ágazik ki délkelet felé, mely fokozatosan emelkedik a 3.797 méter magas Grossglocknerig, azután hirtelen hanyatlik alá Adlersruhe, Hohenwarte és a Leiterkopfok felé (2.483 méter). A salzburgi határtól kiindúlva, határvonalat alkot ez a gerincz Karinthia és Tirol között az Adlersruheig, a honnan a Leiteralmig hajlik, hogy azután a Leiterbachon túl ismét a gerincz irányában haladjon.

Karinthia éjszaknyugati csúcsán trónol, mint „a Tauern királya” a Glockner, – király, mert mint legmagasabb, uralkodik a keleti Alpesek kierjedt vidéke fölött, de király azért is, mert okot adott a környező havasi táj tudományos kikutatására és aesthetikai méltatására.

Valóban „fontos esemény volt a föld természettani ismeretére nézve”, midőn 1799 augusztus 25-én 12 órakor először lépett emberi láb a Glockner csúcsára. Abban a kis társaságban, mely ekkor a Glockner-csúcs fagyos levegőjét szívta, ott volt Honenwart gróf, a gurki érseknek, Salm-Reifferscheid Ferencz őrgrófnak, helynöke. Az érsek kezdeményezte s tette lehetővé ezt a merész vállalkozást.

Komoly tudásvágy vezette 1787-ben Saussuret a Montblancra, és az az óhajtás, hogy a hazai hegyvidék ismeretlen tájait kikutassa, lelkesítette a gurki érseket 1799-ben a második csúcs megmászására az Alpesekben. Mindkettő úttörőleg hatott az Alpesek világának kultuszára, mely korunk egyik jellemző sajátsága lett.

Félszázaddal az első megmászás után, 1857-ben szeptember 24-én, teljes öt órán át tartózkodott a Grossglockner csúcsán egy művész, Pernhart Márk festő, hogy a kilátás pompáját körvonalakban és színekben megörökítve tanúlmányokat tegyen nagy tájképéhez, mely azokban is fölkeltheti a Tauern világa pompájának sejtelmét, kiknek nem engedte meg a sors, hogy ily magaslatokon járhassanak.

Megemlékezve Salm érsekről, és helynökéről, Hohenwartról, kik először mutatták meg az útat s járták be azt, fölmegyünk a Glocknerre és képzeletünkben a művész helyére telepedve, csodálkozó tekintetünket körűlhordozzuk a jégárakon, sziklakúpokon, a sötét erdőkön és zöld völgyeken, a mint itt a szemlélő előtt 456 kilométernyi körben elterűlnek.

Nyugat felé a Monte Adamellóig és az Ortlerig, éjszak felé a bajor fensíkig terjed ki a látóhatár; éjszaknyugatra magába zárja még a Schneeberget s délkelet felé a Triglav (Terglou) és a krajnai Alpesek alkotják a határokat. Délre megpillanthatjuk még a tridenti havasok csúcsait, köztök a Monte baldót. A látókör vízszintes kiterjedése és a hatalmas hegytömegek egyaránt hozzájárúlnak a kilátás magasztos jellegéhez, mely ellenállhatatlan hatalommal ragadja meg a kedélyt, megöli a szűkkeblűséget s az emberi lényben az örökkévalóság és végetlenség sejtelmét kelti föl.

Ez alkalommal a kilátásnak csak egy részével foglalkozhatunk s kisérletet teszünk képet alkotni annak a hegyvidéknek szerkezetéről, mely a Glockner keleti részén magába öleli a Möll-völgyet, s melyet egy részt a Lieser-völgy, más részt a Dráva völgye határol.

A Magas Tauern. A Magas Tauern keleti részét a Glockner-, Goldberg- és Ankogl-csoportokra is oszthatjuk.

A Glockner-csoport csak annyiban tartozik Karinthiához, a mennyiben a Möll forrásvidékét magában foglalja; de épen itt a legérdekesebb tünemények tárúlnak a szemlélő elé. Ha a Grossglockner csúcsán levő „császárkereszt”-től a keskeny Glockner-ormon át a Kleinglocknerre megyünk, azután a meredek lejtő jégbe vágott lépcsőin át a János főherczeg kunyhójához az Adlersruhen (3.463 méter), majd a Hohenwart-ormon át a Leitergletscherhez: akkor az 1799-ki Glockner-úton haladunk, mely a hatvanas évekig az egyedűli volt. A Leiteralm völgyében, épen a jégár mellett állott a tekintélyes menedékház, melyet Salm érsek építtetett. Ma az útas a Schwerteck mellett levő Salm-kunyhóban, a Glockner-nyereg végén, nyer védő hajlékot. De nincs többé erre az útra korlátozva. A tiroli oldalon Kalsból és a Stüdl-kunyhóból két útat nyitottak a Grossglocknerre (a ködnitzi és teischnitzi jégárakon át), és a Hofmann-kunyhótól a hatalmas Pasterze jégáron át az éjszakkeleti oldalon a Hofmann-út visz az Adlersruhehoz. Azt a helyet, melyet egy századdal előbb emberi lényre nézve hozzáférhetetlennek tartottak, most az Alpes-egyesűletek korában egész sereg havasi turista látogatja, egy-egy rövid nyári idő alatt száznál is több.

Mindjárt a Glockner-nyereg alján a möll-völgyi oldalon a Pasterze-jégár hatalmas jégmezeje ragadja meg figyelmünket. Ez a Johannisbergről 10 kilométernyi hosszúságban ömlik le, a Tauernvidék leghatalmasabb völgyjégárja, mely azonban Seeland gondos mérései szerint 30 év óta folyton apad. A Glockner-nyereggel szemközt emelkedik a Freiwand, mely a jégár végénél a Ferencz József magaslat nevű nyeregig sülyed. Ezt a nevet a lakosság kegyelete 1856-ban adta a nyeregnek, midőn (szeptember 7-én) Ő Felsége a király ezen a helyen „a magasztos havasi vidék hatalmas hatásának”[60]* hódolt és országának zászlaját az Adlersruhen látta lengeni. A Pasterze jégsivatagjaihoz kiterjedt kies rétség csatlakozik, mely Ő Felségének a királynénak pihenése emlékéűl 1856 óta Elisenrast nevet visel. Az itt levő Glockner-ház, az Alpes-egyesűlet klagenfurti szakosztályának alkotása, évenként számos Glockner-turistát fogad be. A Pfandl-résen túl, mely kedvelt átjáró a Fuscher-völgybe, bevégződik a Glockner-csoport a Bacherin, Spillmann és Brennkogl csúcsokkal, melyek mindegyike magasabb 3.000 méternél.

Ettől keletre megváltozik a havasi vidék szerkezete. A Glockner-csoportban a mellékgerinczek magaslatai nagyon felűlhaladják a főgerinczét; a Goldberg-csoportnál azonban a központi gneisz legszélesebb tömegei és legmagasabb csúcsai egyesűlnek a Tauern-gerinczben. A gerincz és csúcs kissé alacsonyabbak, mint a Glockner-csoportban, de azért az utóbbiak is elérik a 3.285 méter magasságot a Hochnarr csúcsában. Ez, valamint szomszédai, a Goldzechkopf (3.052 méter) és a Goldbergspitze (3.066 méter) határhegyek Salzburg felé és a Magas Tauern ama csoportját jelzik, mely belsejében gazdag Nibelung-kincset rejt, a melynek kikutatása az éjszaki és déli oldalon egész a legújabb időkig a völgylakók áldása volt. 2.810 méter magasságban, a jégár vidékén épen a Hochnarr déli alján még ma is áll az aranybányászoknak csak 1876 óta elhagyott kunyhója, a legmagasabban fekvő lakóház az osztrák-magyar monarchiában, mely 1563-ban épülvén, három századnál idősebb. A Goldberg-csoportot minden oldalról beborító jégárak között a leghatalmasabb, mint Wurtenkees terűl el a Herzog Ernst és a Schareck (3.131 méter) déli részén. Az örök jég vidékéről egész sereg kisebb-nagyobb bérczi völgy vezet a Möll partjaihoz, példáúl a nagy és kis Fleiss, a nagy és kis Zirknitz völgye, a Wurten-Fragant kavicsos havasi völgye és a nagyon látogatott és lakott Mallnitz-völgy. Ez utóbbin át vezet a gyalogösvény a mallnitzi Tauernhez, mely határvonalat alkot a Goldberg- és Ankogl-csoportok között.

A Tauern gerincze itt is határfal Salzburg és Karinthia között, s belőle az Ankogl 3.253 méternyire emelkedik föl. A jégárak száma és kiterjedése azonban itt már csekélyebb és a Malta-völgyet kerítő délkeleti harántgerinczek kimagasló csúcsa, a Nagy Hochalp csúcsa (3.355 méter) meghaladja az Ankogl főcsúcsát; a Hafnereck (3.061 méter) megközelíti. A Katschberg nyerge, a melyen kocsiút megy át, és a Lieser-völgy zárja be kelet felé a Pöllai Alpeseket, míg a Magas Tauern az Arl-szurdoknál végződik.

A Malta- és Mallnitz-völgyek között a Sauleck (3.080 méter) csoportja messze délkelet felé nyúlik s megszabja a Möll-völgy alsó részének irányát; a Mallnitz- és Fragant-völgyek között terűl el a Bőseseck-csoport (2.833 méter), s attól nyugatra emelkedik föl a Sadnig-csoport (2.740 méter) csillámpala tömege, mely előhegyeivel a Möll közép folyását délre hajlítja. Ezt a középponti gneisztól és a Goldberg-csoport jégáraitól leghatározottabban a Schoberthörl különíti el.

A Möll-völgy nyugati határát az Isel- és Dráva-völgyek felé a Schober-csoport a Petzeck-kel (3.275 méter) és a Kreuzeck-csoport (2.697 méter) alkotják. Az előbbi a Peischlachthörlnélcsatlakozik a Glockner-gerinczhez s a Kreuzeck-csoporttól az Iselsberg nyerge választja el, mely előhegyei a Möll torkolatáig a Drávába tolja előre. Ezek közűl csak a Schober-csoportnak vannak némi jégárjai.

Heiligenblut és a Glockner. Russ Róberttől

Ez a Glockner csúcsáról nyerhető körkilátásnak egy kis, de legnagyobbszerű része. A havasi vidékek minden borzalma, minden bűbája egyesűl itt. A Tauern messze elterjedő jégsivatagjairól a szem a lejtők és bérczi völgyek buja legelőjére tekint, melyeken a nyáron a háziállat a fürge zergével találkozik, s a hol pásztorkunyhók nyújtanak oltalmat a szorgalmas embereknek. A legelőkhöz csatlakozik a gyalogfenyő vidéke, mely csakhamar átalakúl a hegyi erdő súgár derekú fenyvesévé; ez borítja nagy részt a hegység lejtőit, le egészen a völgytalaj felé. Jégárak által táplálva számos hegyi patak fut zuhogva át a sziklákon, átcsergedez a hegyi völgyeken a Möll és Lieser lapályaira, s a nap számos kis havasi tóban tükröződik vissza. A Magas Tauern határfalán nem visz át kocsival járható út s csak egy ponton, az Iselsbergen át, járnak kocsik Karinthia és Tirol között. De a lelkes havasi turista és a fáradhatatlan havasi lakó lábai fölkúsznak a sziklalejtőkön és jégmezőkön. A hol a zord természet tért enged gyalog ösvénynek, mint a mallnitzi Tauernen, a kereskedő is útat keres a Möll-völgy értékes állataival az éjszaki tanyákhoz és piaczokhoz. Az ily átjárókat különösen Tauern, továbbá Scharte, Thor vagy Thörl nevekkel látják el; ilyen mintegy tizenkettő van. Az ily helyeken már régebben is gyakran állított föl a tartomány gondos hatósága Tauern-házakat, menedékhelyeket mindazoknak, kik akár üzleti czélból, akár mulatságból e magas helyekre kerűltek. A legújabb időkben a német és osztrák Alpes-egyesűlet gondoskodik az útasokról menedékházak által a Leiteralmon, az Adlersruhen, a Pasterze-jégáron, a Seebühelen (Goldberg-csoport) és a Nagy-Hochalp-csúcs közelében.

A Möll-völgy. A Tauern legnagyobb jégmezejéből a Glockner alján 2.012 méter magasságban ered a Möll, mely a hosszan elnyúló (23 órányi) völgynek nevet ad. A Pasterze-havas legelői s a Leiterkopfok lejtői között rohan le a jégár szülöttje Heiligenblut zöld rétjére. Még a jégár közelében üdvözli a Briccius-kápolnát, azt a helyet, a hol a legenda szerint e szentet megtalálták. A völgy aljáról pedig a baloldali lejtőn levő templomra tekint föl, melyben a szent Briccius sírja van, továbbá a palaczk a szent vérrel s azok a gabonaszárak, melyek a lavina havából kiemelkedve, egykor megjelölték azt a helyet, a hol a szent az elemek áldozata lett. A szent vég legendájától nyerte nevét a kis falu a világ előtt, habár a kataszterben csak „Hof und Zlapp” adóközség név alatt ismerik. A Zlapp szomszédos sziklatalajában a Möll vizei mély medret ástak s ezen keresztűl rohannak hullámokat s habokat verve a Pokhorn mély völgyébe (Zlappfall).

A havasi turista azonban örömest időzik a Zlapp meredek esésű sziklafalán, hogy gyönyörködve szemlélje a páratlan képet, mely itt előtte kitárúl.

Groppenstein vára Felső-Vellach mellett. Willroider Józseftől

A ki valaha egy szép nyári napon este felé kerűlt a Zlappra, csodálkozva lassítja meg lépteit. Élő idyllként terűl el előtte a világtól elzárt gyepes völgy, a kis község szétszórt házai barátságosan üdvözlik, és a templom hatalmasan kimagasló épülete s még magasabbra emelkedő tornya jámbor érzelmeket ébreszt azon vallásos nemzedék iránt, mely századokkal ez előtt itt emelte e gót építményt. A legújabb időkig egész sereg búcsújáró zarándokolt ide, hogy a szent sírjánál imádkozzék.

A gót torony csúcsán át tekintetünk a háttér magasztos képére irányúl, a Grossglockner pompás csúcsára, melyet a már félig árnyékba borúlt völgy és a Pasterze lezuhanó jégtömegei fölött a lemenő nap sugarai aranyoznak meg. A természet magasztossága vonja ma az utazók tömegeit ide e rejtett zugba, hogy itt Istent alkotásai nagyságában imádja.

A Glockner első megmászásának kora óta gyönyörködteti ez a táj a festő szemét s a „Heiligenblut és a Grossglockner”, mint kép, igen jellemző része a Möll-völgynek.

Pockhornnál ömlenek be a Möllbe a nagy és kis Fleiss egyesűlt vizei, melyek sokat tudnának beszélni a Goldzeche kincseiről és a merész bányászokról, kik az örök hó vonala fölé építették kunyhóikat s a zord természettől elrabolták a mélység kincseit. Midőn Döllach mellett elfutnak hullámai, bizonynyal megemlékezik a Möll azokról a fényes napokról, a melyeket Grosskirchheimnek (a Möll felső völgyének) ezen székhelye egykor látott, midőn a Goldberg áldása még a völgybe jutott. A barátságos Sagritz mellett azután a Mörtschach völgyszoroson át dél felé Winklernig hatol, a hol a Kreuzeckcsoport előhegyei útjának irányát éjszakkeletre fordítják.

A reggeli nap teljes fényében fekszik a virágzó Winklern a Penzelberg jól mívelt lejtőjén, mint a közlekedés közvetítője egy részt a Pusterthalban fekvő Dölsach és Lienz, más részt a Möll felső völgye között. Winklerntől kezdve a Möll középső völgye jó távolra nyitva áll előttünk. Községek, minők Lainach, Rangersdorf, Stall, váltakoznak magános tanyákkal, gondosan mívelt szántóföldek jól ápolt rétekkel, s fölöttük sötét fenyvesek, melyek különösen a völgy déli oldalát borítják.

Stall alatt a Klausenkofel valóságos völgyzárat alkot. Egy az éjszaki lejtőkön meredeken eső árokból könnyen megdagadó patak 1828 óta tömérdek törmeléket dob a völgy aljára s annyira akadályozza a Möll vizeinek lefolyását, hogy Gössnitz község fölött az utolsó 20 év alatt egy tó viruló mezőket temethetett el vizével, alább pedig Fragant felé más rétek és mezők törmelékhalmazokká alakúltak. A legutóbbi években nagyszerű védő építésekkel igyekeztek meggátolni a pusztító elemeket. E helyen a kornak szemeláttára képződik egy alluvialis kúp, oly földtani képlet, mely a Möll-völgy alján mindenütt jellemző. A legtöbb község Mühldorftól Grosskirchheimig talajemelkedéseken nyugszik, melyek mind régi alluvialis alkotásúak. A régi kor törmeléke fölött vidám tenyészetű gyep terűl el, fák találtak benne táplálékot, és az emberek örömest építkeztek a hegyi patakok partjaira, melyek még igen gyakran el-elárúlják vad természetüket.

Most kiszélesűl a völgy s lassankint délkelet felé fordúl, hogy a Dráva hosszanti völgyébe torkoljék. A torkolat előtt azonban Danielsberg magános sziklakúpja Napplach alluviumával új völgyzárat alkot. Tetejéről, 960 méter magasságból, oly kilátásunk nyílik a Möll alsó völgyére, mint sehol másutt. Éjszaknyugatra a tekintélyes torony és Trabuschgen vára Felső-Vellach mezővárost mutatják, az egyedűli várost, mely az egész Möll-völgyben létesűlhetett. Itt is sok minden beszél ama napok eltűnt pompájáról, midőn Felső-Vellachból egy főbányahivatal vezette az egész Möll-völgyben élénken folytatott arany-, vas- és rézbányászatot. A háttérben levő hegyi lejtőt a most megújított Groppenstein vár díszíti a Mallnitz-völgy bejáratánál, mely a mallnitzi és a magas Tauernekhez vezet. Mint legutolsó látható magaslat ez irányban a Rothe Wand szemünk elé és gondolatainkat a Wurten-Fragant mélyvölgyeibe viszi, egy részt a Goldberg-csoport jégárjaihoz, s más részt Gross-Fragant még a harminczas években virágzó rézbányászatának elhagyott bányáihoz. A régi bánya-út innen a Fragant-patak hosszában visszavezet ismét a Möll-völgybe a Ragga-patak kohóihoz, melyek már 1840 körűl megszűntették működésüket. Később egy ideig még dolgoztak itt egy kohóban és két zúzdában, melyekbe a dél felől emelkedő Ragga-völgy adta a vasérczet. Ma az egykor munkás helyen csendesség honol, csak a Ragga-patak zuhog néha, midőn törmelékeit kiönti. Az elmúlt szép idők nyomai komor hangúlatot kelthetnek a turistákban, midőn ma a Ragga-szorosban vándorol, melyet gondos természetbarátok Felső-Vellachban hozzáférhetővé tettek.

A Ragga-szoros Flattachnál. Willroider Józseftől

Danielsbergtől éjszakra a Sauleck-csoport nyúlványai hirtelen emelkednek föl 3.080 méter magasságra, délnyugatra a Teichl magasvölgye mélyen benyomúl a Kreuzeck-csoportba. Ebből a csoportból legközelebb a Polinik (2.780 méter) nyúlik be a Möll-völgybe, mely most az Alpes-egyesűlet felső-vellachi szakosztályának gondoskodása által szintén kedvelt turista kirándúló hely.

Míg Zlapp mellett a tájkép komolysága és nagyszerűsége ragad meg, a Danielsbergről nyíló kép határozottan barátságosnak mondható. A völgytalaj szántóföldjei és rétjei, a Sauleck- és Böseseck-csoport lejtőin szétszórt házak, a gabonaföldek, melyek erdőségekkel váltakoznak, minden élénk emberi tevékenységre mutat. Az egész Möll-völgyet jellemző ellentét a napfényes és árnyékos oldal között e képen tűnik föl a legvilágosabban. A Tauern nyúlványainak délre fordúlt lejtője a fák határaig mindenütt mívelt és lakott, a Kreuzeck-csoport szemközt fekvő lejtőjét ellenben teljesen sűrű erdő borítja, melyet csak egyes legelők szakítanak félbe. Ezen az oldalon csak egy völgy (a Teichl) lakott. Nem ok nélkűl nevezik tehát ezt a Möll-völgy lakói „árnyékoldal”-nak, mert az év nagy részében (télen) egyetlen napsugár sem hatol ide, a gerinczek s csúcsok néha meggátolják a napsugarak behatolását a völgy aljára, csak a „napos oldal” lakói élvezik a napfény áldásait egész éven át.

Tekintsünk Danielsbergtől délkelet felé s látásunkat csak a távoli Karavankák határolják. A Möll ebben az irányban még Kolbnitz és Mühldorf községeket érinti s Möllbrücketől balra a Drávába ömlik. A Danielsberg tetején azonban a szemlélő kedélyét még a nagy múlt romjai is megragadják, római régiségek, melyek egy hajdani Herkules-templomra mutatnak, mely ma, mint kápolna, az év bizonyos napjain a szomszédságban lakó keresztényeket egyesíti.

A Lieser- és a Malta-völgy. A Lieser-völgy alsó része a Tauernvidék keleti határa. A Hafnereck alján kezdődvén, a felsőbb rész Katsch-völgy neve alatt délkeleti irányban húzódik a Pöllai Alpesnek Salzburg határán elfutó főgerincze s egy Hafnerecktől kiágazó harántgerincz között St.-Peteren át Rennwegig. Itt találjuk az egykor élénk, ma csaknem elhagyott útat Salzburg felé. A vasútak korszaka előtt Katsch-völgyi örkök hosszú sorai vontatták a „föld kincseivel” megterhelt szekereket Villachtól a Katschbergen át Salzburgig.

A Fallbach a Malta-völgyben. Willroider Józseftől

Rennwegtől kezdve a völgy déli irányt vesz s a Faschaunereck meredek lejtői és a Stangalpe-csoport igen megszűkítik. A Krems- és Leobengraben mélyen benyúlnak a keleti hegyvidékbe és útat törnek a híres Königstuhlhoz (2.331 méter).

Gmündnél éjszaknyugat felé nyílik a hatalmas és sok természeti szépségéről híres Malta-völgy, az Ankogl-csoport fővidéke, a keleti Tauern gyöngye.

A Malta hídjáról Gmündben a szemlélő a széles alsó völgyfokokat és a háttér hegyóriásait láthatja. A ki, mint turista, gyalog hatol be a felső völgybe, a Maltagrabenbe, annak szíve és lelke emelkedett hangúlatot nyer a havasi vidék pompájától, mely itt mutatkozik. Nem kevesebb mint 29 pompás vízesés (minők a Fallbach, a blauer Tumpf), a legfestőibb sziklarészletek, a pompás zöld havasi rétek, végre a kis és nagy „Elend” hatalmas jégárjai a Hochalpenspitze és Ankogl alján, szóval minden egyesűl itt, hogy a Malta-völgynek biztosítsa az alpin szépség koronáját. A merész havasi vándort útak vezetik innen a salzburgi Grossarl- vagy a Mallnitz- és Möll-völgybe jégfedte gerinczeken s sziklákkal környezett szurdokokon át. A Hochalpen-tömb rövid nyúlványa választja el a Malta-völgy felső részét a hosszan elnyúló Gössgrabentől, mely mélyen benyomúl a Sauleck-csoportba.

Térjünk vissza ismét a jégborította magaslatoktól az emberek lakásához, a Malta-völgy egyes tanyáitól Gmünd városához, s itt a régi vár festői romja, az új vár hatalmas épülete és az egykori jóllét némi nyomai oly idők emlékét keltik föl bennünk, midőn a nagy kereskedelmi út Trieszttől Salzburgig e völgyön át haladt s a Malta- és Lieser-völgy csatlakozó pontján városnak kellett fölvirágoznia. Innen Spitalig a Lieser mély medret vájt, a mely mellett az új országút lehetővé teszi a kényelmes közlekedést. Spitalnál a Lieser baloldalt a Drávába ömlik.

Közép-Karinthia és a gailvölgyi Alpesek. Hartmann Vinczétől, fordította György Aladár

A szikla medrében vadúl rohanó Liesertől keletre, a Dráva-völgynek Spital és Paternion közt fekvő részével egyközűleg, azonban ettől egy alacsonyabb hegygerincz által elkülönítve vonúl egy széles és mély hegynyílás, mely a Magas-Tauern középső tömbjének délkeleti részét körűlvevő hatalmas csillám-palaövhöz tartozik. Ez a Millstatti tó medenczéje, mely tónak smaragdszínű tükrét oly gyönyörű tájképet alkotó keret veszi körűl, hogy méltán tartják e tavat Karinthia legszebb fekvésű tavának. A hullámokból nagyobb részt meredeken emelkedő tópartok nem egyforma magasságúak. Éjszak felől a völgyfal legelőször széles, mívelt talajjal s jelentékeny számú községgel borított lépcsőzetté emelkedik s csak ezután tornyosúl föl védőfallá az éjszak felől tomboló viharok ellenében és így a tó völgyének enyhe éghajlatát elidézve, a granátokban gazdag Millstatti Alpes 2.086 méter magasságra, melynek nyugati szárnyán a Tschierwegi Nock (2.005 méter), a Schirneck (2.082 méter) nyúlványa, folytatja tovább a keretet, hogy azután távolabb nyugat felé a Treflingimagasvölgybe horpadjon, melynek diluvialis törmelék-kőzete többszörös lépcsőzetben szelíden hajlik alá a tó felé.

A Blauer Tumpf. Willroider Józseftől

Délkelet felé ott, hol a Döbriachi harántvölgy ebbe beolvad, széles havasi legelőkben gazdag gerinczével a tó őrtornyaként a Mirnock (2.104 méter) emelkedik, melynek csúcsáról elragadó kilátás nyílik az egész tóra és az azt környező hegyeken s völgyhajlásokon át a tartomány óriási határszirtjeiig. A magasra nyúló éjszaki lejtőjével feltűnő ellentétben s a tájkép komolyságát enyhítve áll a déli, mely a Mirnocktól elválva, mint alacsony, erdős és kevéssé népes hegygerincz, mely az Insbergben és a Hochgoschban csak 970 és 866 méter magasságot ér el, a Lieser felé vonúl, mely a tó völgyének vizeit rövid folyás után a Drávába vezeti. A Millstatti tó, mely a tartományban a legmélyebb s nagyságra nézve második, (felszíne 13.7 négyzetkilométer, hoszsza 11.56 kilométer, legnagyobb szélessége 2.4 kilométer) két medenczére oszlik; a kisebb nyugati 110 méternyi legnagyobb mélységgel a tó végétől a Millstatt-tól nyugatra fekvő halászkunyhóig terjed, a kétszer oly hosszú keleti pedig lemélyebb helyén (Dellach és a Jungfernsprung között) 132 méternyi. A beleömlő patakok közűl csak a Döbriachi (Rieger-) patak és az éjszakról jövők jelentékenyek; az utóbbiak torkolatait a tópartnak valamely emelkedett pontján álló néző könnyen fölismerheti a földnyelveken, melyek a patakok által hordott és a tó alján lerakott törmelékekből képződtek. A tó jövőjére nézve legvégzetesebb víz a Döbriachi patak, mely a Feld-, Kleinkirchheimi és Kaningi patak egyesűléséből származva, Döbriach alatt az általa képezett és folytonosan növekvő iszapsíkságon több ágra oszlik, melyeknek gyakran változó medre a tó keleti partjának táplálékot ad, de egyúttal veszedelmet is okoz. A tó vizének kifolyása, melyben egész szélességben az ikrázó lazaczok fogására szánt varsa nyúlik el fölfogó szekrénynyel, rövid folyása után Seebach gyár közelében a Lieserbe ömlik.

A Millstatti tónál a part meredek esése miatt nincs meg az a mocsaras öv, mely a tartomány többi tavait változó szélességben körűlveszi, és ezzel együtt hiányzik – fájdalom – a karinthiai vizek lotusvirága is, a kedves tavi rózsa (Nymphaea); csakis keskeny, gyakran félbeszakított nád- és kákaövek kerítik a zöld hullámokat, melyek mélyében sügér, csuka, harcsa és márna mellett a tartomány legnemesebb halfaja a pompás lazacz-pisztráng (Trutta lacustris) rejtőzik.

A tóvölgy községei, Dellach, Millstatt és Seeboden, mind az éjszaki oldalon feküsznek; legjelentékenyebb az éghajlati gyógyhely- és fürdőként széles körben ismert Millstatt város. A régi kolostor körűl csoportosúló házak, melyek némelyike rég letűnt idők jelét viseli magán, részben a lejtőn feküsznek, részben a Riegerbach iszapja által alkotott földnyelven. Seeboden tulajdonkép öt falu közös neve, melyek a Treflingi patak mindkét oldalán feküsznek a harántvölgy torkolatánál, mely a tó partjáról több lépcsőzetben éjszak felé emelkedve, igen kellemes változatosságban erdőséget s mívelt földeket, majd ezek között szétszórva Sommereck várrom mellett több községet foglal magában; ezek mellett halad el a Lieser és Gmünd felé vezető út.

A Millstatti tó és a körötte levő Alpesek. Russ Róberttől

A Millstatti Alpesektől elkülönítve a Kaning-patak mélyen bevájt medrétől, melyet ez hozzáférhetetlen szoroson át a Radentheini völgyben alkotott, hogy azután másokkal egyesűlve a Millstatti tó felé siessen, tágas medenczét vesz körűl egy hatalmas sziklafal, melynek közepén emelkedik a Roseneck (2.434 méter) tekintélyes gúlája, a legmagasabb csúcs a Lieser és a Gurk között; ehhez csatlakoznak éjszakkelet felől a czikk-czakkos alakjukról s vakító visszfényökről már messze távolban fölismerhető Zunderwände nevű, éjszak és dél felé meredek oldalú hatalmas ősmészkő sziklafalak, melyeknek fensíkját a havasi növényzet barátja nem hiában fogja fölkeresni. Ide csatlakozik a Kaninger Bock nevű mélyedés a Roseneck és Klomnock (2.326 méter) között, a melyen át vezet egy ösvény a Grundba, a Leobengraben legfelső völgykatlanába, a hol az ossiachi havasi ménes épületei állanak. Az útas innen a Leobengraben éjszaki lejtőjén át a Stangalpehez (a Muraui Alpesek egy része) ér, a mint annak az Alpes-csoportnak éjszaknyugati részét nevezik, mely a Belső Krems és a távolabb kelet felé fekvő Flattnitz (Paal-patak) között fekszik. Ennek a hegyvidéknek nevét jól ismerik minden ország geologusai, mivel e helyen találják a szürke palában azokat a híres növénylenyomatokat, melyek tanúsítják, hogy az egész hegység a kőszén-képlethez tartozik, habár annak legfontosabb tagja, a fekete kőszén, a belföldi vasipar kimondhatatlan kárára, hiányzik. Alig van Karinthiában más vidék, mely ennyire tele volna kopár szakadékokkal s tenyészet nélkűli szurdokokkal; csakugyan nem is alaptalanúl nevezte el az öreg Hacquet Karinthia ezen részét „Alpes desertae” névvel. A hegyek királyaként Salzburg, Stiria és Karinthia hármas határán a Königstuhl (Karlnock) emelkedik 2.331 méter magasságra. A hegylejtőkön szerte-szét heverő kövek, a gyakori törmelékek és az árkok alján levő áradmányi lerakodások miatt csak sivár tenyészet látható itt, nagyobb részt alacsony füvek és mohszőnyegek, melyek között itt-ott a havasi szegfűgyökér sárga virágai és az aranygyopár (Valeriana celtica) csínos álernyői tűnnek elő. Csakis oly helyeken, a hol a kőzetből forrás csörgedezik ki, támadt egy-egy zöld szalag, mely a víz folyását körűlkeríti, míg az a medenczébe érve megáll s így a mohtenyészet kifejlődését lehetővé teszi. Az erdőövben, mely nyomban a mohszőnyegekre következik, karcsú czirbolyafenyők s magasra nyúló vörösfenyők nyújtanak némi árnyékot az útasnak, de hiába keresik a fáradt ember szemei a bujazöld réteket, melyek más havasokban oly gyakoriak; ilyenek csak akkor mutatkoznak, ha az útas a magaslatokon át Belső-Kremsbe, a Radenthein barátságos völgyébe, vagy a Reichaneauba száll le.

A Königstuhl déli alján a „Karl”-ban, a Leobengraben oldalárkában, körűlbelűl 1.200 méter magasságban a tenger színe fölött, van egy fürdőhely, a minőhöz hasonló csak havasi vidéken található, a Karlbad.” Vadregényes, de zord helyen elrejtve s messze távol az üzleti forgalom ereitől ezek a fürdők csaknem tisztán egyszerű falusiak hálás emlékében élnek, mivel vendégeknek nem nyújthatnak mást, mint szegényes födélt, spártai élelmet, a gyógyforrást és a havasok erősítő levegőjét. Karlbadban még fürdőkádak sincsenek; a forrásvizet fatörzsekből durván faragott teknőkbe vezetik s belédobott forró kövekkel melegítik, melyeket előbb égő máglyákon tüzesítettek meg. A Karlból a Stangnockon át, melyet a kincsásóktól még mindig hiában keresett Freimannshöhle tett hirhedtté, a Winklgrabenen keresztűl a kellemes Reichenauba, a Gurk legfelső völgymedenczéjébe jutunk, hol annak forráspatakjai; a Winklbach folytatását képező Stangenbach, meg a Karinthia legmagasabban (1.472 méter) fekvő egyházközsége, St.-Lorenzen, mellett meredek zuhataggal elrohanó Gurk patak egyesűlnek. E kettő egyesűlésénél fekszik a barátságos Ebene Reichenau egyházközség, mely, bár csak 39 háza van, az egész Alpes-csoportnak legfontosabb községe, mivel e helyen évenként nagy marhavásárokat tartanak s az ilyenkor összejövő kereskedők és szatócsok látják el a havasok lakóit az alföld nekik szükséges termékeivel. A lejtők bujazöld havasi rétjein, melyeket itt kertek-nek neveznek, a havasi flóra barátai gazdag s gyakran ritka zsákmányt nyerhetnek.

Landskron romjai és az Ossiachi tó. Willroider Józseftől

Az Ossiachi tó és a felső Gurk között elterűlő vidéket három, a csillámpala-övhöz tartozó hegytömb tölti be elágazásaival és nyúlványaival, melyek: nyugaton a Mirnock, a folytatását képző Ambergi Alpes, délen a Gerlitzenalpe és ettől éjszakra a tojás alakjával föltűnő Wöllani Nock. A hegyóriások közé mély, irányzat és szélesség tekintetében egyenlőtlen barázdák nyomúlnak be, de csak egy van közöttük, melynek keretében mind a három hegytömb részt vesz, a változatos tájképekben gazdag Treffen-Afritzi völgy, melyet mellékelágazásaival együtt a köznép egyszerűen die Gegend névvel jelöl.

Az útas, ha Villachból a Rudolf trónörökös-vasút irányában kelet felé megy, rövid idő alatt eléri a Kumizberg és az Ossiachi Tauern között fekvő mélyedést, a „Gegend” és az Ossiachi tó-völgy közös torkolatát. A vasút nyugatra vagy a patak jobb oldalán húzódik egészen a Kumizberg alján a St.-Ruprecht felé, hogy azután nagy kanyarúlattal a tó völgyébe lépjen be; jobb oldalt egy előre nyomúló mészkúpon Landskronnak, egykor Hoch-Osterwitz mellett a tartomány legszebb várának, festői romjai látszanak, s mindjárt a hegy éjszaki aljánál az Ossiachi tó széles nádövvel kerített nyugati partja tűnik föl. Mint a Millstatti, úgy az Ossiachi tó völgye is tágas palás nyílásként húzódik Felskirchen hegyüstjétől délnyugatra a Gegend-völgy legalja felé, mely völgy egy őskori hatalmas vízmedenczének éjszakon eltorlaszolódott öble. Éjszaki oldalán a Gerlitzenalpe emelkedik széles félkörben a csúcs felé (1.910 méter), hogy ezután hirtelen a tó felé kanyarodjék, mely előtt köríve egy meredek hegynyúlványhoz hasonló előfokban, a Platte-ban végződik. A lejtő, mely kezdetben meredek és egész kiterjedésében erdővel van borítva, az erdőövön túl szelíden emelkedik a magasba s tarka változatosságban tűnnek föl rajta szántóföldek és rétek, majd erdőszalagok és a hegyi falvak szétszórt házai és kunyhói. A déli völgyfal is, melyet a sokkal alacsonyabb és teljesen erdővel borított Ossiachi Tauern alkot (melynek fensíkján 927 méter magasban ménes van), Ossiachtól nyugatra körívet ír le, mely az éjszaki oldal rézsút szemközt fekvő körívével együtt medenczét alkot, melyben az Ossiachi tó fekszik és a mely a tó által elválasztott két völgyöbölt környezi, a hol a legtöbb völgy falu látható. A völgyfenék felső harmadrészét egy Bleistatt nevű turfamocsár borítja, melyen egész hoszszában, a Tiebelbach, a tó legtekintélyesebb forrásvize, fut át, a szelíd lejtőn Buchscheiden vasgyár s Pregrad rom mellett, mely a Paradeiser nemes család ősi vára, Steindorf alatt a tó keleti partjáig húzódik. Maga a (magassága a tenger szine fölött 487.7 méter, fölszine 10.878 négyzetkilométer, hoszsza 10.8 kilométer, legnagyobb szélessége 1.65 kilométer) egy az éjszaki parttól Ossiach felé húzódó alluvialis zátony által két medenczére oszlik: a keletire, melynek legmélyebb helye 12 méter, és a kétszer oly hosszú nyugatira, melynek legmélyebb helye a Lenzbauerüstben Sattendorf alatt 47 méternyi. A Gerlitzenalperól számos, gyakran kevés vizű patak fut le, melyek között nehány oly helyeken, a hol a palarétegeket még nem törtek át teljesen, kisebb-nagyobb vízesést alkot. Az Ossiachi tóról azt tartják, hogy halban a legdúsabb a tartományban; a 22 halfaj közt, melyek itt a sötét zöld hullámokban lakoznak, legbecsesebbeknek tartják a lazaczpisztrángot és a harcsát. A halban való gazdagságot jelöli már az egykori Ossiach benczés apátság czímere is, a legrégibb apátságé a tartományban, melynek épületei épen a délkeleti parton állanak, de jelenleg katonai ménesűl használtatnak. Itt élt állítólag kilencz éven át II. Boleszláv lengyel király, mint néma zárdaszolga, hogy Staniszló krakkói püspök meggyilkolásáért bűnhödjék; sírját a templomfal egyik fülkéjében a temető felé eső oldalon lándzsarács veszi körűl, rajta ez a fölirat: „Sarmatis peregrinantibus salus”.

A tó és mocsár partvonalán megragadja figyelmünket a tarkábbá alakúló növényvilág; az úszó levelű növények között legérdekesebb a tartomány többi tavaiban hiányzó sulyom (Trapa natans), mely többé-kevésbbé kiterjedt csoportokban lép föl s zöldes barna gyümölcsei kedvelt eledelűl szolgálnak a völgy lakóinak. Steindorftól az út a mocsár éjszaki partja hosszában a regényesen fekvő Tiffen egyházközség mellett a széles völgykatlanig vezet, a hol több közlekedési út góczpontján Feldkirchen iparos mezőváros fekszik. Nem messze innen kelet felé Glan-völgyben az erdő homályában láthatók Dietrichstein egykori várának némi romjai, a hol a fiágában ma már kihalt család bölcsője volt. A Feldkirchen mellett elfutó Tiebelbach a Himmelberg barátságos völgyében ered a Precomberg alatt számos forrásból, melyek némi távolságban egy sokat használt s az általa átfutott völgy iparát föllendítő patakban egyesűlnek. A Tiebel forrásaihoz közel komor hegykúpon állanak a Himmelberger család ősi fészkének utolsó maradványai.

Most visszatérünk az Ossiachi tó nyugati partjára s lépteinket éjszak felé irányozva először egy kedves, a Gerlitzenalpe és Wollanighegy erdős lejtőitől környezett völgybe lépünk, melyet termékenysége miatt „egy darab Egyiptom”-nak is nevezgetnek. Ez a Gegend-völgy legalja, a Treffen-völgy, melynek legfontosabb községe a hason nevű egyházközség; ennek közelében áll Goës gróf renaissance-stilben épített kastélya. Az egykori Treffen grófok vára mérsékelt hegylejtőn Winklern közelében romokban áll; vele szemben torkollik a szép szürkés kék színű és tartós márványáról legújabban ismeretessé lett Gras-völgy. Winklern mögött a völgy a vadregényes in der Einöd nevű árokká szorúl össze, melynek legszorosabb részén az Arriachi patak vad zajjal tör ki egy szakadékból a mélységbe s itt ágazik el az út, mely kanyargó csigamenetekben vezet a Wollanig Nock és a Gerlitzenalpe alján fekvő elzárt Arriach-völgybe. Az „Einöd”-ből az Afritzi patak folyása mellett eljutunk a „Gegend” legfelső részébe, az Afritz-völgybe, melynek alján az Afritz faluról nevezett tó (tenger fölötti magassága 750 méter, fölszine 45 hektár, hoszsza 1.738 kilométer) fekszik, melynek vize az Afritzi, Treffini és Ossiachi patak vizeivel egyesűlve a Drávába ömlik, ellenben a vízválasztón túl fekvő Brenn- vagy Feld-tó (tenger fölötti magassága 745 méter, fölszine 37 hektár, hoszsza 1.086 kilométer) a Feld- és Riegerpatakon át a Millstatti tóba és ezen át a Drávába önti vizét.)

A gail-völgyi Alpesek. A karni Alpeseknek éjszaki ágát, mely a Monte Silvellától ívalakúlag húzódik el a Gail forrásai körűl s azután keletre fordúlva a Dráva és a Gail vízhálózatát érinti, hogy azután közvetetlenűl a két folyó egyesűlése előtt a Dobratsch-csal (Dobraè vagy Villachi Alpes) bevégződjék, gail-völgyi Alpeseknek nevezik. Nagy részben az alpin trias- és rhätképlet mészéből alakúlva, melyek a Dráva bal partján fekvő csillámpala folytatásán nyugosznak, a hegyláncz a Mész-Alpesek jellegét hordozza magán, csodálkozás tárgya a természetbúvárnak, de csapás a völgy lakóinak, ha a zúgó hegyi patakok leomlanak s elöntik a csúcsokról szabálytalan medrökben lehordott törmelékkel a réteket. A szeszélyesen alakúlt Unholdektől (2.678 méter), melyek Tirol határszélén a völgytalajból meredeken fölemelkedve a levegőbe nyújtják szétszakgatott csúcsaikat, a hegyláncz lassanként lesülyed a Gailberg-szorosig (970 méter), mely egyike a kevés, kocsival is járható átjáróknak s azon túl az ólom- és horganyérczben gazdag Jaukenben ismét fölemelkedik 2.252 méter magasságra, majd az ettől a Jaukeni nyereg és a mélyen bevésett meredekfalú Ochsenschlucht által elválasztva Reisskofelben, Karinthia Untersbergjében, 2.369 méter magasságra; az utóbb említett, meredek fallal aláhanyatló, nehezen megközelíthető dolomithegy, melynek csúcsáról széles és pompás látkör nyílik a szemlélő elé, a gail-völgyi Alpesek leghatalmasabb pontjai közé tartozik. A Reisskofel-csoportot éjszakkelet felé a magánosan álló, vadregényes Gösseringgraben határolja, mely távolabb délkeleti futásában a Gitsch-völgygyé szélesűl. A Gösseringgrabenen túl széles erős kúp emelkedik, a Grafenwegi csúcs (1.444 méter), egykor az osztrákok és francziák váltakozó táborhelye, mint összekötő kapocs a három hegyláncz között, a melyre az innen csakhamar legnagyobb kiterjedést nyerő gail-völgyi Alpesek oszlanak. Kettő e hegylánczok közűl a Weissensee-völgyet és a tóból kifolyó víz (Weissenbach) által öntözött Stockenboi-völgyet veszi körűl. A Weissensee-völgy, az egykori trias-tenger mészüledékébe vájt szakadék, két részből áll, a melyeknek tájképi jellege teljesen különbözik egymástól: a nyugati széles, mívelt földekkel s lakóházakkal megrakott teknő, a keleti ellenben kopár, barátságtalan, csaknem egész szélességében vízzel borított árok, melyen át az éjszaki tópart hoszszában elhagyatott ösvény vezet föl s le sziklanyúlványok, kőpárkányok s törmelékek fölött a tó végeig. A tó környékének legnagyobb emelkedése, a Latschur (2.238 méter), mely az Eckerwand meredek sziklás gerinczén át a 18 méterrel alacsonyabb, de mint messzelátó pont ismeretes Staffberggel (Hochstaff) függ össze, a Kreuzwirth-nyeregig terjedő nyugati nyúlványával a tóvölgynek éjszaki részét keríti be; a déli határt a Laka hegyhátai alkotják s távolabb délkelet felé a Tschernieheimi völgyből kiemelkedő Spitzegelkette (Spitzegel 2.121 méter), mely a Hühnernockon és Keuzbergen át a grafenwegi magaslathoz csatlakozik. A Kreuzbergen át vezet az út a Dráva-völgyből a Ferencz József magaslat mellett a Gitsch-völgybe.

A Bleibergi völgy. Willroider Józseftől

A völgyfenék közepét a tó foglalja el (magassága a tenger szine fölött 900 méter, fölszine 6.64 négyzetkilométer, hossza 11.4 kilométer); szélessége, folytonosan váltakozva a völgy főhelye, Techendorf mellett 108 méterre keskenyűl úgy, hogy a két partot fahíddal lehetett összekötni. A Weissensee is, Karinthia többi tavaihoz hasonlóan, két mederre oszlik, a sekélyes nyugati és a négyszer hosszabb keleti részre, mely utóbbinak legnagyobb mélysége a nagy Steinwand alatt 98 méter. A beleomló patakok, a neusachi Mühlbach kivételével, jelentéktelenek, vannak azonban a tónak ezeken kivűl oly kútforrásai is, melyek nem láthatók, mert a tó medrében keletkeznek. A part hoszszában sekélyes helyeken kibugyogókat Brünn (Brunnen = kútak) név alatt ismerik s igen kedvelik, mivel itt fogják a Weissensee legbecsesebb halait, a lazaczpisztrángot és aranyos lazaczot. A Weissensee vize magasabb helyről tekintve a parton fehérnek látszik, s bizonynyal innen nyerte nevét; de a hol a sekély tófenék hirtelen mélyre sülyed, rögtön eltűnik a fehér szín s pompás óriási türkizhez hasonlító kék szín tárúl elénk.

A déli parton egyedűl álló Naggl községtől délkeletre, ott, a hol a Spitzegel-hegyláncz óriásai emelkednek föl, fekszik a Tschernieheim-völgy, mely a tótól a Laka (1.856 méter) által elválasztva, félkörben húzódik a Zlan-Nock felé, mely az őskori Weissensee-völgy végpontja volt. Ma már elnémúlt a két évtizeddel ezelőtt itt uralkodott vidám élet s komor, a magános utazót csaknem aggodalomba ejtő csend honol az elhagyott völgyben s az idők pusztításainak átengedett üveghutákban. Méltó záradéka a gailvölgyi Alpeseknek a Dobratsch, Karinthia Rigije, melyben a hegység még egyszer 2.167 méternyire emelkedik, hogy azután a Villachi síkságig lapúljon le. A tartományt éjszak és dél felől körűlvevő óriási falak között középen feküdve oly körképet nyújt csúcsa a szemlélőnek, mely a természet szépségei iránt fogékony nézőt hatalmasan s elenyészhetetlen erővel ragadja meg, ha írígy köd, vagy a csúcsok gőzölgése nem gátolja vagy zavarja a messzelátást. A jéggel borított óriásoktól s hatalmas nyúlványaiktól zavartan néz a szemlélő a kopár sziklagúlák, czikk-czakkos nyergek és szétberzedt csúcsok hosszú során át, hogy végre meghajolva a kép nagyszerűsége előtt, nyugvópontot keressen a sokszorosan kanyargó völgyek és erdős magaslatok zöldjén, a tavak és folyók csillámló tükrén, a múlt időknek magános csúcsokon emelkedő épületein és az embereknek különfélekép csoportosúló lakóhelyein. Az ősök eszméje, hogy a hegycsúcsokon az emberek világi üzelmein fölűlemelkedve szent helyeket létesítsenek, itt is megvalósúlt és a hegy csúcsán nemcsak egy, de két templomot is találunk: a legmagasabb ponton álló németet, mely Európa legmagasabban fekvő templomai közé tartozik, és a 29 méterrel mélyebben fekvő vend templomot; az előbbi mellett a Dobratsch csaknem függőlegesen ereszkedik le a szédítő mélységbe; ez az a hely, a hol az 1348-ki földrengés az Alpest megszakította, a délnyugati csúcs egy nagy részét a Gail-völgybe döntötte, hol lezuhanásával számos községet temetett romjai alá.

Stein vára Dellach mellett a Dráva völgyében. Willroider Józseftől

A Dobratsch-csal szemben s tőle a Bleibergi völgy által elkülönítve tűnik föl mint szerény, de azért az egész vidékre nézve áldásthozó szomszéd, az Erzberg a Bleiberg-gel (1.522 méter), melynek meszében találhatók a régóta híres ólom- és horganytelepek.

A Dobratsch és Erzberg szénmész magaslatai közt vannak a Weissen- és Kötsch-patak bérczi völgyei, a melyeknek vizei ellentétes irányban futnak a Drávába és a Gailba. A Kötsch-árokban levő kövületeit minden geologus jól ismeri. Ebben a völgyben, melynek fekvése okozza, hogy a nap legalacsonyabb járásakor több héten át láthatatlan a lakóknak, van jelenleg a tartomány legjelentékenyebb bányaipara. A szétszórva fekvő, nagyobb részt bányászok és kohászok lakóhelyéűl szolgáló házak és kunyhók középpontját a Dobratsch megmászásánál kiinduló pontúl szolgáló Bleiberg egyházközség alkotja (vízválasztója 893 méter) és az ettől nyugat felé kis távolságra fekvő Kreuth falu. Az előbb említett helységben van egy emléktábla az 1879-ben február 25-én történt lavinaomlás emlékére, melynek 7 ház és 25 emberélet esett áldozatúl.

Karinthia legfontosabb völgycsatornája, a hova összefutnak csaknem minden vizei, s a melynek az egész tartomány mellékvölgyeivel együtt tulajdonképen csak egy részét teszi, a Dráva völgye, melynek nyugati, a tiroli határtól kezdve a Villachi síkságig terjedő részét felső és alsó Dráva völgyére osztják. A felső völgy az Ober-Drauburg mellett levő völgyszorostól 40 kilométernyi hosszú, dél felé hajló ívben húzódik addig, a hol a Dráva és Möll egyesűl. A csillámpala és a trais-mész kőzethatárát követve s ez által a Magas-Tauern és a Gail-völgyi Alpeseket elválasztva, a völgy keleti ívének végén egy mindkét oldalról csak csillámpalával határolt szorosba megy át és ezen túl a már alsó Dráva-völgyéhez tartozó Lurnfeldben torkollik.

Éjszak felől, mint a Möll-völgy óriási válaszfala, a Kreuzeck hegytömbje emelkedik, melynek szakadékokkal sokszorosan megszakgatott lejtőjét, minthogy verőfényes, zord szelektől ment fekvésű, még az erdő-öv alatt is mívelt talaj borítja, mely még 900 méternél magasabb helyen is szép tenyészetű, sőt Rottenstein vára közelében szelíd gesztenyefa-erdő is van rajta. A déli völgyfal, melyet a Mész-Alpesek éjszaki lejtője alkot, csaknem mindenütt erdős s csak itt-ott emelkednek kopár bordás falak és csupasz sziklagúlák az erdős csúcsok felé. A völgyfenéket, mely két végétől közepe felé szétterűlve Greifenburgnál éri el legnagyobb (1.2 kilométernél több) szélességét, a Dráva medre két egyenlőtlen síkra osztja, melyek közűl a nagyobb és lakottabb a folyó bal partján van. A történeti emlékekben gazdag felső Dráva-völgyének 70 községe közűl három mezőváros a legnevezetesebb: Ober-Drauburg a nyugati csúcsnál, Greifenburg az egész vidék fölött kiemelkedő várával közepén, s a még most is körfallal ellátott Sachsenburg a völgy keleti torkolatánál. Az utóbbi községtől az itt kezdődő alsó Dráva-völgy szép síksággá terűl szét, melyet éjszakon a Hühnersberg (2.587 méter) jól mívelt lejtője és délen a Staff-hegy nyúlványai kerítenek. Ez a Lurnfeld név alatt ismert ős tó betemetett medre, melynek termékeny síkját a Möll vizével erősödött. Dráva változatos kanyargásokkal futja be. Amaz erdős magaslaton, a melyet jelenleg a St.-Peter im Holz templom díszít, állott egykor a Teurnia város fölött emelkedett római várkastély. A Lurnfeld keleti szélén a Lieser torkolata fölött látható Spital barátságos mezőváros ismertetőjelével, a Porcia herczegek tekintélyes várával. Nyugatra csekély távolságban Spitaltól egy hegyelőfokon vannak az egykor Ortenburg csekély maradványai, a tartomány egyik legelőkelőbb nemesi családjának bölcsője. A Dráva alsó völgye innen ismét az őspala és a trias-mész kőzetválasztéka között tekintélyes s egészben véve csaknem egyforma szélességben húzódik el Rothenthurm vára s a távolabb kelet felé, a folyó jobb partján fekvő Paternion mezőváros mellett Weissenstein vidékére, a melyen túl megszűkűl, és végre Felső-Vellach-nál a Villachi-síkságba torkollik. Paterniontól a Gail-völgybe kocsival járható átjáró visz és pedig a legtávolabbi kelet felé fekvő Kreuzen egyházközségen és a vend magaslaton át (a nyereg 1.094 méter).

Villach és a Dobratsch. Russ Róberttől

A Dobratsch keleti alján, hegyek tág koszorúja által környezve, terűl el egy ősrégi tó betöltött medre, a Villachi síkság, mely a völgy irányában menve, lassankint erdős völgytorokká keskenyedik, a melyen a Dráva könyökalakúlag meghajlott irányban tör útat Wernberg vár alatt. Enyhén kikerekedett, egész a csúcsig zöld palahegyek közé zárva éjszak felől, míg délen meredeken emelkedő kopsz falú mészóriások között pompás festői tájképet nyújt itt a Villachi síkság, körűl véve hosszan elnyúló mívelt földekkel s barátságos falvakkal kellemes változatosságban borított talajlépcsőzetekkel, az egykori tópartokkal s keresztűl barázdolva a felvidék két legnevezetesebb, itt egyesűlő folyója által. Ott, a hol a nyugati, a Dobratsch előhegyeihez csatlakozó lépcsőzet, mely az éjszaki szárnyon St.-Martin alatt függélyes falakban esik le a Drávához, enyhén hajlik a folyó felé, van a bambergi egyházfejedelmek régi híres városa s fölötte St.-Jakab templomának tekintélyes tornya, mely pompás kilátással jutalmazza meg a fölmászás csekély fáradságát.

A Faaker-tó és a Mittagskogel. Willroider Józseftől

Villach egykor közvetítője volt a kereskedelemnek Velencze és a német birodalmi városok között; most, szerencsés helyzeténél fogva a fontos közlekedési vonalak góczpontján, a tartomány legfontosabb kereskedelmi helye, a hol három néptörzsnek, a németnek, szlovénnek és olasznak képviselői élnek barátságosan egymás mellett. Történeti emlékek emelik az érdeklődést Felső-Karinthia főhelye iránt; itt tartózkodott 1552-ben május 27-étől július 13-ig V. Károly császár, itt élt Theophrastus Paracelsus, a híres orvos és alchymista. Délen, nem messze Villachtól, emelkedik épen a síkság szélén Villach melegfürdő tekintélyes épülete, egy gyakran használt 28° C. indifferens melegforrás, melyet már a rómaiak ismertek, a mint azt a szomszédságában talált római régiségek tanúsítják. A melegfürdőből az olasz országút mellett nyugat felé a Gail-völgybe jutunk, keleti irányban pedig a Gail hídján átkelve a Faaker-tó völgyébe.

A Villachi síkságtól a Dobrova (Polana 666 méter) alacsony, diluvialis törmelékekből álló hegygerincze által elválasztva fekszik a Faaker-tó völgye, egykor a Gail-völgy egyenes meghosszabbodása, melytől egy széles gát választja el, mely Malestigtől a tájszólási határként nevezetes Feistritz-patakig terjed; déli keretét alkotják a Karavankák két Mittagskogel-jének, a Malestigi (Mornoutz) és a nagy Kepa (2.144 méter) erdős előhegyei, melyeket a Belca-nyereg (1.442 méter) köt össze egymással. A Malestigtől délre fekvő előhegy, a minden oldalról meredeken hanyatló mészfalai által föltűnő St.-Canzianberg (777 méter) fensíkjának keleti szélén egy kápolna áll, mely csengő harangszóval üdvözli reggel, este a völgy lakóit; keleti szomszédjának csúcsán van Finkenstein vár romja; a harmadiknak, a Vinza-nak alján egy hajdan kiterjedt vízmedernek ma aránylag csekély maradéka, a Faaker-tó terűl el (magassága a tenger fölött 561 méter, fölszíne 2.38 négyzetkilométer, hossza 1.7 kilométer, legnagyobb szélessége 2.14 kilométer).

A tavat a fenekéből meglehetős meredeken kiemelkedő conglomerat-sziget választja szét két mederre, a kisebb és sekélyesebb délire és a nagyobb éjszakira, melynek legnagyobb mélysége 29.5 méter. Ez a sziget a kedves Faaker-sziget, melynek buja zöldje oly kellemes ellentétet képez a világos kék víz tükrével; mindkettő fölött emelkedik az erdős Vinza és mögöttük kopár szétszakgatott falaival a nagy Mittagskogel mészgúlája. A Faaker-tó ismertető jele, mely emlékünkben önkéntelenűl hozzá tapad, az éjszakkeleti parton meredeken emelkedő, óriási, erősen tompított kúphoz hasonló Tabor, melynek a tó tükre fölött 172 méternyire emelkedő széles fensíkja szép kilátást nyújt a tó egész vidékére. A kék hullámokban élő tíz halfaj között a legbecsesebb a lazaczcsaládhoz tartozó Coregonus Wartmanni, melyet Karinthiában Reinaugenak hívnak s melyet télen a jég alatt kerítő hálóval szoktak halászni.

Alsó-Karinthia és Klagenfurt. Jabornegg Márk bárótól, fordította György Aladár

Éjszak és kelet felől a Muraui, Judenburgi és Stainzi Alpesek szelíd alakúlású pala-magaslataitól, délen a Karavankák merész emelkedésű mészkőszálaitól és a Sann-völgyi Alpesektől bástyaszerűleg körűlzárva szintén ez oldalak felső Stiria és Krajna tartományoktól környezve terűl el Alsó-Karinthia a karantán felföldtől kelet felé. Az előbb említett hegység ennek a tartományrésznek éjszaki és keleti határain mint valami hosszú, csakis két jelentékenyebb mély nyereg által félbeszakított sötét színű pala- és gneiss-kúpok sorozata húzódik a nélkűl, hogy az örök hó határát elérné, először keleti irányban, majd dél felé fordúlva a Dráva völgyéig. A hegységnek szelíd emelkedésű alsó lejtőit váltakozva nagy fenyvesek, majd mosolygó szántóföldek, rétek és gyümölcsültetvények borítják, míg hullámzatos alakú s hosszan elnyúló magaslatain számos patak által áztatott havasi legelők terűlnek.

A Bärenthal és a Stol-hegy. Willroider Józseftől

E hegylánczhoz több híres csúcs tartozik, a szép kilátásokat nyújtó Eisenhut (2.441 méter), a kövesűlt csontok lelőhelyeként nevezetes Grebenzen (1.870 méter), a Zirbitzkogel (2.397 méter) és az orvosi füvekben gazdag 2.141 méter magas Koralpe, mely utóbbi a Lavant-völgynek paradicsomi öléből előhegyek nélkűl kiemelkedő csúcs legdélibb nyúlványával, az Unter-Drauburgnál fekvő 1.522 méter magas Hühnerkogellel ennek a hegyláncznak záradékát alkotja. Az Eisenhut, Grebenzen és a Zirbitz mind Stiriában vannak.

Ezeknek nagyon szétágazó és sok helyütt megszakgatott mellékágazatai, melyek csakis a Stang-alpesek csoportjában, a Gurk-völgy legfelső része és az Ossiachi tó között fekvő magaslatokban, valamint a Sau-alpe hosszú lánczolatában (Nagy Sau-alpe 2.081 méter) érik el a tulajdonképi alpesi magaslatot, alkotják a Közép-Karinthia legváltozatosabb tájképeit, melyeknek szépségeit a völgyeikben fészkelő számos tó nem kevéssé emeli.

Egészen másféle alakúlásúak ellenben a Karavankák hegysége, továbbá a Sann-völgyi, illetőleg Steini Alpesek a karantán alvidék déli határszélein. Ezeknek határozott mészhegység-jellegük van, mely hatalmas egységes kőzetalakzat, mint mindenütt, itt és többnyire meredek esésű szakadékos sziklafalakban mutatkozik, meredek falak, rövid éles ormú gerinczek, szarvszerű csúcsok és fantasztikusan alakúlt csipkézetek képében, melyek alján messze terjedő törmelékmezők nyúlnak le halvány sivár kősivatagokként a mélyen bevésődő völgyekbe és árkokba. Bármily kopárnak látszik is azonban ennek a hatalmas alpesi hegyláncznak a fő gerincze általában, ép oly festőivé válik az az előhegyekkel összeköttetésben, melyeknek lejtői a köztök alpesi magaslatig vonúló harántvölgyeknek azt az üde színezetet adják, mely csakis a Mész-Alpesek elegyes erdeinél és hegyi rétjeinél található föl. A kopasz havas igen csodálatos ellentétben van itt az előtte fekvő hegyek buja bükkfaerdejével és mosolygó vörösfenyő zöldjével szemben, sőt annál nagyszerűbbnek tűnik föl, ha mint tökéletes ellentét a völgy ős-törzsű alpesi erdejéből szétszakgatott kőtömegként emelkedik ki; egészen elragadó szépségű pedig a kép akkor, ha a lemenő nap sugaraitól érintve a megmászhatlanoknak hitt sziklatömegek hóval borított rovátkái biborfényt nyernek, mialatt a völgy fölött már mély árnyék terűl el.

Miként a Száva és Dráva között vízválasztót alkotó Karavankáknak Weissenfelsnél (Ratschach-nyereg) kezdődő havasi láncza kelet felé terjed és a Stol-csoportban (2.239 méter) legnagyobb magasságát, a Petzen-hegység hatalmas tömegében Bleiburg mellett pedig zárópontját éri el: a tartomány délkeleti részében a Karavankákkal az 1.218 méter magas Seebergi nyereg által összekapcsolva a Sann-völgyi (Steini) Alpesek emelkednek, melyek nagyszerűségüket tekintve Alsó-Karinthia összes hegylánczait fölűlmúlják s Grintouzban (Grintovc) 2.559 méternyi magasra hatolnak. Ebből az alpesi vidékből azonban csak a karinthiai tóvidéknél, illetőleg a krajnai Kanker-völgynél kezdődő és ott hatalmas meredek falakban emelkedő déli fő láncz éjszaki lejtői tartoznak Karinthia tartományához, valamint a Skutsa csúcsától éjszakkelet felé elágazó és az 1.696 méter magas Ursula-hegygyel a Miess völgyében bezáródó éjszaki ág.

Ennek a két fő hegyláncznak alakokban és színezetben való különbözősége adja meg a tartománynak azt az egészen sajátságos tájképi szépségét, melyben benne van a gazdag változatosságnak minden fokozata, a kedves, szelíd tájaktól kezdve a magános havasi csúcsokkal és görgetegekkel telt sziklavadonokig.

A Bodenthal és a Vertazha. Willroider Józseftől

Minden dél felől a Drávába ömlő víz az Alpesek valódi fékezetlen szülötte; bármily csekély legyen is forrásvidékük, igen pusztítólag hatnak, a mint ezt élénken tanúsítja az alsó folyásaiktól elválhatatlan törmeléktömeg. Mint erős folyású vizek, a felsőbb völgyfenekekből erednek, mert magának a magas hegységnek nincsenek állandó vízcsatornái. Föltűnő, hogy a Karavankák kevés haránt-völgyeinek mindegyike különböző tájképet nyújt. A Feistritznál végződő Bärenthal hatalmas meredek árok gyanánt tűnik föl, mely a Stol nagyszerű tömege által rendkivűl vadregényesen bezártnak látszik; a Lobil-völgy és mellékvölgye, a Bodenthal, ellenben szelídebb alakzatúak, s különösen az utóbbit festői szépsége miatt kell kiemelnünk. Ez egy lapályos, átlag 1.000 méter magas, buja rétekkel födött völgyfenék, melynek oldallejtői a déli völgyzárlatot alkotó s lassanként 2.186 méter magasságra emelkedő Vertazha kopasz sziklafaláig emelkednek. Ennek óriási görgetegei, hatalmas védő erdő által föltartóztatva, nem képesek elérni a völgy mívelt vidékét.

A Nagy Gerloutz- és Singer-hegy között torokszerűleg kezdődő Loibl-völgy a kis Loiblen túl, ott, a hol a Bodenthal vizei egy hozzáférhetővé tett nagyszerű gerinczen át az „ördöghíd”-nál három lépcsőzetben hullanak le a Loibl-patakhoz, hasonlókép szelídebbé, pompás lombos erdők s buja hegyi és havasi rétegek által kiválóan jellemzetessé alakúl át. Az az egykor fontos országút vonúl át rajta, mely számos kanyarúlatban és pompás kilátást nyujtó helyeken visz át a Karavanka-hegyláncz legmélyebb nyergén, az 1.370 méter magas Loibl-szoroson át Krajnába. Ferlach alatt végződik a Zell völgye, melynek két kezdő völgye, a „Zell am Winkel” és a „Zell bei der Pfarr”, vizeiket a regényes Waidischgrabenen át a Drávába küldik, míg az innen keletre fekvő hegyi völgy vizei a mélyen bevésődött Freibachgrabenen át hullámozva Freibach név alatt hömpölyögnek a Dráva völgyébe. Sajátságosan szép és számos oldalvölgyre oszlik a Vellachi vagy Kappli völgy. Ez a Sann-völgyi Alpesek főgerinczénél a Vellachi Kotschna (Koèna) kiválóan nagyszerű sziklaüstjével kezdődik, közép és alsó részében pedig Vellach fürdőtől a Karavankák számos vizét veszi magába. A Vellachi völgy alsó részében az Obir hatalmas sziklatömbjét választja el a Petzentől, melynek kilátásokban gazdag havasi csúcsai ólomérczükről ismeretesek. Különösen nagyon ismerik és látogatják mai napság a Nagy Obir pompás csúcsát (2.141 méter), mivel ezen van Ausztriában a magasságra nézve második helyen álló meteorologiai állomás és egy kitűnően berendezett turista-ház, melyet Eisenkappel mezővárossal telefonvezeték köt össze.

Az Obir éjszaki oldalán Galizien falu fölött a bükkfáktól körűl vett Wildensteini árok végén van a Wildensteini vízesés, melyet nagyságra és bővizűségre nézve a karinthiai Mész-Alpesek egyetlen más vízesése sem múl fölűl.

Ott, hol a Sann-völgyi Alpesek éjszaki ágához tartozó Ovèeva éjszaki és a Petzen-hegység déli lejtői az Ovèeca-nyereg felé esve a Vellach és Miss között vízválasztót alkotnak, kelet felé a Miss-völgy hajlik alá a Schwarzenbach felé és innen kezdve azon, a vasút által átszelt síksággá tágúl, a melyben már távolról számos füstölgő kémény jelöli Prävali és Streiteben nagyszerű kohásztelepét.

Klagenfurt és a délnyugati hegységek. Willroider Józseftől

Az egész tertiär középhegség, melynek déli lejtőit templomok, falvak és tanyák festőileg borítják, s mely a Wörthi tavat és a Klagenfurti mezőt a Rosenthaltól elválasztja, s különösen Mária-Rain egyházközségnél és Hollenburg kastélynál elragadó kilátásokat nyújt a Rosenthal fölött és a Karavankák felé, csekély szélességi kiterjedése miatt csak egy pár, említésre is alig méltó patakot bocsát a Drávába, s nyáron még ezek is kiszáradnak. Ennek a conglomerat középhegységnek keleti végén, mely mint valamely hatalmas völgyfal (Skarbin) hanyatlik alá a Drávához, Grafenstein alatt, épen a nagyszerű vasúti híd mellett, a Gurk folyó ömlik a Drávába. Ezen folyó vidékéhez tartozik Alsó-Karinthia nagyobb része. Mint parányi patak ered a magasan fekvő Torer-tóból (Gurk-tó), kissé délre a stiriai Alpesek középponti lánczától s azután S-alakúlag kanyargó folyásában magába fogadja a Muraui csoport minden délkelet felé folyó nagyobb vizeit. A tulajdonképi Gurk-völgy végén, épen a regényesen fekvő Zwischenwässern érseki vár mellett fölveszi a Metnitz-patakkal a Metnitz-völgy vizeit, St.-Johann am Bürckl mellett a Görtschitzet s kevéssel a Drávába ömlése előtt a Glan folyót, mely utóbbi a Klagenfurti síkságba, a pompás Wörthi tóhoz, valamint a Glan-völgy mezőségére a tartomány régi fővárosához, St.-Veithoz s ennek várakban gazdag vidékére vezet.

A tartomány legnagyobb, mintegy négy órányi hosszú és két órányi széles, a Glan által végigszelt síkságának nyugati végén fekszik annak fővárosa, Klagenfurt, már oly távolban a környező középhegységektől, hogy az azokon túl fekvő magas hegyek minden irányból ide látszanak, s így helyzete sokkal kedvezőbb, mint sok más pompás fekvésű alpesi városoké, melyeknél a magas hegység tőszomszédsága nyomasztólag hat. Csakis éjszaknyugat felé nyúlik be a város határába a kilátásokban gazdag Ferencz-József sétatérrel díszített Kalvarienberg, melynek messzelátó tornyáról, valamint a városi székesegyház tornyának erkélyéről gyönyörű körkilátás nyílik a számos nemesi lakkal, templomokkal és falvakkal díszlő Klagenfurti mezőségre, valamint a szomszédos középhegységekre s az azok mögött emelkedő magas hegyekre. Természetes, hogy legvonzóbb a kilátás dél felé a Sattnitznak csak egy órányi távolságra fekvő középhegységére és a Dráva folyón túl emelkedő Karavankák magas csúcsaira, minők a Stol, Nagy Gerloutz, Koschuta (Košuta) és Obir, míg éjszak felé a kissé távolabb fekvő szelíd alakú palahegységek, melyek közűl a templomromjával díszlő Ulrichsberg messze kimagaslik, igen kellemes tájképpé egyesűlnek. Valódi gyöngy Klagenfurt környékén a Wörthi tó, melynek képeknek gazdag partjával, szelíd éghajlatával és tiszta, májustól szeptemberig folyvást egyenlő (20–25° C.) hőmérsékletű s ezért csaknem öt hónapon át fürdésre alkalmas vizével a többi alpesi tó közűl egy sem versenyezhet, miért is környékét évről évre mind több idegen látogatja részint fürdőzés, részint nyaralás végett. Veldentől öt órányi hosszaságban s 1.600 méterig váltakozó szélességben terjed. Hoszszának csaknem közepe táján a déli partról egy kis félsziget nyomúl belé, melynek sziklás végpontján Mária-Wörth ősrégi székesegyházának gót épülete áll; ettől nyerte nevét a tó. Az éjszaki partnak minden részéről láthatók a Karavankák magas bérczei, melyeknek alakjai a tó környékének nagy tájképi szépséget adnak főleg tavaszszal, mikor a teljes hóval borított Karavankák oly csodálatos ellentétet mutatnak az előttük fekvő friss zöld középhegységgel.

Viktring kastély Klagenfurt mellett. Willroider Józseftől

Fölfelé haladva a Glan folyása mellett, a tartomány fővárosától eljutunk a várakkal és kastélyokkal megrakott Glan-völgybe, melynek mellékvölgyei, minő példáúl a Wölfnitzthal, a fővölgyhöz teljesen hasonlítanak. Fő jellemvonásaik a paláknál sajátságos szelíd hegyalkat, mely azonban soha sem válik egyhangúvá, mivel erdő és rét összhangzatosan váltakoznak és a számos község csínos templomaival festőileg helyezkedik el közöttük s itt-ott nagyszerű egyházi épületek, minő Mária-Saal két tornyú domja és egykor pompás kastélyok, valamint sok, részben még jó állapotban levő vár büszke maradványai egészen csodálatos staffage-t alkotnak.

Ott, hol a Glan folyó eredeti keleti irányától eltér és a Maraun-hegy körűl délnyugatra fordúl, a regényes Mühlbach-árok végén kedves völgykatlanban fekszik az ősi herczegi, majd egykori tartományi főváros: St.-Veit. Fölfelé kiterjedt moh-réteken át messze hat tekintetünk a távoli Karni és Juli Alpesek felé, délkeletre az antik leletekről gyakran emlegetett Magdalenaberg és a 726 méter magas, magános mészkúpon ülő pompás, Hoch-Osterwitz nevű jól fenmaradt vár emelkedik, míg kelet felé a Sau-alpe legelőkben gazdag lejtői elszélesedve terűlnek el, lentebb azonban a Zollfelden Mária-Saalig és Karnburgig a kies mívelt vidék gúnyjára boszantó mocsár veszi körűl a Glan folyó medrét, melynek szabályozása és így a völgynek mocsártól megmentése munkálatban van.

Mária-Wörth a hason nevű tó mellett, a Pörtschachi földnyelvről nézve. Willroider Józseftől

A Glandorf vasúti állomástól St.-Veit mellett Felső-Stiriába vezető állami út Launsdorfon át ismét visszavisz bennünket a Gurk folyó partjára. Launsdorfban ágazik el a Görtschitz-völgyi vasút, mely előbb a Gurk folyón át, azután pedig egy darabig ennek partján St.-Johann am Brückl községig megy, a hol a Görtschitz-patak baloldalt a Gurkba ömlik.

Eberstein a Görtschitz-völgyben. Willroider Józseftől

Ez a patak Felső-Stiriában ered Hörfeld medenczéjében, mint Hörfeld patak Karinthiába lép, ezután Steier-pataknak hívják, átmegy mint Görtschitz patak a Görtschitz-völgyön, melynek keleti oldalát a Sau-alpe erdő- és rétborította lejtői, a nyugatit pedig egy középhegy-csoport alkotja, melynek egyik kúpján Waitschach pompás gót temploma van 1.154 méter magasságban, az összes karinthiai középhegység egyik legnagyszerűbb és legpompásabb messzelátó pontján, melyhez könnyen el lehet jutni a Görtschitz-völgyi vasút végpontjáról, a Görtschitzgrabenben festőileg fekvő Hüttenberg mezővárosból, melynek a Sau-alpe környező lejtőinek vasbeli gazdagsága egykor jelentékeny jólétet szerzett. Ott van föntebb a bő vízű Mossinz-patak mellett a nagyszerű Bessemer-huta („Heft”) és dél felé, a Mösel vasúti állomásnál végződő Löllinger Grabenben, Lölling nagyszabású vaskohói. Heft, illetőleg Mossinz és Lölling között emelkedik az „Erzberg”, a karinthiai vas fő telepe, melynek alsó része, a Knappenberg, valamint 1.280 méter magas és emlékkővel díszített Rudolfshöhe pompás kilátást nyújtanak. Az Erzberg már teljesen alá van aknázva. A Görtschitz-völgy közepén festőileg fekszik az egykor jelentékeny Eberstein iparűző község magas mész-sziklán emelkedő s tetejéig vad szőlővel borított várával, míg délre, a Görtschitz bal partján, St.-Wallburgen magas csúcsos tornya valóban elragadóan int át. A vasút is Launsdorftól a Gurk partján halad, mely itt a keskeny pöllingi völgyszorosból az Osterwitzi kies széles völgybe lép. Az említett vasúttal a pöllingi szoroson át a folyó mellett fölfelé eljutunk a nagy kiterjedésű Krapffeldre, mely Karinthia letermékenyebb szántó területe, s mely fölött keskeny lejtőgerinczen éjszakkelet felé az ősrégi Althofen mezőváros van, melynek csodálatos, az egész Karpffelden át a távoli Karavankákig és Juli Alpesekig nyíló kilátása eléggé híres.

Mária-Hilf kettős tornyú búcsújáró temploma mutatja, hol esik a krétaképződéshez tartozó Guttaringi üstvölgy; a magasan fekvő Waitschach búcsújáró hely fölött pedig a hatalmas Judenburgi Alpeshegyláncz emelkedik magaslataival, minők a Zirbitzkogel Stiriában, míg éjszaknyugat felé abban az irányban, a hol a Gurk folyó a szoros Gurk-völgyből Zwischenwässernnél kilép, a Muraui csoport Stangalpe magaslatai zárják be szelíden a látóhatárt. Számos szépen épűlt község, tágas tanyák s nagyszerű gazdasági épületek tesznek tanúságot ezen terjedelmes fensík földmívelő lakosságának jólétéről, és csakis az a körűlmény, hogy a tartomány vastermelésének folytonos hanyatlása talán hosszú, nagyon hosszú időre kioltotta a tüzet Treibach és más hatalmas kohókban, homályosítja el az uralkodó jólétnek részben csak látszólag szép képét.

A Gurk-völgyet inkább ismerik régi községeiről, minők Strassburg, Lieding, Gurk s mások, mint természeti szépségéről, mert a szorosan egymáshoz nyomúló palahegyek nem engednek vonzó kilátásokat s maguk is kevésbbé festői alakzatúak, mint a többi karinthiai középhegység külön álló gerinczei. Zwischenwässern váránál, mely a romokkal díszített Böckstein-hegy alján fekszik, rohan ki egy kis völgyszorosból a Metnitz folyó, és itt Hirt mellett vízellenében a pompás zöld réttel és mezőkkel jól ellátott Metnitz-völgybe jutunk, melyet innen kezdve látszólag a stiriai Grebenzen festői magaslata zár be; míg ott, hol a jobboldali völgyoldalban az elragadóan szép fekvésű ősrégi Friesach város fölött a Friesachi hegyi várak (Petersbeg, Geiersberg, stb.) romjai emelkednek, a völgy nyugat felé Gradesen és Metnitzen túl a Flattnitz szellős havasi csúcsáig húzódik föl. Ott azonban, a hol Friesach kies városa környékén az Olsa mellett Dürnstein vár romja bezárja a stiriai Einöd-völgyet, van a vártól délre a határkő a szomszéd Stiria felé.

A Gurk torkolatától kezdve Grafensteinon alúl a Dráva folyó egy hol szélesebb, hol keskenyebb völgyben éjszakkelet felé fordúl Völkermarktnak, s onnan keskenyebb mederben számos nagy kanyarúlattal siet a tartománynak Unter-Drauburg melletti határához. A mély medrű folyó Eis-on túlig azt a terjedelmes völgymedenczét szeli át, melyet csak apró, leginkább külön-külön álló festői hegyek szakítanak félbe és a mely délre a Karavankák éjszaki aljáig, éjszakra a Saualpe-csoport déli nyúlványaiig terjed s a jobb parton Jaun-völgy, a bal parton Wölkermarkter Gegend nevet visel.

Részlet Völkermarkt vidékéről. Willroider Józseftől

Ezen a Dráva folyó fölött váltakozó magasságban fekvő völgylapály éjszaknyugati részében van Völkermarkt régi város, a honnan a Jaun-völgyön át a keleti Karavankákig, valamint a Sann-völgyi (Steini) Alpesekig terjedő kilátás a legpompásabb hegyi képek egyikét tárja elénk.

Völkermarkt éjszaki környékén a Trixni várak és Waisenberg romjai, Thalenstein jó karban levő vára és Griffen vár óriási ős mésztömbön fekvő maradványai számos igen kellemes tájképet nyújtanak; a tágas Jaun-völgyet ellenben különösen felső részében több festői fekvésű kis tó és kellemes dombvidék tűnteti ki, mely utóbbiakat különösen Sittersdorf és Globasnitz környékén a déli lejtőkön a nemes venyige díszíti, melynek gyümölcséből az erős savtartalmáról ismert, de azért mégis kedvelt Sittersdorfi bort készítik. Különösen festői az Eberndorf mellett egy templom által díszített St.-Georgberg alján rét borította völgymedenczében fekvő Klopeini tó, melynek déli partját az idegenek is szívesen fölkeresik nyaralás végett.

A Jaun-völgy alsó felerésze fölött egyhangúan terűl el egy vasúttól átszelt nagy kiterjedésű ritkás fenyves (Dobrava erdő); Bleiburg város és vár környéke ellenben különösen a délre fekvő s előhegyek nélkűl emelkedő Petzen-hegység képe által tűnik föl.

Karinthia keleti határához közel ömlik be a Lavant folyó Lavamünd közelében a Drávába. Az egész Alpesvidéken kevés ily megragadó szépségű, enyhe éghajlatú s nagy termékenységű völgy akad, minő a Lavant-völgy; nem csoda ennélfogva, hogy a zordon levegőhöz s kopár talajhoz szokott karinthiai azt hegyes hazája paradicsomának nevezi.

A Lavant-völgyet két hatalmas, éjszakról délre húzódó, a középponti gneiszhoz tartozó alpesi gerincz, a Sau- és Stainzer alpe, meg a Koralpe kerítik szelíd kanyarodású déli lejtőikkel. Ezek mívelt nyúlványai, mély erdős árkokat alkotva, lehúzódnak a Lavant-völgy mélyébe, alúl nagy medencze alakú szélesedést csinálva, mely Wolfsberg pompásan fekvő városkától kezdve a szőlővel kerített thürni várdombig és a St.-Paul ősi hírnevű apátságig csakis alacsony talajhullámzásoktól megszakítva 15 kilométer hosszaságban és 5 kilométer váltakozó szélességben terűl s csaknem mindenütt korlátlan kilátást nyújt az alpesi magaslatokra. E helyen abban a ritka látványban gyönyörködhetünk, hogy a magas hegygerincztől lefelé a legtermékenyebb vidék terűl el a völgylapály fölött rétekkel, kiterjedt gyümölcsösökkel és fenyvesekkel váltakozva, s lenn a völgyben mindenfelé, legyen az szántóföld, vagy rét, föltűnő gazdagság uralkodik.

De csak a Lavant-völgy alsó részében ily gazdag a természet. Már a kies fekvésű Wolfsberg városka fölött közelebb nyomúlnak egymáshoz az Alpesek előhegyei és a festői fekvésű St.-Gertraud falu fölött megkezdődik a 8 kilométer hosszú, szurdokszerű Twümbergi árok, mely az alsó völgy áldott vidékét a zord felső völgytől elválasztja. A Lavant-völgy legpompásabb pontjai közé tartozik St.-Paul környéke a hegynyúlványos emelkedő ősrégi St.-Paul benczés apátsággal, délen a templommal díszített St.-Josef-hegy és fölötte Rabenstein tekintélyes magasban fekvő várromja.

A Sau- és a Koralpe magaslatai valóban csodálatos körképet mutatnak, és az utóbbiról, melyen, csúcsához közel, jól berendezett menedékház van, látható egész Alsó-Karinthia, Stiria középrésze, valamint a két főváros, Klagenfurt és Grácz; bizonynyal pompás végpontja Karinthia központi alpesi lánczolatának, mely a Koralpe folytatásaival Alsó-Stiria dombos vidékén, a Muraszigetben végződik. Ilyen Karinthia alsó vidéke.

Wolfsberg és a Koralpe, Thürn várából nézve. Willroider Józseftől

A Kanal, Gail és Lessach völgyei. Keller Ferencz Károlytól, fordította György Aladár

Karinthia délnyugati részében, mely vízválasztó a Fekete- és az Adriai tenger vidéke között, találjuk a sok részletében rendkivűl festői Kanal-völgyet, melyet egy részt a hegyi patakként előre törő Fella öntöz, mely Uggowitztól éjszakkeletre, az Uggowitzi Alpes és a Dürrer Wipfel nyergénél ered, Saifnitznál vízválasztót alkot és a Tagliamentóba siet, más részt a Gailitz, mely a kissé éjszakibb irányban folyó Gail felé fut.

Ha Pontebba olasz határállomásnál átmegyünk a Fella hídján, Pontafel osztrák határfaluba jutunk s azonnal megbámúlhatjuk az ellentétet, minőhöz hasonló csak a legritkább esetekben található; amott olasz, itt szlovén és német: az építkezés, az emberek, azok szokásai és erkölcsei. A kis falu, melyet hatalmas kőgát védelmez a Fella és a vele egyesűlő Pontebbana kiöntései ellen, keskeny völgymedenczében fekszik, melyet erdős hegyek koszorúja vesz körűl, a melyek meredeken emelkedve nyújtják föl festőileg alakúlt kúpjaikat a kék égboltozat felé.

Másként alakúl a vidék már feljebb a Fellánál fekvő Leopoldskirchennél. A lejtők kopárabbak; meredeken emelkedő sziklaóriások tekintenek komoran a völgybe; a féktelen hegyi patakok rettenetes munkáját nagy kövekkel és törmelékhalmazzal megrakott széles szürke vízmosások jelzik. A hegyi tájkép szeszélyes változatosságban kisér bennünket útunkban, míg a Talavai mellett levő régi zúzó-hámor közelében két, a sziklához fecskefészekszerűleg tapadt gerendaház vonja magára figyelmünket, melyeknél 1809-ben pünkösd hetében Hensel kapitány egy kis csapat hőssel mindaddig elzárta az útat a francziák előtt, míg ezek a derék katonák holttetemein át nem törtek ösvényt maguknak. Egy haldokló oroszlánt ábrázoló egyszerű emlékkő bizonyítja, hogy ezt a pontot a legutolsó vércseppig védelmezték.

Malborgethnél mindenha kész határőrként áll elébünk az újból épített, jól fölszerelt völgyzáró-erőd, mely a keskeny völgy fölött uralkodik, s melynek mindkét oldalán meredek hegyfalak emelkednek, a hol csak az ügyesen ugró zerge él, s a melynek vad csúcsait és fogait még a büszke sas kerűlgeti nagy körívekben. Uggowitznál hatalmas előhegyekkel az 1.369 méter magas Dürrer Wipfel nyomúl elő, mintha el akarná zárni a völgyet a vele szemben levő hegyóriásokkal, melyek odább azt a vadregényes szakadékot alkotják, melyen át a szabad hegyek vad gyermekeként a Seisera ömlik ki egy eget ostromló hegyekből s megközelíthetetlen sziklazugokból álló tömkelegből. A hatalmas Wischberg (2.669 méter) szintén egy nyúlványt bocsát itt a völgybe, melynek előfokáról kápolna tekint le. Ez a messze földön ismeretes Luschari búcsújáró hely, hol évenkint több ezer jámbor búcsús gyülekezik össze, hogy kegyes imáival a megragadó természeti szépség bámúlatát egyesítse.

Folytassuk útunkat tovább a Saifnitzi vízválasztón át Tarvis felé, mely a pompás alpvidék közepén fekvő mezőváros, a honnan kirándúlást tehetünk a Raibli völgybe. A Schlitza smaragd-zöld vize mentén kanyarog az út a völgytorkon át balról az 1.918 méter magas Königsberg alján, jobbról a csak kevéssel alacsonyabb Fünfspitze mellett Raibl bányáig és a környezete nagyszerűségéről méltán híres Raibl-tóig, mely mögött a Seekopf és Zottenkopf festőileg emelkednek. Ezen az úton tovább dél felé haladva eljutunk a Predilre, hol a túlparti völgyzáró-erőd fölött a hatalmas Mangart (Manhart) a háttérben nagy hatású lépcsőzetet alkot. Itt, ez elragadóan szép hegyi vidéken küzdött Hermann kapitány csaknem ugyan akkor, a midőn Hensel Talavaiban, s vérzett el harczosaival a hazáért, miután kis csapatjával, habár tudták, hogy egészen magukra vannak hagyatva, csodaszerű vitézséget vitt véghez. Itt is, miként Talavaiban, haldokló oroszlánnal díszített emlékkő hirdeti a derék osztrák katonák hősi dicsőségét. Nem ok nélkűl nevezték el ezt a franczia időkben oly sokszor megvívott helyet karinthiai Termopylaenek. Ha ezen történetileg és tájképileg egyiránt igen érdekes pontról visszatérünk Tarvisba és onnan a mesterileg épített műúton tovább vándorlunk, eljutunk Thörlbe és Maglernbe, hol azután az eddig szűk völgy kiszélesűl s hol ismét friss üzleti élet lüktet. A Gailitz, mely mellett haladtunk Tarvistól, nyugodtan önti hullámait a Gailba s ezzel befejezi a Kanal-völgyet, Karinthiának e természeti szépségekben oly rendkivűl gazdag részét.

A Seisera vidékéről. Willroider Józseftől

Délkeletre attól a helytől, a hol a Gailitz a Gailba ömlik, van az alsó Gail-völgy főhelye, Arnoldstein, e kies fekvésű és történeti emlékekben gazdag zárda, hol a még romjaiban is merészen letekintő vár ragadja meg figyelmünket. Éjszaknyugat felé látjuk a 2.167 méter magas pompás Dobratschot, melynek kúpjáról az elragadott szemlélő messze széttekinthet a szép Karinthiába. A kelet felé folyó Gail lapályos medrében lomhán hömpölygeti hullámait a meglehetősen széles völgyön végig Mária-Gailig, hol a Drávába ömlik.

A Gail tekervényes folyása mellett haladunk a Strassfriednél elágazó országúton Feistritzba, melynek karcsú sisaktornya már a távolból csillámlik felénk. Az itt uralkodó egyhangúság mellett a vidéknek kevés vonzó részlete van. Az egyedűli érdekes a Windische Höhe fölött a Dráva-völgybe menő kocsi út, a melyen az egykor erre vezetett római út nyomait még föl lehet ismerni. Förolachtól délre mocsaras rétség van, közepén a rákokban gazdag Presseki tóval, melynek hullámaiban a dél felé kissé magasabbra emelkedő tekintélyes Eggerforst tükröződik vissza. Kisebb községek, magános tanyák váltakoznak most mohos rétekkel s az erdős, vagy kopasz hegylejtőkkel St.-Hermagorig, mely a közép Gail-völgy főhelye. E mezőváros a Gössering-szoros végén annak a széles Gail-völgygyel egyesűlése előtt fekszik s fölötte büszkén emelkedik a Gail-völgyi Alpesekben a meredeken fölnyúló 2.121 méter magas Spitzegel. A piacz közepén emelkedő dombon áll a templom; az egykor közelében állott várnak utolsó nyomai is eltűntek. St.-Hermagortól éjszaknyugotra az országút a Gössering idylli Gitsch-völgyébe megy át St.-Lorenzen és Weissbriach községeket érintve. A közeli Kreuzbergen a királyról nevezett Ferencz József magaslat szép kilátást nyújt a Weissenseere.

Ha a Gössering áttörési völgyén haladunk, midőn a jobboldali lejtőn Malendein várromjait látjuk meg, ismét a Gail vidékére jutunk, melyen fölfelé haladunk tovább. Éjszak felé a Gail-völgyi Alpesek egyik lejtő nyerge az 1.568 méter magas Hohenwarth-tal zárja el előttünk a Gitsch-völgyet Hermagorig, délen ellenben kilátásunk van a vad, szakgatott Trohkofelre, melyet Troger-Höhének is neveznek (1.856 méter) és a 2.198 méter magas Gartnerkofelre, a hol a nagyon keresett Wulfenia carinthiaca nevű növény nagy mennyiségben található. A fő úttól oldalt fekvő Tröppelach és Watschig községek szomorúan s homályosan tekintenek le, mialatt az utóbb említett község mellett a fékezetlenűl vad Oselizen-patak törmeléktömegét a völgyfenékben szétteríti. Watschig felett a Trögel-Oselizen-patak völgyében ősrégi út vezet föl a hegyen elhagyatott bányák és palakőtörések mellett a zord Reppwand alatt 1.657 méter magasságban fekvő rendkivűl festői, Bodensee nevű, három kis hegyi tóhoz, melynek kristálytiszta vizében a pisztráng vidáman szökdécsel. Szálastörzsű bükkfaerdőn át vezet az út előre, lassankint elveszve az utána következő havasi legelőkben, Nassfeld turista-menedékig, hol igen szép tájkép tárúl elénk s egyúttal régi átjáró vezet Pontafel felé.

Kötschach és a Polinigg. Willroider Józseftől

Valamivel kisebbnek látszik, mint az előbb említett helyek, Rattendorf. Waideggtől kezdve a völgy némileg kiszélesűl, barátságossá és kellemessé válik. Buja zöld rétek és hullámzó vetések közé pompásan beágyazva feküsznek közel egymás mellett Tresdorf és Kirchbach községek. Az egészen közel meredeken emelkedő sziklafal sajátságos ellentétet alkot. Szép képet nyújtanak a Karni Alpesekben 1.881 méter magasságra emelkedő Kirchbacher Wipfel és a büszkén letekintő 2.189 méter magasságra emelkedő Kirchbacher Wipfel és a büszkén letekintő 2.189 méter magas Hochwipfel. Reissachon túl, melynek kápolnája magasan áll a házak fölött, attól éjszakra meglátjuk a 2.369 méter magas Reisskofel hatalmas tömegét, mely a meglehetős nehéz megmászást hasonlíthatatlanúl változatos kilátással jutalmazza, különösen valóban meglepő pillantást enged a Karni Alpesek lánczára. A Reisskofelből eredő Zizaurinse által létében fenyegetett Gundersheim faluból Grafendorfba jutunk, mely két törmelékdomb közé helyezve fekszik. A közeli magaslatról az erdőben félig elrejtve tekint le St.-Helena am Wieserberg tornya, a hol még ismernek egy kis kunyhót, a hol állítólag törpék laktak, kik a régi korban Reisskofelnél még aranyat ástak.

Félóra alatt elérjük Dellachot, melynek közelében egy előrenyomúló dombon van Gurina, melyet újabban az ott talált etruszk és római leletekről széles körökben emlegettek. Éjszak felé emelkednek a 2.252 méter magas Jauken erdőtlen lejtői, századokon át meglehetős gazdag ólom- és horganyércz-telep, ma azonban puszta, teljesen víz nélkűli hegyi talaj. A déli völgyoldalon a tömött 1.936 méter magasra nyúló Zollnerhöhe emelkedik, kiterjedt posványos fensíkján egy szép havasi tónak is tért engedve. A háttérben a festői Magas Trieb emelkedik. 2.200 méter magas sziklahomlokával.

Ha a völgyben St.-Daniel jelentéktelen falut Goldenstein vár romjaival elhagytuk, a Gail-völgy egyik legszebb vidéke tárúl elénk. Súlyos kalászú szántóföldek, buja rétek, zúgó erdők és sötétzöld ligetek gyönyörködtetik szemünket. A Gail jobb partjáról Waidenburg tornya és várromjai intenek át. Éjszak, nyugat és dél felé pompás hegyek koszorúja emelkedik; a völgyfenéken közel egymás mellett feküsznek Kötschach, Mauthen és Würmlach községek, valódi idyll, melyet a hegyek hatalmas óriásai látszanak őrizni. Itt látható a boglyas tekintetű Juckbühel (1.891 méter), a világoszöld havasi legelőkkel borított Auf der Mussen (1.945 méter), a Mauthner Alpe (1.785 méter), a Mooskofel szürke sziklaorma (2.254 méter), a repedezettnek látszó Cellonkofel (2.238 méter), a szarv alakúlag hegyesedő Kollinkofel (2.810 méter), a festőileg előrenyomúló Kellerspitz (2.799 méter) és a pompás alakú Polinigg (2.333 méter). Mélyen e hegyóriások alatt ásta meg sziklamedrét a Valentin-patak, több mint két óra hosszat tartó sziklaszorost alkotva s oly megragadó nagyszerű képekkel telve, minőkhöz hasonlókat, ily kis helyen összeszorítva, alig lehetséges másutt találni.

Az éjszak felé Gailberg nyergen át a Dráva völgyébe vezető országút mellett fekszik még a csínos Laas falu. Más út vezet Mauthenen át a Valentin-völgyben a Kreuzberg lejtői mellett a Plöken-szoroshoz. Hatalmas lombkoronájú bükkfák sűrű lombsátorral borítják az útat, kellemes félhomálylyá változtatva a nappali fényt, csevegő erek futkosnak előttünk s rövid folyás után miriád cseppé porlódva szét, a Valentin-szorosba omlanak. Mintegy három óra múlva érjük el a Plöken-szorost, mely nagy bemélyedés a Cellonkofel és a Kis Pal között; itt van az egyedűl járható átjáró Olaszországba. Szorosan és keskenyen kanyarog az út a szürke, sokszoros jégárnyomoktól barázdált sziklafalak között, melyek a tartomány határán természetes erődöt képeznek. Már a régi etruszkok itt vonúltak el keskeny ösvényeken dél felé s a rómaiak itt küldték cohorsaikat az éjszaki tartományokba. Már Julius Caesar átalakíttatta a keskeny hegyi útat kocsiúttá. 1809-ben a délről Felső-Karinthiába nyomúló francziák is használták ezt az útat, miután a kis osztrák védőcsapatot megverték. Ma a nagyszerű sziklaszorosnak majdnem közepén, befalazott csigához hasonlóan, áll az olasz pénzügyőr kunyhója, emlékeztetve az útast a vámtörvényekre.

Mauthen fölött a Gail-völgyben fekszik Wezmann régi ipartelep. Ma már csak egy pár füstölgő szénkemencze emlékeztet az egykor élénk iparra. Wezmann a Gail-völgy záró-pontja. Szoros, sziklás zugból tör itt elő tombolva a Gail folyó vize, mely azután vad hegyipatak gyanánt még a következő Lessach-völgyet is egész hoszszában végig futja. Csak a legújabb időktől fogva vezet egy „fenn nem tartott” szekérút ezen példabeszédszerűvé lett „72 árkos”, azaz mély vízmedres félre eső felső völgybe, hol mély hegyvágásokon kell az útnak egymásután be- és onnan kihatolnia.

A Lessach-völgy első községe, St.-Jakob, már jelentékenyen magasabban fekszik, mint a Lessach-völgy feneke s virágokkal gazdagon borított házaival valóban kellemes kép. A szemközti 2.378 méter magas Plenge fölmászásra csalogat, mivel magános fekvése bűbájos kilátást nyújt. Egy mély „árkon” át Kornatba jutunk; magasról int felénk a kápolna, míg a kocsiút mellett gyanta illatú fenyőerdő tövében a „Bierbaum” korcsma hivogat rövid pihenésre. Egy tekintet délre a vadregényes Wolayi völgyet mutatja, melynek kezdetén leirhatatlanúl nagyszerű hegyi képben rejtőzik a sötét Wolayi tó, mely rendesen csak július közepén szakgatja szét téli jégborítékát.

A most következő Liesing falunak alig van nevezetessége; de a tájkép, egy felől a Lumkofel, más felől a Frauenspitzen, nagyon megtekinteni való. St.-Lorenzennél, mely a szűk völgy gyöngye, örömest állapodunk meg, hogy smaragdzöld rétek és magános szántóföldek között fekvő falut, a magasra fölnyúló Alpeseket és a pompás 2.114 méter magas Genskofelt megnézzük. Bájos kilátás nyílik a Hochweiszsteinról is (Monte par alba), mely mint a Karni Alpesek legmagasabb csúcsa (2.690 méter), már Olaszországban van és a melynek hatalmas jégár-homloka valóban pompásan tükröződik az aranyos napfényben. Oldalról egy elkülönűlve álló hegyről Frohn kápolnája köszönt bennünket, a honnan az egész Lessach-völgyet s még mélyen lenn a Gail-völgy egy részét is megláthatjuk.

St.-Lorenzentől egy fél óra alatt érünk Mária-Luggauba. A csínos kis házak fölött, mint született úr, trónol a szerviták tágas kolostora. A templomban csodatevő Mária-kép van, a „Luggaui Boldogasszony”, mely évenként nagy számú bú-bajos embert gyűjt maga köré, hogy ott német, szlovén és olasz nyelven mondják el a földi lét panaszait. Nem messze a falutól a „Zur Wacht” czímű korcsma mellett van Tirol felé Karinthia tartomány határa, s jelen vándorlásunk czélpontja.

A Wolayi tó. Willroider Józseftől



[60] Karinthia tartományi elnökéhez intézett legfelsőbb kéziratból.