Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Az osztrák-magyar monarchia éghajlata.

Az osztrák-magyar monarchia éghajlata.

Hann Gyulától

Áttekintés.

Ausztria és Magyarország lakóinak maga a természet tette könnyűvé az éghajlati állapotok tanúlmányozását. A kinek kedve és módja van az útazáshoz, a monarchia határán sem szükség kimennie, s oly éghajlati ellentéteket észlelhet itt a helyszinén, melyekhez hasonlókat ugyanekkora területen Európának egyetlen más országa sem bír fölmutatni. Utazzék csak egyszer úgy tél derekán Bécstől Fiuméig. Egy rövid fél nap alatt oda hagyhatja Közép-Európa telét egyhangú hótakarójával, komor felhős egével és kemény hidegével, s langymeleg, napfényes és festői színeket játszó ég alá juthat, oly tájakra, a hol már a tavasz látszik uralkodni, a hol már virágok nyílanak s örökké zöld babérerdők koszorúzzák a sötétkék tenger partjait.

Fiume januári hőmérséke már 6°-on áll a fagypont fölött, Bécsé ellenben 1 1/2°-kal alatta.[5]* S ha egyszer vasút fut majd a dalmát tengerparton végig, az még ennél is közelebb fogja hozni a tavaszt, mert Ragusa és Cattaro vidékén már 9° a januári hőmérséklet, vagyis olyan, mint Bécsben egy rendes április hőmérséklete.

A téli hőmérséklet legnagyobb ellentétei azonban a Bécs és Fiume közti útnak nem is a végpontjain vannak; még szembeötlőbben jelentkeznek azok a karszti fennföld és a quarnerói tengerpart közötti, rövid távolságban. Laibachban példáúl a januáriusi meleg közel 1°-kal alacsonyabb, mint Bécsben. De ha az útas nem sajnál egy kis kerűlőt Karinthián keresztűl, akkor módjában lesz Klagenfurt mellett (vagy a Dráva alsó folyásának völgyében is) megismerkedni az osztrák Szibéria hidegével. Klagenfurtban a januári középmeleg –6° 2 tehát épen 1°-kal hidegebb, mint Hammerfestben, Európa legéjszakibb városában, mely az éjszaki szélesség 70° 42' alatt fekszik. Hogy a januári hőmérsékben olyan különbségre akadjunk, minőt Klagenfurt és Fiume között tapasztalunk, Európa tengerpartján az Északi foktól (hol –4° a januári hőmérsék) le egészen Spanyolország éjszaki tengerpartjáig kellene útaznunk. S nem kell hinni, hogy a tél e nagy hidegét Klagenfurtnak a tenger színtája fölötti magassága (440 méter) okozza. Ama tapasztalatok nyomán, melyeket Karinthiában a melegségnek a magasság szerinti változásairól szereztek, bízvást állíthatjuk, hogy még ha a karinthiai medencze feneke egészen a tenger színtájáig sűlyedne is, azért Klagenfurt éghajlata aligha lenne enyhébb.

Az útas a monarchiának éjszakkeleti legvégső szélén sem talál ily alacsony téli hőmérséket, mert Tarnopolban (mely a tenger színtája fölött 304 méter magasságban fekszik) a januári középhőmérséklet csak –5° 2; s még Felső-Magyarország hegy-vidékén a zordon Árva-Váralján is, (500 méter magasságban a tenger fölött) csak –5° 5. Ha pedig valaki meg akarná kisérleni, hogy vajjon kelet-nyugoti irányban nem fordúl-e nagyobb különbség elő a tájak melege közt: a monarchia keleti legszélétől, mondjuk Csernovicztól, legnyugatibb széléig, Bregenzig, az éjszaki szélességnek 16 1/2°-ára terjedő útat kellene tennie, a mi az időszámításban több mint egy egész órai különbség, s a két végpont középmelegsége között mégis csak 3° különbséget találna (Csernoviczban –4° 0, Bregenzben –1°). S tán el is csodálkoznék, hogy Bécsből Bodenbachba, a monarchia legészakibb városába költözvén, ez utóbbi helyen még valamivel enyhébb telet nyert cserében (januári hőmérséklet –1°7). Hogy az osztrák-magyar monarchiában mily csekély mértékben függ a tél hőmérséklete a földrajzi szélességtől magától, azt akkor tapasztalhatjuk, ha Magyarország déli szélére megyünk s ott Pancsován, mely pedig egy fél szélességi fokkal még lejebb esik délre, mint Fiume, – 0°8-nak, Szegeden pedig, mely Görznél valamivel fölebb van éjszakra, még –1°1-nek találjuk a januári közép-hőmérsékletet.

Tavaszi növényzet Sziléziában. Schindler Jakab Emiltől

Ime futólag szemügyre vettük, hogy rendes körülmények közt milyen különbségeket találhatunk Ausztriában és Magyarországon a melegnek a leghidegebb hónapban tapasztalható eloszlásánál, ha nem épen a legmagasabb fekvésű emberlakta helyeket vizsgáljuk. Egy másik körülmény, melytől a monarchia területén ennek szélesség és hosszúság szerinti kiterjedésén, a tengertől messze vagy ahhoz közel fekvésén kívül a nagy éghajlati különbségek függenek, t. i. nagy területeknek a tenger szintája fölötti jelentékeny magassága, főként nyárszakán érezteti hatását. Tél közepén, mikor jóformán egész Ausztria és Magyarország le az adriai tengerpartig s az Ecs alsó völgyéig többé-kevésbbé tartós hótakaróval van födve, a magasan és az alacsonyan fekvő vidékek melege közt, a mennyiben csak az emberek által lakott tájakat vizsgáljuk, a különbség nem valami szembeszökő. Még az Alpesek legmagasabban fekvő völgyeiben, Ventben és Suldenben, mintegy 1840 méternyire a tenger színtája fölött, vagyis 60 méterrel magasabban, mint a Schafberg csúcsa, még ott is alig 1 vagy 2°-kal hidegebb a januárius, mint Klagenfurtban (Ventben – 8°1, Suldenben –7°1), s még ha a hegyek csúcsáig hatolunk is, ott sem fokozódik a hideg jelentékenyen.

Egészen másként van ez azonban nyárszakán. Az Alpesek magas csúcsainak hófényben csillogó pompája már messziről hirdeti, hogy ott fönn a télnek állandó tanyája van. Lenn a mélyföldön ilyenkor fölötte egyenletesen megoszlott meleg uralkodik. Dalmáczia déli részében 25° a július-hó középmelege, s a monarchia éjszaki és keleti határán is 19–20° a tenger szintájától 300 méterig való magasságokban; Magyarország déli lapályain 22–23°. Rövidebb s derültebb nyári szakok alatt még egyenletesebben oszlik el a meleg, s ilyenkor mintegy a jelzett magasságokig alig van különbség az alkalmilag előfordúló legnagyobb nyári melegben. A ki ilyenkor hűvöset keres, ne menjen nyugotra, keletre vagy éjszakra, menjen föl a hegyekbe. Ott aztán hamar megtalálja a különböző éghajlati öveket egymás fölött; az égető nyári hőségű lapályokról a tenger fölött 1300–1800 méternyire fekvő hegységi völgyekben tavaszi langy melegbe jut. Vent és Sulden júliusi közepes hőmérséklete alig magasabb valamivel, mint Bécsben az áprilisi. A tenger színtája fölötti magasság mellett a sűrű növényzetnek, névszerint az erdőknek is hűsítő hatása van s az erdős völgyek már kisebb magasságban is jelentékenyen mérsékelt nyári meleget nyújtanak. Azért találhatni a monarchia éjszaki részének erdőséggel borított Középhegységeiben, valamint a Kárpátokban már az 500 métert meg nem haladó magasságban is üdítő nyaraló helyeket. Csak az Alpesek legmagasabb csúcsai nyúlnak olyan magasra a tenger színtája fölé, hogy ott már az ily magasságban megcsökkent meleg nem bírja teljesen elolvasztani a télen fölhalmozódott hótömegeket. E magassági öv a tiroli Alpesekben és a Tauernekben 2800–2900 méternél kezdődik, a mi ezen felül esik, az már a tél örökös uralma alá tartozik s állandóan hólepel alatt marad. De a legmelegebb hónap középmelege még az „őrök hó határán” is meghaladja a 4°-ot, míg az osztrák Alpesek legmagasabb csúcsain (mintegy 4000 méter magasságban) –4°-nak vehetjük a közepes hőmérséket. Ausztria és Magyarország melegségi ingadozásának határai tehát a legforróbb hónapban: 26° déli Dalmácziában, és –4°, az Alpesek legmagasabb csúcsain. Nagyobb tehát az ingadozás, mint tél idején, a mikor is Dalmácziában 9°, a legmagasabb alpesi tájakon –15, –16° a hőmérséklet. Ha azonban csak az állandóan lakott tájakat tekintjük, a két határ közti távolság, melyen belűl az osztrák-magyar monarchia lakója él, a leghidegebb hónapban csaknem ugyanolyan, mint a legmelegebb hónapban, amabban t. i. 9° és –8°, emebben 9 vagy 10° és 26°. A ki tehát állandóan akarná élvezni a 9 vagy 10°-nyi tavaszi langymeleget, ezt az osztrák-magyar monarchiában könnyen megtehetné. Déli Dalmácziában levő téli szállásáról elindúlva az esztendő haladtával együtt kellene haladnia feljebb az Alpesek felé, nyár derekán a legmagasabban fekvő lakott völgyekben megpihennie s a meleg fogytával ismét visszavonúlnia az Adria déli partjaira.

S a tavasz valóban ilyen útat tesz, mikor az osztrák-magyar monarchiába bevonúl. Hogy ebben az útjában követhessük s megtudhassuk, mennyi időre van szüksége, hogy az egész monarchiát uralma alá hajthassa, az ú. n. „phaenologiai” vizsgálatok eredményeit veszszük segítségűl. E vizsgálatok útján sok vidékre nézve sikerült kideríteni, hogy bizonyos növények az évnek átlag melyik napján kezdenek kileveledzeni, virágzani és első gyümölcsöt érlelni. Abból, hogy bizonyos növények különböző helyeken mely időben érik el tenyészésüknek e szakait, sokkal világosabban megitélhetjük az e helyek éghajlati viszonyai közötti különbségeket, mint a hogy a melegségek fokozatai közti különbségek alapján tehetnők. Az összehasonlítás alapjáúl vegyük azon növények virágzási idejét, melyek Bécsben április hóban virágzanak[6]* s vizsgáljuk, hány nappal virítanak azok korábban vagy későbben az osztrák-magyar monarchia különböző vidékein. Ez teszi világossá, mennyivel előzi meg vagy követi bizonyos vidék tavasza Bécs vidékének tavaszát. Ezt vizsgálva, úgy találjuk, hogy a monarchiába a tavasz legelőbb délről, de később egyidejűleg keletről is vonúl be s előbb a lapályokat hajtja uralma alá rendre mind, de lassankint a hegyekre is fölhatol. Dalmáczia déli részében csaknem két hónappal kezdődik korábban a tavasz (Lesina + 52 nap), az Adria éjszaki partjain több mint három héttel (Trieszt + 24, Görz + 21), azután gyorsan nyomúl elő az Ecs völgyében is (Roveredo, Riva + 14 nap, Bozen[7]* + 18, Meran + 12) s ezzel csaknem egyidőben indúl meg a Duna alsó vidékeiről is fölfelé (Oravicza + 12). Nem sokára elterjed Európa nyugoti részében; Párisban, Genfben mintegy kilencz nappal köszönt be korábban, mint Bécsben s csaknem ugyanakkor a Rajna középvölgyében, Mainz vidékén. A bajor fennföld sokáig föltartóztatja (Münchenbe két héttel később jut el, mint Bécsbe), s hogy Felső-Ausztriába elhatoljon, hat vagy hét napra van szüksége, Bécstől számítva. A Bódeni tó partjaira ellenben néhány nappal már korábban jut el (Bregenz + 4). Ezentúl aztán a monarchia éjszaki és nyugoti tartományaiban is elterjeszkedik. A csehországi medenczébe körülbelül egy héttel később érkezik el, mint Bécsbe (Prága –7, Pisek –6, Csoszlau –8) s Galicziát meg épen csak két hét alatt hódítja meg teljesen (Krakó –13, Lemberg, Rzeszov –15, Zlocsov –20, Csernovicz –13). Hogy tehát déli Dalmácziából a monarchia éjszakkeleti határszéléig az útat megtegye, csaknem harmadfél hónapra van a tavasznak szüksége.

Erdély déli völgyeibe fél vagy egész héttel jut el később, mint Bécsbe, Budapest vidékére pedig csaknem ugyanakkor köszönt be, mint Bécsbe. A Kárpátok éjszaki völgyeibe két vagy három héttel később jut el a tavasz, mint Bécsbe és Budapestre, az Érczhegység zord fennföldjeit pedig csap egy hónap múlva vagy még később hódítja meg. Ugyanakkor Moszkvába is elérkezett. Az Alpesek legmagasabban fekvő lakott völgyeibe, melyek 1600–1800 méternyire emelkednek a tenger szintája fölé, csak nagy nehezen kapaszkodik föl másfél hónap alatt (Bécstől számítva), s akkor ér föl oda, mikor Európa északi részein tett útjában már Szent-Pétervárig is eljutott. Dalmácziától idáig számítva tovább volt tehát úton egy évnegyednél. A sziléziai meg a dalmácziai tavaszt feltűntető két kép a monarchia két meglehetősen ellentétes tájáról mutatja be a tavasz tájképi jellegét. A fönnebb előadottak szerint a két táj tavasza közt mintegy két hó a különbség.

Tavaszi növényzet Lacroma szigetén. Schindler Jakab Emiltől

A tavaszi virágzás beálltát[8]* minden 100 méternyi emelkedés átlag három nappal késlelteti s ugyanezt teszi (Ausztriában és Magyarországon) a földrajzi szélességben való növekedés minden egyes foka. A gyümölcs megérlelésére a tenger színtája fölötti emelkedés minden 100 méterének szintén ugyanaz a hatása van, mint a földrajzi szélességben növekedés egy-egy fokának. A gyümölcsérésnek azonban több mint kétannyi idő kell, hogy ugyanazt az útat megtegye, mint a tavaszi virágzásnak kellett, t. i. csaknem egy teljes hét minden 100 méterre vagy egy-egy szélességi fokra.

A levegő melege s annak a nap és az év különböző szakai szerinti változása bizonyára a legfontosabb éghajlati elem; de annak a legalaposabb ismerete sem elegendő egymagában, hogy valamely ország éghajlati viszonyait megitélhessük. Fontosságra mindjárt a melegségi viszonyok után következik annak az ismerete, hogy az eső és hó, röviden a csapadék által szolgáltatott vízmennyiség hogyan oszlik meg tájak és évszakok szerint, s mily gyakoriak az esős vagy havas napok.

A csapadék mennyiségét milliméterekben vagy centiméterekben azon magasság szerint számítjuk, mely magasságig a leesett víz egy teljesen sík felszínt elborítana, ha le nem folyhatna, a talajba be nem szivárogna s el nem párologna. Ha tehát azt mondjuk, hogy Bécs évi csapadéka 59 cmt tesz, ez annyit jelent, hogy a levegőből származó s egy rendes év folytán felgyülemlő víz ily magasságra borítaná el a talajt, vagyis az elpárolgás ellen teljesen biztosított esőmérőben (ha ilyet szerkeszteni lehetséges volna), ennyire gyűlne föl a víz egy év alatt. E csapadék mennyisége s annak az év egyes hónapjai közti megoszlása nagy fontosságú úgy a földmívelés, mint igen sok műszaki czél és ipartelep szempontjából s egyike az ország lényeges természeti segélyforrásainak.

Valamint a melegség megoszlása tekintetében, azonképen a légköri csapadékok viszonyaiban is nagy eltéréseket tapasztalunk a monarchiában, melyek azonban szerencsére nem válnak káros végletekké. A hol a csapadék a legkevesebb, mint a csehhegységi medencze egy részében, ott a nyári meleg s a levegő szárazsága sem oly nagy, hogy e miatt a növényzet kiaszásnak volna kitéve; a hol pedig a csapadék a legnagyobb, mint az Alpesek déli tövében, ott az esős napok egymásra következése, a levegői csapadéknak az évszakok közti megoszlása oly kedvező, s a nyári meleg olyan, hogy e nagy esőtömegek nem lehetnek károsak.

Az évenkinti esőmennyiség a monarchia egyes vidékei szerint igen különböző. A legkevesebb csapadék van a csehországi medencze középső és éjszak-nyugati részében, valamint az Alsó-Ausztria és Morvaország közti határon. Az évi eső e helyeken 40–50 cm. Legtöbb eső az éjszaki Mészkő-Alpesekben esik (Salzburgban 116, Aussee városában 147, Bregenzben 155, Ischlben 163, Ó-Ausseeben 197 cm.), meg a juli Alpesek lejtőin (Görz, Idria 165, Pontafel 187, Raibl 218). Itt csaknem tropikus záporesők vannak, még sűrűségüket és rohamosságukat tekintve is. A juli és a velenczei Alpesekből eredő hegyi patakok és folyók széles medrei, melyek tele vannak kőhordalékkal, szembeszökő bizonyítékai az esőzések hirtelen voltának, melyek különösen ősz felé szoktak beállani. Ausztriában és Magyarországon tehát a legnagyobb csapadékok ötszörte-hatszorta fölülmúlják a legkisebbeket. A magyar rónák évenkinti esőmennyisége legalább is 50–60 cm. s e mennyiség a hegyek felé haladva mindenütt tetemesen emelkedik s a Kárpátokban 100–120 cm.-nyire hág. A felső-magyarországi hegyvidéken 70–90 cm. az évi csapadék. Budapestnek körülbelől ugyanannyi az esőmennyisége, mint Bécsnek. A galicziai fennsík 60–70 cm. csapadékban részesül, mely a Kárpátok felé 90–100 cm.-re emelkedik. Erdélyben csak a völgyek csapadékát ismerjük, mely 65–70 cm. Morvaország és Szilézia alantosabb részeiben 50–70 cmt találunk s itt úgy, mint Csehországban és mindenütt annál inkább nő a csapadék, minél inkább közeledünk a hegyek felé. Úgy látszik, itt a legmagasabb csapadéka a dél-nyugati Cseherdőnek van (120 cm. s még több is).

Az alpesi vidéken az évi esőmennyiség rendkivűl, vagyis 60 és 200 cm. között változik. Leghevesebb esője van a belső völgyeknek (így névszerint az Inn felső völgyének), míg a külsők, melyeket a tenger felől jövő esőhozó szelek legelőbb érnek, a legnagyobb mennyiséget nyerik. Krajna légköri csapadékokkal átlag talán legbővebben van megáldva; itt az eső az alsóbb fekvésű vidékeken meglehetős egyenletesen 110–150 cm., míg a Terglou hegyzöme közelében a 200 cmt is meghaladni látszik. A dalmácziai partvidék is igen bő esőzésben részesül, a mennyiség 90–160 cm. közt ingadozik (Ragusa 162). A szigeteken kevesebb a csapadék (Lesina 79). A parttól befelé is csökken az esőmennyiség, ámbár Gospiènak még 164 cm. csapadéka van, de Szerajevónak már csak mintegy 91 cm.

Ez áttekintésből láthatjuk, hogy a monarchia gondosan elláttatik légköri nedvességgel s hogy átlag épen délen esik a legtöbb eső, ott tehát, a hol a melegség a legnagyobb s így vízre is legnagyobb a szükség. Csak a magyar Alföldre nézve nem áll ez egészen, vagy legalább gyakran nem áll, a mennyiben ott sokszor több esőre lenne szükség, mint a mennyiben a természettől részesül. Ez azonban többnyire egy másik körülménytől, függ, attól t. i., hogyan oszlik el az évi esőmennyiség az egyes hónapokra Ha tekinteten kivűl hagyjuk Dalmácziát, az esőmegoszlást a monarchia egész területén olyannak találjuk, hogy épen abban az időben, mikor a növényzetnek leginkább van szüksége nedvességre, tehát a nyári félévben esik legtöbb eső. Legnagyobb csapadékmennyiség van június- vagy júliusban; ősz felé csökken s a szeptember és október, különösen az Alpesektől éjszakra fekvő vidéken, a legszárazabb hónapok. Az Alpesek déli részeire és az Alpesektől dél-keletre eső vidékekre ez nem áll, mert itt e két hónap esős; sőt a juli Alpesek déli oldalán, de különösen a Karszt-fennföldnek a tenger felé néző lejtőjén épen október a legesősebb hónap. Horvátországban és Szlavoniában júniusban és októberben esik legtöbb eső.

A magyar Alföldnek az a sajátsága van, hogy itt az esőmennyiség tavasz elejétől nyár elejéig gyorsan fokozódik, de aztán hirtelen apad úgy, hogy maga a nyár s a nyár vége szárazságra hajlandó. Január és február után szeptember a legszárazabb hónap. Októberben, de különösen novemberben ismét jelentékenyen nő az esőmennyiség. Az esőnek a hónapok szerinti e kedvezőtlen megoszlása, meg a nyári nagy meleg és a levegő szárazsága, mely épen akkor áll be, mikor legkevesebb a csapadék, okozza aztán, hogy az átlag 60 centiméternyi nem csekély évi esőmennyiség mellett is oly sokszor hangzik panasz az aszály miatt.

Az Adria vidékén egészen más arányban oszlik meg az évi csapadék, mint a monarchia többi részeiben. A déli Alpesek tája, mint említők, nyárszakán aránylag szegényebb, őszszel ellenben gazdagabb esőben. Ez a körülmény a Dráva vonalától délre tűnik először észrevehetőleg szembe. Krajnában s még inkább az Adria éjszaki partjain már a szeptemberi és októberi esőzések uralkodnak. Egyúttal a tél is gazdagabb csapadékban, a július pedig meglehetős száraz. Dalmáczia középrészében legtöbb eső novemberben esik (15 százaléka az egész évi mennyiségnek), a július már nagyon száraz (alig 3%), s a tengerpartvidék déli részében júliusban alig van eső (csak 1%), holott a november és deczember valóságos esős hónapok (32%-a az évi mennyiségnek). Második, de csak csekély fokozódása az esőzésnek márcziusban szokott beállani.

Az Adria keleti partvidékének tehát, nem úgy, mint Ausztria és Magyarország többi részeinek, igen száraz nyara és igen esős tele van (esős hónapok az október, november, délen a deczember is). Tavaszszal jelentéktelen emelkedése áll be az esőmennyiségnek, tehát nem minden ok nélkül nevezték el e vidéket a napéj-egyenlőségkori esőzés vidékének, mert határozottan csak őszi és téli esőzései vannak.

Igen figyelemre méltó még Ausztria és Magyarország évi esőmegoszlásának különbözeteiben az igen száraz tél, mely a tiroli Alpesek déli oldalán s a Magas-Tauernekben tapasztalható. Ellenben a középhegység magaslatain (Cseherdő, Érczhegység, stb.), nem úgy, mint a velök szomszédos völgyekben, egyenletesen oszlik meg az évi csapadék, a nyári esőzések viszonylag csökkennek, a téliek pedig növekednek. Ennek eredménye az, hogy a tél igen havas, a hóréteg pedig magas, mely az erdős hegységben csak nehezen olvad s késlelteti a meleg idő beállását.

Az a mód, a mint a légköri víz a levegőben, felhő és köd alakjában lebeg és lehull, figyelemre méltó különbséget mutat Ausztria és Magyarország éjszaki és déli, névszerint Adria-melléki tájain. Már fönnebb is rá mutattunk az éjszaki Alpesek borús és az adriai partvidék verőfényes ege közötti különbségre. Déli Tirol is hasonló kedvezésében részesül az éghajlatnak, télen még inkább, mint az Adria partjai. De Tirolban az ég derűje egyúttal kevés csapadékkal is jár, míg a partvidéken, nevezetesen Dalmácziában a tél gazdag a csapadékban. Több eső esik itt, mint ugyanakkor az éjszaki Alpesekben eső és hó együttvéve. S azért az ég mégis sokkal kevésbbé borús. Míg Ausztria éjszaki részeiben az ég november és deczember havában átlag 70–80 százaléknyira van felhővel borítva, tehát a föld fölött csaknem állandóan felhőfátyol lebeg: addig az adriai partvidéken a legborongósabb hónap, a november is alig borúsabb (53 százalék), mint az éjszaki tartományok legderültebb hónapjai (a szeptember Krakóban 56, Bodenbachban 55, Kremsmünsterben 48, Bécsben 45%). Nyáron pedig, mikor Dalmácziára a száraz idő bekövetkezik, még felhő is ritkán zavarja az ég derült kék színét (a júliusi közepes felhőzet Triesztben még 27, Lesinában már csak 14, Korfuban pedig 12%), holott a monarchia többi részeiben az eget legalább is felében felhők borítják, Ausztria és Magyarország éjszaki részeiben átlag véve 60%-ig, sőt ezen felűl is borús az ég (Bodenbachban 64, Krakóban 66%), míg Dalmácziában a közepes felhőzet 40%-ra, sőt még ennél is alábbra száll (Lesinában 35%).

A napfényes napokat csak az újabb időben kezdték följegyezgetni. Bécsről és Poláról három-négy évről vannak ily jegyzékek. Ezekből kiderűl, hogy Bécsben egy éven át 1770 óráig süt a nap, Polában ellenben 2550 óra hosszáig. Vagyis a nap hosszához mért százalékokban kifejezve amott 37, itt 57%. Polában télszakán 404 órán keresztűl van napfény, Bécsben csak 238 órán keresztűl; nyáron pedig amott 987, itt 737 órán keresztűl. Ha déli Dalmácziát az éjszaki tartományokkal összehasonlíthatnók, még nagyobb lenne a napfényes napokat illetőleg a különbség.

Ebből láthatjuk, hogy a déli vidéknek az az elsőbbsége van, hogy ott kevesebb ború mellett is nagyobb csapadékmennyiség jár. Az eső ott rövid ideig, de szakadva esik legtöbbnyire úgy, mint nálunk a záporesők, mire az ég újra megint kiderül. Eső nélkűli huzamos ború ott nagy ritkaság, holott az Alpesektől éjszakra eső tájakon, kivált télen, ez a rendes dolog. Napok, sőt hetek hosszán át lebegnek itt a felhők a föld felett, az eső tartós, de nem heves, megáztatja a földet, de le nem mossa. Állandó nedves hideg és ború jellemzi a közép-európai telet. A déli tartományok tele ellenben nem csupán közepes melege által, hanem a verőfény meg a futó záporeső gyakori váltakozása által is a mi tavaszunknak felel meg.

Egy esős nap (vagyis az olyan nap, melyen, ha csak rövid ideig is, eső vagy hó esett) az Alpesi hegyláncztól éjszakra eső tájakon kevesebb vizet szolgáltat átlag, mint egy esős nap a déli vidéken. A különbség télen a legnagyobb. A déli tartományoknak hasonló vagy még nagyobb esőmennyiség mellett kevesebb esős napjok van, mint az éjszakiaknak. Ha az esős órákat is összehasonlíthatnók, a különbség még inkább a déli tájak javára ütne ki. Az éjszaki tartományok: Alsó- és Felső-Ausztria, Csehország, Morvaország, Szilézia, Galiczia évenkint mintegy 150 csapadékos nappal szerepelnek, Trieszt csak 103-mal, Lesina még kevesebbel, 88-czal. Amott nyáron csaknem minden második nap esős nap, Lesinában ellenben tíz napból csak egy a csapadékos. Lesinában még télen is csak 3 esős nap jut tízre, a nevezett tartományokban ellenben 5 (esős és havas nap), Felső-Magyarországnak és Erdélynek (nem számítva a hegyeket) mintegy 114 csapadékos napja van egy éven át, a magyar Alföldnek pedig csak 101. Míg a fenn érintett nyugati és éjszaki tartományokban nyáron át tíz napra 5 csapadékos esik, addig a magyar Alföldön csak 3. Az „eső valószínűsége” az Alföldön sokkal csekélyebb, mint a monarchia nyugati és éjszaki vidékein, s ez, párosúlva a sokkal nagyobb nyári meleggel s a levegő nagyobb szárazságával (a mi a szárazföldi fekvés következménye), olykor igen aggasztó hajlamot idéz elő a nyárszaki szárazságra.

Az Ausztria és Magyarország fölötti levegő átlag véve 70–80%-ig van nedvességgel telítve, leginkább őszszel és tél szakán, mint ezt az ekkor oly gyakori ködképződés is mutatja, legkevésbbé pedig tavaszszal és nyár idején. A tavaszszal hirtelen emelkedő meleg, párosúlva az ugyanakkor sűrűbben föllépő szárító keleti szelekkel, a levegőnek nagyobb fokú kiszikkadását eredményezi, a mi ismét ápril és május havában a dér és kései fagy veszélyét fokozza. Az Alföldön a levegő nyáron sokkal szárazabb, mint ugyanakkor Magyarország más vidékein; az alföldi nyár viszonylagos közép nedvességét 63%-ra teszik, holott az Felső-Magyarországon és Erdélyben 74%-ot tesz.

Olyan része, mely alkalmi hóesésektől egészen mentes lenne, Ausztriának és Magyarországnak nincs. Lesinában minden évben átlag egy havas nap van november és márczius között; januárt kivéve a márczius visz oda legvalószínűbben havat. Triesztre átlag már hat havas nap esik, október és április között; hótól teljesen csak a május és szeptember közti évszak mentes. Ausztria éjszaki részeiben rendszerint csak négy hómentes hónap van, juniustól szeptemberig, májusban még elvétve itt-ott havazik. Ez természetesen a völgyekre szól, mert a legmagasabb lakott alpesi völgyelvben egy hónap se mondható a havazástól föltétlenül mentesnek. Kerekszámokban Galicziára és Erdélyre átlag 44, Csehországra és éjszaki Tirolra 36, Ausztriára, Karinthiára és Magyarországra 35, Krajnára és Istria belvidékére 26, az Alpesektől délnek Felső-Olaszország felé eső vidékre 10 havas napot számíthatunk egy éven át. E hozzávetőleges számok mindenütt csak a völgyekre vonatkoznak. Míg Ausztria és Magyarország éjszaki, középső és keleti részein többé-kevésbbé állandó hólepel födi a völgyeket is, az Ecs völgyében és az Adriai tenger partvidékén ez nem fordúl elő. Ausztria és Magyarország túlnyomó nagy része egész éven át az Atlanti tengeri légáramlat hatása alatt áll. Az oczeán fölött télen át uralkodó alacsony légnyomás s a nagy számú légnyomási minimum, mely ilyenkor nyugaton és éjszakon nagyobb vagy kisebb távolságban átvonúl, a délnyugati és déli szelek uralmát eredményezi, melyek az atlanti oczeán nedves és viszonylag meleg levegőjét a monarchia legkeletibb határáig elviszik. Csak igen ritka esetekben s múlékonyan törnek be éjszaki és éjszakkeleti Európa hideg légrétegei az osztrák-magyar monarchiába is olyankor, ha délen alacsony légnyomás áll be, vagy ha éjszaki Európában és Oroszország belseje fölött magas légnyomási maximum uralkodik Közép-Európa időjárásán. Ha, a mi télen ritka eset, az Atlanti oczeán éjszaki részén, a brit szigetek szélessége táján magas légnyomás mutatkozik: akkor hideg éjszak-nyugati szeleket kapunk erős havazással. Ha azonban a magas légnyomás maga Közép-Európa fölött is állandó, akkor szélcsendes derült időnk van erős fagygyal, melyet a már lehullott hólepel még keményebbé tesz. Ilyen körülmények hozták ránk az 1879 és 1880 közti szigorú telet.

Az Adriai tenger partvidékeinek széljárati állapotai kissé eltérnek az Ausztria és Magyarország vidékein tapasztaltaktól. A meleg tenger fölött alacsony a légnyomás, ellenben a hideg szárazföld feletti levegő nyomása magas; ez okozza a gyakori éjszaki és éjszak-keleti szeleket, melyek néha nagyon erősek s a „bora” név alatt ismeretesek. Az osztrák partvidéki időjárást első sorban az szabályozza, hogy miként oszlik el a légnyomás a Földközi tenger fölött, s azért az nem mindig egyezik az osztrák belföld időjárásával.

Nyár szakán a légnyomás Kelet-Európa és Ázsia fölött sülyed, míg az Atlanti oczeán fölött emelkedik. Ilyenkor tehát a Földközi tenger egész medenczéje fölött állandóan éjszaki szelek uralkodnak, tehát az Adriai tenger fölött is, a hol is állandóságuk éjszakról dél felé növekedőben van. A nyugat felől fúvó szelek Ausztria-Magyarország többi részeiben is éjszak-nyugatiakká és éjszakiakká válnak. Különösen Magyarország fölött ez időtájt határozottan a helyi éjszak-nyugati szél az inkább uralkodó. Ha az Atlanti oczeánról érkező szelek uralma a szokottnál állandóbbá válik Közép-Európa fölött, akkor a monarchiára is nedves, hűvös nyári időt hoznak. Különösen nagy mértékben akkor áll be ez az eset, ha a légsúlymérői maximum a brit szigetek táján válik állandóvá, mint példáúl az 1882-ik év nyarán. Ha ez épen aratás idején áll be, akkor az állandóan hideg időjárás megrontja a mező terményeit, mint a mondott évben sok helyütt tapasztalták. A monarchia belterületéről származó éjszak-keleti, keleti és dél-keleti szelek ellenben derült időt és nagy nyári meleget hoznak.

Ausztriában és Magyarországon három nagy éghajlati típus van képviselve: a hegyi éghajlat valamennyi fokozataiban, a nagy síkságok éghajlata s végre, ha nem is egész kifejletten, a tengerparti éghajlat. A hegyi éghajlatban és annak sokféle fokozataiban Ausztria és Magyarország valamennyi tartománya részes; a nagy síkságok éghajlatát az Alföld képviseli; a tengerparti éghajlatot az Adria éjszaki és keleti partján s az az előtt fekvő szigeteken találjuk. A tengerparti és szigeti éghajlat azért nem jelentkezhetik egészen tisztán, mert a szárazföld igen közel van, s annak éghajlata nagy hatással van a tengerpartok és szigetek éghajlatára. Az Adria valóságos szigeti éghajlatáról csak a magában álló Pelagosa sziklasziget világító tornyának őre beszélhetne.

Hegyvidéki éghajlat.

Ha valamely hegyes, bérczes vidéken egyre magasabbra hatolunk a tenger színtája fölé, azt tapasztaljuk, hogy az általános éghajlat, mely azon a darab földön különben uralkodni szokott, szembetűnőleg megváltozik. E változás valamennyi hegyes vidéken észrevehető annál inkább, mennél följebb emelkedünk. Ez az általános változás azonban minden egyes hegyvidéken külön helyi színezetet ölt, melyet gondos leírásokban lehetetlen mellőzni, ha ugyan rendelkezésünkre állanak azok az észleletek, melyekben az éghajlat sajátságos jellege kifejezést nyer.

A hegyvidéki éghajlatnak legáltalánosabb, a helyi határoktól legkevésbbé függő jelensége az, hogy a lég nyomása abban az arányban csökken, a melyben a tenger színtája fölötti magasság nő. A barometer állása a magasság arányában szigorú törvényszerűséggel csökkenvén, ez teszi lehetővé, hogy bármely tájnak meghatározhatjuk a tenger színtája fölötti magasságát, még pedig egész pontossággal, ha a légnyomásnak legalább évi átlagát is számításba vehetjük. A tenger színtája fölötti minden magasságnak megvan a maga szabályszerinti barométer-állása, melyet, a mennyiben az éghajlatra jelentősége van, kielégítő pontossággal ki lehet számítani. A légnyomás évközi változásainak vagy szabályellenes ingadozásainak, melyek egyébiránt annál kisebbek, mennél nagyobb a magasság, az éghajlatra vonatkozólag semmi jelentősége nincs.

Azon légnyomási különbségekről, melyek alatt a monarchia lakosai élnek, a következő számok nyújtanak fogalmat. Az Adria éjszaki partján a barométer átlag 761,5 milliméteren áll; legmagasabb állása volt már 784 mm. is, a legalacsonyabb 732 mm. A magyar Alföld legalacsonyabban fekvő vidékein a barométer átlag 755–758 mm.-t mutat (Pancsova; Orsova). Budapest átlagos légnyomása (153 méter tengerfölötti magasság mellett) 748.5 milliméter; Bécsé (175 méter magasságban) 746.2 mm. Ausztria legmagasabban fekvő nagyobb városának, Innsbrucknak 710 milliméternyi átlagos légnyomása van. A legmagasabban fekvő lakott alpesi völgyekben, így Ventben az Oetz-völgyben 610 mm. a közepes légnyomás. A karinthiai Obir-csúcs menedékházának lakója 595 mm. közepes légnyomás alatt él, s ugyancsak Karinthia „Fleisz” nevű arany-telepeinek bányászai pedig 544 mm. légnyomás alatt éltek. Ez volt ugyanis, legalább néhány éven át, a legmagasabban fekvő lakott hely az osztrák Alpesekben. Itt már csak mintegy 2/3-ad rész annyi légnyomás alatt él az ember, mint a tenger színtáján. A ki az ily magas éghajlathoz hozzá szokott, alig veszi észre magán a légnyomásnak ezt a csökkenését.

A légnyomás csökkenésével karöltve jár a levegőbeli melegség csökkenése is. Csakhogy a melegség apadása, nem úgy, mint a légnyomásé, nagyon is a különböző helyi körülményektől függ, sőt, ha egészen a részletekig hatolunk, bizonyos hegyi tájakon szinte kétségünk támad, ha vajjon a melegségnek a magasság növekedése arányában való apadását csakugyan általános érvényű törvénynek fogadjuk-e el.

Az észleletek, s ezek között az Ausztriában és Magyarországon följegyzettek is, nagyban és egészben azt mutatják, hogy Közép-Európa hegyes vidékein a levegő közepes melege minden 100 méternyi magasság-növekedésnél télen 0,45, nyáron 0,70, évi átlagban pedig csaknem 0,6 C.°-kal csökken. Vagyis más szavakkal: télen átlag véve 222 méternyire kell följebb hatolnunk, hogy a közepes hőmérséknek 1° C.-nyi csökkenését észlelhessük, nyáron ellenben erre már 143 méter is elég; a melegség ekkor, valamint tavaszszal is sokkal gyorsabban csökken. Az évi átlagos melegségnek 1°-kal csökkenését a magasságnak 170 méternyivel való emelkedésénél tapasztaljuk. Télen a meleg átlag valamivel lassabban csökken, ha a völgy fenekén, de sebesebben, ha valamely hegycsúcson érjük el ugyanazt a magasságot. Több természetbúvár összehasonlítván Nagy-Szeben hőmérsékét a Románia felé eső erdélyi havasok némely hegyszorosának hőmérsékével, úgy találta, hogy itt ugyan nyáron 0,6 C.°-kal csökken a meleg minden 100 méter emelkedésnél, de télen már csak 0,3-mal; sőt deczemberben átlag már csaknem 900 méterrel kell a hegyszorosokban följebb hatolnunk, hogy a hőmérséket a nagy-szebenihez viszonyítva 1 C.°-kal esni lássuk.

Gleccseres tájkép. Schaeffer Ágosttól

Még feltűnőbbek az ily jelenségek a Keleti Alpesek némely részeiben. Karinthiában még azt is észlelhetni, hogy tél derekán a legmélyebb völgyfenekektől fölfelé egy bizonyos közepes magasságig emelkedik a meleg. A nép ezt a sajátságos tényt már rég ismerte, mielőtt azt a hőmérsék följegyzései megerősítették volna. Még közmondás is szól róla, azt mondván, hogy „a ki télen egy emelettel följebb hág, rá melegszik a kabát”.

A legkeményebb téli hideg a Klagenfurt körűl fekvő völgyben, a Dráva és Gail alsó völgyében, valamint az alsó Lavant-völgyben uralkodik. A völgyön fölfelé haladva, egészen 1400 méter magasságig, sőt azon túl is, a hőmérséklet emelkedik, csak aztán kezd ismét csökkenni. Az Obir-csúcson levő menedékházban, 2046 méter magasságban a tenger fölött, természetesen csak dél-keleti fekvésekben, a januári hőmérsék –6.4, tehát alig alacsonyabb, mint a 440 méter magasságban fekvő Klagenfurtban. A Keleti Alpesek egész területén hasonló helyi viszonyokat találni, csakhogy sehol egyebütt ily nagy mértékben.

Téli időn, nevezetesen tél kezdetén a hőmérsékletnek a magassággal való ez együttes emelkedése Közép-Európa hegyes tájain néha általában is előfordúl nehány napra, sőt néha hetekre is. Míg lenn a hóborított völgyekben kemény fagy honol, a magaslatokon langyos, tavaszias a levegő, mely még éjjel is enyhén marad. Még pl. a Schafberg csúcsán, 1780 méter magasságban is megesik tél derekán, hogy a hőmérő nehány napon át nem száll a fagypont alá. Egy ily magaslatról aztán az észlelő nappal fehér gomolygó ködtengert lát maga alatt, melyből csak az egyes hegycsúcsok, mint megannyi külön sziget, tűnnek elő. Fölül sötétkék az ég és meleg a napsugár, míg lenn a völgyekben sűrű ködfátyol rövidíti a nappalt s az erdőket fehéren csillámló zúzmarába öltözteti.

Az efféle időjárási szakok a magaslatok telének sajátszerű bájt kölcsönöznek. Ezek rendesen olyankor állanak be, mikor egy-egy magas légnyomási területnek a középpontja a tőle függő szélcsend és égderű kíséretében épen a vidék fölé helyezkedik. Ilyenkor a föld a melegnek a hosszú éjszakákon át való kisugárzása következtében gyorsan lehűl, kivált ha hóréteggel van borítva. A lehűtött levegő a hegyek lejtőiről mind a völgy felé tolúl, ott meggyűlik, megáll s ködöt képez ugyanazoknál az okoknál fogva, melyek a nyári félév reggeli ködeit is előidézik. A hegyoldalakról és csúcsokról a völgyekbe leszálló levegő helyére más kerűl, mely még nincs lehűtve, tehát sokkal melegebb. Valószinű, hogy ilyenkor a levegőnek magasságból való aláereszkedése maga is melegségi forrássá válik, mint pl. a Főhn szélnél. A lejtőkön és csúcsokon ennélfogva sokkal nagyobb a meleg, mint a völgyfenekek- és medenczékben. Azt, hogy a völgyek nagy hidegét az éjjeli melegkisugárzás okozza, bizonyítja az is, hogy közvetlenül napkölte előtt legjelentékenyebb a melegnek felfelé való növekedése.

A hol ez a jelenség a legzavartalanabbúl és leggyakrabban jön elő, ott a melegnek a magassággal arányos növekedése is szabályszerű jelenséggé válik (a téli hónapok alatt); ez az eset a Keleti Alpesek egy részében fordúl elő, nevezetesen Karinthiában. Az Alpesek hegylánczai éjszak, nyugat és dél, sőt részben még kelet felől is útjába állanak a légáramlatoknak s az ekként elősegített szélcsend lehetővé teszi, hogy a leirt folyamat zavartalanúl mehessen végbe.

A melegnek a magasság szerinti növekedése télen bizonyára a Kárpátok vidékein is gyakran előfordúl, noha e felől nincsenek oly részletes észleleteink. A Magas Tátrában a hőmérséklet megoszlása tárgyában tett vizsgálódások azt mutatják, hogy ott is vannak 500–600 méter magasságban olyan helyek, melyeken januárban nagyobb a hideg, mint a 700–1000 méter magasságban fekvőkön. Erdély hegyvidékeire nézve hasonló tapasztalatokra lehetünk elkészülve. Mennél bentebb esik a szárazon s a tenger hatásától mennél inkább mentes valamely hegyvidék, annál gyakoriabbak és állandóbbak a téli hőmérséklet ilyetén megoszlásának az esetei.

Ellenben a völgyfenekek fölött bizonyos magasságban fekvő hegyoldalak, kivált a dél-keleti és dél-nyugati fekvésűek a legkellemesebb téli éghajlatnak örvendenek. Még a nyári félév alatt is megvan az a kedvező helyzetük, hogy a völgy felé áramló hideg éjjeli szelektől s az éjjeli órák alatt beálló nedves hidegtől és ködöktől kevesebbet szenvednek, mint a völgyfenekek.

Kiemeltük fönnebb a hegycsúcsokon jelentkező enyhe, derült, szélmentes téli nap kellemeit. De meg kell jegyeznünk, hogy az időjárás e jelenségei némileg nagyobb magasságban csak néhány rövid időközre terjednek a tél egész szakán. Legtöbbnyibe erős szelek uralkodnak ott s azokkal mindig megérkezik a hideg is. S hogy az alacsony hőmérséklet erősen szeles időben mennyivel élesebb, mint szélcsendben, azt mindenki tudja. Lenn a völgyben kemény hideg van, de szél nincs; fönn azonban legtöbbnyire erős szél is van s melegség csak szélcsendes időben áll be. Az Obir menedékházának lakója ennélfogva januárban is többet szenved a hidegtől, mint Klagenfurt lakói, noha a közepes hőmérséklet ez időben csaknem egyenlő mind a két helyen. A legerősebb hideg azonban a magaslatokon a tél vége felé s a tavasz kezdetén szokott beállani, mikor már a völgyekben megindúlt a tenyészet. A télen átlag derűlt időt ilyenkor változó, csaknem mindig borús és havas időjárás váltja föl. A tavasz a hegyi éghajlat legkellemetlenebb időszaka, míg ellenbeli az ősz, nevezetesen pedig az ősz vége, annak fénypontja. Nyáron az időjárás gyakran ingadozik e kettő között.

Azokat a hirtelen és éles ellentéteket, milyenek a magaslatokon előfordúlnak, a hol a derűlt, szélcsendes nyári napra néha egy éjen át viharos, esős vagy havas nap következik, a völgyek és rónák nem ismerik. Amaz aetheri fénynyel árasztja el a magaslatokat, a száraz, fris levegő életkedvet gerjeszt, a vándor szinte valami földöntúli világban képzeli magát, nem érzi az élet sulyát és gondjait. Ez mindenre ráborítja sötét, nyirkos, köd- és felhő-leplét. A látókör alig terjed néhány lépésnyire, az orkántól korbácsolt finom eső vagy hó áthatol minden ruhán s a vándor szinte megdermed a fagytól. Borzongva érzi az egyedűl álló ember tehetetlenségét a felhők és viharok e szabad honában.

A nyár, még pedig a nyárelő, az év azon szaka, a melyben a magaslatok és a völgyek hőmérséke között a különbség a legnagyobb. A nagy magasságok éghajlatát a sarki éghajlathoz szeretik hasonlítani. E hasonlatot, hogy egyáltalában jogosult lehessen, az Alpesekben inkább nyárközépi, semmint téli szakára kell érteni. A „Fleisz” aranytelepnek 2740 méter magasságban álló bányásztanyája körűl a nyári közepés hőmérsék épen olyan, mint az éjszaki szélesség 74°-a alatt fekvő Novaja Zemlyáé (4.1) s 3300 méter (10.000 láb) magasságban már alacsonyabb, mint Gröndlandban a 80° alatt. A téli hőmérsék azonban sokkal enyhébb (a Fleiszon alig –9°, Novaja Zemlyán –17°; 3300 méter magasságban az Alpesekben alig –13°, Éjszaki Grönlandban a 80° alatt –33°). A hűvös nyár az Alpesekben mintegy 2800 méter magasságban a téli havat már nem birja megolvasztani s az örök hó rétegei, az ezekből eredő jégárak, a glecserek ebből keletkeznek. A nyári meleg hiánya a gyümölcs- meg a gabona-termelésnek kora határt szab a magas völgyekben. Az 1400–1500 méter magasság közt fekvő alpesi völgyekben a hóolvadás és a tenyészet ébredése csak április 21-ike körűl kezdődik, a cseresznye május 20-ika körül virágzik, a kaszálás átlag június 27-ére esik. A cseresznye csak augusztus vége felé érik, a téli gabona szintén csak ez időtájt, a zab szeptember közepén, s november 10-ikével újra megjelen az állandó hólepel. Míg 600 méter magasságban a hóburok mintegy 77 napig tart, 1300 méter magasságban már 200 napon túl is megmarad, 1900 méter magasságban pedig 250 napig is. A tenyészet időszaka tehát följebb haladva mindig szűkebb időhatár közé szorúl.

Esős zivatar a magas hegységben. Schindler Jakab Emiltől

A hűvös nyár s a viszonylag enyhe tél következtében a hőmérsék évi változásai csekélyebbek a magaslatokon, mint az alattok levő völgyekben. Innsbruckban pl. a legmelegebb (18°) és a leghidegebb (–3°4) hónap hőmérséklete között a különbözet 21°4 C, holott a több mint 1200 méterrel magasabban fekvő Venten csak 17°3. Még csekélyebb e különbözet a hegyoldalokon, de különösen a hegycsúcsokon. A Schafberg-csúcson, mely valamivel alantabb fekszik, mint a Vent melletti Oetzvölgy, január (–5°4) és július (9°5) között csak 15°.

Ha a hőmérsékletnek évi változását az év folyamán előfordúló legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklet különbözete szerint mérjük: a hegyi éghajlat még egyenletesebbnek tűnik föl, mert a tél legkeményebb hidege fölfelé csak kevéssé, vagy épen nem növekszik. Klagenfurtban pl. már –30 C°-ra is leszállt a hőmérő; az Obiron ellenben, mely pedig 1200 méterrel magasabban fekszik, csak –27°5-re szállt ugyanazon évek folyamán. A venti és innsbrucki egyidejű vizsgálatokból láthatjuk, hogy a legalacsonyabb hőmérséklet fönt –26°7, alant –22°5 volt. Nagyon tévednénk tehát, ha azt hinnők, hogy a hegyek nagyobb magaslatain ugyanabban az arányban nő télen a legnagyobb hideg, a milyenben nyáron a magasság szerint a meleg csökken. Ismételjük: a mi az embert a legmagasabb alpesi csúcsok benépesítésétől visszatarthatná, az nem a téli hideg túlsága, hanem a nyári melegnek a hiánya.

Az eső és hó alakjában jelentkező légköri csapadékok a hegyes vidékeken bővebbek és gyakoriabbak, mint a szomszédos lapályokon. Ezt különösen nyáron tapasztalhatjuk. Mi alatt a lapály hőségtől és nyári aszálytól szenved, addig a hegyeken a délutáni órákban ragyogó halomfelhők tornyosúlnak mind jobban-jobban, míg végre a viharok sötét méhévé folynak össze. E felhők estig csupán a hegyekre öntik alá tartalmukat, a szomjas síkságnak egy csöppnyi sem jut belőlük. Legfeljebb a hegyekből alá-alácsapó hűvös szél kavarja föl a port s a zivatart szülő felhőkből mindenfelé elterjedő fejér fellegfátyol takarja el egy időre a napot. Napszállta után minden felhő eloszlik s a fölfrissült hegységi völgyek, valamint a rónaság forró párái fölé csillagfényes ég borúl. E jelenség néha több nap ismétlődik egymás után, míg végre egy általános zivatar-roham a síkságot is megáztatja és lehűti. A tavasz és a nyár a hegyekben mindig sok helyi esővel és zivatarral jár. Csak őszszel válik az idő állandóbbá s a rónaságokéval inkább egyezővé.

Az esőmérések kimutatták, hogy az esőmennyiség a szerint nő, és pedig már meglehetős távolságon kezdve, a mint a hegyek felé közeledünk. Magában a hegységben aztán a tenger fölötti magasság arányában növekedik, csakhogy igen szabálytalan, egészen a helyi viszonyoktól függő módon. Az esőmennyiségnek a tenger színtája fölötti magasságtól és a vidék helyrajzi viszonyaitól való e függése legszebben mutatkozik Csehországban. A cseh medenczének a közepén legkisebb az esőmennyiség, s onnan minden irányban növekszik, a mint a hegykerethez közelebb érünk, leginkább a Cseherdő meg az Óriás-hegység irányában. Ha Bajorország felől közeledünk a Cseherdő felé, az esőmennyiség a 20 ctmrre nő, sőt azon fölűl is hág, a mint a hegység gerinczét elértük; aztán lépésről lépésre ismét csökken egész 50 ctmrre, sőt alább a cseh medenczében, honnan aztán ismét szabályosan gyarapodik az Óriás-hegység felé haladtunkban egész 100 ctmrre, sőt följebb is. E hegységnek másik, Porosz-Szilézia felé néző oldalán az Oderavölgy felé ismét alászáll egész 50 ctmrre. Hasonlókép nő az esőmennyiség Magyarországon a párkányhegység felé, úgy szintén Galicziában a Kárpátok éjszaki oldala felé. A hegyvidékek a szomszédos rónaságoknak nagy esőtermelői s egyúttal eső-tárházai. Elvonják a légáramlatok víztartalmát, melyet ezek a rónaságoktól megtagadtak, sőt a nyár hevében maguk is támasztanak légáramlatokat, melyek a vízgőzt a magasba emelik, sőt felhő- és esőképződményekké sűrítik. Az erdős hegyoldalak aztán meggyűjtik ölükben az eső- és hóvizet, s lassankint leszivárogtatják a mélyebb földrétegekig. Ahol azonban az ember megzavarja a természet e szép összhangját s lepusztítja az erdőket a meredek hegyek lejtőiről, ott aztán pusztító vízomlásokat teremt magának, holott az előbb egyenletes vízkészlet elapad. A felhők kiöntik tartalmukat a hegyek fölé csak úgy, mint azelőtt, ezt az ember meg nem változtathatja; de a hegység vízgyűjtő természetét megsemmisítheti vagy ellenkezővé változtathatja.

Középhegyeinkben az évenkinti csapadék helyi mennyisége egész a legmagasabb tetőkig mindig növekedik. Különösen a hűvösebb évszak hó- és esőmennyisége növekszik itt jelentékenyen, s nagy hómennyiségükkel kivált a Cseherdő és az Ércz-hegység tűnnek ki. Ugyanez áll többi középhegységeinkről is. Ellenben van a magas hegyekben egy bizonyos magasság, melytől fölfelé az évi csapadékmennyiség már nem nő, hanem apad. Az egyes csapadékok tartalmassága a magasság arányában csökken s egy bizonyos magassági övtől fölfelé a tartalmasság e csökkenését már nem pótolhatja az sem, hogy a csapadékok ott fönn gyakoriabbak. Hogy azonban ez a határ milyen magasságban lehet, arra még nem rendelkezünk elegendő észleletekkel. Az Alpesekben aligha van az 2000 méternél sokkal föntebb. Igen nagy magasságokban a téli hó finom jégkristályok alakjában hull alá.

Már fönnebb említettük, hogy oly hegyekben, melyek több hegylánczból állanak, mint pl. az Alpesek, a külső hegylánczok közé eső belső völgyek sokkal kevesebb csapadékban részesülnek, mint a külső hegylánczok völgyei, még ha magasabban feküsznek is. Kivált a tél száraz az előbbiekben, mivel az alant vonúló havas felhőket a külső hegylánczok nagyobbára föltartóztatják. A magasan vonúló nyári felhőkre ez kevésbbé áll s aztán forró nyár szakán a helyi záporesők is szaporítják a belső völgyek esőmennyiségét. Az Alpesekben s a Magas-Tátra völgyeiben tehát, úgy szintén Erdélyben is többnyire aránylag száraz telekkel, ellenben bőséges nyári esőzésekkel találkozunk. A csapadék főtömege itt az év meleg szakára esik. Itt tehát épen megfordítva van a dolog, mint a középhegységekben.

Ezzel aztán még egy másik jelenség is összefügg, mely a nevezett hegységek magas völgyeinek éghajlatára fölötte jellemző: a téli derült napok nagy száma, hatalmas napfénynyel. A tél egész Közép-Európában az igen gyakori borongós napok s az egészen elborúlt ég évszaka. A magas völgyekben megfordítva áll a dolog. Itt a tél a legtöbb egészen tiszta napok s az átlag csak kevéssé borúlt ég évszaka. (Legfelhősebb a tavasz.) E körülbelül 1300 méter magasságban kezdődő völgyek fölötte vannak a ködrétegeknek s a tél alacsony hófelhőinek. S mivelhogy a levegő igen tiszta és száraz s már ritkább is: a nap sugárzása e számos derült napok folyamán igen erős. S ha ehhez még hozzá veszszük az itt uralkodó szélcsendet is: itt a szabadban tartózkodást még igen alacsony hőmérsék mellett is egész kellemesnek fogjuk találni. A szél nélküli napok télen e völgyekben a túlnyomók, mihelyt az azután maradandó hó leesett, mely a fölmelegedés minden különbözetét kiegyenlíti s a helyi légáramlásokat megakadályozza. Ez az oka, hogy e völgyeket, noha ott a tél levegőjének középhőmérséke igen alacsony, mint klimatikus téli gyógyhelyeket keresik, mint pl. Graubündenben Davos. De vannak hasonló éghajlatú magas völgyek az Alpesekben, sőt a középponti Kárpátokban is.

Zivatar a síkságon. Schindler Jakab Emiltől

A levegő nedvességének is, a mennyiben a szerint mérjük, hogy mennyire telik meg vízgőzzel, megfordított folyamata van a hegyekben, mint a síkságokon. A viszonylag legnagyobb szárazság ott télen, ellenben a síkságokon nyáron következik be, míg itt télen a levegő csaknem állandóan vízgőzzel van telítve s ködképzésre hajlandó. A magas fekvésű völgyekben a csendes levegő következtében a nagyobb hideg is könnyebben elviselhető, mint a rónákon a kisebb fokú hideg. A magaslatokon a levegő tavaszszal a legnedvesebb, ez a nagyobb felhőjárásnak is az ideje. A hegyek akadályozzák a légáramlatokat s ezért a völgyekben általán véve gyengébb a légmozgás, mint künn a nyílt rónaságokon. A völgyek ez előnyét azonban gyakran ellensulyozzák a sajátságos körülmények folytán beállható heves helyi széljáratok. A légáramlásnak különben egy bizonyos, naponkint előfordúló szabályszerűsége minden hegységi völgynek közös sajátsága. Napközben, körülbelül reggeli 9 órától egész napszállta utánig fölfelé, éjjel pedig egészen reggelig lefelé áramlik a levegő. Nyáron, szép időben legerősebbek e völgyi szelek, melyeknek az Alpesekben az egyes völgyek szerint még külön nevök is van. A Garda-tó mellett s az Ecs alsó völgyében a nappali szelet ora-nak, az éjjelit sover-nek, paesano-nak nevezik. A felső-ausztriai tavak körül al- (nappali) és fel- (éjjeli) szélnek mondják. Ha e szelek a rendes órában kezdődnek, azt mindenütt az állandó jó idő jelének veszik, és pedig egész jogosan, mivel ez azt mutatja, hogy hevesebb általános szelek még nincsenek.

A hegyi vidékek meteorologiájára ezek az időszaki szelek nagy hatással vannak. A nappali szelek, melyek a völgyekben és a hegyoldalakon mindenütt fölfelé fújnak, okozzák azt, hogy minden hegytömeg fölött, melyből völgyek súgárzanak ki, emelkedő légáramlat terül, mely a völgyek nedvességét a magasba fölviszi. Az emelkedő levegő kiterjedvén s így lehűlvén, vízgőz-tartalma ama fényes halomfelhőkké tömörül, melyek meleg nyári délutánokon szokták a hegytetőket koronázni. Ha a levegő nedvessége nagy, e halomfelhők helyi viharfelhőkké lesznek, melyekről már szólottunk. De e fölszálló légtömegek még száraz időben is megzavarják kissé a levegő tisztaságát. Napszállta után ellenben a föld és a növényzet meleg-kisúgárzása által áthűlt alsó légrétegek a hegylejtők és a völgyek mentében aláfelé szállnak; megindúl a légtömegek általános aláereszkedése. A nappal képződött felhők most föloszlanak, fönn a magasban szárazabbá lesz a levegő, s innen van, hogy a magaslatokon napkeltekor a legtisztább, a legátlátszóbb a levegő s legtágabb a látóhatár. A nedvesség ilyenkor lenn tanyáz a völgyekben köd vagy könnyű, fehér pára alakjában, melyből éles körvonalakban emelkednek ki maguk a hegyek. A mint a nap följebb száll, e légtömegek is megindúlnak a völgyekből fölfelé s többnyire már délelőtt szórványos, könnyű, bárányfelhők alakjában jelennek meg az ég kék boltozatán.

Hegyes vidékeinken gyakoribb a zivatar, kivált a nyári zivatar, mint a síkabb területeken. A keleti Alpesekben évenkint átlag 22–25, Felső-Magyarországon, meg a Tátra déli tövében, úgyszintén Déli-Magyarországon és Erdélyben 22, az Alföldön ellenben csak 13, Galicziában 17, Csehországban és Sziléziában 18 zivataros nap fordúl elő. A Középponti Alpeseknek kifelé elzárt völgyeiben ritkább a zivatar s az is többnyire mind nyár idejére esik, mivel helyi természetűek s a fönt leirt módon forró nyári időben keletkeznek. Természetes, hogy a szűk hegyi völgyek kisebb látókörének is van része abban, hogy itt kevesebb zivatart észlelhetni, mint a nagy nyílt völgyekben, meg a hegységek alján. Az Adria hegyes partvidékein szintén sok a zivataros nap: évenkint átlag a trieszti öbölben 20, Korfu vidékén 40 is. De itt a zivatarok már őszszel is csaknem oly gyakoriak, mint nyáron, sőt itt már téli zivatarok is vannak, még pedig mennél inkább délfelé, annál többször. Beljebb a szárazföld felé az őszi és téli zivatarok száma ismét csökken. A többi országokban ritkák a téli zivatarok, legritkábbak a keleti országokban. Az Alpesek éjszaki oldalán, éjszaki Csehországban és Sziléziában még leggyakrabban előfordúlnak.

A magas hegylánczok olyan formán is hatnak az általános légáramlatokra, hogy azokat bizonyos tulajdonságaiktól részint megfosztják, részint más tulajdonságokat kölcsönöznek nekik. Ha nedves szél fúj valamely magasabb hegyláncz fölött, ez arra kényszeríti a felhőt, hogy vízgőz-tartalmát eső vagy hó alakjában azon a hegyoldalon adja ki, melyen föl kell szállania. A hegyláncz másik oldalán ilyenkor ugyanaz a légáramlat száraz és az ég kék marad, s csak a hegycsúcsokon és hegygerinczeken ülő felhőhalmazokból látja az ahhoz értő megfigyelő, mi megy végbe a tulsó oldalon. A hegyek felé áramló szél mindenütt nedves és felhőt hozó; a hegyek felől áramló ellenben száraz, szép időt hozó. Az Alpesek éjszaki oldalán a délkeleti és déli szelek tehát szárazak, melegek és derűt okozók, míg az Alpesek déli oldalán ugyanakkor többnyire esős idő van. A nyár éjszaknyugoti szelei, melyek az éjszaki oldalra nyirkos, nedves időt hoznak, a déli oldalon száraz szelekké válva, derült ég vagy oszladozó felhőzet mellett áramlanak. Galicziában, a Kárpátok éjszaki oldalán az éjszaknyugoti szél okoz gyakran hosszantartó erős felhőszakadásokat és áradásokat, a déli (magyar) oldalon ellenben a délnyugoti és déli szél. Bécsben nyáron gyakran van derült ég vagy könnyű fátyolfelhőzet mellett tartós, erős, meleg délkeleti szél, mely mellett nagy szárazság uralkodik s a levegő porral van tele. A látóhatár éjszaki és éjszakkeleti részén ilyenkor rendesen zivatarképződést s este élénk villamlást látni. Többnyire jól ki lehet venni, hogy Morva- és Csehország szomszédos részei fölött, vagy épen Alsó-Ausztria határán, pusztító záporesőtől kísért vagy jéggel vegyes erős zivatar tört ki. A déli szelek, melyek Bécs környékén az Alpesekről fújnak, ott szárazak; de, ha feljebb éjszaknak a cseh-morva határhegységen fölfelé áramlanak, vízgőztartalmuk ott, sőt már az alsó-ausztriai erdős vidéken is záporesővé sűrűsödik.

A délkeleti és keleti szelek Csehország éjszaknyugoti részeire is esőt és zivatart hoznak; de ha az Érczhegység felől fúj az éjszaknyugoti szél, akkor szárazság van vagy csak kevés eső esik, míg a szászországi oldalon esős az idő. A monarchia hegyvidékeinek egyes részein tehát ugyanabban az időben többnyire különböző az időjárás; ugyanazok az időjárási általános föltételek a hegység egyik oldalán borús időt, esőt idéznek elő, a másik oldalán ellenben száraz, derült időt okoznak. Csak ha az igen alacsony légnyomás vidéke maga a hegység fölött helyezkedik el, akkor van a vidéknek csaknem minden részében egyforma rossz idő; ellenben mindenütt szép és derűlt az idő, ha ugyanoda a legmagasabb légnyomás vidéke helyezkedett.

Némely hegységi völgyekben a hegyek felől fúvó szél fölötte nagy mértékben száraz s ugyanakkor rendkivűl meleg is. A neve ilyenkor Föhn vagy Scirocco. A vorarlbergi Illvölgyben lép föl a Föhn a leghevesebben, délkeleti vihar alakjában, igen nagy szárazságot s tél közepén nyári meleget árasztva magából. Innsbruck vidékén is előjön, a hol Sciroccónak nevezik s rendkívül lehangoló, kellemetlen hatása miatt igen rettegnek tőle. Ha beköszönt, érzékenyebb természetű emberek fejfájást kapnak s minden munkára tehetetlenekké válnak. E szél a Brennerről fúj alá s egészen Innsbruck vidékére szorítkozik, mely a Silvölgy hasadékának irányában fekszik. Az innsbrucki ú. n. Scirocco azonban korántsem oly száraz és oly meleg, mint a bludenzi Föhn. Távolabb keletre Salzburg körűl is találkozunk bizonyos gyengébb Föhn-szerű széllel; nemkülönben egy délkeleti és déli, sokszor erősen Föhn-szerű széllel Windischgarstennál és Spital am Pyhrn mellett, holott is „Pyhrni szél”- nek nevezik. Még tovább keletre egyre gyöngébbekké válnak a délkeleti és déli szelek Föhn-szerű sajátságai, de még Bécs környékén is fölismerhetők.

Karinthiában a meleg déli szelet „Jauk”-nak nevezik; vajjon vannak-e ott olyan helyek, melyeken ez valóságos Föhn gyanánt mutatkozik, arra nézve nem tudunk semmit. Az Ecs-völgyben a Brennertől délre az éjszaki és éjszakkeleti szél néha nagy melegséggel és szárazsággal lép föl, a tulajdonképi Föhn hevességét és erejét azonban nem éri el. Arco és Riva éghajlati gyógyhelyek mellett is járnak száraz éjszaki szelek, melyektől a hőmérő is emelkedik.

A Kárpátokból Föhn-szerű szelekről nincsenek észleleteim, de alig lehet kétség, hogy ott is vannak ilyen szelek, ha nem oly erősek is, mint az Alpesekben. Nagy-Szeben vidékén a vöröstoronyi szorosból jövő szél nagy melegsége és szárazsága által tűnik ki s azért „vöröstoronyi szél”-nek is nevezik.

A Föhn-szelekre legkedvezőbb idő az ősz meg a tél, vagyis a nagyobb légáramlatok s a magasság szerinti leglassúbb melegcsökkenés évszakai. Nyáron egészen elmaradnak vagy alig vehetők észre.

Ezek a szelek nem messziről hozzák nagy melegöket és szárazságukat, hanem csak a hegyekről alászálltuk közben nyerik azt, mivel ilyenkor a levegő a természet törvényei szerint gyorsan fölmelegszik, és pedig egy-egy C°-kal minden 100 méternél. Mivel a hőmérsékletnek a magasság növekedtével való csökkenése mindig kisebb 100 méterre 1 C°-nál; a gyorsan alá szálló levegő a völgyben nagy fölmelegedést okoz, s mivel nem vehet föl oly gyorsan elegendő nedvességet, aránylag száraz marad. Hogy a Föhn nem a Szaharától kölcsönzi melegét és szárazságát, mint annak előtte gondolták, már abból is kitűnik, hogy az Alpesek déli oldalán többnyire nagy eső és hűvös van, mikor az éjszaki oldalon a száraz, meleg Föhn uralkodik és abból, hogy az Alpesek déli oldalán is van száraz, meleg Föhn, mely éjszak felől fúj alá. A Föhnnek csak magában a hegységben állanak elő a sajátságai, melyek olyanok, mint a milyenek valamely, a magasból alásülyedő légtömegnél tapasztalhatók. A lapályokon hiányzanak a mechanikai föltételek, melyek mellett az ily hirtelen alászállás lehetővé válhatik.

A nagy síkságok éghajlata.

A nagy síkságok éghajlata, mely nálunk a nagy Alföldön fordúl elő, sokban különbözik a hegyes tájakétól. Először is itt nincs meg a helyi éghajlat vidékeinek az a sokfélesége, melyeket a hegyekben egymáshoz oly közel találunk. Míg ott egyugyanazon völgyben is a szerint különbözik a meleg, a mint a hegyfalak éjszaki vagy déli, keleti vagy nyugoti irányban feküsznek: addig itt a napsugár ugyanazon szöglet alatt esik a síkság egész nagy felszínére, s azt tehát egyenletesen is melegíti meg. De azok a szelek is, melyek a rónaságon akadályba nem ütköznek, szintén kiegyenlítőleg hatnak a hőmérsékletre. A melegmegoszlás nagy egyenletessége jellemzi ennél fogva a nagy síkságokat. Látjuk ezt az Alföldön. Mily kevéssé különbözik egymástól a róna széle táján fekvő városok, mint Budapest (–1°4), Debreczen, (–1°9), Pancsova (–0°9), meg a közepe táján fekvő Szeged (–1°1) januári hőmérséklete; pedig Debreczen és Budapest között, mely mind a kettő a 47°31' alatt fekszik, meg Pancsova között (44°52') 2°5 az éjszaki szélesség különbözete, vagy is akkora, mint München és Trieszt, s valamivel több, mint Salzburg és Milano között. Ép oly kis mértékben különbözik a júliusi hőmérséklet is: Budapesten 22°2, Debreczenben 22°3, Szegeden 22°8, Pancsován 22°9, valamint az évi közepes meleg is, mely a fönnebbi sorrendben 10°9, 10°7, 11°3, 11°7. Hegyes országokban a tenger fölött ugyan azon magasságban fekvő szomszédos völgyek hőmérséklete között gyakran nagyobb különbözeteket találunk. A nagy síkságok hőmérsékleti állapota a szárazföldi éghajlat alatt gyakran a végletekig különböző a téli és a nyári évszakokban. A magyar Alföldön ellenben, hála a hegykoszorúnak, mely nyugat, éjszak és kelet felől befoglalja, s az ez irányokból fúvó hideg téli szeleket visszatartja, e tekintetben nem lehet panasz. Még a nyári hőség sem túlságosan nagy déli Tirol és a Po síksága ugyanazon szélesség alatti hőmérsékletéhez képest. A hőmérséklet évi változása (a januári és a juliusi hőmérséklet közti különbözet) az Alföldön 23–24°, tehát valamivel még kevesebb, mint a felső-olaszországi síkságon.

A hőmérséklet napi változása, vagy is a napköltekori és a délutáni hőmérséklet különbözete a síkságokon átlag véve jelentékenyebb, mint a hegyes vidékeken. A hegyek között is nagy a különbség helylyel-közzel a reggeli és a délutáni hőmérséklet között, de csak a völgyek alján; itt a síkságon azonban ez a jelenség általános. A hőmérséklet napi rendes változása Bécsben május és augusztus hónapokban (a mikor a legnagyobb) 8°3, Pancsován ellenben júliusban és augusztusban 13°5. A hőmérsékletnek e napközi nagy ingadozása nagyban elősegíti a síkságokon a tavaszi meg az őszi dereket, s e veszedelmet a levegő nagyobb szárazsága még inkább fokozza. Az a baja is megvan a nagy síkságoknak, hogy hőmérsékletük hirtelen változik, gyakran csap át rövid idő alatt az ellenkezőbe. A magyar síkságokra ez nem áll egész általánosságban; a hirtelen időváltozás, a rögtönös lehűlés itt nem nagyobb, sőt átlag véve még csekélyebb, mint a monarchia legtöbb más vidékein, kivéve déli Tirolt és a partvidékeket. Ha a hőmérséklet legnagyobb ingadozásának mérőjéűl azt a különbözetet veszszük, mely az egyes hónapok legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklete között mutatkozik: akkor a felső-magyarországi síkságra átlag 20°0, az Alföldre 21° jön ki, vagy is a két ellentétes hőmérsékleti fok átlagosan 20, illetőleg 21 fokkal különbözik egymástól egy-egy hónapban. A tél és a nyár e részben meglehetősen egyezik (a nyár 19–20°). A magyar síkságok egy fokon állanak e tekintetben a keleti alpesi tartományokkal (a karinthiai és a krajnai medencze hőmérsékének havonkénti átlagos változása azonban 22°), s alatta állanak Alsó-Ausztriának, Cseh- és Morvaországnak, Sziléziának, Galicziának (21°4–22°5 a hegyes vidékeken), s különösen Erdélynek és a Tátra éjszaki völgyének (23°2–23°5). Ez utóbbi részeken a hőmérséklet havi átlagos változása télen 24°5–26°2-re hág, ez a legnagyobb hőmérsékletbeli különbözet a monarchiában. Ellenben Dél-Tirolnak és az Adriai tenger éjszaki partjainak, nevezetesen pedig a dalmát szigeteknek kevésbbé változékony hőmérséklete van, mint az Alföldnek. (Átlag: Dél-Tirolban 17°, az Adria éjszaki partjain 15–16°, a dalmát szigeteken 13°.) Alaptalanúl fogták tehát rá eddigelé a magyar síkságokra, hogy a hőmérséklet nagy változásainak vannak alávetve; sőt ellenkezőleg: e tekintetben a monarchia legtöbb egyéb részeivel szemben inkább még kedvező helyzetben vannak.

Valószínűleg egy egészen más körülménynek tulajdoníthatni, hogy ez önmagában helytelen nézet lábra kapott, t. i. annak, hogy a légmozgás nagyobb erejű a síkságokon. A hőmérsékletbeli nagy ugrásokat csaknem mindig a hirtelen bekövetkező hideg szelek okozzák, melyek a síkságokat akadálytalanúl söprik végig. A meleg és hideg iránti érzékenységünk azonban tudvalevőleg nagy mértékben függ a levegő mozgásától; csendes időben a nagy fokú hideget is kevéssé érezzük; ellenben erős szélben a kisebb hideg s általában a hőmérséklet alább szállása is érzékenyen hat reánk. Ha a hőmérő ugyan annyi fokkal száll alá valamely széltől védett hegyi völgyben, a hánynyal az erős széljárta síkságon: a lehűlést sokkal inkább fogjuk érezni itt, mint sem amott. A síkságok fölött az általános légáramlatok sokkal nagyobb hevességgel lépnek föl, mint a halmos vagy épen hegyes tájakon. A magyar síkságokon, sőt már a bécsi medenczében is, még az is hozzá járúl, hogy tőlök nyugatra és éjszak-nyugatra, a honnan az uralkodó szelek járnak, hűvösebb, erdős, halmos, hegyes vidékek feküsznek. Ezek lassabban melegszenek föl, mint a száraz, fátlan rónaságok, a mi nagyban növeli a szelek erejét, kivált a meleg évszak alatt. A mit a folyó víznél az erősbbűlő esés jelent, ugyanazt okozza az általános légáramlásban az ily hőmérsékleti alászállás: helyi sebessége megnövekszik. Azon felűl a magyar síkságok fölé, sőt a Balkán félsziget fölé is nem ritkán alacsony helyi légnyomás helyezkedik el, melynek következtében a bécsi medencze és a magyar síkságok felé heves éjszak-nyugati és éjszaki szelek áramlanak.

A síkságok heves szeleinek az a káros hatása van, hogy tél időn a sík talajról elsöprik a havat s azt a mélyedésekben halmozzák föl. Az oltalmazó takarójától megfosztott vetés könnyen kifagy, s maga a talaj megfosztatik a téli nedvességtől, melyre pedig annál nagyobb szüksége volna, mivel itt a nyár szárazságra és aszályra hajlandó. Nyáron ellenben a gyakori száraz és erős szelek kiszikkasztják a talajt, s általában előmozdítván a gyors elpárolgást, elősegítik a szárazságot és aszályt.

Hunfalvy írja: „Nyáron az uralkodó szelek nagyon nevelik a szárazságot, midőn az elpárolgást fokozzák, s a földet kiszikkasztják. Ezt kivált a keleti, éjszak-keleti és dél-keleti szelek teszik, de a déliek is. Tavaszszal főleg a nyugati és éjszak-nyugati szelek fújnak erősen, s gyakran nagy kárt tesznek a vetésekben és szőlőkben. Kimenvén a föld fagya, felső rétegeit már egy, két napi szél kiszárasztja, kivált ha homokos és általában kötetlen; a kiszikkadt földet a szél felfogja, s egyik helyről a másikra szállítja, sűrű porfellegekkel töltve meg a levegőt. Gyakran az egész vetést elhordja vagy nagyon megritkítja. A partosabb szőlőket annyira megfosztja a földtől, hogy a tőkék magasan kiállanak, a laposokon pedig egészen eltakarja, hogy keresni kell a tőkéket.”

Az Alföldön néha olyatén téli viharok is előfordúlnak, a minők déli Oroszország pusztaságain honosak. Egy ily viharról, mely 1816. január 28-ától 30-áig tartott, a következő leírás olvasható: „Január 29-ikén reggel az éjszaki szél heves, tomboló orkánná nőtt, mely oly erősen támadt az ablakokra, hogy folyton mennydörgésszerű reszketésben tartá azokat. A vihar sűrű, finom hó kíséretében lépett föl, a nap annyira elsötétedett, hogy tíz lépésnyire a legnagyobb tárgyakat is alig lehetett kivenni. A hó porszerűen finom vala, mint az üvegpor, minden kis résen behatolt, s egy pillanat alatt tele lőn vele azok szeme, füle, orra, a kik ki merészkedtek menni a szabadba. Nagy hófuvatagok kerekedtek, melyek kis idő alatt oly keményekké fagytak, hogy kocsival lehetett volna járni rajtuk. A hideg oly nagy volt, hogy sok madár, nyúl, sőt még házi állat is megfagyott.” Ime az erdőtlen nagy rónaságok téli viharának képe. Az erdős vidéken a vihar ereje megtörik s a hó elsöprődése és a hófúvás akadályra talál.

A síkság éghajlata a hegyi vidékétől a légköri csapadék tekintetében is lényegesen különbözik. A mily mértékben növekszik az eső- és hómennyiség a hegyes tájakon, olyanban apad a nagyobb síkságokon. Különösen csökken a csapadék gyakorisága, a mi nyáron fölötte érzékenyen hat a síkságra. Mennél jobban átfülled a róna s mennél inkább kiszikkad úgy nyár közepe felé, a talaj felső rétegei kiaszván s növényzete elhervadván: annál ritkábbak a csapadékok. A kiszáradt, erősen áthevült talajból kisugárzó meleg szétoszlatja a felhőket a síkság fölött s elűzi a fölvonúlni akaró esős párákat. A míg a hegyes tájakon a nyári meleg hatása s az ez által előidézett fölszálló helyi légáramlatok gyakori, néha minden nap délutánján bekövetkező zivatarokat okoznak: addig a nagy síkságok fölött a nagyobbodó nyári meleg mindinkább elapasztja az ég csatornáit. A magyar síkságokon általában sokkal gyakoriabbak a száraz és forró, mint az esős és hűvös nyarak. Az ily forró nyarakon a hőmérő gyakran hétszámra 28–37° C.-ra hág árnyékban, s még éjjel is alig csökken 5–10°-kal. „Reggel már 7–8 óra között beáll a tikkasztó hőség s tart este 6-ig 7-ig. A levegő rendkivűl száraz, egy harmatcsepp sem üdíti föl a növényzetet; növény, állat és ember egyaránt eső után eped; mutatkoznak is majdnem minden nap föllegek az égen, de csakhamar ismét eltűnnek; majdnem minden reggel szél kerekedik, mely csak este csendesedik el. Így múlnak el napok és hetek. A nagy forróság és a rendkivűli elpárolgás által fokozott aszályosság következtén a fák és bokrok levelei elhervadnak, a vetések elsárgúlnak, elsülnek vagy túl korán megérnek, a gyepmezők végkép kisülnek; megkopárodnak. Sűrű porfellegek töltik be ilyenkor az egész Alföldet, melynek fakó színű takaróját alig szakasztja meg itt-ott egy-egy zöldelő folt. Végre az ég csatornái megnyílnak, a föld megázik s a növényzet fölébred nyári álmából. A gyepmezők ismét kizöldűlnek, sőt gyakran a bokrok és fák is új lombbal ruházkodnak. Uj kedvvel lát most a gazda mezei munkájához. A gabnát június végén vagy július elején kezdi aratni; augusztusban már ismét szánt, vet, legelsőben a repczét, azután szeptember és október havakban a búzát és rozst is veti; októberben a tengeri is megérik, de néha félig érett állapotban kell törni. a (Hunfalvy.)

A 161. lapon levő kép a síkságon a zivatarnak hosszan tartó szárazság utáni kitörését tűnteti föl. A nagy síkságok ritkább zivatarai legtöbbnyire e vihar kiséretében lépnek föl s légsúlymérő-minimummal járnak, nem úgy, mint a hegyes vidékek gyakoribb helyi zivatarai, melyeket nem kisér vihar.

Nyár derekának s az ősz elejének szárazságaira októberben, de kivált novemberben egy második esős időszak következik, mely a nagy magyar Alföldre fölötte jellemző. Május és június jár a legtöbb esővel, de aztán az esőmennyiség hirtelen elapad s a hamar növekedő forróságnak meg a levegő szárazságnak ellensulyozására elégtelenné válik. A nyár esőmennyisége önmagában véve épen nem csekély a magyar Alföldön (Budapesten 16, Szegeden 16–17, Debreczenben 23, Nyíregyházán 22, Pancsován 23 cm.), s átalában véve nagyobb, mint a cseh medencze közepén (Prága 19, Leitmeritz 20, Csaszlau 18 cm.); csakhogy a megoszlása kevésbbé egyenletes s a nyári hőség és szárazság sokkal nagyobb. Az eső rövid, heves, de ritkás pásztákban esik, a víz a felszínen fut szét s csak kevéssé hatol be a talajba, mely a nagy melegségtől és az erős szelektől megint csakhamar kiszikkad. A csapadéknak e káros jelensége leginkább déli Oroszország pusztaságain uralkodik, de már a magyar Alföld is emlékeztet rájok. Az eső valószínűsége nyár szakán igen csekély. Júniusban még minden 10 napra 3 csapadékos nap esik, júliusban alig 3, augusztusban pedig már alig 2 1/2. Magyarország felföldén ellenben júniusban 4, júliusban csaknem 4, augusztusban is több mint 3 napon esik. Az Alpesek esős vidékein nyaranta legalább is minden második nap csapadékos, az Alföldön nyár derekán csak minden ötödik.

A havas napok átlagos száma az Alföldön körűlbelűl alig 23, a felső-magyarországi hegyvidéken több mint 50, Erdélyben 44. E két utóbbi adat természetesen csak az emberlakta völgyekre áll. Az Alföldön a vetés többször szenved a hó hiánya, mint annak túlságos sok volta miatt.

A talajnak már tél idején is hiányzó nedvessége, a rá következő nyári szárazság, a heves és gyakori szelek: mind ez ellensége a fatenyésztésnek a nagy síkságokon. Ehhez járúlnak még aztán a kései tavaszi és korai őszi fagyok, melyek a derült ég és száraz levegő mellett éjjel kisugárzó meleg folytán gyakrabban lépnek föl itt, mint hasonló közepes melegű hegyes vidékeken. Ezért kell a fa tenyészetének a síkságokon oly nagy nehézségekkel küzdeni, és pedig annál inkább, minél ritkábban, szórványosabban fordúl a fa elő. Ha ellenben egyszer tömegesen sikerűlt kifejlődnie, még a helyi éghajlati viszonyokat is a saját javára képes megváltoztatni.

A tengerpart éghajlata.

A monarchia harmadik éghajlati főtypusa, a tengerparti éghajlat az Adriai tenger partszegélyén s a dalmácziai szigeteken található; hol különösen a napi és évi melegváltozás csekély volta teszi jellemzővé. Lesinán a nap leghidegebb és legmelegebb órájának melegkülönbözete évi átlag szerint csak 4°2, s a legváltozóbb hónapban is csak 5°3, vagyis két-, háromszorta kevesebb, mint Dél-Magyarország síkságain. A leghidegebb és a legmelegebb hónap hőmérsékletbeli különbözete Triesztben 19°8 (4°4 és 24°2), Pólában 19°0 (5°9 és 24°9), Lesinán és Ragusában csak 16°5 (8°8 és 25°3). Ha ezzel összehasonlítjuk az évi hőmérséklet ingadozását keleti Galicziában, melynek a monarchiában a leginkább kontinentális éghajlata van, úgy találjuk, hogy Z³oczovban ez az ingadozás 22°7, Tarnopolban és Csernoviczban 24°0. E számokból kitűnik, hogy a hőmérséklet a partvidék éghajlata alatt sokkal nagyobb állandóságú.

A hőmérsékletbeli egész különbözet, mely partvidékünkön évenként várhat, éjszaktól (Triesztben, Fiuméban) délig (Curzolán, Ragusában) 37° és 31–32° közt mozog. Triesztben a hőmérő átlag minden évben –4°6-ra esik le (1885 deczemberében –11°9-re) s 32°5-re hág föl (1844 júniusban 36°0-ra hágott); Pólában a két végpont –4°3 és 32°2, Lesinán már csak –1°6 és 32°9, Ragusában –0°9 és 30°8, Curzolán pedig 1°5 és 32°2. Galicziában ellenben a legalacsonyabb és a legmagasabb hőmérséklet átlagos évi különbözete nyugaton 52–53°, keleten 55–56°. Ha tehát a dalmácziai tengerparti és szigeti éghajlat absolut hőmérsékleti ingadozásait a monarchia kontinentálisabb klima-területén mutatkozókkal egybevetjük, azt tapasztaljuk, hogy ott az ingadozás csaknem kétszer akkora, mint az Adriai tenger mellékén. Ausztria és Magyarországnak a hőmérsékleti viszonyok tekintetében itt van legegyenletesebb éghajlata.

Az igazi tengermelléki éghajlat második főtulajdonsága azonban, a levegő nagy és egyenletes nedvessége, az Adria osztrák-magyar partjain föl nem lelhető. A szerint, a mint a fő szelek egyike vagy másika, a Scirocco vagy a Bóra az uralkodó, a levegő vagy nedves és fülledt, vagy nagyon száraz és hideg. Némely részein a partvidéknek, a hol a Karsztról alá fúvó száraz szelek a téli félévben igen gyakoriak, átlag véve igen nagy a levegő viszonylagos szárazsága, bizonynyal a legnagyobb, melylyel Ausztriában és Magyarországon találkozunk. De, mivel a levegő nyáron is meglehetősen száraz: a viszonylagos nedvesség évi átlaga is meglehetősen alacsony az adriai partokon s az éghajlat száraznak mondható. Triesztben az évi átlag 68 százalék (január 74, július 62), Lesinán 66 (november 71, július 61), tehát sokkal alacsonyabb, mint Bécsben és Budapesten (72 és 71 százalék), nem is szólva a monarchia egyéb éjszaki és nyugoti helyeiről. Az Adriai tenger éjszaki és keleti partjainak levegőbeli szárazságát az uralkodó szárazföldi szelek okozzák, ezeket pedig az az ellentétesség, mely a hűvös szárazföld és a meleg tenger hőmérséklete között mutatkozik. A Karszt fennsíkjáról leáramló hűvös levegő itt a túlnyomó, mely a meleg partszegélyről elűzi a tenger nedves levegőjét. A levegő nedvességének oly szélsőséges és gyakori változásai, mint Adria-melléki egyes pártvidékeinken, alig találhatók másutt a monarchiában. Két szélsőség jutott itt egymás közvetetlen közelébe, a meleg tenger fölötti, nedvességgel telített levegő és a Karszt-fennföld száraz, hűvös hegyi levegője, mely a tengerre alá áramolván, fölmelegszik ugyan, de még szárazabbá lesz. E két szélsőség folytonos váltakozása a mi partvidékünk éghajlatának a fő jellemvonása.

Egy dalmácziai táj Bóra idején. Schindler Jakab Emiltől

Az időjárásbeli két hatalom, melyek a nedvesség szélsőségeinek ez éles váltakozását okozzák, a Scirocco, meg a Bóra. Az első, melynek kitörését képünk tűnteti föl, a meleg, nedves tengeri szél, mely dél felől áramlik fölfelé, még pedig rendesen mint dél-keleti szél. Az Adriai tenger keleti partjain minden déli szél dél-keleti irányú, a déli és dél-nyugoti szelek ritkák. A Scirocco a partvidékre esőt hozó szél; nehéz, ólomszürke felhőkkel borítja be az eget, melyek többnyire mélyen alácsüggnek s rövid szünetek mellett bőséges esőt árasztanak. E szél fúvása alatt, mely rendszerint nem erős, a hőmérséklet igen egyenletes marad, télen mintegy 10–14°. E nedves, meleg tengeri szélbe rendesen hirtelen be-betör a száraz, hideg szárazföldi szél, mely éjszak-keletről s kelet-éjszak-keletről fúj alá a hegyek felől. Ez éjszak-keleti szél legerősebb föllépésének, a Bórának, a téli félév s különösen maga a tél az ideje. Sajátsága az, hogy lökésszerű rohamokban (refoli) fúj, melyek néha oly borzasztóan hevesek, hogy nagy köveket hengerítenek tova, embert, állatot, járó művet, a Karszton még vasúti kocsikat is fölborítanak. A tengeren járó hajókra a Bóra különösen veszedelmes. A Bóra kitörését derűlt időben a hegy-gerincz fölött képződő felhőzet jelenti be, mely a tengerpartra alászállani látszik, de a tenger fölött egy bizonyos magasságban széllyeloszlik. A hegyekről e vízzuhatagszerűleg alácsüngő felhőképlet, mely alúl vízszintesen elmetszettnek látszik, állandó kísérője a bórának. A míg ez a felhőképződmény ott marad, a Bóra megszűnésére gondolni sem lehet. A Bóra legsűrűbben és legerősebben az Adria éjszaki részein, Triesztben, Fiuméban, Zenggben, Zárában jelentkezik. Dél felé mind inkább elgyengül, s ritkábbá lesz. A nevezett helyeken egy-két hétig is eltart, alacsony, de nem a fagyponton alúli hőmérséklet s nagy szárazság mellett. Az ég a Bóra fúvása alatt többnyire derült, leszámítva a hegyek fölötti felhő-képződményt, vagy csak igen tetemes magasságban van szürke felhő fátyollal borítva. Nem ritka dolog, hogy az Adria éjszaki részeiben a Bóra tombol, míg a déli partokon a Scirocco fúj.

Ha az Adriai tengeren alacsony a légnyomás, míg Közép-Európa fölött emelkedőben van s ezzel egyidejűleg az éjszak-nyugoti és éjszaki szelektől kísért hőmérsék csökken: akkor a Bóra kitörésére ez a kedvező idő az adriai partokon; úgyszintén, ha a tengerről nyugot vagy dél-nyugot felől légsúlymérői minimum közeleg. Mivel az adriai tengerpart mögötti szárazföld hideg hegyes vidék: a hideg levegő fokozott hevességgel tör elő s vízzuhataghoz hasonlóan zúdúl a meleg tengerre alá. De, mivel e közben fölmelegszik, épúgy, mint a Főhn, nem hűti le a tengerpartot annyira, mint akkor tenné, ha a belföldet a tengerparttól valamely lapályos földrész választaná el; ellenben annál nagyobb szárazságot hoz. A tengerparti hegyek mögötti hegyi völgyekben a hőmérséklet télen igen mélyre száll alá; Gospiæban példáúl a tél átlagos legnagyobb hidege olyan, mint Krakóé, Szerajevóban pedig a hőmérő nem ritkán –20, sőt –25°-ra száll alá. A szárazföld felől áramló Bóra azonban ritkán hűti le a tengerparti hőmérsékletet a fagyponton alúl. Elmondhatjuk tehát, hogy a tengerparti magas hegység megőrzi a partszegély téli hőmérsékletének szelídségét s megóvja attól, hogy oda a szárazföldi nagy hideg betörjön; más felől azonban a szárazföldtől is elzárja a meleg tenger szelídebb levegőjét s elősegíti a rendkívüli nagy hidegeket.

A Bóra szelídebb alakjai a tengerparton „Borino” név alatt ismeretesek. Nyáron, midőn a szárazföld és a tenger hőmérséklete egyensulyba jut s a viharok okai csökkennek, a Bóra is megszűnik. Ilyenkor a tengerparton szabályszerű szárazföldi és tengeri szelek lengedeznek. Ez időben az éjszak-nyugoti szél (maestro) az uralkodó, mely nedves, üdítő tengeri szél nappal lengedez s állandó szép időt hoz magával. Csak ősszel, októbertől kezdve lép föl ismét a tikkasztó Scirocco-s idő, mely esővel jár.

A tengerpart éjszaki részében az októberi esők az uralkodók, dél felé a november és deczember lesz mindig esősebb, úgy hogy a monarchia legdélibb részében a legnagyobb csapadékmennyiség a tél kezdetére esik. A nyár itt csaknem teljesen esőtelen, éjszak felé azonban a nyári esőzések sűrűbbekké válnak s Triesztben október után a májusnak és júniusnak van a legtöbb esője. Azonban a tengerparttól befelé, Herczegovinának és Boszniának még déli részeiben is gazdag nyári esők vannak zivatarokkal; az itteni esőzési viszonyok az alpesi vidékekéhez hasonlítanak, csakhogy itt őszszel és még télen is valamivel több a csapadék.

Az egyes országok éghajlata.

Miután megkisérlettük általánosságban jellemezni Ausztria és Magyarország éghajlatának három főtypusát, most még az egyes országok éghajlati sajátságaira kell egy futó pillantást vetnünk, tekintettel különösen azokra, amelyek ma három főtypus egyikébe sem sorolhatók s e miatt fönnebb jobbára említésbe sem jöttek. Ilyenek mindenek előtt a monarchia éjszaki tartományai, melyeket közbűl eső éghajlatunk miatt még idáig nem ismertethettünk.

Csehország, Morvaország és Szilézia, egybefoglalva Galiczia nyugoti részével egységes éghajlati csoportnak tekinthetők. Az Atlanti oczeán meg az Éjszaki tenger hatása itt még inkább fölismerhető, mint a többi tartományokban. Ez itt a levegőnek igen nagy és egyenletes nedvességében, a csapadékok gyakoribb voltában, s olykori téli zivatarokban jelentkezik, mely utóbbiak, ha ritkán is, mégis többször fordúlnak elő, mint a többi országokban, kivéve a tengerpart vidékét. A tél hidege úgy, mint a nyár melege, nyugatról kelet felé növekedést mutat. Mivel az említett országcsoport jobbadán hegyes vidék, a helyi éghajlatoknak bizonyos sokféleségét találjuk föl itt, melyek azonban nem különböznek egymástól oly nagy mértékben, mint az alpesi tartományokban.

Jelentékenyebb éghajlati különbségek tapasztalhatók Közép-Cseh- és Morvaországban a középponti síkságok meg a köröttük levő középhegységek és fennsíkok között. Ezeket a magasságnak mintegy 800 méternyi különbözete idézi elő. Csehország középső medenczéje, valamint a Morva- és a Thaya-völgy a legmelegebbek és legszárazabbak. Itt egészen az 50-ik szélességi fokon túlig még a szőlő is sikeresen művelhető. A hegyi völgyek és a magas síkságok éghajlata ellenben zord, részint már éjszaki fekvésük miatt is, részint a hóban gazdag tél és a nedves nyár miatt, végre az éjszaki és éjszak-keleti hideg szelek elleni védelem elégtelensége miatt. Ez utóbbiak lehűtő hatásától Szilézia és nyugoti Galiczia szenved legtöbbet. A hőmérséklet ez országcsoport éjszaki részeiben: az Érczhegység fennföldjén, éjszaki Csehországban, a cseh-morva fennsíkon, éjszaki Morvaországban és Sziléziában már –30°-ra, sőt ezen alól is leszállott. Dacsitzban 1879 deczember havában –35, Hochwaldban ugyanakkor –33, Teschenben pedig 1870 februárban –34°-ot észleltek.

A melegség közepes viszonyairól a legnagyobb szélsőségeket feltüntető hónapok mérsékletei, valamint az évi mérséklet nyújtanak fogalmat. Alant fekvő tájak Csehországban: Prága január –1°5, július 19°6, évi átlag 9°3; Lobosicz január –2°3, július 19°1, évi 8°7; Bodenbach –1°7, 18°2 és 8°5; Morvaországban és Sziléziában: Brünn január –2°6, július 19°3, évi 8°9; Barzdorf január –1°9, július 18°5, évi 8°1; Teschen január –3°5, július 18°3, évi 8°0 és Krakó január –3°7, július 18°6, évi 7°7. A zord hegyi vidék: Eger január –3°1, július 17°4, évi 7°3; Tepl január –3°6, július 15°2, évi 6°0; Hohenfurt –4°1, 17°0, 6°8; Weiszwasser – 3°6, 17°1, 7°0; Hohenelbe –3°5, 16°4, 6°7; Deutschbrod –3°3, 17°4, 7°2; végre Dacsitz –4°1, 17°2 és 6°9. Ha a tél hosszúságát azon napok száma szerint veszszük, melyeken a közepes hőmérsék a fagyponton alól marad: akkor a tél Csehország közepén csak 75 napra (Leitmeritzben csak 58-ra, Prágában 64-re), ellenben éjszak-nyugati Csehországban 84, az éjszak-keletiben több mint 100, a dél-nyugatiban több mint 95, a dél-keletiben több mint 86 napra terjed. Természetes, hogy itt csak a mélyebben fekvő emberlakta helyeket számítjuk, nem pedig a tulajdonképi hegyi tájakat.

Az évi csapadékmennyiség közötti különbségek jelentékenyek. Legkevesebb esőt meg havat Cseh- és Morvaország középső, legmélyebben fekvő tájai kapnak, legtöbbet a magas hegyvidékek, névszerint a Cseherdő és az Óriás-hegység. Szárazság és aszály sehol sem jelentkezik károsan, részint azért, mivel az esőmennyiség évi megoszlása kedvező s a legtöbb eső a legmelegebb hónapokra esik, részint mivel a levegő közepes nedvessége igen magas és egyenletes s hiányzik a túlságosan forró nyári meleg. Az eső- és hóvíz évi mennyiségéről a következő számok nyújtanak fogalmat: Prága 47 cm., Lobosicz 45, Csaszlau 46, Pilsen 50, Budweis 67, Eger 59, Bodenbach 63, Rumburg 79, Senftenberg 80, Deutschbrod 60. Magában a Cseherdőben: Sz.-Tamás 96, Rehberg 89, Dunkelberg (bajor) 121, Eisenstein 124; az Érczhegységben: Georgengrün 90; az Óriás-hegységben: Hohenelbe 96. Morvában, Sziléziában és nyugati Galicziában: Nikolsburg 46, Brünn 50, Kremsier 56, Hochwald 79, Rottalovitz 82, Oderberg 57, Troppau 60, Teschen 71, Bielitz 79, Krakó 63.

Egész éven át a nyugati szelek az uralkodók s ezek okozzák a levegő egyenletesen nagy nedvességét. A nedves éjszak-nyugati szelek e hegyes országok fölött öntik ki víztartalmukat, melyet éjszaki Németország síkjain át a tengerről hoznak magokkal. Az általok okozott tartós és nagy esőzésektől különösen a Szudet- és Beskid-hegységek szenvednek sokat Sziléziában és nyugati Galicziában.

Galiczia középső és keleti része, meg Bukovina újra egy másik éghajlati csoportba foglalhatók, mely sokkal egyszerűbb tagozatú, mint az előbbeni. Ez országrészek általán véve egy meglehetősen egyöntetű magas síkságot képeznek, mely dél felé emelkedve a Kárpátok erdős hegylánczára támaszkodik, éjszak, éjszak-kelet és kelet felé azonban egészen nyitva áll. Ez, meg az oczeántól való távolabbi fekvés okozza azt, hogy itt a hőmérsékleti viszonyok már meglehetősen szélsőségig menőit s a szárazföldi éghajlat természetéhez hajlók. A nyári és téli hőmérséklet között kelet felé mindig nagyobbá lesz a különbség. Prágában és Brünnben a leghidegebb és legmelegebb hónap közötti különbség 21°1–21°9, de már Tarnopolban és Csernoviczban 24°0. Emelkedik úgy a téli hideg, mint a nyári meleg. Lemberg évi átlagos hőmérséklete 8°1, január közepes melege –3°8, júliusé 19°5[9]*; Z³ocsov 7°3, január –4°3, július 18°4; Tarnopol 6°7, január –5°3, július 18°7; Csernovicz 8°1, január –4°0, július 20°0. A téli hideg legalsóbb foka nem ritkán –30°-nál is alább van, míg a nyár melege olykor 34–37°-ra is fölemelkedik. Tarnopolban 1870 február havában –33°8, Csernoviczban meg épen –35°0 volt a hideg. A hőmérsékletnek általános évi közepes ingadozásai Galiczia nyugati és középső részeiben 52–53°, a keletiekben 55–56°-ot tesznek. A legalacsonyabb és legmagasabb hőmérséklet, mely minden évben várható: Krakóban –21°2 és 30°9, Rzesovban –20°1 és 32°9, Tarnopolban –23°4 és 30°3; Stanislauban –24°2 és 32°1, végre Csernoviczban –21°8 és 32°9. Az ország a hidegnek Oroszország felőli, tehát éjszak-keletről és keletről való beáramlása számára teljesen tárva áll, holott a többi országok, Sziléziát kivéve, részint hegyek, részint nyugati fekvésük által inkább meg vannak tőle védve.

A légköri csapadékok Galicziában gyakoriak, kelet felé azonban ritkábbak s Bukovina már kissé gyéren van velők megáldva. A szerint, a mint a Kárpátok felé közeledünk, az esőmennyiség is növekszik. 60–70 cm.-ről, a mennyi Galiczia magas síkságain esik, itt felnő 90-re, sőt följebbre is. A csapadék évi megoszlása kedvező; legtöbb eső kora nyáron esik (maximum júniusban), s aztán lassankint csökken őszig. Január- s februárban legkevesebb a csapadék. Nyaranta gyakran megesik, hogy a nedves éjszak-nyugati szelek kiürítik túlbőséges víztartalmukat a Kárpátok éjszaki lejtőin s áradásokat okoznak. Még Csernoviczban is az esőt és zivatart hozó főszél az éjszak-nyugati, míg a dél-keletit, mely még itt szintén uralkodik, szép idő kiséri. Galicziában és Bukovinában meglehetősen gyakoriak a nyári zivatarok, míg a téliek a keleti részekben már teljesen ismeretlenek.

Keleti Galicziának és Bukovinának, daczára meglehetősen szárazföldi fekvésüknek, még nyár szakán is eléggé nedves levegőjök van. Csernoviczban a levegő átlag egész 79 százalékig van vízgőzökkel telítve, még nyáron is 74 százalékig. Az ilyenkor uralkodó éjszak-nyugati szelek, melyek a Kárpátok lejtői felé áramlanak, okozzák a levegő nedvességének ez átlagos nagy fokát.

Az erdélyi hegységek tája éghajlati viszonyaira nézve meglehetős közel rokon Bukovinával. E vidéket, a mennyiben ismerjük, (észleletekkel még csak az egyes völgyekből bírunk), szélsőségek közt csapongó völgyi éghajlat jellemzi; kemény, csapadékban szegény telek váltakoznak itt a forró nyarakkal, melyek esőben és zivatarokban gazdagok. A keleti fekvés, mely az oczeán behatását csaknem teljesen kirekeszti, és a déli szélesség működnek itt közre. Ez utóbbi kissé mérsékli a tél hidegét, de mind a kettő fokozza a nyár melegét, mely azonban a bőséges esőzések, a hegyek hűsítő hatása, s a völgyek magas fekvése miatt túlságosnak nem mondható. Erdély időjárására már a Fekete-tengernek is van némi hatása a légnyomási minimumok által, melyek ott vagy önállóan fejlődnek, vagy dél-nyugat felől vonúlnak oda.

Erdély völgyeinek közepes hőmérsékletét a következő számok tűntetik föl: Beszterczén, 360 méter magasságban a tenger fölött, az éjszaki szélesség 47°7 alatt a januári hőmérséklet –4°7, a júliusi közepes meleg 19°3, az évi átlagos hőmérséklet 8°2; Nagy-Szebenben (400 méter) a közepes hőmérsékletek a föntebbi sorrendben –3°8, 19°3, 8°6; Segesvárott –4°1, 19°3, 8°5; végre a magasan fekvő Brassóban (590 méter) –4°9, 18°2, 7°5.

A tél sokszor már korán nagy hideggel köszönt be, s a hideg legalacsonyabb átlagos fokai itt ép oly mélyre szállanak alá, mint Galicziában. Nagy-Szebennek minden évben el kell rá készülve lennie, hogy a hőmérő –22°6-ra esik le; sőt kivételes esetekben –30°-ra is, néha még alább (1874 januárban –31°3-ra esett). Ugyan ez áll Beszterczére, Kolozsvárra, Segesvárra, Medgyesre is; az átlagos évi minimum e helyeken is –21° és –23° közt, az eddig észlelt legnagyobb hideg pedig –29 és –30 között ingadozik. A téli hideg e szélsőségeinek okai ugyanazok, mint Karinthiában, a meleg kisugárzása következtében lehűtött légtömegek a völgyekben gyűlnek össze s ott maradnak. A derűlt szárazföldi téli ég meg a száraz levegő elősegítik a meleg kisugárzását. A nyári három hónap alatt ellenben ismét fölszáll a közepes hőmérsékleti maximum egész 30°-ra s azon felűlre is, s a hőmérő általában minden évben fölhág 32°–35°-ra, sőt kivételesen már 37 és 38 fokra is emelkedett.

A csapadék évi mennyisége a völgyekben 60–80 cm.; a hegyekben bizonynyal 100 cm.-nél is több. Csapadékban szegény telekre vizenyős nyarak következnek. A legtöbb esőmennyiség júniusra esik, mely hónap különösen Erdély déli részein fölötte bő esőkkel jár. Itt az egész évi csapadék 17 százaléka júniusra esik, ellenben csak 3.4 százaléka februárra, a mi 13.6 százaléknyi különbség. Ekkora különbség a legesősebb és a csapadékban legszegényebb hónap között sehol sem fordúl elő a monarchiában, kivéve az Adriai tenger legdélibb partjait, hol azonban az eső épen ellenkezőleg oszlik meg (téli esők, esőtlen nyarak). Erdély éjszaki részeiben az összes csapadékmennyiség 36 százaléka esik a nyár szakára, a déliekben 42 százaléka, a három téli hónapra viszont csak 17, illetőleg 13 százalék.

Magyarország Horvát- és Szlavonországgal éghajlati tekintetben három kerületre oszlik: éjszaki Magyarország hegyes vidékeire, a kis és a nagy magyar Alföldre, és a dél-keleti hegyes és halmos vidékre, melyet a Keleti Alpesek nyúlványai borítanak. Az erdélyi fennföldet meg a dél-keleti hegyvidéket, mely az erdélyi havasok nyúlványaihoz tartozik, nem veszszük itt önálló éghajlati kerületnek, ezek különben is Erdély éghajlati kerületének képezvén tartozékát.

A felső-magyarországi hegyvidék éghajlatát igen zord telek s meglehetősen hűvös nyarak jellemzik. Különösen a Tátra nyugati és éjszaki völgyeinek (melyeket itt még Magyarországhoz számítunk) van igen alacsony téli hőmérséklete s a hőmérőnek fölötte mély minimuma.

Árvaváralján (500 méter) a januári hőmérséklet –6°0, a közepes júliusi meleg 16°2, az évi átlagos hőmérsék 5°9; Poroninban (Galiczia; 742 m.) ugyane hőmérsékletek –6°0, 15°5, 4°9; a Javorinán (1020 m.) –7°3, 13°4, 3°0. Tátra-Füreden, a Kárpátok déli lejtőjén 1000 méter magasságban, a január –4°9, a július 14°0, az évi átlag 5°1. A Tátrától délre eső hegyvidékeknek azonban – melyeket a Tátra meg a magyar Érczhegység már jobban véd az éjszakról be-betörő hideg ellen, melyeket a déli síkságok melegítő hatása inkább megközelíthet, s melyek végre nincsenek annyira körülzárva, hogy bennök a levegő megrekedve a meleg kipárolgása folytán a szélsőségekig lehűlhetne, – már enyhébb a telük és melegebb a nyaruk. Kassán 210 méter magasságban a január –3°6, a július 18°8, az évi átlag 7°8; Beszterczebányán (330 méter) –3°9, 19°6, 8°2; Rozsnyón (300 m.) –4°3, 19°5, 8°0; Selmeczen (590 m.) –3°5, 17°4, 7°5; Nyitrán (170 m.) –2°0, 20°3, 9°8. A keleti Kárpátok vidékének hőmérsékletéről még nincsenek sok évekre terjedő átlag-számításaink, de valószínű, hogy azok hőmérséklete, a tenger fölötti ugyanazon magasságokban, nem igen különbözik Rozsnyóétól, Kassáétól, stb. Poroninban, Árvaváralján és Kézsmárkon átlag minden évben várhatók –24°-ra, –26°-ra leszálló hidegek, s néha a hőmérséklet –30°-ra, sőt –34°-ra is leesik; Lőcsén, Nyitrán és Selmeczen a hőmérséklet átlag legföljebb –18° vagy –15°-ra, végső esetekben –24 és –25°-ra száll alá. A nyár legmagasabb hőfokai meglehetős egyenletességben 28–30°-ra, kivételesen 32°-ra emelkednek, az alant fekvő Nyitrán azonban 35°-ra is. Az esőzés a felső-magyarországi hegyvidéken bő, 60–90 cm. közt változik, de a déli részekben egész 50 cm.-ig apad. A legtöbb eső nyár szakán esik, különösen a Tátra völgyeiben, a hol csapadékban szegények a telek. A levegő egész éven át csaknem egészen tele van nedvességgel.

A felső-magyarországi kis Alföldnek a nagy magyar Alföldéhez hasonló éghajlata van, csakhogy itt az éghajlati jellemvonások kevésbbé szembeszökők; a levegő nyáron nem oly száraz, a nyárközépi esőtlen aszályok ritkábbak s rövidebb ideig tartanak. A Morvamező és a bécsi medencze a felső-magyarországi síkságnak és inkább nyugotra fekvő kisebb kiadású másaként tekinthetők, a hol már az alpes-tövi tájak éghajlati számos sajátságai vegyűlnek a magyar síkságokéival. Kevésbbé felötlő ez az éghajlati tényezők középértékeiben, mint ott, a hol az egyes éveket, vagy a nyári féléveket vizsgáljuk, melyek hol a nyugati nedves, hol a keleti száraz éghajlati typushoz közelednek inkább.

A hőmérséklet e vidéken igen egyenletesen van megoszolva. Bécsben a január közepes hőmérséklete –1°6, a júliusé 20°0, az évi átlag 9°6; Sopronban ugyancsak – 1°4, 20°0, 9°7; Pozsonyban –1°8, 20°9, 10°0; Komáromban – 2°2, 20°6, 9°8. Láthatjuk, hogy a téli és nyári hőmérséklet közötti különbség kelet felé növekszik egy kissé. A melegségi végletek is kevéssé különböznek az érintett helyeken; télen itt mindenütt –14° vagy –15° hőmérsékleti minimumot várhatunk, kivételesen –25°-nyit is. A legnagyobb hőség 33°, de 35–36°-ra is el lehetünk készűlve; évek hosszú során még a 37° is előfordúl. A nagy magyar Alföldön hasonló szélességi fok alatt, sőt még alantabb is a téli hideg-minimum még alacsonyabb fokú ennél (Debreczenben –16, Nyiregyházán –17, Szegeden, Pancsován –15°), a legnagyobb rendkivűli hideg fokai körűlbelűl ugyanazok. De nyár szakán a meleg, akár átlagosan veszszük, akár az egyes eseteket tekintjük, magasabbra hág. 34–35° meleget az Alföldnek még éjszaki részeiben is minden évben bízvást várhatunk, s nem ritka eset, hogy 37, sőt 40°-ra hág a hőség. Észrevehető tehát a különbség a Morvamezővel egybe értett kis és a nagy magyar Alföld hőmérsékleti szélsőségei között, de még sem akkor, mint ennek előtte képzelték.

Az évi csapadéknak az egyes hónapok szerinti megoszlása a felső-magyarországi síkságon s a bécsi medenczében, meg a Morvamezőn egészen más, mint a nagy Alföldön. Míg itt a bő májusi és júniusi esők után az esőmennyiség hirtelen leapad s a nyár közepe, meg az ősz eleje száraz: addig a kis magyar Alföldnek nyáron egyenletes esői vannak, melyek augusztusban még fokozódnak is. Bécsben sok évek átlaga szerint áprilistől májusig hirtelen nő az esőmennyiség, akkor körűlbelűl állandó marad, augusztusban újra nő s aztán szeptemberben hirtelen apad. Szeptember és október itt, január és márczius mellett, az év legszárazabb hónapjai; de a télnek azért sok esős és havas napja van, melyek azonban kevéssé bő csapadékúak, míg ellenben szeptember és október havában legkevésbbé valószinű az eső. Az évi esőmennyiség Bécsben és Bécs-Újhelyben, Pozsonyban és Komáromban 58 cm., Magyar-Óvárott 54 cm. Az eső átlagos mennyisége, valamint annak az év folytán való megoszlása is elég volna tehát a nyári szárazságot távol tartani. De, fájdalom, gyakran következnek be oly esztendők, melyek e közepes viszonyoktól messze elütnek, s melyekben kivált a nyár közepe, meg az ősz igen kevés esőt szolgáltatnak. Ez aztán, párosúlva az ugyanakkor emelkedő forrósággal és levegőbeli szárazsággal, aszályos időszakokat szűl. A rosszúl termő évek az aszály, csak nagy ritkán a nedvesség vagy pedig a fagy következtében rosszak. Magyar-Óvár ott példáúl 1862-ben május 5-ikétől szeptember 22-ig, tehát 140 napig egyetlen egyszer sem volt jóravaló eső, 1863-ban 134, 1865-ben pedig 137 napig, e két utóbbi évben július közepétől október végeig nem esett. A Morvamező is gyakran szenved ilyen nyári szárazságban, a néha aláhulló permetegek nem levén elégségesek, hogy a forróságtól kiaszott talajt termékenyítőleg átnedvesíthessék. A Wienerwald nyugoti részében s magában a Wienerwaldban ily aszályos időszakok már nem fordúlnak elő, még kevésbbé az alsó-ausztriai Alpesekben. Minél tovább haladunk az alsó- és felső-ausztriai alpes-tövi vidék éjszaki részeiben nyugot felé, annál nedvesebb az éghajlat, az esőzés pedig egyenletesebb. A nyári aszály itt ismeretlen valami, sőt a vetések inkább a soká tartó esős időszakok miatt szenvednek. Melknek évi csapadéka 61 cm., Linz vidékének már 75–86, Kremsmünsternek 100, Salzburgnak 116. S mivel egyidejűleg a nyári meleg is csökken, a mint a bécsi medenczét és a Morvamezőt nyugot felé menve elhagytuk, világos, hogy itt a nyarat inkább a túlságos hűvösség és nedvesség rontja meg, mint a szárazság és hőség. Míg Bécsben a július középhőmérséklete még 20°, addig Kremsben már csak a 19°3, Linzben 18°7, Kremsmünsterben 18°, Salzburgban 17°5 (a január hőmérséklete e helyeken –2.5 és –3° közt áll).

A bécsi medenczében és a Morvamezőn a száraz, nyáron forró délkeleti meg a hűvös, gyakran nedves éjszak-nyugoti szél az uralkodó. E két szélnek oly gyakran, minden átmenet nélkűl bekövetkező váltakozása a hőmérsékletben és a levegő nedvtartalmában is oly hirtelen változásokat okoz, melyek sokszor kellemetlenűl érezhetők. A bécsi lapálynak és éghajlatnak további sajátsága a levegőnek folytonos és gyakran heves mozgása, minek okát már érintettük.

A Scirocco Dalmáczia tengerpartján. Schindler Jakab Emiltől

A Duna meg a keleti Alpesek közötti magyar halom- és hegyvidék éghajlata az Alpesek éjszaki elővidékétől nagyobb nyári melege s kevesebb csapadéka által különbözik. De különbözik a vele keleten határos Alföldétől is, melynél kevésbbé száraz és kevésbbé forró. E vidék nyugot és éjszak-nyugot felől a keleti Alpesektől van védve a nyári hűvös és nedves szelek ellen, míg ellenben a meleg déli és délkeleti szelek előtt nyitva áll. Ez által az éghajlat kissé kontinentálisabbá, tehát a tél valamivel szigorúbbá, a nyár ellenben melegebbé válik.

Távolabb dél felé Horvátországban és Szlavoniában már a tengerpart vidékére emlékeztető éghajlati jelenség is találkozik, nevezetesen a csapadéknak hónapok szerinti megoszlása csaknem olyan, mint az Adriai tenger mellékén. Az ősz esősebb. Legtöbb eső májusban és októberben esik; nyáron alább hagy kissé az esőzés, de nem annyira, mint az Alföldön; a tél ellenben igen száraz. Az évi esőmennyiség jelentékeny: Zágrábban 90, Eszéken 71, Pécsett 72, Sopronban 70 cm. Mennyivel emelkedik a hőmérséklet dél felé, láthatjuk abból, hogy míg Sopronban a január középhőmérséklete –1°4, júliusé 20°0, az évi átlag 9°7, addig Pettauban a január –1°3, a július 20°5, az év 9°9, Zágrábban pedig a január –0.5, a július 22°3, az év 11°3 átlagos hőmérsékletű.

Míg a Száva alsó folyása körül az éghajlatot igen szelídnek kell mondanunk: addig az attól délre fekvő hegyes vidéké, legalább földrajzi szélességéhez képest, igen zord, különösen télen. Horvátországnak és Boszniának a Vellebich meg a dinári Alpesek mögötti vidékein kemény telek s viszonylag hűvös nyarak vannak. Gospièban, mely Ravennával és Genuával esik egy szélességi vonal alá, igaz, hogy 570 méter magasságban, a januári középmeleg –2°4, a júliusi 19°5, az évi átlag 8°6, úgy, hogy ott a téli hideg rendesen –21°-ra is leszáll, sőt már –27°-ot is észleltek. Bosznia némely helyeinek közepes hőmérsékletei: Bányaluka (170 méter) január –1°3, július 21°7, év 10°8; Dolna Tuzla (270 m.) január –1°4, július 20°3, évi átlag 9°8; Travnik (500 m.) január –2°0, július 20°2, évi átlag 9°5; Serajevo (540 m.) január –1°8, július 18°4, évi átlag 9°2. Ez utóbbi helyek közepes hőmérséklete Bécséhez közeledik; a hideg-szélsőségek azonban Serajevóban sokkal alábbra szállanak: –20, sőt –25° sem ritkaság. Havazás egész május közepéig rendesen elő szokott fordúlni; 1882-ben május 14-től 18-ig, tehát öt napon át havazott; az első hó már október végén jelentkezik. Ugyanez időre esik az első fagy is, az utolsó pedig áprilisra. Serajevóban átlag 19.4 havas napot számítanak. Az évi csapadékmennyiség meglehetősen jelentékeny a bosnyák hegyes vidéken, legnagyobb része nyár szakára esik.

Herczegovinának, mely közelebb van a tengerparthoz s kevésbbé van hegyek által az Adriától elrekesztve, enyhébb éghajlata van, s az már a dalmácziai partvidékéhez közeledik, de ennél még szélsőségesebb. Nyara fölöttébb forró. Mostarban, az éjszaki szélesség 43°26' alatt és csak 50 méter magasságban a tenger színtája fölött, a január középhőmérséklete 5°3, az igen forró júliusé 27°5, az évi átlag 15°9. Klissában, Dalmácziában, ugyanazon szélességi fok alatt, csakhogy a tenger színtája fölött 340 méter magasságban, a január 4°8, a július 24°4, az évi átlag 13°8; Lesina szigetén, kissé alább délre, a január 8°5, a július 25°2, az évi átlag 16°2. Mostar időjárása is hasonlít a dalmácziai partvidékéhez. Több esője van ugyan nyár szakán, mint a mennyiben a tenger part részesűl; azonban a legesősebb évszakjai a tél, a tavasz meg az ősz, tehát épen ellenkezőleg, mint Közép-Boszniában. Az ég legborúsabb télen és tavaszszal; a nyár a legderültebb évszak s ez Boszniára is így áll; a mint azonban a tengerpart felé közeledünk, azonképen emelkedik a borongós tél és a derült nyár közötti különbség is.

Az Adria-melléki és alpesi országok éghajlatát általánosságban már jellemeztük. Hogy az alpesi éghajlat képe még elevenebben álljon szemünk előtt, pótlékúl álljanak itt még a következő részletek:

Meg kell különböztetnünk 1. a Közép-Alpesektől éjszak felé eső Éjszaki Alpesek völgyeit, 2. a délkeleti alpesi völgyeket, melyek a Mura, Dráva és Száva folyamvidékeihez tartoznak, 3. a déltiroli völgyeket vagy az Ecs folyamvidékét.

Az éjszaki alpesi völgyek hőmérséklete, némely kivétellel, igen mérsékeltnek mondható, ha számba veszszük a tenger fölötti jelentékeny magasságukat. A tél nem szigorú, a nyár hűvös, Ischlben, 460 méter magasságban, a január közepes hőmérséklete –2°4 (tehát melegebb, mint Kremsmünsterben), a július 17°4, az évi átlag 7°8; Bad-Gasteinban, 1023 m. magasságban, január –3°9 (mint Lembergben), július 14°8, az év 5°6; Innsbruckban, 600 m. magasságban, január –3°4, július 17°9, az év 8°1. Bludenzben (560 m.) a január –2°7, a július 16°4, az évi átlag 7°1. A völgyek, melyekben e helyek feküsznek, nyugot és éjszak felé nyílók, s ennek köszönhetik, mint az éjszaki Alpesek más völgyei is, az enyhe téli hőmérsékletet. Azon völgyeknek ellenben, melyek csak kelet felé vannak nyitva, vagy egészen be vannak rekesztve, szélsőségek között mozgó éghajlata van: keményebb telük, melegebb nyaruk és kevesebb csapadékjuk. Például szolgálhatnak a Pinzgau meg az Enns felső völgye. Admontban (620 m.) a január –5°9, a július 16°5, az évi átlag 6°4; Zell am See (750 m.) a január –6°0, a július 16°1, az évi átlag 5°6; a Salzach völgyének alacsonyabb téli hőmérséklete van, mint a tauerni magasabb völgyeknek, melyek beléje torkollanak. Nyáron azonban a tenger fölötti nagyobb magasság mindenütt érvényesül s lehűti a nyári meleget.

A legkeményebb téli hideg vidéke a Magas Tauernek déli részén, a Mura felső, a Dráva középső és a Gail alsó völgyében van. A Karavankáktól éjszakra s a Bacher hegységtől, meg a Kor-Alpestől nyugotra fekvő mélyebb völgyvidékek a rendkivűli téli hidegnek a fészkei, míg a magasabb részeknek, nevezetesen a lejtőkön található helyeknek enyhe telük van. Így az 1300 méter magasságban fekvő Prägraten helységben a január –5°7, Lienzben (660 m.) –5°4, míg Sachsenburgban (550 m.) –5°7, Klagenfurtban (440 m.) –6°2, Tröpolachban (590 m.) –7°0, Tamswegben Lungauban (1010 m.) pedig már –8°1. A hőmérő e helyeken néha –30°-ra is leszáll, sőt Tamswegben már –36° C°-ot is jegyeztek.

A nyári hőmérséklet ellenben ismét szabályszerű s a tenger fölötti magasság szerint fogyó. A júliusi meleg Prägratenben 14°0, Tamswegben 14°6, Sachsenburgban 17°4, Tröpolachban 17°9, Klagenfurtban 18°8.

A magas Tauernek déli völgyeinek éghajlati sajátossága az igen derült ég és a csekély csapadék a téli hónapok alatt.

Stíriában a Középponti Alpesek nyúlványainak déli részén, sokkal szelídebb és kevésbbé szélsőséges éghajlata van, mint az ugyanazon szélességi fok alatt fekvő Karinthiának. Gráczban, 9°2 évi átlag mellett, a január –2°1, a július 19°8. De Krajnában, a laibachi medenczében némileg ismétlődik Karinthia rendkivűli téli hidege; a Karszt fennsíkján télen nagy hómennyiség s néha túlságosan alacsony hőmérsékleti minimum is előfordúl, de dél felé haladva az Adriai tenger meleg levegőjének hatása mind érezhetőbbé válik. A Karszt vidékek ostora a Bóra, mely borzasztó erővel száguld télen a fennföldön végig s hőfúvataival, sőt még rohama puszta erejével is néha a vasúti közlekedést is megakasztja.

A déli Karinthiával és Krajnával ugyanazon szélességi fok alatt, de két hosszúsági fokkal tovább nyugatra fekvő Tirol e két tartománynyal éghajlatára nézve éles ellentétben áll. Éghajlati tekintetben rendkivűl kedvező helyzetben van nemcsak e kettővel, de még a felső-olaszországi síksággal szemben is. Egy déli éghajlatú oázt képez, melyet nyugot, éjszak és kelet felől a Keleti Alpesek hatalmas hegyfala vesz mindenütt körül s csak dél felé hagyja nyitva. Az Ecs és az Eisack völgye szolgáltatják a legszembetűnőbb példát arra nézve, hogy a helyi éghajlatra mily rendkivűli hatással lehetnek a hegyrajzi viszonyok.

Már említettük, hogy a tavasz Bozenben sokkal előbb beköszönt, mint a felső olasz síkságon. A középső Ecs-völgy az egyetlen, tengertől távol fekvő vidék a monarchiában, a hol a leghidegebb hónap közepes hőmérséklete nem száll a fagypont alá. De nemcsak a tél enyhe itt, a nyár is igen meleg, sőt forró s e mellett a csapadékok mennyisége – tekintve azt, hogy ez hegyi vidék s épen az Alpesek déli lejtőjén fekszik, – még csekély is, de kedvező időbeli megoszlása folytán a földművelésre mégis elégséges. A föltűnően derült ég s a heves, hideg szelek ellen talált oltalom déli Tirol némely helyeit (Gries Bozen mellett, Meran, Arco, Riva) keresett éghajlati téli gyógyhelyekké teszi. Az Isonzo alsó völgyének hasonló éghajlati jó oldalai vannak, sőt itt a közeli tenger a telet még tetemesen enyhébbé teszi (Görzben a január 3°1, a július 22°8, évi közép 12°6), ellenben az esőmennyiség igen nagy, nevezetesen kora tavaszszal és őszszel (egész évi csapadék 164 cm.).

A leghidegebb hónap, a január közepes hőmérséklete Bozenben 0°1, Meranban 0°6, Roveredóban 0°3, Rivában 2°7; a legmelegebbé, júliusé ugyanazon sorrendben említett helyeken 22°9, 21°6, 22°9, 23°2; az évi közép 12°0, 11°7, 12°1, 13°0. Ha összehasonlítjuk e számokkal néhány az ugyanazon szélességi fok alatt fekvő szomszéd krajnai helyek hőmérsékletét, azonnal szemünkbe ötlik déli Tirolnak rendkivűl kedvezőbb helyzete. Milanóban télen kevéssel nagyobb a meleg, mint Bozenben, olyan, mint Meranban, csakhogy hőmérséklete nagyobb ingadozásnak van kitéve, mint e két helyé. Rivában több mint 2°-kal magasabb a januári hőmérséklet, mint Milanóban, a nyár azonban valamivel hűvösebb. Tirol déli völgyei ennélfogva valódi előre tolt állomásai annak az enyhébb téli éghajlatnak, mely az olasz síkságon ismét megszakad.

Az Ecs völgyének Meran és Bozen között 70–75 cm. évi csapadéka van; dél felé az esőmennyiség egész 100 cm.-re, sőt ennél többre is nő (Roveredóban 97, Rivában 115). A legtöbb eső májusban és júniusban s aztán októberben és novemberben jár.

Befejeztük tehát körutazásunkat Ausztrián és Magyarországon keresztül s szemle alá vettük az egyes országok éghajlati sajátosságait. A mit általánosságban mondtunk, azt a helyi éghajlatok külön vizsgálata tette még világosabbá. A jelentékeny hatás, melyet valamely ország éghajlati tényezői lakosságának legtöbb életföltételére gyakorol, sok tekintetben teszi fontossá beható ismeretüket. De ettől az ismerettől még messze vagyunk. Tágas mező vár még az észleletekre, az ezeken alapúló vizsgálatokra s azoknak a gyakorlati élet számára leendő értékesítése még hátra van.



[5] A melegségi fokok Celsius szerint, a csapadékmennyiségek centiméterekben vannak számítva.

[6] Ilyen növények a gyümölcsfák legnagyobb részt. Ezek nagyban levén elterjedve, az összehasonlítás czéljaira fölötte alkalmasok. Az áprilisi virágzású növényeknek egy kis sorozatát, azon napnak megjelölésével, mely Bécsben a virágzás középidejének tekinthető, a következőkben állítjuk össze: juharfa (platanoides) és fejér nyirfa 11., köszméte 12., őszi baraczk 15., cseresznye és ribizke 17., kökény 19., szamócza és meggy 19., madárcseresznye, vadalma és szilva 24., nárczis 25., almafa 28. A szövegben előforduló számok azt mutatják, hogy más helyeken hány nappal áll be ezeknél a virágzás korábban (+) vagy későbben (–).

[7] Bozenben korábban van tavasz, mint a felsőolaszországi síkságon.

[8] Áprilisi virágok Bécsben.

[9] Ezek a hőmérsékletek egykissé bizonyára magasak, mivel az észlelő helyiség a város közepén van.