Ugrás a tartalomhoz

Kutyatár

Szinák János, Veress István (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

Második rész

Második rész

Az őrző-védő (sport-) kutyafajták

Airedale terrier Anglia

Marmagasság: kan 58-61 cm

szuka 56-58 cm

Súly: 22-23 kg

Szőrzet: közepesen hosszú, trimmelik

Átlagos alomszám: 5-10 kölyök

Várható élettartam: 12-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Általában véve szívós, ellenálló fajta. Csípőízületi probléma előfordulhat. Bőrbetegség is lehetséges az érdes szőrzet miatt.

Az újszülöttek csaknem egyszínű feketék. Ahogy növekednek, kialakul a kettős árnyalat, az ún. fekete-cser szín. Sok tenyésztő a füleket több ízben is a koponyához tapasztja, hogy felnőtt korra megfelelően álljanak. Farkukat 3-5 napos korban megfelelő méretre csonkolják. A fiatal kölyköknek határozott, mégis gyengéd bánásmódra van szükségük.

Airedale terrier

Beauce-i juhászkutya Franciaország

Marmagasság: kan 75 cm felett

szuka 58-60 cm

Súly: 30-35 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 12-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Szilárd felépítésű, egészséges, ellenálló fajta. Hajlamos a csípőproblémákra. Továbbtenyésztésnél ajánlatos a röntgeneztetés. Allergiás bőrbetegségek előfordulhatnak.

Kitűnő anya, ellési problémáktól gyakorlatilag mentes. A kölykök feketén születnek, a cser-barna rajzolat fejlődésük folyamán alakul ki. Fülüket 7-8 hetes korban ajánlatos kupíroztatni.

Beauceron

Briard Franciaország

Marmagasság: kan 62-68 cm

szuka 59-65 cm

Súly: 27-40 kg

Szőrzet: hosszú

Átlagos alomszám: 6-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Csupa szőr, szilárd felépítésű, egészséges fajta. Csípőízületi problémákra hajlamos. Szemproblémák és recehártya-sorvadás előfordulhat.

A kölykök színe a szülők színe szerint változhat. A fülkupírozást 6-8 hetes korban ajánlatos elvégeztetni. Túlérzékeny, durva bánásmóddal tönkretehetjük a kiskutyákat. Könnyen tanulnak, nem agresszívak.

Brie-i juhászkutya

Boxer Németország

Marmagasság: kan 59-63 cm

szuka 56-59 cm

Súly: 25-35 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 10-12 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Erőteljes felépítésű, általában egészséges kutya. Esetleges korai pusztulását úgy 10 éves kor körül gyakran szívproblémák okozzák. Bőrtumor, emésztési zavarok és szaruhártyafekély gyakori, ám kezelhető problémát jelentenek. Csípőízületi bajok előfordulhatnak.

A szukák rendkívül jó anyák. A kölykök fülét kupírozzák, farkát néhány napos korban kurtítják. A teljesen fehér egyedek nem alkalmasak továbbtenyésztésre

Boxer

Dobermann Németország

Marmagasság: kan 68-70 cm

szuka 63-66 cm

Súly: 30-40 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Általánosságban egészséges fajta. Néhány egyed hajlamos a csípőízületi diszpláziára, ezeket nem ajánlatos tenyészteni. Bőrbetegségek előfordulhatnak, kezelésük viszonylag egyszerű, könnyen rendbehozhatók. Szőrtüszőatkásság ritkán, de lehetséges.

A kiskutyák farkát néhány napos korban kurtítják, fülét 6-8 hetes kor körül tanácsos kupíroztatni. Korán kell hozzászoktatni őket az emberekhez és a különböző szituációkhoz.

Dobermann

Fekete terrier orosz fajta

Marmagasság: kan 66-72 cm

szuka 64-70 cm

Súly: 45-60 kg

Szőrzet: hosszú

Átlagos alomszám: 6-9 kölyök

Várható élettartam: 12-14 év

Elhelyezés: kertben

Erőteljes, egészséges fajta. Rendkívül szilárd szervezetű, a különböző vírusos betegségekkel szemben meglehetősen ellenálló. Természetesen az oltások megfelelő időpontokban történő adása ajánlatos.

Az anyakutya tökéletesen neveli és táplálja kölykeit. A kiskutyák farkát néhány napos korban ajánlatos kurtítani. Szőrzetüket időnként rendbe kell tenni.

Fekete terrier

Flandriai juhászkutya Franciaország, Belgium

Marmagasság: kan 62-68 cm

szuka 59-65 cm

Súly: 27-40 kg

Szőrzet: hosszú

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben

Egészséges, ellenálló fajta. Csípőízületi problémákra hajlamos, csak az egészséges csípőízülettel rendelkező egyedeket ajánlatos továbbtenyészteni.

A kölykök fülkupírozása 7-8 hetes korban történik. Rendkívül jó eszű, könnyen kezelhető kutya.

Flandriai pásztorkutya

Groenandael Belgium

Marmagasság: kan 62 cm

szuka 58 cm

Súly: 24-28 kg

Szőrzet: hosszú

Átlagos alomszám: 4-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Általánosságban egészséges és genetikai problémáktól viszonylag mentes. Csípőízületi problémák ritkán, de előfordulhatnak. Szőrzetét ajánlatos rendszeresen karbantartani.

A szuka igen jó anya, kölykeit féltő gonddal neveli, táplálja. A kiskutyákat már korán hozzá kell szoktatni az emberekhez - beleértve az idegeneket is. Mindennapos, közvetlen kapcsolatra van szükségük.

Groenandael

Malinois Belgium

Marmagasság: kan 62 cm

szuka 58 cm

Súly: 24-28 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 6-8 kölyök

Várható élettartam 12-14 év

Elhelyezés: lakásban vagy kertben

Szívós, szilárd szervezetű fajta. Hajlamos csípőízületi problémákra, csak az egészséges egyedeket ajánlatos tenyészteni. Az ellés többnyire problémamentes, a kölykök jól fejlődnek. Korán kell őket kézbevenni, emberekhez szoktatni.

Malinois

Német dog Németország

Marmagasság: kan legalább 80 cm

szuka minimum 72 cm

Súly: 60-80 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 5-10 kölyök

Várható élettartam: 9-10 év

Elhelyezés: lehetőleg kertben

Sajnos, nem túl hosszú életű, mindazonáltal többnyire egészséges fajta. Némelyikük hajlamos a csípőízületi problémákra, így továbbtenyésztés esetén ajánlatos megröntgeneztetni. Örökölt szemhéj-tökéletlenség, szőrtüszőatkásság, különböző csontbetegségek, járási problémák, néha felfúvódás előfordulhat.

A szukák rendszerint jó anyák, az ellést azonban nem árt végig figyelemmel kísérni. A kölykök fülvágását 7-9 hetes korban tanácsos elvégeztetni.

Német dog

Német juhászkutya Németország

Marmagasság: kan 60-65 cm

szuka 55-60 cm

Súly: 25-40 kg

Szőrzet: félhosszú

Átlagos alomszám: 6-10 kölyök

Várható élettartam: 10-15 év

Elhelyezés: kertben vagy lakásban

Általában véve szívós, ellenálló fajta, ugyanakkor számtalan betegségre hajlamos csípőízületi diszplázia, bőrbetegségek, veleszületett szívbajok, idegrendszeri rendellenesség.

A szukák kitűnő anyák. A kölykök 18-24 hónapos korukban lesznek tenyészérettek Mindennapos kapcsolatot igényelnek az emberrel.

Német juhászkutya

Óriásschnauzer Németország

Marmagasság: kan 65-70 cm

szuka 60-65 cm

Súly: 35-50 kg

Szőrzet: drótszerű, hosszú, trimmelik

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben, lakásban

Elég egészséges, olykor csípőízületi problémákra hajlamos. Tenyésztésbevétel előtt ajánlatos megröntgeneztetni Szőrtüszőatkásság ritkán ugyan, de előfordulhat.

A szukák viszonylag könnyen ellenek, és gondos anyák. A fülek kupírozása 7-9 hetes kor között történik, az utókezelés nagy figyelmet és türelmet kíván.

Óriás schnauzer

Rottweiler Németország

Marmagasság: kan 60-68 cm

szuka 55-63 cm

Súly: 40-50 kg

Szőrzet: rövid

Átlagos alomszám: 6-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben, lakásban

Alapjában véve egészséges, szívós, ellenálló fajta, bár hajlamos lehet a felfúvódásra és csípőízületi problémákra. A rendszeres parvo elleni védőoltást pontosan kell végrehajtani. Szemészeti problémák és gerincvelő-rendellenesség is adódhat.

Az anya féltő gonddal neveli kölykeit. A kiskutyákat hamar hozzá kell szoktatni az emberekhez, mindennapos, rendszeres foglalkozást igényelnek.

Rottweiler

Sarplaninai juhászkutya Kis-Jugoszlávia

Marmagasság: kan 55-65 cm

szuka 54-62 cm

Súly: 30-45 kg

Szőrzet: félhosszú

Átlagos alomszám: 5-9 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben, lakásban

Rendkívül ellenálló, egészséges, genetikai problémáktól szinte teljesen mentes fajta. Ritkán, de előfordulhat csípőízületi elváltozás.

A szukák erős anyai ösztönnel rendelkeznek. A kölykök gyorsan és jól fejlődnek. A túlzott agresszivitást elkerülendő már korán meg kell szokniuk az embereket.

Sarplaninai juhászkutya

Skót juhászkutya Skócia

Marmagasság: kan 56-61 cm

szuka 51-56 cm

Súly: 25-28 kg

Szőrzet: hosszú

Átlagos alomszám: 6-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben, lakásban

Alapjában véve egészséges fajta, bár hajlamos csípőízületi rendellenességre, különböző szembetegségekre, valamint bőrbetegségekre. Előfordulhat veleszületett vakság és szívbaj is.

A kölykök szinte viharosan fejlődnek. Ahogy növekednek, szőrzetük színe olykor élénkebbé válik. Érzékeny, szeretetet igénylő fajta.

Skót juhászkutya

Tervueren Belgium

Marmagasság: kan 63 cm

szuka kisebb

Súly: 28-30 kg

Szőrzet: közepesen hosszú

Átlagos alomszám: 5-8 kölyök

Várható élettartam: 10-14 év

Elhelyezés: kertben, lakásban

Egészséges, erős, jóllehet hajlamos a csípőízületi diszpláziára. Továbbtenyésztés előtt ajánlatos megröntgeneztetni. Szőrszíne kifakulhat.

Az alomban lévő kölykök fejlődési erélye kifogástalan. Mindennapos kapcsolatra van szükségük idegenekkel csakúgy, mint barátokkal.

Tervueren

A vásárlás

AVAGY HOGYAN ISMERHETJÜK MEG A LEENDŐ ŐRZŐ-VÉDŐ KUTYA EGYÉNISÉGÉT?

Élete első hat-nyolc hetében a kutya egyéniségének megismerése, fölbecsülése meglehetősen nehéz feladat, mivel azonban éppen ez a legmegfelelőbb kor, hogy gazdájához kerüljön, úgy véljük, a Tisztelt Olvasó, úgy is, mint egy majdani őrző-védő kutya leendő tulajdonosa, szívesen ismerkedik meg olyan módszerekkel, amelyekkel a kölykök egyéniségét már ilyen korán fölbecsülheti.

Valóban léteznek olyan tesztek, amelyek már a hatodik héten értékes adatokat szolgáltatnak. Tudniillik már ebben a zsenge korban megmutatkoznak bizonyos alapvető jellemvonások, amelyek a kutya egész élete során jelen lesznek...

A tudományos szóhasználat megkülönbözteti a "fenotípust", amelyet a környezeti hatások az örökletes anyagból ténylegesen kiformálnak, a "genotípustól", amely maga az öröklött alkat. Ugyanazon alom kölykeire a többé-kevésbé azonos környezeti feltételek különbözőképpen hatnak, mivel mindegyikük más-más genotípussal rendelkezik. A környezet a felcseperedő kölyökre döntő hatást gyakorolhat. Így például egy alkatilag kissé félénk kölyökből még félénkebb és még nehezebben kezelhető válhat, ha kusza és szeszélyes környezetben nő föl. Egy alkatilag jóindulatú és készséges kölyök hatalmaskodó természet kezében (még akkor is, ha a "zsarnok" nem folyamodik örökké büntetéshez) megalázkodó, bevizelő kutyává cseperedik. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a mindenben engedékeny bánásmód az egész család felett uralkodó "basakutyát" nevel ugyanebből a kutyából, pimaszat és erőszakosat.

Még mielőtt néhány alkalmas tesztet közölnénk, előrebocsátunk egy-két dolgot. Igaz, egy kutya alaptermészete már hathetes korában is megállapítható, de az állat csak egy-másfél éves korára fejlődik ki, a termetesebb fajták pedig még később. Mialatt ez a fejlődés tart, két fontos és kockázatos időszak követi egymást, olyan időszakok, amelyekben a helytelen befolyás a kutyák reakcióit gyökeresen megváltoztathatja.

Az első időszak a szocializálódásé. Ha a kölyökkutya ebben a periódusban (5-8. hét) nem lép megfelelő kapcsolatokra emberekkel, félelmét velük szemben később sem tudja majd leküzdeni. Márpedig egy ijedős, szorongó őrző-védő kutya - nos, ez nem éppen álmaink netovábbja.....

A másik kritikus periódus a tárgyi környezetbe való beilleszkedés, amely a harmadik-ötödik hónap körül zajlik le. Ha a kölyök nem fordul meg elégszer különböző és számára lehetőleg ismeretlen helyeken, ilyen környezetben a jövőben is fokozottan szorong majd. Az a kiskutya, amely három hónapos koráig sem távozott az alomból vagy a kennelből, mindig félni fog a szabadban. Egy-egy keményebb fából faragott kutya talán kiheveri ezt, de a természettől félénkségre hajló ijedős marad!

Most pedig lássunk néhány tesztet, amely megkönnyítheti a kiválasztást, a vásárlást. Annyit azonban hangsúlyoznánk, hogy ezek egy részét magának a tenyésztőnek - ha ad valamit magára, kennelének hírnevére - kell elvégeznie...

Vérmérséklet-becslés az első három hétben

Ebben az első életszakaszban a gondos tenyésztőnek nemcsak a kölykök súlygyarapodását kell lelkiismeretesen feljegyeznie, hanem a jellemvonásaikról tett megfigyeléseit is, mert ezekből fontos következtetéseket vonhat le a jövőre nézve. Különösen a következőkre kell figyelnie:

1. Melyik a legerélyesebb kölyök, amelyik kitűnik buzgalmával a legjobb emlő körül támadó küzdelemben. Melyik szokott győzni ebben a harcban, illetve melyik pottyan ki leginkább a bolyból?" Melyik csüng leggyakrabban a legdúsabb, hátulsó emlőkön? Az ilyen kölyök valószínűleg az alom uralkodó példánya lesz

2. Melyikük nyöszörög leginkább, mindegyiküket megelőzve, ha az anyja elhagyja az ellető ládát?

3. Melyikük válik kiváltképp nyugtalanná és melyikük kezd leghamarabb visítani, ha az ember hűvös talajra teszi őket?

4. Melyikük nyüszít és tiltakozik, ha felemeljük, és melyik marad nyugodt vagy "nyöszörög" elégedetten? Ezeket a megfigyeléseket hetenként ajánlatos megismételni, és az eredményt feljegyezni. Eleinte egy kiegyenlített alom kicsinyei között persze nehéz különbséget találni, de ha az első három hétben valóban gondosan végezzük megfigyeléseinket, a vérmérséklet-különbségek kirajzolódnak Természetesen először a végletek lesznek feltűnőek - a legerősebb, illetve legélénkebb, a legnyugodtabb és legbékésebb, a túl élénk, vagy az, amelyik a legkényesebb. De idővel az átlagosabb jellemek különbségeit is felismerjük.

Bár nem valami rokonszenvesen hangzik, nagyon eredményesnek bizonyul egy kis fájdalompróba: ez a vizsga most azt deríti ki, melyik kölyök reagál túlérzékenyen, vagy melyik akar leginkább mindjárt harapással viszonozni. A mellső láb két ujja közti érzékeny bőrt az ember enyhén megcsípi az ujjaival - mindjárt kiderül, melyik kényesebb a fájdalomra, melyikben mekkora a támadókedv. Már a két-három hetes kicsinyek is jelentős különbséget mutatnak. Azt is nagyon érdekes megállapítani, melyik fickó panaszkodik hosszadalmasan az elviselt sorscsapás miatt és melyik vigasztalódik meg könnyen, ha engeszteljük. Ezt a kísérletet hat és nyolc hét múlva meg kell ismételni. Akkor már ki fog derülni, akad-e harapós az alomban, vagy féktelen támadó, hisztérikus vagy nyúlszívű, aki a menedéket a futásban keresi. (Ez utóbbiból aligha lesz majd rettenthetetlen testőr!) Ugyancsak eredményes megfigyelni a kölykök viselkedését a kis fájdalom elviselése után abból a szempontból, hogy melyik jön készségesen vissza a közelünkbe és hagyja magát vigasztalni, és melyik vált túlságosan bizalmatlanná

Vérmérséklet-becslés a negyedik hónaptól a hatodikig

Ebben az időszakban a kiskutyák idegrendszere már viszonylag eléggé kifejlődik, következésképp érdemes elvégezni egy egész sereg kísérletet, hogy megállapítsuk mozgásbiztonságukat, érzéki és érzelmi reakcióikat szag-, zaj- és látási ingerekre.

Minden kölyköt külön-külön kell megvizsgálni ezekkel az egyszerű módszerekkel, hogy a kölcsönös befolyás lehetőségét kizárjuk. Akkor aztán először is megvizsgálhatjuk, milyen reakciókat adnak a kutyák, amikor anyjától és testvéreitől különválasztjuk őket, vagy ha egy számukra teljesen idegen helyre kerülnek. Azután jön azoknak a reakcióknak a vizsgálata, amelyeket idegen ember kelt bennük, ha fölveszi őket, beszél hozzájuk és játszik velük. De ha mindezen kísérleteket a tejtestvérei körében végezzük el a kutyán, vagy akár csak párosával vizsgálnánk őket, az eredmény pontatlan volna. Egy viszonylag könnyen feloldódó kölyök magával ragadhatja a másikat, hogy az más természetűnek mutassa magát, mint amilyen valójában. Egy mamlasz fickó ilyenformán normális színben tűnhet fel, másmilyennek, mint a valódi természete. A testvérek távollétében azonban hiányzik a biztosító háttér, és az igazságra fény derül.

Miből lesz a cserebogár? Kölyök... a) német juhászkutya

b) bullmasztiff

c) nápolyi masztiff

d) kínai harcikutya

e) rottweiler

Meg kell vizsgálnunk a kölyök természetét abból a szempontból is, mennyire hajlik barátkozásra: szemügyre vesszük reakcióit, amelyeket idegen személy vált ki belőle, miközben az idegen kezdetben passzív, azután magához csalogatja, majd megfenyegeti, majd ismét magához csalogatja a kutyát.

Persze csoportvizsgálatok is szükségesek, például etetésnél: melyik kölyök a legagresszívebb, melyik játssza a legalárendeltebb szerepet? És mikor az anyát a kölyköktől eltávolítjuk, melyikük merészkedik először arra, hogy egy, a számára ismert vagy ismeretlen személyhez, vagy valamilyen elhelyezett ismeretlen tárgyhoz közeledjék?

Mozgáspróba

A mozgékonyságot és az ügyességet - melynek jelentősége egy leendő őrző-védő kutyánál eléggé nyilvánvaló - a következőképpen vizsgálhatjuk meg

1. Rakja a kölyköt egy ládikóra, amelyről a földre kell ugornia neki (a doboznak természetesen alacsonynak kell lennie, hogy a kutya meg ne sérüljön). Ismételje meg ezt a kísérletet többször és figyelje meg, milyen gyorsan hozza meg az eredmény a kölyök önbizalmát. Különösen szorongásra hajlamos kutyák eleinte mozdulatlanná dermedve kuksolnak a ládán; le kell segítenünk őket onnan. Milyen gyorsan jön rá az állat, hogy egyedül lekászálódjék?

2. Tegye most a kölyköt egy picit magasabb ládikára (persze a magasságot most is a kölyök méreteihez szabjuk). Vegyen aztán egy deszkát és támassza a láda oldalához úgy, hogy az állat azon lejöhessen. Rájön egyedül, hogy lejöhet rajta? Szabódik attól, hogy lejöjjön? Milyen gyorsan jön rá, hogy le tud jönni, ha ön gyengéden noszogatja? Már ezekből a tesztekből is kitetszik, bízik-e a kölyök a saját mozgáskészségében.

3. Vegyük ugyanazt a dobozkát, de változtassunk a deszka dőlési szögén. Mindjárt azt is kipróbálhatjuk, elég okos-e a kutya, hogy visszakapaszkodjék a doboztetőre, ha ott egy kis ínycsiklandó jutalom várja.

4. Az idősebb, mondjuk nyolc-tizenkét hetes kölyök mozgáskészségét és magabiztosságát kipróbálhatjuk úgy is, hogy pórázra vesszük őt és megpróbáljuk rávenni, hogy egy kemény, vízszintesen feltámasztott deszkán végigmenjen, vagy két, egymás mellé helyezett, nagyon is keskeny lécen - egy-egy léc legyen a mindkét oldali lábak számára. (Mindezeknek a "gyakorlatoknak" nagy jelentőségük lesz az őrző-védő kiképzés során.)

5. Végrehajthatunk egy egyszerű szófogadási kísérletet is a ládikóval. A kiskutyát tegyük a tetejére. Nyakörv és rövid póráz segítségével akadályozzuk meg a lejövetelét, miközben ismételjük el a "maradj!" parancsot. Erre a kísérletre persze csak az első három kísérlet napokon át történő ismételgetése után kerülhet sor. A kiképző napról napra kicsit tovább halad a kísérletekben a kutyával, de hangja és a nyakörv állandóan éreztesse a kölyökkel, hogy szigorú ellenőrzés alatt áll. Néhány napon belül kiderül majd, melyik példány hajlik természettől fogva az engedelmességre, és melyik szorul egy kis rendszabályozásra.

Érzékszervi és érzelmi reakciók

1. Ahhoz, hogy egy fiatal állatnak idegen látványok és hangingerek által kiváltott reakcióit kipróbáljuk, olyan tárgyakat és zörejeket használunk fel, amelyeket a kutya még sosem látott és hallott. Először is vigyük ki az anyát és az összes kutyát a ketrecből, majd tegyük az új látásingerforrást, mondjuk, egy cipősdobozt fekete-fehér sávokkal a ketrecbe. Majd tegyünk egyetlen kölyköt vissza, hogy megszokott környezetében találja magát. Helyezkedjünk el lehetőleg úgy, hogy a kutyácska ne lásson minket, és mérjük stopperórával, milyen hosszú időbe telik, míg a kölyök az ismeretlen tárgyat megközelíti és azt körülvizslatja. Miután minden kiskutya sorra került, cseréljük ki az ingertárgyat, fából való vagy egyéb puha anyagú gyermekjátékszereket alkalmazhatunk.

Ezután ismét minden egyes kiskutyát külön-külön teszünk a jól ismert ketrecbe, de ezúttal már idegen hangokat keltő ingerforrást használunk. Lehet az elektromos csengő, vagy kavicsokkal töltött pléhdoboz, amelyet zsinegnél fogva rángatunk. Rejtsük a zajkeltő szerkezetet az eredetileg is használt cipősdobozba, és stoppoljuk az időt, amíg a kiskutya odamerészkedik.

2. Elkülönítési próba. Melyik kiskutya a legboldogtalanabb, ha elválasztjuk anyjától és tejtestvéreitől? Melyik a legkiegyensúlyozottabb, legmagabiztosabb? A kísérletet két részletben hajthatjuk végre. Először is vigyük ki az összes állatot megszokott ketrecükből, majd vizsgáljuk külön-külön mindegyik kölyök magatartását ugyanott: a megszokott helyen. Milyen hamar kezd nyüszíteni Nyüszít egyáltalán? Azután vizsgáljuk az egyes kölyköket egy számukra teljesen ismeretlen helyen, ahol bennünket sem lát és lehetőleg semmi figyelemelterelő tárgy sem akad, például más kutya sincs, sem afféle érdekes dolgok, mint bútor, szőnyeg, seprő stb. Ilyen módon megállapíthatjuk, milyen hamar jelennek meg a kölykön a kellemetlen közérzet tünetei. Arra is figyeljünk, hogy melyik kölyök indul esetleg felfedező körútra az új helyen. Találunk olyat, amelyik csak lapít, reszket és nyöszörög, lesz olyan, amelyik a környéket alaposan kikutatja, mielőtt vinnyogni kezd, a bátrabb természetűek azonban a leginkább hajlanak majd az új környezet kikutatására.

Bizalompróba

Ez idáig a kölyköket a megszokott ketrecben, mindig ismerős személy jelenlétében vizsgáltuk. Elérkezett az ideje annak, hogy megnézzük: milyen bizalommal közeledik olyan emberhez, aki guggoltában mozdulatlan és néma marad? Közömbös marad, vagy csak egészen rövid időre ébred benne érdeklődés, vagy állhatatosan csóválja a farkát, nyaldossa az idegen arcát, körbenyüzsgi? Mikor aztán, mondjuk három perc múlva az a személy feláll, visszahőköl a kutya, lekushad vagy folytatja ujjongását? Két további perc után kezdjen a folyamatosan néma idegen ide-oda járkálni a ketrecben. Bizalommal követi a kiskutya őt, vagy nem mutat további érdeklődést iránta és a saját dolga után lát?

Miután vagy három percen keresztül próbálgatjuk ezt, forduljon meg az a személy, szemben a kutyával álljon meg mozdulatlanul, és kinyújtott karjával hívogassa őt. Milyen gyorsan reagál a kölyök? Lapít-e, vagy pedig buzgón odarohan? Önnek most körülbelül öt másodpercen keresztül hangosan kell kiáltoznia és tapsolnia, majd hátrálnia kell, és a kutyát gyöngéd, de kérlelhetetlen eréllyel taszítsa el magától. Majd álljon megint mozdulatlanul egy- vagy kétméternyi távolságban az állattól. Milyen könnyedén szedi össze magát a kutya a visszautasítás okozta sérelemből? Kitartóan megmarad továbbra is lapító magatartásában, vagy lerázza magáról, mintha semmiféle hatás sem érte volna? Általában a könnyebben idomítható megalázkodóvá válik, de ijedelmét gyorsan elfelejti. Végezetül járkáljon ismét a ketrecben! Milyen kétségbeesetten követi a kölyökkutya a történtek után? Óvatossá vált, gátolta, vagy mintha mi sem történt volna?

Ezt a próbát végezzük el minden kölyökkel külön, egy számukra ismeretlen helyen is. Fontos adatokat kapunk így a kutya szorongásra vagy rámenősségre hajló természetéről.

Ugyanezeket a próbákat idősebb (nyolc-tizenkét heteseknél) kölyköknél teljesen idegen személy végezze. Ebben a korban a kölykök már megszokták a közösséget, és pontosan meg tudják különböztetni az ismerőst az idegentől. Könnyű lesz megállapítani, mely kölykök természettől fogva elővigyázatosak és hordják magukban a harapósságra való hajlamot, és melyek elégítik ki legkevésbé elvárásainkat, igényeinket egy leendő őrző-védő kutya iránt.

Érzékenység - lelemény

Nagyon egyszerű kísérlet: olyan akadályt kell építeni, amelyen keresztül- vagy amely körülfutásával a kiskutya el tudja érni a számára megszokott személyt. Erre a célra megfelel egy egy méter magas és körülbelül két méter hosszú fémháló, mondjuk egy ketrecoldal, amin a kis négylábú vizsgázó keresztüllát. Mögéje ültetjük, pontosan a közepébe, az ember néhány lépést hátrál és onnan hívja, csalogatja a kis állatot. Egy olyan kölyök, amelyik nem szokott hozzá a vizsgáztató személyhez, természetesen kevésbé lesz érdekelt, de az összes többi habozás nélkül azonnal közeledni akar. Nekirohannak a drótnak, az orrukkal taszigálják, nyüszítenek, megpróbálnak fölmászni rá, föl-alá szaladgálnak előtte.

De ahhoz, hogy a drótháló végét megtalálja, a kiskutyának tovább kell távolodnia a kísérletet végző személytől, aki leguggolt, mégpedig középre, egy vagy két lépéssel a dróthálótól. Érzékeny és gazdájukon túlságosan csüngő kiskutyáknak sokkal több időre van szükségük a probléma megoldásához. Az ilyenek vinnyognak és megkísérlik újra és újra, hogy a hálón átjussanak, ahelyett hogy az akadályt körülfutnák. Ismét az okosabbak azok, amelyek végül is a "vizsgáztatótól" kellőképpen távolodva - akit minden körülmények között el akarnak érni -, el mernek távolodni tőle, ezzel felderítve az akadály végét, és végül is célhoz érnek.

A következő, nehezített feladat: a drótháló egyik oldalát egy falhoz erősíteni, hogy lehetetlen legyen körbefutni. Melyik kölyök oldja meg ezt a problémát a leggyorsabban?

A teszt elbírálásánál kétfélét kell figyelembe venni: mennyi időre van a kölyöknek szüksége, hogy önt elérje, és menynyire ragaszkodik az ön személyéhez, hogy mindent megkísérel, hogy minél előbb elérje önt. Elképzelhető, hogy egy kutya, amelyik kevésbé szenvedélyes, könnyebben oldja meg a problémát, mert kevésbé ragaszkodó lévén, nem tér rá ugyanazon hibás utakra, amelyekre egy másik, amely alig tudja türtőztetni magát, hogy az ön cirógatásához jusson. A megnyugtató megoldás az, ha a kiskutya türelmetlenségében, hogy minél előbb önhöz jusson, végül is megoldja a problémát, megkerüli a drótháló szabad végét és önt boldogan köszönti, mikor célját eléri. Itt mutatkozik meg, hogy a túlzott ragaszkodásra való hajlam a tanulást megnehezíti.

Csoportos kísérletek

Ahhoz, hogy megállapíthassuk vajon melyek a legharciasabb kutyakölykök az alomban, két vizsgálatot kell elvégeznünk. Egy nagyon akaratos szuka például vonakodik a kiképzéstől, és így esetleg nem is alkalmas rá. Ugyanakkor előfordul, hogy egy saját fajtájával szemben támadó kedvű kölyök emberekhez kifejezetten barátságos és alkalmazkodó.

Etetési időben vigyen be a ketrecbe egy kicsi, mély tálkában ennivalót, és figyelje meg, melyik kölykök látják el magukat legelőször és szorítják háttérbe - morogva és taszigálva a többieket. Ez a rövid kísérlet már áttekintést nyújt arról, hogy melyek az alom uralkodói és alárendeltjei. A hatodik és a nyolcadik hét között az alom sajátos hierarchiája már kialakul, bár változás még lehetséges.

A második kísérlethez több idő szükséges. Ez abból áll, hogy a kölyköket kettesével kell összehozni, így abban az esetben, ha az alom öt kölyökből áll, tíz kísérletet kell elvégezni, mivel a párokat minden lehetőség szerint variáljuk. Tehát tegye a kiválasztott párt a megszokott ketrecbe. Dobjon az "arénába" egy nagy, friss csontot. Rendes körülmények között nagy versengés kezdődik, és amelyik erősebb birtoklási ösztönnel rendelkezik, az a győztes. Persze előfordulhat az is, hogy a kölykök békésen kezdik rágcsálni a csont egy-egy végét. Valamit ebből is leszűrhetünk: az alom hierarchiájában ők ketten egyforma magasan állnak A kölykök éhgyomorral vegyenek részt a kísérletekben. Ha az alom népes, a kísérletek több napon át elhúzódnak, és az új próbapárok értékelését nagyban befolyásolják korábban elért győzelmeik és vereségeik.

Speciális kísérletek

Figyelje meg a kölyökkutyák viselkedését, amikor először kapnak pórázt. Melyek azok, akik nekikeseredetten vonakodnak attól, hogy akár csak egyetlen lépést is tegyenek? És melyek azok, akik szívesen és gyorsan engedelmeskednek a póráz irányításának?

Ha már áthidaltuk a kezdeti nehézségeket, kezdődik az előrehaladottabb "pórázpróba". - Szűk kapualjakba visszük a kutyát, zakatoló kocsit kell körüljárnia, egy sor lépcsőn föl- és lemennie, pocsolyákba, különféle talajfajtára visszük őt (kavics, fű, csúszós parkett, vagy gyűrött, zörgő papír), ahol szaladgálni kell. Ez mind értékes információt nyújt vérmérsékletéről és rátermettségéről: konok, figyelmetlen, elővigyázatos, éles megfigyelő-e, félénk vagy megbízhatatlan? Egy jövendő őrző-védő kutyánál hallatlanul fontosak ezek a kísérletek!

Hogy egy kutyakölyökben a bátorság és támadókedv mennyire fejlett, ezt legjobban "harci játék" megszervezésével tudjuk megállapítani. Vegyünk egy körülbelül 60 cm hosszú rongydarabot vagy vászoncsíkot, és huzigáljuk a fiatal kutya orra előtt a padlón. Ha odakap, játsszunk vele kicsit. A reakcióit osztályozzuk 0=semmi reakció; 1=gyenge reakció, a kölyök hamar elveszti érdeklődését, és csak rágcsálja a rongyot; 2=közepes reakció, a kiskutya beleharap és ráncigálja; 3=a kölyök harap, ráncigál, mozog, rázza, és csak nagy nehezen hajlandó elengedni a rongyot.

Abbahagyja a kölyök a ráncigálást, amikor az ember rákiált, és szabad kezével a földre csap? Vagy most válik agresszívvá és magánkívül kezd tombolni? (Akkor nem valami alkalmas ember körüli szolgálatra.) Csak rövid időre hagyja abba a játékot, és abban a pillanatban, amikor elhallgatunk, ismét elkapja "zsákmányát", vagy gátolttá válik, és félni kezd?

A kísérlet utolsó részében hagyjuk "győzni" a kutyát. Engedjük át neki a rongyot, és figyeljük meg: abbahagyja-e a játékot, és újabb ingerlésre vár-e, hogy folytassa? Vagy arra feni a fogát, hogy "zsákmányát kikészítse"? Hogyha az utóbbi, mindenképpen természetes reakció lép fel, akkor jön még egy fontos próba: visszaadja-e a kölyök önként a zsákmányát önnek, amikor el akarja venni tőle, miután egy bizonyos határidőt adott a kis állatnak a dolog lereagálására, vagy pedig megszállottan ragaszkodik hozzá, és semmi áron nem akarja odaadni?

Az imént leírt különféle kísérletek átfogó képet adnak az egyes kutyakölykök vérmérsékletéről a tenyésztőnek; szakszerűen ajánlhatja egyiket vagy másikat a vásárlónak, pont azt, amelyik a kívánságainak és lehetőségeinek a legjobban megfelel. Viszont az biztos: a legszerencsésebb alkat is tönkremegy, és a jó szándék mit sem segít, ha a hozzá való érzék hiányzik.

Nos, tételezzük fel, hogy ön - kellő érzékkel, jó adag szerencsével és a tesztek segítségével - kiválasztotta és hazavitte a legmegfelelőbb kiskutyát, amelyből aztán megbízható, nagyszerű testőrt faraghat magának. Most már "csupán" az a kérdés: hogyan neveljünk ebünkből őrző-védő kutyát?...

Testőrcsemeték

NEVELÉS ÉS ALAPFOKÚ ENGEDELMESSÉG

Elöljáróban szögezzük le, hogy fajtától, testnagyságtól függetlenül valamennyi kutya kivétel nélkül potenciális házőrzőnek, testőrnek, őrnek tekinthető. Mindazonáltal eme képességet illetőleg egyesek "jobban el vannak eresztve", mint a többiek...

Pillanatnyilag minden kutya egyetlen ősre, a farkasra vezethető vissza. Ennek ellenére alkati sajátosságaik tekintetében akár 100 százalékosan is különbözhetnek egymástól. Következésképpen, ahogy az egyén külleme nagyot változott részben esztétikai, részben pedig hasznossági kritériumok kielégítése végett, úgy pszichikai szempontból is módosult az emberi "önkény" és a mindenkori környezet hatása révén.

Minden egyes fajta kivétel nélkül alkalmas őrző feladatok ellátására. Amennyiben az állat megkapja akár a legcsekélyebb (ám helyénvaló) jelzést, nyomban szinte automatikusan kiváltja belőle az ősi védő mechanizmust.

Amikor egy leendő kutyatulajdonos megfelelő házőrzőt akar magának vásárolni, főként egyéni ízlésből, esetleg a házbeli körülményekből indul ki, ezek alapján dönt. Mindamellett az "őrkutya" olyan legyen, mely viselkedésével (ugatás, ijesztő magatartásformák) megakadályozza, hogy bárki is behatolhasson a rábízott territóriumba. Ezen belül vannak olyan ebek, melyek beérik azzal, hogy a ház ajtaja közelében ugatnak - ők valamiféle figyelmeztető szerepet játszanak -, aztán olyanok, melyek elmennek a territórium határáig (például a kert faláig, a kerítésig), s szembeszállnak a gyanús egyénnel, végül olyanok, melyek nagy ugatás közepette hevesen nekitámadnak a "területsértőnek", és igyekeznek megharapni.

A territoriális ösztön

A háziasított kutyánál az őrködési, őrzési ösztön a pubertás időszakában (fajtától függően úgy 6-15 hónapos korban) jelentkezik. Ez meghatározó, döntő momentum a fiatal kan számára, mely ekkor kezdi megjelölni territóriumát, valamint a szuka számára, mely ilyenkor éli át az első tüzelések titokzatos, furcsa élményét. A területbirtoklási ösztön intenzitása fajtától, nemtől (a kanoknál a hormonháztartás következtében erősebb), valamint egyéntől függően is változik. Mindazonáltal benne van minden kutyában.

Fölvetődhet a kérdés, hogy mi is a helyzet az úgynevezett "semleges zónával"? Nos, a külterületet jelentő városi vagy falusi utcák, sétányok, parkok ösvényei - a gazda kíséretében - a háziasított eb számára valami olyasmit jelenthet, mint a vadkutyának a vadászterület. Ebben az esetben, ilyen körülmények közt agresszivitásról szó sem lehet, az állattal nyugodtan sétálhatunk a legsűrűbb tömegben is.

Ami a tényleges "őrkörletet" illeti, itt elsősorban a kert esik latba, ám lehet ez akár egy gépkocsi belseje vagy egy lakás is, tehát mindama helyek, ahol ösztöne ugatásra készteti a kutyát, hogy figyelmeztesse, illetve segítségül hívja a "falkavezért" vagy a család egy másik, rangsorban felül álló tagját. Megjegyezzük még, hogy minél kisebb a territórium, annál erősebb a kutya őrző ösztöne, emellett mennél közelebb van a revier közepéhez, annál magabiztosabb, annál erősebbnek érzi magát.

Egy mindennapi szituációban - mondjuk, idegen érkezik a házhoz - a kutya ugatni kezd. Ha a gazdája jön és ajtót nyit, s megparancsolja az állatnak, hogy hallgasson, az eb engedelmeskedik, elvégre a "főnök" már intézkedik, átvállalta a területvédelem feladatát. Ha viszont a gazda nem jön, a kutya tovább ugat és megakadályozza, hogy a látogató belépjen.

A környezet hatása

A kölykök életében a társas kapcsolatok kialakításának ideje viszonylag rövid periódusra (2-től 13 hetes korig) korlátozódik, mégpedig "visszafordíthatatlan módon". Hogy ezzel kapcsolatban normális magatartásforma alakuljon ki benne, a kiskutyának ez alatt az időszak alatt különböző emberekkel (idegenekkel), felnőttekkel és gyerekekkel kell találkoznia. Ha a fiatal állat korán (2-3 hónapos korában) távozik a tenyészetből anélkül, hogy a tenyésztőn kívül más emberrel lettek volna kapcsolatai, s a kennelben csak más kutyák társaságában élt, felnőtt korában kiválóan meglesz majd a többi kutyával, az emberekkel szemben viszont félénk marad.

Az anyaállat fontos szerepet játszik: ő mutat példát. Amennyiben a nőstény félénk, s félelemből még önvédelmi célzattal akár harap is, úgy ki kell zárni a tenyésztésből.

Kakaskodás a kiképzés szünetében

Vérmérséklet kérdése.....

Az eseményekre való reagálás, a történések megértése és megítélése tulajdonképpen vérmérséklet kérdése: még az egy alombeli kölykök is teljesen különbözhetnek egymástól temperamentum tekintetében Valójában a fiatalkori karakterfejlődés idején (úgy hat hónapos korig) állandó interakció, kölcsönhatás áll fenn az öröklött tulajdonságok és a környezet között. Általában véve az egyes kutyákat az eseményekre adott válaszreakciójuk alapján három kategóriába sorolhatjuk:

- Vannak igen aktív, sőt izgékony állatok, ezek igen hevesen reagálnak mozgó, szokatlan, vagy fenyegetőnek látszó dolgokra, jelenségekre.

- Akadnak passzív egyedek, ezek visszafogottak, tartózkodóak reakcióikban, s inkább gátlásosság, sőt menekülés jellemzi őket, mintsem bátor helytállás.

- Végül egy "köztes" kategória, az ide tartozó példányokat egyszerre jellemzik az aktív és a passzív vonások - a mindenkori szituációktól függően. Gyakran kiszámíthatatlanok, s egészen váratlan módon reagálnak. Általában nehezen képezhetők ki őrfeladatokra.

...és nevelés kérdése!

Köztudott, hogy a kiskutya közvetlenül születése után a tenyésztőtől kapja az első benyomásokat, tapasztalatokat, itt kezdődik karakterének kialakulása. Ez később a gazda nevelésén keresztül folytatódik, s ebből a szempontból nagy hatással vannak rá a "modellek", tehát azok a "példaképek", melyek körülveszik Ha a fiatal állat felnőtt kutyákkal él együtt, utánozni fogja magatartásukat, viselkedésformáikat, s kis idő elmúltával az ember már könnyűszerrel kihasználhatja a "falkaeffektust" az őrző-védő tulajdonságok megerősítésére.

Hogyan válthatjuk ki az őrzési mechanizmust?

Amikor a fiatal kutya első ízben pillantja meg - mondjuk - a postást, kíváncsian, s játékosan fenyegető, visszafogott morgások kíséretében közeledik hozzá. A levelek kézbesítője erre (miután a módszert előzőleg megbeszélték a gazdával) elinal, elmenekül. A lecke ezek után folytatódik mindennap, s a kiskutya egyre magabiztosabbá válik afelől, hogy ily módon menekülésre késztetheti majd a territóriuma határát átlépő egyéneket. A kutyakiképző iskolákon többnyire ezt a módszert alkalmazzák, hogy kiváltsák és fejlesszék az ebek őrző-védő mechanizmusát. Ha aztán az állat azt látja, hogy a postás békésen betér egy pohár italra és barátságosan cseveg a ház urával, a következő alkalommal már barátnak tekinti, és örül, ha meglátja.....

Ám túlságosan előre szaladtunk. Térjünk vissza a testőrcsemete tanításának kezdeteihez, ahhoz: hogyan neveljük az alapfokú engedelmességre?

Minden nevelés, kiképzés célja az, hogy a kutyánkat "önfeledten reagálóvá" tegyük, azaz olyan kutyára kell szert tenni, amely készségesen dolgozik, mert magabiztos, biztonságban érzi magát gazdájával, és élvezi a munkát! Fontos az, hogy minden egyes kiképzési gyakorlatot boldog, megelégedett állattal kezdje el. Ha a kutyája a parancsaira félénken vagy bizalmatlanul reagált, ezeket tovább fokozhatják a helytelen nevelési gyakorlatok. A félénk beállítottság megelőzhető azzal, hogy bőségesen beiktatunk dicséretet, jutalmat és játékot a nevelési gyakorlatokba; továbbá, hogy a szükséges minimumra korlátozzuk a büntetések időtartamát és számát A bizalmatlanság kifejlődésének megakadályozása végett ügyelni kell arra, hogy ténylegesen helyes kiképzési módszereket alkalmazzunk, és ne használjunk tévedésből büntetést. A legjobb módszer az, ha kiküszöböljük a különbséget a játék és a munka között. Vegyítsük össze a kettőt, hogy a munka játékot jelentsen. Egy parancs teljesítése legyen éppen annyira játék, mint a labda kergetése. Ezenfelül minden kiképzési gyakorlatot boldog, megelégedett hangulatban, játékkal kell befejezni.

Soha ne hagyjuk ott a kutyát félénk vagy morcos hangulatban.

Nagy általánosságban egyébként kétféle kiképzési módszer létezik: a büntetéses, és az elkerüléses nevelés.

Büntetéses nevelés

A büntetéses nevelést arra használják, hogy csökkentsék a nemkívánatos viselkedést. Alapvetően ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha valamely konkrét viselkedést közvetlenül követ egy kellemetlen tapasztalat, az a viselkedés kevésbé valószínűen fordul elő ismét.

A büntetés mint nevelési technika, heves viták tárgya. Egyesek kiállnak az erélyes, büntető fegyelmezés mellett. Mások úgy vélik, hogy a büntetés kegyetlen és megalázó, és azt soha, semmiféle körülmények között nem szabad alkalmazni. Ismét mások azt állítják, hogy a büntetéshez csak a legvégső esetben szabad folyamodni.

A büntetést csak úgy lehet elképzelni, mint az életvitel természetes következményét. Az embert például környezete állandóan büntetésben részesíti. Ha valaki ezt nem akarja elhinni, érintsen meg egy forró vasalót, vagy ugorjon fejest egy medence sekély vizébe, vagy vegyen a kezébe egy kaktuszt...

A büntetés az egyik mód annak megtanulására, vajon mit biztonságos és mit nem tanácsos megtenni. A büntetést felfoghatjuk rossz ízű orvosságként, amelyet a kutya gyógyulása érdekében adagolunk.

Annak eldöntése végett, vajon egyáltalán helyes-e a büntetéses kiképzéshez folyamodni, számos kérdést kell feltenni magunknak. Ezek a kérdések a körül forognak, vajon milyen érzésekkel és érzésekből bünteti meg valaki a kutyáját. Ez talán lényegtelennek tűnik, de valójában közvetlen jelentősége van abból a szempontból, vajon helyes-e büntetést alkalmazni! A nem megfelelő emóciókból alkalmazott büntetés csaknem mindenkor váratlan és általában nem kívánatos eredményekhez vezet. Vizsgáljuk meg azt az öt érzelmet, amelyeknek nincs helyük a büntetés alkalmazásánál.

Büntetés haragból

Számos olyan emóció van, amelyek láthatóan kísérik a büntetést, de a legáltalánosabb a harag. Vegyük a következő példát: amikor kutyája még kölyök volt, megrágta a régi, ütött-kopott fotelt, de ön nem törődött vele. A fotel úgyis ütött-kopott volt, a kutya pedig még csak kölyök. Később vett egy új, drága fotelt. Mielőtt elment volna otthonról - engedelmes, felnőtt kutyájának megmutatta az új szerzeményt. Rámutatva a fotelra, azt mondta: "Nem szabad, ne érj hozzá!", bízva abban, hogy a parancsnak foganatja lesz. Amikor azután hazaért, meghökkenve látta, hogy a fotel kissé megviselt állapotban van, megrágott, és teli van kutyaszőrrel. Megtisztította a fotelt, és megjavította a sérüléseket. Mielőtt reggel munkába ment, ugyanúgy megmutatta a fotelt: "Nem szabad, ne nyúlj hozzá!" - parancsolta, most már egy kissé erélyesebben.

Este munkából hazaérve, nem éppen kellemes látvány tárul szeme elé. A féltett fotel romjaiban hever. Erre kutyája felé fordul, szemei vérben forognak. Megragadja a keze ügyébe eső első tárgyat, és elkezdi hajszolni az ebet. Az a tény, hogy a kutya elszalad, még dühösebbé teszi. Sarokba szorítja az állatot, és azt ordítja "Most olyan leckét kapsz, hogy megemlegeted! " - és agyba-főbe püföli a kutyát Közben minden egyes ütésnél azt üvölti: "Rossz, nem szabad! " Csak akkor hagyja abba a verést, amikor teljesen kimerül, elfárad, vagy az eszköz, amivel csépeli a szerencsétlen állatot, eltörik.

Hát igen! Az ember ilyenkor egyáltalán nem gondolkodik - vörös köd lepi el az agyát -, hanem csak reagál. Nem képes leállni addig, amíg dühe el nem párolgott!

Az olyan emberek, akik a fenti séma alapján járnak el, általában nem haragosak, és éppen ezért nem akkor büntetnek, amikor kellene. Számukra a büntetés a haragjuk, dühük kifejezése Soha nem is gondolnának büntetésre olyankor, amikor nem dühösek.

A haragnak, dühnek ilyen módon történő levezetése semmiféle pozitív eredménnyel nem jár. A kutya mindebből annyit tud, hogy a gazdi hazajött és megtámadta őt! Nem képes helytelen viselkedését asszociálni a tulajdonos támadásával.

Ami még rosszabb: az ilyen típusú büntetés különböző negatív eredményekhez vezethet. A kutya megtámadhatja például az embert, ami nagyon természetes reagálás az állat részéről. Ezt nevezik a fájdalom által kiváltott agressziónak Amennyiben ilyen támadás megtörténik, a gazda komoly sérülést szenvedhet. Ez fordítva is igaz: ha nem támad a kutya, akkor az ember okozhat komoly fizikai és lelki sérülést az állatnak.

Büntetés bosszúból

Sajnos, némely emberben felléphet olyan érzés, hogy bántania kell a kutyáját, hiszen oly sok kellemetlenséget okozott neki. A bosszúból történő büntetés még rosszabb, mint a dühből. Ha valaki dühbe gurul, akkor csupán az önuralmát vesztette el. A bosszú azonban a harag és a számítás kombinációja. Ilyenkor egyesek valóban "alkotó szellemben" tudnak kitalálni utakat és módokat arra, hogy a kutyának fájdalmat okozzanak.

Egy korszerű kiképzési eszköz: elektromos nyakörv

Büntetés jogos felháborodásból

A büntetésnek ez a formája olyan, mintha azt mondanánk, hogy a kutya "kihágást" követett el, és meg kell fizetnie a "tartozását". Ilyen esetben a büntető nem törődik a büntetés következményeivel. Nem teszi fel a kérdést, vajon a büntetés megállítja-e a nem kívánatos viselkedést, és azt a kérdést sem teszi fel, vajon melyek lehetnek a mellékhatások. Számos esetben a mellékhatások súlyosabbak, mint az eredeti probléma. A magát igazságosnak, jogosan eljárónak minősítő büntető úgy érzi, hogy morálisan helyes a rossz cselekmények megbüntetése. A "bűnöst" meg kell büntetni. Nem számít az, hogy a helytelenül alkalmazott büntetés ritkán hat. Ha valakit ilyen érzések töltenek el, valószínű, hogy nem képes helyesen nevelni kutyáját.

Azért büntetek, mert nekem jólesik

Amikor a kutyatulajdonosok szembekerülnek azzal a ténnyel, hogy büntetési technikájuk nem hatékony, közülük néhányan így nyilatkoznak: "Lehetséges, hogy a kutyának semmit nem ér a büntetés, de nekem jólesik, legalább levezetem a mérgemet. "

Az ilyen ember számára a kutya megfelelő célponttá válik, amelynek segítségével könnyít a felgyülemlett agressziós hajlamain: Ezt "biciklireakciónak" nevezik. Minthogy a kutya rosszul viselkedett, az ilyen személy úgy érzi, hogy jogosan veri meg az állatot Ám valójában az történt, hogy az anyósa nem hagyja békén, a főnöke kellemetlenkedik, a gyerekek zajonganak stb., ezért a kutyát veri meg, mert az nem tud visszabeszélni. A büntetésnek ez a típusa, hasonlóan a többihez, rendszerint nem hatékony, és változatlanul olyan mellékhatásokhoz vezet, amelyek rosszabbak, mint az eredeti probléma. Ne is gondoljon kiképzésre az, akinek ilyen a motivációja a büntetésre.

Büntetés félelemből

Sok olyan gazda, aki rosszul bánik a kutyájával, meglepő módon fél attól. Úgy érzi, hogy ha nem uralkodik a kutya felett szigorú és kemény bánásmóddal, egy napon az állat ellene fordul. A szomorú tény az, hogy pontosan ezzel teremti meg azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kutya éppen azt tegye, amitől fél. Mert mi is történik valójában?

A gazda úgy véli: előbb-utóbb eljön az a nap, amikor a kutya elvadult fenevaddá válik. Így azután üti-veri az ebet, és mindez a kutyát azzá a fékezhetetlen fenevaddá változtatja, amitől a gazdája kezdettől fogva félt! Ez ismét igazolni látszik a szigorú bánásmódot, ami viszont csak fokozza a vadságot. Végül is törvényszerű a végső következmény: a kutya súlyos támadása...

Büntetés rosszindulat nélkül

Helyesen csak egyetlen okból szabad büntetést alkalmazni, nevezetesen a kutya engedetlen, fegyelmezetlen viselkedésének megszüntetésére. A büntetésre - mint már említettük - úgy kell gondolni, mint egy rossz ízű orvosságra Az ember nem azért adja be ezt az orvosságot, mert haragos, bosszúálló, hanem azért, mert szükség van rá a betegség gyógyításához. Így a büntetést is csak egyetlen okból alkalmazzuk, azért, hogy megszüntessük a kutya problémás viselkedését. És ugyanúgy, ahogyan meg kell szüntetni egy hatástalan orvosság beadását, ugyanúgy le kell állítani a hatástalan büntetés alkalmazását!

A büntetés és az orvosság közötti analógia még tovább vihető. A gyógyszernek van bizonyos hatékony adagja, adagolása. Nos, ugyanez a helyzet a büntetéssel is! A túladagolás súlyos problémákat okozhat! Mindkettőnek van bizonyos előírt alkalmazási rutinja. Ha nem igazodunk a rutinhoz, egyéb problémákat okozhatunk, vagy a gyógymódot hatástalanná tesszük Ráadásul sok gyógyszernek vannak mellékhatásai, még akkor is, ha gondosan követjük az utasításokat. Ez a helyzet a büntetésekkel is. A büntetés alkalmazásának kulcsa minimálisra szorítni a mellékhatásokat, és maximális szinten kialakítani a hatékonyságot.

Ha valaki nem képes a büntetést rosszindulat, féltékenység, harag, gyűlölet, rosszakarat, indulatáthelyezés, félelem, bosszú vagy jogos felháborodás nélkül alkalmazni, vagy ha valakinek örömet okoz a bántás, akkor ne használja a büntetés módszerét. Az ilyen személy ne is próbáljon kutyakiképzéssel foglalkozni!

Csupán egyetlen olyan érzés képzelhető el, amely a büntetés kísérője lehet, és ez a tárgyilagosság, az obektivitás. Minden más érzés a büntetés alkalmazását hatástalanná teszi. Az ilyen büntetés csak súlyosbíthatja a problémát.

Mindezek után sokan arra a véleményre jutnak, hogy talán jobb, ha egyáltalán nem használnak büntetést. Vannak azonban olyan alkalmak, amikor néhány, helyesen alkalmazott büntetés csodákat tehet a problémát okozó viselkedés gyors kiküszöbölésében. Mellesleg, ha azt kell megállapítania, hogy ismételten kénytelen - a legjobb szándékokkal eltelve - alkalmazni a büntetést, ez valószínűleg azt jelenti, hogy büntetési technikája nem hatékony.

A büntetéses nevelés alapszabályai

1. Ahhoz, hogy a büntetés a leghatékonyabb legyen, abban a pillanatban kell alkalmazni, amikor a problémát jelentő viselkedés megkezdődik. A legrövidebb késedelem is hatástalanná teheti a büntetést. Ennek két oka van.

Az egyik: a büntetés célja az, hogy meggátolja a kutyát az újabb nem megfelelő viselkedésben. Ennek folytán a büntetést a viselkedéssorozat legelején kell alkalmazni. Ha túlságosan sokat várunk, odáig juthatunk, hogy a viselkedéssorozat végét büntetjük, pontosan akkor, amikor a kutya befejezte a sorozatot. Vegyük az asztalról történő élelemelcsenés esetét. A viselkedéssorozat rendszerint így zajlik le: a kutya bejön a konyhába, felugrik az asztalra, felkapja az ételt, leviszi a padlóra és megeszi. Ha túlságosan soká várunk, akkor az étel behabzsolását fogjuk büntetni, holott az asztalra való felugrást kellene megtorolni. Az ilyen, későn alkalmazott büntetésnek az a következménye, hogy a kutya sokkal gyorsabban hajtja végre a viselkedéssorozatot, hogy meg tudja enni a "zsákmányt", még mielőtt felfedeznék a tettét. Esetleg elrejtőzködik valahol, amíg eszik. Az említett viselkedéssorozat megbüntetésének legmegfelelőbb időpontja az, amikor felugrik, és az ételért nyúl. A másik ok, ami miatt a túl későn alkalmazott "megtorlás" hatástalanná teszi a büntetést, az, hogy ilyen módon végül is a közbenső viselkedést büntetjük. Ez különösen valószínű akkor, ha hosszú idő telik el a problémát okozó viselkedés és a büntetés között.

Vegyük példaképpen a bútorban esett kárt. Az "eredményt" rendszerint akkor fedezik fel, miután a kutya befejezte a "művét". Ekkor azután odavonszolják a megrongált tárgyhoz, keményen megverik, s közben azt kiabálják neki: "Rossz kutya, nem szabad! " Ez sohasem éri el a kellő hatást! A helytelen viselkedés és a büntetés között a kutya számos más cselekedetet hajtott végre, amelyek közül az utolsó az volt, hogy odament a gazdájához. Valójában tehát azért büntette meg ebét, mert az boldogan odament hozzá. Mindennek egy olyan kutya lesz az eredménye, amely továbbra is rongálja a bútorokat, viszont elszalad, amikor hívják!

Ha a kutya a lakásban piszkít, sok tulajdonos az eb orrát az ürülékhez dörzsöli. Ez nem csupán felháborító, hanem teljes mértékben hatástalan is, hiszen az ürüléket rendszerint túl későn fedezik fel.

Az ilyen kutyatulajdonosoknak persze vannak ellenérveik. Általában a következő három tipikus magyarázattal indokolják meg viselkedésüket.

"A kutyám igenis tudja, hogy valami rosszat tett. Bűnösnek látszik, amikor azt mondom neki: "Mit csináltál?" Persze, az, amit az emberek összetévesztenek a cselekmény vagy a bűnösség elismerésével, a büntetésnek a következő szavakkal való asszociálása: "Mit csináltál?" A legtöbb tulajdonos mindig ezeket a szavakat használja; ilyen módon ezek félelmet keltenek a kutyában anélkül, hogy tudná, mit is tett. Aki ezt nem hiszi, mondja ezeket a szavakat a kutyájának akkor, amikor semmi rosszat nem csinált. Holtbiztos, hogy meglapul, és bűnösként viselkedik!

"Nem kell egy szót sem szólnom. Ha valami rosszat csinált és én csak ránézek, máris menekül."

A helyzet az előzőhöz hasonló. Ebben az esetben az illető haragjának vagy csalódottságának testi jeleit, mozdulatait asszociálja a kutya a büntetéssel. Ez az eb részéről igen könnyen kialakítható asszociáció. Végül is ő egy "nem beszélő állat", nem verbális lény. Genetikája úgy programozta, hogy gondosan figyelje az ember testtartását, hangjának színezetét, mozgásmintáit, legapróbb rezdüléseit. Amikor a tulajdonos haragos és büntetni készül, mindezek a nem verbális jelek megváltoznak. A kutya nyomban észreveszi ezeket a változásokat, és félni kezd gazdájától. De még mindig nem tudja, hogy valami rosszat követett el!

"Mindössze annyit kell tennem, hogy belépek a szobába. Ha valami rosszat tett, lapítani kezd, mielőtt még felfedezném, mit is tett! "

Ez valóban úgy tűnhet, mintha a kutya tudna a "kihágásáról", és bűnösnek érezné magát, de még mindig asszociációról van szó. Ebben az esetben az asszociáció a kihágás terméke, és a büntetés között áll fenn. Ha a kutya a lakásban végezte el a "dolgát", és a tulajdonos később odaviszi az ürülékhez és elnáspángolja, ebben az esetben az ürüléket és a gazda jelenlétét fogja a büntetéssel asszociálni. Az ürüléke önmagában és önmagától nem jelzi a büntetést, de az ürülék plusz a gazda; ez a jele a nyomban bekövetkező verésnek! Ilyen módon, amikor a gazda belép abba a szobába, ahol az ürülék van, meglapul. Fél attól, hogy büntetésben részesül, de ez a büntetés nem kerül asszociációs kapcsolatba a lakásban való piszkítás viselkedésével.

2. A büntetést már az első alkalommal megfelelő hatékonyságban kell alkalmazni. Kerülni kell az egyre növelt büntetés csapdáját!

A kutyatulajdonosok olykor "jóságból" a nem kívánt cselekedetet a büntetés olyan enyhe szintjével kezdik gátolni, amely nem fojtja el az adott viselkedést.

Azután fokozatosan növelik a dorgálás erősségét. Végezetül rendkívül súlyos büntetéshez folyamodnak. A büntetésnek ez a fokozása sajátos következményekkel járhat: a kutya megtanulja elviselni a fizikai fájdalom intenzív mértékét annak érdekében, hogy megkapja azt, amit akar! Ezzel természetesen nem azt akarjuk javasolni, hogy verje meg alaposan a kutyáját, csak olyan mértékű büntetést kell alkalmazni, amely eléggé elriasztó (kellemetlen) ahhoz, hogy mindjárt kezdetben elegendő legyen, és ilyen módon elkerülhetővé váljék az egyre növelt büntetés csapdája.

3. A büntetés legyen természetes! A büntetésnek tehát asszociációs kapcsolatba kell lépnie az elkövetett "bűnnel".

Ez nem azt jelenti, hogy a ténylegesen rossz viselkedést ténylegesen súlyos büntetéssel kell megtorolni, hanem arról van szó, hogy a kutya tapasztalja a cselekményeinek természetes következményeit.

A kutya szakadatlanul megkapja a büntetését a természetes környezetétől. Ha beleszimatol a tűzbe, orra megpörkölődik. Nem fog ilyesmit megismételni. Ha megpróbál megfogni egy sünt, rendszerint fájdalmas szúrásokat szerez magának. Legközelebb több tiszteletet fog tanúsítani a sünnel szemben. Mindezek természetes, környezeti büntetések.

A természeteshez hasonló büntetések leutánzásához a legjobb egy távirányítású kiképzőkészülék. Sajnos a hazai piacon mind ez idáig még nem jelent meg ez a hasznos kiképzési segédeszköz.

4. A büntetést a " környezetnek " kell alkalmaznia.

Ebben az esetben a tulajdonos az, aki meghatározza, vajon a kutyája környezetének mely részeit kell úgy kialakítani, hogy az veszélyesnek mutatkozzék számára.

Az egyik módja az ilyen eljárásnak az, amit csapdaállításnak nevezhetünk. Sok "ravasz" kutyával előfordult már, hogy megtanulta, hogyan nyissa ki a hűtőszekrény ajtaját, és természetesen kifosztotta azt. Nem lehetett megbüntetni ezt a viselkedést, mert a kutya csak akkor ürítette ki a hűtőszekrényt, amikor senki sem volt otthon. A megoldás az volt, hogy csapdát kellett csinálni a hűtőszekrényből. Ez úgy történt, hogy a gazda elbújt és figyelte a kutyát a konyhaablakon keresztül. Abban a pillanatban, amikor az állat kinyitotta a hűtőszekrényt, a tulajdonos bekapcsolta a konyhában elhelyezett, élesen sivító szirénát. A kutya azonnal abbahagyta a kísérletezést. Két-három ilyen figyelmeztetés után a kutya abbahagyta a hűtőszekrény kifosztását. Az egész módszer lényege: az eb nem láthatta a gazdáját!

A csapdaállítás tehát csak akkor lesz hatékony, ha a kutya nem látja elrejtőzött gazdáját, mert különben asszociálhatja a tulajdonos elrejtőzését a csapdával. Az eljárás lényege; a kutya "tanulja meg", hogy a környezet bizonyos részei veszélyesek, ennek folytán elkerülendők.

5. A büntetésnek csak a problémát okozó viselkedéssel szabad asszociálódnia!

Amennyiben a kutya a büntetést gazdájával asszociálja, félni fog tőle. Ahhoz, hogy a fenyítésnek a lehető legjobb hatása legyen, a kutyának a büntetést csakis a szabályszegéssel szabad asszociálnia. "Ha teszem, büntetésben részesülök, akár itt van a gazdám, akár nincs. A büntetésnek semmi köze sincs a gazdámhoz. Az én szabályszegésem okozta a büntetést."

A büntetésnek olyannak kell lennie, mint derült égből a villámcsapásnak. A kutyának azt kell éreznie, hogy abban az esetben, ha szabályszegést követett el, büntetésben fog részesülni, függetlenül attól, hogy gazdája hol tartózkodik. Ezt sajnos nem könnyű elérni. Ha a tulajdonos a tett elkövetésénél rákiabál a kutyára, utánaszalad, kergeti, hogy megbüntesse, akkor az állat ezeket a jeleket fogja asszociálni a büntetéssel.

Ha a kutyát tetten akarjuk érni a helytelen cselekedet közben, kulcsfontosságú az okos, helyes beavatkozás.

1. Ha a gazda azt gyanítja, hogy a kutyája szabályszegést követett el, csendesen osonjon oda, és ha az állat valami rosszat csinál, azonnal avatkozzon közbe.

2. Ha a kutya arra készül, hogy valami rosszat kövessen el, ne állítsuk meg, hanem várjuk meg azt a pillanatot, amikor megkezdi a szabályszegést, és akkor avatkozzunk be haladéktalanul.

3. Ha a kutya már elkövetett valami disznóságot és elmulasztottuk a rajtaérést, akkor felejtsük el a dolgot. A legközelebbi alkalommal jobban kell figyelni.

A legtöbb gazda ezt hallván, rögtön kész a válasszal: "Nem tudom állandóan figyelni a kutyát." Igaza is van! Éppen ezért úgy kell elrendezni a dolgot, hogy a kutya akkor viselkedjen helytelenül, amikor a gazda készen áll arra, hogy figyelje az állatot. Ha ételt lop az asztalról, ebben az esetben feltűnően kell ételt helyezni az asztalra, és ki kell menni a konyhából. Ezután óvatosan vissza kell osonni és figyelni egy biztos búvóhelyről. Abban a pillanatban, amikor a kutya elköveti a szabályszegést, be kell avatkozni.

6. A büntetést a lehető legritkábban kell alkalmazni.

Amennyiben ez a szabály irányadó, vajon hogyan lehet a büntetést ritkán alkalmazni, ha a kutya gyakran nem viselkedik megfelelően? A helyes megoldás az, ha két-három kísérlet után a probléma kiküszöbölődik. Amennyiben nem, úgy más beavatkozási módszert kell alkalmazni.

A legtöbb kutyakiképzési könyvben olvashatunk javaslatokat a büntetéssel kapcsolatban: az összegöngyölt újságpapírral kezdve, a kavicsokkal töltött konzervdobozokig, amelyet rá vagy oda kell dobni a kutyához, valamint a csúzlitól a vetőláncig stb. Mindezek a büntetések hatékonyak lehetnek, de változatlanul és minden esetben hibájuk a túlzott használat, valamint az, hogy hatékonyságukat gyorsan elvesztik.

7. Ha kénytelen valaki kutyáját megbüntetni, találjon módot a megjutalmazására is.

Ha a kutya a gazdáját a büntetéssel asszociálja, akkor jó oka van, hogy féljen a gazditól. Meg kell tanítani arra, hogy gazdája jelenlétét a jutalmazással és a biztonságérzettel asszociálja. A büntetés után bizonyos idővel be kell hívni az állatot és megdicsérni, megjutalmazni némi figyelmességgel vagy játékkal. Fontos, hogy sohasem szabad megjutalmazni a kutyát nyomban a büntetés után, függetlenül attól, hogy mennyire sajnáljuk az állatot. Ha ugyanis az előbbiek szerint alkalmaznák a jutalmazást, ennek következményeképpen a kutya a büntetést a jutalmazással asszociálná. Ez arra ösztönözné, hogy rossz viselkedéssel büntetést provokáljon, aminek eredményeképpen viszont jutalmat kaphatna. És ha a gazda büntetése nem elég erőteljes, akkor a büntetés utáni azonnali jutalmazás éppenséggel arra tanítaná a kutyát, hogy élvezze magát a büntetést.

A büntetés fenti hét szabálya olyan mindennapos helytelen cselekedetekre vonatkozik, amelyeket egy átlagos kutya elkövethet - tehát az étellopásra, szemetes kukák feltúrására, az ajtóra való felugrálásra, a helytelen időpontokban történő ugatásokra, a bútorok szétrágására stb.

Emellett a kutyák tanúsíthatnak egyes, nagyon erőteljesen motivált viselkedésformákat is. Akkor, amikor a kutya még vadállat volt, szüksége volt bizonyos ösztönös cselekedetekre a fennmaradása, a túlélése érdekében. Némely ilyen viselkedés a mi szempontunkból ma már helytelen, nem kívánatos, ám a kutya csupán azt teszi, amit az ösztönei parancsolnak, ami a természetéből fakad.

Így például az erős ragadozó viselkedés ösztönös a kutyában A legtöbb kutya természetes vadász, és a tenyésztés ezt a vadászóképességét már fokozta, és élesebbé tette pl. a vadászkutyák és az agarak csoportjaiban.

Hasonló a helyzet a harciassággal. Gondoljunk a harci ebekre. Ezeket a kutyákat az ember az agresszivitás alapján szelektálta és tenyésztette tovább.

Mind a vadászösztönt, mind pedig a harci ösztönt igen nehéz a kutyákban elnyomni. Az ilyen típusú kutyáknál a büntetéses kiképzés egyedüli alkalmazása bizony a teljes csődhöz vezet! Ezért ezeknél a kutyáknál elsőként az elkerültető kiképzést kell alkalmazni, és csak később a büntetést.

Ülj!

Feküdj!

Állj!

A palánkon

Apportírozás

A kutya elsősorban a védőkart fogja meg

Ez azonban nem mindig "szabály szerint" alakul

Elkerültető nevelés

Az elkerültető nevelés lényegét talán akkor érthetjük meg a legjobban, ha összehasonlítjuk a büntetéses neveléssel. Látszatra a két módszer hasonló, hiszen mindkettő a kutya kellemetlenségre, kényelmetlenségre való természetes reagálásait, természetes reakcióit hasznosítja.

Mindkét kiképzési formát fel lehet használni a kutya viselkedésének megváltoztatására. És körülbelül ez az a pont, ahol a hasonlóság véget is ér!

A két kiképzési módszer számos pontban különbözik egymástól. Különbözőek a céljaik. Különböző elvek alapján működnek. Eltérő kiképzői jártasságot igényelnek. Az eredmények is különbözőek. A viselkedés megváltoztatását illető hatékonyság foka is eltérő.

A büntetéses kiképzés célja kiküszöbölni a nemkívánatos viselkedést. Úgy büntetjük meg a kutyát, hogy az ne ismételje meg, ne legyen hajlandó megismételni a nem kívánt viselkedést. A büntetés megbélyegzi, eltapossa a rossz viselkedést. Ezt a dolgok olyan elrendezésével érjük el, hogy a kutya azt higgye: az ő nemkívánatos viselkedése okozta a kellemetlenséget.

Az elkerültető kiképzés célja viszont a parancsolt viselkedés motiválása. Az elkerültető kiképzést úgy kell alkalmazni, hogy a kutya - parancsainkra - megbízhatóan ismételje a kívánt reagálást, függetlenül az egyéb, figyelmet elvonó jelenségektől. Az elkerültető kiképzés bevési a helyes, jó viselkedést. Ezt a dolgok olyan elrendezésével érjük el, hogy a kutya azt higgye: a parancsra való saját, megfelelő reagálása akadályozza meg a kellemetlenséget, a nyugtalanító körülményt.

Gátlás vagy elvárás

A büntetéses nevelés mögött álló elv: a gátlás. Akkor, amikor megbüntetjük a kutyát a nemkívánatos viselkedése miatt, lényegileg azt mondjuk neki: "Ne tedd ezt újból! Vess gátat ennek a viselkedésnek! Tartsd kordában! "

Ezzel szemben az elkerültető kiképzés mögötti elv: az elvárás, a várakozás. Amikor a kutyát elkerültető kiképzéssel motiváljuk, ezt mondjuk neki: "Tudod, hogy mire számíthatsz, ha nem engedelmeskedsz. Tedd a dolgod most, vagy különben baj lesz. Ez a helyes: megelőzted a kellemetlenséget."

A büntetés alkalmazásához szükséges jártasságok felölelik a jó megfigyelőképességet. Az alkalmazónak képesnek kell lennie arra, hogy elkapja a kutyát a rossz viselkedés aktusa közben. Ilyen módon a kutya mozgásait árgus szemmel kell követni, hogy a büntetés kiosztható legyen abban a pillanatban, amikor a kutya hibát követ el. Ezzel szemben az elkerültető kiképzés alkalmazásához szükséges jártasságok a megelőzés, az elébe vágás megfelelő képességeit tételezik fel. Arra kell figyelmeztetnünk a kutyát, hogy mindjárt kellemetlenséget fog érezni, így aztán azt hiszi majd, hogy az utasításra való megfelelő reagálása előzte meg a kellemetlenséget. Ennek folytán tehát előre kell látni azt, mi fog történni, aminek eredményeképpen olyan módon tudjuk elrendezni a dolgot, hogy a kutya az utasítás szerint reagáljon, mégpedig nyomban azután, miután megadtuk számára a figyelmeztetést.

A helyesen alkalmazott büntetéses kiképzés eredménye az, hogy a viselkedés gyengül. Ha csupán büntetést alkalmazunk, az említett csökkenés, gyengülés időleges. Akkor, ha a kutyának küzdenie kell azért, hogy gátolja vagy elfojtsa az erőteljes, nemkívánatos viselkedést, hosszú távon az a valószínű, hogy elveszti a harcot. Ha később mégis visszaesik a nemkívánatos viselkedés gyakorlásába, és nem részesül büntetésben, gyorsan rájön arra, hogy szabadon cselekedhet úgy, ahogyan neki tetszik. Ily módon annak érdekében, hogy segítsünk a kutyának állandóan, folyamatosan gátolni vagy elfojtani egy erőteljesen jelentkező, nemkívánatos viselkedést, készen kell állnunk arra, hogy mindenkor megbüntethessük az állatot. Ezzel szemben az elkerültető kiképzés eredményeihez képest a viselkedés erősödik.

Az elkerültető kiképzés útján megtanult szokás az összes szokások közül a legállandósultabb. Ennek megértése végett nézzük a helyzetet a kutya szempontjából. Tegyük fel arra tanítottuk az állatot, hogy üljön le, és ezt az elkerültető kiképzés útján érte el. Ennek megfelelően ön arról győzte meg a kutyát, hogy az utasításra történő "ülés" megelőzi a kellemetlen esemény bekövetkezését. Ilyen módon minden esetben, amikor parancsra leül, úgy érzi, hogy sikeresen elkerült egy kellemetlenséget, függetlenül attól, vajon valóban ezért történt-e az elkerülés vagy nem. Minden olyan alkalom, amikor parancsra leül, megerősíti a saját meggyőződését afelől, hogy a szabályok még mindig hatályban vannak, hiszen nem érezte a pórázon való lehúzást és a martájék erőteljes lenyomását.

Miután a kutyát arra képezték ki, hogy utasításra üljön le, és erre az elkerültető képzést alkalmazták, akkor, ha meg lehetne tőle kérdezni: "Miért ülsz olyan engedelmesen az utasításra, noha már évek óta nem éreztél erőszakos kényszert?", a kutya talán ezt válaszolná: "Látod? Jó a módszered!"

Ha büntetéses kiképzést használunk a kutya nevelésénél, az negatív beállítottságot alakíthat ki a kiképző, a kiképzés és az engedelmesség ellenében. Ez azért van így, mert ilyenkor nagyobb a hangsúly a "nem szabadon"-on. Ezzel szemben, ha az elkerültető kiképzést alkalmazzuk, a kutya beállítottsága általában pozitívabb. Végül is ő azzal kerüli el az erőszakos behatást, hogy teljesíti a gazdája utasításait, és ezzel elkerüli a kellemetlenséget. A kutya ilyen módon sikeres, eredményes. Azért akar teljesíteni, mert a viselkedése eredményes. Azok a kiképzők, akik az elkerültető tanítást alkalmazzák, azt állítják, hogy a kutyák általában a teljesítményért önmagáért cselekszenek. A teljesítménynek ez az "élvezése" az elkerültető kiképzés közvetlen terméke.

Végezetül a stimulálás - a kellemetlenség vagy a kellemetlenségre való figyelmeztetés - időzítése is eltérő. A büntetéses tanítás esetében a stimulálás a nemkívánatos viselkedés alatt következik be. Ekkor az ingeradást akkor közvetítjük az állat részére, mihelyt észrevesszük, hogy valamit rosszul csinál. Ezzel szemben az elkerültető kiképzés során azt akarjuk, hogy a kutya észlelje a bekövetkező kellemetlenségre való figyelmeztetést nyomban az utasítás után, de mielőtt esélye lenne reagálni. A kutyának a kellemetlenség jelzését ugyanabban a pillanatban kell meglátnia vagy meghallania, amikor meghallja a kiképző utasításának végét. A kiképzőnek gondos figyelmet kell szentelnie erre a kritikus időzítési különbségre.

Meneküléses nevelés

Mind ez ideig azokat az előnyöket tárgyaltuk, amelyekkel az elkerültető tanítás rendelkezik a büntetéses kiképzés felett. Most foglalkozzunk azokkal a sajátos mozzanatokkal, amelyek arról tájékoztatnak, vajon miképpen lehet az elkerültető kiképzést végrehajtani. A cél: megtanítani a kutyát, hogyan lehet elkerülni vagy megakadályozni a kellemetlen tapasztalatokat a gazda utasításainak helyes végrehajtása révén.

Mielőtt a kutya megtanulná az adott utasítást az elkerültető tanítással, először meg kell tanulnia a parancsot megmeneküléses kiképzés útján. Ez egy természetes, mindennapos tanulási mód. Mihelyt megtanulta, hogy meneküljön meg a kellemetlenségtől, képes megtanulni azt is, vajon miképpen kerülje el a kellemetlenséget akkor, ha a kellemetlenséget megelőzi egy figyelmeztetés. A megmeneküléses tanulásnak mindenkor meg kell előznie az elkerültető tanulást. A megmeneküléses tanulás azt jelenti, hogy a kutya megtanulja, hogyan lehet elkerülni a kellemetlen élményt engedelmesség útján.

A kutyának azt kell hinnie, hogy a megfelelő teljesítménye az a kapcsoló, amely eloltja a kellemetlen ingert. Ha a kiképző megfelelően hajtja végre a megmeneküléses tanítást, akkor arra tanítja meg a kutyáját, hogy ő maga képes szabályozni a kellemetlen behatást, vagyis hogy bármikor meg tudja szüntetni azt, ha megfelelően reagál a kiképző parancsaira.

Mihelyt a kutya megtanulja, hogyan lehet eredményesen és megbízhatóan "eloltani" a kellemetlen behatást azzal, hogy engedelmeskedik a kiképző parancsainak, természetesen meg akarja próbálni a kellemetlen behatás megelőzését. Hogyan? Megpróbál a lehető leggyorsabban engedelmeskedni a kiképző parancsainak, de még így sem lesz képes elkerülni a kellemetlen behatást mindaddig, amíg a kiképző előre nem figyelmezteti a kutyát, hogy mi következik. A kutya annak érdekében, hogy hozzájusson az elkerültető kiképzés jótékony hatásaihoz, köteles a kiképző parancsainak még a kellemetlen behatást megelőzően engedelmeskedni. Meg kell tanulnia áttérni az elkerüléses tanulásra a megmeneküléses tanulásról. És ha a kiképző megfelelően hajtotta végre a megmeneküléses kiképzést, a kutya egyenesen kívánni fogja az említett áttérést.

Menekülésből - elkerülés

\/együnk egy tipikus példát arra, vajon a megmeneküléses kiképzés miképpen megy át elkerültetéses kiképzésbe. Tanítsuk meg a kutyát leülni. Az egyik módja ennek az, hogy a kutyának azt mondjuk: "ülj! ", és a hátsó felét lenyomjuk és/vagy rántunk egyet a fojtó nyakörvén, amíg le nem ül. Ezután megdicsérjük az állatot. A dicséretről az a feltételezés, hogy az a kutya jutalma, de ha közelebbről vesszük szemügyre a helyzetet, megállapíthatjuk, hogy a kutyát egyben a megmeneküléses tanítás egyik formájával képeztük ki.

Amikor lefelé nyomjuk a kutya hátsó felét, vagy rántunk a fojtó nyakörvén, egyfelől kellemetlen, kényelmetlen helyzetbe hozzuk, másfelől irányítjuk a viselkedését. A leüléssel ugyanis könnyít kellemetlen helyzetén, vagy meg is menekül attól, minthogy a leülés pillanata az, amikor abbahagyjuk hátsó felének lenyomását és/ vagy a fojtónyakörvének rántását. Amikor már ül, sikeresen megmenekült a kellemetlenségtől. Az ismétlések során a kutya megtanulja azt, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban üljön le, aminek eredményeképpen egyre kevesebb erőt kell alkalmazni a nyomás vagy a rántás során. Végezetül a kutya leül, mihelyt azt mondjuk neki: "ülj!". Ebben a pillanatban áttért a megmeneküléses tanulásról az elkerüléses tanulásra. Sikeresen elkerülheti a nyomásnak vagy a rángatásnak a kellemetlenségét azzal, hogy leül, mihelyt meghallja az "ülj!" vezényszót.

Az elkerültető kiképzés útján megtanult utasítások igen maradandóak, aminek eredményeképpen a kutyának nem kell állandóan rettegni a kellemetlen behatásoktól. Amikor a gazda végleg megtanította a kutyáját egy általánosított elkerülési reagálásra, s máris meggyőzte az ebet annak elvárására, hogy a parancsoknak való engedelmesség megelőzi, meggátolja a kellemetlenséget. Minden olyan alkalommal, amikor engedelmeskedik a gazda parancsainak, úgy érzi, sikeresen elkerülte a kellemetlenséget, függetlenül attól, vajon ténylegesen szükség volt-e az elkerülésre vagy nem. Minden olyan esetben, amikor engedelmeskedik gazdája parancsainak, megerősíti magát abban a meggyőződésben, hogy a régi szabályok még mindig hatályban vannak, mert nem érzett kellemetlen behatást. Minél jobban érzi a kutya azt, hogy elkerülheti a kellemetlenséget, annál jobban érzi magát akkor, amikor ténylegesen képes ezt megtenni. Ilyen módon akkor, amikor először menekül meg a kellemetlenségtől vagy kerüli el azt, jól érzi magát, de nem nagyon jól. Ez legtöbbnyire csupán egyfajta megkönnyebbülési reagálás. Ezzel szemben akkor, ha már sok esetben elkerülte a kellemetlenséget, pompásan, csodálatosan, szinte mámorosan érzi magát!

Természetesen a kutya nem tudja magától eldönteni, vajon mikor végzett el sikeresen egy feladatot. A kutya, természeténél fogva, önmagától még azt sem tudja, vajon milyen viselkedést várnak el tőle a gazda otthonában. Mindezeket a követelményeket az emberek teremtik meg. Ilyen módon az embernek, mint kiképzőnek kell meghatároznia a kutya számára azt, vajon mikor teljesített megfelelően egy gyakorlatot és mikor bonyolított le megfelelően egy akciót.

Most pedig lépjünk "felsőbb osztályba" - szóljunk a kutya kiképzéséről. No nem a kutya versenyekre való kiképzéséről, a különböző szabályzatokról, vizsgákról lesz szó, hanem - akárcsak az imént, amikor a nevelésről beszéltünk - néhány fontosabb kiképzési alapelvet ismertetünk. Sajnos elkerülhetetlen, hogy olykor némi ismétlésbe bocsátkozzunk - ezért kérjük az olvasó szíves elnézését...

Testőriskola

A HARCI(AS) KUTYÁK KIKÉPZÉSE

Ahhoz, hogy a kutyát alkalmassá tegyük (képezzük) az őrző-védő munkára, a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie, illetve a következő tulajdonságokat kell türelmes, céltudatos munkával fejlesztenünk, erősítenünk benne: bátorság, virtus, vakmerőség, keménység, védőösztön, harci vágy, temperamentum, rámenősség. Ebből áll a kiképzés lényege!

Sajnos arról sem hallgathatunk, hogy a kutyakiképzés a viszonylag gyorsan fejlődő kynologia egyik leginkább elmaradott területe. A vele foglalkozó szakemberek többsége egyelőre még nem ismeri eléggé, és ezért nem is használja fel a viselkedéskutatás és az összehasonlító állatpszichológia legújabb eredményeit. Ne szépítsük a dolgot, mondjuk ki kereken: a kiképzés napjainkban is lényegében ugyanazokkal a módszerekkel történik, mint 40-50 évvel ezelőtt!

Korai kapcsolat

A kutya egyébként különleges helyet foglal el az állatok között olyan értelemben, hogy tanítását jutalmazással lehet befolyásolni, például dicsérő szóval vagy az állat megérintésével (simogatással). Az ebbel való korai kapcsolatteremtés megkönnyíti a nevelést. Korai tapasztalatok hiányában viszont az állatban rideg, merev, "elutasító viselkedés", ellenállás fejlődhet ki az emberrel és az ember módszereivel (neveléssel és jutalmazással) szemben!

Az etológusok - mint tudjuk - a 4-12 hetes kort jelölik meg a kapcsolatteremtés kritikus időszakául (lásd Szocializáció, illetve Kritikus időszakok c. címszavunkat). Az olyan kiskutyákat, amelyek nem kerülnek gazdához 13 hetes koruk előtt, sokkal nehezebb kiképezni egyéves korukban (vagyis éppen abban az időpontban, amikor a legalkalmasabbak komolyabb feladatok elvégzésére), mint a megfelelően szocializált fiatal állatokat. Ezenkívül persze szerepet játszik a kiképzésben még sok más tényező is, annyi azonban biztos, hogy a korai szocializáció megkönnyíti a későbbi munkát.

De próbáljuk egy kicsit gyakorlatiasabb oldaláról megközelíteni a témát. Lássuk, tulajdonképpen mit is csinálunk, helyesebben szólva, mit próbálunk tenni a kutya kiképzésénél? Arról van szó, hogy egy kondicionált, azaz feltételes ingert összekapcsolunk, mintegy társítunk egy feltétlen ingerrel, hogy aztán idővel a feltételes inger segítségével a kívánt viselkedési formát hozhassuk ki kutyánkból. Felhasználjuk tehát az állat szükségletét, ezt az ösztönös hajtóerőt, az éhséget. Esetünkben a táplálék a feltétlen inger, végül valamiféle jelzés, fütty vagy egyéb hang a feltételes (kondicionált) inger. Ezt követően kielégítjük a kutya szükségletét, vagyis megetetjük. Ez a megerősítés. Ha a kutyánk már jól kondicionált, akkor a helytelen viselkedést büntethetjük, azaz negatív kondicionálást is alkalmazhatunk.

A régi módszer teljes egészében a kutya kényszerítésén alapult. Kényszerítették arra, hogy a parancsnak "gondolkodás nélkül" engedelmeskedjék. A kiképzési kézikönyvek azt tanították olvasóiknak: mutassák meg a kutyának, mit akarnak tőle. A leülés tanításakor tehát kényszerítsék ülő helyzetbe az állatot, a "lábhoz" vezényszóra rántsák magukhoz a pórázzal, a "fekszik" parancsra pedig nyomják a földre. A kutya látszólag meg is tanult engedelmeskedni, de valójában csak az erőszaknak engedett! A korszerű módszer a kutya akarásának felhasználásán alapul, feltételes ingerek segítségével igyekszik rávenni az állatot, hogy önszántából cselekedjék. A kiképzés során a kutya valamennyi mozdulata legyen természetes. E mozdulatokat oktatás közben a kívánt irányban módosítjuk.

Mielőtt azonban sorra vennénk azokat a jelzéseket, jeleket, vagyis feltételes ingereket, melyeket a gyakorlati kiképzésnél haszonnal alkalmazhatnak a kutyatulajdonosok, elkerülhetetlen, hogy néhány általános kiképzési alapelv taglalásával tegyük próbára a tisztelt olvasó türelmét...

Mindenekelőtt azt a látszólag magától értetődő, természetes momentumot kell nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a kiképzőnek tetőtől talpig ismernie kell a kutyáját természetét, vonzalmát, ellenszenvét, szokásait és egyéb tulajdonságait egyaránt. A kutyával való foglalkozásnál leglényegesebb a türelem! Akinek ez hiányzik, leghelyesebb, ha hozzá sem fog ehhez a kényes munkához. Egyéves kor alatt gyakran van olyan időszak, amikor a kutya képtelen teljesíteni a rárótt feladatot. Kizárólag attól a kutyától várhatunk később értelmes és eredményes munkát, amelyik legalább egyéves kiképzésen esett át.

A "tanítvány" szorgalma

Az oktatást szeretettel kell végezni, mert csak úgy lehet igaz, hűséges kutyát formálni. Bottal és veréssel csak megfélemlített ebet nevelhetünk. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a kutyával kapcsolatos etológiai kutatások eredményei, a korszerűbb megközelítések - sajnálatos és érthetetlen módon - mind a mai napig nemigen hatottak a kutyakiképzésre. Nem szándékozunk senkit sem megbántani, de az a véleményünk, hogy az ilyenfajta képzőiskolákon a kutyákat ha nem is mindig durva, de eléggé erélyes módszerekkel kényszerítik a különböző feladatok elvégzésére. A kiképzésről szóló, meglehetősen gyér és elavult szakirodalom is arra biztatja a kutyatulajdonosokat, hogy fizikai erővel "mutassák meg" kedvencüknek, amit akarnak tőle. Holott ez nem valami bölcs dolog! Olyan úton és módon kell a fiatal kutyát kiképezni, hogy érezze büntetésnek a hangosabb beszédet vagy azt, hogy nem szólunk hozzá egyáltalán. Mindennap arra kell tanítani, hogy ne azt tegye, amit szeretne, hanem azt, amit várunk tőle. Ha a kiképzésben bármilyen erőszak szerepet kap, annak elengedhetetlen következménye a kutya idegrendszeri károsodása.

Agresszió farkasok között

Valamennyi kutyának már születésekor van bizonyos öröklött "észbeli képessége". Vannak olyan állatok, amelyek látszólag csupán az ösztöneikre hallgatnak, míg mások már-már csodálatra méltó tanulási képességeket árulnak el. Igazán jól kiképezni csak az utóbbi egyedeket lehet, a gyengébb képességűektől nem sokat várhatunk.

A kutya tanult készségeit az előre megállapított gyakorlatok ismétlésével lehet rögzíteni, hiszen a kutyák is az ismétlés révén tanulnak. Tanítás közben tapasztalhatjuk a dicséret és a jó munkáért adott jutalom ösztönző erejét. Ezek nagyobb eredményekre sarkallják a kutyát, és minél nagyobb az ösztönzés, annál nagyobb a "tanítvány" szorgalma. Ha az állat jól végzi a feladatát, akkor jutalomban, ha rosszul, akkor türelmes "helyreigazításban" részesüljön. Ezzel kapcsolatosan a kutya természete olyan tényező, amit a kiképzőnek egy másodpercre sem szabad szem elől tévesztenie. Van ugyanis olyan kutya, amelyet állandóan figyelmeztetni kell, míg a másiknak enyhe bánásmódra és bátorításra van szüksége.

A kiképző (a gazda) a vezényszavakat halkan mondja; kerüljön minden fölösleges kiabálást. Nincs szükség arra sem, hogy összevissza rángassa a kutyát vagy szidással büntesse; inkább csendes, halk szóval irányítsa és dicsérje. Így igyekezzen munkára szoktatni ebét. Az imént megkockáztattuk azt a kijelentést, hogy a kutyakiképző iskolákon meglehetősen elavult módszerekkel folyik az oktatás. Nos, bár nagyon röviden, de megpróbáltuk érzékeltetni, lehet másképpen is tanítani kedvenceinket. Részletekbe nem nagyon bocsátkozhatunk (erre könyvünk témája és terjedelme nem ad lehetőséget), de - vállalva az eretnekséggel járó "nyilvános kiátkozás" kockázatát - megpróbáljuk az etológiai kutatások eredményeinek ismeretében új, korszerűbb kiképzési módszerekkel és főként szemlélettel megismertetni a kedves olvasót. Olyan módszerekkel, amelyek a kutya természetes hajlamain, viselkedésén, cselekedetein, mozdulatain, ösztönein és szükségletein alapulnak, s amelyek a kutyát az állat egyetértésével vonják be a cselekvésbe, mégpedig valahogy úgy, hogy minden mozdulata természetes legyen, és - ha szabad azt mondani, a "saját akaratából" történjen. Magától értetődik, hogy mi a kutya természetes mozdulatait a kiképzés során finomíthatjuk, módosíthatjuk

Mindenekelőtt vegyük sorra azokat a fontosabb jeleket, amelyeket a kutya kiképzése során a kiképző (kutyatulajdonos) felhasználhat.

Szó harsan, fény villan

A szavak a kutya számára csupán hangok. Minél élesebbek, annál jobban felkeltik a figyelmét, tehát hatékonyabbak. A parancsszavakat kiálthatjuk is, de halkan is mondhatjuk, hiszen nem a hangerőn múlik a feladat sikeres végrehajtása. A kutya által tisztán hallható legalacsonyabb hangerő bőségesen elegendő. Különben sem árt, ha tudjuk: a kutyának rendkívül jó a hallása! Ha kiabáláshoz szoktatjuk, később a halk parancsokra nem reagál!

Azt mondtuk, a szavak csak hangok a kutya számára. Tegyük hozzá olyan hangok, amelyekre választ várunk. Mit értünk ezen? Ha például azt tanultuk volna, hogy a "feküdj" jelentése: "állj", ugyanolyan készségesen válaszolnánk, mint ellenkezőleg. Ugyanígy van ezzel a kutya is. Amennyiben például ebünkkel a helyben maradást gyakoroljuk, és az "ott maradsz" hangjel helyett azt mondjuk, hogy "kolbász", ugyanúgy helyben marad. De miért tanítsuk a kutyát a szavak másféle jelentésére, mint amit mi magunk használunk? Másképp tanítani nem sok értelme lenne, sőt ha a kutyánk netán gazdát cserélne, nagyon valószínű, hogy az új tulajdonos nem méltányolná a mi különleges szótárunkat.

A kiképzésben használt eszközök közül a mechanikus síp hangja nagy távolságra elhallatszik, ezért használják a vadászok, pásztorok, valamint mindazok, akik úgy vélik, hogy ezzel könnyebben és messzebbről tudják behívni kutyájukat. De síp és síp között különbség van. Eléggé elterjedt kiképzési eszköz az úgynevezett ultrahangsíp, amely az emberi fül számára nem hallható. De ha a tulajdonos elveszti és egy másikat vásárol helyette, előfordulhat, hogy a legnagyobb csodálkozására az állat nem reagál az új szerzemény "hangjára". A kutya ugyanis a hangok sokféle változatát hallja, attól függően, hogy az ultrahangsíp hogyan van beállítva. Ha tehát valaki ezt használja, ismernie kell a beállítását.

A fények használata nem divat a kutya kiképzésben, pedig van rá példa. Természetesen nem nappal, hanem éjszaka használják. A kutyát egyebek között meg lehet tanítani arra, hogy csak sötétben ugasson. Mi több: a legtöbb kenneltulajdonos kifejezetten erre "idomítja" kutyáit anélkül, hogy tudatában lenne eljárásának. Nappal ugyanis az ugató kutyákat elhallgattatja, hiszen ilyenkor jelen van a hangoskodásnál, tehát azonnal megtorolja azt. Éjszaka viszont nem ugrik ki lépten-nyomon az ágyából, hogy az ugató kutyákba fojtsa a szuszt, sőt egyenesen örül a kutyaugatásnak, hiszen az állatok védik a portát. Érthető hát, hogy a kutyák nagyon gyorsan megtanulják: nappal nem ugathatnak kényükre-kedvükre, éjjel viszont szabad a vásár.

Csengő, tapsok, zajok

A tapsolás, ujjcsettintés ugyancsak hatásosan alkalmazható a kiképzésben. A tapsolás körülbelül 400 m-ről is hallható, az ujjcsettintés pedig a közvetlen közelben végzett munkánál eredményes. De használhatunk mechanikusan előállított hangot is. A kutyatulajdonosok tudják, milyen nehéz egyik-másik állatot megtanítani arra, hogy jelzésre hangot adjon, vagyis ugasson. Zajra érzékenyebb kutyák viszont könnyen ugathatnak egy-egy váratlan hangra, például fém cigarettatárca összecsukására, két fadarab összeütésére, egy gitárhúr megpendítésére stb. Ezekkel az eszközökkel tehát megtaníthatjuk a kutyát arra, hogy hangjelzésünkre "köszönjön".

A mechanikus jelzésekhez sorolhatjuk egyébként még az ajtócsengőt, a telefoncsengőt és még sok másfajta csengőt, amelyekre a kutya készségesen reagál, és pontosan tudja, hogy az valakinek az érkezését vagy valamilyen kellemes esemény bekövetkezését jelzi.

Kedvcsináló falatok

Előzőleg a kiskutyák nevelésével kapcsolatban már szóltunk a büntetésről és a dicséretről, amelyeknek helyes vagy helytelen alkalmazása előnyösen, illetve károsan befolyásolja a kutya viselkedését, nevelését. Most néhány olyan jutalomról és megerősítésről lesz szó, amelyek elsősorban a kiképzésben hasznosak.

A megerősítés fogalmáról egyébként illik néhány szót ejteni. Pozitív és negatív megerősítésről beszélhetünk. Az étel és az ital például pozitív, az áramütés és a verés negatív megerősítő. A kutyák "válaszának" fokozatos megerősítéséhez nincs szükség többre, mint gazdájuk helyeslésére vagy rosszallására. A legtöbb kutyatulajdonos - hibásan - azt gondolja, hogy a helyeslés vagy a szidás látványos kifejezésre juttatása a nevelés leghatékonyabb módszere - nincs szükség egyébre. Nos, ha kizárólag a helyeslés, illetve a rosszallás kifejezése az, amire a kutyakiképzésben szükség van, akkor miképpen lehetséges, hogy négylábú barátaink 99%-a egyáltalán nincs kiképezve?

Most pedig lássuk a jutalmakat, illetve megerősítéseket.

A kutyakiképzésben rendkívül fontos szerepe van a táplálásnak, pontosabban a koplaltatásnak és a jutalomfalatkáknak. De bármennyire is új módszernek tűnik ez, már régebben kitalálták. Negyven évvel ezelőtt írt állatlélektani könyvekben olvashatjuk, hogy minél nagyobb az éhség, annál nagyobb az ételnek mint jutalomnak az értéke, illetőleg minél többször adunk ételt a kiéhezett kutyának valamely cselekvéséért, annál nagyobb lesz annak jutalmi értéke. Ezek a könyvek persze abban az időben íródtak, amikor a megerősítés fogalmát még nem ismerték. Azt is gyakran emlegetik a régi könyvekben, hogy a jutalomként kapott ételnek sokkal ízletesebbnek, sokkal csábítóbbnak kell lennie, mint a kutya által ismert és megszokott eledelnek.

Nos, az részben igaz, hogy minél éhesebb a kutya, annál keményebben dolgozik a jutalomfalatért, de hozzá kell tennünk, hogy csak egy bizonyos határig. Ez a bizonyos pont pedig az eddigi kísérletek szerint 36 óra koplaltatás. Ezen túl a kutya egyre kevésbé dolgozik szívesen. Az is kiderült, hogy egy kiadós ételért semmivel sem dolgozik jobban vagy többet a kutya mint egy parányi jutalomfalatért. Mi több: a kiadós táplálék után akár "sztrájkolhat" is, mert az evés elnehezíti, az emésztéshez pihenésre van szüksége. A kisebb megerősítések (jutalomfalatkák) viszont munkára és figyelemre serkentik.

Ami pedig az ízletesebb ételt illeti, azt tapasztalták, hogy a kutya szívesebben dolgozik olyan kisebb falatka kedvéért, amihez hozzászokott, mint akármilyen drágább nyalánkságért.

Azt mondják, ha a kutya csillapította éhségét, lefekszik és alszik, letargikussá válik. A kifejlett kutyánál ez így van, de a jóllakott kölyök és a serdülő állatok még hevesebben játszanak, hancúroznak.

"Szegény állat" koplaljon!

Külön kell szólni a megerősítésről. Fölösleges aggódniuk azoknak, akik a kutya éheztetésének puszta gondolatára is sajnálkoznak, szívfájdalmat éreznek. Először is a különböző gyakorlatokat a kutya rendkívül hamar megtanulja, tehát szó sincs arról, hogy hosszú hónapokig éheztessük a "szegény állatot". Másrészt nem igazi éheztetésről, csupán koplaltatásról van szó, és a kettő között nagy a különbség! Ráadásul ha jól utánagondolunk, a napi ételmennyiséget tulajdonképpen megkapja a kutya, csak nem egyszerre, hanem szinte "morzsák" formájában: sok-sok jutalomfalatra osztva. (Arról nem is beszélve, hogy kutyáink nagy többsége országszerte túltáplált, és ez sokkal nagyobb veszély, mint a koplaltatás.) Azt sem árt tudni, hogy a kutya ősének, a farkasnak a táplálkozási szokására a lakomák és az éhezések váltakozó sora jellemző. Egy Oszkár nevű kutya egy kísérlet során 117 napig csupán vízen élt, és a 100. napon még mindig képes volt a földtől egy méter magasra helyezett ketrecéből kiugrani. Néhány napos koplalás nemcsak ártalmatlan, hanem sokszor egyenesen hasznos is, különösen - mint már említettük - a túlsúlyban lévő ebeknek.

Vannak alkalmak, amikor az is jutalmat jelent a kutyának, ha valami számára ellenszenves dolog elől szökni hagyjuk. Bizonyos esetekben még az is szökésnek minősül, ha kiengedjük egy sötét kamrából, ahová azért zártuk be, mert mondjuk ugatott.

Ha a kutyánk élvezi a velünk való játékot, kitűnő megerősítés lehet, ha minden jól végrehajtott gyakorlat után játszani engedjük. (Erről egyébként meglehetősen sokat és részletesen beszéltünk már a kiskutya nevelése ürügyén.)

A kutya társas lény. A farkashoz hasonlóan szabadon falkába verődik. Egyes esetekben megerősítés lehet, ha a kiképzés alatt megengedjük kutyánknak ilyen irányú szükségleteinek a kielégítését. Ezt egyébként ha nem is tudatosan, de sűrűn alkalmazzák a kiképzőiskolákon, amikor az oktatás szüneteiben a "tanulók" nagy részét elengedik, és hagyják, hogy szabadon játszadozzanak, ugrándozzanak egymással. Ezek a társas "összejövetelek" egyébként alkalmasak arra is, hogy leszoktassák az állatokat a marakodásról. Megjegyezzük azonban, hogy az ilyenfajta megerősítést a kiképzés során nem szabad túl gyakran alkalmazni, mert a visszájára fordulhat.

Az előző esethez hasonlóan a szaglászás is lehet kedvezmény, de nem rendszeresen. Ha nem kutyaiskolában, hanem egyénileg képezzük ki, vagyis hazai terepen taníthatjuk kutyánkat, akkor ajánlatos időnként kikapcsolódásképpen - szabadon engedni, hogy kedvére "tanulmányozhassa" a terep szagsajátosságait.

A kutya aktivitása rövid pihenési periódusokkal is serkenthető. Néhány hetes rendszeres kiképzés után kétnapos szünet már legalább 25%-kal növeli az állat aktivitását és a munkához való hozzáállását. A kétnapos kiadós pihenő elegendő ahhoz, hogy az állatot ismét komoly munkára fogjuk, ugyanakkor a legjobb teljesítményt várhatjuk el tőle Ez a módszer elsősorban a már kiképzett kutyák versenyen való indítása előtt lehet igen eredményes.

A jó kiképző

A kiképző személy magatartása a kiképzés és a nevelés kulcsa. Ha mégis külön hangsúlyozzuk, azt azért tesszük, mert kiképzés közben a kiképzőnek állandóan figyelnie kell önmagára, minden ténykedésére. Az igazán jó kiképző türelmesen és szeretetteljesen foglalkozik kutyájával, higgadt, csendes hangon osztogatja parancsait, és az állatból a lehető legjobbat próbálja "kihozni". Nem tudjuk, volt-e módja az olvasónak megfigyelni, hogyan parancsolnak, kiabálnak, olykor üvöltöznek torokhangon kutyájukkal a legtöbb kiképzőiskolán. Ha igen, ismeri ezt a magatartást, de nem nagyon értheti az okát. Nos, nemcsak arról van szó, hogy a legtöbb iskolán a kutyakiképző kizárólag az erőszakos módszert ismeri, hanem arról is, hogy ezeken a helyeken abszolút többségben vannak a német juhászkutyák, óriás schnauzerek, dobermannok, tehát az őrző-védő fajták, amelyeknek a mozgatása - legalábbis a német kutyakiképzési iskola elvei és módszerei szerint - erős kezű gazdát és erélyes fellépést kíván. Nem tartjuk feladatunknak, hogy ebben a témában nyilvános vitába bocsátkozzunk. Azt azonban megjegyezzük; nem biztos, hogy a túlzott erély a leghatékonyabb módszer. (Még a felsorolt nagy testű "kemény" fajták kezelésében sem!) Másrészt ne feledjük, hogy az olvasó nem csupán az említett fajtabeli kutyát tarthatja és akarja kiképezni, és bizony, a legtöbb fajta - vagy akár keverék - ebet sokkal hatásosabban lehet a korszerű - ösztönző - módszerrel és barátságos viselkedéssel nevelni. A büntetést úgy is végrehajthatjuk, hogy a kutya jobban tiszteli majd oktatóját, de úgy is, hogy nem asszociálja a büntetést a kiképző személlyel. A probléma megoldásában ugyanis a jó szándék, az együttműködés és az optimizmus sokkal fontosabb, mint maga a jutalmazás és a büntetés. Ha azt mondjuk például, hogy "okos kutya", s közben mosolygunk, hangunkon pedig öröm érezhető, kutyánk ezt igen gyorsan megérti. De igaz ennek az ellenkezője is, ha az állat valami rosszat csinált.

Szöges nyakörv? Sutba vele!

Mint láttuk, a büntetés alapjában véve a viselkedés megerősítése, ugyanúgy, mint a jutalmazás. A kutya valamilyen szükségletének kielégítése a kívánt viselkedést megerősíti, a negatív megerősítés pedig a nem kívánt cselekedetet gyengíti, kiküszöböli. Sokféle büntetési mód létezik, és ezek között akadnak olyanok is, amelyekhez speciális eszközt kell készíteni, illetve beszerezni.

Egyes külföldi laboratóriumokban bizonyos kísérletek során a kutyák megbüntetésére elektromos áramütést használnak. Ez a legkevésbé természetes, de az egyik leghatékonyabb negatív megerősítés. A kutya vére ugyanis több sót tartalmaz, mint az emberé; valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy az áramütés okozta bizsergés, amit mi alig érzünk, a kutyának komoly kellemetlenséget okoz.

Az elektromos nyakörv a szabadban dolgozó kutyakiképzőnek is hasznos lehet, de minden esetben óvatosan kell alkalmaznia, mert ha rosszul bánik vele, többet árthat, mint használ.

Fizikai fájdalmat egyébként sokféleképpen lehet okozni a kutyának Széles körben elterjedt segédeszköz ehhez a fojtólánc, a fojtó nyakörv, illetve a szöges nyakörv vagy torkvátusz. Ezek az eszközök a kiképzés fontos kellékei, de nem úgy, ahogy egyesek elképzelik! Nem varázsszerek a kutya fegyelmezésében, hanem egyszerű eszközök, éppen ezért módjával szabad használni őket: csakis arra, hogy segítsenek a kutya irányításában. Helytelen alkalmazásuk ugyanis megannyi károsodással járhat - főleg avatatlan kezekben. A magunk részéről például a szöges nyakörv használatával nem értünk egyet, mert még a rutinos kézben is komoly sérüléseket okozhat a kutya nyakbőrén, nyakizomzatán, sőt szorítása eltörheti a légcsövet, felsértheti a fület, krónikus érzékenységet okozhat, végül az agy vérellátását biztosító erek elszorítása következtében agysérülést is előidézhet. Ha valaki ezt nem hiszi, próbálja ki a saját nyakán, és hamarosan rá fog jönni, hogy a szép szó mennyivel kellemesebb és célravezetőbb eszköz.

Kézzel, lábbal, furkósbottal?

A szakirodalom szerint az emberi kéz a kutya számára mindig a barátság jelképe. Kezünk a kutya számára "az igazság forrása", amely megerősíti a helyes viselkedést, de soha nem oszt büntetést. Igen, ez így igaz, de álljunk csak meg egy pillanatra, és tegyünk töredelmes vallomást. Mi magunk is egyik cikket írtuk a másik után arról, hogy a gazda keze kizárólag kellemes és jó dolgok forrása lehet, ám azt is mondjuk meg őszintén: mi magunk is nemegyszer adtunk pofont kutyánknak, ha a büntetést megérdemelte... Az előbbi megállapítás tehát arról, hogy kezünk a kutya számára az "igazság forrása", amely megerősíti a helyes viselkedést, csak akkor igaz, ha hozzátesszük és negatívan erősíti meg a helytelenítést. Magyarán alkalmasint hatásos és megfelelő büntetés lehet a kutya pofájára mért kis ütés.....

Az összetekert újság például olcsó és nagyon eredményes "eszköz" - főleg kölyökkutyák nevelésében a negatív megerősítésre -, amely helyesen használva nem fájdalmat okoz, hanem megijeszti a kutyát csattanó hangjával. Az ütés legyen valóban kemény és ijesztő (hiszen nem kell attól tartanunk, hogy nagyobb fájdalmat vagy sérülést okozunk vele), hogy a negatív megerősítést valóban hatásossá tegyük.

Láttunk már olyan - viszonylag eredményes - kutyaoktatót, aki gyakran a lábát - a rúgást - használta kiképzés közben jelzés gyanánt. Vannak, akik azt vallják "sohase rúgj meg egy kutyát"; míg mások az ellenkezőjét állítják. Lehet, hogy a megfelelő időben és helyen használt rúgás eredményes a kiképzésben, mi azonban ezt nem helyeseljük!

A vízkúra fölöttébb eredményes, bár viszonylag ritkán alkalmazott nevelési módszer. Ha például a kutyánk ugat, és semmiféle szidásra, büntetésre sem hagyja abba a hangoskodást, öntsük le hirtelen egy vödör vízzel, vagy használhatunk - ugyancsak váratlanul - öntözőcsövet is. (Természetesen vegyük figyelembe a kutya méreteit, mert ha mondjuk egy csivavát leöntünk egy tízliteres vödör vízzel, az akár "belefulladhat".) Lehet, hogy egy tucatszor is meg kell ismételni ezt a műveletet, mire a kutya megérti: ha ugat, leöntik, de végül is megtanulja, hogy az indokolatlan lármázásra ez a gazda "válasza". Ettől kezdve pedig már a vödör puszta megpillantására is elcsendesedik.

Most pedig következzen egy újabb kis etológiai kitérő. Beszéljünk az őrző-védő kutyák tulajdonosainak és kiképzőinek rémálmáról, illetve vágyáról: a félelemről és a bátorságról.

Félelem

Vannak kutyák, melyek félénknek születnek, mások pedig a rossz bánásmód miatt válnak azzá. Aztán akadnak olyanok, melyeket pánikba ejt a tűzfegyver dörrenése vagy a mennydörgés. Ahány eset, annyi mód, hogy megpróbáljuk megnyugtatni az állatot.

Félénk kutyával élni igazán nem leányálom, kiváltképpen akkor nem, ha az állat idővel még agresszívvá is válik? Szerencsére már kölyökkorban, az alomban kiderül a kiskutyáról az ilyesmi. Például amikor hívják, ahelyett, hogy bátran, farkcsóválva közeledne hozzánk, habozik, vagy a helyén marad. Ha gyöngéden fölemeljük a földről, engedi magát, és megnyalja a kezünket, ha viszont erősebben ragadjuk meg, a félelem hangjait hallatja.

A környezet, melyben a kölyök élete első napjait tölti, igen fontos szerepet játszik viselkedésének fejlődésében, alakulásában. Az ingergazdag közegben a kicsi nekibátorodik és megedződik, a tenyészetbeli körülmények tehát meghatározó szereppel bírnak. Ha a kennelbeli kölyöknek nincs lehetősége, hogy földerítse környezetét, találkozzon más állatokkal, s kapcsolatot alakítson ki emberekkel, felnőttekkel és gyerekekkel, az úgynevezett szocializálódási periódusban (élete 4-7. hete tájékán), akkor fennáll annak a kockázata, hogy félénken, bátortalanul viselkedik majd a környezetébe kerülő többi élőlénnyel szemben.

A félelem kockázata

A nevelés szintén módosíthatja a viselkedést, amennyiben megnyugtatólag hat az állatra, a túl szigorú, keménykezű kiképzés viszont szorongóvá teszi még a kiegyensúlyozott, társas viselkedésű és magabiztos kölyökkutyát is.

Érdemes azt is tudni, hogy egyes fajok, például a dalmata, hajlamosabbak a félénkségre, mint mások. Olykor az egész vérvonal kérdése, a szorongásos szülőktől származó kölykök többnyire öröklik elődeiknek ezt a gyöngéjét.

4-5 hónapos korban a félénk állat egyre gyakrabban kimutatja szorongását: retteg éjszaka, ha mozdul egy falevél, fél az ismeretlen személytől vagy állattól, vagy egyszerűen azért, mert egyedül hagyták. Ha idejében nem teszünk ellene valamit, fönnáll a kockázata, hogy az ijedősség a végén még fóbiává válik. Ilyenkor nyomban cselekedni kell. Ez pedig nem is olyan egyszerű. Az ember azt hinné, hogy az ilyen kölyköt "vatta között" kell nevelni, ez viszont csak még félénkebbé teszi. Ellenkezőleg, fokozatosan hozzá kell szoktatni és szembesíteni azokkal a dolgokkal, melyektől retteg. Ilyenkor a gazda legyen nyugodt, ne simogassa, ne bátorítsa kutyáját kedves szavakkal, inkább próbálja az állat figyelmét játékkal elterelni a félelem tárgyától.

A félénk kölyök nevelése, átnevelése roppant türelmet, gyengédséget igényel, nem szabad üvöltöznünk, tartózkodnunk kell a heves mozdulatoktól, mindez ugyanis csak még inkább megrettenti az állatot. A félénk kiskutya magától értetődően szenved a magánytól, ezt gyakran könnyek között nyilvánítja ki. Szoktassuk csak bátran hozzá az egyedülléthez, de sohase hagyjuk magára túlságosan sokáig, ez ugyanis csak állandó félelmet alakítana ki benne.

Ha a kutyát megfélemlítik, ha retteg, akkor elnémul, farkát hátulsó lába közé húzza, ezzel egyrészt a meghunyászkodás jeleit mutatja, másrészt mintegy "fedezi" végbélmirigyei szagjelzéseit, mintha csak akadályozni próbálná, hogy azonosítsák kilétét. Ha bárki közeledik hozzá, félelme fokozódik, lekuporodik, füleit lesunyja, pupillája kitágul, a szájszöglet "kínos mosolyra" torzul, a farok a has alá lapul, a hátgerincen remegés fut át.

Nehéz eldönteni, meghatározni, hogy az a kutya, amelyik eljutott a félelem fent vázolt stádiumáig, támadni fog, avagy nem, minthogy egyszerre mutatja a megalázkodás és az agresszív viselkedés formáit. A fülek hátralapulva a meghunyászkodás helyzetében, ugyanakkor az arcorri rész egyszerre mutathatja az agresszió és a meghunyászkodás jeleit.

Nincs menekvés!

Azok a kutyák, melyek már természetüknél fogva nyugtalan, félős állatok, állandó ugatással próbálgatják megnyugtatni magukat. Innen vannak aztán azok a kutyakoncertek, melyeket olykor külterületi vidéken hallani éjszakánként. A kutya, mint társas lény, végül is így próbálja tompítani, elnyomni szorongását.

Az ugatás gyakorlatilag a félénk eb egyik védekezési módszere. Ismerek olyan pekingi palotakutyát, amely séta közben, félelmében ideges csaholási rohamok közepette nekitámad minden kutyának, akármekkora is az. A félelem tehát akár agressziót is kiválthat. Na, de mi van akkor, ha nem pekingi pincsiről, hanem valami nagydarab "gyáva nyúlról" van szó? Ez már komoly veszéllyel járhat. Például akkor, mikor egy nagy termetű fajtához tartozó eb meg van kötve, vagy pórázon sétáltatják, s így nincs módjában a menekülés. Szerencsére, az ilyen esetekben valódi támadásokra csak ritkán kerül sor.

A tapasztalatok és a statisztikák szerint azok az egyenruhások, akiket a kutya szokatlannak talál, ugyancsak félelmet válthatnak ki. A kutyaharapta postás immár közhely, illetve anekdotaszámba megy. Szerencsére az esetek többségében az "egyenruha-ellenes" ebek beérik dühös ugatással, vagy egyszerűen elmenekülnek.

A félelemérzet másik megnyilvánulásaként a kutya "bepisil". Előfordulhat ez környezetváltozásnál, mikor is az állat hirtelen elveszti biztonságérzetét. Olykor potenciális veszélyt neszel, például szokatlan tárgyakat észlel, erős zörejt hall. Ilyenkor a kan nem emeli föl a lábát, egyszerűen csak tócsát produkál ijedtében.

Félelem a zajtól

Igen sok félős kutya érzékenyen reagál különböző szokatlan zajokra. Sokan a legkisebb robajra elinalnak vagy meghúzzák magukat a ház legrejtettebb zugaiban, ha például vihar közeledik.

Ez a zajtól való félelem tulajdonítható valamiféle karakterbeli gyengeségnek, vagy rossz élménynek. Például, ha pajkos gyerekek közvetlenül egy kiskutya mellett robbantottak petárdát, vagy ha az állat épp abban a pillanatban szenvedett valami fizikai fájdalmat, amikor ezzel egyidejűleg erős zajt is hallott. Mind a két fent említett dolog idővel zajtól való tartós fóbiát alakíthat ki a kutyában.

Normális körülmények között az állat lecsillapodik, ha környezetébe visszatér a nyugalom, bár vannak egyedek, amelyek képtelenek túltenni magukat a sokkhatáson. Épp ezért javasoljuk, hogy nemzeti ünnepek idején, vagy falusi búcsúk alkalmával tartsuk a kutyát pórázon.

Mint mindenütt, a megfelelő nevelés itt is segít, feltéve, ha idejében elkezdjük. Az első szabály: a félénk, megrettent állatot ne próbáljuk simogatással nyugtatni, hanem játékkal igyekezzünk elvonni a figyelmét a sokkoló robbanástól.

Ezzel egyidejűleg hozzá kell szoktatnunk apránként a zajokhoz. Például: magnóra fölvehetünk robbanászajokat, puskalövéseket, mennydörgést, ezt pedig fokozatosan, egyre nagyobb hangerősséggel játsszuk le neki, miközben játékot vagy egy-egy csemegét kínálunk föl. Akinek ideje és módja van rá, akár petárdát is robbanthat a kutya füle mellett a kertben, egyúttal szintén játékszerrel, labdával vagy valami ínyencfalattal vonva el figyelmét. A robbantgatást persze nem közvetlenül az állat közelében kell elkezdeni, a vadászember a vadászkutyát például először távoli puskalövésekkel szoktatja hozzá későbbi feladatához.

Az őrző-védő kutyáknak, például a német juhászkutyának nem szabad reagálnia a puskalövésre.

Félelem a gépkocsitól

Nem vagyunk híjával az "autófóbiás" kutyáknak sem. Mihelyt megérzik, megneszelik, hogy az indulás immár kikerülhetetlen, elrejtőznek, elbújnak, s az embernek valósággal úgy kell bevonszolni őket a kocsiba. Persze ennek semmi haszna, hiszen a kutya ott is az egész úton remeg, liheg, ugat, s az egész utazást valóságos lidércnyomássá teszi Ennek a viselkedésformának a kialakulását úgy lehet megelőzni, hogy az állatot már igen korán hozzászoktatjuk a gépkocsihoz. Hagyjuk például az autót a kertben, nyitott ajtókkal, benne a kutya kedvenc játékszerével és némi ennivalóval, hogy felkeltse az állat figyelmét a "félelmetes masina" belsejére. Utána a gazda, a kutyát térdére véve, picit be is indíthatja a motort. Majd következhet egy rövidebb út a városban, s ha a kutya izgatottnak látszik, álljunk meg, játsszunk vagy tegyünk vele egy kis sétát. Már a következő nap megint csak hagyjuk nyitva a kocsiajtót, és igyekezzünk rábírni az ebet, hogy most már egyedül szálljon be. Nehéz eseteknél persze a dolog hetekig eltarthat, amíg eredményt látunk.

Akármi váltsa ki a kocsitól való félelmet, türelemmel, figyelemmel, szeretettel a gazda idővel kigyógyíthatja kutyáját.

Német juhászkutya csibészelés közben

Így néz ki egy francia védőruha

"Munkában" a bullterrier

A ló sem akadály - az akadályugrásnál

Ritka tantárgy: fára mászás

A kínai harci kutya is kemény harcos, ha kiképzik

Boxer-iskola...

A malinois kellemetlen ellenfél

Bátorság

Bátor kutya - ez minden gazda vágya! Bátor kutyákra van szükségük azoknak, akik jó házőrzőt szeretnének, s azoknak, akik a kutyakiképző iskolákon nevelgetik, tanítgatják boxerüket, dobermannjukat, kuvaszukat, német juhászkutyájukat az őrző-védő munka fortélyaira.

De milyen is a bátor kutya?

A bátorság tulajdonképpen a jellem tulajdonsága. Az a lény, akinek (vagy amelynek) megvan ez a tulajdonsága, az a valódi vagy képzelt veszedelmekkel önállóan, minden külső kényszer vagy ösztönzés nélkül száll szembe. Ugyanakkor a bátorság - sajátos módon - azon alapszik, hogy a kutya a rémületet, a félelmet vagy az aggodalmat legyőzi, illetve nem egykönnyen enged ezeknek. A harag kifejezésének reflexe - amely a továbbiakban a harc reflexmozdulataival összekapcsolódik - abból a törekvésből fakad, hogy az állat szabaduljon a rémületet okozó kellemetlen helyzetből. Némi túlzással tehát azt is mondhatnánk, hogy a bátorság - a félelem legyengítése! Vagyis azok a kutyák, amelyeket bátraknak mondunk, olyan gyorsan lesznek úrrá ijedtségükön, hogy félelmi reakciójuk egyáltalán nem nyilvánul meg.

Kutyák harcias viselkedése

Ha támad az ellenség...

A kutyakiképző iskolákban egyébként könnyűszerrel próbára tehetik a "tanuló" bátorságát. Elég hozzá egy olyan gyakorlat, amelyben a kutya szabadon kíséri vezetőjét (gazdáját) s közben váratlan "támadás" éri őket. Ilyenkor az állat különbözőképpen viselkedhet:

a) Azonnal és erélyesen igyekszik elhárítani a támadást - ezzel erős őrző-védő készségét, harcos bátorságát bizonyítja.

b) Körülugatja és körülfutja a támadót, de a "harcban" nem vesz részt; az ilyen kutyát dühösnek mondhatjuk, bátornak nem. A csak dühös kutyából hiányzik a bátorsággal mindig párosuló veleszületett önbizalom. Ezt a hiányt kitartó neveléssel ugyan többé-kevésbé pótolni lehet, de az ilyen állat sohasem lesz olyan értékes őrző-védő, mint az, amely a természetéből eredően bátor.

c) A támadástól a kutya esetleg megijed és elfut; az ilyen állat sem őrző-védő munkára, sem tenyésztésre nem alkalmas.

d) Megtörténhet, hogy a kutya játszani kezd a támadóval. Az ilyen állat bátorságát talán hiba lenne vitatni, de hiányzik az öröklött védő- és harcos készsége. Ha a kutya fiatal még, remélhető, hogy az érés időszakában a hiányzó jellemvonások kibontakoznak benne.

e) A kutya közönyösen viselkedik - ez a düh, a védő és harcos ösztön, valamint az "intelligencia" hiányát bizonyítja. Az ilyen eb őrző-védő munkára ugyanolyan alkalmatlan, mint a c) pont példájában szereplő.

Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy az őrző-védő gyakorlatokat nem szabad túl gyakran ismételgetni. Minden jó őrző-védő kutya - ha kellőképpen bátor - szükség esetén önkéntelenül is megvédi gazdáját. A gyenge jellemű kutya viszont, mely a kiképzésen ugyan kitűnően játssza a személyvédelem komédiáját, a valódi támadás esetén (főleg ha az útonálló fájdalmas botütése vagy rúgása kíséri) behúzza a farkát, és megfutamodik a csatatérről..

Őrjöngenek, megvadulnak

A túlzásba vitt őrző-védő munka másik végletes következményeképpen a fejlett védő és támadó ösztönű kutyák veszedelmesen megvadulhatnak, s minden nekik nem tetsző mozdulatra vagy hangra vad őrjöngésbe eshetnek. Éppen ezért a kiképzés során a támadás gyakorlásánál - mely, elismerjük, az egész kutyakiképzés leglátványosabb, legszórakoztatóbb és leginkább várt mozzanata - sokkal szigorúbban kell venni, hogy a kutya parancsra azonnal hagyja abba a támadást, és térjen vissza a gazdájához.

Még egyszer hangsúlyozzuk: a természettől fogva bátor, s kellő védő-támadó készségű kutyának nincs különösebb szüksége arra, hogy a támadást túl sokat tanulgassa. A született gyáva egyed viszont tengernyi gyakorlás, kiképzés után csődöt mond, ha brutális, semmitől sem félő ellenféllel kerül szembe. Ezért a legszorgalmasabb kiképzésnél is lényegesen nagyobb jelentősége van annak, hogy megfelelő vérmérsékletű, jó öröklöttségű kutyát válasszunk ki erre a munkára!

Végül fordítsunk figyelmet a bátor és a dühös kutya különbségére E két tulajdonságnak nem kell feltétlenül együtt járnia, sőt. A bátor kutya általában eleve magabiztos és jóindulatú. A dühösség viszont (amely olyan öröklött vagy szerzett tulajdonság, hogy a váratlan ingerekre az állat ellenségesen reagál) az egyed fogékonyságának alacsonyabb fokáról és gyengébb idegzetéről tanúskodik. A született harcias szellemű kutya örül a küzdelemnek, s nem tér ki a harc elől; ez szorosan összefügg az állat vérmérsékletével. Akkor beszélhetünk temperamentumos kutyáról, ha gyorsan felfogja az ingereket, azokra rögtön tettekkel reagál, de emellett gyors és változatos ingerek esetén is megőrzi lelki egyensúlyát.

Az tehát a jó őrző-védő kutya, amelynek kiegyensúlyozott vérmérséklete veleszületett bátorsággal párosul. A "dühös kutyák" pedig, bár személyi őrző-védő szolgálatra nem alkalmasak, jó jelzőebek, éber őrök lehetnek. Megfigyelték ezekkel kapcsolatban, hogy a harcias fajtákhoz tartozó, értékes őrző-védő kutyákról a laikusok általában azt hiszik: nem elég éberek, holott egyszerűen jó idegzetűek, és akármilyen apróság nem hozza ki őket egykönnyen a sodrukból...