Ugrás a tartalomhoz

Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben

Arcanum Adatbázis Kft.

Hegy- és vízrajzi leirás.

Hegy- és vízrajzi leirás.

Sonklar Károly vezérőrnagytól

Fekvés és határok.

Az osztrák-magyar monarchia a Páristól számított keleti hosszúság 7° 11 2/3´ és 24° 9 1/2´ közt s az éjszaki szélesség 42° 6 2/3´ és 51° 3´ közt fekszik. Területe ennélfogva a mérsékelt égöv alá tartozik s ha ezt pl. a 45-dik szélességi vonallal ketté szeljük, meglehetősen egyenlő rész esik a vonal mindkét oldalára, melyek közül a felső a hüvösebb, az alsón pedig a melegebb félrész.

A monarchiának legéjszakibb lakott községe Hilgersdorf falu Hainsbach mellett Csehországban; legkeletibb Chiliszeny község Bukovinában; legdélibb Spizza Dalmácziában; legnyugatibb végre Bangs falu Feldkirch mellett Vorarlbergben. Az egyenes vonalban számított távolság Hilgersdorftól Spizzáig 1.061 kilométer (143 földrajzi mérföld), Bangstól Chiliszenyig pedig nem kevesebb, mint 1.276 kilométer (172 földrajzi mérföld).

A monarchiának kelet és nyugot közötti ilyen kiterjedéséből látható, hogy fekvése túlnyomólag continentalis. A tengerpart, mely által a monarchia az Adriai tengerrel érintkezik, 2.234 kilométert (301 földrajzi mérföldet) tesz ugyan, azonban e hosszú vonal mégis csak egy ötödrészét teszi az egész határvonalnak, melynek egész hosszát 10.244 kilométerre (1.381 földrajzi mérföldre) becsülik.

Ausztria és Magyarország túlnyomólag szárazföldi fekvése mellett szólnak továbbá a vízrajzi viszonyok. Az európai nagy fővízválasztó, mely egy felől az éjszaki, más felől a déli tengerekbe omló vizek területeit egymástól elválasztja, hosszában szeli át a monarchiát, minek az a következése, hogy számos folyók, melyek itt erednek, majd minden irányban szétfutnak innen a külországokba s ott részben jelentékeny folyamokká nőnek, míg mások, melyeknek mind forrásaik, mind torkolataik a monarchiában vannak, itt futnak az ég minden tája felé. Az előbbiekhez tartoznak az Elbe, Odera, Visztula, Dnjeszter, Pruth és az Ecs, az utóbbiakhoz az Inn, Moldva, Szan, Tisza, Dráva, Száva, stb.

A monarchia területe egy jól kikerekített egybefüggő egész; csak az adriai tengerpart mellékén nyúlik le Dalmáczia, mint egy hosszú, keskeny földszalag, egész Antivari környékéig; e földszalagot azonban ez idő szerint 100–240 kilométernyi szélességűvé bővítik a kelet felől hozzá szögellő Bosznia és Herczegovina megszállott tartományok.[1]* Csak az isztriai, horvát és dalmát part hosszában elszórt szigetek vannak a terület zömétől keskeny tengeri csatornákkal elválasztva. E szigetek többnyire kis terjedelműek. A nagyobbak közé tartoznak: Veglia és Cherzo, Pago, Brazza, Lesina, Curzola és Meleda. A félszigetek közül az isztriai félsziget és Dalmácziában Sabbioncello említendők.

Az osztrák-magyar monarchia határai éjszak felé a Német-birodalom (Szász- és Poroszország) és Oroszország, kelet felé Oroszország és Románia, dél felé Románia, Szerbia, Törökország, Montenegro és az Adriai tenger, délnyugot és nyugot felé végre Olaszország, Liechtenstein, Svájcz és a Német-birodalom (Bajorország). Leghosszabb vonalú határa van a Német-birodalom felé, mely után, az itt előadott sorrendben, az Oroszországgal, Romániával, Olaszországgal, Szerbiával, Montenegróval, Svájczczal, Törökországgal és végre Liechtensteinnal közös határ következik.

Valamely ország határa természetesnek tudvalevőleg akkor mondatik, ha azt tenger, tó vagy folyó, vagy valamely hegység jelöli; politikainak ellenben akkor, ha korlát nélküli földterületen, szemmel föl nem ismerhetőleg vonúl keresztül. Ausztria-Magyarország határai nagyobbára természetesek, a minek hadászati tekintetben igen nagy s kétségbe nem vonható értéke van. A politikai határszél apróbb szakaszait mellőzve, a monarchia határát e tekintetben a következő részeken találjuk nyiltnak: Sziléziában Poroszország felé; a Visztulától Kimpolungig (Bukovinában) Oroszország és Románia felé; a Lim folyó mellett Törökország felé; Görcznél Olaszország és Salzburgnál Bajorország felé.

A monarchia alkotó részei és területe.

Az osztrák-magyar monarchia törvényhozásilag és közigazgatásilag külön álló s egymással csak az uralkodó személye és némely közös ügyek ellátása által összefüggő két államterületből áll. Az összefüggés köztük tehát az ú. n. reál-unió természetével bír. Egyike ez államterületeknek, az osztrák államterület a birodalmi tanácsban képviselt királyságokat és tartományokat, másika, vagyis a magyar államterület pedig a magyar korona országait foglalja magában. Amazt, tekintettel a kettejük közt határt képező Lajta folyóra, gyakran Lajtán inneni, ezt Lajtán túli államterületnek is nevezik. Ezekhez járul még a mindkét államhoz közösen tartozó úgynevezett megszállott terület, mely Bosznia és Herczegovina tartományokból áll.

A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és tartományok a következők: 1. Alsó-Ausztria főherczegség, 2. Felső-Ausztria főherczegség, 3. Salzburg herczegség, 4. Stiria herczegség, 5. Karinthia herczegség, 6. Krajna herczegség, 7. Görcz és Gradiska herczegített grófság, 8. Trieszt városa és vidéke, 9. Isztria határgrófság, 10. Dalmáczia királyság, 11. Tirol herczegített grófság, 12. Voralberg tartomány, 13. Cseh királyság, 14. Morva határgrófság. 15. Szilézia herczegség, 16. Galiczia királyság, 17. Bukovina herczegség.

A magyar korona országai: 1. A Magyar királyság, 2. a Horvát-Szlavon királyság, s 3. Fiume városa és vidéke.

A monarchia összes területe, nem számítva a megszállott területet, 624.231 négyszög kilométert vagy 11.337 földrajzi négyszög mérföldet tesz, melyből 300.226 négyszög kilométer vagyis 5.452.5 földrajzi négyszög mérföld a birodalmi tanácsban képviselt királyságokra és tartományokra, 324.005 négyszög kilométer vagy 5.884.3 földrajzi négyszög mérföld pedig a magyar korona országaira esik.

Az osztrák-magyar monarchia ennélfogva területi kiterjedésére nézve világrészünk államai között a harmadik helyet foglalja el. Legelöl áll Oroszország 9,970.000, utána Svéd- és Norvégország 761.000 négyszög kilométer területével.

A következő táblázat az összes fönn említett királyságok és országok területi nagyságát mutatja kerek számokban:

I. Az osztrák államterület:

Négyszög kilométer

Földrajzi négyszög mérföld

1. Alsó-Ausztria

19.824

360

2. Felső-Ausztria

11.997

218

3. Salzburg

7.166

130

4. Stiria

22.454

408

5. Karinthia

10.373

188

6. Krajna

9.988

181

7. Görcz és Gradiska

2.953

53.6

8. Trieszt és vidéke

94

1.7

9. Isztria

4.941

89.7

10. Dalmáczia

12.827

233

11. Tirol

26.724

485

12. Vorarlberg

2.602

47.2

13. Csehország

51.956

943

14. Morvaország

22.229

404

15. Szilézia

5.147

93.5

16. Galiczia

78.497

1.425

17. Bukovina

10.451

190

II. Magyar államterület:

Négyszög kilométer

Földrajzi négyszög mérföld

1. Magyarország

280.390

5.092

2. Horvát-Szlavonország

43.595

792

3. Fiume és vidéke

19.6

0.36

III. A megszállott terület:

Négyszög kilométer

Földrajzi négyszög mérföld

1. Bosznia

41.382

751

2. Herczegovina

10.720

195

A monarchia összes területe ennélfogva, beleszámítva a megszállott tartományokat is, 676.333 négyszög kilométer, vagyis 12.283 földrajzi négyszög mérföld.

Hegyrajzi áttekintés.

Ausztria-Magyarország túlnyomólag hegyes terület, s csak kisebb részébeni síkföld. Amahhoz egész területének három, ehhez egy negyedrésze tartozik. A síkföld főként a monarchia középrészein, vagyis a Duna folyam medenczéjében terül el, kisebb síkságok azonban éjszakon és éjszak-keleten is vannak.

A hegyes vidék négy nagy hegyrendszerhez tartozik, melyekből kettő a Dunának éjszaki, kettő pedig déli oldalán fekszik, s e folyam által választatnak el.

Délen feküsznek az Alpesek s a Balkán-félsziget hegyvidékének ide tartozó tagozatai; éjszakon a német középhegységnek Csehországban, Morvaországban és Sziléziában fekvő részei, meg a Kárpátok.

A sikföldhöz tartozik a két osztrák, a két magyar és a két galicziai alföld, e két utóbbi a Visztula és a Dnjeszter mentén.

I. A hegyes vidékek.

a)  Az Alpesek.

I. Általános ismertetés. Az Alpesek egész összeségükben mintegy magvát képezik az európai szárazföldnek. E hegyek magasságra és tömegre a legjelentékenyebb, külső tagozatukban, valamint belső szerkezetükben a legszövevényesebb, s minden egyéb, physikai, néprajzi, művelődéstörténeti és politikai tekintetben legfontosabb alkotta elemei világrészünk felszínének. Köröttük, mint a holdak a naprendszer középpontja körül, csoportosúlnak az Apenninek, a Jura-hegység, a franczia és a német Középhegység, a Kárpátok és a balkáni hegyrendszer nyugati részei úgy, hogy csak közmegállapodásnak vagy régi szokásnak tulajdonítható, hogy e hegységek egynémelyikét nem tekintjük az Alpesek részeinek.

Az alpesi hegyes vidék határait egész a Genfi tóig a Rhone, a Bodeni tóig a Rajna, Belgrádig a Duna, Száva és Kulpa, az Adriai tenger, a Po és a Scrivia, Genuától nyugatra pedig a Földközi tenger jelöli. E nagy kerület több mint 330.000 négyszög kilométert (6.000 földalrajzi négyszög mérföldet) zár körül, mely területből azonban csak mintegy 247.800 négyszög kilométer (4.500 földrajzi négyszög mérföld) van, hegyekkel borítva. A többi rész (82.200 négyszög kilométer vagy 1.500 földrajzi négyszög mérföld) csak az Alpesekből aláfolyó vizek által van az Alpeseknek közvetett befolyása alatt.

Az Alpesek kezdetét, ez idő szerint a Genuán felül eső Passo Giovitól számítják. Az Alpesek itt a keleti folytatásukat képező Apenninekkel közvetlen összeköttetésben vannak, meredeken hanyatlanak a Földközi tenger felé s a Col di Tenda nevű hegyszorosig, honnan korábban az Alpesek kezdetét számították, liguri Alpeseknek neveztetnek. Az alpesi hegyláncz a Col di Tenda szorosnál éjszak felé elhajolva s Francziaországot Olaszországtól elválasztva, csakhamar tetőpontját éri el a 4.811 méter magas Montblancban, mi alatt odább, a Nagy-Szent-Bernát hegyénél, hirtelen fordulattal kelet-éjszakkelet felé kanyarodik. A Col di Tendától a Szent-Bernát hegyig terjedő szakaszt eddig nyugoti Alpeseknek nevezték; ma már a liguri Alpeseket is e szakaszhoz szokás számítani. Az utóbb nevezett szorostól kezdve az alpesi hegység főtömegének irányvonala kelét felé változatlan marad úgy, hogy a Montblanctól, a Fertő-tó déli sarkáig húzott egyenes vonal pontosan összeesnék a hegyláncz tengelyével.

Az Alpes-hegyláncz innen kezdve mindinkább szélesebbé válik s lassanként magassága is fogyton fogy úgy, hogy havasi természete Bécs-Ujhelytől délre a Wechselnél már teljesen elenyész, egy alacsony nyúlványában azonban, előbbi irányát mindvégig megtartva, tovább húzódik egészen a Dunának Vácz melletti kanyarulatáig. E 750 kilométernél hosszabb hegyvidék azonban nem maradhatott alszakaszokra osztályozás nélkül, s most abban történt megállapodás, hogy Közép- és Keleti Alpesekre osztassék, melyek között az osztrák határ közelében a Bodeni tótól az Arlbergen és Nauders keresztvölgyén át az Ecs hosszában egész Veronáig nyúló vonal a határ.

Az Alpes hegység hossza a Passo Giovitól a Wechselig kerekszámban 1.260 (170), a Vácz melletti Duna-kanyarúlatig terjedő szakasz belefoglalásával pedig 1.484 kilométert (200 földrajzi mérföldet) tesz. Szélessége „a magas hegylánczok szerkezeti törvénye szerint” ott a legcsekélyebb, a hol a hegység legmagasabb. A Montblanc táján 148 kilométer (20), az innsbrucki délvonalnál 222 kilométer (30), a salzburginál 260 kilométer (35), Bécs és Trieszt között pedig 334 kilométer (45 földrajzi mérföld).

Hogy az Alpesek hatalmas emelkedéséről egyelőre fogalmat nyujtsunk, fölemlítjük, hogy ormai közül 7 meghaladja a 4.548 méter (14.000 bécsi láb), 24 a 4.223 méter (13.000), 56 a 3.900 méter (12.000), 115 a 3.572 méter (11.000) magasságot, s hogy mintegy 2.000 orma mulja fölül a hó-határ középmagasságát, vagyis a 2.728 métert (8.630 bécsi lábat). Európában az Alpeseken kivül legmagasabb hegy a sokat csodált Cumbre de Mulahacen Granada mellett déli Spanyolországban, bár az nem haladja meg a 3.554 méter magasságot.

Mily természetű azonban az Alpesek külső alakzata s mily hatást tesz a fogékony szemlélőre?

Ha az Alpesek hegylánczát például Münchentől avagy Augsburgtól, Milánótól vagy Velenczétől szemléljük, a messze távolban, a láthatár ködében úszva magas hegygátat veszünk észre, mely a látás körét 100–120 foknyi hosszuságban zárja el, s melynek csipkésen fogazott hó-koronája hozzávetőleg már megsejteti rendkívüli magasságát. Sokkal nagyobbszerű és tanulságosabb azonban az alpesi vidék képe a hegység belvidékének valamely kimagasló csúcsáról, mely azt egész kiterjedésében áttekinthetővé teszi. Innen tekintve az Alpes-hegység magasra fölhólyagzott daganatnak tetszik, mely legmagasabb a közepén, míg külső határain éjszak és dél felé lassan alá ereszkedik s végül többé-kevésbbé meredeken hanyatlik alá az alatta terülő lapályra. Alakja egy hosszú, fölfordított teknőhöz hasonlít, melynek idomát a számtalan völgybarázda legkevésbbé sem rontja meg.

A belvidéke azonban mindenütt, mint a legvadabb háborgásban levő tenger felszíne, gerinczekkel és oromzatokkal van sűrűen ellepve, melyek közé lent a sötétlő mélységekben ugyanannyi völgy vágódik be. Csakhogy itt a hullámhegyek végtelenül magasabbak, s a hullámvölgyek hasonlíthatatlanul mélyebbek, mint a tengeren. Leírhatatlan fenség és oly ünnepies csend nyugszik az egészen, mintha maga a természet imádkoznék itt leborúlva alkotója lábainál.

Egészen más természetűek végre azok a képek, melyeket a hegység belső völgyei tárnak elénk. Itt szűkebb keretekben minden a természet legmagasabb szépségeivel van elárasztva. De ki tudhatná a magasztos alakzatoknak e csaknem lépten-nyomon változó összetételét, a fény és az ellentétes szín változatos hatásaival, szemlélhető módon leírni ? Itt a művész rajzoló ónja hasonlíthatatlanul érthetőbben beszél, mint a szó az ő merev, elégtelen formáival.

Fönnebb említettük, hogy az Alpesek meredeken hanyatlanak alá az éjszaki és déli szomszédos síkságokra. Ez aláhanyatlás a déli oldalon általában véve sokkal meredekebb, mint az éjszakin. Amott lábuk a lombardiai mély síkon nyugszik, emitt ellenben Svájcz lapályán s Dél-Németország fönnsíkján. A Lago maggiore csak 211, a Lago di Garda 194, ellenben a Genfi tó 373, a Bodeni 389, a Chiemi tó pedig 503 méternyi magasságban fekszik a tenger színe fölött. Mind e tavak az Alpeseknek részint déli, részint éjszaki párkányán fekszenek.

II. Az Alpesek fölosztása. Arról, hogy az Alpesek Nyugati, Közép- és Keleti Alpesekre osztatnak föl, már fönnebb szólottunk. E három rész közül a Nyugati Alpesek Olasz- és Francziaországban, a Közép-Alpesek legnagyobb részt Svájczban és Francziaországban, végre a Keleti Alpesek nagyobb részükkel Ausztriában, kisebb részükkel pedig Német- és Olaszországban fekszenek.

E fölosztás azonban, tekintve az egyes szakaszok nagy kiterjedését, nem sokat ér. A szakaszok tengelyének hossza, a fönnebbi sorrendben véve, 430, 360 és 470 kilométerre rúg. Az Alpesek nemcsak hogy több millió embertől lakvák, tehát sűrű népességűek, hanem gazdagon vannak tagozva is, a mennyiben számtalan nagyobb-kisebb hegytömegre darabolódnak el. Ez a további alszakaszokra, csoportokra osztást tette szükségessé, mi által lehetővé válik a hegység egyes régióit szabatosabban megjelölni.

Ez alosztályozás az Alpesek plastikájára és földtani szerkezetére való tekintetek lehetőleg észszerű egyesítésének alapján történt. A külalak számbavétele főleg a völgyekre meg a gerinczek mélyebb bevágódásaira vonatkozik, s azért bír irányadó fontossággal, mivel a közlekedési útak irányát a völgyek és hegynyergek szabják meg s közvetítik ennélfogva a helységen inneni és túli országoknak, valamint a hegység egyes vidékeinek egymással való összeköttetését. A belső alkattól ellenben egy részről a tagozódás módja, más részről pedig a hegység idomúlásai és többféle gazdasági viszonyai függenek.

Földtani tekintetben az Alpesek hegylánczolatát hosszában három nagy övre, és pedig a középpontira, északira és délire osztották föl.

A középponti Alpesek a hegységnek a középső részét foglalják el s főképen kristályos palakőből állanak; ezekben találjuk a legmagasabb bércztetőket, valamint a déli és éjszaki lejtő közti vízválasztót is; tagoltságuk szabály szerint keresztbe menő, itt-ott azonban szerteágazó. De egyátalában nincs megszakadás nélküli folytonosságban húzódó s a vízválasztó vonalat mind végig épségben tartó közbülső főgerinczök; sőt inkább különbözőleg egymásra szögellő, hosszabb vagy rövidebb, avagy épen gyűrűzetes alakú hegytömegek seregéből halmozódvák össze, melyek bizonyos irányban véve egymás mellett fekszenek s több helyt alacsony hágókkal össze is vannak kötve.

Az éjszaki és déli Alpes-övek ellenben, a hegység szélességének egy-egy harmadát téve, az Alpes-rendszernek külső párkányain foglalnak helyet s legnagyobb részt szintén újabb korú üledékes vagy eruptiv képződményekből állanak, de egészben véve csekélyebb magasságúak, a mellett egyenközű, gyakran tömbszerű tagozatúak s a hegység belsejéből jövő vizek által sok helyütt áttörvék.

A középponti és éjszaki Alpesek közti határt az a physikailag élesen jelzett vonal képezi, mely déli Francziaországban a Durancenál kezdődve, a Drac, az Isère és Chamonix völgyén, aztán Martignyn felül a Rhone s továbbá a felső Reuss és a felső Rajna völgyén át Feldkirchig húzódik, s aztán az Arlbergen át az Inn völgyébe ereszkedik, a Ziller, a Salza, az Enns, a stíriai Salza és a Lajta mentében Bécs-Újhelyig halad és Sopronnál végződik.

A középponti és déli Alpesek határa ellenben csak a Lago maggiore mellett Luinónál kezdődik, áthúzódik a Luganói és Comói tavon, az Adda folyását követi föl Bormióig, aztán az Ecsét lefelé Botzenig, tovább az Eisack, a Rienz és a Dráva mentén vonulva, Marburgnál végződik a déli síkság határán.

Az Alpeseknek kisebb csoportokba való minden további osztályozása e három övön belül esik. Mielőtt azonban az Alpesek fölosztásának behatóbb előadásába ereszkednénk, legyen szabad a hegyleírásban használatos néhány általános mérési fogalmat megmagyaráznunk. Hogy valamely hegygerincz vagy hegység csúcsainak és nyergeinek közepes magassága miként értendő, azt, úgy hiszszük, nem szükséges magyarázgatnunk. A hegygerincz közepes magassága számtani középarányosa az iménti két magasságnak s azt a magasságot jelöli, melyet valamely hegy akkor nyerne, ha minden csúcsot és minden nyerget egyazon vízszintes vonalban lehetne elegyengetni; a hegymagasság megmérésénél ez a legfontosabb elem. A csorbásodás vagy csipkézetesség közepes magassága alatt a csúcsok és nyergek közepes magassága közötti különbséget értjük, s ez ad fogalmat arról, hogy milyen fokú valamely hegységnek a folytonos egybefüggése avagy szakadozottsága. Mennél nagyobb a csorbásodás, annál mélyebben vágódnak be a nyergek a hegység testébe. A hegyláb közepes magassága az az általános magasság, mely akkor áll elő, ha valamely hegységben valamennyi völgyemelkedést egyazon közepes színtájon egyenlítünk el képzeletben. Végre a hegygerincz viszonylagos közép-magassága, avagy a hegygerincz és hegyláb közepes magassága közötti különbség általában azt jelenti, hogy milyen magasra emelkednek a hegygerinczek a völgyek magassága fölött.

A mi monarchiánkhoz egészben csak a Keleti Alpesek, a Közép-Alpesekből csak a középső és a déli övek keleti részei tartoznak. Ez okból mindjárt ez utóbbiak leirásához látunk.

Közép-Alpesek. A . Középponti öv. (Középponti Közép-Alpesek.) Ezek keleti csoportját a Rhäti Alpesek képezik, melyeket a Maira és az Inn éjszaki és déli főszakaszra hasít. Ezt a két szakaszt a malojai mély és hosszú nyereg köti össze egymással.

a) Az éjszaki Rhäti Alpesek a Splügennél kezdődnek s Landecknél végződnek. Legmagasabb ormuk a 3.422 méternyi Pizkesch. Éjszaki, Churtól délre fekvő előhegycsoportjuk a Plessur-Alpesek; éjszaknyugatra, egyfelől Tirol és Vorarlberg között, másfelől Graubündten mellett elvonúló melléktagozatuk a Rhätikon; a 3.124 méter magasságú Litzner-csúcscsal büszkélkedő, az Ill és Trisanna által közre zárt s a szomszédos hegyektől szembeötlőleg különvált kis hegyvidék Verwall-csoportnak neveztetik. Az éjszaki Rhäti Alpeseknek a Fluela-szorostól keletre eső valamennyi része összevéve a Selvretta-hegyrendszer nevet visel.

Az Ortler, a malsi pusztáról tekintve. Lichtenfels Edétől

b) A déli Rhäti Alpesek kezdete a Maira melléki Chiavenna mellett van, végök pedig Naudersnél. Ezek szintén két csoportra oszlanak, és pedig a Bernina- és az Umbrail-csoportra, melyeket a Bernina-szoros választ el egymástól. A Bernina-csoport hatalmas, jégárakkal telt hegység, a Piz Bernina nevü 4.052 méter magas csúcscsal. Ellenben az Umbrail-csoport csekélyebb magasságú s tömb-alakú tömegekre van szétszakadozva; ennek legmagasabb csúcsa a 3.266 méternyi Piz Languard.

Mint fönnebb jeleztük, a Rhäti Alpesek jelentékeny részei már az osztrák-magyar monarchiához tartoznak. Igy az éjszak-rhäti Alpes-gerincz a 3.327 méter magas Piz Buinnal előbb csak nyugati, majd mind a két lejtőjével Tirolba nyomul át. A Rhätikon éjszakkeleti lejtője, meg a Vorwall-csoport egészen, az Umbrail-csoportnak pedig több kisebb szélső keleti szakasza fekszik a monarchia határán belül.

B.  A déli öv. (Közép déli Alpesek.) Ez a Lago maggiorénál kezdődik s az Ecsig terjed. Itt említendő főrészei a következők:

1. Az Ortler Alpesek, melyeket az Orobi Alpesektől az Oglio és az Apricai nyereg választ el, éjszakról és keletről az Ecs, délre a Nosbach (Noce) és a Tonal-szoros által záratnak körül, a Stilffer-nyeregnél fogva az Umbrail-csoporttal vannak szoros összefüggésben. Főgerinczük éjszakról délre vonul s kelet felé az Ecscsel egyközüleg egy hosszú melléknyúlványt bocsát ki magából, melynek Fondo és Kaltern közti végső tagja Nonsbergi Alpeseknek hivatik. Nem igen jelentékeny terjedelméhez képest e hegycsoportnak nagy számú magas csúcsa van, példáúl a 3.905 méter magas Ortler, a 3.854 méternyi Königsspitze, a 3.762 méternyi Cefal-orom és több más. Az Ortler, a monarchia legmagasabb hegye, egy zord és mogorva fönnségben tornyosúló, széles jégköpenynyel takart sziklatömb.

2. Az Adamello-csoport Tonale-nál az Ortler Alpesekkel függ össze, s ezektől délre, egy felől az Oglio, másfelől a Val Rendena és Chièse közt fekszik s a Santa Maria di Campiglio melletti mély vágatú nyeregnél fogva van a legközelebbi csoporttal összeköttetésben. A 3.547 méternyi Monte Adamello és a 3.462 méter magasságú Caré alto a főgerincznek, a 3.561 méternyi Presanella pedig egy délkeletre vonúló mellékgerincznek a legmagasabb csúcsa. A hegység nagyobb részt igen szilárd tonalitból – szaru-csillám gránitból – áll s kimondhatatlan meredek bevágódású völgyei által válik feltünővé.

3. A Tridenti Alpesek. Igy nevezik együttesen a többi összes hegyrészeket az Ecs jobb partján le a lapályig, a következő mellék-csoportokat különböztetvén meg bennök:

a) A Brenta-csoport a Val Rendena és a Molvenói tó között, egy vad szakadékokból, szikla-tornyokból és ormokból álló, éjszakról délnek húzódó dolomit-hegyláncz, melynek legmagasabb csúcsa a 3.179 méternyi Cima di Brenta;

b) A Val di Ledro-Alpesek a Chièse Sarca és a Garda-tó között;

c) Az Orto d’Abramo-csoport az Ecs és Sarca között, délre egész a Nago szorosig, és

d) a Montebaldo, az Ecs és a Garda-tó között, egy szakadatlan, a lapályra messze kilátszó, 2.198 méter magas alpesi gerincz.

Az Ortler, az Adamello-csoport és a Val di Ledro-Alpesek túlnyomólag, a Montebaldo részben, a Tridenti Alpesek másik két csoportja pedig egészen Ausztria-Magyarországhoz tartoznak.

Feltűnő a déli Alpesek eme szakaszánál, hogy a hegygerinczek hirtelen elkanyarodnak a keleti irányból a délibe, minek következtében e hegygerinczek tengelye az Alpesek hosszanti tengelyére mérőleges fekvésűvé válik. Ez teszi szükségessé, hogy most több oly völgyet hosszanti völgynek nevezzünk, melyeket, tekintettel az Alpesek általános vonúlási irányára, keresztvölgyeknek kellene neveznünk. Ez a körülmény ismétlődik keleten azt Ecs mellett, noha ott is, mint itt, vannak egyes csoportok, melyeknek főgerinczei visszaesnek a szabályszerű vonúlási irányba.

Keleti Alpesek. A . A középponti öv. (Középponti keleti Alpesek.) A középponti keleti Alpesek négy nagy főcsoportra oszlanak, ugyanis:

1. Az Oetzthali Alpesek; e hatalmas hegység a Naudersi keresztvölgynél kezdődik, keletre egész a Brenneri útig nyúlik, éjszakon az Inn, délen az Ecstől határoltatik s három alcsoportra oszlik u. m.:

a) a tulajdonképi Oetzthali Alpesekre;

b) a Stubayi és

c) a Sorenthali hegységre.

A tulajdonképi Oetzthali Alpesek a főcsoport nyugati részét foglalják el s alapjukban véve egy hatalmas, mintegy 20 kilométer hosszú s ugyanoly szélességű circust képeznek, melynek hegykeritése 3.240 méter közép-magasságú s ebben a völgyek egész 2.300 méter magasságig emelkednek. Itt találhatók a monarchiában a legnagyobb jégmezők és a legnagyobb glecserek. Ebből magas hegylánczok egész sora súgárzik ki küllő-alakúlag minden irányban. A legmagasabb csúcsok itt: a Venter Wildspitze 3.775, a Weiszkogel 3.742, a Similaun 3.599 méter magassággal. A Stubayi-hegység az Oetzthali Alpeseknek a Timbl-nyeregnél kezdődő éjszak-keleti folytatása gyanánt vehető, valamint a Sarenthali hegység is szintén a Stubayi hegységnek a Juaffen-szorostól délre terjedő nyúlványaként tekinthető. Amabban a 3.507 méternyi Zuckerhütl, ebben a 2.781 méter magas Hirzer a legmagasabb csúcs.

2. A Zillerthali Alpesek: ezek a Brenneri úttól keletre feküsznek; további határukat a hátrább közlendő kis térkép tűnteti föl. Nevöket a szép Ziller-völgytől vették. Egy mély bevágású hosszanti völgy két főtömegre osztja e csoportot: a Tuxi hegységre és a tulajdonképi Zillerthali Alpesekre. Amabban a 3.490 méter magas Olperer, ezekben 3.515 méternyi Hochfeiler a legmagasabb csúcs.

3. A Magas Tauern, egy terjedelmes és sok tagozatú hegyvidék, mely kelet felé egész az Arl-hasadékon felül összeszögellő nagy Arl- és Maltein-völgyekig nyúlik. Legmagasabb csúcsai: a 3.797 méternyi Groszglockner, a 3.673 méternyi Groszvenediger, a 3.499 méternyi Dreiherrn-csúcs és több mások. Világosan külön váló mellékcsoportokúl tekintetnek: az Antholzi Alpesek, a 3.422 méternyi Hochgallal, a Deferegger-hegység, a 2.960 méternyi Weiszspitzével, a Schober-csoport, a 3.275 méternyi Petzekkel, és a Kreutzeck-csoport, a 2.754 méter magasságú Striedenkopffal. Ez a négy alcsoport a magas Tauern főgerinczének mind a déli oldalán fekszik.

4. A Stiriai Alpesek. Ezek a középponti főgerincznek két egyenlő hegylánczban villaszerűleg elváló ágazatai. Ama főgerincz mindjárt az Arl-hasadéknál két ágra oszlik, egy éjszakira és egy délire, melyek először a Mura, majd a Mürz völgyét fogják közre, azután ismét egyesűlnek s a Wechselnél végződnek. Az éjszaki ág egész a liesing-palteni völgyig Alacsony vagy Kis Tauern nevet visel (legmagasabb csúcsa a 2.863 méternyi Hoch-Golling), majd Reichensteini hegységnek, Hochschwab-csoportnak, Magas Veitschnak és Semmering-csoportnak neveztetik, melynek keleti végén, vagyis a Magas Pfaff mellett van az egyesülési pont a déli ágazattal. A déli elágazásban a következő alcsoportok és szakasznevek fordulnak elő: Pöllai Alpesek (főcsúcs a Hafnereck, 3.061 méter), Stang- és Kuh-Alpesek, Muraui Alpesek, Judenburgi Alpesek, a Nagy Sau-Alpessel, Brucki és Fischbachi Alpesek és a Wechsel-csoport. Gössingnél a Brucki Alpesekben ez ágazatból egy dél felé nyúló mellékág válik el, a Stainzi Alpesek, mely távolabb a Pack-, majd a Kor- és Schwanbergi Alpesekre, végül a Posrukra szakad s a Drávánál Mahrenbergnél végződik.

A Keleti-Alpesek fölosztását ábrázoló térkép. Sonklar Károlytól

B. Az éjszaki öv. (A Keleti Alpesek éjszaki része.) Ez az öv 556 kilométer (75 földrajzi mérföld) hosszaságban, és 50 kilométernyi átlagos szélességben a Rajnától és Bodeni tótól (Feldkirch- és Bregenz mellől) egészen Bécs alá a Dunáig terjed s a Kitzbüchli Alpesek kivételével egészen mészkőből áll, miért gyakran éjszaki Mész-Alpesnek (Kalk-Alpen) is neveztetik. Tulnyomólag egyenközűleg van tagozva, noha ez öv keleti részében számos tömbalakú tömeg is fordul elő. Az egymás mögött húzódó mészkő-hegylánczok, melyek száma hatra, nyolczra rúg, többnyire vad szakadékosak, mélyen csorbázottak s a hegységből eredt folyóktól egészen aljukig át-áttörvék. Mind e mészkő-hegylánczokat az Inn, a Saal vagy Saalach, a Salza és az Enns vágják keresztül kivájott szűk völgyeikkel. Az éjszaki Alpesek részei:

1. A Vorarlbergi és Algaui Alpesek, a Rajna és Lech között egész a Zürsi-Alpesek bevágásáig; legmagasabb csúcs bennök a 2.701 méternyi Rothe Wand. E csoport éjszaki része Bajorországhoz tartozik.

2. Az éjszaktiroli Mész-Alpesek, a Lech és Saal között, egy hosszú, sok helyt áttört alpesi láncz, a következő szakasz-nevekkel:

a) a Lech-völgyi Alpesek a Lech és Inn között. Főcsúcs a 3.034 méter magas Parseierspitz;

b) a Wetterstein-helység, Partenkirchentől délre, a 2.970 méternyi Zugspitzével, mint főcsúcscsal;

c) a Solstein-láncz, Innsbruck mellett; főcsúcs, a 2.655 méternyi Nagy-Solstein;

d) a Császár-hegység Kufstein mellett és mások.

Az éjszaktiroli Mész-Alpesek Bajorországhoz tartozó éjszaki része bajor felföldnek neveztetik.

3. A Kitzbüchli Alpesek, a Ziller, a Saal és a Griesen-szoros között; főcsúcs a 2.786 méter magas Geierkopf.

4.  A Salzburgi Alpesek, a Saal és Salza között, a Király-tóval (Königssee) és a Kőtenger nevű mészkőtömbbel; főcsúcs a 2.938 méternyi Hochkönig vagy Örök-hó, s a 2.714 méternyi Watzmann.

5. Az osztrák Mész-Alpesek, a Salzától a bécsi medenczéig, sok ágazatú, tagozatú, és sok nevű hegység. Legnevezetesebb részei:

a) a Tennen-hegység, szorosan a Salza mellett elnyuló hegység, mely Werfen mellett meredeken esik alá a Salza nagyszerű áttörési völgyébe. Főcsúcsa a 2.428 méternyi Raucheck;

b) a Dachstein-csoport, az előbbitől keletre egész a mitterndorfi áttörésig nyúló vad, részben jégmezős mésztömeg a 2.996 méter magas Dachstein csúcscsal;

c) a Pokol-hegység (Höllengebirge), az Atter- és a Traun-tó között;

d) a Holt-hegység (Todtengebirge), Ausseetől éjszakra, egy nagy, fennsíkszerü mésztömb, a 2.514 méternyi Priel-csúcscsal;

e) a Sengsen-hegység;

f) a Magas-Bürgas, és

g) a Nagy-Buchstein következnek egymásra egész az Ennsnek Altenmarkt melletti áttöréseig, és az Ennsen túl az Elő-Alpes, a Dürnstein, az Oetscher, a Trasen-hegység, a Hó-Alpes, a Rax-Alpes, a Hó-hegy (2.075 méter), az Unterberg és a Wienerwald, mely a Lipót-hegyben (Leopoldberg) végződik a Duna mellett.

Az Éjszaki Alpesek közép és keleti egész öve szép és festői tavakban való gazdagsága által tünik ki.

C.  A déli öv. (A Keleti Alpesek déli része.) A Keleti Alpesek déli része az Ecs mellől, Bozentől délre addig a vonalig terjed, mely Marburgtól Cillin, Steinbrückön, Zágrábon és Károlyvároson át Fiuméig képzelendő.

Itt, különösen oly helyeken, a hol a dolomit az uralkodó kőzet, a hegységnek harántnyilások által különálló tömb-alakú darabokra szakadozott volta még élesebben van kifejezve, mint az Éjszaki Alpesekben, miért is mély hegyválasztók itt még sűrűbben fordulnak elő, mint amott. Ebben az övben a következő csoportokat különböztetjük meg:

1. A Lessini Alpesek Veronától és Vicenzától éjszakra egész Valsuganáig, a 2.418 méter magasságú Pizzo della Furma és a 2.331 méter magas Cima Dodici nevű főcsúcscsal. E csoport déli lejtője a sette és tredici Communival Olaszországhoz tartozik.

2. A déltiroli Dolomit-Alpesek; ezek azt a nagy négyszöget borítják, mely Trient, Brixen, Toblach és Bassano által jelezhető s a hol a dolomit ugyan a túlnyomó, de már a porphyr és melaphyr, a gránit és kristályos pala is elő fordul. A dolomitot az általa képezett hegységek merész és szeszélyes hegy- és csúcsalakjai, s tömbökre szakadozottsága jellemzik. A legmagasabb csúcsok itt a következők: a 3.494 méternyi Rocca Marmolata , a 3.291 méternyi Sorapis, a 3.253 méter magas Antelao, a 3.263 méternyi Tofana, a 3.220 méternyi Cimon della Pala, stb. A hegységnek mély hasadások által szakadozott volta lehetővé tette több alcsoport fölállítását, melyeket azonban ez úttal mellőzünk.

3. A Carni Alpesek, éjszak felől a Dráva, dél felől a Piave és Tagliamento között vonúlnak, s Sexten mellett a Kreutzbergnél az előbbi csoporttal, Saifnitz mellett a Juli Alpesekkel, a Sappada-csatornánál pedig az alább következő csoporttal függnek össze. A Gail folyó két részre osztja, és pedig: a tulajdonképi Carni Alpesekre (Carnia), a 2.661 méter magas Monte Paralbával, és a Gail-völgyi Alpesekre, a 2.801 méternyi Sandspitzével, mint legmagasabb csúcsokkal.

4. A Velenczei Alpesek vagy Monte Premaggiore-csoport a Piave és a Tagliamento között: Főcsúcsa a 2.583 méter magas Monte Cridola.

5. A Juli Alpesek, az előbbektől keletre fekszenek, a Fella, Gailitz, Száva, Idricza folyók és a velenczei mélysík által közre zárva s vár alakú több mésztömbre szakadva, melyek között legnevezetesebbek: a Wischberg, Mangart, Triglav és a Caninko-kőszál. Legmagasabb csúcs a 2.864 méternyi Triglav.

6. Az Idriai hegyvidék, az előbbiektől délre nyúlik egész a Laibachból Görczbe vezető országútig; legmagasabb csúcsa az 1.563 méternyi Plegas. E csoport déli részében fekszik a Tarnovani és a Birnbaumi erdő, 1.000–1.100 méter magas, karsztszerű, csakhogy nagyobb részében erdővel benőtt fennsik, meredek lejtőkkel minden oldalon.

7. A Karavanka-hegység aCarni Alpesek keleti folytatása, a Gailitztól kezdve egész a Windischgraz melletti Misz-völgyig terjed. Legmagasabb csúcsa a 2.239 méternyi Velki Stol.

8. A Bachern-hegység, Marburgtól délre, a Középponti Alpeseknek a Dráva által külön szakított egyik nyúlványa: Legmagasabb csúcsa az 1.548 méternyi Cserni Vrch.

8. A Steini vagy Sannthali Alpesek egy harántszakasz által a Karavankákkal állnak összefüggésben, színkör-alakúlag csoportosúlnak a Száva forrása köré s Cillinél végződnek. Tetőpontjuk a 2.557 méter magas Grintouc.

A Keleti Alpesek déli részéből a Monte Premaggiore csoport egészen, a Lessini Alpesekből a déli, a tiroli Dolomit Alpesekből egyes apróbb keleti, a Carni Alpesekből a déli, és végre a Juli Alpesekből egyes kisebb nyugati lejtők Olaszországhoz tartoznak.

Karszti táj Sessana és Lippitza közt. Lichtenfels Edétől

Az Alpesek előhegyei és nyúlványai. Az Alpeseknek éjszaki, keleti és délkeleti oldalaihoz, többnyire szakadatlan összefüggésben, viszonylag alacsony, sík vagy hegyes lépcsők, vagy terraszok látszanak támaszkodni, melyek gyakran az Alpes-vidék határáig terjednek s az Alpesekből fakadó vizek folyása által vannak keresztül vágva és elszabdalva. Kivéve azokat az eseteket, melyekben maga a talaj szegül ellen a benépesülésnek, a terraszokon levő e tájak sűrű népességtől lakottak és gondosan mívelvék. Előfordúl azonban, hogy egyes halom- vagy hegylánczok külön válnak a magasabb hegységtől s ama lépcsőkön vagy terraszokon keresztűl a mélyföldön is átvonulnak s gyakran nagy messzeségekre nyúlnak el. Ezek azok a hegy- és halomlánczok, melyeket nyúlványoknak nevezünk.

A mi alpesi vidékünk legnevezetesebb ily nemű alakúlásai a következők:

1. Az osztrák dombvidék, az Inn és a Wienerwald között 15–36 kilométer szélességben, kitünően mívelt folytonos park, átlag 300 méter magasságban a tenger színe fölött; az Inn és Traun között a Kobernausi és Hausruck-erdővel, melynek tetőpontja 800 méter magas; a Linz és Wels közt elterülő kis völgysíksággal, a Welser-pusztával, mely most mindenütt mívelés alatt áll, és a göttweigi erdős hegycsoporttal.

2. A Wienerwald éjszaki része, a Triesting-völgytől Bécs mellett a Dunáig, az Alpesek éjszakkeleti nyúlványának tekinthető.

3. A 820 méter magasságú Rozália-hegység a Wechselnek egy nyúlványa Bécs-Ujhelynél, a Lajtha-hegység pedig Eisenstadt és Bruck között az előbbinek folytatása.

4. A gráczi és leibnitzi menők a Mura középfolyásánál elterülő völgysíkságok, melyekhez a folyótól keletre a stiriai dombvidék termékeny talajhullámai csatlakoznak, melyek túl a stiriai magyar határon

5. a sümegi, majd a Balaton tavától délre

6. a somogyi fennsíkba mennek át.

7. A somogyi síkság a Balaton tavától éjszakra már határozottan alacsony hegységgé tömörűl, mely nyugatirészében Bakony-erdőnek, a Keletiben Vértesnek és Pilisi hegységnek neveztetik, amabban 715, ebben 770 méter absolut magasságot ér el s Visegrádnál végződik.

8. A „Windische Büheln” nevű hegység a Mura és a Dráva között terűl el s a Posruknak képezi keleti folytatását.

9. A cilli-i hegyvidék a Dráva és Száva között vonúl, a sannthali Alpok keleti ellapulásaként s a Matzel-hegységben a stiriai-horvát határnál ér véget.

10. Az Ivancsicza-, Kalnik-, Bilo-, Papuk-hegység, valamint az Eszék és Pétervárad közötti széles hézag mögött emelkedő Vrdnik-hegység az Alpeseknek azt a nyúlványát képezik, mely tovább húzódik el keletre, mint bármely más nyúlványok. Az Ivancsicza-hegységnek vannak magaslatai, melyek az 1000 méter absolut emelkedést is meghaladják.

11. A felső Száva kifolyásánál fekszik a szép laibachi völgylapály, melybe dél felől már a Karsztvidék hegyei is beletekintenek. A krajnai és istriai Karszt (két csoportja a Karsztvidéknek, melyek még az Alpesek rendszeréhez számíthatók) terjedelmes hegység, terrasz alakú lépcsőzetes emelkedésekkel, mely éjszakon az idriai hegyvidékre támaszkodik, többi oldalain pedig a Száva és a Kulpa folyók, az Adriai tenger és az Isonzo által környeztetik. A fennsík éjszaki része krajnai, a délnyugoti pedig, mely Isztriában fekszik, isztriai Karsztnak neveztetik. Amannak 600, ennek 300 méter középmagassága van. A Karsztvidék mészkőzetből van összealkotva s alakjára egy fölötte egyenetlen fennsíknak tűnik föl, többnyire éjszak-nyugotról délkelet felé vonúló, padszerű szakgatott, csorba hegylánczokkal és magas síkokkal fedve, számtalan mélyedésekkel, kijárat nélküli völgyekkel, mindenféle nagy és kis, hosszú és kerek, mély és sekély gödrökkel – dolinákkal – barázdálva, s még bensejében is a barlangok és földalatti folyójáratok százai által átfurkálva és alávájva.[2]* A felszín csak ritkán erdős, többnyire fejéres kővel borított; szomorú, barátságtalan kopárságával a természet egy nagy temetőjének látszik. Emberi telepek és földmívelés csak a dolinákban találhatók. A krajnai Karszt legmagasabb tetője az 1.796 méternyi Schneeberg, az isztriaié az 1.396 méternyi Monte maggiore Fiume mellett. A Karsztnak egy keleti nyulványa a Gurk és Kulpa között Uskok-hegység nevet visel egy 1.175 méter magas hegygyel.

A völgyek és hegypárkányok (terraszok). A völgyek a hegy- és domblánczok közötti mélyedések. Mélységük egyenlő a hegyek vagy dombok magasságával, irányul azoknak vonulásaival. A völgyek a természet háztartásában, valamint az emberekhez való viszonyukban fontos szerepet játszanak. Ezek a hegység vizeinek levezető csatornái, melyek a hegyek víz-kincsét a körül fekvő lapályokra juttatják. A völgyek képezik továbbá a bejáratokat a hegység belsejében s egymásba szövődő hálózatukkal ezek határozzák meg mindenféle forgalomnak az irányát, mi által a hegység egyik oldaláról a másikra közlekedő embereknek a legfontosabb szolgálatokat teszik. Végre a völgyek, különösen pedig a magas hegységekbeli völgyek feneke és oldallejtői tért nyitnak úgy az emberi megtelepedés, mint a kenyérnövények termesztése számára s így főként a völgyek azok, melyek a hegységet lakhatóvá teszik.

A völgyek hosszanti és keresztvölgyekre oszlanak. A hosszanti völgyek a hegység főgerinczeivel egyközűleg vonúlnak, s ez okból sokszor jelentékeny hosszúságúak s olykor meglehetős szélesek is, és rendszerint csekély és egyenletes lejtésűek. Az Alpesekben minden nagy és fontos völgy hosszanti völgy. Az osztrák terület Alpesein a legnevezetesebb ily hosszanti völgyek: a Jun, a Salza, az Enns, a Mura, a Dráva, a Gail, a Száva, az Ecs és a Sarca völgye. A keresztvölgyek tengelye ellenben a főgerinczek irányára merőlegesen fekszik. Az ilyen völgyek többnyire áttörés utján vágódtak a főgerinczekbe, azért egészükben véve rövidebbek s tetemesebb lejtésűek, a fenekük rendszerint lépcsőszerűen alakult, mely lépcsők aztán néha magas vízesésekkel vagy zúgókkal mennek át egymásba, mint például a krimli vízesés. Két-két átellenes keresztvölgy a hegygerinczekbe vágódó nyeregnél fogva köti össze egymással azt a két hosszanti völgyet, a melyekbe torkollanak. A keresztvölgyek száma a keleti Alpesekben igen nagy: a Trasen-, a Bielach-, a gasteini és krimmli, a Ziller- és az Oetzvölgy ilyen keresztvölgyek. A gasteini völgy négy völgylépcsőből áll, melyeket egymástól ugyanannyi gyönyörű vízesés választ el.

Nem ritkaság azonban, hogy valamely hosszanti völgy hirtelen keresztvölgygyé változik, a mennyiben kifelé fordul s a folyó az előtte fekvő hegységet rendszerint torkolatszerű hasadással töri keresztül. Így tesz az Inn Kufstein és Rosenheim között, a Salza Werfen mellett, az Enns Altenmarktnál, a Mura Brucknál stb. Olykor a változás megfordított rendben következik be s egyes esetekben egyszer, sőt kétszer is ismétlődik.

A völgyeknek, mint emberi lakóhelyeknek becse azok absolut magasságától, aztán a völgyfenék szélességétől, továbbá a hegygerinczek viszonylagos magasságától s lejtésük fokától függ. A tulságosan magas völgy kedvezőtlen a benépesülésre hidegsége miatt, a széles völgyfenék azonban elősegíti a benépesülést. A gerincznek tulságos nagy viszonylagos magassága neveli a hegyoldalak lejtési szögét s azoknak mívelés alá vételére több tekintetben akadályozólag hat. Az összes Keleti Alpesek közt a zillerthali Alpeseknek van a legnagyobb viszonylagos gerinczmagasságuk (1.600 méter), azért itt a hegyoldalak lejtési középszöge több mint 25°, míg a magas Tauernben csak 23° s az oetzthali Alpesekben nem egészen 20°. Ez okból látjuk, hogy a földművelést mindenütt nagyobb terjedelemben űzik, mint a zillerthali Alpesek belső völgyeiben.

A krimli vízesés. Lichtenfels Edétől

Fontosak e tekintetben az úgy nevezett hegy- és hegyalj-terraszok, mint ama, gyakran hosszan elterülő, a hegy töve hosszában s a völgyekkel egyenközű irányban vonúló fennsíkokat nevezzük, melyek alakját jobban megérteti az alábbi rajz, mint bármiféle leírás.

E terraszok többnyire csak a széles hosszanti völgyekben fordulnak elő, keresztvölgyekben ritkábban; viszonylagos magasságuk 100–300 méter; többnyire hápa-hupások s az oldalvölgyek által átvágottak, s a mellett mezők és erdők, falvak és egyes tanyák által borítvák, – nyaralók számára szívesen választott helyek. Nyilván régi völgyfenekek voltak egykor,

melyekben a víz mosta ki a jelenlegi völgyeket. Ily terraszok tudvalevőleg az Indus mellett jönnek elő nagyszerű kifejlődésben. Az osztrák Alpesekben Telfs, Innsbruck és Hall környéke, az Eisack-völgy, az eppani kis paradicsom Bozen mellett, a Rienz-völgy Lorenzen és Mühlbach között, a Fleimser-völgy, a Dráva és a Száva völgyei, stb. mutatnak föl az említettekhez hasonló hegyterraszokat sok szép alakulásban.

Mivelhogy a völgyek fölfelé ép úgy elágaznak, mint azok a folyók, melyek által egykor alkottattak, s melyek rajtok még ma is végig folynak, a folyamokat teljes joggal fogadhatjuk el a völgyek fölosztásának alapjául. Az osztrák Alpesekben ennél fogva a következő völgyrendszereket különböztetjük meg:

a) a Rajna völgyrendszerét;

b) a Duna völgyrendszereit, és pedig: az Iller, a Lech, az Isar, az Inn, a Traun, az Enns, továbbá az Enns és Dráva közti kisebb völgyek, meg a Dráva és a Száva völgyrendszerét;

c) az Alpesekből fakadó adriai tengerparti folyók völgyrendszerét;

d) az Etsch és

e)  a Po völgyrendszerének azon részét, melylyel a monarchia területéhez tartozik.

Hogy a mit a természet összekötött, külön ne válaszszuk s ugyan azt a tárgyat kétszer érintenünk ne kelljen, e völgyrendszerek helyrajzát az illető folyókéval együtt tárgyalandjuk.

A Madatsch-glecser az Ortler-hegycsoportban. Lichtenfels Edétől

A jégmezők és glecserek. Minthogy a levegő melege a magasság nőttével arányban fogy, a magas hegységekben van bizonyos magassági határ, a melynél a hideg hónapokban esett hó a reá következő nyár nap- és légmelegétől többé el nem olvad egészen s a hol aztán annak egy része évről évre megmarad. E határt a hó vonalának vagy az örök hó határának nevezzük. A hóvonal magassága függ a leesett hó tömegétől, a hegység lejtési szögétől, a hólepel fölszínének a nap és az uralkodó szelek irányában való fekvésétől, a nyár melegétől és a légkör nedvességi viszonyaitól. Ez okoknál fogva egyazon táj hóhatárának magassága oly jelentékeny ingadozásnak van kitéve, hogy megmérését soha sem lehet a helyszínén eszközölni, hanem csak olyan távolságból, a honnan meglehetősen egyenes irányban haladó vonalnak látszik. E hóhatár a Nyugati és Közép-Alpesekre nézve 2.730, az Oetz-völgyi Alpesekre 2.780, a Magas Tauernre 2.845 méterben van megállapítva.

Minthogy tehát a hóhatár fölött az új hónak bizonyos rétege minden évben olvadatlan állapotban marad, évek folytán a hó az ily helyeken a végtelenig halmozódnék, ha a természet maga nem gondoskodnék módról, mely által e havat olvadás és föloszlás elé vezeti. E mód a hónak lassankénti jéggé fagyásában s az ebből származó glecser-képződésben áll. Nem lehet itt helyén e bonyodalmas folyamat elméletébe bocsátkoznunk; csupán ama tény fölemlítésére szorítkozunk, hogy e jegesülés folytán támadnak a hóból kinőni látszó s a völgyekbe lefelé nyúló hosszabb vagy rövidebb jégnyelvek, jégárak vagy glecserek, melyek állaga a hónak folyton tartó jegesülése következtében ép oly állandóan halad a lejtőn a mélység felé, hol aztán az ott uralkodó nagyobb meleg következtében vízzé változik.

Az osztrák Alpesek jégburkolatának összes kiterjedése (a monarchia többi hegységeiben jégmezők és glecserek nincsenek) 1.682 négyszög-kilométerre (30 földrajzi négyszög mértföldre) tehető. E terület négy nagy és sok kisebb tömegre oszlik. A nagyobbakhoz tartozik az Oetz-völgyi és Stubayi glecserek csoportja, a Grossglockner és Venediger körűl fekvő csoport, a Zillerthali és az Ortler-Alpesek glecser-csoportja. A kisebbek közül említésre méltók: az Adamello-csoport, a Piz Fermunt melletti az éjszakräthi Alpesekben, az Altholzi hegységben, a Dachstein mellett, a Vedretta marmolatánál található glecser és mások.

A nevezett jégterület mintegy 40 nagy vagy első rendű glecserre és mintegy 800 függő vagy másodrendű glecserre oszlik. A nagyok közűl Ausztriában a legnagyobbak: a Gepaatsch-glecser a Kauservölgyben, Tirolban (11.3); a Pasterze a Möllvölgyben, Karinthiában (10), a Gurgler-glecser az Oetzvölgyben, Tirolban (8,5); a Hintereis-glecser az Oetz-völgyben Tirolban (8,3 kilométer hosszúságban) s mások.

A legnagyobb glecser Európában a Groszaletsch-glecser Svájczban (23,4) s a földkerekség eddigelé ismeretes leghosszabb glecserje a Biafo-Gaiche a Karakorum hegységben Ázsiában (több mint 64 kilométer hosszúságban).

A Grossglockner és a Pasterze. Lichtenfels Edétől

Jéggörgetegek az osztrák Alpesekben gyakran fordulnak elő. Salzburgban a Fuschervölgyben oly napokon, midőn forró déli szél (Föhn) uralkodik, sűrűn hallhatni mennydörgésszerű alárobogásukat. E jéggörgetegek tudvalevőleg onnan erednek, hogy a függő glecserekből, melyek meredeken aláhanyatló sziklafalakon végződnek, a jégnyelv egyes részei sulyjuk következtében leválnak s mennydörögve és jégporfelhőket verve gördülnek a mélységbe alá. A hógörgetegek, és pedig úgy a por- vagy szélgörgetegek, mint a fenék- és omlógörgetek az Alpesek számos meredek lejtésű hegyoldalain még gyakrabban előforduló s fölötte rettegett természeti jelenségek. Különösen hírhedt e tekintetben az Arlberg, a Paznau-völgy, az Oetz-völgy felső részei és ágai, a Pitz-völgy, a Zemm- és a Stillup-völgy (a Ziller-völgy felső ágai); a felső Salza-völgy egyes jobbparti ágai, a bleibergi völgy Karinthiában, a felső Isonzo-völgy és még sok más.

Alpesi szorúlatok és átjárók. Csaknem minden évben újabb-újabb megerősítést nyer Ritter Károly amaz állítása, hogy Európában az Alpesek öve a domborúlatok maximumát az átjárók maximumával egyesíti. Mert mindúntalan új vasútak, új kőútak, új telegrafvonalak épülnek, hogy a közlekedést az Alpes hegységen keresztül és annak belsejében javítsák, eszközeit szaporítsák. Már ma is látjuk, hogy az Alpeseknek részint középponti főgerinczét, részint mellékgerinczeit 17 vasút hidalja át s még sokkal nagyobb a mesterségesen épített kőútak száma, melyek hasonlókép a személy- és árúforgalom szolgálatára szánvák.

Az Alpesek közlekedési eszközökben való gazdagságának okai szerintem

1. hogy a nagy hosszanti völgyek száma a hegység szélességéhez képest igen tetemes;

2. hogy a hegység aránylag sűrű népességű.

Igy a müncheni délkör szerint három, a linczi szerint négy hosszanti völgyet találunk. Az Alpesek öve teljesen hiányával van ama széles és magas, fennsíkszerű domborúlatoknak, melyek példáúl a Himalájában és a délamerikai Cordillerákon oly gyakoriak, s melyek ott a hosszanti völgyeket egymástól jelentékeny területekkel választják el. E hosszanti völgyek azonban minden nagyobb fáradság nélkül vezetnek nem csak be a hegység belsejébe, hanem a keresztvölgyek torkolataihoz is, mely utóbbiak számának annál nagyobbnak kell lenni, minél nagyobb a hosszanti völgyek száma. Mind a két lejtő keresztvölgyei a főgerinczen érintkezvén, nem lehet ily helyen hiány aránylag mély horpadásokban sem, melyeken át a keresztvölgyek összefüggnek, melyeken keresztül tehát az egyik hosszanti völgy közlekedése a túlnansó hosszanti völgygyel könnyű. A Keleti Alpesekben valóban nem csekély számmal vannak ily mély gerinczvölgyeletek, csorbák.

A Predil-szoros és a Mangart. Lichtenfels Edétől

A lakosság sűrűsége pedig azt eredményezi, hogy a népesség a keresztvölgyeknek legmagasabb pontjaira is fölnyomúl. A rofeni házcsoport az Oetz-völgyben például közel 2.000, Gurgel és Vent község ugyanott közel 1.900 és még több más község és tanya 1.800 méter körüli magasságban fekszik a tenger szine fölött. De a természet az Alpesekben még a nagy magasságban sem mostoha, hanem gondos anya, s elégült, sőt nem ritkán kényelmes megélhetést biztosit az ott lakozóknak. A marhatenyésztés ott a főkereseti ág, mely a fekvés magassága szerint olykor némi földműveléssel is kapcsolatos. Mindez s nem kevésbbé a művelődés által fokozott igények kielégítésének szüksége szigorú kényszerűséggé teszi, hogy a lakosság úgy egymással, mint a külvilággal közlekedjék, s ez serkenti részint magát a lakosság szorgalmát, részint politikai, gazdasági, kereskedelmi és katonai érdekeinél fogva az államot ama számos közlekedési útak előállítására, melyekről föntebb vala szó.

Ausztria már régidő óta s újabban Magyarország is kitűnt közlekedési útjaira fordított nagy mértékű gondoskodása által. Ezt igazolandók, fölemlítjük, hogy csupán az Alpesek területén hat hegygerincz van vasútak által s mintegy hatvan magasabb hegynyereg kőútakkal keresztül metszve. Vasúti átjárók vannak: a Semmeringen, a neumarkti nyergen, a Griesen-szorosban, a hüttaui szorosban, a Brenneren és az Arlbergen. A Liesing-Balten völgyben, Saifnitznál a Canalvölgyben (Karinthiában) és a toblachi mezőn a vasút csak három, alacsony vízválasztót metsz át, a Karszt-pályákon Laibach és Trieszt között, Trieszt és Fiume között, aztán Divacsa és Pola között a krajnai és isztriai Karsztnak csak mérsékelten magas fennsíkjain fut keresztűl. Ha ezeket is oda számítjuk, Ausztriának nem kevesebb, mint tizenhét ilyen átjárója van az Alpesek területén.

A szoros szónak kétféle jelentése van. Értünk ugyanis rajta egy részről valamely magas hegygerinczen, főleg pedig annak legmagasabb pontján levő olyan átjáró helyet, melyen szekér- vagy vasút megy át, más részről olyan völgyszorúlatot, mely könnyen védelmezhető s ezért gyakran erődítési építményekkel is el van látva. Megkülönböztetésül az előbbi szorosokat hegy-, az utóbbiakat pedig völgyszorosoknak nevezzük.

Nem lehet itt föladatom, hogy a keleti Alpesekben található útvonalak hálózatát csak megközelítő részletességgel is vázoljam. E tekintetben jobb szolgálatot tehet a térkép, mint bármi leírás. Azért is e helyen csupán néhány megjegyzésre szorítkozom.

A Keleti Alpesekben a közlekedési vonalak legczélszerübben hosszában és keresztben futókra oszthatók. A hosszában futó fővonalak a következők:

1. Bécstől Salzburgon, Wörgl-en és Innsbruckon keresztül Landeckig s innen aztán vagy az Arlbergen át Feldkirchig és le Svájczba, vagy az Inn mentében fölfelé az Engadinba.

A Ferencztető a Stilfser-hágón. Lichtenfels Edétől

2. A Mura melletti Brucktól Szt.-Michaelig s innen egy felől a Liesing-Palten-völgyön át a hüttaui és Griesen-szoroson keresztül Wörlgbe, beszakadólag az 1. alatt említett vonalba, más felől a neumarkti nyergen át Klagenfurtba vagy Villachba, beszakadólag a most következő vonalba.

3. Marburgból Klagenfurton át Villachba; innen, részben keresztirányú összekötő vonallá változva,

a) a Pusterthalon át Brixenen, Bozenen és a Stilfser-nyergen keresztűl az Adda völgyébe és Lombardiába, vagy

b) Tarvison át és a Caval-völgyön keresztűl Udinébe, a velenczei terűletre, vagy

c) Tarvison és a Predil-szoroson át Görzbe.

4. Zágrábból a Száva mentén Laibachba, aztán a Karszton át Görzbe és Olaszországba vagy Triesztbe.

E négy fővonal egymás között a keresztútak nagy száma által van összekapcsolva. Nehány kisebb, hosszában haladó közlekedési vonal fut végig a Lech, a Mura, a Noce, az Avisio és a Valsugana völgyön.

Az 1. szám alatti vonalon található az arlbergi alagút, hosszaságra világrészünkön a harmadik, míg a 3. szám a) pont alatti vonalon a Stilfser-nyergen van Európának legmagasabban fekvő műútja, 2.797 méter magasságban a tenger színe fölött.

A Keleti Alpesekben még sokkalta nagyobb a keresztben menő átjárók száma, s a hegyeken átvivő útak a szerint, a mint az Alpeseknek az éjszaki oldalán kezdődnek s a déli oldalán végződnek, vagy pedig megfordítva, rendkívül sokféleképen fonódnak egymásba. Alábbi áttekintésünkben a középponti főgerincz szorosait veendjük irányadókúl.

1. A Semmering-szoros Alsó-Ausztriát és Bécset, az e várostól éjszakra fekvő összes területeket is ide véve, köti össze Gráczczal, Laibachchal, Fiuméval, Trieszttel és Felső-Olaszországgal. E szorost ősidők óta járják.

2. A Mária-Czell melletti szorosok (a Josephsbergen és Annabergen) és a Seewiesen melletti Seeberg Szt.-Pöltent kötik össze ugyanazokkal a vidékekkel.

3. Az Eisenerz melletti Prebischl Linzet, Welset, Steier városát stb. köti össze Gráczczal és Felső-Stiriával.

4. A Liesing-Paltenvölgy és a rottenmanni Tauern nyerge, összekötve a Stub-Alpesen, az obdachi és neumarkti nyergen keresztűl vezető úttal, Salzburgból, Felső- és Alsó-Ausztriából közvetíti a közlekedést Grácz, Karinthia, Krajna és Felső-Olaszország felé.

5. A radstädti Tauernen keresztűl vezető út, valamint ennek a Katschbergen át menő folytatása Salzburgot és Felső-Ausztriát Felső-Karinthiával, Krajnával és Trieszttel, Villachtól fogva pedig Felső-Olaszországgal köti össze.

6. A Brenner ősidők óta köti össze Németországot Olaszországgal s e tekintetbeli fontosságára nézve csak a Splügen volt mellé tehető. E vonalon keresztül törtek be a frankok és alemannok Olaszországba, a frankok és bojuwarok a karantán vendek országába, s a Brenneren keresztűl vonúltak a német császárok hadai számos ízben az Alpesektől dél felé eső szép országba. Ugyanez úton vitettek évszázadokon keresztül a gazdag árúszállítmányok, melyeket a kereskedelméről híres Velencze Németországba és melyeket Németország Olaszországba szállított, mely szállítmányokból Nürnberg és Augsburg fénye és virágzása származott. De az út iránya hajdan csak Sterzingig volt azonos a maival. A Kunters-út, vagyis Brixen és Bozen között az Eisack melletti, mintegy 10 kilométer hosszú, zord sziklaszoros akkor járhatatlan volt, míg a bozeni kereskedők járhatóvá nem tették. Ember és árú addig Sterzingtől a több, mint 2.000 méter magas Jaufenen keresztül volt kénytelen Meran felé kerülni.

7. A Reschenscheideck melletti átkelő út (a naudersi keresztvölgyben) az Engadint meg a felső-tiroli Inn völgyet köti össze Merannal és Bozennel.

8. Az Ofen-szoros, mely az Engadinban fekvő Zernetz mellett nyílik, e helytől a legfelső Ecs melletti Glurns-ig vezet.

b) A cseh-morva hegység.

A cseh-morva hegység egy részét teszi a német Középhegységnek, mely a Duna, Rajna, Morva, Becsva, Odera és a germán alföld közti területet födi, s mely a Bodeni tótól éjszakra az Alpesekkel s a weiszkircheni hegynyereg által a Kárpátokkal függ össze. Mérsékelt, sőt részben csekély magasságú ez a hegység, geognosiai összetételében és plastikai tagozatában azonban rendkivül változatos, ha hiányával van is a formák ama nagyságának és fenségének, valamint a színek amaz éles ellentétességének, mely az Alpeseket jellemzi. A német Középhegység be van népesülve magasságának csaknem minden szín-táján; az egész túlnyomólag szelíd jellegű, körvonalainak folyása nyugodt, barátságos és összhangzatos.

A német Középhegység a rajnai, a hercyni és a sudeti csoportra oszlik, melyek közül Ausztria csak a két utóbbiban osztályos. E két csoportot éjszakon az Elbe választja el, délen azonban a Dunához közel a kettő együvé olvad. A két csoport hegységei néha szakadékok és mély bevágások által vannak keresztül törve, s azért a közlekedés minden eszközeivel könnyen járhatók. Csekély magasságuk miatt sem nemzeti, sem égalji, sem növényföldrajzi határt nem képeznek, de katonai tekintetben nem vitatható el tőlük minden fontosság. A Dunának Lincz feletti szakaszától a Morva forrásáig természetes határát képezik Ausztria-Magyarországnak a Német-birodalom felé, melynek két nagy folyama, az Elbe és az Odera, e hegységben fakad.

A. A hercyni csoport. E csoportnak nyugotra egész a Neckarig, a Jagstig és a Tauberig nyuló németországi részeit a Fichtelhegység fontos hegy- és vízrajzi csomója köti össze az osztrák részekkel. Az osztrák rész a következő hegységekből áll:

1. A Fichtelhegység, egy magas, erdővel és cserjével borított gránit-fennföld, melyen az 1.069 méter magas Schneeberg a legmagasabb csúcs.

2. Az Érczhegységnek, mely a Fichtelhegységtől az Elbéig terjed, széles, hegyével vagy élével éjszak-nyugot felé nyúló ék-alakja van, mely keskeny, meredeken aláhanyatló oldalát Csehország felé fordítja. Legmagasabb csúcsa az 1.275 méternyi Keilberg.

3. A Cseherdő a Fichtelhegységnek déli nyúlványa, melyet a Taus melletti hegynyak és a Kaplitz melletti kerschbaumi nyereg éjszaki, déli és keleti részre oszt. Az éjszaki rész, mely cseh- vagy felső-pfalzi erdőnek is neveztetik, egy széles, hullámalakú pala-fennföld, melynek legmagasabb csúcsa a Taus melletti 1.037 méter magas Cserkov. A déli rész, vagyis a tulajdonnépi Cseherdő, a Wottawa és Moldva által elválasztott, magas, őserdővel és tőzegmocsárokkal fedett két hegygerinczből áll, melyekhez Schüttenhofennél kezdve a keleti oldalon a Kubany, a Blanskerwald és még mások csatlakoznak oly formán, hogy a hegység a Grosz-Mühl meg Budweis között mintegy 50 kilométer szélességet nyer. Legmagasabb hegyei: az 1.458 méternyi Arber, az 1.454 méternyi Rachel és az 1.383 méternyi Plöckenstein. Végre a keleti rész folytatása az előbbinek egész a Dunáig Felső-Ausztriában és a Kampig Alsó-Ausztriában; ez kelet és dél felé lassanként emelkedő s mély medrekben hömpölygő folyók által keresztültört gránit-fennföld, melynek a Weinsberger- és Gföhlerwald, valamint az l.060 méternyi Ostrong a legmagasabb csúcsai. A Cseherdő mellett a bajor oldalon a Bajorerdő (legmagasabb csúcsa az 1.225 méter magas Klingenberg) vonúl egyenközűleg az előbbivel.

B.  A sudeti csoport. E csoportnak az 1.424 méter magas spieglitzi Schneebergben hasonló hegy- és vízrajzi csomója van, mint a hercyni csoportnak a Fichtel-hegységben. Éjszakkeleten áll az 1.414 méter magas Köppernikstein, egy hosszú hegylánczból nyúlva ki, melynek éjszaknyugatra futó része Reichensteini hegységnek, délkeletre nyúló része pedig Magas meg Alacsony Gesenkenek(das Hohe und Niedere Gesenke) neveztetik. Itt az 1.487 méternyi Atvater a legmagasabb orom. Az Alacsony Gesenke egész a weiszkircheni nyeregig terjed, 1.000 métert megközelítő magasságú hegyei vannak, s az Odera forrásainál, mint Oderahegység Weiszkirchen és Leipnik felé hanyatlik. Erre következnek, a Glatz-medencze délnyugaton; éjszaknyugati irányban két egyenközű lánczban egymás mellett fekve, a Habelschwerti és a Heuscheui hegység; aztán a cseh-gerinczek és az Erlitzi hegység, melynek az 1.087 méter magas Mense a legmagasabb csúcsa. A Remerzi nyergen túl következik Braunau mellett a Politzer-gerinc és a trautenaui szorostól keletre fekvő, keresztbe futó Ueberschaar, továbbá az utóbbin túl az Óriás-hegység, egy tömör, magas hegysáncz az 1.605 méternyi Schnee- vagy Riesenkoppé-val, a német Középhegység legmagasabb csúcsával, az 1.555 méternyi Brunnberggel, az 1.506 méternyi Hoher Rad-dal, stb. Az Óriás-hegység gerincze az Isernél végződik, s hozzá csatlakoznak, ugyanazt a vonulási irányt követve s a Reichenberg melletti hézagig nyúlva, az Iser-hegység gerinczei, melyeknel legmagasabb csúcsa, az 1.124 méternyi Tafelfichte, az úgy nevezett Magas Iser-gerinczen fekszik. A Spree medre által képezett s a Gablonz melletti nyereg által csak kevéssé takart, fönt érintett hézagtól nyugatra emelkedik előbb a luzsiczai (lausitzi) hegység (legmagasabb csúcsa az 1.013 méternyi Jeschkenberg), aztán folytatólag az Elbsandstein-hegység, melynek nyugati része cseh-szászországi Svájcznak neveztetik s az Elbénél éri végét.

A spieglitzi Schneebergtől délre, Csehország délkeleti határán a kerschbaumi nyeregig vonúl végre ívalakban egy széles, fennsíkszerű, éjszakon mintegy 550, délen mintegy 560 méter magas földhullám, melynek sehol sincs valamely élesen jellegzett gerinczalakulása, Cseh- és Morvaország felé szeliden lapul el s vízválasztót képez a Duna és az Elbe mellékfolyói között. Csupán Gmünd mellett van egy, e földhullám középmagasságánál mintegy 100 méterrel mélyebb széles völgy. E hegytömeg neve Cseh-morvaországi földhát.

Terraszok és nyúlványok. Az Érczhegység, a Cseherdő, a sudeti hegyrendszer éjszaknyugati ága és a cseh-morvaországi földhát zárják körűl a cseh medenczét, melybe hegylépcsőik és nyúlványaik benyomúlnak. Hasonló módon köríti Morvaországot éjszaki és nyugati oldalán a Gesenke és a cseh-morva magaslat, melyeknek terraszai benyúlnak az országba. Szilézia (régi) troppaui kerületében is van egy rész a Gesenkéből. A legjelentékenyebb terraszok:

1. A Császárerdő (Kaiserwald), Elbogentől délre, egy fennsíkszerű hegyvidék, mely a Cseherdő éjszaki fele felett fekszik s még magasabb ennél, (a Glatze 973 méter magas).

2. A Tepler-hegység délre fekszik az előbbitől s egész a Mies-ig nyúlik; közepes magassága 500 méter.

3. A Dsban-erdő, az előbbitől keletre, az Eger és a Beraun között, Jechnitztől egész a Moldváig, Prága mellett; nem magasabb 600 méternél.

4. A Cseherdőnek a Berauntól délre fekvő 120 kilométer hosszú nyúlványa, melynek keleti fele Brdy-erdőnek neveztetik s a pøibrami gazdag ezüstbányákat foglalja magában. Legmagasabb csúcsa a 953 méternyi Tock.

5. Az úgynevezett cseh Középhegység, Teplitztől és Aussigtól délre, lépcsőzetesen emelkedik ki a síkföldből; csak 40 kilométer hosszú s középen az Elbe által van áttörve; legmagasabb helye a 812 méternyi milleschaui Donnerberg.

6. Az Óriáshegység déli előhalmai, vagy a jicsini és daubai terraszok, délre Uj-Bydzsovig és Jung-Bunzlauig nyúlnak s 400–450 méter magasak.

7. A csehországi síkföld, mely a pardubiczi és nimburgi, melniki és theresienstadti síkok egyesüléséből áll, s Prága, Saaz, Leitmericz, Jung-Bunzlau, Uj-Bydzsov, Josefstadt, Hohenmauth és Chrudim mellett végződik, mintegy 300–350 méter magasságú.

8. Az Elbe, Sázava és Luzsnicze közti magaslatok, körülbelől 400–450 méter emelkedéssel.

9., 10. Az éjszaki és a nyugati morva terrasz közűl, melyeket a Morva választ el egymástól, s melyeket ennek számos mellékvizei metszenek keresztül, az utóbbi egész Alsó-Ausztria belsejéig terjed, hol a Manhartsbergben 537 méter magasságot ér el. Legmagasabb pontjai a Puchers melletti 1.127 méternyi Jägerhüttenberg, az 1.110 méternyi Viehberg, mind a kettő Alsó-Ausztriában.

Mint már föntebb is említők, e hegységekben, tekintve egészben véve nem nagy magasságukat, az átjárók száma aránylag nagy. E hegységeknek Ausztriához tartozó részeiben eddigelé 26 vasúti és mintegy 60 kőúti átjáró fordul elő.

c)  A Kárpátok.

A Kárpátok éjszakkeleti előhegységét képezik az Alpeseknek, melyektől a Duna elválasztja ugyan, melyekkel azonban földalakulati jellemvonásaik félreismerhetetlenül egybetartozóknak tüntetik fel őket. A Közép-Duna balpartján, a Pozsonynál kezdődvén, egy nagy, 1.500 kilométert (200 mértföldet) meghaladó, délnyugat felé nyílt ívben karolják körül Magyarországot s az Al-Dunánál végződnek, hol földtanilag ép oly szembetünőleg, mint az Alpesekkel, a Balkán-félsziget hegységeivel függnek össze.

A Nagy-Halastó a Magas-Tátrában. Lichtenfels Edétől

A Kárpátok a kontinensnek legéjszakabbra nyomuló emelkedései s mintegy párkányáúl tűnnek föl Európa hegyes-völgyes déli részének. Tőlük éjszak felé egész a Balti- és a Jeges-tengerig nincs már többé hegység, s Európa éjszaki és éjszakkeleti mély síkja akadálytalanúl terül el mindenfelé.

A Kárpátok hegyvidéke 240.000 négyszög-kilométer (4.360 földrajzi négyszögmértföld) kiterjedésű, a monarchia hegyrendszerei között tehát, miután kivéve némely kisebb részét, egészen Ausztria-Magyarországhoz tartozik, a legnagyobb felszínt a Kárpáthegység lepi el. Magasságra mögöttük áll az Alpeseknek; csak egyes, szükebb regiói érik el a havasi hegység magassági határát, de valami sokkal nem haladják meg. Legmagasabb pontjuk a 2.659 méternyi gerlachfalvi csúcs, mely olyan magas sincsen, mint a juli Alpesekben a Mangart. Ezért a Kárpátokban az örök hó mezői és glecserek nem fordúlnak elő, habár vagy száz helyen itt is megtalálni ama pompát és a természetnek ama bájait, melyeknek előjövetele nem mindig függ a hegyek magasságától.

A Kárpátok három nagy szakaszra oszlanak, melyek tagozatukra, külső alakjukra és belső szerkezetükre nézve élesen különböznek egymástól. E szakaszok, fekvésük szerint éjszaknyugoti, éjszakkeleti és délkeleti Kárpátoknak neveztetnek.

A. Az éjszaknyugoti vagy felső-magyarországi Kárpátok ellentétben az Alfölddel a magyar Felföldet képezik; Magyarországnak egész éjszaknyugati és éjszaki részét beborítják s nyúlványaik Morvaországba, Sziléziába és nyugoti Galicziába is behatolnak. A Duna az Alpesektől, a Morva, a Becsva és az Odera a Sudetektől választja őket el, s elnyulnak éjszakra egész a Visztuláig és a Dunajeczig; keletre a Poprád által áttört völgyig, továbbá a Tarcza és Hernád völgyéig, délkeletre a tiszai rónáig. Ez egész kiterjedésükben egy hosszan nyúló, túlnyomólag egyenközűen tagozott hegyvidéket alkotnak, melynek körvonala egy, nagy tengelyében 300, kis tengelyében 230 kilométer hosszú ellipsist mutat. E hegyes föld általános lejtése déli irányú. A közetkező hegylánczok különböztetendők meg benne: az éjszaknyugoti határláncz; a Kis- és a Nagy-Fátra; az Ostrovszki-Vepor hegység; az Alacsony-Tátra; a Magas-Tátra; a lőcsei hegység és a Branyiczkó; a gömör-szepesi érczhegység; a Bükk, a Mátra hegység és a Cserhát.

1. Az éjszaknyugati határhegység a Kárpátok ama szélső lánczát képezi, mely a Dunától a Poprádig és a Dunajeczig nyúlik. Dévénynél és Pozsonynál várromokban gazdag, szőlővenyigétől koszorúzott halmokkal kezdődik, de csakhamar erdős hegyekké nő s folytonos lánczolattá tömörűl, kúpalakú ormokkal, melyek 513–815 méter magasságot érnek el. Az egész hegyláncz e legdélibb tagozatai Kis-Kárpátoknak vagy Fejér-hegységnek neveztetnek, melyekhez a Bradlo-csoport csatlakozik. A Miava melletti lejtő után következik a tulajdonképi határhegység, melynek főgerincze csaknem mindenütt a határvonalat jelöli Magyarország és Morvaország, Silézia és Galiczia között, s csak kevés szoros által van áttörve, igy Hrozenkovnál és Vláránál. E hegygerincz a Vág völgye felé egyenközűleg futó hegylánczokban ereszkedik alá, nyugat felé jelentékeny oldalágakat bocsátván. E hegyvonal déli részében a Javorina a legmagasabb pont (967 méter); az éjszaki részben a legjelentékenyebb magaslatok a Vizoka (1.020) és a Javornik (1.013 méter). Még magasabb ormokat találunk a jablunkai szoros két oldalán emelkedő homokkő-hegyekben, melyek Beszkidek-nek neveztetnek. E csúcsok 1.135–1.339 méterig terjedő magasságot érnek el, de nem a főgerinczen feküsznek, hanem annak éjszaki részén a mellékágakon, – így a Liza Gora (1.320 méter). A Jablunka-szoros, melyet a kassa-oderbergi vasút vág keresztül, 601 méter magasságú. A Kisucza balpartján kezdődik az egész hegyláncz legmagasabb csoportja, a Babia Gura, melynek főorma 1.720 méter magasságú s így eléri a kuszó fenyő tenyészetének magassági vonalát. E csoportra támaszkodnak azok az oldalágak, melyek éjszakra és keletre egész a Visztuláig és Dunajeczig terjednek. Egy délnyugatra elágazó nyúlvány árvai Magurának neveztetik.

2. A Kis-Fátra hegyláncza a pupói nyeregnél ama 1.667 méter magasságú bérczczel kezdődik, melynek neve Kis-Fátra vagy Kriván-Fátra. E hegylánczot csakhamar áttöri itt a Vágnak fölötte festői szűk völgye Sztrecsnónál, de e völgy déli részén jelentékeny hegylánczczá magaslik, mely Veterna Holának (viharos, szeles erdőnek) neveztetik. E hegyláncznak 1.416 méter magasságú orma, a Mincsov, volt az 1858-ki földrengésnek a középpontja. A Velka Lukának (nagy rétnek) nevezett csúcs 1.476 méter magasságot ér el. Alacsonyabb a Klak, németül Nasenstein, mely csak 1.335 méter magas. A főláncz nyugati oldalához alacsonyabb hegylánczok támaszkodnak, melyek a szép Vág-völgyet keletről szegélyezik s számos ormukon váromladékokat emelnek. Fölötte figyelemreméltó a szulyói völgy, párja a Csehországban Adersbach mellett levő képződménynek. A Jasztrabje lejtőjén, mely a Vág és Nyitra völgysíkjait köti össze, kezdődik e hegyláncz legdélibb tagozata, tudniillik a Galgóczi hegység, melynek főcsúcsa, az Innovecz 1.051 méter magas. E hegységnek egyik nyugoti kiszökellését a beczkói váromladék koronázza.

3. A Nagy-Fátra hegyláncza egy felől a Turócz és a Nyitra, más felől a Revucza és Garam folyók völgyei között vonúl. Legéjszakibb tagozata a tulajdonképi Nagy-Fátra, ama széles hátú hegyláncz, mely a Vágvölgy déli részén Turócz és Liptó megyéket választja el, s déli irányban az 1.572 méter magas Nagy-Krisznáig nyúlik. A vízválasztó fővonal itt inkább nyugotra fordúl s a nyitrai hegységhez csatlakozik, melyben a Ftacsnik-, Tribecs- és Zobor-csoportokat különböztetjük meg. Legnagyobb magasságot, 1.343 métert ér el a Ftacsnik. Egy kereszt-ág, a Zsgyár-hegység a Nyitra forrásvidékét választja el a Turócz folyóétól s összeköti a Nagy-Fátra lánczát a Kis-Fátráéval. Keleten pedig a Nagy-Fátrához csatlakoznak a körmöczi és újbányai trachyt-hegycsoportok. A körmöcziben legmagasabb csúcs a Laurin (956 méter); az újbányai csoportbeli Nemeczká Szkala (német kő) alacsonyabb (899 méter).

4. A Garam-völgy baloldalát oly hegylánczok kisérik, melyek terjedelmes tömegekben sorakoznak egymáshoz s a Garam, Ipoly és Rima völgyei közti egész térséget betöltik. Éjszakon főrészükben leginkább nagy mészkő-tömegekből állanak, melyek kristályos és trachytszerű alakzatokkal elegyülnek. Éjszakon a mészkőtömegek Beszterczebányától Murányig huzódnak; legmagasabb ormuk a Fabova Hola (1.441 méter) Breznóbánya és Tiszolcz között. Ettől délnyugotra emelkednek a Vepor és a Polána (1.445 méter) csoportjai, melyek nagyobbára gránitból és kristályos palából állanak. A Veporhoz csatlakozik az Osztrovszki hegység, melynek legmélyebb nyerge a Kriványi szoros (432 méter), melyen keresztül a magyar államvaspálya az Ipoly völgyéből a Szalatnya völgyébe és Zólyomba jut. Az Osztrovszki hegység délnyugoti részén a Selmeczi hegység terül el, melyben a trachyt-szerű alakzatok a túlnyomók. Ennek legmagasabb hegye a Szitnya (1.030 méter). Mind e különböző csoportokat és tömegeket az Osztrovszki Vepor hegység neve alatt foglaljuk össze.

5. A Vág és a Garam folyók felső völgyei között emelkedik egy magas, összefüggő hegyláncz, mely Beszterczebányától éjszakra a stureczi nyereggel kezdődik s keleten a Királyhegyben végződik. E szép hegyláncz Alacsony-Tátrának vagy Zólyomi havasnak neveztetik. Legfőkép gneiszból és gránitból áll. Legmagasabb csúcsai: a Prasiva (1.700 méter), a Gyömbér (Gyumbjer 2.043) és a Kírályhegy (Kralova Hola, 1.942 méter).

6. Az Alacsony-Tátra hegylánczával szemben emelkedik Magyarország egyik legmagasabb és legpompásabb hegysége, a Magas-Tátra hegyláncza. Éjszakon és délen széles völgynyilások által elszigetelve, merednek égnek a Magas Tátra gránitfalai és tornyai, déli oldalukon meredeken, rövid talapzatokban a Poprádvölgy halmos rónájába ereszkedve le, mig éjszaki oldaluk lépcsőzetes. A Magas-Tátra leirhatatlanúl szakadékos, vad bordákra és kőszirtélekre repedezett hegység. A legmagasabb ormok szakadékaiban a hó nyáron is olvadatlan marad. A mélyen fekvő keresztvölgyekben sok apró tó vagy tengerszem található, melyek közül a magasabb fekvésűek csak ritkán mentesek a jégburoktól. A legmagasabb csúcs a gerlachfalvi (2.659 méter); a jégvölgyi és lomniczi csúcsok csak nehány méterrel alacsonyabbak; a tulajdonképi Magas-Tátra nyugati szárnyát a (2.492 méter magas) Nagy-Krivány koronázza. A nyugot felől hozzá csatlakozó liptói havasok és a kelet felől előtte sorakozó bélai hegyek s a szepességi Magura tetemesen alacsonyabbak. A bélai mészhegységben van a csak nem rég fölfedezett s híressé lett csepegő-köves barlang.

7. Poprád városkától délre a Királyhegyhez alacsony hegylánczok sorakoznak, melyek csak részben vannak erdőkkel benőve s a Poprád és a Hernád völgye közti területet borítják. Keletre egész a Tarcza völgyéig nyúlnak. Mindnyáját a lőcsei hegység neve alatt foglaljuk együvé. E hullámszerű vidék legmagasabb tetői Lubló és Lőcse között emelkednek. Keleten egy éjszakról dél felé vonúló hegyláncz csatlakozik hozzá, melyet az Eperjesről Lőcsére vezető út vág keresztül. E hegyláncz a Branyiszkó-hegység.

8. A gömör-szepesi érczhegység a Fabova- és Vepor-hegység keleti oldalán emelkedik s kelet felé húzódik Kassáig, hol a Hernád-völgybe hanyatlik. Főtömege kristályos kőzetekből áll; ezekben fordulnak elő Gömör- és Szepesmegye leggazdagabb réz- és vaskő-telepei. Ez érczekben gazdag hegylánczhoz úgy éjszakon, mint délen alacsonyabb mészhegyek csatlakoznak, melyekben több nevezetes barlang van, így Gömörmegyében a dobsinai jégbarlang a regényes Sztraczena-völgy éjszaki végén, aztán a Baradlá-nak nevezett nagy csepegőköves barlang Aggtelek mellett és a Sziliczei jégbarlang az Abaújvármegyével egyesített Tornamegyében. Az érczhegység legmagasabb és legnevezetesebb csúcsai: a Trsztyje (1.111 méter) és Vashegy (Zeleznyik, 885 méter) a ratkói csoportban; a Kakashegy (Kohut 1.393 méter) a rőczei csoportban; a Tresznyik (1.240 méter) a dobsinai csoportban; a Pozsárló (Volovecz, Ökörhegy, 1.270 méter) a rozsnyói csoportban.

9. A felső magyarországi egész hegyvidék déli szegélyét ama hegylánczok képezik, melyek Miskolcz tájékán a Sajó völgyétől kezdve, délnyugati irányban sorakoznak egymáshoz s Bükk-, Mátra- és Cserhát-hegységnek neveztetnek. A Bükk- és a Mátra-hegység meglehetős meredeken hanyatlik alá a rónára; az alacsonyabb Cserhát-hegység azonban szerte ágazik minden irányban, s legdélibb nyulványai egészen az osztrák-magyar vaspálya budapest-czeglédi szakaszáig terjednek. A Bükk-hegység legmagasabb csúcsai a Bálványkő és Odvaskő (947 méter); a Mátra-hegységben legmagasabb a Kékes (969 méter) és a Saskő Gyöngyös felett; a Cserhát legmagasabb pontja a Naszál (650 méter) Vácz mellett. A Cserháthoz tartoznak még a nógrádmegyei bazalthegyek is, melyek 624–726 méternyi magasságot érnek el, továbbá az Ipolyság és Nagy-Maros közötti trachytos csoport, melynek legmagasabb csúcsa 864 méter.

B. Sokkal egyszerűbben van tagozva a Kárpátok éjszakkeleti szakasza; ez tulajdonkép nem is egyéb összekötő kapocsnál a két fő hegyvidék, tudniillik az éjszaknyugati és a délkeleti között. Itt csak három hegyláncz különböztetendő meg: az éjszakkeleti határ-hegyláncz meg a trachyt-hegységek két láncza.

1. Az éjszakkeleti határ-hegyláncz meglehetősen egyhangú homokkő-hegység hosszan elnyúló háttal s gömbölyded tetőkkel; kezdődik a Poprád és Dunajecz áttörési völgyeinél, s onnan, hosszas ívet képezve, délkeleti irányban vonúl egész a Borsa-Visó, az Aranyos-Besztercze és a Nagy-Szamos forrásvidékeig. E hegyláncz főgerincze többnyire összeesik a Magyarország és Galiczia közti határ vonalával. A hegygerincz és a rajta levő emelkedések magassága a délkeleti irány felé vonultában folyton növekszik s legnagyobb Máramaros megye határán. Éjszaki oldalágai sokkal hosszabbak, mint a déliek, s Galicziában egész a Viszlok, Szan és Dnjeszter folyók völgyéig nyúlnak. E hegyláncz hátát már is két vasút vágja át: az Eperjestől Tarnovig meg a Legenye-Mihályitól Przemyslig vezető, s most építik a Munkácstól Vereczkén át Sztry felé vezető harmadik vasútat. E hegyláncz Sáros megyében 600–700 méter magas dombokkal kezdődik, de már Zemplén és Ung megyében 900–1.300 méter magas hegyek vannak, míg végre Máramaros megyében a legmagasabb csúcsok elérik az 1.900, sőt a 2.026 méter magasságot is.

2. Az eperjes-tokaji hegyláncz Eperjes környékén kezdődik elszigetelt trachyt-kúpokkal, melyek azonban Hanusfalva mellett egységes lánczolattá egyesülnek, mely aztán a Tarcza- és Hernádvölgy keleti szegélyein dél felé vonúl s aztán a Bodrognak a Tiszába folyásánál a messze ellátszó, magában álló tokaji púpalakú hegygyel végződik. Az egész hegycsoport trachytos kőzetekből áll, s legtöbb csúcsa kúpszerű. Éjszaki részében találhatók a híres opálbányák, s déli alacsonyabb hegyein terem Magyarország leghíresebb bora. A szőlővel beültetett vidék Hegyaljának neveztetik. Az egész hegyláncz legmagasabb orma az 1.082 méternyi Simonka; a tokaji hegy 508 méter magasságú.

3. A vihorlát-gutini hegyláncz szintén trachytszerű kőzetekből alakult, a határláncz homokkő-hegysége előtt nyúlik el s azzal egyenközűleg vonúl éjszaknyugotról délkelet felé. Összefüggése több helyütt meg van szakítva, mert valamennyi víz, mely a határhegylánczban fakad, ezen keresztűl mosott magának medret. Első tagozata a patkóalakú Vihorlát-hegység, melynek legmagasabb csúcsa 969 méter. Ettől délkeletre emelkedik a pojána-szinyáki hegység azUng és a Latorcza völgyei között, 961–975 méter magas ormokkal. Munkácstól éjszak-keletre magaslik a Borló-Gyil hegység egész 1.076 méterig. Ennek déli részén fekszik az egészen elszigetelt beregszászi kis hegy, melyre még több kis csoport következik. Ezeken keresztül tört magának útat a Tisza. A Tisza bal partján emelkedik az egész lánczolat legmagasabb szakasza, az Avas- vagy Gutin-helység. Ennek legmagasabb csúcsa 1.398 méter s már az erdélyi határszélen emelkedik, Nagy-Bányától keletre.

C.  A Kárpátok déli szakasza hegyes-völgyes fennsík, mely négyszögalakban, mint egy óriási természetes erőd nyomúl be a keleteurópai nagy alföldbe. Az éjszak-keleti határ hegyláncza a Tisza mellékfolyói: a Visó, a Nagy-Szamos és az Aranyos-Besztercze forrásainál két ágra szakad, melyek közül a rövidebb nyugotra húzódik, a másik hosszabb ellenben megtartja eredeti délkeleti irányát, Erdély délkeleti sarkán azonban hirtelen fordúlattal szintén nyugoti irányt vesz s végűl délkeleti irányban, Orsovánál egészen a Dunáig terjed. Így támad a külső nagy hegykőfal, mely Erdélyt Bukovinától és Romániától elválasztja s szorosan Magyarországhoz kapcsolja. Erdély belső, nyugoti határsáncza több helyen hasadékokkal van keresztül törve. E völgyhasadásokon és öbölszerű nyilásokon keresztül futnak le az erdélyi vizek a magyar Alföldre. A Kárpátok délkeleti szakasza ennélfogva négy hegységre, mint a főhegyláncz tagozataira és több mellékágakra oszlik.

1. Az éjszaki párkányhegység a Visó és a Szamos völgyei között emelkedik s három tagból áll, tudniillik a rodnai havasokból, a Czibles-hegységből és a Lápos-hegységből. A vadúl megszakgatott rodnai havasok nagyobbára kristályos kőzetekből állanak; legmagasabb csúcsaik: az Ünőkő (románul Ineu, németül Kuhhorn, 2.280 méter magas) és a Pietrosz (2.305 méter). A Czibles-hegység leginkább trachytból áll, s legnagyobb hegye csak 1.842 méter magas. Még alacsonyabb a Lápos-hegység, mely két ágra szakadva, a hasonnevű folyó medenczéjét öleli körül; az éjszaki ág Kapnik-bánya mellett a Gutin-hegységhez csatlakozik.

2. A keleti párkányhegység roppant erdőségekkel borított, egyenközűleg futó több hegylánczból áll s legmagasabb éjszakon és délen. Elválasztja egymástól a Szereth, a Maros és az Olt folyók vidékét. A keleti határhegyláncz főszakaszai a gyergyói, a csíki és a Bereczk-hegység. Az első szakaszban a Kelemen-havasnak nevezett trachyt csoportban vannak a legmagasabb csúcsok, u. m. a Cserbuk és Pietroszul, melyek 2.022 és 2.102 méter magasak. A Csíki hegység legmagasabb csúcsai, a Nagy-Hagymás és a Tarkő, 1.697 és 1.793 méterig emelkednek. A hegyláncz déli szakaszában legmagasabbak: a Nagy-Sándor (1.640 méter), a Nemere (1.649 méter), a Lakócza (1.778 méter) és a Csilyános (1.605 méter) nevű csúcsok. A hegyláncz vízválasztó főgerincze Erdély határán belül fekszik; fő átjárói a borgói, tölgyesi, gyimesi és az ojtozi szoros.

3. A keleti trachyt-hegyláncz vagy a Hargita-hegység a keleti határ-hegyláncz előtt fekszik Erdély belseje felé, mint valami hatalmas sánczolat, bástyákként reá rakott kúpokkal. Ez a nyugoti szegélye ama nevezetes magas medenczének, melyben a Maros és az Olt gyűjtik vizeiket. E két folyó forrásai egészen közel feküsznek egymáshoz, csakhogy a Maros éjszak, ellenben az Olt dél felé folyik. Mind a kettő áttöri az útjába eső trachyt-sánczot, hogy elérje Erdély belső medenczéjét. A Maros áttörési völgye választja el a Hargita-láncz éjszaki szakaszát a Kelemenhavastól. Ez itt a hatalmas Görgényi hegység, melynek legmagasabb orma az 1.777 méterre emelkedő Mezőhavas. Délkeletre csatlakozik hozzá a tulajdonképi Hargita-hegység, melyben legmélyebb a 975 méternyi Tolvajos-szoros. A Hargita hegytömegében a Galusa-csúcsnak 1.798 méternyi magassága van. A Tolvajos-szorostól délre a hegyláncz alacsonyabbá válik; a Kakuk-hegy 1.540 méter magas. Az Olt völgye aztán két szárnyra osztja a trachyt-hegységet. A keleti szárny éjszaki részében legmagasabb csúcsok a Csomág (1.300 méter), mely a hires Szent-Anna tava fölött emelkedik, és a Büdös (1.180 méter), halálos gőzöket lehelő barlangjával. A Hargita-hegység a Székelyföld középpontja.

4. A déli párkány-hegység az egész Kárpátrendszernek egyik leghosszabb és legmagasabb lánczolata. Vadúl szakgatott gerinczekkel s meredek csúcsokkal kezdődik, melyeken a bodzai (románul Buzeo-) szoros, útja kanyarog keresztül. E csoport legfigyelemre méltóbb csúcsai: a Csukás (1.944 méter), a Tézla (1.584 méter) és a Dongó-kő. E részen van a nehéz járatú ó-sánczi szoros. A Brassóból Romániába közlekedő vasút a tömösi szoroson vezet keresztül s a predeáli 1016 méter magas nyergen át visz le a Pravoda-völgybe. E szoros nyugati részében tornyosodnak a brassói hegység bérczei, melyekhez a Keresztényhavas (Schulergebirge), a Bucsecs és a Királykő (Piatra Krajului, Königstein) tartoznak. A Keresztényhavas legmagasabb csúcsa 1.809 méternyire emelkedik s közvetlenül Brassó mellett végződik a háztető-alakú Kápolna-hegygyel (965 méter). A két csúcsú Bucsecs a határszélen áll s 2.515 méter magas. A Keresztényhavas és a Bucsecs nyugoti oldalába a törcsvári szoros mélyed; ettől nyugatra emelkednek a 2.226 méter magas Királykő borzalmas mészkő-falai. A Királykőtől éjszakra áll a felséges alakú, erdővel borított Nagy-Fekete-hegy (Zeidener Berg), mely 1.324 méter magas és messze veti árnyékát a Barczaság gyönyörű rónájára. Ehhez csatlakozik az az éjszak felé kirúgó oldalág, melyet az Olt vízének meg kell kerülnie, hogy a fogarasi medenczébe juthasson. Ez az oldalág Apácza községétől Apáczai erdőnek neveztetik.

A Királykő-hegycsoporttal nyugotra következik a déli szegélyhegység legmagasabb szakasza: a fogarasi havasok lánczolata. Ezek főgerincién egyetlenegy járható átkelő sincsen s csúcsai 2.200–2.520 méterig emelkednek. Az egész hegyláncz legkimagaslóbb csúcsa a 2.522 méternyi Negoj, mely egyszersmind Erdélynek is legmagasabb hegye. A fogarasi havasok nyugot felé egész az Olt nevezetes áttörési völgyéig nyúlnak, mely völgy vöröstoronyi szorosnak neveztetik. E szorosnak a nyugoti oldalán a hegyláncz sokkal szélesebbé válik s számos magas mellékágat bocsát ki magából úgy éjszakra, Erdély belsejébe, mint délre, Oláhországba. Egész szövevénye ez itt a hosszan elnyúló hegyhátaknak, magas gerinczeknek és meredek csúcsoknak, melyeket nagy erdőségek és havasi legelők borítnak. E hegyi vadon közepén rejtőznek a Zsil- és Sebes-folyók szép medenczéi. Megkülönböztetendők itt a következő főcsoportok: a Czibin-hegység, a Pareng-hegység, a Vulkán-hegység, a Retyezát és a hunyadi havasok. A Czibin-hegységben legmagasabb csúcs a Csindrel (2.248 méter), a Pareng-hegységben a Szklevoj (2.424 méter) és a Kirsa (2.414 méter). Az alacsonyabb Vulkán-hegység a Zsil-medencze déli oldalán emelkedik, mely medenczében Erdély leggazdagabb kőszéntelepei találhatók. Ugyane medencze éjszaki oldalán mered égnek a zergében gazdag Retyezát-hegység, melynek legmagasabb csúcsa 2.472 méter. E hegység éjszaki tövében terül el a gyönyörű hátszegi völgy, a Hátszeg vidéke, melyben egykor a rómaiak pompás díszépítményei állottak.

5. A bánáti hegység. A Zsil és a Duna felé siető Cserna forrásai vidékén a hegylánczok még inkább dél felé kanyarodnak. Főgerinczük az ország határával együvé esik s az Allion-nal Orsova mellett végződik a Dunánál. A mélyen bevágódó Csernavölgyben van Mehádia híres hőforrás-csoportja, a Herkules fürdő. A Csernavölgyet körülfogó hegylánczokhoz mások csatlakoznak, melyek az egész Krassó-Szörénymegyét elborítják s a Duna hires szorosának éjszaki falát képezik. Egy völgymélyedés, az ú. n. teregovai kapu, köti össze a dél felé nyíló Biela-völgyet az éjszakra húzódó Temesvölgygyel; ezen a völgymélyedésen fut végig a temesvár-orsovai vasút. A keleti irányú Bisztra-völgyből a rómaiak ideje óta híres Vaskapu-szoroson át visz az út be Erdélybe, a Sebes völgyébe. E bánáti hegységben gazdag ércz- és kőszéntelepek találhatók. Nyugoti nyúlványai elhatolnak egész Fehértemplomig, Verseczig és Buziásig. Éjszakra vonúl a Pojana-Ruszkahegység a Maros áttörési völgyeig. E havasokban a legmagasabb csúcsok: a Gugu (2.339 méter), a Godjan (2.244 méter), a Szárko (2.212 méter), a Vurvu-Pietri (1.813 méter), a Szemenik (1.548 méter); a Pojana-Ruszka (1.360 méter).

A kis Alföld Komáromnál Lichtenfels Edétől

6. A Bánság havasai képezik Erdély nyugoti hegységének legdélibb szakaszát; ugyanannak középszakasza a Marosvölgy éjszaki oldalán fekszik s éjszakra egész a Sebes-Körös és a Kis-Szamosba szakadó Kapus patak völgyeig nyúlik. E szakasz hatalmas hegytömegekből áll, melyek messze elágaznak nyugot és kelet felé. A vízválasztó főgerincz meglehetősen összeesik Magyarország és Erdély egykori határvonalával s a barlangokban gazdag Bihar-hegységet meg a Vlegyásza hegytömeget alkotja. Ennek nyugoti oldalára támaszkodnak az Alföldre benyúló Drocsa-Hegyes és Moma-Kodru lánczok, melyek a Fejér- és Fekete-Körös völgyeit fogják közre. A Bihar-hegység keleti részén pedig az Ompoly és Aranyos mellett az aranyban gazdag erdélyi érczhegység emelkedik, mely leginkább trachyt hegykúpokból áll. Az Aranyostól éjszakra még magasabb hegytömegek sorakoznak, melyek kristályos kőzetekből és mészkőből állanak; ezek a gyalui havasok, melyekben a Kis-Szamos forráspatakjai erednek. E nagy hegyvidéknek legmagasabb csúcsai: a Kukurbeta (1.814 méter), a Bihar (1.657 méter) s a Vlegyásza (1.853 méter); továbbá az erdélyi érczhegységben a Dimbo (1.368 méter), a Vulkój (1.302 méter) és a Giamina (1.365 méter); végre a gyalui havasokban a Muntyele-Máre (1.818 méter) és a Balamiriasza (1.657 méter).

7. A nyugoti párkány-hegység éjszaki szakasza alacsony hegylánczokból áll, melyek a Sebes-Körös és a Szamos között vonúlnak el. Ennek főcsoportjai: a Meszes-, a Réz- és a Bükk-hegység. A Nagy-Váradtól Kolozsvár felé vezető vasút a kanyargó Körös-völgyben megy folytonos emelkedéssel, a kocsi-út ellenben elkerüli a félelmetes völgyszorost s attól éjszakra a híres Királyhágón, a Rézhegység egyik erdős nyúlványán vezet át. E hegy absolut magassága 590 méter, viszonylagos magassága pedig alig haladja meg a 200 métert.

8. Az elősorolt szegélyhegységektől körülfogott erdélyi medencze egyátalán nem valami sík róna, hanem változatosságban gazdag, hegyes, halmos vidék. Hegy- és domblánczai kelet-nyugoti irányban vonúlnak s ott, a hol a szegélyhegységhez támaszkodnak, általában véve magasabbak, mint közepükön. Ezek fogják közre az Erdély területét átszeldelő völgyeket.

D. Átjárók, völgyek. A mi a hegyszorosokat illeti, az éjszak-nyugoti Kárpátokban 4-en vasút, 15-ön pedig országút vezet át, az éjszak-keleti Kárpátokban vasút van 3-ban, országút 8-ban, végre az erdélyi és bánáti Kárpátokban vasút vonúl át 6-on, országút 20-on. E számba a Szamos, Olt, Maros és Al-Duna völgyszorosai is bele vannak foglalva.

A Kárpátok völgyei a Duna, a Visztula és a Dnjeszter folyamok vidékeihez tartoznak. A legnevezetesebb völgyrendszerek a következők:

a) a Duna folyamvidékén: a Vág, a Nyitra, a Garam, az Ipoly, a Zagyva, a Hernád, a Bodrog, a felső Tisza, a Körös, a Maros, a Temes, a Zsil, az Olt, a Szereth és a Pruth völgyrendszere;

b) a Visztula folyamvidékén: a felső Visztula, a Sola, a Skawa, a Raba, a Dunajecz, a Viszlyoka és a Szan völgyrendszere;

c) a Dnjeszter folyamvidékén: maga a Dnjeszter, a Stryj és a Lomnicza völgyrendszere.

d)  Európa nagy hegy-átfogója.

Így nevezi Ritter Károly azt a hosszú, csaknem egyenes hegyvonalat, mely az erdélyi havasok szögletében Brassónál kezdődve, az erdős Kárpátokon, a Szudeteken, az Érczhegységen; a thüringiai és teutoburgi erdőn keresztül egész Münsterig nyúlik, tehát útjában valamennyi délkört és egyenközűt ferdén szeg keresztül, Közép-Európában a déli hegyes felföldet az éjszaki alföldtől választja el s világrészünk történetére igen fontos hatással volt. Mert ez az átfogó, melynek keleti vége a Fekete-tengertől csak 234 kilométernyire (31.5 földrajzi mérföldre), közepe a Keleti tengertől 290 kilométerre (39 földrajzi mérföldre) esik s mely a népvándorlások idejében a Keletről beözönlő népek áradatát, mint valami gáttöltés oldalvást terelte, Közép- és Nyugati Európa belseje felé két nagy bejárót létesített, melyeket e népségek annyival inkább kénytelenek voltak használni, mivel útak nem voltak s ők a hegységet nem ismerték. Az éjszaki bejárót a történelem előtti időkben talán a kelták és germánok, később pedig a szlávok használhatták nyugat felé vett vándorlásaikban; míg a déli kapun keresztül a szkolotok és jazygok, majd a góthok, rugiak és alánok, a húnok, bolgárok, avarok és pecsenyégek törtek be Közép- és Dél-keleti Európába, hogy itt maguknak új lakóhelyeket keressenek. Az idők folyama a népvándorlások által közvetlenül teremtett állapotokat újra megváltoztatta ugyan, de tagadhatatlan, hogy ama hegy-átfogónak úgy az események menetére, mint szintén az európai népek későbbi megoszlására és elhelyezkedésére jelentékeny hatása volt.

e)  A Balkán-rendszer hegységei.

A Balkán-rendszernek Ausztriához és Magyarországhoz tartozó hegységei Horvátországnak a Kulpa vizétől délre fekvő nyugati részét, továbbá Dalmácziát s a megszállott vidék mindkét tartományát borítják s Fiume mellett függnek össze az Alpesek vidékével. E nagy kiterjedésű területnek az Adriai tenger felé eső nagyobb fele a krajnai Karszt folytatásának tekinthető, mely ugyanolyan földtani és domborúlati alkotásban, ugyanazzal a kopár és terméketlen kietlenséggel s ugyanazokkal az el-eltűnő s meg-meg fölszínre kerülő folyókkal egész Görögországig vonúl. E hegységben a következő részeket különböztetjük meg:

1. A horvát Karszt-fennföld, egy 600 méter magas, hegyekkel sűrűn megrakott fenn-térség, mely egész a Zermanjáig nyúlik a következő hegységekkel: a Vellebit, a nyugati szegély-hegység, mely Zenggnél kezdődik s ívalakban húzódik Kninig, hol a dinari Alpesekhez csatlakozik; e hegységgel a fenn-térség meredeken hanyatlik alá az Adriai tenger partjaira. Legmagasabb csúcsa az 1.754 méternyi Szveto Brdo. A Nagy- és a Kis-Kapela a Pljesevicza-hegységgel, az a bérczlánczolat, mely előbbi neve alatt a Kulpánál kezdődik s a Dinara-hegynél végződik a boszniai határon. Legmagasabb csúcsa a Klek Ogulin mellett.

2. Dinari Alpesnek neveztetik az előbbeni hegyláncznak az 1.811 méter magas Dinara hegynél kezdődő délkeleti folytatása, mely Sinj irányában Prolog-Planina nevet vesz föl, Imoszkinál Boszniába vonúl át s mint Trtna-Planina Mostár mellett a Narentáig ér.

3. A dalmát-parti hegyláncz Sebeniczónál kezdődik, a tengerpart hosszában vonúl délkeletre különböző nevek alatt; a Cetina és Narenta által keresztül töretve, az 1.896 méter magas Orjen mellett a Czernagora bérczes területére lép át, mely Risanótól kezdve magas és meredek sziklafalakban hanyatlik Cattaro és Budua felé.

4. Bosznia és Herczegovina fennföldje nagy számából áll az éjszak-nyugatról délkelet felé, tehát egymással is, a tengerparttal is egyenközűen vonúló hegylánczoknak, melyek nyugaton magasabbak, mint keleten s lépcsőzetesen szállnak alá a Boszna és Drina felé. E hegylánczok Herczegovinában és Bosznia egy részében sokszor fennsíkszerűleg ellapúlnak s karszt-jelleget véve föl, körül zárják ama völgyeket – dolinákat, – melyek itt kissé nagyobb terjedelműek levén, polyek-nak, (síkságoknak) neveztetnek s amaz el-eltűnő folyók által vannak keresztűl szegve, melyek a karszt-talajnak oly feltűnő sajátszerűségei. Legmagasabb hegyük a 2.086 méternyi Treskovica Planina.

II. Az alföldek.

Ausztria és Magyarország alföldjei a következők: a) a Duna mentén a tullni lapály, a bécsi medencze, a magyar kis és nagy Alföld; b) a Visztula és Dnjeszter melléki síkságok.

1. A tullni lapály Alsó-Ausztriában ama kicsi, termékeny áradványi róna, mely Kremnstől a Dunának Klosterneuburgnál, a Leopold- és Bisam-hegy melletti áttöréseig terjed a Duna mindkét partján s melynek kiterjedése mintegy 550 négyszög kilométer (10 földrajzi négyszög mérföld).

2. A bécsi medencze (Wiener Becken) a Duna említett áttörésétől keletre kezdődik s a Dunának Dévény melletti másik áttöréseig tart, azonban Dürnkruttól fölfelé haránt irányban terjed a Morva mentén Neunkirchenig s keskeny szalagjaival a folyók völgyeibe is benyomúl föl egészen Magyar-Hradisig és Brünnig; ez utóbbi tájon emelkedik ki a síkságból két alacsony halomlánczolat: a Steinitzerwald, meg a Marshegy Gaya mellett Morvaországban.

A bécsi medencze éjszaki főrésze Morvamezővel (Marchfeld) neveztetik s a déli főrésztől a Wiener- és a mintegy 250 méter magas Laaerberg által van elválasztva. Ez utóbbi résznek Bécs-Ujhely és Neunkirchen közt fekvő kevéssé termékeny darabja Steinfeldnek neveztetik. A bécsi medencze területe mintegy 2.200 négyszög kilométer vagy 40 földrajzi négyszög mérföld.

3. A magyar kis Alföld vagy felső-magyarországi síkság a Duna mellékén Pozsonytól Esztergomig terjed, délnyugoti része a Fertő tavat veszi körül, éjszaki része pedig a nagyszombati és a nyitrai hegyeket érinti. Kiterjedése mintegy 8.800 négyszög kilométer vagy 160 földrajzi négyszög mérföld. A 65. lapon látható képünk, egy tájrészlet a Duna mellékéről, Komárom vára mellől, e kis, vagy felső-magyarországi Alföldbe enged bepillantanunk.

4. A nagy magyar Alföld az a nagy kiterjedésű síkság, mely nyugoton az Alpesek nyúlványai és hegyfokai, éjszakon és keleten a Kárpátok s délen a szerbiai hegység között terűl el; a Duna és a Tisza folyók hasítják végig s mintegy 201.000 négyszög kilométert, vagyis több mint 1.840 földrajzi négyszög mérföldet foglal el. A nagy Alföldnek a főmedenczéjén kivűl azonban oldalágai is vannak, melyek a tágasabb völgyű folyók mentén messze fölnyúlnak egész Kassa, Eperjes, Ungvár és Munkács, Huszt és Nagyvárad környékeig, továbbá a Száva mentén Sziszekig, meg a Dráva partjain egészen az úgynevezett Muraközig. Egyébiránt az Alföld nem is a szó szoros értelmében veendő síkság, mert a Balaton tava és a Duna közötti részét alacsony, könnyed dombhullámok borítják; a kecskeméti pusztaságon, a kúnsági földháton, meg a debreczeni pusztaságon a futóhomokból álló talaj hullámosan redőzött, de jobbadán növénytenyészettel van borítva s mívelés alá véve: A Tisza torkolata közelében a 40 méter magas és csak mintegy 30 kilométer hosszú titeli fennsík emelkedik ki a síkságból, Pancsova és Fehértemplom között pedig mintegy 200 méternyi tengerszín fölötti magassággal a Fejérhegy (Bjelo Brdo) terül, mely nem is annyira hegy, mint inkább egy 440 négyszög kilométernyi terjedelmű futóhomokos földhát.

5., 6. A Visztula és Dnjeszter melletti síkság. E két síkság a szarmata alföldséghez tartozik s együttvéve mintegy 55.000 négyszög kilométert (1.000 földrajzi négyszög mérföldet) foglal el. A Visztula síkságának Ausztriához tartozó része nagyobbára e folyó jobbpartjain fekszik, Krakónál valamivel följebb kezdődik, átlagos szélessége 22 kilométer, de a Dunajecz völgyében egészén Tarnovig, a Szan völgyében pedig egészen Jaroszlavig fölnyúlik. A Dnjeszter melletti síkság átlag 15 kilométer szélességű völgyterület, mely lassankint szűkülve Podóliából Galicziába nyúlik, Sztaniszlau mellett igen elmocsárosodik s többnyire a nagyobb mellékfolyók völgyeibe is többé-kevésbbé mélyen benyomúl.

Az Erdős-Kárpátoktól éjszakkeletre a Szan és a Dnjeszter között egy alacsony, széles és lapos hegyhát vonúl, mely az európai fővízválasztót képezi, a Visztula és Dnjeszter vízterületeit különíti el s éjszaki Galicziában az ural-kárpáti földháttal olvad össze. Ez utóbbi alatt egy hasonlókép fennsíkszerű, csakhogy még sokkal szélesebb hegyhátat értünk, mely éjszak-nyugotra vonúlva Oroszország felől indúl ki, s melynek tömegét Sandomiernél a Visztula áttör; e folyón túl előbb mint Lengyel-Hegyhát (Syssa gora), majd különböző más nevek alatt Németországon keresztül egész a Weser-ig vonúl. Galicziában a nevezett földhátak csak kevés pontjukon emelkednek magasabbra az Alföldnek rendes magassági színvonalánál.

Vízrajzi áttekintés.

I. A tenger.

Mint már a bevezetésben érintettük, Ausztriának és Magyarországnak csak az Adriai tengerben van része, melynek hullámai 2.234 kilométer (301 földrajzi mérföld) hosszú ágban mossák partjait. Két nagyobb és több kisebb tengeröböl nyomúl be szárazföldjébe. A nagyobbak a Trieszt és Fiume melletti öblök, mely utóbbi Quarnerónak is neveztetik. A kisebbekhez tartoznak: a Salonai öböl, a Narenta-csatorna és a fjord-szerűleg alakúlt, vadregényes Bocche di Cattaro (Cattarói öböl).

Gravosa és Ragusa között. Lichtenfels Edétől

A szárazföld és az előtte sorakozó (isztriai, horvát és dalmát) szigetek között, valamint magok az utóbbiak között is számos keskeny átjáró vagy tengerszoros van, melyek között a következők a legjelentékenyebbek: a Canal della Morlacca vagy a Morlák-csatorna a száraz föld és Veglia, és Cherso meg Lussin szigetek között; a zárai, brazzai, lesinai, curzolai, lagostai és meledai csatorna. Alább délkelet felé, a sziklatömegekkel környezett s az Adria által mosott Ragusa alatt a tengerpart mentében nincsenek már sem nagyobb szigetek, sem csatornák. A Ragusa és Gravosa közti táj rendkivül elragadó.

Ennyi csatorna s még több sziget ily szűk helyen, a tengerpart szakadozott, színes és zátonyos természete, meg a viharos bóra-szél annyi veszélynek és akadálynak teszi ki a hajózást, hogy ezek befolyása alatt oly fajtája nevelődik itten a tengerésznépnek, melynél jobb és kitűnőbb a földkerekség egy országában sem található.

II. A folyók.

Az európai fővízválasztó, vagyis világrészünk éjszaki és déli tengerei között húzódó vízválasztók vonala akként metszi át a monarchiát, hogy ennek mintegy negyedrésze az Éjszaki és Keleti tenger, három negyedrésze pedig a Fekete és az Adriai tenger vidékére jut. Az éjszaki tengerekhez tartozó vidéken minden itt fakadó víz a Rajna és az Elbe által az Éjszaki, az Odera és a Visztula által a Keleti tengerbe, a dél tengerekhez tartozó vidéken pedig a Dnjeszter és a Duna által a Fekete, az Ecs, a Pó s némely parti folyó által az Adriai tengerbe vezettetik. Az Elba, az Odera, a Visztula, a Dnjeszter és az Ecs a monarchia határain belől fakadnak, de torkolatuk annak határain kivűl esik; a Dunának ellenben a külföldön van a forrása, meg a torkolata is; a Rajna csupán Vorarlberg nyugati határát érinti, a Pó pedig folyamvidékének csak egy kis részével esik Tirol határán belűl.

Az osztrák-magyar folyamrendszerek leírását, a Duna kedvéért, a Fekete tenger vidékével kezdjük meg.

A. A Fekete tenger vidéke.

α A Duna. A Duna, mely a Volga után világrészünkön a legnagyobb folyam, Közép-Európának főfolyama. Folyamvidéke 805.572 négyszög kilométert vagy 14.630 földrajzi négyszög mérföldet foglal el, s kanyarúlatai szerint mért hosszanti kifejlődése 2.990 kilométer vagy 403 földrajzi mérföld. Esőjárta havas és glecseres vidékekről eredvén, víztömege alig kevesebb, mint a Volgáé.

A dunai Vaskapu. Lichtenfels Edétől

Közép-Európában a Duna az egyetlen folyam, melynek nyugotról keletre irányúló folyása van; minek következtében mellékfolyói többnyire déli irányba futnak. A Duna tehát Ausztria-Magyarország és Németország meg a Kelet közti közlekedés fő víziútja, s e tekintetben jelentőségre fölötte áll a Volgának, mely Oroszország forgalmát a kereskedelmi tekintetben csak kevéssé jövedelmes Kaspi medencze felé közvetíti. A Duna ezen fölül keresztül folyik a nevéről nevezett szoroson, vagyis a népvándorlások és hadak ama nagy útján, mely a magyar Alföldről Európa közepébe és nyugati részébe visz, s melynek történeti jelentősége fönnebb röviden már érintve volt. Folyamrendszerének nagyszerű fejlettsége e hatalmas víz-ér kereskedelmi fontosságát minden irányban még inkább növeli. Ulmnál, a hol hajózhatósága kezdődik nem egészen 12 mérföldnyire van a Neckartól s ugyanonnan az Altmühl, a Rexat és a Majna folyók fölhasználásával csatorna által összeköttetésbe volna hozható a Rajnával is. A Morva folyó által az Odera, a Tisza által pedig a Visztula, meg a Dnjeszter folyamrendszeréhez jut közel. A Maros és a Szamos által messze behat az erdélyi felföldbe, a Pruth által Moldvába, a Morava által Macedonia közelébe, míg a Száva által egész Sziszekig (Fiumétól 13 mérföldnyire), a Dráva és Mura által egész Karinthiába és Felső-Stiriába, végre az Inn által egész Graubündtenig elér.

A Duna a monarchia területét Passaunál éri el előbb a jobb, majd a bal partjával is, és 1.410 kilométernyi vagy 190 földrajzi mérföldnyi pályafutás után Orsovánál hagyja el. Württembergben Tuttlingennél áthaladván a sváb Jura mésztömegein át tört első szorosán, s aztán keresztűl szelvén Dél-Németország fennsíkját, Passau és Lincz között második, Grein és Krems között harmadik, Klosterneuburgnál (a Lipót- és Bisam-hegy között) negyedik szorúlatába lép. Második és harmadik szorúlata között keresztülfolyik a Lincz melletti rónán; harmadik szorúlatán belül Grein mellett örvényessé és zuhatagossá válik, mint valami sebes hegyi folyó, s aztán Krems és Klosterneuburg között a tullni lapályt szeli át. A bécsi medenczében medre sok ágra oszlik s jobb partja magasabb a balnál. Az ötödik szorúlat, Hamburg és Dévény között, csak kevéssé szorítja össze a folyam vizét, de annál inkább összeszorítja a hatodik, az Esztergom és Vácz közötti, a hol a völgy csak kevéssel szélesebb, mint a folyam maga. Pozsony és Esztergom között tudvalevőleg a kis magyar Alföld terül s itt a Duna ágai a Csallóköz nagy szigetét ölelik körűl. Váczig való folyásában egészben véve nyugat-kelet közti irányban halad, ott azonban hirtelen fordúlattal délnek kanyarodik, s ezzel megkezdvén középfolyását, kilép a nagy magyar Alföldre. Mindjárt Váczon alúl alkotja a Szent-Endrei, Budapesten alúl a Csepel-, és Mohácsnál a Nagy-Margit- vagy Mohácsi szigetet. E szakaszában is magasabb a jobb, mint a bal partja, mely utóbbi nagy területen el van posványosodva. Eszéktől kezdve lefelé a folyam iránya Orsováig többször változik. Vukovártól Zalánkeménig előbb a Fruska Gora, Belgrádtól kezdve a szerbiai hegyek is egész a jobb partjáig nyomúlnak, s végre Báziásnál kezdetét veszi a hetedik és utolsó szorúlat, mely Kladkováig, 150 kilométernyire, vagy több mint 20 földrajzi mérföldnyire terjed s számtalan örvényt, zátonyt és zúgót képez. Meredek hegyek, sokszor függőlegesen emelkedő sziklafalak között hömpölyög itt-ott csak 150, sőt 113 méternyire összeszorított medrében a folyam vize a hosszú, kietlen, zord szakadékon keresztűl. E rohanó zúgók legnevezetesebbjei: a Sztenka, Mala Kozla, Izlas, Tachtalia, Greben, Kazán és a Vaskapu, melynek képét föntebb bemutatjuk. Ezek azok a sziklazátonyos folyamszakaszok, melyek az alsó Duna, mint vízi út értékét nem kevéssé csökkentik. A Duna folyó jobb partjával már Belgrádnál elhagyja a monarchia területét, Orsovánál elhagyja a bal partjával is.

A Duna szélessége a monarchia területén: Lincznél 250, Nussdorfnál 395, Pozsonynál 285, Budapestnél 608, Péterváradnál 1.100, Zimonynál 1.370, a Kazánszorosnál 150, Prigradánál 113, sőt némely helyeken 1.890 méter is; a Kazánnál ellenben a mélysége 41–75 méter.

A Duna mellékfolyói. a) A jobb partiak:

1. Az Iller, melynek csak forrásai vannak a vorarlbergi Alpesekben.

2. A Lech, mely egy kis tóból fakad ugyanezekben az Alpesekben, s előbb egy mély, zord hosszanti völgyön folyik végig, Reuttenél keresztűl töri az útját álló mészkőhegyeket mind s aztán Füssennél kilép a felső bajorországi alföldre.

3. Az Isar forrásai a Karwändel hegységben vannak, előbb nyugat felé folyik, de csakhamar éjszaknak fordúl, Scharnitznál egy szűk, torkolatszerű keresztvölgyben keresztül töri a nevezett hegységet s rövid pályafutás után elhagyja Tirol területét.

4. Az Inn Passau alatt a Duna fő tápláló mellékvize s a Rhőne után valamennyi alpesi folyó között a legnagyobb. A Septimer mellett Maloja közelében fakad s Kufsteinig egy 296 kilométernyi (40 földrajzi mérföldnyi) hosszanti völgyön fut végig, Martinsbruck alatt, a finstermünzi szűk sziklaszorosban Tirol területére lép, Pfunds mellett e völgyszorost megint elhagyja s Landeck előtt, ismét egy vadon völgytorkolatban, áttöri a Középponti Alpesek palatömegeit. Idáig a folyó iránya éjszak-keleti volt, itt azonban hirtelen kanyarúlattal kelet-éjszakkeletre fordúl s egész Kufsteinig azon a nagy megosztó vonalon halad, melytől jobbra kristályos palakőzetek, balra pedig mészkőzetek vannak. Zirl-ig a völgy még mindig szűk, legtöbbnyire csak a folyó medrének szélességére szorítkozó. Csak Zirl alatt kezdenek a hegyek jobban távolodni egymástól úgy, hogy Innsbrucknál l.200–1.500 méter a völgy szélessége. Kufstein előtt végre a hosszanti völgy keresztvölgygyé változik, melylyel a folyó a tiroli meszes Alpesek valamennyi lánczolatát áttöri, s melyből Rosenheim mellett a bajor felföldre lép. Az Inn egész pályahossza 512 kilométert vagy 69 földrajzi mérföldet tesz; szélessége Landecknél 70, Innsbrucknál 100, Passaunál 274 méter. Az Inn mellékfolyói osztrák területen, balfelől: a Rosanna; jobbról az Oetzthali Ache (50 méter széles), a Sill, a Ziher (48 méter széles); a Kitzbüchli két Ache és a Salzach. Ez a folyó a Kitzbüchli Alpesek déli lejtőjén fakad, előbb a Rinzgau 200–500 méter szélességű hosszanti völgyén fut végig, melyben jobbról a Krimli és a Gasteini Ach ömlik bele, majd Werfen és Golling mellett egy szoros, nagyszerű keresztvölgyben keresztűl töri az éjszaki mészkő Alpeseket, Salzburg mellett 120 méternél nagyobb szélességet ér el, később fölvevén balról a Saalachot, Braunaunál szakad a Dunába.

5. A Traun, a Salzkammergut folyója, Aussee mellett, Stiriában képződik nehány kisebb tó lefolyásaiból, keresztül folyik előbb a Hallstadti, majd a Traun-tavon s Lincz alatt ömlik a Dunába.

6. Az Enns nem messze fakad a radstadti Tauern hegységtől; Radstadttól Hieflauig egy kőszálak közé zárt hosszanti völgyön, meg a kavargó, zajgó hullámoktól morajló Gesäuse nevű, 15 kilométer hosszú völgyszoroson fut keresztül, Altenmarktnál áttöri az éjszaki mészhegylánczokat egy 30 kilométert meghaladó szakadékkal, Steier mellett belép az osztrák dombvidékre s Ennsnél szakad a Dunába. E helyen mintegy 60 méter széles. Nagyobb mellékvizei: a stiriai Salza és a Steier.

Az Enns folyó áttörése Hochstegnél. Lichtenfels Edétől

7–11. Az Ips, az Erlaf, a Bielach, a Trasen vagy Traisen és a Lajtha, az osztrák mészkő Alpesekből eredő kisebb folyók. A Lajtha, mely egy részében Alsó-Ausztria és Magyarország között határfolyó, a Schwarzának a Wechselből jövő Pittennel való egyesüléséből támad s Magyar-óvárnál szakad a Dunába.

12. A Rába a fischbachi Alpesekben fakad, átszeli a stiriai dombvidéket, valamint Sümeg táját s a magyar kis Alföldet, magába veszi balról a Feistritzet, Pinkát és Rábczát, jobbról a Marczalt s Győrnél szakad a Dunába.

13. A Sárvíz a Bakony-erdőben ered, fölveszi a Siót, vagyis a Balaton tavából lefolyó vizet, melybe a Kapos szakad s Báta mellett ömlik a Dunába.

14. A Dráva, a Tisza után a Szávával együtt a Duna legnagyobb mellékfolyója; a toblachi mezőtől délre ered, Marburgig 334 kilométer vagy 45 földrajzi mérföld hosszúságban a Keleti Alpesek leghosszabb hosszanti völgyén foly végig s forrásától Eszékig, vagyis a Dunába torkolásáig, 720 kilométer vagyis 97 földrajzi mérföld hosszú. A Dráva völgye Innichen, Sillian, Lienz és Greifenburg kisebb, valamint Villach kissé nagyobb völgynyílásainak kivételével mindenütt csak egy hosszú völgyszorúlat, mely Innichen és Sillian közt, továbbá Abfaltersbach és Lienz kötött, Oberdrauburgnál, Sachsenburgnál és végre Unterdrauburg és Marburg között már épen nehéz járatú völgytorokká szűkül. Marburgtól lefelé a Dráva a pettaui mezőn halad végig; az úgy nevezett Muraköznél belép a magyar Alföldre, Dárda mellett nagy területen mocsáros a balpartja, s Eszéknél 330 méternyi széles. Legnevezetesebb mellékvizei jobbról: a Gail, balról: az Isel (Lienz mellett jóval szélesebb a Drávánál), a Möll, a Lieser, a Gurk, a Lavant és a Mura. A Murának a Hafnereck keleti lejtőjén vannak a forrásai, Brucknál magába veszi a Mürzöt s mindjárt rá áttöri a stíriai Alpesek déli gerinczét egy zordon völgyben, végig fut a gráczi és a leibnitzi tágas lapályon és Csáktornyánál ömlik a Drávába. Az e két folyó által körülzárt földnyelv neveztetik Muraköznek. A Mura Grácznál mintegy 80, Radkersburgnál mintegy 100 méter szélességű. Hossza 438 kilométer vagyis 59 mérföld.

15. A Száva két forrásból támad; t. i. a würzeni és a wocheini Szávából, melyek Felső-Krajnában Radmannsdorf mellett egyesűlnek. Ez egyesülés után a folyó csakhamar kilép a laibachi völgylapályra, aztán Saloch és Raun között keresztül töri a hegységet egy 72 kilométer hosszú, szűk, meredek oldalú völgyszakadékkal, innen egész torkolatáig lapos, 15–25 kilométer széles lankán foly alá, hol több helyen igen elposványosodik. Hossza 712 kilométer vagy 96 mérföld, medre Turopolya mellett 95, Jasenovacnál 190, Belgrádnál (a hol a Duna állja útját) 650 méter széles. A Szávának sok nevezetes mellékvize van, és pedig balról: a Kanker, a Szann, a Krapina, a Lonja, az Illova és az Orljava; jobbról: a Laibach, mely forrásánál Poiknak neveztetik, Adelsbergnél eltűnik, de Una név alatt ismét előkerűl, aztán ismét eltűnik s felső Laibach mellett már mint hajózható folyó, Laibach néven megint fölszínre jön; a Gurk, a Kulpa a Koranával, az Una, a Vrbász, a Bosna és a Drina.

16–21. A Morava, a Timok, az Iszker, a Vid, az Oszma és a Jantra folyók a Dunának jobbparti mellékfolyói Szerbiában és Bulgáriában.

b) A balpartiak:

1–4. A Wernitz, az Altmühl, a Naab és a Regen; e folyók közűl, melyek Németországhoz tartoznak, a Naabnak csak a forrása van a Fichtel-hegységben.

5. A Kamp.

6. A Morva; ez a spieglitzi Schneebergben fakad; Littaunál a morva lapályra lép, Kremsier alatt fölveszi a Becsvát, majd Lundenburg alatt a Thayat az Iglavával és Schwarzával s 227 méter szélességben Dévénynél szakad a Dunába.

7. A Vág; a Fejér- és Fekete-Vág egyesüléséből támad; egész Érsek-Ujvárig, vagyis a síkföldre lejutásáig mérsékelt szélességű völgyön foly végig, mely csak Rózsahegy alatt szűkül sziklás szorúlattá. A Vág az úgy nevezett Kis-Dunába ömlik Csallóköz szigetével átellenben. Mellékfolyói jobbról az Árva, balról a Túrócz.

8–10. A Nyitva. A Garam. Az Ipoly.

11. A Tisza, a Duna valamennyi mellékfolyói közt a legnagyobb; hosszúsága 1.358 kilométer vagy 183 földrajzi mérföld; az Erdős-Kárpátokban fakad s számos kis mellékvizek fölvétele által már forrása medenczéjében nagyra dagad, Ugocsában lép ki az Alföldre, s Naménynál fölvevén a balról beleszakadó Szamost, hajózhatóvá válik; számos kanyarúlataival mocsarakat képezve partjain, lomha folyással hömpölyög végig az Alföldön, míg Titelen alúl végre a Dunába szakad. A Tisza Tokajnál 98, Szolnoknál 135, Titelnél 232 méter széles. Nevezetesebb mellékfolyói jobb felől: a Bodrog, mely az Unggal egyesűlt Latorczából s a Laborczával egyesűlt Ondavából és Topolyból támad; a Zagyva. Bal felőli mellékfolyói: a Szamos, 460 kilométer vagy 62 mérföld hosszú folyó; Erdélyben ered s jobb felől a Beszterczét, bal felől a Kis-Szamost és Krasznát veszi magába; a Körös, mely a Sebes-Körös meg a Berettyó, továbbá a Fekete- és Fejér-Körös egybefolyásából támad; a Maros, 876 kilométer vagy 118 földrajzi mérföld hosszú, tekintélyes folyó, mely a gyergyói medenczében fakad, s előbb éjszakra, aztán dél-nyugatra foly, majd nyugatra fordúl, Aradnál az Alföldre lép s Szeged mellett mintegy 200 méternyi szélességben a Tiszába ömlik. A Maros nagyobb mellékvizei jobb felől az Aranyos, bal felől a Küküllő és a Sztrigy.

12. A Temes a bánsági Kárpátokban ered s Pancsovánál torkollik a Dunába.

13. A Zsil Erdély déli párkány-hegységében fakad.

14. Az Olt vagy Aluta a csíki hegyekben ered, előbb délnek, majd nyugatnak, aztán ismét délnek veszi folyását s a vörös-toronyi szorosban áttöri az erdélyi havasokat.

15. A Szereth az Erdős-Kárpátokban ered, Romániában a Szucsavát, Moldavát és az Aranyos-Beszterczét veszi föl, s 660 kilométer vagy 89 mérföld hosszúságot ér el.

16. A Pruth a galicziai Erdős-Kárpátokban fakad, még osztrák terűleten veszi magába a Czeremoszt s 831 kilométert vagy 112 mérföldet ér el.

A Zsil, az Olt, a Szereth és a Pruth az osztrák-magyar monarchia területéről Románia felé folynak s ott is fejezik be pályafutásukat.

A Dnjeszter, Keleti Galiczia főfolyama, az Erdős-Kárpátok éjszaki lejtőjén, Dubowy falu mellett ered, kezdetben éjszaknak, majd keletnek és éjszak-keletnek tart s 1.100 kilométer vagy 148 mérföld hosszúságú folyásában, melyből 468 kilométer (63 mérföld) Ausztriára esik, kitűnő termékenységű földterületet öntöz. Sambor mellett kilépvén a hegyekből, Halicsig széles, mocsáros völgysíkságon fut keresztűl, majd számos kanyarúlataival mind mélyebben ássa magát az urál-kárpáti földhát talajába s Zaleszczyki mellett hagyja el Galicziát. Oroszország mellett a Jampol melletti zúgó jelentékenyen apasztja értékét, mint hajózható vízi útét. Mellékfolyói jobbára jelentéktelenek; nevezetesebbek Galicziában jobb felől a Sztryj meg a Lomnicza, bal felől a Szereth meg a Podhorce vagy Zbrucs. A Dnjeszter Halics mellett 80, Cholm mellett 150, Bendery mellett pedig 250 méter szélességű.

B . A Keleti tenger vidéke.

A Keleti tenger vidékéhez Ausztria-Magyarországon Csehországnak egy igen kis része, éjszaki Morvaország egy része, Szilézia, aztán nyugoti és éjszaki Galiczia tartozik.

αA Visztula. E folyam szemmel láthatólag mutatja, hogy Közép-Európa talaja kelet felől a balti tenger felé menőleg mind inkább-inkább mélyed. A Visztula a határ a nagy keleti vagy szarmata és a german Alföld között, s nagyban és egészben elkülöníti a keleti világ néptömegeit, államalakulásait, égalját, műveltségét és társadalmi intézményeit a nyugati világéitól. Mint vízi út Ausztria-Magyarországra kiváló jelentőségű.

A Visztula a Jablunka-hegységben ered, de azt éjszak felé irányított öt mérföldnyi pályafutás után már elhagyja, aztán csakhamar keletre, majd éjszak-keletre kanyarodik, határvonalat húz Ausztria és Oroszország közé, s ott egy szelíden domborúló halmoktól szegélyzett völgyön fut végig, mely lassan-lassan messze kiterjedő (Niepolomicénél), mocsaraktól és lápoktól borított völgy-lapálylyá szélesül s Zavichostnál egészen Oroszországba hatol át. Teljes hosszúsága 1.120 kilométert vagy 151 földrajzi mérföldet tesz, szélessége Krakónál 200, Varsónál 600, Thorn mellett 925 méter. Legnevezetesebb mellékfolyói osztrák területen: a Biala, a Szola, a Szkava, a Raba, a Dunajecz a bele szakadó Popráddal, a Viszloka, a Szan a bele ömlő Viszlokkal és a Buggal. A Poprád a Középponti Kárpátok déli oldalán fakad, egy vad sziklaszorosban áttör rajtuk Podolinnál s így a Poprád az egyetlen folyó, melynek völgyével a Visztula-vidék Magyarországba benyúlik. A hajózható Szan 467 kilométer vagy 63 mérföld hosszú. A Bug csak felső folyásával tartozik Galicziához.

β) Az Odera egyike Németország nagy folyóinak; hosszúsága 896 kilométer vagy 120 3/4 földrajzi mérföld, melyből azonban csupán 93 kilométer, vagyis 12 1/2 mérföld esik Ausztria határain belül. Az Odera-hegységből ered, Troppau mellett az Oppát, Morva-Osztraunál az Osztraviczát, Porosz-Sziléziában a Csehországban fakadó lusicsai Neiszét veszi magába s Oderbergnél hagyja el a monarchia területét.

C . Az Éjszaki tenger vidéke.

Az Éjszaki tenger vidéke Ausztriából Csehország legnagyobb részét, Morvaország egyes kis, jelentéktelen területeit és Vorarlberg földjét foglalja magában.

αAz Elbe a Rajna után Németország legnagyobb és legnevezetesebb folyója, 1.165 kilométernyi vagy 157 földrajzi mérföldnyi hosszúsággal s 143.000 négyszög kilométerre vagy 2.620 földrajzi mérföldre terjedő folyamvidékkel. Ausztriához azonban csak a felső folyása tartozik, mely a Bodenbach és Pirna közé eső ép oly szük, mint vadregényes szorúlattal végződik s 370 kilométer vagy 50 mérföld hosszúságú pályafutással bír. Az Elbe, mivelhogy a monarchiának egyik legtermékenyebb s iparilag leginkább kifejlett koronatartományát köti össze Drezdával, Magdeburggal s különösen Hamburggal, Németország legnevezetesebb tengeri piaczával, Ausztria-Magyarország kereskedelmi érdekei tekintetéből nagy jelentőségű folyam.

Az Elbe az Óriáshegységbeli Schneekoppe melletti Elbewiesén faltad, egy szűk völgyben előbb dél felé folyik, majd elhagyja e völgyet Hohenelbénél, Königgrätz mellett az éjszak-csehországi rónára lép, Pardubitznál nyugatra, Brandeisnál éjszaknyugatra fordúl s aztán általában ezt az irányát tartja meg egészen Cuxhavenig, vagyis a torkolatáig; Melnik és Leitmenitz mellett áttöri a csehországi Középhegységet, aztán, mint érintve volt, Bodenbachtól kezdve az Elbei homokkőhegységet s Teschenen alúl 13 kilométernyire vagy 1 3/4 mérföldnyire, 150 méter szélességgel elhagyja a monarchia területét. Mellékfolyói Csehországban jobb felől: az Iser Brandeis mellett, bal felől: az Adler Königgrätz mellett, s a Moldva, Csehország tulajdonképi fő folyója, mely Melnik mellett Elbébe való szakadásánál nagyobb, mint maga az Elbe (136 méter széles). A Moldva a Cseherdőben fakad, s e hegységgel egyenközű irányban végig foly, le egész Hohenfurtig egy körülbelül 80 kilométernyi vagy több mint 11 mérföldnyi hosszanti völgyön, aztán éjszaknak kanyarodik, Prága mellett 270 méternyire szélesedik s jobb felől a Luzsniczot meg a Szacsavát, bal felől a Votavát meg a Beraunt veszi föl. Az Eger Theresienstadtnál ömlik az Elbébe. A Freibergi Mulda, mely a zwickaui Muldával való egyesülése után a Muldát, az Elbének Szász- és Poroszországban egyik nagyobb mellékfolyóját képezi, Teplitztől nem messze, az Érczhegység csehországi részében fakad.

β) A Rajna csak Bangs falutól a Bodeni tóig, vagyis egy 41 kilométernyi, azaz 5 1/2 mérföldnyi vonal mentén érinti Vorarlberg nyugati határszélét. E folyam Svájczból ered, hol még vad hegyi folyó jellegű, mely itt egy körülbelől 8 kilométer szélességű, sürű népességű völgyszoroson folyik keresztűl. E vonal mentében az osztrák partról eredő mellékfolyói: az Ill, Feldkirch mellett és a bregenzi Ache, Bregenz mellett. A Bódeni tavat főképen a Rajna képezi.

D. Az Adriai tenger vidéke.

E vidék az osztrák területből Tirol egy részét, Karinthiában a Canal-völgy nyugati felét, Isztriában Görz vidékét, Krajnának és Horvátországnak egyes kis részeit, egész Dalmácziát, valamint Boszniának délnyugati, Herczegovinának pedig déli részét foglalja magában.

αA Po folyamvidékéhez csak a Chiese és a Sarca folyók völgyei tartoznak. A Chiese délnyugati Tirolban, a Val Daone hátterében, az Adamello hegycsomóba mélyen bevágódó vad és lakatlan völgyben fakad. Tirolt Ladrone mellett hagyja el s az Oglióba szakad. A Sarca az Adamello keleti tövében a Bedole- vagy Mandron-havasból ered végig folyik a Val Genován, aztán a Val Rendenán Tioneig, Riva mellett mint fő tápláló ér lép a Garda-tóba, melyet Mincio név alatt hagy el.

β) Az Ecs egyike az Alpesek nagyobb folyamainak s úgy folyásának keresztbe menő irányánál, mint a folyását kisérő hegylánczoknál fogva különös figyelemre méltó. Reschenscheideck mellett fakad Tirolban, még a naudersi keresztvölgyben három kis tavat képez, erős rohammal siet lefelé a Glurns melletti völgylépcsőbe, hol keletre fordúl s aztán egy mély völgygyel keresztűltöri az Oetzthali és Ortler-Alpesek gálatömegeit. Meran előtt, a meddig az Ecs völgye a Vinstgau vagy Vintschgau nevet viseli, a folyó hirtelen mintegy 200 méterrel változtatja színtáját, aztán délkelet, Bozennél pedig dél felé kanyarodik, Roveredóig virágzó, népes völgyvidéken hömpölyög végig, s végül Tirolt az Ala és Borghetto sziklás szorúlataival hagyja el. Az Ecs teljes hosszúsága 415 kilométer vagy 56 mérföld, melyből 223 kilométer vagy 30 mérföld esik Ausztriára. Mellékfolyói jobb felől: a Nosbach vagy a Noce, mely a Val di Soléból fakad, a melyen keresztűl a Tonal-szorosig vivő út vezet; bal felől: a Paszer, az Eisack, mely a Brenneren fakad, Brixennél fölveszi a Toblachi mezőről és a Pusterthalból érkező Rienzet s Bozennél szakad az Ecsbe; s végre az Avisio.

γ) Most már egy sor kevésbbé jelentékeny parti folyó következik és pedig: a Brenta, a Caldonazzo-tó lefolyása Perginénél, Dél-Tirolban, mely folyónak völgye Primolanónál, hol a monarchia területét elhagyja, Valsuganának neveztetik. A Boita révén Ampezzónál és a Fella révén a Canalvölgy karinthiai részében; a Piave és a Tagliamento folyamvidékeiben is részesül Ausztria. Az Isonzo a Terglou mellett fakad, Görzig szakadatlan völgyszoroson fut végig s Monfalconénál végződik. A Zermagna Horvátországban és Dalmácziában. A Kerka a dinari Alpesekben fakad, előbb négy kisebb, majd Scardonánál egy nagyobb vízzuhatagot képez s a sebenicói csatornába rohan. A Cetina egyike Dalmáczia bújkáló folyóinak, mely hirtelen eltűnik, aztán megint felbukkan s Almissánál szakad a tengerbe. A Narenta Herczegovina hegyeiből ered, Metkovicsnál a tengerparti lapályra száll alá, hol partjait erősen elposványítja s 130 méter szélességben ömlilk a Canale di Narentába.

E . Földalatti vagy bújkáló folyók.

Ezek alatt ama folyóvizeket értjük, melyek torokszerű nyílások vagy tölcsérszerű üregek útján függélyesen beomlanak a föld alá, vagy barlangokon át a hegység belsejébe tűnnek el, a mélységben tovább folynak, ott alkalmilag hasontermészetű más vízfolyásokkal egyesülnek s aztán ismét megjelennek a felszínen vagy egyes esetekben a föld alól torkollanak be a tengerbe. Hasonló folyók csaknem minden mészhegységben találhatók (Morvaországban, Alsó-Ausztriában, stb.), de sehol oly sűrűn, mint a Karsztvidéken, a hol nem ritkán fölötte sajátságos alakúlásokban lépnek föl. Az ily földalatti folyók legérdekesebb példái Ausztria-Magyarországon:

1. A Poik-Unz-Laibach, melyről már fönnebb volt szó.

2. A Rjeka; St.-Canziannál egy tölcsérbe sülyedvén, eltünik s 37 kilométernyi távolságban Duino mellett ismét előtör, mint Timavo.

3. A Temenicz, mely kétszer tűnik el, kétszer kerül fölszínre s a Gurkba szakad.

4. A Cirknici tó, melyet részben efféle folyók táplálnak. Víze gödrökön át sülyed el s többnyire föld alatti utakon jut el a Poikba és Unzba.

5. A Gacska és Lika, a Dobra és Mrznica folyók Horvátországban.

6. A Csetina egy száz méter mélységű földtorokba szakad be, honnan egy második zuhataggal omlik ki.

7. A Zalomszká Rjeka a Nevesinjsko Polje lapályon foly keresztül Herczegovinában, melynek éjszaki szélén egy barlangban tűnik el, honnan mintegy 8 kilométernyire, jelentékenyen megnövekedve, ismét előtűnik s Buna név alatt folytatja útját a Narentába szakadásáig.

8. A Trebincsicza két ágra szakadva tűnik el a mélységben s állítólag Raguza mellett kerül elő Ombla név alatt.

9. A Szuicza, a Miljacska és a Duman, mind a három a megszállott területen; stb.

III. A tavak.

A tavakat hegyi és síkföldi tavakra osztjuk. Az előbbiek az egyes hegyrendszerek szerint, a melyekhez tartoznak, s absolut magasságuk szerint, ismét külön-külön osztályokba soroztatnak. A folyami és zárt medenczéjű tavakra való fölosztás Ausztria-Magyarországra nézve nem igen találó, mivel itt a zárt medenczéjű tavak száma nagyon csekély.

A . Hegyi tavak.

I. Alpesi tavak. α) Éjszaki hegyvidék: 1. A Bódeni tó aránylag nagy, vagyis 395 méternyi absolut magasságával a délnémet felföld középemelkedését jelöli s a Rajnával, mely legfőbb tápláló folyója, Churtól Bregenzig tökéletesen megszakítja az Éjszaki Alpesek vonalát. A Bódeni tó az alpesi Rajnavölgy végében terűl s éjszak-nyugoti irányban 34 kilométernyire hatol be Württemberg hegyes-halmos földjébe. A Bódeni tó fölszíne 476 négyszög kilométer vagy 8.6 négyszög mérföld, mély területben Ausztria, Bajorország, Württemberg, Baden és Svájcz osztoznak. Mélysége 276 méter; partjából, melynek egész kerülete 2.200 kilométer, Ausztriára 330 kilométer esik. – 2. 3. A Plan-tó és az Achen-tó, mind a kettő Tirolban. – 4. A Zelli tó, Zell mellett Salzburgban, lefolyással a Salzachba. – 5. A Walli vagy Seekircheni tó. – 6., 7. A St.-Wolfgang- és a Fuschl-tó, mind a kettő a Traun folyamvidékéhez tartozik s a Hold-tóba folyik le. – 8. A Hold-tó (Mondsee), 14.3 a négyszög kilométer fölszínnel. – 9. Az Atter- vagy Kammeri tó az előbbitől keletre, 47 négyszög kilométer fölszínnel és 170 méter mélységgel. – 10., 11. A hallstadti és a Traun- vagy Gmundeni tó, mind a kettőt a Traun folyó képezi, amaz 14.3, ez 24 négyszög kilométer fölszínnel és 191 méter mélységgel. – 12. A leopoldsteini tó Stiriában az Enns folyamvidékén. – 13., 14. A lunzi és az Erlaf-tó Alsó-Ausztriában.

β) Déli vidék: 1–3. A Reschen-, Grauner- és Heider-tó, az Ecs felső folyása által képezett tavak. – 4. A Kaltener-tó az Ecs folyamvidékén Bozen mellett. – 5., 6. A Molveno-tó és a Dobbinoi-tó a tridenti Alpesekben. – 7. A Sarca által képezett Garda-tó, mely csak éjszaki részével tartozik Ausztriához, 363 négyszög kilométer vagy 7 négyszög mérföldnyi fölszínnel, 290 méter mélységgel, és csak 61 méternyi magasságban a tenger színe fölött. Ismeretes szép kék szinéről. – 8. A Ledro-tó a hasonnevű völgyben, lefolyással a Garda-tóba. – 9., 10. A Caldonazzo- és a Levico-tó, mind a kettő Pergine mellett a Brenta folyamvidékén. – 11–15. A Raibler, a Millstadti, az Ossiachi, a Wörthi vagy Klagenfurti és a Weiszen-tó, mind az öt Karinthiában a Dráva folyamvidékén. Legnagyobb ez öt tó között a Wörthi tó (44.7 négyszög kilométer), s legmélyebb a Millstadti (277 méter mélységgel). – 16. A Veldesi és a Wocheini-tó, mind a kettő a wocheini Száva folyamvidéken. – 17. A két Weiszenfelsi-tó. Az egyiknek, mely inkább valami halastóhoz hasonló, semmi tájképi szépsége nincs; a másikban ellenben a Mangart hatalmas kőszálai, meg saját partmellékének részint kopár, részint zöldelő részletei tülkröződnek. – 18. A Cirknici-tó, melyet már fönnebb említettünk, a krajnai Karsztban fekszik. A szerint, a mint víznyelő üregei kevesebb vizet birnak elvezetni, mint a mennyi bele folyik, színtája gyakran igen jelentékenyen emelkedik.

II. A cseh-morva felföldön csekély nagyságúak a tavak; legjelentékenyebb a Fekete-tó a Cseh-erdőben.

III. A kárpáti tavak. A középponti Kárpátoknak mindkét lejtőjén tekintélyes számmal vannak tavak, melyek ott tengerszemeknek neveztetnek; ezek is csak csekély nagyságúak. A legnagyobbak: a Nagy-tó és a Nagy-Halastó, de egyik sem foglal el többet 35 hektár területnél; jelentékeny absolut magasságuknál fogva azonban figyelemre méltók.

IV. A Balkán hegyrendszerben előfordúló tavak: 1. A lépcsőzetesen sorakozó 13 Plitvicza-tó a horvát Karszt-vidéken. Ezekből ered a Kulpába ömlő Korona folyó. – 2. A Vrana-tó Zára mellett. – 3. Vergoracz-tó, a Narenta torkolatától éjszakra, és 4. Egy másik Vrana-tó Cherso szigetén. Ez utóbb nevezett három tó zárt medenczéjű.

B . A síkföldi tavak.

1. A Balaton, Magyarország legnagyobb tava, a Bakony-erdőtől délre számos vízér összegyülemléséből támad, melyek közt legnevezetesebb a Zala vize. A tó 661 négyszög kilométer vagy 12 földrajzi négyszög mérföldnyi területet foglal el; 130 méter magasságban fekszik a tenger színe fölött, de sehol sem mélyebb 11 méternyinél. A Sión keresztűl vízét a Sárrétbe önti, mely azt a Dunába vezeti.

2. A Fertő-tó Sopron mellett, 330 négyszög kilométer vagy 6 négyszög mérföldnyi kiterjedésű s zárt medenczéjű tó, 112 méter tengerszint fölötti magasságban; legmélyebb helyén is csak 3 méter mélységgel. Valószinűleg a Rába és Rábcza visszatorlódó víze által támadt; 1865-ben egészen kiszáradt, 1870 óta azonban ismét tele van. Víze sok natront tartalmaz.

3., 4. A Fejér-tó Szeged mellett és a Palicsi tó Szabadka mellett szintén natrontartalmú, de csekély kiterjedésű zárt medenczéjű tavak.

A Weiszenfelsi tó a Mangarttal. Lichtenfels Edétől

IV. Lápok és ingoványok.

Lápnak és ingoványnak nevezzük a föld és víz keverékét; a lápnál a víz, az ingoványnál a földes alkotó rész van túlsulyban. Amazokat gyakran fölveri a nád és egyéb vízi növény; s nyaranta nagy kiterjedésű nádas réteknek látszanak, melyek ősz felé sárga és barna színt öltenek. Az ingoványok ellenben televénynyé korhadt, teljesen föl még nem oszlott növényanyagok rétegeiből állanak s olyan elhalt tenyészet maradványai, mely vizes talajon mohákból és zuzmókból, kákából és egyéb, tőzeget alkotó dudvákból képződik, melyek a nedvességet maradandólag megkötik s attól éltetve hegyen, völgyön elburjánzanak. A lápok széleiken sokszor ingoványokká változnak. Külön fajtáját teszik a lápok- és ingoványoknak azok, melyek lapályos tengerpartokon az apály és dagály váltakozása következtében időszakosan ki-kiöntő tengervíztől származnak. Az ily lápterületeket, ha a nyílt tengertől helyenként meg-megszakadó földsáncz által választatnak el, Olaszországban lagunáknak nevezik.

Az osztrák-magyar monarchia területén legtöbb lápos és ingoványos vidéket a magyar királyság mutat föl. Legnevezetesebb a Hanság a Fertő-tó keleti partján, mely szintúgy, mint a Fertő, a Rába és Rábcza visszatorlódó vizétől támad s 363 négyszög kilométert foglal el; a Szernye mocsár Munkács mellett; a Hosszúrét a Tisza és Bodrog közti földszoroson; az Ecsedi láp Szatmár mellett; a Berettyó-Sárrét a Berettyó partján, az Alibunári mocsár Versecz mellett Temes vármegyében, aztán a számos parti mocsár a Duna, Tisza és Dráva mentén. Szlavoniában ingoványok a Száva mellett, Mitrovicznál fordulnak elő, Boszniában a Posavinában, Csehországban a Cseherdőn, a Moldva forrásvidékén és a Tepler hegységben, Galicziában a Bory-mocsár az Árva és a Dunajecz között, végre a nagy lápos és ingoványos területek a Visztula és a Dnjeszter mentén. Salzburgban a Salzach, Stiriában az Ennsvölgy egyes részei vannak elposványosodva. Krajnában van a laibachi ingovány, Dalmácziában a Narenta torkolatának deltájában fordúlnak elő mocsarak; a Tengermelléken, az Adria éjszaki partjain az Aquiléja és Monfalcone melletti lagúnák nyúlnak be keleti végökkel a monarchia területébe.

V. Ásványos források.

Nincs Európában ország, mely ásványos forrásainak számát, sokféleségét, gyógyító erejét és bőrégét illetőleg az osztrák-magyar monarchiával megmérkőzhetnék. E források legtöbbje egyúttal meleg forrás, melyek néha magas hőfokot érnek el. Sok használtatik közűlök gyógyítási czélokra fürdők vagy ivóvíz alakjában, s az ilyenek legfontosabb ásványi alkotó részeik szerint nyerik elnevezésöket. Midőn alább a monarchia legfontosabb ásványos forrásai közűl nehányat természetük szerinti rendben elsorolunk, a föltűnően magas hőfokokat záró jelben jegyezzük föl.

1. Vasvitriolos források: Levico Tirolban, Rozsnyó Magyarórszágon.

2. Közönyös források: Vöslau Alsó-Ausztriában, Tüffer és Neuhaus Stiriában, Gastein Salzburgban (25,8°–49,6° C.), Teplitz Krajnában (38–50° C.), Villach Karinthiában, Brennerbad Tirolban, Johannisbad, Teplitz és Schönau (32–48° C.) Csehországban, Eger és Nagy-Várad Magyarországon (37,5–45° C.); Daruvár Szlavoniában (40° C.). Töplicz-Krapina, Topuszko (50–55,5° C.) és Stubicza (53° C.) Horvátországban.

3. Savanyú vizek különböző vegyületekben: Gleichenberg és Rohics Stiriában, Vellach és Preblau Karinthiában, Pejo, Comano és Obladis Tirolban, Franzensbad, Gieszhübel, Marienbad, Königswart és Liebwarda Csehországban, Scsavnicza és Krzynicza Galicziában; Bártfa, Tátra-Füred, Szulin, Vihnye (40° C.), Balaton-Füred, Lucsky, Koritnicza és Buziás, Borszék, Élőpatak, Dombhát, Jakabfalva, Kovászna és Tusnád Magyarországon, Kiszeljak és Bratalovacz Boszniában.

4. Alkalikus-földes források:

α) Glauber-sós források: Carlsbad, Franzensbad[3]*, Sangerberg Csehországban, Ivánda Magyarországon;

β) Keserű-sós források: Seidschütz, Seidlitz, Püllna Csehországban, Ivánda, Budapest és Ölyves Magyarországon;

γ) Egyéb vegyületűek: Ebriach Karinthiában, Heiligenkreutz Hall mellett, Tirolban, Stubnya (46,5° C.), Buziás Magyarországon, Lipik (46°–63° C.) Szlavoniában.

5. Vasas források: Pirawart Alsó-Ausztriában, Rabbi Tirolban, Liebwerda Csehországban, Dorna Kandreny Bukovinában, Szliács Magyarországon.

6. Arsen-tartalmú forrás: Roncegno Tirolban.

7. Sósforrások: Hall (jod-tartalmú) Felső-Ausztriában, Luhacsovicz (jód- és brom-tartalmú) Morvaországban, Drohobycz, Ivonicz, Bolechov, Truszkavicze Galicziában; Alsó-Sebes, Csíz (jod-tartalmú), Felső-Bajom (jod-tartalmú) Magyarországon, Felső- és Alsó-Tuzla Boszniában.

8. Kénes források: Baden Alsó-Ausztriában, Lussnicz Karinthiában, Ratzes és Obladis Tirolban; Monfalcone a Tengermelléken; Ullersdorf Siléziában; Lubien, Szklo Galicziában; Lipócz, Ajnácskő, Pöstyén (57,5–63 °C), Trencsén-Teplicz (36,9–40 °C), Parád, Herkules-fürdő Mehádia mellett (20–50 °C), Harkány (62 °C), és Kőhalom Magyarországon; Varasd-Töplicz Horvátországban (57 °C), Illidzie Boszniában.

Trentin Angelótól



[1] E vázlatban csupán physikai viszonyokról lévén szó, Boszniát és Herczegovinát a monarchia többi alkotó részeivel egyenlő módon tárgyalandjuk. Azért is nem történt e helyen említés a dalmát terület folytonosságának kétszeri rövid megszakadásáról.

[2] E barlangok között a legnevezetesebbek: az Adelsbergi és a Magdolna-barlang, a friedrichsteini és a Bruder-barlang Gotschee mellett, a Nabrezina melletti barlangok, és a Reka St.-Canzian mellett; a planinai üreg, a Mrzlá jama Reifnitz mellett és mások.

[3] Némely gyógyhelyeknek különböző fajú forrásai vannak s azért minőségük szerint másutt is fölemlíttetnek.