Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Bécs közgazdasági élete

Bécs közgazdasági élete

Exner Vilmos Ferencz, Grimburg Rudolf, Hecke V. és Sax Manó közreműködésével szerkesztette Neumann-Spallart X. F., fordította Heltai Ferencz.

Bernt Rudolftól

Bécs jelentősége

Többször felmerűlt a kérdés, hogy Európa legelőkelőbb városait miért alapították épen illető helyeiken és nem más helyen. E kérdésre egy nagy város sem teszi oly könnyűvé a választ, mint Bécs. Nemcsak a korábbi művelődési időszakokról fennmaradt hagyományos előföltételek, hanem a nagyvárosi életnek mai legfontosabb tényezője: kiválóan alkalmas volta arra, hogy a közgazdaság legfőbb forgalmi közegét képezze, megmagyarázzák e birodalmi fő- és székváros jelentőségét. E viszonyok minden figyelmes szemlélőjének észre kell vennie Bécsnek rendkivűl kedvező forgalmi helyzetét. Legvilágosabb gyakorlati bizonyítékáúl tekinthető ez az elméleti tudomány azon tételének, hogy a műveltség terjedésével egyidejűleg mindinkább csökken a városok történeti jelentősége; míg azon feladatuk, hogy „az egész birodalom közgazdasági életének érverését szívkamra gyanánt közvetítsék”, mind jobban előtérbe lép. A közép-dunai területre nézve, mely éjszakon a hercyniai és cseh párkányhegységek által övezett fensíkokba nyúlik, a Morva-völgyben Silézia és nyugati Galiczia határáig terjed, keleten még a magyar alföld egy részére is hatással van gazdaságilag, és dél felé a folyam rendszerénél fogva a magas Alpesek közé is benyúlik: Bécs a természetes forgalmi középpont. A legtöbb osztrák tartomány legyezőalakban nyílik Bécs felé úgy, hogy a forgalom főbbirányaiban Bécsen keresztűl visz a legrövidebb vagy a legkényelmesebb út. „Azon városok szoktak legnagyobb nemzet-, sőt világgazdasági jelentőségre jutni” – úgy mond Roscher Vilmos, amaz ép oly elfogúlatlan, mint tudós szakférfiú – „melyeknek helyi fekvése az alacsonyabb műveltség biztonsági szükségeinek is, meg a magasabb műveltség folyvást növekvő forgalmi szükségleteinek is egyiránt megfelel, a melyek tehát nem csupán székvárosokká, hanem elsőrendű ipari és kereskedelmi góczpontokká válnak. Ily főváros bírása minden népnek legkiválóbb egyesítő, s tehát hatalmi eszközei közé tartozik”.

Ki kételkednék abban, hogy Ausztriának megvan ez a ritka szerencséje? Valamint hogy a XII. század végéről és a XIII. elejéről fennmaradt régi helyhatósági jogok egyúttal árúmegállító kiváltságok és árúlerakásra kötelező jogok voltak; valamint hogy már a keresztesek, zarándokok, bevándorlók és hajósok özöne, mely a felső Duna környékéről jőve, a nyugati műveltség határát Bécsben érte el, a csakhamar népessé vált herczegi várost szálókkal, kórházakkal, üzletekkel és árúraktárakkal töltötte meg; valamint hogy Bécs az, melynek ipara már a Nibelung-mondában is magasztaltatik, a mennyiben a költő az Etele király számára Krimhilda kezét megkérő pechlarni Rüdiger őrgróffal itt rendelteti meg az ünnepi ruhákat: úgy a későbbi századokban is szakadatlanúl tápláltatott, emeltetett s gyarapíttatott Bécs a nyugat, éjszak és dél felől a Közép-Duna területére nyomúló kereskedelem és népáradat által. Ha pedig későbbi időkre való pillantás czéljából a XVIII. századbeli vízvám megsárgúlt naplóiba tekintünk, az árúkereskedelem minden ágában kiterjedt forgalom képe tárúl fel előttünk, és meglátjuk belőlük, hogy az időben Bécs a felső német városokkal szemben is uralkodó helyzetet foglalt el. Bécsnek ezen gazdasági hatalma nem sokára a Vaskapun is túl terjedt, és eljött az az idő, midőn az osztrák kereskedelem a Keleten elérte legnagyobb jelentőségét.

És midőn végre napjainkban a régi város sánczövének nyomása alól megszabadúlt, midőn a természet által nyújtott forgalmi eszközök helyébe emberi kéz alkotott újakat, Bécs újolag csomópontjává lett azon fonálnak, mely a művelt nyugotot a kelettel és a monarchia minden részének gazdasági forgalmát egymással összefűzi.

Így áll előttünk Bécsnek évszázadok története által bizonyított gazdasági jelentősége, oly jelentőség, melynek fejlődése bizonyos időszakokban változásoknak lehet ugyan alávetve, de megrendíthetetlen természetes alapon nyugszik és állandó fennállásának biztosítékát önmagában hordja.

A nagyvárosok virágzását gyakran népességöknek többé vagy kevésbbé gyors növekedése szerint szokták megitélni; ha korábbi időkre tekintünk vissza, Bécsre nézve e tekintetben rendkivűl kedvező tüneteket észlelhetünk. Piccolomini Aeneas Sylviusnak azon általános megjegyzésében, hogy Bécs városának a XV. század közepén 50.000 lakosa volt, méltán kételkedhetünk ugyan, de megbízhatók a múlt század közepe óta megejtett népszámlálások eredményei, a melyek szerint Bécs 1754-ben 175.460 lakossal bírt. A XIX. század elején már 231.049, 1840-ben 356.869, 1851-ben 431.147 lakost vettek számba. A város kibővítése is igen nagy mértékű népességszaporúlatot hozott létre, mert 1864-ben 550.241, 1880-ban 704.756 és 1883-ban 750.000 volt a lakosok száma. A vámvonalon kivűli helységekkel együtt, melyek Bécsnek kiegészítő alkotó részeit képezik, 1884-ben már 1,100.000 lélekre rúgott a népesség. Azon csekélyebb népességi szaporúlat, mely Európa egyéb nagy városaihoz viszonyítva Bécsben az utolsó évtized alatt észlelhető volt, főleg akként magyarázható meg, hogy e főváros legújabban nem annyira a síkföld rovására és idegen elemek fölszivása által, mint inkább belsőleg, saját, – igaz a monarchiának mindenféle néptörzse tarka keverékéből álló – népességéből nyerte a szaporúlatot. Ha e jelenség egy részt nem látszik is örvendetesnek, mivel a nagy városok hatalmát és tekintélyét legtöbbször a számokból szokták megitélni: más felől azt mutatja, hogy Bécs több európai versenytársával ellentétben nem veszélyezteti a vidéket azzal, hogy a mezőgazdaság és egyéb foglalkozáshoz megkivántató munkaerőt túlságos nagy mértékben vonja el tőle, és a szaporúlat minősége Bécs lakosságának erejére és gazdasági jólétére enged következtetni. Bécs lakosságának nagyobb fele Bécsben és a vámvonalon kivűl eső helységekben született, a beköltözöttek kisebbségben vannak; míg példáúl Berlinben, Páris- és Londonban e viszony épen megfordítva áll, a mennyiben ott a beköltözöttek képezik a többséget, a lakosságnak mintegy 65%-át.

Bécs városának – a vámvonalon kivűli helységeket nem számítva – 704.756 lakosa közűl 1880-ban 197.760 iparral, 166.131 értelmiségi szolgálatokkal és kézimunkával, 112. 282 kereskedéssel és 45.271 forgalom-közvetítéssel foglalkozott; a lakosság többi része tőkepénzesekből és nyugdíjasokból, alapítvány-élvezőkből, meg azon csekély számú őstermelőkből állott, a kik mint kertészek, majorosok, stb. a nagy város élelmezéséhez járúlnak, természetesen csak kis mértékben, mert egy milliót meghaladó embertömeg táplálék-szükségletét csak messzeható intézkedésekkel, t. i. sokfelé elágazó élelmezési rendszerrel lehet kielégíteni, melyet az alábbiakban fogunk ismertetni.

Bécs élelmezése.

Bécs, meg a vele összefüggő előhelységek szükségletüket mezőgazdasági terményekben első sorban környékükről, Alsó-Ausztriából igyekeznek fedezni. Ez azonban csekély terjedelménél fogva e szükséglet fedezésére egyáltalában nem képes. Alsó-Ausztria a legkedvezőbb körűlmények közt is oly csekély mennyiségű gabnát termel, hogy az megközelítőleg sem elég arra, hogy a saját területére szükséges vetőmagon, kenyérnek valón és takarmányon felűl még a fővárosnak és közvetlen környezetének ellátására is eleget szolgáltasson. Bécs lakosságának élelmezése, melynek az utolsó tíz év mindenikében (1875–1884) liszt-, kenyér- és süteményneműekben mintegy 750.000 métermázsányi bevitelre volt szüksége; továbbá a lovak és tehenek részére szükséges takarmány, a sőrfőzőknek, szesz- és keményítőgyárakhoz szükségelt különféle gabonanemek, stb oly óriási szükségletet képeznek, melyet Alsó-Ausztria képtelen lenne fedezni. De a nagy kereskedelmi középpontnak könnyű feladat e hiányokat Kelet éléstáraiból kiegészíteni, és ez folyvást növekvő arányban eszközölteik is, még pedig annál könnyebben, minél inkább fejlődik a vasút-hálózat. Bécs maga és közvetlen környezete is tevékenyen közreműködik az élelmezés ezen ágánál, főleg a búza és rozs őrlésénél; élő tanúságai ennek a sajátos külsejű dunai hajómalmok, valamint a város körűl látható számos mű- és gőzmalom.

A tulajdonképeni kenyér-terményekhez sorolható a Bécs lakossága által nagyon kedvelt burgonya is; ámbár erről, tekintve, hogy Alsó-Ausztria nagyban űzi a burgonya-termelést, meglehetősen gondoskodva van, mégis kora tavaszszal és a nyár elején több ezerre menő mázsát szállítanak a bécsi piaczra Olaszország, Málta és más tengeren túli tartományok.

Egyéb növényi eledelek közűl a nagy számú főzelék- és gyümölcsfélék azok, a melyek újabban nemcsak növekvő mennyiségben, hanem tagadhatatlanúl jobb minőségben állíttatnak elő, kezdve a legolcsóbb, tömeges fogyasztásra szánt közönséges piaczi árútól a legfínomabb, korai és nemes asztali csemegefélékig. Szembeszökő a mai és a régi, márczius előtti Bécs ellátása közötti különbség. A lakosság értelme és növekvő élvvágya, a jólét meg a saját kerti termelés és olcsó szállítmányok által szerzett könnyebbség hatottak közre, hogy Bécs gyümölcs- és főzelékpiacza ma csaknem Páris és London piaczaival vetekedik. A szervezete jellemző és nagyszerű.

Piaczi életkép Bécsben (az „Am Hof”-téren). Schliessmann Jánostól

A nagykereskedés kora hajnalban bonyolíttatik le, oly időben, midőn a fogyasztó lakosság még mély álomban szendereg. A város területén három főpiacz képezi a tömeges elosztás tulajdonképeni középpontját: az Am Hof piacz, a Naschmarkt és az Esterházy-Markthalle. Az árúcsarnokok mindenikének van egy-egy különösen élénk vásáros napja. A ki azokat meglátogatná, Hogarth ecsetére méltó alakokra bukkanna.

Nyár derekán vagyunk; reggeli két óra; az útczákon éjjeli csend honol. A Ring, a Burg, a Michaelerplatz, a Kärntnerstrasse és a Stefansplatz mind üres, elhagyatott, csak egyes gyanús alakok osonnak végig a házak mentén; bolt-őrök és egy pár rendőr álldogálnak kiszabott helyükön; bérkocsi, vagy lóvasúti kocsi sehol sem látható; csak itt-ott áll egy „egy-fogatú”, néhány légszeszláng gyöngén világítja meg az utczákat; Bécs kihaltnak látszik. De, ha a vásártérhez közeledünk, egyszerre megváltozik a kép. Minden utczában, mely a Hof, a Freyung, a Judenplatz-ra nyilik, már élet nyilvánúl; a Tuchlauben alatt, a Graben felső részén, a Kohlmarkton, a Bognergasse-ban, a Wallnerstrasse-n, a Strauchgasse-ban, szóval mindenütt szélesen kiterjedő kocsi-sánczok állnak a vásár körűl; nem azok az előkelő fogatok ugyan, melyek itt nappal szoktak egymás mellett tova robogni, hanem mindenféle alakú és származású rozzant, szegényes teher- és parasztkocsik. Valamennyibe be vannak a lovak fogva, de a terhet már lerakták róluk. A kocsis pokróczába takaródzva aluszsza az igazak álmát; szüksége van e nyugalomra, mert mérföldekre terjedő útat tett már meg; éjjel-nappal, 15–16 órányiról, a felső Dunavölgyből, a Wienerwaldból, a Tullnerfeld-, vagy Marchfeldről, a Manhartsberg fölötti, Znaimon túl terjedő vidékről, vagy másfelől a morva tótságból és a Vágvölgyből, Pozsony vidékéről, vagy a Lajtahegység mellől szállította a főzeléket és gyümölcsöt. Szemügyre véve e fogatok számát és sorát, melyek vagy idehozták, vagy innen viszik az árút, hogy a külvárosokba, vagy előhelységekbe, sőt messze a vidékre is eljuttassák a fogyasztókhoz, félóránál több időbe kerülne, ha valamennyi kocsisoron végig akarnánk menni; 500–600 kocsiig könnyen számlálhatunk, de a vásárbiztosok jelentése szerint 800–1000 ily fogat is van itt együtt.

De most tekintsük meg magát a vásártért. Mily változatos, élénk sürgés-forgás e korai időben! Mindenki a kirakással van elfoglalva; a kisebb-nagyobb puttonyokat, kosarakat, szakajtókat, fa- és bádog-bögréket előhurczolják, szerterakják, rendbeszedik, a fedeleket, vagy a lomb- és fűtakarót leszedik róluk, a hevedert, melylyel össze vannak szorítva, megoldják; van bennük burgonya, körte, alma, dió; van cseresznye és meggy a brünni vidékről meg a Marchfeldről, Pozsony és az alsó Duna vidékéről való ribizke és köszméte; némelyek a Semeringről való földi epret és málnát, mások a Wienerwaldban szedett gombát tartalmaznak. Majd csinosan font négyszegletű kosarakkal megrakott kocsikat látunk; ezek paradicsomot hoznak Olaszországból, Isztriából és Görczből. Minden árús részére kijelöltetik a hely, a hol árúit szétrakja; ehető gombák elárúsítói minden kosár mellé gyertyát tartoznak állítani, hogy megismerhető legyen, vajjon a különféle ehető gombanemek közé nem csúszott-e esetleg egy-egy mérges gomba is. Más oldalról hosszú, hegyes puttonyokban megmérhetetlen mennyiségű zöldséget hoznak: petrezselymet és sárgarépát, vörösrépát és kelkáposztát, salátát és kalarábét, vörös és poréhagymát, szóval mindent, mit az évszak kinál és a konyha keres. A kocsikról az elárúsító helyekre hordják, ott takarosan halomra rakják és csakhamar úgy megtöltik az egész Freyung-ot, hogy a járókelők számára is alig marad hely. A vásárbiztosok szigorúan megkövetelik a rendet; itt nem szabad kocsival megállani, csupán az árú szétterítését engedik meg. Most ismét virággal megrakott kocsik jönnek: hortensiák, szegfű, rózsa, pelargonia, viola, rezeda stb. cserepekben, vagy lemetszve, bámulatos olcsó áron. Mialatt a nagyban való eladás ily módon előkészíttetik, a szomszédos kávéházak és korcsmák már telve vannak oly emberekkel, a kik később bevásárolni szándékoznak: szatócsok-, korcsmárosok-, kofák-, árúsok-, házalókkal; ugyancsak vígan vannak e telivér bécsi társaságban; kávét isznak és fánkot esznek, puncs és pálinka képezi a szíverősítőt; egy fuvarosokból álló csoport kártyajátékkal öli az időt, míg a fáradtabbak padokon, székeken és tekeasztalokon fekve alusznak.

Most hármat üt az óra, a nagyban való üzlet megkezdődhetik; a sürgés nőttön nő; a több ezernyi férfi, asszony, gyermek, segéd, hordár, fuvaros hullámzása hangyabolyhoz hasonlít. Az Am Hofon, a Freyungon, a Judenplatzon embert ember hátán látni fehér és tarka fejkendőkkel, alacsony sapkákkal és kék kötőkkel; e tömeg alá s fel hullámzik, mint valami óriási corsón. Legalább 6–8000 ember érintkezik itt serényen egymással. Négy órakor éri el az üzlet tetőpontját; azután ritkúlni kezdenek a sorok; a vevők elszállítják főzeléküket és gyümölcsüket a kicsinyben való eladásra; az eladók, kik árúikon túladtak, kocsijaikhoz térnek vissza; már viradni kezd; az eddig fátyolozottan mutatkozott látvány mind tisztábban és színekben gazdagabban tárúl szemünk elé; a csoportok újonnan alakúlnak; öt óra felé már több kocsi üres puttonyok- és kosarakkal tér haza; magán a vásártéren is a kicsinyben való eladáshoz kezdik a zöldséget és gyümölcsöt rendezni. Hat órakor a piaczi rendszabály értelmében el kell tűnnie mindennek, a mi a nagyban való eladásra vonatkozik. Egyetlen paraszt-kocsinak sem szabad többé az útczai közlekedést zavarnia, vagy a látogatottabb útczákat és tereket eléktelenítenie; a kövezeten eddig nagy halmokba szétterített zöldség elrakatott, eltűnt; söpörnek és tisztogatnak; a hulladék, söpredék gondosan eltakaríttatik; új alakok tűnnek föl; ezek a „csarnok hölgyei”, a jobb módú kiskereskedőnők, tiszta állványaikkal s székeikkel, meg ernyőkkel, melyek védelme alatt a csinos kosarakba rakott gyümölcsöt és zöldséget étvágygerjesztőleg, takarosan rakják ki. A Hof, Freyung és Judenplatz minden bécsi által ismert hétköznapi ruhájukat öltötték föl; a Kohlmarkton és a Grabenen nem lehet többé káposztás kocsit látni, – a nagy város fölébredt.

A mi minden kedden, csütörtökön és szombaton reggel két és hat óra között a Hof-on lejátszódik, ismétlődik kevésbbé jellemző vonásokkal vasárnap éjjel egy és két óra közt a Mariahilfen levő Esterházy-piaczon, meg a másik három köznapon reggeli hat és kilencz óra között a Naschmarkt-on, vagy a wiedeni gyümölcspiaczon. Ez a három piacz látja el főzelékkel, zöldséggel és gyümölcscsel a fővárost, annak előhelységeit meg a környékét.

Pusztán a fogyasztási adóvonal körén belül negyedfél, sőt négy millió kilogramm főzelék- és szöldségféle, mintegy 600.000 kilogramm spárga és virágkel, és tizennyolcz–húsz millió kilogramm friss gyümölcs fogyasztatott el az utolsó tíz év (1875–1884) mindegyikében. Bármily tekintélyesnek tűnjék is azonban fel e tömeg, csak egy részét teszi azon számba nem vett mennyiségnek, mely tényleg piaczra vitetik, hogy a külvárosok és a közeli síkföld jelentékeny számú helységeinek és városainak lakossága részére eladassék.

Jó húst is nagy mennyiségben fogyaszt a főváros lakossága. E tekintetben Bécs élelmezéséhez alsó-Ausztria nagyon kevéssel járúl, és a nagyszerű és pompás marhacsarnokokkal és istállók- és vágókamrákból álló melléképülettel ellátott bécsi marhavásárnak jutott a feladat, hogy a fővárosi terület e szükségletének fedezéséről idegen szállítmányok közvetítése által gondoskodjék. „Magyar, gácsországi és német hízott, legelő és igás ökrök” nevezete alatt a monarchiában előforduló mindenféle marhafaj tarka vegyűlékben hajtatik fel, melyek a nyugoti ember előtt idegenszerűnek látszó bivalylyal, a bécsi vágómarha-kiállításnak olyannyira sajátos jelleget kölcsönöznek.

A hússal való ellátásnak a Sz.-Marxban lévő bécsi marhavásár a középpontja, mert az 1883. évi vásári rendelet értelmében kizárólag ez a piacz van kijelölve a főváros, és nagy számú községekből álló vidéke részére az élő vágó-marhák eladási helyéűl. Szombaton és vasárnap érkeznek oda az egész vasúti vonatokat betöltő nagy marhaszállítmányok. A marhákat lerakják, istállókba helyezik, ellátják eleséggel, és hétfőn az 1883. évben befejezett pompás marhacsarnokba, piaczra viszik; a legélénkebb forgalmú vásáros napokon 4.500 marhát bocsátanak itt árúba; átlag 3.500 darabot lehet számítani. Mintegy 400–500 mészáros, körűlbelűl 300 hajó és 120–150 alkusz gyűl össze bevásárlás czéljából a vásár napjainak reggeli óráiban. E vásárok azonban már nem oly tőről metszett bécsies jellegűek, mint a zöldségvásárok. A szigorú központosításnak és a közigazgatás nagy befolyásának sikerűlt a vágómarhavásárt a mai kor színvonalára emelni úgy, hogy az most mindenben megfelel a legújabb idők kívánalmainak.

Középponti marhavásárcsarnok egy marhakiállítás alkalmával. Schrödl Antaltól

A hetenkint fölhajtott marhaállományból sok megy ki a környékre. De maga Bécs lakossága az utolsó tíz év mindenikében mégis átlag 90.000 marhát (315 kilogramm közepes súlyban) fogyasztott el és ezen felűl 11–12 millió kilogrammnyi marhahúst, mely mint olyan a szt.-marxi marhavásáron és a középponti vásárcsarnokban adatik el. Bécs lakói tehát évenkint körűlbelűl 40 millió kilogramm marhahúst fogyasztanak úgy, hogy ebből minden egyénre körűlbelűl 54 kilogramm jut; eléggé tekintélyes mennyiség, ha Berlinével hasonlítjuk össze, hol az utóbbi években mindennemű húsból (ide értve a borjú-, juh- és sertéshúst, a szárnyasokat és vadhúst, stb. is) csak 55.56 kilogramm jutott egy emberre; de mégis jóval kevesebb, mint Párisban, hol minden lakos 77 kilogramm húst fogyaszt! Más részt azonban Páris- és Londonhoz viszonyítva Bécs nagyon sok borjúhúst fogyaszt, mert itt az elmúlt tíz év mindenikében 140.000–150.000 borjút vágtak le. Ellenben a nyugoteurópai fővárosokkal ellentétben a bécsi lakosság ízlése okozza, hogy juh nagyon kevés fogy el, sőt az ebbeli fogyasztás 1875. év óta feltűnően csökken: 51.000 darabról 25.000-re apadt le. E miatt Magyarországból a hízott ürük százezrei Bécsen keresztűl Párisba szállíttatnak. Nagyobb arányokat ölt a bécsi sertésfogyasztás; az utolsó tíz évben 150.000 darab az évi átlag, melyhez járúl még a két millió kilogrammnál több behozott sertéshús, füstölt és besózott hús, s mindenféle kolbász. Végűl a két és fél milliószárnyas, mint tyúk, lúd, kacsa stb., valamint a vadhús szintén tekintélyes szerepet játszik a bécsi lakosság háztartásában.

A legszerényebb igényeket a lóhús elégíti ki. A lóhúsvágás, mely, sajnos, mindinkább terjed, az 1882. évben 5.065 darabra rúgott.

Vajat, nagy részben az Alpesek vidékéről, 2,145.900 kilogrammot vittek be; e mellett sokkal nagyobb mennyiségben fogyott a részben bevitt, részben pedig vágások útján nyert disznózsír. Tojást 70.967.208 darabot szállítottak be a körűlfekvő, főleg a keleti tartományok.

Habár a fővárosnak tejjel való ellátásához Felső-Auszria, Stájerország, Magyarország, Morvaország, sőt még Szilézia és Gácsország is hozzájárúlnak, a dolog természeténél fogva mégis Alsó-Ausztria szolgáltatja e nehezen eltartható élelmiszer legjelentékenyebb részét. Sajátságos, hogy a tejszükségletnek nem megvetendő része magából a városból kerűl ki. A város különböző részeiben szétszórtan lévő 351 majorságban 4.527 válogatott és jól táplált tehén tartatik, de csak addig, míg kellő mennyiségű tejet szolgáltatnak, azután, mint vágómarhák adatnak le. Naponkinti 9 liternyi átlag mellett a városban lévő tehenek mintegy 15 millió liter tejet adnak, mely mennyiség a 63 millió liternyi szükséglet egy negyedével ér föl. Ha tekintetbe veszszük, hogy a szomszédos Hernals és Sechshaus kerületekben levő 10.000 tehén szintén 20 millió liter tejet szolgáltat, kitűnik, mily nagy jelentőséggel bír Bécsben és környékén a tejgazdaság, tejűzlet és árúsítás.

A bécsi tejcsarnok belseje. Charlemont Húgótól

Míg korábban a tejjel való ellátás a város és környékének majorságai által a legkezdetlegesebb módon eszközöltetett, most a vasút-hálózat létesítése és a tejkezelés körűli eljárás tökélesedése folytán a tejgazdaság teljesen új alakot öltött. Leginkább észrevehető ez számos nagyobb gazdaság berendezésénél, melyek a tejet közvetlenűl a fogyasztók, vagy elárúsítók részére adják el; vagy pedig azon nagy vállalatoknál, melyek a vidékről kapott tejet maguk dolgozzák fel és árúsítják el. Ezen újabbkori követeléseknek megfelelően berendezett vállalatok egyike naponkint 2000 tehén által adott, mintegy 15.000 liter tejet használ fel, és ezáltal 30,000 hektárnyi területű 32 gazdaság tejének eladására nyújt alkalmat. E gazdaságoknak nem mindenike fekszik Alsó-Ausztriában, hanem Felső-Ausztria, Magyarország, Morvaország, sőt még porosz Szilézia is részt vesznek a szállításban. Ily jelentékeny mennyiségű tej összevásárlása által van lehetővé téve, hogy a fogyasztók mindig tekintélyes és állandó zsírtartalmú tejet nyerjenek. A tej főleg este érkezik a városba, tejes, vásári, vagy közönséges vasúti vonatokon; hűtő- és tisztító készülékek, centrifugálgépek, vaj- és sajtkészítő gépek és eszközök – mint képünkön láthatók – vétetnek naponkint a szükséghez mérten használatba. Az újabb kori tejkezelést jellemző centrifugák, megtisztítják a tejet minden benne található szilárd résztől. Ellentétben az eddigi módszerrel, mely szerint soká kellett a tejnek állnia, míg a lefölözhetővé vált, ma a gőzerő által hajtott központfutó gépek, melyek perczenkint 6.000 körforgást tesznek, tetszés szerinti mennyiségben választják el a tejszint a friss tejtől, mi által különböző, friss, meghatározott tejfelfajok képződnek, és a míg egy felől ily úton kitűnő teavaj és fínom sajt készíthető, más felől a lefölözött tej is jobb minőségűvé válik.

Nemcsak a lakosság részére folytonos körforgásban szállított lényeges, állandó élelmi és élvezeti czikkekről kell ma a jól szervezett városi hatóságnak gondoskodnia, hanem mindazon életföltételeket rendszeresen kell mesterségesen megteremtenie, melyek a nagyvárosi életben különösen érezhetők, és a melyek élvezetétől a városi embert a természet megfosztotta. Ide tartozik a tüzelő anyag- és a világításról való gondoskodás, a mint azt a nagy mértékben kifejlődött közlekedési hálózat, s illetőleg a világítás ügyének jól szervezett volta eszközli. Bécs, minden nagyvároshoz hasonlóan évről-évre kevesebb tüzifát használ el, és így annál nagyobb mértékben utalva van a monarchia hegyes vidékeiről és a szomszédos külföldről származó kőszénre. A kőszénfogyasztás 1874 óta csak a fogyasztási adóvonalon belűl 3.2 millió métermázsáról 5.3 millióra emelkedett. Bécsnek és előhelyiségeinek együttes kőszénfogyasztása azonban csaknem 10 millió métermázsára rúg. Szintoly nagy mértékű a légszesz fogyasztása, melynek előállítását két vállalat eszközli; a hetvenes évek eleje óta több, mint felével emelkedett a légszeszfogyasztás; akkor körűlbelűl 40 millió, 1884-ben már 63 millió köbméterre rugott.

Valamint a világítás, úgy a tiszta levegő és jó, egészséges víz is azon szükségletekhez tartozik, a melyeket a nagyvárosokban úgyszólva mesterséges úton elégítenek ki. A tiszta levegő a káros hatású hulladék-anyagok rendszeres eltávolítása, valamint a nagyváros mesterséges tüdői: a parkok és faültetvények segélyével állíttatik elő. Nem épen aestheticai, sőt eléggé homályos pontjai ugyan Bécs költségvetésének azok, a melyeket első sorban kell érintenünk; de a fővárosnak jellemzéséhez tartozik annak fölemlítése, hogy csatornahálózata az utolsó évtized alatt (1874–1883-ig) 573 kilométerről 664-re (közel 90 német mérföld) egészíttetett ki, s föntartása és tisztítása évenkint 300.000 forintba kerűl. Más felől örömmel tölt el ama zöld oázok látása, melyek a márczius előtti várfalak és várárok helyén az egész várost és pompás Ring-övét üdítő lombdíszszel koszorúzzák és ékesítik; a városi kertek, sétaterek és fasorok száma az utolsó tíz évben megkétszereződött; területük 268.946 négyzetméterről 340.367-re növekedett (1883-ban) és fenntartásuk költsége 74.331 forintról több, mint 110.000 forintra emelkedett; oly számok ezek, melyeket, mint a közegészségügy fontossága helyes felfogásának örvendetes jeleit, büszkén jegyezhetünk föl. Ép oly kielégítő Bécsnek kitűnő ivóvízzel való ellátása, mit a következő szakaszban fogunk leírni.

Bécsnek vízzel való ellátása.

A ki nem ismeri azon intézményeket, melyek arra szolgálnak, hogy egy nagy város vízzel elláttassék, a talaj tisztán tartassék, esőtől, hótól és hulladékanyagoktól megszabadíttassék: az alig képzelheti, hogy a lakosság testi és gazdasági jólétéről való ezen gondoskodás mily óriási feladat. A csövek és csatornák láthatatlan hálózata, mely Bécs alatt több sorban végighúzódik és e nagy szervezetben az anyagcserét közvetíti, ma már több, mint 1.000 kilométerre terjed, pedig az előhelységek, melyek Bécshez különálló városokként simúlnak, e rendszerbe nincsenek befoglalva.

Bécsnek vízzel való mai egységes ellátása az utolsó évtized vívmánya. Volt ugyan Bécsben már a rómaiak idejében is vízvezeték; de azután hosszú időre eltűnik az ilynemű építkezésnek minden nyoma, és csak a XVI. században merűl fel a híre egy vízvezetéknek, mely egy nagy tűzvész alkalmával tapasztalt vízhiány következtében I. Ferdinánd római-német császár rendeletére Dornbach és Hernals között létesíttetett. E példa nyomán idők folytán még 18 ily forrási vízvezeték épült, melyek részben még ma is fennállanak. Ezek közt legjelentékenyebb a Mária Terézia császárnő leánya által alapított Albertini-féle vízvezeték, mely vizét Hütteldorf forrásaiból veszi, és 1804-ben fejeztetett be.

E vízvezetékek legtöbbje a város határában veszi eredetét; igen jó ivóvizet szolgáltatnak ugyan, de a gyűjtőcsatornák közelében lévő telkeknek mind sűrűbb beépítése vízbőségüket annyira leszállította, hogy az 1863-iki szárazság alatt valamennyi vízvezeték együttvéve alig szolgáltatott 900 köbméter vizet, a mi épen elég egy 20.000 lakossal biró város vízszükségletének fedezésére!

Bécs lakosságának legnagyobb része tehát a házi kútak használatára volt szorúlva. A városi terület altalajának földtani alakúlása majdnem mindenütt lehetővé teszi ugyan ily kútak létesítését; de a talajvíz, melybe azok leérnek, és a mely a szivacsos talajon keresztűl lassan a Duna medre felé szivárog, a nagy népességű város alatt folytatott ezen útjában a talajba jutott minden tisztátalan anyagot magával ragad, és így felfogható, hogy nagyon kevés házi kútban van iható víz, a miért a kútak alig vehetők figyelembe a városnak vízzel való ellátásánál.

Ilyen körűlmények között a bécsi lakosságra nézve, mely 1835-ben 350.000-re rúgott, a víz már-már fényűzési czikké vált, midőn Ferdinánd császár, e bajon segítendő, nemesen elhatározta, hogy az Alsó-Ausztria által a hódolásnál fölajánlott koronázási ajándékot egy nagy szabású vízmű létesítésére fordítja. Így jött létre a Spittelau-ban Ferdinánd császár vízvezetéke, mely a Duna talajvizét használja fel. E víz minőségre nézve a folyó- és forrásvíz közt foglal helyet; de nem kis hibája, hogy a meleg évszakban nagyon langyos, és nem kielégítő mennyiségű, s daczára a telepek ismételt nagyobbításának, mindig a szükséglet mögött maradt.

A pótló és ideiglenes eszközök, melyekhez folyamodtak, elégteleneknek bizonyúltak; mert a lakosság számra időközben 650.000-re nőtt. Az ivó- és egyéb czélra használt víz hiánya annyira bántotta a közérzűletet, hogy az ügyet az egész lakosság magáévá tette és hívatottak úgy, mint hivatlanok egyaránt kovácsolták a terveket a baj megszűntetésére. Az 1861-ben újonnan alakúlt községtanácsnak volt fönntartva Bécs ezen fontos életkérdésének megoldása oly mű alkotása által, mely méltón sorakozik ezen művelődéstörténeti időszak emlékeihez.

Még ugyanazon évben nyilvános pályázatot hirdetett a községtanács Bécsnek vízzel való ellátására vonatkozólag; a beérkezett számtalan ajánlatban a vízszerzés minden gondolható módja javaslatba hozatott. Ezek között méltán azon eszme részesűlt legnagyobb tetszésben, mely a Bécs-Ujhely melletti Steinfeld, a nagyszerű kavicsmedencze területéről ajánlotta a víz levezetését, mely a meszes Alpesek forrásvizével van telítve, és a melynek természetes lefolyását a „Tiefquellen” nevű források képezik; hogy azonban teljes megnyugvással választhassa a legjobbat, elhatározta a tanács, hogy külön bizottságot küld ki e kérdés tanulmányozására. Ez széles körben átkutatta mindazon folyók és források környékét, melyek Bécs vízzel való ellátását elősegíthetik; teljes bizonyosságot szerzett a látható források és földalatti talajvizek természete, eredete, alakúlása és okozati összefüggése felől és vizsgálatainak eredményét egy jelentésbe (1864 május) foglalta, mely e bonyolúlt állapotoknak teljesen hű képét mutatja és Bécs vízzel való ellátásának a jövőre nézve is tudományos alapját tartalmazza. A bizottság főleg azért, mert a Steinfeld csekély magassága miatt lehetetlen e kimeríthetetlen vízmedencze kincsét természetes esés mellett oly magas színvonalra Bécsbe juttatni, hogy természetes nyomás mellett minden városrész házainak legmagasabb emeletét is el lehessen vízzel látni, kénytelen volt a hegyek közé mélyebben behatolni és munkájának eredménye azon javaslat lett, hogy három, sokkal magasabban fekvő forrás, névszerint a Kaiserbrunnen, a Stixensteiner- és az Alta-források vezetendők Bécsbe egy vízvezetékben.

A Schneeberg tövében levő Kaiserbrunnen megnyitása. Darnaut Húgótól

Miután az Alta-forrás már előzőleg vétel útján Bécs város tulajdonába ment át, a Kaiserbrunnen I. Ferencz József császár bőkezűsége folytán Bécs vízzel való ellátására fordítható lett, és hasonló czélra a Stixensteine-forrást is átengedte gróf Hoyos-Sprinzenstein, kidolgoztatott a Ferencz József császár-féle hegyi forrás-vízvezeték tervezete, és a tanács 1866. évi június hóban elhatározta, hogy e mű községi költségén létesítessék, oly időben, midőn Ausztria kettős háborúba volt bonyolódva és a harcz színtere közel Bécs határáig ért.

A vízvezeték építését 1870. évi ápril hóban kezdték meg és oly gyorsasággal folytatták, hogy az 1873-ki közkiállítás emlékezetes idejében, midőn a béke műveinek emeltek templomot, október 24-én a Schwarzenberg palota előtti szökőkút mellett ünnepélyesen megnyitották, és működését két év múlva a város minden részére kiterjesztették.

A VI. Károly császár álal 1732-ben vadászat alkalmával felfedezett Kaiserbrunnen valóságos alpesi hegyiforrás, mely a stájer alpesek utolsó kiszögellése, a Schneeberg tövében, a Pokol-völgyben ered, a hegység vizének levezető útja, és a legtisztább hóvízből táplálkozik. A Stixensteini forrás a Schneeberg túlsó lejtőjén, a Sirning-völgyben ered, és részen a Gahn fensík vízeivel is gazdagodik. Miután a messze oldalt fekvő és megbízhatatlan Alta-forrás felhasználását később mellőzni kellett, a két előbb megnevezett forrás képezi a vízvezetéknek tulajdonképeni törzsforrását. E források alá csatornák vannak ásva, melyek szétágazásukban egy elzárható gyűjtőmedenczébe nyílnak. A forrásokból a víz egy 95 kilométer hosszaságú vezetőcsatornán keresztűl a hegylejtők természetes esése szerint a Speising melletti Rosenhügelen lévő szétosztó medenczébe vezettetik, mely a Duna színe fölötti 88 méternyi magasságban az egész város fölött uralkodik s melynek belseje képünkön látható. A vízvezeték egy födött, átázhatatlanúl falazott csatorna, mely a hegyet 29 helyen töri át jelentékeny hosszaságban és magas boltozatos iveken tíz nagyobb völgy fölött vonúl keresztűl mindössze 4.6 kilométer hosszaságú töltésen.

A hegyi forrás-vízvezeték hídja Kalksburg mellett. Alt Ferencztől

A vízvezeték keresztmetszete és esése szerint 24 óra alatt 140.000 köbméter vizet képes levezetni. Minthogy a vezető-csatornában a víz mindig egyenletesen folyik, míg azt a városban a nap különböző részében nagyon különböző mennyiségben használják el: gondoskodni kellett olyan helyiségről, a hol a fölösleget a nagyobb szükséglet fedezésére együtt lehessen tartani. Ezen czélra szolgál a Rosenhügelen lévő víztartón kivűl még három, a Schmelzen, Wienerbergen és Laaerbergen levő boltozott vízmedencze, melyek mind a Rosenhügelről telnek meg. E négy víztartóban 100.000 köbméter víz gyűjthető össze, mely minden eshetőséggel szemben a legnagyobb szükség esetére van fönntartva.

A rosenhügeli víztartó belseje. Bernt Rudolftól

A hegyiforrás-vízvezeték 95 és 5.5 centiméter közt váltakozó vastagságú csöveinek hálózata 360 kilométernyi hosszaságban terjed el a város minden részében. E csövek a különböző magassági fekvés szerint két osztályba soroztatnak, melyekbe a víz különböző nyomással vezettetik, de minden ponton legalább is 28.5 méternyi nyomás gyakoroltatik a vízre, mi által ez a házak legfelső emeleteire is feljut.

Bécs összes vízszükségletét annak idején gondos nyomozások alapján egy millió lakos részére a nyári legnagyobb fogyasztásra nézve 90.000, a hidegebb évszakra nézve pedig 60.000 köbméterben állapították meg, mely számok a vízvezeték tervezetének kidolgozásánál is zsinórmértékűl vétettek. Már e terv készítése alkalmával többen kételyüket fejezték ki az iránt, hogy kedvezőtlen időszakban a hegyi források kielégítő mennyiségű tápláló vezetékeinek kiterjesztése által azok vízbőségét növelni lehet, és tekintve a víznek páratlan minőségét ezen aggodalmakat elnyomták.

E remény teljesen meghiúsúlt; már a Ferenc József császár-féle vízvezeték megnyitását követő első években kitűnt a hegyi források rendkivül ingadozó természete; vízbőségük némely időszakban 25.000 köbméterre, tehát az előirányzott minimum felénél is kevesebbre szállt alá; a Ferdinánd-vízvezetéket újból működésbe kellett hozni, és a vízhiány ismét előállott, pedig a víz épenséggel nem volt még minden házba bevezetve.

A hegyi források e változékonysága különben nem ritka tünemény, sőt azok természetéből következik, mert e hegyi források részben a meteorvizekből keletkeznek, melyek rövid út után, gyűjtőhelyek közvetítése nélkűl folynak beléjük, és hasonló forrásokat használó más városok is kényszerítve voltak vízvezetéküket kiegészíteni.

Ily körülmények között a bécsi községtanácsnak el kellett fogadnia azon javaslatot, mely szerint a hegyi források azon földalatti forrásvízzel pótlandók, mely a Schwarza-völgyön keresztűl a Steinfeldbe folyik, és 1878. év június havában elhatározta, hogy a hegyiforrás-vízvezeték kiegészítésére Pottschach mellett vízmű építtessék, mely határozat hat hónapi hihetetlenűl rövid idő alatt végre is hajtatott. A pottschachi vízmű, melynek vize a Kaiserbrunnen vizének jóságát megközelíti, a Stixensteiner-forrásét pedig felűlmúlja, számos nagy kútból áll, melyekből a vizet gőzgépekkel szivattyúzzák és ugyanazon nyomással egyidejűleg a közel levő forrás-vízvezetékbe viszik. E vízmű csak az év egy részében a szükséghez mérten működik; 24 óránkint 17.000 köbméter víz előállítására van berendezve, de a telep nagyobbításával ennek kétszeresét is képes szolgáltatni.

A pottschachi vízmű a szükség idején ismételten megóvta ugyan a várost komolyabb kellemetlenségektől, és annak czélba vett kibővítése által a jelenre nézve Bécs vízzel való ellátása befejezettnek tekinthető; de már a jövő is követeli jogait és az előhelységekről való gondoskodás kötelessége is előállván, újabb feladat vár a hegyiforrás-vízvezetékre. Ennek megoldása szerencsére többféle módon lehetséges, mert a hegyi forrásvízvezeték lényege az, hogy oly törzsvízvezeték van, mely a világ egyik legnagyobbszerű forrásterületébe hatol be, melynek kincseit csak ki kell aknázni és a fölösleggel a vízvezetéket megtölteni. Kevés városnak van ép oly jó, és egyetlen egynek sincs jobb vize, mint Bécsnek, és a vízvezeték áldásos voltát mi sem bizonyítja jobban, mint a statisztikai évkönyvek, melyek a betegségek folytonos csökkenését és a halandóságnak 26.6-ről 24.3 ezredrészre apadását mutatják. A hegyiforrás-vízvezeték 24 millió forintba kerűlt, mely költség a várost sulyosan terheli, de ezzel szemben évenkint 4000 emberéletet kell a mérlegbe állítani nyereség gyanánt.

A Schwarzenberg-palota előtti nagy szökőkút. Alt Ferencztől

Bécs város ipara.

Míg Bécsnek élelmi és élvezeti czikkekkel, tüzelőszerrel és világítással, levegővel és vízzel való ellátása e nagyváros fogyasztását, vagyis úgy szólván a kiadási rovatot tárja szem elé: addig más felől keze munkájával tetemes fölösleget teremt, melyet iparos szorgalmának és értelmiségének gyümölcseként a monarchia minden részébe, sőt annak határain messze túl a távol keletre és az Atlanti oceánon is túl a világ minden részébe elszállít.

A mint már fentebb is említtetett, Bécs város és előhelyiségei lakosságának nagy része az iparűzésben leli hivatását. A különböző hajlamú és képességű nemzetiségek szerencsés vegyüléke, a gazdagság, az ipari nyers és segédanyagok bősége, melyek a monarchia minden részéből könnyen szállíthatók, közrehatottak Bécs mai gazdasági helyzetének megteremtésében.

Bécs mindig rendkívűl bőviben volt azon kezdeményezéseknek, melyek az ipar megteremtése vagy fejlesztése körűl mint tárgyi és alanyi tényezők szerepelnek. Midőn az 1873-iki bécsi közkiállításon a világ minden népének alkalom nyujtatott gazdasági és ipari munkaképességének megbírálására, megkisérlették az ipar előharczosainak arczképgyűjteményével kimutatni Ausztriának érdemeit, melyeket a találmányokban gazdag ipar általános fejlesztése körűl szerzett. És, a mint előre látható volt, nagy tehetségű technikusok, lángeszű feltalálók és fáradhatatlan tökéletesítők neveinek hosszú, tekintélyes sora volt együtt. El kellett ismerni, hogy Ausztria a mérnöki tudomány, a gépészet és vegyészet terén, főleg e században rendkivűl sok nagy elmét szült. A külföldi szaktekintélyeknek Mária Terézia uralkodása alatt kezdődő behívásával alapíttattak azon családok, melyeknek nevei az osztrák ipar történetét határkövekként jelölik. De maga Bécs is számtalanszor terelte az ipart oly irányba, mely az egész államnak, további kifejlődésében azonban Európa egyéb iparűző országainak is hasznára vált.

Ez értelemben, valamint Ausztria mai műipari átalakúlására való befolyás tekintetéből is elvitázhatatlanúl Bécs az osztrák ipar góczpontja. E mellett azonban egyes iparágakban még mindig gyakorlatban van a régi munkamód, de ennek létele az iparszerű termelés nyomása folytán kérdésessé van téve. Alig van nagyváros Bécsen kivűl, melyet annyira jellemezne az ellentétek ezen egymásmelletisége, mely ugyanazon iparágaknak egy felől tökéletesen újabb kori, más felől elavúlt üzésmódját, – egy részt oly vállalatokat, melyek a műszaki előhaladottságon alapúlnak, annak hódolnak és a külföld versenyétől nincs mit tartaniok, más részt pedig oly vállalatokat tárnak szem elé, melyek a külföld versenye által fenyegetve vannak, és a nemzetközi piaczról le fognak szoríttatni. A ki az ipart rendszeresen tanulmányozza, az Bécsben az iparűzésnek nemcsak különböző módjait, hanem külön irányait is feltalálhatja. Önkénytelenűl össze kell hasonlítani Bécs ipartermelését a kaleidoskop alakjaival, melyek kifogyhatatlan sokféleségben folyvást meg-megújúlnak és e mellett eredetüket és származásukat az alakok és színek zűrzavarával mégis eltakarják.

Ha Bécs iparűzése belterjességének megoszlását különböző színfokozattal akarnók ábrázolni: akkor a város nyugati része lenne a legsötétebbre festendő; Hundsthurmot, Margarethent, Gumpendorfot, Mariahilfet, Schottenfeldet, Neubaut, és a határos Meidling és Hernals előhelységeket népesítik legsűrűbben az iparosok, ámbár sem külváros, sem előhelység nincs itt olyan, melyben egyes jelentékeny ipartelepek ne léteznének. Bécsnek hasonmását akkor nyernők, ha Lüttich egy részét Schmalkalden vagy Remscheid egy-egy utczájával, vagy Páris St.-Antoin külvárosának egy házcsoportját a thüringi erdő egy-egy telepével, avagy ha egy rohamosan terjedő város virágzó iparát a londoni White-Chapel kerülettel kapcsolnók egybe. Ennyire különféle alakokban jelentkezik Bécs iparűzésének módja és iránya.

Bécs saját kárára zárt város, vagyis a legjelentékenyebbike Ausztria azon kilencz városának, melyekbe a legfontosabb fogyasztási czikkek egész sorozatát, ezek között a tüzelőszert csak úgy lehet bevinni, ha azok után fogyasztási adó néven ismert állami adót, és ennek megfelelő községi pótlékot fizetnek. A zárt város határán, az úgy nevezett „fogyasztási adóvonalon” túl még két község tartozik a bécsi közigazgatási területhez, ezen kívűl pedig számos, terjedelem és gazdasági jelentőségre nézve nagy városokhoz hasonló önálló iparűző helységek, – továbbá kisebb-nagyobb falvak, melyek vidéki községek („Landesgemeinden”) gyűjtő nevezet alatt a Bécscsel határos politikai hatóságok körébe tartoznak. E „vidéki községek” vagy „előhelységek”, a mennyiben Bécs közvetlen szomszédságában vannak, városias jellegűek, mely jelleg azonban a külső kerületben mindinkább elenyészik, künn a város már faluvá válik, míg végre csak egyes házak, nyaralók, vagy majorságok nyúlnak a Wienerwald cserjéi, vagy a Kahlengebirge szőlő-ültetvényes előhegyei közé.

Legsűrűbben telepűl az ipar a fogyasztási adó vonalának közvetetlen közelében, annak külső, és belső részén; de, sajnos, épen ez a vonal áthághatatlan, és aránylag csak nagyon kevés helyen áttört választó falat képez. E vonalon belűl úgy, mint kivűl gyáripar és kézműipar váltakozik. Egy-egy előhelység inkább iparűző városhoz hasonlít, mások inkább a munkásnegyedek külsejével bírnak, ismét mások élénk iparűzéssel bíró vidéki helységekhez hasonlítanak. Az előhelységek nyúlványai azonban, név szerint Ottakring és Hernals, a házi ipart mutatják igazi alakjában, annak szegénységével és egyéb nyomorúságaival. A vámvonalon kivűl főleg olyan iparágakkal találkozunk, melyek a nyers anyag fogyasztási-adómentes szállításának kedvezményét élvezik. Így a serfőzőházak egyetlen egynek kivételével valamennyien a vámvonalon kivűl vannak telepítve.

De nemcsak maga az iparűzés van ez előhelységekben az olcsóbb tűzelőszer, a fogyasztási adótól ment, és ezért olcsóbb anyagok, milyen az olaj, fagygyú, szappan, stb. által megkönnyítve, hanem a munkabér is csekélyebb itt, mint a város belső kerületeiben. Az egész Standard of life alacsonyabb itt künn mintegy tíz százalékkal, mert lakásra, ruházatra és élelmezésre is kevesebb a kiadás a vámvonalon kivűl, mint azon belűl. Ez alól csak az a rész tesz kivételt, mely a Duna-csatorna mentén, a Kahlengebirge felé rég idő óta menedékeűl szolgált a város lakóinak a nyári rekkenő meleg elől. Döbling, Heiligenstadt, Sievering, Grinzing, stb. előhelységekben aránylag csekélyebb az iparűzés.

Bécs város fogyasztási adó-határvonalának daczára is ide kell foglalnunk a Bécscsel határos iparűző helységeket – akár Bécs közigazgatási területéhez tartoznak, akár nem, – ha a bécsi iparról, vagy Bécsről mint ipari főpiaczról szólunk. E szerint Währing, Hernals, Neulerchenfeld, Ottakring, Fünfhaus, Sechshaus, Alsó- és Felső-Meidling, Rudolfsheim, Penzing, Gaudenzdorf, Favoriten, Zwischenbrücken, Floridsdorf és Simmering Bécs iparűzésébe foglalandók be, és e helyütt ily értelemben tárgyaljuk a főváros iparéletét.

Ha valamely ipari középpont jelentőségét, vagy egy város összes iparának munkaképességét részletekbe való bocsátkozás nélkűl akarjuk megitélni: első sorban azt kell megvizsgálnunk, vajjon szolgáltat-e az ipar a gyakorlati tudomány különböző ágainak elegendő segédeszközt a kutatásra? Itt tűnik ki a tudományos feladatok átértésének foka, és még inkább a munka szabatossága, a melyet sehol sem követelnek annyira, mint a pontos földmérő eszközök, természettani készülékek, sebészeti segédeszközök stb. készítésénél. És büszkén vallják az osztrákok, hogy az ipar ezen legfontosabb ágának előhaladottságával teljesen meg lehetnek elégedve.

A mechanikának és optikának Németországban már a múlt század végén tett előmenetele által ösztönözve, ezen iparágak egyes mesterei csakhamar Ausztriában is olyan intézeteknek adtak létet, melyeknek a bécsi műszer-ipar már félszázad óta köszöni kétségkivűli előkelő állását. Körárnyékú szemüvegek és a Bécsben feltalált szinházi kettős szemcsövek, nagyító üvegek és pontos mértékek, kettős távcsövek és helyszinelő eszközöktől kezdve csakhamar műszerek és látszerek valamennyi nemét kezdték készíteni a bécsi műhelyekben; nemcsak a legtöbb iskolát, hanem a bécsi, prágai, budai, kremsmünsteri, olmützi, milanói, kazáni, nápolyi, atheni, stb. csillagvizsgálókat is bécsi műtermekből látták el, mely műtermek az örökös tartományokban csakhamar vezérszerephez jutottak és az osztrák munkaképesség hírnevét messze földre eljuttatták.

A bécsi tudósoknak a természettudományok terén kifejtett munkássága az iparosok foglalkozására a legkülönfélébb irányban hatott fejlesztőleg, főleg pedig a természettudományok tanításához szükséges segédeszközök készítése terjedt és tökéletesedett. Kitűnő példáúl szolgál erre azon férfiak működése, a kik a cs. kir. középponti meteorologiai intézetet, a cs. kir. katonai földrajzi és a földtani intézetet megteremtették és vezették. Így nyert Bécsben nagy jelentőséget a meteorologiai eszközök készítése. Légsulymérők, hőmérők, mérőpálczák, mérlegek, stb. tekintetében Ausztria a külföldtől csaknem teljesen független; az örökös tartományok e részben kiszámíthatatlanúl sokat köszönhetnek középponti iskolájuknak, Bécsnek. Ép oly dicsőséges Bécsre nézve azon különleges iparágak megteremtése, melyeknek a bécsi egyetem világhírű orvoskara adott létet. A nagy nevű orvostanárok, kik kezdetben sok mindenért a külföldhöz voltak kénytelenek fordúlni, az ipar e különleges irányát lassankint előbb nem is sejtett jelentőségre emelték; természetesen e téren is kitűnt a bécsi munkás kiváló képessége.

A mint Bécs, a tudományoknak ez első rangú telepe, az exact tudományoknak közvetlenűl szolgáló segédeszközöket saját műhelyeiben állította elő, úgy a folytonosan mozgalmas és a zene történetében gyakran korszakalkotó zenészeti élet a hangszergyártás föllendűlését idézte elő, mely mind jelentékenyebbé váló ipari tevékenység tárgyává lett. A húros hangszerek közt, melyeknek Bécsben igen sokféle fajait készítették, különösen a czitera volt az, melyet egy jeles czitera-művész és nem kevésbé ügyes iparos a húrok számának szaporítása és a quint-rendszer alkalmazása által eredeti kezdetleges alakjából tökéletes hangszerré változtatott át. Ugyancsak osztrák találmány a physharmonika, és az abból kifejlett harmoniumot Bécsben csakhamar kitűnően készítették, és készítik most is. Nemkülönben világkereskedelmi jelentőségre emelte egy fáradhatatlan iparos a kézi- vagy húzó-, meg a fúvóharmonikát, mely iparczikkben még ma is Bécsé a kétségtelen elsőség. A fuvóhangszerek tekintetében nagy számú találmánynyal és tökéletesítéssel dicsekedhetik Ausztria, és ezeknél is Bécs játszotta a vezérszerepet.

A zongoragyártás Bécsben már közel egy évszázad óta nagy jelentőségű, mert már 1795-ben három nagy hírű mester munkálkodott e téren. A bécsi zongoragyártásnak e történeti jogosultsággal bíró nagy jelentősége ma is megvan, daczára annak, hogy állhatatosan a kézi ipar mellett maradt, és hogy ez által állása tetemesen megnehezíttetett a külföld versenyével szemben, melynek a zongora egyes részeinek géppel való előállítása nagy elsőbbségére van. A bécsi hangszer-iparnak több külön vívmányát lehetne e helyütt fölemlíteni, példáúl az aczél zongora-húrokat, melyek még a híres londoni Broadwood részére is innen szállíttatnak; de e rövid rajz is eléggé mutatja, hogy a zene művelése az iparra serkentő és fejlesztő hatással volt; a zenészeknek az iparral szemben támasztott követelései nemcsak teljesen kielégíttettek, de az ipar oly találmányokat is szolgáltatott, a melyek a gyakorló zenészeknek hasznára váltak.

De nemcsak a zeneművészet teremtett az ipar terén új és hálás irányokat, hanem a képzőművészet minden ága is hatással volt a bécsi ipar fejlődésére. Noha a bécsi munkás kellő kézi ügyességgel bírt, noha a kis és nagy iparosok kiváló műszaki fölfogást tanusítottak és így meg voltak adva a tökéletes alkotás előföltételei, mégis a külföld hatott oda, hogy az iparos az alak, szín és díszlet jelentőségét fölismerje, hogy a gyártmányok külsejének becsét fontos dolognak tartsa, és hogy végre ennek előtérbe helyezését főfeladatának tekintse.

A város falainak lerombolásával kezdődő építkezési időszak alatt nagyon sok, addig elrejtett művészi erő szabadúlt meg bilincseitől. Az építészet és szolgálatra kész ikertestvérei: a szobrászat és festészet számára a tevékenységnek új tere nyílt meg és az általa szolgálatba fogadott ipar, vele született képességeivel, most nagy, változatos, gyorsan megoldandó feladatokkal találta magát szemben. Maguk a műépítészek voltak a tanítók és mindenikük külön, de mégis a többivel közösségben kereste fel a tehetségesebb iparosokat, útasították, megtanították őket, miképen tegyenek eleget a szépérzék általánossá vált követelményeinek. Az egyesek e különálló mozgalmához hivatalos tanítóként csatlakozott az osztrák művészeti és iparmúzeum és azzal közösen küzdötte le mindazt, a mi a bécsi műhelyekben erőltetett, ízléstelen volt és előmozdította az átalakúlást.

Miután a Bécsben fejlődött építésmód erős, szilárd szerkezeten alapúlt, az épületek külsején és belsejében is hatalmas arányok létesítését fogadta el alapelvűl; a háztulajdonosok és lakók aránylag magas, tág és világos lakszobákat óhajtottak, következetesen átalakították a lakások belső berendezését is. A bútorkészítés eddigi gyakorlatát egyszerre megszakították; a borított és fényezett bútor elvesztette vonzó erejét és ezentúl csupán a kevésbé vagyonos osztály, meg a kivitel számára készűlt. Egy Bécs külvárosi (Währing) mester készített először német renaissance stilű tömör tölgyfa bútort, mely nagy elismerésben részesűlt és széles körben elterjedt. Rendkivűl rövid idő alatt a bútorkészítés tökéletesen átalakúlt a bútorfényezést megszüntették, tömör tölgy- és diófát vettek használatba; képfaragó-, esztergályos- és berakó (intarsia) munkát alkalmaztak a bútor készítésénél. Egyidejűleg a fa-munka-gép is elfoglalta helyét a bécsi bútorkészítők műhelyeiben. A kárpitos, a rohamosan nyert megbízások által ösztönözve, szoros összeköttetésbe lépett a bútorkészítő asztalossal, hogy vele a műépítész vezetése alatt egyöntetű eljárást követhessen. A Bécsben évtizedek óta űzött rakott-padolatkészítés megtartotta régi jó hírét. Szerény bécsi műhelyekben egész új készítési módokat találtak föl, e bútorok tömeges előállítására, milyen első sorban a hajlított vörös-bükkfabútorok készítése. Ez utóbbinak színhelyét, miután előrelátható volt, hogy ezen eljárás alapján a gyártás óriási arányokat fog ölteni, Bécsből a vidékre helyezték át. Egyéb eljárások alkalmazása, mint öntött vasbútorok, szétszedhető bútorok készítése, stb. korlátolt maradt, habár az előbbi tökéletesedett is. A lakások és háztartás berendezésének egyéb követelményei, az építkezéshez alkalmazkodó művészeti mozgalom hatása alatt, számos műipar virágzását hozták létre, a mi műszaki tekintetben már évtizedek óta elő volt készítve, vagy pedig gyorsan megszerezték azon segédeszközöket, a melyek többé nélkülözhetők nem voltak.

A bronz-iparnak, mely részben a kemény bronz, részben pedig a lágyabb sárgaréz felhasználásán alapúl, már ez előtt egy félszázaddal meg volt vetve az alapja. a harminczas évek óta Bécsben a műöntés minden ágában jártas munkások, mintázó és véső mesterek nagy csoportja telepedett le. Hozzájárúltak ehhez a kikészítő munka új módszerei, és aranyozott bronz- és vörös rézből nagy arányban kezdték meg a csillárok, karos gyertyatartók és órák készítését. Ma a bécsi bronzipar úgy a lakásberendezés nagyobb tárgyai, mint a kisebb czikkek tekintetében méltán jó hírnévvel bír.

Régi hámor belseje. Charlemont Húgótól

A horgany hasonlóképpen már századunk első felében az öntő-ipar szolgálatába vonatott és a mint az öntött árúk a tökély magas fokára emelkedtek, a fémkidolgozás egyéb módjainak segélyével egy lángeszű vállalkozó a lámpakészítést is első rangú bécsi különlegességgé avatta. a külföld versenyének legyőzésében a szerkezet tényezője volt a legfontosabb mozzanat. Az újabban építkezési czélokra felhasznált vasöntés egy nagyobb bécsi telepben annyira kifejlődött, hogy minden műszaki követelésnek megfelel.

A legjelentékenyebb iparágak egyike, – ha ugyan nem a legjelentékenyebb – a bécsi műlakatosság, helyesebben a kovácsművészet. azon időben, midőn a terjedő bécsi építkezés és az építkezők fokozódott szépérzéke a kovácsolt vas czifrázatos alkalmazását újra felélesztette, néhány kiváló képességű iparos a kovácsművészet művelését kezdte meg. Rostélyok, korlátok, ereszcsatornák, lámpatartók, díszítmények egész a vert munkákig kitűnően készíttettek kovácsolt vasból. De gyakran ugyanazon műhelyekben állíttattak elő egy felől a legdíszesebb apró méretű czikkek, mint gyertyatartók, ládikák, hamutartók, stb. részint izzított kovácsolás, részint pedig kalapálás útján különféle kiállításban, régi és újabbkori műmodorban, – más felől pedig az építő-lakatos ipart is űzték ajtó- és ablaksarokvasak, lakatok, tolózárak előállítása által, – természetesen a fokozott műérzék szem előtt tartásával, és az építési szakmára való figyelemmel úgy, hogy kapcsokon kivűl készítettek hengerezett vasból kereszt- és gyámgerendákat is, melyek az illető építményekbe illesztettek be. Ily módon nagy, lassankint mindinkább kibővülő ipartelepek keletkeztek, a melyekben a régi lakatos és kovács ipar többé nem ismerhető fel, és a melyekben a szakavatott, és immár nagy gyárossá vált mester vezetése alatt mindent fel lehet találni, a minek az anyaga kovácsolt vas: a hidak rostély-gerendájától, a nagy kereszt-gerendáktól, a csarnokok padlásszerkezetétől, a toronytetőktől kezdve egész a karos gyertyatartó csinos díszítményeig. A bécsi lakatos ipar immár Párisban, a műipar fővárosában is győzelmesen jelenik meg, és nagyban hozzájárúl, hogy Ausztria a műipar jelenlegi virágzási időszakában a vezér-államok közé soroztassék. Milyen különbség a bécsi nagy műlakatos-telepek és a régi kovácsműhelyek közt, melyeknek száma mindenesetre napról napra mind jobban csökken!

Jelenkori nagy lakatosműhely. Charlemont Húgótól

Vaskályhakészítő műhelyek is létesűltek, melyek ezen addig nagyon gyarló czikket egyszerre a mai igényeknek megfelelő fűtőkészülékké alakították át.

Ép így kezdték meg Bécsben 1851-ben a tűz és betörés mentes pénzszekrények készítését, a mi az első lépés volt oly iparág létesítéséhez, mely ma Ausztria fővárosában száz meg száz munkást foglalkoztat. Ez ipar első sorban természetesen az anyag és kidolgozás műszaki jelességein alapúl, de a czélszerűség, tartósság és ellentállási képesség tekintetein kivűl, a jó izlés követelményei is szem előtt tartandók.

Az öntött aczél-gyártás Bécsben 1800-ban vette kezdetét, nagyon kis mértékben ugyan, de azóta jeles iparosok komoly törekvése folytán szakadatlanúl fejlődött.

Nem épen kiterjedt, de egyes ágaiban elég jelentékeny Bécsben a nemes fémek és azok utánzatainak feldolgozásán alapúló ipar. Az aranyárúk készítése már a harminczas évek közepén helyesebb irányba tereltetett, a mennyiben a mesterek „saját találmányú rajzok szerint” dolgoztak, és a munkánál színes ékköveket, gyémántokat és gyöngyöket alkalmaztak, mi által megvetették a mai aranyműves-ipar alapját. Említésre méltó azon haladás is, mely a többi nemes fémek iparában állott le. Midőn észszerű munkamegosztással egyik vállalat főleg különlegességek gyártására szorítkozott, azalatt más műhely arany-lánczok készítése által szerzett magának hírnevet, a harmadik meg hanaui czikkek előállítása által. A zománczozott ezüst ékszer, az úgy nevezett Toula-árú gyártása nagy lendűletet nyert egy műteremben, mely csakhamar világhirűvé vált. Az úgy nevezett rococo-árú, melyet „magyar ékszer”-nek is hívnak, főleg a magyar nemzeti öltönyöknél való alkalmazása által fejlesztett. Aránylag jelentéktelen Bécsben az ezüstárú-ipar; mert, habár ebben egyesek hasznos tevékenységet fejtenek ki, és példáúl a gyémántnak ezüstbe foglalása magas fokú tökélyre emelkedett, mégis túlnyomó az ezüstöt helyettesítő anyagok feldolgozása. Talán nem maradt utóhatás nélkűl, hogy Gersdorff osztrák érczolvasztónak korán sikerűlt tiszta álanyt előállítania. Az ennek más fémekkel, úgy mint vörös- és sárgarézzel, meg horganynyal való összeolvasztása által keletkezett pakfong, újezüst, alpacca, lunäid stb. szolgáltatja a nyers anyagot több jelentékeny bécsi iparág részére.

Az úgy nevezett „bécsi czikkek” közé – a melyek között a bronzárúk állnak első helyen, – tartoznak a több ügyes iparos által egy félszázaddal ez előtt meghonosított bőr- és fa-díszműárúk is, mely utóbbiak főleg a török mogyorófa, olajfa és badeni meggyfa földolgozásán alapúlnak, és végűl a százfelé elágazó, nagyszerűen kifejlődött esztergályos-ipar, meg az ezzel szoros kapcsolatban levő műfaragó ipar is. Ez utóbbi a tajtékot, borostyánt és bruyer-fát dohányzóczikkekké; a fát sétapálczákká, nap- és esernyőnyelekké, végre a szarut, gyöngyházat, elefántcsontot, csontot, békateknőt gombokká és egyéb rövidárúkká alakítja át. 1872-ben csupán a gombok forgalma 2,350.000 forintra rúgott és csak gombkészítéssel 3.000 munkás foglalkozott.

Habár ezen iparágak terjedelme csökkent is, mindamellett a bécsi czikkek, a melyekhez legyezők, tekegolyók, préselt érczárúk, egyes játékszerek és a papír díszműárúk is tartoznak, műhelyei oly széles munkakört foglalnak el, hogy az forgalom, technikai és művészi jelentőségre nézve némely osztrák tartomány összes iparát messze túlhaladja. Üzemi módját sajátságosan jellemzi a gyáripar alapelveinek a kisipar vagy házi ipar szervezetével való összeolvadása. Tekintsük példáúl a Bécsben és külvárosaiban működő több mint 400 önálló gyöngyházgomb-esztergályozó vállalatok egyikét. A szükséges meleagrina margaritiferá-t minden önálló vállalkozó egy bizomány-üzlet útján szerzi be, mely tőle a kész árút gyakran a kivitel részére visszavásárolja. E vállalkozó a lakásához tartozó egy vagy két szobában, esetleg nagyobb műhelyben bizonyos számú tanonczot és segédmunkást foglalkoztat. Előbbiek a gyöngyházgomb készítésének nehány módját elsajátítják, tanonczéveik letelte után gyakran ugyanazon műhelyben maradnak mint segédek, és egész évben, sőt egész életükön át túlnyomólag ugyanazon czikket készítik, az avatatlanokat meglepő ügyességgel. A munkabér csekély, a foglalkozás nem veszélytelen az egészségre. E vállalatok sikerét jelentékenyen csökkentik a vidéki hasonnemű műhelyek, melyek, minthogy munkabérük és egyéb előállítási költségeik sokkal csekélyebbek, még nyereséget juttatnak akkor, midőn a bécsi műhelyekben arra már nem lehet számítani. Bizonyosra vehető, hogy az ily nemű tömeges czikkek gyártása Bécs drága talaját oda fogja lassankint hagyni, míg a művészet által megnemesített iparos foglalkozás csak a nagyvárosban gyarapodhatik, a hol ezerszeres támogatásban részesűl, és a különféle munkaerők központosúlása által folyvást izmosodik.

A bécsi iparos elismerésre méltó jó tulajdonságainak egyike a leleményesség, mely gyakran a feltaláló szellemig fokozódik és ez jelesűl a szerszámok ügyes kidolgozásában nyilvánúl. Ebből magyarázható meg az, hogy a szerszámkészítés a bécsi iparnak kiválóan kifejlődött ágát képezi. Sok esetben azonban a legrégibb berendezésű műhelyek is csaknem a gyárakhoz hasonlóan kitűnő szerszámokat készítenek, példáúl fa- és bádogfeldolgozás részére. Legszembetűnőbb bizonyítékúl szolgálnak erre a Bécsben ma is nagy számú reszelőkészítő-műhelyek. E nagy részt szerény helyiségekben elhelyezett, kevés munkást foglalkoztató reszelővágó műhelyek kitűnő készítményeket szolgáltatnak, melyek a bel- és külföldön gépek útján gyártottakkal még mindig kiállják a versenyt. Sok szerkovács vagy lakatos szerzett magának bizonyos nemű szerszám, példáúl a márvány, vagy más épületkövek kidolgozásához szükséges vésők, furók, kalapácsok, stb. készítésével hírt és meg is tartotta azt.

Gyöngyházgomb-készítő mühely. Charlemont Húgótól

Több műipart említettünk már meg, legyen még szabad a graphikai művészetekről megemlékeznünk, melyeknél épen a műszaki rész a főtényező. A Bécsben dívó sokszorosítási eljárásnak épen műszaki része jutott a tökéletesség magas fokára. A cinkographiát és heliotypiát számos jeles czég gyakorolja. A természet vagy félszínes rajzok után felvett nyomatható tömöntvények előállítását legújabban egy bécsi czég tetemesen megjavítota. A tudományos művek illustrátiójánál, árjegyzékek- és czímjegyzékeknél alkalmazni szokott fénynyomás is folytonos haladást tanúsít. A fény-színnyomás is gyakoroltatik már itt, a heliogravüre pedig a cs. k. katonai földrajzi intézetben tett kitűnő szolgálatokat. Ugyanígy a Bécsben már keletkezésekor különösen felkarolt és gondosan fejlesztett fényképészet különféle fajtái is meghonosúltak, és versenyeznek a sokszorosítás régibb nemeivel, milyenek a xilografia, lithografia, színnyomás, porczellán- és zománczfestészet, melyek mindannyian jeles mesterek által képviselvék.

Reszelővágó műhely. Greil Alajostól

Ha mindazon iparágak fölött végigtekintünk, melyek az építészettől kiindulva a lakberendezés körébe tartoznak, joggal állíthatjuk, hogy kevés európai város éri el vagy múlja fölűl e téren Bécset. A városi lakos által, mint a szó szoros értelmében vett lakos által megkivánt kényelemnek minden tekintetben elég van téve.

Ugyanily kedvező ítéletet kell mondanunk azon szükségletekre vonatkozólag, a melyeket a ruházat összfogalma alatt egyesíthetünk. Férfi ruhán kivűl jó minőségű és jelentékeny mennyiségű férfi- és női kalapot, mesterséges virágokat, dísztollakat, végre mindennemű czipész-árút állítanak elő a helybeli fogyasztásra és a világ minden tája felé való elszállításra. Valódi, vagy nem valódi arany- és ezüst-paszomántárú, egyenruhához szükséges selyem- és gyapjúfonál, női dísz, kocsi- és bútorfelszerelés szintén a belföldi szükségletet meghaladó mennyiségben és jó minőségben készíttetnek. Az a párisi divat hatásától; de a műiparnak épen Bécsben létre hozott, vagy újra felélesztett ágai kedvezőleg hatottak a bécsi divatra úgy, hogy az gyakran többé-kevésbé önállóan lép fel.

Ha már most a bécsi műhelyek és gyárak körűli sétánk benyomásait összefoglaljuk, nem zárkózhatunk el azon meggyőződés elől, hogy Bécs ipara képes a lakosság minden fontosabb fizikai és szellemi szükségletének megfelelni, sőt annál jóval többet is szolgáltatni. A bécsi ipar minden más nagyvároséhoz hasonlóan átmeneti időszakban él, melynek végső pontját, eredményét alig lehet előre meghatározni. Azon művelődés-átalakító műszaki vívmányok, melyek a forgalom és gyáripar terén érvényesűlnek, az ipar régi irányainak gyors megsemmisűlését eszközlik, más felől azonban a férfiak és nők keresetképességének ezerféle új feltételét teremtik meg. Ily időszakokban a tényállás megismerése minden foglalkozásban főfontosságú. Az ipar terén mindenütt nélkülöhetetlenné vált, hogy a munkás teljesen ismerje a siker technikai és művészi tényezőit. Ezért a mai osztrák állami kormányzat egyik legnagyobb tényét képezi azon valósággal nagyszerűen tervezett iparoktatásügyi szervezet megteremtése, melynek legfelsőbb vezérlete Bécsben székel. Innen szervezték az egész osztrák állam magasabb, közép és alacsonyabb színvonalú ipariskoláit, és a művelődéstörténelem bizonyságot fog szolgáltatni arra nézve, hogy Bécsben az iparügy fejlődési tényezőinek korszerű felfogása tiszteletet követelő módon érvényesűlt.

A gyáripar.

Bécsnek az utolsó évtizedek alatti gyarapodását különösen a gyáripar gyors fejlődése mozdította elő. A kézi ipar, mint mindenhol, úgy itt is csak a belvárost, a régi Bécset teremtette meg, mely mint székváros kettős jelentőséget nyert; az újabbkori rengeteg város ellenben a nagyipar őseredeti teremtménye. Már harmincz évvel ez előtt 477-re ment a gyárak száma, melyek az iparnak csaknem minden fontosabb ágát felöltelték; és, ha már minden egyes gyár egy-egy városnak csíráját képezi, a mennyiben a benne dolgozó munkások életszükségletének fedezése pékek, mészárosok, szatócsok megtelepűlését teszi szükségessé: elképzelhető, miként kellett hatnia azon száz meg száz gyárnak, melyek maig több, mint kétszeres számra szaporodtak, a külvárosok gyárainak hozzászámításával pedig csaknem megháromszorozódtak. A bécsi kereskedelmi és iparkamara jelentése szerint 1880-ban Bécsben 1515, a külvárosokban 214, összesen tehát 1729 gyár volt működésben; és ha ezekből leszámítandó lenne is ama néhány száz, melyre a gyár elnevezés nem illik, a legújabb időben történt emelkedés mégis szembeszökő. Bécs és környékének gyárai nemcsak számra nézve szaporodtak rendkivűl, hanem átlag véve kiterjedésük is jelentékenyen növekedett. A fönt említett gyárakban 70.000 munkás működik, kik családjaikkal együtt 200.000-nyi lakosságot, vagy még többet képeznek, tehát a népességnek egy ötödrészét teszik, pedig ebbe a gyáripar kiséretében működő kézműiparosok nincsenek beleértve.

Mialatt a gyáripar ily módon létesíti a nagyvárost, emez termékenyítőleg hat vissza a gyáriparra. Oly város, mint Bécs, a termelés minden segédeszközét egyesíti magában. Az iparűzés részére nagy számú ügyes munkást juttat, vasútak, országútak hálózatával és a Duna nagy víziútjával a beszerzési és eladási területekkel való közlekedését megkönnyíti, a nagy pénzintézeteknél olcsó és gyors hitel szerzését teszi részére lehetővé és mindenben középpontját képezi az árúpiacznak. Így támad egyik gyár a másik mellett és mindenik növeli a központosítás előnyeit. De e mellett visszaesés is vehető észre.

Bizonyos időponttól kezdve már czélszerűbb a vidéken letelepűlni, a hol a munkabér alacsonyabb, a föld jutányosabb, gyakran a folyóvíz ereje is felhasználható és a hol a segédanyagok legnagyobb része olcsón szerezhető be. Így történt, hogy sok gyár a főváros odahagyásával vidékre helyeztetett át, gyakran távoli vidékre, a hol az élet- és termelési föltételek kedvezőbbek. Így példáúl a szövőipar egyes ágai Bécsből teljesen kivándoroltak, és Alsó-Ausztria síkságára, különösen pedig Cseh-, Morvaországba és Siléziába költöztek; a városban azoknak csupán kereskedelmi vezetése maradt meg. Más felől azonban mind szokásosabbá válik, hogy nemcsak Alsó-, hanem egész Ausztria, sőt Magyarország nagyobb gyárosai is irodákat és raktárakat állítanak Bécsben, mivel így a piacz változó viszonyait megismerhetik és a vevőkkel könnyebben érintkezhetnek. Ily módon Bécs a monarchia központi piaczává válik és gyárak alapítására új vonzó erőt nyer.

Az egész gazdasági életünkön uralkodó, és főleg a gyáripar terén rendkivűl hatalmasan nyilvánúló központosító irányzat abban is mutatkozik, hogy egyenlő vagy hasonló nemű vállalatok nagyon szívesen sorakoznak egymás mellett ugyanazon helyen, ez által az illető egész vidékre rányomják bélyegüket, és mintegy hagyományszerűleg öröklött munkaképességgel bíró gyári munkásosztályt teremtenek. Mennél magasabb fokán áll valamely ország az ipari tökélynek, annál kifejlettebb gyáriparának ezen térbeli tagozata. A rokon iparágaknak ilyetén összetömörűlése Ausztriában is meglehetősen ki van már fejlődve, hanem természetesen Angliával épen nem, Franczia- vagy Németországgal is alig hasonlítható még össze. Ha Bécs tíz kerületét meg a szomszédos előhelységeket ily szempontból vizsgáljuk, a belvárosban a gyáripart alig látjuk képviselve; itt a pénz- és értékpapirűzlet, a hitel- és bankügy az uralkodó; ezenkivűl csak könyvnyomdák állnak fönn tekintélyes számban, melyeknek az I. kerület képezi főszékhelyét; továbbá ruha- és fehérnemű-divatárúraktárak, melyek azonban sokkal inkább űzletek, mint gyárak, és munkásaikat főleg a külvárosokban és a vidéken foglalkoztatják. A II. kerület, vagyis a Lipótváros, a terményüzletet egyesíti magában; iparágai között főleg a gőz- és dunai hajó-malomipar jelentékeny. A következő három kerületet a vas kerületének nevezhetnők; a Landstrasse-ban vannak a legnagyobb gépgyárak, a Wiedenen és Margarethen-ben a legtöbb vas- és érczárúgyár működik. E mellett a III. kerületben az élelmi és élvezeti czikkek (vágóhíd, szt.-marxi serfőzőház) előállítása, meg a dohánygyártás emelendő ki; a IV. és V. kerületben a zongorakészítés honos; legiparosabb azonban a VI. és VII. kerület: a Mariahilf és Neubau; az elsőben a posztószövés és a fonás, továbbá az esztergályos- és tajtékárú-ipar, az utóbbiban pedig a selyemszövet- és szalaggyártás („Brillantengrund”), úgyszintén a mesterséges virágkészítés és női divatárúk iparágai uralkodnak; mindkettőben magas fokú fejlettséggel bír az arany- és ékszerárú-, úgyszintén a bőrdíszműárú-ipar. Nem oly határozott jellegű az ipar a VIII. és IX. kerületet képező Józsefváros- és Alsergrundban, de megemlíthetjük mégis a Józsefvárosban a bronzárúk gyártását, az Alsergrundon pedig a könyvnyomdászatot meg a kocsigyártást. A X. kerületet képező Favoritenben ismét a gépgyárak bírnak nagy jelentőséggel. Az élőhelységek között Gaudenzdorf a Wien folyó mentén űzött irhakészítő-iparával, Sechshaus posztószövésével, Ottakring, Neu-Lerchenfeld és Hernals az esztergályos-iparral, Simmering a vegyészeti iparral, vasúti kocsiépítéssel, gép- és érczárú-gyártással tűnnek ki. Magától érthető, hogy e városrészek és előhelységek az iparnak még sok egyéb, itt el nem számlálható ágát is űzik.

Dunai hajómalmok. Schindler Jakab Emiltől

Miből magyarázható ki tehát, hogy a sok gyár közűl csak kevés ötlik szembe, holott némely kerület gyártelepeinek száma százakra rúg? Onnan, hogy Bécsnek és előhelyeinek gyárépületei külsőleg a szomszédos épületektől miben sem különbözve, inkább közönséges lakóházaknak látszanak. Az épület útczai része rendszerint lakásokúl is szolgál, míg a tulajdonképeni gyár az udvarban van elhelyezve, és a szem elől könnyen elrejtőzhetik. A város közepétől távolabb már sokkal leplezetlenebb alakban mutatkoznak a gyárépületek, míg a külső kerületek- és előhelységekben, a hol a telek olcsóbb, a legnagyobb gyárak, legalább rendszerint, egészen szabadon állnak.

A gyáripar ezen rejtett vagy nyílt fekvésű citadelláiban az 1880. évben Bécsben és környékén 6283 lóerővel rendelkező 493 hajtógép, ezek közt 5870 lóerejű 409 gőzmotor működött; az ezek, avagy emberi erő által mozgatott rendkívűl elmés szerkezetű munkagépek seregét és sokféleségét immár alig lehet áttekinteni.

Gőzerőre berendezett sütőműhely és kemencze. Charlemont Húgótól

Bécs és előhelységei összes termelésének értéke 175 millió forintnyi tekintélyes összegre emelkedett, míg egész Gácsország termelésének értéke csak 47 millió, Stájerországé, Karinthia és Krajnáé együttvéve pedig csak 73 millió forintot tesz; e mellett nem szabad elfeledni, hogy itt csupán a gyáripar termelése van számba véve, míg a magában Bécsben, 20.000-nél többre rugó kisebb műhelyek a számításból kihagyattak. A termelési érték összegének kerek 58 millió forintnyi oroszlánrésze az élelmi és élvezeti czikkek előállításának iparára jutott; ezt követi a ruházati és pipereárú-ipar, az ércz- és érczárú-ipar, a vegyészeti ipar, a gép-, szerszám-, mesterséges készülék-, hangszer- és közlekedési eszközök gyártása (mindenik 14–19 millió forinttal), az építő ipar, a polygraphiai és művészeti ipar, szövő és kárpitos ipar (mindenik 10–11 millió forinttal), azután csekélyebb osztályrészekkel a bőripar, a nyers bőr-, sörte-, haj- és toll-feldolgozás, a fa-, csont-, kaucsuk- stb. ipar, végre utolsó helyen a papiros-, továbbá a kő-, föld-, agyag- és üvegárú-ipar.

Gőzzel fűtött sütőkemencze. Charlemont Húgótól

Figyeljük meg a bécsi gyár-ipar néhány nagy fontosságú ágát. Jellemző mindenek előtt a gépek, közlekedési eszközök és műszerek gyártása, mely 120-nál több vállalatban mintegy 9.000 munkást foglalkoztat. Valóságos bécsi ipar és több fontos ágában, mint példáúl mezőgazdasági és szerszámgépek előállításában, malom-, pékműhely-, serfőzőház-, szesz- és czukorgyár-berendezésekben évek során keresztűl jelentékeny haladást tanúsított. Azon kivűl új ágak is keletkeztek, mint elektro-magnetikai, légszesz- és hőléggépek készítése, melyek gyors fejlődésének indúltak. A mozdony-készítés Bécsben csökkent, jelenleg csak egy ilynemű gyár működik, ellenben a vasúti kocsik építését Simmeringben és Hernalsban két nagy vállalat sikerrel űzi. Csupán a simmeringi kocsi- és gépgyárban 1.100–1.200 munkás nyer foglalkozást, a kik helyes munkamegosztással ép annyira szükséges, mint hasznos pontossággal és ügyességgel dolgoznak egymás kezére. Ez és a hernalsi gyár 1883-ban összesen 1.515 vasúti kocsit készített. A közönséges fémárúk ipara mintegy 6.000 munkást foglalkoztat, előállított czikkeinek száma pedig oly óriási, hogy el sem győznők sorolni.

Az élelmi és élvezeti czikkek előállításának jelentőségét már kiemeltük; erről akkor nyerünk tiszta fogalmat, ha megtudjuk, hogy a körűlbelűl 6000 munkással működő mintegy 500 gyártelepen kivűl közel 2000 kisebb műhelynek kell dolgoznia, hogy Bécsnek rengeteg étvágyát kielégíthesse; a vendéglők és korcsmák, úgyszintén az ide tartozó kereskedelmi iparágak betudásával jóval túl haladná ezen iparvállalatok száma a 10.000-et. Reánk nézve legfontosabbak a malomipar, sütőműhelyek és serfőzőházak; Bécsben főleg a sütőműhelyek bírnak helyi jelentőséggel és hírnévvel; a többi ágak ismertetése inkább Alsó-Ausztria vidéke iparának jellemzésénél adható elő. A bécsi pék-ipar e század elejéig szigorú kényszerárszabás és czéhbeli korlátozás alá volt vetve; az öreg mester és fiatal mesterek, továbbá a kenyérsütők és az újonnan keletkező fínom sütőműhelyek tulajdonosai közt sok kellemetlen czivódás volt, mígnem az öreg mestereknek minden előjogát megszűntették, és a fínom sütemények készítését minden péknek megengedték. A bécsi javított őrlési eljárás fínomabb lisztfajokat szolgáltatott, melyekből az édes élesztő alkalmazása mellett a „császárzsemlyét” és egyéb ízletes süteményeket készítették, melyek azóta oly nagy kelendőségnek örvendenek. Különösen az 1867-iki párisi közkiállítás óta több európai nagyváros elsajátította a bécsi sütőipart, mely ez által az osztrák-magyar liszt kivitelének útját teremtette meg. Egyedűl Bécsben 300-nál több sütőműhely van működésben, ezek között 156 nagyobb vállalat mintegy 1.400 munkással és körűlbelűl 10 millió forintnyi termelési értékkel. Legújabban mechanikai kenyérgyárat is alapítottak, mely a kenyeret és a süteményt gépszerűleg igyekszik előállítani. Ebben a lisztet géppel szitáltatják és vízzel keverik, a kovászt ugyancsak gép dagasztja meg és helyezi a gyúró asztalra, a hol néhány munkás a kenyértészta kimérését és alakítását végzi. A kemencze folyvást el van látva gőzzel és hátúlról kőszénnel fűtik, a lángok pedig a tűzhelyek alatt e czélra szolgáló lángvezető csöveken vonúlnak keresztűl, és így a villammal világított egész sütőhelyiségben egyenletes hőmérséket teremtenek.

A szövőipart Bécsben és környékén 7.000–8.000 munkást foglalkoztató 166 gyárban űzik; legjelentékenyebb a gyapjú- és selyemárúk gyártása. A gyapjúszövés legjelesebb termékei a shawlok és kendők, a selyemárúk között pedig a fél- és egész selyemszövetek és a szalagok. A pamutszövés Bécsben csökkent, és ma már alig 1.200 szövőszék van működésben; figyelembe veendő azonban, hogy a Manhartsberg fölötti kerületnek tekintélyes házi szövőipara túlnyomólag Bécs részére dolgozik.

A bécsi cs. k. udvari és államnyomdából: A réznyomatok műhelye. Charlemont Húgótól

Míg az alsó-ausztriai szövőipar fő székhelye a vidéken van, a ruházat és pipereárúk gyártását nagyban csaknem kizárólag Bécs űzi; ugyanis mintegy 12.000 munkást foglalkoztató 240-nél több nagy vállalatban űzik itt a férfiruha, fehérnemű, czipészárú, nemes- és selyemkalap s a kesztyű gyártását oly nagy terjedelemben, hogy a termelési érték közel 19 millió forintra rúg; sokat, főleg férfiruhát és czipészárút visznek ki a Balkán félsziget országaiba, Egyiptomba és Oroszországba is.

Leghatározottabb túlsulya van a városnak a polygraphikai- és műipar terén, melyek a vidéken és az előhelységekben említést is alig érdemelnek. A 100 vállalat legnagyobb része 4–5.000 munkással és 9 millió forint termelési értékkel a könyvnyomdákra, kő- és fanyomásra jut, oly iparágakra, melyek a hirlapirodalom terjedésével és az épületrajzok, alapszabályok, számadási jelentések, kereskedelmi és egyéb nyomtatványokban való szükséglet nagyobbodásával együtt évről-évre mind jobban növekednek. A nyomdák közt előkelő helyet foglal el a világhírű cs. k. udvari és állami nyomda, mely az államjegyek, állampapírok, postai értékjegyek, bélyegek stb. készítését is eszközli. Munkaképességét a jelen mű német kiadása is bizonyítja.

Ily módon kisértettük meg Bécs gyáriparát néhány vonással vázolni.

Bécs város forgalmi élete.

A forgalmi hálózat, mely, a mint a város belsejében elterjed, úgy a külvilággal való összeköttetést is fenntartani van hivatva, a városok legjelentékenyebb tartozékát képezi. Bár e tekintetben Bécs nem versenyezhet az európai és amerikai óriás városokkal, mindamellett jogos büszkeséggel hivatkozhatik ama gyors haladásra, mely benne az utolsó húsz év alatt e téren is érvényesűlt.

Mindenekelőtt a helyi forgalmi eszközöket illetőleg mily nagy a különbség a mai és a hatvanas évek állapota között! Akkor csak mintegy 1.000 bérkocsi és 500 egyfogatú, néhány száz falusi szekér és körűlbelől 1.400, soha rohanva nem siető omnibusz közvetítette az egész, milliónyi lakossal biró város és külvárosok, úgy szintén a közelebb, vagy távolabb fekvő vidékek forgalmát. Londoni vagy párisi vendégek nem győztek bámúlni a bécsi lakosság elégedettségén, melylyel ez az omnibuszokon, ez ósdi fogatokon való lassú, kényelmetlen járást tűrte. Ekkor, 1865. évi október hó elején engedélyeztettek Dornbachig és a Praterben levő fürdőkig az első lóvonatú vasút-vonalak, melyeket a bécsiek bizalmatlansága által kisérve 22 kocsi- és 44 lóval meg is nyitottak; a naponkint szállított útasok számát akkor körűlbelől 3.000-re becsűlték, a mi évi egy milliót tenne ki. Az első néhány évben lassan fejlődött ez az intézmény, és csak az 1870. évben a sűrű népességű előhelységekben pótlólag nyitott új vonalak, és ezeknek a Ring hálózatával eszközölt összecsatolása által fejlesztettek ki annyira, hogy az évenkint szállított útasok száma 12 1/2 millióra emelkedett. Ekkor azonban már az egész helyi forgalom hatalmas lendületet vett; a személyszállításnak nem korlátozása, hanem annak mindennemű járó-művön eszközölt kölcsönös gyarapítása lett a végeredmény. Mert ma csak a bécsi közúti vaspályatársaság vonalai 55 kilométerre emelkedtek 108 kilométernyi sínnel, évenkint 30 millió embert szállítanak és e czélra mintegy 600 kocsit, meg 2.000-nél több lovat alkalmaznak. Ehhez járúlt még az „új bécsi közúti vaspályatársaság”, melynek hálózata az előhelységekben gyorsan terjed és szintén 3 millió embernél többet szállít. A messzebb terjedő külső közlekedést végre több közúti gőzvasútvonal mozdítja elő, melyek csak most vannak a fejlődés kezdetén; azonkivűl a Kahlenbergre vezető fogaskerekű vasút és számos másodrendű vasút, melyek, mint a fővonalak elágazásai, a nyaralóhelyekre (Kaltenleutgeben, Bühl) vezetnek. És mindennek daczára a bérkocsik száma mivel sem csökkent, az egyfogatúaké pedig több, mint megkétszereződött (1.220), és csak az omnibuszok egy részét szorította le a korszellem követelménye lassanként a térről.

Mint a személyszállításnál, úgy a levél- és csomag-szállításnál, a hírek közlésénél is gyorsaságot kíván a nagyvárosi élet. Az útczasarkon állomásozó hordárnak 1862-ig Bécsben a hírét is alig hallották, helyét addig a targonczások s bérszolgák pótolták úgy, a hogy. Ekkor keletkeztek a közszolga-intézetek, melyekkel a helyi közszolgálatnak tökéletes átalakúlása kezdődött. Bármily kevésre becsűlik is a mai Bécs élénkségét, el sem bírnók azt képzelni azon mintegy 1.600 városi hordár, bizományos, közszolga és küldöncz nélkűl, a kik minden utczasarkon bármikor készen állnak szolgálattételre. Ezeknek a fuvarozás- és csomagszállításra vonatkozó tevékenységét két, Bécsben csak rövid idő óta ismert intézmény egészíti ki: egy felől az angol minta szerint berendezett szállító-társúlat, más felől pedig a bécsi városi posta azon jeles újítása, mely szerint az egész helyi csomagszállítást maga eszközli.

Ugyanez mondható a levelekről és a táviratokról is. A városi levélposta terén eszközölt nagyszerű javítások nagyban hozzájárúltak ahhoz, hogy a lakosság levelezése az utolsó húsz év alatt az előbbi forgalomnak háromszorosára emelkedett. Még szembeszökőbbé válik a bécsi lakosság szellemi és üzleti tevékenységének gyarapodása a táviratozás terén. Tizenöt évvel ez előtt a helybeli üzenetváltás ilynemű közvetítése még egyáltalában hiányzott, és az állami távíróhivatalok a városnak csak a külvilággal való összeköttetéséről gondoskodtak. Csak az 1869. évi augusztus hóban alakúlt meg Bécs és öt mérföldnyi kerülete részére a magán telegráf-társúlat. Kezdetben a vállalat forgalma aránylag oly csekély volt, hogy aggodalmakat támasztott a helyi távirat-közvetítés szükségessége iránt; de már az első években 500.000-nél több helyi távirat szállíttatott, ma pedig mintegy 800.000-re rúg azok száma, pedig két hatalmas versenytárs lépett közbe; mert 1875-ben maga az állami közigazgatás a város és külvárosainak sürgönyfelvételi hivatalai- és a középponti állomásnak egyenes összeköttetése czéljából légnyomású csőhálózatot létesített, mely ma 16 kilométernyi hosszúságban működik, s a város- és külvárosokban a levél- és levelező-lapok továbbítását oly nagy mértékben teljesíti, hogy egy milliónál sokkal több sürgönyt, és csaknem fél millió „légnyomással szállított levelet és levelező-lapot” hord rendeltetési helyére; más felől pedig a magán telegráf-társaság 1881-ben megkezdte a telefonforgalom berendezését is, melylyel oly sikert ért el, hogy a 3.400 kilométer hosszuságú sodronyhálózat segélyével, mely pókhálóként ágazik szét Bécs háztengere fölött, közel 700 előfizető léphet egymással közvetetlen érintkezésbe.

Mindez a legújabb kor vívmánya, és azt bizonyítja, hogy a megállapodás miatt hangoztatott panaszok daczára, a fővárosban nagyon tekintélyes haladás, a belső forgalom hatalmas, feltartóztathatatlan emelkedése ment végbe. Vissza tudna-e a mai Bécs csak a hatvanas évek állapotába is közúti vaspálya, bizományosok, csomagszállítás, helyi táviróhivatal, légnyomású levélszállítás, s telefon nélkül helyezkedni? És a mint e húsz év az osztrák birodalmi fővárosban a külviszonyok kiváló kedvezése nélkűl elért fejlődésnek mindezen vívmányát megteremtette, ép úgy bizalommal tekinthet Bécs forgalmi viszonyainak jövőjébe is. Az alakúlás további folyamata, a városi vasút és az előhelységek széles övének a város területével való teljes összeolvadása oly természetes és szükséges következménye annak, a mit a közvetetlen mult már létre hozott, hogy nyugodtan várhatjuk be annak megvalósúlását. És pedig annál inkább, mert a külső forgalom fejlődésének is rendszeresen haladnia és némely múló akadály daczára is folyvást magasabb színvonalra kell emelkednie.

Ezen külső forgalomnak a segédeszközei az utolsó húsz év alatt óriási mértékben gyarapodtak. Emlékezzünk csak vissza, hogy húsz évvel ez előtt Bécsbe csak négy vasút – az éjszaki, az állami, a déli és a nyugoti vasút – futott be, melyeknek összes hálózata körülbelül 6.000 kilométernyi vonalhosszúságra terjedt; ma nem kevesebb, mint tizenkét vasútnak képezi csomópontját a főváros, melyek csaknem 9.000 kilométer hosszuságú vonalat tartanak üzemben. Ha pedig a legközelebbi övet, Alsó-Ausztriát tekintjük, ezen akkor 450 kilométer, ma pedig több, mint 1.400 kilométernyi hosszú sínvonal húzódik keresztűl. Hogy e szaporúlat mily nagy mértékben tulajdonítható éppen Bécsnek, meglátszik a személy- és podgyászforgalomnak immár nem négy, hanem hét nagy pályaudvarban (éjszaki vasút, állami, déli, nyugoti, Ferencz József császár, éjszak-nyugoti és aspangi vasút) közvetített, óriásilag növekedő terjedelméről. Azon szükségnek, hogy e vasútak, melyeknek nagyobb része Bécs világkereskedelmét mozdítja elő, elszigetelten magukra hagyva ne legyenek, a bécsi összekötő vasút és a dunai parti vasút egyelőre eleget tett; de már is szaporodnak azon jelek, a melyekből következtethetni, hogy a forgalom növekedése esetén e két összekötő tag rendeltetésének megfelelni képtelen lesz; hanem, hogy jól szervezett körvasúttal, mely a városi vasútnak szükséges kiegészítő részét fogja képezni, kell a jövőről gondoskodni. Egy pillantás a világkereskedelemre egyenesen azon természetes fő-érre irányítja figyelmünket, mely a székváros határát keresztűl metszi és külkereskedelme előmozdítására a legnagyobb mértékben hivatott, t. i. a Dunára!

A Duna, mint vízi út.

Már a XII. században szólnak széles, nehéz hajókból álló hatalmas dunai hajórajokról, melyek Regensburgból Bécsbe és alább lefelé egész Törökországig jártak; újabb időben pedig, alig hogy a hajózásnál a gőzerőt alkalmazni kezdték, Bécsben hajózási vállalat alakúlt, melynek gőzösei már 1840-ben Lincztől Trapezunt- és Konstantinápolyig terjedő, majdnem folytonos hajózási vonalon közlekedtek. És midőn az 1856-iki párisi congressuson a dunai hajózás szabadsága kimondatott, nem felkölthette-e a congressus „arany tolla” azt a reményt, hogy a Dunára arany-korszak virad fel, és a világkereskedelem Bécset arany-szárnyaival meg fogja érinteni?

Hogy a dunai kereskedés a legújabb korig még sem vett oly lendületet, mint a milyet Európa egyéb vízi útjai mutatnak, onnan magyarázható, hogy a kedvező viszonyok mellett a dunai hajózás haladása elé csaknem áthághatatlan akadályok is gördűltek.

A Duna hatalmas, de szabályozatlan folyam, egyes nagyobb részeiben elvadúlva és elhanyagolva, változó eséssel és sebességgel, folyamszorosok- s zuhatagokkal és elszélesedésekkel, rendkivűl nagymennyiségű törmeléket hord magával, mely medrét beiszapolja, elzátonyosítja, őseredeti állapotában levő folyam, szabályozatlan áradások- és jégzajlásokkal, melyek a hajózást folyvást veszedelemmel fenyegetik s a partvidéket és lakhelyeket elpusztítják. Ez állapotokkal szemben az osztrák-magyar monarchiának egyik legfontosabb közgazdasági feladatává vált a Dunaszabályozás, melynek Bécs mellett eszközölt megkezdése a megoldásnak csak első lépése volt.

Ott, hol a Duna a bécsi medenczébe belép, folyása a Leopoldberg és Bizamhegy közötti völgy által megváltozhatatlanúl helyhez van kötve; de, a mint Nussdorf mellett kijut a sikságra, az egész Hainburg és Dévényig vezető úton nem talál a természet által kijelölt ágyat; így magára hagyva, a véletlenűl előtte levő akadályok kikerűlgetésével több ágra szakadt a folyam, kavicslerakodás folytán mindig újabb oldalágai támadtak, és vízáradás, vagy jégzajlás esetén mérföldekre menő területek védtelenűl a pusztúlás martalékaivá lettek.

A folyam elvadúlása, folyása irányának bizonytalansága, mely a Dunán keresztül régóta tervezett állandó híd építését lehetetlenné tette, és a lakosság közt irtóztató nyomort előidéző áradások megújúlása mind jobban megerősítették azon meggyőződést, hogy a Dunának egységes terv szerinti szabályozása mellőzhetetlen szükséget képez. Az ügy annál sürgetőbbé vált, mert a vasútak létesítése miatt a folyamon új átkelési helyek teremtése vált kivánatossá, és mert az új közlekedési eszközöknek a hajózással való érintkezése következtében a Dunán új telepek létesítése vált szükségessé, a mihez a megfelelő hely hiányzott.

Az 1862-iki árvíz következtében végre elrendelte az 1869 február 8-án hozott törvény a Dunának Nussdorftól Fischamendig való szabályozását, miután ez ügy tárgyalása teljes 60 évig tartott. Az osztrák állam, Alsó-Ausztria és Bécs város egyenlő arányban vállalták magukra a kivitel költségeinek viselését, melyek 30 millió forintos kölcsön által fedeztettek.

A Duna-szabályozás legfontosabb feladata kétségtelenűl az volt, hogy a bécsi Duna-csatorna kivételével a folyam valamennyi ága szilárd, egyenközű és összefüggő partokkal bíró egyetlen ágyba szoríttassék; de a kérdés magvát az képezte, hogy az új folyam a régi, Bécstől távol eső főágban, avagy újonnan, Bécshez közelebb építendő ágyban helyeztessék-e el. A feladat megoldásával megbízott Duna-szabályozási bizottság Bécs fejlődése érdekében félénk habozás nélkül az utóbbi, merész és nagyszerű megoldást határozott el, mi által foganatba vette azt a nagy szabású eljárást, mely e vállalat munkálatait jellemzi.

A Duna szabályozott medre Bécs mellett. Darnaut Húgótól

A Duna új medre ma Nussdorftól Fischamendig 26 kilométer hosszú, folytonos, kevéssé görbűlt vonalban húzódik a város mentén; mindkét oldalról hatalmas gátak szegélyezik, a város felőli részén tíz kilométernyi hosszúságban raktárak és árúházakkal ellátott rakodó-partok, kikötő- és lerakodó helyek sorakoznak egymás mellett, melyek egy hatalmas középponti pályaudvarhoz hasonlító vasút által vannak egymással és Bécs valamennyi vasútjával összekötve.

A folyam jobb oldalán 230 hektár építkezésre alkalmas területet nyertek, melyen nagy számú gyár és lakóház épűlt, úttörői a jövendőbeli dunaparti városnak. Öt új kő- és vashíd vezet a méltóságos folyamon keresztűl és biztosítja a monarchia éjszaki és déli részeinek állandó összekötettését.

Kotró gép. (Excavateur.) Darnaut Húgótól

A Duna új folyammetszete két részből áll: a közönséges vízállás részére újan ásott 285 méter szélességű, tulajdonképeni folyamágyból, és a töltések által szegélyezett 475 méter összes szélességű területet magába záró áradási ágyból, melybe a kiáradó víz ömlik. A Duna új medre Nussdorfnál, a stadlaui hídnál, és lejebb a Wiederhaufen mellett a égi folyással esik össze; e pontok között az új meder két nagy átvágással állíttatott elő.

A Bécs melletti felső átvágás 6.638 méternyi egész hosszában és a folyamágy teljes szélességében szárazon ásatott úgy, hogy az átvágásnak 1875-ben eszközölt megnyitásakor a Duna egyszerre előkészített ágyába ömölhetett, Floridsdorf melletti régi ágyát pedig odahagyhatta. a 12,300.000 köbméterre rúgó óriási földhányást, mely ez átvágáshoz megkivántatott, csaknem kizárólag gépek eszközölték; a főmunkát földvájók, síneken mozgatható gőzkotrógépek végezték, melyeknek segélyével a föld és kavics kikotrását úgy szárazon, mint a víz alól a partról lehet eszközölni. A kiemelt anyagot vasúti vonatok szállították a töltések helyére, és e czélra nem kevesebb, mint 35 kilométernyi sín-út vétetett igénybe. Az alsó Duna-átvágásnál csak a jobb parton emeltek ki egy cunettát, a folyamágy egyéb részének kiképzését a bebocsátott folyamra bízták.

Legnagyobb veszélylyel ez előtt a Duna-csatorna fenyegette Bécset, és 1830-tól kezdve, midőn a jégzajláskor a nagy Duna védő gátjai áttörettek és onnan a víz a mélyebben fekvő városrészekbe ömlött, egyetlen árvizet sem a nagy Duna áradása, hanem a csatornában való jégtorlódás okozott. A tapasztalás megmutatta, hogy, midőn a nagy Duna jégtömegei enyhe időjárás folytán mozgásba jőnek és útjokban valamely okból megakasztatnak, az egész nagy jégtömeg a csatornába nyomúl, és annak alsó, sekélyebb részein oly jégbástyává torlódik össze, mely a vizet magasan felduzzasztja és a partok közűl kiszorítja.

Hajóforgalom a Dunán Bécs alatt. Bernatzik Vilmostól

Ez okból oly intézkedésekre volt szükség, melyek nemcsak a rendkivűli vízáradásoknak, hanem a jégtömegeknek is megakadályozzák a csatornába való benyomúlását a nélkűl azonban, hogy annak idején a hajózás korlátozva volna, vagy a csatornától a víz egészen elvonatnék, a mi egészségügyi szempontból meg sem engedhető.

E bonyolúlt föladatot most egy úszó zsilipkapu oldja meg, mely a Duna-csatorna Nussdorf melletti bejáratánál két zsilipfal között a csatorna egész szélességében keresztűl fektethető. E vas- és aczélból szerkesztett zsilip víz beömlesztése által tetszés szerint sülyeszthető, vas czölöpökön lebocsájtható, a víz kiszivattyúzása által újra kiemelhető, lánczokkal úszva helyére állítható, és egy mozgatható boltváll bevonása által a vizen lefelé szabadon elszállítható. Megerősíthető ezenkivűl vasgerendákkal, melyek egész a csatorna fenekéig érve jégrekeszt képeznek.

Ha csupán vízáradást kell visszatartani, a zsilipkapu jégrekesz alkalmazása nélkűl mélyre sülyesztetik úgy, hogy a megszűkített nyíláson csak kevés víz ömölhet a csatornába, és ennek vízállása a part felszínéhez mért magasságra szoríttatik. Télen azonban, mihelyt a Dunán jégzajlást várnak, a zsilip elhelyezése után azonnal lerakják a jégrekeszeket. A zsilip nem akadályozza meg egyes jégdarabok bejutását, melyek a jégrekeszen megtörve alámerűlnek és azután a csatornába jutnak, mely által akadálytalanúl levitetnek. De, ha a Dunán zajlani kezd a jég és egyszerre nagyobb jégtömegek érnek a zsilipkapu elé, ez által magasra feltolatnak és olyan jégtöltéssé tömöríttetnek, mely a Duna jegére nézve áthághatatlan korlátot képez. Az 1880-diki rendkivűl hideg télen a Duna Pancsovától Ybbsig, tehát Bécsen alúl 886 kilométer, Bécsen felűl pedig 104 kilométernyi hosszúságban sűrűn volt jéggel borítva, de a Duna-csatorna jégmentes maradt, a zsilipkapu ez évben állotta ki a próbát, és a fővárost az 1830-ikihoz hasonló csapástól szerencsésen megmentette.

A Duna-szabályozás, mely Bécs mellett 1884-ben fejeztetett be, az 1882. évi június hó 6-án hozott törvény által egész Alsó-Ausztria területére kiterjesztetett úgy, hogy néhány év múlva a Duna az Isper torkolatától Dévényig a tudomány által megszabott folyással fog bírni. A Bécs melletti Duna-szabályozásnak pénzügyi hasznai is voltak; a kölcsön fölhasználható részeiből, a telkek vételárából és egyéb haszonvételekből nemcsak a 32 millió forintnyi összes költségek fedeztettek, hanem földbirtokban és egyéb értékekben 14 millió forint meg is maradt.

Rövid még az idő arra, hogy megítélhessük, mily jelentősége van a fővárosra nézve a Duna-szabályozás nagy művének. Ezen hatást csak kis részben jelzik azon számok, a melyek kimutatják, hogy a Duna-gőzhajózási társúlat az utolsó időben épen kétszer annyi (14–16 millió métermázsa) teherárút szállított, mint a hatvanas évek elején. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a nagy kereskedelmi forgalom mindinkább a hatalmas folyam partjaira, az új életre kelő „Duna-parti város”-ba tereltetik. Már kitűnő útvonalak vezetnek a főváros ezen oly sokáig elhanyagolt részébe; a partvidéket már vasúti vágányok kötik össze a monarchia vasúti hálózataival; már iparvállalatok keletkeznek ott, a melyek a nyers anyagok és tömeges árúk feldolgozására vannak utalva; már közraktárak állíttattak fel, melyekben e nyers termények, különösen a termékeny kelet mezőgazdasági termelvényei elhelyezhetők, mi a bécsi nagykereskedés szervezetében régóta érzett hiányt van hivatva pótolni. Uj életre ébred a hatalmas folyam partvidéke, mert azt az új mederbe szorított Duna immár nemcsak hogy veszedelemmel nem fenyegeti, hanem termékenyítve és hasznot hajtva járúl a jólét és gazdagság növeléséhez.

Giesel Frigyes Hermanntól