Ugrás a tartalomhoz

MAGYAR ORVOSÉLETRAJZI LEXIKON

KAPRONCZAY KÁROLY

Mundus Kiadó

SZ

SZ

Szabó Alajos (Negyed, 1818. okt. 14. – Bp., 1904. márc. 13.) állatorvos, egy. tanár. 1844-ben szerezte meg orvosdoktori, 1845-ben sebész és szülészmesteri oklevelét a pesti egy. orvosi karán. 1845-ben bécsi, berlini és heidel­bergi tanulmányúton volt. 1846-tól az egy.-i állatgyógyászati Int. tanára, 1848-ban honvédorvos, a jászkun honvédzászlóalj orvosa. 1851-től az állatorvosi int. r. tanára, 1852–1875-ben igazgatója. Az 1850-es években a keleti marhavész elleni orvosi bizottság tagja, szerepe volt annak hazai felszámolásában. 1876-ban Rákospalotán magán tanintézetet alapított. Dr. Egyedi néven hírlapíró, szerkesztő. 1856–1862-ben kiadta a Magyar Néplap és a Pesti Hírnök c. lapokat, 1868. január elején Klapka Györggyel és Szentkirályi Móriccal elindította a Századunk c. lapot, ez 1869. november 30-án beleolvadt a Pesti Naplóba, amelynek haláláig szerkesztője volt. – Fm.: Mentőszerek rögtöni életveszélyekben (Pest, 1842); Veszettség vagy ebdüh (Pest, 1850, magyar, német, szlovák, román és szerb nyelven is); A hasznos házi állatok életkorisméje (Pest, 1852); A zürichi nemzetközi állatorvosi congressus... (Bp., 1868); Szavatosság az állatkereskedésnél... (Pest, 1868); A házi állatok boncztana, tekintettel az élettanra (Bp., 1877); A hasznos emlős állatok boncz- és élettana (Bp. 1877); A keh (Bp., 1878); Küllemtan (Bp., é.n.) – Irod.: Sz. A. (Vasárnapi Újság, 1904, 12. sz.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1992).

Szabó Dénes (Pest, 1856. máj. 4. – Kolozsvár, 1918. aug. 14.) orvos, egy. tanár, orvos­történész. 1879-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1881-ban Ausztriában, Németországban és Angliában ösztöndíjas. 1881–1882-ben a bp.-i szülészeti klinikán tanársegéd, 1889-ben a szülészet és nőgyógyászat magántanára. 1892-től a kolozsvári egy.-en a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára. 1905–1906-ban az egy. rektora volt. – Fm.: A gyakorlati orvostan haladása (többekkel, Bp., 1890); Az orvosi mentés kézikönyve (többekkel, Bp., 1891); A szülés vezetésének elvei (Bp., 1892, Klinikai Füzetek, II. 4.); A kolozsvári egyetem orvosi karának története (Kolozsvár, 1896) – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896); Kapronczay K.: A magyar orvostör­ténetírás története (Orv. tört. Közl., 1981).

Szabó Dénes (Kőrispatak, 1901. dec. 17. – Szeged, 1978. jan. 21.) orvos, sebész. 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929–1940-ben uo. a sebészeti klinika tanársegédje, 1934-ben magántanár, 1944-től a szegedi Városi Kórház főorvosa, 1958–1971-ben h. igazgatója. A sokk-állapot és gyomorsebészet kérdéseivel, a Trendelenburg-mű­tét problémáival foglalkozott. – Irod.: Sz. D. (SZOTE Évk., 1971).

Szabó Gábor (Sárospatak, 1927. jan. 2. – Debrecen, 1996. dec. 13) biológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1956), doktora (1973), az MTA tagja (lev. 1973, r. 1982). 1944-ben Auschwitzba deportálták. 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni egy.-en. 1948–1951-ben a debreceni egy. gyógyszertani int.-ben demonstrátor, majd 1951-től aspiráns, 1956-tól tud. munkatárs, 1959-től docens, 1963-tól haláláig egy. tanár, 1960-1993-ban a biológiai int. igazgatója. 1963–1966-ban rektorhely., 1973–1979-ben rektor. 1956-ban és 1958-ban a szovjet orvosi akad. antibiotikum-kutató int.-ben, 1964-ben Koppenhágában, 1971–1972-ben a New York-i Rockefeller Egy.-en végzett kutatásokat. 1987-–1992-ben az Eü.-i Világszerv. (WHO) főig.-jának a tanácsadója. Molekuláris genetikával, ezen belül a sztreptomicint termelő mikroba vizsgálatával, valamint a humángenetika elvi kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Group-wise growth of Strep­tomyces in a medium containing strepto­mycin (Archiv für Mikrobiologie, 1957); Az antibiotikumok szerepe a természetben (Or­vostovábbképzés, 1964); Orvosi biológia (Ács T.-sal, Csaba Gy.-gyel, Kiszely Gy.-gyel, Bp., 1970); Az antibiotikumok biológiai szerepe (Barabás Gy.-gyel, Antibiotikumok és vírusok biológiája, szerk. Csaba Gy., Bp., 1978); Autore­gulators of secondary metabolite-producing streptomycetes (Microbial physiology and manufacturing industry, szerk. Colin Ratledge, Bp., 1988) – Irod.: Az Akadémia új tagjai. Sz. G. (M. Tud., 1973); Orosz L. – Vitális S. – Szeszák F. – Bíró S.: Sz. G. (M. Tud., 1997).

Szabó György (Makó, 1905. jún. 3. – Makó, 1982. aug. 18.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1963). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1929–1932-ben uo. az I. sz. szemklinikán, 1932-ben a bp.-i szemklinikán működött. 1932–1975-ben a Makói Kórház szemész főorvosa. 1946-ban magántanár. Elsősorban a szem tuberkulotikus betegségeivel foglalkozott. – Irod.: Sz. Gy. (Szemészet, 1983).

Szabó József (Bp., 1874. aug. 30. – Bp., 1937. máj. 17.) orvos, szájsebész, egy. tanár. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1900-tól a stomatológiai intézetben dolgozott, 1905-ben magántanár, 1921-ben ny. r. tanár és a klinika igazgatója. Fogászati élettannal, gyökértömések bakteriológiájával és szájsebészettel foglalkozott. – Fm.: Gyakorlati fogászat (Bp., 1914); Odontoiatria practica (Milano, 1928); Odontologia pratica (Barcelona, 1933); A száj és állcsontok dentális betegségeinek sebészete (Bp., 1936) – Irod.: Önéletrajz – Autobiographie (Fogorv. Szle, 1937); Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).

Szabó József (Kolozsvár, 1882. – Szeged, 1929. júl. 5.) orvos, egy. tanár. 1906-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1906-tól uo. az elmeklinika munkatársa, 1910-ben magántanár, 1919-től Szegeden adjunktus, 1922-től ny. r. egyetemi tanár. Elmekórtannal és a gerincvelő betegségeivel fog­lalkozott. – Irod.: Poór F.: Sz. J. (Orv. Hetil., 1929, 28. sz.).

Szabolcs Zoltán (Késmárk, 1909. ápr. 8. – Szombathely, 1970. jún. 19.) orvos, sebész, onkológus, az orvostud. kandidátusa (1961). 1933-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1933–1937-ben a II. sz. kórbonctani tanszéken tanársegéd, 1937–1952-ben a II. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1952-től a szombathelyi Megyei Kórház főorvosa, 1968-ban a POTE c. egy. tanára. Kutatási területe az onkológia, a gyomordaganatok epidemológiája és sebészete. Új műtéti eljárások kidolgozása fűződik a nevéhez – Fm.: A daganatok sebészete (in: Általános sebészet, Bp., 1948); Gyomorrák (Bp., 1966); A gyakorló orvos onkológiája (Kocsis S.-ral, István L.-sal, Bp., 1966) – Irod.: Sz. Z. (Orv. Hetil., 1970, 28. sz.).

Szabon József (Vadna, 1915. máj. 20. – Szeged, 1977. jan. 30.) orvos, fül-orr-gégész, c. egy. tanár. 1941-ben a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1941–1946-ban a miskolci Erzsébet Kórházban, 1946–1951-ben a bp.-i fül-orr-gége klinikán orvos. 1951–1952-ben a Péterfy S. u.-i Kórház szakorvosa, 1952–1954-ben Szentesen SZTK főorvos, 1954–1960-ban az OTKI fül-orr-gége tanszékén adjunktus, 1960–1977-ben a SZOTE fül-orr-gége klinikáján tszv. egy. docens, c. egy. tanár. 1962–1963-ban h. dékán. 1965-ben Cházár András-emlékérmet kapott. Elsősorban műtéttannal foglalkozott. – Fm.: Műtéti indikációk módosulása az orr-, garati betegségekben (Szeged, 1976) – Irod.: Kiss F.: Sz. F. (Fül-orr-gégegyógy., 1977, 1-2. sz.).

Szakáll Gyula (Bana, 1872. máj. 8. – Magyarrégen, 1903. aug. 3.) állatorvos, egy. tanár. 1891-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.,-en. 1891–1896-ban tanársegéd a bonctani tanszéken. 1897–1899-ben külföldi tanulmányúton (Ausztria, Németország, Hollandia) járt. 1899-ben bölcseleti doktor lett Giessenben. 1899-től a M. Kir. Rovartani Állomás munkatársa, 1901-től a Főv. Állatorvosi Hivatal főorvosa, 1902-ben az összehasonlító bonctan magántanára. Az első magyar nyelvű madáranatómia szerzője, állategészségügyi-rendészeti kérdésekkel is foglalkozott. Vérmérgezésben hunyt el. – Fm.: Házi szárnyasok bonctana (Bp., 1897); Adatok a háziállatok könnyhúsocská­jának szerkezetéhez (Bp., 1899); Két rendellenesen fejlődött vese lóból (Bp., 1899); Az agyvelő verőerei a háziállatokban (Bp., 1900) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).

Szakkay Antal (Szatmárnémeti, 1908. nov. 6. – Bp., 1976. dec. 27.) orvos, bel- és tüdőgyógyász, Kossuth-díjas (1950). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1934–1936-ban Nyíregyházán, 1936–1940-ben a debreceni Auguszta Szanatóriumban, majd a gyulai József Szanatóriumban tüdőgyógyász. 1941–1945-ben az OTI megbízásából tbc-szűrőállomásokat szervezett. 1946–1950-ben a bp.-i Tbc-gondozó Int. vezetője, 1950–1955-ben Bp.-en tbc-gondozó hálózatot szervezett, 1955–1967-ben a Budafoki Tbc-kórház igazgató-főorvosa, 1967–1976-ben a Bp. XII. Ker. Tbc-gondozó igazgatója. – Irod.: Sz. A. (Pneum. Hung., 1977, 2. sz.).

Szalárdi Mór (Pest, 1851. – Bp., 1914. okt. 18.) orvos. 1874-ben Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét, 1875-ben pedig sebész- és szülészmesteri képesítését. 1875-től a Rókus Kórház orvosa, 1881-ben magántanár. 1884-ben megalapította a Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesületet, 1898-ban kormánymegbízatást kapott a lelencügy országos megszervezésére, 1902-ben az Áll. Gyermekmenhely igazg.-ja lett. A hazai lelencügy reformere, a gyermekvédelem országos megszervezője. – Fm.: A társadalom árvái (Orv. Hetil., 1876); A közárvaház és a gyermekhalandóság Magyarországon (Bp., 1879); Halandóság a csecsemőkórházakban (Bp. 1898), Les enfants abandonnés (Paris, 1900); A lelencügy (Bp., 1902); Intézeti gyermekápolás (Bp., 1903) – Irod.: Fritz S.: A magyar szociálhigiéne úttörői: Sz. M. élete és működése (Orv. L., 1946, 12. sz.); Kapronczay K.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1975).

Szana Sándor (Temesvár, 1868. aug. 18. – Bp., 1926. máj. 3.) orvos, gyermekorvos. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. Temesváron lett gyakorló orvos, 1899-ben lelencházat, 1900-ban szülőházat és gyermek-poliklinikát alapított. 1902-ben megindította az első gyermekgondozói tanfolyamot. 1909–1921-ben a bp.-i Áll. Gyermekmenhely igazgatója. 1898-ban Temesvárott Unsere Gesundheit c. – rövid életű – egészségügyi felvilágosító lapot indított el. – Fm.: A vér hatása a fertőző anyagokra (Bp., 1892); Kísérleti vizsgálatok a szappanok antiszeptikus hatásáról (Bp., 1892); Dajkaságba adott gyer­mek ellenőrzésének rendezései (Temesvár, 1901); Vizsgálat a csecsemők közellátásáról (Temesvár, 1906); Az elhagyott csecsemők magyar állami védelmének rendszere és eredményei (Bp., 1911); Die Bewertung der Säuglingssterblichkeitsziffern (Berlin, 1916) – Irod.: Bókay J.: A magyar gyermekgyógyászat története (Bp., 1914).

Szarka Sándor (Arad, 1900. jún. 14. – Bp., 1947. jún. 2.) orvos, szülész-nőgyógyász. Orvosi oklevelét 1924-ben Bp.-en, bölcsészdoktori címét 1932-ben Kaliforniában szerezte meg. 1926–1930-ban az OKI-ban, 1930-tól a bp.-i I. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1931–1932-ben az USA-ban ösztöndíjas. 1942-től egy. docens, 1946-ban egy. magántanár, 1946-ban ny. r. tanár a bp.-i II. sz. szülészeti klinikán. Kutatási területe a nőgyógyászati endokrinológia volt. – Irod.: Zoltán I.: Sz. S. (M. Nőorv. Lapja, 1947).

Szarvas András (Kiskunfélegyháza, 1890. szept. 17. – Kecskemét, 1981. szept. 1.) orvos. Előbb Párizsban tanult ösztöndíjjal, majd a bp-i orvosi karon 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1916–1918-ban Alsótátrafüreden, 1918–1919-ben Alsószombatfalván körorvos, 1919–1920-ban a bp.-i III. sz. belklinikán gyakornok, 1920-tól a kecskeméti Városi Kórház sebésze, 1922–1944-ben főorvos. 1936-ban a tuberkulózis profilaxisa és terápiája c. tárgykör magántanára, 1928-tól OTI, 1950-től SZTK felülvizsgáló orvos, 1960-tól az ETT megbízásából a kecskeméti geriátriai munkaközösség vezetője.

Száhlender Lajos (Bp., 1877. ápr. 27. – Bp., 1946. márc. 16.) gyógyszerész, egy. tanár. 1899-ben Kolozsvárott gyógyszerészi, 1901-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészdoktori oklevelet szerzett. 1899–1905-ben a bp.-i egy. gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd, 1905–1926-ban bp.-i Felsőkereskedelmi Isk. kémiatanára, iskolaigazgató, 1918-1926-ban bp.-i tan­ker.-i főigazgató. 1905-től a Gyógyszerészgyakornoki Isk. és Drogista Szakisk. előadója. 1915-ben a Földműv. Min. megbízta a Gyógynövényi Kísérleti Állomás megszervezésével. 1926-ban egy. magántanár. Élelmiszerkémikus, a zsírsavak, olajsavak egységes meghatározásához kidolgozott egy ún. preoxidszámrendszert, amelyet a nemzetközi vizsgálatokban is használnak (Száhlender-féle peroxidszám). Nevéhez fűződik a Hunyadi János keserűvíz előállítása. Gyógyszeripari fejlesztési kérdésekkel, a szakoktatás korszerűsítésével is foglalkozott. A M. Kémikusok Lapjának főszerkesztője. – Fm.: A mercuro-jodid jodometriai vizsgálata (Bp., 1900); A kötött jód kvantitatív meghatározása (A Gyógyszerész, 1902); Új módszer illóolajok lepárlására (Term. tud. Közl., 1923); Módszer zsírok és olajok avasságának meghatározására (M. Gyógysz. Társ. Ért., 1932, l. sz.); Természetes, izolált és synthetikus illatos anyagok (Bp., 1942) – Irod.: Erdey-Grúz T.: Sz. L. (M. Kémikusok Lapja, 1946, 1. sz.); Táplányi E.: Dr. Sz. L. gyógyszerész-vegyész élete és munkássága (Bp., 1978).

Szám István (Bp., 1927. jan. 2. – Bp., 1988. okt. 9.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1967), doktora (1980). 1951-ben szerezte meg orvosi oklevelét a BOTE-n. 1951–1957-ben az István Kórházban, 1957–1960-ban az Orsz. Kardiológiai Int.-ben, 1960–1967-ben a SOTE IV. sz. belklinikáján működött, 1967-től a János kórház kardiológiai oszt. vezetője. 1955-ben belgyógyász, 1955-ben kardiológus szakorvos. 1971-ben docens, 1980-ban c. egy. tanár. 1974-ben Markusovszky-, 1978-ban Madzsar József-díjat kapott. – Fm.: A vérkeringési betegségek megelőzése (Bp., 1964).

Szántó György (Bp., 1907. júl. 31. – Bp., 1982. szept. 15.) orvos, sebész, traumatológus, egy. tanár, Állami-díjas (1980). 1931-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd sebészi és fogorvosi diplomát is kapott. 1931–1936-ban a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1936–1945-ben a bp.-i Zsidó Kórház sebésze. 1945–1951-ben a III. sz., 1951-ben az I. sz. sebészeti klinikán docens. 1951–1975-ben honvédorvos, a HM Eü. Főcsoportfőnökségén fősebész. 1957-től vezérőrnagyként az Orsz. Traumatológiai Int. igazgatója, 1972-től főigazgató, 1962-től a Baleseti Tanszék vezetője, tszv. egy. tanár. A M. Traumatológiai Társ. alapítója, 1966-tól elnöke, a Magyar Traumatológia és Baleseti Sebészet c. lap főszerkesztője. Előbb onkológiával, majd a sérülések patológiájával, traumás sérülés okozta sokkal (elsősorban a veseelváltozásokkal) foglalkozott. Számos publikációja hazai és külföldi lapokban jelent meg – Irod.: Sz. Gy. (Orv. Hetil., 1982, 40. sz.).

Szántó Katalin (Bécs, 1921. febr. 9. – Bp., 1976. máj. 8.) orvos, sebész, aneszteziológus, az orvostud. kandidátusa (1968). 1934-ben a moszkvai I. sz Orvostud. Egy.-en szerezte meg orvosi oklevelét. A II. Ukrán Front orvosaként érkezett Mo.-ra, majd a Szövetséges Ellenőrző Biz.-nál dolgozott. 1948–1949-ben az Eü. Dolg. Szakszervezetének munkatársa, 1949–1953-ban a bp.-i III. sz., 1953-tól a IV. sz. sebészeti klinika munkatársa: tanársegéd, majd adjunktus. Öngyilkos lett. – Fm.: A véradásról (Bp., 1951) – Irod.: Sz. K. (Magyar Sebészet, 1976, 6. sz.).

Szász Béla (Kusaly, 1880. jan. 19. – Bala­tonmáriafürdő, 1962. dec. 2.) orvos. 1904-ben orvosdoktori, 1921-ben jogi doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1903–1914-ben a bp.-i törvényszéki orvostani int.-ben tanársegéd, 1904-ben fővárosi igazságügyi boncolóorvos, 1914–1954-ben Pécsett és Kaposvárott kórboncnok főorvos. 1929-ben egy. magántanár, a pécsi jogi karon a törvényszéki orvostan előadója. – Fm.: Az orvosszakértői intézmény a magyar büntetőjogban (Pécs, 1922), Orvosi jogtudomány. Jurisprudentia medica (Pécs, 1925); A röntgenológia törvényszéki orvosi vonatkozásai (M. Röntgen Közl., 1927) Irod.: Sz. B. (Orv. Hetil., 1962, 50. sz.).

Szász György (Bp., 1914. jún. 15. – Bp., 1973. jún. 22.) orvos, belgyógyász, hematológus, az orvostud. doktora (1971). 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1938–1942-ben a bp.-i Zsidó Kórházban belgyógyász, 1943–1947-ben munkaszolgálatos, illetve szovjet hadifogoly. 1947–1949-ben az Uzsoki u.-i Kórház adjunktusa, 1949–1961-ben a székesfehérvári Fejér Megyei Kórház I. belosztályának vezető-főorvosa, 1961-től a BM Korvin Ottó Kórházának főorvosa, a kórház főbelgyógyásza. Kutatási területe a hematológia, a retikuloendoteliális rendszer kialakulása, működése és kórtana. – Fm.: A lymphás reakció (kand. ért., Bp., 1959); A lymphás szervek in vivo stimulálása és cytológiai következményei (dokt., ért., Bp., 1971) – Irod.: Sz. Gy. (Orv. Hetil., 1971, 28. sz.).

Szász Kálmán (Sepsiszentgyörgy, 1910. okt. 7. – Bp., 1978. aug. 23.) gyógyszerész, egy. docens, a kémiai tud. kandidátusa (1967). 1933-ban a bukaresti orvosi karon gyógyszerészi, 1938-ban a kolozsvári term. tud. karon kémia–fizika tanári oklevelet szerzett. 1933–1936-ban Sepsiszentgyörgyön, 1939-ben Nagysomkúton, 1939–1944-ben a Wander Gyógy- és Tápszergyárban gyógyszerész, analitikus. 1945–1953-ban a Richter G. Kőbányai Gyógyszergyárban kutató, rákellenes gyógyszerekkel foglalkozott. A bp.-i és a szegedi gyógyszerészeti karon oktatott. 12 gyógyszer kifejlesztése fűződik a nevéhez, többek között a Vinca minorból készített Devincan és a Cavinton. Feltalálta a gyógyszeriparban használatos U-vibrációs extraktort. Ka­pay János- és Wartha Vince-emlékérmet kapott munkásságáért. Fm.: Diffúziós folyamatok vizsgálata gyógynövények oldószeres kivonásánál (Bp., 1965) – Irod.: Sz. Gy. (Gyógyszerészet, 1978, 18. sz.).

Szász Tihamér (Szurdokbányatelep, 1891. szept. 14. – Bp., 1962. márc. 17.) gyógyszerész, szerkesztő. Gyógyszerészi gyakorlata mellett Keleti Keresk. Akad.-át végzett (1914), gyógyszerészi oklevelét 1919-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1921-ben közgazdaságtudományi doktorátust szerzett. 1919–1922-ben az Orsz. Gyógyszerészi Szövetség titkára, a Gyógyszerészek Lapjának a szerkesztője. 1922-től a Föld­műv. Min.-ben a gyógynövényekkel foglalkozó osztály vezetője, 1936-ban megalapította és szerkesztette a Gyógyszerészi Szle című folyóiratot. 1945–1952-ben a gyógyszertári berendezések szaküzletében eladó, 1952–1954-ben a KSH-ban tisztviselő, 1954–1962-ben Mohorán (Nógrád m.) gyógyszertár vezető. Jeles szakíró. – Fm.: Kozmetika (Bp., 1921); Önéletrajz (Mohora, 1956); – Irod.: Baradlai J. – Bársony E.: A mo.-i gyógyszerészet története (II. köt., Bp., 1930).

Száva János Zoltán (Csíkszépvíz, 1916. júl. 19. – Marosvásárhely, 2001. júl. 27.) orvos, egy. tanár. A Kolozsvárra visszahelyezett Ferenc József Tudományegy. orvosi karán szerzett oklevelet (1941), majd a sebészeti klinikán tanársegéd és adjunktus (1941–1944), utóbb a marosvásárhelyi orvosi karon az ortopédiai klinika docense (1982–1985). Európában másodikként végzett csípőprotézist, 18 új műtéti eljárás kidolgozója. Számos román és külföldi tudományos társaság tagja. Érdemes Orvos (1971), közel 200 szakközlemény szerzője, számos monográfia és egy. jegyzet írója. – Fm.: Mozgásszervek sebészete (Marosvásárhely, 1950); A gyermekkor sebészete (Marosvásárhely, 1962); Általános sebészeti patológia (Marosvásárhely, 1953); Részletes sebészet (I–II. köt, 1954); A szívburok, a szív és a nagyerek sebészete (Marosvásárhely, 1954); Ortopédia és traumatológia (Marosvásárhely, 1977) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp. 2002).

Szebellédy László (Rétság, Pest vm., 1901. ápr. 20. – Bp., 1944. jan. 23.) kémikus, gyógyszerész, egy. tanár. 1923-ban szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1925-től a gyógyszerészeti int.-ben Winkler Lajos mellett tanársegéd, majd adjunktus, 1934-ben az analitika magántanára, 1939-től a szervetlen és analitikai kémia ny. r. tanára. Kidolgozta a cou­lombmetriás analitikai eljárás fizikai-kémiai alapelveit, alkáli és földfémek gravimetriás elválasztásának kioldásos módszerét, az ultramik­ro-analitika nemzetközi hírű művelője volt. – Irod.: Schulek E.: Sz. L. (Bp., 1944); Lasz­lovszky J.: Sz. professzor mikroanalitikai munkássága (Gyógyszerészet, 1959, 1. sz.); Burger K.: Sz. L., a coulombmetriás analitikai eljárás megteremtője (Gyógyszerészet, 1959, 5. sz.).

Szegedi Kőrös Gáspár, Caspar Fra­xinus Zegedinus (Szeged, 1500. – 1563. aug. 6.) orvos. Családjával Szeged környékéről menekült el a török hódoltság elől. Itáliában tanult, Padovában avatták orvosdoktorrá 1530 után. Ott ismerkedett meg Nádasdy Tamással, aki 1553-ban meghívta udvarába. Sárváron botanikus kertet létesített, az udvari patikát is vezette. 1557-ben Pozsonyban telepedett le. Pestisben halt meg. Nádasdy Tamással folytatott levelezése az Orsz. Levéltárban megtalálható. – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Bencze J.: Emlékezés Sz. K. G-ra (Orvostört. Közlem., 1959, 14. sz.); Grynaeus T. – Vida T.: Sz. K. G. levelezése (Orvostört. Közlem., 1993, 121. sz.).

Szegedy László (Budapest, 1933. febr. 4. – Budapest, 1997. aug. 5.) orvos, neurológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1971). 1956-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i orvosi karon 1957–1984 között a II. sz. neurológiai és psychiátriai klinika munkatársa, 1979-ben egy. tanári kinevezést kapott, 1984-től a bp.-i Uzso­ki u.-i Kórház ideggyógyászati osztályának a főorvosa lett. 1990–1995-ben a kórház és ren­delőint. igazgatója. 1975-től igazságügyi szakértő, 1980-tól az igazságügyi orvos, 1984-től neurológiai vizsgáztatója az Orsz. Szakorvosi Biz.-nak. Számos hazai és külföldi szakmai társaság tagja. A központi idegrendszer daganatos betegségeivel, neuroimmunológiával és elektrofi­ziológiával, az akut cerebrovascularis betegségek ellátásával, az agyi anyagcsere vonatkozásaival foglalkozott. Publikációi külföldi és hazai szaklapokban jelentek meg.

Szekeres Vince (Pécs, 1887. nov. 10. – Keszthely, 1976. márc. 7.) állatorvos, higiénikus, egy. tanár. 1909-ben szerezte meg állatorvosi, 1923-ban doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1909–1922-ben honvéd állatorvos, 1923-tól a keszthelyi Gazd. Akad.-án az ál­lategészségtani tsz. vezetője, 1942-től főisk. tanár, 1945-től egy. tanár. 1948–1949-ben dékán. Állategészségtannal, ismeretterjesztéssel foglalkozott. – Fm.: Háziállatok élettana mezőgazdák számára (Keszthely, 1948); Állathi­giéne (Bp., 1955) – Irod.: Várnagy L.: Sz. V. (Magyar Állatorvosok Lapja, 1976, 6. sz.).

Szekér Jenő (Bakonyszombathely, 1892. máj. 17. – Pécs, 1959. máj. 8.): orvos, egy. tanár. Kolozsvárott és Bp.-en tanult, 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1914–1917-ben az Új Szent János Kórház fülészeti osztályán dolgozott, 1926-tól a bp.-i fülészeti klinikán, 1929-től a pécsi orvosi kar sebészeti klinikáján az fül-orr-gégészeti osztályt vezette. 1938-ban magán­tanár, 1950-től ny. r. tanár Pécsett, és a fül-orr-gégeklinika igazgatója. Főleg fülsebészettel foglalkozott. – Irod.: Regöly-Mérei Gy.: Sz. J. (Fül-orr-gégegyógyászat, 1960).

Szeli Károly (Brassó, 1748. nov. 4. – Bécs, 1780 körül) szülész. Orvosi oklevelét a bécsi egy.-en szerezte meg. Ott is volt gyakorló orvos. Kinevezték a kolozsvári líceum szülésztanárának, de mielőtt állását elfoglalta volna meg­halt. – Fm.: Haen Antal, Oktatás miképpen lehessen a hólyagos fejér himlőket legkönnyebben és szerencsésebben meggyógyítani... (Bécs, 1775); Steidele János, Magyar bábamesterség... melyet 26 tábla rajzzal megmagyarázva magyar nyelven kiadott (Bécs, 1777); Theses inaguralis practica (Wien, 1778).

Szening János (Győr, 1757. jún. 7. – Pest, 1806. febr. 13.) orvos, egy. tanár. Hivatásos katonaként kezdett sebészkedni, 1782-ben a pesti orvosi kar sebészi tanfolyamán asszisztens. 1788-ban sebészmester, 1791-ben sebészdoktor lett. 1803-ban a szülészet és a bonctan r. tanárává nevezték ki. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896).

Szentágothai János (Budapest, 1912. okt. 31. – Bp. 1994. szept. 8.) orvos, agykutató, egy. tanár, az MTA elnöke, az MTA tagja (lev. 1948. r. 1967). Orvoscsaládból származott, apja és öt fivére szintén az orvosi pályát választotta. Ősei között szerepel Lumniczer Sándor, Schöpf-Mérei Ágoston és Antal Géza. 17 éves korától foglalkozott mikroszkópos vizsgálatokkal. 1936-ban szerzett orvosi oklevelet a bp.-i tudomány­egy. orvosi karán, medikusként demostrátor Lenhossék Mihály anatómiai int.-ben, majd itt kezdte orvosi és kutatói pályáját. 1946-ban meghívták a pécsi Erzsébet Tudományegy. orvosi kara anatómiai int.-nek a vezetésére. Ny. r. tanárként működött itt 1963-ig, amikor a bp.-i orvostud. egy. anatómiai int.-nek az élére állították. E pozíciójáról 1977-ben lemondott, de haláláig itt végezte kutató munkáját. 1973-ban az MTA alelnöke, 1977-ben az MTA elnöke lett. 1985 és 1994 között tagja volt a rendszerváltás előtti utolsó és az azt követő első országgyűlésnek. Elsősorban az idegrendszer szerkezetét kutatta. Első önálló vizsgálatainak eredményei alátámasztották a neurontant, vagyis azt az elképzelést, hogy az idegrendszert önálló, de egymással morfológiailag és funkcionálisan összekapcsolódó idegsejtek alkotják. A kísérletes beavatkozás után elpusztuló idegrostok kimutatására alkalmas módszert dolgozott ki, és ennek segítségével – ma elképzelhetetlen türelemmel és kitartással – számos gerincvelői és agytörzsi idegpályát írt le. Kitalálója és értelmezője volt számos fejlődéstani vizsgálatnak, amelyeket azután munkatársai valósítottak meg. A pécsi évek kutatásainak eredményeit a vestibu­laris rendszer és a szemizmok közötti kapcsolatokról (1952), ill. a neuroendokrin szabályozó mechanizmusról (1962) írt monográfiák jelentik. Előbb Kossuth-díjat, majd számos külföldi elismerést kapott. Munkásságának a középpontjába később inkább az idegsejtek közötti kapcsolatok kutatása került. Ilyen szempontból vizsgálta a gerincvelőt és a kisagyat. Erről monográfiát írt (1967) amerikai és japán szerzőtársakkal. Ezután foglalkozott az agykéreg szerkezetével, amit egyre összetettebb rendszerben, modulokban képzelt el. Lehetőség nyílt az idegsejtek nyúlványainak térbeli rekonstrukciójára, illetve a neuronok és végződések kémiai azonosítására. Jeles és kiemelkedő oktató volt. Kiss Ferenccel együtt szerkesztette a számos kiadást megérő Anatómiai Atlaszt, majd egye­dül a hét kiadást megért Funkcionális anatómia című tankönyvet. Jeles tudománypolitikus, természetvédő, igazi „homo universalis” volt. Számos hazai társaság, külföldi akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. – Fm.: Az ember anatómiájának atlasza (Kiss F.-cel, I–III. köt., Posner, 1946); Die Rolle der einzelnen Labyrinthrezeptoren bei der Orientation von augen und Kopf im Raume (1952); Hypotha­lamic control of the anterior pituitary (1962); The cerebellum as a neuronal machine (Berlin – Heidelberg – New York, 1962); Neural mechanism. Structure, function and dyna­mics (MTA Press, 1967); Funkcionális anatómia (I–III. köt., Bp., 1972); Conceptual mo­dels of neural organization (M. A. Ardibbal, Cambridge, Mass., 1975) – Irod.: Sz. J. ünnepelése (Bp., 1987); Laudatio J. Sz. (Bp., 1992); Sz.: Ulyssesként az agy körül (Term. Vil., 1994); Flerkó B.: Sz. J. (Bp., 1998).

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szept. 16. – Woods-Hole, Mass., USA, 1986. okt. 22.) orvos, biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (r. 1935, t. 1945, tagsága 1949–1963-ban szünetelt), Nobel-díjas (1937), a Corvin-koszorú tulajdonosa (1937), Kossuth-díjas (1948), 1938–1944-ben a felsőház tagja. Számos tud. társ. és akad. (német, lengyel, belga, szovjet, amerikai, skót, francia, jugoszláv) tagja, számos hazai és külföldi egy. t. doktora. Magyarország első Nobel-díjas orvosa, anyai ágon a Lenhossék-orvos­család negyedik nemzedékének számít, innen kapott ösztönzést az orvosi hivatáshoz. Apja erdélyi birtokos volt, akitől a gyakorlati életben való eligazodáshoz kapott indíttatást. Középiskoláit a bp.-i Lónyay utcai református gimnáziumban végezte, majd a bp.-i tudományegy. orvosi karán folytatott tanulmányokat, 1917-ben szerzett orvosi oklevelet. Orvostanhallgatóként morfológiával, később szövettani vizsgálatokkal foglalkozott nagybátyja, Lenhossék Mihály élettani int.-ben. Az első világháborúban medikusként vett részt, megsebesült, és leszerelték. Orvosi oklevelének megszerzése után Pozsonyban, Prágában, Pozsonyban, Berlinben, Hamburgban folytatott tanulmányokat, vett részt az egy. oktatásban. Tanulmányútja szigorúan felépített rendhez igazodott: kezdte a biológiával, az élettanról áttért a gyógyszertanra, erről a bakterológiára, majd fizika-kémiai tanulmányokba kezdett, végül a molekulákkal foglalkozott. Hopkins professzor felkészültségére te­kintettel meghívta Cambridge-be. Itt izolálta a hexuronsavat, ebből szerzett kémiai doktorátust (1927). Az USA-ban az identifikáláshoz szükséges mennyiség előállításán dolgozott. 1930-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter meghívta egy. tanárnak a Szegeden működő Ferenc József Tudományegy. orvosi karára, ahol a biokémia professzoraként iskolateremtő tevékenységet fejtett ki. A korabeli hazai tudományosság későbbi kiválóságainak egész sora gyűlt össze tanszékén. Ekkor jutott el a megoldáshoz a hexuronsav kutatása területén: 1932. márc. 26-án publikálta az Orv. Hetil.-ban, hogy a „hexuronsav nem más, mint a vitamin-C.” Ezért 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott. A hivatalos indoklás azokat a felfedezéseket emelte ki, „melyeket a biológiai égésfolyamatok körül tett, különös tekintettel a C-vitaminra és a fu­mársav-katalízisre.” 1931–1945 között a szegedi Ferenc József Tudományegy. orvosi vegyészeti int.-nek a professzora, 1945–1947 között a bp.-i orvosi karon a biokémia professzora, 1946–1948 között az MTA másodelnöke. 1947-től az USA-ban működött, ahol 1947–1962 között az USA Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának az igazgatója. 1962–1972 között Darthmouth-ban egy. tanár, számos tudományos tanács tagja. Pályafutásának elején a biológiai oxidációval foglalkozott, kimutatta, hogy az anyagcsere a hidrogén és az oxigén aktiválásán alapul. Felfedezte a C4 dikarbonsav-katalízisét, ami a Krebs-féle kórfolyamat alapját képezi. A per­oxidáz-rendszerre vonatkozó felfedezései vezették el ama redukáló ágens felfedezéséhez, amely az oxidációhoz szükséges, és később aszkorbinsavként vált ismertté. (Ezért kapott 1937-ben Nobel-díjat.) Már Szegeden elkezdett foglalkozni az izomösszehúzódás biofizikai és biokémiai mechanizmusával. A szubmolekulá­ris vizsgálatok iránti érdeklődése a rosszindulatú daganatok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintű szabályozás jelenségével. A II. vh. alatt fontos szerepet játszott a Kállay-kormány kiugrási kísérletének diplomáciai akcióiban. Titkos küldetésben Törökországban tárgyalt a lehetőségekről az angol titkosszolgálat képviselőivel. 1947-től az USA-ban élt, de nem szakította meg kapcsolatait hazájával, mindig magyarnak vallotta magát. Az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. 1987-ben a Szegedi Orvostud. Egy. – amely díszdoktorává is választotta – felvette a nevét. – Fm.: Biológiai oxidációk, fermentációk és vitaminok (Bp., 1937); Studies on Biological Oxidation and Some of its Catalysts (Bp. – Leipzig, 1937); On oxidation, fermentation, vitamins, health and disease (Baltimore, 1939); Studies on muscle (Szeged, 1945, Stockholm, 1945); Chemistry of muscular contraction (New York, 1947); Nature of life. A study on muscle (New York, 1948); Chemical physiolo­gy of contraction in body and heart muscle (New York, 1953); Bioenergetics (New York, 1957); Bioelectronics. A Study on Cellular Regulation, Defense and Cancer (New York, 1968); The Crazy Ape. Written by a Biologist for the Young (New York, 1970, magyarul 1989); Egy biológus gondolatai (Bp. 1970); What next? (New York, 1971); Az élő állapot (Bukarest, 1973); Az élet jellege (Bp., 1974); Az anyag élő állapota (Bp., 1983, eredeti ang. változat: 1978); Válogatott tanulmányok (Bp., 1983) – Irod.: A 90 éves Szent-Györgyi Albert (Orv. Hetil., 1983, 40 sz.); Szent-Györgyi Albert emléke (Orv. Hetil., 1987, 2. sz.); Sz-Gy. A. Dokumentumok, riportok (Bp., 1989); Szent­györgyi Zs.: Századunk nagy tudósa: Szent-Györgyi Albert (M. Tud., 1990, 7. sz.); Sz-Gy. A. születésének centenáriumára (Biokémia, 1993, 2. sz., emlékszám); Czeizel E.: Sz-Gy. A. (Bp., 1997).

Szentgyörgyi József (Aranyos, 1765. febr. 22. – Debrecen, 1832. jan. 1.) orvos, tanár, nyelvész. Pozsonyban, Nagykőrösön és Debrecenben tanult, majd Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, ahol 1794-ben orvosdoktorrá avatták. 1795-ben Győrben, majd 1796–1799-ben Nagykőrösön városi főorvos. 1799-ben Debrecenbe hívták, ahol 1800-tól városi főorvos lett. Verseket is írt. Feltételezték, hogy a Mondolat szerzője, amit megcáfolt. Kazinczy F. barátja. – Fm.: Legnevezetesebb természeti dolgok esmérete (Az állatok országa) (Debrecen, 1803) – Irod.: Szily K.: Sz. J. (Irod. tört. Közl., 1896); Elekes Gy.: Sz. J. debreceni orvos élete és orvosi levelei (Orvostört. Közlem., 1927).

Szent-Iványi Tamás (Szentivánlabor­falva, 1920. nov. 2. – Bp., 1991. ápr. 14.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. doktora (1965), az MTA tagja (lev. 1973, r. 1979). A hallei Leopoldina Term. tud. Akad. tagja (1977), a giesseni egy. tb. doktora, számos külföldi társ. tb. tagja, Állami-díjas (1983). 1946-ban szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en. 1946–1948-ban a Benedek-féle, 1948–1950-ben a Phylaxia Gyár szakállatorvosa. 1950-től tanársegéd az Állatorv. Főisk. járványtani int.-ben. 1956–1970-ben tud. főmunkatárs. 1970–1975-ben a FAO római központjának munkatársa. 1976–1985-ben tszv. egy. tanár az Állatorvostud. Egy. járványtani int.-ben, 1975–1990-ben tud. tanácsadó. Elsősorban járványos állatbetegségekkel, bakte­rológiával, immunitástannal és virológiával foglalkozott, az Aujerszky-betegséggel, sertésbetegségekkel, száj- és körömfájással összefüggésben végzett vizsgálatokat. Nemzetközileg elismert rendszert dolgozott ki a sertés entero­vírusok jellemzésére és osztályozására. – Fm.: A magyar tarkamarha jellege (Bp., 1946); Az afrikai sertéspestis (Bp., 1979); A háziállatok fertőző betegségei (Bp., 1985) – Irod.: Kovács F.: Sz-I. T. (M. Tud., 1991, 4. sz.).

Szentkirályi Móric (Pest, 1807. márc. 7. – Bp., 1882. jan. 7.) orvos, politikus. 1829-ben ügyvédi vizsgát tett, jogi tanulmányokat német egyetemeken folytatott. 1831-ben Pest vm. alispánja, 1830-as években ellenzéki reformpolitikus. 1836-ban Kossuth Lajossal, Bezerédy Istvánnal és Brunszvik Terézzel megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesületet. 1843-ban az országgyűlésen az ellenzék egyik vezetője. 1847-ben Kossuth Lajossal együtt követ az utolsó rendi országgyűlésen. 1848 elején Kossuth ellen középpártot kívánt szervezni. 1848 nyarán nemzetőr, 1849 tavaszán visszavonult a politikai életből. Az abszolutizmus évei alatt orvosi diplomát szerzett (1856), Pesten ingyenes szegényrendelést tartott fenn. 1856–1867-ben Deák-párti program­mal országgyűlési képviselő, 1867–1868-ban Pest főpolgármestere. – Fm.: Értekezés a magyar asszony jussairól (Pest, 1829); Észrevételek a magyar belügyminisztérium által előterjesztett törvényjavaslatról... (Pest, 1870); Esz­metöredékek a vármegyék rendezéséről (Pest, 1876).

Szentpéteri Jónás (Losons, 1702. – Báj, 1759. jún. 29.) orvos. 1739-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Bécsben, 10 évig külföldön működött. 1750 körül hazatért, Rimaszombaton és Tokaj környékén gyakorló orvos. – Fm.: Dissertatio inauguralis phis.-medica decondi­tione corporum (Halle, 1741).

Szerb Zsigmond (Pest, 1867. aug. 25. – Bp., 1962. febr. 27.) orvos, belgyógyász, kórházi főorvos. Az egy.-et Bp.-en végezte. Az I. vh. idején lett a Kun u.-i kórház belosztályának főorvosa. Főként az emésztőszervek betegségeivel foglalkozott, e témakörből számos közleménye jelent meg hazai és külföldi orvosi lapokban. Révész Vidorral együtt tanulmányozta a gyomorbetegségek röntgendiagnosztikáját. – Fm.: Az epekőbetegség belgyógyászati kezelése (Bp., 1930); A gyomorfekély felismerése és gyógyítása (Bp., 1932).

Szerencsés József (Bp., 1934. aug. 10. – Bp., 1971. okt. 22.) fogorvos, vívó világbajnok. 1958-ban fogorvosi oklevelet szerzett a BOTE-n. 1952–1956-ban a Haladás, 1957-től az OSC kardvívója. 1957-ben a világbajnok m. csapat tagja, 1959-ben VB 2., 1963-ban VB 3., 1957–1959-ben háromszoros ifi iskolai világbajnok, 1955-ben egyéni ifj. világbajnok, 1955–1962-ben m. válogatott.

Szécsey György (Petrilla, 1920. nov. 5. – Bp., 1978. aug. 17.) orvos, enzimológus, az orvostud. kandidátusa (1967). Oklevelét a kolozsvári egy.-en 1944-ben szerezte meg. 1944–1946-ban Salgótarjánban bányaorvos, 1946–1951-ben a bp.-i egy.-en a Haynal Imre vezette belgyógyászati klinikán laboratóriumi orvos. 1951–1956-ban a Miskolci Kórház laboratóriumában adjunktus és az OKI Borsod m.-i decentrumának vezető főorvosa, 1956–1962-ben labor.-mi főorvos. 1962–1969-ben a III. sz. belklinikán, 1969–1978-ban a László Kórházban laboratóriumi főorvos. Fő kutatási területe az endokrinológia, főleg a májműködés enzimvizsgálatainak módszertanával foglalkozott. Új vizsgálati eljárást dolgozott ki a laboratóriumi diagnosztikában. – Fm.: Sero-immunologiai recectiók jelentősége májbetegségekben (kand. dissz., Bp., 1966).

Székely Ágoston (Pest, 1864. jún. 5. – Bp., 1927. nov. 22.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. Székely Bertalan festő fia. 1890-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1899-ben a fertőző betegségek kísérletes kór- és gyógytanának magántanára, 1990-től tanársegéd, majd adjunktus az I. sz. belklinikán, 1905-től a bp.-i Pasteur Int. igazgatója, 1906-ban ny. r. tanár. 1920-tól az orvosi etika előadója a bp.-i orvosi karon. 1906–1923-ban az Orv. Hetil. szerkesztője. Megszervezte a veszettség elleni oltásokat, jelentős érdemeket szerzett a tuberkulózis elleni küzdelemben. – Fm.: A tüdővész gyógytana (Bp., 1894, németül: 1900); A vér baktériumölő képessége (Bp., 1896); A hörgők, a tüdő és a mellhártya betegségeinek orvoslása (Bp., 1903) – Irod.: Vámossy Z.: Sz. Á. (Orv. Hetil., 1927, 51. sz.).

Székely Árpád (Bp., 1924. jan. 13. – Bp., 1988. júl. 14.) orvos, az orvostud. kandidátusa (1964). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1948–1950-ben a Koltói Anna, 1950–1957-ben az Áll. Kórház, 1957–1967-ben a János Kórház orvosa, 1967-től osztályvezető főorvos a bp.-i Tétényi úti Kórházban. 1952-től belgyógyász, 1979-ben gastroenteroló­gus szakorvos, 1978-ban Madzsar József-díjat kapott.

Székely Imre (Soltvadkert, 1898. dec. 8. – London, 1972. nov. 12.) orvos, fogorvos. 1925-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1945-ben a Poliklinika fogorvosa, szájsebésze, 1945–1956-ban a bp.-i fogászati klinikán tanársegéd. 1956-tól Londonban magángyakorlatot folytatott. A száj gombaflórájával, arcprotetikával, fémbetétekkel foglalkozott. – Fm.: Gyökérkezelési eljárások a fogászatban (Kaufmann O.-ral, Bárkány S.-ral, Bp., 1936) – Irod.: Sz. I. (Fogorvosi Szle, 1972, 4. sz.).

Székely Jenő (Békéscsaba, 1889. febr. 9. – Bp., 1965. máj. 14.) gyógyszerész, író. 1917-ben szerezte meg gyógyszerészi oklevelét Bp.-en. 1919-ben a Gyógyszertári Munkások c. lap szerkesztője, 1920-ban eltanácsolták a pályáról. Regényeket, novellákat írt, különböző szerkesztőségeknek dolgozott. 1945 őszétől fővárosi gyógyszertári ellenőr, 1946–1965-ben A Gyógyszerész c. folyóirat főszerkesztője, az 1949-ben alakult Eü. Dolgozók Szakszerveze­tének munkatársa. – Fm.: Hazugkirály (regény, Bp., 1921); Porcelángyár (színmű, Bp., 1925); Az öngyilkos élet (dráma, Bp., 1926,); A Csehi-család (Kolozsvár, 1928) – Irod.: Örkény J.: Sz. J. 60 éves (A Gyógyszerész, 1949, 3. sz.); Bayer J.: Sz. J. 1889–1965 (Acta Pharm. Hung., 1965, 5. sz.); Végh A.: Sz. J. (Gyógyszerészet, 1965, 6. sz.).

Székely Sándor (Kecskemét, 1913. nov. 13. – 1991. dec. 21.) orvos, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1966). 1938-ban Szegeden szerezte meg orvosi diplomáját. Előbb a budapesti Zsidó Szeretetkórház fül-orr-gége­gyógyászati osztályán dolgozott, majd munkaszolgálatosként a Veszprém m.-i Kórház nőgyógyászati osztályán működött. 1946-ban Budapesten, a XVI. kerületben tiszti főorvos, 1948–1949-ben a Szikra Könyvkiadó politikai lektorátusának igazgatója, 1952–1953-ban a Természet és társadalom c. folyóirat főszerkesztője. 1957-ben a Bp. X. Ker. rendelőint. fül-orr-gégegyógyász szakorvosa, 1958-tól az országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ helyettes igazgatója, majd 1960-tól igazgatója. Alapító elnöke a M. Könyvtárosok Egyes.-nek, szerkesztette az Élet és tud. c. lapot, az Orv. Hetil. Horus rovatát, az Orvosi Könyvtárost és a Családi Lapot. – Fm.: Hermann Ottó (Bp., 1955); Élet, ember, világ (Bp., 1961); Az ember és a túlvilág (Bp., 1962); Az orvostudomány története (Bp., 1960); Az orvostudomány terminológiája (Bp. 1963); Így kezdődött... A felszabadulást követő évek egészségpolitikája (Bp., 1970) – Irod.: Kapron­czay K.: A múlt magyar orvostörténészei (Bp. 2002).

Széki Tibor (Kolozsvár, 1879. ápr. 18. – Bp., 1950. dec. 4.) gyógyszerész, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1934, r. 1945). Gyógyszerészi oklevelet 1900-ban Kolozsvárott, vegyészdoktori diplomát Bp.-en 1902-ben szerzett. 1902–1913-ban a bp.-i gyógyszerészeti int.-ben tanársegéd. 1907-ben K. Liebermann asszisztense a berlin-charlottenburgi műegy.-en. Ugyancsak 1907-től a ciklikus szénvegyületek c. tárgy magántanára. 1913-tól a kolozsvári egy. kísérletivegytani tanszéken dolgozott, 1917-ben c. ny. rk. tanár. 1922-től a Szegedi Egy. ny. r. tanára. Megszervezte az egy. szerves kémiai intézetét. 1934-től a bp.-i tud. egy.-en az analitika és gyógyszerészeti kémia ny. r. tanára. A szerves kémiai kutatás hazai úttörője, fő kutatási területe az azaron-vegyületek szintézise és vizsgálata. Gyógyszerkutatással is foglalkozott, trombózis elleni szereket fejlesztett ki. 1910–1922-ben szerkesztette a M. Chemikusok Lapját. – Fm.: Tanulmányok asaron-származékokról (Kolozsvár, 1902); Über die Condensation von Brenzcatechin mit Ketonen (Kolozsvár, 1905); Bevezetés a térfogatos chemiai analysis módszereibe (Kolozsvár, 1917); A konstitució jelentősége az organikus kémiában (Szeged, 1933); Gyógyszerészi kémia (Bp., 1944); Szerves kémia (Bp., 1947); Gyógyszerészi kémia – Szervetlen vegyületek (Bp., 1949) – Irod.: Végh A.: Sz. T. (Gyógyszerészet, 1951).

Széky Antal (Bp., 1904. jún. 9. – Bp., 1982. aug. 31.) állatorvos, kórboncnok, az or­vostud. kandidátusa (1971). 1928-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, 1932-ben doktori címet szerzett. 1928-tól az Állatorv. Főisk. élet- és szövettani int.-ben tanársegéd, 1937-től adjunktus, állatorvosi tisztiorvos, 1937–1950-ben járási állatorvos, 1950–1977-ben az Orsz. Állateü. Int. osztályvezetője. Tud. kutatási területe az állatjárványtan, a parazitás betegségek diagnosztikájával és szövettanával foglalkozott, több mikrotechnikai eljárás kidolgozója. 1977-ben Nagyváthy-díjat, 1962-ben, 1970-ben a mezőgazd. kiváló dolgozója kitüntetést kapott.

Széky Péter, Stulfa (Nyitra, 1769. máj. 26. – Pest, 1831.) orvos, egy. tanár. 1800-ban avatták orvosdoktorrá a pesti orvosi karon, tanulmányai idején az Ürményi-család nevelője volt. 1799–1803-ban a Rókus Kórházban dolgozott, 1800–1801-ben katonaorvosként részt vett a nemesi felkelésben. 1803-tól a pesti orvosi karhoz tartozó Állatorv. Int. tanársegédje Tolnay Sándor mellett, 1810–1821-ben a sebészképzésben a gyógytan tanára. 1817-ben nemességet kapott, nevét ekkor változtatta meg. Irodalmi tevékenységet nem fejtett ki. 1831-ben tanácsadóként a kolera-bizottság tagja. – Irod.: Hőgyes E.: Emlékkönyv... (Bp., 1896).

Szél Tivadar, Sailer (Arad, 1893. okt. 22. – Bp., 1964. dec. 21.) orvos, statisztikus. 1915-ben orvosi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon, 1917-ben jogi, 1920-ban mérnöki képesítést is kapott. 1916-tól a Földművelésügyi Min.- ban a vízügyi szolgálatnál, 1918-tól a főv. Főpolgármesteri Hivatalban dolgozott. Az 1920–1930-as években orvosi gyakorlatot is folytatott. Elsősorban népességi és eü.-i statisztikával, annak módszertanával foglalkozott, mortalitási táblázatokat, daganatos betegségek morbiditási jegyzékeit készítette el, az eü.-i statisztika nem­zetközi hírű szakembere volt. 1954-től haláláig csak orvosi hivatásának élt. – Fm.: Egészségügyi statisztika (Bp., 1930); A helyes statisztikai oknyomozás és a matematikai statisztikai irány (Magyar Statisztikai Szemle, 1931); A bp.-i házasságok (Bp., 1935) Irod.: Sz. T. (Demográfia, 1965).

Szélyes Lajos (Felsőboldogfalva, 1885. dec. 8. – Bp., 1963. júl. 15.) állatorvos, egy. tanár. 1909-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en, majd az Állatorvosi Főisk. járványtani és bakterológiai intézetében tanársegéd, a sertéspestis elleni szérum előállításán dolgozott. 1912–1952-ben a Phylaxia Szérumtermelő Gyár állatorvosa, később műszaki igazgatója. 1928-ban egy. magántanár. 1940–1946-ban meghívott előadó a Műszaki Egy. mezőgazdasági karán, majd ugyanaz 1949–1952-ben az Agrártudományi Egy.-en, ahol 1952-ben megszervezte az állategészségügyi és gyógyászati tanszéket, amelynek tszv. egy. tanára lett. Sertéspestissel, a lépfene elleni immunizálással, a tetanusz elleni védekezéssel foglalkozott. – Fm.: Állatkórtan és higénie (Bp., 1950); Az állati betegségek közegészségügyi vonatkozásai (Bp., 1955); Állategészségtani ismeretek (Bp., 1957) – Irod.: Sz. L. (Mezőgazdasági Mérnök, 1963, szept. 19.).

Szilágyi Ete (Nagyvárad, 1844. – Kolozsvár, 1894. ápr. 16.) orvos, egy. tanár, Szi­lágyi Dezső öccse. 1869-ben a bécsi egy. orvosi karán szerezte meg orvosi oklevelét. 1869–1873-ban a Rókus Kórház orvosa, 1874-től a szemészet magántanára, 1875-től a kolozsvári orvosi karon a szemészet ny. r. tanára. Szemészeti műtéttannal, a szem fénytörési rendellenességeivel, a szemtükör alkalmazásával és diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Micrometer-Ophtalmescop (Kolozsvár, 1893) – Irod.: Szabó D.: A kolozsvári orvosi kar története (Kolozsvár, 1897).

Szilágyi Pál (Újkécske, 1914. szept. 22. – Bp., 1972. febr. 27.) orvos, baleseti sebész. 1940-ben a bolognai orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1940–1942-ben a János-, 1942–1943-ban a Jászberényi Kórház sebésze. 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1945–1949-ben az István Kórház sebésze, 1949–1951-ben a bp-i I. sz. sebészeti klinikán tanársegéd, 1951-től az orthopaediai klinikán adjunktus, a traumatológiai osztály vezetője. 1948-tól sportorvos, 1950-től onkológus. Mozgásszervi traumatológiával és műtéttannal foglalkozott, több szabadalommal rendelkezett. – Irod.: Sz. P. (M. Traumatol., 1972, 1. sz.).

Szili Jenő (Szombathely, 1880. ápr. 5. – Bp., 1950. máj. 18.) orvos. 1905-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1905-től az I. sz. szülészeti klinikán dolgozott, 1917-től az István, majd a Rókus Kórház főorvosa. Szülészet-nőgyógyászati műtéttannal, plasztikai sebészettel és nőgyógyászati patológiával foglalkozott. – Fm.: A terhesség és a szülés idején előforduló vérzés (Bp., 1926) – Irod.: Sz. J. (M. Nőorvosok Lapja, 1950).

Szily Adolf (Pest, 1848. – Bp., 1920. nov. 19.) szemész, egy. tanár. Orvosi oklevelét Bécsben 1872-ben szerezte, 1873-ban szemészmester is lett. Előbb Bécsben a poliklinikán dolgozott Stellwag és Artl professzor mellett, majd 1876-tól a bp.-i Poliklinika, 1879-től a Zsidó Kórház főorvosa. 1883-ban a szemtükrözésből magántanár, 1895-ben rk. tanár. Szemfenék­vizsgálattal és szemészeti műtéttannal foglalkozott. – Fm.: A szemüveg (Bp., 1882); A gyakorlati orvostan haladása (Bp., 1890–1904, szemészeti részek) – Irod.: Bartók I.: A magyar szemészet története (Bp., 1954).

Szily Aurél (Bp., 1880. jún. 1. – Bp., 1945. szept. 13.) orvos, szemész, egy. tanár, Szily Adolf fia. 1904-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, majd Freiburgban az anatómiai és a szemészeti klinikán tanult. 1907–1923-ban a freiburgi szemészeti klinikán tanársegéd, adjunktus, 1917-ben magántanár. 1924–1936-ban a Müncheni Egy. orvosi karán a szemészet ny.r. tanára. Zsidó származása miatt megfosztották egyetemi katedrájától, hazatért, magánklinikákon kutató munkát végzett. 1945-ben Bp.-en egy. tanárrá nevezték ki, de váratlanul elhunyt. A látóidegek morfológiájával, a szem anatómiájával és fejlődéstanával foglalkozott. Jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. – Fm.: Die Anaphylaxe in der Augenheilkunde (Stuttgart, 1914); Atlas der Krieg-Augenheilkunde (I–II. köt., Stuttgart, 1916) – Irod.: Horay G.: Sz. A. (Orvosok Lapja, 1945).

Szily Pál (Bp., 1878. máj. 16. – Magyaróvár, 1945. aug. 18.) orvos, biokémikus, Szily Adolf idősebbik fia. Orvosi oklevelét 1902-ben Bp.-en szerezte, majd Berlinben biokémiai tanulmányokat végzett. 1903-tól a bp.-i I. sz. sebészeti klinika, 1905-től a Rókus Kórház sebésze, 1905-ben sebészi szakvizsgát tett. 1908-tól a budai Tüdőbeteggondozó főorvosa, 1908-tól a Zsidó Kórház szerológiai labor.-nak a főorvosa. 1914–1918-ban a kassai Honvéd Bakteriológiai és Járványügyi Állomás katonaorvos-pa­rancsnoka. 1918–1928-ban magángyakorlatot folytatott, 1928-tól az OTI mosonmagyaróvári rendelőjének főorvosa. 1944-ben állásától megfosztották, 1945 januárjában a nyilasok elhurcolták, szabadulása után a táborban szerzett betegségben hunyt el. Fizikokémiával, szerológiával és kemoterápiával foglalkozott, jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Elsőként alkalmazott indikátorokat oldatok hidrogénion-koncentrációjának kolorimetrikus meghatározására. – Irod.: Szabadváry F.: Sz. P. élete és munkássága (Orvostört. Közlem., 1966).

Szinnyei József (Bp., 1881. márc. 6. – Bp., 1943. márc. 16.) orvos, belgyógyász, az MTA tagja (lev. 1916, r. 1928). A bp.-i egy.-en 1904-ben avatták orvosdoktorrá. 1904 és 1907 között a bp.-i egy. kórbonctani int.-ben működött Genersich Antal mellett, majd az egy. belgyógyászati klinikáján képezte tovább magát. 1907-ben ösztöndíjjal Münchenben, Berlinben és Bernben folytatott tanulmányokat. Hazatérve 1908-tól a bp.-i egy. idegklinikáján, majd a Rókus Kórház X. orvosi osztályán Wenhardt János mellett mint bejáró orvos működött. Utóbb kinevezték az Új Szt. János Közkórház ig. főorvosává. – Fm.: Bélbetegségek (Bp., 1904); A mellhártya endothelioma kórképéről (Bp., 1906); Az extractum digitalis depura­tum hatása a vérkeringési rendszerre (Bp., 1909); Anaemia perniciosa esete (Bp., 1909).

Szita József (Moson, 1924. jún. 12. – Pécs, 1988. máj. 20.) orvos, bakteriológus, egy. tanár. 1949-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1950-től az OKI munkatársa, 1969–1986-ban a bakteriológiai osztály főorvosa. Jelentős bakteriológiai diagnoszta, a streptococcusok és yersinák kórokozó szerepének tisztázásával, valamint sterilizálással foglalkozott. Számos közleménye jelent meg hazai és külföldi lapokban. 1985-ben c. egy. docensi címet kapott.

Szlávik István (Bp., 1908. dec. 13. – Bp., 1959. máj. 25.) orvos. 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1937-től az egy.-i röntgen klinikán tanársegéd, 1945-től a MABI főorvosa, 1952-től a Kun u.-i Kórház, majd a János Kórház rtg-főorvosa. Élete utolsó éveiben a Balassa János kórház röntgenológus főorvosa. – Irod.: Zsebők Z.: Sz. I. (M. Radiológia, 1959, 3. sz.).

Szodoray Lajos (Bp., 1904. márc. 26. – Debrecen, 1980. nov. 24.) orvos, bőrgyógyász, orvostörténész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1955). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1928-tól a bp.-i bőrklinika gyakornoka, 1930-tól laborvez., 1933-tól tanársegéd, 1938-ban magántanár, 1943–1949-ben a szerológiai labor. vezetője. 1949-től a DOTE bőrklinikájának az ig.-ja, tszv. egy. tanár. 1952–1953-ban dékán, 1954–1955-ben h. rektor. A dermatológia patologikus és normál struktúráját és hisztológiáját kutatta. Számos dermatológiai kórkép leírója. 1945-től a M. Dermatol. Társ. főtitkára, 1948-tól a M. Bőrgyógy. és Venerol. Szle főszerkesztője, 1954–1969-ben az ETT tagja, 1966–1970-ben a M. Orvostört. Társ. elnöke. Számos hazai és külföldi társaság tagja. – Fm.: Bőr és nemi betegségek (Rajka Ö.-vel, Bp., 1951, és 3 további kiadás); Collagen betegségek (Petrányi Gy.-val, Bp., 1963); Ico­nographia selecta dermatohistologica. Ein dermatologischer Atlas (Vezekényi K.-val, Bp., 1975) – Irod.: Simon M.: Sz. L. (Orv. Hetil., 1981, 11. sz.).

Szold Endre (Bp., 1897. júl. 26. – Bp., 1968. nov. 14.) orvos, urológus, az orvostud. kandidátusa (1953). 1922-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. Egy. évei alatt a Galilei Kör tagja volt. 1922–1939-ben a bp.-i urológiai klinikán tanársegéd, adjunktus, 1939–1940-ben a Szabolcs u. Kórház urológusa. 1941–1944-ben a szombathelyi Helyőrségi Kórház sebésze, 1944-ben illegalitásban élt. 1945–1966-ban az urológiai klinikán adjunktus, majd docens. 1949-ben magántanár. 1950–1960-ban az Urol. Társ. főtitkára, az Acta Uro­logica (1949–1951) szerkesztője. Elsőként alkalmazta a röntgen-spektrál-analízist a vesekövek finomszerkezetének felderítésére. – Irod.: Sz. E. (M. Sebészet, 1969, 1. sz.).

Szondi Lipót (Nyitra, 1893. márc. 11. – Küsnacht, Svájc, 1986. jan. 27.) orvos, pszichiáter, analitikus. 1915-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1915–1918-ban katonaorvos, 1918-tól a Poliklinika pszichológiai labor.-nak a munkatársa Ranschburg Pál mellett, 1919-től magángyakorlatot folytatott. Tud. kutatásai során alkattani, örökléstani és hormonális vizsgálatokat végzett, 1927-től a Gyógyped. Főisk. tanára, a kórtani és gyógytani labor. vezetője. Itt kezdett családfakutatással és sorsanalízissel foglalkozni. 1941-ben megfosztották állásától, 1944. júl. 29-én Bergen-Belsenbe deportálták. 1944 decemberében Svájcban kapott menedékjogot, Zürichben telepedett le. Itt pszichológiai praxist folyatott. 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösséget, 1958-ban pedig a Kísérleti Sorspszichológiai Nemzetk. Kut. Közp.-t, továbbá 1961-ben a Svájci Sorsanalitikus Gyógytársulatot, 1969-ben a Szondi Int.-tet. 1981-ben a Sorbonne díszdoktora lett. Rendkívül széles körű és nagyhatású szakmai és irodalmi munkásságot fejtett ki. – Fm.: A fogyatékos értelem (Bp., 1925); A családkutatás és ikerkutatás módszertani elemei (Kalocsa, 1935); Az ember meghatározása az ösztönök tapasztalati rendszerében (Bp., 1942); Az én kísérleti elemzése (Bp., 1942); Schicksalsana­lyse (Basel, 1948); Lehrbuch der experimen­tallen Triebdiagnostik (I–III. köt., Bern, 1948); Triebpathologie (Bern, 1952); „Ich-Analyse”. Die Grundlage zur Vereinigung der Tiefenpsychologie (Bern, 1956); Achicks­alsanbalytische Therapik. Ein Lehrbuch der passiven und aktiven analystichen Psycho­therapie (Bern – Stuttgart, 1963); Kain Gesta­lten des Bösen (Bern, 1969); Moses Antwort auf Kain (Bern, 1973); Die Triebentwischten (Bern, 1980); Die Triebvermischten (Bern, 1984); Káin a törvényszegő, Mózes a törvényalkotó (Bp., 1987) – Irod.: Benedek I.: Sz. L. (Magyar Hírlap, 1986. febr. 21.).

Szontagh Ábrahám (Dobsina, 1830. jan. 16. – Bp., 1902. márc. 21.) orvos. 1856-ban Bécsben orvosi diplomát szerzett. Előtte – mint jogászhallgató – az 1848/49-es szabadságharcban honvéd őrmester. 1857-ben sebész-, 1858-ban szülészmester. 1859–1861-ben uradalmi orvos, 1861-től pesti magánorvos. 1863-ban egyik alapítója a Hasonszenvi Orvosegyes.-nek, a Pesti Nyilvános Tornacsarnoknak, 1864-ben a Pesti Tornaegyletnek, 1865-től a Hasonszenvi Orvos­egyes. titkára. 1865–1867-ben a Hasonszenvi Lapok szerkesztője, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. – Fm.: A Nemzeti Tornaegylet keletkezésének története (Bp., 1888); Tátra­vidéki nyaralóhelyek (Bp., 1894) – Irod.: Siklóssy I.: A magyar sport ezer éve (II. köt., Bp., 1929).

Szontagh Félix (Lőcse, 1859. dec. 18. – Debrecen, 1929. nov. 6.) orvos, egy. tanár. Orvosi oklevelét Bp.-en szerezte meg 1885-ben. 1885-től a Stefánia, 1895-től az Új Szent János Kórház gyermekorvosa, 1898-tól főorvosa. 1893-ban magántanár, 1910-től rk. tanár, 1921-től a debreceni orvosi kar ny. r. tanára. Fertőző betegségekkel foglalkozott, bizonyította a skarlát allergiás tényezőit. – Fm.: Gyermekgyógyá­szati kórrajzok (többekkel, Bp., 1891); Fractu­ra baseos cranii... (klny., Bp., 1899); A vörhenyes vesegyulladás therapiája (klny., Bp., é.n.); Über Disposition (Berlin, 1918) – Irod.: Bókay J.: Sz. F. (Orv. Hetil., 1929, 23. sz.).

Szontágh Ferenc (Bp., 1919. aug. 18. – Szeged, 1975. ápr. 15.) orvos, szülész-nőgyó­gyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1943-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1943–1946-ban a pécsi kórélettani int.-ben tanársegéd, 1946-tól uo. a szülészeti klinikán dolgozott, 1951-től adjunktus, 1956-tól docens, 1960-tól a szegedi szülészeti klinikán tszv. egy. tanár, klinikai igazgató. 1965–1968-ban dékán, 1970–1972-ben h. rektor, 1972–1975-ben rektor. Elsősorban műtéttannal, endokrinológiával, a terhesség élettani és kórélettani kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Élettani és kóros terhesség dietetikája (Bp., 1956); A terhesség táplálkozásélettani kérdései különös tekintettel a késői toxaemiákra (Bp., 1957); A progesteron norsteroidok hatásmódja (doktori ért., 1968); Mechanism of Action of Oral Progestogens (Bp., 1970) – Irod.: Berencsi Gy.: Sz. F. (Orv. Hetil., 1975, 21. sz.); Sas M.: Sz. F. (M. Nőorv. Lapja, 1975, 38. sz.).

Szontágh Miklós (Alsókubin, 1843. aug. 11. – Újtátrafüred, 1899. dec. 2.) orvos, botanikus, balneológus, Szontágh Miklós apja. 1868-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bécsben. 1868–1873-ban a Természettud. Közlöny szer­kesztője, 1873-tól tátrafüredi fürdőorvos, elsőnek ismerte fel a Magas-Tátra klimatikus gyógyhatásait. 1876-ban megalapította az Új-Tátrafüredi Gyógyintézetet, amely egyúttal az első hazai tüdőgyógyintézetnek számít. 1883–1885-ben szerkesztette a Tátravidék c. lapot, több turistakalauzt, népszerűsítő tátrai munkát jelentetett meg. Kiadta a Tátra-monográfiát. Hegycsúcsot és tavat neveztek el róla. Turistavezető- és mentőképzést szervezett. Balneológiával, klimatológiával és földrajzi kutatásokkal foglalkozott. – Fm.: Erjedés és az új gombaelmélet (Pest, 1870); Kárpáti képek (Pest, 1870); Új-Tátrafüred (Bp., 1877); Über dieHeilung Lungenkranken in der subalpinen Region der Hochgebirge, mit besonderer Bezugnahme auf die Heilanstalt in Neu- Schmecks (Igló, 1884); Tüdővészesek hydro­therapikus kezeléséről (Bp., 1894); Magas-Tátra és hegyvidéke (Bp., 1896); A Basedow-betegség és sikeres orvoslása Új-Tátrán (Bp., 1899) – Irod.: Bugyi B.: Adatok a Magas-Tátra orvosi turisztikájához és klímaterápiájához (Orv. Hetil., 1963).

Szontagh Miklós (Újtátrafüred, 1882. aug. 10. – Lőcse, 1963. júl. 25.) orvos, Szontagh Miklós fia. 1907-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en, és apja szanatóriumát vezette 1909-től. 1917-ben új részleggel, a Palace Szanatóriummal bővítette, amelyet 1925-ben nyitottak meg, Európa egyik legmodernebb Tüdőgyógyintézete lett. Ő is turista volt, több csúcsot elsőnek mászott meg, támogatta a sísportot, turista- és hegyimentő szervezeteket alapított.– Irod.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1963, 44. sz.).

Szórády István (Gyula, 1926. jan. 26. – Szeged, 1990. jan. 22.) orvos, gyermekorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1977). 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a SZOTE-n. 1950–1954-ben uo. a gyógyszertani int.-ben, 1954-től a gyermekklinikán dolgozott. 1954-ben szakorvos, 1964-től a Szeged Városi Kórház főorvosa, c. docens, Szeged M. Város gyer­mekfőorvosa, 1974-ben c. egy. tanár. Előbb vitaminológiával, később klinikai farmakogene­tikával, farmakológiával foglalkozott. Számos közleménye hazai és külföldi lapokban jelent meg. 1971–1972, 1977–1978-ban Helsinkiben vendégprofesszor. Több hazai és külföldi szaklap szerkesztőbizottságának a tagja. 1969 és 1974-ben Markusovszky-díjat, 1973-ban Ylpő-emlékérmet kapott. – Fm.: A pantothensav klinikai jelentősége (kand. ért., Bp., 1964, németül is); Pharmacogenetics principles and pediatric aspects (1973); Tájékoztató a Kőbányai Gyógyszergyár készítményeinek gyermekgyógyászati alkalmazásához (Bp., 1974); Farmakogenetika (Bp., 1985, Berlin, 1985).

Szőllős Henrik (Bp., 1873. – Bp., 1945. jan. 6.) orvos, urológus-sebész. 1899-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. Bp.-en sebészszakorvos (1905) képesítést szerzett. 1901-től a Rókus Kórházban működött, 1919-ben – a Tanácsköztársaság idején – annak igazgatója volt. 1919-ben 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1927-től magánorvosként működött a fővárosban. Műtéttani kérdésekkel foglalkozott. 1945-ben bombatámadás következtében halt meg. – Irod.: Hollán H.: A Rókus kórház története (Bp., 1967).

Szörényi Imre (Végmedence, 1905. máj. 14. – Bp., 1959. jan. 17.) orvos, biokémikus, az MTA tagja (lev. 1950, r. 1953), Sztálin-díjas (1951). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1929-től Berlinben, Freiburgban, Bázelben, Wartburgban dolgozott. 1933-ban a SZU-ba emigrált, 1934–1950-ben az Ukrán Tud. Akad. Biokémiai Int.-ben dolgozott, 1950-ben tért haza. Megalapította és vezette az MTA Biokémiai Int.-ét. Kezdetben a lipidek emészthetőségét, a fény sejtekre gyakorolt hatását, a kationok erjedési folyamatokban játszott szerepét vizsgálta, hazatérése után az enzimek kémiai szerkezetét és biológiai funkcióit tanulmányozta. – Fm.: The Influence of Alkali Cations on the Fermentation Capacity of Yest (A. Las­nitzkivel, The Biochemical Journal, 1935); Az elméleti fehérjekutatás néhány időszerű kérdéséről (Bp., 1956) – Irod.: Straub F. B.: Sz. I. (M. Tud., 1959).

Sztankay Aba (Verespatak, 1868. – Deb­recen, 1936. jan. 25.) gyógyszerész, kohómérnök, vegyész. Előbb kohómérnöki (1881), majd 1890-ben a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi, 1893-ban Kolozsvárott gyógyszerészdoktori ok­levelet szerzett. 1893–1895-ben Selmecbányán, 1895–1913-ban Báton, 1913-tól pedig Debrecenben gyógyszertártulajdonos. Gyógyszervegyészettel foglalkozott, több szabadalommal rendelkezett. A M. Gyógyszerész Egyes. tanügyi bizottságának elnöke (1934–1936) – Fm.: Húgy­vizsgálati kézikönyv (Bp., 1890); Vizsgálatok a széndioxyd és a monoxyd reduc­tiójához magnesium által (Bp., 1892); Curriculum vitae (Debrecen, 1908); Újabb adatok a phe­nolphtalein vegyületek kémiájához (Ipolyság, 1912); A Honthin monográfiája (Selmecbánya, 1914) – Irod.: Sz. A. (Gyógyszerész Hetilap, 1936, 1. sz.).

Szuhány Márton (Rochfalva, 1792. aug. 2. – Pest, 1841. szept. 24.) orvos, az Orvos­egyes. első elnöke. Rozsnyón, Eperjesen tanult, majd Pozsonyban tanító. 1815-ben beiratkozott a bécsi egy. orvosi karára, ahol 1821-ben orvosi oklevelét megszerezte. Orvosi pályáját a Nógrád megyei Bercelen kezdte, közben Nógrád megye táblabírájává is megválasztották. 1824-ben Pesten telepedett le, és jeles magángyakorlatot folytatott. Az éledő szlovák nyelvi mozgalom egyik vezetője és szervezője, a pesti szlovák-német evangélikus közösség inspektora, megalapítója a pesti „tót nyelv- és irodalomkedvelők egyesületének”, amelynek Zora című almanachját haláláig szerkesztette. Cseh nyelvre fordította a korabeli magyar irodalom jeles alkotásait. 1834-ben az első pesti takarékegyesület gondnoka lett. Rendszeresen publikált a Tud. Gyűjt.-ben, az Orvosi Tárban, az 1831. évi kolerajárványról tapasztalatait könyv formában adta ki. 1835-ben nyomtatásban fejtette ki véleményét a nőnevelésről, az iskolaegész­ségügyről. 1837-ben kezdeményezte a bp.-i Kir. Orvosegyes. megalapítását, amelynek első elnökévé választották. Betegsége miatt 1839-ben e tisztségéről lemondott. – Fm.: Dissertatio in­auguralis medicina de odontologia (Bécs, 1821); Skizze de Indischen Cholera morbus zur Beurtheilung de Natur der Krankheit und Würdigung der anempfohlen Heilme­thoden für Aerzte und Sanitats-Beamte (Pest, 1831); Aus Erfahrung geschöpfte Überlie­ferungen die im Monath Juli und August 1831 in der königl. Freystadt Pesth herr­schenden, epidemisch-contoigöse Cholera mor­bus betreffend (Pest, 1831); Ideen der Bildung der maennlichen Schuljugend (Pest, 1845); Emlékbeszéd Felner Antal orvosdoktor felett (Pest, 1841) – Irod.: Kapronczay K.: Sz. M. (Orv. Hetil., 1981).

Szukováthy Imre (Bp., 1888. aug. 9. – Bp. 1978. márc. 31.) testnevelési főiskolai igazgató, orvos. Orvosi tanulmányait a bp.-i és a berlini egy.-en végezte (1906–1912). A Bp.-i Önkéntes Mentő Egylet orvosa (1914–1915), utóbb a M. Vöröskereszt főorvosa, titkára és ig.-ja (1917–1925) volt. A Testnevelési Főisk. tanulmányi ig.-ja (1925), majd ig.-ja (1926–1940). Megszervezte a felső szintű testnevelő­tanár-képzést, a testnevelési tudományos kutatást. Megindította az első sportorvosi tanfolyamot Nagypataki Gyulával és Baitz Gézával. 1940-ben felmentették. A Vallás és Közoktatásügyi Min.-ban főosztályvezető (1940–1942), Ecsegen körzeti orvos (1942–1965) volt. A Pannónia Evezős Club junior nyolcasában evezett. Vezetése alatt a testnevelési Főisk. a tanárképzés mellett az atlétika, torna, kézilabda és kosárlabda m. szakembereit is képezte. Gazdag sportkönyvtárat gyűjtött, és ennek nagy részét a Testnevelési Főisk.-nak adományozta. Első főszerk.-je volt a Testnevelés c. szakfolyóiratnak (1928–1930). Cikkeit a Testnevelés, a M. Felsőoktatás, a Budapesti Szle közölte. – Fm.: Egészségtan (tankönyv, Schuschny H.-kel, Bp., 1828).

Szutrély Gyula (Bp., 1915. márc. 31. – Bp., 1960. dec. 8.) orvos, az orvostud. doktora (1956). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. majd 1940–1941-ben a bécsi élettani intézetben és a bécsi Herzstation ambulatóriu­mán dolgozott. 1942-től a bp.-i I. sz. gyermekklinikán tanársegéd, majd adjunktus, 1957-től az Orsz. Kardiológiai Int. gyermekosztályának főorvosa. A hazai gyermekkardiológia megszervezője, a veleszületett szívbetegségekkel fog­lalkozott. – Fm.: Szív- és vérkeringési betegségek (Gegesi Kiss P.-lal, Bp., 1953); Szívhangok és zörejek (Tomory E.-val, Bp., 1955) – Irod.: Gerlóczy F.: Sz. Gy. (Gyermekgyógyászat, 1961).

Szűcs Jenő (Ócsa, 1926. máj. 31. – Bp., 1978. okt. 13.) orvos, orvosalezredes. 1951-ben a BOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1952-től katonaorvos, 1952–1955-ben csapatorvos, 1955-től a Közp. Kat. Kórház sebésze, 1970-től főorvos. 1956-tól az OTKI-ban egészségügyi szervezést oktatott. Katasztrófaelhárítással és katonaorv. szervezéssel foglalkozott. – Fm.: Sebészeti elvek és kompromisszumok tömegsérülések ellátásában (Bp., 1972); Háborús sérültek sebészi ellátása (Bp., 1972); Sérültek ellátása háborúban és békében (Bp., 1977).